Sötét mágia. Christine Feehan. Kárpátok vámpírjai sorozat 4 rajongói fordítás

Christine Feehan

Sötét mágia Kárpátok vámpírjai sorozat 4 rajongói fordítás

A sorozat eddig lefordított kötetei: A sötét herceg Sötét vágyak Sötét arany (rajongói) Következik: Sötét kihívás

Első Fejezet Az éjszaka számtalan ember szívdobbanásával élt. A férfi sétált köztük, láthatatlanul, észrevétlenül, egy dzsungelbéli ragadozó mozdulatainak folyékonyságával. Az illatok erősek voltak az orrában. Émelyítő parfüm. Izzadság. Samponok. Szappanok. Alkohol. Drog. AIDS. A vér édes, alattomos szaga. Rengeteg zsákmány volt a városban. Ez a hely egy tökéletes vadászterület. De ő táplálkozott már aznap, így annak ellenére, hogy a vér suttogott neki, csábítva őt az erő, a hatalom ígéretével, a vadászat izgalmával, nem engedett a sóvárgásnak. Miután sok-sok évszázada járt már a földön, tudta, hogy az elsuttogott ígéretek üresek. Óriási hatalma és ereje volt, és tudta, hogy a vadászat, bár látszólag erőt adott, ugyanolyan hatással van rá, mint az emberekre a kábítószerek. A város stadionja monumentális, több ezer embert befogadására képes. Habozás nélkül elsétált az őrök mellett, abban a biztos tudatban, hogy jelenléte észrevétlen marad. A bűvész show-nak, – ami rejtély övezte megmenekülésekről, és eltűnésekről szólt, – már majdnem vége, a tömeg visszafojtott lélegzettel várta a finálét. A színpadon egy ködoszlop emelkedett fel kísértetiesen ahol egy pillanattal korábban a mágus állt. Meghúzódott az árnyékban, sápadt ezüst tekintetét a színpadra szegezte. Lassan eloszlott a köd, mintha az emberek, forró, párás álmai testesülnének meg. Szatén és selyem. Misztikusan, titokzatosan, az ártatlanság és a csábítás báját egyesítve, megjelent egy varázslónő. Sűrű, kékfekete haja hullámosan zuhogott keskeny csípőjére. Egy fehér viktoriánus csipke ruha fedte a testét, mely magasan záródva takarta melleit, kihangsúlyozta karcsú derekát. Kis gyöngyház gombok sora vezetett végig rajta a combjáig, felfedve a formás lábakat az éhes pillantásoknak. Sötét szemüveg rejtette a szemét, de épp ezzel felhívta a figyelmet buja szájára, tökéletes fogaira, és a klasszikus arccsontjára. Savannah Dubrinsky, egyike a világ legnagyobb mágusainak. A férfi közel ezer évig elviselte a fekete ürességet. Nem érzett örömöt, sem haragot, sem pedig vágyat. Semmilyen érzelmet. Nem volt semmi, csak az éhes, telhetetlen, kuporgó vadállat. Semmi, csak a növekvő sötétség, a feketeség, ami egyre inkább terjedt a lelkén. Világos szeme végigsiklott az apró, tökéletes alakon, és elöntötte a vágy. Kemény. Rettenetes. Fájdalmas. A teste megfeszült, minden edzett izma tömören, forrón, fájón összehúzódott. Az ujjai lassan ráfonódtak az előtte lévő ülés háttámlájára, ha valaki figyeli, láthatta volna, amint mély nyomokat hagynak hátra a fémben. Izzadság gyöngyözött a homlokán. Engedte, hogy keresztülmossa, átjárja a fájdalom. Élvezte. Érezte magát. Az egész teste a lányra vágyott. Akarta, tűzben égett érte. A fenevad felemelte a fejét, ő is nézte, pillantásával megjelölte, követelte. Vérszomjasan, veszélyesen, vadul. A színpadon a két asszisztens elkezdte megláncolni a lányt, kezük megérintette a puha bőrét, testük hozzáért az övéhez. Mély morgás tört fel a torkából; sápadt szeme vad, vörös dühvel izzott fel. Abban a pillanatban az ezer éves önkontrollt felemésztették a lángok, a veszélyes ragadozó a felszínre tört. Senki sem volt biztonságban, halandó és halhatatlan, és ezt ő is tudta. A színpadon Savannah felkapta a fejét, és megpördült, mintha veszélyt szimatolna, akár egy csapdába esett kis őz. A gyomra hevesen összeszorult. Érzések. Sötét, nyers vágy. Primitív, vad ösztön, hogy birtokolnia kell őt. Becsukta a szemét, és visszatartotta a lélegzetét. Érezte a lány félelmét, de ennek is örült. Miután egy örökkévalóság óta nem érzett, most nem érdekelte, ha az érzései annyira intenzívek, hogy az már határos az erőszakkal. Legalább valódiak. A képesség az örömre azt éreztette vele, nem számít mennyire veszélyes. Nem számított, hogy ellopta őt magának, hogy nem jogosan az övé, hogy manipulálta egyesülésük lehetőségét még a lány születése előtt, hogy megszegte a törvényeket, hogy az övé legyen. Semmi sem számított.

Csak az, hogy végre az övé. Érezte fejében a lány elméjének keresését, érintését, mintha egy gyönyörű pillangó verdesne a szárnyával. De ő ősi volt, a Föld határán túl a legősibb. Ő volt az, akiről saját fajtája is csak suttogva, áhítattal beszélt, tele félelemmel, rettegéssel. A legsötétebb. Hogy a lány észrevehesse, annak semmi esélye sem volt, amíg ő meg nem engedte. Hang nélkül elvicsorodott, amikor a szőke asszisztense végighúzta a kezét Savannah arcán és megérintette a homlokát egy csókkal, mielőtt rázárta volna kezeire a bilincset, ami az acél koporsóba láncolta. Agyarak robbantak elő a szájában, és a fenevad rezzenéstelen, gyilkos tekintettel figyelte az embert. Rákoncentrált a szőke torkára, elküldte felé egy pillanatra a fuldoklás fájdalmát. A férfi megragadta saját torkát, és megbotlott, majd amikor ő lazított a szorításon, hatalmas lélegzettel töltötte meg ismét a tüdejét. Idegesen nézett körbe, hiábavalóan végigfuttatta pillantását a közönségen. Végül nehezen lélegezve visszafordult, hogy segítsen elárasztani a koporsót vízzel. A láthatatlan ragadozó halk, halálos, figyelmeztető morgását csak a szőke hallhatta. Láthatóan elfehéredett és motyogott valamit a másik asszisztensnek, aki összeráncolt szemöldökkel megrázta a fejét. Míg az érzései visszatértének öröme leírhatatlan, az önkontrolljának elvesztése viszont túlságosan veszélyes. Hátat fordított a színpadnak, és elhagyta a stadiont. Minden távolodó lépése Savannah-tól fájdalmas volt, mégis elfogadta a fájdalmat, felvidította, hogy képes érezni. Az első kétszáz éve még az érzelmek, érzékek, vágyak, és a jóság vad orgiája volt. De lassan, könyörtelenül az a sötétség, ami életpár nélkül veszélyeztette egy Kárpáti hím lelkét, követelte őt. Érzelmei kifakultak, a színek eltűntek, ő pedig már csak létezett. Kísérletezett, tudást, és hatalmat talált, de megfizette az árát. Táplálkozott, vadászott, ölt, amikor szükségesnek ítélte meg. És a sötétség folyamatosan nőtt, azzal fenyegetve, hogy megfertőzi a lelkét örökre, hogy egy átkozott élőholtat csináljon belőle. Savannah ártatlan. Ott van benne a nevetés, az együttérzés, a jóság. Ő volt a fény a sötétségben. Érzéki szája keserű, kegyetlen mosolyra görbült. Izmai megfeszültek, hátrasimította vastag, fényes-fekete, vállig érő haját. Az arca kemény és könyörtelen lett. Halvány szeme, amely könnyedén fogva tartotta, transzba ejtette a halandókat, ezüstösen, az acél hideg erejével csillogott. Immár messziről hallotta a mennydörgő tapsot, a felzúgó ovációt, ami azt jelentette, hogy Savannah kiszabadult a koporsóból. Beleolvadt az éjszakába, csak egy baljós árnyék lett, az emberek számára észrevehetetlen. Türelme a föld türelme volt, csendje a hegyek csendje. Mozdulatlanul állt, amíg a hangos, felhevült tömeg kiözönlött a stadionból, hogy megkeressék az autóikat, amikkel aztán elkerülhetetlen dugót okoztak. Minden egyes pillanatban tudta, hogy hol van; gondoskodott a kapcsolatról, amikor a lány még csak egy gyerek volt. Még a halál sem tudta volna megtörni ezt a kapcsolatot közöttük. Végig ott volt, amikor a nő átszelte az óceánt, elmenekülve anyja szülőhazájába, naivan azt gondolva, hogy ott biztonságban lesz tőle. Az idő múlása semmit sem jelentett neki. Végül az autók és emberek hangjai elenyésztek , a fények elhalványultak körülötte, ráborult az éjszaka. Mélyet lélegzett, beszívta az illatát. Megfeszült, mint egy zsákmányát cserkésző párduc. Hallotta lágy nevetését, halk, dallamos, felejthetetlen. A szőke asszisztenssel beszélgetett, miközben a kellékek berakodását figyelte a teherautókba. Bár még mindketten az stadionban voltak, nagy távolságra tőle, minden erőfeszítés nélkül hallotta a beszélgetést. – Nagyon boldog vagyok, hogy végre vége ennek a turnénak. – Savannah fáradtan figyelte, ahogy felemelték az acél koporsót a hatalmas teherautóra. Leült a lépcsőre és hátra könyökölt. – Csináltunk annyi pénzt, mint amennyit szerettél volna? – ugratta asszisztensét gyengéden. Mindketten tudták, nem érdekli a pénz, és soha nem szentelte a legcsekélyebb figyelmet sem a dolgok pénzügyi oldalának.

Peter Sanders nélkül, aki gondoskodott ezekről a részletekről, valószínűleg koldusszegény lenne. – Többet, mint gondoltam. Nyugodtan nevezhetjük sikernek. – Peter levigyorgott rá. – San Francisco állítólag mesés város. Miért nem nyaralunk itt egyet? Meg tudjuk csinálni az egész turisztikai műsort, a Golden Gate-el, Alcatrazzal. Élnünk kellene a lehetőséggel, talán soha többet nem jövünk ide. – Nem én… – Savannah lelkesedése lelohadt, ahogy Peter mellé vetette magát rá a lépcsőre. – fel kell töltődnöm. Mondj le róla. – Savannah ... – Peter sóhajtott. – Akarlak téged. A lány felült, levette a sötét szemüveget, és a szemébe nézett. Hosszú, sötét szempillák keretezték mélykék, szinte lila szemeit, amelyben ezüst foltocskák fénylettek, akár a csillagok. Mint mindig, amikor egyenesen rá nézett, Peter furcsa, zavart szédülést érzett, elveszett ezeknek a csillagoknak a ragyogásában. – Ó, Peter. – A hangja halk volt, dallamos, hipnotikus. Ez volt az egyik dolog, ami olyan gyorsan elhozta neki a világhírt. Pusztán a hangjával kontroll alatt tudta tartani a közönséget. – Te is tudod, hogy minden szexuális töltet, és flört csak egy szerep a műsorban. Barátok vagyunk, együtt dolgozunk, és ez sokat jelent nekem. Amikor gyerek voltam, a legjobb barátom egy farkas volt. – Azt nem tette hozzá, hogy ő még mindig gondol a farkasra, minden nap. – Nem vagyok hajlandó kockáztatni a barátságunkat, hogy valami más legyen belőle. Peter pislogott, és megrázta a fejét, hogy kitisztuljon. Mindig olyan meggyőző volt, és logikusnak hangzott. Amikor a lány ránézett, lehetetlen volt nem egyetérteni vele. Olyan könnyen el tudta lopni az akaratát, ahogyan a lélegzetét is ellopta. – Egy farkas? Igazi? A lány bólintott. – Amikor fiatalabb voltam, a Kárpátok egy nagyon távoli részén éltünk. Nem voltak játszótársaim. Egy nap egy farkaskölyök jött ki az erdőből házunk közelében. Ő játszott velem, amikor egyedül voltam. – Fájdalom volt a hangjában, a gondolat, hogy elvesztette az állatot, megviselte. – Úgy tűnt, hogy tudja, mikor van szükségem rá, mikor vagyok szomorú, vagy magányos. Mindig szelíd volt. Még amikor fogzott, akkor is csak épp egy párszor harapott meg. – Öntudatlanul megdörzsölte karján a már csak az emlékeiben létező sérüléseket. – Ahogy nőtt, ő lett az én állandó társam; elválaszthatatlanok voltunk. Soha nem féltem az erdőben éjjel, mert ő mindig ott volt, hogy megvédjen. Hatalmas volt, fényes, fekete bundával és intelligens, szürke szeme úgy nézett rám, mintha megértene. Néha komolyan úgy tűnt, mintha a világ terhét hordozná a hátán. Amikor elhatároztam, hogy Amerikába jövök, nehéz volt elhagyni a szüleimet, és szívszorító elhagyni a farkast. Mielőtt elmentem, három éjszaka sírtam karjaimmal a nyaka körül. Egyetlenegyszer sem mocorgott, mintha megérezte volna a gyászom. Ha lett volna rá lehetőségem, magammal hoztam volna. De szabadnak kellett maradnia. – Tényleg? Egy valódi vad farkas? – Peter csodálkozva kérdezte. El tudta hinni, hogy Savannah képes megszelídíteni bármelyik állatot, de nem értette az állat viselkedését. – Azt hittem, a farkasok tartanak az emberektől. Nem mintha én már nagyon sokkal találkoztam volna, legalábbis nem a négylábú fajtával. A lány rávillantott egy mosolyt. – Óriási termetű volt, és erős, egyáltalán nem tartott tőlem. Persze nem igazán volt körülöttünk senki más, még a szüleim sem, azonnal berohant az erdőbe, ha valaki közeledett felénk. Mégis tudtam, hogy távolról néz, és vigyáz rám. Láttam a szemét ragyogni az erdőben, figyelt, és ettől biztonságban éreztem magam. Peter rájött, hogy hagyta elterelni a figyelmét, elfordult tőle, és határozottan összezárta az öklét. – Ez nem természetes, ahogy élsz, Savannah. Teljesen elzárod magad bármilyen közeledéstől, kapcsolattól. – Közel vagyunk egymáshoz. – mutatott rá szelíden. – Én nagyon szeretlek Peter, mint egy testvért. Mindig is szerettem volna egy testvért. – Ne, Savannah. Még csak egy kis esélyt sem adsz nekünk. Mi van még az életedben? Elkísérhetlek partikra és interjúkra. Felügyelhetem a könyvelődet, és intézhetem a foglalásokat,

meggyőződhetek a számlák kifizetéséről. Bármit megtehetek, egyetlen dolgot kivéve, nem alhatok veled. Mély morgás tört fel figyelmeztetően az éjszakában, hideg kúszott fel spirálisan Peter gerince körül. Savannah felkapta a fejét és óvatosan körbenézett. Peter felállt, bekukucskált a teherautók közé. – Hallottad ezt? – kinyújtotta a kezét Savannah felé, hogy talpra segítse, szeme kétségbeesetten fürkészte az árnyakat. – Nem említettem neked, de egy nagyon furcsa dolog történt a show alatt. – suttogott, mintha az éjszakának füle lenne. – Amikor a koporsónál segítettem neked, a torkom elszorult. Olyan volt, mintha valakinek a keze zárta volna körül a torkom, valaki nagyon erős keze. Úgy éreztem, egy gyilkos harag irányul rám. – idegesen hátrasöpörte arcából a haját és felnevetett. – Ostoba képzelgés, tudom. De pontosan most ugyanezt a morgást hallottam a fejemben. Ez őrület, Savannah, de úgy éreztem, mintha engem akarna távol tartani tőled. – Miért nem szóltál nekem? – kérdezte a lány félelemmel a szemében. A rakodótér fényei figyelmeztetés nélkül kialudtak, teljes sötétségbe borítva őket. Savannah ujjai összeszorultak Peterié körül. Határozottan az volt az érzése, hogy figyelik őket. Sőt, vadásznak rájuk. Az autó nagyon messze volt, a parkolót befedte a teljes sötétség. Hol vannak a biztonsági őrök? – Peter, el kell tűnnünk innen. Ha azt mondom, hogy fuss, csináld, és ne nézz vissza, nem számít, mi történik. A hangja lágy volt, mégis meglepő erővel szólt, a férfi úgy érezte bármit megtenne, amit akar, hogy örömet okozzon neki. De kicsiny teste olyan közel volt hozzá, és úgy remegett, hogy végül mégis a lovagiasság győzedelmeskedett. – Maradj mögöttem, drágám. Nagyon rossz érzésem van. – figyelmeztette Peter. Mint minden híresség, Savannah is kapott fenyegetéseket és szenvedett a lesifotósoktól. Megért volna néhány milliót egy róla készült különleges fotó. Ráadásul Savannah-nak volt egy furcsa, hipnotikus hatása a férfiakra, mintha soha többé nem tudták volna kiverni őt a fejükből. Savannah ebben a pillanatban figyelmeztetően felkiáltott, mielőtt Peter mellkasára sújtott volna valami keményen. A levegő bennszorult a tüdejében, ujjai eleresztették a lány kezét. Hörgött, a mellkasát tűz emésztette, úgy érezte, mintha egy tonna tégla zúzta volna össze. Szemei lecsukódtak, de Savannah láthatta még a pánikot bennük. Valami hatalmas erő ragadta meg, hátralökte vagy harminc láb távolságra, karja fájdalmasan ugrott ki a helyéről, csontjai, mint a gallyak törtek darabokra. Üvöltött, forró leheletet érzett a nyakán. Savannah a nevét suttogta, egyetlen ugrással átszelte a köztük lévő távolságot, és rávetette magát a támadóra. Az egy csapást mért a lány arcára, akkora erővel, hogy rongybabaként dobta el őt a rakodó aszfaltjára. Bár átfordult a levegőben és talpra érkezett, akár egy macska, a feje zúgott, és fehér pontok táncoltak a szeme előtt. Mielőtt azonban bármit tehetett volna, a vadállat Peterre támadt. Belesüllyesztette agyarait a torkába, és nyelni kezdte a vért a szörnyű, tépett sebből. Peternek sikerült felé fordítania a fejét. Ahogy várta, egy farkas, vagy egy hatalmas kutya volt a támadó, szemei gonoszul csillogva meredtek rá a csontvázszerű arcból. Peter azzal a bűntudattal halt meg, hogy nem tudta megvédeni Savannah-t a támadástól, a fájdalomtól. Halk, mérges szisszenéssel, hanyagul dobta el a lény Peter testét, ami egy pár lábra Savannah-tól ért földet. Vére egyre szélesedő körben terjedt szét lassan az aszfalton. A fenevad felemelte a fejét, feléje fordult, rettenetes vigyora felfedte éles, hegyes fogait. A lány ösztönösen hátrébb lépett, a szíve lüktetett a félelemtől. A gyász feketén, élesen felbugyogott benne egy pillanatra, elakadt tőle a lélegzete. Peter. Az első ember barátja az összesen huszonhárom megélt életéve alatt. Halott. Őmiatta halt meg. Ez a vadidegen szörnyeteg megölte őt. Peter vérétől maszatos az arca és a fogai. Obszcénul kinyújtotta a nyelvét, és lenyalta a vörös foltokat ajkai körül. Szemei égőn rámeredtek, gúnyolódott vele. – Én találtalak meg először. Tudtam, hogy én leszek. – Miért ölted meg? – Ott volt a pánik a hangjában.

Nevetett, feldobta magát a levegőbe, és leszállt néhány méternyire tőle. – Ki kell próbálnod; minden félelmet eltöröl az ereimből az adrenalin. Semmi sincs ehhez fogható. Szeretem nézni őket, amikor tudják, hogy eljövök értük. – Mit akarsz? Egy pillanatra sem vette le róla a szemét, a teste tökéletesen nyugodtnak, és kiegyensúlyozottnak látszott. – Én leszek a férjed. Az életpárod. – Fenyegetés volt a hangjában. – Az apádnak, a nagy Mikhail Dubrinskynak így vissza kell vonnia rólam a halálos ítéletet. Az ő hosszú, igazságos karja elér a San Franciscoig is, ugye? A lány felszegte az állát. – És ha nemet mondok? – Akkor a nehezebb utat választom. Lehet, hogy szórakoztató lesz. Az átváltoztatott emberi nők, bábok könyörgése mindig örömet okoz. Ekkora romlottságtól felfordult a gyomra. – Nem könyörögnek neked. Elveszed a szabad akaratukat. Egyedül így tudsz megszerezni egy nőt. A lány belesűrítette a hangjába összes utálatát, és megvetését. A rút mosoly elhalványult, és nem maradt más, mint egy ember csúnya karikatúrája, egy lény a pokol gyomrából. Lehelete hosszú sziszegéssel tört fel belőle. – Megfizetsz a tiszteletlenségedért. Fenyegetően megindult felé. Egy sötét árnyék vált ki az éjszakából, hullámzó, acélkemény izmok selyeming alatt. Az árnyék Savannah elé suhant, a háta mögé kényszerítve őt. Egy nagy kéz súrolta az arcát ott, ahol a támadó megütötte. Az érintés rövid volt, de hihetetlenül lágy, és a pillanatnyi kapcsolódástól úgy tűnt, hogy a sérülés fájdalma elillant a bőréről. A sápadt, ezüstös szem a csontvázszerű teremtményt figyelte. –Jó estét, Roberto. Látom már ebédeltél is. Hangja kellemes, kulturált, megnyugtató, sőt hipnotikus. Savannah igyekezett visszafojtani zokogását. Azonnal érezte az érintést az elméjében, melegség áradt felé, mintha erős karok vonták volna ölelésük menedékébe. – Gregori. – morogta Roberto a szeme ragyogott a vérszomjtól. – Hallottam már rólad pletykákat suttogásokat. A veszélyes Gregori, a Legsötétebb a Kárpátiak között. De én nem félek tőled. Ez csak hősködés volt, és ezt mindketten tudták. A vámpír elméje zakatolt, kétségbeesetten kereste a menekülés lehetőségét. Gregori mosolygott, a vidámság szikrája nélkül moccantak felfelé ajkai, szemei jellegzetes kegyetlenséggel csillantak meg. – Nyilvánvalóan soha nem tanultad meg a táplálkozási szokásokat. A hosszú-hosszú évek ellenére, Roberto. Mit nem voltál még képes megtanulni? Roberto egy hosszú, lassú sziszegéssel kiengedte a lélegzetét. A feje átfordult egyik oldalról a másikra, hullámozva kezdett átváltozni. Körmei megnyúltak, borotvaéles karmokká görbültek. „Amikor támad, Savannah, el fogsz menekülni innen.” Hallott egy parancsoló hangot a fejében. „Megölte a barátomat, és megfenyegetett engem.” Elvei soha nem engedték volna, hogy más vívja meg helyette a csatáit, hogy talán megsérüljön, meghaljon helyette. Bele sem gondolt, miért volt ilyen egyszerű és természetes Gregorival beszélnie, a legfélelmetesebb ős-Kárpátival az elméjükön keresztül, népüknél ez volt a kommunikáció megszokott módja. „Azt fogod tenni, amit mondok, ma petite.” A parancs felhangzott a fejében ugyanazon a nyugodt hangon, ámde tagadhatatlan kényszerítő erővel. Savannah-nak elakadt a lélegzete, félt, de mégis dacolt vele. Roberto szerette volna azt hinni, hogy ő is olyan erős, mint az ős-Kárpáti, mint Gregori, de tudta, hogy nem az. Fiatal volt, és kezdő.

– Nincs jogod beleavatkozni, Gregori,– Roberto hangja felcsattant, egészen úgy hangzott, mint egy elkényeztetett, ingerlékeny fiúé. – ő gazdátlan. Gregori halvány szeme összeszűkült, pillantása hideg ezüstként hasított. – Ő az enyém, Roberto. Már sok évvel ezelőtt a magaménak követeltem. Ő az én életpárom. Roberto tett egy óvatos lépést balra. – Az egyesülésetek még nem történt meg. Megöllek téged, és az enyém lesz. – Amit itt tettél, az egy emberiség elleni bűntett. Amit tenni akarsz, az pedig egy bűncselekmény a népünk, és ellenem személyesen. Mi féltve őrizzük a nőket. Az igazság követett San Franciscóba, és a büntetést, amit Mikhail herceg kiszabott rád, végre fogom hajtani. Az életpárom nem változtatná meg a sorsodat. Gregori nem emelte fel a hangját, egy pillanatra sem vesztette el a halvány, gúnyos mosolyt. „Menj, Savannah.” „Nem fogom hagyni, hogy bántson téged, én vagyok az, akit akar.” Gregori lágy nevetése visszhangzott a fejében. „Nincs rá esélye, hogy bántson ma petite. Most tedd, amit mondok, és menj.” Nem akarta, hogy a lány szemtanúja legyen, amikor megsemmisíti a szörnyeteget. Az asszonya, Savannah már így is épp eléggé félt tőle. – Meg foglak ölni! – kiáltott hangosan Roberto, hogy nagy hangjával összeszedje saját bátorságát. – Akkor nem tehetek más, mint lehetőséget adok neked arra, hogy megpróbáld. – válaszolta Gregori kedvesen. Hangja esett egy oktávnyit, mélyebb lett, hipnotikus. – Lassú vagy Roberto, túl lassú, nehézkes, és tehetségtelen, az én képességeimhez. Mosolya kegyetlen volt, és kissé gúnyos. Lehetetlen volt figyelmen kívül hagyni a hangját. Utat vágott a tudatába, és elborította a vámpír elméjét. Mégis győzedelmeskedett a leküzdhetetlen vágy, hogy megölje, legyőzze őt. Roberto rávetette magát Gregorira. De Gregori egyszerűen már nem volt ott. Eltolta maguk mellől a továbbra is vele dacoló Savannah-t, amennyire csak lehetséges volt, majd iszonyú gyorsaságtól elmosódó testtel, megvetése jeléül megjelölte Roberto arcát négy mély barázdával, amik pontosan ott jelentek meg, ahol az előbb Savannah arcát ő sértette meg. Gregori puha, gúnyos nevetésétől borzongás futott végig Savannah hátán. Hallotta a csata hangjait, a fájdalmas nyöszörgéseket. Gregori hűvösen és könyörtelenül szaggatta Robertót. A vérveszteség egyre inkább gyengítette a kisebb lényt. Gregorihoz képest valóban ügyetlen és lassú volt. Savannah elakadt lélegzettel kapta szája elé az ujjait, hátrált pár lépést, de a szemét nem tudta levenni Gregori sötét arcáról. Egy kérlelhetetlen maszkot látott, halvány, gúnyos mosollyal, az ezüst szemekben pedig a halált. Arckifejezése egy pillanatra sem változott meg. A támadás volt a leghidegebb, legkegyetlenebb dolog, amit valaha látott. Minden jól irányzott hasítás hozzájárult Roberto gyengeségéhez, amíg végül szó szerint ezer sebből vérzett. A vámpír egyetlenegyszer sem volt képes megsebezni Gregorit, sem ökleivel, sem pedig a karmaival. Nyilvánvaló volt, hogy semmi esélye, Gregori bármikor bevihette a gyilkos csapást. Ránézett Peter élettelen testére az aszfalton. Ő volt a legjobb barátja. A lány szerette őt, mint a testvérét, és most ott feküdt előtte értelmetlenül halottan. Savannah végül elmenekült a parkolóbeli horrortól, a fák mellett keresve menedéket. Leereszkedett a földre, összehúzta magát kicsire. Ó, Peter. Ez az ő hibája volt. Azt hitte, maga mögött hagyhatja a vámpírok és a Kárpátiak világát. A lány lehajtotta a fejét, gyomra hullámzott a brutalitás emlékétől. Ő nem olyan, mint ezek a lények. Könnyek csillantak íves szempilláin és lefutottak az arcán. Hirtelen kék-fehér villám sistergett fel az égen. Egy narancssárga ragyogás kísérte hamarosan, hallotta a lángok pattogását. Savannah eltakarta arcát a kezével, tudva, hogy Gregori pusztította el Roberto testét. A szívét és a romlott vérét hamuvá kellett égetni, hogy a vámpír ne támadhasson fel soha többé. Egyetlen vámpír, vagy Kárpáti sem lehetett kitéve az emberi orvosszakértők boncolásának. Létezésük fizikai bizonyítéka soha nem kerülhetett illetéktelen kezekbe, túl veszélyes lett volna ez a fajtájuk számára.

A lány behunyta a szemét, és megpróbálta kizárni az égő hús szagát az orrából. Petert is kellene hamvasztaniuk, hogy elrejtsék a szörnyű tátongó sebet a torkán, a vámpír jelenlét bizonyítékát. Hirtelen kis légáramlat keletkezett mellette. Gregori a karja köré fonta az ujjait, és talpra húzta. Közelről még erősebbnek, legyőzhetetlenebbnek nézett ki. Karja átfogta a vállát, és széles mellkasára húzta. Hüvelykujja megérintette könnyes arcát; álla a feje búbját súrolta. – Sajnálom, hogy túl későn értem ide megmenteni a barátod. Mire észleltem a vámpír jelenlétét, addigra az már támadott. Nem tette hozzá, hogy túlságosan lefoglalta, hogy újra felfedezze az érzelmeket, amikkel a lány puszta közelsége ajándékozta meg, máskülönben azonnal képes lett volna érzékelni Roberto megjelenését. Ez volt az első hibája ezer év alatt, és nem volt hajlandó megvizsgálni az okokat túl közelről. A bűntudat, vagy talán a manipulált kémia volt, ami Savannah közelében működésbe lépett? Savannah elméje megérintett őt, és megállapította, hogy a megbánása, bűntudata valódi. – Hogy találtál meg? – Mindig tudom hol vagy, minden pillanatban. Öt évvel ezelőtt azt kérted, adjak időt, és én megadtam. De soha nem hagytalak magadra. És soha nem is foglak. – Volt egy gyengéd véglegesség szavaiban, az elhatározás visszhangot vert a lány agyában. Savannah szíve elszorult. – Ne csináld ezt, Gregori. Tudod, hogy mit érzek. Már kialakítottam egy új életet magamnak. Keze szelíden fésült bele a hajába, úgy érzete pillangók röpködnek a gyomrában. – Ezen nem lehet változtatni. Te vagy az életpárom, és itt volt az ideje, hogy eljöjjek érted. Hangja bársonyos kényszer, amikor azt suttogta életpárja, megerősítve ezzel, amit a természet elrendezett. Mindennél jobban akarta, hogy Savannah higgyen neki. Igaz, hogy hirtelen meglátta a színeket és értelmeket érzett, mert megtalálta az életpárját. De Gregori azt is tudta, hogy ő programozta a kémiát, hogy kompatibilisek legyenek, mielőtt megszületett; a lánynak soha nem volt esélye. Fogai izgatottan haraptak rá alsó ajkára. – Nem vihetsz el az akaratom ellenére Gregori. Ezt törvények tiltják. Gregori lehajtotta sötét fejét, meleg lehelete borzongást küldött összeszoruló gyomrába. – Savannah, velem fogsz jönni. Felvetette a fejét, kék-fekete haja fellebbent. – Nem. A család után a hozzám legközelebb álló ember Peter volt. Most ő a legfontosabb számomra, el kell temetnem, majd később beszélünk rólunk. Tördelte a kezét, ami elárulta idegességét, de láthatóan nem volt tudatában annak, hogy ezt teszi. Gregori nagyobb kezével lefedte az övét, ezzel megállítva ujjainak kényszeres mozgását. – Nem gondolkodsz ésszerűen, ma petite. Nem találhatnak a helyszínen. Nem tudnád racionális módon elmagyarázni, hogy mi történt itt. Úgy rendeztem el a dolgokat, hogy amikor megtalálják, ne tudják sem veled, sem pedig a népünkkel összekapcsolni a halálát. Vett egy mély lélegzetet, és gyűlölte, hogy a férfinak igaza van. Nem szabad felhívni a figyelmet a fajukra, bármennyire is nem tetszik neki ez a dolog. – Nem megyek veled. Fehér fogak csillantak rá, egy ragadozó mosolya. – Megpróbálhatsz szembeszállni velem Savannah, ha úgy érzed meg kell tenned. Megérintette a férfi tudatát. Kérlelhetetlen elhatározást, teljes nyugalmat talált. Semmi sem tántoríthatta el Gregorit. Még a halál sem, a dac pedig egészen biztosan nem. – Hívom a biztonságiakat!– fenyegette meg a lány kétségbeesetten. A makulátlan fehér fogak újra felvillantak. Ezüst szeme csillogott. – Azt hiszed nem adtam nekik erre az esetre utasításokat, mielőtt idejöttem? Becsukta a szemét, még mindig remegett a sokktól és a félelemtől. – Nem! Nem! Ne csináld ezt! – suttogta vereséggel a hangjában.

Gregori figyelte a kínlódást sápadt, áttetsző arcán. Valami erős érzelem összerántotta a szívét, valami, amit nem ismert. – A hajnal egy pár óra múlva a nyakunkon van. El kell mennünk innen. – Nem megyek veled!– ragaszkodott hozzá a lány makacsul. – Ha a büszkeséged azt diktálja, hogy meg kell harcolnod velem, megengedem, hogy megpróbáld. A hangja csupa lágyság és figyelem volt. A lány szeme lilába mélyült. – Nem kérem semmire sem az engedélyedet! Én Mikhail és Raven lánya vagyok, Kárpáti, mint te, nem bántasz így velem! Jogom van a szabad választáshoz! – Akár ezt is gondolhatod. Az ujjai könnyen körülfogták karcsú csuklóját. A szorítás gyengéd volt, de érezte a hatalmas erőt. Bár Savannah teljes erejével megpróbálta elhúzni a kezét, Gregori mintha észre sem vette volna ezt a küzdelmet. – Akarod, hogy könnyebbé tegyem neked? Feleslegesen félsz. Hipnotikus hangja előrevetítette ajánlata lényegét. – Nem! – A szíve fájdalmasan dobbant a mellkasában. – Ne merd irányítani az elmém! Ne akard, hogy a báb legyek! Tudta, hogy a férfi elég erős, hogy megtegye, és ez megrémítette. Két ujjával elkapta az állát határozottan és felbillentette annyira a tekintetét, hogy ezüst szemei foglyul ejthessék a pillantását. – Semmi ilyesmi nem fog veled történni. Nem vagyok vámpír. Kárpáti vagyok, és te vagy az életpárom. Az életem árán is megvédelek. Mindig látni akarom a boldogságod. Vett egy mély lélegzetet és megpróbált lassan eltávolodni a férfitől. – Nem vagyunk életpárok. Nem én választottalak. Kitartott emellett, hiszen ez volt az egyetlen reménye. – Vitatkozhatunk erről egy alkalmasabb időpontban is. A lány bólintott óvatosan. – Találkozunk holnap akkor. A néma nevetése eltöltötte az elméjét. Gyengéd. Szórakozott. Kétségbeejtően férfias. – Velem jössz. Utána lépett, lejjebb vitte a hangját egy oktávval, olyan lett, mint a meleg méz, lenyűgöző és hipnotikus, lehetetlen volt ellene harcolni. Savannah leejtette a homlokát mellkasának izmaira. Könnyek égett a szemében, és a torkában. – Félek tőled, Gregori, – vallotta be fájdalmasan. – képtelen vagyok a Kárpátiak életét élni. Olyan vagyok, mint az anyám, független, szükségem van a saját életemre. – Tudom, hogy félsz, ma petite. Tudom minden gondolatod. A kötelék köztünk elég erős ahhoz, hogy keresztülérjen óceánokon. Közösen tudjuk kezelni a félelmedet. – Én nem akarom ezt. Nem fogok… Savannah lebukott a hóna alatt, és vakító sebességgel futásnak eredt. De nem számított, milyen módon változtatott irányt, nem számított, milyen gyorsan szaladt, vagy tért ki, Gregori mellette volt minden egyes lépésnél. Amikor a végére elfáradt és megállt, a stadion túlsó végében találta magát, könnyek maszatos nyomaival az arcán. És Gregori ott volt mellette, szilárdan, melegen, legyőzhetetlenül, mintha valóban hamarabb tudta volna minden gondolatát és mozdulatát, mint ő maga. Karjával átfogta a derekát, másik kezét a térdhajlatához illesztette és a mellkasához nyalábolta. – Ha megengedném neked a szabadságot, kitennélek az olyan árulók veszélyének, mint Roberto volt. Egy pillanatra lehajtotta a fejét, hogy beletemesse az arcát sűrű, selymes hajába. Ezután figyelmeztetés nélkül a levegőbe vetette magát, egy hatalmas ragadozó madárrá változott, Savannah kis testét biztonságosan szorította magához. Lehunyta a szemét, és ismét elárasztotta a Peter halála miatt érzett szomorúság és a düh, hogy ez a teremtmény az eget szántva viszi magával az otthonába.

A lány ököllel ütötte a köré fonódó acélos izmokat. A szél magasra vitte a zokogása hangjait, fel a csillagokhoz. Könnyei megcsillantak, mint ékszerek az éjszakában. Gregori úgy érzete a fájdalmát, mintha az a sajátja lenne. A lány könnyei megérintették őt, ahogyan még soha semmi más nem tudta. Agya kinyúlt érte a káoszába, rátalált elsöprő fájdalmára, és a tőle való félelmére. Beborította érzelmei melegével és a megpróbált kényelmet nyújtani neki. Végigsimított elméjén, nyugtatva idegeit. Mire Savannah kinyitotta a szemét, rég elhagyták a várost, a hegyek között jártak. Gregori puhán földet ért, letette, és ruganyos léptekkel egy hatalmas ház felé vezette. Kinyitotta előtte az ajtót, aztán udvariasan hátralépett, hogy beengedje maga előtt. Savannah kicsinek és elveszettnek érezte magát tudva, hogy ha beteszi a lábát a házába, azzal a kezébe helyezi az életét. Szemében kékesfehér tűz lobbant, mintha egy foglyul ejtett csillag villant volna meg a mélyén. Állát dacosan feltartva hátralépett, egészen a tornác korlátjáig. – Megtagadom, hogy belépjek a házadba. Halk nevetés érkezett válaszul a férfi torkából. – A tested már engem választott. Nem létezik másik férfi a számodra Savannah, sem most, sem máskor. Érzem az érzelmeidet, amikor az emberek, vagy a Kárpátiak megérintenek. Irtózol tőlük; képtelen vagy elviselni a kapcsolatot velük. – A hangja még mélyebb lett, a fekete mágia simogatta a lányt, a hőség átáradt rajta, akár az olvadt láva – De mindez nem így történik, ha én érintelek meg ma petite. Mindketten tudjuk. Ne tagadd, vagy kénytelen leszek bizonyítani a szavaimat. – Mindössze huszonhárom vagyok. – mutatott rá kétségbeesetten. – Te pedig ezer éves. Én még alig éltem. Hanyagul megvonta a vállát, izmok hullámzottak karjaiban, ezüst szemét a lány szép, aggódó arcán pihentette. – Akkor élvezni fogod a tapasztalatom előnyeit. – Gregori, próbáld megérteni. Te nem szeretsz engem. Nem is ismersz. Nem vagyok olyan, mint más Kárpáti nők. Nem akarok tenyészkanca lenni valamilyen fajmentő programban. Én nem tudok a rabod lenni, nem tudok szerelmes lenni beléd, és élvezetet adni neked. A férfi halkan felnevetett, és egy mozdulattal áthidalta a teret köztük. – Te tényleg annyira gyerek vagy, ha komolyan gondolod, amit mondasz. – A szelídség a hangjában megérintette a szívét minden félelme ellenére. – Az anyád rab? – A szüleim mások. Apám szereti anyámat. De még így is korlátozná néha a jogait, ha tehetné. Az aranyozott ketrec is csak egy ketrec Gregori. – A férfi jól szórakozott, hideg acél szemeit felmelegítette a jókedv. Savannah érezte, hogy egyre inkább kijön a sodrából. Szinte fékezhetetlen vágyat érzet, hogy pofon üsse. Szélesen vigyorogva, de kényszeredett hangú nevetéssel intett fejével a nyitott ajtó felé. – Itt állhatunk hajnalig is Gregori. Nem vagyok hajlandó bemenni, emlékszel? – Lustán nekitámasztotta a korlátnak a csípőjét. – Azt hiszed, nem merem? Nem kényszeríthetsz az akaratom ellenére anélkül, hogy megsértenéd a törvényeket. – Az ezer év alatt, amit éltem, gondolod, hogy soha nem sértettem meg a törvényeket? – nevetett lágyan, de vidámság nélkül. – Azokhoz a dolgokhoz képest, amiket tettem, az, hogy elraboltalak téged, egyszerű kis szabálysértésnek számít. – Mégis végrehajtottad a törvényes ítéletet Robertón, annak ellenére, hogy a San Francisco Aidan Savage vadászterülete – emlékeztette őt arra az erős Kárpátira, aki felkutatta és elpusztította azokat, akik vámpírokká váltak. – Azt miattam tetted? – Te vagy az életpárom, az egyetlen dolog, ami köztem és aközött áll, hogy elpusztítsak halandókat és halhatatlanokat egyaránt. – mondta nyugodtan, mint egy megfellebbezhetetlen igazságot. – Senki sem bánthat téged úgy, hogy aztán életben is marad. Megütött téged Savannah. – Apám… A férfi a fejét rázta. – Ne próbáld meg ebbe belevonni az apádat Chérie, akkor sem, ha Mikhail a népünk hercege. Ez csak a te és az én ügyem. Nem akarsz a háborút. Roberto megütött; ez elég ok volt arra, hogy meghaljon.

Ismét megérintette az elméjét. Nem talált haragot, csak vágyat a megoldásra. Azt gondolta, amit mondott. Nem blöffölt, vagy próbálta megijeszteni őt. Azt akarta, hogy csakis az igazság legyen köztük. Savannah a szája elé emelte a kézfejét. Mindig is érezte, hogy ez a pillanat el fog jönni. – Sajnálom Gregori, – suttogta reménytelenül. – lehetetlen, amit akarsz. Azt viszont valóban magam döntöm el, hogy szembenézzek-e a hajnallal. Ujjai felemelkedtek az arcához, hihetetlen gyengédséggel simította végig. – Fogalmad sincs, mit akarok tőled. – Kezeivel két oldalról megfogta az arcát, hüvelykujjával simogatta a szatén bőrön keresztül dobogó pulzusát, amely olyan kétségbeesetten vert a torkában. – Tudod, hogy nem fogok megengedni egy ilyen döntést, ma petite. Beszéljük meg a félelmeidet. Gyere be velem. Agya betört az övébe, tüzes, édes csábítással. Világos ezüst szemei úgy ragyogtak, akár az áramló higany. Félelmetes érzéseket keltett. Savannah ujjai a korlátra szorultak, úgy érezte, belefullad ezekbe a forró érzésekbe. – Hagyd abba, Gregori! – kiáltott fel eltökélve, hogy megtöri ezt a mentális uralmat maga fölött. Édes kín, száguldó hőség, veszélyes csábítás. A ház bejárata felé vetette magát, hogy elmeneküljön a sötét hatalom elől. Gregori karja megállította a hanyatt-homlok rohanás közben. Szája a fülénél suttogott, teste agresszíven, férfiasan, keményen nyomódott az övéhez. – Mondd ki, Savannah! Mondd ki a szót! A suttogás a fejében fekete bársony. Tökéletes szája érzékien, melegen, nedvesen vándorolt le a torkára. Rádöbbent, hogy a teste csábítása még erotikusabb, mint a mentális csábítás. Fogai könnyedén karistolták a bőrét. Ahogy a teste megfeszült, érezte, hogy a szörny felébred Gregoriban, vérszomjtól és kéjvágytól ég, vadul birtokolni akar. Egy teljesen felkeltett Kárpáti hím. A szavak, amiket kimondani parancsolt neki, a torkán akadtak, majdnem megfojtották. Végül olyan halkra sikerültek, hogy lehetetlen volt megmondani, valóban kiejtette-e őket, vagy csak a fejében hangzottak el. – A saját, szabad akaratomból jövök hozzád. Azonnal elengedte, ő pedig siettében majdnem átesett a küszöbön. Ő is belépett mögötte, nagy teste teljesen betöltötte az ajtókeretet. Fölé tornyosult, ezüst szeméből forróság és elégedettség sugárzott. Gregori becsukta az ajtót a lábával, és érte nyúlt. Savannah felkiáltott, és megpróbálta elkerülni az érintést, de elkapta a lányt, legyőzte ellenállását, felkapta, a mellkasához húzta és ringatni kezdte. Az álla súrolta selymes haját. – Nyughass, enfante, még a végén összetöröd magad. Nem bírsz el velem, és azt sem fogom megengedni, hogy kárt tegyél magadban. – Utállak. – Nem utálsz, Savannah. Félsz tőlem, de ami a legfontosabb, önmagadtól félsz. – felelte nyugodtan. Elindult a házban hosszú léptekkel, levitte a pincébe, aztán még lejjebb a biztonságos, rejtett kamrába a föld alá. A lány izzott, a férfi testéből is áradt a hőség, a megkönnyebbülés lehetetlennek tűnt. Vérszomja támadt, és még valami más, idegen vadság is felvetette benne a fejét.

Második fejezet Abban a pillanatban, ahogy Gregori a földre engedte a lábát, Savannah elugrott tőle. Egyetlen lendülettel átszelte a szobát. A félelem egyre növekedett benne, akár egy élőlény. Gregori érezte szapora szívverését, és ráhangolta a sajátjára, hogy egyszerre, megfelelő ritmusban lüktessenek. A vére hívta őt. Beszívta az illatát a tüdejébe, ereiben, vérében egyre inkább emelkedett az égető szükség. Szabályozta mindkettejük légzését, közben pedig küzdött saját, dühöngő démona ellen, nehogy bántsa a lányt, és arra is vigyáznia kellett, nehogy Savannah kárt tegyen magában. Rettenetesen fiatalnak nézett most ki. Vad, szép szemei mélylila, tüzes csillagok, bennük pedig a határtalan félelem. Leguggolt a tőle lehető legtávolabbi sarokba. Minden gondolata olyan kaotikus volt, hogy adnia kellett neki pár másodpercet, hogy rendezze kavargó érzelmeit. Gyász és a bűntudat a halott barátja miatt. Undor és a megaláztatás, hogy a saját teste is elárulta, hiszen nem volt elég erős ahhoz, hogy ellenálljon neki. A félelem, hogy eléri a célját, a párja lesz, és ő fogja irányítani az életét. Attól is félt, hogy bántani fogja őt égő éhségében. Megszületett benne az elhatározás, hogy megszökik. Mindhalálig kész volt harcolni ellene. Gregori kifejezéstelenül nézett a szemébe, egyetlen izma sem rándult. Kereste a módját, hogyan tudná enyhíteni a helyzetet. Soha nem engedné Savannah-t meghalni. Már mindent kockára tett érte. Kockára tette a saját józanságát, a lelkét. Nem akart elveszíteni mindent most egy rossz döntéssel. – Őszintén sajnálom a barátod elvesztését, Savannah. – suttogott Gregori halkan, finoman, hipnotikusan. A lány szempillái megrebbentek, pislogott egyet. Szavai egyértelműen váratlanul érték. – Sokkal hamarabb oda kellett volna érnem, megmenteni titeket. – ismerte be halkan. – Nem hagylak cserben többé. A lány megnedvesítette az ajkát és élesen beszívta a levegőt. Felpillantott a férfira, legyőzhetetlenek látta, és kegyetlennek. Úgy nézett ki, mint egy mágus, akinek minden pórusából árad a fekete varázslat. Már a puszta szexualitása is ellenállhatatlan volt. Szelíd hangja, tökéletesen nyugalma ellentétben volt a kis érzéki kegyetlenséggel a szája vonalában, halvány szemeinek intenzív, forró pillantása áttört azon a kérlelhetetlen maszkon, amit mindig viselt. – Nem vagyok egy szörnyeteg, hogy letámadjalak, míg a bánatod és a félelmed ilyen friss. Nyugi, enfante. Lehet, hogy az életpárod egy olyan démon, mint az összes többi, de biztonságban vagy. Csak meg akarlak vigasztalni. Érezte, hogy a lány megkísérli megérinteni a tudatát, az igazságot keresve a szavaiban. Ritkán engedte meg bárkinek is ezt a bizalmas mentális kötődést. Most mégis egybeolvasztotta magát vele, érezte mély fájdalmát, örvénylő érzelmeit. Elméik egyesülése jóleső érzéssel töltötte el. Egyetlen vágy volt, amit Savannah érzékelni tudott, az, hogy kényelembe helyezhesse őt. Agya nyugodt volt és tiszta, akár egy hűvös vizű medence, és ez segített neki lecsillapítani saját elméjét. Érezte, hogy teste ellazul, elméjének káosza lassan leülepszik. Miért van rá ilyen hatással Gregori? Ahogy a férfi mondta, bármely más férfi érintésére undor fogta el. De ha ő volt a közelében, a teste és az elméje érte kiáltott. Megdörzsölte a halántékát. Mintha egy kicsiny kalapáccsal gyakorlatozott volna valaki a koponyájában. Gregori nyugodt mozdulattal az ágy mellett álló éjjeliszekrény felé fordult. Végigfuttatta rajta a tekintetét, sápadt arcán, a sötét árnyékokon a szeme alatt. Gyógynövényeket morzsolt el egy kristály tálban, a nyugtató illat azonnal betöltötte a szobát. – Gyere ide, Ma Cherie. – Hangja mély volt és lenyűgöző, átfolyt rajta, mint a tiszta a víz. – Már majdnem hajnal van.

Az ágyra vetett önkéntelen pillantása kényelmetlen érzéssel töltötte el, ezért inkább szemrevételezte a környezetet. A szoba nagy volt, tágas, régimódi. Gyertyák világították meg lágy fénnyel. A nagy, baldachinos ágyat finoman faragott rózsák és összefonódó levelek ékesítették. Gyönyörű volt, gótikus és ijesztő. Megköszörülte a torkát, és megdörzsölte a homlokát bizonytalanul. – Saját alvókamrát szeretnék. A halvány szemek birtoklóan söpörtek végig rajta. – Nem mész sehova mellőlem. – Nem? – Egyszerre kétségbeesett fáradtság öntötte el. Fájt a feje, a lábai remegni kezdtek, guggoltából szédülten leült a földre. Egyik kezével beletúrt hosszú, kékesfekete hajába, kisimította az arcából egy önkéntelen, nőis gesztussal. Csak egyetlenegyet pislantott, és Gregori már ott állt előtte. Ő pedig lehunyta a szemét, amikor érte nyúlt. A férfi erős volt, hihetetlenül erős, felemelte, mintha csak egy gyermek lenne. Ő pedig beletemette arcát a mellkasába, képtelen volt összeszedni az erejét, hogy harcolni tudjon ellene. Gregori élvezte az érzést, hogy Savannah ott van a karjaiban, súlyos izmai ellenére lágyan ringatta, selymes haja érzékien simogatta a bőrét. Fájdalom futott át rajta, perzselő tűz; vágya felerősödött. A lány végre ott feküdt, ahová tartozott. Az ő ágyában. Ősi, primitív lénye, a vadász, a ragadozó, követelte, hogy tegye őt a magáévá azonnal, hozza létre kötődésüket visszavonhatatlanul, örökre. A lány az övé. Pontosan tudta, mi várna rá Savannah nélkül. Egy érezni képtelen démon lenne, aki végtelen, magányos létezésre ítéltetett. Évszázadokon át járta a Földet, hatalmas gyógyító volt, senki sem volt nagyobb, mint ő, de belülről teljesen halott volt. Annyira egyedül volt. Örökké egyedül. Végtelenül egyedül. De most végre itt volt Savannah. És el fogja pusztítani azt, aki megpróbálja elvenni tőle, vagy aki fenyegetni merészeli. Keze végigsimogatta a haját, megnyugtatóan masszírozni kezdte a fejbőrét. Hipnotikus hangján énekelni kezdett egy gyógyító dalocskát, hogy megszüntesse a fájdalmat a halántéka mögött, és helyette békét adjon neki. Kinyújtózott mellette, hatalmas termete mellett eltörpült a lány karcsú alakja. Teste azonnal reagált a közelségére. Ő volt a tűz, az égető vágy a vérében, testének minden szál izmában. Elfogadta a fájdalmat, hálás volt miatta. Ahogy a karjába vonta, elcsodálkozott, hogy milyen kicsi és törékeny, és mégis mennyire tökéletes. És annyira remegett, hogy hallotta fogai koccanását. – Tudom, mi vagyok, Savannah, egy olyan szörnyeteg, amit az emberi világ nem tud elképzelni. De mindig becsületes és tisztességes voltam, a legjobb tehetségemmel gyógyítottam. Megígérem neked, hogy soha nem lesz közöttünk hazugság. Akár az életem árán is megvédelek. Nem fogom elvenni azt, ami az enyém ma éjszaka. Van időnk, hogy a félelmeid elcsendesedjenek. A lány belefúrta az arcát a férfi selyem ingébe. Megérezte szívének egyenletes ritmusát, bőrének melegét. És ő képtelen volt eltitkolni előle vágyának vad ébredését, nem észrevenni mennyire illeszkedik teste az ő férfias, kemény testéhez. Savannah-t túlságosan is kimerítették az este történései ahhoz, továbbra is küzdjön ellene. Feküdt a karjaiban kimerülten. – Azt hiszed, olyan vagyok, mint a többi Kárpáti nő, Gregori, de nem vagyok olyan. – mondta halkan, bizonytalanul, szinte bocsánatkérően, de nem fűzött hozzá további magyarázatot. Gyöngéden megcsókolta feje tetejét, hüvelykujjával megsimogatta a helyet, ahol Roberto megütötte. – Tudod, hogy mi történik a fajunk hímjeivel Savannah, apádnak nem lett volna szabad elhanyagolnia az oktatásodat egy ennyire fontos dologban. Nem lehet gazdátlanul szaladgálni. Vannak mások is, akik olyanok, mint Roberto, vadak, veszélyesek, beleőrültek, hogy nem lett életpárjuk. – Feleannyi idős volt, mint te. Ő miért változott át és te miért nem? Elfordította a fejét, hogy belenézzen Gregori halvány szemébe. Borzongás futott végig rajta a könyörtelen pillantástól, ami a jégezüst mélyben égett. – Gondolkodtál már azon, miért vagyunk olyan kevesen, mi Kárpátiak?

– Persze, hogy gondolkodtam. Az, hogy úgy döntöttem, nem leszek a párod, még nem jelenti azt, hogy nem foglalkoztatnak népünk problémái. Gregori, én senki életpárja sem akarok lenni, ne tekintsd ezt személyes ellenszenvnek. Gregori rámosolygott, tökéletes szája érzéki és hívogató volt. – Tudom, hogy félsz tőlem, Savannah. Tudomásul kellett vennie, hogy ezzel az érveléssel sem sikerült nyernie, így biztonságosabb témához kanyarodott vissza. – Azért van olyan kevés Kárpáti, mert nagyon kevés a nő, és nem születnek kislányok. Még a fiúgyermek is ritkán éli túl az első évet. Savannah önkéntelenül közelebb húzódott a meleg testhez. Úgy tűnt, az erejétől kezdi magát biztonságban érezni, megvigasztalódott élete legszörnyűbb éjszakáján. – Mi a baj a férfiakkal? Valóban eltöprengtél már azon, miért marad olyan kevés életben, miért változnak inkább vámpírrá? – A férfi ujjai végigsimítottak a haján. – Érezted már magad egyedül, Savannah, igazán egyedül? Gyermekkorában elszigetelten élt, de szülei odaadóan szerették egymást, és őt is. Imádták és elkényeztették. A farkasa pedig minden más szükséges kapcsolatot pótolt az életében. Sosem érezte magát egyedül egészen addig, amíg nem egy óceán választotta el hazájának gyógyerejű földjétől. Szüleinek és farkasának tátongó üres helyét a szívében megpróbálta munkával elfedni. A körülötte lévő emberek szerették őt, Peter, és a csapat többi tagja is, mégsem enyhíthették a lelkében lévő ürességet. Nem volt hajlandó megosztani ezeket a titkait Gregorival, ezért inkább nem válaszolt semmit. – Mi férfiak nem éljük túl a bennünk növekvő sötétséget a társaink nélkül Savannah. A természetünk agresszív, ragadozók vagyunk, birtoklóak, még a saját fajtánkkal szemben is. Pusztítóak vagyunk, és erősek, éhezünk a vérre. Szükségünk van egy ellensúlyra. Minden férfi hanyatlani kezd az első pár száz év után, nem látják a színeket, nem tapasztalnak igazi érzéseket, kizárólag az erejükre támaszkodhatnak, hogy képesek legyenek betartani a törvényeket. Néhányuk úgy dönt, hogy véget vet a létezésének, mielőtt még túl késő lenne, és belesétálnak a hajnalba, a napvilágba. Mások, a többség úgy dönt, hogy átölelik a sötétségséget, feladják a lelküket, az emberi faj ragadozóivá válnak. Nőket és gyermekeket gyilkolnak, vadásznak és ölnek, hogy egyetlen pillanatra újra érzéseket éljenek át, a hatalom érzését. Ez megengedhetetlen. – Apám után te vagy a legősibb. Hogy élted túl? – Apád és én vérszomjas időket töltöttünk közép-Európában a háborúk idején. Energiánkat le tudtuk vezetni az ellenséges csapatok pusztításában. A vámpírvadászotok pedig még több ellenfélhez juttattak bennünket. Megállapodást kötöttünk, ha eljönne az ideje, mindketten elé megyünk a hajnalnak, mielőtt az átváltozásunk elkezdődne. Aztán apádnak ott volt a felelősség a népe iránt, hogy józanon tartsa őt, utána pedig megtalálta anyádat, aki rendkívüli képességű ember, annyi bátorság és együttérzés van benne, hogy képes volt elfogadni a mi életünket. – És mi van veled? – A legjobb, amit magamról mondhatok, hogy soha nem bántalmaztam nőt vagy gyereket, és hogy évszázadokat töltöttem a gyógyítás művészetének tanulásával. De a ragadozó természet bennem van Savannah, akárcsak fajunk többi férfijában. És mert sok évszázados vagyok, a fenevad egyre erősebb bennem. – halkan felsóhajtott. – Az öt évvel ezelőtt neked ajándékozott szabadság a pokol volt a számomra, és veszélyes mindazokra, akik kapcsolatba kerültek velem. Nagyon közel állok az átváltozáshoz, és már túl késő, hogy a hajnalt keressem. Minden érintett biztonsága érdekében szükség volt rá, hogy most elmenjek érted. – keze belegabalyodott a lány puha hajába, magához húzott egy tincset, hogy beletemesse az arcát, és belélegezze friss illatát. – Nem várhattam tovább. A vallomástól majdnem megszakadt a szíve Nem engedhette meg magának, hogy megadja neki az egyetlen dolgot, amit kér tőle, a szabadságot. Bár ő volt Gregori, a Sötét, a legerősebb minden Kárpáti közül, nem volt elég erős, hogy elengedje a lányt. Az életpárjává kell válnia az összes Kárpáti érdekében. És olyan nagyon fiatal.

– Gondoltál már arra, milyen is a nők sorsa a mi fajunkban, Gregori? Tudni, hogy amint betöltöm a tizennyolcadik évem, el kell mennem apám védelme alól valami idegennel? Most ő következett, hogy emlékeztesse mindkettejüket az öt évvel ezelőtt történtekre. Mint minden leánygyerek, aki párzási korba lépett, Savannah is szédítő izgalommal várta, hogy elismerjék a szépségét, hatalmát a férfiak felett. Örült, amikor apja hívatta az egyedülálló férfiakat, hogy találkozzanak vele. Figyelmen kívül hagyva az anyja aggódását, ő suhant közöttük, fogalma sem volt róla milyen pusztítást idéz elő. Azonban valahol az összejövetel ideje alatt észrevette a hangulat megváltozását, az egymás ellen feszülő férfitesteket, az éhséget a szemükben, ahogy rá pillantottak, vagy megérezték az illatát. De egyikük sem törődött vele, nem érdekelte őket, hogy ő mit érez, vagy mit gondol. Pedig ő egyedül ezt szerette volna. Úgy érezte, hogy megfullad, irtózott, félt. Egyikükkel sem érezte úgy magát, ahogyan éreznie kellett volna. Savannah megszökött a szobájába, és megmosta az arcát hideg vízzel, émelygett és valahogy úgy érezte, hogy piszkos. Amikor megfordult, Gregori, a Sötét, a szobájában volt vele. Hatalom áradt minden pórusából. Magabiztos nyugodtsággal viselte rettenetes erejét. Ő teljesen más volt, mint a többi, sokkal inkább ijesztő, sokkal erősebb. Úgy tűnt, mindenki más tapasztalatlan tacskó hozzá képest. Halvány szeme birtoklóan pásztázott rajta végig, bőre lángra lobbant pusztán tekintetének érintésétől. Ő mély lélegzetet vett és elfordult, mélyen elpirulva, hogy a teste olyan dolgokat szeretne, amikről még csak nem is álmodott soha. Félelem csapódott a tudatának, hogy ez a férfi könnyen, és visszavonhatatlanul el tudná lopni az akaratát, bármit megtenne, hogy vele lehessen. „Hozzám tartozol, és senki máshoz.” A szavak a fejében olyan ismerősek voltak, erősek és kötelezőek. A telepatikus kapcsolat nem volt ismeretlen a Kárpátiak között, de ez teljesen csak kettejük között zajlott, privát, intim összekapcsolódás volt. Ő megmoccant, a férfi arcán megrándult egy pici izom, amitől a szíve hevesebben kezdett verni. Gregori ujjai a vállán köröztek, nagyon is tisztában volt hatalmas erejével. Hirtelen elszorult a lélegzete. A férfi keze lejjebb csúszott, és átfogta a csuklóját. Akár egy bilincs. Érintésétől lángnyelvek indultak el a karján, végignyaldosták bőrét. Testének minden sejtje megmerevedett, visszafojtotta a lélegzetét. A férfi csak erre várt. Szorosan magához ölelte, olyan lassan, mintha a világ összes ideje az övék lenne. Finoman felemelte az állát, és az ajkára tapasztotta a száját. Ebben a pillanatban az egész léte megváltozott. A föld megrázkódott alattuk, a levegő sistergett, és a teste már nem az övé volt. Vágyakozott, fájdalmas tűzben égett. Testük és lelkük, az elméjük egybeolvadt. Nem volt Savannah nélkül Gregori, és Savannah sem létezett Gregori nélkül. Érezte magán a kezét. Szüksége volt rá, a szívében, az agyában, a testében, és a lelkében. Amikor végül elengedte, úgy érezte kifosztották, iszonyú ürességet tapasztalt, szörnyű űrt, mintha egy hatalmas részét ellopták volna, meghagyván őt puszta árnyéknak. A gondolat megrémítette. Egy idegen, aki nem szereti, nem ismeri őt, képes tőle elvenni az egész életét. Hirtelen úgy tűnt, Gregori sokkal rosszabb, mint az összes többi hím. Egyikük sem próbálta irányítani őt, vagy rendelkezni az élete felett. Ha az egyiküket valaha szeretni is tudná, legalább megtarthatná a saját életét és lelkét. Rémülten könyörögni kezdett Gregorinak, hogy hadd menjen el, engedje élnie a saját életét. A férfi ezüst szemeiben bánat jelent meg, és még valami más, a sötétség is. De belegyezett, hogy több időt hagy neki. Savannah azonban úgy tervezte, hogy elmenekül a hatalma elől örökre. De a legrosszabb mégis az volt, hogy az Egyesült Államokba érkezése után Savannah soha többé nem érezte teljes egésznek magát. Gregori már kitépte egy részét azzal az egyetlen csókkal. Soha ment ment ki teljesen a fejéből. Éjjel, amikor lehunyta a szemét, őt látta maga előtt. Néha, ha nagyon koncentrált, még vad illatát is képes volt érezni. Kísértette, beszélt hozzá álmában. Nyilvánvaló, hogy amit a férfi tőle követelt, az túl nagy kockázatot jelentene a lelkére nézve. Gregori keze megsimogatta a fejét, aztán lecsúszott a tarkóján. – Meg tudunk birkózni a félelmeddel ma petite. Nem legyőzhetetlen. Hangja, mint mindig, halk volt és nyugodt. Savannah szíve összeszorult. Semmi nem változott, az sem hozott kegyelmet, hogy megosztott egyet legrégibb, legtitkosabb fájdalmaiból.

– Nem akarom. – suttogta, égő könnyekkel a torkában. Megalázottnak érezte magát, hogy ez az emlék, ami oly sokat jelentettek neki, semmit sem jelentett a másiknak. – Pihenj most kicsim. Később rendezni fogjuk ezt a dolgot. Csendben maradt, mintha elfogadná a parancsát. De Savannah-nak volt még néhány trükk a tarsolyában, elvégre ő volt a világ egyik legnagyobb mágusa. Gregori lehet, hogy átmeneti haladékot kínál neki, de este, ébredés után vágya kegyetlen lesz. És ráadásul abban is kételkedett, hogy a saját hatalmas önuralma megmenthetné abban a helyzetben. Életbevágóan fontos volt hát megszöknie. – Savannah?– Gregori karja birtoklóan fonódott köré. – Ne próbálj meg elhagyni. Harcolj velem, vitatkozz velem, de ne próbálj meg elhagyni. Az önuralmam határán imbolygok. Úgy érzem semmi sem tart már vissza, csak te. Nagyon veszélyes lenne. – Azért vagyok kénytelen feladni az életem, hogy te tovább élhess. Könnyei a kézfejére hullottak. – Nem létezhetsz nélkülem, ahogyan én sem létezhetek már nélküled Savannah. Csak idő kérdése, és a növekvő üresség téged is felfal. – Felemelte a kezét a szájához, és megérintette a nyelvével könnyeit, megkóstolva ízüket. Aztán a hangja lejjebb esett egy oktávval, mégis tisztán csengett. – Ne tagadd le. Állandóan érezlek téged. A szörnyű, fájdalmas magányodat. Savannah szíve meglódult a bársonyos száj, és a finom, reszelős nyelv érintéstől ujjpercein. Nem engedheti saját érzékiségének, hogy elárulja őt. Nem számít, mennyire vágyik a teste válaszolni a tiltott vonzódásra. – Mennyi időm van addig Gregori? Száz év, vagy kétszáz? Talán ötszáz is? Nem tudod, ugye? És azért nem tudod, mert a fajunkban a nőknek sohasem volt megengedve, hogy rendelkezzenek a saját sorsuk felett. Nem kellene, hogy felelős legyek az életedért, vagy te felelős légy az enyémért. – Mi Kárpátiak vagyunk, ma petite, nem emberek, bárhogyan nevelt is téged az anyád. Felelős vagyok az életedért, és te is felelős vagy az enyémért. Ez a mi népünk életének a rendje, és ez az egyetlen dolog, ami megvédheti a Kárpáti férfiakat a sötétségtől. Ezért tartjuk nagy becsben a nőket, tisztelettel bánunk velük, kincsként őrizzük őket. – sötét borostaárnyékos állát hozzádörzsölte feje búbjához, és ez valahogyan megnyugtató érzést keltett a lányban. Pár szál haja beleakadt a kiserkenőben lévő szőrszálak közé, mintegy egybekapcsolva kettőjüket. – Anyád rengeteg időt szentelt annak, hogy hülyeségekkel tömje meg a fejed, ahelyett, hogy felkészített volna a valódi életre. – Miért nevezed hülyeségnek? Mert azt akarta, hogy magam döntsem el, mit is akarok? Hogy megválaszthassam a saját sorsomat? Hogy megízlelhessem a szabadságot? Nem akarom, hogy birtokolj. – Egyikünknek sincs választása Savannah. – Karja egy pillanatra megfeszült körülötte, meleg lehelete a fülét súrolta. – Az életpárok születnek egymáshoz. És a szabadság olyan szó, aminek rengeteg különböző jelentése van – Hangja lágy és csendes volt, tökéletes ellentétben a kimondott szavak rideg valóságával. – Most aludj, addig legalább távol marad tőled a félelem. Becsukta a szemét, érezte, hogy ajka megérinti a fülét, majd lecsúszik a nyakára. És ő élvezte ezt az érintést, utálta is magát érte. – Te csak aludj Gregori. Én még gondolkodni szeretnék. A fogak karistolták nyaka érzékeny bőrét, pulzusa megugrott. De aztán nyelve végigsimogatta a karcolások helyét, enyhítve az éles, vágykeltő érzést. – Eleget gondolkodtál mára ma petite, most fejezd be. Tedd, amit mondok, vagy én foglak alvásba küldeni. A lány elsápadt. – Ne! – Mint minden Kárpáti, Savannah is tudta, mennyire sebezhető, ha a nap felkel, és teste az alvásba merül. Ha Gregori parancsol rá, álma a legmélyebb lesz, amit Kárpáti csak elérhet, teljesen a férfi hatalmában kerül. – Majd magamtól alszom. Szándékosan lelassította légzését, és szívdobogását. Mellette Gregori a ház bejáratára koncentrált, ellátta ősi védővarázslatokkal. Aztán a farkasok kenneljének kapujára irányította figyelmét. Kinyitotta, hogy a farkas hibridek kijöhessenek

kóborolni, őrizni a házat és környékét. Savannah még mindig úgy gondolja, hogy megszökhet tőle. De Savannah-nak fogalma sincs, milyen erős is ő valójában. És mert megígérte neki, hogy nem lesz köztük hazugság, nem fogja szép, de üres szavakkal megkönnyíteni a félelmét. A koncentráció és a tudás segített épen tartani az elméjét, erősnek a testét az évek fekete ürességében. Nagyon régóta várt már Savannah-ra, az életpárjára, már sok idővel annak születése előtt. Abban a pillanatban, amikor először megérintette Mikhail Dubrinsky asszonyát Ravent, hogy segítsen meggyógyítani annak rettenetes sebeit, amit félrevezetett vámpírvadászok okoztak, és saját erős, tiszta vérét adva neki megmentette az életét, már tudta, ő lesz az a nő, aki életpárt fog adni neki. Hogy a gyermek, akit majd a világra hoz, az övé lesz. Minden tudását latba vetette, hogy megmenthesse az asszony életét. És amikor később, a már várandós Ravent emberi vámpírvadászok próbálták megölni, Gregori ismét megmentette őt, és a gyermeket magához kötötte vérének erős kötelékével. Meggyőzte a csöppnyi lényt, hogy harcoljon az életérért, ne akarjon a békés halálba menekülni. Suttogott neki, nyugtatta, csábította, hogy maradjon az ő világában törékeny, alighogy létező kicsiny testének sebei ellenére. Miután ilyen messzire elment, ennyire szélsőségesen magához kötötte életpárját, most már soha nem hagyhatja el. Magához húzta Savannah testét olyan közel, amennyire csak lehetséges volt, Testével védelmezően körülölelte. Roberto egy csapat átváltozott Kárpátival utazott, vámpírokkal, akik öltek, erőszakoskodtak, embereket változtattak akarattalan, öntudat nélküli bábokká, hogy őket szolgálják. Ha Savannah nyomában a városba jönnek, hamarosan vér fogja áztatni ezt a földet. Gregorinak ügyelnie kellett Savannah biztonságára, tudta, az emberekkel tele városban egyedül nem tudna szembeszállni a lányra leselkedő fenyegetéssel. Aidan Savage, egy erős Kárpáti volt a rendfenntartó ebben a régióban, ő vadászott az átfordult vámpírokra, és pusztította el őket. Aidan erős és képzett vadász volt, minden élőhalott rettegte a nevét. Gregori gyengéden megsimogatta Savannah haját. Az ő kedvéért azt kívánta, bárcsak megadhatná neki azt a szabadságot, amit a lány szeretne, de ez lehetetlen volt. Ehelyett oda volt láncolva az ő oldalához az örökkévalóságig. Felsóhajtott, majd fokozatosan lelassította szívét, és tüdejét, hogy felkészüljön az alvásra. Mint ősi Kárpátinak, gyakran volt feladata, hogy érvényt szerezzen a törvénynek átfordult vámpírokkal szemben. És joggal elvárta, hogy ha ő túl sokáig várt Savannah-ra, és már képtelen lenne visszafordulni a sötétségből, Mikhail vadásszon majd őrá. De komolyan kételkedett benne, hogy valaki, akár maga Mikhail is, népük hercege, le tudná győzni őt, ha átfordulna. Nem engedhet meg ekkora kockázatot. Savannah-nak vele kell maradnia. Vett még egy mély lélegzetet, beszívta a lány testének illatát, benntartotta, és a szíve megszűnt dobogni. A nap a hegyek fölé emelkedett, a fénysugarak betörtek a hatalmas, elszigetelten álló ház ablakain. A fényezett tölgyfa bútorok tompán csillogtak, a márvány burkolólapok fénylettek. Az egyetlen hang, ami hallatszott, halk, karmos lábak lépteinek nesze volt. A farkasok a pincétől az emeletig járőröztek. Odakinn is több farkas mozgott, csatangoltak a birtokon, bejárták az erős kerítéssel védett területet. A kerítés inkább az erre tévedő embereket volt hivatott védeni, mintsem az állatokat visszatartani. A kötés Gregori és a farkasok között erős volt, a birtok őrzésének parancsa felülírhatatlan. A farkasok soha nem hagyták volna el őt maguktól. A napnak nem kellett felhőkkel megküzdenie, bátran árasztotta aranyló sugarait egész délután. Enyhe szellő kerekedett, a felkapott leveleket apró örvényben forgatta a föld felett. A föld alatti kamrában teljes csend honolt. Aztán ebben a hatalmas csendben megdobbant egy szív. Egy tüdő mély lélegzetet vett. Savannah elméjével beleolvasott környezetébe, és megállapította, hogy még mindig Gregori börtönében van. Mellette ott feküdt a férfi, mozdulatlanul, mintha halott lenne, egyik karjával birtoklóan fogta át a derekát. Savannah testét megkönnyebbülés öntötte el. Ezt a titkát senki más, csak ő, és a farkasa tudták. A Kárpáti gyerekek azért nem élik túl az első évet, mert amikor testüknek már kevés az anyatej, még képtelenek befogadni az emberi vért. Anyja, aki valaha ember volt, kétségbeesetten próbált valami megoldást kitalálni lánya számára, míg végül hígított állati vérrel itatta meg. És bár törékenyebb, és kisebb lett, mint a többi Kárpáti gyermek, mégis felcseperedett anyja táplálékától. Amikor pedig elhatározta, hogy megpróbál normális,

emberi életet élni, Savannah folytatta ezt a diétát, remélve, hogy ettől kicsit másabb lesz, mint a többi Kárpáti, és saját jövőt kovácsolhat magának. Tizenhat éves korában kezdett kísérletezni azzal, hogy kiment a napon. Anyja sok történetet mesélt neki a nappali életről, az óceánról, a szabadságról, és az utazásról. És Savannah hűségesen mindet elmesélte egyetlen barátjának, a farkasnak. Merészen elkezdte magát egyre korábban felébreszteni, hogy lassan, fokozatosan hozzászoktassa bőrét a naphoz. Azt remélte, kiküszöbölheti azt, hogy mint minden Kárpátinak, neki is a föld alá kelljen mennie nap közben, és csak éjszakára jöhessen elő. Előfordult, hogy a fájdalma már akkora volt, hogy néhány napig szüneteltetnie kellett ezeket a kirándulásokat. De Savannah kitartó volt, ha a fejébe vett valamit, és azt nagyon akarta, hogy járhasson a napfényben. Bár soha nem volt képes elviselni a napfényt délelőtt tizenegy után, vagy délután öt óra előtt a nyári hónapokban, a bőre lassan hozzászokott a napsugarakhoz. Napszemüveget kellett hordania a nap folyamán, vagy a színpadi fények miatt, de egyébként úgy tűnt, megmenekül a szörnyű Kárpáti letargiától, ami népét sújtotta a délutáni órákban, és úgy tűnt, mindez amiatt történik, mert ők embervérrel táplálkoznak. Fel kellett áldoznia néhány dolgot az állatvér diétája miatt, a sebességét, és az erejét, de szabad volt, sétálhatott a napfényben, amit anyja olyan érzékletesen leírt. Savannah lehunyta a szemét, és eszébe jutott, amikor egyszer kilopakodott, míg szülei a föld alatti kamrában aludtak. A nap még akkor kelt fel, és ő különösen elégedett volt magával, úgy döntött, bemegy egészen az erdő mélyén levő szikláig. Mászni kezdett felfelé, igyekezett minél gyorsabban, nagyobb erővel végezni a feladatot. Már majdnem felért a tetejére, amikor megcsúszott, és elvesztette az egyensúlyát. Megragadta a sziklafalat, kézzel-lábbal tartotta magát, körmei mély barázdákat vájtak a kőbe, de képtelen volt megállítani a zuhanást. Leesett, de átfordult a levegőben, remélve, hogy a talpára fog érkezni. Nem így történt. Egy korhadt fa gyökere állt ki az egyik sziklarepedésből, akár egy kihegyezett tőr. Belefúródott a combjába, összezúzva a húst, izmokat és a csontot, odaszegezve őt a szikla falához. A sötét szemüveg leesett az orráról az avarba. Savannah felsikoltott a fájdalomtól, vér ömlött a sebéből. Egy pillanatig ott lógott, majd a gyökér megadta magát a súlya alatt, és ő leesett a sziklás talajra. Egy ideig lélegezni sem tudott, tüdejéből kiszorult az összes levegő. Szemeit szorosan zárva tartotta a kínzó fény elől, fogát csikorgatva mindkét kezét rászorította a sebre, és küldött egy fájdalmas, kétségbeesett hívást farkasa felé. Később elgondolkodott azon, miért őt hívta habozás nélkül, miért nem a szüleit? Ő azonnal válaszolt, nyugtató hullámokat sugározva feléje. Messze volt tőle, de azonnal elindult, hogy segítsen neki. Amíg várt, Savannah leásott ujjaival a gazdag talajba, elkeverte azt a nyálával, és beledörzsölte a sebbe. Iszonyúan fájt, fejébe pedig mintha üvegszilánkokat döftek volna a szemén keresztül az erős napsugarak. „Siess!”sürgette, egyre gyengülve a vérveszteségtől. A farkas kiügetett az erdőből, szeme azonnal megakadt a hatalmas seben. Két hatalmas ugrással mellette termett, felmérte a helyzetet és elindult, hogy megkeresse a szemüvegét. Gondosan a szájába vette, és ledobta az ölébe. Aztán a sebet kezdte el nyaldosni, ami valamiképp nagyon megnyugtató érzés volt. Savannah átkarolta fényes szőrű nyakát, és beletemette arcát a vastag, puha bundába, ereit keresve. Ez volt az első alkalom, hogy táplálékot kért a farkastól, de tudta, hogy nem fogja túlélni vér nélkül. Hálás volt a kapcsolatért közöttük, így elméjével szavak nélkül is megértethette az állattal, mit szeretne tőle. A farkas habozás nélkül feltárta neki a torkát. Olyan finoman és áhítattal, ahogyan csak tudta, Savannah mélyen belesüllyesztette fogait a farkasba, és közben próbálta megnyugtatni őt. De az erőfeszítése szükségtelen volt. A farkas nyugodt volt, mintha szabadon, saját elhatározásából tenné, amit tesz. Csodálkozott, hogy nem érez undort, hogy közvetlenül az állatból táplálkozik, mert anyja mindig egy csészében adta neki az éltető folyadékot. Amikor eleget ivott, lefeküdt, és átölelte a farkast, az pedig finoman elhelyezkedett az ölében, éppen a seben. A lány meg mert volna esküdni, hogy a vérével valamiképpen enyhítette a lábában lüktető fájdalmat. Érezte, hogy forróság, és hatalmas energia áramlik keresztül rajta, gyógyítva őt. Nem félt, körbevette őt a farkas feltétel nélküli gondoskodása. A sebe csodával

határos módon begyógyult, mire haza kellett mennie, és soha nem említette szüleinek az esetet. Tudta, hogy dühösek lennének rá a napfénnyel való kísérletei miatt. Sosem bánta meg a döntését, hogy tartózkodjon az emberi vér fogyasztásától. Az emberi vértől nem bírná a bőre a nap sugarait. Így viszont elnyerte a szabadságot, és most az is lehetővé válik, hogy elkerülje vele a sorsát. – Sajnálom Gregori, – suttogta halkan. – Nem adhatom az életemet a kezedbe. Te túl erős vagy, egy olyan valaki, mint én, nem tudna veled élni. Remélem, találsz majd mást, és boldog leszel. Tudta, hogy mellette soha nem lenne választása, nem akarta, hogy az ősi, Kárpáti ereje elvegye az életét. Fogai beleharaptak alsó ajkába. Annak ellenére, hogy ez az ő elhatározása volt, azon kapta magát, hogy nem szívesen hagyja el a férfit. De ha átvenné a hatalmat az élete fölött, többé nem segíthetne magán. De igazából ő volt az, aki teljesen egyedül marad. Nem térhetett haza, nem kereshette meg a farkasát. Arra volt ítélve, hogy magányosan járja a földet. Erős büszkesége, és önállósága nem engedte, hogy ez a hím uralja őt, megmondja, hogyan éljen, parancsoljon neki. A férfinak igaza volt; ő is tudta milyen az üresség, milyen magányosnak lenni a legnagyobb tömeg közepén is. De ő más volt. Nem számít milyen keményen próbálta, Savannah soha nem lesz ember, és soha nem lesz Kárpáti sem. Tudta, bár soha, senkinek sem – talán csak a farkasának – vallaná be, ha valaha valakit akarna, az Gregori. De inkább marad egyedül az örökkévalóságig, minthogy a tulajdona legyen. Megértette, hogy soha nem fog más férfira vágyni, csak Gregorira, a lelke már az ő birtokában volt. Ezt próbálta neki elmagyarázni, megérttetni vele. De Gregori férfi volt, nem számított neki senki más logikája, csak a sajátja. Gregori egyike volt az ősöknek, a legerősebb, a legtapasztaltabb. A sötét. Halálos gyilkos, egy igazi, vad Kárpáti férfi. A századok nem enyhítették macsó viselkedését, nem változtatták meg hozzáállását. Teljesen elhitte, hogy jobb lesz neki, ha az övé lesz. Szerette volna megvédeni őt minden bajtól, ki akarta elégíteni minden igényét, gondoskodni akart a kényelméről. És uralkodni akart felette. – Sajnálom. – suttogta újra és megpróbált felülni. Egy nehéz súly a mellkasán megakadályozta a mozgásban. A férfi izmos karja nyúlt ki érte álmában. Szíve riadtan meglódult. Rettegett, hogy megzavarta Gregorit az alvásban. Mozdulatlanul figyelte egy ideig, de a férfi csendes, és mozdulatlan maradt, nem villant benne az élet szikrája. Savannah mély lélegzetet vett, és lassan kifújta, hogy megnyugtassa magát. Ezúttal óvatosan oldalra mozdult, kicsúszva karjának ölelése alól. Abban a pillanatban mintha egy-egy szalag tekeredett volna mindkét bokájára. Amikor Savannah lenézett a lábára, nem volt ott semmi, semmi sem fogta, mégsem tudott megmozdulni. Valami egyhelyben tartotta őt. Egy pillanatra átfutott a fején, hogy talán egy másik Kárpáti követte őket a házba. De nem, egyetlen Kárpáti sem merné megzavarni Gregori pihenését. Valahogyan, még a legmélyebb álmában is, Gregori az ellenőrzése alatt tartotta őt. Könnyedén. Annyira biztos volt a saját erejében, kétsége sem volt felőle, hogy ki tudja játszani az alvó Gregorit, nem fogja tudni megakadályozni a szökésben. Mozdulatlanul feküdt, elméje a bokájára koncentrált kiutat keresve, bármit, amivel megszabadulhatna láthatatlan bilincseitől. „Aludni fogsz.” A parancs elborította agyát, halk, lenyűgöző, bársonyba csomagolt acél. Elméje azonnal eltompult, szíve lelassult. Savannah küzdött, harcolt benne a vágy, hogy ellenálljon a parancsának. Megalázó volt, hogy még álmában is irányítani tudta őt. Ha még így is ennyire erős, milyen lenne az élet vele, amikor teljesen éber? Halk, gúnyos nevetése töltötte el elméjét. „Aludj, ma petite. Veszélyes lenne kipróbálni.” Elfordította a fejét. Gregori úgy feküdt, mint egy halott. Hogy lehet ilyen erős? Még az apja, Mikhail herceg sem rendelkezik ekkora hatalommal. Gregori hipnotikus parancsa erőteljes nyomást gyakorolt rá. Savannah lehunyta a szemét, feladta a harcot. Elöntötte a kétségbeesés. „Rendben Gregori, nyertél – ez alkalommal.” „Minden alkalommal, ma petite.”

Nem volt győzelmi elégedettség a hangjában, csak a szelíd nyugalom. De épp emiatt a nyugalom miatt tűnt Gregori sokkal veszélyesebbnek, mint azt valaha is képzelte. Nem fenyegette, nem kiabált vele, nem volt rá dühös. Egyszerűen csak kijelentett dolgokat, vagy ami még rosszabb, mintha szórakoztatta volna vitájuk. Ismerős illat töltötte meg a tüdejét, ahogy beszívott egy utolsó lélegzet. A farkas! A farkasa! Feje megtelt a puha bunda érintésével a karján, és az arcán. Savannah szorosan csukva tartotta a szemét, nehogy eltűnjön ez az illúzió. „Hiányoztál.” Érintette meg elméjével a farkast. „Szeretném, ha tényleg itt lennél velem most.” „Én mindig veled vagyok.” A farkas a fejében hozzá simult, beburkolta, átölelte őt melegével. Elméje olyan ismerős volt, hiszen ki-besétált rajta már vagy ezerszer. „Bárcsak igaz lenne, hogy valóban itt vagy velem” Az állat illata erős volt az orrában. Egy pillanatra Savannah visszatartotta a lélegzetét, Aztán lassan felnyílottak a szempillái. Mellette a farkas nyújtózkodott, fényes, fekete bundája simogatta a bőrét. Az állat felé fordult, ráfordítva szokatlanul intelligens tekintetét. Savannah szíve dörömbölni kezdett a bordáin, tiltakozóan felnyögött. Ez nem illúzió, hanem a valóság. Gregori mindent tudott az alakváltás fortélyairól. Ő volt a farkas. Ő pedig milyen büszke volt magára, amikor feltételezte, hogy ő az egyetlen, aki tökéletesítette a napfényben járás tulajdonságát. Azt hitte egyedül csak ő képes ellenállni a sugaraknak, mert állati vérrel táplálkozott. Bárcsak megkérdezte volna a szüleit. De miért tartotta meg a farkasként megszerzett titkait a férfi? Úgy tűnt ártatlannak és szórakoztatónak tartotta, hogy van a szülei előtt egy közös titkuk. De fel kellett volna ismernie a szemeiről. Nem szürke, metsző ezüst. És ő elmondta a farkasának minden félelmét, minden vágyát, minden álmát. Tudta a legbensőségesebb gondolatait is. És még rosszabb, hogy vért is cseréltek, hiszen amikor táplálta őt, a farkas megnyalogatta a sebét. A kötés talán nem volt teljes, hiszen nem követte a Kárpáti párzási szertartás, de a lelki kötelék erős volt, és megtörhetetlen. Mekkora hülye volt! Egy átlagos farkas soha nem lett volna annyira intelligens, hogy képes legyen kommunikálni melegséget és a biztonságot nyújtson, hogy megvigasztalja. Gregori hozta létre köztük ezt a hamis köteléket már gyermekkorában. „Annyira magányos voltál.” „Nem volt esélyem sem, nem igaz? Vagyis nem úgy, mint minden más gyereknek.” „Nem, a legelső pillanattól nekem szántak.” Nem hallott semmiféle bűntudatot, csak nyugodt, kérlelhetetlen elhatározást. Lezárta előle az elméjét, dühös volt, amiért kihasználta, éveken keresztül becsapta. Hátat fordított neki, de aztán eszébe jutott, hogy a farkas világos nappal is eljött hozzá megmenteni őt a fénytől, miközben az ő szemét semmi sem védte. Lehet Gregori bármilyen ősi, attól még Kárpáti. Valószínűleg iszonyú fájdalmat élt át, hogy a segítségére siethessen. Kényelmetlen érzéssel dobta hátra a haját, nehezére esett, mégis el kellett ismernie azt a réges-régi áldozatot. Dühös akart rá lenni. Nem akarta azt érezni, hogy börtönőre gondját viselte és vigyázott rá. Nem akarta, hogy pulzusa egy versenyautó sebességével száguldjon, nem akart emlékezni a finom, meleg érzésekre, amit megosztott vele hosszú éveken át, hogy fenntartotta a kapcsolatot vele, hogy biztonságot és boldogságot nyújtson neki. A férfi magyarázata annyira tárgyilagos. Magányos voltál. Neki ez annyira egyszerű volt. A Kárpáti férfiak kódja. Szüksége volt rá, hát gondoskodott róla. „Sajnálom, ha megsértettem az érzelmeidet.” Erősebben elzárta előle a gondolatait, nem akarta, hogy olvasni tudjon zavaros érzéseiben. Szinte azonnal megérezte ujjait a hajában. Gyengéden simított rajta végig teljes hosszában. „Hosszú éjszaka vár ránk. Szükséged van a gyógyító alvásra.” Paranccsal zuhant rá a mély alvás, amire a Kárpátiaknak szüksége volt a megújulásuk érdekében. Gregori éles, kényszerítő parancsot küldött, nem szelíd javaslatot, ennek pedig képtelenség volt ellenállni. Még sebesen végigfutott rajta a gondolat, mit is tett a férfi valójában. Támogatta az ő kis kalandjait, törekvését a függetlenségre. Hihetetlen volt a gondolat, de megengedte neki a

lázadást a végzete ellen. Volt valami benne, amitől elolvadt, ha megérezte fejében a jelenlétét. Az a szörnyű érzése támadt, ha egyesülne a testével, ugyanez történne az akaratával is.

Harmadik fejezet A nap lassan lemenni készült az égen, hogy eltűnjön a hegyek mögött, mielőtt elnyeli az óceán. Vörös és narancssárga fények robbantak az égen, drámai látvány volt a kék helyett a vér színe. Mélyen a föld alatt Gregori szíve és tüdeje munkához látott. Automatikusan felmérte környezetét, meggyőződött róla, hogy minden csapdája sértetlen, otthonát senki sem háborgatta. Érezte a farkasok éhségét, de nem riasztották. Mellette a karcsú Savannah még aludt. Karja birtoklón, védelmezően fogta át a derekát, combjával eltakarta szinte az egész lábát, lehetetlenné téve a menekülést. Vérszomj ébredt benne, és falánk, mohó, mindent elborító vágy. Gregori fellebegett a pinceszintre, hogy eltávolodjon a kísértéstől. Savannah végre itt van vele az otthonában. Végigharcolt minden centiméternyi utat ellene, és önmaga ellen, ő pedig egész idő alatt az elméjében volt, és könnyedén olvasta a gondolatait. A legtöbb félelme a hozzá való vonzódásából ered. A Kárpátiak vágya egyetlen személyre irányul, kizárólag csak az életpárjukra. Ritkán élték túl egymást a párok. A szívük és a lelkük minden együtt töltött perccel egyre jobban összekapcsolódott. A farkasok mohó örömmel, vidáman futottak felé. Mindegyiküket ugyanazzal a türelemmel, és visszafogott lelkesedéssel üdvözölte. Egyikkel sem kivételezett. Csak ürességet érzett, mielőtt Savannah megérkezett, és ő többször is megérinthette az elméjét. Amíg a farkasokat etette, visszaemlékezett arra a szörnyű pillanatra, amikor Savannah elmesélte a farkasának, hogy el kell menekülnie a Legsötétebb elől Amerikába, anyja hazájába, hogy elkerülje azokat az intenzív érzéseket, amiket Gregori váltott ki belőle. Minden önuralmára szüksége volt, hogy hagyja elmenni őt. Visszavonult a legtávolabbi, legmagasabb hegyek közé, amilyen távol csak tudott. Utazgatott Európa erdeiben, hosszú időkre eltemette magát, és csak táplálkozni jött elő, de a sötétség benne egyre csak nőtt. Kétszer is majdnem megölte a zsákmányát. És bár ennek nagyon meg kellett volna ráznia őt, szinte semmit sem érzett. Ekkor már tudta, nincs tovább haladéka. Meg kellett találnia, és magának kellett követelnie a lányt. Amerikába jött, és San Franciscóban várta életpárja megérkezését. Savannah nem értette, hogy ha ő elébe ment volna hajnalnak, vagy engedett volna a sötétségnek és átváltozott volna vámpírrá, magával rántotta volna őt is a halálba. A lány abba sem gondolt bele, hogy nem csak magát, de őt is örök időkre fájdalmas, üres magányosságra ítélte. És azt egyikük sem éli túl. Savannah anyja nem értette pontosan a Kárpáti férfiak és nők bonyolult viszonyát. Embernek született, fel sem tudta pontosan fogni a veszélyt, amit egy olyan erős Kárpáti jelent, mint ő. Savannah anyja csak azt akarta, hogy a lánya független legyen, de nem vette figyelembe, hogy a Kárpátiaknak nem volt más választásuk, mint hogy megtalálják a saját másik felüket. Raven Dubrinsky nem tett szívességet a lányának, hogy a függetlenség illúzióját plántálta belé. De most, életében először Gregori tanácstalan volt. Amíg hivatalosan nem nyilvánítja magáénak, bármelyik Kárpáti férfi, de még akár a vámpírok is megpróbálhatják elragadni, maguknak megszerezni a lányt. A saját biztonsága érdekében szükség lenne rá, hogy a rítust elvégezve

összekössék magukat az örökkévalóságig. Tehát neki a halandók és a halhatatlanok védelmében egyaránt követelnie kellene azt, ami jogosan az övé, és amire olyan hosszú időn át várt. Mégis, utálta volna kényszeríteni Savannah-t amikor az még annyira vonakodik. Gregori beletúrt sűrű hajába, fel-alá járkált a házban, mint egy ketrecbe zárt párduc. A vérszomj mardosta, ami minden pillanattal egyre csak növekedett. Keresztülvágott a szobán, kilépett az erkélyre, felemelte a fejét, hogy belélegezze az éjszakát. A játékos szél illatokat hozott felé. Nyúl, őz, róka, és nagyon halványan emberek szagát is megérezte. Elküldte a hívást az éjszakába. A távolság nem számított, könnyű prédák voltak az ő tudásához képest. Néha nehéz volt emlékeztetnie magát, hogy az emberek is érző és értelmes lények, és hogy ki nem állják, ha irányítani akarják őket. Gregori leugrott a második emeleti erkélyről, hangtalanul, gördülékenyen ért földet. Könnyedén, sietség nélkül mozdult, finoman áradt belőle az az erő, ami már olyannyira a részévé vált. Kő nem gördült a lába alól, ág sem reccsent, levél sem ropogott. Hallotta föld hangjait, a rovarokat, az éjszakai lényeket, a föld alatt folyó víz neszezését, ami mintha a föld vérere lenne. A fák nedvei megszólították, a denevérek lebuktak hozzá, amikor felismerték. Gregori megállt a magas drótkerítésnél. Behajlította a térdét, majd egyenesen felfelé a magasba ugrott. Vagy nyolc métert emelkedett felfelé, és guggolásban földet ért a másik oldalon. Már nem egy elegáns, jól nevelt ember volt, a veszélyes fenevad felemelte a fejét. Világos szeme vadul felizzott. Vérszomj megragadta és, és karmaival tépte belsejét. Ösztön vezérelte, egy ragadozó ösztöne a túlélésre. Beleszimatolt a szélbe, és a prédák irányába indult. A hívás egy ifjú párt ért el. Hallotta szívverésüket, a vér rohanását az ereikben. Teste égett a várakozástól. A veszélyes, alattomos üresség kinyúlt a lelkéért. Egy nő. Könnyű préda. A férfi benne, félrelökte a fenevadat, és harcolt a sötétség ellen. Jelen állapotában könnyedén ölni tudott volna. A fiatal lány a húszas éveiben járt, és a férfi sem sokkal volt idősebb. Arcukon lelkesedést látott, mintha egy szerettüket várnák. Ahogy Gregori feléjük közeledett, a lány felemelte a karját, és mosolyogva, vidáman integetett neki. Az éhség vörösen, nyersen izzott, teste szinte sikoltozott a szükségtől. Gregori felmorrant, képtelen volt tovább harcolni a fenevad ellen. Durván magához rántotta a nőt, amikor egy halk, surrogásszerű hangot hallott meg. Egyenletes, ritmusos, és gyors volt. Egy öblös morgással eltolta magától a nőt, biztonságos távolságra. A nő terhes. Gregori kinyújtotta a kezét, ujjait széttárta az enyhén dudorodó has fölött. Egy fiúgyermek, kicsi, és védtelen. Hirtelen megpördült, megragadta a férfit. Harcolt, hogy uralkodjon magán, és uralja a fiatalembert, amíg végez. Egy pillanatig hallgatta a vér ár-apályát, majd lehajtotta a fejét, és ivott. A vérszomj, az izgalom keményen próbára tette. Az íz, a hatalom íze feltöltötte őt. Még többre vágyott. Egyre kétségbeesettebben táplálkozott, hogy kitöltse magában a szörnyű ürességet. A férfi térdre esett, és ez magához térítette Gregorit. Egy percig harcolt még a fenevaddal, aki boldog volt, hogy végre lakomázhat, neki mindegy volt, hogy az áldozat él-e, vagy meghal. Meg kellett hát küzdenie vele, hogy visszanyerje az irányítást, mielőtt teljesen lecsapolná a férfit. Olyan csábító, olyan ígéretes volt. Kitartóan hívta. A vörös ködbe, amiben a teste lángolt és tombolt, egyetlen szó siklott be. Savannah. Hirtelen ismét megtöltötte az orrát az éjszakai levegő tiszta, friss illata. Képes volt érezni a szelet forró bőrén, mintha apró ujjak lennének. Fel tudta fedezni a lágyan hajladozó fák szépségét, gyönyörködni tudott bennük. Bámulta őket megfeketedett lélekkel. Gregori lezárta a sebet a férfi torkán, leültette a földre, hátát nekitámasztotta egy vastag fa törzsének. Mellé guggolt és a pulzusát figyelte. Nem akart Savannah közelébe menni halállal a kezén. Azt hitte van idejük, hogy alkalmazkodni tudjanak kapcsolatukhoz, de már nem volt. Túl veszélyessé és kiszámíthatatlanná vált, szüksége volt rá, hogy visszarántsa az őrület széléről. A férfi hamuszürke arccal ült, de lélegzett. Pihenés és némi ápolás után semmi baja sem lesz. Egy hihető balesetet ültetett a pár emlékei közé, ami megmagyarázta a férfi gyengeségét, és gyorsan otthagyta őket. Futott a vastag fák között, a keskeny patakok mentén.

