Somai Miklós A magyar mezőgazdaság EU-versenyképessége és annak középtávú javíthatósága a nemzetközi tapasztalatok tükrében1 Elöljáróban le kell szögezni, hogy az Európai Unió eddigi bővüléseinek a tapasztalatai igen korlátozott mértékben hasznosíthatók az ún. “keleti bővüléssel” 2004. május 1-től bekerült, új tagországok számára. Ennek több alapvető oka is van: -
-
-
1
egyrészt a nyugat-európai integráció egy folyamat (“nem léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba”). A közösségi joganyag, az “acquis communautaire”, folyamatosan változik és bővül. Ily módon nincs két egyforma csatlakozás. Például az ír belépés idején még minimális szerepük volt az agrárfinanszírozásban a közvetlen kifizetéseknek - ma már kb. 75 százalékos2 -, s így föl sem merült, hogy az ír agrártermelők esetleg nem részesedhetnek belőlük. Másik fontos különbség: az 1993 előtti bővüléseknél természetesnek tűnt, hogy az agrárpiacok fokozatos megnyitásával és a közös agrárpolitika fokozatos átvételével – azaz átmeneti időszak alkalmazásával – tompítsák a bővülés nemkívánatos hatásait (elsősorban a belépőknél, de a régebbi tagországoknál is). Az Egységes Piac bevezetése (1993) utáni csatlakozásoknál azonban éppen a régi és az új tagországok között azonnali és teljes piacnyitás volt az, ami magától értetődött; másrészt a különböző bővülések – az éppen érvényesülő konjunkturális helyzetben, valamint a belépők gazdasági fejlettségében és lakosságszámában mutatkozó eltérések miatt – nem jelentettek egyforma kihívást, illetve terhet a Közösség számára. Az 1973-as bővülés például - bár időben egybeesett az első olajválság kirobbanásával – nem okozott különösebb megpróbáltatást a Közösségnek. A lényegében egyedüli fejletlen belépőnek számító, hárommilliós Írország megsegítése elsősorban mégsem országspecifikus akciókkal, sokkal inkább a közös agrárpolitika egyszerű alkalmazása révén valósult meg.3 Ebből a szempontból Görögország a lehető legrosszabbkor, Spanyolország és Portugália pedig a lehető legjobbkor csatlakozott az integrációhoz. A görög belépés idejére (1981) esett a második olajválság és a stagfláció, ami erősen korlátozta a csatlakozás pozitív hatásainak azonnali kibontakozását. 1986-ban ellenben, több évig tartó gazdasági fellendülés kezdődött a fejlett világban, s így a spanyolok és a portugálok csatlakozása ki tudta váltani az európai szolidaritás ébredését: a strukturális és kohéziós politikák felfutását. Sajnos az EU keleti bővülésére – Magyarország integrációjára – igen rossz konjunkturális csillagállás alatt került sor, ami már a csatlakozási tárgyalások során is tükröződött a Bizottság (illetve a mögötte álló tagországok) hozzáállásán; harmadszor azt sem szabad elfelejteni, hogy a csatlakozó országok fejlettsége, gazdaságipolitikai ereje egyben alkupozíciójukat is meghatározza. Az 1973-as illetve az 1986-os csoportos bővülés során a csoport meghatározó tagjának (Nagy-Britanniának, illetve Spanyolországnak) a tárgyalási ereje (nagy piac + a volt gyarmatokkal való kivételes kapcsolatok) egyben jótékony hatással volt a kisebb országokra is, hiszen a csatlakozási feltételek az alapvető kérdésekben a csoport tagjaira nézve mindig azonosak. A keleti bővülés során még a legnagyobb tagjelölt (Lengyelország) sem képvisel jelentős
Készült a Rácz Margit vezette OM 5/020/2001 sz. kutatás keretében, az MTA Világgazdasági Kutatóintézetében. 2 Forrás: Bizottság: DG-Budget 2002 3 1973-1995 között a FEOGA Garancia Alap kifizetései több mint 15 milliárd ír fontra rúgtak, ami az Írországnak átutalt európai pénzek több mint a kétharmadát jelenti. [Forrás: Ír agrárminisztérium 1997] Az 1975-ben felállított Európai Regionális Alap (FEDER) elosztási kulcsainak megállapításakor mindazonáltal érvényesült a fejletlen tagokkal szembeni pozitív diszkrimináció: Írország az alap forrásainak 6,5 százalékára számíthatott, miközben a közös költségvetésbe való befizetési kötelezettsége csupán 0,61 százalékos volt. [Forrás: Guth 1980]
2 gazdasági erőt. A sok és viszonylag fejletlen kis ország csekély alkuereje kétségkívül meglátszik a csatlakozás kialkudott feltételein. 1. Ír csatlakozás 1.1. Felkészülés a csatlakozásra A szigetország agrárpolitikai céljait az ún. "Társadalmi és Gazdasági Fejlődés Harmadik Programjában" (1969-1972) a következőképpen fogalmazták meg: - a termelés, a feldolgozás és az értékesítés hatékonyságának növelése; - a mezőgazdaság a lehető legnagyobb mértékben járuljon hozzá a társadalmi-gazdasági fejlődéshez; - ésszerű arány kialakítása az agrárjövedelmek és a többi szektor jövedelmei között; - a kistermelők támogatása, illetve a legbizonytalanabb helyzetű farmok segítése abban, hogy gazdaságilag életképessé váljanak; - az exportpiacokra való kijutás elősegítése. Minthogy lényegében minden, a termelés növekedéséből adódó terménytöbblet exportra került, a meghirdetett agrárpolitika bőséges anyagi forrásokat követelt a kincstártól. Ennek megfelelően a csatlakozás előtti években az ír adóbevételek mintegy egynegyede (!) áramlott szubvenció formájában a mezőgazdaságba. Az agrárpolitika gyakorlati megvalósításához a kormány a következő főbb eszközöket rendelte: - ártámogatás, illetve egyes termékek előállításának felfuttatásához adott támogatások; - a termelők egyes költségtípusainak csökkentéséhez nyújtott segítség; - termelékenységet javító intézkedések; - strukturális támogatások. Amikor egy támogatási forma az árak garantálásán keresztül valósul meg, elkerülhetetlen, hogy a nagyobb termelők több hasznot húzzanak belőle, mint a kisebbek, vagy hogy az ország egyes vidékei jobban járjanak, mint mások. A kialakuló különbségeket tompítandó, egy sor program segítette a hátrányos helyzetű termelőket. Meg kell jegyezni, hogy az ír agrárpolitika mindig is a családi vállalkozási formát pártolta, s igyekezett olyan körülményeket teremteni, amelyben minden vállalkozás elegendő jövedelemhez juthat a megélhetéshez. Ugyanakkor a csatlakozás előtti időszak kormányprogramjában nem szerepelt célként teljes értékű farmjövedelem biztosítása azon termelési egységeknek, ahol a termelők csupán részmunkaidőben foglalkoztak a földdel. Ha egy birtok túl kicsi volt ahhoz, hogy azon extenzív állattenyésztést lehessen folytatni a következő lehetőségek kínálkoztak: -
a Small Farm (Incentive Bonus) Scheme az intenzív gazdálkodás kialakításához nyújtott támogatást; ott, ahol így sem lehetett megélni a mezőgazdaságból, a szektoron kívüli (turizmus, halászat, erdősítés, ipar) munkahelyteremtésben segített az állam, mert a cél az elvándorlás megakadályozása volt; ha egyéb munkahelyek létrehozására sem volt mód, úgy szociális támogatást is kaphattak a termelők, de csak olyan mértékűt, hogy az "ne vegye el a kedvüket" gazdaságuk fejlesztésétől.
