SZOCIÁLIS ÉS MUNKAÜGYI MINISZTÉRIUM ZALAEGERSZEGI GYERMEKOTTHONA
BESZÁMOLÓ 2006. évre
Zalaegerszeg, 2007. február 19.
Készítette: Szegedi János igazgató
2
I.Az intézmény bemutatása Intézményünk korrekciós nevelésének célja, fiatalajaink felkészítése, hogy felelősséggel döntsenek saját sorsukat érintő kérdésekben. Alkalmassá váljanak döntéseik kivitelezésére, vegyenek részt saját sorsuk formálásában, viseljék el annak következményeit. A fenntartó által biztosított anyagi feltételekkel felújítottuk az oktatási blokk folyosó szakaszának ablakait, tantermeinek padozatát és festését. A funkcióját vesztett ebédlő átalakítása és a színpad felújítása egy kulturális bemutató és konferencia terem működtetését teszi lehetővé. Megtörtént az oda vezető folyosó szakasz üvegportáljának cseréje is. Az elhelyezési szükséglet indokolttá tette új nevelési egység kialakítását, mely a 2007-es évtől 8 fő befogadását teszi lehetővé. A beszámolási időszakra esik a nevelési felügyelet és a biztonsági elkülönítő működtetése. Ezek az új intézkedések több dokumentum módosítását és a szolgálat szervezésének rugalmasságát követelik meg.
II.Létszámadatok Hónap jan.
febr.
Fő
34
33
márc. ápr. 35
36
május jún. 39
39
júl.
aug.
40
38
szept. okt. 36
36
2006. december 31-i záró létszám 38 fő. Befogadás
Elbocsátás
17 fő Egy főnek befogadó nyilatkozatot adtunk a jelzett létszám felett.
12 fő
nov.
dec.
37
38
3
III. Intézményi struktúra alapján: 1.Gondozás, gondoskodás Intézményünkben a 2006-os évben gondozás, gondoskodás feladatrendszerében a Szakmai Program és a Munkaterv feladatai alapján haladtunk.
1.Étkezés, étkeztetés Az élelmezési, étkeztetési szolgáltatásaink biztosították az ellátottak napi ötszöri étkezését. Az ebéd kivételével a fiatalok a- nevelési folyamatba építetten - saját nevelési egységükben külön beosztás alapján biztosították társaik és önmaguk étkeztetését. E nevelési részfolyamat a vásárlástól a konyhai előkészítésen keresztül, a főzésen át a tálalásig magában foglalja azokat az ismerteket, amelyek szükségesek egy későbbi önálló életvitel megalapozására. Az étrendek kialakításában a nevelési egységek aktívan bevonták az ellátottakat, az étrend kialakításánál orientálták az egészséges életmód és a korszerű táplálkozás szempontjait. Rendszerbe építetten kontrollját adtuk a tervezett és a megvalósított étrendeknek. Az ebédet külső szolgáltatótól vásároljuk, csak a tálalás és az azzal kapcsolatos tevékenységek gyakorlására van lehetőség. Kivételt képez ez alól a Karácsony, az Újév és a Húsvét, amikor a közösségek önmaguknak készítik az ünnepi ebédet. A vásárolt ebéd a 2006-os évben 9509 adag.
2.Ruházat A törvény előírásainak megfelelően minden befogadott fiatal ruházatát kiegészítettük. Ez 17 fiatalt érintett az év folyamán. Az évszaknak megfelelő ruházati ellátás korrekciójánál , és az esetleges selejtezéseknél rendszeresen pótoltuk a ruházatot. Azoknál az ellátottaknál, akik ruhájukat akarattal megrongálták, vagy szabadság, eltávozás idejéről ruházatukat nem hozták vissza, kártérítést kezdeményeztünk. A foglalkoztatás specifikumának megfelelően biztosítanunk kellett még: Munkásruha
Gumicsizma
Teremcipő
Iskolatáska
5 db
6 pár
45 pár
2 db
Sportfelszerelés 5 garn.
