Őseink bizonysága: A hit hősei a Zsidókhoz írt levél 11. fejezetében. Szabó Xavér OFM, Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola

Ajánlom szeretett nagymamámnak, akiben képmutatás nélküli hit volt (vö. 2Tim 1,5)

Őseink bizonysága: A hit hősei a Zsidókhoz írt levél 11. fejezetében Szabó Xavér OFM, Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola „Csak azért láttam távolabbra, mert óriások vállán álltam.” (ISAAC NEWTON)1 BEVEZETŐ GONDOLATOK Szeretettel köszöntöm mindannyiukat, megtisztelő a jelenlétük! A hit évének lezárásakor a források felé fordulva most figyeljünk oda az Újszövetség egyik fejezetének mondanivalójára. Előadásom a mesterien2 felépített Zsidókhoz írt levél 11. fejezetének emelkedett hangvételű ünnepi beszédére összpontosít. Ezzel a meghatározással rögtön a dolgok közepébe vágtam, és a magam részéről már meg is adtam a fejezet műfaját,3 hiszen ez az emelkedett hangvételű ünnepi beszéd, a panegirikusz, magasztalt és követendő példaképeket, illetve dicső tetteiket állítva a hallgatóság elé, a lelkesedést volt hivatott kiváltani. A klasszikus panegirikusszal ellentétben a Zsid 11 nemcsak lelkesíti és gyönyörködteti a hallgatóságot,4 hanem gyakorlati céllal bír. Bár ez a cél csak a következő fejezet első néhány versében jelenik meg, amikor a szerző egy erősítő értelmű határozószóval (gör. τοιγαροῦν)5 saját meggyőződését is kifejezésre juttatva buzdítja a hallgatóságot/az olvasót hittel eltelt életvezetésre (12,1kk.). Ezért tehát (τοιγαροῦν) mi is, akiket a tanúságtevők ekkora raja vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet, és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatosan fussuk meg az előttünk levő pályát. Nézzünk fel Jézusra, a hit úttörőjére és beteljesítőjére, aki az előtte levő öröm helyett – a gyalázattal nem törődve – vállalta a keresztet, és az Isten trónjának a jobbjára ült.

Hogy azonban célját érje, és a lelkesedést felszítsa, szerzőnk az ószövetségi férfiak és nők pozitív példáinak felsorakoztatásán keresztül olvassa újra Izrael történetét egészen a makkaElhangzott 2013. november 16-án, a Sapientia Nap – Hitünk központi titka: a megváltás c. tanulmányi napon. Megjelenés előtt. Egy ROBERT HOOKE-nak írt levélből (1675. február 5.), vö. STEVEN HAWKING (ed.), On the Shoulders of Giants: The Great Works of Physics and Astronomy, Running Press, Philadelphia (Pennsylvania), 2002, 725. 2 Csupán a legkiemelkedőbb munkát említem, amely a fejezet retorikai kompozíciójára hívja fel a figyelmet: MICHAEL R. COSBY, The Rhetorical Composition and Function of Hebrews 11. In Light of Example List in Antiquity, Mercer University Press, Macon (Georgia), 1988. 3 A szakirodalomban többnyire elógiumnak (himnikus dicséret), „listának”, vagy példaértékű erények (exempla virtutis) „katalógusának” tekintik. Pozitív (1Makk 2,50–61; 4Makk 16,16–23; 18,9–19; Zsid 11, 1Kel 17,2–18,17), negatív (Sir 16,6–14) és kevert (Bölcs 10; 3Makk 2,3–8; 6,2–8; Sir 44–50; CD 2,17– 3,12; Philón Praem. 13–78; Virt. 199–227; 1Kel 4,1–5,5; 9,3–12,8) példák felsorakoztatásának műfaja (exempla vagy Beispielreihe) nem ismeretlen a korai zsidó irodalomban. E tekintetben PAMELA MICHELLE EISENBAUM könyve alapvető fontosságú: The Jewish Heroes of Christian History. Hebrews 11 in Literary Context, Scholars Press, Atlanta (Georgia), 1997. 4 Vö. BÁRDOS LÁSZLÓ – SZABÓ B. ISTVÁN – VASY GÉZA, Irodalmi fogalmak kisszótára kiegészítésekkel. Tanlexikon, Korona Kiadó, Budapest, 2001, 329. 5 A γάρ és az οῦν módosítószóval egybeírt τοί jelentése: „bizony, valóban, tényleg, ezért tehát”. 1

1

beusi korig, sőt addig, míg el nem jut saját korába (vö. 11,40: περὶ ἡμῶν […] χωρὶς ἡμῶν, „számunkra […] nélkülünk”).6 A hitet (πίστις) a Héber Biblia domináns fogalmának, egyfajta „egyesítő témájának” tekinti és ezzel sajátos biblikus teológiát művel. Az anaforikus,7 visszatérő „hit által” szókapcsolat (görögül egyetlen szó: πίστει) vezérfonalként húzódik végig a fejezeten.8 Most arra hívom minden kedves hallgatómat, hogy a fejezet újraolvasásával és néhány gondolat elmélyítésével kapaszkodjunk fel őseink (11,2: οἱ πρεσβύτεροτι) vállára, akik hívő férfiként és nőként előttünk jártak, így talán elláthatunk a szerző óhajtott céljáig, Jézusig, aki hitünk „úttörője és beteljesítője” (12,2: ἀρχηγὸς καὶ τελειωτής), aki utat nyitott az Isten felé és nemcsak beteljesítette az ígéreteket (vö. 11,39c), hanem teljessé tette az istenkeresést (vö. 11,6), kitartást és állhatatosságot, amit Izrael nagy alakjainál látunk a Zsidókhoz írt levél 11. fejezetében. Az elkövetkezőkben a rendelkezésemre álló idő keretei között szeretnék néhány ismert vagy éppen ismeretlen alakot felvillantani. Továbbá arra is szeretnék rámutatni, hogy mivel vizsgált fejezetünk műfaji szempontból ismert a korai zsidó irodalomban, a Zsid 11 egy értelmezési folyamat állomásaként áll előttünk, mint a Kr. utáni 1. század kreatív, korai zsidó és keresztény szövegmagyarázatának tanúja. Ebből persze az is következik, hogy a szerző a fejezetben egy ősi, feltehetően zsidó anyagot vett és dolgozott át.9 Az alakok vizsgálata mellett szeretnék néhány olyan kifejezésre összpontosítani, mint a hit, az ígéret, a kiválóbb mivolt, amelyekkel nemcsak a 11. fejezetet, hanem a levél egészének gondolkodását is jobban megérthetjük. A ZSIDÓKHOZ ÍRT LEVÉLRŐL A Πρὸς Ἑβραίους („Zsidókhoz”) feliratot viselő újszövetségi dokumentumot bajos „levélnek” nevezni, mivel azonban a korai zsidóságban a levél meglehetősen tág műfaji megjelölés volt és korábban jórészt levélnek tartották az iratot, az egyszerűség kedvéért én is így használom. Mindazonáltal szerzője „buzdító/intő beszédnek” (13,22: λόγος τῆς παρακλήσεως) nevezi művét. Az Apostolok cselekedetei beszámolója szerint a pizídiai Antióchia zsinagógájában azt kérték Páltól és kísérőitől, hogy ha van némi buzdító szavuk a néphez (λόγος παρακλήσεως), mondják el (vö. ApCsel 13,15). Itt is ezzel a kifejezéssel találkozunk, így bizton állíthatjuk, hogy írásos prédikációval, homíliával van dolgunk, a végén néhány személyes megjegyzéssel.10