Az ír költségvetésből a mezőgazdaságnak nyújtott támogatások gyorsan emelkedtek (1965-1972 között lényegében megduplázódtak) az EGK-ba való belépés előtti években. Az egyik
3 legjelentősebb tétel a vaj, és az egyéb tejtermékek szubvencionálása volt, melyekre nézve az idő tájt elég kedvezőtlen árak alakultak ki a világpiacon. A kormány az exporton elszenvedett veszteség kétharmadát közvetlenül, egyharmadát pedig a termelőkre kivetett adóból megtérítette a kereskedőknek. Ezenkívül, a tejüzemek közvetlen támogatást is kaptak, hogy ennek megfelelően magasabb áron tudják felvásárolni a tejet. Az agrárköltségvetés másik meghatározó tétele - a sok országban teljesen ismeretlen Agricultural Grant-nek nevezett segély: a kormány ezt a pénzt a helyi önkormányzatoknak utalta át, s a gazdák földadójának (birtokmérettől függően degresszív skála alapján) egészét vagy egy részét váltotta ki vele. Az összkiadások kb. felét kitevő fent említett két tétel (tejtermékek, földadó) mellett jelentős támogatásban részesültek még a sertéstartók: a tenyésztőket garantált minimálár védte a piaci ingadozásoktól, s bizonyos fajtájú bacon-ok exportjára kompenzáció volt érvényben. Szintén garantált minimálár vonatkozott a búzára és a takarmányárpára, de a malmi búzára adót vetettek ki, ha a termésbecsléskor úgy tűnt, hogy a termelés meghaladja az éves kenyérfogyasztáshoz szükséges mennyiség 75 százalékát. Az adó mértéke a fölösleg piacosításának költségeivel állt arányban. A fent ismertetett ár- és értékesítési támogatások 1973. február 1-én megszűntek, s helyüket a CAP megfelelő rendtartásaiban érvényesülő szabályozás vette át. A baromfi-, a tojás-, valamint a zöldség-gyümölcs szektorban nem volt ártámogatás, az állam a termelési technológia korszerűsítéséhez, a termékminőség emeléséhez és a költségek csökkentéséhez járult hozzá. Komoly közvetlen szubvenció volt érvényben a vágóállatokra (marha és juh), melyet a tenyésztők barmonként kaptak azzal a céllal, hogy a piac által leginkább keresett fajták termelését fölfuttassák. A már említett, s a kis farmok életképességének növelését elősegíteni hivatott Small Farm Scheme mellett létezett egy Land Project elnevezésű program is, mely a mezőgazdasági területek minőségének feljavítását célozta. Ennek keretében igen sokféle tevékenységhez lehetett támogatást kérni: mocsarak lecsapolásához, alagcsövezéséhez, vízmedrek rendbetételéhez, bozótirtáshoz, földek kövektől való megtisztításához, műtrágya és mész vásárlásához, kerítésépítéshez, stb. Az egyéb kiadási tételek közül figyelmet érdemel még a farmerek hosszútávon megtérülő beruházásaihoz (gazdasági épületek építése, gépek és tej hűtésére használt tartályok vásárlása, stb.), valamint a járványok megfékezéséhez nyújtott állami segítség. Írország hivatalosan 1965 októberében lett állatorvosi ellenőrzés alatt álló területnek nyilvánítva, s az írek azóta is büszkék rá, hogy termékeikkel kapcsolatban a legritkább esetben fordul elő egészségügyi kifogás.4 Irigylésre méltó tény, hogy az "oktatás-kutatás-ismeretterjesztés büdzsé" a csatlakozást megelőző 10 évben több mint hatszorosára, ezen belül a kutatásra fordított összeg több mint hétszeresére nőtt. 1.2. A szektor súlya
4
Mindez persze elsősorban az extenzív tenyésztésnek köszönhető, hiszen az állatok gyakorlatilag csak természetes, feldolgozatlan táplálékot kapnak.