Később sétára váltott, és kiküldött még egy hívást az éjszakába. A párnak segítségre lesz szüksége, így a családjukat hívta a kirándulás színhelyére. Hallotta a kapkodást, a riadalmat, és az aggódást, de már több mérföld távolságban volt, szája elégedett mosolyra húzódott. Amint felugrott az erkélyre, azonnal megérezte az idegent. Veszély és a nyugtalanság borzongott át rajta. Visszanézett az éjszakai égboltra, ami beleveszett a sötétségbe. Ezen a távol eső, vad helyen nem lenne jó felhívni magára minden áruló Kárpáti figyelmét. A vámpírok nem lennének képesek ellenállni a föld hívásának, a farkasok vonzásának. Előfordulhat, hogy önmagával való rettenetes küzdelmét megérezte valamelyik vadász, és azt hiszi átváltozott, és átkozottá vált az örökkévalóságig. Annyira kivetkőzött magában a táplálkozás során, hogy még arra sem figyelt, hogy elrejtse jelenlétét fajtársai elől, és ez ismét biztos jele volt annak, hogy nagyon közel jár hozzá, hogy elveszítse a lelkét. Gregori megérintette a farkasok elméjét, hogy megnyugtassa, és felkészítse őket egy ellenőrzésre. A vámpírok általában nagy denevér alakjában közeledtek, és információszerzés céljából megérintették az emberek, és az állatok elméjét egyaránt. Bent a házban a farkasok köröztek, elméjükkel őt keresték, de Gregori inkább bezárta őket, amíg megnyugszanak. A vámpírok úgyis csak felvennék az alakjukat, vagy éppen táplálékként tekintenének rájuk. Gregori fehér fogai ragyogtak. Amikor ő vadászott valakire, senki sem tudta felfedezni a jelenlétét, csak ha ő is úgy akarta. És nem létezett olyan erősen lezárt elme, ami ellen tudott volna állni az ellenőrzésének. Savannah. A vámpírok valószínűleg őt keresik. Roberto rátalált, de a többiektől valószínűleg nagyon távol. És a gazembernek nem volt elég ereje, hogy figyelmeztetést küldjön a cimboráinak. Ezért azok most valószínűleg nagy területen átkutatnak mindent. Gregori a fejét csóválta, ahogy eszébe jutott, mekkora ostobaság ez. Savannah Mikhail lánya. Mikhail a herceg, vére ősi, a legősibb. Savannah talán veszített az erejéből, amikor elhatározta, nem vesz magához emberi vért, de ha egyszer úgy dönt, hogy táplálkozik, minden képzeletet felülmúlóan veszélyessé válik. Megfordult és egy vidámság nélkül, kegyetlen, gúnyos mosolyt küldött az ég felé. A kereső dél felé távozott, a nyüzsgő város felé. Gregoriban végigfutott a gondolat, mekkora pusztítást fog okozni, hányan esnek áldozatul neki, amíg Aidan Savage, a terület vadásza meg nem találja. Bízott Aidan a munkájában, remélte, hogy hamarosan megtisztítja tengerpartját a vámpírtól, még időben. Az idő nem jelentett semmit Gregorinak. Korlátlanul állt a rendelkezésére, és végtelennek mutatta sivár elszigetelődését. Hosszú évszázadokig el kellett viselnie fajtája férfitagjainak magányát. Az érzelmei rég halottak voltak, és nem maradt más, mint egy hidegvérű gyilkos mérhetetlen kegyetlensége. De ennyi tetszhalottként töltött év után, mostmár újra látja a színeket, érzi az érzéseket. Teste égett, annyira vágyott rá, hogy érezze a lány hajának simogatását, testének érintését az övén, hogy magába szívja a látványát. Talán túl sokáig várt? Már túl késő lenne? Túlélné a rárohanó érzelmek támadását, vagy épp ez lökné át az őrület peremén? Gregori majdnem ezer évet élt túl, mert Mikhaillal aprólékosan kidolgozták a teendőket, hogyan vegyenek észre más Kárpátiakat, vagy rejtőzködő vámpírokat. Az első hiba évszázadok után az volt, hogy nem tartotta magát ehhez ott, a show helyszínén, a stadion parkolójában. Nem vizsgálta meg a területet, csak pillanatokkal a támadás előtt. És mindez azért történt, mert megzavarta a vágyakozása Savannah után, akire túl sokáig várt. Visszament a házába, és lesétált a föld alá mezítláb. A kamrában az ágy mellett meggyújtotta a gyertyákat, és készített egy forró fürdőt a hatalmas, süllyesztett márványkádban. Aztán kiadta a parancsot Savannah-nak az ébredésre. Teste elnehezült, vágya sürgetővé vált, de az iménti táplálkozás sokat segített, hogy uralhassa vérszomját. Nézte az arcát, amikor a szíve verni kezdett, tüdeje kitágult az első légvétellel. Tudta, hogy abban a pillanatban, ahogy felébred, beleolvas a környezetébe, és megérzi a közvetlen veszélyt. Az ő jelenlétét. Savannah lassan, meglepetten ült fel. Hátrasöpörte arcába hulló selymes tincseit. Elkapta és fogva tartotta hatalmas, gyönyörű szemeinek pillantását. A lány nyelve idegesen nedvesítette meg ajkait, átjárta a félelem. nem hitte, hogy ez egyáltalán lehetséges, de teste még inkább megfeszült.

A lány nézte őt, hatalmasnak látta, félelmetesnek, és durván érzékinek. Savannah-ban feltámadt az izgalom. A férfi szemében égett az éhség, megérintette, felfalta őt. Annak ellenére, hogy félelme egy csöppet sem enyhült, érezte, hogy a teste a saját életét kezdi élni. A gyötrelmes, tomboló vágy lassan szétterjedt benne. Érezte férfias illatát. Orra rögtön felfedte előtte a férfi titkát. – Hogy mersz hozzám jönni egy másik nő parfümjének az illatával? Halvány mosoly jelent meg a szája sarkában, meglágyítva arca durva vonásait. – Csak táplálkoztam, ma petite. Savannah volt a legszebb, legérzékibb nő, akivel valaha találkozott. Az ember nem számítana tőle ekkora féltékenységre, amikor elméletileg ő van elrabolva, akarata ellenére. A lány felkapta a fejét, vadul rámeredt, hosszú haja örvénylett körülötte, apró kezei ökölbe szorultak. – Nevezd, aminek akarod Gregori, de maradj tőlem távol, míg az ő szaga van rajtad. – Dühös volt rá. Ő ragaszkodott hozzá, hogy a lány az életpárja, megpróbálja egy örökkévalóságra a pokolba kényszeríteni maga mellé, és ide mer jönni egy másik nő szagával? – Tűnj el, és hagyj békén! Valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva a sírás kerülgette, ha arra gondolt, hogy elárulta őt. Az ezüst szemek melegen pillantottak rá. Birtoklóan a lány karcsú alakja felé lépett, és megérintette az arcát. – Gyenge vagy, Savannah. Érzem, amikor az elménk összeolvad. – Tűnj el a fejemből! Határozottan nem hívtalak meg oda. – vágta csípőre a kezét. – És ha már mosakodni mész, az elmédet is mosd meg, alaposan, szappannal. A fele annak, amiket gondolsz, soha nem fog megtörténni. Rád sem tudok nézni! Fennhangon felnevetett. Egy valódi, igazi nevetés. Olyan váratlanul történt, és olyan jóleső érzés volt, hogy Gregori legszívesebben gondolkodás a karjaiba húzta volna őt. Elképzelhetetlenül hálás volt. A lány a fejéhez vágott egy párnát. – Csak menj előre és ne merj nevetni, te arrogáns bunkó! A férfi felhúzta a szemöldökét. Ismét egy új élmény. Hívták őt már sokmindennek, de a bunkó nem volt köztük. De a lány egészsége miatti aggodalom felülbírálta azon vágyát, hogy reagáljon a kritikus megjegyzésre. Ezen vágya még a benne guggoló szörnyeteget is féken tartotta, aki készen állt rá, hogy birtokolja őt. – Miért vagy olyan gyenge, ma petite? Ez teljesen érthetetlen. Savannah félresöpörte az aggodalmát. – És az érthető, hogy más nőkkel játszadozol? – Még mindig nem gondolta végig, miért is dühíti fel ez őt annyira. – Vigyáztam magamra öt évig Gregori, a segítséged nélkül. Nincs szükségem rád és nem akarlak téged. De amíg itt vagyok, néhány szabályt be kell tartanod. A férfi szája megrándult, gyomra hevesen összeszorult, teste fájdalmasan nehézzé vált. Vágya egyre emelkedett. Az éhsége gyorsan és élesen fokozódott, a benne lakozó vadállat a szabadságáért üvöltött. Öt év. Annyira vágyott rá ez alatt az öt év alatt. Isten irgalmazzon mindkettejüknek, ha túl sokáig várt. – A fürdő készen van. Elmondhatod a szabályaidat, amíg ellazulsz a meleg vízben. A lány szeme elkerekedett. – Mi? Az ki van zárva. Lehet, hogy neked az a szokásod, hogy nőkkel fürdesz, de biztosíthatlak felőle, hogy én viszont nem fürdök férfiakkal. – Ezt nagy megkönnyebbüléssel hallom. – felelte szárazon, de a fejéből lassan kiszorított minden gondolatot egyre sürgetőbb szüksége. – Soha nem fürödtem még egy nővel sem Savannah, ez az új tapasztalat talán mindkettőnknek jót tenne. – Legfeljebb a legvadabb álmaidban. – Nem kell szégyenlősnek lenned. Mindketten felnőttek vagyunk. – Maradékot kínálsz nekem Gregori. Nem megyek fürödni veled és kész. Összevonta a szemöldökét. Immár úgy nézett ki, mint egy ragadozó. Nem volt több lusta szórakozás, évődés. Egy vadász szeme figyelte rezzenéstelen tekintettel az áldozatát. Szíve megállt egy pillanatra, hogy aztán kettőzött erővel vágódjon újra bordáinak. A legrosszabb az volt, hogy a lány is meghallotta. Tudta, hogy megijesztette. És ez még inkább feldühítette.

Ennyire félelmetes lenne? A Kárpáti férfiak mind hihetetlenül erősek, nem kellene, hogy ettől ennyire pánikba essen. Nem vágyott rá, hogy szeresse őt domborodó izmaiért, tölgyfavastag combjaiért, de úgy tűnt, a lány szemében ezek a hatalmának megtestesülései. – Olvasom a gondolataidat. – említette meg halkan. Gyűlölte áruló testét, amiért az ilyen problémát okozott, de a hangja, bársonyos és simogató maradt. – Azt mondtam, hogy tűnj el a fejemből! – Olyan rossz dolog, hogy ott vagyok ma petite? A lány hozzávágta a másik párnát is. – Ne merészeld felhozni a farkast! Egészen biztos vagyok benne, hogy valamelyik törvény tiltja az ilyet. Te egy gazember vagy Gregori, és még csak nem is bánod. – Vedd le a ruháidat, Savannah! – Lágy kérésnek hangzott, tekintete pedig megkereste és fogva tartotta a lányét. Az hátralépett, megtántorodott, és elesett volna, ha ő nem mozdul emberfeletti sebességgel, és nem szeli át a köztük lévő távolságot. Karja végigsimított a testén, magához húzta, ezüst szeme rávillant. – Miért vagy ilyen gyenge? A lány két kézzel tolta el magától a mellkasát, de mintha egy falat próbált volna eltolni. Hiábavalóan próbált ellenállni elméje kutakodásának, minden információt meg tudott találni benne könnyedén. – Tudod, hogy még nem ittam ember vért. Még gyermekkoromban úgy tűnt az állati vér megfelel, de az utóbbi néhány évben ez már… – a lány a „következményekkel járt” kifejezést kereste. Csendben maradt, kemény tekintete arra késztette a lányt, hogy további magyarázattal szolgáljon. És ez valóban kényszer volt. Rezzenetlen szemei parancsának lehetetlen volt ellenállni. Savannah felsóhajtott. – Szinte állandóan gyenge vagyok. Nem tudok alakot váltani hatalmas erőveszteség nélkül. Ez az, amiért az előadásaim ennyire ritkává váltak. Alig tudok köddé válni, hogy aztán újra megtestesüljek. Azt nem tette hozzá, hogy már képtelen volt a láthatatlan bilincseket is kezelni, amíg a férfi aludt. De szükségtelen is lett volna elmondania, a felvillanó ezüst tekintet elárulta, hogy már ki is olvasta a fejéből ezt a gondolatot. Az ezüst tekintet acéllá változott, karjai megfeszültek körülötte, azzal fenyegetve, hogy összetörik a testét hatalmas erejükkel. – Miért nem orvosoltad a helyzetet? A hangja lágy volt, mégis a fenyegetés borzongása futott át a lányon. Nagyon is tisztában volt a férfi erejével. – Egyszer megpróbáltam Peterrel, amikor valóban nagyon rosszul voltam. Jó lett volna, de képtelen voltam rávenni magam, folyamatosan az járt a fejemben, hogy az az ő vére. Nem akarta beismerni, hogy az igazi ok az volt, hogy azt hitte, hogy szokatlan étrend teszi lehetővé neki, hogy járni tudjon a napon. – Ennek mostantól vége. Megtiltom, hogy folytasd ezt az ostobaságot. – Megrázta egy kicsit, fogai fehéren villantak, ahogy dühében összeszorította őket. – Az éhség az éhség Savannah, ha kell, kényszeríteni foglak a kielégítésére. Nem kérkedett a hatalmával, hangjában sem kihívás, sem gúnyolódás nem hallatszott. Egyszerűen közölte, mint egy tényt. Tudta, hogy ismét megfélemlítette a lányt, ezúttal nem a fizikai erejével, hanem a mentális fölényével. – Gregori, – a lány igyekezett, hogy hangja nyugodt és ésszerű maradjon – helytelen lenne, ha rám kényszerítenéd az akaratodat. A férfi leengedte őt a földre, egyik kezével óvatosan tartotta, míg a másikkal elkezdte kigombolni a blúzát. Savannah-nak elállt a lélegzete. Mindkét kezét felkapta, hogy megállítsa Gregori ujjait. – Mit csinálsz? – Levetkőztetlek. Nem úgy tűnt, mintha akár a két kezével belekapaszkodva is meg tudta volna állítani. Szétnyitotta a blúz szárnyait, felfedve karcsú bordáit, lágy, kerek melleit az áttetsző csipke alatt. A fenevad egy pillanatra a felszínre tört, fel akarta falni, táplálkozni akart belőle, meg akarta jelölni. Szinte lehetetlen volt már irányítani, és ez volt az első alkalom, amikor komolyan félt, hogy túl sokáig

várt. Most valóssá vált a veszély, hogy magába szippantja az őrület. Vágy lüktetett fel benne, keményen és fájdalmasan, de vett egy mély lélegzetet, harcolt, és nyert. Keze nyugodt maradt, míg lefejtette a csipkét, és elé tárult a lány fedetlen keble. Ujjai a szatén bőrt érintették, és nem bírta visszafogni magát, hogy hüvelykujjával végig ne simítson mellbimbójának kemény csúcsán. Savannah mormolt valamit, de nem értette pontosan mi volt az, ő pedig lehajtotta a fejét, hogy szájával is megízlelhesse. Előbb a nyelvével érintette meg, aztán fogait húzta rajta végig, és a lába majdnem felmondta a szolgálatot. A lány ösztönösen felkínálta magát nedves, meleg szájának. Savannah ujjai beletúrtak kusza, sűrű, éjfekete hajába, azzal a szándékkal, hogy elrántja a fejét, de a lángok végignyalták a bőrét, teste mélyén tűz lobbant. „Csak egy kóstoló a tiltott ízből. Éppen csak egy kicsi.” A gondolat örömet okozott neki, bár nem tudta eldönteni, hogy a sajátja volt-e, vagy a lány szédítette magát ezzel. Keze lejjebb csúszott a hasára, megtalálta a lány farmerjának cipzárját. Színek vibráltak, táncoltak körülötte, a levegő sistergett, megmozdult a lába alatt a föld. Savannah torkából a vágy, és a kétségbeesés nyögése szökött ki. Gregori szívének dobbanása, vére száguldásának hangja zene volt füleinek. Vadul harsogott benne. A férfias illat fokozta éhségét a vérre, élesen és lenyűgözően. – Nem! Nem teszem meg! – Savannah, kétségbeesetten, hogy megmeneküljön a sötét varázslatból, ellökte magát tőle. Akarta a férfit, mindennél jobban, jobban, mint a saját lelkét, és az érzés intenzitása halálra rémítette. Gregori karja köré záródott, felemelte és saját nagy testéhez ölelte, de a lány kapálózásától mindketten az ágyra zuhantak. A feje odaszorult a mellkasához, érezte vére erős illatát, pulzusa dobbanását, érezte ellenállását. Ujját beleakasztotta az övbújtatóba, és könnyedén lehámozta róla a farmert, vele együtt lehúzva a csipkés fehérneműt. Tenyere végigsimított rajta minden hajlatot és ívet, mintha örökre a memóriájába akarná vésni, kezei tüzet hagytak hátra maguk után. Savannah ajka hozzáért sós, forró bőréhez. Nyelve rátalált a pulzusra, végigsimított rajta. Gregori teste megremegett örömében; karjai acélpántokként szorultak meg körülötte. Meleg lehelete a lány nyakát, fülét cirógatta. – Vedd el tőlem, amire szükséged van, Savannah. – suttogta halkan, sötéten, bársonyos csábítással. – Felajánlom szabadon, mint már egyszer rég. Emlékszel? – A színtiszta kísértés ördögien csábította a lányt. „Emlékszel?” A szó csupán egy lehelet volt az elméjében. Savannah lehunyta a szemét. A vér illata ellenállhatatlan volt, varázslatról suttogott neki. Már annyira gyenge. Ha csak egyszer táplálkozna, ismét erős lenne… és lehet, hogy sokáig tartana az ereje. Nem lenne olyan könnyű dolga vele, nem lenne ennyire kiszolgáltatva neki. Teste megfeszült a gondolatra, minden ösztöne a túlélésért kiáltott. Keze lecsúszott a lány combján, egy újabb borzongást küldve végig véráramán. Az apró nyelv ismét előbukkant, megnyalogatta, elidőzött rajta. Gregori rátalált nedves forróságára, lassan, élvezettel simogatta. A lány fogai karcolták a bőrét, és akkor beleharapott. A férfi képtelen volt tovább ellenállni a késztetésnek, szétnyitotta a lány combjait, és ujjaival beléhatolt. Félőrült volt, zavaros elméjével, dühöngő éhségével, testének égető vágyával. Muszáj birtokolnia őt. Érintése csak fokozta a lány forróságát, ujjai egyre mélyebbre furakodtak, jó érzéssel töltötte el a köréjük záródó izmok szorítása, a csípő ellenlökései, amivel a megkönnyebbülést kereste. Éhség. Úgy gondolta, építhet arra, hogy megengedte neki, táplálja őt. Teste forró vágyban égett, sajgott, fájt. Kereste elméjük összekapcsolódásának lehetőségét, hogy soha senki ne tudja már megmondani, hol végződik az egyikük és hol kezdődik a másik. „Akarod. Az ízét. De ne feledd, csak egyetlenegyszer. Az ő ízét.” Nem tudott tisztán gondolkodni. Vágya az egekig emelkedett, éhezett. Egy része érezte csupasz, meleg bőrét a sajátján, az agresszív férfitestet, de leginkább az egyenletes, erős szívverést. Gregori forrósága mélyét kutatta, lángok magasodtak fel válaszul, vörös tűz, kék-fehér villámok. Akarata feloldódott, fogai még mélyebbre süllyedtek. Gregori rekedten felkiáltott, benne pedig

felrobbant az öröm. Hatalmas kielégülés rázta meg, annyira erotikus volt, hogy táplálkozott belőle, testébe fogadta hatalmas életerejét. Már olyan sokáig várt. Az elméjére a vágy vörös ködje borult, befúrta magát a karcsú combok közé, kezeivel megragadta a keskeny csípőt, hogy mozdulatlanul tartsa, amíg belé hatol. Hüvelye maga volt a bársonyos tűz, olyan mélyre temette magát a lányban, amennyire csak tudta, átszakítva ezzel az utolsó, vékonyka védvonalát. Soha nem tudott volna betelni vele, az örökkévalóság sem lett volna elég rá. A lány döbbent fájdalomkiáltása szinte észrevehetetlen volt, beleveszett a mellkasába. Olyan kicsi volt, olyan szűk, és olyan forró, elveszett ebben a tiszta érzésben. Érzés. Tiszta érzés. Valódi érzés. Nem a fantáziája alkotta, távol tartani a sötétséget, ez igazi érzés. Az édes vér rezes illata mindent elsöprő volt. Hívta őt, könyörtelenül csábította. A vére illata kettejük közös illatával keveredve tovább táplálta a vörös ködöt. Elsöpörte az önkontrollját, felszabadította minden ragadozó, agresszív, állatias ösztönét. Savannah automatikusan bezárta a sebet a mellkasán nyelvének egyetlen mozdulatával. És már vadul küzdött. Megsebezte, amikor olyan brutálisan vette el az ártatlanságát. Kezei és fogai mindenhol ott voltak. Halk, figyelmeztető hörgés morajlott fel a torkából, amiért a lány küzdött ellene. Gregori felemelte a fejét, a szeme vörösen, veszélyesen izzott, már nem volt benne semmi emberi, átesett az üresség szakadékának peremén. Minél jobban harcolt Savannah, annál brutálisabbá vált ő, a vadállat uralomra vágyott, csak a saját örömét kereste. Fehéren izzó fájdalom vágott keresztül rajta, amikor foga átharapta gömbölyded mellének finom bőrét. Felzokogott tiltakozásul, de a férfi könnyedén fogva tartotta a súlyával, kiszolgáltatottá téve őt, miközben örömét lelte benne. A vére átáramlott belé, miközben teste újra és újra elmerült az övében egyre mélyebbre hatolva. Forró vér ömlött a szájába. Soha nem tapasztalt, csodás íz, amivel sosem lehet betelni. Mint a nektár, átáramlott a testén égetően, és mégis megnyugtatóan. Soha nem érzett ekkora önkívületet, mint amilyet most a teste érzett. Azt akarta, hogy örökké tartson. Hatalom söpört végig rajta, és teljes elragadtatás. A teste vadul vért akart, még többet, hogy kielégítse szája féktelen vágyát. Gregori már nem létezett; a dühöngő vadállat, ami a helyébe lépett, elszívta Savannah éltető vérét a testéből, az életpár gondoskodó odafigyelése nélkül. Savannah elfogadta a közeledő halálát. Eszébe jutott az apja, akinek szembe kell majd szállnia a legravaszabb, legerősebb Kárpátival, aki valaha vámpírrá lett. Aztán halovány érintést érzett az elméjében, nem mondatokat, csupán benyomásokat. Gregori próbálta magát visszaküzdeni az őrületből, és ő hirtelen csak arra tudott gondolni, hogy segítsen neki ebben. Érezte mély fájdalmát, amiért túl sokáig várt, és ilyen veszélybe sodorta őt. „Ölj meg Chérie. Amikor ennek vége lesz, gyenge leszek, lusta, és jóllakott. Ölj meg akkor. Megteszek minden tőlem telhetőt, hogy segítsek neked ebben.” Bűntudat söpört végig rajta. Gregori öt év pokolra ítélte magát, amikor neki öt év szabadságot adott, csak mert ő annyira vágyott rá. Ezen idő alatt nagyon közel került az őrülethez, de mégis kitartott, és várt rá. Elméjük összekapcsolódott, gondolataiban rátalált a szenvedésére, amit őérte viselt el. És most hajlandó lenne meghalni is, hogy megmentse. Savannah lehunyta a szemét, és kényszerítette a testét, hogy ellazuljon, lágy legyen és befogadó. „Gregori!” Azt hitte, ha átalakul, a lelke azonnal elvész és egy igazi vámpírrá válik, aki nem törődik azzal, hogy mi jó, és mi rossz. Egy vadállat törvények nélkül, hatalmas erővel, hihetetlenül veszélyesen. Hosszú ideig küzdött a fekete űr ellen, de most alámerült, csapdába esett az erőszak, a szenvedély, a hatalom és az öröm örvényében. Ő hozta rá végül ezt a gonosz végzetet. A félelmei, a fiatalsága volt a felelős, hogy ilyen eszelős vadságba kergette. Savannah ujjai megtalálták a tarkóját, elméjével elvette tőle fájdalmának egy részét, és megpróbálta nem érezni azt a brutális módot, ahogyan ő bánt vele. „Gregori!” A sötét. A veszélyes. Féktelen. Az örök magányos. Megérinthetetlen, teljesen elszigetelt. A rettegett. A kárpátiak nem érezték jól magukat a jelenlétében, pedig fajuk sok tagját meggyógyította, vadászott a gyilkosokra, érvényt szerzett az igazságnak, akkor is, ha az volt a

legnehezebb feladat, azért, hogy a többiek biztonságban legyenek. Ki törődik most ezzel a vadállattal? Ki érez iránta hálát, azért amit feláldozott értük? Megpróbálta valaki valaha is, hogy közel kerüljön hozzá, hogy elérje belül az embert? Az együttérzés tört fel Savannah-ban, és valami más is, de nem merte túl közelről megvizsgálni. A sors nem engedheti, hogy ez történjen egy ilyen nagy Kárpátival. Nem fogja elengedni. Az elhatározás olyan erővel tört fel belőle, mint még soha, semmivel kapcsolatban. Keze végigsimított vad sörényén, ringatni kezdte a mellén a fejét, miközben teljesen átengedte magát neki. Gondolatai nyugodtak voltak, csak a szemében táncolt belső viharának tüze. Átadta neki az életét fenntartások nélkül. – Vedd el, amire szükséged van Gregori! Az életem a te életed.– Ez volt a legkevesebb, amit megtehetett érte, nem kevesebb, mint amit ő is megtett érte, és az összes fajtájabeliért. – Itt vagyok veled Gregori. Felajánlom, amire szükséged van, szabad akaratomból. Elszántan felemelte az állát. Soha nem fogja megengedni neki, hogy élőhalott legyen. Nem mond le róla, nem fog lélek nélkül bolyongani a világban. „Savannah!” Úgy tűnt, mintha kissé erősebb lenne, vagy talán egyszerűen csak ezt remélte, hogy a férfi kezd felülkerekedni a vadállaton. „Élned kell. Ölj meg!” Hangja egy vad, morajló morgás volt a fejében. Ő is az elméjében válaszolt. „Érezz engem, a testem egyesül a tieddel. Hozzád tartozom, és te hozzám tartozol. Érints meg, nyúlj értem! Mert nem engedlek el. Bárhol is vagy, én is ott leszek. Ahova mész, oda megyek én is. Szabad akaratomból felajánlom az életem, a tiéd. Nem utasíthatod el, amit adok. Kötelességed elfogadni.” Bár továbbra is rendületlenül mozgott a lányban, már nagyobb óvatossággal, mintha visszatért volna belé a tudatosság. Felbátorodva Savannah megmozdította a testét, hogy elé menjen lökéseinek, összehangolta szívét és tüdejét Gregorié ritmusával, míg tökéletes összhangba nem kerültek. Egy test, egy szív, egy lélek. Megpróbálta kissé fékezni magukat, lassabb, finomabb ritmusba. „Savannah.” A neve, mint egy fohász hangzott el, még mindig nagyon távolinak, de már határozottabbnak tűnt. A száj, ami eddig ádázul harapta a mellét, szelídebb lett. „Mentsd magad.” Gregori harcolt a lánnyal, a lány pedig harcolt érte. – Csak mi létezik. – jelentette ki higgadtan, kezét nyugtatóan járatta fel-alá feszes izmain. – Nincs te, és nincs én. – Gyenge volt, lecsapolt, furcsa letargia kezdte a hatalmába keríteni. – Csak mi. – Tényleg ennyire elmosódott lenne a hangja? – Nem hagylak el, és nem engedem a sötétségnek, hogy elragadjon tőlem. Savannah feküdt alatta, szinte már félálomban. Hirtelen megérezte, hogy a fenevad felemelte a fejét, a szeme vörösből ezüstre váltott, utána ismét vörösbe fordult, hogy aztán ismét az ezüst kerüljön sorra, majd átvegye a helyét a vörös, miközben hol dühösen, hol ellágyult arccal mered rá. Meleg vér csorgott le melle lejtőjén. Pislantott párat, hogy ismét fókuszálni tudjon. A férfi teste remegett, ahogy mélyen belé ontotta magját. Nyelvével végigsimított a mellén tátongó seben, hogy lezárja az, majd követte a lefolyt vér útját a gyomráig. – Életpáromnak nyilvánítalak. – A szavak fátyolosan hangzottak még a saját fülének is. Fáradt, rekedtes hang volt, teljesen kimerítette a szörnyű harc a lelkéért. – Hozzád tartozom. Felajánlom neked az életemet. – A hang erősebb lett, és már teljesen a Gregorié, egy bársonyos simogatás, ahogy elmondta az ősi Kárpáti fogadalmat, amely összekapcsolja őket az örökkévalóságig. – Védelmezni foglak, neked adom a hűségem, szívem, lelkem és a testem a tied. Ugyanezt várom el tőled is. – Átfogta a tarkóját a tenyerével, odahúzta a torkához a fejét, rászorította a száját, hogy sebet ejtsen rajta. Gyenge volt, szinte túl gyenge, hogy még akár a kényszer hatására is inni tudjon. – Igyál mon amour, mindkettőnk életéért. – Rákényszerítette az engedelmességre minden aggály nélkül. A vére nélkül nem élne túl már egy órát sem. Amit mindketten elszenvedtek, hogy megmentse, felesleges áldozattá válna. Mert nélküle nem lenne oka tovább élni. Gyengéden megsimogatta a haját, és ismét mozogni kezdett benne, hiszen a szertartást be kellett fejezni, hogy elkerülhessék, hogy legközelebb is ilyen veszélybe sodorja. Szükség volt rá, hogy

eggyé váljanak, elzárja őt a sötétség elől a fényével. Nehéz utat tett meg a lány, de végig erős maradt, miközben visszahúzta őt a fekete őrületből, a vadállati létezésből a bizalmával. Halkan befejezte az esküjüket. – Az életed, a boldogságod és jóléted becsben tartom, és a magam érdekei elé helyezem mindig. Te vagy az életpárom, örökre szóló kötelék fűz hozzám és gondoskodom rólad, az idők végezetéig. A teste üdvözölte a vágykeltő kombinációt, hogy táplálta a lányt, miközben ki-be mozgott forró hüvelyében. De visszatartotta élvezetét, tudta, hogy a párja most nem érzékelné. Abban a pillanatban, amikor meggyőződött róla, hogy az átadott vér már elegendő a túléléshez, másodjára is kiengedte magját. A lány feje hátrahajlott törékeny nyakán, mint egy virág a szárán. Arca annyira sápadt volt, bőre szinte már áttetszőnek tűnt. Gregori megfogta a kezét, és a szájához húzta. Ezüst szemei végigfutottak rajta, megjegyezve minden árnyékot, és sérülést, amik azelőtt nem voltak rajta. Ahogyan nézte, valami megolvadt a belsejében. Kielégülten nézett végig karcsú alakján. Amikor pillantása lejjebb ért rajta, döbbenten, rémülten, szinte hitetlenkedve megdermedt. Horzsolások, karmolások, harapásnyomok borították a testét, combjain magjának, és a lány vérének keveréke csordogált lefelé. Próbálta kényszeríteni magát, hogy visszaemlékezzen, mikor vette el az ártatlanságát. Nyers, fájdalmas hang hagyta el a torkát. Hogyan tehetett ilyen brutális, megbocsáthatatlan dolgot? Meg lehet ezt egyáltalán valaha bocsátani? Savannah-nak sikerült visszavezetnie a sötétségből, az átkozott ürességből. Elhitette vele, hogy ez egy csoda, és ő mindent elhitt neki. De a lány nagyon nagy árat fizetett érte. Gregori odavitte ernyedt testét a gőzölgő fürdőhöz, hálás volt a forró vízért, ami segít enyhíteni a fájdalmat, amíg rá tudja venni egy mély, gyógyító alvásra. Otthon, a hazájukban a gyógyító földbe helyezte volna, hogy az segítsen javítani az állapotán, de itt, az idegen országban egyedül a saját gyógyító képességében bízhatott. Kényszeríthette volna alvásra, amíg a sebei be nem gyógyulnak. El tudta volna venni minden brutális emlékét, hogy egy meseszép szeretkezés képeivel helyettesítse őket. De ígéretet tett neki, hogy soha többé nem lesz köztük hazugság, és ha belenyúlna az emlékeibe, attól a perctől fogva az egész kapcsolatuk hazugsággá válna. Savannah feküdt a vízben, annyira sápadt volt, és gyámoltalan. Gregori megsimogatta ébenfekete haját, szívét úgy összeszorította a fájdalom, mintha egy kéz szorítaná össze és szakítaná ki a mellkasából. Az igazság egyszerű volt. Hazudhatott volna magának is, de a lány nem ezt érdemelte. Az ő bátorsága hozta vissza. Ha Savannah szembe tudott nézni a démonjával, ő sem tehetett ennél kevesebbet.

Negyedik fejezet Savannah álmosan, lassan felébredt. Tudatának visszatértét az is jelezte, hogy önkéntelenül megmozdult. Kárpáti létük ajándéka volt emberfeletti szaglásuk, látásuk, és ízlelésük. Természetük része testük és elméjük hihetetlen szenvedélye, ami lehetővé tette számukra, hogy vad érzelmekkel szerethessék életpárjukat. Ez az áldás vált átokká, amikor fájdalmat éreztek. Azt is úgy érezte, épp olyan tisztán, mint amilyen tisztán látott és hallott. Mielőtt megakadályo zhatta volna, önkéntelen nyögés csúszott ki a torkán. Azonnal egy megnyugtató kéz jelent meg a homlokán, kisimítva belőle a haját. – Ne mozogj ma petite!

A halvány mosolyra húzódott a szája. – Megint parancsolgatni akarsz nekem? Szempillái felemelkedtek, felfedték ibolyakék szemeit. Gregori várta a megvetést, a haragot és az undort. Párja szeme zavaros volt a fájdalomtól, az álomtól, és egy csipetnyi félelmet is felfedezett benne. A lány igyekezett nem mutatni a félelmét, de ő árnyékként jelen volt az elméjében, így képtelen volt előtte elrejteni a gondolatait. Ezekben a gondolatokban ő játszotta a főszerepet, rettenetes küzdelme, hogy visszaszerezze józan eszét, lelkének szörnyű sebei. Bűntudat, és szomorúság elsöprő érzése járta át. Olyan fiatal a lány, és tapasztalatlan, mégis ilyen borzasztó tapasztalatokat kényszerített rá. Észre sem vette, hogy összeráncolta a szemöldökét, miközben ujját végighúzta puha ajkán. Összerándult az érintésétől. Ahogyan a lány ránézett, attól nagyot dobbant a szíve, belsejében megolvadt valami. – Nagy hibát követtél el Savannah. Megölhettelek volna. Legközelebb pontosan kövesd a parancsaimat. Viszonzásul kapott egy felvillanó mosolyt, ami gyorsan eltűnt a fájó, feldagadt ajakról. Rettenetesen gyenge. Vérre van szüksége. Az övének illata megcsapta őt, mintha gúnyolódna emlékeivel, kényszerítette magát, hogy elnyomja feltámadó éhségét. – Nem vagyok túl jó parancsteljesítésben. Azt hiszem, ehhez hozzá kell szoknod. Savannah megpróbált felülni, de megakadályozta benne egy hatalmas kéz, ami szíve fölé simult. Lehet, hogy megbántotta szarkazmusával, bár a szándékát nyilvánvalóan érezhette elméjében. A másik gondolatai immár épp olyan erőfeszítés nélkül, könnyen hozzáférhetők volt mindkettejük számára, mint a sajátjaik, összefonódtak, egybeolvadtak. Idegesség támadt benne, és a félelem is felütötte a fejét. Nagyon is tudatában volt a meleg, erős kéz jelenlétének érzékeny bőrén, melle fölött. Savannah megkísérelte figyelmen kívül hagyni a szexuális feszültség nyilvánvaló jelenlétét közöttük. A férfi lehajolt, szája gyengéden végigsimított a homlokán. – Köszönöm, amit értem tettél. Megmentetted az életem, sőt, mindkettőnk életét. És megmentetted a lelkemet. Ne próbáld meg elrejteni a félelmeidet előlem, ma petite. Nincs rá szükség. Mély sóhaj hagyta el az ajkát, a sűrű szempillák eltakarták a lilába hajló kék szempárt. – Rendkívül idegesítő vagy Gregori. Nagyon keményen próbálkozom elfogadni ezt az egészet, és igazából jól jönne hozzá egy kis segítség tőled. Hogy őszinte legyek, halálra vagyok rémülve. Nem szeretnék beszélni erről az egészről. Öntudatlanul sebes, feldagadt alsó ajkába harapott, össze is rezzent a fájdalomtól. Óvatosan elhúzódott életpárjától, remélve, hogy az elveszi róla a kezét. Túlságosan is tudatában volt tenyere érintésének a bőrén, ami forróságot árasztott át az ő testébe. Hogy ott volt a tudatában, keze még mindig fájó testén, de leginkább önmaga reakciója, emelkedő forrósága egyre táplálta, fokozta félelmét, esélye sem volt a leküzdésére. Gregorinak egyetlen izma sem rezzent, mozdulatlan maradt akár egy gránitból faragott szobor. – Visszahúztál a sötétségből, utánam jöttél a pokolba. Minden létező jog és törvény szerint el kellett volna pusztulnom azért, amit veled tettem. – hangja kissé elhalkult, mélységes bánat hallatszott belőle – Őszintén szólva fogalmam sem volt róla, ekkora önfeláldozással, de lehetséges visszafordulni az őrületből. Savannah soha többé nem akarta ismét átélni azt az élményt, amíg élt. De valahogyan érezte, hogy pánikszerű félelme, testi fájdalmai Gregorit sokkal inkább gyötörték, mint őt magát. – Jól gondolom, ha azt feltételezem, annyira hálás azért nem vagy, hogy fontolóra vedd, hogy egy ideig külön élj tőlem? – kérdezte. Reménykedve lehunyta a szemét egy pillanatra, hogy elzárja elméjét a másik elől, mielőtt az felfedezhetné, milyen harc dúl a lelkében. Egyszerűen képtelen volt vágy nélkül a férfira nézni, közben pedig mélységesen rettegett tőle.

Egy tünékeny pillanatra látott felvillanni valamit az ezüst szemek mélyén, átáramlott az agyán. Az egyik pillanatban ott volt, a másikban már tovatűnt. Kín. Megbántotta őt? Savannah nem volt benne biztos, hogy tudni akarja. – A szertartás befejeződött, ma petite. Túl késő. Egyikünk sem élné túl a szétválasztást. Szabad kezének ujjait a lány hosszú fürtjeibe fúrta, dörzsölgette a selymes szálakat, mintha nem tudna betelni a tapintásukkal. Savannah visszaemlékezett. Hallott már róla, hogy az életpárok képtelen egymás nélkül életben maradni. Ez pedig azt jelentené, hogy meg kell találnia a módját, hogy megoldja belső konfliktusait, el kell oszlatnia a kapcsolatuktól való félelmét. Vajon képes erre? – Szóval, mi jelent ez pontosan? – kérdezte kihívóan – Hallottam, hogy a szüleim egyszer beszélgettek róla. Tudom, hogy egy életre szól. – Szükséged lesz az elmém érintésére, a testemre, a vérünk cseréjére, és nekem is szükségem lesz minderre tőled. Gyakran érezzük majd, mert ez az igény nagyon erős. Egyikünk sem létezhet egy rövid időnél többet a másik nélkül. – hangja semleges, halk, megnyugtató volt. Ha egyáltalán lehetséges volt, a lány még jobban elsápadt. Szíve vadul megugrott, szemei tágra nyíltak a félelemtől. Soha! Tudta, hogy soha, de soha, semmilyen körülmények között nem tudna végigmenni újra ezen. A szex egy rémálom, a vér cseréje pedig fájdalmasan túlértékelt. Elfordította a fejét, hogy megkímélje Gregorit félelmének látványától. Agya vadul járt, próbált valamiféle megoldást találni. Magának köszönheti. Ha… De nem. Semmit nem csinált volna másképp. Mert akkor Gregori halott lenne. Halott, vagy teljesen átváltozott vámpír. És ennek a gondolatát, még a fenyegető következmények ellenére sem tudta volna elviselni. Megnedvesítette ajkát a nyelve hegyével, érezte annak duzzadt fájdalmasságát, sebeket érintett. A támadás bizonyítékai. – De már nem fogsz átfordulni vámpírrá, igaz? Gregori szíve elfacsarodott a reménykedő, gyenge hang hallatán. – Nem akarom átadni magam a sötétségnek Savannah, hacsak el nem veszek benne. Nem fogok hazudni neked, ma petite. Nagyon nehéz lesz a közös életünk az első időkben. Fogalmam sem volt, hogy ennyire mély érzelmeket vagyok képes érezni, és hogy ezek így kibillentenek az önuralmamból. Időbe fog kerülni, míg megszokom őket. Ha az érdekel, hogy foglak-e újra fizikailag bántalmazni, a válasz: nem. – Biztos vagy benne? – A hangjában kiszolgáltatottság remegése hallatszott. Felemelte a kezét, hogy kisimítsa arcából a haját. A lány összerezzent az érintése alatt. Gregori úgy érezte, mintha a félelemnek ez az önkéntelen megnyilvánulása tőrt döfött volna a szívébe. – Te vagy a fény bennem Savannah, hogy vezess a legsötétebb időkben. – át akarta ölelni, hogy biztonságban érezze magát a karjában, menedéket nyújtson neki örökre a szívében. De valóban ő az igazi életpárja? A lelke úgy érezte, hogy az övé, de beleavatkozott annak idején a természet rendjébe érte. Csak a valódi életpár rendelkezett azzal a képességgel, hogy akár még önmagától is megvédje asszonyát, ha szükséges. És a lányt ez mentheti meg az újabb erőszaktól. – Időre van szükségem. Gyűlölte a könyörgés érzetét a hangjában. Az élete megváltozott egyik pillanatról a másikra. Isten lássa a lelkét, sosem fog megbocsátani magának Peter halála miatt. "Roberto nem volt egyedül." Könnyű volt olvasni a gondolatait. Savannah óvatosan próbálgatta, mennyire képes mozogni. Minden izma sikoltva kezdett tiltakozni. A férfi karja a válla köré fonódott, mozdulata birtokló volt. A lány meglepődött, a félelem újult erővel indított támadást ellene. Meztelen volt a lepedő alatt. Elsápadt, ibolyalila tekintete az arcára ugrott, mintha azt várta volna, hogy hirtelen szarvai kezdenek nőni. Gregori halkan felsóhajtott, könnyedén melléheveredett az ágyra. – Nem foglak bántani, mon petit amour. Már nem tudlak. A szertartás befejeződött. – Akkor miért mondtad, hogy az életünk nehéz lesz? Ujjai kifehéredve szorították magán a takarót.

Gyengéden ráhelyezte a kezét az övére. Ujjbegyei végigsiklottak minden egyes megfeszülő ízületén. Ujjainak simogatása elektromos feszültséget küldött át a lányba. – Nem tudom olyan könnyedén magam mögött hagyni azokat az évszázadokat, amik alatt rád vártam. Nehéz ember vagyok, egyáltalán nem könnyű velem élni. Mindkettőnknek szüksége van rá, hogy betartsd a szabályokat. – Valóban nem vagy egyszerű ember ezzel a macsó hozzáállással. – motyogta az orra alatt, majd összeszedte magát, és folytatta – Menj arrébb Gregori! – Hátrányban érezte magát, amiért meztelenül fekszik a takaró alatt. – Szeretnélek jobban látni, amikor megvitatjuk a jövőnket. Egy hosszú pillanatra az ezüst szemek megpihentek sápadt, véraláfutásos arcán. Egyértelműen látszott, hogy vívódik önmagával, hogy megtegye-e amit kér. Vihar gyülekezett a szemében. – Ez nem olyan egyszerű mon petite. – mondta halkan és átölelte, meleg lehelete érintette a nyakát. Érezte magán erős szálú haját, acélkemény karjainak érintését a bőrén, forróság kúszott a gyomrába. Gyűlölte ezt a forróságot, hogy a saját teste és elméje is igyekezett semmibe venni az akaratát, arra vágyva, hogy ők is megérinthessék a férfit. Ez a szertartástól volt. És most utálhatja magát, amiért nem próbálta megakadályozni. Hogyan akarhat a teste egy ilyen brutális aktust? Valami mazohista lenne? Mélyről jövő remegés járta át az izmait, míg végül már a fogai is összekoccantak. Szorította magán a takarót, merev testtel tartotta magát az ölelésben. – Azt hiszem, sokkal jobban menne, ha oda ülnél. – mutatott egy székre a szoba másik végében. Gregori rásimította tenyereit kétfelől az arcára, hüvelykujja finoman végigkövette álla vonalát. – Nézz rám, Savannah. Hangja fekete bársony, és ismét parancsoló. Rászegezte a pillantását, de a lány sietve elfordította tekintetét, szempillái védekezésként lecsukódtak. A nyakára sikló hüvelykujj alatt a pulzusa száguldásba kezdett. – Minden egyes alkalommal harcolni fogsz ellenem? Csak egy apróságot kértem. Hogy nézz rám, a társadra. – Kérted? Azt mondják, egyetlen pillantásoddal képes vagy parancsolni bárkinek. Lágyan nevetett fel, ujjai tovább játszottak a bőrén. – Képes vagyok megtenni pusztán a hangommal is Chérie. Savannah, szükségem van rá, hogy rám nézz. Vonakodva kapcsolta tekintetét az övéhez. Miért is gondolta valaha, hogy ezek a szemek hidegek? Tavak voltak folyékony higanyból, átmelegítették, megnyugtatták, félelme alábbhagyott, izmai kezdtek ellazulni. – Nem foglak bántani többé. Akkor nem voltam önmagam, teljesen elvesztettem az irányítást. Ez olyan szégyennel, és bűntudattal tölt el, amit soha nem fogok elfelejteni. – Keze rátalált a hajára, ajkához húzott egy puha tincset. – Tudom, hogy rettegsz tőlem Savannah, és én erre bőven adtam is okot. De felajánlom neked az elmém, átadom teljesen, hogy lásd az igazat. Mindent kockára tett. Elméje még mindig zavaros volt, és túlságosan fekete. A lány annyira fiatal, talán nem lesz képes megérteni mindazt, amiket hosszú élete során elkövetett, hogy az a rengeteg sivársággal töltött év hogyan vezetett ahhoz a rettenetes pillanathoz. Ismerte, sőt, saját bőrén kellett megtapasztalnia kegyetlenségét. De azt is tudta, mennyire messzire ment el érte a lány, hogy visszahozza őt, az életpárját. Így hát meg kellett tennie, ez volt az egyetlen módja, hogy megnyugtathassa, hogy komolyan gondolja, amit mond. Ha teljesen megnyitja előtte az elméjét, tudni fogja, hogy igazat mondott neki. Soha nem fogja szeretni, de nem is várhatja el tőle a szerelmet. Savannah egy hosszú pillanatig az arcát tanulmányozta. – Nem kell megtenned Gregori. Épp elég, hogy felajánlottad. De ettől a félelmem még nem múlik el. A félelem nem így működik. – Szükségtelen volt, hogy a férfi feláldozza a büszkeségét, lecsupaszítsa magát, megvallja előtte minden sötét, könyörtelen tettét. Az élete kemény volt, de mindig azt tette, amit a legjobbnak vélt. Nem volt hozzá joga, hogy megítélje a tetteit. – Talán egy kicsit lassítanunk kéne, és azon dolgozni, hogy megismerjük egymást. A férfi lassan kieresztette lélegzetét, még csak most vette észre, hogy önkéntelenül visszatartotta.

– Biztos vagy benne? A lány bólintott, és ő elengedte. – Miért gondolod, hogy Roberto nem volt egyedül? – Savannah szándékosan témát váltott, hogy csökkentse a köztük lévő feszültséget. – Egy csapattal utazott. Végiggyilkolták Európát. Apád követte őket, hogy eltüntesse a nyomaikat, és hogy megvédje tőlük az embereket. Az emberek nem tudhatnak rólunk, nem is olyan rég egy csoportjuk, akik tudomást szereztek népünkről, megpróbált elpusztítani bennünket. – Hányan vámpír van abban a csapatban? – Még négyen. A lány a torkához kapta a kezét. Olyan fiatalnak, és kiszolgáltatottnak tűnt ebben a pillanatban, hogy legszívesebben visszazárta volna a karjaiba, biztosítva őt a védelméről. Olyan sok dolgot nem értett a lány, és a megtanulásukért túl nagy árat fizetett. – Értem jöttek ide? Roberto azt mondta, ő talált meg először, de azt hittem arra gondol, hogy előtted. Én vonzottam ide őket? Hazudni akart neki, hogy ne okozzon még több fájdalmat, de nem tudta rászánni magát, így inkább egy szót sem szólt. – Értem. – a csend megválaszolta a kérdését. Még mindig szörnyen gyenge volt a vérveszteségtől, amit Gregori okozott neki. – Hol vannak a ruháim? Nincs elég erőm, hogy újakat gondoljak magamra. Felvonta a szemöldökét. – Mégis, hova szeretnél menni? – Intézkednem kell Peter temetésével kapcsolatban. Meg kell nyugtatnom a munkatársaimat, minden bizonnyal engem keresnek mindenütt. Aggódom miattuk, ők nem kerültek-e veszélybe. Miután ezzel végzek, csatlakozni fogok hozzád, hogy levadásszuk az árulókat. – És azt hiszed, hogy engedni fogom? – szemében a harag viharfelhői gyűltek. – Ebben nem parancsolhatsz nekem Gregori, mindenképpen meg kell tennem. Gregori felállt az ágyról, hatalmas testével lassan, kényelmesen nyújtózott egyet, akár egy lusta vadmacska. Savannah szeme önkéntelenül rátapadt az elegáns selyeming alatt hullámzó izmokra. Az éjjeli szekrényhez lépett, illatos gyógynövényeket zúzott bele az apró tálkákban lévő vízbe, majd meggyújtotta az alattuk elhelyezett gyertyákat. A szoba szinte azonnal megtelt gyógyító, bódító illatokkal, amik úgy tűnt megtalálják az utat a testébe, az ereibe. Gregori még egy pillantást szentelt a tálkáknak, számba vette mindent elrendezett-e, majd egy fésűt vett a kezébe és visszatért az ágyhoz. – Természetesen parancsolhatok neked Savannah. De ne aggódj, nagyon jó vagyok benne. Megdöbbent. Gregori, a sötét ugratja őt? Elhelyezkedett a lány háta mögött. Egyik kezét finoman, lágyan zúzódásokkal teli bőrére helyezte, míg a fésűvel nekiállt kibogozni összegubancolódott haját le a végéig, egészen a derekáig. Jó érzés volt a finom, masszírozó érzés a fejbőrén, kezének apró, szinte észrevehetetlen cirógatásai. Varázslatos volt. – Nagyon vicces vagy. Én nem a tizennegyedik században születtem, vagy valami még régebbi, ostoba korban. Modern nő vagyok, akár tetszik ez neked, akár nem. Ezt választottad, mikor összekötötted magad velem. Nem parancsolgathatsz, bármennyire is jó vagy benne. A lány nem varázsolt, legalábbis a szó szoros értelmében nem, de mégis… maga a csábítás varázslata volt kicsi keze, bársonyos hangja, megjegyzésének tréfás éle, amivel az ő humorára felelt. Ujjait a tarkójára fonta, érezte, hogy a gerincén végigfutó hőhullámtól megrezzen. – Én viszont a régi világból származom bébé. – hangja forró suttogás volt a fülében – Nem tehetek mást, megvédem az asszonyomat. Tedd túl magad rajta. – javasolta kedvesen – Sokkal jobban ki fogunk így jönni. Minden rendben lesz, ha soha nem ellenkezel az akaratommal. Halk szavai felkavarták, kísértésbe ejtették. A szobát a gyógynövények tömény illata töltötte be, megtámadva érzékeit, hangja elbűvölte. Hátrafordította a fejét, ránézett meztelen válla fölött, ibolyakék szeme parázslott. Az ezüst szemek viszonozták a pillantását. – Szedd össze magad Gregori. Emlékszel? Ruhákra lenne szükségem.

Megpróbálta megkeményíteni a hangját, amire önmaga védelmében volt szüksége, könnyebb volt így ellenállni a csábításának. De nagyon álmosnak érezte magát, a feje szédelgett a bódító illatoktól, és keze érintésének érzésétől a hajában. – Felesleges észben tartani valamit, amiről szó sem lehet. – emlékeztette, miközben lehajtotta a fejét, hogy lágyan végighúzza a nyelvét egy különösen csúnya seben, a hátán. Nyála gyógyító hatású, igaz, hazájuk földjével elkeverve nagyobb hatást érhetne el, de itt ez volt minden, amit tehetett. Savannah összerándult, ahogy megérezte bársonyos nyelvét, ami tovább haladt érzéki érintéssekkel a csípője felé. A gyógynövények nehéz illata megszállta érzékeit, táplálták bágyadt álmosságát. Gregori befejezte a fésülést, átvetette válla fölött súlyos hajtömegét, majd lassan, gyengéd kényszerítéssel hanyatt fektette. Ráhajtotta fejét, most az ő sötét, hosszú haja siklott végig érzékeny bőrén. Halk kis tiltakozás szakadt ki belőle, megpróbált elhúzódni tőle, de a férfi rátette a kezét a hasára, fogságba ejtve vele őt. – Feküdj nyugodtan, Savannah. Ezt meg kell tenni. Szája ismét a csípője felé fordult, ahol a legrosszabb sérülések voltak. Félelme belevájta karmait, kavargott a fejében. Sebezhetőnek, és tehetetlennek érezte magát, rettegett, hogy újra meg fog történni, brutálisan a magáévá teszi őt. Könnyek szökték ki lezárt szemhéja alól, egy nyöszörgés tört fel belőle. A pánik kezdett elviselhetetlenné válni, hiába próbálta visszafojtani. Pedig tudta, hogy nem fog neki fájdalmat okozni, épp ellenkezőleg, minderre a gyógyulása érdekében van szükség, az iszonyat rágta, lassan kezdett kifordulni önmagából. Pedig a férfi, akiről úgy gondolta, semmi gyengédség nincs benne, végtelen gyengédséggel vette körül. – Ha farkas alakra váltok, el tudod viselni a gyógyítást? – ajánlotta fel óvatosan. Fényes, fekete szőrzet hullámzott fel sima bőre helyén, karok és lábak csontjainak roppanását hallotta, ahogyan Gregori alakot váltott. Savannah bőre olyan elviselhetetlenül érzékeny volt, még a puha szőr érintése is fájdalmas volt. Félelme ködén keresztül is érzékelte Gregori szomorúságát, hogy inkább választ egy állatot, mint az ő emberi alakját. – Nem kérem Gregori, vidd el a farkast. A saját alakodban gyógyíts. – könyörgött, nem tudva elviselni a másik fájdalmát. Ő behunyta a szemét, izmai ismét kötélként megfeszültek, miközben visszaalakult. Nyelve rátalált a selymes fekete pihékre testének középpontja felett, nyomon követve az oda vezető sötétlila zúzódásokat. – Te nem halandó vagy ma petite. A mi népünknél az alakváltás is természetes. Bár mindent megtett volna, hogy megkönnyítse a lány számára ezt a dolgot, akár alakváltással is, a lelke mélyen mégis örömet érzett, hogy az nem fogadta el. Gregori keze felmérte a testét, felfedezett, számba vett minden karcolást, sebet és zúzódást. Nyelve követte, nedves, forró érintésekkel fedve be bokáit, végighaladt bordáin, derekán, csípőjén, fenekén. Savannah lélegzete elakadt, amikor kezének gyengéd kényszerítése azt kérte, nyissa szét a lábait, hogy hozzáférhessen egy hosszú, mély vágáshoz combjának belső oldalán. A sérülés széle nőiessége rejtekében tűnt el. A bársonyos nyelv követte, finoman, kitartóan nyaldosta, elképzelhetetlenül intim érzéseket keltve. Savannah alig kapott levegőt. A bensőséges érintés olyan volt, mint a drog, megtámadta a testét, felforrósította a vérét, fájdalmai eltávolodtak. A férfi olyan könnyedén uralma alá hajtotta a testét, és az elméjét, mintha Savannah nem is létezne, hanem az ő része lenne. Szüksége volt minden egyes érintésére, amiért végtelenül utálta magát. Még a kamra levegője is a férfinak segített, elálmosítva őt, meggyengítve ellenállását. Gregori felnézett. Eddig még fel sem fogta igazán, milyen gyönyörű is valójában a párja. Az enyém. A birtoklás büszkesége fénylett világos szemeiben, tekintete végigsöpört a törékeny testen, és megállapodott a lány arcán. A könnycseppek, akár apró ékszerek csillogtak a hosszú, sötét szempillákon. Mormogott valami érthetetlent, odanyúlt, felfogta a cseppeket. Öklébe zárta, rálehelt bezárt ujjaira, majd ismét szétnyitotta őket. Három tiszta, hibátlan gyémánt feküdt a tenyerén. Annak ellenére, hogy tisztában volt vele, hogy ez csak illúzió, Savannah szeme

elkerekedett a csodálkozástól. Keze Gregori csuklója köré fonódott, hogy közelebb húzva megnézhesse a tenyerén fekvő drágaköveket. A férfi szíve bukfencet vetett, amint megérezte apró ujjait. Figyelte a társa arcán váltakozó érzelmeket, ahogyan a varázslatát megcsodáló gyermeki áhítat átvette a rideg félelem helyét, felszabadítva annyira, hogy ha önkéntelen mozdulattal is, de először meg merte őt érinteni. Minden Kárpáti képes a könnyekben lévő sókristályokat gyémántformába rendezni, de Gregori gyémántjai valódiak, szilárdak voltak. Felhasználta a fejében lévő mérhetetlen tudást, és valósággá tette az illúziót. Megfogta a kezét, szeme mélyen az övébe fúródott, aztán hagyta, hogy az apró kövek a lány nyitott tenyerébe peregjenek az övéből, majd óvatosan becsukta a finom ujjakat ajándéka körül. Szeme még mindig fogva tartotta az övét, szájához emelte bezárt öklét, hogy nyelvét végighúzza az ott talált apró sérüléseken. Egyszer, kétszer, háromszor. Nyílvesszőként fúródott belé a tűz, végigszáguldott a vérén. Teste elviselhetetlenül forrónak tűnt a hűvös éjszakai levegőhöz képest. Halk nyögés szökött ki az ajkán, amikor Gregori hozzá hajolt, felfedezve egy kis kék foltot a szája sarkában. A szíve vadul összeszorult. Szeretett volna elfutni, de a teste túl nehéz volt, a gyógynövények illata eltompította a mozdulatait. Valahol mélyen a fejében meghallotta a férfi hangját, amint énekelni kezdett, halkan, selymes hangon, évezredes nyelven. Szempillája lecsukódott. Tűz és jég. Öröm, és fájdalom. Szája szegletébe megérezte a másik nyelvének finom érintését, ahogyan megszüntette a fájdalmat. Lehunyva tartotta szemét, párja férfias szépsége, gyengédsége kínzó sóvárgást szabadított el érzékein. Arra vágyott, hogy ő is kidugja a nyelvét, addig simogassa a férfi száját, míg bebocsátást nem nyer fogai mögé, meg akarta ízlelni szája belsejét. Csodálatos dolgokat művelt vele. Melegen, nedvesen végigjárta arcát, és a nyakát, gondosan elidőzve a torkánál szakított seb fölött, a fognyomokon a vállán, amiket akkor ejtett rajta, amikor lefogva tartotta. Lassú, lusta örvény szívta magába, ahogyan a szája egyre simogatta, elvette a fájdalmát, hogy a helyében édesen gyötrő forróságot hagyjon. Gregori magába szívta minden porcikájának ízét, szaténpuhaságú bőrének érintését, a látványát, és az illatát. Úgy érezte soha nem fog vele betelni. Képtelen lenne valaha is bántani többé. Elhatározta: minden egyes zúzódását, sebét, rossz emlékét lecsókolja róla, gyógyító örömre cseréli. ”Elég, Gregori.” Az elméjük össze volt kapcsolódva, így megérezhette a férfi felébredt vágyát, ami tökéletes természetességgel felelt sajátjára, amit most nem homályosított el a félelem. Lélegzete kapkodóvá vált. – Minden egyes zúzódást mon petit amour, nem számít, milyen kicsi. Szándékosan nem a fejében suttogta a szavakat, lehelete melle lágy domborulatát súrolta. Ráérősen, élvezettel húzta végig rajta a nyelvét, majd mellbimbóján, eltüntetve a csúnya jeleket, amik megtörték bőre hibátlanságát. Olyan gondossággal, odafigyeléssel gyógyította, amennyire csak erejéből tellett. Úgy érezte, soha nem tudja ismét annyira tökéletessé tenni a lányt, mint amilyen volt. Még most is képtelen volt elhinni, hogy párja nem ítélte el őt, hanem még a segítségére is sietett, miközben ő ezt az iszonyú bűnt elkövette ellene. Lehetetlennek tartotta, hogy bárkit is érdekelt volna annyira a sorsa, főképp nem Savannah-t, hogy aközben, amit ő tett vele, megtegye érte, amit a lány megtett. Követte őt a pokolba, visszahúzta, visszacsalogatta onnan. Felnyögött még a gondolattól is, lelke befelé, csendben sírt, hogy ilyen borzalmat követett el a nő ellen. Az egyetlen nő ellen, aki mégis volt olyan bátor, hogy utánanyúljon a sötétségbe, és visszahozza őt a fényre. Savannah ujjai rásimultak kusza, vastag sörényére, tovább szőve köré saját, különös varázslatát. „Ne kínozd magad tovább Gregori. Tudtad milyen kockázatot vállalsz, mégis megadtad nekem a szabadságot. És az az öt év szabadság végtelenül értékes volt nekem. Köszönöm.” Gregori lehunyta a szemét. A lány ismét neki próbál segíteni, megolvasztani önmagával szemben érzett rideg, fagyos érzéseit természetes gyengédségével. A lány minden volt, ami ő nem. Az együttérzés, a megbocsátás, a fény és jóság, és most egy démon lett a férje, amit még csak nem is ismer. Szerelem növekedett benne, erős, veszélyes érzelem. „Még mindig félsz tőlem.”

Tisztán érezte gyötrelmét. Lejjebb mozdult, hogy elérje melle alsó felét is. Érezte, amint megremeg érintésétől, és önkéntelenül közelebb emeli hozzá a testét. „Mindig is féltem tőled Gregori, féltem a hatalomtól, amivel rendelkezel, attól féltem, hogy amit képvisel, az el fogja venni a szabadságomat. Attól rettegtem, az erőddel érted el, hogy úgy érezzek irántad, ahogyan éreztem. Még ha már meg is értettem, hogy ez nem így van, most is félelmet érzek.” Szája még lejjebb mozdult, a keskeny bordákra, a dereka felé araszolt. Elidőzött a gyomra felett talált négy karmolás nyomon, teste sajgott a kínzó vágytól, de annyira élvezte, amit csinált, hogy ez nem számított. „Most attól félsz, hogy valójában kívánsz engem.” Lélegzete a torkán akadt, megmerevedett alatta, de ő folytatta megnyugtató énekét az elméjében, és ez a gyógynövények illatával, gyengéd érintésével együtt segített ismét megnyugodnia. „Nem akarom lerombolni az egódat,– tudom, nektek, férfiaknak ez roppant gyenge pontotok – de a szex határozottan túl van értékelve. Tehát ezt a szempontot nyugodtan figyelmen kívül hagyhatjuk.” Vidám nevetés halvány árnyalatát érezte elméjében a férfi felől. Ez képes volt tomboló tűzzel megtölteni ereit, forró hullámokkal elárasztani a testét. Érezte, hogy vére a férfiért kiált. De nem fog csapdába esni. A férfi túl nagy, túl durva az ő testéhez. Szája lassan elhagyta a gyomrát, lefelé indult a lábai találkozásánál lévő selymes háromszög felé. Megrándult, ujjai belemarkoltak a férfi hajába, hogy elhúzza a fejét. – Ne, Gregori, komolyan mondom. Hangja rekedt volt, apró, remegő kezének érintése fejbőrén meglódította a szívét. Tenyereivel gyengéden szétnyitotta a combjait, száját rásimította testének középpontjára. „Egyetlen módja van, hogy meggyógyítsalak.” Érdes, forró nyelve végigsimított megduzzadt csiklóján. A lány felkiáltott, csípője megrándult, megpróbált elfészkelődni a lángokat, kavargó örvényt hozó érintéstől. Rejtett izmai összeszorultak, a gyomra remegett. Vágya az egekbe szökött, középpontja tombolt a lágyan reszelős érintés alatt. „Gregori!” A kérés gyámoltalan volt, pusztán a félelem, és a zavar szülte. A férfi olvasott az elméjében, pontosan tudta, hogy könyörgése ellentétben van azzal a vággyal, amit valójában érzett. A megnyugtató ének egyetlen pillanatra sem bicsaklott meg, saját tomboló vágyát erős kézzel tartotta uralma alatt. Örömet akart adni neki, összeolvadni vele, kicserélni egy sokkal szebb emlékre azt, ahogyan kegyetlenül elvette az ártatlanságát. Valamilyen szinten Savannah tudta, hogy a fejében van, irányítja érzelmeit, elveszi a félelmét, fokozza örömét, míg már azt hitte, belehal annak intenzitásába. Érintése olyan gyengéd volt, enyhítette fájdalmát, míg a nyomás a testében már az elviselhetetlenségig fokozódott. „Engedd el magad, ma petite. Azért vagyok itt, hogy elkapjalak.” A hang, akárha hatalmának parancsoló szava lett volna, szinte kényszerítette, hogy engedelmeskedjen neki. Át akarta adni, a gondjaira akarta bízni magát. Azt akarta, hogy oltsa el benne a lángokat. Lágy nyöszörgés tört fel a torkából. Gyönyöre szétterjedt, teste darabokra hullott, és feloldódott. A föld megremegett alatta, színek vakították el, elfedve körülötte minden mást. Gregori tartotta, miközben a testén áthullámzott a gyönyör, és míg utórengések rázták. Odahúzta szorosan magához, menedéket nyújtott neki, amikor kétségbeesetten szüksége volt rá, hogy közel legyen hozzá. Verejtékben fürdött, izmai kőkemények voltak, férfiassága nyilvánvalóvá tette saját éhségét. Ha sokáig tart, hogy Savannah-t átsegítse ezen a nehéz időszakon, akkor nagyon kemény idők várnak rá. Szó szerint kemények, de dicsőségesek. A lány érezte felé áradó, sürgető vágyát, és ez a lelkébe tépett, fájdalmas érzéseket keltett benne. – Sajnálom, Gregori. Savannah hangja halk volt, tele bűntudattal, arcát beletemette a férfi bőrébe bordái felett. Az felemelt egy hosszú, kékesfekete hajtincset, az ajkához vonta, és beszívta az illatát.

– Semmi okod, hogy bármit is sajnálj, ma petite. A lány a szívére helyezte összeszorított öklét a gyémántokkal a tenyerében. – Azt hiszed, én nem tudom olvasni a tested jelzéseit? Érzem, ahogy az elmédben megpróbálod elzárni előlem az érzéseidet, hogy megvédj tőlük engem. Nem tudok olyan lenni, amilyenre szükséged lenne, akire vágysz. Tudom, hogy cserbenhagytalak most és kényelmetlenül érzed magad. A férfi szája lassú mosolyra húzódott. – Kényelmetlenség. Ez rá a tökéletes szó. – Átfuttatta ujjai között a haját. – Sosem kértem, hogy változz meg a kedvemért, és nem is szeretném, ha megváltoznál. Úgy tűnik, elfelejted, hogy mindenki másnál jobban ismerlek. Tudlak kezelni téged. Felkapta a fejét, hogy bele tudjon nézni az ezüst szemekbe, az ő kékje egyetlen parázsló figyelmeztetés volt. – Iszonyatosan arrogáns vagy Gregori! És ezzel mindig eléred, hogy mindenfélét a fejedhez akarjak vágni. Hallod te magad? Kezelni engem? Hah! Azt próbálom elmondani, mennyire sajnálom, hogy cserbenhagytalak, és te erre megjátszod a kastély urát. És erre az sem mentség, hogy olyan században születtél, amikor a nők még ingóságnak számítottak. – A Kárpáti nőket soha nem tekintették ingóságnak. – javította ki halkan. – A miénk egy fogyatkozó faj. A gyerekek ritkán maradnak életben, és olyan kevés női életpár van, hogy a legtöbb férfi elveszíti önmagát a belső sötétségében az évszázadok alatt. A nők a legértékesebb kincseink, őrizzük és védjük őket. – Gregori. – Savannah elé tartotta apró öklét, amiben a könnycseppjéből lett gyémántokat szorította, mint egy szimbólumot. – Próbáljunk megérteni egymást, így talán békességben tudunk élni. Testét még mindig hullámokban lepte el a vágy, a férfi pillantása melegen siklott végig rajta. Ö is ellenállhatatlan kényszert érzett, hogy végigkövesse sötét szemöldöke vonalát ujjbegyével. Gregori végighúzta kezét selymes, illatos haján teljes hosszában, át keskeny derekán, karcsú csípőjéig. – Mit kellene megérteni? – mormolta szinte szórakozottan, agya egyértelműen más, provokatív dolgokkal volt elfoglalva. Nyilvánvaló képtelensége, hogy koncentrálni tudjon a beszélgetésükre irritálta őt, mintha kinevette volna. Savannah nekifeszült a mellkasának, hogy néhány centi távolság legyen közöttük. A hatalmas test meg sem moccant. Ő ismét megpróbálta eltolni, majd feladta. – Felejtsd el! Lehajtotta sűrű bozontú üstökét, hogy megízlelje nyakának sebezhető vonalát, ahol legjobban érezhette lüktető pulzusát szája meleg barlangjában. Savannah vére felhullámzott, koponyájában mintha egy apró légkalapács kezdett volna működni. – Hallottam mindent, amit mondtál, ma petite. – mormolta, elveszve a lágyságában, illatában. Azt akarta, hogy mindenestől az övé legyen, minden szál haja, minden sejt a testében. – Meg tudok ismételni mindent, akár szó szerint is, ha akarod. A tűz hamarosan legyőzhetetlenné válik benne, nem hagyna választást nekik. Vére kiáltana az övéért, és azt egyikük sem hagyhatná figyelmen kívül. Elméjük önkéntelenül, magától értődő természetességgel összekapcsolódna, lelki kapcsolatuk még nagy távolságból is összekötné őket. Annyira szüksége lenne rá, hogy azon már az élete múlna. Gregori szinte belélegezte őt magába, az illata annyira nőies, olyan csábító. Mély érzelmek moccantak meg benne a sivár évszázadok után, megrémült tőlük. Hozzászokott az érzelemmentes élethez, és a változás hozhatott neki jót, de a gonoszság lehetősége is hatalmas volt. Ő volt a törvény maga. Még népének törvényei, – amiket minden körülmények között betarttatott – sem vonatkoztak őrá, magára. Könnyedén tudta olvasni Savannah érzéseit, nyitott könyv volt a számára. Kész volt rá, hogy megvédje őt, akár sajátmagával szemben is. Nem állt szándékában megengedni magának, hogy szeretkezzen vele. Ahhoz túlságosan nagy sebet ejtett rajta az a tény, hogy bántotta őt párosodási rituáléjuk közben.

– Te nem figyelsz, – Savannah fészkelődött, próbált kijutni alóla. – hanem megpróbálsz elcsábítani. – mondta méltatlankodva. Felemelte a fejét, ezüst szeme birtoklón vette számba a tökéletes vonásokat. – Igen, azt csinálom. Működik? Halk hangjának évődő vidámsága pillanatok alatt lefegyverezte, ahogyan parancsszavai sosem lettek volna képesek. Keze átfogta a torkát, hüvelykujja gyengéden simogatta a nyakát, felszítva bőre alatt a még nemrég lecsillapodott lángokat. Minden erőfeszítése ellenére elmosolyodott. – Nem, egyáltalán nem működik. – hazudta. Képtelen volt ránézni anélkül, hogy ne kívánta volna. Pulzusa ismét versenysebességre kapcsolt hüvelykujja alatt. Szaténpuhaságú érintése kérlelte, hogy még jobban átadja magát neki. Ott volt az ellenkezés a fejében, ahogyan a félelem is, de már a vágy is. Gregori a saját vágyával táplálta ezt a kicsiny szikrát. Megérintette ajkai sarkát a nyelvével, élvezte vadul megdobbanó szíve hangját. Belesuttogott a szájába. – Biztos vagy benne? Sokat tanultam erről az évszázadok során. A csábítás kész művészet. Hatalmas varázslat volt a hangjában, vegytiszta csábítás. Amit a szájával csinált, az pedig maga volt a csoda. Savannah alig érintette, mégis felkavarta lelke legmélyéig, szíve vad ritmusra váltott. Ujjai beletúrtak sűrű, koromfekete sörényébe, hosszú szempillái megcsiklandozták az arcát, ahogy ráemelte kék szemeit, amikben nevetés táncolt. – Művészet? Így hívod? Azt hiszem, találhatnánk ki rá valami jobb nevet is. Felemelte a fejét, halvány szeme csillogó ezüst, elfolyó higany. – Te olyan pontosan tudod, mi lenne az a jobb név? Az az első alkalom egy undorító, gyalázatos dolog volt Savannah. Az nem én voltam, hanem a fenevad a bensőmből. Minden volt, csak szeretkezés nem. Nem számít szerelmi tapasztalatnak. Hangja tükrözte mély bánatát, míg szeme továbbra is sóvárgó éhséget, és forróságot árasztott, ami felhevítette őt. A lány megfeszítette az állát, gyűlölte a bűntudatát és a fájdalmát. El akarta terelni a gondolatait, így szándékos kihívást intézett felé. – Mégsem tudsz mindent rólam. Volt egyszer egy ember. Meg volt őrülve értem. – próbált nagyon világiasan hangzani – Teljesen belém volt esve. A meleg nevetés csendült fel válaszként, aminek melege végigsimogatta nyakát, hogy a férfi szája a fülénél kössön ki a végére. – Arra a beképzelt fiúra gondolsz, akinek narancssárga haja volt, és tüskés nyakörve? Dragon? Savannah zihálva elhúzódott, hogy kutató pillantást vessen rá. – Honnan tudsz te róla? Még tavaly jártam vele. Gregori odadörgölőzött a nyakához, belélegezte a lány illatát, keze lassan lecsúszott a vállán, könnyed mozdulattal siklott a melle felé, hogy birtokba vegye azt. – Csizmát viselt és egy Harley-n járt. Elégedett sóhaj hagyta el az ajkát, ahogy a tenyerére vette a puha súlyt, hüvelykujjával végigsimított a mellbimbója kihegyesedett csúcsán. Érezte nagy, erős keze meleg, birtokló érintését, a hő újabb hullámai indultak el a lányban. Vágya egyre emelkedett. Gyengéden csábította. Savannah nem akarta, hogy megtörténjen. A teste már jobban érezte magát, de emlékei összekapcsolták a vágy emelkedését az utána jövő hatalmas fájdalommal, amit első szeretkezésekor átélt. A félelem, mintha élőlény lett volna, megrázta a testét. Keze elkapta a férfi csuklóját. – Honnan tudod, hogy Dragonnak hívták? – kérdezte kétségbeesetten, hogy elterelje a figyelmét. Hogyan is magyarázhatná el neki, mennyire retteg, ha a teste majdnem meggyullad érintésétől, annyira vágyik a vele való szexre? – Szeretkezésre. – helyesbítette hangosan Gregori. Elmélyülő, hátborzongatóan rekedtessé váló hangja maga is felért egy bensőséges simogatással, elárulva, hogy észrevehetetlen árnyékká válva egyetlen pillanatra sem mozdult ki a gondolatai közül, végig ölelésében tartja az elméjét is. – És hogy válaszoljak a kérdésedre, ott voltam veled mindig. Akkor érintettem meg az elméd, amikor csak akartam. Mindet tudom, minden egyes átkozott férfit. – Olyan hévvel mormolta a szavakat, hogy a lánynak elakadt a lélegzete. – Ő volt az egyetlen, akinél arra gondoltál, hogy megcsókolod.

Szája megérintette az övét. Óvatosan. Lágyan. Csalogatta, hízelgett neki, míg meg nem nyílt előtte. Aztán pedig ellopta a lélegzetét. Nyelve összefonódott az övével, a világ pedig bukfencet vetett a lánnyal. Ismét a villogó, eleven színek töltötték meg a szobát, és fehéren izzó forróság. Már semmi mást nem érzett, csak széles vállát, erős karjait, és a tökéletes, csodálatos száját. Amikor felemelte a fejét, Savannah majdnem visszarántotta magához. Nézte az arcát, vágytól felhős szemét, ajkát, amitől megfosztotta az övét. – Van fogalmad róla, milyen szép vagy, Savannah? Gyönyörű a lelked, és ott látom a szemedben. Megérintette az arcát, majd rásimította a tenyerét erős állkapcsára. Miért nem tud ellenállni a vad sóvárgásnak a szemében? – Valamit csináltál a fejemmel. Már nem is emlékszem miről beszéltünk. Gregori elmosolyodott. – A csókos. – Fogai gyengéden harapdálták az állát. – Pontosabban, azt akartad megcsókolni. Azt a narancsszín szakállas hülyét. – Mindegyiket meg akartam csókolni! – hazudott méltatlankodva. – Nem, nem mindet. Csak ennél az egynél remélted, hogy az a piperkőc képes lesz lecsókolni az ízemet a szádról örökre. Hátrasimította arcából az előrebukott hajat, puha csókokkal rajzolta újra álla vonalát. – De nem működött volna, tudod jól. Ha jól emlékszem, volt valami problémája, ha a közeledbe ment. – szeme veszélyesen izzani kezdett – Valami allergia? – Ő azt akarta, hogy valaki, bárki, törölje ki Gregori ízét a szájából, a lelkéből. A férfi felemelte a hangját egy oktávval. – Ó, Savannah, csak meg akarom kóstolni az ajkaidat – utánozta. Aztán a tüsszögését mímelte. – Nem tudod mi a motorozás, amíg nem ültél egy Harley-n baby. – tüsszentett, köhögött, és öklendezést tettetett valósághűen. Savannah rácsapott a karjára, egy pillanatra megfeledkezve sérült ökléről. Amikor tudatosult benne a fájdalom, felkiáltott dühében, és szemrehányóan nézett rá. – Te voltál! Ezt te okoztad neki! Szegénynek egy életre összetörted az egóját. Ahányszor megérintett, képtelen volt megállni tüsszögés nélkül. Gregori megátalkodott eltökéltséggel felvonta a szemöldökét. – Technikailag hozzád sem ért. Már azelőtt tüsszögni kezdett, mielőtt elkaphatott volna téged. Letette a fejét a párnára, ébenfekete haja körülfolyta mindkettejük karját, gyakorlatilag összeszőtte őket egymással. Ajka rátalált ismét a torkára, majd lejjebb araszolt, mintha érezné, hogy melle sóvárogva várja már az érkezését. Savannah elkapta a fejét, szorosan a kezébe fogta, és a szemébe nézve próbálta távol tartani őt árulóvá vált, varázslat hatása alatt lévő testétől. – És a kutya epizód? Megpróbált ártatlan arcot vágni, de elméjében érezte nevetését. – Hogy érted? – Nagyon jól tudod, mire gondolok. – tartott ki határozottan – Amikor Dragon hazakísért engem. – Ó, igen, emlékszem már. A nagy, gonosz, láncokba és szegecsekbe öltözött farkas megijedt egy kiskutyától. – Kis? Egy hatvan kilós rottweiler keverék, habzó szájjal? Hörögve? Rátámadt! – Úgy futott, mint a nyúl. Gregori lágy, simogató hangjából egyértelműen kicsengett az elégedettség. Örömmel töltötte el annak idején, hogy az a seggfej elfutott. Hogy merte megpróbálni Savannah-ra tenni a mocskos kezét? – Így már nem csoda, hogy nem tudtam megérinteni a kutya elméjét, hogy visszahívjam. Alávaló gazember vagy. – Miután Dragon ott hagyott téged, még két háztömbnyit kergettem, aztán felzavartam egy fára, és órákig ott tartottam. Úgy nézett ki, mint egy narancssárga tarajú kakas. Bármennyire is próbálta visszatartani, belőle is feltört a kuncogás. – Nem keresett meg többet.

– Persze, hogy nem. Azt úgysem engedtem volna. – mondta öntelten, és teljes elégedettséggel, ami érthetetlen módon melegséget csempészett a lány vérébe. Ajka tévedhetetlenül visszatalált mellbimbójára, keresztülsöpört rajta, majd melle alsó felét árasztotta el hőséggel. Savannah lehunyta a szemét, vágya erősebben tért vissza, mint valaha. Hogy akarhat valamit, ami ennyire fáj? „Nem lesz fájdalom ma petite, csak a gyönyör.” Nyelve édesen sajgó űrt hozott létre benne. „Esküszöm az életemre.” Szája bársonya rátapadt a mellbimbójára. Elolvasztotta belsejét, érezte a nedvességet teste középpontjában, ahol a legjobban vágyott a férfira.

Ötödik fejezet Savannah félelmét teljesen a háttérbe szorította Gregori kezének és szájának égető gyengédsége. A férfi pillantása elégedetten, elgyönyörködve futott végig a testén. Melege volt. Annyira, hogy már a lábszárára tekeredő takarót sem bírta tovább elviselni, lerúgta magáról. Keze beletúrt a férfi összekuszálódott hajába, fésülgette az ujjaival. Inge végig nyitva volt, így most örömteli sóhajjal üdvözölte bőrét az övén, kemény mellizmait saját puhaságán. Durva, keményszálú mellszőrzete buján ingerelte mellbimbóját. Az újabb hőhullám már előhírnöke volt a végső tűzviharnak. Ujjai tétován a vállát-karjait beburkoló selyemre siklottak, Gregori pedig pontosan értette, mit szeretne a lány, még mielőtt ő maga tisztába jöhetett volna vele. Belenézett hatalmas szemébe, miközben letolta válláról az anyagot, fogva tartotta, nem eresztette tekintetét. Ezüst a kéket. Ő pedig belefulladt azokba a hipnotikus erejű, higanyfényű szemekbe, amik most megteltek az eddig gondosan rejtegetett lüktető, fájdalmas, sóvárgó vággyal, amit iránta értett. Csak iránta, és senki más iránt. Mielőtt végképp megadta volna magát, Savannah próbaképpen megérintette az elméjét. Amit ott talált, azt olvasta ki előbb a világos szempárból. A vad és mély, türelmetlen szükség szinte megütötte. Hogyan is tagadhatna meg ekkora vágyat? Bár tudta, hogy Gregori nem egy gyengéd férfi, minden ösztöne vad, és gátlástalan, látta a szándékát, hogy finoman, óvatosan bánjon vele, és megadja neki a gyönyört. Minden gondolata középpontjában az állt, hogy örömet szerezzen, hogy imádhassa testével az övét. – Tudom, hogy félsz, mon amour. – suttogta halkan, miközben keze felsiklott a bordáin a melléhez. – De már nem vagyok szörnyeteg. Pórázra kötötted a démont. Csak egy férfi vagyok, aki nagyon sokat akar szeretkezni az életpárjával. – forró lehelete elérte a mellbimbóját. – Had mutassam meg milyennek kell ennek lennie. Gyönyörűnek. Valódi, szépséges gyönyörnek. Olyan sok gyönyört akarok neked adni ma petite. Szája összezárult a mellén, melegen, nedvesen. Hangja csábító, hipnotikus, az örökkévalóságig képes lenne hallgatni. A férfi gondolataiban saját vágya csak mellékes körülményként szerepelt, elsődlegesen neki akarta megmutatni a valódi szerelmeskedés örömét és szépségét. A vágy éhsége süvöltve száguldott át a vérén, bőrét végignyalta az érzés intenzitása, ami melléből kiindulva kezdett terjedni a testén. Halkan, lágyan felnyögött, lelkét mintha pillangó szárnya érintette volna. Keze felcsúszott párja hátára, nyomon követett rajta minden egyes izmot, mintha örökre a memóriájába akarná vésni.

Könnyek szöktek a szemébe. Hogy lehet valaki ilyen érzéki, annyira tökéletes? Ellopta a szívét, mint ahogyan a testét is ellopta. – Akarj engem Savannah, – suttogta halkan. – Akarj engem, ahogyan én akarlak téged. Érdes nyelve mégegyszer végigsimított a mellbimbóján, felderítette keble alsó vonalát, mi ndegyik bordáját, miközben keze felfedezte csípőjét, és combjait. Ujjai célba értek, megtalálták izzó bejáratát. Meleg, nedves, és készen áll. Várja a testét, hogy egyesüljön vele. A lány hozzáemelte magát a tenyeréhez, teste már követelte a megkönnyebbülést. – Úgy érzem, elégek, Gregori! – zihálta éhsége intenzitásának sokkja alatt. Szüksége volt rá. – Én vagyok az, aki elég, hiszen lángok között járok. Ujjai mélyebbre nyomultak, örömmel töltötte el ez az elfogadás. A lány kezének egyre kapkodóbb érintései a bőrén vadul hajszolták, de a bizalom, amivel a lány átadta magát neki, mélyen megérintette. Gregori el sem tudott képzelni ilyen bizalmat egy olyan nőtől, akit annyira brutálisan kihasználtak, és ez megalázta őt. A lány annyira megbocsátó. Lehet, hogy soha nem lesz képes szeretni egy olyan szörnyet, mint ő, de a megértése, együttérzése talán elég lesz, hogy ne kiszabott büntetés legyen a közös életük. Maradék ruhái túl szorossá, kényelmetlenné váltak, ezért puszta gondolatával eltüntette őket. Hallotta, ahogyan a lány légzése kapkodóvá, felületessé válik, amint forró hossza a combjának nyomódott. Csak addig érezte magát biztonságban, míg a ruhái rajta voltak. Azt hitte elméjének lesz ideje meghoznia a döntést, de a teste már rég meghozta helyette. Elveszítette ezt a csatát maga ellen, a forróság ellen, ami felperzselte teste rejtekét. Savannah teste hirtelen megmerevedett. Kezei elkapták az arcát, felhúzták, hogy felemelje a fejét finom kutakodásából. A szemek ezüstje megolvadt, ahogy hozzáért. A lány vett egy mély lélegzetet. – Mi lesz, ha nem tudom megtenni Gregori? – úgy hangzott, hogy nagyon közel áll a síráshoz – Mi lesz, ha soha nem tudom megtenni? – Semmit sem kötelező megtenned ma petite, – felelte szelíden megcsókolva a hasát – Csak a lehetőségeket kutatjuk. – De Gregori – próbált tiltakozni, megkísérelte ismét felemelni a fejét, hogy láthassa a szeméből, hogy a közös életükért aggódik. – Milyen párod vagyok, ha arról sem tudlak meggyőzni, hogy én vagyok az életpárod? Szavait eltompították a lány combjainak találkozásánál lévő lenyűgöző, selymes fürtök. – Nem érted, Gregori. – Savannah lehunyta a szemét, a vágy hullámokban áradt át rajta. – Én vagyok az, aki nem jó életpár. Nem tudom, hogyan akarjalak téged, és nagyon félek ettől. – Nyugi, bébé. – Mély lélegzetet vett, magába szippantva édes illatát – Majd én akarlak kettőnk helyett, amíg megtanulod. Fogaival megcsípte a combját, aztán nyelvének cirógatásával is bejárta azt az utat, amit az előbb az ujjaival megtett. A lány felkiáltott az érzések keresztülviharzottak rajta, viharosan, féktelenül, vadul. Nem volt már a földön, szabadon szárnyalt, spirálisan forgott, irányíthatatlanul. Gregori teste hozzá simult, keményen, forrón, ereje hatalmas, kezei mégis lágyak voltak, ahogy az arcára simította őket. Térde gyengéd nyomással kért bebocsátást az övéi közé. Savannah még mindig gyönyöre utórezgéseinek hullámán lebegett, szinte észre sem vette, hogy szétnyitotta a lábait, combjai közé vette a férfi derekát, feltárva, sebezhetővé téve neki magát. Gregori kihasználta ezt az előnyét, amíg még megvolt, a lány szoros bejáratához illesztette magát. Csúszós volt, forró, feszes és bársonypuha. Hallotta a lányban felziháló pánikot a behatoláskor, megállt, és mozdulatlan maradt, hogy teste alkalmazkodni tudjon az övéhez. Savannah visszatartotta a lélegzetét, várta a rettenetes, szakító fájdalmat. Körmei a férfi hátába mélyedtek, egy halk, tiltakozó hang verődött a széles mellkasnak. De csak tüzének hullámait érezte, a vihar még le sem csendesült benne, de máris újabb kitöréssel fenyegette, intenzív gyönyör járta át. – Lazulj el Savannah. Lazulj el nekem. Téged nekem szántak, az én számomra teremtettek. Engem pedig a te számodra.