Vö. Zsid 13,7: „Emlékezzetek meg elöljáróitokról, akik Isten szavát hirdették nektek. Gondoljatok életútjuk végére, és kövessétek őket a hitben (μιμεῖσθε τὴν πίστιν).” A címzettek elhunyt és aktuális elöljárói (ἡγούμενοι) fontos szerephez jutnak a 13,17 és 21. versekben is. 7 Az anafora retorikai gondolatalakzat; egy szó (jelen esetben a görög hit szó ragozott alakja: πίστει) vagy szócsoport ismétlése egymást követő nyelvi vagy verstani egységek elején. 8 Zsid 11,3.4.5.7.8.9.11.17.20.21.22.23.24.27.28.29.30.31. CESLAS SPICQ szerint a πίστει itt dativus modi („hitben, hittel”, vö. L’Epître aux Hébreux, Gabalda, Paris, 1952, 2. kötet, 340), HANS-FRIEDRICH WEISS szerint pedig dativus instrumentalis („hit által”, vö. Der Brief an die Hebräer, Vandenhoeck & Ruprecht, Göttingen, 1991, 562. oldal, 13. lábjegyzet), de éppenséggel jelölheti az eredményt kiváltó okot is (dativus causae: „hitből”, „hite miatt”). Egyik értelmezés sem zárja ki a másikat. Gyakorlatilag a πίστει főnév szinonimájának tekinthetjük a szövegben más alakban előforduló kifejezéseket is: ἐν ταύτῃ [τῇ πίστει] (11,2), κατὰ πίστιν (11,13), διὰ πίστεως (11,33) és διὰ τῆς πίστεως (11,39). 9 DAVID L. ALLEN keresztény anyag átdolgozására gyanakszik. Szerinte például a fejezet forrása István beszéde az ApCsel 7-ben. A texasi kutató a két fejezet számos nyelvészeti és szemantikai párhuzamát annak tudja be, hogy a Zsidókhoz írt levél szerzője Lukács. Vö. Lukan Authorship of Hebrews, B&H Publishing Group, Nashville, Tennessee, 2010, 148–149. 10 Vö. FREDERICK FYVIE BRUCE, The Epistle to the Hebrews. Revised Edition, William B. Eerdmans Publishing Company, Grand Rapids (Michigan) – Cambridge (U.K.), 1990, 389. 6

