NOVOTNINÉ DR. DANKÓ GABRIELLA DEBRECENI EGYETEM MÉK
A gazdasági állatfajok közül a szarvasmarha-tenyésztés (Bos taurus) hazánkban és világviszonylatban is igen nagy jelentőségű. Egyik legfontosabb nemzetgazdasági feladata a lakosság tejjel és tejtermékekkel való ellátása. Magyarországon az egy főre jutó tejfogyasztás 67,5 l/év (Gfk Hungária, 2010). A szarvasmarha-tenyésztés második legfontosabb haszna a hústermelés, amely hazánkban főleg az exportlehetőségek kihasználása miatt nagy jelentőségű.
Napjainkra mintegy 400 szarvasmarhafajtát tenyésztettek ki.
A hasznosítás iránya szerint megkülönböztetünk:
- tejtermelő (pl. holstein-fríz, jersey stb.), - hústermelő (pl. hereford, charolais stb.), - vegyes hasznosítású (pl. magyartarka, brown swiss stb.) és - őshonos (magyar szürkemarha) fajtákat.
Magyar fajták: Magyartarka szarvasmarha Magyar szürkemarha Tejhasznú fajták: Holstein-fríz Jersey Ayrshire Húsfajták: Limousine Charolais Aberdeen angus Hereford Blonde d'Aquitaine Fehér-kék belga Kettős hasznosításúak: Szimentáli Pinzgaui Lapály marhák
Magyar tarka
Magyar szürke marha
Holstein fríz
Limusin
Lincoln red
Hereford
Charolais
Aberdeen angus
Fehér-kék belga
Blonde d'Aquitaine
Ayshire
Jersey
Brown Swiss
Szimentáli
A mezőgazdaság bruttó termelési értékének 13%-át, az állattenyésztés bruttó termelési értékének 30%-át adja. Az ágazatot nagy értékű erőforrás lekötés és gazdasági rugalmatlanság jellemzi. A lakosság fehérjeszükségletének fedezésében döntő szerepe van, de ipari nyersanyagokat is ad. A legelő, tömegtakarmányok és melléktermékek fontos hasznosítója. Szarvasmarha-tenyésztés helyzete ellentmondásos, a visszaeső tejfogyasztás csökkenő létszámot és stagnáló hozamot eredményez.
A küllemi bírálat célja annak megítélése, hogy a külső testalakulás mennyiben áll összhangban az állat gazdasági haszonvételével. Vizsgáljuk, hogy Az állat magán viseli-e a fajtájára jellemező bélyegeket Külleme szolgálja-e azt a termelési célt, amiért tartjuk (tej, hús, igaerő) Képes-e minél hosszabb ideig termelni Kellően szilárd szervezetű-e
– –
–
–
1 pont: A faroktő körül mély üreg, A medencecsontok és a rövid bordák élesek, könnyen kitapinthatók, Faggyúszövet nincs a medencén és az ágyékon, Az ágyék igen éles.
BCS= 1
BCS=2
– – – – –
3 pont: A faroktő körül üreg nincs, Könnyen kitapintható a faggyúszövet a faroktőn és az ülőgumón, A medence enyhe nyomásra érezhető, A rövid bordák felületét vastag faggyúréteg borítja, Az ágyéki gerincszakasz csak enyhén kiemelkedő.
BCS= 4
– –
–
5 pont: A faroktövet vastag faggyúréteg borítja, A medencecsontok erős nyomásra sem kitapinthatók, A rövid bordákat vastag faggyúréteg borítja.
– – – – –
Többször ellett tehenek ellés után: 3,5-4 pont Először ellett tehenek: 3 pont Szárazra állításkor és alatt: 3,5 pont Soha ne legyen 2-es pont! Szárazon állás alatt ne legyen 4-es pont feletti egyed!
A tejelő szarvasmarha kondícióbírálata: képet ad az állatok pillanatnyi tápláltsági állapotáról, alkalmazásával nyomon követhetők a tartás- és takarmányozás hiányosságai, használatával egyszerűbb az állományok csoportosítása. Hazánkban a kondíció vizsgálata eddig leginkább hústípusú állományokban jellemző. A tejelő tehenek kondíciópontozására még nem fordítanak kellő figyelmet a tenyésztők.
Hazánkban a holstein-fríz fajta használata az utóbbi 30 évben meghatározóvá vált. A tenyésztési stratégia a tejelő szarvasmarha tenyésztésben a tejtermelés gyors növekedésére irányult. Az utóbbi időszakban elsősorban a termelési tulajdonságokra irányult a szelekció, ezért az élettartam jelentősen csökkent. Az intenzív tejtermelésre történő folyamatos szelekció mellett az állomány genetikai képességeinek olyan további fejlesztése is szerepel a jelenlegi tenyésztéspolitikában, mint például a hasznos élettartam növelésének tenyésztési lehetőségei.
A genetikai képességek javításában a tenyészbikák célszerű kiválogatása és okszerű felhasználása játssza a legnagyobb szerepet. A genetikai előrehaladáshoz a következő generációt mindig a legmagasabb örökítő értékű tenyészállatok párosításával kell előállítani. Az ivadékvizsgálat jelentősége igen nagy a tejelős szarvasmarha tenyésztésben, mivel a genetikai fejlesztési programok ezen alapulnak.
Ivarérés bika (hó) üsző (hó) Tenyészérettség (hó) bika tehén Két ellés közti idő (nap) tejelő húshasznú Vemhességi idő (nap) Ivari ciklus hossza (nap) Ivarzás neve Ivarzás időtartama (óra) Ovuláció ideje az ivarzás vége előtt, vagy után (óra) Forrás: Nagy (1996)
5-7 4-6 14-30 13-24
380-420 360-380 280 21 üzekedés, folyatás 12-24 után 10
Méhregeneráció (involúció): 42-50 nap Szerviz periódus (elléstől az újravemhesülésig): 120 nap (Újabban: nyitott napok: elléstől újratermékenyítés kezdetéig, majd szerviz periódus: termékenyítéstől a vemhesülésig)
Két ellés közötti idő (vemhesség + nyitott napok +szervíz periódus ) Tej, kg B tehén
A tehén
Tejelő napok
Elapasztás
A tejtermelő tehenészetek napi problémája a két ellés közötti idő csökkentése. Az újratermékenyítés az előző elléstől számított 60-90. nap között lenne kívánatos, hiszen a méh involúciója ekkora befejeződik. A gyakorlatban azonban ez nehezen megoldható az ellést követő különböző oktanú szaporodásbiológiai zavarok, illetve az ivarzók nem megfelelő hatásfokú felderítése miatt.
Az elmúlt években az ellenőrzött tehenészetekben a két ellés közötti idő átlagosan elérte ill. mára valószínűleg meg is haladta a 425-430 napot (tehát 140-145 nap az újratermékenyítésig eltelt idő). A szaporodási teljesítmény javítása főként a két ellés között eltelt idő és az egy vemhesülésre eső termékenyítések számának csökkentésével érhető el.
A tejelő tehén tartás a szarvasmarha-ágazaton belül a legbonyolultabb és legköltségesebb technológia. Tejtermelő tehenészetben a tehéntartás fő terméke a tej, ikerterméke a született borjú, mellékterméke az istállótrágya. Laktációs időszak: A tejtermelés időszaka. A fejőstehén az elléstől a következő ellés előtti 6-8 hétig fejhető. Szárazra állítás: az ellés előtt 6-8 héttel abbahagyják a fejést és részlegesen megvonják az abrakot. Involúciós időszak: az ellés utáni regenerálódási időszak. Laktációs termelés: a 2 ellés közti tejtermelés. Nagy állomány esetén havi próbafejéssel állapítják meg.
Az állatokat állásokra lekötve tartjuk. Az optimális álláshosszt a tehén testmérete határozza meg.