Puha csókot lehelt a torkára, csípője mozogni kezdett szelíd, csábító ritmusban. Érezte, hogy veríték lepi el a hátát, bizonyítékául annak a hatalmas erőfeszítésnek, amivel visszatartotta magát. Minden érintése, minden mozdulata lágy és szelíd volt. Odafigyelve mozgott benne, csodálta milyen feszes, és tüzes. Hüvelykujjával megérintette a kis kék foltot a szája sarkában. Bizsergető forróságot érzett az ajkában, ami megnyugtatta, mintha misztikus balzsammal kente volna be. Szíve a bordáihoz csapódott. Gregori tett valamit a testével, de nem csak a kezével, hanem az elméjével is. Minden félelme ellenére, memóriájában a korábbi támadással, Savannah örömmel üdvözölte az érzéki tüzet. Teste lassan ellazult, befogadta a férfit. Gregori még mélyebbre temetkezett hosszú, magabiztos lökésekkel, amitől zihálni kezdett. Körmeit a karjába vájta, szorosan tartotta, nehogy elszárnyaljon az éjszakában. Párja halkan suttogott a fülébe, az ősi, és a francia nyelv keverékén. Egyiket sem beszélte, fogalma sem volt róla mit mond, de a szavak felizgatták, biztonságérzettel töltötték el. Úgy érezte, fontos Gregorinak. Nem a teste. Hanem ő. Savannah. – Hogy lehet kételkedni egy ilyen dologban, chérie? – suttogta a mellének, oda-vissza mozgatva rajta a száját, finom ritmusban, ami megfelelt csípője hosszú, lassú mozdulatainak. A teste ösztönösen elfogadta a tempót, majd követni kezdte. Együtt mozdultak, ahogyan annak lennie kellett, szívük egyszerre dobbant. Gregori keze siklott a bőrén, puha mormolása bátorító, szépséges érzések, maga az egyesülés. Végtelenül gyengéd volt, amilyennek az első alkalommal kellett volna lennie. Sírni szeretett volna. Hihetetlen volt, ahogy szeretkezett vele, mintha ő lett volna a legértékesebb, legdédelgetettebb, leggyönyörűbb nő a világon. A lány megragadta őt, belékapaszkodott, mint az egyetlen valóságos, biztos dologba, amikor a teste megfeszült, a nyomás már elviselhetetlenné vált, kétségbeesetten szüksége volt a kielégülésre. A férfi csak ekkor engedte meg magának azt a luxust, hogy az elképzelhető legmélyebbre hatoljon belé, teljesen eggyé olvadjon vele. Mindkettejüket a csúcson tartotta, meglovagolta a gyönyör hullámait, míg párja halk sikolyait hallgatta. Együtt értek a szikla peremére, és magával rántotta az élvezet szakadékába. Savannah lágy hangját elnyomta a széles mellkas. Zuhant, a fények vibráltak szemei előtt, minden eltűnt, felrobbant körülötte, egyedül Gregori volt ott, mindenütt. Erős karjába szorította, biztonságot nyújtott neki. Ahogyan összefonódva feküdtek, Savannah el sem tudta hinni hogyan érzi magát. Keze a haját simogatta, szája súrolta halántékát. Gregori tudta, hogy soha nem lesz elég a lányból. Ujjai a vad, hosszú tincsekbe túrtak, amire rögtön reagált egy lusta hullám a testében. Aztán a béke és a nyugalom hirtelen elszállt. Gregori felkapta a fejét. Ahogy a saját belső vészjelzője veszélyt jelzett, mintegy feleletképpen rá, a farkasoktól is befutott a figyelmeztetés. Hívták őt, fejében hallotta izgatott hangjukat. Lehajtotta a fejét, egy rövid, kemény csókot nyomott Savannah ajkaira. Tetszett neki, ahogy a lány kinéz. Álmos volt, erotikus, és kielégített. Ebben a pillanatban a lány elméjében szólalt meg egy hang. „ Kicsikém, itt vagyok közel. Hol vagy?” Az anyja lenne? Savannah megpróbált felülni, boldogság áradt át rajta. Nem látta az anyját öt éve. És most, amikor a legnagyobb szüksége van rá, hogy útmutatást és megnyugtatást adjon neki, ő váratlanul megjelent. „ Ne válaszolj.” Ez most egy valódi parancs volt, és Gregori elvárta, hogy betartsa. Már elhúzódott mellőle, arcán a kérlelhetetlenség maszkja, szeme metsző acél. Savannah már a jól ismert szellemi utat kereste anyja felé, ahelyett a nyílt csatorna helyett, amin az szólt hozzá. De egyszerre, mielőtt elküldhette volna az üzenetét, teste olyanná vált, mint az ólom, elméje mintha megbénult volna, képtelen volt megszólalni. Félelem járta át, nem értette mi történik. Tehetetlenül pillantott Gregorira, és amikor látta rajta a gránit maszkot, rögtön tudta, hogy ő tett vele valamit. Szeme ékesszólóan könyörgött neki, megrémülve hűvös, kifejezéstelen arcától. Volt benne valami megingathatatlan, kemény és könyörtelen. Igen, könyörtelen. Hogyan is gondolhatott valaha is olyat, hogy gyengéd és érzékeny? Kegyetlen volt, akár egy vámpír.

– Nem anyád hív Savannah. Ez nem Raven. Vadásznak rád. – mondta halkan gyönyörű, hajlékony hangján. – Szabaddá teszem az elméd, de csak hozzám beszélj, a mi külön csatornánkon. Biztosítékot akarok, hogy azt teszed, amit mondok Savannah dühös volt. Sértett. Az fájt neki a legjobban, amit a férfi tett a fejével. És ettől egyre dühösebb lett. „Nincs jogod ezt tenni Gregori! Azonnal engedj el! Tudom mikor hallom a saját anyámat.” Felállt, nyújtózkodott, izmai lustán moccantak, ő pedig szerette volna kikaparni a szemét. – Ez nem az anyád. Az enyém vagy Savannah, és kötelességem megvédeni téged, minden módon, ahogyan azt jónak látom. Ezek vámpírok, Roberto barátai. Itt vannak, és azt hiszem nincsenek egyedül. Valószínűleg emberi henteseket is hoztak. Aidan Savage a város vadásza, és ő nagyon jó vadász, de ezek az árulók téged követtek. – Ruhát teremtett magára, hatékonyan, higgadtan. – Nem vagyok hozzászokva, hogy magyarázkodnom kelljen, mit miért teszek. Veled most kivételt tettem. Mostmár döntsd el a válaszod. „Visszautasítom a kapcsolatunkat.” felelte az egyetlen módon, amit a férfi még meghagyott neki „Elmegyek a népünkhöz, és a bizalom hiányára fogok hivatkozni. Arra a bizalomra, ami nyilvánvalóan nincs meg benned. Így pedig a kötésünk érvénytelen.” Lehajolt hozzá, egy sötét, impozáns alak, sugárzó hatalommal. Ezüst szeme csillogott rá. – Hallgass meg, Savannah. Ha semmi mást sem, ezt az egy dolgot hidd el rólam. Hozzám tartozol. Senki sem fogja megpróbálni, hogy elvegyen tőlem. Senki úgy, hogy életben is hagyjam. Senki sem. Hangja mély volt, és dallamos, ettől pedig csak még halálosabban csengett. Világos szeme fogva tartotta a lány lila szempárját. Elhitte, amit mondott. Nemcsak hogy az apjának, de az egész népüknek sem lenne Gregori ellen esélye, ha el akarnák pusztítani őt. Elméje visszariadt a gondolattól. Elpusztítani Gregorit? Nem akarta. Ez egyszerűen nem történhetett meg. „Engedj el, Gregori!” Követelte. A bénulás kezdte megőrjíteni. Érezte, hogy képtelen levegőhöz jutni. Fuldoklott. Úgy érezte, mintha nem tudna lélegezni. – Mondd, hogy engedelmeskedni fogsz nekem. – elegánsan volt felöltözve, mint mindig. De elméje már nem csak őrá figyelt, érezte a rezgéseket a levegőben, farkasok énekeltek neki. Savannah tudta, hogy kiabál, bár egyetlen hang sem volt képes elhagyni a torkát. Testének már nem ő parancsolt. Elméje sikoltozott felháborodásában, de Gregori megakadályozta, hogy elküldhessen egy segélykiáltást. „Ne küzdj ellenem.” A hangja lágy morgás a fejében. „Engedj el!” Szíve olyan hangosan kalapált, már attól félt, hogy felrobban. Ez nem is vele történik. Pár perce Gregori még ott feküdt mellette, köré fonta a karját védőn, gyengéden szeretkezett vele. Legalábbis ő így gondolta. De mit tudja ő mi a szerelem? Gregori lehet, hogy nem is érzett semmit. A férfi bárkivel el tud hitetni bármit. Neki nem kellett érezni semmit, elég volt, ha vele elhitette, hogy érzi. Hogyan bánhatott olyan finoman a testével, majd változott azzá a szörnyeteggé, aki most elpusztította a szabad akaratát, és úgy bánt vele, mintha egy báb lenne? Milyen ember tenne ilyet? „Savannah, abba fogod hagyni a harcot ellenem. Veszélyben vagyunk. Engedelmeskedni fogsz nekem, ha azt akarod, hogy visszaadjam az irányítást magad felett.” „Tudom, hogy anyám az. Nem akarod, hogy bárki más legyen körülöttem, ezért nem engeded, hogy kapcsolatba lépjek vele.” Vádolt. „Hát legyen. Ezt választottad.” Hangja nyugodt volt, mint mindig. Semmi sem zökkentheti ki Gregorit. Sem a rosszindulat, sem a zavar, sem pedig a kiábrándultság. A teste ülő helyzetbe rándult; aztán ott állt tehetetlenül az ágy mellett meztelenül, sebezhetően. Nem tudott beszélni, vagy mozogni. A feje lüktetett, miközben kétségbeesetten harcolt az irányításért. Megpróbálta kizárni a férfit az elméjéből. Lehet, hogy a teste már az övé, de halálig harcolni fog az elméjének birtoklásáért. Gúnyos nevetés visszhangzott a fejében. „Harcolj velem, ameddig csak akarsz bébé. Csak magadnak okozol fájdalmat. Engedelmeskedni fogsz nekem Savannah.”

Kétségbeesés gyűlt a lányban. Igaza volt. Tehetetlen volt ekkora erővel, ekkora hatalommal szemben. Gyűlölte, amiért kényszerítette, hogy lássa, bármit elvehet tőle, a büszkeségét, a méltóságát. Hogy egyetlen gondolatával semmivé foszlathatja az elméjét. Mintha üvegszilánkok fúródtak volna a fejébe. Minél jobban ellenállt a lány, a fájdalom annál erősebbé vált. Hirtelen pamutpóló és farmer borította be a testét. Puha bőrből készült cipő simult a lábára, Gregori befonta a haját gyorsan és hatékonyan. Gyűlölte, hogy egyszerűen és hozzáértően csinált mindent. „Még egy utolsó esély Savannah. Engedelmeskedsz nekem? Odahajolt hozzá. Kemény, mégis érzéki arc, szenvtelen, kifürkészhetetlen maszk. Halvány szeme jéghideg. Mindent úgy tett, ahogy mondta és nyilvánvaló volt, hogy nem érdekli melyik lehetőséget választja a lány. Nem volt benne sem szelídség, sem lelkiismeret furdalás. Savannah megborzongott. Össze volt zárva ezzel a kegyetlen hímmel az örökkévalóságig. Lennie kellett valamilyen módnak, hogy visszavonhassa a szertartást. Az akaratnélküli rabszolgaságnál még a halál is jobb volt. Végül lenyelte büszkeségét. Képtelen volt tovább elviselni teste ólomsúlyát, a lelkére és elméje nehezedő nyomást. „Engedelmeskedem.” Nem nézett rá. Képtelen volt. Ő pedig lassan elengedte. Nézte közelről, az agya még mindig az övé volt. Savannah állt előtte, és remegett a visszafojtott dühtől. Reszketett a megaláztatástól, az elveszett álmok miatti fájdalomtól. Felemelte az öklét, hogy egy vonalba kerüljön a mellkasával, majd kinyitotta a tenyerét, hogy felfedje a három apró gyémántot. Lassan elfordította a tenyerét, és hagyta, hogy a drágakövek a földre hulljanak a kezéből. Nem nézett sem az arcára, sem pedig a szétguruló ékkövekre a földön, amik most a kapcsolatukat szimbolizálták. Csak állt egyenesen, és várta az utasításait. – Át tudsz változni? A hanga ugyanolyan nyugodt és sima volt, mint eddig. Gyűlölte miatta. – Tudod, hogy nem. – Vérre van szükséged. Minden körülmények közt meg kell védened az elmédet. Ha úgy érzed, valaki kényszeríteni akar, hogy válaszolj neki, egyesítsd az elméd az enyémmel. Elviszlek egy megközelíthetetlen helyre, amit sokkal könnyebb megvédeni. Az életed veszélyben van, ezért nem tűröm a lázadást. Ha arra várt, hogy válaszolni fog neki, várhatott volna az örökkévalóságig. Ez egy parancs volt. Egy diktátor utasítása. Nem kellett rá válaszolnia, megtisztelni a válaszával pedig nem volt hajlandó. Ujjai körbefonták a csuklóját és magához húzta. A teste kemény volt, akár egy fa törzse, megingathatatlan. A lány sehol sem látta benne azt a lágyságot, és a szelídséget, amit azelőtt. Vajon az a gyengédség is csak egy illúzió volt? Egy trükk, mint a gyémántokkal? Legszívesebben sírva fakadt volna szégyenében, de nem volt hajlandó megmutatni neki a gyengeségét. Gregori felvetette magát a levegőbe, magával rántva őt is, mintha a súlya nem jelentene neki többet egy tollpihénél. Fellebegett a hálószobába, átvágott a házon, a legfelső emeletre. Egy paranccsal kiengedte a farkasokat, hogy őrizzék a birtokot. Tudtak magukra vigyázni, ha arra volt szükség. Az egyetlen kötelessége, az egyetlen vágya az volt, hogy megmentse Savannah életét. Üzenetet küldött Aidan Savage-nek, amint befejezte az állatok körüli teendőket. Pillanatnyilag biztonságban voltak, de az ellenség sokkal erősebb, és szervezettebb, mint ahogyan azt Gregori várta, és Savannah volt a célpontjuk. Kész tervük volt, amit nyilvánvalóan jó előre kigondoltak arra az időre, amikor a lány a városba érkezik. Gregori mindent megtenne, hogy megvédje őt. Bármit. Csendesen feküdt a karjában, elméjét szándékosan elzárva előle. Ez persze semmit sem számított, bármikor besurranhatott oda, már gyerekkorától fogva. Mindig is tudta, hogy nem szereti őt, és hogy soha nem fogadná el az uralmát maga felett. Hogyan is tenné, amikor azt sem tudja róla kicsoda is valójában? Váratlan, szörnyű fájdalom hasított egyenesen a szívébe, sőt, még mélyebbre, a lelkébe. Az éjszaka a végéhez közeledik. Két óra talán, mielőtt a felkel a nap. A vámpíroknak menedékre lesz szükségük, és ha úgy tervezték, hogy az az ő háza lesz, csúnya meglepetés vár rájuk. Gregori száján hangtalan vicsor formálódott, miközben kitört Savannah-al a szabad ég felé.

Megpróbálta kizárni a fejéből Savannah elutasításának fájdalmát. Időre volt szükségük, hogy megérthessék egymást. Most azt hiszi, arra ítéltetett, hogy egy démonnal éljen. És sajnos igazat kellett adjon neki. A lány gyenge, mert megtagadta az embervért, azt hitte, ha távol tartja magát tőle, akkor járhat a napfényben. De az egészsége mindennél fontosabb. Kiküldött egy hívást. Azonnal választ kapott. Két férfi, és egy nő, egy folyóparti házikóban. Parancsot küldött nekik a találkozásra egy védett kis ligetben, fenyő- és tölgyfák között. Savannah-ra pillantott a karjában, amint a trió megérkezett. – Enni fogsz. – mondta neki selymes hangon és várta dacot. – Én is báb vagyok Gregori? – kérdezte halkan. – Így fogunk élni? Miért van szükség rám, mint az életpárodra, ha bármelyik nőből csinálhatsz egyet harc nélkül? A megvetés a hangjában fokozta a fájdalmat égő bensőjében. Ez az érzés eddig teljesen ismeretlen volt a számára. – Már sem időm, sem pedig kedvem nincs veled harcolni Savannah. Enni fogsz. – És azt gondolod, hogy csakis kényszer hatására tennék így? – a lány felvetette makrancos állát, egyértelmű kihívással. – Nincs szükségem a segítségedre. Anélkül, hogy egy pillantást vetett volna rá, odafordult a magasabbik férfi felé. Gregori hátrahőkölt, gyanakvás támadt benne. Ezüst szeme felvillant. Portyázó tigris. Savannah előrelépett, szája érzéki mosolyra húzódott. Hatalmas szemei sötétlilák voltak, pillantása sötét és erotikus. Elkapta a magas emberi férfi tekintetét, hívogatta, csábította. Az ember elmosolyodott, csak őt látta, ahogy közelebb lépett hozzá. Kinyújtotta érte a karját, testét vágykeltőn ringatta a ruhája alatt. Gregori torkát figyelmeztető morgás hagyta el. Váratlanul elvicsorodott, fehér fogai kivillantak, csillogóan, veszélyesen. Gyors volt, szempillantás alatt helyezte a testét életpárja, és a zsákmány közé. Ösztönösen, gondolkodás nélkül. Ez az ember nem érintheti meg Savannah-t, még azért sem, hogy táplálja őt. Az igéző pillantás ráemelkedett, hipnotikusan, gúnyosan fúródva halvány szempárjába. – Nem ez az, amit akartál tőlem? – halk hangja felkavarta, játszott a bőrén, akárha finom ujj lenne. – Hogy arra használjam a testem, és a hangom, hogy magamhoz vonzzam a táplálékot? – Ne kezdj bele valamibe, amit nem fogsz tudni befejezni Savannah. – figyelmeztette Gregori sötét fenyegetéssel a hangjában. Ő rántotta magához a férfit, felfedte a nyakát, pillantását nem mozdította a lányról, míg ivott. Amikor felemelte a fejét, leejtette a földre a férfit kettejük közé. – Gyere ide. – parancsolta halkan. Váratlanul bukfencet vetett a szíve, gyomrában pillangó szárny suhant. Nem kellett volna kigúnyolnia őt. Gregori sosem tartotta magát civilizáltnak. Hogy lehetett ilyen ostoba? Féltékennyé tenni őt nem volt egy okos ötlet. Békülékenyen felemelte a kezét. – Gregori. – Gyere ide, Savannah. – Hangjából lágyság, tisztaság áradt. Nem lehetett figyelmen kívül hagyni. Vonakodva lépett át az ember fölött, hogy megtegye a köztük lévő távolságot. Gregori karjai azonnal körülfonták, kemény testéhez húzta. Lehajtotta sötét fejét, meleg lehelete indaként tekeredett a lány fülére. – Az életpárodból fogod elvenni, amire szükséged van. Suttogta az utasítást, megtévesztően lágy hanglejtése fokozta az éles ellentétet hang és a tartalom között. A lány megpróbált elhúzódni tőle, megrémítette az ereje. Szorítása körülötte felerősödött, Teste az övéhez préselődött keményen. Megérezte vágyát. – Azt fogod tenni, amit mondok. – Hüvelykujja ide-oda mozgott a pulzusán, összezavarva érzékeit. Mint mindig, amikor megérintette őt, teste ellágyult, szinte folyékonnyá vált. Nem akarta, hogy forróságot, és izgalmat gerjesszen benne az érintése. Száját a mellkasához kényszerítette, de ő elhajolt, a válla és a nyaka találkozására fészkelte be a fejét. Fa és fűszer illata volt. Bőre forró, szája alatt rohanó pulzusa erős és hívogató. A hüvelykujja újra végigsimított a nyakán, kitartóan, csábítóan. Savannah felnyögött, gyorsabban kezdte szedni a levegőt. – Miért kényszerítesz Gregori? – Éhezel, szükséged van rá. Gondoskodom rólad. Képtelen volt visszatartani magát, nem tudta megállni, hogy ne simítson végig nyelvével a pulzusán egyszer-kétszer, apró simításokkal. Teste egyszerre volt védő, menedéket adó, és

agresszív, uralkodó. A kombináció maga volt a kísértés. Hogyan tudna ellenállni Gregorinak? Ő annyira erős. Savannah felsóhajtott, lehunyta a szemét, és fogaival átfúrta a nyakát. Öröm rázta meg, már-már a fájdalommal határos, érzéki ostorcsapásként villámlott át vérén. Teste nekifeszült az övének, vágya kemény, és sürgető volt, csak a ruha választotta őket el egymástól. Forróság tekergett a testében, ahogy az élet lényege átömlött belé, feltöltve őt, megerősítve, ahogy annak lennie kellett. Gregori karjai szorosan fonódtak köré. Selymes szájának érintése, ahogyan táplálta őt, annyira érzéki volt, hogy alig bírta türtőztetni magát. Le akarta teperni a földre, hogy ott és azonnal a magáévá tegye. Annyira akarta, hogy testét csaknem felemésztették a lángok. Ez volt a menny és a pokol egyszerre, öröm és fájdalom. Legyen átkozott, ha valaha is, amíg élnek, megengedi, hogy egy másik hímből táplálkozzon. Soha. Lehajtotta a fejét, megsimogatta selymes haját a szájával és állával. Annyira finom, karcsú és puha. Meleg szatén és selyem. Becsukta a szemét, és elképzelte, hogy amennyire ő szereti a lányt, az is annyira szereti őt. Őt, a szörnyeteget. Gregorit, a sötétet. Savannah hallotta elméjében, a férfi gondolataiban a gúnynevet, amivel minden Kárpáti gyermek illeti a barátait is. Ki jön ki az éjszakából, és viszi el őket, ha rosszul viselkednek? Gregori, a sötét. Hatalmában áll gyógyítani, és pusztítani. Ebben a gondolattöredékben, amit Gregoritól felfogott, volt egy hatalmas szomorúság, egy vágyakozás a kegyetlen vádak ellenére. De semmi keserűség, csak elfogadás. Úgy érezte, mintha kővé vált volna a szíve. Nehéz lett, és nyomasztó. Nagyon óvatosan becsukta nyelvével fogai tűszúrásainak nyomát a torkán, fejét megpihentette a mellkasán. Hallgatta erős, nyugodt szívverését. Megbízható. Titokzatos. Érzéki. Ijesztő. Ez Gregori. A kéz a hajában egy pillanatra a markába szorította fürtjeit; aztán hirtelen elengedte. Anélkül, hogy ránézett volna, a második férfiért nyúlt, ráhajtotta a fejét és mohón táplálkozott. Amikor pótolta a veszteségeit, leültette a férfit a magas fűbe, a nőt pedig utasította, hogy csatlakozzon társaihoz. Savannah bizonytalanul hátralépett. Gregori leguggolt, és sorra leellenőrizte az embereket. Belenézett a szemükbe, begyógyította sebeiket, Szívét keménynek, ridegnek érezte. Savannah hátralépett tőle bizonytalanul. – Minden rendben lesz velük. – mondta rekedt hangon a férfi. Kiegyenesedett, lassan felé fordult, ezüst pillantása rászegeződött. – Nem nyúlhatsz más férfihoz. Egyetlen fajtából sem. Mintha minden egyes szót egy apró morgás kísért volna. – Nem gondolod, hogy túlreagálod, Gregori? – szedte össze a bátorságát. A férfi közelebb lépett hozzá, fölé tornyosult, testének melege beburkolta őt. – Képtelen lennék visszafogni magam, hogy ne bántsam őket. – Hangzott a szokásos, nyugodt hangon. – Azt hittem, csak a fenyegetéseket kell távol tartanod tőlem. – Nyilván ez egy új dolog. Amíg képes vagyok értékelni, és ellenőrizni mindent, ami velem történik, addig nincs veszély. De jobban tennéd, ha nem dacolnál az akaratommal, mert az nem tudom mit vált ki belőlem. Kék szeme lilára sötétedett, és felizzott, ahogyan rámeredt. – A te akaratod? Nekem nem lenne szabad szembeszegülöm az akaratoddal? Nekem nincs is olyanom, hogy szabad akarat, minden Gregori körül forog. Kérlek, pontosan mondd el nekem mindig, mit gondoljak, és mit érezzek. Csak érted élek. – pukedlizett. Morgás tört fel a férfi, vagy most inkább hím torkából. Érte nyúlt, visszahúzta a testéhez. – Bárcsak tényleg így lenne. De azt gondolom, hogy inkább azért élsz, hogy az őrületbe kergess. – Azt elintézhetjük, – mosolygott kedvesen. – Nekem kötelességeim vannak Gregori. Amik fontosak a számomra. – Mint például? A halvány szemek nem mozdultak az arcáról. – Peter. Gondoskodnom kell Peterről. Én vagyok az egyetlen családtagja. Senkije sem volt. És miattam halt meg. Megpróbált megvédeni. Legszívesebben zokogott volna, szeretett volna sikoltozni, és beleverni Gregorit a földbe.

– A rendőrség valószínűleg ki akar majd hallgatni. A sztori valószínűleg már szerepel az újságokban is. Felkészültél mindezek következményeire? A lány felszegte az állát. – Imádtam Petert, mintha a testvérem lett volna. Tartozom neki ezzel. – keze nyugtalanul söpört végig a haján – Meg kell tennem. Muszáj. Kérlek Gregori! Segíts! Tudom, hogy nem nyerhetek ellened, de szükségem van erre. Gregori hosszan és ékesszólóan káromkodott, legalább négy nyelven. Amire Savannah-nak szüksége lenne, az az, hogy bezárja őt valami biztonságos helyre, ami nem ebben az államban, de még csak nem is ebben az országban van. Az egész Peter Sanders ügy egy média cirkusz lesz. A rendőrség már felkutathatta a lányért az egész várost. A fenébe! Egyetlen szó nélkül átölelte, és felemelkedett vele az ég felé. Általában higgadt, nyugodt gondolatai most határozatlanokká váltak, nemrég visszakapott érzelmei ezerfelé csúsztak szét, mint a futóhomok. Mindig mindent teljesen az ellenőrzése alatt tartott. Akkora erőt birtokolt, hogy nem is volt más választása. De Savannah kifordítja önmagából. Nem, nem fogja megengedni! Ő aztán nem! Nem érdekli, ha sír. Ha hatalmas, csodálatos szeme kísértetjárta lesz. Ha csókolnivaló ajkai lefelé görbülnek. A lány nem befolyásolhatja a terveit. A terve biztonságos, és felelősségteljes. A biztonsága az elsődleges, nem pedig kísérteties szemei, szatén szája. Vagy rettenetes szomorúsága. Vitte keresztül a sötét égbolton, gondolatai kavarogtak, akár egy vulkán belseje, forogtak körbe-körbe a fejében, míg már azt hitte, beleőrül. Tudta, hogy mit kell tennie. Mi baj van vele, hogy mégis ezen az ostobaságon őröl az agya? Ez túlságosan veszélyes, és túl nagy vakmerőség. A vámpírok még nem adták fel a terveiket. És hol lehetne annál jobb csapdát állítani, mint Peter temetésén? Savannah a fákat figyelte alattuk. Semerre nem látta jelét lakott területnek. Belül csak hideg űrt érzett. Az élete végtelen pokol lesz. Őt egyetlen nő sem lenne képes szeretni. És még csak nem is akarja, hogy szeressék. Csak irányítani akar valakit, és szüksége van valakire a szexhez. Lenyelte a feltóduló epét a torkából. Az a valaki ő volt. Minden alkalommal, amikor megérintette őt, vagy ránézett a hipnotikus ezüst szemeivel, teste megvadult. Ó, Peter. Nem tudta megvédeni őt. Egy vámpírt vezetett a számára egyik legkedvesebb személyhez. És most Gregori beleegyezése nélkül el sem tudja temetni tisztességesesen. Szeretett volna valamit érezni, akár gyűlöletet, vagy haragot, de csak az üresség volt benne. Tudta, hogy annyi évvel ezelőtt, amikor Gregori felé fordult a szobájában, elveszett egy örökkévalóságra.

Hatodik fejezet Savannah soha fel nem fedezte volna fentről az odút. Az egyik pillanatban még fenn szárnyaltak, a következőben a föld felé zuhantak. Becsukta a szemét, mert a gyomra felfordult. Mire ismét kinyitotta, Gregori már egy sziklalakásba sétált befelé vele. A belső falak vastagok, hűvösek, sima tapintásúak és fényesek voltak. A mennyezetet, magasan a fejük fölött ugyanez a fényes kőzet alkotta, és a padlót is. Gregori faragta ki, magából a hegyből, kialakításához

valószínűleg kisebb csodát kellett tennie. Három szobát látott, és Savannah biztos volt benne, hogy lennie kell valahol egy rejtett, föld alatti kamrának is, végveszély esetére. Abban a pillanatban, ahogy Gregori letette a lábát a sziklapadlóra, eltávolodott tőle egy gyors, nőies visszavonulással. Nem volt hajlandó ránézni, inkább lehajtotta a fejét, ne kelljen találkoznia a tekintetével. Inkább végigjártatta szemét a ház berendezésén. A bútorzat kényelmesnek, és hangulatosnak látszott. – Tehát fogoly vagyok? – kérdezte szenvtelenül. Gregori nem válaszolt. Arca kifejezéstelen volt, csak a szeme, és szája körüli vonalak vésődtek kissé mélyebbre a szokásosnál. Ezüst szeme fénytelen volt, csupán a körülötte lévő dolgokat tükrözte vissza, nem pedig a gondolatait. Keze önkéntelenül megmasszírozta tarkóját, hogy ellazítsa elmerevedett nyakizmait. Aztán hangtalan léptekkel bement a hálószobába. Inkább siklott. Mint egy párduc. Minden elhatározása ellenére Savannah azon kapta magát, hogy titokban, szempillái rejtekéből őt figyeli. Volt abban valami igéző, ahogyan mozgott. Izmai hullámoztak, erőteljesen, érzékien. Képtelen volt irányítani pillantását, hogy ne figyelje minden mozdulatát, szíve csökönyösen kihagyott egy ütést, ahogy a tarkóját masszírozta. Gregori leült az ágy szélére, úgy tett, mintha egyáltalán nem figyelne a jelenlétére. A lány igyekezett tőle a lehető legtávolabb maradni, de a fejében ott volt árnyékként, még a legnagyobb távolságból is. Minden gondolatát olvasta. Úgy érezte semmi sem alakult jól. Pontosan az a szörny volt, akinek Savannah épp az imént gondolta. A lány félt tőle, és átkozta a sorsát, amiért ilyen társat adott neki. Beletemette a kezébe az arcát. Lehet, hogy valóban jobbat kapott volna nála, ha ő nem manipulálja a jövőjét szinte már a fogantatása pillanatában. Míg társa volt a fény, és az együttérzés, ő maga a sötétség, és a kegyetlenség. Soha nem fog szeretni egy ilyen brutális vadállatot, mint ő. A természetbe való beleavatkozásával azt vette el, amit nem neki szántak, és ez meg is bosszulja magát. Savannah szíve összeszorult, ahogy megpillantotta őt az ágy szélén, ebben a levert hangulatban. Végig az úton magában szidalmazta. Gregori. Már majdnem megbízott benne. De ez egy diktátor. Egy érzelemmentes robot, aki elvette tőle az életét örökre. Nem érdekelte mit gondol, nem számított neki. szörnynek, és szívtelennek nevezte. Brutális barbárnak. Elsorolt minden jelzőt, ami eszébe jutott, mintha hangosan vágná a férfi fejéhez a szavakat, és szándékosan nyitva hagyta az elméjét, hogy a másik olvasni tudja a gondolatait. Tette mindezt azért, hogy elfedje, szinte túlkiabálja érzéseit, amik vágytak Gregori érintése, és ami miatt megvetette önmagát. De a szívébe markolt, ahogy látta ott magányosan ülni a férfit. Gregorit, aki mindig egyedül volt. Elhátrált, amíg a sziklafal hűvösét nem érezte a hátához simulni, kék szemei figyelmesen tanulmányozták őt. Gregori megadta neki a személyes terét, ha azt annak lehet nevezni, hogy visszavonult az elméjéből. A lány az ajkába harapott, és összerándult. Meglepően kényelmetlenül érezte magát, most, hogy egyedül maradt a fejében. Most jött rá, hogy melyik is az az ismerős érzés, ami a férfi jelenlétére utal ott. Először a farkassal kapcsolódott így, és később, amikor távol az otthonától túl fájdalmassá vált már neki a magány, mindig megérkezett Gregori enyhet adó érintése. Furcsa. Még soha sem gondolt bele, hogy miért érzett vigasztalást. A férfi önként felajánlotta neki a teljes betekintést az elméjébe. Tudja, hogy képes magát megvédeni, elrejteni előle az emlékek és az érzések egy részét, amit nem akar vele megosztani. Kétségbe vonta, hogy a többi Kárpáti életpárnál is lehetséges lenne ez a titkolózás, De Gregori megteheti. Gregori bármit megtehet. De ő Savannah Dubrinsky. Mikhail és Raven lánya. Az ő vérük folyt az ereiben, kicsivel még ősibb is, mint Gregorié. Van saját ereje, nem igaz? Eddig, mint egy kisgyerek, csak menekült az ilyen hatalommal rendelkező Kárpátiaktól. De ha az élete összefonódik Gregoriéval, nagyon gyorsan fel kell nőnie, és meg kell tanulnia, kezdeni ezzel az erővel valamit. Mikhail, és Raven pedig arra nevelték, hogy higgyen magában. Vett egy mély lélegzetet, és most ő nyúlt társa elméjéért.

A lány érintése pihekönnyű és finom, egy lágy, egyszerű árnyékként jelent meg a fejében. Még így is, hogy teljesen lefoglalták a saját gondolatai, megérezte párja megjelenését elméjében. Csendes maradt, és befogadó. Démonnak érzi magát. Azt hiszi, hogy túl sötét a megváltáshoz. Azt gondolja, hogy olyan közel jutott a vámpírrá váláshoz, hogy a lelke nem maradt épségben, hiába tért vissza. Meggyőződése, hogy a saját manipulációja miatt lett az életpárja, nem pedig a természet kijelölése folytán. Megérintette őt még Raven méhében, vért adott neki, beszélt hozzá. Savannah-ban egy szinte láthatatlanul halovány emlék ébredt fel, ahogy fény ölelte körül, amikor menekülni akart a fájdalom elől, el akarta engedni azt a lüktető rohanást, ami az anyja szívverése volt. Gregori akadályozta meg őt ebben. Világosan látta. Az egész életét. Apja és anyja tetemének holttestének megtalálását, levágott fejüket, karóval átdöfött testüket. Iszonyú kor volt az, a vámpírüldözések kora Európában. Sok nő, és gyermek is elveszett akkor népükből. Aztán a vadászatok. A háborúk. A sok-sok régi barát átfordulása vámpírrá. Gregori vadászott rájuk, hogy elpusztítsa a gonosz hatalmat, ami az embereket és a Kárpátiakat fenyegette. Évszázad évszázad után. Végtelenül. A rengeteg vér, ami bemocskolta a kezét. Minden halál kiszakította egy részét, míg végül már nem barátkozott még Kárpátiakkal sem, hiszen lehet, hogy legközelebb rájuk kellett volna vadásznia. Így végül az elszigetelődés mellett döntött. Egyedül maradt. Örökké egyedül. A sivár, és üres létezés érzése bánattal árasztotta el a lányt, könnyeket csalt a szemébe. Aki kénytelen évszázadokat eltölteni így, hogyan maradhat ép a lelke? Lehetetlen. A tudás volt az egyetlen barátja. Mindig is lázadó volt, a törvények semmilyen hatással sem voltak rá, hűség egyedül Mikhailhoz kötötte. Volt egy saját, merev becsületkódexe, amit eltántoríthatatlanul követett. A becsület a mindene volt. Ezt érezte semmibe veszni, amikor megérintette a magzat Savannah-t. Felajánlotta, hogy az agyába nézve bizonyosodjon meg róla, valóban visszatért a sötétségből, nem lenne már képes bántani a lányt, és ő ezt visszautasította. Azt viszont nem tudta, hogy a visszautasítás oka az iránta való tisztelet volt. Úgy érezte, őt magát utasította vissza. Hitte, hogy soha nem tudna neki megbocsátani mindazért, amiket élete során elkövetett. Hiszen magának is képtelen volt megbocsátani. Látta az egészet. Minden sötét, és veszélyes tettet. Minden kegyetlen vadászatot. De a lány most látta hatalmának tényleges nagyságát is. Újra és újra felhasználta, hogy gyógyíthasson másokat. Gondolkodás nélkül a végsőkig feszítette hatalmának kihasználást, míg már ő került veszélybe, hogy segíthessen. Minden erejét annak a népnek a szolgálatában állította, amely nép végül már pont emiatt az erő miatt tartotta őt veszélyesnek. Megértette, hogy vadászatai, ereje, tettei félelmet keltenek az emberekben, állandó készenlétben élt. Elfogadta magánya szükségességét, hogy elkerülték őt. Elfogadta, mert úgy érezte, a Kárpátiak joggal félnek tőle. És Savannah is úgy érezte, hogy igazuk van. Túlságosan nagy volt ez a hatalom egyetlen ember számára, túl nehéz teher széles vállain. Évszázadokon át Gregorinak nem volt semmi kapaszkodója a világban érzelmek nélkül, hogy ne fordulhasson át vámpírrá. Csak ereje, és elszántsága. Vasakarata. A becsületkódexe. A hűség Mikhail iránt, a hit abban, hogy fajuknak van helye a világban. A vágy, hogy megakadályozza a gyermekek korai halálát, hogy módot találjon több Kárpáti férfi életpárhoz jutására, ami megakadályozhatta, hogy vadásznia kelljen rájuk. Amikor Mikhail rátalált Ravenre, az megkönnyebbülést jelentett neki faja túlélésével kapcsolatban. De amint Savannah megfogant, Gregori élete egyetlen véget nem érő pokollá változott. Minden perc egy órává vált, minden óra egy nappá, míg már majdnem beleőrült, hogy várjon rá. Amikor Savannah megtagadta az egyesülést, ő mégis adott neki még öt év szabadságot. Úgy érezte, ha kötésük létrejön, uralni fogja a lány egész életét, így a legkevesebb, amivel tartozik neki, az öt év. Számára azonban ennek az időnek minden pillanata maga volt a kín, egyre mélyebbre taszította a sötétség felé. Várt, pedig tudta, hogy ha tovább vár, nem lesz ereje és józan esze szembenézni a hajnallal, az egyetlen becsületes halállal, amivel elkerülhette az átváltozást Kárpátiból vámpírrá. Teljesítette a neki tett ígéretet a szabadságáért, és ez majdnem a lelkébe került. Miután évszázadokat túlélt, abba az öt évbe majdnem belepusztult.

Savannah mozdulatlanul állt, magába szívta az emlékeit. Szép emléke hosszú évek óta csak egyetlen akadt. Amikor megoszthatta vele az életét farkas alakban. Hogy ő nem félt a farkastól, átadta magát neki, feltételek nélkül szerette, bizalmába fogadta, teljesen elfogadta őt. Soha nem élt át ilyet azelőtt. Újra érezni akarta, vágyott rá, de tudta, hogy nem érezheti soha többé. Elfogadta a tényt, hogy sosem fogja őt szeretni, mindig félelemmel a szemében néz majd rá. És úgy érezte, megérdemli, hogy ne kapja meg a szeretetét, mert biztos volt benne, hogy jogtalanul szerezte meg magának. Felkészületlenül érte az életpárjával együtt érkező érzelmek torokszorító fájdalma, felkavarta. Savannah egy nagyon nagy felfedezést tett. Gregorinak nem volt mindegy ki az a nő, aki mellette van. És nem is bábot akart, ahogyan ő ezzel megvádolta. Őt akarta, Savannah-t, a humorérzékével, a büszkeségével, az együttérzésével és a haragjával együtt. Egyetlen másik nő sem keltette benne a legcsekélyebb érdeklődést sem. Soha nem is fogja. Tele volt fájdalommal. Érezte az ő fájdalmát, Peter elvesztésének szörnyű gyászát. A rettegését tőle. Saját fájdalmát magánya és elszigeteltsége miatt. Átjárta egész lelkét. Már lemondott róla, hogy ez a fájdalom valaha is elmúlik. És soha nem mutatná ki előtte. Savannah észrevétlenül visszahúzódott az elméjéből. Rettenetes magányának súlya alatt majdnem sírva fakadt. Tudta, a férfinak a leghalványabb ötlete sincs, hogyan kell szeretni valakit, együtt nevetni, megosztani az életet. Csak azt tudta, hogyan kell biztonságban tartani bármi áron. Valóban egy szörnynek érezte magát, aminek ő nevezte. A lány kinézett az ablakon az erdőbe. Gregori sok minden volt. Csaknem minden törvényt megszegett már, cseppnyi lelkiismeret-furdalás nélkül. Számtalanszor ölt. Több hatalom volt a kisujjában, mint a faj többi tagjaiban együttvéve. De nem szörnyeteg. Soha nem is volt az. Lába önkéntelen ritmussal dobolni kezdett a padlón. Kinn a fák ágai hajladoztak a szellőben. Sokkal nagyobb hatalma volt, mint azt valaha gondolta volna. Gregori akarta őt. Sőt, több mint akarta, szüksége volt rá. Ez a bizonyosság mindent megváltoztatott. Visszaadta a kezébe az irányítást az élete fölött. Kihúzta magát. Nem gyerek már, hogy elfusson a félelmei elől. Ez a férfi pedig itt az életpárja, akit Isten hatalma választott a számára becsületes úton. Egy érzéki, erős férfi, akinek szüksége van rá, bárki másnál jobban a világon. Savannah vett egy mély lélegzetet, és lassan kiengedte. – Gregori? – szólította meg halkan, kifejezéstelen hangon. Társa lassan felemelte a fejét, a lány pedig érezte, hogy elméje ismét visszatér az övébe. Az érzés már nem keltett benne félelmet, agya tétovázás nélkül elfogadta a kapcsolatot. – Nagyon szép ez a hely. Elképesztő, hogy képes voltál megcsinálni. – Hallott egy kis mozgást maga mögött, de nem fordult meg. – Egy művész vagy. Megérezte tiszta, fűszeres illatát. Férfias, meleg, bizalmas. Megérintette a sziklafalat, és elmosolyodott a gondolatra, hogy pont olyan a tapintása, mint Gregori kemény testének az övén. – Beletelt néhány hónapba, Chérie, de volt időm, míg arra vártam, hogy San Franciscóba érkezz az előadással. Olyan szép a hangja. Megengedte magának, hogy kihallja belőle a tisztaságot, és végigsimítsa elméjét, akár a bársony. – Igazán szép. Lakhatunk majd itt nyaranként, ha ebben az országban leszünk. Mögé állt, megérintette a haját, mert nem tudott uralkodni magán, és meglepődött, amikor a lány nem lépett el tőle. Szavai alapján úgy tűnt, elfogadja, hogy együtt fognak élni a jövőben. Nem mert válaszolni, félt tőle, hogy bármit is mondana, megtörné vele ezt az illékony fegyverszünetet. Felé nyúlt, tenyerét a karjára simította. Érezte, ahogy a pulzusa megugrik tenyere alatt. Az ujjak érintésétől önkéntelenül elmosolyodott. – Szóval, magyarázd el nekem, hogyan volt képes a vámpír anyám hangján hívni? Mert feltételezem, hogy egy vámpír volt. És miért éreztem ellenállhatatlan kényszert, hogy válaszoljak? Kárpáti vagyok, nem olyan egyszerű kényszeríteni valamire. – továbbra is a kinti tájat figyelte. Lángok nyaldosták a karját teljes hosszában, ahol a keze pihent. Savannah valahogy mégis úgy érezte, hogy biztonságba került. –A vámpír egy nagy tehetségű illuzionista, mint te. Megtanult hangokat utánozni az évszázadok alatt, és most arra használja, hogy magához hívjon másokat. Felismertem a kényszer érintését az

elméden, és egyáltalán nem volt természetes, hogy anyád a nyilvános kommunikációs csatornát használta, nem pedig a sajátotokat. Hangja érzelemmentes volt, egyáltalán nem ítélte el baklövése miatt. A lány halványan elpirult. Ő miért nem gondolt erre? Ostoba, alapvető hiba. Egy ilyen hiba miatt megsérülhetett, vagy meg is halhatott volna. Esetleg mindketten. Megfordult, hogy szembenézzen vele. Gregori közömbös vonásain épp csak egy apró óvatosságot vélt felfedezni. Az ezüst szemekben saját képmása tükröződött. – Azt hiszem, tartozom egy bocsánatkéréssel azok miatt az elnevezések miatt, amikkel illettelek. Gyerekesen viselkedtem, sajnálom. – Gregori meglepődött pislantásától Savannah szívén átfutott egy meleg, vidám, olvadó érzés. – Szeretném, ha megtennél nekem valamit. Tudom, hogy nincsenek tapasztalataim vámpírokkal, de ahelyett, hogy önkényesen az akaratod alá gyűröd az enyémet és rákényszerítesz valamire, talán elmondhatnád inkább, hogy mi történik. A te megítélésedre fogok támaszkodni, nem fogok neked ellenszegülni, nem fogok szembeszállni veled. Amikor értem mi történik, nem okoz problémát, ha megmondod, mit tegyek. Gyerekkoromban sem volt velem egyszerű. Nem emlékszel? – Szándékosan említette gyermekkorát, ami Gregori életének is boldog időszaka volt, hogy kiépítsen egy törékeny bizalomhidat kettejük között. Bár a száj még nem mosolyodott el, az ezüst szemekben meleg pillantás jelent meg. – Emlékszem. Mindig éppen az ellenkezőjét csináltad, mint amit mondtak neked. A lány csibészes mosolya elbűvölő volt. Gregori nem tudta megállni, hogy ne bámulja a száját. – Csak ha nem értettem miért tiltanak valamitől. Az emberek általában kinövik ezt, de úgy látszik én nem. Próbálj segíteni nekem. – Az ibolyakék szemek szinte már könyörögtek, úgy érezte belezuhan a mélyükbe. – Kérlek. Csuklójára csavart egyet a kék-fekete, selyempuha fürtökből. – Megpróbálok bébé, de a biztonságod előbbre való. Mindig. Savannah halkan nevetett. – Gregori, tudom, hogy soha nem fogod hagyni, hogy történjen velem valami. Emiatt egy percig sem nyugtalankodom. – Ez van a legelső helyen az agyamban. – felelte szinte már zord hangon. A lány kitartóan felemelte az állát. – Gondoltál már arra, hogy eltöltöttem egyedül öt évet, anélkül, hogy történt volna velem bármi is? Gregori végre elmosolyodott, ami érzéki görbületet adott ajkainak. – Soha nem voltál igazán egyedül, Chérie. Soha. Amikor nekem túl veszélyes volt már a közeledben lennem, találtam mást, aki közel volt hozzád. Indulat villant az ibolyakék szempárban, minden jó szándék ellenére, amit eltökélt magában, a lány pillantása szikrákat szórt. – Te valakivel figyeltettél engem? Volt valami abban, ahogy Savannah arcát rózsaszín pír lepte el, szemei villogtak, mellei emelkedtek a dühtől, amitől Gregori legszívesebben magához rántotta volna. – Nem én voltam az egyetlen, ma petite. Apád soha nem engedte volna meg, hogy védelem nélkül kószálj a világban. Tudnod kellett volna. – A saját apám? – Honnan tudhatta volna, hogy az apja is pont olyan, mint Gregori? És ő még azt gondolta, hogy kivívta a függetlenséget minden Kárpáti nő részére. Közben pedig ketten is figyeltették őt. – Megbíztam egy biztonságvédelemmel foglalkozó céget a turné idejére. – mondta nyomatékosan, mert azt akarta, hogy Gregori elfogadja, ő is tudott volna önmaga védelméről gondoskodni. – Emberek. – A hang mindent elárult. – Közülünk valónak kellett rád vigyáznia. – Ki volt az Gregori? Kiben bíztál meg ehhez eléggé? – kérdezte kíváncsian. Társa jellemétől teljesen idegen volt ekkora bizalom, népük hímjeitől pedig végképp távol állt, ha párjukról és egy másik férfiről volt szó.

– Vannak esetek, amikor a legszélsőségesebb eszközökhöz kell nyúlni. A legjobbat választottam. A legerősebbet, akit ismerek, és akinek a legmegingathatatlanabb becsülete a földön csak van. A neve Julian. Julian Savage. – Aidan Savage ikertestvére. Itt van? A városban? – Még soha nem találkozott Aidan Savage-el, de sokat hallott már róla apjától. Ő volt a Kárpátiak vámpírvadásza a kontinensnek ezen a részén. Mikhail nagyra tartotta, és ez önmagában is sokat elárult a jelleméről. Nemrég találta meg az életpárját. Savannah régebben gondolkodott már rajta, hogy meglátogassa őket, míg a városban van, hiszen valószínűleg ők is pont úgy ki vannak éhezve egy kis otthoni társalgásra, mint ő maga. – Aidan tudott róla, hogy a bátyja itt van, és vigyáz rám? Biztos vagyok benne, hogy megérezné a jelenlétét a térségben. Hiszen ikertestvérek. Hacsak Julian el nem rejti magát… – amikor rájött mi lehet az oka, nem kérdezte, csak kijelentette. – Ő is a sötétséggel küzd. Elfordult azoktól a halvány, csillogó szemektől. Olyan hideg. Annyira magányos és elveszett. Gregori, a sötét. Az egyetlen. Az ő Gregorija. Szinte elviselhetetlen volt a fájdalom. A férfi mégis elrejtette a kifejezéstelen maszkja mögött, amely sima volt, és kemény, mint a sziklaház falai. Az ezüst szemekben az Antarktisz hidege ragyogott fagyosan, hacsak nem magáé a halálé. Az érzéseket nem a férfi elméjéből olvasta ki, még csak nem is ő közvetítette felé. Önmagában érezte, akárha a sajátjai lennének. Szíve a párja szíve, lelke a lelkéé. Ők egyek és ugyanazok. Egy egész két fele. És Gregori ezt még csak nem is sejti. Úgy hiszi, a kémia nem működik köztük, mivel ő csikarta ki a természettől, hogy Savannah a párja legyen. De ő jobban tudja. Már akkor tudta, amikor megosztotta az életét a farkassal. Lehet, hogy nem a feje, de a szíve és a lelke azonnal elfogadta a kötődést. És tudta, amikor érte nyúlt a végtelen semmibe, ami elnyelni, elragadni készült őt mellőle. És akkor is tudta, amikor megosztotta vele a testét, hiszen egy pillanatig sem ellenkezett, gátlásossága ellenére sem, amíg nem jött a fájdalom. Félt tőle, és mégis biztos volt benne, hogy ő az egyetlen. Soha nem is lesz más. A szíve és a lelke felismerte. – Közeledik a hajnal Chérie, – mondta Gregori halkan – a legjobb, ha aludni megyünk. Ezt akarta. A teste üvöltve, tombolva követelte a lány bőrét az övén. Hogy a karjában tartsa, a szívéhez közel, menedéket nyújtva. Egy rövid pillanatra talán úgy tehet majd, mintha igazi társak lennének. Mintha nem lenne egyedül. Ez elég erőt adna neki hozzá, hogy egy újabb napra távol tarthassa a sötétséget. Savannah keze felemelkedett, végigcsúszott hosszú karján a kezéig. Sétája során ujjai újrarajzolták az útjukba kerülő izmokat. Csak egy pillanat volt, egy futó érintés, mégis feltámadt benne a vágy. Olvadt lávaként ömlött szét, izzása a vérével terjedt belsejében, hőségbe borítva tetőtől talpig. Egész testében megfeszült. A lány mit sem vett észre ebből az egészből, ártatlan bizalommal fűzte ujjait az övéibe. – És mi lesz Peterrel? Mit tehetünk, hogy a minimálisra csökkentsük a kockázatot? Mert igazad van, a sajtó nagyon sok problémát okozhat. A szennyes kis bulvárlapok minden lépésemet követni fogják. A hatalmas szemek pillantása elkapta és befogta tekintetét. Ő pedig képtelen volt elfordítani a fejét, vagy akár elengedni a kezét. Még akkor sem mozdult volna, ha az életük múlik rajta. Elveszett azoknak a lila-kék tavaknak a titokzatos, kísérteties, érzéki mélyében. Mit is akart? Hogyan is döntött? Ja, igen, még csak a közelébe se akarta engedni Savannah-t Peter temetésének. Miért érzi ezt a kőkemény elhatározást hirtelen köddé válni és elillanni? Rengeteg oka van megtiltani. Mindennél jobb okok. Ebben egészen biztos volt. De most ez a sok nyomós ok valahogy mind belefulladt a kék szemek tükrébe, porrá zúzta őket a sötét szempillák egyetlen rezdülése, és még a nyomukat is elsimította az apró ujjak finom szorítása sajátjain. Képtelen volt megtagadni tőle. Egyszerűbb lenne, ha a lány tiltakozna, és harcolna ellene. De nem teszi, hiszen még arról sem tud, hogy meg akarja neki tiltani a részvételt a temetésen. Ahogy a kezébe csúsztatta ujjait, a kezébe tette a feladatot is, oldja meg, hogy ott lehessen. Tudni akarja a tervét, és részt kér belőle. Mintha egy csapat lennének. Tanácsot kér tőle. Olyan szörnyű lenne végre valami örömet is okozni neki? Hiszen ez nagyon fontos a számára. Pislantott egyet, hogy kikerüljön a szeme bűvköréből, majd szinte ugyanazzal a lendülettel azon kapta magát, hogy a száját bámulja. Ahogyan szétnyílt, olyan várakozón, tökéletesen. Ahogy rózsaszín nyelve

előbukkant egy pillanatra, hogy megnedvesítse alsó ajkát. Majdnem, mint egy simogatás. Egy elfojtott nyögés tört fel a torkából. Uralkodnia kellett magán, hogy ne hajoljon le és kövesse végig saját nyelvével is azt az útvonalat. Úgy érezte, mintha kínoznák. És szenvedett is kutyául. A lány szája mellett megjelent két aggodalmas ráncocska. Le akarta onnan csókolni őket. – Mi az, Gregori? – húzta végig ajkait ujjbegyével el sem tudva képzelni mit néz annyira. A szíve akkorát ugrott, majdnem kitört bordái ketrecéből. Elkapta a lány csuklóját, elhúzta kezét ajkaitól, saját dobszólózó szíve fölé simította. – Savannah. – suttogta. Szinte fájdalmasan, vággyal telve csúszott ki a száján. Minden sejt akarta őt a testében. Vadul, őrülten, sötéten. Olyan mélyre akarta magát temetni benne, hogy soha többé ne válogathassa külön magukat a lány. A választ az elsuttogott szóra a tenyerén érezte. Csak egy moccanása a foglyul ejtett kis kéznek, egy pillangószárny halvány rebbenése, de mégis elég volt, hogy egyre nagyobb és forróbb hullámokat vetve végigfusson a testén. – Ez így természetes mon amour, – mondta halkan. – nem kérek tőled semmit. De le sem tagadok előtted semmit. Tudom, hogy te nem érzed azt, amit én. És azt is tudom, hogy ahhoz is időre van szükséged, hogy egyáltalán barátodnak elfogadj. Mégsem tagadhatom le, amit akkor érzek, ha a közelemben vagy. Körülbelül ezer fokra izzok fel. – A kék szemek ismét magukhoz bűvölték tekintetét. Megérintette a lány elméjét, és ő leengedte előtte védelmi vonalát. Ideges volt, kicsit rémült is, mégis hajlandó volt eléje menni félútig. Ez a felismerés majdnem térdre kényszerítette. Egy izom rándult meg állkapcsán, jégezüst pillantása folyékony higannyá olvadt, egyedül arca őrizte még rendületlenségének repedező maszkját. – Azt hiszem, te egy boszorkány vagy Savannah, elvarázsoltál. Tenyerébe fogta az arcát, hüvelykujja bejárta finom arccsontját. A lány közelebb lépett, úgy érezte, szüksége van az általa nyújtani tudott kényelemre, és biztonságra. Próbaképpen a dereka köré fonta a karját, mire válaszként a kékesfekete fürtös fej elpihent szegycsontján. Egyszerűen csak ölelte, és várta, hogy alább hagyjon a másik reszketése, teste átmelegedjen az övétől. Kezét szinte öntudatlanul emelte, hogy végigsimítson a hosszú hajtincseken. Csendes béke szállt közéjük ettől a pár apró, bensőséges mozdulattól. Soha nem képzelte volna, hogy egy aprócska nőnek ekkora hatalom lehet a kezében. Az új, eddig teljesen ismeretlen érzések kifordítottak a szívét, fel- és összekavarodtak benne, szilánkjaira zúzták az eddig oly gondosan felügyelete alatt tartott életét. Érezte a lány elméjében, az ő ereje mellett egy törékeny, finom, egzotikus virágnak érzi magát, sérülékenynek, ám mégis gondosan védettnek. – Ne aggódj Peter miatt, ma petite, – suttogta az éjszín selyemszálakba. – Holnap elintézzük a temetést. – Köszönöm, Gregori, – mondta Savannah. – ez sokat jelent nekem. Könnyedén felemelte a karjába. – Tudom. Ha nem így lenne, nem mennénk, sokkal egyszerűbb lenne. Gyere az ágyamba Chérie, ahová tartozol. Karjai erősek voltak, vadság üzenetét hordozták magukban. Savannah a férfi nyaka köré fonta sajátját, ujjai a tarkóján mélyre fúrtak a sűrű bozontban, elvackoltak fejbőrén. – És ha jön a vámpír? – Ajkai a füle közelébe sodródtak, kíváncsisága felbátorította, hogy felderítse nyelvével, milyen íze lehet. – Mit akarsz, mit tegyek, ha jönnek a renegátok ismét? Lélegzete borzongató selyem, a szája forró szatén. Fogai óvatosan megszorították a fülcimpáját. Egyetlen ép gondolata sem maradt, teste vicsorgott éhségében érte. Eszelős, perzselő éhség. Az apró fogak végigcsipkedték egészen a kulcscsontjáig, a finom ujjak bekukkantottak inge alá, hogy buja-játékos fogócskába kezdjenek mellszőrzetével. Aztán rátaláltak egy izomra, és azt követték kezdetétől a végéig, hogy aztán egy másikon induljanak vissza. Teste vágyüvöltése remegés formájában, megállíthatatlanul tört fel belőle. Hálát adott magában, amiért az ágy olyan közel volt. Talpára állította mellette a lányt, mire az felemelte a fejét, puha mosoly görbítette fel szájsarkait. Titokzatos. Érzéki. Ez a kis ártatlanság képes bármikor elcsábítani őt, anélkül, hogy fogalma lenne róla, hogy azt teszi. Minden izma kőkemény volt, teste sajgott. Maga volt a lobogó tűz, vágya, szüksége emésztette. Szüksége volt rá. A mosolyára. A tökéletes, tökéletes szájára. Gregori

lehajtotta a fejét, hogy birtokba vegye ezt a szüretre váró gyümölcsöt. Meleg volt, és bársonyosan puha. Nyelvével végigkövette vonalát, majd közéjük tolakodva az édent őrző fogsoron simított végig. Csendes parancsa elfogadást talált, bebocsátást nyert a nedves, forró selymességbe. A világ megbillent. Hosszú, birtokló csókja felfalta a lány édességét, még inkább táplálta mohó vágyát, és egyben gyógyírt is jelentett rá. Kezei arcára simultak, hogy mozdulatlanul tartsák a fejét, nehogy bármi is elcsenhesse tőle azokat az ajkakat. Színek törtek fel körülötte a semmiből, villám csapott le sisteregve, fejében a zúgás nőttön-nőtt. Rátalált puha, sebezhető torkára, tenyerei is elindultak felfedező útjukra, de hamarosan ruhaanyagba ütköztek. Hozzá kellett férnie a finom, puha, krémes bőréhez, mégpedig azonnal, így szinte észre sem véve, mit is tesz, erős ujjai alatt papírként hasadtak szét a lány, majd a saját ruhái is. Savannah lélegzete elakadt a torkában. Érezte, hogy akaratán kívül elszabadított valami fékevesztett dolgot, ami felett úgy tűnt egyiküknek sincs irányítása, és ez megijesztette. Gregori mindenhol ott volt. Teste keményen szorult hozzá, karjai akár a vas. Ereje hatalmas, és megfélemlítő. De közben a szája forró, és férfias, csábító, megbabonázó. Saját teste úgy tűnt ismét kivonta magát agya irányítása alól, felforrósodott, megolvadt az érintéstől. Lassan tisztult fel a feje annyira, hogy felfogja, a lány már egy szál apró, fehér csipke alsóneműben áll előtte. Ezt már magára kényszerített nyugalommal, türelmesebben csúsztatta le róla, teljesen felfedve a tökéletes, karcsú alakot éhes tekintete előtt. Hallotta saját felgyorsuló lélegzetét. Az ezüst szemek előbb az arcát figyelték tüzetesen, a száját, a nyaka ívét, torka vonalát. Ahol pillantása végigsöpört rajta, szinte érezte bőrén a fellobbanó lángok táncát. Elidőzött minden egyes ponton, mielőtt a következőre pillantott volna. Hibátlanul szépnek érezte magát a vágyódó tekintet alatt. Bőrét krémesen simának, mellét keménynek, és kereknek, keskeny bordái pedig csak fokozták azok tökéletességet Gregori szemében. A férfi elkapta a derekát, ívben hátrahajlította a felsőtestét, hogy szájával is kifejezhesse hódolatát a melleinek. Egy apró, puha hang tört ki a lány torkából, akár egy kiscica dorombolása. A száj a mellén forró volt, érdes, és kitartó. Amikor megszívta mellbimbóját, szétömlött benne a forróság, felnyögött, és most ő emelte ívbe a hátát, minél közelebb tolva testét az érzéki kínzáshoz. Kezei önkéntelenül köré kulcsolódtak, megindultak lefelé a hátán a csípője felé, hogy ösztönösen közelebb sürgesse őt magához. Érezte hasán, hogy vastag, kemény, és neki kétségbeesetten szüksége volt rá. Amikor párja felemelte a fejét, ellágyult tekintete újabb hőhullámot indított el a testében. Savannah közelebb hajolt, hogy kövessen egy, a mellkasa kusza szőrzete között lassan lefelé guruló izzadsággyöngyöt. Csak követte, utolérni nem akarta. Ahogy nyelvével a lapos hason üldözte, az izmok várakozásteljesen megfeszültek a megborzongó bőr alatt. Az apró gyöngy még lejjebb menekült. Folytatta a kergetőzést, karjai átfogták a férfi csípőjét, hogy közelebb húzza magához. Ahogy lehajtotta a fejét, hogy ismét elmerülhessen a játékban, hosszú haja átömlött válla fölött, végigsöpörve Gregori férfiasságán. Az felnyögött, fájó, nyers hang szakadt ki belőle. Nagy kezével elkapta haját, szorosan az öklére tekerte. – A tűzzel játszol ma petite. A szavak szinte alig tudtak kitörni összeszorult torkából. A lány felnézett rá, csak egyszer. Egy gyors pillantás a félhold ívű, hosszú szempillák alól. Évődőn. Érzékien. Ártatlanul erotikusan. – Pedig meg voltam róla győződve, hogy veled játszom. – tiltakozott, miközben tekintete már ismét az izzadságcseppecskét kereste, ami úgy tűnt, valahol a férfiassága mögött vélt menedéket lelni, így hát oda hajolt. Gregori hátravetette a fejét, ujjai még szorosabban markoltak a dús tincsekbe. Nyaka ívelt, szeme lezárult. – Azt hiszem, ugyanarról a dologról beszélünk. – nyögte rekedten összeszorított fogai mögül. A lány kezébe fogta férfiasságát, elhúzva azt a hasától, mögötte végül elcsípte nyelvével a szökevény kis izzadsággyöngyöt. – Ennek az egésznek te voltál az okozója – mondott felette szórakozottan ítéletet. Párja férfiassága a kezében forró volt, és kemény, tapintása akár a bársony. Összeszedte minden bátorságát, és szája selymes üregébe húzta. – Mon Dieu, Savannah, – szakadt ki a férfi tüdejéből egy hörrenéssel – lehet, hogy ezt nem élem túl. – A lány nyelve örvénylett körülötte, az édes, érdes súrlódás szinte több volt, mint amennyit el

tudott viselni. A csípője önkéntelenül mozdult, a ritmusba sem engedett beleszólást, a világ pedig megszűnt létezni, csak az intenzív gyönyör, és fény robbant a fejébe. Néhány értékes pillanatig elfeledkezett a végtelenül üres létezésről, úgy érezte valaki törődik vele, valaki szereti őt eléggé ahhoz, hogy kimentse a sötétségből. Az extázisba. Elkapta a lány, és felhúzta őt, hogy lenyomja háttal az ágyra. Olyan aprócska volt, egy pillanatig attól tartott kárt tesz benne az erejével. De izgett-mozgott nyugtalanul, elméjében pedig megérezte egyre fokozódó vágyát, válaszként a sajátjára. Elkapta a csípőjét, is kihúzta az ágy szélére, hogy felfedezhesse, ahogyan ő akarja. Egyedül az övé volt. A teste az egyetlen vigasza. Elhatározta, hogy minden egyes porcikáját megismeri. Tudta, hogy az erejétől fél, nem pedig attól, amit csinál vele. Kezeivel mozdulatlanul tartotta a gömbölyded csípőt, sötét fejét pedig lehajtotta. Fogaival gyengéden végigkaristolta combja belső felének lágy bőrét. – Bízol bennem Savannah. Tudom, hogy igen. – lehelete borzongatóan meleg volt, ahogy ízlelte őt. – A részem vagy, nem tudnálak bántani. Az elmém érinti a tied. Akarlak téged, jobban, mint bármit is akartam valaha a létezésem során. Nyelve cirógatott, kötözködött, szorosan simulva érintett. A lány összerándult alatta, a lélegzet szinte kiszakadt belőle egy apró nyögéssel. Eltűntek a falak, nem volt mennyezet, sem padló, semmi más, csak a tér, és Gregori. Keze bejárta a testét, feltárt, megjegyzett mindent, akár egy megszállott, szája pedig vitte, egyre vadabbul, egyre magasabbra, míg a lány összetört, millió darabra, hogy aztán ismét összerakja, és kezdődjön elölről az egész. Végtelennek, örökké tartónak tűnt, egyre tovább és tovább tartott, amíg már úgy érezte, még egy robbanás, és soha többé nem tud újra egész lenni. Elkapta a férfi haját, elhúzva a fejét, hogy felkényszerítse a testét a magáéra, hogy egyesítse magukat végre, töltse ki őt teljes egészében. Gregori vonakodva engedelmeskedett, betakarta karcsú testét a sajátjával. A széttárt combok maguk közé fogadták őt, a karcsú csípő felé emelkedett, csábítva, vágyakozva csalogatta a nedves forróságba. Lehajtotta a fejét, hogy megtalálja a torkát. Odadörgölte az orrát, belecsípett a fogaival, megsimogatta a nyelvével. A csípő eltávolodott tőle. Ő pedig követte, és egyetlen mély lökéssel mélyen eltemette magát benne, ahogyan a fogai is belemélyedtek sebezhető torkába. Savannah úgy érezte, belepusztul a gyönyörbe. Kitöltötte feszesen, tüzesen; a súrlódás, ahogyan a hosszú, mély mozdulatok egyre közelebb, és közelebb sodorták az őrülethez. Ujjai görcsösen kapaszkodtak a vállába, észre sem vette, hogy körmeivel is lehorgonyozta magát, nehogy elrepüljön. Érezte a harapást a nyakán, és hogy éltető vére táplálja párját. Elméjük tökéletesen eggyé olvadt, megosztva és megkettőzve a közös örömöt. Érezte kemény férfiasságának mozdulatait, amik egyre többet követeltek belőle. Mindenhol ott volt. A fejében, a testében, a szívében, és a lelkében. Ő volt a tomboló tűz a vérében. Teste agresszív és domináns, szája az éhségtől féktelen. Úgy tűnt, kielégíthetetlen. Képtelen volt megmondani hol végződik ő, és hol kezdődik Gregori. A lökések egyre keményebbek, és gyorsabbak lettek, testükön végigömlött a gyönyör. Nem számított kié, mindkettejüké volt. És nem volt elég. Soha nem elég. Gregori nyelve végigsimított a nyakán, lezárva ezzel a fogaival nyitott sebeket, de ajkával szándékosan egy sötét jelet hagyott rajta. – Most én foglak táplálni Savannah. Vágyj rám, ahogy én rád. – A hipnotikus bársonyhang rekedten szólt. Kérnie sem kellett volna. Máris vágyott rá. A vágy volt az egyetlen szó, ami leírhatta szükségének intenzitását. Meg kellett ízlelnie, a vérén keresztül is magába kellett őt fogadnia, nem volt elég a szívük, az elméjük, a testük egyesülése, a vérére is vágyott. Az ízére. Rabjává vált a gondolatnak, éhezett rá. – Akarsz engem? – kérdezte lassú, hosszú, ritmikus mozdulatokkal mozgatva csípőjét. Savannah mosolyát inkább érezte mellkasa csupasz bőrén, mint látta. – Tudod, hogy igen. Érzed, amit érzek. – felemelte a fejét, nyelvét szándékosan elhúzta párszor az erőteljesen lüktető pulzus felett a nyakán, mielőtt beleharapott volna. – Hogyan is ne akarnálak téged? A férfi teste előre megfeszült. Várt. A lélegzete, és a szíve is. Ő pedig szándékosan elnyújtotta a pillanatot, gyengéden horzsolgatta fogával a bőrét a szemét lehunyva. Gregori teste reagált. Még duzzadtabbá vált, még vastagabbá nőtt benne. Amikor a foga végül átszúrta a bőrét, majdnem

elvesztette az irányítást. Az öröm olyan intenzívvé vált, hogy érezte, csak gyűlik és gyűlik a testében, míg maga alá nem temeti őt egészen a lelkéig. Megfeszült körülötte, megragadta tűzzel és bársonnyal, szorította, hullámokban vonta beljebb magába, amíg már nem volt más választása, mint hogy engedelmeskedjen a könyörgésnek. Felrobbant vele együtt, a megrázó intenzitást soha nem fogja feledni. A teljes megsemmisülést, a lemondást önmagáról, amivel átadta magát neki. A testét, és a lelkét is. Gregori lehajtotta a fejét az övé mellé, összeszorította lehunyt szemét, nehogy megláthassa benne a felcsillanó nedvességet. Gyengéden táplálkozott, szája puha és érzéki volt a nyakán, testét még az utórezgések rázták. Szorosan tartotta, és ismét felerősödött benne, hogy soha nem engedi el. Meg fogja találni a módját, hogy vele akarjon maradni. Annak a módját, hogy soha ne akarja őt elhagyni, még akkor sem, ha teljes egészében felméri, mit követett el ellene. Savannah lezárta nyakán a sebet, és csendben feküdt alatta. Nehéz volt, teste teljesen birtokolta az övét, majdhogynem össze is nyomta azt. A csend, karjainak erőteljes szorítása figyelmeztette, hogy maradjon csendben. Párja ismét a démonjaival harcolt. – Gregori? – csókjával megízlelte a vállát – Én vagyok az igazi életpárod. Nincs más a számomra. A félelmeid alaptalanok. A karjai még inkább megfeszültek körülötte, már-már fojtogatták. – Én veszélyes vagyok Savannah. Sokkal veszélyesebb, mint ahogy azt valaha is gondolnád. Nem bízom az érzelmeimben. Túl újak, és túl erősek nekem. Olyan gyakran öltem, hogy a lelkemnek már alig maradt meg egy apró része. Keze megtalálta a haját, újra és újra végigsimított rajta, megpróbálva megnyugtatni őt. – A lelked az enyémnek a másik fele. Tökéletesen illeszkedik, sehol egy rés, vagy egy hézag. Egyetlen darab sem hiányzik. Csak azért gondolod így, mert nehéz a több évszázad üressége után elviselni, hogy újra érzel. Egyszerűen csak túl elsöprő neked ez az egész. Testének súlya arrébb tolódott róla egy kicsivel, de a szorítás még mindig alig enyhült, nem engedte el. Nem tudta elengedni. Érintenie kellett, a testében kellett maradjon, éreznie kellett, ahogy a lányé körülöleli az övét. – Nagyon szeretném, ha igazad lenne mon amour. Végtelenül szeretném. – Nemsokára itt a hajnal Gregori. – emlékeztette halkan, egyszerre tudatára ébredve, hogy kuszán egymásba fonódnak, mintha egy lény lennének. – Nem fázol? – Nem. A teste valóban forró volt az övében, csípője finoman, de kitartóan mozgott. Gregori intett a kezével, bezárta az ajtókat és az ablakokat, elhelyezte a védő bűbájokat kívül és belül. Közben végig figyelmének középpontjában maradt a testük, ahogyan az övé ki- és besiklik a lányéba. Az érzés szépsége. A rejtélyessége. A lágy öröm. – Hamarosan aludni fogunk, Chérie, ígérem. De nem most. Még egy kicsit nem. – mormolta a szavakat a melléhez, aztán nyitott ajkait gyengéden rásimította. Ott akart maradni Savannah testének szentélyében, örökre.

Hetedik fejezet David Johnson átkísérte a pár a zsúfolt fogadótérből az irodájába. Úgy tűnt, mintha a szokásos zsivaj megszűnt volna amerre haladtak, fejek fordultak utánuk. Nem tudta hibáztatni az embereit. Hosszú pályafutása alatt sohasem látott még ennél szebb nőt, vagy kísértésbe ejtőbbet. Ezzel az egy szóval tudta legjobban körülírni a szépségét. Kísérteties. Mozgása akár egy dallam, egy suttogás, folyó víz. Mégis kínos volt, ahogy ez a sok meglett rendőr hirtelen kölyökkutya szemekkel kezdett bámulni, és gyerekesen viselkedett. A lány egy híresség, ez az oka annak is, hogy a kapitányság bejárata előtt szemtelen újságírók hatalmas tábora kempingezett már napok óta, de annál több is. Savannah Dubrinsky az a fajta nő volt, aki egyetlen pillantás után örökre az ember fejében marad. Ő volt minden vágyálmok asszonya. Forró éjszakák, selyem lepedők, rengeteg, fülledt szex. Az életre kelt férfifantázia. Johnson megkockáztatott egy lapos oldalpillantást a mellette haladó férfira. E gy veszélyes fickó. Sötét és fenyegető. Olyan csendesen mozgott, szinte észre sem vette senki, míg ő észre nem akarta vetetni magát. Még csak a ruhái sem keltettek zajt, cipője nem koppant. Hosszú, fekete haja tarkóján egy bőrszíjjal összefogva, ettől úgy nézett ki, mint egy óvilági kalóz, vagy egy őrgróf. Arca megragadta a figyelmet, csupa él, és szögletes vonások, szokatlanul világos szeme, mint ezüstszín acél hasította végig környezetét, pillantása semmit sem árult el. Ő volt az az ember, akivel számolni kell. Körülötte szinte már érzékelhető, tapintható sűrűségben gomolygott a hatalom, és az erő. Johnson látott már férfiakat, akik naponta döntöttek élet és halál kérdésében, de ez az ember fölöttük állt. Nem csak élt a hatalommal, az belőle sugárzott, úgy viselte, akár a bőrét. Ő maga volt a hatalom. Johnson minden alkalommal egy aggodalmas, szorító érzést érzett a mellkasában, ahányszor ezek a furcsa színű, vadászó nagymacska pillantású szemek rajta állapodtak meg. Rezzenéstelenül, zavaróan. A férfi testtartása mindent elárult. Isten óvja azt az ostoba embert, aki csak egyetlen ujjal is megpróbál hozzáérni Savannah Dubrinskyhez. Johnson elkezdett aggódni azért a pár gyagyásért, akiről már köztudott volt, hogy megszállottan várták San Franciscóban a híres bűvésznőt, hogy a közelébe férkőzzenek. Most, hogy látta a nő férjét, meggyőződésévé vált, hogy ezek az őrültek ennél sokkal kíméletesebb módot is találhatnának az öngyilkosságra. Hátralépett, hogy maga elé engedje Savannah-t az irodája ajtajában, és nem kis megrökönyödéssel tapasztalta, hogy míg ő egy kedvesnek szánt gesztussal a szoba felé invitálta a nőt, a férfi valahogy, nem is értette hogyan, képes volt kettejük teste közé helyezni a sajátját, holott minden természeti szabálynak ellentmondó távolságra volt onnan még az előző pillanatban, és moccanni sem látta. Johnson becsukta az ajtót és megpróbált ellenállni annak a késztetésnek, hogy leengedje a sötétítő függönyöket. Az egész osztaga befelé bámult a piszkos, karcos üvegen keresztül. Némelyek kacsintgattak. Még soha nem tűnt fel neki, hogy milyen piszkos az irodája. Por és piszokrétegek egymáson, zsíros, felpöndörödött maradékot tartalmazó pizzás és kínai ételes dobozok. A halovány bőrű asszony kísértő szépsége teljesen elütött ettől a lerobbant környezettől. Le akarta söpörni az asztaláról azt a sok maradékot a szemetesbe, el a nő szeme elől. Rémületére úgy érezte, nyakát vörös pír önti el. Hiszen ő arról ismert az egész kapitányságon, hogy nem foglalkozik nőkkel, élete a munkája, cinikus, érzelemmentes. Most mégis úgy tűnt, hormonja felébredtek, és rögtön el is határozták, hogy egyszerre hozzák be a hibernációban töltött időt, a legmagasabb sebességfokozatra kapcsoltak. Johnson kétszer is megköszörülte a torkát, mielőtt megszólalt, nem akart hülyét csinálni magából, hogy esetleg elcsuklik, vagy rekedtesen szól a hangja. – Nagyra értékeljük a segítségét, hogy eljött hozzánk. Köszönjük, hogy elvégezte az azonosítást, tudom, hogy nehéz lehetett ez önnek. – Várt egy kicsit, de mivel egyikük sem szólalt meg,

folytatta. – Szeretnénk tisztázni néhány dolgot azzal az estével kapcsolatban. Már megvannak a vallomásaink a biztonsági őröktől, és a teherautó sofőröktől. Úgy tűnik, önnek bombabiztos alibije van Ms Dubrinsky. A biztonsági őr látta önt távozni, Petert pedig elindult rakodni a parkolóba. Ahonnan már nem jött ki többé. Mikor volt az utolsó alkalom, amikor életben látta Peter Sanderst? Savannah tudta, hogy Gregori ültette el a jelenetet a biztonsági személyzet fejében, hogy ő elhagyta a stadiont azon a szörnyű éjszakán. – Johnson nyomozó… – kezdte. A hangja éppen olyan szép, mint ő. – Hívjon Davidnek. – szinte megdermedt, maga se értette miért mondta ezt egyáltalán. A nő férje megmoccant. Épp csak egy apró mozdulat, mégis veszély kezdett terjedni felőle hullámokban. Az éles, mindent látó jégezüst szemek megtelepedtek Johnson arcán, a nyomozót hűvös érzés járta át. A sír hidege, a halál borzongása. Idegesen nyelt egyet. Örült, hogy nem az egyik fiatal nyomozót rendelte ki ehhez a bizarr ügyhöz. Johnson szinte tökéletesen biztos volt benne, hogy ez a férfi képes megölni valakit. Miért van szüksége egy olyan nőnek, mint Savannah Dubrinsky egy ilyen férfira? – Elmentem Savannah-ért egy órával az előadás után. – közölte Gregori, miközben Savannah lehajtott fejjel ült, ujjait tördelve. Kín sugárzott belőle, Gregori kőszíve kásává zúzódott a láttán. Tökéletesen látta a nyomozó gondolatait, szándékosan lejjebb vitte a hangját egy oktávval. Bárki agyába belelátna, veszélyes volt, és Gregori nem is szerette különösebben. – A kellékek a teherautón voltak, a csapat legtöbb tagja már elment. – mondta halkan. Johnson azon kapta magát, hogy csügg minden szaván, hallgatja dallamos hangját, ami olyan könnyedén futott, akár egy hegyi patak. Ez az ember, ez a Gregori őszintén beszél, egy hiteles kívülállóként. Johnson nekitámaszkodott az íróasztalának, teljes testével a férfi felé fordult. Nem tudta türtőztetni magát, mintha megbabonázták volna. – Peter ekkor még élt, és jól volt. – folytatta Gregori halkan. – Beszéltünk néhány percet, lehet, hogy egy fél órát is. A teherautó a kellékekkel elhúzott, éppen amikor úgy döntöttünk, hogy mi is indulunk. Peter is odament a kocsijához, de odakiáltott, hogy a rakodóplaccon felejtette a kulcsát. Savannah lehajtotta a fejét, és érezte, hogy borzongás fut át rajta. Sápadt volt, de összeszedett. Csak Odabent hallotta magát sikoltozni a felháborodástól, és a bánattól. Bár úgy tűnt, hogy Gregori nem mozdul, teste mégis megérintette őt, meleget szivárogtatva kihűlt bőrébe. Meglepte a tökéletesen elfogadható mese, amit a férfi szőtt gyönyörű hangján. Senki sem fogja megkérdőjelezni. Hogyan is tennék, amikor a hangja irányítja őket? – Ez volt az utolsó alkalom, hogy életben látták őt? – kérdezte Johnson. Savannah bólintott. Gregori az ujjai közé fonta övéit. – Peter a barátunk volt, és az üzlettársunk. Ő intézte Savannah ügyeit. Peter nélkül nincs tovább show. Engem a saját vállalkozásaim túlságosan lekötnek ahhoz, hogy fel tudjam vállalni. Peter gondoskodott a bűvészbemutatók minden apró részletéről. Képzelheti mekkora fájdalom és veszteség ez a feleségemnek. Mindkettőnknek. Meg kellett volna várnunk, amíg ő is biztonságban az autójába ül, de már olyan rég találkoztunk Savannah-al, alig vártuk, hogy kettesben lehessünk. A biztonsági személyzet látótávolságon kívül volt, így nem hiszem, hogy láttak volna ebből bármit is. – Nem mentek a hölgy szállodájába. – ez nem kérdés, kijelentés volt Johnson szájából. Ismét Gregori válaszolt simán, halkan és hipnotikusan. – Nem, a házamba mentünk a városon kívül. Ott voltunk egészen tegnap estéig, amikor meghallottuk a hírt. – Miért nem adta le a szállodai szobáját Savannah? – szegezte közvetlenül a lánynak a kérdést Johnson. Nehéz volt nem bámulna elkápráztató szépségét. – Azt gondoltuk, hogy ott találkozunk Peterrel majd néhány nap múlva, amikor visszatérünk a városba. Így megtartottuk a szobát, hogy egyszerűbb legyen. – a lány hangja annyira halk volt, hogy Johnson alig tudta elkapni a szavait. Olyan megtörtnek és szomorúnak hangzott, hogy a nyomozónak mázsás súly szállt tőle a lelkére. Johnson önkéntelenül a szívére tette a kezét.

Gregori kissé közelebb húzódott a nőhöz, végigsimított a haján, majd ujjai megnyugtatóan masszírozni kezdték a nyakát. A lány túl hangosan sugározta ki belső bánatát, a nyomozó is érezte azt. „Lélegezz mélyen, mon amour. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy a rendőr szívinfarktust kapjon a jelenlétünkben. Nagyon érzékenyen reagál rád.” „Ki nem állhatom a hazugságokat, és ez az.” Könnyes volt a hangja a fejében. Belekapaszkodott Gregori elméjébe, lehorgonyozta magát, hogy távol tartsa a fájdalmat, és érezze kapcsolódásukat, ami valódi volt és szilárd. Talán törhetetlen is. „Peter többet érdemelne ennél.” „Ez így van Bebe, de nagyon jól tudod, hogy nem mondhatjuk el ennek az embernek az igazat. Mindkettőnket bezárnának a bolondok házába.” Gregori előrehajolt, és egyenesen Johnson szemébe bámult. „Amikor távozunk, észre fogod venni, hogy szívproblémáid vannak, és elmész egy szakorvoshoz. Mostantól pedig minden kérdést nekem teszel fel, nem Savannah-nak. Kizárólag nekem.” Johnson pislogott, szeme kissé üveges volt. Elaludt volna? Nem érezte túl jól magát, letörölte az izzadságot a homlokáról. Lehet, hogy tennie kéne egy gyors utat a kórházba, megcsináltatni végre a kötelező kivizsgálást, amit olyan régóta halogatott már. Ismét a nőre pillantott. Annyira szomorú, akkora fájdalom gyötri, nem volt szíve tovább faggatni, inkább a férfihoz fordult. Volt valami a férfi hangjában, ami természetellenesen elbűvölte. El tudta volna hallgatni időtlen időkig. – Senki sem tud róla, hogy önök összeházasodtak. Semmilyen nyilvántartásban nem szerepel. – kockáztatta meg. Gregori bólintott. – Savannah karrierje megkövetelte, hogy egyedülállónak tűnjön a nyilvánosság előtt. Hogy is mondjam, egy bűbájos, egyedülálló mágusnő nagyobb vonzerővel bír a közönség felé, mint egy házasságban élő. A házasságot a hazánkban kötöttük. Savannah édesanyja az Egyesült Államokban született, de édesapja a Kárpátokban. Ott házasodtunk össze. Johnson tartózkodott attól, hogy megossza azon véleményét, miszerint a lány túlságosan fiatal, és ártatlan egy olyan erős ember mellé, mint Gregori, akinek szinte lehetetlen volt megmondani a korát. – Mr. Sanders örült ennek a házasságnak? Az ezüst szemek pillantása acélként vágódott belé. – Persze, hogy örült. Gregori érezte, hogy ettől a kérdéstől Savannah még idegesebb lett. Közelebb hajolt a nyomozóhoz ismét. „Abba fogod hagyni ennek a témának a firtatását.” Johnson megrázta a fejét. – Maradjunk a közvetlen témánál. Tud esetleg olyan ellenségről, aki Mr. Sanders életére törhetett? Gregori úgy tett, mintha hosszan elgondolkodna ezen a kérdésen. Végül csak a fejét rázta meg. – Bárcsak többet tudnánk segíteni nyomozó, de Petert mindenki szerette. Nos, talán a riportereket kivéve. Nagyon jól védte Savannah magánéletét, ezáltal megőrizve a show misztikáját. Nem hiszem, hogy találni fog akár egyetlen embert is, aki bármi rosszat mondana Peterről. – Ő kezeli a show pénzügyeit, nem igaz? – kérdezte Johnson ravaszul. – Igen, ő. – válaszolta Gregori egyszerűen. – Peter teljes jogú társa volt Savannah-nak. Kiérdemelte a bizalmát. – Nem voltak könyvelési problémák? – Johnson úgy tett, mintha csak mellékesen csúszott volna ki ez a kérdés, de közben mindkettejük arcát tanulmányozta. Savannah olyan sápadt, és bánattal telt, szinte már gonosznak érezte magát, amiért még mindig kínozza őt. Gregori arcán semmiféle érzelem nem mutatkozott, ebből tehát Johnson ismét csak semmit nem tudott leszűrni. – Én magam is vagyok olyan gazdag, hogy több pénzem legyen, mint amennyit el tudok költeni az életben, nyomozó. Savannah sem a jövedelem miatt csinálta az előadásokat. Ha volt valaha valamilyen könyvelési ellentmondás, arról én nem tudok. Meg vagyok róla győződve, ahogyan Savannah is, hogy Peter talpig becsületes ember volt. Jó jövedelme volt a fellépések bevételeiből,

felesleges lett volna meghamisítani a könyvelést. De biztos vagyok benne, hogy önnek semennyi erőfeszítésébe sem kerül megvizsgáltatni mindannyiunk bankszámláját. Sőt, valószínűleg már meg is tette. Tehát ön is pontosan tudja, hogy Peter Sanders nem volt tolvaj. Savannah dühös dacosan felvetette az állát. – Peter soha semmit sem lopott el. Ha pénzre lett volna szüksége, elég lett volna, ha szól, bármennyit adtam volna neki. Ha ő nincs, valószínűleg nekem nem lett volna egyetlen fillérem sem, nem pedig neki. Mindenről ő gondoskodott. – Ez csak egy gondolat volt. Nincs semmiféle bizonyíték ebbe az irányba, de kérem, értse meg, minden lehetőséget meg kell vizsgálnunk. – Johnson beletúrt kezével a hajába. Gyűlölte kiborítani még jobban a nőt. – Sanders volt a felelős a biztonsági intézkedésekért is? – Volt egy külön emberünk erre. – mondta Gregori simán – Peter adta ki neki a feladatokat, és az időbeosztásokat, így ő utána önállóan tehette a dolgát. – Nem lehet, hogy Ms. Dubrinsky lett volna a célpont, és az elkövető egy pszichopata rajongó? Savannah torkából egy tompa, fájdalmas nyögés tört fel, ami beletépett Gregori szívébe. Nyakát masszírozó ujjai alatt a lány teste remegni kezdett. – Ennek mindig is fennállt a lehetősége nyomozó. Időnként nagyon perverz rajongói leveleket is kapott. Peter és Roland, a biztonsági felelős igyekeztek őt legjobb tudásuk szerint megvédeni ezektől a kellemetlenségektől. De ha ezen a turnén érkezett volna bármiféle fenyegetés, azt Peter azonnal közölte volna velem. Johnsonnak semmi kétsége sem volt afelől, hogy Gregori az a fajta ember, aki minden szempontból részt vesz a felesége életében. – Tudna mondani bármiféle szokatlan incidenst, ami megragadt az emlékezetében? Savannah megrázta a fejét. – Mik lehettek azok a furcsa zajok azon az éjszakán? Savannah fejében szinte azonnal felhangzott a vámpír hidegrázós, csikorgó nevetése. Gregori közbelépett. – A feleségemet nagyon megrázta ez az eset nyomozó, és még mindig rengeteg dolgunk van, amit el kell intézni Peterrel kapcsolatban. És a csapat többi tagja is vár ránk. – És az újságírók. Gregori ezüst szemében figyelmeztetés csillant. – Nem beszél az újságírókkal. Már épp elég fájdalmat élt át így is. Johnson bólintott. – Megpróbáljuk a hátsó kijáraton kicsempészni. De ezek az emberek azóta itt táboroznak, amióta beazonosítottuk a holttestet. Savannah láthatóan összerezzent. – Piranhák. – morogta Gregori. – Olyanok, mint a vámpírok, – tette hozzá Johnson helyeslően. Nem látta, hogy Savannah megborzongott. – Ha egyszer a fogaik közé szorul egy sztori, sosem akadnak le róla. Egyikük különösen agresszív, már az őrületbe kerget minket. Elkaptuk, amint az irodánkban settenkedik, és megpróbálja elolvasni a jelentéseket. Megpróbálta megvesztegetni a halottkémet a boncolási jegyzőkönyvért. – A nyomozó tudta, hogy olyan információt ad ki, amit nem kellene, de egyáltalán nem zavartatta magát. Folyt belőle, akár a víz. Gregori felemelte a fejét, fekete haján megcsillant a fény. Hirtelen úgy nézett ki, mint egy ragadozó, sötét volt és veszélyes. Johnson szíve fájdalmasan nagyot dobbant, és egy pillanatra meg mert volna esküdni, hogy az ezüstszín szemek lobogó vörösre váltottak. Gregori olyan benyomást keltett, mint egy kiélesített karmokkal, hangtalanul a prédájára leső ragadozó. A nyomozó pislogott és megborzongott. Mire ismét kinyitotta a szemét, a férfi már teljesen normálisan nézett ki, arca szenvtelen, jégtekintetében csak önmaga tükörképét látta. Volt egy bizonyos férfias szépség a kemény, rezzenéstelen arcon. Johnson megrázta a fejét, hogy eltüntesse onnan a semmiből váratlanul előbukkanó portyázó farkas képét. – Melyik riporter volt az nyomozó?

– Ez nem nyilvános információ, nem adhatom ki. – mondta óvatosan Johnson. Nem bánta volna, ha valaki megregulázza az arcátlan firkászt, de nem akart részese lenni annak sem, hogy a kórházban kössön ki a nyomorult. Afelől pedig kétsége sem volt, hogy bárki, aki összetűzésbe keveredik Gregorival, csakis a bot rosszabbik végén köthet ki. Gregori rámosolygott, csillogó fehér fogai kivillantak. A rideg ezüst pillantás belefúródott David Johnson fáradt szemébe. És az ezüst hirtelen szétfutó, forró higannyá olvadt. Johnson úgy érezte, hogy előrezuhan, de nem tudta elszakítani a pillantását. Gregori benyomult a férfi fejébe, áttörte természetes védelmét, és átkutatta az emlékeit. Elégedettség öntötte el, amikor megtalálta, amit keresett. Elvette a férfi emlékét a velük folytatott beszélgetés azon részéről, amelyikben a riporterről esett szó, és ha már úgyis ott volt, elültetett egy gondolatot, melyben ő és Savannah teljes mértékben együttműködött a hatósággal, és semmi közük sem volt Peter Sanders halálához. Johnson pislogott, és azon kapta magát, hogy éppen kezet fog búcsúzásképpen Gregorival. A férje mellett álló Savannah karcsú alakja szinte eltörpült mellette, a férfi karja védelmezően fogta át a nő vállát. Egy halvány mosolyt küldött Johnson felé. – Bárcsak másféle körülmények között kellett volna megismerkednünk nyomozó. – David. – helyesbítette szelíden, és aztán minden tőle telhetőt megtett, hogy ne bámulja feltűnően. Gregori picit megszorította Savannah vállát és elindultak kifelé az irodából. – Köszönöm, hogy ilyen messzemenőkig figyelembe veszik Savannah érzéseit. Johnson átvezette őket a szobák labirintusán a hátsó lépcsőig. – Ha gondolja, hogy szükséges, tudok adni két-három embert, hogy szemmel tartsák Ms Dubrinskyt néhány napig. – ajánlotta fel. – Köszönöm, nyomozó, de erre nem lesz szükség. – felelte Gregori halkan, bársonyos hangjából mintha egy csipetnyi fenyegetés érződött volna. Keze lecsúszott Savannah válláról, széttárt ujjai csaknem beterítették a nő egész karcsú hátát. – Megvédem, ami az enyém. A lépcső keskeny volt és poros, a szőnyeg több helyen kikopott. A pár tökéletes szinkronban mozdult egyszerre, mint egy összeszokott táncospár, a lépcsőkanyar lassan eltakarta őket Johnson szemei elől. Odalenn Gregori megfogta a nő karját, és visszatartotta, mielőtt az kinyithatta volna a kijárati ajtót. – Van valaki kívül. Savannah felpillantott kegyetlenné keskenyülő ajkaira. – Nem tudjuk, ki az, Gregori. – figyelmeztette halkan. – Elég könnyen olvasom. – felelte Gregori – Ez az újságíró veszélyes Savannah. Több mint egy pusztán nagyon kíváncsi újságíró. – Kiolvastad a nyomozó fejéből hogy ki az, ugye? – a lány megfogta vékony ujjaival vastag csuklóját, Kék szemét folyamatosan az arcán tartotta. Gregori nem hátrált meg a vád elől, és szemernyi bűntudatot sem rézett. – Természetesen igen. – Gregori, – mondta halkan, – fejezd be ezt a nézést. – Mert, hogy nézek? – vonta fel csodálkozva a szemöldökét. – Úgy, mint aki nagyon éhes, és épp felfedezte a terített ebédlőasztalt. Megmosolyogtatta a válasz, de ez a mosoly nem jelent meg a szemében. – Légy nagyon óvatos ezzel az eggyel Savannah. Nem fog csak úgy elengedni. A lány kis megfontolás után vállat vont. – Ha megadjuk most neki, amit akar, talán megelégszik vele és békén hagy minket. – félt, hiszen pontosan tudta mire gondol Gregori. Ha a riportert nem lehet leállítani, és tovább nyomoz, a fajuk nyomaira fog bukkanni, akkor pedig a férfinak nem marad más választása, mint elpusztítani őt. Képtelen volt elviselni egy újabb vérontás gondolatát, szeretett volna békében egymás mellett élni az emberi fajjal.