4 Írország számára az agrárgazdaság legalább akkora jelentőséggel bír, mint Magyarország számára. Különösen igaz volt ez az ország európai integrációjának kezdetén, az 1970-es években. Ez a jelentőség kifejeződött abban a szerepben, amit a szektor a foglalkoztatásban, a hozzáadott érték előállításában, az exportban, a kereskedelmi és a fizetési mérleg egyensúlyának javításában játszott. Természetesen ma már egészen mást mutatnak a statisztikák, hiszen az utóbbi harminc évben az országba áramló külföldi működőtőke alaposan megváltoztatta (értsd: lecsökkentette) a szektor relatív súlyát. A fenti folyamat a rendszerváltás után Magyarországon is megindult, s európai integrációnk előestéjén a mezőgazdaság szerepére vonatkozó magyar adatok már sokkal közelebb állnak a mai ír adatokhoz, mint az EK-csatlakozáskori ír adatokhoz. [Sajnos, van egy mutató - az élelmiszergazdaság kereskedelmi mérlege - amelyben Magyarország (1,27 md €) még nagyon messze van Írországtól (4,89 md €)] 1. Táblázat A mezőgazdaság súlya Írországban és Magyarországon a foglalkoztatásban és a GDPelőállításban 2000-ben 2000-ben A mezőgazdaságban A mezőgazdasági bruttó Élelmiszergazdasági foglalkoztatottak aránya hozzáadott érték a GDP- export aránya az hez viszonyítva (%) összexportban (%) az összes foglalkoztatottakon belül (%) Írország 7,9 2,6 10,4 Magyarország 7,2 3,9 8,0 Forrás: BIZOTTSÁG 2002
A szektor relatív súlyvesztése azonban mindkét ország esetében megtévesztő. Az ideiglenes telephelyi előnyökre rámozduló multinacionális ipari tőke ugyanis egyik országban sem épült be szervesen a gazdaságba: viszonylag kevés és viszonylag alacsony képesítésű embert foglalkoztat, általában nem épít ki széleskörű helyi beszállítói hálózatot, s amikor az ideiglenes telephelyi előnyök (adókedvezmények, alacsony bérköltség, folyamatos üzem lehetősége stb.) megszűnnek vagy akárcsak erodálódnak, könnyen és gyorsan áttelepülhet egy másik országba.5 Más szóval: amennyiben „lefejtjük” az intenzív belgazdasági kapcsolódás nélkül, „technológiai szigetként” tevékenykedő „csavarhúzóüzemek” részesedését a különböző gazdasági mutatókból, kiderül, hogy mind Magyarország, mind pedig Írország esetében a mezőgazdaságnak (illetve tágabban: az élelmiszergazdaságnak) még ma is meghatározó jelentősége van. Ehhez képest, sajnos, mi – az írekkel ellentétben - nem készítettük fel az agrárgazdaság szereplőit az európai integrációra.6 Nálunk – kellő mértékű szubvenciók hiányában – nem gyorsult föl az agrárfejlődés a csatlakozást közvetlenül megelőző években. A termelők informáltsága esetleges. Egy nemrégen készült empirikus felmérésből kiderül, hogy a termelők – mérettől függetlenül – egyöntetűen úgy látják: az EUcsatlakozásra való felkészítésük gyakorlatilag elmaradt, az információk későn jutottak el a hozzájuk, az állami támogatás messze nem fedezte a korszerűsítés költségeit. [Forrás: Somai 2003a] 5
Jellemző, hogy az UNCTAD statisztikái szerint, az 1990-es évek végén, a külföldi érdekeltségű vállalatok részesedése a feldolgozóipari exportból éppen Írországban és Magyarországon volt a legnagyobb a világon: 90 illetve 86 százalék. [Forrás: Bakács 2003, eredeti forrás: UNCTAD World Investment Report 2002: Transnational Corporations and Export Competitiveness, United Nations, New York and Geneva] 6 Az írek úgy gondolkodtak, hogy amíg a CAP szabályai szerint a szubvenciók a termelés mennyiségével arányosak, addig érdemes a termelés felfuttatására nemzeti pénzt áldozni. Magyarországon a rendszerváltás utáni kormányok egyikénél sem találkozhattunk hasonló előrelátással.
5
Mindez azt jelenti, hogy bár az élelmiszergazdaság jelentősége Magyarországon az Írországihoz hasonló, az agrártermelők csatlakozás előtti felkészítésére, „helyzetbe hozására” sokkal kevesebb költségvetési pénzt költöttünk, mint annak idején az írek. A szektor jelentősége csak a politikai ígérgetések szintjén volt számottevő, gyakorlati segítségnyújtásra nem került sor. Természetesen ennek a gazdaságpolitikának megvan és meglesz a következménye a magyar termelők és termékek versenyképességére, úgy a hazai piacon, mint a tagországok illetve az EU-n kívüli országok piacán. Ugyanakkor megjegyzendő, hogy a mezőgazdaság nemzeti költségvetésből történő támogatására az Unióban is van lehetőség: -
-
-
egyrészt, a csatlakozás után legkésőbb 4 hónapon belül bejelentett (ún. meglévő) nemzeti támogatások – ha a Bizottság másképp nem rendelkezik, azaz nem találja azokat szöges ellentétben lévőnek a közösségi szabályozással - a tagság harmadik évének végéig fenntarthatók, illetve addig összhangba kell hozni őket azokkal a bizonyos közösségi szabályokkal; másrészt, a „csoportos mentességi” (bloc exemption) rendeletnek, illetve − várhatóan 2004. év végi hatályba lépése után − az ún. „de minimis” rendeletnek megfelelő támogatás-rendszerek a Bizottság előzetes értesítése (notifikáció), illetve annak előzetes jóváhagyása nélkül is alkalmazhatók; harmadrészt, az EU-irányelvekkel összhangban bármikor bevezethetők újfajta nemzeti támogatások, miután azokra a Bizottság áldását adta.
Nemzeti támogatásra - előzetes adatok szerint - az EU 15 tagországa 2000-ben 14,6 milliárd eurót költött. Az országok többségében a nemzeti költségvetésből fizetett támogatások a FEOGA Garancia Alap átutalásainak harmadát-negyedét érték el, néhány országban azonban ennél lényegesen nagyobb arányt képviseltek (Hollandiában 78, Ausztriában 87, Finnországban pedig 190 százalékot). A hazánkkal szomszédos Ausztria 1,1 milliárd eurót – azaz kb. 220 milliárd forintot - költött saját költségvetésből a mezőgazdaság támogatására. [Forrás: Bizottság 2002] A magyar gazdaságpolitika – amennyiben képviselői a politikai szavazatszerzésen túlmenően is fontosnak tartják a szektort – még az uniós csatlakozás után is jelentős forrásátcsoportosítást hajthat végre a mezőgazdaság (és a vidék) fejlesztésére. 1.3. Specializáció és koncentráció a csatlakozás előtt és után További tanulság az ír példából, hogy az írek a csatlakozást megelőzően felfuttatott állami támogatásokat nem pazarolták életképtelen részmunkaidős gazdaságok minden áron történő megmentésére. Úgy látták, adottságaik és a közös agrárpolitika logikája miatt egyaránt az extenzív szarvasmarha-tenyésztésre érdemes koncentrálniuk.7 A fő termelési irányok kiválasztása után az állami támogatások jelentős része már a fajtaváltást segítette elő, hogy a piac által leginkább keresett fajták termelését fölfuttathassák. Ugyanakkor, az extenzív marhatartáshoz túlságosan kicsi birtokok számára, megfelelő programokkal, lehetőséget kínáltak intenzív gazdálkodás, vagy a szektoron kívüli tevékenység (falusi turizmus, halászat, 7
Szerencséjükre a CAP mindenkori szabályainak kialakításában jelentős alkuerővel bíró Franciaország – a hasonló természeti adottságok (bőséges csapadék, dús legelők) miatt – érdekelt volt a szektor magas támogatottságának a megőrzésében. [Franciaországban a marhatartás az utolsó agrártevékenység, mielőtt valaki fölhagyna a gazdálkodással. Ha valakinek van megfelelő méretű és minőségű földje, akkor azt beveti gabonával. Az ország kiterjedt vidékein (pl. a Massif Central-ban) azonban nincsenek gabonatermesztésre alkalmas földek, s az elvándorlás – s ezzel összefüggésben a táj elvadulásának a - megakadályozására az egyetlen mód a marhatenyésztés állami (közösségi) támogatása.]
