SAPIENTIA SZERZETESI HITTUDOMÁNYI FŐISKOLA
OICA FELNŐTTEK BEAVATÁSA A KERESZTÉNY ÉLETBE Főiskolai jegyzet, kizárólag a hallgatók használatára
Budapest, 2007.
Az előkészített szöveget jegyzetté alakította és gondozta: Dr. Pákozdi István tanszékvezető tanár
Minden jog fenntartva, beleértve a bárminemű eljárással való sokszorosítás jogát is.
A II. VATIKÁNI EGYETEMES SZENT ZSINAT HATÁROZATA SZERINT MEGÚJÍTOTT ÉS VI. PÁL PÁPA TEKINTÉLYÉVEL KIHIRDETETT
RÓMAI SZERTARTÁSKÖNYV
ORDO INITIATIONIS CHRISTIANAE ADULTORUM FELNŐTTEK BEAVATÁSA A KERESZTÉNY ÉLETBE
ELŐKÉSZÍTETTE: A MKPK MEGBÍZÁSÁBÓL AZ ORSZÁGOS LITURGIKUS TANÁCS (OLT), BUDAPEST 1999.
ISTENTISZTELETI KONGREGÁCIÓ 15/72. szám HATÁROZAT
A II. Vatikáni Egyetemes Zsinat határozatot hozott a felnőttek keresztségi rendjének átvizsgálására. Elrendelte a felnőttek többfokozatú katekumenátusának megújítását úgy, hogy a katekumenátus ideje kellő oktatással történjék, és megfelelő időközönként szertartásokkal megszentelt legyen. A Zsinat azt is elrendelte, hogy a katekumenátus újrabevezetése kapcsán a felnőttek keresztségének ünnepélyes, illetve egyszerű módját is dolgozzák át. Ezen határozatok szerint az Istentiszteleti Kongregáció elkészítette a felnőtteknek a keresztény életbe történő beavatása új rendjét, és miután VI. PÁL pápa azt jóváhagyta, gondoskodott annak közzétételéről. Ezt a kiadást hivatalosnak nyilvánítja, hogy ez lépjen a Rituale Romanum, vagyis a Római Szertartáskönyv eddigi felnőttkeresztelési szertartásának helyébe. Egyúttal elrendelte, hogy ezen szertartásrend latinul azonnal használható legyen; népnyelven pedig a Püspöki Konferenciától meghatározott időponttól, miután elkészült a fordítás, és azt az Apostoli Szentszék megerősítette. Az ellenkező jogszabályok hatályukat vesztik. Az Istentiszteleti Kongregáció Székhelyén, 1972. január 6-án, Urunk megjelenésének főünnepén. ARTUR TABERA bíboros, prefektus A. BUGNINI titkár
BEAVATÁS A KERESZTÉNY ÉLETBE ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK 1. A keresztény életbe való beavatás szentségei által az emberek megszabadulnak a sötétség hatalmából, Krisztussal együtt meghalnak, eltemetkeznek és feltámadnak, megkapják a fogadott fiúság Lelkét, és Isten népének közösségével együtt ünneplik az Úr halálának és feltámadásának emlékét. 2. Akik a keresztség által Krisztus testének tagjaivá lesznek, a víz és a Szentlélek által új teremtménnyé válnak: Isten népévé alakulnak, minden bűnük bocsánatát elnyerve a sötétség hatalmából megszabadulnak, és a fogadott fiúság állapotába1 kerülnek. Ezért Isten gyermekeinek nevezik őket, és valóban azok is2. Akiket pedig a Szentlélek megjelöl ajándékaival a bérmálás szentségében, azok tökéletesebben hasonulnak az Úrhoz, eltelnek Szentlélekkel, hogy a világ színe előtt tanúbizonyságot tegyenek róla, és így Krisztus teste minél előbb kiteljesüljön3. Végül az Eucharisztia lakomájában részesülve az Emberfiának testét és vérét veszik magukhoz, hogy elnyerjék az örök életet4 és kifejezzék Isten népének egységét; önmagukat pedig Krisztussal együtt felajánlva részesei legyenek a megváltott emberiségnek5, az egész áldozatnak, amelyet a legfőbb Pap mutat be Isten előtt. Így működnek közre abban, hogy a Szentlélek tökéletesebb kiáradásával az egész emberi nem eljusson Isten családjának egységébe.6 A keresztény életbe való beavatás három szentsége tehát így kapcsolódik össze egymással, hogy teljes nagykorúságra vezesse a Krisztusban hívőket, akik az egész keresztény nép küldetését töltik be az Egyházban és a világban.7
1
Vö. Kol 1, 13; Róm 8, 15; Gal 4, 5; vö. Trentói Zsinat VI. ülése. Határozat a megigazulásról, 4. fejezet: Denzinger 786 (1524). 2 Vö. 1 Jn 3, 1. 3 Vö. II. Vatikáni Zsinat: Ad gentes határozat az Egyház missziós tevékenységéről, 36. szám. 4 Vö. Jn 6, 55. 5 Szent Ágoston: De Civitate Dei, X, 6: PL 41, 284; II. Vatikáni Zsinat: Lumen gentium dogmatikai konstitúció az Egyházról, 11. szám; Presbyterorum ordinis határozat a papi szolgálatról és életről, 2. szám. 6 Vö. II. Vatikáni Zsinat: Lumen gentium dogmatikai konstitúció az Egyházról, 28. szám. 7 Uo., 31. szám 5
I. A KERESZTSÉG SZENTSÉGÉNEK MÉLTÓSÁGA 3. A keresztség – az életnek és Isten országának kapuja – az Újszövetség első szentsége. Krisztus ezt a szentséget mindenki számára rendelte, hogy örök életük legyen,8 majd pedig az evangéliummal együtt Egyházára bízta, midőn apostolainak megbízást adott: „Menjetek, tegyetek tanítványommá minden népet, megkeresztelvén őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében!”9 Ezért tehát a keresztség elsősorban annak a hitnek szentsége, amellyel az emberek – a Szentlélek kegyelmétől megvilágosítva – Krisztus evangéliumát elfogadják. Nincs tehát fontosabb és sajátosabb feladat az Egyház számára, mint az, hogy mindnyájan – vagyis a felnőtt hitjelöltek is, meg a keresztelendő kisdedek szülei és keresztszülei is – felgyulladjanak arra az igaz és cselekvő hitre, amely által, Krisztushoz ragaszkodva, vállalják vagy megerősítik a vele kötött új szövetséget. Ezt szolgálja mind a hittanulóknak adott lelkipásztori oktatás, mind a szülők előkészítése, mind pedig az igeliturgia és a keresztségi hitvallás. 4. A keresztség továbbá az a szentség, amely által az emberek az Egyház tagjaivá válnak, a Szentlélekben Isten hajlékává épülnek egybe,10 királyi papsággá és szent nemzetté lesznek.11 Végül a keresztség az a szentségi egyesítő kötelék, amely megvalósul mindazok között, akiket e szentséggel megjelöltek.12 E megváltoztathatatlan hatás miatt, amelyet a római liturgiában maga a szentség kiszolgáltatásának szertartása is kifejez, amikor a keresztelteket Isten népének jelenlétében krizmával megkenik, a keresztség szertartásának igen nagy tekintélye van minden keresztény előtt. Nem szabad megismételni, ha már egyszer – akár különvált testvéreink is – érvényesen kiszolgáltatták. 5. Az élet igéje által való megtisztulás fürdője,13 vagyis a keresztség az embert minden bűnnek – akár az áteredő, akár a személyes bűnnek – szennyétől tisztára mossa, az isteni természet részesévé14 és Isten fogadott fiává15 teszi. A keresztség ugyanis, miként a víz megáldásakor mondott könyörgések kifejezik, a titokzatos újjászületés16 és megújulás fürdője Isten gyermekei számára. A Szentháromság nevében való keresztelés azt eredményezi, hogy akiket az ő nevében jelölnek meg, azok neki szenteltetnek, s az Atyával, a Fiúval és a Szentlélekkel lépnek életközösségre. Erre a méltóságra készítenek elő és vezetnek el a bibliai olvasmányok, az egyetemes könyörgések és a hármas hitvallás. 6. Az ószövetségi megtisztulásokat messze felülmúlva, a keresztség az Úr szenvedése és feltámadása titkának ereje által adja ezt a hatást. Akik ugyanis megkeresztelkednek, azok egybenőnek Krisztussal az ő halálának hasonlóságában: vele együtt eltemetkeznek a halálba,17 vele együtt győzedelmeskednek a halálon, és vele együtt feltámadnak.18 A keresztségben ugyanis maga a húsvéti misztérium ismétlődik és valósul meg, minthogy az emberek feltámadnak benne a bűn halálából az életre. A keresztség kiszolgáltatásakor tehát – főként ha Húsvét vigíliáján vagy vasárnap történik – a feltámadás örömének kell megnyilvánulnia. 8
Vö. Jn 3, 5. Vö. Mt 28, 19. 10 Vö. Ef 2, 22 11 Vö. 1 Pét 2, 9. 12 Vö. II. Vatikáni Zsinat: Unitatis redintegratio határozat az ökumenizmusról, 22. szám. 13 Vö. Ef 5, 26. 14 Vö. 2 Pét 1, 4. 15 Vö. Róm 8, 15; Gal 4, 5. 16 Vö. Tit 3, 5. 17 Vö. Róm 6, 5. 4. 18 Vö. Ef 2, 5. 6. 9
6
II. A KERESZTSÉG KISZOLGÁLTATÓJA ÉS A KÖZREMŰKÖDŐK 7. Isten népének, vagyis az Egyháznak mint az apostoloktól kapott hit őrzőjének és táplálójának egyik legfontosabb feladata a keresztség előkészítése és a keresztény tanítás. A felnőtteket az Egyház szolgálata által hívja meg a Szentlélek az evangélium befogadására, és a kisdedek megkereszteléséhez és neveléséhez az Egyház hite szolgáltat alapot. Igen fontos tehát, hogy már a keresztség előkészítésében katekéták (világi hitoktatók) és egyéb világiak is együttműködjenek a papokkal és a szerpapokkal. Szükséges ezenfelül, hogy a keresztség kiszolgáltatásánál ne csak a keresztszülők meg a szülők és a rokonok képviseljék Isten népét, hanem – amennyire csak lehetséges – a barátok, az ismerősök, a szomszédok és a helybeli egyházközség tagjai közül is minél többen. Cselekvően vegyenek részt a szertartásban, hogy megnyilvánuljon a közös hit, és kifejeződjék az a közös öröm, amellyel az Egyház az újonnan megkeresztelteket tagjaivá fogadja. 8. Az Egyháznak ősi szokása, hogy felnőttet nem bocsát a keresztség szentségéhez a keresztény közösségből választott keresztszülő nélkül, aki a keresztelendőt legalább a keresztség felvételére való végső előkészületben segíti, és közreműködik abban, hogy a keresztsége után is állhatatos maradjon a hitben és a keresztény életben. De a kisded keresztelésénél is ott kell lennie a keresztszülőnek, hogy megjelenítse egyrészt a keresztelendőnek lelkileg kibővült családját, másrészt az Anyaszentegyház szerepét. Szükség esetén pedig segíti a szülőket, hogy a gyermek előrehaladjon a hitben, és hitéről életével is tanúságot tegyen. 9. A keresztszülőnek közre kell működnie legalábbis a keresztséget megelőző szertartásoknál és a keresztség kiszolgáltatásánál, hogy a felnőtt keresztelendőnek hitéről tanúskodjék, vagy – ha kisdedet keresztelnek – a szülőkkel együtt megvallja az Egyház hitét. 10. Emiatt szükséges, hogy a hitjelölt által vagy a család által választott keresztszülő rendelkezzék az alábbi adottságokkal, hogy a 9. számnál megjelölt sajátos liturgiai ténykedéseit el tudja látni. Erről a lelkipásztornak meg kell győződnie. A keresztszülő tehát: 1) legyen elég érett ennek a tisztségnek betöltésére; 2) olyan legyen, aki már részesült a keresztség, a bérmálás és az Eucharisztia szentségében; 3) a katolikus Egyházhoz tartozzék, és jogilag ne legyen eltiltva a keresztszülői tisztségtől. A különvált egyházhoz tartozó, de Krisztusban hívő megkeresztelt ember lehet a keresztség tanúja, ha a szülők úgy kívánják, de csak katolikus keresztapával (vagy keresztanyával) együtt. Tartsuk azonban szem előtt az ökumenikus ügyek különféle eseteire megállapított szabályokat (Vö. Ökumenikus direktórium, 57. szám). 11. A keresztség rendes kiszolgáltatói a püspökök, az áldozópapok és a szerpapok. Valahányszor ezt a szentséget kiszolgáltatják, minden egyes alkalommal gondoljanak arra, hogy Krisztus nevében és a Szentlélek ereje által működnek az Egyházban! Legyenek tehát gondosak Isten igéjének szolgálatában és a szentség kiszolgáltatásában! Kerüljenek minden oly ténykedést is, amelyet a hívek joggal személyválogatásnak minősíthetnének!19
19
Vö. II. Vatikáni Zsinat: Sacrosanctum concilium konstitúció a szent liturgiáról, 32. szám; Gaudium et spes lelkipásztori konstitúció az Egyház és a mai világ viszonyáról, 29. szám. 7
12. A püspökök, minthogy ők Isten titkainak legfőbb sáfárai és a reájuk bízott egyház liturgikus életének vezetői,20 irányítsák a keresztség kiszolgáltatását, amely által Krisztus királyi papságának leszünk részeseivé!21 Ne mulasszák el, hogy – főképpen Húsvét vigíliáján – személyesen is kiszolgáltassák a keresztséget! Kiváltképp gondjuk legyen a felnőttek előkészítésére és keresztelésére. 13. A lelkipásztorok kötelessége, hogy a reájuk bízott felnőttek előkészítésében és megkeresztelésében a püspök segítségére legyenek, hacsak ő másképpen nem rendelkezik. Feladatuk továbbá, hogy a keresztelendő gyermekek szüleit és keresztszüleit megfelelő lelkipásztori segítséggel, világi hitoktatók vagy más alkalmas világi személyek bevonásával előkészítsék és támogassák, végül pedig, hogy a gyermekeknek a szentséget kiszolgáltassák. 14. A többi áldozópap és diakónus a püspök vagy a plébános kívánságára vagy jóváhagyásával mint az ő segítőtársaik vesznek részt a keresztség előkészítésében és kiszolgáltatásában. 15. A keresztelő pap a szertartás folyamán igénybe veheti más áldozópapok vagy szerpapok, valamint világi hívek segítségét is a reájuk tartozó szerepkörben, főképpen akkor, ha sok a keresztelendő, ahogy erről a szertartás szóbanforgó részeiben az előírás szól. 16. Súlyos életveszélyben, de kiváltképp a halál óráján – ha nincs jelen pap vagy szerpap – a keresztséget bármely hívő, sőt bármely más, helyes szándéktól vezérelt ember kiszolgáltathatja; néha köteles is kiszolgáltatni. Ha pusztán életveszélyről van szó, lehetőleg hívő ember szolgáltassa ki a keresztséget, alkalmazva a szentség kiszolgáltatásának e kötetben közölt rövidebb szertartását (lásd 283-294. szám). Kívánatos azonban, hogy ilyen esetben is gyülekezzék össze egy kis közösség, vagy legalább legyen ott – amennyire csak lehetséges – egy vagy két tanú. 17. A világi hívek, mint akik részesei az általános papságnak, képességeik szerint jól ismerjék a szükség esetén való keresztelés helyes módját! Tanítsák meg rá őket a lelkipásztorok, a szerpapok és a hitoktatók! A püspökök pedig gondoskodjanak arról, hogy egyházmegyéjükben megfelelő lehetőség legyen ennek oktatásra!
III. MI SZÜKSÉGES A KERESZTSÉG KISZOLGÁLTATÁSÁHOZ? 18. A keresztvíz természetes és tiszta víz legyen, egyrészt, hogy alkalmas szentségi jel lehessen, másrészt egészségi okokból. 19. A keresztelőkút vagy az az edény, amelyben a keresztség kiszolgáltatásához a vizet alkalomszerűen előkészítik, tiszta és díszes legyen. 20. Gondoskodjunk arról is, hogy a víz szükség esetén – az éghajlat kívánalmai szerint – megmelegíthető legyen. 21. A pap vagy a szerpap – a sürgős szükség esetét kivéve – csak erre a célra megáldott vízzel kereszteljen. Ha Húsvét vigíliáján keresztvizet szenteltek, a megszentelt vizet lehetőleg meg kell tartani az egész húsvéti idő alatt, és azt kell használni, hogy nagyobb hangsúlyt kapjon a keresztség 20 21
II. Vatikáni Zsinat: Christus Dominus határozat a püspökök lelkipásztori tisztségéről, 15. szám. II. Vatikáni Zsinat: Lumen gentium dogmatikai konstitúció az Egyházról, 26. szám. 8
szentségének a húsvéti misztériummal való kapcsolata. Kívánatos, hogy a húsvéti időn kívül minden egyes kereszteléshez külön szenteljünk vizet, hogy épp a vízszentelés szavai világosan jelezzék az üdvösség titkát, amelyet az Egyház ünnepel és hirdet. Ha a keresztelőkút olyan szerkezetű, hogy a víz folyik belőle, akkor a kifolyó vizet kell megáldani. 22. A jog előírásai szerint alkalmazhatjuk akár az alámerítést, akár a leöntést. Az előbbi alkalmasabb a Krisztus halálában és feltámadásában való részesedés kifejezésére. 23. A keresztség kiszolgáltatásának szavai a latin Egyházban a következők: „Én megkeresztellek téged az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében.” 24.
Az igeliturgiához alkalmas helyet kell előkészíteni a keresztelőkápolnában vagy a templomban.
25. A keresztelés helye, vagyis az a hely, ahol a keresztvíz folyik, vagy ahol azt őrzik, legyen a keresztség számára fenntartva, és legyen valóban méltó arra, hogy ott vízből és Szentlélekből újjászülessenek a keresztények. Akár egy kápolnában a templomon belül vagy kívül van ez a hely, akár a templom valamelyik részében a hívek szeme előtt, úgy kell megválasztani, hogy minél több ember részvételére nyújtson lehetőséget. A húsvéti gyertyát – a húsvéti időszak elmúltával – a keresztelés helyén kell tisztelettel őrizni. A keresztség kiszolgáltatása alkalmával égjen, és a keresztelendők gyertyái könnyen meggyújthatók legyenek róla. 26. Azok a szertartások, amelyeket a keresztség kiszolgáltatása közben nem a keresztelés helyén kell végezni, legyenek a templomban ott, ahol azok a legjobban megfelelnek mind a jelenlévők számának, mind pedig a keresztségi liturgia különféle részeinek. Azokat a részeket, amelyeket általában a keresztelés helyén végzünk, végezhetjük a templom más alkalmas helyén is, ha a keresztelőkápolna nem tudná befogadni az összes hittanulót vagy jelenlévőt. 27. Amennyiben lehetséges, legyen ünnepélyes közös keresztelés az újonnan születettek részére. Ugyanabban a templomban pedig a szentséget kétszer ne szolgáltassák ki ugyanazon a napon, hacsak jogos ok nincs rá. 28. Mind a felnőttek, mind a kisdedek keresztelésének idejéről világosan szó lesz a maga helyén. A szentség kiszolgáltatása egyébként mindig viselje magán a húsvéti jelleget. 29. A plébános kötelessége gondosan és késedelem nélkül bejegyezni a kereszteltek anyakönyvébe a megkereszteltek nevét, a keresztség kiszolgáltatóját, a szülőket és a keresztszülőket, valamint a keresztség kiszolgáltatásának helyét és idejét.
IV. A PÜSPÖKI KONFERENCIÁK HATÁSKÖRE 30. A Liturgikus Konstitúció (63 b. szám) alapján a püspöki konferenciáknak jogukban áll a Római Rituálé szellemének megfelelő, de az egyes területek szükségleteihez alkalmazkodó szertartást kidolgozni a helyi Rituálékban, hogy az Apostoli Szentszéktől nyert megerősítés után azt használják azokon a területeken, amelyekre vonatkoznak.
9
Így a püspöki konferenciákra tartozik: 1) Olyan módosítások meghatározása, amelyekről a Liturgikus Konstitúció 39. számában van szó. 2) Nagy gonddal és bölcsességgel kell mérlegelniük mindazt, ami az egyes népek hagyományaiból átvehető, és lelkületüknek a legjobban megfelel. A hasznosnak vagy szükségesnek vélt változtatásokat terjesszék az Apostoli Szentszék elé, és annak hozzájárulásával vezessék be. 3) A már meglévő helyi rituálék sajátos elemeit, ha vannak ilyenek, megtarthatják, amennyiben azok összhangba hozhatók a Liturgikus Konstitúcióval és a mai szükségletekkel; megfelelőképpen módosíthatnak is rajtuk. 4) Olyan szövegfordítást készítsenek, amely a különféle nyelvek és kultúrák szellemének a leginkább megfelel; hozzáadva, amikor hasznosnak látszik, az énekelhető részek dallamát. 5) A Római Rituáléban található Általános tudnivalókat úgy kell módosítani és kiegészíteni, hogy a szertartások végzői tökéletesen értsék teendőiket, és eredményesen lássák el szolgálatukat. 6) A liturgikus könyvek kiadásánál a püspöki konferenciák gondja az anyag oly módon való elrendezése, hogy az a lelkipásztori használatra a lehető legalkalmasabb legyen. 31. Különösen figyelembe kell venni a Liturgikus Konstitúció 37-40. és 65. számait a missziós területeken. A püspöki karoknak kell megítélniük, vajon alkalmazhatók-e a keresztény keresztség szertartásaihoz azoknak a beavató szertartásoknak elemei, amelyek egyes népeknél szokásban vannak. Nekik kell eldönteniük, hogy mi engedhető meg. 32. Amikor a Római Rituálé több, tetszés szerint választható formulát közöl, a helyi rituálék hozzácsatolhatnak ezekhez más, ugyanolyan jellegű formulákat. 33. A keresztség ünnepélyességét az ének igen hathatósan emeli: felszítja a jelenlévők lelkében az egység tudatát, elősegíti közös imádságukat, végül kifejezi azt a húsvéti örömet is, amelynek a szertartásban tükröződnie kell. A püspöki konferenciák buzdítsák és segítsék a zenei szakembereket, hogy dallamokkal ékesítsék azokat a liturgikus szövegeket, amelyek alkalmasnak látszanak arra, hogy a hívek énekeljék.
V. A SZENTSÉG KISZOLGÁLTATÓJÁNAK JOGKÖRE 34. A keresztség kiszolgáltatója – figyelembe véve a helyi körülményeket és szükségleteket, valamint a hívek igényeit – készségesen éljen a szertartásban megadott különféle lehetőségekkel. 35. Azokon az alkalmazásokon kívül, amelyeket a Római Rituálé a párbeszédes részekben és az áldásokban lehetővé tesz, jogában áll a keresztség kiszolgáltatójának, hogy a különféle körülmények figyelembe vételével egyéb változtatásokat is alkalmazzon. Ezekről kifejezetten is szó lesz mind a felnőttek, mind pedig a gyermekek keresztségéhez írt Általános tudnivalókban.
10
FELNŐTTEK BEAVATÁSA A KERESZTÉNY ÉLETBE BEVEZETŐ TUDNIVALÓK A FELNŐTTKERESZTELÉSRŐL 1. A keresztény életbe való beavatás alább közölt rendje olyan felnőttek számára készült, akik Krisztus üdvösségének jóhírét meghallották, és szívüket a Szentlélek megnyitotta. Tudatosan és szabadon keresik az élő Istent, és ráléptek a hit és a megtérés útjára. A keresztény beavatás e rendje által a felnőttek hathatós lelki segítséget kapnak, hogy alkalmas időben gyümölcsözően vegyék fel a beavatás szentségeit. 2. Ez a beavatási rend nemcsak a keresztség, a bérmálás és az Eucharisztia szentségeinek szertartását tartalmazza, hanem a katekumenátus mindazon rítusait is, amelyeket az Egyház ősi gyakorlata kipróbált, és a mai missziós körülmények között a világ minden részén használnak. A mindenfelől jelentkező igénynek tett eleget a II. Vatikáni Zsinat, amikor elrendelte a katekumenátus bevezetését, illetve a helyi hagyományokhoz való alkalmazását. 3. Hogy mindez jobban megfeleljen az Egyház lelkipásztori tevékenységének, illetve a missziós közösségek, a plébániák valamint a katekumenek igényeinek és körülményeinek, a Beavatás rendje először a teljes, azaz a közösségi formát közli, amely több személy előkészítésére alkalmas (vö. 68239. szám). Ebből a lelkipásztorok kiválaszthatják az egy személy beavatására alkalmas formát. Különleges esetekre olyan egyszerűbb forma áll rendelkezésre, amellyel a beavatás vagy egy összefüggő (vö. 240-273. szám), vagy több különálló szertartás keretében végezhető (vö. 274-277. szám). Életveszélyben levők számára rövid forma található (vö. 278-294. szám). I. A FELNŐTTEK BEAVATÁSI SZERTARTÁSÁNAK SZERKEZETI FELÉPÍTÉSE 4. A katekumenek beavatása fokozatosan történik a hívek közösségében, amelynek tagjai a katekumenekkel együtt átelmélkedik a húsvéti titkok jelentőségét, megújítják saját megtérésüket, és példájukkal segítik őket a nagylelkű önátadásra a Szentlélek iránt. 5. A beavatás szertartásának rendje alkalmazkodik a felnőttek lelki fejlődéséhez, amely sokféle lehet Isten gazdag kegyelme, az illető személy szabad közreműködése, az Egyház tevékenysége, valamint az egyes helyek és korok körülményei szerint. 6. Ebben a folyamatban a keresés és az érlelődés időszakain kívül (vö. 7. szám) vannak fokozatok, azaz lépcsőfokok (gradus), amelyeken a katekumen fokról fokra halad felfelé. a) Első fokozat: amikor a katekumen a kezdeti megtérés után jelentkezik, hogy keresztény akar lenni, az Egyház pedig befogadja a katekumenek közé. 11
b) Második fokozat: amikor a katekumen a hitben már előrehaladt, a katekumenátust már majdnem befejezte, és odaadóan készül a szentségek felvételére. c) Harmadik fokozat: amikor a katekumen lelkileg felkészülve megkapja a keresztény beavatás szentségeit. A három fokozat tehát, amely a beavatás nagyobb és fontosabb alkalmait jelenti és amelyet liturgikus cselekmények pecsételnek meg, a következő: az első a katekumenek közé való befogadás, a második a kiválasztás, a harmadik a beavató szentségekhez járulás. A három fokozat elvezet a keresés és az érlelődés „időszakaihoz”, illetve felkészít azokra: a) Az első időszak a hitjelölt részére a keresés ideje, az Egyház részéről pedig az evangélizálást jelenti. Erre szolgál a prekatekumenátus (előjelöltség) időszaka, amely a katekumenek közé való befogadással zárul. b) A második szakasz, a katekumenátus időszaka a katekumenek közé való befogadással kezdődik, és több évig is eltarthat. Ez az időszak a katekézisnek és a vele kapcsolatos szertartásoknak van szentelve és a kiválasztás (electio) napján végződik. c) A harmadik szakasz, a megtisztulás és a megvilágosodás időszaka jóval rövidebb: rendszerint a Húsvét negyven napos előkészületének és a húsvéti szentségek felvételének idejére esik. d) Az utolsó időszak, a hit elmélyítésének (a misztagógiának) ideje az egész húsvéti időben tart: arra való, hogy az újonnan megkeresztelt eljusson a keresztény élet megtapasztalásához és ennek első gyümölcseihez, továbbá, hogy kiépítse és szorosabbá tegye a kapcsolatot a hívek közösségével. Tehát négy egymást követő időszakról van szó: – a prekatekumenátus (előjelöltség, előkészület a katekumenátusra) az első evangélizálásra; – a katekumenátus (a katekumenek előkészülete) a teljes katekézisre; – a megtisztulás és megvilágosodás (purificatio et illuminatio) a behatóbb lelki felkészülésre; – a misztagógia (a hit elmélyítése és megtapasztalása) pedig a szentségi és a közösségi élet megtapasztalására szolgál. 7.
8. Mivel a keresztény életbe avatás nem más, mint Krisztus halálában és feltámadásában való első szentségi részesedés, és mert a megtisztulás és megvilágosodás ideje rendszerint a Szent Negyvennap idejére esik,22 a „misztagógia” ideje pedig a Húsvéti időre, az egész beavatásnak húsvéti jellegűnek kell lennie. A Szent Negyvennap a kiválasztottak számára az elmélyültebb előkészületet, a Húsvéti vigília pedig a beavatási szentségek felvételének rendes idejét jelenti. Nem tilos azonban e szentségek felvételét más időben ünnepelni, ha ez lelkipásztori szempontból szükséges. A) Az evangélizálás és a „prekatekumenátus” 9. Bár a beavatás a katekumenátusba való befogadással kezdődik, mégis a prekatekumenátusnak nagy jelentősége van, és általában nem szabad elhagyni. Ekkor történik ugyanis az evangélizálás, amelyben bizalommal és kitartóan hirdetik a katekumenátusra készülőknek az élő Istent, és Jézus Krisztust, akit az Atya mindenki üdvözítésére küldött; és kérik a Szentlelket, hogy nyissa meg szívüket, hogy a hitet szabadon elfogadva megtérjenek, és hűségesen ragaszkodjanak az Úrhoz, mert ő az út, az igazság és az élet, aki lelkük minden várakozását betölti, sőt felülmúlja.23
22 23
Vö. II. Vatikáni Zsinat Sacrosanctum concilium konstitúció a szent liturgiáról, 109. szám. II. Vatikáni Zsinat Ad gentes határozat az Egyház missziós tevékenységéről, 13. szám. 12
10. Az Isten segítségével végzett evangélizálás nyomán fakad a hit és a kezdeti megtérés, amellyel ki-ki késztetést kap, hogy a bűntől elforduljon, és visszatérjen Isten szeretetének nagy titkához. A prekatekumenátus teljes idejét erre az evangélizálásra kell fordítani, hogy megérlelődjék Krisztus követésének és a keresztség kérésének igazi szándéka. 11. Ebben az időszakban a katekéták, a diakónusok és a papok – esetleg a világi hívek is – a hitjelölteknek megfelelőképpen tárják fel az evangéliumot: figyelmesen segítsék őket, hogy tiszta, világos szándékkal működjenek közre az isteni kegyelemmel; könnyítsék meg a hitjelöltek számára a keresztény családokkal és közösségekkel való kapcsolatot. 12. A püspöki konferenciák gondoskodjanak ezen rokonszervezők (szimpatizánsok) megfelelő evangélizálásának és bemutatásának a helyi adottságokat figyelembe vevő módjáról. Szimpatizánsok alatt azokat értjük, akik még nem hisznek teljesen, de hajlandóságot mutatnak a keresztény hitre. Bemutatásuk 1) történjék kötetlenül és előírt formaságok nélkül. Ez a bemutatásuk ugyanis szándékuk kinyilvánítására való, nem pedig hitük megvallására. 2) a helyi feltételekhez és adottságokhoz igazodjék. Egyes jelöltek számára ugyanis a keresztény lelkiséget kell megmutatni, amelyet szeretnének megismerni és megtapasztalni, mások számára viszont, akiknek katekumenátusa bizonyos okokból halasztást szenved, kívánatos, hogy odatartozásuknak valami egyéni vagy közösségi külső jelét kapják. 3) a helyi közösség összejövetelének keretében történjék, időt adva a barátkozásra és a beszélgetésre. Pl. egyik barátja bemutatja a szimpatizánst, majd a pap vagy a közösség valamelyik tagja közvetlen szavakkal üdvözli. 13. A „prekatekumenátus” időszakában a lelkipásztorok és munkatársaik imával segítsék a keresztény hittel rokonszenvező szimpatizánsokat. B) A katekumenátus 14. Igen nagy jelentőségű a katekumenek közé való befogadás szertartása, mert ez az első olyan nyilvános összejövetel, amelyen a katekumenek kinyilvánítják szándékukat az Egyház színe előtt, az Egyház pedig apostoli tisztével élve befogadja azokat, akik tagjai szeretnének lenni. Isten kegyelmet ad nekik, amikor kívánságukat a szertartás keretében kinyilvánítják, az Egyház pedig hivatalosan befogadja őket, és Istennek való első odaadásukat tudomásul veszi. 15. Ehhez az első lépéshez az a követelmény, hogy a jelöltekben legyenek meg a lelki élet alapjai és a keresztény tanítás ismerete,24 tudniillik a prekatekumenátus idején szerzett hit, a megtérés kezdete és az életváltoztatás szándéka, valamint a személyes kapcsolat felvétele Istennel Jézus Krisztus által. Ezzel együtt jár a bűnbánat első érzése, Isten segítségül hívása és az ima, valamint a keresztény közösség életének és lelkiségének megtapasztalása.
