SERTÉSTENYÉSZTÉS
Novotniné Dr. Dankó Gabriella Debreceni Egyetem MÉK
TAKARMÁNYOZÁS
AZ EMÉSZTŐKÉSZÜLÉK FELOSZTÁSA
EMÉSZTŐ CSATORNA Előbél Középbél szájüreg garatüreg nyelőcső gyomor
epésbél éhbél csípőbél
Utóbél vakbél remesebél végbél
JÁRULÉKOS MIRIGYEK Nyálmirigyek Emésztő mirigyek Fültőmirigy Áll alatti mirigy Nyelv alatti mirigy
Máj Hasnyálmirigy
A mindenevők, (sertés) növényeket és állatokat is egyaránt fogyasztanak. A gumós zápfog, rágásra és metszésre is alkalmas. Igazi zúzó fogazat. A fogak felülete nem sima, azon göbök, gumók találhatók. A kisőrlő fogak a tarajos, a nagyőrlők inkább a redős fogazathoz hasonlítanak.
Fogképlet
A GYOMOR (ventriculus)
A gyomor az emésztőcsőnek zsákszerűen tágult szakasza, amely a rekesz és a máj mögött, a hasüregben helyeződik. Részei: cardia-fundus-corpusantrum-pylorus. Egyszerű gyomor: csak egyrétegű hengerhámmal fedett mirigytartalmú nyálkahártya Összetett gyomor: nyelőcsőtípusú + mirigyes nyálkahártya
A gyomor falát 3 réteg, a nyálkahártya (tunica mucosa), az izomréteg (tunica muscularis) és a savóshártya (tunica serosa) alkotja. A nyálkahártya szerkezete szerint elkülöníthető két része közül a pars oesophagea enyhén redőzött, mirigy nélküli, fehér, fénylő, alacsony papillákat képez. Hámja többrétegű elszarusodó laphám. A pars intestinalis vörös árnyalatú, bársonyos tapintatú, hálószerű redőket, közöttük mezőket képez. A mezőkben tűhegyes, tölcsér alakú mélyedések, gyomorgödröcskék vannak. Ide vezetnek a gyomor mirigyeinek nyílásai. A nyálkahártya hámja egyrétegű hengerhám.
A pars intestinalison a nyálkahártya saját kötőszöveti rétegében a gyomor mirigyei helyeződnek, melyek 3 félék lehetnek: - Cardiamirigyek (mucin) - Fundusmirigyek (sósav és pepszinogén) - Pylorusmirigyek (mucin, kevés pepszinogén, G sejt: gasztrin)
A gyomor feladatai
Tárolja az elfogyasztott takarmányt és szakaszossá teszi a mozgását a vékonybél felé Saját vagy más forrásból származó enzimei segítségével megkezdi a tápanyagok emésztését Csökkenti a veszélyét annak, hogy mérgező vagy károsító anyagok jussanak a vékonybélbe, a takarmánnyal a szervezetbe került kórokozókat elpusztítja A gyomorfal termeli a gastrin nevű szöveti hormont és a vörösvértest termeléshez és a B12 –vitamin felszívódáshoz szükséges intrinsic faktort (transzkorrint) A víz és egyes kismolekulájú anyagok (alkohol gyógyszerek) már a gyomor nyálkahártyáján felszívódnak
Chymus: a gyomortartalom gyomornedvvel keveredett egysége. A tiszta gyomornedv színtelen, víztiszta, erősen savas folyadék. Fajsúlya 1,002 és 1,006 g/L, pH értéke 0,9-1,5 közötti. Mennyisége állatfajtól, takarmány mennyiségtől és minőségtől függően változó: ló: 10-30 l, sertés 8-15 l, kutya: 0,5-3 l naponta. A gyomornedv 95%-a víz, szárazanyag tartalmát szerves és szervetlen részek alkotják. Szerves: fehérjebontást végző pepszin enzim, mely belső peptidkötéseket hasít (endopeptidáz) A kérődzők fiatal egyedeinek gyomornedvében tejfehérje bontó rennin (oltóenzim) van, mely a tej kazeinjét parakazeinné alakítja, miközben a tej megalvad. Szervetlen alkotók közül a sósav a legjelentősebb. A fundusmirigyek fedősejtjeiben termelődik, jelentős energiafelhasználás mellett. A cardia és pylorus mirigyek mucinban gazdag nyálkát termenek, mely védi a gyomorfalat a sósav hatásától.
