Susan Mallery Született játékos A CSODÁLATOS TITAN LÁNYOK
1. – Csupán kétmillióról van szó. Ez aligha jelenthet gondot. Lexi Titan mosolyt erőltetett az ajkára. – Nem is jelent – hazudta szemrebbenés nélkül, miközben azon töprengett, vajon John, a pénzügyi tanácsadója elveszítette-e a józan eszét. Hiszen kétmillió dollárról beszélnek, nem kevesebbről! Ennyit kellene huszonegy napon belül összeszednie. Hát persze… Szépen hazamegy, és átkutatja a kanapét. Valahol az ülőpárnák alattközött ott kell lennie annak a néhány milliócskának. – A legvégső esetben apádtól is kérhetsz pénzt – folytatta John, és közben olyan érdeklődéssel tanulmányozta az asztalán heverő dokumentumokat, mintha még soha olyan érdekfeszítőt nem olvasott volna. Lexi elmosolyodott. – Kösz az ötletet – felelte, és felállt. Micsoda? Az apjától kérjen?! Ez eszébe sem jutott. Még ha Jed Titan hajlandó lenne is kimenteni a kutyaszorítóból, akkor sem. Ez ugyanis egy pillanat alatt keresztülhúzta volna a gondosan kiagyalt hároméves tervét. – Majd jelentkezem. – Nehogy kifuss az időből, Lexi! – John is felemelkedett, és kezet nyújtott. – Ha három héten belül nincs meg a pénz, mindent elveszítesz. Nahát! A pénzügyi tanácsadónak sikerült Lexi életének tragédiáját egyetlen mondatban összefoglalnia. Ez ritka képesség, csak ő most nemigen tudja értékelni. – Majdcsak kitalálok valamit – mondta a lány. – Néhány napon belül jelentkezem. – Tulajdonképpen ma este is találkozunk – helyesbített a férfi. – A húgod jótékonysági estjén. Ahol John majd világgá kürtöli az anyagi nehézségei hírét? – Mondd csak, a pénzügyi tanácsadó ugye olyasmi, mint az ügyvéd? Nektek is hallgatnotok kell mindarról, amit az ügyfélről megtudtatok. Vagy tévedek? – Nem, nem tévedsz. Nekünk is van becsületkódexünk. Szóval lakat van a számon, ne félj. Lexi csak reménykedni tudott, hogy John igazat mond. – Akkor viszlát ma este – búcsúzott tettetett lelkesedéssel, majd fogta a táskáját és elhagyta az elegáns irodát. Csalódottság és düh tombolt benne, miközben végigsietett a szőnyeggel borított folyosón. Kisétált a legközelebbi kijáraton, átvágott a parkolón, és megkereste a kocsiját. Mikor beült a volán mögé, uralkodnia kellett magán, nehogy a kormánykerékhez csapja a fejét. Többször egymás után… Mert azt képes volt elviselni, ha rosszul alakultak a dolgok, azt azonban, ha ő maga tehetett erről, már sokkal kevésbé. Márpedig az egyetlen ember, akit a kialakult helyzetért felelőssé tehetett, az ő maga volt. „Ha baromságokat csinálsz, muszáj erősnek lenned.”
Felsóhajtott, amikor eszébe jutott ez a régi családi bölcsesség, majd összeszedte magát, és indított. Harminc perccel később kiért Dallasból, és hamarosan elérte Titanville városka belterületét. Ügyet sem vetett a jelzőtáblára, mely harmincöt mérföld per órában maximálta a sebességet, végigszáguldott az egyenes útszakaszon. Az egész élete egyetlen óriási káosz volt – és ez csak fokozódott, amikor meghallotta maga mögött a rendőrautó szirénáját. Lehúzódott az út szélére, és leengedte az ablakot. Megvárta, míg a helyettes seriff odaér mellé, aztán levette a napszemüvegét, és felsóhajtott. – Ha letartóztatsz, nem tudnál előbb megverni? Akkor ugyanis pert indíthatnék a rendőrség ellen. – És miért lenne az jó neked? Ennyire unatkozol? – kérdezte a rendőrnő. – Nem. Ennyire kifogytam a készpénzből. – Mekkora összegről beszélünk? – Úgy kétmilliócskáról. A seriffhelyettes, Dana Birch füttyentett. – Van egy árengedményes kuponom a kocsiban a Linens ’n’ Thingstől, de nem hiszem, hogy az elég lesz. – Rápillantott az órájára. – Akarsz beszélni róla? Tizenöt perc múlva kezdődik az ebédszünetem. A Bronco Billy’sben találkozhatunk. Lexi bólintott. – Az klassz lenne. De készülj fel rá, hogy siránkozni fogok. – Megszoktam – hangzott a vidám válasz. – Viszont ne merészelj még egyszer gyorsan hajtani! Tudod, hogy azt nem bírom. – Igen, tudom. Bocsi. Tizenöt perccel később Dana leült Lexi asztalához. Korán volt még, mindössze fél tizenkettő, szóval az étteremben nem nyüzsögtek a vendégek. Míg a barátnőjére várt, Lexi a falon sorakozó Clint Eastwood-posztereket nézegette. A Bronco Billy’sben Clint volt az isten. A filmjeit végtelenítve játszották a látszólag ötletszerűen elhelyezett tévéken, árulták a DVD-it és a képeivel díszített pólókat, és a filmjeiben elhangzott szállóigékről nevezték el jó néhány fogásukat. Dana azonban ügyet sem vetett az étlapra. – Mi történt? – kérdezte a barátnőjétől. – Elrontották a fazongyantádat? Lexi úgy tett, mintha meg sem hallotta volna a csúfondáros kérdést. Danával rendszerint rengeteget cukkolták egymást amiatt, mennyire eltér a véleményük a női szépségről. Lexi egy luxusszépségszalon tulajdonosaként azt a nézetet vallotta, hogy minden nőnek ki kell magából hoznia a legtöbbet. Dana ellenben úgy gondolta, hogy az a nőiesség csúcsa, ha a háromperces hajmosás-zuhanyozás közben az ember némi balzsamot ken a hajára. Lexi nem mert volna megesküdni rá, hogy a barátnője tudja, mire való a szempillaspirál. Danának rövid, barna haja volt, munkaidőben egyenruhát hordott, utána pedig farmert és pólót. Tízéves koruk óta ismerték egymást, de Lexi esküdni mert volna rá, hogy egy kezén meg tudná számolni, hányszor látott azóta szoknyát a barátnőjén.
Dana hátradőlt a széken. – Bocsánat, látom, hogy tényleg baj van. Mesélj! – Az, amit az előbb mondtam a kétmillióról, komoly. Ennyit kell felhajtanom három héten belül. – Zsarolnak, vagy mi? Lexi elmosolyodott. – Te aztán tényleg zsaru vagy, le sem tagadhatnád. Nem, nem zsarolnak. Viszont a földkerekség legostobább és legkapzsibb nőszemélyével ülsz egy asztalnál. Amikor eljöttem apám cégétől, és elindítottam a saját vállalkozásomat, csak a nagyanyai örökségemre számíthattam, amiből ugyan el tudtam indítani a Vénusz Szalont, de ennyi. Továbblépni, bővíteni már nem tudtam, a lakásomtól eltekintve ugyanis nincs semmim, márpedig ha az embernek nem megfelelő a pénzügyi mérlege, akkor hiába hívják Titannek, a név az égvilágon semmit sem számít. Szóval meg voltam lőve, és nem tudtam, hogyan tovább, amikor a pénzügyi tanácsadóm másfél éve felhívott, hogy akad egy befektető, aki szívesen ad nekem kölcsön kétmilliót az üzlethelyiségek fejlesztésére. A feltételek egyszerűek voltak. Még csak részesedést sem akart a cégből, mindössze ahhoz ragaszkodott, hogy a kamatokat napra pontosan kifizessem. Ez annyira kedvező lehetőség volt, hogy nem tudtam ellenállni neki. A pénzből megvettem az egész épületkomplexumot, és felújítottam, kibővítettem a szépségszalonomat. Az álmom valóra vált, de akadt egy kis bibi. – Ha a dolog túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, általában kiderül, hogy van egy kis bibi – vetette közbe Dana. – A befektető titokban tartotta a kilétét, és kikötötte, hogy bármikor visszakövetelheti a tőkeösszeget. És nekem akkor három héten belül fizetnem kell. – Lexi megvonta a vállát. – A visszaszámlálás ma elkezdődött. Dana szitkozódott egy sort. – Nem lehet, hogy apád keveri a kártyákat? Ez annyira Jedre vallana. – Nem tudom – rázta meg a fejét Lexi. – Már nekem is eszembe jutott, hogy esetleg ő van a háttérben. Jed Titan valóságos élő legenda volt a texasi üzleti életben, és egyáltalán nem állt volna tőle távol a gondolat, hogy könnyű hitelt ajánljon a lányának, aztán hirtelen visszakövetelje az egészet – lecke gyanánt. – Mégsem tartom valószínűnek – folytatta a lány. – Apám nem ilyen finomkodó. Ha ki akarna csinálni, azt nyíltan tenné. – De akkor ki lehet az? – Fogalmam sincs. És az is biztos, hogy a pénzügyi tanácsadóm soha nem fogja nekem elárulni. Dana megvetően fújt egyet. – Mi az? – kérdezte Lexi. – A pénzügyi tanácsadód… Minek neked pénzügyi tanácsadó? Az emberek többsége tök jól elvan úgy is, hogy csak a sarki bankautomatától kér pénzt, az meg szerencsére megtartja magának a tanácsait.
– Minden üzletembernek van pénzügyi tanácsadója – magyarázta Lexi, de pontosan tudta, hogy Dana nem hisz neki. Mint mindenki más, ő is azt gondolja, hogy Titannek születni jelent valamit. És persze talán jelent is, de nem feltétlenül jót. – És most mit fogsz csinálni? – tudakolta Dana. – Van ötezer dollár megtakarított pénzem, azt szívesen felajánlom, de kétlem, hogy sokra mennél vele. – Köszönöm, nagyon aranyos vagy, de igazad van, azzal nem megyek sokra. A sors iróniája, hogy mindenki azt hiszi, a Titan lányokat felveti a pénz, ez azonban egyáltalán nincs így. Jó, mondjuk Skye-nak ott van az anyai öröksége, meg amit Ray hagyott rá, szóval ő tényleg gazdag, de Izzy meg én úgy élünk, mint mindenki más: hónapról hónapra. A családi vagyon fölött száz százalékban apánk rendelkezik, aki azt szeretné, ha bizonyítanánk, mielőtt bármennyit is adna belőle. Ezért is hoztam létre a szépségfarmomat, hogy megmutassam, egyedül is megállok a lábamon. És eszemben sincs most bedobni a törölközőt e miatt az arctalan szemétláda miatt. Meg fogom találni a módját, hogyan szerezzem meg azt a kétmilliót, abban biztos lehetsz. Nem fogok visszariadni semmitől. Dana megkocogtatta a névtábláját az egyenblúza bal zsebe fölött. – Vigyázz, kislány! Ugye nem azt akarod mondani, hogy akár a törvénnyel is kész vagy összeütközésbe kerülni a cél érdekében? – Amennyiben mégis, azt nem kötöm az orrodra. – Majd adok én neked! Közben megérkezett a pincérnő a megrendelt hamburgerrel, sült krumplival és cukormentes kólával – a kiegyensúlyozott táplálkozás jegyében. – Fel tudnám pofozni magam az ostobaságom miatt – mondta Lexi, miután ismét kettesben maradtak a barátnőjével. – Ez a legdühítőbb. Hogy miért nem gyanakodtam! – Felsóhajtott. – De most már elég legyen a siránkozásból! Ígérem, az ebédidőd hátralevő részében nem fogok panaszkodni. Most mesélj te egy kicsit! Mi van veled? – A húgod halálra bosszant – morogta Dana. – Ma valami puccos jótékonysági partit ad a házában a szokásos emberbaráti célból, és elvárja tőlem, hogy én is ott legyek. Pedig pontosan tudja, hogy kiver a víz ezektől az összejövetelektől. – Látványosan forgatni kezdte a szemét. – A barátnőm, akinek alapítványa van a szegények megsegítésére… Komolyan mondom, ez olyan, mintha különböző univerzumokban élnénk. – Legalább te lemondhatod a meghívást – emlékeztette Lexi. – Nekem viszont mindenképpen el kell mennem. De nem panaszkodom. Hátha valaki elveszít egy gyémánt nyakéket, én meg szemfüles leszek és megtalálom. Dana felhúzta a szemöldökét, mire Lexi pillantása önkéntelenül is a rangjelzésére esett. – Bocs – dünnyögte. – Vedd úgy, hogy nem hallottál semmit! – Szerencséd, hogy egyáltalán nem feltételezek rólad ilyesmit. Figyelj, próbálj pozitívan gondolkodni! Ott leszel egy sereg dúsgazdag, unalmas vendég között. Hátha rá tudsz beszélni valakit egy gyorskölcsönre. – Csak azt nem tudom, hajlandó lennék-e az illetőnek megadni azt, amit a
gyorskölcsön kamataként követelne. – Hát igen, ez tényleg nagy kérdés. Lexi arca felderült. – Figyelj, mi lenne, ha mégis velem jönnél? Jó móka lesz, meglátod! Mindenkit kibeszélünk a háta mögött. – Nem, kösz – rázta a fejét Dana. – Randim van. – Csak azt ne mondd, hogy Martinnal! – Lexinek uralkodnia kellett magán, hogy ne vágjon grimaszt. – Miért ne mondanám? Mi bajod vele? – Csak az, hogy ugyanolyan, mint az eddigi fiúid. Túl kedves, túl halk szavú, te meg csak ugráltatod, amíg végül rá nem unsz. – Ez nem igaz! – De igaz. Mindig ezt csinálod. Folyton ilyen félénk, aranyos srácokat választasz, akik imádnak, és egy kicsit félnek is tőled. Te vagy a hangadó a kapcsolatban, és emiatt gyorsan elunod magad. Neked olyan pasi kellene, aki kihívást jelent. – Mondja ezt egy olyan nő, akinek az elmúlt fél évben nem volt egy randija sem. Szóval, azt hiszem, szerelmi ügyekben nem éppen te vagy a legnagyobb szaktekintély. – Most nem érek rá magánéletet élni. A karrieremmel és az üzletemmel kell törődnöm. Dana sokatmondó pillantást vetett rá, mire Lexi az asztal lapjára hajtotta a fejét. – Amit három hét múlva el fogok veszíteni, hacsak nem történik valami csoda – sóhajtotta. – A húgod egy komplett jótékonysági szervezet fölött rendelkezik. Miért nem kérsz pénzt tőle? – Mert nem adna. Nehéz sorsú gyerekekről gondoskodik, nem fogja miattam leállítani az élelmezési és oktatási programjait. Hiszen ismered Skye-t. Valóságos szent. Már-már idegesítően tökéletes. – Miket nem mondasz! De legalább ma este jó lesz a kaja. És vicces nevű italokba fojthatod a bánatodat. Persze vigyáznod kell, hogy be ne rúgj! Lexi felegyenesedett. – Komolyan, szükséged lenne egy pasira, aki nem hagyja, hogy ugráltasd! – Olyan nincs is – vigyorgott Dana. – De igen, van, és már alig várom, hogy összeakadj vele végre. Nekem ellenben sürgősen találnom kell valakit, aki úgy ugrál, ahogy én fütyülök. Vagy várhatom a csodát… Ha választhatnék különben, inkább a csodát választanám. Cruz Rodriguez sosem gondolta, hogy a nők és az autók hasonlítanak egymásra. Szerette a kocsikat, azok voltak a mindene. De a legszebb kocsi sem melegíti az embert éjjel. Vagy pláne reggelente. És még egy vadonatúj járgánynak sincs olyan mennyei illata, mint egy szép nőnek, közvetlenül azelőtt, hogy megadná magát. Kiszállt ezüstszínű Bugatti Veyronjából, és odadobta a kulcsot a fiatal parkolósrácnak. A fiú alig tudta elhinni, hogy ilyen szerencséje van, elkerekedett szemmel bámult a kocsira.
– Te jó ég! Tényleg vezethetem? Cruz ránézett az autójára. – Miért, össze akarod törni? – Dehogyis, uram! – A fiatalember közelebb lépett, áhítatosan kinyújtotta a kezét, hogy megérintse a Bugatti oldalát, majd gyorsan elkapta. – Ez a legszebb dolog, amit valaha láttam. Cruz mosolyogva indult a ház felé. Most rajta volt a sor, hogy találkozzon a legszebbel, akit valaha látott. Lexi Titan a Glory’s Gate verandáján állt, és egy ismeretlen párral beszélgetett. Cruz ebből a távolságból is jól látta művészien feltűzött, szőke haját, tökéletes arcának finom, klasszikus vonásait. Nevetett valamin, amit a vele szemben álló nő mondott, és a nevetése hangját feléje sodorta a könnyű szél. Ismerős hang volt ez, bár elég rég hallotta utoljára. Mindent tudott a lányról. Az adatokhoz nem volt nehéz hozzájutnia, és Cruz nem sajnálta az időt, hogy felfrissítse az emlékeit. Szeretett emlékezni. Arra, milyen tapintása volt Lexi bőrének, vagy hogyan zihált, amikor elveszítette az önuralmát. Arra, mennyire utálta a keresztnevét. A szeme mindig résnyire szűkült, sőt, a hátán felmeredtek az apró szőrszálak, amikor valaki így szólította. Cruz tudta, hogy Lexi legnagyobb erőssége a büszkeségében rejlik, de ez a legnagyobb gyöngéje is. Tudta, hogy imád játszani, de a legjobban nyerni szeret. Lexi Titan jómódú családba született, míg Cruz nagyon mélyről indult, és nagyon keményen kellett küzdenie, hogy eljusson idáig. De még mindig voltak olyan ajtók, melyek csukva maradtak előtte. Ezért volt most itt: hogy ezeket az ajtókat is kinyissa. Ha szükséges, akár erőszakkal is. És a reményei szerint Lexi a segítségére lesz majd ebben. Felsétált a hat lépcsőfokon, mely a verandára vezetett, és közben mindvégig gondosan ügyelt arra, hogy közte és Lexi között legyen egy-két vendég. Nem akarta, hogy a lány máris észrevegye. Ő szerette volna meghatározni, mikor és hogyan találkozzanak, hogy övé legyen a helyzeti előny. Egy kevésbé magabiztos férfiban talán felmerült volna, mi van, ha Lexi már nem emlékszik rá, Cruznak azonban ez eszébe sem jutott. Pontosan tudta, hogy Lexi emlékszik rá, hiszen senki sem felejti el azt az embert, akinek odaajándékozta a szüzességét. Miután belépett a házba, hagyott magának időt, hogy megcsodálja az épületet. Az udvarház valamikor a negyvenes években épült, amikor a föld még olcsó volt, és egy férfit annak alapján ítéltek meg, milyen gyorsak a lovai, milyen szépek a szeretői, és mekkora az otthona. Az előcsarnokban mindkét oldalon több méter széles lépcsősor vezetett fel az emeletre. A fenti csillár fénye visszatükröződött a padló fekete-fehér márványkockáin. Az egyik ívelt fal mellett egy hangversenyzongora állt – végtére is mit ér egy előcsarnok hangversenyzongora nélkül? Noha életében először járt Glory’s Gate-ben, Cruz pontosan tudta, hogy a hat méter magasan nyújtózkodó mennyezet faragásai kézzel készültek. Észrevette a félrehúzott
válaszfalakat is, melyeknek köszönhetően egybenyitottak két nappalit és egy szalont, hogy így helyet csináljanak ötszáz vendégnek. Innen Cruz átment egy elegáns helyiségbe, az arany- és zsályazöld színek uralta középső szalonba, ahol a fogadást követő árverést akarták megtartani, és ahol ezért többsornyi, karfa nélküli széket állítottak fel. Cruz Rodriguez azért jött ide, hogy lássák. Hogy együtt mutatkozzon a texasi elittel. Hogy kivívja az őt megillető helyet ebben az illusztris társaságban. Egy jótékonysági rendezvény az a tökéletes helyszín, ahol az ember stílusosan megmutathatja magát. Ha bőkezűen adakozik, később más hasonló rendezvényekre is meghívják, és idővel egy lesz közülük. Legalábbis ebben reménykedett. Besétált a terembe, kért a pultnál egy skót whiskyt tisztán, aztán figyelte az embereket, akiket csak hallomásból ismert. Pontosan tudta, mikor lépett be a terembe Lexi, kikkel beszélgetett, és hogy mikor csatlakozott a húgához. Azon töprengett, vajon mit fog szólni a lány, ha észreveszi őt. Lexi Titan egy csapásra megoldhatta volna minden gondját. Csak egy baj volt: bár tíz év telt el az utolsó találkozásuk óta, a férfi esküdni mert volna rá, hogy Lexi előbb kötné fel magát, mint hogy segítsen neki. Lexi elbújt, amíg a szenátor búcsúzóul homlokon csókolta Skye-t, és csak akkor jött elő, amikor a vén kujon eltűnt a színről. Kedvelte ugyan az öreg széltolót, aki bárkinek lyukat tudott beszélni a hasába, de most nem volt abban a hangulatban, hogy mosolyogva tűrje, ahogy megcsipkedik a fenekét. – Áruld el, miért csinálod ezt? – fordult a húgához. – Mintha nem lenne elég pénzed, hogy egyedül is fenntartsd az alapítványodat! Skye Titan ivott egy korty pezsgőt. – Van fogalmad róla, hány amerikai gyerek fekszik le minden este éhesen? – Az ég szerelmére, el ne mondd! Amúgy is pocsék napom volt, nem akarom még gazembernek is érezni magam, csak mert én nem éhezem. – Ne haragudj, nem azért mondtam. A két nővér üdvözlés gyanánt összeölelkezett. Aztán Lexi hátrált egy lépést, és megcsodálta húga zöld estélyijét. – Mesésen nézel ki! El sem tudom mondani, milyen irigy vagyok a dekoltázsodra. – Szomorúan pillantott le a saját testére. – Nekem mért nem nőtt szép nagy mellem? – Még szerencse, hogy sok férfinak éppen ez tetszik – nyugtatta meg Skye. – Hogyhogy eljöttél? Ki nem állhatod az efféle jótékonysági esteket. – Ez így nem igaz. Az ügyeket szívesen támogatom, csak nem rajongok a gazdagokkal és hatalmasokkal folytatott bájcsevejért. Skye ravaszkásan elmosolyodott. – Azt hiszed, én igen? De valahogy csak össze kell szednem a pénzt. Postán kiküldeni a tájékoztatót az alapítvány céljairól egyszerűbb lenne, de megközelítőleg sem ilyen jövedelmező. Különben mi újság? Lexi egy másodpercig eltöprengett rajta, nem kellene-e beszámolnia testvérének a hiányzó kétmillióról, ám aztán inkább elmosolyodott, és csak annyit mondott:
– Minden a legnagyobb rendben. Egyáltalán nem volt szokása hazudni a húgának, de most túl sok minden forgott kockán ahhoz, hogy a teljes őszinteséget válassza. – Az előbb azt mondtad, rossz napod volt. – Azt csak a munkámra értettem. Jut eszembe: Izzy itt van? Izzy – Isadora – volt a legfiatalabb a Titan nővérek között. – Dehogy – legyintett Skye. – Izzy még nálad is jobban utálja ezeket az összejöveteleket. Hamarosan hazajön, de egyelőre még egy louisianai fúrótornyon tartózkodik. Ahol víz alatti hegesztőként dolgozik, egészítette ki gondolatban Lexi, és eltöprengett, hogyan lehetséges, hogy ők hárman testvérek. Különbözőbbek már nem is lehettek volna. – Vannak új arcok a vendégek között? Olyanok, aki iszonyú mennyiségű pénzzel rendelkeznek, és nem tudják igazolni a vagyon eredetét? – Nem, nem hiszem, hogy vannak ilyenek. Egy konkrét személyt keresel? De még mennyire! Azt az embert, aki tönkre akar tenni. Minél többet gondolkodott rajta Lexi, hogyan kínálták fel neki a kétmilliót, és hogyan akarják most hirtelen elvenni tőle, annál biztosabb lett benne, hogy ez az egész nem véletlen. Valaki ki akar babrálni vele. De kicsoda? – Hát, nem is tudom – felelte kitérően, aztán elfordult, és körbehordozta a tekintetét a körülöttük nyüzsgő tömegen. – Olyasvalakire gondoltam, akinek érdekében áll… Jól öltözött párokat látott, beszélgetésbe merült kisebb csoportokat, egy fekete öltönyös férfit, a második legnagyobb olajtársaság elnökét a feleségével… A tekintete kis idő múlva visszatért a sötét öltönyös, magányos férfira, aki furcsamód ismerősnek tűnt, noha háttal állt neki. És akkor a férfi hirtelen megfordult. Lexi hálát adott az égnek, hogy nem tart italt a kezében, mert akkor alighanem elejtette volna a poharat. A szíve több ütemet is kihagyott. Hosszú évek teltek el azóta, hogy utoljára látta ezt az arcot, de ha lett volna kéznél egy naptár, Lexi napra, sőt órára pontosan meg tudta volna mondani, mennyi ideje, hogy elváltak egymástól. Az első fél év úgy telt el, hogy azt várta, mikor pillantja meg a férfit az utcán, hogy aztán elgázolhassa. A következő hat hónap során némileg alábbhagyott a vérszomja: már nem akarta megölni Cruzt, csak megsebesíteni, hogy szenvedjen, ahogy ő szenvedett. Aztán valahogy sikerült elfelejtenie őt. Belátta, hogy hiba volt vele kezdenie. És még nagyobb hiba volt azt gondolnia, hogy az együtt töltött éjszaka bármit is jelent. Hibát követett el, méghozzá egészen banális hibát, amit azóta követnek el a nők, hogy az első Neander-völgyi férfi a barlangjába csalta az első Neander-völgyi asszonyt. – Hát te meg kit nézel ennyire? – tudakolta Skye, és követte a pillantását. – Aha… Azt az autós fickót. Cruz Akárkicsodát. Elég jómódú, autókereskedései vannak, autóalkatrészeket árusító bolthálózata és egy versenyistállója. Ha jól emlékszem, a NASCAR-ban versenyeznek, de lehet, hogy valahol máshol is. Igazán nagylelkű
felajánlást tett az alapítvány javára. Ismered talán? Erre a kérdésre nem fogok válaszolni, határozta el Lexi, és kiutat keresve körülnézett. De nem látott esélyt a menekülésre, szóval csak annyit tehetett, hogy szimplán nem felel. Cruzt ismerve, nem tartotta különösebben valószínűnek, hogy a férfi emlékszik rá. Ami az ő életében döntő jelentőségű esemény volt, az Cruzéban szóra sem érdemes. Feltehetően ő volt a százötvenhetedik feledhető numera az életében. Tíz év telt el, és közben mindketten megváltoztak. Az a fiatalember, akire Lexi emlékezett, nem méretre szabott öltönyt és kézzel varrott olasz cipőt viselt, hanem pólót és farmert. Csak az arca volt ugyanaz, meg az égő, fekete szeme, amelyben akár el is veszhetett egy nő. Mármint más nők… Ő, Lexi többé már nem! Hűvösen, idegenként fogja üdvözölni, és rögtön utána elbúcsúzik. Semmi szükség rá, hogy a férfi megtudja, mennyire fáj neki még mindig a megaláztatás, mely a csodás éjszakát követően, a reggeli búcsúzáskor érte… – Jó estét! – köszönt a férfi, miközben közelebb jött, és Skye-ra mosolygott. – Cruz Rodriguez vagyok. Köszönöm a meghívást, Miss Titan. Skye visszamosolygott rá. – Én köszönöm, hogy eljött! Kérem, szólítson Skye-nak. Remélem, a csekk-könyvét is magával hozta, mert később szemérmetlenül erőszakosan fogom licitálásra biztatni az egybegyűlteket. De addig is, szeretném megköszönni a nagylelkű felajánlását. – A nővérére pillantott. – Cruz egy daytonai hétvégét ajánlott fel nekünk, szállással, teljes ellátással, és hozzá egy kétnapos vezetéstechnikai tréninget a legjobb autóversenyzője irányításával. – Ez igazán jól hangzik – dünnyögte Lexi, aki mindenhová nézett, csak a férfira nem, pedig Cruz olyan közel állt hozzá, hogy a leheletét is érezte. Még jól emlékezett az ízére, pedig évek teltek el azóta. Egy egész örökkévalóság. És a találkozásuk különben sem volt más, mint egy jelentéktelen közjáték. – Jaj, elnézést, hiszen maguk még nem is ismerik egymást! Lexi, az úr Cruz Rodriguez. Cruz, bemutatom a nővéremet, Lexi Titant. A férfi udvarias érdeklődéssel mérte végig, úgy, ahogy a távoli nagynéniket szokás. Mintha még sosem látta volna. Hát ez csodás… Tényleg nem emlékszik rá. Lexi napokat, nem is, inkább heteket töltött azzal, hogy bosszúszomjas terveket kovácsolt ellene, és tessék, Cruz már azt sem tudja, hogy ő kicsoda. A férfi kezet nyújtott. Lexi kétségbeesetten agyalt a megoldáson, hogyan tarthatja be az udvariasság szabályait úgy, hogy közben kerüli a fizikai kontaktust, de semmi sem jutott eszébe. Ó, hogy az ördög vinné el a gyerekszobát! Vett egy nagy levegőt, és hagyta, hogy Cruz megfogja a kezét. A teste egy teljes másodpercig nem reagált. Vagyis hogy pontosan úgy reagált, ahogy egy idegen érintésére szokott. Ám aztán Lexi elkövette azt a hibát, hogy ránézett a férfira. Látta markáns vonásait, határozott állát, érzéki, szép formájú száját, és azon nyomban visszatértek az emlékek, milyen volt a csókja. Forróság öntötte el, de mivel még volt vagy húsz éve az ötvenig, nem foghatta a
változókorra. És még ha ráfoghatta volna is, a lába remegését vajon mivel magyarázta volna? De azért megpróbált úgy mosolyogni, mintha az égvilágon semmit sem érezne. – Mr. Rodriguez – biccentett hűvösen. – Örülök, hogy megismerhetem. – És elhúzta a kezét. – Szólítson Cruznak, kérem. – De csak ha maga is a keresztnevemen szólít – felelte Lexi, és figyelte a férfi arckifejezését. Cruznak a szeme sem rebbent. Egy fekete kosztümös nő bukkant fel, akinek a láttán Skye ideges lett. – Bocsássanak meg, ez a hölgy az ételszállító cég vezetője. Remélem, nem történt komoly baj… Azzal eltűnt, Lexi pedig ennek következtében kettesben maradt a múltjával. Illetve csak azt hitte, hogy kettesben maradt, mert mire Cruz felé fordult, a férfi már eltűnt a tömegben. Cruz figyelemmel kísérte Lexit, ahogy körbesétál a teremben. Azt is látta, hogy a lány igyekszik szemmel tartani őt, de úgy, hogy ne legyen nagyon feltűnő. Ő is ugyanezt csinálta, de sokkal ügyesebben. Látta Lexi zavarodottságát, és azt is, hogy dühös, amiért ő látszólag nem ismerte meg. Érezte a bizsergést, ami tíz éve annyi örömet okozott neki. És tudta, hogy ez a vibrálás, amely még mindig működik köztük, jelentősen megkönnyíti majd a dolgát. Lexi az, akire szüksége van. Lexi Titan megnyithat előtte minden ajtót, bejuttathatja a legelőkelőbb társaságba. Mert ez a következő logikus lépés, ha tovább akar menni a megkezdett úton. Feltette magában, hogy ehhez fel fogja használni Lexit, csak még azt nem tudta, hogyan. De ha egy kicsit figyel, alighanem azt is hamarosan kideríti, mi lesz a legjobb módszer a lány behálózására. Hamarabb adódott kedvező alkalom, mintsem Cruz gondolta volna. Lexihez odalépett egy ritkuló hajú, köpcös, középkorú férfiú, aki régi ismerősként üdvözölte. Cruz megkerülte őket, és elbújt egy oszlop mögé, hogy ne vegyék észre. – A húgod már felsorolt vagy fél tucat holmit, amire szerinte licitálnom kellene – mondta a férfi. – Skye tényleg gátlástalan ilyenkor. – És igen eltökélt – bólogatott Lexi. – De gondolj arra, milyen nemes a cél, John. Jobb, ha engedsz, különben Skye olyan lelkifurdalást kelt benned, hogy hetekig aludni sem fogsz tudni. Én is ezért vagyok itt. John felnevetett. – Igazad lehet. – Aztán hirtelen elkomolyodott. – Nem szívesen beszélek egy estélyen üzleti ügyekről, de ugye elkéred Skye-tól a pénzt? Úgy tudom, nemcsak az édesanyja, de az elhunyt férje is valóságos vagyont hagyott rá. Cruz látta, hogy Lexi válla görcsösen megfeszül, az ujjai a pohár köré fonódnak. – Nem akarok erről beszélni. Itt és most nem. John körülnézett, mintha azt lesné, nem hallgatózik-e valaki, de Cruz nagyon ügyelt rá, hogy takarásban maradjon. – Lexi, az én ügyfelem vagy attól a naptól kezdve, hogy a szépségfarmodat megnyitottad. Én beszéltelek rá a kölcsönre, és így felelősnek érzem magam a kialakult
helyzetért. Nem akarom, hogy elveszítsd a vállalkozásodat. Meg kell szerezned azt a pénzt! – Tudom – suttogta a lány. – De Skye-tól nem kérhetek. – Figyelj, kétmillió dollár nem terem minden bokorban. – Kösz az infót. És most, ha megbocsátasz, megyek, szerzek egy új italt. Azzal Lexi elsétált. John hosszan nézett utána, legalább olyan hosszan, mint Cruz. Csak amíg John meglehetősen aggodalmas képet vágott, Cruznak elégedett mosoly jelent meg a szája szögletében. Az életben a legfontosabb dolog az időzítés. Hogy a megfelelő időben legyünk a megfelelő helyen, és birtokában legyünk a megfelelő információnak. Akkor semmi akadálya, hogy a kellő pillanatban lecsaphassunk. Úgy, ahogyan most ő fog lecsapni.
2. Lexi egyedül állt a Glory’s Gate egyik erkélyén, ahová a tömeg elől menekült. Magányra vágyott, de csupán nem egészen három percre merülhetett el az önsajnálat mocsarában. Lépteket hallott a háta mögül, mire elfojtott egy sóhajt. Sokat adott volna egy kis békéért és nyugalomért. – Különösen szép vagy ma este, querida. A halk férfihang borzongatóan izgató volt, és hajszálnyi akcentus is érződött rajta. Lexi azonnal megismerte Cruz hangját. Megfordult, ránézett a férfira, majd tüstént azt kívánta, bár ne tette volna. Cruz közelebb állt hozzá, mint gondolta. Szinte félelmetesen magasodott előtte, és széles vállával csaknem kitakarta az ablak fényes négyszögét. Az erkélykorlát megakadályozta, hogy a lány hátralépjen, oldalra húzódni viszont nem akart, mert az menekülésnek hatott volna, így aztán nem mozdult. – Ó, hát maga az, Mr. Rodriguez – mormolta, és ivott egy kortyot az italából. Elhatározta, hogy úgy tesz majd, mintha a legkevésbé sem érintené meg ez a találkozás. Elvégre a férfinak nem kell tudnia, milyen érzéseket vált ki belőle még ma is. Cruz elmosolyodott, fehér fogsora megcsillant a félhomályban. – Ugyan, Lexi, csak nem akarsz előttem is úgy tenni, mintha nem ismernénk egymást? A lány szeme tágra nyílt a döbbenettől. – Mi? Ezt úgy értsem, hogy emlékszel rám? – A szavak kicsúsztak a száján, még mielőtt átgondolhatta volna, milyen árulkodó is ez a két rövid mondat. Cruz erre még közelebb lépett, lehajolt, és egy csókot lehelt a lány nyakára. Alig ért hozzá, Lexi testét vad remegés kerítette hatalmába, egyszerre libabőrös lett, és bizonyos testrészei máris többért esdekeltek. – Hogy is felejthettelek volna el? – kérdezte a férfi halk, bársonyos hangon. A pokolba a tettetéssel! – gondolta Lexi, és oldalra lépett, mert így jó néhány centiméterrel távolabb húzódhatott. Végtére is mi van, ha Cruz rájön, milyen gyáva? Semmi. – Miért nem szóltál az előbb? – Mert az jutott eszembe, hogy talán nem szívesen számolnál be a húgodnak az ismeretségünk kezdetéről. Legalább valami jelet adhattál volna, gondolta a lány, és elfutotta a pulykaméreg. Remek! Nem is jöhetett volna jobbkor ez a düh. Ez az érzés alkalmas arra, hogy megvédje őt a magas, jóképű fickótól, akinek a túlzott közelsége a kétségbeesés határára taszítja az ember lányát. – Milyen tapintatos vagy! Nos, örülök, hogy felfrissíthettük az ismeretségünket. Miért nem vegyülsz el a vendégek között? Mindjárt kezdődik az árverés. Gondolom, nem szeretnél lemaradni róla.
– Nem az árverés miatt jöttem ide, Lexi. Hanem miattad. Sosem volt alacsony a vérnyomása, de most nem bánta volna, ha az. Igen, Lexinek kifejezetten jól jött volna, ha ájulásba menekülhet. Persze ha az ember végigzuhan a kemény gránit padlólapon, az se nem kellemes, se nem szép látvány. Szóval lehet, hogy mégis jobb nem elájulni. Arról már nem is beszélve, mi van akkor, ha erős karok elkapják, és aztán… Egy pillanat! Hiszen tíz éve nem találkoztak, és Cruz soha nem próbálta felvenni vele a kapcsolatot, holott igazán nem lett volna nehéz a nyomára bukkannia. Ahogy belegondolt ebbe, Lexi ájulási vágya gyorsan alábbhagyott. – Jól nézel ki – mondta behízelgően, aztán megint belekortyolt az italába. – Köszönöm. – Szép az öltönyöd. Méretre szabott, ugye? A férfi bólintott. – Végül is így természetes. Nem lennél itt, ha nem lennél elég gazdag ahhoz, hogy adakozz. A húgom jótékonysága ugyanis kizárólag az éhező gyerekekre terjed ki. A tiltott autóversenyek pilótáira nem. – Az már tíz éve is csak hobbi volt – magyarázta Cruz. – Már megvolt a cégem. – Ami azóta szépen növekedett, és valóságos kis cégbirodalommá vált. – Lexi még jól emlékezett rá, mit mondott neki Cruzról Skye. – Mindent elértél, amit csak lehet. De azt nem igazán értem, miért vagy itt. Aligha a miatt a régi éjszaka miatt, amelyet együtt töltöttünk. Az az éjszaka elmondhatatlanul sokat jelentett neki egykor, ám ezt nem akarta a férfi orrára kötni. – Szóval, mit akarsz? – szegezte neki a kérdést. – Miből gondolod, hogy rajtad kívül bármit is akarok? – kérdezett vissza Cruz, és hanyagul nekidőlt a korlátnak. Lexi szeretett volna hinni neki. A libidója és a büszkesége biztosan. De az esze furcsállta a dolgot. Cruz bármelyik nőt megkaphatja a földön, miért éppen ő a kiválasztott? És miért most? Letette a poharát a közeli kis asztalra. – Örülök, hogy találkoztunk – mondta. – Jó szórakozást az árverésen! Elfordult, de Cruz utánanyúlt, és megfogta a karját. Mintha nem lett volna elég, hogy veszélyben forog a vállalkozása – a sors sürgős szükségét érezte, hogy egy másik területen is kegyetlen tréfát űzzön vele. A férfi mélyen a szemébe nézett. – Mesélj arról a pénzről, amire szükséged van! Lexi hátán végigfutott a hideg. – Honnan tudsz te erről? Ki mondta el? – A fejében rémítő gondolat kezdett körvonalazódni: csak nem Cruz az, aki tönkre akarja tenni? Vajon miért? – Véletlenül kihallgattam a beszélgetésedet azzal a John nevű köpcös alakkal. Gondolom, a pénzügyi tanácsadód lehet. – Igen – biccentett Lexi. – John valóban a pénzügyi tanácsadóm. Azért jött el, mert
mindenkit ismer, aki számít. De ha te hallottad, akkor más is hallhatta… Ki volt még ott rajtad kívül? A lány rémülten gondolt arra, mi lesz, ha az apja tudomást szerez a dologról. – Senki. Rajtam kívül senki sem volt a közeletekben. Szóval, halljam, mi a baj a vállalkozásoddal? – Semmi – vágta oda Lexi, akinek nagyon kínos volt ez az egész. – Nem akarok erről beszélni. Igazán kedves tőled, hogy érdeklődsz, de ha nincs felesleges kétmillió dollárod, akkor nincs értelme megosztanom veled a problémáimat. – És ha van? – Akkor sem. Veled nem beszélgetek és nem üzletelek – fonta össze a karját a mellén a lány. – Biztos? – Én ezt nem értem – rázta meg a fejét Lexi. – Miért kérdezel ilyeneket? Miféle játékot játszol? Cruz kérdéssel felelt a kérdésre: – Áruld el, miért nem kérsz pénzt az apádtól! Neki aztán van bőven, kétmilliót meg sem érezne. – Tőle nem kérhetek. – Ha nem vagy őszinte hozzám, nem segíthetek. – Nem is kértem, hogy segíts. A beszélgetés, a nevetgélés hangjai és a zene természetesen kiszűrődött az erkélyre, mégis olyan volt, mintha ők ketten egy másik világban léteznének. Csak ők ketten, senki más. Lexi tudatában volt a férfi minden porcikájának, minden egyes lélegzetvételének. Cruz puszta létezése is zavarta a gondolkodásban. Igen, valósággal megőrjítette. Cruz csak nézte a lányt, aztán lassan bólintott, mintha most jutna döntésre valamiben. – Ismered a szenátort, aki eljött? – Mi? Hát persze. Örülj, hogy nem vagy csinos, fiatal nő, mert akkor már rég megfogdosott volna. – Az előbb odamentem hozzá, és bemutatkoztam neki. Az első percekben udvarias volt ugyan, de aztán úgy faképnél hagyott, hogy csak néztem. – Hát igen, meglehetősen goromba is tud lenni néha – vélte Lexi, és furcsamód szinte megsajnálta a férfit. Hát nem nevetséges? Ezek a hülye női hormonok! – Megvehetném kilóra, de az nem számít. Meg az sem, hogy ugyanannál a szabónál csináltatjuk az öltönyünket. Az ő szemében én csak egy koszos mexikói vagyok. De neked mondom? Hiszen te ismered ezt a világot. Te is itt élsz benne. – Hé, én egyáltalán nem vagyok olyan! – Az lehet, de akkor is egy vagy közülük… Meséld el, miért nem kérsz pénzt az apádtól! Egy perccel ezelőtt Lexi még faképnél hagyta volna Cruzt, de most, hogy a férfi beavatta egy fiaskójába, úgy érezte, tartozik neki ennyivel.
– A helyzet az – kezdte lassan –, hogy a teljes családi vagyon fölött apám rendelkezik, és ő nem osztogat milliós zsebpénzt senkinek. Ő maga a Titan World Enterprises, nekem és a testvéreimnek semmi közünk a céghez. Az anyai nagyanyámtól örökölt kis vagyonkámmal vágtam bele a szépségszalonom kialakításába, és rá is ment az összes pénzem. Szóval a szépségszalonomat leszámítva csak akkora összeg fölött rendelkezem, amennyit az üzlet hoz. Nagyot sóhajtva a férfi szemébe nézett, de azonnal meg is bánta. Cruz szeme, ez a sötét és titokzatosan mély tó, csillapíthatatlan vágyakozást keltett benne. – Jed Titan elviselhetetlen alak – mondta, de közben azt kívánta, bár ne ez lenne a helyzet. – Mindent és mindenkit ellenőrizni, uralni akar. Nem bírja, ha valaki nem úgy ugrál, ahogy ő fütyül. Néhány évvel ezelőtt összehívott minket a húgaimmal, és közölte velünk, hogy a Titan World Enterprisest csak egyikünk örökölheti. Méghozzá az, aki a legsikeresebb közülünk. Bizonyítanunk kell neki, és végül ő dönti el, melyikünk a győztes, aki mindent visz. Lexi még mindig nem tért igazán magához az akkori sokkból. Az apjuk ugyanis választás elé állította őket: eldönthetik, hogy a céget és a vele járó mesés vagyont akarják, vagy inkább megőrzik a jó viszonyt egymással. Az egyezségnek volt egy kimondatlan része is, nevezetesen, hogy a győztes nem csupán a vagyont kapja meg, hanem Jedet is. Az apát, aki kezdettől fogva világossá tette, hogy a szeretete feltételekhez kötött. – A húgaimmal mindig is szoros volt a kapcsolatunk, de azon a napon sok minden megváltozott. Én például rájöttem, hogy azzal aligha tudom lenyűgözni apámat, ha továbbra is nála dolgozom. Szóval kiléptem, és megnyitottam a szépségszalonomat. Skye vezeti az alapítványát, Izzy pedig… Nos, ő minden áldott nap alámerül a tenger mélyére. De most már remélem, érted, miért nem szaladhatok apucihoz pénzért. Mert abban a pillanatban eljátszanám a győzelmi esélyeimet. És az apám szeretetéért folytatott harcban is alulmaradnék, hiszen Jedet csak a győztesek érdeklik. – Hibát követtem el – folytatta Lexi. – A kapzsiságom és az ostobaságom miatt sikerült szert tennem egy kétmillió dolláros problémára. Egy magánbefektető kölcsönt ajánlott, és nem kívánt cserébe részesedést, aminek nagyon örültem. Elfogadtam a pénzt, fel is használtam az utolsó centig: felújítottam meg kibővítettem a szépségszalont. De a kölcsönnek volt egy kis bibije: az összeg bármikor visszakövetelhető. És most három hetem van rá, hogy a kétmilliós tőkét előteremtsem, különben mindent elveszítek. Elfordította a tekintetét. – Hát, most már ismered a legsötétebb titkomat – sóhajtotta, de máris megbánta, hogy kifecsegte a dolgot. – Kérdés, mihez kezdesz vele. – Odaadom neked azt a pénzt. – Micsoda? – Lexi megpördült. Nem akart hinni a fülének. – Nem azt akartad inkább mondani, hogy kölcsönadod? – Nem. Nem kérem vissza, örökbe adom. De kérek cserébe valamit.
A lány boldog izgatottsága tovatűnt, egyszerre megint óvatos és gyanakvó lett. – Mégis, mim van nekem, ami kétmillió dollárt ér? A férfi lenézett a cipőjére, aztán lassan végighordozta Lexin a pillantását, és ő pontosan tudta, mit jelent ez. Teste minden porcikája remegett a vágytól, ám ő nem törődött az érzéseivel, csak felszegte az állát, és méltóságteljesen odavetette: – Arról szó sem lehet! Cruz elmosolyodott. – Nem a testedre gondoltam, Lexi. Szexért nem fizettem eddig sem, és ezután sem fogok. – Hát akkor mit akarsz? – kérdezte fülig vörösödve a lány. Cruz tekintete hirtelen nagyon komollyá vált. – Belépőt a te világodba. Titan a családneved. Anyád családfáját az amerikai függetlenségi háborúig vissza lehet vezetni. Pénzem van elég, úgyhogy nem érdekel, mi az ára, de nem akarom, hogy bárki úgy nézzen rám, mint az előbb a szenátor. Mint egy kis senkire. Azt akarom, hogy a gyerekeimnek könnyebb legyen. Lexi értette a szavakat, de azt továbbra sem sejtette, hová akar kilyukadni a férfi. – És én hogyan segíthetnék ebben? – Gyere hozzám feleségül! A lány a hűvös fémkorlát után kapott, mert nem akart elvágódni a kövezeten. Menjen hozzá Cruzhoz? Ez a pasi tényleg el akarja venni? – Nem igazából persze, csak egy évre – tette hozzá Cruz. – Annak elégnek kell lennie, hogy mindenkivel elfogadtassam magam, aki számít. Bemutatsz majd az előkelő, befolyásos barátaidnak, különös tekintettel a szenátorra, és amikor már megszokták, hogy én is egy vagyok közülük, szépen elválunk. Cserébe megkapod a kétmilliót. – Feleséget vásárolsz magadnak? – Csak átmeneti időre. Hát persze… Hogy aztán elvegyen valakit, aki iránt valóban érez is valamit. Lexinek nem tetszett ugyan a terv, mégis méltányolta a férfi őszinteségét. – Elég ízléstelen gondolat – jegyezte meg. – Csupán egy üzleti húzás, nem több. – A házasság nem csak egy üzleti húzás. Az fontos dolog, egy nő életének talán a legjelentősebb eseménye. Te tényleg azt hiszed, hogy hajlandó lennék pénzért házasodni? – Nem tudom, hallottad-e már a mondást, miszerint a cél szentesíti az eszközt. Számodra talán, gondolta Lexi, és megállapította, hogy az együtt töltött éjszakájuk ellenére semmit nem tud erről az emberről. Cruz valóságos rejtély volt és maradt a számára. Illetve ez nem is volt egészen igaz. Épp most derítette ki, hogy Cruz Rodriguez semmitől sem riad vissza a céljai érdekében. – Apám le lenne nyűgözve – mondta. – Díjazná a gátlástalanságodat, és azt is, hogy lábbal tiprod a legszentebb érzéseket.
Cruz rántott egyet a vállán, Lexi pedig nem vette a fáradságot, hogy elmagyarázza neki: nem nagy dicsőség Jed Titanre hasonlítani. Egész életében azon fáradozott, hogy bizonyítson rideg és elutasító apjának, és nem derítette fel különösebben a kilátás, hogy később a férjével is el kelljen játszania ugyanezt. Nem, szó sem lehet róla, hogy kétmillióért hozzámenjen Cruz Rodriguezhez! Lexi még mindig hitt a szerelemben és abban, hogy megtalálhatja az igazit. Mindent akart: a varázslatot, a hitet, hogy a boldogság örökké tart. Olyan férjet szeretett volna, aki szentül hiszi, hogy ő a legjobb dolog, ami történhetett vele az életben. Vagyis továbbra is benne volt a kutyaszorítóban, és kétségbeesetten rágódhatott rajta, honnan szerezze meg a pénzt. Aztán eszébe jutott, mennyit dolgozott, hogy idáig eljusson. Hány lélekölő órát töltött az apja cégénél, hányszor éjszakázott, csak hogy bebizonyítsa, méltó Jed szeretetére. Aztán kockáztatott, és megpróbált létrehozni valamit, ami csak az övé. A szépségszalonért is sok áldozatot hozott, de ezúttal legalább saját magáért dolgozott. És sikerrel is járt. Létrehozott valamit a semmiből, ami ráadásul még sikeresen is indult. De aztán hatalmába kerítette a kapzsiság. Többet akart. Növekedni szeretett volna, még jelentősebb eredményeket elérni. Újabb kockázatot vállalt hát – és most mindent elveszít. Vagy mégsem? Amit Cruz kínál, az teljességgel elfogadhatatlan. De van más választása? Talán van… Talán nem is olyan reménytelen az ügy. Hiszen a férfi tett egy ajánlatot, amelyre teljesen elfogadható válasz egy ellenajánlat. Ami megadja Cruznak, amire vágyik, ám úgy, hogy közben az ő elvei se sérüljenek. – Nem megyek feleségül hozzád – húzta ki magát. – És nem csak azért nem, mert számomra a házasság szent. Hanem mert a te értékedet is jelentősen csökkentené egy válás. A férfi kérdőn húzta fel a szemöldökét. – Higgy nekem! Az előkelő családok anyái valóságos kotlósok. Nagyon vigyáznak a drágalátos leánykáikra. Nem szívesen adnák őket egy elvált férfihoz, hiszen nem akarják megkockáztatni, hogy az ő kis angyalkájukat is elhagyja egyszer. Az elvált férfi nemkívánatos rizikó, de egy olyan fickó, akinek felbomlott az eljegyzése, az csak olyasvalaki, aki még nem találta meg az igazit. Szóval házasság nélkül is megkaphatod azt, amire annyira vágysz. Bevezetlek a legjobb társaságba. Bemutatlak mindenkinek, aki számít Texasban. – Jegyességet ajánlasz? Lexi bólintott. – Egy év időtartamra? – Az túl hosszú szerintem. Legyen fél év! – A lánynak még ez is végtelenül hosszúnak tűnt. Cruz nekitámaszkodott a korlátnak. – Fél év jegyességet akarsz adni a kétmillió dolláromért cserébe? Ez igazából nem is kérdés volt, inkább megállapítás, de Lexi ettől függetlenül igennel
válaszolt. Talán hogy önmagát is meggyőzze, tényleg ezt akarja. – Érdekes gondolat – ismerte el Cruz. – Van benne logika. De volna néhány feltételem. Lexi hallotta is, nem is, amit a férfi mond. Szent isten, mégis mit gondolt? Tényleg pénzért akarja eljegyezni magát? Az anyja szívszélhűdést kapna, ha megtudná. Nem mintha a szerelem nélküli házasság ellen lenne kifogása, ó, nem! De Cruz származása ellen már annál inkább. – Arra a fél évre hozzám kell költöznöd – jelentette ki a férfi. – A házamba, sőt a hálószobámba. Tudod, van házvezetőnőm, és egyéb alkalmazottakat is foglalkoztatok, akik biztosan fecsegni kezdenének, ha nem aludnánk együtt. Márpedig fontos, hogy senki ne vonhassa kétségbe az eljegyzésünk valódiságát. Atyaég! – Te most… te most a szexre célzol? – Lexi csak nagyon nehezen nyögte ki ezt a mondatot. – Testi kapcsolatot akarsz a jegyességünk alatt? Cruz érzéki szája mosolyra húzódott. – Természetesen. A lány nem értette. Miért akar a férfi újra lefeküdni vele? Hiszen miután egyszer megtették, olyan gyorsan elhúzott, hogy a cipőtalpa valósággal égésnyomokat hagyott a padlón. Talán azt hiszi, hogy ő jobb lett az ágyban az első alkalom óta? Vagy elfelejtette az akkori benyomásait, és csak a szépre emlékezik? – Muszáj együtt élnünk, ez nem vita tárgya – szögezte le Cruz. – Akkor nincs üzlet. – Ahogy gondolod – vont vállat a férfi, azzal sarkon fordult és elindult az ajtó felé. Lexi utánabámult, de Cruz széles válla helyett a szépségszalon főbejáratát látta. A fényes faajtókat, melyeket az általa választott árnyalatra pácoltak… A kozmetikai és a hajápoló részleget… Érezni vélte a friss virágok illatát az előcsarnokban, és a lágy légmozgást, amelyet a plafonon lévő ventilátor keltett. És hallotta, hogyan nevetgélnek, beszélgetnek a kezelésekre várakozó vendégek. Ha szokványos banki hitelt kér, az mindenképpen az apja fülébe jut. Jed kérdezősködni fog, és akkor el kell mondania neki, hogy hibát követett el. Vagyis kiesik a versenyből, és elveszíti az örökségét, a Titan World Enterprisest. Ha viszont elfogadja Cruz pénzét, még nyerhet. Kérdés, hajlandó-e emiatt fél évet feláldozni az életéből. Az idegességtől megfájdult a feje. Rájött, hogy valójában nem is az eljegyzés gondolata zavarja, hanem az a tény, hogy meg kell osztania az ágyát a férfival. Pedig Cruznak annyiban igaza volt, hogy ez elkerülhetetlen. Az alkalmazottak tényleg fecsegnének, ha a jegyesek nem alszanak együtt. És ha kiderül, hogy nem is igazi jegyesek, akkor dugába dől a tervük… – Hát jó. Ha mindenáron ragaszkodsz az együttéléshez, legyen – szólt fojtott hangon Cruz után. – De nekem is van egy feltételem. A férfi megfordult, és rászegezte a szemét. – Ha lefekszem veled, elvárom, hogy ne csalj meg. Hűségesnek kell lenned hozzám,
amíg együtt vagyunk. Cruz immáron másodszor mérte végig tetőtől talpig. – Gondolod, hogy képes leszel egyedül kielégíteni az igényeimet? Nem, Lexi ebben egyáltalán nem volt biztos, de fütyült rá. – Nem igazán érdekelnek a testi igényeid. Az egyezség úgy szól, hogy aludjunk együtt, amire hajlandó is vagyok. Azzal a feltétellel, hogy nem nyúlsz más nőhöz, és ebből nem engedek. Szóval fogadd el, vagy utasítsd vissza. A te döntésed. – Aligha vagy abban a helyzetben, hogy feltételeket szabj. Sürgősen szükséged van a pénzre. – Bárkitől kaphatok kölcsönt – füllentette Lexi, aki pontosan tudta, hogy nem fordulhat egyik bankhoz sem. – Bárki adhat nekem egy csekket, olyan nő viszont elég kevés van, aki a te kis terved végrehajtására alkalmas. Szóval nagyon is szabhatok feltételeket, és szabok is. A hűség tekintetében nincs alku. A férfi bólintott. – Rendben van. Ez könnyen ment. Gyanúsan könnyen. Cruz nemcsak nagyon jóképű és vonzó, hanem fáradhatatlan szerető is, legalábbis Lexi emlékei alapján. – Ha mégis megcsalsz, mindenkinek elmondom, miben állapodtunk meg, és gondoskodom róla, hogy az ajtók, amelyeket megnyitottam előtted, ismét bezáruljanak. – Értem. De ha nekem hűségesnek kell lennem, te sem léphetsz félre. Szakítanod kell a fiúiddal. – Én sem gondoltam másképp. Sajnos azonban nem akadt senki, akivel Lexi szakíthatott volna. Ez a szomorú igazság. – Hat hónap elteltével elválnak útjaink – szögezte le Cruz. – Onnantól semmi közünk egymáshoz. – Ez eddig is világos volt számomra. – Nem mondhatsz és nem tehetsz semmit, amivel maradásra bírhatsz. – Cruz ajka gúnyos félmosolyra húzódott. – Nem te lennél az első, aki elköveti azt a hibát, hogy belém szeret. A lány a szemét forgatta. – Mindig ilyen beképzelt voltál, Cruz, vagy ez csak az elmúlt tíz év eredménye? De képzelődj csak, gondold magad ellenállhatatlannak! A fél év elteltével még csak utánad sem fordulok, ha elmész, légy egészen nyugodt. – Ezt örömmel hallom. Szóval akkor megegyeztünk? – Csak még egy apróság. Szeretném tudni, ki az, aki tönkre akarja tenni a vállalkozásomat. Méghozzá ha a szimatom nem csal, személyes okokból. Tudni akarom, kicsoda az illető, és miért teszi ezt velem. – És miből gondolod, hogy ki tudom deríteni? – Megérzés. Kinyomozod, ki akart keresztbe tenni nekem, és megosztod velem az információt.
Ő pedig, mint született Titan, habozás nélkül bosszút áll… – Úgy lesz. – Cruz közelebb lépett. – Van még valami? – Nem, nincs. – Lexi úgy érezte, minden gondolat kitörlődik a fejéből, amikor a férfi ilyen közel van hozzá. Lassan, óvatosan hátrálni kezdett. – Ez minden. – Jó. Holnap reggel megkapod a csekket. Nem kellene valamivel megpecsételniük a megállapodást? Cruz megint közelebb lépett, és Lexi éppen azon töprengett, hogy kezet kellene nyújtania neki, amikor a férfi hirtelen átölelte a derekát, és magához húzta. A lány védekezni akart. Tudta, hogy ha túl közel engedi magához, annak nem lesz jó vége. Már csak azért sem, mert ez esetben képtelen gondolkodni. Igen, tiltakoznia kell, hiszen ez az ember… Cruz ekkor fölé hajolt és megcsókolta. Forrón és szenvedélyesen, aminek következtében Lexi mindenről megfeledkezett. Pedig semmi különös nem történt. Csak egy száj hozzáért egy másikhoz. Egyik test a másik testhez. A lány simán ellökhette volna magától. Igen, ha nem éppen Cruz Rodriguezről lett volna szó. Mert őt képtelen volt ellökni. A férfi magához szorította, ő pedig azonnal megadta magát. A kemény, izmos test olyan volt, mint valami biztonságos kikötő, ahová végre-valahára megérkezett. Lexi mindenütt érezni akarta, mi több, azellen sem volt kifogása, hogy eggyé váljon vele. Szétnyitotta az ajkát, és megborzongott, amikor Cruz nyelve befurakodott a szájába. A teste lángra gyúlt. Görcsösen kapaszkodott a férfi vállába, majd önkéntelenül végigsimított a hátán. Cruz ajkának íze maga volt a csábítás. Lexi a whisky zamatát érezte, és a bujaságét. Akármilyen forrón csókolta a férfi, neki nem volt elég, és tudta, hogy soha nem is lesz elég. El akart égni ebben a forróságban. Magába akarta olvasztani. Be akarta lélegezni Cruzt, hogy soha ne kelljen nélkülöznie ezt az érzést. A vágya ugyanolyan ütemben pulzált, mint ahogy a szíve dobogott, és Lexi megrémült a szenvedély erejétől. Ha a férfi mindent akarna itt az erkélyen, azellen sem lenne ereje tiltakozni. Sőt, hangosan sikoltozott volna gyönyörűségében, nem törődve azzal, ki hallja, és ki nem. A kép annyira valóságos volt, hogy Lexi megrémült. Attól való félelmében, hogy a következő pillanatban realitássá válik az, amiről az imént csak ábrándozott, reszketve kibontakozott Cruz karjából. Már csak az hiányzik, hogy könyörögni kezdjen a férfinak! Pont ő, aki az ágyban olyan hűvös, olyan visszafogott tud maradni… Egymásra meredtek, és a lánynak némi elégtételt jelentett, hogy nem csak ő kapkodta zihálva a levegőt. Szóval Cruzt is felizgatta a csók… – Érdekes időszak áll előttünk – állapította meg kisvártatva a férfi. – Egy heted van, hogy elrendezd az ügyeidet, utána be kell költöznöd hozzám. Holnap reggel a csekkel együtt megkapod a kulcsomat és a címemet is. Azzal eltűnt az éjszakában, és magára hagyta Lexit a szülőháza erkélyén. Ha nem bizsergett volna testének minden porcikája a szenvedélytől, Lexi akár azt is gondolhatta volna, hogy csak álmodta az egészet. Valójában egyáltalán nem adta el
magát kétmillió dollárért, ó, dehogy! – Ez az ára, ha az ember üzletel, és versenyben akar maradni – mormolta Lexi. Legalábbis ezt tanította neki az apja. Bizony, mindennek ára van. És ha az ember akar valamit, annak meg kell fizetni az árát. Csak arra kell vigyáznia, hogy ne adjon oda Cruznak mást, csupán a megbeszélt hat hónapot az életéből, meg a testét. A szívét, a lelkét véletlenül sem szabad kockára tennie. A Cruz Control székhelye Dallas és Fort Worth között volt, egy négyhektáros telken, melyet Cruz akár a vételára tízszereséért is könnyedén eladhatott volna. Nem múlt el egy hét sem anélkül, hogy meg ne kereste volna egy-egy építési vállalkozó, és ne ígért volna mesés összeget a telekért. Cruz azonban elküldte őket. Volt elég pénze, nem vágyott még többre. Azt ellenben nagyon élvezte, hogy valami olyasmi van a birtokában, amit ennyien meg akarnak szerezni. Az ötemeletes főépület mögött felépítette a szerelőműhelyt, melyről gyerekként álmodott. Az eredeti öt hidraulikus rámpából az elmúlt években húsz lett, a műhely mögött pedig egy tesztpályát építtetett, valamint egy elkülönített területet a kísérleti autómodelleknek. A motorok folyamatosan surrogtak-berregtek, de ez a zaj zene volt Cruz füleinek. Megállt a műhelyben, és körülnézett. Szerette látni a világot, amelyet a semmiből hozott létre. Hajlamos volt elfelejteni, hogy honnan jött, de ezen a reggelen különösen közelinek és elevennek érezte a múltat. Szinte csak ki kellett nyújtania a kezét, és megérinthette azt a dühös, tizenkét éves kisfiút, aki egykor volt. Azt a fiút, aki megesküdött, hogy többet akar, mint egyszerűen csak túlélni. Aki győzni akart, pénzt keresni, és letenni valamit az asztalra. Valaki a nevét kiáltotta. Manny, a legjobb barátja és egyben a műhelyfőnöke hívta. – Még mindig nem tökéletes a fék – jelentette. – Az egész konstrukció kész katasztrófa. Szívesen megnézem még egyszer, hacsak nem akarod inkább te… – Nem, köszönöm, ma nem. – Cruz túlságosan feszült volt ahhoz, hogy ilyesmivel foglalkozzon. A fék beállítása aprólékos munka, nagy összpontosítást igényel, és ő ma egyszerűen képtelen volt koncentrálni. Akármennyire is igyekezett az elmúlt években, és akármilyen nagy céljai voltak, tizenöt-húsz évesen nem hitte volna, hogy egyszer az lesz a valóság, amit most maga körül lát. Egészen kicsiben kezdte. Tizennégy évesen ellopott egy Toyota Corollát, és versenyzett vele egy Ford Ranger ellen. Az ilyen versenyeken maga a kocsi volt a tét. A győztes vitte a vesztes kocsiját. Mindenki nevetett, amikor Cruz odament a fehér Corollával. Csak nem képzeli, hogy ezzel nyerni fog? De ők nem tudták azt, amit Cruz tudott: hogy a Toyota tulajdonosa már hónapok óta bütykölte a járgányt az utca végében, és alaposan felturbózta a kocsit. Az elején direkt lassan hajtott, nehogy megsejtsék, micsoda motor rejtőzik a kopott motorháztető alatt. Végül játszva nyert, és övé lett a Ford Ranger. A vesztes versenyző szerencsére a saját autójával jött, és a kocsi papírjai tökéletesen rendben voltak, amit
Cruz Toyotájáról nem lehetett volna elmondani. Így aztán a tizennégy éves fiú teljesen törvényesen egy Ford tulajdonosa lett. Még aznap éjjel visszavitte a Corollát oda, ahonnan lopta, és másnap a Forddal ment dolgozni. De két héttel később visszatért az autóverseny színhelyére, és újra a rajtvonalra állt. Nyerni akart, és általában nyert is. – Szóval szerintem nem stimmel valami – mondta éppen Manny. – Hé, figyelsz te rám egyáltalán? – Nem igazán. Bocs – mentegetőzött Cruz. Manny tíz évvel idősebb volt nála, és mindig is ő volt kettejük közül az okosabb és a higgadtabb. – Mi történt? – nézett rá gyanakvóan. – Eljegyeztem Lexi Titant. Manny erre elkapta a karját, és behúzta magával a kis irodába. – Mi? Ugye csak viccelsz? – szörnyülködött, miután becsukta az ajtót maguk mögött. – Hogy az ördögbe jutott ez egyáltalán eszedbe? – Ne izgulj! Csak arról van szó, hogy kölcsönösen előnyös megállapodást kötöttünk. – Mesélt a barátjának a szorult helyzetről, amelybe Lexi került. – A fő, hogy megkapom, amire mindig is vágytam. – Már megkaptad – pillantott rá szúrós szemmel Manny. – Mindened megvan. – Azért nem egészen. Lexi vőlegényeként bejáratos leszek a legjobb társaságba. – De hiszen te ki nem állhatod a felső tízezer puccos partijait! Azok a nők is halálra untatnak. – Nem csajozni akarok. – Cruz mesélt a szenátorról, aki egyszerűen faképnél hagyta az estélyen. Az idősebb férfi a fejét rázta. – Te most komolyan jobban éreznéd magad attól, ha az ilyen fajankók a kezedet szorongatnák? Nem hiszem, hogy tényleg erre van szükséged, Cruz. – Mit tudsz te erről, Manny? Öreg barátja nem akarta őt megérteni. Manny elégedett volt azzal, amije volt. A munkájával, amit szeretett, és amiért szép fizetést kapott. Minden este elégedetten tért haza a műhelyből a feleségéhez és a gyerekeihez. Mindez boldoggá tette, és nem vágyott többre. Cruz azonban igen. Hiányzott valami az életéből. Maga sem tudta, mi, de állandó hiányérzet kínozta. És az, hogy a texasi elit elfogadja, csak az első lépés volt. Cruz meg akarta találni a megfelelő családi háttérrel és kapcsolatokkal rendelkező tökéletes feleséget is, hogy megerősítse a pozícióját ebben a világban. – Az egész nem Lexiről szól – ismételte meg. – Ő csupán eszköz, aki segít nekem elérni a célt. – Ez nem igaz – felelte Manny. – Lexi sokkal több egy eszköznél, te is pontosan tudod. Van egy olyan érzésem, hogy éppenséggel ő az, akire mindig is vágytál, de mostanáig nem lehetett a tiéd. – Legalább lesz lehetőségem feldolgozni a múltbéli sérelmeket, és továbblépni. Mert biztos lehetsz benne, hogy fél év elteltével tovább fogok lépni.
– Hibát követsz el – jövendölte Manny. – Ne mondd, hogy nem figyelmeztettelek! Ez az egész tákolmány, amit elkezdtél építgetni, a fejedre fog szakadni, és maga alá temet. – Nem ez lesz az első alkalom – vigyorodott el Cruz. A másik a fejét rázta. – Látom, nem akarsz érteni a szóból. De majd megérted, ha jól pofára esel. Jó szórakozást hozzá! – Kétmillió dollár – mondta Lexi, miközben odacsúsztatta a pénzügyi tanácsadója elé a csekket. John csodálkozva nézett rá. – Hát ez gyorsan ment. – Minél hamarabb szeretnék túlesni a formaságokon. Mikor tudjuk aláírni a szükséges papírokat? – Még ma megkeresem a befektetőt, és legkésőbb holnap megkapod az iratok másolatát. – Remek. Ezek szerint holnapra megszabadul a titokzatos és rosszindulatú befektetőtől. Lexi még mindig nagyon kíváncsi volt rá, ki lehet az, és tudta, hogy ha valaki, akkor Cruz megszerzi neki ezt az információt. Persze szép árat fizet azért, hogy a férfi alaposan utánajárjon a dolgoknak. Már csak hat napja van, és be kell költöznie a házába. Sőt, ami még rosszabb, a hálószobájába! És hogy akkor mi lesz, arra egyelőre nem akart gondolni. – Megkérdezhetem, honnan van? – tudakolta John, és meglengette a csekket. – Persze, nyugodtan. Csak nem fogom elárulni. – Rendben, megértem. És örülök, hogy végül sikerült megszerezned a pénzt. – Hát még én hogy örülök! Köszönöm, John. – Szívesen. – A férfi felállt, aztán kezet fogtak. – Sajnálom, hogy ilyen vége lett ennek az egésznek. Az illető befektető már sok hasonló üzletet bonyolított le rajtunk keresztül, de még sosem tett hasonlót. Különben nem is ajánlottam volna. Fogalmam sincs, ezúttal mi történhetett. – Nincs semmi baj. Rád nem haragszom – mosolyodott el Lexi, mert biztosra vette, hogy Johnnak nincs köze a csapdához, amelyet állítottak neki. De a titokzatos befektető tönkre akarta tenni, efelől semmi kétsége sem volt. A kérdés csak az: ki akarhat ilyet, és miért? A Titan World Enterprises irodahelyiségei elfoglaltak egy egész háztömböt a dallasi banknegyedben. A fogadócsarnokot sötétre pácolt faburkolat és márvány borította, a három emelet magas falakat óriási festmények díszítették, melyek texasi történelmi eseményeket örökítettek meg. Az alkalmazottakra biztonsági szolgálat vigyázott, és ők tartották távol a nemkívánatos látogatókat is. Lexi gyerekkorában ünnepszámba ment, ha a munkahelyén látogathatta meg az apját, ezért még jól emlékezett az akkori élményekre. Nagyon élvezte, hogy mindenki
ismerte és tisztelte az apukáját, őt meg úgy kezelték, mint valami hercegnőt. Jed ilyenkor mindig úgy tett, mintha érdeklődne iránta. Büszkén mutatta be mindenkinek az ő kicsi lányát, Lexi pedig imádta, hogy az emberek mosolyognak rá. Itt legalább néhány órára több volt, mint egy egyszerű kislány, akiről megfeledkezett az apukája. Miután megszerezte a diplomáját, Lexi idejött dolgozni. Saját helye volt a parkolóban, és a lifttel egyenesen az irodájába mehetett – néha mégis átsétált az előcsarnokon, és eszébe jutott, milyen is volt kislányként bejönni ide. Elindult a biztonsági kapu felé, készen arra, hogy felmutassa a jogosítványát, de az egyik őr intett neki, hogy menjen. – Köszönöm – biccentett Lexi, és az jutott eszébe, hogy az apja aligha örülne, ha tudná, hogy a családtagjaival kivételezik az őrség. Az ő birodalmában nem járt semmi alanyi jogon. A különleges elbánást ki kellett érdemelni. A lány lifttel ment fel a legfelső emeletre, ahol az első titkárnő szintén továbbengedte. A nagy, párnázott, kétszárnyú ajtó előtti íróasztalnál nem ült senki, így aztán Lexi bekopogott, majd lenyomta a kilincset. Jed Titan megfordult, amikor a lánya belépett. – Nem fogod elhinni! – kiáltotta. – Még én sem nagyon hiszem! És ami a legrosszabb, fogalmam sincs, ki művelte ezt velem! Annak ellenére, hogy már a hatvanhármat is betöltötte, Jed még mindig jól nézett ki. Tekintélyes, férfias jelenség volt, aki még ezt a hatalmas irodát is megtöltötte a kisugárzásával. – Mi történt? – csodálkozott Lexi. Az apja felkapott egy aktát, aztán lecsapta az asztalra. – Doppinggal vádolnak, hallottál már ilyet? Doppinggal, engem! Ilyen ostobának néznek? Lexi semmit sem értett. – A versenylovaidról van szó? – találgatott. Jed az egész falfelületet elfoglaló óriási panorámaablakhoz csörtetett, majd ott hirtelen megfordult. – Eltaláltad! – harsogta. – Mégis milyen embernek néznek ezek engem?! Mi öröm van abban, ha valaki csalással nyer? Én tisztességes módon akarok nyerni, csak annak van értelme. Lexi nagyot nézett. Most már értette ugyan, miről beszél az apja, csak nem hitte el. Jed Titan nagyon figyelt a lovaira, királyi életük volt a luxusistállójukban, és semmiben sem szenvedtek hiányt. Lexi ismerte az apját, és szentül meg volt győződve arról, hogy igazat mond. Jed Titan sosem folyamodna sem doppinghoz, sem más tiltott módszerhez a győzelem érdekében. És azt sem engedné, hogy a munkatársai ilyesmihez nyúljanak. Azonnal kirúgná azt a lovászt vagy zsokét, akire csak a gyanú árnyéka is rávetülne, de az is lehet, hogy előtte még alaposan meg is ruházná az illetőt. – Mondd el, mi történt! – Nemrég érkezett meg a legutóbbi vérteszt eredménye – intett az asztalon fekvő dosszié felé a férfi. – Ha rájövök, ki felelős ezért a disznóságért, esküszöm, puszta
kézzel tépem szét. Azt is megbánja a fickó, hogy a világra jött, én mondom neked. – Jed ránézett a lányára. – És tudod, mi a legszörnyűbb? Hogy éppen látogatóink voltak, amikor robbant a hír. Kínai üzletembereket vezettem körbe az istállóban, hogy megmutassam nekik, hogyan tenyésztjük a lovakat mi itt, Texasban. Le akartam nyűgözni őket a pompás állataimmal meg a tenyésztési programommal. Képzelheted… Éppen a körsétánk felénél tartottunk, amikor beütött a mennykő, és elárasztottak minket az újságírók. Jed megint szitkozódott egy sort. – Gondolhatod, hogy rögtön véget ért a bemutató. Nem értettem ugyan semmit, amit a kínaiak karattyoltak, de el tudom képzelni, mit mondhattak. Senki sem akar egy csalóval üzletelni. Én sem akarnék, szóval még csak rossz néven sem veszem tőlük a döntésüket. A szerződésre, amiben reménykedtem, keresztet vethetek. Lexinek egyáltalán nem tetszett ez az egész. Aligha lehet véletlen, hogy ilyen tökéletes az időzítés: valaki nyilván meg akarta hiúsítani az apja szerződéskötését… Vagy már üldözési mániája van, és ott is ellenséget keres, ahol nincs is? – Hát az nagy kár – csóválta meg a fejét. – Igazán sajnálom. Jed fáradtan vállat vont. – Előfordul az ilyesmi – jegyezte meg leverten. – Igazából nem is a kudarc fáj, mert azt megtanulja az ember elviselni. De az, hogy valaki csalónak állítson be… Az már több a soknál. Ha rájövök, ki áll a dolog mögött, én olyat teszek, de olyat… A bűnös azt fogja kívánni, bár fojtotta volna bele az anyja az első fürdővizébe… Visszatért az íróasztalához, és leült. – De gondolom, nem emiatt jöttél, Lexi. Mit tehetek érted? A lány leült vele szembe a bőrfotelbe, és egy másodpercre eltöprengett, vajon hogyan fogadja az apja az eljegyzése hírét. Jed nem az a fajta, aki gyöngéden átöleli és sok boldogságot kíván neki. Valószínűbbnek tűnt, hogy dührohamot kap. – Menyasszony vagyok – jelentette be szilárd hangon. Jed rezzenéstelen arccal dőlt hátra a székén. Sötétkék szemében semmiféle érzés nem tükröződött. – És ki a vőlegény? Egyáltalán ismerem? – Cruz Rodriguez. A Cruz Control tulajdonosa. – Vagyonos? – Igen. – És a nevéből ítélve nyilván mexikói. – Már az Államokban született. Jed megvetően fújt egyet. – Ha tényleg ő az, aki kell neked, leellenőrzöm a fickót. Tudnom kell, megengedhet-e magának egy olyan feleséget, amilyen te vagy. Hát nem jellemző, hogy a saját apja is tehernek tartja? – Nem várom el, hogy eltartsanak – tiltakozott Lexi. – A szépségszalonom nagyon szépen hoz a konyhára. – Legalábbis most már, hogy a hiteltől végleg megszabadult. – Akkor sem akarom, hogy meggondolatlanul hozzámenj valakihez, aki esetleg csak a
pénzedre utazik. Lexinek eszébe jutott Andrew, és rögtön megértette az apja aggodalmát. – Hát azt én sem szeretném – ismerte el. – Különben, ha a fickó nem hozományvadász, nincs ellene kifogásom. Ha te boldog vagy vele, áldásom rátok. Lexi csak bámult. Ez most komoly? Az apja elfogadja a döntését? Meg sem próbálja lebeszélni? – Boldog vagyok – mondta, és ez majdnem igaz is volt. Határozottan elégedettnek érezte magát. Hat hónap nem is olyan hosszú idő. Fél évig még egy ilyen jegyességet is ki lehet bírni. Bár, ha Cruz csókjára gondolt, a „kibírni” talán nem is a megfelelő szó. – Azt hittem, dühös leszel – ismerte el még mindig csodálkozva, hogy ilyen simán ment minden. – Hiszen Skye házasságát te hoztad tető alá. Jed Titan szeretett mindent kézben tartani, az olyasfajta apróságokkal, mint a lányai érzései, nemigen törődött. – Te mindig is sokkal függetlenebb és sokkal önfejűbb voltál, mint a húgod. Hajlandó lennél hozzámenni ahhoz, akit én jelölök ki számodra? – Dehogy! – Lexi kurtán felkacagott. – Na látod. Akkor miért pocsékoltam volna az időt arra, hogy vőlegényt keressek neked? A lányt meglepte, hogy az apja ennyire ismeri. – Jól megy az üzlet? – kérdezte Jed. – Remekül. – És még mindig úgy látod, hogy helyes döntés volt itthagyni a cégemet? – Amíg itt dolgoztam, nem lehettem más, csak Jed Titan lánya, és ez nem elég. Ha valakinek, neked igazán meg kellene értened, apa. – Megértelek, kicsim, hidd el. Ne légy olyan érzékeny! – Nem vagyok érzékeny. Jed elmosolyodott. – Anyádnak meséltél már az eljegyzésedről? – Még nem. Majd megírom neki e-mailben. – Kíváncsi vagyok, hogyan fogadja anyád arisztokratikus jenki egója, hogy a kislánya egy jöttment mexikói felesége lesz. – Engem egyáltalán nem érdekel. Lexi úgy vélte, az anyja eljátszotta minden jogát, hogy beleszóljon az életébe, amikor hároméves korában elhagyta őt. – Bár ott lehetnék, amikor elolvassa a leveledet! Látni szeretném, amikor kiborul. – Ugyan, nem fog kiborulni, apa. A szeme sem rebben majd, lefogadom. A kiboruláshoz ugyanis érzelmeket kell mutatni, márpedig az érzések kimutatását Lexi anyja méltóságán alulinak tartotta. A lány el is gondolkozott rajta, vajon miért akar Cruz annyira bekerülni az efféle emberek köreibe. – Igazad van – ismerte el az apja. – Különben pedig gratulálok. Mondd meg a
titkárnőmnek, mit szeretnél kapni az eljegyzésedre, hogy beszerezhesse az ajándékot. Ez ismerős volt Lexinek, még a gyerekkorából. Akkor a dadusnak mondták el, mit szeretnének karácsonyra, és ő továbbította a hírt Jed titkárnőjének. A Mikulás nem volt téma Glory’s Gate-ben. Lexi eltöprengett rajta, miért is szereti az apját. Hiszen Jed Titan nem volt szeretetre méltó ember. Sokkal egyszerűbb lett volna az élete, ha elfogadja ezt a tényt, és nem akar annyira megfelelni neki. Csak feleslegesen megbonyolított mindent azzal, hogy annyira sóvárgott a lehetetlenre, arra, hogy az apja viszontszeresse. – Majd megbeszélem Cruzzal – mondta, miközben felállt. Aztán megkerülte az íróasztalt, és arcon csókolta a férfit. – Viszlát, apa! – Viszlát, kicsim! Majd tudatom veled, mit derítettek ki a kémeim a jövendőbelidről. – Ez igazán kedves tőled. Jed nevetett, Lexi pedig kisétált az irodájából. Amikor már a folyosó puha szőnyegén lépkedett, észrevette, mennyire megkönnyebbült. Az apja a vártnál sokkal jobban fogadta a hírt. Most már csak a húgainak kell beadnia ezt a látszateljegyzést valahogy – és Lexi attól tartott, hogy ez nem lesz nagyon könnyű.