24
Vö. II. Vatikáni Zsinat Ad gentes határozat az Egyház missziós tevékenységéről, 14. szám. 13
16. A lelkipásztorokra tartozik, hogy a kezesek, a katekéták és a diakónusok közreműködésével (vö. 42. szám), a jelöltek ezen készségének külső megnyilvánulásait elbírálják.25 Ugyancsak az ő feladatuk, hogy a már felvett szentségek érvényességére figyelve (vö. Általános tudnivalók, 4. szám), ügyeljenek arra, hogy aki már meg van keresztelve, újra meg ne keresztelkedjék. 17. E szertartás után mielőbb írják be a Katekumenek könyvébe a katekumenek nevét, továbbá a szertartást végzőnek és a kezeseknek a nevét, a befogadás napját és helyét. 18. Ettől kezdve ugyanis az Anyaszentegyház a katekumeneket mint sajátjait szereti és gondozza, ők pedig az Egyházhoz kapcsolódva már Krisztus házanépéhez tartoznak26. Az Egyház táplálja őket Isten igéjével, és óvja liturgiája segítségével. A katekumenek pedig érezzék kötelességüknek az igeliturgián való részvételt, valamint az áldásokban és a szentelményekben való részesedést. Valahányszor két katekumen egymással, vagy egy katekumen egy meg nem keresztelttel házasságot köt, ez az előírt szertartással történjék.27 Ha pedig a katekumenátus ideje alatt meghalnak, keresztény végtisztességben részesüljenek. 19. A katekumenátus hosszabb időszak, amelyben a katekumenek lelkipásztori oktatást kapnak és gyakorolják a fegyelmezett keresztény életet.28 Ezáltal a belépéskor kinyilvánított lelki készségük mindinkább éretté válik. Ezt négy úton érik el: 1) A megfelelő katekézis, amelyet a papok, a diakónusok, katekéták vagy más világiak végeznek, fokozatosan vezesse el őket a keresztény élet teljességére. Ez a katekézis alkalmazkodjék a liturgikus évhez. A katekézis és az igeliturgián való részvétel segítse a jelölteket abban, hogy eljussanak ne csak a hittételek és parancsok megtanulására, hanem az üdvösség misztériumának bensőséges ismeretére is, amelyben részesedni kívánnak. 2) Akik már otthonosan mozognak a keresztény élet gyakorlásában, azok – a kezesek, a keresztszülők, sőt a hívő közösség segítségével – szokjanak hozzá, hogy minél készségesebben imádkozzanak Istenhez és tanúskodjanak hitükről. Tegyenek eleget mindenben Krisztus elvárásának, és tetteikben kövessék a kegyelmi sugallatokat. A felebaráti szeretetet pedig önmaguk megtagadásáig gyakorolják. Így felkészülve, az újonnan megtértek rálépnek arra a lelki útra, amelyen járva a régi ember helyett magukra öltik Krisztusban az új embert, aki a hit által meghal a bűnnek és lelkileg feltámadva Istennek él. Ez az átalakulás magával hozza belső érzésviláguk és erkölcsi magatartásuk egyre tökéletesebb megváltozását, amelynek társadalmi (szociális) téren is meg kell mutatkoznia és a katekumenátus idején lépésről lépésre fejlődnie kell. Mivel az Úr, akiben hisznek, az ellentmondás jele, a megtért ember nemritkán tapasztal nehézségeket és kirekesztést, de örömöket is, amelyeket Isten bőkezűen ad.29 3) Útjukon az Anyaszentegyház segíti őket megfelelő liturgikus cselekményekkel, amelyek által fokozatosan megtisztulnak és Isten áldásában részesülnek. Tartsanak számukra megfelelő igeliturgiákat, sőt már a hívekkel együtt is részt vehetnek az igeliturgián, hogy minél jobban felkészülhessenek az Eucharisztiában való jövendő részesedésre. Amikor azonban a hívek közösségében vannak, udvariasan el kell küldeni őket, mielőtt a eucharisztikus ünneplés elkezdődik,
25
Uo., 13. szám. Vö. II. Vatikáni Zsinat Lumen gentium konstitúció az Egyházról, 14. szám; Ad gentes határozat az Egyház missziós tevékenységéről, 14. szám. 27 A házasságkötés szertartása, 55-56. szám. 28 Vö. II. Vatikáni Zsinat Ad gentes határozat az Egyház missziós tevékenységéről, 14. szám. 29 Vö. uo., 13. szám. 26
14
hacsak ez nehézséget nem jelent; meg kell ugyanis várniok a keresztséget, amely által Isten papi népébe betagolódva jogot kapnak arra, hogy részt vegyenek Krisztus új istentiszteletében. 4) Mivel az Egyház élete apostoli, a katekumenek tanuljanak meg tevékenyen közreműködni az evangélizálásban valamint az Egyház építésében életük tanúságtételével és hitük megvallásával.30 20. A katekumenátus időtartama függ részint Isten kegyelmétől, részint különböző körülményektől, úgymint a jelöltképzés módjától, a katekéták, a diakónusok és a papok számától, az egyes katekumenek közreműködésétől, a jelöltképzés helyére vezető közlekedési eszközöktől, az ott tartózkodás körülményeitől, a helyi közösség segítségétől. Semmit sem szükséges eleve meghatározni. Ezért a püspökre tartozik a katekumenátus idejét meghatározni, és módját szabályozni. A püspöki konferenciák is hozhatnak közelebbi rendelkezéseket tekintettel az illető népek és országok lehetőségeire.31 C) A megtisztulás és a megvilágosodás időszaka 21. A megtisztulás és a megvilágosodás időszaka (purificatio et illuminatio) a katekumenek részére rendszerint egybeesik a nagyböjti idővel, mert a Szent Negyvennap – a bűnbánat mellett – a liturgiában és a katekézisben a keresztségről való megemlékezésre vagy a rá való felkészülésre szolgál.32 A Szent Negyvennap – a hívek közösségével együtt – lelkileg megújítja a katekumeneket, és felkészíti őket a húsvéti titok ünneplésére, amelybe a beavatás szentségei kapcsolják majd be őket.33 22. Ez a második lépcső, vagyis a megtisztulás és a megvilágosodás időszaka a lélek és a szív behatóbb felkészítésére szolgál. Ezen a fokon történik az Egyház részéről a kiválasztás (electio) szertartása, vagyis azoknak a hittanulóknak a kijelölése és befogadása, akik felkészültségük alapján alkalmasak arra, hogy a legközelebbi Húsvétkor ünnepélyesen részesüljenek a beavatás szentségeiben. „Kiválasztás” a neve, mert az Egyház által történő befogadás Isten kiválasztásán alapul, akinek a nevében az Egyház cselekszik; vagy pedig „a nevek beírása szertartásának”-nak is mondjuk, minthogy a hitjelöltek a hűség zálogaként nevüket beírják a Katekumenek könyvébe. 23. A „kiválasztás” szertartása előtt vizsgálják meg a katekumeneket: gondolkozásviláguk és erkölcsi magatartásuk mennyire változott meg, hogyan állnak a keresztény tanítás ismeretével, hol tartanak a hit és a szeretet gyakorlásában. Ennek alapján kell dönteni alkalmasságukról. A katekumenek az ünnepség folyamán a közösség előtt kifejezik akaratukat, és a püspök vagy megbízottja kinyilvánítja véleményét. Nyilvánvaló tehát, hogy a kiválasztás, amely ilyen ünnepség keretében történik, az egész katekumenátus sarkpontja. 24. Kiválasztásuk és befogadásuk napjától a katekumeneket kiválasztottaknak (electi) nevezik. „Kérelmezőknek” (competentes) is hívják őket, mert együttesen törekszenek arra és kérik azt, hogy megkapják Krisztus szentségeit és a Szentlélek ajándékait. „Megvilágosítandóknak” (illuminandi) is hívják őket, mert a keresztséget „megvilágosodás”-nak (illuminatio) is nevezik, és általa az újonnan megkeresztelteket a hit fénye árasztja el. Napjainkban azonban szabad más kifejezéseket is használni, amelyek az egyes vidékek és kultúrák különbözősége folytán az emberek felfogásához és az egyes nyelvek sajátosságához közelebb állnak.
30
Uo., 14. szám. Vö. II. Vatikáni Zsinat Sacrosanctum concilium konstitúció a szent liturgiáról, 64. szám. 32 Uo., 109. szám. 33 Vö. II. Vatikáni Zsinat Ad gentes határozat az Egyház missziós tevékenységéről, 14. szám. 31
15
25. Ebben az időszakban a behatóbb lelki felkészítés inkább a lelki összeszedettséget, mint a katekézist jelenti; a szívre és a lélekre irányul, egyrészt, hogy megtisztítsa azt lelkiismeret-vizsgálattal és bűnbánattal, másrészt, hogy megvilágosítsa azt Krisztusnak, az Üdvözítőnek mélyebb megismerése által. Ezt különböző szertartások keretében, főleg a hit megvizsgálása (skrutinium) és az átadás (traditiones) szertartásai révén érik el. 1) A skrutíniumokat ünnepélyes formában vasárnapokon tartják kettős céllal: egyrészt, hogy a választottak szívében meggyógyuljon mindaz, ami még gyenge, beteges vagy helytelen; másrészt, hogy megszilárduljon mindaz, ami helyes, egészséges és szent. A skrutíniumok ugyanis arra irányulnak, hogy a kiválasztottak megszabaduljanak a bűntől és a sátántól, és megerősödjenek Krisztusban, aki az út, az igazság és az élet számukra. 2) Az átadás (traditiones) szertartása által az Egyház átadja a kiválaszottaknak a hit és az imádság megtanulandó szövegeit, tudniillik a Hitvallásnak és az Úr imádságának szövegeit. Ezek a megvilágosodásukat szolgálják. A Hitvallásban (Symbolum) Istennek az ember üdvére végbevitt nagy tetteit ünneplik, szívüket a hit és az öröm tölti el. Az Úr imádságában mélyebben megismerik az istengyermekség szellemét, amellyel Istent Atyjuknak hívják, különösen az egybegyűlt közösségben. A beavató szentségekhez járulás közelebbi előkészülete idején: 1) Figyelmeztessék a kiválasztottakat, hogy Nagyszombaton, lehetőség szerint, tartsanak munkaszünetet, az időt imádságos összeszedettségben töltsék, és erejükhöz mérten böjtöljenek.34 2) Amikor a kiválasztottak összegyűlnek, ugyanazon napon egyszerre megtarthatók a közelebbi előkészítő szertartások, mint például a Hitvallás ünnepélyes megvallása, az „Effeta” szertartása, a keresztény névválasztás, és esetleg a katekumenek olajával való megkenés. 26.
D) A beavatás szentségei 27. A keresztség, a bérmálás és az Eucharisztia azok a szentségek, amelyek által a kiválasztottak az Isten népéhez csatlakoznak, bűneik bocsánatát elnyerve megkapják az Isten gyermekeivé fogadás kegyelmét, a Szentlélek bevezeti őket az idők megígért teljességébe, és az eucharisztikus áldozat és lakoma által Isten országának előízét élvezik. a) A felnőttek keresztelésének ünneplése 28. A keresztség ünneplését, amely a vízzel való lemosásban és a Szentháromság lehívásában éri el tetőpontját, a víz megáldása és a hitvallás készítik elő. Ez a két szertartás szoros összefüggésben van a vízzel mint jellel. 29. A víz megáldása által a húsvéti misztériumban való részvételre és a víznek a szentségi cselekményhez való kiválasztására emlékeznek, és először a Szentháromságot hívják segítségül: a víz teremtményi jellege vallási jelentést kap, és mindenki előtt nyilvánvalóvá lesz, hogy az isteni misztérium kezdetét vette. 30. A sátánnak való ellene mondásban és a hit megvallásában a keresztelendők tudatos hittel fejezik ki ugyanazt a húsvéti misztériumot, amelyre emlékezés történt a víz megáldásában, és amelyet a szertartásvezető a keresztelés szavaival röviden jelez, s amelyet a megkeresztelendő kifejezetten is 34
Vö. II. Vatikáni Zsinat Sacrosanctum concilium konstitúció a szent liturgiáról, 110. szám. 16
megvall. A felnőttek ugyanis csak akkor üdvözülnek, ha önként jönnek, és készek elfogadni Isten ajándékát. Az a hit, amellyel a keresztség szentségét befogadják, ne csak az Egyház hite, hanem az ő saját hitük is legyen, és az Egyház elvárja, hogy azt életükben tettekre is váltsák. Amikor megkeresztelkednek, ne csak passzívan vegyék fel a szentséget, hanem tudatosan, mert szövetséget kötnek Krisztussal, ellene mondanak a tévedéseknek, és Istenhez ragaszkodnak. 31. Miután élő hittel megvallották Krisztus húsvéti misztériumát, odajárulnak a keresztkúthoz, és ugyanebben a húsvéti titokban a vízzel való lemosás által is részesednek. Mivel pedig megvallották a Szentháromságot, ezért a keresztség kiszolgáltatója által lehívott ugyanazon Szentháromság-egy-Isten az ő gyermekei sorába fogadja, és népe tagjai közé iktatja kiválasztottjait. 32. A vízzel való lemosás – mivel a Krisztus halálában és feltámadásában való titokzatos részesedést jelzi, amely által a hívek vele együtt meghalnak a bűnnek és örök életre támadnak – teljes jelentőségét a keresztség kiszolgáltatásakor nyeri el. Ezért válasszák akár a alámerítés, akár a leöntés módját (ahogyan esetenként alkalmasabb), hogy a különböző hagyományok és körülmények szerint jobban érthető legyen: ez a lemosás nem csupán tisztálkodási mód, hanem a Krisztusba kapcsolódás szentsége. 33. A keresztelés után a krizmával való megkenés a megkereszteltek királyi papságát és az Isten népének közösségébe való besorolásukat jelzi. A fehér ruha új méltóságuk jelképe. A meggyújtott gyertya azt a hivatásukat jelzi, hogy a világosság gyermekeihez méltóan éljenek. b) A felnőttek megbérmálása 34. A római liturgia ősi szokása szerint a felnőttet a keresztség felvétele után mindjárt részesítsék a bérmálás szentségében, hacsak ezt komoly ok nem akadályozza (vö. 44. szám). Ez a kapcsolat jelzi a húsvéti titok egységét, a szükségszerű összefüggést a Fiú elküldése és a Szentlélek kiáradása között, valamint a szentségek egybetartozását, amelyek által a két isteni Személy az Atyával együtt lakást vesz a megkereszteltekben. 35. Ezért, elhagyva a keresztség utáni megkenést (224. szám), a keresztség hatását megvilágító szertartások után szolgáltassák ki a bérmálást. c) Az újonnan megkereszteltek első részvétele az Eucharisztiában 36. Végül az Eucharisztia ünneplése következik, amelyben e napon részesülnek első ízben és teljes joggal az újonnan megkereszteltek, és ezzel beavatásuk teljessé válik. Az újonnan megkereszteltek, akik a királyi papság méltóságára emelkedtek, az eucharisztikus ünneplésben tevékenyen részt vesznek: ők végzik a hívek könyörgéseit, és lehetőleg ők viszik az adományokat az oltárra; az egész közösséggel belekapcsolódnak az áldozati cselekménybe, s mondják az Úr imádságát, amellyel a keresztségben kapott fogadott istengyermekséget kinyilvánítják. Végül részesedve Krisztus értünk feláldozott testében és kiontott vérében, bizonyságot tesznek a kapott kegyelmi ajándékokról, és előre megízlelik az örök ajándékokat.
17
E) A hit elmélyítésének (a misztagógiának) ideje 37. Miután ezt az utolsó fokozatot is elérték, az újonnan megkereszteltek arra törekednek a közösséggel együtt, hogy a húsvéti misztériumot egyre mélyebben megértsék és azt egyre komolyabban életre váltsák. Mindezt az Evangéliumról való elmélkedéssel, az Eucharisztiában való részesedéssel és a szeretet gyakorlásával érik el. Ez a beavatás utolsó időszaka, vagyis az újonnan megkereszteltek hite elmélyítésének, a misztagógiának ideje. 38. A misztériumok teljesebb és gyümölcsözőbb megértésére úgy lehet eljutni, ha sokat beszélgetnek az hit ajándékáról, és különösen, ha megosztják tapasztalataikat, amelyeket a szentségek felvételekor szereztek. Az újonnan megkereszteltek ugyanis lélekben újjászülettek, belülről megízlelték Isten jóságát és szeretetét, részesedtek a Szentlélekben és megtapasztalták, „milyen édes az Úr”. Ebből a tapasztalásból, amely a keresztény ember sajátja és gyakorlati életét is gazdagítja, az újonnan megkereszteltek számára új értelmet nyer a hit, s az Egyház és a világ iránt érzékenyebbé válnak. 39. A szentségek gyakoribb vétele egyrészt megvilágosítja az értelmet a Szentírás mélyebb megértésére, másrészt növeli az ember tudását és a közösség tapasztalatát, hogy az újonnan megkereszteltek számára könnyebb és hasznosabb legyen a többi hívővel való érintkezés. Éppen ezért a „misztagógia” időszakának rendkívül nagy jelentősége van, hogy az újonnan megkereszteltek, keresztszüleik támogatásával, a hívekkel bensőségesebb kapcsolatra jussanak, s tőlük újszerű látásmódot és friss ösztönzést kapjanak. 40. Mivel ezen időszak sajátos jellege és tartalma egyrészt a szentségek vételének, másrészt a közösséggel való találkozásnak személyes és új megtapasztalásából fakad, azért a „misztagógia” fontos alkalmait jelentik az újonnan megkereszteltek miséi, vagyis a húsvéti vasárnapok miséi; azontúl ugyanis, hogy a közösség összegyűlik és részesül a misztériumokban, az újonnan megkereszteltek ezeken a miséken a különösen nekik szóló olvasmányokat hallják, főképpen az „A” évre szóló miseolvasmányokban. Éppen ezért ezekre a misékre meg kell hívni az egész helyi közösséget, az újonnan megkeresztelteket és keresztszüleiket. Ezen misék szövegei vehetők akkor is, ha a beavatás húsvéti időn kívül történik.
II. SZOLGÁLATOK ÉS KÖTELESSÉGEK 41. Azon túl, ami az Általános tudnivalókban (7. szám) szerepel, Isten népe, mint az Egyház helyi képviselője mindig legyen tudatában annak, és fejezze is ki azt, hogy a felnőttek keresztény beavatása a helyi közösségnek sajátos feladata „és minden megkereszteltnek kötelessége”.35 Ezért a krisztushívő mindig álljon készen arra, hogy apostoli hivatását teljesítve segítségére legyen azoknak, akik keresik Krisztust. A mindennapi élet különféle helyzeteiben is lássa meg az apostoli feladatot, mert Krisztus minden tanítványának vállalnia kell a hitterjesztő tevékenység rá eső részét.36 A hitjelölteket és a katekumeneket a beavatás egész ideje alatt támogatni kell: a prekatekumenátus idején, a katekumenátus alatt és a misztagógia időszakában. Ez konkrétan a következőket jelenti:
35 36
Vö. A II. Vatikáni Zsinat Ad gentes határozata, 14. szám. Vö. A II. Vatikáni Zsinat Lumen gentium kezdetű konstítúciója, 17. szám. 18
A hívek 1.) az evangelizáció és a prekatekumenátus időszakában lélekben újra gondolják át az Egyháznak és az Egyház tagjainak apostoli küldetését, amely elsősorban arra irányul, hogy szóval és tettel a világ elé tárják Krisztus üzenetét és közvetítsék a világnak Krisztus kegyelmét.37 Legyenek készek arra, hogy bemutassák a keresztény közösség lelkiségét, valamint hogy elküldjék a hitjelölteket keresztény családokhoz személyes beszélgetésre, sőt még a közösség bizonyos összejöveteleire is. 2.) A katekumenátus ünnepein lehetőleg legyenek jelen és tevékenyen vegyenek részt a válaszadásban, az imádságban, az éneklésben és az akklamációkban. 3.) A kiválasztás napján, amikor magának a közösségnek gyarapodásáról van szó, gondosan járjanak el, hogy a katekumenekről helyes és bölcs véleményt mondjanak. 4.) A Szent Negyvennap idején, vagyis a megtisztulás és megvilágosodás időszakában szorgalmasan vegyenek részt a skrutíniumok és átadások szertartásain. A katekumeneknek adjanak példát azzal, hogy egyéni életüket megújítják a bűnbánat, a hit és a szeretet szellemében. Húsvét vigíliáján legyen szívügyük keresztségi fogadalmuk megújítása. 5.) A misztagógia ideje alatt vegyenek részt a újonnan megkereszteltek miséin, vegyék körül őket szeretettel és segítsenek nekik, hogy jól érezzék magukat a megkereszteltek közösségében. 42. Azt a hitjelöltet, aki kéri, hogy vegyék fel a katekumenek közé, kísérje egy kezes, természetesen ez lehet férfi vagy nő; de olyan legyen, aki őt jól ismeri és támogatja, aki tanúskodik életmódjáról, hitéről és tudatos döntéséről. Az is előfordulhat, hogy ez a kezes a megtisztulás, a megvilágosodás, valamint a misztagógia ideje alatt nem tudja betölteni a keresztszülői tisztséget. Ilyen esetben egy másik személy helyettesítse őt ebben a megbízatásában. 43. A keresztszülő,38 akit a hitjelölt példaadó élete, adottságai és hozzá fűződő barátsága miatt választott magának, és akit a helyi keresztény közösség bízott meg, valamint az illetékes pap hagyott jóvá, kíséri a hitjelöltet a kiválasztás napján, a szentségek ünneplésekor és a misztagógia idején. Feladata az, hogy a hitjelöltnek baráti módon megmutassa, hogyan kell az Evangéliumot megvalósítani az egyéni életben és a társadalmi érintkezésben; feladata gyámolítani őt, ha kétségek és gondok gyötrik, tanúskodni előtte, és éberen őrködni keresztény életének növekedése fölött. Megbízatását, amelyre már a „kiválasztás” előtt kijelölték, nyilvánosan gyakorolja a „kiválasztás” napjától. Ekkor mond véleményt a hitjelöltről a közösség előtt. Megbízatása mindaddig tart, amíg az újonnan megkereszteltet a szentségek felvétele után segíteni kell, hogy hűséges maradjon keresztségi fogadalmához. 44. A püspök feladata,39 hogy akár személyesen, akár megbízottja révén a katekumenátus intézményét megalapítsa, szabályozza és támogassa, valamint, hogy a hitjelölteket kiválasztásra és szentségek vételére bocsássa. Kívánatos, hogy – amennyiben lehetséges – a nagyböjti liturgián jelen legyen, ő végezze a kiválasztás szertartását és a húsvéti vigílián a beavató szentségeket ő szolgáltassa ki. Ha pedig lelkipásztori elfoglaltságai őt akadályozzák, a püspök az arra valóban méltó és felkészült katekétákat bízza meg, hogy elvégezzék a kisebb exorcizmusokat, vagyis a gonosz lélek hatalmának megtöréséért mondott imádságokat. 45. A papok feladata a keresztség, a bérmálás és az Eucharisztia szokásos ünneplésének szolgálatán 40 túl, hogy mint jó lelkipásztorok, személyesen is gondjukat viseljék a katekumeneknek;41 különösen is 37
Vö. a II. Vatikáni Zsinat Apostolicam actuositatem kezdetű határozata, 6. szám. Vö. Általános tudnivalók, 8. szám. 39 Vö. uo. 12. szám. 40 Vö. uo. 13-15. szám. 38
19
törődjenek azokkal, akik bizonytalannak és törékenynek látszanak; a diakónusok és a katekéták segítségével figyeljenek oda a katekumenek oktatására; a keresztszülők kiválasztását ők hagyják jóvá, szívesen segítsenek nekik, hallgassák meg és támogassák őket; és végül a Beavatás rendjének egész folyamán különös gondot fordítsanak a szertartások minél méltóbb végzésére és a helyi körülményekez való alkalmazására (vö. 67. szám). 46. Az a pap, aki felnőttet vagy katekézisre érett korú gyermeket keresztel, ha nincs jelen püspök, a bérmálás szentségét is szolgáltassa ki, kivéve, ha ezen szentség felvétele más időpontra kerül át (vö. 56. szám).42 Ha sok bérmálkozó van jelen, a bérmálást végző celebráns más papokat is felkérhet a szentség kiszolgáltatásához. Szükséges, hogy ezek a papok: a) vagy különleges megbízatást, illetve hivatalt lássanak el az egyházmegyében: általános helynök, püspöki helynök vagy delegátus, kerületi, illetve területi helynök, vagy pedig olyanok legyenek, akik – ordináriusi megbízatással – hasonló feladatokat látnak el, b) vagy a bérmálás helyének vagy azon helynek lelkipásztorai legyenek, ahová a bérmálandók tartoznak, vagy pedig olyan papok, akik különleges módon támogatták a bérmálandókat hitbeli felkészülésük idején.43 47. Ha vannak jelen diakónusok, kívánatos, hogy aktívan segítsenek. Ha a Püspöki Konferencia úgy ítéli, hozza létre az állandó diakonátus intézményét és gondoskodjék arról is, hogy legyen elegendő számú diakónus, hogy a katekumenátus fokozatait, időszakait és gyakorlatait megtarthassák mindazokon a helyeken, ahol az lelkipásztori szempontból szükséges.44 48. A katekéták, akiknek megbízatása a katekumenek felkészítését és így a közösség gyarapodását szolgálta, amikor csak lehetséges, kapjanak aktív szerepet a szertartások során. Amíg az oktatást végzik, ügyeljenek arra, hogy tanításuk az evangéliumi lelkületet sugározza, vegyék figyelembe az egyházi év egyes időszakainak szimbólumait, a katekumenek lelki igényeit, és amennyire lehetséges, a helyi hagyományokat. Sőt még arra is van mód, feltéve ha erre a püspök felhatalmazást ad, hogy kisebb exorcizmusokat, vagyis a gonosz lélek hatalmának megtöréséért mondott imádságokat (vö. fentebb, 44. szám) és áldásokat végezzenek,45 amelyekről ez a Szertartáskönyv rendelkezik a 113-124. számnál.
III. A BEAVATÁS IDEJE ÉS HELYE 49. A lelkipásztorok általában úgy szervezzék meg a beavatás rendjét, hogy a kiválasztás Nagyböjt I. vasárnapjára essék, míg a szentségek felvétele Húsvét vigíliáján történjék. A többi szertartás idejét pedig a fentebb leírt rendelkezések szerint jelöljék ki (6-8. és 14-40. szám). Mindazonáltal megfelelő lelkipásztori okból, a keresztség teljes szertartásrendjét másként is el lehet végezni, ahogy az az alábbiakban olvasható (58-62. szám).
41
Vö. II. Vatikáni Zsinat Presbyterorum ordinis határozata a papi szolgálatról és életről, 6. szám. Vö. A bérmálás szertartása, Előzetes megjegyzések 7 b. szám. 43 Vö. uo. 8. szám. 44 Vö. II. Vatikáni Zsinat Sacrosanctum concilium konstitúció a szent liturgiáról, 26. szám; Ad gentes határozat az Egyház missziós tevékenységéről, 14. szám. 45 Vö. II. Vatikáni Zsinat Sacrosanctum concilium konstitúció a szent liturgiáról, 79. szám. 42
20
A) Az előírt vagyis a szokás szerinti időpont 50. Ami a katekumenek közé való befogadás szertartásainak idejét illeti, az alábbiakat kell szem előtt tartani: 1.) Ne legyen elsietett: várják ki, amíg a katekumenek számára szükséges idő letelik, hogy a hit alapelemeit befogadják, és a megtérés első jelei megmutatkozzanak rajtuk (vö. 20. szám). 2.) Ahol a katekumenek száma nagyobb szokott lenni, várjanak, amíg a megfelelő számú csoport összegyűlik a katekézis és a liturgikus szertartások elvégzésére. 3.) Jelöljenek ki évente két vagy három napot, vagy pedig egy megfelelőbb időszakot, amelyen a szertartásokat elvégzik. 51. Mind a kiválasztás, mind a nevek beírásának szertartása szokás szerint Nagyböjt első vasárnapján történjék. Ha jónak látják, egy kissé akár előbbre is lehet hozni e szertartásokat, illetve ezeket hét közben is el lehet végezni. 52. A skrutíniumokra, vagyis az előkészületi vizsgákra a Nagyböjt III., IV. és V. vasárnapja van kijelölve; de ha szükséges, Nagyböjt más vasárnapján is lehetséges, sőt hétköznapokon is. Három „skrutínium” van, de ezekből a püspök súlyos okból egyet, vagy rendkívüli esetben kettőt elengedhet. Ha nincs elég idő, előbbre hozhatják a kiválasztást és az első skrutíniumot is. Ebben az esetben ügyeljenek arra, hogy a „megtisztulás és a megvilágosodás időszaka” ne legyen hosszabb nyolc hétnél. 53. Az átadás szertartásai régtől fogva a megtisztulás és megvilágosodás időszakához tartoznak; ezeket a skrutíniumok után egy héten belül végezzék el. A Hitvallást az első skrutínium utáni héten, az Úr imádságát pedig a harmadik skrutínium utáni héten adják át. Lelkipásztori szempontból azonban a katekumenátus liturgiájának gazdagítása érdekében az átadások áttehetők és megünnepelhetők a katekumenátus ideje alatt az „átmenet szertartásának” keretében is (vö. 125-126. szám). 54. Nagyszombaton, amikor a kiválasztottak az elmélyülésnek szentelik magukat (vö. 26. szám), különféle, közvetlenül felkészítő szertartások végezhetők: a Hitvallás átadása, az „Effeta” szertartása, a keresztnév kiválasztása, sőt a katekumenek olajával való megkenés is (vö. 193-207. szám). 55. A felnőtteknek a beavató szentségeket Húsvét vigíliáján szolgáltassák ki (vö. 8. szám és 49. szám). Ha pedig igen nagy a katekumenek száma, nagyobb részük ezen az éjjelen részesüljön a szentségekben, a többieket pedig Húsvét nyolcadában engedjék a szentségek vételéhez, vagy a plébániatemplomban, vagy a filiális templomban. Ebben az esetben, vagy a nap saját miséjét, vagy a keresztelési rituális misét mondják a húsvéti vigília olvasmányaival. 56. Bizonyos esetekben a bérmálás kiszolgáltatása elhalasztható a misztagógia idejének végére, például Pünkösd vasárnapjára (vö. 237. szám). 57. Húsvét ünnepe után minden vasárnap tartsák meg az úgynevezett újonnan megkereszteltek miséit (missae pro neophytis), amelyekre mind az egyházközséget, mind az újonnan megkeresztelteket keresztszüleikkel együtt feltétlenül hívják meg (vö. 40. szám).
21
B) Rendkívüli időpontok 58. Bár a beavató szentségekhez járulás rendje hagyományosan úgy van elrendezve, hogy a szentségeket Húsvét vigíliáján szolgáltassák ki, mégis – rendkívüli körülmények között és lelkipásztori okból – megengedett, hogy a kiválasztás, valamint a megtisztulás és megvilágosodás időszakának szertartásait nagyböjti időn kívül végezzék, és a szentségeket ne Húsvét vigíliáján, hanem más napon szolgáltassák ki. Még rendes körülmények között is, de kizárólag megfelelő lelkipásztori okból – például ahol túl sokan vannak a keresztelendők –, választható a szokás szerinti nagyböjti időn kívül más időszak a beavatás szentségeinek kiszolgáltatására, elsősorban a húsvéti idő. Ilyen esetekben a liturgikus időszakhoz kapcsolódó szükséges változtatásokon túl, a megfelelő időközök betartásával, a szertartás rendjének szerkezete ugyanaz maradjon. A változtatások pedig aszerint történjenek, ahogy az alábbiákban jelezve van. 59. A beavató szentségeket lehetőleg vasárnap ünnepeljék; ha megfelelőnek látszik, vegyék vagy a vasárnapi, vagy a saját rituális misét (vö. 55. szám). 60. A katekumenek közé való befogadás szertartása az 50. szám alatt mondottakkal megegyező időben történjék. 61. A kiválasztás szertartását körülbelül hat héttel a beavató szentségek kiszolgáltatása előtt végezzék, hogy elegendő idő jusson a skrutíniumokra és az átadásokra. Vigyázzanak arra, hogy a kiválasztás szertartása ne essék a liturgikus év főünnepeire. A szertartás végzésénél a Szertartáskönyvben jelzett olvasmányokat vegyék. A mise szövege pedig vagy a napi vagy a rituális mise legyen. 62. A skrutíniumokat ne főünnepeken, hanem vasárnapokon vagy esetleg hétközben tartsák, ügyelve a szokásos időközökre. A Szertartáskönyvben jelzett olvasmányokat vegyék. A mise szövege pedig vagy a napi, vagy a rituális mise legyen, lásd a 374/2. számnál. C) A beavató szentségekhez járulás helye 63. A szertartást alkalmas helyen végezzék, amint azt a Szertartáskönyv jelzi. Vegyék figyelembe azokat a sajátos nehézségeket, amelyek a missziós körzet állomáshelyein adódnak.
IV. A PÜSPÖKI KONFERENCIÁKAT MEGILLETŐ ALKALMAZÁSOK 64. Az Általános tudnivalókban (30-33. szám) jelzett módosításokon túl a felnőttek keresztény beavatásának szertartásrendje lehetőséget ad más, a püspöki konferenciák által meghatározandó alkalmazásokra is. A konferenciákra van bízva a következők eldöntése: 1.) A katekumenátust megelőzően, ahol ez megfelelőnek látszik, meghatározható a szimpatizánsok (rokonszervezők) bemutatásának valamilyen más formája (vö. fentebb 12. szám). 65.
22
2.) Ha valahol még elszórtan pogány kultuszok virágoznak, a katekumenek közé való befogadás szertartásrendjébe beilleszthető (79. és 80. szám) az első exorcizmus (vagyis a gonosz lélek hatalmának megtöréséért mondott imádság) és az első ellene mondás. 3.) Ha úgy döntenek, hogy valahol nem illő a homlok megérintése, akkor a homlok elé rajzolják a kereszt jelét (83. szám). 4.) Ahol a nem keresztény vallások gyakorlatában mindjárt a beavatáskor új nevet adnak, elrendelhetik, hogy a katekumenek közé való befogadás szertartásakor a katekumenek is kapjanak új nevet (88. szám). 5.) A kiegészítő szertartásokat (89. szám) a helyi szokásoknak megfelelően bővíthetik, hogy ezzel is jelezzék: a közösség befogadta a katekumeneket. 6.) A katekumenátus ideje alatt, a szokásos rítusokon (106-124. szám) kívül, lehetséges az „átmenet szertartásá”-nak bevezetése, amely az „átadások” szertartásának (125-126. szám), az „Effeta” szertartásának, a Hitvallás ünnepélyes felmondásának, vagy még a katekumenek olajával való megkenésnek az elővételezését is jelenti (127-129. szám). 7.) Határozhatnak a katekumenek megkenésének elhagyásáról (218. szám), vagy a közvetlenül felkészítő szertartások sorába való áthelyezéséről (206-207. szám), illetve hogy a megkenés a katekumenátus ideje alatt történjék az „átmenet” szertartásának mintájára (127-132. szám). 8.) Dönthetnek a sátánnak való ellene mondás rövidebb vagy hosszabb formájának használatáról (vö. 217. és a 80. szám).
V. A PÜSPÖKÖT MEGILLETŐ ALKALMAZÁSOK A püspököt saját egyházmegyéjében megilleti: 1) Katekumenátus intézményének alapítása és szükség esetén megfelelő szabályok megalkotása (vö. 44. szám). 2.) Megállapítani, hogy a körülményekhez képest hogyan és mikor lehet a szokásos időn kívül megtartani a beavatás teljes szertartását (vö. 58. szám). 3.) Súlyos okból egy, rendkívüli esetben pedig két skrutínium alól is felmentést adni (vö. 240. szám). 4.) Engedélyezni, hogy akár részben, akár teljes egészében az egyszerűbb rítust alkalmazzák (vö. 240. szám). 5.) Az arra valóban méltó és kellően felkészült katekétáknak megbízatást adni az exorcizmusokra (vagyis a gonosz lélek hatalmának megtöréséért mondott imádságokra) és áldások végzésére (vö. 44. és a 47. szám). 6.) A kiválasztás szertartását ő vezesse, és maga vagy megbízottja által hagyja jóvá a kiválasztottak befogadását (vö. 44. szám). 66.
VI. A SZERTARTÁS VEZETŐJÉT MEGILLETŐ ALKALMAZÁSOK 67. A celebránsra tartozik, hogy bátran és belátása szerint éljen azzal a szabadsággal, amelyet számára az Általános tudnivalók (34. szám) vagy a szertartás rubrikái folyamatosan biztosítanak. Sok helyen nincs pontosan meghatározva, hogy mit és hogyan kell tenni, vagy pedig két lehetőség közül választhat a celebráns, hogy a szertartás folyamán bölcs lelkipásztori belátása szerint alkalmazkodhassék a katekumenek és a jelenlévők lelki felkészültségéhez. Nagy szabadság van adva az intelmek és a 23
közbenjáró imádságok végzésénél. A körülményekhez igazodva ezek mindig rövidíthetők vagy megváltoztathatók, sőt egyéni kérésekkel kiegészíthetők, hogy összhangban legyenek akár a katekumenek különleges helyzetével (például, ha közülük valakinek a családját öröm vagy bánat érte), akár a jelenlévőkével (például, ha öröm vagy bánat érte az egyházközséget vagy az országot). A celebráns feladata az is, hogy a körülményeknek megfelelően egyes vagy többes számban mondja a szertartás szövegét.
24
ELSŐ FEJEZET A KATEKUMENÁTUS ÉS FOKOZATAI
ELSŐ FOKOZAT: A KATEKUMENEK KÖZÉ VALÓ BEFOGADÁS SZERTARTÁSA 68. Azokat, akik keresztények szeretnének lenni, szertartás keretében fogadjuk be a katekumenek közé. Ez akkor történik, miután a jelöltek elfogadták az élő Istenről szóló első tanítást és kezdeti fokon hisznek már Krisztusban, az Üdvözítőben. Ez feltételezi az első „evangelizáció”-t, a megtérés és a hit első mozzanatát, az egyházias érzületet, a pappal vagy a közösség egy tagjával való kapcsolatot, valamint előkészületet erre a liturgikus cselekményre. 69. Mielőtt a jelölteket felveszik a katekumenek sorába, szánjanak megfelelő időt arra, hogy kiderüljön: helyes szándékkal kérik-e a keresztséget, és ha szükségesnek látszik, tisztázzák azt. Mindez történjék a helyi körülményeknek megfelelően az év folyamán meghatározott napokon. 70. Kívánatos, hogy vagy a teljes keresztény közösség vagy annak egy része, amely barátokból, családtagokból, katekétákból és papokból áll, aktívan vegyen részt ezen az ünnepi szertartáson. 71. Továbbá legyenek ott a kezesek, akik az általuk vezetett jelölteket most mutatják be az Egyháznak. 72. A szertartást, amely a jelöltek befogadásából, igeliturgiából és elbocsátásukból áll, az Eucharisztia liturgiája követheti.
