VÁROSÉPÍTÉSI UTÓPIÁK ÖSSZEÁLLÍTOTTA: BOJÁR IVÁN ANDRÁS • BONTA JÁNOS • CZEIZEL BALÁZS
57
Az újkor els√ városutópiája Morus Tamás (1478–1535) filozófus szigete, amely különállásával is jelzi távolságát a realitásoktól; városépítési- építészeti dimenzióval egyáltalán nem rendelkezik, kizárólag az egalitárius társadalomról sz√tt álomkép.
A reneszánsz alkotóit az ideális város, illetve er√dítmény formája foglalkoztatja. Rendszerint több tengely körül tükröz√d√ csillagformákat szerkesztettek, küls√ fal-árok rendszerrel, ékalakú basztinokkal, sugárszer∫en a középre tartó utakkal. A városi lakosság életformájával, társadalmi rétegz√désével, az építési technikával nemigen foglalkoztak. A reneszánsz felfogásnak megfelel√en céljuk a szép, harmonikusan kiegyensúlyozott forma, amelyben a ma funkciónak nevezett életmozzanatok magától értet√d√ módon találták volna meg helyüket. A reneszánsz városutópiák jellemz√ példái Antonio di Petro Averlino Filarete Sforzinája az 1460-as évekb√l, Pietro Cataneo fellegvárral összekapcsolt városterve 1567-b√l és Vincenzo Scamozzi Palma Nuova városa 1593-ból, amely Veneto tartományban (Palmanova) ma is áll.
Jean Baptiste Alexandre Leblond terve Szentpétervár, (1716) ovális körvonalú reneszánsz, illetve barokk er√drenszer. A Néva ágainak ívelését figyelmen kívül hagyó geometrikus, négyszög∫ tömbök, néhány átlós útvonal és különféle funkciójú terek. Az eredeti terv nem valósult meg, de a mai város útvonalvezetése is √rzi a barokk terv emlékét.
A felvilágosodás és a nagy francia forradalom eszméi és pátosza az építészeket is magával ragadta. Kiemelkedik köz∫lük C. N. Ledoux, J. J. Lequeu s mindegyik fölé Étienne-Louis Boullée (1728–1799). Forradalmi építészeknek nevezik √ket, bár a társadalmi forradalommal nem azonosultak, annál inkább az építészetivel, amellyel korunkra is hatottak. Boullée építészetének jellemz√i a döbbenetes drámaisággal ható, a megvalósíthatóság határait ostromló, s√t olykor túllép√ monumentális töretlen falfelületek, tiszta geometrikus tömegek, melyeket a természetes megvilágítás változásai a természet részévé tesznek. A Newtonemlékm∫ egy félig az alapzatba süllyesztett gigantikus gömb. A fels√ félgömb nyílásai, a hold és a csillagok fénypontjai az égboltozat illúzióját ébresztik. Bár az emlékm∫ nyilvánvalóan nem városépítészeti utópia, azonban Aldo Rossi, a kortárs építészet racionalista irányzatának teoretikusa szerint minden város jellegét a társadalom nagy kollektív eszméit sugárzó emlékm∫vek rajzolják ki.
Antonio Sant’Elia (1888–1916) Città Nuova-terve (1914) olaszos temperamentummal megfogalmazott látomás a jöv√ városáról, amely s∫r∫, életteli, csupa mozgás, dinamika. Struktúráját a közlekedés pályái alkotják: szabadon mozgó liftek, többszintes utak, melyek magasbatör√ tornyokat hálóznak be. Sant’Elia a futuristákkal együtt az álmos, tesped√ Itáliát akarta életre riasztani, forradalmasítani és kielégíteni az olaszok gyerekes rajongását a hangos, dongó, b√g√ gépek iránt.
Az orosz konstruktivisták a sárbaragadt paraszti Oroszországot akarták a technikai civilizáció szintjére emelni. Terveik inkább szimbolikus mondanivalót sugárzó gépek, semmint építmények. Vladimir E. Tatlin (1885–1953) Harmadik Internacionalé Emlékm∫vének terveiben üvegtestek forognak a 400 méter magas expresszíven ível√ vasspirálban (1920).
Konsztantin Sztyepanovics Melnyikov (1890–1974) rakétakilöv√ állványra emlékeztet√, St. Domingo részére készített Kolumbusz Kristóf emlékm∫tervén (1920) es√víz forgatta volna tengelye körül a kett√s kúpot, a szárnyakat pedig a szél mozgatta volna. E különleges rendeltetés∫ emlékm∫vek mellett az orosz konstruktivisták köznapi épületei is hordoztak technikai elemeket, antennákat, üveg mögött közleked√ lifteket, órát, fényreklámokat stb., amelyek a technika, a gépek világa iránti szenvedélyes vágyukat juttatták kifejezésre.