2

A levél alapvető célja tehát a buzdítás, hogy a keresztények tartsanak ki hitük megvallása mellett (3,6.14; 4,14; 10,23).11 A szövegből kirajzolódó címzettek maguk is „szenvedéssel teljes küzdelmet állottak ki” (12,32), gyalázatban, gyötrelmekben volt részük, megfáradtak a hitben és az a veszély fenyegeti őket, hogy hátat fordítanak a Krisztusban ajándékul nyert üdvösségnek, ezért az intés (2,1–3; 3,12; 6,4–6). A szerző, mint mindentudó „prédikátor” vagy „levélíró” jól ismeri címzettjeinek helyzetét, olyan dolgokat is tud, amelyek a mai olvasó előtt ismeretlenek. Eszerint az újra elbeszélt és értelmezett „szent történetben” minden cselekedet, de minden szenvedés, nélkülözés és gond a hit oldaláról nyer értelmet, a nehézségeken való felülkerekedést, győzelmet pedig a hit gyümölcseként jeleníti meg. A HIT ÉS AZ ÍGÉRET FOGALMA A LEVÉLBEN Elsőként vessünk egy pillantást a hit fogalmára, annál is inkább, mivel gondolata az egész iratban hangsúlyos. JAMES SWETNAM szavaival: „A Zsidókhoz írt levél szerzője gyakran beszél arról, hogy ’mi’ – ’mi hiszünk’ (vö. 1,2; 2,3; 3,6; stb.). Ő hisz és azoknak ír, akik hisznek.”12 A levélben a πίστις főnév aránylag egységes jelentésű, 32 előfordulásából 24 kifejezetten a 11. fejezetben található.13 A 11. fejezet előtt a πίστις az állhatatos kitartás erényeként (4,2; 12; 10,22. 38. 39) és Istenben való hitként (6,1) jelenik meg, tehát Krisztus nem tárgya a hitnek. Ez persze nem jelenti azt, hogy a levélből hiányoznának a hit kifejezetten keresztény elemei,14 és azt sem, hogy a levél hitfogalma bár keresztény, mégsem kifejezetten Krisztusra irányuló.15 Csak grammatikailag tekintve a hit kifejezett Krisztusra irányultságát, azt éppen a 11. és a 12. fejezet szoros kapcsolata mutatja és erősíti (vö. 12,1: τοιγαροῦν). Rögtön a fejezet első versében találjuk a hit tömör meghatározását (11,1), amely élénk vitát váltott ki akadémiai körökben – egyes szavak pontos jelentését16 és a fordítást17 tekintve. 11 A bevezetéstani kérdésekkel és a levél teológiájával foglalkozó munkák közül most csupán BARNABAS LINDARS kutatót idézem: „A levél célja [a címzettek/hallgatóság] meggyőzése, hogy a keresztény hitüket megvallva megújult bizalommal megmaradjanak az egyházban.” (The Theology of the Letter to the Hebrews, Cambridge University Press, Cambridge, 1991, 4.). 12 JAMES SWETNAM SJ, „The Sacrifice of Isaac in Genesis and Hebrews. A Study in the Hermeneutic of Faith”, Letter & Spirit 1 (2005) 40. 13 A πίστις főnév előfordulásaihoz lásd: BALÁZS KÁROLY, Újszövetségi szómutató szótár, Logos Kiadó, Budapest, 1998, 483. A πιστεύω ige pedig a levélben csupán kétszer fordul elő (Zsid 4,3; 11,6). 14 Így pl. ERICH GRÄSSER etikai kategóriába helyezi a πίστις-t (Standfähigkeit: „állhatatosság”, „kitartás”) és erényként értelmezi, amely inkább a viselkedéshez kapcsolódik. Vö. ERICH GRÄSSER, Der Glaube im Hebräerbrief, N. G. Elwert, Marburg, 1965. 15 Vö. GERHARD DAUTZENBERG, „Der Glaube im Hebräerbrief”, BZ 17 (1973) 161–177. GRÄSSER és DAUTZENBERG vitatható megközelítéseiről DENNIS HAMM rövid összefoglalást és értékelést ad: „Faith in the Epistle to the Hebrews: The Jesus Faktor”, CBQ 52 (1990) 270–272. 16 A szótárak szerint a ὑπόστασις főnév rendkívül gazdag jelentésű. Az egyes kommentátorok a különböző szövegcsoportok tanúsága alapján elkülönítik a várakozás, remény, bizalom (LXX), valóság, lényeg, lét (irodalmi görög nyelv), garancia (papiruszok) vagy terv, vállalkozás és szándék (Újszövetség: 2Kor 9,4; 11,17) jelentést. A szó egyébként magában a levélben is előfordul (Zsid 1,3; 3,14) az irodalmi görög képviselte értelemben. A „’megvalósítás v. megvalósulás’ jelentésével: arról van itt szó, hogy a hit létformájában valóságérvényű mindaz, amit a remény ’előlegez’; leginkább tehát így fordítható: ’a hit a remélt dolgok megvalósulása”, VARGA ZSIGMOND J., Görög–magyar szótár az Újszövetség irataihoz, Kálvin, Budapest, 1996, 970. Az ἔλεγχος főnévhez, melynek jelentése szintén sokrétű (meggyőzés, rábizonyítás, feddés, rendreutasítás) VARGA ZSIGMOND a következőt fűzi: „a hit… a nem látott dolgok bizonyítéka (ti. a valóságukról való meggyőzés)”, Görög–magyar szótár az Újszövetség irataihoz, 301. 17 Sokan elégedetlenek a szentírási sor fordításával és a megértett, „hiteles” visszaadással próbálkoznak, (a teljesség igénye nélkül) például HEINRICH DÖRRIE („Zu Hebr 11,1”, ZNW 46 [1955] 202): „A hit az eljövendő beteljesülés bizonyossága annak, amit remélünk; és e bizonyosság biztosítéka annak,

3

A szöveg így hangzik: A hit pedig a remélt dolgok megvalósulása (ὑπόστασις), a nem látott dolgok bizonyítéka (ἔλεγχος). Ezt tekinthetjük akár „definíciónak”, akár az ószövetségi személyek hite alapvető „jellemzésének”,18 vagy éppen egy bizonyításra váró tételmondatnak, amelyet számos, későbbiekben felsorakoztatott pozitív példa alátámaszt. A szövegben ugyan visszatükröződik a szerző kétszintű platonista világképe, de Pál apostol hitfogalmában is fellelhető a „láthatatlan” dolgok hitbeli érzékelhetősége és a valóságukról való meggyőződés (vö. Róm 4,19–22; 2Kor 5,7). Egy versnyi kitérő után (11,3) – amely bizonyos szempontból megtöri az érvelés folyamatosságát, hiszen nem az ősök hitével foglalkozik, hanem a teremtéssel –, szerzőnk a „tökéletes igazak” (12,23), az ószövetségi férfiak és nők példaképeinek sokaságát, tanúságtevők egész raját (vö. 12,1 νέφος μαρτύρων) állítja hallgatósága/olvasóközönsége elé.19 Most vessünk egy pillantást az ígéret fogalmára! Az ígéret a Héber Biblia egyik kulcsfogalma, az Ó- és az Újszövetség visszatérő alaptémája.20 Gondoljunk rögtön a pátriárkáknak kilátásba helyezett ősi ígéretekre, ahol az „adott szó” tartalmaként megjelenik az ország, az utódok és Isten gondviselő törődése („szövetség”): „Az Úr így szólt Ábrámhoz: Vonulj ki földedről, rokonságod köréből és atyád házából arra a földre, amelyet majd mutatok neked. Nagy néppé teszlek. Megáldalak és naggyá teszem nevedet, s te magad is áldás leszel” (Ter 12,1k; illetve 13,14–17; 15,1–5). Ettől kezdve már történelmi tapasztalatra támaszkodik Izrael népének ígéretekbe vetett hite. A Zsidókhoz írt levélben az ígéret fogalma szorosan összekapcsolódik a hit fogalmával. ERICH GRÄSSER egyenesen az ígéreteknek megfelelő erényként határozza meg a hitet.21 Az ἐπαγγελία főnév a Zsidóhoz írt levél szerzőjének kedves kifejezése, 14-szer fordul elő levélében, csak a vizsgált 11. fejezetben 6-szor, vagyis az ígéretek beteljesülésének gondolata központi az egész iratban.22 A ὁ ἐπαγγειλάμενος névelős melléknévi igenév Istennek szinte önálló nevévé vált: „ő, aki megígérte”, „aki az ígéretet tette” (6,13; 10,23; 11,11). Ha pedig rendszerezzük az ἐπαγγελία jelentésárnyalatait, világossá válik, hogy a főnév vonatkozhat a földi és a földi javakon túlmutató, eljövendő, vagyis eszkatologikus szinten magára az „adott szóra” és a megígért javakra.23