BEVEZETŐ SZERTARTÁS 73. A jelöltek kezeseikkel és a hívek közösségével együtt összegyűlnek akár a templom előtt, akár a templom előcsarnokában, vagy a templom egy megfelelő részében; de ha a körülmények úgy kívánják, a templomon kívül egy alkalmas helyen. A pap vagy a diakónus albában vagy karingben és stólával, illetve az ünnepnek megfelelő színű palástban kivonul az előbb említett helyre, közben a hívek zsoltárt vagy az alkalomhoz illő himnuszt énekelnek. Előzetes intelem 74. A celebráns a jelölteket szívélyesen köszönti; azután hozzájuk, valamint kezeseikhez és a jelenlevőkhöz szólva kifejezi az Egyháznak az esemény feletti örömét és háláját. Majd a kezeseket és a jóbarátokat megfelelően tájékoztatja a saját tapasztalatáról és arról a vallásos lelkületről, amely a jelölteket lelki életük útján arra vezette, hogy a mai napon ezt a lépést megtegyék. Majd szólítja a kezeseket és a jelölteket, hogy lépjenek közelebb. Amíg odaérnek és helyet foglalnak a pap előtt,
25
alkalomhoz illő éneket énekelhetnek, pl.: Zsolt 62, 1-9, lásd A szentmise olvasmányai „C” év, Évközi 12. vasárnap, vagy megfelelő népéneket, (pl. SzVU 146. Hol vagy, én szerelmes Jézus Krisztusom?). Kérdések és válaszok 75. Akkor a celebráns, ha alkalmasnak látszik, először megkérdezi a jelölteket, mi a nevük, kivéve, ha a jelöltek kis száma miatt már ismeri őket. A kérdezés így, vagy ehhez hasonló módon történhet: Celebráns: Mi a neved? Jelölt: N N. Mindig egyenként feleljenek. Még akkor is, ha a celebráns a jelöltek nagy száma miatt csak egyszer teszi fel a kérdést. Ha helyesebbnek látszik, a celebráns név szerint is szólíthatja a jelölteket, akik erre így válaszolnak: Jelen. A többi kérdésre, ha sokan vannak, mindannyian egyszerre válaszolhatnak. Celebráns: Mit kérsz Isten Egyházától? Jelölt: Hitet. Celebráns: A hit mit ad neked? Jelölt: Az örök életet. A celebráns más szavakkal is megkérdezheti a jelölteket szándékuk felől, és elfogadhat más feleleteket is. Így például az első kérdésre: Mit kívánsz? Mit akarsz? Miért jöttél? Válaszolhatják: Krisztus kegyelmét, vagy: Hogy az Egyházhoz tartozzam, vagy: Hogy elnyerjem az örök életet. Más megfelelő válasz is adható, amelyhez a celebráns a további kérdezésnél igazodhat. Az első csatlakozás 76. Ezt követően válaszában a celebráns igazodjék az elhangzott feleletekhez, s végül ilyen vagy ehhez hasonló szavakkal szóljon a jelöltekhez: Isten megvilágosít minden embert, aki a világba jön, és a teremtés művein keresztül kinyilatkoztatja nekünk láthatatlan tökéletességét, hogy az ember megtanuljon hálát adni Teremtőnknek. Számotokra tehát, akik követtétek az ő világosságát, most megnyílik az Evangélium útja, hogy – miután új életet kezdtetek – felismerjétek az élő Istent, aki az emberek felé fordul szavával. Krisztus világosságában jártok, bízzatok az ő bölcsességében, bízzátok rá életeteket mindennap, és higgytek benne teljes szívvel. A hit útja, amelyen Krisztus lesz a vezetőtök, a szeretet által elvezet titeket az örök életre. Készek vagytok-e, hogy ma Krisztus vezetésével rálépjetek erre az útra? Jelöltek: Készek vagyunk. Szabadon választhatók az alkalomhoz jobban illő formulák, 370. szám.
26
77. Azután a kezesekhez és az összes hívekhez fordulva megkérdezi őket ezekkel vagy hasonló szavakkal: Ti, kezesek, akik most ezeket a jelölteket bemutatjátok nekünk, és ti, testvérek, akik körülöttük álltok, készek vagytok-e segíteni őket abban, hogy Krisztust megtalálják és őt kövessék? Mindnyájan: Készek vagyunk. _____________________________________________________ Imádság a gonosz lélek hatalmának megtöréséért (exorcizmus). Ellene mondás a pogány kultuszoknak [78.] Mindazokon a helyeken, ahol még eleven a szellemi hatalmak tisztelete, a halottak szellemének idézése, vagy mágikus mesterkedés segítségével anyagi javak szerzése, a Püspöki Konferenciák döntése alapján, teljes egészében vagy részben, bevezethető egyfajta első exorcizmus, vagyis a gonosz lélek hatalmának megtöréséért mondott első imádság, és egy „ellene mondás”. Ebben az esetben a 76. szám alatti szöveget el kell hagyni. [79.] Igen rövid, megfelelő intelmet követően a celebráns egy-egy jelölt felé fordulva finoman rálehel az arcára, és mondja: Urunk, Istenünk, Szentlelkeddel űzd el a gonosz szellemeket: parancsolj nekik, hogy távozzanak, mert elközelgett a te országod! Ahol a gyengéd rálehelés nem tűnik helyénvalónak, az elhagyható; a fent jelzett formulát azonban – jobb karját a jelöltek fölé kitárva – mondja a celebráns. Igazodhat a vidéken szokásos más formához is, vagy pedig mindezt különösebb gesztus nélkül tegye. Ha a jelöltek igen sokan vannak, akkor a celebráns csak egyszer mondja a formulát, mindannyiukra alkalmazva. Ilyenkor a rálehelés elmarad. [80.] Ha a Püspöki Konferencia jónak látja, hogy a jelöltek már most nyíltan mondjanak ellent a nem keresztény vallási kultuszoknak, szellemeknek vagy mágikus mesterkedéseknek, akkor a Konferencia feladata kidolgozni a kérdezés és ellene mondás helyi körülményekhez igazodó formáját, amely ilyen vagy hasonló szavakkal kezdődhet (amennyiben ez a megfogalmazás a nem keresztény vallások kultuszaira nézve nem sértő): Kedves jelöltek! Mivel Isten meghívott és megsegített benneteket, egyedül Istent és az ő küldöttjét, Krisztust tartoztok tisztelni és imádni. Csak az egy Istennek és az ő egyszülött Fiának, Jézus Krisztusnak akarjatok szolgálni. Most elérkezett az óra, hogy nyíltan ellene mondjatok azoknak a hatalmasságoknak, amelyek nem az igaz Istent jelentik számotokra, és azoknak a kultuszoknak, amelyekből Isten felé nem árad tisztelet. Ezért tehát távol legyen tőletek, hogy Istent és az ő küldöttjét, Krisztust elhagyjátok és idegen hatalmaknak szolgáljatok! Jelöltek: Távol legyen tőlünk! Celebráns: Távol legyen tőletek, hogy N.-t és N.-t tiszteljétek! Jelöltek: Távol legyen tőlünk! 27
És ehhez hasonlóan minden egyes kultuszt, amelyről tudomásuk van, meg kell tagadniuk. Szabadon választható másik formula, 371. szám. [81.] Ezután a celebráns a kezesekhez és a hívekhez fordul és megkérdezi őket ilyen vagy hasonló szavakkal: Ti, kezesek, akik most ezeket a jelölteket bemutatjátok nekünk, és ti, körülöttünk álló testvérek, akik nyilatkozatukat hallottátok, tanúsítjátok-e, hogy ezek a jelöltek az Úr Krisztust választották, és egyedül neki akarnak szolgálni? Mindnyájan: Tanúsítjuk. Celebráns: Készek vagytok-e őket segíteni abban, hogy Krisztust megtalálják és őt kövessék? Mindnyájan: Készek vagyunk. _____________________________________________________ 82.
A celebráns összetett kézzel mondja:
Jóságos Atyánk, hálát adunk neked ezekért a szolgáidért és szolgálóidért, akik már egy ideje keresnek téged, mert kegyelmeddel többféle módon eléjük mentél és megérintetted szívüket. Ma ők jelenlétünkben válaszoltak hívásodra. Ezért mindnyájan mondjuk: Dicsérünk és áldunk téged, Urunk! Mindnyájan: Dicsérünk és áldunk téged, Urunk! A homlok és az érzékszervek megjelölése 83. Akkor a celebráns a jelölteket – ha kevesen vannak – és kezeseiket szólítja ilyen vagy hasonló szavakkal: Most tehát, kedves jelöltek, jöjjetek ide kezeseitekkel együtt. Megkapjátok azt a jelet, amely kifejezi, hogy Krisztus követésére elköteleztétek magatokat! Minden egyes jelölt – kezesével együtt – egymás után a celebránshoz járul. Ő hüvelykujjával keresztet rajzol mindegyikük homlokára (vagy a homlokuk előtt, ha a Püspöki Konferencia így dönt, mert a helyi körülmények nem ajánlják az érintést), és ezt mondja: N., fogadd a kereszt jelét homlokodra: Krisztus maga erősít meg téged szeretetének jelével (vagy: győzelmének jelével). Törekedjél őt megismerni és követni! Miután a celebráns a katekumeneket megjelölte, ha alkalmasnak látszik, a katekéta vagy kezesük is megismétli ezt, feltéve, ha erre nem később kerül sor, lásd 85. szám. _____________________________________________________ 28
[84.]
Ha a jelöltek száma igen nagy, akkor a celebráns ilyen vagy hasonló szavakkal fordul hozzájuk:
Kedves jelöltek! Miután hozzánk csatlakoztatok, [ha előzőleg az ellene mondás megtörtént:] (a hamis kultuszoknak ellene mondtatok,) és elfogadtátok hitünket és Krisztusba vetett reményünket, most megjelölünk titeket Krisztus keresztjének jelével, hogy katekumenekké váljatok. Ugyanezt teszik utána katekétáitok és kezeseitek is. Az egész közösség szeretettel vesz majd körül titeket, és segítségetekre lesz. Ekkor a celebráns áldás formájában keresztet vet rájuk, közben a katekéták és a kezesek egyenként megjelölik jelöltjeik homlokát a kereszt jelével. A celebráns ezt mondja: Fogadjátok homlokotokra a kereszt jelét: szeretetének ezzel jelével maga Krisztus erősít meg titeket. Törekedjetek egyre jobban megismerni és követni őt. _____________________________________________________ 85. Ezután következik az érzékszervek megjelölése. (A celebráns megítélése alapján ez részben vagy egészben elhagyható.) A megjelöléseket a katekéták vagy a kezesek végzik el, és ha bizonyos mozzanatoknál szükséges, akkor segédkezhet több pap vagy diakónus is. A formulát azonban mindig a celebráns mondja: A fül megjelölése közben: Fogadjátok a kereszt jelét fületekre, hogy meghalljátok az Úr szavát! A szemek megjelölése közben: Fogadjátok a kereszt jelét szemetekre, hogy megnyíljatok Isten világosságára! A száj megjelölése közben: Fogadjátok a kereszt jelét ajkatokra, hogy felelni tudjatok Isten igéjének üzenetére! A vállak megjelölése közben: Fogadjátok a kereszt jelét vállatokra, hogy a hit által Krisztus lakjék szívetekben! A hát megjelölése közben: Fogadjátok a kereszt jelét hátatokra, hogy magatokra vegyétek Krisztus édes igáját! Jelöltek: Ámen. Ezután a celebráns – érintés nélkül – az összes katekument egyszerre megjelöli, a kereszt jelét rajzolva föléjük. Közben ezt mondja: Megjelöllek mindnyájatokat az Atya, a Fiú † és a Szentlélek nevében, hogy az evangélium szerint éljetek mindörökkön-örökké. Jelöltek: Ámen. 29
A kereszttel való megjelölés szertartását, különösen, ha a katekumenek kevesen vannak, a celebráns egyedül is végezheti úgy, hogy mindenki fölött egyszerre mondja el a formulát. 86. Valahányszor megjelöl valakit (83., 84., 85. szám), a megjelölt Krisztus dicséretével válaszolhat, például: Dicsőség neked, Istenünk! 87.
Azután a celebráns így folytatja:
Könyörögjünk! Kérünk, Urunk, Istenünk, hallgasd meg jóságosan könyörgésünket, és ezeket a katekumeneket, N. és N.-t, akiket megjelöltünk az Úr keresztjének jelével, őrizd meg ugyanennek a keresztnek erejével, hogy hitünk tanítására figyeljenek, parancsaidat megtartsák, és így méltók legyenek eljutni az újjászületés dicsőségére. Krisztus, a mi Urunk által. Hívek: Ámen. Szabadon választható más könyörgés: Könyörögjünk! Mindenható, örök Isten! te Fiad keresztje és feltámadása által új életet adtál a bűnbe esett emberiségnek. Add, hogy szolgáid, akiket a kereszt jelével megjelöltünk, Krisztus nyomdokait kövessék, a kereszt üdvösségszerző erejét életükben megtapasztalják, és azt cselekedeteikben ki is nyilvánítsák. Krisztus, a mi Urunk által. Hívek: Ámen. _____________________________________________________ Új név adása [88.] Ahol a nem keresztény vallások mindjárt a beavatáskor új nevet adnak tagjaiknak, a Püspöki Konferencia elrendelheti, hogy a katekumeneknek már most új nevet adjanak, amely a keresztény vagy a helyi kultúrában használatos, amennyiben ez az utóbbi név keresztény tartalommal megtölthető és összhangban van a CIC 855. kánonjának előírásával. (Ebben az esetben elhagyandók a 203-205. számok alattiak.) 30
Celebráns: N., ettől kezdve N.-nek is fognak hívni. Katekumen: Ámen (vagy más megfelelő válasz). Olykor az is elég, ha a celebráns megmagyarázza, mi a szülőktől kapott név keresztény jelentése. Kiegészítő szertartások [89.] Ha bizonyos szokások alkalmasnak látszanak a közösségbe való befogadás jelzésére, pl. só átnyújtása vagy más szimbolikus cselekmény, esetleg kereszt vagy szentelt érem átadása, akkor a Püspöki Konferencia döntése alapján ez lehetséges. Ez történhet akár a templomba való bevezetés előtt, akár a bevezetés után. _____________________________________________________ A jelölt bevezetése a templomba 90. Mindezek megtörténte után a celebráns – ilyen vagy hasonló szavakkal – felszólítja a katekumeneket, hogy kezeseikkel együtt lépjenek be a templomba, vagy a kijelölt alkalmas helyre: (N. és N.,) lépjetek be az Isten házába, hogy velünk együtt részesüljetek Isten igéjének asztaláról! Ekkor int a katekumeneknek, hogy kezeseikkel együtt lépjenek be a templomba vagy a kijelölt helyre. Közben ezt az antifónát éneklik: Jertek fiaim, és hallgassatok engem: * az Úr félelmére tanítlak titeket! A 33. zsoltárt, lásd A szentmise olvasmányai „B” év, Évközi 21. vasárnap. Más alkalmas ének is vehető, (pl. SzVU 222. Futva jöttem elibéd; SzVU 223. Hozzád sóhajt a lélek, Urunk; SzVU 226. Kegyességgel hívsz, ó Jézus; SzVU 227. Kegyes szemmel nézz ránk).
IGELITURGIA 91. Miután a katekumenek kijelölt helyükre értek, a celebráns röviden szól hozzájuk, és feltárja előttük, hogy milyen fönséges az Isten igéje, amelyet az Egyház Krisztus megbízásából mindenkinek hirdet. Azután körmenetben behozzák a Szentírás könyvét, tiszteletadással elhelyezik, és – ha megfelelőnek látszik – meg is tömjénezhetik. Következik az Isten igéjének ünneplése. Olvasmányok és homília 92.
Ajánlott olvasmányok a hittanulók rituális miséjéből (lásd a 372. számnál). Választhatók más alkalmas szövegek és válaszos zsoltárok is. Ezután a homília következik. 31
Az evangéliumos könyv átadása 93. Ezután, ha a celebráns jónak látja, ünnepélyesen és tisztelettel átadhat egy-egy Újszövetségi Szentírást a katekumeneknek; ezt megfelelő szavak kíséretében tegye, például így: Vedd Jézus Krisztusnak, az Isten Fiának Evangéliumát! Feszület is szétosztható közöttük, feltéve, ha előzőleg a befogadás jeléül nem ezt kapták. A katekumen illő módon megköszöni a celebráns ajándékát és szavait. Közbenjáró fohászok a katekumenekért 94. Ezt követően a hívek egész közössége – a kezesekkel együtt – ilyen vagy ehhez hasonló Közbenjáró fohászokat végez a katekumenekért. Celebráns (összetett kézzel): Testvéreim! Hittanuló testvéreinkkel együtt, akik már hosszabb ideje készülnek a katekumenátusra, most adjunk hálát Istennek azért a kegyelemért, amellyel elvezette őket a mai naphoz. Imádkozzunk értük, hogy végig tudják járni a hátralevő utat, amelynek végén a szentségek vételével teljesen bekapcsolódhatnak hívő közösségünk életébe. Lektor: 1. Hogy a mennyei Atya egyre jobban kinyilatkoztassa előttük Krisztust, könyörögjünk az Úrhoz! Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket! 2. Hogy Isten akaratát minden körülmények között tiszta szívvel és készséges lélekkel fogadják, könyörögjünk az Úrhoz! 3. Hogy azon az úton, amelyen járniuk kell, őszinte szeretettel segíthessük őket, könyörögjünk az Úrhoz! 4. Hogy olyannak találják közösségünket, amelyben megtapasztalható a testvéri egység és az áldozatos szeretet, könyörögjünk az Úrhoz! 5. Hogy mindnyájan együtt érezzünk embertestvéreinkkel minden gondjukban és bajukban, könyörögjünk az Úrhoz! 6. Hogy amikor eljön a keresztség ideje, méltónak bizonyuljanak a vízből és a Szentlélekből való újjászületésre, könyörögjünk az Úrhoz! A fenti fohászokhoz fűzzék hozzá az Egyház és a világ szükségleteiért végzendő szokásos kéréseket, amennyiben a katekumenek elbocsátása után az Eucharisztia liturgiájában elmaradnak az Egyetemes könyörgések (vö. 97. szám). Záró könyörgés 95. A közbenjáró fohászok befejeztével a celebráns a katekumenek fölé tárja karjait, és a következő imádságot mondja:
32
Könyörögjünk! Atyáink Istene, minden teremtmény Alkotója, könyörögve kérünk, tekints ezekre a szolgáidra, N.-re és N.-re, hogy mindig buzgó lelkűek legyenek, a reménységben örvendezni tudjanak, és mindig a te Nevednek szolgáljanak. Kérünk, jóságos Atyánk, vezesd el őket az újjászületés fürdőjéhez, hogy híveiddel együtt boldog életet éljenek és elnyerjék ígéreteid örök jutalmát. Krisztus, a mi Urunk által. Hívek: Ámen. Szabadon választható más könyörgés: Könyörögjünk! Mindenható, örök Isten, minden teremtmény Atyja! Te a saját képmásodra alkottad az embert. Fogadd irgalmas szeretettel azokat, akik most eléd járultak. Add, hogy akik közöttünk meghallották Szent Fiad igéjét, az ő erejéből megújuljanak, és kegyelmeddel egyre inkább hasonlóvá váljanak hozzá. Aki él és uralkodik, mindörökkön-örökké. Hívek: Ámen. A katekumenek elbocsátása 96. A celebráns röviden utal arra, hogy milyen nagy örömmel fogadták a katekumeneket, s egyben figyelmezteti őket, hogy ettől kezdve igyekezzenek az elhangzottak szerint élni. Elbocsátáskor ilyen vagy hasonló szavakkal búcsúzzon: Katekumenek, menjetek békével, és az Úr maradjon veletek! Katekumenek: Istennek legyen hála! A katekumenek csoportja a kivonulás után ne széledjen szét azonnal, hanem néhány hívő vezetésével maradjanak együtt, hogy az örömet és a lelki élményt egymás között testvériesen megoszthassák. Ha megfelelő okból nem vonulnak ki (vö. Bevezető tudnivalók, 19. szám 3. pont), hanem a hívekkel maradnak, és jelen vannak az Eucharisztia ünneplésén, vigyázzanak, nehogy megkereszteltek módjára vegyenek részt rajta. Ha pedig nem ünneplik az Eucharisztiát, alkalmas énekkel fejezzék be az összejövetelt, és a híveket a katekumenekkel együtt bocsássák el.
33
Az Eucharisztia ünneplése 97. Miután a katekumenek eltávoztak, és ha Eucharisztia ünneplésére kerül sor, először az Egyetemes könyörgések következnek az Egyház és az egész világ szükségleteiért, utána a Hiszekegy – ha arra napra elő van írva –, majd az adományok előkészítése. Lelkipásztori szempontok miatt azonban az Egyetemes könyörgések és a Hiszekegy elhagyhatók.
34
A KATEKUMENÁTUS IDŐSZAKA ÉS SZERTARTÁSAI 98. A katekumenátust, vagyis a katekumenek lelkipásztori felkészítését úgy kell megvalósítani, hogy megtérésük maradandó legyen és hitük növekedhessék. Ezért, ha szükséges, a katekumenátus több évig is tarthat. Az egész keresztény életet úgy kell bemutatni számukra, és a katekumenátus idejét úgy kell felhasználni, hogy a katekumeneket bevezessék az üdvösség misztériumaiba, a keresztény erkölcsök gyakorlásába, a szent szertartásokba, a szent idők megtartásába, Isten népének hitéletébe, liturgiájába és szeretetközösségébe. Rendkívüli esetekben – a jelölt lelki felkészültségének figyelembe vételével – a helyi ordinárius engedélyével a katekumenátus ideje megrövidíthető, sőt egészen kivételes esetekben a keresztség kiszolgáltatható az egyszerűbb szertartás szerint (vö. 240. szám). 99. Ezalatt az idő alatt úgy oktassák a katekumeneket, hogy amíg a katolikus tanítást minden oldalról bemutatják nekik, hitük növekedjék, szívük Istenre irányuljon, a liturgia misztériumaiban való részvételük tudatosodjék, apostoli tevékenységük növekedjék és egész életük Krisztus szelleméből táplálkozzék. 100. Tartsanak számukra a liturgikus időnek megfelelő igeliturgiákat, amelyek a katekumenek oktatását és a közösség lelki javát is szolgálják (lásd a 106-108. számoknál). 101. Az első vagy kisebb exorcizmusokat, vagyis a gonosz lélek hatalmának megtöréséért mondott első imádságokat, könyörgés formájában és pozitív beállítottsággal szolgáltassák ki nekik, hogy a katekumenek megismerjék a lelki élet igazi alapjait: a test és a lélek közötti harcot, a lemondás fontosságát, Isten országának boldogságát és az isteni segítség állandó szükségességét (lásd a 109-118. számoknál). 102. Részesítsék a katekumeneket az Isten szeretetét és az Egyház gondoskodását jelző áldásokban, hogy addig is, amíg a szentségek kegyelmét nélkülözik, az Egyháztól örömet és békét kapjanak az előttük álló út fáradalmaihoz (lásd a 119-124. számoknál). 103. Azon évek alatt, amíg a katekumenek az első hittanuló csoportból haladva más csoportokba jutnak, az átmenetet bizonyos szertartásokkal lehet jelezni. Ha alkalmasnak látszik, elővételezni lehet a Hitvallás és az Úr imája szövegének átadását valamint az „Effeta”szertartását, mert ezekre nemegyszer hiányzik az idő a végső előkészületben (125-126. szám). A helyi szokásoknak és igényeknek megfelelően el lehet végezni a katekumenek olajával való megkenést is (lásd a 127-132. számoknál). 104. A katekumenek ez alatt az idő alatt keressenek olyan keresztszülőket, akik a kiválasztás napján az Egyháznak bemutatják őket (vö. Beavatás a keresztény életbe, Általános tudnivalók 8-10. szám, és fentebb a 43. szám). 105. Gondoskodjanak arról, hogy az év folyamán a katekumenátus néhány ünnepi alkalmára, pl. az átmenet (transitio) szertartására összegyűljön az egész közösség (lásd a 125-132. számoknál), amely részt vesz a katekumenek beavatásában: a presbiterek, diakónusok, katekéták, kezesek, keresztszülők, barátok és rokonok.
35
IGELITURGIÁK A katekumenek számára tartsanak sajátos igeliturgiákat. A következő szempontok ajánlhatók: a) hogy az átadott tanítás megerősödjék lelkükben, pl. az Újszövetség sajátos erkölcsisége, az igazságtalanság és méltánytalanság megbocsátása, a bűn és a bűnbánat értelme, a keresztényeknek a világban betöltendő hivatása, stb; b) hogy az imádság és az élet kapcsolatára bölcsen megtanítsák őket; c) hogy a liturgia szent jeleit, cselekményeit és idejét nekik kellően megmagyarázzák; d) hogy lassanként bevezessék őket az egész közösség istentiszteletébe. 106.
A vasárnap megszentelésére már a katekumenátus elejétől tanítsák meg őket. a) A 106. szám alatt említett sajátos igeliturgiák a katekumenek számára mindig ezen napon, azaz vasárnap legyenek, hogy így ténylegesen megszokják és megtapasztalják azt, amiben majd részük lesz. b) A vasárnapi mise első részét fokozatosan magyarázzák meg nekik; ha lehetséges, az igeliturgia után bocsássák el őket, és az Egyetemes könyörgésekben imádkozzanak értük. 107.
108. Az igeliturgiák történhetnek a katekézis után és magukba foglalhatják a kisebb exorcizmusokat, vagyis a gonosz lélek hatalmának megtöréséért mondott kisebb imádságokat; befejezhetők az alábbi áldásokkal is (vö. 110. és 119. szám).
A KISEBB EXORCIZMUSOK vagyis a gonosz lélek hatalmának megtöréséért mondott kisebb imádságok 109. A kisebb exorcizmusokat, vagyis a gonosz lélek hatalmának megtöréséért mondott kisebb imádságokat, végezze pap vagy diakónus, esetleg az arra méltó és alkalmas katekéta, akit ezzel a feladattal a püspök megbíz. Ők kezüket kiterjesztve a katekumenek fölé, elmondják valamelyik könyörgést, miközben a katekumenek meghajolnak vagy térdelnek (113-118. szám). 110. Mindez történhet a templomban, a kápolnában vagy a ketekumenátus épületében. Alkalmasint végezhető az összejövetel kezdetén vagy végén. Szükség esetén külön is elvégezhető egyes katekumenek részére. 111. Már a katekumenátus előtt, az evangelizálás idején is elvégezhetők a kisebb exorcizmusok, vagyis a gonosz lélek hatalmának megtöréséért mondott kisebb imádságok, a rokonszenvezők, azaz a „szimpatizánsok” lelki javára. 112. Nincs akadálya annak, hogy a kisebb exorcizmusokra előírt könyörgéseket különböző alkalmakkor többször elvégezzék.
36
Az exorcizmus könyörgései, vagyis a gonosz lélek hatalmának megtöréséért mondott imádságok 113.
Könyörögjünk!
Mindenható, örök Isten! Te egyszülött Fiad által megígérted nekünk a Szentlelket. Könyörögve kérünk ezekért a katekumenekért, akik felajánlják önmagukat neked, hogy tartsd távol tőlük a gonosz lelket, a tévedés és a bűn minden fajtáját, és így a Szentlélek templomává legyenek. Erősítsd meg és tedd hatékonnyá hitből fakadó imádságunkat azzal az erővel és kegyelemmel, amellyel a gonosztól megszabadította a világot egyszülött Fiad, Jézus Krisztus. Aki él és uralkodik mindörökkön-örökké. Hívek: Ámen.
114.
Könyörögjünk!
Urunk és Istenünk, te kinyilatkoztatod az igaz életet, elveszed a bűnt, megerősíted a hitet, feléleszted a reményt és tevékennyé teszed a szeretetet. Kérünk téged, szeretett Fiad, Urunk Jézus Krisztus nevében és a Szentlélek erejében, hogy tartsd távol ezektől a szolgáidtól a hitetlenséget és a kételkedést, (a bálványimádást és a mágiát, a ráolvasást és a halottidézést), a pénzvágyat és a szenvedélyek csábításait, az ellenségeskedést és a viszálykodást, és a gonoszság minden formáját. Mivel meghívtad őket, hogy szentek és feddhetetlenek legyenek színed előtt, add meg nekik a hit és a jámborság, a türelem és a remény, a fegyelmezettség és a tisztaság, a szeretet és a béke lelkületét. Krisztus, a mi Urunk által. Hívek: Ámen. 115.
Könyörögjünk!
Mindenható, örök Isten! Te az embert saját képedre és hasonlatosságodra szentségben és igazságban teremtetted. Akkor sem hagytad el, amikor bűnbe esett, hanem Fiad megtestesülésével bölcsen gondoskodtál üdvösségéről. Mentsd meg ezeket a szolgáidat, szabadítsd meg őket minden bajtól és a sátán szolgaságából. Vedd el tőlük a hazugság, a bűnös vágyak és a gonoszság szellemét. 37
Fogadd be őket országodba, nyisd meg szívüket evangéliumod megértésére, hogy a világosság gyermekeiként szent Egyházad tagjai legyenek; tanúságot tegyenek az igazságról, és parancsaid szerint gyakorolják a szeretet cselekedeteit. Krisztus, a mi Urunk által. Hívek: Ámen. 116.
Könyörögjünk!
Urunk, Jézus Krisztus, te távol akartad tartani tanítványaidat a bűn útjától, és a hegyi beszédben kinyilatkoztattad a mennyek országának boldogságát. Add meg szolgáidnak, akik az evangélium igéjét hallgatják, hogy mentesek legyenek a bűnös vágyaktól: az irigységtől, az élvezetvágytól és a gőg szellemétől. Mint tanítványaid, érezzék magukat boldognak, amikor éhezik és szomjazzák az igazságot, amikor irgalmasságot gyakorolnak, amikor tisztán megőrzik szívüket, amikor békességet szereznek, és amikor örömmel viselik el az üldöztetéseket. Add, hogy eljussanak országodba, elnyerjék megígért irgalmadat, és a mennyben boldogító színelátásodnak örvendezzenek. Aki élsz és uralkodol mindörökkön-mindörökké. Hívek: Ámen. 117.
Könyörögjünk!
Urunk, Istenünk, minden ember Teremtője és Üdvözítője! Te ezeket a kiválasztottaidat szereteteddel alakítottad, irgalmaddal felemelted, és kegyesen magadhoz hívtad. Kérünk, hogy akiknek szándékát jól ismered, és akik a Fiaddal való találkozásra várnak, azokat gondviseléseddel védelmezd és őrizd meg. Karold fel őket szereteteddel, s add meg nekik, hogy itt a földön Fiad tanítványai legyenek, mindvégig hűségesen ragaszkodjanak hozzá, és a mennyben az ő dicséretében örvendezzenek. Aki él és uralkodik mindörökkön-örökké. Hívek: Ámen.
38
118.
Könyörögjünk!
Istenünk, te a szívek vizsgálója és a jócselekedetek jutalmazója vagy. Tekints kegyesen szolgáid fáradozására és lelki előhaladására, erősítsd meg lépteiket, növeld hitüket, fogadd el bűnbánatukat; nyisd meg számukra igazságosságodnak és jóságodnak bőséges forrását, és add meg nekik, hogy miután itt a földön részesültek szentségeidben, egykor majd veled együtt örvendezzenek az örök életben. Krisztus, a mi Urunk által. Hívek: Ámen. Az exorcizmus (a gonosz lélek hatalmának megtöréséért mondott imádság) többi könyörgését lásd a 373. szám alatt. A KATEKUMENEK MEGÁLDÁSA 119. Ezeket az áldásokat – amelyekről már említés történt a 102. számban – adhatja pap, diakónus vagy katekéta (vö. 48. szám), akik – kezüket a katekumenek fölé tartva – elmondják az alábbi könyörgések közül az egyiket vagy a másikat (121-124. szám). A könyörgés befejeztével a katekumenek – ha megfelelő módon megoldható – a celebráns elé járulnak, aki egyenként rájuk teszi a kezét. Ezután eltávoznak. Az áldásra rendszerint az igeliturgia után kerül sor, de a körülményektől függően adható a katekézis végén; rendkívüli esetben pedig külön is meg lehet áldani az egyes katekumeneket. 120. Már a katekumenátus előtt, az evangelizálás idején ugyanilyen módon meg lehet áldani a rokonszenvezőket (szimpatizánsokat) is, hogy az lelkük javát szolgálja. 121.
Könyörögjünk!
Kérünk, Urunk, Istenünk, add meg ezeknek a hittanulóknak, hogy a szent titkokat megismerve, a keresztség vizében újjászülessenek, és Egyházad tagjaivá legyenek. Krisztus, a mi Urunk által. Hívek: Ámen. 122.
Könyörögjünk!
Istenünk, te már szent próféták által ezt üzented a hozzád fordulóknak: „Mosakodjatok meg, legyetek tiszták!”, szent Fiad által pedig meg is adtad nekik a lelki újjászületés kegyelmét. Tekints most jóságosan itt levő szolgáidra, akik szorgalmasan készülnek a keresztségre. Áldd meg és szenteld meg őket; ígéretedhez híven készítsd fel őket arra, hogy ajándékaid befogadására alkalmasak legyenek, 39
kiérdemeljék a gyermekeid közé fogadást és az Egyházaddal való közösséget. Krisztus, a mi Urunk által. Hívek: Ámen. 123.
Könyörögjünk!
Mindenható Urunk és Istenünk, tekints szolgáidra, akik Krisztus evangéliumáról kapnak tanítást. Add, hogy téged megismerjenek, szeressenek és teljes szívvel, buzgó lélekkel mindig teljesítsék akaratodat. Részesítsd őket a beavatás szentségeiben, gyűjtsd egybe őket Egyházadba, hogy az isteni titkok részesei lehessenek már itt a földön és majd az örök életben. Krisztus, a mi Urunk által. Hívek: Ámen. 124.
Könyörögjünk!
Istenünk, te gondviselő szereteteddel elküldted egyszülött Fiadat, Jézus Krisztust, hogy megszabadítsa a világot a tévedésektől. Hallgass meg minket, és adj a katekumeneknek értelmes szívet, tökéletességre való törekvést, ingadozás nélküli hitet, hogy az igazságot biztosan felismerve, napról napra előrehaladjanak az erényekben, majd a keresztségben újjászületve elnyerjék bűneik bocsánatát, a bérmálásban és az Eucharisztiában megerősödjenek, és velünk együtt magasztalják szent nevedet. Krisztus, a mi Urunk által. Hívek: Ámen. Az áldás más könyörgéseit lásd a 374. számnál.