Az állások padozata beton alomanyaga szalma, fűrészpor, tépett kukoricaszár. A padozat lehet aszfalt, gumi vagy műanyag is (de: drága. Ilyenkor nincs alom, sok hígtrágya keletkezik). Trágyacsatorna, trágyakihordás (kaparólánc, lengőlapát, kihúzószán). Takarmánykiosztás (tömegtakarmány és abrak) Itatás szelepes vagy csészés önitatóval. Az állatokat marhakötéllel vagy lánccal kötik le. Kötött tartás leginkább kisüzemekben van.
Nagyüzemekben ma a kötetlen tartásmód a jellemző. A nyitott kötetlen tartásrendszer jó lehetőséget ad a telepi munkák gépesítésére (fejés, takarmányozás, kitrágyázás). Az állatokat termelés alapján 60-100 db-os csoportokba helyezik el. Azonos napi takarmányadagok Egyszerre terelik a várakozóba fejés előtt (megfigyelhető a viselkedés, esetleges ivarzó egyedek kiválasztása) Fejés stabil fejőberendezéssel, legalább napi 2x A tej vezetéken megy a tejhűtőbe (4-5 C) A tej csíraszám szerinti minősítése Pótabrak etetés: azonosító jel a tehén nyakán, takarmánykiosztón jelfogó Trágyázás: mélyalmos tartás a nyitott istállókban Ivóvízellátás: önitatókkal.
Zárt rendszerű kötetlen tartás pihenőboksszal
Nyitott rendszerű kötetlen tehéntartás
Az etetési technológia lehet Stabil: - szalagos - láncos - pneumatikus Mobil: - Kézi - Keverő-kiosztó kocsis - Mérő-keverő-kiosztó kocsis
Mobil kézi etetés
Legelterjedtebb a mérő-keverő kiosztó kocsis. TMR: total mixed ration Homogén, élettanilag megfelelő keveréket tud kiadni. Lemarja a silókazlat (program alapján, hogy hány tehénre kell) utána a tápot is belekeveri 1 kocsi 1000-nél több tehén takarmányozásra használható. Vontatható és önjáró változata is van. Csigás és lapátos is lehet.
Nagy tejtermelésű (40-50 l tej/nap) állatoknál különösen fontos a megfelelő ivóvízellátás. Az önitató lehet aktív (szelepes vagy szopókás) vagy passzív (szintszabályzós temperált) Nyáron 120 l víz/tehén is kellhet. Rendszerkapacitás meglegyen. Az itató - mindenkor elérhető legyen - ne szennyeződjön - könnyen tisztítható legyen - üzembiztos legyen (pl. fagyás)
Borjúnevelési eljárások: Szoptatásos (természetes) borjúnevelés Itatásos (mesterséges) borjúnevelés: A borjakat kevesebb tej felhasználásával, olcsóbban lehet felnevelni. 1. szakasz: Föcstejes : Születéstől 8-10 napos korig csikóboxos vagy egyedi ketrecben 2. szakasz: Előnevelés: 42-90 napos korig. Kötetlen kiscsoportos vagy kötött egyedi ketrecben, tejitatásos. 3. szakasz: Utónevelés: Tejtáplálás megszüntetésétől 6 hónapos korig. Kötetlen kiscsoportos tartás. Az üszőnevelés szakszerűsége meghatározza a tehénállomány utánpótlásának mértékét és minőségét.
6 hónapos kor után véget ér a borjúnevelés. A hím állat a hizlaldába vagy a vágóhídra kerül. A nőivarú tenyészüszőnek. 6-12. hónaposig kiscsoportos kötetlen tartás 12hó- 6 hó vemhesig nagycsoportos kötetlen tartás legelőn Ellésig : Tejelő telepen.
A szaporítás szervezése fontos és nagy gondosságot igénylő feladat. Munkafolyamatai: Ivarzó tehenek kiválogatása Mesterséges termékenyítés napi 2x Vemhesség megállapítás Vemhes állatok figyelése, vetélt állatok azonnali eltávolítása Elletés
Ugrálja a társai, de nem állja, ha társai őt ugrálják Keresi az ivarzó társakat, emiatt nyugtalanul járkál Keresés közben a társakat szaglássza Minden zajra, jelenségre élénken figyel Gyakran ad hangot („bőg”) A páraajkak kissé duzzadtak, a szokásosnál nedvesebbek és a kezdődő bővérűség következtében élénk rózsaszínűek.
Szilárdan vagy mereven áll, ha társai ugrálják Nyugtalan és gyakran bőg Minden zajra élénk füljátékkal figyel A hátát gyakran behajlítja és magas farok-tartással járkál A farok mozgás igén élénk Társainak ivarszervét szagolja Tapadó váladék folyik a pérából, amely a farokrépa belső felére és az ivarnyílás környékére ragad, ezért ezek a testtájak erősen nedvesek A péra duzzadt, a nyálkahártya élénkpiros színű Csökken az étvágy és rendszerint a tejtermelés is, gyakori a tejvisszatartás Kissé emelkedik a testhőmérséklet.
Csökken a tehén aktivitása, élénksége, mozgása Nem tűri a társai ugrálását A tehenet társai szaglásszák, néha ő maga is szagolja társait Tiszta, de ragadós váladék folyik a hüvelyből, amely a ráragadó szennyezéstől a farokrépa és a péra környékén sötét színű A fő szakasz utáni 2. napon a tiszta váladékban vércsík is megjelenik. Ez fontos információ a következő ivarzás idejének előrejelzése szempontjából (ettől számított 19. napon várható a következő ivarzás).
A termékenyítés optimális időpontjának megválasztásakor a következőket kell figyelembe venni: A peteleválás az ivarzási tünetek megszűnése után kb. 8-10 órával következik be A petesejt a női nemi szervekben termékenyülő képességét 8-10 óráig őrzi meg A termékenyítés után az ondósejtek mér fél óra elteltével megtalálhatók a petevezetőben Az ondósejtek termékenyítő képességüket 20 órán át megőrzik. A termékenyítés legmegfelelőbb időpontja az ivarzás vége, tehát az ivarzási tünetek megjelenésétől számított 12-24 óra.
A vemhesség első jele az ivarzás kimaradása, bár ez nem jelent biztos vemhességet, hiszen betegség vagy egyéb okok (pl. hiányos táplálás, ásványi anyag hiány) miatt is kimaradhat az ivarzás. A vemhességre utaló külső jel az állat megváltozott viselkedése: nyugodtabb, mozgása lassúbb, étvágya fokozódik. A pérarésből időnként sűrű, tapadós váladék ürül (ilyenkor mondjuk, hogy a tehén „borjúra tisztít”).
A két ellés közötti idő csökkentésének legkézenfekvőbb módja a termékenyítés után üresen maradt tehenek mielőbbi felderítése. Sokan képesek rektális palpációval az üres tehenek kiszűrésére már a termékenyítést követő 35-42 nap között is, de a 42 nap körüli rektális vemhességvizsgálat alkalmazása ma sajnos nem jellemző a magyarországi tehenészetekben, hanem eltolódott a 60. nap környékére (sőt sok üzemben 90 csak napra vizsgálnak).
A korai vemhességvizsgálatok (pontosabban szólva az üres tehenek felderítése) jelenleg legelterjedtebb módszerei a gyakorlatban az ultrahangos és a különböző vemhességi fehérjék kimutatásán alapuló laboratóriumi vizsgálatok.
