SOMOGY-, VESZPRÉM-, ZALA MEGYE KÖZGYŐLÉSI ELNÖKEI ÁLTAL LÉTREHOZOTT
KÖZBIZTONSÁGI TANÁCSADÓ TESTÜLET BALATONI RÉGIÓ
B E S Z Á M O LÓ a Balatoni Régió Közbiztonsági Tanácsadó Testülete 1999-2002 közötti tevékenységérıl
Bevezetı A Közbiztonsági Tanácsadó Testületet (továbbiakban: KTT) 1999. május 17-én a Balatoni Régióban érintett három megye közgyőlési elnökei közös megállapodással hozták létre meghatározatlan idıre. Az elnöki teendık ellátására Jamrik Péter kapott megbízást. A Testületben Somogy Megyét dr. Gruber Attila Somogy Megye Közgyőlése alelnöke, Veszprém Megyét Némedi Lajos a Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal Önkormányzati Irodájának vezetıje, Zala Megyét Zsupanek Péter a Zala Megyei Önkormányzat Közgyőlési Hivatalának Titkársága vezetıje képviseli. İk egyben a testület alelnökei is. A KTT illetve tagjai munkájukat az alapítói megállapodás, a munkaprogram illetve megbízó levelük alapján végzik. Felelısséggel és beszámolási kötelezettséggel megbízóik felé tartoznak. Annak érdekében, hogy a vállalt feladat és a végzett munka terjedelme, minısége összehasonlítható legyen az alapítói megállapodás lényegesebb gondolatait idézzük: „A balatoni régió az ország közigazgatási és gazdasági rendszerében különleges helyet foglal el, minthogy a nemzetközi idegenforgalom szempontjából kiemelkedı jelentıségő, a hazai turisztikai bevétel realizálásának legfontosabb területe, szezonális leterheltsége átmeneti intézkedéseket igényel, ugyanakkor három megye közigazgatási területét érinti, és a Balaton a vízfelületével két agglomerációs körzetre osztja a régiót. A közbiztonság alakulása, a régióban élı és az ott vendégként tartózkodó személyek védelme a különbözı veszélyekkel szemben közvetlenül és közvetve kihat a régió vonzerejére, jövıjére. Somogy-, Veszprém- és Zala megye Közgyőléseinek elnökei egyetértenek abban, hogy a közbiztonság fejlesztése érdekében fellelhetı és felhasználható pénzügyi források, technikai eszközök és szolgáltatások szervezett módon, szakmailag indokolt allokációban kerüljenek felhasználásra. Miután a felvázolt feladat túlnı a rendvédelmi szervek törvényben rögzített kötelességein, annak idegenforgalmi, pénzügyi, informatikai és szociológiai vonatkozásai érintik a régió önkormányzatait, társadalmi- gazdasági és érdekvédelmi szervezeteit, valamint az ott állandó, ideiglenes vagy látogató célból tartózkodó személyeket Somogy-, Veszprém- és Zala megye Közgyőléseinek elnökei jelen megállapodás aláírásával létrehozzák a Balatoni Megyék Elnökeinek Közbiztonsági Tanácsadó Testületét.” …. A Testület a következı szakterületeken tevékenykedik: - Közrendvédelem és bőnmegelızés - Egészség- és járványügy, mentés- elsısegély ellátás Levélcím: Veszprém Megyei Önkormányzati Hivatal Elnöki Kabinet 8200 Veszprém, Megyeház tér 1. Telefon: 88/545-093
Elnöki Iroda: 1112 Budapest, Hegyalja út 86. Telefon: 319-8913 fax: 319-8916
-
Viharjelzı-meteorológiai elırejelzés Tőz- és polgári védelem Környezetvédelem Vízi- közúti- és légi közlekedés Közmőszolgáltatás
…„A Testület feladatköre, hogy feltárja a fejlesztésre váró feladatokat, elemezze a koordinációt igénylı szegmenseket, számba vegye a rendelkezésre álló és forrásként megnevezhetı pénzügyi- finanszírozási lehetıségeket, és meghatározza a prioritásokat. Tegyen javaslatokat a szükséges intézkedésekre, készítsen elıterjesztéseket, pályázati dokumentációkat a külsı finanszírozási források megszervezése érdekében. Dolgozzon ki tervet a rendelkezésre álló források allokációjára.” Tekintettel arra, hogy rövid idın belül önkormányzati választásokra kerül sor, - amelynek eredménye a Testület jövıjét is befolyásolja - a KTT a létrehozása óta eltelt idıszak munkájáról, eredményeirıl az alábbiakban számol be. Az 1999. évi tevékenység A Testület 1999.-ben négyszer tartott ülést. Elsı alkalommal a munkaszervezettel, munkaprogrammal kapcsolatos kérdéseket, az elsı havi feladattervet, a technikai feltételeket egyeztettük. A második ülésen a testületet létrehozó megállapodásban kijelölt szakterületek közti prioritásokat és – tekintettel a már beindult szezonra – a legsürgısebb feladatokat jelöltük ki. A szakterületek közül a - közrendvédelem, - mentés- elsısegély ellátás - viharjelzés - vízi-közlekedés problémái élveztek elsıbbséget. (Ezek prioritások a késıbbiekben is megmaradtak.) A harmadik ülésen már az aktuális feladatok megbeszélése szerepelt. A negyedik ülésen számba vettük a nyári szezon tapasztalatait, eddigi eredményeinket, valamint további feladatokat jelöltünk ki. Ez utóbbi lényeges vonása a érintett szervezetek tájékoztatása, az együttmőködések bıvítése, az általunk preferált területek fejlesztésének finanszírozási kérdései. A Testület a következı tevékenységeket végezte: A Balatoni Fejlesztési Tanács jogi szakértıjének kérésére összefoglaltuk azokat a szegmenseket, amelyeknél tanulmány vagy vizsgálat elvégzését láttuk célszerőnek. Ezek: - A balatoni vízi balesetek megelızésének módszertani elemzése, a vízimentés szervezési megoldásai, a szükséges eszközrendszer és irányítás elemei. - A balatoni rendırkapitányságok operatív együttmőködésének irányítási, szolgálatszervezési és informatikai eszközrendszerével szemben támasztott elvárások, a lehetséges megoldások elemzése.
-
A régió állandó lakosságának, üdülıtulajdonosainak, hazai és külföldi turistáinak közbiztonsági veszélyeztetettségének okai, jellemzıi, a védekezésre való felkészítés módszerei és feltételei.