Öltöny 1 ölt.
Sajnos, fiataljaink tulajdonosi szemlélete ruházatuk kapcsán is nehezen alakul ki. Nevelési programunk célkitűzéseit nem segíti néhány gyám és gyámhivatal azon leegyszerűsített állásfoglalása, miszerint a gyermek az intézménytől kapott ruhájával önmaga, mintegy tulajdonosként rendelkezik, annak hiányáért, rongálásáért nem tartozik kártérítéssel.
4
3.Elhelyezés A 2006-ös évben a fenntartó támogatásával és saját anyagi erőink átcsoportosításával új nevelési egységet hoztunk létre. A felújítással egy időben lehetőség nyílt a kapcsolódó folyosó szakaszok és vizesblokkok korszerűsítésre is. A hat lakócsoport 48 fő elhelyezését teszi lehetővé, melynek működése a 2007-es évre tevődik át. A nevelési egység kialakulását az alábbi táblázat szemlélteti.
Nappali
1 db
Hálószoba
4 db
Főzőkonyha
1 db
Vizes helyiségek
2 db
Nevelői szoba
1 db
Kézi raktár
2 db
Élelmiszer raktár
1 db
A fenti helyiségek 8 fő elhelyezését biztosítják.
5 A képzési tevékenységet az alábbi helyiség-megoszlásban végzzük:
Tanterem
6
Foglalkoztató
1
Kézműves helyiség
3
Szaktanterem
2
Üvegház
1
Szabadidős létesítményeink: Sportpálya
2
Klubszoba
1
Kondi terem
1
Torna terem
1
Kreatív műhely
1
A fenti helyiségeken kívül igénybe vesszük környezetünk, s a város sport-és kulturális létesítményeit is. Hétfőnként ingyenes belépési lehetőség biztosított ellátottainknak a Városi Jégcsarnokba.
6
4.A gyermekek pénzbeli ellátása Az elhelyezettek számára zsebpénzt és - motivációs rendszerünk értékrendjének megfelelően - jutalom zsebpénzt biztosítunk. Zsebpénz
Zsebpénz
Jutalom zsebpénz
3354 Ft X 8 fő
4644 FT X 22 fő
73392 Ft / 33 fő
5.Egészségügyi ellátás Befogadott fiataljaink pszichés és szomatikus státusa életkori átlagukhoz viszonyítottan kedvezőtlen, korábbi életük egészségtelen életmódja, esetleg familiáris terheltsége a belépési státusokban 17 főnél ellátási szükségletet jelölt. Az egészségügyi alapellátás szolgáltatásait 208 alkalommal vették igénybe ellátottaink. 19 főt belső diagnosztikai rendszerünk a szakellátás felé irányított, akik 72 alkalommal vették igénybe az ellátási formát. Többségükben egészségi állapotuk tisztázása érdekében laborvizsgálatot kezdeményeztünk, fogazatuk elhanyagoltsága pedig fogászati szakellátást igényelt. 11 alkalommal öt fiatal került baleseti sebészetre indulatkezelési problémákból adódó konfliktusok miatt. A kilépési státus-vizsgálatok nem tették szükségessé az elbocsátott fiataloknál az ellátás folytatását.
6.Mentálhigiéné A belépési státus-vizsgálat 17 fiatalnál jelzett ellátási szükségletet. Belső pszichiátriai terápiában 14 fő vett részt, ez főleg gyógyszeres támogatást jelöl. Pszichoterápiás ellátásban egyéni és csoportfoglalkozásokon minden ellátott részt vett, a terápiás tervnek megfelelően. Rendszeres önismereti csoportok heti gyakorisággal ismétlődnek. Csoportterápiás jellegű foglalkozások beépülnek nevelési rendszerünkbe. Értékelő csoport minden egységben, minden hét péntekjén, tematikus csoport minden héten két alkalommal van. A csoportfoglalkozások tematikája direktív és non-direktív metódusra épült, és minden esetben zárt jellegű. A direktív metódushoz intézményünk kiscsoportos tematikát biztosít, mely szakmai programunk része. Elbocsátás előtt életvezetési tanácsadás 20 alkalommal volt.