Nagy biztonsággal a vemhesítés utáni 28-30. napon végezhető el. Az ultrahang segítségével felállított diagnózis nagy előnye, hogy a vemhes állatok sárgatestjének állapota, ill. az üresen maradt tehenek petefészkének ellenőrzése a méh vizsgálatával egyidejűleg könnyen kivitelezhető. Ennek megfelelően az üresen maradt állatokat azonnal oktani kezelésben lehet részesíteni és újratermékenyítésük hamar megtörténhet. Hátránya ugyanakkor egyrészt a készülék magas ára, másrészt alkalmazása során komoly figyelmet kell fordítani a járványtani szempontok betartására (ha nem csak egy üzemben használják), és a petefészek-vizsgálatok elsajátítása meglehetősen hosszú időt vesz igénybe. Nagy gyakorlattal rendelkező vizsgáló képes az implantáció körüli embrionális veszteségek felderítésére is. 35 napos vehem ultrahangos képe:
A vemhességi fehérjék kimutatásán alapuló laboratóriumi vizsgálatok a termékenyítés utáni 28-30. napon szintén elvégezhetők. A vizsgálat során a vemhes kérődzők vérszérumából mutatják ki a vemhességspecifikus fehérjét, a (PSPB, Pregnancy Specific Protein B) egy diagnosztikai (ELISA) eljárással. Vemhességi teszt: színreakció alapján lehet elkülöníteni a vemhes és az üres tehenekből származó mintákat :
Kötött tartású tehenészetekben rendszerint az elletőistálló ellető állásában elletnek. Az ellető állás 2,5 x 3 m-es, három oldalról zárt, jól tisztítható és fertőtleníthető állás, ahol az ellő tehenet le is lehet kötni és elegendő hely van az ellés levezetésére. Bokszos elletéskor az ellő tehenet lekötés nélkül 4 x 3 m-es ún. csikóbokszokban helyezik el. A tehén borjával együtt 6-8 napig tartózkodik itt. Csoportos elletéskor a 4-5, megközelítőleg egy időben ellő tehenet mélyalmos istállóban , tehenenként 8-12 m2 pihenőteret számítva lerekesztenek. A tehén borjával együtt 4-5 napig tartózkodik itt.
A várható ellés előtt néhány nappal a tehenet és az elletőt elő kell készíteni. Ha a gazdaságban nincs e célra kijelölt, megfelelő elkülönített hely, a lekötőhelyet alaposan ki kell takarítani és fertőtleníteni. Erre a célra jól használható a klórmész. Megszáradás után az állásra tiszta, száraz szalmával bőségesen be kell aljazni. A tehén előkészítése:Folyó vízzel a csípőszöglettől hátrafelé meg kell mosni, majd fertőtlenítőoldattal a pérát, a farkat és a fart is le kell mosni. Mivel az ellés időpontja egészen pontosan nem állapítható meg (általában 285 nap), az ellés várható ideje körül a tehenet folyamatosan figyelni kell. Az ellést levezető személynek is gondoskodnia kell a személyi higiéniáról (kézmosás, tiszta munkaruhára, gumikesztyű használata).
A közeledő ellés jelei néhány nappal korábban megfigyelhetőek a tehénen: 1. A péra és környéke megduzzad, a péraajkak közül áttetsző, sárgás színű, folyékony nyálka ürül. 2. A tőgy megduzzad, az állat kitőgyel. 3. A medenceszalagok ellazulnak, ezért a faroktő besüpped, a farok bénán lóg. 4. A hasfal ellazul, a has leereszkedik, a horpaszok beesnek. 5. A tehén nyugtalan, a hasa felé tekinget, gyakran rúg, ürít és vizel, lefekszik, gyorsan felkel, az étkezést gyorsan félbeszakítja és újrakezdi, a testhőmérséklet 0,3—0,4 Celsius-fokkal csökken. Előfordul, hogy az ellés jeleinek megjelenésétől számított egy órán belül a magzat világra jön, máskor e tünetek után három-négy órára következik be. A legtöbb tehén könnyen ellik, a gondozó vagy szakember beavatkozása nem szükséges. A nehéz ellések megelőzésére a tehenet minél többet kell járatni, nem kell bőségesen etetni, hogy a takarmány ne foglaljon túlságosan nagy helyet a bendőben, így a magzat szabadabban mozoghat, és az elléshez a rendes fekvésben helyezkedhet el.
Megnyílás: A magzatvíz elfolyása után a méhösszehúzódások egyre erőteljesebbek, s a magzat benyomul, beigazodik a szülőútba (a pérarésben megjelent végtagok már nem csúsznak vissza.) 3—8 órán át tart. Kitolás: erősödnek a szülőfájások, amelyek 1—1,5 percig tartanak, és kéthárom percenként jelentkeznek. A magzat megszületéséhez általában tízhúsz ilyen ismétlődésre van szükség. A magzat világra hozását a tolófájásokon kívül az összehúzódó hát- és hasizmok (hasprés) is nagymértékben elősegítik. A tehén a kitolási időszak alatt rendszerint jobb oldalán fekszik, mert ebben a helyzetben tudja a legnagyobb nyomóerőt kifejteni. Ilyenkor semmiképp sem szabad felkelteni. Ritkán, de előfordul, hogy a tehén állva borjúzik.
A borjak közel 98 százaléka hosszanti fejfekvésben születik, amire a láb talpfelületének talaj felé tekintéséről következtethetünk. Ellenkező esetben, az ellések kb. két százalékánál a hosszanti farfekvéskor a talpi felületével felfelé néző hátulsó csülkök jelennek meg először a pérarésben. Mind a két mód szabályosnak tekinthető, farfekvés esetén azonban a szülést siettetni kell, ha a borjú derékig a világra jutott. Ellenkező esetben ugyanis a köldökzsinór a csontos medencén elszorulhat, így megszűnik a magzat oxigénellátása, és a borjú megfulladhat.
A szarvasmarha csontos szülőútja az ellés lefolyása szempontjából eléggé kedvezőtlen, ezért előfordul, hogy segítségnyújtásra van szükség. Fertőtlenített gumikesztyűs kézzel benyúlunk a szülőútba, és próbálunk meggyőződni a következőkről: a szülőútban hol helyezkedik el a magzat, az úthoz viszonyítva milyen a magzat mérete, az elhelyezkedése, tartása, fekvése, él-e a magzat vagy sem, hány végtag található a szülőútban. Ha a magzat él, a szülőútba benyomult, normális nagyságú, szabályos az elhelyezkedése és tartása, akkor a tehénnek megengedett, két ember erejű segítséget nyújthatunk. Az ellető kötelet a kilátszó végtagok csüdízületei fölé hurkoljuk, és a tolófájásokkal, illetve a haspréssel egy időben húzzuk. A hasprés szünetében a kötelet feszesen kell tartani, hogy a magzat ne csússzon vissza. A két végtagot felváltva húzzuk mindaddig, amíg a fej át nem jut a pérarésen. A húzáskor pontosan kell követni a medence irányvonalát. Ezért hosszanti fejfekvésben az elülső végtagok és a fej megjelenéséig kissé felfelé, ezek megjelenése után a has átjutásáig vízszintesen, majd a has átjutása után negyed fordulattal el kell forgatni a magzatot, és ismét felfelé, a farok felé kell húzatni. Farfekvés esetén a húzatás szabályai ugyanezek.
Rendellenes magzatelhelyezkedésnek számít a fejvisszahajtás (a fej a lábak között alájuk szorul) és a lábvisszamaradás. Ha a húzatás nem eredményes, vagy közben valamilyen rendellenességet észlelünk, sürgősen értesíteni kell az állatorvost, s a megérkezéséig mindennemű beavatkozást abba kell hagyni. A magzat felfogására ajánlatos lepedőt vagy felfogóponyvát használni. A kitolási időszak üszőknél átlagosan 2—4 óráig, korábban többször ellő teheneknél fél-két óráig tart. Az ellés utószakasza a borjú megszületése után kezdődik. Ilyenkor a fájások látszólag megszűnnek, de nem sokkal később újra jelentkeznek. Ezek az utófájások, és rendszerint gyengébbek, mint a szülőfájások. Hatásukra a magzatburkok leválnak a méh faláról, és kilökődnek, ez normális esetben az ellést követő 4—6 órán belül megtörténik. Ha ennél lényegesen hosszabb időre nyúlna, magzatburok-visszatartásról beszélünk, és szakember beavatkozása szükséges. A méh regenerálódása (involúciója) szabályos körülmények között 18—21 nap alatt befejeződik. Az involúciót kísérő jelenség a tisztulási folyamat 6—8. napján megjelenő, a 14. napra befejeződő úgynevezett hüvelyfolyás.