– Megpróbáljuk

a te utadat járni. – mondta Gregori beleegyezően, de gyomra abban a pillanatban felkavarodott dühétől. Mi a fenéért megy bele ilyen ostobaságokba? A nagy, szomorú szemek minden egyes alkalommal legyőzik józan eszét. Savannah megfeszülő, kemény, keskeny vonallá szűkült ajkaihoz emelte mutatóujját. Cirógatta, hízelgett neki, amíg végre sikerült ellágyítania. Jutalmul utána kapott fogaival, szájába vonta és végighúzta rajta érdes nyelvét erotikus simogatással. Folyamatosan szüksége volt a kapcsolatra vele. A lány olyan fiatal, és olyan távol állt tőle az élet összes ocsmánysága. Hogyan is érthetné meg, mitől akarja távol tartani, ha soha nem is ismeri meg a ronda dolgokat? Elmosolyodott egy titokzatos kis mosollyal, úgy érezte sohasem fogja teljesen megérteni a nőt. Ismerte a tüzet, a vizet, a földet és a levegőt, sőt, a teret is. Tudott parancsolni nekik. De Savannah valahogyan mindig elsiklott előle. Nem állt már ellen neki, mégsem követte sohasem a parancsait. Miért is akarja annyira megérteni őt? Miért nem a biztonsága volt már a legfontosabb a számára, hanem az, amire a lány vágyott? Savannah összeborzongott, ahogy foglyul esett ujjából kiindulva forró hőhullám söpört végig a testén. Gregorinak ilyen hatalma volt felette. Amikor kiengedte végül szája forró barlangjából, végigcsúsztatta kezét a torkán, hogy végül megpihenjen a mellkasán. – Téged törvényileg be kellene tiltani Gregori. Halálos vagy a nők számára. Hangja puha volt a bőrén, akár kicsi ujjai. – Csak egyetlen nő számára. – felelte, a jégszín szemek higannyá mélyültek. Ahol a lány keze hozzáért, teste a tűz martalékává vált. Visszahúzta kezét ajkaihoz, csókot lehelt kézfejére, különkülön minden ujjára, majd a tenyerébe. – Essünk túl a dolgon ma petite, mielőtt meggondolom magam, és kővé változtatom a riportert. A lélegzet elakadt a lány torkán, kék szeme rémült hatalmasra nyílt. – Ezt még te sem tudod megtenni, ugye? – félelemmel nézett rá, de ebbe a félelembe egy csöppnyi büszkeség is vegyült. Gregori arca teljesen közömbös volt, tekintete ismét az áthatolhatatlan ezüst. – Bármit meg tudok tenni. Ez jól ismert tény népünk körében. A lány az arcát fürkészte, próbálta kitalálni, hogy ugratja-e őt, vagy sem. Képtelen volt eldönteni, így végül elfordult tőle, és egy határozott mozdulattal kinyitotta a kijárati ajtót. Szinte abban a pillanatban egy ember ugrott elé, vaku villant, a kínzó fájdalom tőrként hasított a szemébe. Savannah ösztönösen eltakarta szemét a kezével, majd megfordult, hogy Gregori mellkasába temesse az arcát. „Te ragaszkodtál ehhez. Ugye ne is említsem, hogy én megmondtam?” Az elméjében felhangzó lágy nevetés enyhítette némileg a szúrást a szemében, de az arca kemény, és veszélyes maradt, miközben szúrós pillantással méregette a riportert és az operatőrt. – Tűnjenek el az utunkból. – figyelmeztette őket halkan. A riporter arckifejezése óvatossá vált. Hátralépett, lélegzete hadarva szakadt ki belőle a szavakkal együtt. – Wade Carter, szabadúszó újságíró. Régóta szeretnék Ms Dubrinsky-vel beszélni. Szeretnék egy interjút kérni tőle. – Kérjen időpontot a sajtófelelősétől. – Gregori védőn átkarolta a lány vállát, és úgy fordult, hogy közé és a riporter közé kerüljön. Az újságírónak ismét hátra kellett lépnie; egyszerűen nem mert a másik férfi személyes terében maradni. Gregori úgy nézett ki, mint egy ragadozó. Mint egy sötét, rideg gyilkológép. Fenyegető. Carter káromkodott magában, de az arcán izgalom ült. – Az a hír járja, hogy ön a férje. Igaz ez? – Nem látom okát a tagadásnak. – Gregori tovább haladt előre vastag karjával takarta el Savannah arcát a másik két férfi vizslató pillantása elől. Rápillantott a fotósra, aki épp megfelelő pozíciót keresett a következő képhez. – Egyszer már használtad. Mégegyszer nem fogod. Ha mégis, elveszem tőled, ha kell, erőszakkal. És az az egyetlen képed se lesz. Megértetted?

A férfi azonnal leeresztette a kamerát, az arca elfehéredett. Gregori hangja halk volt és puha, sőt szelíd, de veterán lévén saját szakmájában, remekül meg tudta ítélni, hogy ez nem az a helyzet, ahol ellent lehet állni. Bátorsága helyett inkább az eszére hallgatott. – Igen, uram. – motyogta, és nem volt hajlandó Carterre nézni. – Szóval nem tagadja kettejük házasságát. Igaz az, hogy mindketten a Kárpátországból jöttek? – jött a következő kérdés lelkesen. – Ez nem ország, hanem egy hatalmas régió. – mondta Gregori bizonytalanul, és intett a sofőrnek, hogy nyissa ki előttük a limuzin ajtaját. – Vajon Peter Sanders ismerte a mágiája titkait Savannah? – harciasság és vád volt a harsány kérdésben. – A csapata többi tagja nem ismeri. Milyen kényelmes, hogy Sanders halott. Így örökre rejtélyesek maradhatnak a trükkjei. Annak ellenére, hogy Gregori megpróbálta visszatartani, Savannah felvetette a fejét, és a riporter szemébe nézett. – Hogy merészeli? Peter a barátom volt. Carter még közelebb lépett. – Sok titka van, ugye Savannah? Olyanok is, amikhez semmi köze a bűvész show-nak. – Mit akar ezzel mondani? Gregori ezüst szeme megvillant. „ Az elméje mostmár védve van valahogy. Le tudnám rombolni a védelmet, de bonyolult lenne, és aki segített létrehozni, észrevenné, hogy hozzányúltam. Ez így nagyon veszélyes neked mon amour. Ne akaszkodj össze vele. Hagyjuk el ezt a helyet. Meg fogom látogatni Wade Cartert egy későbbi időpontban.” „Nem ijeszt meg.” „Pedig kellene. Ő az egyike azoknak, emberi henteseknek, akik a népünket üldözik. És célba vett téged. Gyanús neki a köd, amivé az előadás közben váltál. Ezt már Julian is említette.” – Azt hiszem, nagyon is jól tudja, mire gondolok. Peter Sanders rájött néhány illúziójának a titkára, és ezért megölte. Savannah megrázta a fejét. – Sajnálom önt Mr. Carter. Nehéz élete lehet, ha az az egyetlen módja, hogy szenzációt keltsen, hogy ártatlan embereket vádol meg szörnyű bűncselekményekkel. Nem sok barátja lehet. Lehajolt, és eltűnt a limuzin, biztonságos, sötét mélyében. – Olvasnia kellett volna az utolsó cikkemet. – Carter lehajolt, hogy megpróbálja még egy utolsó pillantással elkapni a lányt. Gregori elé lépett. Testének impozáns méretéből sugárzott az erő és a hatalom. Rámosolygott a riporterre, hófehér fogai kivillantak. Az ezüst szemek élénken, nagy részletességgel verték vissza Carter tükörképét. De valahogy mégsem a valóságot mutatták, hanem egy másik képet. Képet a haláláról, amint tépett, véres teste a földre rogy, akár egy rongybaba. Gregori nem eresztette kegyetlen szorításából a férfi tekintetét. – Én sem olvastam az utolsót Mr. Carter. Hamarosan találkozunk.– mondta halkan, lágy hangja fekete bársony mögé rejtett penge. Wade Carter hirtelen elgyengült a félelemtől. Keresztet vetett maga előtt, aztán jobbjával megmarkolta a nyakában függő ezüst feszületet. Halk, gúnyos nevetést hallott a fejében. Körbefordult, nem tudott rájönni honnan jön a hang, közben pedig a magas férfi elegánsan helyet foglalt Savannah mellett a limuzinban. Carter megrázta a fejét többször is. Próbálta eltávolítani onnan a nevetést, a fenyegetés érzését. Dühödten mered a távolodó limuzin után, majd két kezével, erővel rácsapott két oldalt a fülére. Semmi bizonyítéka nem volt rá, hogy Savannah Dubrinsky egy vámpír, csupán egy megérzés volt. Amiket a lány a színpadon tett, azok lehetetlen dolgok voltak. Egyetlen másik mágus sem volt képes ilyen tökélyre fejleszteni ezeket a trükköket. Ráadásul ez a nő annyira fiatal. Képtelenség ennyi idő alatt kifejleszteni azt, amit előtte bűvészek hosszú generációinak sem sikerült. Követte őt az egész turné alatt. sikertelenül próbálta megvesztegetni munkatársait. Senki sem ismerte a titkait. Minden alkalommal, amikor megpróbált betörni a kelléktárába, furcsa, megmagyarázhatatlan balesetek történtek vele. És ez hátborzongató volt. Nem hitt a

véletlenekben. Előfordulhat ugyan egy-kettő, de hogy minden egyes alaposan kitervelt akciója kudarcba fulladt, azt már nem lehetett a balszerencse rovására írni. A lány csapata profikból állt. Egyetlen lefizethető, megvesztegethető tagot sem talált köztük. És itt valami bűzlött, aminek ő a végére is fog járni. Lehet, hogy a rendőrök beveszik a lány ártatlanságának Peter Sanders halálában, de az is bűzlött. Mindenki pontosan ugyanazt a történetet mondta el a kamionsofőröktől kezdve egészen a rakodómunkásokig. Pontosan ugyanazt. És ennyi év újságírói tapasztalatából tudta, hogy még két tanú sem emlékszik pontosan ugyanarra. Apró részletekben mindig különböztek a vallomások. Azt is megállapította, hogy ez itt nem egy összebeszélés eredménye, a tanúk még csak nem is ismerték mind egymást. Valami másnak kellett hát lennie. Mintha valaki ugyanazt az emléket ültette volna mindegyikük fejébe. Ilyesmire pedig csak a vámpírok képesek. Savannah-nak hirtelen előkerült egy férje, akiről addig senki sem hallott egy árva szót sem. Ráadásul egy olyan férfi, akit nem lehet csak úgy figyelmen kívül hagyni. Savannah férje sötét és veszélyes. Gyilkos. Wade Carter egészen biztos volt benne, hogy vámpír. Ó igen. Leült a lépcsőre, szíve gőzkalapácsként dolgozott. Végre valóban találkozott egy igazival. Olyan igazival, hogy a frász jött rá tőle. És el fogja vezetni őt a többihez is. Micsoda áttörés lenne, ha ő találna rájuk! Vagy rá, ha csak egyedül létezik a földön. Őszintén szólva fogalma sem volt róla, hogy vajon Savannah Dubrinsky vámpír-e, de nyomozása mostani állásában ezt a lehetőséget sem lehetett kizárni. Ők fogják neki meghozni a hírnevet. Híres akart lenni, nagyon-nagyon híres. Világhírű. És természetesen gazdag. Nagyon, mondhatni piszkosul gazdag. – Tud rólunk. – mondta Gregori halkan. – Az az újságíró nem újságíró. Ő az egyik közülük. – Kik ezek? – Savannah hátratolta a haját, hirtelen végtelenül fáradtnak érezte magát, közel állt a síráshoz. Peter. Az egész az ő hibája. Soha nem kellett volna senkit ennyire közel engednie magához, és akkor senki sem került volna veszélybe. Olyan naiv volt. Az ő világa addig semmi másból nem állt, csak végtelen szeretetből. A szülei megvédték őt, megrótták, valami helytelen dolgot tett. Életpárja farkas alakjában kizárólag a szeretetet tanította meg neki gyermekéveiben. A gonoszságnak, ocsmányságnak még csak a közelébe sem került soha. Ránézett Gregorira. Markáns arcán szenvtelen kifejezés ült, de vonásai mintha élesebben metszettebbek lennének a szokásosnál. A szeme hideg, és távolságtartó. Oly sok mindent látott már az életből. Sok gonosz, gyűlöletes, undorító dolgot. A saját szemével. – Kik ezek, Gregori? – kérdezte ismét. A halvány szemek az arcára rebbentek, megállapodtak puha száján, melegséget árasztva el azon. – Az emberek közt van egy veszélyes csoport, akik hisznek a vámpírokban, és gyakorlatilag abból akarnak karriert csinálni, hogy bizonyítékokat szereznek a létezésükre. Annak ellenére, hogy ez a megszállottság az élőhalottak iránt már évszázadok óta jelen van az emberi fajban, számtalan titkos társaság jött létre, hogy züllött, zavaros szenvedélyeiket kiéljék, még mindig nem ismerik fel, vagy nem ismerik el a különbséget a vámpírok és a Kárpátiak között. Számukra mi mind egyformák vagyunk, vérszívók, akiket ki kell irtani. Talán ezért nem is szentelnek nagyobb figyelmet annak, hogy tulajdonképp nem minden vérszívó egyforma. – Mi hajtja ezeket az embereket? Van valami bizonyítékuk, hogy a vámpírok léteznek? Ez szinte lehetetlennek tűnt. A Kárpáti renegátvadászok végtelen gondossággal tüntették el az összes áruló bizonyítékot. – Semmi konkrét. De a tartós legendák és történetek és mítoszok életben tartják az emberek kíváncsiságát. És néhány okosabb vámpír sok időt töltött az emberi társadalomban, mielőtt levadásztuk volna. – Igaz. – mondta Savannah. Ismerte a történelmet. A középkorban, és előtte a renegáttá váltak nyíltan mészároltak, az emberek között éltek és vadásztak rájuk. Épp emiatt született meg a Kárpátiak népében az elhatározás, hogy az emberekkel való békés egymás mellett élés érdekében ők fogják elpusztítani népük szörnnyé vált tagjait. Miután népük két leghíresebb vámpírvadásza Gabriel, és Lucian eltűnt, helyüket Mikhail, Gregori, Aidan és más régiek vették át. Levadászták az átfordultakat, védték a nőket, és mindent megtettek annak érdekében, hogy az emberek körében a vámpírok megmaradjanak pusztán legendának, regények és filmek főszereplőinek. A módszer,

hogy töröljenek minden konkrét tudást az elmékből, nagyrész sikeresnek bizonyult, de ennyi idő alatt nyilván történtek mulasztások is. – Néhány évvel azelőtt, hogy megszülettél, az emberek társadalmában létrejött egy titkos szervezet, hogy felkutassa, és kiirtsa a vámpírokat, akikről a tízcentes regényekben írtak. Nemigen hittük, hogy ezek az emberek valós veszélyt jelenthetnek a számunkra. Egyikünk sem számított arra, hogy megismétlődhet az a vámpírvadászat hullám, ami évszázadokkal ezelőtt söpört végig Európán. – Kifejezéstelen maradt a hangja, nem érződött benne szomorúság, de a lány már járt az emlékeiben, így pontosan tudta, akkor vesztette el Gregori a szüleit. Olyan pontosan, mintha a férfi ki is mondta volna ezt. – Túl későn kezdtünk velük komolyan foglalkozni. Amikor megölték Noelle nagynénédet. És megöltek volna egy másik, vajúdó nőt is, ha édesanyád, még emberként nem olyan bátor, hogy megmentse őt. A titkos társaság célpontja ezután természetesen Raven, és herceg lett. Azt hittük akkor végleg felszámoltuk őket, de újra felütötték a fejüket néhány évvel később. Ismét öltek, ezúttal embereket is, és népünk néhány tagját, köztük Noelle fiát is. Jacques bácsikádat az őrületig kínozták. Ismét megtámadták Ravent, aki akkor már viselős volt veled. Majdnem elveszítettelek. Savannah kinyújtotta a kezét és a karjára fektette, de nagyon odafigyelt, hogy az együttérzését megtartsa magának a fejében. Nem akarta, hogy a férfi megtudja, milyen könnyedén csusszant be az elméjébe, hogy megismerje az emlékeit és érzéseit. Egyre ügyesebben olvasott benne. Gregori felemelte a kezét, és rácsodálkozott, hogy bármi, ami ennyire kicsi, hogyan okozhat neki mégis akkora örömet. Csak egy egyszerű mozdulat, megérintette a karját, köré fonta az ujjait, és az ő bensője már olvad is, érkezett a biztonság, és a kényelem érzése. Meglepte. Legfájdalmasabb emlékeit rejtette a leggondosabban, még maga elől is megpróbálta elszigetelni, hogy bizonyos távolságból lássa csak. Egyedül így volt képes őket elviselni szemrebbenés, vagy a fenevad zúgó dühe nélkül. Ez a pici kéz most egyszerűen elvette a tüzet, és a dühöt. Szórakozottan átfogta a lány ujjait, hüvelykjével egy védőrúnát kezdett rajzolgatni a tenyerére, anélkül, hogy ezt egyáltalán észrevette volna. Még a tudatalattija is biztonságban akarta őt tartani. Gregori ujjának érintése tűznyilakat küldött szét Savannah vérkeringésébe. Fogai idegesen haraptak alsó ajkába. – Mit is mondtál erről a riporternek... mi az, amit biztosan tudhat? – kérdezte óvatosan. Nem akarta, hogy a férfi elengedje a kezét, hogy abbahagyja a furcsa, megnyugtató mintának a rajzolását a tenyerén, bármi is legyen az alakzat jelentése, ami bár látható nyomot nem hagyott, magától az érintéstől a bőre alatt izzott fel. Azt akarta, hogy vele maradjon a férfi, ne térhessen vissza szörnyű emlékei közé. Savannah rámosolygott, kék szeme tiszta és nyílt. – Semmit sem tud biztosra. – egy gonosz kis csillogás jelent meg a szemében. – Legalábbis rólad nem. – Mit tettél? – kérdezte halkan. – Gregori, nem védhetsz meg úgy, hogy rólam magadra tereled a figyelmet. Egy csapat vagyunk, nem? Bármi történik veled, velem történik. Elfordult tőle, kinézett az ablakon. Ujjai birtoklóan fonták körül a kezét. – Ez nem okvetlen van így minden esetben. – felelte óvatosan. – Miről beszélsz Gregori? Életpár vagyunk. Egyikünk sem él túl a másik nélkül. Lehet, hogy nem tudok mindent az életpárokról, de ebben egészen biztos vagyok. – Ez igaz, ma petite, általában. És általában, a vadász, aki megtalálja az életpárját, abbahagyja a vadászatot. Aidan Savage-nek mégis folytatnia kell, mert ebben az országban nagyon kevés vadászunk van. A vadászok pedig még nagyobb veszélyben vannak a renegátoktól. Mint azt te is tudod, mi Kárpáti férfiak legfontosabb életcélunknak tartjuk, hogy az életpárunkat biztonságban tudhassuk, ezért szokták az életpárra lelt férfiak átadni a vadászat lehetőségét másoknak. Aidan Savage nem engedheti meg magának ezt a luxust. „És én sem.” – És te? Szándékában áll abbahagyni a vadászatot? – kérdezte halkan, bár már tudta a választ az elméjéből. – Tudod, hogy nem tehetem. – mondta, gyengéden, halkan.

– Az életpárod vagyok Gregori. – hangja remegett egy kicsit. – Lehet, hogy vadásznod kell, mert te vagy a legjobb a népünk tagjai közül, és az embereknek szüksége van rád. De bárhova mész is, követni foglak. Gregori hüvelykujja puhán járt oda-vissza csuklója belső felén, elidőzött a lány pulzusán. Túl gyorsnak találta. – Ez tisztességtelen lenne veled szemben, nem hiszem, hogy megengedhetem, bármilyen nemes is a motivációd. Én már évszázadok óta vadászok, nem is ismerek más életformát. – arca szenvtelen maradt, de önkéntelenül visszatartotta a lélegzetét. Egy apró, flörtölő mosoly ragyogott fel a tökéletes ajkakon. – Ha úgy tetszik, gondold tisztességtelennek Gregori, az rendben van. Magadtól is elég arrogáns vagy, nem fogok bókokat mondani neked. De talán meg kellene tanulnod egy másik életformát. Addig pedig javaslom, hogy nekem tanítsd meg, hogy mit kell tennem a vámpírok ellen, mert úgy tűnik együtt fogunk rájuk vadászni. Valamint ha jól emlékszem, te vagy a legnagyobb gyógyítónk is. Ezt sem vitatja senki. – És vitathatatlanul én vagyok a legnagyobb gyilkos is. – próbálta rávezetni a lányt az igazságra újra. Megérintette a keménnyé vált ajkakat. – Akkor is veled fogok vadászni életpárom. Szíve a bordáihoz csapódott. A lány mosolya titokzatos, titkolózó, és olyan szép volt, hogy összetörte a szívét. – Mit takar a mosolyod, bébé? – elkapta a kezét, és megköszörülte a torkát. Másik keze hüvelykujjával most ő simított végig gyengéden a lány ajkain. – Mit tudsz, amit én nem? Elméje átcsúszott az övébe, érzéki lökéssel, a végső intimitással, mint amikor a nyelve párbajozott a lányéval, vagy teste vette birtokba az övét. Savannah felismerte az érintést a fejében. Tudta, hogy igyekszik a minimálisra csökkenteni a betolakodását. Lehetővé tette a számára, hogy ő maga állítsa fel azokat a határokat, amin belül nem akarja engedni őt. És e határokat tiszteletben is tartotta, noha semennyi erejébe sem került volna áttörnie rajtuk. De mindkettejüknek szüksége volt egymás elméjének érintésére. Savannahnak és Gregorinak is. Újdonsült tudása róla tehát biztonságban volt előle a frissiben emelt barikád mögött. Nagyra nyílt, ártatlan tekintettel nézett rá. Hüvelykujját odaszorította alsó ajkához, megbabonázta a szatén tökéletesség. – Sosem fogsz vámpírokra vadászni Ma Cherie, soha. És ha valaha is megpróbál elkapni egy, a poklot szabadítom el. Pillantása egyáltalán nem tűnt félénknek. Inkább az látszott a mélykék szemekben, hogy nagyon jól szórakozik. – Bizonyára rosszul érzem, hogy fenyegetsz engem, Legsötétebb, a Kárpátiak legrémítőbbje. – nevetett halkan, lágy hangon, ami elvette az évszázados gúnynevek fullánkját. – Ne nézz ilyen komolyan Gregori, még nem vesztetted teljesen el hírnevedet. Mindenki más még mindig retteg a nagy, gonosz farkastól. Felvonta a szemöldökét. A lány ugratja őt. A sötét hírnevével, minden szavával. A tekintete tiszta volt és perzselő, csíny szikrázott a mélyében, mint gyermekkorában oly sokszor. Savannah nem tett szemrehányást a sorsnak, amiért az összekötötte vele, egy szörnyeteggel. Tele van nevetéssel és örömmel. A fejében, a szívében és a lelkében is. Azt kívánta, bárcsak tudna csiszolódni egy kicsit, hogy hozzáillőbb életpárja lehessen. – Te vagy az egyetlen, akinek aggódnia kell a nagy, gonosz farkas miatt mon amour. – fenyegette tettetett komorsággal. A lány rémület helyett közelebb hajolt hozzá. A szemébe nézett, mosolya még szélesebbre ívelt ajkán. – Te elsütöttél egy viccet Gregori, – örvendezett. – haladunk. Nahát, gyakorlatilag már barátok vagyunk. – Gyakorlatilag? – visszhangozta gyengéden.

– Meglehetősen gyorsan eljutottunk idáig. – emelte fel az állát határozottan a lány, és félelem nélkül ellenkezett vele. – Lehet a barátod egy szörnyeteg? – kérdezte mellékesen, mintha egyszerűen csak hangosan gondolkodna, de ezüst szemébe árnyék lopakodott. – Gyerekes ostobaság volt, amikor ezzel vádoltalak Gregori. – felelte halkan, egyenesen a szemébe nézve. – Teljesen egyedül akartam az életemet irányítani. Meggondolatlan és gonosz voltam veled. És féltem is tőled. De úgy emlékszem, egyszer már bocsánatot kértem tőled emiatt, ám ha attól jobban érzed magad, megteszem újra és újra. – Ne! – parancsolta élesen. – Mon Dieu, Chérie, soha ne kérj bocsánatot tőlem a félelmed miatt, nem érdemlem meg, és ezt mindketten tudjuk. – ismét végighúzta hüvelykujját az ajkain – és nem kell megpróbálnod minden körülmények között bátornak lenni. Az életpárod vagyok. Nem rejthetsz el előlem egy olyan erős érzést, mint a félelmed. – Felindultság. – helyesbített, és beleharapott egy aprót a simogató ujjba. – Van különbség? – A jégezüst szemek olvadásnak indultak. Csak hogy igazságos legyen a dolog, neki viszont a teste indult olvadásnak. – Nagyon jól tudod, hogy van. – A lány megint nevetett, hangja lesüllyedt a szívéről az ágyékáig, megjelent a nehéz, ismerős fájdalom. – Enyhe talán, de nagyon is fontos. – Megpróbállak, boldoggá tenni Savannah. – ígérte komoran. A finom ujjak végigfutottak erősszálú haján. – Te vagy az életpárom Gregori. Nincs kétségem afelől, hogy boldoggá fogsz tenni. Ismét el kellett kapnia a pillantását, kinézett a kocsi ablakán az éjszakába. Ő annyira jó, és annyi szépség van benne, mint amennyi sötétség őbenne. Saját jóságát lecsapolta a földbe az a rengeteg kiontott vér, az életek, amiket elvett, míg rá várt. De most, itt szemben a nő valóságos, és Gregori nem tudta rávenni, hogy tudomásul vegye az ő sötétségét, a förtelmes üres lyukat a lelke helyén. Mert a gyilkoláson, és jóformán az összes létező törvény megszegésén túl ő elkövette a létező legsúlyosabb bűncselekményt. Kiérdemelte a legvégső büntetést, az élet büntetését. Szándékosan meghamisította a természet elrendelését. Tudta, hogy elég erős hozzá, tudta, hogy tudása messze megelőzi a Kárpáti törvényhozást. Elvette Savannah szabad akaratát, manipulálta a kötődést kettejük között, azért, hogy a lány elhiggye, ő az igazi életpárja. És így is történt. Párja rendíthetetlenül hisz kötődésükben, félresöpri minden magyarázkodási kísérletét. Végül a kevesebb, mint egy negyedszázadnyi ártatlanság mégis keresztbe tett ezer év kemény tanulásának. Hiszen ez a valódi büntetése, döbbent rá hirtelen. Arra ítéltetett egy örökkévalóságig, hogy tudja, Savannah sohasem fogja őt igazán, a saját akaratából szeretni, nem fogja elfogadni a fekete űrt lelke helyén. Hogy ott lesz mellette, és mégis elérhetetlen messzeségben. Ha pedig valaha is rájön a manipulációja mértékére, mélységesen meg fogja vetni érte. Mégis tudta, soha, de soha nem fogja megengedni neki, hogy elhagyja. Nem tehette. Halandók, és halhatatlanok élete, és biztonsága múlik ezen. Állkapcsát összeszorította, bámult kifelé az ablakon, kissé elfordulva tőle. Elméjét határozottan leválasztotta a lányéról, nem szerette volna, ha rájön a bűncselekmény súlyosságára, amit elkövetett. El tudott viselni bármilyen kínzást, évszázados elszigeteltséget, önmagát, az elkövetett bűnök ellenére, de a gyűlöletét nem bírta volna elviselni. Öntudatlanul erősebben markolta meg a kezét, amíg már az a veszély fenyegetett, hogy elroppantja a finom, törékeny csontokat. Savannah rápillantott, lassan kiengedte a levegőt, hogy ne rezzenjen össze a fájdalomtól, és mozdulatlanul tartotta a kezét. A férfi úgy gondolta, hogy lezárta előle az elméjét, így ő titokban betekintést nyert a legmélyebb gondolataiba. Gregori tagadta, hogy valóban ő lenne a neki rendelt életpár. Mélységesen hitte, hogy csak manipulálásának eredménye a kötődésük, és valahol egy másik Kárpáti férfit ítélt örök szenvedésre, akivel Savannah-nak a természet rendje szerint kellett volna kötődnie. Önként felajánlotta neki a teljes hozzáférést elméjéhez, de ő is megadta neki ezt a hatalmat, még amikor farkas alakjában ismerte, sőt, már azelőtt is, amikor gyógyítójaként megszületése előtt hozzáért. Amire Gregori nem gondolt, mivel nem is tudott róla, hogy nem létezhetett másik nő az univerzumban, aki úgy, akkor és olyan mélyen férhetett leggondosabban elrejtett titkaihoz, ahogyan, amikor és amilyen mélyen csak akart. Nem volt előtte zár, gát,

akadály, még Gregori rettentő ereje és hatalma sem tudta megállítani. Erre egyetlen személy volt csak képes. Az életpárja. Vagyis ő. Talán ha Gregori nem manipulál annak idején összekötésükkel, soha nem kapta volna meg azt a hatalmat, de így, hogy ráerősített a természet döntésére, csak megerősítette a kötést.

Nyolcadik fejezet Peter Sanders hamvait az udvarház földjébe temették el, amit Gregori építtetett a Savannahnak, miközben várta, hogy San Franciscóba jöjjön. Savannah munkatársai és David Johnson nyomozó részt vett a megemlékezésen, de képesek voltak titokban tartani a tényleges helyét a sajtó nagy része elől. Csak Wade Carter jelent meg, miután követte Savannah csapatának egyik tagját, őt viszont a kapun nem engedték be. A fotós nem volt hajlandó vele menni, Savannah Dubrinsky férje halálra rémítette, a fenébe vele. Így hát szó szerint Wade nyakán maradt az ormótlan fényképezőgép, ami nagyon kellemetlen érzés volt. A birtokot kerítés védte, belül farkasok futottak laza köröket. Gregori támogató öleléséből Savannah halkan közölte csapatával, hogy véglegesen visszavonul, és megköszönte nekik az eddigi lelkiismeretes munkájukat. Távozás előtt mindegyikük kapott egy borítékot, ami jókora bónuszösszeget tartalmazott a bérükön felül. Gregori Johnsonnal beszélgetett néhány percet. A detektívnek semmilyen új információja nem volt az üggyel kapcsolatban. Savannah elidőzött a sírnál, bámulta a gyönyörű márvány emléktáblát, amit Gregori tervezett Peternek. Szeme könnybe lábadt, részben barátjának elvesztése miatti gyászában, részben pedig Gregori figyelmessége láttán. Párja közel tartotta hozzá Petert, amikor felajánlotta, hogy itt temessék el, és nyugodt környezetet biztosított a számára, amennyire csak adott körülmények közt lehetett. Épp megfordultak volna, hogy visszamenjenek a házba, amikor az egyik farkas felemelte a fejét, és hangosan felvonított. Gregori megpördült, megragadta a karját és szorosan a testéhez rántotta. – Azt hiszem Aidan Savage az. – mondta halkan. – Távolabb kell mennünk, ahol Carter már nem láthatja meg. Nem akarunk gyilkosokat vezetni a küszöbére. – parancsot sziszegett a farkasoknak, aztán sietve a kúria felé indult Savannah-al az oldalán. – Azt hittem, mágiával véded a helyet. – mondta a lány. – Amikor tele van a birtok emberekkel, a csapatod tagjaival, a nyomozóval, ez túl veszélyes lett volna. Ha valaki rossz helyen köt ki véletlen, akár meg is halhatott volna. – gyengéden simított végig a haján. – Tudom, hogy fáradt vagy. Egy órával tovább kellett volna aludnod. Túl hamar keltél fel. A lány nekidőlt, felhasználta hatalmas erejét, hogy megtámassza magát. Bűntudatot olvasott ki az elméjéből. – Ez soha nem volt a te hibád Gregori. Soha. Egyszer sem hibáztattalak Peter haláláért. Megsimogatta a haját.

– Tudom, hogy nem. – Figyelmét megosztotta a szél szárnyán érkező illat – De ha nem terhelnek túl az érzelmek, és a vágy irántad, – önutálat hallatszott hangjából – észrevettem volna a vámpírt akkor este. Julian akkorra már visszaadta a megfigyelésedet, egyedül az én feladatom voltál. – Nem vagy kicsit túl kemény magadhoz? – kérdezte felsóhajtva. – Nem lehetsz felelős minden Kárpátiért és minden emberért is. Ha valaki hibázott, akkor az én voltam a szabadságvágyammal. Meggondolatlan voltam, és fogalmam se volt mit váltok ki belőled, vagy a többi független férfiból. Egyetlenegyszer sem gondoltam bele mit tesz veled az, hogy elfutok a közös életünk elől. Arra meg aztán végképp nem számítottam, mit fogok okozni ezzel Peternek. Pedig kellett volna. Tudnom kellett volna, hogy vadászni fognak rám. Karjai szorosan köré fonódtak, mintha megvédhetné őt saját gondolataitól. – Semmi rosszat nem tettél Chérie, – mondta ellentmondást nem tűrően. Továbbindult vele a ház biztonsága felé. Hirtelen csillogó szivárványívek jelentek meg a fák között. Gregori megcsóválta a fejét, amikor egy magas alak kezdett kibontakozni belőle. – Mindig is a szeretted a drámai belépőket Aidan, – üdvözölte a látogatót olyan kifejezéstelen hangon, mint amilyet mindig használt. – menjünk be. Savannah, megérintette az elméjét, érezte, hogy kedveli a másik ember. Hallott már Aidan Savage-ről, a vámpírvadászról, de az jóval az ő születése előtt elhagyta hazájukat, és próbált meg egy új életet kialakítani az Amerikai Egyesült Államokban. Ő volt azon kevesek egyike, akik majdnem egyidősek voltak Gregorival. Felépítése olyan volt, mint az összes többi Kárpáti férfié, de valamivel robosztusabb, zömökebb termettel rendelkezett náluk. A fajra jellemző sötét haj helyett az ő fején hosszú, tömött homokszín sörény nőtt, szeme pedig különös fénnyel villogó, ragyogó aranyszínű volt. Ennek az embernek az egypetéjű ikerpárja őrizte őt az utóbbi öt évben. Aidan impozáns jelenség volt, így ikerpárjának is annak kellett lennie, de Savannah nem emlékezett rá, hogy valaha is látta volna. És a jelenlétét sem érzékelte. Hogyan volt képes Julian elrejteni azt a fajtájuk hímjeire jellemző önbizalmat, a hatalmat és erőt, amire évszázadok során a vámpírvadászatokkal tett szert? Gregori karja felemelkedett a derekáról, hogy átpártoljon a nyaka köré. A tulajdonlás gesztusa. Savannah kuncogott magában. A Kárpáti férfiak még mindig nem jutottak messze attól a fától, amiről azok a bizonyos majomfélék lemásztak. „Ezt meghallottam ám mon amour.” Gregori a fejében suttogott halkan. Egy apró érintés elméjén, és a lány gyomrában finom meleg kezdett terjedni. Már-már ugratásnak tűntek agyában a szavak, de ettől függetlenül Gregori karja nem mozdult el a nyakáról. – Nem számítottunk rád ilyen korán Aidan, a nap még az égen van. Kényelmetlen lehetett naplemente előtt utazni. – mondta hangosan, amikor már beléptek a kúria ajtaján. – Elnézést a korai alkalmatlankodásért – válaszolt Aidan halkan. – De nem akartam kockáztatni. Biztosra kellett tudnom, hogy nem teljesen egyedül van az országban. – pillantott Savannah-ra. – Savannah, ez itt Aidan Savage. Apád hűséges híve, és az én jó barátom. – celebrálta Gregori a bemutatást. – Aidan, ő az életpárom, Savannah. – Hasonlítasz anyádra. – jelentette ki Aidan, amikor kutató aranyszeme felmérte a lány vonásait. – Köszönöm. Ezt egy hatalmas bóknak veszem. – mondta gyorsan, és azt kívánta, bárcsak édesanyja ott lenne vele. Hiányzott neki Raven és Mikhail. – Megtisztelsz, hogy meglátogattál bennünket, hogy osztozz a gyászomban. Tudom, hogy így mindenkinek nehezebb, de kénytelen voltam embereket hozni a házba, amíg eltemettük Petert. – A veszély közel van Aidan. – figyelmeztette Gregori. – Helyezd biztonságba a családod. Ezek hentesek. Ugyanaz a titkos társaság, mint akik már vadásztak a földjeinken néhány évvel ezelőtt. Árnyék suhant át Aidan arcán. Az ő családjában emberek is éltek, és ott volt életpárja is. Aranyszeme borostyánná mélyült. – A riporter. – puha morgásként morajlott fel a torkából. Gregori bólintott. – Ma éjjel mindent meg fogok tudni, amit Mr. Wade Carter tud. Aztán el akarom vinni Savannaht innen, messze ettől a várostól, ahol nem lesz veszélyben, és akkor a tieid is kisebb veszélyben lesznek.

Bent voltak a házban, távol a kíváncsiskodó szempártól, de Gregori érezte a riporter gonosz jelenlétét a birtok kapujánál. – Egyértelmű figyelmeztetést küldtem neked Aidan. – egy csipetnyi rosszallás hallatszott szavaiból, bár lágy hangja mit sem változott. Aidan szája konok vonallá préselődött. – Megkaptam a figyelmeztetést. De ez az én városom Gregori. És az én családom. Vigyázok arra, ami az enyém. Savannah a szemét forgatta. – Akár a mellkasodat is döngethetnéd. Csak a nagyobb hatás kedvéért. „Mutass némi tiszteletet!” Gregori az elméjében utasította. Savannah nevetésben tört ki, aztán felemelte a kezét, hogy megsimogassa borostaárnyékos állkapcsát. – Reméld szerelmem, hogy egy napon majd talán lesz valaki, aki engedelmeskedni fog a parancsolgatásaidnak. Aidan aranyszemeiben vidám szikrák csillantak meg, ahogy Gregorira pillantott. – Mást is örökölt az anyjától a szépségén kívül, ugye? Gregori nagyot sóhajtott. – Lehetetlen egy nőszemély. Aidan nevetett, figyelmen kívül hagyva a figyelmeztető villanást Gregori halvány szemében. – Igen. Azt hiszem mindannyian azok. Savannah kibújt Gregori karja alól, és összegömbölyödött egy kárpitozott székben. – Természetesen lehetetlenek vagyunk. Ez az egyetlen módja annak, hogy normálisak maradhassunk mellettetek. – Úgy volt, hogy elhozom Alexandriát is, hogy találkozzatok, de Gregori figyelmeztetése óvatosságra intett. Aidan szavai önelégülten hangzottak, mint egy olyan férfié, aki képes irányítani asszonyát, amit szemmel láthatóan Gregori nem tudott megtenni. Savannah pajkos vigyort villantott fel a férfira. – Mit tettél vele? Elaltattad, amíg te elszöktél hőst játszani? Lefogadom, hogy lesz néhány keresetlen szava hozzád, ha felébred. Aidan arcán mintha egy kis szégyenlős pír futott volna át, mielőtt Gregorihoz fordult. – Az életpárod éles nyelvű kis teremtés gyógyító. Nem irigyellek. Savannah megátalkodottan felnevetett. – Gregori megőrül értem. Ne hagyd, hogy megtévesszen. – Azt elhiszem. – bólintott Aidan egyetértően. – Te csak ne bátorítsd fel még jobban. – próbált szigorúnak mutatkozni Gregori, de egyáltalán nem hangzott meggyőzőnek. Még ezzel a bosszantó csipkelődésével együtt is ő volt a mindene. Hol szerezte ezt a felháborítóan pimasz humorát? És hogyan lehet boldog valaki mellett, aki évszázadokon át nem nevetett? A lány teljesen ellágyította bensőjét. Már csak arra tudott ügyelni, hogy ez legalább kívülről ne látszódjon, arca megőrizze kifejezéstelenségét. Ráadásul Savannah pontosan tisztában volt vele, hogy a kisujja köré csavarta őt. Legalább Aidan-nek nem kellene ezt megtudnia. – Térjünk vissza a komoly dolgokra. Gregori, semmi szükség rá, hogy elcsald a városomból a henteseket. Együtt képesek vagyunk kezelni a helyzetet. – Mondta Aidan. – Julian itt van valahol a közelben. Érzem, bár nem válaszol a hívásomra. – Julian közel van az átforduláshoz. Nem akarhatod a segítségét kérni. Minél többet öl, annál nagyobb a veszély, hogy átváltozik. Te is tudod. Julian sorsa lassan megpecsételődik Aidan, ha hamarosan nem kap megváltást. És ha eljön az idő, amikor vadászni kell rá, hívnod kell engem. Julian ereje hatalmasat nőtt. Nagyon veszélyes. Nem kockáztathatunk csak azért, mert a testvéred. Mikhail egyik testvére is átfordult, rá is ugyanúgy lesújtott az igazságszolgáltatás, még Mikhail sem menthette meg tőle. – Nem tette hozzá, hogy ő volt az egyik, aki végrehajtotta az ítéletet a herceg testvérén. Egyike volt a legnehezebb, legfájdalmasabb feladatainak, amikor Mikhail

valamelyik családtagjára kellett vadásznia. Belenézett Savannah kék szemébe, és az emlék fájdalma lassan megenyhült. – Julian már most veszélyes, és nagyhatalmú ember. – összegezte következtetéseit. – Mint te, gyógyító. – Aidan semmilyen mentőkörülményt nem tudott felhozni ezek ellen a tények ellen. Gyűlölte, hogy beszélgetés erre a vonalra terelődött. Gregori nem hátrált meg. – Pontosan olyan, mint én. Ezért fogsz hívni, ha szükség lesz rá. – bámult bele egyenesen a másik férfi arany tekintetébe. Hangja halk, és meggyőző volt, szép, és kísérteties. Aidan elfordult az ezüst szemektől. A szemektől, amik beleláttak a lelkébe. – Tudom Gregori. Tudom, hogy minden szavad igaz, egyszerűen csak képtelen vagyok elfogadni, hogy Julian átfordulhat. – Mindenki átfordul előbb-utóbb Aidan. Egyikünk sem képes örökké kitartani életpár nélkül. Gregori átsuhant a szobán, mert nem bírta tovább a fizikai távolságot közte és Savannah között. A lány szemei ismét árnyékosak és kísértetiesek voltak, visszatért beléjük a gyászszertartást követő szomorúság és a bűntudat. Megállt a széke mögött, kezét a vállaira tette, és gyengéden masszírozni kezdte. A lánynak is szüksége volt a testi kapcsolatra, épp úgy, mint neki. Aidan épphogy csak el tudta rejteni meghökkent arckifejezését ettől a látványtól. Évszázadok óta ismerte Gregorit, tőle tanulta a gyógyítás művészetét, és tőle tanulta a vámpírok becserkészést, elpusztítását is. Semmi sem érintette meg Gregorit. Semmi, és senki. De ezek a hideg jégszemek most, hogy átfutottak Savannah alakján, szertefolyó higannyá váltak, a férfi testtartása pedig egyértelműen védő, birtokló, érintése a lány vállán pedig gyengéd. „Jól vagy, Chérie? Talán feküd le egy kicsit.” Savannah halványan felmosolygott rá. Sokkal sápadtabb volt, mint amilyennek lennie kellett volna. A korai óra ellenére már vadászott ma este mindkettejük számára, de a lány visszautasította a vért, mintha büntetné magát valamiért. Keze a tarkójára csúszott, óvatosan masszírozni kezdte. Megérezte éhségét, és azt is tudta, hogy Aidan is érzi. A Kárpáti férfi őt figyelte, nyilvánvaló megrovás nélkül, de zavart arckifejezése ugyanazt jelezte, mint a mélyarany tekintet. Gregoriba, mint egy kés vágott bele, mit is gondolhat most Aidan. Hogy ő nem vigyáz úgy az életpárjára, ahogyan kellene. „Ne hülyéskedj, Gregori.” Savannah lágy hangja kavargott a fejében. „Túlságosan is gondoskodsz rólam. Kit érdekel, ki mit gondol?” – Tehát, gyógyító, – szólalt meg Aidan. – Van már elképzelésed, hova szeretnéd vezetni ezeket a henteseket?" Savannah megmoccant, kék szemeit Gregorira függesztette, mintha hirtelen eszébe jutott volna valami. – Van olyan hely, ahova különösen el szeretnél menni? Gondolsz valamire? – kérdezte meg tőle. Tudta, hogy hiba volt belenézni a szemeibe. Bele tudta fojtani a szemébe, akár egy feneketlen tóba. – Igen. New Orleansba. A francia negyedben jazz fesztivál lesz ezen a héten. Régóta szerettem volna elmenni oda. Elmehetnénk együtt. Szereted a jazzt? Én nagyon szeretem. – Széles, kunkori mosolyt villantott rá. – Már azelőtt terveztem, mielőtt… mindez történt. Ami azt illeti házat is vettem. Tényleg el akart menni. Ez volt a szemében, a fejében. Ismét egy dolog, ami fontos a számára. Gregori érezte, ahogyan a rettegés emelkedik benne. Szinte képtelen volt megtagadni Savannahtól bármit is. De a lány nem tudja, hogy New Orleans mondhatni a vámpírvilág fővárosa, a bűn városa. A henteseknek valószínűleg már székhelye van ott. Elfojtott egy nyögést. – Van egy házad New Orleansban?" – Ne légy már annyira komor. El akartál menni valahova, ahova elvezetheted Savage közeléből a vámpírokat és a henteseket. Mi lenne annál logikusabb lépés, hogy arra a helyre viszed őket, ahová én is menni szándékoztam innen? Senkinek nem fog feltűnni semmi, – mutatott rá – mivel pont ez szerepelt az útitervemben. Gregori Aidanra pillantott és megrázta a fejét.

– Hallod milyen logikus? Életében nem volt a francia negyedben New Orleansban, de senki sem találná furcsának, ha hirtelen felbukkanna ott a saját lakásában. – Nagyon logikus. – értett egyet túl gyorsan Aidan. – Látom, nagyon sok dolgod van még, és nekem is vissza kell térnem Alexandriához. Bár nagyon szerettem volna meglátogatni veled a riportert. – arca egy pillantás alatt megkeményedett, szája pengévé vékonyult. – Jól emlékszem még milyen kárt okozott ez a társaság a fajunknak. – Ez nem lehet a te harcod Aidan. – mondta Gregori. – Nem teszlek ki veszélynek téged, és az emberi családodat. Aidan lehajtotta a fejét. – Odakinn portyázik. Érzem, és vágyom rá, hogy levadásszam. – hangjából szinte sütött a harci kedv, a vadászszenvedély. Savannah tudta, hogy ez a Kárpáti férfiak ragadozó természetének ösztönös megnyilvánulása. – Most menj, Aidan. – mondta Gregori határozottan. – Örülök, hogy végre megismerhettelek Aidan. – tette hozzá Savannah. – Remélem, találkozhatok Alexandriával hamarosan. Talán ha Gregori elhárítja ezeknek az emberi henteseknek a fenyegetését, egyszer együtt tölthetünk majd egy kis időt. – Amikor Gregori eltávolítja a fenyegetést. – javította ki Gregori, felhasználva a kérlelhetetlen, parancsoló, ne-is-gondolj-rá-hogy-megkérdőjelezd-a-hatalmam hangját. Aidan bólintott búcsúzóul. Aztán szilárd körvonalai elmosódtak, csillogni kezdett, majd kaleidoszkóp színeket felvillantva kilebbent a nyitott ablakon az éjszakai szellő szárnyán. Savannah a válla mögé nyúlt és megfogta Gregori tarkóját simogató kezét. – New Orleans. Mit gondolsz? Egy rövid ideig teljes csend volt. – Nagyon veszélyes ott. – mondta óvatosan. – Igaz, de ez veszélyes lehet bárhol is vagyunk, nem igaz? – mutatott rá ésszerűen. – Akkor nem mindegy hol vagyunk? Nekünk is jár egy kis szórakozás. – Én inkább a hegyekben maradnék. – mondta halkan, közömbösen. Hirtelen hátrafordította a fejét és felvigyorgott rá, azzal csintalan, huncut mosollyal, aminek képtelenség volt ellenállni. – Amikor egy öreg szivar feleségül vesz egy fiatal csajt, meg kell tanulnia újra a dolgok sűr űjébe kerülni. Partizás, éjszakai élet? Rémlik ebből valami, vagy már túl régen volt? – incselkedett. – Egy kis tiszteletet bébé, vagy a térdemre fektetlek. – Lökött. – Az egyik finom váll felemelkedett és lesüllyedt egy szexi kis vállrándítással. – Egyszer mindent hajlandó vagyok kipróbálni. Lehajolt, és megcsókolta. Meg kellett csókolnia; nem volt más választása. Amikor pedig a szája már az övéhez ért, még nagyobb bajban volt. A lány volt a hő és a fény, fűszer és szatén, csipke és gyertyafény. Ő pedig elveszett. Teljesen, teljesen elveszett. Gregori elszakította magát tőle, cifra káromkodás tört ki belőle az ősi nyelven. Savannah szeme felhős, álmodozó volt, ajka nedves és enyhén szétnyílt. Puha száján megjelent az az az érzéki, titokzatos mosoly, aminek okára eddig még nem tudott rájönni. – Van egy jó ötletem, Gregori, – mondta neki gonoszul. – vegyünk repülőjegyet. – Mi van? – A száját bámulta. A csacsogó száját. A tökéletes száját. A szexi száját. Mon Dieu, akarta azt a szájat. – A repülőjegy nem hangzik mókásnak? Vehetnénk jegyet egy éjszakai járatra, elvegyülhetnénk az emberek között. Talán még az újságírót is elhagyhatnánk valahol. – A riporter elhagyhatatlan. Kitartó. És repülőjegy sem lesz. És vita sem. Nem megyünk New Orleansba, és a repülőjegy is kilőve. – Ó, Gregori. Csak vicceltem. Természetesen úgy intézzük, ahogyan te szeretnéd. – mondta mármár illedelmesen. Megrázta a fejét, dühös volt magára. Savannah természetesen csak ugratta. Nem volt hozzászokva, hogy bárki is úgy kezelje őt, mint Savannah. Felháborító nő. – Beszélni kell Wade Carterrel.

Azonnal felállt, nagy kék szemei várakozóan nagyra nyíltak. – Mondd el, mit akarsz, mit tegyek. Valószínűleg ismét tudom kezelni a ködöt. Mostmár erősebb vagyok a véredtől. Segíthetek neked. Vidám villanás futott át a hűvös ezüstszemekben. – Mon Dieu. Savannah, úgy hangzol, mint egy rossz zsarufilm. Nem segíthetsz nekem. Nem beszélsz Carterrel. Itt maradsz biztonságban, ahol tudom, hogy nem fér hozzád senki. Kristálytisztán értesz mindent bébé? Ne hagyd el a házat! – De Gregori, – mondta halkan: – Én most a partnered vagyok. Segítenem kellene. Ha ragaszkodsz hozzá, hogy beszélj ezzel a veszélyes Wade Carterrel, ott kell legyek. Én vagyok az életpárod. – Kizárt dolog, hogy meg fogok engedni ilyesmit. Szembeszállhatsz velem, de hidd el, csak az energiádat pocsékolod. – szelíden beszélt, hangjából mégis sütött a gúnyos férfi felsőbbrendűség tudat. – Az életpárod vagyok Savannah, és a biztonságod érdekében parancsolni fogok neked. A nő összeszorított öklével a mellkasára csapott. – Rettenetesen fel tudsz bosszantani Gregori! Hatalmas erőfeszítéssel próbálok kijönni az arrogáns, parancsolgató természeteddel. Még csak meg sem próbálod legalább enyhíteni a kifejezésmódodat. Még az időjárás megbeszélésén is képes vagy harcolni velem. A férfi felvonta a szemöldökét. – Ez nem harc, ma petite. A harc az, ahol mindketten dühösek, és vagy versengés van, vagy halál. De ezek közül egyik sem lehet köztünk. Nem érzek dühöt, ha rád nézek, csak hogy szükségem van rá, hogy védelmet nyújtsak neked. Én vagyok a felelős az egészségedért, és a biztonságodért Savannah. Nem tudok másképp tenni, mint hogy védelmet nyújtok, ha kell, a saját butaságod ellen is. Ne reméld, hogy meggyőzhetsz. Teljesen biztos vagyok magamban ebben a kérdésben, úgyhogy felesleges felizgatnod magad. Újra dobbant a mellkasán az apró ököl. Meghökkenten megdermedt egy pillanatra, majd jó reflexekkel elkapta a sebesen közelítő másikat. Gyengéden megtartotta, majd finom mozdulatokkal, egyesével kinyitotta az ujjakat. Lassan lehajolt hozzá, és lágy csókot helyezett el pontosan a tenyerének középpontjába. – Savannah? Te megpróbáltál megütni engem? – Meg is ütöttelek te gazember! Kétszer! Észre sem vetted? – úgy tűnt még inkább felbőszíti a lányt. Valamilyen oknál fogva ez mosolyra késztette őt. – Elnézést kérek, mon amour. Ígérem, legközelebb észre fogom venni, ha megütsz. – Szájának kemény vonala meglágyult, sarka megrándult, mintha egy mosoly próbálna előtörni. – Sőt, tovább is elmegyek, úgy fogok tenni, mintha fájna is, ha akarod. A kék szemek rávillantak. – Ha, ha, ha, olyan vicces vagy, Gregori. Ne légy olyan önelégült. – Az még nem önelégültség Chérie, hogy ismerem a saját erőm. Igyekszem gondoskodni rólad a legjobb tudásom szerint. Nem könnyíted meg túlságosan. Azon kapom magam, hogy rosszabbnál rosszabb döntéseket hozok, csak hogy lássam a mosolyodat. – vallotta be vonakodva. Ez az őszinte beismerés lefegyverezte Savannah-t, a mellkasára hajtotta a fejét. – Sajnálom, hogy ilyen sok bajt okozok Gregori. – ez nem volt éppen a szigorúan vehető igazság, szerette felkavarni őt – Csak azt akarom, hogy partnerek legyünk. Mindig erről álmodtam az életpárommal kapcsolatban. Nem akarok valami hervadozó ibolya lenni, elrejtve a valódi világtól egy fészekalja gyerekkel, mint egy Kárpáti vérű tenyészkanca. Én szeretnék lenni az életpárom legjobb barátja, és bizalmasa. Ez olyan rossz? – a lány szinte már könyörgött, hogy értse meg őt – Ők emberek. Tudjuk kezelni őket. – mondta magabiztosabb hangon, mint ahogyan érezte magát. Ha Gregorit ennyire győzködni kell, annak nagyon jó oka lehet. Mégis elhatározta, hogy vele megy, eltökélt szándéka volt minden szempontból megosztani vele a létezést. Azt pedig nagyon jól tudta, hogy a vadászat fontos része a férfi életének. Karja köré fonódott, szorosan magához ölelte, megsimogatta a haját.

– Ez a társaság többeket megölt közülünk az évszázadok során. Nagy hatalmunk van, de nem vagyunk legyőzhetetlenek. Nem akarom, hogy ezek az emberek megérinthessenek. Megtudom Wade Carter és barátai milyen bizonyítékot szereztek, és ki van valójában veszélyben. Meglátom, mi lenne a legfontosabb teendő és megengedem neked, hogy részt vegyél a terv kidolgozásában. – A lány láthatóan összerezzent a megengedem szó hallatán, Gregori pedig azt kívánta, bár visszaszívhatná. Még szorosabban ölelte, birtoklón, kemény csókot nyomott a feje búbjára. – Itt fogsz maradni Savannah e falak biztonságában, bármi történjen is. Belekapaszkodott egy pillanatra. – Ne hagyd, hogy az a bármi veled történjen Gregori. Ha hagyod, oltári dühös leszek rád. Egy kis mosoly jelent meg a száján, de ezüst szemeiben nem tükröződött. – A fejedben maradok Chérie, tudni fogod, hogy jól vagyok. – Egy pillanatig habozott. – Nem fognak tetszeni a módszereim. Ez egy figyelmeztetés volt. Árnyék futott át az ezüst szemeken, meg sem próbálta elrejteni a lány elől. Savannah felemelte az állát. – Néha úgy viselkedem, mint egy gyerek Gregori, de valójában nem vagyok az. A fajunk megőrzése mindig is az egyik legfontosabb helyen állt az értékrendemben. Tudom, hogy bármilyen eszköz megengedhető, a célnak az érdekében. – Remélem, miattad Savannah. Remélem felkészültél az én valóságos életmódomra. Nem tehetek mást, meg kell védenem a népem. És ez nem mindig szép és tiszta. – szándékosan durván beszélt, szép hangjában most nem volt lágyság. Hirtelen ellépett a lánytól, csak kis ujjait tartotta még a kezében. – Bent maradsz ma petite. Biztonsági varázslatokat fogok alkalmazni a házon. Ne próbáld meg megtörni őket. – Hozzádörzsölte puha kis tenyerét az arcához. – Megteszem, amit kérsz. Megtámasztotta az állát, feljebb billentette a fejét, és az ajkára szorította a száját. Mintha villamos energia sistergett volna fel köztük. Fehéren izzó hőségbe burkolta mindkettejüket. Aztán Gregori elengedte, és egyszerűen eltűnt. Suhant a térben láthatatlanul, a gyakorlottság könnyedségével, mint egy szellő, ami keresztülfúj a fák közt. Wade Carter a nyugati falon ragadt fenn. Három farkas körözött alatta, agyaraik megmegcsillantak a sűrűsödő szürkületben. Carter nadrágja egy kiálló kőben akadt fel, az tartotta fogságban. Gregori szándékosan csillámlott egy keveset szél formájában, mielőtt testet öltött volna néhány méterre az újságírótól. Carter lehelete szinte kirobbant a tüdejéből. – Istenem! Maga tényleg vámpír! Tudtam! Tudtam, hogy igazam van! Gregori érezte a férfi nyugtalanságát és félelmét. Laza hanyagsággal ült a falon a riporter mellett. – Mondtam önnek, hogy hamarosan találkozni fogunk. És én mindig betartom az ígéreteimet. – felelte halkan. Úgy tűnt, mintha a hang egyenesen a riporter fejében hallatszott volna. Wade megdörzsölte lüktető halántékát. Soha nem volt még ilyen rémült, és ilyen izgatott egyszerre. Az igazi nagy fogás ül mellette. Önmaga megnyugtatása érdekében kitapintotta a zsebében az apró szerszámíjat. – Miért döntött úgy, hogy megmutatja nekem magát? – próbálta elrejteni hangja remegését. Gregori rámosolygott. Nem volt vidámság abban a mosolyban, csak egy fehér villanás, csillogó fenyegetés. A hideg ezüst szeme rezzenéstelen, mint egy vadmacskáé. Carter nyugtalanítónak találta. – Zavarta a feleségem. – válaszolta gyönyörű, hipnotikus hangján. Carter megrázta a fejét, hogy száműzhesse valahogyan a természetellenes lassúságot az agyáról. – Tényleg azt hiszi, van akkora hatalma, hogy megúszhassa, ha megöl? Gregori megfeszítette egy pillanatra az izmait, hogy demonstrálja hatalmas erejét. – Tényleg azt hiszi, hogy nincs? – Sosem dolgozom szólóban. Most sem vagyok egyedül. – dühöngött Carter. Egyre feltűnőbben harcolt zsebével, ahova beszorult az a fránya szerszámíj.

– Nincs senki más itt Mr. Carter, – jelentette ki magabiztosan Gregori. – csak mi ketten. Gondoltam, talán belenézek a fejébe. – hangja esett egy oktávnyit, puha volt és meggyőző, lehetetlen volt neki ellenállni. Izzadság gyöngyözött a riporter homlokán. – Nem hagyom, hogy… – kezdett tiltakozásba, de azon kapta magát, hogy előredőlve vizsgálgatja az ezüst szemeket. Úgy volt, hogy megvédik az elmemegszállás ellen! A társaságban mindenki védett volt. A vámpírok hangja nem hatott rájuk, és nem eshettek a szemeiktől transzba. Na és senki sem tudott olvasni a fejükben, vagy elvenni az emlékeiket. A társaság minden tagja képes volt ellenállni akár a legszélesebb körű hipnózisnak is. Harminc éve dolgozták ki ezt a technikát. A tudósok, a jó kutatók, akik megvizsgálták a vámpírvért, és kifejlesztették ezt a védelmet. Gregori áttörte a meglepően erős akadályt, hogy megvizsgálja a férfi elméjét. Látta, hogy a titkos társaság legfontosabb feladata jelenleg az, hogy találjanak egy új példányt. Lecsapoltak, megkínoztak, megcsonkítottak már több áldozatot harminc évvel korábban. Gregorinak elakadt a lélegzete. Megalkottak egy gyógyszert, és biztosak voltak benne, hogy hatékonyan ártalmatlanná teszi az áldozatot, amíg megfelelően be nem tudják börtönözni, hogy tanulmányozhassák, vagy éppen élve felboncolják. A társaság immár erősebb, mint azt bárki a fajtájából eddig gondolta volna. Elengedte a riporter elméjét, szándékosan úgy, hogy az teljesen tisztában legyen vele, hogy minden szükséges információt megszerzett tőle. Carter obszcénul káromkodott, és végre sikerült előrángatnia a fegyverét. Azonnal el is sütötte. A tű átszúrta Gregori bőrét a szíve felett. Érezte a behatolást, és a méreg szétterjedését a vérében. „Gregori!” Hallotta Savannah kétségbeesett, könyörgő hangját a fejében. „Engedd, hogy odamenjek hozzád!” A lány próbálta kiszabadítani magát a láthatatlan fal mögül, amit ő emelt köré, hogy biztonságban tartsa a harc idejére. „Nyugalom, ma petite. Eszedbe sem jutott, hogy szándékosan engedtem meg ennek a hülyének, hogy megmérgezzen? Én vagyok a népünk gyógyítója. Ha van valami, ami árthat nekünk, meg kell találni rá az ellenszert. Savannah rendületlenül verte a láthatatlan akadályt, hogy a Gregorihoz mehessen. Érezte, hogy forró könnyek gyűlnek a szemében, annak a veszélye fenyegette, hogy tehetetlensége túl fogja terhelni a félelmét. A méreg fájdalmas volt, végigkúszott Gregori szervezetén, és lebénította. Görcsök és verítékezés, izmai rángatóztak, aztán kőkeményre szorultak össze. Mindent érzett ő is, amit párja, és őrjöngött tehetetlenségében. Mindenáron oda akart menni hozzá, hogy enyhítsen a szenvedésén, hogy segítsen rajta. Joga van hozzá! Gregori nyugodt maradt és szenvtelen, mint mindig. Tanulmányozta a vegyületet, mintha nem is a szervezetében tombolna, hanem egy kémiai laborban vizsgálgatná. Az ujjongó riporterre szinte ügyet sem vetett. Saját testére figyelt, végigkövette a véráramában terjedő méreg útját. Carter már majdnem fel-le ugrált. Telefonált a laborba, hogy nemsokára érkezik. Ha nem lett volna az a bizonytalan sügér, aki volt, gyorsabban cselekedett volna. De egyelőre arról se volt fogalma, hogyan fogja bepasszírozni ezt a hatalmas embert a kocsijába, hogy elvigye a laboratóriumba. Segítséget kellett volna hívnia. De egyébként az egész akció nagyon egyszerű volt. A labor technikusoknak igazuk volt. A méreg tökéletes! Az a sok év kutatás kifizetődött. A dicsőség pedig egyedül az övé! Megbökte egy késsel Gregori mellkasát, és figyelte a terjedő vérfoltot. – Most valahogy nem nézel ki olyan erősnek vámpír. – dicsekedett önelégülten – egyáltalán nem látszol lenyűgözőnek. Rosszul érzed magad? – nevetett halkan. – Úgy hallottam, minél idősebb a vámpír, annál érzékenyebb a fájdalomra. – Ismét a sebhez illesztette a kést, kiszélesítette a vágást, majd újakat ejtett. – Bízom benne, hogy így van. Remélem, hosszú ideig foglalkoznak veled a technikusok, mielőtt meghalsz. Közben majd gondolj arra, hogy ki játszik Savannah-al. Terveim vannak a kis kurvával. – Lehajolt, és mintha lenne bármilyen szakértelme, felhúzta Gregori szemhéját. – Nem személyes ügy, érted. Erre a tudomány érdekében van szükség. Savannah erejét megkétszerezte a düh, amikor az újságíró Gregorival gúnyolódott és megsebesítette. Felhasználta a láthatatlan fal ellen. De az nem mozdult. Bárhogyan is alakította ki Gregori, erősebb volt, mint ő. Verte, amíg öklei vérezni nem kezdtek, könnyek patakzottak az

arcán. Minden vágást érzett, amit a riporter ejtett az életpárján. Hallotta a gúnyos megjegyzéseit, és a fenyegetéseit. Könyörgött elméjében Gregorinak, hogy engedje odamenni hozzá, de csak a csend lüktetett a fejében válaszként. Úgy tűnt, mintha ez az egész nem lenne a férfira semmilyen hatással. Érezte a fájdalmat, de félretette azt, önmagát vizsgálta. A fájdalmas, sűrű méreg teljesen szétterjedt a szervezetében. Elkezdte lebontani, vegyileg kielemezni, hogy majd kifejleszthesse ellenszerét a népük részére. A fajtájából senki más nem tehetné meg, amit most ő tett. Ő volt a gyógyító, hozzáértője a gyógynövényeknek, vegyszereknek, természetes, és szintetikus mérgeknek. Ez egy érdekes keverék, gyors hatású, és veszélyes. Az előző áldozatoktól lecsapolt vért használták alapnak. Az először tompa fájdalom percek alatt agóniává fokozódott, ártalmatlanná lebontani legfeljebb a legrégebbiek tudták, és persze a tanult gyógyítók. Amint megvolt a kémiai összetétel, elküldte elméjéből egy üzenettel Aidan Savage-nek. A vadász tőle tanulta a gyógyítás művészetét, értelmezni, és hasznosítani tudja az információt. Belül a testében ezek után beindította a gyógyító folyamatot. Lebontott, vagy megváltoztatott kémiai kötéseket, hogy szervezete képes legyen ártalmatlanítani, elnyelni a mérget. Csak amikor ez a folyamat vége tért, akkor vett tudomást ismét a külvilágról. Tisztában volt vele, hogy az újságíró megszúrta, és megvágta egy késsel, feltehetően azért, hogy még gyengébb legyen a vérveszteségtől. Több helyen is vérzett. Érezte a metszések fullánkját, a szél cibálta rongyos ruháját. Halvány szeme megpihent a riporter arcán. – Befejezte Carter, vagy még szeretne mást is kipróbálni, mielőtt visszamegy a laboratóriumba? – kérdezte gyengéden. A férfi levegő után kapkodott, felismerve, hogy a gyógyszer már nem hat a vámpírra. Vadul Gregori szíve felé szúrt. A kés megállt a levegőben, mintha hatalmas erővel elkapta volna valaki. Aztán lassan, feltartóztathatatlanul átfordult a penge, hegye most Carter torka felé mutatott. – Nem, Istenem, ne! Ne csinálja! Még nagyon sok mindent tudok elmondani. Ne tegye! Változtasson át engem is! Szolgálni fogom önt! Wade Carter könyörgött, a kés pedig milliméterről-milliméterre egyre közelebb került a nyakához. Aztán hirtelen csörömpölve, ártalmatlanul a földre esett. Wade azonnal az apró számszeríj után kezdett kotorászni. Az azonban megnyúlt a kezében, egy borzalmas, pikkelyes alakzat tekeredett a karjára. Wade felsikoltott, a hang betöltötte az éjszakai levegőt, a farkasok hosszan üvöltve válaszoltak. Gregori szenvtelenül tekintett rá ezüst szemeivel. Azokban a szemekben a halál ült. – Ez az én világom Carter, az én területem. Besétáltál ide, és kihívtál engem. Megpróbáltad bántani, ami az enyém, ezt pedig nem engedhetem meg. – lehajtotta sötét fejét, de pillantása továbbra is fogságában tartotta a riportert. – És érted Carter, ez nagyon is személyes ügy. Ledobta a másik férfit a földre, nem törődve vele, milyen magasról nyekken a földre. A kígyó rátekeredett a riporter testére, hatékony felhasználás, legalább megkötöznie sem kell. Gregori lelebegett a földre, megmarkolta a férfi ingét a mellkasán, és a porban elvonszolta a kocsijához. – Azt hiszem, honorálnom kell a laboratóriumot egy kis látogatással, nem gondolja Mr. Carter? Úgy tűnik, nagyon kívánatos lenne ott a jelenlétem, így nem tehetek mást, minthogy megtisztelem ezzel önt, és a barátait. „Ne, Gregori,” könyörgött Savannah. „Menjünk el innen. Hagyd őt, és menjünk.” „Válj le az elmémről, Bébé” utasította, és visszavonult, elhúzta elméjét az övétől. Savannah érezte a kérlelhetetlen elhatározást. Eltökélte, hogy elpusztítja a laboratóriumot, a szert, amit használtak rajta, és minden létező adatot. És az is szerepelt a tervei között, hogy elpusztítson mindenkit, akit ott talál a titkos társaság tagjai közül. A lány nem talált benne dühöt, amit ő maga nagyon is érzett. Ez nem bosszú. Gregori hűvös, és könyörtelen, végzi a feladatát, mint egy gép, fajtája jólétéért. Félretette minden érzelmét, egy névtelen, pusztításra alkotott robottá vált. Eltántoríthatatlanná, könyörtelenné. Senki sem tudja megállítani. Savannah védőcsapdájának egyik láthatatlan fala mellett lecsúszott a földre, és átölelte a térdét. Ez volt Gregori élete. Ez volt az, akivé vált a hosszú évszázadok alatt, a halál sötét angyala azok számára, akik megtámadták a népét. Gregori a sötét. Eddig azt hitte, a szörny benne egy különálló lény. Eltakarta kezével az

arcát. Nem lehet megállítani. Ez szóba sem jöhet. Még Mikhail, a saját apja, népük hercege, az egyetlen, aki Gregori hűségét birtokolja, sem lenne képes megállítani, ha ő úgy gondolná valamiről, hogy az helyes, és szükséges. Fogai belemélyedtek alsó ajkába. Elképesztő hatalommal rendelkezik. Senki más sem volt, aki halálos mérget engedhetett volna be a testébe, hogy tanulmányozhassa azt. Nincs másik olyan ember, aki szándékosan a saját testét helyezi csaléteknek egy csapdába, ahogy Gregori tette. Tudta milyen árat fizetett érte. Megosztották elméjüket, csakúgy, mint a testüket. Képes kikapcsolni az érzéseit, egy lélektelen géppé válni, hogy megtegye azokat a lépéseket, amikre népe védelmében szükség van. De belül, a lelke mélyén helyrehozhatatlan szörnyetegnek hitte magát. Ezek a dolgok, amiket faja érdekében kellett megtennie, egy hatalmas darabot követeltek a lelkéből.

Kilencedik fejezet Sötét, holdtalan éjszaka volt. Felhők takarták a csillagokat, fokozva az esti órák levegőjében a veszélyt, és a fenyegetést. Az autó megállt egy épület előtt, ami úgy nézett ki, mint egy elhagyatott raktár a kikötőben. Senki sem tartózkodott a dokk környékén. Lenn a víz zavarosnak, szinte olajosnak tűnt. Gregori kiszállt a kocsiból, és hallgatta a mólóhoz csapódó hullámokat. Beleolvasott a területbe, könnyedén, nagy gyakorlattal. Bent a nagy épületben három férfi beszélgetett halkan. Gregori a riporter felé intett, és Carter Wade hátradőlt a volán mögött az autóban, szeme üvegessé vált. Megmozdult a szél, egy örvény bizarr táncot lejtett felkérve leveleket és gallyakat ott, ahol az előbb még Gregori állt. Ezután az éjszaka is elcsendesedett. Természetellenesen. Gregori belépett az épületbe az egyik megsárgult ablak repedésén. Beáramlott a szobába, és folytatta útját égők gyűjteménye és különböző vegyi anyagokkal tele lombikok között. A terem túlsó oldalán három asztal állt. Csukló, és bokamagasságban acélbilincsekkel voltak felszerelve. Boncoló asztalok, ahol a társaság „tudósai” kényelmesen kísérletezgethettek áldozataikon. Az egyik asztalon nagy vérfolt terjengett. Gregori fölé lebegett, és megvizsgálta az összetételét. Megkönnyebbüléssel állapította meg, hogy nem Kárpáti vér. A raktár egyik sarkában lenyűgöző számítógépparkot, high-tech berendezések, és iratszekrények sorát találta. Három íróasztalból kialakított laza félkör választotta el ezt a területet a helyiség többi részétől. A három férfi pókerezett, és nyilvánvalóan vártak valakire. Gregori átáramlott az asztal fölött, a hideg szél szertefújta a kártyalapokat. A férfiak lebuktak a kártyákért, és zavartan nézegettek körül a szél forrását keresve. Tanácstalanul egymásra néztek, majd a helyiséget pásztázta tekintetük. Gregori megidézte Wade Cartert a bejárathoz. A riporter kinyitotta az ajtót, besétált a filmekből jól ismert zombi járásmódban. Egy vámpír emberi bábja, nehéz, vontatott lépések, leszegett fej, csoszogva egymás elé rakott lábak. Megrándulva megállt a kártyaasztal mellett, pontosan úgy, mintha egy marionett figura lenne. Báb húrokon.

– Szóval, hol van, Wade? – a legmagasabb ember, a fehér kabátos kérdezte – Valami fontos dolognak kell lennie, ha elrángattad Morrisont ma este a partijáról. A kedvenc jótékonysági alapítványát finanszírozta épp. A többiek nevettek. – Tehát, mi az a fontos? – szólalt meg a sötét hajú technikus. – A fenébe, remélem egy nőt hoztál nekünk Wade. Kedvem lenne szórakozni ma este. – megmarkolta öl tájékon a nadrágját – Már alig várom, mikor kapom a kezem közé a bűvészt, aki szerinted vámpír. Ő igazán forró lenne. A fehér kabátos az újságíróra bámult. – Hol van a vámpír? – Jobbra mögötted. – szólalt meg Gregori halkan, szelíden. A kis társaság megpördült, ő pedig megcsillogtatta magát szél formájában, majd emberi alakot öltött, utána eltorzult, csontok és inak elpattanó hangját hallatva arca pofává nyúlt, állkapcsa félelmetes agyarakkal telt meg. Izmain szőr hullámzott fel, és a szörnyeteg előre lendült, egyenesen a fehér köpenyes férfi torkának. A férfi felüvöltött, de esélye sem volt elfutni, a fekete farkas feltépte a torkát. Bíbor spricceléssel fröccsent szét a vére a termen, mint egy magas ívű szökőkút. A másik két férfi csak állt, helyükre fagyasztotta őket a rémület, szemüket képtelenek voltak levenni a nyers, tátongó sebről, ami az előbb még társuk torka volt. Aztán talán a vastagon, vörösen ömlő vér látványától, beindult a menekülési ösztönük. Elfordultak és az ajtó felé kezdtek rohanni. A farkas ugrott, könnyedén a földre rántotta a fekete hajú technikust. Karmaival felszakította puha gyomrát, beásott a belek közé, de a vad pofa még lejjebb tört. A vér előbb csak fröccsent, majd vulkáni erővel kitört. A férfi üvöltött egy retteneteset, kezeit altestére szorította, de már túl késő volt, hogy megmentse az életét. A férfiasságáról már nem is beszélve. Az utolsó áldozat éppen elérte az ajtót, amikor a farkas a hátára ugrott. Egyetlen gyors harapás a hatalmas állkapcsokkal, és törött nyakkal esett össze. A farkas körbejárt, megszemlélte a halottakat és a haldoklót. Aztán elügetett a számítógép park termináljához, és lassan visszanyerte emberi alakját. Gregori éhsége szinte élőlénnyé vált, vérszomjjal töltötte le. Az ölés sötét kényszere próbált felülkerekedni rajta. Állat, vagy ember, mindegy volt, ez volt előírva a természetében, a végzetében. De harcolt az éhséggel, miközben vér terjengett mindenütt körülötte. A számítógépeket meg kell semmisíteni. Minden lemezt. Minden dokumentumot. Gregori összeszedte magát, és megidézett egy hatalmas energialöketet, amit a vezetékeken át az elektromos berendezésekbe küldött. Felrobbantak és darabokra hullottak, miközben beleolvadtak azokba az asztalokba, amiken addig álltak. Mögötte a lombikok összetörtek, szétlocsolták tartalmukat a padlón. A robbanás lángjai mohón nyalni kezdték az asztalokat. Intett a kezével, az iratszekrények fiókjai kifordultak a helyükről, szerteszórva tartalmukat a földön. A kiszóródott papírokat mohón faló tűz magasra csapott, és szétterjedt a szobában. Wade Carter mozdulatlanul állt a kártyaasztal mellett. Fel sem fogta társai halálát. A tűz gyorsan fogyasztotta a raktár berendezését. Gregori a biztonság kedvéért mégegyszer leellenőrizte, hogy lerombolt mindent a laboratóriumban, mielőtt figyelmét az újságírónak szentelte volna. Sűrű füst kavargott körülöttük, közel húzta magához a riportert. A vérszomj ismét vad erővel tört fel benne. Gregori lehajtotta sötét fejét, megtalálta a pulzust Carter nyakán. – Megpróbáltad halálra ítélni a népem, és megpróbáltad ebbe a kínzókamrába hozni az életpárom. Ezért, és az összes általad elkövetett bűntettért halálra ítéllek. – mormolta a rituális szavakat, majd fogai átszakították a bőrt a nyakán, és mélyen az aortába süllyedtek. Forró vér ömlött összeszikkadt sejtjeibe. A teste annyira éhes volt, energiái végső tartalékánál járt a nagy erőfeszítések miatt. A találkozás a méreggel rengeteg vérébe került. Ivott mohón, és telhetetlenül. A zsákmány tehetetlenül csüngött kezei közt, miközben lassan elszivárgott belőle az élet. „Gregori, állj!” Könyörgött Savannah. „Nem veheted el így az életét. Kérlek, hagyd abba!” Gregori felmordult, ezüst szeme vörösben izzott, mint a tűz lángjai. Vonakodva felemelte a fejét, közömbösen nézte, ahogy a vér minden szívdobbanásra fellüktetve kifolyik Carter sebén, teste

lecsúszik a földre. Elengedte Carter ingét, tekintete még mindig merőn figyelte a folyamatosan szivárgó vért, ami lassan tócsává gyűlt a raktár padlóján. „Gyere haza hozzám! Hagyd ott azt a szörnyű helyet!” Hallotta a távoli jajgató szirénákat, az összegyűlt tömeg moraját. Mégis maradt mindaddig, amíg az utolsó életerő jelenléte is megszűnt a laboratóriumban. Volt egy név, ami alapján elkezdhet vadászni. Morrison. Valaki, aki az anyagi fedezetet biztosítja a társaságnak. „Gregori! Gyere haza hozzám! Most!” Savannah kitartóan hívta. Hallotta, a félelmet a hangjában. Neki azt tanították egész életében, hogy csak egy vámpír öli meg vérszívással az áldozatát. Megrémítette a gondolat, hogy Gregori megszegi ezt a szent törvényt. Hogy így tett már máskor is a múltban. Nem is egyszer. „A szörnyed visszatér.” üzente vissza a szokott érzelemmentességgel. Füstté vált, sötét, örvénylő széllel söpört át a laboratóriumon, és kirohant az éjszakába. Hagyta magát felfelé sodródni, és figyelte a földön az embereket, akik tömlőkkel szaladgáltak a tűz körül. Egy limuzin érkezett a kikötőhöz, és leparkolt nem messze a raktártól. A hátsó ablak lecsúszott, de az utas nem szállt ki. Morrison. Gregori még magasabbra sodródott. Visszatér Savannah-hoz, de igazi önmagaként, ez volt a valódi énje, nem pedig az, amit a lány elképzelt. Évszázadok vadászatai, a sötét igazságszolgáltatás oly sok éve után azt hiszi, érez még bármi érzelmet, amikor öl? Bűntudatot? Kielégített bosszúvágyat? Irgalmat? Nem érzett semmit, és soha nem is fog. Ez csak egy munka, amit el kellett végezni, sem büszkeséget nem érzett miatta, sem bűntudatot. Nem akarta a félelmet látni a szemében. Az elítélést. De nem tudott színlelni az örökkévalóságig. Meg kellett ismernie azt a brutális szörnyet, aki ő volt. Savannah szörnye. Meg kell értenie, hogy sokkal veszélyesebb, mint amilyennek a lány gondolja, és hogy bölcsebb lenne bizonyos dolgokat nem megtennie. De nem akart újra félelmet látni a szemében. Egy puha sóhajjal a hegyek felé vette az útját. Lassan utazott, füst a szélben, a levegő átáramlott rajta, így a vámpírok számára észrevehetetlen volt. Most érezte kora súlyát. Ölt, vér tapad a kezéhez. Ha most Savannah ránéz, látni fogja rettenetes sorsát mellette. Amikor hazaért, felemelte a kezét, és egy intéssel kiszabadította a lányt láthatatlan börtönéből. A földön ült, az álla alá húzott térdekkel. A nagy kék szemek követték a füst útját, ahogy közeledett hozzá. Gregorinak előbb a lábai jelentek meg, majd alakot öltött a teljes teste, ami fenyegető méretével a kuporgó lány fölé magasodott. A lány lassan felállt, hatalmas szemeit nem vette le az arcáról. Savannah volt, aki megtette az utolsó pár hüvelyk távolságot kettejük között, aki karcsú karjával átfogta a derekát. Lehajtotta a mellkasára a fejét, hallgatta egyenletesen dobogó szívét. – Annyira féltettelek Gregori. – Könnyei ott voltak a hangjában, ösvényeik ott folytak az arcán. – Soha ne hagyj magamra még egyszer. Még mindig jobb, ha én is veszélyben vagyok, mint hogy ne lehessek veled. – kezei megmozdultak, becsúsztak az inge alá, hogy megtapogassa a bőrét, megnyugtatva magát, nincs rajta sérülés. – Éreztem a fájdalmad, a méreg nagyon sok kárt okozott benned. Megérintette a torkát. Megsimogatta sűrű bozontját. Megérintette mindenhol. Muszáj volt megérintenie őt, képtelen volt uralkodni magán. Megtalált minden nyers sebet, amit Carter kése okozott. Elakadt a lélegzete, aztán lehajtotta a fejét, és gyengéden megnyugtatott minden vágást gyógyító nyelvével. Gregori elkapta a karját, és és eltolta magától néhány centiméterre. – Nézz rám, Ma Cherie! Alaposan nézz meg! Láss, amilyen valójában vagyok! – megrázta egy picit – Igazából nézz meg Savannah! Az ibolya szemek az ezüstöt keresték. – Mit kellene látnom életpárom? Nem vagy az a szörny, akinek neveztelek téged. Nem vagy az a szörny sem, akinek te nevezted magad. Egy nagy Kárpáti vagy, a nagy gyógyító. A másik felem. – a szeme megvillant – Ne hidd, hogy így talán megúszhatod azt a hülyeséget, hogy csapdát húztál körém és egyedül kellett várnom a falak közt. Soha többé! Komolyan mondom Gregori, mostantól veled megyek!

Feltekerte a derékig omló kék-fekete tincseket a csuklójára, szorosan tartva ezzel a fejét. Közelebb húzta magához. – Veszélybe soha. Soha. Lehajtotta a fejét, hogy megtalálja a száját, és elvegye, ami az övé. Szíve feszítette a mellkasát. Savannah szeme talán még árnyákos az aggodalomtól, de mentes a félelemtől. Mozdulatlanul tartotta a fejét, a szájára tapasztotta az övét, felfalta édességét, kért és követelt. Savannah nem tartott vissza semmit, teljesítette, amit követelt, sőt, méltó párjaként belőle is ugyanaz az érzés áradt. A karjába húzta és magához ölelte. – Soha Savannah. Soha nem fogom megengedni, hogy veszélynek legyél kitéve. – Mit gondolsz, én hogyan érzek veled kapcsolatban? – kérdezte. – Nézz az elmémbe, mit éltem végig, miközben te a méreggel foglalkoztál. – megérintette a sebeit gyengéd ujjaival. – Vagy amikor ezt tette veled. – Az a méreg megölt volna téged, ha beléd fecskendezi Savannah. Én viszont csak továbbítottam Aidannak az összetevőit. Gondoskodni fog róla, hogy otthon értesüljenek erről az új veszélyről. Mostmár el tudjuk készíteni az ellenszerét. – kezei fel-le jártak a hátán, csípője apró, köröző mozdulatokkal szorult a lányéhoz. Teste máris sajgott, a simogató kezek alatt pedig még inkább lángra kapott a vágya. – Ez a te számodra is halálos lehetett volna Gregori. – mondta a lány. –Fogalmad sem volt róla mi van abban a méregben. – Szétnyitotta az ingét, hogy leellenőrizhesse minden porcikáját, megkóstolta a bőrét, a Carter által hátrahagyott sebeket. – Gyógyító vagyok Savannah. Semlegesíteni tudom a mérgeket. Amerre a lány járt a testén, mohó tüzet hagyott maga után. Aggódó vizslatással lecsúsztatta nadrágját, merev férfiassága kiszabadult. A vadállat, az ő igazi természete most felszínre tört. Ledöntötte a lányt a padlóra, letépte ruháit. Mellkasával leszorította, egyik térdét a lábai közé csúsztatva helyet követelt magának. Tekintete elkapta a lányét, és fogva tartotta. A vadállat visszaszorult, most ismét Gregori volt az, aki elhúzta tőle a csípőjét, hogy ujjai finom érintésével ellenőrizze, a lány készen áll-e rá. – Az enyém vagy Savannah, csak az enyém. – mondta halkan, miközben csípőjét előretolva mélyre temette magát párjában. El akarta mondani neki, hogy szereti, de képtelen volt kimondani a szavakat, így hát elmondta a testével. Újra és újra mélyre temette magát benne. Kemény és gyors. Lassú és gyengéd. Húzta az időt, azt akarta, hogy örökké tartson, belerejtette az arcát a hollószín fürtökbe, hogy a lány ne láthassa a könnyeket a szemében. A teste kész volt rá. Feszes, forró, Lágy. A bőre krémesen puha, a szája éhes. Azt akarta, hogy űzze el tőle az évszázadok ürességét. Hogy töltse ki azt az érzelemmentes űrt a lelkében. Azt a teljesen sivár és reménytelen fekete üres helyet. És meg is tette. Valahogyan, azzal a feltétel nélküli, makacs elfogadásával véghezvitte a csodát. Átadta magát neki szabadon, fenntartások nélkül elfogadta uralmát, odaadta a testét. Érezte, hogy újra és újra átlüktet rajta az öröm, bársonyosan meg-megszorítva őt, végül csatlakozott hozzá, hogy együtt szárnyaljanak az űrben. Savannah megragadta őt, körmei a hátába vájtak, száját a vállára szorította, apró kiáltását elnyelte széles mellkasa. Gregori olyan szorosan magához ölelte, hogy majdnem összeroppantotta. Még mindig nem tudta elhinni, hogy itt van vele. Képtelen volt felfogni, hogy esetleg elfogadja őt. Őt, aki annyiszor ölt, és annyi törvényt megszegett, anélkül, hogy lelkiismeret furdalást érzett volna. Vagy bűntudatot. Savannah annyira könyörületes. Olyan fiatal. Szépséggel és élettel teli. Beletemette arcát a nyakába. – Táplálkoznod kell „bébé.” –emlékeztette semleges hangon. Savannah gyomra meglódult. Ott volt vele a fejében, amikor táplálkozott a riporterből. A vérre szüksége van; ezt már elfogadta. Még azt is elfogadta, hogy Wade Carternek meg kellett halnia, hogy megőrizzék fajukat. De nem akarta a vérét. A férfi nyelve óvatosan megérintette az alsó ajkát, szíve lüketett. Nagyon óvatosan mozgott, mostmár érezte maga alatt a márvánnyal kirakott padlót. Eddig észre sem vette, Gregori olyan mélyre vezette a szeretkezésben. Most viszont érezte fájó, sajgó csípőjét. – Ez kényelmetlen Gregori. – kockáztatta meg.

A hatalmas test rugalmasan felemelkedett róla és a karjába vette. – Sajnálom, ma petite, Jobban oda kellett volna figyelnem. Gyengéd ujjakkal megérintette az állát. – Ígérd meg, hogy soha nem hagysz magamra újra. Legközelebb hadd menjek veled. Szeme ékesszólóan könyörgött, olyannyira, hogy félre kellett néznie. – Ne kérj olyat, amit nem tudok megadni. Ha kérnéd, neked adnám a Holdat, de azt nem fogom megengedni, hogy veszélybe sodord magad. Semmilyen okból. Még azért sem, hogy nekem segíts. A lány vékony karját a nyaka köré fonta. A teste hozzásimult. – Nem tudom, hogyan fogom túlélni újra. – suttogta lágyan a nyakába. – Annyira féltettelek. – Érzem az éhséged. Azt akarom, hogy táplálkozz. – Nem tudok, – vallotta be, félve a reakciótól – az az ember… Elhallgatott, és végigvitte a folyosón az egyik hálószoba. – De igen, tudsz, mert én azt akarom. – letette az ágyra. A lány felnézett a halvány szemekbe, és azok nem eresztették aztán a pillantását, parancsoltak neki, miközben birtoklóan végigsimított a testén. Megfogta egyik mellét, tenyerébe vette annak lágy halmát, hüvelykujjával kemény kis csúccsá cirógatta mellbimbóját. – Gregori. – hangja lágy kérés volt. – Meg fogod tenni, amit akarok Savannah. Kérlelhetetlen volt. Arca sötét, már-már kegyetlen. Megpróbálta elfordítani tőle a tekintetét, de elkapta az állást, és helyben maradásra kényszerítette a fejét. – Most Savannah. Táplálkozni fogsz. Délután sem tetted meg, és már éjszaka van. Nagyot nyelt, gyomra háborgott. – Nem tudok Gregori. Meghalt. Egyszerűen nem megy. – Úgy érted, hogy megöltem. – a szavak halkak csendültek. – Nem. Tudom, hogy veszélyt jelentett a Kárpátiak számára. Tudom, hogy megpróbált megölni. Tudom, hogy nem volt más választásod. De nem tudok. Próbált elhúzódni tőle. Hirtelen ruhákra vágyott, meztelenül kevésbé érezte magabiztosnak magát. – Enni fogsz. – mondta újra. Ezúttal suttogó hangja olyan meggyőző, és hipnotikus volt, azon kapta magát, hogy közelebb hajol hozzá. Érezte a testéből sugárzó hőt, meleg lélegzetét. „Táplálkozz Savannah. Gyere hozzám.” Egyre közelebb húzta magához, ő pedig a mellkasán megtámaszkodva próbálta őrizni a távolságot kettejük között. – Az életpárod vagyok Savannah. Ellenállhatatlan bennem a kényszer, hogy gondoskodjam a szükségleteidről. Megkóstolta a sót a bőrén. Saját éhsége, a férfi éhsége, fogalma sem volt már hol kezdődik az egyik, és hol a másik. Gregori szavakat suttogott a fejében, amiket nem értett, de dallamuk végigvisszhangzott a testén. Képtelen volt tovább megtartani a távolságot köztük, tarkóján erős kéz nyomását érezte. Nem volt menekülés a vasakarat elől. Még el sem határozta magát, szája már a férfi nyakára tapadt. Gregori lehunyta a szemét, amikor a fogai áttörték a bőrét. Érzéki öröm-fájdalom keverék öntötte el, a karcsú, meztelen test ellenállhatatlan tűnt, de elnyomta saját kielégíthetetlen vágyát. Épp elég önző volt már az előbb, leteperte a padlóra türelmetlenségében, saját bizonytalanságát akarván orvosolni. Így most csak a fejét ringatta, és táplálta, míg sápadt bőre ismét ragyogó és egészséges nem lett. Ezután lassan, vonakodva kiengedte kényszerített öleléséből. A kék szemek zavartan pislogtak, ahogy a lány hirtelen visszanyerte tudatosságát. Gyorsan elhúzódott tőle, és valami ruhaféle után kutatva körülnézett. – Te tényleg egy söpredék vagy Gregori. Nincs jogod erővel kényszeríteni, amikor azt mondom, hogy nem! Hiába járta be dühös szikrákat szóró szeme a hálószobát, semmiféle ruhadarabot nem tudott felfedezni, fáradt sóhajjal hanyatlott vissza az ágyra. – Úgy tűnik ismét nincs ruhám.

– Könnyedén teremthetsz magadra. – mondta halkan. A semmiből ruházatot teremteni számára olyan régi tudás volt, mint maga az idő, és könnyebb, mint bármi, amit valaha tett. A lány olyan idegesnek látszott, hogy legszívesebben a karjába vette volna, hogy megvigasztalja. Még mindig zavarta, hogy ő mondhatni megmérgezte magát. Hogy majdnem törvényt szegett, amikor táplálkozással akart ölni. De ami leginkább felzaklatta, hogy rákényszerítette, hogy várjon rá, amíg ő egy veszélyes helyre ment, és ráadásul bezárta, még akkor sem tudott volna a segítségére sietni, ha valóban szüksége lett volna rá. És végtelenül szomorú, amiért ismét kényszerítette ezek után, a táplálkozásra. Árnyújtott neki egy puha farmert, és egy pamut pólót, az ezüst szemek közelről fúródtak az ibolyakékekbe. – Az vagyok, amivé az évszázadok formáltak Savannah. – mondta óvatosan. Fáradtan hátratolta hosszú haját az arcából. Minden olyan gyorsan történt. Régi világa fejre állt, az új szabályait nem ismeri. Peter. A vámpír. A méreg. A bebörtönzöttség saját párja által. Az ajkába harapott, maga elé tartotta a pólót, hogy eltakarja melleit. – Dönthetsz úgy, hogy nem olyan vagy. Bárki megváltozhat. Megérintette az elméjét egy finom simítással, érezte, hogy közel áll a síráshoz. Megfogta két oldalt az arcát, hüvelykujját végighúzta finom arccsontján. – Nem döntök úgy, hogy engedem veszélybe kerülni az életed. Ez nem olyan dolog, amin valaha is változtatni akarok. – De nekem veled kell élnem, miközben te veszélynek teszed ki magad. – vágott vissza, kék szemei villogtak. – Soha nem voltam veszélyben. Wade Carter azt hitte védett, de a Kárpáti gyerekek nagyobb védelemmel rendelkeznek a ragadozók ellen. – Nem érted a lényeget Gregori. Nem tudhattad mi fog történni. Odamentél, és hagytad, hogy beléd lője azt a kis nyilat, anélkül, hogy tudtad volna mi az. És ráadásul arról is gondoskodtál, hogy segíteni se tudjak. Kivette a kezéből a pólót, és áthúzta a fején. – Egy percig sem voltam veszélyben Savannah. – nyugodtan, türelmesen mondta, hangja bársonyosan csengett. A lány lehajtotta a fejét, hosszú haja előrebukott, elrejtette az arcát. Nem számított, Gregori őt figyelte, könnyen olvasott a gondolataiban. Meg volt zavarodva, féltette, és szomorú volt. Rettenetes súlyt érzett a mellkasára nehezedni. Felemelte, mint egy babát, ráhúzta a farmert a csupasz, karcsú lábakra. Leült vele az ágyra és az ölében ringatta. Lassú, finom mozdulatokkal billentek előre-hátra. – Sajnálom, hogy megijesztettelek ma petite. Nem tennék ilyet szándékosan. De meg kell értened, egy olyan emberhez vagy kötve, akinek ekkora a hatalma. Sok dolog, ami bárki mást veszélyeztetne a fajtánkból, rajtam nem működik. Képes vagyok sok olyan dologra is, amire még soha nem volt szüksége senkinek a népünkben. Ismerem a képességeimet. – simogatta a haját szelíden, megnyugtatóan. Megfordult, arcát a torkába fúrta, forró könnyekkel eláztatva. – De én nem ismerem a képességeidet. – hangja tompán, a könnyektől akadozva hallatszott. Ujjait belefúrta a sötét, vastag sörénybe, és szinte csüngött rajta kétségbeesetten. – Meg kell, hogy bízz az erőmben Savannah. Hinned kell bennem. Eszem ágában sincs eldobni az életem, amikor most találtam meg. Higgy bennem, a képességeimben, a hatalmamban. A lány még közelebb fúrta magát hozzá, mintha megpróbálna elbújni benne. Gregori karjai még szorosabban fonódtak köré, menedéket kínálva. – Tudom, hogy mit lehet és mit nem, mon petit amour. Nem vállalok semmilyen szükségtelen kockázatot. – magához ölelte, belélegzése az illatát, kettejük illatát, és nagyon szerencsésnek tartotta magát, hogy párja ennyire aggódott a biztonságáért. – Nagyon sajnálom, hogy megijedtél. – simított végig újra a haján. – Ne csináld újra. – kérte, és odadörgölte orrát a nyakához. Szája sétált a bőrén, fellobbanó nyomot hagyva maga után.

