A fenntartható fejlődés elmélete és gyakorlata1 KERÉNYI ATTILA 2
Bevezetés A fenntartható fejlődés fogalma legalább olyan gyorsan terjedt el, mint jó harminc évvel ezelőtt a környezetvédelemé. Az előbbi azonban még húsz évre sem tekint vissza: az ENSZ Környezet és Fejlődés Világbizottságának (röviden: Brundtland bizottságnak) 1987ben elkészült jelentésében fogalmazták meg ennek lényegét, amelyet tanulmányunkban többek között - elemezni kívánunk. (A jelentés magyar nyelven is megjelent Közös jövőnk címmel.) A fenntartható fejlődés kifejezés túlzottan gyorsan lett népszerű, és az egyre torzabb használat miatt nagyon hamar vált kiüresedett fogalommá, „fából vaskarikává". Ez utóbbira szép példa a „fenntartható növekedés" vagy a „fenntartható kőolaj gazdálkodás", de találkozhattunk már benzin és dízel alapú „fenntartható közlekedéssel" és más hasonló kifejezésekkel is. Úgy hisszük, érdemes néhány gondolatban foglakozni a fogalom tudományos megközelítésével, ezt összevetni a Brundtland bizottság értelmezésével, s végül, de nem utolsó sorban, rövid bepillantást tenni néhány ország fenntartható fejlődési stratégiájába. A fenntartható fejlődés evolúciós szemléletű megközelítése A fenntartható fejlődés tudományos definíciójában a fejlődés meghatározása tűnik nehezebbnek, hisz a „fenntartható" jelző valamely folyamat tartós (végtelen?) működését hivatott kifejezni. (Az időbeliségre még visszatérünk.) Náray-Szabó G. (2003) tudományos mélységben foglalkozik a kérdéssel, s ő is a fejlődés fogalmának elemzésére helyezi a hangsúlyt. Munkájának gondolati alapját az anyag történeti változásai (fejlődése) adják. Teilhard de Chardin (1980) meghatározását veszi kiindulási alapul, mely szerint az a rendszer fejlettebb a másiknál, amely bonyolultabb, nagyobb az összetettsége, azaz a komplexitása.. Itt mellőzve az összetettség fogalmának eltérő értelmezéseit, ezzel kapcsolatban La Porte (1975) definícióját fogadjuk el: vagyis a rendszerek összetettségének fokát az alkotórészek (rendszerelemek) száma, kölcsönös függésük foka és változatossága határozza meg. Náray-Szabó G. ezt azzal egészíti ki, hogy „minél összetettebb egy rendszer, annál több információt képes kicserélni környezetével". Ez a meghatározás élettelen és élő rendszerekre, sőt a társadalomra is értelmezhető. Náray-Szabó G. a fejlődést (evolúciót) az ősrobbanástól az információs társadalomig követi nyomon, s az 1. ábrán bemutatott minőségi változásokat különbözteti meg. A fejlődési szintek a világ folyamatos fejlődését, az összetettség növekedését bizonyítják. Az élő rendszerek és a társadalom (társadalmi csoport) fennmaradásának
1 2
Készült a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium támogatásával. egyetemi tanár, Debreceni Egyetem, Alkalmazott Tájföldrajzi Tanszék 297
(elő)feltétele az anyag, az energia és az információ folyamatos be- és kiáramlása, a rendszerbe, ill. rendszerből, Náray szerint fogyasztása. A fejlődés korlátaira éppen a túlfogyasztással kapcsolatban mutat rá. Elemzi a fogyasztói társadalomban lejátszódó folyamatokat, s végül arra a következtetésre jut, hogy „egyes területeken és helyeken csökken a komplexitás", a társadalomban szükséges együttműködés helyett a verseny válik egyeduralkodóvá (bár a versenyt nem minden szempontból tartja rossznak), és sokszor nem őrizzük meg a bevált, az új körülmények között is szükséges, jól működő „régit", hanem eltöröljük azt. ŐSTOJÁS
I kvantumokból részecskék
I GÁZFELHŐK
1 Részecskékből atomok
1
CSILLAGOK
I atomokból molekulák
I BOLYGÓK
1 molekulákból sejtek
I BIOLÓGIAI RENDSZEREK
I sejtekből élő szervezetek
1 ÉLŐ SZERVEZETEK
I élő szervezetekből közösségek
1 KÖZÖSSÉGEK
1
közösségekből civilizációk
i