3. Lexi átnézte a kölcsön visszafizetéséről szóló szerződést, melyet John gondosan előkészített, és mindent rendben talált. Szabad volt, legalábbis anyagi értelemben. Most már csak azt a bizonyos másik számlát kell kiegyenlítenie: hamarosan át kell költöznie Cruz házába. Kinyitotta az íróasztal legfelső fiókját, és szemügyre vette a benne heverő fehér borítékot. Egy kulcs volt benne, meg a cím, semmi más. Fogalma sem volt, hogy néz ki a férfi háza, és nem is volt bátorsága, hogy idő előtt elmenjen oda, és körülnézzen egy kicsit. Úgyis látni fogja, méghozzá sokkal hamarabb a kelleténél – miért is ne odázná egy kicsivel tovább az elkerülhetetlent? Nem az együttélés izgatta annyira, hogy aludni sem tudott miatta éjjel, holott még sosem élt együtt senkivel. Hanem az együtt alvás gondolata. Pontosabban az a dilemma, elkerülhető-e, hogy szexeljen Cruzzal. Félt ettől az egésztől, ugyanakkor izgatta is a dolog. Félt a múltbeli emlékek miatt, és izgatott volt, mert soha senki nem keltett benne még olyan intenzív érzéseket, mint Cruz. Már a puszta gondolatra is, hogy a testén érezheti a kezét, ajkán a száját, olyan forróság öntötte el, hogy beleremegett minden porcikája. Másrészről viszont azóta tíz év telt el. Talán csak az idő szépítette meg az emlékeket. Talán nem is volt olyan nagyszerű, ami történt, csupán arról van szó, hogy Cruz volt az első férfi az életében, vagyis akkor még nem lehetett összehasonlítási alapja. Hátha nem is olyan jó vele az ágyban, mint ahogy gondolja… Nos, a remény hal meg utoljára… Az irodája ajtaja kivágódott, és Skye csörtetett be a helyiségbe, egy újságot lóbálva a kezében. Mögötte Dana loholt. – Hát ez meg mit jelentsen?! – kérdezte felháborodottan a húga. – Miféle eljegyzés ez? Tudsz róla egyáltalán? Illetve várjunk csak, persze hogy tudsz, hiszen te vagy a menyasszony. De beszámoltál róla a testvérednek? Hát persze hogy nem. – Azzal lecsapta a lapot Lexi asztalára. – Egy pletykalapból kellett megtudnom, mint mindenki másnak! Lexinek sejtelme sem volt róla, mire céloz Skye. A képes magazin címlapjára pillantva azonban elakadt a lélegzete. Két nagy méretű fotó volt rajta, az egyik őt ábrázolta, a másik Cruzt, és öles betűkkel jelentették be az eljegyzésüket. Elfutotta a méreg. Hogy merte Cruz nagydobra verni a dolgot anélkül, hogy őt megkérdezte volna?! A választ a kérdésre persze nem volt nehéz kitalálni. A férfi biztosra akart menni, nem akarta, hogy Lexi meggondolja magát. Tehát nem bízott benne. Hát, ezek után jogos is lesz a bizalmatlansága, gondolta Lexi füstölögve, de tudta, hogy Cruzzal ráér később számolni. Először Skye-t kell megnyugtatnia. De vajon hogyan magyarázza el…? – Sajnálom – kezdte, miközben felállt, és megkerülte az íróasztalt. – Én el akartam mondani neked.
– Ó, hát hogyne. Akkor már egészen más a helyzet! – csúfolódott Skye, aztán megrázta a fejét. – Nézd, én is észrevettem, hogy az utóbbi időben kissé megváltozott a kapcsolatunk, de ezt azért nem gondoltam volna, Lexi. Mégis mire vártál? Nem volt időd értesíteni, mert előtte még meg kellett csinálnod a nagymosást? Lexi a szoba túlsó végébe kísérte a húgát, és leültette a vendégek számára fenntartott kanapéra. Dana követte kettejüket, de ő szerencsére inkább kíváncsinak látszott, mint dühösnek. Lexi is helyet foglalt, és gondolatban a megfelelő szavakat keresgélte. Számított persze erre a beszélgetésre, csak arra nem, hogy ma fog sor kerülni rá. Na várj csak, Cruz! – gondolta sötéten. Ezért még megkapod a magadét! – Kértek valamit enni vagy inni? – kérdezte. – Rendelhetek teát és szendvicseket, ha gondoljátok. Dana eljátszotta a fuldoklót, aztán megrázta a fejét. – Isten ments! Utálom azt a szörnyű magvas kenyeret, amit itt kínáltok. Valami mindig beragad a fogam közé. – Viszont egészséges – mutatott rá Lexi. – Nem enni jöttem ide! – csattant fel Skye, és az ajka egészen elkeskenyedett. – Nem tudsz gyógyteával és vegetáriánus szendvicsekkel lekenyerezni. Beszéljünk csak arról, hogy voltál képes elhallgatni előlem, hogy menyasszony vagy. A húga dühét Lexi még egész jól tudta volna kezelni, de az ellen a szomorúság ellen, ami most csendült ki Skye hangjából, nem volt fegyvere. Egyszerre úgy érezte, ő a leggyalázatosabb perszóna a földkerekségen. – Sajnálom – mondta, és finoman megérintette Skye kezét. – Tényleg nagyon sajnálom. Olyan gyorsan történt ez az egész… Isten bizony el akartam mondani, még ma. Nem tudtam róla, hogy Cruz bele akarja tenni a hírt az újságba. Bocsáss meg, hogy így kellett megtudnod. – De hiszen csak a múlt héten ismerted meg ezt az embert! A partimon… Én mutattalak be benneteket egymásnak. – Ez azért így nem egészen igaz. Cruz és én már nagyon régóta ismerjük egymást. Körülbelül tíz éve. Bármennyire szívesen elmesélte volna a húgának, milyen okok állnak a hirtelen eljegyzés hátterében, végül mégsem tette. Nem tehette. Amióta a tulajdon apjuk vetélytárssá tette őket, kissé elhidegültek egymástól. Lexi a céget akarta mindenáron, Skye pedig Glory’s Gate-et. És amíg az örökség kérdése el nem dőlt, a lányok, bármennyire szerették is egymást, nem szövetségesek voltak, hanem ellenfelek. Mi sem lett volna egyszerűbb, mint hogy Jed felossza hatalmas vagyonát, és mindenkinek azt adja belőle, aminek az illető a legjobban örül. De ez nem vallott volna Jed Titanre. Ő azt élvezte, ha összeugraszthatja az embereket. Ez volt a legkedvesebb sportja. Lexi nem nézett Danára, akinek kíváncsi arca azt jelezte, hogy később még több kérdésre számíthat. Bár mindent persze nem mondhatott el, szeretett volna hű maradni az igazsághoz, amennyire csak lehetséges. Hátha nem kell belebonyolódnia a
hazugságokba. – Még főiskolára jártam, amikor találkoztunk. Pár barátommal elmentünk egy helyre, ahol tiltott autóversenyeket rendeztek. Szerettünk volna látni egy ilyen illegális versenyt. Ilyenkor az autók képezik a fogadás tétjét, vagyis a győztes megkapja a vesztes kocsiját. Skye-nak leesett az álla. – Szent isten! Ki csinál ilyesmit? – A pasik már csak ilyen idióták – vont vállat Dana. – Ez olyan macsó dolog. Szóval akkor Cruz illegális autóversenyekkel kezdte. Lexi bólintott. Nem sokat tudott ugyan Cruz múltjáról, de utánanézett az interneten. A férfi tényleg a nulláról kezdte, és igen magasra jutott. – Az összes sráctól elnyerte a kocsiját, így aztán érthetően mind nagyon dühösek voltak rá – folytatta Lexi. – A lányok meg nem tudták róla levenni a szemüket. Bizony, ő maga sem. Emlékezett rá, hogy nézett ki Cruz akkoriban. Magas volt, barnára sült és veszélyes. Az ajkán hanyag mosoly játszott, mely csupa olyasmit ígért, ami egészen biztosan törvénytelen. A nevetése hallatán Lexinek libabőrös lett az egész teste. A nap valahogy mindig rá sütött, mintha mindenhová követte volna, mert ő is vele akart lenni, csak vele. Lexit lenyűgözte az ismeretlen fiatalember, aki szintén élénk érdeklődést mutatott iránta. – Ő szólított meg engem – mesélte. – Én meg annyira zavarba jöttem, hogy nem tudtam, mit mondjak neki. Végül kihívtam egy versenyre. – Jézus, Mária! Mondd, hogy ez nem igaz! – hüledezett Skye. – Elképesztő! – dünnyögte Dana. – És mi lett a verseny vége? – Mi lett volna? Teljesen tapasztalatlan voltam. – És nemcsak a versenypályán, hanem egyéb területeken is… – Még csak gyorshajtáson sem kaptak soha. Csúnyán alulmaradtam, Cruz pedig elvette a kocsimat. – Ez nem volt szép tőle – rázta meg a fejét Skye. – Ezzel kereste a kenyerét – mutatott rá Dana. – És bár Lexi elég csinos, annyira azért nem, hogy ezt feledtesse. – Kösz, ez jólesett. – Te is tudod, hogy értettem. És Lexi tényleg tudta. Akkoriban egyébként egy több mint hatvanezer dolláros Mercedest vezetett, és nem sok pasi él a földön, aki egy lány két szép szeméért lemond egy ilyen kocsiról. – Ugyanaznap este volt egy nagy buli is a versenyek színhelyén, és ott újra találkoztunk. Beszédbe elegyedtünk, de én pocsékul éreztem magam, amiért elvette tőlem az autómat. Visszavágót kértem, mire megcsókolt. Hát így kezdődött. – Lefeküdtél vele még aznap éjjel? – Skye felállt, és csípőre tette a kezét. – Lefeküdtél vele, miután elszedte a kocsidat? – Te aztán mindig képes vagy meglepni – somolygott Dana. – És ez jó. Nagyon jó. Sokkal jobb volt, mint egyszerűen jó, de Lexi ezt nem kötötte a húga és a barátnője
orrára. Minden csodás volt, amíg fel nem virradt a reggel. – Másnap megrémültem és elfutottam – füllentette. – Tudtam, hogy hibát követtem el. – Ő meg utánad ment, mi? – sóhajtotta Skye. Lexi komolyan nem értette, hogy lehet a húga ilyen érzelgős még mindig, egy érdekházasság megkötése után, özvegyként, egyedül nevelve a félárva kislányát. – Valahogy úgy – dünnyögte, pedig az igazság egészen másképp festett. Ő boldogan ébredt másnap reggel, Cruz azonban kifejezetten riadtnak tűnt. Látta a szemében a félelmet, és látta a mozdulatain, ahogy kimászott az ágyból. Mintha attól tartott volna, hogy csapdába kerül. Olyan volt ez Lexinek, mint egy arculcsapás. Hogy így bánjanak vele… Épp vele, az elérhetetlen Titan lánnyal, akiről az összes fiú csak álmodozhatott! Össze kellett szednie minden önuralmát, hogy meg tudjon állni azonmód meztelenül a fiú előtt, és gúnyosan mosolyogva az arcába tudja vágni azokat a szavakat, melyekre azóta is jól emlékezett: – Ne aggódj, Cruz! A magamfajta lányok nem akarnak semmit a magadfajta fiúktól. Legfeljebb unalomból fekszünk össze veletek, azt se túl gyakran. Lehet, hogy Cruzt meglepte a kijelentése, még az is lehet, hogy megsértődött, de az arcán semmiféle érzelem nem tükröződött. Lexi pedig gyorsan felöltözött, aztán távozott, olyan méltóságteljesen, ahogy tőle telt. Az elkövetkező hónapokban mást sem csinált, csak azt bizonygatta magának, hogy sokkal jobb így. Cruz úgysem hozzá való, örülhet, hogy ilyen könnyen megszabadult tőle. Mégsem tudta őt elfelejteni. – Egész idő alatt volt köztünk valami – folytatta a mesét, bár tudta, hogy a húga ezt máshogy fogja érteni, mint ahogy ő gondolta. – Aztán mikor a múlt heti partidon megint összefutottunk, végigbeszélgettük az egész estét, és mindkettőnk számára nyilvánvalóvá vált, hogy végig szerettük egymást. Szent isten, mióta tudok ilyen folyékonyan hazudni? – rettent meg Lexi. – Ezért aztán eljegyeztük egymást. Hirtelen felindulásból döntöttem így, de nem bánom. Amit bánok, az egyedül az, hogy fájdalmat okoztam neked, Skye. Nem állt szándékomban, hidd el. Azt hiszem, élveztem, hogy egy kicsit még titokban tarthatom az eljegyzés tényét, pedig tudnom kellett volna, hogy ennek vannak veszélyei. Sajnálom, hogy nem számoltam be róla már hamarabb. – Tényleg elmondtad volna? – szegezte rá zöld szemét Skye. – Vagy már eleve is apa kis játéka miatt titkolóztál? Dana egyik nővérről a másikra nézett. – Ne térjetek el a tárgytól! Most Cruz miatt veszekedtek, nem másért. Skye-nak és nekem régebben nem lett volna szükségünk döntőbíróra, gondolta szomorúan Lexi. Hogy az ördög vinné el apát meg a mocskos kis játékait! – A titkolózás nem valamiféle hatalmi játszma része volt, esküszöm. Skye tekintete elfátyolosodott. – Hiszek neked – sóhajtotta. – Szerelmes lettél, és ez fantasztikus!
Lexi oldalra pillantott, és látta, hogy Dana a szemét forgatja. Skye közben szenvedélyesen magához ölelte. – Annyira örülök a boldogságodnak! – Köszönöm. – Szinte el sem hiszem, hogy menyasszony vagy! Mindig azon töprengtem, vajon mikor fogod elhajítani a védőpajzsodat, és igazán közel engedni magadhoz valakit. Attól tartottam, hogy félsz beleszeretni bárkibe is, ami az Andrew-val történtek fényében tökéletesen érthető is lenne, és közben a szíved mindvégig valaki másé volt… Ez olyan gyönyörű! Gyönyörű lenne… ha nem lenne hazugság, gondolta Lexi, és elcsodálkozott, vajon miért gondolta a húga, hogy védőpajzsot emelt a szíve köré. Ő ezt egészen másképp látta. Igaz, hogy egyik kapcsolata sem mélyült el, de csak azért, mert… Biztos van vagy száz oka, kár, hogy most egyik sem jut az eszébe. Skye megszorította a kezét. – Ezt meg kell ünnepelnünk. Rendezünk egy nagyszabású eljegyzési partit, jó? Lexi elhúzta a kezét és megrázta a fejét. – Egy pillanat… Nem akarok partit. Most még egészen biztosan nem. Előbb szeretnék hozzászokni a gondolathoz, hogy menyasszony vagyok. – Ne beszélj butaságot! Neked ez nem kerül semmibe. Én majd megszervezem. Hiszen ez a dolgom, nem igaz? Partikat szervezek, és nevelem a lányomat. Ráérek, nincs más dolgom, ugyebár… Lexi homloka ráncba szaladt. – Mi történt? Miért mondod ezt ilyen furcsán? – Nem akartam, sajnálom. Minden a legnagyobb rendben, különösen azért, mert megtaláltad az igazit. Szívből gratulálok, Lexi! Azt kívánom, hogy Cruz tegyen téged nagyon-nagyon boldoggá. Megérdemled. Húga szívből jövő, lelkes kis szónoklatát hallva Lexi igazán pocsékul érezte magát. – Ó, Skye… – sóhajtotta, a húga azonban már elindult az ajtó felé. – Mennem kell, szeretnék hazaérni, mielőtt Erin megjön az iskolából. Nagyon örülök nektek, Lexi. Majd hívlak. Azzal eltűnt. Dana kinyújtotta mindkét karját a háttámlán, és ezzel szinte el is foglalta a kanapét. – A legfurcsább az egészben az, hogy komolyan is gondolja, amit mond. Tényleg örül a boldogságodnak. Ha apátok nem játszaná veletek ezt a kegyetlen játékot, minden rendben lenne. Kivéve persze a sztoridat, mert abból egy szó sem igaz, ugye? Lexi ledobta magát a kanapéra, és lehunyta a szemét. – Sejtelmem sincs, miről beszélsz. – Már hogyne lenne. Nézd, Skye egy széplelkű álmodozó. Alapvetően jóindulatú és segítőkész, soha nem gondolna rosszat a nővéréről. Én azonban gyanakvó vagyok, már a foglalkozásomból adódóan is, azonkívül nagyon jól ismerlek, Lexi. Még hogy te tíz évig vártál egy férfira?! Kacag a vakbelem! Te nem az a fajta vagy, aki egy percig is vár. Te nem epekedsz évekig, te odamész és zsákmányul ejted, amire vagy akire szemet
vetettél. Ez már a második jellemrajz volt, amit tíz percen belül kapott, és Lexit éppúgy meglepte, akárcsak az első. – Azt készséggel elhiszem, hogy az ismeretségetek legelső napján lefeküdtél vele – folytatta Dana. – És azt is, hogy eljegyeztétek egymást, de a többi ostoba maszlag. Csak nem képzeled, hogy beveszem? Lexi kinyitotta a szemét, és ránézett a barátnőjére. – Hidd el, jobb, ha nem tudsz semmiről. – Valami törvénybe ütköző dolog van a háttérben? – Nem tudok róla. – Egy egyszerű „nem” is megtette volna – mordult fel Dana. Lexi elmosolyodott. – Nem, nem tettünk semmi törvénybe ütközőt. – Hanem? – Nem fogom elmondani. A barátnőm vagy, és szeretlek, de nem kell mindenről tudnod. Cruz menyasszonya vagyok, legyen elég ennyi. – Ha te mondod… – Dana odahajolt hozzá. – De ugye nem vagy bajban? Lexi értékelte barátnője aggodalmát. – Nem, már nem. – Cruz Rodrigueznek hála… – Lehet, hogy bizonyos értelemben veszélyben forgok, de nem vagyok bajban. Dana szeme résnyire szűkült. – Ezt meg hogy értsem? – Láttad már Cruz Rodriguezt? – Nem, még nem. – Nos, ő a két lábon járó kísértés. – Amennyiben jegyesek vagytok, ez nem olyan rossz hír. – De igen. Mert túl nagy hatalma van fölöttem, és addig jó nekem, amíg ezt el tudom titkolni előle. Kölcsönadod a furgonodat? Valahogy el kell vinnem hozzá a holmimat. – Odaköltözöl hozzá? Lexinek eszébe jutott, hogyan fogalmazott a férfi. A házamba, sőt a hálószobámba… És ettől hirtelen erős késztetése támadt, hogy legyezgetni kezdje magát. – Aha – bólogatott. – Ez egyáltalán nem vall rád – vélekedett Dana. – És különben is: hogyhogy a fényességes vőlegényed nem segít a költözködésben? – Éppen nincs itthon – füllentette Lexi. – Amúgy pedig meg akarom lepni. – Pocsékul hazudsz, mondtam már? Egyébiránt mit akarsz magaddal vinni? – Egyelőre nem olyan sok mindent. Csak ruhákat és személyes holmikat. – Bútorokat nem? – Most még nem. Később átgondolom, mik azok a nagyobb darabok, amelyeket feltétlenül át akarok vinni, és akkor majd Cruz is segíthet – vágta ki magát a kutyaszorítóból a lány, jól tudva, hogy erre soha nem fog sor kerülni. Hiszen természetesen megtartja a lakását, hogy fél év múlva, a jegyesség leteltével legyen
otthona, ahová hazatérhet. Dana úgy nézett ki, mint aki vitatkozni szeretne, végül mégis csak annyit mondott: – Segítek az átcuccolásban, ami azt jelenti, hogy magam vezetem a kocsimat. – Mert félsz rám bízni a te kicsikédet? – Úgy ám! – De hisz csak egy furgon! Dana összerezzent. – Látod, pontosan ezért van, hogy használhatod ugyan, de semmi esetre sem vezetheted. Alig ment el Dana, Lexi benyúlt a táskájába, és előhúzta Cruz névjegykártyáját, melynek a hátuljára a férfi odafirkantotta a mobilszámát. A lány bepötyögte, aztán kivárt, és hallgatta, hogy a készülék a túloldalon kicsöng. – Rodriguez. – Mégis mit képzelsz?! – förmedt rá a férfira Lexi. – Hogy merted ezt megcsinálni velem úgy, hogy ráadásul nem is figyelmeztettél? A húgaimnak még nem mondtam el, és Skye-nak az újságból kellett megtudnia. Vérig sértődött az otrombaságod miatt. Ezt sose bocsátom meg neked, Cruz… – Izzy nem számított, ő nem volt különösebben érzékeny, de Skye… – Mondd csak, te egyáltalán nem szoktál gondolkodni? Mi lett volna, ha még apámnak sem szóltam volna az eljegyzésünkről? – Lexi hangja egy oktávval feljebb csúszott. – Azt hiszem, fogalmad sincs, milyen kellemetlen ellenség Jed Titan, ha úgy istenigazából belelendül. – Befejezted? – érdeklődött Cruz. – Épp csak most kezdtem el. – Jó. Tíz perc múlva ott leszek nálad, a szépségszalonban. Akkor majd személyesen is leordíthatod a fejemet. Azzal, még mielőtt Lexi tiltakozhatott volna, bontotta a vonalat. A lány ledobta a telefont az asztalra, aztán bement az irodájához tartozó fürdőszobába, ahol ellenőrizte a sminkjét, és hideg vizet folyatott a csuklójára. Külön utálta magát, amiért ilyen fontosnak érezte, hogy tetsszen Cruznak – de akarta vagy nem akarta, ez volt a helyzet. Vajon miért pont énrám esett a választása? – töprengett. Hiszen én nem rendelkezem sem szívdöglesztő idomokkal, sem hipernőies arcvonásokkal, mint Skye, és hiányzik belőlem Izzy vállalkozó kedve is. Én csak egy hűvös szőkeség vagyok, vagy mint ahogy Andrew találóan megállapította, egy Jégkirálynő. Cruz ellenben a megtestesült szenvedély. Szóval miért én? Bár talán ez nem is olyan fontos kérdés. A lényeg, hogy megkapta, amit akart: a kétmillió dolláros mentőövet. Még mindig versenyben volt a Titan World Enterprisesért és az apjuk szeretetéért. Hat hónapig kell csak kibírnia, és megszabadul Cruztól. Ez igazán nem olyan nagy ár… A titkárnője beszólt a házi telefonon, hogy Cruz Rodriguez megérkezett. Lexi gyomra görcsbe rándult, a lába pedig rogyadozott, de azért elszántan elindult a szépségszalon előcsarnoka felé. Mint mindig, most is jobb kedvre derült, ahogy végigsétált a hosszú
folyosón, és szemügyre vette az üzlet helyiségeit. A nagy belmagasság és a sötét fából készült szegélylécek elegáns megjelenést kölcsönöztek a szobáknak. A lány köszöntötte az alkalmazottjait, akikkel útja során találkozott. Például Jeannie-t, a kozmetikust, aki több tucat tiszta törölközőt cipelt éppen a kezelőhelyiség felé, és szinte rogyadozott a nagy súly alatt. – Minden rendben? – érdeklődött Lexi, miközben elvett tőle egy ölre való kendőt. – Persze. És köszönöm… Mrs. Millert várom arckezelésre, és ő szereti, ha sok a tiszta törölköző a szobában. Nem használja ugyan őket, de szereti, ha karnyújtásnyira vannak. Mrs. Miller a törzsvendégük volt. Hetente jött manikűrre, kéthetente pedig pedikűrre és arckezelésre, de masszázsra is járt rendszeresen, sőt nyáron a szoláriumba is. – Még mindig inkább a tiszta törölköző legyen a vendég gyöngéje, mint egy folyton vonyító öleb, amelyik ráadásul ötpercenként odapisil – vigyorgott Lexi, miközben a polcra tornyozta a törölközőket. – Ez esetben legalább tudjuk mire használni a törölközőket – nevetett Jeannie, majd eltűnt a szomszédos kezelőben. Lexi folytatta útját a főbejárat felé, és közben elhaladt a társalgó mellett, mely kanapékkal és kényelmes fotelekkel volt berendezve. Vastag frottírköntösökbe burkolózó nők várakoztak itt a következő kezelésre, közben gyógyteát kortyolgattak, vagy egyszerűen csak ejtőztek egyet a szépülés befejeztével. A háttérben megnyugtató zene szólt, egy fiatal lány újságokat és friss gyümölcsöt kínált körbe. Lexi megállt és végigpillantott a hosszú folyosón. Szinte az összes kezelőhelyiség ajtaja csukva volt, és ott díszelgett rajta a Foglalt! tábla. Hét közepe volt csupán, mégis csaknem telt házzal üzemeltek. Ha a magánéletem egyetlen óriási káosz is, legalább üzletileg minden rendben van körülöttem, gondolta elégedetten. Cruz a recepciónál állt, és ha Lexi arra számított, hogy nem fog beleilleni ebbe a nagyon nőies környezetbe, akkor csalódnia kellett. A férfi lazán nekitámaszkodott az egyik, kozmetikumokat bemutató vitrinnek, és láthatóan remekül érezte magát. A jelen lévő nők majd felfalták a tekintetükkel – nemcsak egyszerűen levetkőztették a szemükkel, de még azt is némán megígérték, hogy utána ágyba kapja a reggelit. Lexit különös, tulajdonosi érzés kerítette hatalmába, ami több mint nevetséges. Igazából dühöt kellett volna éreznie, ha másért nem, az eljegyzésük világgá kürtölése miatt. A férfi hirtelen felnézett, és amikor észrevette őt, lefegyverzően rámosolygott. Lexi minden idegvégződése heves bizsergéssel válaszolt erre a mosolyra. – Lexi – mondta, miközben közelebb lépett, majd megfogta a kezét, és megcsókolta. Aztán a füléhez hajolt. – Ha ilyen villámló tekintettel méregetsz, senki nem fogja elhinni, hogy jegyesek vagyunk. – Akkor különösen nem, ha neked esem, és megpróbálok egy kis józan észt verni beléd – súgta vissza a lány. Cruz felegyenesedett és elnevette magát. – Erre a kísérletre komolyan kíváncsi vagyok – évődött, aztán eleresztette Lexi egyik
kezét, és a másiknál fogva maga után húzta. – Gyere velem! Mutatni akarok valamit! A nap magasan állt a ragyogóan kék égen, Lexinek le kellett árnyékolnia a szemét, hogy rendesen lássa a parkolót. Először semmi különöset nem vett észre, csak a vendégek kocsijait, melyeknek többsége természetesen méregdrága európai kocsi volt, és… Ekkor hirtelen megakadt a szeme az egyiken. Egy jellegzetes, ezüstöskék színű Mercedesen. Nem volt nehéz felismerni, mert ebből az autóból csak egy készült. Egyetlen egyedi darab – Lexi a huszadik születésnapjára kapta az apjától. Jed teljesen kikészült, amikor a lánya elmesélte neki, hogyan veszítette el a kocsit. És nem is az anyagi kár bántotta, hanem az a tény, hogy Lexi vesztesként került ki egy küzdelemből. A lány dühe elpárolgott, ahogy az autóhoz közeledett. Ez egyszerűen nem lehet ugyanaz a jármű, hiszen tíz év telt el azóta. Miért tartotta volna meg a férfi ilyen sokáig a Mercedest? – Ez komolyan ugyanaz a kocsi? – bámult rá Cruzra. – Hát persze. Mostanáig a házvezetőnőm járt vele, de neki vettem egy másikat, szóval visszakaphatod. Na persze… Pedig Lexi már kezdte megtisztelve érezni magát… Az érzés sajnos gyorsan tovatűnt. Kinyitotta az ajtót, és beült a vezetőülésre. Minden pontosan olyan volt, mint amilyenre emlékezett. Megsimogatta a kormánykereket, aztán körbehordozta a pillantását az autón. Az anyósülésen egy fekete, szögletes dobozka hevert, a Tiffany’s ékszerüzlet logójával. Akkora, amekkorába pont belefér egy gyűrű. Egy eljegyzési gyűrű. Hiszen most már jegyesek! Lexi sokáig nézte a kis dobozt. Kislány korában gyakran ábrándozott róla, milyen lesz majd, ha beleszeret valakibe, és az illető megkéri a kezét. Sokszor elképzelte a lánykérés pillanatát. Hol egy toronyház tetőteraszán, hol egy gyertyafénnyel megvilágított étteremben, hol egy tengerparti séta során, hol a párizsi Eiffel-torony lábánál térdelt le elé álmai arctalan lovagja. De olyan egyszer sem fordult elő, hogy egy kocsi ülésére dobta volna a gyűrűt. – Nyisd ki! – biztatta Cruz. A lány engedelmeskedett, és elámult, amikor meglátta a legalább háromkarátos, gyönyörűen csiszolt szögletes gyémántot, melyet legalább még egykarátnyi kisebb kő vett körül. Hibátlan gyűrű volt. Egyszerűen tökéletes. És mégis teljességgel érdektelen. Kivette a gyűrűt a dobozból, és kiszállt a kocsiból. – Húzd az ujjadra! – noszogatta a férfi. Mindjárt. Csak egy percet várj még… Csak amíg a csalódottság érzése már nem lesz ennyire fojtogató… Ez volt az egyezség, emlékeztette magát Lexi. Hiszen nem igazi pár vagyunk, ez csupán egy átmeneti szövetség. Cruz nem arra szerződött, hogy valóra váltja a kislány kori álmaimat, hanem arra, hogy kifizeti az adósságomat. A romantika majd később jöhet. Egy másik férfival. Felhúzta a gyűrűt, amely tökéletesen illett az ujjára.
– Köszönöm – mondta, és erőnek erejével Cruz szemébe nézett. Pedig tisztában volt vele, hogy képtelen olvasni a férfi tekintetéből. – Csodaszép. – És nagyon illik hozzád. – Cruz a lány kezét nézte. – Megtarthatod. Úgy értem, azután is, hogy… Hogy letelt a hat hónap. – A menyasszony csak akkor tarthatja meg a gyűrűt, ha a vőlegény bontja fel az eljegyzést, vagy ha a vőlegény csalfasága vezetett a szakításhoz. Legalábbis azt hiszem, ez a szabály. A férfi elvigyorodott. – Ó, szóval már nem emlékszel pontosan, mit tanultál tánc- és illemtanórán? – Többnyire azért emlékszem. Kiskoromban minden nyáron több hetet töltöttem anyámnál. Na, az tényleg olyan volt, mint egy végtelenített illemtanóra. Anyám folyton nevelt. – Mást nem is csinált. Nem mintha kegyetlen lett volna Lexivel, csak éppen nem volt az az összebújós, simogatós, kedveskedő anyuka. Vagy ahogy ő mondogatta mindig: nem volt kenyere az édelgés. Lexi nem emlékezett rá, hogy egyszer is megölelte volna. – Skye két évet töltött egy svájci bentlakásos leányiskolában – folytatta. – Szóval ő egészen biztosan tudja, mi a teendő a gyűrűvel. Tőle megkérdezheted. – Kösz, inkább nem. – A férfi megfogta Lexi kezét, és futólag végigsimított a gyűrűn. – Mondtam, hogy tartsd meg. És a kocsit is megtarthatod. Vagy eladhatod, ahogy tetszik. – Odaadhatom a házvezetőnőmnek is? – Persze. – Kár, hogy nincs házvezetőnőm. – A lány elhúzta a kezét. Túlságosan nagy hatással volt rá Cruz érintése, pedig szerette volna, ha tiszta marad a feje. – Miért értesítetted az újságokat az eljegyzésünkről? – tudakolta élesen. – Mert szerettem volna egy kicsit meggyorsítani a dolgokat. Hiszen beváltottad a csekket. Mire várjunk? – Féltél, hogy nem tartom be a megállapodásunk rám vonatkozó részét? – Nem erről van szó, hidd el. Megbízom benned. Hiszi a piszi, gondolta Lexi. Ha bíznál bennem, nem érezted volna szükségét, hogy időnek előtte világgá kürtöld az eljegyzés hírét. – Ismersz egy Garth Duncan nevű embert? – váltott témát Cruz. A lány homloka ráncba szaladt, miközben töprengett. – Hallottam már a nevét, de nem ismerem. Személyesen még soha nem találkoztunk. Annyit tudok róla, hogy jómódú, és sok üzleti érdekeltsége van. Valahol itt lakik a környéken, de nem egy nagy partiarc, nem nagyon jár estélyekre. Miért kérded? – Mert ő az a befektető, aki a kétmilliós kölcsönt adta neked. – Tessék? De hát ennek semmi értelme! Miért akarná tönkretenni a szépségfarmomat egy olyan ember, akivel életemben nem találkoztam, és akinek nincs hasonló vállalkozása, tehát nem vetélytárs? – Igazad van, ennek tényleg semmi értelme. Igyekszem többet megtudni róla. Garth
Duncan nem a nyilvánosság előtt éli az életét, úgyhogy nem könnyű az információkat begyűjteni, de mindent megteszek, hogy kiderítsem, amire kíváncsi vagy. – Köszönöm. – Lexit összezavarta a hír. Miért akarná tönkretenni egy vadidegen? Puszta szórakozásból? – Igazán nincs mit. Ez hozzátartozik a megállapodásunkhoz, már elfelejtetted? Ami pedig az újságcikket illeti, szívből sajnálom a dolgot. Jobban át kellett volna gondolnom. A férfi hangjában volt valami, amitől Lexi azonnal elfeledte Gartht. – Ó! Csak nem támadtak neked magadnak is nehézségeid a szalagcímnek köszönhetően? – kérdezte némi kárörömmel. – Megfeledkeztem anyámról, aki látta a cikket, és most szeretne megismerkedni veled. Az anyja? Cruz anyja? Na ne! – Nem, Cruz, ezt tényleg nem kérheted… – Muszáj eljönnöd velem Houstonba. Hiszen jegyesek vagyunk. Elviszlek hozzá, és együtt ebédelünk. Nem fogsz belehalni. – Nem arról van szó! Hanem arról, hogy nem akarok anyád szemébe hazudni. – Én is apád szemébe hazudok. – Az más. A te anyád valószínűleg kedves, és szeret téged. – Majd meglátod, milyen, ha bemutatlak neki. Lexi egyszerre nehéznek érezte a bal kezén lévő gyűrűt. Felsóhajtott. – Majd keresek egy szabad időpontot a naptáramban. – Tedd azt. Egyébiránt tudsz róla, hogy legkésőbb négy nap múlva be kell költöznöd hozzám? – A férfi sötét szeme megvillant. – Szóval akkor viszlát szombat este! – Ejha! Úgy látom, fontos számodra, hogy tisztázd a tulajdonviszonyokat. Cruz elmosolyodott. – Nem tagadom. Lexi szerette volna elmondani, hogy neki több időre van szüksége. Persze a beköltözéssel nincs gondja, de az együtt alvással annál több. Hiszen gyakorlatilag idegenek egymásnak. Hogy feküdhetne le vele? Bár tíz éve sem voltak kevésbé idegenek, és akkor ez egy csöppet sem zavarta őt… – Szombaton átköltözöm – biccentett megadóan. – Nem egyedül persze. Lesz segítségem. – Mégis kicsoda? A lány a szemét forgatta. – A barátnőm. A neve Dana, és rendőrként dolgozik, szóval a helyedben nem bosszantanám fel, mert a végén még le talál tartóztatni. – Csípőre tette a kezét. – Ha azt mondtam, hogy a te hűségedért cserébe én is véget vetek a viszonyaimnak, akkor így is teszek. Ilyen kérdésben sosem hazudnék. – Elhiszem. – Hát, ha bíznál bennem, szerintem nem tennél fel ilyen fura kérdéseket. Cruz megcirógatta az arcát.
– Látom, csak azért sem hagyod, hogy az enyém legyen az utolsó szó. Ez tetszik. – Akkor az elkövetkező fél évben te leszel a legboldogabb férfi a világon. Ugyanis nincs nálam kötözködőbb nőszemély. Cruz elnevette magát. – Ezt kétlem, querida. – Aztán előrehajolt és megcsókolta. Csak egyszer és nagyon röviden, hogy aztán a kezébe nyomjon egy kulcsot. – A Mercedesedé. Lexi hosszan nézett utána, amikor távozott. Mivel sokáig nem tudta eldönteni, mit tegyen, beült a kocsiba, és beindította a motort. Szép hangja volt, mintha valaki gondosan karbantartotta volna az elmúlt tíz évben. Biztosan a házvezetőnő, gondolta morcosan a lány. Akárki is az a nő, csudára vigyázott az autóra, annyi szent. Sehol egy karcolás, sehol semmi nyoma annak, hogy… A pillantása a megtett mérföldeket mutató kijelzőre esett. Amikor elveszítette a kocsit, a Mercedes alig pár hónapos volt. Egyszer elvitte vele a barátnőit Kaliforniába, meg oda-vissza furikázott vele a főiskola és a házuk között. Természetesen nem emlékezett a pontos mérőállásra, de abban biztos volt, hogy nem lehetett több az autóban tízezer mérföldnél, amikor Cruz elnyerte tőle. És a kijelző 8962 mérföldet mutatott. Kizárt, hogy bárki is járt ezzel a kocsival, döntötte el Lexi. Mégis remekül működik az eltelt tíz év ellenére is. Talán Cruz gondját viselte, és tisztítgatta, javítgatta? Ez tűnt az egyetlen logikus válasznak – bár logika, jobban meggondolva, mégsem volt benne szemernyi sem. Miért tett volna ilyet a férfi? Miért őrizgetett volna tíz évig egy kocsit, amelyért lazán kaphatott volna harminc-negyvenezret, ha piacra dobja? Ha nem a kocsijára ácsingózott, akkor egyáltalán miért versenyzett vele akkor régen? És legfőképpen: miért adta neki vissza a Mercedest most?
4. Cruz szombat reggel fél tucat kartondobozzal és egy kávéval jelent meg Lexi lakásánál. Azzal áltatta magát, hogy segíteni jött – meg talán azért, hogy meggyőződjön róla, tényleg átköltözik-e hozzá a lány. Egyelőre még nem tudta elhinni, hogy Lexi az övé. Talán majd akkor, ha tényleg az ágyában tudhatja. A lakókomplexum nem volt nagy. Huszonnégy darab két-három emeletes épületből állt, némelyikhez kis kert is csatlakozott hátul. Lexi otthona volt az utolsó a sorban. Cruz közvetlenül előtte parkolt le, majd a dobozokkal és a kávéval az ajtóhoz sétált. Csak néhány másodpercig kellett várnia, miután megnyomta a csengőt, mert Lexi azonnal kinyitotta. – Ennyit a bizalomról – mondta üdvözlés helyett, majd félreállt, hogy beengedje a férfit. – Az embernek költözéskor soha nem lehet elég doboza – magyarázkodott Cruz, és belépett a folyosóra. A lakásról csak futó benyomásai támadtak, annyit tudott volna róla mondani, hogy tágas, világos, és a pasztellszínek uralják – mert valójában nem tudott másra figyelni, csak Lexire. A lány farmert és pólót viselt, mezítláb volt, és az arcán nyoma sem látszott a sminknek, ami a kora reggeli időpontot tekintve nem is volt meglepő. Mégis sugárzott, s Cruz ellenállhatatlanul szépnek és szexinek találta. Lexi a kávéra bökött. – Azt nekem hoztad? – Igen. Zsírszegény latte macchiato… Remélem, jó lesz, még nem ismerem az ízlésedet. – Majdnem tökéletes. – A lány kivette a papírpoharat a kezéből, belekortyolt, és felsóhajtott. – Ez hiányzott. Végre kezdek felébredni… Jó korán keltél ma. – Te is. – Én itt lakom, szóval te valószínűleg sokkal korábban. Kerülj beljebb! Bevezette Cruzt a tágas nappaliba. A falon, a kis kandalló két oldalán festmények lógtak, Thomas McKnight két akvarellje, ha Cruz jól látta. Észrevett még néhány, üvegből készült dísztárgyat és a padlón egy noteszből kitépett lapot, a teendők listájával. A dohányzóasztalt valósággal elborították a magazinok, de egyébként is mindenen látszott, hogy egy nő lakik itt. A kanapé szövetének mintáján éppúgy, mint a fotel mellett heverő magas sarkú cipőn. – Nocsak! Semmi fodor? Semmi csipke? Lexi nevetett. – Annyira azért nem vagyok csajos. Legalábbis azokban a helyiségekben, ahol látogatókat fogadok, nem teszem közszemlére ezt az oldalamat. De látnád a hálószobámat! Ott aztán van szatén és csipke bőven! Hirtelen nagy lett a csend, a szavak még sokáig ott vibráltak a levegőben. Cruz a lány hálószobáján elmélkedett, pontosabban az ágyán. Vajon hogy néz ki, és milyen érzés
benne feküdni? És vajon ki mindenki feküdt már ott Lexivel? Önkéntelenül is eszébe jutott az a bizonyos éjszaka, amelyet a lánnyal töltött. Minden tökéletes volt, egészen addig a pillanatig, míg ki nem derült, hogy Lexi még szűz. De vajon miért pont őt választotta ki, hogy az első férfi legyen az életében? Cruzt azóta is gyötörte ez a kérdés, ám ennek a kínja semmiség volt ahhoz a forrósághoz képest, amely most elöntötte. – Izé… Hoztál ragasztószalagot is a kartondobozokhoz? – próbált témát váltani a lány. – Igen, csak a kocsiban hagytam. – Értem. – Lexi ránézett, aztán hirtelen megint elkapta a tekintetét. – Igaz is, megköszöntem már a kávét? Nyilvánvalóan ő is érezte az erotikus feszültséget. Valahányszor egy helyiségben tartózkodtak, mindig szikrázott a levegő körülöttük. Bizsergető érzés volt ez, és nagyon ígéretes. Cruz pedig csak egyetlen módszerét ismerte a feszültségoldásnak. Elindult a lány felé, aki azonban hátrahőkölt. A szeme tágra nyílt, az arcát pír öntötte el, a lélegzete kapkodóvá vált. Egy darabig mozdulatlanul nézték egymást, aztán Cruz kinyújtotta a kezét, de Lexi egy gyors mozdulattal megint elkerülte az érintését. – Nem akarsz enni valamit? Én majd éhen halok. Vagy te reggeliztél már? A városban van néhány kellemes kávézó, szívesen megmutatom őket. Még csak kocsiba sem kell ülnünk. Ez a kisváros legnagyobb előnye… hogy minden egy kellemes sétányi távolságra van. Azzal elsuhant a férfi mellett. Cruz megragadhatta volna a karját, és magához húzhatta volna, hogy aztán addig csókolja, míg Lexi feladja az ellenállását. De nem tette. Lesz még erre elég ideje, ha már együtt laknak. A lány megállt, felhúzta a cipőjét, és megkereste a táskáját. Egy perccel később pedig már kint voltak a lakásból, és a belváros felé sétáltak. – Az ük-ükapám hírhedt kártyás volt, és nagy nőcsábász – mesélte a lány, de közben gondosan ügyelt rá, hogy mindig legalább harminc centi legyen közte és Cruz között. – Sosem vallott kudarcot. Mindig nyert a kártyaasztalnál, és elcsábított minden nőt, akire szemet vetett, még a polgármester felesége és a lelkész húga sem tudott ellenállni neki, a tanítókisasszonyokról már nem is beszélve. Se szeri, se száma nem volt azoknak a lányoknak-asszonyoknak, akiket teherbe ejtett, és szégyenben hagyott. Ráadásul az egész országból özönlöttek ide a kártyások, hogy kihívják egy pókerpartira, de az öreget nem hagyta cserben a szerencséje. Mindig győzött, ennek következtében többször is csalással vádolták meg, és a kártyapartik verekedésbe torkollottak. Képzelheted, hogy elegük volt belőle a városlakóknak! A bártulajdonosok az összetört berendezés, a lányos apák és a férjek családjuk nőtagjainak becsülete miatt aggódtak. A legszívesebben elűzték volna az ősömet a városból, de nem tehették, mert az ük-ükapám vagyonos ember volt. Több földet birtokolt a környéken, mint bárki más. Tárgyalniuk kellett hát vele, és meg is tették. Megkérdezték tőle, mit kér cserébe azért, hogy felhagyjon az erkölcstelen életmódjával.
Cruz észrevett egy táblát az út mentén. Isten hozta Titanville-ben, mely a legszebb kisváros ebben az elátkozott országban! – És az ük-ükapád a várost magát kérte? – Pontosabban azt, hogy a város az ő nevét viselje – biccentett Lexi. – Meg még pár dolgot. A szoknyavadászattal például nem volt hajlandó felhagyni, viszont azt megígérte, hogy a férjes asszonyokat békén hagyja, a lányoknak meg, ha már megesett a baj, jóravaló férjet szerez. És megszületett Titanville. A semmirekellő szerencsevadászok eltűntek a városból, és beköszöntött a békés felvirágzás korszaka… Nézd csak, annál a cukorkaboltnál álltunk meg mindig édességet venni, amikor véget ért a suli – mutatott az egyik épületre. – Az pedig a legjobb kínai étterem a környéken… És ott, az alatt a napellenző alatt csókolózott Skye húgom életében először. A férfi pillantása végigsiklott a tiszta utcákon, az előkerteken, a házak hibátlan homlokzatán. Mintha egy hatvanas években készült film díszleteit látta volna. Valahogy olyan valószerűtlennek tűnt az egész. Az ő világa egészen máshogy festett. Először is: egy kicsiny házra korlátozódott egy hosszú, szemetes utca végén. A kertekben roncsautók éktelenkedtek, és időnként pisztolylövések adták hírül az utcabelieknek, hogy Juliót próbaidőre hazaengedték a börtönből. – Persze nem feltétlenül áldás, ha az ember olyan városban nő fel, ahol mindenki tudja róla, kicsoda. Én például sosem lehettem biztos benne, miért kedvesek hozzám az emberek. Azért-e, mert valóban kedvelnek, vagy mert félnek az apámtól. Gyanítom, többnyire az utóbbi volt a helyzet. Elhaladt mellettük egy rendőrautó, és Lexi integetni kezdett. – Látod, ő a barátnőm, Dana. A város rendőrfőnökének a helyettese. Vagyis, mint mondtam, igen jók a kapcsolataim a hatóságokkal. A férfi elvigyorodott. – Ha ezt figyelmeztetésnek vagy fenyegetésnek szántad, akkor elárulom, nem sikerült megfélemlítened. Lexi egy egyszerűnek tűnő büfé felé vette az irányt. – Mindenki abból él, amije van – felelte mosolyogva. – Tiszteletben kellene tartanod a próbálkozásaimat. – Ó, én minden mozdulatodat tiszteletben tartom. – Hiszi a piszi! Beléptek a Calico Caféba, mely úgy festett, mintha nekiütközött volna egy ruhaanyagokkal megpakolt teherautó, és a rakomány kiömlött volna a kávézó belsejében. Minden felületet virágmintás pamutszövet borított, nemcsak a székpárnákat és az asztalokat, de a falakat, a padlót és az ablakpárkányokat is. Cruz hirtelen azt érezte, hogy nem kap levegőt. – Na nem! Nem ehetünk ezen a helyen. – Meg fogod szokni, hidd el – vigasztalta Lexi. – Az kizárt! Ezt nem lehet megszokni. – Itt adják a legjobb reggelit a városban. Különben jellemző Titanville-re, hogy
minden vendéglátóhelynek van egy alapmotívuma. Ennek a kávézónak a koncepciója a kalikószövetre épül. Ez volt a legnőiesebb üzlethelyiség, ahová Cruz valaha betette a lábát, és a „nőies” szó itt egyáltalán nem pozitív jelzőként volt értendő. A férfi attól félt, hogy előugrik valahonnan egy jól megtermett, hajcsavarós asszonyság, aki megtámadja egy sodrófával. Egy fiatal lány az asztalukhoz kísérte őket, majd kezükbe nyomta a kalikóbevonatú étlapot, mely azt hirdette: Reggeli bármely napszakban! Ha ebédre vagy vacsorára vágyik, tovább kell állnia. – A kaja igazán remek – bizonygatta Lexi. – Minden van, és kitűnő minőségű. Imádni fogod! Némi kárörömmel figyelte a férfi vergődését, aki látványosan szenvedett ezen a helyen. Ilyennek még soha nem látta Cruzt, aki mindig, minden körülmények között uralkodott magán. Ezt a helyet azonban nagyon nehezen viselte. Lexi szívesen megkérdezte volna tőle, attól fél-e, hogy a sok pamutszövettől hirtelen tizenkilencedik századi telepesfeleséggé változik, de tartott tőle, hogy a férfi nem díjazná a viccet. Cruz még mindig hitetlenkedve forgatta a fejét, és Lexi nem tudta volna megmondani, mi töltheti el nagyobb borzongással a férfit: a fodros-bodros függönyök, a virágmintás porcelánmacskák a kandallópárkányon vagy lekvárosüvegek tetejére díszként rágumizott szövet négyszögek? – Vess inkább egy pillantást az étlapra! – javasolta. – Hidd el, attól megnyugszol. Cruz dünnyögött valami érthetetlent, aztán tanulmányozni kezdte a kínálatot. Közben megérkezett a pincérnő, aki kávét töltött, és felvette a rendelést. A férfi hátradőlt a széken, Lexi pedig egy darabig őt nézegette, de rájött, hogy ez nem egészen veszélytelen elfoglaltság. Körülnézett az étteremben, és amikor észrevett egy ismerőst, felállt. – Gyere! Bemutatlak valakinek. – Itt, ezen a helyen? – Igen, itt, ezen a helyen. Gyerünk, állj már fel, mert ha nem jössz önként, kényszeríteni foglak! A férfi elvigyorodott. – Talán kicsavarod a karomat, és erőnek erejével odavonszolsz? – Ha ragaszkodsz hozzá, azt is megpróbálhatjuk. De én alapvetően egy sírógörcsre gondoltam. Cruz olyan gyorsan felállt, hogy öröm volt nézni. Engedelmesen követte a lányt a kávézó végébe, ahol megálltak egy újságot olvasó idősebb férfi asztala mellett. Lexi megvárta, amíg a férfi leengedi az újságját, aztán rámosolygott. – Jó reggelt, képviselő úr! Örülök, hogy látom! – Hát még én, kedves Lexi! Hogy s mint van mostanság? – Remekül. – A lány megfogta Cruz kezét, és közelebb húzta magához a férfit. – Vantage képviselő úr, szeretném önnek bemutatni Cruz Rodriguezt. A férfi végigmérte Cruzt, aztán kurtán biccentett, és csak ennyit mondott a lánynak:
– Adja át az édesapjának szívből jövő üdvözletemet. Lexi értetlenül bámult rá. Mi ez az egész? Valami küzdelem az arisztokrácia és az újgazdagok között? Vagy tényleg a mexikói származása miatt nem akarnak szóba állni Cruzzal? – Aki a vőlegényem – tette hozzá, és büszkén megmutatta a gyűrűjét. Az öregúr arckifejezése azon nyomban megváltozott. Felállt és kezet nyújtott Cruznak. – Ó, csakugyan?! Szívből gratulálok! Büszke lehet rá, hogy sikerült meghódítania egy Titan lányt. Lexi igazi kincs. Szokott golfozni? – Hogyne. Vantage átnyújtotta a névjegyét. – Alkalomadtán majd hívjon fel! Elronthatnánk ütőcipeléssel egy kellemes sétát valamikor – ahogy a feleségem szokta emlegetni a golfot. Mivel is foglalkozik, fiatalember? – Mindenfélével, ami autókkal kapcsolatos. Autókereskedés, autóalkatrészek, autóverseny… – Értem. Azt hiszem, ismerek néhány embert, akiket magának is hasznos lenne megismernie. – Ekkor megszólalt a képviselő telefonja. – Bocsánat, ezt fel kell vennem… Vigyázzatok magatokra, gyerekek! Lexiék visszatértek az asztalukhoz. – Milyen bunkó volt az elején! – zsörtölődött a lány. – Nem is értem… Hogy lehet ilyen elutasító egy választott képviselő? Hiszen újra lesznek választások, és a kampányához szüksége lesz a vagyonos támogatókra. – Ugyan! Ez nem szorul rá az én pénzemre. Régi motoros már a politikában, addig marad a székében, ameddig akar. – Most már legalább látom, hogy tényleg szükséged van a támogatásomra – csóválta a fejét Lexi. – Mondd csak, miért akarsz ezek közé az emberek közé tartozni? – Mert csak így ugorhatok egy szintet az élet nevű játékban. – Nem fog tetszeni ez a szint, arra mérget vehetsz. Cruz a lány szemébe nézett. – Az lehet. De fontos a választás szabadsága, tudod? Az előző szintekre bármikor visszatérhetek, ha akarok. Szintet ugrani viszont nehéz. Különben köszönöm, hogy bemutattál. – Igazán nincs mit. Csak azt teszem, amiben megállapodtunk. – Dühös még rád a húgod? Tudod, amiért az újságból kellett tudomást szereznie az eljegyzésünkről. – Majdcsak túlteszi magát rajta. – Két húgod van, ugye? Lexi belekortyolt a kávéjába, és bólintott. – Én vagyok a legidősebb Titan lány. Hároméves voltam, amikor a szüleim elváltak, de nem emlékszem rá, hogy anyám előtte bármennyi időt töltött volna velem. Nemigen érdeklődött irántam. – Lexi vágott egy grimaszt. – Jó, magam is tudom, hogy elég tré
ez a szegény, elhanyagolt gazdag kislány duma. – A válás minden gyerek számára nehéz. – Engem nem viselt meg különösebben. Apám gyorsan újranősült. Prudence Lightlyt vette el. Cruz felvonta a szemöldökét. – Honnan a csudából olyan ismerős nekem ez a név? – Akkoriban ismert színésznő volt. Amikor apámmal megismerkedtek, még házasságban élt, úgyhogy óriási botránnyal kezdődött a kapcsolatuk. Erről persze semmit sem tudtam, hiszen kicsi voltam még. Imádtam Prút, és ő is kedvelt engem. Amikor hozzánk költözött, minden megváltozott. Valahogy vidámabb lett az élet. Talán attól, hogy valaki figyelt rám, és szeretett. Előtte nem túl gyakran volt részem ebben az élményben. Kiskorából Lexi leginkább a csendre emlékezett. A magány csendjére. – Nem sokkal a házasságkötést követően megszületett Skye. Pru valószínűleg már az esküvő előtt teherbe esett. Miután Skye a világra jött, Prúnak már nem volt annyi ideje rám, de ezt egyáltalán nem bántam. Teljesen kitöltötte a világomat a kishúgom. Minden szabad percemet vele töltöttem, és amikor megtanult járni meg beszélni, az maga volt a csoda. Ő lett az első barátnőm. – Lexi önkéntelenül is elmosolyodott. – Aztán megszületett Izzy is, és teljes lett a kép. Hárman lettünk, és ezt mindnyájan csodálatosnak találtuk. Mindig együtt voltunk, mindenben összetartottunk. Bárki akasztott bajszot egyikünkkel, végül hármunkkal találta magát szembe. – Ránézett Cruzra a kávéscsészéje pereme fölött. – És ez rád is vonatkozik. – Nem félek a húgaidtól. – Csak várd ki a végét! – Lexi eltöprengett rajta, vajon kedvelni fogja-e Skye és Izzy Cruzt. Valószínűleg igen… Bár talán mindegy is. Az egész úgyis csak fél évig tart. – No és mi lett a mostohaanyáddal? A lány arca elborult. Nem akart Prúra gondolni. Arra a szörnyű időszakra pedig, amikor elveszítette, még kevésbé. – Meghalt, amikor tizennégy éves voltam. A halála eléggé megviselt mindannyiunkat. – Részvétem. Lexi bólintott. Erre nem lehet mit mondani. Semmi sem adhat magyarázatot arra, miért dobta el magától az életet ez a fiatal és ragyogóan szép asszony, és miért hagyta, hogy a holttestét Skye találja meg. – Apád pedig többé nem nősült meg, ugye? – érdeklődött Cruz. – Nem. Nyilván voltak női, de egyiküket sem vette el. Hogy miért, azt nem tudnám megmondani. Erősen kétlem, hogy annyira szerette volna Prút, hogy ne tudta volna elviselni, ha valaki a helyébe lép. Apám a legkevésbé sem érzelgős típus. Nem hinném, hogy egyáltalán vannak érzelmei. – Az ember sokféle okból házasodhat. – Úgy érted, például azért, hogy feljebb kerüljön a társadalmi ranglétrán? – szúrt oda a lány.
– Apád is ezért vette el anyádat, nem? – Attól, hogy ő az apám, még nem helyeslem, amit tett. – Úgy gondolod, hogy kizárólag szerelemből lenne szabad házasodni? – Úgy. Szerintem a házasság több, mint egy üzleti megállapodás. Vagy legalábbis többnek kellene lennie. Vannak az életben fontosabb dolgok is, mint az, hogy mindig nyerjünk. – Például? Például hogy szeressenek minket, gondolta Lexi, ám ekkor szerencsére megérkezett a pincérnő a reggelivel. Cruz megkapta a töltött omlettjét, a lány pedig a francia fahéjas pirítóst. Lexi várt, míg a férfi megkóstolta az ételt, és elmosolyodott, amikor látta, hogy Cruz egy pillanatra lehunyja a szemét. – Ugye milyen jó? Látod, én megmondtam, hogy be kell jönnünk ide. – Igazad volt – ismerte el a férfi, miután lenyelte az első falatot. – Ezt mindig örömmel hallom. – Szóval akkor te is szeretsz nyerni. – Nem olyan értelemben, ahogy te. – Több hasonlóság van köztünk, mint gondolnád – állapította meg Cruz, Lexi pedig, hogy ne kelljen válaszolnia, nagyot harapott a pirítósából. Cruz minden pillanatban zavarba ejtette, ám ezt nem szívesen vallotta volna be neki. Hadd higgye csak a férfi, hogy ugyanolyan eltökélt és közönyös, mint ő. Pedig a hűvös Jégkirálynő-álarc mögött egy romantikus álmodozó rejtőzik, de ez Cruzt aligha érdekelné. Minél jobban megismerték egymást, Lexinek egyre inkább az volt a benyomása, hogy vőlegénye pontos mása a saját apjának. Annak az embernek, akit soha életében nem ragadtak még el az érzései, és akinek eszébe sem jutott, hogy bárkinek odaajándékozza a szívét. A lány lakásába visszaérve Cruz az összehajtogatott dobozokra mutatott. – Segítek pakolni, ha akarod. – Kösz, nem kell. Egyedül is boldogulok. A férfi láthatóan nem volt meggyőződve erről. – Akkor legalább a szállításban hadd vegyek részt! Mivel csak ruhákat és személyes tárgyakat akart magával vinni, Lexi biztos volt benne, hogy Dana furgonjával egyetlen fordulóval oda tudnak vinni mindent. – Mondtam már, hogy a rendőr barátnőm átjön, és segít cipekedni. Szóval ne aggódj, megoldom. – Nem aggódom. – Tényleg nem? Pedig elég feszültnek tűnsz. – Feszültnek? – Cruz szemében derű villant. – Aha, annak. Figyelj, megígértem, hogy szombatig átköltözöm, és ez így is lesz. Semmi szükség rá, hogy sürgess. Abban reménykedett, hogy a férfi ingerülten reagál majd, és dühösen elcsörtet. Cruz azonban nem kapta be a csalit. Lassan közeledett felé.
– Nem sürgetlek – mondta szokatlanul gyöngéden. – Pontosan tudom ugyanis, hogy erre semmi szükség. – Én csak annyit mondtam, hogy… Cruz tett még egy lépést, és már annyira közel voltak egymáshoz, hogy a testük csaknem összeért. Csaknem, de azért nem egészen. Lexi azonban így is érezhette a férfi testének melegét, és egyszerre elfelejtette, hogyan kell levegőt venni. – Igen? – érdeklődött lágyan Cruz. – Mit is akartál mondani? – Hát… Az az igazság, hogy elfelejtettem. – Akkor jó. Már mondani akartam, hogy túl sokat gondolkodsz. Lexi tudta, hogy a férfi meg fogja csókolni, nem lett volna hát szabad meglepődnie, amikor az ajkuk összeért. Mégis összerezzent, amikor Cruz föléje hajolt, és a szájára tapasztotta a száját. Mintha hirtelen minden idegvégződése elektromos áram alá került volna. Cruz egyik kezét a vállán nyugtatta, a másikkal a derekát ölelte át, és csak csókolta, csókolta, míg Lexinek bizseregni nem kezdett minden porcikája. Hirtelen ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy a férfihoz simuljon. Lehetőleg meztelenül. Igen, érezni akarta Cruzt mindenütt, meg akart nyílni előtte, oda akarta magát adni neki, míg csak meg nem semmisül teste-lelke egy mindent elsöprő orgazmusban. A kép, ahogy egymásnak esnek, annyira tiszta volt, annyira erőteljes, hogy Lexi szabályosan megrémült. És bár a csókjuk a fantáziájához képest eléggé visszafogottnak és szűziesnek bizonyult, ijedtében elhúzódott a férfitól. Cruz ekkor sokatmondóan rámosolygott, és megcirógatta az arcát. – Már nem kell sokáig várnod – mondta, és a következő pillanatban ott sem volt. – Hat doboz, három szobanövény és négy bőrönd? – kérdezte Dana, miután az utolsó csomagot is bepakolták a furgonba. – Biztos, hogy Cruzhoz költözöl, és nem csak egy hosszú hétvégét töltesz nála? Lexi vágott egy grimaszt. – Te is tudod, hogy ha utazom, egyáltalán nem viszek magammal sok csomagot. Szóval a kérdésedre a válasz az, hogy igen, biztosan hozzáköltözöm. – De hogyhogy egyetlen bútort sem viszel magaddal? – Dana megcsóválta a fejét. – Még azt az antik öltözőasztalkát sem, amit hosszú hetekig nézegettél, mielőtt megvetted volna magadnak? – Talán majd később – mondta kitérően Lexi. Majd ha kiderül, van-e Cruznál elég hely a kisasztalnak. Még kívülről sem látta soha a férfi házát, fogalma sem volt róla, mit vihet magával. Sokáig a leveleit és a vezetékes telefonját illetően is bizonytalan volt. Végül úgy döntött, a leveleit az irodai címére irányítja át, a hívásokat pedig a mobiljára. – Most már igazán elárulhatnád, mi az ördög folyik itt! – csapta le a csomagtartó tetejét Dana. Lexinek nagyon össze kellett szednie magát, hogy ártatlanul tudjon nézni a barátnőjére. – Semmi az égvilágon. Minden a legnagyobb rendben. Most pedig szépen beütöm
Cruz címét a GPS-embe, és neked nincs más dolgod, mint követni a kocsimat. Alig fejezte be a mondatot, Lexi már tudta, hogy nagy hibát követett el. Nyelt egy nagyot, és zavartan Danára pillantott, aki üveges szemmel bámult rá. – Mi? Nem tudod, hol lakik? – Nem egészen… – A vőlegényed, és még egyszer sem jártál nála? – Ettől azért már nagyobb szörnyűség is megesett a világtörténelemben. – Az lehet, de kezd elegem lenni abból, hogy hülyének nézel. – Dana összekulcsolta a karját a mellén, és nekidőlt a kocsijának. – Tudod mit? Most szépen elmondasz nekem mindent, különben nem megyünk sehová. Ma szabadnapos vagyok, szóval felőlem itt állhatunk éjfélig is. Lexi jól ismerte a barátnője makacsságát, így pontosan tudta, hogy képes és beváltja a fenyegetését. – Szerintem pedig jobb neked, ha nem tudod, miről van szó – tiltakozott. – Ugyanis mielőtt bevallom a bűneimet, megesketlek, hogy nem beszélsz róla sem Skye-nak, sem Izzynek, márpedig mivel mindkét húgom jó barátnőd, nem akarnál titkolózni előttük. Szóval az lesz a legjobb, ha elhiszed nekem, hogy tudom, mit csinálok. Oké? – Nem, nem oké. Fényévekre vagyunk attól, hogy oké legyen. Bajba kerültél, Lexi? Valami gyanús ügybe keveredtél? Akarod, hogy közbelépjek és letartóztassak valakit? Lexi felnevetett. – Nem. Tudom, hogy csalódást okozok neked, de nincs miért elővenned a bilincset. – Akkor mondd el, miről van szó! – Csak ha megígéred, hogy senkinek nem árulod el. Esküdj, Dana! A rendőrlány biccentett, és esküvésre emelte a kezét. Lexi két dologban egészen biztos volt. Először is abban, hogy a barátnőjének nem fognak tetszeni a Cruzzal kötött megállapodásuk feltételei, továbbá hogy Dana tartani fogja a szavát, és nem szól senkinek. – A történet arról, hogyan ismerkedtem meg Cruzzal, igaz. És arról is meséltem neked, hogy komoly slamasztikába kerültem egy titokzatos befektető miatt, aki három héten belül vissza akarja kapni tőlem a kétmillió dollárját. – Cruz volt a befektető? – Nem. Épp ellenkezőleg. – Ő volt az, aki megmentett és odaadta neked a pénzt – kapcsolt Dana. – Idáig értem. De mit adsz neki cserébe? – A menyasszonya leszek fél évig. Bevezetem az előkelő társaságba, bemutatom a megfelelő embereknek. Aztán hat hónap múlva szakítunk, de őt addigra már befogadja a felső tízezer. Elismerem, kissé szokatlan egyezség, viszont nincs benne semmi törvénybe ütköző. – Nagyon hülye egyezség. Hogy mehettél ebbe bele? – Miért ne mentem volna? – Hát tényleg ennyire fontos neked a győzelem? Tényleg ennyire akarod apád cégét? – Igen – mondta Lexi, mert egyszerűbb volt bólintani, mint elmagyarázni, hogy
igazából az apja elismerését és szeretetét szeretné elnyerni. Azt akarja, hogy Jed Titan büszke legyen rá. Fontosnak akarta érezni magát. Tényező akart lenni az apja életében. – Ezt egyszerűen nem hiszem el! – sopánkodott Dana. – Szerintem fogalmad sincs róla, mibe ugrottál fejest. – Már hogyne lenne. És különben is, visszacsinálni már késő. Elfogadtam Cruz pénzét, most rajtam a sor, hogy tegyem a dolgom. – Ez az egész egyáltalán nem tetszik nekem. A körmére fogok nézni ennek a Cruz Rodrigueznek. És ha csak egyszer is összeütközésbe került a törvénnyel, esküszöm, kihozlak onnan. Lexi nagyot nevetett. – Engem nem tudsz megijeszteni. – Sokkal inkább őt szeretném megijeszteni. – Az nem olyan egyszerű. – Ne felejtsd el, hogy nekem fegyverem van, és bánni is tudok vele. – Dana ellökte magát a kocsitól. – A barátnőm vagy, és szeretlek, de szerintem nagy hülyeséget csinálsz. Sokkal nehezebb lesz ez a hat hónap, mint gondolod. Lexinek eszébe jutott, hogyan reagált mindig Cruz közelségére, és bólintott. – Az bizony meglehet – ismerte el. A GPS segítségével Lexi könnyedén megtalálta a lakónegyedet, ahol Cruz élt. Maga sem tudta, mire számítson: egy barátságos házikóra a kertvárosban? Vagy egy extravagáns, modern műteremlakásra? Végül egyik feltételezés sem talált. Dallas egy elegáns és nagyon drága városrészébe irányította a GPS, ahol holdban mérték a telkeket, és ahol a legszerényebb kuckó is milliókba került. A megadott címen hatalmas kovácsoltvas kapu zárta el előle a kör alakú feljáróhoz és a háromszintes házhoz vezető utat. Lexi bepötyögte a vezérlőegységbe a kapunyitó kódot, aztán Danával a nyomában behajtott az épülethez. A fehér klinkertéglával kirakott ház, bár nem volt olyan nagy, mint Glory’s Gate, eléggé impozáns látványt nyújtott. A sok ablak gyémántként ragyogott a napsütésben, a nyilvánvalóan egyedi gyártású bejárati ajtót gyönyörű faragások díszítették. – Pénze van, az nem kétséges – jelentette ki Dana, amikor kiszállt a furgonjából. – Talán még több is, mint neked. – Az nem művészet – legyintett Lexi. – Hiszen nekem semmim sincs a cégemen kívül, csak a nevem, az meg egy hajítófát sem ér. – Arra én nem vennék mérget. A neved igenis sok pénzt ér, mint a Cruzzal kötött egyezséged is bizonyítja. Meg aztán mégiscsak egyike vagy Jed Titan örököseinek. – Az még egyáltalán nem biztos. Mindketten kivettek egy-egy bőröndöt, és elindultak befelé. – Van kulcsod? – érdeklődött Dana. Lexi előhalászta a kulcsot a nadrágzsebéből, aztán kinyitotta az ajtót, és besétált a tágas előcsarnokba. A ház belső tere méltó volt a külső megjelenéséhez. Nagy belmagasság, csillogó tölgyfa padló, elegáns, tágas terek jellemezték.
Dana füttyentett egyet. – Nem semmi ház egy magányos férfinak… Mert egyedül él, ugye? – Van egy házvezetőnője, de fogalmam sincs, hogy ő itt lakik-e, vagy csak bejár dolgozni. – Lexi rádöbbent, hogy fogalma sincs, hogyan, kivel él Cruz. Vajon lakik itt vele valaki? Egy buggyant és vénséges vén nagynéni például, aki kísérteteket lát, és elhunyt rokonok szellemével társalog? Egyszerre utolérte a valóság, úgy érezte, a hullámok összecsapnak a feje fölött. Szeretett volna elrohanni, olyan messzire, amennyire csak lehetséges. Miért is nem tájékozódott alaposabban? Hogy is képzelte, hogy egyik napról a másikra beköltözik egy ismeretlen férfi ismeretlen házába? – Nincs semmi baj, minden rendben lesz – mondta fennhangon, inkább önmagának, semmint Danának. – Ha belejövök, gyerekjáték lesz ez a hat hónap. – Szerintem ez minden lesz, csak nem gyerekjáték – felelte vészjóslóan Dana. Felmentek az első emeletre, ahol vagy egy tucat szoba nyílt a folyosóról. Lexi céltudatosan haladt a folyosó végéről nyíló egyetlen szárnyas ajtó felé, és amikor kinyitotta, ott volt előtte Cruz hálószobája. Félreismerhetetlenül férfias szoba volt, Lexi egy kicsit félelmetesnek is találta a méreteit, és a nyilvánvalóan egyedileg készíttetett hatalmas ágyat, mely az egész helyiséget uralta. Rá sem mert nézni, miközben átvágott a hálón, hogy megnézze a túloldalról nyíló fürdőszobát és gardróbot. Megállapította, hogy a férfi kiürítette számára a helyiség nagy részét. A polcokat éppúgy, mint a fiókokat – ez utóbbiak résnyire nyitva voltak, hogy Lexi láthassa, melyeket szánta neki. A fürdőszobában egy nagy vázában virágok illatoztak, s a mosdó melletti kisszekrényen egy fehér női fürdőköntös hevert, gondosan összehajtogatva. – Itt valaki kétségkívül vár téged – állapította meg Dana. – Tudom – nyelt egy nagyot Lexi. Igyekezett nem belegondolni ebbe az egészbe, és legfőképpen próbálta nem érzelmileg megközelíteni az ideköltözés kérdését. Hiszen ez színtiszta üzleti ügy, márpedig az üzleti ügyek elintézése igazán nem okozhat gondot. Az ilyesmi mindig is jól ment neki. – Menjünk, hozzuk fel a maradék cuccomat! – sóhajtotta, és a folyosó felé fordult, de Dana elkapta a karját. – Ezt nem teheted, Lexi – mondta nyomatékosan. – Nem költözhetsz ide. Ez egy beteg ötlet, én mondom neked. Nem lakhatsz egy olyan alakkal, akit nem is ismersz. És ha meggyilkol álmodban, vagy még rosszabbat tesz veled? – Kíváncsivá tesz – mondta egy mély férfihang. – Mi lehet annál rosszabb? Lexi felkapta a fejét, és meglátta Cruzt az ajtóban. Úgy kellett magára parancsolnia, hogy el ne felejtsen lélegezni. – Higgye el, van sokkal rosszabb is – bizonygatta Dana, miközben végigmérte a férfit. – Tapasztalatból tudom. – Maga a seriffhelyettes? Dana bólintott.
– Akkor nem vitatkozom – adta meg magát Cruz. – De biztosíthatom, hogy nem forralok semmi rosszat a barátnője ellen. Sőt, megteszek minden tőlem telhetőt, hogy megvédjem őt, amíg nálam lakik. A rendőrnő egyáltalán nem hatódott meg. – És mégis miért kellene ezt elhinnem magának? – Tudom, hogy nem hiszi – mosolygott Cruz. – Maga nem az a fajta, aki bármit is elhisz. Maga az a fajta, aki vizsgálódik, és utánanéz a dolgoknak. De hamarosan meg fog győződni róla, hogy igazat beszéltem. – Megadón felemelte a kezét, hogy jelezze, nincs semmi rejtegetnivalója. Lexi odaállt kettejük közé. – Erre semmi szükség – fordult a barátnőjéhez. – Jól vagyok, és minden rendben lesz. Dana ránézett. – Bízol benne? – kérdezte nyomatékkal. Az attól függ, milyen szempontból… De Dana most nem arra volt kíváncsi, tart-e attól, hogy a férfi összetöri a szívét. – Nem fog sem elrabolni, sem megkínozni, sem megölni – szögezte le. – Nem az a fajta. – Hát milyen fajta? Lexi vetett egy pillantást Cruzra a barátnője válla fölött. – Győztes fajta. Szeret diadalmaskodni. A férfi csendesen elmosolyodott. – Ez igaz. Danán látszott, hogy szeretne valamit mondani, de aztán inkább mégsem vitatkozott, csak megrázta a fejét. – Hát jó. De tudd, hogy bármikor hívhatsz. Tényleg bármikor. Komolyan mondom. És csak hogy tudja, uram, a legkisebb gyanús megmozdulás, és visszajövök. Méghozzá egyenruhában és fegyverrel. Most pedig induljunk, hozzuk fel a többi cuccot! – Már felhoztam – mondta Cruz. Dana habozni látszott, de Lexi megpaskolta a vállát. – Minden rendben lesz. – Ha te mondod… – Kikísérlek, jó? A két nő némán sétált le a lépcsőn. Amikor kiértek a házból, Dana Lexi felé fordult. – Jóképű fickó, azt meg kell hagyni. Megértem, hogy mi vonz benne, de akkor is… Az ég szerelmére, Lexi! – Tudom. Tudom, hogy őrültség, de a kocka el van vetve. Elfogadtam a pénzét és a szavamat adtam, hogy ideköltözöm, szóval nem nagyon tehetek mást, mint hogy maradok. – Egyszer a becsületességed fog a sírba vinni. – Dana felsóhajtott. – Annak idején tényleg lefeküdtél vele? – Igen.
– És milyen volt? – Fantasztikus. – Aha. Hát akkor nagyon vigyázz magadra! És hívj fel, ha bármi van. – Úgy lesz. És kösz, hogy aggódsz értem. – Munkaköri kötelesség. – Dana még egy utolsó, barátságtalan pillantást vetett a házra, aztán beszállt a furgonjába és elhajtott. Lexi visszatért az épületbe, ahol Cruz már várta. Az előcsarnokban ült, az emeletre vezető lépcsősor alján. – Ma este üzleti vacsorára vagyok hivatalos. Van kedved elkísérni, vagy szívesebben maradsz itthon, hogy berendezkedj? – Inkább az utóbbi – mondta sután a lány. Ez eddig eszébe sem jutott. Hogy ezentúl kettesben fognak partikra, rendezvényekre járni… Minden gondolatát lefoglalta az együtt alvás kérdése, arra már nem is gondolt, hogy az együttélés mi mindent hoz majd magával. Együtt fog élni egy férfival, akit nem is ismer. A nap bármelyik szakában összefuthat vele a lakás bármelyik helyiségében. Ez félelemmel töltötte el, hiszen soha nem élt még együtt senkivel, nem ismerte a szabályokat és az elvárásokat. – Nem maradok sokáig – mondta a férfi. – Segítsek kipakolni? – Nem, köszönöm, egyedül is menni fog. – Akkor később találkozunk. Ez most ígéret volt, vagy fenyegetés? Akármi is, Lexi beleborzongott mindabba, amit ez a „később” jelenthetett. Egész testét elöntötte a forróság. Ó, milyen hosszú ideig kellett várnia erre a pillanatra! Az agya szüntelenül azon zakatolt, hogy fogja túlélni ezt a mai éjszakát. Cruz bizonyára elvárja tőle, hogy már ma lefeküdjön vele, ő azonban még nem állt készen erre. Úgy érezte, képtelen lenne odaadni magát. Időre volt szüksége, mindenekelőtt azért, hogy kitalálja, hogyan vértezhetné fel magát érzelmileg a férfi közelsége ellen. Talán szólnom kellene, hogy még várni akarok, gondolta, miközben felment a lépcsőn az első emeletre. Vagy okosabb, ha inkább kifundálok valamit? Cruz rekordidő alatt befejezte a munkavacsorát. Nem is lett volna értelme tovább maradnia, hiszen úgysem tudott odafigyelni semmire. Egyre Lexi járt az eszében, aki a házában, az ágyában vár rá. Kívánta őt, jobban, mint eddig bárkit. A vágy a szívdobogásával megegyező ütemben pulzált a testében. Miután beállt a garázsba, a lépcsőfokokat kettesével véve sietett be a házba, fel az emeletre. Aztán végigcsörtetett a folyosón, és belökte a hálószoba résnyire nyitott ajtaját. Lexi már ágyban volt, olvasott. Hosszú ujjú pamutpizsamát viselt, vagyis nem éppen szexi hálóneműt, de nem is volt szüksége selyemre és csipkére ahhoz, hogy vonzó és érzéki látványt nyújtson. Magától is az volt. Ahogy előrehajolt, ahogy hosszú, szőke haja függönyként omlott a vállára, már pusztán ez a látvány felforrósította a férfi vérét.
A könyv címét Cruz nem látta, de érdekes lehetett, mert a lány fel sem nézett. – Hogy sikerült a vacsora? – érdeklődött, továbbra is az olvasmányába mélyedve. – Jól – mondta a férfi, aki szeretett volna átvágni a szobán, és addig csókolni Lexit, míg el nem nyeri az osztatlan figyelmét, de valami visszatartotta. Egy furcsa, ismeretlen érzés. A bizonytalanság. Most, hogy megszerezte a lányt, fogalma sem volt, mihez kezdjen vele. Erőszakolja ki, hogy ránézzen végre? Kényszerítse, hogy vele háljon? Ilyesmit még sosem csinált. Nem volt problémája a nőkkel. Tudta, hogyan kaphatja meg őket. Mindig, minden alkalommal. Kivéve ezen a mai estén. Egyszerre megint úgy érezte magát, mint kisfiú korában. Amikor különféle trükkökkel kellett elviselhetőbbé tennie az életét, amikor megtanulta, hogy egyszerűbb előadni a vagányt, mint valakivel megosztani a félelmeit. A lány végre becsukta a könyvet, és felnézett. – Akarsz szeretkezni ma éjjel? Ez a kérdés a nap fénypontja is lehetett volna, ehelyett azonban a mélypontja lett. Méghozzá amiatt, ahogyan Lexi megkérdezte. Mintha csak azt tudakolta volna, nem inna-e egy csésze kávét, hiszen az is benne van az árban. – Csak nyugodtan mondd, ha igen – folytatta a lány. – Hiszen megállapodtunk. És mintha valami olyasmit is említettél volna, hogy az együttélésen kívül közös hálószobára is vágysz. Nos, itt vagyok. – És körbemutatott. Megállapodtunk? … Vágysz? Hát csak a megállapodás miatt? És csupán ő lenne az, aki akarja? Cruz teljesen elképedt. Így még sosem beszélt vele senki. A nők boldogan omlottak a karjába, ő pedig meg volt győződve róla, hogy a férfiúi vonzereje semmiféle kívánnivalót nem hagy maga után. Menj oda hozzá, és mutasd meg neki! – biztatta magát. Menj és vedd el, ami jár! De képtelen volt rá, hogy megtegye. Lexi pillantása olyan hűvös volt, olyan távolságtartó, hogy nem tehetett mást, mint sarkon fordult és távozott. Egy–null a javadra, gondolta morcosan. De az, hogy egy csatát megnyertél, még messze van a végső győzelemtől! Lexi hosszan nézett Cruz után, és amikor egyedül maradt a hálóban, megkönnyebbülten felsóhajtott. Milyen szerencse, hogy a férfi nem vette észre, mennyire reszket! Szánalmas, mennyire nem tud blöffölni… Ezen az első estén megmenekült, de vajon meddig fog tartani a szerencseszériája? Cruz nem az a fajta, akit sokáig vissza lehet tartani. Különösen nem úgy, hogy valójában ő maga is szeretne együtt lenni a férfival. Lexi azonban valamiért meg volt győződve arról, hogy a szex végérvényesen megváltoztatna köztük mindent, ezért próbálta elodázni, ameddig csak lehet.