7
2.Nevelés A nevelési folyamatokat szakmai programunk általános és speciális feladatokban határozza meg. A 2006-os évben 17 fiatalt fogadtunk be intézményünkbe. Megye
Fő
Komárom-Esztergom
2
Bács-Kiskun
1
Pest
3
Szabolcs-Szatmár-Bereg
1
Hajdu-Bihar
2
Borsod-Abaúj-Zemplén
3
Baranya
1
Somogy
1
Jász-Nagykun-Szolnok
2
Tolna
1
Összesen:
17
1.Általános nevelési feladatok Intézményünkbe fogadott fiatalok általános jellemzője az alacsony együttműködési szint , gyenge kommunikációs készség , az életkori átlaguktól elmaradó általános képességek . Valamennyi fiatal – beutalását megelőzően – intézményes nevelésben részesült, tanulmányaikban jelentős mértékben elmaradottak, életmódjuk és életstílusuk a kortárscsoporttól eltérő. Önkiszolgálásukban és önellátásukban járatlanok, az együttélés normáit deviánsan értelmezik. A serdülőkorral együtt járó általános krízishelyzetekre felkészületlenek. A fentebb említett problémák kezelésére az öt lakásotthonban készült munkaterv általános feladatokat határoz meg az önkiszolgálás, a szabadidő eltöltésének színterein. Intézményi rendezvényeket szervezünk, amelyekre való felkészülés biztosítja az együttes élmény, a közösségért dolgozás és a saját kiteljesedés hármasát. A rendezvények sorozatában kiemelést érdemel a hagyományosan megrendezett „Intézeti Napok”
8 A lakóegységek önálló gazdálkodási lehetőségei biztosítják az ellátottaknak a családi gazdálkodással kapcsolatos ismeretek elsajátítását, a pénz vásárlóértékének érzékelését. Az élettérben a fiúk kisebb javítási feladatokat is elsajátíthatnak. A befogadott fiatalok vezető diagnosztikai tüneteik szerint: diszociális tünetképzés
pszichiátriai tünetképzés
9
8
A vizsgált időszakban 12 fő elbocsátására került sor Szülőhöz távozott 2
Nagykorúvá vált 3
Más intézménybe
Utógondozása
6
1
megszünt
9
2.Speciális nevelés Az OGYSZB javaslatára a gyámhivatal valamennyi fiatalt speciális szükségletűvé nyilvánított. 14 fiatal rendszeres pszichiátriai kezelést, gyógyszeres támogatást kap, 16 fő tanulási képességeiben zavart, enyhe fokban értelmi sérült. A 2006 évben a 17 főre korrekciós terv készült. Az intézményben lévők korrekciós programjának felülvizsgálata amely megerősíthette, vagy módosíthatta nevelési programjukat – megtörtént. A korrekciós program tartalmazza az egyéni szükségleteknek megfelelő terápiás tervet, és annak csoportos támogatási lehetőségét. A bevezetett komplex diagnosztikai és terápiás tervezési mód (problémaprofil) átláthatóbbá és tervezhetőbbé teszi korrekciós munkánkat. Sajnos a családi együttműködés csak kis %-ban realizálódott (18 család). Intézményünkben szállást és - megfelelő gyámhivatali támogatással - néhány napos együttélési lehetőséget tudunk biztosítani a látogató szülőknek (2 alkalom). Minden ellátottunkat, ha a törvényi feltételek biztosítottak – a kapcsolattartás időszakára családgondozónk hazakísér, alkalmat találva így a gyermek fejlődésével kapcsolatos teendők megbeszélésére. Gondot jelent számunkra, foglakoztatására van lehetőség.