CIVILIZÁCIÓK
1 információs társadalom? l.ábra
Az evolúció legfontosabb lépéseinek sematikus ábrázolása Náray-Szabó G. (2003) szerint Náray-Szabó G. fentebb vázolt elemzése a fejlődésről teljes mértékben megfelel a tudományosság követelményeinek. Mégis úgy gondoljuk, hogy a társadalom fejlődésének
298
olyan vetületével nem foglalkozik az általánosítás szintjén, amely éppen a társadalom jelenlegi globális működésének fenntarthatatlanságára világít rá. Az információs társadalom bármennyire is fejlett (az evolúció legfejlettebb szintje), része maradt egy „befogadó" rendszernek, a Föld bolygónak. Bizonyított ismereteink szerint ez az egyetlen olyan égitest (nem zárjuk ki, hogy lehet akár sok ilyen is a világmindenségben), amelyen együtt vannak jelen élettelen, élő és társadalmi rendszerek. E rendszerek között sajátos függőségi viszony alakult ki a földtörténet során. Az élettelen Föld fizikai és kémiai paraméterei viszonylag szűk intervallumban változhatnak csak, hogy a jelenlegi magasabb rendű élővilág életben maradjon. Maga az ember, mint biológiai lény ugyancsak alapvetően függ az élettelen természeti környezettől. Pl. csak bizonyos oxigénszint mellett marad életben, a sztratoszférikus ózonréteg is létszükséglet számára, a külső hőmérsékletnek is szűk intervallumban kell maradnia létezésünkhöz, tiszta ivóvíz nélkül sem maradnánk életben stb. Mindezeket az élettelen természeti feltételeket a Föld bolygó bonyolult, visszacsatolásokkal működő komplex rendszere biztosítja. Az ember, mint biológiai lény meglehetősen sérülékeny, és léte függ az élővilágtól is. Végső soron az élőlényekből állítjuk elő élelmiszereink túlnyomó, gyógyszereink egy részét, élőlények élnek velünk szimbiózisban a bőrünkön, a bélrendszerünkben. De az ember, mint társadalmi lény is az élő és élettelen környezet függvénye. A társadalom termelő és fogyasztó tevékenységeihez az élő és élettelen környezetéből veszi el a nyersanyagokat és energiahordozókat: eközben szükségszerű rombolást végez a Föld rendszereiben. A bányászat lokálisan elpusztítja az élővilágot és a talajt, a földművelés terjeszkedése fajok kipusztulásához és talajdegradációhoz vezet, az ipari termelés, a közlekedés és számos más tevékenység szennyező anyagokat bocsát a környezetbe stb. (Könyvtárnyi irodalma van már ezeknek a környezeti hatásoknak.) Földünk tehát olyan sokszorosan összetett rendszer, amelynek egyik (önmagában is bonyolult) részrendszere, az emberi társadalom, szisztematikusan rombolja és átalakítja a többi részrendszert (élő és élettelen rendszerek), zavarja természetes működésüket, miközben léte ezektől függ. Régóta tudjuk, hogy a társadalom működésének vannak környezeti korlátai. Ezek olyan zárt rendszerekben jelentkeztek először, mint a szigetek. (NÁRAY-SZABÓ G. [2003] és VÉGH [2005] is a Húsvét-sziget esetét hozza fel példaként, ahol egy virágzó társadalom pusztult el a túlhasználat következtében.) Azt is tudjuk, hogy az egész földi környezetnek is vannak hasznosítási korlátai, és ezek nem mindig és kizárólag mennyiségi kérdések, ill. „másképp" kvantitatívak. Példával megvilágítva állításunkat: elég pontosan tudjuk, hogy a trópusi esőerdőkben mennyi faanyag áll rendelkezésre, sőt az is számítható, hogy egy kiirtott erdőterület faanyagát mennyi idő alatt lehet ültetvényes fatelepítéssel újratermelni. De ma még senki sem tud arra válaszolni, hogy milyen következményei lennének a trópusi esőerdők teljes kiirtásának, holott elméletileg ezek is számszerűsíthetők: pl. hány faj pusztulna ki, hány °C-kal változna meg a trópusi és a globális hőmérséklet, mennyi talaj pusztulna el véglegesen, milyen kiterjedésű sivatag képződne az erdők helyén stb. Azért nem tudunk ezekre a kérdésekre válaszolni, mert nem ismerjük eléggé a globális földi rendszer működését. Éppen ezért azt sem lehet megítélni, hogy hol vannak a regionális és a globális földi rendszer módosulásának határértékei. Csak azt tudjuk, hogy vannak ilyenek. Ha kizárólag az emberiség önös érdekeit nézzük, az alapvető kérdés tulajdonképpen nem az, hogy a globális földi természeti rendszer mit bír ki, (valószínűleg