5. Tiszta, hűvös tavaszi délután volt. Szellő sem rezdült, ahogy a lovak végigrobogtak a lankás emelkedőn. Lexi a húga mellett lovagolt, Skye lánya kicsivel előttük. Hétévesen a gyerekek többsége legfeljebb pónik nyergében nyargalászik, de a kis Erin olyan könnyedén ülte meg a lovát, ahogyan csak sok-sok nyeregben eltöltött óra után szokta az ember. Egyszerűen nem ismerte a félelmet. Lexi úgy érezte, jelenlegi helyzetében jó hasznát venné az unokahúga bátorságának. Amikor felértek a dombtetőre, megálltak, és Lexi körbehordozta pillantását a tájon. Eltekintve a nyugatra elterülő Cassidy-birtoktól, minden, ameddig a szem ellátott, a Titan-birodalomhoz tartozott. Ezért van minden, gondolta, és kissé elbizonytalanodott, mert nem tudta, jó-e ez, vagy rossz. Ezért a földért, mely a vérükben van, s szinte a részükké vált. Pedig Lexi sokáig azt hitte, hogy rá nincs hatással sem a családi hagyomány, sem apja szövegei. De a Titan-birtokhoz való ragaszkodása ugyanolyan elválaszthatatlan volt tőle, mint a keze vagy a lába. – Mi van Cruzzal? Jól megvagytok? – érdeklődött Skye. – Igen, remekül – hazudta Lexi. – Cruz csodálatos ember! Olyan boldog vagyok, hogy ismét egymásra találtunk! – Milyen romantikus történet a tiétek! – sóhajtotta Skye, és a hangjában irigység csengett. Lexi pocsékul érezte magát. Semmi romantikus nem volt ugyanis a jegyességükben. Még mindig távol tartotta magától Cruzt, olyannyira, hogy még a tablettaszedéssel is felhagyott, hogy megjöjjön a vérzése. Ezzel egy egész hetet sikerült nyernie. Pár nap múlva majd újra elkezdi szedni a fogamzásgátlót, és akkor majd kitalál valami mást, hogy ne kelljen lefeküdnie a férfival. Volt ugyanis egy olyan sejtése, hogy a szeretkezés Cruzzal még jobb lesz, mint az első együttlétük, és ez a gondolat félelemmel töltötte el. – Anya, elmehetek Fiddle-hez? – kérdezte Erin. A vörös hajú kislány a megszólalásig hasonlított az anyjára. Elhunyt apjára legfeljebb az álla vonala emlékeztetett, de valójában olyan volt, mint Skye kicsiben. Az anyukája felnevetett. – Hát még mindig Fiddle-nek hívod Fidelát? Erin vágott egy grimaszt. – Miért ne? Szóval elmehetek? – Persze, menj csak. De mondd meg Fidelának, hogy ha elindulsz visszafelé, csörögjön rám. – Megmondom. A kislány intett, azzal csettintett a lovának, és a kis termetű herélt leügetett a domboldalon. Fidela Cassidyék házvezetőnője volt. Lexi és a húgai gyakran vendégeskedtek nála
gyerekkorukban, Fidela ugyanis mindig tartott otthon frissen sütött sütit, ami ellenállhatatlan vonzerőt gyakorolt a lányokra. Szemlátomást Erin sem volt ezzel másként. – Te jó ég, milyen rég nem láttam már Fidelát! – jegyezte meg Lexi halkan. – Akkor menj és látogasd meg! Örülne neked. – Te gyakran jársz hozzá? – Kábé hetente. Neked is illene olykor egy kis időt szakítanod rá. Hát már nem emlékszel, milyen jó volt hozzánk Fidela, amikor gyerekek voltunk? Lexi annyira feszült volt, hogy még ezzel a könnyed kritikával sem tudott mit kezdeni, és gondolkodás nélkül visszaszúrt: – Mitch még mindig távol van? Alig csúszott ki a száján a kérdés, máris jelentkezett a lelkifurdalás. – Gondolom, igen – hangzott a kurta válasz. – Senki nem mondta, hogy hazajött volna. Mitch Cassidy egykor mindhárom Titan lány rajongásának tárgya volt. A magas, izmos, jóképű szomszéd fiú láttán Lexi, Skye és Izzy lába is remegni kezdett, de neki egyedül csak Skye kellett. A nagy szerelemnek végül Jed Titan vetett véget, aki ráparancsolt a középső lányára, hogy menjen feleségül egy általa kijelölt üzletemberhez. Skye-nak tehát választania kellett az apja és a szeretett férfi között, és ő a családot választotta. Elhagyta Mitchet, aki néhány nappal később belépett a haditengerészethez, és végül a SEAL elit alakulat tagja lett. – Egyáltalán hazalátogatott egyszer is, mióta elment? – támadt fel a kíváncsiság Lexiben. – Honnan tudjam? – Skye szeme már haragosan villámlott. – Nem tartjuk a kapcsolatot, miért is tartanánk? Különben pedig nem akarok róla beszélni, világos? – Világos. A jelek szerint Mitch még mindig érzékeny témának számított. Vajon azért-e, mert megbánta, hogy az apja kedvéért elhagyta a fiút? Vagy mert a szíve még most is érte dobogott? Skye felsóhajtott. – Sajnálom. Tudod, időnként eszembe jut az az időszak, amikor dobtam Mitchet. Félre ne érts, nem bántam meg, hogy hozzámentem Rayhez. Jó ember volt, és szerettem őt. Ráadásul tőle kaptam Erint, aki az életem értelme. Lexi tudta, hogy egy újabb kifakadást kockáztat, de nem állta meg, hogy meg ne kérdezze: – Szoktál azon gondolkodni, mi lett volna, ha? Ha nemet mondasz apának, és Mitch mellett maradsz? Skye habozott. – Igen, párszor előfordult már. De nem igazán tudom, jó vége lett volna-e. Hiszen jóformán gyerekek voltunk… Ray volt a helyes választás. – A helyes vagy a biztonságos?
– Ez nem szép tőled, Lexi, ugye tudod? A pokolba is, ne ítélkezz fölöttem! – Nem ítélkezem. Egymásra néztek, és a levegő valósággal sistergett a visszafojtott feszültségtől. Régen nem így volt, gondolta szomorúan Lexi. Ez apánk műve… De meg kellene próbálnunk csak azért is felnőttként viselkedni. – Kössünk fegyverszünetet, jó? – mosolygott a húgára. – Jó ötlet. – Skye a távolban álló házra mutatott. – Erin közben bement, úgyhogy ha gondolod, visszalovagolhatunk. – Jó. Menjünk! Megfordították a lovakat. – Már majdnem kész vagyok az eljegyzésed megtervezésével – újságolta Skye. – Szóval ha bármilyen kívánságod van, itt az idő, rukkolj elő vele! – Nálad jobban senki sem ért az ilyesfajta dolgokhoz – felelte Lexi. – Bármibe is szólnék bele, szerintem csak elrontanám. A húga elfintorodott. – Vagyis a gondolatra, hogy megszervezz egy partit, kiver a víz. – Pontosan így van. – Értem. De nincs is ebben semmi meglepő. Elvégre ez az én asztalom. – Hogy micsodád? – Az én asztalom. Te vagy az üzletasszony, Izzy a kalandor, én meg a szervezőzseni. – Ez így még sosem jutott eszembe – mondta Lexi, akinek ebben a pillanatban esett le a tantusz, hogy mindhárman kerestek maguknak egy területet, ahol anélkül bizonyíthatták a rátermettségüket, hogy a testvéreikkel konkurálniuk kellett volna. – És szeretsz szervezőzseni lenni? – Nem tudom, mi más lehetnék. Ehhez legalább tényleg van tehetségem. Én ugyanúgy nem tudnám elvezetni a szépségfarmodat, mint ahogy te sem tudnál partikat szervezni és az alapítvány munkáját irányítani. Hogy Izzy elfoglaltságairól már ne is beszéljünk… – Na, ebben igazad van. – Lexinek önkéntelenül is eszébe villant a húguk legutóbbi utazása. Izzy a déltengerekre kirándult, ahol cápákkal úszott együtt. Méghozzá nem valami apró, ártalmatlan jószágokkal, hanem méretes és igen harapós dögökkel. – Tudom, hogy fontos, amit csinálok – folytatta Skye. – Ha nem lenne az alapítvány, az a sok száz kisgyerek, akiket támogatunk, éhezne, vagyis tényleg hasznos munkát végzek. Csakhogy… Nem is tudom, mi a bajom, de néha úgy érzem, hogy ez… – …nem elég – fejezte be a gondolatot Lexi, aki nagyon jól ismerte azt a nyughatatlanságot, ami a jelek szerint a húgában is megvolt. – Pedig mi mindketten roppant szerencsések vagyunk – vélekedett Skye. – Hálásabbnak kellene lennünk. – Majd igyekszem. – Lexinek egyszerre eszébe villant az üzlete, és az, hogy majdnem mindent elveszített. – Ismersz egy Garth Duncan nevű üzletembert? – Hallottam már a nevét, de még sosem találkoztunk. Miért? – Cruz szeretné megismerni. – Lexi ezt az ürügyet ötlötte ki az éjszaka.
– És te azt akarod, hogy a férjed boldog legyen. – Skye elmosolyodott. – Ez annyira édes tőled, Lexi! – Ne mondd rám, hogy édes vagyok, és ne nevezd Cruzt a férjemnek. Olyan furán hangzik… – Lexi sze-rel-mes – énekelte Skye. – Lexi sze-rel-mes! – Azt hinné az ember, hogy egy gyermekét egyedül nevelő anya érettebben viselkedik. Skye nevetett. – Látod, ebben tévedsz. Természetesen szívesen meghívom Duncant valamikor. Nem az eljegyzésedre persze, mert az családi és baráti ünnep. De valamilyen más alkalomból. Majd értesítelek, ha kitaláltam, mikor. – Az jó lesz. És köszönöm. Lexi mindenképpen találkozni akart a férfival, aki megpróbálta tönkretenni őt. Már csak azért is, hogy kiderítse, miért tartja az ellenségének az a fickó, és hogy forral-e még valamit ellene. – Hányingerem van – mondta Lexi, miközben az elsuhanó tájat bámulta az ablakon át. – Akarod, hogy megálljak? – kérdezte Cruz. A lány nyelt egy nagyot, és megrázta a fejét. – Nem, azt hiszem, ennek a hányingernek inkább lelki, semmint fizikai okai vannak. Nem mintha nem akarnám megismerni anyádat… – Pedig tényleg nem akarta. – De feláll a hátamon a szőr, hogy a szemébe kell hazudnom. Bizony, ez az egyszerű megállapodás, melyet egy üzleti természetű probléma kiküszöbölésére kötöttek, kezdett kicsúszni az ellenőrzésük alól. – Mondjuk meg az igazat! – javasolta a férfi. – Na persze… – Lexi lehunyta a szemét, és lejjebb csúszott az ülésen. – Attól sokkal könnyebb lesz minden. – Ne izgulj már ennyire! Nem lesz semmi baj. – Könnyű azt mondani! A férfiak minden bajból olyan könnyen kidumálják magukat, gondolta a lány. Ő meg ott maradna a slamasztikában… Nem mintha olyan fontos lett volna, hogy mit gondol róla Cruz anyja. Lexi gondja sokkal inkább az volt, hogy… Hogy olyan közel ültek egymáshoz az autóban a férfival. Cruz minden mozdulatát érzékelte, mert furcsamód kiélesedtek az érzékszervei. Már a legfutóbb, legfelszínesebb érintés hatására is az egekbe szökött a vérnyomása. Miközben elképesztő energiákat mozgósított, hogy ne kelljen lefeküdnie vele, rá kellett jönnie, hogy nem szexelni Cruzzal legalább olyan felkavaró, mintha odaadná magát neki. A férfi egyszer sem próbált erőszakoskodni, sőt még kósza célzást sem tett arra, hogy neki járna egy kis szex a megállapodásuk szerint. Lexinek fogalma sem volt, hol tölti az éjszakáit, nyilván az egyik vendégszobába költözött át. A lány mégsem tudott örülni ennek, ugyanis ahogy telt az idő, úgy hatalmasodott el rajta mindinkább a vágy.
Tíz év múlt el az együtt töltött egyetlen éjszakájuk óta, ám a gyönyörteli órák emléke még élénken élt Lexi emlékezetében. Azt gondolná az ember, ennyi idő elég ahhoz, hogy az emlékek elhalványuljanak, és a történtek veszítsenek a jelentőségükből. De nem ez volt a helyzet. Pontosan emlékezett, hogyan csókolta végig a férfi a szája után az egész testét. Igen, ott is, a lába között… Szinte pillanatok alatt a csúcsra juttatta, aztán csibészesen rámosolygott, és ragaszkodott hozzá, hogy megismételjék a dolgot. Lexi pedig nem sokáig tiltakozott. Milyen kedvesen évődött vele, és milyen gyöngéd volt, milyen érzéki… Nem! Nem szabad erre gondolnia, ha nem akar teljesen becsavarodni! Hiszen most arra megy ki a játék, hogy elkerülje a Cruzzal való szexuális együttlétet, és a múlton való elmélkedés nem segít abban, hogy távol tartsa magától a férfit. Ide-oda csúszkált az anyósülésen. Felajzott volt, és nagyon kényelmetlenül érezte magát. Aztán eszébe villant, hogy hamarosan hazudni fog egy idősebb nőnek, aki egyáltalán nem ezt érdemelné, és ettől gyorsan lelohadt a vágya. – Mit meséltél neki rólam? – tudakolta. – Nem sokat. Csak annyit, hogy már régóta ismerjük egymást, viszont csak most tudtalak rávenni, hogy igent mondj végre. – Csodás. Szóval akkor én leszek a gonosz. Cruz elvigyorodott. – Ő az édesanyám. Az ő szemében én garantáltan nem lehetek soha a gonosz. Naná! Sugar Landnél, egy Houston délnyugati részén lévő kis kertvárosnál tértek le az autópályáról. Kellemes éttermek, jól felszerelt üzletek sorakoztak az út mentén, és persze zöld minden mennyiségben. A szépen karbantartott házakat gyönyörű, ápolt kertek övezték. Valóságos kis elővárosi mennyország, gondolta Lexi, és az jutott eszébe, hogy akár egy szépségfarmot is ki lehetne itt alakítani. Bár mostanáig nem gondolt terjeszkedésre, de végül is később miért ne? Első a magánéleti krízis, a céges dolgok csak ezután következnek, utasította rendre magát. Lexi nem sokat tudott Cruz gyerekkoráról, de esküdni mert volna, hogy nem egy ilyen környéken nőtt fel. Mrs. Rodriguez nagyon büszke lehet a fiára. Az egyetlen fiára. Nyilvánvalóan ő az élete értelme. – Anyád gyűlölni fog engem – suttogta, mire Cruz csak nevetett. Egy szép utcában álltak meg, kicsi, de mutatós ház előtt. Lexi kimászott a kocsiból, és kétségbeesetten próbálta leküzdeni az elfogódottságát. Pedig úgy általában véve tudott bánni az emberekkel. Hozzászokott, hogy nagy hatalmú és tekintélyes urak-hölgyek társaságában mutatkozzon, elfogulatlanul társalogjon velük, most mégis remegett keze-lába. Lélegezz és mosolyogj! – parancsolt magára, miközben Cruz kíséretében megindult a bejárat felé.
Az ajtó kinyílt, még mielőtt bekopoghattak volna, és egy alacsony, gömbölyded, fekete hajú asszony átölelte Cruzt, miközben folyamatosan spanyolul beszélt hozzá. Lexi egyetlen szót sem értett, csak azt, amit a férfi felelt: – Igen, mama… Nem, mama… A mexikói asszony végül hátralépett, és Lexire pillantva angolul folytatta: – Hová tetted a jó modorod, fiam? Nem hagyhatod a leendő feleségedet a ház előtt ácsorogni! – Mama, bemutatom Lexi Titant. Lexi, a hölgy az édesanyám, Juanita Rodriguez. Lexi mosolyogva nyújtott kezet. – Örülök, hogy megismerhetem, Mrs. Rodriguez. Az apró termetű asszony egyetlen mozdulattal beléfojtotta a szót. – Hívj Juanitának vagy mamának! Mindenki úgy hív. De gyertek, kerüljetek beljebb! A nappalin át beterelte őket a jókora konyhába, ahol a tűzhelyen több fazék étel illatozott. A világos, barátságos helyiség kristálytiszta ablakait keményített függönyök díszítették, és a padló is úgy csillogott, hogy akár fényforrásként is szolgálhatott volna. Lexi nyomban erős késztetést érzett, hogy levegye a cipőjét. Juanita, aki alig ért a lány válláig, eléje állt és megfogta a kezét. – Hadd nézzelek csak! Az asszony fekete nadrágot és piros blúzt viselt, a fülében aranykarikák himbálóztak, ahogy először balra, majd jobbra hajtotta a fejét. – Lexi – mondta. – Szóval hozzámész a fiamhoz, igaz? – Igen – suttogta a lány. – Nem hittem volna, hogy valakinek sikerül megszelídítenie az én vadóc fiamat. Mivel sikerült megfognod őt? – Juanitának csak enyhe akcentusa volt, mely kellemes ritmust kölcsönzött a mondatainak. – Azt tőle magától kellene megkérdeznie – felelte Lexi. – Én igazából nem tudom a választ. – És ugye nem csak játszol vele? Erre a kérdésre végre őszintén válaszolhatott. – Dehogy. Kezdettől fogva nagyon őszinték voltunk egymáshoz. Pontosan tudjuk, mit adhatunk a másiknak, és hogy mit várhatunk cserébe. Mivelhogy a kapcsolatuk üzleti megállapodás volt csupán, pontosan tizenöt percbe telt, hogy lefektessék a szabályokat. Az asszony a fiára pillantott. – Nagyon szép a menyasszonyod. Gyönyörű lányt választottál. Cruz Lexire nézett. – Igen, de nem ezért akarom feleségül venni. Ez annyira meggyőző volt, hogy kis híján a lány maga is elhitte, és ettől megint rémesen érezte magát. Hogy hazudhatnak ennek a kedves, idős asszonynak? Másrészről viszont hogy mondhatnák meg neki az igazságot? Az apjára gondolt, és arra, mennyire vágyik rá, hogy Jed szeresse és büszke legyen rá.
Pedig már harmincéves. Mikor fogadja el végre, hogy Jed Titan nem ilyen apa? Hanem olyan, aki manipulálja az embereket, és akkor boldog, ha mindenki csúszik-mászik körülötte. Rámosolygott Juanitára, aztán helyet foglalt a kerek asztalnál. Ez egészen biztosan nem az a nap lesz, amikor leszámol a vágyaival. Juanita salátát és tamalét készített, és bár Lexi rajongott a latin-amerikai konyháért, alig néhány falatot tudott lenyelni. Cruz, hogy elterelje anyja figyelmét a lány kínlódásáról, tréfás történeteket mesélt Lexi múltjából, beleértve a megismerkedésük történetét is. – Kockára tetted a kocsidat? – csodálkozott az asszony. Lexi felsóhajtott. – Fiatal voltam, és ostoba. Valószínűleg abban bíztam, hogy az én autóm jobb. De persze veszítettem. Juanita pillantása Cruzra tapadt. – És te tényleg elvetted a kocsiját? Hogy tehetted? – Az volt a fogadás tétje, mama. Nekem meg az volt a munkám, hogy versenyeztem, és ha nyertem, gazdagabb lettem egy kocsival. – Szép kis munka! – Juanita egyszerre átváltott spanyolra, és csak úgy röpködtek a gyors mondatok. – De azt is tudnia kell ám – szólt közbe Lexi –, hogy Cruz tíz évig őrizgette a kocsimat, aztán az eljegyzésünk alkalmából visszaadta nekem. Juanita egyikükről a másikukra nézett. – Ez komoly? – kérdezte a fiától. – Elnyerted a kocsiját, és nem adtad el? Cruz úgy tett, mintha semmi nem lenne érdekesebb a tányérján lévő ételnél. – Az csak azért volt, mert túl elfoglalt voltam. Egyszerűen nem maradt időm, hogy foglalkozzam az eladással. Lexi mosolygott, és amikor felnézett, látta, hogy Juanita őt figyeli. Aztán az asszony lassan bólintott egyet. – Értem – mondta. – Kitűztétek már az esküvő időpontját? Lexi kis híján félrenyelt, annyira meglepte a kérdés. – Nem, még nem. Nem olyan sürgős, még várhatunk egy kicsit. – Semmi okunk a sietségre – tette hozzá Cruz is. Lexi tiltakozásra számított, de Juanita bólintott. – De ugye nem felejtitek el, mennyire szeretnék unokákat? Cruz elsápadt. Ha a téma nem érintette volna Lexit olyan érzékenyen, talán még meg is sajnálta volna. De ezúttal rajta volt a sor, hogy a tányérjába bámuljon. – Mi lenne, ha később beszélnénk erről, mama? – kérte a férfi. – Később, később… Mikor?! Hiszen nem élek örökké. – Juanita a fejét csóválta, ám végül megadóan felsóhajtott. – Hát jó. Nem sürgetlek benneteket. De azt megmondom, hogy legalább négy unokát szeretnék. A szomszédasszonyomnak is annyi van. Az egy jó szám. Minden szék foglalt lenne, ha körbeüljük az asztalt. Mikor két órával később elindultak hazafelé, Lexi kivárta, míg Cruz felér az
autópályára, majd megkérdezte: – Anyáddal szemlátomást nagyon közel álltok egymáshoz. Nem okoz lelkifurdalást, hogy a szemébe hazudsz? A férfi a vállát vonogatta. – Nem mondom, hogy büszke vagyok magamra, de nincs más választásom. Muszáj hazudnom, mert nem értené meg az igazságot. Lexi eltöprengett rajta, vajon ő érti-e. Neki legalább tényleg kézzelfogható haszna volt ebből a megállapodásból, de mit nyer rajta Cruz? Tényleg csak az ő családi kapcsolataira, a társadalmi státuszára fáj a foga? És vajon meddig kész elmenni? – Különben pedig világéletemben titkolóztam anyám előtt – folytatta a férfi. – Szóval nincs új a nap alatt. – Mit titkoltál? – Hát például azt, hogyan keresem a pénzemet. – De hiszen tudott az illegális autóversenyekről. Cruz a lányra pillantott, aztán megint az útra szegezte a tekintetét. – De semmi másról nem tudott. Például arról sem, hogy tizenkét évesen bandatag lettem. Küldöncnek használtak, és őrt álltam különféle rajtaütések alkalmával. Ezért pénzt kaptam, amit összespóroltam, és végül vettem belőle magamnak egy pisztolyt. – Komolyan? – Lexi szeme tágra nyílt a megdöbbenéstől. – Komolyan. Volt egy ügy, amit el kellett intéznem. Amikor ez lezárult, sikerült kiszállnom a bandából. Úgy tettem, mintha túl fiatal és túl félénk lennék ahhoz, hogy igazán komoly balhékban részt vegyek. Akkor kezdtem el az autóversenyeket. A pénzt, amit kerestem, törvényes üzletekbe fektettem. Autószerelő műhelybe, alkatrészkereskedelembe. Van egy partnerem, aki ezeket a dolgokat intézi mind a mai napig. Mannynek hívják, gyerekkorom óta ismerem. Egy utcában laktunk. Lexi sejtette, hogy Cruz múltjában sötét időszakok is voltak, csak azt nem tudta, mennyire sötétek. – Hosszú utat tettél meg – mondta diplomatikusan. – Hát igen. Voltak céljaim, és semmitől sem riadtam vissza, hogy ezeket meg is valósítsam. – Azért leérettségiztél? Cruz nevetett. – Hát hogyne. Anyám ki is tekerte volna a nyakam, ha otthagyom a sulit. Apró termetű ugyan, de annál eltökéltebb. Miatta mindig nagyon óvatos voltam. A börtöntől nem féltem, tőle annál inkább. – De voltál börtönben. – Kétszer. Jelentéktelen ügyek miatt, még mielőtt betöltöttem volna a tizennyolcat. Szóval mostanra minden ügyem elévült, büntetlen előéletű mintapolgárnak számítok. – Cruz lopva megint a lányra sandított. – Emiatt most átgondolod a megállapodásunkat? – Nem. Semmi olyat nem tudtam meg, ami miatt bármit át kellene gondolnom. – Mert már eddig is tudtad, hogy rossz ember vagyok?
– Te sok minden vagy, Cruz, de rossz ember… az egészen biztosan nem. – Tévedsz, Lexi. Nem ismersz engem. Tudok gonosz lenni. A lány megborzongott. – Vannak még más sötét titkaid is, amelyekről tudnom kellene? – tudakolta. – Nem, nincsenek. És neked? – szúrt vissza a férfi. Bár volnának! – Nekem sincsenek – rázta meg a fejét a lány. – Az életem éppen olyan unalmas, mint amilyennek látszik. Nem tudta, honnan jött ez a jelző, de egyszer csak ott volt. „Unalmas, unalmas…” Egyre ez zakatolt a fejében. Nem vagyok unalmas, bizonygatta magának. Jó életem van. Szeretem a munkámat, a testvéreimet… Bár az igaz, hogy nem történt vele semmi különös. Mindig is szerelmes szeretett volna lenni, családot szeretett volna alapítani. Egyszer majdnem bele is vágott, de kiderült, hogy Andrew nem az az ember, akinek gondolta. – Min töprengsz? – kérdezte Cruz. – Ó, semmin… Lexi belépett egykori gyerekszobájába, ahol a húgai már vártak rá. Skye zöld koktélruhát viselt, mely ingerlően hangsúlyozta érzéki idomait. Vörös haja lágy hullámokban omlott a vállára, karcsú nyakát gyöngysor díszítette. Skye láttán rendszerint az összes pasinak csorogni kezdett a nyála. Lexi esküdni mert volna rá, hogy több ízben is hallotta, ahogy lihegnek utána. Skye tényleg maga volt a szépség és szerelem földre szállt istennője, Lexit azonban mindenki Jégkirálynőnek tartotta, aki szép ugyan, de rideg és elérhetetlen. Sosem szerette ezt az összehasonlítást. Minden alkalommal, valahányszor ilyesmit mondtak neki, erős késztetést érzett, hogy az illető férfi képébe vágja: igenis, ő is tud szenvedélyes lenni. De nem vágyott arra a beszélgetésre, amely egy ilyen megjegyzést követett volna, mert egyáltalán nem volt biztos benne, hogy győztesként került volna ki belőle. – Legalább nem vérzik – mondta derűen Izzy, amikor kilépett a fürdőszobából. Aztán észrevette Lexit, és rámosolygott. – Hahó! Szóval menyasszony lettél, és nekem nem is szóltál? Lexi elnevette magát. – Látom, porig sújtott a hír – lépett oda a húgához. Izzy, aki csupán egy tangát és egy pánt nélküli melltartót viselt, megölelte a nővérét. – Nem is tudom, képes leszek-e összeszedni magam valaha… Remekül nézel ki. Mesélj valamit a vőlegényedről! Jó pasi? Remélem, az. Lexi hátralépett. – Ó, igen. Nagyon jó pasi. – Mondod te – szögezte le Izzy. – Majd ha már ismerem, eldöntöm, tényleg az-e. – Ezt láttad már? – kérdezte Lexitől Skye, és a húguk lábára mutatott. Lexi lepillantott, és felszisszent, amikor észrevette Izzy combján a már varasodó,
csúnya sebet. – Hát ezt meg hol szerezted? – Sziklát másztam – újságolta derűsen Izzy. – És megcsúsztam. De amint látjátok, nem történt nagy baj. Remekül vagyok. Két nővére sokatmondóan összenézett. – Sosem fog felnőni – sóhajtotta Skye. – Hiába beszél neki az ember. Hiába mondom el ezerszer, hogy legyen nagyon óvatos. – Ugyan már! – méltatlankodott Izzy. – Nem vagy az anyám. És különben is, elég nagy vagyok ahhoz, hogy eldöntsem, mi a jó nekem. A két lány folyamatosan civakodott, de nem igazán komolyan, inkább szeretetteljesen. Lexi pedig hiába próbált részt venni az évődésben. Kicsit kívülállónak érezte magát. De ez mindig is így volt. Skye és Izzy édestestvérek voltak, és mindössze egy év korkülönbség választotta el őket egymástól. Ő három évvel volt idősebb Skye-nál, és csak az apjuk volt közös. Izzy belebújt egy bő selyemnadrágba, majd felvett hozzá egy égővörös, nyakban megkötős topot, mely szépen kiemelte sötét haját és szemét. Hiába, mindig is ő volt a család vadóca… – Jól nézek ki – állapította meg, miután belenézett a tükörbe. – Szóval, Lexi, mesélj a pasiról! Egyelőre csak a nevét tudom. Cruz Rodriguez. Meg azt, hogy gazdag, de ez nem hangzik túl izgalmasan. Bár a saját versenyistálló annál inkább… Te, figyelj, mit gondolsz, megengedi, hogy vezessem az egyik versenyautóját? – Ezt inkább tőle kérdezd meg – felelte tartózkodóan Lexi, és titkon elhatározta, megkéri Cruzt, hogy mondjon nemet a húgának. Izzynek aztán végképp nincs szüksége olyasvalakire a környezetében, aki még inkább felpiszkálja a vállalkozó kedvét. – Ugye nem vagy terhes? – érdeklődött Izzy. Lexi kisebb köhögőrohamot kapott. – Dehogy! – Ahhoz ugyanis szex kellene, márpedig az elmúlt két hétben sikerült távol tartania az ágyától Cruzt. – Azért nem kell megsértődni. Csak úgy kérdeztem. Mostanáig nem nagyon igyekeztél elkötelezni magad, ez az eljegyzés elég hirtelen jött, és eltöprengtem, vajon miért változtattad meg a véleményedet. – Mert szerelmes lett – szólt közbe Skye. – Legalábbis nekem ezt mondta. Vagy azóta már más a mese? Lexi a legszívesebben elbújt volna egy sötét sarokba, ehelyett mosolyt erőltetett az ajkára. – Nem, nincs másik mese. Tényleg szerelmes vagyok. – Vagy úgy! – Izzy elvette a gyémántokkal ékesített nyakéket az öltözőasztalról. – Nos, inkább te, mint én – jelentette ki. – Én ugyanis soha nem fogom beérni eggyel. A házasság nem nekem való. Engem a szex és a változatosság gyönyörködtet. – Na és a család? – vetette közbe Skye. – A gyökerek fontosak. Soha nem akarsz tartozni senkihez? Nem akarod, hogy legyen egy fix helyed a világban?
Izzy bekapcsolta a nyakéket, és szorosra húzta a nyaka körül, jelezve, hogy amiről a nővére beszél, az számára egyenértékű lenne a láncokkal, a rabsággal. Lexi elmosolyodott. Mennyire különböző is a két húga! Hiába édestestvérek, világok választják el őket. Skye a hagyományos értékekre esküszik, Izzy ellenben a kalandot, az élvezeteket hajszolja. Ő maga pedig… A lány homloka ráncba szaladt, míg azon töprengett, hol is áll ő. Talán valahol a két szélsőséges álláspont között. De most valahogy minden más, gondolta szomorúan. Mióta apánk ellenfeleket csinált belőlünk. – Mi a baj? – kérdezte Izzy, amikor a tükörben elkapta idősebbik nővére pillantását. – Semmi. – Nem igaz. Látom, hogy elkomorodtál. – Apa jutott eszembe. Meg a verseny, amibe belekényszerít minket. És hogy a győztes mindent visz. Skye és Izzy összenéztek. – Megvan rá az oka, hogy ezt teszi, hidd el. – Baromság – zárta le a témát nemes egyszerűséggel Izzy. – Apánk egyszerűen idióta. Ennyi. Lehet, gondolta Lexi. De még ha Izzynek tényleg ez is a véleménye, mégsem mondta soha, hogy nem érdekli az örökség. A győztes mindent visz… Ami azt jelenti, hogy ketten közülünk nem kapnak semmit, töprengett tovább Lexi. Persze jókat mulattak azon, hogy Skye Glory’s Gate-et akarja, Lexi a céget, Izzy pedig az egész világot. De valójában mindhárman ugyanazt akarták. Egy szerető apát. Lexi lemondóan megcsóválta a fejét, és gyorsan témát váltott. – Izzy, ismered Garth Duncant? – A neve ismerős, de nem hiszem, hogy találkoztunk. Miért? Gondolod, hogy tetszene nekem? A nővére nevetett. – Fogalmam sincs. Csak egy kérdés volt. – Engem főleg az foglalkoztat, vajon Cruz tetszeni fog-e – gondolkodott hangosan Izzy. – Abban biztos lehetsz. – Egy csöpp kétely sincs a hangodban – állapította meg Skye. – Hát tényleg ennyire biztos vagy magadban? Lexi sok minden miatt aggódott az elmúlt hetekben, de amiatt, hogy elnyeri-e Cruz, a hamis vőlegény a húgai tetszését, egy percig sem. – Nem magamban. Benne vagyok biztos. Amikor lementek, Cruz a bárpultnál állt egy másik férfi társaságában. – Ott van. Ő az, a fekete öltönyös – mutatta meg Izzynek Skye. Mintha csak megérezte volna, hogy figyelik, Cruz megfordult és rájuk villantott egy mosolyt. Izzy színpadiasan legyezgetni kezdte magát a kezével.
– Hú! Tényleg oltári jó pasi! – hajolt oda a nővéréhez. – Ha végeztél vele, megkaphatom? Csak egy kis játszadozásra… – Ez már aztán tényleg gusztustalan! – szisszent fel Skye. – Viselkedj, Izzy! – Eszemben sincs – feleselt a legifjabb Titan lány. – Ezért van az, hogy hármunk közül nekem a legizgalmasabb az életem. Cruz odament hozzájuk, és Lexi bemutatta a húgainak. A férfi kedves volt, mint mindig, de mintha csak Lexit látta volna. A szemében forró vágy égett, Lexinek egész melege lett tőle. És már nem is tudta volna megmondani, miért akar annyira ellenállni ennek a vágynak.
6. Cruz fogadta a férfiak gratulációit, akikkel már évek óta üzletelt. Érezte, hogy egészen más szemmel néznek rá. Mostantól kezdve egy volt közülük. Némelyeknek könnyebben, másoknak nehezebben vette be a gyomra ezt az újdonságot. Az eljegyzés pontosan olyan puccos volt, mint ahogy várta. Vagy kétszáz meghívott vendég kívánt csupa szépet és jót az ifjú párnak. A legtöbb nő úgy nézett Cruzra, mintha nagyon is értené, miért osztja meg Lexi éppen vele az ágyát, a férfiak pedig mintha azon sajnálkoztak volna, vajon miért nem szenteltek Lexinek még a facérsága idején nagyobb figyelmet. Ez az, amire vágytam, gondolta Cruz, miközben elvett egy pohár pezsgőt egy arra haladó pincér tálcájáról. A cél szentesíti az eszközt. Vajon az milyen lesz, ha újra végigcsinálja ugyanezt, immár élesben, azzal a nővel, akit tényleg feleségül vesz majd? De addig még van ideje bőven. Cruz azon kapta magát, hogy a vendégek közé vegyülő Lexit figyeli. A lány egy fehér, rövid koktélruhát viselt, mely szépen hangsúlyozta karcsú lábát. Cruznak önkéntelenül eszébe jutott az a jelenet, amikor a fürdőszobában találkoztak, és a közeledésére Lexi meneküléssel reagált. Egészen a falig hátrált előle. Nem tudta, hogy ezúttal milyen ürügyet hoz majd fel, testit avagy lelkit, csak hogy ne kelljen lefeküdnie vele. Igazából nem is érdekelte. Lexi már két hete játszotta ezt a játékot, de a férfi mindjárt az első este rájött, hogy nem azért, mert nem akarja teljesíteni, amit vállalt, hanem azért, mert fél. Bár nem értette, miért, de azt felfogta, hogy a lánynak időre van szüksége. Az első éjszakájuk dacára Lexi nem az a fajta nő volt, aki gondolkodás nélkül ágyba bújik fűvel-fával. És tény, hogy egyelőre nem tudtak egymásról valami sokat. Szóval Cruz próbálta visszafogni magát, és próbált nem mosolyogni, valahányszor Lexi valami új kifogással rukkolt elő, hogy miért nem tudnak együtt aludni. Ha úgy érezte, megéri, Cruz tudott nagyon türelmes is lenni. Szóval egyelőre várakozó álláspontra helyezkedett. – Úgy bámulod, mint valami ragadozó – hallotta Izzy hangját, és meglepődött, mert észre sem vette, hogy a lány megállt mellette. – Tényleg? – adta az ártatlant. – Tényleg. Pedig a férfiak többsége nem látja őt elég… elég szenvedélyesnek. – A férfiak többsége sült bolond. – És te nem vagy az? – Nyilvánvalóan nem. Nem sokkal később Lexi lépett oda hozzájuk. – Remélem, Izzy nem ijesztett meg túlságosan – mosolygott először a húgára, majd Cruzra. – Nem vagyok ijesztő – szögezte le a fiatal lány. – Erős vagyok, és ez a férfiak egy
részét taszítja. Attól félnek talán, hogy megkötözöm és addig korbácsolom őket, amíg engedelmes szolgáimmá nem válnak. – És szoktál ilyesmit csinálni? – Cruz arcán mosoly játszott. – Csak ritkán – vigyorodott el szélesen Izzy, majd faképnél hagyta őket. Lexi a húga után bámult. – Néha az az érzésem, hogy nem egészen komplett – vallotta be. – Szerintem helyes lány. – Érdekes jelző. – Lexi belekarolt a férfiba. – Jó is, hogy Izzy rövid időre elterelte a figyelmedet. Így legalább nem vetted észre, milyen türelmetlenül várja apám, hogy hivatalosan is bemutassalak neki. Cruz vállat vont. – Jed Titan is csak egy férfi az itt jelen lévők közül. – Jó neked, ha így gondolod. Azzal Lexi az egyik sarokba vezette vőlegényét, ahol Jed Titan állt, barátai gyűrűjében. Egy csapat magas, elegánsan öltözött, jól táplált férfiú… A levegő nagy vagyonok szagától volt terhes. Nem is olyan régen Cruz ideges lett volna ebben a helyzetben, aggódott volna a ruházata miatt, és előre megfogalmazta volna, mit is akar mondani. De ezek az idők már elmúltak. Ma már vagyonosabb volt, mint ezen férfiak némelyike, és mire ennyi idős lesz, egészen biztosan le fogja pipálni valamennyiüket. Kivéve talán Jed Titant. Mert a vagyont, amely fölött ő rendelkezik, generációk lapátolták össze. Biztosan beletelik egy kis időbe, hogy őt utolérje. Lexi kivárta, míg a társalgásban némi szünet következett be. – Apa, bemutatom a vőlegényemet, Cruz Rodriguezt. Cruz, az édesapám, Jed Titan. – Uram – mondta tiszteletteljesen Cruz, és a kezét nyújtotta. Jed udvartartása azonnal szétspriccelt a szélrózsa minden irányába, amint érzékelték, hogy jelen helyzetben fölöslegesek. A két férfi kezet rázott. Jed közben szúrós, kék szemével méregette Cruzt, aki hagyta, hadd uralja az idősebb férfi a pillanatot. Nem aggódott amiatt, hogy esetleg alkalmatlannak találják. Tisztában volt az értékeivel. Tisztában volt azzal is, amit Lexinek nyújthat, és tudni vélte, mit gondol róla Jed Titan. – Szóval maga az az alak, aki el akarja tőlem rabolni az én kislányomat – mondta az idősebb férfi, és elengedte a kezét. – Leellenőriztem magát. És azt legalább már biztosan tudom, hogy nem Lexi pénzére vadászik. – Nem, uram. Jed meglötyögtette a whiskyt a poharában. – Nem szükséges, hogy uramnak szólítson. Annyira öreg azért nem vagyok. – Rendben. – Ha úgy gondolja, hogy képes Lexit boldoggá tenni, akkor csak rajta. Igaz is, látta már a fegyvergyűjteményemet? – Nem. – Pedig érdemes lenne megnéznie. Igazán figyelemreméltó arzenál. Ezt mindig jól
tartsa észben, bármit csinál. – Azzal Jed arcon csókolta a lányát. – Most pedig menj, és dicsekedj el vele a barátnőidnek! – Rendben, apa. Odébb sétáltak, és Cruz felfigyelt rá, hogy Lexi meglehetősen nyugtalan. – Mi a baj? Valami másra számítottál? – Nem. Nem mondhatnám… Végül is leellenőrzött, és meg is fenyegetett, ahogy illik. Most már bevonulhat a nagy texasi apák dicsőségcsarnokába. Cruz behúzódott egy árnyékos sarokba, és megemelte Lexi állát, hogy a szemébe nézhessen. Szívet tépően szomorú volt a pillantása. – Áruld el, mi a baj? – Hogy nem gondolta komolyan – sóhajtotta a lány. – Már úgy értem, azt, amit a fegyvergyűjteményéről mondott. Sosem állna bosszút rajtad, akármit követnél el ellenem, ugyanis ehhez őszinte érzelmek kellenének. Az, hogy tényleg érdekelje a sorsom. De hogy valami jó hírt is mondjak, anyám levélben gratulált az eljegyzésünkhöz. Azt írta, idézem: „Remélem, nagyon boldog leszel azzal az emberrel, aki tudomásom szerint az autóbizniszben érdekelt”. Cruzt meglepte, mennyire rosszul érinti Lexi szomorúsága. Meglepte, mennyire szeretné felvidítani a lányt. – Szeretted volna, ha anyád eljön az eljegyzésre? – Azt szerettem volna, ha legalább az egyik szülőmet érdekelné, mi van velem. De mindegy is. Felejtsd el, amit mondtam, jól vagyok. Hiszen ott van nekem Skye és Izzy. Cruz szerette volna azt mondani, hogy hiszen ő is ott van neki, ha csak néhány hónapig is, de belátta, hogy ez nem feltétlenül nagy vigasz. Nem tudta, mit kellene tennie, tanácstalanságában kézen fogta hát Lexit, és magával húzta a táncparkettre. Mintha csak előre megrendelte volna, a zenekar egy lassú számba fogott. Szorosan magához húzta a menyasszonyát, és átölelte a derekát, Lexi pedig hozzásimult. Némán ringatóztak a zene ritmusára. Körülöttük más párok is táncoltak, pincérek kínáltak pezsgőt és finom falatokat. Szóval így ünnepelnek azok, akik gazdagok és híresek. Cruz pontosan erre vágyott. Arra, hogy ezek az emberek befogadják. És ez megtörtént a lánynak köszönhetően, akit a karjában tart. Lehajolt, és gyöngéden megcsókolta Lexit, aki erre megremegett, és még bizalmasabban hozzásimult. Ennek tulajdonképpen örülnie kellett volna. Hogy a lány mégsem egészen érzéketlen iránta. Csakhogy nem örült, mert Lexi ártatlan odabújása olyan testi reakciókat idézett elő benne, melyek nagy nyilvánosság előtt kifejezetten kínosak. Az ágyéka forrón, szinte fájón lüktetett. Mindig ez volt a vége, valahányszor a lány közelében volt. Nem tudott másra gondolni, csak arra, hogy mikor lesz már az övé végre. Hamarosan, ígérte magának. Hamarosan. – Jobban érzed már magad egy kicsit? – kérdezte, amikor elhagyták a parkettet. Lexi bólintott, és hálásan rámosolygott. – Igen, köszönöm. Rendszerint nem omlok össze egy ilyen semmiség miatt. De te…
tényleg nagyon kedves voltál… – Ezt egyszerűen nem hiszem el! Hát tényleg megfogta magának Cruzt?! Pedig én azt hittem, ő nem megszelídíthető. Cruz azonnal megismerte az éles női hangot, Lexi azonban csodálkozva pillantott a mellettük felbukkanó nőre. – Lexi, bemutatom Sabrinát – mondta kelletlenül a férfi. – Régi barátnőm. Sabrina, a hölgy a menyasszonyom, Lexi Titan. – Jaj, Cruz, ne légy nevetséges, mindenki tudja, ki a menyasszonyod. És mindenki le van nyűgözve. Ez aztán a zsákmány! Egy Titan lány! Lexi önkéntelenül hátrált egy lépést. – Milyen kedves Cruztól, hogy magát is meghívta az eljegyzésünkre! – mondta, és bár a szavak kifejezetten udvariasnak tűntek, a hangja metszően hideg volt. Sabrina felkacagott. – Ne aggódjon, nem ő hívott meg. A kedves édesapja hívta meg a jelenlegi férjemet, aki öreg, gazdag és nem túl okos. Ezek egy férfi legjobb tulajdonságai, nem gondolja? Persze Cruz kivétel. Az ő kedvéért mindig is szívesen szegtem meg a saját szabályaimat. A két nő nem is lehetne különbözőbb, gondolta Cruz. Lexi úgy festett, akár egy tündér, Sabrina meg mint egy markotányosnő, aki mindenáron fel akarja magára hívni az összes baka figyelmét. Egyszerűen közönséges volt. Flitterekkel és gyöngyökkel kivarrott ruhája egy számmal kisebb volt a kelleténél, a melle majdnem kibuggyant belőle. A nyakában, a fülében és a csuklóján hatalmas kövek himbálóztak. Régen, amikor Cruz még ifjú volt, és bohó, tapasztalt, nagyvilági nőnek tartotta Sabrinát. Úgy állapodtak meg, hogy a viszonyuk kötelezettségektől mentes, de a nő egyszer csak meg akarta változtatni a szabályokat. Cruz pedig azonnal véget vetett a kapcsolatnak. Lexi hűvösen elmosolyodott. – Sajnos be kell ugranom a konyhába, hogy megnézzem, minden rendben van-e. Remélem, megbocsát, kedves Sabrina. Örülök, hogy megismerhettem. És már ott sem volt. – Jó fogás – állapította meg Sabrina. – Ügyes fiú vagy. – Köszönöm. Cruz hosszan nézett Lexi után, egészen addig, míg a lány el nem tűnt a szeme elől. Jól érezte az imént, és Lexit tényleg feldúlta a találkozás Sabrinával? Bár ha így van is, az egésznek semmi jelentősége. Hiszen az övék nem igazi eljegyzés, csupán egy üzleti megállapodás. A múltja különben sem számít. És ha számítana is, változtatni úgysem lehet rajta. Szóval Lexinek meg kell békélnie ezekkel a dolgokkal. Cruz Sabrina felé fordult, és udvariasan táncra kérte. – A szajha! – suttogta Lexi a rejtekhelyén, egy nagy, dézsás növény mögött. Ő maga is érezte, mennyire kínos, hogy bújócskát játszik a tulajdon eljegyzésén, de egyszerűen nem jutott jobb az eszébe. – Nem túl jó jel, ha magában beszél az ember – állapította meg Dana, aki időközben megállt mellette. – Mégis kire haragszol ennyire?
Lexi csak az állával intett a parkett irányába, ahol a platinaszőkére festett hajú Sabrina folyondárként kapaszkodott Cruz nyakába. – Csak most láttam először, de máris gyűlölöm – mordult fel. – Hát igazság ez? Hogy lehet egy nőnek ennyi kívánatos domborulata, miközben nekem egy sincs? – Ezeket a domborulatokat jórészt egy ügyes plasztikai sebésznek köszönheti, hidd el – vigasztalta a barátnője. – Nézd csak meg, a melle egyáltalán nem mozog… És különben is, nem adok neki öt évet, és gusztustalanul elhízik majd. – Gondolod? – Lexi hangjában remény csengett. – Ő Cruz egyik volt barátnője. Egy a millió közül. – Na és? Miért zavar? Hiszen a kapcsolatotok pusztán üzleti természetű, nem? – De igen, csakhogy ez az eljegyzésünk. Mégiscsak kínos, ha az ember eljegyzésén ilyesmi történik. Dana megköszörülte a torkát. – Először is, a nő kapaszkodik Cruzba, nem fordítva. És másodszor: ugye nem szándékozol beleszeretni ebbe a fickóba? – Nem. Hát persze hogy nem. De mégiscsak számít, mit gondolnak rólam meg a vőlegényemről a meghívott vendégek. Dana gúnyosan felhorkant. – Mióta? – Ugyan már! Ne tégy úgy, mintha nem tudnád, mire gondolok. – Pedig nem tudom. Ide hallgass, Lexi, annak alapján, amit én megtudtam a vőlegényedről, tényleg rengeteg nője volt, de egyik sem jelentett neki semmit. Pár hét után minden barátnőjét ejtette. Senkit sem engedett igazán közel magához. Lexi rábámult Danára. – Honnan tudod te ezt? – Egy kicsit utánaszaglásztam. – A rendőrnő még csak meg sem próbált bűntudatos arcot vágni. – Most meg mit bámulsz ilyen furán? A barátnőm vagy, és beszereztél egy álvőlegényt, akiről semmit sem tudsz. Mégis, szerinted mit kellene tennem? Próbálom megakadályozni, hogy bajod essen. Lexi elmosolyodott. – Köszönöm. Jó tudni, hogy vigyázol rám. – Valakinek résen kell lennie. Te túlságosan jóhiszemű vagy. De térjünk vissza Cruzra! Elég balhés kölyök volt. Az aktáit lezárták, mert amióta nagykorú, nem tett semmi törvénybe ütközőt, de sikerült találnom két idősebb zsarut, akik foglalkoztak az ügyeivel, és emlékeztek rá. A szokásos kamaszbalhék fűződnek a nevéhez. – Hadd találjam ki! – Lexinek eszébe jutott, amit Cruz mondott erről az időszakról. – Kocsit lopott, ugye? – Igen, egyszer emiatt is bevarrták – biccentett Dana. – És volt még pár kisebb jelentőségű ügye is. De a lényeg, hogy mióta nagykorú, mintapolgár lett belőle. Bármi, amihez csak hozzányúl, arannyá változik a kezében. Akárcsak apám kezében, gondolta Lexi. Furcsamód nem örült a gondolatnak, hogy Cruz és az apja hasonlítanak egymásra.
– Szóval, mint mondtam, nincsenek komoly kapcsolatai, pedig egy eléggé jól meghatározható típusra bukik. – Típusra? – értetlenkedett a lány. – Egy nőtípusra – tett félreérthetetlen fejmozdulatot a táncparkett felé Dana. Lexi odapillantott, és látta, hogy bár Sabrina folyamatosan csacsog, Cruz eléggé unottnak tűnik. Vagy lehet, hogy csak azt látta, amit látni szeretett volna? – Fogalmam sincs, miről beszélsz – mondta végül. Dana felsóhajtott. – Magas, szőke, kék szemű… Pont mint te. Te pont az a fajta nő vagy, akire gerjed. – Ó… Értem. És miért mondod ezt nekem? – Mert ez az ember veszélyes, próbáld megérteni! Kifelé egészen civilizáltnak tűnik, de egyáltalán nem hasonlít azokra a fickókra, akikkel eddig dolgod volt. A legkevésbé sem olyan, mint Andrew. – Szerencsére – dünnyögte Lexi. – Jó, ebben igazad van. Andrew világbajnok volt abban, hogy eltitkolja, mekkora mocsok disznó. Cruz legalább egyenes jellem. De éppen ez teszi veszélyessé. Légy nagyon óvatos, Lexi! – Ez csak egy üzleti megállapodás – emlékeztette a barátnőjét a lány. – Nincsenek érzéseink egymás iránt. Dana a fejét rázta. – Kíváncsi vagyok, pár hónap múlva is ezt fogod-e mondani. – A vőlegénye keresi az egyesen. – Köszönöm – felelte Lexi a házi telefonba, aztán vett egy mély lélegzetet, mielőtt megnyomta volna a hívásfogadás gombot. – Jó reggelt! – Jó reggelt! – A férfi hangja mély volt, szexi, és Lexi azt kívánta, bár Cruz lett volna az, akit reggel, ébredéskor elsőként lát. De a vőlegénye sosem volt már otthon, mire ő felkelt. – Szimatoltam kicsit a te titokzatos Garth Duncaned után – újságolta Cruz. – A fickó nagyon ügyel a magánéletére, és ügyesen tünteti el a nyomokat, szóval nem lesz könnyű mindent kideríteni róla, de egy dolgot máris biztosan tudok. – Éspedig? – Van egy állatkereskedése Titanville-ben. Állatkereskedése? Egy milliárdosnak? Egy gátlástalan, gyilkos ösztönökkel rendelkező üzletembernek, aki megpróbálta őt kisemmizni, tönkretenni? Kis szőrös és tollas állatkákkal kereskedik? – Biztos vagy benne? Lehet, hogy csak névazonosságról van szó. – Először én is azt gondoltam, de kétszer is ellenőriztem. Ő az. Gondoltam, szólok neked, hátha meg akarod nézni az üzletet. – Mindenképpen. Még ma elmegyek. Köszönöm, Cruz. Tényleg díjazom, hogy ilyen komolyan veszed az ügyet. – Ez csak természetes. Este találkozunk.
– Már nagyon várom. A mondat kicsúszott, mielőtt Lexi átgondolhatta volna. Azonnal lángvörös lett az arca. Még szerencse, hogy csak telefonon beszéltek, és Cruz nem láthatta. De akárhogy is, elárulta magát. A férfi rövid szünet után válaszolt: – Én is, querida. A hangja zengése a szatén ágynemű és a meztelen férfitest képét idézte fel Lexiben. Elöntötte a forróság, és nyugtalanul csúszkálni kezdett a székén. Volt ebben a hirtelen fellángoló vágyban valami zavarba ejtő. – Akkor… akkor jó – hebegte. – Még ma elmegyek a… szóval abba az állatkereskedésbe. Tizenöt perccel később már az Állatbirodalom előtt állt. A jókora kirakatot virágmatricák és díszes feliratok ékesítették. Lexi belépett az épületbe, ahol világosság és meglepően kellemes illat fogadta. A polcokon állateledelek és kisállat-felszerelések sorakoztak, és hallani lehetett a kutyaugatást meg a kalickákban szökdécselő madarak csivitelését. A kasszánál egy húsz év alatti lány ült, és egy tankönyvet lapozgatott. – Üdv! – köszöntötte Lexit. – Segíthetek valamiben? – Nem, köszönöm, csak nézelődöm… – Nyugodtan. Ha kérdése van, forduljon bizalommal hozzám vagy Kathyhez. Ő itt az igazi szakértő. – Köszönöm. – Lexi csak úgy találomra elindult a polcsorok között. Fogalma sem volt róla, mit keres, és hogy egyáltalán miért jött ide. Hiszen Garth Duncan aligha gubbaszt itt valamelyik sarokban, és az is kevéssé valószínű, hogy az egyik nyúleledeles polcon tárolja a titkos céges dokumentumait. De ha már itt van, végtére is miért ne nézhetne szét? Szemügyre vett egy tágas kalitkát, melyben apró madárkák röpdöstek. – Nem, az teljesen kizárt – szólalt meg mellette valaki halkan, szinte puhán. Lexi oldalra nézett, és észrevett egy középkorú nőt. – Maga nem madaras típus. És nem is hüllős. – A nő elmosolyodott. – Főleg a fiúk kedvelik a hüllőket, talán mert olyan félelmetesek. Kivéve a teknősöket. A teknősök kedvesek. A kígyók már kevésbé, az igaz. Bár engem valami rejtélyes okból mindig kedveltek a kígyók. Meg a gyíkok is. Ó, igen, a gyíkok is nagyon aranyosak tudnak lenni. A nő az ötvenes évei elején járt, középmagas volt, és rövidre vágva viselte barna haját. A legfeltűnőbb rajta a csodaszép zöld szeme volt. Lexi nem tudta volna megmondani, mit talál rajta olyan különösnek, de tény, hogy annak találta. – Kathy vagyok – mutatkozott be a nő. – Én gondozom az állatokat. Egy részük eladó, de én nagyon megnézem ám, mit kinek adok el. Először szeretek megismerni minden vevőt. A beszédmódja fura, jött rá Lexi. Olyan óvatosan formálja a szavakat. Mintha mindegyiket alaposan meg kellene fontolnia, mielőtt kimondja. A mozdulatai pontosak
és kecsesek voltak, emiatt Lexi nem tartotta valószínűnek, hogy agyvérzést szenvedett volna. Talán valamiféle veleszületett betegség, esetleg baleset következményeképp beszél ilyen érdekesen… – Nem akarok házi kedvencet beszerezni – szögezte le Lexi. – Már hogyne akarna. – Kathy oldalra hajtotta a fejét, és figyelmesen szemügyre vette. – De vajon milyen állatka való magának? Mindjárt rájövök… – Hát, ha ragaszkodik hozzá, csak rajta. – Valami puha és bolyhos. Egy olyan állat, amelyikkel összebújhat, amit simogathat. – Hirtelen elmosolyodott, és a szeme is felragyogott, akár két lámpás. – Megvan! Magának macska kell. – Szó sincs róla! – tiltakozott a lány. – Kicsit sem vagyok macskabarát. – De még mennyire, hogy az! Jöjjön csak velem! Kathy elindult az üzlet hátsó része felé, Lexi meg utána. Hát jó, dohogott magában. Megsimogatom azt a macskát, talán még ölbe is veszem, aztán szépen visszateszem a helyére. Az azért nem lehet olyan nehéz. Három kölyökmacska játszott, birkózott egymással a nagy méretű ketrecben. Kathy egy darabig nézte őket, aztán kivette a zöld szemű, vörös cirmost. – Tessék – mondta, és a lány felé nyújtotta. – Ő a magának való. Lexi nagyot sóhajtva nézett végig fekete pulóverén, felsóhajtott, és átvette a kis állatot. Abban a pillanatban, ahogy ujjait a meleg bundába fúrta, megérezte az apró csontokat és a bátor kis szív elszánt dobogását. Mivel nemigen tudta, mi mást kezdhetne vele, gyöngéden a mellkasához szorította a cicát, mely azonnal dorombolni kezdett, majd kicsiny mancsával nekilátott „dagasztani” a tenyerét. Éles karmocskák akaszkodtak a bőrébe, de Lexi egyáltalán nem gurult dühbe, mint ahogy várta, hanem elérzékenyült. Csodás érzés volt. – Már csak egy szállítódobozra és macskaalomra van szüksége – vélte Kathy. – Meg persze etető- és itatótálkára, eledelre és pár cicajátékra. – Nem viszem haza a macskát – tiltakozott Lexi. Bár igazán aranyos, tette hozzá gondolatban. Kathy azonban a füle botját sem mozdította. – Kandúr – magyarázta, miközben kerített valahonnan egy bevásárlókocsit, és elkezdte összekészíteni a szükséges holmikat. – Féléves korában vigye el állatorvoshoz, és ivartalaníttassa. Az első oltásait természetesen megkapta, a továbbiakról önnek kell gondoskodnia. – Még egy macskagazdiknak szóló könyvet is rakott az egyre növekedő kupac tetejére. – De én nem érek rá állatokról gondoskodni! – próbálta leállítani Lexi. – Egész nap dolgozom, alig vagyok otthon. Kathy elmosolyodott. – Hamarabb kell otthon maradnia a kisbabájával, semmint gondolná. Lexi köhögőrohamot kapott. A kisbabájával? Miket beszél ez a fura nő? – Nem vagyok állapotos. – Még nem – nyomta meg az első szót Kathy.
Vagyis hamarosan az lesz? A lány a tablettára gondolt, amit minden reggel előírásszerűen beszedett. – Nem hinném. Kathy ügyet sem vetett rá. Szárazeleséget pakolt a macskakonzerv mellé, aztán odatett még néhány játékszert is. Majd a bevásárlókocsit tolva elindult a kassza felé. Lexi egyre kétségbeesettebben követte. – Ez egyáltalán nem jó ötlet, higgye el – bizonygatta. – Most még talán nem tűnik annak – ismerte el Kathy. – De valójában az, maga is belátja hamarosan. – Azzal megcirógatta a kis állatot. – Hiányozni fogsz, kicsim, mégis könnyű szívvel engedlek el, mert tudom, hogy jó dolgod lesz. Végezetül egy szállítóketrecet tett a kassza futószalagjára, és eltűnt a polcsorok között. – Hát ilyen nincs! – pillantott a pénztároslányra Lexi. – Ez kész őrület! A lány nevetett. – Tudom, de higgye el, nem maga az egyetlen, aki így járt. Sokan jönnek ide csak bámészkodni, aztán valamennyien egy állattal távoznak, mert Kathy megmondja nekik, mit kell hazavinniük. És sosem téved. Sokan jönnek vissza, hogy köszönetet mondjanak neki. A kis kandúr közben elaludt az ölében, és Lexi, bár tudta, hogy ez butaság, úgy érezte, képtelen lenne ott hagyni az üzletben. Most szépen magával viszi a munkahelyére, és elajándékozza valakinek. A macskákat mindenki szereti, és ez itt különösen édes. Nyilván nem lesz nehéz gazdát keresni neki. – Ugye Kathy nem egészen…? – Lexi elhallgatott. Hogy is mondják az ilyesmit, hogy ne legyen sértő? Végül csak egy beszédes mozdulatot tett a homloka előtt. – Történt vele valami sok évvel ezelőtt – mondta a pénztároslány. – Pontosan nem tudom, mi, mert én csak két éve vagyok itt. De a macskával kapcsolatban igaza van, arra mérget vehet. Eddig még mindenki elégedett volt Kathy választásával. Lexi és a lány kétszer fordultak, mire mindent ki tudtak vinni az autóhoz. A kismacskát Lexi a szállítódobozába tette, amelyet maga mellé rakott az anyósülésre. Aztán benyomta a megfelelő gombot, és kiiktatta az utasoldali légzsákot, amit máris erős túlzásnak érzett. – Túl messzire mentem – dünnyögte, de az alvó macska nem reagált. Míg visszavezetett a munkahelyére, Lexi próbálta összeilleszteni a kirakós játék már ismert darabkáit. De továbbra sem tudta a választ arra a kérdésre, vajon miért tart fenn Garth Duncan egy állatkereskedést. És hogy jön a képbe Kathy? Vajon mi történhetett vele, és hogy függ össze ez az egész azzal, hogy Garth megpróbálta őt tönkretenni? Lexi nem sokkal öt után ért haza. Bármennyire is az volt a szándéka, egyszerűen nem vitte rá a lélek, hogy elajándékozza a cicát. Pedig általában véve nem szerette a macskákat. Ez az egy azonban nyilvánvalóan kivétel volt. Összeszedett annyi cuccot a csomagtartóból, amennyit csak tudott, aztán elindult befelé a házba, ám amikor meghallotta, hogy Cruz spanyolul veszekszik valakivel, döbbenten megtorpant. A hangok a férfi irodájából szűrődtek ki, és mivel az ajtó félig
nyitva volt, Lexi akaratlanul is látta, hogy egy számára ismeretlen, idősebb férfi áll Cruz íróasztala előtt. Nem sokáig hallgatózott, nem is lett volna miért, hiszen semmit nem értett, ám enélkül is hajszálpontosan érzékelni lehetett, milyen dühösek egymásra. Két további fordulóval mindent felcipelt az emeletre, és a hálószobával szemközt lévő ideiglenes irodában rendezte be a macskabirodalmat. Cruz negyedórával később jött fel, meglehetősen dühösen és kimerülten. – Bocsáss meg – dörmögte. – Nincs semmi baj. Üzleti gondok? – Nem. – A férfi felvonta a szemöldökét, amikor megpillantotta a kis állatot Lexi íróasztala alatt. – Hát az meg micsoda? – Szerinted? – Vettél magadnak egy macskát? – Úgy valahogy. A kis kandúr odadöcögött Cruzhoz, és amikor a férfi lehajolt hozzá, megszaglászta az ujjait. Amikor pedig Cruz felvette és az arcához simította, dorombolni kezdett. – Kedvelem a macskákat – jelentette ki a férfi Lexi nagy meglepetésére. – Fiú vagy lány? – Fiú. És C. C.-nek neveztem el. – A férfi értetlen arckifejezése láttán Lexi elmosolyodott, és magyarázólag hozzátette: – A céged, a Cruz Control után szabadon. – Rólam nevezted el a macskádat? – Aha. – Köszönöm. Ez igazán megtisztelő. C. C. elnyúlt Cruz karján, aztán a hátára fordult, és égnek meredő tappancsokkal elszunnyadt. A férfi letelepedett az íróasztal mellé a földre, és gyöngéden cirógatni kezdte a cica hasát. – Apám volt az – mondta váratlanul, anélkül hogy felpillantott volna. Lexi meglepődött. Már bánta, hogy nem leskelődött egy kicsit tovább, és csak egy pillanatra látta Cruz apját, akkor is csak hátulról. – A beszélgetésetek hangvételéből arra következtetek, hogy nem vagytok valami jóban, igaz? – Tökéletesen. Sosem értettük meg egymást. Tudod, apám már itt született, szóval a kezdet kezdetétől amerikai állampolgár volt, anyám viszont illegális bevándorlóként érkezett az országba. Még emlékszem arra az időszakra, amikor nem volt meg az állampolgársága, így folyamatosan rettegett, hogy kitoloncolják. Apám meg, valahányszor anyám valami olyat tett vagy mondott, ami nem tetszett neki, állandóan azzal fenyegette, hogy értesíti a bevándorlásiakat. Ha pedig nem ezzel rémítgette, akkor verte. Addig verte, míg anyám vérbe fagyva meg nem esküdött rá, hogy mindig szeretni fogja, és sose hagyja el. Lexi ledermedt. Értette ugyan a szavakat, de egyszerűen képtelen volt felfogni, hogyan lehetséges ez. Ki akarna szándékosan fájdalmat okozni egy olyan kedves és
szelíd asszonynak, mint Juanita? – Beszéltem neked arról, hogy tizenkét évesen bandatag lettem, mert kellett a pénz fegyverre. – A férfi végre felnézett. A tekintete sötét volt, szinte áthatolhatatlan. – Nos, azt a pisztolyt apám miatt vettem. Kint vártam meg, a sötétben. Mögéje lopóztam, és a hátához szorítottam a pisztolyt. Azt mondtam neki, hogy megölöm, ha még egyszer kezet emel anyámra. És hogy egy órát adok neki, hogy összepakolja a holmiját, utána pedig fel is út, le is út. Lexi nyelt egy nagyot. – És? Mi történt? – Elment. Anyámmal sosem beszélünk arról az estéről. Szeretem azt gondolni, hogy jót tettem vele, de tudod, nem sok férfi volt az életében apám után, és az a gyanúm, hogy mindannak ellenére, amit művelt vele, még mindig szereti. – Cruz vállat vont. – De legalább biztonságban van. Ez a legfontosabb. Kisgyerekként arról álmodoztam, milyen szép lenne az élet apám nélkül. És igazam lett. – Miért jött ide apád? – Pár éve megkeresett. Megtudta, hogy sok pénzem van, és szerette volna, ha neki is leesik valami belőle. Én meg, mivel adni könnyebb, mint nemet mondani, adtam neki. Egy darabig csak nézték egymást. – Sajnálom – mondta végül tanácstalanul a lány. – Nem azért mondtam… Nem kell aggódnod miattam, jól vagyok. Egyáltalán nem látszott rajta, hogy jól lenne. Sokkal inkább szomorúnak tűnt. Hirtelen felállt, és odaadta C. C.-t Lexinek. – Most mennem kell. Muszáj tovább dolgoznom. Késő este volt már, de Lexi még mindig nyughatatlanul járkált a hálószobában. Sehogy sem tudta kiverni a fejéből Cruz történetét, mely oly sok mindent megmagyarázott. Szinte maga előtt látta azt a halálra rémült és dühös kisfiút, aki kétségbeesetten keresi a megoldást anyja és saját maga számára. Nem csoda, hogy ilyen férfi lett belőle. Nem csoda, hogy senkit sem enged közel magához… Léptek hallatszottak a folyosóról, majd nyílt az ajtó, és Cruz ott állt előtte. Némán, mozdulatlanul. Lexi már millió kifogást kitalált. Hivatkozott fáradtságra, a menstruációjára, fejfájásra. Mindent megtett, hogy elodázza a testi kapcsolatot, mert tudta, hogy a közös ágynak komoly veszélyei vannak. Félt, hogy össze fogja téveszteni a testi szerelmet az igaz érzésekkel. Szóval még most is ezer oka volt rá, miért ne feküdjön le Cruzzal, ám ebben a pillanatban mindegyik elveszítette a jelentőségét. Látta ugyanis a férfinak azt az arcát, amit eddig soha. Egy hatalmas, erős Cruznak ellen tudott volna állni, de egy szomorú, sebezhető embernek aligha. Odalépett hát a férfihoz, lábujjhegyre állt, és gyöngéd csókot lehelt az ajkára.
7. Cruz azonnal reagált: magához rántotta, és olyan szenvedéllyel vette birtokba az ajkát, hogy Lexinek elakadt a lélegzete, a csontjai pedig mintha gumivá változtak volna. A nyelvük játszadozni kezdett egymással. A férfinak whisky- és szexíze volt, s Lexi egyszerűen képtelen volt betelni vele. A nyaka köré fonta a karját, hogy még közelebb érezhesse magához. Cruz közben végigsimított a testén, kutatva, cirógatva, izgatóan. Lexi nem viselt mást, csupán egy csipkés hálóinget és egy bugyit. De még a vékony csipke is leküzdhetetlen akadálynak tűnt számára, mert azt akarta, hogy semmi ne legyen köztük. Hogy bőr érjen a bőrhöz, és a férfi megtegye vele ugyanazt, amit évekkel ezelőtt tett. Akkor, amikor egy viharos nyári éjszakán először szeretkezett vele, és ezzel mindent megváltoztatott. Ezért állt ellen ilyen sokáig, ezért utasította el. A miatt az idegen lény miatt, akivé változott, ha együtt volt Cruzzal. Az első éjszakájuk csodálatos volt, ugyanakkor azonban Lexi kissé ijesztőnek találta a saját reakcióit. Azóta sikerült mindig észnél maradnia, nem kiengednie a kezéből az irányítást, de vajon Cruzzal sikerülhet-e ez? A férfi teste ruganyos volt, és izmos. Ahogy Lexi melle a mellkasának feszült, megkeményedett mellbimbója sajogni kezdett a vágytól. Cruz átfogta a csípőjét, mire a lány még jobban hozzásimult, hogy érezhesse a keménységét. Most! – gondolta boldogan. Igen, most akarta. Itt, a fürdőszobában állva, a fal mellett. Azt akarta, hogy Cruz itt és most töltse be egészen. Pedig az ilyesmi egyáltalán nem volt jellemző rá. Mindig a hosszú, gyöngéd előjátékot szerette. Ragaszkodott a beteljesülést megelőző udvariassági körökhöz. A jól ismert, megszokott mozdulatokhoz. Andrew nemegyszer panaszkodott, hogy az ágyban is Jégkirálynő. Cruzzal más volt a helyzet. Ajkát összezárta a férfi nyelve körül, és szívogatni kezdte, mire Cruz ott lent még keményebb lett. Lexi türelmetlenül dörgölőzött az ágyékához. Mindent akart, nem tudott tovább várni. Cruz kissé elhúzódott, hogy végigcsókolhassa a nyakát. Lexinek forróság hullámzott végig a testén. A bensőjében tűz égett, melyet haladéktalanul el kellett oltani. Kétségbeesetten kapaszkodott bele a férfi vállába, és az ingét markolászta. Aztán Cruz felnézett, a pillantásuk egybekapcsolódott. A szeme sötét volt, mint az éjszakai égbolt, a lélegzete kapkodó, ahogy lesimította Lexi válláról a hálóing vékony pántját. Amikor a melle már meztelen volt, lehajolt, és a szájába vette az egyik mellbimbót. Mennyei érzés volt, ahogy szívogatta és nyalogatta, Lexi kéjesen felsóhajtott. Aztán Cruz a másik mellét is becézni kezdte, az ujjaival utánozta le a nyelve ritmikus mozdulatait. A feszültség egye nőtt benne, ugyanúgy, mint a vágyakozás. A férfi térdre esett előtte, és húzta magával a hálóinget, sőt a bugyit is. Aztán finoman széttolta Lexi combját, hogy közé férkőzhessen. A lány minden porcikája megfeszült. Tudta, mi következik, mégsem tudta elfojtani a kéjes nyögést, amikor
megérezte az ölében a férfi ajkát, nyelvét. Cruz hamar rátalált a ritmusra, mellyel egy percen belül kiáltást csalt Lexi ajkára. A lány magáról megfeledkezve tekergőzött. Reszketett, alig állt a lábán, de ez most nem számított. A férfit akarta, és mindazt a gyönyört, amiben ő részesítheti. Cruz szemlátomást pontosan tudta, mit érez. A mozdulatai egyre szaporábbak, egyre céltudatosabbak lettek, de Lexi szerette volna tovább odázni a kéj pillanatát. Lehunyta a szemét, és próbált észnél maradni. A férfi azonban ekkor beléhatolt az ujjával, anélkül hogy abbahagyta volna a becézgetést a szájával, és Lexi végképp elveszett. Hiába próbálta visszatartani az önfeledt sikolyt a beteljesülés pillanataiban, nem sikerült. Az egész teste reszketett, miközben a kéj végighullámzott rajta, és magával ragadta. Cruz mozdulatai lágyabbak és lassabbak lettek, de egészen addig nem hagyta abba, míg a gyönyör teljesen véget nem ért. Aztán a karjába kapta és bevitte az ágyra. Lexi még mindig nem volt egészen magánál, így nem is érzékelte, amikor a férfi levetkőzött, csak arra eszmélt, amikor már fölötte volt és beléhatolt. Tökéletesen kitöltötte őt, mintha csak egymásnak teremtették volna őket. Egymás tekintetébe kapaszkodva, a ritmusban eggyé válva mozogtak, s nem kellett hozzá sok idő, hogy Lexi újra felizguljon. A férfi csípője köré kulcsolta a lábát, hogy minden egyes lökésnél egyre közelebb húzhassa magához. Gyorsabban, gondolta, és egészen átadta magát az ősi mozdulatoknak. Gyorsabban, keményebben… – Még, még! – suttogta. – Ne fogd vissza magad! Cruz csak a másodperc törtrészéig habozott, aztán még erőteljesebben, még hatalmasabban nyomult belé. És ismét sikerült elérnie azt a pontot, amelyet sok évvel ezelőtt. Azt a pontot, amelyet azóta sem ért el senki. Lexiben egyre több feszültség gyülemlett fel. Csak gyűlt és gyűlt benne, még pompásabb, még nagyszerűbb feloldozást ígérve, mint az előbb. Már szinte nyüszített, amikor Cruz a hátára fordult, és így Lexi került felülre. Innentől kezdve ő irányíthatott. Először lassan felemelkedett, aztán visszaereszkedett a férfira, majd egyre gyorsabbá, egyre kapkodóbbá vált a ritmus. Lexi érezte, mint növekszik egyre nagyobbá a bensejében a kéj szappanbuborékja. És aztán a buborék elpattant, a lány elélvezett, majd egy pillanattal később Cruz is felnyögött. Lexit leírhatatlan boldogság kerítette hatalmába. Úgy érezte, az sem volna baj, ha most rögtön, ebben a pillanatban meghalna, mert ennél jobb dolog már úgysem várja az életben. Lexi hosszan időzött a fürdőszobában, sokkal hosszabban, mint valójában kellett volna. Kínos volt számára ez a gátlástalanság, amellyel Cruz közeledésére reagált. Ennyit a Jégkirálynőről, gondolta, miközben hideg vízzel megmosta az arcát, majd a törölközőért nyúlt. De a puha frottír helyett meleg bőrt érintett a keze. Cruz volt az, aki odaadta neki a törölközőt. Lexi megszárította vele az arcát, és a férfira nézett. Cruz időközben az ingét is levette, és belebújt egy fehér fürdőköpenybe. Egyszerre tűnt kielégültnek és felajzottnak, ami azért egy elég veszedelmes kombináció.
– Sokáig bent voltál – mondta szinte mentegetőzve. – Meg akartam nézni, nincs-e valami baj. – Nem, nincs semmi baj – füllentette a lány. – Remekül vagyok. Ez majdnem igaz is volt. Cruz odalépett hozzá, és megérintette az arcát. – Talán nem volt elég az az idő, amit adtam? A lány csak nézett. Szóra nyitotta a száját, aztán becsukta, és nyelt egy nagyot. – Micsoda? Miről beszélsz? Miféle időt adtál te nekem? – Hát felkészülési vagy ráhangolódási időt… A csuda tudja, hogy hívják ezt. Két hétig távol tartottál magadtól, és én megértettem, hogy időre van szükséged. Ezért nem nagyon erőltettem a dolgot. Lexi nem tudta, hálásnak vagy dühösnek kellene-e lennie. – Mondhattad volna előbb is, hogy észrevetted, és akkor megbeszélhettük volna. – Minek? Úgysem változtatott volna semmin. Hát ez meg mit jelentsen? Hogy Lexi előbb-utóbb úgyis az ágyában kötött volna ki? Ez végső soron igaz. Vagy hogy Cruz úgyis ragaszkodott volna hozzá, hogy betartsa a megállapodás rá vonatkozó részét? Tulajdonképpen mindegy is… – De igen – felelt meg a férfi első kérdésére. – Elég időt adtál. Zavartan bámult Cruz mellkasára. Most hogy magyarázza el neki, hogy ő különben nem ilyen gátlástalan és szenvedélyes? Hogy más férfiak a ridegségére szoktak panaszkodni? – Akkor gyere vissza az ágyba! – kérte Cruz, majd magához húzta és megcsókolta. – Kívánlak. A lány testén örömteli várakozás futott végig. – Biztos, hogy nem akarsz inkább aludni egy kicsit? – Egészen biztos. Ha te vagy a másik választható program, akkor téged választalak. Azzal visszatértek a hálószobába, végigheveredtek az ágyon, és Cruz azzal töltötte az elkövetkező egy órát, hogy újra és újra eljuttatta a lányt a csúcsra. Másnap reggel Lexi alig állt a lábán. Úgy érezte magát, mintha az összes csontja szétfolyósodott volna. Nem hitte, hogy képes megmozdulni, a felkelés és a munkába menés pedig különösen távolinak tűnt. Cruz egyszerűen szenzációs volt tegnap éjjel. Ezekkel a képességekkel akár szektát is alapíthatna, gondolta Lexi. Ki tudja, talán már alapított is. Cruz visszatért a hálószobába, és a kezében ott volt a macska. Egy magas, erős férfi, a karjában egy parányi szőrgombóccal – nos, ez a látvány megremegtette volna a legerősebb, legfüggetlenebb nő szívét is, és sajnos ezalól Lexi sem volt kivétel. Megpróbálta azért figyelmen kívül hagyni ezt a remegést. Tudta, hogy nincs, nem lehet jelentősége. – Találtam valakit, akinek nagyon hiányoztál – mondta Cruz, miközben az ágyra tette a cicát. – Úgy sírt, hogy megesett rajta a szívem. C. C. hozzádörgölődzött Lexihez, és dorombolni kezdett. – Biztosan éhes vagy – vélekedett a lány. – Mindjárt kapsz reggelit.