6 erdőművelés, kézművesség) kialakítására. Ily módon a specializáció és a koncentráció már az európai integráció előtt fölgyorsulhatott. Magyarországon az egymást váltó kormányok hol az igen kicsi, hol az igen nagy birtokoknak kedveztek. Ily módon sem az életképes gazdaságok megerősítésére, sem az életképtelen gazdaságok átállítására (sem a piaci igényeknek megfelelő fajtaváltásra8) nem maradt elegendő állami forrás. Félő, hogy a specializációt és a koncentrációt – ahogyan a fajtaváltást is – a csatlakozást követően egy csapásra megváltozó belpiaci versenyfeltételek fogják kikényszeríteni – sokkal gyorsabban (és fájdalmasabban), mint ahogyan az egy hosszú távra szóló nemzeti agrárstratégia megvalósulása esetén végbement volna. 1.4. Szövetkezés Az íreknek a vérükben az összefogás önvédelmi reflexe. Talán az évezredes (előbb normann, majd angol) elnyomás elleni harc is belejátszott ennek a reflexnek a kialakulásába. Tény, hogy az ír farmerek szövetkeztek egymással – sorra alapították a hús- és tejfeldolgozó üzemeket - mert csak így tudtak megfelelő mennyiségű és minőségű kínálati választ adni a termékeik (főként marha- és juhhús, valamint tejtermékek) iránt - a csatlakozás után az európai piacon – megnyilvánuló keresletre. A farmerszövetkezetek az élelmiszeripar és élelmiszer-nagykereskedelem jelentős részét ellenőrzik. Egyes nemzeti nagyvállalatok (pl. Avonmore, Irish Sugar) már komoly külföldi érdekeltséggel is rendelkeznek. A magyar mezőgazdaságot, a rendszerváltás utáni években, dezintegrációs folyamatok jellemezték. A kárpótlás és a privatizáció teljesen átalakította a termelési és tulajdoni viszonyokat,9 ami igen jelentős bizalomvesztéssel járt együtt.10 A bizalom vissza- vagy megszerzéséhez hosszú idő kell. Márpedig új integrációk és termelői csoportok létrehozása nélkül a magyar gazdálkodók tartósan versenyhátrányba kerülhetnek az egységes piacon. Bizonyos rendtartásokban a közösségi támogatások egy része (pl. dohány) vagy egésze (pl. zöldség-gyümölcs) kizárólag a termelők szervezetein keresztül juthat el a gazdákhoz. Kérdés, hogy a bizalmatlanságot és a szövetkezés iránti ellenérzéseket le lehet-e győzni – és ha igen, mennyi idő alatt – az anyagi érdekeltség felcsillantásával. Tény, hogy az élelmiszeriparban illetve –nagykereskedelemben minimális az esélye annak, hogy, ír példára, a termelői szervezetek jelentős befolyásra tegyenek szert. Ez azt vetíti előre, hogy a termelőknek a feldolgozóiparral és a kereskedelemmel szembeni kiszolgáltatottsága hosszú távon is megmarad. Mindebből viszont az következik, hogy a vertikumban elérhető profitnak csupán minimális része marad a gazdálkodóknál. Minthogy kis nyereségből – belátható időn belül - nehéz lesz a fejlett nyugat-európai mezőgazdaság műszaki-technológiai színvonalát elérni, a magyar agrárgazdaság fejlődésére meghatározó hatással lesz: - egyrészt a nemzeti és közösségi támogatások színvonala, - másrészt, hogy mekkora tere marad a szektorban a fekete gazdaságnak. 8
A fajtaváltás nagyon lassú. Van, ahol meg sem indult (pl. juhtenyésztés). A változások méreteire jellemző, hogy 1997 közepéig több mint 2 millió hektár földterületet értékesítettek árverésen és kb. 2,5-3 millió hektár vagyonnevesítése történt meg. [Szűcs-Csendes-Pálovicsné 1997] 10 Sajnos jellemző a mai magyarországi viszonyokra, hogy a lausanne-i székhelyű IMD (International Institute for Marketing Development) 49 országra kiterjedő, a versenyképességet 286 mutató alapján mérő anyagában, a társadalmi kohézió tekintetében a 47.-ek, a vállalatvezetők társadalmi szolidaritását tekintve a 46.-ok, az embereknek a vállalatvezetőkbe vetett bizalma terén pedig a 41.-ek vagyunk. [Forrás: Bakács 2003, eredeti forrás: IMD 2001: The World Competitiveness Yearbook] 9
7
1.5. Kilátások A fekete gazdaság felmérésére és prognosztizálására nem vállalkozhatunk. Ami a támogatásokat illeti, Írország esetében a csatlakozás után a szektorba áramló (döntően közösségi) szubvenciók 10 év alatt lehetővé tették a kornak megfelelő gépesítettségi szint elérését. Magyarország esetében elvileg hasonló eredményre számíthatunk, ha abból indulunk ki, hogy a magyar gazdák számára az átmeneti időszak – a közvetlen támogatások nemzeti kiegészítésének lehetősége miatt - hasonló hosszúságú (6 év), mint amilyet az ír gazdák megtapasztaltak (5 év). Ugyanakkor a már említett hiányosságok – a termelőknek és a gazdaságoknak az EU-csatlakozással kapcsolatos felkészületlensége, az integráció alacsony foka stb. - miatt az utolérési folyamat elhúzódhat. Szerencsére van néhány olyan terület, melyben – az írországi párhuzamot folytatva - a magyar mezőgazdaság is jó eredményeket mutat föl, illetve jó fejlődési lehetőségei vannak. Az ír állategészségügy már az ország európai integrálódása előtt is magas színvonalat ért el. Ezen a téren Magyarországnak sincs szégyenkezni valója: hazánkat mindeddig nem érték el a nyugat-európai állategészségügyi botrányok (BSE alias kergemarhakór, dioxin-botrány stb.), sőt, a csatlakozási tárgyalások során még mi próbáltunk derogációt (haladékot) kérni az itthoninál megengedőbb EU-szabályozás átvételére. Végül megemlítendő, hogy az erdőgazdálkodás és a falusi turizmus (bed & breakfast) fejlesztése terén – Írországhoz hasonlóan – hazánknak is kiváló adottságai vannak. Eme két területen azért is érdemes átfontolt nemzeti