299
sokkal többet, mint mi), hanem az, hogy az ember, mint biológiai lény milyen terheléseket képes elviselni, és hogy az emberi társadalom működésének mik a korlátai. Milyen társadalmi következménye lenne, pl. 2-3 m-es tengerszint-emelkedésnek? (Hollandia, Banglades, Kína stb.) Milyen következménnyel járna új régiók elsivatagosodása? Mit eredményezne a vízhiány növekedése egyes sűrűn lakott országokban? Milyen háborúkat indítana el az energia- és nyersanyaghiány? (Vagy ilyenek már ma is léteznek?) Mindezek után mi a. fenntartható fejlődés lényegét az alábbiakban foglaljuk össze. Az emberiségnek úgy kell termelnie és fogyasztania, oly módon kell fejlesztenie társadalmát, hogy ne változtassa meg lényegesen az élő földi rendszer struktúráját és működését, hosszú távon (évezredes távlatokkal) biztosítsa az élővilág egésze számára a létfeltételeket, saját maga számára pedig a létfeltételeken túl az alapvető emberi szükségletek kielégítését is. A fejlődés fogalma a struktúrák bonyolultságán, összetettségén kívül a társadalom tagjainak jobb ellátását (elegendő jó minőségű terméket, színvonalas szolgáltatásokat) és az egészségesebb életkörülményeket is magában foglalja. A társadalmi fejlődés elsősorban nem mennyiségi, hanem minőségi kérdés. A fenntartható fejlődés során biztosítanunk kell a társadalom tagjai számára a mainál lényegesen jobb életminőséget, miközben meg kell őriznünk Földünk természeti potenciálját (biológiai változatosság, tiszta levegő, víz, talaj, az egész emberiség számára elegendő ásványkincs). Meg kell állapítanunk, hogy a globális társadalom ma nem elégíti ki ezeket a feltételeket. A Brundtland bizottság a fenntartható fejlődésről A fenntartható társadalomról Brown, L. R. (1981) írt elsőként jelentős müvet (Building a Sustainable Society). E mű egyik alapvető gondolata, hogy a környezet védelmet nem lehet a társadalom különálló szektoraként kezelni, a környezeti gondok csakis a gazdasági és társadalmi kérdésekkel együtt oldhatók meg. Ebben a szellemben született meg az ENSZ Környezet és Fejlődés Világbizottsága, amelynek vezetését Gro Harlem Brundtland asszonyra bízták 1983-ban (ö később Norvégia miniszterelnöke lett), négy éven át foglakozott az emberi társadalom és környezete közötti kapcsolatokkal. A bizottság 1987-re készítette el jelentését, amelyet még abban az évben megtárgyaltak az ENSZ-közgyülés 42. ülésszakán. (A több mint 300 oldalas jelentés magyar nyelven is megjelent „Közös jövőnk" címmel.) Ebben a műben találjuk a fenntartható fejlődés fogalmának legismertebb (már-már „klasszikusnak" számító) meghatározását, amely az alábbiak szerint hangzik: „A fenntartható fejlődés a fejlődés olyan formája, amely a jelen igényeinek kielégítése mellett nem fosztja meg a jövő generációit saját szükségleteik kielégítésének lehetőségétől. " A jelentés részletesen taglalja a definíció egyes elemeit. A fejlődésből kapcsolatban megállapítja, hogy a szegény országoknak joguk van fejlődni, azaz minél nagyobb tömegű árucikket előállítani, magasabb szintű szolgáltatásokat biztosítani, hogy nyomorban élő állampolgáraik ki tudjanak törni a szegénység béklyójából. A fejlődéssel kapcsolatos további szövegösszefüggések nyilvánvalóvá teszik, hogy a Brundtland bizottság a fejlődést azonosítja a gazdasági növekedéssel.