– Ma este üzleti vacsorám lesz – jegyezte meg Cruz – Szívesen eldicsekednék veled. Eljössz? – Hát persze. – Lexi e pillanatban bármit megtett volna, csak hogy együtt lehessen a férfival. Főleg ha az este az ágyban végződik, márpedig erre megvolt minden remény. Cruz lehajolt hozzá és szájon csókolta. – Csodálatos voltál az éjjel – súgta a fülébe. – Örülök. – Lexi olyannyira átadta magát a szenvedélynek, hogy elfelejtett szorongani amiatt, hogy esetleg elveszítheti az önkontrollját. Sikerült teljesen elengednie magát, és későbbre hagyta a tépelődést. Cruz újból megcsókolta, aztán felegyenesedett. – A hétvégén megbeszélhetnénk, kit mutatsz be nekem legközelebb. A lány értetlenül nézett rá. – Mire gondolsz? – Nem mire, hanem kire. A kékvérű barátaidra, természetesen. Muszáj ismerősöket gyűjtenem a körükben. Különösen a hölgyek körében. Hiszen tudod, gondolnom kell a jövőre. Arra az időszakra, amikor már nem leszünk jegyesek. A valóság pokolian kiábrándító tud lenni, gondolta Lexi, és maga sem tudta, hogyan, de sikerült tovább mosolyognia. Biccentett, és úgy tett, mintha nem hatolt volna a szíve mélyéig a fájdalom. – Hát persze – mondta, és csak remélni tudta, hogy a hangja csengése nem árulja el. – Hétvégén mindent megbeszélünk. – Rendben. Akkor számíts rá, hogy ma hatra hazajövök érted, és házon kívül vacsorázunk. Azzal a férfi sarkon fordult és távozott. Lexi kivárt, amíg már nem hallotta a lépteit, aztán kirohant a fürdőszobába, és hányt egyet a mosdóba. Majd kiöblítette a száját, felvett egy fürdőköpenyt, és átsétált az irodába, hogy friss élelmet és vizet adjon C. C.-nek. Mialatt a kis kandúr reggelizett, lekuporodott melléje a szőnyegre, és a térdére hajtotta a fejét. Hogy lehetek ekkora idióta!? – szidta magát. Hát ez tényleg felfoghatatlan! Elfelejtette, miért van itt? Hogy szerződést kötöttek Cruzzal? Cruz Rodrigueznek nagyratörő céljai vannak, és ő, Lexi nem más, mint eszköz, amelyre szüksége van a céljai elérése érdekében. Nem azért lakik a házában, nem azért fekszik az ágyában, mert a férfi kedveli, vagy ilyesmi. Hanem mert Cruz megvásárolta. Egyszerűen az a típus, amelyre Cruz gerjed, ráadásul rendelkezik a megfelelő kapcsolatokkal. Ennyi. Ha egy pillanatra is abba a hitbe ringatja magát, hogy több Cruz számára, mint egy drága használati tárgy, akkor ostobább, mint valaha hitte. Lexi a szokásosnál gondosabban készült az esti vacsorára. Mivel az üzleti találkozó klasszikusan elegáns megjelenést követelt, fekete kosztümöt választott az alkalomra. A nagy szám nem is a kosztüm volt, hanem a piros selyemblúz, melynek a különlegességére csak akkor derült fény, ha levette a blézert. A búz ugyanis nem volt
egyéb, mint két selyemcsík, melyet kizárólag a gombok tartottak össze. Szóval Cruz el akar vele dicsekedni? Csak tessék! Miután kivette a hajcsavarókat, ujjával addig fésülte a haját, míg létre nem jött a megfelelő borzas hatás. Aztán magára fújt egy fél flakon lakkot, hogy a frizurát rögzítse. Feltette a kedvenc gyémánt fülbevalóját, beparfümözte magát, majd egy különlegesen magas sarkú cipővel tette tökéletessé a megjelenését. Viszont teljesen feleslegesen szájfényezte ki újra és újra az ajkát, és mondta el magában, hogy nincs semmi baj, mégis pocsékul érezte magát. Egész nap a fülében visszhangzottak Cruz szavai, egész nap az járt a fejében, mennyire keveset számít valójában a férfinak. Nem mintha beleszeretett volna Cruzba – erről szó sem volt. De mint ahogy előre sejtette, a testi kapcsolat, az, hogy lefeküdt vele, mindent megváltoztatott. Kapcsolat jött létre köztük, igazi, létező kötelék. Lexi feltárta Cruz előtt a vad és szenvedélyes oldalát, és emiatt sebezhetőnek érezte magát. Csak a lányok nyavalyognak ilyen dolgok miatt, próbálta megnyugtatni magát. Ez az egész csak hormonális alapú képzelődés, nem pedig a valóság. De egyelőre mindez nagyon is valóságosnak tűnt. És Lexi sehogy sem értette, hogyan képes Cruz az egyik pillanatban olyan dolgokat művelni vele, a másikban meg azt követelni, mutassa be más nőknek. Tudta, hogy erre a kérdésre nem mostanában fog választ kapni, így aztán megnézte, minden rendben van-e C. C.-vel, majd lement a földszintre, hogy ott várja meg Cruzt. Amikor leért a lépcsőn, meglepetten látta, hogy a férfi már az előcsarnokban áll. A szíve nagyot dobbant, és minden porcikája beleborzongott az örömbe, hogy láthatja. Cruz jól nézett ki a sötét öltönyében. Szexi volt, és férfias, az a fajta, akinek a karjába omlanak a nők. Lexi nem hiába gondolta úgy, hogy óvatosnak kell lennie, nem hiába halogatta két hétig, hogy lefeküdjön vele. És milyen rosszul tette, hogy végül feladta az ellenállását! Most aztán megnézheti magát! Cruz odalépett hozzá, és átnyújtott neki egy fehér rózsát. – Sajnálom – kezdte. – A ma reggeli viselkedésemre nem vagyok nagyon büszke. Érzéketlen tuskó voltam. Nem lett volna szabad rögtön az első együtt töltött éjszakánk után az üzleti megállapodásunkra terelni a szót. Általában figyelek rá, hogy ne legyek seggfej, de ezúttal nem jött össze. Bocsáss meg, kérlek! Lexi sok mindenre számított, csak bocsánatkérésre nem. Szíven ütötte a férfi hangjában csengő őszinte megbánás, de ez csak újabb bizonyítéka volt annak, hogy nagyon észnél kell lennie Cruz jelenlétében. – Köszönöm – mondta, és elvette a virágot, hogy a következő pillanatban beszívja bódító illatát. – Tisztában vagyok a megállapodásunk feltételeivel, hidd el. De a ma reggel tényleg nem a legszerencsésebb időpont volt ezek megtárgyalására. – Igen, tudom. Egymásra néztek, és Lexi valami fura nyomást érzett a szíve tájékán. Mintha egy hosszú ideje csukott ajtó résnyire kinyílt volna. A fejében megszólalt a vészcsengő, de nem sokat törődött vele. Hiszen nem ostoba liba, nyilván nem fog beleszeretni Cruzba.
Igen, minden rendben lesz. Ellenőrzése alatt tartja a dolgokat. A vacsora előtt koktélokat szolgáltak fel, és mint az ilyen események előtt mindig, nagy volt a tolongás. Mindenki igyekezett a lehető legtöbb ismeretséget kötni, és egyidejűleg a lehető legtöbb italhoz hozzájutni. Lexi ilyenkor mindig szódát rendelt citromkarikákkal. Úgy nézett ki, mintha koktélt inna, ugyanakkor tiszta maradt a feje. Cruz körbevezette a teremben, és bemutatott neki pár embert, akiket a lány nem ismert. Aztán fél kezét Lexi hátára téve továbbhaladt – ezzel az egyértelmű gesztussal nemcsak irányította őt, hanem kifejezésre juttatta, hogy együtt vannak. Lexit pedig nagy meglepetésére egyáltalán nem bosszantotta a látványosan birtokló kézmozdulat, inkább élvezte, hogy közel lehet a férfihoz. Egy másik csoportosulás felé tartottak, és Lexi már messziről felfigyelt egy magas, sötét hajú férfira, aki, miután közel értek, odalépett hozzájuk és kezet nyújtott. – Azt hiszem, még nem ismerjük egymást – mondta barátságos mosollyal. – Garth Duncan vagyok. Lexi ajkára majdnem ráfagyott az udvarias mosoly. Hálás volt, hogy Cruz ott van vele, mert a férfi érintése, kezének melege megnyugtatta. – Lexi Titan – mutatkozott be, és megszorította a férfi jobbját. – Örülök, hogy megismerhetem. – Sokat hallottam a családjáról – folytatta Duncan. – Különösen az édesapjáról. Roppant sikeres üzletember. – Azért ön sem panaszkodhat, Mr. Duncan. – Szólítson csak Garthnak. – Köszönöm, Garth. Maga legendás figura itt, Dallasban, ha hinni lehet az újságoknak. A férfi felnevetett, és belekortyolt a whiskyjébe. – Az újságírók mindig túloznak. A beszélgetésnek Cruz vetett véget, aki szintén kezet nyújtott a férfinak. – Cruz Rodriguez vagyok – mutatkozott be. – Lexi vőlegénye. Innentől kezdve csak a férfiak beszélgettek, a lány pedig bájosan mosolyogva figyelte őket. Garthnak arcizma sem rezdült, amikor bemutatkozott neki. Nem látszott rajta, hogy tudja, kicsoda, sőt az sem, hogy bármiféle ellenérzéssel viseltetne iránta. Soha nem volt közös ügyük, a férfi mégis kölcsönt kínált neki, majd váratlanul visszakövetelte, mintha szándékosan tönkre akarná tenni. Vajon miért? Néhány perccel később Garth Duncan elbúcsúzott. Lexi lassan fordult Cruz felé. – Tudtad, hogy itt lesz? – Tudtam, hogy meghívták, és reméltem, hogy megismerkedhetünk vele. Mit gondolsz róla? – Hát, nem is tudom. Az biztos, hogy nagy pókerjátékos. Semmi sem látszik az arcán, semmiféle érzelem. És furcsamód nagyon ismerősnek tűnik, pedig biztos vagyok benne, hogy még sosem találkoztunk. – Lexi megrázta a fejét. – Már csak ezért is fura, hogy engem pécézett ki áldozatnak. Vajon mi baja velem?
– Ki fogjuk deríteni, ne félj! Cruz régi barátokra akadt, ezért aztán Lexi kimentette magát, és felkereste a mosdót. Nem sokkal később Jed Titan csatlakozott a csoporthoz, és némi udvariaskodást követően félrevonta leendő vejét. – Hogy ízlik az együttélés a lányommal? – érdeklődött. – Köszönöm, jól – hangzott a kimért válasz. – Remekül megvagyunk. – Kitűzték már az esküvő időpontját? – Nem. És nem is fogják… – Tehát várnak még vele. Helyesen teszik. Nem akarnak hibát elkövetni. – Jed levett egy rákkal töltött hasét az egyik elhaladó pincér tálcájáról. – Ám maga mégis elkövetett egy hibát. Nem jött el hozzám, és nem kérte meg tőlem a lányom kezét. Pedig így illett volna. – Lexi azt mondta, ő maga dönt ebben a kérdésben. – Igen, ezt én is tudom. Lexi okos lány, csak nagyon önfejű. Soha ne haragítsa magára, mert igen nehéz kiengesztelni. – Jed bekapta és lenyelte a sós falatkát. – Skye lányomnak én szereztem férjet. Méghozzá nagyon jó férjet, de Skye mást szeretett, tehát meg kellett győznöm, hogy az én választásommal jobban jár. Lexi sosem tűrné el, hogy így beleavatkozzam az életébe. Kézzel-lábbal tiltakozna ellene. És én tiszteletben tartom az akaratát. Cruznak tetszett az a kép, ahogyan az apja lefestette Lexit. Kemény külső héj és lágy, sérülékeny belső… Hogy ez mennyire így van, az ma reggel derült ki, amikor látta megvillanni a fájdalmat a lány szemében. Pedig a szavai nyilván nem a szívét törték össze, csak a büszkeségét sebezték meg. Ám az időnként még sokkal jobban tud fájni. – Szerettem volna, ha hozzámegy ahhoz az Andrew-hoz – folytatta az idősebb férfi. – Erősködtem is, de hiába, Lexi nem állt kötélnek. És mint kiderült, igaza volt. Ki lehet az az Andrew? Nem mintha számítana, de Cruz azért kíváncsi volt. – Hogy megy az üzlet? – érdeklődött Jed. – Már úgy értem, az a szépségközpont, vagy mi. Sikeres? – De még mennyire! – Mióta a lány visszafizette Garth Duncan kölcsönét, különösen. – Lexi ízig-vérig üzletasszony. Remek megérzései vannak. – Ne mondja! Tudja, hogy egy darabig nekem dolgozott, de aztán faképnél hagyott? – Igen. De meg kell értenie őt. Szerette volna kipróbálni, mit ér egyedül. Szerette volna megnézni, meg tud-e állni a saját lábán. – Hát, majd meglátjuk, sikerül-e – felelte kétkedve Jed. Cruz valamiért úgy érezte, meg kell védenie a lányt. – Saját céget építeni nehéz dolog – magyarázta. – Maga nem is tudja, milyen nehéz. Hiszen maga azt a virágzó vállalkozást vitte tovább, amelyet örökölt, nem a nulláról kezdte, mint Lexi. – Mondja, fiam, maga most kötözködik velem? – Nem. De ha szükséges, akár arra is hajlandó vagyok. Jed végigmérte.
– Vagy úgy… Kezdek megijedni. Ugye nem áll szándékában beleszeretni a lányomba? Mert nincs szánalmasabb egy olyan férfinál, aki egy asszony rabja. Hallgasson rám, fiam, tudom, mit beszélek. Soha ne legyen szerelmes. Pusztító érzés. Nemcsak boldogtalanná tesz, de mindenétől megfosztja az embert. A hatalmától, a büszkeségétől… Elég ritkán fordult elő, hogy Cruz nem találta a szavakat, de ez ilyen pillanat volt. Jed elmosolyodott. – Látom, nem vitatkozik. Tudja, hogy igazam van. – Azzal faképnél hagyta. Cruz hosszan bámult utána. Jed Titan kétszer nősült, de ezek szerint egyik felesége sem jelentett számára semmit. Idővel nyilván az asszonyok is rájöttek erre, és Lexi anyja elhagyta őt, Skye és Izzy anyja pedig a halálba menekült. Nem tudtak együtt élni olyasvalakivel, aki képtelen a szeretetre. Cruz a saját családjára gondolt, az apjára, aki addig ütötte az anyját, míg az asszony világgá nem kiáltotta, mennyire szereti. Igen, Cruz mindig is meg volt győződve róla, hogy a szerelem elgyengít. Persze ettől még egyáltalán nem hasonlít Jed Titanre. Valójában nagyon is különböznek egymástól. Vagy annyira azért mégsem?
8. Szombat reggel Lexi elég nehezen tudta rávenni magát a felkelésre. Olyan jó meleg volt a paplan alatt, és Cruz bevitte az ágyba C. C.-t, akivel nagyszerűen lehetett játszani. – Elmehetnénk valahová reggelizni – vetette fel a férfi, miközben egy fonalat húzgált a paplanon, hogy C. C.-nek legyen mire vadásznia. Lexi felült és elnevette magát. – Te a Calico Caféba akarsz menni. Valld csak be! – Az omlettjük tényleg nagyon jó. A berendezést viszont át kellene gondolniuk. Hátborzongató. – De megéri kibírni, nem igaz? Cruz ránézett. – Igen, igaz – adta meg magát, és elmosolyodott, majd fel is kacagott, mert C. C. ekkor érte utol a fonal végét, és nagyot birkózott vele. Lexi figyelte kettejüket, és azon kapta magát, hogy nagyon élvezi ezt az egészet. Végtére is miért kellene börtönben éreznie magát az alatt a hat hónap alatt, amit Cruzzal tölt? Miért ne szórakozhatna jól? Hiszen tudja, miféle veszélyek leselkednek rá, és nagyon óvatos lesz. Igen, nem lesz semmi baj. Felöltöztek, kiautóztak Titanville-be, és leparkoltak valahol a főutca mentén. Útban a kávézó felé Cruz vett egy újságot, és amíg szabad asztalra vártak, odanyújtotta Lexinek. A lány átfutotta a címlapot, és már épp lapozni akart, amikor hirtelen leesett neki a tantusz, mit is olvasott. Vád alá helyezték a Titan Enterprises vezetőségét! – Micsoda? – kiáltott fel, és olvasni kezdett. Erre már Cruz is felfigyelt, és Lexi válla fölött beleolvasott az újságba. A cikk nem volt hosszú, feltehetően azért nem, mert egyelőre kevés részlet volt ismert. A cég vagy fél tucat magas rangú vezetőjét vádolták meg bennfentes kereskedelemmel. A lány még egyszer elolvasta a cikket, hogy biztos lehessen benne, az apját nem vádolják semmivel, aztán odaadta a lapot Cruznak. – Apám soha nem tenne ilyet – dünnyögte. – És az embereinek sem engedné, hogy ilyet tegyenek. Szeret ugyan nyerni, és sok mindent meg is tenne a győzelemért, de a bűncselekmények elkövetése egyáltalán nem az ő stílusa. Semmi szüksége rá, hogy megszegje a törvényt… – …mert tetszése szerint alakíthatja a paragrafusokat? – fejezte be a mondatot Cruz, amikor leült Lexivel szemben. – Ezt akartad mondani? – Nagyjából igen. Szóval ennek az egésznek semmi értelme. Az a cég egyszerűen nem ilyen. Nem kerülnek be ilyen emberek, egészen más a vállalati kultúra. Legszívesebben felhívta volna az apját, hogy érdeklődjön, pontosan mi történt, de biztosra vette, hogy Jed Titan részvétnyilvánításnak venné a telefonját, és nem nagyon
örülne neki. Nem volt az a típus, aki szereti, ha sajnálják. Cruz megpaskolta a lány kezét. – Ez nem a te gondod, hanem apádé. És ő megbirkózik vele, nekem elhiheted. – Tudom, csak ez az egész annyira furcsa. Pont, mint az a múltkori história a lovakkal. – Lexi beszámolt a doppingügyről. – Az is ugyanez volt, pepitában. Teljességgel váratlan botrány, melynek híre azonnal elterjedt a sajtóban. – Gondolod, hogy emögött is Garth Duncan áll? – tette fel a kérdést Cruz. Lexinek nem volt kenyere a vádaskodás, de be kellett vallania, hogy minden jel erre vall. A módszer, az időzítés… – Nem tudom – rázta meg a fejét. – Inkább az igenlő válaszra hajlok, de magam is félek kimondani, mert nem akarok paranoiásnak látszani. Miért tenne ilyet Garth Duncan? Mi oka van rá, hogy gyűlöljön engem és apámat? És ha ez egy Titan-ellenes hadjárat, akkor most Skye és Izzy következik? – Majd kiderül. Annyit megígérhetek, hogy továbbra is szemmel tartom a fickót. Többet úgysem tehetnek, gondolta a lány. – Te mit gondolsz? – kérdezte meg Cruztól. – Szerinted ő volt az? Mit súg a megérzésed? – Ha nem ő volt, akkor az egész pechsorozat egy fatális véletlen, márpedig én nem hiszek a véletlenekben. De amíg nem tudjuk kideríteni, mi az indítéka, addig rábizonyítani sem tudjuk a dolgot. Szóval nyitva kell tartanunk a szemünket, nekem pedig folytatnom kell a szaglászást. Rá fogok jönni, mi folyik itt, mérget vehetsz rá. Lexi elmosolyodott. Jó érzés volt, hogy Cruz mellette áll. Ő aztán igazán félelmetes ellenfél volt. Az a fajta férfi, aki teszi a dolgát. Habozás nélkül és alaposan. – Jó reggelt! Lexi felnézett, és legnagyobb meglepetésére barátnőjét, Danát látta meg az asztal mellett. – Szia! Cruz, biztosan emlékszel Danára. – Hát persze. – A férfi felállt, és megrázta Dana kezét. – Seriffhelyettes… örülök, hogy látom. – Az egyenruha félelmet ébreszt magában, vallja csak be! – vigyorodott el Dana. – A legkevésbé sem – rázta meg a fejét Cruz. – Mondja, lezárta már a vizsgálatot, amit velem kapcsolatosan indított? – Miből gondolja, hogy vettem a fáradságot és utánanéztem a múltjának? – Onnan, hogy Lexi a barátnője, engem viszont nem ismer. És onnan, hogy rendőrként ez a dolog magának sokkal könnyebb, mint egy közönséges állampolgárnak. Dana megvonta a vállát. – Tudom, amit tudnom kell – mondta, aztán előhúzott egy széket és leült. Cruz erre hátradőlt a saját székén, Lexi pedig a férfi arckifejezését látva elmosolyodott. – Akartok szkanderversenyt rendezni, hogy eldöntsétek, ki az erősebb? – Nincs rá szükség. Tudom, ki nyerne – legyintett Dana. – Én is – kacsintott Lexire a férfi. – De az utolsó pillanatig meghagynám abban a
hitében, hogy van esélye. – Remélem, legalább maga elhiszi, amit mond. – Dana Lexihez fordult. – Olvastam azt a hírt apád cégéről. Szerinted mi a csuda folyik ott? – Sejtelmem sincs. – Mert nekem itt valami bűzlik. Nem kedvelem ugyan túlságosan apádat, de azt nem hinném, hogy törvénytelen eszközökhöz folyamodik. Főleg nem ilyen ostobán és nyilvánvaló módon. Jed Titan nem hülye. – Épp erről beszélgettünk Cruzzal. Kedvem lenne felhívni apámat, de nem hinném, hogy most örülne az érdeklődésemnek. – Utánanézek az ügynek – ígérte Dana, és felállt. – A lényeg, hogy ne aggódj. – Végigsimított a pisztolyán, és nyomatékosan Cruzra nézett. – Könyörgök, ne kényszerítsen, hogy használnom kelljen! – Maga aztán nem finomkodik. – Ez a szexepilem. Ciao! Cruz utánabámult a fiatal rendőrnőnek. – Érdekes lány. – Az. És remek barát. Ha ismersz valami rendes fickót… szívesen összehoznám Danával. Cruz láthatóan meghökkent. – Mi, férfiak nem csinálunk ilyesmit. Nem hozunk össze embereket egymással. Annak sosincs jó vége. – Dana mindig kedves, szelíd fiúkat választ – magyarázta Lexi. – Akik mellett viszont hosszú távon elunja magát. És akkor vége a kapcsolatnak. Már rég megmondtam neki, hogy olyan pasira van szüksége, aki kihívást jelent számára. – Hagyd, hogy ő maga találjon rá. – Gyáva vagy! – Nos, jó, bevallom, nem szívesen vállalnám a barátnőd boldogságáért vagy boldogtalanságáért a felelősséget. Tudod, az ember csak akkor lehet sikeres, ha ismeri magát, tudja, mik az erősségei és a gyöngéi. Lexi nevetett. – Aha. És Dana az egyik gyöngéd, mi? – Megközelítően sem annyira, mint te. Lexi mindent megtett, hogy el ne vörösödjön, de tartott tőle, hogy ez nem sikerült. – Jó, jó, de… Szóval beszéljünk inkább valami másról. – Miért? – hajolt oda hozzá az asztal fölött Cruz. – Hát mert itt emberek ülnek, akik reggelire várnak. – És? – Ilyesmiről nem szokás nyilvános helyen beszélni. – Talán kínos számodra, amit az ágyban csinálunk? – Nem, persze hogy nem, csak… szóval, tudod, én rendes körülmények között… Á, hagyjuk! – Lexi…
A lány körülnézett, hogy megbizonyosodjon róla, senki sem hallgatózik. Aztán azt mondta: – Az első alkalommal, tíz évvel ezelőtt valósággal elmenekültél az ágyamból. Szóval nyilván szörnyű voltam. A férfi megütközve bámult rá. – Szörnyű? Csodálatos voltál, be sem tudtam telni veled, egészen addig a pillanatig, míg rá nem jöttem, hogy szűz voltál. Ez teljesen megzavart, úgy éreztem, túl sok nekem ez a felelősség. Felelősség? – Én csak annyit vártam, hogy feküdj le velem, milyen felelősségről beszélsz? Nem akartam gyereket tőled, vagy azt, hogy vegyél feleségül. És miközben én a kielégültség finom fehér felhőjén lebegtem, te menekülőre fogtad. Még most is érezte azt a megalázottságot, amit akkor reggel. Cruz rémült arckifejezése beleégett a retinájába. – Ami azt illeti, gyorsan magadhoz tértél a döbbenetből – emlékeztette a férfi. – Elég csúnya dolgokat vágtál a fejemhez. – Naná, miután már vérig sértettél – felelte Lexi. – Képzeld csak magad a helyembe! Tizenkilenc éves voltam, életemben először adtam oda magam valakinek, és az illető, mintha mérges pók csípte volna meg, azonnal ott akart hagyni. Még szép, hogy legalább szóban odaszúrtam, elvégre valahogy csak meg kellett védenem magam. Cruz megérintette a kezét. – Sajnálom. Ezt nem tudtam. Valójában nagyon szívesen találkoztam volna veled újra, Lexi. Mutass egy férfit, aki nem! De ami azt illeti, tartottam tőle, hogy kevés vagyok neked. Akkoriban nagyon nem voltunk egy súlycsoportban. Ezért fogtam menekülőre. Tudtam, hogy úgysem felelnék meg neked, és nem akartam csalódást okozni. Tényleg erről lett volna szó? Mindketten bizonytalanok voltak, és idegességükben túlreagáltak egy helyzetet? Lexi lesütötte a szemét. – Én meg azt hittem, kész katasztrófa vagyok az ágyban. Emiatt elég hosszú ideig képtelen voltam más fiúkkal lefeküdni. Amikor mégis rászántam magam, nem tudtam lazítani, és ők azt mondták, hideg vagyok, mint a jég. – Baromság! Lexi csodálkozva nézett fel, és azt látta, hogy Cruz kifejezetten dühös. – Egyszerűen nem hiszem el, hogy azok a tökfilkók téged hibáztattak, csak mert ők nem tudták, hogyan oldják fel a görcseidet, a gátlásaidat. Az égvilágon semmit sem csinálsz rosszul, Lexi. Sőt. Csodálatos vagy az ágyban. – Tényleg? – A lány hitetlenkedve pislogott. – Igen. Szenvedélyes vagy, odaadó, és kivételesen jól… lovagolsz. Lexi szerette volna megismételtetni a férfival a szavakat, csak hogy még sokáig lubickolhasson ebben a meleg, jóleső érzésben, melyet az elismerés váltott ki belőle. – Biztos? – kérdezte elvékonyodott hangon.
Cruz ránézett, és a pillantásában annyi vágy volt, annyi elfojtott szenvedély, hogy Lexi a legszívesebben itt, ezen a szent helyen ledobott volna magáról minden ruhát. – Biztos. – De velük más voltam. Nem tudtam elengedni magam. Folyamatosan zakatoltak a fejemben a gondolatok. – Az az ő saruk, nem a tiéd. – Mégis azt az érzést keltették bennem, mintha az enyém lenne. A férfi Lexi szemébe nézett. – Andrew is egy volt ezek közül az idióták közül? Lexi még inkább elvörösödött. Idegesen fészkelődött, aztán mégis hátradőlt a széken. Ha képes lett volna védőpajzsot varázsolni maga köré, azt is megtette volna. Nem akart Andrew-ról beszélni, és arról, ami történt. Még gondolni sem szeretett rá. De Cruzt nem lehetett egykönnyen eltántorítani. – Honnan tudsz te Andrew-ról? – kérdezte. – Apád tett említést róla, a koktélpartin. Azt mondta, szívesen vette volna, ha hozzámész feleségül, de te vonakodtál, és végül neked lett igazad. Mindenkinek van múltja, gondolta Lexi. És ez még rendben is lenne, de legalább eldicsekedhetne a sajátjával. Ha legalább izgalmas lenne, vakmerő és elképesztő. De nem, az ő múltja egészen szokványos. Egy dörzsölt alak behálózta, és csaknem sikerült átvernie. – Körülbelül három éve ismertem meg Andrew-t, barátaim mutatták be nekem. Pénzügyi vonalon dolgozott. Úgy tűnt, hasonló környezetből származunk, és az érdeklődésünk is hasonló, úgyhogy gyorsan összemelegedtünk. Andrew kedves volt, lovagias, és egyetlen pillanatra sem titkolta, mennyire érdeklem. Nem hagyott kétséget afelől, milyen komolyan gondolja a kettőnk kapcsolatát. Nagyon őszintének látszott… – Viszont kiderült róla, hogy hazudik – vetette közbe Cruz. – Mint a vízfolyás. Elmondta nekem, hogy egy magániskolába járt, utána pedig a Yale-re, de véletlenül kiderült, hogy ösztöndíjjal. Ezt furcsának találtam, ugyanis mindig hangsúlyozta, milyen gazdagok a szülei. Kicsit jobban utánajártam a dolognak, és rájöttem, hogy minden hazugság, amit a családjáról mondott. Amikor szembesítettem az igazsággal, megtört, és azzal mentegetőzött, hogy csak azért hazudott, mert félt, hogy különben szóba se állnék vele. – És mi az igazság? Szóba álltál volna vele? – Természetesen. Egyáltalán nem érdekelt volna, hogy középosztálybeli családból származik. De az tény, hogy ez az első lebukása gyanakvóvá tett, és onnantól kezdve már figyeltem. Egyre több dolog tűnt fel vele kapcsolatosan. Hogy egyáltalán nincsenek barátai a régi, iskolai időkből. Hogy olyan furán néz Izzyre, mintha… szóval, mintha akarna tőle valamit. Már attól féltem, jól fejlett üldözési mániám van, amikor véletlenül fültanúja lettem egy beszélgetésnek, melyet Andrew az egyik haverjával folytatott. És kiderült, hogy valójában egyáltalán nem én érdekeltem, hanem a Titanvagyon. Mindent előre eltervezett. Azt, hogyan fog behálózni, hogyan vesz el, hogyan ajánlja fel a szolgálatait apámnak, és végül hogyan lesz nélkülözhetetlen ember a
cégnél. És amikor én nem álltam kötélnek, Izzynél is bepróbálkozott. – És aztán mi volt? – kíváncsiskodott Cruz. – Megfenyegettem, hogy szálljon le a húgomról. Pontosabban nem is én, hanem Dana közbenjárására két jól megtermett zsaru. Miután ők jól ráijesztettek, Andrew elhagyta a várost. – Összetörte a szívedet? – Nem – felelte Lexi. – Nem mondom, rosszulesett, amit tett, de elég gyorsan kihevertem. Tulajdonképpen nincs is a történtekben semmi meglepő. A Titan név és a vagyon mindig is komoly hatást gyakorolt az emberekre. Hiszen te is a nevem miatt vagy velem. Cruznak nagyon nem tetszett ez az összehasonlítás, még akkor sem, ha volt benne igazság. – Engem inkább az édesanyád családja révén szerzett kapcsolataid érdekelnek – felelte. – Egykutya. A fő, hogy mindenki akar tőlem valamit. A húgaimat és Danát kivéve, akit kisiskolás korom óta ismerek, nem bízhatok senkiben. Bárki lép is be az életembe, azt jó eséllyel a pénzem érdekli, nem én. – Engem nem a pénzed érdekel. – Nem, hanem a nevem. A családi kapcsolataim, amelyek révén be akarsz kerülni a legjobb körökbe. Cruz hallgatott. – Ez nem szemrehányás akart lenni – folytatta a lány. – Te legalább mindvégig nyílt kártyákkal játszottál. Alkut kötöttünk, és én kezdettől fogva tudtam, hányadán állok veled. A többiek viszont… Azt hittem, engem nem lehet félrevezetni, de az Andrewügy megmutatta, hogy pocsék emberismerő vagyok. És ez több mint bosszantó. Utálok kudarcot vallani. – Az Andrew-ügy volt a tanulópénz. Nem fogod még egyszer elkövetni ezt a hibát. Megérkezett a pincérnő a reggelijükkel. Lexi láthatóan témát akart váltani, és Cruz hagyta, hogy áttérjen az étel méltatására. De a gondolatai továbbra is akörül keringtek, amit ma Lexitől megtudott. És nemcsak a szomorúság miatt, ami a lány szeméből sugárzott, hanem mert furcsán megtörtnek látta Lexit, akiről azt gondolta, hogy nincs nála erősebb, magabiztosabb nő. És tessék, kiderül, hogy neki is ugyanolyan problémái vannak, mint a legtöbb embernek. Cruznak pedig fura gondolatai támadtak. Szerette volna megvigasztalni őt. Meg jó alaposan megruházni azt az Andrew-t. Mintha ő lenne a jófiú. Holott nem volt az soha. Ráadásul, noha tényleg jobban kedvelte Lexit, mint az helyénvaló lenne, a lány valójában nem volt más számára, csupán eszköz. Akit, ha eljön az ideje, olyan könnyedén hagy majd faképnél, mintha soha nem is ismerte volna. – Be kell még ugranom az irodámba, a munkahelyemre – magyarázta Lexi, amikor elhagyták a Calico Cafét. – Ugye nem baj? Ígérem, nem tart sokáig.
– Nem, nem gond, szívesen veled tartok. – Végigsétáltak a főutcán, aztán bekanyarodtak jobbra. Titanville nem volt valami nagy város, kicsik voltak a távolságok. – Vagy inkább menjek vissza a kocsihoz? Lexi elmosolyodott. – Nem, gyere csak be nyugodtan. Járnak ám hozzánk férfiak is. Persze vannak olyanok, akik félnek, hogy a sok csajos dologtól, ami ott történik, esetleg váratlanul kinő a mellük. – Hogy őszinte legyek, épp ettől tartok én is. Lexi kacagott, és a nevetése ugyanúgy megmelengette Cruz szívét, mint a lány szemében vibráló életkedv. Andrew említése az előbb minden vidámságot kiölt Lexiből, és a férfi most örült, hogy sikerült végre visszaadnia a jókedvét. – Ne aggódj, tudok egy hormonbiztos sarkot, ott garantáltan nem esik bajod. Ja, és ha gondolod, utánanézhetek, hogy dolgoznak ma a masszőreink. Ha szerencséd van, akad egy szabad időpont. – Nem, köszönöm, ez igazán nem szükséges. – Ugyan már, mitől félsz ennyire? Mikor masszíroztak meg utoljára? – Attól függ, kicsoda. Szakember vagy… – Ezt meg sem hallottam. Gyere csak velem! Meglátod, nagyon jó lesz. A férfi követte Lexit a Vénusz Szalon előcsarnokába, melynek falait üvegcsékkel és tégelyekkel megpakolt polcok borították. Rengeteg volt a virág, melyek illata megtöltötte a levegőt, és gyertyák gondoskodtak a kellemes hangulatról. A hangszórókból halk zongoramuzsika szólt. Lexi köszöntötte a fogadópult mögött álló fiatal nőket, majd odalépett a számítógéphez, és valamit pötyögött rajta. – Nem is szervezhettem volna meg jobban – mondta elégedetten. – Val egy negyedóra múlva felszabadul. Addig is gyere, előkészítelek a masszázsra. Cruz bizonytalanul követte a lányt a szárnyas lengőajtón át egy homályos folyosóra, ahonnan az öltözők nyíltak. Mint kiderült, volt férfiöltöző is. Cruz meglepően tágasnak és ízlésesnek találta a helyiséget. Középen négy mosdókagylót látott egy nagy gránitpultba beépítve, a sarokban fél tucat zárható, fából készült öltözőszekrény állt, egy polcon sárga fürdőköntösök sorakoztak, gondosan összehajtva. – A ruháidat zárd be az egyik szekrénybe! – utasította Lexi. – Papucsot és fürdőköntöst találsz a polcon. Ja, és meztelenre kell vetkőznöd. – Miért van az, hogy minden nő azt akarja? – Ezt inkább elengedem a fülem mellett, jó? Kint megvárlak, szólok Valnek. Ja, és még valami: rövid a köntös, lehetőleg ne vesd szét a lábad! – Hogy mi? – A férfiak általában szétvetett lábbal ülnek, pedig hidd el, egy nő sem kíváncsi arra a látványra. – Lexi pillantása végigsiklott Cruzon, és megállapodott az ágyékán. – Na jó, a te esetedben talán mégis, de ne kockáztassunk. Szóval akkor én most megyek is… Cruz elkapta a karját, amint elfordult.
– Ne siess ennyire! – suttogta, és magához húzta. – Enyém az üzlet, ne felejtsd el! Márpedig nem nagyon szeretnék pletykatémát adni az alkalmazottaimnak. A férfi megcsókolta, szomjasan, csábítóan. Lexinek elakadt a lélegzete, de végül összeszedte magát, és hátralépett. – Nem – mondta szigorúan. – Értsd meg, én vagyok a főnök. Nem akarom megkockáztatni, hogy… – Értem. – Cruz azonnal elengedte. – Bocsáss meg. Egy végtelennek tűnő másodpercig csak bámulták egymást égő tekintettel, aztán a lány kisuhant. Néhány perccel később Cruz is kijött az öltözőből. Lexit egy alacsony, sötét hajú nő társaságában találta. – Cruz, bemutatom Valt, az egyik legjobb masszőzünket. Nála jó kezekben leszel. A férfi követte a masszőzt egy kisebb helyiségbe, melynek közepén masszázsasztal állt. Val utasította, hogy vegye le a köntöst, és feküdjön az asztalra arccal lefelé, a lepedő alá. Aztán kiment. Cruz felakasztotta a köntösét, aztán a kért módon leheveredett. Val visszajött, lehajtotta a lepedőt egészen a férfi csípőjéig, majd dögönyözni kezdte a hátát. Tíz perccel később Cruz már biztos volt benne, hogy állandó vendég lesz a menyasszonya szépségszalonjában, és nem értette, hogy bírta ki mostanáig masszázs nélkül. Egy perc múlva halk zaj hallatszott, majd suttogó beszélgetés hangjai, végül a férfi érezte, hogy Val kezének helyét egy másik kéz veszi át. – Akarod, hogy megforduljak? – kérdezte. – Akkor könnyebben a tárgyra térhetnénk. – Szó sem lehet róla – utasította rendre Lexi. – Most masszírozni foglak. Ha éppen tudni akarod, megvan a hivatalos képesítésem, de mivel nincs gyakorlatom, nem bírom sokáig erővel. – Azt hittem, ez a férfiak problémája. Mármint hogy nem bírják elég sokáig erővel. – Nagyon vicces. – Lexi a férfi hátának felső részét dolgozta meg, a váll és a lapockák vidékét. A feszültség gyorsan oldódott, a helyét azonban másfajta feszültség vette át. Márpedig egy szépségszalon masszázsasztala, különösen, ha azon hason fekszik az ember, nem a legmegfelelőbb hely arra, hogy az embernek merevedése legyen. Ezért Cruz, hogy elterelje a saját figyelmét, beszélgetést kezdeményezett. – Régebben is volt itt egy szépségszalon? Úgy értem, mielőtt te átvetted a helyet. – Igen, egy egészen kicsi. Az épületben volt még egy táncstúdió és egy butik is. Amikor a kétmilliós kölcsönt megkaptam, megvettem az egész épületet, kibővítettem az üzletemet, és egyszerű szépségszalon helyett most már inkább wellnessközpontot üzemeltetek. Nem volt éppen olcsó a berendezés, gondolhatod. A hidroterápiás medencék, a masszázsasztalok, a legmodernebb gépek, a minőségi bútorok, kiegészítők. De most minden van, a masszázstól, műkörömépítéstől kezdve a pezsgőfürdőn át a szoláriumig. Majdnem ötven alkalmazottat foglalkoztatok, az ügyfeleim listája pedig igazán figyelemreméltó. – És mindezt a semmiből építetted fel.
– Így igaz. – A lány hangjában büszkeség csengett. – És miért pont egy wellnessközpontot akartál? – Abban már a kezdet kezdetén biztos voltam, hogy saját vállalkozásba fogok. Nem akartam apuci kicsi lánya maradni, és ugyan melyik másik cég venne fel Dallasban egy Titant? Márpedig ahhoz nem volt kedvem, hogy Los Angelesbe vagy New Yorkba költözzek. És hogy miért pont a wellness- és szépségipar? Hát mert ez érdekelt, és mert szívesen dolgozom nőkkel. Arról nem beszélve, hogy így mindig kéznél van egy masszőz, ha munka közben megfájdul a hátam, sőt az arckezelést is ingyen kapom. Szóval rájöttem, hogy egy ilyen vállalkozással mindenképp csak nyerhetek. – Apád biztosan nagyon büszke rád. – Biztosan. De eddig még sosem mondta. Jellemző arra a tuskóra, gondolta Cruz. Soha semmit nem ad ingyen. Szegény Lexinek hosszú utat kellett bejárnia, míg erre rájött. Hirtelen a hátára fordult és felült. Lexi meghökkenve nézett rá. – Nem fogok itt lefeküdni veled, úgyhogy… – Tudom. – Cruz megcirógatta az arcát, majd finoman megérintette az ajkát is. – Már régóta itt motoszkál bennem egy kérdés… Miért én voltam az első férfi az életedben? Miért pont engem választottál? Ez tényleg nem fért Cruz fejébe. Hogy Lexi miért éppen neki ajándékozta a szüzességét. Miért nem egy egyetemi csoporttársának, aki már születése óta tagja volt a Country Clubnak? Miért neki, a csóró mexikóinak, akiről biztosan tudta, hogy nem marad vele? Lexi válasz helyett sarkon fordult és az ajtóhoz sétált. – Szólok Valnek, hogy fejezze be a masszázst. Mire készen lesztek, én is elintézem a dolgomat. Azzal kiment a szobából.
9. Lexi még napkelte előtt felébredt, ami nem volt valami okos dolog, ugyanis alig aludt valamit. Cruz kérdése sehogy sem hagyta nyugodni. Legfőképpen, mert a férfinak és önmagának is adós maradt a válasszal. Tényleg, miért adta neki oda magát annak idején? Miért nem várt, miért nem tartogatta magát az igazinak? Annak, akit majd élete párjául választ? Igazából nem tudott semmi biztosat, csak találgatott. Cruz talán azért volt rá olyan nagy hatással, mert addig ilyen férfival nem találkozott. Vonzotta a rosszfiúimázs. Cruz veszélyes fickónak tűnt, a vele való kapcsolat pedig nagy kalandnak. Ez az elmélet azonban nem igazán tetszett Lexinek, mert az derült ki belőle, hogy a végtelenségig felelőtlen. Bár persze az is lehet, hogy azért feküdt le Cruzzal, mert már a kezdet kezdetén, az első csóknál megérezte, hogy ebből több lehet. Hogy ebbe a fiúba akár bele is tudna szeretni. Megérezte, hogy egy láthatatlan kapocs köti őket össze, olyan kötelék, amely még most is létezik, legalábbis a saját oldaláról. Mert abban egy pillanatig sem hitt, hogy az érzéseik kölcsönösek lennének. Cruz meg is erősítette ebbéli gyanúját, mert az elmúlt éjszakát nem töltötte vele. Lexi gyanította, hogy a férfi attól fél, érzelmi síkra terelődik a kapcsolatuk. Márpedig ezt általában nem szokták szeretni a férfiak, szóval inkább visszavonulót fújt. Lezuhanyozott, felöltözött, és éppen el akarta hagyni a hálószobát, amikor Cruz belépett az ajtón. Ő is felöltözött már, farmert és hosszú ujjú pólót viselt. – Ó, szóval már fenn vagy – mosolyodott el. – Remek. Gyere, egyél valamit, mert hamarosan indulunk. – De hisz vasárnap van! – Lexi összefonta a karját a melle előtt. – Tudok róla. – És ha más terveim vannak mára? – Nincsenek. Megnéztem a naptáradban. Tegnap te mutattad meg nekem a te világodat. Ma én mutatom meg neked az enyémet. – Vagyis? Hová megyünk? – Louisianába. Az egyik ottani autóversenyen indul egy fiú, akit szeretnék megnézni. – Louisianába? De hiszen az nagyon messze van! – Annyira azért nincs. Ellátták C. C.-t egész napra, aztán Lexi megreggelizett, és lementek a garázsba, de ahelyett hogy keletnek fordultak volna az autópályán, Cruz egy közeli reptérre hajtott, ahol már várt rájuk egy helikopter. – Csaltál – duzzogott Lexi. – Így persze hogy nincs olyan messze Louisiana. Miután becsatolták magukat, a nagy szitakötő felemelkedett. Cruz rámutatott az ülés mellett lévő, mikrofonnal egybekötött fejhallgatóra. Lexi felvette, és azonnal elhalkult a rotorok kellemetlen robaja, viszont a továbbiakban tisztán hallhatta a férfi hangját. – Így már sokkal jobb, igaz? A repüléssel nincs bajod? A helikopterben sokan rosszul
vannak. A lány kipillantott az ablakon, és nézte, hogyan emelkednek egyre feljebb. – Engem nem zavar. Fura, de a leginkább Izzy húgom borul ki a helikopterektől, pont ő, aki különben semmitől sem fél, és az egész élete egyetlen nagy őrültség. Rendszerint rockot szokott hallgatni, meg rapet, de ha helikopterbe kényszerül, mindig meditációs gyakorlatok futnak az iPadjén. Tudod: „Hunyja be a szemét, és képzelje azt, hogy a tengerparton van, ahol lágyan fúj a szél, és halkan morajlanak a hullámok…” Szóval Izzy, aki különben mélytengeri hegesztéssel foglalkozik, fél a repüléstől. – Micsoda? Te most a testvéredről beszélsz? Arról az Izzyről, akit az eljegyzésen nekem is bemutattál? Lexit nem lepte meg Cruz álmélkodása. Izzy nagyon csábító és nőies tudott lenni, ha akart, de amennyiben választhatott, egy medvekalanddal fűszerezett hegyi túrát garantáltan előnyben részesített volna egy estéllyel szemben. – Igen, róla. Meglehetősen vad és kiszámíthatatlan. – Érdekes család vagytok. – És a te családod? Apádon és édesanyádon kívül van még valakid? – Nincs. Egyedüli gyerek vagyok. Anyámnak van két nővére Kaliforniában. Apám hozzátartozóiról nem tudom, élnek-e, halnak-e. Ők nem kedvelnek engem különösebben. – Mert elűzted apádat? A férfi bólintott. A család bonyolult dolog, gondolta Lexi. Lám, Cruz elüldözte az apját, az ő anyja meg csak fogta a kalapját a válás után, és soha nem jött vissza többé. Fogalma sem volt, miért mondott le róla az anyja. Vajon az apja erőszakolta ki, hogy ő kapja meg a felügyeleti jogát, vagy az anyjának nem volt kedve vesződni egy gyerekkel? – Skye házasságát tényleg apátok hozta tető alá? – kérdezte meg a férfi. – Ti aztán elég sok mindenről szót ejtettetek a múltkori koktélpartin – csodálkozott Lexi, és eltöprengett rajta, vajon mi mindent fecseghetett még ki Jed Titan. – Igen, Skye-t tényleg ő adta férjhez. De erről nem nagyon szoktunk beszélni. – Miért csinálta? Tartozott annak a fickónak pénzzel vagy szívességgel? – Nem tudom. Elképzelhető. Különben nem volt rossz ötlet az a házasság. Ray tényleg nagyon rendes fickó volt, csak éppen húsz évvel idősebb Skye-nál. De imádta a húgomat, a tenyerén hordozta, és mindent elkövetett, hogy boldoggá tegye. – Miért egyezett bele a házasságba Skye? – Ez is egy olyan kérdés, amire nem tudok válaszolni. Apám és Skye nagyon közel állnak egymáshoz. Kamaszkora óta ő Jed személyi titkára. Ő irányítja a háztartást, ő felel a napi időbeosztásáért, vagyis minden szempontból a keze alá dolgozik és megkönnyíti az életét. Azt hiszem, soha nem volna bátorsága nemet mondani neki. Túl sokat kockáztatna, gondolta Lexi szomorúan. Márpedig Skye sem akarja elveszíteni apánk szeretetét. Ebben nagyon hasonlóak vagyunk. – Pedig volt valakije – folytatta nagyot sóhajtva. – A birtokunkkal szomszédos ranch tulajdonosa, Mitch. Elég komolynak tűnt a kapcsolatuk, de a jelek szerint mégsem volt
az, mert Skye dobta Mitchet, és hozzáment Rayhez. Egy kislányt is szült neki, a neve Erin. Most hétéves. Kár, hogy az apja nem láthatja, nagyon büszke lenne rá. – Nem láthatja? Miért, mi történt? – Ray meghalt, nem sokkal Erin születése után. Skye azt követően visszaköltözött Glory’s Gate-be, és újra átvette Jed nem hivatalos titkárnőjének feladatkörét. – A csudába! Titannek lenni sem mindig egyszerű dolog – állapította meg Cruz. – Nekem mondod? A versenypálya szomszédságában landoltak, és amikor Lexi kilépett a helikopterből, azonnal körbevette a párás reggeli levegő – meg a motorzaj. – Csak nem megint mások kocsijára fáj a fogad? – tudakolta mosolyogva Cruztól, miközben kézen fogva elindultak a pálya felé. – Nem, ma nem. Mint már mondtam, most egy tehetséges fiatal pilótát akarok megnézni. – Honnan szereztél tudomást róla? – Az üzlettársam, Manny az, akihez befutnak az információk, ő szokott szólni, ha valahol a közelben felbukkan egy ígéretes tehetség, akit érdemes szemügyre venni. Ügyes pilóták persze mindig akadnak, de engem elsősorban a kezdők érdekelnek. Szeretek fiatalokat felfedezni, és kiképezni őket a magam módján. – Mert akkor mindig hűségesek lesznek hozzád? – találgatott Lexi, és közben arra gondolt, hogy a mai nap végén egy kamasz fiú szerencsésnek érzi majd magát, csak mert Cruz Rodriguez felfedezte a tehetségét. – Ha mindig nem is, legalább pár évig, míg fel nem nőnek. Cruz feltette a napszemüvegét, majd megállt egy standnál, ahol az ásványvíztől a baseballsapkáig mindent árultak, és vett egy-egy sapkát mindkettejüknek. Aztán a pálya túlfelére mutatott. – Oda ülünk. – Olyan messzire mindentől? – Lexi csodálkozott, de amikor látta, hogy a férfi felteszi a baseballsapkát, és rögtön elindul a pálya vége felé, ahol alig ül valaki, leesett neki a tantusz. – Aha, szóval nem akarod, hogy felismerjenek – eredt Cruz nyomába. – Nos, azt hiszem, ha helikopter helyett kocsival jövünk, kisebb feltűnést keltettünk volna. – Nem hiszem, hogy észrevették, itt mindenki az autókat, a versenyt nézi. A helikopterről nem szívesen mondtam volna le, kocsival sokkal több időt vesz igénybe az utazás. Megvették a belépőjegyeket, aztán leültek a félreeső, olcsó helyekre. Nem sokkal később kezdődött az első futam. Az autók nyilvánvalóan rendes, közúti közlekedésben használt járművek voltak. Cruz elmagyarázta Lexinek, melyek azok az engedélyezett átalakítások, amelyekkel gyorsabbá próbálják tenni a személyautókat. Végül egy BMW-ben ülő fiatalember nyerte a futamot. – Ő az, aki iránt érdeklődsz? – tudakolta a lány. – Nem. Ő nem nagy szám. A srác, aki miatt idejöttünk, a következő futamban áll rajthoz.
Lexi jól megnézte magának a pálya körül egybegyűlteket. Ez itt nem egy NASCARhoz hasonlatos verseny volt, szponzorokkal, hírességekkel és hatalmas tömeggel. Csak egy kis helyi verseny, és a jelenlévők többsége azért jött el, mert személyesen ismerte valamelyik versenyzőt. A nézők között különben meglepően sok volt a nő. Lexi megpróbálta megbecsülni az arányt. – Vajon át lehetne alakítani egy buszt vagy kamiont szépségszalonná? – morfondírozott félhangosan. – Tessék? – Semmi, csak hangosan gondolkodtam. Hogy milyen sok itt a nő. Persze biztosan vannak köztük olyanok, akik élnek-halnak az autóversenyért, de a többségük szerintem csak úgy eljött, mert épp nem volt jobb dolga. Szóval, ha beállítanék ide egy buszt, ahol lefüggönyözött részlegekben manikűrt, pedikűrt, esetleg masszázst és arckezeléseket kínálnánk, szerintem egy vagyont kereshetnék. Cruz cuppanós csókot nyomott az arcára. – Ahhoz képest, hogy lány vagy, rettentő sok eszed van. – Nehéz helyzetbe hozol. Nem tudom, hogy köszönetet mondjak, vagy inkább bokán rúgjalak. Ez a megjegyzés eléggé szexista volt. – Később majd megkapom érte a méltó büntetésemet? – Még az is lehet. Lexi megint a tömeget kezdte vizslatni, és észrevett pár fickót, akik őket bámulták. Oldalba bökte Cruzt. – A csudába! Mégis észrevették, hogy itt vagy! A férfi odapillantott, és elnevette magát. – Tévedsz, querida. Azok a fickók téged néznek, nem engem. Lexi hitetlenkedve fordult arrafelé, és tényleg, az egyik pasi rávigyorgott, és integetett neki. Ő meg ijedtében közelebb húzódott Cruzhoz. A férfi csak nevetett. A második futamban hat autó indult. Lexi figyelte a piros Mustangot, amelyet Cruz mutatott neki, és drukkolt a fiúnak, hogy jól sikerüljön a bemutatkozása. A kocsik nagy porfelhőt kavartak induláskor, amikor felbőgtek a motorok. Az egyik azonnal kicsúszott a pályáról. Egy másik az első kanyarban szállt el: nekiment egy szalmabálának, amellyel a pálya szélét jelölték. A többi négy továbbhajtott, nagyjából hasonló sebességgel. A negyedik körben már csak három autó volt versenyben. A Mustang volt közülük az utolsó, de nem hagyta magát lerázni. Aztán, a kellő pillanatban meglátott egy lyukat maga előtt, gyorsított, és sikerült átvennie a vezetést. A korábbi első, aki most a második helyre csúszott, próbálta visszaszerezni a vezető helyet, ám melléfogott: nekikoccant a Mustangnak, és amíg ők el voltak foglalva egymással, a nevető harmadik megelőzte őket, és győzött. – Ez olyan igazságtalan! – sóhajtotta Lexi. – Csúnya dolog volt, hogy nekiment. – Nem direkt csinálta. Az ilyesmi előfordul olykor. – Cruz felállt. – Gyere, menjünk!
– Máris végeztünk? Ennyi volt? – Láttam, amit akartam. Ha te még másra is kíváncsi vagy, nem bánom… – Nem, nem. Menjünk csak, ha úgy akarod. Cruz kézen fogta a lányt, és elindult a cél felé, ahol már többen gyülekeztek, hogy gratuláljanak a győztesnek. A férfi azonban ügyet sem vetett rájuk, egyenesen a második helyezett fiú felé vette az irányt, aki leverten támasztotta a Mustangja oldalát. Nagyjából tizenhét-tizennyolc éves lehetett, magas, vékony srác, akinek az arcára volt írva a csalódottság, miközben a lökhárítóján lévő horpadást tanulmányozta. – Justin Thibodeaux? A fiú felegyenesedett és megfordult. – Igen, így hívnak. Ki akarja tudni? – kérdezte gyanakodva. Elég sajátos kiejtéssel beszélte az angolt. Lehet, hogy cajun származású? – töprengett Lexi, aki mostanáig csak hallott róla, hogy Louisianában él egy nagyszámú, francia származású, Kanadából bevándorolt kisebbség, de személyesen egyikükkel sem találkozott még. Különben tetszett neki a fiú önérzete és bátorsága, hogy nem hódolt be azonnal a meglehetősen határozott fellépésű Cruznak, hanem visszakérdezett. – Én – mondta Cruz. – Láttalak vezetni. – Veszíteni látott – mondta a fiatalember, és leguggolt a kocsi mellé. – Legközelebb nyerni fogok. – Nagyon ügyesen észrevetted azt a lyukat, amikor az élre törtél. De arról megfeledkeztél, hogy a korábbi első beléd mehet. A fiú nem felelt. – Jók az ösztöneid – folytatta Cruz. – De ez nem elég. Nagyon sokat kell még tanulnod. Mármint ha komolyan érdekel az autóversenyzés. Justin keményen a férfi szemébe nézett. – Higgye el, tudom, mit csinálok. – Nem, nem tudod. De ezen lehet változtatni. Justin előreszegezte az állát. – Ki az ördög maga? Cruz elővett egy névjegykártyát az inge zsebéből, és átnyújtotta. A fiúnak leesett az álla. Fojtott hangon szitkozódni kezdett, aztán meg nem győzött bocsánatot kérni. – Elnézést, Mr. Rodriguez. Igazából azt akartam mondani: megtiszteltetés, hogy megismerhetem. – Szólíts nyugodtan Cruznak – mondta erre a férfi. – Éppen új pilótát keresek. Még nagyon az elején tartasz, de megvan benned a képesség, hogy sokra vidd az életben. Oda kell költöznöd Dallasba, ahol az én versenyistállóm van. A műhelyben fogsz dolgozni, azzal szolgálod meg a szállást és az ellátást, amit kapsz. A nyolc óra munka után pedig annyit vezethetsz, amennyit csak akarsz. Hosszú és fáradságos időszak áll előtted, de ha kitartasz, és ha tényleg benned van az a tehetség, amit látni vélek, akkor egy év múlva profi autóversenyző lehetsz. Nos, érdekel az ajánlatom? A srác valami fura keveréknyelven kezdett el beszélni, annyi biztos, hogy volt benne angol, francia és még valami, amit Lexi nem értett. És azt sem tudta, hogy a fiú
imádkozik, hálálkodik, vagy mit csinál. De nem sokkal később Justin elmosolyodott, és kezet nyújtott Cruznak. – Már hogyne érdekelne! Csak mondja meg, hová menjek, és ott leszek. Megcsinálok mindent, amit kér. Cruz szeme résnyire szűkült. – Ugye betöltötted már a tizennyolcat? – Igen. Négy hónappal ezelőtt. – Hozd magaddal az igazolványodat! A címemet megtalálod a névjegy hátoldalán. Lehetőleg csütörtökig érkezz meg, és ha ott vagy, keresd Mannyt. Amennyiben a szüleid szeretnének valakivel beszélni, mielőtt elengednek, add meg nekik a számomat, fordulhatnak közvetlenül hozzám. Justin sokáig rázogatta Cruz kezét, aztán izgatottságában odahajolt Lexihez, és arcon csókolta. – Köszönöm – mondta sugárzó arccal. – Nagyon-nagyon köszönöm. Esküszöm, nem fogja megbánni. Egy napon én leszek a legjobb. Majd meglátja! – Számítok rád. A fiatalember harsány örömujjongásban tört ki, majd boldogan elrohant. Lexi Cruzhoz fordult. – Ez jó volt – jelentette ki határozottan. – Nem ismételhetnénk meg? – Ő az egyetlen itt, akiben Manny fantáziát látott. De ha legközelebb ígéretes tehetséget találunk valahol, ígérem, megint magammal viszlek. – Szuper! Gondolom, te is imádod, ha ilyesmit csinálhatsz. Cruz homloka ráncba szaladt. – Kérlek, ezt ne említsd senkinek. Az a hír járja rólam, hogy rideg és szívtelen alak vagyok, és jobban szeretném, ha ez a jövőben is így maradna. Lexi olyan közel hajolt hozzá, mintha meg akarná csókolni, de végül csak egy könnyű puszit nyomott a szájára. – Én viszont most már ismerem az igazságot. Előttem nem titok többé, milyen édes fiú vagy. A férfi összerezzent. – Én biztosan nem ezt a szót választottam volna. – Pedig ez a legtalálóbb. A kőkemény üzletember álarca mögött egy gyöngéd szívű jótevő bújik meg. – Lexi! – szólt rá figyelmeztetően Cruz, mire a lány felnevetett. – Ne aggódj! Megőrzöm a titkodat, nagyfiú! Megkerülték a versenypályát, és elindultak a helikopter felé. Lexi úgy érezte, a szíve túl kicsi ahhoz, hogy ezek a túláradó érzések elférjenek benne. Ez valami csodálatos volt, gondolta boldogan. Még a jónál is jobb. Cruz egy olyan oldaláról mutatkozott be neki, amelyről ő nem sejtette, hogy létezik. Bebizonyította, hogy ember a talpán. Méghozzá olyan ember, aki komolyan igényt tarthatna az érdeklődésére akkor is, ha nem kötöttek volna alkut. Sőt, talán még többre is igényt tarthatna… – Magasabbra a lábad! – rikoltotta Dana. – Képzeld azt, hogy a bokszzsák egy pasi,
aki összetörte a szívedet. Vagy ami még rosszabb: gonosz megjegyzést tett az új dizájnercipődre. Lexi kihúzta magát, aztán a bokszkesztyűje hátával megdörgölte az orrát. – Dizájnercipő? Ez minden, ami tőled telik, Dana? Ugyan már! Manolót mindenki ismeri, fogadok, hogy még te is. – Persze, csak olyan hülyén jönne ki, ha divattervezők nevével dobálóznék – felelte Dana, akinek egyetlen izzadságcsepp sem csillogott a homlokán. – Én rendszeresen idejárok edzeni. Az emberek ismernek. – Ha ismernek, azzal is tisztában vannak, hogy eredetileg lánynak születtél – zihálta Skye. – Szóval senki nem fog rosszat gondolni rólad, ha ismersz pár márkát. – Azt sosem tudhatod – morogta Dana. – Én biztos vagyok benne. Meg abban is, hogy csak akkor tudsz motiválni minket, ha a mi nyelvünket beszéled. Dana ekkor Lexi és Skye bokszzsákjára bökött. – Hát jó. Akkor képzeljétek azt, hogy a rohadék ráhajtott a kocsijával a vadonatúj Manolótokra! Most jobb? Lexi tényleg elképzelte, ahogy a védtelen, összetört cipő a garázs előtt hever, miközben a tettes, egy nagyképű, elviselhetetlenül arrogáns, Cruzhoz csöppet sem hasonlító fickó hahotázva elporzik a kocsijával. Olyan szép ívű rúgást vitt be a bokszzsáknak, mint még soha, és aztán még egy jobbos-balos kombinációval is megtoldotta a támadást. Dana csípőre tette a kezét. – Oké, nyertél. Mostantól fogva cipőkkel foglak motiválni titeket. Lexi nevetett, Skye azonban csak grimaszolt egyet, miközben megpróbálta leutánozni a nővére mozdulatait. Dana a fejét rázta. – Nem veszitek elég komolyan ezt az egészet. Pedig a boksz remek zsírégető. Lexi tisztában volt ezzel, de esze ágában sem volt öklözéssel és rugdosással tölteni a szabadidejét. – Sajnos, akármilyen jót is tesz, azt kell mondanom, hogy ez volt az első és utolsó látogatásunk ebben a teremben – jelentette ki, és olyan mozdulatot tett, mintha le akarná húzni a kesztyűjét. – Hacsak nem kényszerítesz minket fegyverrel, hogy visszajöjjünk. – A magad nevében beszélj – felelte Dana. – Tudod, a többiek nem hálnak Cruzzal minden éjjel, úgyhogy más, kevésbé izgalmas módokat kell találniuk a testmozgásra. – Nemhogy Cruzzal nem hálok, de mással sem – sóhajtotta Skye. – Igaz is, együtt vagytok még Martinnal, Dana? – Valami azt súgja nekem, hogy ő nem mozgat meg eléggé – somolygott Lexi. Dana szeme dühösen villant. – Martin abszolút kielégítő teljesítményt nyújt az ágyban. – Húha! Ez aztán a dicséret! – csúfolódott Lexi. – Martin odalenne a büszkeségtől, ha hallaná!
– Igen, igen – kontrázott rá Skye. – Ezt a méltatást én is szívesen hallanám. Abszolút kielégítő teljesítményt nyújt az ágyban… Ez olyan jól hangzik, hogy pólóra kellene nyomtatni. A két nővér összeütötte kesztyűs öklét, és egymásra vigyorogtak. – Tudjátok mit? Nem is figyelek rátok – morgolódott Dana. Skye lehúzta a jobb kesztyűjét. – Ide hallgass, seriffhelyettes! Miért nem keresel magadnak egy olyan fickót, aki tényleg érdekel? Aki komolyan és hosszú időre leköti a figyelmedet? Olyat, aki izgalmat és vidámságot hoz az életedbe? Aki kihívást jelent a számodra. – Számomra a munkám jelenti a kihívást – felelte Dana. – Ebből következik, hogy otthon a nyugalmat szeretem. – Ezért választasz unalmas pasikat? – Ez nem igaz! Lexi is megszabadult a bumfordi kesztyűtől. – De most komolyan, Dana! Hiszen Martin már jó ideje legfeljebb ásításra késztet, semmiféle egyéb érzést nem tud előcsalni belőled. Ő is pont olyan, mint az összes fiú, akivel mostanáig jártál. Miért nem próbálsz ki végre egy másik férfitípust? – Most már aztán elég, fogjátok vissza magatokat! Ne felejtsétek el, milyen jól bánok a fegyverrel. – Én csak azt akarom, hogy boldog légy – kötötte az ebet a karóhoz Lexi, és eltöprengett rajta, vajon mi történhetett Danával, aminek következtében kizárólag Martinokkal áll szóba, ahelyett hogy keresne magának egy olyan férfit, aki tényleg felforrósítja a vérét. Hiába, mindenkinek vannak titkai. Minden fura, megmagyarázhatatlan tett mögött titkok bújnak meg. – Igen – erősködött Skye is. – Nem vágysz igazi szenvedélyre, Dana? Arra a fajtára, amitől aludni sem tudsz? Ami megbizsergeti az egész testedet, ott lent pedig gyönyörűséges forrósággal tölt el? Dana rábámult a fiatalasszonyra. – Először is, nyolcvanéves kor alatt senki sem mond olyat, hogy „ott lent”. Másodszor pedig, nem hinném, hogy Ray, apuci férjjelöltje ilyesfajta bizsergést és forróságot váltott volna ki belőled. Skye elsápadt. Lexi ösztönösen a húga mellé húzódott, hogy megvédje, de erre már nem volt szükség, mert Dana azonnal megbánta, amit mondott. – Bocsáss meg – suttogta bűntudatosan. – Sajnálom. Nem kellett volna ezt mondanom, de elveszítettem a fejemet, mert úgy éreztem, összefogtatok ellenem, és ilyenkor mindig baromi dühös leszek… Szóval ne haragudj. Tudom, hogy Ray remek ember volt, és azt is tudom, hogy szeretted őt. – Igen, szerettem – ismételte Skye lassan. Egy darabig hallgatott, próbálta összeszedni magát, aztán a terem sarkában lévő gyűjtőládába dobta a bokszkesztyűjét. – Jobban, mint gondolnád. És igazad van, nem szép tőlünk, hogy folyton Martinnal cukkolunk. Nem tesszük többé. Semmi közünk a szerelmi életedhez. Egy pillanatig csönd volt, kellemetlen, kényszeredett csönd. Lexi pocsékul érezte
magát, hiszen kötelességének érezte, hogy kiálljon a húga mellett, ugyanakkor Danát sem akarta magára hagyni. Meg sem mert szólalni. Még csak az hiányzik, hogy a bűnbánó Dana valami olyasmit mondjon, amit valójában egyikük sem akar hallani. Ide vezet a titkolózás, gondolta. Merthogy titkai mindenkinek vannak… Dana vett egy nagy levegőt. – Szóval… – törte meg a csendet derűsen. – Azt csiripelték a madarak, hogy hétvégén Titanville-ben voltatok Cruzzal. – Igen, a Calico Caféban reggeliztünk – mesélte megkönnyebbülten Lexi –, aztán pedig elvittem magammal a szalonomba, és megajándékoztam egy masszázzsal. – Happy end is volt? – tréfálkozott Skye. Dana és Lexi csodálkozva összenéztek. – Honnan tudsz te erről? – ámult el Lexi. – Attól, hogy nem érintett személyesen a történetben, azért hall az ember ezt-azt – magyarázta méltóságteljesen Skye. – Nem, természetesen nem volt happy end – felelte Lexi. – Az én szalonom nem olyan szalon. – Azt én is tudom. Csak arra gondoltam, hogy a jegyesed kedvéért talán kivételt tettél. – Nem tettem. Tudod, én ott dolgozom, és szeretnék minden reggel nyugodtan, méltósággal nézni az alkalmazottaim szemébe. Átsétáltak az öltözőbe. – Na és mesélj, mi mindent csináltatok még a hétvégén? – érdeklődött Dana. – Átugrottunk Louisianába egy autóversenyre, mert Cruz meg akart nézni egy tehetséges fiatal pilótát – mesélte Lexi. – És nagyszerű élmény volt. Képzeljetek el egy helyes fiatal srácot, aki a világhírről álmodik, de egy poros kisvárosban él, szóval ha valaki nem karolja fel, akkor vajmi kevés esélye van a kiugrásra. És akkor egyszer csak jön egy ember, aki segítséget ajánl, és egyetlen perc alatt megváltoztatja a fiú életét. Csodálatos pillanat volt, én mondom nektek. – Szóval új tehetségeket keres? – érdeklődött Skye. – Aha. Abból, amit mondott, az derült ki számomra, hogy gyakran csinál ilyesmit. Szívesebben neveli ki a versenyzőit maga, mintsem hogy megvásároljon egy nagy nevet. És ez szerintem nagyszerű dolog. Gondoljátok csak el, milyen pompás érzés lehet reményt és jövőképet adni a tehetséges, ám szegény sorsú fiataloknak. Mert munkát bárki adhat, akár én is, de reményt és jobb életet kevesen. Márpedig Cruz ezen kevesek közé tartozik. Dana és Skye összenéztek. – Mi az? – kérdezte gyanakodva Lexi. – Hiszen te valósággal sugárzol – állapította meg a húga. – De most komolyan. Ezzel az energiával, ami belőled árad, amikor róla beszélsz, egy stadiont ki lehetne világítani. És ez van mindig, ha Cruzról mondasz valamit. – Hülyeség! – legyintett Lexi. Ugyan miért sugározna ő Cruz miatt? Jó, a tegnap történtek komoly hatással voltak rá, de akkor is…
– Nem, nem hülyeség – állt ki Skye mellett Dana is, és aggódó pillantást vetett rá. Lexi tudta is, miért. Dana az egyetlen, aki tisztában van vele, hogy a Cruzzal való kapcsolata nem hagyományos szerelmi viszony. Hanem üzleti jellegű. – Végül is nincs ebben semmi rossz – szögezte le Skye. – Hiszen hozzámész feleségül. Úgy van rendjén, hogy boldogság sugározzon az arcodról, valahányszor rá gondolsz. – Rábökött Danára. – Mondd csak, te mikor ragyogtál így, ha Martinról esett szó? Ezen azért nem ártana, ha elgondolkodnál. – Mintha valami olyasmit mondtál volna az imént, hogy nem teszel több megjegyzést a Martinnal való kapcsolatomra – emlékeztette a fiatalasszonyt Dana, de csöppet sem tűnt sértődöttnek. A beszélgetés tovább folyt, ám Lexi már nemigen tudott figyelni rá. Egyre az járt a fejében, amit a lányok mondtak. Hogy valósággal sugárzik az arca, valahányszor Cruzról mesél. Márpedig ez nem lehet, hiszen Cruz nem a szerelme. Nem az az ember, akivel ő le akarja élni az életét. Néhány hónap még, aztán vége a jegyességüknek, és mindketten továbblépnek. Ez így van jól. Eddig is vigyázott a szívére, és ezután is vigyázni fog. Nem történhet semmi baj. Lexi valamivel öt után ért haza, és a garázsból egyenesen a konyhába ment. Miközben fellépdelt a lépcsőn, hangokat hallott. Cruznak volt egy házvezetőnője, aki azonban nem lakott a házban, viszont hetente legalább háromszor jött az embereivel, és takarítottak, mostak, vasaltak, valamint feltöltötték a hűtőt. De legkésőbb négyre mindig végeztek. Csak nem hagyta bekapcsolva a tévét valamelyikük? Kilépett a folyosóra, és követte a zajt, mely a tévészobából jött. Csakugyan: a hatalmas képernyős televízió ment, a bőrkanapén pedig ott feküdt egy kamasz lány, hasán az összegömbölyödött C. C.-vel. – Segíthetek valamiben? – Lexi teljesen tanácstalan volt. Ki ez a kislány? Talán a szomszédból jött át? De hogy jutott be a házba? És különben is, mihez kezdjen vele? Tessékelje ki? Vagy hívja fel a szüleit? – Üdv – mondta a lány. – Maga kicsoda? – A számból vetted ki a szót, épp ezt akartam kérdezni én is. Hogy ki vagy, és mit csinálsz itt. A lány talán tizennégy-tizenöt éves lehetett, hosszú, hullámos, barna haja volt, és nagy, fekete szeme. Egy korához illő, finom sminkkel nagyon csinos lehetett volna, így azonban, a vastag fekete csíkkal a szemhéján és az erős rúzzsal az ajkán úgy festett, mintha szántszándékkal szajhának maszkírozta volna magát valami jelmezbálra. Túlságosan szűk pólója egészen felcsúszott a hasán, ahogy ásított és nyújtózott egyet. – Hadd találjam ki! Maga az új csaj. És ami még jobb, apám arra sem vette a fáradságot, hogy megemlítsen. Végül is miért tenne ilyet? Valószínűleg ő maga is megfeledkezik rólam abban a pillanatban, ahogy kilépek a házából. Lexi lába alatt inogni kezdett a padló. Meg kellett támaszkodnia az ajtófélfában. – A nevem Kendra – mondta a lány. – Mi az? Valami baj van? Nem érzi jól magát?
– De igen, köszönöm, jól vagyok – suttogta Lexi. – Szóval Cruz az… az… – Az apám – fejezte be a mondatot Kendra. – És nyilvánvaló, hogy nem szólt magának rólam, különben nem nézne ki úgy, mint aki mindjárt elájul… De most komolyan, ebbe az emberbe nem szorult több érzés, mint egy bogárba. A lány feltápászkodott. – Nem jövök ide túl gyakran, de anyám éppen Európában van üzleti úton, és valamiért az a fixa ideája, hogy nem maradhatok egyedül. Pedig betöltöttem a tizenötöt, tehát gyakorlatilag felnőttem. Kár, hogy ezt senki sem veszi észre. Rendszerint ilyen esetekben a nagyihoz költözöm, de neki most volt térdműtétje, és egy barátnőjénél lakik, úgyhogy anyám ideküldött, apám nyakára. Felvette az ágyról C. C.-t, és megsimogatta. – Magáé a macska? Édes kis jószág. Hogy hívják? – C. C. – A Cruz Controlról nevezte el!? – Kendra elnevette magát. – Maga aztán jól belebolondult apámba. De nem jó, ha ezt ki is mutatja, oké? Jobb, ha játssza a megközelíthetetlent. Ha az ember túl sokat ad magából, mindent elveszíthet. Anyám legalábbis mindig ezt mondja. Nekem még nincs barátom. Nem randizhatok fiúkkal, csak falkában mehetek szórakozni, ami több mint hervasztó. Ez az egész kezdett elsokallni Lexinek. Itt valami tévedés lesz… Cruznak nem lehet gyereke! – Szóval akkor most itt fogsz lakni? – sóhajtotta. – Ejha! Magának aztán gyors a felfogóképessége. Igen, néhány hétig itt fogok lakni. Együtt fogunk élni, mi hárman, olyanok leszünk, mint egy igazi család. Hát nem gyönyörű? Lexinek már felfordult a gyomra. A hasára tette a kezét, Kendra pedig felfigyelt a gyűrűjére. – Csinos kő. Csak nem jegygyűrű? Apám eljegyezte magát? – Hogy mi? – Lexi rábámult a bal kezére, mintha először látná a gyémántot. – Ja, persze. Igen. – Érdekes. De ha a maga helyében lennék, nem tulajdonítanék ennek nagy jelentőséget. Már sok menyasszonya volt, és egyik jegyesség sem tartott sokáig. Ez már aztán mégiscsak túlzás! – Van szobád a házban, ahol aludni szoktál? – kérdezte elgyötörten Lexi. A lány szemében együttérzés tükröződött. – Ide hallgasson, miattam nem kell aggódnia. Egyedül is elvagyok itt. Nem ütöm az orrom a maga dolgába, és cserébe maga is békén hagy engem. Mindig így szoktam csinálni. És tekintve, hogy maga úgysem lesz itt sokáig, csak ezt a pár hetet kell kibírnia. Többet nem találkozunk. – De ugye Cruz tudta, hogy idejössz? – Természetesen. – A lány újabb szánakozó pillantást vetett Lexire. – Azt hiszem, az egyetlen, aki nem tudott róla, az maga.
10. Lexi ketrecbe zárt oroszlánként járkált a konyhában, amíg csak meg nem hallotta a garázskaput. Akkor leszaladt a lépcsőn, mert felelősségre akarta vonni Cruzt. Türelmetlenül várta, hogy a férfi kiszálljon a kocsiból. A fejében egymást kergették a zavarosnál zavarosabb gondolatok. – Neked gyereked van! Egy lányod! Egy tizenöt éves lányod! A férfi homloka ráncba szaladt. – Ez egészen úgy hangzott, mintha emlékeztetni akarnál a dologra, pedig tisztában vagyok vele, hogy van egy lányom. – Én azonban nem voltam tisztában vele. Merthogy nem tartottad szükségesnek megemlíteni, holott a gyereked hosszabb ideig itt fog élni velünk, ebben a házban. Az egész hétvégét együtt töltöttük, beszélgettünk a múltunkról, de te valamiért nem láttad elérkezettnek az időt, hogy beszámolj a lányodról, aki, mit ad isten, megérkezett, és itt fog lakni pár hétig. A férfi megindult a lépcső felé. – Próbáltam más megoldásokat keresni, hogy mégse kelljen idejönnie. – Tessék? Mi köze ennek ahhoz, hogy gyereked van? – Lexi elkapta a férfi zakójának ujját, és addig rángatta, míg Cruz feléje nem fordult megint. – Az isten szerelmére, van egy kamasz lányod! – Ezt már mintha mondtad volna. – Te viszont nem mondtad, a pokolba is! – Hát jó. Van egy kamasz lányom. Most jobban érzed magad? Tizenhat évvel ezelőtt teherbe ejtettem egy lányt. Mindketten gyerekek voltunk még, eszünkbe sem jutott összeházasodni. Ő úgy döntött, örökbe adja a gyereket, el is intéztünk minden papírt, de amikor eljött a szülés ideje, végül meggondolta magát. Megtartotta a babát, és mivel én továbbra sem kívántam apa lenni, abban egyeztünk meg, hogy ő neveli a lányunkat, és vállal minden vele kapcsolatos teendőt, én meg fizetek. Nagyon ritkán találkozunk, Kendra legfeljebb minden szökőévben egyszer jön ide, ha az anyja nem tudja máshogy megoldani az elhelyezését. Ennyi. Most sem marad sokáig. Lexi még mindig nem tudta elhinni ezt az egészet. Nem lehet igaz, hogy így beszélgetnek erről! – Akármeddig marad is, itt van, és te nem is szóltál róla nekem! – Nem kötelességed gondoskodni róla, ha ez az, ami miatt aggódsz. Nem várom el tőled, hogy foglalkozz vele. Én majd mindent elintézek. Lexi szerette volna alaposan megrázni a férfit. Kár, hogy ehhez nem volt elég magas. – Itt most nem erről van szó! Nem csak az a baj, hogy nem szóltál, hogy jön! Arról sem tájékoztattál, hogy egyáltalán létezik! – Mert semmi közöd hozzá. Au! Ez fájt. Lexi szinte érezte a súlyos csapást a gyomra tájékán, de most nem ért rá a sebeit nyalogatni.
– A jelek szerint nagyon is van közöm hozzá, mert most is ott ül a tévészobában, a kanapén. – Jó, igazad van – adta meg magát Cruz. – Tényleg szólnom kellett volna, hogy van egy lányom, és idejön. Van még valami? Millió dolog lett volna, amiről ennek kapcsán szót kellett volna még ejteniük, de azok mind várhattak. Lexi elengedte a férfi zakóját, és tehetetlenül az ég felé emelte a kezét. Cruz pedig sarkon fordult és elhagyta a garázst. Miközben ott állt, égnek emelt kézzel, Lexi azt kívánta, bár ne hasonlítana Cruz ennyire az ő apjára. Jed Titan is pont ilyen volt. Fütyült a gyerekeire, egészen addig, míg elég idősek nem lettek hozzá, hogy hasznukat vegye. Kendra is csak púp volt Cruz hátán. Talán megegyezett a kislány anyjával, de Kendrával magával biztosan nem. Minden gyerek apát szeretne… Vajon hogy tud Kendra megbirkózni a ténnyel, hogy az apja csöppet sem érdeklődik iránta? Lexi kinyitotta a mélyhűtőt, és körülnézett a dobozok között. – Van rák – jegyezte meg. – Ha gondolod, főzhetek hozzá rizst. – Nem, kösz – vakkantotta oda Kendra, aki a pulton ült és a lábát lógázta. – De nincs más, csak ezek a mélyhűtött vacakok. Vagy megehetjük a tegnapi maradékot. – Roppant csábítóan hangzik, de köszi, inkább arról is lemondok. Lexi ingerülten becsapta a hűtőajtót. Nagyon össze kellett szednie magát, hogy toporzékolni ne kezdjen. Kínos volt az egész helyzet, és a lány a kisujját sem mozdította, hogy megkönnyítse a dolgát. És ami a legrosszabb: Cruz a háztartási alkalmazottaknak sem szólt a lánya érkezéséről, úgyhogy nem volt elég étel a házban. – Márpedig enned kell valamit! – jelentette ki Lexi. Kendra hátradobta a haját a válla fölött. – Nahát. Maga egész más, mint apám többi nője. Tudja, hol a konyha, mi több, azzal is tisztában van, hogy a gyerekek enni szoktak. Igazán figyelemreméltó. Apám rájött már, hogy magának agya is van? Lexi nekidőlt a konyhaszekrénynek, és elszámolt tízig. Tudta, hogy nem szabad felhúznia magát. Ez a szegény kislány csak azért ilyen elviselhetetlen, mert maga is szenved. Fáj neki, hogy az apja fütyül rá. Mintegy végszóra Cruz lépett a konyhába, mire Kendra azonnal lecsapott a férfira. – Hé! Tudtad, hogy az új csajod képes az önálló gondolkodásra? Hogy hozhattál haza egy ilyen nőt? A többiek olyan megbízhatóan üresfejűek voltak. – Nem lenne baj, ha kicsit visszavennél, Kendra – szólt rá a bakfisra Lexi. – A te korodban keveseknek áll jól a szarkazmus. Nagyon erőltetett, tudod? Kendra arca szoborszerűvé változott. Lecsusszant a pult tetejéről. – Kettőnk közül nem én vagyok az, aki bármit is erőltetni akar. Felejtse el a vacsorát, rendelek magamnak pizzát. Apa, van egy húszasod? Cruz odaadott neki egy bankjegyet. – Köszi. Hát akkor jó enyelgést a szerelmes galambpárnak!
