ÉLÉSTÁR Fogyasztóvédelmi- és Jogvédő Egyesület CIVIL INFORMÁCIÓS CENTRUM IRODÁJA HU 7400 Kaposvár, Csokonai u. 1. 3/5. (Együd Kulturális Központ) Székhely: HU 7400 Kaposvár, Tallián Gy. u. 23/A. Telefon: 30/846-9130, 30/681-0007 E-mail:
[email protected] www.elestaregyesulet.mindenkilapja.hu ___________________________________________________________________________
Somogy Megyei Civil Információs Centrum
Civil Hírlevél 2014. évi 2. szám
KÖZHÍRRÉ TÉTETIK! Több mint két és fél ezer civil szervezet nyert működési támogatást Budapest, 2014. január 28., kedd (MTI) - Több mint két és fél ezer civil szervezet nyert ez évre szóló működési támogatást a Nemzeti Együttműködési Alap (NEA) pályázatain közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára kedden Budapesten. Latorcai Csaba a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a 2527 nyertes szervezet között több mint másfél milliárd forintot osztanak szét. Működési támogatásra hétezernél is több civil szervezet pályázott, tehát minden harmadik pályázó támogatásban részesül - tette hozzá. Latorcai Csaba közlése szerint a támogatások negyedmillió és hárommillió forint közöttiek.
1
Szólt arról, hogy a civil.kormany.hu oldalon már elérhetőek a NEA 2014-es működési pályázati eredményei. Az eredményhirdetés után kötik meg a támogatási szerződéseket. Azon pályázók esetében, amelyeknél a támogatási igényt a teljes összegben biztosítják, támogatói okiratot bocsátanak ki, így lehetőség nyílik a támogatás néhány napon belüli átutalására. Latorcai Csaba közölte, hogy a szakmai pályázatokról néhány napon belül döntenek. Ezekben az esetekben programokra lehetett benyújtani támogatási igényt. A rendelkezésre álló keretösszeg 953 millió forint, és mintegy 1300 nyertes pályázatra számítanak. A helyettes államtitkár felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány múlt év végi döntésének köszönhetően a civil szervezeteknek hamarosan lehetőségük nyílik infrastruktúra-támogatás igénybevételére, azaz természetbeni támogatással is segíthetik a jövőben a civilek munkáját. A kormányzat előzetes felmérése szerint több mint 2700 településen mintegy négyezer "szabad kapacitást" pályáztatnak meg februártól kezdődően - mondta Latorcai Csaba. Ismertetése szerint a civil szervezetek rendelkezésére bocsátják majd szabad kapacitásaikat például fővárosi és megyei kormányhivatalok, közművelődési intézmények, könyvtárak, sportlétesítmények, nemzeti park igazgatóságok, valamint az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ. Latorcai Csaba megjegyezte, hogy lényegesebben gyorsabban és nagyobb támogatáshoz juthatnak a civil szervezetek mint 2010-et megelőzően. bBB \ bri \ bdó MTI 2014. január 28., kedd 16:02
___________________________________________________________________________ (Az infrastruktúra-támogatásról, a pályázati/igénylési lehetőségeiről és annak részleteiről külön tájékoztatót küldünk, amint tisztázódik néhány vitatott gyakorlati kérdés. CIC) ___________________________________________________________________________
2
3
A magyar kultúra napja – Balog Zoltán díjakat adott át a Nemzeti Színházban A nemzetet csak a kultúra tarthatja össze, amely egyszerre lokalitás és történelmi meghatározottság – hangsúlyozta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szerdán Budapesten, a magyar kultúra napján rendezett díjátadó ünnepségen a Nemzeti Színházban, ahol az ünnepség után első alkalommal rendezték meg a nemzeti fenntartású intézmények közös gálaműsorát. A miniszter kiemelte: az igazi kultúra soha nem fordít szembe, hanem mindig egyesít. Véleménye szerint hiába a gazdasági növekedés, ha ebből nem jut a kultúra támogatására, hiszen “csak azok a nemzetek voltak képesek felértékelődni, akik ragaszkodtak saját nyelvükhöz, kultúrájukhoz”. Balog Zoltán felidézte, hogy a kormány idén 17 milliárd forinttal többet fordít a kultúrára, mint a korábbi években. Kiemelte a Zeneakadémia megújulását, amelyet a “hazai kulturális élet legmeghatározóbb beruházásának” nevezett. Emellett megemlítette még a Fejér megyei levéltár megújítását és a Budapest Music Center megnyitását is, amelyre 600 millió forintot áldozott a kormány. Ezen felül szólt a Várbazár áprilisi átadásáról, az Ybl-bicentenárium kapcsán a Honvéd Főparancsnokság épületének részleges rehabilitációjáról és a pesti