300
Gyulai I. (1999) ezzel kapcsolatban megjegyzi: „Ma már minden politikus a fenntartható gazdasági növekedésről beszél... Ez valóban nem sok jó érzésre ad okot, hiszen a fejlődés ezen tévhite az egyik nagy problémánk." Gyulai I. észrevétele egyáltalán nem alaptalan: Meadows D. H. és munkatársai már az 1970-es évek elején rámutattak a növekedés hosszú távú tarthatatlanságára (MEADOWS D. H. et al. 1972). A termelés alapjául szolgáló nem megújuló energiahordozók, egyéb ásványkincsek és nyersanyagok készletei végesek, s közülük néhány az emberiség történelmének léptékével mérve a közeljövőben ki fog merülni. A gyorsuló ütemű materiális növekedés1 a legtöbb környezetkutató szerint fenntarthatatlan (LÁSZLÓ E. 1998, VIDA G. 2001). Wackernagel, M. - Rees, W. (2001) azt állítja, hogy a fenntartható fejlődés körüli zavar egy része abban az általános hibában gyökerezik, hogy nem tudunk különbséget tenni igazi fejlődés és puszta növekedés között. A Brundtland jelentés nem teljesen következetes a fejlődés értelmezésében és használatában. Bár - mint említettük - megfogalmazza, hogy a szaporodó népességű fejlődő világot csak a termelés mennyiségi növekedésével lehet ellátni, ugyanakkor azt is kijelenti, hogy a „termelés növekedésének hagyományos gazdasági parancsát korlátozni kell." Egyidőben korlátozni és növelni valamilyen folyamatot, természetesen képtelenség. A fejlődés mellett a definíció sarkalatos kifejezése: az igény és a szükséglet. Sajnos, ezeket sokszor szinonim értelemben használja a jelentés, holott a szükségletek csak a legalapvetőbb emberi igényeket jelentik, vagyis a megfelelő mennyiségű és minőségű élelmet (beleértve az egészséges ivóvizet is), a ruházatot és a lakást. Persze ezen igényeket is különböző szinten lehet kielégíteni, a globális helyzet azonban az, hogy közel egymilliárd ember nem jut megfelelő élelmiszerhez, s még nagyobb azok aránya, akik egészségtelen (szennyezett vagy biológiailag fertőzött) vizet fogyasztanak. Az igények - ha a kifejezés elé nem teszünk jelzőt - gyakorlatilag korlátlanok lehetnek: az alapellátáson túl megfogalmazhatjuk igényként a Mercedes gépkocsit, az évente többmilliós utazást a Hawaii-szigetekre stb. Felmérések bizonyítják, hogy az emberek igényei többszörösen meghaladják tényleges lehetőségeiket. Gazdag emberek körében végzett kérdőívezés pl. azt bizonyította, hogy a jelenlegihez képest átlagosan háromszoros jövedelmet szeretnének elérni igényeik kielégítésére. Ugyanakkor a tények azt bizonyítják, hogy az emberiség kb. felének szükségleteit sem tudjuk kielégíteni globális szinten - miközben persze egy szűk embercsoport a legkülönlegesebb igényeit (pl. űrutazás turisztikai céllal) is képes kielégíteni. Van a meghatározásnak olyan tartalmi eleme, amellyel sem a jelentés készítői, sem a kritikusai nem foglalkoznak mélyebben. Ez az időtényező. A meghatározásban „a jövő generációi" kifejezés utal a fenntarthatóság időbeli kiterjesztésére. Más fogalmazásban is találkozhatunk a fenntartható fejlődés definíciójával, ahol az időbeliséget „a Földet az unokáinktól kaptuk kölcsön" mondat foglalja magában. Szépek, hangzatosak és mindenki számára érthetők ezek a kifejezések, de mondanunk sem kell, hogy különböző értelmezésekre adnak lehetőséget. Mi ezzel kapcsolatban úgy foglalunk állást, hogy a
1
Létezik a gazdasági növekedésnek olyan formája, amely alapvetően a szellemi termékek áruba bocsátásából táplálkozik: pl. szoftverek előállítása, lincensek eladása, egyéb innovatív termékekből származó jövedelem. Persze ezek sem teljesen „dematerializált" termékek, hisz létrehozásukhoz eszközökre (számítógépek, papír stb.) van szükség.