amit nem látunk”. MARC-FRANÇOIS LACAN fordításában: „A hit szilárd várakozás arra, amit remélünk, annak jelzése, ami láthatatlanul valósul meg.” Így folytatja: „Ez a szó meghívás és ígéret, meghívás ennek az ígéretnek az elfogadására. Hinni azt jelenti, hogy figyelünk [être attentif] arra, aki hív, és várakozunk [être en attente] arra, amire meghív, várakozunk arra, amit megígér.” (in: „Structure anthropologique du croire”, in Dieu n’est pas un assureur. Anthropologie et psychanalyse, Albin Michel, Paris, 2010, 80. 81; TŐZSÉR ENDRE SP fordítása) 18 Így például: S. M. BAUGH, „The Cloud of Witnesses in Hebrews 11”, WTJ 68 (2006) 119. 19 Először (Zsid 11,4–32ab) név szerint pontosan 14 férfit (Ábel, Hénok, Noé, Ábrahám, Izsák, Jákob, József, Mózes, Gedeon, Bárák, Sámson, Jefte, Dávid, Sámuel) és két nőt (Sára, Rácháb) jelöl meg szerzőnk. Ebben a részben egyedül Mózes szülei maradnak névtelenül (11,23: Jochebed és Amran). Ezt követőn (Zsid 11,32c–40) névtelen, azonosításra váró hősökkel és hősnőkkel van dolgunk. 20 Vö. PÁPAI BIBLIKUS BIZOTTSÁG, A zsidó nép és szent iratai a keresztény Bibliában, SzIT, Budapest, 2013, 109–123. (közelebbről: 109–114.) 21 Vö. ERICH GRÄSSER, Der Glaube im Hebräerbrief, 63. 22 A főnév előfordulásaihoz lásd: BALÁZS KÁROLY, Újszövetségi szómutató szótár, Logos Kiadó, Budapest, 1998, 223. Az igei alak (ἐπαγγέλλομαι) a levélben négyszer, a 11. fejezetben egyszer fordul elő (11,11). Az ígéret teológiai értelméhez lásd ALEXANDER SAND vonatkozó szócikkét: HORST BALZ – GERHARD SCHNEIDER (Hrsg.), Exegetisches Wörterbuch zum Neuen Testament, Band II, W. Kohlhammer GmbH, Stuttgart – Berlin – Köln – Mainz, 1981, 38–39. 23 CHRISTIAN ROSE és ITALO MOLINARO nyomán: CHRISTIAN ROSE, „Verheißung und Erfüllung. Zum Verständnis von ἐπαγγελία im Hebräerbrief, BZ 33 (1989, 60–80; 178–191. ITALO MOLINARO, Ha parlato nel Figlio. Progettualità di Dio e risposta del Cristo nella lettera agli Ebrei, Franciscan Printing Press, Jerusalem, 2001, 49–57.

4

Az ígéreteknek ez a kétszintű értelmezése hangsúlyos. A Zsid 11,17-ben például az Ábrahámnak tett ígéretek a szerző értelmezésében vonatkoznak egyrészt Izsákra, akiben történelmileg megvalósult az utódra vonatkozó konkrét („földi”) ígéret, másrészt a feltámadásra, hiszen annak fényében értelmezi Izsák feláldozására irányuló próbálkozását. Így lesz Izsák „szimbolikus” (vö. 11,19: ἐν παραβολῇ) biztosítéka az eljövendő feltámadás ígéretének. Ez utóbbi, beteljesületlen, földi javakon túlmutató (11,13.39) eszkatologikus ígéretek a hangsúlyosak, hiszen „a földi javak a pátriárkák számára nem jelentették az ígéretek valódi beteljesülését”.24 A FEJEZET KOMPOZÍCIÓJA Vessünk egy pillantást a fejezet kompozíciójára! Tematikai szempontból (Izrael történetének sodrában) a hitben való kitartás vízözön előtti hőseivel találkozunk (4–7), a pátriárkák korának nagy alakjaival (8–22), Mózessel (23–31) és a rákövetkező idők hívő őseivel, legyenek azok férfiak vagy nők. Szerkezeti szempontból alapul vehetjük a visszatérő πίστει főnevet, vagyis a „hit által” szókapcsolatot. Így azt találjuk, hogy az első két bevezető jellegű vers után következik a πίστει első sorozata (3–12), majd egy összekötő kommentárt követően (13–16) annak második sorozata (17–31), illetve egy rövid, szinte „összecsapott” történelmi áttekintés (32–38) és a záró megjegyzés (39–40) következik.25 ÁBEL „Hit által ajánlott fel Ábel értékesebb áldozatot, mint Káin, és ezáltal nyert bizonyságot arról, hogy ő igaz, mert Isten bizonyságot tett áldozati ajándékairól, úgyhogy hite által még holta után is beszél.” (11,4) Ábel alakját, igaz voltát, Istentől elfogadott áldozatát, halálát, temetésének körülményeit számos ókori, Biblián kívüli irat felidézi.26 A Teremtés könyve viszont semmit sem mond Ábel hitéről vagy igaz voltáról, csupán a meggyilkolt öcs „felkiáltó” véréről beszél (4,10: βοᾷ), ellentétben a Zsidókhoz írt levéllel, amely kijelenti, hogy bár Ábel meghalt, hitén keresztül még mindig „beszél” (11,4: λαλεῖ) hozzánk.27 Szerzőnk Ábel Istenhez való felkiáltását hite megnyilvánulásaként értelmezi.28 Ábel a hitén keresztül jutott ahhoz a bizonyságtételhez, hogy Isten igazságosnak fogadta el. Ha így tekintjük a szöveget, akkor ez az egyetlen halvány jelentésárnyalata a Pál apostol által hangsúlyozott Isten előtti, hit általi megigazulásnak.29 A Teremtés könyvének héber szövege csupán Isten titokzatos döntését hangsúlyozza:30 „az Örökkévaló letekintett (wayyìša`) Ábelre és áldozatára, Káinra és áldozatára azonban nem tekintett le (lö´ šä`â)” (Ter 4,4b–5a). Az ókori „szövegmagyarázók” a testvérek motivációiban keresik a választ, hogy miért is lett az egyik áldozat elfogadott, a másik pedig nem. JOSEPHUS FLAVIUS meg-