Összefoglaltuk azokat a közcélú tevékenységeket, amelyek pályázati támogatásának feltételeit meglévınek érzékeltük. Nevezetesen: - A viharjelzı szolgálat mőszaki szinten tartása, a lehetséges kommunikációs csatornák bevonása a tájékoztatásba. - A vízimentı szervezetek ellátása alapvetı elsısegélynyújtó felszerelésekkel, oktatásuk fokozása, megfelelı kommunikációs eszközökkel való ellátásuk. - A balatoni vízi közlekedésben és segélynyújtásban szükséges operatív kommunikációs rendszer kialakítása illetve üzemeltetése a szezonban, fenntartása szezonon kívül. - A balatoni rendırkapitányságok közvetlen rádiókapcsolatát biztosító mőszaki megoldás továbbfejlesztése, rádió-berendezések idényjellegő vagy végleges átadása. A fiatal balatonkiliti-i tanár tragikus vízi balesete determinálta az 1999.évi munkákat, illetve felgyorsította azokat az eseményeket, amelyek néhány gyors eredményhez vezettek. A Testület által kialakított vélemény szerint a strandok számának illetve a fürdızık létszámának növekedésével nem tartott lépést a biztonsági intézkedések súlya és mértéke, különösen az alkalmazott mentıırök és elsısegélynyújtók esetében jelentıs az elmaradás. Konzultációt folytattunk a Balatoni Vízirendészeti Rendırkapitányság vezetıjével, az Életmentı Egyesület vezetıjével, a PVOP illetékes szakszolgálata parancsnokával, a ROE elnökével. Levélben fordultunk a Magyarországon mőködı biztosítótársaságok igazgatóihoz, a GM illetékes helyettes államtitkárához. Az egyeztetések hatására – jelentıs koordinációs munkát követıen – a következı eredmények születtek: - A néhány héttel korábban – kísérleti céllal – üzembe helyezett egységes közcélú balatoni rádiótelefon rendszer /BalaTrönk) üzemeltetıje azonnali intézkedésként diszpécser állomásokat szerelt fel a Vízirendészeten, a Balatonfüredi Rendırkapitányságon, a Vízimentık zánkai, csetényi és vonyarcvashegyi ügyeletén, valamint a Veszprém megyei Mentıszervezet központjában. Kijelölte a viharjelzés illetve a vízimentés céljára alkalmas csatornákat. - A Vízimentı Szervezetek megszervezték egységes kommunikációjukat az általuk biztosított strandi mentıırök számára, A Vízirendészet riasztásának és a mentık helyszínre irányításának céljából. - A Polgári Védelem Országos Parancsnoksága három veszélyeztetett partszakaszra nagy teljesítményő hangsugárzókat szerelt fel, tájékoztatás, riasztás céljából. - A Rádiósok Országos Egyesülete – a PVOP anyagi támogatásával – a Vízirendészet álal kijelölt 30 strandot ellátott viharjelzı rádiókészülékkel, amely egyúttal segélyhívás céljára is alkalmas volt. - Közbenjárásunkra a DRV Rt igazgatója illetve a DÉDÁSZ illetékes szakterülete engedélyezte, hogy a balatonkeresztúri és a fonyódi objektumukba a strandi ırök és a vízimentık számára az említett rádiórendszerhez kapcsolódó átjátszó állomást helyezzenek el és üzemeltessenek. - A Hungária Biztosító illetékes igazgatója ajánlatot tett arra, hogy a strandok biztosítási kondícióit kialakítják és a biztosítási díj bevételbıl az általunk ajánlott fejlesztések finanszírozásában részt vesznek.
-
-
-
A nagyobb hajóparkkal rendelkezı szervezeteket (MAHART, BH Rt, Vízügy, Vitorlás Szövetség) valamint hajózási vállalkozásokat továbbá az önkormányzatokat tájékoztattuk javaslatunkról, illetve felkértük ıket az együttmőködésre. A nyár közepére 19 szervezet jelezte együttmőködési szándékát, 101 hajón, illetve telephelyen került alkalmazásra a viharjelzést fogadó illetve segélyhívást, koordinációt lehetıvé tevı készülék. Az anyagi feltétel megteremtéséért a Rádiósok Országos Egyesületét, a Polgári Védelem Országos Parancsnokságát, a PV Alapítványt, a Balatoni Vízügyi Kirendeltséget, a NOVOFER Rt-t, a Vitorlás Szövetséget illetve tagegyesületeit, néhány vállalkozót és magánszemélyt illet köszönet. A Westel 900 Kft bevezette az SMS szolgáltatási közé a viharjelzést. Elıkészületek történtek a sárga viharjelzı villogó hálózat fejlesztésére, valamint a kiegészítı lokális villogók mőszaki tervezésére.
Sajnos 1999-ben nem sikerült együttmőködésre megnyerni a Balatoni Halászati Rt-t, valamint a települések önkormányzatait. Elhárultak a mőszaki és hatósági akadályok a BalaTrönk állandó üzemeltetése elıl, a ROE vállalta az ezzel kapcsolatos hosszú távú feladatokat. A vízi közlekedés biztonsága szempontjából évek óta napirenden van a motorcsónak használatának liberalizálása. E kérdéskörben a Balatoni Szövetség kezdeményezett egyeztetést. Miután a problémák összefüggenek a vízimentés koordinálásának kérdésével, több oldalon véleményt és javaslatot adtunk az egyeztetést kezdeményezı szervezet számára. Az ott felvetett problémákra a Testületnek kiforrott javaslatai voltak. E kérdésben egyeztetést végeztünk a Magyar Vöröskereszt fıtitkárával, az Életmentı Egyesület szakvezetıjével, az ORFK Közlekedésrendészeti Fıosztálya és a KHVM illetékeseivel. Rekordidı alatt adta ki a KHVM a 30/1999.(X.6.) rendeletét, amelyben célszerő intézkedéseket tett a vízimentı szervezetek mőködésének Hajózási Szabályzatot érintı tevékenységeit illetıen. (Ebben nagy szerepe volt a Balatoni Szövetség kezdeményezésének, az egyeztetésen résztvevık véleményének.) A Balatoni Vízirendészeti Rendırkapitányság egyeztetés alatt álló intézkedési tervében javaslatainkat figyelembe vette és ígéretet tett a közös diszpécseri munkaállomás létrehozására. Ehhez a Testület egy négycsatornás digitális hangrögzítı berendezést biztosított. Számos lépést tettünk a közbiztonsági szervezetek együttmőködése terén is. A megerısítı rendıri állomány számára hírközlési eszközöket biztosítottunk az idényre. Megteremtettük a Polgárırségek, a Vízirendészet és a Balatonfüredi Rendırkapitányság között a közvetlen rádiókapcsolatot, illetve megkezdtük az elıkészületet az összes balatoni rendırkapitányság és polgárırségek közvetlen hírközlési kapcsolatának megteremtését szolgáló megoldás próbájához. Szervezési és mőszaki segítséget adtunk az északi-parti kapitányságok számára annak érdekében, hogy az 1998-99-ben KHVM pályázati forrásból magvalósult balatoni rendırségi rádió-rendszer teljes értékő használójává váljanak. A nagy értékő gépjármővek ellopásának ijesztı mértéke miatt kezdeményeztük a rendszámfelismerı és sebességellenırzı berendezés gyártójánál, hogy az idényre biztosítson több berendezést a régió rendırkapitányságai számára. Erre elınyös konstrukciót adott, amely a hatósági üzemeltetés feltételeinek hiánya, illetve a civil üzemeltetés jogi aggályai miatt meghiúsult. A KHVM fejezeti célú elıirányzata terhére pályázatot írt ki. A pályázati