A sertés gyomoremésztésének sajátosságai
Élettani viszonyok között a sertés gyomra sohasem ürül ki teljesen, a nagygörbület mentén mindig marad vissza bizonyos mennyiségű gyomortartalom (hagymahéj szerű illeszkedés) Az eltérő rétegek pH értéke jelenősen különbözik (proteolitikus és amiloproteolitikus szakasz). Az egyhónaposnál fiatalabb sertések gyomrában a sósavszekréció hiányos, a gyomorban megtelepedő baktériumok (Lactobacillusok) tejsav termelésének hatására áll be a 3,5-5,0 közötti pH az első hetekben. A pepszinaktivitás 3-4 hetes korig nem ér el jelentős szintet. A kazein alvasztása a malacok gyomrában is bőségesen termelődő rennin hatására megy végbe.
A BÉLCSŐ (intestinum) A vékonybél szakaszai: - Epésbél v. nyombél v. patkóbél (duodenum) - Éhbél (jejunum) - Csípőbél (ileum) Tevékenységei: - A béltartalom összekeverése az emésztőenzimekkel, illetve az epével, aminek következménye a fehérjék, zsírok, szénhidrátok lebomlása - Az alapelemeire bontott tápanyagok felszívódási lehetőségeinek megteremtése nagy felületen - A béltartalom továbbítása a vastagbélbe
A vékonybél nyálkahártyájának egész felületén sűrű, vékony, fonálszerű bélbolyhok (villi intestinales) emelkednek ki, és növelik meg a felszívási felületet.
Az éhbél szerkezete (a bélboholy)
Liberkühn mirigyek – proteoés amilolitikus enzimeket, antibakteriális anyagokat termelnek Brunner-féle mirigyek: pylorusmirigyhez hasonló váladékot termelnek Kehelysejtek- mucint termel Payer-plakkok: a középbél submucosájában lévő nyiroktüszők
-
-
A vékonybélben az emésztést azok a mirigyek segítik elő, amelyek egyrészt az emésztőcsövön kívül helyezkednek (máj, hasnyálmirigy) és kivezető csövükön keresztül a bélcsőbe ürítik váladékukat, másrészt a bél nyálkahártyájában találhatók. A mirigyek által termelt váladékok (emésztőnedvek) funkciói: Emésztőenzimek segítségével bontják a tápanyag molekulákat (aminopeptidázok, dipeptidázok, maltáz, szacharáz, laktáz, lipáz) Optimális kémiai (pH) és fizikai feltételeket biztosítnak az emésztőenzimek tevékenységéhez Nyálkaanyagaik biztosítják a bélcső felületének védelmét
A bél nyálkahártyájában termelődő enterokinin hormon serkenti a bélben lévő mirigyek elválasztó tevékenységét. A bélben folyó emésztés a takarmány kémiai feltárásának legfontosabb helye. A monogasztrikus háziállatokban és a madarakban a vékonybél képezi a felszívódás fő helyét Az emésztőcsőben felszívódó anyagok két úton, vagy a nyirok-, vagy a vérkeringésen keresztül kerülhetnek (transzportálódhatnak) a szervezet más egységeibe. A bél nyálkahártyájában lévő kapillárisok nagyobb vénákat alkotva a bélfodri vénán keresztül a vena portaeba ömlenek, ami a felszívott anyagokat a májba juttatja.
Vastagbél: - Vakbél (caecum) - Remesebél (colon) - Végbél (rectum)
A vastagbél feladata kettős: a mikrobiális emésztés, valamint a víz és elektrolitok reabszorpciójának helye. Nyálkahártyája ráncos, bélbolyhok nincsenek rajta, mucint szekretáló kehelysejtek, Liberkühn mirigyek és magányos nyiroktüszők találhatók benne. A vastagbélnedv lúgos kémhatású, vizet, szervetlen sókat és mucint tartalmaz. A vastagbél emésztés lónál igen jelentős, energiaforgalmának 75%-át az itt felszabaduló illózsírsavakból fedezi.
Mottó: A sertés biológiailag ún. mindenevő állat, azonban ha a XXI. században elvárható teljesítményeket akarjuk elérni, akkor ennek megfelelően összeállított, a humán és állategészségügyi követelményeknek megfelelő, egészséges takarmányokat kell etetnünk! (Gundel János)
Fontosabb takarmányféleségek
Jelenleg a sertéstartás hazai rendszerének egyik jellemzője a nagyarányú abraketetés. A nagyüzemi sertéstenyésztésben és a zárt kisüzemi árutermelésben az abrakon kívül – gyakorlatilag – mást nem is etetnek. A feletetett abrakkeveréknek több mint 2/3 részét a magvak és a termések teszik ki. A keverék takarmányok ezek mellett többnyire csak vitamin és ásványi anyag kiegészítőket, úgynevezett premixeket tartalmaznak, esetleg ezt fehérjehordozóval kombinálják (koncentrátumok). A magvak és termések mellett azonban számos olyan takarmány alapanyag helyet kaphat, melyekből az ideális beltartalom és takarmányadag akár költségtakarékosan összeállítható.