Vigadó megújulásáról is. A beszédet követően a miniszter átadta a Balassa Péter- és Csokonai Vitéz Mihálydíjakat, a Minősített Könyvtár és Minősített Közművelődési Intézmény címeket, valamint a Közművelődési Minőség díjat. Balassa Péter díjat vehetett át Szirák Péter irodalomtörténész, a Debreceni Egyetem Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszékének vezetője. Csokonai Vitéz Mihály-díjjal tüntették ki Kocsán László hagyományőrzőt, néptáncoktatót és Török Lászlót, a szabadszállási Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános Iskola tanárát. Közösségi kategóriában Csokonai Vitéz Mihály-díjat vehetett át a Kartali Asszonykórus, a százhalombattai Forrás Néptáncegyüttes és a Vass Lajos Kórus. Minősített Könyvtár címmel tüntették ki a Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtárat, a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Könyvárat és Levéltárat, valamint a Gödöllői Városi Könyvtárat és Információs Központot. Minősített Közművelődési Intézmény címet adományozott Balog Zoltán a tiszakécskei Arany János Művelődési Központ és Városi Könyvtár részére, az Egri Kulturális és Művészeti Központ számára, valamint a Kecskeméti Kulturális és Konferencia Központ Nonprofit Kft. részére. A békéscsabai Csabagyöngye Kulturális Központ Közművelődési Minőség díjban részesült.
4
A díjátadót követő gála előtt Halász János kultúráért felelős államtitkár mondott pohárköszöntőt. Szavai szerint “nemzeti kultúránk több, mint a nemzeti sajátosságok gyűjteménye, a nemzeti kultúra élő valóság, ezt bizonyítja a ma díjazottak eddigi munkája is”. A köszöntő után a nemzeti intézmények első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal adtak kultúra napi műsort. Az esten a Szegedi Nemzeti Színház, a Szegedi Kortárs Balett, a Nemzeti Táncszínház, a Szegedi Szimfonikus Zenekar, a Pécsi Balett, a PTE Zeneművészeti Intézete, a Csokonai Nemzeti Színház énekkara, a Nemzeti Színház, a Hagyományok Háza, a Magyar Állami Népi Együttes zenekara, a Színház és Filmművészeti Egyetem, a Magyar Állami Operaház, a Nemzeti Balett, a Kaposvári Egyetem, a Magyar Cirkusz és Varieté és a Baross Imre Artistaképző Szakiskola, a Budapesti Operettszínház, a Honvéd Együttes, a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola Cantate vegyeskara, a Győri Balett és a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola szerepel. (MTI, EMMI; nyitókép: MTI/Beliczay László) ___________________________________________________________________________
5
PÁLYÁZATI HÍREK
A család intézményét népszerűsítő pályázatokat hirdetett meg az Emmi A család intézményét népszerűsítő pályázatokat hirdetett meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociális és családügyért felelős államtitkársága szerdán. A kiírásokat ismertető sajtótájékoztatón Soltész Miklós államtitkár elmondta, a két pályázatot az ENSZ családok évének 20. évfordulóján hirdették meg, és az a céljuk, hogy különböző rendezvényeken vagy a médiában bemutassák, népszerűsítsék a családi életformát. Közölte, az egyik pályázatra azok a magyar - köztük külhoni - állampolgárok jelentkezhetnek, akik "az irodalom vagy a fotóművészet eszközeivel" próbálnak meg "családi sikertörténeteket" bemutatni, köztük hétköznapiakat és nem hétköznapiakat is. A felhívásban azt írták, Magyarország fejlődése, teljesítménye nagyban függ a magyar családok sikerességétől, ezért fontosnak tartják, hogy minél több követendő példát ismertessenek. Ezen a pályázaton összesen 4 millió forintot osztanak ki. A másik, a családbarát közgondolkodás népszerűsítésére kiírt pályázatra civil és egyházi szervezeteket, köztük plébániákat, gyülekezeteket, valamint médiatartalomszolgáltatókat, sajtótermék-kiadókat várnak, akik azt vállalják, hogy közösségi,
6