A KATEKUMENÁTUS EGYES IDŐSZAKAINAK SZERTARTÁSAI 125. Az Úr imája és a Hitvallás szövegének átadása (traditio) a katekumenátus időszakának gazdagabbá tételét szolgálja. Az átadás szertartása a „megtisztulás és a megvilágosodás” időszakának rövidsége miatt vagy más lelkipásztori okból előbbre is hozhatók. Akkor történjenek, amikor a katekumenek már kellően érettek erre; egyébként inkább maradjanak el. 126. A szertartás az alább leírt módon legyen, a Hitvallás szövegének átadása a 183-187; az Úr imája szövegének átadása pedig a 188-192. számok szerint történjék. Az átadás befejeztével a szertartás lezárható az „Effeta”-rítussal (vö. 200-202. szám), kivéve, ha az „átmenet szertartásában” 40
már megtörtént a Hitvallás ünnepélyes felmondása (vö. 194-199. szám), mert ez a szertartás a 197. szám szerint az „Effeta”-szertartással kezdődik. Ezekben a esetekben vigyázzunk arra, hogy a szövegben ne használjuk a „kiválasztottak” kifejezést, hanem egyszerűen „katekumeneket” mondjunk. 127. Ha megfelelőnek látszik, a katekumeneket részesítsék az első megkenésben. A megkenést a pap vagy a diakónus végezze. 128. A katekumenek az igeliturgia végén részesülnek a megkenésben. Rendkívüli okból történhet a megkenés egy-egy katekumen számára külön is. Továbbá, ha alkalmasnak látják, szabad a katekumeneket többször is megkenésben részesíteni. 129. A szertartásban a katekumenek olaját kell használni, amelyet a püspök a krizmaszentelési misében áldott meg; ha lelkipásztori szempontok indokolják, a pap közvetlenül a megkenés előtt is megáldhatja az olajat. Megkenés a katekumenek olajával 130. Ha azt az olajat használják, amelyet a püspök a szokott módon megáldott, a celebráns előbb mondja el az imádságot a gonosz lélek hatalmának megtöréséért, vagyis a kisebb exorcizmusoknál található könyörgések közül az egyiket (113-118. szám). Azután így folytassa: Védelmezzen titeket Krisztusnak, a mi Üdvözítőnek az ereje. Ennek jeléül megkenünk benneteket az üdvösség olajával Krisztusban, a mi Urunkban. Aki él és uralkodik mindörökkön-örökké. Katekumenek: Ámen. A katekumeneknek megkenik a mellét vagy – ha alkalmasnak látszik – mindkét kezét vagy más testrészét is a katekumenek olajával. Ha a katekumenek sokan vannak, a megkenést többen is végezhetik. _____________________________________________________ [131.] Ha pedig a pap áldja meg az olajat, a következő imádságot mondja: Istenünk, szent néped erőssége és oltalmazója! Te alkottad meg az olajat, és tetted az erő jelképévé. Áldd meg † jóságosan olajunkat, és adj erőt a hittanulóknak, akiket vele megkenünk! Fogadják lelkükbe az isteni bölcsességet és erőt, hogy egyre mélyebben megértsék Fiadnak, Krisztusnak evangéliumát, és nagylelkűen vállalják az áldozatos keresztény életet. Legyenek méltók az istengyermekség kegyelmére: Egyházadban örvendezve szülessenek újjá, és boldogan éljék a keresztény életet. Krisztus, a mi Urunk által. Hívek: Ámen. 41
[132.] Ezután a celebráns a katekumenek felé fordulva mondja: Védelmezzen titeket Krisztusnak, a mi Üdvözítőnek az ereje. Ennek jeléül megkenünk benneteket az üdvösség olajával Krisztusban, a mi Urunkban. Aki él és uralkodik mindörökkön-örökké. Katekumenek: Ámen. A katekumeneknek megkenik a mellét vagy – ha alkalmasnak látszik – mindkét kezét vagy más testrészét is a katekumenek olajával. Ha a katekumenek sokan vannak, a megkenést többen is végezhetik. _____________________________________________________
42
MÁSODIK FOKOZAT: A KIVÁLASZTÁSNAK, VAGYIS A NEVEK BEÍRÁSÁNAK SZERTARTÁSA 133. A Nagyböjt a szentségi beavatás végső előkészületi ideje. Ennek elején történik meg a kiválasztás és a név beírása. Ebben a szertartásban az Egyház – miközben a katekumenek megerősítik szándékukat – meghallgatva a keresztszülők és a katekéták tanúskodását, megítéli, hogyan készültek fel, és eldönti, hogy fölvehetik-e a húsvéti szentségeket. 134. A „kiválasztás” szertartásával befejeződik a keresztségi előkészület, az értelemnek és a szívnek hosszú formálása. Ezért, hogy valakit a „kiválasztottak” közé lehessen sorolni, az Egyház megkívánja tőle az élő hitet és a tudatos elhatározást a szentségek befogadására. A kiválasztás megtörténte után pedig arra buzdítják majd, hogy Krisztust még nagyobb odaadással kövesse. 135. Az Egyház számára a kiválasztás a keresztelendők iránti figyelmes gondoskodás középpontja. A püspök, a papok, a diakónusok, a katekéták, a keresztszülők és a helyi közösség, ki-ki a maga feladatának megfelelően, a leggondosabban mérlegelje a dolgot, és fejezze ki véleményét a katekumenek felkészüléséről és előmeneteléről. Végül foglalják imájukba a kiválasztottakat, hogy az Egyház vezetésével jussanak el Krisztussal való találkozásra. 136. A keresztszülők, akiket a katekumenek a pap egyetértésével előzőleg kiválasztottak és – amennyiben ez lehetséges – a helyi közösség is elfogadott, nyilvánosan akkor gyakorolják először szolgálatukat, amikor a szertartás elején nevükön szólítják a katekumeneket és előlépnek velük (143. szám), tanúságot tesznek róluk a közösség előtt (144. szám), és a szokásnak megfelelően velük együtt beírják a nevüket a Katekumenek könyvébe (146. szám). 137. Hogy pedig minden megfelelően történjék, szükséges, hogy a liturgikus szertartás előtt a jelöltek alkalmasságát vizsgálják meg az illetékesek. Ez elsősorban a katekumenátus intézményének vezetőire: a papokra, a diakónusokra és a katekétákra, valamint a keresztszülőkre és a helyi közösség képviselőire tartozik; de, ha úgy adódik, részt vehet benne a katekumenek közössége is. Ez a mérlegelés a helyi szokások és a lelkipásztori gyakorlat szerint különféle formát ölthet. Magát a befogadást azonban liturgikus szertartás keretében a celebráns nyilvánítsa ki. 138. A celebránsnak: a püspöknek vagy helyettesének feladata – akár távoli, akár közeli volt a szerepe az előzetes tanácskozásban –, hogy a homíliában vagy a szertartás folyamán kifejtse, mi a jelentősége a „kiválasztásnak” a lelki élet terén és az Egyházzal való kapcsolat szempontjából. A celebránsra tartozik, hogy az Egyház véleményét kinyilvánítsa a jelenlévőknek – és adott esetben az ő véleményüket is meghallgassa –, továbbá, hogy a katekumenektől akaratuk személyes kinyilvánítását kérje, utána pedig Krisztus és az Egyház nevében cselekedve a „kiválasztottak” felvételét elvégezze. Mindenki előtt fejtse ki az isteni titkot, amelyet az Egyház hívása és a liturgikus szertartás magában foglal; és figyelmeztesse a híveket, hogy példaadó életet kell élniük és a kiválasztottakkal együtt fel kell készülniük a húsvéti ünnepekre. 139. A beavató szentségek ünnepélyes kiszolgáltatása a húsvéti ünnepekben történik, így az ezekre való előkészület tartozzék hozzá a Nagyböjt sajátos feladatához. A kiválasztás szertartása rendszerint Nagyböjt első vasárnapján legyen, és a kérelmezők (competentes) végső előkészületi ideje essék egybe a nagyböjti idővel, mert a szent negyvennap liturgiája és a közösség részvétele a szertartásokon javára 43
lesz a kiválasztottaknak. Mégis, fontos lelkipásztori okok miatt (főleg a másodlagos missziós állomásokon) a kiválasztás szertartását szabad végezni a megelőző vagy a következő héten. 140. A szertartás a templomban legyen, de ha szükséges, lehet más megfelelő és alkalmas helyen is. Nagyböjt első vasárnapján a szentmise keretében a homília után végezzék el. 141. Ha esetleg nem ezen vasárnapon tartják meg, akkor az igeliturgiával kezdjék. Ebben az esetben, amennyiben a nap olvasmányai nem felelnek meg az alkalomnak, akkor válasszanak olvasmányokat a Nagyböjt első vasárnapjára kijelölt olvasmányok közül (Lásd A szentmise olvasmányai, „A”, „B” vagy „C” év), vagy vegyenek más alkalmas olvasmányokat. A „kiválasztás” saját rituális miséjét (vö. 374/2. szám) mindig lehet mondani. Ha pedig az Eucharisztiát nem ünneplik, a szertartás a hívek és katekumenek elbocsátásával fejeződjék be. 142. A homília alkalmazkodjék a körülményekhez, és a katekumeneken kívül legyen tekintettel a hívek egész közösségére. A hívek pedig törekedjenek arra, hogy jó példát adjanak, és a kiválasztottakkal együtt a húsvéti titok ünneplésére készüljenek. A jelöltek bemutatása 143. A homília befejezése után a katekumenek beavatásával megbízott pap vagy diakónus vagy katekéta, vagy a közösség képviselője bemutatja a kiválasztandókat ezekkel vagy hasonló szavakkal: Főtisztelendő Atya, mivel közelednek a húsvéti ünnepek, az itt jelenlévő katekumenek, az isteni kegyelemben bízva, a közösség imájával és példájával támogatva alázatosan kérik, hogy a kötelező előkészület és vizsgálat megtörténte után bocsássák őket a keresztség, a bérmálás és az Eucharisztia szentségeinek felvételére. A celebráns válaszolja: Lépjenek elő a kiválasztandók keresztszüleikkel együtt! Akkor névszerint szólítják őket, és mindegyik előlép keresztszülőjével együtt és megállnak a celebráns előtt. Ha sokan vannak, akkor az összes katekumenek bemutatása egyszerre történjék, pl. az őket felkészítő katekéták által. E közös szertartás előtt a katekéták valamilyen előzetes ünnepség keretében szólíthatják jelöltjeiket névszerint. 144. A celebráns, ha semmi szerepe nem volt az előzetes tanácskozásnál (vö. 137. szám), ilyen vagy hasonló szavakkal szól az előtte állókhoz: Isten szent Egyháza most meg akar győződni arról, hogy ezek a katekumenek alkalmasak-e arra, hogy az eljövendő Húsvét megünneplésére készülve a kiválasztottak rendjébe fölvegyük őket. A keresztszülőkhöz fordulva így folytatja: Kedves keresztszülők, arra kérlek titeket, hogy tegyetek tanúságot: Hűségesen hallgatták-e ezek a katekumenek Isten igéjét, amelyet az Egyház hirdetett nekik? Keresztszülők: Igen, hűségesen hallgatták.
44
Celebráns: Elkezdtek-e Isten útján járni és megtartották-e a kapott tanítást? Keresztszülők: Igen, elkezdtek és megtartották. Celebráns: Ragaszkodtak-e a testvéri közösséghez és az imádsághoz? Keresztszülők: Igen, ragaszkodtak. Ezután, ha megfelelőnek látszik, a celebráns az egész közösséget megkérdezheti egyetértésükről. _____________________________________________________ [145.] Ha pedig a celebráns, aki előzetesen tájékozódott a jelöltek alkalmasságáról (vö. 137. szám), úgy látja jónak, ilyen vagy hasonló szavakkal szólhat: Szeretett testvéreim! Ezek a katekumenek azt kérték, hogy a következő húsvéti ünnepek alkalmából az Egyház húsvéti szentségeiben részesülhessenek. Akik őket ismerik, úgy ítélték meg, hogy vágyakozásuk őszinte. Krisztus igéjét ugyanis már hosszabb ideje hallgatták, törekedtek parancsai szerint élni; részt vettek testvéri összejöveteleinken és közös imádságainkban. Most tudomására hozom az összes egybegyűlteknek, hogy közösségünk ajánlotta őket a szentségek vételére. Amikor ezt a döntést közlöm veletek, keresztszüleikhez szólok, s azt kérem tőlük, hogy ajánlásukat előttetek is ismételjék meg. A keresztszülőhöz fordul: Isten előtt méltóknak ítélitek-e a jelölteket arra, hogy a keresztény beavatás szentségeiben részesüljenek? Keresztszülők: Méltóknak ítéljük őket! Ezután, ha megfelelőnek látszik, a celebráns az egybegyűlteket megkérdezheti egyetértésükről. _____________________________________________________ A jelöltek megkérdezése és kérésük bejelentése 146. Ekkor a celebráns a jelöltek felé fordulva ezekkel vagy hasonló szavakkal figyelmezteti és kérdezi őket: Most hozzátok szólok, kedves katekumenek! Keresztszüleitek és katekétáitok (és az egész közösség) kedvező tanúságot tettek rólatok. Az ő ajánlásukra támaszkodva, az Egyház Jézus nevében meghív titeket a húsvéti szentségek vételére. Most tehát rajtatok a sor, hogy miután Krisztus szavát már jó ideje meghallottátok, megnyissátok lelketeket és az Egyház előtt válaszoljatok. Akartok-e Krisztus szentségeiben: a keresztségben, a bérmálásban és az Eucharisztiában részesülni? Katekumenek: Akarunk! Celebráns: Jelenkezzetek tehát név szerint! A jelöltek, vagy keresztszüleikkel együtt a celebránshoz mennek, vagy helyükön maradnak, és megmondják a nevüket. A nevek beírása különféle módon történhet. Vagy maga a jelölt írja be, vagy a 45
keresztszülő, vagy pedig a pap. Ha sokan vannak a jelöltek, névjegyzéket adhatnak át a celebránsnak, ezekkel vagy hasonló szavakkal: Itt van a kérelmezők névsora! Amíg a nevek beírása történik, alkalmas éneket énekelhetnek pl. a 15. zsoltár, lásd A szentmise olvasmányai „A” év, Húsvét 3. vasárnapja, vagy pl. SzVU 152, 1-2. Ó, Jézus, emlékezni rád). A befogadás vagyis a kiválasztás (Admissio seu electio) 147. Miután a nevek beírása megtörtént, a celebráns röviden kifejti a jelenlévőknek a szertartás jelentőségét. Ezután a jelöltekhez fordul, és ilyen vagy hasonló szavakkal szól hozzájuk: Celebráns: N. és N., ki vagytok választva arra, hogy a most következő Húsvéti vigílián a beavatás szentségeiben részesüljetek. Katekumenek: Istennek legyen hála! A celebráns folytatja: Mostantól az a feladatotok, amint nekünk is mindnyájunknak, hogy a meghívásához hűséges Isten segítségével, bebizonyítsátok az iránta való hűségeteket, és nagylelkűen törekedjetek teljesen megvalósítani azt, amire kiválasztott titeket. Ezután a celebráns a keresztszülőkhöz fordul, és figyelmezteti őket ilyen vagy hasonló szavakkal: A hitjelölteket, akikről tanúságot tettetek, ajánljátok Istennek! Kísérjétek őket testvéri szeretettel és jó példátokkal az isteni élet szentségeihez! Odahívja a keresztszülőket, hogy tegyék kezüket a jelöltek vállára, akikért kezességet vállaltak, vagy más hasonló jellel fejezzék ki ugyanezt. Közbenjáró fohászok a kiválasztottakért 148.
Ezután a Közbenjáró fohászok következnek, ilyen vagy hasonló szavakkal:
Celebráns: Kedves Testvérek! Krisztus szenvedése, kereszthalála és feltámadása üdvöt hozó misztériumainak ünneplésére készülünk (a Szent Negyvennap idején). A kiválasztottak, akiket a húsvéti szentségekhez vezetünk, példát várnak tőlünk a lelki megújulásra. Kérjük tehát Urunkat értük és önmagunkért is, hogy egymást kölcsönösen megújulásra ösztönözve méltók lehessünk a húsvéti kegyelmekre. Lektor: 1. A katekumenekért, hogy emlékezetükben megőrizzék kiválasztásuk napját, és meghívásuk kegyelméért mindig hálásak maradjanak, könyörögjünk az Úrhoz! Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket! 2. Hogy a (nagyböjti) hátralevő időt jól felhasználva vállalják az önmegtagadás cselekedeteit, és velünk együtt járják a megszentelődés útját, könyörögjünk az Úrhoz!
46
3. Katekétáikért, hogy a rájuk bízottakkal meg tudják ízleltetni Isten igéjének édességét, könyörögjünk az Úrhoz! 4. Keresztszüleikért (és kezeseikért), hogy magánéletükben és közéleti tevékenységükben egyaránt példát adjanak a katekumeneknek az Evangéliumhoz való hűségre, könyörögjünk az Úrhoz! 5. Családjaikért, hogy ne akadályozzák őket a keresztény élet útján, hanem inkább segítsék, hogy a Szentlélek indításait kövessék, könyörögjünk az Úrhoz! 6. Közösségünkért, hogy (ebben a nagyböjti szent időben) az odaadó szeretetben és a kitartó imádságban buzgók legyünk, könyörögjünk az Úrhoz! 7. Mindazokért, akik még bizonytalankodnak (és azokért, akik egy távolabbi időben szeretnének a szentségekhez járulni), hogy egészen Krisztusra bízzák magukat, és késlekedés nélkül eljussanak testvéri közösségünkbe, könyörögjünk az Úrhoz! 8. Szentatyánkért, püspökeinkért és papjainkért, hogy vezetésük alatt, velük együtt járjuk Krisztus útját, könyörögjünk az Úrhoz! Celebráns: Mindenható Istenünk, jóságos mennyei Atyánk, te mindent meg akarsz újítani Krisztusban és hozzá vonzod az embereket. Vezesd Egyházad ezen választottait! Add, hogy miután meghívásodat elfogadták, maradjanak mindig hűségesek Hozzád, nyerjék el a megígért Szentlelket, váljanak Egyházad élő tagjaivá, és így Fiad országába eljussanak. Aki él és uralkodik mindörökkön-örökké. Mind: Ámen. A fenti fohászokhoz hozzáadandók a szokott kérések az Egyház és a világ szükségleteiért (vö. 151. szám), ha a katekumenek elbocsátását követően a szentmisében az Egyetemes könyörgések elmaradnak. A fohászok egyéb választható formái: 375. szám. 149.
A celebráns – kezét a kiválasztottak fölé kitárva – ezzel a könyörgéssel zárja a fohászokat:
Istenünk, te nemcsak megalkottad az emberi nemet, hanem kegyelmeddel meg is újítod azt. Légy könyörületes fogadott gyermekeidhez, és vedd fel az új szövetségbe ezt az új nemzedéket, hogy mint az ígéret örökösei, a kegyelem által örömmel részesüljenek abban, amit emberi természetük szerint nem nyerhettek volna el. Krisztus, a mi Urunk által. Hívek: Ámen. Vagy másik szabadon választható zárókönyörgés: Mindenható Istenünk, jóságos mennyei Atyánk, te mindent meg akarsz újítani Krisztusban és hozzá vonzod az embereket. Vezesd Egyházad ezen választottait! Add, hogy miután meghívásodat elfogadták, maradjanak mindig hűségesek hozzád, nyerjék el a megígért Szentlelket, 47
váljanak Egyházad élő tagjaivá, és így Fiad országába eljussanak. Aki él és uralkodik mindörökkön-örökké. Hívek: Ámen. A kiválasztottak elbocsátása 150.
Ezután a celebráns elbocsátja a kiválasztottakat, ilyen vagy hasonló intelemmel:
Kedves kiválasztottak! Velünk együtt megkezdtétek a Szent Negyvennapot. Krisztus legyen számotokra az út, az igazság és az élet! Készüljetek tehát különös gonddal a következő skrutíniumokra, amelyeken majd találkozunk. Most menjetek békében! Kiválasztottak: Ámen. A kiválasztottak eltávoznak. Ha azonban megfelelő ok miatt nem tudnak elmenni (vö. Bevezető tudnivalók 19. szám, 3.), és a hívekkel maradnak az Eucharisztia ünneplése alatt is, vigyázni kell, hogy ne járuljanak a szentáldozáshoz. Ha pedig nem következik az Eucharisztia ünneplése, énekeljenek el egy alkalmas éneket, és utána bocsássák el a híveket a kiválasztottakkal együtt. Az Eucharisztia ünneplése 151. Miután a kiválasztottak eltávoztak, az Eucharisztia ünneplésére kerül sor. Kezdődik az Egyetemes könyörgésekkel az Egyház és a világ szükségleteiért. Utána következik a Hiszekegy – ha arra a napra elő van írva –, majd az adományok előkészítése. Lelkipásztori szempontok miatt azonban az Egyetemes könyörgések és a Hiszekegy elhagyhatók.
48
A MEGTISZTULÁS ÉS MEGVILÁGOSODÁS IDŐSZAKA ÉS SZERTARTÁSAI 152. A megtisztulás és a megvilágosodás időszaka (tempus purificationis et illuminationis) szokás szerint a Szent Negyvennappal esik egybe, és a kiválasztással (electio) kezdődik. A katekumenek a helyi közösséggel együtt lelkigyakorlatot tartanak, hogy a húsvéti ünnepekre és a beavató szentségek felvételére előkészüljenek. Ezt a célt szolgálják a skrutíniumok (vizsgák), az átadás szertartása (traditio) és a közvetlenül felkészítő szertartások. A SKRUTÍNIUMOK ÉS AZ ÁTADÁS SZERTARTÁSA 153. A skrutíniumokra és az átadás szertartására Nagyböjtben kerül sor, amely megelőzi a beavató szentségeket. A kiválasztottak (electi), vagy kérelmezők (competentes) lelki és katekétikai felkészülését ezek a szertartások teszik teljessé, és ez az előkészület az egész Nagyböjt idején tart.
I. A SKRUTÍNIUMOK (A HIT MEGVIZSGÁLÁSA) 154. A skrutíniumoknak elsősorban lelki célja van, amely az exorcizmusok, vagyis a gonosz lélek hatalmának megtöréséért mondott imádságok segítségével valósul meg. A skrutíniumok feladata, hogy az értelmet és a szívet megtisztítsák, a kísértésekkel szemben megerősítsék, a szándékot őszintévé tegyék, az akaratot serkentsék, és így a katekumenek szorosabban ragaszkodjanak Krisztushoz, és elszántabban törekedjenek Isten szeretetére. 155. A kérelmezőktől meg kell kívánni, hogy komoly szándékuk legyen eljutni Krisztus és az Egyház bensőséges ismeretére, és leginkább azt várják el tőlük, hogy fejlődjenek az őszinte önismeretben, az alapos lelkiismeret-vizsgálatban és az igazi bűnbánatban. 156. Az exorcizmus, vagyis a gonosz lélek hatalmának megtöréséért mondott imádságok szertartását a papok vagy a diakónusok végzik. Ebben a szertartásban a kiválasztottak, akik az Anyaszentegyház tanításából már megismerték a bűntől szabadító Krisztus misztériumát, erőt nyernek, hogy ellene mondjanak a bűnnek és az ördög kísértéseinek. Így megerősödnek a lelki élet útján és a szívük megnyílik, hogy befogadják az Üdvözítő ajándékait. 157. Három skrutínium van, amelyek arra szolgálnak, hogy felébresszék a hittanulókban a vágyat a tisztulásra és a Krisztus által hozott megváltásra. Így a katekumenek egyrészt lassan megismerik a bűn misztériumát, amelytől az egész világ és minden ember szabadulni kíván, hogy annak jelen és jövő következményeitől mentesüljön; másrészt behatolnak Krisztusnak, a Megváltónak belső világába, aki az élő víz (vö. a szamariai asszonyról szóló evangéliumot), aki a világosság (vö. a vakon születettről szóló evangéliumot), és aki a feltámadás és a élet (vö. Lázár feltámasztásáról szóló evangéliumot). Az első skrutíniumtól az utolsóig egyre inkább előre kell haladniuk bűnösségük felismerésében és az üdvösség utáni vágyakozásban. 158. A skrutíniumokat az a pap vagy diakónus végezze, aki a közösség élén áll, hogy a skrutíniumok liturgiájából a hívek is hasznot merítsenek, és a könyörgésekben a kiválasztottakért közbenjárjanak. 49
159. A skrutíniumokat Nagyböjt III., IV. és V. vasárnapján tartsák meg a szentmise keretében. Az „A” év olvasmányait vegyék a válaszos zsoltárral együtt. Lásd A szentmise olvasmányai, „A” év megfelelő vasárnapjain. Ha ezek a vasárnapok lelkipásztori okokból nem megfelelőek, akkor tegyék át Nagyböjt más vasárnapjára, vagy akár egy megfelelőbb hétköznapra. Az első skrutíniumhoz azonban mindig a szamariai asszonyról, a másodikhoz a vakon születettről, a harmadikhoz pedig a Lázár feltámasztásáról szóló mise szövegeit vegyük. AZ ELSŐ SKRUTÍNIUM 160. Az első skrutíniumot Nagyböjt III. vasárnapján tartjuk. A szövegeket a Misekönyv I. 176. oldaláról, illetve A szentmise olvasmányai, „A” év 113-118. oldalairól vesszük (vö. még a 376-377. számokat is). Homília 161. A celebráns a homíliában, a Szentírás olvasmányaira támaszkodva, kifejti az első skrutínium értelmét, figyelve a nagyböjti liturgiára és a kiválasztottak lelki fejlődésére. Csendben végzett ima A homília után a kiválasztottak a keresztszülőkkel együtt a celebráns előtt állnak. A celebráns először felszólítja a híveket: Kedves Hívek! Most csendben imádkozzatok a kiválasztottakért, hogy megértsék a bűn súlyosságát, a bűnbánat szellemét, és vágyakozzanak Isten gyermekeinek igazi szabadsága után! 162.
Ezután a hittanulókhoz fordul, és őket is felszólítja: Isten választottai, csendben imádkozzatok és tartsatok bűnbánatot! Meghajolva (térdet hajtva) külsőleg is fejezzétek ki bűnbánatotokat! Ekkor a kiválasztottak meghajolnak vagy térdet hajtanak. Mindnyájan egy ideig csendben imádkoznak. Azután pedig mindnyájan felegyenesednek. Könyörgés a kiválasztottakért 163. A kiválasztottakért végzett könyörgés alatt a keresztszülők jobb kezüket ráteszik a kiválasztottak vállára. Celebráns: Imádkozzunk ezekért a kiválasztottakért, akiket, miután már hosszú utat megtettek, az Egyház bizalommal kiválasztott, hogy a felkészülés befejeztével, a húsvéti ünnepeken megtalálják Krisztust a szentségekben.
50
Lektor: 1. Hogy az isteni igéket szívükbe fogadják, és azokat napról napra egyre jobban elmélyítsék, könyörögjünk az Úrhoz! Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket! 2. Hogy megismerjék Krisztust, aki üdvözíteni jött azt, ami elveszett, könyörögjünk az Úrhoz! 3. Hogy alázatos szívvel megvallják bűnösségüket, könyörögjünk az Úrhoz! 4. Hogy őszintén visszautasítsák mindazt, ami erkölcseikben Krisztusnak visszatetsző és tanításával ellenkezik, könyörögjünk az Úrhoz! 5. Hogy a Szentlélek, aki a szívek vizsgálója, kegyelmével megerősítse őket, könyörögjünk az Úrhoz! 6. Hogy a Szentlélektől megtanulják, mi az Isten akarata, és hogyan járjanak Isten kedvében, könyörögjünk az Úrhoz! 7. Hogy családjuk is Krisztusba vesse reményét, és őbenne találják meg a békét és az életszentség forrását, könyörögjünk az Úrhoz! 8. Hogy mi magunk is jól felkészüljünk a húsvéti ünnepekre, lelkünket megtisztítsuk, szívünket felemeljük és a szeretet tetteit gyakoroljuk, könyörögjünk az Úrhoz! 9. Hogy mindenütt a világon a gyengék megerősödjenek, az elesettek felkeljenek, az elveszettek megkerüljenek és a megtaláltak a megváltásban részesüljenek, könyörögjünk az Úrhoz! A celebráns intelme és a könyörgések fohászai a körülményeknek megfelelően változtathatók. A szokott könyörgések pedig az Egyház és az egész világ szükségleteiért hozzáadandók, amennyiben – a katekumenek elbocsátása után – az Eucharisztia liturgiájában elmaradnak az Egyetemes könyörgések (vö. 166. szám). Egyéb szabadon választható fohászok, vö. 378. szám. Exorcizmus, vagyis a gonosz lélek hatalmának megtöréséért mondott imádság 164.
Ezután a celebráns a kiválasztottakhoz fordulva összetett kézzel mondja:
Könyörögjünk! Istenünk, te elküldted nekünk Fiadat mint a világ Üdvözítőjét. Add, hogy ezek a katekumenek, mint a szamariai asszony, élő vízre szomjazzanak, az Úr szavára térjenek meg, és ismerjék el bűneiket és gyengeségeiket. Kérünk, ne engedd, hogy a hamis önbizalom hatalmába kerítse és az ördög cselvetése rászedje őket, hanem szabadítsd meg lelküket a hamisság szellemétől, hogy beismerjék tévedéseiket, bensőleg megtisztuljanak és az üdvösség útjára lépjenek. Krisztus, a mi Urunk által. Mind: Ámen. Ezután a celebráns, ha mód van rá, minden egyes választottra csendben ráteszi a kezét. Majd a kiválasztottak fölé terjesztett kézzel folytatja: 51
Urunk, Jézus Krisztus, te vagy a forrás, akire ők szomjaznak, és te vagy a Mester, akit keresnek. Nem merik azt mondani előtted, hogy ártatlanok, hiszen egyedül te vagy a Szent! De bizalommal feltárják szívüket, megvallják, hogy bűnösök, és megmutatják szívük rejtett sebeit. Ezért irgalmas szereteteddel hajolj le hozzájuk, szabadítsd meg őket gyengeségeiktől, állítsd helyre lelki egészségüket, csillapítsd szomjukat, és add meg nekik a békét. Neved erejével, amelyet bizalommal segítségül hívunk, állj most melléjük és mentsd meg őket. Parancsolj a gonosz szellemnek, akit legyőztél feltámadásoddal. A Szentlélek világosságával mutasd meg az utat választottaidnak, hogy eljussanak az Atyához, és őt igazságban imádják. Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké. Hívek: Ámen. Az exorcizmus, vagyis a gonosz lélek hatalmának megtöréséért mondott imádság egyéb szabadon választható könyörgései: vö. 379. szám. Az alkalomnak megfelelő ének következhet. Választhatunk zsoltárt, pl. a 6., 25., 31., 37., 38., 39., 50., 114., 129., 138., 141. zsoltárt vagy népéneket a nagyböjti időből, (pl. SzVU 58. Bűnbánóknak menedéke; SzVU 63. A keresztfához megyek). A kiválasztottak elbocsátása 165.
Ezután a celebráns elbocsátja a kiválasztottakat e szavakkal:
Menjetek békével, és jöjjetek el jövő vasárnap a következő skrutíniumra. Az Úr legyen veletek mindenkor! Kiválasztottak: Ámen. A kiválasztottak elmennek. Ha azonban valamilyen okból nem mehetnek el, legyen úgy, ahogyan a katekumenek befogadásának szertartásában történt, vö: 96. szám. Ha pedig nem kerül sor az Eucharisztia ünneplésére, az alkalomnak megfelelő énekkel fejezzék be a szertartást, és a híveket a kiválasztottakkal együtt bocsássák el. Az Eucharisztia ünneplése 166. Miután a kiválasztottak eltávoztak, és az Eucharisztia ünneplésével folytatódik az összejövetel, először az Egyetemes könyörgések következnek az Egyház és az egész világ szükségleteiért. Majd elmondják a Hiszekegyet és előkészítik az áldozati adományokat. Lelkipásztori szempontból azonban az Egyetemes könyörgések és a Hiszekegy elhagyhatók. Az eucharisztikus imában emlékezzenek meg a kiválasztottakról és a keresztszülőkről (vö. 377. és a 412. szám). 52
A MÁSODIK SKRUTÍNIUM 167. A második skrutíniumot Nagyböjt IV. vasárnapján tartjuk. Azokat a szövegeket vegyük, amelyek a Misekönyvben és A szentmise olvasmányaiban („A” év: 119-124. oldal) találhatók (vö. 380-381. szám). Homília 168. A homíliában a celebráns a Szentírás olvasmányaira támaszkodva magyarázza meg a második skrutínium értelmét. Vegye figyelembe a Nagyböjt liturgiáját és a kiválasztottak lelki fejlődését. Csendben végzett ima 169. A homília után a kiválasztottak keresztszüleikkel együtt a celebráns elé állnak. A celebráns először a hívekhez fordul, felszólítja őket, hogy csendben imádkozzanak a kiválasztottakért, és könyörögjenek értük, hogy megértsék a bűnbánat szellemét, a bűn súlyosságát és Isten gyermekeinek igazi szabadságát. Ezután a hittanulókhoz fordul, és őket is felszólítja, hogy csendben imádkozzanak. Figyelmezteti őket, hogy külsőleg is fejezzék ki bűnbánatukat, akár meghajlással, akár térdet hajtva. Majd ilyen vagy hasonló szavakkal fejezi be: Isten választottai, hajtsátok meg fejeteket (hajtsatok térdet), és imádkozzatok! Ekkor a kiválasztottak meghajolnak vagy térdet hajtanak. Mindnyájan egy ideig csendben imádkoznak. Azután pedig mindnyájan felegyenesednek. Közbenjáró fohászok a kiválasztottakért 170. A kiválasztottakért végzett fohászok alatt a keresztszülők jobb kezüket ráteszik a kiválasztottak vállára. Celebráns: Imádkozzunk ezen kiválasztottakért, akiket Isten meghívott, hogy szentek legyenek és bátran tanúságot tegyenek az örök élet igéiről. Lektor: 1. Hogy higgyenek Krisztus igazságában, elnyerjék a lélek és a szív szabadságát, és azt mindig meg is őrizzék, könyörögjünk az Úrhoz! Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket! 2. Hogy a kereszt bölcsességét megismerve, Istenben dicsekedhessenek, aki megszégyeníti az evilág bölcseit, könyörögjünk az Úrhoz! 3. Hogy a Szentlélek erejével szabaddá válva, a félelem helyett bizalomban éljenek, könyörögjünk az Úrhoz! 4. Hogy lelki emberek legyenek, és mindig arra törekedjenek, ami igaz és szent, könyörögjünk az Úrhoz! 5. Hogy mindazokat, akik Krisztus nevéért üldözést szenvednek, ők is felkarolják, könyörögjünk az Úrhoz! 53
6. Hogy azok a családok és népek, amelyeket akadályoznak a hit elfogadásában, elnyerjék a szabadságot és higgyenek az Evangéliumban, könyörögjünk az Úrhoz! 7. Hogy mi, akik már megismertük a világot és annak veszélyeit, hűségesek maradjunk az Evangélium szelleméhez, könyörögjünk az Úrhoz! 8. Hogy az egész világ, amelyet a mennyei Atya szeret, eljuthasson az Egyházban a tökéletes lelki szabadságra, könyörögjünk az Úrhoz! A celebráns intelme és a könyörgések fohászai a körülményeknek megfelelően változtathatók. A szokott könyörgések pedig az Egyház szükségleteiért hozzáadandók, amennyiben – a kiválasztottak elbocsátása után – az Eucharisztia liturgiájában elmaradnak az Egyetemes könyörgések (vö. 173. szám). Egyéb szabadon választható fohászok, vö. 382. szám. Exorcizmus, vagyis a gonosz lélek hatalmának megtöréséért mondott imádság 171.