Zöldtakarmányok
A zöldtakarmányok a sertéseknek is természetszerű takarmányai. A fenntartható fejlődés nevében, főleg az ökogazdaságokban, helye van a hagyományos takarmányozási formáknak. Az intenzív, iparszerű sertéstartásban ugyan ritka, hiszen a zárt tartási rendszerek, a kevés élőmunkaerő jelentős mértékben korlátozzák a zöldtakarmányok etetését, de kisüzemi, háztáji gazdaságokban a tenyészkanok és tenyészsertések, malacok tartásában és takarmányozásában alapvetően fontos szerepet kaphatnak.
Legeltetés
A sertés legősibb, legtermészetesebb takarmánya a legelőfű. A legeltetés kettős célt szolgál: egyrészt a sertés ezúton tiszta, friss levegőn, napfényen tartózkodva mozog (szilárd szervezet), másrészt olcsón jut olyan tápláló- és ásványi anyagokhoz, nyomelemekhez és vitaminokhoz, amelyekhez legeltetés nélkül egyáltalán nem vagy csak lényegesen drágábban juthatna. Megkülönböztetünk: 1. természetes, 2. mesterséges és 3. alkalmi legelőket. A természetes legelők közül a sertés a mély fekvésű, nedves talajú, zömmel aljfüvekből, pillangósokból álló területet kedveli. Különösen szívesen járkál, legel azokon a helyeken, ahol csigák, giliszták, férgek is akadnak.
A mesterséges legelők telepítésénél a talaj adottság és éghajlat figyelembevételével magunk választhatjuk meg a legkedvezőbb gyepkeveréket. Alapvető, hogy a keverékben az aljfüvek domináljanak. A pillangósok közül a vörös-, fehér- és svédhere, a lucerna és a baltacim jön elsősorban számításba. A szudáni cirokfű, rozs, repce és a spenót szintén jó sertéslegelőt szolgáltat. Az alkalmi legelőknek különösen nagy jelentőségük van a sertéstartásban, egyrészt azért, mert változatos, jó takarmányt szolgáltatnak, másrészt pedig azért, mert így legtöbbször olyan gazdasági melléktermékek kerülnek takarmányozásra, amelyek egyébként veszendőbe mennének. Amíg az eke meg nem jelenik, addig a burgonya-, a répa-, a kertészeti- és a kukoricaföldet járatni kell sertésekkel, mert az élelmesen keresgélő, turkáló jószág nagyon sok takarmányt talál itt. A búza-, árpa- és borsótáblákon még körültekintő munka esetén is annyi pergett szem, töredezett kalász, elszóródott hüvely marad, hogy onnan hazatérve a sertés nem ritkán csupán ivóvizet kíván. Az alkalmi legelők hasznosításával tehát olcsóbbá tehető a sertéstartás, nyilvánvaló, hogy ezeket a legelőket nem szabad veszendőben hagyni!
A sertés legeltetésének is megvannak a szabályai: Szabadon csak tarlón legeltessünk, mert a sertés válogat, a kevésbé tetszetős növényeket letapossa, bélsarával szennyezi, a legelőt feltúrja. A szakaszos legeltetés ajánlott. Addig legeltessünk, amíg a sertés éhes, mert ezt követően turkálni kezd. Inkább létesítsünk számára állandó turkáló, dagonyázó helyet. Ha nem teljesen szabad tartást alkalmazunk, naponta kétszer rövidebb ideig a kora reggeli órákban és a naplemente körül helyes legeltetni. Amennyiben több korcsoportot legeltetünk, mindig a szoptatós kocák kapják (esetleg malacaikkal együtt) a legjobb minőségű, friss legelőterületet. Hízlalásban a legeltetés nem ajánlott, mert megnő az életfenntartó takarmányszükséglet, romlik a takarmányértékesülés.
Termesztett zöldtakarmányok
Sertésnek termesztett jöhetnek számításba:
csalamádénak vetett kukorica silókukorica (zölden a tejes érés kezdetén, mert később a nagy rosttartalom miatt a sertés a szárat „kibagózza”) szudáni cirokfű, cukorcirok (csak a 40-60cm-esnél nagyobb növényeket szabad zölden etetni) rozs (legkorábban etethető) őszi és tavaszi zöld takarmánykeverékek (gabona + pillangósok, pl. zabos bükköny) pillangós zöldtakarmányok (korlátozott mennyiségben) leveles zöldtakarmányok (lédús takarmánynövények, pl. takarmánykáposzta)
zöldtakarmányaként
a
következő
növények
Zöldtakarmányokból a napi etethető mennyiség tenyészsertésekkel 2-5 kg.