programokat, és kellően ösztönző eszközrendszert kialakítani, mert az EU-csatlakozás – a szektorba áramló modernizációs tőke hatására, valamint az egységes piacon megnövekvő verseny kényszerítő ereje révén – jelentősen csökkentheti a termelés munkaerőigényét. Márpedig a vidék elnéptelenedésének megakadályozására, a vidéki foglalkoztatás megőrzésére mind az erdőgazdálkodás, mind pedig a falusi vendéglátás fejlesztése kiválóan alkalmas. Minthogy az EU nettó nyersfa- és fűrészáru-importőr - 1999-ben rendre 26,5 és 7 millió tonnás mennyiségben, illetve 1,7 és 2,7 milliárd euró értékben [Forrás: Bizottság 2002] -, az erdősítés hosszú távon is kifizetődő tevékenységnek tűnik. Ráadásul, a CAP 1992-es reformja óta jelentős közösségi támogatás is jár érte. 2. Mediterrán csatlakozás Az ún. mediterrán bővülés a nyugat-európai integráció akkori tagállamai számára viszonylag kisebb terhet jelentett, már ami az agrárcsatlakozás pénzügyi vonatkozásait illeti. Minthogy a Közösség alapító államaiban (valamint az első bővüléssel bekerülő területeken) – Olaszország és Franciaország földközi-tengerparti vidékeit leszámítva – kontinentális vagy óceáni klíma uralkodott, a CAP legfontosabb (értsd: legköltségesebb) rendtartásait a jellemző éghajlatnak megfelelő termékekre (gabona, cukor, marhahús, tejtermékek stb.) állították föl. Görögország, Spanyolország és Portugália sok tekintetben komplementer termékkínálata (a bort és a kertészeti termékeket leszámítva) kevesebb fejfájást okozott a régebbi tagországoknak, mint a keleti bővülés.
8 Tény, hogy a 10 új tagország – a két kis földközi-tengeri sziget kivételével –, egyszerű természetföldrajzi okokból, azon mezőgazdasági termékek előállításában jeleskedik, amelyből az EU már hosszú ideje strukturális fölöslegekkel rendelkezik. Ily módon, könnyen belátható, hogy amennyiben a (nettó befizetői pozícióban lévő és/vagy az újonnan csatlakozók agrártermékeinek konkurenciájától tartó) tagországok a mediterrán bővülés esetén 5-7-10 éves alkalmazkodási periódust tartottak szükségesnek, úgy a keleti bővülésnél sem volt remény rövidebb átmeneti időre. A kétféle átmenet között azonban jelentős különbség van. Az 1980-as években még nem volt egységes piac, s a mediterrán országok esetében a közös agrár- illetve kereskedelem-politika teljes egészére vonatkozott az átmenet. A magyar agrárcsatlakozás ellenben a tagság első napjától azonnali és teljes piacnyitással, mindenfajta kereskedelmi korlát nélkül (kivéve védzáradék11), és a CAP piaci intézkedéseinek (intervenció, export-visszatérítés) azonnali alkalmazása mellett valósult meg. Az átmenet tulajdonképpen egyedül az ún. közvetlen kifizetésekre vonatkozik, s hossza a közös költségvetés szempontjából 10 év, a magyar gazdák szemszögéből pedig 6 év lesz. 2. Táblázat A magyar gazdák támogatottságának alakulása az átmeneti időszakban, a jelenlegi tagállamokban járó teljes támogatás százalékában, a közvetlen kifizetések és a teljes várható támogatottság tekintetében 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 DP EU forrásból 25 30 35 40 50 60 70 80 90 100 DP nemzeti 30 30 30 30 30 30 30 20 10 0 forrásból 55 60 65 70 80 90 100 100 100 100 Σ DP 43,75 47,5 51,25 55 62,5 70 77,5 85 92,5 100 Σ EU-támogatás 66,25 70 73,75 77,5 85 92,5 100 100 100 100 Σ támogatottság DP = közvetlen kifizetés, Forrás: Somogyi 2003 + saját számítások Σ EU-támogatás = amennyibe az EU közös költségvetésének kerülünk (75*DPEU+25) Σ támogatottság = amennyit a magyar gazdák kapnak a teljes jogú tagsághoz képest (75*ΣDP+25)
Fentiek tükrében igen tanulságos lehet az, ami a csatlakozás utáni években a mediterrán országoknak a régi tagokkal szembeni agrárkereskedelmében történt. Annak ellenére, hogy a kölcsönös piacnyitás csak 5-7-10 alatt, fokozatosan valósult meg, az újonnan belépőknek a régi tagországokból származó importja sokkal gyorsabban növekedett, mint az odairányuló export. Mindhárom mediterrán ország (GR, E, P) a csatlakozás utáni első 5-10 évben több százmillió eurós egyenlegromlást könyvelhetett el a mezőgazdasági (azon belül elsősorban az állati) termékek kereskedelmében.12 Görögországnak a Közösséghez való csatlakozásakor még az 5-7 éves átmeneti időszak sem volt elegendő arra, hogy a rendkívül gyenge hatékonyságú mezőgazdasági szektor felkészüljön a nyugat-európai termékek versenyére. Az EU-val szembeni export/import fedezeti arány az 1980-as 148 százalékról már a belépést követő évben 75 százalékosra 11
Súlyos piaci zavarok esetén – megfelelő konzultációk után és a Bizottság jóváhagyásával – védelmi intézkedéseket lehet hozni az érintett ágazatokban. [Forrás: Somogyi 2003] 12 Az agrár-külkereskedelemben kialakult mérlegromlás Portugáliában és Görögországban tartósan megmaradt, Spanyolország azonban – okosan kihasználva az adottságainak (friss zöldség- és gyümölcstermelés) megfelelő specializáció lehetőségét – később megfordította a trendet. [Forrás: Orbánné 1998]