hogy
intézményünkben
részmunkaidős
ápolónő
Az érdeklődési körnek megfelelő klubfoglalkozásaink - terápiás jellegükkel - lehetőséget biztosítanak speciális igényű, egyéni szükségleteknek megfelelően, a korábbi élményanyag feldolgozására (pszichiáter-terapeuta, pszichológus segítségével). Az önkormányzati rendszer a szocializálódás azon színterét biztosítja, amely az egymásért való felelősségvállalás motívumát erősíti meg. Prevenciós foglalkozásaink a csoportok nevelési programjába illeszkednek 20 órás programmal. Személyi szabadság korlátozására két alkalommal történt intézkedés, 2 növendék esetében. Biztonsági elkülönítő használatára egy esetben, kontrollálatlan indulat kitörési problémák miatt – 2 óra időtartamban az orvos kiérkezéséig - került sor, aki a gyermeket kórházi kezelésre utalta. Nevelési felügyeletet egy alkalommal kezdeményeztünk kötődési problémák, sorozatos szökés, szökés ideje alatt bűncselekmények elkövetése miatt. Mindkét eljárást a törvényi előírásoknak megfelelően hajtottuk végre, dokumentálásuk megtörtént. Tapasztalatunk az, hogy a nevelési felügyelet végrehajtásához szükséges – rendeletben meghatározott - időintervallumokat nem lehet tartani. Pl. pénteken igazgatói jogkörben elrendelt 24 órás korlátozás ideje alatt a heti pihenőnapok miatt egyetlen jogszabályban meghatározott szervet sem lehet elérni. Így az elrendelést követően a fiatal korlátozását meg kell szakítani, amely az intézkedés hatékonyságát kedvezőtlenül befolyásolja.
10
3.Utógondozás Egy fiatal számára adtunk befogadó nyilatkozatot, utógondozói ellátás céljából, mert tanulmányait nagykorúságáig nem fejezte be. Az elbocsátást megelőzően 12 fő részére biztosítottunk életvezetési tanácsadást, mely segítséget nyújtott utógondozásuk, illetve utógondozói ellátásuk igénybevételéhez. Rendszeres tájékoztatást adtunk (18 alkalom) volt ellátottaink hivatali ügyeihez (rendőrségi, bírósági eljárások, tanulmányok folytatása stb.).
4.Egyéb a)Szökések: Szökési alkalom
Fő
1 alkalom
15
2 alkalom
5
3 alkalom
4
4 alkalom
5
A szökések vizsgálatánál megállapítható, hogy a szökések fő okaként a frusztrációs tolerancia alacsony szintje, korábbi környezethez való kötődés, s néhány fiatalban a kalandvágy motívuma jelenik meg. A szökések motívumait erősíti a viszonylagos hosszú távolléti idő (2 fő van egy évet megközelítő, illetve meghaladóan távol). b)Jutalmazás: Intézményünk motivációs rendszerében történő értékelésnek megfelelően 33 főt 108 alkalommal jutalmaztunk, s 5 csoport hatszor lett jutalmazva.
11 c)Büntetés: 35 fő 40 alkalommal elmarasztalásban részesül. A büntetések kiszabásának fő oka a tárgy elleni agresszió, és másik személy bántalmazása.
5.Munkavégzés Tanulóink külső munkavégzésen tanulmányi kötelezettségükből eredően vesznek részt. Az Első Magyar Dán Termelőiskola együttműködési szerződésünk keretében - az alkalmasság elbírálását követően - tanulmányi szerződés alapján foglalkoztatja, és szakmai képzésben részesíti fiataljainkat. A képzés ideje alatt, majd azt követően 6 hónapig szakmájában dolgoznia kell ( 1 fő 180 munkanap). Minden növendék a Városgazdálkodási Vállalat által biztosított bedolgozói tevékenységben - 2 hónapon keresztül – heti egy alkalommal, 4 órában vett részt.
a)Belső munkavégzés: Az intézmény parkjának, sportlétesítményei karbantartásával összefüggő feladatvégzésére, illetve a karbantartók mellett végzendő egyszerű feladatokra korlátozódik. A lakókörnyezet tisztántartása, osztálytermek és műhelyek takarítása is fiataljaink feladata. Nevelési egységeink hálószobáit és nappaliját fiataljaink tapétázták és meszelték ki a nyári szünet kezdetén.