A Vesnyin-testvérek kollektív házak, lakótelepek terveivel a társadalmi együttélés újabb – a valóságos igényekt√l távoli – formáival kísérleteztek. Rokon példák: El Liszickij Felh√vasalója (1924), I. Varencov Spirális városa (1928), G. Krutyikov Repül√ városa (1928). Megvalósult utópia V. Szemjonov: Szalagváros terve (1930), amely kb. 60 km hosszban a régi Caricin, a kés√bbi Sztálingrád, a mai Volgográd helyén épült fel. Nemcsak egyes álmodozók, hanem iskolák, generációk dolgoztak ebben a szellemben mindaddig, amíg Sztálin vasökle le nem sújtott a mozgalomra.
1. Lakónegyedek egyenként 100 ezer lakossal 2. Ipari épületek 3. Központi kultúrpark 4. Sportterületek
A kertváros eszméjét Frank Lloyd Wright (1869–1959) az ember ideális életformáját megrajzoló filozófiává szélesítette. „Az egyén élete az egészséggel és a térbeli szabadsággal függ össze... Az ember fényben és szabadságban él... az √t körülvev√ egyre gazdagabb zöld növényzetben..., ahhoz tartozik.” „A gépkorszakban, a legnagyobb gépben, a nagyvárosban, a gép által készített tárgyak összefognak ellene, hogy elvegyék t√le a szabadságot.” Ebben a szellemben tervezi Wright a Broadacre Cityt, amelyben minden lakosra 1 acre (4046 négyzetméter) föld jut, ami elegend√ a családi önellátáshoz.
A modern városépítészet talán legjelent√sebb alkotója Le Corbusier (1887–1965). Oly mértékben kora el√tt járt, hogy szinte egész munkásságának utópisztikus színezete van. Le Corbusier úgy ismert, mint a technika rajongója, a modernitás propagálója, a „lakógép” fogalmának útjára bocsátója. Számára azonban a gép nem az ember ellensége, hanem az ésszer∫ség és a szépség szimbóluma. Úgy gondolta, a lakógép ne csak pontosan m∫köd√ legyen, hanem szép is, mint az átgondolt, kiérlelt formájú gépek: a versenyautók és a repül√gépek.
Városépítészként nem a technicista vagy az organikus irányzatot képviselte, hanem a kett√ között állt, azok szintézisére törekedett. Terveiben mindazt, amit a század nagy gondolkodói kiagyaltak, összegezte és harmonikus formákba fogta össze (Ville Contemporaine 3 millió lakos számára, 1922, Plan Voisin, Párizs, 1925). Le Corbusier Wrighttal szemben a centralizáció híve. Európában nincs elegend√ hely ahhoz, hogy a lakosságot a prérin szétszórt családi házakba telepítsék. Ezért magas házakat tervezett, egymástól olyan távolságra, hogy minden lakás megfelel√en tájolt és átszell√ztethet√ legyen. A földszinti kertek elmaradásáért kétszintes függ√kertekkel nyújtott kárpótlást. El√deit√l átvette a város funkcionális szétválasztását. A különböz√ sebességekkel terhelt utakat elválasztotta egymástól, a „gyalogosok királyságát” teremtette meg a földfelszínen biztosított zavartalanul közlekedéssel, az antik agóra, illetve fórum felújításával. St. Dié tervében a város plasztikai és társadalmi központja bontakozott ki. Ez a gondolat jelent meg Le Corbusier egyetlen megvalósult utópiájában, a kettéosztott Pandzsáb állam f√városának, Chandigarhnak Capitoliumában (1950–1962), a Himalája lábánál elterül√ monumentális plasztikák gazdag formavilágában. Le Corbusier szemléletének fejl√dése a szárazabb technicizmustól az organikus szemléletmód felé tolódott, anélkül, hogy modernitásából engedett volna. A síkra telepített párizsi városrészek sematizmusát, hegyes vidéken – például Algir város tervében – a rétegvonalakat követ√ hosszú, lépcs√sen elrendezett kígyóházakkal váltotta fel. A funkcionalista alapelképzelés a táj jellegének megfelel√en alakul át.
1. Capitolium; 2. Kormányzati negyed; 3. Központi park; 4. Egyetem; 5. Ipari terület; 6. Lakóváros; 7. Városközpont A szaggatott vonal bels√ gyorsvasút vonalát jelzi.
A súlyos vízióktól a közvetlen realitásokhoz vezetnek át Tony Garnier (1869–1948) Cité Industrielle-re vonatkozó tervei (1901–1904, megjelent 1917). Az akkor még alig ismert vasbetonból, annak általa kiérlelt részleteivel: pillérlábakkal, sávablakokkal, lapostet√vel, konzolos lemezekkel – amelyek a teherhordás és a térlehatárolás elkülönítésére adtak alkalmat – építette fel ipari városát, utópista szocialista meggy√z√désének megfelel√en kaszárnya és templom nélkül. A modern városépítés eszméinek megel√legezésével a különbözô sebesség∫ közlekedési pályákat elkülönítette; a lakás, a munka, az üdülés, a nevelés-képzés stb. területeit elválasztva egymástól. Ezeket az elveket ugyanígy fogalmazta meg kés√bb az 1928-as CIAM (Congrès Internationaux d’Architecture Moderne) Kongresszus.