A megszületett borjút műanyag lepedőbe vagy ponyvába fogjuk fel. Ha megakadályozzuk, hogy a borjú közvetlenül érintkezzék az alommal, illetve a padozattal, úgy csökkentjük a kórokozókkal való fertőzés veszélyét. A megszületés után az első feladat a légzés segítése. E célból a szájból és az orrüregből a magzatvizet és a magzatmázat el kell távolítani. Meg kell arról is győződni, hogy a borjú nyelve a szájüregben jól helyezkedik-e el, nem akadályozza-e a légzést. Ezután az újszülött borjú köldökcsonkját amennyiben az magától el nem szakadt - a hasfaltól számított 8-10 cm-re el kell tépni vagy emaszkulátorral kell szétzúzni. A köldökcsonkot alkoholos jódoldatot tartalmazó, széles szájú üvegbe mártjuk.
Fertőző betegségektől mentes állományokban a tehén a borjút szárazra nyalhatja. Ezáltal a borjú alapos bőrmasszázst kap, élénkül a vérkeringése, hamarabb lábra tud állni. Ha a tehén nem nyalhatja a borját (vagy nem hajlandó ezt megtenni), száraz, tiszta ruhával kell szárazra törölni. A felszáradt borjút az előírásoknak megfelelően meg kell mérni, nemét, és a születési tömegét fel kell jegyezni. Gondoskodni kell a borjú ideiglenes (nyakba akasztott táblára írt anyai ellenőrzési szám) vagy végleges megjelöléséről (fülbe tetoválás, krotália).
Kötött: - sajtáros : 14 tehén/óra - fejőtankos : 18 tehén /óra - tejvezetékes: : 20-25 tehén/óra Kötetlen
-
◦ Stabil:
tandem Halszálkás (60-80/h) Poligon (150-200 /h) Paralel (120-150/h) fejőrobot ◦ Mozgó:
- karusszel - fejőkocsi
A tandem fejőházban oldalról végezhető a fejés. A tehenek külön állásban állnak az aknaperem mentén, ahol az állássor teljes hosszban áttekinthető. A tehenek is látják a kezelőt, így érzékelik a fejő jelenlétét. Ennek eredménye a nyugodt állomány, ahol az egyedi odafigyelést a tehenek szívesen fogadják. A fejők így könnyen el tudják végezni a munkájukat. A személyes figyelem segít a tőgyegészségi problémák, a rendellenességek és a tehenek állapotának megfigyelésében.
A körforgós fejőházi rendszerek bevált koncepción alapulnak. A körforgós fejőházak munkahatékony megoldást jelentenek azokban a fejőházakban, ahol óránként nagyszámú állatot kell fejni. A tehenek nagyon nyugodtan viselkednek, a fejési műveletsor azonos minden tehénre, minden nap.
Önkéntes fejési rendszer (fejőrobot)
Milking taxi
Tőgy előkészítése: 1. Tőgymosás (35-40 Co-os vízzel) 2. Tőgytörlés és masszálás 3. Első tejsugarak kifejése Gépi fejés 4. Fejőkelyhek felhelyezése 5. Fejőkelyhek előre, lefelé történő meghúzása és a tejfolyás ellenőrzése 6. Gépi utófejés 7. Fejőkelyhek levétele A fejés utóművelete 8. kézi utócsepegtetés (a tőgy megfelelő kifejésének ellenőrzése) 9. a tejcseppek letörlése és a tőgybimbók fertőtlenítése.
A tej emberi táplálék! A tejet átvételkor a zsír-és fehérjetartalom mellett a fizikai tisztaság, az összes csíraszám és a szomatikus sejtszám alapján minősítik. A higiénikus tejnyerés személyi és tárgyi feltételei: HACCP
Kialakulásának okai A HACCP koncepció, bár egyes elemei a racionális technológiai irányításban mindig is megvoltak, az 1970-es évekre alakult ki, nem kis mértékben az űrutazásokhoz szükséges élelmiszerek fokozott biztonságossága által támasztott igények következtében. Erre az időre a végtermék-vizsgálatok korlátai már nyilvánvalóvá váltak, és egyre több figyelem fordult az élelmiszerek előállításával és az élelmiszerekkel foglalkozással kapcsolatos ellenőrzésre illetve szabályozásra.
A HACCP olyan, tág értelemben vett jó gyártási és forgalmazási gyakorlatra és jó higiéniai gyakorlatra alapozott élelmiszer-biztonsági kockázatkezelő rendszer, amely önmagában vagy a teljes körű minőségbiztosítási rendszer részeként is alkalmazható. Célja a megelőzés. Szemlélete A HACCP rendszerben fontos a fogyasztó- ill. fogyasztásorientált terméklánc-szemlélet, azaz nem csak a végterméket kell vizsgálni, hanem a teljes élelmiszerelőállítási láncot. Ennek a rendszerszemléletű megelőző minőségbiztosításnak két fő eleme van: a jól átgondolt, helyes tevékenység, a jól tervezett és alkalmazott ellenőrzés.
A HACCP hét fő elemből áll: A veszélyek (hazards) azonosítása, súlyosságuk és valószínű bekövetkezésük gyakorisága szerint rangsorolásuk, a kockázat (risk) alapján. A rendszerelemző munka első része az adott élelmiszertípus és az élelmiszer gyártási, értékesítési és fogyasztási láncolata szempontjából kritikus kórokozó mikroorganizmusok (mint veszélyek) és az általuk képviselt kockázat meghatározása. Azon kritikus irányítási/szabályozási/felügyeleti pontok (critical control points, CCPs) kiválasztása, ahol a feltételezett (azonosított) veszély megelőzhető, kizárható vagy elfogadható szintre csökkenthető. Itt tehát az angol control szó nem szűkül le az ellenőrzés fogalmára, hanem szabályozás értelmű: a szóban forgó pontokon nemcsak vizsgálni, észlelni kell a veszélyt, ill. az azt indikáló paramétert, hanem eredményes beavatkozást lehet és kell végezni a kívánttól való eltérés korrigálása végett, a veszély megelőzése vagy elhárítása céljából. Kritikus pont lehet tehát akár egy nyersanyag vagy segédanyag, akár egy meghatározott helye az össz-tevékenységnek, egy művelet, résztevékenység vagy feldolgozási fázis.
A HACCP az alábbi területekkel foglalkozik: Megvétel (alapanyag, adalékok, víz, takarmány minősége, állapota), Munkaeszközök, munkaterület (tisztíthatóságuk, környezet-menedzsment), Munkaerő (kézmosás, WC-k, személyi higiéne, a személyzet egészségi állapota), Műveletek (technológia, tisztítás–fertőtlenítés), Megőrzés (megfelelő feliratozás, kártevők, utószennyeződés kizárása, tárolás, forgalmazás).
A HACCP rendszer lényege a mikrobiológiai veszély(ek) azonosítása és a kockázatok becslése mellett azoknak a kritikus szabályozási ellenőrzési és beavatkozási pontoknak a kiválasztása, felügyelete és az utóbbi eredményeinek a dokumentálása, ahol a veszély kialakulásának a megelőzése a leghatékonyabban valósítható meg.