Gregori teste reagált, vágya feltámadt. Rosszul érezte magát, amiért Savannah-nak tarka foltok borították a fenekét, csupán mert ő nemtörődöm volt. Lecsúsztatta kezét a fenekére, kilépett a testéből, hogy megvizsgálja a gömbölyű hátsó sérüléseit. Savannah azonnal megérezte a gyógyító, meleg érintést fájó izmain, hihetetlen sebességgel regenerálódni a zúzódásait. Hallotta az ősi gyógyító ének hangjait a fejében, Gregori gyönyörű hangja áradt belé. Mozdulatlanul feküdt a karjaiban, bámulta az arcán az idő által rávésett érzéki vonásokat, a férfias Kárpáti szépséget. Ő volt a hatalom, és az erő. Ő az életpárja. Tanulta őt, megvizsgálta arca minden négyzetmilliméterét. Gregori hirtelen rámosolygott, valódi mosollyal, ami felmelegítette a hideg acél szemeit gördülő higannyá. – Mit látsz? Megérintette az állát egy ujjával. Egy szép állat. Makacs. Eltökélt. – Az életpáromat látom Gregori. Nem akarom, hogy bármi történjen veled. Puha kezei keretbe foglalták a férfi arcát, nagyon lassan hozzá emelte ajkát. Aztán megcsókolta, lassan, alaposan. Tökéletesen. Nyelve végigsöpört szája belsején, feltárta, ingerelte, csábította. Amikor elhúzta a fejét, nekitámasztotta homlokát az övének. – Soha többé ne csináld még egyszer. Ne hagyj egyedül, tehetetlenül nélküled. Ténylegesen érezte a lány fájdalmát mélyen a szívében. Kifordította magából. Nem ítélte el őt, ahogyan azt várta, elérte, hogy ő ítélje el saját magát, amiért hagyta, hogy betegre aggódja magát. Lehajtotta a fejét a nyakára, és lassú, lusta csókokkal indult rajta lefelé. Gyengéden megharapta a vállát. – Szóval szereted a jazz-t. Savannah felemelte a fejét, kutatva pillantott rá. – Szeretem a jazz-t. – mondta halkan. Látta, hogy hirtelen feléled benne a remény. – Akkor úgy hiszem, nem hagyhatod ki a híres New Orleansi fesztivált. – szabályosan rajtakapta magát a mondaton. És mindez csak azért, hogy a lány szeméből eltűnjenek az árnyékok. – Komolyan mondod, Gregori? Mehetünk? – Tudod, hogy mennyire szeretem az emberi tömeget. – mondta rezzenéstelen arccal. A lány kinevette. – Nem harapnak. – De én igen. – mondta halkan és puhán, ezüst tekintetében birtoklás csillogott. Önmagában a mosolya hője is pusztítást végzett a testében. Bár még néhány perce szeretkeztek csak, de máris újra vadul kívánta. Sóvárogva. Teste sürgetően reagált, ő pedig meg sem próbálta elrejteni vágyát Savannah elől. A lány lélegzete elakadt, amikor meglátta büszkén meredező férfiasságát. Ez az ő hatalmának jele volt, aminek mélységére még csak most csodálkozott rá. Finoman hozzáért a bőréhez. Megremegett a könnyű érintés alatt. Lassan, elnyújtott mozdulattal húzta végig tenyerét lapos hasán. Az izmok összerándultak amerre járt, vett egy mély lélegzetet. Ujjai végül köré záródtak, és érezhette, ahogy Gregori megborzong az örömtől. Két erős kéz kapta el a fejét, és közelebb húzta magához. A vágy már-már fájdalmasan feszítette. – Utálok New Orleansba menni. – suttogta a lány hajába, amikor az lehajtotta a fejét. A válaszként érkező suttogás meleg lélegzetének érzése férfiasságának bársonyos csúcsán forró hullámokat indított el a testében. – Ki kellene találnunk neked valami elfoglaltságot, hogy élvezetesebbé tegyük a számodra az ott tartózkodást. Szája puha volt, nedves, lágy szatén. Gregori szinte nyersen húzta fel magához, átfordította csípőjüket, hanyatt döntötte párját az ágyon, és fölé térdelt a vastag takarón. Olyan szép volt, hibátlan bőre, mint a tejszín, sűrű haja körbe ölelte karcsú vállát. Felült, és lassan kibújt a pólóból, szabaddá téve melleit az ezüst tekintet számára. Bujának és erotikusnak tűnt az éjszakában, titokzatos, erotikus ajándék neki.

– Hogyan képzeled elviselhetőbbé tenni a számomra New Orleanst? – szeme többet mondott, mint a szája, megérintett minden dombot és lankát a testén. Savannah keze felívelt, rásimította lapos hasára és elidőzött rajta – Biztos vagyok benne, hogy elég ötletes vagyok ahhoz, elfelejtsd a félelmed a tömegtől. Vedd le a farmerem. – A farmered? – visszhangozta. – Te adtad rám, és most egyértelműen útban van. Vedd le. – keze lejjebb csúszott, ujjai sétáltak az összeránduló izmok fölött, ami határozottan jó meggyőző erőnek bizonyult. Gregori kezei gyors munkát végeztek, pillanatok kellettek csak ahhoz, hogy kigombolja, és már rángassa is le a karcsú lábakon az anyagot. Félrerúgta, és előrehajolt, hogy egy csókot nyomjon a hasára. Nehéz, hosszú haját áthúzta a súlya a vállán, selymes, kusza érintése kikergette a vért a férfi fejéből. – Néha nagyon könnyű a kéréseidet végrehajtani Ma Cherie. " – mormolta, és behunyta a szemét, amint a szája lejjebb vándorolt. Tenyerébe fogta a mellét, hüvelykujjával simogatta a kemény, hívogató csúcsokat. Csípője önkéntelenül rándult előre, ahogy a puha ajkak célhoz értek, mintha teste önálló életre kelt volna. Lágy tenyér simult a fenekére, sürgetve őt beljebb, aztán lecsúszott az izmos combokra, hogy azok se maradjanak ki a simogatásból. Finoman végigkarmolta a bőrét, amikor párja felhúzta a testét, hogy jobban hozzáférjen a melleihez. Teste és elméje egyaránt akarta. Tompa üvöltéssel követelte az agya, a vágy áradata, ami végigsöpört rajta magával sodorta az utolsó csepp józan eszét is. Odakint feltámadt a szél. Süvöltött az ablakoknál, nekitámaszkodott a masszív falaknak, előre jelezte a vihart. Meg sem hallotta, nem érdekelte. A vihar benne tombolt, ahogy hanyatt döntötte Savannah-t, szája megtalált rajta minden négyzetcentimétert, teste minden rejtett kis zugát és üregét, simogatva, felgyújtva azt. Életre hívta a tüzet. Létrehozta a vihart. Gregori mozgott fölötte, puha bőrét bejárta keze és szája. Ez az apró teremtés elkergette a démonjait, rettenetes élményeit, a förtelmes halálok emlékét. Elvette a magányát, és olyan örömöt adott helyette, hogy nem volt benne biztos, hogy túléli-e azt. Tagolatlan kiáltását a puha ajkak szívták magukba, amikor eggyé vált vele, eltemette magát mélyre benne. Bársonyosan lágy, tüzesen forró, tökéletesen feszes, körülölelte, megragadta őt. Suttogott neki az ősi nyelven, amit a lány nem értett, de érezte a jelentésüket, szavak, amiket soha nem mondott, és soha nem érzett ezelőtt. Talán soha nem fogja teljesen megismerni őt, de megbélyegezte örök időkre. Az övé volt. Imádta. És az egyetlen mód, amivel ezt képes volt kifejezni felé, az testének ereje és tudása, hogy gyönyört adjon neki. A teste az övé volt, fokozta vágyukat egyre tovább, és tovább. Egy villanyégő sisteregve lobbant lángra felettük, majd átrepült a szobán. A föld megremegett alattuk. Semmi sem számított. Visszatartotta saját beteljesülését, hogy neki biztosítson örömöt újra és újra. A lány szinte már őrjöngött alatta, úgy kapaszkodott belé, hogy körmei véres csíkot hagytak a hátán, amikor végre ő is megengedte magának a kielégülést. Soha nem akart megállni, attól félt, ha elengedi, valahogy elszökik örökre. Gregori halkan káromkodott, kényszerítette a testét legurulni az övéről. Őrültté tette őt. Teljesen kétségbe esett. Kielégíthetetlen vágyával képes lenne megölni mindkettejüket. De ujjai már ismét a haját csavargatták, morzsolgatták a selymes szálakat. Savannah hallotta a sziszegő szavakat folyni párja szájából. Gregori épp az előbb rengette meg a földet, gyújtott tüzet, és mostmár még dühös is volt. Hátat fordított neki, hogy elrejtse a fájdalmát. – Mit csináltam rosszul? – kérdezte halkan. Gregori gyengéden meghúzta a haját, hogy rávegye, forduljon vele ismét szembe. – Elérted, hogy élőnek érezzem magam Savannah. – Én? És te ezért káromkodsz? – hasra fordult, és megtámaszkodott a könyökén. Gregori odahajolt hozzá, szájával megsimogatta duzzadt mellét. – Teljesen összezavarsz. Elveszed a józan ítélőképességemet. Egy halvány mosoly tűnt fel a puha ajkakon. – Eddig nem nagyon vettem észre, hogy van egyáltalán józan ítélőképességed.

Fehér fogak csillantak fel ragadozó mosolyában, majd elsüllyedtek a puha csupasz húsban. A lány felkiáltott, de közelebb húzódott, ahogy nyelvével végigsimogatta a harapás helyét. – Mindig is jó ítélőképességem volt. – mondta határozottan, miközben foga előre-hátra karistolt a mellei közti völgyben. – Ha te mondod... attól az még nem lesz úgy. Hagytad, hogy egy gonosz idióta meglőjön mérgezett nyíllal. Bementél egy ellenségekkel teli laboratóriumba. Folytassam? – a kék szemek nevettek rajta. Kerek, csábító fenekének képtelenség volt ellenállni. Felemelte nyitott tenyerét, mintha rá akarna csapni. Savannah már moccant is menekülésre készen, de még mielőtt elrohanhatott volna, a fenyegetően emelkedő kéz lesújtott. Lágy simogatással, ami teljesen más érzéseket váltott ki. – A helyzetet kielemezve azt mondanám Ma Cherie, hogy az én ítélőképességem még mindig jobb, mint a tied. Nevetett. – Rendben van, most az egyszer hagylak nyerni. – Szeretnél zuhanyozni? – kérdezte figyelmesen. Amikor bólintott, Gregori leszállt az ágyról, a karjába emelte, és a mellkasán ringatta. Volt benne valami túl ártatlan. A lány gyanakodva pillantott rá, de már elkésett a gyanakvással. A következő pillanatban a férfi már suhant vele a padlón az erkélyajtó felé, ami kivágódott előttük egyetlen gondolatparancstól, és vitte meztelenül, ki a hideg, csillogó felhőszakadásba. Savannah megkísérelt szabadulni, izgett-mozgott, és megpróbálta eltolni a mellkasát, de párja csak nevetett, miközben a jeges víz folyt le rajta. – Gregori! Olyan gonosz vagy! El sem tudom hinni, hogy ezt tetted. – Nos, nekem rossz az ítélőképességem. – vigyorgott rá gúnyosan, a férfi nyilvánvalóan jól szórakozott. – Nem ezt mondtad? – Visszavonom. – nyögte belekapaszkodva, beletemette arcát a vállába, a hideg esőtől mellbimbói ismét megkeményedtek. – Fuss velem ma este. – suttogta Gregori a nyakába. Egy csábítás. Kísértés. Egy újabb pont, amivel sötét világához kötheti. Felemelte a fejét, belenézett az ezüst szemekbe és elveszett. Az eső ömlött rajta, de Gregori lassan siklott vele a fenyőtűkön az erkély alatt, nem tudta tovább elnézni a vágyódó tekintetet. A lány bólintott, beleegyezett az akaratába aznap este. Követte a vágyat az agyában, és maga elé képzelte a szükséges képet. Teste kezdett eltorzulni. Valami furcsa, fájdalmas, zavaró érzés járta át, majd bőre hullámzani kezdett, kékesfekete fényes bunda takarta el, amint a teste átváltozott. Hamarosan egy kis kék szemű farkas állt az esőben, figyelte, amint egy hatalmas fekete farkas megbökte, nyelve keresztben durván megsimogatta pofáját. Savannah megfordult, és elindult a sűrű növényzetben, felemelő szabadságot érzett a farkas testében. Gregori odasiklott mellé, szorosan és védőn. A szél énekelt, a fák susogtak. Hallott mindent, látott mindent. Az éjszaka hívta. Elkezdett futni, mintha testét erre teremtették volna, hosszú, ügető léptekkel, nyakát előre nyújtva. Vadnak érezte magát. Már nem emberi. Szabad. Gyorsan futott, néha visszafarolt a fák között. Gregori tartotta vele a lépést, néha megérintette karcsú testét az orrával, vagy megbökte lapockáját, vagy vállát azon az oldalon, amerre menni akart. Savannah felugrasztott egy nyulat, üldözték pusztán az üldözés öröméért. Ráfordultak egy egy nehezen járható, kevéssé használt ösvényre. Fajtájának illatát érezte meg. Szabad farkasokét. Több hím és három nőstény. A hatalmas farkas az oldalán kivillantotta agyarait, és a távoli illattal ellentétes irányba bökött a fejével. Savannah ellenállt az erőfeszítéseinek, ügetett körülötte, csábította a vad hívás. Gregori morgott, agyarait villogtatta, teste hozzányomakodott, blokkolta az övét, gyakorlatilag megállította őt. Hazafelé kezdte irányítani. Vetett rá egy pillantást, ami mindent elmondott. Ő javasolta a futást; az alakváltást. Most meg azt követeli, hogy hagyják abba. Egyre erősebben kezdte bökdösni. Véget ért az éjszakai kaland, azt akarta induljanak vissza. Amikor nem volt hajlandó, belecsípett a lapockájába, emlékeztetvén rá, ki a vezető. Visszaharapott, de végül engedelmeskedett, és újra együtt ügettek az erdőben.

Miután elérték a házat, visszacsillantak emberformába, Gregori elkapta a kezét és behúzta az épületbe. Víz folydogált végig a testén, és csöpögött a hajából. A lány dühösen rámeredt. – Nem létezik olyan dolog, amiben nem te akarsz parancsolni, ugye? Beburkolta őt egy törölközőbe, és addig dörzsölte, míg a bőre rózsás nem lett. – Komolyan veszem az egészségedet és a biztonságodat Savannah. – mondta megátalkodottan. A lány megborzongott egy kicsit, maga köré húzta a törölközőt, hirtelen elbizonytalanították a változások maga körül. Még csak huszonhárom éves, egy negyed évszázados sincs. Az utóbbi öt évét kizárólag emberek között töltötte. Most vad természete hívta őt. Gregori megérintett valami vadat benne, amit ő eddig elzárva tartott. Valamit, ami vad, gátlástalan és hihetetlenül érzéki. Savannah felnézett a sötét, jóképű arcba. Annyira hím volt. Annyira testi. Olyan erős. Gregori a legsötétebb. Ha csak ránézett is elgyengült a vágytól. Egy ezüst pillantása folyékony tüzet árasztott el az ereiben. Puha lett és simulékony. Az övé lett. Gregori rásimította a tenyerét az arcára. – Akármi is az, amire gondolsz, arra késztet, hogy félj tőlem. – mondta halkan. – Állítsd le! – Valami olyanná formálsz engem, ami nem én vagyok. – suttogta. – Az életpárom vagy. Savannah Dubrinsky vagy. Semmit sem akarok elvenni belőled. Nem akarok bábot, vagy másik nőt. Téged akarlak. – hangja lágy volt és lenyűgöző. Felemelte a karjába, ágyba vitte, és betakargatta. A vihar az ablakokat zörgette, süvöltött a falnál. Gregori a védőmágiát kezdte szőni, alvásra felkészülve. Savannah kimerült volt, szemei már le-lecsukódtak, mire párja mellécsusszant az ágyba, és magához ölelte. – Soha nem változtatnék rajtad semmit ma petite, még azt a ronda vérmérsékletedet sem. Olyan tökéletesen simult a testéhez, mintha az övéhez tervezték volna a lányét. Érezte, hogy hozzásimítja ajkát mellkasához egy utolsó sóhajjal, amivel megszökött tüdejéből a levegő. Gregori még sokáig ébren volt, nézte, ahogy a hajnal egyre feljebb kúszott, és elnyomta az éjszakát. Egy kézmozdulattal leengedte és reteszelte a nehéz redőnyöket az ablakokon. Mégis ébren feküdt, Savannah-t a karjaiba zárva. Mindig is tudta, hogy veszélyes, halandók és halhatatlanok számára is. De valahol naivan azt gondolta, ha kötve lesz életpárjához, talán kicsit szelídebbé, háziasítottá válik majd. Ujjai beleszántottak a hajába. Savannah nem szelídítette meg őt. Még vadabbá tette. Sokkal halálosabb lett most, mint valaha volt. Savannah előtt nem voltak érzelmei. Ölt, ha szükséges volt, mert szükséges volt. Nem félt semmitől, mert nem szeretett semmit. Nem volt vesztenivalója. Mostmár mindene megvolt, amit el lehet veszíteni. Így még veszélyesebbé vált. Mert senki és semmi nem marad életben, ha valaha is veszélyezteti Savannah-t.

Tizedik fejezet Gregori döbbenten bámulta a kovácsoltvas kerítéssel büszkélkedő apró, kétszintes házat, amit két még kisebb közé ékeltek be New Orleansban, a lepusztult, zsúfolt francia negyedben. Beleillesztette a kulcsot a zárba, és közben Savannah arcára nézett. A kék szemekben várakozás ragyogott. – Határozottan elvesztettem a józan eszem. – motyogta, miközben kinyitotta az ajtót. A belső tér sötét volt, mégis mindent tisztán látott. A szobában vastagon állt a por, öreg lepedők fedték a bútorokat, a tapéta fürtökben lógott a falakról. – Hát nem szép? – Savannah széttárta a kezét, és körbefordult. Beugrott Gregori karjaiba, ő pedig szorosan átölelte. – Annyira tökéletes! Nem tudta türtőztetni magát; megcsókolta hívogató száját. – Tökéletes felgyújtani. Savannah, láttad ezt a helyet, mielőtt megvetted? Nevetett, és felborzolta a vastag, sötét haját. – Ne legyél már ilyen pesszimista. Nem látod a benne rejlő lehetőségeket? – Ez egy koszfészek, – panaszkodott, de tanulmányozta a nehéz drapériákat, a keskeny lépcsősort, bekukkantott a kisebb helyiségekbe. – Gyere velem. – Savannah már a lépcső felé sietett. – Hadd mutassam meg a nagy meglepetést Gregori. Ezért vettem meg. Nem csak mert egy fantasztikus ház nagy kerttel. – Kerttel? – visszhangozta. De követte. Hogyne követte volna? Hiszen sugárzott az örömtől. Azon kapta magát, hogy csak nézi minden mozdulatát, ahogy a fejét félrehajtva csodál valamit, a szeme izgatott csillogását. Ha egy klausztrofóbiásan kicsi házat akar a francia negyed közepén, ha ez teszi boldoggá, nem fogja megtagadni tőle. A lépcső keskeny, meredek spirálban futott le a pincéig, ami végignyúlt az épület teljes hossza alatt. Pince New Orleansban, ami alapból is a tengerszint alatt fekszik. Itt még a halottakat sem lehet eltemetni a víz miatt. New Orleans idegesítette. Itt nem lehet egy búvóhelyet se ásni vészhelyzet esetére. Nincs menekülési útvonal. New Orleans olyan problémákat okozott máris, amire semmi szüksége nem volt. Gregori szemrevételezte a pince cementes falait, a szilárd padlót. Járkált széltében, hosszában, körben a falak mentén, végül megállt a középpontban, és lehunyta a szemét. Árnyat érzett a helyiségben, azét, aki korábban itt élt. – Érzed? – kérdezte Savannah halkan. A karjára tette a kezét, ujjai csak félig fogták át csuklóját. Lenézett az apró kézre. Érezte azt az érintést az egész testében, holott még a csuklóját sem érte körbe. Azon kapta magát, tudja, hogy a lány azért fogja meg olyan gyakran a csuklóját, hogy összekösse magukat. Ez a kis gesztus pedig megolvasztotta a szívét. Gregori visszakényszerítette figyelmét a jelenbe. Savannah is érezhette a jelenlétet. Valaki járt itt előttük. Egy Kárpáti. Julian. Julian kellett, hogy ide irányítsa Savannah-t, amikor kiolvasta a fejéből, hogy New Orleansba készül. Julian Savage ebben a házban élt. Milyen biztonságot tudott itt kialakítani? Gregori átkarolta a lány vállát. – Mit tudsz a korábbi tulajdonosról? – Csak, hogy nagyon régóta nem használta. Az ingatlanügynök azt mondta nekem, hogy a ház a férfi családjáé volt közel kétszáz évig, és hogy ez valóban a legrégebbi lakások egyike a negyedben. – De soha nem találkoztál vele? – kérdezte Gregori. – Nem. – válaszolta Savannah. – Julian Savage volt a korábbi tulajdonos, bár nehéz elképzelni, hogy valaha itt élt. Ő egy remete, vad, mint a szél. – ismét járkálni kezdett a helyiségben. – Ha Julian feladta fel ezt a menedéket, ami közel kétszáz évig a családjáé volt, ez csak egy dolgot jelenthet. Elébe készül a hajnalnak. – ahogy mondta, a szavak szenvtelenül, kifejezéstelenül csengtek, de belül elöntötte az ismerős

veszteségérzet. Érzések. Szomorúság. Így mentek el sokan, akik kedvesek voltak a számára. Julian erősebb volt, mint a többiek, több náluk. Gyűlölte, hogy elveszítette. Savannah megsimogatta a karját. – Nem tudhatjuk Gregori. Talán csak nekünk akarta adni nászajándékba. Ne gondolj a legrosszabbra. Gregori próbálta lerázni magáról a melankóliát, de úgy érezte, alig tud lélegezni ebben a zsúfolt, zárt környezetben. – Emberek laknak csak méterekre tőlünk. – mondta – gondolom azt is észreveszik, ha teszel egy lépést a nappaliban. – Még nem is láttad a kertet Gregori. A ház mögött nyílik, hatalmas, és egészen jól állapotban van. – Savannah a lépcső felé kezdte húzni, figyelmen kívül hagyva bosszús dörmögését. – Bele se merek gondolni, hogy nézhetne ki valami, amire azt mondanád, hogy rossz állapotban van. – morogta, miközben követte az emeletre. – Kíváncsi vagyok, hogy miért olyan poros minden. – mondta Savannah. – Már küldtem ide embereket, hogy tiszta és használható legyen a lakás, mire érkezünk. – Ne nyúlj semmihez! – sziszegte Gregori halkan, és nagyon finoman elkapta a vállát, hogy maga mögé tolja őt. – Mi az? – Ösztönösen lehalkította a hangját, és körülnézett, hogy lássa, van-e valami veszély, amit nem vett észre. – Ha az emberek idejöttek, megvetették az ágyat, és előkészítették a házat az érkezésünkre, akkor a port is letörölték volna. – Lehet, hogy csak hihetetlenül hozzá nem értőek. – vetette fel Savannah reménykedve. Gregori rápillantott, és érezte, hogy kemény vonallá préselődött szája meglágyul. A lány mindig ezt csinálta, mosolyt csalt az arcára a leglehetetlenebb helyzetekben is. – Biztos vagyok benne, hogy bármelyik cég inkább megfeszített erővel túlórázna, csak hogy boldoggá tegyen ma petite. Én így tennék. A lány elpirult az emlék hatására, hogy Gregori valóban így tett. – Akkor honnan a por? – kérdezte, szándékosan eltérve a témától. – Azt hiszem Julian hagyott nekünk üzenetet. Olyan sokáig éltél emberek között, hogy már csak a szemeddel látsz. Savannah szemeit forgatta a megrovásra. – Te pedig olyan sokáig éltél a hegyekben, hogy már elfelejtetted hogyan kell jól szórakozni. Jégezüst szeme megolvadt, miközben végigpásztázta vele a lány karcsú alakját. – Megvan a saját elképzelésem a jó szórakozásról Chérie. Hajlandó vagyok megmutatni, mire gondolok, ha akarod. – ajánlotta fel gonoszul. A kék szemek állták a kihívást, a formás áll felemelkedett. – Ha úgy gondolod, megijeszthetsz a szokásos nagy gonosz farkas szövegeddel, nagyon tévedsz. – mondta. Hallotta a szívverését. Az illata hívta őt. – Talán ki fogok találni valami új változatot. – figyelmeztette. Gregori visszafordította figyelmét a szobába. A por sűrű volt a falakon, a kandallón, a csempézett padlón. Leguggolt, megérintette a foltokat könnyedén, és tanulmányozta az elrendezést minden szögből. Szemei vörösen izzottak a sötét belső térben. Savannah hátrált, amíg a falhoz nem szorult. Ő a férfit figyelte, nem azt, amit csinált. Nézte a testét, ahogy mozgott, a vékony ing alatt hullámzó izmait, egyenletes, szinte folyékony lépteit, ahogy egyik területtől a másikig ment. Ahogy felemelte a kezét, és türelmetlenül vastag hajába túrt. Egy másik világ. Elegáns, veszélyes, halálos. Mégis, amikor felé fordította a fejét, és rámosolygott tökéletes szájával, érzékinek nézett ki, nem kegyetlennek. Szemei hidegek és halálosak voltak, semmi nem kerülte ez a figyelmét, nem maradhatott rejtve előle, de amikor megfordult, és tekintete megállapodott rajta, a kemény jégezüst folyékony higannyá olvadt. Forró, izgalmas, erotikus. Majdnem bűnösen az. Pislogott, hogy ismét a szobára tudjon fókuszálni.

Észrevett egy apró változást. A por úgy tűnt elmozdul Gregori keze alatt. Finoman mozgatta a karját, mintha egy zenekarnak vezényelne, minták kezdtek kirajzolódni a falakon és a padlón. Csillogva vibráltak az ősi betűk és szimbólumok. Amint Gregori rájött a megoldásra, a porszemcsék már villámgyorsan hieroglifákká alakultak. – Nagyon szép. Ez az ősi nyelv, ugye? – mondta Savannah halkan, csodálkozva. Közvetlenül Gregori mellé lépett, nem akarta megzavarni a levegőt. – honnan tudtad hogyan keltsd életre? – Ahogyan a por elhelyezkedett, az túlságosan rendezett volt. Része volt a tervnek, és itt várt ránk. Ez egy olyan mágia, amire kevesen képesek. Fogalmam sem volt róla, hogy Julian ismeri. – Gregori hangja elégedettnek tűnt. – Apád nagyon jó ebben, de ismerek pár másik személyt is, akik elsajátították. – Az apám mindenben jó? Gregori felnézett a furcsa kis felhangra a szavaiban. – Ő a népünk hercege. Fajtánk legöregebbje. Igen, ő mindenben jó, amibe belekezd. Ellentétben velem, gondolta Savannah. – És te egész életedben ismered. Gregori közvetlenül az arcára szegezte világos szemeit, tisztán kiolvasva fejéből a kételkedését önmagában. – Apád és én ezer évet éltünk át, bébé. Miért gondolod, hogy neked máris akkora tudásodnak kellene lennie, mint nekünk? Gyönyörű vagy, intelligens, és szörnyen fiatal, gyorsan fogsz tanulni. – Talán soha nem tudok úgy élni, ahogy te akarod. Talán túl későn születtem. – volt egy kis fájdalom a hangjában, elárulva mennyire nincs önbizalma. Az ezüst csillagok kiragyogtak kékből lilára mélyülő szemeiből. Szorongása nyilvánvaló volt. Azonnal odament hozzá, két kezét rásimította arca két oldalára. – Van egy egész életed rá, hogy megtanuld, amit apád és én megtanultuk. Ez határozta meg az sorsunkat. Nem volt semmilyen felelősségünk ilyen korán, mint ahogyan neked máris vannak. Bejárhattuk a világot, szabadon élhettünk. Nekünk nem volt hatalmaskodó, domináns életpárunk, akivel élnünk kellett volna. – hüvelykujjával megsimogatta finom állát – Ne, Chérie, soha ne gondold úgy, hogy nem tudsz megfelelni az elvárásaimnak. – Lehet, hogy belefáradsz abba, hogy nekem mindent meg kell tanítani. Kezei lecsúsztak karcsú nyakára, érezte, ahogy pulzusa a tenyere közepén lüktet. – Soha. Nem fog megtörténni. És is sokat tanulok tőled. Nem volt nevetés az életemben, hoztál nekem. Sok dolog van, amire te tanítottál meg, érzések, érzelmek. Nélküled sosem nem tapasztaltam volna meg őket. – lehajolt hozzá, hogy végigsimítson ajkain a szájával. – Hát nem érzed, hogy az igazat mondom? Savannah lehunyta a szemét, amikor szája birtokba vette az ajkát, és elméje határozottan becsusszant a fejébe. Jókora adag meghittség vegyült a pillanatba, ahogy megosztották gondolataikat és érzéseiket. Érezte Gregori vágyát és éhségét. De kétség, vagy habozás nem volt benne. Mindig együtt lesznek, mást el sem fogadott. Ha valami valaha elvenné tőle, már eldöntötte, követné őt a hajnalba. Gregori lassan, szinte vonakodva engedte el. A lány mozdulatlanul állt, felnézett rá, kék szeme tanulmányozta az arcát. – Meg tudjuk csinálni Savannah. – bátorította halkan. – Ne rémülj meg és fuss el a sorsod elől! Maradj velem és harcolj! Egy kis mosoly jelent meg a száján. A sors. Érdekes szót használt. Úgy hangzik, mintha börtönre ítélték volna. – Rossz vagy, de azért annyira mégsem, hogy sorscsapás legyél. – incselkedett vele. A fehér fogak felcsillantak, a ragadozó mosoly megvillant. – Én nagyon rossz vagyok, ma petite. Ne felejtsd el, ha szeretnél biztonságban lenni. Tettetett nemtörődömséggel megrántotta a vállát, de a szíve nagyot dobbant. – A biztonság nem egy olyan fogalom, amihez szigorúan ragaszkodom. – válaszolta felemelt állal.

– Ez valóban inkább az én számomra kétélű fegyver. – ismerte el Gregori. Savannah nevetésben tört ki, természetes humora felbugyogott. – Naná, hogy az. Nem szándékozom leegyszerűsíteni a dolgokat a számodra. Túlságosan sok ideig csak az történt, amit te akartál. És most taníts meg rá, hogyan kell ezt csinálni. Csodaszép. – karja íves mozdulatával keretbe foglalta a ragyogó írást. Gregori elkapta lendületes karját, nehogy a légáramlat elsodorja a rúnákat – Olvashatatlanná tenni az írást nagyon egyszerű. Megalkotta porból a rúnákat, majd a pormolekulákat szétszórta a szobában. Első lecke; egyszerűen fordítsd meg a folyamatot. Kézmozdulatok söpörték szét a pormolekulákat mindenfelé, ellentétes kézmozdulatok pedig visszakényszerítették őket az eredeti helyükre. – Ki tanított meg egy ilyen dolgokra? – Sok művészet veszett el az évszázadok alatt. Buddhista szerzeteseknek volt ez egy időben a megszokott kommunikációs formája, ha üzenetet akartak hagyni valakinek. Mi egyidősek vagyunk a földdel, a levegővel, a térrel. Parancsolni nekik, mozgatni őket nem olyan nehéz feladat. – keze ismét mozogni kezdet, Savannah-t elbűvölte mozdulatainak szépsége, harmóniája. – Ismered az ősi nyelvet? Olvasni is tudsz rajta? Írni is? Beszélni? – kérdezte. – Csak néhány szót. Anyám éppen próbálta megtanulni apámtól, amikor eljöttem Amerikába. Aztán pedig már soha nem volt esélyem megtanulni. – Ez is egy olyan dolog, amit meg fogok tanítani neked Chérie, és azt hiszem, mindketten élvezni fogjuk ezt az élményt. – Az ezüst szemek ékesszólóan pillantottak rá. – Ismerem a gyógyító éneket. Azt hiszem már akkor tudtam, amikor megszülettem. Apám belésulykolta anyámba még idejekorán. Gregori óvatosan lépkedett a szobában. – Az ének olyan régi, mint maga az idő, mint a fajunk, és nagyon hatékony. Már születésünk előtt bevésődik az elménkbe, nagyon sok életet ment meg. Anyádnak is gyorsan meg kellett tanulnia, hiszen minden hangra szükség van. – hangja csak suttogott, nehogy összezavarja a csillogó ősi betűket a levegőben. Savannah szerette a hangját, fekete bársony, ami végigsimít elméjén, szívén. – Mit mond az írás? – hangja ugyanolyan puha volt, mint az övé. – Juliantől van, – mondta. – végrehajtotta az ítéletet két vámpíron, akik a városba érkeztek, hogy ne legyél veszélyben. – Látod? Nincs veszély. Nyugodtan élvezhetjük a fesztivált. – mosolygott a lány. – Ez még nem minden. – Gregori hangja semlegessé vált, és Savannah mosolya halványulni kezdett. – Valahogy sejtettem, hogy ezt fogod mondani. Úgy kell belőled kihúzni minden egyes mondatot. Az ott az ablak alatt úgy néz ki, mintha valamilyen térlép lenne. – Több védett helyet is kialakított a városban a számunkra, még a mocsárban is, hogy gondoskodjon a biztonságunkról. A pince alatt is van egy rejtett kamra végszükség esetére. Ajándéknak szánta nekünk. Figyelte az arcát és a szemét. – És? – kérdezte halkan. – Vannak tagjai a városban az emberi vámpírvadász társaságnak is. Morrison neve merült fel újra. Úgy tűnik, Julian belebotlott a csoport jelenlétére utaló bizonyítékokba néhány évvel ezelőtt. Kutatásba kezdtek itt New Orleansban, hiszen a városban alapjában is rengeteg vámpírlegenda kering. Úgy vélik, ennek a hátterében lehet némi igazság, amit fel akarnak deríteni. Julian hagyott nekem néhány nyomot, amin elindulhatok. Neveket, vállalkozások címeit. Törzshelyeket, ahol kérdezősködni lehet. Savannah lassan kiengedte a levegőt. – Nos, akkor ennyit a jazz fesztiválról. Azt akartuk, hogy kövessenek minket, és besétáltunk az oroszlán barlangjába. Nekem valami tehetségem lehet hozzá, hogy vonzzam az ilyen elszállt fazonokat.

– Valószínűleg igen. – mondta Gregori halkan. – Ez lehet átok, de ajándék is. Anyád már emberként is médium volt. Talán tőle örököltél valamit. Savannah állt a háza közepén, hosszú szempillái elrejtették az érzéseket a szemében. Gregori visszalépett hozzá. Kicsinek és kiszolgáltatottnak látszott az ő nagy teste mellett. Hátratolt a füle mögé egy kóbor kék-fekete tincset. – Savannah, – lehelte – ne idegesítsd fel magad. Azt akartuk, hogy utánunk jöjjenek, nem? Ez még nem a világ vége. Élvezhetjük a jazz fesztivált, míg itt vagyunk. Savannah megrázta a fejét. – Menjünk, Gregori. Jó ötletnek tűnt akkor, de mostmár egyáltalán nem tetszik. Gregori egy hosszú pillanatig csak vizsgálta sápadt arcán az érzelmeket. Kemény szája ellágyult. Jeges szemei elvesztették ridegségüket, melegség csillant bennük. Szívét eltöltötte a felismerés. – Te megpróbálsz megint megvédeni Savannah. – csóválta meg a fejét. Nem volt mosoly az arcán, de szíve táncra kelt örömében. Senkinek eszébe nem jutna megvédeni őt. Bele sem gondolt senki, mekkora veszélynek van kitéve, mint vadász. És most ez a kicsi, törékeny nő a hatalmas szemeivel megpróbálja őt elcsomagolni szorosan a szíve mellé, hogy biztonságban legyen. – Nincs szükségem védelemre ezekkel az emberekkel szemben. Kezelni kell a helyzetet. Ha ezen a földön, akkor itt. Julian elegendő információt biztosított nekem ahhoz, hogy ne vakon sétáljak bele a történetbe. – De már gyanakodnak ránk Gregori. Wade Carter értesítette őket, amikor be akart vinni a laboratóriumba. Ezt az információt pedig Morrisonnak is átadták. Keresnek minket. Téged. – Akkor nem tehetünk mást, mint bevárjuk őket. Dolgozni fogok az ellenszeren. Nem szeretném, ha beinjekcióznának vele, amíg nem vagy védett ellene. A pince tökéletes hely egy Boris Karlofftípusú laboratórium számára. A lány mosolyát szemei már előre jelezték. Amikor ajkain is megjelent, ellopta a lélegzetét. Gregori felemelte a kezét, egy apró mozdulatot tett, hogy eloszlassa a porszemcséket. Könnyű szellőként indult, majd forgószéllé alakulva száguldott át a levegő a házon. Mire elült, semmi sem maradt Julian csillogó üzenetéből, a szoba tiszta volt, még a lekonyult tapéta is katonásan állt a falon. – Gyere Savannah! Keressük meg mit hagyott még hátra Julian a számunkra! – kinyújtotta a kezét és összefonta ujjaikat, hogy maga után húzza lefelé a csigalépcsőn. A lány nem akart belegondolni miért adta neki Julian a házat, amiben kétszáz évig élt. Nem tudta elfogadni, hogy fel akarja adni az életét. Mi van, ha ikertestvére nem tudja lebeszélni erről? Nagyot nyelt, amikor eszébe jutott, hogy ő is majdnem elkésett Gregori megmentésével. Hol van Julian életpárja? Létezik vajon? Annyira kevés nő van. – Azt akarom, hogy maradj a lépcsőn, míg szétnézek a szobában. – utasította Gregori. Bár elbűvölően lágy hangba volt bugyolálva, ez egyértelműen parancs volt. – Ha Juliantól kaptuk a házat ajándékba, nem hiszem, hogy bármiféle csapdától kellene tartanunk. – mutatott rá bosszúsan. Felemelte a fejét, ezüst szemei rávillantak. – Te túlságosan megbízol mindenkiben bébé. Már rég meg kellett volna tanulnod használni az érzékeidet, és nem a másokéra támaszkodni. Ez az egyetlen útja a fajtánknak a túlélésre. – Meg kell, hogy bízzunk a fajtánk tagjaiban Gregori! – tiltakozott. – Gyakran kényszerülünk arra, hogy a saját testvéreinkre vadásszunk. Éppen ezért a legtöbb férfi ódzkodik attól, hogy bárkivel is megossza a vérét, még életmentés céljából is. Mert ha átfordulnak vámpírrá, így könnyen követhetővé válnak azok számára, akik ittak a vérükből. Továbbá azt se felejtsük el, hogy a vámpírok a világ legnagyobb csalói. Nem, Chérie, egyetlen Kárpáti férfiban sem bízok meg, ha az életpáromról van szó. – Szörnyű lehet így élni. – mondta halkan. – Létezni. – helyesbített. – Az nem élet, hogy elszigetelődünk, elkerülünk mindenkit még a fajtánkból is. Ezért van rád olyan kétségbeesetten szükségem. Én megosztottam a vérem, ha szükség volt rá, de nekem kevesen adtak a sajátjukból, érthető okokból.

Mint mindig, most is önsajnálat nélkül, racionálisan beszélt. Gregori elfogadta, hogy ilyen az élete. Soha nem bízik meg senkiben teljesen. Savannah fogai belemélyedtek alsó ajkába. És vajon benne? Benne sem fog megbízni Gregori soha? Annyira fiatal és tapasztalatlan. Azt kívánta bárcsak egy ősi nő lenne ereje teljében, hogy segíthesse őt, amint az járna neki. Úgy suhant át a föld alatti helyiségen, lábai nem érintették a padlót. Megvizsgálta a falak minden négyzetcentiméterét. Két bejáratot talált. Az egyik egy kis kamrába vezetett, ami vastag betonréteg mögé volt rejtve, a másik egy kör alakú alagútba vezetett, hogy távol tartsa a vizet. – Az alagút valószínűleg a szabadba vezet. – Egy vészkijárat. Az udvarra? Megrázta a fejét. – Kétlem, Savannah. Julian szerette magát távol tartani az emberektől. – Még az is elképzelhetetlennek tűnt a számára, hogy Julian egyáltalán a városban élt. Julian Savage pontosan olyan remete volt, mint ő. A hegyeket, magaslatokat kedvelte inkább. A magányt. – Szóval ez egy ostoba csapda? – kérdezte egy csipetnyi gúnnyal a lány. – Még majdnem szeretném is, hogy az legyen. – mondta igyekezvén fenntartani rezzenéstelen arcvonásait. – De nem hiszem, hogy igazad lenne ebben. Amikor a nő kérdőn húzta fel a szemöldökét, az ő szemében elégedettség jelent meg. – Nem, nem csapda. Végigtapogatta az udvarhoz legközelebb eső falat. A rejtett ajtó hangtalanul nyílt ki, hogy felfedje a kamrát, amiben két ember kényelmesen elbújhatott. Falaiba ősi feliratok voltak gyönyörűen belefaragva. Julian Savage egyértelműen egy művész, faragásai megnyugtatóak és ismerősek a szemnek. Savannah keveset tudott a nyelvből, de még ő is felismerte a védő és gyógyító rúnákat, amik beszőtték a kicsiny szobát, a béke szentélyévé téve azt. Gregori is megbámulta, bár arca szenvtelen maradt, szemei átmelegedtek. Az igazi meglepetés a fehér szőnyeg alatt rejtőzött. Gregori felemelte a kezét, és a szőnyeg feltekeredett. Savannah-nak a lélegzete is elállt, döbbenten bámulta a hihetetlen gazdagságot. Föld. Buja és sötét. Hazájuk földje. Ez fedte a kamra alját jó hat-hét láb mélyen. Gregori belevájta ujjait. Hűvös érintése üdvözölte őt. Savannah is beletemette a kezét. Már öt hosszú éve nem érezte ezt a gazdag talajt, gyógyító erejét. Suttogott neki, kényelemről és békéről. – Hogy csinálta ezt? – Savannah rámosolygott Gregorira, tetszett neki házának ez a kicsi titka. A férfi karja átölelte a vállát. – Nagy türelemmel. – Egy halvány mosoly lágyította el a száját. – Tanultad, hogy ládák érkeztek New Orleansba a nagy sárgaláz járvány idején, nem? Akkor évekig azt pletykálták, hogy vámpírok voltak a ládákban, de nyilvánvalóan csak földet tartalmaztak. Julian okosan megoldotta. – Kíváncsi vagyok, hogy milyen gyakran tartózkodott itt. – töprengett halkan Savannah, miközben hagyta, hogy a kis, kövér rögök átperegjenek ujjai között. Igazán csodálta, hogy Julian Savage része volt New Orleans történelmének. Az emberek már régóta úgy gondolták, hogy legendás vámpírok irányítják a várost saját elképzelésük szerint. Vajon Julian tettei táplálták ezeket a pletykákat az utóbbi két évszázadban? – Gondolod, hogy az emberi vámpírvadász társaság miatta költözött ide? – kérdezte. – Az a társaság egyre nagyobb púp a hátunkon. Üzennem kell Mikhailnak, hogy mégsem számoltuk fel őket, ahogyan azt gondoltuk. Úgy tűnik erősebben tértek vissza, mint valaha. Harmincévente felbukkannak, hogy ismét problémákat okozzanak. – Julian csak a közelmúltban fedezte fel őket, vagy beszámolt már akkor is róluk, amikor arról tájékoztatott, hogy mi van velem? – Volt egy kis él a hangjában, még mindig bosszantotta, hogy Gregori figyeltette őt. De még inkább haragudott magára, amiért észre sem vette, hogy egy fajtájabeli figyeli. – Julian nem számolt be nekem. – mondta Gregori szárazon. – Nem az a fajta ember, aki pontos jelentésekkel tartozna bárkinek. Olyan, mint a szél, vagy a farkasok. Teljesen szabad. Járja a maga útját. Figyelt rád, hogy rendben vagy-e, de nem küldött jelentéseket. Az nem az ő világa. – Érdekesen hangzik. – mormolta Savannah. Gregori érezte, hogy izmai megfeszülnek. Az a fekete, névtelen düh, amitől annyira veszélyes lett, megemelkedett a gyomrában. Mindig élt benne a félelem, hogy ellopta valakitől Savannah-t. A

másik Kárpáti hím említése emlékeztette szíve sötét titkára. Hogy valakit halálra ítélt, vagy ami még rosszabb, vámpírrá válásra, mert ellopta a lehetőségét az életpárra. Mivel ő manipulálta kötődésüket, könnyen lehet, hogy van egy másik, akinek a kémiája tökéletesen és természetesen illeszkedik Savannah-éhoz. Az ezüst szemekben halálos hűvösség jelent meg, mélyén vörös lángok lobogtak. – Ne találd érdekesnek Savage-t. Soha nem engedlek át neki. – Ne legyél már hülye Gregori! – söpörte félre a témát a lány türelmetlenül. – Mintha akarnék egy másik fenevadat egy barlangból, amikor téged már majdnem sikerült betanítani. – felé nyújtotta a kezét. – Gyere, nézzünk szét az udvaron! Hatalmas keze elnyelte az övét. Úgy tűnt, a lány mindig halálos pontossággal tudja, mit mondjon, vagy mit tegyen, hogy eltüntesse a mellkasából azt a szörnyű súlyt. Bár gyakran legszívesebben megrázta volna, mégis inkább megcsókolta, amikor olyan pimasz volt, mint most is. Fejre állította a világát. Nem tehetett mást, követte a felszínre. Vastag dupla ajtó nyílt az udvarra. Savannah-nak igaza volt. Lenyűgöző látvány tárult eléjük. A kert nagyobb volt, mint maga a ház. Növények nőttek mindenütt, a vad összevisszaságban, zöld csipkén harsogó színű virágok. Sakktáblaszerű kockákban spanyol csempe borította a teraszt. Padok és székek bújtak meg a növények és fák árnyékában. A kényelmes pihenőkből szabad kilátás nyílt a holdra, és a csillagokra. Denevérek csapongtak a levegőben, az éjszaka kövér rovaraira vadászva. A virágok illata elnyomta a kert mögött lévő szűk utca bűzét, de a zajt nem tudta kiszorítani. Zene szűrődött minden irányból, lovak patái kopogtak a macskaköveken, autókürtök harsogtak, nevetés, mulatozás hangjai hallatszottak. Gregori kiválogatta a hangokat, belehallgatott a beszélgetésekbe, próbált ráhangolódni a környék hangulatára. El fog tartani néhány napig, hogy kényelmesen érezze magát ebben a környezetben. Jobban szerette volna, ha előre feltérképezhette volna, mielőtt idejöttek, Savannah biztonsága érdekében. – Sétálnunk kell egyet. – mondta hirtelen. – Látni akarom az összes ki- és bejáratot, meg kell ismernem az összes idetartozó hangot és arcot. Savannah kinyitotta a vaskapu, és kilépett az utcára. Egy fiatal pár állt a szomszéd verandán, és kíváncsian méregették őket. Savannah feléjük mosolygott, majd felemelte a kezét és odaintegetett. A nő viszonozta gesztusát. „Ne legyél ilyen barátságos Savannah! Te egy híresség vagy. Nem kellene felhívnod ránk a figyelmet.” „Ők a szomszédaink. Nem fogod őket halálra ijeszteni, ugye?” Savannah belekarolt, vigyorogva, és incselkedve nézett fel rá. – Olyan zordnak és félelmetesnek nézel ki, mint a maffia egy tagja. Nem csoda, ha a szomszédok megbámulnak. Az emberek kíváncsiak. Te nem vagy az, ha valaki új költözik a szomszédságodba? – Én nem tartok szomszédokat. Amikor az emberek azon kezdenek gondolkodni, hogy az egyik házam közelébe építenek, a környéket hirtelen ellepik a farkasok. Ez eddig mindig bevált. – mondta fenyegető hangon. Savannah kinevette. – Olyan nagy gyerek vagy Gregori. Megijedsz egy kis társaságtól. – Miattad vagyok halálra rémülve, te nő. Miattad találom magam lehetetlen helyzetekben, és teszek elmebeteg dolgokat. Egy rozzant házban lakom egy zsúfolt városban, ami a tengerszint alatt van, és ahol a vámpírvadász társaság központja székel, a centikre tőlem szomszédok laknak. Mi lehetne ennél ijesztőbb? – morogta durcásan, pontosan tudva, hogy egyetlen problémája az, hogy őt nem tudja biztonságban. Befordultak egy sarkon, és elindultak a híres Bourbon Street irányába. – Próbálj meg nem feltűnően viselkedni! – utasította a lányt.

Egy kutya ugatott fel, végigrohant a kerítésen belül, acsarogva csattogtatta agyarait. Gregori odafordította a fejét, kivillantotta fehér fogait, és halkan felszisszent. A kutya azonnal abbahagyta a támadást, nyüszítve vonult vissza. – Mit csinálsz? – kérdezte Savannah felháborodva. – Kijelölöm a területem. – felelte szórakozottan, esze egyértelműen máshol járt, érzékei a körülötte lévő világra voltak hangolva. – Ezen a helyen mindenki tiszta őrült. Remekül illesz ide. – borzolta meg a haját szeretettel a lány. Aztán hirtelen elhallgatott, mosolya elhalványult, keze lecsúszott a karjáról. Gregori azonnal felkapta a fejét, éber tekintete a környéket kezdte vizslatni. – Mi az? Savannah csinált egy hátraarcot, befordult a sarkon, és lassan visszasétált az utcán. „Savannah, válaszolj! Mit vettél észre, amit én nem?” Gregori elkapta a karját, és megállította. Ujjai bilincsként záródtak a csuklójára, teste egyszerre nagyon közel került az övéhez, védőn, eltakarón. „Válaszolj, vagy visszamegyünk a házba!” „Csitt! Próbálok koncentrálni. Még soha nem csináltam ilyet.” Tovább indult. Az elméje maga volt a káosz. Gregori egyesítette az övével, érezni akarta a gondolatait, hogy megtudja, bármi is az, ami ezt a viselkedést kiváltotta belőle. Egy kényszerítést észlelt a fejében, de nem olyat, mint amit a fajtájuk használt. A kényszer egy hely felé vonzotta a lányt. Savannah ellenállt neki, a helyet próbálta beazonosítani, ahonnan érkezett. A hatalom gonosz volt. Valami nagyon rossz. Ismét megszorította a kezét, és megállította. Lakóházak sorakoztak mellettük, de lejjebb az utcában üzletek vették át a helyüket. Az egyik egy voodoo bolt volt. Savannah egy beszélgetésre koncentrált, ami egy turista, és a bolt tulajdonosa között zajlott. Ott is jelen volt a hatalom, és a mágia, de semmiképpen sem az a gonosz, amit a lány észlelt. „Két épülettel a voodoo bolt mögött.” érintette meg Savannah az elméjét. „Ez nem szerepel Julian listáján.” felelt Gregori, de hitt neki. Rajta keresztül ő is érezte. Raven Dubrinsky nyilvánvalóan átadta pszichés tehetségét a lányának. Egymás kezét fogva lassan sétáltak az utcán, látszólag csak az éjszakai levegőt élvezték, körülöttük turisták, és helyiek keveredtek. A legtöbb ember a mulatókat kereste, valamint a Bourbon Street vonzotta őket, de bejutni vágyók hosszú sora állt a Preservation Hall előtt is. Savannah és Gregori végigsétáltak a keskeny utcán, megálltak megnézni egy lovas kocsit. Az utasok nevetgéltek, és hallgatták idegenvezetőjüket, aki éneklő hangon épp a helyi mítoszokat mesélte nekik. Két fiatalember sörrel a kezében üldögélt egy zárt üzlet lépcsőjén, szemüket Savannah-n legeltetve. Gregori még ebből a távolságból is azonnal megérezte felé irányuló vágyukat, párja általában ilyen megszállottsághoz hasonló érzéseket váltott ki tudtán kívül a férfiakból. Ilyen hatással volt a mozgása, kékes fénnyel csillanó, derékig omló fekete haja, hatalmas szeme, egyszerre izgalmas és ártatlan aurája. Esélytelen volt, hogy nem fogják felismerni. Maga volt a megtestesült mágia, életre kelt fantázia. Gregori nagyot sóhajtott, gyomra görcsbe rándult. Emiatt a fantázia miatt fogják mindjárt részegen megöletni magukat. A két férfi felállt, izgatottan suttogva öntöttek egymásba bátorságot, hogy odamenjenek hozzájuk. Hallotta hogyan bíztatják egymást. Rájuk szegezte ezüst pillantását, és rövid ideig koncentrált. Elültette bennük a gondolatot, hogy azonnal el kell innen menniük. – Tégy meg nekem egy szívességet Chérie. Próbálj meg egyszerűnek és unalmasnak látszani. Savannah egyre növekvő idegessége ellenére felnevetett. – Gyere már! – javasolta. – Több tiszteletet asszony! Nem emlékszem senkire egész életemben, aki így beszélt volna velem, mint te. A pici tenyér megcirógatta az arcát, majd lecsúszott a vállán egy simítással. Gregori lélegzete ismét a torkába ugrott. – Pontosan ezért csinálom. Kell valaki, aki néha egy kis bajt okoz neked. A lány hangján érződött az ugratás, és ez ismét hozzátett egy aprócska szálat kötelékükhöz, ami pillanatról pillanatra erősebbé vált. – Egy kis bajt még nem is bánnék. De te nagy baj vagy.

Odaértek az épület elé, amit Savannah behatárolt, mint a mentális kényszer forrását. Zárva volt, ablakai sötétek. Gregori érzékelte benn a mozgást, az épületben több ember is tartózkodott. Savannah belekapaszkodott, szeme megtelt könnyel. – Valami rettenetes történik ott, Gregori. Van… – Elhallgatott, keze, mint a satu zárult a férfi felkarjára. Gregori gyengéden megrázta. – Tarts ki, ma petite. Pontosan tudom, hogy mi folyik ott. Érdektelen a számunkra. – Tudom, hogy nem vámpír és nem is Kárpáti. Nem vagyok teljesen amatőr. –Hangjában harag és könnyek keveredtek. – Ő ember, de azt hiszik, hogy vámpír. Gregori, ő csak egy gyerek. Nem hagyd, hogy bántsák! Érzem a fájdalmát. – Idősebb, mint te bébé, és fekete köpenyben, hegyesre csiszoltatott metszőfogakkal parádézott. A saját ostobasága vitte ezeknek az őrülteknek a kezébe. – Gregori hangjából kiérződött undora. – Azért még nem érdemel halált, mert azt szereti játszani, hogy vámpír. Hozzuk ki! – Savannah kék szeme tüzesen villant rá. – Mindketten tudjuk, hogy úgyis ki fogod menteni, ha kellő ideig nyaggatlak, így ugorjuk át ezt a részt és lássunk hozzá. – Nem engedhetek meg ilyen dolgot Savannah. – mondta halkan. – Ne feszítsd túl a türelmemet ma petite! Hidd el, nincs esélyed a győzelemre kettőnk harcában. – Fogd be a szád! – csattant fel durván, elkeseredve az ő uralkodó stílusán. – Tudom, hogy nem fogod ott hagyni a lányt. Érzem a rettegését Gregori, és ez beteggé tesz. – Az első pillanattól, amikor megpillantottalak, tudtam, hogy baj lesz veled. – mondta halkan. – Nem vagyok hajlandó kockáztatni a biztonságodat idegen nők miatt, aki vámpírnak maszkírozzák magukat, és úgy tesznek, mintha azok is lennének. Segíteni akarok neki, de semmiképpen nem foglak egyedül hagyni az utcán. A lány lélegzete apró, egyenletes, hófehér fogai mögül sziszegett ki. – Teljes erőmben vagyok Gregori. Láthatatlanná tudok válni, járkálhatok az emberek közt anélkül, hogy észrevennének. Nem kell, hogy bent lapuljak a házban csak azért, mert te féltesz engem. – harciasan emelte fel az állát. – A herceg lánya vagyok. Képes vagyok megtenni olyan dolgokat, amiket mások is a népünkből. Kezei rákulcsolódtak a finom nyakra. – Szinte bármit megteszek, amit kérsz Savannah, de ez undorító lesz. – azon kapta magát, hogy magyarázkodik, holott minden agresszív férfiösztöne azt súgta, hogy egyszerűen kényszerítse rá az akaratát. De semmiképpen sem akarta, hogy a lány azt higgye, nem bízik a képességeiben. – Nem szeretném, ha tanúja lennél annak a romlottságnak, amit ezeknek az embereknek a fejében fogok találni, és azt sem szeretném, ha ott lennél, amikor a halál felörvénylik körülöttük. Dönts. Ha azt akarod, hogy megmentsem a nőt, akkor megmentem. De nem fogod végignézni, hanem hazamész. Hazamész, és megvársz ott. Savannah megrázta a fejét. – Mikor vésődik már bele a vastag koponyádba, hogy az igazi életpárod vagyok? Én! Savannah Dubrinsky, a herceg lánya! Elménk már a születésem előtt egyesült, nem tudod elrejteni előlem ki vagy, és mi vagy. Minden vér és halál közepében, fenevad formádban is pontosan látom az igazi éned. – Tedd, amit parancsoltam! És tudd. Ha bármilyen okból úgy döntesz, hogy nem engedelmeskedsz az utasításaimnak, a nő életét veszélyezteted. Mindig érzem, ha nem vagy biztonságban. Ez azt jelenti, hogy azt is érezni fogom, ha dacolsz velem. – Te vagy a világ legmakacsabb Kárpáti férfija! – mondta elkeseredetten, de elkapta a fejét, lehúzta magához, és a szájára tapasztotta ajkait. – Vigyázz magadra életpárom! Ez viszont az én parancsom a számodra. Engedelmeskedj, ahogyan kell. Megfordult, és elsiklott, vissza, ahonnan jöttek, egyetlen pillantást sem vetve hátra a válla fölött. Csípője lágyan, erotikusan ringott. A feltámadó szél játékosan megemelte hajsátrát. Gregori figyelte, míg el nem tűnt a szeme elől, magától nem tudta elszakítani róla a pillantását.

Tizenegyedik fejezet Végül Gregori lassan elfordította a fejét, és céltudatosan az épület melletti szűk sikátorba ment. Száraz, virágzásban teljesen kimerült barna fű hasalt a lába alatt, de nem csapott semmilyen zajt, lélegzete sem hallatszott. Amint eltűnt a forgalmas utca látóteréből, végigpásztázta a területet, hogy meghatározza a házban, és annak környékén lévő összes személy helyzetét. Aztán láthatatlanná vált. Egyik pillanatban még szilárd, súlyos teste egyszerűen eltűnt a helyéről. Ellenőrizte az épületet, az ajtók és az ablakok zárva voltak. A nő odabenn felsikoltott. Félelem és fájdalom volt a hangjában. A hang megérintette elméjét, de kizárta magából, és feltérképezte a három lehetséges belépési pontot. Úgy döntött, az épület alatti repedezett, elrohadt deszkalépcsőt fogja használni. Egy pillanatra saját alakja csillant fel a sötétben, majd egyre kisebbé és kisebbé válva végül egy kisegér szimatolt a nagy fűben. Leült a hátsó lábaira, gyors, bajuszrezegtető szimatolás után eliramodott a szemét és a fű között a lépcső alatti repedés felé. A nyílás keskeny volt, de az apró lény be tudott rajta nyomakodni a falba. A hőszigetelő réteg öreg volt és vékony, legtöbb része már eltűnt, az egér így gyorsan eljutott az elsötétített helyiségbe, ahol egy apró lyukon előmászott. A vér és a félelem szaga a szívére tekeredett, de a ragadozó még az apró testben is megnyilvánult, egy pillanatra felfedte fogait, akárha vicsorogna. Habozott egy darabig, mielőtt kilépett volna a megsárgult linóleumra, füle erre-arra forgott, bajuszát magasra tartva szimatolt veszély után. Senki sem volt az első szobában, úgy tűnt, az épületet valamiféle raktárnak használják. Penész és doh szaga csípte meg az orrát. Gregori visszanövekedett emberi formájára, majd ismét láthatatlanná vált. Tisztán hallotta a beszélgetés a szomszéd szobából. Három férfi vitatkozott, egyikük nyilvánvalóan undorodott attól, amit csinálnak. – Ez a lány úgy vámpír, mint én, Rodney, – csattant fel. – Te egyszerűen szereted ezeket a beteges dolgokat. A nő csak egy gyerek, aki imád a barátaival lógva úgy tenni, mintha agyarai lennének. – Nem tudjuk biztosan,– tiltakozott Rodney. – és amúgy is meg kellene ölnünk, nem mondhatja el senkinek, hogy látott bennünket. – Felejtsd el! – az első férfi hangjából kihallatszott az undor. – Nem fogom hagyni, hogy megöld. Azt hittem tudósok vagyunk. Még ha valóban egy vámpír lenne, akkor sem szabad így bánni vele. Elviszem egy kórházba. – Morrison meg fog ölni. – Rodney apránként egyre dühösebb lett. – Nem viszed sehova. Mindannyiunkat letartóztatnának. Téged is. Ne feledd Gary, te is benne vagy! Nagyon is benne. – Nem, nem vagyok. És ha választani kell, hogy megöljek-e egy ártatlan lányt, vagy börtönbe menjek, akkor a börtönt választom. Gregori érezte a közelgő erőszakot, és hogy az nem Rodney, hanem a harmadik ember, a néma felől érkezik. Ő vadászott Garyre hátulról, míg Rodney lekötötte a figyelmét. A lány kétségbeesetten próbálta figyelmeztetni Garyt, hiszen ő volt az egyetlen reménye, aki megmentheti. Gregori hatalmat érzett a szobában. Manipulációt. Kényszert. Több volt itt, mint az emberi társaság hentesei. Láthatatlanul besiklott a szobába, hideg léghullámot hagyva maga után. A harmadik férfi már emelte a véres kést jobbjában, és éppen Gary mögé lépett. Gregori kettejük közé érkezett láthatatlanul. Amikor a penge elindult Gary veséje felé, Gregori elkapta a támadó csuklóját egy védhetetlen fogással, megszorította, finom porrá zúzva ezzel benne a csontokat. A támadó felsikoltott, a kés csörömpölve a padlóra hullt. Gary megpördült, hogy szembenézzen a harmadik emberrel. Rodney a késért vetődött. A lány annyira hisztérikus volt, Gregori hallotta a szívverésén, hogy túlságosan gyors a tempó. Hogy megkímélje a további sokktól, leárnyékolta a gondolkodását. Átcsúsztatta egy nyitott szemű, öntudatlan álomba. Rodney felvette a kést, és feltápászkodott. – Úgy néz ki, hogy mégis megöljük Gary. Vagy előbb téged?

Gregori felsóhajtott. Miért kell mindig megmagyarázni az embereknek azt, amit nyilvánvalóan tenni akarnak? Gary hátrált, próbálta szemét a harmadik emberen tartani, aki térdre esett szorongatva szilánkokra tört karját, arca olyan fehér volt, mint a fal. Még mindig kiabált, magas hangú, monoton sikoltozással. Gary lecsúsztatta a fehér laborkabátot a válláról és ökölbe szorította védekezőn maga elé emelt kezeit. – Engem. Nem hagyom, hogy tovább bántsd Rodney. Komolyan. Ennek valóban egy kutatásnak kellett volna lennie. Valaki élve boncolása, akár vámpír, akár ember, az kínzás. Nem ölni jelentkeztem. – Akkor a mérget minek fejlesztetted ki? – vicsorgott Rodney, a késsel hadonászva. – Én nem mérget fejlesztettem ki! Csak egy nagyon erős nyugtatót, ami arra jó, hogy lenyugtasson bármilyen hatalmas lényt. Morrison volt az, aki megváltoztatta az összetételét. Éppen azért jöttem, hogy beszéljek vele erről. Ez gyilkosság Rodney. Akármerről is nézzük, ez gyilkosság. Gregori Rodney mögé siklott. A férfi agya bűzlött a vámpír befolyástól. Azt hitte magáról, hogy védve van a vámpírok hipnózisától, mint minden tagja a társaságnak, de egy vámpír valahogyan beszivárgott a soraikba, és tovább szennyezte a társaságot saját romlottságával. Ez pontosan olyan dolog volt, amilyet a vámpírok szívesen tettek évszázadok óta. Elrejtették a valódi természetüket, összebarátkoztak az emberekkel, és lassan az erkölcsi romlásba taszították őket. Gyakran használtak nőket, hogy elcsábítsanak emberi hímeket az ő örömükre, majd megölték mindkettőjüket. Néha egymást ölették meg az emberekkel. Egyértelműen egy nagyhatalmú vámpír munkáját látta itt, aki rejtőzködött a Kárpáti vadászok elől, talán évszázadok óta. Gregori megérintette Gary elméjét. Megtalálta sértetlen becsületességét. Soha nem volt kapcsolatban a vámpírral, és hajlandó volt meghalni, hogy megmentse a rozsdamentes acél asztalra lekötözött lányt. Ő volt az, akinek érkezése félbeszakította a másik két férfi undorító munkáját. De Gregori azt is tudta, hogy Garynek nem lenne esélye a vámpírkényszer hatása alatt álló Rodney ellen. Rodney nyerné a csatát. Gregori egy pillanatig habozott. Ha közbelép, akkor Gary életben marad, de ő el fogja pusztítani Rodneyt. Ha hagyja megtörténni a dolgokat, Rodney elvezetheti a vámpír búvóhelyére. „Tudom, hogy valójában ez nem egy eldöntendő kérdés a számodra.” Savannah felháborodott suttogása bársonyként simította elméjét. Nagyot sóhajtott. „Asszony, hagyj békén! Azt kell tennem, ami a legjobb a népünknek.” De ő is tudta, hogy valójában nincs döntéshelyzetben. Nem fogja hagyni meghalni Garyt. Volt valami, ami tetszett neki a férfi bátorságában, tisztességében, de a fenébe is, Savannah-nak nem kell tudnia róla, hogy vannak ilyen sebezhető pontjai. És az istenért, nem is voltak, mielőtt ő meg nem érkezett. Savannah nevetése végigkúszott gerince mentén, mintha az ujjai lettek volna. Gregori a két férfi között jelent meg. Előbb csak a levegő kezdett csillámlani, majd teljes valójában testet öltött. Egy pillanatra döbbent csend lett. Még a harmadik embernek is sikerült abbahagynia a sikoltozást, mindhárman odafagytak a helyükre. Gregori elmosolyodott, megcsillogtatta hófehér agyarait. – Jó estét uram! Hallottam, hogy keres egyet a fajtámból. Lehet, hogy az lenne a legjobb Rodney, ha letenné a kést. – javasolta sötét, bársonyos hangján lassan, vontatottan. Gary hátrálni kezdett a jövevény elől, ösztönösen a rozsdamentes acél asztal felé. Karjai a magasba emelkedtek az ősi megadás jelével. – Nézd, nem tudom ki vagy, de a lánynak semmi köze sincs ehhez. Ne bántsd őt! Tedd, amit tenned kell velünk, de neki mentőre van szüksége! Gregori Rodney-n tartotta az ezüst tekintetét, összpontosított. A férfi vadul nézte, sötét kényszer hajtotta, hogy öljön. Gregori mostmár tisztán látta, Garynek egyáltalán nem lett volna esélye, az ő személyére név szerint rátalált a gyilkos elméjében. Gary célpont volt. Rodneynak meg kellett ölnie őt. Akkora szüksége volt rá, mint a következő légvételre.

– Vigyázz! – figyelmeztette Gary, figyelmen kívül hagyva, hogy Gregori egy vámpír, aki maga is veszélyes, hiszen épp az előbb lépett Rodney és közé, hogy megmentse az életét. Lepillantott a harmadik férfira. Világos, a vámpír mentette meg Todd Davistől is. Összeszedte magát, és helyezkedni kezdett, hogy segíteni tudjon a lénynek. – Nem. – sziszegte Gregori halkan. Intett a kezével, és Gary meg sem tudott mozdulni többé, mintha egy láthatatlan börtönbe zárta volna. – Fordítsd a fejed az ellenkező irányba. Mintha egy vaku villant volna a szobában, vakítóan fényes, akár egy gombafelhő. A falak megrepedtek a hangtól az épület mindkét oldalán, Gary füle dübörgött tőle, egy pillanatra vak és süket lett. Az egész ház belerázkódott, csörrenve törtek ki az ablakok, mintha robbanás történt volna. Amikor a füst eloszlott, Rodney és Davis a földön feküdt, élettelenül. Gary rémülten meredt az elfeketedett testekre, majd tétován kinyúlt, hogy megérinthesse a láthatatlan barikádot, ami valahogy megvédte őt. De az legnagyobb döbbenetére eltűnt. Azonnal a lányhoz ment. Még lélegzett, de pulzusa alig tapintható, és gyenge volt. Ő pedig hiába próbálta leszedni róla a bilincseket, amik az asztalhoz rögzítették. – Ujjlenyomatokat hagysz. – közölte vele Gregori. Egy pillanatig merőn nézte a széles acélpántokat, aztán azok egyszerűen elpárologtak a lány csuklóiról és bokájáról. – Most menj, hagyd el ezt a helyet! Találkozunk az utca végén. – Az ezüst szempár egyenesen Gary szemébe nézett. – Legyél ott! Megtalállak, amikor csak akarlak. – Segítségre van szüksége. – állta a sarat eltökélten az ember férfi. – A tömeg gyűlik, te pedig az időt pazarolod. El tudlak rejteni a szemük elől, ha most elindulsz, később már túl sokan lesznek. A lányon majd én segítek. Tedd, amit mondok! Gregori már arra összpontosított, hogy megtalálja, és kiirtsa az összes szörnyű emléket a lány fejéből, és hogy biztosítsa, a bámészkodók közül senki sem fog emlékezni a vékony, szürke öltönyös emberre, aki a hátsó kijáraton át hagyta el a házat. Gary Jansen elindult lassan, az emberek pedig már a ház felé rohantak. Senki sem pillantott rá, holott többen neki is ütköztek, de szemmel láthatólag ennek nem is voltak tudatában. A távolban szirénák jajgattak. Tűzoltóság. Rendőrség. Mentők. Meg volt döbbenve, elméje szinte elzsibbadt. Bármi volt is az a lény, ami közbelépett, és megmentette az életét, nagyobb hatalma van, mint bárminek, ami valaha is megfogant. Agya újra és újra lejátszotta minden szavát és mozdulatát. Képtelen volt elhinni, hogy egyszerűen csak hagyta elsétálni. Még csak a vérét se vette. Ami azt illeti, azt sem tudta, a lény iszik-e egyáltalán vért. Elérte az utca végét, amikor a sokk utóhatása elérte. Térde gumivá vált, lábai elzselésedtek, hirtelen le kellett ülnie a járdára. Hirtelen egy kéz fogta meg a tarkóját és lenyomta a térdei közé a fejét. – Csak lélegezz! Ez parancs volt, attól a hipnotikus hangtól, a raktárból. Gary lenyelt egy nagy korty levegőt, harcolt a szédülés ellen. Tett egy gyenge kísérletet a viccelődésre. – Sajnálom. Nem minden nap találkozom olyasvalakivel, mint te. Amikor a kéz visszavonult a nyakáról, kiegyenesedett, hogy felnézzen a fölé tornyosuló magas, erőteljes alakra. Még sosem látott ilyen félelmetes küllemű egyént. Lenyelte a félelmét. – Meg fogsz ölni? – A szavak akaratlanul csúsztak ki. „Ne nézz úgy rá, mint a nagy, gonosz farkas.” javasolta Savannah „szívinfarktust fog kapni szegény ember.” Gregori elkeseredetten felsóhajtott. – Ha meg akartalak volna ölni, akkor már halott lennél. Lenne rá okom, hogy elvegyem az életed? Gary vállat vont. – Nincs, remélem. – Felállt óvatosan, és lassan kiengedte a levegőt. Közelről az ember még veszélyesebbnek látszott. Mint egy éhes nagymacska. – Már táplálkoztam ma éjszaka. – mondta Gregori szárazon. – Olvasod a gondolataimat, ugye? – Gary igyekezett eltüntetni az izgalmat a hangjából. Mindig is szeretett volna találkozni egy igazival. Mindig. A legelső vámpírfilm, amit látott, teljesen lenyűgözte. Meg volt rémülve, ez nem kérdés, de ez volt az egyetlen esélye az életben. – Láttalak. Ez azt jelenti, hogy meg kell ölnöd? A lányt elengedted, mert ő nem látott téged.

Gregori fejével biccentett az utca felé, és mindketten elindultak, lassan maguk mögött hagyva a raktárépület körüli káoszt. – Senki sem hinne neked, ha elmondanád nekik. Mindenesetre, könnyedén el tudtam volna távolítani az emlékeidet még ott, a helyszínen. A lány rád sem fog emlékezni. – Még én sem hiszem el magamnak. Tudod, igazad van. A saját szüleim is bezáratnának, ha elmesélnélek nekik. Ez fantasztikus! És piszokul félelmetes! – Körbepördült, ökölbe szorított kezeit a magasba emelte a győzelem jeleként. – Ember, az nagyszerű! „Hozd haza, Gregori!” javasolta Savannah. „ Még véletlen sem Savannah. Ez egy őrült. Nem kell, hogy ti ketten megőrjítsetek engem is. Miért akarna bárki, még akár egy féleszű is találkozni valakivel közülünk?” – Azért csatlakoztam a társasághoz, hogy lássam, valóban van-e bizonyítékuk a – Gary habozott – vámpírok létezésére. Te egy vámpír vagy, igaz? – Ha úgy gondolod. – mondta Gregori diplomatikusan. – Tudod, azt mondták, hogy van vámpírvérük. Eleinte azt gondoltam, hogy ez egy átverés, de nem az volt. Nagyon szokatlan, és érdekes anyag volt. Soha nem láttam még ehhez foghatót. Biokémikus vagyok, és ez egy egyszer adódó lehetőség volt. Az a vér csinált hívőt belőlem. – szavai szinte egymáson keresztül bukdácsoltak ki belőle. – Mindenki azt hitte, hogy megőrültem, de biztos voltam benne, hogy lehet jó kapcsolatot teremteni emberek és vámpírok között. De ők sajnos csak azt akarták, hogy megláncoljuk és felszeleteljük őket. Gregori csak a fejét csóválta, mint mindig az emberi naivitás láttán. – Eszedbe jutott valaha, hogy a vámpír egy nagyon veszélyes lény is lehet? Hogy akár arra is rávehet, hogy végezz magaddal? Vagy a családoddal? Akik szeretnek, és törődnek veled? – De miért? Miért lenne erre egy vámpírnak szüksége? Gary kihívó lett. Nyilvánvalóan olyan ember volt, aki mindig a legjobb megoldást kereste mindenki számára. „Látod, hogy miért kerülöm az embereket, Ma Cherie? Buta, bosszantó lények.” „Kedveled őt. Nem bújhatsz el előlem, akkor sem, ha megpróbálod elrejteni magad. Hozd haza!” „Nincs az az isten!” „Találkozni akarok vele!” „Savannah.”A lány mesterkedik valamiben. Ebben biztos volt. Gregori keze önkéntelenül nyúlt sajgó tarkójához és masszírozni kezdte. „Amit tennem kell, az az, hogy ráijesztek a franc egye meg, hogy egy életre kigyógyuljon ebből a képtelenségből.” – Szóval, nem vagy az, ugye? – kérdezte Gary. – Mi nem vagyok? – Gregori összezavarodott. Mit is mondott legutóbb ez a bolond? Savannah megőrjítette. Savannah mindig valami ostobaságra késztette. A lány is olvasott Gary gondolataiban, és egy érdekes, szimpatikus embernek gondolta. „Ne engem hibáztass!” hangzott ártatlanul. – Egy hidegvérű gyilkos vagy? Megölnéd a családomat, és a barátaimat? – Gary kitartott. – Igen a válasz az első kérdésre. – válaszolt Gregori őszintén. – És egy igazi vámpír egy nagy csaló. Bizonyára olvastad a legendát, hogy a vámpírok gyakran ráveszik az embereket, hogy engedelmeskedjenek nekik. Egy igazi vámpír elpusztít téged, és mindent, amit szeretsz. Egyedül ezt élvezik. Soha ne akarj találkozni egy igazi vámpírral. Ami a második kérdést illeti, arra a válaszom, megölném őket. A családodat, a barátaidat, ha az enyéimet fenyegetnék. Habozás nélkül. Gary megállt, és felnézett a férfi maga mellett. Gregori tovább haladt, mozgása nem csapott semmilyen zajt. Különleges ezüst szeme elbűvölő, mint ahogyan a hangja is. Úgy mozgott, mint egy ragadozó, szeme rezzenéstelen, nyugtalan. Minden, ami ő volt, maga volt a veszély, Gary valamiért mégis vonzódott hozzá. Elhallgatta volna örökké azt a hangot. – Te most ugratsz engem ugye? Azt mondod nem vámpír vagy? – Én az élőhalottak vadásza vagyok, egy romboló. Van azonban egy igazi vámpír, mégpedig a társaság tagjai között. El fogja őket pusztítani. – hangja halk, és higgadt volt, kifejezéstelen. Gary a hajába túrt.

– Azért mondod el nekem mindezt, mert azt tervezed, hogy kitörlöd az emlékeimet, ugye? Az ezüst szemek sajnálkozva állapodtak meg Gary arcán. – Nem tehetek más. Nem kellett volna lelepleznem magam előtted, de annyira bátran viselkedtél, meg akartam adni neked, amire vágytál. „Annyira édes vagy Gregori.” Savannah hangja meglepő erővel dorombolt a fejében. „Nem vagyok édes!” Tiltakozott hevesen. – Nem tudom, mit tettem, hogy kiérdemlem, – mondta Gary, – de igazán hálás vagyok érte. – Megpróbáltad megmenteni a lányt is, és engem is. Soha nem hittem volna, hogy a társaság egyik tagja segíteni akar majd a fajtám egyik tagjának. – Gregori igazat mondott, úgy érezte ez az ember megérdemli. – Bennem megbízhatsz, tudod. Nem adnám ki a titkod. Nincsenek olyan emberek, akik tudják az igazságot? – Ők állandó veszélyben vannak. Nem szeretném, ha neked is úgy kellene élned. „Te vagy a legédesebb férfi.” Savannah lágyan, érzelmesen szólalt meg. És visszhangozva. Gregori összeráncolta a homlokát. Visszhangzik! Becsapta elméje kapuját. Megpördült, és ékes francia nyelven átkozódni kezdett, amitől Gary összehúzta magát. Savannah azonban egyszerűen a karjába vetette magát, üdvözülten felmosolygott rá, szemeiben csillagok táncoltak. Ő tényleg az volt, édes. Összezavarta, becsapta féloldalas mosolya, kék-ibolya szemei az átkozott apró csillagokkal. Annyi tisztesség azért volt benne, hogy legalább bűnbánónak tűnjön. „Ne haragudj Gregori! Magányos voltam a házban teljesen egyedül. Tényleg nagyon dühös vagy?Vagy csak egy kicsit vagy dühös?” Halk hangja egy szirén éneke volt, selyem lepedők, gyertyafény ígérete. Hosszú, nehéz szempillái varázsoltak, amikor elkapta a pillantását, és fogva tartotta. „Nem lehettél magányos, amikor folyamatosan a fejemben voltál.” – Te Savannah Dubrinsky vagy. – Gary áhítattal lehelte a nevét. – Istenem, tudnom kellett volna! Gregori egész viselkedése megváltozott, egyszerre fenyegető és veszélyes lett. Az arca vésett kő, szája kemény és kissé kegyetlen. Gary hátán és nyakán szó szerint felállt a szőr. Nagyot nyelt, ösztönösen távolabb lépett a nőtől. Nem mintha hibáztatná a férfit, lényt, vagy bármi is ő, de a reakciója inkább volt egy állaté, mint civilizált emberé. Gary azonnal felismerte, esélye se lenne ellene. Savannah halkan felnevetett. A férfihoz hajolt, annak ellenére, hogy Gregori visszatartotta a karjánál fogva. – Ne feledkezz meg róla, hogy tud olvasni a fejedben! – emlékeztette Garyt halkan, lélegzete kínzó melegséggel kavargott a nyaka körül. Úgy ugrott el, mintha megégette volna, arca vörösen lángolt, bűntudatosan nézett Gregorira. Gregori sötét vonásai lassan megnyugodtak. Kemény vonallá szorult szája ellágyult. – Ne aggódj Gary, ő javíthatatlan. Még én sem tudom megfelelően kezelni. Nem foglak olyasmiért hibáztatni, amit én magam sem tudok kordában tartani. – Karját körülfonta Savannah karcsú dereka körül, szinte begyűrte ezzel a válla alá. „Mérges vagy?” A mosoly elhalványult szemén, száján. Gregori még szorosabban fogta a lány, amikor az megbotlott. „Majd otthon megvitatjuk Chérie. Vagy ha már itt vagy, a fiúnak is adhatunk némi izgalmat. De figyelmeztetlek, ne túl nagy izgalmat.” Ellazult a férfi teste az övé mellett. Gyorsan. Könnyen. Mintha ott lenne a helyén, a másik fele mellett. Lehetséges, hogy végre kezdi elhinni. Villanó mosolyt küldött Gary felé. – A Café du Monde még nyitva van. Szeretnéd, ha elmennénk oda? Ott le tudunk ülni, és beszélgetni egy kicsit. Gary Gregori szenvtelen arcára pillantott. Ki tagadhatna meg ettől a nőtől bármit? Olyan volt, mintha egy másik, titokzatos és varázslatos világból származna. Gregori kegyetlennek és könyörtelennek nézett ki, mint eddig, sötét, veszélyes gránitvonásokkal, csillogó ezüst szeme fenyegetés. De testtartás védővé vált, karja a vékony derék körül gyengéd. Gary elfordította az arcát, hogy elrejtse mosolyát. Úgy tűnt, még a vámpíroknak is vannak problémáik a nőkkel.

– Szeretnél velünk jönni a Café du Monde-ba? – Gregori halkan kérdezte meg, már irányváltoztatás közben. Befordultak Saint Ann Street felé. Ahogy elhaladtak a híres St. Louis katedrális mellett, Gary megköszörülte a torkát. – Mindig is szerettem volna tudni, igaz, hogy a vámpír nem léphet szent földre? A kereszt segít megvédeni valakit, vagy ez egy mese? – A vámpír nem léphet megszentelt földre. A lelke örökre elveszett. Ez a saját választása, az ő döntése, hogy vámpírrá válik. – válaszolt Gregori halkan – Ne ess abba a hibába, hogy sajnálod a vámpírt! Ő valóban gonosz. – Elfújod az összes elméletemet. – mondta Gary szomorúan. – Mik az elméleteid? – kérdezte Savannah, kék szemét folyamatosan az arcán tartva. Úgy érezte magát, mintha az egyetlen ember lenne a világon, és mintha bármit is mondana, az igazán fontos lenne a lány számára. Gregori mozdulatai nyugtalanná váltak. Hideg, kegyetlen szemei végigsöpörtek Garyn, rossz ízt hagyva hátra maguk után az emberi szájban. El akarta mondani ennek a lénynek, hogy képtelen segíteni magán, Savannah kisugárzása egyszerűen túl erotikus. De volt egy olyan érzése, hogy ezen felvetése nem aratna nagy sikert. Így ehelyett Gary kitartóan távol tartotta a tekintetét a nő kísértő szépségétől, gondolatait az izgalomra fókuszálta, hogy ilyen mitikus lényekkel töltheti az éjszakát. Élete legnagyobb álma teljesül épp. – Arról volt szó, hogy elmondod az elméleteidet. – kérte Gregori szelíden. Átkeltek az utca másik oldalára a turisták egy csoportjával. Gregori nagyon is tisztában volt vele, hogy a legtöbben bámulják életpárját. Fejek fordultak feléjük, ahogyan álltak a kávézó teraszának szélén, ahol az asztalok közel álltak egymáshoz. A pincér az egyik üres asztal felé intett nekik, majd felismerte Savannah-t, rábámult egy rövid pillanatig, aztán sietve felvette a rendelésüket. Gregori egy vastag oszlopnak háttal foglalt helyet, részben elrejtve az árnyékban, szeme nyugtalanul, ébren járt. Nem engedhette meg magának, hogy félbehagyja az őrködést. Valahol a városban egy hatalmas erejű vámpír van, aki egy légiónnyi emberi bábot vezérel. Savannah adott néhány autogramot, és röviden elcsevegett mindenkivel, aki az asztalukhoz jött. Gregori keze a tarkóján pihent, megnyugtatóan, gyengéden érintve csupasz bőrét. Azon kapta magát, hogy nagyon büszke a nőre. De az idő telt, a kávé és a bagett megérkezett, és már Gary is szeretett volna megszabadulni a rajongók tömegétől. Gregori odahívta a pincért, közelebb intette, hangja hipnotikus volt – Savannah boldog hogy autogramot adhatott a rajongóinak, de most szüksége lenne egy kis időre nélkülük, hogy élvezhesse a kiváló kávét. Savannah rámosolygott párjára. Neki és a pincérnek köszönhetően enyhült a turisták nyomása körülöttük. – Ez mindenhol így megy? – kérdezte Gary. – Általában. – vont vállat Savannah nyugodtan. – Nem igazán foglalkoztam vele. Peter intézte. Elhallgatott hirtelen, és a szájához emelte gőzölgő csészéjét. Gregori érezte a bánatát, mintha a sajátja lenne, mázsás kő húzta le a szívét. Keze lecsúszott a karján, ujjaikat összefűzte. A lányt azonnal elöntötte a melegség és a kényelem érzése a fejében, mintha a férfi átölelné a testét és szorosan tartaná – Peter Sanders ügyelt mindig a részletekre Savannah bemutatói körül. Nagyon jó háttérmunkát végzett. Meggyilkolták az utolsó előadás után San Franciscóban. – informálta Gregori csendesen Garyt. – Részvétem. – mondta Gary azonnal. A nő nagy, kék szemében olyan nyilvánvaló volt a szorongás, vibrált a bánattól. Gregori felemelte Savannah kezét, hogy meleg szája és orra átlangyosítsa pulzusát a csuklóján. „Ez egy nagyon különleges éjszaka mon petit amour. A kedvedért megmentettem a lányt, sétáltam az emberek között, és beszélgetek egy bolonddal. Ennek önmagában is mosolyt kellene csalnia az

arcodra. Ne rágd magad olyan dolgon, amin nem lehet változtatni. Meg fogunk győződni róla, hogy ez az ember, aki velünk van, nem kerül bajba.” „Te vagy az én hősöm?” Könnyes volt a hangja a fejében, mint egy színjátszó prizma. Szüksége volt rá, a kényelemre, amit nyújtani tudott, és hogy támogassa őt a bűntudat, a szeretet és a veszteség rettenetes súlya alatt. „Mindig, az idők végezetéig.” válaszolta azonnal, habozás nélkül, higannyá olvadt szemekkel. Felbillentette a lány állát, hogy viszonozza a pillantást. „Mindig mon amour.” Olvadt tekintete csapdába ejtette a kék szempárt és fogva tartotta. „ A szíved könnyebbé válik. A teher és a bánat az enyém lesz.” Még néhány pillanatig fogva tartotta a tekintetét, hogy biztos lehessen a hatásban, amit hipnózisával el akart érni, aztán elengedte. Savannah pislogott, és egy kicsit eltávolodott tőle, miközben zavartan próbálta felvenni a fonalat. Mire is gondolt az előbb? Miről beszéltek? – Gary, – Gregori lassan és vontatottan mondta ki a nevét, közben hátradőlt a széken teljesen nyugodtan. Úgy nézett ki, mint egy jóllakottan ejtőző tigris, veszélyesen, vadul. – mesélj magadról! – Sokat dolgozom. Nem vagyok nős. Igazából nem sok embert ismerek. Alapvetően egy kocka vagyok. Gregori megmozdult, az izmok finom mozgása hatalomra utalt. – Nem ismerem ezt a kifejezést. – Igen, nos, te nem ismerheted. – mondta Gary. – Ez azt jelenti, hogy sok ész, kevés izom. Nem vagyok egy sportoló alkat. A számítógépeket, és a sakkot szeretem, az olyan dolgokat, amik észmunkát igényelnek. A nők soványnak, bénának, unalmasnak találnak. Nem úgy, mint téged. Nem volt keserűség a hangjában, csendesen elfogadta magát, és az életét. Gregori fehér fogai felvillantak mosolyában. – Csak egy nő van, aki számít nekem Gary, és ő úgy gondolja, hogy nagyon nehéz velem együtt élni. El sem tudom képzelni, miért gondolja ezt. Szerinted? – Talán azért, mert féltékeny vagy, birtokolni akarod, és részt követelsz az élete minden területéből? – Gary szó szerint vette a kérdést, és minden elítélő felhang nélkül fejtette ki a véleményét. – És valószínűleg zsarnokoskodni is akarsz felette. Legalábbis ahogy látom. Lehet, hogy tényleg nehéz veled élni. Savannah nevetésben tört ki, hangja akár a muzsika, vetekedett az utcai zenészekkel. Akik meghallották, odakapták a fejüket és visszatartották a lélegzetüket, hátha hallhatják újra. – Telitalálat Gary. Nagyon-nagyon jó jellemzés. Lefogadom, hogy óriási IQ-d van. Gregori ismét megmozdult, mozgása mintha tovagyűrűző hatalom és erőlöketet indított volna el. Hirtelen Garyhez hajolt. – Azt hiszed, intelligens vagy? Bőszíteni a vadállatot nem túl okos dolog. Gary nevetése csatlakozott Savannah-éhoz. – Te tényleg olvasol a gondolataimban! Tudtam! Tudtam, hogy nem viccelsz! Ez tök jó! Hogy csinálod ezt? Abban a pillanatban tudod, ahogy én gondolom? Egy pillanatra megérintette a félelem, de Savannah nevető pillantásától enyhült a feszültsége. Savannah és Gregori egymásra mosolyogtak. Aztán Gregori válaszolt. – Tudom, hogy van egy néhány ember is, akik rendelkeznek ilyen tehetséggel. – Bárcsak nekem is lenne. Milyen képességed van még? – Azt hittem, rólad beszélünk. – mondta Gregori halkan, valahogy nem hajlandó elfogadni az ember túlságosan hízelgő véleményét magáról. – Még soha nem találkoztam emberi férfival, aki több bátorságot belátást mutatott volna, mint te ma este. És elég régóta élek. Sokkal több van benned, mint amit hiszel. Talán a munkába temeted magad, hogy megfeledkezz egy sikertelen kapcsolatról. Savannah lesütötte hosszú pilláit, hogy elrejthesse a tekintetét. És még ez a férfi hiszi magáról, hogy egy szörny. Akit nem érint meg senki és semmi.