Azzal Kendra sarkon fordult. – Várj! – szólt utána Lexi. – Nem mehetsz el csak így! Cruz és Kendra összenéztek. Lerítt róluk, hogy fogalmuk sincs, miről beszél a lány. – Miért ne mehetne fel a szobájába? – kérdezte meg Cruz. – Mindent megbeszéltünk. – Dehogyis beszéltünk meg mindent! Hiszen Kendra még gyerek! Mi van a házi feladatával? És fogalmunk sincs róla, mit tervez erre a hétre. Kendra a szemét forgatta. – Ne izguljon már ennyire! Tudok vigyázni magamra, higgye el. – Még csak tizenöt éves vagy. – A gyerekek ma már gyorsabban érnek. Apa, mondd meg neki! – Tényleg jól elvan egyedül – vont vállat Cruz. – Amikor itt van, nem ütjük az orrunkat egymás dolgába. – Ezt nem mondhatod komolyan! – fakadt ki Lexi. – Egy gyereknek szabályokra és korlátokra van szüksége! – Csak nem képzeli, hogy hajlandó vagyok betartani az ostoba szabályait? – fakadt ki a kamasz lány. – És egyáltalán, mi a fenét buzog itt? Mit törődik velem? Maga csak egy apám ezer nője közül, és semmi értelme, hogy anyáskodni kezdjen felettem, mert úgysem látjuk többé egymást. Mire legközelebb idejövök, maga már rég nem lesz itt. Talált, süllyedt. Kendrának tökéletesen igaza volt. Lexi valóban csupán átmenetileg állomásozik Cruznál. De most egyáltalán nem róla van szó. – Ez itt nem szálloda, hanem apád háza – szögezte le ellentmondást nem tűrően. Kendra egészen közel hajolt hozzá, és odasúgta neki, mintha valami titkot közölne: – Ő valójában nem is az apám. Hanem csak a spermadonor. Azért hívom apának, mert így egyszerűbb. De nincs köztünk semmi, ami hasonlítana az apa-gyerek kapcsolatra. Szóval igazán kedves magától, hogy próbálkozik, de kár a gőzért. Jól megvagyunk így, ahogy vagyunk. Lexi szíve majd megszakadt. Teljesen átérezte a kamasz lány mérhetetlen fájdalmát, amit ezzel a nemtörődöm, tüskés viselkedéssel igyekezett leplezni. – Figyelj, Kendra, tisztában vagyok vele, hogy nem könnyű neked – kezdte, ám a lány rá sem hederített. Kinyitotta a hűtőt, kivett egy palack ásványvizet, és elindult kifelé. – Tudja, mit a legnehezebb elviselnem? – érdeklődött gúnyosan. – Magát. Most sajnálom csak igazán, hogy ez nem egy szálloda, és maga nem egy alkalmazott. Mert akkor kirúgatnám, afelől ne legyenek kétségei. Azzal eltűnt. Lexi kétségbeesetten pillantott Cruzra. – És most mi lesz? Komolyan gondolod, hogy ezzel lezárhatjuk ezt a témát? – Én megmondtam neked, hogy ne avatkozz bele. Máskor is kerültünk már ilyen helyzetbe, és máskor is megoldottuk. – Mint a történtekből kitűnik, nem a lehető legjobban oldottátok meg. – Lexi úgy nézett a férfira, mint egy marslakóra. Hogyhogy nem érti? Hogyhogy nem látja be, mekkora hibát követ el? – Cruz, Kendra még gyerek. A te gyereked. Felelősséggel tartozol érte.
– Igen. És eleget is teszek az apai kötelességemnek minden hónapban, amikor utasítom a könyvelőmet, hogy utalja át a megfelelő összeget Kendra anyjának. Biztosíthatlak, hogy Kendrának megvan mindene. – Tévedsz. Apja például nincs neki. A férfi megrándult, mintha ostorral vágtak volna végig rajta. – Nekem sem volt szükségem apára, és neki sincs. Jól megvan nélkülem. – Hát hogyne… Egy utolsó senkinek érzi magát. Hiszen se nekem, se senki másnak nem beszéltél róla. Nincs étel a házban, nem gondoskodtál róla, hogy legyen mit vacsoráznia. Egyáltalán, hogy jut el az iskolába? – Fogalmam sincs. Azt az anyja intézi. – Neked kellene intézned. – Lexi fel nem foghatta, miért nem éri ezt fel ésszel Cruz. Hát egyáltalán nem kötődik a gyerekéhez? – Tényleg nem érzel semmit, amikor a közeledben van? – De igen. Ellenállhatatlan késztetést a menekülésre. – Cruz elindult kifelé a konyhából, de a küszöbről visszafordult. – Túl sok energiát fektetsz ebbe a dologba, teljesen feleslegesen. Kendra csak pár hétig lesz itt, utána hazamegy. Tégy úgy, mintha itt sem lenne. – De hiszen a lányod! – ismételte görcsösen Lexi, mintha abban reménykedne, hogy ha elégszer mondja, az üzenet végül eljut Cruzhoz. – Miért mondogatod ezt folyton? – Mert észre kell venned, hogy Kendra érző emberi lény! Miért tökélted el ilyen szilárdul, hogy hamisítatlan seggfej módra fogsz bánni vele? A férfi pillantása elsötétült. – Talán mert hamisítatlan seggfej vagyok – vetette oda, majd távozott. Lexi egyedül maradt a konyha közepén. Te jó ég, mit művelt! Végképp elmérgesítette az egyébként sem valami rózsás helyzetet. Milyen ember az, aki aláír egy csekket, és azt hiszi, hogy ezzel letudta az apai feladatait? A tinédzser fiút, aki szabadult volna a felelősség terhétől, megértette. De Cruz időközben felnőtt férfi lett. Immár nem volt mentség a számára. Lexi pontosan tudta, milyen érzés, ha az embert észre sem veszi az apja. Jed Titan is folyton elfoglalt volt. Azok a percek, melyeket a lányának ajándékozott, valóságos ünnepek voltak a kis Lexi életében. Mondhatni ezekért a pillanatokért élt. És ma, felnőttként már tudta, hogy a szülők akkor is fontosak, ha a gyerek már elég idős ahhoz, hogy megoldja a problémáit. Lám, még ma is mindent megtett volna, hogy az apja szeretetét és elismerését kivívja. Skye lemondott a szerelemről is, csak hogy az apjuknak örömet szerezzen, Izzy pedig nap mint nap az életét kockáztatja, csak hogy Jednek és önmagának bebizonyítson valamit. Miért nem látja Cruz, mekkora fájdalmat okoz a tulajdon lányának?! Lexi kihúzta magát, és a férfi után masírozott. A dolgozószobájában találta meg: Cruz az íróasztalánál ült, és az ablakon át kifelé bámult, a sötétségbe. – Cruz… – kezdte. A férfi ránézett.
– Elárulnád, miért csapsz ekkora hűhót Kendra körül? Nem a te gyereked. – Ez igaz. De akkor is gyerek, nem pedig egy szobanövény. Nem dobhatsz oda neki egyszerűen egy pizzát! Attól még nem fogja nálad jól érezni magát. – Mostanáig mindig így volt, és nem lett belőle semmi baj. – A férfi felállt. – Párszor már előfordult, hogy néhány hétre rám bízta az anyja. Amikor kisebb volt, felvettem arra az időre egy gyerekcsőszt, hogy vigyázzon rá. De pár éve azt mondta, hogy erre most már nincs szükség, remekül elvan egyedül. Jön és megy, amikor akar, nem zavarja a köreimet, és én sem az övéit. És ez mindkettőnknek jó így. – Egyikőtöknek sem jó. Legfőképpen neki. Ő szenved ettől. Szeretne kötődni hozzád, szüksége van a szeretetedre, és te eltaszítod… – Lexi, itt most rólam és Kendráról van szó, nem pedig rólad és Jedről. – Minden gyereknek ugyanarra van szüksége. – Ez nem igaz. Nekem nem volt szükségem apámra. El sem tudom mondani, mennyivel szebb és könnyebb lett az életem, mihelyt eltűnt a színről. – De te nem vered Kendrát, és az anyját sem! Lexi eltöprengett. Lehet, hogy Cruz apja a magyarázat mindenre? Talán a férfi azért nem akar kapcsolatot kiépíteni a lányával, nehogy Kendra is csalódjon benne, úgy, ahogyan ő csalódott a saját apjában? – Ő csak annyit akar tőled, hogy szeresd – folytatta szelíden. – Hogy szerethetném? Alig ismerem. Te pedig egyáltalán nem ismered, úgyhogy ne szólj ebbe bele, légy szíves! – Nem tudom megállni, ne haragudj. Nem tudom elnézni, ahogy… – Nem nem tudod, hanem nem akarod! – helyesbített a férfi. – Mert te mindent jobban tudsz, és mindent meg akarsz változtatni. Csakhogy tudod mit? Ez nem a te házad, nem a te gyereked, és nem a te ügyed! Úgyhogy maradj ki belőle, az ördögbe is! Ha kiabált volna, Lexi visszaüvölt, és kiadja magából a dühét. Csakhogy a férfi hangja egészen nyugodt volt. Már-már természetellenesen nyugodt. Lexi tudta, hogy nem győzhet. Ma este még nem. És mivel ebben a pillanatban Kendra sokkal fontosabb volt, mint Cruz, sarkon fordult és kisétált a dolgozószobából, fel az emeletre. Kendra szobája az utolsó volt balról. A helyiség nem volt nagy, de azért otthonosnak tűnt. Volt egy franciaágy az egyik falnál, és egy asztal az ablak előtt. A fiatal lány ott ült, és a laptopján pötyögött valamit. Közben zenét hallgatott az iPodján. C. C. az ágyon aludt. Lexi bekopogott a félig nyitott ajtón. – Szia! Berendezkedtél már? – Aha. – Kendra arra sem vette a fáradságot, hogy felpillantson. – Mit szólnál hozzá, ha bemennénk a városba, és hoznánk magunknak valami vacsit? Tudok egy remek hamburgerezőt. Kendra sóhajtott egy nagyot, aztán kihúzta a füléből a fülhallgatót. – Igazán kedves magától, hogy próbálkozik – mondta elnéző mosollyal. – Értékelem, de tényleg. A helyzet azonban az, hogy jól vagyok. Eszemben sincs kötődni senkihez, legfőképpen nem apám számos barátnőjének egyikéhez, aki pár hét múlva úgyis
eltűnik a süllyesztőben. Mert ugye legközelebb nem lesz már itt? Vagy mégis? Ez valami komoly maguk között? Lexi megrázta a fejét. Nem volt szíve becsapni az egyébként is csalódott tinit. – Gondoltam. Akkor most menjen, és játszadozzon csak tovább apámmal. Ígérem, távol tartom magam mindkettejüktől. Pár hét, és eltűnök, nem kell tovább kerülgetniük engem. Azt is elfelejthetik, hogy valaha itt jártam. Hát nem nagyszerű? A kamasz lány visszadugta a fülhallgatót, de aztán mégis felnézett. – Ja, igen, időközben megrendeltem a pizzámat. Megtenné, hogy kinyitja az ajtót a futárnak? Köszönöm. Fél tízkor Cruz már a harmadik pohár whiskyjénél tartott. Pedig nem az volt a cél, hogy berúgjon, egyszerűen csak szerette volna egy kicsit eltompítani az érzékeit. A múlt azonban már betolakodott az agyába, és egyszerűen nem tudta elhessegetni a fájó emlékeket. Még csak le sem kellett hunynia a szemét, hogy maga előtt lássa az apját, amint az anyját ütlegeli. Juanita kis termetű asszony volt, ám ez nem akadályozta meg a férjét abban, hogy addig verje, míg csak a földre nem rogy, és kegyelemért nem könyörög. Cruz úgy érezte, soha életében nem fogja tudni elfelejteni, sem azt a hangot, ahogy az apja ökle puffant az anyja puha testén, sem az asszony fájdalmas kiáltásait. – Mondd már! Mondd, hogy szeretsz! – üvöltötte az apja. – Nem hallom! Hangosabban! És az anyja mondta. Annyiszor és olyan hangosan, ahogyan csak a férje követelte. Végül amikor szent esküvéssel megfogadta, hogy élete végéig szeretni fogja, a férfi elcsörtetett. Cruz tisztán emlékezett a csöndre, ami ezután következett. Az anyja szinte levegőt venni sem mert, míg csak meg nem hallotta, hogy felbőg a kocsi motorja. Ez volt a legbiztosabb jele annak, hogy a vihar elmúlt, s most egy ideig biztonságban vannak. A rémült Cruz ilyenkor összekuporodva várakozott a szobájában vagy a folyosón, addig nem moccant, míg az anyja nehézkesen fel nem tápászkodott. Az asszony mindig megpróbálta megnyugtatni ilyenkor, és azt mondta, hogy jól van, akkor is, ha csontja törött, vagy véres volt az arca. De a férje nem csupán a csontját és a húsát törte össze ilyenkor, hanem a szívét, az önbecsülését és az akaratát is. Újra és újra. Az utolsó verés különösen élénken élt Cruz emlékezetében. Ekkor már tizenkét éves volt, elég idős ahhoz, hogy feltámadjon benne a düh, és megpróbálja megvédeni az anyját. Akkorát kapott az arcába, hogy nekirepült a falnak, és percekre elhomályosult a látása. – Ha ezt még egyszer megpróbálod, kölyök, kibelezem anyádat! Ki én, istenemre mondom! – ordította az apja, és onnantól megint csak az ökölcsapások zuhogása hallatszott, meg az anyja zokogása, ahogy mindkettejüknek kegyelemért könyörög. Cruz akkor esküdött meg, hogy ezt nem tűri tovább. Ekkor jelentkezett a helyi bandafőnöknél, hogy pénzt akar keresni. És gyorsan meg is kereste a pisztoly árát, amit aztán nem habozott az apja hátához szorítani. Tudta, hogy nem kellene ennek így lennie. Tudta, hogy vannak apák, akik szívből
szeretik a gyerekeiket. Manny, a társa is ilyen apa volt. Imádta a srácait, és azok is őt. Közös programokat szervezett a család, meccsre jártak, kempingezni, vagy egyszerűen csak összebújtak a kanapén, és tévéztek. Ha a gyerekek megsérültek, vagy megijedtek, rohantak az apjukhoz, tőle vártak gyógyírt, vigasztalást. Az fel sem merült bennük, hogy félniük kellene Mannytől. Cruz azonban pontosan tudta, milyen érzés félni az apjától. Ismerte a rettegés lassan lopakodó sötét árnyát, és a késként a húsába vágó bizonyosságot. Tudta, mit jelent, ha az ember levegőt sem mer venni, nehogy észrevegyék. Tudott úgy tenni, mintha nem látná az anyja kék foltjait és véraláfutásait. És azt is tudta, hogy ő sajnos az apjára ütött. Kendra kiskorában csupán egyszer vigyázott a lányára, aki folyamatosan, szünet nélkül üvöltött egész délután. Cruz bármit megtett volna, hogy vége legyen a ricsajnak. A legszívesebben úgy istenigazából megrázta volna az átkozott kölyköt, szerencsére azonban uralkodott magán, és inkább kiment a szobából. Kinn várta meg, hogy az anyja visszajöjjön. Érezte magában a haragot és az erőt, érezte, hogy akár komoly sérüléseket is okozhatott volna a kislánynak. Ekkor döntötte el, hogy okosabb, ha távol tartja magát tőle. Mindenkinek jobb így, de különösen Kendrának. Cruz éjfél utánig a dolgozószobájában maradt, csak utána ment fel az emeletre. A hálószobában sötét volt már, de amikor kinyitotta az ajtót, annyit azért látott, hogy Lexi az ágyban fekszik, a saját oldalán. Ha nem aludt, akkor ügyesen tettette, mert meg sem rezdült. Cruz továbbsétált a folyosón, Kendra szobájáig. Az ő ajtaja is csukva volt, ám a férfi benyitott, halkan, kopogás nélkül. A lány az ágy közepén feküdt összegömbölyödve. Bár napközben kemény volt, határozott és szinte felnőtt, most, alvás közben olyan ártatlan volt az arca, mint egy kisbabának. C. C. ott feküdt Kendrához simulva, ő is az igazak álmát aludta. Cruz sokáig nézte a lányát, és közben azon morfondírozott, hogy vajon mit örökölt tőle. Sokkal jobb érzés volt ezen töprengeni, mint azon, hogy vajon ő mit örökölt az apjától. Aztán feljebb húzta a kamasz lányon a takarót, és kisétált. Ma éjjel őrködni akart, vigyázni erre a két lányra, akikkel egy fedél alatt kényszerült élni. Lehet, hogy egyiküknek sincs szüksége rá, sőt, ez nagyon valószínű. De ő akkor is ébren marad, és őrködni fog. A biztonság kedvéért. – Most hülyéskedik, vagy mi? – méltatlankodott Kendra a konyhában. – Vagy az éjjel elolvasta a Hogyan legyek jó háziasszony és jó anya? című önsegítő baromságot? Lexi úgy tett, mintha meg sem hallotta volna a gúnyos kérdést, és letett két szelet még gőzölgő pirítóst egy tányérra. – Nincs müzlink – jelentette ki. – És mivel fogalmam sem volt róla, szereted-e a tojást, és ha igen, hogyan, csak ezt tudtam kitalálni reggelire. Kérsz rá vajat? Esetleg lekvárt, mogyoróvajat?
– Sosem reggelizem – tájékoztatta Kendra. – A reggeli csak fölösleges kalória. – Azt mondják, aki nem reggelizik, az egész nap rosszkedvű lesz, és erre te vagy a legjobb bizonyíték. Különben minél gyorsabban megeszed, annál gyorsabban mehetsz. Kendra néhány szitokszót mormolt, aztán ledobta a hátizsákját a földre, lehuppant a legközelebbi székre, és maga elé húzta a tányért. – Tejet kérsz? – érdeklődött Lexi, aki igyekezett nem kimutatni az örömét, amikor Kendra mégiscsak enni kezdte az egyik pirítóst. – Inkább kávét. Isznak a kamaszok kávét? Lexi kamaszkorában még biztosan nem ittak, de nem akart ilyen apróságokon fennakadni, így töltött Kendrának egy csészével, és átnyújtotta neki. – Hogy jutsz el a suliba? – Az iskolabusszal. – Itt jár a buszod? – Nem, ez egy másik busz. De megy az én sulimhoz is, igen. Tudja, a gazdag gyerekeknek is szükségük van fuvarra. – A hely, ahol laksz, ugyanabba az iskolai körzetbe tartozik, mint apád lakhelye? – Igen. Alig három mérföldnyire lakunk innen. Apám nem is mondta? – Nyilvánvalóan nem. Lexi elég sokáig nem tért magához attól az újságtól, hogy Kendra gyaloglásnyi távolságra lakik az otthonától, Cruz ennek ellenére nem tesz lépéseket annak érdekében, hogy kapcsolatot építsen ki vele. Kendra a faliórára nézett és feljajdult. – A francba! Még a végén elkések! – Azzal eltolta a tányért, felugrott, felkapta a hátizsákját, és megindult az ajtó felé. – Viszlát délután! Lexi magának is töltött egy csésze kávét, és elgondolkodott azon, vajon hogyan tudná ezt a dolgot rendbe hozni. Bár nem az ő gondja volt, de nem tudta elnézni, ami itt történik. Kendrának és Cruznak igenis szükségük van egymásra, csak még nem tudnak róla. Ugyanezen a napon délután két óra tájban Cruz meglátogatta Lexit az irodájában. A lány hiába próbált úgy tenni, mintha semmit sem jelentene számára ez a látogatás, a hormonjai a szokásos örömtáncot járták, amikor megpillantotta. Ez csak kémia… Puszta testiség, gondolta, miközben felállt és megkerülte az asztalt. Cruz most is remekül nézett ki, ahogy méretre szabott öltönyében, határozott léptekkel átvágott az irodán. Vajon azért jött, hogy bocsánatot kérjen a tegnap estéért? Talán mostanra felfogta, milyen fontos kapcsolatot kiépítenie a lányával? Lexi egyáltalán nem tartotta valószínűnek, és igaza is lett. – Mondanom kell valamit – kezdte a férfi szokatlanul komoran. – Azt hiszem, jobb lenne, ha leülnél. Páni félelem söpörte el a kellemes izgalmat, amely Lexit mostanáig hevítette. – Nem, nem akarok leülni – mondta. – Mi történt? A férfi megfogta a kezét, és a szemébe nézett. Lexit még inkább hatalmába kerítette a rettegés.
– Az ég szerelmére, Cruz! Mi van? Baja esett valakinek? – Nem. Mindenki jól van. Csak sikerült végre kiderítenem, miért pikkel rátok Garth Duncan. – Halljuk, miért? Talán egyszer elcsakliztam az orra elől egy jó parkolóhelyet a városban, ezért akart bosszút állni rajtam? – Nem csak rajtad, az egész családodon. – Rébuszokban beszélsz, Cruz! Mondd már, mi van?! A férfi még erősebben megszorította a kezét. – Garth a féltestvéretek, Lexi. Apátok házasságon kívül született fia.
11. Lexi még egy teljes nappal később is a hír hatása alatt állt. Minden gondolata a körül a titok körül forgott, amelyről Cruz rántotta le a leplet. Nem értette ezt az egészet. Miért kellett Garthnak törvénytelen gyerekként felnőnie? Miért nem ismerte el sajátjának az apja? Hiszen rég véget ért már a 19. század, a házasságon kívül született gyerekek immár nincsenek megbélyegezve. És egyáltalán: miért nem vette Jed feleségül a fia anyját? Lexi nyugtalanul járkált fel-alá Cruz nappalijában, ahol a húgait várta. Előző este telefonon találkozóra hívta őket, és mindketten igent mondtak. Izzynek szerencsére jó ideig nem kellett visszamennie a munkahelyére. Annak is megvannak ugyanis az előnyei, ha az ember éjt nappallá téve dolgozik egy fúrótornyon. Mert ha viszont egyszer elszabadul onnan, akkor hosszabb szabadságot kap, és nem kell már hétfőn visszatérnie. Ahogy ellépdelt a dohányzóasztal mellett, a pillantása a vékony dossziéra esett, melyben Cruz a bizonyítékot tartotta. A kérdéses dokumentum egy levél volt, melyben Jed arra utasította a család ügyvédjét, hogy hozzon létre egy pénzalapot a törvénytelen fia számára. Lexi nem szándékozott megkérdezni Cruztól, hogy jutott hozzá az irathoz. Néhány perccel később megérkeztek a húgai. Izzy fehér vászonnadrágot és trikót viselt. Ártatlan megjelenésére alaposan rácáfolt vad sörénye, mely Kendra frizurájára emlékeztette Lexit, és erről eszébe jutott, hogy a kamasz lány bizonyára hamarosan hazajön az iskolából. Skye gyönyörű és elegáns volt, mint mindig: sötétkék kosztüm és piros magas sarkú cipő volt rajta. A két ifjabb Titan lány kedvtelve nézett szét a nappaliban. – Csinos házikó! – füttyentett elismerően Izzy. – Azt hiszem, egy szép napon nekem is egy gazdag pasi mellett kellene kikötnöm. – Még hogy te kiköss valaki mellett! – sóhajtott Skye. – Isten ments, hogy találj valakit, aki másnap még ott van melletted, és hajlandó törődni veled! – Nincs szükségem olyan pasira, aki vigyázni akar rám, nővérkém – vágott vissza Izzy. – Én nem apukát keresek. Lexi ránézett. – Miért veszekedtek? Mi történt? – Lefeküdtem egy pasival, és Skye most dühös rám – magyarázta Izzy. – Rajtakapták a férfivécében annak az ügyvédi irodának az egyik fiatal alkalmazottjával, amelyik az alapítványom jogi ügyeit intézi. Lexi elhúzta az orrát. – Mondd, hogy állva csináltátok, mert különben… Fúj! Izzy elvigyorodott. – Naná hogy állva! Csak nem képzeled, hogy lefekszem arra a padlóra? – Skye-ra
pillantott. – Különben meg te cipeltél magaddal arra az ebédre, ahol ott volt az ügyvéded meg ez a cuki kollégája. – Nem a kollégája, hanem az alkalmazottja, ha érted, mire gondolok. És azért vittelek magammal, mert megemlítetted, hogy érdekel az alapítványi munka. Izzy ledobta magát a kanapéra és kinyújtózott. – Mi meg ügyvédbojtárt és szexi vádlottat játszottunk a férfivécében. Nem értem, mi ezzel a baj, ha egyszer mindketten élveztük. – Szerencsére nem vádlott vagy, csupán vétkesen könnyelmű és a velejéig romlott. Izzy arcán csöppnyi megbánás sem látszott. – Hát nem érdekes, milyen tisztán tud beszélni összeszorított foggal is? Rendes körülmények között Lexi szívesen beszállt volna a szurkálódásba, de ma nemigen volt kedve az ilyesmihez. – Nem ezért hívtalak ide benneteket – zárta rövidre a témát. – Valami igazán fontosat kell megbeszélnünk. – Ez komolyan hangzik – mondta Izzy, és engedelmesen felült. – Jól vagy, ugye? – Jól. Skye a kanapé másik végére telepedett le. – Mi az, Lexi, mi a gond? – Mondanom kell valamit, amit tulajdonképpen már rég el kellett volna árulnom nektek, csak féltem. – Az ajkába harapott. – Attól féltem, hogy apa fülébe jut, és akkor… akkor minden megváltozik. Leült egy puffra, melyet előzőleg a kanapé elé húzott, és összefonta a karját a melle előtt. – Néhány évvel ezelőtt a pénzügyi tanácsadóm megkeresett egy ajánlattal. Egy befektető szép összeget akart beruházni a vállalkozásomba. Azt mondta, hisz bennem, és szeretne lehetőséget adni nekem, a feltételei pedig egészen káprázatosak voltak. Nem akart tulajdonrészt, csupán nagyon tisztességes kamatot a pénzéért cserébe. Így aztán elfogadtam a kölcsönt, ebből vásároltam meg a szépségszalonom teljes épületét, és ennek a segítségével hajtottam végre a bővítést és modernizálást. Izzy odahajolt hozzá. – Ezzel nem tettél semmi rosszat, Lexi. Kölcsönt felvenni nem tartozik a főbenjáró bűnök közé. – Ez igaz. De a butaság már igen – mutatott rá a lány. – A kölcsönnek ugyanis volt két hátulütője. Az egyik, hogy a tőkét három héten belül vissza kell fizetnem, amennyiben a befektető kéri. A másik, hogy a befektető titokban akarta tartani a kilétét. Ennek ellenére vállaltam a kockázatot, részint mert tényleg nagyon kedvező volt a kamat, részint mert nem tudtam elképzelni, hogy valaki, aki először támogat, később ki akarja húzni a lábam alól a talajt. Skye arcán aggódó kifejezés jelent meg. – Visszakérte a pénzt, mi? Pénzre van szükséged? Mennyit adjak? Skye-nak volt pénze, az anyja rá hagyta ugyanis minden vagyonát. Senki sem tudta, vajon tényleg ki akarta-e zárni kisebbik lányát az örökségből, vagy egyszerűen csak
nem volt módja rá, hogy Izzy születését követően módosítsa a végrendeletét. Skye mindenesetre a fele pénzt letétbe helyezte a húga számára, a másik feléből pedig létrehozta az alapítványát. Megélhetésre elég volt neki az az összeg, amely a férjéről rámaradt. Bár Ray a vagyona nagyobb részét az első házasságából született gyerekeire hagyta, Skye-nak is bőven jutott belőle. Annyit örökölt, hogy élete végéig kényelmesen élhetett volna belőle. – Nem, már nincs szükségem pénzre – rázta a fejét Lexi. – Bár egy darabig elég rosszul állt a szénám, végül sikerült kölcsönt felvennem, és kifizetnem a titokzatos befektetőt. – A Cruzzal kötött megállapodásáról nem akart beszélni a testvéreinek, nem szerette volna tovább bonyolítani ezt az egyébként is zavaros ügyet. – Szóval nem emiatt hívtalak ide benneteket – mondta, és vett egy nagy levegőt. – Hanem mert a befektető nem véletlenül kérte vissza a kölcsönösszeget. Már a legelején is azt éreztem, hogy ennek az egésznek kifejezetten bosszúszaga van. Hogy eleve csak azért kaptam a kölcsönt, mert az illető tönkre akart tenni. Ezért megkértem Cruzt, hogy derítse ki, ki is az én titokzatos befektetőm. Izzy és Skye összenéztek. – Csak nem apa volt az? – kérdezte Skye. – Nem. Garth Duncan. Izzy értetlenkedve rázta meg a fejét. – Az a gazdag pasas? De hisz nem is ismered! Miért akarna neked rosszat? Skye rábámult a nővérére. – Ugye már akkor tudtad, hogy ő tette ezt veled, amikor megkérdezted tőlem, hogy ismerem-e. Lexi bólintott. – És mit tudsz az indítékairól? – Mindent. – Lexi szerette volna ezt kíméletesen a húgai tudomására hozni, de nem tudta, hogyan. – A helyzet az, hogy Garth apánk törvénytelen fia. Van egy levélmásolatom apától, melyben utasítja az ügyvédjét, helyezzen letétbe a vagyonából egy komoly összeget Garth támogatására. Nyilvánvalóan úgy állapodott meg Garth anyjával, hogy anyagilag számíthatnak rá, de hivatalosan nem ismeri el a fiút. – Lexi az asztalon heverő mappára bökött. – Ott van a levél, ha valakit érdekel. Nem éppen egy DNS-teszt, de azért elég meggyőző. Apa garantáltan nem adna egy centet sem egy idegennek. Izzy felugrott a helyéről. – Micsoda hülyeség ez?! Kit érdekel ma már egy házasságon kívül született gyerek? Mennyi idős is ez a Garth? Kábé a harmincas évei elején járhat, ugye? – Igen. – Ezek szerint apa akkor folytatott viszonyt Garth anyjával, amikor még nem is volt nős. Miért olyan nagy ügy, hogy gyerekük született? És különben is, mi baja ennek a Garthnak veled? – Fogalmam sincs, de a jelek szerint akkor is utazik rám. Sőt, az sem biztos, hogy csak rám.
Skye elkomorodott. – Ezt miért mondod? – Bizonyítani persze semmit sem tudok, de azért elég furcsa dolgok történtek mostanában apa és a cég háza táján. Ott van például az a lódopping ügy. Te is tudod, hogy apa sosem csinálna ilyet. Sőt, saját kezűleg fojtaná meg azt, aki mindenféle kétes szereket ad a drágalátos lovainak, veszélyeztetve ezzel az egészségüket. – No és a vádemelés a cég vezetői ellen bennfentes kereskedelem miatt! – kapott a fejéhez Izzy. – Ez is az ő műve, igaz? Micsoda alattomos gazember! Miért nem áll elénk, és mondja meg nyíltan, mi baja velünk? Lexi nem tudta a választ, ám abban biztos volt, hogy Garth terve kész, és valószínűleg valamennyiüket a romlásba akarja taszítani. Skye megköszörülte a torkát. – Nekem is vannak gondjaim mostanában. Az alapítvány ellen több vizsgálat is indult, pénzmosással gyanúsítanak. – Hogy mi? – nyögött fel Izzy. – Uramisten! Ez most komoly? – képedt el Lexi is. – Sajnos igen. Eddig is furcsállottam a dolgot, de most, hogy említetted ezt a Garthügyet… Az alapítványom főleg szegény sorsú gyerekeknek ad enni. Mégis milyen ember lehet az, aki egy ilyen célt nem támogat? – Garth Duncan – mormolta sötéten Izzy. – Figyeljetek, ezt nem hagyhatjuk! Ki kell találnunk valamit. Azt javaslom, menjünk el hozzá, és szembesítsük mindazzal, amire rájöttünk. Talán vihetnénk magunkkal pár verőlegényt is, hogy ráijesszünk. – Túl sok filmet nézel – torkolta le a húgát Lexi. – Mire megyünk vele, ha összeveretjük? A végén még feljelent minket, és rács mögé kerülünk. Izzy egyetlen kézmozdulattal söpörte félre a nővére aggályait. – Ha ő piszkos trükkökhöz folyamodik, mi is megtehetjük, nem? – Nem – rázta a fejét Skye. – Nem teríthetjük ki ilyen korán a lapjainkat. Garth Duncan nem tudja, hogy lelepleztük, és ez helyzeti előnyt biztosít számunkra. Nem ártana begyűjteni az összes információt, mielőtt cselekvésre szánjuk rá magunkat. – Szerintem is ezt kellene tennünk – biccentett Lexi. – Cruz rajta marad az ügyön, és tovább vizsgálódik. Minél többet tudunk meg a fickóról, annál jobb. – Én is körbeszaglászom – tette hozzá Skye. – Persze diszkréten, nehogy a fülébe jusson a hír. – És én? – kérdezte csalódottan Izzy. – Én is szeretnék csinálni valamit. – Ne kerülj bajba, ennyi épp elég. Izzy felsóhajtott. – Mindig mindenből ki vagyok zárva. Pedig nem vagyok már kisgyerek. Felnőttem, ha nem vennétek észre. – Köldökpiercinget rakattál be magadnak – vetette közbe Skye. – Na és? Hogy jön ez ide? – Az ilyen ötletek általában nem érett és megfontolt személyiségek fejében fogannak meg.
– Tévedés. Nagyon is érett döntés volt. Aki nem felnőtt, nem is tudná elviselni azt a fájdalmat. Fogadjunk, hogy csak irigykedsz. Skye elmosolyodott. – A legkevésbé sem. – Lexinek meg tetoválása van – jelentette be Izzy. A nővére felvonta a szemöldökét. – Nincs is tetoválásom – csodálkozott. – Tudom, de valamivel muszáj volt elterelnem magamról Skye figyelmét – vigyorgott Izzy. – Te jó ég, mit csináljunk vele? – Skye fejcsóválva pillantott Lexire. – Reménykedjünk benne, hogy hamarosan benő a feje lágya. – Már rég benőtt. Felnőtt, érett nő vagyok – jelentette ki a legifjabb Titan lány, majd nyelvet öltött a nővéreire. Izzynek a bohóckodásával sikerült elérnie, hogy oldott és fesztelen lett a hangulat, s Lexi igen hálás volt ezért. De nem sokáig örülhetett ennek, mert a következő pillanatban nyílt az ajtó, és Kendra lépett be a házba, aki miután meglátta a három nőt, megtorpant. – Nem is tudtam, hogy apám a csoportos szex híve. És ha számít valamit a véleményem, szerintem ez elég undorító. Lexi felállt és a kamasz lányra mutatott. – Ő Kendra, Cruz lánya. – Akit az apja arra sem érdemesített, hogy beszéljen róla a menyasszonyának – tette hozzá gúnyosan a bakfis. – Szóval szegénynek nagy meglepetésben volt része. Izzy és Skye összenéztek, aztán a nővérükre pillantottak. Lexi mosolyogni próbált. – Ez igaz. Tényleg meglepődtem, de kellemesen. – No persze. Mert valóságos kis napsugár vagyok. Csupa derű és mosoly. Lexi odalépett Kendrához. – Bemutatom a húgaimat, Skye-t és Izzyt. – Ők a húgai? – Kendrát láthatóan lenyűgözte a hír. – Mindig is szerettem volna egy lánytestvért, de anya közölte, hogy szó sem lehet róla. Azt mondta, elég volt egyszer elhízni, még egyszer nem szeretne. Nem éppen a legrokonszenvesebb ok, amiért az ember nem akar második gyereket, gondolta Lexi, és eltöprengett, vajon milyen élete lehetett Kendra anyjának. Vajon férjhez ment? Vagy teljesen egyedül nevelte fel a lányát, és túlságosan nagy feladat lett volna számára egyedülállóként egy második gyerek? Cruz havonta kiállított csekkje persze nyilván sok mindenen átsegítette, de a férfi a dolog gyakorlati részéből teljesen kivonta magát, és áttestált a nőre minden felelősséget. Pontosan úgy, ahogy Jed tette Garthszal, villant az eszébe, ám aztán gyorsan félre is söpörte ezt a gondolatot. – Örülök, hogy megismerhetlek. – Skye is felállt, és odalépett Kendrához. – Nekem is van egy lányom, Erin, de ő még csak hétéves. Kendra rábámult Skye hajára.
– Ez az igazi hajszíne? – csodálkozott. – Mert ha nem, a fodrásza ugyancsak érti a dolgát. Nagyon nehéz egy igazinak látszó vörös árnyalatot elérni. Skye elmosolyodott. – Ez a természetes színe. Fiatalabb koromban gyűlöltem, de az elmúlt években sikerült megszeretnem. – Pedig így egyszínűen elég unalmas. Ráférne egy kis melír. – Na ne mondd! Izzy szólt közbe, aki időközben szintén felállt, és összefonta a karját a melle előtt. Kendra ránézett. – Szóval ez a módszered, mi? – folytatta gúnyosan Izzy. – Hogy azonnal sértegetni kezded az embereket. Mindjárt a legelején kihozod őket a sodrukból, és ezzel némi előnyre teszel szert, de elárulom, hogy így nehéz lesz megszerettetned magad másokkal. Kendra szeme résnyire szűkült. – Ha maga mondja… – Izzy, ne légy udvariatlan! – szólt rá a húgára Lexi. – Én? Én vagyok udvariatlan? Szerintem nem én vagyok négyünk közül az, aki nevelésre szorul. – Elég szomorú is lenne, tekintve, hogy állítólag már nem vagy gyerek. – Na jó. – Izzynek nyilvánvalóan elege lett. – Azt hiszem, jobb, ha én megyek is. – Várj még! – kérte Lexi. – Szóval akkor megegyeztünk? Egyelőre nem teszünk lépéseket a fickó ellen, csak gyűjtjük az információkat és figyelünk? – Pontosan – bólintott Skye. – Szerintem ez gyávaság – vélte Izzy –, de ha ti így akarjátok… Végtére is nektek van vesztenivalótok, úgy helyes, ha tiétek a döntő szó. Azzal intett és távozott. Valóban, Izzynek nincs sem üzlete, sem alapítványa, úgyhogy aligha kell félnie Garth Duncantől, gondolta Lexi, akit határozottan megnyugtatott ez a gondolat. – Felteszem, nem fognak beavatni abba, amiről szó van – jegyezte meg Kendra. – De ez nem is baj. Felőlem egészen nyugodtan beszélgethetnek virágnyelven továbbra is. Én addig készítek magamnak valami ebédet. – Nincs kedved lovagolni egyet? – kérdezte meg váratlanul Skye. Kendra rábámult. – Tessék? Lovaglást mondott? Úgy érti, egy igazi… – …lovon – fejezte be a mondatot Lexi. – Igen. Vannak lovaink. Kendra egy pillanatra valósággal átváltozott: a fölényes, utálatos prostiimitátorból csillogó szemű gyerek lett megint. Aztán hirtelen lehervadt az ajkáról a tétova mosoly. – Nem tudok lovagolni, úgyhogy köszönöm, nem. – Nem nehéz ám – biztosította Skye. – Erin biztosan szívesen megtanít. – Na persze. Alig várom, hogy egy hétéves taknyos parancsolgasson nekem. Lexi komolyan eltöprengett rajta, vajon mennyit lendítene a kettejük kapcsolatán Kendrával, ha sikerülne a kamasz lányt megismertetnie a lovakkal. És arra a
következtetésre jutott, hogy egy próbát mindenképpen megér a dolog. – Mit szólnátok hozzá, ha szombat reggel tennénk egy kísérletet? – Részemről rendben! – jelentette vidáman Skye. – És ha nem akarok menni? Lexi nevetett. – Akkor szkanderral döntjük el, hogy mi legyen. – Nem akarom ezt az egészet – nyafogott Kendra a kocsiban. – Gyűlölöm a lovakat. – Nem gyűlölheted őket, hiszen egyet sem ismersz közelebbről. – Lovagolni akkor is hülyeség. – Tegnap este azt mondtad, szívesen eljössz. – Hazudtam. Színtiszta udvariasságból. – Ez jó. Mióta vagy te udvarias? Kendra megvetően fújt egyet, és hátradőlt az ülésen. – Nem kényszeríthet! – Nem is akarlak kényszeríteni semmire. Ez nem büntetés, hanem öröm. Meglátod, remekül fogod érezni magad. – Maga fogja remekül érezni magát. Én meg szenvedni fogok. – Hát, ha így akarod… – Lexi hangja derűsen csengett. – Mindjárt ott vagyunk. Csak azért mondom, hátha már azon töprengsz, mikor érünk oda. – Nem töprengek azon. Letértek a főútról, és bekanyarodtak a széles, nyitott kovácsoltvas kapun, mely fölött ódon tábla hirdette a birtok nevét: Glory’s Gate. Kendra hirtelen megfeledkezett a sértődöttségéről, kíváncsian nyújtogatni kezdte a nyakát, és körülnézett. – Hallottam már erről a helyről – mondta izgatottan. – Állítólag hatalmas a birtok. – A legnagyobb működő ranchek egyike egész Texasban. – Vagyis maga nagyon gazdag. – Nem én, az apám. – De egy szép napon magukra száll majd a vagyona, nem? Szóval nem azért állt össze apámmal, mert a pénzére ácsingózik. – Azt hitted, azért? – A nők többnyire azért vannak vele. – Hát én nem. – Valójában persze igen, hiszen a megállapodásukban is a pénzről volt szó, de Lexi ezt nem kötötte a csitri orrára. Kendra kis ideig hallgatott. – Maga éppen apám esete – törte meg aztán ismét a csendet. – Tudom – mosolygott Lexi. – És ő? – vigyorgott rá vissza a kamasz lány. – Mondhatjuk, hogy ő meg a maga esete? – Többnyire igen. A kamasz lány felvihogott, aztán megint kibámult az ablakon. – Az ott a ház? Úgy néz ki, mint valami ötcsillagos szálloda. Szuper lehetett itt felnőni.
Lexi nem felelt. A gyerekkorában persze voltak szép időszakok is, meg kifejezetten kellemetlenek is. Mint mindenki másnak a gyerekkorában. Az istállóhoz hajtott, ahol Skye és Erin már vártak rájuk. Lexi leparkolt, aztán azonnal kiszállt, Kendra azonban nem sietett követni a példáját. – Már nem akarok lovagolni – jelentette ki, miután mégis kikászálódott a kocsiból. – Teljesen elment a kedvem tőle. – Félsz – szögezte le ellentmondást nem tűrően Lexi. – És hidd el, ez teljesen normális, viszont csupán egyetlen módja van annak, hogy legyőzd a félelmedet: ha mégis megpróbálod. – Maga azt sem tudja, mit beszél. – Tévedsz, nagyon is jól tudom. – Hát itt vagytok végre! – Erin odarohant hozzájuk és átölelte Lexit. Aztán rámosolygott Kendrára. – Szia! Mindjárt kilovagolunk. Én választottam lovat neked, egy kedves és nyugodt pacit, úgyhogy nem kell félned. Oliver a neve. Nem túl nagy, de a szája nagyon érzékeny, úgyhogy óvatosnak kell lenned a zablával. – Óvatosnak kell lennem? – értetlenkedett Kendra. – Hiszen kettőnk közül ő az, aki kárt tud tenni bennem. – Nem fog – szögezte le Erin. – Oliver nem olyan. Na, gyere! – És megfogta Kendra kezét. – Vagy mész, vagy húzunk – jegyezte meg noszogatás gyanánt Lexi. Kendra végül nagy grimaszolás után hajlandó volt a kislánnyal tartani. Skye ránézett a nővérére. – Gondolod, hogy az én lányom is ilyen elviselhetetlen lesz kamaszkorában? – sóhajtotta. – Ez szörnyű! Nem akarom, hogy Erin megváltozzon. – Igazából fogalmam sincs, mennyi múlik ebből a hormonokon, és mi az, ami nevelési hiányosságok következménye – vonogatta a vállát Lexi. – A legjobb, ha máris keresel magadnak néhány könyvet a Hogyan kerülhetem el, hogy a gyerekem rettenetes kamasz legyen? témában. – Jó ötlet. – Skye körbepillantott, hallja-e valaki őket, aztán halkan megjegyezte: – Kiderítettem, miért kezdődött vizsgálat az alapítványom ellen. Névtelen bejelentés érkezett az államügyészhez. A hivatalban sokaknak az a véleménye, hogy kreált ügyről van szó, ezért ejteni kellene a vádakat. – Ez jó hír. – Az államügyész azonban biztosra akar menni, és kiküld egy könyvvizsgálót. – És az baj? – Lexi el sem tudta képzelni a húgáról, hogy bármi illegálisat tegyen. – Nem azért baj, mert félek, hogy leleplez valamit, hanem mert addig sem tudjuk végezni a munkánkat. Rengeteg időt veszítünk, a pénzről már nem is beszélve, hiszen meg kellett bíznom egy másik ügyvédi irodát az alapítvány képviseletével. Az a jogász, aki nekünk dolgozik, polgári és nem büntetőjogi specialista. Márpedig minden egyes centet, amit erre költök, és minden percet, amit ezzel töltök, a nélkülöző családoktól veszem el. És a gondolat, hogy ezt valaki szántszándékkal teszi velem, velük, egyszerűen megőrjít. Hát tényleg nem érti ez az ember, hogy elsősorban nem velem
babrál ki, hanem a rászoruló kicsikkel? – Gondolom, elsősorban nem ez volt Garth célja, viszont nem is különösebben zavarja a dolog. Nem egy érzékeny típus. – Ennyire aljas senki sem lehet. – Látod, hogy mégis. Skye csöppet sem tűnt boldognak. – Próbálom kideríteni, pontosan honnan érkezett az a névtelen bejelentés. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy Garth, aki állítólag még rokonunk is, ilyet tett velünk. Ha akar tőlünk valamit, miért nem fordul hozzánk, és mondja el őszintén, mi nyomja a szívét? Ez a kérdés már Lexiben is felmerült. – Az az érzésem, hogy meg akar büntetni minket – mondta lassan. – Persze nem ártana tudni, mi rosszat tettünk. A lányok közben visszajöttek a lovakkal. Erin hármat vezetett kantáron, Kendra csak a sajátját, de attól is olyan nagy távolságot tartott, amekkorát csak a futószár engedett. – Micsoda ostoba ötlet! – duzzogott. – A lovaglás gyerekeknek való. – Én is lovagolok – mutatott rá Skye. – Gyerekeknek és öregeknek – kontrázott Kendra. – Aha, értem. Megint nekiálltál sértegetni minket – állapította meg Skye, de csöppet sem tűnt dühösnek. – Ez a jól bevált módszered, hogy megvédd magad, de tájékoztatlak, hogy ha folyton ezt csinálod, senki sem fogja komolyan venni a szavaidat. Akarod, hogy megfogjam kicsit a kezed? Talán megnyugodnál… – Isten ments! – Kendra oldalt lépett. Lexinek uralkodnia kellett magán, hogy ki ne pukkadjon belőle a nevetés. Mindig is Skye-t tartotta a legilledelmesebbnek és a legkedvesebbnek a családban, de úgy látszik, ő is szolgálhatott meglepetésekkel. Erin átadta anyjának és nagynénjének két ló kantárját, aztán intett Kendrának, hogy kövesse. – A felszálláshoz segítségre lesz szükséged – magyarázta. – Vezesd a fellépőhöz, aztán kerüld meg, és a másik oldalon mássz fel! Kendra nem mozdult. – És akkor mi van, ha felszállás közben ő elsétál, én meg leesek? – Oliver nem tesz ilyet, nagyon jámbor jószág. De ha mégis ilyesmire vetemedne, és te leesnél, akkor szépen felállsz, és megpróbálod újra. Megmutatod neki és a világnak, hogy ki a főnök kettőtök közül. – Erin felnőttesen komoly arccal magyarázott. Azokat a szavakat idézte, amelyeket ő unalomig hallgatott kiskora óta. Elvégre ő is igazi Titan volt. Skye, bár hozzáment Rayhez, és talán szerette is, a nevét nem vette fel. – Gondolod, hogy érdekli a világot, ha összetörve fetrengek a koszban? – morogta Kendra. – A nyavalyába ezzel az egésszel! Erin zavartan pislogott. Lexi erre elengedte a kantárját, és odament Kendrához. – Megfogom Olivert, hogy ne léphessen arrébb. Gyere! Azt hittem, szeretnél
lovagolni. – Maga szerette volna, ha lovagolok – hangsúlyozta gúnyosan Kendra. – És ez nagy különbség. Erin felváltva nézett hol a nagynénjére, hol a kamasz lányra. – Nem kell félni – biztatta Kendrát. – Nem lesz semmi baj, meglátod! A bakfis kinyitotta ugyan a száját, de gyorsan be is csukta. Annyi esze azért volt, hogy ne förmedjen rá a kislányra a rokonai jelenlétében. Szépen felment a fellépőre, miközben Lexi Oliver kantárját fogta. A herélt alacsony termetű volt, és kifejezetten jóindulatú. Megérezte Kendra bizonytalanságát, mert egészen közel ment a fellépőhöz, és mozdulatlanul állt, miközben a kamasz lány habozva átemelte a lábát a nyereg fölött. – Jó – dicsérte Lexi. – Most pedig lökd el magad, és ülj a nyeregbe! Kendra követte az utasítást, aztán felvisított. – Jézusom, hiszen ez nagyon magas! Mindjárt leesek. – Kétségbeesetten kapaszkodott a nyeregkápába. – Én ezt nem akarom! – Már hogyne akarnád – vigasztalta Erin. – Hiszen a nehezén már túl vagy. Skye közben odalépett hozzájuk, és felsegítette a lányát a lovára. Erin könnyedén emelkedett a nyeregbe, és a két nő sem használta a fellépőt: bal lábukkal beleléptek a kengyelbe, elrugaszkodtak a talajtól, és a következő pillanatban már fent ültek. Kendra tágra nyílt szemmel, sápadtan nézte őket, de nem mondott semmit, amikor Erin átadta neki Oliver kantárát. – Ne húzgáld nagyon, mert felsérted a száját, és arra semmi szükség. Igazából csak gondolnod kell arra, hová akarsz menni, Oliver odavisz. – Csak nem azt állítod, hogy ez az ostoba jószág gondolatolvasó? – gúnyolódott Kendra. – Úristen, de magasan vagyok… Mi lesz, ha leesek, és ez a buta dög átgázol rajtam? – Oliver sosem lépne rád – vigasztalta a nagyobbik lányt Erin. – De az én lovam minden további nélkül megtaposna, ha tehetné. Tudod, ő elég temperamentumos jószág. Lexi és Skye összenéztek, a szemükben mosoly villant. Lexi odahajolt a húgához. – Klassz csaj a lányod – susogta. – Tudok róla. Erin elindult a lovaglóösvény felé, Kendra pedig, pontosabban inkább Oliver, követte. Miután távolabb értek a háztól, a két lány felzárkózott egymás mellé, és a Titan nővérek is egymás mellett lovagoltak, igaz, jó tíz méterrel lemaradva. – Te tudtál róla, hogy Cruznak van egy lánya? – tudakolta Skye. – Mert nekünk nem szóltál róla. – Nem, én sem tudtam. Cruz egyetlen szót sem vesztegetett rá. Hazamentem, és a kislány ott hevert a tévészobában, a kanapén. Így szereztem tudomást a létezéséről. Nincs igazi kapcsolata az apjával, alig találkoznak. Szóval azt hiszem, Kendra tüskés modora, elutasító viselkedése csak védekezésként szolgál. – Szegény kislány!
– Én is sajnálom. Mondtam Cruznak, hogy közelebb kellene kerülniük egymáshoz, de nem hallgat rám. Pedig Kendra a viselkedése ellenére nagyon helyes lány. Azt hiszem, ha Cruz csak egy kis lépést tenne feléje, jelentősen javulhatna a viszonyuk. – Rendszeresen találkoznak? – Nem. Csak ha valami szervezési probléma merül fel. Lexi pontosan tudta, milyen érzés, ha az emberrel nem törődik az apja. Pedig minden gyereknek kijár, hogy szeressék. Kendra sem mellőzést érdemelne. – Ha majd házasok lesztek, fokozatosan teremthetsz olyan helyzetet, hogy kénytelenek legyenek több időt eltölteni egymás társaságában. Például meghívhatod Kendrát akár minden hétvégén vacsorára. Ez egyáltalán nem valószínű, gondolta Lexi. Hiszen a házasságból nem lesz semmi. Szóval valószínűleg jobban tenné, ha nem ütné bele az orrát ezekbe a dolgokba. Hiszen kicsoda-micsoda ő, hogy beleavatkozzon Cruz életébe? Csupán egy álmenyasszony, nem több… – Cruznak milyen kapcsolata volt az apjával? – tudakolta Skye. – Nagyon feszült. Az apja bántalmazta őt és az édesanyját. Cruz kénytelen volt elüldözni a háztól, hogy nyugalomban élhessenek. – Akkor lehet, hogy attól fél, olyan apa lesz, mint az apja. – Nem, ez a veszély egyáltalán nem fenyeget. Cruz csöppet sem agresszív. – Lexi ugyan nem ismerte nagyon jól a férfit, de úgy érezte, arra már felfigyelt volna, ha Cruz személyiségének lenne egy sötét oldala. – Inkább nagyon is jó ember. – Te tudod ezt, de vajon ő is tudja? Lexi még sosem gondolkodott el ezen. – Egyáltalán hogy jut ilyesmi eszedbe? – csodálkozott. – Talán az anyasággal jön ez a fajta éleslátás? A szüléskor aktiválódik a nők agyában egy szenzor, vagy mi? Skye nevetett. – Nem hiszem, hogy a szüléshez van köze. Mindig is én voltam az anyáskodó, gondoskodó, nem emlékszel? Amíg te főiskolára jártál és céget alapítottál, én az embereket tanulmányoztam, és a háztartással foglalkoztam. Apánkat pesztráltad, és tetted, amit parancsolt neked, helyesbített gondolatban Lexi. Feladtad önmagad, a saját vágyaid, hogy a jobbkeze lehess. Bár persze lehet, hogy Skye számára nem volt ez akkora áldozat, mint a maga számára lett volna. Lehet, hogy a húga jól érezte magát ebben a szerepben. – Sosem merül fel benned a kérdés, mi lett volna, ha Ray helyett Mitchet választod? – Nem. – Skye előrenézett Erinre, mintha meg akarna bizonyosodni felőle, hogy a lányok nem hallhatják a beszélgetést. – Annak az ügynek rég vége. Mitch pedig elment. – Mert elhagytad. – Nem jött volna össze a dolog. – Miért gondolod? – Csak úgy… Fölösleges ezen rágódni. Ray felesége lettem, szerettem őt, és van tőle egy lányom.
– Nem akarok veszekedni – mondta csillapítóan Lexi. – Csak tudod, az elmúlt időszakban elég sokat gondolkodtam ezen. Skye felsóhajtott. – Én sem akartam rád förmedni. Bocsáss meg! Természetes, hogy aki fülig szerelmes, azt szeretné, ha mások is azok lennének. Ki tudja, talán később, ha Erin nagyobb lesz, én is találok párt magamnak. De egészen biztosan nem Mitchet. Mert a kapcsolatuk úgy ért véget, ahogy? Vagy mert Mitch sohasem bocsátaná meg Skye árulását? Lexi óvakodott attól, hogy feltegye ezeket a kérdéseket. Kicsit meglepte, hogy a húga abból indul ki: ő és Cruz szeretik egymást. Persze igazából nem is olyan valóságtól elrugaszkodott dolog azt feltételezni, hogy az ember szerelmes a jövendőbelijébe. Vajon milyen érzés igazán szeretni valakit? Lexi megpróbálta szeretni Andrew-t, de valahogy mégsem tudta. Andrew előtt pedig nem volt olyan sok fiúja, és egyikkel sem volt komoly az ügy. Egyikről sem álmodott, egyik után sem vágyakozott annyira, mint… mint Cruz után. Pedig Cruzt sem szerette, ugyan, dehogy! Tudta, hogy ő semmit sem jelent a férfinak, és nem volt olyan ostoba, hogy ennek dacára beleélje magát a kapcsolatba. – Miből jöttél rá, hogy szereted Rayt? – érdeklődött Lexi. – Hiszen amikor hozzámentél, még nem szeretted. – Lassan alakultak ki az érzéseim – mesélte Skye. – Az elején csak kedveltem, és egyáltalán nem voltam biztos benne, képes leszek-e valaha úgy szeretni valakit, ahogy Mitchet szerettem. Ray azonban nem habozott kimutatni az irántam való rajongását. Imádott engem, és ez jó érzéssel töltött el. Biztonságban éreztem magam mellette. Lexi tökéletesen értette. Tudta, hogy a húga nem az anyagi, hanem az érzelmi biztonságról beszél. – Akkor jöttem rá, hogy szeretem, amikor Erin született – folytatta Skye. – Azon az éjszakán, a kórházban. Az első házasságból származó gyerekei születésekor Ray nem volt jelen, így aztán a lányunk születése eléggé kiborította. Elájult a szülőszobában, én meg halálra rémültem, mert azt hittem, infarktust kapott. Aztán mikor újra ott állt az ágyam mellett, már tudtam, hogy ő a mindenem. Lexi eltöprengett rajta, vajon milyen érzés lehet tudni, hogy az ember valaki számára a mindenséget jelenti. Aztán az is átvillant a fején, hogy nagyon erősnek és bátornak kell ahhoz lenni, hogy ezt be merjük vallani a másiknak. Talán egyszerűbb nem kockáztatni, csakhogy akkor aligha kaphatjuk meg azt, amire a leginkább vágyunk. Lehet valami abban a mondásban, hogy mindig az nyer, aki mer. Közben felértek az enyhe emelkedő tetejére. Kendra megfordult a lovával, hogy a mögöttük magasodó házat megcsodálhassa. Glory’s Gate fenséges tömbje uralta a horizontot. – Maga tényleg ott nőtt fel? – tudakolta még mindig hitetlenkedve a lány. Lexi bólintott. – Hát, nem semmi.
– Nem volt olyan jó, mint gondolod. – A gazdagok ezt szokták mondani, de hazudnak. Mondja, miért költözött el ebből a mesebeli kastélyból? – Te nem akarsz felnőttként saját otthont magadnak? Kendra vágott egy grimaszt. – De igen. Viszont én egy egészen átlagos lakásban lakom, nem pedig egy várban. – Hát igen, Glory’s Gate tényleg különleges – suttogta Skye az épületet bámulva. Ez a hely mindig is sokkal többet jelentett neki, mint Izzynek vagy Lexinek. A Titan Worldre fütyült, neki a ház kellett. Lehet, hogy Jed ezzel vette rá a házasságra Rayjel? Hogy megígérte, rá hagyja a házat? És talán Garth is ezért olyan dühös mindnyájukra? Mert nem nőhetett fel ezen a birtokon? Mert az apja sohasem ismerte el a sajátjának? Lexi csak erre tudott gondolni, mással nem magyarázhatta a férfi ellenséges megmozdulásait. – Menjünk már! Ösztökéljük a lovakat! – biztatta őket Erin. – Kösz, de inkább nem – dünnyögte Kendra, és ismét előrefordult a nyeregben. Csakhogy elővigyázatlanul meghúzta a szárat is, méghozzá a rossz oldalon. Ő az egyik irányba mozdult, Oliver a másikba, és máris megtörtént a baj: a kamasz lány nagyot huppant a földön. Lexi azonnal leugrott a lováról, és odasietett hozzá. – Jól vagy? – kérdezte aggodalmasan. – Vagy nagyon megütötted magad? Erin és Skye is odagyűltek, és ijedten bámulták a földön fekvő Kendrát, aki azonban mindhármuk nagy megrökönyödésére harsány kacagásban tört ki. – Látnotok kellene az arcotokat – nyögte. – Ne vágjatok már ilyen rémült képet, nincs semmi baj! Az én hibám volt… Balra fordultam, amikor ő jobbra. De igazad volt, Erin, ez a ló tényleg nagyon szelíd és óvatos. Észrevette, hogy megbillentem, és igyekezett korrigálni, de már nem jött össze a dolog. – Látod, mondtam én, hogy Oliver nagyon kedves – ragyogott Erin. Kendra felállt, és leveregette a nadrágjáról a port. – Legalábbis ahhoz képest, hogy lónak született. Én meg kész vagyok újra megpróbálni. Lexi bátorítóan átölelte a vállát. – Ebből is látszik, hogy vérbeli texasi vagy. Így kell ezt csinálni. Helyi hagyomány, hogy ha leestél, azonnal vissza kell szállnod a nyeregbe. A kamasz lány egy pillanatra önfeledten Lexihez simult, aztán gorombán eltaszította magától. – Hagyjuk ezt! – vakkantotta. – Ne tégy úgy, mintha bármi közünk lenne egymáshoz! Lexi elképedve bámult rá, nem értette, mit csinált rosszul. – Hamarosan úgyis lelépsz – mondta szemrehányóan Kendra, és a szeme megtelt könnyel. – Úgy, mint apám többi nője. Az utolsó szavak szívet tépő zokogásba fulladtak. Aztán Kendra sarkon fordult és elrohant a ház felé.
Nyilvánvaló szenvedése, fájdalma megmérgezte a hangulatot. Lexi átérezte Kendra problémáját. Megértette, miért nem akar a bakfis a szívébe zárni valakit, aki hamarosan eltűnik az életéből. Sokat adott volna érte, ha képes orvosolni szegény kislány félelmeit. Vajon hányszor kellett már átélnie, hogy jött valaki, aki aztán eltűnt nyom nélkül? – Minden rendbe jön, meglátod – vigasztalta Skye. – Ha összeházasodtok Cruzzal, majd látni fogja, hogy te nem mész sehová, rád mindig számíthat. Lexi azonban nemhogy nem nyugodott meg e szavak hallatán, hanem éppenséggel még nyomorultabbul érezte magát. Kendrának ugyanis tökéletesen igaza volt. Pár hónap, és ő is eltűnik a süllyesztőben.
12. Cruz dolgozószobájában reggel megcsörrent a telefon. – Igen? – Manny vagyok – hangzott a vonal másik végéről. – A kórházból hívlak. Jorgét behozták az éjjel. Jorge volt Cruz egyik legjobb sofőrje. – Mi történt vele? Csak nem közúti baleset? – Nem, inkább valami mérgezésféle. A mentősök valami olyasmit mondtak, hogy alighanem túladagolta magát. Cruz hátán végigfutott a hideg. – Jorge nem kábítószerezik. A pilótái pontosan tudták, hogy a drogok erősen befolyásolják a reflexek működését. Arra az esetre, nehogy valaki gyógyszerekkel akarja serkenteni magát a versenyek előtt, Cruz rendszeresen teszteltette a versenyzőit. – Azt én is tudom – mondta Manny. – Ő nem az a fajta. Most vizsgálják, és ha a vizsgálatok lezárulnak, biztosan többet tudunk majd. De az még legalább két-három óra. – Mondd, hogy pontosan hol vagytok! Azonnal odamegyek. Manny bediktálta a kórház nevét, aztán bontották a vonalat. Fél órával később Cruz belépett a szobába, ahol Jorge feküdt. Manny a betegágy mellett állt. A fiatal pilóta úgy festett, mint aki nagyon rosszul van. A szeme bedagadt és véreres volt, olajbarna bőre halványzöldes árnyalatúvá sápadt. Amikor meglátta Cruzt, a szemében rémület villant. – Semmi rosszat nem csináltam, főnök – mentegetőzött elhaló hangon. – Esküszöm, hogy soha nem nyúltam tiltott szerekhez! Soha… Ha valaha csak kísértésbe estem volna, anyám egészen biztosan kitekerte volna a nyakam. – Miközben beszélt, megérintette a nyakláncán lógó keresztet. – Tudom. Ne félj, nem hibáztatlak. Minden rendben lesz. Csak igyekezz minél előbb meggyógyulni. – Meglesz, főnök. – Azzal Jorge lehunyta a szemét. Manny jelt adott Cruznak, és mindketten kimentek a folyosóra. Miután becsukták az ajtót maguk mögött, Manny dühösen felmordult. – Itt valami bűzlik! Jorge azt mondta, hogy haverokkal ment le a törzshelyére bedobni egy italt, amikor a szomszéd asztaltól elkezdték kérdezgetni, hogy mivel foglalkozik, meg hogy melyik csapathoz tartozik, ilyesmi. És nem csak egyszerűen rajongók voltak. Jorge szerint nyilvánvalóan tudni akarták, pontosan kivel van dolguk. – És? – Cruz gyomra tájékán fura, szorongató érzés jelentkezett. – Az idegenek meghívták az egész asztaltársaságot egy körre, és láthatóan szomorúak voltak, amiért Jorge csak ásványvizet kért. Ő meg amilyen jóindulatú, hagyta magát rábeszélni egy sörre. Az orvos szerint valami olyasmit adtak neki, amiből
néhány csepp is kiüti az embert. Jorge ráadásul többet kapott a kelleténél. Azt még nem tudjuk, véletlenül-e vagy szándékosan. Kell még pár teszt, hogy tisztán lássuk, nem szenvedett-e maradandó károsodásokat. – Jelenti a kórház az esetet a rendőrségnek? – Állítólag kötelességük, szóval igen. De azt mondták, előbb veled akarnak beszélni. – Rendben. Akkor megyek, megkeresem az orvost. És szerintem is értesítenünk kellene a rendőrséget. Senki sem fenyegetheti büntetlenül a pilótáim egészségét. – Jól mondod. De akkor sem értem ezt az egészet. – Manny megcsóválta a fejét. – Kinek jutna eszébe, hogy ilyet csináljon? Amennyiben egy vetélytársunk a ludas, nagyon ráfizethet. Ha a nyomok hozzájuk vezetnek, kizárhatják őket a bajnokságból, méghozzá nem is egy szezonra. Arról nem beszélve, hogy Jorge, bár ügyes gyerek, de nem a legügyesebb pilótánk. Miért pont őt? Nem nyerhettek annyit ezen a helyzeten, mint amennyit veszíthetnek, ha lelepleződnek. Cruz tökéletesen egyetértett a társával. El sem tudta képzelni, ki tehette ezt vele. Bár hosszú pályafutása során szerzett néhány ellenséget, egyiket sem az utóbbi időben. Arról nem beszélve, hogy a szabotázsakciót a legkevésbé sem lehetett tipikusnak nevezni. Inkább bosszantó volt, mint ártalmas. – Lehet, hogy csak brahiból csinálták? – gondolkodott hangosan. – Mondjuk fogadásból, mert az illető meg akarta mutatni, hogy ő ezt is meri? Bár ennek ellentmond, hogy előtte gondosan ellenőrizték a személyazonosságát. Úgyhogy inkább személyes bosszúról lehet szó… Nem csaklizta el Jorge valakinek a nőjét mostanában? – Nem hinném. Jorge jó fiú. Hívő katolikus, legalább hetente kétszer jár misére a szüleivel. Sosem találkozna olyan nővel, akit az anyja nem hagy jóvá. Nem olyan srác, aki férjes asszonyokat hajkurászik. De ha nem személyes bosszú volt, és nem is véletlen eset, akkor nem állhat a történtek mögött más, csakis… Cruz átgondolt minden eshetőséget, de bármennyire is szerette volna kizárni ezt a nevet, rögtön előtolakodott ismét. Garth Duncan. Először Lexire csapott le a kölcsönügylet segítségével, aztán Jedre a lovak doppingjával és a bennfentes kereskedelem vádjával. Majd Skye következett a sorban, akinek az alapítványára ráuszította az adóhatóságot. És végül elért hozzá, Cruzhoz is, mintha csak azt akarta volna mondani: „Isten hozott a családban, sógor!” De ha ez így van, vajon mit kellene tennie ellene? Lexi becsukta a negyedéves kimutatást a számítógépén. Bárcsak minden olyan egyszerű lenne, mint eligazodni a számok birodalmában! – gondolta. A számok nem szemtelenkednek, nem sértegetnek, egyszerűen csak ott vannak, vagy nincsenek. Tiszta viszonyokat teremtenek, erőt és biztonságot sugároznak. Ahogy kilépett a könyvelőprogramból, a jegygyűrűje megvillant a fényben. Ez nem igazi, csak egy alku kelléke, idézte gyorsan az emlékezetébe. Arra való, hogy a külvilágot félrevezesse. Nincs semmi jelentősége. Cruz nem egyéb a számára, csupán egy üzlettárs, akivel történetesen megosztja az ágyát. Még ha az utóbbi időkben nem is
aludtak együtt. Azóta, hogy Kendra megjelent a házban, és mindent a feje tetejére állított, Cruz nem feküdt le vele. Lexi azonban nem hibáztatta a kamasz lányt. Úgy érezte, sokkal inkább Cruzzal van baj. Lexinek az volt az érzése, hogy ő és Kendra más körülmények között remekül megértenék egymást. Mármint ha ő meg tudná ígérni, hogy örökké itt marad, és a bakfis végre megpróbálhatna bízni benne. Lexi mindig is készült rá, hogy egy szép napon férjhez megy és családot alapít. Valamikor a jövőben… Majd ha már elért egy-két üzleti sikert… Majd ha sínen lesz az élete… Majd ha beleszeret valakibe… Majd ha nem fog félni attól, hogy valakinek odaajándékozza a szívét. Hátradőlt a székén. Szóval itt van a kutya elásva? Fél komolyan megkedvelni valakit, mert akkor közel kellene engednie magához az illetőt. Pontosabban az illető férfit. A nőktől ugyanis nem félt. Mi sem volt könnyebb számára, mint hogy szeresse a húgait és Erint. Még Kendrát is könnyű lett volna szeretnie, ő sem jelentett rá semmiféle veszélyt. A férfiak azonban más lapra tartoznak. Egy férfi esetleg beláthatott volna a lelke mélyére, és felfedezhette volna a hiányosságait. Mi van, ha túl sok a hibája? Mi van, ha kicsit sem szeretetreméltó? – Hagyd abba! – szólt rá magára, de elkésett. A negatív gondolatok már megrohanták, és ilyenkor nem volt megállás. Egyre jobban belelovalta magát az önsajnálatba. Az anyjára gondolt, aki kiskorában elhagyta. Aztán az apjára, aki önmagán kívül sosem szeretett senkit. Aztán Prúra, aki őt is, és a vér szerinti lányait is cserbenhagyta, amikor rájött, hogy a férje valójában nem őt szereti, csak azt, amit képvisel. És végül Andrew, akinek csupán a pénze és a kapcsolatai kellettek, ő maga nem. – Elég már! – mondta ki hangosan, aztán felállt, és vett egy nagy levegőt. Szeretett volna véget vetni a folyamatnak, mert pontosan tudta, hová vezet. Egyre pocsékabbul fogja érezni magát a bőrében, míg végül be nem bújik a takaró alá, és álomba nem bőgi magát. Pedig ez nemcsak ostobaság, hanem időpocsékolás is lett volna. Ha szeretne futni, itt lenne az ideje, hogy felhúzza a futócipőt, és elinduljon. Miért is nem fitnesztermet nyitott inkább a szépségszalon helyett? Masszázs és kozmetikai kezelés alatt túl sok ideje van az embernek gondolkodni… A következő pillanatban szerencsére megszólalt a telefon, és ez pont elég volt gondolatelterelésnek. – Itt Kendra – jelentkezett be a hívó fél, még mielőtt Lexi beleszólhatott volna a készülékbe. A kamasz lány a jelek szerint teljesen kiborult. – C. C.-nek valami baja van, és én nem tudok segíteni rajta… Fogalmam sincs, mi ez, de mintha fuldokolna… Lehet, hogy meg fog halni… Az isten szerelmére, Lexi, jöjjön gyorsan! Lexi úgy hajtott haza, mint egy őrült, és nagyon remélte, hogy nem pont most fogják feltartóztatni gyorshajtásért – vagy ha mégis, akkor Dana lesz az, aki elkapja, és nem állítja meg, hanem hazáig viszi neki a büntetőcédulát. Csikorgó gumikkal fékezett le a ház előtt, és kettesével vette a lépcsőfokokat az
emeletre. – Hol vagytok? – kiabálta. – Itt fenn – mondta Kendra. – Kösz, hogy ilyen hamar jött, de C. C. már jól van. A fiatal lány a lépcső tetején állt, a cicával a karjában. C. C. ugyanúgy nézett ki, mint máskor, Kendrát azonban láthatóan megviselték a történtek. Az orra piros volt, az arcán fekete csíkokban csorgott végig a nem vízálló szempillafesték – vagyis nyilvánvalóan sírt. Lexi felsétált a lépcsőn, mire a kamasz lány odaadta neki a kismacskát, aki tovább dorombolt, ám ez nem akadályozta meg abban, hogy játékosan Lexi fülbevalója után ne kapjon. – Mi történt? – Nem tudom – szipogta Kendra. – Úgy kezdődött, hogy játszottunk. Egy szalagot húzgáltam neki, ő meg üldözte, ahogy szokta, aztán egyszer csak abbahagyta a kergetőzést, és görcsösen öklendezni kezdett. A hasa olyan ijesztően liftezett le és fel, és azok a hangok… – A szeme megtelt könnyel. – Fogalmam sem volt, mit tegyek… Szörnyen éreztem magam, pedig esküszöm, hogy nem ártottam neki. Sosem tudnám bántani, hiszen nagyon szeretem. Az ágyamban alszik, és… – Tudom – nyugtatgatta Lexi. – Ne vádold magad. Menjünk vissza a szobádba, jó? Kendra előrement, a vállát még mindig rázta a zokogás. Lexi vissza akarta adni neki a cicát, de ő nem vette el. – Jobb lesz neki nélkülem. Én csak bajt hozok rá. – Dehogyis hozol bajt rá! Szerintem csak annyi történt, hogy egy szőrgombóc alakult ki a gyomrában, amit megpróbált kihányni. Ez teljesen normális jelenség a macskáknál, hiszen nyalogatással tisztítják magukat, és egy csomó szőrt lenyelnek. Veszek egy kefét, amivel naponta átkefélheted a szőrét, hogy kevesebb szőrt nyeljen. Ez biztosan segít. Kendra megtorpant az ajtóban. – Szőrgombóc? – Igen. Ha nem tud tőle megszabadulni, majd elvisszük az állatorvoshoz, de szerintem nem lesz semmi gond. A kamasz lány kinyújtotta a kezét C. C. után, és a cica azon nyomban átkéredzkedett hozzá. – Ne halj meg! – szorította magához gyöngéden. – Nem fog meghalni, ne félj! – Most dühös rám? – Miért? Mert C. C. gyomrában szőrgolyó alakult ki? – Nem. Amiatt, amit szombaton mondtam. Lovaglás közben. Vagy úgy… Lexi nem tudta, mit feleljen erre. – Megértem, miért viselkedsz így. De hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fáj. Kendra ismét felzokogott. – Tudom. Tudom, hogy szörnyeteg vagyok! És utálom magam ilyenkor. Nem is akarok ilyeneket mondani, aztán valahogy mégis kijön… Meggondolatlanságból, félelemből…
Nem is tudom. – Azt hiszem, tudom, mit érzel – mondta óvatosan Lexi. – Nekem is sok bajom volt az apámmal annak idején. Kendra ledobta magát az ágyára. – Nekem nincs bajom az apámmal – tiltakozott, és belefúrta az arcát a kismacska szőrébe. – Szóval nincs min változtatni. Lexi kihúzta magának az íróasztal mellett álló széket. – Az én apám is nagyon sikeres üzletember. Azon a nagy birtokon nőtt fel, amelyet te is láttál. Glory’s Gate-en. De ő többet akart, és megduplázta a családi vagyont. Akárhová ment, mindenki tudta, ki ő. A nők érett gyümölcsként hullottak a karjába, a férfiak a barátságát keresték. Gyerekként elég nehéz volt lépést tartani ezzel. Lexi néhány pillanatra elmerült az emlékekben, melyek megrohanták. – Arra emlékszem, hogy végtelenül magányos voltam – folytatta halkan. – A szüleim elváltak, és anyám apámnál hagyott. Sosem értettem, miért. Kendra rámeredt. – Az édesanyja lemondott magáról? – Le. Voltak persze dadusaim, nevelőnőim, de egyik sem maradt igazán sokáig. Aztán apám újranősült, és az új felesége, Pru nagyon kedves volt hozzám. Később megszületett Skye és Izzy, én pedig soha többé nem voltam egyedül. De ez sem volt elég, mert én apám szeretetére vágytam. Arra, hogy végre észrevegyen. – És? Észrevette? – Nem. De én még mindig nem adtam fel. Harmincéves vagyok, és még mindig arra vágyom, hogy apám elismerjen, elfogadjon. Szóval nekem elhiheted, mert én tudom, hogy ennek nem lesz vége. Ez az érzés örökké kínozni fog. Amikor itt vagy, akkor különösen fáj, igaz? És mivel én apádhoz tartozom, én is célpont vagyok a számodra. Mégpedig könnyű célpont. Kendra megdörgölte az arcát. – Ne legyen ilyen kedves! Ettől csak még pocsékabbul érzem magam. – Azért vagyok kedves, mert szerintem jó barátnők lehetnénk. – A felnőttek nem szoktak kamaszokkal barátkozni. – Azért megpróbálhatnánk. – Miért akarja megpróbálni? Hiszen szemét voltam magával. – Annyira azért nem. Kendra nyelt egy nagyot. – Hát jó. Elmehetnénk valahová együtt. Csak úgy, hogy barátkozzunk. – Mit szólnál egy csajos délutánhoz a szépségszalonomban? Manikűr, pedikűr, masszázs, fodrász, kozmetikus, amit csak akarsz. A hétvégén sort is keríthetnénk rá. Na, mit szólsz? – Komolyan mondja? – Kendra szeme felragyogott. – Ez csodálatosan hangzik! – Szuper! Akkor foglalok időpontokat. És most már lassan felhagyhatnál ezzel az ostoba magázódással, nem gondolod?