feladatok elemzését elvégezve több területen láttunk forrás-bevonási lehetıséget. A pályázókkal való egyeztetés alapján a regionális közbiztonsági célokat figyelembe tudtuk vetetni, ugyanakkor jelentıs elıkészítı munkát végezve, a pályázatok támogatottságát megerısítettük. Ennek eredményeképpen három terület kapott szerény mértékő vissza nem térítendı támogatást: - Viharjelzés fejlesztése - Balatoni egységes rádiós segélykérı rendszer - Vöröskereszt vízimentı egységei hírközlı eszközökkel való ellátása. A Balatoni Szövetség 1999.november 17-ei elnökségi ülése nyílt légkörben vitatta meg a Testület munkáját, számos ötletet és javaslatot adva a jövıbeni tevékenység hatásfokának javítására. A KTT elnöke a Balatoni Szövetség állandó meghívottja, egyben a KTT a Balatoni Szövetség számára közbiztonsági kérdésekben javaslattevı, véleményezı és koordináló feladatokat lát el. A 2000. évi tevékenység A testület 2000-ben háromszor ülésezett, azonban a szakmailag releváns programokon ennél többször dolgozott együtt. Az elsı ülésen az 1999. évi tevékenységet értékeltük és elkészítettük beszámolónkat az érintett szervezetek felé. Egyeztettük a fejlesztési program alapelveit. A második ülésen a Megyei Rendır-fıkapitányságok illetékes vezetıivel a rendırség igényeinek felmérése és a közbiztonsági prioritások meghatározása történt. Itt egyeztettük az információs kiadványok tartalmát, a forráshiányos területeket, a polgárırségek szerepvállalását, a közlekedésrendészeti problémákat. Megtárgyaltuk az Idegenforgalmi Koordinációs Bizottság terveit, valamint a Gazdasági Minisztérium együttmőködési szerzıdésének vállalható feltételeit. Egyeztettük a kialakítás alatt lévı fejlesztési program pályázati feltételeit és értékeltük a bőnmegelızési tanácsok szerepét. A harmadik ülésen az idegenforgalmi idényre történı felkészülés tapasztalatairól, a vízbiztonsági kérdésekrıl, a viharjelzı rendszer rekonstrukciójáról, a lehetséges pályázati lehetıségekrıl esett szó. Több kérdésben állásfoglalás született. Ezek között szerepelt a strandok és vízi sport eszközök kölcsönzıinek fokozottabb ellenırzése, a strand és eszköz üzemeltetık oktatásának, továbbképzésének ösztönzése, a viharjelzı rendszer értelmezésével, megismertetésével kapcsolatos javaslat. Itt született megállapodás arról is, hogy a középtávú közbiztonsági fejlesztési program (továbbiakban KKFP) elıkészítése érdekében a közgyőlési elnökök közös állásfoglalását kell kérni. Az ülések között a Testület javaslatot dolgozott ki a Magyar Vöröskereszt felé a vízimentés oktatásának és szakmai irányításának kérdéseirıl. (A Magyar Vöröskereszt késıbb a vízimentı szakbizottság munkájában való részvételre felkérte a KTT elnökét.) Javaslatot dolgoztunk ki a biztosító társaságok felé a vízbiztonsági akciók és fejlesztések támogatási rendszere bevezetése érdekében. Ösztönzésükre kidolgoztuk az együttmőködési szerzıdést is. Javaslatainkat lelkesen fogadták, azonban konkrét segítséget nem adtak a késıbbiekben, a szerzıdés aláírására sem került sor. Szakaanyagot készítettünk a viharjelzés fejlesztése és üzemeltetés tárgyában az OKF felé. E témában számos egyeztetésen vettünk részt az év
folyamán. A balatoni közösségi rádiórendszer fejlesztése, üzemeltetése témakörében kezdeményezett egyeztetésünk eredménnyel zárult. A Balatrönk néven ismert rádiórendszer fejlesztése a Rádiósok Országos Egyesülete és a Motorolát képviselı Fercom Kft-vel új lendületet vett. Az évek óta neuralgikus kérdésként kezelt balatoni motorcsónak használat kérdésében az ORFK-n történt egyeztetés során elfogadták azokat a javaslatainkat, amelyek a vízimentı szolgálatok munkáit könnyítették és az illegális motorcsónak használatot csökkentették. A KHVM felé lépéseket tettünk a mentı-motorosok üzemeltetési engedélyeinek mielıbbi kiadása érdekében. Elkészítettük és egyeztettük azt a levéltervezetet, amelyet a Gazdasági Minisztériumnak kívántunk elküldeni az idegenforgalmi szezon megnövekedett közbiztonsági feladatai finanszírozása tárgyában. A levelet a három megye közgyőlési elnökein kívül aláírta a Balaton Fejlesztési Tanács, a BRIB, a Balatoni Szövetség és a KTT elnöke. Válaszlevelében a GM kizárta a civil szervezetek közvetlen támogatásának lehetıségét, azonban az ORFK-GM megállapodás keretében a régió megnövelt forrást kapott. Összefoglaltuk a fejlesztést igénylı közbiztonsági prioritásokat és levélben küldtük meg azokat a regionális fejlesztési tanácsok elnökei és a BRIB elnöke számára. A Somogy Megyei Területfejlesztési Tanács javaslatunkat egyértelmően elutasította. Az Észak-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke látott realitást a javaslatok pályázati rendszerbe történı beépítésére, azonban erre nem került sor. A többi megkeresett véleményt sem nyilvánított. Érdekérvényesítı tevékenységet folytattunk a különbözı pályázati forrásokat kezelı tárcáknál a régió érdekében benyújtott pályázatok pozitív elbírálása érdekében. Talán ennek is köszönhetı, hogy a viharjelzı rendszer fejlesztése, a Balatrönk rádiórendszer második átjátszó állomásának telepítése, a Magyar Vöröskereszt balatoni vízimentı szervezeteinek technikai fejlesztése e források segítségével megkezdıdhetett illetve megtörténhetett. Ugyancsak e tevékenységünkkel van összefüggésben, hogy a régióba érkezı megerısítı rendıri erık számára 25 db URH rádiót tudtunk használatba adni, illetve az OKF keretébıl 50 db – a viharjelzés vételére és segélykérésre is alkalmas – kézi rádió került kiosztásra az önkormányzatok számára. A Balaton Fejlesztési Tanács elnöke megismerte a készülı fejlesztési program fıbb célkitőzéseit és ennek alapján 3 millió forint támogatást nyújtott a vízimentés koordinációját segítı informatikai fejlesztésre. E forrás kedvezményezettjei a BVRK, a VBSZ és a ROE voltak. A Magyar Vöröskereszt a két nagy balatoni vízimentı szervezet (MÉE, VBSZ) számára 700.000.- Ft támogatást is 25 db rádió berendezést adott át. A július 7-i nagy vihar tapasztalatai alapján értékelı, elemzı és javaslattevı szakaanyagot készítettünk a Magyar Vitorlás Szövetség felé a rendezvények biztonságos megtartása érdekében. A KVM felkérésére véleményeztük a vízi közlekedéssel kapcsolatos két kormányrendelet tervezetét, valamint a hajózási szabályzat módosításának tervezetét és a hajózási képesítésekrıl szóló rendelet javaslatát. Itt is kifejtettük azt a véleményünket, hogy strandok számának illetve a fürdızık létszámának növekedésével nem tartott lépést a biztonsági intézkedések súlya és mértéke, különösen az alkalmazott mentıırök és elsısegélynyújtók esetében jelentıs az elmaradás. A Testület legnagyobb munkája a „Balatoni Régió Középtávú Közbiztonsági Fejlesztési Programja” elkészítése volt. 2000. szeptember 2.-án a közgyőlési elnökök találkozóján ismertettük a programot, amelyet megvalósításra és támogatásra alkalmasnak minısítettek.