Gyökér- és gumós takarmányok
Ebbe a csoportba tartoznak a nagy víz (nehezen tárolhatók) és kis rosttartalmú takarmányok.
takarmányrépa: 2-5 kg/nap adagban etethető főleg vemhes kocákkal cukorrépa: 4-6 kg/nap adagban etethető főleg hízókkal murokrépa: 3-4kg/nap adagban etethető főleg vemhes és szoptató kocákkal burgonya: tradicionális sertéstakarmány, a humán táplálkozásra nem alkalmas apró gumók párolva, főzve etethetők, nyersen kedvezőtlen hatású. csicsóka: gumóját a sertés szívesen kitúrja, fogyasztja
Silózott takarmányok
Tejsavas erjesztéssel tartósított sertéstakarmányok 1-3 kg/ állat/nap mennyiségben lehetnek:
zöldtakarmányból szecskázva készített szilázsok vemhes (és szoptató) kocák részére erjesztett melléktermékek, mint nedves répaszelet, sörtörköly, kukoricatörköly, leveles cukorrépafej, stb. CCM (Cob-Corn-Mix) kukorica szem-csutka keverék erjesztve Roppantva vagy darálva silózott nedves szemeskukorica
Szénafélék Szénaféléket, mint réti széna, vagy termesztett fűfélék szénája, pillangósok szénája, szálasan nem, vagy csak igen ritkán etetünk a sertéssel. A zöld növényi lisztek, szénalisztek etetése azonban keverék takarmányokba adagolva (max. 612%) kedvező. Karotin, és jó minőségű rosttartalmuk miatt főleg tenyészállatoknak ajánlott.
Gabona magvak
Jellemzőik: nagy keményítő (energiaforrás), foszfor és B-, E-vitamin tartalom; közepes fehérje tartalom, lizinben (sertés számára elsődleges limitáló aminosav) szegények; alacsony zsír, rost és kalcium tartalom.
Kukorica: a legjelentősebb sertés takarmány alapanyag, energiatartalma a gabonamagvak közül a legnagyobb (4-5% nyerszsír), de fehérjetartalma a legalacsonyabb. Abrakkeverékekben részaránya akár 50-60%. Árpa: fehérje, lizin és rosttartalma magasabb, energiája alacsonyabb. Malacok számára hántoltan kitűnő. Abrakkeverékekben részaránya akár 60%. Búza: a kukorica és árpa között vannak beltartalmi értékei, azokat helyettesítheti. Aránya ne haladja meg a 40-50%-ot. Rozs: etetése ritka, beltartalma a búzáéhoz hasonló, de kesernyés íze és esetleges „anyarozs” fertőzöttsége miatt maximum 20-25% etetése javasolt. Tritikálé: fehérjetartalma felülmúlja a búza és a rozs fehérjetartalmát is. Zab: kitűnő ízű és diétás hatású, fehérjetartalma az árpáéhoz hasonló, 5% biológiailag értékes zsírt tartalmaz. Strukturális rosttartalma (10-11%) kedvező, 10-15%-ban szerepeltethető.
Olajos magvak
Az olajos magvakat, a teljes olajtartalommal csak ritkán használjuk takarmányozásra, mert ezeket a növényeket az olajipar számára termesztik. Összetételükre a nagy olaj- és fehérje-, illetve esetenként a nagy nyersrost tartalom a jellemző. A sertések takarmánykeverékének 1-5%-ában szerepelnek. Ide tartoznak: napraforgó, repce, lenmag.
Hüvelyesek magvai
Fehérjetartalmuk a gabona magvakénál kétszer-háromszor nagyobb, lizinben általában gazdagok, a gabona magvak és a hüvelyesek előnyösen egészítik ki egy-más aminosav összetételét. A hüvelyes magvakra jellemző, hogy kisebb-nagyobb mennyiségben mindegyik tartalmaz antinutritív anyagokat, emiatt nem etethetők e káros vegyületek inaktiválása (pl. hőkezelés) nélkül.