A HACCP koncepció lényegéhez tartozik az is, hogy a felügyelet nem feltétlenül, sőt nem is elsősorban mikrobiológiai módszerekkel történhet (ezek általában túlzottan időigényesek és nem eléggé reprodukálhatóak), hanem az egyszerűbben és gyorsabban mérhető más jellemzők (időtartam, hőmérséklet, pH, vízaktivitás stb.) ellenőrzésével. Egyes terméktípusok esetén a HACCP koncepció szerinti gyártásirányítás olyan hatékony lehet, hogy a mikrobiológiai vizsgálatok a minimumra szoríthatók, más esetekben viszont a környezet és a végtermék mikrobiológiai elemzése is lényeges eleme marad a hatékony minőségbiztosításnak.
A HACCP ugyanakkor vezetési rendszer is. Nem csupán az üzemi higiénikus vagy a minőségellenőr „ügye”, hanem minden, a termelési folyamatban részt vevőé, de legfőképpen a vezetésé. A HACCP elemzés ugyanis a vezetés részére mutatja meg azt, hogy melyek a termékminőség (élelmiszerbiztonság) szempontjából a veszélyek és a kritikus szabályozási pontok. A jó minőségi program megteremtése és fenntartása hatékony vezetést és a vezetés részvételét igényli a folyamatban. A minőség nemcsak a termék jellemzője, hanem az embereké is, teljesítményüké és a szakmaszereteté.
Howard E. Bauman, a HACCP koncepció első megfogalmazója írta egy előadásában: „Egyetlen vállalatnak sem lehet hatékony minőségi és élelmiszer-biztonságossági nyerge anélkül, hogy a vezetőkben és az üzemi dolgozókban egyaránt kifejeződjék az az igény, hogy büszkeségük lehessen az a termék, amit előállítnak.”
A tejelő szarvasmarhák takarmányozása és szaporodásbiológiája közötti összefüggés bonyolult, sokat vizsgált és vitatott terület. Vitathatatlan azonban, hogy a megfelelő tápanyagellátás a korszerű szarvasmarha tartástechnológia elválaszthatatlan részét képezi. A tejtermelés növekedése világszerte együtt jár a szaporodási mutatók szinte megállíthatatlannak tetsző, folyamatos romlásával. A szarvasmarhák takarmány-összetétele többkomponensű, a szaporodásra ható tényezők három fő csoportba sorolhatók: energia, fehérje és ásványi anyagok.
A tejtermelő szarvasmarhák energiafelvétele és petefészek működése közötti összefüggés már régóta ismert. A szaporodást befolyásoló legfontosabb takarmányozási faktorként általában az energia ellátottságot jelölik meg, hiszen az alacsony energiatartalmú takarmányozás negatívan befolyásolja a fertilitást. A laktáció első heteinek legfontosabb eseménye a petefészek működésének ciklikussá válása, ami a negatív energia egyensúly miatt korántsem zavartalan folyamat. Az energiahiány mértéke és a testkondíció pontszám az ellést követő néhány hétben szoros összefüggést mutat az első ivarzás idejével, valamint a fogamzási aránnyal, az egy fogamzásra jutó termékenyítések számával és idejével. Az energiahiány hatása a hipofízis vagy a petefészek megváltozott működésében nyilvánul meg.
A nagy tejtermelésű tehenekben a laktáció első heteiben a tejtermelés és energiaszükséglete gyorsabban nő, mint az állat szárazanyag-felvevő képessége. Ezt a 8-12 hétig tartó időszakot negatív energiamérleg jellemzi. Ez időszak alatt a tehén pillanatnyi enegiaszükségletének fedezése céljából a saját testének energiatartalékait mozgósítja. A zsírszövetből fokozott lipidmobilizáció (FLM) indul meg. Az energiaforrásként mozgósítható fehérje mennyisége már lényegesen kevesebb, a szénhidrát tartalék pedig szarvasmarha esetében elhanyagolható Rendszerint az ellés előtt a kívánatosnál jobb tápláltsági állapotba került tehenek a legveszélyeztetettebbek, hiszen esetükben gyakran kialakul az ún. kövér-tehén szindróma.
Az FLM legszembetűnőbb klinikai következménye a testtömegvesztés és a tápláltsági állapot romlása, melyet a vérplazma jellegzetes klinikai-kémiai változásai kísérnek. Ezek közül legkorábban a vércukorszint csökkenése, valamint a nem észterifikált zsírsavak (NEFA) mennyiségének gyors növekedése figyelhető meg, amelyeket a ketonanyagok (βOH-vajsav-BHB, acetecetsav-AcAC, és aceton) szérumkoncentrációjának emelkedése követ. Hiperketonémiai esetén a ketonanyagok a vizeletben, illetve a tejben is megjelennek (ketonuria, ketolactia). Ezzel egyidőben a zsírok, főleg trigliceridek és más lipidanyagok halmozódnak fel a májsejtekben, ami zsírmájszindróma kialakulásához vezet.
A tejelő szarvasmarhák takarmányozását tömegtakarmányokra kell alapozni, azonban a jelenlegi magas termelési szint mellett nélkülözhetetlen a jó minőségű abraktakarmányok etetése is. Mivel a laktációs szakaszok, illetve a szárazonállás során a tejtermelő tehenek termelése, takarmányfelvétele, élősúlya, energia- és fehérjemérlege, energia- és fehérjeszükséglete szintén változik, a napi takarmányadagot úgy kell összeállítani, hogy az állatok táplálóanyag szükséglete a laktációs fázis és a termelés volumene figyelembevételével a legmegfelelőbben legyen kielégítve.
A tehén napi tejtermelése a fajta termőképessége és az ellés óta eltelt idő mellett alapvetően függ a takarmányozás színvonalától. A felmerülő költségek 45-55 %-a. Alaptakarmány: tömegtakarmányból áll és fedezi a létfenntartó tápanyagszükségleten felül egy bizonyos napi tejtermelés (10-15 l) tápanyagszükségletét is. Pótabrak: azok a tehenek kapják, akik az alaptakarmánnyal lefedezett tejmennyiségnél többet termelnek. Különböző abrakféleségből áll. Téli takarmányozási időszak: október 1-től május 1-ig. betárolt széna- és szilázskészletre épül. Nyári takarmányozási időszak: május 1-től október 1-ig. Zöldtakarmányokra épül.
Zöldtakarmányok: őszi takarmánykeverékek, kukorica csalamádé, pillangós fűfélék. Napi adag 30-60 kg Tartósított tömegtakarmányok: szilázs 30-50 kg, szenázs 10-15 kg, szénák 3-5 kg Lédús takarmányok: takarmányrépa 10-15 kg, tarlórépa 10-15 kg, burgonya 6-10 kg. Mezőgazdasági és ipari melléktermékek: takarmányszalmák, kukoricaszár 3-6 kg, leveles répafej 30-40 kg, melasz 1 kg répaszelet 10-15 kg, szeszmoslék 20-40 kg, sörtörköly 8-15 kg Abrak: keverőüzemekben készült tápok. 40 dkg/tejliter
Életfenntartó + 8 liter tej: 30 kg silókukorica szilázs 5 kg lucernaszéna 40 dkg/liter pótabrak Kötetlen tartású telepeken az állományt csoportosítani kell termelés szerint, hogy kivitelezhető legyen a termelés szerinti takarmányozás.
Fontos! 5 l víz kell 1 l tej termeléséhez. Nedves takarmányok- vegetációs víz Tiszta ivóvíz Egy átlagos élőtömegű tehén napi vízigénye az elfogyasztott takarmány-szárazanyag x 56 l víz vagy az élőtömeg 12-15 %-a =50-100 l víz/nap
Az adag vagy komplett keverék összeállításának szempontjait a táplálóanyagigény mellett főként a várható szárazanyag felvétel befolyásolja. A laktáció eleji csökkent étvágy miatt bekövetkező negatív energia- és fehérjemérlegű állapot esetén jó emészthetőségű takarmányokból álló, koncentrált takarmányadag etetése szükséges, mert csak e módon fedezhető minél nagyobb mértékben a szükséglet.