12
3.Növendékügy Befogadás
Elbocsátás
17 fő
12 fő
Az eljárásról értesítést kap: -
A gyermek gyámja
-
Szülő
-
Illetékes gyámhatóság
-
Illetékes TEGYESZ
-
Gyermekjóléti Szolgálat
-
Pártfogó, ha a gyermek pártfogói felügyelet alatt áll
Az elhelyezési értekezleteken 11 alkalommal vettünk részt. A gyermekek ügyeinek intézése közben 42 gyámhivatallal 94 eljárásban foglalkoztunk. A nevelődési folyamat közben a 47 növendék esetében 153 hatósággal volt kapcsolatunk. 13 növendékünk pártfogói felügyelet alatt áll.. A befogadási eljárás során 102 dokumentum készült, és 72 az elbocsátáskor. Életút dokumentáció: Előzményi
Helyi
102
129
Iskolai dokumentáció: Előzményi
Helyi
51
180
Képviselet: Jogi
Átruházott
12
-
Felülvizsgálat 42
Intézményünk számítógépes nyilvántartási rendszerrel rendelkezik, melyben az adatok hozzáférhetősége megfelel az adatvédelmi törvény által előírt kritériumoknak. Adatbázisa azonban nincs szinkronban a megváltozott adatszolgáltatási kötelezettségekkel.
13
4.Oktatás – Képzés Intézményünkben elhelyezett fiatalok viselkedési és magántanulói jogviszony alapján folytatják tanulmányaikat.
tanulási
problémáik
miatt
A befogadást követően tudás-szint felmérésre kerül sor, melynek alapján megállapítható, hogy mind a 17 fiatal iskolai tudásszintje alapján alulteljesítő. Tanulók osztály bontásban: 2.
3.
4.
5.
6.
7.
8.
osztály
osztály
osztály
osztály
osztály
osztály
osztály osztály osztály
1
1
1
3
8
6
9. 4
10. 4
-
Eltérő tantervű képzésben 13 ő részesült. 1.
2.
3.
4.
5.
6.
7.
8.
9.
osztály
osztály
osztály
osztály
osztály
osztály
osztály
osztály
osztály
1
-
-
2
4
2
4
3
1
Iskolai teljesítményük alapján 45 fő fiatalt felzárkóztató képzésben részesítettünk. Egy tanuló Okj-s képzésben vett részt. Készségfejlesztő foglalkozások rendszeresek: -
kommunikációs szakkör 8 fő
-
kézműves és művészeti foglalkozás 30 fő
14 A szabadidő hasznos eltöltése érdekében az alábbi szakköröket szerveztük: - kerámia és rajz 12 fő - számítástechnika 47 fő - sport
45 fő
- filmklub
12 fő
- környezetvédelmi 8 fő - hagyományőrző 22 fő képek: Tanulóink többsége legalább két szakköre jár.
Rendszeresen szervezünk kiemelt intézeti programokat, melyekre a felnőttek és a gyerekek közösen készülnek, élik át a közös játék örömét, és a teljesítés sikerét.
15 -
Farsang
32 fő
-
Március 15.
31 fő
-
Gyermeknapi sportrendezvény 36 fő
-
Nyári tábor
12 fő
-
Október 23.
32 fő
-
Intézeti Napok
34 fő
-
Kispályás labdarúgó torna
22 fő
-
Teremlabdarúgó torna
24 fő
-
Ki-mit tud?
28 fő
16
5.Kapcsolatok Intézményünk nyitottsága kapcsolatrendszerén keresztül valósul meg, hármas irányt taglalva.