ITALO MOLINARO, Ha parlato nel Figlio, 55. Így PAUL ELLINGWORTH, The Epistle to the Hebrews. A Commentary on the Greek Text, William B. Eerdmans Publishing Company – The Paternoster Press, Grand Rapids (Michigan) – Carlisle, 1993, 561. 26 ELLINGWORTH „listája”: The Epistle to the Hebrews, 572. 27 Egyes magyar nyelvű bibliafordítások a δι᾽ αὐτῆς kifejezést („az által, azon keresztül”) az áldozatra vonatkoztatják: „ez áldozaton keresztül” (pl. CSIA LAJOS, KECSKEMÉTHY ISTVÁN). 28 Vö. NELLO CASALINI, Agli ebrei. Discorso di esortazione, Franciscan Printing Press, Jerusalem, 1992, 357. 29 Vö. RUDOLF BULTMANN, Az Újszövetség teológiája, Osiris Kiadó, Budapest, 1998, 414. 30 ELLINGWORTH szerint Ábel áldozatának értékesebb voltát az is adhatta, hogy Istennek jobban tetszett az állatáldozat, mint a föld gyümölcseinek bemutatása (vö. Lev 5,11; 14,22). Vö. The Epistle to the Hebrews, 571. 24 25

5

jegyzi, hogy Ábel erényes volt, aki nagyra becsülte az igazságosságot (Ant. 1,53: δικαιοσύνης ἐπεμελεῖτο). Érdemes egy pillantást vetni a Ter 4,8 targumára is. A zsinagógában használatos arámi nyelvű parafrázisok ugyan késői keletkezésűek, hagyományanyagukat tekintve mégis ősiek (esetünkben a jeruzsálemi templom lerombolása előttre datálható szövegről van szó)31 és értékes tanúbizonyságok arról, hogy a bibliai szöveg a korai zsidóság idején mit ültetett bele a közösség szívébe és szellemébe. Eszerint a felbőszült Káin az után ölte meg testvérét, miután az kifejezte Istenben való hitét, aki szeretetében, irgalmasságában teremtette meg a világot és a jócselekedetek gyümölcseként, azok függvényében kormányozza azt. A targum tehát Ábelt kifejezetten a hit megvallásának példájaként állítja a hallgatók elé. Az első emberpár ifjabb fia az apokrif Makkabeusok negyedik könyvében kerül elő újra (4Makk 18,11),32 ahol egy korábbi könyvből ismert hétgyermekes anya beszédet intéz kivégzés előtt álló fiaihoz (vö. 2Makk 7). Buzdításában emlékezteti őket megboldogult apjukra, aki a Törvényt és a Prófétákat tanította nekik, történeteket olvasott fel nekik (ἀνεγίνωσκεν δὲ ἡμῖν) a testvére által meggyilkolt Ábelről (a „protomártírról”) és más nagy alakokról, Izsákról és Józsefről, akik szintén előkerülnek a Zsid 11-ben. Ez a beszéd is hasonló helyzetről árulkodik: kemény próbát kiálló emberek azzal nyernek erőt a jelen élethelyzet elviselésére, hogy felpillantanak a múlt nagy alakjaira, engedik, hogy történetük beszéljen hozzájuk és megszólítsa őket. SÁRA VAGY ÁBRAHÁM? A korai zsidó irodalom példákat felsorakoztató irodalmi műfajára nem jellemző, hogy nőket is említ, de a Zsidókhoz írt levél szerzőjének beszédében nemcsak férfiak kerülnek elő, hanem asszonyok is, elsőként a hosszú ideig meddőséggel küzdő ősanya, Sára (11,11), aztán Mózes édesanyja, Jochebed (11,23), az izraelita kémeket megmentő, foglalkozását tekintve szajha, Rácháb (11,31), illetve név szerint meg nem nevezett asszonyok (11,35). „Maga Sára is a hitében kapta az erőt, hogy előrehaladott kora ellenére anya lehessen, mert hűségesnek tartotta azt, aki az ígéretet tette.” (11,11) A Biblián kívüli zsidó irodalom főleg Sára szépségét és tisztaságát emeli ki, nem pedig hitét.33 A Teremtés könyvének beszámolója szerint éppen ő volt az, aki nevetett rajta és kételkedett abban, hogy szülhet még gyermeket (vö. Ter 18,12). Mindazonáltal Izsák megszületése feltételezi, hogy Sára nevetése és kételkedése ellenére mégiscsak hitt.34 A Zsid 11,11 szó szerint azt állítja, hogy „maga Sára is hite által kapott erőt a férfiúi mag megalapozására”. Mielőtt magának a kifejezésnek az értelmére rátérnék, nem tűnik haszontalannak megnézni a magyar nyelvű fordításokat, és talán az is világossá válik számunkra, hogy a fordítás nemcsak a szavak egymás mellé helyezését jelenti, hanem már önmagában értelmezés. Ábrahám az alany: „Hit által kapott erőt arra is, hogy Sárával nemzetséget alapítson, noha már idős volt.” (Magyar Bibliatársulat) „Mivel hitt, azért nyert még a meddő Sára is erőt magzat foganására, még idején túl is.” (Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat) Sára az alany: „Az hitnek miatta az Sára es az férfiúi magnak fogadására (bevételére) és megtartására vötte.” (KOMJÁTI BENEDEK, 1533) Vö. WILLIAM L. LANE, Hebrews 9–13. Word Biblical Commentary. Volume 47B, Thomas Nelson, Nashville – Dallas – Mexico City – Rio de Janeiro, 2000, 334. 32 A Makkabeusok negyedik könyvéről lásd: EVERETT FERGUSON, A kereszténység bölcsője, Osiris, Budapest, 1999, 380. 33 Vö. FRÉDÉRIC MANNS OFM, „Négy asszony a kereszt alatt”, in Bibliai szövegek értelmezése a zsidó és keresztény hagyományokban, Sapientia Főiskola – L’Harmattan, Budapest, 2013, 132–133. 34 Vö. NELLO CASALINI, Agli ebrei. Discorso di esortazione, 362. 31