A kívánatosnál kisebb takarmányfelvétel jelentkezik az ellés előtti és az ellés utáni időszakban. Az első esetben az ellés időpontjához közeledve az étvágy csökken, a takarmányfelvétel visszaesik, ugyanakkor a vehemépítés táplálóanyag-igénye exponenciálisan nő. Az utóbbiban a laktáció megindulásával az egyik napról a másikra hirtelen bekövetkező nagy tejtermelést a takarmányfelvétel növekedése lényegesen később követi: a csúcstermelést a tehenek az ellés utáni 4-8. hét között érik el, míg takarmányfelvételük maximuma az ellés utáni 10-14. hétben következik be.
A laktáció eleji energiahiány mérséklése magas energia koncentrációjú takarmányadagok etetésével oldható meg. Az abrak arányának növelése az adagban azonban csak részben oldhatja meg az energia koncentráció növelését, mivel így csökken az adagban a rost aránya, az abrakkal bevitt nagy mennyiségű keményítő pedig acidózist és tejzsír depressziót válthat ki. Az energiadeficit mérséklésére nyújthat megoldást - a rosttartalom lényeges csökkentése nélkül - natúr vagy védett zsírforrásoknak a nagy termelésű tehenek takarmányadagjába juttatása, melyek növelik az adag energiakoncentrációját és energiaértékét. A takarmányadagok nyerszsírtartalmát hozzávetőlegesen 1,5-2 %-kal lehet növelni normál (olajosmag, pogácsák, egyéb zsírféleségek) zsiradékokkal, és ezen felül 2-2,5 %-kal bendőben inert (védett) zsírféleségekkel.
E laktációs fázis az elléstől a 8-10. hétig tart. A tehenek ekkor érik el csúcstermelésüket és a táplálóanyag-felvételük – főként az ellés utáni néhány hétben - elmarad a táplálóanyag-szükségletüktől. A termelésükhöz elengedhetetlen, de a takarmányfelvétellel nem kielégíthető táplálóanyagok szükségletüket testtartalékaik lebontásával fedezik, ezért elmondható, hogy a tejelő tehenek takarmányozásának talán legfontosabb eleme a laktáció elején fellépő fehérje- és energiahiány mérséklése. Ennek fontos eszköze ebben a laktációs fázisban a takarmányadag „bypass” jellegének növelése oly módon, hogy az ne a bendő mikrobiális működésének rovására történjen. Fontos tudni, hogy a testtartalékok lebontása lényegesen több tej termeléséhez nyújt energiát, mint fehérjét és a fehérjetartalékok gyorsabban ürülnek ki a zsírtartalékokhoz képest, emiatt azok az adagok megfelelőek, melyek több tej termeléséhez szolgáltatnak fehérjét, mint energiát.
A laktáció elején szintén előnyös lehet pufferanyagok etetése. A nátriumbikarbonát önmagában, vagy magnéziumoxiddal együtt alkalmazva közömbösíti a bendőerjedéskor keletkező savak egy részét, így megakadályozhatja az acidózis kialakulását és ezúton növelheti a takarmányfelvételt. A javasolható NaHCO3 mennyiség 100-200 g/nap.
A tejtermelés valamelyest csökken, a takarmányfelvétel viszonylag magas szintű a laktáció közepén, így az energia- és fehérjeszükséglet biztosítása általában nem jelent problémát. Ez indokolttá teszi az abrak mennyiségének csökkentését, s a szálas- és tömegtakarmányok növelését a napi takarmányadagban.
A tehenek takarmány- és táplálóanyag ellátása a laktáció végén könnyen kielégíthető. A tömegtakarmányokból és a rendszerint csak néhány kilogramm abrakot tartalmazó adagokból a tehenek többet képesek felvenni, mint a szükségletük, s ez lehetőséget biztosít arra, hogy a laktáció elején elvesztett tartalékaikat tovább pótolhassák. Kívánatos, hogy az állatok ebben az időszakban jó kondíciót érjenek el, s testtartalékaik pótlását be tudják fejezni az apasztás idejére. Kerülendő azonban, hogy a túlkondícionált tehenek nagyobb számban jelenjenek meg az állományban. Ezen állatok esetében nagyobb a veszélye az ellés körüli problémák kialakulásának, a következő laktációban kevesebb takarmányt vesznek fel és hajlamosabbak az anyagcsere betegségekre.
- Az elapasztástól az ellés előtti 2-3. hétig: A teheneknek a tejtermelésük befejeztével szükségük van szervezetük, tőgyszöveteik regenerációjára hogy felkészülhessenek a következő tejtermelő ciklusra. Kedvező, ha az apasztás az ellést megelőző 60. nap környékén történik. Amennyiben 40 napnál rövidebb ez az időszak, úgy a tehén nem tudja kellő mértékben regenerálni tőgyét és a következő laktációban kevesebb tejet fog termelni. Mivel a tőgy aktív involuciója (kb. 30 nap) és szöveteinek újraépítése (12-20 nap) átlagos körülmények között mintegy 45-50 napig tart, így a szárazonállás idejének minimálisan el kell érni ezt az időtartamot. A 60 napnál hosszabb szárazonállás nem jelent előnyt az állatok számára, sőt megnőhet az elhízás veszélye.
A szárazonállók táplálóanyag igénye és takarmányfelvétele egyaránt alacsony. A szárazonállás első időszakában (az ellés előtti két hétig) táplálóanyag szükségletük kisebb táplálóértékű, de jó minőségű takarmányok, mint réti széna, fűszenázs étvágy szerinti (ad libitum) etetésével kielégíthető. E takarmányokból nem szabad a takarmányfelvételt korlátozni, fontos, hogy az állatok bendője telített legyen. Takarmányfelvételük ennek ellenére nem lesz nagy, mivel e takarmányok bendőemésztéséhez hosszú időre van szükség. Abban az esetben, ha nem biztosítjuk folyamatosan az étvágy szerinti takarmányfelvételt, úgy az az ellés után is kisebb lesz és hátrányként jelentkezik az állat számára.
- Az ellés előtti 2-3. héttől az ellésig:
Az ellést megelőző két hétben ajánlatos a tehenekkel olyan takarmányokat is etetni, melyeket az ellés utáni időszakban is fogyasztani fognak. Ennek egyik lehetősége, hogy a nagy termelésű csoport komplett takarmánykeverékének a harmadát vagy negyedét kapják ebben az időszakban az állatok és étvágy szerint fogyaszthatnak mellé jó minőségű réti szénát. Amennyiben erre nincs lehetőség, a kukoricaszilázs adagja kissé növelhető a szálas rovására és 2-4 kg a csúcstermelés időszakában is nyújtott - tejelőtáp vagy annak megfelelő abrakkeverék etetése ajánlatos, melyben a gabonadara mennyisége érje el a 2 kg-ot. Lehetőség szerint törekedni kell az adagban a szűk Ca/P arány, illetve a mérsékeltebb Ca szint beállítására.
A zsíroknak többféle szerepe van a takarmányozásban: - Részt vesznek a szervezet energiaszükségletének fedezésében. - Esszenciális zsírsavakat biztosítanak az állatoknak. A zsírok hasznosítható energiatartalma átlagosan kétszerese a többi táplálóanyagénak, amiből következően fontosak az állatok energiaellátásában. A nemesítő munka eredményeként a gazdasági állatok termelése napjainkra jelentősen megnőtt. Ez az állatok energiaszükségletének olyan mértékű emelkedésével járt együtt, hogy az igény egyes esetekben csak a takarmány zsírral történő kiegészítés útján fedezhető.