Borsó: fehérjetartalma 23-27%, lizinben gazdag, de dugító hatású, maximum 15-20%-ban etethető. Lóbab: hazánkban ritka, 25-30% nyersfehérje tartalmú. A lóbab is tartalmaz antinutritív anyagokat, de ezek mennyisége olyan kevés hogy az abrakkeverék 15%-ában minden korú sertéssel előkészítés nélkül is etethető. Szójabab: A legértékesebb hüvelyes mag a szójabab, ami jelentős (3538%) nyersfehérje-tartalma mellett nagy mennyiségű (18%), eszenciális zsírsavakban gazdag olajat is tartalmaz. Fehérjéjének biológiai értéke a növényi fehérjék közül a legjobb. Nyersen nem, csak hőkezelés után etethető. A teljes zsírtartalmú nedvesen hőkezelt úgynevezett full-fat szója bármilyen korcsoportnak 15-20% arányban adható.
Melléktermékek
Ide sorolhatjuk a különböző növényi eredetű ipari melléktermékeket, és az állati eredetű takarmányozásra használt melléktermékeket. Etetésük akkor szakszerű és gazdaságos, ha ismerjük táplálóértéküket, ami sokszor igen ingadozó, akár tételenként különböző lehet. Sertések takarmányozása során a következő melléktermékek használhatók:
Malomipari melléktermékek: ocsú, korpák, takarmánylisztek, csírák Növényolaj-ipari melléktermékek: az extrahált darák, amelyek az olajsajtolás után oldószeres extrakcióból maradnak vissza és értékes fehérjeforrások. Rosttartalmuk magas, zsírtartalmuk csekély, esetleg közepes. Ilyenek: extrahált szójadara (akár 25%ban is bekeverhető), extrahált napraforgódara (5-10%), extrahált repcedara (5-8%) ez biodízel gyártásból is ered Cukoripari melléktermékek: nedves répaszelet, szárított répaszelet, melasz
Sörgyári melléktermékek: malátacsíra, sörtörköly, sörélesztő Szeszgyári (és keményítőgyári) melléktermékek: törköly, friss szeszmoslék, sűrített szeszmoslék, szeszipari élesztő, CGF (kukoricaglutén takarmány), DDGS (szeszipari száraz gabonatörköly oldható anyagokkal) ez legnagyobb mennyiségben bio-etanol gyártásból ered. Konzervgyári melléktermékek: paradicsomtörköly, almatörköly (időszakos termékek) Állati eredetű takarmányok: tejfeldolgozás melléktermékei (sovány tejpor, savó és savópor, író és írópor), halfeldolgozás melléktermékei (halliszt), zsírpor
Az egyéb állati eredetű melléktermék (csontliszt, húsliszt, toll-liszt, vérliszt, baromfiliszt, kérődzőkből származó zselatin) és a korábban főleg háztájiban gyakran etetett étkezési és étkeztetési maradék („konyhai moslék”) sertés takarmányként való felhasználása idáig szigorúan tilos volt, melyre vonatkozó tiltást az 999/2001/EK rendelet 7. cikke vezette be, és célja a szivacsos agyvelőbántalmak felszámolása volt. Időközben bebizonyosodott, hogy a baromfi és a sertés nem fogékony ezekre a betegségekre. Az Európai Parlament 2011. március 8-i állásfoglalása az EU-ban tapasztalható fehérjehiányról: mi a megoldás erre a régóta fennálló problémára? című dokumentum felszólítja a Bizottságot, hogy nyújtson be olyan jogszabályjavaslatot a Parlamenthez és a Tanácshoz, amely engedélyezi a vágóhídi belsőségekből származó feldolgozott állati fehérjéknek az együregű gyomrú állatok (sertés és baromfi) etetésére való felhasználását, amennyiben az összetevők emberi fogyasztásra jóváhagyott húsból származnak, és a fajon belüli újrahasznosításra, illetve a mesterséges kannibalizmusra vonatkozó tilalmat teljes mértékben betartják és ellenőrzik Az Európai Bizottság 2013. január 16.-án közzétett
56/2013/EU
rendelete
„az egyes fertőző szivacsos agyvelőbántalmak megelőzésére, az ellenük való védekezésre és a felszámolásukra vonatkozó szabályok megállapításáról szóló 999/2001/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet I. és IV. mellékletének módosításáról” kimondja, hogy e két faj esetében – a fajazonos fehérjék etetésének tiltása mellett – az állati fehérjék takarmányozását a jövőben engedélyezni fogják. A rendelt 2013. június 1-jétől alkalmazható.