kommunikációs vagy képzési programokon keresztül mutatják be a család értékeit, a generációk közötti együttműködést, vagy párkapcsolati kérdésekkel foglalkoznak. A pályázat keretösszege 56 millió forint, a pályázatonként elnyerhető legmagasabb összeg pedig 800 ezer forint. Az első pályázatra február 22-ig, a másodikra február 24-ig lehet jelentkezni az interneten; a kiírások a tárca háttérintézménye, a Nemzeti Család és Szociálpolitika Intézet www.ncsszi.hu honlapján érhetők el szerdától. A sajtótájékoztatón megszólaltak a pályázatok elbírálásában részt vevő családszervezetek, valamint újságok, internetes oldalak képviselői is, akik arról beszéltek, nekik is komoly kihívást jelent a hétköznapi családi értékek bemutatása, ezért nagy várakozással tekintenek az alkotásokra. Székely Hajnalka, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke azt mondta, a "siker a családban" nagyon nehezen fogható meg, és pénzben sem mérhető. Úgy látja, siker az is, ha sikerül egészségben, tisztességben felnevelni a gyerekeket, szakmát adni a kezükbe, és siker lehet, ha nehéz körülmények közül induló családok fel tudják építeni az életüket, vagy az, ha több generáció tud együtt élni. Szám Katalin, a Képmás főszerkesztője arról beszélt, lapjuk létrehozásának is az volt az egyik legfontosabb célja, hogy a család a médiában követendő, pozitív mintaként jelenjen meg. Szavai szerint ugyanakkor nagyon nehéz a családi életet a médiában úgy megjeleníteni, hogy az "ne egy idillikus, rózsaszín kép" legyen, ami ugyan nagyon vonzó lehet, de a sajtóban mégsem jelent túl izgalmas témát. Szőnyi Szilárd, a Heti Válasz főszerkesztő-helyettese azt mondta, ők közéleti lapként inkább csak a vészharangot szokták kongatni a demográfiai válsággal, a csökkenő gyerekszámmal kapcsolatban, de szeretnék, ha a kiutat keresőket is be tudnák mutatni. Szabó Endre, a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségének az elnöke azt mondta, a magyar család fogalma nem szűnik meg Magyarország határán, és a magyar kormány családpolitikai szemlélete a határon túli magyar közösségekre is hatással van. A pályázati kiírás és a pályázati útmutató a mellékletben található. (MTI) LETÖLTÉSI LINKEK ( Pályázati kiírás és Pályázati Útmutató) ___________________________________________________________________________
7
Vers- és prózamondó fesztivál a család európai éve jegyében A család európai éve jegyében, egyúttal az I. világháború kitörésének 100. évfordulója alkalmából rendez vers- és prózamondó fesztivált a Versünnep Alapítvány és a Bánffy György Kulturális Szalon. Halász János kultúráért felelős államtitkár az 5. alkalommal megszervezett Versünnep szerdai sajtótájékoztatóján kiemelte: a kultúrpolitika akkor működik jól, ha a kulturális intézmények, a kulturális élet szereplői tudnak együtt gondolkodni, megvalósítani közös programokat. Rámutatott: fontos, hogy a kulturális politika támogatja az irodalmat, a költészetet, a könyvkiadást, de az is lényeges feladat, hogy helyzetbe hozzák az irodalmat. Ahhoz, hogy ez megtörténjen, ilyen rendezvényekre van szükség - hangsúlyozta a politikus, aki szerint a kezdeményezés olyan érték, amelyet a következő években érdemes lenne mozgalommá formálni. Szólt arról is, hogy a szervezők átfogó programot fogalmaztak meg, a rendezvény mögött intézményi együttműködés és több szakma összefogása áll. A program a fiatalokat is megszólítja, ami hosszú távon is segít nemzeti kultúránk megerősödésében - tette hozzá. Molnár Adrienn, a Bánffy Szalon vezetője elmondta: a Versünnep két részből áll. A színészek és előadóművészek számára meghirdetett versenyre 53-an jelentkeztek, az elődöntőket márciusban, a döntőt április 11-én, a költészet napján tartják a Nemzeti Színházban. Az esemény fővédnöke Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, szakmai fővédnöke Csoóri Sándor költő, író. Szólt arról, hogy a nem professzionális érdeklődők számára is meghirdettek egy fesztivált, amely már elindult, eddig 35 iskola, szervezet részvételével. A jelentkezőket továbbra is várják, csatlakozhat minden iskola és civil közösség, amely vers- és prózamondó versenyt rendez a meghirdetett tematikának megfelelően. A programnak ezt a részét - amelynek keretében például rendhagyó irodalomórákat szerveznek - április 5-én gálával zárják a Játékszínben. A fesztivál fővédnöke Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár. A professzionális résztvevőknek kiírt versenyre két kategóriában lehetett nevezni: színművészek és előadóművészek, valamint színművészeti egyetemek és szakirányú felsőoktatási intézmények hallgatóinak jelentkezését várták. A zsűri elnöke Császár Angela, tagja Blaskó Péter, Hűvösvölgyi Ildikó, Mezey Katalin, Vidnyánszky Attila, Rubold Ödön, Oberfrank Pál, Oláh János, Dráfi Mátyás és Kovács Frigyes. A verseny fődíja az első kategóriában 1 millió forint, a 2. kategóriában 500 ezer forint.