13. – Pontosan tudod, hogy utálom az ilyesmit – panaszkodott Dana. – És akkor még ráadásként egy pedikűröstanulót varrsz a nyakamba?! A fiatal nő, aki épp a kezébe vette Dana jobb lábát, megütközve pillantott fel. – Ígérem, nagyon óvatos leszek – fogadkozott. – És különben is, a jövő héten levizsgázom. Dana kedvetlenül rámosolygott a lányra. – Sajnálom. Nem akartam megbántani. A dühöm nem magának szól. Maga… hm… szóval egész jól végzi a munkáját. – Aztán haragos pillantást lövellt Lexi felé. – Nem is tudom, hogy képzelted, hogy ezt kibírom. Lexi hátradőlt a masszázsfotelban. – Öt plusz ügyfél egy szombat délelőtt komoly zavart tud ám okozni. Így aztán beszereztem némi erősítést. Skye Danára mosolygott. – Nyugodj már meg! Hidd el, jót fog tenni egy kis csajos szépítkezés. Rád fér némi nőies időtöltés. Izzy felemelte a jégpárnát a bal szeméről. – Skye-nak igaza van. Ugyan már, Dana! Egy kis körömlakkba még nem halt bele senki. – Egy pasi se ér ennyit – morogta a rendőrnő. – Azok a pasik, akikkel te találkozgatsz, tényleg nem érnek ennyit – nevetett Skye. – De azért van olyan, aki minden fáradozást megér. Gondolj csak például Lexire. Ő is mi mindent meg nem tenne Cruzért! Lexi arra gondolt, hogy két teljes hete, Kendra megérkezése óta egyedül alszik, és hogy alig beszélnek a férfival. – Hát igen. Cruz egészen különleges eset – mondta, és arra gondolt, hogy ez tökéletesen igaz, még akkor is, ha a lányok másként értelmezik a kijelentését. – Szépen kérlek benneteket, hogy ezt ne csináljátok! – szólt közbe Kendra. – Ne beszéljetek ilyen elragadtatással az apámról, miközben itt ülök mellettetek. A gyomrom kifordul. – Sajnálom – mosolygott a fiatal lányra Skye. A Vénusz Szalon pedikűrrészlegében ültek. Kendra és Dana széke mellett ásványvizes üveg állt, míg a Titan lányok gyógyteát kortyolgattak. Megnyugtató zene szólt a könnyed társalgás alatt, s Lexi elhatározta, hogy megőrzi ezt a kellemes hangulatot, nem engedi, hogy feszültség támadjon közöttük. – Hogy van Martin? – érdeklődött Izzy, miközben megigazította a hűtőmaszkot a szemén. – Kendra, csak hogy tudd, Martin Dana barátja. Elég fura fickó, mégpedig nem a szó pozitív értelmében. Tudod, Dana mindig ugyanolyan pasikkal jár. Csendes, rendes, bocsánat-hogy-élek típusú fazonokkal, akiket kedvére ugráltathat, míg csak meg nem unja őket, mert akkor lelép. Tanulhatsz a példájából. Ha észreveszed, hogy
mindig ugyanazok a problémák merülnek fel a párkapcsolataidban, akkor az nem a srácok hibája, hanem a tiéd. – Most bántam meg, hogy a kocsiban hagytam a pisztolyomat. – Minket akarsz lelőni, vagy magadat? – kötekedett Lexi. – Még nem döntöttem el – felelte Dana. – Különben pedig Martin köszöni szépen, jól van. – De már kezded unni, ugye? – vigyorodott el Skye. – Annyira kiszámítható vagy, Dana. Jót tenne neked egy kis zűrzavar. Egy olyan pasi, aki felforgatja az életed. Akit kihívás meghódítani és megtartani. Aki vonzó és szexi és izgalmas… Olyan, mint Cruz. – A gyomrom! – szólt közbe figyelmeztetően Kendra. – Bocsáss meg! – mentegetőzött Skye. – Mit csináljak, ha a környezetemben Cruz a legjobb pasi? Lexi odahajolt a kislányhoz, és megpaskolta a kezét. – Tégy úgy, mintha nem volna az apád. – Az azért nem olyan egyszerű. – Kendra Dana felé fordult. – Mi a baj Martinnal? – Az égvilágon semmi. Helyes fiú. A foglalkozására nézve programozó, és igazi úriember. – Félsz az erős férfiaktól, ezért választasz mindig gyöngéket? – érdeklődött a bakfis, mire mind a négy nő megrökönyödve bámult rá. Kendra egészen kicsire húzta össze magát. – Mi az? – kérdezte ijedten. – Mi rosszat mondtam? – Semmit – nyugtatta meg Lexi. – Csak meglepő éleslátásról tettél tanúbizonyságot. – Szerintem meg túl sok életvezetési tanácsadó show-t nézel – mordult fel Dana. – Vegyétek már észre, hogy nem akarok komoly kapcsolatot. Egyszerűen csak… – Hirtelen elhallgatott, mintha most vette volna észre, hogy egy kiskorú is van a helyiségben. – Egyszerűen csak egy kedves fickót akarok magam mellé. – Egy barátot – sóhajtotta Kendra. – Én is szeretnék már egyet végre. Van is egy srác, aki tetszik, de őt csak a pomponlányok érdeklik. Gondoltam, hogy megpróbálok bekerülni közéjük, de rájöttem, hogy nem nekem való az az ugrándozás. – Ha a srác kizárólag a szurkolólányokra bukik, akkor egy felszínes fajankó – szögezte le Skye. – Hosszú távon biztosan nem járnál jól vele. Hiszen gondolom, olyasvalakire vágysz, aki önmagadért szeret. – Szeretne talpmasszázst? – érdeklődött félénken Dana pedikűröse. – Még szép! – vágta rá vidáman Lexi, mire a barátnője metsző pillantást vetett rá. – Látom, elhatároztad, hogy a teljes tortúrát végig kell csinálnom… Hé, Kendra, tudsz róla, hogy Lexi majdnem bekerült a Dallasi Cowboyok szurkolólányai közé? – Tényleg? – álmélkodott Kendra. – Mesélj, Lexi! Hogy történt? – Ez nem volt szép tőled. – Lexi kelletlenül fészkelődni kezdett a székén. – Most meg mi bajod? Hiszen igazat mondtam – adta az ártatlant Dana. – Lexi nagyon ügyes volt – mesélte Skye. – Emlékszem, mert ott voltam vele a felvételin. Be kellett volna kerülnie a csapatba. Kendra arcán őszinte áhítat tükröződött. – Mondd el, mi történt!
– Semmi különös. Nem sikerült bejutnom. Az edzőtáborból kivágtak egy hét után, mert nem tudtam elég jól táncolni. Nem voltam elég gyakorlott, és nem tudtam elég gyorsan elsajátítani a koreográfiát. Akkoriban főiskolára jártam, úgyhogy szépen visszatértem a campusba, és tanulásba fojtottam a bánatomat. A valóság sokkal kevésbé volt prózai. Szórakozni ment a barátaival, és elég ostoba volt ahhoz, hogy feltegye a kocsiját egy illegális autóversenyen. Akkor, azon a hétvégén ismerte meg Cruzt és feküdt le vele először. Szóval elég eseménydús volt az a hét. – Megpróbáltad később még egyszer? – Nem. Ahhoz plusz táncórákra kellett volna járnom, és nem akartam erre vesztegetni az időmet, hiszen tudtam, hogy úgysem tartana sokáig a szurkolólánykarrierem. Diploma után apám vállalatához készültem, ott kellett dolgoznom. De legalább tettem egy kísérletet. – Ez tényleg klassz. – Ahhoz képest, amiket Izzy húgom csinál, ez semmi. Ő sziklát mászik, cápákkal úszkál, átvitorlázik Hawaiira, meg ilyenek. Kendra inkább ijedtnek látszott, semmint elragadtatottnak. – De miért csinálod? – meredt csodálkozva a legifjabb Titan lányra. – Csak úgy. A móka kedvéért – felelte Izzy, akinek még mindig a szemén volt a zselés borogatás. – Imádom az izgalmakat. – És te, Skye? – érdeklődött a kamasz lány. – Neked is vannak különleges hobbijaid? Esetleg valami sötét titkod a múltból? Skye csupán egy másodpercig habozott, mielőtt megrázta volna a fejét. – Nem, nekem nincs semmi ilyesmi. Elég unalmas teremtés vagyok. Nevelem Erint, és igazgatom az alapítványomat. Ennyi. – De valamikor férjnél voltál, igaz? – Igen. Csodálatos ember volt a férjem. – Tehát szerelmes is voltál – szögezte le vágyakozva Kendra. – Én is szeretnék szerelmes lenni. Tényleg olyan klassz, mint mondják? – Szerintem a szerelem mindenkinél más. Az én esetemben például lassan alakult ki, de van, akit villámcsapásként ér. Például Lexit is… Vagy nem így volt? – fordult a nővére felé. – Tudtad rögtön a legelső pillanatban, hogy ez valami különleges, amikor Cruzt megláttad? – Hát, majdnem – ismerte el Lexi, aki görcsösen kerülte Dana pillantását. – Igazából az a pillanat volt a döntő, amikor először megcsókolt. Akkor már biztos voltam benne, hogy ő az igazi. Ez legalább igaz, gondolta Lexi. Tényleg a mai napig emlékezett az első csókjukra, amikor a teste minden porcikája felujjongott, mintha élete első húsz évében erre az egy pillanatra várt volna. – Már megint csillog a szemed, és lángol az arcod – súgta oda neki Dana. – Jó lesz vigyázni! – Ne izgulj, jól vagyok.
Kendra szerencsére már nem rájuk figyelt, Izzyt faggatta: – Te voltál már szerelmes? – Nem. És nem is szeretnék az lenni. A pasikkal önmagában semmi bajom, de nincs szükségem állandó partnerre. – Miért nincs? – Mert én egy önálló, független nő vagyok. – Nem szeretnél tartozni senkihez? – tudakolta Kendra. Izzy felemelte a zselés maszkot. – Miért, te igen? A kamasz lány bólintott. – Én igen. Szeretnék az egyetlen és a különleges lenni valaki számára. – Számomra már az vagy – jegyezte meg lágyan Lexi. – Egyetlen és különleges. – Nekünk is az vagy – tette hozzá Skye. – Apád és Lexi ráadásul hamarosan összeházasodnak, szóval idővel rokonok is leszünk. – Nem apámnál élek. – Na és? Attól még jöhetsz hozzá gyakrabban látogatóba. Kendra fészkelődni kezdett a székén. – Tudom, hogy apám eljegyezte Lexit, de hogy őszinte legyek, egyáltalán nem hiszek benne, hogy ebből a dologból lesz valami. Apám mindig azt mondta, hogy nem akar megállapodni… Félre ne érts, Lexi – pillantott bocsánatkérően a lányra –, én tényleg drukkolok neked. Nagyon szeretném, ha feleségül venne, de… igazából nem hiszem, hogy megteszi. Túl szép ez ahhoz, hogy igaz legyen. – Az utolsó mondatot már olyan halkan mondta, hogy alig lehetett hallani. – Ne félts engem, Kendra. – Lexi még életében nem érezte magát ilyen nyomorultul. Álmában sem gondolta volna, hogy valakit megbánthat ezzel a látszateljegyzéssel, hiszen azt sem tudta, hogy Cruznak gyereke van. De a férfinak persze gondolnia kellett volna a lányára… – Tudom, hogy apád nem az a könnyen elköteleződő típus, de hidd el, hogy Lexivel komolyan gondolják a házasságot – vigasztalta a bakfist Skye. – Együtt maradnak, és egy család leszünk, meglátod. – Úgy legyen – mondta Kendra, de nem tűnt nagyon bizakodónak. – Szeretném gyakrabban látni az unokámat – jelentette ki Juanita paradicsomszeletelés közben a konyhában. Cruz anyja apró termetű volt, és halk szavú, de mesterien tudott bűntudatot kelteni. Most is azt a bizonyos pillantást vetette a fiára, amitől Cruz egészen csupasznak és védtelennek érezte magát. Mint kisfiú korában. – Igyekszem gyakrabban elhozni – mondta, pedig tudta, hogy az anyja nem fog megelégedni ennyivel. És az asszony csakugyan gúnyosan horkant fel. – Igyekszel? Ne igyekezz! Hozd gyakrabban, és kész! Te vagy az apja, nem? Mellesleg te milyen időközönként találkozol vele? – Időnként.
– Mi az, hogy időnként? Egy lánynak szüksége van az apjára. Különösen ebben az életkorban. Most kezd el érdeklődni a fiúk iránt. Tenned kellene róla, nehogy valami lelketlen gazember kihasználja. – Majd az anyja… – kezdte a férfi, de Juanita leintette. – Most veled beszélek. A te felelősségedről. Kendra szinte már felnőtt. Döbbenetes, milyen gyorsan telnek az évek. Amikor mondtad, hogy a barátnőd teherbe esett, csak arra tudtam gondolni: istenem, tönkre ne tegye az életét ilyen fiatalon! De rosszul álltam a dolgokhoz. Valamennyien rosszul álltunk hozzá. – Úgy érted, el kellett volna vennem feleségül? – Nem. De törődhettél volna többet velük. Kendra mégiscsak a gyereked, hús a húsodból. Nem szúrhatod ki a szemét egy csekkel. – Anya, nagyon kérlek, hagyjuk ezt a témát! – Ne hagyjuk! Felelős vagy a lányodért, Cruz. És már nincs sok időd, mert hamarosan felnő. A lányok gyorsabban érnek, mint a fiúk. A lány, akiről szó volt, éppen a szomszéd szobában tévézett. Cruz és Kendra reggel jöttek el Dallasból, hogy Juanita nagyinál ebédeljenek, de a férfi már meg is bánta a kiruccanást. – Hamarosan főiskolára megy – figyelmeztette a fiát az asszony. – Azt akarod, hogy elköltözzön egy másik városba, és új életet kezdjen anélkül, hogy tudná, ki az apja? – Tudja, ki vagyok – vetette oda kényszeredetten Cruz, aki már régóta erős késztetést érzett a menekülésre. De az anyja elől nem menekülhetett. Miért kell ezen a témán lovagolnia neki is? Az egész jelenet fájdalmasan emlékeztetett a Lexivel való veszekedésre. Miért van az, hogy minden nőt megbolondít ez a gyerek téma? – Tudja a neved, és azt is, hogy hol laksz, de semmi egyebet nem tud rólad. Nincs köztetek igazi kapcsolat, Cruz. Többet kellene foglalkoznod vele. Tudod, a pénz nem minden. Egy apának az is a dolga, hogy szeretetet adjon. Ez volt az a szó, amit Cruz hallani sem akart. – A szeretet egy világraszóló hazugság – jelentette ki dühösen. Juanita erre nyakon legyintette. – Micsoda beszéd ez! Talán nem hiszed, hogy szeretlek téged? Cruz megdörgölte a tarkóját, és azt kívánta, bár csöndben maradt volna inkább. – De igen, mama. Tudom, hogy szeretsz. – És te? Te talán nem szeretsz viszont? A férfi felsóhajtott. – De igen, mama. Te is tudod, mennyire szeretlek. – És a lányod? Őt is szereted, ugye? És remélem, néha mondani is szoktad neki… – Hagyjuk ezt, mama! Kendra jó kezekben van. Az anyja figyel rá, én meg gondoskodom róluk. Ez untig elég. Cruz kezdte elveszíteni a türelmét. Fel nem foghatta, miért nem érti senki, hogy a lányának jobb nélküle. Hogy sokkal nagyobb biztonságban van így. – Nem elég. Ő a legközelebbi hozzátartozónk. A családunkhoz tartozik.
– Akárcsak az apám. Mondd csak, mama, iránta hogy éreztél? Szeretted őt? Az asszony ismét a paradicsomvagdosásnak szentelte a figyelmét. Aztán egy tálba tette és összekeverte a paradicsomdarabokat a friss, felaprított korianderrel. – A mi házasságunkat a szüleink hozták össze, szóval nem, nem szerettem apádat. És később sem sikerült megszeretnem, mert nem volt jó ember. – Milyen finoman fogalmazol. – De akármilyen volt is – folytatta Juanita –, tőle kaptalak téged. És miattad mégis azt mondom, hogy megérte. Cruz a kegyetlen ütlegekre gondolt, amiket az anyjának el kellett szenvednie. A szitkokra, a megaláztatásokra. Arra, hogy sokszor törött csonttal és bekékült arccal ment munkába. És senki nem faggatta, hogy mi történt. Senki nem segített rajta. – Nem – rázta meg a fejét. – Én egészen biztosan nem érek annyit. – Azt én jobban tudom. A fiam vagy, az én számomra drágább mindennél. Tényleg így gondolta, a férfi látta a szemében. És nem értette, hogyan lehetséges ez. – Mama, látom, hogy nem érted… Az asszony megtörölte a kezét egy konyharuhában, aztán odalépett hozzá, és a két tenyerébe fogta Cruz arcát. – De értem – mondta. – Csak azt nem fogom fel, miért gondolod, hogy olyan vagy, mint ő. Nem vagy olyan. Nem is hasonlítasz rá. – Tudom. – Dehogy tudod! Látom rajtad, hogy félsz. Pedig bíznod kell magadban. Meg kell nyitnod a szíved. Ha mernéd szeretni Kendrát, ugyanúgy, ahogy én szeretlek téged, tudnád, hogy ő is megér mindent. Minden gyötrelmet, minden vesződséget. Elengedte a fiát, és visszatért a konyhaasztalhoz. – Remélem, a következő gyerekkel már sokkal jobban fog menni minden. Lexi bizonyára gyönyörű gyerekeket szül majd neked. Talán még egy fiút is, aki továbbviszi majd a neved. A férfinak be sem kellett hunynia a szemét, hogy elképzelje Lexit várandósan. Tudta, hogy gyönyörű kismama lenne, az arca sugározna a boldogságtól. De nem az ő gyereke növekedne a hasában. Hiszen Lexi soha nem lesz a felesége. Ő valamikor később fog csak megnősülni és gyerekeket nemzeni. S hogy akkor mi lesz? Azt nem tudta volna megmondani. Vajon azokat a gyerekeket is ugyanúgy kerülni fogja majd, mint ahogy Kendrát kerüli? Őket is félni fog közel engedni magához? De ezeket a kérdéseket ráér később megválaszolni. – Ígérd meg, hogy kialakítasz valamiféle kapcsolatot a lányoddal! – kérte az anyja. – Ígérd meg, hogy dolgozni fogsz azon, hogy közelebb kerüljetek egymáshoz! – De mama! – Azt akarom, hogy megígérd, Cruz. Számomra ez nagyon fontos – mondta az asszony eltökélten. – Hát jó – adta meg magát a férfi. – Megígérem. Végtére is nincs annál könnyebb dolog, mint hazudni egy nagyot, nem igaz?
Lexi legalább olyan elveszettnek érezte magát az üres házban, mint C. C. A kismacska ugyan készségesen a karjába bújt, ám szokásával ellentétben egyáltalán nem dorombolt. Mintha Kendra magával vitte volna a cica jókedvét is. Hát igen, a kamasz lány elment. Reggeli után iskolába indult, ugyanúgy, mint mindennap, de ezúttal nem ide jött vissza, Cruz házába, hanem hazament az anyjához. A holmiját az apja taxival küldte utána a délután folyamán. Még csak el sem búcsúzott Lexitől. Egyszerűen megreggelizett, ahogy máskor is, és elment. Ő akarta így. Egyszerűen nem hitt benne, hogy legközelebb még itt találja apja menyasszonyát, és Lexi sajnos nem is nagyon tiltakozhatott, hiszen a kislánynak igaza volt. De azért fájt neki, hogy ilyen üres a ház. Letette a macskát és lement a konyhába. Noha tele volt a hűtő, és zavarba ejtően nagynak találta a választékot, nem kívánt enni. Hallotta, hogy nyílik, majd csukódik a garázskapu, és tudta, hogy Cruz hazajött. Vajon ettől jobb vagy rosszabb lesz ez az este? Az elmúlt három hétben szinte egyáltalán nem voltak kettesben. Alig beszéltek, és jóformán egymáshoz sem értek. Lexinek hiányzott Cruz, és nemcsak az ágyából, hanem úgy általában véve is. Hiányoztak a beszélgetések, a közös nevetések. – Kendra elment – közölte a férfival üdvözlés helyett. – Tudom. Én küldtem utána a holmiját. – Máris hiányzik. Állatira ki tudott hozni a sodromból, amikor itt volt, és most mégis olyan üres a ház nélküle. Cruz levette a zakóját, és ledobta az egyik székre. – Most rögtön leordítod a fejemet, vagy vársz még vele egy kicsit? – Nem szándékozom ordítozni veled, de továbbra is ugyanaz a véleményem ez ügyben, mint a legelső napon. Kendra elment, és sajnos közben nem történt semmi, pedig én azt szerettem volna, ha… Cruz odalépett a lányhoz, és a vállára tette a kezét. – Mit szerettél volna? – Hogy közeledj hozzá, azt. Ezzel a viselkedéssel fájdalmat okozol neki, Cruz. Tudom, hogy nem szándékosan, de akkor is ezt teszed. – Lexi nyelt egy nagyot, hogy megszabaduljon a torkában lévő gombóctól. – C. C.-nek is hiányzik. Látnod kéne… Komolyan búskomor azóta. – Emlékeztetnélek, hogy C. C. egy macska. Aligha van annyi esze, hogy képes legyen búskomorságra. – Beszélhetsz akármit, akkor is szomorú, és nem akar játszani velem. – Enni eszik? – Igen. – Akkor hamarosan kiheveri. – Én viszont nem. A férfi mélyen a szemébe nézett. – A pokolba is, Lexi! Mi az ördögöt csináljak veled?
– Nem tudom. – Kettőnk kapcsolata üzleti jellegű, te is tudod. Mi köze az egésznek a gyerekemhez? – Csak annyi, hogy nem is tudtam róla, amikor a megállapodás megszületett. El kellett volna mondanod, hogy van egy lányod. – Igazad van. El kellett volna mondanom. A férfi hirtelen beismerése meglepte Lexit. – Örülök, hogy belátod. És ha már ott tartunk, mi mindent nem mondtál el nekem… Nem szóltál a korábbi eljegyzéseidről sem. Pedig azokról is beszélned illett volna. – Korábbi eljegyzéseimről? Te vagy az első menyasszonyom. Lexi beleremegett a megkönnyebbülésbe. – Kendra egészen mást mondott. – Lehet, hogy félreértett valamit. Sok barátnőm ácsingózott jegygyűrűre, de soha nem kértem meg egyikük kezét sem. Esküszöm. – Az jó. Már úgy értem, azért, mert ha folyton mindenkinek megkéred a kezét, aztán mégis elmarad az esküvő, akkor állhatatlannak fognak gondolni, és nem fogod megkapni az előkelő menyasszonyt, akire vágysz. A férfi pillantása elsötétült, a keze pedig levándorolt Lexi karján egészen a derekáig. A szemében különös tűz villant. Volt benne valami félelmetes, valami ragadozószerű, és Lexi megremegett a karjában, igaz, nem a félelemtől, hanem a vágyakozástól. – Cruz… A férfi csókkal fojtotta belé a szót. Az ajka meleg volt, kemény és követelő. Olyan mohón, szinte már erőszakosan lépett fel, mintha ki akarná provokálni Lexi ellenállását. Mintha csak kérkedni akarna vele, hogy mindent megtehet a lánnyal. Nos, kár volt strapálnia magát. Lexi lágy viasszá változott a kezében így is, úgy is. Hagyta, hogy Cruz magához húzza, mi több, a nyaka köré fonta a karját, lehunyta a szemét, és szenvedélyesen hozzásimult. Alig várta, hogy meztelenek legyenek, hogy immár semmi ne válassza el őket egymástól. Cruz hollófekete haja hűvös volt, és selymes, a keze ellenben forró, ahogy végigsimított Lexi hátán, fel és le, majd végül rátalált a mellére. A lány ereiben forrón lüktetett a vágy, ölét nedvesség öntötte el, amikor megérezte érzékeny bimbói körül az ügyes ujjakat. Szomjasan viszonozta a férfi csókját, akinek szája idővel továbbvándorolt az álla irányába, hogy aztán a fülcimpáját kezdje becézgetni. Ez volt az a pont, amikor Lexi nem bírta tovább. Hátrált egy lépést és ledobta a pólóját, majd egy másodperccel később a melltartója is a földre hullott. Cruz előrehajolt, és bekapta a bal mellbimbóját, a lány pedig hátravetette a fejét, s ujjait kedvese vállába mélyesztette. Aztán a másik bimbó következett. Lexi kezdte elveszíteni a fejét. Ez minden alkalommal bekövetkezett, valahányszor szeretkeztek Cruzzal. A Jégkirálynő helyére egy olyan nő lépett, aki pontosan tudja, mit akar, és azt meg is szerzi magának. A férfi ekkor felegyenesedett, ismét szájon csókolta, miközben lábával a combja közé furakodott, Lexi pedig önfeledten hozzádörgölődzött. Mennyei érzés volt, de még
mindig nem adta meg neki azt a gyönyört, amelyre vágyott. Többet akart. Megoldotta és ledobta Cruz nyakkendőjét, de az inggombokkal meggyűlt a baja. A férfi ekkor megrántotta a vékony anyagot, és csak úgy röpültek a gombok. A következő pillanatban a tépett ing is a padlón landolt, Lexi pedig végre végigsimíthatott Cruz meztelen mellkasán. A bőre meleg volt, tejeskávé színű, alatta látványosan mozogtak a kidolgozott izmok. – Vetkőzz le egészen! – utasította a férfit, aki habozás nélkül engedelmeskedett. Lexi beleszédült abba a boldogító érzésbe, hogy szexuális értelemben hatalma van Cruz fölött. Lerúgta a cipőjét, és egyszerre bújt ki a bugyijából, valamint a farmerjéből, vagyis egy perccel később mindketten meztelenek voltak. Végigmérte Cruz erős, izmos testét, és a pillantása megakadt meredező péniszén. Egy másodperccel később már egymás karjában voltak, csókolták, cirógatták a másikat, miközben a férfi egyre hátrafelé tolta Lexit, egészen addig, míg csak el nem érték a konyhaasztalt. A lány felszisszent, ahogy felültette a hideg asztallapra. – Várj, hozom az ingem – ugrott azonnal Cruz, és leterítette a testmeleg ruhadarabot, hogy Lexi ne fázzon az asztalon. Aztán leült egy székre, és a vállára tette a lány két lábát. Lexi kis híján már akkor felkiáltott a gyönyörűségtől, amikor még oda sem ért a férfi szája a legérzékenyebb pontjaihoz, amikor még csak a forró leheletét érezte. Soha nem volt még ilyen kiszolgáltatott, és furcsamód mégsem érezte még soha ennyire erősnek magát. Olyan helyzet volt ez, melyben egyáltalán nem gyakorolhatott ellenőrzést az események alakulása fölött, mégis tudta, hogy az övé az irányítás. Vagyis tökéletesen megbízott Cruzban – maga sem tudta miért és hogyan. A férfi eleinte mindenütt kényeztette, majd csupán arra az egyetlen kicsiny pontra összpontosított. Arra a kis pöcökre, mely a becézgetései ritmusában lüktetett. Nyelvével körzött körülötte, majd szívogatni kezdte, Lexi pedig kéjesen felnyögött. Majd elemésztette a testét hatalmába kerítő forróság, az izmai pattanásig feszültek. Érezte, hogy már közel a mindent elsöprő beteljesülés, a pillanat, amikor egyetlen színpompás tűzijátékká változik a világ. És akkor Cruz felnyúlt, és céltudatosan cirógatni kezdte a mellét. Mindjárt, gondolta Lexi, miközben ide-oda dobálta a fejét. Ó, hiszen ez csodálatos… Szinte már elviselhetetlenül jó! Ezt egyszerűen képtelenség tovább… És akkor elélvezett. Néhány pillanatra megszűnt körülötte létezni a világ, csak ez a pompás érzés volt valóságos, meg Cruz, aki a gyönyörűségben részesítette. Hullámzón követték egymást az izom-összehúzódások, és Lexi teljesen elveszítette a kapcsolatát a külvilággal. Épp kezdett visszatérni a valóságba, amikor a férfi felállt, megragadta a csípőjét, és beléhatolt. Határozottan és sürgetően, mintha képtelen lenne tovább várni. És csak nyomult, nyomult előre, kíméletlenül, míg újra el nem juttatta a lányt a csúcsra. A következő pillanatban pedig valósággal felrobbant benne, miközben valami olyasmit hörgött, ami a megtévesztésig hasonlított Lexi nevére. A lány nem sokkal később felült. Hiába élt át csodálatos perceket Cruz karjában,
hiába elégült ki tökéletesen, kifejezetten zavarba hozta a tény, hogy pucéran üldögél a konyhaasztalon. – Eredetileg spagettit akartam csinálni – dünnyögte. – De nem tudom, fogunk-e még valaha itt enni… – Miért ne ennénk? – Valahányszor lejövök a konyhába, bele fogok pirulni az emlékekbe. Cruz talpra állította és magához húzta. – Tudod mit? Majd olyan sokszor megismételjük az előbbit, hogy a végén egészen természetesnek fogd érezni. – Szóval akkor egyfajta szexterápiában részesítesz? – Úgy valahogy. – A férfi megcirógatta az arcát. – Lexington… Lexi megdermedt. – Ne nevezz így! – De ha egyszer ez a neved. – Valójában családnév, és te pontosan tudod, hogy szívből utálom. Az első együtt töltött éjszakájukon árulta el a hivatalos nevét a férfinak – pedig ilyet még sohasem tett. Igaz, a szüzességét sem adta oda senkinek, csak neki, márpedig emellett igazán eltörpült ez a névhistória. – Nekem tetszik. Összeköt téged a múltaddal. Az őseiddel. – Az egyik ükapámmal, aki a családi krónikák szerint szerencsejátékos és rablólovag volt. Mint ahogy a legtöbb ma ismert és gazdag család ősei. Nem is értem, miért akarsz ennyire beházasodni egy ilyen famíliába. – Mondtam már, milyen édes vagy, ha dühöngsz? – Mindjárt kapsz egyet! – hepciáskodott Lexi. – Ó, nem – vigyorgott Cruz. – Nem hinném, hogy komolyan izgatna az ilyesmi. Ha mégis, akkor kérlek, előtte feltétlenül kötözz meg. – Ne tegyél úgy, mintha megengednéd. – Nem is. De végtelenül mulattatna, ha nézhetném, amint megpróbálod. – A férfi hátrasimította Lexi haját. – Még mindig zavarban vagy a konyhaasztal miatt? – Kicsit. – A lánynak felderengett a megoldás. – Ó, szóval az előbb szándékosan mondtad a teljes nevem. El akartad terelni a figyelmemet. – Igen. – Ne csináld többé! – Ha ezt akarod… Elmegyünk vacsorázni? Lexi inkább fel akart menni az emeletre, és újra szeretkezni, ezúttal egy igazi ágyban. Közel akart lenni Cruzhoz, azt akarta, hogy a férfi átölelje és erősen tartsa. Mintha lenne köztük valami. És ez nagyon nagy baj. Hogy igazi kapcsolatra, igazi kötődésre vágyik. Érzelmi kapocsra Cruzzal. Hát már teljesen elment az esze? Hiszen Cruz csak egészen speciális okok miatt van vele, nem azért, mert a legkevésbé is érdekli. – Hát persze. Menjünk – mondta ragyogó mosollyal, mert rájött, hogy minél előbb elhagyja a házat, annál jobb. Időre volt szüksége, hogy összeszedje magát.
Tizenöt perccel később már kocsiban ültek, és megfordultak a felhajtón. Ekkor Lexi észrevett egy férfit, aki gyalogosan a ház felé tartott. – Ismered? – kérdezte csodálkozva. – Nem. Cruz megállt és kiszállt az autóból. – Segíthetek? – Miss Titant keresem. Miss Lexington Titant. Lexi megrándult. Mi a csuda van ma az emberekkel, hogy immár a második alkalommal szólítják a teljes nevén? Leengedte az ablakot. – Én vagyok az. – Miss Titan személyesen? – A férfi közelebb lépett, és átadott neki egy nagy méretű borítékot. – Ezennel eleget tettem a kézbesítési kötelezettségemnek. Szép estét!
14. Az irat könnyen érthető volt – legfőképpen ahhoz képest, hogy a városi bíróságról érkezett. Lexit a Vénusz Szalon egyik vendége jelentette fel, egy egykori ügyfél, aki kozmetikai kezeléseket vett igénybe a szépségszalonban. A nő azt állította, hogy súlyos bőrproblémák léptek fel nála, és komoly lelki megrázkódtatást szenvedett. – Az ég szerelmére, ez egy szépségszalon! – rázta a fejét Lexi. – Mégis mi okozhatott volna itt neki komoly lelki megrázkódtatást? – Mindjárt ott leszünk – mondta Cruz nyugodtan és tárgyilagosan. – Úgyhogy hamarosan kiderül. A gondolat, hogy rábízza magát valakire, egészen új volt Lexi számára, aki rendszerint maga intézett mindent, legfőképpen, ha az üzletéről volt szó. Szerette a testvéreit, és közel állt hozzájuk, mégis elválasztotta őket, hogy végső soron ugyanazt akarták: apjuk szeretetét és megbecsülését. Ez tovább bonyolította az egyébként is komplikált helyzetet. Hét óra is elmúlt, mire megérkeztek, a parkoló csaknem üres volt már. Lexi előresietett. Üdvözölte a még bent lévő alkalmazottakat, aztán bement az irodájába, Cruz pedig utána. A lány bekapcsolta a számítógépét, és leült, hogy behívja az ügyféladatokat. Gyorsan megtalálta a keresett vendéget. – Ann Paul – olvasta. – Négy-hat hetente jött arckezelésre, egyszer volt itt pedikűrje, kétszer pedig masszázst kért. Ennyi. – Még egyszer átolvasta a feljegyzetteket. – Ezt egyszerűen nem értem… Miféle megrázkódtatásról beszél ez a nő? Kattintott még párat, és megnyitotta a kozmetikus által bevitt adatokat, aki Ann Pault kezelte. – Így meg aztán teljesen kizárt, hogy bármi baj érhette nálunk – jelentette ki. – Jeannie vendége volt, márpedig Jeannie az egyik legjobb, legkedveltebb kozmetikusunk. Millióan szeretnének bekerülni hozzá, külön várólistája van. Vagyis ennek az egésznek semmi értelme. Hacsak… Lexi Cruzra pillantott. – Hacsak nem Garth mozgatja a szálakat – fejezte be a mondatot. – Nagyon úgy néz ki, hogy az ő keze van a dologban – biccentett a férfi. Nyilván mert a kis trükkje a kölcsönnel nem jött be. – Nem akarok bíróság elé állni – dörgölte meg a halántékát Lexi. – Nem akarok tízezreket elszórni ügyvédre. Arról nem beszélve, mennyi időmet venné igénybe ez a tortúra… És hogy egy bírósági ügy tönkretenné a Vénusz Szalon jó hírét. Ezt nem engedhetem! – Szívesen segítek elkerülni a pert – ajánlkozott Cruz. – Először is le kellene ellenőrizni ezt a nőt. Ann Pault. Kicsoda, micsoda, milyen kapcsolatban áll Garth Duncannel. Merthogy találunk kapcsolatot, abban biztos vagyok. Szerintem fizetett a nőnek azért, hogy feljelentést tegyen ellenünk. Maga az ügy egyébként biztosan nem fog megállni a bíróság előtt, hiszen egy ilyen esetet igen nehéz bizonyítani. De
Garthnak nem is ez a célja, hanem az, hogy bemocskolja a vállalkozásodat. Ha egy ilyen ügy a sajtó tudomására jut, felfújják, és a végén már senkit sem érdekel, hogy a panaszos hazudott, és a perre végül nem is került sor. Lexi megborzongott. – Ezzel nyilván Garth is tisztában van. De miért teszi ezt velem? Miért akar mindenáron ártani nekem? – Fogalmam sincs. Adj pár napot, hogy kideríthessem, mi köze Duncannek ehhez a nőhöz! – Persze, megkapod. – Lexi megpróbálkozott egy tétova mosollyal. – És nagyon hálás vagyok a segítségedért. Én még mindig teljesen magam alatt vagyok a sokktól. – Nyugi! Majdcsak kitaláljuk, hogyan tegyük ártalmatlanná azt a gazembert. Cruznak igaza volt. Ám Lexi úgy gondolta, gyorsabban dűlőre jutnának Garthszal, ha előbb a bajok gyökerénél kezdenének kutatni. – Beszélek apámmal – határozta el. – Kiderítem, mennyit tud, és mit szándékozik tenni, hogy Garth Duncant feltartóztassa. Ha az ég a kék megfelelő árnyalatát öltötte, és a felhők kissé megszűrték a napfényt, akkor a Titan World előcsarnoka leginkább egy modern templomra emlékeztetett. Ahogy Lexi a felvonó felé tartott, eszébe jutott, hogy egyszer, úgy nyolc-kilenc éves korában egy bébiszittere elvitte a templomba. A vasárnapi iskolában isten hatalmáról volt szó, és Lexi összekülönbözött a hittantanárnővel, mert azt állította, hogy az ő apukája még az istennél is erősebb és hatalmasabb. A tanárnő ragaszkodott hozzá, hogy Lexi megvárja a lelkészt, ám a kislány a díszes lelkészi irodában is dacosan kijelentette: többektől is hallotta már, hogy Jed Titan az istennél is nagyobb hatalommal bír. Olykor maga Jed is mondott ilyet, márpedig az ő apukája biztosan nem hazudik. A döbbent egyházfi felhívta az apját, aki erre a templomhoz hajtott, bemasírozott a lelkészi hivatalba, és kijelentette, hogy Texasban minden férfi azzá válhat, amivé csak akar, és aki elég erős hozzá, az igenis, lehet akár az istennél is hatalmasabb. Azzal kézen fogta Lexit, elvitte a Bronco Billy’sbe, ahol a kislány azt rendelt magának, amit csak akart. Később azonban, amikor rosszul lett a rengeteg tejturmixtól, már hiába hívta az apját, Jed nem jött. A bébiszitter mosta fel a hányását, és ő dugta végül ágyba. Elalvás előtt pedig az volt a kislány utolsó gondolata, hogy az apukája nemcsak hogy hatalmasabb, mint az isten, de legalább olyan elfoglalt, és legalább olyan nehéz elérni. A lift felrepítette a vezetőség emeletére, ám Lexi közben is az emlékeivel volt elfoglalva. Pru jutott eszébe, a mostohaanyja, akit nagyon szeretett, és aki szintén szerette őt. Pru talán komolyan törődött volna vele, ám Skye és Izzy, akik tizennégy hónap különbséggel jöttek világra, nem nagyon hagytak neki időt arra, hogy Lexivel foglalkozzon. Egyenesen Jed irodája felé tartott, és amikor a titkárnő jelezte neki, hogy menjen csak, egyet koppantott az ajtón, majd belépett az irodába. Az apja, aki éppen telefonált, egy intéssel beljebb invitálta, majd a kagylóra mutatott, és olyan kézmozdulatot tett, mintha éppen elvágná a torkát.
– Természetesen, Ted. Bármikor. Tudod, hogy nagy rajongód vagyok. Aha, értem… De most ne haragudj, le kell tennem. Jöttek hozzám… Hát persze, Ted. Viszlát! Azzal letette. – Tudom, hogy nem árthat, ha az ember kongresszusi képviselőkkel cimborál, de a politikusok időnként halálosan fárasztóak tudnak lenni. Hogy vagy, Lexi? Mi újság a vőlegényeddel? – Köszönöm, minden a legnagyobb rendben. – Az jó. És mi szél hozott ide? Jed Titan már elmúlt hatvanéves, de még mindig jóképű, megnyerő külsejű fickó volt. Lexi nem igazán értette, miért nem nősült újra Pru halálát követően. Jelentkező bőven akadt volna, talán még akkor is, ha az apja nem ilyen elképesztően gazdag. Az meg sem fordult a fejében, hogy Jed a második felesége öngyilkossága miatt nem tudott többé házasságra gondolni. Ahhoz ugyanis, hogy egy ilyen esemény megrázza az embert, szükségeltetik némi beleérző képesség, és ennek Lexi apja teljességgel híján volt, legalábbis a lány szerint. Nyilván voltak nők az életében, de hivatalosan nem járt senkivel. A lányainak legalábbis nem mutatott be senkit a barátnőjeként, és nyilvánosan sem mutatkozott soha senki oldalán. – Van barátnőd? – kérdezte meg váratlanul. – Mit érdekel az téged? – Csak úgy kérdeztem. – Hát ne kérdezd. Semmi közöd hozzá, kislány. – Jó, rendben. Nem kell erről beszélned, ha nem akarsz. Úgysem ezért jöttem. – Bajban vagy, mi? – Jólesik, hogy így megbízol bennem. – Miért, nincs igazam? – Van egy kis gond, az igaz, de azért nem akkora, hogy bajnak nevezzem. Garth Duncanről szeretnélek kérdezni. Lexi figyelte az apját, miközben a nevet kimondta, de Jed semmiféle reakciót nem mutatott. A szeme sem rebbent, az arcizma sem rezzent. Csak hátradőlt a székén, és lassan bólintott. – Úgy hallom, remek üzletember. Igazi cápa. Keményen, de tisztességesen üzletel, legalábbis ezt mondják. Nekem még nem volt dolgom vele. Ez valószínűleg igaz, gondolta Lexi. – Valamiért pikkel ránk. Megpróbál ártani a családunknak. Jed továbbra is rezzenéstelen arccal nézett vissza rá. – Ezt miből gondolod? – Tudom. Minden rosszért ő a felelős, ami az elmúlt néhány hétben történt velünk. Ő áll a lovaid doppingügye és a cég vezetőségével szemben emelt vádak mögött. Ő az, aki bemártotta Skye-t az adóhivatalnál, miszerint pénzmosásra használja a jótékonysági szervezetét. És végül azt hiszem, Garth Duncan kapcsolatban áll azzal a nővel is, aki tegnap mondvacsinált indokkal beperelte a szépségszalonomat. – Lexi összefonta a
karját a mellén. – Mit mondasz, apa? Szerinted miért akar ez az ember ártani nekünk? Jed Titan nem sütötte le a szemét. – Szerintem te meg vagy győződve arról, hogy máris tudod a választ erre a kérdésre. – Mert a fiad. A lány abban reménykedett, hogy apja tagadni fogja a dolgot, vagy legalábbis meglepődik a vád hallatán. Jed azonban ehelyett biccentett. – Rég történt. Te még meg sem születtél. Sőt még el sem vettem anyádat. Lexi lerogyott egy székre a férfival szemben. – Mi történt? – Mégis mi? Teherbe ejtettem egy lányt. Kathy volt a neve. Szép volt, vidám, soha nem nevettem annyit, mint akkor, amikor együtt voltunk. De egy magamfajta férfi nem vesz feleségül olyan lányokat, mint Kathy. Így aztán kifizettem egy szép summával, ő pedig megígérte, hogy soha többé nem próbál kapcsolatba lépni velem. Csak így, egyszerűen… Elhajította a gyerekét és a gyereke anyját. – És nem tette? Nem hívott, nem keresett aztán? – Nem. Semmi oka nem volt rá. Elég pénzt kapott tőlem ahhoz, hogy élete végéig nyugodtan, biztonságban éljen. És Kathy nem volt ostoba lány. – Nem volt oka haragudni rád? – Dehogy. Hiszen mondom, megoldottam a problémát. Lexi egy másodpercre eltöprengett rajta, vajon Garthnak hogy esne, ha tudná, hogy az apja az imént problémának nevezte. – De ha minden ilyen tökéletes egyetértésben zajlott, akkor Garth miért indított bosszúhadjáratot ellenünk? – tette fel a kérdést. – Nem tudod bebizonyítani, hogy ő volt az. – De megalapozott a gyanúm. Jed a fejét rázta. – Akkor gyere vissza, ha lesznek bizonyítékaid. – És akkor mi lesz? Közbelépsz? Lecsapsz rá? Apa, akár hiszed, akár nem, tényleg Garth a felelős azokért a dolgokért. És azt még nem is mondtam, hogy egy embere kábítószert csempészett Cruz egyik pilótájának az italába. Valamennyien a célkeresztben állunk. – Nem félek tőle, és ha te igen, akkor nem az az ember vagy, akinek tartottalak. Ez fenyegetés volt, méghozzá nem is túlságosan bújtatott, de Lexi fütyült rá. – Miért nem mondtad soha, hogy van egy bátyánk? – Nem a bátyátok. Ő egy senki. Sosem viselte és nem is fogja viselni a Titan nevet. – Miért nem? Hiszen a fiad! A családhoz tartozik. Ezt így még sosem gondolta végig Lexi. Hogy Garth ugyanúgy a testvére, ahogy Izzy és Skye. – Olyannyira, hogy úgy is viselkedik, ahogy te. – Felejtsd el őt, Lexi. Garth Duncan szóra sem érdemes. – Tévedsz, apa. Garth nem fogja feladni, szóval most vagy később, de egyszer mindenképpen kénytelen leszel szembenézni ezzel a „problémával”. Ugyanis
mindannyiunkat tönkre akar tenni. Csak még azt nem értem, mire jó ez neki. – Nem is kell értened. – Jed Titan elutasító arcot vágott. – Szóval akkor nem szándékozol tenni semmit? – Mondtam már, hogy nem félek Garth Duncantől. A hangjában az is benne volt, hogy ha Lexi viszont fél, akkor gyönge. Lexi rendszerint adott az apja véleményére, különösen ha üzleti kérdésekről volt szó. Jed Titan tényleg bámulatos eredményeket ért el, egy milliós árbevételű cégből milliárdos nagyvállalatot csinált, tehát értette a dolgát. De ami Gartht illeti, tévedett. Ezt Lexi a zsigereiben érezte. Amikor hazaért, Cruz már várta. – Na, mi volt? – kérdezte, miközben átölelte, és üdvözlés gyanánt megcsókolta. Lexi ledobta a táskáját a konyhapultra, és hozzásimult. – Elismerte, hogy Garth a törvénytelen fia, de azt nem, hogy ebből bármiféle gondunk származhat. Azt mondta, teherbe ejtett egy lányt, akit azonban nem akart elvenni, ezért a saját szavaival élve, kifizette. Állítólag annyi pénzt adott neki, hogy a lány is, és a gyermeke is életük végéig megélhetnek belőle, szóval nem haragudhattak meg rá, vagyis őszerinte Garth semmi esetre sem jelenthet veszélyt ránk nézve. – És te mit gondolsz? – tudakolta Cruz, miközben még mindig szorosan ölelte. – Én már nem gondolok semmit. Teljesen összezavarodtam. Garth szemlátomást komoly ellenfél, máris jelentős károkat okozott. Csak a lódopping ügy miatt óriási veszteség érte apámat, kútba esett ugyanis egy üzlet a kínaiakkal. Vagyis apának tombolnia kellene dühében, ehelyett kifejezetten nyugodtnak, sőt elégedettnek tűnt. Tudom, hogy semmi értelme annak, amit mondok, de tényleg ez volt a benyomásom. – Mintha büszke lenne arra, amit lát? Lexi meglepetésében hátrált egy lépést. – Pontosan. Hogy találtad el? – Garth a fia. – Hát ez gyönyörű! A fiúgyerek, akire mindig is vágyott, mi? Cruz megvonta a vállát. – Ez olyan férfidolog. Főleg az olyan fickókra jellemző, mint Jed. Szeretik látni, ahogy újjászületnek a következő generációban. – Mert persze újjászületni csak a fiában tud az ember. Hát ez undorító! Van három lánya, miért nem tud örülni nekünk is egy kicsit? – Egy szóval sem mondtam, hogy helyes, amit apád tesz. Csak azt, hogy bizonyos szempontból érthető. – Mondd csak, te is ezért nem építettél ki kapcsolatot Kendrával? Mert ő csak egy lány? Ha fiúnak születik, máshogy viselkednél vele? A férfi arcvonásai kővé dermedtek. – Nem. Akkor sem viselkednék máshogy vele. Lexi hitt ugyan neki, de akkor sem tagadhatta, hogy rengeteg hasonlóság van a két eset között. Cruz is teherbe ejtett egy lányt, akit nem akart elvenni, akárcsak Jed. Mindketten olyan feleséget kerestek, aki segíti a karrierjüket. Olyasvalakit, aki
megfelelő családi kapcsolatokkal rendelkezik. Cruz havi apanázst biztosít Kendra anyjának, Jed pedig „kifizette” Kathyt. Elméletileg tehát tényleg gondoskodtak a gyerekekről, Kendra azonban többre vágyott, igazi apát akart. Lehet, hogy Garthszal is hasonló volt a helyzet? Lehet, hogy a felnőttlét felé vezető úton ez a gyermeki óhaj eltorzult, és csúf bosszúvággyá változott? – Min töprengsz? – érdeklődött Cruz. – Hogy mennyire hasonlítasz apámra. Egészen kísérteties a hasonlóság. – Ez nem igaz. – De igaz. Te is a kapcsolatokra hajtasz. Az elmúlt egy hónapban két szenátornak mutattalak be, nem beszélve a kongresszusi képviselőkről, és a három legnagyobb olajtársaság elnökéről, akik egyike ráadásul egy szaúdi herceg. – Ebben egyeztünk meg. – Aha. És mi az egész akció célja? Hogy megszerezd a jó házból való, pedigrés feleséget. Elvégre apám számára is roppantul kifizetődő volt az első házassága, ugyebár… – Én ügyesebben fogok választani, mint ő. – Cruz felemelte a kezét, még mielőtt a lány válaszolhatott volna. – Nem anyádat akarom becsmérelni. Csak tudod, vannak bizonyos vérmérsékleti tényezők, amik fontosak lehetnek. Például hogy az illető feleségjelölt tudjon alkalmazkodni. – Mert az persze fel sem merül, hogy akár te is alkalmazkodhatnál őhozzá. – Lexi, ne tégy úgy, mintha nem tudnád, hová akarok kilyukadni. – De igen, tudom. Pontosan tudom. – A lány átsétált a konyha másik végébe, és megfordult. – Az igazság egész idő alatt itt volt az orrom előtt, csak nem ismertem fel. Pedig olyan nyilvánvaló. Egyformák vagytok apámmal. Mindkettőtöket hidegen hagy a gyerektéma. Te lemondtál Kendráról, Jed pedig mind a négyünkről. Bár Izzyt, Skye-t és engem magánál tartott, de igazából sosem törődött velünk. Nem szeretett minket, sosem volt ott, amikor szükségünk lett volna rá, sőt még most, felnőttkorunkban is mindent megtesz, hogy összeugrasszon minket. – Nem vagyok olyan, mint apád – ismételte makacsul Cruz. – Verd már ki a fejedből ezt az ostoba párhuzamot Kendra és a gyerekkori önmagad között! – Te, egyedül csak te tehetsz róla, hogy Kendra belépett az életembe, Cruz. Itt lakott, egy házban velem. Több mint két teljes hétig minden áldott nap találkoztunk. És a személyében egy sértett, tizenöt éves kislányt ismertem meg, aki mohón vágyik az apja elismerésére és szeretetére. Miért olyan nehéz ezt elfogadni? – Nincs rám szüksége – mondta a férfi halkan, hidegen. – Sokkal jobb neki nélkülem. Azért mondja ezt, mert neki is sokkal jobb volt az apja nélkül? – villant át Lexi agyán. – Miért mondod ezt? – suttogta elkínzottan. – Te nem vagy szörnyeteg… Te nem vagy az apád. Cruz hallgatott. – Igenis képes vagy a szeretetre – folytatta Lexi. – Hiszen anyádat szereted. Láttalak benneteket együtt, és egészen nyilvánvaló volt, hogyan érzel iránta. És szereted Mannyt is, a társadat, mintha a testvéred lenne. Nagyra becsülöd az egész családját.
Vagyis egy csomó ember van, akik mind fontosak neked, akikért sok mindent megtennél. És akkor ott vannak még a versenyzőid is. A fiatal tehetségek, akiket te fedeztél fel. Nem mondom, hogy őket is szereted, de az biztos, hogy nem közömbös számodra a sorsuk. Örülsz, ha megváltoztathatod egy szegény kölyök életét. Az apja sosem tenne ilyet, jött rá Lexi, és megkönnyebbült, hogy végre talált egy különbséget. – Az szimplán csak üzlet. Azok a fiúk később komoly bevételt hoznak a csapatomnak. – Miért esik olyan nehezedre elismerni, hogy rendes fickó vagy? Miért tartod magad távol a lányodtól? Cruz odalépett eléje. – Ha jót akarsz, ne üsd bele az orrod az ügyeimbe! – mordult fel fenyegetően, majd sarkon fordult és elhagyta a konyhát. Beült a Bugattijába és elszáguldott, mint mindig, ha ki akarta szellőztetni a fejét. Az autó csak úgy falta a kilométereket – a sebesség általában örömmel töltötte el a férfit, de most semmit sem érzett. A következő kanyart száz mérföld per órával vette be, nem sokkal később pedig százhatvannal száguldott el egy stoptábla mellett. És akkor a távolban meglátott egy gyereket, aki nyilvánvalóan nemrég tanult meg biciklizni, mert eléggé kacskaringós vonalban közlekedett. Azonnal a fékre lépett, és addig lassult, míg az engedélyezett ötven alá nem csökkentette a sebességét. Aztán meg is állt az út szélén, és megvárta, míg a gyerek elkarikázik. Miután egyedül maradt az úton, Cruz sokáig nézte az aszfaltot maga előtt, és rájött, hogy nem is akar menni sehová. Lexivel akar lenni. Kár, hogy a lány haragszik rá. Pedig sem tettel, sem szóval nem bántotta. Lexi nem önmaga miatt sértődött meg, hanem Kendra miatt. Micsoda dolog ez? Miért nem tud olyan lenni, mint a többi barátnője, akik megelégedtek a szexszel és az értékes ajándékokkal, amelyekkel elhalmozta őket? De nem, Lexinek ez nem volt elég, ő beszélgetni akart. Méghozzá az érzéseiről. – Átkozott nőszemély! – dünnyögte Cruz. Igen, a lány többet akart, mint amennyiben megállapodtak. Többet, mint amennyit Cruz adhatott volna neki. Túl sokat várt, és a férfi úgy látta, ez az egész nem éri meg a kockázatot. Vagy talán mégis megérné?
15. Lexi a hálószobában állt, és azon töprengett, elkezdjen-e csomagolni. Talán okosabb volna hazaköltöznie a lakásába. Noha Cruzzal csupán üzleti megállapodást kötöttek, valahogy minden olyan zavarossá vált körülötte. Erősen belefolytak egymás ügyeibe, és ez elbizonytalanította Lexit. Talán nem ártana némi távolság a férfitól. Ekkor szólalt meg a mobilja. – Szia, Izzy! – szólt bele a készülékbe. – Képzeld, Martin kirúgta Danát – újságolta a kisebbik húga. – Skye és én már itt vagyunk nála, és próbálunk lelket verni belé, de nem ártana egy kis erősítés. Számíthatunk rád? – Ez csak természetes. – Íme, a tökéletes figyelemelterelő manőver! Maga sem tervezhette volna el jobban. – Azonnal indulok. Húsz perccel később megérkezett Dana kicsiny házikójához. A dohányzóasztalon egy egész kancsóra való Margarita koktél állt, mellette egy doboz kibontott jégkrém, és M&M’s minden mennyiségben. Ja, és a lejátszóból az Ilyenek voltunk szólt. – Ha ismersz olyan fickókat, akik átoperálásra várnak, csak szólnod kell nekik, hogy jöjjenek át – morogta a kanapén gubbasztó Dana. – Itt most patakokban folyik az ösztrogén, úgyhogy gyors sikerben reménykedhetnek. Skye megtöltötte a rendőrnő poharát, aztán továbbadta a korsót Lexinek. – Leisszuk magunkat, ami azt jelenti, hogy itt kell maradnunk éjszakára. Erin egy barátnőjénél alszik. Hívd fel Cruzt, ha akarod! – Nem, nem akarom – döntötte el a lány. Abban sem volt biztos, hogy a férfi egyáltalán észreveszi-e, hogy ő nincs otthon. Hát igen, ez eléggé önsorsrontó gondolat volt, de Lexinek tényleg ez volt az érzése. A koktélt azonban visszautasította. – Mostanában nem olyan jó a gyomrom, szóval inkább nem iszom. Talán majd később. Azzal leült a barátnője mellé. – Hogy vagy? – kérdezte Danától. – Nagyon hülyén érzem magam. Martin elhagyott. Közölte, hogy túlságosan rátelepszem. És hogy olyasvalakit szeretne maga mellé, aki kevésbé erőszakos. El tudod ezt képzelni? El kellett volna törnöm a lábát annak a disznónak! Ez mintha Martin véleményét támasztaná alá, gondolta Lexi, ám óvakodott attól, hogy ki is mondja a véleményét. – Hogyan történhetett ez meg? – siránkozott tovább Dana. – Engem nem szoktak elhagyni a pasik. Én hagyom ott őket. Főleg az olyanokat, mint Martin. – Mind olyanok voltak, mint Martin – szögezte le Izzy a fotelból, ahol körömlakkal százszorszépeket pingált rózsaszínre festett lábkörmeire. – Az összes fiúd. Unalmas, teszetosza alakok. Lefogadom, hogy még az ágyban sem volt jó velük. Szóval szerintem adj hálát az égnek, hogy megszabadultál Martintól, és keress magadnak egy igazi férfit,
aki izgalmat és kalandot hoz az életedbe! – De én nem akarok izgalmakat a magánéletembe, nem érted? Én egy biztonságos, nyugodt kapcsolatban érzem jól magam. – A „biztonságos” és a „nyugodt” ez esetben az unalmas szinonimái – vélte Izzy. – A dögunalmasé. – Megölhetem? – pillantott Lexire Dana. – Úgysem tudnád megtenni. – Dehogyisnem. – Akkor azt mondom, semmi esetre sem szabad megtenned. – Ez igaz. – A rendőrnő hátravetette magát a kanapén. – De ha egyszer mérhetetlenül bosszant az a sok sületlenség, amit összehord! Hogy hallgattassam el? – Talán azért bosszant annyira, amit mond, mert van benne némi igazság. Azt ugyanis senki sem szereti, ha kíméletlenül az arcába vágják az igazságot. Te pláne nem. Dana lehunyta a szemét. – Hát ezt meg hogy az ördögbe kell érteni? Lexi Skye-ra pillantott, aki jóváhagyólag biccentett. – Tudod, mennyire szeretünk – kezdte Skye. Dana felnyögött. – Ezt most csak azért mondod, hogy ellensúlyozd azt a nagy adag fájdalmas bölcsességet, amit az arcomba készülsz vágni, és amit én nem szeretnék hallani. – Nem a megfelelő pasikkal jársz, Dana – folytatta rendíthetetlenül Skye. – Csupa Martinokat választasz. – Hagyjuk ezt a témát. – Dana még mindig nem nézett fel. – Már bánom, hogy idehívtalak benneteket. – Ez nem igaz. – Lexi barátságosan megveregette a barátnője karját. – Szeretsz minket, és mi is szeretünk téged, de éppen ezért nem hallgathatunk arról, amit Skye mondott. Ezek a jellegtelen és jelentéktelen férfiak nem hozzád valók. Dana végre kinyitotta a szemét. – Tényleg az idegeimre mentek – mordult fel. – Pedig most egyébként sem vagyok jó passzban. – Mi lenne, ha a nyáron eljönnél velem Mexikóba? – vetette fel Izzy. – Ki akarom próbálni a barlangi búvárkodást. Skye megborzongott. – Mondd, te megőrültél? Nem elég, hogy szűk, föld alatti járatokban tévelyegsz, még meg is akarsz közben fulladni? Izzy elvigyorodott. – Imádom az izgalmakat. – De miért kell ezeknek az izgalmaknak feltétlenül életveszélyesnek lenniük? – érdeklődött Lexi. – Miért nem tudsz, mondjuk, hullámvasutazni, és kész? Izzy vágott egy grimaszt. – A hullámvasút legfeljebb egy nyolcévesnek izgalmas. Én az igazi kalandot keresem.
– Hogy vagy képes az egyik pillanatban virágokat pingálni a körmödre, a következőben meg alámerülni egy vízzel teli járatban? – értetlenkedett Dana. – Úgy, hogy hihetetlenül sokoldalú vagyok – hangzott a vidám válasz. Lexi megcsóválta a fejét. A világ minden kincséért sem csinált volna ilyesmit. Már a puszta gondolatra, hogy a víz színe alá merüljön egy barlangban, kiverte a hideg verejték. De legalább addig sem a nőn töprengett, aki beperelte, és nem is az apja fura reakcióján. És bár szeretett volna beszámolni a testvéreinek a legújabb fejleményekről, úgy vélte, ez nem a megfelelő hely és időpont. – Még mindig nem tudom elhinni, hogy elhagyott – dünnyögte Dana a Margaritáját kortyolva. – Hiszen mindig én vagyok az, aki elmegy. Ez az én módszerem. Döntök és továbblépek. Ennyi. – Ez azért nem tűnik egészséges viselkedésmintának – jegyezte meg Skye. – Valójában Martin semmit sem jelentett neked – mutatott rá Lexi. – Dühös vagy, és sértődött, amiért ő hagyott el, de lásd be, hogy kicsit sem fáj. – Azért dühösnek és sértődöttnek lenni sem különösebben jó érzés – meredt rá Dana. – Én vagyok a legjobb dolog, ami ezzel a szánalmas alakkal az elmúlt öt évben történt. Hogy mert elhagyni? – Ugyanúgy, ahogy nem volt az igazi neked, te sem voltál az igazi az ő számára – bölcselkedett Izzy. – De most komolyan, Dana, váltanod kellene. Nem unod még ezt a férfitípust? Legfőbb ideje, hogy valami mást is kipróbálj. Lexi várta, hogy Dana indulatosan kitörjön, de semmi ilyesmi nem történt. A rendőrnő csak felborzolta rövid frizuráját, majd kimérten bólintott. – Lehet, hogy igazad van. – Legközelebb kockáztass, légy szíves! Válassz egy igazi férfit! Ez a gyávaság igazán nem méltó hozzád. Dana szeme résnyire szűkült. – Mit mondtál? Izzy nyilvánvalóan nem csak akkor volt bátor, ha alá kellett merülnie egy barlang mélyére, vagy ha cápák úszkáltak körülötte. – Csak azt, hogy félsz az igazi kapcsolatoktól, ezért keresel magadnak olyan pasikat, mint Martin. – Izzynek igaza van – állt a húga mellé Lexi. – Tényleg szakítanod kellene már ezzel a régi sémával. Mi lenne, ha egyszerűen csak várakozó álláspontra helyezkednél? Tartsd nyitva a szemed, légy nyitott minden újdonságra, aztán majd meglátjuk, mi történik. Dana vádlón ránézett, aztán Skye-ra bökött. – El ne kezdd te is! Mind a hármótok ellen nem tudom felvenni a harcot. – Hogy is tudnád, ennyi alkohollal a véredben? – mosolygott Skye. – Olyasvalaki kell neked, aki jól ráncba szed – folytatta Izzy. – Na tessék! Megint rákerültél a kilövési listámra – mordult fel Dana. – Nyilván tudod, hogy értem – magyarázkodott a legkisebb Titan lány. – Egy olyan férfira gondolok, aki mindenben felveszi veled a versenyt. Aki egyenrangú partnered
lehetne. És már van is egy jelöltem. – Kicsoda? – csodálkozott Lexi, akinek sejtelme sem volt, ki vehetné fel a versenyt minden területen Danával, és ki az, aki képes lenne áttörni a falat, amelyet a rendőrlány a szíve védelmére emelt. – Mitch Cassidy. Lexi Skye-ra sandított, aki görcsösen igyekezett nem reagálni a névre. – Az nem zavar, hogy a nővéred volt barátjáról van szó? – vetette közbe. Izzy rántott egyet a vállán. – Mikor volt az már! És különben is, ő volt az, aki elhagyta, Ray kedvéért. – Rápillantott Skye-ra. – Ugye már nem vagy szerelmes Mitchbe? – Hát persze hogy nem. Évek óta nem is láttam. – Na látod! – diadalmaskodott Izzy. – Még az exbarátnője áldását is megkaphatod. – Ő az, aki a haditengerészet különleges egységénél, a SEAL-nél szolgál, ugye? – Dana már kezdett lassulni, és a nyelve is akadozott. – De akkor biztosan ő is búvárkodik. Inkább neked kellene lecsapnod rá, Izzy. – Az teljesen kizárt. Mitch utoljára tízéves koromban volt az esetem, arról nem beszélve, hogy lefeküdt a nővéremmel. Vele kezdeni majdnem olyan volna, mint vérfertőzést elkövetni. És végezetül, az ember nem szokott kikezdeni a haverjaival. – Na és hogy képzeled ezt a dolgot Mitch és Dana között? – érdeklődött Lexi. – Mitch évek óta nem volt itthon. Mégis hol találkozhatnának? – Nem is tudtad, hogy hazajött? Lexi véletlenül éppen Skye-ra nézett, és észrevette, hogy a húga arcából kiszalad minden vér. Aztán gyorsan lehajolt, és matatott valamit a cipőjén. Vagy csak az arcát akarta elrejteni? – Mikor? – Pár hete. Egyelőre Washingtonban tartózkodik, de hamarosan hazajön a birtokra. – Szabadságra? – tudakolta Skye, aki immár úgy ült a helyén, mint aki karót nyelt. Izzy visszacsavarta a körömlakk kupakját. – Látom, tényleg nem tartottad vele a kapcsolatot. – Miért, te igen? – Persze. Hiszen barátok voltunk. Attól, hogy te kirúgtad szegényt, én miért ne írhattam volna neki egy-egy e-mailt hébe-hóba? – Persze, miért is ne? – ismételte Skye, még mindig sokkos állapotban. – Mitchet leszerelték a haditengerészettől. Utoljára Afganisztánban állomásozott az egységével, és egy robbanás következtében elveszítette az egyik lábát. Pillanatnyilag kórházban van, de hamarosan hazajön. Örökre. – Izzy Danához fordult. – Egyszóval igazi háborús hős, kemény, mint a kő. És állati jól néz ki. – Mekkora részt vágtak le a lábából? – Skye hangja nem volt több mint suttogás. – Nem tudom. Nem mertem megkérdezni. – Izzy a körmét fujkálta, hogy hamarabb megszáradjon. – Szóval Mitch tényleg egy főnyeremény, Dana. Kölyökkoromban én is bele voltam esve, de neki csak Skye kellett, senki más. A kedves nővérem meg félredobta szegényt.
Skye felállt. – Mit tudsz te erről? – fakadt ki panaszosan. – Azt hiszed, volt más választásom? Fogalmad sincs, milyen helyzetbe kerültem, úgyhogy fogd be a szád, légy szíves, és ne vádaskodj! – Azzal a szája elé kapta a kezét, és kirohant a szobából. Izzy elképedve bámult utána. – Hát ennek meg mi baja? Mi rosszat mondtam? – Egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy Skye tényleg túl van-e már Mitchen – adott hangot a kételyeinek Lexi. – De az is lehet, hogy felelősnek érzi magát a történtekért, és bűntudat gyötri. Dana az asztalra tette a poharát. – Azt hiszem, nem lenne jó ötlet ráhajtanom erre a Mitchre – állapította meg. – Túl bonyolult a helyzet. – Bár képes lennék nem csak barátként tekinteni rá!– sóhajtott Izzy. – Mert irtó jó pasi ám! És lerí róla, hogy remek az ágyban. – Egy kapcsolat jóval többről szól, mint az ágybeli örömökről – oktatta ki őket Lexi. Izzy és Dana összemosolyogtak. – Ezzel azt akarod üzenni virágnyelven, hogy Cruz nem egy lepedőakrobata? – kérdezte szemtelenül Dana. – Nem, egyáltalán nem ezt akarom mondani. – Mert ha szeretne ez ügyben egy kis továbbképzést, akkor szólunk az érdekében pár jó szót Martinnál – fűzte hozzá Izzy. Lexiből kipukkadt a nevetés, Dana pedig felkapott egy párnát, és ütni kezdte Izzy fejét. Lexi, miután kikacagta magát, a fürdőszobaajtóra sandított, és azon töprengett, hogy vajon mi van Skye-jal. Aztán eszébe jutott a vitájuk Cruzzal. Hát igen. A kapcsolatok bonyolultak. Még azok is, amelyeknek tulajdonképpen problémamenteseknek kellene lenniük. Lexi jóval éjfél után érkezett meg Cruzhoz. Egy korty alkoholt sem ivott Danánál, mégis úgy érezte magát, mintha másnapos lenne. Erősen kavargott a gyomra. Biztos a stressz miatt, próbálta megmagyarázni magának. Az elmúlt időszakban túl sok minden történt, túl sok olyasmi, ami felkavarta és megviselte. A földszinten néhány helyen még égett a villany. Lexi lekapcsolta a lámpákat, és felsétált az emeletre. A hálószoba ajtaja nyitva állt, a résen át éles fénycsík vetült a folyosó szőnyegére. Lexi besétált, és látta, hogy Cruz a kandalló előtt ül a fotelben, és olvasgat. A férfi felnézett, ahogy ő bement a helyiségbe. Amilyen ingerülten csörtetett el ma délután, Lexi abban sem volt biztos, hogy egyáltalán visszajön. És ő maga is eljátszott a távozás gondolatával. Mégis itt voltak mindketten. Jól néz ki, gondolta a lány, Cruz markáns állát, fekete szemét és haját figyelve. Már egyetlen pillantás is elég volt, hogy a vére felpezsdüljön. Akárhányszor is szeretkeztek, képtelen volt betelni a férfival, újra és újra megkívánta. Vajon mi lesz később? Akkor is
így fogja kívánni, ha a hat hónap letelik, és elválnak az útjaik? – Szép estéd volt? – érdeklődött Cruz, és felállt. – Danánál voltam. Elhagyta a barátja, úgyhogy csaptunk egy csajos vigasztaló bulit. – Nem kérdeztem, hol voltál. – Tudom. De attól elmondhatom, nem? – Lexi letette a táskáját. – Nagyon sietve hagytad el a házat délután. – Dühös voltam. – Észrevettem. Mit mondjak, nem vagy egy nagy kommunikációs szakértő. Nem haragudott a férfira. Egyszerűen csak belefáradt már, hogy a maga igazát bizonygassa. – Sajnálom – mondta ekkor Cruz. – Nem lett volna szabad rajtad kitöltenem a dühömet, hiszen te csak segíteni akartál. Méghozzá teljesen önzetlenül, hiszen nem vagy felelős sem Kendráért, sem értem. És gondolom, Kendra sem könnyítette meg a dolgodat, tudom, milyen idegtépő, ha úgy istenigazából belelendül. Te azonban kitartottál, újra és újra megpróbáltad. – Nem tehettem másként. – Nem mondom, hogy rosszul tetted, Lexi. Én csak azt mondom, hogy… – Cruz közelebb lépett. – Tökéletesen igazad van. Kendra nem tehet a démonokról, akik engem gyerekkoromtól fogva üldöznek. Ő csak egy szegény, összezavarodott kislány, aki próbálja megtalálni a helyét a világban. És én kicsit sem segítettem neki, mi több, kifejezetten megnehezítettem az életét. És te szerencsére ráirányítottad erre a figyelmemet, hiába igyekeztem a homokba dugni a fejem. Lexi elmosolyodott. – Ez azt jelenti, hogy a jövőben gyakrabban találkozol a lányoddal? – Pontosan. A jövő héten együtt vacsorázunk. És ez csak a kezdet. – El sem tudom mondani, mennyire örülök! Kendra olyan helyes lány! Ha megismered, te is meg fogod kedvelni őt, ebben biztos vagyok. – Én is. – Mitől változott meg a véleményed? – Nem mitől, kitől. Te változtattad meg a véleményemet, Lexi. Csak te, egyedül. – Ó, Cruz! – Rájöttem, hogy ostoba voltam, amikor azt hittem, hogy nincs más választásom. Igenis van. Ahogy apámnak is volt minden egyes alkalommal, amikor félig agyonverte anyámat. De önző volt, és nem érdekelték a tettei következményei. Ő egyszerűen csak tette, amihez kedve támadt, ami abban a pillanatban a legkönnyebbnek tűnt számára. Nos, én nem akarok olyan lenni, mint ő. – Nem is vagy olyan. A férfi magához húzta Lexit, és megcsókolta. Az ajka meleg volt, gyöngéd, és a lány odaadóan simult a karjába. Ahogy a csók egyre szenvedélyesebb lett, úgy veszítette el fokozatosan az önuralmát. És akkor hirtelen belévágott a kérdés, vajon miért Cruz volt az első férfi az életében? Miért pont őt választotta ki?
Mert már akkor sem volt más választása. Ha Cruzról volt szó, egyszerűen képtelen volt visszafogni magát. Ő volt a gyertyaláng, Lexi pedig az éjjeli lepke, amely képtelen szabadulni a fény bűvköréből, még akkor is, ha tudja, hogy a lánggal való találkozás nem sülhet el jól a kis lepke számára. Elegendő pénz és megfelelő kapcsolatok birtokában sok mindent ki lehet deríteni másokról, legfőképpen, ha az ember hajlandó időnként még a törvényesség határait is átlépni. – Biztos vagy benne, hogy ezt akarod? – kérdezte Cruz. Lexi felpillantott a lakótömbre, mely előtt megállt a kocsijával, és bólintott. – Igen. Beszélni akarok vele. – Az ügyvédje ezt ellened fordíthatja a tárgyaláson. – Nem lesz semmiféle tárgyalás. Ebben Lexi teljesen biztos volt. Garth ezúttal nem a megfelelő Titannel kezdett: a lánynak már elege volt belőle, hogy rajta élesítgeti a fogát. A kölcsön váratlan visszakövetelésével Garth nyerte az első ütközetet a háborúban, de Lexi elhatározta, hogy nem lesz több. Cruz kíséretében becsörtetett az épületbe, és a lifttel felment a harmadik emeletre. Mielőtt elindultak volna otthonról, Lexi odatelefonált Ann Paul lakására, és úgy tett, mintha mellétárcsázott volna. A nő otthon volt, és otthon is maradt, mert amikor Lexi becsöngetett, pár másodperccel később kinyílt a bejárati ajtó. – Tessék, mit óhajtanak? – kérdezte a harmincas, apró termetű, jelentéktelen külsejű teremtés. Lexi nem emlékezett rá, hogy valaha is látta volna a szalonban, de Ann Paul az a típus volt, akire akkor sem emlékszünk, ha ismerjük. – Üdvözlöm – mosolygott, és még mielőtt a nő megakadályozhatta volna, besétált a lakásba, a nyomában Cruzzal. – A nevem Lexi Titan. Én vagyok a Vénusz Szalon tulajdonosa, az a nő, akit beperelt. Gondoltam, beugrom magához egy kis beszélgetésre. Elkísért a vőlegényem, Cruz Rodriguez is, nehogy valami ostobaságra ragadtassam magam. A rövid, barna hajú, barna szemű Ann arcán rémület tükröződött, ahogy behátrált a konyhába. – Kérem, távozzanak! – mondta, ám az utasítás inkább kérésnek hatott. – Ne aggódjon, nem zavarjuk sokáig. De néhány dolgot muszáj elmondanom. Kicsit körbeszimatoltam, és sikerült kiderítenem, hogy maga Garth Duncannek dolgozott. Maga volt Garth titkárnőjének az asszisztense. – Lexi elmosolyodott. – Az irodában nyílt titok volt, hogy maga beleesett Garthba, és mindent megtett volna, hogy viszonzatlan szerelmének tárgya végre felfigyeljen magára. Tényleg bármit, mert a jelek szerint még hazudni is hajlandó a kedvéért. Ann elvörösödött. – Fo… fogalmam sincs, miről beszél. – Mindjárt elmagyarázom. Garth Duncan kihasználja magát, Ann. Háborúba kezdett a családom ellen, és maga csupán egy jelentéktelen és könnyen pótolható kiskatona a
seregében. Egy feljelentés nem nagy dolog. Gondolom, Garth ügyvédei mindent elintéztek, és magának csak alá kellett írnia a papírokat. De mostantól keményebb dolgok következnek. Kihallgatások és vallomástételek, méghozzá eskü alatt. Szembe kell szállnia az ügyvédeimmel, akik, elárulom, egyáltalán nem kedves és finom emberek. És akkor a bíróról meg az esküdtekről még nem is beszéltünk. Ann egyre riadtabbnak tűnt. – De hiszen… de hiszen nem lesz eljárás. Maga megpróbál majd peren kívül megegyezni. Lexi szinte megsajnálta a nőt. – Garth ezt mondta magának? Hogy nem akarok botrányt, és ezért maga csak jól jöhet ki az ügyből? – Ha perre kerül a sor, tele lesznek az újságok a hírrel, hogy a szalonjában tönkreteszik a vendégek bőrét. Megjelennek a képek arról, amit velem műveltek. – A nő nyelt egy nagyot. – Vannak ugyanis fotóim a bőrtüneteimről. – Na ne mondja! Nekem viszont szakértőim vannak, akik ki tudják deríteni, pontosan mikor készült egy fénykép, meg egy magánnyomozóm, aki a föld alól is elő fogja keríteni azt a maszkmestert, aki a ragyásbőr-sminket csinálta. Lexi blöffölt, ám ezt Ann nem tudhatta, és a szeme tágra nyílt a rémülettől. – Igenis, komoly sérüléseket szenvedtem a szalonjában. Hozzáértőbb személyzetet kellene foglalkoztatnia. – Tudja mit? Ha a panaszaival annak idején egyenesen hozzám fordult volna, még el is hinném, hogy nem Garth bérence. – Hiszen próbáltam én magához fordulni – mondta a nő, és a hangja most mintha magabiztosabban csengett volna. – És az alkalmazottai meg is ígérték, hogy visszahív, de maga soha nem hívott vissza. – Hát ez érdekes. Nekem nem szólt senki, hogy egy vendég visszahívást kér, mert panaszt kíván tenni. De tudja mit? Elég könnyen kideríthetjük, kinek van igaza. Olyan telefonos rendszerünk van, mely az összes bejövő hívást rögzíti. Nemcsak a legutóbbi százat, hanem mindet. Szóval gyerekjáték lesz kideríteni, hányszor próbált elérni és tájékoztatni a történtekről. Ann összekulcsolta a kezét a melle előtt. – Hölgyem, most már tényleg mennie kellene. – Megyek is. Csak még annyit engedjen meg, hogy felvilágosítsam néhány dologról, amiről Garth elmulasztotta tájékoztatni. Amire a főnöke rávette, az törvénytelen, Ann. Maga csaló, szándékosan félrevezeti az igazságszolgáltatást, és zsarolni próbál egy tisztességes üzletasszonyt. Tekintve a bűnei lajstromát, szerintem minden bizonnyal letöltendő börtönre fogják ítélni. Gondolja, hogy Garth Duncan akkor is kiáll majd maga mellett? Vállalja a felelősséget a tetteiért, és bevonul a rács mögé, csak hogy magát védje? Mert úgy vélem, nincs a kezében írásos bizonyíték arról, hogy nem a maga ötlete volt ez a pereskedés. Ann arca egyszerre krétafehérre vált. Lexi kihúzta magát.
– Olyan dologba keveredett, Ann, amivel végérvényesen tönkreteheti az életét. Én megértem, hogy vonzódik a főnökéhez, de először nem rá, hanem önmagára kellene gondolnia. Amennyiben tényleg hátránya származott abból, hogy a szépségszalonomban kezeltette magát, bocsánatot kérek, és kész vagyok kárpótolni önt az elszenvedett sérelmekért. De ha maga csupán Garth Duncan alávaló tervének a végrehajtója, akkor reszkessen, mert nem fogom hagyni magam. Megvédem azt, ami az enyém. Titan vagyok, gondolom, hallotta már ezt a nevet. Maga el sem tudja képzelni, mennyi mindenre vagyok képes, ha úgy istenigazából feldühítenek. – Ez… Én… – Ann összeszorította a száját. – Ha nem mennek innen azonnal, hívom a rendőrséget. – Már itt sem vagyok – ígérte Lexi. – Gondolja át, amit mondtam, Ann. Nem szeretek ártatlanokon átgázolni, de amennyiben úgy dönt, hogy tovább folytatja a kis harcát Garth csapatában, akkor nem lesz kegyelem a maga számára sem. – Benyúlt a zsebébe, és előhúzott egy névjegykártyát. – Amennyiben megpróbálja magát zsarolni vagy egyéb módon megfélemlíteni, nyugodtan hívjon fel, szívesen segítek. És ne feledje: maga hozta működésbe ezt a gépezetet, tehát maga tudja a legegyszerűbben leállítani. Valószínűleg nem bízik bennem, de téved: sokkal inkább a szívemen viselem a sorsát, mint Garth Duncan. Nekem nem mindegy, kell-e ártatlanoknak szenvedniük miattam. Azzal köszönés nélkül sarkon fordult és elhagyta a lakást, Cruzzal a nyomában. Mire odaértek a lifthez, Lexi már alig állt a lábán. Neki kellett támaszkodnia a falnak, hogy össze ne rogyjon. – Mindjárt elhányom magam – suttogta. – Tarts ki, míg a földszintre nem érünk. Különben még tönkreteszed a tökéletes kivonulásodat. A férfi válasza megnevettette Lexit, aminek következtében még a hányingere is csillapodott egy kicsit. Végre megérkezett a lift, és beszálltak. Mire a kocsihoz értek, teljesen megnyugodott a lány gyomra. – Micsoda kegyetlenség! – füstölgött. – Kihasználni ezt a szerencsétlen teremtést. A gazember! – Nyerni akar, és semmitől sem riad vissza a cél érdekében. – Akkor is szemétség feláldozni egy vétlen kívülállót, akinek esélye sincs megvédeni magát. Miért nem a saját bőrét viszi a vásárra? – Komolyan beszéltél az imént? Tényleg kész vagy átgázolni ezen a nőn? Lexi felnézett az épületre. Ann lakása a másik oldalra esett, így nem láthatta az ablakait, de nagyon is jól el tudta képzelni, hogy az asszony lehúzta a redőnyöket ijedtében. – Mondjuk úgy, hogy kénytelen vagyok átgázolni rajta – felelte. Nem volt különösebben büszke magára, de tényleg nem volt sok választása. Ha az embert ütik, kénytelen elhárítani a csapásokat. Cruz kinyitotta a Bugatti anyósülés felőli ajtaját. – Meg kell hagyni, fenomenális voltál.