A véglegesítés elıtt az összes rendészeti és érintett civil szervezet számára megküldtük a KKFP-t és november 29.-re véleménycserére hívtuk képviselıiket. E program és a vele kapcsolatos feladat-halmaz a továbbiakban a Testület tevékenységének gerincét adta. Tekintettel arra, hogy ez nemcsak a megbízók által deklarált alaptevékenységünk, hanem a legnagyobb érdeklıdéssel kísért és kézzel fogható eredménnyel járó programunk is, e beszámolóban önálló fejezetben foglalkozunk vele. Az év folyamán természetesen folyamatosan részt vettünk a Balatoni Szövetség, az Idegenforgalmi Koordinációs Bizottság, és a MVK Vízimentı Szakbizottsága munkájában is. A 2001. évi tevékenység A Testület háromszor ülésezett az évben, azonban a KKFP-vel kapcsolatos feladatok okán tagjai ennél többször találkoztak egymással. Az elsı ülésen a Testület jóváhagyta a KKFP végleges szövegváltozatát valamint program-jogcímekhez tartozó forrás allokációs javaslatot összeállítottuk éves majd az éves pályázati lehetıségekrıl tárgyalt. Ezt követıen munkaprogramunkat. A második ülésen a MeH támogatás és a HIC forrás pályázat útján történı felosztásának elveit és az idegenforgalmi szezonra való felkészülés helyzetét értékelte a Testület. A harmadik találkozón a pályázatok lebonyolításának értékelése, a közgyőlési elnökök által vállalt támogatás sorsa és az additív forráskezelés lehetıségének vizsgálata került szóba. A Testület elküldte a KKFP végleges változatát a Balaton Fejlesztési Tanács részére. A BFT ülésén a Testület képviselıi kiegészítették javaslatukat, majd a BFT azt elfogadva a megvalósításhoz szabad utat és forrást biztosított a MeH keretbıl. A Miniszterelnöki Hivatal forrásának pályázat útján történı allokációját a Testület a Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség Kht (BIFÜ) közremőködésével és hatékony támogatásával valósította meg 44,3 millió forint értékben. A Hírközlési Célalap (HIC) pályázati lehetıségeit kihasználva állítottuk össze azt pályázati anyagot, amely a BIFÜ Kht gondozásában és szakmai- pénzügyi támogatásával került benyújtásra. A HIC forrásból 48 millió forint vissza nem térítendı támogatást nyertünk. E forrásnak a szétosztását szintén nyilvános pályázat útján végeztük. A pályázati bíráló bizottságokban a Testület két fıvel képviseltette magát. A Testület kapacitásait alaposan megterhelte a pályázatok szervezésének, lebonyolításának munkája, a szükséges beszámolók és jelentések összeállítása, valamint a felhasználások ellenırzése. Az Országos Katasztrófavédelmi Fıigazgatóság egynapos rendezvényt szervezett a vízbiztonság kérdéskörében. Itt a BFT elnökével egyeztetett véleményt nyilvánítottunk. Javasoltuk a balatoni vízimentés iránti igények és az OKF-nek a speciális mentıszolgálatokra vonatkozó elképzelései összehangolását. Kérésükre elkészítettük javaslatunkat, amely a jogszabályi háttér biztosításán túl a fejlesztés és üzemeltetés szervezési, személyi és anyagi feltételeire is kitért. (A beszámoló elkészítésének idıpontjáig az OKF hivatalosan erre nem reagált.) Szeptemberben fogadtuk az Alsó-Ausztriai Tartományi Csendırség szakmai csoportját. Számukra a hivatalos találkozókon felül számos szabadidıs programot is szerveztünk. Természetesen folyamatosan képviseltettük magunkat mindazokon a fórumokon, ahol azt az elızı évben is tettük. A Testület vezetıje –munkája elismeréseként – a Belügyminisztertıl ajándékot vehetett át.
A 2002. évi tevékenységek A beszámoló készítésének idıpontjáig két testületi ülést tartottunk. Az elsın a munkaprogram egyeztetése valamint a pályázati lehetıségek kihasználásának feltérképezése történt, továbbá jóváhagytuk a KKFP 2002. évi megvalósításához kapcsolódó program fejezetek fı összegeit. A második testületi ülésen a BFT támogatás pályázati felhasználásának módosított rendszerét, valamint az összefoglaló beszámoló jellemzıit egyeztettük. Elkészítettük a 2001. évi teljesítésrıl szóló beszámolót, amelyet megküldtünk a régió jelentısebb szervezetei számára, illetve amely felkerült a BFT honlapjára is. Az éves munka gerincét a KKFP éves fejezetének megalkotása, a pályázatok lebonyolításában való közremőködés és a fejlesztési fejezet megvalósításának szakmai organizációja alkotta. A projekt jogcímekre 42 millió forint támogatást kaptunk a BFT-tıl. Az ERFP humán erıforrás fejlesztési programja lehetıséget biztosított olyan pályázatok benyújtására, amelyek a közbiztonság fejlesztésével kapcsolatosak. A pályázati célok összhangjának megteremtése érdekében a sikeres pályázat reményében két szervezettel (VBSZ, RSOE) együttmőködési megállapodást írtunk alá. Ennek alapján kidolgoztuk azokat az oktatási és képzési célcsoportokat valamint feladat specifikációkat, amelyek segítségével a KKFP megvalósítása is eredményesebb lehet és illeszkedik a pályázat céljához. A pályázat keretében az oktatási programok 8 millió illetve 6,4 millió forint támogatást kaptak. E programok megvalósítása ez év ıszétıl kezdıdik. A KöViM felkérésére véleményeztük több – a hajózással, strandüzemeltetéssel, a csónakok használatával és felszerelésével kapcsolatos – jogszabály illetve jogszabály módosítás tervezetét, valamint részt vettünk az ezekkel foglalkozó szakmai fórumokon. Felkérésre részt vettünk a megyei polgárır szervezetek közgyőlésein, a vízimentık közgyőlésén, a katasztrófavédelem különbözı rendezvényein, ahol ismertettük a Testület tevékenységét és céljait. A testület tagjai tevékenységüket anyagi ellenszolgáltatás nélkül, társadalmi munkában végezték az elmúlt több mint három évben. A Balatoni Régió Középtávú Közbiztonság Fejlesztési Programja és 2001. évi teljesítése A Közbiztonsági Tanácsadó Testület (KTT) 2000. július 14-i ülésén állást foglalt abban, hogy a középtávú közbiztonsági fejlesztési program elıkészítése, végrehajtása érdekében az elképzeléseket a megyei közgyőlési elnökökkel - lehetıség szerint a BFT elnökének részvételével - együttesen tárgyalják meg, megteremtve a célkitőzések, a releváns igények és a források összhangját a régióban érintett Fejlesztési Tanácsok szintjén is. Az elıterjesztésben megfogalmazott célok hosszú információgyőjtési és elemzési munka eredményeképpen alakultak ki. Az információ források a következık voltak: - A KTT az érintett szervezetek felé felkérı levelet küldött, amelyben kérte, hogy a munkában részt venni kívánó, illetve delegált munkatársait jelezzék. Ennek alapján javaslatokat kaptunk, információs forrásokat javasoltak, illetve lehetıvé tették részvételünket különbözı munkaértekezleteken.