Kanok takarmányozása
A tenyészkanok táplálóanyag-szükségletét az állat testtömege és az igénybevétel határozza meg. Kis tömegű kanok (120-180kg) napi abrakadagja közepes igénybevétel esetén 2,4-2,5 kg, míg a nagy testtömegű kanoké (180-250kg) 3-3,2 kg is lehet. A tenyészkanokat fehérjedús takarmányokkal kell etetni, mivel a bőséges fehérjebevitel a szervezet egész fehérje-anyagcseréjét élénkíti, így kedvezően hat az ivarsejtek osztódására, érésére, valamint a járulékos nemi mirigyek váladéktermelésére. Ezért a búgatási időszakban indokolt a 18-20 %-os fehérjekoncentrációjú takarmány etetése.
Kanok takarmányozása
A tenyészkanok részére készíthetünk külön tápot is. Ha ez nem áll rendelkezésre, akkor etethetünk szoptató kocatápot is, mert összetétele ennek áll legközelebb a kantáphoz: 14,5% nyersfehérje, 12,6 MJ ME/kg energiatartalom. Fontos a kanok vitamin- és ásványianyag-ellátása, valamint a cinkigény fedezése. Az ondótermelésre nemcsak a takarmányozás, hanem a tartási viszonyok is hatnak.
Kocák takarmányozása A mai intenzív fajtáktól elvárható, hogy a kocák ellésenként 10-12 malacot hozzanak a világra, a malacok születéskori tömege minimum 1,3 kg legyen, az évenkénti fialások száma kb. 2,2 legyen és a koca életteljesítménye legalább 4 fialás legyen. A kocák takarmányozását szaporodásbiológiai állapotukhoz kell igazítani.
Üres kocák takarmányozása
Üres a koca a választás és az eredményes újravemhesítés között. Arra kell törekedni, hogy ez az időszak minél rövidebb legyen. Ezen időszak legfontosabb feladata a kocák felkészítése a búgatásra, vagyis egy javuló kondíció elérése. A búgatásra történő hatékony előkészítés feltétele a termékenyítés előtti, 10-14 napos emelt szintű takarmányozás biztosítása – flushing (napi takarmányadag 2,5 kg). A vizsgálatok szerint a takarmányfogyasztás növeli az ovulációs rátát. A búgatásra való felkészítést az idő rövidsége nehezíti, ugyanis a kocák elapasztása és az ivarzás között 4-7 nap telik el. Ha valamelyik koca kondíciója rossz, akkor a búgatást a következő ivarzásra kell halasztani (napi takarmányadag 3,5 kg).
Vemhes kocák takarmányozása a vemhesség 90. napjáig
A búgatás után az előkészítés során megemelt takarmányadagot csökkenteni kell az életfenntartó takarmányadag szintjére (az embrióelhalás veszélyének csökkentése érdekében). Ekkor a napi takarmányadag 2,1-2,2 kg legyen, nyersrost tartalma 8-9%. A vemhesség kezdeti szakaszában az embriók növekedése lassú, ezért a koca táplálóanyag szükséglete csak kismértékben emelkedik. A vehem gyarapodásának több mint 60 %-a és a fogamzási termékek nagyobb arányú gyarapodása a vemhesség utolsó harmadára esik. A túlságosan bőséges takarmányozás veszélyei: a koca elhízik, nehezebb lesz a fialás, több lesz a halva született malac, gyakoribb lesz az agyonnyomás, étvágya a szoptatás alatt kisebb lesz, kisebb lesz a tejtermelés, malacok fejlődése is kisebb lesz.
Vemhes koca takarmányozása a vemhesség 90. napjától
A magzatok növekedési erélye kifejezett lesz, megkezdődik a tejmirigyek növekedése. Ezért a napi takarmányadagot 2,6-2,7 kg-ra kell növelni. Ügyelni kell a takarmányfehérje minőségére, vitaminellátására és ásványianyag-ellátására. Ebben az időszakban a koca vízigénye 8-10 liter naponta. A minősége mellett ügyelni kell a hőmérsékletére is. A kocák takarmányadagját a várható ellés előtt 4-5 nappal csökkenteni kell, hogy a tele gyomor ne nehezítse a fialást. A kocák az abrakkeveréken kívül tömegtakarmányt is fogyaszthatnak.
Szoptató koca takarmányozása
A koca tejtermelése 8-10 malac esetén 8-9 liter naponta. Tejtermelését befolyásolja a genotípus, a malacok száma és növekedési erélye, a koca táplálóanyag-ellátás színvonala. A koca testtömege 1 %-nak megfelelő mennyiségű tápot a létfenntartás fedezésére, malaconként 0,4-0,5 kg tápot a tejtermelésre adunk. A takarmány nyersrosttartalma 6-8%. Napi lizinigénye 35-50g. A kocatej átlagosan 9,4% zsírt és 5,6% fehérjét tartalmaz. Fontos, hogy a laktáció elején ne etessük túl a kocákat, ezért a takarmányadagot fokozatosan kell növelni a laktáció első hetében 0,5 kg-mal. A laktáció 2. hetében már ad libitum etethetünk. A koca laktáció alatti étvágyát jelentősen befolyásolja a fiaztató levegőjének hőmérséklete – a fiaztató levegője megfelelően hűvös legyen. Fontos a jó minőségű víz biztosítása.