Gary belekortyolt a híres kávéba és harapott egy gyors falatot a bagettból, amiről a Café du Monde olyan nevezetes. Finomnak találta őket. Észrevette, hogy az asztal túloldalán ülő pár szintén úgy tesz, mintha enne és inna, de nem volt benne biztos, hogy valóban meg is teszik. Mik ők? Miért érzi magát annyira otthonosan velük? Szerette a társaságukat. Erősebbnek érezte magát tőle. Megnyugtatták. Érdekes fordulat, amikor a férfi inkább olyan, mint egy veszélyes, sarokba szorított állat, aki halálosan reagál a legkisebb provokációra is. Tanúja volt őrületes hatalmának. Mi van, ha igazat mond? Ha a vámpírok csak ügyes csalók? És akkor mi, ha a vele szemben ülő ember is hazudik, és végig becsapta őt? Gary tanulmányozta a szenvtelen arcot. Lehetetlen volt meghatározni a korát. Kemény, férfias szépség sugárzott róla, csipetnyi kegyetlenség, és hihetetlen jóképűség. Tanácstalanul végighúzta kezét az arcán. Honnan lehet tudni? – Épp ez a probléma a vámpírokkal Gary. – segített Gregori halkan. – Az emberek képtelenek megállapítani, hogy ki a vadász és mi a vámpír. Gary észrevette, hogy a mi szót használta a vámpírokra. És ő vajon mi? Vagy ki? – Belépni a mi világunkba nagyon veszélyes dolog. – tette hozzá Savannah óvatosan. Kezét önkéntelenül Gary karjára tette volna a maga természetes, közvetlen módján, de a kis, vad morgás, ami elhagyta Gregori torkát, megállította a mozdulatot. Leejtette a kezét az ölébe. Gregori szinte azonnal odanyúlt, hüvelykujját végighúzta a karcsú ujjakon, mintegy bocsánatkérésként, amiért képtelen volt uralkodni birtoklási vágyán. Gary vett egy mély lélegzetet. – Lehet, hogy ez igaz, de talán én már veszélyben is vagyok. Oda se kellett volna, hogy menjek ma este a raktárba. A képletem módosítása nagyon nem tetszett, úgyhogy alaposabban utána akartam járni. Lefuttattam egy tesztet a kémiai összetételről, és olyan mérges lettem, hogy elindultam a társaság egyik címére azok kevesek közül, amit egyáltalán ismerek. Amikor megtaláltam azt a szegény lányt ott, dühömben felhívtam Morrison, a főnököm közvetlen számát. Nem volt elérhető, de hagytam neki egy üzenetet, hogy számolja fel a társaságot, vagy kitálalok a sajtónak és a rendőrségnek. Nem hiszem, hogy Rodneyt érdekelte volna, hogy téged öl meg, vagy engem. Sőt, igazából volt egy olyan érzésem, mintha parancsot kapott volna a megölésemre. – Rodney vámpír kényszer alatt állt. Semmi sem tudta volna megállítani. – ismerte be Gregori. – Akkor én már célpont vagyok, ugye? – mutatott rá Gary diadalmasan. Gregori felsóhajtott. – Próbálj meg kicsit kevésbé boldognak tűnni! Vannak határai a védelmemnek. És te veszélyezteted Savannah-t. „Ez már önmagában elegendő ok arra, hogy kitépjem a szívedet.” A szavak szinte vibráltak a levegőben, pedig Gary meg mert volna esküdni rá, hogy az utolsó mondatot nem is hallotta, csak a fejében. Meghökkent. – Sajnálom. Erre nem gondoltam. Hogy ha velem látják, ő is célponttá válik. – Egyre feldúltabbnak látszott. – Szörnyen érzem magam, hogy nem jutott eszembe. – Halkabban! – emlékeztette Gregori csendben. – Hogy eldönthessük mi a teendő, többet kell tudnunk róluk. Például, hogy kik a társaság tagjai. Van valamilyen névsorod? – Igen, azokról, akik a laborban dolgoznak. Mármint úgy értem az igazi laborban. Nem azon a beteg helyen, amit ma este láttál. – Gary nyugtalanul beletúrt a hajába. – Szeretném felhívni a kórházat, hogy megbizonyosodjak róla, minden rendben van a lánnyal. Tudod, még mindig képtelen vagyok elhinni, hogy fel akartak boncolni egy élő embert. – Már mondtam, – ismételte meg Gregori – a vámpírok egyetlen szórakozása erkölcsi nyomorba dönteni mindenkit maguk körül. Szándékosan megrontanak olyanokat, akik legkevésbé valószínű, hogy valaha is gonosztetteket kövessenek el. Ez egy játék nekik. Te egy jó ember vagy Gary, de nem vagy ellenfél egy vámpírnak. Rá tudna venni, hogy megöld a saját anyádat. Bármilyen iszonyatos lenne számodra, amit rád kényszerítene, képtelen volnál ellenállni. – Nem akarom, hogy kitöröld az emlékeimet. – könyörgött Gary – Egész életemben erre a pillanatra vártam. Tudom, azt mondod, nem tudok különbséget tenni vámpír és vadász között, de azt hiszem, tévedsz. Mert például neked piszkosul halálra kellett volna ijesztened engem. Veszélyesen nézel ki, és veszélyes dolgokat teszel. Még csak meg sem próbáltad elrejteni előlem.

Nagyon ijesztő ember vagy, de valahogy én mégis barátnak érezlek. Rád bíznám az életemet is. Feltételezem, hogy ami gonosz, az megpróbálna kedvesnek feltűnni. Gregori csillogó ezüst szeme megpihent az arcán, egy halvány melegség tűnt fel benne, és egy csipetnyi humor. – Máris rám bíztad az életed. Savannah odahajolt Gregorihoz. – Nagyon büszke vagyok rád. Kezdesz ráérezni a humor izére. – átpillantott az asztal fölött Garyre, nevetés táncolt a szemében – van egy kis gondunk a humor fogalmával. Gary magára talált, vele nevetett. – Azt elhiszem. – Vigyázz, kölyök! Nem kell tiszteletlennek lenni. Ne kövesd el azt a hibát, hogy azt hiszed, mindent megtehetsz, amit ő! – Gregori megrántotta Savannah hosszú ébenfekete hajának egy tincsét, ami leért a derekáig, mint egy kékesfekete selyemtakaró, ami önálló életet élve csalogatta az embereket, hogy érintsék meg. – Szóval, hogyan döntöttél rólam? – kérdezte Gary fájdalmasan. Savannah ellenállt a kísértésnek, hogy együttérzően megérintse. Ő természetesen vele érzett, és természetesen megadta volna, amit szeretne. Ha valaki feldúlt volt, ő rögtön késztetést érzett, hogy jobbá tegye számára a dolgokat. Gregori meggátolta őt ennek a természetes hajlamának gyakorlásában. „Nem tudom megváltoztatni, hogy mi vagyok, ma petite,” suttogta halkan a fejében a sötét bársonyhang vontatottan. Átölelte és megérintette a gyengédség. „csak azt ígérhetem, hogy mindig ügyelni fogok a biztonságodra, és próbállak olyan boldoggá tenni, mint amilyen boldoggá te teszel engem a hiányosságaim ellenére.” „Semmi olyat nem mondtam, hogy vannak hiányosságaid.” Gregori keze visszatért a nyakára, végigsimogatta, majd folytatta útját lefelé hátának izmain. Savannah testén vágy száguldott keresztül, mélyről indulva, gonoszul. Bőrét tűz nyaldosta. Az ezüst szemek lassan, birtoklóan siklottak végig rajta, azok gerjesztették a lángokat. Lágyan, simogatón. Gregori éhsége párjára egyre sürgetőbbé vált, kirobbant minden sejtjéből, akár egy vulkán. A fejében tompa üvöltés kezdődött. Hirtelen azt kívánta; Gary menjen a fenébe! A kávézó is menjen a fenébe! Az egész világ elmehet! Nem volt benne egészen biztos, hogy kibírja, amíg hazaérnek. A folyópart hirtelen roppant hívogatóvá kezdett válni.

Tizenkettedik fejezet Gary felemelte a kezét a számláért. Mélységes szomorúság volt a szemében. Visszatér a normális életébe. Nem mintha annyira rossz élet lenne az, de valahogy ezekhez az emberekhez tartozónak érezte magát. Elszigetelt volt egész életében. Mindig mások szabták meg mit tegyen. Ő volt az, aki mindig csak masírozott, de a dobot mások verték. – Szóval akkor… én kész vagyok. Rajta! Ígérd meg azért, hogy olykor meglátogatsz!

Gregori Savannah nyakát simogató keze hirtelen megállt. Elakadt a lélegzete. „Savannah?” „Én is érzem.” Gregori áthajolt az asztalon, hogy Gary szemébe nézzen. „Azt fogod tenni, amit Savannah mond, kérdés és gondolkodás nélkül. Azonnal engedelmeskedsz.” – Gary, azt akarom, hogy menj a Savannah-al! Most ránk vadásznak. Ő megvéd mindkettőtöket, én pedig elvezetem a ragadozókat egy másik irányba. Savannah, árnyékká fogtok válni. Képes vagy mindkettőtöket eltüntetni szem elől a segítségem nélkül? Én fenntartok rólatok egy képet, míg bizonyos távolságra nem értek. Csinálok egy hirtelen kis vihart, a felhők segíteni fognak neked. – Nem probléma. – felelte habozás nélkül. Arcáról senki nem olvashatta le hirtelen feltámadt félelmét. Ez Gregori életformája volt, nem az övé. Ő volt a mester. Gregori az asztalra helyezte a pénzt, mosolyogva nézett a pincér szemébe. „Segíteni fogsz elhagyni ezt a helyet feltűnés nélkül.” az ezüst szemek egy pillanatra fogva tartották a pincér pillantását. Amikor elengedte, a pincér a tárcájával intett a többieknek, és létrehoztak egy laza félkört az asztaluk, és a többi vendég között a teraszon. Gregori megtoldotta az összeget az asztalon egy jókora borravalóval, és intett Savannah-nak és Garynek, hogy induljanak. Savannah kecsesen átvágott a sötét utcán, elindult egyenesen a tér árnyékai felé. Tudatában nagyon közelinek érezte Gregorit, végtelenül óvónak. Egy pillanatra szinte még érezte is, hogy megérinti a vállát, de amikor hátrakapta a fejét, már jókora távolságra állt mögötte. „Menj, ma petite, vidd haza Garyt! Ne engedd, hogy a szomszédok meglássanak bármelyikőtöket is! A házra helyezz védővarázslatokat, de csak óvatosan!” „Akkor te hogyan jössz be?” „Nincs olyan védővarázslat, amit nem tudok feltörni. Most menj!” Ezúttal nem tévedett. A férfi több méter távolságra volt, már el is fordult tőle, mégis az ajkán érezte a száját égetőn, birtoklóan. Egyetlen pillanatig tartott az egész, nyelve végigsimított az ajkán. Hihetetlennek tűnt, de képes volt elérni, hogy kívánja, vágyjon rá, miközben ő egyedül vágott neki az éjszakának, hogy harcoljon az ellenségeikkel. „Az éjszaka mindig is az enyém volt, Savannah. Ne pazarold az idődet arra, hogy aggódj miattam.” A lágy, hipnotikus hangból áradt az önbizalom. Gregori elindult, sétált a tér szélén, és oldalán úgy tűnt, mintha Gary és Savannah haladnának, ugyanabban a kényelmes tempóban. Ráérősen. Mint a turisták a városnézésen. Sötét felhők kezdtek gyülekezni az égen, gyorsan mozogtak, váratlanul köddé alakították a folyó felől felszállni igyekvő meleg párát. Savannah a feladatára koncentrált. Viszonylag könnyű volt magát láthatatlanná tennie, egyszerűen elképzelte, hogy nem látják, de még soha nem próbált mást megvédeni a kíváncsiskodó pillantások elől. Ráadásul elméje figyelmét folyamatosan elvonta aggodalma Gregori biztonságáért, zavarta a tudat, hogy párjának valószínűleg ismét ölnie kell. Elkapta Gary vállát, és ráfordult az üzletek felé vezető utcára. – Maradj a belső oldalon, és tartsd a tempót! Nem számít, mi történik, csak menj, akkor is, ha úgy néz ki, hogy aki szembe jön, nem lát téged és egyenesen neked fog menni! Gary nem kérdezett semmit, de érezte, hogy a szíve lüktet az éjszakában. Köd emelkedett fel a folyóról, egy szellő besodorta a térre, gyorsan mozogva hamarosan betöltötte a környező utcákat is. Az emberek hangosan nevetgéltek, hogy elrejtsék hirtelen feltámadó idegességüket. Mintha a köd hozta volna magával a félelmet, és a veszélyérzetet, hogy gonosz erők mozgatják a ködöt, az éjszaka lényei. Gregori folytatta útját Gary és Savannah illúziójával, gondtalan lassúsággal lesétált a folyópartra. Egy kis társaságnak tűntek, akik meghatározott cél nélkül őgyelegnek, és halkan beszélgetnek egymással. Az illúzióval egy kis távolságot szeretett volna nyerni az ártatlan emberektől. Követték őt, de tudta, hogy csak azt látják, amit ő akar, hogy lássanak. A vámpír teremtményei voltak. Élőholtakat, emberekből kreált bábokat küldött előhírnökül. Halk szisszenés szökött elő fogai közül, amikor megérezte, hogy démonja felemeli benne a fejét, belévájta a karmait, harcolni

kezdett a szabadságáért. Teste megfeszült, izmai ugrásra készen összehúzódtak, üdvözölték az ismerős hatalmat, ami szétáradt bennük. Halkan, gúnyosan felnevetett, kihívás sugárzott belőle. Elméje megérintette Savannah-ét, meggyőződött róla, hogy már közel járnak a házhoz. A lány jó munkát végzett, hogy elrejtse magát és az embert az utcán. A lány annyira fiatalon repült ki a szülői fészekből, szinte teljesen képzetlen volt. Büszke volt rá, milyen ügyesen kormányozta át magukat a Preservation Hall-ból kiáradó turisták tömegén. Ez egy nehéz feladat volt, ő mégis úgy végezte, mint egy profi. Engedte felcsillanni a két illúzióalakot, amikor kivitte őket a víz fölé, lassan elhalványította, majd feloldotta őket a ködben. Már egyedül kelt át a vízen az Algír partra. Meggyőződött róla, hogy a bábok látták a kihívást. Az ölés kényszere volt rajtuk, a vámpír felkészítette őket. A lassú, humortalan mosoly elmélyítette szája kegyetlen vonalát. A vámpír Savannah-t kereste. Fogalma sincs róla, hogy Gregorival, a Sötéttel akadt össze itt, New Orleansban. Julian Savage egy hatalmas vadász, talán őutána a második a sorban. Ha Julian itt volt a városban, és nem pusztította el ezt az erős vámpírt, az csak azt jelenthette, hogy a vámpír elhagyta a helyet, amikor Julian visszatért ide. A mester vámpír nyilván feláldozta neki pár cimboráját, minden aggály nélkül. A vámpírok gyakran szövetkeztek egymással, de hűség sosem kötötte őket társaikhoz. Gregori megállt a folyóparti fák között és várt. Hallotta a két támadó tompa, zombiszerű hörgését, ahogy megtették az utat utána a víz felett. A hajó motorja, amivel átkeltek utána a folyón hangosan akadozott, köhécselt. Meg sem próbálták elrejteni a jelenlétüket. Ez jellemző volt az élőholtakra. Egyetlen céljuk volt, elvégezni a vámpír utasításait. Ez volt az, amiért éltek, semmi más nem érdekelte őket. A vámpírok szolgái voltak, rabszolgák, akarat nélküli bábok, akik valaha emberek voltak, de a vámpír megfertőzte vérüket a sajátjával. Továbbra is élők voltak, csatornákban aludtak, vagy sekély sírokban, hogy elkerüljék a halálos napfényt. A vámpírok általában megölték áldozataikat táplálkozás közben, de néha, amikor szükségük volt kiszolgáló személyzetre, akik elláthatták teendőiket nappal is, megosztották velük fertőzött vérüket áldozatukkal, elrabolva ezzel akaratukat és lelküket. De ezek a bábok éppen ettől lettek még veszélyesebbek. Hihetetlenül erősek, és ravaszak, még egy ereje teljében lévő Kárpáti férfinak sem volt egyszerű megölnie őket. Embernek pedig szinte lehetetlen. Összerezzent, amint átfutott rajta egy kép Savannah-ról, csapdába esve ezzel a két förmedvénnyel. A lány annyira fiatal. Képtelen lenne megölni ezeket a teremtményeket. Talán jobb lett volna, ha távolról öli meg őket, hiszen már rég megtanulta az emberek és a saját világának minden gyilkolási módját, de nem szerette volna, ha mások is belekeverednek csatájukba. És azt akarta, hogy a vámpír, aki küldte őket megértse, ki vette fel a ledobott kesztyűt. Gregori a sötét. A hajó már megállt, elakadt néhány elkorhadt fa gyökerében, amik kiemelkedtek a sötét, zavaros vízből. Gregori semmit sem tett, hogy elrejtse magát az élőholtak elől. Várt, teste ellazult, köd kavargott a lába körül. A túloldal fényei megvilágították a dús párát, ami mint egy szép takaró szétterült az éjszakában. A két báb esetlenül mászott le a hajóról, szétfröcskölték a vizet minden irányba. Gregori hirtelen mély lélegzetet vett, zavart érzett a levegőben. A vámpír észrevette a csapdát. A Kárpátiak képesek voltak megérezni egymás jelenlétét, ha egy bizonyos távolságon belülre kerültek egymáshoz. A vámpír megérezte Savannah jelenlétét, amikor a lány a területére lépett, de nem is sejtette Gregori jelenlétét ott. Ő akkor járt a saját népe között is észrevétlenül, amikor akart. Álcáznia magát olyan természetes volt számára, mint levegőt venni. A vámpír, aki már Julian elől is inkább elmenekült, nyilván azt hitte, hogy valami kisebb hatalmú Kárpátiba botlott. Egy kezdőbe. A két hatalmas termetű élőholt ügyetlenül felmászott a töltésen. A vörös hajú kétszer is visszacsúszott a vízbe, cseppeket permetezve szét maga körül mindenfelé, ahogy a dagonyában taposva próbálta visszanyerni egyensúlyát. Amikor végre felértek, kettéváltak, kétfelől kezdték becserkészni Gregorit. „Érzem a gonoszságod.” Gregori kiküldött egy erős, mentális hívást. Megérezte a hirtelen habozást a levegőben, amint a vámpír észrevette a sűrű ködöt, a szokatlan felhőket, egyik sem

természetes jelenség. A vámpír visszavonult egy kissé. Aggódott. Az elemeket túl tökéletesen, már-már művészi szinten uralták, amire csak kevesen képesek. „Kihívtál engem, és én elfogadom a kihívást. Gyere hozzám!” Gregori hangja halk volt és elbűvölő. Gyönyörű. Semmi más nem létezett. Senki sem volt képes ellenállni neki, amikor úgy döntött, hogy használja. A vámpír harcolt a kényszer ellen, meg akarta törni a hipnotikus uralmat, de alakja lassan kibontakozott a víz fölött szálldosó ködből. Arca eltorzult, gonosz maszk volt, szemei vörösen izzottak, ínyéből egyenetlen, éles fogak vicsorogtak elő. Karmok csavarodtak kezein, borotvaélességűek, gonoszak. Dühében sziszegett. Mérges volt és rémült, amiért elő tudta hívni az akaratán kívül. Nem volt hová elbújni a hang elől. Kényszerítette, hogy megszilárduljon teljes valójában, képtelen volt fenntartani tovább a láthatatlanság illúzióját. Évszázadokon át ő volt a kövér pók, szőtte hálóját áldozatai köré, igyekezett nem feltűnő életet élni, menekült, ha szükséges volt. – Gregori, micsoda hatalmas megtiszteltetés! El sem tudom hinni, hogy te magad vadászol rám, túlságosan gyenge ellenfél vagyok a számodra. – mondta hízelgő hangon vigyorogva, mintha régi barátok lennének. – Mostanában a Morrison nevet használod? – Gregori sápadt szeme egy villanással ellenőrizte a bal oldalán felé araszoló élőhalottat, de még ez alatt az idő alatt is teljesen figyelme alatt tartotta a vámpírt. – Fiatal korodban Rafaelnek hívtak. Úgy négyszáz évvel ezelőttig, amikor eltűntél. Éles fogait barnára festette a négy évszázadnyi, adrenalinnal telített vér fogyasztása, groteszk paródiáját villantotta egy mosolynak. – Ezen a földön rejtőzök majdnem egy évszázad óta. Sokat változott a világ. Amikor eljöttem, te voltál a herceg hivatalos vadásza, ölted a fajtádbelieket. Elhagytam ősi földünket, amikor kiütközött rajtam az átváltozás láza, a vérszomj. Ez az én városom most, az otthonom. Nem is vágyom többre. Miért jöttél most ide, hogy lesújts rám? Gregori összpontosítani kezdett, összesűrítette a levegőt, amire szüksége volt, hogy megszülessen a pattogó tűzgömb magasan a felhők fölött, észrevehetetlenül. – Ez nem a te városod Rafael, nem mondhatod meg hova menjek és hova ne. Elküldted a szolgáidat Savannah után. Tudtad, hogy az életpárom, mégis üldözted. Azt hiszem azért, hogy véget vessek annak a sok évszázados romlottságnak, amit az életednek nevezel. Elfogadod végre népünk sötét igazságszolgáltatását. Az első élőholt rávetette magát, hangosan üvöltve, darabos mozdulatokkal. Gregori egyszerűen eltűnt előle. Mellette bukkant fel ismét, karmát végighúzta nyaki artériáján. A fertőzött vér előtört. Az emberi báb felüvöltött, forgott maga körül körbe-körbe, spriccelte szerteszét a fényes vörös vércseppeket a fekete éjszakában. Az üvöltés folytatódott, aztán sikollyá magasodott, tovaszállt a víz felett, halálra rémítve a környező állatokat és madarakat. Egy kígyó, akit megzavart a felfordulás, belecsobbant alvófájáról a vízbe. Távolabb, a mocsárban egy aligátor indult a folyó irányába lefelé a töltésen. A sikolyok folytatódtak, az élőholt fejét forgatva kereste áldozatát. Gregori szenvtelenül nézte, alig néhány méternyire állva a szánalmas lénytől. – Végezz vele Rafael! Te teremtetted őt, engedélyezheted neki a méltó halált. A vámpír nyelvével felszedte az arcára fröccsent vért, nyála az állán folyt lefelé. Lazán kinyújtotta a kezét a még mindig spriccelő véresőbe, majd onnan is mohón lenyalta. A lény odamászott hozzá, nyöszörögve könyörgött a vámpírnak, hogy mentse meg az életét. Rafael elrúgta magától. A test, még mindig reménytelenül vergődve felemelkedett, a folyó közepén csapódott a vízbe és gyorsan süllyedni kezdett. Gregori elkáromkodta magát, felemelte a kezét, és a tűzgolyót a bugyborékolva merülő test után dobta. Az élőholt újra és újra fel fog támadni, és szolgálja alkotóját, ha nem ártalmatlanítja megfelelően. Ez a lény rettegésben tartaná a folyó mellett élőket, ha Gregori nem égeti el, és teszi ezzel használhatatlanná a vámpír számára. Rafael hátraugrott, elborzadva nézte a narancssárga tűzgömböt, amint az elpusztítja művét, a teremtményét, amit egyetlen pillanat alatt robbantott égő darabokra. Sziszegett, fejét ingatta akár egy kígyó.

Gregori hűvösen végigmérte. – Tévedtem. Nem te vagy a mester. Csak egy feláldozható kis csatlós vagy, rabszolga, kutya a térdeinél. Nem lehetsz Morrison. A vámpír szeme vörösen felizzott, ajkát csúnya vicsorra húzta. – Azt hiszed, gúnyolódhatsz velem? Azt hiszed, hogy az úgynevezett Morrison sokkal erősebb nálam? Én alkottam meg Morrisont! Ő az én szolgám, nem én az övé! Gregori halkan felnevetett. – Ne próbálj úgy tenni, mintha te lennél az egyik ős Rafael. Ahogy emlékszem, diákkorodban sem fektettél nagy súlyt a tanulásra, és hogy megfelelően meg tudd védeni magad. – fél oldalra billentette a fejét. – Ez a saját kis terved volt. Morrison nem is tudott róla, igaz? Provokáltál engem azzal a nevetséges vámpírral, Robertóval, hogy elküldted Savannah után. Aztán Wade Cartert eresztetted a nyomába. Morrison túl okos ehhez. Eszébe nem jutna kihívni engem. A vámpír szemei felizzottak a dühtől. Sziszegése egyre mérgesebbnek hatott, feje még inkább hullámzani kezdett, mozgásának ritmusa, mint egy zsákmányát hipnotizáló kígyóé. – Morrison egy bolond. Nem mester. – szavai szinte érthetetlenek voltak, sziszegett és morgott, miközben beszélt. Az imént felnyalt vér elkeveredett nyálával, végigfolyt az állán, undorító cseppekkel pettyezve tele valaha elegáns fehér selyemingét. Gregori lassan megcsóválta a fejét. – Azt akartad, hogy vadásszak Morrisonra. Savannah-n keresztül hívtál ki engem, hogy megszabadítsalak a mesteredtől. A másik élőholt hátulról támadott, alattomos módon akart ráugrani Gregorira, hogy egy hatalmas faággal ütést mérjen a tarkójára. Gregori az utolsó pillanatban fordult meg, és eltörte a karját. A vastag végtag furcsa szögbe hajlott, amikor gazdája földcsuszamlásszerűen, ágfegyverébe gabalyodva hátrazuhant és legurult a töltésen a sáros folyópartra. Követte azzal a sima, elegáns vízfolyásszerű mozgásával, mint egy balett táncos, karmait végighúzta a torkán, olyan mélyen, hogy hatalmas ereje csaknem leválasztotta a fejet a törzsről. A vámpír dühös ordításban tört ki, ami mennydörgésnek hatott a sűrű párában. A köd egyre hízott körülötte, indaként rátekeredett, mind szorosabbá vált lábai és dereka körül. Felkúszott a mellkasára, és egyre nagyobb erővel kezdte szorítani. Mintha egy élőlény lenne, ami lélegzik, meglapul, mint egy vadállat, erőt érzett benne. Gregori rámosolyodott a vámpírra, ügyelve arra, hogy néhány lépésre eltávolodjon a testtől, ami most magatehetetlenül hevert a sárban. – Olyan vagy, mint egy páva Rafael. Felborzolod a tollaid, és peckesen sétálsz. Oka kell, hogy legyen annak a gyűlöletnek, amit évszázadok alatt felépítettél Morrison iránt. – gyönyörű hangja beszivárgott a vámpír testébe, elárasztotta a halál közeledésének érzésével. Ez a hang hatalomról suttogott. Valódi erőről. Legyőzhetetlen, irgalmatlan, hajlíthatatlan erőről. – Morrison volt az, aki segített neked túlélni, hogy vadásztak rád. Ő küldött ebbe a városba, hogy mire idejön, te már mindent előkészíts. – Elfut. – mondta Rafael megvetően. – Mindig elfut, pedig nagyon erősek vagyunk. Nekünk kéne uralni ezt a várost, és elűzni minden vadászt, aki idemerészkedik. De ő mindig elfut, akár a nyúl. Megvetem a gyengeségét. Gregori rámutatott a vergődő élőholtra, és a narancsszín villámgömb ismét lecsapott a felhők fölül, keresztülhasítva a vámpírbáb szívén, nem hagyva mást hátra, mint megfeketedett, haszontalan hamut. – Azt hiszed, hogy olyan erős vagy? – kuncogott Rafael – Rengeteget öltem már. Semmi vagy a számomra. Össze sem lehet velem hasonlítani. Gregori ezüst szeme felragyogott, sápadtan, hidegen a fekete éjszakában. Vörös lángok cikáztak át az ezüstön. Úgy tűnt, termete még inkább megnőtt, ereje hatalmas hullámokban növekedett körülötte. – Én vagyok a szél, elhoztam neked a halál üzenetét. A törvény és hercegünk halálra ítélt téged távollétedben az emberek, és a halhatatlanok ellen elkövetett bűneidért. – hangja tisztán, világosan

csengett, minden szava fájdalmas tüskeként fúródott a vámpírba, ahogy áthatoltak a fején. De nem volt más választása, akaratlanul közelebb mozdult, hallani akarta a hangját. Tisztaságát, szépségét. Mivel a vámpír tett egy önkéntelen lépést, a köd megfeszült lábszára és combja körül, majd egyre feljebb terjedt a szorítás, elérte mellkasát is, elkezdte összeszorítani azt. Fogása egyenletesen erősödött, könyörtelenül, rémítően. A vámpír lenézett a ködre, látta megmozdulni, míg lassan kialakult belőle egy hatalmas óriáskígyó teste, ami egyre szorosabbá fonódó gyűrűibe vonta tagjait. – Küzdj meg velem! – sikoltott fel Rafael, véres nyálat köpött felé, ami ártalmatlanul hullott alá a sáros vízbe. – Látom félsz megküzdeni velem! – Én a törvény vagyok. – közölte Gregori halkan, kérlelhetetlenül – Ez nem harc, itt nem lehet harc, csak ítélet végrehajtás. Mentális, vagy fizikai összecsapás pedig csak harcban lehetséges, két személy között. De én az igazságszolgáltatás vagyok. Ennyi az egész. Szélroham kerekedett a semmiből, a vámpír még soha nem látta a Legsötétebbet teljes gyorsaságában. Igazából most sem látta, a sebesség olyan hihetetlen volt, képtelen volt követni a mozgását. Csak az ütést érezte. Keményen, fájdalmasan. A meglepetés megrázta az egész testét. Ott állt, bezárva a furcsa ködkígyó ölelésébe, és lenézett a vadász kinyújtott kezére. Tenyerén ott feküdt a saját, lüktető szíve. A vámpír hátravetette a fejét, és felüvöltött a dühtől, és a rémülettől. A mellkasán tátongó lyukból sötét füst gomolygott elő. Fekete, üres, halott lelke oszlás bűzét árasztva emelkedett ki belőle, hogy tekeregve felszálljon a magasba, és szétoszoljon, akár a füst. Fogait csattogtatta, csikorgatta a szenvtelen vadászra. Gregori állta a sarat, agyát gondosan kiürítette. Erről szólt az élete. Másmilyet nem ismert. Ő volt a sötét igazságszolgáltatás, amire népének szüksége volt, hogy túlélhessenek, és titkaikat megőrizhessék. Ott állt az éjszakában teljesen egyedül. „Gregori, én veled vagyok mindig. Soha nem vagy egyedül. Keress meg a szívedben, a fejedben, a lelkedben.” „Nézd meg most a hősöd! Lásd, mi vagyok! Gondolkodás nélkül ölök. Könnyedén, erőfeszítés nélkül. Lelkiismeret-furdalás nélkül. Kegyetlenül. Az a szörny vagyok, aminek neveztél, nem más. És egy napon megfizetem a végső árat.” Savannah lágy nevetése mintha a bőrét simogatta volna. Akár egy gyengéd, megtisztító szellő söpört végig rajta. „Ki lehetne nálad erősebb életpárom? Senki sem képes megölni téged.” „Azt hiszed a halál a végső ár? Nem Savannah. Egy nap fel fogod ismerni az igazi valómat. Iszonyattal és undorodva fogsz rám pillantani. És amikor eljön ez a nap, akkor szűnök meg létezni.” Gregori figyelte, ahogy a vámpír teste zsugorodni kezdett. Megmozdult, hogy elvégezze gusztustalan feladatát, biztosítsa, hogy a vérszívó ne tudjon életre kelni többé. Golflabda méretű tüzes gömbök záporoztak az égből, belecsapódtak a vámpír testébe, lángra lobbantva azt. A sáros parton, messze a bűzös füsttel égő tetemtől Gregori elégette a szívet is. „Elvégezted életpárom. Gyere haza hozzám!” Savannah hangja halk volt és lenyűgöző, lágyan csábította, a legkevésbé sem érződött benne, hogy a gyilkost látja benne. Pedig egy gyilkos volt. „Ez az a hely, ahová tartozol. Nem vagy egyedül, soha többé nem leszel egyedül. Érzed, hogy veled vagyok? Érints meg Gregori! Vágyom rád.” Érezte, a fejében, a szívében. A hangja megérintett mélyen benne valami titkos helyet, amit még maga elől is elzárva tartott. Ő volt minden szépség a világon, és Isten óvja mindkettejüket, nem lett volna képes lemondani róla. „Szükségem van rád, Gregori.” A suttogás ismét felhangzott, sürgetőbben, mint az előbb. Elárasztotta vágyának növekvő hősége, és feltámadó félelme, amiért ő nem felelt neki. „Gregori? Válaszolj nekem! Ne hagyj magamra! Nem tudnám elviselni, ha megtennéd.” „Esélyed sincs rá, hogy valaha elhagyjalak ma petite. Jövök haza.” Ő jelentette az egyetlen otthont, amit valaha ismert, az egyetlen személy, aki a menedéke lett: Savannah. A lány suttogott neki, puhán és érzékien, álomszerűen, mintha átadná a lelkének egy részét. Elsuttogta feltétel nélküli, teljes elfogadását.

Feldobta magát a levegőbe, teste feloldódott az általa teremtett ködben, a részévé vált, vele mozgott. Egyfajta düh fortyogott benne, rágta, pusztította belülről. Ő hozta létre ezt a lehetetlen helyzetet és köteléket Savannah-al, amikor belebabrált a természet munkájába. Tudta, hogy nem folytathatja ezt így tovább. Több mint labilis ebben az állapotban. Tudnia kellett az igazságot. Mennyit láthatott a lány a fejében? Előle is teljesen el tudta rejteni, amit el akart, ahogyan a többi Kárpáti elől több évszázadon át? Savannah napról napra erősebb. És szükségük van elméik összeolvasztására, nem tehetett mást, mint hogy megengedje azt. Gregori teljesen biztos volt benne, hogy egy részét távol tudja tartani életpárjától saját, önző céljaira, de a boldogsága mindennél fontosabb volt neki. Azt akarta, hogy megtudja, ő nem az igazi életpárja. És ha megtisztította a világot a társaság emberi henteseitől, és levadássza a mester vámpírt, elébe fog menni a hajnalnak. Nem volt más választása. Savannah nem érdemel kevesebbet, mint hogy teljes, és egész életet élhessen. Automatikusan beleolvasott a ház környezetébe, ahogy a közelébe ért. Felismerte Gary jelenlétét az egyik szobában. A férfi Savannah hipnotikus parancsa alatt mélyen aludt. Gregori megvizsgálta, látta, hogy kitartana egész éjjel, de a biztonság kedvéért ráerősített saját mágiájával is. Az ő csapdái halálosak. Ha Gary előttük kelne fel, és elkezdené kíváncsiságtól hajtva felfedezni a házat, meghalna. Elérte a férfi elméjét a mély álomréteg alatt. „Álomban maradsz, amíg fel nem ébresztelek. Ha valami miatt mégis hamarabb kelsz, nem kezdesz el keresni bennünket. Ha mégis megteszed, meg fogsz halni, nem foglak tudni megmenteni.” Ez nem feltétlenül volt a teljes igazság, meg tudta volna védeni az embert, de azt akarta, hogy Gary tudatalattijára hasson a veszélyérzet. Bárki kíváncsi lenne rá, hol alszanak, Gary meg aztán végképp kíváncsi természet. A vastag, fehér köd szinte teljesen elrejtette a kis házat. Megállt, hogy megvizsgálja Savannah csapdáit. Gondos alapossággal fejtette meg őket, amíg már biztonságosan be tudott jutni az épületbe. A köd leszállt és összesűrűsödött a bejáratnál, aztán testet öltött belőle. A ház barátságos, és világos volt, valahogy hívogatta őt. A bútortakarók eltűntek, tűz lobogott a kandallóban, fellobbanó lángjai mozgó árnyakat vetettek a szemben lévő falra. Gregori azonnal a csigalépcső felé indult. Csalhatatlanul, pontosan érezte a helyet, ahol párja várt rá. Nem kellett olvasnia Savannah elméjében, teste is tévedhetetlenül rátalált, mindig érezte hol tartózkodik épp. Lement a lépcsőn lassan, rettegve attól, hogy szembenézzen vele. A pince teljesen átalakult. Gyertyák voltak mindenütt, magasan és a padlón, meleg fényt kölcsönöztek a sötét helyiségnek. Az árnyékok bizalmasan összefolytak a sarkokban. Gyógynövények illatát érezte, némelyik összezúzva illatozott, mások izzottak apró tálkáikban, megtöltve a levegőt fák és virágok aromájával. A helyiség közepén egy hatalmas, régimódi kád állt kecsesen ívelt, karmos lábain. A víz csillogott, gőz szállt fel a felszínéről. Savannah azonnal elé sietett, arcán felragyogott egy érzelem, amit nem mert nevén nevezni. A férfi egyik selyemingét viselte, és semmi mást. A gombok nyitva voltak, a szétnyíló szárnyak között felsejlettek tökéletes mellei, kecses bordái. Még egy lépés, és kivillant vékony dereka, lapos hasa, és az ébenszín háromszög lábai között. A látvány egyetlen pillanatig tartott, mielőtt a lány összehúzta maga előtt az ing szárnyait. Hosszú haja vele mozgott, mintha élő, lélegző selyem lenne. Minden lépése ellenállhatatlanul vonzotta a férfi pillantását szatén bőrére. Tompa üvöltés kezdődött a fejében. Vére szinte felrobbant, teste megfeszült a riasztóan sürgető vágytól. Minden nemes és jó szándéka lángok martalékává vált. A lány rámosolygott, karcsú karjai a nyaka köré fonódtak. – Nagyon örülök, hogy végre itthon vagy. – suttogta lágyan, ajka megtalálta lüktető pulzusát nyakának bőre alatt. Érezte a testéből áradó meleget, ahogyan puha melle hozzásimult. Gregori lehunyta a szemét, előhívta vasakaratát, megfékezte vágyának forró áradatát. Gyengéd, de erős fogással lefejtette magáról párja karjait, és csuklóinál fogva eltolta magától, biztonságosabb távolságra tomboló testétől. – Nem, Savannah, nem tudlak tovább becsapni téged. Képtelen vagyok.

A hosszú szempillák rácsukódtak egy pillanatra az ibolyakék szemekre, titkokat zárva annak mélyére. – Nem tudsz becsapni Gregori. Lehetetlen. Mindent tudsz a Kárpátiakról így ezt is tudnod kell. – apró, nőies mozdulattal megcsavarintotta csuklóit, mire a nehéz kezek azonnal elengedték. Gregori tekintete már a bőrét vizsgálta zúzódásokat keresve, attól félt, hogy kétségbeesésében talán túl erősen szorította meg. Savannah ügyet sem vetett rá, ujjai rávetették magukat párja ingének gombjaira. – Ha meg akarod vitatni velem ezt a kérdést, számíthatsz rám, de fenntartani a víz hőfokát a kádban nem kis energiába kerül, amit inkább másra fordítanék. A bensőséges szemrehányás a hangjában éppen olyan hatásos érv volt, mint ujjainak simogatása csupasz mellkasán. Letolta az inget széles vállairól, és hagyta, hogy a padlóra lebbenjen. – Savannah. – a neve már-már könyörgés volt kegyelemért. – Meg kell hallgatnod engem! Most! Soha többé nem tudok összeszedni elegendő erőt ehhez a vallomáshoz. – Hmm. – tűnődött el a lány nyilvánvalóan zavartan. Ujjai már a nadrág gombjain matattak. – Természetesen meg foglak hallgatni, de szeretném, ha a fürdőben hallgathatnálak. Tedd meg ezt a kedvemért Gregori, elvégre neked csináltam. Gregori behunyta a szemét a lángok ellen, amik végignyalták a bőrét. Teste dühödten vágyott a lányéra, merevedése felébredt. A finom kezek suttogtak csípőjének, lecsúsztatta a nadrágot a lábán, körmei gyengéden végiggereblyéztek combjai bőrén. Kilépett a ruhából, közben pedig nagyon is tisztában volt vele, hogy nem tudja leplezni testének nyilvánvaló vágyát. Savannah mosolygott, azzal a dühítő, titkolózó kis mosolyával, megfogta a kezét, hogy a kádhoz vezesse. Ő pedig belelépett, és lesüllyedt a gőzölgő vízben. A forróság jól esett amúgy is érzékennyé vált bőrének. Savannah megállt mögötte, kezeit a tarkójára simította, és gyengéden masszírozni kezdte. Könnyű, kitartó kis ujjai fejbőrén keresztül tűzhullámokat küldtek át a testébe, lassan láng táncolt bőre minden egyes négyzetcentiméterén. Savannah meleg vizet öntött a fejére, alaposan eláztatva a haját. Tenyerei között szétoszlatta a sampont, majd megnyugtató mozdulatokkal beledörzsölte a hajába. Ujjai a fejbőrén matattak, puha melle olykor a hátához ért. – Tehát, életpárom, mi az a szörnyű titok, ami emészt? Könnyebb volt így elmondani, hogy nem kellett a szemébe néznie, és érezhette a lány kezének kényeztetését a fején. – Nem én vagyok az igazi életpárod. Manipuláltam az kötődésünket, felhasználva azokat az ismereteket, amiket megszereztem az évszázadok során. – Tudok róla, hogy ezt hiszed Gregori. – ismerte be halkan – De azt is tudom, hogy nincs igazad. Tisztaság, és becsületesség érződött a hangjából. A férfi torka nyersen, fájdalmasan égett. – Te nem is látod, milyen vagyok igazából Savannah. A valódi életpárom elől képtelen lennék elrejteni azt, ami vagyok. Megpróbáltam megmutatni neked magam, de egyszerűen nem látod a valóságot. Egy illúzió van a fejedben, és képtelen vagyok kitörölni onnan. Elmélyítette a masszázst, ujjai egyetlen pillanatra sem bizonytalanodtak el. – És még azt mondják, te vagy a legbölcsebb az ősök között. Szerelmem, itt egyetlen illúzió van, mégpedig az, amit te ültettél a saját fejedbe. És most megpróbálod az enyémbe is. Igen, hozzád képest nagyon fiatal vagyok, egy gyerek, de tisztavérű Kárpáti. És a valódi életpárod vagyok. Keze lehullott, és ő azonnal kifosztottnak érezte magát. A meleg víz szinte meglepetésként zuhogott rá, hogy leöblítse róla a sampont. – Emlékszem arra a szörnyű fájdalomra, amit anyám és én átéltünk, mielőtt megszülettem. Akkor jöttél el hozzám, amikor már majdnem azt választottam, hogy megszabadulok a fájdalomtól. Éreztem magam körül a törődésedet. – Savannah, – nyögte a nevét, és a kezébe temette az arcát. – akkor kötöttelek magamhoz. – Adtál a véredből, hogy megmentsd az életem, begyógyítottad a sebeimet, és beszéltél nekem a világunkról, az éjszaka csodájáról. Amikor mászni kezdtem, farkas alakban jöttél el hozzám. Minden egyes éjjel megosztottuk az elménket. Amikor felnőttem, ösztönösen egymásért nyúltunk, és lettünk azzá, akik vagyunk.

– Épp azért érzed úgy, hogy elfogadsz, mert megtettem ezeket. – Ez az illúzió Gregori. Voltam a fejedben. Látom mi vagy, talán jobban látom, mint te magad. Elvett tőlünk egy kis időt az, hogy féltem a kötelékünktől, az erődtől, és attól, amit kiváltottál belőlem. Féltem, hogy elveszítem önmagam egy olyan erős személyiség mellett, mint amilyen te vagy. – Keze szappanozni kezdte a hátát, lusta köröket írva le a csúszós habbal. – Először nem tudtam összerakni az egészet. Személyes emlékemet a születésem előtti időről, emlékeimet a gyönyörű farkasomról, a társamról, aki egésszé tett engem. Sosem gondolkodtam rajta, miért ment vele olyan egyszerűen, és könnyedén elménk egyesítése. Fel sem merült bennem a kérdés, hogy miért nem vágyom soha senki érintésére, vagy udvarlására. És nem is jöttem rá, amíg teljesen össze nem olvadtam veled és be nem surrantam az elmédbe. Szinte észre sem vettem. És te sem vetted észre, hogy ott vagyok. Azt sem vetted észre, hogy azok az évek, amit farkas alakban töltöttél el velem gyerekkoromban, a béke évei voltak számodra. De én éreztem az emlékeid között. Azt is mindvégig láttam, hogy mi bánt. Kutasd csak fel az emlékeid között, miért volt neked olyan iszonyúan nehéz, amikor én elhagytam a kontinenst, és elfutottam, mint egy gyerek. Látod a színeket Gregori. Évszázadokig nem láttad őket. A szemeiden keresztül pedig nekem is nyilvánvaló, hogy most milyen élénkek és ragyogóak a számodra. Kizárólag az életpárod adhatja ezt meg neked Gregori. Az ostoba bűntudatod pedig elvakít, nem veszed észre az igazságot. A meleg víz végigfolyt a hátán. Savannah megmozdult a háta mögött, hogy a kád oldalához lépve letérdeljen. Ahogy előre hajolt, selymes haja keretbe foglalta tökéletes arcát. Az ing szétnyílt rajta, felfedve éhes pillantása előtt csábító idomait. Rózsás mellbimbója maga volt a kísértés. Hirtelen elképesztően nehéz feladatnak érezte, hogy megszabja pillantásának irányát. A lány beszappanozta a mellkasát és folytatta. – Veled vagyok, amikor vadászol. Veled vagyok, amikor ölsz. A fejedben lapulok, hallom minden gondolatodat. Nem tehetsz ellenem semmit, és én sem tehetek ellene semmit, mert én vagyok az egyetlen, igazi életpárod. Árnyék az elmédben, aminek a jelenléte annyira természetes a számodra, hogy úgy hiszed, a sajátod. – ismét megszappanozta a kezét, közben pedig megbillentette a fejét, és szeretettel nézett bele kemény arcába – Tökéletesen üresnek érzed magad, amikor vadászol. És ezt nem azért tudom, mert elmondtad nekem, remélem, ezt beismered. Onnan tudom, hogy ott vagyok veled. Mit vársz magadtól? Mit kéne érezned? Szomorúságot? Bűntudatot? Közel ezer éve vadászol. Kénytelen voltál rokonokat ölni, és barátokat. Elszigetelt voltál és magányos életpár nélkül. Abban a kopár, üres világban lehetetlen lett volna érezni bármit is. Csak a saját becsületkódexed, és a hűséged apámhoz tartottak ép eszeden. – Savannah keze alámerült a vízben, megtalálta vastag férfiasságát, és lassan, intim mozdulatokkal masszírozni kezdte. A lány ujjai varázslatot küldtek végig benne, a gyönyör hullámai megrengették. – Nem szeretném, ha bármire is gondolnál vadászat közben, főleg meg rám ne. Azt hiszem, az túlságosan zavaró lenne. – mosolya ártatlanul erotikus volt, keze mozgott a megkaparintott férfiasságon. – Ne érezz olyankor Gregori! Az csak lelassít és hibákhoz vezet. Tényleg azt hiszed meg lehet változtatni egy ezer éves beidegződést? Hiszen erre programoztad magad évszázadokkal ezelőtt. – A vadállat a bensőjében már tombolt, teste megvonaglott a vágytól. Ezüst szemei tágra nyílva bámulták a lányt. Forrón, éhesen, vadul. Ő pedig hátrahúzódott, leült a sarkaira, mosolya erotikusból ismét titokzatosra váltott. Aztán felállt, megengedte az ingnek, hogy karjain lecsusszanva a földre hulljon. – Veled vagyok az elmédben, és észre sem veszed, hogy ott vagyok, hiszen nem török be, ott a helyem, a másik feled vagyok. Ki más, mint a valódi életpárod hozott vissza az őrületből, ami fel akarta falni a lelkedet? Senki más hívására nem válaszoltál volna akkor, kizárólag az enyémre. Ki lehetne jelen a fejedben úgy, hogy nem tudsz róla, amikor vadászni mész és az összes érzéked éber? Csak a férfi súlyos légvétele volt hallható a helyiségben Savannah megmozdította a testét, mozdulata maga volt az érzéki meghívás, kékesfekete haja simogatta krémesen lágy bőrét. Gregori felállt, figyelmen kívül hagyva a testéről lezúduló vizet. A lány akarta őt, az övé volt. Ahogyan ő kilépett a kádból, Savannah úgy araszolt hátrafelé. Szemei félig lehunyva, elméjében színtiszta vágy, teste hívta, csalogatta az övét. Nyugtalan mozdulattal hátradobta haját, ami csiklandozta érzékennyé vált mellbimbóját.

– Gyere ide! – morogta mélyről, a mellkasából, teste olyan nehéz volt a vágytól, attól félt, felrobban, ha még egy lépést tesz. A lány lassan megrázta a fejét, a nyelvét szándékosan végighúzta alsó ajkán. – Csak és kizárólag a valódi életpáromat akarom. Éhezem rá ma este. Rá vágyik a testem. – kezei lassan végigsiklottak szatén bőrén. Az ezüst szemek követték minden kecses mozdulatát, a férfi teste őrjöngve vágyott rá. Gregori egy szempillantás alatt megtette a köztük lévő távolságot, elkapta őt, lendületük nekinyomta Savannah hátát a falnak. Foglyul ejtette ajkait, követelte a választ, felfalta őt. Kezét saját testére húzta. – Senki más nem fog soha megérinteni, amíg élek, – vicsorgott, a szája égő nyomot hagyott lefelé a torkán, hogy elérje a mellét. Éhesen vetette rá magát, nyelve, fogai habzsolták a tökéletes krémességet. – senki más Savannah. – Miért, Gregori? Miért nem érintheti meg így más a testem? – suttogta, szája a bőrén, nyelve a pulzusa felett – Mondd meg, miért csak a tied a testem, és a tiéd miért kizárólag az enyém? Keze megfogta a fenekét, keményen nekifeszítette férfiasságát. – Tudod, hogy miért, Savannah. – Én tudom Gregori, de te nem. Mondd ki, de csak ha hiszed is! Nincs több hazugság. Érezned kell a szívedben, ahogyan én is érzem. Az elmédben. A tested ég az enyémért. De még fontosabb, a lelked tudja, hogy az enyém a másik fele. Letérdelt elé, nekiszorította az alvókamra falának, egyik kezével szétválasztotta combjait. – Tudod, hogy vágyom rád. Még alvás közben is, ahol gondolatok sincsenek, ott is elégek érted. Lehajtotta a fejét, hogy megízlelje, hűvös nedves haja végigsimított combja belsején, ahogy ösztönösen közelebb húzta a testét magához. Savannah felkiáltott szájának első érintésétől, a vágy forrón rohant végig a testén, megolvasztotta az eleven láng. Nedves hajába markolt, úgy tartotta a fejét. – Mondd ki Gregori! – sziszegte összeszorított fogai mögül – Hallanom kell. „Mondom, életpárom. Hát nem hallod?” Nem emelte fel a fejét, szerette volna azt érezni, hogy a lány teste könyörög az övéért, ami már kőkeménnyé merevedett, és sóvárogta az enyhülést. Az íze akár a fűszeres vadméz. Függővé vált tőle. Savannah válasza egyértelmű volt, nyögései és vonaglásai elárulták, érezni akarja őt a testében. Mégis kitartott, egyre magasabbra és magasabbra vitte, míg már kegyelemért nem kiáltott. Csak ekkor egyenesedett fel és fogta át a csípőjét. – Tedd a derekamra a lábad! Lassan csúsztatta le égő testét férfiasságához, és tartotta felette. Érezte, hogy nedves és forró, készen áll rá. Fejében légkalapács dübörgött, csípője mozdult volna párja felé. Mégis tartotta magát, a lány meleg, hívogató bejárata annyira sebezhetőnek tűnt várható támadásával szemben. – Tedd a szádat a nyakamra Savannah, – parancsolta – igyál belőlem, míg a magamévá teszlek! – Siess! – könyörgött neki. Szinte vakon engedelmeskedett, nyelvével megsimogatta erősen dobbanó pulzusát. Gregori egy fejrántással eltávolította az útból nedves haját, és abban a pillanatban, ahogy a lány fogai átszúrták a bőrét, felfelé mozdította csípőjét, mélyen elmerült lágy, selymes bensőjében. Teljesen eggyé olvadtak. A test, a lélek és az elme. Gregori rekedten felkiáltott eksztázisában, elfogadta párját, és átadta magát neki teljes valójában, ahogyan annak lennie kellett. Akadályok és gátlások nélkül. Agyát vad képek töltötték el, Savannah elméje csatlakozott az övéhez, lángba borították egymást. Nem próbálta távol tartani gondolatai egyetlen morzsáját sem, aggodalma, hogy a lány olyat találhat ott, ami elveszi tőle, tovatűnt. Megengedte magának, hogy egyszerűen és tisztán csak átélje az intenzív örömöt. Lángolt. Fehéren izzó villám ívelt fel egymáshoz súrlódó testük között. Mindig is a lelkében volt. Elvitte őt oda, ahol a szabadságot a teljes elfogadás, a feltétel nélküli megadás, a vak hit, és a bizalom jelentette. Savannah nyelve végigsöpört a nyakán, lezárva az apró sebhelyeket. Hátát ívbe hajtotta, felkínálta neki tökéletes melleit. – Most te jössz! Táplálkozz! Engedj be a testedbe, ahogyan én téged! Kicsi és könnyű volt a karjaiban, olyan apró saját termetéhez képest, mégis, amikor olyan mélyre hatolt benne, hogy elérje a lelkét, a lány teste alkalmazkodott méreteihez. Először a száján futtatta

végig a nyelvét, megkóstolta saját hatalmát és vérét, aztán foga gyengéden végigszántott a nyakán, és a melle közti völgyben. Savannah irányította most testüket. Meglovagolta, diktálta a ritmust féktelenül. Elkapta a fejét sürgető kezekkel, visszahúzta a mellére. „Szükségem van rád.” A fájó kérés visszhangzott elméjében, nem várt tovább. Metszőfogai meghosszabbodtak, és mélyre süllyedtek mellében. A lány kiáltott, teste felhullámzott Gregori körül, olyan intenzitással, hogy őt is magával sodorta a tűzvihar. Elsodorta és apró darabokra robbantotta. Savannah belevájta körmeit a vállába, lehorgonyozta magát, csípője elé ment minden vad lökésének, és viszonozta azt hasonló vadsággal. Együtt értek fel a csúcsra. Gregori felemelte a fejét és rekedten felkiáltott, nem tudva, hogy hangjából süt vad öröme. Savannah kapaszkodott belé, fejét a vállára hajtotta. A férfi várt egy pillanatig, hogy a föld ismét megszilárduljon lába alatt. Valami megmoccant közöttük, akkor látta, Savannah melléről vérpatakocska folyik le gyomra felé. Lehajtotta a fejét, és nyelvével lezárta a sebeket. – Szeretlek Gregori, – suttogta lágyan a torkába. – nagyon szeretlek. Az igazi vagyok neked. Megértetted már? Intett a kezét, hogy eloltsa a gyertyákat, a szobára lezúdult a teljes sötétség. Magához ölelte Savannah testét, és magával vitte az alvókamrába. Elsüllyedtek hazájuk talajának gazdagságában. Azonnal béke szállt dobogó szívükre, a vadság lecsillapodott a fejükben. – Az enyém vagy az idők végezetéig Savannah, és ha belefáradunk ebbe a létezésbe, együtt megyünk a következőbe. Kelletlenül kivonta testét a lányéból, lehajtotta a fejét, hogy nyelvével eltüntesse hasáról azt az apró vércsíkot. Maga mellé húzta őt, fejét a mellkasára hajtotta. A lány ujjai belekúsztak nedves hajába, karjaiba szorította a fejét, és ringatta, akár egy bölcsőben. A férfi arrébb mozdult, hogy levegye teste súlyának nagy részét párjáéról, de combját birtoklóan vetette át annak lábain, keze egész hosszában simogatta végig. Ilyen nyomot fognak hagyni a földben. A kamra ajtaja hangtalanul csúszott a helyére és bezáródott gondolatának parancsára. Sok csapdát állított, halálosakat. Bárki, aki megpróbálja megzavarni őket, az életével játszik. Gregori megsimogatta a hosszú hajat elégedetten, békésen. – Túl kicsi vagy ahhoz ma petite, hogy ilyen hatalmas örömöt okozz egy embernek. – meleg lélegzete vigyázzba állította a lány mellbimbóját, nyelve pedig követte azt lassú, lusta simogatással. – Ahányszor szeretkezem veled, magamba fogadlak. Nem lehet más egyikünknek sem Savannah. Álmos elégedettséggel moccant a lány, közelebb emelte mellét a szájához. – Nem én vagyok az, aki emiatt aggódik. Tudom, hogy nem lehet más. Gregori nyelve tett egy lusta, kényelmes kört a krémes bőrön. – Aki annyi időt töltött a sötétségben, mint én, annak időbe telik elhinni, hogy nem fogja elveszíteni a fényt. Menj aludni Savannah, így, a karjaim védelmében. Engedd, hogy a talaj gyógyítson bennünket és békét hozzon, ahogy azt Julian akarta. Savannah hallgatott egy pillanatig, de a férfi szája a mellén apró utórengéseket okozott benne, ismét kezdte felszítani vágya tüzét. – Akkor viselkedj! Lágy nevetés volt a hangjában, elfogadása annak, ahogyan a férfi határozni fog, folytatja-e mellének cirógatását. Azt akarta, hogy aludjon, szavak nélkül tolta elméjét az álom felé, segített neki fáradtnak érezni magát, de az ő teste még nem adta fel. Eltöltött még néhány percet a puha keblet kényeztetve. Tartotta őt, miközben egy ködös, erotikus álomba siklott. – Aludj most! – adta ki a gyengéd parancsot, és átengedte magukat a gyógyító talajnak, és a napfelkeltének.

Tizenharmadik fejezet Gary igyekezett nem észrevenni, milyen sápadt Savannah, ahogy az öntött neki egy kávét. A lány szatén bőre szinte áttetsző volt. Ő is kába volt a hipnotikus álom után, nehezen ébredt fel, egy hosszú zuhanyzás után. Fogalma sem volt honnan jöttek a váltóruhák, amikor felébredt, már ott találta őket az ágy végében. Savannah gyönyörű volt, mozgása, mint a víz folyása, vagy a zene a levegőben. Kék farmert és halvány türkizszín inget viselt, ami kihangsúlyozta idomait, karcsú derekát. Hosszú haja egyetlen vastag fonatban verdeste fenekét. Gary megpróbálta a szemeit megtartani magának. Semmilyen nyomát nem látta még Gregorinak ma este, de nem akart kockáztatni. Volt egy olyan érzése, hogy az egyik dolog, ami szempillantás alatt idevonzaná Gregorit, az az lenne, ha egy másik férfi kezdené fixírozni Savannah-t. – Amint Gregori visszatér a sétából, szerzünk neked valami vacsorát. – mondta Savannah halkan miközben átnyújtotta a gőzölgő bögre kávét. Már sötét volt. Garynek fogalma sem volt, mi történt azután, hogy megérkezett a házhoz este. Idegesen megköszörülte a torkát. – Pontosan mi történt tegnap este? Csak arra emlékszem, hogy a házba érkezünk, aztán felébredtem egy órával ezelőtt. Feltételezem, hogy aludtam egész nap. Óvatosság volt a hangjában, ami előtte sosem volt jelen. Egyedülálló élmény volt megtapasztalni, hogy valaki elvette tőle az irányítást maga felett. – Nem ébresztettelek fel, amíg meg nem győződtünk róla, hogy teljes biztonságban vagyunk. Tegnap éjjel Gregori találkozott egy kisebb vámpírral, és annak két élőhalott szolgájával. Legyőzte, és elpusztította őket természetesen, már nem tudnak visszatérni. Így továbbra is biztonságban vagyunk. Nem tartunk fogva. Egyszerűen csak a biztonságod miatt volt erre szükség. – vidámság lopakodott a hangjába – Azt hiszem, Gregorinak ötlete sincs, mit kezdjen veled. Gary szíve nagyot dobbant. Megköszörülte a torkát. – Remélem ez jót jelent. Savannah szeme nevetett. – Tényleg azt hiszed, hogy bántani fog? Olvasni tudja az elméd. Ha ellenség lennél, még ott, a raktárban megölt volna. – a lány gonoszul áthajolt az asztal felett – De persze szörnyen kiszámíthatatlan, soha nem tudod kitalálni, hogy mit tesz, vagy épp hol van. Elhallgatott, majd csilingelően felnevetett, miközben karjai a háta mögé kanyarogtak, mintha valami megbilincselte volna őket, aztán elemelkedett a földtől, és hátrafelé kilebegett a konyhából. De a nő kék szemének csibészes csillogása elárulta, hogy semmi baja sem fog történni. Gregori erősen tartotta a csuklóit, miközben kivitte a menedék udvarára, be a sűrű növényzet közepére. Virágszirmok hullottak rá, végigsöpörték a vállát, az éjszaka teljes pompájában ragyogott. – Szándékosan halálra rémíted azt a fiatalembert. – vádolta. Felemelte az arcát, a csillagok a sötét égboltról megfürödtek tekintete kék tavában. – Nos, lehet, de hogy kételkedhet valaki is benned? Apró tenyere megsimított állának kemény vonalán, ő pedig viszonzásként egy ujját végighúzta tökéletes száján. – Nem kell megvédened Savannah. Elég, hogy itt vagy velem. Senki más véleménye nem érdekel. Lehajtotta a fejét és megcsókolta. Ébredéskor kielégíthetetlen vágya már kétszer magáénak követelte a lányt, de teste ismét feléledt a gondolatra, hogy meg akarta védeni őt. Abban a pillanatban, ahogy szája az övére tapadt, a föld megmozdult alatta, sajátos, fehéren izzó tűz

száguldott végig az erein a véráramában, hogy összpontosuljon teste középpontjában. A lány teste folyékonyan, szinte csontok nélkül omlott a karjába. Közelebb húzta magához. – Táplálkozz ma petite. Táplálkozz belőlem. Ajka a torkára tévedt engedelmesen, nyelve megsimogatta a pulzusát. Érzéki volt. Erotikus. Teste megfeszült félelmetes erejű vágyától. Pulzusa megugrott az apró nyelv simogatása alatt. Gregori teljesen átfogta karcsú testét és maghoz vonta őt, karjai védelmébe húzva. Savannah tovább csábította, ingerelte, növelte vágyát szándékosan. Élvezte megmerevedő férfiasságának érintését a testén, csípőjét hozzápréselte. Amikor fogai áttörtek végre a bőrén, artikulálatlan hang tört ki Gregoriból, fehér villám sistergett, táncolt végig a testén, végigvágva rajta a fájdalom, és eksztázis keverékével, képtelen lett volna megmondani hol ér véget az egyik érzés, és kezdődik a másik. Aztán megérezte a zavart az éjszakában, a suttogást és a mozgást, és tudta, hogy nincsenek egyedül. Fogta védelmezőn, teste menedéket nyújtott a kíváncsiskodó szemek elől, ezüst tekintete a tétován az udvarra lépő férfit követte. Gary még nem vette észre őket, tekintete csodálkozással volt tele, a kert váratlan szépsége lefoglalta. Gregori még mélyebbre húzódott a sötétségbe, felörvénylő köpenyként húzta magukra a láthatatlanságot. Keze megtalálta a lány tarkóját, gyengéd nyomással kérte, hogy táplálkozzon tovább. A lánynak vérre volt szüksége. De azt soha nem tudta volna megengedni, hogy egy másik férfi lássa őt táplálkozás közben. Ez annyira intim, és erotikus kapcsolat volt kettejük között. Lassan, vonakodva Savannah visszahúzta a fogait, nyelvével megsimította az apró sebhelyeket és felemelte a fejét. Szeme álmosan csillant, mintha szeretkezett volna, ajka csábította. Egy vörös csepp csillant szájsarkában, Gregori azonnal odahajolt, és nyelvével letörölte onnan. A lány ajka az övé után mozdult, végigcsókolta előbb lassan, óvatosan, majd nyelve utat kért a szájába, gyengéden simogatva annak belsejét. Savannah végül rámosolygott, szemeiben a szíve tükröződött. – Nem vagyunk egyedül, mon amour. – suttogta a fülébe. Halkan, sajnálkozóan felnevetett, Hátravetette a fejét, hosszú hajfonata lebbent. – Nem te voltál az, aki meghívta őt végül, hogy maradjon? – Szerintem te hívtad meg. – javította ki összeszorított fogakkal. Láz volt a vérében. Gyógyíthatatlan, csillapíthatatlan. Ráadásul nem is akart kigyógyulni belőle. Lehajolt, megtalálta a lány mellét a vékony anyag alatt. Az éjszakai levegő finoman, hűvösen érintette a bőrét. Denevérek csapongtak felettük. A virágok illatoztak körülöttük, keveredve kettejük illatával. Savannah halkan, örömtelin nevetett, hangja visszhangzott a szívében. – Légy óvatos, Gregori, nem akarom, hogy elveszítsd a nagy gonosz mumus hírnevedet – ujjait összefűzte a nyaka mögött. – Azt csak te találtad ki. – vádolta. A lány megharapdálta a fülcimpáját, majd nyelvével simított végig rajta. Kávé illata sodródott közelebb, Gary teniszcipője nyikordult a terasz csempéin. Ruhája hozzáért a hatalmas páfrányok leveleihez, súrlódó hangot kiadva. Gregori azon kapta magát, hogy elnyom egy nyögést. Savannah lehúzta a fejét, karjait körbefonta nyakán, megkereste és elfoglalta a száját. A szaténfinomságú érintés azzal fenyegette, hogy elveszti az önuralmát. „A tűzzel játszol, ma Chérie.” „Mmm, és meg kell, hogy mondjam, nagyon finom játszani vele.” suttogta halkan, elveszve a puszta élvezetben, hogy most ő uralja a száját. Gary már közel volt, a pavilon másik oldalán, mindössze néhány lonc és vadszőlő inda választotta el őket egymástól. Gregori átvette a parancsnokságot a helyzet felett, felemelte fejét, de szemében sötét ígéret fénylett, lágy nyögés hagyta el menekülő torkát. Gary azt hitte teljesen egyedül van. Körülnézett az udvaron óvatosan, ujjaival a kávés csésze körül. Hallotta Savannah lány nevetését. Erotikus, csábító. Megrázta a fejét. Ez a nő maga a fenyegetés. Nem szerette volna, ha az övé. Még egy emberi nő is képes nagy bajokat okozni, szirénhangjával elcsábítani párja barátait, hát még ő. Alig több egy maroknyinál, a baj vele mégis katasztrofális mértékű.

„ Olvasod a gondolatait ma petite femme?” Gregori elégedett hangon suttogott a lány elméjében. „Még egy ilyen egyszerű ember is tudja, hogy vad vagy, mint a szél.” Vonakodva meglazította szorítását körülötte. „Menj be a házba!” A lány szeme elkerekedett a színlelt meglepetéstől. „Úgy érted, azt gondolja, hogy szeretkeztünk? Akkor nem kellett volna kicsámborognia ide, hogy meglepjen bennünket.” „Folytasd csak Chérie, és én is teszek valamit, ami nem fog tetszeni.” A lány hangosan felnevetett, és a legkisebb félelem nélkül, láthatatlanul átlibbent az udvaron. Ahogy Gary mellé ért, hozzá hajolt, és meleg levegőt fújt a fülébe. „Savannah!” Ordította Gregori a nevét fenyegetően. „Megyek már, megyek.” felelte abszolút megátalkodottan. Gregori megvárta, amíg a lány biztonságban beér a házba, mielőtt kilépett volna a fák árnyékából. Gary szíve mennydörgéshangosan hallatszott a fülében. Elmosolyodott, a ragadozó villant ebben a mosolyban. – Bár már együtt töltöttünk egy kis időt, azt hiszem bemutatkozásra eddig nem került sor. Gregori vagyok, Savannah életpárja. – Gary, Gary Jansen. A… feleséged, Savannah, azt mondta, hogy sétálni mentél. – Savannah a feleségem. – erősítette meg Gregori zordan és fenyegetően, bár hangja bársonyos maradt. – Nos… – mondta Gary, olyan ideges volt, hogy elkezdett izzadni. – Gyere vissza a házba, beszéljük meg a teendőket! – Gregori már elsiklott el mellette, egyetlen hang nélkül. Gary követte. Savannah a kandalló előtt ült, bőre ismét egészségesen ragyogott. Valami égett lila szemének mélyén, ahogy pillantása megpihent Gregori szenvtelen arcán. Gary ugyanazt látta az ezüst szemekben is lobogni Savannah arca láttán. Már nem tűnt hidegnek és sivárnak, higanylággyá mélyült, gyengéddé, és hevesen védelmezővé. Amikor így nézett, lehetetlenség volt Gregoritól félni. – Átgondoltam többféle lehetséges megoldást a problémánkra Gary. – szólalt meg Gregori halkan. – Kifejtem őket, te pedig kiválasztod melyik a legmegfelelőbb a számodra. Gary láthatóan megkönnyebbült. – Ez jól hangzik. – Vadászni fognak rád a vámpírok, és a társaság többi tagja is. – szögezte le Gregori. – Tehát minden olyan helyet, ahol eddig jártál, kerülni kell. Ez magában foglalja a családodat, az otthonodat és a munkahelyedet is. Ezeken a helyeken fognak rád várni. – Dolgoznom kell, Gregori. Nincs túl sok félretett pénzem. – Nekem is dolgozhatsz. Sok vállalkozásom van, és jól jönne valaki, akiben bízom. El tudlak helyezni szinte bármelyik városban az Egyesült Államokban, ahol irodáim vannak, de lehetséges, hogy Európa egy biztonságosabb alternatíva lenne. És persze eldöntheted, hogy megtartod-e az emlékeidet rólunk, vagy kitöröljem őket. Savannah hátradőlt, megdöbbentette Gregori javaslata. Pehelykönnyen megérintette az elméjét. A férfi figyelme azonnal ráirányult. „Hallgass, Savannah!” Ez egy világos parancs volt. Bár az arca szenvtelenebb volt, mint valaha, érezte, hogy eltökéltség parázslik az agyában, és most az egyszer csendben maradt, csak nézte közelről. – Nem akarom, hogy töröld az emlékeimet. – mondta Gary. – Már mondtam. Különben is, azt hiszem, jogom van, hogy segítsek felszámolni ezt a társaságot, ahelyett, hogy elrejtenétek valami távoli országban, mint egy gyereket. – Nem ismered a veszélyeket Gary. De ez nem biztos, hogy baj. Ha ragaszkodsz hozzá, hogy megtartsd az emlékeidet, nem tehetek mást, mint hogy megvédjem Savannah-t és a népünket. A véredet kell vennem, hogy felügyelhessek rád. Gary szemmel láthatóan elsápadt. Lassan letette a bögrét, a keze remegett. – Nem értem.

– Amikor a közeledben vagyok, tudom olvasni a gondolataidat, de ez csak kis távolságon belül működik. Ha a véredet veszem, mindig tudni fogom hol vagy, nyomon tudlak követni könnyedén, bárhol is legyél a Földön, és ismerni fogom a gondolataidat. Ha valaha elárulsz bennünket, tudni fogom. – Gregori előrehajolt, ragyogó ezüst szeme fogságban tartotta Garyét. – Értsd meg Gary. Vadászni tudnék rád. Bárhol megtalálnálak, és megölnélek. Teljes meggyőződés volt a hangjában, és a szemében, Gary nem tudta elfordítani a tekintetét. Úgy érezte, mintha átható tekintete belelátna egyenesen a lelkébe. – Ez az, amit át kell gondolnod, – folytatta Gregori szinte gyengéden. – át kell gondolnod, és a döntést magadnak kell meghoznod. Bárhogyan is döntesz, tiszteletben fogom tartani, és mindent megteszek, hogy megvédjelek téged. A szavamat adom. – Azt mondtad, a vámpírok a legnagyobb csalók a földön. Honnan tudjam, hogy te az igazat mondod? – Nem tudhatod. De érezheted, hogy mi helyes és mi helytelen. Ezért van szükséged időre a döntésed meghozása előtt. Ha már egyszer eldöntöd, mindannyiunknak azzal a döntéssel kell élnie. – Fáj? – kérdezte Gary, de nem félelem hallatszott a hangján, sokkal inkább a tudós kíváncsisága, aki már adatokat gyűjt. Savannah egy enyhe mosolyt észlelt Gregori fejében, csodálta az emberi férfit, aki most fel-alá kezdett járkálni a szobában. – Nem okvetlenül. – Gregori hangja halk volt, és semleges. Semmilyen módon nem akarta befolyásolni az embert. – Azt hiszem, az már túl nagy kérés lenne, hogy hagyd Savannah-nak megharapni a nyakam. – tett egy gyenge humorkísérletet Gary. Megdörzsölte a nyakát, végigpergett a fejében az összes Dracula film, amit látott. A válasz egy morgás volt, ami Gregori mellkasából tört elő. Savannah nevetésben tört ki. Érezte Gary növekvő nyugtalanságát. – Muszáj azonnal választ adnom? – Mielőtt elhagyod a házat. – válaszolta Gregori halkan. – Ez nem túl hosszú idő, hogy átgondoljam. – morogta. – Tehát ha kitörlöd az emlékeimet rólatok, akkor visszaküldenél az eddigi életembe, és fogalmam sem lenne róla, hogy veszélyben vagyok. Ez elég kényelmes megoldás, hogy megszabadulj tőlem, nem gondolod? – gúny csöpögött a hangjából. Az ezüst szemek összeszűkültek. Gregori izmai fenyegetően összehúzódtak, ujjai végéből karmok törtek elő. Savannah a karjára tette a kezét, hüvelykujjával értelmetlen mintákat kezdett rajzolgatni alkarjára. A hirtelen feltámadt feszültség a szobában lassan enyhülni kezdett. De a ragadozó szemek rezzenéstelenek maradtak Gary arcán. – Ha azt akarnám, hogy halott légy Jansen, hidd el nekem, már az lennél. Gyilkolni nem nehéz egy olyannak, mint én. – Nem akartalak megbántani Gregori. – mondta Gary – De ez nem könnyű. A legnehezebb döntés, amit valaha meg kellett hoznom. Legalábbis amire emlékszem. Nem találkoztunk még ezelőtt, ugye? – Nem, – válaszolta Savannah komolyan. – azt már mondtuk volna. Próbálunk annyira őszinték lenni veled, amennyire lehetséges. Ez egy óriási ajánlat Gary, vedd figyelembe. Fogalmad sincs micsoda megtiszteltetés. – Csend, Savannah! Ne győzködd semmiről! Ezt a döntést neki egyedül kell meghoznia. – szólt a lányra Gregori szemrehányóan. „Nem érti a megtiszteltetést, amiben részesül.” ragaszkodott a véleményéhez Savannah „Ha értené, nem lenne ennyire izgatott.” Megrántotta a copfját. „Savannah, hagyd őt dönteni!” Gary felemelte a kezét. – Ne csináljátok ezt! Tudom, hogy beszélgettek. Így is épp elég ideges vagyok. Oké. Oké. Tedd meg! Essünk túl rajta! Harapj nyakon! De figyelmeztetlek, még soha nem csináltam ilyet. Lehet, hogy neked nem lesz jó. – próbálkozott egy halvány vigyorral.

– Légy biztos! Nem lehet benned kétség, teljesen meg kell bíznod bennem. Előfordulhat, hogy olykor embereket fogok ölni. Nem változtathatsz térfelet a harc közepén! – figyelmeztette Gregori. Gary megnedvesítette ajkát. – Feltehetek még néhány kérdést? – Természetesen. – jött a semmitmondó válasz. – Vannak olyan emberek, akik tudnak a népetekről, és életben vannak? – Természetesen. Van olyan család, aminek generációi évszázadok óta népem egyik tagjával élnek. Mondhatni öröklik őt egymástól, anya a lányától, apa a fiától. De ott volt például Savannah apjának emberi barátja, egy pap. Több mint ötven évig őrizte a titkunkat. Az egyik házaspár egy emberi fiút nevel. – Szóval nem én leszek az egyetlen, aki tudja. Mert ez a tudás egy hatalmas felelősség. Ha nem vámpír, akkor mi vagy te? – Kárpátiak vagyunk, egy olyan régi faja az emberiségnek, mint maga az idő. Van néhány tehetségünk, emberi vérrel táplálkozunk, de nem öljük meg, vagy tesszük a rabszolgáinkká az embereket. Az éjszakában járunk, kerüljük a napot. – Gregori hangja végig tárgyilagos maradt. – Mi a különbség a vámpír és a Kárpátiak között? – kérdezte Gary izgatottan, érdekelte, furcsa lelkesedést érzett. – A vámpírok Kárpátiak is egyben. A vámpírok fajunk férfitagjai, akik úgy döntöttek, hogy megszegik a törvényeinket, és átengedik magukat az őrületnek. Amikor egy Kárpáti hím túl sok ideig nem találja meg az életpárját, elveszíti minden érzelmét, nem lát többé színeket. Belsejében eluralkodik a sötétség, prédának kezdi tekinteni az embereket és más Kárpátiakat is, nem csak a vér kell neki, hanem az ölés izgalma. A gonosz utat választja, ahelyett, hogy szembenézne a hajnallal. Ezért vannak a vadászok. Megszabadítjuk a világot a vámpíroktól, és eltakarítjuk minden nyomukat, hogy fajunk titokban maradhasson az olyanok előtt, mint például a társaság, akik nem tesznek különbséget köztünk, és a vámpírok között, egyaránt pusztítanak mindannyiunkat. Savannah keze lecsúszott Gregori csuklójáról, és újratöltötte Gary bögréjét. – Olyan ez, mint egy B kategóriás film, nem? Gary azon kapta magát, hogy rámosolyog. Volt valami csintalan mosolyában, amitől bárki jobban érezte magát a közelében. Boldog volt, és fertőzött fele. – Mi történik, ha hagyom, hogy a vérem vedd, és te átkapcsolsz vámpírba? – Lehetetlen, hogy átforduljak. – Gregori gyönyörű hangja kétségtelenné tette, hogy igazat mond – Savannah az én horgonyom a fényben. Gary állt ott néhány pillanatig, ivott egy korty kávét, és megfordult, hogy Gregorira pillantson. – Csináljuk meg! Azt minden további nélkül elhitte, hogy Savannah a fény. Gregori végigsimított az ember elméjén, lassan, gyengéd érintéssel, Gary észre sem vette. Határozottságot talált és meggyőződést. Segíteni fogja őket, ha tudja. „Ide fogsz jönni hozzám, félelem nélkül, tudod, hogy nem történik semmi bajod. Sértetlen maradsz, és utólag sem érzel semmilyen káros hatást.” Elárasztotta az embert a megnyugtató kényelem érzésével. Gary elindult felé, tekintete kissé üveges volt, nyilvánvaló jeleként, hogy transzban van. Gregori ráhajtotta a fejét egy kiemelkedő vénára a nyakán, és ivott. Óvatos volt, nehogy túl sokat vegyen el, majd lezárta a sebet, hogy biztosítsa a gyors gyógyulást. Mielőtt kiszabadította Garyt a szuggesztió alól, visszahúzódott fejében az árnyékba. Gary megrázta a fejét egyszer, kétszer. Kissé megtántorodott, megkapaszkodott az asztal szélébe. Nem látta megmozdulni Gregorit, de az hirtelen ott volt mellette, megfogta a karját, és óvatosan egy székre ültette. – Pár perc és jobban leszel. De enned kéne valamit. Csak tegnap este érkeztünk, a hűtőszekrényt még nem volt időnk feltölteni. Savannah-ra pillantott.

„Hozz neki egy pohár vizet, hogy pótolja a folyadékveszteséget Chérie!” Savannah átadta a poharat Gregorinak, szeme nyugtalan volt. Gary megérintette a nyakát. Úgy érezte, hogy egy kicsit szédül, és érzett egy égő érzés a nyakán, de amikor megérintette bőrét verőere felett, a keze nem lett véres. Felpillantott Gregorira. – Megvolt már, ugye? – Idd ki az egészet! – tartotta a szájához a poharat. – Nem láttam okát, hogy tovább húzzuk. Az elméd így is nagy nyomásnak volt kitéve. – Üdvözöllek a világomban Gary. – Savannah huncut mosolyt villantott rá – Ha ő úgy ítéli meg, hogy az övéi biztonsága megköveteli, lehetetlenül parancsolgatóvá, és önkényessé válik. Gary felnyögött. – Nem gondoltam, hogy ennyire. A fenébe. Igazad van. De nem tehet róla, ilyen a természete. – Ne kezdjétek el ti ketten! Ha belemelegedtek, az őrületbe kergettek. Gregori hangja felháborodott volt, de Gary kezdte megérteni őt egy kicsit. Arckifejezése szinte soha nem változott, és a szemei sem árultak el semmit, mégis, szinte érezte néma nevetését. – Neked van humorérzéked. – vádolta meg rászegezve a mutatóujját. – Ne engem okolj! Ez Savannah hibája. Ő mondta neked, hogy nincs. – felelte Gregori undorral. – És most menjünk, keressünk neked valami rendes ennivalót. – Vérre és nyers húsra fogok vágyni, vagy ilyesmi? – kérdezte Gary rezzenéstelen arccal. – Nos, valójában ... – kezdte Savannah. – Nem vagyok veszett. – hallgattatta el a lányt Gregori egy pillantással. – És fertőző se vagyok. – Minden könyvben azt írják, ha iszol a véremből, és én is iszok a tiedből, akkor olyan leszek, mint te. – Gary hangja kissé csalódottnak hangzott. – … vannak olyanok, akiknek denevérszárnya nő. – folytatta Savannah megállíthatatlanul, apró fogaival rágcsálva alsó ajkát. – Batman is így született. De vannak, akiknek csak köpenyviselési kényszerük lesz. Tudod, az a kavargó pelerinszerűség. Az egy rendszeres járvány. Ez a vérünktől van, valamiféle allergiás reakció lehet. De ne aggódj, már lennének jelei, ha veled is ilyesmi történt volna. – Mindig ilyen? – pillantott fel Gary tanácstalanul Gregorira. – Lesz még rosszabb is. – felelte Gregori őszintén. A népszerű étterem tele volt, hosszú sor várakozott asztalra, de Gregori halkan belesuttogott a hostess fülébe. Gary hálásan lerogyott a székre, és azonnal megitta mindhárom pohár vizet, amit letettek eléjük az asztalra. Életében nem volt még ilyen szomjas. – Hol csapjunk bele ebbe a mocsokba? – kérdezte. – Ki vitt be téged a társaságba? – kérdezte Gregori. Körülöttük örvénylettek a beszélgetések. Néhány lágy, és bensőséges, pár hangos és ellenséges, Gregori és Savannah hallották az egészet. Nem kellett sok idő, hogy felfedezzék a híres bűvészt az emberek, de Gregorinak sikerült egy félreeső asztalhoz kormányoznia a kis társaságot. – A munkahelyemen mindenki tudott a vámpírok iránti megszállottságomról. Ez jóformán állandó viccforrás volt a laborban. Néhány évvel ezelőtt egy ember, név szerint Dennis Crocket odajött hozzám. Volt egy barátja, aki a laborban dolgozott. Meghívott egy találkozóra. Úgy gondoltam, hogy elég csöpögős, de legalább találtam valakit, akit ugyanaz a téma foglalkoztatott. – Gary a nyakát nyújtogatta egy pincér után, hogy szerezzen még valami folyadékot. A pincérek minden irányba nyüzsögtek, csak az övébe nem. Halkan felsóhajtott. – Legalábbis azt hittem kapok talán pár új információt. Nekem egy egész gyűjteményem van már belőlük. Így minden esetre elmentem. Gregori kipillantott a pincérre egy hatalmas cserepes növény mögül, és a fiú azonnal megindult az asztalukhoz egy kancsóval, teleöntötte mindhárom poharat. – Hol volt a találkozó? – Los Angeles. Ahol dolgozom. – Milyennek láttad a többieket a találkozón? Fanatikusak voltak? Olyan perverzek, mint amilyeneket a raktárban láttunk? – Gregori olyan halkan kérdezte, hogy Garynek közelebb kellett hajolnia, hogy elkapja a szavakat.

Megrázta a fejét. – Nem, egyáltalán nem. Vannak, akik csak a móka kedvéért voltak ott. Nem igazán hívők, inkább csak reménykedők. Inkább csak egy lehetőség volt nekik, hogy olyan emberekkel találkozzanak, akiket szintén érdekel a vámpír tan. Eleinte a beszélgetések mindig világosak voltak és egyszerű témák körül forogtak. Hogy milyen hatalmuk van? Vagy barátságosak lehetnek-e? Aztán, miután egy pár alkalommal részt vettem, egy-két férfi egy másik csoportból néhány másik témát vetett fel. Savannah a tenyerén pihentette állát. Rezzenéstelen szemmel ámulta Garyt, miközben igyekezett minél mélyebbre visszahúzódni az árnyékba, hogy megvédje magát a kíváncsiskodó szemektől. Egy egyszerű homályosítási varázst alkalmazott, amitől nem vált ugyan láthatatlanná, de vonásai elmosódottaknak, érdektelennek tűntek az emberek számára. – Ez a másik csoport is Los Angelesből való? Gary elgondolkodva ráncolta a homlokát. – Tudod, sok csoport van. Európában, leginkább Erdély területén. Romániában. Olyanok, mint a mienk. Ezek a srácok azt hiszem dél-Floridaiak voltak talán. Minden esetre ők sokkal inkább tudományos irányból közelítették meg a dolgot. Azt szerették volna, ha javaslatokat teszünk, hogy szerintünk kik vámpírok a környezetünkben. Hogy kik túl sápadtak, kik járkálnak kizárólag éjszaka. Kik azok, akik rendkívül intelligensnek tűnnek, netán elbűvölőnek, akiknek titok fedi az életét, és a tevékenységét. – Nevekről nem volt szó? – kérdezett közbe Gregori. – Néhányról igen, de egyik sem volt az igazi. Senki se tudott olyat, akire minden pontja stimmelt volna a leírásnak. Párszor egymás nevét mondtuk viccből, míg rá nem jöttünk, hogy ez komoly. A pincér megérkezett, és Gary sietve átfutotta az étlapot, míg Gregori és Savannah rendelt. Farkaséhesnek érezte magát. Amikor legszívesebben mindent megrendelt volna, amit meglátott, eszébe jutott, hogy Savannah és Gregori biztosan nem kifogásolnák, ha azt rendelne, amit ők. Felnézett és elkapta Savannah huncut, csillogó szemű vigyorát, amitől hirtelen úgy érezte magát, mint egy családtag. Mintha hozzájuk tartozna. Már nem egy számkivetett, akit kigúnyolnak a környezetében. A lány felé nyúlt, hogy megérintse, majd habozva megállt a keze, aztán leesett az ölébe. – Gyorsan kapcsolsz. – dicsérte meg inkább szóban. Gregori odanyúlt, kezébe vette Savannah csuklóját, és egy csókot nyomott pontosan a tenyere közepébe. „Sajnálom mon amour, de úgy tűnik, nem tudom leküzdeni bizonyos hiányosságaimat.” „Semmi szükség rá, hogy bocsánatot kérj, életpárom. Mindkettőnknek meg kell tanulnia élni a másik világában. Nem tartom szükségesnek a boldogságomhoz, hogy okvetlenül megérintsek valakit.” Gregori másodjára is meleg szájához húzta a kezét, olvadt ezüst szeme gyengéden simogatta. Gary megköszörülte a torkát. – Elég lenne már ebből a témából. Egy rövid mosolygott meglágyította Gregori szájszéleit. – Mi másról beszélgethetnénk? Úgy tudom, az emberek szeretnek beszélgetni. – Azt hittem, tudsz olvasni a gondolataimban. – kockáztatott Gary. Gregori bólintott. – Ez így van. Meg tudnám vizsgálni az emlékeidet, megismerhetném őket. Vedd ezt egy udvariassági gesztusnak, egyfajta tiszteletnek. Mindannyiunknak vannak fájdalmas, vagy kínos pillanataink, amiket szeretnénk megtartani magunknak. – Még kettőtök között is vannak ilyenek? – Gary kezdte nagyon megszeretni a Kárpátiakat. Azonnal felismerte, hogy bármiféle volt is közöttük a kapcsolat, az egyedülálló. – Más a helyzet életpárokkal. – válaszolt most Savannah – Mi két fele vagyunk ugyanannak az egésznek. Amit egyik érez, érzi a másik is. Csak igazság lehet köztünk. – Az emberek Floridából. – Gregori visszaterelte őket a beszélgetés eredeti fonalához. Közben szemmel tartotta Savannah rejtőzködő bűbáját is, ami távol tartotta a rajongóit. Látta mekkora

energiaveszteségbe kerül fenntartani a lánynak, de ahányszor érte nyúlt, hogy átvegye tőle az irányítását, a lány ellenállt. Azt is érezte, hogy a büszkesége a tét. Valamilyen ostoba oknál fogva párja a fejébe vette, hogy bebizonyítja neki, ő is teljes értékű Kárpáti. És ezt a végtelenségig képes lenne folytatni. A jóléte volt az első, így Gregori ismét megpróbálta átvenni az álcázást tőle. Rögtön kapott egy gyilkos pillantást, és súlyosbító tételként még a kezét is visszavonta tőle a lány. Megérkezett a pincér a vacsorával. Gary megvárta, hogy távozzon, mielőtt halkan folytatta. – A két férfi azt mondta, hogy bizonyos típusokat figyeljünk. Olyanokat, akiknek a családfája kelet-európába vezethető vissza és több száz éves. Az például nagyon jó, ha egyetlen ingatlan ugyanabban a családi tulajdonban van ilyen hosszú ideig. Dobtak fel nekik pár nevet, és foglalkozást. Az egyik egy nagy tehetségű énekesnő, aki csak éjszaka jelenik meg nyilvánosság előtt, és nem hajlandó szerződéseket aláírni. Azt mondják a hangja hipnotikus és kísértő. Aki egyszer hallotta, sohasem felejti el az élményt. Ez úgy tűnt nagyon érdekli őket. – Ez a nő veszélyben lehet. Ki ez a lány? Gregori megrázta a fejét Savannah kérdésére. Kárpáti nőnek soha nem engednék meg, hogy a nagyvilágban szaladgáljon fajtájuk egy hímjének védelme nélkül. Ez a nő valószínűleg egy különleges ember, akit lehet, hogy már el is kapott ez a szemét társaság. – Két különböző változatát használja ugyanannak a névnek. Desari, vagy Dara. Azt hiszem a Dara a beceneve, ami valami sötétséget jelent, vagy egyéb ostobaságot. Valószínűleg szüksége volt egy show-hoz illő névre és a valódi neve lehet, hogy Suzy. – Pontosan mit akar vele tenni a társaság? – kérdezte Savannah mély aggodalommal az ismeretlen nő iránt. Gregori egy megnyugtató hullámot küldött felé. „Üzenni fogok a népünknek az érdekében, hogy veszélyben van. Ügyelni fognak rá.” „Olyan kevesen vagyunk ebben az országban. Az idő nagy részében védelem nélkül lesz.” Savannah a kezébe temette a homlokát, hirtelen nagyon fáradtnak érezte magát. Még alig egy kis ideje folyt bele a vámpírok és az emberi „vámpír”vadászok mocskos ügyeibe, máris kezdett belefáradni láthatóan végtelen perverziójukba. „ Talán ez lesz az a dolog, ami segíthet köztünk tartani Juliant. Megkérem, hogy utazzon ezzel az énekesnővel, amíg a veszély el nem múlik. Ne aggódj az emberi nő miatt. Julian nem engedi, hogy bármi baja történjen, ha elvállalja a védelmét.”Gregori megvizsgálta a fáradtságot fejében. „Mostmár átveszem a pajzsot ma petite, és te nem fogsz vitatkozni az életpároddal.” Gregori nem volt hajlandó kockáztatni semmit a lány makacssága miatt. Elragadta tőle az irányítást, elrejtette, aztán pedig blokkolta minden kísérletét a visszaszerzésére. Savannah fáradt. A lány rámosolygott, gyengéden, szeretőn, elfogadón. Gregori a széke háttámlájára csúsztatta a kezét védelmezően. Gary észre sem vette ezt a kis közjátékot a két Kárpáti között, folytatta a beszélgetést. – Azt akarták, hogy nézzünk utána, kutakodjunk a múltjában, a hátterében. És nem ő volt az egyetlen. Volt egy ember, aki úgy tűnt nagyon érdekli őket. Egy olasz azt hiszem. Julian Selvaggio, vagy valami hasonló. „Selvaggio olaszul Savage. Aidan és Julian Selvaggio néven született. Ez azt is jelenti, hogy zárkózott ember.” Gregori hangja suttogott a fejében. Savannah érezte, hogy a szíve fájdalmasan megüti a bordái. Julian. Persze, hogy Julian Savage. Felnézett Gregorira. A társaság ráállította az embereit Julianre. Nem ismerte személyesen, de úgy tűnt, közeleg az idő, hogy a Kárpáti hím hazatérjen. „Üzenünk neki ma petite. Ki vigyázhatna jobban a nőre, mint akinek szintén a halálát akarják? Julian egy nagyon veszélyes vadász. Az egyik legjobb. Talán a második apád után, aki a legerősebb életben lévő Kárpáti.” „Téged nem számítva.” mondta Savannah hűségesen, őszintén. Gregori Gary felé fordult. – Tehát a Floridai csoport tagjai más hatással voltak rád, mint a többiek. Komolyak voltak, és neveket adtak, akikről információkat kellett szerezni. Van még több ilyen név?

Gary bólintott. – A szállodai szobámban van a laptopom. Felsorolták a neveket és tevékenységeket, amiket gyanúsnak véltek. Gregori megengedett magának egy kis mosolyt. Fogai fehéren csillogtak, mint a vadászni induló ragadozónak. – Azt hiszem az esténk következő napirendi pontja éppen egy látogatás egy szállodai szobában. Savannah hátravetette copfját a válla fölött, és körülnézett az étteremben. Nevetgélés hallatszott szinte minden asztaltól. A legtöbb vendég turista volt, és ő élvezettel hallgatta a különböző beszélgetéseket. Négy asztallal arrébb helybéliek egy csoportja foglalt helyet, elbűvölve hallgatta francia-cajun nyelvkeveréküket. Hárman együtt nőttek fel, és most a negyedik, fiatalabb férfit traktálták ifjúkoruk fantáziadús történeteivel. Azon kapta magát, hogy ráhangolódik, amint a fiatalember halkan felnevetett. – Történetek a jó öreg emberevő aligátorról, ezek már nagyapám idejében is keringtek. Ez csak egy legenda, amivel a gyerekeket ijesztgetik, hogy ne menjenek ki a mocsárba, semmi több. Anyám is mesélte nekem őket annak idején. Hangos vita tört ki azonnal a férfiak között. A legöregebb, aki a legnehezebb akcentussal rendelkezett, mondhatni kerékbe törte azt az elegáns francia nyelvet, amit Gregori használt, átformálta egy helyi dialektussá. Bár Savannah őt sem értette, meg volt róla győződve, hogy hosszan kisípolandó káromkodássorozatot hall. Mégis megnyugtató volt az öreg hangjának dallama, a nyelv ritmusa, egyedülállóan New Orleansi. Ahogy hallotta, az a régi aligátor hatalmas termetűre nőtt. Mint egy vigyorgó nílusi krokodil. Megevett legalább száz vadászkutyát, lesben állt, amerre futottak. Elkapta a kisgyerekeket, ha kimentek a vízpartra. Egy egész hajórakománnyi tizenéves eltűnt a területén bulizás közben. A mesék egyre nagyotmondóbbakká váltak. Eleinte Savannah mosolygott, élvezte a lenyűgöző régi legendát, de aztán lassan rettegés kezdte elfogni. Ránézett Gregorira. Halkan beszélgetett Garyvel, ügyes kérdésekkel szedte ki belőle az információkat, egy kellemes beszélgetés illúzióját keltve. De tudta, hogy párja automatikusan olvassa a környezetét is, belehallgat a beszélgetésekbe, mégis úgy tűnt, figyelmen kívül hagyja a növekvő feketeséget. Megdörzsölte lüktető halántékát, megmasszírozta összeszűkülő torkát. Kis izzadságcseppek ütöttek ki a homlokán. Savannah igyekezett a mese vicces oldalát látni, az aligátor egyre nagyobb hőstetteiről, de minden múló pillanattal úgy érezte, a feketeség elfoglalja elméjét, mint egy szörnyű betegség, aminek sikerült bejutni az agyába, és most nem tágítana onnan. Gregori felé fordította a fejét, az ezüst szemek cikáztak az arcán, aztán megérintette. – Ma petite, mi történt? Elméje már nyúlt is az övéért, teljesen összefonódott vele, és ő megkönnyebbült, a sötétség már nem nőtt olyan észveszejtő gyorsasággal. „Lehetséges, hogy valami gonosz van jelen?” Kérdezte. A gyomra felfordult. Gregori most alaposabban szemügyre vette az éttermet. Mindig volt rá lehetőség, hogy a vámpírok megtanulják elrejteni magukat, mint más Kárpátiak. Számolt vele. Önteltség lenne azt hinni, hogy mások nem tanulhatják meg ezt a trükköt. A mester vámpír pedig nagyon öreg. Túlélte a vadászokat, mert ravasz volt, hajlandó volt menekülni is, elhagyva a területét, majd pedig visszatért, amikor az idő megfelelő lett rá. Épp ezért, Gregori kételkedett benne, hogy a mestervámpír szándékosan ugyanebbe étterembe jönne, hogy titokban és irigykedve megfigyelje a legnagyobb élő vadászt, a Legsötétebbet. Akik belefáradtak a létezésbe, általában nyíltan kihívták őt. Gary riadtan nézett egyikről a másikra. – Mi az? – Maradj nyugodt! Savannah nagyon érzékeny a rosszra. Érzi, és az is megérinti őt. De én nem találom a helyiségben. – Veszélyben vagyunk? – Gary sokkal inkább találta az ötletet izgalmasnak, mint ijesztőnek. Alig várta az akciót Rambo stílusban.