A könyörgés után a celebráns a kiválasztottakhoz fordulva összetett kézzel mondja:
Könyörögjünk! Jóságos mennyei Atyánk, te megadtad a vakon születettnek, hogy higgyen Fiadban, és ezzel a hittel eljusson világosságod országába. Add, hogy az itt jelenlévő választottaid megszabaduljanak a világ csalárdságaitól, amelyek körülveszik és elvakítják őket. Engedd, hogy az igazságban megsziláduljanak és gyökeret verjenek, így a világosság gyermekei legyenek, és örökre azok is maradjanak. Krisztus, a mi Urunk által. Mind: Ámen. Ezután a celebráns, ha mód van rá, minden egyes választottra csendben ráteszi a kezét. Majd a kiválasztottak fölé terjesztett kézzel folytatja: Urunk, Jézus Krisztus, igaz világosság, te megvilágosítasz minden embert. Az igazság Szentlelke által szabadítsd meg mindazokat, akik a hazugság atyjának igája alatt görnyednek. Ébreszd fel a készséget azok szívében, akiket szentségeid vételére kiválasztottál, hogy világosságod öröme úgy töltse el őket, mint azt a vakot, akinek egykor visszaadtad szeme világát. Váljanak ezek a kiválasztottak a benned való hit bátor és félelmet nem ismerő tanúivá. Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké. Mind: Ámen. 54
Az exorcizmus, vagyis a gonosz lélek hatalmának megtöréséért mondott imádság egyéb könyörgései tetszés szerint választhatók: vö. 383. szám. Az alkalomnak megfelelő ének következhet. Választhatunk zsoltárt, pl. a 66., 25., 31., 38., 39., 50., 114., 129., 138., 141. vagy népéneket, (pl. SzVU 61. A fényes Isten arcot; SzVU 70. Jézus, világ Megváltója). A kiválasztottak elbocsátása 172.
Ezután a celebráns elbocsátja a kiválasztottakat e szavakkal:
Menjetek békével, és jöjjetek el jövő vasárnap a következő skrutíniumra. Az Úr legyen veletek mindenkor! Kiválasztottak: Ámen. A kiválasztottak elmennek. Ha azonban valamilyen okból nem mehetnek el, legyen úgy, ahogyan a katekumenek befogadásának szertartásában történt, lásd: 96. szám. Ha pedig nem kerül sor az Eucharisztia ünneplésére, az alkalomnak megfelelő énekkel fejezzék be a szertartást, és a híveket a kiválasztottakkal együtt bocsássák el. Az Eucharisztia ünneplése 173. Miután a kiválasztottak eltávoztak, és az Eucharisztia ünneplésével folytatódik az összejövetel, először az Egyetemes könyörgések következnek az Egyház és az egész világ szükségleteiért. Majd elmondják a Hiszekegyet és előkészítik az áldozati adományokat. Lelkipásztori szempontból azonban az Egyetemes könyörgések és a Hiszekegy elhagyhatók. Az eucharisztikus imában emlékezzenek meg a kiválasztottakról és a keresztszülőkről (vö. 377. szám). A HARMADIK SKRUTÍNIUM 174. A harmadik skrutíniumot Nagyböjt V. vasárnapján tartjuk. Azokat a szövegeket vegyük, amelyek a Misekönyvben és A szentmise olvasmányaiban („A” év: 125-130. oldal) találhatók (vö. 384-385. szám). Homília 175. A homíliában a celebráns a Szentírás olvasmányaira támaszkodva magyarázza meg a harmadik skrutínium értelmét. Vegye figyelembe a Nagyböjt liturgiáját és a kiválasztottak lelki fejlődését. Csendben végzett ima A homília után a kiválasztottak keresztszüleikkel együtt a celebráns elé állnak. A celebráns először a hívekhez fordul, felszólítja őket, hogy csendben imádkozzanak a kiválasztottakért; könyörögjenek értük, hogy megértsék a bűnbánat szellemét, a bűn és a halál misztériumát és Isten gyermekeinek az örök életbe vetett reményét. Ezután a hittanulókhoz fordul, és őket is felszólítja, hogy csendben imádkozzanak. Figyelmezteti őket, hogy külsőleg is fejezzék ki a bűnbánatukat, akár meghajlással, akár térdet hajtva. Majd ilyen vagy hasonló szavakkal fejezi be: 176.
55
Isten választottai, hajtsátok meg fejeteket (hajtsatok térdet), és imádkozzatok! Ekkor a kiválasztottak meghajolnak vagy térdet hajtanak. Mindnyájan egy ideig csendben imádkoznak. Azután pedig mindnyájan felegyenesednek. Közbenjáró fohászok a kiválasztottakért 177. A kiválasztottakért végzett fohászok alatt a keresztszülők jobb kezüket ráteszik a kiválasztottak vállára. Celebráns: Imádkozzunk ezekért a katekumenekért, akiket Isten kiválasztott, hogy Krisztus halálának és feltámadásának hasonlóságára alakulva egybenőjenek vele, és a szentségek kegyelmével legyőzhessék a halál keserű végzetét. Lektor: 1. Hogy a világ mindenféle csábításával szemben hitükben megerősödjenek, könyörögjünk az Úrhoz! Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket! 2. Hogy hálásak legyenek Isten iránt, aki kiválasztotta és az örökkévalóság reményével töltötte el őket, és aki által ráléptek az üdvösség útjára, könyörögjünk az Úrhoz! 3. Hogy azoknak a hittanulóknak a példája és közbenjárása, akik Krisztusért vérüket ontották, erősítse őket az örök életbe vetett reményben, könyörögjünk az Úrhoz. 4. Hogy mindnyájan visszariadjanak a súlyos bűntől, amely a kegyelmi életet kioltja bennünk, könyörögjünk az Úrhoz! 5. Hogy mindazok, akiket szeretteik elvesztése fájdalommal tölt el, Krisztusban vigaszt találjanak, könyörögjünk az Úrhoz! 6. Hogy mi magunk is, akik ismét a húsvéti ünnepekhez közeledünk, megerősödjünk a reményben, hogy Krisztussal mi is feltámadunk, könyörögjünk az Úrhoz! 7. Hogy az egész világ, amelyet Isten szeretetből teremtett, hitben megerősödve és szeretetben növekedve megújuljon, könyörögjünk az Úrhoz! A celebráns intelme és a könyörgések fohászai a körülményeknek megfelelően változtathatók. A szokott könyörgések pedig az Egyház és az egész világ szükségleteiért hozzáadandók, amennyiben – a katekumenek elbocsátása után – az Eucharisztia liturgiájában elmaradnak az Egyetemes könyörgések (vö. 180. szám). Egyéb fohászok szabadon választhatók, vö. 386. szám. Exorcizmus, vagyis a gonosz lélek hatalmának megtöréséért mondott imádság 178.
A fohászok után a celebráns a kiválasztottakhoz fordulva összetett kézzel mondja:
Könyörögjünk! Urunk, te az örök élet Atyja, nem a holtak, hanem az élők Istene vagy. Fiadat is azért küldted, hogy az örök életet hirdesse, az embereket a halál uralmából kiragadja és a feltámadásra elvezesse. 56
Kérünk, szabadítsd meg ezen kiválasztottaidat a gonosz szellem gyilkos hatalmából, hogy feltámadt Jézusodban új életet nyerjenek, és erről cselekedeteikkel tanúságot tegyenek. Krisztus, a mi Urunk által. Mind: Ámen. Ezután a celebráns, ha mód van rá, minden egyes választottra csendben ráteszi a kezét. Majd a kiválasztottak fölé terjesztett kézze folytatja: Urunk, Jézus Krisztus, te Lázárt a halottak közül feltámasztottad, és ezzel előre jelezted: azért jöttél, hogy az embereknek életük legyen, és bőségben legyen. Szabadítsd meg a haláltól azokat, akik szentségeid által az igazi életre vágyódnak! Oldozd fel őket a gonosz lélek kötelékeitől, és éltető Szentlelked által közöld velük a hitet, a reményt és a szeretetet, hogy mindig veled éljenek, és feltámadásod dicsőségében részesüljenek. Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké. Mind: Ámen. Az exorcizmus, vagyis a gonosz lélek hatalmának megtöréséért mondott imádság egyéb könyörgései tetszés szerint választhatók: vö. 387. szám. Az alkalomnak megfelelő ének következhet. Választhatunk zsoltárt, pl. a 6., 25., 31., 37., 38., 39., 50., 114., 129., 138., 141., vagy népéneket a nagyböjti időből, (pl. SzVU 58. Bűnbánóknak menedéke; SzVU 63. A keresztfához megyek). A kiválasztottak elbocsátása 179.
Ezután a celebráns elbocsátja a kiválasztottakat e szavakkal:
Menjetek békével. Az Úr legyen veletek mindenkor! Kiválasztottak: Ámen. A kiválasztottak elmennek. Ha azonban valamilyen okból nem mehetnek el, legyen úgy, ahogyan a katekumenek befogadásának szertartásában történt, vö. 96. szám. Ha pedig nem kerül sor az Eucharisztia ünneplésére, az alkalomnak megfelelő énekkel fejezzék be a szertartást, és a híveket a kiválasztottakkal együtt bocsássák el. Az Eucharisztia ünneplése 180. Miután a kiválasztottak eltávoztak, és az Eucharisztia ünneplésével folytatódik az összejövetel, először az Egyetemes könyörgések következnek az Egyház és az egész világ szükségleteiért. Majd elmondják a Hiszekegy-et és előkészítik az áldozati adományokat. Lelkipásztori szempontból azonban az Egyetemes könyörgések és a Hitvallás elhagyhatók. Az Eucharisztikus imában emlékezzenek meg a kiválasztottakról és a keresztszülőkről (vö. 377. szám). 57
II. A HITVALLÁS ÉS AZ ÚR IMÁDSÁGA SZÖVEGÉNEK ÁTADÁSA 181. Amennyiben előzőleg nem történt meg (vö. 125-126. szám), a skrutíniumok után az átadás szertartása (traditio) következik. Miután befejeződött a katekumenek oktatása, vagy ha az már elegendő ideje tart, az Egyház anyai szeretettel átadja nekik azokat a szövegeket, amelyek ősi időktől fogva őrzik a hitre és az imára vonatkozó tudnivalókat. 182. Kívánatos, hogy ez a hívek közössége előtt történjék, a köznapi mise igeliturgiája után, olyan olvasmányokkal, amelyek az átadás szertartásának megfelelnek. A HITVALLÁS SZÖVEGÉNEK ÁTADÁSA 183. Először a „Hitvallás szövegének átadása” (traditio Symboli) történik meg. Ezt a kiválasztottak megtanulják, azután nyilvánosan „felmondják” (vö. 194-199. szám). A keresztség napján ennek alapján vallják majd meg hitüket. 184. A Hitvallás szövegének átadása az első skrutíniumot követő héten történjék. Ha azonban a körülmények úgy kívánják, a katekumenátus időszakaában is át lehet adni (vö. 125-126. szám). Olvasmányok és homília 185. A hétköznapra kijelölt olvasmányok helyett az alábbi, az „átadásoknak” megfelelő olvasmányokat vegyük: OLVASMÁNY Mózes ötödik könyvéből (6, 1-7) Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből! Az Ígéret földjének határán Mózes ezt a beszédet intézte a néphez: „Ezek azok a parancsok, rendelkezések és törvények, amelyekre az Úr parancsára meg kell tanítanom benneteket, hogy hozzájuk szabjátok majd tetteiteket azon a földön, ahova bevonultok, hogy birtokba vegyétek: Féld az Urat, Istenedet egész életedben, tartsd meg parancsait és törvényeit, amelyeket meghagyok neked, fiaidnak és unokáidnak is, – hogy sokáig élj. Halld hát, Izrael, és legyen gondod rá, hogy teljesítsd azokat, így jól megy majd sorod és megsokasodsz a tejjel-mézzel folyó országban, amelyet az Úr, atyáid Istene ígért neked! Halld, Izrael! Az Úr, a mi Istenünk az egyetlen Úr! Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és minden erődből! Ezeket a parancsokat, amelyeket ma szabok neked, őrizd meg szívedben, és vésd gyermekeidnek is az eszébe; beszélj róluk, amikor otthon tartózkodsz és amikor úton vagy, amikor lefekszel s amikor fölkelsz! VÁLASZOS ZSOLTÁR (Zsolt 18, 8. 9. 10. 11) Válasz: (Jn 6, 68): Uram, Istenem, * örök életet adó igéid vannak. Lásd A szentmise olvasmányai „B”, Nagyböjt 3. vasárnapja. SZENTLECKE Róm 10, 8-13: Aki Krisztusban hisz, megvallja hitét. Testvéreim! Hogyan mondja az Irás?… Lásd A szentmise olvasmányai „C” év, Nagyböjt 1. vasárnapja. 58
Vagy: 1 Kor 15, 1-8a (hosszabb) vagy 1-4 (rövidebb): Az evangélium által elnyeritek az üdvösséget, ha megtartjátok úgy, ahogyan hirdettem nektek. Testvéreim! Figyelmetekbe ajánlom az evangéliumot..., (egészen a 8a-ig: Utánuk pedig, mint egy elvetéltnek, nekem is megjelent.) Vagy (egészen ,4-ig: ... és harmadnap feltámadt, ismét az Írás szerint.) Lásd A szentmise olvasmányai „B” év, Évközi 5. vasárnap. EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, * hogy örökké éljen minden őbenne hívő. (vö. Jn 3, 16) (1 D2. tónus.) EVANGÉLIUM Mt 16, 13-18: Erre a sziklára építem Egyházamat. Abban az időben: Amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ért... s a pokol kapui nem vesznek erőt rajta. Lásd A szentmise olvasmányai „A” év, Évközi 21. vasárnap. Vagy: Jn 12, 44-50: Én világosságul jöttem a világra, hogy mindaz, aki hisz bennem, ne maradjon sötétben. Abban az időben Jézus hangos szóval hirdette:... Lásd A szentmise olvasmányai „Hétköznapokra I.”, Húsvét 4. hete, szerda. Következik a homília, amelyben a celebráns a szent szöveg alapján kifejti a Hitvallás jelentőségét és fontosságát: a Hitvallás alapján történt ugyanis a katekézis, ezt a hitet fogja megvallani a katekumen a keresztségben, és ezt kell majd megtartania egész életében. A Hitvallás szövegének átadása 186.
A homília után a diakónus mondja:
Jöjjenek ide a kiválasztottak, hogy az Egyháztól megkapják a Hitvallás szövegét! Ekkor a celebráns ilyen vagy hasonló szavakkal szól hozzájuk: Szeretett testvéreim! Halljátok a hit igéit, amely által elnyeritek a megigazulást. Igaz, hogy szövege rövid, de hitünk legfőbb igazságait tartalmazza. Őszinte szívvel fogadjátok és tartsátok is meg! Ezután a celebráns elkezdi a Hitvallást: Hiszek egy Istenben, és folytatja, akár egymaga, akár a hívő közösséggel együtt: mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében. És Jézus Krisztusban, az ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban; aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától; szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül; fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atyaisten jobbján; 59
onnan jön el ítélni élőket és holtakat. Hiszek Szentlélekben. Hiszem a katolikus Anyaszentegyházat; a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát; a test feltámadását és az örök életet. Ámen. ________________________________________________ Ha megfelelőbb, mondható a Nicea-konstantinápolyi Hitvallás is. Hiszek az egy Istenben, és folytatja, akár egymaga, akár a hívő közösséggel együtt: mindenható Atyában, mennynek és földnek, minden láthatónak és láthatatlannak Teremtőjében. Hiszek az egy Úrban, Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, aki az Atyától született az idő kezdete előtt. Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű: és minden általa lett. Értünk, emberekért, a mi üdvösségünkért leszállott a mennyből. (Mindnyájan mélyen meghajolnak.) Megtestesült a Szentlélek erejéből Szűz Máriától, és emberré lett. Poncius Pilátus alatt értünk keresztre feszítették, kínhalált szenvedett és eltemették. Harmadnapra feltámadott az Írások szerint, fölment a mennybe, ott ül az Atyának jobbján, de újra eljön dicsőségben, ítélni élőket és holtakat, és országának nem lesz vége. Hiszek a Szentlélekben, Urunkban és éltetőnkben, aki az Atyától és a Fiútól származik; akit éppúgy imádunk és dicsőítünk, mint az Atyát és a Fiút. Ő szólt a próféták szavával. Hiszek az egy, szent, katolikus és apostoli Anyaszentegyházban, vallom az egy keresztséget a bűnök bocsánatára, várom a holtak feltámadását és az eljövendő örök életet. Ámen. ________________________________________________
60
Imádság a kiválasztottakért 187.
Ezután a celebráns imára hívja a híveket ilyen vagy hasonló szavakkal:
Könyörögjünk kiválasztottainkért, hogy Istenünk és Urunk tárja fel irgalma kapuját és nyissa meg szívüket! Az újjászületés fürdője által keljenek új életre és nyerjék el minden bűnük bocsánatát. Az Eucharisztia és a bérmálás által pedig növekedjenek a Szentlélek erejében és Krisztus Jézusban, a mi Urunkban. Mindnyájan csendben imádkoznak. Majd a celebráns a kiválasztottak fölé terjesztett kézzel mondja: Urunk, Istenünk, te vagy a világosság és az igazság forrása. Kérünk, tekints végtelen jóságoddal N. és N. szolgáidra, tisztítsd meg és szenteld meg őket, adj nekik igazi tudást, erős reményt és szent meggyőződést, hogy méltók legyenek a keresztség kegyelmében részesülni. Krisztus, a mi Urunk által. Mind: Ámen. AZ ÚR IMÁDSÁGA SZÖVEGÉNEK ÁTADÁSA 188. A kiválasztottaknak átadják az „Úr imádságá”-nak szövegét is, amely ősi időktől fogva azokat illeti, akik a keresztségben elnyerték a gyermekké fogadás Lelkét. Amikor pedig első alkalommal ünneplik az Eucharisztiát, és abban mint újonnan megkereszteltek már ők is részesülnek, a többi megkeresztelttel együtt elmondják az Úr imdáságát. 189. Az Úr imádságának ünnepélyes átadása a harmadik skrutíniumot követő héten történik, de ha megfelelőbb, megtartható a katekumenátus alatt is (125-126). Szükség szerint elhalasztható a közvetlenül felkészítő szertartásokkal együtt (vö. 193. sköv). Olvasmányok és énekek 190. A hétköznapra kijelölt olvasmányok helyett az alábbi, az „átadásnak” megfelelő olvasmányokat vegyük. OLVASMÁNY Ozeás 11, 1b. 3-4. 8c-9: A szeretet kötelékeivel vonzottalak. Ezt mondja az Úr: „Gyermek volt még Izrael, amikor megszerettem... Lásd A szentmise olvasmányai „B” év, Jézus Szent Szíve főünnepe. VÁLASZOS ZSOLTÁR (Zsolt 22, 1-3a. 3b-4. 5. 6.) Válasz: Az Úr nékem pásztorom, * Ínséget nem kell látnom. (1. vers.) 9. tónus. Lásd A szentmise olvasmányai „A” év, Nagyböjt 4. vasárnapja. Vagy: Zsolt 102, 1-2.8 és 10. 11-12. 13 és 18. Válasz: Ahogyan az atya könyörül fiain, * úgy könyörül az Úr azokon, kik őt félik. (13. vers) 61
SZENTLECKE Róm 8, 14-17. 26-27: „A gyermekké fogadás Lelkét kaptátok, akiben kiáltjuk: Abba, Atya!” Testvéreim! Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai... Vagy: Gal 4, 4-7: „Isten elküldte Fiának Lelkét szívetekbe, aki kiáltja: Abba, Atya!” Testvéreim! Amikor elérkezett az idők teljessége... Lásd A szentmise olvasmányai „A” év, Január 1. EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS Nem a szolgaság lelkét kaptátok, hogy ismét félelemben éljetek, * hanem a fogadott fiúság lelkét, amelyben kiáltjuk: Abba, Atya! (Róm 8, 15) 8 G. tónus. Evangélium 191. A diakónus mondja: Jöjjenek ide, akik megkapják az Úr imáját! A celebráns ezzekkel vagy hasonló szavakkal fordul a kiválasztottakhoz: Most halljátok, az Úr hogyan tanította imádkozni tanítványait: † EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből (6, 9-13) Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Ti így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, amint a mennyben úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket kísértésbe; de szabadíts meg a gonosztól. (Mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké.) Ámen. Ezek az evangélium igéi. Következik a homília, amelyben a celebráns kifejti az Úr imájának jelentését és fontosságát. Imádság a kiválasztottakért 192.
Ezután a celebráns ilyen vagy hasonló szavakkal imára hívja a híveket:
Könyörögjünk kiválasztottainkért, hogy Istenünk és Urunk tárja fel irgalma kapuját és nyissa meg szívüket! Az újjászületés fürdője által keljenek új életre és nyerjék el minden bűnük bocsánatát. Az Eucharisztia és a bérmálás által pedig növekedjenek a Szentlélek erejében és Krisztus Jézusban, a mi Urunkban. Mindnyájan csendben imádkoznak. Majd a celebráns a kiválasztottak fölé terjesztett kézzel mondja: Mindenható Atyánk, te Egyházadat szüntelenül új gyermekekkel teszed termékennyé. Növeld választottaidban a hitet és a tudást, hogy a keresztség forrásából újjászületve, a bérmálásban és az Eucharisztiában megújulva választott gyermekeid között lehessenek. Krisztus, a mi Urunk által. Hívek: Ámen. 62
A KÖZVETLENÜL FELKÉSZÍTŐ SZERTARTÁSOK 193. Amennyiben a kiválasztottak Nagyszombaton összejöhetnek, hogy lelki összeszedettségben és imában ráhangolódjanak a szentségek felvételére, a következő szertartások ajánlatosak. Ezeket akár egészen, akár csak részben végezhetjük. I. A HISZEKEGY MEGVALLÁSA (Redditio Symboli) 194. Ez a szertartás a kiválasztottakat felkészíti a keresztségi hitvallásra. Egyben tanítsák meg nekik, hogy kötelességük az Evangélium hirdetése. 195. Ha nem volt lehetőség arra, hogy a Hitvallást átadják nekik, akkor nem kell ünnepélyesen megvallaniuk. Olvasmányok és homília 196. A szertartást alkalmas énekkel kezdik. Utána felolvasnak egyet az alábbi szentírási szakaszok közül, de vehető más megfelelő szakasz is. Mt 16, 13-17: Te vagy Krisztus, az élő Isten Fia. Lásd A szentmise olvasmányai „A” év, Évközi 21. vasárnap. Mk 7, 31-37: Effeta, azaz nyílj meg! (ha ugyanakkor tartják az „Effeta” szertartást is.) Lásd A szentmise olvasmányai „B” év, Évközi 23. vasárnap. Jn 6, 35. 63-71: Kihez menjünk? Neked örök életet adó igéid vannak. Rövid homília következik. 197. Ha ugyanakkor a „Effeta” szertartást is megtartják, akkor az ünneplés a 200-202. szám szerint kezdődik. Imádság a hit ünnepélyes megvallása alkalmából 198.
A celebráns kitárt kézzel imádkozik.
Könyörögjünk! Urunk, Istenünk, add, hogy ezen választottaid, akik üdvözítő jóságodat megismerték és Szent Fiad életének misztériumait elfogadták, a hitet ajkukkal megvallják, és akaratodat tetteikkel megvalósítsák. Krisztus, a mi Urunk által. Mind: Ámen.
63
A hit ünnepélyes megvallása 199.
Ezután a kiválasztottak ünnepélyesen elmondják a Hitvallást:
Hiszek egy Istenben, (mint föntebb a 186. számnál). Ha a Hitvallás szövegének átadásánál a Nicea-konstantinápolyi Hitvallás szerepelt, akkor az ünnepélyes megvallásásnál is azt kérjék számon (vö. 186. szám).
II. AZ „EFFETA” SZERTARTÁSA 200. Ezzel a rítussal, éppen szimbolikus ereje révén, nyomatékot kap a kegyelem szükségessége ahhoz, hogy valaki Isten igéjét képes legyen meghallani, és azt üdvössége érdekében megvallani. Olvasmány 201.
Alkalmas ének után felolvassák a megfelelő szentírási szakaszt:
Mk 7, 31-37: Jézus a süketeket hallókká teszi, a némákat pedig beszélőkké. Abban az időben: Jézus elhagyta Tirusz vidékét, ... Lásd A szentmise olvasmányai „B” év, Évközi 23. vasárnap. A celebráns röviden megmagyarázza Jézusnak ezt a csodáját. Az „Effeta” szertartása 202. Ekkor a celebráns hüvelykujjával megérinti minden egyes választott jobb és bal fülét, továbbá zárt ajkát, és mondja: Effeta, azaz: Nyíljál meg, hogy a hitet, amelyet hallottál, megvalld Isten dicséretére és dicsőségére! Ha sokan vannak, akkor az elsőnél végzi az egész formulát, a többieknél pedig csak ennyit mond: Effeta, azaz: Nyíljál meg!
III. KERESZTNÉV VÁLASZTÁS 203. Most adható új név, ha ez a 88. szám értelmében korábban nem történt meg. A név legyen vagy keresztény eredetű, vagy azon a vidéken használatos és keresztény tartalommal megtölthető. Olykor, ha a helyzet úgy alakul és kevés a jelöltek száma, elég az is, ha a jelöltnek a korábban szüleitől kapott név keresztény értelmét kifejtik.
64
Olvasmányok 204. Alkalmas ének után, ha megfelelőnek látszik, legyen egy olvasmány, amelyet a celebráns röviden megmagyaráz, pl.: Ter 17, 1-7: Ábrahám lesz a neved. Iz 62, 1-5: Új néven neveznek majd téged. Lásd A szentmise olvasmányai „A” év, Karácsony, vigília mise. Jel 3, 11-13: Ráírom az én új nevemet. Mt 16, 13-18: Te Péter vagy. Lásd A szentmise olvasmányai „A” év, Évközi 21. vasárnap. Jn 1, 40-42: Kéfás lesz a neved. Abban az időben: A kettő közül, akik hallották ezt Jánostól és követték (Jézust), az egyik András volt, ... Lásd A szentmise olvasmányai „B” év, Évközi 2. vasárnap. A név kiválasztása 205.
A celebráns megkérdezi a katekument:
Milyen nevet választottál magadnak? Azután, a helyzettől függően (vö. 203. szám), így szól: N., ettől kezdve N. lesz a neved. Katekumen: Ámen (vagy más alkalmas válasz). Ha a katekumen nem kap új nevet, celebráns fejtse ki neki a szüleitől korábban kapott név keresztény jelentését.
IV. MEGKENÉS A KATEKUMENEK OLAJÁVAL 206. Ha a Püspöki Konferencia döntése alapján a keresztelendők olajával történő megkenést megtartják, de azt a idő rövidsége miatt nem tudják Húsvét vigíliáján elvégezni, akkor Nagyszombatra előre vehető. Kiszolgáltatása lehetséges külön is, vagy a Hitvallás ünnepélyes felmondásával egyidejűleg. Ha előtte végzik, előkészíti a Hitvallás ünnepélyes felmondását, ha utána végzik, megerősíti a hit megvallását. 207. Azt az olajat használják, amelyet a püspök a krizmaszentelési misében áldott meg. Ha a lelkipásztori szempont úgy kívánja (ld. 7. szám), a pap is megáldhatja az olajat, miközben a következő könyörgést mondja: Istenünk, szent néped erőssége és oltalmazója! Te alkottad meg az olajat, és tetted az erő jelképévé. Áldd meg † kegyesen olajunkat, és adj erőt a hittanulóknak, akiket vele megkenünk! Fogadják lelkükbe az isteni bölcsességet és erőt, hogy egyre mélyebben megértsék Fiadnak, Krisztusnak evangéliumát, és nagylelkűen vállalják az áldozatos keresztény életet. Legyenek méltók az istengyermekség kegyelmére: 65
Egyházadban örvendezve szülessenek újjá, és boldogan éljék a keresztény életet. Krisztus, a mi Urunk által. Hívek: Ámen. Ezután a celebráns a kiválasztottakhoz fordulva mondja: Védelmezzen titeket Krisztusnak, a mi Üdvözítőnknek ereje! Ennek jeléül megkenünk benneteket az üdvösség olajával Krisztusban, a mi Urunkban. Aki él és uralkodik mindörökkön-örökké. Kiválasztottak: Ámen. A kiválasztottnak megkenik a mellét – vagy ha alkalmasnak látszik – mindkét kezét, vagy más testrészét is a katekumenek olajával. Ha a kiválasztottak sokan vannak, a megkenést többen is végezhetik.
66
HARMADIK FOKOZAT: A BEAVATÓ SZENTSÉGEKHEZ JÁRULÁS 208. A felnőttek beavatását általában Húsvét vigíliájának szent éjszakáján ünnepeljük. A szentségeket a víz megáldása után szolgáltatjuk ki, amint a Húsvéti vigília rendjében található: Misekönyv, I. 268. old. 44. szám. 209. Ha a beavatás a szokásos időn kívül történik (vö. Bevezető tudnivalók 58-59. szám), gondoskodjanak arról, hogy az ünneplés húsvéti jellege kidomborodjék (vö: Általános tudnivalók, 6. szám). Az előírt rituális misét végezzék Misekönyv, I. 773-776. old. (valamint vö. alább 388. szám). A KERESZTSÉG ÜNNEPÉLYES KISZOLGÁLTATÁSA 210. Még abban az esetben is, amikor a beavatás szentségeit a húsvéti ünnepeken kívül szolgáltatják ki, el kell végezni a vízmegáldás szertartását (vö. Általános tudnivalók, 21. szám). Ebben megemlékezünk Isten nagy tetteiről, amelyek révén a világ kezdetétől és az emberi nem teremtésétől fogva feltárul Isten szeretetének misztériuma; majd a Szentlélek lehívása és Krisztus halálának és feltámadásának hirdetése által kidomborodik az Úrtól eredő újjászületés fürdőjének jelentősége, amely által részesedünk az ő halálában és feltámadásában és az isteni életben. 211. Az ellene mondás a sátánnak és a hit megvallása egyetlen szertartás. Ez a maga teljességében a felnőttek keresztségében mutatkozik meg. Minthogy a keresztség a hit szentsége, amellyel a katekumenek kifejezik Istenhez való ragaszkodásukat és tőle elnyerik az újjászületés kegyelmét, nagyon is megfelelő, hogy a keresztség „fürdője” előtt történjenek meg azon cselekmények, amelyeket már a pátriárkákkal kötött szövetség előre jelzett. Vagyis ebben a szellemben határozottan mondjanak ellene a bűnnek és a sátánnak, hogy azután az Üdvözítő ígéretéhez és a Szentháromság misztériumához örökké ragaszkodjanak. Ezzel a hitvallással, amelyet a celebráns és a közösség előtt tesznek le, kinyilvánítják akaratukat, amely a katekumenátus idején már éretté vált: Krisztussal új szövetséget kívánnak kötni. Ebben a hitben, amelyet az Egyház isteni rendelésből nekik átadott, fogadjuk be és kereszteljük meg a felnőtteket. 212. A katekumenek olajával való megkenés, amely a sátánnak való ellene mondás és a hitvallás között történik, lelkipásztori szempontból és a liturgikus előírásnak megfelelően előbb is elvégezhető (vö. 206-207. szám). Ebben az esetben ügyeljenek arra, hogy a megkenés az isteni erő szükségességét jelezze; és segítsen abban, hogy a keresztelendőt ne húzzák vissza előző életének kötelékei, legyőzze az ördögi támadásokat, elszántan letegye a Hitvallást, sőt hitét egész életén át sértetlenül meg is tartsa. A celebráns intelme 213. A litánia előtt a keresztelendők, keresztszüleikkel együtt a keresztkúthoz járulnak; úgy állnak köréje, hogy a hívek láthassák őket. Amennyiben a keresztelendők sokan vannak, a litánia éneklése közben is odavonulhatnak.
67
A celebráns az ott állókhoz ilyen vagy hasonló intelemmel fordul: Szeretett testvéreim! Kérjük a mindenható Atyaisten irgalmát ezen N. és N. szolgáiért, akik a szent keresztséget kérik. Isten maga hívta meg és vezette ma ide őket. Adja meg nekik a világosságot és az erőt, hogy bátran ragaszkodjanak Krisztushoz, és vallják meg az Egyház hitét. Adja meg nekik, hogy a Szentlélek, akit most erre a vízre lehívunk, újjáteremtse őket. Litánia (dallama: Cantus Cantorum, 237. oldal.) 214. Ezután következik a litánia éneklése (vagy recitálása), amelybe beiktatható más szentnek a neve is, különösen a templom védőszentjéé vagy a hely patrónusaié, és azoknak a neve, akik a keresztséget kérik. Amikor a litániát latinul éneklik, a szentek vezetékneve – amely zárójelbe van téve – ha szükségesnek látszik, elhagyható. Uram, irgalmazz nekünk! Krisztus, kegyelmezz nekünk! Uram, irgalmazz nekünk! Szűz Mária, Isten Anyja, Szent Mihály főangyal, Mindnyájan szent angyalok, Keresztelő Szent János, Szent József, Szent Péter és Pál apostolok, Szent András apostol, Szent János apostol, Szent Mária Magdolna, Szent István vértanú, Antiochiai Szent Ignác vértanú, Szent Lőrinc vértanú, Szent Perpétua és Felicitász vértanú asszonyok, Szent Ágnes vértanú, Szent Gergely pápa, Szent Ágoston püspök, Szent Atanáz püspök, Szent Vazul püspök, Szent Márton püspök, Szent Benedek apát, Szent Ferenc és Domonkos, Xavéri Szent Ferenc, Vianney Szent János, Szent István király, Szent László király, Szent Imre herceg, Sienai Szent Katalin, Jézusról nevezett Szent Teréz, Árpád-házi Szent Erzsébet, Árpád-házi Szent Margit, Istennek minden szentjei,
Uram, irgalmazz nekünk! Uram, irgalmazz nekünk! Uram, irgalmazz nekünk! könyörögj érettünk! könyörögj érettünk! könyörögjetek érettünk! könyörögj érettünk! könyörögj érettünk! könyörögjetek érettünk! könyörögj érettünk! könyörögj érettünk! könyörögj érettünk! könyörögj érettünk! könyörögj érettünk! könyörögj érettünk! könyörögjetek érettünk! könyörögj érettünk! könyörögj érettünk! könyörögj érettünk! könyörögj érettünk! könyörögj érettünk! könyörögj érettünk! könyörögj érettünk! könyörögjetek érettünk! könyörögj érettünk! könyörögj érettünk! könyörögj érettünk! könyörögj érettünk! könyörögj érettünk! könyörögj érettünk! könyörögj érettünk! könyörögj érettünk! könyörögj érettünk! könyörögjetek érettünk! 68
Légy irgalmas, Minden gonosztól, Minden bűntól, Az örök haláltól, Megtestesülésed által, Halálod és feltámadásod által Szentlelked kiáradása által,
ments meg, Uram, minket! ments meg, Uram, minket! ments meg, Uram, minket! ments meg, Uram, minket! ments meg, Uram, minket! ments meg, Uram, minket! ments meg, Uram, minket!
Mi, bűnösök, kérünk téged, hallgass meg minket! Hogy e választottaidat a keresztség kegyelmével új életre támaszd, kérünk téged, hallgass meg minket! Jézus, az élő Isten Fia, kérünk téged, hallgass meg minket! Krisztus, hallgass minket, Krisztus hallgass minket! Krisztus, hallgass meg minket, Krisztus hallgass meg minket! A víz megáldása 215.
Ekkor a celebráns a keresztkút felé fordulva a következő áldást mondja vagy énekli:
Istenünk, te láthatatlan erőddel a szentségi jelekben csodálatos dolgokat művelsz, – s a víz által számos tanítást adtál, hogy megértsük a keresztség kegyelmét. A te Lelked, Istenünk, a vizek fölött lebegett a teremtés kezdetén, – hogy a víznek már akkor megszentelő erőt adjon. Az újjászületés módját pedig a vízözön által jelezted előre, Istenünk, – hogy egyazon víznek titokzatos ereje vessen véget a bűnnek, és legyen az erényes élet kezdete. Te, Istenünk, száraz lábbal vezetted át a Vörös-tengeren Ábrahám fiait, – hogy a fáraó rabságából szabaduló néped a megkereszteltek előképe legyen. Szent Fiadra pedig, amikor a Jordán vizében megkeresztelkedett, leszállott a Szentlélek ereje; majd, midőn a kereszten függött, a vérrel együtt oldalából víz fakadt, és feltámadása után tanítványainak parancsba adta: – „Menjetek, tanítsatok minden népet, megkeresztelvén őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében!” Most tekints Egyházadra kegyesen, – és jóságod nyissa meg számára a keresztség forrását! A Szentlélek adja meg ennek a víznek egyszülött Fiad kegyelmét, s az ember, akit képmásodra alkottál, – a keresztség által az ősbűn szennyétől tisztára mosva, vízből és Szentlélekból új életre szülessék! A celebráns jobb kezével érinti a vizet, és így fejezi be az áldást: Add, Urunk, hogy Fiad által szálljon le ebbe a vízbe a Szentlélek ereje, hogy mindazok, akik Krisztus halálába temetkeznek a keresztség vizében, életre is keljenek ővele. Aki él és uralkodik mindörökkön-örökké. Mind: Ámen. Más szövegek is választhatók a víz megáldásához, vö: 389. szám.