-
Állandó meghívottként részt vettünk a rendıri szervek Balatoni Idegenforgalmi Koordinációs Bizottságának munkájában, ahol szakmai egyeztetéseket folytathattunk. Állandó meghívottak voltunk a Balatoni Szövetség elnökségi ülésén, itt a polgármesterek igényeit tudtuk ütköztetni szakmai szempontokkal. A Magyar Vöröskereszt Vizimentı Szakbizottságában szerzett ismeretek, Részt vettünk az ORFK koordinációs értekezletén is, ahol a vízbiztonsággal kapcsolatos igényeket tudtuk tisztázni. Folyamatosan kapcsolatban álltunk az Országos Katasztrófavédelmi Fıigazgatóság rádiós szakszolgálatával (ROE) - a viharjelzı rendszer fejlesztıje, üzemeltetıje, a balatoni rádiórendszer üzemeltetıje a ROE.
A feladatok heterogenitása és az érintett szervezetek megosztottsága miatt természetesen a célkitőzések megfogalmazása, a prioritások meghatározása és a forrásigények tekintetében különbözı megítélések voltak. A megyei közgyőlési elnökök valamint a BFT elnökének 2000. szeptember 1-jei tanácskozásán önálló napirendi pontként tárgyalták a fejlesztési elıterjesztést. Azt elfogadták és támogatásra érdemesnek találták. Az önkormányzati vezetık megállapodtak abban, hogy az éves költségvetésben 500-500 eFt támogatás biztosítását, területfejlesztési tanácsoknál a programfejezetek pályázati befogadását kezdeményezik. Megbízták a Közbiztonsági Tanácsadó Testületet azzal, hogy a fejlesztési elıterjesztést egyeztessék az érintett szervezetekkel és készítsenek forrás-allokációs programot négy éves idıszakra, két változatban. A KTT a fejlesztési elıterjesztést véleményezésre megküldte - a megyei rendır-fıkapitányságok közbiztonsági igazgatói számára, - a vizirendészet vezetıjének, - a Balatoni Szövetség elnökének, - a Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnökének, - a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságok igazgatóinak, - a megyei polgárır szervezetek vezetıinek, - a megyei közbiztonsági alapítványok vezetıinek, - az OKF érintett szakszolgálatának, - a Magyar Vitorlás Szövetség elnökének, - a Vizimentık Balatoni Szakszolgálata elnökének, - a Magyar Vöröskereszt szakbizottságának. A fenti szervezetek majd’ mindegyike reagált az elıterjesztésre, számos kiegészítı és pontosító javaslatot kapott a KTT, amelyeket az egyeztetés után a programban szerepeltettünk, valamint a munkadokumentációban összefoglalóan megjelentettünk. 2000. november 29-én szakmai tanácskozásra hívtuk a közbiztonsággal foglalkozó civil szervezetek vezetıit. A tanácskozáson részt vett a BFT elnöke, a Somogy- és Zala megyei közgyőlések alelnökei is. A résztvevık elızetesen megismerhették az elıterjesztés kiegészített munkapéldányát. Néhány kisebb módosítást javasolva, annak megvalósítását támogatták. A rendıri szervek által létrehozott Balatoni Idegenforgalmi Koordinációs Bizottság évadzáró jelentésében külön foglalkozott a KTT elıterjesztésével és feladatai közé felvette a fejlesztési program elfogadtatásának segítését. Ezt követıen a KTT a program elıkészítésének szakaszát lezárta.
A programot nyilvánosságra hoztuk, a regionális szervezetek és köztestületek megkapták azt azzal a kéréssel, hogy az ott szereplı célokat támogassák, a társfinanszírozási rendszer elvei szerint saját támogatási lehetıségeiket integrálják a programba, mert csak ezzel nyílik meg a lehetıség központi finanszírozási források megszerzéséhez. A program négy év alatt – forrásoktól függıen - 200-411 millió forint megszerzését és felhasználását célozta meg. Három felhasználási költségcsoporton belül (1. Beruházás, technikai fejlesztés. 2. Idényjellegő mőködés többletköltségek. 3. Szakanyagok, szakértıi munkák.) összesen 45 projekt jogcímet, azaz önálló szakmai felhasználási jogcímet különböztettünk meg, mindegyikhez tervszintő költségallokációt határozva meg 2001-tıl 2004-ig. A program-jogcímeket, az allokációs tervet az 1. sz. melléklet tartalmazza. (A program teljes szövege megtekinthetı a WWW.BALATONREGION.HU honlapon.) Forrás biztosítás A KKFP végrehajtása érdekében a legtöbb segítséget a Balaton Fejlesztési Tanács elnökségétıl, valamint az érintett három megye közgyőlési elnökeitıl kaptunk. A közgyőlési elnökök közvetlen pénzügyi támogatást is ígértek, míg a BFT társfinanszírozási szerepet vállalt a tervben szereplı optimális variáns értékének közel felére. Idıközben megjelent a fejezeti kezeléső célelıirányzat csoportból meghatározott távközlési feladatokra elnyerhetı pályázat kiírása, amelyre a Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség Kht. operatív segítségével és szervezeti hátterüket igénybe véve pályáztunk. A pályázattal – amelynek címe: Regionális közösségi, tájékoztató, segélyhívó és kommunikációs távközlési-informatikai rendszer megvalósítása – 10 % önrész vállalása mellett 48 millió forint vissza nem térítendı állami támogatást nyertünk. A BFT a Miniszterelnöki Hivatallal kötött együttmőködési megállapodásban 44, 3 millió forint felhasználását tette lehetıvé. A Veszprém Megyei Közgyőlés elnöke 500. 000.- Ft-tal támogatta a program végrehajtását. Zala Megye Közgyőlésének elnöke a HIC pályázat megyét érintı 10%-os önrészét vállalta. (Somogy megye a rendelkezésére álló összeget az általa indított „Somogy Biztonságáért” programra fordította. Így az igen kedvezı társfinanszírozási elvben rejlı lehetıségek egy jelentıs részétıl elestünk.) Lebonyolítás A KKFP vonatkozó fejezetében részletesen szabályoztuk a lebonyolítás rendjét. A hírközlési célalap pályázati forrása igen kötött felhasználási rendet és területet határozott meg, így a fejezeti jogcímek között a témákat és a megvalósítási éveket illetı elıirányzatokat is át kellett értékelnünk annak érdekében, hogy a pályázati támogatás 100 %-ban és jogszerően felhasználható legyen. A KKFP-ben meghatározott célszervezetek közvetlenül kaptak tájékoztatást a program lehetıségeirıl, a többi érintett szervezet a sajtóból, a KHT honlapjáról illetve a nyilvános tájékoztatóból értesülhetett. Az összes forrásra az érdeklıdı szervezetek pályázatot nyújthattak be. Összesen 28 pályázat érkezett be, amelyek mindegyike komplex volt, több program jogcímet is érintett.