Szopós malacok gondozása, takarmányozása
A malacnevelés az egész sertéstenyésztés egyik legfontosabb szakasza, mivel annak eredményessége nagymértékben meghatározza a sertéstartás egészének gazdaságosságát. A születés utáni legfontosabb feladat, hogy tegyük lehetővé a szopást, hogy a malacok minél több föcstejhez jussanak és a későbbiekben se korlátozzuk a szopások számát. Az ellenanyagok a fialást követően csak néhány óráig szívódnak fel megfelelően. Fontos feladat a szopós malacok szakszerű vasellátása A szopós malacok takarmányozásakor elsősorban azt kell szem előtt tartani, hogy a malacok emésztőenzim termelése életük első 2 hetében nagyon kialakulatlan. Az egy hetes malacok jó hatásfokkal csak a tejcukrot tudják emészteni. A malacok enzimtermelése a kor előrehaladtával fokozatosan alakul ki. Ezért a malacok számára olyan abrakkeverékeket kell előállítani, amelyek táplálóanyagai könnyen emészthetők.
Választott malacok takarmányozása
A szopós malacok főképpen tejjel táplálkoznak, de már az első héten a kutricába helyezhetjük a prestarter malactápot. Ez a kiegészítő takarmány könnyen emészthető, nagy fehérjetartalmú (20-21%), íz és aromaanyagokat tartalmaz. Ezt a választás után még 8-10 napig etessük. A malacok választása 21-28 napos koruk között történik általában. A választás idején már 300-400g takarmányt fogyasztanak naponta, így a választás már nem jelent akkora törést. Ez után térünk át a starter malactáp etetésére. Amikor a malacok 7-8 hetesek (13-15kg) a nevelőtáp etetésére térünk át. Ennek is nagy a fehérjetartalma, valamint lizin és metionin tartalma. A választott malacokat ad libitum takarmányozzuk. A malacok vízfogyasztása is jelentős, a mindenkori takarmányfogyasztás 2-2,5x.
NÉHÁNY TAKARMÁNYOZÁSI HIBA ÉS KÖVETKEZMÉNYEI: 1. Hibák a kocatakarmányozásban, a vemhességi periódusban: Hiba: túletetés energiában, hiány fehérjéből, Ca-ból, és P-ból Következmény: elégtelen kolosztrum mennyiség és kedvezőtlen összetétel, elhúzódó ellés; Hiba: A vitamin és karotin hiány Következmény: a kolosztrum és a normál tej szükségesnél kisebb A vitamin tartalma, Hiba: szélsőségesen alacsony energia, ásványi anyag és vitamin ellátás Következmény: kicsi, gyakran életképtelen malacok, elégtelen kolosztrumfelvétel.
2. Hibák a kocatakarmányozásban, az ellés után: Hiba: a takarmányadag túl gyors növelése Következmény: a malacok túl nagy tejfelvétele, Hiba: takarmányváltás Következmény: változás a tejösszetételben és ennek következtében malachasmenés (szélsőséges esetben elhullás), Hiba: elégtelen ivóvíz felvétel Következmény: a tej mennyiség csökkenése, esetleg teljes elapadás.
3. Hibák a malac takarmányozásban: a takarmány-összetételben: a nehezen emészthető fehérjék vagy a hamutartalom túl nagy hányada, túl kicsi vagy túl nagy nyersrost tartalom, kiegyensúlyozatlan adag, táplálóanyag-hiány (aminosav, vitamin, stb.) íz hibás vagy poros takarmány, bizonytalan minőségű kiegészítő takarmány. a takarmányminőségben gomba (toxin tartalmú) vagy atka fertőzött takarmány, szalmonellás vagy túl nagy sótartalmú halliszt, homogenitás hibák. a takarmányozási technológiában a száraz takarmány etetés túl késői megkezdése, a választás utáni túl gyors adag emelés, túl korai ad libitum adag hirtelen takarmányváltás pl. a "prestarter"-ről a "nevelő"-re indokolatlan recept változtatás, a koca takarmányának fogyaszthatósága, fogyasztása, a takarmány vályú nem kellő tisztántartása, esetleg megromlott takarmánynak a vályúban hagyása, elégtelen vízellátás, rossz minőségű ivóvíz (túl hideg, esetleg fertőzött vályúból nagy csíratartalom).