A zsírok a kérődzők takarmányozásában is fontos szerepet látnak el. A zsíroknak az anyagforgalomban betöltött funkciói közül a kérődzők esetében is az energiaforgalomban játszott szerepüket szükséges első helyen említeni. Ez a funkció a jövőben még fontosabbá válik, hiszen a tehenek laktációs termelésének az elmúlt másfél évtizedben bekövetkezett jelentős növekedése nagymértékben fokozta az állatok energiaszükségletét.
A tejtermelő tehenek termelése, takarmányfelvétele, élősúlya, energia- és fehérjemérlege egyaránt változik a laktáció során. Az első 8-10. hétre az a jellemző, hogy a tehenek szárazanyag fogyasztása nem növekszik olyan mértékben, amint azt a tejtermelés gyors növekedése szükségessé tenné. Amíg ugyanis a tejtermelés a laktációnak már az 5-6. hetében eléri a maximumot (az első laktációjukat teljesítő tehenek esetében a tejtermelés maximuma csak később, a laktáció 6-8. hetében várható), addig a tehenek szárazanyag-fogyasztása csak a laktáció 10-12. hetében éri el a maximumot. Az említett fázis eltolódás miatt a laktáció első heteiben – a termelés mértékétől függően – napi 15-30 MJ NEl energiahiány áll elő, melyet a tehén testszöveteinek lebontásával kompenzál.
A kutatási eredmények és a gyakorlati tapasztalatok szerint a testsúly csökkenés mérséklésének legfontosabb eszköze az etetett takarmányadag energiakoncentrációjának növelése. Ez azonban nem oldható meg egyedül a napi abrakadag emelésével, hiszen a nagy abrakadag egy határon túl rontja a takarmányadag strukturális hatékonyságát, emellett túlzott abraketetés esetén fennáll a bendőacidózis veszélye is.
Azonban az is közismert, hogy nagyobb mennyiségben etetve a normál zsírféleségek hátrányosan befolyásolják a bendőemésztést. A szerzők többsége egyetért abban, hogy a normál zsírok bizonyos koncentrációja káros a bendő mikroorganizmusai számára. E káros hatás a takarmányozás gyakorlati módszereinek javításával és az úgynevezett „védett”, vagy bypass zsírok alkalmazásával jórészt kivédhető.
A zsírkiegészítés történhet: - normál növényi zsíféleségek, pl.: olajok, olajosmagvak (szójabab, napraforgó, gyapotmag,) vagy ezek pogácsáinak felhasználásával - és védett zsírok segítségével. Ez esetben a zsiradékokat olyan eljárásnak teszik ki, melynek hatására a bendőben nem bonthatók, de a vékonybélben jól emészthetők. Védett zsírok etetésekor a bendőerjedés hátrányos befolyásolásának kockázata csökken és a zsírkiegészítés mértéke nőhet.
A zsírok kezelésére számos eljárást alkalmaznak (telítés, szappanosítás, kapszulázás) melyek célja, hogy a zsírok a bendő mikroorganizmusok számára hozzáférhetetlenné, „védetté” váljanak. 1) Fizikai módszerek: a zsírnak a bendőben le nem bomló burokkal történő bevonásával vagy más módon akadályozzák a zsír hozzáférhetőségét a bendőben. 2) Kémiai módszerek: olyan vegyületet hoznak létre, amely a bendőben közömbös (inert) módon viselkedik, azonban az emésztőrendszer későbbi szakaszában jól emésztődik, illetve hasznosul. (Pl. a zsírokat hidrogénezéssel telítik vagy Ca-sóvá, szappanná alakítják)
A húshasznú tehéntartás célja a hízóalapanyag előállítása árutej termelése nélkül. A gyepterület jó hasznosítója. Kb. 25 e húshasznú tehenet tartanak Magyarországon. Alapvető követelmény a szapora, könnyen termékenyülő, könnyen ellő, jól legelő és az időjárás viszontagságait jól tűrő tehénállomány, pl. hereford, magyar tarka. A tehén hozama a 180-250 kg-os borjú. Tartásmód: Kötetlen tartással: nyáron legelőn, stabil karámban, télen színszerű épületben
A húshasznú tehén egyetlen hozama a borjú, tehát a jó termékenység alapvetően fontos. Úgy kell szervezni, hogy az állomány minél nagyobb hányada termékenyüljön az előre meghatározott 4-6 héten belül. Tavaszi, nyári, téli elletés A választásra 2 lépcsőben kerül sor. A nagyüzemi ágazat 200-300 tehén. Célravezető, ha egy termelési egységet képez a húshasznú tehéntartás, a növendéknevelés, az állománypótlást szolgáló üszőnevelés a szükséges gyepterülettel.
A klasszikus húshasznú tehéntartás egyetlen produktuma a választott borjú. Ezért az egy tehénre jutó árbevétel alacsony, ennek következményeként a húshasznú tehéntartás csak akkor lehet gazdaságos, ha nagyon olcsó tartási és takarmányozási megoldásokat választunk. A húshasznú marhatartás másik alapvető feltétele, hogy minél jobb borjúszaporulatot érjünk el. Bár gyakorlati körülmények között nehezen megvalósítható, a cél évente egy tehéntől egy választott borjú! A tehenek és a borjak szempontjából egyaránt ideális a legelőn tartás. A húsmarhatartás alapja a gyep.
A tejtermelés időszaka A laktáció első hónapjában általában tartósított takarmányokat kell etetni, erre kiválóan alkalmas a fűszilázs, a réti széna vagy a kukoricaszilázs, kiegészítő takarmányként adhatunk borsószárat vagy tavaszi árpa, illetve zabszalmát, etethetünk nedves répaszeletet is, ha rendelkezésre áll. Abrak kiegészítésre csak akkor van szükség, ha a tehenek kondíciója gyenge. A legeltetést minél előbb célszerű megkezdeni, a kora tavaszi, zsenge legelőfű mellé adjunk szénát, szalmát, hogy a hasmenést elkerüljük. A nyári időszakban, ha a legelőfű mennyisége elegendő nincs szükség póttakarmányozásra. Aszályos időszakokban a takarmányhiányt áthidalhatjuk tarlólegeltetéssel, vetett kukorica vagy szudánifű legeltetésével, vagy réti széna, fűszilázs etetésével. Az őszi csapadék hatására a legelő általában újra bőven terem, szalma vagy széna kiegészítésre ismét szükség van. A kora tavaszi rövid időszakot leszámítva, a legelő tartja el a tehenet. A borjaknak célszerű külön „borjúóvodában” abrakot adni, hogy növekedésüket meggyorsítsuk. Erre a célra a kukoricadara vagy egyéb gabonák darájának keveréke (búza, árpa, zab) tökéletesen megfelel.
A választás utáni időszak A tehenek táplálóanyag-szükséglete a borjak választása után a legkisebb, majd fokozatosan nő a vemhesség utolsó időszakában, ellésig. A tehenek takarmányozására ebben az időszakban kiválóan alkalmas a kukoricatarló, ami a tél végéig legeltethető, kivéve, ha nagy a hótakaró. A tehenek a kukoricaszár legértékesebb részeit fogyasztják el – levél, csuhélevél, a szár felső része – és összegyűjtik a leesett csöveket is. Kondíciójuk a kukoricatarlón általában javul. Amennyiben kukoricatarló nem áll rendelkezésre, úgy fő takarmányként etessünk betakarított füvet, amit kiegészíthetünk szalmafélékkel – borsószalma, gabonaszalmák, kukoricaszár.