Savannah és Gregori hirtelen váltott egy mosolyt. – Gary. – Savannah-nak ki kellett mondania. – Túl sok filmet nézel. – Igen, nos, nem tudod milyen érzés ez nekem. Egész életemben az osztálytársak és a barátok ugratásainak voltam kitéve. Zsarnokoskodtak felettem, nekilökdöstek a falnak, beledobtak a kukába. Csak azért, mert mindig megcsináltam a házi feladataimat, és a dolgozataim kitűnő osztályzatot kaptak. Így most ez egy izgalmas dolog a számomra. – Nekem is. – Savannah hazudott. Nem akarta ennek a dolognak egyetlenegy részét sem magának, Garynek, vagy Gregorinak. Egyszerűen azt akarta, hogy biztonságban legyenek. Bármi is volt az a szörnyű dolog, amit érzett, ismét beért érzékelésének hatókörébe, és magával hozta gonosz bűzét is. Áthatotta az elméjét, hányingere támadt, szédült. – El kell mennünk innen Gregori. „Jobban leszel mon amour. Elhagyjuk ezt a helyet azonnal. Úgy tűnik anyád átörökítette beléd a képességét.” Még egyszer megengedte magának, hogy felmérje a termet. Nem volt semmi, csak a turisták nevetése, és a helybéliek jóindulatú huzavonája. Gregori hívta a pincért, kifizette a számlát, megfogta Savannah karját, és gyorsan utat tört az asztalok között.

Tizennegyedik fejezet Az éjszakai séta a francia negyedben segített kitisztítani Savannah elméjét a gonosztól. Bármi, vagy bárki is volt az, nem követte őket az étteremből. Pár percen belül jobban érezte magát. Gregori óvón fogta át a vállát. Hallgatott, elméje teljes mértékben egyesült az övével, gyorsan eloszlatta onnan a sötétséget. Gregori szó nélkül a szálloda felé vezette őket, ahol Gary szobája volt. Látni akarta azt a listát, hogy a társaság rothadása mennyire mély. Gary hitte, hogy a társaságban vannak mások is, akik olyanok, mint ő, akik abban reménykednek, hogy a vámpírok valódi életet élnek, ők voltak azok, akik romantikus karakterként ábrázolták őket a legújabb filmekben és könyvekben. De Gregori látta mire képes egy romlott emberi elme. Látta a társaság munkájának az eredményét, újra és újra. Nőket mészároltak le és gyerekeket. Ujjait összefűzte Savannah-éval, miután megállapította, hogy sikerült békességet, és nyugalmat találnia az ő közelségétől. A szél elvitte a rossz, sötét emlékeket az éjszakába. Savannah ujjai megszorították az övét. – Tudod mi volt az? – Nem, de valódi volt Chérie. Ott voltam a fejedben. Nem csak képzelted. – Mentek tovább, a csend nem zavaró, hanem kényelmes volt közöttük. A szálloda utcájában Gary megköszörülte a torkát. – Azt hittem azt fogod mondani, hogy ne menjek vissza a szobámba, mert veszélyes lehet. – Az élet veszélyes Gary, – felelte Gregori halkan. – de te vagy Rambo, emlékszel? Savannah nevetése távolra hallatszott, vetekedett a jazz kvartettel, akik a sarkon játszottak. Gregori észlelte, hogy fejek fordultak feléjük, főleg férfiaké, remélve, hogy újra hallhatják azt az éteri hangot. Ellopták a közönséget a zenészektől, akiket laza félkörben állt körül a hallgatóság.

Teljesen otthonosan mozgott az emberi világban, legalábbis egy részében. A lány behúzta őt a világába. Alig tudta elhinni, hogy sétál egy zsúfolt utcán, ahol az ott lévő halandók legalább fele őket bámulja. – Nem is tudtam, hogy tudod kicsoda Rambo. – mondta Savannah és igyekezett elrejteni a kuncogását. Képtelen volt elképzelni Gregorit, amint beül egy moziba, hogy megnézzen egy Rambo filmet. – Láttál egy Rambo film? – hitetlenkedett Gary is. Gregori egy hangot hallatott valahol a gúny és a megvetés között. – Olvastam Gary emlékeit a témában. Érdekes. Ostoba, de érdekes. – Garyre pillantott – Ő a te hősöd? Gary vigyora éppen olyan csibészes volt, mint Savannah-é. – Csak amíg nem találkoztam veled Gregori. Gregori morgott valamit halkan és fenyegetően. Két társa csak nevetett tiszteletlenül, ahelyett, hogy legalább egy kis félelmet mutattak volna. – Fogadok, hogy egy titkos Rambo rajongó. – suttogta Savannah bizalmasan. Gary bólintott. – Valószínűleg settenkedik a mozikban minden vetítésén. Savannah most igazán, szívből nevetett, hangja táncolt a levegőben, ragályosan, fertőzően, hívva mindenkit, aki hallotta, hogy csatlakozzanak hozzá. Gregori megrázta a fejét, mintha figyelmen kívül hagyná kettejüket, és a mókázásukat. De képtelen volt teljesen kivonni magát alóla, úgy érezte szíve kivilágosodik. De ahogy beleolvasott a szálloda udvarára, azt is tudta, hogy hamarosan egy sötét összetűzésben lesz részük, újabb kényszer-vezérelt társaság tagokkal. Hirtelen megállította társait, és bevonta őket az épület árnyékába. – Valaki van a szobádban Gary. – Nem is tudod melyik a szobám – tiltakozott Gary – Egy csomó ember lakik itt. Nem kellene hibázni. – Én nem hibázok. – Gregori halk, bársonyfekete hangja kétséget sem hagyott. – Akarsz felmenni egyedül? „Ez felesleges életpárom,” hallotta Savannah szemrehányását „és nem is méltó hozzád. Szereted ezt a halandót, és zavar, hogy veszélybe kerülhet.” „Lehet, hogy egyszerűen csak ő maga zavar engem.” mondta selymesen. Feltekerte öklére a lány hosszú hajfonatát, és finoman megrántotta. „Hinni szeretnék neked, de a fejedben vagyok, olvasom a növekvő szereteted ez iránt az ember iránt.” Gregori nem akarta elismerni, hogy igaza van. Savannah állt eddig legközelebb ahhoz, amit emberi világból valónak gondolt, és most, hogy egy halandó személy is kezdte kiváltani belőle a védő ösztöneit, kellemetlenül érezte magát. Mikhailnak is volt ember barátja. Gregori érezte hercege nagy szeretetét a férfi iránt, de soha nem volt képes megérteni. Talán tisztelte, de érteni nem értette. Savannah valóban törődött Peterrel. Átélhette a lány vele kapcsolatos érzelmeit, de ettől egy kicsit sem értette jobban. De most Gary valahogy belopta magát a bőre alá, akarata ellenére. Valójában csodálta a halandót, és nem akarta, hogy bármi baja essék. – Mondd meg, mit tegyek! – mondta Gary lelkesen. Agyában a beteg zsarnokoskodók jelentek meg, akik gyötörték őt. – Egyedül mész, és megpróbálunk annyi információt szerezni, amennyit csak tudunk, mielőtt megpróbálnak megölni. – Megpróbálnak. Remélem ez kulcsszó. – mondta Gary idegesen. – Megpróbálnak. – Nem kell aggódnod magad miatt. – Gregori ezt teljes magabiztossággal közölte – De ez mindenképp szükséges, hogy a rendőrség ne keressen. Tehát nem maradhatnak holttestek a szobádban.

– Rendben, az tényleg kellemetlen lenne. Pont elég, ha a vámpírok és a társaság vadászik rám, a zsarukhoz már nem ragaszkodok. – ismerte be Gary. Izzadt, tenyere annyira nedves volt, hogy bele kellett törölje farmerjába. – Ne izgulj annyira. – Gregori rávillantott egy mosolyt, hogy megnyugtassa, és eltűnjenek a fejéből a képek mindenféle nyitott sírokról. – Minden lépésnél veled leszek. Lehet, hogy még szórakoztató is lesz a játék Rambo. – Neki volt egy hatalmas ágyúja, – mutatott rá Gary – én meg felmegyek oda puszta kézzel. Azt hiszem eljött az idő, hogy elmondjam, soha egyetlen ökölpárbajt sem nyertem. Viszont voltam a kukában, és hol a WC-be, hol az utca porába nyomták az arcom. Megállapíthatjuk hát, hogy nem vagyok jó harcos. – De én az vagyok. – mondta Gregori halkan, kezét hirtelen Gary vállára tette. Ez volt az első alkalom, hogy – legalábbis Gary emlékezete szerint – a Kárpáti önként megérintette őt bajtársiasságból. – Gary csak úgy mondja ezeket Chérie, de azt tervezte, hogy nekimenjen egy olyan embernek, aki kést lóbált a kezében, miközben az ő védelme egy szál laborköpeny volt. Gary tüzes vörösre pirult. – Tudod miért voltam a laborban. – emlékeztette Gregorit, szégyellte magát. – Csináltam egy nyugtatót, ami a véretek alapján működik, és valahogyan méreg került bele. Az ellen akartam valamit tenni. Ha valami rosszul sül el ma este, és történik velem valami, a jegyzeteimben megtaláljátok a képletet a laptopon. – Ez kezd egyre jobban hasonlítani egy rossz filmre. – sóhajtott fel Gregori. – Ugyan már, ti ketten amatőrök vagytok. – Külseje közömbös volt, de belül sem tudott nevetni. – Ne aggódj a képlet miatt. Hagytam, hogy az egyik tag beadja nekem, így már tudjuk az összetevőit, és keressük az ellenszerét. – Nem működik? – Gary megdöbbent. Rengeteg időt töltött a szerrel. Morrison és csapata bármilyen perverz dologra használta, akkor is csalódott volt kissé. – Nem mehetsz egyszerre két irányba Gary. – látva elkeseredését Gregori adott neki egy kis indítólökést a szálloda bejárata felé – Nem is akarod, hogy működjön az a szar. – Hé, a hírnevem forog kockán! – Az enyém is. Az semlegesítette a mérget. – Gregori újra oldalba bökte. – Mozgás! Gary koncentrált, hogy eszébe jusson a szálloda ajtaját nyitó kód, mivel portást nem látott az előtérben. Amikor végül a zár kinyílt, egy diadalmas vigyorral fordult hátra, de a két Kárpátinak már nyomát sem látta, feloldódtak a levegőben. Megállt egy pillanatra, szíve gyorsabban kezdett verni, félig kint, félig bent volt az ajtón. Remélte, hogy nem kihalt teljesen a szálloda előtere. „Rambo.” A név kavargott a fejében, mint egy talizmán. Határozott, végigvonult a folyosón a szobájához, és bedugta a kulcsot a zárba. Amint Gary kinyitotta az ajtót, érezte, hogy megnyugtató hideg érintés éri a bőrét. Valószínűleg Gregori az, a rámenős múltjával biztosan előtte halad, és a testével védi a halandót. Legalábbis Gary valami ilyesmiben reménykedett. Mindenesetre, ez adott neki bátorságot. A két férfi, akik már bent tartózkodtak megfordult, hogy szembe nézzenek vele. A szobában rendetlenség volt. A fiókok kiborogatva, ruhái szerteszórva, még a könyvei is cafatokra tépve. Gary megállt az ajtóban. Az egyik férfi fegyvert vett elő. – Jöjjön be! Csukja be az ajtót! – parancsolta kurtán. Az után, ahogyan Gregori néz, senki sem tudott igazán fenyegetően nézni. Gary úgy találta, hogy közel sem fél annyira, mint ahogyan normális esetben félne. Becsukta az ajtót óvatosan, és szembefordult a két idegennel. Gyors pillantást váltottak egymással, nyilvánvalóan nyugtalanította őket, hogy Gary láthatóan nem ideges. Nekik azt mondták, hogy ez egy könnyű munka lesz. – Maga Gary Jansen? – kérdezte a fegyveres. – Ez az én szobám. Talán kérniük kéne sajátot. – Gary körülnézett a rendetlenségen. – Tolvajok, vagy csak keresnek valamit?

– Azért vagyunk itt, hogy mi tegyünk fel kérdéseket. Felhívta Morrison privát számát, és azt mondta, hogy valami folyik a raktárban. Amikor odaértünk, a hely már lángokban állt, és két emberünk meghalt, a vámpírnő pedig eltűnt, elvitték a kórházba. – Akkor nyilván rájöttek, hogy nem volt igazi vámpírnő. Egyike volt azoknak a gyerekeknek, akik kijárnak éjjel játszani a vámpírt, mert szeretik a gótikus dolgokat. Ez csak egy játék ezeknek a gyerekeknek. Egy kis figyelemfelkeltés. Nem valódiak. Fel kellene ismerniük a különbséget egy játszó gyerek, és egy igazi vámpírnő között. – korholta őket Gary. – Maga felismeri a különbséget? – kérdezte az, amelyiknél a fegyver volt, hirtelen gyanút fogva. Gary körülnézett, és összeesküvő suttogássá halkította a hangját. – Először mondja meg a nevét. – Evans vagyok, Derek Evans. Tudom, hogy már hallott rólam. Morrisonnak dolgozom. És ez Dan Martin. Ő az, akivel telefonon beszélt a minap. – Hallgatniuk kellett volna rám. – Gary szemrehányóan pillantott Martinra. Beletúrt a hajába és lerogyott egy székre. – Az a lány nem volt vámpír, és az a két idióta megőrült. Semmilyen összehasonlítási alapjuk nem volt. Akkor sem ismerték volna fel az igazit, ha nyakon harapja őket. – De maga felismerné, ugye? – kérdezett rá Martin. – Látta az egyiket. – Minden igyekezete ellenére ott volt a félelem a hangjában. – Megpróbáltam elmondani magának, de nem hallgatott rám. – mondta Gary, és megrázta a fejét. – Azt üzentem Morrisonnak, jöjjön le a raktárba. Hol van most? – Minket küldött, hogy keressük meg magát Gary. Azt hittem elárult minket. – Evans leeresztette a fegyvert. – Mi történt a raktárban? – Mielőtt elmondom, tudnom kell, Morrison és a társaság üldözi-e még azt a szerencsétlen lányt. Gary hangja elhalkult. Martin megkockáztatott egy gyors pillantást Evansre. – Természetesen nem, Gary. Morrison soha nem akarna egy ártatlannak fájdalmat okozni. – És mi van a képletemmel? Kifejlesztettem egy nyugtatót, hogy segítse a társaság tagjait, hogy legyőzhessünk egy vámpírt, fogságba ejtsük és tanulmányozhassuk, de szó sem volt arról, hogy darabokra vágjuk. Amikor megkerestek ezzel, azt mondták, hogy pusztán ennyi a társaság célja. De a képletet megváltoztatták. Biztosan Morrison rendelte el. – Morrison a vámpír szakértő. Rájött, a nyugtató nem sokáig tart, nem elég erős. – felelt túl gyorsan Martin. – Ez már így egy méreg. – Gary hangjából kihallatszott a kétségbeesés – Arra használják, hogy fájdalmat okozzanak vele. Morrison meg akarja ölni a vámpírokat, nem tanulmányozni őket. A méreg rendkívül gyors hatású, és gyötrelmes. – Beszélni akar önnel. Jöjjön velünk, Gary! Hadd magyarázza el mindezt önnek. – Martin hozzátette: – Ő küldött minket ide, hogy megvédjük. Nagyon aggódik magáért, azok után, ami a raktárban történt. – Ezért van szemétdomb szobámban? – kérdezte Gary. – Nem jött haza tegnap este. Vártunk egész nap, mielőtt úgy döntöttünk, hogy eltűntetjük a nyomokat. – nyilatkozta Evans ésszerűen. – És a fegyver? – intett felé a fejével Gary. – A saját biztonságunkért is aggódtunk. Morrison úgy gondolja, hogy talán egy igazi vámpír járt a raktárban. Féltünk, hogy talán a vámpír rabolta el, amikor nem jött haza egész nap. Nem akartunk kockáztatni. – Látták valaha Morrisont fényes nappal? – kérdezte Gary hirtelen. Döbbent csend támadt. – Persze, persze. – dadogta Evans és homlokát ráncolva próbált visszaemlékezni. Úgy érezte, mintha üvegszilánkok akarnák átszúrni a koponyáját. Megdörzsölte lüktető halántékát. – Te láttad, ugye Martin? Martin vicsorgott, arca gonosszá torzult. – Természetesen. Többször is. Te is láttad Evans. Emlékszel.

„Hazudik.” Gregori halkan súgta Savannah fejében. „Ő a mester vámpír szolgája. Azt tervezi, hogy kiviszi Garyt valahova a mocsárba.” „Meg tudod állítani őket anélkül, hogy a rendőrség Garyt gyanúsítsa?” „Morrison a célpontunk. Ő az, aki a társaság mögött áll, ő keresi a bizonyítékokat a létezésünkre, és ő törekszik a fajunk elpusztítására. Nem tehetünk mást, mint megállítjuk.” Gregori gyengéden Gary vállára tette a kezét, és örült, amikor a halandó nem rezzent össze. „Menj velük. Elvezethetnek bennünket ahhoz, aki uralja őket.” Kicsit zavaró volt, hogy Gregori hangja örvénylett a fejében, de Gary bólintott. – Nem hiszem, hogy Morrisonnak bármi köze lenne ahhoz a raktárbéli két idiótához. Ezért is hívtam. Arra gondoltam, hogy biztosan nem is tud róla, mi folyik ott. Persze, menjünk el hozzá. Lesz néhány hajmeresztő történetem a számára. A pokolba is, senki sem fogja elhinni, amit láttam. Megjátszott szórakozottsággal Gary benyúlt egy papírhalom alá a földön, keze elakadt a laptopjában. A két férfi között magabiztosan vonult ki a szobából, végig a folyosón az éjszakába. „Mit fogsz csinálni?” Savannah Gary nevében is idegeskedett „Neki az emberek világában kell élnie. Nem emlékezhet rá senki két olyan férfi társaságában, akiket később holtan találnak.” „Senki nem fogja látni Garyt a két bábuval.” felelt Gregori halkan. „Én már ezt ezer éve csinálom Chérie. Ebben a világban élek. Valószínűleg nem leszünk olyan szerencsések ma éjjel, hogy csapdába ejtsük a zsákmányt, de egy próbát megér.” „Azt tervezik, hogy megölik Garyt.” Savannah éppen olyan ügyesen olvasta a körülötte lévők gondolatait, mint Gregori, így érezte a forrongó rosszindulatot a felszín alatt a két férfiban, különösen pedig a Martin nevűben. Ő túl sokáig volt közel a vámpírhoz, a gonosz bűze erős volt benne. „Több információt akarnak. Morrison maga akarja azt megszerezni, valószínűleg azért, mert nem bízik senkiben. És mert szeret olyan dolgokat látni, mint fájdalom és rettegés.” A gondolat hívatlanul bukkant fel a fejében, mielőtt cenzúrázhatta volna. „Menj haza Savannah!” „Ne küldj haza! Lehet, hogy szükséged lesz rám, hogy Garyt kihozd. Nem ájulok el a veszély első jelére, ígérem.” A két férfi a folyó felé vezette Garyt. Egy hajó várakozott ott, és Gary habozás nélkül beszállt. A víz hullámzott, erős szél fújt. Gregori keltette Gary fölött annak érdekében, hogy a sötét kényszertől sújtott emberek el legyenek foglalva, amíg megérkeznek úti céljukhoz. Az út már úgy tűnt örökké tart, Gary egyre inkább elsápadt, arca lassan zöldes színt öltött. Még ez a hajókázás a folyón is tengeri beteggé tette. Ahogy kilépett a kis öbölbe a mocsárban, megtántorodott. Gregori támaszt nyújtott neki, karja egy pillanatra a vállára csúszott, próbálta megnyugtatni. Nyilvánvaló volt, hogy Gary tudatában van, valami nincs rendben két kísérőjével. Érezte, hogy a halandó vesz egy mély lélegzetet és lassan kiengedi azt. Gary lehiggadt. Megbízott Gregoriban, hogy minden rendben lesz. Észrevette, hogy Evans és Martin közrefogják őt, miközben a mocsaras parton sétáltak. Ciprusfák emelkedtek ki a vízből, gyökereik hálózata kialakított egy hátborzongató börtönt, az egymáshoz horzsolódó gyökerek sírva nyikorogtak a szélben. A sötétségben egész baljósan néztek ki. Indákban köd kezdett lebegni feléjük a víz felszíne felől, fehér foszlányai a homályba vesztek a mocsár kísérteties színjátékában. Volt valami furcsa bűz a levegőben, ami a töltés felől érkezett, mocskos szaga teljesen átitatta a levegőt. Szúnyogok érkeztek felhőben, szinte lecsaptak rájuk. Gary csapkodta magát, ahol megérezte szúrásuk helyét, és igyekezett a szag elől zárva tartani az orrát. Mintha valami romló hús rohadna a napon. Cipője egyre lejjebb süllyedt a lápban, tétovázni kezdett. Valahol hallott olyan emberről, aki elsüllyedt a mocsárban, elnyelte a nád, és a sár. Gary köhögött és öklendezett, teste kezdett fellázadni. Szinte azonnal megütötte az orrát egy másik illat, egy csipetnyi friss levegő, vadvirágok és erdő illata. Már majdnem azt a hangot is hallani vélte, ahogy a víz fut a sziklákon. Savannah. Tudta, hogy ő érintette meg az elméjét, segíteni akart neki a rothadt bűz elviselésében. A levegő hirtelen olyan sűrű lett, hogy nehéz volt belélegezni. Elállt a szél, és egy pillanatig teljes csend lett. Még a rovarok is elcsendesedtek. Gary két kísérője megállt, a láp felé fordult, és várt.

Kint a sötétben valami megmozdult. Valami gonosz és ravasz. Az árnyak föléjük vetültek, eltakarták őket. Ismét csend lett egy pillanatra, mintha az árnyék habozott volna, mielőtt előlép. Harsogó dühös, dacos hang töltötte meg a levegőt, mint egy mennydörgés, vagy egy tehervonat. Valahol távolabb kígyók egész sora esett halk csobbanással a vízbe. Aligátorok csúszkáltak a sárban, hogy eltűnjenek aztán a vízben. Még ezek a halk hangok is hangosnak tűntek a feneketlen csendben. Martin hirtelen előrelökte Garyt, aki elterült a sárban. Térdre tápászkodott, de szinte rögtön combig is süllyedt. Lenyelte a félelmét, és lassan talpra állt, szembe a két gyilkossal. – Mi ez? Azt hittem Morrisonnal találkozunk. – szólalt meg nyugodtan. – Morrison úgy döntött, hogy nem kell beszélnetek. – válaszolt Martin. „Morrison érzékeli a jelenlétedet.” Mondta Gregori Savannah-nak „Közel van. Érzem őt, de nem tudom a pontos helyét. Nagyon erős. Rengeteget tanult a sok évszázados létezése alatt.” Figyelmeztette a szolgáit, azt mondta fél Garytől. Pedig már itt volt szemben a halandóval. Kiadta a parancsot, hogy öljék meg Garyt.” „Menj a vámpír után, én pedig megvédem Garyt!” Gregori az oldalához rántotta a lányt, megerősítve a kemény parancsot a fejében. Esélye sem volt veszélynek tenni ki magát. „Ez nem fog megtörténni, Savannah.” Gregori vicsorgott, a szemfoga már kirobbant szájából. A gyilkos düh volt Martinban, mint a sötétség terjedt, mint egy még sötétebb folt az éjszakában. Ráirányította a kis revolvert Gary szívére. – Botladozz csak ki a vízhez. Biztos vagyok benne, az aligátorok éhesek ma este. Gary szomorúan megrázta a fejét. – Sajnálom, Martin. Te vagy a gyalog, a király feláldozott, míg ő menekül. Fogalmad sem volt róla, hogy amíg te a vámpírokra vadásztál, éppen az egyikük volt az, aki minden lépésedet irányította. – Azt hiszem, lassan öllek meg Jansen. Nagyon rühellek. – mondta Martin. – Nem látod hogyan csavart ki téged? Olyan emberré váltál, akit mindig is megvetettél. Hat hónappal ezelőtt eszedbe jutott volna megölni valakit? Morrison érte el, hogy meg akard tenni. – Gary kitartott, minden áron meg akarta menteni a férfi életét. Martin kinyújtotta a karját és lenézett a fegyverre. Hirtelen megváltozott arckifejezése a sokkot tükrözte, amit átélt. A gonosz maszk teljesen eltűnt, ahogy nézte elborzadva a saját kezét. A fegyver remegett ujjai között. Harcolt, megpróbálta elengedni, eldobni a gyilkos szerszámot, de az beleragadt a tenyerébe. – Evans! Segítség! Martin felsikoltott, a hang visszhangzott a vizek felett. Gary hátralépett, és megpróbálta elszakítani tekintetét a megbabonázott a férfitól, aki percekkel korábban megpróbálta megölni. Martin karja lassan a saját feje felé emelkedett. – Evans! – üvöltötte. Evans rávetette magát Garyre, lebirkózta, lelökte a sárba. Gary keményen szembeszállt vele, amikor Evans megpróbálta belefojtani a mocsárba, belenyomva arcát a mocsokba. A lövés hangja több mérföldes körzetben bejárta a mocsarat, döbbentre némítva az élővilágot. De Evans nem nézett fel, nem érdekelte kit, vagy mit ért találat, elhatározta, hogy megöli Gary Jansent, belefojtja a mocsárba, és otthagyja az aligátoroknak. Gary hevesen csapkodott, majdnem kiütötte, de Evans mintha fel sem fogta volna az ütéseket, visszatért, nyakára fonta az ujjait. Egy halk morgás figyelmeztette őt. Evans odakapta a pillantását, ahol két vörös, tüzes szem bámult rá pár centire az arcától. A döbbent Evans eleresztette Garyt és leült a sarkára. Azonnal tudta, hogy a hatalmas fej egy farkasé. Fényes fekete szőrzet, inas izmok. A pofa, tele fehér agyarakkal. Felsikoltott, és hátra vetette magát a folyó felé, hogy távolságot nyerjen önmaga és a szörnyeteg között. Gary levegőért kapkodott, nem látott semmit a szemébe került sártól. Hallotta az undorító, ismétlődő sikoltásokat, a földöntúli hörgést, tarkóján felállt a szőr, de vak volt, szemhéjait teljesen lezárta a fekete ragacs. Tapogatva nyúlt ki karjaival. Valami hatalmasat érintett maga mellett, valami izmosat és szőröset. Az illata vad volt és veszélyes. Hallott egy hatalmas csobbanást, a sikoltozás még hangosabb lett, aztán mintha elvágták volna.

Savannah karja kúszott a vállára, törölgette a mocskot egy puha ronggyal az arcáról, és megpróbálta kitisztítani a látását, közben pedig hirtelen a szájában érezte meg az ujjait, ahogy kikotortak onnan egy nagy gombóc sarat. – Ez túl közel volt, – suttogta – sajnálom. Gregori nem engedte, hogy segítsek. Gary immár önállóan még több posványt köpködött ki a szájából. – Nem vagyok meglepve. – A szavakat elnyomta az iszap, amiből még mindig bőséges tartalékokkal rendelkezett, de megértették valahogyan. Savannah nem akart maga köré nézni. Nem akarta látni a halált mindenütt. Gregori világa sivár és csúnya, erőszak és a pusztítás tölti meg. Úgy fájt neki, fájt a szörnyű üresség, ami mindig az élete része lesz. Tudta, a férfi nem csak a biztonsága miatt akarja távol tartani őt ettől a világtól. Lehet, hogy Gregori ezt mondja neki, és valószínűleg magának is, de mélyen belül, ahol ez számít, a szívében, és a lelkében, nem akarta, hogy az erőszak megérintse, megváltoztassa a párját. Az volt neki az igazán fontos, hogy megvédje őt ettől a sorstól. Elhatározta, hogy soha nem okozza senki halálát. Garynek végre sikerült kinyitnia a szemét, kíváncsian körül is nézett rögtön. Savannah vizsgálgatta aggodalmasan, törölgette a latyakot az arcáról. Oda pillantott, ahol Martint látta utoljára. A férfi teste a földön hevert, a mocsár már elkezdte magába szippantani. A fegyvert még mindig szorongatta a markában, feje mellett hatalmas vértócsa sötétlett. Rovarok rajzottak körülötte, örömünnepet ülve. Gary félrenézett gyorsan, mert a gyomra felfordult. Nem arra teremtették, hogy Rambo legyen. – Hol van Gregori? – kérdezte, harapdálta a szavakat összeszorított fogai között. Savannah ismét kitörölt egy adag sarat a szájából. – Hagyd békén néhány percre. – tanácsolta halkan. – Hol van Evans? – Gary hirtelen félrelökte és izgatottan nézett ide-oda, hogy meg tudja védeni Savannah-t. – Meghalt. – mondta nyersen. – Gregori megölte, hogy mentse az életed. – Felállt, és megpróbálta letörölni a sarat a farmerjáról, amivel csak egyenletesen szétkente rajta. – Utálom ezt a helyet. Bárcsak sose jöttünk volna ide! – Savannah. – Gary odalépett mellé. Volt egy új szín a lány hangjában, amit még soha nem hallott. Savannah, aki mindig tele van élettel és a nevetéssel, úgy tűnt, olyan szomorú lett hirtelen, annyira elveszett. – Jól vagy? Gregorinak igaza volt. Nem kellene itt lenned. Megrázta a fejét harciasan, hirtelen haraggal. – Úgy tűnik, ezt egyikőtök sem képes felfogni, hogy én mindenképp itt vagyok. Függetlenül attól, hogy fizikailag itt vagyok, vagy sem, mindig vele vagyok. Úgy érzem, amit érez, pontosan úgy, mintha én érezném. Az nem védelem, hogy elcsomagol vattában egy polcra. A lány elfordult tőle, és elindult a folyó felé. Gregori materializálódott mögötte, a magas, tömör termet eltörpítette a kisebbet. Lehajolt védelmezően hozzá, egyik kezét a vállára tette. Gary figyelte, hogyan rázza le magáról, a legkevésbé sem félemlítette meg a méret, vagy a hatalom. – Ne haragudj, mon amour, én igazán csak meg akartalak védeni. Ha Martin akkor lőtt volna, a golyó éppen eltalál. Ezt pedig soha nem fogom megengedni. – mondta Gregori gyengéden, érezte a benne tomboló konfliktust. A lány soha nem volt közel sem halálhoz, sem erőszakhoz, addig a napig, amíg ő nem kényszerítette rá az igényét. Az első, életpárként együtt töltött napjukról nem is emlékezhetett másra, csak erőszakra. – Nem volt esélye sem, hogy hagyjam lőni. Ehelyett mert bezártál azzal az ősi paranccsal, Garyt majdnem meggyilkolták a szemem előtt. Savannah ökölbe szorította a kezeit szorosan. Meg akart ütni valamit, és Gregori elég szilárd célpontnak tűnt. – Nem fogom kockáztatni az életedet, ma petite, – hangsúlyozta, karját körbefonva a derekán hátulról. Amikor ellépett volna tőle, még szorosabban fogta a lány. – Nem, Savannah. Nem kellett volna itt lenned.

– Miattam vesztegetted el a lehetőséget, hogy megtaláld a vámpírt, ugye? – kérdezte könnyes hangon. – A te jelenlétedet nem tudta érzékelni, mert tudod álcázni magad, de tudta, hogy én itt vagyok, pedig láthatatlan voltam. Ez volt az igazság. Nem akarta megmondani neki, hiszen annyira zavarodott volt és olyan ideges. Gregori nem tudta elviselni az érzést, amikor boldogtalan volt. De lehetetlen volt hazudnia, a lány kiolvasná belőle, bár ha tehetné sem tette volna meg. Így inkább hallgatott, és hagyta, hogy kiolvassa a fejéből a választ. Savannah megrázta a fejét, szembe fordult vele és apró öklével beleütött a nagy izmokba a mellkasán. – Utálom ezt Gregori. Úgy érzem használhatatlan vagyok, csak veszélybe sodorlak téged. Életpár vagyunk. Én kértem, hogy találkozzunk félúton a te világod, és az én világom között, és te megcsináltad. Mindent megtettél, amit kértem tőled. És én mit tettem, hogy a te világodban tudjak élni veled? – Te vagy az én világom ma petite, a létezésem. Te teszed számomra az életet elviselhetővé. Te vagy a fényem és a sóhajtásom. – szája végigsúrolta a pulzusát, majd felemelkedett a fülcimpájára. – Nem akarom, hogy a halálban sétálj. Soha nem is akartam. A lány kék szeme mély lilává sötétült. – Ha te sétálsz a halálban, az engem is ott talál. Melletted. Oda tartozom, ahol te vagy. Én vagyok a másik feled. Nem tudok máshol lenni. Az életpárod vagyok. – Felemelte a kezét, dühös volt a helyzet miatt. – Nem lesz többé vita ezen. Nem tehetsz mást, mint gondoskodsz a boldogságomról, és a boldogságom egyetlen módja, hogy megtanuljam elrejteni a jelenlétemet a vámpírok és a Kárpátiak elől. Savannah határozott léptekkel elsietett mellőle, ott hagyva őt a víz szélén. Visszament Garyhez. – Gyere, menjünk el innen. – Mi lesz, ha megtalálják a holttesteket? A zsaruk keresni fogják azt, aki velük volt, amikor utoljára életben látták őket. – mondta Gary, és vonakodva lépett vissza a hajóra. Még mindig a sarat ásta az orrából és a szájából. – Senki nem látott velük. – válaszolta Gregori halkan. – Azt látták, hogy két férfi elhagyta a hotelt, két férfi sétált a negyedben, két férfi felszállt a hajóra. Ezért is nem vihetjük vissza a hajót. Gary pislogott. – Akkor mégis, mit javasolsz, hogy menjünk vissza? Repülve? – kérdezte gúnyosan. – Pontosan. – válaszolta Gregori magabiztosan. Gary megrázta a fejét. – Ez kezd túl bizarr lenni nekem. – Akarod, hogy elzárjam az elméd, míg hazaérünk? – kérdezte udvariasan Gregori, de gondolatai Savannah-nál jártak. – Nem, – mondta Gary határozottan. Felkapta a laptopot a hajó üléséről. – de miért nem veszel ki nekem szobát egy másik szállodában? Neked és Savannah-nak nem ártana egy kis idő egyedül. És hogy őszinte legyek veled, nem bánnám, ha átgondolhatnám a dolgokat egy kicsit. Van egy csomó dolog, amit át kéne. Gregori azon kapta magát, hogy még inkább kedveli a halandót. Fogalma sem volt, hogy egy ember lehet ilyen érzékeny mások érzéseire. Raven, Savannah anyja volt ilyen, de ő egy speciális eset, egy igazi médium. Tapasztalatai a halandókkal arra korlátozódtak, hogy azok vadászták, és lemészárolták a népét. Inkább távol akart maradni a halandóktól. Nem állt készen arra, hogy kedvelje Gary Jansent. Savannah már feloldódott, párává vált, és a köd indáin át haladva átkelt a vízen. Gregori megfogta Garyt, és feldobta az ég felé, majd utána száguldott. Gary sikított, magas tónusú hangon, ami gyanúsan emlékeztetett egy malacra. Nem tudta türtőztetni magát, ahogy kapaszkodott Gregori széles vállába, ujjai fehéredésig szorították ingének anyagát. A szél olyan hangosan fütyült már a teste mellett, hogy a szemét szorosra zárta, eszébe nem jutott volna lenézni.

„Várj meg Savannah!” Rendelkezett Gregori bársonyba tekert acélpenge hangján. Még csak nem is habozott, folytatta gyors áramlását a folyón a francia negyed felé. „Savannah!” Mostmár parancsoló volt, megbabonázó hangja simán siklott a címzett felé. „Azt fogod tenni, amit mondok.” „Nem, nem fogom.” Dac volt a hangjában, harciasság és bánat keveréke. Érezte, hogy könnyek égnek a torkában, és a mellkasában. Legalább annyira futott önmaga elől, mint előle. Gregori halkan káromkodott, több nyelven is. „Ne akard, hogy kényszerítselek az engedelmességre Chérie. Nem lenne biztonságos a számodra.” „Lehet, hogy én nem akarok biztonságban lenni,” sziszegett rá, kitartott az éjszakában. „Talán valami őrült a változást akarok. Utálom ezt Gregori. Utálom.” „Mon amour, nem fuss el, együtt kell megoldanunk. Tudom, hogy az életünk nem éppen mennyországként indult, és hogy a világ, amelyben élnünk kell csúnya és veszélyes, de együtt csináljuk végig.” „ Te vadászol.” Sírt. Érezte. „Veszélyeztetlek téged.” Gregori elküldte felé a kényelem és a megnyugvás hullámait, de érezte, hogy ez most nem lesz elég. A halandó megmarkolta rajta az inget. – Hm, Gregori? – szavait kilopta a szájából a szél, és szertefújta a víz fölött. Gregori válasza egy morgás volt. A teste most a természetellenesen gyorsan cikázó köd felett egy védő takaró lett. – Mondd, amit mondanod kell. – Azt hiszem Savannah ideges. Nem volt válasz. Gregori továbbra is követte Savannah-t. – Ha nem bánod, hogy ezt mondom, néha a nőknek egyszerűen csak ki kell sírniuk magukat. – kockáztatta meg Gary. Savannah egyenesen a házba ment. Amint a biztonságos négy fal között volt, Gregori kitört egy új szállodába vinni Garyt. – Tudod, hogy nem hagyhatod el a szobád, míg érted nem jövünk holnap. – tanácsolta. Árnyék volt Savannah fejében, tisztán látta miként fut át az első szobán a csigalépcső felé, onnan pedig az értékes kincs felé, amit Julian hagyott hátra nekik. Savannah feltépte a pinceajtót, aztán intésére feltárult a titkos bejárata is. Bemászott a gyógyító talajra, mélyre süllyedt benne, aztán összegömbölyödött, és sírt, mintha a szíve szakadt volna meg. Olyan sok halál. Peter. Mi lett volna, ha elvesztik Garyt ma éjjel? Elvesztették volna, mert ő tehetetlen volt, Gregori nem engedte segíteni. Miután otthagyta Garyt, Gregori gyöngédséggel, szelídséggel ment oda hozzá. Kezei simogatóak voltak, míg levetkőztette a megadó testet. Kísérletet sem tett, hogy magához térítse, vagy meggyőzze, hogy reagáljon rá. Ehelyett gyógynövényeket zúzott, nyugtató, gyógyító füveket, hogy hazájuk illatát eljuttassa hozzá. Csatlakozott hozzá az alvókamrában, mélyen a gazdag talaj üregében, és karcsú testét magához húzta. Savannah lehajtotta a fejét a férfi széles vállának vánkosára, szemét szorosra zárta. A lány összeszorított öklét a szájához húzta, érezte, amint testét rázza a zokogás. Gregori mormolt neki franciául, megsimogatta a haját, és várta, hogy kisírja magából bánata viharát. Tudta, hogyan kell levadászni és megölni az összes teremtmények legnagyobbikát, és leggonoszabbját, a vámpírt. Tudott viharokat és villámokat idézni az égből. Meg tudta rengetni a földet. De ötlete sem volt, hogyan lehet megállítani a könnyek árját. Csak tartotta a karjában, és amikor már úgy érezte, képtelen tovább elviselni, egy éles paranccsal elküldte mindkettejüket aludni.

Tizenötödik fejezet A vihar a tenger felől érkezett a sűrűsödő sötétben, gyorsan és dühösen tombolt a mocsár és New Orleans fölött. Vad volt és gátlástalan, olyan erővel zúdította az eső az utcákra, hogy több centiméter mély egybefüggő vízfelületet képezett azonnal, a hatalmas városi gyűjtők nem tudtak lépést tartani a terheléssel. Villámok pókhálója világította meg az eget, sisteregtek, táncoltak az égen, bemutatót tartva a természet nyers nagyszerűségéből. Mennydörgés reccsent, mintha egy óriási töltené be hangjaival az eget, alapjaikig megrázta az épületeket. Gregori mezítláb járkált a házban, hirtelen aggódni kezdett Savannah-ért. A lány kint volt az udvaron egyedül, csendesen, nem osztotta meg a gondolatait vele. Egyesíteni próbálta vele az elméjét kétszer is, mindkét alkalommal zavart, szomorúságot és káoszt talált benne. Kihátrált, teret hagyott neki. Azt akarta, az egyetlen dolgot, amit soha nem lesz képes megadni neki: a jogot, hogy részt vehessen a csatáiban. Csak gondolat, hogy bármilyen veszély megfoszthatja őt Savannah-tól, kiszorította a levegőt a tüdejéből. Teljesen tanácstalan volt. Minden tudása, és minden ereje kevésnek bizonyult, hogy megoldást találjon a helyzetre. Savannah csendben sétált a kertben, amikor a szél feltámadt. Figyelte az eget elsötétítő felhőket, amint összetömörültek, örvénylettek, hogy beharangozzák a közelgő vihart. Aztán az ég megnyílt, és eláztatta a földet. Savannah belegömbölyödött egy székbe, és árnyékos szemekkel figyelt. Gregori megállt a nyitott ajtóban, szeme megolvadt higany, éber és óvatos. Bámult fel a villám ostortáncára, nem foglalkozott vele, hogy legalább három centis vízben áll mezítláb a teraszon, és hogy hosszú haja, ruhája másodpercek alatt átázott. Vékony inge úgy tapadt rá, mint egy második bőr. Annyira szép volt, hogy elakadt tőle a lélegzete. Körös-körül a természet vad kitörése tombolt, a közepében pedig ott állt a férfi, mintha uralná az egészet. Fehér selyemingét eláztatta az eső, rásimult széles, erős mellizmaira. Úgy nézett ki, mint egy pogány isten. A lány mélyen a gondolataiban járt, messze tőle. Gregori megérintette az elméjét, mert szüksége volt a kapcsolódásukra. Úgy tűnt Savannah nagyon távol jár, és ő már képtelen volt elviselni a távolságot tőle. Annak ellenére, hogy Savannah külső megjelenése maga volt a nyugalom megtestesülése, elméjében épp olyan vad vihar tombolt, mint körülötte. Már nem szárnyalt a föld felett, a bőr és csont a földhöz horgonyozta. A közelgő vihar dühe tombolt benne, vadul, fékevesztetten. Nem hibáztatta őt kudarcaiért semmilyen formában, és felelősnek sem érezte a benne tomboló bánatért. Csak egy erős vágyat érzett, hogy megértse, és elfogadja a dolgokat, amiken nem lehet változtatni. Érezte saját hiányosságait. Fiatalságát, és a tapasztalat hiányát. Különösen elkeserítette, hogy akaratán kívül veszélybe sodorta életpárját, mert nem tudja álcázni magát ellenfeleiktől. Gregori majdnem hangosan felnyögött. Nem érdemli meg; soha nem is fogja megérdemelni. Savannah lassan felé fordította fejét. Kék szeme most mélylila volt, vadság és vihar tombolt a mélyén. Feltámadt benne a vágy, éhesen, forrón. Mint kívül a vihar. Kavargott a vérében, ahogyan az égbolton is kavargott. Felébresztett valami primitív, vad ösztönt benne. A fenevad felüvöltött benne a vágy mocsarából. Ezüst szemei vörösen izzottak az éjszakában, veszélyes volt és nyers, inkább állat, mint ember. Gregori soha nem felejtette el ezt a pillanatot, egy évszázad alatt, és egy örökkévalóság alatt sem. Az éjszaka az övék volt. Minden ellenére, ami köztük volt, harag, bánat, szomorúság, semmi sem tarthatta távol őket egymástól. Összetartoztak. Szükségük volt egymásra. Szívnek, elmének, testnek és léleknek egyaránt. A fák hajlongtak, a többi növény kétrét görnyedt a szél uralma alatt. A páratartalom az egekbe szökött, a levegő megtelt harapós, csípős elektromos ívekkel. Fehér izzás szertebomló ágai érték el a földet, megrázva azt. A villám egy ház oldalára sújtott le néhány

háztömbnyire, az elszenesedett fal téglák törmelékét zúdította az utcára. Az utcai elektromos vezetéken továbbszáguldott az erő, sorra felszikráztatta az útjába kerülő póznákat. Savannah állt az udvaron, fölötte villám ívelt az égen, szél csapkodta nedves haját, eső áztatta a testét. Felemelte a karjait, mintha magához ölelné a természet erejét. A bőre hibátlan, krémes, víztől csillogó. Az ő egyik ingét viselte, ami most átázva tapadt a testére, kihangsúlyozva gömbölyű kebleit, amin halványan átsejlettek hívogatóan felmeredő mellbimbói. Combjai meztelenek és karcsúak voltak, találkozásuknál a csúcsára állított sötét háromszög elcsábította, hívogatta őt. A szél már nem bírt súlyossá vált fürtjeivel, nedvesen tekeregtek, vadak voltak, mint maga az éjszaka. Gregori elindult felé. Mert muszáj volt, nem volt választása. Semmi sem tarthatta volna távol tőle. Karja köré fonódott, magához húzta, ajkaik a vihar kegyetlen erejével kapcsolódtak egymáshoz. Nem talált szavakat, talán nem is voltak szavak, csak mutatni, éreztetni tudta mit is jelent neki a lány. Hogy mit adott neki. Az életet. Mindent. Éppen olyannak akarta, amilyen volt. Nedves, vad, villámokat sistergető, vérét megperzselő. Szája az övén volt, magába szívta, felfalta, megbélyegezte azt saját jelével. A tűz keresztülszáguldott a nyakán, ahogy csókolta, és finom nyelvével simogatta, majd fogai mélyre süllyedtek benne. Az öröm, és a fájdalom megrázta, egy vad önkívületbe sodorta, de többre vágyott, még többre. Savannah magába szívta a vérét, édes, forró folyékonysága kitöltötte őt, ahogyan lakmározott, megízlelte a lényegét. Míg táplálta a lányt, mézes, fűszeres illatát szívta magába, kezével széthúzta ingének szárnyait, hogy hozzáférhessen melleihez, élvezze lágyságukat. Annyira tökéletes. Érezte mit akar, elméje kínzó szükségét, hogy lecsillapítsák a vad vihar dühét, szükségét, hogy életben maradjanak az erőszak és a halál tengerében, ami körülveszi őket. A lány szüksége az övé is volt. Érezte, hogy nyelve megsimogatja a tűszúrásnyi sebeket a torkán, így mostmár az ő szája indulhatott el a fehér nyakon, tomboló hőséget hagyva maga után. Megtalálta mellét az elázott, vékony anyag alatt, vadul megszívta, a vágy és a szeretet tiszta őrjöngésével. Kezei lesiklottak csupasz fenekére, odarántotta saját tomboló testéhez. Vágya legyőzte az értelmét; agyarai előtörtek, és belemélyedtek a krémes bőrbe mellének domborulatán, a lány vére átfolyt belé, mint a nektár. Savannah ringatta a fejét az egyik karjával, másik keze a testét fedezte fel, szándékosan az elviselhetetlenségig fokozva lázát. A vihar teljes erejével lecsapott körülöttük, és bennük, ahogyan testük a megváltást, megkönnyebbülés után sóvárogta. Táplálkozott belőle, joga volt ehhez, egyik tenyerével megtartotta a fenekét, míg a másik keze lecsúszott a lány nedves, forró, lüktető középpontjához. Ujjai simogatták, megfeszítették, kísértették. Ez már túl sok volt Savannah-nak, táplálkozó szája, ujjai varázslata, saját önkéntelen válaszai kezének támadásaira kétségbeesett robbanáshoz vezettek. Rekedt kiáltásit mennydörgések nyelték el, teste belseje hullámzott, követelte őt. Gregori felemelte a fejét, és éhes szemmel figyelte a gyönyörű mellen lefolyó, esővel keveredő rubin vércsík útját a hasáig, és még lejjebb. Nyelvével követte útját, megízlelte Savannah vágyát. Párja ismét felkiáltott, megérezve nyelve támadását. Ezerágú villámok sisteregtek körülöttük, az égzengés hangja egybefüggő robajlássá olvadt, a vihar táncolt körülöttük és bennük. Gregori hátrafelé tolta, amíg el nem érték a pavilon vasrácsát. A lány háttal fordult neki. Az apró ujjak elkapták a vasrudakat, támaszt keresve összeszorultak rajtuk, miközben fejét oldalra fordítva felkínálta neki ajkát. Saját kezei egyre csak simogatták, és simogatták párját, annak lágy, várakozó puhasága fokozta őrült vágyát. Savannah hátratolta a fenekét, odadörgölte tomboló testéhez, kemény, duzzadó férfiasságához. Soha nem kell neki más. Savannah-ból apró, könyörgő nyögés tört elő. A puha hang megtörte ellenállását, egy határozott lökéssel mélyre hatolt párja forró, várakozó selymességében. Hallotta önmaga teste legmélyéről előtörő elégedett nyögését, messzire terjedt a viharos éjszakában. Kezei tartották a lány csípőjét, miközben egyre mélyebbre és mélyebbre temetkezett benne, keményen, és gyorsan, mint a falakat ostromló szél. Háta íve olyan hosszú, és kecses, csípője gödreiben gyöngyökként csillogott a víz. Olyan kicsi volt, és finom, mégis erősebb és vadabb, mint amit a természet varázsolni tudott körülöttük. A Kárpáti kötelék kielégíthetetlen vágya hatott rájuk, de szíve elszorult minden

alkalommal, amikor vadságára a lány sajátjával válaszolt, semmiben sem maradva el tőle. Érezte, hogy Savannah elgyengül, elszédül egy pillanatra. Tudta mi a baj, bár párja leplezni próbálta. Túl sok vért vett el tőle. A beleegyezése és minden megjegyzés nélkül felemelte őt. Halkan felkiáltott a veszteségtől, amikor testük elvált egymástól, meglegyezgetve ezzel Gregori férfiegóját, de rendületlenül vitte fel a teraszra egy kerti székbe. Elhelyezkedett a nedves párnákon, és maga fölé húzta őt. Savannah ismét felkiáltott, amikor leereszkedett rá és újra egyesültek. Teljesen kitöltötte, fehéren izzó súrlódással, feszesen, buján. Gregori elkapta a tarkóját, lefelé kényszerítette a fejét a mellkasára. „Táplálkozni fogsz!” Savannah kiszabadította magát, felegyenesedett, teste vadul, meglepő erővel mozgott fölötte, ellenállt vasakaratának, hamuvá égette azt. Keze most íves derekára simult, megengedte magának a puszta öröm luxusát, szinte hallotta saját teste sercegését, ahogyan a lány tüze felégette. Aztán feljebb araszolt, követte háta tökéletes vonalát, felkúszott a hajába, és ismét megpróbálta magához húzni a fejét. „Szükségem van erre. Azt akarom, hogy engedj be a testedbe.” Összeszorította a fogát az kéj ellen, ami már elnyeléssel fenyegette. A parancs, ami immár kérés volt, meghajlította Savannah derekát. Előredőlt, és miközben mit sem változó tempóban lovagolta meg őt, nyelvét végighúzta a mellkasán pergő vízcsepp gyöngyökön. Egyszer, kétszer. Teste megfeszült, a fogai által keltett kettős villám keresztülvágott rajta, ahogyan a táplálkozni kezdett belőle. Fájdalom és önkívület. Fogai megerősítették testük egyesülését. A szörnyű, fekete ürességet úgy sodorta félre, mint a tollpihét, helyét megtöltötte elméje, lelke szépségével. Ősi szerelmes szavakat suttogott neki összeszorított fogakkal, ahogyan hullámzott fölötte a teste. Ahogy ő betöltötte a testét, párja betöltötte a szívét. Amikor eljött a robbanás, épp olyan volt, mint a vihar, amely tetőfokára hágott körülöttük. Kívül és belül cikáztak a villámok, a mennydörgések robaja összeomlással fenyegette a világot, a szél üvöltve rohant az éjszakában. Nem váltak el egymástól, kimerülten, jóllakottan hevertek, lenyűgözve a szeretkezés, és a vihar szépségétől. Még egybeforrva ültek, fejét a lány mellkasára hajtva hallgatta annak szívdobbanásait, karjait szorosan köré fonta, amikor a szél haldokolni kezdett. A természet megkönnyebbült, levezette óriási feszültségét, a szívükkel együtt csitulva lassan visszatért a normális ritmusába. Gregori megcsókolta a halántékát, az arccsontját, megérintette szájával ajkának sarkát, végigkóstolva az utat az álláig. – Te vagy az én világom Savannah. Ezt tudnod kell. Savannah-t még fogva tartotta, és megdöbbentette az intenzitás, az erő, amivel szükségük volt egymásra. – Ha ez a dolog kettőnk között még erősödik az évek múlásával, egyikünk sem él sokáig. Gregori halkan felnevetett. – Lehet, hogy igazad van, chérie. Veszélyes egy nő vagy. Sima, folyékony mozdulattal emelkedett fel a székből, és testüket még mindig együtt tartva átsuhant az udvaron. A zuhany forró volt a testükön az eső hidege után, de ott maradtak egy ideig, túl kimerültek voltak megmozdulni. Savannah hálás volt, amiért a karjaiban tartotta, saját lábai nem bírták volna megtartani a súlyát. Gregori megszárította karcsú testét egy törölközővel, mielőtt ruházatot intett volna magára. Savannah egy újabb, ezúttal száraz ingében parádézott, amikor utolérte a konyhában. Szándékosan hagyta ott a jelét a lány mellén, de több apró sérülést is felfedezett rajta, amik láttán összeszaladt a szemöldöke. Átkozta saját erejét, és érdességét. Meg kell gyógyítania. Savannah halkan felnevetett. – Nem fáj semmim, életpárom. Szeretem ezeket az apró foltokat, és ezt te is tudod. – Tudom, hogy szereted, de csak a jelemet. – helyesbített. A lány szórakozottan felkapott egy köteg papírt, átpörgette őket ujjai között, majd leejtette a pultra. – Ha valaha is fájdalmat okozol Gregori, azonnal szólok. Ígérem.

Érezte, hogy a nyugtalansága visszatér. – Mi az? – Csináljunk valamit Gregori. Valamit, aminek semmi köze sincs a vadászathoz. Valami mást. Mint a turisták. – Az utcákon derékig áll a víz. – mutatott rá. Vállat vont. – Tudom. Csak megnéztem néhány szórólapot korábban a turisztikai látványosságokról. – mondta Savannah közömbösen. Gregori felpillantott rá, és gondosan kiszámított érdektelenséggel kérdezte. – Volt köztük olyan, ami felkeltette az érdeklődésedet? Lazán vállat vont. – A legérdekesebbek a kirándulások. Például a mocsárba. Van egy olyan, amelyiket egy olyan személy vezet, aki ott nőtt fel. – ismét megvonta a vállát – Szeretem megismerni a helyeket. Nem bánnék egy túrát a mocsárban olyasvalakivel, aki ott született. – Az a szórólap még érvényes? – Nem számít. – mondta Savannah egy kis sóhajjal, átdobta a hirdetőlapok kötegét az asztalra, és felkapta a hajkefét. Gregori kivette a kezéből. – Ha szeretnél egy túrát tenni a mocsárban Savannah, akkor menjünk. – Szeretek turistáskodni. – Savannah mosolyának halvány árnyéka felragyogott – Ez is egy szórakozás, kérdéseket lehet feltenni, új dolgokat tanulni. – Fogadok, hogy nagyon jó lesz. – válaszolt neki, közben pedig lassan futtatta a hajkefét a kékesfekete, hosszú hajon. Az szikrákat pattogtatott, élte a saját életét, nem hagyta magát könnyen megszelídíteni. Összegyűjtötte a tenyerére, csak hogy újra érezze puha selymességét. A lány válla fölött előrepillantva halvány szeme megakadt az egyik szórólapon. Ha Savannah túrát akar, akkor ő a poklot összeszakítja a mennyországgal, de szerez neki egyet. – Nem az összes időnkben üldözünk vámpírokat, emberi henteseket, vagy a népünkre törő bérgyilkosokat. – kezdte diplomatikusan. – Tudom. Legtöbbször ők jönnek utánunk. – értett egyet. Megrántotta finoman fényes, kusza haját. – Te javasoltad, hogy jöjjünk New Orleansba, hogy a társaság tagjai kövessenek minket, és hagyják Aidan Savage családját békén. Nem ezt akartad? – Nem igazán. – vallotta be egy villanással kék szemeiben. – Én csak megpróbáltalak rávenni, hogy eljöjjünk ide. Tudod, a klasszikus nászút. Az édes, fiatal feleség tanítgatja a töpörödött, öreg, mogorva férjét, hogyan kell szórakozni. Vagy ilyesmi. – Töpörödött, öreg, mogorva? – visszhangozta elképedve. – Még ha réginek mondtál volna, és esetleg kelletlennek, azt el tudnám fogadni. De töpörödött az egész biztosan nem vagyok. És ráncos sem! Büntetésül meghúzta a haját. –Au! – A lány megfordult, és dühösen méltatlankodva nézett rá. – Akkor legyen aszott, ha az jobban tetszik. Tudod, öreg, ráncos, mogorva varázsló. Gregori a hajába temette az arcát, hogy elrejtse hirtelen feltörő érzelmeit. Az illata a virágoké volt, a friss levegőé körülötte. Tehát ez volt az, amit hosszú évszázadokig keresett. Móka. Valahová tartozás. Valaki, akivel megoszthatja a nevetést, az ugratást, az élet nehéz, és szép pillanatait. A lány annyira a részévé vált, nem tudott volna már visszatérni a sivár életéhez. Ha nem lenne, ő sem maradna a világban nélküle – Azt gondolod, hogy túl öreg vagyok Savannah? – kérdezte halkan, miközben egy vékony tincs haját a szájába vette. Milyen puha. Szerette a selymet, de ez még annál is jobb. – Nem vagy öreg Gregori, – helyesbített szelíden – csak régimódi. Van egy idejétmúlt felfogásod, hogy a nők tegyék azt, amit mondanak nekik. Azon kapta magát, hogy felnevet. – De te nem teszed, amit mondok. A lány hátrahajtotta a fejét, nem is túlságosan rejtett célzással, hogy folytassa a simogatást.

– Szeretném, ha megértenéd, nem tudok csak állni és nézni, ahogyan valakinek baja esik miattam. Hallhatóan felsóhajtott, és pár szívdobbanásnyi szünet után válaszolt csak. – Soha nem lett volna szabad abba a helyzetbe kerülnöd ma Cherie. És ezért a bocsánatodat kérem. – Azt akarom, hogy megbeszéljük ezt. – ragaszkodott hozzá a lány, összeszorította az öklét. Félretolta az ing nyakát, szájával megérintette meztelen vállát. Az érzés olyan bensőséges volt, mint maga a bűn. – Ezen már nincs mit megbeszélni. Megbeszéltük tegnap éjszaka. Ezt még a te kedvedért sem tehetem meg. Meg kell értened, ki vagyok. Bennem vagy, ahogyan én benned. Tudod, mit érzek. Nem tehetek mást, mint hogy megvédelek. Ez az, aki vagyok. – Miért kell ennyire rugalmatlannak lenned Gregori? – panaszkodott Savannah. De igaza volt; és már a lány is tudta, lehetetlen volt nem észrevenni a fejében a kérlelhetetlen elhatározást. – A vihar elvonult felettünk. Akarsz ma éjjel kimenni a mocsárba? – kérdezte halkan, ujjai szétválasztották hajtincseit, és vastag fonatot kezdtek tekerni belőle. Szerette érezni a kezét a hajában, ujjaival masszírozni a fejbőrét, amikor elkészült, finoman meghúzta copfját. A lány felnyúlt, tenyerét a vállára tette, pontosan arra a helyre, ahol előbb a szája érintette. – Szeretnék kimenni a mocsárba veled. Mosolygott, szeme higanyfényben fürdött. – A változatosság kedvéért megfigyelhetnénk a helyi vadvilágot. Vámpírok nélkül. – Furcsa társaságbeli emberek nélkül. – toldotta meg a lány. – Megmentésre szoruló halandók nélkül. – fejezte be Gregori elégedetten. – Öltözz fel! – Állandóan leszeded rólam a ruháimat, aztán meg azt mondod, hogy öltözzek fel. – panaszkodott Savannah azzal a dühítő, buja kis mosolyával, ami az őrületbe kergette. Megperdítette őt, hogy szembe nézzen vele, elkapta ingének szárnyait, összehúzta őket, hogy elfedjék csábító testét. – Ugye nem várod el, hogy én öltöztesselek fel? – kérdezte, és lehajolt, fogai közé vette a lány ajkát. Érezte amint a szíve megugrik válaszként. Vagy talán az ő szíve. Szinte lehetetlen volt már megkülönböztetni a kettőt. Savannah-nak pár pillanatba került, amíg elkészült. Kéz a kézben sétáltak át az udvaron. Az eső már nem volt több mint permetező köd, de a még mindig több centiméternyi víz borította a földet. Gregori a szájához húzta a kezét. – Soha nem fogjuk egyforma szemmel nézni ezt a helyet ma petite? – mondta halkan. Lehelete simogatta a bőrét, fekete bársony hangja végigsiklott a testén, beszivárgott az elméjébe. Olyan tiszta, olyan szép volt, hogy senki sem lett volna képes ellenállni neki. A legkevésbé pedig ő. Savannah azon kapta magát, hogy vadul elpirul. Nevetése puha és rekedt volt. Teste már megkezdte az átalakulást, mielőtt a levegőbe dobta volna magát. Savannah büszkeséggel figyelte tömör ragadozó madár testét, amit színjátszó toll fedett. Gyönyörű volt fürkésző szemeivel, borotvaéles csőrével és karmaival, erős testével. Ő még nem volt olyan rutinos, hogy a levegőben változzon át, de Gregori megjelenítette elméjében a madár képét, és már érezte is a sajátságos fájdalmat, amivel izmai és csontjai változni kezdtek. Érzékei megváltoztak. Amikor farkas alakban futott, érzékei a farkaséi voltak, most pedig egy ragadozó madár szemével tekintett a világra. Látása éles és tiszta lett, szeme óriási. A lány széttárta szárnyait gyakorlásképpen a szitáló esőben. Sokkal nagyobbak voltak, mint várta. Ez nagyon megtetszett neki, csapkodni kezdett velük, az így létrehozott szél hullámokat keltett a teraszon álló vízen. „Jól érzed magad?” Gregori hangjából csipetnyi nevetés hallatszott. „Ez annyira jó életpárom!” Egyre hevesebben kezdett csapkodni szárnyaival, teste elemelkedett a földtől. Fölé emelkedett az esőfelhőknek. Itt a levegő meleg volt, alatta a nehéz felhők további esőt ígértek, de ő szárnyalt magasan, és nagyon élvezte, hogy képes erre. Gregori nagyobb, és erősebb testével szorosan körülötte repült, védve őt, és irányítva a mocsár felé. Olyan magasan voltak, kizárólag egy ragadozó madár szeme volt képes észrevenni a

legkisebb mozgást is alattuk. Minden részlet élesen, és világosan látszott, még a színek is másmilyennek tűntek. Infravörös látás, vagy hőérzékelés? Savannah nem tudta volna pontosan megmondani, de ahogyan most érzékelte a világot, az egy teljesen új tapasztalat volt a számára. Felemelkedett Gregori fölé, eltávolodott, majd oldalra húzódva körözni kezdett felette. Fejében mintha francia káromkodást hallott volna. Mint mindig, most is arrogánsnak, elegánsnak, óviláginak és teljesen hatalmaskodóan hangzott. Nevetve elkapott egy légáramlatot a folyó felett. A férfi kilőtt, fölé repült, aztán felé zuhant, kiterjesztette fölötte hatalmas szárnyait, szinte bekerítette. „Játékrontó!” Vádolta meg, majd elméje érintésével hívni, csalogatni kezdte, hogy csatlakozzon ő is a mókához. „Nagy bajban vagy ma femme.” Még ő maga is tudta, hogy szavai üres fenyegetőzések, hiszen a világot neki adná. De miért kell, hogy mindig ilyen csibészségeket csináljon? „ Aki úgy dönt, hogy veled él, annak rendelkezni kell némi kalandszellemmel, nem gondolod?” A lány nevetése játszott a bőrén, mint az otthoni hegyek lágy szellőinek zenéje. Még madártestében is feltámadt a vágya iránta, szeretett volna eggyé válni vele. Megfellebbezhetetlenül. Életbevágóan. Ősi vadsággal. Több volt ez, mint egyszerű vágy. Több mint éhség. Több mint szükség. Ezek mind összeolvadtak a gyöngédséggel egyetlen új érzéssé, amiről még csak nem is álmodott, hogy valaha érezni fogja. Amikor a legbosszantóbb, legdacosabb volt a lány, akkor olvasztotta el leginkább a szívét. „Szeretném, ha azt tennéd, amit mondok. Az alakváltás nem egyszerű dolog.” „Mindenki csinálja!” Tiltakozott, és kitört alóla. A hím madár összezárta szárnyát, mintha csak zsákmányra készülne lecsapni, nyílegyenesen Savannah felé kezdett zuhanni az éjszakai égbolton. A lány halkan felsikoltott a hirtelen félelemtől, szíve hevesebben kezdett dobogni a váratlan támadástól. Ez egy furcsa, vijjogó hang formájában tört ki belőle, ami megdöbbentette, és egy pillanatra tökéletesen el is felejtette mit kell csinálnia, majdnem visszaalakult ember alakjába. „Savannah!” A hangja lágyan parancsolt, hipnotikusan, lehetetlen lett volna figyelmen kívül hagyni, vagy szembeszállni vele. Összeolvasztotta az elméjüket annyira, hogy teljesen eggyé váltak, és megtartotta Savannah madár formáját. A hím madár ismét a nőstény fölé repült, hogy fedezze kisebb testét, átvezette őt a város felett egy mellékfolyó sötét csatornája fölé. „ Ez a te hibád volt, megijesztettél.” mondta szemrehányóan. Alattuk mohával borított ciprusfák álltak a vízben, sűrű nádas emelkedett ki a lápból. A mocsár tele volt élettel, rovarok, madarak és békák hangjával. Teknősök osztozkodtak a kidőlt fák rothadó törzsén fiatal aligátorokkal, kígyók tekeregtek az ágak között álmosan, jóllakottan. A hím madár hozzáérintette szárnyát a nőstényéhez, majd lassan, lustán körözni kezdett, egy darabig figyelve a folyamatosan változó jelenetet alattuk. Gregori kiküldött egy hívást az éjszakába. Keresett valakit, aki teljesíthetné Savannah kívánságát. Egy vezetőt, aki itt született, és itt nőtt fel a mocsárban, olyasvalakit, akinek kérdéseket lehet feltenni. Feljebb a vízen, egy hajóból válaszoltak a hívására. Különösen erős parancsot küldött, sürgette az embert a válaszra. „Szállj le a sziklára Savannah, és válts eredeti alakodra. Jövök én is.” Egy pillanatra megijedt. A szikla nem volt épp túlságosan nagy, és a mocsár csalóka. „Bízz bennem ma petite, nem hagyom, hogy bármi bajod történjen.” nyugtatta meg Gregori kedvesen. Még madár formájukban is érezte maga körül erős karját. Hatalmának mértéke mindig meglepte Savannah-t. Tény, hogy legendás. Minden Kárpáti suttogott róla. Ő is erősnek hitte, de akkor még fogalma sem volt róla mire képes. Váratlan büszkeség öntötte el, és vágy, hogy annak ellenére, hogy ő tapasztalatlan és gyenge Kárpáti, Gregori tanítsa. „Mindent meg fogok neked tanítani, amit tudnod kell chérie és élvezni fogom a tanítást.” suttogta halkan a fejében. Érezte, hogy tűz áramlik át a vérén a lágy suttogástól. A kisebbik madár előrenyújtotta karmos lábait, szilárd fogást keresett a sziklán, majd megcsillámlott a párás levegőben, és a karcsú alak megszilárdult. Amint testet öltött, a hím madár is keresett egy talpalatnyi szilárd talajt a közelben, hogy leszálljon. Már férfialakban siklott le a

földre, hatalmas alakja mellett eltörpült a lányé. Egy motor zúgásának zaja jutott el hozzájuk, ami feléjük pöfögött. Savannah nevetve ugrott a labilis szikláról a biztonságba, Gregori karjaiba. Ő elkapta, a mellkasához húzta, lelkesedés, vidámság rohant az ereiben. Ismét az a hitetlenkedés tört benne felszínre, annyira jól érezte magát. Elsuttogta párjának az ősi nyelven minden szeretetét, és elkötelezettségét, nem találva megfelelő kifejezéseket egyetlen más általa ismert nyelven sem. Több volt ő neki, mint amit valaha is kapni remélt; ő volt az élete, a lélegzete. „Nevetséges dolgok miatt aggódsz.” mondta mogorván, de arcát egy pillanatra a nyakába rejtette, hogy magába szívhassa az illatát. – Én? – kérdezte hangosan, rácsodálkozva – Te vagy az, aki mindig aggódik. Én vad és felelőtlen dolgokat csinálok. – Úgy van, vad dolgokat. – felelte önelégülten –Soha nem tudom, mit fogsz csinálni. Ezért jó dolog, hogy az elménk egy ma petite, vagy már valamelyik elmeosztályon lennék bezárva. Ajka súrolta az állát, puhán végigcsúszott rajta, majd apró fogásokkal végigharapdálta szájszélét. – Téged szerintem is be kellene zárni. Egyértelműen halálos vagy a nőkre. – Nem az összes nőre, csak rád. – Gregori feladta az ugratást, száját az övére tapasztotta, annak ellenére, hogy a hajó már majdnem odaért melléjük. Egyszerűen tehetetlen volt a varázsa ellen. A mágiája szép, és lenyűgöző volt. A lány nevetése felbugyogott, öklébe csavarta a férfi ingét. – Ez annak a cégnek a hajója. Feltételezem te hívtad ide őket. – Te és a feltételezéseid. – morogta, miközben keresztüllebegett a lápon a hajó fedélzetére. A kapitány úgy tűnt, észre sem veszi, hogy Gregori lába nem érinti a talajt. A szeme a lányra tapadt valódi áhítattal. – Ön Savannah Dubrinsky! Három előadását is láttam, tavaly elrepültem egész New York Cityig, hogy lássam, aztán Denverbe néhány hónappal ezelőtt, és San Franciscóban, ebben a hónapban. El sem tudom hinni, hogy valóban ön az! – Micsoda bók! – Savannah felvillantotta egyik híres mosolyát, azt, ami előhozta azokat a furcsa ezüst csillagokat kék szemeiből. – Ön végigutazta a fél turnémat, csak hogy lásson? Hízelgő. – Hogy csinálja? Hogyan tud eltűnni a ködben? Olyan közel álltam a színpadhoz, amennyire csak tudtam, mégsem tudtam rájönni. – mondta. Előrehajolt és kezet nyújtott. – Beau LaRue vagyok. Itt születtem, és nőttem fel a mocsárban. Megtiszteltetés, hogy megismerhetem Ms. Dubrinsky. Savannah belecsúsztatta apró kezét a kapitány tenyerébe, csak egy pillanatnyi volt az érintés, de Gregori határozott mozdulattal a talpára állította a lányt, karját a dereka köré fonta, amivel sikeresen eltávolította a kapitány kézszorításából. – Én pedig Gregori vagyok. – mondta puhán, kíméletesen, hangja lenyűgözte, meghódította hallgatóját. A következő mondatában viszont már egy fenyegető felhang is dorombolt. – Én vagyok Savannah férje. Beau LaRue egyetlen emberrel találkozott eddig, aki olyan veszélyes volt, mint ez itt előtte. És vele is éjjel, a mocsárban. Erő, és veszély tapadt Gregorihoz, mint egy második bőr. Ott volt szokatlanul halvány szemeiben, hipnotikus hangjában. Beau elmosolyodott. Itt töltötte az életét ezeken a vizeken. Találkozott ő már mindennel, aligátoroktól csempészekig. Ez volt a jó az itteni életben. Változatos volt és kiszámíthatatlan. – Elég különleges estét választottak a túrára. – mondta vidáman. A vihar már elmúlt, de a víznek még veszélyes hangulata volt. Az aligátorok, akik nap közben általában csendesen napoztak a parton, most kihívást sziszegtek, vagy csendben a vízbe csusszantak vadászni. Gregori fehér fogai felvillantak válaszként. Része volt az éjszakának, ismerte lényeit, a nyugtalan, vad vidék éppen megfelelt erre éhező lelkének. Beau teljes csendben figyelte, veszélyesnek, ragadozónak látszott, könyörtelen szeme folyamatosan fürkészte környezetét, mozgása sima, már-már folyékony. Testéről lerítt nagy teljesítőképessége, bár most látszólag nyugodtnak tűnt, egyértelműen ugrásra készen állt. Durván érzéki arcára kegyetlen vonásokat véstek a nehézségek, a tudás, a kockázat és a veszély. Az árnyékban maradt, de ezüst tekintetében a furcsa, színjátszó fény fenyegetően izzott. Beau megragadta az alkalmat, hogy

közelről tanulmányozhassa Savannah-t. Ilyen közelről még elragadóbbnak találta, mint a színpadon. Éteri, titokzatos, érzéki. Férfifantáziát felajzó. Hibátlan arca fénylett az örömtől, szeme tiszta, mint két gyönyörű zafír csillag. Nevetése dallamos, és ragadós. Kicsinek, és ártatlannak tűnt nagyragadozószerű társa mellett a hajóján. Ahányszor Gregori megérintette karját, mutatott neki valamit a töltésen, a férfi higanyszín szemei mindannyiszor mintha végigsimítanának a nő arcán vágyakozva. Beau válaszolgatott a lány kérdéseire, mesélt apjáról, hogyan állított csapdát az állatoknak a húsukért, és a bőrükért, a testvéréről, és magáról, hogy mohát gyűjtöttek, amit aztán anyjuk, és nővérei kiszárítottak, és a matracokba tömtek. Azon kapta magát, hogy olyan gyerekkori emlékeit is elmeséli, amiről maga sem tudta, hogy még emlékszik rájuk. Savannah csüggött minden szaván, úgy érezte a tekintetétől, mintha ő lenne az egyetlen ember a bolygón, amíg Gregori meg nem mozdult, és izmai apró hullámzása nem emlékeztette rá, hogy a lány hozzá tartozik. Elvitte őket kedvenc helyeire, a mocsár legszebb, legegzotikusabb részeire, amit csak ismert. Gregori megkérdezte, ismerik-e a vidéken a természetes gyógymódokat, gyógynövényeket. Beau ellenállhatatlannak találta a hangját, lágynak, mint a bársony, mágikus erővel hatott rá, elhallgatta volna örökké. – Hallottam néhány férfit a mocsár legendáiról beszélgetni egy étteremben. – mondta Savannah hirtelen, és közben kihajolt a hajó oldalán, hogy megnézzen valamit, megajándékozva ezzel a két férfit tökéletesen feszülő farmerjának látványával. Le sem tudták róla venni a szemüket. Gregori megmozdult, elhelyezkedett párja, és a kapitány között, tökéletesen kitakarva ezzel a halandó elől a csodás kilátást. A hatalmas test fölé hajolt a lányénak, a kezek a két oldalán rátámaszkodtak a korlátra, mondhatni karjai börtönébe zárta. „Megint ezt csinálod.” Szavai az elméjét érintették, légvétele a haját, és a nyakát bizsergette. Savannah hátratolta testét, fenekét beillesztette a férfi csípőjének bölcsőjébe. Boldog volt, mentes a vadászat, a halál és az erőszak súlyától. Csak ők ketten voltak. „Hárman.” Emlékeztette Gregori, miközben végighúzta fogait érzékeny pulzusán. Érezte, hogy nyila célba talál, párja vére felforr. „Anyám nagy összegben merne fogadni, hogy apám egy ősember. Ha rád kötné a fogadást, megnyerné. Szemérmetlen és tisztességtelen vagy.” – Melyik legendáról volt szó? Rengeteg van. – kérdezte Beau. – Egy aligátorról szól, aki vadászkutyákat és kisgyerekeket evett. Gregori megrángatta hosszú copfját, hogy hátrahajtsa a fejét. Szája végigsimította torkának vonalát. „Én is tudok éhes aligátor lenni.” Súgta lágyan elméjébe. – Az öreg. – bólintott Beau. – Mindenki szereti ezt a történetet. Száz éve mesélgetik, és az áldozatok száma egyre csak nő benne. – Elhallgatott egy pillanatra, minden figyelmét a hajó kormányzásának szentelte, egy csatorna kanyarulatában jártak. A ciprusfák ágai meghajlottak, hátborzongatóan néztek ki a lecsüngő, hosszú mohafürtjeikkel. Néha egy-egy csobbanást lehetett hallani, ahogyan egy kígyó a vízbe vetette magát az ágak közül. – Azt mesélik, az öreg aligátor örökéletű. Már hatalmas, meghízott a rengeteg öléstől, és ravaszabb, mint bármi más a mocsárban. Hatalmas területeket elorzott más hüllőktől, és megöli azokat is, ha az ő határain belülre keverednek, legyenek akár kifejlettek, akár kölykök, hímek, vagy nőstények. Prémvadászok tűnnek el időről időre, olyankor mindig az öreget gyanúsítják meg. – Beau megállította a hajót, hagyta, hogy finoman billegtessék a hullámok. – Vicces, hogy pont ezt a történetet kérdezi. Azt az embert is nagyon érdekelte a vén aligátor, aki a jegyet adta a maga előadására. Ki szoktunk jönni vele éjjelenként gyógynövényeket és fakérgeket gyűjteni, de biztos vagyok benne, hogy ő az öreget is meg akarja találni. Még soha nem láttuk, de nem adja fel. – Hogy hívják azt az embert, aki a jegyeket adta magának? – kérdezte Gregori, de már tudta a választ. – Selvaggio. Julian Selvaggio. A családja szinte New Orleans alapítói közé tartozik. Évekkel ezelőtt ismerkedtem meg vele, jó barátok vagyunk. – megnyerően elvigyorodott. – Annak ellenére, hogy olasz.

Gregori felvonta a szemöldökét. Julian a Kárpátokban született és nevelkedett. Nem volt jobban olasz, mint Gregori francia. Julian sok időt töltött Olaszországban, akárcsak Gregori Franciaországban, de ettől függetlenül vérbeli Kárpátiak voltak mindketten. – Ismerem Juliant. – jegyezte meg Gregori, fehér fogai megcsillantak a sötétben. A víz sajátos hangot kiadva lötykölődött a hajó oldalának, de ez inkább nyugodt, békés hang volt, mint zavaró. Beau önelégültnek tűnt. – Rögtön gondoltam. Ön is kapcsolatban áll Savannah-al, ugyanazokat a kérdéseket teszi fel a gyógynövényekkel kapcsolatban, és ugyanúgy néz ki, mint ő, félelmetesen, mint a pokol. – De én sokkal kedvesebb vagyok. – mondta Gregori rezzenéstelen arccal. Savannah feje hátrahajlott mellkasára, a lány nevetése édes muzsika volt a mocsár tikkasztó hőségében. – Szóval ön soha nem találkozott még azzal az aligátorral? Igaz az, hogy nagytermetű kutyákat eszik? – Nos, az tény, hogy rengeteg vadászkutya elveszett már a mocsárban ugyanazon a térségen belül. Ami vélhetőleg az öreg területe. Néhány vadász pedig állítja, hogy látta őt a kutyákra lesni elbújva a bozótosban. Mégse tudták elkapni. Senki sem tudja. Olyan öreg, hogy körülbelül a mellékfolyók minden kanyarulatát is jól ismeri. Egy apró, árulkodó jel, és már el is tűnik. – A kapitány megdörzsölte a homlokát, mintha fejfájása lenne. – Úgy beszél róla, mintha hinne abban, hogy létezik. – mutatott rá Gregori óvatosan. – De azt is mondja, hogy Julian nem találta. Pedig nem sok Julianhez fogható vadász van. Ha létezne ilyen lény, ő megtalálná. – Beleolvasott a kapitány fejébe, lépre csalta. Savannah megmoccant mellette, mintha ellent akarna mondani szavainak, de Gregori elhallgattatta felemelt tenyerével. – Julian tudta, hogy ott van. Érezte őt. – Beau bekapta a horgot. – De nem látta. Gregori még nagyobb nyomást gyakorolt az emberre, hirtelen érdekelni kezdte az a vadállat, ami túlélt, akkor, amikor a többiek közül egy sem. Beau kényelmetlenül elkapta a pillantását, belenézett a mocsár feletti éjszakába. Babonás ember volt, és olyan dolgokat látott, amiről nem szeretett a nap fénye nélkül beszélni. – Talán nem látta. Talán én láttam az öreget. – ismerte be halkan. – De itt kinn, ha elmesél egy ilyen történetet, elüldözi a turistákat. – Meséljen róla. – nógatta Gregori, hangja bársonyos, elbűvölő, ellenállhatatlan.

Tizenhatodik fejezet Egy pillanatra elállt a szél, és még a rovarok is elhallgattak a mocsár felett. Egy sötét árnyék haladt át felettük. Gregori Savannah-ra nézett. Beau elővett egy pár sört a hűtőtáskából. Miután a harmadikat is eltűntette egyetlen kortyra, belefogott. – Apám vadász volt. Sok időt töltöttem vele a mocsárban a csapdáknál. Amikor tizenhat voltam, az egyik olyan területen táboroztunk épp, amit már mutattam maguknak. A közelben városi gyerekek buliztak egy hajón. Igazi szép hajójuk volt, nem olyan régi jószág, mint a mienk. Irigy

voltam rájuk. A lányok gyönyörűek voltak, a fiúk divatos ruhákat viseltek. Amikor megláttak engem, és az apámat, nevettek és a csónakunk felé mutogattak. Szégyelltem magam. Savannah halk, együttérző hangot adott ki, természetes hajlama követelte, hogy megvigasztalja a kapitányt. Gregori összefűzte ujjait az övével, és maga mellett tartotta. Ez az együttérzés csak még inkább megerősítette Savannah varázslatát, amit a férfiak köré font, anélkül, hogy ennek a lány tudatában lett volna. Felemelte összefonódó kezeiket, a lányét maga felé fordította, és rászorította meleg száját kézfejére. Beau újabb korty sört ivott, megtörölte a száját kézfejével, és folytatta. – Néztük, ahogy elindulnak a csatorna egyik ágán, ami mélyen bevisz a mocsárba. A hajójuk nagy volt, nem kellett volna annyira bemenniük a nád közé. A gyökerek ott túl vastagok, és masszívak. A szúnyogok addig marják az embert, míg egy merő vér nem lesz. Lehetetlen volt, hogy felmenjen ott az a hajó, mégis, mintha kitisztult volna előttük minden, szépen haladtak. Mintha a halál lett volna a figyelmes házigazda. Savannah hideget érzett, hideg, komor rettegést, árnyékba borította a szívét. – Miért akar valaki ilyen helyre menni? – kérdezte borzongva. Gregori karja átfogta a vállát, teste védelmébe húzta. – Nincs mitől félned ma petite, itt vagyok. Semmi sem árthat neked, ha velem vagy. Beau is elhitte a Savannah-nak elsuttogott ígéretet. Érezte, hogy igaz. Már rég észrevette a szúnyogok hiányát is. Ugyanúgy, mint Selvaggionál. Furcsállta a dolgot, de Beau sok furcsa dolognak volt már tanúja a mocsárban. A kapitány hangja még halkabb lett, mintha csak a hajó alatt locsogó víz mesélné a történetet. – Sokan hitték, hogy ez a legenda igaz. Prémvadászok és orvlövészek eredtek az öreg nyomába, ki trófeáért, ki csak a pénzért, hogy élelmet vehessen. A kívülállók valami voodoo hülyeségnek tartották. Nem értették, hogy a természetnek hatalmas a mágiája, itt a mocsárban főleg. Így olyasvalamire vadásztak, amit nem is értettek. Julian nem ilyen. Ő tiszteli a természetet, annak rendjét, és a mágiáját is. Ezért ígértem meg neki, hogy elkísérem a vadászatokon. – De miért akarja mindenki megölni? – állt Savannah hirtelen az aligátor pártjára. – Hiszen csak élni akar. Beau józanul megrázta a fejét, és lehajolt, hogy beindítsa a motort. A hajó elkezdett lassan siklani a folyón. – Ne pazarolja rá az együttérzését Savannah. Ez nem egy egyszerű vadállat. Egyszerűen gonosz. Tekintet nélkül arra, hogy éhes-e, vagy sem, megöl mindent, amihez csak hozzáfér. Embert, állatot, mindegy. Behúzza őket a vízbe és felfalja. – Azt hittem szereti az aligátorokat, – tiltakozott a lány – és ez a viselkedés része az ő természetüknek, ahogyan ők részei a mocsárnak. Mi, emberek vagyunk betolakodók az ő területén. Az a szegény jószág senkinek sem küldött meghívót, hogy jöjjön és vadásszon rá. Valószínűleg csak azt akarja, hogy hagyják békén. Mégis egyre csak jönnek és jönnek. – Mi történt a fiatalokkal a hajón? – terelte vissza eredeti medrébe a beszélgetést szelíden Gregori. – Nem jöttek vissza. Apám nyugtalankodni kezdett, aggódott miattuk. Ismerte az öreg hírnevét, ahogyan minden mást is ismert az utolsó rejtett kis kanyarig a mocsárban. Tudta, hogy az aligátor pusztán az ölés öröméért is öl. Végül ragaszkodott hozzá, hogy megkeressük őket. Azt mondta, hogy nem tetszik neki, hogy minden túl csendes. Összecsomagolt a táborunkban mindent, amire szükségünk lehetett. Olajat, lámpát, gyufát, csapdákat. A fojtogató levegő szinte állni látszott, mintha az is feszülten várná a mese végét. Savannah akaratlanul is közelebb bújt Gregori testéhez. Hirtelen nem volt benne biztos, hogy hallani szeretné a történet végét. Nem akarta átélni, érezni azt a képet, amit Beau le fog festeni eléjük. „Minden rendben lesz chérie.” Gregori hangja megnyugvást hozott az elméjébe, érezte, ahogyan a férfi megpróbálja elszigetelni az ő szélsőséges érzelmeit, hogy felkészítse arra, amit hallani fog. – Iszonyú bűz terjengett. A levegő olyan sűrű volt, hogy alig kaptunk levegőt. Emlékszem, patakokban ömlött rólunk a verejték, amint az öreg területére értünk, és mindketten tudtuk, jóformán két lábon tálaljuk a vacsoráját. Úgy döntöttünk visszafordulunk, lelassítottuk a hajót. A szívem olyan hangosan vert, hogy hallottam a dobogását. Hatalmas szúnyogfelhő ereszkedett

ránk. Apámat úgy ellepték, feketének látszott tőlük. Fájdalmas volt a csípésük, telement velük a szemünk, és orrunk, sőt, ha beszélni próbáltunk, még a szánk is megtelt velük. Beau olyan izgatottá vált, hogy Gregori ösztönösen megérintette az elméjét, hogy megnyugtassa. Lelassította a légzését, ellenőrzése alá vonta, és a normális értékre állította szívverését. Egy szinte észrevehetetlen kézmozdulatára szél támadt a tikkasztó hőségben, és elfújta a kapitány testéről a verítéket. Hangtalanul az ősi gyógyító éneket kezdte dúdolni, mire Beau mellkasán csökkenni kezdett a nyomás. Beau halványan elmosolyodott. – Megfogadtuk akkor, hogy soha, senkinek sem mondjuk el mi történt ott. De valahogy most úgy éreztem, meg kell tennem. És Juliannek is elmondtam. Sajnálom. Gondolom, már nem tetszik annyira az az éttermi történet. – Néha segít, ha elmesélünk valakinek egy rossz emléket. – mondta Savannah gyengéden, kék szemei világítottak az éjszakában. Úgy ragyogott, akár a macskáké, furcsa volt, és szép. A kapitány megrázta a fejét. – Amíg nem beszéltem róla senkinek, tehettem úgy, mintha ez az egész valójában meg sem történt volna. Apámmal sem beszéltünk róla soha többé. Azt hiszem mindketten azt kívántuk, bárcsak egy rossz álom lett volna. – A városi fiatalok részegek voltak. – talált rá az információra Beau elméjében Gregori. Az ember bólintott. – Láttuk lebegni az üres üvegeket a vízben, és kisodródva a partra. Ekkor hallottuk meg a sikoltozást. Az a fajta hang volt, amit ha egyszer hall, örökké kísérteni fogja, éjjelente jeges izzadsággal a hátán ébred, ha ezzel álmodik. Apám egy hónapig részeg maradt utána, próbálta elfelejteni a sikolyokat. De tudom, hogy nem sikerült. – megtörölte a száját – Nekem sem sikerült. „Nem akarom ezt végighallgatni Gregori. Túlságosan fáj neki visszaemlékezni.” Savannah ujjai megszorították párja mellkasán az inget. Gregori végigsimított hosszú, tömör hajfonatán. „Enyhíteni fogom a fájdalmát később. Érdekes, az agyában érzem Julian jelenlétét, mintha ő is megnyugtatta volna ezt az embert. Miért lett egy emberre vadászó aligátortól ennyire ideges az apja? Miért cipel ekkora rettegést ilyen hosszú ideje már? Ezen a helyen sok haláleset történik, és közülük néhány igazán vérfagyasztó. Lehet, hogy hallanunk kell ezt a történetet.” – Szóval, – tért vissza a történet fonalához Beau – a szúnyog elleptek bennünket, mintha egy takaróval fedtek volna le. És szinte lehetetlen volt lélegezni. – megérintette a torkát, mintha még mindig kísértené a fuldoklás emléke. – De nem hagyhattuk ott őket. Tovább nyomakodtunk a nád, és a gyökerek közt. Még nekünk is nagyon nehéz dolgunk volt, pedig a mi hajónk sokkal kisebb volt, mint az övék. A víz feketének látszott, a mocsár létrehozott ott egy medencét, amiben szinte teljesen állt a víz, megszűnt a sodrás. A bűz minden képzeletet felülmúlt. Mint egy vágóhíd, ahol napokig hagyták a tűző napon bomlani a testeket. Apám azt akarta, hogy a hajón maradjak a medence bejáratánál, ő pedig gyalog megy tovább, de tudtam, ha hagyom maga menni, meg fog halni. – Ó Beau! – lehelte Savannah együttérzően. Majdnem olyan szomorú volt, mint a kapitány. Gregori ismét megnyugtatta, vigasztalta, és még inkább megerősítette érzelmei elszigetelését. Magába szívta a szörnyű traumát. – Igazából úgy gondolom, mindketten elfogadtuk, hogy soha nem jutunk ki onnan. – folytatta Beau, miközben ügyesen kormányozta a hajót a kanyargó vízen. – De azért mentünk előre, befelé a sötétségbe. Nem csak olyan sötétségbe, mint az éjszaka, hanem a fekete semmibe. Apám meggyújtotta a lámpát, és akkor megláttuk őket. A hajó oldalán hatalmas lyuk tátongott, mintha valami óriás kiharapott volna belőle egy darabot. Süllyedt, már majdnem teljesen a víz alatt volt. Egy fiú még kapaszkodott rajta, de a vére magasan felspriccelt a levegőbe. Tudtam, hogy vége. Valami kijött a vízből. Valami őskori. A szeme gonoszan csillogott, a szája hatalmasra tátva. Ez nem egy közönséges aligátor volt, élvezte, ahogyan a haldokló gyerekekkel játszott. Beau idegesen beletúrt a hajába és kinézett az oly ismert és szeretett vízre maga előtt. Gregori magára vonta a tekintetét, és a különleges, ezüst szemek el sem engedték a másik pillantását.

Beaut azonnal megnyugvás, és biztonságérzet öntötte el. Úgy érezte, mintha a mesét ő is csak hallotta volna valaki mástól, nem vele történt volna meg. Gregori talált egy furcsa gátat a kapitány fejében, mintha egy előre programozott reakcióra akadt volna. Koncentrált, végigkövette az ismerős, gonosz nyomot. Felismerte Julian gyógyító érintését, ő állította a gátat, hogy megakadályozza a szennyezett árnyék terjedését az elmében. Beau La Rue már találkozott a vámpírral. És bár megmenekült, nem sértetlenül. Savannah puha kis zihálása a fejében elárulta ottlétét. Ő pedig azon kapta magát, hogy mosolyog azon a természetességen, ahogyan a lány ki-be csusszan a fejében, megszüntetve a határokat, hol kezdődik egyikük és hol ér véget a másik. Teljes hozzáférése volt az emlékeihez, és a tudásához. Minél több időt töltött a fejében, annál több ragadt rá azokból a leckékből, amihez neki évszázadok kellettek. „Több mint hinnéd.” jött is a kissé önelégült válasz a ki sem mondott gondolatra. Beau mostmár sokkal nyugodtabb volt. Még nem a régi, gondtalan, de feszültsége határozottan enyhült. – Egyikükért sem tehettünk semmit. Beléptek a szörny játszóterére, és neki játékos kedve volt. Nem próbálta őket a mélybe húzva megfojtani, vagy azonnal megölni. Feldobálta a levegőbe, és darabokra szaggatta a testüket. Mindenfelé végtagok és testrészek lebegtek a vízen. Egy lány fejét a part közelébe dobta. Emlékszem, ahogyan a hosszú haja lebegett körülötte a vízen. Gregori megérintette a férfi vállát. „Elég. Nincs szükség rá, hogy újra felidézze ennek az emléknek a kegyetlen részleteit.” Beau megrázta a fejét, az élénk kép az agyában hirtelen ködös, távoli emlékké halványult. – Azt hittük mi is ott maradunk. Akkora volt, mint a legnagyobb nílusi krokodilok. Nem volt éhes, nem védte az otthonát. Egyszerűen szeretett ölni. Mi pedig behatoltunk a területére, miközben ő szórakozott, ezért feldühödött. Apám beleöntötte a lámpából az olajat a vízbe, és tűzbe borította a helyet. Nem néztünk vissza. – Ön nagyon szerencsés. – Gregori halk hangja, akár egy friss, üde szellő beszivárgott La Rue pórusaiba, eloszlatva az aggasztó izgalmat benne. „Meg lehet gyógyítani.” szólalt meg Savannah. „Halandó.” „Te meg tudod csinálni.” ragaszkodott hozzá a lány „Julian megvédte őt a méreg továbbterjedésétől, és a rémálmoktól, de te el is tudod távolítani.” Gregori szájának kemény vonalai ellágyultak, majdnem elmosolyodott. Megint azt csinálja. Lehetetlen meggyőzni, hogy ő valamit képtelen megtenni. Rendületlenül hitte, hogy párja mindenre képes. Ajkához emelte a kezét, és csókot nyomott a tenyerébe. „Je t'aime, Savannah.” suttogta a fejében, hangja akár egy simogatás. Savannah odahajolt hozzá. „Én is szeretlek életpárom.” Gregori a halandó felé fordult, hogy lemossa, megtisztítsa az elméjét az undorító lénnyel, a vámpírral való találkozás emlékétől. Teljesen nem tudta eltávolítani, ahhoz túlságosan mélyre ette magát az ember lelkében, túl régóta hurcolta magával a traumát. De Gregori sűrű ködbe burkolta, átformálta az emléket, megnyirbálta a vámpír érintésének romlott maradványait, eltüntette a gonosz behatolásának nyomait. A rémálmokat elvette, Beau eztán rettegés, félelem nélkül hajthatja álomra a fejét, a horror eltűnik az életéből. Gregori halkan felsóhajtott, és megdörzsölte a tarkóját, ahol kötegekbe csomósodtak az izmok ettől a kis elmekirándulástól. Eltávolítani egy vámpír emlékét egy halandóból nagyon nehéz feladat volt, hatalmas energiát igényelt. De lenézett Savannah csillogó szemeibe, és máris úgy érezte, hogy megérte. Párja úgy nézett rá, minta egyedül ő létezne a földön. „Te vagy az egyetlen a földön, aki kell nekem.” a szavak lágy simítással érintették fáradt elméjét. Megdermedt, amikor a lány tiszta hangján meghallotta agyában a gyógyító éneket, amint az kiöblítette az ő fejéből is a vámpír romlottságának érintését. Járt Beau fejében, gyógyította őt, minden emléke élénk részletességgel átkerült az ő memóriájába is. Közel kellett kerülnie a vámpír beteg varázslataihoz, hogy meg tudja fejteni, és gyógyítani tudja azokat belülről kifelé.