301
fenntarthatóság időkorlát nélküli fogalom. Semmiképpen sem értelmezhető úgy, mint egy két nemzedékre érvényes megállapítás. A Brundtland bizottság jelentésében meghatározott fenntartható fejlődés fogalom tehát alapvetően fontos és az emberiség jövője szempontjából helyes megközelítést tükröz, ugyanakkor egyes részei különbözőképpen értelmezhetők, így természetesen az egész definíciót is sokan és sokféleképpen (rendszerint saját érdekeiknek megfelelően) interpretálják. Márpedig ilyen súlyos (az egész emberiség jövőjét meghatározó) fogalomnak egyértelműnek kellene lennie. A Környezet és Fejlődés Világbizottság a fenntartható fejlődést nem tudományos céllal elemezte, jelentésének célja elsősorban az volt, hogy a globális társadalom jövőjének alapvető gondjait feltárja, s keresse a kiutat, a gyakorlati megoldási lehetőségeket a 20. század második felétől tapasztalható válságjelenségek leküzdésére. A bizottság jelentése hozzájárult ahhoz a folyamathoz, melynek során egyes országok kormányai fenntartható fejlődési stratégiákat dolgoztak ki. A fenntartható fejlődési stratégiákról Az ENSZ első környezetvédelmi világértekezlete óta (1972, Stockholm) lényeges fejlődés ment végbe a környezetvédelem nemzetközi és nemzeti intézményrendszereiben. Létrejött, és azóta is működik az ENSZ Környezeti Programja (UNEP), az egyes országokban nemzeti környezetvédelmi törvényeket hoztak; továbbá minisztériumok, valamint más adminisztratív szervezetek és hatóságok alakultak a törvények betartatása céljából. A „környezet-ügyet" gondozó szervezeti rendszer legtöbb országban ugyanolyan ágazati jelleget öltött, mint a mezőgazdaság, az ipar vagy a közlekedés. Amikor azonban a gazdasági ágazatok érdekei a környezeti érdekekkel szembekerültek, nagyon gyakran a gazdasági érdekek győztek, és sok országban ez ma is így van. A gazdasági érdek egy-egy fontos kérdésben olyan erős lehet, hogy az az emberiség globális érdekét is háttérbe szoríthatja. így pl. az USA nem csatlakozott sem a nemzetközi biodiverzitás-egyezményhez, sem a kiotói klímajegyzőkönyvhöz, saját gazdasági érdekeire hivatkozva (SZABÓ GY. 2002). Az 1990-es években egyre gyakrabban hangoztatott fenntartható fejlődés gondolata olyan mértékben elterjedt a világon, hogy a 2002-ben Johannesburgban megtartott ENSZ konferencia már a Fenntartható Fejlődés Világtalálkozó címet viselte. Ezen a résztvevők a társadalmi fejlődéssel és feszültségekkel kapcsolatos teendőket a környezetvédelemmel együtt tárgyalták. E kétségtelenül előremutató megközelítés mellett számos hozzászóló megállapította, hogy a globális társadalom ma még nem fenntartható módon fejlődik. Úgy gondoljuk, mégsem szabad lemondani arról, hogy a társadalmat a fenntartható fejlődés felé tereljük. Valószínű, hogy ez hosszú folyamat lesz. Ennek első lépései (lehetnek) azok a fenntartható fejlődési stratégiák, amelyek több fejlett országban már elkészültek, és várható, hogy további országok - közöttük hazánk is - kidolgozzák ezeket a közép- és hosszú távú tervezést igénylő dokumentumokat. A már elkészült és működő stratégiák közös vonása, hogy a fenntartható fejlődés legalább három pillérével foglalkoznak: a környezetvédelemmel, a gazdasággal és a társadalmi kérdésekkel. Egyes nemzeti stratégiák negyedik tényezőt is figyelembe vesznek: az intézm ény rendszer fejlesztését.