9 csökkent, s lényegében meg is maradt ezen a szinten a 90-es évek első feléig. Különösen az állati termékek (hús, tejtermékek) esetében nőtt rendkívül gyorsan a többi tagországból származó import. Ráadásul ezen cikkek áremelkedése messze meghaladta a főbb görög exporttermékekét (friss és feldolgozott zöldség és gyümölcs), vagyis a cserearányromlás is jelezte az alacsony versenyképességet. A húsoknál megfigyelhető volt a kereskedelem igen erős átterelődése az EU felé. Ami a portugál kereskedelmet illeti, a portugál agrárvámok többsége alacsonyabb volt az EUénál, s így a kölcsönös piacnyitás elvben a portugál élelmiszergazdasági exportnak kedvezett volna. A gyakorlatban azonban minden másképpen történt. 1988 és 1995 között - vagyis az átmeneti időszak 3. és 10., azaz utolsó éve között - Portugáliának az EU-ba irányuló agrárélelmiszeripari exportja 83,4 százalékkal nőtt, miközben ezen áruféleségeknek az összexportban való részaránya 7,51 százalékról 7,08 százalékra csökkent. Eközben az Unióból történő agrárimport 221,5 százalékkal nőtt, s ezen cikkeknek az összimportból való részesedése 7,85 százalékról 12,32 százalékra emelkedett. Ez azt jelenti, hogy a fenti időszakban az Unió közel háromszor olyan gyorsan tudta növelni élelmiszerexportját, mint Portugália. 3. Táblázat A portugál-EU kereskedelem alakulása néhány termék vonatkozásában (portugál szemszögből) millió ECU HS 01-04a HS 07-08b HS 10 (gabona) HS 01-24c
Export 1988 1995 90,5 27,0 0,6 500,4
a = élőállat, hús, hal, tejtermék, tojás, méz EUROSTAT+saját számítás
200,2 79,8 11,5 917,8
import 1988 1995 251,9 70,0 42,1 743,8
b = zöldség-gyümölcs
846,3 225,1 298,9 2.392
egyenleg 1988 1995 -161,4 -43,0 -41,5 -243,4
-646,1 -145,3 -287,4 -1.474
c = agrár-élelmiszeripari termékek Forrás:
4. Táblázat A spanyol-EU kereskedelem alakulása néhány termék vonatkozásában (spanyol szemszögből) millió ECU HS 01-04a HS 07-08b HS 10 (gabona) HS 01-24c
export 1988 1995
import 1988 1995
egyenleg 1988 1995
401,5 2.138 280,2 4.108
831,9 124,6 153,3 2.075
-430,4 2.013 126,9 2.033
1.160 3.956 117,4 7.781
2.051 431,4 726,1 6.238
-891 3.525 -608,7 1.543
a = élőállat, hús, hal, tejtermék, tojás, méz, b = zöldség-gyümölcs c = agrár-élelmiszeripari termékek Forrás: EUROSTAT+saját számítás
A forgalmi statisztikákat vizsgálva azt találjuk, hogy a Spanyolországba és Portugáliába irányuló közösségi export a csatlakozás utáni években sokkal erőteljesebben nőtt, mint az ellentétes irányú forgalom. Ebben gyaníthatóan nagy szerepe volt az ár-versenyképességet kioltó kompenzációs mechanizmusnak. Igaz ugyan, hogy mind az Unió13, mind pedig Spanyolország14 által nagyon 13
Egyes friss zöldségek és gyümölcsök, borászati-szőlészeti termékek, primőr-burgonya.
10 érzékenynek minősített termékek piacát ad hoc bizottság felügyelte - sőt Spanyolország még mennyiségi korlátozásokat is megtarthatott néhány évig az érzékeny termékek Unióból történő importjára vonatkozóan -, a számok azt mutatják, hogy mindezen védintézkedések sem tudták megakadályozni az ibériai agrárkereskedelmi egyenleg tetemes romlását. Minthogy a magyar csatlakozás során a piacnyitás azonnali volt, a magyar termelők támogatottsága pedig – különösen az első három-négy évben – még jelentősen el fog maradni az uniós szinttől, minimum a mediterrán országokéhoz hasonló egyenlegromlásra számíthatunk. Érdekes módon, a magyar EU-csatlakozás során éppen azon állati termékek körében (sertés, baromfi) várható a legnagyobb versenyképességi kihívás, ahol a közvetlen kifizetések csak áttételesen (a takarmányárakon keresztül) hatnak a termelési költségekre. Jelenlegi hátrányaink a következő okokra vezethetők vissza: -
-
a tömegtakarmányok termésátlaga Nyugaton 6-7 tonna/hektár körül alakul, szemben a magyarországi 4-5 tonna/hektáros mutatókkal; az EU-tagországok szinte kivétel nélkül rendelkeznek tengeri kikötővel, és így a takarmány 25 százalékát adó szója sokkal olcsóbban jut el hozzájuk, mint Magyarországra; a Tizenötök esetében tőkeerős országokról van szó, ami azt jelenti, hogy a gazdaság szereplői képesek az árfolyam függvényében vásárolni, vagyis ki tudják várni a megfelelő pillanatot; a magyar gazdaság szereplői jobban ki vannak szolgáltatva az árfolyamingadozásokból eredő többletköltség hatásának; a döntő különbség azonban a szektorba bevitt holttőke hatékonyságában keresendő. Nyugaton mára olyan technikai színvonalra emelték a tenyésztést, amivel a magyarországi termelők nem tudnak versenyezni. Ehhez persze szükség volt évtizedek piaci viszonyaira, amelyek lehetővé tették a technológiai fejlesztést. [Forrás: Tóth 2003]
A versenyképességi hátrányainkkal kapcsolatban még egy fontos tanulsággal szolgál a mediterrán bővülés: Portugáliában a csatlakozást követő 10 év alatt a felére csökkent a szektorban foglalkoztatottak száma. Magyarországon is megtörténhet, hogy a 2000. évi ÁMÖ15 által összeírt 964,5 ezer gazdaságból a csatlakozást követő 10 éven belül csak a fele marad talpon. Ráadásul a maradéknak is csak töredéke lesz képes arra, hogy főállásban mezőgazdasági árutermeléssel foglalkozzon. Nagy különbség azonban, hogy míg Portugáliában a szektorból kikerülő munkaerőt felszívta a beáramló működőtőke, illetve az általa megvalósított beruházások munkaerőigénye, addig Magyarország már túl van az FDI nagy arányú és gyors felfutásának időszakán -, ráadásul EU-csatlakozásunk igen rossz konjunkturális időszakban valósult meg. Ebben a helyzetben különösen fontos, hogy a vidék népességmegtartásának erősítésére hosszú távú programokat dolgozzunk ki, s végrehajtásukra minden lehetséges nemzeti és közösségi forrást mozgósítsunk. Következtetések
14
Élőmarha, marhahús, tejtermékek, búza, vetőburgonya, karfiol, sárgarépa, hagyma, paradicsom, citrusfélék, szőlő, alma, körte, sárga- és őszibarack.