8
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója örömét fejezte ki, hogy az esemény otthonra talál a színházukban. Mint fogalmazott: a teátrumban a költői színház megteremtésére "szövetkeztek", ebből adódik, hogy a kezdeményezést befogadták. Mint mondta, a Versünnep illik profiljukba, méltó módon ünnepelhetik meg a költészet napját az országos esemény által. Kolti Helga, a Versünnep Alapítvány kuratóriumi elnöke felidézte: a Versünnep fesztivál 2005-ben - József Attila születésének 100. évfordulója alkalmából - indult útjára a veszprémi Petőfi Színházban, amelynek akkor a vezetője volt. Négy alkalommal rendezték meg, minden alkalommal az adott év kiemelt évfordulójához kötve a kiírást. Mint mondta, pár év kényszerszünet után ismét elindulhat a Versünnep. Az idén a Bánffy György Kulturális Szalonnal együttműködve, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósulhat meg a rendezvény, amelynek fő médiatámogatója a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA). (MTI)
9
NORVÉG CIVIL TÁMOGATÁSI ALAP - KÖZEPES ÉS KISPROJEKTEK 2014 - PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Ökotárs Alapítvány az Autonómia Alapítvánnyal, a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvánnyal és a Kárpátok Alapítvány-Magyarországgal közösen pályázatot hirdet magyar civil szervezetek számára az EGT/Norvég Civil Támogatási Alap keretében. Az Alap átfogó célja, hogy segítse a magyarországi civil társadalom fejlődését, valamint erősítse részvételüket a társadalmi igazságosság, a demokrácia és a fenntartható fejlődés alakításában. Pályázatot benyújtani közepes (20,000-70,000 €) és kisprojekt (1,500-20,000 €) kategóriában lehet a következő területeken:
A terület: demokrácia és emberi jogok; B terület: női jogok és esélyegyenlőség; C terület: közösség- és szervezetfejlesztés; D terület: ifjúsági- és gyermekügyek; E terület: környezetvédelem és fenntartható fejlődés; F terület: jóléti szolgáltatások társadalmilag sérülékeny csoportoknak; G terület: társadalmilag sérülékeny csoportok megerősítése (fókusz: roma integráció).
A közepes projektekben végrehajtott fejlesztésnek hozzá kell járulnia a civil szektor szélesebb körének megerősítéséhez: azaz olyan projektek részesülhetnek támogatásban, amelyek eredményei és hatásai modellértékűek, más szervezetek számára is hasznosíthatóak, előrelépést hoznak a civilek életében. A tapasztalatok átadása érdekében a pályázónak aktív kommunikációs és civil fejlesztő tevékenységet kell folytatnia. A kisprojektek célja a saját szűkebb (földrajzi, szakmai stb.) közösségük fejlesztése, aktivizálása a szervezet működésének területén/témájában: a pályázó szervezeteknek képessé kell válniuk arra, hogy helyi és általános közcélok érdekében saját erőforrásaikat jobban mozgósítsák a fent felsorolt területeken. A projektek legfeljebb 21 hónap hosszúak lehetnek, minimum időtartam nincs. A pályázatra olyan – Magyarországon bejegyzett – civil szervezetek (egyesületek, alapítványok és szociális szövetkezetek) jelentkezhetnek, amelyek megfelelnek a következő feltételeknek: önkéntes alapon szerveződő, közcélú, nem haszonszerzés céljából alakult nonprofit szervezetek, amelyek függetlenek a helyi, regionális és központi kormányzattól, közintézményektől, köztestületektől, politikai pártoktól, valamint for-profit szervezetektől. Az egyházi intézmények és politikai pártok nem tekinthetők civil szervezetnek. Egy szervezet főpályázóként összesen egy pályázatot nyújthat be a felhívásra, és ezen kívül egy pályázatban szerepelhet partnerként.