69
216. Húsvéti időben, amikor rendelkezésre áll a Húsvéti vigílián megáldott keresztvíz, ne maradjanak el a keresztség kiszolgáltatásánál a hálaadó és könyörgő részek. Legyen meg az áldás és Isten segítségül hívása a vízre a 389. szám alatt található formulák szerint, a záradékot értelemszerűen alkalmazva a különböző szövegváltozatokhoz. Ellene mondás a sátánnak 217.
A keresztvíz megszentelése után a celebráns az összes választottat egyszerre kérdezi: A. változat
Ellene mondotok-e a sátánnak, minden cselekedetének és minden csábításának? Kiválasztottak: Ellene mondunk. B. változat Ellene mondotok-e a sátánnak? Kiválasztottak: Ellene mondunk. Celebráns: És minden cselekedetének? Kiválasztottak: Ellene mondunk. Celebráns: És minden csábításának? Kiválasztottak: Ellene mondunk. C. változat Celebráns: Ellene mondotok-e a bűnnek, hogy Isten gyermekeinek szabadságában éljetek? Kiválasztottak: Ellene mondunk. Celebráns: Ellene mondotok-e a gonoszság csábításainak, hogy a bűn sohase uralkodjék rajtatok? Kiválasztottak: Ellene mondunk. Celebráns: Ellene mondotok-e a sátánnak, aki a bűn szerzője és fejedelme? Kiválasztottak: Ellene mondunk. A celebráns – ha megfelelőnek látja – megkérdezi a keresztszülőktől a keresztelendők nevét, majd mindegyiknek felteszi a kérdéseket a három fent említett formulák egyike alapján. A püspöki konferenciákra tartozik, hogy – ha szükséges – ezen a három formulán kívül más megfogalmazásokat készítsenek a babonával vagy más mágikus szertartásokkal kapcsolatban (vö. fentebb 80. szám). A katekumenek olajával való megkenés 218. Ha a közvetlenül felkészítő szertartások alkalmával a megkenés elmaradt (vö. 206-207. szám), akkor a celebráns mondja: Védelmezzen titeket Krisztusnak, a mi Üdvözítőnek ereje! Ennek jeléül megkenünk benneteket az üdvösség olajával Krisztusban, a mi Urunkban. Aki él és uralkodik mindörökkön-örökké. Kiválasztottak: Ámen. 70
A kiválasztottaknak megkenik a mellét – vagy ha alkalmasnak látszik – mindkét kezét, vagy más testrészét is a katekumenek olajával. Ha a kiválasztottak sokan vannak, a megkenést többen is végezhetik. A püspöki konferencia határozata alapján a kenés elhagyható. A hit megvallása 219.
Ezután a celebráns ismét megkérdezi a keresztszülőktől a keresztelendők nevét és mondja:
N., hiszel-e Istenben, a mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében? Kiválasztott: Hiszek. Celebráns: Hiszel-e Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki Szűz Máriától született, kínhalált szenvedett; akit eltemettek, de feltámadt a halálból, és ül az Atya jobbján? Kiválasztott: Hiszek. Celebráns: Hiszel-e a Szentlélekben, a katolikus Anyaszentegyházban, a szentek közösségében, a bűnök bocsánatában, a test feltámadásában és az örök életben? Kiválasztott: Hiszek. A Hitvallás után következik a keresztelés akár alámerítéssel, akár leöntéssel. Amikor sok a keresztelendő, a hitvallást mindnyájan egyszerre tehetik le. A keresztelés szertartása 220. Alámerítéses keresztelésnél – akár az egész test, akár csak a fej alámerítésével történik – ügyeljünk az illendőség és a jó ízlés követelményeire. (A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia úgy határozott, hogy a keresztelés csak a helyi ordinárius engedélyével történhet alámerítéssel.) A celebráns háromszor alámeríti és háromszor kiemeli a vízből a keresztelendőt – vagy annak fejét –, és kiszolgáltatja a keresztséget a Szentháromság egyszeri említésével: N., én megkeresztellek téged az Atya, megmeríti először, és a Fiú, megmeríti másodszor, és a Szentlélek nevében. megmeríti harmadszor. A keresztapa vagy a keresztanya, (vagy mindkét keresztszülő) érinti a keresztelendőt. Mihelyt egy-egy felnőtt keresztelése megtörtént, helyén való a nép rövid akklamációja (vö. 391411. szám). 221. Ha pedig leöntéssel történik a keresztelés, a celebráns vizet merít a keresztelőkútból, és azzal a keresztelendő fejét háromszor leöntve kiszolgáltatja a keresztséget a Szentháromság nevében:
71
N., én megkeresztellek téged az Atya, leönti vízzel először, és a Fiú, leönti vízzel másodszor, és a Szentlélek nevében. leönti harmadszor. A keresztapa vagy a keresztanya (vagy mindkét keresztszülő) jobb kezét a keresztelendő jobb vállára teszi. Mihelyt egy-egy felnőtt keresztelése megtörtént, helyén való a nép rövid akklamációja (vö. 391-411. szám). 222. Ha nagyszámú a keresztelendő és több pap vagy diakónus van jelen, felosztják maguk közt a feladatokat és egyenként végzik a alámerítést, illetve a leöntést és egyenként mondják a formulát. A szertartás közben szabad énekelni, felolvasni, vagy szent csendet tartani.
A KERESZTSÉG HATÁSÁT MEGVILÁGÍTÓ SZERTARTÁSOK 223. A keresztelés után azonnal következnek a keresztség hatását megvilágító szertartások (224-226. szám). Ha ez megtörtént, szokás szerint következik a bérmálás, (227-231. szám). Ezen esetben a keresztelés utáni megkenés elmarad. ________________________________________________ A keresztség utáni megkenés [224.] Rendes körülmények között a bérmálás azonnal követi a keresztség kiszolgáltatását. Ha azonban – valamilyen különleges okból – a keresztelés és bérmálás nem kapcsolódik egymáshoz, akkor az alámerítés, illetőleg a leöntés után a celebráns elvégzi a krizmával való megkenés szokásos szertartását is. Így imádkozik az újonnan megkereszteltek fölött: A mindenható Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, megszabadított benneteket a bűntől. Vízből és Szentlélekból új életet ajándékozott nektek. Most pedig felken titeket az üdvösség krizmájával, hogy szent népéhez tartozzatok, és tagjai maradjatok Krisztusnak, aki főpapunk, prófétánk, királyunk, és így elnyerjétek az örök életet. A megkereszteltek felelik: Ámen. A celebráns most – semmit sem mondva – krizmával megkeni a megkereszteltek fejét. Ha nagyszámú a megkeresztelt és több pap vagy diakónus van jelen, ők is segíthetnek megkenni a megkeresztelteket krizmával. ________________________________________________ 72
A fehér ruha rátevése 225.
A celebráns így szól:
N. és N., a keresztségben új teremtménnyé lettetek és Krisztust öltöttétek magatokra. Fogadjátok tehát ezt a hófehér ruhát, és vigyétek tisztán Urunk, Jézus Krisztus ítélőszéke elé, hogy részetek legyen az örök életben! A megkereszteltek felelik: Ámen. E szavakra: Fogadjátok tehát a fehér ruhát, a keresztszülő feladja a fehér ruhát (hacsak a helyi szokás más, alkalmasabb színű ruhát nem ajánl) az új keresztényre. Ha indokoltnak látszik, a fehér ruha szertartása elhagyható. Az égő gyertya ünnepélyes átadása 226.
Ezután a celebráns kezébe veszi, vagy legalábbis érinti a húsvéti gyertyát, és így szól:
Jöjjetek közelebb, keresztszülők, és ti adjátok át az új keresztényeknek a Krisztust jelentő világosságot! A keresztszülők odalépnek, a húsvéti gyertyáról meggyújtanak egy gyertyát, és átadják a megkeresztelteknek. Ezután a celebráns így szól: Most világosság gyúlt bennetek Krisztus által. Úgy éljetek ezután mindig, mint a világosság fiai! Legyetek állhatatosak a hitben, hogy amikor az Úr eljön, elébe járulhassatok az összes szentekkel együtt a mennyei hazában! Megkereszteltek: Ámen.
A BÉRMÁLÁS SZERTARTÁSA 227. A keresztelés és a bérmálás szertartása közé most alkalmas ének iktatható, pl. SzVU 97, 1-3. Jöjj, Szentlélek Istenünk..., SzVU 98, 1. Szállj szívünkbe, nagy Isten..., SzVU 99, 1-2. Ó, alkotó Lélek..., SzVU 102, 1-3. Szentlélek Isten, szállj le ránk... A bérmálás szertartása végezhető akár a presbitériumban, akár a keresztelőkútnál, ahogyan a helyi körülmények megkívánják.
73
228. Ha püspök keresztelt, nagyon megfelelő, hogy ugyanő mindjárt bérmáljon is. Ha nincs jelen püspök, bérmálhat ugyanaz az áldozópap, aki a keresztséget kiszolgáltatta. Amikor sok bérmálkozó van, a szentség kiszolgáltatásában segíthetnek azok a papok, akik erre felhatalmazást nyertek (vö. 46. szám). 229.
A celebráns az újonnan megkereszteltekhez rövid beszédet intéz, ilyen vagy hasonló szavakkal:
Kedves újonnan megkereszteltek! Krisztus Urunkban ti immár újjászülettetek, s a keresztség által Krisztusnak és az ő papi nemzetségének tagjai lettetek. A bérmálás szentsége által most megkapjátok a reánk kiárasztott Szentlelket is, akit Pünkösd napján küldött el apostolainak a mi Urunk, Jézus Krisztus, és az apostolok valamint utódaik továbbajándékoztak a megkeresztelteknek. Megkapjátok tehát a Szentlélek megígért erejét, hogy általa tökéletesebben átalakulva Krisztus hasonlóságára, tanúságot tegyetek az Úr szenvedéséről és feltámadásáról, az Egyháznak pedig tevékeny tagjai legyetek, és így Krisztus teste gyarapodjék hitben és szeretetben. A celebráns most összetett kézzel áll (mellette állnak azok az áldozópapok, akik majd együtt bérmálnak vele), és a nép felé fordulva mondja (vagy énekli az egyszerű prefációdallamra): Most imádkozzunk, kedves testvéreim, Istenhez, a mindenható Atyához, hogy árassza el jóságosan Szentlelkével újonnan megkeresztelt fiait; a Szentlélek erősítse meg őket bőkezű ajándékai által, – szent olajával pedig alakítsa őket hasonlóvá KRISZtushoz, az Isten Fiához. Egy ideig mindnyájan csendben imádkoznak. 230. A celebráns (és a vele együtt bérmáló áldozópapok) most kiterjesztik mindkét kezüket az összes bérmálandó fölé; de a következőket is csak a celebráns mondja (vagy énekli): Mindenható Isten, Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, te szolgáidnak vízből és Szentlélekből új életet adtál, és megszabadítottad őket a bűntől. Urunk, küldd le reájuk a vigasztaló Szentlelket, és add meg nekik a bölcsesség és az értelem lelkét, a jótanács és az erősség lelkét, a tudomány és a jámborság lelkét, – és töltsd el őket az istenfélelem LELkével, Krisztus, a mi Urunk által! Mind: Ámen. 231. Ekkor a segédkező a celebráns elé hozza a szent krizmát. Minden egyes bérmálkozó a celebráns elé járul, vagy – ha úgy alkalmasabb – a celebráns megy oda az egyes bérmálkozókhoz. A bérmaszülő a bérmálkozó vállára teszi jobb kezét, és közli a bérmálandó nevét. Ezt a bérmálkozó maga is mondhatja.
74
A celebráns a krizmába mártja jobb hüvelykujját, és hüvelykujjával keresztet rajzol a bérmálkozó homlokára, miközben mondja: N., vedd a Szentlélek ajándékának jelét! A megbérmált: Ámen. Celebráns: Békesség veled! A megbérmált: És a te lelkeddel. Ha áldozópapok is segítik a celebránst a szentség kiszolgáltatásában, akkor – ha jelen van a püspök – a krizmás edényt ő adja át nekik. A bérmálandók a celebráns elé vagy az áldozópapok elé járulnak; de ha alkalmasabb, a celebráns és a papok mennek a bérmálandókhoz, akiket a fenti módon kennek meg krizmával. Míg a krizmával való megkenés tart, alkalmas éneket lehet énekelni.
AZ EUCHARISZTIA LITURGIÁJA 232. A Hitvallás elhagyásával most mindjárt a Egyetemes könyörgések következnek; ebbe az újonnan megkereszteltek most kapcsolódnak be először. A áldozati adományokat néhány újonnan megkeresztelt viszi az oltárhoz. 233. Ha a I. eucharisztikus imát mondja a celebráns, az Emlékezzél meg kezdetű szakaszban a keresztszülőket is említse meg, a Kérünk Istenünk kezdetű szakaszban pedig emlékezzék meg az újonnan kereszteltekről is (377. szám); a II., a III. és a IV. eucharisztikus imádságban az újonnan megkereszteltekért imádkozzék a 391. szám és a Misekönyv I. 773-774. oldal szerint. 234. Ajánlatos, hogy az újonnan kereszteltek két szín alatt áldozzanak, valamint szüleik, keresztszüleik, hitvestársuk és világi hitoktatójuk is. Áldozás előtt – mégpedig az Íme, az Isten Báránya szavak előtt – a celebráns röviden emlékeztetheti az újonnan megkeresztelteket ennek a nagy misztériumnak értékére, hiszen az Eucharisztia a beavatás csúcspontja és az egész keresztény élet középpontja.
75
A HIT ELMÉLYÍTÉSÉNEK (A MISZTAGÓGIÁNAK) IDEJE 235. Hogy az újonnan megkereszteltek első lépései biztonságosak legyenek, minden körülmények között szükséges, hogy a hívek közössége, a keresztszülők és a lelkipásztorok figyelemesen és családiasan segítséget nyújtsanak nekik. Főleg arról gondoskodjanak, hogy a megkereszteltek nagy örömmel épüljenek be a közösségbe. 236. Az egész húsvéti időben, a vasárnapi szentmiséken az újonnan megkeresztelteknek a hívek között fenntartott helyük legyen. Ők pedig törekedjenek keresztszüleikkel együtt résztvenni a szentmisén. A homíliában és az Egyetemes könyörgésekben emlékezzenek meg róluk. 237. A misztagógia idejének lezárására a húsvéti idő vége felé, Pünkösd táján tartsanak ünnepséget. Ezt az ünnepséget helyi szokásokkal is lehet gazdagítani. 238. A keresztség évfordulóján az újonnan megkereszteltek ismét jöjjenek össze, hogy Istennek hálát adjanak, tapasztalataikat kicseréljék és ezáltal új erőre kapjanak. 239. A püspök maga gondoskodjék arról, hogy az Egyház új tagjaival lelkipásztori kapcsolatba kerüljön, főleg ha nem lehetett személyesen jelen a beavatás szentségeinél. Lehetőség szerint legalább évenként egyszer találkozzék az újonnan megkereszteltekkel, és ilyenkor ő vezesse az Eucharisztia ünneplését, ahol azok mindkét szín alatt áldozhatnak.
76
MÁSODIK FEJEZET A FELNŐTTEK KERESZTELÉSÉNEK EGYSZERŰBB SZERTARTÁSA 240. A helyi Ordinárius esetenként megengedheti, hogy a felnőttet az alábbi rövid szertartással kereszteljék meg. Ez rendkívüli esetekben fordulhat elő, amikor a jelölt nem tudja végigjárni a keresztény életbe való beavatás minden fokozatát, vagy amikor a helyi Ordinárius – megbizonyosodva a jelölt őszinte megtéréséről és komoly vallásosságáról – úgy dönt, hogy a keresztség késedelem nélkül kiszolgáltatható. Ilyen keresztelésnél mindent folyamatosan kell végezni (245-273. szám). Megvan azonban a lehetőség arra, hogy a szentségek kiszolgáltatásán kívül akár a katekumenátus, akár a megtisztulás és megvilágosodás szertartásának egyikét vagy másikát is elvégezzék (274-277. szám). 241. A keresztség előtt a jelöltnek keresztapát (vagy keresztanyát) kell választania (vö. Bevezető tudnivalók 43. szám), és be kell kapcsolódnia a helyi közösségbe (vö. ugyanott 12. és 19. szám, 2. pont). Idejében meg kell szereznie a megfelelő hitbeli ismereteket, és arra kell törekednie, hogy megkeresztelkedési szándéka egyre tisztultabbá, a hite és megtérése pedig egyre érettebbé legyen. 242. A szertartás: tartalmazza a jelölt bemutatását, aki kinyilvánítja elszánt akaratát, amellyel a keresztény életbe való beavatását kéri; kifejezi az Egyház hozzájárulását; majd megfelelő igeliturgia után megtörténik a keresztény életbe beavató szentségek ünnepélyes kiszolgáltatása. 243. A szertartás szokás szerint szentmise keretében történik, amelynek olvasmányait megfelelően kell kiválasztani. Vehető akár a keresztény életbe való bevezetés miseszövege (Misekönyv I. 769. oldal), akár más miseszöveg. A keresztség és a bérmálás felvétele után az újonnan keresztelt első ízben vesz részt az Eucharisztia ünneplésében. 244. A szent cselekményt lehetőleg vasárnapra tegyék (vö. Bevezető tudnivalók 59. szám), és a helyi közösség tevékenyen kapcsolódjék bele! A BEFOGADÁS SZERTARTÁSA 245. A hívek az alkalomhoz illő zsoltárt vagy himnuszt vagy népéneket énekelhetnek, miközben a pap – a szent ruhákba öltözve – a templom elé vagy a templom előcsarnokába vagy a templom bejáratához vagy magában a templomban egy megfelelő helyre vonul, ahol a jelölt várakozik keresztapjával (keresztanyjával) együtt. Ez a szertartás megelőzi az igeliturgiát. 246. A celebráns közvetlen szavakkal üdvözli a jelöltet. Majd rövid beszédet intéz hozzá és a keresztszülőhöz meg a körülállókhoz. Kifejezi a Egyház örömét, hálát ad Istennek, és megfelelő formában elmondja a keresztszülőnek és a jóbarátoknak, hogy milyen emlékei vannak a jelöltről, a jelölt vallásos érzületéről és mindarról, ahogyan a kegyelem útjain eljutott a mai naphoz. Ezután közelebb hívja a hitjelöltet és keresztszülőjét. A hívek eközben alkalmas éneket énekelhetnek, (pl.: Zsolt 62, 1-9, lásd A szentmise olvasmányai „C” év, Évközi 12. vasárnap, vagy népéneket, pl.: SzVU 226, 1. Kegyességgel hívsz, ó Jézus, vagy SzVU 154. Jézusomnak Szívén). 77
247.
A celebráns ezután a jelölthöz fordul kérdésével:
N., mit kérsz Isten Egyházától? Jelölt: Hitet. Celebráns: A hit mit ad neked? Jelölt: Az örök életet. A celebráns más szavakkal is megkérdezheti a jelölteket szándékuk felől, és más válaszok is lehetségesek. Így például az első kérdésre: Mit kívánsz? Mit akarsz? Miért jöttél? Válaszolhatják: Krisztus kegyelmét, vagy: Hogy az Egyházhoz tartozzam, vagy: Hogy elnyerjem az örök életet. Más megfelelő válasz is adható, amelyhez a celebráns a további kérdezésnél igazodhat. 248. Ezt követően válaszában a celebráns igazodjék az elhangzott feleletekhez, s végül ilyen vagy ehhez hasonló szavakkal szóljon a jelöltekhez: Az örök élet az, hogy megismerd az igaz Istent, és küldöttjét, Jézus Krisztust. Isten ugyanis, miután őt a halálból feltámasztotta, az élet fejedelmévé, minden látható és láthatatlan teremtmény Urává tette. Ezt az örök életet és a keresztséget nem kérnéd a mai napon, ha Krisztus Urunkat már nem ismerted volna, és tanítványa nem akartál volna lenni. Mivel megismerted az ő szavát, elhatároztad, hogy megtartod parancsait, sőt belekapcsolódtál a keresztény testvéri közösségbe és annak imádságába. Mindezt ugye azért tetted, mert keresztény akarsz lenni? Jelölt: Igen, azért tettem. 249.
A celebráns most a keresztszülőhöz fordul:
Te pedig, kedves testvérünk mint a jelölt keresztszülője, Isten szent színe előtt méltónak tartode őt, hogy részesedjék azokban a szentségekben, amelyekkel a keresztény életbe bevezetjük? Keresztszülő: Méltónak tartom. Celebráns: Kész vagy-e őt, akiért most kezességet vállaltál, szavaddal és példáddal továbbra is támogatni Krisztus szolgálatában? Keresztszülő: Kész vagyok. 250.
A celebráns – összetett kézzel – záróimádságot mond:
Könyörögjünk! Jóságos Atyánk, hálát adunk neked N. testvérünkért (nővérünkért), aki már egy ideje keresett téged, mert kegyelmeddel többféle módon eléje mentél, és hívásodra ma válaszolt Egyházad nyilvánossága előtt. Engedd tehát, hogy most örvendezzék üdvözítő szándékod beteljesedésén. Krisztus, a mi Urunk által. Mind: Ámen.
78
A jelölt bevezetése a templomba 251.
Ezután a celebráns ilyen vagy hasonló szavakkal felszólítja a jelöltet: N., lépj be az Isten házába, hogy velünk együtt részesülj Isten igéjének asztaláról!
A jelölt ekkor – keresztszülőjével együtt – bevonul a templomba. Közben a hívek közössége vagy a kar énekel.
IGELITURGIA 252. Mihelyt a jelölt és keresztszülője elfoglalta helyét, és a celebráns a presbitériumba érkezett, megkezdődik az igeliturgia. A mise bevezető szertartásai elmaradnak. Olvasmányok és homília 253. Az olvasmányokat, a válaszos zsoltárt, az evangélium előtti verset és az evangéliumi szakaszt a 388. szám alatt található szövegekből válogatjuk össze. Vehetjük azonban a vasárnap vagy az ünnep szentírási szakaszait is. Az evangélium után homília következik. Közbenjáró fohászok és bűnbánati szertartás 254. A homília után a jelölt – keresztszülőjével együtt – a celebráns elé lép. Ekkor, az egész közösség bekapcsolódásával, ilyen vagy hasonló fohászokat mondanak: Celebráns (összetett kézzel): Könyörögjünk mindannyian szeretett testvérünkért, aki részesedni akar Krisztus Urunk szentségeiben, és esedezzünk – mi, bűnösök – önmagunkért is, hogy hívő és bűnbánó lélekkel csatlakozva Krisztushoz, szüntelenül az új élet útján járjunk! Lektor: 1. Hogy mindannyiunkban megújítsa és felszítsa az igaz bűnbánat lelkületét, kérjük Urunkat! Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket! 2. Hogy mi, akik a keresztség által meghaltunk a bűnnek, és részesültünk Krisztus megváltásában, életünkkel tanúskodjunk a nekünk juttatott kegyelemről, kérjük Urunkat! 3. Hogy a jelenlévő testvérünk Isten jóságában bízva, töredelmes szívvel készüljön az üdvözítő Krisztussal való találkozásra, kérjük Urunkat! 4. Hogy követve Krisztust, aki elveszi a világ bűneit, kigyógyuljon a bűnből, és megszabaduljon a bűn fojtogató hatalmából, kérjük Urunkat! 5. Hogy a Szentlélek megtisztítsa, és elvezesse őt az életszentségre, kérjük Urunkat! 6. Hogy a keresztség szentségében Krisztussal együtt eltemetkezve meghaljon a bűnnek, és mindig Istennek éljen, kérjük Urunkat! 7. Hogy bőségben mutathassa be az életszentség és a szeretet gyümölcseit, amikor majd mennyei Atyánkhoz érkezik, kérjük Urunkat! 8. Hogy az egész világ, amelyért az Atya egyszülött Fiát adta, felismerje Isten szeretetét, és hozzá térjen, kérjük Urunkat! 79
E fohászok után a jelölt – fejet hajtva vagy térden állva – az egész közösséggel együtt elmondja az általános bűnvallomást; ez a cselekmény azonban, ha a körülmények úgy kívánják, el is hagyható. Az exorcizmus, vagyis a gonosz lélek hatalmának megtöréséért mondott imádság könyörgései. Megkenés a katekumenek olajával. 255. A celebráns – elhagyva az Irgalmazzon nekünk a mindenható Isten kezdetű imádságot – az alábbi könyörgést mondja: Mindenható Urunk, Istenünk! Te elküldötted egyszülött Fiadat, hogy a bűn rabságában sínylődő embert Isten gyermekeinek szabadságával ajándékozd meg. Alázatosan könyörgünk hozzád ezért a testvérünkért. Ő már megtapasztalta a világ csábításait, megszenvedte az álnok sátán kísértéseit, és most bűnösnek vallotta magát színed előtt. Fiad szenvedésének és feltámadásának erejével mentsd ki őt a sötétség hatalmából, vértezd fel Krisztus kegyelmével, és szüntelenül oltalmazd életének útjain! Krisztus, a mi Urunk által. Mind: Ámen. 256.
A celebráns így folytatja:
Védelmezzen téged Krisztusnak, a mi Üdvözítőnknek ereje! Ennek jeléül megkenünk téged az üdvösség olajával Krisztusban, a mi Urunkban, aki él és uralkodik mindörökkön-örökké. Mind: Ámen. A celebráns ezután megkeni a keresztelendők olajával a jelölt mellét, vagy a két kezét, vagy – ha alkalmasnak látszik – testének más részeit. Ez a megkenés a Püspökkari Konferencia határozata szerint el is maradhat. Ez esetben a celebráns így szól: Védelmezzen téged Krisztusnak, a mi Üdvözítőnknek ereje. Aki él és uralkodik mindörökkön-örökké. Mind: Ámen. Majd kezét a jelölt fejére teszi, de közben nem mond semmit. A KERESZTSÉG KISZOLGÁLTATÁSA A celebráns intelme 257. A jelölt ezek után keresztszülőjével odalép a keresztelőkúthoz. A celebráns most a hívekhez fordul ilyen vagy hasonló szavakkal: Szeretett testvéreim! Kérjük a mindenható Atyaisten irgalmát itt megjelent N. testvérünkért, aki a szent keresztséget kéri. Isten maga hívta meg és vezette ma ide őt. Adja meg neki a világosságot és az 80
erőt, hogy bátran ragaszkodjék Krisztushoz, és vallja meg az Egyház hitét. Adja meg neki, hogy a Szentlélek, akit most erre a vízre lehívunk, újjáteremtse őt. A víz megáldása 258. Ekkor a celebráns a keresztkút felé fordulva a következő áldást mondja vagy énekli: Istenünk, te láthatatlan erőddel a szentségi jelekben csodálatos dolgokat művelsz, – s a víz által számos tanítást adtál, hogy megértsük a keresztség kegyelmét. A te Lelked, Istenünk, a vizek fölött lebegett a teremtés kezdetén, – hogy a víznek már akkor megszentelő erőt adjon. Az újjászületés módját pedig a vízözön által jelezted előre, Istenünk, – hogy egyazon víznek titokzatos ereje vessen véget a bűnnek, és legyen az erényes élet kezdete. Te, Istenünk, száraz lábbal vezetted át a Vörös-tengeren Ábrahám fiait, – hogy a fáraó rabságából szabaduló néped a megkereszteltek előképe legyen. Szent Fiadra pedig, amikor a Jordán vizében megkeresztelkedett, leszállott a Szentlélek ereje; majd, midőn a kereszten függött, a vérrel együtt oldalából víz fakadt, és feltámadása után tanítványainak parancsba adta: – „Menjetek, tanítsatok minden népet, megkeresztelvén őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében!” Most tekints Egyházadra kegyesen, – és jóságod nyissa meg számára a keresztség forrását! A Szentlélek adja meg ennek a víznek egyszülött Fiad kegyelmét, s az ember, akit képmásodra alkottál, – a keresztség által az ősbűn szennyétől tisztára mosva, vízből és Szentlélekból új életre szülessék! A celebráns jobb kezével érinti a vizet, és így fejezi be az áldást: Add, Urunk, hogy Fiad által szálljon le ebbe a vízbe a Szentlélek ereje, hogy mindazok, akik Krisztus halálába temetkeznek a keresztség vizében, életre is keljenek ővele. Aki él és uralkodik mindörökkön-örökké. Mind: Ámen. Más szövegek is választhatók a víz megáldásához, vö: 389. szám. Húsvéti időben, amikor rendelkezésre áll a Húsvéti vigílián megáldott keresztvíz, ne maradjanak el a keresztség kiszolgáltatásánál a hálaadó és könyörgő részek. Legyen meg az áldás és Isten segítségül hívása a vízre a 389. szám alatt található formulák szerint, a záradékot értelemszerűen alkalmazva a különböző szövegváltozatokhoz. Ellene mondás a sátánnak A. változat 259.
A keresztvíz megszentelése után a celebráns megkérdezi a jelöltet:
Ellene mondasz-e a sátánnak, minden cselekedetének és csábításának? Jelölt: Ellene mondok. 81
B. változat Celebráns: Ellene mondasz-e a sátánnak? Jelölt: Ellene mondok. Celebráns: És minden cselekedetének? Jelölt: Ellene mondok. Celebráns: És minden csábításának? Jelölt: Ellene mondok. C. változat Celebráns: Ellene mondasz-e a bűnnek, hogy Isten gyermekeinek szabadságában élhess? Jelölt: Ellene mondok. Celebráns: Ellene mondasz-e a gonoszság csábításának, hogy a bűn sohase uralkodjék rajtad? Jelölt: Ellene mondok. Celebráns: Ellene mondasz-e a sátánnak, aki a bűn szerzője és fejedelme? Jelölt: Ellene mondok. A püspöki konferenciákra tartozik, hogy – ha szükséges – ezen a három formulán kívül más megfogalmazásokat készítsenek a babonával vagy más mágikus szertartásokkal kapcsolatban (vö. fentebb 80. szám). A hit megvallása 260. A celebráns ezután megkérdezi a jelöltet: N., hiszel-e Istenben, a mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében? Kiválasztott: Hiszek. Celebráns: Hiszel-e Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki Szűz Máriától született, kínhalált szenvedett; akit eltemettek, de feltámadt a halálból, és ül az Atya jobbján? Kiválasztott: Hiszek. Celebráns: Hiszel-e a Szentlélekben, a katolikus Anyaszentegyházban, a szentek közösségében, a bűnök bocsánatában, a test feltámadásában és az örök életben? Kiválasztott: Hiszek. A Hitvallás után nyomban következik a keresztelés akár alámerítéssel, akár leöntéssel. A keresztelés 261. Alámerítéses keresztelésnél – akár az egész test, akár csak a fej alámerítésével történik – ügyeljünk az illendőség és a jó ízlés követelményeire! (A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia úgy határozott, hogy a keresztelés csak a helyi ordinárius engedélyével történhet alámerítéssel.) A celebráns háromszor alámeríti és háromszor kiemeli a vízből a keresztelendőt – vagy annak fejét –, és kiszolgáltatja a keresztséget a Szentháromság egyszeri említésével: 82
N., én megkeresztellek téged az Atya, megmeríti először, és a Fiú, megmeríti másodszor, és a Szentlélek nevében. megmeríti harmadszor. A keresztapa vagy a keresztanya, (vagy mindkét keresztszülő) érinti a keresztelendőt. Mihelyt a keresztelés megtörtént, helyén való a nép rövid akklamációja (vö. 391-411. szám). 262. Ha pedig leöntéssel történik a keresztelés, a celebráns vizet merít a keresztelőkútból, és azzal a keresztelendő fejét háromszor leöntve kiszolgáltatja a keresztséget a Szentháromság nevében: N., én megkeresztellek téged az Atya, leönti vízzel először, és a Fiú, leönti vízzel másodszor, és a Szentlélek nevében. leönti harmadszor. A keresztapa, vagy a keresztanya (vagy mindkét keresztszülő) jobb kezét a keresztelendő jobb vállára teszi. Mihelyt egy-egy felnőtt keresztelése megtörtént, helyén való a nép rövid akklamációja (vö. 390. szám). A KERESZTSÉG HATÁSÁT MEGVILÁGÍTÓ SZERTARTÁSOK ________________________________________________ A keresztség utáni megkenés [263.] Rendes körülmények között a bérmálás azonnal követi a keresztség kiszolgáltatását. Ha azonban – valamilyen különleges okból – a keresztelés és bérmálás nem kapcsolódik egymáshoz, akkor az alámerítés, illetőleg a leöntés után a celebráns elvégzi a krizmával való megkenés szokásos szertartását is. Így imádkozik az újonnan megkeresztelt fölött: A mindenható Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, megszabadított téged a bűntől. Vízből és Szentlélekból új életet ajándékozott neked. Most pedig felken téged az üdvösség krizmájával, hogy szent népéhez tartozzál, és tagja maradj Krisztusnak, aki főpapunk, prófétánk, királyunk, és így elnyerd az örök életet. A megkeresztelt feleli: Ámen. A celebráns most – semmit sem mondva – krizmával megkeni a megkeresztelt fejét. ________________________________________________ 83
A fehér ruha rátevése 264.
A celebráns így szól:
N., most új teremtmény lettél, és Krisztust öltötted magadra. Fogadd tehát a fehér ruhát, és vidd tisztán Urunk Jézus Krisztus ítélőszéke elé, hogy részed legyen az örök életben! A megkeresztelt feleli: Ámen. E szavakra: Fogadd tehát a fehér ruhát, a keresztszülő feladja a fehér ruhát az új keresztényre. Ha indokoltnak látszik, a fehér ruha szertartása elhagyható. Az égő gyertya átadása 265.
Ezután a celebráns kezébe veszi, vagy legalábbis érinti a húsvéti gyertyát, és így szól:
Jöjj közelebb, keresztszülő, és te add át az új keresztényeknek a Krisztust jelentő világosságot! A keresztszülő odalép, a húsvéti gyertyáról meggyújt egy gyertyát, és átadja a megkereszteltnek. A celebráns erre így szól: Most világosság gyúlt benned Krisztus által. Úgy élj ezután mindig, mint a világosság fia! Légy állhatatos a hitben, hogy amikor az Úr eljön, elébe járulhass az összes szentekkel együtt a mennyei hazában! A megkeresztelt feleli: Ámen. A BÉRMÁLÁS SZERTARTÁSA 266. A keresztelés és a bérmálás szertartása közé most alkalmas ének iktatható, (pl. SzVU 97, 1-3: Jöjj, Szentlélek Istenünk..., 98, 1: Szállj szívünkbe, nagy Isten..., 99, 1-2: Ó alkotó Lélek..., 102, 1-3: Szentlélek Isten, szállj le ránk). 267. Ha püspök keresztelt, megfelelő, hogy ugyanő mindjárt bérmáljon is. Ha nincs jelen püspök, bérmálhat ugyanaz az áldozópap, aki a keresztséget kiszolgáltatta. 268.