6

„Hit által a magtalan Sára is erőt nyert magzatfoganásra még idején túl is” (KÁLDY GYÖRGY) „Hit által maga Sára is erőt nyert magzat foganására.” (KECSKEMÉTHY ISTVÁN) „Hit által nyert erőt Sára is az ő méhében való foganásra, és életkora ellenére szűlt.” (KÁROLI GÁSPÁR) „Hit(hűség) által maga Sára is képességet kapott a magzat foganásra még az előrehaladott korán túl is.” (VIDA SÁNDOR) „Hittel kapott erőt (a meddő) Sára arra, hogy éltesebb kora ellenére anya lehessen.” (BÉKÉS GELLÉRT – DALOS PATRIK) „Maga Sára is hitéért kapott képességet arra, hogy megalapítsa a magot akkor, mikor már túl volt az életidőn.” (CSIA LAJOS) „Sára is a hitében kapta az erőt, hogy előrehaladott kora ellenére anya lehessen.” (Szent István Társulat)

Több problémát is felvet a vers értelmezése. Egyrészt kérdéses, hogy ebben az Ábrahámról szóló paragrafusban ki is az alany: Ábrahám vagy Sára. Probléma továbbá, hogy a szöveg Sárának tulajdonítja a férfi szerepet (καταβολὴν σπέρματος = „a hímivarsejt megalapozása”, emissio seminis). A kutatók vagy nyelvtani érvek,35 vagy szövegkritikai megfontolások36 alapján változtatással élnek és részeshatározós esetbe teszik a καὶ αὐτὴ Σάρρα („maga Sára is”) kifejezést, így tesz a Magyar Bibliatanács fordítása is: „(Ábrahám) Sárával együtt kapott erőt…”. Egy másik értelmezési lehetőség szerint, mivel az előző versek (11,8–10) alanya Ábrahám volt, az említett szófordulat (egy szövegkritikailag igazolható szócska betoldásával)37 fordítható megengedő értelemben: „bár Sára meddő volt, (Ábrahám) erőt kapott utódja megalapozására”. Így tehát továbbra is Ábrahámról van szó, aki a Római-levél szerint „atyja minden hívőnek” (Róm 4,11.18). NÉVTELEN PRÓFÉTAI ALAKOK A 11. fejezet néhány verse (vö. 11,33–38) kihívás elé állít bennünket, mert elvárja tőlünk Izrael történetének részletes ismeretét. Az elkövetkezőkben név szerint meg nem nevezett, példamutató, válogatott kínzásokat kiállt hősök közül kizárólag a prófétai alakokat szeretném szemügyre venni. Egyben azt is látni fogjuk, hogy az apokrif iratokban, illetve a rabbinikus irodalom dokumentumaiban milyen zsidó hagyományok álltak a szerző, és állnak a mi rendelkezésünkre. A prófétaság soha nem volt csúcsfoglalkozás, ahogy MARTIN BUBER fogalmazott: „a próféták a kudarcban élnek és lélegeznek; az a dolguk, hogy győzelem nélkül harcoljanak”.38 Ez a meglátás nemcsak az Ószövetségben (2Krón 24,19; 36,15–16a; Jer 25,4), hanem az apokrif iratokban és az Újszövetségben is megjelenik (Mt 23,34; Lk 11,49). Az apokrif iratok adatai közül, hadd olvassam fel a Jubileumok könyvének egy mondatát (1,12), ahol a „tanú” szó (samä`eT) a szövegben mártírt is jelenthet! Én pedig elküldöm tanúimat hozzájuk, hogy tanúságot tegyek ellenük, de nem fogják meghallgatni, és megölik őket, üldözni fogják mindazokat, akik

Vö. FRIEDRICH BLASS – ALBERT DEBRUNNER – FRIEDRICH REHKOPF, Grammatik des neutestamentlichen Griechisch, Vandenhoeck & Ruprecht, Göttingen, 171990, 156. Ezek szerint a dativus sociativus így fordítható: „(Ábrahám) Sárával együtt kapott erőt…”. 36 Az alulírt ióta (iota subscriptum) hiánya igazolt néhány helyen a Zsidókhoz írt levélben is (11,2; 12,2), vö. HAROLD W. ATTRIDGE, The Epistle to the Hebrews, Fortress Press, Minneapolis, 1989, 325–326. 61. lábjegyzet. 37 Vö. BRUCE M. METZGER, A Textual Commentary on the Greek New Testament, Deutsche Bibelgesellschaft – United Bible Societies, Stuttgart, 21994, 602. 38 MARTIN BUBER, A próféták hite, Atlantisz, Budapest, 1998. Az idézet a könyv hátsó borítóján olvasható. 35

7

keresik a törvényt, és elvetnek, megváltoztatnak mindent, gonosz dolgokat tesznek színem előtt.

Térjünk vissza szakaszunkhoz (Zsid 11,36–38)! 36Mások

megszégyenítések és megkorbácsolások próbáját állták ki, sőt még bilincseket és börtönt is. 37Megkövezték, megégették, szétfűrészelték, kardélre hányták őket; juhok és kecskék bőrében bujdostak, nélkülözve, nyomorogva, gyötrődve, sínylődve azok, 38akikre nem volt méltó a világ; bolyongtak pusztákban és hegyeken, barlangokban és a föld szakadékaiban.

A 36. vers bilincs és börtön próbáját kiállt prófétái között említhetjük Jeremiást (Jer 20,2; 38,13), valamint Hanánit, a látóembert, aki megfeddte Azát, Júda királyát, amiért pogányokkal szövetkezett (vö. 2Krón 16,7–10). A fogság gondolata azonban magában a levélben is megjelenik, ahol a szerző emlékezteti hallgatóit/olvasóit, hogy gondoljanak a foglyokra, akikkel együtt szenvedtek (10,34; 13,3). A 37. vers megkövezett prófétái közül Zekarját, az ún. „nem hivatásos” prófétát lehetne említeni a Krónikák második könyvéből (2Krón 24,19–21). 19Prófétákat

küldött hozzájuk, hogy visszatérítsék őket az Úrhoz. De ők nem hallgattak rájuk, hiába figyelmeztették őket. 20Ekkor az Isten lelke leszállt Zekarjára, Jehojada főpap fiára. Erre ő odaállt a nép elé, és így szólt hozzájuk: „Miért szegtétek meg az Úr parancsát? Nem szolgál ez javatokra! Mivel elhagytátok az Urat, ő is elhagyott benneteket.” 21Erre összefogtak ellene, és a király parancsára megkövezték a templom udvarán.