302
Tizenegy, különböző mértékben fejlett ország fenntartható fejlődési stratégiáját áttanulmányozva (KERÉNYI A. - CSORBA P. et al. 2003) néhány általánosítható tapasztalatot az alábbiakban foglalunk össze. (A vizsgált országok: Németország, Nagy-Britannia, Hollandia, Írország, Görögország, Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Amerikai Egyesült Államok, Kanada, Dél-Afrikai Köztársaság. Meg kell jegyeznünk, hogy a felsorolt országok közül nem mindegyik stratégiája viseli címében is a fenntartható fejlődés kifejezést, de a vizsgált dokumentum tartalmában fenntartható fejlődési stratégiának tekinthető.) A nemzeti stratégiák elemzéséből kitűnik, hogy a különböző országok más-más „pillért" tartottak fontosnak a fenntartható fejlődés szempontjából. Általában jellemző, hogy a legfejlettebb országok többet foglalkoznak a környezeti vagy a társadalmi kérdésekkel, mint a gazdaság fejlesztésével, míg a kevésbé fejlett országok a gazdasági növekedésre helyezik a hangsúlyt. Egy-két kivétel azonban akad. A felsorolt országok között szereplő Szlovákia pl. nem hangsúlyozza túl a gazdaságot, azt egyenrangúnak tekinti a társadalmi és környezeti problémákkal. Az Egyesült Államok pedig - kiemelkedő fejlettségű gazdasága ellenére - a gazdaság fejlesztését a legfontosabb területek között tartja számon. A környezeti kérdéseknek Csehország és Hollandia tulajdonít az átlagosnál nagyobb jelentőséget. Nagy-Britannia fenntartható fejlődési stratégiájában a kiemelt prioritások között a legtöbb társadalmi jellegű: az öregedő társadalom problémái, az egészségügyi helyzet, a szegénység és munkanélküliség elleni harc, a nők helyzete stb. Említésre méltó a gazdasági növekedés kérdésének brit megközelítése: a stratégia készítői ugyanis minőségi gazdasági növekedésről írnak. Ez többé-kevésbé megfelel a Náray-Szabó G. által emlegetett dematerializált gazdasági fejlődésnek (NÁRAY-SZABÓ G. 2003). Deklaráció szintjén a lengyel stratégia nem tesz különbséget a gazdaság-környezet társadalom triáda egyes elemei között, a dokumentumból azonban kiderül, hogy az energiagazdálkodás, a közlekedés fejlesztése és a demográfiai gondok megoldása kiemelt prioritást élvez, s ezek környezeti vetületéről alig esik szó. A Dél-Afrikai Köztársaság társadalmi viszonyait ismerve nem meglepő, hogy a nemzeti stratégiában a szociális kérdések a leghangsúlyosabbak. A fenntartható fejlődés nemzeti stratégiáinak közös vonása a megvalósításhoz ajánlott módszerek nagymértékű hasonlósága. Minden országban különböző jogi eszközöket helyeznek kilátásba egy-egy részfeladat megoldásához. A törvények, rendeletek mellett egyes országokban a kormány és a gazdasági ágazatok vagy egyes nagyvállalatok közötti egyezmények, szerződések a puhább jog kategóriájába tartoznak (pl. Németország, Lengyelország). Ugyancsak gyakori a gazdasági szabályozás különböző eszközeinek alkalmazása: adócsökkentések és -kedvezmények, kedvezményes kölcsönök, mint ösztönző módszerek; új adók, bírságok, mint „büntető" eszközök. Általánosnak tekinthető a szennyező fizet elv alkalmazása, és egyes stratégiákban megjelenik az emisszió-kereskedelem, mint a kibocsátások szintentartásának eszköze. (E módszer kritikusai éppen azt kifogásolják, hogy ez nem ösztönöz kibocsátás-csökkentésre, csupán a szintentartást lehet elérni vele.) A legfejlettebb országok stratégiái fontosnak tartják a vállalati környezeti menedzsment-rendszer széleskörű elterjesztését, fejlesztését. Kevés stratégia foglalkozik érdemben a nemzetközi környezetvédelmi egyezményekkel és a nemzetközi
303