A celebráns az újonnan megkeresztelthez rövid beszédet intéz ilyen vagy hasonló szavakkal :
Kedves N.! Krisztus Urunkban te immár újjászülettél, s a keresztség által Krisztusnak és az ő papi nemzetségének tagja lettél. A bérmálás szentsége által most megkapod a reánk kiárasztott
84
Szentlelket is, akit Pünkösd napján küldött el apostolainak a mi Urunk, Jézus Krisztus, és az apostolok valamint utódaik továbbajándékoztak a megkeresztelteknek. Megkapod tehát a Szentlélek megígért erejét, hogy általa tökéletesebben átalakulva Krisztus hasonlóságára, tanúságot tégy az Úr szenvedéséről és feltámadásáról, az Egyháznak pedig tevékeny tagja légy, és így Krisztus teste gyarapodjék hitben és szeretetben. A celebráns most összetett kézzel áll, és a nép felé fordulva mondja (vagy énekli az egyszerű prefációdallamra): Most imádkozzunk, kedves testvéreim, Istenhez, a mindenható Atyához, hogy árassza el jóságosan Szentlelkével újonnan megkeresztelt gyermekét; a Szentlélek erősítse meg őt bőkezű ajándékai által, – szent olajával pedig alakítsa őt hasonlóvá KRISZtushoz, az Isten Fiához. Egy ideig mindnyájan csendben imádkoznak. 269.
A celebráns most mind a két kezét a bérmálandó fölé terjeszti, és mondja vagy énekli:
Mindenható Isten, Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, e szolgádnak vízből és Szentlélekből új életet adtál, és megszabadítottad őt a bűntől. Urunk, küldd le reá a vigasztaló Szentlelket, és add meg neki a bölcsesség és az értelem lelkét, a jótanács és az erősség lelkét, a tudomány és a jámborság lelkét, – és töltsd el őt az istenfélelem LELkével, Krisztus, a mi Urunk által! Mind: Ámen. 270. Ekkor a bérmálandó a celebránshoz lép. A bérmaszülő a bérmálkozó vállára teszi jobb kezét, és közli a bérmálandó nevét. Ezt a bérmálkozó maga is mondhatja. A celebráns a krizmába mártja jobb hüvejkujját, és hüvejkujjával keresztet rajzol a bérmálkozó homlokára, miközben mondja: N., vedd a Szentlélek ajándékának jelét. A megbérmált: Ámen. A celebráns hozzáadja: Békesség veled! A megbérmált: És a te lelkeddel. AZ EUCHARISZTIA LITURGIÁJA 271. A Hitvallás elhagyásával most mindjárt az Egyetemes könyörgések következnek; ebbe az újonnan megkeresztelt most kapcsolódik be először. Az adományokat az újonnan megkeresztelt viszi fel az oltárhoz.
85
272. Ha a I. eucharisztikus imát mondja a celebráns, az Emlékezzél meg kezdetű szakaszban a keresztszülőket is említse meg, a Kérünk Istenünk kezdetű szakaszban pedig emlékezzék meg az újonnan kereszteltről is (377. szám); a II., a III. és a IV. eucharisztikus imádságban az újonnan megkereszteltért imádkozzék a 391. szám és a Misekönyv I. 773-774. oldal szerint. 273. Ajánlatos, hogy az újonnan megkeresztelt két szín alatt áldozzék, valamint szülei, a keresztszülője, hitvestársa és világi hitoktatói is. Áldozás előtt – mégpedig az Íme, az Isten Báránya szavak előtt – a celebráns röviden emlékeztetheti az újonnan megkereszteltet ennek a nagy misztériumnak értékére, hiszen az Eucharisztia a beavatás csúcspontja és az egész keresztény élet középpontja. 274. Rendkívüli körülmények esetén, amilyen a betegség, öregség, lakhelyváltoztatás, hosszú utazások stb., a) amikor a jelölt vagy nem tudta a katekumenátus idejét megfelelő szertartással elkezdeni, vagy pedig nem tudott részt venni a katekumenátus minden szertartásában; b) és másrészt lelkének kárára volna, ha az előző szertartásban való részesedése után meg lenne fosztva a hosszabb előkészület jótéteményeitől, nagyon megfelelő, ha a püspök engedélyével az előző szertartást kiegészítjük a teljes szertartás egyik vagy másik elemével. 275. Ez a kibővített szertartás lehetőséget ad arra, hogy az új jelölt utolérjen másokat, akik már előrehaladtak, mert így ő utólag részesül a katekumenátus teljes rendjének bevezető szertartásaiban (pl. a katekumenátusba való belépésben, a kisebb exorcizmusokban, vagyis a gonosz lélek hatalmának megtöréséért mondott imádságokban, áldásokban stb.). Ha másokkal együtt kezdte el a katekumenátust, de nem tudta azt a fenti okok miatt végigjárni, most pótolhatja a hiányzó részeket (pl. a kiválasztás, a megtisztulás és megvilágosodás szertartását, vagy a szentségek felvételét). 276. Az alkalmazások bölcs lelkipásztori megfontolás szerint tervezhetők úgy, hogy összekapcsoljuk az előző és a kibővített szertartást az alábbi módon: 1) egyszerűen hozzáadjuk pl. a katekumenátus idejének a szertartásait (106-132. szám), és az ünnepélyes átadásokat (183-192. szám); 2) megosztjuk és bővítjük akár a befogadás szertartását (245-251. szám), akár az igeliturgiát (252-256. szám). A befogadás szertartásában, a 245-247. számok növelhetők a katekument befogadó szertartás mintájára (73-97. szám); de ha úgy látszik jónak, kihagyjuk a 246-247. számokat, a következő 248-249. számok pedig átadhatják helyüket a kiválasztás szertartásának. Az igeliturgiában 253-255. számok alkalmazhatók egyik vagy másik skrutíniumhoz (160-179. szám), stb. 3) Az általánosan előírt vagyis a teljes szertartás bizonyos elemei helyett használhatjuk csupán egy részét ennek az egyszerűbb szertartásnak; vagy, amikor az érdeklődőket (akiket általában „szimpatizánsoknak” neveznek) fogadjuk be (vö. Bevezető tudnivalók, 12. szám 3. pont), ehhez hozzákapcsoljuk a katekumenek sorába való felvételnek (73-97. szám) és a kiválasztásnak a szertartását (143-151. szám). A kibővített szertartás esetén legyen gondunk arra, 1) hogy a jelölt hitoktatása teljes legyen, 2) hogy a szertartást valamilyen közösség cselekvő részvételével végezzük, 3) hogy az újonnan megkeresztelt számára, miután a szentségekhez járult – amennyiben ez lehetséges – biztosítsuk a misztagógia idejét. 277.
86
HARMADIK FEJEZET A FELNŐTT BEAVATÁS RÖVIDEBB SZERTARTÁSA, AMELYET KÖZELI ÉLETVESZÉLYBEN VAGY KÖZVETLENÜL A HALÁL ELŐTT VÉGZÜNK 278. Aki közeli életveszélyben van, akár katekumen, akár nem, megkeresztelhető az alábbi rövidebb szertartással (283-294. szám), ha képes a kérdéseket meghallani és rájuk felelni, tehát még nincs közvetlen a halál előtt. 279. Ha már befogadott katekumen, meg kell ígérnie, hogy felépülése után végigjárja a katekumenátus szokásos útját. Ha nem katekumen, az szükséges, hogy a Krisztushoz térés komoly jeleit mutassa, elvesse a pogány kultuszokat, és felszámolja erkölcsi életének akadályait (pl. az egyidejű többnejűséget stb.), azonkívül tegyen ígéretet, hogy egészségének visszanyerése után a beavatás teljes útját végigjárja. 280. Ez a szertartás elsősorban a katekéták és a világiak számára lett kidolgozva. Mégis szükség esetén áldozópap és szerpap is végezheti ezt a szertartást. Szokás szerint azonban az áldozópap és a diakónus használja az egyszerűbbnek nevezett szertartást (240-273. szám), és a helyet meg az időt illetően vegye figyelembe a szükséges alkalmazásokat. Az áldozópapnál, aki keresztel, legyen krizma, és amennyiben idő van rá, ne mulassza el a keresztség után a bérmálást kiszolgáltatni, elhagyva ebben az esetben a keresztség után krizmával való megkenést (263. szám). Hasonlóképpen, amennyiben lehetséges – mind az áldozópap, mind a szerpap, adott esetben a katekéta vagy világi, akinek van áldoztatási felhatalmazása – áldoztassa meg az újonnan megkereszteltet. Ilyenkor az Oltáriszentséget oda lehet vinni a szertartás elvégzése előtt. A szertartás alatt helyezzék tisztelettudóan az asztalra, amelyet fehér abrosz takar. 281. Közvetlen halálveszélyben (vagyis a halál közeledtével), amikor sürget az idő, a kiszolgáltató minden mást elhagyva, a szokott formulát mondva vizet önt a beteg fejére. Megáldott víz hiányában természetes vizet használ (vö. Általános tudnivalók 23. és 21. szám). 282. Azok számára, akiket akár közvetlen életveszélyben, akár a halál pillanatában kereszteltek meg, történjék gondoskodás arról, hogy ha visszanyerik egészségüket, megfelelő hitoktatásban részesüljenek. Miután pedig alkalmas időben az Egyházba befogadták őket, részesüljenek a többi beavató szentségben. Ebben az esetben megtartandók a 295-303. számok előírásai a megfelelő alkalmazásokkal. A szertartás kezdete 283. A katekéta vagy világi, miután a családot szeretettel és röviden üdvözölte, rögtön megbeszéli a beteggel annak a keresztség felvételére irányuló kérését, és ha nem katekumen, megtérése indokait; miután ítéletet alkotott a keresztelés jogosultságáról, szükség szerint rövid hitoktatásban részesíti őt.
87
284. Aztán behívja a beteg családját, a keresztapát, keresztanyát, néhány rokont és barátot, akik közül ki kell választani egy vagy két tanút. Ha nincs megáldott víz, természetes vizet kell előkészíteni. Beszélgetés a beteggel 285.
Azután a beteghez lépve a kiszolgáltató ismét megkérdezi őt ilyen vagy hasonló szavakkal:
Kedves testvérem, a keresztséget kérted, mert el akarod nyerni az örök életet, mint a keresztények. Az örök élet pedig az, hogy megismerd és elnyerd az igaz Istent, és akit ő küldött, Jézus Krisztust. Ez a keresztények hite; tudod ezt? A beteg: Igen, tudom. A kiszolgáltató: A Jézus Krisztusban való hittel együtt az is szükséges, hogy legyen szándékod keresztényhez illően megtartani Isten parancsait; ezt is tudod? A beteg: Tudom. A kiszolgáltató: Akarsz-e tehát keresztény módon élni? A beteg: Akarok. A kiszolgáltató: Ígérd meg, hogy gyógyulásod után időt szánsz arra, hogy Krisztust jobban megismerd és részt vegyél a keresztény oktatásban. A beteg: Megígérem. 286. Akkor a kiszolgáltató a keresztszülőhöz és a tanúkhoz fordul és ilyen vagy hasonló szavakkal kérdezi őket: Te, keresztszülő, aki N. ígéretét hallottad, megígéred-e, hogy mindezt eszébe juttatod és segíted őt abban, hogy Krisztus tanítását megismerje, eljárjon a közösségbe és jó kereszténnyé legyen? Keresztszülő: Megígérem. Kiszolgáltató: És ti, akik tanúként álltok itt, olyannak ismeritek-e N.-t, hogy megtartja ígéretét? Tanúk: Igen, olyannak ismerjük. 287.
A kiszolgáltató ismét a beteghez fordulva mondja: Ennélfogva az Úr Jézus parancsa értelmében megkeresztelkedhetsz az örök életre. Ha van rá idő és lehetőség, olvas néhány evangéliumi verset, amelyeket, ha lehet, kifejt, pl.: Mt 22, 35-40: Ez a nagy és az első parancsolat. Mt 28, 18-20: Tanítsatok minden népet megkeresztelvén őket. Mk 1, 9-11: János megkeresztelte Jézust a Jordánban. Jn 3, 1-6: Ha valaki újjá nem születik, nem láthatja meg Isten országát. Jn 6, 44-47: Aki hisz, annak örök élete van.
88
Közbenjáró fohászok 288.
Azután felhívja a jelenlevőket, hogy vele együtt imádkozzanak:
Kérjük a mindenható Isten irgalmát ezért a betegért, aki a keresztség kegyelmét kéri, valamint keresztszülőjéért, egész családjáért és barátaiért. A kiszolgáltató (vagy valaki a jelenlevők közül) a következő fohászok egyikét vagy másikát imádkozza: Hogy növeld testvérünk hitét Krisztusban, a te Fiadban és a mi Üdvözítőnkben: F. Kérünk téged, hallgass meg minket! Hogy valósítsd meg vágyát az örök élet elnyerésére és a mennyországba való bejutásra! F. Kérünk téged, hallgass meg minket! Hogy teljesítsd reményét, és megismerjen téged, a világ Teremtőjét és az emberek Atyját! F. Kérünk téged, hallgass meg minket! Hogy őt a keresztség által bűneitől feloldozd és megszenteld! F. Kérünk téged, hallgass meg minket! Hogy megadd neki az üdvösséget, amelyet Krisztus az ő halálával és feltámadásával kiérdemelt! F. Kérünk téged, hallgass meg minket! Hogy szeretetedben add meg neki a fogadott istengyermekség kegyelmét! F. Kérünk téged, hallgass meg minket! Hogy számára gyógyulást és időt engedj Krisztus tökéletesebb megismerésére és követésére! F. Kérünk téged, hallgass meg minket! Hogy mindnyájunkat, Krisztus tanítványait, akik a keresztségben egy testté lettünk, mindig megőrizz az egy hitben és szeretetben! F. Kérünk téged, hallgass meg minket! A fenti fohászok változtathatók a körülményeknek megfelelően. 289.
A kiszolgáltató ezzel a könyörgéssel zárja a fohászokat:
Urunk, Istenünk, hallgasd meg imánkat, és tekints a te szeretett gyermeked, N. testvérünk hitére és vágyára. Add, hogy ezen víz által, amelyet az emberek égi születésére kiválasztottál, Krisztus halálának és feltámadásának hasonlóságára alakuljon, elnyerje minden bűne bocsánatát, fogadott gyermekeddé váljék, és szent népedhez tartozzék. (Add meg azt is, hogy egészségét visszanyerve Egyházadban hálát adhasson neked, és parancsaidhoz hűségesen ragaszkodva az ő tökéletes tanítványává váljék.) Krisztus a mi Urunk által. Mind: Ámen.
89
Ellene mondás és hitvallás 290.
Azután a kiszolgáltató a beteghez fordulva kéri tőle az ellene mondást és a hitvallást:
Ellene mondasz-e a sátánnak, minden cselekedetének és minden csábításának? Beteg: Ellene mondok. A körülményeknek megfelelően a kiszolgáltató használhatja a bővebb formulát (vö. 217. szám) és azt a változtatást, amelyről a 80. szám szól. És így folytatja: Hiszel-e Istenben, a mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében? Beteg: Hiszek. A kiszolgáltató: Hiszel-e Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki Szűz Máriától született, kínhalált szenvedett; akit eltemettek, de feltámadt a halálból, és ül az Atyának jobbján? Beteg: Hiszek. A kiszolgáltató: Hiszel-e a Szentlélekben, a katolikus Anyaszentegyházban, a szentek közösségében, a bűnök bocsánatában, a testnek feltámadásában és az örök életben? Beteg: Hiszek. A keresztség szertartása 291.
Azután a kiszolgáltató megkereszteli a beteget az általa felvett név említésével:
N., én megkeresztellek téged az Atya, leönti vízzel először, és a Fiú, leönti vízzel másodszor, és a Szentlélek nevében. Leönti harmadszor. Ha a keresztelést szerpap végzi, a vízzel való leöntés után a keresztelést követő megkenést krizmával a szokott módon és formulával (263. szám) végezheti. ________________________________________________ 292. Ha sem a bérmálás, sem az áldoztatás nem lehetséges, a kiszolgáltató rögtön a keresztelés után ezt mondja: N., miután megszabadultál bűneidtől és az Atyaisten által újjászülettél, Krisztusban Isten gyermekévé lettél. Majd a bérmálásban, ha Isten is úgy akarja, a Szentlélek teljességét nyered el, és Isten oltárához járulva, áldozatának asztaláról részesülsz. Most pedig a ma elnyert gyermekkéfogadás szellemében velünk együtt imádkozz úgy, amint az Úr tanított minket imádkozni: Az újonnan megkeresztelt és minden jelenlevő a kiszolgáltatóval együtt elmondja az Úr imádságát (vö. alább 294. szám). ________________________________________________
90
A bérmálás szertartása 293. Ha a keresztelést áldozópap végezte, meg is bérmálhatja (vö. 280. szám), figyelmeztetve őt ezekkel vagy hasonló szavakkal: N., Krisztus Urunkban te immár újjászülettél, s a keresztség által Krisztusnak és az ő papi nemzetségének tagja lettél. A bérmálás szentsége által most elnyered még a reánk kiárasztott Szentlelket is, akit Pünkösd napján küldött el apostolainak a mi Urunk, Jézus Krisztus, és az apostolok valamint utódaik továbbajándékoztak a megkeresztelteknek. Ezután az alkalomnak megfelelően felhívja a jelenlevőket, hogy egy ideig csendben imádkozzanak. Az imádság végeztével az áldozópap kiterjeszti mindkét kezét a bérmálandó fölé, ezt mondja: Mindenható Isten, Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, te ennek a szolgádnak vízből és Szentlélekből új életet adtál, és megszabadítottad őt a bűntől. Urunk, küldd le reá a vigasztaló Szentlelket, és add meg neki a bölcsesség és az értelem lelkét, a jótanács és az erősség lelkét, a tudomány és a jámborság lelkét, és töltsd el őt az istenfélelem Lelkével, Krisztus, a mi Urunk által! Mind: Ámen. Az áldozópap a krizmába mártja jobb hüvelykujját, és hüvelykujjával keresztet rajzol a bérmálkozó homlokára, miközben mondja: N., vedd a Szentlélek ajándékának jelét. A megbérmált: Ámen. A celebráns hozzáadja: Békesség veled! A megbérmált: És a te lelkeddel. Sürgős esetben elegendő, ha megkeni a bérmálkozó homlokát krizmával miközben mondja: Vedd a Szentlélek ajándékának jelét. Ha lehetséges – kezét kiterjesztve mondja el előbb a Mindenható Isten kezdetű könyörgést is. A bérmálás után az újonnan megkeresztelt szentáldozásban részesülhet, az alább leírt szertartás szerint, 294 szám. Különben a szertartás az Úr imádságának elmondásával fejeződik be. Szentáldozás 294. Ha közvetlenül a bérmálás vagy – amikor nem szolgáltatható ki a bérmálás – a keresztség után van a szentáldozás, a kiszolgáltató ilyen vagy hasonló figyelmeztetést mondhat, elhagyva a zárójeles részt, ha már kiszolgáltatták a bérmálást:
91
N., a keresztségben megszabadultál bűneidtől, és az Atyaisten által újjászületve az ő gyermekévé lettél Krisztusban. (Ha Isten is úgy akarja, a bérmálásban majd a Szentlélek teljességét is megkapod.) Mielőtt pedig Krisztus testét magadhoz vennéd, Isten fogadott gyermekeinek Lelkében, akit ma elnyertél, imádkozz velünk együtt úgy, amint az Úr Jézus tanított minket imádkozni: Az újonnan megkeresztelt és minden jelenlevő a kiszolgáltatóval együtt mondja: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy… A kiszolgáltató fogja a Szentostyát és kissé felemelve tartva a megkeresztelt felé fordulva mondja: Íme, az Isten Báránya, íme, aki elveszi a világ bűneit. Boldogok, akiket meghív asztalához Jézus, az Isten Báránya. Az újonnan megkeresztelt és a jelenlevők együtt mondják: Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én lelkem. A kiszolgáltató megáldoztatja a megkereszteltet mondván: Krisztus teste. Az újonnan megkeresztelt feleli: Ámen. Az újonnan megkeresztelt áldozása után a jelenlevők is áldozhatnak. Az áldoztatás után a kiszolgáltató záróimát mond: Szentséges Urunk, mindenható Atyánk, örök Isten, bizalommal kérünk, add, hogy ez a szentáldozás testvérünk teste-lelke örök javára váljék, hiszen annak szentséges testét vette magához, aki él és uralkodik mindörökkön-örökké. Mind: Ámen. A beteg, aki közeli halálveszélyben van, és a beavató szentségekben vagy ezek egyikében részesült, felgyógyulása esetén a szokásos hitoktatásban, szentségekben és szertartásokban részesüljön, amelyek elmaradtak (vö. 279, 295-305. szám).
92
NEGYEDIK FEJEZET AZON FELNŐTTEK FELKÉSZÍTÉSE BÉRMÁLÁSRA ÉS ÁLDOZÁSRA, AKIKET GYERMEKKORBAN KERESZTELTEK MEG, DE NEM RÉSZESÜLTEK HITOKTATÁSBAN 295. Az itt következő lelkipásztori tanácsok azon felnőttekre vonatkoznak, akiket csecsemőként kereszteltek meg, de azután nem részesültek hitoktatásban, következésképpen nem bérmálkoztak és nem áldoztak. Alkalmazhatók azonban más hasonló esetekre is, főképpen olyan felnőtteknél, akik életveszélyben vagy a halál pillanatában részesültek a keresztségben. Jóllehet ezek a felnőttek nem hallották Krisztus titkának hirdetését, helyzetük mégis különbözik a katekumenekétől, mivel a keresztség által már Isten gyermekeivé és az Egyház tagjaivá lettek. Megtérésük tehát már a felvett keresztségen alapszik, amelynek ereje kell, hogy egyre jobban működjék bennük. 296. A katekumenekhez hasonlóan ezen felnőtteknek felkészítése is hosszabb időt igényel (vö. Bevezető tudnivalók, 21. szám). Ezalatt az idő alatt a kapott lelkipásztori oktatás révén a keresztségben beléjük öntött hitnek növekednie kell, éretté és teljesen sajátjukká kell válnia. Szükséges, hogy keresztény életük megerősödjék a megfelelő tanítás, az alkalmas katekézis, a hívek közösségével való kapcsolat, és bizonyos szertartásokban való részvétel által. 297. A katekézis rendje többnyire azonos azzal, amiről szó volt a katekumenekkel kapcsolatban (vö. Bevezető tudnivalók 19. szám, 1. pont). A pap, a diakónus vagy a katekéta azonban vegye figyelembe ezen felnőtteknek sajátos helyzetét, akik már a keresztségben részesültek. 298. A katekumenekhez hasonlóan ezen felnőtteknek is nyújtson segítséget a hívek közössége testvéri szeretettel és imával, valamint tanúskodjék alkalmasságukról, amikor majd a szentségekhez járulnak (vö. Bevezető tudnivalók, 4. és 19. szám 2 pont, továbbá 23. szám). 299. A felnőtteket a kezesek mutatják be a közösségnek. Felkészülésük idejére a pap jóváhagyásával mindegyikük felkér egy választott keresztszülőt, aki mint a közösség megbízottja szerepel, és akinek ugyanazon feladatai lesznek, mint a keresztszülőnek a katekumen iránt (vö. Bevezető tudnivalók 43. szám). Ez a választott keresztszülő, akit erre az időszakra felkértek, lehet az eredeti keresztszülő is, ha alkalmas erre a feladatra. 300. Az előkészítés idejét szenteljék meg liturgikus cselekmények, amelyek közül az első az a szertartás, amellyel a felnőtteket a közösségbe befogadják, és őket mint már megkeresztelteket elismerik hozzájuk tartozóknak. 301. Ettől kezdve részt vesznek az igeliturgia ünneplésein, mind a hívők, mind a katekumenek közösségében. 302. Hogy ebben az előkészületi munkában kiemeljék Isten kegyelmének működését, végezhetők a katekumenátus egyes szertartásai, amelyek megfelelnek ezen felnőttek helyzetének és lelki javának; ilyenek a Hitvallásnak, az Úr imádságának vagy az Evangéliumnak az ünnepélyes átadása. 93
303. A katekézis idejét illesszék bele az egyházi évbe, főképpen az utolsó rész essék egybe a nagyböjti idővel. Ezen időszak a bűnbánati cselekményei járuljanak hozzá a bűnbánat szentségére való felkészítéshez. 304. Az egész képzésnek csúcsa szokásszerűen a Húsvéti vigília, amikor a felnőttek megvallják a keresztelésben kapott hitüket, és a bérmálásban meg a szentáldozásban részesülnek. Ha a bérmálás nem szolgáltatható ki a Húsvéti vigílián, mert a püspök vagy a bérmálás rendkívüli kiszolgáltatója nincs jelen, ez minél előbb történjék meg, éspedig amennyire csak lehet, a húsvéti időben. 305. Ezek a felnőttek azzal befejezik be kereszténnyé formálódásukat, hogy teljesen bekapcsolódnak a közösségbe, és a misztagógia idejét együtt töltik az újonnan megkereszteltekkel.
94
ÖTÖDIK FEJEZET A HITOKTATÁSI KORT ELÉRT GYERMEKEK BEAVATÁSA A KERESZTÉNY ÉLETBE 306. Ezt a szertartást azon gyermekeknek szánjuk, akiket gyermekkorban nem kereszteltek meg, és miután elérték az értelmes kort, hitoktatásra jelentkeznek, hogy felkészítsék őket a keresztény életre. Ezeket vagy szüleik, illetve gyámjaik hozzák, vagy pedig ők maguktól jönnek azok beleegyezésével. Ezek a gyermekek már képesek arra, hogy hitüket tudatosítsák és fejlesszék, és hogy tetteikért bizonyos mértékben felelősséget vállaljanak. Mégsem kezelhetők felnőttekként, mert gyermeki a felfogásuk, és szüleiktől és gyámjaiktól függenek, továbbá társaik és a társadalom befolyása alatt állnak. 307. Beavatásuk megkívánja egyrészt a koruknak megfelelő vallásos magatartást, másrészt a nevelést, amelyre ebben az életkorban még nagy szükség van. Ezt a beavatást a jelöltek lelki állapotához kell alkalmazni, figyelembe véve a hitben való növekedésüket és a katekézist, amelyben részesülnek. Ezért a felnőttekhez hasonlóan az ő felkészítésük is – ha szükséges – több évig tartson, mielőtt a szentségekhez járulnak. Ez az idő különböző fokozatokra és időszakokra tagozódik, és különféle szertartásokat is magába foglal. 308. Minthogy pedig a gyermekek lelki és tanulmányi előrehaladása függ egyrészt társaik segítségétől és példájától, másrészt szüleiktől, mindkettőnek a fontosságát szem előtt kell tartani. a) Ezek a beavatandó gyermekek többnyire olyan társakból álló közösséghez tartozzanak, akiket már régóta megkereszteltek és hitoktatásban készítenek fel az áldozásra és a bérmálásra, ezért beavatásuk fokozatosan történjék, és a hittanos közösségen, mint alapon nyugodjék. b) Kívánatos, hogy ezek a gyermekek, amennyire lehetséges, segítséget kapjanak és jó példát lássanak szüleiktől, hiszen egyrészt az ő engedélyük szükséges a beavatásban való részvételhez, másrészt jövő keresztény életvitelüket az ő példájuk nagy mértékben befolyásolja. Azonkívül a beavatás ideje megfelelő módon alkalmat ad a családnak, hogy kapcsolatba kerüljön a papokkal és a katekétákkal. 309. Egyébként nem kis jelentőségű, hogy ezek a gyermekek együtt vegyenek részt a beavatási szertartásokban a többi gyermekekkel, akik ugyanebben a helyzetben vannak, és jó példájukkal kölcsönösen segítsék egymást a katekumenátus idején. 310. Ami pedig a szertartások idejét illeti, kívánatos, hogy az előkészület utolsó ideje lehetőleg egybeessék a nagyböjt idejével, és a szentségek felvétele a Húsvéti vigílián történjék (vö. Bevezető tudnivalók, 8. szám). De mielőtt a gyermekeket Húsvét ünnepén a szentségekhez engedik, figyeljenek arra, hogy egyrészt alkalmasak-e erre, másrészt hogy az időpont megfelel-e azon katekézis rendjének, amelyen részt vesznek. Amennyire lehetséges, gondoskodni kell ugyanis arról, hogy a jelöltek akkor járuljanak a beavatás szentségeihez, amikor a már régóta megkeresztelt társaik áldoznak vagy bérmálkoznak.
95
311. A szertartások történjenek valamely közösség tevékeny részvételével, amely megfelelő számú hívőből áll, csatlakozzanak hozzá a szüleik és családtagjaik, valamint a hittanos társaik és néhány felnőtt rokon. Többnyire ugyanis, amikor ilyen korú gyermekeket avatnak be, nem kívánatos az egész plébániai közösség jelenléte: elég egy ilyen kisebb közösség részvétele. 312. A beavatásnak ezen rendjét a Püspöki Konferenciák módosíthatják és kiegészíthetik, hogy jobban megfeleljen egy ország igényeinek és körülményeinek, valamint a lelkipásztori szempontoknak. Be lehet venni a gyermekek korához alkalmazva az „ünnepélyes átadások” szertartását, amely a felnőtteknél szerepel (vö. 103., 125., 181-192. szám). Azonkívül, amikor a gyermekek beavatása rendjének népnyelvű fordítását elkészítik, vigyázni kell arra, hogy az intelmek, fohászok és könyörgések alkalmazkodjanak a gyermekek felfogásához. Adott esetben, pl. amikor a Római Szertartáskönyv valamely imádságát az ország nyelvére lefordítják, a Püspöki Konferencia jóváhagyhat egy másik könyörgést is, amely ugyanazokat a gondolatokat a gyermekek számára megfelelőbben adja vissza (vö. Bevezető tudnivalók, 32. szám). 313. Azok a kiszolgáltatók, akik ezt a szertartásrendet használják, szívesen és ésszerűen éljenek azokkal a lehetőségekkel, amelyek az Általános tudnivalókban (34. és 35. szám), továbbá a Gyermekkeresztelés Általános tudnivalóiban (31. szám) és a Felnőttek beavatásának Bevezető tudnivalóiban (67. szám) találhatók.
96
ELSŐ FOKOZAT A KATEKUMENEK SORÁBA VALÓ FELVÉTEL SZERTARTÁSA 314. Ez a szertartás történjék kisebb, de tevékeny közösségben, hogy a gyermekeket ne zavarja meg a sokaság (vö. 311. szám). Amennyire lehetséges, a jelölt szülei vagy gyámjai legyenek jelen. Ha pedig nem tudnak eljönni, jelezzék a gyermekeknek adott beleegyezésüket; és helyettük legyenek jelen a „kezesek” (vö. 42. szám), ti. alkalmas hívek, akik ebben az esetben a szülőket képviselik, és a gyermekeket helyettük bemutatják. 315. A szertartás a templomban vagy más olyan alkalmas helyen történjék, hogy a bensőséges befogadás élményét nyújtsa a jelölteknek, figyelembe véve korukat és felfogóképességüket. Az első rész, vagyis a bevezetés szertartása a templom, illetve az említett alkalmas hely bejáratánál legyen a körülmények szerint; a második rész pedig, vagyis az igeliturgia már magában a templomban vagy az erre kiválasztott helyen. A BEFOGADÁS SZERTARTÁSA 316. A celebráns felölti a liturgikus ruhákat, és kimegy arra a helyre, ahol a gyermekek és szüleik vagy gyámjaik, vagy – ha úgy adódik – kezeseik gyülekeztek. A befogadásra várókat a körülállókkal együtt közvetlen szavakkal üdvözli. Előzetes intelem 317. Ezután a jelöltekhez és szüleikhez szólva kifejezi az Egyháznak az esemény feletti örömét és háláját. Majd felszólítja jelölteket és a kezeseket (ha vannak ilyenek), hogy lépjenek közelebb. Kérdések és válaszok 318. Ezután a celebráns egyenként kérdezi a gyermekeket – hacsak nincsenek nagy számban – ilyen vagy hasonló szavakkal: N., mi akarsz lenni? Gyermek: Keresztény. Celebráns: Miért akarsz keresztény lenni? Gyermek: Mert hiszek Krisztusban. Celebráns: Mit ad neked a Krisztusban való hit? Gyermek: Örök életet. A celebránsnak más szavakkal is megkérdezheti őket, és elfogadhat más feleleteket is: Isten akaratát akarom tenni; Isten szavát akarom követni; Meg akarok keresztelkedni; Akarom a hitet; Jézus barátja akarok lenni; A keresztények családjába akarok belépni, stb. Ha pedig a gyermekek nagyobb számban vannak, a celebráns kérdezheti őket együtt, vagy egyeseket szólít fel, és azután a többieket megkérdezi, hogy egyetértenek-e?
97
319. Ezután a celebráns bezárja a párbeszédet a körülményekhez és a gyermekek korához alkalmazott rövid katekézissel, ilyen vagy hasonló szavakkal: Mivel már hisztek Krisztusban, és elő akartok készülni a keresztségre, nagy örömmel fogadunk be benneteket a keresztények családjába, amelyben Krisztust napról napra egyre jobban megismeritek. Törekedjetek velünk együtt Isten gyermekeihez méltóan élni, amint Krisztus tanított minket: Szeressétek Istent teljes szívetekből, és szeressétek egymást, ahogyan Jézus szeretett minket! Az utóbbi szavakat megismételhetik a gyermekek, hogy egyetértésüket megmutassák. Beszélgetés a szülőkkel és az egybegyűltekkel 320. Azután a celebráns, ismét a gyermekekhez szólva, kéri őket, hogy szüleik, illetve kezeseik hozzájárulását kérjék. Ez történhet ilyen vagy hasonló szavakkal: N. és N., most menjetek a szüleitekhez, és kérjétek őket, hogy veletek együtt jöjjenek ide, és adják beleegyezésüket. A gyermekek szüleikhez, illetve kezeseikhez mennek és odavezetik őket a celebránshoz, aki így folytatja: Kedves szülők! Gyermekeitek, N. és N. kérik a keresztségre való előkészítést. Hozzájárultok-e ehhez? Szülők: Hozzájárulunk. Celebráns: Készek vagytok-e a keresztségre való előkészületüket biztosítani? Szülők: Készek vagyunk. 321.
Azután a celebráns kérdést intéz az ott állókhoz ilyen vagy hasonló szavakkal:
Mivel ezeknek a gyermekeknek a ma megkezdett út végigjárásához szükségük van valamennyiünk hitének és szeretetének segítségére, megkérdezlek titeket is, barátok és társak: készek vagytok-e segíteni őket, hogy fokozatosan eljussanak a keresztség felvételére? Mind: Készek vagyunk. Megjelölés 322.