A támogatások odaítélésénél – lévén ez az elsı gyakorlati év – óvatosak voltunk, szerettük volna minél szélesebb körben támogatni a közbiztonság érdekében közremőködı szervezeteket. A pályázati bíráló bizottság 13 alkalommal együttmőködési szerzıdést kötött, 10 alkalommal ülésezett a beszerzésekre benyújtott ajánlatok elbírálása érdekében, 6 alkalommal ülésezett támogatás odaítélése ügyében, ekkor összesen 30 határozatot hozott. A bizottság tagjai, illetve az együttmőködési szerzıdés aláírói (a támogatotton felül) minden esetben a - Balaton Fejlesztési Tanács, - Balatoni Integrációs Kht, - Közbiztonsági Tanácsadó Testület képviselıi voltak. Az átadásra kerülı anyagok és eszközök beszerzését a források szerinti elıírások, illetve a KKFP-ben megfogalmazott módon – minden esetben 3-3 ajánlat bekérését és értékelését követıen – intéztük. Amennyiben az ajánlatok alapján annak célszerősége, illetve gazdaságossága nem volt megítélhetı, akkor külsı szakértıi véleményt is bekértünk. A támogatások együttes bruttó értéke 98. 132. 000.- Ft volt. A támogatásból összesen 32 szervezet részesült. (E számban az érintett városi rendırkapitányságok, a vizirendészet és a VBSZ vizimentı szervezetei összevontan szerepelnek.) A 2. sz. melléklet tartalmazza a felhasználás jogcímenkénti összesítését, a támogatásban részesített szervezetek megnevezését, valamint a felhasználás területi, illetve szakirányú statisztikáját is. Miután a fejezeti kezeléső célelıirányzat elnyerése 10 % önrész vállalását írta elı, így ennek elıteremtése érdekében kölcsönös támogatási megállapodást kötött a KHT az ebben a körben kedvezményezett szervezetekkel. E megállapodások alapján sikerült az önrészt biztosítani. A támogatásokkal kapcsolatos elıírások lehetıvé tették, hogy a beszerzett technikai eszközöket – erre vonatkozó külön szerzıdés alapján – az üzemeltetı szervezetek tulajdonába adjuk. Ennek feltétele volt, hogy az ez évi szezon tapasztalatai alapján az eszközök felhasználása, üzemeltetése annak hatékonyságát, célszerőségét biztosítsa, az átvevı szervezetek vállalják, hogy öt évig azokat a régió közbiztonsági céljai szerint alkalmazzák, továbbá vállalják a fenntartás, üzemeltetés jogi, anyagi feltételeit. E feltételeknek megfelelı szervezetek részére az átadás folyamatosan történik. A statisztikai értékelést bonyolítja, hogy az eszköz-beszerzések egy jelentıs részét az üzemeltetésre jogosult olyan szervezeteknek adtuk át, amelyek – győjtı szervezetként – azokat üzemeltetik, azonban a tényleges felhasználók a régió területén lévı különbözı szervezetek, csoportok (pl. segélyhívó infrastruktúrája, központi állomásai, vagy a vizimentı eszközök, stb.). Tapasztalatok A KTT a program indításakor nem mérte fel azt a munkamennyiséget, amelyet az elıkészítés, a lebonyolítást, a lezárás, a szükséges adminisztráció követel. A program sikeres lebonyolításában a KTT nélkülözhetetlen segítséget kapott a Balatoni Integrációs Kht. munkatársaitól. E segítség nélkül a megvalósítás egyetlen fázisát sem tudtuk volna zökkenımentesen lebonyolítani.
Fáradozásunkat nem kísérte siker a forrásbiztosítás azon területeinél, amelyek korábban éreztették a program iránti rokonszenvüket és közvetlen vagy közvetett érdekük a közbiztonság színvonalának javítása. (Megyei és regionális fejlesztési tanácsok, Önkormányzatok, térségi szövetségek, BRIB). A fenti szervezetek egy része jelentıs összegekkel támogatta a közbiztonságot, azonban ezt közvetlenül, a KKFP keretein kívül tette. Így a társfinanszírozási lehetıségek egy részét elvesztettük. Javasoltuk, hogy a jövıben a pályázatokat felhasználói, szakterületi célok szerint csoportosítva kezeljük. Ennek révén a rendelkezésre álló eszközöket valószínőleg hatékonyabban tudjuk allokálni. Miután a támogatásokhoz történı hozzáférés utólagos elszámolással történik, célszerő lenne olyan finanszírozási megoldást találni, amely lehetıvé teszi a program folyamatos lebonyolítását. A 2002. évi program pontosításához feltétlenül szükség volt az érintett szervezetek tapasztalataira, a 2001. évi program lebonyolításával kapcsolatos véleményükre, a projektjogcímek pontosítására, szükség esetén változtatásra, illetve további tartalommal történı kitöltésére. E véleményeket megkaptuk, amelyek jelentıs részét beépítettük a 2002. évi programba.
A KKFP 2002. évi megvalósítása A Testület az elızı évi program tapasztalatai valamint a beérkezett észrevételek alapján módosította a projekt jogcímeket és ahhoz tartozó forrás arányokat. Összeállította a 2002. évi szakasz leírását, amelyet a BFT számára döntés céljából megküldött. A BFT 2002. február 15i ülésén a programot kisebb módosításokkal elfogadta és 42 millió forint felhasználását tette lehetıvé. A KKFP keretébe tartozó és a BFT által biztosított források felhasználásával kapcsolatos minden kérdésben a Bíráló Bizottság hozott döntést. A Bíráló Bizottságban a BFT, A BIFÜ Kht és a KTT egy-egy tagja vett részt. A civil szervezetek számára április 19-én a KTT elıkészítı anyaga alapján a BFT pályázati felhívást bocsátott ki. Ebben öt támogatási csoportban lehetett eszközhöz illetve forráshoz jutni. A pályázati határidı 2002. május 17. volt. A pályázati felhívást több megyei lap közzétette, megjelent a BFT honlapján, valamint az érintett szervezetek megyei szövetségei és központjai közvetlenül is megkapták a felhívást. A pályázat alapján összesen 17,2 millió forint támogatásban részesültek a civil szervezetek. A rendıri szervezetek számára együttmőködési felhívást bocsátott ki a BFT. Ennek alapja a KTT szakmai elıterjesztése volt. A rendırkapitányságok igényeik és vállalásaik alapján együttmőködési szerzıdésben foglalva összesen 19 millió forint támogatásban részesültek. A területek és jogcímek közti felosztásban az Idegenforgalmi Koordinációs Bizottság soros elnökének javaslatát vettük figyelembe. A BFT és a KTT döntése alapján az Országos Mentıszolgálat mentıállomás fejlesztésére 4,3 millió forinthoz, a RSOE a viharjelzı és segélyhívó rádiórendszer üzemeltetési költségeihez 1,5 millió forint támogatáshoz jutott.
A forrás allokációs táblázatot, a pályázó szervezetek felsorolását és az elnyert támogatások mértékét a melléklet tartalmazza.