környezetvédelmi intézmények támogatásával. Pozitív példának tekintjük ebből a szempontból Svájc fenntartható fejlődési stratégiáját. A nemzeti stratégiák nemzetközi összehangolása még várat magára. Az Európai Unión belül jó esély van arra, hogy ez középtávon megtörténik, annak ellenére, hogy egyelőre a 25 ország kb. felének, köztük hazánknak sem készült el (de készülőben van) ez a fontos dokumentuma. A globális problémák megoldása azonban világméretű együttműködést igényel ezen a téren is. Bár számos nemzetközi egyezményre támaszkodhat(ná)nak a nemzeti stratégiák, ezek mérsékelten jelennek meg az írott anyagokban. A nemzeti stratégiák ugyancsak gyenge területe a keresztkapcsolatok, a szinergiák vizsgálata. Arról van szó, hogy legtöbb országban a szektorális szemlélet uralkodik, és azzal viszonylag keveset foglalkoznak, hogy egy-egy szakterületen hozott intézkedés milyen áttételes hatásokat okozhat más területen: kedvezőeket vagy kedvezőtleneket. Csak egy példát említünk: az energiapolitika célkitűzései nem választhatók külön a bányászat és az erdőgazdálkodás célkitűzéseitől. A környezetkímélő energiatermelés befolyásolja a szen es szénhidrogén-bányászatot, de hatással van az erdőgazdálkodásra is, hisz az erdők „szénnyelők", egyszersmind a biomasszából nyerhető energia legfontosabb objektumai. Ugyanakkor az erdők a biológiai diverzitás szempontjából is meghatározók, és fontos szerepet töltenek be a levegőminőség fenntartásában. Ezzel az utalásszerű példával csak fel akartuk hívni a figyelmet a szektorok keresztkapcsolatainak fontosságára. Ezek részletes kidolgozása igen nagy munka. Számos forgatókönyvet kellene készítenie a szakembereknek, hogy a legkedvezőbbet ki lehessen választani a fenntartható fejlődés megvalósítása érdekében. Ilyen típusú átfogó elemzéseket egyetlen nemzeti stratégiában sem találtunk. A nemzeti stratégiák érvényességi ideje meglehetősen változó. Említettük, hogy a stratégiák általában közép és/vagy hosszú távra készülnek. Ennek években való kifejezése azonban eléggé eltérő az egyes országokban. Az Európai Unió országai az Unió 6. Környezetvédelmi Programjához igazodnak, és általában 2010-ig fogalmaznak meg célkitűzéseket. Ettől is vannak azonban eltérések. Hollandia pl. 2030-ig terjedő távlati célokat is említ, Lengyelország pedig hosszú távú stratégiát készített 2025-ig (Poland 2025). Ebben rövid- (2 év), közép- (10 év) és hosszú távú (25 év) határidőket is megszabnak. Svájcnak 6 évre szóló stratégiája van, Kanada ezzel szemben csak 3 évre készít ilyen dokumentumot, de azt 3 év letelte után újabb 3 évre kidolgozza. Mindezek ismeretében is azt tartjuk a legfontosabbnak, hogy van-e megfelelő eszköz a stratégiákban megfogalmazott célok elérésének, feladatok teljesítésének ellenőrzésére, a hiányosságok pótlására, a téves elképzelések módosítására. Ezek az önellenőrző mechanizmusok nagyon változó színvonalúak. Nagy-Britanniában pl. a kormány minden évben értékeli a tapasztalatokat, amelyeket több mint 40 indikátor alapján fogalmaznak meg. Kanadában évente tartanak beszámolót a fenntartható fejlődés terén elért eredményekről. Németországban a kormány kétévente írásos jelentést köteles készíteni a Szövetségi Parlament (Bundestag) számára. Hollandiában a kormány négyévente vizsgálja felül az előrehaladást. Több országban nincs rendszeres időszakokhoz kötve az önellenőrzés; kissé „elkenik" ezt a kérdést. Konkrét időpontok vagy időtartamok helyett ilyeneket olvashatunk: „megvalósulását időnként meg kell vizsgálni", „rendszeres időközi jelentéseket kell készíteni", „a minisztériumok rendszeresen jelentést készítenek" stb.