– Nyilván mindenkinek ezt mondod. – Tévedés. – A férfi arca komoly maradt. – Csak neked mondom ezt. A fellépésed pont annyira volt határozott és magabiztos, amennyire kell. Kerek perec megmondtad neki a véleményedet, és alaposan helyretetted, valahányszor akadékoskodott. Gondolod, hogy fel fog hívni? – Biztos vagyok benne, hogy nem. Nem ismer, viszont évek óta szerelmes Garthba. A szemében nyilván én vagyok az ellenség. Azt azonban remélem, hogy nem ostoba, és elgondolkodik azon, amit mondtam neki. – Duncan nem fogja megengedni, hogy visszavonja a keresetet. – Erre, látod, nem vennék mérget. Hiszen többfrontos háborút vív ellenünk. Nem nagy ügy, ha egy-egy csatát elveszít. – Ez már a második csata lenne, amiben legyőzöd. Hiszen ott volt az a kölcsönügylet. Akkor is megtaláltad a kiutat. – Hála neked. Ha Cruz nem segít, Lexi lehúzhatta volna a rolót. Az ugyanis, hogy az apjához vagy Skye-hoz forduljon, szóba sem jöhetett. Inkább eladta volna a szépségszalonját. – Tulajdonképpen miért csináltad? – kérdezte halkan. – Miért adtad kölcsön a pénzt? – Hiszen tudod, miért. Megállapodtunk. – Elméletileg tudom, igen. De igazából nem értem, mi a jó neked ebben. Hiszen még egyetlen potenciális menyasszonyjelöltnek sem mutattalak be. Cruz elmosolyodott. – Nem gond. Bemutattál épp elég fontos embernek, és az elég. A menyasszonyjelölteket majd felhajtom én, miután kirúgtál. Cruz nyilván viccelt, tréfával próbálta oldani a hangulatot. És végtére is miért ne viccelt volna egy üzleti megállapodással? A baj csak az volt, hogy Lexi egyáltalán nem akarta őt bemutatni senkinek. Nem akarta Cruzt más karjában látni. Nem akart arra gondolni, hogy mást csókol, mással bújik ágyba. Szerette volna megtartani magának. – Lexi! Jól vagy? – Persze – bólintott a lány. – Csak nem ettem semmit ma reggel, és egy kicsit szédülök. – Akkor siessünk. Meghívlak egy finom ebédre. Lexinek valahogy sikerült bekászálódnia az anyósülésre, a férfi pedig becsukta az ajtót, megkerülte a kocsit, és beült a volán mögé. Lexi némán süppedt bele a puha bőrülésbe. Ilyen nincs, gondolta. Hát tényleg ilyen ostoba lenne? Tényleg elkövette az egyetlen szarvashibát, amelyet jelen helyzetben elkövethetett? Nos, igen. Valamikor az elmúlt hetekben nem figyelt eléggé, és beleszeretett Cruzba. Vagy lehet, hogy a baj már rég megesett, csak most vette észre? Lehet, hogy mindig is őt szerette? De mindez nem fontos. Akárhogy is történt, az biztos, hogy most benne van a pácban. Cruz ugyanis nem személy szerint iránta érdeklődött, inkább aziránt, amit megtestesített. A szerelem teljességgel hidegen hagyta Cruzt. Akárcsak Jed Titan, ő is
józan megfontolásból akart házasságot kötni, ahogy ezt nyíltan be is vallotta neki. A szerelem csak a veszteseknek való, gondolta szomorúan Lexi. Hiába, én vagyok minden idők legnagyobb lúzere!
16. Cruz megtorpant Glory’s Gate bejárati ajtaja előtt. – Mi lenne, ha nélkülem csinálnád? – De hát… te derítettél ki mindent! – csodálkozott a lány. – Attól még te is elmesélheted nekik. Lexi elmosolyodott. Az az elnéző, könnyed mosoly jelent meg az ajkán, amelynek láttán Cruz mindig sürgős szükségét érezte, hogy bevonszolja az ágyba. – Csak nem félsz a húgaimtól? Hú… Az autókirály, aki fél két fiatal nőtől! – Ne butáskodj! Miért félnék? Cruz valóban nem félt, de mint minden intelligens férfi, ismerte a korlátait. Lexi azonban karon fogta, és bevonszolta magával. – Megvédelek – ígérte, majd elkiáltotta magát: – Megjöttünk! Merre vagytok? Izzy felbukkant a lépcső tetején, fekete haja ezerfelé állt. – Ez aztán az öröm! – rikkantotta, majd felült a korlátra, és végigcsúszott rajta. – Skye! Megjöttek! Skye a folyosó felől érkezett, elegánsan, jól fésülten, mint mindig. Lehettek ezerszeresen is testvérek Izzyvel, de senki nem mondta volna meg róluk, hogy ugyanabból a génkészletből merítettek. – Ne is törődjetek vele! – legyintett a húgára. – Már megint rájött a bolondóra. – Remek híreim vannak – jelentette be Izzy. – De ki kell várnotok, amíg kedvem támad elmondani. Rosszul érint, ha tiszteletlenek vagytok velem. Lexi és Skye összenéztek. – Ez azért van – mondta Lexi magyarázóan –, mert ő a legkisebb a családban, és muszáj kompenzálnia. Nem mondom, néha fárasztó, de meg lehet szokni. Átsétáltak a könyvtárszobába, ahol Skye egy hanyag kézmozdulattal ülőhellyel kínálta őket a bőrkanapén. A helyiség tágas volt, de azért nem ijesztően nagy. A jókora ablakok rengeteg fényt eresztettek be, a falakat teljes egészében elborították a könyvek. Meglehetősen férfias szoba volt ez, de a Titan lányok láthatóan jól érezték magukat benne. Végtére is miért ne? Hiszen itt nőttek fel. Cruznak erről eszébe villant a saját gyerekkora. A nyomor, ami mindig ott leselkedett az utcasarkon. Akkoriban azt hitte, hogy ilyen házak, mint ez, csak a filmekben léteznek. El sem tudta képzelni, milyen lehet egy ilyen házban élni, alkalmazottakat tartani, és egy akkora földterületet birtokolni, mint maga Delaware állam. Ma már más volt a helyzet. Felküzdötte magát. Gazdag lett, sikeres, tekintélyes. Időnként azonban még mindig belé vágott az érzés, hogy nem más, mint a koszos kis mexikói kölyök a gettóból. – Jó híreim vannak – kezdte Skye. – Ejtették a pénzmosás vádját. Az államügyész az égvilágon semmi szabálytalanságot nem talált az alapítványomnál, pedig nagyon igyekezett. A végén el kellett ismernie, hogy nálunk minden előírásszerű, és semmiféle szabálytalanságot nem követtünk el a könyvelésben. A rossz hír viszont az, hogy a
menő ügyvéd, akit kénytelen voltam az ügy levezénylése céljából felfogadni, mintegy negyedmilliómba került. Ez a pocsékolás az, ami végtelenül kiborít. Tudjátok, hány gyereket jóllakathattam volna ebből a pénzből? – Ne válaszolj! – súgta oda Cruznak Lexi. – Mindjárt lenyugszik. – Egyszerűen képtelen vagyok felfogni, hogy tehet valaki ilyet azokkal, akik minden támogatást megérdemelnének. – Skye az ég felé emelte a kezét, de aztán vett egy mély lélegzetet. – Jó, befejeztem. Csak még egyvalamit: oltári dühös vagyok Garth Duncanre, és ha tényleg a fivérem, annyit ígérhetek, hogy hamarosan számíthat tőlem egy alapos fejmosásra. – A nővérére pillantott. – Halljuk, veled mi újság? – Két hírem is van – felelte Lexi. – Az egyik, hogy egy ügyfél bírósági keresetet nyújtott be ellenem. – Na ne! – nyögött fel Izzy. – És gondolod, hogy a dolog összefügg Garthszal? – Az illető valamikor Garth alkalmazottja volt, és amennyiben hinni lehet a kémeim jelentésének, évekig reménytelenül szerelmes volt belé. Szóval igen, azt gondolom, a feljelentésnek nagyon is köze van Garthhoz. Elmentem a nőhöz, és közöltem vele, hogy nem reménykedhet peren kívüli megegyezésben. Emellett tájékoztattam, hogy Garth nyilvánvalóan benne fogja hagyni a pácban, ha elkezdődik az eljárás, és figyelmeztettem, hogy az amerikai bíróságok nem szoktak kíméletesek lenni a zsarolókkal. Azt persze nem tudom, hogy elértem-e valamit a kis akciómmal. Valamikor a napokban majd kiderül, visszavonja-e a vádat. – Csak tudnám, miért gyűlöl minket ennyire Garth – csóválta a fejét Skye. – Hiszen sosem ártottunk neki. Bizony, erre jó volna rájönni, gondolta Cruz. Vajon nem az a baja a fickónak, hogy sosem lehetett belőle igazi Titan? – A másik újság, hogy kérdőre vontam apánkat Garth ügyében – folytatta Lexi. – Ó, bár ott lehettem volna! – vágott közbe izgatottan Izzy. – Mesélj, hogy fogadta a dolgot? – Nem igazán tudom. Elég különös beszélgetés volt, ami azt illeti. Jed elismerte, hogy Garth a fia. Még azelőtt ejtette teherbe az anyját, hogy az én anyámat feleségül vette volna, és ahogy ő fogalmazott, mivel nem volt megfelelő a származása, kifizette. Azt állította, hogy az összeg, amit a nő kapott, több volt, mint bőkezű, anya és gyermeke számára is gondtalan életet biztosított. Aztán közölte velem, hogy Garth nem jelent semmiféle fenyegetést, és ha én ezt másképp látom, akkor nem vagyok az az ember, akinek hitt. – Ó, de kedves! – Skye felsóhajtott. – Vajon miért csinálja ezt? Miért köt mindent feltételekhez? Miért nem tud egyszerűen csak… – …az apánk lenni – fejezte be a mondatot Izzy. – Hát mert Jed Titanről beszélünk, aki semmit sem ad ingyen. Még a saját lányainak sem. Cruz mindhárom nővér szemében ugyanazt a vágyakozást látta megcsillanni. A vágyuk, hogy az apjuk szeresse őket, ugyanolyan kézzelfogható volt, mint az asztal a sarokban. Habár már felnőttek, és mindannyian sikeresek voltak a saját területükön, nem voltak boldogok, mert az apjuk nem adta meg nekik azt a figyelmet és azt az
elfogadást, amit meg kellett volna adnia. Aztán Kendrára gondolt, és furdalni kezdte a lelkiismeret. Kelletlenül csúszkált, fészkelődött a kanapén, és azt kívánta, bár témát válthatnának. Megköszörülte a torkát. – A helyzet az, hogy apánkat a legkevésbé sem aggasztja Garth Duncan bosszúhadjárata. Legalábbis úgy tesz, mintha nem aggasztaná, nem tudom, ebből mennyi a valóság, és mennyi a színjáték. Engem mindenesetre összezavart a beszélgetésünk, mert az a benyomásom támadt, hogy büszke Garthra. – A vér nem válik vízzé – citálta Cruz. – Ezt hogy érted? – kérdezte Skye. – Úgy, hogy tök mindegy, mi a családneve, Garth Duncan akkor is Jed fia. Az ő húsa és vére. Ha meghal, egy része Garthban él tovább. Érthető, hogy érdeklődéssel figyeli a ténykedését, és büszke arra, amit elér. Még akkor is, ha a működése egyfajta veszélyt jelent a család többi tagjára nézve. – Ilyen hülyeséget még életemben nem hallottam – vélte Lexi. – Azt akarod mondani, apánk örül neki, hogy a féltestvérünk megpróbál keresztbe tenni nekünk? – Igen, szerintem ez nagyon is elképzelhető. Azt nem gondolom, hogy engedi majd győzni Gartht, de figyelemmel fogja kísérni a történéseket. Kíváncsi rá, elég… hogy is mondjam… elszánt-e Garth Duncan ahhoz, hogy keresztülvigye, amit eltervezett. Izzy elvigyorodott. – Nyugodtan mondhatod előttünk, hogy tökös, Cruz. Biztosíthatlak, mindannyian hallottuk már ezt a szót. – Nem ismered anyámat. Lexi elmosolyodott. – Én azonban igen, és tudom, hogy csodálatos asszony. De visszatérve apánkra és Garthra: te tényleg úgy véled, Cruz, hogy bár apánk véget vethetne a törvénytelen fia kis játszadozásának, titkon élvezi a helyzetet? – Pontosan. – Hát ez csodás! – Lexi a szemét forgatta. – Szóval végig kell néznünk, ahogy ez a tökfilkó mindent tönkretesz, csak mert apuci kíváncsi, vajon meddig hajlandó elmenni az ő pici fia? – Előbb-utóbb közbe fog avatkozni, ne félj. – Majd ha ő maga megelégelte a dolgot – állapította meg keserűen Skye. – Jellemző – dohogott Lexi. – Ránk mindig is fütyült. Semmit sem számítottunk neki. Úgy látszik, világéletében egy fiúgyerekre vágyott. – Nem hiszem, hogy erről lenne szó – tiltakozott Izzy. – Inkább arról, hogy Garth most egy új játék a számára. Apánk szereti a kihívásokat. De egy szép napon megunja a macerát, és akkor nem lesz irgalom. Valamennyien tudjuk, milyen könyörtelen tud lenni, ha elveszíti a türelmét. Cruz egyetértett a legifjabb Titan lánnyal. A kérdés csak az volt, mennyi időbe telik, mire Jed Titan közbelép, és hogy a lányok megálljt tudnak-e addig parancsolni Garth Duncannek. Tudta, hogy képesek rá, viszont abban nem volt biztos, hogy a szándékuk
megvan-e erre. Lexiből is, Skye-ból is és Izzyből is teljesen hiányzott az a gyilkos ösztön, ami egy leszámoláshoz szükséges. Érzelemvezérelt, lágyszívű emberek voltak, ellentétben Jeddel és Garthszal. – Ez az egész érdekes ugyan – szólt közbe Izzy –, de feleannyira sem, mint az a hír, amellyel én szolgálhatok. – Éspedig? – nézett a húgára kíváncsian Skye. – Kicsit körbeszimatoltam, és kiderítettem valamit. Ismeritek a titanville-i állatkereskedést, ugye? – Még szép – vágta rá Lexi. – Ott vettem C. C.-t. Az üzlet Garth tulajdona. – Meglehetősen fura befektetés egy könyörtelen tőzsdecápának, nem igaz? – Izzy szeme csak úgy csillogott az izgalomtól. – Nos, ha jártál ott, akkor ismered a nőt, aki ott dolgozik. Kathyt. Most már egész jó állapotban van, de nem volt ez mindig így. – Mi köze a nőnek ehhez az egész ügyhöz? – értetlenkedett Skye. – Csak annyi, hogy Kathy Garth anyja. – Erre én is rájöhettem volna – bosszankodott Lexi már a kocsiban ülve, miközben hazafelé tartottak Cruzzal. – Hiszen találkoztam vele, és a nevét is tudtam. Legkésőbb, amikor apám megnevezte a lányt, akivel viszonya volt, rá kellett volna jönnöm, hogy ez a Kathy ugyanaz a Kathy. – Ez azért nem különösebben ritka név. – Igaz, de ettől függetlenül még felismerhettem volna az összefüggéseket. Szóval Kathy Garth anyja… Vajon mi történhetett vele, hogy olyan furcsa? És mikor? – Bármi lehetett. Autóbaleset, rák, szélütés… – A szélütést kizárnám, a mozgása ugyanis kifogástalan. Kizárólag a fejében van baj. Újra beszélnem kell vele. – Mi értelme lenne, ha egyszer azt mondod, agyilag nincs egészen rendben? – Nem tudom. Valamiért úgy érzem, meg kell próbálnom. – Nem hinném, hogy ez jó ötlet. – Újabban tele vagyok efféle rossz ötletekkel – mosolyodott el Lexi. Hát nem pocsék ötlet volt az is, hogy beleszeretett a férfiba? De hiába tudta, milyen hibát követ el, ez nem változtatott a tényeken. – De óvatos leszek, megígérem. – Nem féltelek attól, hogy valami bajod esik – hangzott a válasz. – Sokkal inkább attól féltelek, hogy fogsz tudni a tükörbe nézni, ha ennek az egésznek vége lesz. Teljességgel hiányzik belőled az a gyilkos ösztön, ami az efféle győzelmek előfeltétele. Lexi ezen még sosem gondolkodott. – És ez jó vagy rossz? – tudakolta. – Egyértelműen jó – szögezte le a férfi, és Lexi arra gondolt, hogy az apja pontosan az ellenkezőjét mondaná. Az ő szemében gyöngeség volna a kíméletlenség hiánya. Figyelmesen ránézett Cruzra. – Többet törődtél volna Kendrával, ha fiúnak születik? – Ezt már kérdezted egyszer, és a válaszom most is ugyanaz, mint akkor: nem. – Azért legalább elgondolkodhatnál a kérdésemen, mielőtt válaszolsz. – Nincs szükségem gondolkodásra. Amikor megtudtam, hogy a barátnőm teherbe
esett, egyetlen gondolatom volt: hogyan menekülhetnék ebből a kutyaszorítóból. Tizenévesek voltunk, kíváncsiak, és igen, élveztük a szexet, de soha nem gondoltunk a következményekkel. Eszembe sem jutott, hogy ennek gyerek meg házasság lehet a vége. – Megrázta a fejét. – Brrr! Még most is kiver a víz, ha eszembe jut. – És ő? A lány, akit teherbe ejtettél… Ő hogy gondolkodott erről? – Nem is tudom. Számára bizonyára valóságosabb volt a gyerek, hiszen mégiscsak az ő hasában növekedett. A szülei meglepően megértőek voltak vele. Ők voltak azok, akik megfenyegettek, hogy ha nem mondom el anyámnak, ők fognak szólni neki. Akkor aztán összeültünk, hogy mindent megbeszéljünk. Lexi eltöprengett rajta, mi lett volna, ha ő esik teherbe gimnazista korában. Az apja nem lett volna boldog, annyi szent. Az sem kizárt, hogy kinyírta volna a „vétkes” fiút, és elássa valahol a birtok végében. – Az elején abban egyeztünk meg, hogy örökbe adjuk, ám ahogy közeledett a szülés, annál világosabb lett, hogy meg akarja tartani a babát. Én csapdában éreztem magam, hisz nem akartam apa lenni, nem akartam felelős lenni két másik emberért. Kölyök voltam még, illegális autóversenyeken indultam, és tele voltam tervekkel, de egyikben sem szerepelt sem család, sem gyerek. Lexi hirtelen nagyon megsajnálta Kendrát. Csak remélhette, hogy a kislánynak sosem kell ezt így, az apja szájából hallania. – Végül megegyeztünk, hogy nem vagyok alkalmas apának, és hogy a gyereket csak összezavarná, ha időnként felbukkannék az életében, csak azért, hogy utána hónapokra eltűnjek megint. Abban maradtunk, hogy tartásdíjat fizetek, egyebet nem várnak tőlem. Sikerült tehát kibújnom az apai kötelezettségek alól, és pontosan ez volt az, amit akartam. A lány ránézett Cruzra, aki tompán folytatta: – Nem voltam ott, amikor Kendra megszületett, tudni sem akartam róla. És fogalmam sincs, miért maradt ki Jed Garth életéből, de egészen biztos vagyok benne, hogy nem ugyanazért, mint én Kendráéból. Lexi hitt neki. Elhitte, hogy akkor egyszerűen nem akart gyereket, és kész. – És biztos vagy abban, hogy most már kész vagy az apaságra? A családalapításra? – Lassan ideje. – Úgy érted, lassan ideje egyfajta magán-nyugdíjbiztosításba fognod? – Valahogy úgy. – Ez nem a legjobb ok a házasságra. – Van olyan jó ok, mint akármelyik másik. És mi van a szerelemmel? Mi van azzal a vággyal, hogy egy másik emberrel éljük le az egész életünket? Hogy mindent megosszunk vele, a testünket, a lelkünket, a DNSünket? Lexi természetesen megtartotta magának mindezeket a kérdéseket. Már csak azért is, mert nem volt biztos benne, hogy hallani szeretné Cruz válaszát. Az jutott eszébe, amit egyszer egy barátnője édesanyjától hallott: ha egy férfi elmond magáról valami terhelőt, a hibáiról, a rossz tulajdonságairól beszél, akkor egészen biztosan igazat
mond, és a nő jól teszi, ha nyitva tartja a fülét. Cruz pontosan ezt tette most, bepillantást engedett a jelleme legsötétebb bugyraiba. Lexinek tehát ajánlatos volt odafigyelnie rá: kár, hogy már elkésett, és a szívét, amit máris a férfinak ajándékozott, nem kérhette vissza. Másnap Lexi megint ellátogatott az állatkereskedésbe. Igazából nem tudta, mit akar kideríteni, de abban biztos volt, hogy nem árthat, ha itt kezdi a kutatást. Egyszerűen jobban érezte magát, ha nem üldögél tétlenül, hanem tesz valamit. Még akkor is, ha ennek a tettnek látszólag semmi értelme. A kassza mögött a múltkori lány ült, aki éppen valami telefonos megrendelést vett fel. – Körülnézek hátul – formálta a szavakat az ajkával némán Lexi, mire a lány biccentett, Lexi pedig elindult az üzlethelyiség vége felé. Csak akkor torpant meg, amikor meghallotta a halk hangot. – Micsoda csinos legény vagy! De ezt tudod is magadról, ugye, te kis széltoló? Na, gyere, szépségem! Biztosan éhes vagy, de nem kell félned, én soha nem feledkezem meg rólad. Lexi odafordult a hang irányába, és meglátta Kathyt, aki az ujján üldögélő élénkzöld papagájhoz beszélt. Lexi halkan és óvatosan, nehogy megijessze valamelyiküket, elindult feléjük. – Hahó! – suttogta. Kathy felnézett és rámosolygott. – Üdvözlöm! Örülök, hogy ismét eljött. Ő itt Max. A gazdája nem tudta tovább vállalni a gondozását, ezért került hozzánk. Szegénykém… Nehéz lehet, ha az ember nem kell senkinek. A madár meredten bámulta Kathyt, aztán verdesni kezdett a szárnyával, de nem repült el. – Nálunk biztonságban vagy, ne félj – mondta gyöngéden Kathy. – És meglátod, idővel megtalálom a neked való gazdit is. Sajnos ritka az olyan ember, akinek a papagáj való, legalább olyan ritka és különleges, mint te magad. De előbb-utóbb el fog jönni, meglátod! A madár továbbra is az asszonyt nézte, sőt Lexi esküdni mert volna rá, hogy még bólintott is, ami természetesen lehetetlenség. És mégis… Mintha könnyedén ide-oda mozgatta volna a fejét. Szóval két eset van, döntötte el Lexi. Vagy Kathy beszéli az állatok nyelvét, vagy pedig alaposan le kell csökkentenem a reggeli kávéadagomat. Kathy óvatosan visszatette a madarat a tágas kalitkába, majd rázárta az ajtót. – Meséljen, hogy jönnek ki a cicával? – Köszönöm, remekül. C. C. gyönyörűen fejlődik, és igazán aranyos. Pedig az elején nagyon féltem ettől az egésztől. Sosem hittem, hogy helye lehet az életemben egy háziállatnak. És mégis… – Lexi sokáig nem találta a megfelelő szavakat. Nem tudta kifejezni, milyen szerepet játszik az életében a cica. – Szóval jó, hogy ott van körülöttem – fejezte be végül sután. – Ennek szívből örülök – mosolygott Kathy. – Látja, én tudtam, hogy így lesz. Hogy
az a helyes kismacska jót fog tenni magának. Sosem lesz többé egyedül, mindig lesz, aki szeresse. Hát nem nagyszerű? – De igen. – Lexi habozott. Nem tudta, hogyan kellene Garthra terelnie a szót. Kathy ugyan kedves és előzékeny, de valami nincs rendben a fejében, annyi bizonyos. Vajon nem fogja túlzottan igénybe venni egy Garth témájú beszélgetés? – Azt hiszem, van egy közös ismerősünk – kezdte óvatosan. – Garth Duncan. A nő arca felragyogott. – Maga ismeri Gartht? Hát nem csodálatos ember? Én imádom! Képzelje, ő vette nekem ezt az üzletet. Azt mondta, addig dolgozhatok itt, ameddig csak akarok. – Ó, igen, Garth tényleg kedves fickó – hazudta Lexi. – Honnan ismeri? Kathy fogott egy seprűt, és sepregetni kezdett. – Valamikor a fiam volt – mondta, és hirtelen megállt. A homloka ráncba szaladt. – De történt valami, csak nem tudom, hogy mi. Valamikor régen. – Fél kézzel a fejéhez kapott, és végigtapogatta. – Van egy csúnya forradásom itt – magyarázta. – Mostanában már nem fáj, de időnként nem vagyok biztos benne, hogy… – Nem muszáj beszélnie róla, ha nem akar – szakította félbe Lexi, aki megsajnálta az asszonyt. Még jó, hogy nem kémkedéssel keresem a kenyerem, gondolta. – Garth mesélt magának rólam? – érdeklődött Kathy. – Mert szeret ám engem, tudja… – Mikor történt az a dolog? – kérdezte meg Lexi. – Úgy értem, az, amikor a forradás keletkezett? Kathy a fejét rázta. – Pontosan nem tudom, csak azt, hogy régen. Nagyon régen. Még azelőtt… Most már azután van. – Gyönyörű ez az üzlet – váltott témát Lexi. Kathy buzgón bólogatott. – Szerintem is. Imádok itt dolgozni. Még Garth is meglátogat néha. Lexi elraktározta az információt, bár nem volt benne biztos, hogy hasznát veszi. – Most vissza kell mennem dolgozni – zárta rövidre a beszélgetést. – Tulajdonképpen azért jöttem csak, hogy megköszönjem magának C. C.-t. – Meglátja, még nagyon sok öröme lesz abban a kis állatban – jövendölte az asszony. – Akar üzenetet hagyni Garthnak? Szívesen átadom neki, ha idetelefonál. – Nem, köszönöm. – Akkor viszlát! Kathy folytatta a sepregetést, Lexi pedig elhagyta az üzletet, és kiment a parkolóba. Vajon mi történhetett Kathy Duncannel? Csak annyi tűnt biztosnak, hogy Garth születése után esett meg a baj, hiszen Jed Titan érdeklődését sosem tudta volna felkelteni egy szellemileg visszamaradott nő, akármilyen csinos. És talán az anyaságra sem találták volna alkalmasnak, vagyis a gyerekét valószínűleg állami gondozásba vették volna. Szóval mikor történhetett a tragédia? És vajon van-e köze hozzá az ő apjának?
Ez utóbbi kérdést Lexi csak félve tette fel magának, és egyáltalán nem volt biztos benne, hogy szeretné hallani a választ. Lexi már délután elindult hazafelé. Rendszerint tovább szokott bent maradni a munkahelyén, de valamiért rettenetesen fáradt volt, és egyszerűen nem bírta tovább. Pedig jól aludt az éjjel – jobban, mint valaha –, mégsem tudta eléggé kipihenni magát. Talán a stressz teszi, gondolta, amikor megállt egy piros lámpánál. Igen, pillanatnyilag tényleg túl sok minden történik az életében. Túl sok minden miatt kell aggódnia. Az apja, Cruz, a vállalkozása, a húgai, Garth Duncan… És akkor az állandó rosszullétről még szó sem esett. A hányinger hullámokban tört rá, és bár mostanáig még nem került sor a legrosszabbra, minden pillanatban az volt az érzése, hogy na, most… Majdhogynem mintha… A lámpa zöldre váltott, Lexi pedig gázt adott, de gondolatban mindenhol járt, csak az úton nem. Két háztömbbel később észrevett egy drogériát, mire lehúzódott, és beállt a parkolóba. A fejében egymást követték a kusza gondolatok, olyan sebességgel, hogy egyiküket sem tudta megragadni és megvizsgálni. Elhatalmasodott rajta a páni félelem. Amikor beköltözött Cruzhoz, rövid időre leállt a tablettával, hogy megjöjjön a menzesze, és így legyen oka kitérni a férfi elől. Később ugyan újra elkezdte szedni a gyógyszert, de pontosan mikor is…? Hányszor is szeretkeztek azokon a napokon, amikor még nem volt egészen biztos a védelem? Legalább egyszer, de az is lehet, hogy… Ó, te jó ég! Lexi olyan erővel szorongatta a kormánykereket, hogy begörcsölt a keze. Nem, ez nem lehet… Nem eshetett teherbe! Most nem. Cruztól meg pláne nem. Hiszen a férfi valójában nem is vágyik gyerekre, sőt igazából családra sem. Azt gondolja, hogy a szeretet gyöngévé teszi az embert. Szóval hiába szereti, attól Cruzból még nem lesz lelkiismeretes családapa. Ő az utolsó ember, akihez kötődnie kellett volna, márpedig egy közös gyerek eltéphetetlen köteléket jelent. És ráadásul ez a baba egy olyan fickóhoz kapcsolná, akinek a számára ő nem jelent semmit, aki csupán annyit remél a kapcsolatuktól, hogy befogadja a texasi elit. Egy gyereket már elhagyott, nyilván a következővel sem tesz majd másként. Lexi falfehéren lépett be a drogériába, és vett három különböző terhességi tesztet. A patikusnő együtt érzően mosolygott rá, és úgy búcsúzott tőle, hogy: – Sok szerencsét! Lexi fél órával később már a saját lakása fürdőszobájában volt – az egyetlen helyen, ahol nem kellett attól tartania, hogy illetéktelenek zargathatják –, és halálra váltan szemlélte a három műanyag rudacskát, melyek különböző módokon bár, de azonos eredményt mutattak. Gyermeket várt.
17. Jeannie kifejezetten szép arcú, harmincas nő volt, makulátlan bőrű, aranyszőke, hosszú hajú. Hiába volt jó öt évvel idősebb, Lexi szentül meg volt győződve arról, hogy a kozmetikusnő szebb nála. Ugyanakkor mindig is mélyen eltitkolta az alkalmazottjai előtt, ha netán kisebbrendűségi érzése támadt volna velük szemben. – Nagyon nyugtalanít ez a dolog – mondta Jeannie halk, sírós hangon. – És fel nem foghatom, hogyan történhetett meg a baj. Hiszen te is tudod, Lexi, milyen óvatos vagyok… Nem rutinból dolgozom, hanem nagyon figyelek minden vendégre, és mindig a tökéletességre törekszem. Lexi megnyugtatóan rámosolygott. – Ezt mondanod sem kell. Ismerlek, és ismerem a vendégek véleményét rólad. Mindent elmond, hogy hetekre előre be vagy táblázva, egyetlen szabad időpontod sincs. Egyszóval egyáltalán nem hiszem, hogy ez a feljelentés valóban az arckezelés során elkövetett hiba miatt született. – Ezt hogy érted? Lexinek nem állt szándékában közhírré tenni, hogy Garth a féltestvére, hiszen ez magánügy volt, senkire sem tartozott. Ugyanakkor nem akarta, hogy Jeannie tovább aggódjon. – Meggyőződésem, hogy valójában én vagyok a célpont. Rajtam akarnak egy nagyot ütni a szépségszalonon keresztül. Te csak véletlenül kerültél a képbe. – Szóval akkor… nem akarsz kirúgni? – Hát persze hogy nem. Jeannie nagy, kék szeme megtelt könnyel. – Hála az égnek! Az elmúlt éjszaka aludni sem tudtam, egyre azon gondolkoztam, mi lesz most velem. Imádok itt dolgozni, Lexi. Jól érzem magam ezen a helyen, szeretem a vendégeimet, és te is olyan kedves vagy… Nem szívesen mennék el innen. – Ezt örömmel hallom, mert én meg nem szívesen engednélek el – mosolygott a kozmetikusnőre Lexi. – Ez a feljelentés nem más, csupán egy próbálkozás a szépségszalon lejáratására. Ezellen van biztosításunk, de reményeim szerint hamarosan le is cseng az ügy. Lexi arra számított, hogy Ann meggondolja a dolgot. Mert egy dolog szívességet tenni imádott főnökünknek, és egy másik dolog börtönbe vonulni miatta. – Gondolod, hogy az illető vendég visszavonja a feljelentést? – Nagyon remélem. De addig is, ugyanúgy számítok a munkádra, mint mindig. És bízz bennem: végül megtalálom a megoldást. A két nő felállt, és Jeannie megölelte Lexit. – Köszönöm – mondta hálásan. – Mindent köszönök. – Igazán nincs mit. Nem akarlak elveszíteni, Jeannie. Szóval, ha gondod volna, vagy ha az ügy bármiféle kellemetlen következménnyel járna rád nézve, csak szólj.
– Úgy lesz – ígérte a kozmetikusnő, majd jóval könnyebb szívvel, mint ahogy érkezett, elköszönt. Lexi ezt követően megnézte a levelezését, majd lement a földszintre, a szépségszalon előcsarnokába. A fogadópultnál hárman is sorban álltak, hogy kifizessék a kezelés árát, illetve a kozmetikai terméket, amelyet vásároltak. Innen a társalgóba ment, ahol két fürdőköpenyes hölgy teázott és beszélgetett a finom masszázst követően. A hátsó részben minden kozmetikai szék foglalt volt, és a körömápoló részlegben is vidám csacsogás töltötte be a termet. Apám soha nem fogja ezt komolyan venni, vágott bele Lexibe a felismerés, amikor emlékezetébe idézte a Titan World Enterprises előcsarnokát. Hiszen a Vénusz Szalon nem egy korszakalkotó vállalkozás, amitől mindenkinek leesik az álla. Nem egy világsiker, nem ér több milliárd dollárt, csupán egy közepes méretű szépségszalon, amely hónapról hónapra szép bevételt hoz, és amely boldoggá teszi őt. A lány visszatért az irodájába, és odaállt az ablakhoz. A parkolójukban csaknem valamennyi hely foglalt volt. Azért kezdett el az apjának dolgozni, hogy bizonyítsa az öregnek, mire képes. És azért hagyta abba, mert rájött, hogy így semmit sem bizonyíthat. Önállóvá kell válnia, ha meg akarja mutatni, mit tud, döbbent rá, és az elhatározást tett követte. Olyan erősen vágyott rá, hogy elnyerje az apja elismerését, hogy kis híján mindent elveszített. Ha Cruz nincs, mostanra vége lenne mindennek. Szóval akkor most miért is dolgozik? A hasára tette a kezét, oda, ahol odabent egy kis élet növekedett. Persze csak a szót értette, valójában nem tudta még felfogni a terhesség tényét. Nem tudta elképzelni a gyereket, és azt sem, milyen lesz az élete, ha ez a gyerek megszületik… Vajon Cruz mit fog gondolni? Azt, hogy átverte? Hogy szándékosan esett teherbe? Lexi egyáltalán nem vett volna mérget rá, hogy a férfi elhiszi majd neki az igazságot, ami nem sok jót árult el a kapcsolatukról. Milyen jó lett volna boldog várakozással tekinteni a vallomás elébe! Abban bízni, hogy a férfi izgatottan és örömmel fogadja a hírt! Azt hinni, hogy Cruz térdre omlik előtte, majd bevallja, hogy halálosan szereti, és nem tud nélküle élni. De mi értelme ilyesmivel ámítania magát? Hiszen a férfiak ódzkodnak az érzelgős jelenetektől. A többségüket ki lehetne üldözni a világból egy ilyennel. Vajon Kathy Duncan mit érzett, amikor rájött, hogy gyereket vár Jed Titantől? Vajon elég ostoba volt, hogy azt higgye: a férfi feleségül veszi? Vagy rögtön tudta, hogy ezzel mindennek vége? Ezt nehéz lett volna megmondani, hiszen Lexi nem ismerte az asszonyt a fejsérülését megelőző időszakból. Annyit tudott csak róla, hogy elfogadta Jed pénzét, de ettől Kathy még nem volt feltétlenül rossz ember. Hiszen fel kellett nevelnie egy gyereket, és ehhez többek között pénzre is szükség van. A pénz gondolata elszomorította, ugyanis az jutott róla eszébe, hogy Cruz már fizet gyerektartást egy asszonynak. Vajon ő lesz a második? Esetleg mégis érez iránta
valamit, és az ő történetük jobb véget érhet? Az ötlet váratlanul jött. Lexi Dallasba ment, és egy impozáns irodaház pincegarázsában hagyta a kocsiját. Lifttel ment fel arra az emeletre, ahol a cég vezetőségének irodái voltak, és elmagyarázta a karót nyelt titkárnőnek, hogy nem, nem beszélt meg találkozót Mr. Duncannel, de egészen biztos benne hogy Mr. Duncan mégis fogadni fogja. – Mr. Duncan soha senkit nem fogad bejelentés nélkül – szögezte le kimérten a hölgy. – Velem akkor is kivételt tesz majd. – A lány elővette a névjegykártyáját. – Mondja meg neki, hogy Lexi Titan keresi. Ritkán fordult elő, hogy hasznot akart volna húzni a családnevéből, de olykor azért kifejezetten kapóra jött, hogy így hívják. A titkárnő rábámult a kártyára, aztán felnézett Lexire, a következő pillanatban pedig már fel is állt, és eltűnt egy faragásokkal díszített ajtó mögött, hogy bejelentse. Öt perccel később aztán behívta Lexit egy irodába, mely legalább akkora volt, mint Jedé, és amelyből nemcsak a városra nyílt pompás kilátás, de annak környékére is. Garth asztala kis túlzással akkora volt, mint egy kosárlabdapálya, az ablakok pedig a földtől a plafonig értek. Az építész ügyesen keltette azt a hatást, mintha a szőnyegről egyenesen a semmibe lépne az ember, ami nem volt túlságosan megnyugtató gondolat. Garth felállt, amikor Lexi belépett. Zakó nem volt rajta, az inge ujját is feltűrte. Meglehetősen jól nézett ki. Az a fajta férfi volt, aki láttán a nők azonnal töprengeni kezdenek, vajon van-e valaki az életében, vagy szabad a szíve. – Miss Titan! – köszöntötte Lexit lelkesen, majd előjött az íróasztal mögül, és megszorította a kezét. – Ez aztán a meglepetés! És micsoda váratlan öröm, hogy újra láthatom! Gondolom, még emlékszik rá, hogy nemrég találkoztunk… Lexi rábámult. Csak nem azt képzeli ez a fajankó, hogy semmit sem tud róla? – Mindenre jól emlékszem, Garth. És szerintem nyugodtan tegeződhetünk. Szólíts Lexinek. – Örömmel. – A férfi hívogató mozdulattal a kanapéhoz tessékelte. – Minek köszönhetem a szerencsét? – Beszélni akarok veled – mondta Lexi, és leült. A férfi, aki a kanapé másik végén foglalt helyet, elmosolyodott. – Mindig örülök, ha csinos hölgyekkel beszélgethetek. Reméltem is, hogy egyszer lesz alkalmunk közelebbről megismerni egymást. – Miért nem csörögtél rám, és hívtál meg ebédelni? Vagy ennél azért többet szerettél volna? Lexi figyelte Gartht, de a férfi pókerarca semmit nem árult el. – Azt hittem, vőlegényed van. – Így igaz. Csupán a szándékaidat tesztelem. Egészen pontosan azt, kizárólag üzleti szempontból érdekellek, vagy személyes okod is van rá, hogy érdeklődj irántam és a családom iránt. – Személyes okom? Nem értem, mire célzol.
– Úgy döntöttél, hogy eljátszod az ostobát? Nos, lelked rajta. Akkor kénytelen leszek egy kicsit világosabban fogalmazni. Mindent tudok rólad. Azt is, hogy közös az apánk. Garth megemelte a jobb szemöldökét. – Aha. Szimatoltál utánam. – Kénytelen voltam. És meg kell mondanom, nagyon érdekes dolgokra derítettem fényt. Például arra, hogy testvérek vagyunk. – Féltestvérek. Csak az apánk közös. – Akkor is egy család vagyunk – szögezte le Lexi. – Szóval akkor nem tagadod a vérrokonságot. – Én sohasem tagadtam. Csak nem verem nagydobra. – Mióta tudod? – Mióta az eszemet tudom. – Garth gyorsan válaszolt, de mintha valami visszafojtott érzelem csengett volna a hangjában. Fájdalom? Szomorúság? Vagy Lexi már oda is érzéseket képzelt, ahol valójában nem volt semmi? Lelki szemei előtt felmerült egy szegény kisgyerek képe, aki vágyakozva nyomja az orrát az édességbolt kirakatüvegére. Bár persze az is lehet, hogy túlzott jelentőséget tulajdonít a Titan család vonzerejének. Lehet, hogy Garth egyáltalán nem is vágyott arra, hogy elfogadják, hanem egyenesen boldog volt, amiért nem kellett a körükben felnőnie? De ha annyira kiegyensúlyozott és boldog gyerekkora volt, akkor vajon miért próbál folyamatosan fájdalmat okozni nekik? – Sosem kerested velünk a kapcsolatot. – Én is elmondhatnám ugyanezt rólatok. – Mi nem is tudtunk rólad! Apánk soha nem említette, hogy van egy fia. – Lexi úgy döntött, továbbmegy. – Dühös vagy ránk? – Nem. – Bosszúra szomjazol? A férfi mosolyogva dőlt hátra a kanapén. – Nagyon élénk a fantáziád. Remélem, Cruz méltányolja a képzelőerődet. – Ha nem a bosszúvágy hajt, akkor mi? Miért teszel minden téren keresztbe a családunknak? – Fogalmam sincs, miről beszélsz. – A férfi szavai komolyan csengtek, ám mondandójára rácáfolt elégedett arckifejezése. Valósággal vigyorgott, miközben beszélt. – Ugyan már, kár a gőzért, mindenről tudok. Ott a kölcsönöm, amit visszaköveteltél, ott vannak apa bedoppingolt lovai, a vizsgálat Skye alapítványánál, a bennfentes kereskedelem miatti vád… Elég impozáns lista. – Csakugyan. És még nincs vége… Garth persze nem mondta ki ezt a félmondatot, de a szavak mégis ott lógtak a levegőben, akár a sűrű füst, és valósággal fojtogatták Lexit. – Mi jöhet még? – kérdezte talányosan, mire a férfi rántott egyet a vállán. – Tudok a feljelentésről – mondta halkan.
– Feljelentettek? – adta az ártatlant Garth. – Igazán sajnálom. – Akkor miért csináltad? Miért bíztad meg azt a nőt, hogy emeljen vádat? – Milyen nőt? – Azt, aki feljelentett. Ann Pault. Neked dolgozik, és te ezt aljasul kihasználod. Mit érdekel téged, ha ő törvénytelenséget követ el, és emiatt börtönbe kerül? Hiszen ő csak egy közkatona, gyalogáldozat a kis hatalmi játszmádban, igaz? Mondd csak, a legkevésbé sem izgat, hogy az életével játszol? Meg az enyémmel, tette hozzá gondolatban Lexi. De Gartht ez szintén nem érdekelte volna. – Jogi vitába keveredtél valakivel? Ez igazán érdekes. – Az egy dolog, hogy ellenünk támadsz. Titanek vagyunk, tudunk védekezni. Ann azonban nem közülünk való. Ártatlan kívülálló. És minden további nélkül vádat emeltethetnék ellene zsarolásért és csalásért. Garth vállat vont. – Vádat emeltethetnél, de nem fogod megtenni, ugye? Te nem vagy olyan. Lexi nem hitt a fülének. – Abból indulsz ki, hogy én megkönyörülök rajta? – Miért, nem így lesz? Elég gonosz vagy hozzá, hogy megsemmisítsd? Lexi hallgatott. Sohasem áldozott volna fel egy vétlen harmadikat. Inkább eltűrte volna az őt ért csapást, semmint tönkretegye egy ember életét. – Mióta vagy ekkora gazember? – kérdezte nekikeseredve. – Így születtem. – Azt nem hiszem. Most tényleg, Garth, miért csinálod? – Mert megtehetem. És mert jó vagyok benne. Lexi gyomrába befészkelte magát a félelem. – És meddig szándékozol elmenni? – Majd meglátod. Nem éppen megnyugtató válasz. – Miért pont most vágtál bele ebbe? Garth nem felelt. Pedig Lexi biztos volt benne, hogy nem véletlen az időpont. Kell valami okának lennie, hogy Garth nem tavaly kezdett bosszúhadjáratba, hanem éppen most. Vagy mostanra sikerült anyagilag annyira megerősödnie, vagy történt valami… – Azt megértem, hogy apánkra dühös vagy – mondta lassan a lány. – De velünk mi bajod? – Ti is a családhoz tartoztok. – Hát éppen ez az. Köztünk vérségi kötelék van. Hát ez semmit sem jelent neked? – Nem. – A férfi arca kifejezéstelen volt, a pillantása hideg. Lexi nem is értette, miért nem vette ezt észre már előbb. Hiszen annyira nyilvánvaló! Garth arcán semmiféle érzelem nem tükröződött. Nem félt Lexitől. Nem lepődött meg, hogy mindent tud. Semmit sem érzett iránta. Mindegy volt neki, él-e, hal-e. – A támadásod ellenünk összefügg valamilyen módon anyád betegségével? – tett egy
utolsó, kétségbeesett kísérletet. A férfi arcán megrándult egy izom, de gyorsan rendezte a sorait. – Nem, a legkevésbé sem – mondta hűvösen. Vajon Kathy a kulcs? Ő Garth gyönge pontja? De ha még így is lenne, Lexi sosem lett volna képes rá, hogy felhasználja az asszonyt. – Találkoztunk párszor. Nagyon kedves hölgy. Mi történt vele? Garth arca továbbra is rezzenéstelen maradt, de Lexi érezte, hogy egyre dühösebb. Mintha csak óva intené, hogy hagyja békén az anyját. De ha ezt ténylegesen meg is tenné, akkor gyöngeséget mutatna – legalábbis Lexi így magyarázta a férfi különös viselkedését. Ezért olyan üres, merev a pillantása, és ezért ráng a szája széle. Garth hirtelen felállt. – Nagyon élveztem a beszélgetést, de most indulnom kell egy hamarosan kezdődő értekezletre. – Rendben. – Lexi is felállt, és hagyta, hogy a férfi az ajtóhoz kísérje. – Ezt mindenképpen meg kellene ismételnünk – búcsúzott gúnyosan Garth. – Akár négyesben. – Nem győzhetsz – figyelmeztette a lány. – Mindhárman Titanek vagyunk. – Akárcsak én – mutatott rá Garth. – És én sosem veszítek. – Ezúttal mégis elbuksz, hidd el. Akárhogy is igyekszel. Hideg mosoly volt a válasz Lexi szavaira. – Sokkal többet fogok tenni, mint egyszerűen csak igyekezni. Cruz bement a fürdőszobába, és megvárta, míg Lexi elkészül a zuhanyzással. Talán udvariasabb lett volna szólni neki, hogy megjött, és inkább kint várakoznia, de Cruz sosem volt az az illedelmes fajta. Meg aztán még mindig nem tudott betelni a menyasszonyával. A vízcsobogás abbamaradt, az ajtó odébb siklott, és megjelent Lexi, gőzfelhőbe burkolódzva, akár egy nem e világi birodalom hercegnője. Miközben a törölközőért nyúlt, észrevette Cruzt, és összerezzent. – Megijesztettél – mosolyodott el aztán. – Csengőt kellene a nyakadba akasztanom. – Mit csináljak, ha imádok neked meglepetést okozni? Cruz az elmúlt éjszakára célzott, amikor kivételesen késő este tért haza egy munkavacsoráról. Lexi már ágyban volt, és aludt, de a férfi nemcsak bebújt mellé, hanem lesimította a válláról a hálóinget, és csókolgatni kezdte. A lány akkor ébredt fel, amikor már a mellét kényeztette. Szenvedélyesen viszonozta Cruz becézgetéseit, szavakkal, cirógatásokkal izgatta a férfit. Lexit érinteni olyan volt, mint megfogni a napfényt. Hihetetlenül izgalmas és felkavaró élmény. A lány egyetlen pillantása elég volt ahhoz, hogy Cruz kőkemény legyen. Egyetlen szavára szívesen térdre vetette volna magát előtte – bár ezt sosem vallotta volna be. Amikor Cruz most a tegnapi szeretkezésükre célzott, Lexi elfordította a fejét, de a férfi így is észrevette az arcán megjelenő könnyű pírt.
A lány említette, hogy a korábbi szeretői ridegnek tartották, ám Cruz ezt elég nehezen tudta elhinni. Lexi nemcsak szép volt, és okos, de rendkívül érzéki is, és ami nagyon fontos, nem hiányzott belőle a vállalkozó kedv sem. A férfi a beszélgetéseiket is élvezte. Órákig elcsevegett, évődött vele. Élvezte, hogy megnevettetheti, és azt is, hogy bepillantást engedhet az álarca mögé. Igen, Lexivel egy kicsit a régi Cruz lehetett megint. Az a szegény, dacos fiú, aki azelőtt volt, hogy sikeres üzletemberré küzdötte volna fel magát. Lexi látta ezt az arcát, és így is vonzódott hozzá. A lány komótosan maga köré csavart egy fürdőlepedőt. – Mi az? Bámészkodni jöttél? – Főleg. De azért vannak jó híreim is. – Éspedig? – Ann Paul lelépett. Lexi homloka ráncba szaladt. – Mi az, hogy lelépett? – Elköltözött. Összepakolta a holmiját, leadta a lakáskulcsát, és eltűnt. – Te jó ég, csak nem lett öngyilkos? – ijedezett Lexi. Cruz kis híján elnevette magát. – Nem. Él és virul. Ha hinni lehet a kémeimnek, Phoenixben telepedett le, de előtte még visszavonta a feljelentést. A jelek szerint komoly hatást gyakorolt rá a kis jeleneted. – Úgy érted, sikerült megfenyegetnem? – Lexi hangja nem csengett túl boldogan. – Nem fenyegetted. A színtiszta igazságot mondtad. – Ez nem változtat a tényen, hogy még inkább megrémítettem egy már egyébként is ijedt, szerencsétlen nőt. Erre a tettemre nem vagyok különösebben büszke. – Ez a szerencsétlen teremtés segített volna Garth Duncannek tönkretenni a vállalkozásodat. – Nem tudta igazán, mit csinál. Garth eszközként használta, és fütyült rá, mi lesz vele utána. Én meg nem voltam sokkal jobb, mint ő. Gyűlölöm magam ezért. Máshogyan kellett volna megközelítenem ezt a problémát. – Hát nem győzni akarsz? – Kérdés, milyen áron. A legrosszabb az, hogy igazából azzal sem vagyok tisztában, mi a tét. Természetesen nem hagyhatom, hogy Garth győzzön, de nem is akarok az ő játékszabályai szerint játszani. – Akkor állítsd fel a saját szabályrendszeredet! – Nem biztos, hogy az a legjobb megoldás. – Lexi hosszú szőke hajából víz csöpögött a hátára. Cruz fogott egy törölközőt és a vállára terítette. – Ann Paul elment, és ennek mindenképpen örülhetünk – szögezte le. – Többek között azért is, mert így megszabadult Garthtól, és ennek következtében könnyebb lesz az élete. – Tudom, de akkor is megvisel ez az egész. – Lexi boldogtalanul pillantott a férfira. – Fel nem foghatom, miért csinálja. – Majdcsak rájövünk előbb-utóbb.
– Bízom benne. Cruz magához húzta, de Lexi távolabb lépett. – Össze foglak vizezni. – Nem számít. A férfi azt hitte, hogy Lexi tiltakozni fog, de a lány ehelyett elernyedt a karjában. Cruz erősen tartotta, és élvezte, hogy erősnek érezheti magát. Vigyázni akart rá, megóvni minden bajtól, segíteni, ha kell. Mert volt valami Lexiben, ami felébresztette benne a védelmezőösztönt. Még akkor is, ha a kapcsolatuk nem valódi. Még akkor is, ha pár hónap múlva elválnak útjaik, a megállapodásuknak megfelelően. Hogy mi ez a fura érzelemkitörés, azt nem tudta volna megmondani. De abban biztos volt, hogy semmi jelentősége. Lexi semmit sem jelent számára. Vagy ha mégis, nem olyan értelemben, ami miatt aggódnia kellene. – Megijesztett – vallotta be Lexi másnap, amikor Skye alapítványának épületében találkoztak ebédre a testvéreivel. Maga is ajánlkozott háziasszonynak, de Izzy és Skye nem akartak a szépségszalonba menni, nyilván a szélsőségesen egészségközpontú menü miatt. – Hideg volt, mint a jég. Ha nem lenne olyan közhelyes, azt mondanám, hogy az az ember igazi cápa. Ragadozó, de semmi esetre sem melegvérű. – Minden férfi melegvérű – okoskodott Izzy, majd jóízűt harapott a hamburgerébe. – Csak a megfelelő nőt kell megtalálnia. – Most nem a szexről beszélünk – vetette közbe Skye. – Te soha nem beszélsz a szexről, mi több, nem is gyakorolod – szemtelenkedett a húga. – Nincs itt valami összefüggés? Lexi a szemét forgatta. – Figyelj, Izzy, ez komoly dolog. Garth tényleg veszélyt jelent ránk nézve. Dühös valamiért, és meg akarja semmisíteni a családot, az elszántságát és a találékonyságát pedig már többször is bizonyította. Nem fog leállni, amíg el nem taposott minket, mi meg még azt sem tudjuk, mi váltotta ki a dühét. – Gondolod, hogy az anyja a megoldás kulcsa? – találgatott Skye. – Freudnak sok öröme lenne ebben a sztoriban – élcelődött Izzy. – Bohóc! – szólt rá a húgára Lexi. – Vedd már egy kicsit komolyabban ezt az egészet! Egy csomó megbeszélnivalónk van. Mindenekelőtt meg kell állapodnunk, hogyan védekezzünk. Garth igencsak elszántnak tűnik. – Ne is törődj vele! – legyintett Skye. – A húgunk sajnos javíthatatlan. Csináljunk úgy, mintha itt sem lenne. – Na persze, mert ez aztán a felnőtt viselkedés csúcsa! – csúfolódott Izzy. Lexi felállt. – Hagyjátok már abba, az ég szerelmére! Hát tényleg nem értitek? Ez az alak nem fogja feladni, amíg ki nem véreztetett minket. És pontosan tudja, mivel próbálkozzon, mivel okozhatja a legnagyobb bosszúságot. Engem az üzletemen keresztül támad, Skye-nak pedig az alapítványába köt bele. Össze kell fognunk, és ki kell dolgoznunk ellene egy tervet.
– Hát jó – adta meg magát Izzy. – Ha annyira akarod, komolyan veszem a dolgot. De az az érzésem, hogy bolhából csinálsz elefántot. Nem egy hadsereg indult ellenünk, csupán egyetlen ember. – De egy dühös és bosszúra szomjas ember. Figyeljetek, szerintem Kathy Duncan múltjában van a megoldás. Ki kellene derítenünk, mi történt vele. Hogy milyen sérülés vagy betegség felelős a fura viselkedéséért. Lefogadom, hogy apánk valahogy benne van a dologban, csak még azt nem tudom, hogyan. – Talán elgázolta kocsival – találgatott Skye. – De valamiképp biztosan felelős a jelenlegi állapotáért, ebben igazad van. – Láttál rajta hegeket? – kérdezte Izzy. – Nem, látható jele nincs rajta sebeknek vagy operációnak. Viszont említett valami forradást a fején, szóval garantáltan megsérült a koponyája. De mekkora a valószínűsége annak, hogy apánk évtizedekkel később az utcán elgázolja a volt szeretőjét, aki gyereket szült neki? – És ha a nő megkereste, hogy több pénzt követeljen? – vetette fel Skye. – Apánk pedig megverte vagy ellökte, és közben sérült meg a feje? – Akkor Garth habozás nélkül feljelentette volna – mondta Lexi, és elgondolkodott, nem inkább azt kellett volna-e mondania, hogy Jed Titan sosem tenne ilyet. De igen, ezt kívánta volna az illendőség; csakhogy a lelke mélyén biztos volt benne, hogy nagyon is tenne… – Nem tudhatjuk, mi történt, de törekednünk kell rá, hogy megtudjuk – közölte Skye. – Az alapítványom egyébként túl van a nehezén. A vizsgálatot gyakorlatilag lezárták, már csak a romok eltakarítása van hátra. Lexinek tulajdonképpen meg kellett volna könnyebbülnie erre a hírre, de továbbra is tapasztalta a szorongató érzést a szíve tájékán. – Nekem is jó híreim vannak. A nő, aki bepanaszolt, visszavonta a feljelentését, és Arizonába költözött. – Szuper! – örvendezett Izzy. – Akkor talán mégsem olyan kemény ellenfél ez a Garth. Lexi azonban nem osztotta a véleményét. – Épp ellenkezőleg. Garth nem az a fajta, aki csődöt mond. Sokkal valószínűbb, hogy ezek a támadások könnyen elhárítható látszatakciók voltak csupán, és miközben mi elégedetten ülünk a babérjainkon, az igazi háború észrevétlenül folyik ellenünk a háttérben. – Vagy belénk kóstolt, de a vereségek elvették a kedvét a további kötözködéstől – vitatkozott Izzy. – Nem hinném – csóválta a fejét Lexi. – Szerintem ez csak egy hosszú és kellemetlen játék kezdete volt, és a lényegi hadművelet csak most kezdődik. Szóval retteghetünk. – Ne légy ilyen drámai! – intette a nővérét Izzy. – Ez az én reszortom. – Beszéltem vele, tudom, kivel állunk szemben. És biztosra veszem, hogy komoly tervet dolgozott ki ellenünk. – És ha kikérnénk Dana véleményét? – vetette fel Skye. – Kíváncsi vagyok, mit mond.
Hátha bekapcsolhatnánk az ügybe a rendőrséget. Lexi is nagyon szívesen lepasszolta volna a nyomozást egy hozzáértő szervezetnek, de kételkedett benne, hogy nyomozást indítanának. – Erre semmi esély – mondta leverten. – A helyzet ugyanis az, hogy semmit sem tudunk bizonyítani, leszámítva, hogy a féltestvérünk, meg hogy ő kezdeményezte a vizsgálatot Skye alapítványa és a Titan World vezetősége ellen. De egyik sem törvénybe ütköző. – Ő adott doppingszert apa lovainak – mutatott rá Izzy. – Márpedig az törvénybe ütköző. – Nem tudjuk bebizonyítani. – Skye Lexire pillantott. – Értem, mire gondolsz. Hogy még túl korai a rendőrséghez fordulni, mert ügyet sem vetnének ránk. Azt hinnék, egy csapat hisztérika fontoskodik. Lexi ugyan nem pont ezeket a szavakat használta volna, de a lényeggel egyetértett, ezért bólintott. – Először is, lehetőleg tartsuk titokban, hogy Garth a féltestvérünk. Nem kell mindent, amit tudunk, világgá kürtölnünk. Fogalmam sincs, mióta tervezgeti a kis bosszúhadjáratát Garth, de feltehetően nem most kezdte el. Szóval mi is legyünk óvatosak. Nem kell semmit elkapkodni. – Dana mit tud? – A rokoni kapcsolatról semmit. – Dana ugyan közeli barátjuk volt, Lexi azonban egyelőre nem akarta mindenbe beavatni. – Elképzelhető, hogy szükségünk lesz a segítségére – figyelmeztette Skye. – Tudom. – És oltári dühös lesz, ha rájön, hogy eltitkoltál előle dolgokat. – Izzy a szájába tömött néhány sült krumplit. – Ennek azért általában nem szoktak örülni az emberek. – Dana meg fogja érteni – bizonygatta Lexi, talán nem is annyira a húgainak, inkább magának. – Szerintem túl sokat képzelsz Danáról – vont vállat Izzy. – De nekem mindegy, a saját sírodat ásod, nem az enyémet. Különben pedig nekem is van egy hírem. Méghozzá óriási hírem. – Megtörölte a kezét egy szalvétában, és kihúzta magát. – Apánk nemzésképtelen. A szó úgy hullott közéjük, akár egy bomba. Lexi csak döbbenten bámult a húgára, sem szólni, sem mozdulni nem tudott. A csendet végül a szintén elképedt Skye törte meg: – Micsoda? – Nem lehet több gyereke. Én vagyok az utolsó Titan, hacsak az öreg a nevére nem veszi Gartht, mert ő persze még teherbe ejtheti Texas összes szűz lányát. Jed Titan nem képes többé gyermeket nemzeni? Hát ezért nem nősült újra Pru halálát követően? Ezért elégedett meg futó kalandokkal? Izzy szélesen elvigyorodott. – Látnotok kellene az arcotokat! – Honnan tudod? – csapott le Skye. – És hogy lehetsz ebben ennyire biztos? Izzy hintázni kezdett a székén.
– Fogadjunk, nem tudtátok, hogy apa orvosának férfi asszisztense van. Méghozzá micsoda édes fiú! Lexi úgy érezte, menten megfullad. – Lefeküdtél vele, és bizalmas orvosi adatokat szedtél ki belőle az apánkról? – Ahogy mondod, ez olyan mocskos dolognak tűnik. – Az is – vágta rá megvetően Skye. – Mocskos és undorító! – Ne játszd az erkölcscsőszt, jó? Már csak azért se, mert ha úgy néztek rám, mint egy utolsó cafkára, akkor nem fogom elmondani, mit tudtam meg a sráctól. Pedig úgy sejtem, hogy szeretnétek tudni. Lexi a legszívesebben jól megrázta volna a húgát, de aztán inkább mégis nyugalmat erőltetett magára. – Hogy jutott egyáltalán eszedbe megkörnyékezni valakit apa háziorvosának környezetéből? – Úgy, hogy eszembe jutott egy beszélgetés, amit még kislány koromban folytattam apával – magyarázta Izzy, és belenyúlt a krumpliszacskóba. – Mondtam neki, hogy szeretnék egy öcsikét, ő meg erre azt felelte, hogy felejtsem el, mert sosem lesz több testvérem. Én vagyok az utolsó gyereke. Akkoriban nem értettem, mit jelent ez, de most, amikor eszembe jutott ez a beszélgetés, eltöprengtem rajta, vajon tényleg így van-e, valóban nemzésképtelen-e az apánk. – Ezért aztán úgy döntöttél, hogy megszeged a törvényt – állapította meg bosszankodva Skye. – Ugyan már! Én nem csináltam mást, mint lefeküdtem valakivel. A törvényt ő szegte meg. A jelek szerint apa Pru halála után valamikor megvizsgáltatta a spermáját… Ez különben nem olyan téma, amelynél sokáig elidőznék, szóval… Lexi sem akart ezen morfondírozni, ám ettől még érdekes kérdés volt, vajon Jedet mi vitte rá erre. Talán együtt volt valakivel, és szerette volna, ha az illető teherbe esik, de a reményei nem váltak valóra? – Az orvosi leletek szerint különösen degeneráltak a spermái, és ahogy telnekmúlnak az évek, egyre kevesebb van neki. A legutóbbi vizsgálatra valamikor tizenöt évvel ezelőtt került sor, és akkor már gyakorlatilag nem volt egyetlen izgő-mozgó kis jószág sem a mintában. – Izzy jóízűen beleharapott a krumpliba. – Hát ez… – Skye csak hápogni tudott, de Lexi sem nagyon tért még magához a hírtől. – Vajon Garth tud a dologról? – Hogy ő az egyetlen Titan fiú? – kérdezte Lexi. – Nem hiszem, hogy ennek akkora jelentősége lenne. Ha apánknak számított volna valamit a fia, akkor elvette volna Kathyt. – Kivéve, ha abban reménykedett, hogy a megfelelő vérvonalú feleségtől is születnek majd fiai – találgatott Skye, és előrehajolt. – Talán az első spermavizsgálatkor nem is a spermái minőségét akarta megnézetni… – …hanem azt, hogy miért három lánya született zsinórban, és miért nincs végre egy törvényes fia – fejezte be a mondatot Lexi. – És aztán azt kellett megtudnia, nemhogy fia nem lesz több, de a gyereknemzésre is teljességgel képtelenné vált.
– Ez megmagyarázza azt is, miért nem nősült meg anya halála után – jött rá Izzy. – Őt a szeretetteljes kapcsolat nem érdekli, ő hasznot akar húzni egy házasságból, márpedig ha úgysem születhet fiúörököse, akkor minek vegyen a nyakába egy feleséget? Lexinek felfordult a gyomra, és biztosra vette, hogy ezúttal nem a terhessége miatt. – Hát ezért bánik így velünk? – tette fel a kérdést keserűen. – Ezért kényszeríti ránk a kisded játékait? Mert lányok vagyunk? El sem akarta hinni, hogy ilyen egyszerű az igazság, de sajnos ez volt a leglogikusabb következtetés. – Mindig is nagy seggfej volt – jegyezte meg derűsen Izzy. – Nem beszélhetünk így róla – tiltakozott Skye. – Mégiscsak az apánk. Nem tökéletes ugyan, de azért nem is… – Nem könyörtelen? – csapott le Lexi. – Nem uralkodik rajtunk? Nem próbál manipulálni minket? – De igen – felelt meg a kérdésre Izzy. – Viszont mindig is ilyen volt, úgyhogy ebben nincs sok változás. Apánk nem feltétlenül a legszeretetreméltóbb ember, akit ismerek, de akkor is az apánk. – Ettől viszont még nem lesz jó ember. – Lexi tudta, hogy nem Garth az egyetlen ebben a történetben, aki tervet dédelget. Jed Titannek is minden bizonnyal van egy terve. De vajon miféle? – Óvatosnak kell lennünk – figyelmeztette a testvéreit. – Nem tudom, hogy függ ez össze apánkkal és az ő ténykedésével, de az biztos, hogy Garth bosszúhadjáratot indított ellenünk. Márpedig mindhármunknak megvan a gyönge pontja. – Nekem nincs – vélte Izzy. – Semmim sincs, amit elvehetne tőlem. Se cégem, se alapítványom, csak a munkám, de ha esetleg kirúgnának, könnyűszerrel találok magamnak másikat. – Akkor is vigyázz magadra a szokásosnál jobban – kérte Lexi. – Még nem tudjuk, mivel rukkol elő legközelebb. Skye megdörgölte a halántékát. – Gondolod, hogy Erin is veszélyben van? – Ha a kérdésed arra vonatkozik, hogy kell-e félned a gyerekrablástól, akkor a válaszom: nem – felelte Lexi. – De ha aziránt érdeklődsz, hogy megpróbálná-e Garth ellened kijátszani a lányodat, ha lehetősége lenne rá, akkor azt mondom: habozás nélkül. Skye bólintott. – Ezt én is így látom. De továbbra sem értem, miért pont most lendült támadásba. És miért pont miránk vadászik? Tanácstalanul néztek egymásra, egyikük sem tudta a választ. Már abban sem voltak biztosak, hogy a megfelelő kérdéseket teszik-e fel. Csupán egyvalamire vettek volna mérget: hogy Garth Duncan veszélyt jelent rájuk nézve, és fel kell tartóztatniuk, mindenáron.
18. Lexi valójában nem is akart bemenni a bababoltba. A papírboltba tartott, hogy vegyen valami vicces levelezőlapot, amelyet aztán elküldhet Kendrának. Aztán mikor onnan kijött, magára vonta a figyelmét a berendezett babaszoba a kirakatban. Az ágyneműt a mentazöld és a sárga színek uralták, apró mackóangyalkák röpdöstek a könnyű, krémszínű anyagon. Hiába, no, túlságosan csábító volt a kép, na meg a kirakatüveg szomszédságában lévő nyitott ajtó. A lánynak egyszerűen muszáj volt bemennie. Az üzlet hatalmas volt, és mindent tartottak a bababútoroktól kezdve a könyveken és az etetőszékeken át az autósülésekig és a játékokig. Lexi végigsétált a bútorrészlegen, végighúzta a kezét a rácsos ágyak oldalán, és megsimogatott egy takarót. Milyen picike minden, gondolta, miközben a ruhaneműkhöz sétált. Hogy lehet egy gyerek ilyen apró, ugyanakkor ennyire valóságos? Illetve… Az ő gyereke még nem valóságos. Egyáltalán nem. Akkora csak, mint egy rizsszem, az meg legfeljebb csak elméletileg számít gyereknek. Lexinek még mindig nem fért a fejébe, hogyan lehet ő terhes. És mégis az. Szűk nyolc hónap múlva szülni fog. Felvett egy rózsaszín, fehér fodros ruhácskát, ám azonnal vissza is tette. A fiúholmik jobban lekötötték. A kiskutyás kertésznadrágok, a vonatmintás kisingek… Egy kisfiú jó lenne, gondolta álmodozva. Sötét szemű, sötét hajú, csibészes mosolyú… Olyan, mint Cruz. – Üdvözlöm. Miben segíthetek? Lexi rápillantott az idősebb nőre, aki odalépett melléje. – Köszönöm, csak nézelődöm. Az asszony elmosolyodott. – Ahhoz képest elég céltudatosan válogat. Első baba? Lexi még senkinek nem beszélt a terhességéről, hiszen még ő maga sem hitte el igazán. Ennek ellenére őszintén bólintott. – Igen. Én is csak pár napja tudom. És éppen azon morfondíroztam, mikor fogom elhinni végre, hogy gyerekem lesz. – Legkésőbb akkor, amikor először kénytelen hajnali háromkor megszoptatni a kis sivalkodót. – A nő megpaskolta Lexi karját. – Szívből gratulálok! – Köszönöm. Elég ijesztő ez az egész, ami azt illeti. Semmit sem tudok a babákról. – Sokkal többet tud, mint gondolná, hiszen a szükséges tudás kódolva van minden anyában. De egy csomó könyv is megjelent a témában, ha gondolja, ajánlhatok párat. – Köszönöm. Átmentek a könyves részlegre. Az eladónő sorra elmagyarázta, melyik könyvnek mik az előnyei, Lexi végül kiválasztott magának kettőt. – A férjével mi a helyzet? Örül a babának, vagy inkább fél az apaságtól? – kérdezte a nő, útban a pénztár felé.
– Még nem is tudja. Fogalmam sincs, hogy mondjam el neki. Vajon hogyan fogadja a hírt Cruz? Képes lesz örülni, vagy egy második Kendrát lát a babában? Lesz még egy gyereke, akire fütyülhet… Az eladónő egy áttetsző dobozkát nyújtott oda neki, melyben rózsaszín-kék csíkos alapon egy cumi hevert. – Adja oda neki ezt – javasolta. – Meg fogja érteni. Lexi biccentett, és a könyvek tetejére tette a cumit. Miután fizetett és kiment a kocsijához, hosszan bámulta az anyósülésen helyet foglaló szatyrot. Tudta, hogy sokáig már nem halogathatja, el kell mondania Cruznak. A férfinak joga van hozzá, hogy megtudja, apa lesz. És úgy mellékesen azt is be kellene vallania neki, hogy szégyenszemre beleszeretett. De talán nem is lesz semmi baj. Cruz boldogan magához öleli majd, és örül, hogy a születendő kis ember esélyt ad nekik az újrakezdésre. Őszintén élhetnek tovább együtt, igazi kapcsolatban, mint egy igazi pár. Még az sem kizárt, hogy a férfi is érez iránta valamit. Igen, könnyen meglehet, hogy hosszú évek óta szerelmes belé, csak eddig még nem talált alkalmat rá, hogy elmondja neki. Milyen szép is lenne! Lexi csak pillanatokra ábrándozott el. Valójában egy percig sem hitt abban, hogy minden jóra fordul. – Az adósom vagy, amiért eljöttem veled ide – súgta Cruz fülébe Lexi, amikor átvágtak a vendégekkel teli báltermen, a koktélparti helyszínén. – Vállaltad ezt is, amikor megállapodtunk – emlékeztette a férfi, és a lány derekára tette a kezét, részint, hogy közelebb lehessen hozzá, részint, hogy kormányozhassa. – Szóval nem tartozom semmivel, de mivel olyan helyes, kedves fiú vagyok, mégis kárpótolni foglak. Összemosolyogtak. Lexi arcára egy fénysugár esett, mely még kékebbnek láttatta a szemét, még aranylóbbnak a haját, még fehérebbnek a bőrét. Cruz mindig is tudta, hogy a menyasszonya szép, de az utóbbi hetekben Lexi mintha kivirágzott volna. – És közben csak rólam lesz szó? – tudakolta titokzatos mosollyal a lány. – Minden egyes másodpercben. – Rémesen rosszul hazudsz. – Te leszel a középpontban végig, leszámítva az utolsó tizenöt percet. – Na, tessék! – sóhajtott a lány. – Ez annyira jellemző. De jó, ha annyira akarod… Közelebb lépett Cruzhoz, a végén már teljesen összesimulva álltak. A férfi ágyéka fájón lüktetett. Tudta, még órákba telhet, mire hazaérnek, és csillapíthatja a vágyát, mely olyan erős volt, olyan hatalmas, hogy mindig attól félt, egyszer testestül-lelkestül felemészti. Egy idős pár intett oda nekik. – Cruz, de örülök! Hallom, vőlegény vagy! – üdvözölte lelkesen az öregúr. – Hogy tudtad magadba bolondítani ezt az elbűvölő ifjú hölgyet? – A belső értékeimmel nyűgöztem le – mondta Cruz.
– Ezt bármibe le mertem volna fogadni – felelte a hölgy. Cruz kezet fogott a férfival, és arcon csókolta az idős nőt. – Margaret és Phillip, bemutatom a menyasszonyomat, Lexi Titant. Drágám, ők nagyon kedves barátaim, Margaret és Phillip Reynolds. Phillipnek egy autóalkatrészkereskedő hálózata van, és sok évvel ezelőtt, amikor még senki nem hitt bennem, ő kockázatot vállalt miattam. – De csak mert megzsaroltam – kacagott Margaret. – Azt mondtam neki, hogy vagy ad neked esélyt, vagy megszököm veled. – A pillantása megpihent Cruzon. – Ábrándozni csak szabad – tette hozzá vidáman. Az asszony ugyan elmúlt hetven, de a korához képest még mindig nagyon szép volt. Cruznak gyakran eszébe jutott, hogy Lexi negyven év múlva olyan lesz, mint ő. Még mindig magára fogja vonzani a férfiak tekintetét. – Nem is tudtam, hogy lenne nálad esélyem – élcelődött. – De most, hogy már tudom… – Tessék békén hagyni a feleségemet! – Phillip tréfásan kettejük közé állt. – Örülök, hogy megismerhetem, kedves Lexi. Ne törődjön ezzel a két ütődöttel! Abban lelik örömüket, hogy engem kínoznak. – Kell valami kis élvezet az embernek az életben – állapította meg nevetve Margaret, majd Lexi keze után nyúlt. – Szabad? – Hát persze. Tessék csak. – Lexi megmutatta a gyűrűjét. – Csodaszép! – lelkendezett az asszony. – Tökéletes választás, Cruz… Remélem, tisztában van vele, kisasszony, mekkora szerencséje van. Cruz egészen különleges ember. Lexi ránézett a férfira. – Igen, tudom – mondta komolyan. A férfit szíven ütötte a hangja. De sokáig nem töprenghetett rajta, miért mondta ezt így Lexi, mert a lány elfordította a fejét, és a varázs megtört. – Ismerem az édesapját – mondta Lexinek Phillip. – Igen figyelemreméltó üzletember. – Ő is ezt mondja magáról mindenkinek, aki hajlandó meghallgatni – mosolygott a lány. – Ön neki dolgozik? – Már nem. Főiskola után nála dolgoztam egy ideig, de hamar rájöttem, hogy ha nem akarok életem végéig Jed Titan kislánya lenni, akkor kénytelen leszek önállósodni. Ma a saját vállalkozásomat vezetem. Mialatt Phillip és Lexi beszélgettek, Margaret félrevonta Cruzt. – Lenyűgöző – suttogta. – Egy Titan lány! Amikor az eljegyzésedről olvastam, azt akartam javasolni neked, hogy ne siesd el, de elég volt egyetlen pillantást vetnem rátok, és látom, hogy már késő bármit is mondanom. – Késő? Milyen szempontból? A nő nevetett. – Jellemző! Véletlenül sem arra vagy kíváncsi, miért javasoltam volna óvatosságot.
– Azt úgyis el fogod mondani, akár akarom, akár nem. – Igaz. – Margaret egészen közel húzódott a férfihoz, és körülnézett, mintha meg akarna bizonyosodni afelől, hogy Lexi nem hallhatja őket. – Amikor megtudtam, hogy egy Titan lány a menyasszonyod, félteni kezdtelek. Hogy vajon a megfelelő okból nősülsz-e, vagy csak a név miatt. De már nem aggódom. Egyszerűen csak boldog vagyok. Cruz hátrált egy lépést. – Tessék? Miről beszélsz egyáltalán? Margaret megpaskolta az arcát. – Hát csak arról, hogy ahogy mi mondtuk annak idején az őskorban, amikor még dinoszauruszok uralták a földet: téged bizony utolért a végzet. Látom a szemeden. Tudod, milyen sokáig és milyen türelmetlenül vártam arra a pillanatra, amikor szerelembe esel, és lenyugszol végre? De te persze nem tetted meg nekem ezt a szívességet. Egyik lány jött a másik után, és ha engem ennyire bosszantott ez a dolog, akkor képzeld csak el, hogy kiborulhatott szegény anyád. Igaz is, hogy van Juanita? – Jól, de most nem ő a beszélgetésünk tárgya. Hová akarsz kilyukadni? – Csak oda, hogy megtaláltad az igazit. Cruz szívesen megmondta volna az asszonynak, hogy téved, de nem tehette. Senki sem tudhatott a megállapodásáról Lexivel. Különben meg mit számít, hogy az orruknál fogva vezet embereket, akiket évek óta ismer? Margaret visszatért a férjéhez. Ezt követően négyesben is beszélgettek még egy kicsit, majd az idős pár elbúcsúzott. – Milyen kedvesek! – áradozott Lexi. – Tudtad, hogy már ötvenkét éve házasok? Hihetetlen, mi? És most is boldogok együtt… Miközben beszélt, kisimította a haját az arcából, és a kezén megcsillant a gyémánt. Az eljegyzési gyűrű. Eljegyezni valakit… Vajon milyen érzés lehet igazán, örökre elkötelezni magunkat valaki mellett? Ha eldöntjük, hogy nem kell senki más, ő lesz az egyetlen? Nem is a hűség volt az, ami fejtörést okozott a férfinak, hiszen egy idő után a váltott nőkkel is unalmas volt a szex. Sokkal több baja volt a dolog érzelmi részével. Azzal, hogy valaki másra bízza a szívét. Hogy kimondja a szavakat, átélje az érzéseket, és sebezhetővé váljon. – Mondd ki! Mondd, hogy szeretsz! A szavak bombaként robbantak az emlékezetébe, néhány tompa puffanás kíséretében. – Mondd már, különben megbánod! Cruz édesanyja persze mondta, és kegyelemért könyörgött. Az apja időnként megkönyörült rajta, máskor nem. A szerelem és a fájdalom egy tőről fakad, döntötte el Cruz, és próbálta elhessegetni a fájó emlékeket. A szerelem gyöngévé és kiszolgáltatottá tesz… Csoda, hogy nem akar szerelmes lenni? – Cruz? Jól vagy? – aggodalmaskodott Lexi.
– Remekül. – Jackson szenátor is itt van. Kaliforniai szenátor ugyan, de a felesége texasi. Ismered? – Nem. A lány megfogta a kezét. – Akkor bemutatlak. Kemény fickó, imádja az erős italokat, a drága szivarokat, és nagy rajongója a vadászatoknak. Kedvelni fogod. – Számomra semmit sem jelentenek ezek a dolgok. Lexi nevetett. – De te is erős vagy, és a magad ura, akárcsak ő. Hát ilyennek látsz? – morfondírozott Cruz, miközben engedelmesen követte a lányt. Aztán még mielőtt elérték volna az öltönyös férfiak csoportját, a terem közepén hirtelen megállt. – Hagyjuk a csudába! – mondta. – Mi? Őt tényleg nem ártana megismerned. Fontos ember. – Ne ma este! – Hát mikor? – Lexi homloka ráncba szaladt. – Megállapodtunk valamiben, nem? – De igen. És nagyon lelkiismeretesen teljesítetted a vállalásaidat. Most már elég sok nagy embert ismerek ahhoz, hogy akár az ő segítségükkel is eljuthassak a szenátorhoz. – Nem értelek – rázta a fejét a lány. Igazából Cruz sem értette magát. Fogalma sem volt, miért, de már nem akarta, hogy Lexi bárkinek bemutassa. Egyedül akarta tovább építgetni a kapcsolati hálóját. – Hagyjuk későbbre, jó? – De hát… Cruz szájon csókolta a lányt. – Gyere! Táncoljunk! – Rendben. A beleegyezésben nem volt sok meggyőződés, Lexi mégis követte. Mert bízik bennem, gondolta Cruz. Jó páros vagyunk. Kiegészítjük egymást. Ez az, amit Margaret észrevett, fűzte tovább a gondolatait. Nem a szerelem. Mi máshogyan kötődünk egymáshoz, nem forró érzelmekkel. Jól megértjük egymást. Jó csapat vagyunk. Miért is akarok valaki mást feleségül venni? Cruz meghányta-vetette magában a dolgot, és egyre jobban tetszett neki az ötlet. Lexi pontosan az volt, akire vágyott. Megfelelő családfával és remek kapcsolatokkal rendelkezett. Okos volt, szép és kedves, humoros, az ágyban pedig valóságos vadmacska. Arról nem is beszélve, hogy még Kendrát is kedvelte. Hol találhatna nála jobbat? Kész vicc, hogy eddig ez eszébe sem jutott. Pedig olyan kézenfekvő! Elvégre nem élete szerelmét keresi. Üzletet lát a házasságban, és ki lenne megfelelőbb üzleti partner a számára, mint Lexi, aki eddig is remekül bevált? A táncparkettre vezette a lányt, majd magához húzta, és ringatózni kezdett vele a lassú, érzéki zene ütemére.