1. számú melléklet 2001-ben támogatott szervezetek szakirányú csoportosítása
Civil szervezetek Sorszám 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 9. 11. 12. 13. 14.
Felhasznált összeg *
Vizimentık Balatoni Szakszolgálata Spartacus Vitorlás Egylet Magyar Vitorlás Szövetség Magyar Vöröskereszt Nitrokémia Vitorlás Klub Zánka Gyermek és Ifjúsági Centrum Kht. Zamárdi Vitorlás és Vizimentı Egyesület Vizirendészet a Balatonért Alapítvány Rádiósok Országos Egyesülete Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség Kht.
Közbiztonsági Tanácsadó Testület Melódiák Észak-dunántúli Régió Iskola Szövetkezet
16922125 797625 756250 4681500 494250 0 50000 577950 21741250 3660000 752225 1400000 51833175
Polgárırök Sorszám Szervezet 1. Takaró Mihály Polgárır Egyesület
2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14.
Siófoki Közbiztonsági és Vagyonvédelmi Egyesület
Polgárır Egyesület Badacsonytomaj OPSZ Balatonföldvári Szervezet Önkormányzati Polgárırség Balatonkenese Zánka Közrendjéért Polgárır Szervezet Balatonfüred Közbiztonságáért Polgárır Egyesület
Vörsi Polgárır Egyesület Zala Megyei Polgárır Szövetség Balatonfőzfı Város Polgárır Egyesülete "Csopakért Együtt" Polgárır Egyesület Balatonalmádi Polgárır Egyesület Balatonedericsi Vagyonvédelmi és Bőnmegelızési Egyesület
Ádándi Közbiztonsági Egyesület
Felhasznált összeg *
578938 478150 692225 478150 478150 50000 50000 50000 300000 50000 478150 542075 50000 50000 4325838
Készenléti szervezetek Sorszám
1. 2. 3. 4. 5. 6.
Felhasznált összeg *
Somogy Megyei Rendır-Fıkapitányság Veszprém Megyei Rendır-Fıkapitányság Zala Megyei Rendır-Fıkapitányság Vagyonvédelmi Alapítvány Balatonfüred Országos Mentıszolgálat Veszprém Megyei Szervezete
Országos Katasztrófavédelmi Fıigazgatóság
*: 2001. október 31-i állapot
9291025 7733250 2857360 2831100 4300000 3915000 30927735
2. számú melléklet 2001-ben támogatott szervezetek területenkénti csoportosítása Somogy megye Sorszám
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
Somogy Megyei Rendır-Fıkapitányság Spartacus Vitorlás Egylet Vizirendészet a Balatonért Alapítvány Siófoki Közbiztonsági és Vagyonvédelmi Egyesület OPSZ Balatonföldvári Szervezete Vörsi Polgárır Egyesület Zamárdi Vitorlás és Vizimentı Egyesület Ádándi Közbiztonsági Egyesület
Összesen:
Felhasznált összeg * 9291025 797625 577950 478150 478150 50000 50000 50000 11772900
Veszprém megye Sorszám
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13.
Veszprém Megyei Rendır-Fıkapitányság Vagyonvédelmi Alapítvány Takaró Mihály Polgárır Egyesület Polgárır Egyesület Badacsonytomaj Önkormányzati Polgárırség Balatonkenese Nitrokémia Vitorlás Klub Zánka Közrendjéért Polgárır Szervezet Balatonfüred Közbiztonságáért Polgárır Egyesület
Zánka Gyermek és Ifjúsági Centrum Kht. Balatonfőzfı Város Polgárır Egyesülete Balatonedericsi Vagyonvédelmi és Bőnmegelızési Egyesület
"Csopakért Együtt" Polgárır Egyesület Balatonalmádi Polgárır Egyesület Összesen:
Felhasznált összeg * 7733250 2831100 578938 692225 478150 494250 50000 50000 0 50000 50000 478150 542075 14028138
Zala megye Sorszám
1. 2.
Zala Megyei Rendır-Fıkapitányság Zala Megyei Polgárır Szövetség Összesen:
Felhasznált összeg * 2857360 300000 3157360
Regionális szervezetek Sorszám
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9.
Vizimentık Balatoni Szakszolgálata Magyar Vitorlás Szövetség Magyar Vöröskereszt Rádiósok Országos Egyesülete Országos Mentıszolgálat Veszprém Megyei Szervezet
Melódiák Észak-dunántúli Régió Iskola Szövetkezet Balatoni Integrációs és Fejlesztési Ügynökség Kht.
Országos Katasztrófavédelmi Fıigazgatóság Közbiztonsági Tanácsadó Testület Összesen:
*: 2001. október 31-i állapot
Felhasznált összeg * 16922125 756250 4681500 21741250 4300000 1400000 3660000 3915000 752225 58128350
3. számú melléklet 2002. évi forrás allokációs terv TÉTEL 1
1.1 1.2 1.3 1.4 1.5 2
2.1 2.2 2.3 2.4 2.5 2.6 2.7 2.8 2.9
3
3.1 3.2 3.3 3.4 3.5 3.6
PROJEKT-JOGCIM
eFt
BERUHÁZÁS,TECHNIKAI FEJLESZTÉS
19 800
Viharjelzı- és tájékoztatórendszer korszerüsitése Hirközlı rendszer fejlesztése, készülékpark bıvitése Vizi-mentıszolgálatok jármő fejlesztése Információs és segélyhivó központok és infrastruktúra Mentıállomás fejlesztése
3 000 3 000 7 000 2 500 4 300
IDÉNYJELLEGŐ MŐKÖDÉSI TÖBBLET-KÖLTSÉGEK
18 700
Vezényelt rendıri erık és külföldi rendırök ellátása Vezényelt rendıri erık technikai eszközökkel való ellátása Rendıri szakterület üzemanyaggal történı ellátása Rendıri állomány túlóra téritése Vizimentı- és polgári szervezetek üzemanyag költségei Vizimentı szervezetek anyag, eszköz pótlása Tájékoztató kiadványok Tolmácsok, diákok, idényjellegő alk.költségei Rádiókommunikációs és segélyhivó rendszerek fenntartása
500 1 800
Kutatás-fejlesztés, képzés-oktatás, szakanyagok
2 200 10 500 1 200 500 500 0 1 500
3 500
Vizbiztonság (szakanyag, fejlesztés, oktatás) Közbiztonság és mentés (szakanyagok, oktatás, képzés) Lakossági felkészítés, védekezés (prevenciós anyagok) Rendırség technikai fejlesztése (szakanyagok, fejlesztés) Fürdıhelyek és kikötık biztonsága (szakanyagok, fejlesztés, oktatás) Hajók üzemeltetési és környezetvédelmi követelményei…(társfinanszirozás)
0 500
3 000
ÖSSZESEN:
42 000
0
0 0
4.számú melléklet A rendıri szervezetek számára jóváhagyott 2002. évi támogatások Jogcím
Veszprém Somogy Zala
Túlóra bérrendezés 4500 Üzemanyag felhasználás 900 VHF rádió (db) 3 Prevenciós anyagok kiadása 100 Fejlesztési eredmény alkalmazása 3000 Oktatás-képzés 0 Vezényelt és külföldi erık ellátása 200
4500 900 4 300 0 200 200
1500 400 2 100 0 0 100
Forrás (eFt) 10500 2200 9 500 3000 400* 500
*A bizottság 02.04.30.-i döntésével 100eFt-ot a Veszprém-megyei Mentıszolgálat számára hagyott jóvá.