Felügyeleti
Képző
Szakmai
Szakmai
Civil
Civil
rendszeres
Intézmények
rendszeres
rendszertelen
rendszeres
rendszertelen
Fenntartó
Izsák Ált.isk.
Fenntartó
TEGYESZ
CKÖ
Alapítványok
Megyei Gyámhivatal
Béke ligeti
Társintéz-
Gyermekjóléti FICE
Ált.isk.
mények
Szolg.
Első Magyar OGYSZB Dán Ter.Isk
Szociális és
Munkácsi M
Gyermekvéd.
Szakképz.Isk.
Törvényes képviselők
LOSZE
Eü. Int. intézmények
18 esetben látogattunk családokat, a gyermekek nevelési programjának egyeztetése céljából.
17
6.Humánpolitika 1.Képzés A gyakran változó feltételrendszerek és elvárások szükségessé teszik az alkalmazottak képzését és továbbképzését, melyet éves képzési tervben rögzítünk.
Képzés
Továbbképzés
Posztgraduális
1 fő
Gyermekvédelmi konferencia
Műszaki oktató
1 fő
IMI-s továbbképzés
14 fő 2 fő
Tanárképző Főiskola
2 fő
Pedagógus továbbképzés
1 fő
Gyp. asszisztens
2 fő
TB ügyintézői
1 fő
Gazdasági ügyintéző
2 fő
Belső ellenőrzés
2 fő
Mérlegképes továbbképző
1 fő
Munkavédelmi és tűzvéd.okt.
49 fő
Ped.pszich. ismeretek
37 fő
Jogi ismeretek
3 fő
A külső képzésben résztvevőkre fordított kiadás:
150.000 Ft.
A belső képzésben résztvevőkre fordított kiadás:
-
Külső továbbképzés összege: 347.300 Ft. Belső továbbképzés összege:
2.Tevékenységek minőségfejlesztése Esetmegbeszélés 4 alkalom
Egyéni szupervízió 26 fő
Csoportos szupervízió
21 fő
4 alkalom
25 fő
3.Infrastruktúra
Internet
Számítógép
Telefon
Elhelyezetteknek:
Elhelyezetteknek:
Fővonalak száma:
47 fő Alkalmazottaknak: 49 fő
18 Alkalmazottaknak: 10
Televízió 4
Mellékvonalak: 23 Mobilkészülék.
4
9 készülék
18
7.Gazdálkodás 1.Gondozás, gondoskodás a)Étkeztetés Éves költség felhasználás Megnevezés
1 főre jutó napi felhasználás
ezer Ft-ban
Ft
Belső étkeztetés
3374
348
Külső étkeztetés
3737
393
A belső étkeztetést a lakóotthonok önállóan oldják meg, heti gyakorisággal nyersanyagot vásárolnak, amelyből reggeli, tízórai uzsonna, vacsora készül. Az ebédet melegétel vásárlásával biztosítjuk. b)Ruházat Megnevezés
Éves költség felhasználás
1 főre jutó napi felhasználás
ezer Ft-ban Ruházat
Ft.
567
42
A ruházati vásárlás az évszakváltáshoz kapcsolódik, tavasszal és őszi vásárlásokkal, kihasználva a kereskedelmi akciókat. A felsőruházatot (cipő, télikabát, nadrág, pulóver stb. ) a gyermekfelügyelő vezetésével saját maguk vásárolják, a fehérneműt (zokni, pizsama stb.) az intézet egy tételben vásárolja. A textíliát szintén egy tételben vásároljuk, szintén figyelembe véve az akciókat. c)Gyermekek pénzbeli ellátása A zsebpénz, jutalom és egyéb juttatás éves ráfordítása: - Zsebpénz: -
Jutalmazás:
-
Egyéb juttatás:
1.548.000. Ft. 73.400 Ft. 523.600 Ft
Ez utóbbi összeg tartalmazza a gyermekek kulturális, sport kiadásait, valamint a helyi járatú közlekedés, diákigazolvány és személyigazolvány költségeit. d)Egészségügy és mentálhigiéné Az éves összeg: 1.228.000 Ft., amely a szükséges gyógyszer beszerzését, valamint az orvosi ellátás és asszisztencia költségét foglalja magába. e)Elhelyezés Öt nevelési egység (lakásotthon) összes lakótere:
1042 m2
Ehhez tartozik még 205 m2 képzési tér, amely a kézműves termet és a kertészeti üvegházat és a kreatív műhelyt foglalja magába. Szabadidős létesítményünk: 20154 m2.