– Legalább Vantage szenátorral sikerült megismerkedned – jegyezte meg Lexi. – Tudtad, hogy az elnökség gondolatával kacérkodik? Ki tudja, ha összejön neki, talán még a Fehér Házba is meghívna. – Te voltál már ott? – kérdezte Cruz. – Igen, de csak turistaként, gimnazista koromban. – Én is úgy gondoltam. Miért, te nem? Lexi nevetett. – Csak nem azt akarod mondani, hogy elkényeztetett gazdag kislány voltam, és a való világtól távol éltem, számtalan előjoggal körülbástyázva? – Nos, meglehet, hogy valami ilyesmire céloztam. – Igazad is van. Valóban így nőttem fel. A felszínen tényleg minden a legnagyobb rendben volt. Cruz tudta, hogy a látszat csalt, a fényes kulisszák mögött nagyon is sok volt a baj. Jed Titan talán nem verte a gyerekeit, de ezt leszámítva nem bánt valami jól velük. – Soha nem engednéd, hogy a te gyerekeiddel ilyesmi történjen, ugye? – bukott ki belőle a kérdés. – Ugye eléjük állnál, ha é… ha apád bármi olyat akarna tenni, ami szerinted nem helyes? A lány kis híján elbotlott a saját lábában. – Hát persze – mondta meglepetten. – De miért beszélünk gyerekekről? Hát mert jó anya lennél, gondolta Cruz. Szerető és odaadó. Nem az a fagyos és méltóságteljes Jégkirálynő vagy, akinek mutatod magad. Valójában gyöngéd a szíved. – Nem beszélünk. Csak egy kérdés volt. Cruz azon gondolkodott, vajon hogyan vezesse be a kérését, miszerint módosítsák a megállapodásukat… Vajon hogyan tehetné kívánatosabbá Lexi szemében a házassági ajánlatát? Vajon egyáltalán érdekelné a dolog? Vagy Lexi is az a fajta nő, aki hamis esküvésekre és romantikára vágyik? Cruz szerette volna azt hinni, hogy a menyasszonya túlságosan józan gondolkodású az ilyesmihez, de a nőknél sosem lehet tudni. Ők másképp működnek. – Remekül táncolsz – állapította meg a lány. – Lefeküdtél a tánctanárnőddel, mi? Most Cruzon volt a sor, hogy elbotoljon a saját lábában. – Mi? Ezt meg honnan veszed? – Mert kifejezetten érzékiek a mozdulataid. Úgy táncolsz, mintha birtokolni akarnál, szívből, szenvedéllyel. Látszik, hogy amikor tanultál, a csábítás volt a célod, és a leckét azóta sem felejtetted el. – Neked aztán tényleg van egyebed is, nem csak a csinos pofikád – biccentett elismerően Cruz, ugyanis tényleg lefeküdt a tánctanárnőjével. – Szóval igazam van. – Minden nő kedvenc mondata – súgta oda neki a férfi, aztán lehajolt, és futólag szájon csókolta. Egyszerűen nem tehetett mást. Meg kellett mutatnia mindenkinek, hogy ez a csodálatos lány az övé. Hogy hozzá tartozik, hiszen a menyasszonya. A leendő felesége…
Hirtelen felegyenesedett. Lexi ránézett, és a férfi egy pillanatig mintha könnyet látott volna megcsillanni a szemében. – Mi az? – kérdezte meglepetten. – Semmi – rázta a fejét Lexi. – Minden rendben. Szeretlek. A szó a villámcsapás váratlanságával robbant be Cruz elméjébe. Annyira megdöbbent, hogy hátratántorodott. Nem, ő nem szerethet senkit! Soha! Lexi nem vette észre, hogy valami történt, egyelőre még önmagával volt elfoglalva. A szeme sarkát tapogatta. – Ki kell mennem a mosdóba – mentegetőzött. – Ugye nem baj? – Persze, menj csak. Biztos, hogy jól vagy? Ne menjünk inkább haza? – Nem kell. Csak egy perc, és visszajövök. – Lexi már mosolygott. – Ne aggódj miattam! Cruz azonban mégis aggódott. Nem kellene utánamennie? Vagy küldje inkább Margaretet megnézni, nincs-e valami baja? Még mielőtt döntésre jutott volna, érezte, hogy egy kéz siklik végig a hátán. Kisvártatva az orrát is megcsapta egy ismerős illat. – Szervusz, Sabrina – üdvözölte a nőt anélkül, hogy felé fordult volna. – Cruz… – A nő eléje lépett. – Nem hittem, hogy itt is találkozunk. Remekül nézett ki. A ruhája szorosan rásimult észvesztő idomaira, a melle pedig egyenesen úgy festett, mintha ki akarna ugrani az anyag börtönéből. Voltak idők, amikor Cruz mindent megtett volna azért, hogy mihamarabb kiszabadíthassa őket, most azonban egyetlen gondolatot sem pazarolt Sabrinára. Egyre Lexin járt az esze, hogy hol lehet ilyen sokáig, és hogy mi baja. – Úgy tudom, még mindig vőlegény vagy – fecsegett Sabrina. – Nagy kár. Abban reménykedtem, valójában nem komoly az ügy. – Nem szeretnék én lenni a következő férjed, ha erre gondolsz. – Akár az utolsó is lehetnél. – Haha! Engem hitegetsz, vagy magadat? A nő nevetett. – Csak nem azt akarod mondani, hogy képtelen vagyok hosszan kitartani bárki mellett? – Pontosan ilyesmi jutott eszembe, igen. A nő vett egy nagy levegőt, aminek következtében az egyébként is igen mély dekoltázsból kis híján kibukott a melle. Cruz esküdni mert volna rá, hogy látta a mellbimbóját. A zenekar ismét játszani kezdett. – Tényleg végérvényesen visszautasítasz? Úgy értem, nem szeretnéd, ha a jövőben ilyen célzásokat tennék? – Így igaz. Nem szeretném. – Hát jó. De egy utolsó tánchoz ragaszkodom. Cruz úgy érezte, ez a legkevesebb, amivel tartozik a nőnek. Sabrina mindig kedves
volt hozzá, egy csomó befolyásos embernek bemutatta, és barátként váltak el egymástól, amikor szakítottak. Így hát kezet nyújtott neki. Sabrina a karjába fészkelte magát, de azért tartotta a távolságot. Cruz megnyugodott. – Fárasztónak fogod találni a házasságot – magyarázta tánc közben a nő. – Nem is a napi rutin az, ami a legfájdalmasabb, inkább az, hogy mindig van valaki, akire tekintettel kell lenned. Nem teheted azt, ami éppen eszedbe jut, ki kell kérned a másik véleményét is. – Azt hiszem, ez nem jelent majd problémát. Sabrina szeme kék volt. Kicsit világosabb, mint Lexié, de azért szép kék. A nő elhúzta az orrát. – Ezt mondod most, de kíváncsi vagyok, mi lesz a véleményed pár év múlva. Lefogadom, akkorra eleged lesz a folytonos követelőzésből. Mert a nők eléggé követelődzőek tudnak lenni. Cruznak az jutott eszébe, milyen telhetetlen és követelődző volt Lexi az ágyban, ha elveszítette a fejét. Az maga volt a mennyország. Cruz azt sem bánta volna, ha élete végéig mást sem kell tennie, csak az ő kéréseit teljesítenie. – Miért próbálod elvenni a kedvem a házasságtól? – tette fel a kérdést. – Hát nem a hármas számú férjjelölt után kutatsz? – A négyes számú után, de ez részletkérdés. A lényeg, hogy hiányzol, Cruz. Szeretném visszakapni azt, ami valaha köztünk volt. A kötelezettségmentes, forró szexet. Azt, hogy szinte nem is beszélgettek, csak egymásnak estek. Tényleg olyan jó volt az neki? Cruz körbenézett, Lexit keresve. Alig várta, hogy a lány visszajöjjön. – Hiszen te nem is figyelsz rám – sóhajtotta Sabrina. – Sajnálom. – Dehogy sajnálod. Szerelmes vagy. Látnom kellett volna rögtön elsőre, hiszen annyira nyilvánvaló. – A nő abbahagyta a táncot. – Jól van. Feladom. Nem kenyerem a könyörgés. Hát akkor… Sok szerencsét, Cruz! A viszontlátásra! Ugye szabad egy búcsúcsókot? Átölelte a férfi nyakát. Az ajka ismerős volt, de már csöppet sem izgató. Cruz megszokásból csókolta vissza, úgy, ahogy már vagy ezerszer, mintha az egésznek semmi jelentősége nem volna. De amikor fel akart egyenesedni, Sabrina belekapaszkodott, és átdugta a nyelvét a szájába. Cruz erre megragadta a vállát, és eltolta magától. – Így szoktad feladni? – bosszankodott. Hát igen, Sabrinát ismerve valójában nem is volt abban semmi meglepő, hogy újból próbálkozott. A nő közben egyre tovább csevegett, talán valami olyasmit magyarázott, hogy mégis meg kellene próbálniuk megint, de Cruz egy szavát sem értette. A pillantását Lexi rémült tekintete tartotta fogva. Sabrina megfordult. – Ajaj! – sóhajtotta, de Lexi ügyet sem vetett rá. Tetőtől talpig végigmérte Cruzt, és csak ennyit mondott:
– Még csak azt sem mondhatom, hogy meglep a dolog. – Azzal sarkon fordult és elhagyta a termet. A férfi meg csak állt ott, mint akit villám sújtott, és dermedten bámult utána. Sabrina taszított rajta egyet. – Ha jelent számodra valamit, menj utána! – sürgette. – Nem az a fajta nő, aki csak úgy elnézi neked, ha nyilvánosan másokat csókolgatsz. Menj már! Mondd neki, hogy az én hibám… Mondd, hogy sajnálod… Hiszen ez az igazság! – Sabrina sóhajtott egy nagyot. – Cruz, én nem akartam bajt hozni a fejedre… Menj már, az ég szerelmére! Menjen? Kövesse Lexit? Kérjen bocsánatot? Mutasson gyöngeséget? Nem, erre Cruz képtelen volt. És tudta, hogy mindig is képtelen lesz. Így aztán kisétált ugyan a teremből, de nem a lány után, hanem az ellenkező irányba. – Akarsz beszélni róla? – kérdezte Dana, Lexi azonban inkább izzó parázson sétálgatott volna, semmint hogy beszámoljon a szégyenéről. A gond csak az volt, hogy a barátnője, aki a hívására negyedórán belül érte jött, hogy hazavigye, jogosan tartott igényt némi magyarázatra. – Cruz miatt buktam ki. – Miért nem lep meg a hír? Halljam, mit követett el? Lexi nem akarta elmondani. Tényleg nem. Úgy érezte, ha szavakba foglalja, azzal még kézzelfoghatóbbá teszi mindazt, ami történt. Pillanatnyilag csak jeges bénultságot érzett, ami ugyan eléggé megnehezítette a lélegzetvételt, viszont tompította az éles fájdalmat. – Megcsókolt egy másik nőt. Dana vetett rá egy gyors pillantást. – Sajnálom. Lexi szemébe forró könnyek tolultak. – De téged nem lep meg ez sem, ugye? Nem volt más köztünk, csupán egy üzleti megállapodás. Pénzért lettem a menyasszonya. Kicsit bonyolultabb volt az ügylet, mintha csak az éjjeliszekrényre tette volna az összeget, de a lényeg ugyanaz. Megvett engem, szóval nincs jogom nyavalyogni. – Lexi, kérlek, ne csináld ezt! Így is van elég bajod, semmi szükség rá, hogy tovább ostorozd magad. A lány hátradőlt az anyósülésen, és lehunyta a szemét. – Micsoda buta liba vagyok! Hogy hihettem, hogy bármit jelentek neki? Miért engedtem meg magamnak a remény luxusát? Hiszen pontosan tudtam, ki ő, és mit akar tőlem, amikor alkut kötöttünk. Pénzt adott nekem, hogy szabad bejárása lehessen a világomba és a hálószobámba… Többről soha nem volt szó. – Azt tetted, amit ott és akkor helyesnek láttál. – Helyesnek? Vagy inkább egyszerűnek, nem gondolod? A legkönnyebb utat választottam, mint mindig. – Ez az út minden volt, csak könnyű nem – mondta Dana, és Lexi kénytelen volt igazat adni neki. Úgy érezte, darabokra hullik szét a lelke. – Én csak azt akartam, hogy az apám önmagamért szeressen, semmi mást. Nem a
teljesítményemért, nem azért, amit elértem az életben, pusztán csak azért, aki vagyok. Anyám sosem szeretett… Ez egészen biztos, mert ha kicsit is fontos lettem volna neki, nem hagyott volna itt. Jed ellenben mindig jelen volt az életemben. Igaz, csak érintőlegesen, a partvonalon, de azért sikerült elhitetnie velem, hogy egy szép napon, amikor tényleg valami nagy dolgot teszek le az asztalra, akkor talán észrevesz majd, sőt még az is kiderülhet, hogy valójában mindvégig szeretett. – Jed egy gazember, Lexi. Tudom, hogy az apád, és szereted, de akkor is gazember. A hatalomvágy az oka, hogy manipulál titeket. Attól érzi erősebbnek magát, hogy játssza az elérhetetlent. Mindig csöpögtet egy kicsit abból, amire a legjobban vágytok, mintegy jutalomként, nehogy feladjátok a próbálkozást. Lexi kinyitotta a szemét és mosolyogni próbált. – Ez az utolsó mondat egészen úgy hangzott, mintha kísérleti egerekről beszélnél. Dana feszengve csúszkálni kezdett az ülésen. – Bocsáss meg! Nem akartalak megbántani. – Tudom. Lehet, hogy jobban hasonlítok egy laboratóriumi állatra, mint szeretnék. Csak hát… – Megtörölte könnyes szemét. – Cruz annyira hasonlít rá. Mármint apára. Ő is megszabadult a törvénytelen gyerekétől és a nőtől, akit egykor szeretett. Megveszi, amit akar, az embereket is beleértve. Szóval tudom, milyen, mégsem néztem szembe az igazsággal, hanem a homokba dugtam a fejem. Hogy miért…? Dana megállt a kovácsoltvas kapu előtt, és beütötte a nyitókódot, amit Lexi megadott neki. Behajtottak a ház elé és kiszálltak. – Nem is mondtad, hogy beleszerettél – jegyezte meg Dana, miközben követte barátnőjét az épülethez. Lexi nem is próbálta tagadni a nyilvánvalót. – Én sem régóta tudom – felelte, majd kinyitotta az ajtót, és bementek a házba. – Olyan sokat kaptam tőle, hogy törvényszerű volt. Azon vettem észre magam, hogy szeretem… És rájöttem, hogy akárcsak apáét, az ő szívét sem nyerhetem el soha. Dana átölelte. – Annyira sajnálom! Lexi görcsösen kapaszkodott a barátnőjébe. – Az a csók semmit sem jelentett számára, ebben biztos vagyok. Semmi érzés nem volt benne, inkább csak megszokásból, reflexből csókolta meg azt a nőt. Mégis rettenetes érzés volt, mert hirtelen rájöttem valamire. Hogy míg én teljes szívemből ragaszkodom hozzá, addig számára csak játék ez az egész. Hirtelen vágott belém a felismerés, mintha valaki váratlanul felkapcsolta volna a villanyt… Felegyenesedett, és megint letörölte könnyes arcát. – Nem tehetek mást, mint hogy véget vetek ennek az egésznek, különben belegebedek. – A legszívesebben agyonütném a pasit – fenyegetőzött Dana. – De biztos vagy benne, hogy ezt akarod? Nem lenne jobb, ha beszélnél vele, mielőtt bármit is csinálsz? – És mégis mit mondhatnék neki? Talán azt, hogy „A fenébe is, Cruz, nem figyeltem eléggé, és beléd szerettem?” Nem akarom, hogy sajnáljon, és azt sem, hogy így éljünk
tovább, ahogy eddig. A pokolba a megállapodással! Azt akarom, hogy szeressen! Fontos akarok lenni a számára! Úgy, ahogy az apám számára is… Ez már beteges, mi? Talán el kellene mennem pszichológushoz. – Kinek nem? – sóhajtotta Dana. – Pedig sajnos nem kaphatom meg a szeretetét – foglalta össze Lexi, és érezte, hogy a bensője jéggé dermed. – Egyikükét sem. – Cruz nem azonos az apáddal, Lexi. – Tudom. De azt is tudom, hogy a legkevésbé sem hajlandó megerőltetni magát egy kapcsolat kedvéért, és tisztában vagyok vele, mi történik a nőkkel, akik így kényszerülnek élni. Anyám elmenekült, Pru pedig megölte magát, gyakorlatilag ugyanezért. – Te erősebb vagy, mint ők ketten együttvéve. – Hát, nem tudom… Pillanatnyilag egyáltalán nem érzem magam erősnek. – És akkor… Mit fogsz csinálni? Tudod már? – Elmegyek. Nem tudnék itt maradni. Nyugodtan végig kell gondolnom, hogyan tovább. – A megállapodásotokon akarsz gondolkodni? – Nem csak azon. – A kétmillió dollár volt most a legkisebb baj. – Tudod, terhes vagyok… Dana elsápadt. – Mondd, hogy csak viccelsz! – Nem, komolyan beszélek. Cruz még nem tudja. Nem mondtam el neki. – Te jó ég! Terhes vagy? El sem hiszem! – Pedig igaz. – Lexi a lépcső felé indult. – Összeszedek néhány holmit, meg persze C. C. cuccait, és már itt sem vagyok. Ugye hazaviszel a lakásomba? – Hát persze. És pakolni is segítek. Nem kellett sok idő, hogy telerakjanak néhány bőröndöt. Lexi úgy tervezte, valamikor másnap visszatér a maradékért. Miközben ő ellenőrizte, nem hagy-e itt semmi fontosat, Dana begyűjtötte a kandúrt és a macskakellékeket. Lexi a közös hálószobájuk közepén állt, és gondolkodott. Nem élt itt nagyon sokáig, mégis rengeteg emléke fűződött ehhez a helyhez. Lett volna pedig esélyük, hogy ne így végezzék. Ha Cruz nem így áll a dolgokhoz, nagyon jól is alakulhatott volna a kapcsolatuk. Vajon mit akarhatott a férfi? Tényleg csak a tökéletes kapcsolatrendszer illúzióját? Még nagyobb hatalmat és gazdagságot? De hiszen az nem a valóság! Az élet valójában izgalmas, kaotikus, és tele van meglepetésekkel. Az életben nem a családfák számítanak, hanem az érzések. Az, hajlandóak vagyunk-e adni, tudunk-e kapni, osztozni, alkalmazkodni? Tudunk-e kötődni. Lexi is ugyanazt csinálta sokáig, mint Cruz. Ő is kerülte a kockázatot a kapcsolataiban, próbált biztosra menni. Elbújt a családneve és a jégkirálynős álarca mögé, mert így senki sem tudta komolyan megsebezni. De most már nem csak róla van szó. Ott a gyerek is, rá is gondolnia kell. És nem
azért, mert ő lesz az örököse, vagy mert ő az, aki továbbviszi a génjeit, hanem mert csodás kisbaba lesz, akit egyszerűen nem lehet nem szeretni. Ami Cruzt illeti, megtalálja a módját, hogy túltegye magát a férfin. Még akkor is, ha ez nem lesz könnyű, hiszen az elmúlt tíz év is azzal telt, hogy próbálta őt elfelejteni. Most tesz róla, hogy sikerüljön! Muszáj, hogy sikerüljön! Ha Cruz nem tudja neki megadni azt a szeretetet és elfogadást, amire vágyik, akkor semmi sem kell tőle többé. Az égvilágon semmi. Erős szavak voltak ezek, és nagyon jól csengtek. Lexi el is határozta, hogy hinni fog bennük. Rögvest, amint a fájdalma kicsit csillapodik…
19. Jed gyakran a lovai társaságában töltötte a szombat délutánt. Azt szokta mondani, hogy velük jobban érzi magát, mint a legtöbb ismerősével, már csak azért is, mert ők nem beszélnek vissza. Lexi a papírformának megfelelően az istállóban találta az apját. Egy kefe volt a férfi kezében, éppen a kedvenc csődöre szőrét kefélte. Úgy festett, akár egy közönséges texasi földbirtokos. Öltöny helyett farmert viselt hosszú ujjú, kockás inggel, de az egyszerű ruha ellenére is csak úgy sütött róla a hatalom arroganciája. – Szia, apa! – köszöntötte a lány, és megcirógatta a ló puha, finom orrát. – De korán felkeltél! Lexi nem sokat aludt az éjjel. A Cruzzal kapcsolatos gondolatai, a tudat, hogy már megint hibát követett el, nem hagyták nyugodni. Igen, hiba volt, hogy megpróbálta megvásárolni az apja szeretetét és elismerését, ami alanyi jogon járt volna neki. Először a Garthtól kapott kölcsön segítségével akart boldogulni, aztán meg a Cruzzal kötött megállapodás révén. De kudarcra volt ítélve. – Sok a dolgom. – Megcirógatta a ló nyakát, és észrevett pár fehér szőrszálat. – Nahát! Öregszik. – Mint mindannyian – bölcselkedett Jed. – De azért még bírni fogja pár évig. Nem kell holnap nyugdíjaznom, annyi szent. Az istálló nyitott ablakán napfény áradt be az épületbe. Egy fekete macska napozott a párkányon. Lexi arra gondolt, hogy ezen a helyen nőtt fel, ezek a falak látták sírni, kacagni, itt tervezgette, hogy megszökik, és itt látta be azt is, hogy nincs bátorsága távozni. Glory’s Gate mindig is az otthona lesz, de már nem tartozik ide. – Miért vetted feleségül az anyámat? – kérdezte meg hirtelen. Jed meglepetten ránézett, aztán vissza a lovára. – Rég volt, talán igaz sem volt – felelte kitérően. – Gondolom, az ő segítségével akartad fényesíteni a pedigrédet. A férfi elvigyorodott. – Csak nem azt akarod mondani, hogy nem voltam elég jó az előkelő társaság számára? – De bizony. – És igazad is van. – Jed megveregette a csődör horpaszát. – Anyád nem volt az a babaszépség, de volt benne valami, ami megőrjített… Egyfajta hűvös visszafogottság. Mindig abban reménykedtem, hogy ha sikerül lebontanom a falat, amivel körbevette magát, akkor mögötte ott lesz a tűz… – És megtaláltad a tüzet? – Nem. Mégis anyád volt az, aki kellett nekem. Ezért vettem el. Pru egész más volt. Ő maga volt a tűz. És szép is volt, nagyon szép. Minden férfi őt akarta, de végül én szereztem meg. Megszerezted, és el is dobtad, gondolta szomorúan Lexi. Szegény, boldogtalan Pru az
öngyilkosságot választotta, mert a férje, akit imádott, nem viszonozta az érzéseit. A halála megtanította a lányt arra, hogy legyen óvatos, és csak annyit adjon magából, amennyit feltétlenül muszáj. És megesküdött, hogy bármi lesz is, soha nem fordul önmaga ellen. Nem hagyja magára a gyerekét, bárhogy fáj is az élet. – Sajnos ő gyöngének bizonyult – folytatta Jed. – Látnom kellett volna, hogy így lesz. – Többre vágyott, mint ami megadatott neki. – Pedig az élethez hozzátartozik a megalkuvás. Néha be kell érnünk azzal, ami jut. Így érzett vajon a lányaival kapcsolatban is? Beéri velük, mert nincs törvényes fia? – Másfél éve egy kölcsönajánlattal keresett meg a banki tanácsadóm – vett nagy levegőt Lexi, és lélekben felkészült arra, ami most következik. Tudta, mi minden múlik ezen a beszélgetésen, tisztában volt vele, mit veszíthet. De valamikor az éjszaka közepén, amikor a sötétben különösen fenyegetően meredtek rá a falak, ráébredt, hogy sok mindenért túl nagy árat fizetett. – Egy befektető jelentkezett nála? A lány bólintott. – A kölcsönösszegből tudtam megvásárolni és felújítani az egész épületet, melyben a szalonom működött. A befektető tisztességes kamatot kért, de nem akart résztulajdont szerezni a vállalkozásomban. Jed homloka ráncba szaladt. – Miért? – Akkoriban még nem tudtam. A lényeg, hogy boldogan elfogadtam a pénzt, és teljes gőzzel nekiláttam az átépítésnek. Csakhogy volt egy kis bibi. – Mindig van egy kis bibi, Lexi. Ezt igazán tudhatnád. – Igen, igazad van. De sajnos nem gyanakodtam. Csak az járt a fejemben, hogy a kölcsön segítségével nagyra nőhetek, és megmutathatom neked, milyen ügyes vagyok. A szépségszalon be is indult, de annyi pénzt azért nem hozott, hogy másfél év alatt kitermeljem a kölcsönösszeget. – Mi is volt a bibi, amit említettél? – Hogy a befektető bármikor visszakövetelheti a pénzét. És akkor nekem három héten belül fizetnem kell. – Mennyit? – Kétmilliót. Jed visszafordult a ló felé. – Aha. Visszakérte a kölcsönt. Óvatosabbnak kellett volna lenned, Lexi. – Mindig azt szoktad mondogatni, hogy aki óvatoskodik, az utolsóként érhet csak célba. – Ez a győztesek jelmondata. Ezek szerint te is győzelemre törtél? Nos, igen. Lexi akkoriban úgy gondolta, muszáj győznie, mert a sikerével magára vonhatja Jed figyelmét. – Tudod, ki volt az, aki visszakövetelte a kölcsönt? Tudod, ki volt a titokzatos befektető? Garth. A puha kefe egy pillanatra megállt a ló szőrén, aztán tovább mozgott, ütemesen.
– Ez is része lenne az ellenünk irányuló tervének? – Ezzel indított. De aztán több területen is akcióba lendült. – Szóval azt mondod, hogy Garth átvert? – Azt mondom, hogy bedobta a csalit, én meg ráharaptam. – A lényeg, hogy szükséged van kétmillió dollárra. – Ez nem kérdés volt. – Igen. – Azt hittem, okosabb vagy, Lexi. Csalódást okoztál. – Tudom. A lány azt gondolta, szét fogják tépni, meg fogják semmisíteni ezek a szavak, de lám, még mindig egyben volt. – Tudom, hogy ezzel kiestem a Titan Worldért folytatott versenyből – tette hozzá, és rövid szünetet tartott, hogy osztályozhassa a rátörő érzéseket. A legerősebb a szomorúság volt közülük, de más okból, mint várta. – De ha nem estem volna ki, akkor is kiszállnék belőle – tette hozzá, szinte meglepődve, mennyire helyénvalóan csengenek ezek a szavak. – Micsoda? Már nem akarod a céget? Megőrültél? – Nem, apa. Tudod, én mindig is azt akartam, és ma is azt akarom, hogy legyen egy apám, aki elfogad olyannak, amilyen vagyok. Aki szeret, és akinek fontos vagyok pusztán a vérségi kötelék miatt. Nem azért, mert valamilyen teljesítménnyel sikerült felhívnom magamra a figyelmét. Jed rábámult. – Jól értem, hogy most panaszkodsz? Helyteleníted, ahogyan felneveltelek? Lexi felszegte az állát. – Én csak azt mondom, hogy tévedsz, ha azt gondolod, hogy eddig a Titan Worldért hajtottam. Számomra sosem az volt a cél, hogy enyém legyen a cég. Azt akartam, hogy figyelj rám, hogy foglalkozz velem. – Untat ez az érzelgős duma. Lexibe belévágott az elutasítottság és a magány érzése. Pru érezhette hasonlóan magát, csak neki nem sikerült leküzdenie a kétségbeesését. – Kérhettél volna pénzt Skye-tól is – mondta értetlenkedve Jed. – Biztosan adott volna. És akkor titokban tarthattad volna előttem ezt az egész ügyet. Erről szólt az elmúlt néhány hét, gondolta szomorúan Lexi. A titkolózásról. És hová jutott vele? Nem, többé már nem akart titkolózni senki előtt. – Jobb tiszta vizet önteni a pohárba. – Hát, ha így látod… Ma délig megkapod a csekket. Használd a legjobb belátásod szerint. – Úgy lesz. Jed felsóhajtott. – Azt hittem, te leszel a jelöltem, Lexi. Azt gondoltam, te meg tudsz győzni engem. – Én is azt gondoltam. Pont olyan minden, mint tegnap este, gondolta a lány.
Tulajdonképpen semmi meglepő nem volt ebben a párbeszédben, mégis úgy tűnt számára, mintha életében először látna tisztán az apjával kapcsolatban. Mellbe vágta, milyen kifacsart és természetellenes a kapcsolatuk. Nem véletlen, hogy ilyen jól megtanulta, hogyan kell visszavonulni, eltávolodni, megvédeni magát a komoly érzelmi sérülésektől. Jed sosem fog megváltozni, ő pedig sosem elégszik meg egy ilyen apa-lánya kapcsolattal. A szép álom, hogy a viszonyukat új alapokra helyezhetik, végérvényesen szertefoszlott. Válaszút előtt álltak, csak az volt a különbség köztük, hogy Jed ezt nem vette észre. Az apja mindig is új és új kunsztokat várna el tőle, ő pedig továbbra is egy olyan apára vágyna, aki önmagáért szereti. Mindketten csalódásra voltak tehát ítélve. – Viszlát, apa! – búcsúzott el, és kiment az istállóból. Ahogy kilépett a napsütésbe, megállt egy pillanatra, és vett egy mély lélegzetet. Előtte ott magasodott a ház. Csak egy ház, gondolta Lexi. Nem az otthonom. Többé már nem. Cruz aznap késő délután érkezett csak haza. Direkt sokáig benn maradt a cégnél, hogy időt adjon Lexinek lenyugodni – és persze önmagának is, hogy átgondolhassa, mit mondjon a lánynak. Tudta, hogy szemét módon viselkedett. Azzal is tisztában volt, hogy a tettére nincs mentség. És ami a legrosszabb, úgy taposott bele Lexi lelkébe, hogy valójában nem is akarta megbántani. Most aztán pláne nem, hogy elhatározta, igazi kapcsolattá alakítja a látszateljegyzésüket. Leparkolt a ház előtt, és bement az épületbe. Két lépést sem tett az előcsarnokban, és már tudta, hogy Lexi végérvényesen elköltözött. Túl nagy volt a csend és az üresség. A dolgozószobában, az íróasztalon megtalálta a kétmillió dolláros csekket. Mellette ott hevert a gyémánt eljegyzési gyűrű. Vajon honnan szerezte meg a pénzt? A húgától? Az apjától? Ez a második eshetőség jobban megijesztette Cruzt, mert ha Lexi bevallotta az apjának, mi történt, az azt jelentette, hogy feladta az álmait. És akkor aligha kaphat a lánytól még egy esélyt. Hiszen Lexi csak a megállapodásuk miatt volt együtt vele. Ha nincs megállapodás, sosem jön vissza. Izzy megcirógatta C. C.-t. – Ha mostantól rendszeresen találkozunk, keresnünk kellene egy étkeztetőcéget, amelyik gondoskodik az ellátásunkról. Szívesen falatoznék valami finomat összeesküvés és pusztító tervek szövögetése közben. Az intrikától mindig megéhezem. Lexi összekuporodva hevert a kanapé sarkában, és azt kívánta, bárcsak álmodná ezt az egészet. Minden porcikája fájt. Hiába tudta, hogy így helyes, hogy el kellett hagynia Cruzt, majdnem belepusztult, annyira szenvedett. – Miért vagyunk itt? – tudakolta Skye. – Mi az, amit Cruz nem hallhat? – Nem arról van szó, hogy Cruz nem tudhat valamiről – felelte Lexi, és közben
meggyőződött róla, hogy elérhető közelségben van-e a papír zsebkendős doboz. Mostanában folyton elbőgte magát, talán a hormonális változások miatt, talán azért, mert fájt a távollét. De az ok mindegy is, a fő, hogy szerette volna bebiztosítani magát. – A helyzet az, hogy már nem vagyunk együtt. Elköltöztem tőle. A húgai rábámultak a kezére, mire a lány fel is emelte a balját, hogy jól láthassák: nincs rajta gyűrű. – Szakítottunk. – De miért? – csodálkozott Izzy. – Kedveltem Cruzt, sokkal jobban, mint eddig bármelyik pasidat. Olyan helyes fiú, és olyan… hogy is mondjam… karizmatikus személyiség. – Mi történt? – tudakolta Skye. – Hiszen olyan nagy volt a szerelem. Nyilvánvalóan odavoltatok egymásért. Ezek szerint jól alakíthatták a szerepüket… – Emlékeztek még a kétmillió dolláros kölcsönre, amiről meséltem nektek? Amivel Garth kínált meg, csak azért, hogy utána visszakövetelje és tönkretegye a cégemet. A lányok bólintottak. – Cruztól kaptam meg a pénzt. Nem tudtam, különben kihez fordulhatnék. Apa nem tudhatott a nehézségeimről, hiszen akkor már nem lett volna esélyem az örökség elnyerésére. Szóval Cruztól kértem el ezt az összeget. – Még szép hogy adott – mondta Izzy. – Hiszen jegyesek voltatok, vagy mi… Lexi a fejét rázta. Skye rábámult. – Te jó ég! Nem is voltatok igazából jegyesek, mi? Csak megállapodtatok, hogy…? Lexi lehajtotta a fejét. – A pénzért cserébe vállaltam, hogy fél évig a menyasszonya leszek, és bevezetem az úri társaságba. – Tisztességtelen ajánlat dallasi módra! – Izzy nagy szemeket meresztett. – De most tényleg, Lexi! Nem is gondoltam volna, hogy ilyen vállalkozó szellem lakozik benned. Minden tiszteletem a tiéd. Lexi nyelt egy nagyot. – Nem vagyok büszke arra, amit tettem – szögezte le. – De akkor, amikor beleegyeztem, még nem tűnt rossz ötletnek. – Az eszedbe sem jutott, hogy hozzám fordulj? – kérdezte meg keserűen Skye. – Persze, mert féltél, hogy elmondom apának. – Igen. Félre ne érts, nem attól tartottam, hogy szándékosan árulsz el. Akár véletlenül is kicsúszhatott volna a szádon egy árulkodó megjegyzés. – A húgod vagyok, jobban kellene bíznod bennem. Tettem bármi olyat, amivel fájdalmat okoztam neked? Cserbenhagytalak valaha is? Lexi, az ég szerelmére, hát nem tudod, hogy szeretlek? A könnyek, amelyektől Lexi annyira félt, most buggyantak ki. A lány a papír zsebkendő után nyúlt. – Tudom – szipogta. – És sajnálom. Azt hiszem, a félelemtől már képtelen voltam
tisztán gondolkodni. Ösztönösen cselekedtem. – Gyűlölöm az apánkat! – tört ki Izzyből. – Amiért ezt teszi velünk. Micsoda aljas gazember! – Figyelj, erről, ami velem történt, nem ő tehet – csitította Lexi. – Ezt a saját ostobaságomnak köszönhetem. – Baromság! – szögezte le nemes egyszerűséggel Izzy. – Ha nem félsz annyira, hogy apánk kigolyóz az örökségből, akkor fel sem veszed azt a kölcsönt, te is tudod. Skye még mindig nagyon levertnek tűnt. – Lexi, esküszöm, egy szót sem szóltam volna Jednek… – Az eszem pontosan tudja, de a szívem… Féltem. Azt akartam, hogy apa szeressen egy kicsit… – Hiszen szeret! – mondta Skye. – A maga módján. Izzy a szemét forgatta. – Egy szép napon majd te is belátod, hogy csak áltatod magad. És akkor azt teszed, amit Lexi. Hátat fordítasz ennek az ostoba versengésnek. Skye úgy tett, mintha meg sem hallotta volna a megjegyzést. – Mégis mit tervezel? – A tervezgetésen már túl vagyok – Lexi megpróbálkozott egy tétova mosollyal –, és azt tettem, amit Izzy mondott. Kiszálltam. Elmentem apához, és elmeséltem a kölcsönhistóriát, csak Cruz szerepét hagytam ki belőle. Ő meg elmondta nekem, mekkorát csalódott bennem, de a pénzt a rendelkezésemre bocsátotta. Hát, itt tartunk most. Azt hiszem, jelentősen javultak az esélyeid a végső győzelemre, hugi. Skye kényelmetlenül fészkelődött a kanapén. – Gondolni sem akarok erre. A Titan World egyáltalán nem érdekel, nekem Glory’s Gate kell, semmi más. – Apa számára egy és oszthatatlan a birodalom – mondta Izzy, miközben C. C. füle tövét vakargatta. – Különben miért kellett pénzt kérned apától? Hiszen azt mondtad, Cruztól már megkaptad a kétmilliót. – Persze. De nem akartam együtt maradni vele, vagyis nem teljesítettem a megállapodásban vállalt kötelezettségeimet. Kénytelen voltam visszafizetni neki a tartozásomat. – Ezt nem értem – rázta a fejét Skye. – Miért ne maradhattál volna vele addig, amíg eredetileg gondoltad? – Csak mert… beleszerettem. Izzy nevetett. – Hiszen ez nagyszerű! Akkor ezentúl nem a megállapodás miatt élsz együtt vele, hanem mert tényleg összetartoztok. Skye figyelmeztetően pillantott a húgára. – Szóval, miért is nem merült fel benned ez az Izzy által javasolt megoldás? – kérdezte óvatosan. – Mert Cruz nem viszonozza az érzéseimet. Abban sem vagyok biztos, hogy képes egyáltalán szeretni.
– És akkor ennyi volt? – csodálkozott Izzy. – Elfutsz, mert nem vallott szerelmet térden állva, virágcsokorral a kezében? – Voltál már egyáltalán szerelmes? – tudakolta élesen Skye. – Mert ha még nem, akkor légy szíves, ne szólj bele! Elárulom, hogy ez a gyönyörű érzés pokoli fájdalmas is lehet, különösen ha nem talál viszonzásra. – Nem értem, miért kell rögtön nekem esni – háborodott fel Izzy. – Azt hiszem, jelenleg nem én vagyok az első számú közellenség. – Bocs – dünnyögte Skye. – Nem a virágokról meg az egyéb külsőségekről van szó. – Lexi kétségbeesetten próbálta megakadályozni, hogy a szemét végképp elborítsák a könnyek. – Nem ez az, ami hiányzik. Hanem az őszinte érzelmek. Cruz gyakorlatilag megvásárolt engem és a kapcsolataimat hat hónapra. Mi ez, ha nem annak a bizonyítéka, hogy a pénz és a befolyás sokkal fontosabbak számára, mint a szerelem? – Juj! – szisszent fel Izzy. – Képtelen lennék együtt maradni vele, és folyton valami olyasmi után sóvárogni, amit nem kaphatok meg tőle. – Igen… Ezzel pontosan olyan helyzetbe hoznád magad, mint amilyenbe anya került – suttogta Skye. Lexi azt kívánta, bár ne jutott volna eszébe a húgának ez a párhuzam. Skye volt az, aki az anyja élettelen testét megtalálta. Ő volt az, akinek ezek után nagyon hosszú ideig rémálmai voltak emiatt. Izzy letette C. C.-t, aztán letérdelt Skye elé a szőnyegre. – Lexi nem tesz olyat, mint anya. Ő nem hagy itt minket. – Látjátok, ezt az egyet megígérhetem. – Lexi is közelebb csúszott Skye-hoz a kanapén. – Szeretlek benneteket, és miattatok mindent kibírok. Meglátjátok, hamarosan rendbe jön minden. – De csak ha alaposan fenéken billentettük Gartht – egészítette ki Izzy. – Rákényszerítjük, hogy hagyja el az államot – mondta elgondolkodva Skye. – Felőlem aztán mehet Oklahomába vagy Arkansasba, nem érdekel. Csak Texasban ne rontsa a levegőt! – Vissza fog bújni a csigaházába – csatlakozott Lexi is. – És akkor eltapossuk – kontrázott Izzy. Skye mindkettejüket átölelte, s Lexi boldogan lehunyta a szemét. Bármilyen mélyponton is volt az élete, most már biztos lehetett benne, hogy a húgaira számíthat. Kár, hogy ennek a bizonyosságnak az eléréséhez bele kellett szeretnie Cruzba. – Beszélhetnél anyával a randimról – vetette fel Kendra a Red Robin nevű gyorsétteremben, az asztalnál ülve. – Hátha hallgatna rád most, hogy hirtelen eszedbe jutott apát játszani. Tényleg nem fogok sokáig kimaradni, csak mondjuk éjfélig… Az jól hangzik, nem? Éjfélre mindenképpen hazamegyek. Cruz nem volt éppen a legtapasztaltabb apa, de azt azért észrevette, hogy a tizenöt éves lánya megpróbálja kihasználni. – Ügyes próbálkozás volt, Kendra, de én inkább passzolnék, ha nem haragszol. Anyád
azt szeretné, ha a tizenhatodik születésnapodig nem találkoznál kettesben fiúkkal, és én tökéletesen egyetértek vele. – Sokkal gyorsabban összemelegedhetnénk, ha az én pártomat fognád hasonló helyzetekben – vetette fel Kendra. – Vállalom a kockázatot. – Jaj, de nehéz az élet veletek, szülőkkel! – sóhajtotta a kamasz lány. – Majdcsak túléled valahogy. Cruz legnagyobb meglepetésére a lánya elnevette magát, majd nem sokkal később mesélni kezdett valamiről, ami a gimiben történt vele. Miközben elbeszélgettek az ebéd fölött, Cruz azon kapta magát, hogy kezdi élvezni az együttlétet a gyerekével. Kendra éles eszű volt, és temperamentumos, szórakoztató kis teremtés. Beszéd közben élénken gesztikulált, és miközben mutogatott, a férfi felfedezett egy forradást a bal karja belső oldalán. Vajon mi történt vele? Hogyan sérült meg? Varrták a sebet, vagy… Milyen szomorú, hogy semmit sem tud a saját gyerekéről! – Apa! Merre jársz?! – szólt rá fennhangon a lánya. – Mert hogy nem vagy itt, az biztos. – Bocsáss meg, egy kicsit elgondolkodtam. – Min? – Hogy… milyen kár, hogy nem ismerlek jobban. A bakfis szemébe könnyek szöktek. – Azt hittem, nem vagy kíváncsi rám. – De igen. Nagyon is kíváncsi vagyok. Kendra bátortalanul elmosolyodott a könnyein át, aztán óvatosan megérintette Cruz arcát. – Én is rád. A férfira különös érzés telepedett. Egyszerre szűknek érezte a mellkasát. Mintha az érzések, melyek ott legbelül ébredeztek, el sem férnének benne. Szeretett volna felpattanni és elmenekülni, mert félt ettől az embertől, akivé válni kezdett, nem érezte magát azonosnak vele. De nem akart fájdalmat okozni a lányának. – És hogy van Lexi? – kérdezte meg Kendra váratlanul. – Igazából abban reménykedtem, hogy ő is velünk ebédel. Na, mi az? Miért bámulsz ilyen furán? Történt valami? Cruz az üres házra gondolt. – Semmi. Kendra a tenyerébe temette az arcát, aztán megint felnézett az apjára. – Nem, nem, nem és nem! Mondd, hogy nem szakítottál vele! Hogy tehetted, apaaa? Lexi a legklasszabb csaj, akit valaha… Természetesen nem mondhatod el neki, hogy ezt mondtam, de igaz. Nagyon bírom Lexit, és úgy vettem észre, hogy jól megvagytok együtt. Miért rúgtad ki? – Nem rúgtam ki. Elhagyott. – Mert valami rosszat csináltál?
Igen. Úgy viselkedett, mint egy vérbeli gazember. – A lényeg, hogy vége. – Muszáj, hogy vége legyen? Nem tudod helyrehozni a dolgokat? Utánamenjen Lexinek, és kérjen bocsánatot? Mondja meg neki, hogy pokolba a megállapodással, mostantól tényleg vele akar élni? Mondja meg, hogy ő az első nő, akivel el tudja képzelni az életét hosszú távon? – Ez ennél sokkal bonyolultabb. Kendra láthatóan összeroskadt a székén. – Ti, felnőttek mindig ezt mondjátok, igazából viszont csak arról van szó, hogy hülyeséget csináltatok, és ezt nem akarjátok elismerni. Mondd meg neki, hogy megbántad! Mondd, hogy soha többé nem teszel ilyet! – Ez tényleg nem ilyen egyszerű. – De igen. Látod, én is örültem, amikor felhívtál, és most itt vagyok veled. A férfi a kamasz lány kezére tette a kezét. – Mert te hajlandó voltál adni nekem még egy esélyt. – Lexi is hajlandó lesz, ebben biztos vagyok. Apa, komolyan beszélek. Ne hagyd elmenni őt! Olyan különleges lány. Menj el hozzá! – Jó. – Ez Cruznak egyébként is szándékában állt. – De még ma. Sőt, lehetőleg most azonnal! – Azt azért kivárhatom, míg megeszed az ebédet? Kendra rábámult az apjára. – Utána tényleg elmész hozzá? Megígéred? – Igen. – És megpróbálsz kibékülni vele? – Megpróbálok. – Tegyél meg mindent, apa. Érted? Mindent! Cruz néhány perccel négy után kopogtatott be Lexi ajtaján. A lány már várta. Tudta, hogy magyarázattal tartozik az eltűnéséért. A gond csupán annyi volt, hogy még mindig nem tudta, mit mondjon neki. Az igazságot? Hogy beleszeretett, és gyereket vár tőle? Bár ez logikusnak tűnt, Lexi ódzkodott attól, hogy őszintén bevalljon mindent. Tudta, hogy egy beszélgetés, amelyik így kezdődik, nem érhet jó véget. Tényleg hagyni akarja, hogy Cruz kitépje és apró darabokra cincálja a szívét? Persze talán jobb, ha most túl lesz rajta. Ha letudja a vallomást, szembenéz a fájdalommal, és miután jól kibőgte magát, megpróbál továbblépni. Miért is nincs az élet nagy könyvében időnként egy kis lábjegyzet? Cruz most is jól néz ki, gondolta, amikor ajtót nyitott. Öltönyben-nyakkendőben is mindig ellenállhatatlannak találta a férfit, de pólóban-farmerban tetszett neki igazán. Most is alig tudta megállni, hogy meg ne érintse. Hát igen… A kémia mindig is működött köztük, az ágyban remekül megértették egymást. De a földrengésszerű orgazmusok még nem elegendőek egy jó párkapcsolathoz. Egy tartós párkapcsolathoz pláne nem.
Oldalra húzódott, hogy Cruz bejöhessen, aztán becsukta az ajtót a háta mögött, és követte őt a nappaliba. A férfi nem ült le. – Megtaláltam a csekket és a gyűrűt az asztalon – kezdte lassan. – Nem hittem volna, hogy így szoktad befejezni a viszonyaidat. – Nem voltam abban a hangulatban, hogy levélkéket írogassak. – Sajnálom… mármint azt a dolgot Sabrinával. Nem lett volna szabad táncolnom vele, azt meg végképp nem kellett volna hagynom, hogy megcsókoljon. De semmi jelentősége nem volt annak a csóknak, esküszöm. – Az ablakhoz sétált, aztán megfordult és visszajött. – Tudom, ez tipikus férfiduma, de akkor is ez az igazság. – Tudom. – Sabrina tényleg nem több számomra, csak egy régi barát. Már egyáltalán nem érdekel. Sőt, sohasem érdekelt komolyan. – Tudom. – Hiszel nekem? – Cruz tett egy lépést Lexi felé. – Igen. Tudom, hogy nem jelent neked semmit az a nő, és hogy a csók csak úgy megtörtént. Nem mondom, elég rosszul veszi ki magát, ha egy vőlegény a volt barátnőjével táncol és csókolózik, de igazából nem ez az, amire kíváncsi vagyok. Hanem az, hogy miért hagytad mégis. És miért tartott ilyen sokáig, mire utánam jöttél. Féltékennyé akartál tenni? – Pár dolgot muszáj volt átgondolnom. – Cruz a nadrágzsebébe dugta a kezét. – Azon az estén ugyanis rájöttem valamire. Nevezetesen, hogy ami köztünk van, az már rég több, mint egy üzleti megállapodás. És nálad jobb feleséget soha az életben nem találnék. Jól megvagyunk együtt, megértjük egymást, a szex meg egyenesen szenzációs. Szóval mi lenne, ha határozatlan időre meghosszabbítanánk az egyezségünket? Lexi azzal vigasztalta magát, hogy a férfi nem szándékosan sértegeti. Sőt valójában fel akarja vidítani, és sejtelme sincs róla, milyen bántóak a szavai. Te jó ég, hogy fájt a szíve! Hogy mardosta a veszteség! Magában elsiratta az álmát, hogy Cruz megváltozhat. Hogy maga mögött hagyja majd a múltat, és képes lesz szeretni. – Feleségül akarsz venni? – kérdezte, holott maga sem tudta, miért kínozza tovább saját magát. – Akár holnap, ha akarod – hangzott a válasz. – Miért is ne? Hiszen jó ideje együtt lakunk… Legalábbis nemrég még együtt laktunk. Kifejezetten kedveled a lányomat, és ő is odavan érted. Ma vele ebédeltem, és képzeld, utánad kérdezősködött! Szóval ne kéresd magad, Lexi. Te is tudod, hogy remek csapatot alkotunk. – És mi van a szerelemmel? Mi lesz, ha később megismersz valakit, akibe beleszeretsz? – Nem akarok senkit rajtad kívül. – Cruz rámosolygott, és óvatosan megcirógatta az arcát. Ezeknek a szavaknak örülnöm kellene, gondolta Lexi szomorúan. És talán tudott volna is örülni nekik, ha nem szeretett volna bele a férfiba.
Erős volt a kísértés, hogy rábólintson az ajánlatra. Hogy igent mondjon, és megelégedjen ezzel a csinos kis majdnem-élettel, amelyben valóra válna majdnem minden álma. De elege volt. Túl sokáig kellett visszafognia magát. Túl sokáig félt a visszautasítástól, attól, hogy megmutassa a valódi énjét. Soha egyetlen kapcsolatában sem volt őszinte, nem mert kiállni magáért, mert félt, hogy akkor elutasítás lesz az osztályrésze. Félt, hogy azt vágják az arcába, ő nem ér meg ekkora áldozatot. De ennek már vége. – Nem akarom tovább játszani ezt a játékot – mondta halkan, de szilárd hangon. – Én sem. Most mondom, hogy el akarlak venni. – De nem szeretsz. A férfi leengedte a kezét. – Lexi, az ég szerelmére… Tényleg erről akarsz beszélni? Igen. Mert ez a legfontosabb az életben. Mert végső soron ez az egyetlen, ami számít. – Igen, Cruz. Muszáj erről beszélnem, ugyanis szeretlek téged. Már régóta, talán azóta, hogy először megláttalak. Egyszer megkérdezted tőlem, miért te voltál az első az életemben. Hát ezért. Mert bár nem terveztem el előre azt az éjszakát, de amikor megcsókoltál, elvesztem. Azonnal tudtam, hogy csak te kellesz, senki más. A férfi megdermedt és hátrahőkölt, de Lexi folytatta. Eljött az igazság pillanata. – Másnap reggel olyan boldog voltam, mint azelőtt még soha. Csodálatos volt az együtt töltött éjszaka, én meg tele voltam tervekkel. Te azonban menekülőre fogtad. Ez teljesen összetört, de ahelyett hogy zokogva a földre vetettem volna magam, összeszedtem a Titan-büszkeségemet, és az arcodba vágtam, hogy a magamfajta lányok csak kivételesen ereszkednek le a magadfajta fiúkhoz. Azt választottam, hogy gyűlölj inkább, semmint sajnálj. – Lexi, ne csináld ezt… – Mit? Ne mondjam ki az igazságot? Ne tárulkozzam ki előtted? Ez az, amitől a legjobban félsz, nem? A gyöngeség és a sebezhetőség. – Lexi komolyan a férfi sötét szemébe nézett. – Pedig a szeretet nem gyöngévé tesz, hanem éppenséggel megerősít. A segítségével lehetsz igazán önmagad. Amit apád az anyáddal tett, annak semmi köze a szeretethez. Apád gyönge ember, aki másokat megfélemlítve próbálta megerősíteni a saját önbizalmát. A szeretet erejét akkor láthatod meg, ha az édesanyádra tekintesz. Mi mindent megtett, hogy megvédjen téged, mert szeret! És te is mi mindent megtettél érte, mert szereted! Az ilyen tettekben lakozik az igaz szeretet. Nem az apád ütlegeiben. Bár tudta volna, mit kellene még mondania! Hogy milyen szavakkal hatolhat el a férfi tudatáig. Mert egyelőre úgy látta, hogy Cruz teljesen bezárult előtte, semmi nem érhet el hozzá. – Az én apám is pont olyan, mint a tiéd. Ő ugyan nem verekszik, de mindenkit dróton rángat a környezetében, és ettől erősnek képzeli magát. Hát nem az. Harminc évembe telt, mire észrevettem. Életem végéig játszhatnám a kisded játékait, de sosem nyerhetnék, mert folyamatosan változtatja a játékszabályokat. Sokáig azt hittem, hogy ha egy szép napon valami nagy dolgot teszek, akkor elfogad majd, akkor szeretni fog.
Lexi vett egy nagy levegőt. Fájt az igazság, de bizonyos értelemben felszabadító is volt. – Ez azonban soha nem fog megtörténni, ma már tudom. Apa nem képes, de az is lehet, hogy nem akar igazi kapcsolatokat kialakítani. Még velünk, a lányaival sem. Örökké szeretni és tisztelni fogom, hiszen az apám, de elegem van a játszadozásból. Kiszálltam a versenyből. Cruz állán rángatózni kezdett egy apró izom. – Lexi, neked fogalmad sincs, mit kérsz tőlem… – De igen, van fogalmam. Arra kérlek, hogy adj egy esélyt kettőnknek. Arra kérlek, hidd el, hogy nincs semmi félelmetes abban, hogy szeretlek. Nem akarlak sem bántani, sem megváltoztatni. Szeretlek olyannak, amilyen vagy, és azt akarom, hogy igazi, érzelmeken alapuló kapcsolat legyen a miénk. A férfi nem szólt semmit. Nem is volt rá szükség, hogy bármit is mondjon, az arcára volt írva a válasz. Lexi pontosan tudta, hogy ez lesz, mégis pokolian fájt neki, hogy igaza lett. – Szeretlek, Cruz – ismételte, hiszen már úgysem volt vesztenivalója. A férfi erre átment a szoba túlsó végébe. – Én erre képtelen vagyok, Lexi… Te is tudod, hogy képtelen vagyok… Kérj valami mást! Pénzt, házat, földet… A pokolba is, egy egész megyét megveszek neked, ha kell! De szerelmet ne várj tőlem! – Pedig nekem nem kell más, csak az. Csak annyi, hogy szeress. Cruz elfordult, a lány pedig rábámult a hátára, a vállára, amely láthatóan megfeszült. Tudta, hogy van még valami, amit el kell mondania. – Van itt valami a számodra – vette ki a kanapé egyik párnája mögül az előrelátóan oda elrejtett cumit. – Tessék. A férfi megfordult, közelebb lépett, és átvette a dobozkát. Értetlenül bámult a cumira. – Gyereket várok – mondta Lexi, mire Cruz úgy érezte, végképp kirántották a lába alól a talajt. Nem gondolta volna pedig, hogy ez lehetséges. Már Lexi szerelmi vallomása is letaglózta, de ez a hír… Abban sem volt biztos, hogy valaha magához tér a sokkhatás alól. Gyereke lesz? Hát újra megtörténik vele, ami egyszer már megtörtént? Megismétlődik a múlt? Ne, ez egyszerűen nem tisztességes! Egyszer is elég volt! Felkészült az érzésre, amely a múltban elfogta a hír hallatán. Akkor szent meggyőződése volt, hogy átverték, csapdába csalták. Ehelyett azonban különös melegség fogta el, és kíváncsiság ébredt benne aziránt, ami következik. Nagyon is jól el tudta képzelni Lexit terhesen, kigömbölyödve, gyönyörűen. De vajon magát is el tudná képzelni mellette? Lexi csak állt, szálfaegyenesen, felszegett állal. – Te döntesz, Cruz – mondta. – Nem érdekelnek a félmegoldások. Az én gyerekem életében nem fogsz ki-be járni, mint Kendráéban. A pénzedre nem szorulok rá, szóval ebből a problémából nem tudod egy csekkel kivágni magad. Mindent vagy semmit.
Igazi férjet akarok, akire számíthatok. Apát a gyerekemnek. Szerelmet, odaadást, életre szóló szövetséget. Meg tudod ezt adni nekem, vagy még mindig félsz? Hogy fél-e? Az nem kifejezés! Sőt, inkább rettegett. Lexi túl sokat kért tőle. A lelkét akarta, azt pedig a férfi senkire sem merte volna rábízni. Lexi válla előreesett. – Tudtam – suttogta. – Tudtam, hogy inkább elmész. Hát akkor menj! – És az ajtóra mutatott. – Lexi… – Menj már! – sikoltotta a lány, és a szeme megtelt könnyel. – Lexi, én… – Már mindent megbeszéltünk. Mivel fogalma sem volt, mit mondhatna még, Cruz távozott. Amikor becsukta maga mögött az ajtót, hallotta, hogy Lexi felzokog odabent, és olyan érzése támadt, mintha valaki kitépte volna a szívét a mellkasából.
20. A Bronco Billy’s Piszkos Harry-fesztivált rendezett. Lexi a húgaival és Danával ült az étteremben, és azon vitatkoztak, hogyan tudnák mihamarabb ártalmatlanná tenni Garth Duncant. – Tényleg megsemmisítő csapást akarunk mérni rá? – bizonytalankodott Skye. – Biztos, hogy nem elég, ha csak ráijesztünk egy kicsit? – Szerintem nem – tiltakozott Dana. – Ez a fickó olyan, mint a kilencfejű Hüdra. Ha csak egy fejét vágjuk le, két másik nő helyette. Teljesen ki kell csinálnunk a fickót, csak azzal érünk célt. – Kilencfejű micsoda? – Hüdra. Egy sárkányszerű szörny a görög mitológiából – magyarázta a rendőrnő. – Tudom, mi az a Hüdra – próbálta lezárni a témát Skye. – De az emberek ritkán emlegetnek mitológiai szörnyeket a hétköznapi beszélgetéseik során. – Én azonban igen, mert nekem vannak rejtett mélységeim. – Ki hitte volna? – dünnyögte Izzy. Lexi élvezte a beszélgetést. Legalább elterelte a figyelmét a fájdalmáról. Amíg azon morfondírozott, hogyan büntessék meg Gartht, addig nem kellett a saját nyomorúságára gondolnia. – Ki kell dolgoznunk egy tervet – kapcsolódott be a vitába. – De ehhez először össze kellene gyűjtenünk néhány információt. Sikerült találnom egy remek ügyvédnőt, aki sokat segíthet ebben, ugyanis jó kapcsolatot ápol bizonyos magánnyomozókkal. Nem olcsó, de szerintem megéri a pénzét. Skye felsóhajtott. – Ez ésszerűen hangzik. Gyűjtsünk információkat, és csak aztán csapjunk le rá… Bár ami azt illeti, igazából abban reménykedem, hogy a fickó addigra magától is eltűnik a színről. – Erre szerintem semmi esély – vélekedett Izzy. – És ha szükség lesz valakire, aki elcsábítja, mit tudom én, például Garth barátját, számíthattok rám, lányok. Szívesen feláldozom magam. – Ez aztán a nagylelkűség! – gúnyolódott Skye. – Büszkék vagyunk rád. Lexi körbehordozta pillantását az asztalnál ülőkön. Ezek az emberek voltak az ő családja. Igen, Danát is családtagnak érezte. Tudta, hogy őrá is mindig számíthat, akárcsak a húgaira. Most és mindörökké. Ők mindig mellette állnak, mindig segítenek, történjék bármi. – Vállalom az ügyvédi költségeket – ajánlotta Skye. – Ó, szóval ilyen sok pénzed van? – csúfolódott Lexi. – Épp elegendő. – Az enyémet bezzeg lekötötted – lázadozott Izzy. – És milyen jól tette! – szólt közbe Dana. – Nem éppen a felnőtt, felelősségteljes viselkedésedről vagy híres. Aki barlangi búvártúrára készül Mexikóba, az csak
hallgasson. – Ezt most miért mondod? – Á, semmi, nem érdekes. Mondd csak, ki örököl utánad, ha feldobod a bakancsot? Nevettek. – Visszatérve Garthra – váltott ismét komolyra Dana. – A cél, hogy rábizonyítsatok valami törvényelleneset, mert akkor nyakon csíphetem a fickót. Addig ugyanis, amíg nem szereztek valamilyen bizonyítékot, nem tudunk vele mit csinálni. – Mi lenne, ha megzsarolnánk? – vetette fel Lexi. – Egy fenyegetéstől biztosan dühbe gurulna, és talán elkövetne valami meggondolatlanságot. Dana felsóhajtott. – Ezt meg sem hallottam. – Nem kellene ilyen komolyan venned ezt a „törvény őre” dumát – háborgott Izzy. – Szóval akkor felfogadjuk az ügyvédnőt? – kérdezte Skye. – Mind egyetértetek? Lexi, Dana és Izzy bólogattak. Egy percre csönd támadt, majd a rendőrnő megkérdezte: – Jól vagy, Lexi? A lány felnézett, tekintete megpihent a kedves arcokon. – Igen, jól. – Pedig pocsékul nézel ki. – Alig csúszott ki a mondat Izzy száján, máris mentegetőzve felemelte a kezét. – Bocs, ezt nem gonoszságból mondtam. Úgy értettem, hogy kicsit szomorúnak látszol. Pontosabban nagyon szomorúnak. – Én inkább úgy fogalmaznék, hogy mélységesen boldogtalan vagyok – tette tisztába a dolgokat Lexi. – De gondolom, ez az adott helyzetben nem meglepő. Megvagyok, élem tovább az életemet. Jelenleg már ez is felér egy győzelemmel. Skye viharosan átölelte. – Légy türelemmel! Cruz egészen biztosan be fogja látni, hogy neked van igazad. Lexi nem akart erre gondolni. Nem akart megint reménykedni, aztán újra csalódni. – Én ebben már nem hiszek. Cruz azt akarja, hogy folytassuk, amit elkezdtünk. Egy nyugodt, kiszámítható megállapodásra vágyik, nem egy olyan érzelmi zűrzavarra, ami az igazi kapcsolattal együtt jár. Nincs valami nagy véleménnyel a szerelemről. Hát tessék! Kimondta, méghozzá anélkül, hogy összeomlott volna. Úgy látszik, a legjobb úton van afelé, hogy bele tudjon nyugodni a megváltoztathatatlanba. Már csak egy adóssága volt: egy dolgot kellett elmondania. – Gyereket várok. Izzy és Skye tátott szájjal bámultak rá. Skye tért magához elsőként. – Egészen biztos vagy benne? – Pont elég pálcikára rápisiltem ahhoz, hogy egészen biztos lehessek. – És…? És mit érzel? Örülsz? – tudakolta zavartan Izzy. Lexi minden bánata ellenére elmosolyodott. – Igen. Örülök. Akarom ezt a babát. Cruzzal vagy nélküle, de akarom. – Megmondtad már neki?
– Igen. Tudja. – És? – Nem fogadta kitörő örömmel, ha erre gondolsz. Igaz, nem is ordítozott, vagy ilyesmi. Egyszerűen csak elment. – Nem tudom elképzelni Cruzt, amint éppen ordítozik – rázta meg a fejét Izzy. – Nem az a fajta. – Nem védheted őt! – mutatott rá szemrehányóan Skye. – Bánatot okozott a nővérünknek. Nekünk Lexi oldalán kell állnunk. – Hé, nem azt mondtam, hogy szeretném áthívni egy baráti beszélgetésre! De azért egyelőre még nem szeretném leírni sem. – Én már leírtam – villant meg Dana szeme. – A legszívesebben alaposan eltángálnám. Persze nem nyúlok hozzá egy ujjal sem. Több okból. – Főként azért nem, mert félsz, hogy nem bírnál vele – kacagott Izzy. – Ebben tévedsz. Cruz szerintem az a típus, aki nem ütne meg egy nőt, úgyhogy jelentős előnnyel indulnék. – Hát igen, ez lehetséges. De most nem ez a fő kérdés. – Izzy odahajolt Lexihez. – Én még mindig azt gondolom, hogy idővel észhez tér. A helyzet az, hogy belekezdtetek egy dologba, de a játékszabályok közben megváltoztak, és neki hozzá kell szoknia az új felálláshoz. Egy szóval sem mondta, hogy nem érdekled, és nem akar látni a jövőben, ugye? Lexi, bár nem szívesen, de belátta, hogy a húgának igaza van. – Ő valamiféle józan megfontoláson alapuló házasságot szeretne, viszont erről szó sem lehet. – Mondod most, de néhány hónapja még simán belementél egy látszateljegyzésbe. Hidd el, ő is változni fog, még ha lassabban is, mint te. Ha igazán szereted, adj neki még egy kis időt! Skye a mutatóujjával megkocogtatta az állát. – Általában véve nem Izzy az az ember, akitől párkapcsolati tanácsot kérnék, de az a helyzet, hogy szerintem sok igazság van abban, amit mond. Izzy a szemét forgatta. – Tökéletesen igazam van, és ezt te is tudod. – Ráadásul nemcsak rólad van szó, hanem a gyerekedről is – vetette közbe Skye. – Az azért sok mindent megváltoztat. Lexi kérdőn pillantott Danára. – Hát, nem is tudom – csóválta meg a fejét a rendőrnő. – Szerintem nyugodtan várakozó álláspontra helyezkedhetsz. Nem úgy nézel ki, mint aki készen áll az ismerkedésre. – Nem. Valóban nem állok készen. Lexi pillanatnyilag azt sem tudta elképzelni, hogy évekkel később összejöjjön valaki mással. Cruz volt az első férfi az életében, akivel önmaga lehetett, és ez óriási hatással volt rá. Nem kellett alakoskodnia, nem kellett amiatt aggódnia, hogy lesajnálják vagy kihasználják. Cruz őszinte volt, és becsületes. Néha persze az őrületbe kergette, de ez
simán belefért. – Akkor semmit sem veszítesz, ha még nem írod le Cruzt. Végtére is tényleg van rá esély, hogy észhez tér. És még mindig szereted, vagyis a lelked mélyén reménykedsz. Ha nem így volna, nem lenne miről beszélgetnünk. – Igazatok van – ismerte el Lexi. – Ha már feladtam volna a reményt, akkor nem fájna ennyire, hogy nem szeret viszont. Akkor nem érezném magam ilyen nyomorultul. – A szeme megint megtelt könnyel. – De én azt akarom, hogy szeressen. Azt akarom, hogy fontos legyek neki. – Na persze – cukkolta Izzy. – Nem érzed jól magad, ha nem te lehetsz a középpontban. A váratlan megjegyzés nevetésre ingerelte Lexit, és a többiek vele nevettek. Határozottan javult valamennyiük hangulata. – Ó, igen – bólogatott Lexi, még mindig kacagva. – Hiszen én vagyok itt a legfontosabb. – Nem is igaz – duzzogott Izzy. – Mert valójában én… – Tudjuk – csúfolódott Skye. – Akkor élsz igazán, ha mindenki rád figyel. Lexi közben elmerült a fájdalmában, és az jutott eszébe, hogy nem is tudná szavakba önteni, mennyire hiányzik neki Cruz. A férfi az elmúlt hónapok során élete részévé vált, akár akarta, akár nem, és egyelőre fogalma sem volt arról, mi lesz a vége ennek az egésznek. De akármi is, abban biztos lehetett, hogy Skye, Izzy és Dana kitartanak mellette. Ugyanúgy, ahogy Lexi is kitart őmellettük. Manny a grillre tette a húspogácsákat. A kertben legalább nyolc lurkó játszott – némelyik saját, némelyik szomszéd gyerek – egy olyan játékot, melynek szabályait Cruz nem ismerte. Meleg, napos idő volt, kívánni sem lehetett volna szebb vasárnap délutánt. – Sült bolond vagy – szögezte le Manny, miközben a söréért nyúlt. – Ne fogd vissza magad! – biztatta Cruz. – Mondd csak ki nyugodtan, mit gondolsz rólam! – Azt, hogy sült bolond vagy – ismételte Manny, akit szemlátomást nemigen izgatott, hogy gyerekkori barátja vagy öt hüvelykkel magasabb és vagy negyven fonttal súlyosabb egyéniség nála. – Egy nő, aki nemcsak gyönyörű, de imádni való is, ráadásul a gyerekedet várja, szerelmet vall neked, és te erre mit csinálsz? Na, mit? – Én már megyek is – dünnyögte Cruz, aki megbánta, hogy elfogadta barátja meghívását. Miért is nem maradt inkább otthon? Ez szónoki kérdés volt, valójában pontosan tudta, miért. Mert a háza, amelyet eddig imádott, többé nem jelentette az otthont számára. Lexi nélkül semmi sem volt az igazi. Egyetlen helyiségbe sem tudott úgy bemenni, hogy ne az jutott volna eszébe, mennyire hiányzik neki a lány. – Hát ez az. Hogy mész – zsörtölődött tovább Manny. – És azt hiszed, azzal, hogy elfutsz, minden el van intézve. – Aztán még hozzátett valamit spanyolul, amit Cruz
nem értett kristálytisztán, de nem kérdezett vissza. – Minden ott van tőled karnyújtásnyira – folytatta a barátja. – Csak el kellene fogadnod, érte kellene nyúlnod. És megteszed vajon? Ugyan, dehogy! – Ezt a beszélgetést, úgy látom, egyedül is le tudod folytatni – jegyezte meg Cruz, Manny azonban rá sem hederített. – Ha valami problémás dolgot kérne, akkor esküszöm, megértenélek. Ha például neki kellene adnod a fél vesédet, vagy ilyesmi. De bevallani, hogy szereted… Mi ebben a nehéz? – Neked fogalmad sincs, mit beszélsz. – Cruz lelkének egyik fele nagyon is egyetértett Mannyvel. Végtére is miért ne mondhatná ki azt a bizonyos szót, ha egyszer az az igazság? A lelke másik fele azonban nagyon is jól ismerte ennek a szónak a veszélyeit, és nem volt hajlandó felvállalni őket. – Igenis, van fogalmam róla. És szerintem szerelmet vallani egyáltalán nem nehéz. Te nehezíted meg a saját dolgodat. – Ezt te nem értheted. Nem tehetem meg nem történtté a múltamat. – Akkora zöldségeket beszélsz, hogy lassan kertésznek érzem magam – mordult fel Manny. – Az öreged egy szar alak volt, na és? Túlélted, mi több, remek ember lett belőled. Keményen küzdöttél a célodért, és meg is lett az eredménye: nem börtöntöltelék vagy, hanem sikeres nagyvállalkozó. Nem hagytad, hogy az öreged visszahúzzon a sárba. – Ez egy dolog… – Nem, ez nem csak egy dolog. Ez a lényeg, pajtás. Ő született vesztes volt, egyetlen munkahelyét sem tudta fél évnél hosszabb ideig megtartani. Te meg egy vállalatbirodalmat irányítasz. És közben mulyán a múltad mögé bújsz, mert ez egyszerűbb, mint megélni az érzéseidet, és kockáztatni. Gyáva vagy, Cruz, ez az igazság. Cruz letette a sörösüvegét a beépített grill mellé, a pultra. Fortyogott benne az indulat. Tudja is Manny, mit beszél! A pokolba vele! – Egy frászt! – mordult fel fenyegetően, és várta, hogy Manny hátrahőköljön. – Te beszélsz bátorságról, éppen te, aki soha életedben nem mertél kockáztatni? Mondd, mit csináltál te valaha azon kívül, hogy az én pénzemet gereblyézted? – Hittem benned. – Manny kihúzta magát, és közelebb lépett. – Na, lássuk, mennyire vagy nagyfiú?! Gyerünk, üss meg! Látom, mennyire szeretnéd. Ha tényleg annyira hasonlítasz az öregedre, egy kis csihi-puhi igazán nem eshet nehezedre. Rajta, üss már! Vagy azt akarod, hogy én üssek először? Cruz agyára vörös köd ereszkedett – de csak a másodperc törtrészéig. Még mielőtt robbanhatott volna a dühe, már el is párolgott, mint eső a sivatagban. Az egyik pillanatban ott volt, a másikban meg már nem volt sehol. Nem akart Mannyvel verekedni, és nem azért, mert félt tőle. Fél kézzel legyőzhette volna idősebb barátját. De ez nem számított, mert Mannyről volt szó. Mannyről, aki félig a testvére, félig az apja. Ernesto Rodriguez teherbe ejthette ugyan az ő anyját, de
valójában sosem állt közel hozzá. Manny ellenben nagyon is. Ő mindig kiállt mellette. Nem véletlen, hogy Cruz sosem tudta volna megütni. Hiszen szerette. – Látod, látod. Mégsem hasonlítasz annyira az öregedre, mint gondolod – mondta szelíden Manny. És akkor Cruz is megérezte. Igen, elhatalmasodott rajta az érzés, amely mindig is benne volt, de amit sosem nevezett a nevén. A szeretet. – Ott voltam, amikor Carót megismerted – mondta, inkább saját magának, mint Mannynek. – Én voltam az esküvői tanúd, és ott izgultam a kórházban, amikor a három gyereked a világra jött. – Igen, tudom. – Hogy gondolhattad, hogy képes lennék megütni téged? Manny elvigyorodott, és megemelte a sörösüvegét. – Nem gondoltam. Mi több, egészen biztos voltam benne, hogy nem tudsz kezet emelni rám. – Akkor miért provokáltál? – Mert azt akartam, hogy te is ráébredj erre. Mindig féltél attól, mikor bújik elő az a részed, amit az apádtól örököltél. De nincs ilyen részed, Cruz. Jó ember vagy, mindig is az voltál. Már kölyökkorodban is, amikor bátran megvédted anyádat attól a szörnyeteg apádtól. – Pisztolyt fogtam rá, és megfenyegettem, hogy megölöm. – Jól tetted. Csak így védhetted meg magatokat. Tudtad, mit akarsz, és mindent el is követtél ennek érdekében. És közben mindvégig gyanakodva figyelted magad, hogy mikor bújik elő belőled a vadállat. A szeretet nem gyöngévé tesz, hanem éppen hogy megerősít. Az teszi élvezhetővé az életet. A szeretet minden, amire szükséged van, ezt már a Beatles is megénekelte annak idején. Cruz is felvette a sörét, és belekortyolt. Tényleg ilyen egyszerű lenne? Egyszerűen csak hinnie kell önmagában? Merni kell kockáztatni, és akkor nyerhet? Elnyerheti Lexi szerelmét? Hiszen meg sem érdemli a lányt! – Sült bolond vagy, ha hagyod elmenni Lexit – jelentette ki Manny. – De hát sosem voltál valami nagy ész. Amikor Lexi kilépett a szépségszalonjából, rögtön meglátta Cruzt. A férfi egy ezüstszínű BMW M3-as mellett állt, mely erőt és gazdagságot sugárzott, de a lány fütyült a kocsira, csak Cruzt látta. Majdnem egy hete nem találkoztak, és mivel gyereket várt, még csak azt sem tehette meg, hogy Margaritákba vagy fagyitengerbe fojtja a bánatát. Illetve a fagyi még csak elment volna, kis mennyiségben, koktélokról azonban szó sem lehetett. De ez mind mellékes most, hogy Cruz eljött hozzá. Határozottan vékonyabbnak látszott, és a szeme alatt sötét karikák éktelenkedtek. Beteg volt talán? Lexi a legszívesebben odafutott volna hozzá, hogy megbizonyosodjon felőle, jól van-e. De persze nem futott sehová. Csak megállt, rezzenéstelen arccal. – Nem számítottam rád.
A férfi megindult feléje, és ekkor Lexi észrevette a másik M3-ast. Ez fekete volt, és ott állt az ezüstszínű mellett. – Hiányoztál – mondta Cruz. – Illetve nem csak egyszerűen hiányoztál. Majd belehaltam, hogy nem voltál velem. Lexi szíve úgy kalapált, majd kiugrott a mellkasából. Remény töltötte el a szívét, olyan könnyűnek érezte magát tőle, hogy kis híján felröppent. Cruz tényleg kész rá, hogy bevallja, mit érez iránta? Ad esélyt kettejüknek? – Vissza akarlak kapni – folytatta a férfi. – Nem a megállapodásunk miatt, hanem mert a szívünk mélyén mindketten ezt akarjuk. Azt javaslom, versenyezzünk. – Az autók felé intett. – A győztes mindent visz. Ha nyersz, tiéd a szívem, a lelkem. Te bátran elém tártad az érzéseidet, Lexi. Én is megteszem ugyanezt. – Micsoda? Egy autóverseny végeredménye alapján akarsz dönteni az életünkről? Szerelmet vallasz nekem, de csak akkor, ha legyőzlek? Ki a csuda csinál ilyen őrültséget? Cruz elmosolyodott, lassan és olyan érzékin, hogy Lexi egész bensője lángra gyúlt. – Mi ketten. Ez vagyok én, te is tudod: egy felelőtlen alak, aki illegális autóversenyekkel kezdte a karrierjét. Te pedig szerencsére képtelen vagy ellenállni a kihívásoknak. Ezért is nyertem el a kocsidat annak idején. A lány a BMW-kre nézett, aztán vissza a férfira. – A fekete az enyém. Cruz nevetett, és odadobta neki az egyik kulcsot. Lexi elindult az autó felé, és még mindig nem tudta elhinni, hogy ez az egész nem álom. Most komolyan… Cruz tényleg autóversennyel akarja eldönteni, mi legyen kettejükből? Hiszen valójában már rég eldöntötte… Vagy mégsem? Vajon eljött volna-e ide a férfi, ha nem szeretné? Vérében szétáradt az adrenalin erre a gondolatra. Beszállt, és elindította a motort. Cruz ugyanezt tette a másik BMW-ben. Lexi minden ízében remegett, a tenyere izzadt. Alig tudta megtartani a kormánykereket. A férfi a parkoló végébe mutatott, Lexi pedig bólintott, hogy érti. Aki először odaér, az a győztes. És hogy ez vajon mit jelent? Ki tudja? A lány egyelőre azt sem nagyon értette, mit akar Cruz. Azt mondta, vissza akarja kapni őt. De vajon tényleg felkínálja a szívét, a lelkét, ha Lexi győz? Leengedte az anyósülés felőli ablakot, és a férfi is a maga mellettit. – Háromra! – kiáltotta a lány. – Egy, kettő, há… Lexi rátaposott a gázpedálra. A kocsi kilőtt, és csak úgy falta a métereket a parkoló aszfaltján. A lány jobbra nézett, hogy lássa, mit csinál Cruz, de nem találta sehol. A visszapillantó tükörből aztán észrevette, hogy még mindig ott áll a startvonalon, sőt mi több, kiszállt a kocsijából. A fékre lépett, megállt, és ő is kiszállt. Cruz az autójának támaszkodva nézte. – Hé! Azt hittem, versenyzünk! – kiáltotta neki oda Lexi. – Csak te! – kiáltott vissza Cruz, majd megindult feléje. – És úgy nézem, győztél. Lexi nem értette, mi ez az egész. Mit jelentsen, hogy Cruz még csak meg sem
próbálta? Aztán hirtelen leesett neki a tantusz: a férfi azt akarta, hogy ő győzzön. Eleve ez volt a terve. Tétován elindult visszafelé, és a következő pillanatban már mindketten futottak. A parkoló közepén találkoztak. – A győztes mindent visz – mondta Cruz, és a szeme lángolt. – Márpedig te nyertél, Lexington. A lány felnyögött. – Ne hívj így! Tudod, hogy utálom ezt a nevet. – Én nem. Én szeretem. Mindent szeretek benned. Azt, ahogyan a kávédat iszod, ahogy összegömbölyödsz mellettem, amikor alszol… Mindent. A nevetésed, a lelkesedésed. – Megfogta a lány kezét. – Mint mondtam, a győztes mindent visz. A tiéd minden, amit akarsz belőlem. A testem, a lelkem, a szívem. – Tartott egy kis szünetet, mintha nem tudná, mi következik. – Ó, Cruz! Lexi a nyakába ugrott, ő meg elkapta, és szorosan magához húzta. Melegség és erő áradt minden mozdulatából, és a lány úgy érezte, egész életében erre az egy pillanatra várt. – Szeretlek – ismételte a férfi. – Szükségem van rád, kérlek, ne hagyj el! Te vagy számomra az igazi, mindig is te voltál, már a kezdet kezdetén is. – Ez az én szövegem, hé! – De piszkosul jó szöveg. A lány elmosolyodott. – Tényleg az. Cruz elengedte, aztán a két kezébe fogta az arcát. – Mondd, hogy még nem puskáztam el mindent! Mondd, hogy még mindig szeretsz, és boldogok leszünk együtt! Feleségül akarlak venni, hogy együtt nevelhessük a születendő kisbabánkat, és a többieket is, akik még jönni fognak. Remélem, hogy Kendra gyakori vendég lesz nálunk, és persze C. C. is velünk fog lakni, bár erősen fontolgatom, hogy beszerzek egy kutyát. Mondd, hogy a feleségem leszel, Lexi! Kérlek, mondj igent! Tökéletes pillanat volt. Lexi tudta, hogy nyolcvanévesen is emlékezni fog rá, amikor a konyhaablaknál áll majd mosolyogva, és arra gondol, hogy Cruz a legjobb dolog az életében, ami csak történhetett vele. – Igen – suttogta. – Igen, feleségül megyek hozzád, annyi gyereket szülök neked, amennyit csak szeretnél, és igen, felőlem akár egy kutyát is vehetsz. Szeretlek, Cruz, és örökké szeretni foglak. – A győztes mindent visz? – nevetett fel boldogan a férfi, mire Lexi lábujjhegyre állt és megcsókolta. – Ez azon ritka esetek egyike, amikor két győztes van – súgta a fülébe szerelmesen. VÉGE