15
Általános Mezőgazdasági Összeírás
11 A korábbi bővülések elegendő példát szolgáltatnak mind a jól, mind pedig a rosszul előkészített csatlakozásra. Az írek (szarvasmarha- és juhtenyésztés, tejipar) - és részben a spanyolok is (friss zöldség-gyümölcs) – megtalálták az adottságaiknak leginkább megfelelő specializációt, ki tudták használni a közös agrárpolitika előnyeit, és mezőgazdaságuk viszonylag jelentős részét tudták növekvő agrárkereskedelmi többlet mellett modernizálni. Görögországban és Portugáliában a modernizáció a szektor sokkal szűkebb szegmensében ment végbe, az agrárpolitikai támogatások egy része az új (demokratikus) rendszer klientúrájának a zsebébe vándorolt, s az élelmiszergazdaság külkereskedelmi mérlege jelentős és tartós deficitet mutat. Magyarországon az elmúlt évtizednek az EU-csatlakozásra való felkészülés jegyében kellett volna telnie. A szektorban dolgozó gazdálkodók és a szektort ismerő szakértők véleménye szerint azonban ez a felkészülés gyakorlatilag elmaradt. Az ágazat támogatására rendelkezésre álló pénzeket nem a megfelelő módon használták föl, az agrárpolitika sokszor a szociálpolitikával keveredett. Az EU-követelményekkel kapcsolatos információk és az ún. előcsatlakozás segély (SAPARD) óriási (többéves) késéssel jutottak (jutnak) el a termelőkhöz. A mezőgazdaság a csatlakozás előtti legutolsó évekig is a politikai hatalmi és pénzszerzési akciók terepe maradt. A politika folyamatosan abban bízott, hogy a mezőgazdasági konszolidáció az EU-tagsággal beáramló évi 1-1,5 milliárd eurónyi támogatástól majd magától megoldódik. A csatlakozás azonban évekkel kitolódott, az EU pedig előbb az 1990-es évek közepétől megrendelt sorozatos szakértői jelentései révén előjelezte, majd 2002 januárjában a bizottsági ún. Issues Paper-rel16 egészen világossá tette, hogy a konszolidáció költségeit nem hajlandó teljes egészében magára vállalni. A közös agrárpolitikai támogatások ¾-ét adó közvetlen kifizetések 25 százalékról induló, fokozatos bevezetése – még a 30 százalékos nemzeti kiegészítés mellett is – nehéz helyzetbe hozza a magyar termelőket a csatlakozás utáni 3-4 évben. A felkészületlen magyar agrártermelők - a különböző tagadhatatlan versenyelőnyök (természeti tényezők [talaj, klíma], néhány, hosszú távon is viszonylag olcsó input [munkabér, földbérlet]) ellenére - rendkívül nehéz versenyhelyzetben találják magukat az európai piacon. Ennek legfőbb okai – az elmaradt felkészítésen (állami konszolidáción) kívül - a következők: -
16
tőkehiány, a technológia viszonylagos avultsága, gyenge szövetkezési hajlam, az integrációk hiánya, sok esetben nem kellő szakismeret, a termelés utáni fázisok és a marketingmunka fejletlensége, a szektort átható bizalmi válság, a mindennapos, jogkövetkezmény nélküli szerződésszegések, valamint a termelők kiszolgáltatottsága, az, hogy a feldolgozás és a kereskedelem teljesen kikerült a termelők ellenőrzése alól (input és output oldali árnyomás, [sok esetben külföldi kézen lévő] monopol vagy oligopol piaci helyzet).17
BIZOTTSÁG (Issues paper): "Enlargement and Agriculture: Successfully integrating the new Member States into the CAP - Issues paper" - Commission of the European Communities, Brussels, 30.1.2002 SEC(2002) 95 final 17 Minthogy a nyersanyagtermelés az állami szabályozás révén viszonylag védett, a globalizáció nem itt, hanem a feldolgozó és az elosztó szféra felől tör be az agrárgazdaságba. A fejlett országokban a széttagolt termelés és
12
Fentiek tükrében prognosztizálható, hogy a magyar agrárcsatlakozás nem hoz olyan látványos eredményeket, mint az ír. Nem várhatunk olyan sokat tőle, mert nem megfelelően előkészített „talajba” hull a támogatás. Ugyanakkor bíznunk kell abban, hogy az EU-csatlakozás, a CAP szigorú követelményrendszere és az egységes piac együtt kikényszerítik mind a termelők, mind pedig az államigazgatás pozitív reakcióit. Tény, hogy az EU-tagság révén megnő a mezőgazdaság támogatottsága. Szinte minden szektor a korábbinál jobb jövedelmi pozícióba kerül. Megnyílik az EU-15-ök, valamint a velünk együtt csatlakozó további 9 ország piaca. Az egységes szabályozórendszer évekre előre meghatározott, ami növeli a tervezhetőséget, a termelői kedvet és a jövedelembiztonságot. A legversenyképesebb termelők – főként a nagygazdaságok – abszolút nyertesei lehetnek a csatlakozásnak. Magyarországnak minden adottsága megvan arra, hogy a CAP jelenlegi és a belátható jövőben várható körülményei között a közös agrárpolitika haszonélvezőjévé váljon, és a mezőgazdaságot a modernizáció útjára állítsa. EU-csatlakozásunk a támogatások fokozatos átvételével valósul meg, s már középtávon elkezdődhet az árutermelő gazdaságok modernizálása. Ugyanakkor a csatlakozás önmagában, automatikusan nem garancia a fejlődésre. A CAP-támogatások és az EU egységes piacán kínálkozó lehetőségek kihasználása érdekében, mind az államigazgatásban, mind pedig a termelői oldalon szemléletváltásra van szükség. Máskülönben a lehetőségek csupán lehetőségek maradnak. Források -
-
-