19
2.Nevelés Az év során általános nevelésre 47 fő részére 320.000 Ft-ot, Speciális nevelésre 47 fő részére 630.000 Ft-ot, költöttünk.
3.Gazdálkodás Járműveink száma: 2 db. Az év során futott összes km: 58.239 Üzemeltetési költségre 2.009.991 Ft-ot költöttünk. Mobiltelefon használatra: 440.048 Ft. Néhány fontosabb adat a működéssel kapcsolatban: Működési költségek összege: 193.976 ezer ft. Ebből közüzemi díjak:
22.472 ezer ft.
Bér és dologi kiadások aránya:
44 %
Dologi kiadások és közüzemi díjak aránya: 46,1 %
20
IV.Az intézmény működésének értékelése Intézményünk az öt nevelési egységben – megközelítően 100 %-os férőhely kihasználással – látja el azon speciális szükségletű fiatalok korrekciós nevelését, akiket a területileg illetékes gyámhivatal az OGYSZB javaslata alapján intézményünkben elhelyez. Nevelési egységeink és a segítő munkatársak a törvényi előírásoknak megfelelő létszámmal és szakmai végzettséggel rendelkeznek. Nevelési munkánk folyamatában fontos támpont a Szakmai Program, az SZMSZ, és a Kollektív Szerződés. Az értékelt időszakban intézményünkben rendkívüli esemény nem történt.
Hiányosságaink a nevelési eljárások egységes értelmezésében és kivitelezésében érhetők tetten, a sérülési specifikumok széles skálája következtében személyzetünk esetenként eszköztelennek érzi magát a változások előidézésében. A lehetőségek tükrében szélesítenünk kell azokat a terápiás jellegű foglalkozásokat, amelyek segítségével ellátottaink bevonhatók fejlesztésük folyamatába. A személyzet részére biztosítanunk kell, hogy megismerkedhessenek az ellátási specifikumok szélesebb körével. Tapasztalatot szerezzenek más intézmények sikeres eljárásaiból.
21
A beszámolási ciklust áttekintve megállapítható, hogy intézményünkben a működésből eredő, és a működés sajátosságaiból adódó problémákon túlmenően, működési zavart nem tapasztaltunk. A 2007-es szakmai évre - az ellátottak szükségleteiből kiindulva továbbra is hangsúlyt fektetünk a fizikai terhelés életkori sajátosságoknak megfelelő szintjére és a nemspecikus (masculin) viselkedés orientálására. Terveinket a sport és a szabadidő eltöltésének bővített jellegű kínálatával próbáljuk elérni. Az életkori határok csökkenésével gondot kell fordítanunk a fiatalok pre-pubertásba megjelenő szükségleteire (tematikus csoport), az identitás megőrzésének és kialakulásának biztosítására.
Működési rendszerünk bizonytalanságát az épület állagából adódó fűtési rendszer korszerűtlensége eredményezheti. A rendszer korszerűsítésére tett törekvéseink ez ideig – anyagi források hiánya miatt –, nem jártak sikerrel. Az épület struktúrájából eredően - a fenntartó döntésétől függően - lehetőség van még két nevelési egység (16 ellátott) kialakítására. Természetesen az ellátottak számának növekedése fontossá tenné a költségvetés korrekcióját.
Zalaegerszeg, 2007. február 19.
Szegedi János igazgató