Megragadta Savannah kezét, egyfajta alázat söpört végig rajta. Soha senki nem tett még érte ilyet. Senki sem járt utána, hogyan sérül ő, amíg a másik gyógyul. A lány aggódik a jólétéért, és most gyógyítja őt. Ez egyedülálló élmény volt a gyógyító mester életében. – Elvitte Juliant arra a helyre? – kérdezte meg a kapitányt. Beau bólintott. – Többször is voltunk ott az évek során. De soha nem láttam az öreget újra. – Ugyanazt érezte, amikor odamentek? Hogy az ő területe? És hogy gonosz? Beau lassan bólintott, halvány ránc jelent meg a homlokán. – Tudtam, hogy nincs ott. Éreztem a gonoszság jelenlétét, de nem ugyanaz volt. Természetesen Juliannal mindig másképp éreztem magam. Minden teljesen más volt. – Másképp? – visszhangozta Savannah – Hogyan? Beau vállat vont. – Nehéz ezt elmagyarázni, de magának tudnia kell. Julian olyan, mint ő. – intett a fejével Gregori felé. – Legyőzhetetlen. Ember, vagy állat, természet, vagy természetfeletti, semmi sem árthat Juliannek. Így mellette másképp éreztem magam, mint ha egyedül mentem volna oda. Savannah egy megértő kis mosolyt váltott Beauval. Egészen pontosan tudta miről beszél. – Gondolja, hogy az az aligátor még él? Ha már akkor is öreg volt, bizonyára természetes halállal elpusztult már. – Életben van és semmi baja. – mondta Beau – De nem hiszem, hogy a medencében maradt. Valószínűleg másik búvóhelyet keresett. Julian valóban vadászott rá. Sok időt fektettünk bele, mégsem sikerült felfedeznünk az új menedékét. – Látták azóta mások? – kérdezte Gregori. – Születtek új pletykák, vagy esetleg egy részeg beszámolója? Furcsa eltűnések? Beau vállat vont, hiszen ezek a dolgok minden napos jelenségek voltak a mocsárvilágban. – Eltűnések mindig voltak, vannak és lesznek is, mint ahogy megmagyarázhatatlan szagok, és furcsa események is itt, a mocsárban. Senki sem hisz már az öregben, legendává vált. Egy ijesztő mesévé, amivel a turistákat lehet riogatni. Ennyi az egész. – De maga jobban tudja. – tette hozzá Gregori halkan. Beau felsóhajtott. – Igen, jobban tudom. Ott van valahol kint a mocsárban, és éhes. Nem csak élelemre, hanem magára gyilkolásra. Ez az éhség az, ami életben tartja, a vágy az ölésre. Gondosan bekormányozta a hajót a kikötőbe. Gregori megköszönte La Rue szakszerű idegenvezetését, és megpróbálta kifizetni a túra díját. A vezető nem volt hajlandó pénzt elfogadni, így Gregori egy pillanatnyi homályt bocsátva az elméjére elhelyezett tárcájában egy nagyobb összeget. Járt az ember elméjében, tisztában volt vele, hogy pénzügyi nehézségei vannak, és hogy aggódik a felesége egészségéért. Savannah bebújtatta ujjait Gregori nadrágjának hátsó zsebébe a civilizációba visszavezető sétára indultak. La Rue utánuk szólt. – Hol van az autójuk? Ezek az utak nem biztonságosak sötétedés után. Gregori hátrapillantott a válla felett, halvány szeme vészjóslóan megcsillant, és felvett egy csipetnyit a hold vöröses árnyalatából. Pillantása kísértetiesen hasonlított, egy zsákmányra leső farkas tekintetéhez. – Nem kell aggódnia. Biztonságban leszünk. Beau felszabadultan felnevetett. – Nem maguk miatt aggódom. Bárki más miatt, netán egy barátom miatt, aki bepoharazgatott. Nem fogja bántani őket, ugye? Csak adjon nekik egy kis leckét jó modorból. – Megígérem. – biztosította Gregori. Átkarolta Savannah vállát. – Érdekes volt ez a történet az aligátorról. – A vámpír valami őrfélének használja, amikor a mocsárban van? – találgatott Savannah. – Talán. – felelte tűnődőn Gregori. Élesen beszívta a levegőt, mint egy zsákmány után szimatoló ragadozó. Vérszomj öntötte el. Mindig jelen volt, de most, ekkora erőkifejtés után különösen élesen jelentkezett. Férfiak egy csoportja figyelte a közeledésüket, akik egy nagy fa körül

üldögélve söröztek. Látta Savannah-ra szegeződő tekintetüket, érezte feltámadó érdeklődésüket. Savannah egy lépéssel lemaradt mögötte, behúzódott testének takarásába a kíváncsi tekintetek elől. – Mi másra használhatná még az aligátort? Ha nem a védelmére? – Gondolkodj mit hallottál. Menedék. A vámpír menedékhelynek használja a mocsarat. Ha az aligátor ennyire hosszú ideje itt van, arra csak egyetlen magyarázat van. A vámpír maga változott aligátorrá. Egyszerűen felszívódik a mocsárban, és rettegésben tartja a környékbelieket, miközben arra vár, hogy a vadászok elmenjenek. – De Julian évekig itt volt. – vetette ellene Savannah. Megrázta a fejét – Az idő nem jelent semmit a vámpíroknak. És közben is itt vannak a mocsár, és az azon túli városok lakói, hogy legyen kit megfélemlíteni. Egyszerűen megy egyik helyről a másikra, és szórakozik, amíg a veszély el nem múlik, és vissza nem térhet New Orleansba. Gregori érzékei a kis csapat férfira koncentráltak. Tisztán látta őket. Hallotta a suttogásukat, a sör lötykölődését a dobozokban, a vér ár-apály játékát ereikben. Agyarai vészjóslóan meghosszabbodtak. Végighúzta nyelvét az éles metszőfogakon, a táplálkozás ősi hívása felerősödött. Savannah megrángatta a zsebét, és megállította. – Nem tetszik ez nekem Gregori. Menjünk el innen. – Maradj itt! – a parancs hidegen, kurtán csattant, a férfi tekintete a feje fölött már ismét az emberi csoport felé sodródott. – Verekedni akarnak veled. Csak hagyjuk itt őket. Keze elkapta a felkarját, lehajtotta sötét fejét, hogy halvány ezüst tekintete befoghassa a lányét. – Ez is én vagyok Savannah. Arra gondolnak, hogy belénk kötnek. Ha rájuk hagyjuk, talán jön egy másik pár, akik nem fogják tudni megvédeni magukat. Tesztelni akarják magukat, kipróbálni mennyire erősek, ki akarnak rabolni. Még nem lovalták bele magukat, de a szándék ott van az elméjükben. Nekem pedig táplálkoznom kell, és ezt is fogom tenni. – Rendben, akkor csináld! – csattant fel a lány, elrántva magát tőle. – Nekem lúdbőrzik a hátam az egésztől. És a vérüket sem akarom. Visszahúzta magához a karjánál fogva, kiélesedett szemfogait óvatosan végighúzta ajkain, és nyaka krémesen puha bőrén. – Te olyan lágyszívű vagy ma petite, mindenkivel túl kedves. Még jó, hogy itt vagyok neked én. – Ahogy azt te gondolod. – háborgott tovább a lány, de a teste máris olvadásnak indult. Párja volt számára a tűz, és a jég, a fehéren izzó vágy, és az elektromos szikrákat gerjesztő feszültség. Gregori elfordult tőle, ismét az emberek csoportját kezdte figyelni. Azok épp suttogva egyeztették a támadás tervét. Könnyű, laza léptekkel indult meg feléjük. Szétszóródtak körülötte, azt gondolván, így könnyebben legyőzhetik. – Ugye tudjátok, kicsoda La Rue? – kérdezte halkan, megdöbbentve őket a kérdéssel. Bal felől az egyik ember megköszörülte a torkát. – Igen, én ismerem. És akkor mi van? – próbált harcias hangnemet megütni, de Gregori kihallotta belőle, hogy a fiatal férfi meglehetősen meg van ijedve. – A barátja vagy? – Ezúttal Gregori a halk, ellenállhatatlan hangját vetette be, magával ragadta, elvarázsolta őket sötét mágiájával. A férfi úgy érezte, muszáj válaszolnia, miközben előre lépett, távol a barátai biztonságától. – Igen, van valami gondja ezzel? – vicsorgott, és kidüllesztette a mellkasát. Gregori csak mosolygott ezen az erőfitogtatáson, fogai csillogtak, szeme forrón, furcsán izzott az éjszakában. „Gyertek velem, és engedjétek, hogy táplálkozzam belőletek.” Küldte ki a hívást a csoport minden tagja felé. Ivott négyből közülük, mire csökkenni látszott fájó vérszomja. Nem volt különösebben kíméletes velük, hagyta a földre esni őket, amikor elszédültek. Hagyott az elméjükben egy emléket, amint verekszenek egy emberrel, aki alaposan helyben hagyja, kiüti őket. Azt hagyta utoljára, aki La Rue barátjának mondta magát. Sokkal óvatosabban bánt vele, mint a többiekkel és elméjében azt jelenítette meg, hogy sürgősen köszönetet kell mondania La Rue kapitánynak, amiért megmentette őt az alapos veréstől, amit a többiek kaptak.

Amikor végzett a férfiakkal, Savannah-nak esélyt sem hagyott a tiltakozásra. Erős parancsot küldött neki, hogy táplálkozzon, a lány pedig csillogó, álmos szemekkel teljesítette azt. Aztán ahogy visszatért a tudatossága, a csillogásból villogás lett, parázsló harag csillant a kék tavakban, előhozva a heves vérmérsékletet. A lány ellökte magától. – Hülye! Egyetlen szó, aminek sértenie kellene, de mégis csak nevethetnékje támadt tőle. Gregori a tenyerébe fogta az arcát, majd átölelte szorosan, öröm robbant rajta keresztül. Minden élt körülöttük. Az éjszaka az övék volt. Felvette a karjaiba a lányt, ringatta egy kicsit, majd hirtelen feldobta magát a levegőbe, az ég felé. Gary majdnem elájult ijedtében, amikor a pár testet öltött az erkélyén. Kinyitotta az ajtót és rájuk bámult. – Megőrültél? Bárki megláthat kintről, az összes szoba ablaka az udvarra néz. Gregori szó nélkül elsietett mellette, és ledobta Savannah-t minden teketória nélkül az ágyra. Az utána csapott, aztán az oldalára fordult, hogy dühösen figyelje, amint párja odaáll Gary mellé. – Senki sem lát meg minket, ha nem akarjuk, hogy meglássanak. – magyarázta türelmes hangon, miközben szemei Savannah tökéletes alakján legeltek. – Letöltötted a neveket? Akiket a társaság vámpírsággal gyanúsít? – A szállodaigazgató megengedte, hogy használjam a nyomtatóját. – bólintott Gary és átnyújtotta a listát. – Hé, Gary, – mondta Savannah – akarsz részt venni egy jó kis vámpírvadászaton? Gregori megpördült, elkapta a másik férfi tekintetét. „Észre se vedd” Hangja szépségét használta fegyverként elbűvölt és lenyűgözött. Savannah ártatlanul pislogott, aztán kedvesen felmosolygott rájuk. – De tényleg Gary. Láttam vámpírvadász túrát a prospektusok közt. Nem az a tökéletes alkalom, hogy megtaláld a társaság elvárásainak megfelelő személyeket? Meg hogy hol élnek, meg ilyesmi? – Egy vámpírvadászat? – visszhangozta Gary hitetlenkedve. – Létezik ilyesmi? – Még brosúrám is van róla otthon. – bizonygatta Savannah, gondosan kerülve Gregori dühös tekintetét. Az a titokzatos kis molyos játszott az ajkán, ami párját kifordította önmagából, elolvasztotta a szívét, de egyben meg is őrjítette. Mesterkedett valamiben. Ebben egy pillanatig sem kételkedett. „Az jutott eszembe, hogy talán szükséged van egy alapos elfenekelésre.” A válaszmosoly sugárzott az önelégültégtől. „Mondtam, hogy bármit hajlandó vagyok egyszer kipróbálni életpárom, de azért azt megvárjuk, míg egyedül leszünk, ugye?” – Átver engem? – követelőzött Gary Gregorin – Vagy tényleg van ilyen vámpírvadász kirándulás? – Hidd el nekem halandó, ha valaki kitalált ehhez fogható marhaságot, ő tud róla. – ismerte be Gregori. – És attól félek, olyasvalamire próbál meg rábeszélni bennünket, amit egészen biztosan meg fogunk bánni. – Nem fogjátok megbánni. – felelte gyorsan Savannah, és felült. Kék szeme lilába hajlott, az ezüst csillagocskák kiragyogtak belőle. – Holnap este elmehetünk. Fogadni merek, hogy jól fogjuk magunkat érezni. Az indulás Lafitte-nél lesz a Blacksmith Shopban, este nyolckor. Ráadásul karót, és fokhagymát is biztosítanak. Menjünk el Gregori! – nézett fel rá hosszú, félig leeresztett pillái mögül, a bosszantó kis mosoly puha ajkaira terelte a figyelmét. – Lehet, hogy megtudunk néhány új dolgot. Elvégre azok a srácok valószínűleg szakértők. Gregori érezte, hogy a nevetés megpróbál feltörni a lelkéből. Az ezüst szemek higannyá lágyultak. – Úgy gondolod, hogy tudnának nekem újat mondani? Savannah ünnepélyesen bólintott. – Azt írja a kiadvány, hogy részeg embereket nem is visznek. Ez máris azt jelenti, hogy tudják, mit csinálnak, nem? – És még mit ír? – kérdezte Gary kíváncsian.

Savannah pajkosan vigyorgott. – Ami azt illeti, színtiszta szórakozást ígérnek. Sétálunk, és ők történeteket mesélnek. Történelmieket, de mítoszokat és legendákat is. „Lehet, hogy tényleg lesz mit tanulnod Gregori. Soha nem tudhatod.” Volt egy kis reménykedő felhang a lány szavaiban, amit erőnek erejével leplezni próbált. Gregori azonnal átszelte a köztük lévő távolságot, tenyerébe fogta a lány arcát, hüvelykujjával végigsimított álla vonalán. „Miért vagy mindig olyan bizonytalan Savannah? Érzem, hogy azt gondolod, ostobának foglak tekinteni, ha ilyen turistáskodós dolgokat javasolsz.” Savannah nevetése puha volt, és valahogy érzéki. Kezét a Gregoriéra tette. – Az életpárod vagyok, – mondta gyengéden – pontosan olyan könnyen olvaslak, mint te engem. Úgy gondolod, azoknak a dolgoknak, amiket javasolok, a kilencven százaléka ostobaság. – Attól, hogy ostobaságnak tartom őket, még mindegyiket végigcsinálom veled. A lány szemmel láthatóan összerezzent. – Minden információra szükségünk van. Ezen kívül tartozol nekem egy éjszakával minden baj nélkül. – Mert ma éjjel baj volt? – kérdezett rá Gary. – Nem, nem volt semmi baj. – jelentette ki Gregori egyértelműen zavartan. – Mindig a küzdelmet keresed, bárhová megyünk is. És mindig meg is találod. – vádolta Savannah méltatlankodva – Mint ma este is. – Harcba keveredtél? – Gary megdöbbent. – Nem harcoltam. – tagadott Gregori – Néhány ember elhatározta, hogy kirabol bennünket, ezért biztosítottam a számukra egy érdekes élményt. De semmilyen harc sem volt. Ha igazán, fizikailag harcba bocsátkoztam volna velük, a kórházban lennének. – fehér fogai megcsillantak, az ezüst szemekben veszély villant, és annak a jele, hogy tulajdonképpen jól szórakozik. – Talán most úgy gondolják, hogy kórházba kellene menniük, de semmi bajuk. Nagyon is szelíd voltam Savannah kedvéért. De úgy látom, nem értékeli. – Értékelném, ha normálisan viselkednél odakint. – Normálisan viselkedtem chérie. – emlékeztette gyengéden. – Úgy érzem, vámpírvadászatra megyünk holnap éjszaka. – mondta Gary nevetéssel a hangjában. Gregori átvette a neveket tartalmazó listát Garytől, és átfutotta a tartalmát. Aztán felemelte a pillantását, ami szórakozottan megállapodott a halandón. Hideg volt, sivár, érzelem és gondolatmentes. Amikor az ember megborzongott, Gregori pislogott, az érzés szertefoszlott. Gary elgondolkodott. Vajon melyik az illúzió? Ez a hideg, lelketlen, érzelemmentes pillantás, vagy pedig az a meleg, szeretettel teli, amit olykor látott a jégszín szemekben? Savannah felugrott az ágyról, Gary felé küldte mélykék szemének egy villanását, aztán pedig belekarolt párjába. – Találkozunk holnap este nyolckor a Blacksmith Shopnál. – Be kell mennem a munkahelyemre. – tiltakozott Gary – El fogom veszíteni a munkámat. – Nem mehetsz oda vissza. – mondta Gregori halkan – Abban a pillanatban, amikor azt mondtad Morrison hangpostájára, hogy értesíted a rendőrséget a megváltoztatott képlet miatt, aláírtad a halálos ítéleted. Egymás után fogja rád küldeni az ölési kényszer hatása alatt lévő embereket. Már tudjuk, Morrison a mester vámpír, és te keresztezed a terveit. – Nem hiszem, hogy felfigyelt volna rám. – A hatalom a mindene a vámpíroknak. – Savannah szinte suttogott – Mindent el fog követni, hogy megtaláljon. Már maga az a gondolat őrületbe kergeti, hogy eddig megúsztad. És azt is tudja, hogy ott voltam veled a mocsárban. Mostanra már valószínűleg azt is tudja, hogy Gregori is ott volt. Hozzánk nem férhet, de úgy érzi, ha téged elpusztít, Gregori felett arat győzelmet. Gregori bólintott, és őszintén meglepte a tiszta és logikus helyzetfelismerés. Gary sokkal nagyobb veszélyben volt, mint azt valaha is képzelte volna. – Hívtál valakit a szobádból? Elmondtad valakinek hol vagy? Valakinek, akár a családodból is?

Gary megrázta a fejét. – Nem, csak a légitársaságot akartam felhívni, hogy felhasználhatnám-e a jegyemet egy későbbi időpontban. És a főnökömet is fel kell hívni holnap. Ha nem teszem, ki leszek rúgva Gregori, és nem akarom, hogy ez megtörténjen. Még ha ezután neked dolgozom is, a jó hírnevem mindennél fontosabb. – a cipője orrával egy kifakult foltot kezdett dörzsölgetni a szőnyegen. – A mindenem a kutatás. Nem akarom abbahagyni, még ha most utálom is az egészet amiatt, ami a szérummal történt. Gregori kivette Gary kezéből a laptopot és elindította a szövegszerkesztőt. Savannah és a halandó döbbenten nézték, amint ujjai követhetetlen sebességgel száguldottak a billentyűzeten. Pillanatok alatt megírta a hosszú listát, amin cégeinek nevei, és telephelyei voltak olvashatóak. – Válassz közülük Gary. Szerencsésnek érezném magam, ha nekem dolgoznál. Addig hagyok itt neked pénzt. Nem vezethetjük a nyomodra. – Még nem is láttad az önéletrajzomat! – tiltakozott Gary – Nem kérek a jótékonykodásból! A kemény ezüst szempárban vidámság villant egy pillanatra. – Az a szer a testemben volt. Ez minden önéletrajznál, vagy ajánlólevélnél többet mond a zsenialitásodról. A társaságnak hosszú ideig a rendelkezésére állt a vér, mielőtt hozzád eljutott, de egyikük sem volt képes kidolgozni még csak hasonlót sem, ami hatott volna ránk. – Ez egy igen sajátságosan kétes hírnév. Előre látom, amint majd bemutatsz a barátaidnak, nézzétek csak, ő az az ember, aki kitalálta a fajunkra halálos mérget. Gregori nem nevetett, de lágy, rekedtes hangja nagyon közel állt ehhez, amikor megszólalt, eloszlatva vele Gary lelkéről a sötét felhőket, amik már ott gyülekeztek. – Erre még nem is gondoltam. Kipróbáljuk, kíváncsi vagyok a reakciókra. Gary megkönnyebbülten elvigyorodott. – Remek lincselős parti várható, és én leszek a díszvendég. – Nemsokára elkészítjük az ellenszert. – emlékeztette Gregori – Semmi okod rá, hogy aggodalmaskodj. – Ha lennének megfelelő berendezéseim, azonnal el tudnám készíteni. Mindig meggyőződök róla, hogy vissza tudok fordítani bármilyen reakciót, amit én hoztam létre. Nem lenne túl nehéz megtalálni, hol nyúltak bele perverz módon az én tökéletes képletembe. Lehet, hogy még mindig kering néhány utóhatás a te véredben is. Olyan mohó, és csillogó szemekkel kezdte méregetni Gregorit, hogy Savannah-ból kitört a kacagás. – Úgy nézem egy őrült tudós fog injekciós tűvel üldözni Gregori. – incselkedett. Gregori felvonta a szemöldökét, arca kifürkészhetetlen maszk, a halvány szemek fenyegetően csillogtak, a fehér fogak közül előtűntek az agyarak. – Talán mégse. – visszakozott Gary. – Ez nem volt túl jó ötlet ilyen előzmények után. Savannah érzéki mozdulattal befészkelte magát Gregori válla alá. Lehetetlenül kicsinek tűnt a hatalmas Kárpáti hím mellett, aprónak, finomnak és törékenynek. Közelében sem járt Gregori magasságának, duzzadó izmainak, karvastagságának, vagy mellkas szélességének, és mégis sugárzott belőle a hatalom. Arcát felé emelte, puha szája nevetéstől kunkorodott, láthatóan lehetetlen volt megfélemlíteni. Gregori karja végigsiklott rajta, köré fonódott, majdnem teljesen eltakarta. – Azt hiszi, el fogom vinni arra a nevetséges vámpírvadászatra. – nézett cinkosan Garyre. – És igaza is van, nem? – vigyorgott Gary. – Sajnos. – ismerte be Gregori – Van elég ennivalód holnap estig? Addigra összeállítjuk a teendők listáját. – anélkül, hogy Gary észrevette volna, egy nagy köteg nagy címletű bankjegyet helyezett el az éjjeli szekrényen. – Milyen teendők? Mit tudunk tenni? Nem vehetjük fel a harcot az egész társasággal. – Arra gondoltam, hogy felhasznállak csalinak, hogy csapdába csaljam őket. – Gregori arca rezzenéstelen maradt. Gary szeme elkerekedett a riadalomtól.

– Nem vagyok benne biztos, hogy tetszik nekem ez a terv. Egy kissé kockázatosnak tűnik a számomra. – nézett Savannah-ra támogatásért. Gregori egy laza, nemtörődöm mozdulattal megrántotta a vállát. – Nem látok benne semmilyen kockázatot. Savannah apró ökle a gyomrára vágott megtorlásként. Gregori lepillantott rá meglepetten. – Ez az a pillanat, amikor azt kellene mondanom, hogy „jaj”? Savannah és Gary váltottak egy egyetértő, hosszú, gyászos sóhajt. – Miért akarom, hogy legyen humorérzéke? – tűnődött a lány. Gary megrázta a fejét. – Ne akard! Létrehozol valami szörnyűséget. – Tudom, hogy nem tudnám megfigyelés alatt tartani az összes embert egy akkora helyen, mint például a Preservation Hall, – vágott közbe Gregori – de talán hallgathatnánk zenét az utcán. Lenne pár órád kikapcsolódni, és a nagy vihar miatt talán a turisták is távol maradnak. Gary megragadta az esélyt, hogy végre elhagyhassa a szobáját. – Rendben, menjünk. Savannah visszatartotta lélegzetét, és kissé megszorította Gregori karját. – Biztonságos lesz ez neki? „Enfante, nem akarom elhinni, hogy kételkedsz a képességemben, hogy megvédjelek téged, és a halandót.” „A halandót? Neve is van. Őt könnyen megölik, nem olyan, mint mi.” Az ezüst szemek kóboroltak az arcán. Keze felemelkedett, megsimogatta a lány arcát, hüvelykujját finoman húzta rajta ide-oda. – Nem engedem, hogy Gary valóban veszélybe kerüljön. De nem élheti le az életét bujkálva. „Petert is meg kellett volna védeni. Ő is életben lehetne, ha nincs akkor velem.” A lány hangja rekedt volt a fejében a visszafojtott sírástól, kapaszkodott az ő elméjébe. „Erről egyedül én tehetek ma petite. Az én felelősségem volt megérezni a vámpír jelenlétét. Olyan sokáig nem éreztem semmit, oly sok évszázadig, hogy amikor elmentem érted, és megláttalak, a színek kavalkádja szinte elvakított. Elborítottak az érzelmek, és nem sikerült őket az ellenőrzésem alatt tartani. Egész létezésem során ez volt az egyetlen eset, hogy nem vettem észre egy vámpír jelenlétét. Peter halála az én lelkemen szárad.” Rögtön megérezte saját helyzetfelmérésének tagadását párjában, és a szándékot kibomlani, hogy megvédje őt. Ez jobban felmelegítette, mint eddig valaha bármi is. Ahogy kiléptek a szállodából, sétáltak az eső áztatta utcákon, elvegyültek a legváratlanabb helyeken összegyűlt tömegben, rájött, a lány elérte, hogy érezzen. Mindig mindent az ellenőrzése alatt tartott, amire szüksége is volt hatalma és ragadozó természete miatt, a lány mégis rávette, hogy úgy érezze, szabad és gondtalan. Lenézett a fényes fekete haj takarta fejbúbra, és engedte, hogy az érzelmek átmossák. Csak attól, hogy nézhette, békesség, melegség öntötte el. Még a vidám zenét, és a tülekedő, őrülten zajos, nevetgélő turistákat is élvezte, mert Savannah vele volt. Egyesítette magát vele, hogy érezze, amit ő érez, lássa, amit lát, a gondtalanságát, a humorát, hogy minden és mindenki érdekli maga körül. Ahogy könnyedén társalog az emberekkel, a kisujja köré csavarva őket, nem uralva, hanem hódítva. Miután visszavitték Garyt a szobájába, Gregori a karjaiba ölelte Savannah-t. – Te vagy a világom. – suttogta a fülébe lágyan. A vállára hajtotta a fejét, belélegezte férfias illatát. – Köszönöm, hogy kihoztál ma este. Tudom, hogy nehéz emberek között lenned, de én köztük éltem az utóbbi öt évben. Ez hosszabb idő, mint amit a népünkből bárkivel is eltöltöttem a szüleimen kívül. – Valóban nem egyszerű. – ismerte be. – Meg akarom adni, amire szükséged van Savannah, csak nem értem erre a lehetetlen népségre miért van szükséged. – Te mindig is magányos voltál Gregori. – mondta halkan. – Engem viszont mindig emberek vettek körül, amióta eljöttem otthonról.

A szája rátapadt a homlokára, majd lezárt szemhéjain keresztül lesodródott a szájáig. Felemelte, míg ajkaik találkoztak, lágyan ringatta a karjaiban. Felvitte a lépcsőn az egyik hálószobába. Gregori arra készült, hogy szelíden, lassan szeretkezik majd vele, hogy megmutathassa az iránta érzett áhítatát testével, ha már úgy tűnt, megfelelő szavakat nem talál kifejezésére.

Tizenhetedik fejezet A Blacksmith Shop sötét volt, és rejtélyes, tökéletes kiinduló helyszín egy ilyen vidám kalandra. Savannah halkan kuncogott, amikor a helybeliek a fejüket csóválva szemlélték a kocsmába beözönlő, vámpírvadászatra kész, őrült turistacsoportot. Érezte, ahogy Gregori belül összerezzen, kényszert érezve rá, hogy láthatatlanná tegye magukat. Megpróbálta ugyan eltüntetni az elméjéből a gondolatot, de az makacsul vissza-visszatért. Fejek fordultak felé, megcsodálván impozáns méreteit, és a hatalmat, ami szinte palástként ült széles vállain. Az arckifejezése semmit sem árult el, sztoikus nyugalom ült rajta, de az ezüst szemek nyugtalanul fürkésztek, semmi nem maradt észrevétlen a közelükben. Bent, a bár sötét belsejében a fajukra oly jellemző éles éjjeli látás segített neki a tájékozódásban. Savannah leállította egy mosollyal. Gary érezte Gregori feszültségét, felzárkózott Savannah másik oldalára és ő is a helyiséget kezdte fürkészni, bár nem sok esélye volt, hogy a Kárpáti előtt fedezzen fel bármilyen veszélyt is. – Azért vagyunk itt, hogy jól érezzem magam Gary. Ne kezdj el úgy viselkedni, mint Gregori, elég, ha egyikőtök morcos és mogorva. Gary közelebb hajolt. – Ha nem olvasnál folyamatosan az emberek gondolataiban, lehet, hogy nem is tűnnének olyan morcosnak. – Nem is olvastam a gondolataidat! – Kerekedett ki felháborodottan az az érzéki száj – Minden ki volt írva az arcodra! Gregor határozottan egyre nehezebben viselte a környezetét. A Kárpáti hímek nagyon ritkán engedték meg, hogy más hímek az életpárjuk közelébe kerülhessenek. Egyedülálló hímek meg aztán főleg nem. Utálta a zsúfolt tömeget, ahol nem tudott kellő távolságban tartani mindenkit párjától, aki úgy vonzotta az embereket, mint méhet a méz. Savannah maga volt a megtestesült forróság. Még egy olyan zsúfolt helyiségben is, mint ez, ahol egyetlen ülőhely sem akadt, Savannah elvarázsolta a férfiakat, akik ezután semmi mást nem láttak rajta kívül. Halványan pislákoló gyertyák világítottak mindenfelé, a rejtélyességet fokozandó, és ő is része volt ennek a rejtélynek. Elkerülhetetlennek látszott, hogy valaki fel fogja ismerni, hiszen mindig ez történt. Gregorit már az is meglepte, hogy a sajtó nem csapott még le rá, hogy a városban tartózkodik, hiszen rengeteg turistával találkoztak, akik felismerték a varázslónőt. Az elkerülhetetlen meg is történt. Halkan felsóhajtott, amikor a rajongók első hulláma elözönlötte őket, közelebb húzta magához Savannah-t, ösztönösen a lány, és a tömeg közé helyezve saját testét. „Lázadást fogsz kirobbantani.”

Aláírt néhány autogramot, ami magában sem volt egyszerű mutatvány, mivel Gregori úgy viselkedett, mint egy kivételesen kötelességtudó testőr. Gary inkább Gregori másik oldalára húzódott át, felismerve a fenyegető csillogást a hideg ezüst szemekben. Savannah ügyet sem vetett kettejükre, kedves volt, és barátságos, beszélgetésbe elegyedett az emberekkel. Amikor a túravezető belépett, lassan mindenki elcsendesedett. Lenyűgöző volt a megjelenése, faragott, fonott mintás sétabotja fokozta a drámai belépő erejét. Gregori felvont szemöldökkel pillantott Savannah-ra, de őt teljesen lenyűgözte a látvány, tekintete befogadó volt. A vezető meggyújtott egy gyertyát, majd színpadiasan nagy hatásszünet után figyelmeztette a nagyérdeműt, hogy veszélyes útra vállalkoztak. Világossá tette, hogy ittas személyeket nem visznek, és javasolta, hogy a kiskorú gyerekek is mondjanak le a túráról. „Profi a fickó,” suttogta Savannah Gregori fejében „Megragadja mindenki figyelmét azonnal, és meg is tartja. Jó showman.” „Egy csaló.” „Ez nem csalás Gregori,” szidta meg „csak szórakoztatás. Mindenki, aki itt van, tisztában van vele, hogy ez egy előadás. Ha nem megy, és ki akarsz menni, találkozzunk később. Itt semmiféle veszély nem fenyeget, ezeknek közük sincs a valódi vámpírokhoz. „A pokolba fogunk később találkozni! Ha arrébb lépnék tőled két lépést, a szobában lévő összes hím körülötted zsongana azonnal.” Gregori abban a pillanatban megérezte, hogy a társaság két tagja lépett be a Blacksmith Shopba. Érzékelte bennük a sötét gyilkos kényszerítést, és hogy a célpontjukat keresik. Elméje átfutott a bár sötét helyiségén. A vámpír él, és virul, sötét hadserege, akik teljesítik a parancsait, egyre csak nő. Senki sincs, aki tudta volna, hogy ide fognak jönni. Felsóhajtott. Eddig fel sem tűnt neki, hogy mennyire fontos a számára, hogy teljesíthesse Savannah kérését. Egyetlen éjszaka, amikor nem kerülnek összetűzésbe senkivel. Követte a meginduló turistacsoportot kifelé az ajtón, pénzt tett egy feléje nyúló kézbe. Savannah szorosan mellette haladt, keze a derekán. Három tizenéves fiú flörtölt felháborítóan vele, nevetésére mindenki felkapta a fejét. A társaság két tagja is. Gregori figyelte, ahogyan megpróbálnak közeledni hozzájuk a tömegben, de ez a testekkel zsúfolt helyen szinte lehetetlen volt. Az elméjükre koncentrált, az ölés kényszerét elhomályosította bennük, és átültette a fejükbe a túra vadászatának izgalmát, amit Savannah fejéből másolt ki, aki épp egy összeesküvő mosollyal vett át egy karót a túravezetőtől. Elég gyors tempót vettek fel az utcára kiérve, aminek következtében a résztvevők menetoszlopa hosszan elnyúlt. Vezetőjük megállt egy háznál, leült a kerítés beton alapzatára, és belekezdett egy drámai történetbe szerelemről és gyilkosságról. Ragyogóan szőtte a történetet, az alig némi igazságot ügyesen keverte melodramatikus elemekkel, míg végül egy teljesen hitelesnek ható történet kerekedett ki belőle. Savannah kék szeme ragyogott. Amikor gyors léptekkel ismét megindultak előre, a lány lehajolt, hogy kioldódott cipőfűzőjét megkösse. Gregori is háttal fordult a menetiránynak, hogy megvárja. Savannah felmosolygott rá a titokzatos, érzéki mosolyával, amitől a testét elöntötte a vágy, apró bombákat robbantva a fejében. Haja előrecsúszott válla felett, akár egy selyemfolyam. A látvány szó szerint benne rekesztette a levegőt. Mire a lány végzett a cipőigazítással, a társaságbeli két fickó felzárkózott a jobb oldalára. Savannah felegyenesedett, puha szája üdítő mosolyra húzódott. – Csak így, ketten? – hangja szép, és tiszta volt, édes keveréke a zenének, és a csábításnak. – Savannah Dubrinsky vagyok. A hatás azonnali volt, beleesetek a hipnotikus csapdába. Gregori hallotta, amint a szívük kihagy egy pillanatra, hogy annál vadabbul kezdjen dobogni aztán. A kék szemek hívtak, csalogattak, az ezüst csillagok csapdába ejtettek. – Randall Smith. – válaszolt az alacsonyabbik lelkesen. – Pár hónappal ezelőtt költöztem ide Floridából. Ő pedig itt John Perkins, eredetileg ő is Floridában lakott.

– Eljöttek egy kicsit szórakozni a Mardi Gras-ra? – érdeklődött Savannah. „Mégis, mi a fenét csinálsz? Mon Dieu, ma femme, teljesen az őrületbe kergetsz! Azonnal abbahagyod ezt! Megtiltom!” Savannah besorakozott a két férfi közé, felvette lépteik ritmusát, szemei tágra nyíltak az érdeklődéstől. Gregori érezte, hogy a fenevad benne felemeli a fejét, vére zúgva dübörgött halántéka mögött. A vörös köd leszállt a szemei elé, elöntötte a vérszomj. – Azért jöttünk ide, hogy segítsünk egy barátunknak. – társalgott kedélyesen Randall, majd hirtelen fellüktető homlokához kapott. Annyira megfájdult a feje, hogy már attól félt, hogy összeroppan. Savannah még közelebb hajolt hozzá, szemei fogságban tartották. A tömeg ismét megállt, a túravezető pedig belekezdett egy megmagyarázhatatlan szellemhistóriába. Titokzatos hangja csak fokozta a hátborzongató hangulatot, amihez jócskán hozzátett az éjszaka rejtélyessége is. Randall úgy érezte, belefullad a csillagos szempárba, mindörökre csapdába esett benne. Bármit megadott volna a lánynak. Akármit. Az elméje ugyan vadul tiltakozott, de vadul dobogó szíve, és tomboló lelke vágyott bevallani neki minden gondolatát. – Mi egy titkos társasághoz tartozunk. – suttogta olyan halkan, hogy csak a Két Kárpáti volt képes meghallani. Nem akarta, hogy a társa megtudja, elárulta a tagságukat. Egy zümmögő hang erősödött a fejében, akár egy kíváncsi méhraj. Kiverte a verejték. Savannah finoman megsimogatta, ujjhegyét végighúzta a karján. Érdekes módon Randall ettől a frissítő, egyszerű érintésétől megkönnyebbült, minden fájdalmát mintha kitörölték volna a fejéből. Izgalom borzongott végig rajta, feltámadt benne a vágy, hogy megszerezze őt, hogy a lábai elé boruljon. – Milyen érdekes. És veszélyes ez a társaság? – Savannah felemelte a fejét, ártatlanul, mégis csábítóan vonzotta egyre közelebb és közelebb. Randall megőrült karcsú derekától, tenyérbeillően kerek kebleitől, csípője szédítő ringásától. Úgy érezte, semmi másra nem vágyik, csak hogy azok a hatalmas, kék szemek egyedül őt lássák. Nagyot nyelt. – Nagyon veszélyes. Vámpírokra vadászunk. Igaziakra, nem úgy, mint ez a hülyeség itt. A tökéletes ajkak puha o-t formáltak. Csodaszépek voltak, rózsaszirom puhák, nedvesek, csókolnivalók. „Savannah, hagyd abba! Ez az ember veszélyes, mindegy, hogy te mit gondolsz róla. Az elméje bűzlik a vámpírtól.” „Lehet, hogy tudja, hol van Morrison.” „Azt mondtam, hogy elég!” Gregori kinyúlt érte, ujjai bilincsébe szorította a csuklóját, és kirántotta a két férfi közül, saját teste védelmébe helyezve. „Nem tudod felhasználni, hogy elvezessen a vámpírhoz. Ő fogja felhasználni arra, hogy visszataláljon hozzád. Nincs más választásom, mint hogy megöljem.” A lány arca szemmel láthatóan elsápadt, a hosszú szempillák lecsapódtak, hogy elrejtsék tekintetét. „Nem tudnád meggyógyítani úgy, mint a kapitányt?” „Nem lehet meggyógyítani valamit, ami alapjaiban rossz.” Hüvelykujja puha-gyengéden simogatta a bőrét csuklója belsején, ahol erősen lüktetett a pulzusa. „Ő a vámpír szolgája, és ezt te is tudod Savannah. Abban a pillanatban tudtad, amint megérintetted az elméjét. Megpróbáltad benne megtalálni, és nyomon követni a vámpírt. Ő is így fog tenni, és ő ügyesebben, mint te. Nem engedhetek meg egy ekkora fenyegetést rád.” Randall egyre közelebb húzódott, két irányba tépte elméjét a szolgai, és a lelki kényszer. A kézben, amely elrángatta mellőle, – az egyetlen méltó helyéről – Savannah-t, felismerte magát a gonoszt. Gregori mégis John Perkinsre koncentrált. Az ő agya sokkal erősebb volt, mint Randallé, és sokkal feketébb is, mintha Perkins szorosabb kapcsolatban állt volna a vámpírral, és sokkal hosszabb ideig. Gyanakodva bámulta Savannah-t. Gregori könnyedén olvasta a sötét vágyat, és a

féltékenységet, amiért a lány úgy döntött, Randallt tünteti ki a figyelmével helyette. Perkins-t is gyötörte a másik kényszer is, amit a vámpír ültetett el az elméjében. Morrison szakértő módon választott szolgákat magának. Gonosz, rossz természetű, rosszindulatú embereket, akiknek se barátaik, se rokonaik, és vágynak az erőszakra, a romlottságra. Elkerülte azokat az elméket, amik olyanok voltak, mint Garyé, gyors, értelmes, és fogékony a természetfeletti dolgokra. Nehéz elszigetelni a nyitott és intelligens embereket. Kihasználta ezeket az okos embereket, elcsábította őket hamis reményekkel és ígéretekkel, hogy elvégezzék a kutatásokat, és az utánjárásokat, de a szolgái nem közülük kerültek ki. Gregori felsóhajtott. A vámpír olyan volt, mint amilyen ő lett volna, ha átfordul. A bűntudat nem lenne része a létezésének. De most ő volt a felelős a faj, és Savannah biztonságáért. Bezúdult John Perkins elméjébe, áttörte a vámpír ellenőrzését és elültette a pusztulás magvait. Keze megfeszült Savannah csuklóján, és meggyorsította lépteit, hogy minél nagyobb legyen a távolság életpárja, és a társaság tagjai között. A vezető sétabotjára támaszkodva ismét megállította őket, és mesét szőtt kicsapongásról, gyilkosságról. A túra résztvevői csendesen figyeltek, magával ragadta őket a város érdekes története. Gregori behúzta Savannah-t a tömegbe, hogy a testek sokasága megvédje őt a közelgő erőszaktól. Messze hátul lemaradva az utcán, John Perkins rosszindulatúan bámult Randallra. – Mindig mindent tönkreteszel Smith! Állandóan beszélni akarsz Morrisonnal! Én állok hozzá közelebb, te mégis mindig megjátszod, hogy te vagy a fejes. – Mi a fenéről beszélsz? – förmedt rá Randall, de tekintete a tömeget kutatta kétségbeesetten Savannah után. Gregori védte őt, áthatolhatatlan homállyal vette körbe, lehetetlen volt megtalálni az éjszakában. Randall a nyakát nyújtogatta, és azon dolgozott, hogy ellökje útjából a társát, szíve őrülten dobogott, csak arra tudott gondolni, hogy megtalálja Savannah-t. – Mit csinálsz Gregori? – kérdezte halkan a lány. Gary óvatosan keresztüllavírozott a turisták között, hogy elfoglalja helyét a Kárpátiak mellett. Őt is elbűvölte a mesélő, mint mindenkit a tömegből. Lekötötte az épület szexuális túlkapásokkal, tűzesetekkel, és gyilkossággal megtűzdelt története. Gregori lehajtotta sötét fejét Savannah-éhoz. – Nem tehetek mást, mint megszüntetem a téged fenyegető veszélyt. A vámpírt egy tiszta ösvény vezeti most hozzád annak az embernek a fejében. Ez egy csapda ma petite, és nem engedheted meg magadnak, hogy beleess. – Azt mondtad nem engedhetem meg? Nem azt, hogy te nem engedheted meg? Perkins mögöttük meglökte Randallt olyan erővel, hogy az elterült az utca közepén. Randall obszcén szavakkal kitört, megzavarva ezzel a túravezetőt a mesélésben. Az idegenvezető megállt a nagyobb drámai hatás kedvéért, nagyot sóhajtott, és odasétált a két harcoshoz. Gary már korábban észrevette, hogy több rendőrségi autó is cirkál a közelükben, és elgondolkodott rajta, hogy vajon ez is túravezetőjük figyelmessége-e. Lehetségesnek tartotta, hogy valamiféleképpen jelezhet nekik, ha valami gond támadna. Mielőtt a mesélő elérhette volna a két férfit, Perkins fegyvert rántott elő. Mindenki azonnal megdermedt. – Te áruló! Mindannyiunkat el akarsz árulni! – üvöltötte, arcán a düh és a gyűlölet torz maszkjával. Az ölés sötét kényszere a felszínre tört benne, mint ahogyan Randallban is, aki szintén fegyver után tapogatott. A tömeg szétfutott, mindenki ott keresett fedezéket, ahol tudott, elbújtak a parkoló autók mögé, átugráltak a kerítéseken. Rémült kiáltások harsantak, a levegő sűrű volt a félelemtől. Gregori egy téglafal mögé tolta Savannah-t, és Garyt, aztán megállt egyenesen a sétányon, és figyelte az előtte kibontakozó drámát. A túravezető habozni látszott, hogy véget vessen-e a kirándulásnak a turisták védelmében, vagy próbáljon rendőri erősítéssel véget vetni az incidensnek, és folytatni az idegenvezetést. Gregori egy apró kézmozdulattal megállított egy lövedéket, ami a tépelődő ember felé tartott. A társaság két tagja folyamatosan tüzelt egymásra. Perkins tengernyi golyót kilőtt, viszonzásul Randall lövedékeire. Egy sötét árnyék suhant át az égen, eltakarva a csillagokat, a szél elült. A két férfi lassan lecsúszva összeesett, ingüket mintha vörös festék borította volna foltokban. Összeestek,

mint a rongybabák, az utca közepén, és mozdulatlanná váltak. A fegyverek csörömpölve kiestek a kezükből, és most ártalmatlan játékszereknek látszottak a kövezeten. A sötét árnyék felettük lebegett, ugyanolyan riadalmat kelte, mint az előbbi erőszak. Senki nem mozdult, senki sem szólalt meg, egyetlen hang sem hallatszott. Mintha mindenki érezte volna, hogy az eget elsötétítő baljóslatú árny sokkal halálosabb, mint a fegyverek, amik most csendesen feküdtek az utca kövén. A nagy, sötét felhő ekkor elkezdett összehúzódni, egyre kisebbé, tömörebbé, nehezebbé, és feketébbé. Nyugodtan mozgott, és mintha felmérte volna a csoportot egy lassan kibontakozó, obszcénul vörös szempár, aminek középpontjában mintha egy vénaszerű csík lüktetett volna folyamatosan. Valaki levegő után kapkodott. Valaki más belekezdett egy imádságba, amibe egyre többen kezdtek bekapcsolódni, miközben az árny lassan eltakart minden fényt a fejük felett. A vörös szem vénái szaggatottan fenyegetően, egyre vadabbul pulzáltak. Gregori már rájött, a vámpír őket kereste. Tudta, hogy ellenfelei a közelben vannak, de Gregori olyan automatikusan rejtette el jelenlétét, mintha csak lélegezne. A vámpír képes lett volna ugyan megérezni Savannah-t, ha lekövette volna szolgája egyre halványuló pszichikai ösvényét, de Savannah szintén rejtve volt. A lány még időben végigrohant Gregori elméjén, felkutatta azokat a kemény tapasztalatokkal megszerzett leckéket, amire szüksége volt, és elrejtette a jelenlétét. Pontosan olyan tökéletesen, és áttörhetetlenül, mint Gregori. „Ez nem jelent semmit életpárom.” Gregori hangja lágyan, gyengéden szólt hozzá. „Úgy értem, ha kell, mindenkit elpusztít a környéken, csak hogy ránk találjon.” Mégsem tudta elrejteni hatalmas büszkeségét, amiért a lány vészhelyzetben is ilyen gyorsan, és tökéletesen képes volt felmérni az ellenfelet, és megtenni a szükséges lépéseket, amihez immár az ereje is megvolt. Gregori lassan ellépdelt a kuporgó turisták, és a túravezető közeléből. Egyenes tartással sétált, fejét feltartva, hosszú haja hullámzott a válla körül. Keze lazán csüngött oldalánál, teste nyugodt volt. – Hallgass most meg, ősi első! – hangja lágy volt, dallamos, megtöltötte a csendet szépséggel és tisztasággal. – Sokáig éltél ebben a világban, megfáradtál a létezés ürességétől. Jöttem válaszként a kihívásodra. – Gregori. A Legsötétebb. – A gonosz hang sziszegve, morogva zúgott fel. Csúnyasága tépte cibálta az idegvégződéseket, mint amikor körmöt csikorgatnak palatáblán. Néhány turista a fülére szorította a kezét. – Hogy mersz megjelenni a városomban, és megzavarni azt? Ehhez nincs jogod! – Én vagyok az igazságszolgáltatás a gonosz felett. Azért jöttem, hogy megszabadítsam ezt a helyet tőled. Gregori hangja olyan lágy volt, és hipnotikus, hogy akik hallották, kimerészkedtek rejtekhelyeikről. Intett nekik, mire visszahúzódtak, senki sem tudott ellenállni utasításának. A fekete jelenség a fejük fölött felkavarodott, akár a boszorkány üstje. Egy sokágú villám csapódott a föld felé, egyenesen a turisták egy összezsúfolódott csoportját, és Savannah-t célba véve. Gregori felemelte a kezét, és eltérítette a hatalmas energiát egy veszélytelen irányba. Mosolya kegyetlen ívet adott elkeskenyedett szájának. – Azt hiszed kigúnyoltál ezzel a jelzővel ősi első? Ne próbálj meg olyannal feldühíteni, amit nem is értesz. Te jöttél el hozzám, nem vadásztam rád. Fenyegeted az életpáromat, és azokat, akiket barátaimnak tekintek. Nem tehetek mást, mint elhozom neked népünk törvényét és igazságszolgáltatását. Gregori szavai jogosnak, tisztának, tökéletesnek hangzottak, a legtöbb vámpír ellenszegülését megtörték volna. A túravezető egy apró hangot hallatott, valahol a hitetlenkedés és a félelem között félúton. Gregori egyetlen gondolathullámmal elhallgattatta, hogy ne zavarja meg mágiáját. De ez az apró zaj elegendő volt, hogy megtörje a varázst, amit a vámpír köré szőtt. A sötét folt felettük vadul gomolyogni kezdett, ahogy lerázta magáról az egyre inkább köré szoruló hatalomszavakat, majd egy sor villámcsapást küldött a földre. Rémült sikolyok, és nyögések feleltek a sistergésre, az ima

ismét felhangzott, de Gregori állta a sarat megingathatatlanul. Eltérítette a villámcsapásokat, visszafordította azokat a fejek fölül a fekete tömeg felé. Egy visszataszító vicsorgás, az ellenszegülés, és a gyűlölet megnyilvánulása volt az egyetlen válasz. Hatalmas, golflabda nagyságú, vöröses, fénylő jég kezdett záporozni rájuk. Sűrűn, szinte átláthatatlan tömegben hullott alá az égből, mintha jéggé fagyott vér záporozna. Alig pár centiméterrel a fejek fölött megállt, mintha egy láthatatlan erő az útját állta volna. Gregorinak még a testtartása sem változott. Szenvtelen arca üres maszknak látszott, ahogyan visszalódította a turistákat veszélyeztető jégzáport a támadóra. A néhány háztömbnyire lévő temetőben a halottak kikeltek sírjaikból. Farkasok üvöltése hallatszott, az állatok versenyt futottak a megelevenedett csontvázakkal, hogy rátámadhassanak a Kárpáti vadászra. „Savannah.” neve puha simogatás volt a lány elméjében. „Megvannak.” küldte az azonnali választ. Gregori így is épp eléggé el volt foglalva, hogy megvédje az ártatlan embereket ettől a dögvész élőhalottól, semmi szüksége sem volt rá, hogy az egész lakosság tudomást szerezzen a megidézettekről. Kiállt a nyílt térre kicsi, törékeny alakjával, és koncentrált a beérkező fenyegetésre. Az útvonalba eső háztömbök lakói, és az autóikban utazó halandók elől elfedte az elrohanó csontvázak, és üvöltő farkasok groteszk és bizarr látványát, helyettük egy nagy falka kutyát láttak az utcán végigszáguldani. Beleadta az illúzió megtartásába minden csepp energiáját, és hatalmát, egészen addig, amíg már csak pár méter választotta el őket egymástól, így Gregorinak csak a támadásra kellett koncentrálnia. A feltámadó szél korbácsként vágott végig Gregori testén, belekapott sötét hajába, ami az arca körül szálldosott. Az arca közömbös maradt, az ezüst szemek hidegek, és könyörtelenek, rezzenés nélkül pihentek áldozatán. A támadás egyszerre érkezett ég és föld felől. Hegyes fa karók száguldottak az ég felől a szél hátán nyargalva, egyenesen Gregori felé, farkasok ugrottak a torkának hevesen az éjszakában. A holtak hadserege könyörtelenül haladt előre, hogy elborítsák a Kárpáti magányosan álló alakját. Ekkor hirtelen felemelte a kezét. Kecses, bonyolult mintázatot rajzolt a levegőbe a közeledő hadsereg irányába. Örvény támadt, szépséges, mozgása olyan gyors volt, hogy az emberi szemek csak elmosódott formáját tudták kivenni. Vakkantások, üvöltések, és szanaszét repülő testek kísérték útját, amerre járt. A megmaradt farkasok lekushadtak a lába elé. Az arckifejezése mit sem változott. Nem volt nyoma sem haragnak, sem más érzelemnek, koncentrációját semmi sem törhette meg. Egyszerűen megtette a szükséges lépéseket. Most a csontvázakra került a sor. Feléjük indított egy narancs-vörös tűzfalat, ami átsöpört rajtuk, elporladt hamut hagyva maga mögött, amit felkapott, és és az utca túloldalára köpött az őrjöngő szél. Savannah érezte, hogy Gregorit átjárja a fájdalom, még mielőtt lekapcsolta volna az összes érzését. Megpördült, hogy szembenézzen vele, és meglátta a jobb vállából előmeredő hegyes karót, és még éppen láthatta, ahogy életpárja kirántja azt a sebből. A vér ömlött, bepermetezte a környéket. Majd olyan gyorsan megállt, mintha gátat emeltek volna elé. A szél tovább erősödött, immár viharos erővel tombolt, egy tornádó tölcsérje kezdett kibontakozni belőle. A fekete felhő megpördült maga körül, és azzal fenyegetett, hogy magába szív mindent, és mindenkit, fel a központjába, ahol a gonosz, vörös szem meredt rájuk gyűlölettel. A turisták üvöltöttek a félelemtől, a túravezető megragadott egy lámpaoszlopot, hogy a földhöz tudja rögzíteni magát. Gregori magányosan állt, amikor a szél megtámadta, nekifeszült, amikor elérte. Az örvénylő oszlop süvöltése úgy hallatszott, mint egy tehervonat hangja. A Kárpáti csupán összecsapta a tenyerét, majd egy intéssel visszacsapta az tölcsért a sötét lény felé. A vámpír felsikoltott dühében. A vastag felhő hallható hanggal szívta vissza magába a szelet, aztán csak lebegett a levegőben, várt, figyelt és hallgatott. Gonoszul. Senki sem mozdult, még lélegzetet venni sem mert senki. Aztán a fekete gomolygás hirtelen kitört, átáramlott az éjszakai égbolton, versenyautók sebességével távolodott a vadásztól, és a francia negyedtől a mocsár irányába. Gregori feldobta

magát a levegőbe, és miközben alakot váltott, fehéren felizzó energianyalábokat indított a viharosan távozó felhő után. A földön hosszú ideig csend honolt, majd szinte egyszerre hangzott fel egy kollektív, megkönnyebbült sóhaj. Valaki idegesen felnevetett. – Nem semmi ember! Ezt nevezem én show-nak! Savannah elzárta elméjét a külső hatások elől, villámgyorsan ki kellett találnia egy történetet arról, hogy mit is láttak az előbb. – Hatalmasak voltak a speciális effektek! – lelkesedett egy tinédzser. Apja kissé kelletlenül nevetgélt vele. – Hogy a fenébe csinálták? A fickó egyszerűen eltűnt a levegőben. – pillantása hirtelen a távolabb fekvő két holttestre tévedt és halkan káromkodott a bajusza alatt. – Ezek viszont teljesen igaziak. Nem lehetnek az előadás részei. – Ez őrület! – Az egyik férfi letérdelt a földön fekvő két test mellé. A túravezető ellenőrizte mindkettejük pulzusát. – Mindketten meghaltak. Mi a fene történt itt? Savannah végre végzett, és elkezdte megváltoztatni kollektíven, egyszerre mindenki emlékeit. Hogy a két floridai turista összeveszett és fegyvert rántott. Éppen a közepén annak a bűvész shownak, amire a túravezető kérte fel Savannah-t, extra szórakozást nyújtva ügyfeleinek. A kutyák csak úgy, a semmiből érkeztek, talán megijesztette őket a fegyverek hangja. Ez volt az egyetlen, amit tehetett ilyen rövid idő alatt, hiszen a rendőrök már körülöttük nyüzsögtek, kezdték felvenni a tanúvallomásokat. És még Gregori emlékét is meg kellett dolgoznia a halandók fejében, kellően homályosra, és zavarosra mosva személyleírását. Mindeközben pedig elméje egyetlen pillanatra sem hagyta el teljesen életpárjáét, vele repült magasan a város és a mocsár felett, a világ legveszedelmesebb helye, egy vámpír búvóhelye felé. Gary mindeközben mellette maradt, és egyre aggódóbb pillantásokat vetett a lány mind sápadtabbá váló arcára. A két igénybevétel egymás után, hogy összetartott egy bonyolult illúziót, és manipulált egy ekkora tömegnyi tanút, óriási volt. Apró kis verítékgyöngyök lepték el a homlokát, de állát magasan tartotta, fejedelmibb volt, mint valaha. A lány pillanatok alatt az ujja köré csavarta a vallomását felvevő rendőrt is. Gray egészen biztos volt benne, hogy a turistákkal is sikerrel járt. Ez az egész dolog túl bizarr volt ahhoz, hogy bárki megértse, főleg, hogy Gregori alakja kiirtódott az emlékezetekből, maradt a lövöldözés, és a kutyák valósága. Csak az idegenvezető nézett fel bizonytalanul olykor az égbe a homlokát ráncolva, majd tekintete a kövezeten megmaradt égésnyomokra szegeződött jókora távolságra tőlük. Gary többször rajtakapta, hogy Savannah-t bámulja zavartan, de a férfi túl sok tapasztalattal rendelkezett már az utcai életről ahhoz, hogy előálljon egy ilyen vad mesével, amire szemlátomást senki más nem úgy emlékszik, ahogyan ő. Savannah dolgozott, ellenőrzése alatt tartotta a monumentális terv minden egyes részletét. Az elméje Gregoriéban, egyesítette magukat, mélyen megbúvó, kísértő árnyékként meghúzódott a férfi agyának rejtett zugában. Gregori érezte a jelenlétét, aggodalmát sérülése, és a vérveszteség miatt. Küldött neki egy megnyugtató érintést, ahogyan közeledett a mocsár szíve felé. La Rue leírása alapján felismerte a területet. Szúnyogok kezdtek felé özönleni hatalmas felhőben, csípni, marni vágytak valamit, vagy valakit, ahogy a mester vámpír átlépte birodalma határát. Gregori feldobott magára egy védelmi gátat a támadásuk ellen, és tovább haladt a mocsár, és a sötét medence felé. A bűz betöltötte az orrát, a halál, és a pusztulás óhatatlanul megfertőzte az évszázadok alatt a környék levegőjét. Szél sem rebbent, hogy elfújja förtelmes szagot. Víznyelők felett járt, várták a hozzá nem értők egyetlen rossz lépését. Foltokban élénkzöld fű integetett a halálos csapdák tetején, biztos talajt ígérve csalták kelepcébe az óvatlanokat, legyen az vadállat, vagy ember, elsüllyedésre, halálra ítélve ezzel őket. Gregori a levegőben lebegett a sötét medence felett. A víz mélyén kőzetrétegekből kialakítva szinte egy egész polcrendszer sorakozott, ahol a groteszk fenevad súlyokkal rögzítette áldozatai testét, hagyván elrothadni a húst. Maga a víz inkább vastag iszap, ellentétben az élővízzel, amiből az út vezetett a medencébe. Nyomát sem látta sem

aligátornak, sem vámpírnak. Gregori óvatosan végigpásztázta az egész területet. A vámpír ravasz, és gonosz. És ráadásul ez a föld az otthona, a barlangja. nem lenne egyszerű dolog csapdába ejteni itt. Érezte a jelenlétét, tudta, hogy a közelben van. Kiválasztotta a legszilárdabbnak látszó földdarabot, amit ez a sötét, halott víz csak nyújtani tudott, és leereszkedett. Használta a hangja erejét. Lágyan, kitartóan. Lehetetlenség volt figyelmen kívül hagyni. – Ide kell jönnöd hozzám! Sokáig vártál rá, hogy szembenézhess velem, de most eljöttem érted. Gyere hozzám! – Minden kimondott szó tiszta volt, dallamos, szinte rezgett a levegőben, hogy elérjen hallótávolságon belül mindent, és mindenkit. Megbabonázó, megnyugtató, álmosító. Egy nagy mágus varázslata. Laza tartással, lustán állt, szilárd, robosztus teste legyőzhetetlen erőt sugárzott, annak ellenére, hogy válla magasságában vér borította ingét. Halkan zümmögni kezdett az ősi nyelven, megismételve a parancsot a vámpírnak, hogy mutassa meg magát. A nádas hullámzani kezdett végig a töltés vonalában, aztán elhajolt, mint egy tovagördülő hullám. Nem volt szél, ami a mozgást okozhatta volna. A szeme sarkából megpillantott egy második hullámot, majd egy harmadikat is, különböző irányokból. Rájött, hogy körbevette a láthatatlan ellenfél minden oldalról. Várt. Olyan türelmesen, akár a hegyek. Ahogyan a gránit. Mozdulatlanul, hidegen, könyörtelenül. Gregori. A Legsötétebb. A vadász. A támadás felülről érkezett. Az ég hirtelen tele lett madarakkal, a levegő mintha felnyögött volna váratlan megjelenésétől, szárnyaik suhogásától. Kieresztett, borotvaéles karmaikkal, zuhanórepülésben csaptak le rá, egyikük végigszántotta arcát. Gregori köddé olvadt, de a vörös cseppek a zöld nádleveleken bizonyították, a vámpír bevitte a második találatot is. Gregorinak nem volt más választása, mint testet ölteni, hogy elállíthassa már így is gyengülő testének vérveszteségét. Puha, elégedett sziszegés konstatálta tettét, majd egy csikorgó, dübörgéshangos kihívó ordítás. A föld, amin állt szivacsos volt, mohón cuppogva próbálta magába szívni a cipőjét. Körbepillantott, hogy megkeresse a mozgó nádast, amikor a következő támadás alulról elérte. Csipkézett fogú, tátongó állkapcsok törtek elő az iszapból. A hangos csattanással összezáruló állkapocs súrolta a lábát, miközben hátraugrott előle, térdig merülve a bűzös vízben. Gyors mozdulattal közéjük küldött egy védőfalat, amíg megpróbálta magát kiszabadítani. Egy kisebb hüllő ugrott rá hátulról, egy másik pedig bal felől. Egy egészen kicsi pedig közvetlenül mellőle támadva végighasította a lábát borotvaéles fogaival. Gregori felvette a harcot a kisebb aligátorokkal, akik a híg sárban eszeveszetten rohantak felé a vért érzékelvén a vízben. Szúnyogok hada telepedett rá, marták, ahol hozzáfértek. Aztán hirtelen kísérteties csend támadt, a szúnyogfelhő fellebbent, a hüllők villámgyorsan tovaúsztak a sötét vízben. Gregori combközépig állt a híg masszában, bűzös trutymó folydogált a ruhájából, lábából, karjából és mellkasából vér szivárgott. Egy hang harsant az elcsendesedett mocsár felett. A reszelős ordítás volt a közeledő lény egyetlen figyelmeztetése. A fenevad gyorsan, hatékonyan mozgott még ebben a sűrű, iszapszerű közegben is. Az erőteljes farok jobbra-balra csapódva hajtotta előre a hatalmas testet. Szeme hidegen, gonoszul, vörösen csillogott. Az orrát vastag páncéllemezek fedték, amit elborított az algák zöld ragacsa. Gregori felé lendült, bűzös lehelete forró vágyat sugárzott, a lény ölni akart. Fehér villám vágott keresztül az égen, hatalmas elektromos töltéssel, és hővel lecsapott az óriási aligátorra. Átszelte a csontos lemezeket, a vastag bőrt, felperzselte az összes útjába kerülő szervet. A támadás lendülete továbbvitte a hüllőt annak ellenére, hogy a villám teljes erejével csapott le rá. Füst ömlött ki a kitátott pofából, égett hús szagát társítva a már amúgy is förtelmesen bűzös levegőhöz. A vadállat előrevetette magát, egyenesen Gregori mellkasa felé, egyetlen ösztön hajtotta már pusztán az irtózatos testet. Ölni akart. Ölni, és felfalni áldozatát. Gregori egyszerűen eltűnt. A brutális állkapocs hatalmas kaffanással zárult össze hűlt helyén. A halálosan sérült fenevad ordított, fejét kapkodta jobbra-balra, kétségbeesetten kereste ellenfelét. A vámpír elhagyta a füstölgő, égett testet, amin már csak rángások futottak végig, felemelkedett a levegőbe a düh, és a gyűlölet hangos sikolyával. Ahogyan emelkedett, hogy elhagyja évszázados menedékét, az életéért futva, az égből váratlan támadás csapott le rá. Kemény találat érte, zuhanni kezdett a föld felé.

A vámpír hanyatt feküdt, egy pillanatra sokkolta a hihetetlen erejű csapás. Majd óvatosan feltápászkodott, combig süllyedve a sötét sárban. Gregori. A Legsötétebb. Mindig úgy képzelte, sokkal nagyobb a vadászt körüllengő mítosz, mint amekkora a Kárpáti valós ereje. De mostmár tudta. A suttogások, és a pletykák mind-mind igazak voltak. Nincs menekülés a Legsötétebb elől. Gregori önmagát használta csalinak, hogy előcsalogassa őt. Melyik vadász tenne ilyet? Annyira bízik magában, hogy kockára teszi az életét? A vámpír testét még mindig átjárta a fájdalom attól az egyetlen támadástól. Soha nem érzett még hasonlót. Taktikát váltott, a hüllő hidegsége után most lágy, meleg hangon szólalt meg. – Nem szeretnék harcolni ellened Gregori. Tudomásul veszem, hogy te vagy a legnagyobb vadász, elismerem, hogy erősebb vagy nálam. Nem akarom folytatni a csatát. Engedd meg, hogy elhagyjam ezt a helyet, és Floridába menjek, az Everglades-i barlangomba. Ha úgy akarod, évszázadokra rejtve maradok. – hangja hízelgett, csábított. Gregori néhány méterre tőle megtestesült. Folyamatosan csöpögött a vér nyers, tátongó sebeiből. De az arca mit sem változott. Szenvtelen, kérlelhetetlen, halvány szeme akár az acél. – A herceg meghozta rád halálos ítéletét népünk törvénye nevében. Az a dolgom, hogy végrehajtsam azt. A vámpír megrázta a fejét, arcán egy mosoly csúfos paródiája jelent meg. – A herceg nem is tud a létezésemről. Tehát nem az ő parancsát teljesíted. El fogok rejtőzni a föld alá. Gregori halkan felsóhajtott. – Ez nem lehet vita tárgya vámpír. Ismered a népünk törvényeit. Én pedig vadász vagyok, az igazság végrehajtója, legfőbb feladatom betartatni a törvényeket. Szeme egyetlen pillanatra sem hagyta el a vámpírt, még pislantásnyi időre sem. Feltámadt a szél, körbefújta arcát, megemelte sötét haját. Úgy nézett most ki, mint az ősi idők harcosai. A vámpír lapos, sunyi pillantást vetett rá. – Akkor kezdjük! Villám kanyargott keresztül az égen, felhőből felhőbe csapódva. A szél ereje végigkorbácsolta testüket, üvöltése megtöltötte a levegőt. Gregori ellenfele felé siklott. Mozgása szelíd volt, lusta, egyáltalán nem fenyegető. Félrebillentette a fejét, ezüst szemeiben visszatükröződött a villám ragyogó villanása. Sebeiből folyamatosan csöpögött a vér. A vámpírt megcsapta a friss vér illata, tekintete megpihent mohón az ősi, folyékony élet patakján, ami a vadász mellkasából folydogált. Gregori olyan gyorsan ütött, hogy a vámpír nem is látta megmozdulni. Megzavarta a koncentrációban a buja, gazdag, erős ősi vér. Csak akkor érezte meg, hogy halálos veszélyben van, amikor megérezte Gregori kezének hatalmas csapását a mellkasán. De a vadász már ott sem volt. Kissé távolabb állt tőle mozdulatlanul, hideg, üres szemei még mindig rászegeződtek. Aztán megmoccant, lassan kinyújtatta a karját felé, tenyérrel felfelé fordította, és szétnyitotta az öklét. A vámpír felüvöltött. És csak üvöltött, üvöltött, csúnya, reszelős, magas hangon az éjszakában, szétküldve a hírt a vízi utak, és a csatornák fölött. Aztán vonakodva, lassan a vadász tenyerén pulzáló dologról lenézett a mellkasára, a tátongó lyukra, ahol eddig a szíve volt. Bizonytalanul tett előre két lépest, mielőtt teste zsugorodni kezdett, és arccal előre a sárba zuhant. Gregori szemmel láthatóan elsápadt, és leült. Engedte kiesni a kezéből az egyre kisebbé fonnyadó szívet, megvizsgálta tenyerén a sebeket, és hólyagokat, amik a fertőzött vérrel érintkeztek. Aztán koncentrál, hogy létrehozza az energiagömböt az égen, majd lesújtott vele a vámpír testére. A második csapás a szívet semmisítette meg. Aztán Gregori visszaereszkedett a sárba, sztoikus nyugalommal felnézett az fakuló fekete égre. Homályosan, és halványan látta. Furcsa letargia telepedett rá, nehéz, álmosító érzés. Mintha a tengerben lebegne, és onnan figyelné a lassan szürkülő napfelkeltét. Szempillái lecsukódtak, elpihent a puha sárban. Aztán megérezte a levegőben az illatot. Az ő illatát, ami kisöpörte az áporodott mocsárbűzt az orrából. Bárhol felismerné. Megpróbált összeszedni annyi energiát, hogy figyelmeztesse a lányt a hajnal közeledtére, ami veszélyes lehet ilyen távol a menedéküktől. Savannah halk sóhaja alig volt hallható.

– Ó Gregori! Megérintette az egyik még mindig vért szivárgó sebet a mellkasán. Minden sebe nyitva tátongott, nem volt energiája még arra sem, hogy bezárja őket. A lány egyesült az elméjével, megpróbálta a hatalom szavaival engedelmességre bírni, ahogy annak idején ő tette vele. Megparancsolta neki, hogy zárja be a sebeit, és helyezze gyógyító álomba magát, a többit pedig hagyja rá. Aztán megkereste párja agyában Gary mentális lenyomatát, és kinyúlt emberi barátjuk elméjéért. „Figyelj rám Gary! Nagy bajban vagyunk. Keresd meg La Rue-t! Beau La Rue-t. Ő a kapitánya annak a hajónak, ami a mocsártúrákat szokta lebonyolítani. Mondd meg neki, hogy jöjjön az öreg aligátor medencéjéhez! Ide kell érnie, mielőtt a nap magasra hágna az égen, és egy sötét helyre kell vinnie bennünket. Még akkor is, ha úgy tűnik, hogy meghaltunk, vigyen el bennünket! Számítunk rád Gary! Te vagy az egyetlen esélyünk.” Aztán átkutatta a területet a lehető legszilárdabb földdarabot keresve. Sietve, összpontosítva dolgozott. Képes volt hosszas koncentráció után Gregori testét ellebegtetni egy kis dombra, de a napfénytől ott semmi nem védte őket. Ahogy Gregori fölé hajolt, rájött, hogy az nem helyezte magát gyógyító álomba. Szíve akkorát dobbant, szinte nekicsapódott a bordáinak. Túl gyenge ahhoz, hogy meggyógyítsa magát alvás nélkül. Ismét átrohant párja emlékein, megkereste a gyógyító bűbájokat, és összezárta a rettentő sebeket. Már csak annyi ideje maradt, hogy lerángassa magáról a kabátot, lefeküdjön Gregori mellé, és mindkettejük fejére ráborítsa védő lepelként a ruhadarabot. A jótékony homályban belemélyesztette szemfogait saját csuklójába, majd Gregori szájára szorította. Így az éltető folyadék folyamatosan szivárogni fog, életben tartva párját. másik kezével a torkát cirógatta hízelegve, könyörögve neki, hogy nyeljen.

Tizennyolcadik fejezet A hajó olyan lassan araszolt a csatornában, hogy Gary legszívesebben már sikított volna türelmetlenségében. Körülbelül századjára is az órájára pillantott. A nap lassan emelkedett az égen. Soha életében nem volt ennyire tudatában annak, hogy a nap hőt, és fényt sugároz. Sok drága időt vesztegetett el, amíg megtalálta La Rue kapitányt, és sikerült meggyőznie, hogy Gregori és Savannah hatalmas bajban vannak. Minden tovatűnő másodpercben beléhasított a gondolat, hogy talán most perzseli őket halálra a nap. – Nem tud ez az izé gyorsabban menni? – kérdezte körülbelül tizedik alkalommal. Beau megrázta a fejét. – Közel vagyunk már az öreg medencéjéhez. Ezek errefelé alattomos vizek. Víz alatti akadályok, csipkézett szélű sziklák. Így is veszélyesen gyorsan megyünk. És ha még az öreggel is találkozunk, túl se éljük. – Gregori megölte. – Gary hűvösen, szívből jövő hittel mondta ezt. Bízott a Kárpátiban. Biztos volt benne, hogy őt lehetetlen legyőzni. Bármilyen sebeket szerzett, akármilyen állapotban van, arra az életét tette volna, hogy az ellenfele viszont halott. – Imádkozok, hogy igaza legyen. – bólintott a kapitány, miközben halkan válaszolt. A hajó befordult a kanyarban a sűrű, vastag, iszapos vizű csatornába, ami a medencébe torkollott.

Gary lélegzete elállt, ahogy megpillantotta távolabb a töltésen a fekete hamufoltot. Nem késhetett el! Nem hagyhatta cserben őket! – Mozgassa már ezt a teknőt! – csattant fel, és felkapaszkodott a korlátra, hogy a zavaros vízbe vesse magát. – Még ha az öreg meg is halt, más aligátorok azért vannak a környéken. – figyelmeztette La Rue. – Nem azt mondta, hogy a nagy egyetlen másikat sem tűrt meg a területén? – torpant meg Gary. – Azt hiszem, igaza van, az öreg halott. – La Rue fakó szeme felmérte a terepet, majd élesen beszívta a levegőt. – A bűz máris csökkent, a mocsár természetes öngyógyító képessége már működésbe lépett. Látja azt a testet ott a part mellett félig a sárba temetve? Az nem farönk. Maradjon a hajón! Gary fel alá járkált a fedélzeten, akár egy ketrecbe zárt tigris, amíg Beau elmanőverezte a hajót a mocsár szélére. Aztán a magával hozott vastag takarókkal a karján leugrott a földre, rögtön legalább öt centi mélyre süllyedve a mocsárban. La Rue megrázta a fejét. – A föld itt nem szilárd. Ha elsüllyed a mocsárban, maga halott ember. – alaposabban szemügyre vette a talajt, és vezette őt egyik helyről a másikra a stabil foltokat követve. Gary végre meglátta a két testet egy halom rothadó növényen feküdni. Elkáromkodta magát, aztán a saját biztonságával mit sem törődve nyílegyenesen hozzájuk futott. Levette a kabátot az arcukról. Mindketten halottak. Újra és újra ellenőrizte a pulzusukat, de egyiküké sem moccant. Gregori ruhája cserepes volt a sárral kevert vértől, megdöbbentően sok helyen hasadások tarkították. Mielőtt La Rue is szemrevételezhette volna őket közelebbről, Gary rájuk terítette a vastag takarókat. – A hajóra kell vinnünk őket gyorsan. Van egy sötét szobája, vagy egy barlang, amit ismer, bármi, ahol sötétben tudjuk tartani őket? – kérdezte, miközben Savannah-t már a karjába emelte. Beau tétován segített neki felvinni a hajóra a mozdulatlan testet. – Kórházba kéne vinni őket. – javasolta puha, ésszerű hangon, mintha attól tartott volna, hogy Gary megtébolyodott. Gary meggyőződött róla, hogy Savannah testének minden négyzetcentiméterét elfedi a takaró, mielőtt rohanvást Gregoriért indult volna. – Segítsen már! Ne hagyja, hogy lecsússzon róla a takaró! Napallergiája van. – Életben van? – La Rue lehajolt, hogy fellebbentse a takarót, ellenőrizni Gregori életjeleit, de Gary elkapta a csuklóját. – Gregori azt mondta, ön olyan ember, akiben megbízhatok. Segítsen felvinni a hajóra, és találni egy biztonságos, sötét helyet, ahol pihenhetnek. Majd én gondoskodom róluk. Orvos vagyok, tudom, mire van szükségük. Felemelte Gregori vállát, és várt, amíg a másik ember megemészti a hallottakat. Beau habozott, arcára kiült a teljes értetlenség, de aztán felemelte Gregori lábát, és jókora súlya alatt imbolyogva az instabil, szivacsos talajon, felcipelték a fedélzetre. Amikor már mindkét test a hajón feküdt, Gary által újra és újra ellenőrzötten légmentesen múmiává csomagolva, a magát orvosnak való futóbolond lehúzta a fedélzet mindkét árnyékoló ponyváját, és kiadta a parancsot. – És most menjünk egy sötét helyre! Gyorsan! Beau megcsóválta a fejét, de elindította a hajót. Szerette volna megvizsgálni azt a nagy halom parázsló hamut, ami a medence partján feküdt, az égésnyomokat a nádon, és a sziklákon. Valami rettenetes dolog történt itt. Tudta, hogy Garynek igaza van. Az öreg aligátor halott. A rettegés mostmár valóban legendává szelídülhet a mocsárlakók között. Gary letérdelt a két test mellé, szívében lüktetett a félelem. Legszívesebben újra és újra ellenőrizte volna az életjeleiket, megvizsgálta volna őket, de ettől visszatartotta a tűző nap, és La Rue kapitány furcsa pillantása, amivel már így is méregette. Így hát csak újra és újra átsimította a takarókat, nehogy valahol is beszökjön egy kósza napsugár, és imádkozott, hogy nehogy túl késő legyen a Kárpátiak számára. Gregori rengeteg vért vesztett. Mi lesz így vele? Hogyan lehet feléleszteni? Miért is nem tett fel normális kérdéseket, míg még lehetősége volt rá? Kezébe temette az arcát, és imádkozott. – Közeli barátai? – kérdezte együttérzően, de óvatosan Beau.

– A legközelebbiek. Mintha a családom lennének. Gregori több alkalommal megmentette már az életem. – Gary figyelmesen válogatott a szavak között, nem akart a szükségesnél többet elárulni. – Nekem is van egy ilyen barátom. Ilyen, mint ő. Volt egy hely, nem messze innen, ahol gyakran meghúzódott, ha túl sokáig maradt a mocsárban. Ő sem szerette a napfényt. Elviszem magukat oda. Én is ismerem Savannah-t, és Gregorit, nem hiszem, hogy Julian bánná. A hajó kiért a gyökér-sziklacsapdás csatornából, és nagyobb sebességre kapcsolt a tiszta vízen. – Köszönöm. – nézett fel Gary hálásan. Beau La Rue úgy hajózott a hatalmas mocsárban, mint más emberek a saját kertjükben sétálnak. Mindig a megfelelő sebességet használta, hajója megkereste az utat a legreménytelenebb helyeken is. Egy apró szigeten kötöttek ki végül, amin egy vadászkunyhó állt, fölötte ciprusfák hajtották össze koronájukat, szinte átláthatatlan lepellé sűrűsödve. – A talaj itt, a sziget közepén nagyon kemény. Nem látszik, de van egy ösvény innen, ami átvezet a lápon. Azon járt Julian az ő titkos helyére. Az övé ez a darab föld, senki más nem merne idejönni. Ő nem az az ember, akivel tréfálkozni lehet. Először Gregori hatalmas tehetetlen súlyát cipelték el, Beau haladt elől, hátrafelé nézegetve kereste a kerek, lapos köveket, amik az utat mutatták. Közben rá-rápillantott Gregori mellkasára a takaró alatt, de sem az emelkedést, sem a süllyedés pillanatát nem sikerült elkapnia. Úgy tűnt, ez az elmebeteg egy nyirkos, sötét barlangba akar vinni valakit, aki akár halálos sérüléseket szerezhetett. De emlékezett, hogy Juliant is többször látta eltűnni ezen a helyen, amikor a nap felkelt. Lassan a barlanghoz értek, ami kicsi volt és ember keze által alkotott. Még olyan magas sem volt, hogy görnyedés nélkül állhassanak benne. Óvatosan letették Gregori testét a talajra a sötétben, és már fordultak is vissza, mert Gary ideges volt, amiért Savannah teste még ki volt téve a napfénynek. Felemelte a lány könnyű testét, és szembefordult a kapitánnyal. – Köszönöm a segítségét. Innen már magam is boldogulok. Hagyja csak a csomagjaimat a köveken, gondoskodni fogok Savannah-ról, és majd velük együtt megkeressük önt. – Akarja, hogy itt maradjak? – kérdezte Beau szinte kettészakadva a kíváncsiság, és a magánélet teljes tiszteletben tartása között. Gary megrázta a fejét, de már nem nézett hátra, a köveken egyensúlyozott karcsú kis terhével. Beau beindította a motort, de még visszakiáltott. – Este majd erre fordulok, benézek, nincs-e szüksége valamire. – Köszönöm! – vetette hátra Gary a válla felett, tovább sietve előre, hogy elrejthesse Savannah-t a nap elől. Végül lerogyott a két test mellé, lélegzete nehézzé vált, az aggodalom emésztette, hogy talán tényleg meghaltak. Félt lemosni Gregori félelmetes sebeit, nehogy még azzal is valami kárt tegyen benne. Kínban múlatta az időt, pasziánszozott a laptopján, ivott a hátizsákjában lévő ásványvízből, és időről időre megbizonyosodott róla, hogy még mindig halottak, de a nap még magasan járt az égen. Végül aztán a mocsár fölött az ég végre füstös szürkévé kezdett válni. Gary kiment a bejárat elé, onnan figyelte az este sosem látottan lassú eljövetelét. De olyan gyorsan nem is tudott volna jönni, hogy neki most megfeleljen. Szinte észrevehetetlen neszre kapta hátra a fejét, és látta megemelkedni Gregori mellkasát a takaró alatt. Gregori legelőször az éhséget érezte meg, aztán a fájdalmat. Blokkolta mindkettőt, és elkezdte felmérni a testében esett károkat. Nagy mennyiségű vért vesztett, de Savannah pótolta egy részét. Eltartott egy ideig, mire képes volt összpontosítani, hogy belépjen saját testébe gyógyítani a tátongó sebeket. Még úgy is, hogy Savannah adott neki, égetően szüksége lett volna vérre. Csak miután lezárt minden sebet, mozdult meg, és ült fel. Hallotta egy szív dobbanását a közelben, a vér ár-apályának sebes rohanása hívogatta, szemfogai megnyúltak. Elméje automatikusan kinyúlt Savannah-ért. Ő mentette meg. Megint. A lány kezd rendszert csinálni abból, hogy visszacibálja őt lehetetlen helyzetekből. Apró kis párjának bátorságból egyáltalán nem volt hiánya. Végül magában talált rá, elméjének egy sarkában kuporgott, alig pislákoló életfénye még mindig őt melengette. Saját, elfogyni látszó energiájával tartotta őt életben. Káromkodva lökte félre saját,

majd a lány takaróját is. Szorosan magához vonta, átvizsgálta minden porcikáját, sérülések után kutatva. A hangosan dobogó szív annyira közel hozzájuk ismét felhívta magára a figyelmét. Gregori lassan a bejárat felé fordította a fejét, ahonnan Gary nézte őket mozdulatlanul. Tudta miért van ott, tudta, hogy Gary vitte ki őket a mocsárból, és helyezte biztonságba ezen a helyen. – Sokkal tartozom neked. – szólította meg Gregori halkan. Éhsége újra fellángolt, érezte, hogy fogai ismét kiélesednek. Az életpárjának táplálékra van szüksége. Azonnal. – Maradj vele, amíg vadászni megyek! Gary mélyet lélegzett, és lassan engedte ki a levegőt. – Használd az én véremet! Tudtam, hogy ha felébredsz, éhes leszel. Gregori szájának kemény vonala ellágyult egy pillanatra. – Ez már messze nem éhség barátom. Szükség. Savannah szüksége. Veszélyes vagyok ebben az állapotban. Nem kockáztathatom az életed. – Megbízom benned Gregori. – még őt magát is meglepte, mennyire vakon hiszi is, amit mond. Gregori mellé lépett. – Ritka férfi vagy Gary Jansen. Kiváltságnak érzem, hogy számíthatok a barátságodra. Kérlek, vigyázz az életpáromra, amíg vadászok. Gregori hozzáért Garyhez, ahogy elhaladt mellette, egy pillanatnyi volt csak az érintés, Gary gerincén mégis végigfutott a hideg. Gregori szaga most vad volt, veszélyes, mint egy kegyetlen ragadozóé. Gary nem tudta volna megmondani, hogy ember-e még vagy állat. Csak miután Gregori ragadozó madárrá vált a szeme előtt, akkor jött rá Gary, hogy a Kárpáti testéről eltűntek a borzalmas sebek. Nézte, amint a hatalmas madár felemelkedik a széllel, amíg apró folttá nem vált az égen. Gary behúzta a nyakát, hogy a kicsi barlang alacsony mennyezete ne karistolja végig a fejbőrét, behúzódott Savannah mellé, leült és várt. Nem tartott sokáig, míg a madár visszaért. Gary nem tudta levenni a szemét a színjátszó tollakból sziklatömör emberi alakra váltó Gregoriról. A már megszokott, folyékony mozgással közeledett a ciprusfák alatt, magasan, erőteljesen, egészségesen. Még a ruhája is makulátlan volt. Haja ragyogó tisztán simult koponyájára, egy bőrszíj tartotta féken a tarkóján. Ezüst tekintete tiszta, markáns arca férfias érzékiséget sugárzott. – Gary, – hangja, mint mindig tisztán és erőteljesen csengett – magunkra hagynál minket pár percig? – Rendbe jön? – kérdezte félve, annak ellenére, hogy ő maga ellenőrizte a pulzusát körülbelül percenként. – Rendbe kell jönnie. – mondta Gregori nagyon halkan. Hangja puha volt, mint a bársony, de volt benne valami, amitől Garyn félelem futott keresztül. Rájött, ha bármi is történik Savannah-al, többé senki és semmi nem lesz biztonságban a földön a Kárpátitól. Nem érzett még ilyet korábban soha, fogalma sem volt róla honnan jött ez a tudás, de teljes bizonyossággal tudta. Kimászott a szűkös barlangból, és távolabb sétált, a fák közé. Az éjszakai zajok zavarták, és kicsit ijesztőnek találta őket. Gregori gyengéden a karjaiba nyalábolta Savannah-t. „Gyere hozzám, élj, lélegezz! Ébredj fel!” Kiadta a parancsot, és ahogy meghallotta az első szívdobbanást, a torkához húzta a lány ajkait. „Táplálkozz ma petite! Igyál, fogadd el, visszaadom, amit önzetlenül nekem adtál.” Savannah elfordította a fejét, az első sóhajának meleg lehelete végigsimított a torkán. Odadörgölődött hozzá, közelebb húzódott, álmosan, vérhiánytól szenvedőn. Nyelve megízlelte a bőrét, simogatta a pulzusát. Gregori férfiassága megmerevedett az apró, éles fogak érintésétől, fehéren izzó öröm járta át, ahogyan belemélyedtek. A lány bőre lassan felmelegedett, visszanyerte egészséges ragyogását. Karjai a nyaka köré fonódtak, magához szorította a testét, amely tökéletesen illeszkedett az övéhez, tovább gerjesztve ezzel a férfi vágyát. Savannah lezárta a harapásnyomokat a nyakán, puha csókokkal borította a torkát, az állkapcsát, szája szögletét. Gregori elkapta a fejét, megtartotta, míg szája uralkodni vágyón lecsapott a lágy ajkakra, mint a szél, válaszolva párjának elemi igényére. – Azt hittem elveszítelek. – suttogta a férfi szájába a szívéből, a lelkéből – Azt hittem elveszítelek.

– Mostmár mindig te fogsz kihúzni a bajból? – kérdezte kissé reszelősre sikerült hangon, a kimondhatatlan, névtelen érzések elszorították a torkát. A puha száj egy apró mosolyra rándult. – Visszahozlak, bárhonnan. Felnyögött rá válaszként. – " Je t'aime, Savannah. Jobban, mint azt valaha is ki fogom tudni fejezni a világ bármely nyelvén. Szorosan tartotta a karjában, menedéket nyújtott neki a szíve fölött. Ő volt az a világ, amit mindig is a világának akart tudni. A nevetés, és fény. Megmutatta neki, hogyan mozoghatnak egymás világában. Hitet adott neki az emberi fajban, ami benne soha nem volt meg. Mintha olvasna a gondolataiban, boldogan felmosolygott rá. – Gary igazán jó ember, nem gondolod? - Abszolút, ma petite, és Beau La Rue sem olyan rossz. Gyere, ne hagyjuk szegény embert a mocsárban járkálni! Még azt fogja hinni, hogy valami mást csinálunk, nem csak beszélgetünk. Savannah gonoszul megmozdította a testét, az övéhez dörgölte, kezét kihívóan, csábítóan végighúzta merev, vastag férfiassága fölött a nadrágján. – És nem? – kérdezte a dühítő, édes, érzéki mosolyával, aminek már valószínűleg soha nem fog tudni ellenállni. – Rengeteg eltakarítani valónk van itt Savannah. – mondta szigorúan. – És meg kell találnunk az embereket a társaság listájáról, hogy figyelmeztessük őket, hogy veszélyben vannak. A finom ujjak az ingét gombolgatták, majd félretolták a válláról, hogy a lány megvizsgálhassa a két legsúlyosabb sebet a mellkasán, és a vállán. Meg kellett érintenie, hogy meggyőzhesse önmagát róla, teljesen meggyógyult. – Szerintem a legnagyobb feladatunk most, hogy találjunk Garynek egy helyet, ahol élhet. Sima mozdulattal áthúzta saját fején a pólóját, mellei tompa ragyogással néztek Gregorival farkasszemet. A férfiból furcsa kis hang szakadt ki, félig sóhaj, félig nyögés. Tenyerére emelte a kerek halmokat, úgy érezte a szaténpuhaságú bőr érintése gyógyír fertőzött vértől égő kezeinek. Hüvelykujjaival, megsimogatta a rózsás bimbókat, amelyek az érintéstől felé nyújtózkodtak. Lassan lehajtotta a fejét, mert ennek az érzéki csalogatásnak képtelenség volt ellenállni. Éppúgy vágyott testük egyesítésére egy ilyen vészterhes sokk után, akárcsak párja. Érezte, hogy a vágy hulláma megindul felfelé a testében. Szájába vette az egyik rózsaszín vágyakozót, és erősen megszívta. Savannah ösztönösen ívbe feszítette a hátát, még közelebb tolva testét az övéhez. Gregori még inkább magához húzta, keze vándorútra indult a karcsú test alsóbb régiói felé. Szüksége volt rá. – Gary. – nyögte Savannah – Ne feledkezz meg Garyről! Gregori halkan káromkodott, miközben egyik kezével rögzítette Savannah csípőjét, míg a másikkal letépte róla az őket elválasztó illetéktelen ruhadarabokat. Figyelme néhány másodpercét az emberre áldozta, távolabb irányítva őt a barlangtól. Savannah puha nevetése gúnyolódó, és csúfondáros volt. – Látod, én megmondtam életpárom. Állandóan leszeded rólam a ruháimat. – Akkor ne viselj ilyen átkozott dolgokat! – morogta Gregori, miközben kezei szinte átfogták a karcsú derekat, szája apró csókokat hintett a lapos hasra. – Egy napon majd a gyermekem növekszik itt. – lehelt egy újabb, szinte áhítatosan gyengéd csókot a krémpuha bőrre. Kezei széttárták a szép ívű combokat, hogy kedvére kutakodhasson közöttük. – Egy gyönyörű kislány. A te kinézeteddel, és az én természetemmel. Savannah halkan felnevetett, karjaival átfogta a fekete üstököt, és gyengéden, szeretettel ringatta. – Egyféle kombinációnak kéne lennie. Mi a baj az én természetemmel? Megvonaglott kezének és szájának együttes támadása alatt, teste felívelt, hogy továbbiakat követeljen ki. – Te egy gonosz nő vagy. – suttogta Gregori. – Elérted, hogy máris meg akarjam ölni azt a férfit, aki úgy mer bánni majd a lányommal, ahogyan én veled.

A lány felkiáltott, testén végighullámzott a gyönyör. – Történetesen én nagyon szeretem, ahogyan bánsz velem életpárom. – lehelte halkan, majd felkiáltott, amikor az elméjük, a lelkük és a szívük után a testük is egyesült. Lehet, hogy a jövő bizonytalan, a társaság nyomon követi népük minden lépését, de kettejük együttes ereje több mint elég. Együtt szembe tudnak nézni bármilyen ellenséggel, és biztosítják fajuk túlélését.

Vége