BAKÁCS, András (2003): Versenyképesség koncepciók – kézirat, MTA VKI 2003 BARRY, Frank - HANNAN, Aoife - HUDSON, Elaine - KEARNEY, Colm (2002): Competitiveness Implications for Ireland of EU Enlargement - www BIZOTTSÁG (1997): La situation de l'agriculture dans l'Union européenne - Rapport 1996 (Commission européenne 1997) BIZOTTSÁG (1998): Le financement de l’Union européenne – Rapport de la Commission sur le fonctionnement du systčme des ressources propres http://www.europa.eu.int/comm/budget/pdf/agenda2000/finue1998/fr/fr.pdf BIZOTTSÁG (2002): Agriculture in the European Union – Statistical and economic information 2001 – European Commission Directorate for Agriculture (February 2002) BIZOTTSÁG DG-BUDGET (2002): Preliminary Draft General Budget of the European Commission for the Financial Year 2003 (Detailed Analysis by Activity and Budget Line) Policy Area: Agriculture and Rural Development, June 2002 – European Commission (Section III - Commission) Directorate-General for the Budget, working document DUPUCH, Sébastien - EL MOUHOUD, Mouhoub (2002): Intégration, élargissement et divergences structurelles en Europe: quel avenir pour les régions périphériques? - Contribution á l'ouvrage de la DATAR, Groupe 10 Activités économiques et aménagement du territoire, papier présenté au second colloque du réseau Thematique: 'Improvement of Economic Policy Coordination for Full Employment and Social Cohesion in Europe on 22nd/23 rd 04. 2002 in Bremen" ÉLTETŐ Andrea (1997): Portugália a 90-es évek közepén, gépirat MTA VKI 1997 Eurofood 22 May, 1997. FARKASNÉ Fekete, Mária – AVILLEZ, Francisco (2002): A portugál mezőgazdaság európai integrációja – Gazdálkodás 2002(2)
az egyre koncentrálódó kereslet közötti feszültséget a kínálat koncentrálásával és szervezettebbé tételével, azaz a termelők szövetkezésével oldják. [Forrás: Udovecz 2002] Az állam dolga az, hogy az ilyen jellegű szövetkezések létrejöttét támogassa, s sikerüket a hatékonyságuk (és az alkuerejük) növeléséhez szükséges infrastruktúra (tárolók, hűtőházak, logisztikai központok) létrehozásának szubvencionálásával elősegítse.
13 -
-
-
FERTŐ, Imre - HUBBARD, J. Lionel (2001): GUTH, Jean-Jacques (1980): Comprendre l'Europe – Éditions Études Vivantes, Paris-Montréal 1980, ISBN 27310-4103-X HUSTI István: Dióhéjban az ír mezőgazdaság jelenéről és jövőjéről - Gazdálkodás 1997(1) ÍR AGRÁRMINISZTÉRIUM (1997): 1996 Annual Review and Outlook for Agriculture, the Food Industry and Forestry (Department of Agriculture, Food and Forestry, Economics and Planning Division, March 1997) ÍR AGRÁRMINISZTÉRIUM (1997b): Irish Economic and Agricultural Statistics - Compendium (Department of Agriculture, Food and Forestry, Economic and Planning Division, February 1997) ÍR KÜLÜGYMINISZTÉRIUM (1995): Ireland, the economy (Fact Sheet 3/95, Department of Foreign Affairs, Dublin) MUNS, Joachim (1992): L'élargissement vers l'Europe du Nord vue par l'Europe du Sud: les craintes de l'Espagne - Revue du Marché commun et de l'Union européenne, No. 359, juin 1992 OECD (1974): La politique agricole en Irlande (OECD-jelentés 1974, Genf GATT-könyvtár) OECD (1995): Ireland - OECD Economic Surveys 1995 OECD (1996): OECD Economic Surveys 1995-1996 Portugal O'HAGAN J. and NEARY N. (1972): Irish Agriculture and the EEC, an examination of some of the macroeconomic issues - Irish Journal of Agricultural Economics and Rural Sociology, Vol. 4. No.1, 1972/73. ORBÁNNÉ Nagy, Mária (1998): Az EU-hoz később csatlakozott országok agrárgazdaságának tapasztalatai, különös tekintettel az átmenet kérdéseire, Spanyolország, Portugália – AKII, Budapest 1998 november PAGOULATOS, George (2002): La Grčce, l’Union européenne et la présidence 2003 - Etudes et Recherches No.21 Décembre 2002 PLUNNER (1991): Ex-post empirical estimates of the 2nd enlargementÉ the case of Greece - in Weltwirschaft Archiv, 1991 vol.127 No.1 POULIQUEN, Alain (2001): Competitiveness and farm incomes in the CEEC agri-food sectors Implications before and after accession for EU markets and policies, Volume I - Summary - European Commission Directorate-General for Agriculture, October 2001 POZÍCIÓS PAPÍROK: - Negotiating Position of the Government of the Republic of Hungary on Chapter 7: Agriculture, CONFH 59/99, Brussels, 30 November 1999 - European Union Common Position (Draft) Chapter 7: Agriculture, Enlargement MD 381/2/00 REV 2, Brussels, 5 June 2000 - European Union Common Position (Draft) Chapter 7: Agriculture, Enlargement MD 880/1/01 REV 1, Brussels, 3 December 2001 SOMAI, Miklós (2000): Agrárgazdálkodási struktúra az EU-ban, EU-támogatások – Cégvezetés 2000(10), pp. 94-98. SOMAI, Miklós (2003 a): “Empirikus kutatások a magyar agrártermelők EU-felkészültségéről” – kézirat, MTA VKI Budapest SOMAI, Miklós (2003 b): "A magyar mezőgazdaság versenyképességét befolyásoló külföldi és hazai folyamatok az EU-csatlakozás előestéjén" című, B.1964/XII/02 nyilvántartási számú OKTK-projekt összefoglalása SOMOGYI, Zoltán (2003): A csatlakozási tárgyalások agrárfejezete – Európai Füzetek 9. Szakmai összefoglaló a magyar csatlakozási tárgyalások lezárt fejezeteiből – www.meh.hu SZŰCS, István – CSENDES, Béla – PÁLOVICS, Béláné (1997): Földbirtok-politika, a földtulajdon fejlesztésének főbb irányai – Agrárgazdasági Tanulmányok http://www.akii.hu/KUTATAS/!INTEZETI_KIADVANYOK/Magyar/agrargazdasagi_tanulmanyok.htm TÓTH, László (2003): Interjú Tóth Lászlóval, ügyvezető igazgató úrral - Agro-Produkt Kft., Pásztó, 2003 tavaszán UDOVECZ, Gábor (2002): A magyar agrárgazdaság versenyesélyei az Európai Unióban II. – A tudás 365 napja, 311. Előadás – 2002. November 7. - http://www.valtozovilag.hu/t365/tux1107.htm