A próféták élete című apokrif irat szerint Jeremiás „az egyiptomi Taphnaiban (Τάφαις)39 halt meg, megkövezve (λίθοις βληθεὶς) a nép által”.40 Ugyanerről értesülünk Báruk negyedik könyvéből (más néven: Paralipomena Jeremiou),41 ahol két leírását is megtaláljuk Jeremiás halálának. Az első változat az ősi zsidó anyag (4Bár 9,7–9), míg a második már magán viseli egy zsidókeresztény kéz átdolgozását is (4Bár 9,19–32), és nyilvánvaló elbeszélői okok miatt42 Jeruzsálembe helyezi az eseményt. Az első elbeszélés egyszerű szavakkal közli, hogy Jeremiás áldozatbemutatása és az Istennel való egyesülésért mondott imádsága közben holtan esett össze. A másik hagyomány szerint azért kövezték halálra, mert megvallotta hitét, hogy látta az „Isten fiát” (υἱός τοῦ θεοῦ). Imádságában azonban azt kérte, hogy megtévesztésül a mellette álló kő váljon hozzá hasonlóvá. A legenda szerint azonban a kő később megszólalt és megfedte Izrael ostoba fiait, amiért azt hitték, hogy tényleg Jeremiást kövezték meg, és a csodálatos jelenés elmúltával a megdöbbent zsidók kövekkel rontottak rá a prófétára. A szöveg szerint Báruk és Abimelek jött eltemetni Jeremiás testét, követ helyeztek a sírjára, amire azt is ráírták, hogy „ez az a kő, amelyik Jeremiás segítője” (οὗτός ἐστιν ὁ λίθος ὁ βοηθὸς τοῦ Ἰερεμίου, vö. 1Sám 7,12). A Zsid 11,37-ben a szétfűrészelés (ἐπρίσθησαν) Izajásra utal. Halálának körülményeit a próféta mennybevételéről és vértanúságáról szóló apokrif irat említi bővebben (Ascensio Isaiae),43 de hasonló, csak éppen szűkszavú megjegyzéssel találkozunk A próféták életében is, ahol ezt Tahpanesz a Nílus deltájának északkeleti részén fekszik. A városnév megjelenik a qumráni iratokban is (4Q384; 385b). 40 XERAVITS GÉZA, A próféták élete. Bevezetés, fordítás és jegyzetek, L’Harmattan, Budapest, 2010, 28. 41 A fordítás alapjául szolgáló görög szöveg: JENS HERZER, 4 Baruch (Paraleipomena Jeremiou). Translation, Introduction and Commentary, Society of Biblical Literature, Atlanta, 2005, 36–38. 42 Vö. Mt 23,37: „Jeruzsálem, Jeruzsálem, megölöd a prófétákat és megkövezed, akik hozzád küldettek!” 43 „Ézsaiás próféta felemelkedése”, in Apokalipszisek, Telosz Kiadó, Budapest, 1997, 52. PESTHY MONIKA fordítása. 39

8

olvassuk: „Izajás jeruzsálemi volt. Manassze alatt halt meg, kettéfűrészeltetvén (πρισθεὶς εἰς δύο).”44 Manassze királyról nem sok jót jegyzett fel a bibliai krónikás, teológiai szempontból „istentelennek” minősíti, summázza, hogy „ártatlan vért is ontott, annyit, hogy teljesen elöntötte Jeruzsálemet egészen fönti határáig” (2Kir 21,16a). Egy Izajás vértanúságáról szóló legenda szerint az apja intelmeiről megfeledkezett Manassze aljas praktikái miatt Izajás néhány társával visszavonult a pusztába, de a szamaritánus hamis próféta, Malkira, megkereste és bevádolta a királynál. Izajást halálra ítélték és fafűrésszel kettéfűrészelték. Malkira a kivégzés alatt gúnyolta, de megígérte neki, hogy ha elismeri őt Manassze előtt, akkor ráveszi a királyt, a fejedelmeket és a népet, hogy hódoljanak neki. Erre Izajás azt felelte: „testem bőrén kívül semmi mást nem vehetsz el tőlem”. A próféta „miközben fűrészelték, nem kiabált és nem sírt, hanem szája a Szentlélekkel beszélt, amíg ketté nem fűrészelték.”45 Izajás halálát a rabbinikus irodalom egyik hagyománya (b.Jev 49b) egyáltalán nem a vértanúsággal kapcsolja össze, sajátos értelmezését kínálja kettéfűrészelésének, erőszakos halálának oka a Szent Név kiejtése: Raba mondta: [Manassze] bíróság elé állította, majd megölte őt. Azt mondta neki: Tanítód, Mózes mondta (vö. Kiv 33,20): „nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon”, te pedig azt mondtad (vö. Iz 6,1): „láttam az Urat magas és fönséges trónon ült”. Tanítód, Mózes mondta (vö. MTörv 4,7): „Mert hát hol van [olyan nagy nép, amelyhez istenei oly közel volnának, mint hozzánk az Úr, a mi Istenünk], amikor csak hozzá folyamodunk?”, te pedig azt mondtad (vö. Iz 55,69): „Keressétek az Urat, amíg megtaláljátok!”. Tanítód, Mózes mondta (vö. Kiv 23,26): „teljessé teszem napjaid számát”, te azonban azt mondtad (vö. 2Kir 20,6): „életed napjait megtoldom tizenöt esztendővel”. Tudom, gondolta Izajás, hogy bármit mondok is neki, nem fogadja el; ha pedig egyáltalán válaszolnék, csak okot adnék neki a szándékos [gyilkosságra]. Ezután kimondta a[z isteni] Nevet és elnyelte egy cédrus. A cédrust azonban kivágták és szétfűrészelték. Amikor a fűrész a szájához ért, [Izajás] meghalt. [Ez volt a büntetése,] amiért azt mondta: „Tisztátalan ajkú nép között lakom.”