A legnagyobb szabású megvalósult utópia Brasilia (1960). A város tervez√je Lucio Costa (1902–), a kormányzati épületeké pedig Oscar Niemeyer (1907–). Félkör alakú mesterséges tó ölelésében 600 000 embernek terveztek lakóhelyet. A város lakóházakból, az ún. superquadrákból négy-négy szomszédsági egységet alkot, amelyek összességének 12 km-es íve repül√szárnyakat formáz. E forma tengelyét a kormányzati és kereskedelmi központok gigantikus térsora alkotja, Niemeyer kissé túlfinomított vasbeton épületeivel. Az elegáns, de steril f√város a rohamosan betelepül√ szegények favelláival igazi dél-amerikai várossá szervesült.
1. Városközpont 2. Lakóterület 3. Családiházas övezet 4. Repül√tér 5. Vasútállomás 6. Ipari terület 7. Elnöki palota
A fantasztikus látomás és a mérnöki precizitású grafika egysége költ√i módon idézi föl a jöv√t. A high-tech stílus els√ megvalósult példája a Centre Georges Pompidou (Párizs, 1977) az olasz Renzo Piano (1937–) és az angol Richard Rogers (1933–) közös munkája. Az üveg homlokzatú épület csontvázát, s√t plexiben mozgó lépcs√jét is b√rén kívül hordja. Ezáltal teljes szabadságot kínál az épület berendez√inek. Tetején kék és piros dobozok, kürt√k teszik teljessé a hatalmas gépezet illúzióját. A Centre Pompidou bizarrsága ellenére – vagy éppen általa – elérte kezdeményez√jének és épít√inek célját. Az el√tte elterül√ térrel együtt kulturális népi látványossággá vált, mely kiváló múzeumnak és könyvtárnak egyaránt.
A high-tech irányzat másik pregnáns példája a Lloyds of London (1978–1986), Richard Rogers önálló épülete. Az acélvázat vasbeton burkolja, de a beton olyan sima, hogy fémnek hat. Az épület látványát a csigalépcs√k csigolyaszer∫en egymáshoz kapcsolódó fémhengerei, a mosdók és WC-k egymás fölé függesztett konténereinek sora s a kívül vezetett gépészeti csövek határozzák meg. Az épület egészében a csillogó-villogó technika bemutatásával hat.
A szerkezeti utópiák sorába tartozik Otto Frei (1925–) munkássága, aki tengerre épül√ városokat, egész völgyeket lefed√ kötélszerkezeteket tervezett. Legismertebb munkája a müncheni Olimpiai Stadion (1972). A magyar származású Yonna Friedman Párizs fölé tervezett térrácsos fantáziálása azonban a nem megvalósítható kortárs utópiák közé tartozik. A japán Kenzo Tange (1913–) Theme pavillonja az 1970-es osakai EXPÓ-n, merész óriás térráccsal fedte le a különféle funkciókat.
Az elmúlt évszázad nagyrészt technikai jelleg∫ építészeti-városépítészeti utópiái mellett a posztmodern korban olyan antiutópiák is megjelentek, amelyek emlékm∫vekre irányított teátrális elrendezés∫ tengelyekkel, diadalívekkel, zárt, szimmetrikus beépítéssel a barokk múltba vezetnek vissza. Ilyen a barokkos elrendezés∫ megépült antiutópiák egyike, a katalán Richardo Bofill (1939–) által, a Párizs keleti bolygóvárosaként megépített Marne-la-Vallée (1980-as évek). A 18 emeletes „Teatre” és a 9 emeletes „Palacio” diadalívekkel ékesített barokk tengelyekre f∫z√dik fel. A barokkos elrendezés∫ épületek posztmodern fintorokat vágnak: egy oszlop felfelé tör, de félbemarad, az oszlopf√ lámpát, a vájatolt oszloptörzs csigalépcs√t rejt magában. Mindez pompázatos és reprezentatív; kispolgári bérházak, nagyipari technológiával. Bofill népszer∫ m∫ve Montpellier új, egyetlen többkilométeres tengelyre fölf∫zött városrésze is.
Az utópiák olykor szemünk láttára válnak realitássá. Ma egy gigászi program keretében, Európa legnagyobb összefügg√ beruházásán, Németország új f√városa épül fel. A különben is szimmetriatengelyekre épült újkori város most monumentális centrális terekkel és sugárutakkal egészül ki. Az újjáépül√ Berlin a mai építészet nemzetközi kísérleti laboratóriuma.