Hízósertés takarmányozás
A sertéshús-termelés vertikumában a hizlalás az a fázis, amelyiknek a végén megjelenik az a termék, a vágott sertés, amiben a végzett munka megtestesül. A tenyésztői munka egyértelmű célja volt az elmúlt negyed században, olyan fajták kinemesítése, melyeknek egészséges, nagy vitalitású egyedei kiválóan hizlalhatók és gazdaságosan felelnek meg a mindenkori piaci igényeknek. A soványhús iránt megnövekedett kereslet, továbbá az időközben elterjedt ún. iparszerű technológiák új kihívást jelentettek az ágazat minden szakembere számára.
A hízlalás sikerének előfeltétele a jó malacnevelés, azaz olyan egészséges, nagy fejlődési erélyű hízó alapanyag előállítása, ami megfelelő takarmánnyal etetve, megfelelő tartási körülmények között, képes genetikailag rögzített képességeit maximálisan realizálni és olyan vágóminőséget produkálni, amit a vágósertéspiac kedvező árakkal honorál.
A siker másik előfeltétele, az előre meg(vagy el)határozott vágóminőség elérési útjainak a meghatározása, a gazdaságosság függvényében, azaz a technológiai variációk elemzése alapján, a végleges megoldás kidolgozása és bevezetése.
A megfelelő takarmány meghatározását antagonistának látszó ellentmondások nehezítik: Az etetett takarmány tegye lehetővé: - a leggyorsabb növekedést, - a legtöbb színhús termelését, - a legjobb takarmányértékesülést, - a legkisebb termelési költséget ILYEN TAKARMÁNY NEM LÉTEZIK! ezért kompromisszumra van szükség, amiben döntő faktor a gazdaságosság, azaz milyen sertésért és mennyit fizet a piac?
A hizlalás hatékonysága, a genetikailag rögzített termelési kapacitáson belül, a következő három témakörben végrehajtott intézkedésekkel biztosan javítható: -az állatok egészségi állapotának és konstitúciójának javítása (ide értve a keresztezési vagy hibridizációs programokat is); -az állatok valódi igényeit kielégítő tartás és takarmányozás és általában management; -a legújabb táplálkozás-élettani és takarmányozási kutatási eredmények gyors átültetése a gyakorlatba.
De nem szabad elfelejteni Clausen professzor intelmeit: 1. az örökletesen rögzített izomfejlődést csak a takarmány energiatartalmával arányos fehérje/aminosav mennyiséggel lehet elérni; 2. az örökletesen rögzített izomképzés maximuma többlet takarmányfehérje v. aminosav etetésével nem léphető túl; 3. ha az életfenntartás és a húsképzés fehérje/aminosav szükséglete ki van elégítve, az e felett etetett mennyiség, elkerülhetetlenül a zsírbeépülést fogja növelni, azaz kalorikusan értékesül.
A sertéshízlalást takarmányozási szempontból 2 szakaszra osztható - Első szakasz: a hízásba állítástól (25-30 kg) 60 kg-os testtömegig tart •a süldőknek nagy a növekedési erélye, •a zsírbeépülés még nem jelentős •az etetett abrak emészthető energiatartalmának nagynak kell lennie (13,5 MJ/kg) - Második szakasz: 60 kg-tól 105-110 kg-ig tart •csökken az állatok növekedési erélye •a testtömeg gyarapodás egyre nagyobb része zsír •célszerű visszafogni az energiaellátást
A hízósertések takarmányozása kizárólag abrakvagy más takarmányokat (silózott, melléktermékek) tartalmazó kombinált takarmányadag etetésével oldható meg A napi testtömeg gyarapodást nagymértékben meghatározza a vitamin- és ásványi anyag ellátás Ca és P tartalmú kiegészítők vagy komplett premixek használata
Takarmányozási módok -
-
AD-LIBITUM: ezzel érhető el a legnagyobb átlagos napi testtömeg gyarapodás, de számolni kell a zsírfelhalmozással és a takarmányértékesítés romlásával Adagolt etetés: - csökken a átlagos napi testtömeg gyarapodás, de kedvezőbb a tömeggyarapodás fehérje/zsír aránya a fajlagos takarmányértékesítés az élőtömeg szerint adagolt etetés esetén a legkedvezőbb Visszafogott takarmányozás: az adagolt 60%-a megnő a hízlalási idő romlanak a hízlalási mutatók
Ajánlás hízósertés takarmánykeverék táplálóanyag összetételére (Forrás: GUNDEL, 2007)
KÖSZÖNÖM A FIGYELMET