És ha már prófétai alakokról van szó, akkor a 37. versben említett juhok és kecskék bőrében bujdosók felidézhetik Illés és Elizeus próféta alakját (1Kir 19,13.19; 2Kir 1,8; 2,8.13–14), állatbőrből készült öltözetük és Jezabel királyné szította üldözésük miatt. MÉG EGY GONDOLAT A HITRŐL… JEAN DUPLACY épp a fenti versek kapcsán jegyzi meg, hogy Izrael vértanúinak, harcosainak hite önmagában csodálatos volt, de „bizonyos mértékig összefért az emberi erőbe vetett bizakodással”.46 Meglehet, igaz az állítás, és így még fantasztikusabb az, hogy a Zsidókhoz írt levél szerzője nemcsak nagy teológus, hanem igazi, vérbeli lelkivezető is, aki az egyszerű emberi kitartást megszenteli és az emberi erőbe vetett bizakodást a vallásos, megszentelt szférából teológiai magasságokba emeli egészen Jézusig, hiszen a levél hitfogalmát végső

XERAVITS GÉZA, A próféták élete. Bevezetés, fordítás és jegyzetek, L’Harmattan, Budapest, 2010, 26. A „szektás eredetű írás”, illetve a benne megőrzött hagyományok ismertek lehetettek nemcsak a Zsidókhoz írt levél szerzőjének (Zsid 11,37), hanem Jusztinosznak is (Párbeszéd a zsidó Trifónnal 120,5). Vö. FRÉDÉRIC MANNS OFM, „A korai zsidó irodalom apokalipszisei”, in Bibliai szövegek értelmezése a zsidó és keresztény hagyományokban, Sapientia Főiskola – L’Harmattan, Budapest, 2013, 194. 45 PESTHY MONIKA fordítása. 46 Vö. JEAN DUPLACY, „Hit”, in XAVIER LÉON-DUFOUR (szerk.), Biblikus Teológiai Szótár, SzIT, Budapest, 1972, 501. 44

9

soron „eljuttatja” Jézushoz, hitünk úttörőjéhez és beteljesítőjéhez (vö. 12,1–2). Gyönyörű ez a fokozatosság a levél teológiájában. GEORG BRAULIK bencés atya Ószövetségi szentek liturgikus tisztelete a nyugati egyházban? című tanulmányában, amit szívesen feladok otthonra kötelező olvasmánynak,47 felidézi az ószövetségi igazak, közelebbről a hét Makkabeus vértanú testvér esetét, akikről a Zsid 11 fejezetének utolsó versei is megemlékeznek. A jubileumi 2000. esztendőben bevezetett római martirológium dekrétumában azt olvashatjuk: „Az egyház a két szövetségből való szentjeiben ősidőktől fogva ünnepelte Krisztus húsvéti győzelmét.” A Zsidókhoz írt levél szerzője hasonlóképpen gondolkodik, amikor az Ószövetség „szentjeit”, a „tanúságtevők raját” összekapcsolja Jézus alakjával. Talán a „célba értséget” hivatottak kifejezni az ἀγαθός, „jó” jelentésű melléknév középfokú alakjai is (κρείττονος, κρεῖττόν: „jobb”, „előbbre való”), amelyek a levélben többször előfordulnak (1,4; 6,9; 7.7.19.22; 8,6; 9,23; 10,34; 12,24). A 11. fejezetben a „kiválóbb mivoltra” utaló kifejezésekkel akkor találkozunk, amikor a szerző az ősatyák korának alakjairól megjegyzi, hogy ők „jobb után vágyakoztak, mégpedig mennyei után” (11,16), az asszonyok pedig azért nem fogadták el a szabadulást, mert „jobb feltámadást” vártak (11,35). Így jutunk el Izrael hőseitől a szerző korába, amelyről kijelenti: Isten számunkra valami „különbet rendelt” (11,40). Az ellentét és a fokozás itt nem a jó és a rossz között van, hanem a jó és a még jobb között.48 Amikor az fejezet utolsó versében azt olvassuk, hogy „ők nélkülünk (χωρὶς ἡμῶν) nem juthattak el a teljességre” (11,40), akkor egyértelműen áll előttünk, hogy a szerző biblikus teológiájában nemcsak a folyamatosság jelenik meg, hanem a keresztények kiváltságos helyzete kapcsán teret enged az újdonságnak is (novitas christiana). BEFEJEZŐ GONDOLATOK Egy olasz biblikus szerint a Zsidókhoz írt levél szerzője meg volt győződve arról, hogy maguk a címzettek, e „buzdító beszéd” olvasói is be tudnák fejezni a megkezdett sort, sőt, mintha azt akarná üzenni nekik, hogy „folytassátok a történet írását”,49 amely Ábrahámmal kezdődik, akiben „a föld minden népe áldást nyer” (Ter 12,3b)”, és ivadékában vég nélkül tart. A Zsid 11 szövege nem csupán annak szemlélésére hív bennünket, hogy mi is a hit, hanem arra is, hogy osztozzunk az ábrázolt személyek hitében,50 és hittel hallgassuk, a hit szemével olvassuk újra Izrael történetét, hogy az hasznunkra váljon (vö. Zsid 4,2). Kihívás, hogy saját élettörténetünk, saját „üdvösségtörténetünk” minden cselekedetét, minden szenvedését, nélkülözését és gondját a hit oldaláról szemléljük, onnan tulajdonítsunk azoknak értelmet és így a hit gyümölcseként szemléljük. A Zsidókhoz írt levél 11. fejezete Izrael történelméről szóló értelmezési folyamat egy állomásaként úgy áll előttünk, mint a Kr. utáni 1. század kreatív, korai zsidó és keresztény szövegmagyarázatának máig ható, minket is ösztönző tanúja. Köszönöm figyelmüket!

Az ószövetségi szentek recepciójához: GEORG BRAULIK, Ószövetség és liturgia. Válogatott tanulmányok, Bencés Kiadó, Pannonhalma, 2012, 235–259. 48 Vö. ELLINGWORTH, The Epistle to the Hebrews, 636. 49 CESARE MARCHESELLI-CASALE, Lettera agli ebrei. Nuova versione, introduzione e commento, Paoline, Milano, 2005, 529. 50 Vö. JAMES SWETNAM SJ, „The Sacrifice of Isaac in Genesis and Hebrews”, 40. 47

10