5. számú melléklet A civil szervezetek 2002. évi pályázatai és a kapott támogatások A pályázati felhívásra összesen 30 pályázat érkezett. (26 pályázatot polgárır egyesületek nyújtottak be, 2 pályázatot vízimentı szervezetek, 2 pályázatot katasztrófavédelemmel – speciális mentéssel illetve tőzoltással, mőszaki mentéssel – foglalkozó szervezet készítettek.) Ebbıl 27 pályázat volt érvényes, illetve hiánypólás után érvényesnek minısíthetı. 3 pályázatot a kiíró érvénytelennek minısített. (Témán kívüli cél- RSIOE, határidın túli benyújtás –Jutasi lakótelep Polgárır Egyesület illetve jogosulatlan pályázó – Lovas Önkormányzata indokával.) 8 pályázat hiánytalannak bizonyult, míg 19 pályázót hiánypótlásra hívtak fel. A hiánypótlások beérkezése után tartalmi értékelésre alkalmas pályázatok száma 25 (hiánypótlása elégtelen – Öreglaki Bőnmegelızési Egyesület és Önkéntes Tőzoltó Egyesület Balatonfüred). A tevékenységi terület illetékességét vizsgálva Veszprém-megye 10, Somogy-megye 10, Zala-megye 6 pályázattal szerepelt, 1 pályázat a teljes régió területét érinti. A megfogalmazott és indokolt igények lényegesen meghaladják a rendelkezésre álló forrásokat. Ezért a bizottság a bírálat során a pályázati kiírás feltételeit szigorúan vizsgálta és néhány pályázó támogatását pályázata illetve az abban foglalt dokumentumok tartalma miatt nem javasolta. Ezek a következık: 3. Siófoki Közbiztonsági és Vagyonvédelmi Egyesület - A tavalyi évben kapott rádióberendezésre engedélyt nem kért, illetve azt nem mellékelte.(A pályázat általános feltétele.) 7. Önkormányzati Polgárırség Balatonkenese - A tavalyi évben kapott rádióberendezésre engedélyt nem kért, illetve azt nem mellékelte. (A pályázat általános feltétele.) 14. Balatonalmádi Polgárır Egyesület - A tavalyi évben kapott rádióberendezésre engedélyt nem kért, illetve azt nem mellékelte. (A pályázat általános feltétele.) 18. Önkéntes Tőzoltó Egyesület Balatonfüred - Nincs hajó üzemeltetési engedélye, nincs érvényes hajóvezetıi (szolgálati célú) képesítése, nincs vízimentı képesítés, nem csatolt rádióengedélyt, illetve a a BVR-el való rádiókapcsolatot nem igazol, két éves aktiv vízimentı tevékenységét nem igazolta, nincs
megállapodása a BVR-el, alapszabályában a vízimentés nem szerepel, bevethetıségét nem igazolta. 22. Tőzoltó és Speciális Készenléti Mentıegység Egyesület Pápa - A 2000. és 2001. évi – a Balaton kiemelt üdülıkörzetére vonatkozó - aktív közbiztonsági tevékenységrıl szóló beszámolóban egy olyan szervezet – egyébként nem preferált (mőszaki mentés) - aktivitását szerepeltette, amely önálló pályázatot nyújtott be és a beszámolási évekre együttmőködési szerzıdés köztük nem volt. A vízimentı szervezetektıl elvárt feltételek legnagyobb hányadát nem teljesítette. A támogatások felhasználására a szerzıdéseket a figyelembevételével javasolta a bíráló bizottság megkötni:
következı
forrás
allokáció
1. Polgárır Egyesület Badacsonytomaj 1 db VHF rádió, 50eFt üzemanyagkártya 2. Balatonfüred Közbiztonságáért Egyesület 2 db Motorola rádió 4. Önvédelmi Egyesület Polgárırség Balatonberény 50eFt üzemanyagkártya 6. Cserszegtomaji Polgárır Egyesület 50eFt üzemanyagkártya 8. Marcali Város Polgárır Egyesülete 50eFt üzemanyagkártya 10. Polgárır Egyesület Monostorapáti 50eFt üzemanyagkártya 11. Takaró Mihály Polgárır Egyesület Tihany 2 db Motorola rádió, 50eFt üzemanyagkártya 12. Vırs Polgárır Egyesület 50eFt üzemanyagkártya 15. Somogymeggyes Polgárır Egyesület 50eFt értékő üzemanyagkártya 16. Fonyódi Közbiztonsági és Bőnmegelızési Egyesület 50eFt üzemanyagkártya 17. Polgárır Egyesület Andocs 50eFt üzemanyagkártya 19. Vízimentık Balatoni Szakszolgálata 450eFt üzemanyagkártya, 2 db Motorola rádió, 1 db mentıhajó, 1.500eFt 4 db GPS hajókövetı berendezésre, 800eFt GPS központ beszerzésére, 1 db viharjelzı tábla, 350.eFt életmentı felszerelésre 21. Balatonmagyaródért Bőnmegelızési és Önvédelmi Egyesület 50eFt üzemanyagkártya 23. Vagyonvédelmi és és Bőnmegelızési Egyesület Galambok 50eFt üzemanyagkártya 24. Vagyonvédelmi és és Bőnmegelızési Egyesület Zalakaros 2 db VHF rádió 27. Veszprém-megyei Polgárırségek Szövetsége 50eFt üzemanyagkártya 28. Zamárdi Vitorlás és Vízimentı Egyesület 50eFt üzemanyagkártya, 2 db Motorola rádió, 150.eFt életmentı felszerelésre 1db viharjelzı tábla, 200eFt GPS hajókövetı beszerzésére
30. Litér Polgárır Egyesület 50eFt üzemanyagkártya A pályázatok alapján a következı eszközök és források kerültek kiosztásra: - 24 db üzemanyagkártya 1.200eFt értékben - 8 db Motorola rádió (felhasználóknak szerzıdést kell kötniük a ROE-val. A 2002. évi üzemeltetési költségeket a BFT támogatása fedezi.) - 3 db VHF (Maxon) rádió. A felhasználóknak engedélyt kell kérniük a HIF-tıl. - 2500eFt támogatás információs, kommunikációs és infrastruktúra fejlesztésre. - 500eFt vízimentı szervezetek eszközpótlásra. (2 db Motorola LTS 2000 rádió tartalékként központi rendelkezésben maradt.) Támogatásban részesült: 6 Veszprém-megyei szervezet 7 Somogy-megyei szervezet 4 Zala-megyei szervezet 1 Regionális feladatot ellátó szervezet Támogatásban nem részesülı, de érvényes pályázatot benyújtó szervezetek: - Garabonci Természetvédı és Polgárır Egyesület - Zalamernyei Polgárır Egyesület - Bőnmegelızési és Önvédelmi Egyesület Polgárırség Szılısgyörök