10
A projektek támogatására fordítható teljes keretösszeg ebben a pályázati felhívásban 4 890 000 €. A pályázatok mindkét kategóriában kétfordulósak: a rövid projektkoncepciók értékelése után továbbjutott pályázók kapnak lehetőséget a részletes pályázat kidolgozására. Az első fordulós pályázatokat 2014. január 13-tól február 27-én 18 óráig lehet benyújtani elektronikus úton. A pályázatot az Ökotárs Alapítvány kezeli, egy négy szervezetből álló konzorcium vezetőjeként. Az egyes területekért a konzorcium egyes tagjai felelnek. A pályázatokról, valamint a hozzájuk tartozó információs napokról részletesen ITT tájékozódhat. __________________________________________________________________________
Pályázat: első világháborús centenárium Elindultak az első világháború centenáriumához kapcsolódó pályázatok, amelyek meghirdetésével és koordinálásával a Magyarország Kormánya által létrehozott Első Világháborús Centenáriumi Emlékbizottság a XX. Század Intézetet bízta meg. A pályázatok keretében mód nyílik tudományos művek megjelentetésére, első világháborús emlékművek helyreállítására, tudományos és kulturális rendezvények, művészeti tevékenységek megvalósítására, valamint játék- és dokumentumfilmek forgatókönyveinek megalkotására. A következő témákban várják a pályázatokat folyamatos beadási határidővel: 1. Kulturális és tudományos programok, művészeti tevékenységek támogatása 2. Társadalom- és történettudományi munkák megjelentetésének támogatása 3. Az első világháború történelmi emlékezetét feldolgozó filmforgatókönyvek támogatása 4. Emlékművek helyreállításának támogatása 5. Számítógépes játékok elkészítésének támogatása
Részletek, pályázati kiírások ITT találhatóak.
11
JOGSZABÁLYI VÁLTOZÁSOK, JOGGYAKORLAT
Kedvezően változott a Tao-bevallást helyettesítő nyilatkozat beküldési határideje! Változott
a
Tao-bevallást
helyettesítő
nyilatkozat
beküldési
határideje
Amennyiben 2013. adóévben vállalkozási tevékenységből (az önkéntes kölcsönös biztosítópénztár kiegészítő vállalkozási tevékenységéből) származó bevételt nem ért el, vagy e tevékenységéhez kapcsolódóan költséget, ráfordítást nem számolt el, akkor - a társasági adóbevallás helyett
lkedően közhasznú szervezetként besorolt felsőoktatási intézmény bevallást helyettesítő nyilatkozatot tehet a 1301 nyomtatványon 2014. május 31-ig. A nyilatkozat tényét az (E) mezőben "X"-szel kell jelölni! (Az adózás rendjéről szóló 2003.évi XCII.törvény 31.§ (5) – módosított - bekezdése szerint: „A társasági adóbevallás helyett az adóévet követő év május 31-éig - bevallást helyettesítő nyomtatványon - nyilatkozatot tesz az alapítvány, a közalapítvány, az egyesület, a köztestület, az egyházi jogi személy, a lakásszövetkezet, az önkéntes kölcsönös biztosítópénztár, a közhasznú szervezetként besorolt felsőoktatási intézmény, az európai területi együttműködési csoportosulás, foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató intézmény, feltéve, hogy az adóévben vállalkozási tevékenységből (az önkéntes kölcsönös biztosítópénztár kiegészítő vállalkozási tevékenységéből) származó bevételt nem ér el, vagy e tevékenységéhez kapcsolódóan költséget, ráfordítást nem számol el.”) ___________________________________________________________________________
12