304
Az eddigiek alapján érzékelhető, hogy a nemzeti fenntartható fejlődési stratégiákban kitűzött célok változó színvonalon valósulnak meg. Mégis az a véleményünk, hogy ezek a dokumentumok szükségesek, fontosak, mert az állami intézményrendszert működtető politikusokat, hivatalnokokat rákényszerítik olyan jellegű stratégiák kidolgozására, amelyek a fenntartható fejlődés irányába mutatnak. Távol vagyunk ugyan attól, hogy a globális társadalom fenntartható módon működjön, de az ehhez való közeledés fontos eszközei a nemzeti fenntartható fejlődési stratégiák. M é g fontosabb az azokban foglaltak megvalósítása, a folyamatos ellenőrzés és az állandó törekvés a társadalom belső viszonyainak javítására, valamint a természeti környezet kíméletes hasznosítására. A nemzeti stratégiák globális elterjedése és nemzetközi szintű összehangolása közelebb vihet minket a fenntartható fejlődéshez, de annak megvalósításához még hosszú időre lesz szükség. Irodalom BRUNDTLAND, G.H. (ed.) 1987. Our Common Future, World Commision on Environment and Development, Oxford University Press, New York, 238 o. BROWN, L.R. 1981. Building a Sustainable Society, Norton New York, 433 o. GYULAI I. 1999. Elmélkedés a fenntarthatóságról - In Ligetvári F. szerk.: Környezetünk és védelme, 2. kötet, Ökológiai Intézet és DATE, Miskolc-Szarvas, 45-108. o. KERÉNYI A. 2003. Környezettan: Természet és társadalom globális nézőpontból, Mezőgazdasági Kiadó, Budapest, 470 o. KERÉNYI A. - CSORBA P. - SZABÓ GY. - FAZEKAS I. - SZABÓ SZ. - SZILÁGYI ZS. - BODNÁR R. 2003. Az
EU tagállamok és az EU fenntartható fejlődéssel kapcsolatos stratégiáinak, ill. programjainak vizsgálata, elemzése - Debrecen, 167 o. Közös jövőnk. 1988. A Környezet és Fejlődés Világbizottság jelentése - Mezőgazdasági Kiadó, Bp., 404 o. LÁSZLÓ E. 1998. Harmadik évezred - Veszélyek és esélyek - Új Paradigma Kiadó, Budapest, 228 o. LA PORTE, T. (ed.) 1975. Organized Social Complexity: Challenge to Politics and Policy, Princetion University Press, Princetion MEADOWS, D.H. - MEADOWS, D.L. - RANDERS, J. - BEHRENS, W.W. 1972. The Limits to Growth,
Universe Books, New York, 319 o. NÁRAY-SZABÓ G. 2003. Fenntartható a fejlődés? - Akadémiai Kiadó, Budapest, 179 o. SZABÓ GY. 2002. A globális klímaváltozás - a XXI. század kihívása - Debreceni Szemle, X. évf. 4. sz. 599-613. o. TEILHARD DE CHARDIN, P. 1980. Az emberi jelenség, 2. kiadás, Gondolat Kiadó, Budapest VÉGH L. 2005. Fenntartható élet a Földön - LSzM KHA, Debrecen, 97 o. VIDA G. 2001. Helyünk a bioszférában, Typotex, Budapest, 128 o. WACKERVAGEL, M. - REES, W. 2001. Ökológiai lábnyomunk Föld Napja Alapítvány, Budapest, 231 o.
305