A gyepek termése a tavaszi időszakban több mint amit a tehenek lelegelnek, a felesleget takarítsuk be szilázsként – fonnyasztás után – vagy szénaként. Vessünk kukoricát – aszályos időszakban legeltethető, silózható, illetve szemesként betakarítható, utóbbi esetben a szár legeltethető. A gyep és a kukoricatermesztés a húshasznú tehéntartás szempontjából nagyon jó kombináció. Vethetünk szudáni cirokfüvet – aszályban legelő – ha nem kell, szénát készíthetünk belőle. Szalmára, almozási és takarmányozási célra is szükségünk van! Ezen túlmenően felhasználható minden olcsó melléktermék: répalevél (korlátozottan!), borsószalma, borsószár-szilázs, répaszelet, ocsúk stb.
A fedeztetési időszakban törekedjünk arra, hogy a tehenek javuló kondícióban legyenek, ennek érdekében fedeztetést megelőzően még 1–2 kg abrak etetése is megengedhető.
A marhahústermelés befejező szakasza. A hízóalapanyagot a tervezett értékesítési tömegre és minőségre felhizlaljuk, feljavítjuk. Fő formái: - vágóborjú előállítás - hízott növendékbika, üsző vagy tinó előállítása - felnőtt marha feljavítása. Éves vágómarha-termelésünk cca 120 000 t. 1 főre jutó marhafogyasztás: 7-8 kg/fő.
Növendékmarha-hizlalás: 4 hónapos korban kezdődik, 14-16 hónapos korig koncentráltabb takarmánnyal rövidül a hizlalási idő Intenzív marhahizlalás: Magas abrakkeverék ár miatt Mo.-on nem terjedt el. Előfeltétele a nagyobb napi táplálóanyagfelvétel. Félintenzív hizlalás: Ez az általános Nyáron zöldtakarmány, télen tartósított takarmány + széna + abrak Extenzív hizlalás: abrakot csak a hizlalás utolsó 10-12 hetében adnak. Nálunk ez sem terjedt el.
A marhahizlalásban általánosan elterjedt: Nyitott, kötetlen Kiscsoportos Mélyalmos tartásmód A termelést alacsony épület- és bérköltség, jó gépesíthetőség jellemzi Az elletés szezonális = szezonális a vágóállat-kibocsátás és árbevétel.
Tulajdonságok
Tejelő x hereford x végtermék eá. fajták
Húsfajták és keresztezettjeik
Vágáskori nettó tömeg, kg Hasított felek tömege, kg Színhús % Csont % Faggyú % Hús-csont arány Hús-faggyú arány Nettó testtömeg-termelés, g/n Csontoshús-termelés, g/n Színhústermelés, g/n Rostélyos keresztmetszet, cm2
500-560 300-350 65-70 15-17 8-12 4-4,5 4-7 1100-1250 700-750 520-540 75-90
550-620 335-380 69-75 14-18 3-10 4,5-5,5 7-12 1250-1350 750-850 550-680 85-110
A Kisalföldi Mezőgazdasági Zrt. Kapuvár-miklósmajori szarvasmarhatelepén az UTS Biogas Kft. és a Stallprofi Kft. közös kivitelezésében hamarosan átadásra kerül a telep komplett fejlesztésének részeként megvalósuló biogáz erőmű. Ezt követően megkezdődhet a felfűtési szakasz. Az erőmű évente mintegy 25 000 tonna szarvasmarha hígtrágya, 5200 tonna szarvasmarha almostrágya, 500 tonna takarmánymaradék és 2200 tonna kukorica-szilázs felhasználásával fog villamos- és hőenergiát előállítani. Az 526 kW teljesítményű konténeres gázmotorral termelt villamos energia közhálózatba való betáplálása mellett a keletkező hőenergia jelentős része is felhasználásra kerül az új építésű fejőházban fűtésre és tejhűtésre.
A legelő a szarvasmarha természetes élőhelye A természetes gyepeken élő 100-120 gyógynövényfaj hatóanyagai, a napfény ultraibolya sugarai az állatok szervezetére jótékony hatásúak a zöld növények karotin tartalma javítja az állatok A-vitamin ellátását, ami a hámképződés (pl. nemi szervek csírahámja), így a szaporaság fontos előfeltétele. A legelőn a tehenek általában nyugodtan viselkednek, legelés közben az állat lassan lépeget előre. Nyelvével, metszőfogával és maxilláris ínylemezével tépi a füvet.
A szarvasmarha faj a nappali táplálékszerző állatok csoportjába tartozik. Az állatok reggel a napkeltével kezdenek legelni, és a napnyugtával fejezik be a legelést. A legelés a reggeli periódusban a legintenzívebb, estefelé a legelési aktivitás alábbhagy. A legelőn az állatok együtt, azonos irányba haladva, lassan legelészve mozognak, vagyis integráltan viselkednek, zárt koordinált egységet képeznek. A szarvasmarha féléves korát követően térköztartóvá válik. Az egyedi térközigénye 2-3 méter.
-
A tehenek általában a teljes jóllakottságukig legelnek. Ez annál előbb következik be, minél nagyobb a növényállomány szárazanyagtaralma. 60-70 kg füvet tud lelegelni naponta, kb. 8-9 óra alatt. 3-5 napi periódusban legel: napkeltétől 10-ig, majd delelés, pihenés, 15-17-ig 19-20-ig
A napi legelési idő hosszát (a nappali időszak 60-90%-a) az állatok egészségi állapota, testtömege, életkora, a vemhesség stádiuma, a legeltetés technikája, a klimatikus viszonyok, az állat egyedisége, a lelő fűhozama, a növények nyersrost tartama befolyásolja. Nyáron általában rövidebb a tehenek legelési ideje, mert a nyári gyepnövényzet nyersrosttartalma nagyobb. Hőségnapokon is kevesebbet legel.
A tehén egyedisége szerint is változik a legelés időtartama. Túlságosan gazdag növényzet legelésekor is nőhet a legelés ideje, mivel ilyen esetben a tehén jobban válogatja a növényeket.
A kérődzés jelentős rágómunkát igényel; napi 35-40 ezer rágómozdulatot tesz a tehén. Jórészt (60%-ban) fekve kérődzik (kérődzés=alvás) A legelő füvét fogyasztó tehenek naponta átlag 7-8 órát kérődznek. A túl nagy és kemény szárú, előrehaladott fejlődési fázisban lévő növényzet fogyasztásakor nő a kérődzési idő.
Azt az időt, amelyet a tehenek nem evésre, ill. kérődzésre fordítanak, pihenési időszaknak tekintjük. Mielőtt a tehén lefekszik néhány előre irányuló lépést tesz, még kötött állásban is.
15-40 kg bélsarat ürít naponta 6-12 alkalommal. Leggyakrabban állva vagy mozgás közben ürít (a vemhes tehén fekve is.) Bélsárürítéskor a tehén jellegzetes testtartás vesz fel: felemeli a farkát, a hátát felpúposítja, a hátulsó lábait kissé maga alá állítja és szétterpeszti („tehén-tréner”) A trágyalepény körül nem legeli le a füvet (mert a bögöly lárváját megeheti és ezzel védi magát). Az agresszió jele, ha beletrágyázik a jászolba vagy az itatóba. Ürülékkel is területet jelöl. Tisztaságszerető állat, nem szívesen fekszik le trágyás vagy vizelettel átitatott helyre.
10-25 l vizeletet ürít napi 3-12 alakommal. A bikák kizárólag állva vizelnek, csaknem normális testhelyzetben, csupán hátulsó lábukat terpesztik kissé szét. Lassan, folyamatosan, erőlködés nélkül állva vagy menet közben vizelnek, farkukat kissé felemelve. A nőivarú szarvasmarha a bélsárürítéskori testhelyzethez hasonló pozitúrában vizel. A vizelet nyomás alatt kissé ívelt sugárban távozik a hüvelyből.