Azután a celebráns a gyermekekhez fordulva mondja:
Bárcsak mindig hálásan emlékeznétek Krisztusra, aki titeket N. és N. meghívott, hogy barátai legyetek, és hozzá hűségesen ragaszkodjatok! Ezért megjelöllek titeket Krisztus keresztjének jelével, amely a keresztények jele. A jövőben ez a jel figyelmeztessen titeket, hogy emlékezzetek Krisztusra és az ő szeretetére. Közvetlen ezután a celebráns végigmegy a gyermekek előtt, mindegyiknek a homlokát megjelöli a kereszt jelével (semmit sem mondva). Ha alkalmasnak látszik (vö. 323. szám), a szülőket és a katekétákat is felszólítja, hogy ők is jelöljék meg kereszttel a gyermekek homlokát: Kedves szülők és katekéták, (N. és N.)! Minthogy Krisztuséi vagytok, ti is jelöljétek meg a gyermekeket Krisztus jelével. ________________________________________________ 98
[323.] Ha alkalmasnak látszik, különösen nagyobb gyermekek esetében, a test többi részét is meg lehet jelölni. Ezt a pap végzi, egyedül mondja a szavakat és jelöli meg a gyermekeket: A fül megjelölésekor: Megjelölöm a kereszt jelével füledet, hogy Krisztus szavát meghalljad. A szemek megjelölésekor: Megjelölöm a kereszt jelével szemedet, hogy meglásd Krisztus cselekedeteit. Az ajkak megjelölésekor: Megjelölöm a kereszt jelével ajkadat, hogy úgy beszélj, mint Krisztus! A mell megjelölésekor: Megjelölöm a kereszt jelével melledet, hogy a hit által Krisztust fogadd szívedbe. A vállak megjelölésekor: Megjelölöm a kereszt jelével válladat, hogy Krisztus ereje legyen benned. Az egész test jelölésekor, mintegy áldást adva: Megjelölöm Krisztus keresztjének jelével egész testedet az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, hogy Jézusnak élj most és mindörökké. Gyermek: Ámen. Ha alkalmasnak látszik, az érzékszerveknek ezt a megjelölését elvégezhetik a szülők (sőt a kezesek) vagy a katekéták is; a szavakat azonban csak a pap mondja (többes számban), mint a 85. számnál. ________________________________________________ Bevezetés a templomba 324. Ezután a celebráns a katekumeneket a templomba való belépésre hívja, ilyen vagy hasonló szavakkal: Most helyet foglalhattok az egybegyűlt keresztények között. Gyertek tehát, hogy hallgassátok az Urat, aki szól hozzátok, ti pedig imádkozzatok velünk együtt hozzá! Ezt hallva a gyermekek az egybegyűltekhez csatlakoznak, és helyet foglalnak szüleikkel (illetve kezeseikkel) és társaikkal együtt. Ezzel mindenki előtt nyilvánvaló lesz, hogy részük van a közösségben. Közben éneklik a 94. zsoltárt, lásd A szentmise olvasmányai „A” év, Nagyböjt 3. vasárnapja; vagy a 121. zsoltárt, lásd A szentmise olvasmányai „A” év, Advent 1. vasárnapja; vagy más alkalmas éneket, (pl. SzVU 226. Kegyességgel hívsz, ó Jézus).
99
IGELITURGIA 325. Azután körmenetben behozzák a Szentírás könyvét, tiszteletadással elhelyezik. A celebráns röviden kifejti Isten igéjének méltóságát, amelyet a keresztények összejöveteleiken hirdetnek, illetve hallgatnak. És kezdetét veszi egy rövid igeliturgia. Olvasmányok és homília 326. Kiválasztanak olyan olvasmányokat, amelyek megfelelnek egyrészt a katekumenek felfogóképességének, másrészt annak a katekézisnek továbbfejlesztéséhez, amelyet ők és társaik kaptak, pl.: OLVASMÁNY: Ter 12, 1-4: Isten meghívja Ábrahámot. VÁLASZOS ZSOLTÁR: Zsolt 32. Lásd A szentmise olvasmányai „A” év, Nagyböjt 2. vasárnapja. EVANGÉLIUM: Jn 1, 35-42 (vagy 35-39): Íme, az Isten Báránya. Megtaláltuk a Messiást. Vagy: OLVASMÁNY: Ez 36, 25-28: Isten új szívet ad övéinek; megszenteli, és országába vezeti őket. Lásd A szentmise olvasmányai „Hétköznapokra II.” Évközi 20. hét csütörtök, II. évben. SZENTLECKE: Ef 4, 1-6a: Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség. Lásd A szentmise olvasmányai „B” év, Évközi 17. vasárnap. SZENTLECKE: Gal 5, 13-17. 22-23a. 24-25: A Lélek szerint éljünk! EVANGÉLIUM: Mk 12, 28c-31: A főparancsolat. Lásd A szentmise olvasmányai „B” év, Évközi 31. vasárnap. EVANGÉLIUM: Lk 8, 4-9. 11-15: Példabeszéd a magvetőről. Lásd A szentmise olvasmányai „Hétköznapokra II.”, Évközi 24. hét, szombat. EVANGÉLIUM: Lk 19, 1-10: Zakeus. Lásd A szentmise olvasmányai „Hétköznapokra II.”, Évközi 33. hét, kedd. EVANGÉLIUM: Jn 6, 44-47: Senki sem tud hozzám jönni, hacsak az Atya nem vonzza. Lásd A szentmise olvasmányai „Hétköznapokra I.”, Húsvét 4. hete, csütörtök. EVANGÉLIUM: Jn 13, 34-35: Új parancs. Lásd A szentmise olvasmányai „C” év, Húsvét 5. vasárnapja. EVANGÉLIUM: Jn 15, 9-11: Szeressétek egymást! Lásd A szentmise olvasmányai „Hétköznapokra I.”, Húsvét 5. hete, csütörtök. EVANGÉLIUM: Jn 15, 12-17. Szeressétek egymást! Lásd A szentmise olvasmányai „Hétköznapokra I.”, Húsvét 5. hete, péntek. Más olvasmányokat, Válaszos zsoltárokat és Evangélium előtti verseket, lásd a 388. számnál. Az olvasmányok után a celebráns rövid homíliát mond, amelyben megvilágítja az olvasottakat. 327. Ajánlatos egy kis csendet tartani, melyben a gyermekek – a celebráns felszólítására – csendben imádkoznak; majd alkalmas ének következik. Az Evangélium átadása 328. Az ének közben vagy közvetlenül utána (ahogy alkalmasabb) Evangéliumos könyvet adnak a gyermekeknek, akiket felkészítettek megfelelő intelemmel vagy rövid homíliával. 100
Könyörgések 329.
Ezután ilyen vagy hasonló szavakkal következnek a könyörgések:
Celebráns: Imádkozzunk ezekért a szeretett gyermekekért, akik a ti gyermekeitek, illetve a ti társaitok és barátaitok, és akik most az Isten elé járulnak. Lektor: 1. Urunk, Istenünk, napról napra növeld azt a vágyukat, hogy egyre bensőségesebben éljenek Jézussal! Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket! 2. Hogy Isten gyermekeinek családjában élve, üdvösségüket az Egyházban elnyerjék! 3. Hogy nekik a keresztségre való előkészületben erőt és kitartást adj! 4. Hogy őket a félelem kísértésétől és a csüggedés lelkületétől jóságosan megóvd! 5. Hogy nekik a keresztség, a bérmálás és az Eucharisztia szentségében való részesedés örömét ajándékozd! A celebráns ezzel az imával fejezi be: Urunk, Istenünk, te ezekben a gyermekekben fölkeltetted a vágyat, hogy a te gyermekeid és Krisztus tanítványai legyenek. Add, hogy kitartóan feléd haladva megtapasztalják: az ő szándékuk és a mi könyörgésünk meghallgatásra talált. Krisztus, a mi Urunk által. Mind: Ámen. A szertartás énekkel fejeződik be. Ha az Eucharisztia ünneplése következik, a katekumeneket bocsássák el.
101
MÁSODIK FOKOZAT SKRUTÍNIUMOK (A HIT MEGVIZSGÁLÁSAI), VAGYIS BŰNBÁNATI SZERTARTÁSOK 330. Ezek a bűnbánati szertartások, amelyek a gyermekek katekumenátusának fontos időszakai, a skrutíniumok osztályába tartoznak, és ezek megtalálhatók „A felnőttek beavatási rendjé”-ben (152-180. szám). Mivel hasonló célra törekszenek, használni és alkalmazni lehet rájuk azokat a normákat, amelyek a skrutíniumokra vonatkoznak (25. szám 1. pont és 154-159. szám). 331. Mivel a skrutíniumok szokás szerint a keresztségre való fölkészülés végső idejéhez tartoznak, a bűnbánati szertartások megkívánják, hogy a gyermekekben a hit és a lelkület megközelítse azt a fokot, amely szükséges a keresztséghez. 332. Ezek a szertartások, amelyeken a katekumenekkel együtt keresztapáik (keresztanyáik) és hittanuló csoporttársaik is részt vesznek, legyenek tekintettel minden jelenlevőre, hogy a bűnbánati szertartások javára váljanak azoknak is, akik nem katekumenek. Valóban, ezen szertartás keretében a bűnbocsánat szentségéhez lehet bocsátani néhány már megkeresztelt gyermeket, aki a hittanuló csoporthoz tartozik. Ez esetben gondoskodjanak arról, hogy a szertartásba iktassanak be megfelelő intelmeket, imaszándékokat és olyan cselekményeket, amelyek tekintettel vannak az ilyen gyermekekre. 333. A bűnbánati szertartásokat nagyböjtben tartják, ha a katekumenek beavatása a húsvéti ünnepekben történik; egyébként más, alkalmas időben. Legalább egy alkalommal tartsanak ilyen bűnbánati szertartást. Ha azonban lehetséges, tartsanak egy másodikat is. Ennek formulája igazodjék az előbbi mintához; a könyörgésekhez és az exorcizmushoz, vagyis a gonosz lélek hatalmának megtöréséért mondott imádságokhoz a 164., 171. és 178. számok alatt található szövegeket használjuk, megfelelő módosításokkal. A szertartás bevezetése 334. A celebráns, miután fogadta az egybegyűlteket, néhány szóval kifejti, hogy mi a szertartás jelentősége a különböző állapotban élők számára, azaz mit jelent ez a hittanuló és a megkeresztelt gyermekeknek; különösen azoknak, akik ezen a napon először járulnak a bűnbocsánat szentségéhez; továbbá milyen feladatot ró a szülőkre és barátokra; a katekétákra és a papokra stb. Mindenkinek saját magára kell alkalmaznia a bűnök bocsánatának boldog híradását és meg kell vallania az Atyaisten irgalmát. Választható alkalmas ének, amely kifejezi az Atyaisten irgalma fölötti hitet és az örömet. 335.
A celebráns ezzel a könyörgéssel fejezi be:
Könyörögjünk! Jóságos és irgalmas Istenünk! Te azzal nyilvánítod ki jóságodat és dicsőségedet, hogy irgalmas vagy hozzánk és megszentelsz minket. Tekints bűnbánatunkra, töröld el bűneinket, és keltsd új életre szívünket. Krisztus, a mi Urunk által. Hívek: Ámen. 102
Vagy: Urunk, Istenünk, add meg nekünk a kiengesztelődés és béke adományát, hogy bűneinktől megtisztulva örvendező szívvel szolgáljunk neked. Krisztus, a mi Urunk által. Hívek: Ámen. Olvasmányok és homília 336.
Lehet egy vagy több olvasmány, pl.:
OLVASMÁNY: Ez 36, 25-28: Isten új szívet és új lelket ad övéinek. Lásd A szentmise olvasmányai „Hétköznapokra II.” Évközi 20. hét csütörtök, II. évben. OLVASMÁNY: Iz 1, 16-18: Tisztuljatok meg bűneitektől! SZENTLECKE: 1 Jn 1, 8 – 2, 2: Jézus Krisztus az Üdvözítőnk. EVANGÉLIUM: Mk 1, 1-5. 14-15: Térjetek meg és higgyetek az Evangéliumban! EVANGÉLIUM: Mk 2, 1-12: A béna meggyógyítása. Lásd A szentmise olvasmányai „B” év, Évközi 7. vasárnap. EVANGÉLIUM: Lk 15, 1-7: Az elveszett és megtalált bárány. Lásd A szentmise olvasmányai „C” év, Évközi 24. vasárnap. Szabad venni azokat az evangéliumokat is, amelyeket szokás szerint a skrutíniumokra kijelölnek: Jn 4, 5-15. 19b-26. 39a. 40-42: A szamariai asszony. Lásd A szentmise olvasmányai „A” év, Nagyböjt 3. vasárnapja. Jn 9, 1. 6-9. 13-17. 34-39: A vakon született meggyógyítása. Lásd A szentmise olvasmányai „A” év, Nagyböjt 4. vasárnapja. Jn 11, 3-7. 17. 20-27. 33b-45: Lázár feltámasztása a halálból. A vakon született meggyógyítása. Lásd A szentmise olvasmányai „A” év, Nagyböjt 5. vasárnapja. Ha két vagy több olvasmányt olvasnak, válaszos zsoltárt vegyenek közöttük (328. szám). Az olvasmányok után a celebráns, a szent szöveget kifejtve, rövid homíliát mond. Könyörgések 337. A celebráns az egybegyűlteket bűnbánatra és a lélek megújulására hívja fel; a homília közben vagy utána rövid csendet tart. Ha azonban a jelenlevők között vannak már megkeresztelt gyermekek, akik a hittantanulócsoport tagjai, akkor feléjük fordulva a celebráns felszólítja őket, hogy nyilvánítsák ki hitüket Krisztusban, az Üdvözítőben, és fejezzék ki saját bűneik miatti fájdalmukat. 338. Bizonyos ideig tartó csend után, amelyben szívbeli bánatra hangolódnak, a celebráns a közösséget imára szólítja fel: Imádkozzunk N.-ért és N.-ért, akik a keresztény beavatás szentségeire készülnek; N.-ért és N.ért, akik először részesülnek a bűnbocsánat szentségében; és önmagunkért, akik Krisztus irgalmát várjuk.
103
Lektor: 1. Hogy Krisztus Urunk előtt lelkünk háláját és hívő érzületét ki tudjuk nyilvánítani, kérjük Urunkat! Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket! 2. Hogy gyengeségeinket és bűneinket őszintén felismerjük, kérjük Urunkat! 3. Hogy emberi gyarlóságainkat és bűneinket Isten gyermekeinek lelkületével nyíltan megvalljuk, kérjük Urunkat! 4. Hogy a bűneink miatt való fájdalmunkat Jézus Krisztus előtt kinyilvánítsuk, kérjük Urunkat! 5. Hogy a jelen bajoktól megszabadítson és az eljövendőktől irgalmasan megőrizzen, kérjük Urunkat! 6. Hogy mennyei Atyánk szeretetével le tudjuk győzni az emberek minden gonoszságát, kérjük Urunkat! A celebráns intelmeit és az imaszándékokat – a körülményeknek megfelelően – alkalmazni lehet, felhasználva a 378., 382. és 386. szám alatti formulákat a szükséges átalakításokkal. Exorcizmus, vagyis a gonosz lélek hatalmának megtöréséért mondott imádság 339.
Ezután a celebráns a gyermekek fölé kiterjesztett kezekkel imádkozik:
Könyörögjünk! Irgalmas Atyánk! Te, egyszülött Fiad halála és feltámadása által, a bűn rabságában sínylődő embert Isten gyermekeinek szabadságával ajándékoztad meg. Alázatosan könyörgünk hozzád ezekért a gyermekeidért, akikről tudod, hogy már megtapasztalták a kísértéseket, és beismerik bűneiket. Tekints kegyesen rájuk és teljesítsd reményüket. Add, hogy a sötétségből eljussanak fogyhatatlan világosságodba, bűneiktől megtisztuljanak, békédnek örvendezzenek, és életük útján gondviselő oltalmadban bízzanak. Krisztus, a mi Urunk által. Hívek: Ámen. Az exorcizmus, vagyis a gonosz lélek hatalmának megtöréséért mondott imádság más formája, 392. szám. A katekumenek megkenése vagy kézrátétel 340.
A celebráns folytatja:
Védelmezzen titeket Krisztusnak, a mi Üdvözítőnknek ereje! Ennek jeléül megkenünk benneteket az üdvösség olajával Krisztusban, a mi Urunkban, aki él és uralkodik mindörökkön-örökké. Hívek: Ámen. Mindegyiket megkenik a katekumenek olajával a mellén és mindkét kezén (vagy – ha alkalmasnak látszik – testük más részén is). A Püspöki Konferencia ítélete szerint ez a megkenés elhagyható vagy elhalasztható a keresztség kiszolgáltatása napjára (vö. 218. szám). Ez esetben a celebráns az összes katekumenhez így szól:
104
Védelmezzen meg titeket Krisztusnak, a mi Üdvözítőnknek ereje. Aki él és uralkodik mindörökkön-örökké. Hívek: Ámen. A celebráns – semmit sem mondva – ráteszi a kezét minden egyes katekumen fejére. A katekumenek elbocsátása 341.
A celebráns ezután elbocsátja őket ilyen vagy hasonló szavakkal:
N. és N., az Úr Jézus megmutatta nektek irgalmát itt a mi közösségünkben. Most menjetek békével! Gyermekek: Istennek legyen hála! Vagy ha a templomból nem mennek ki, és a helyükre vonulnak, a celebráns így szól: N. és N., az Úr Jézus megmutatta nektek irgalmát itt a mi közösségünkben. Menjetek most a helyetekre és imádkozzatok még velünk! 342. Ekkor következik a bűnbánati liturgia, amely kimondottan a már megkeresztelt gyermekekre van tekintettel. A celebráns intelme után előbb azok járulnak a szentgyónáshoz, akik első ízben részesülnek a bűnbocsánat szentségében, majd a többiek gyónása következik. Ének vagy hálaadó ima után mindnyájan távoznak.
105
HARMADIK FOKOZAT A BEAVATÁS SZENTSÉGEI 343. A keresztség húsvéti jellegének megvilágítása céljából nagyon ajánlott, hogy ezt a szentséget Húsvét vigíliáján szolgáltassák ki, vagy pedig vasárnap, amikor az Egyház az Úr feltámadására emlékezik (vö. A gyermekkeresztelés szertartása: Általános tudnivalók, 9. szám), azoknak az ajánlásoknak a figyelembevételével, amelyek a 310. szám alatt találhatók. 344. A keresztséget annak a misének a keretében szolgáltassák ki, amelyen az újonnan megkereszteltek először részesülnek az Eucharisztiában. A bérmálás is ugyanekkor legyen, amelyet vagy püspök szolgáltasson ki, vagy az a pap, aki a keresztelést végezte. 345. Ha a keresztség kiszolgáltatása nem Húsvét vigíliáján vagy napján történik, akkor vagy a napi misét vegyék vagy pedig a Keresztség kiszolgáltatásának rituális miséjét (Misekönyv I. 773-776. oldal). Az olvasmányok azok közül választhatók, amelyeket a 388. szám ajánl; lehet venni a vasárnapi vagy az ünnepnapi olvasmányokat is. 346. Minden hittanuló gyermeket kísérje a keresztapa (keresztanya), akit ő választott és a pap jóváhagyott (vö. Bevezető tudnivalók, 43. szám). A KERESZTSÉG ÜNNEPLÉSE 347. Amikor a hittanuló gyermekek szüleikkel (gyámjaikkal), keresztszüleikkel, társaikkal, barátaikkal és a többi hívekkel összegyűltek, megkezdődik a szentmise; az igeliturgiában a föntebb felsorolt olvasmányokat vegyék. Utána homília következik. A celebráns intelme 348. A homília után a katekumenek szüleikkel és keresztszüleikkel a keresztelőkúthoz mennek. A celebráns a családhoz, az ott álló hittanuló társakhoz és az összes hívekhez ilyen vagy hasonló intelemmel fordul: Kedves Testvéreim! Könyörögve kérjük a mindenható Atyaisten kegyelmét, hogy ezek a szolgái, N.-t és N., akik szüleik beleegyezésével a keresztséget kérik, csatlakozhassanak azok közé, akik Krisztusban már elnyerték a fogadott fiúságot. A víz megáldása 349.
Ekkor a celebráns a keresztkút felé fordulva a következő áldást mondja vagy énekli:
Istenünk, te láthatatlan erőddel a szentségi jelekben csodálatos dolgokat művelsz, – s a víz által számos tanítást adtál, hogy megértsük a keresztség kegyelmét. A te Lelked, Istenünk, a vizek fölött lebegett a teremés kezdetén, – hogy a víznek már akkor megszentelő erőt adjon. Az újjászületés módját pedig a 106
vízözön által jelezted előre, Istenünk, – hogy egyazon víznek titokzatos ereje vessen véget a bűnnek, és legyen az erényes élet kezdete. Te, Istenünk, száraz lábbal vezetted át a Vörös-tengeren Ábrahám fiait, – hogy a fáraó rabságából szabaduló néped a megkereszteltek előképe legyen. Szent Fiadra pedig, amikor a Jordán vizében megkeresztelkedett, leszállott a Szentlélek ereje; majd, midőn a kereszten függött, a vérrel együtt oldalából víz fakadt, és feltámadása után tanítványainak parancsba adta: – „Menjetek, tanítsatok minden népet, megkeresztelvén őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében!” Most tekints Egyházadra kegyesen, – és jóságod nyissa meg számára a keresztség forrását! A Szentlélek adja meg ennek a víznek egyszülött Fiad kegyelmét, s az ember, akit képmásodra alkottál, – a keresztség által az ősbűn szennyétől tisztára mosva, vízből és Szentlélekból új életre szülessék! A celebráns jobb kezével érinti a vizet, és így fejezi be az áldást: Add, Urunk, hogy Fiad által szálljon le ebbe a vízbe a Szentlélek ereje, hogy mindazok, akik Krisztus halálába temetkeznek a keresztség vizében, – életre is keljenek ővele. Aki él és uralkodik mindörökkön-örökké. Mind: Ámen. Más szövegek is választhatók a víz megáldásához, vö: 389. szám. 350. Húsvéti időben, amikor rendelkezésre áll a Húsvéti vigílián megáldott keresztvíz, ne maradjanak el a keresztség kiszolgáltatásánál a hálaadó és könyörgő részek. Legyen meg az áldás és Isten segítségül hívása a vízre a 389. szám alatt található formulák szerint, a záradékot értelemszerűen alkalmazva a különböző szövegváltozatokhoz. A hit megvallása ________________________________________________ A közösség hitvallása 351. A hittanuló gyermekek ellene mondása és hitvallása előtt, a celebráns – a körülmények szerint – felszólíthatja a szülőket, a keresztszülőket és az ott állókat a hit megvallására: N. és N. hosszú előkészület után ma megkeresztelkednek, és miután Isten jóságából új életet nyernek, keresztények lesznek. A jövőben még inkább segítséget kell nyújtanunk nekik, mint eddig. Elsősorban ti, szülők tegyétek ezt meg, akik az ő keresztségükhöz hozzájárultatok és nevelésük gondját mindenkinél jobban a szíveteken viselitek. De mi is ugyanazt ígérjük, akik előkészítettük őket, hogy a ma hozzájuk érkező Krisztust befogadják. Ezért, mielőtt ők hitvallást tesznek előttünk, mi is mindnyájan tudatosan valljuk meg előttük hitünket, vagyis az Egyház hitét. Ekkor mindnyájan a celebránssal együtt mondják: Hiszek egy Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében. És Jézus Krisztusban, az ő egyszülött Fiában, a mi Urunkban; 107
aki fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától; szenvedett Poncius Pilátus alatt; megfeszítették, meghalt és eltemették. Alászállt a poklokra, harmadnapon feltámadt a halottak közül; fölment a mennybe, ott ül a mindenható Atyaisten jobbján; onnan jön el ítélni élőket és holtakat. Hiszek Szentlélekben. Hiszem a katolikus Anyaszentegyházat; a szentek közösségét, a bűnök bocsánatát; a test feltámadását és az örök életet. Ámen. A körülményeknek megfelelően mondható a Nicea-konstantinápolyi Hitvallás is (vö. 186. szám). Ezután a celebráns a katekumenekhez fordulva mondja: Most pedig, N. és N., mielőtt megkeresztelkedtek, az Egyház előtt mondjatok ellene a sátánnak és valljátok meg hiteteket. ________________________________________________ A hittanuló gyermekek hitvallása 352. A celebráns a hittanuló gyermekekhez fordul és röviden szól hozzájuk ilyen vagy hasonló szavakkal: N. és N., ti most a keresztséget kéritek, miután a fölkészülésre hosszú időt fordítottatok. Szüleitek egyetértettek kívánságotokkal; a katekéták, társaitok és barátaitok segítettek benneteket. Ma mindnyájan megígérik nektek, hitük példájával és testvéri szeretettel továbbra is segítenek benneteket. Tegyetek tehát hitvallást az Egyház színe előtt, és keresztelkedjetek meg. Ellene mondás a sátánnak 353.
A celebráns a katekumeneket kérdezi: A. változat:
Ellene mondotok-e a sátánnak, minden cselekedetének és csábításának? Gyermekek: Ellene mondok. B. változat: Celebráns: Ellene mondotok-e a bűnnek, hogy Isten gyermekeinek szabadságában élhessetek? Gyermekek: Ellene mondunk. Celebráns: Ellene mondotok-e a gonoszság csábításának, hogy a bűn sohase uralkodjék rajtatok? Gyermekek: Ellene mondunk. Celebráns: Ellene mondotok-e a sátánnak, aki a bűn szerzője és fejedelme? Gyermekek: Ellene mondunk.
108
A katekumenek olajával való megkenés 354. Ha a katekumenek olajával való megkenés még nem történt meg (vö. 340. szám), a celebráns így szól: Védelmezzen titeket Krisztusnak, a mi Üdvözítőnknek ereje! Ennek jeléül megkenünk benneteket az üdvösség olajával Krisztusban, a mi Urunkban. Aki él és uralkodik mindörökkön-örökké. Gyermekek: Ámen. A gyermekeknek megkenik a mellét vagy – ha alkalmasnak látszik – mindkét kezét vagy más testrészét is a katekumenek olajával. Ha a választottak sokan vannak, a megkenést többen is végezhetik. A hit megvallása 355. Ezután a celebráns – az alkalomnak megfelelően – megkérdezi a keresztapától (keresztanyától) a keresztelendő nevét, majd mindegyiküket megkérdezi: N., hiszel-e Istenben, a mindenható Atyában, mennynek és földnek Teremtőjében? Gyermek: Hiszek. Celebráns: Hiszel-e Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, a mi Urunkban, aki Szűz Máriától született, kínhalált szenvedett; akit eltemettek, de feltámadt a halálból, és ül az Atyának jobbján? Gyermek: Hiszek. Celebráns: Hiszel-e a Szentlélekben, a katolikus Anyaszentegyházban, a szentek közösségében, a bűnök bocsánatában, a testnek feltámadásában és az örök életben? Gyermek: Hiszek. Hitvallás után következik a megkeresztelés, vagy alámerítéssel, vagy leöntéssel. A keresztelés szertartása 356. A celebráns keresztvizet merít a keresztelőkútból, azt háromszor a választott fejére önti és megkereszteli a Szentháromság nevében: N., én megkeresztellek téged az Atya, leönti vízzel először, és a Fiú, leönti vízzel másodszor, és a Szentlélek nevében. leönti harmadszor.
109
A keresztelés alatt a keresztapa vagy a keresztanya jobb kezét a keresztelendő jobb vállára teszi. Ha a keresztelés alámerítéssel történik, a celebráns a gyermeket vagy a fejét háromszor alámeríti a vízbe és ugyanannyiszor kiemeli, megkereszteli, ugyanazokat a szavakat mondva. Gondoskodni kell arról, hogy a szemérem és illendőség csorbát ne szenvedjen. (A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia úgy határozott, hogy a keresztelés csak a helyi ordinárius engedélyével történhet alámerítéssel.) Egy-egy megkeresztelés után a nép egy-egy rövid akklamációt mondhat vagy énekelhet (vö. 391-411. szám). 357. Ha az újonnan megkeresztelteket mindjárt meg is bérmálják, elmarad a keresztelés utáni megkenés a krizmával (358. szám), és mindjárt következnek a keresztség hatását megvilágító szertartások (359. és 360. szám).
A KERESZTSÉG HATÁSÁT MEGVILÁGÍTÓ SZERTARTÁSOK ________________________________________________ A keresztség utáni megkenés [358.] Ha a bérmálás valamilyen különös okból nem a keresztséggel együtt történik, akkor a vízzel való leöntés után a celebráns a krizmával való megkenés előtt a következőket mondja: A mindenható Isten, a mi Urunk Jézus Krisztus Atyja, megszabadított benneteket a bűntől. Vízből és Szentlélekből új életet ajándékozott nektek. Most pedig felken titeket az üdvösség krizmájával, hogy szent népéhez tartozzatok, és tagjai maradjatok Krisztusnak, aki főpapunk, prófétánk, királyunk és így elnyerjétek az örök életet. Megkereszteltek: Ámen. Ezután a celebráns – semmit sem mondva – krizmával megkeni a megkeresztelt gyermekek feje tetejét. Ha sok gyermeket kereszteltek, és jelen vannak papok vagy szerpapok, ők is végezhetik a megkenést. ________________________________________________
110
A fehér ruha rátevése A celebráns így szól: N. és N., a keresztségben új teremtménnyé lettetek és Krisztust öltöttétek magatokra. Fogadjátok tehát ezt a fehér ruhát, és vigyétek tisztán Urunk, Jézus Krisztus ítélőszéke elé, hogy részetek legyen az örök életben! Megkereszteltek: Ámen. E szavaknál: „Ez a fehér ruha legyen”, a keresztapák (keresztanyák) az újonnan megkereszteltekre ráhelyzik a fehér ruhát, hacsak a helyi szokás szerint más színű ruha nem látszik megfelelőbbnek. Ha a körülmények úgy kívánják, ez a szertartás elhagyható. Az égő gyertya átadása 360.
Ezután a celebráns a húsvéti gyertyát kezébe veszi vagy megérinti, és mondja:
Jöjjetek közelebb, keresztszülők, és ti adjátok át az új keresztényeknek a Krisztust jelentő világosságot! A keresztszülők odalépnek, a húsvéti gyertyáról meggyújtják gyertyájukat, és átadják a megkeresztelteknek. Ezután a celebráns így szól: Most világosság gyúlt bennetek Krisztus által. Úgy éljetek ezután mindig, mint a világosság fiai! Legyetek állhatatosak a hitben, hogy amikor az Úr eljön, elébe járulhassatok az összes szentekkel együtt a mennyei hazában! Megkereszteltek: Ámen.
A BÉRMÁLÁS SZERTARTÁSA 361.
A keresztség és a bérmálás kiszolgáltatása között megfelelő éneket énekel a közösség.
362. A bérmálás szertartása történhet az oltár előtt (a presbitériumban) vagy magában a keresztelőkápolnában is, ahogyan a körülmények javallják. Ha a keresztelést püspök végezte, természetes, hogy ő maga szolgáltassa ki nyomban a bérmálást is. Püspök távollétében az a pap is bérmálhat, aki a keresztelést végezte. Amikor a bérmálozók sokan vannak, a bérmálás kiszolgáltatásában segíthetnek papok, akik erre felhatalmazást kaptak (vö. 46. szám). 111
363.
A celebráns a bérmálandókhoz fordul és figyelmezteti őket ilyen vagy hasonló szavakkal:
Kedves újonnan megkereszteltek! Krisztus Urunkban ti immár újjászülettetek, s a keresztség által Krisztusnak és az ő papi nemzetségének tagjai lettetek. A bérmálás szentsége által most megkapjátok a reánk kiárasztott Szentlelket is, akit Pünkösd napján küldött el apostolainak a mi Urunk, Jézus Krisztus, és az apostolok valamint utódaik továbbajándékoztak a megkeresztelteknek. Megkapjátok tehát a Szentlélek megígért erejét, hogy általa tökéletesebben átalakulva Krisztus hasonlóságára, tanúságot tegyetek az Úr szenvedéséről és feltámadásáról, az Egyháznak pedig tevékeny tagjai legyetek, és így Krisztus teste gyarapodjék hitben és szeretetben. A celebráns most összetett kézzel áll (mellette állnak azok az áldozópapok, akik majd együtt bérmálnak vele), és a nép felé fordulva mondja (vagy énekli az egyszerű prefációdallamra): Most imádkozzunk, kedves testvéreim, Istenhez, a mindenható Atyához, hogy árassza el jóságosan Szentlelkével újonnan megkeresztelt fiait; a Szentlélek erősítse meg őket bőkezű ajándékai által, – szent olajával pedig alakítsa őket hasonlóvá KRISZtushoz, az Isten Fiához. Egy ideig mindnyájan csendben imádkoznak. 364. Ezután a celebráns (és a vele együtt bérmáló áldozópapok) kiterjesztik mindkét kezüket az összes bérmálandók fölé; de a következőket is csak a celebráns mondja (vagy énekli): Mindenható Isten, Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, te szolgáidnak vízből és Szentlélekből új életet adtál, és megszabadítottad őket a bűntől. Urunk, küldd le reájuk a vigasztaló Szentlelket, és add meg nekik a bölcsesség és az értelem lelkét, a jótanács és az erősség lelkét, a tudomány és a jámborság lelkét, – és töltsd el őket az istenfélelem LELkével, Krisztus, a mi Urunk által! Mind: Ámen. 365. Ekkor a segédkező a celebráns elé hozza a szent krizmát. Minden egyes bérmálkozó a celebráns elé járul, vagy – ha úgy alkalmasabb – a celebráns megy oda az egyes bérmálkozókhoz. A bérmaszülő a bérmálkozó vállára teszi jobb kezét, és közli a bérmálandó nevét. Ezt a bérmálkozó maga is mondhatja. A celebráns a krizmába mártja jobb hüvelykujját, és hüvelykujjával keresztet rajzol a bérmálkozó homlokára, miközben mondja: N., vedd a Szentlélek ajándékának jelét! A megbérmált: Ámen. Celebráns: Békesség veled! A megbérmált: És a te lelkeddel.
112
Ha áldozópapok is segítik a celebránst a szentség kiszolgáltatásában, akkor – ha jelen van a püspök – a krizmás edényt ő adja át nekik. A bérmálandók a celebráns elé vagy az áldozópapok elé járulnak; de ha alkalmasabb, a celebráns és a papok mennek a bérmálandókhoz, akiket a fenti módon kennek meg krizmával.
AZ EUCHARISZTIA ÜNNEPLÉSE 366. A Hitvallás elhagyásával most mindjárt a Egyetemes könyörgések következnek; ebbe az újonnan megkereszteltek most kapcsolódnak be először. Az áldozati adományokat néhány újonnan megkeresztelt viszi az oltárhoz. 367. Ha a I. eucharisztikus imát mondja a celebráns, az Emlékezzél meg kezdetű szakaszban a keresztszülőket is említse meg, a Kérünk Istenünk kezdetű szakaszban pedig emlékezzék meg az újonnan kereszteltekről is (377. szám); a II., a III. és a IV. eucharisztikus imádságban az újonnan megkereszteltekért imádkozzék a 391. szám és a Misekönyv I. 773-774. oldal szerint. 368. Az újonnan megkereszteltek két szín alatt áldozhatnak, valamint szüleik, keresztszüleik, hitvestársuk és világi hitoktatóik is. Áldozás előtt – mégpedig az Íme, az Isten Báránya szavak előtt – a celebráns az újonnan megkeresztelteket röviden emlékeztetheti ennek a nagy misztériumnak értékére, hiszen az Eucharisztia a beavatás csúcspontja és az egész keresztény élet középpontja. Figyelemmel legyen azokra is, akik már régebben megkeresztelkedtek, de most járulnak először az isteni lakoma asztalához. A MISZTAGÓGIA (ELMÉLYÜLÉS) IDEJE 369. Az újonnan megkeresztelt gyermekek számára gondoskodni kell a misztagógia (az elmélyülés és megtapasztalás) megfelelő idejéről; ennek érdekében alkalmazzák és módosítsák azokat az előírásokat, amelyek a felnőttekre vonatkoznak (vö. 235-239. szám).
113
HATODIK FEJEZET KÜLÖNFÉLE SZÖVEGEK A FELNŐTTEK BEAVATÁSI SZERTARTÁSÁHOZ SZÖVEGEK A KATEKUMENEK SORÁBA VALÓ FELVÉTELHEZ 370.
A 76. számhoz: Intelemformulák a katekumenjelölt első csatlakozása előtt: 1.
Celebráns: Isten teremtette a világot és benne minket, embereket is; s őbenne élünk, mozgunk és vagyunk; ő az, aki megvilágosítja értelmünket, hogy felismerjük és tiszteljük őt. Ő az, aki elküldte hűséges tanúját, Jézus Krisztust, hogy nekünk hírül adja a mennyei és földi dolgokat, amelyeket az Atyánál látott. Számotokra tehát, akik Krisztus eljövetelén örvendeztek, itt az idő, hogy őrá hallgassatok és elkezdjétek Istent megismerni és embertestvéreiteket szeretni, hogy így eljussatok az örök életre. Készek vagytok-e Isten segítségével ezt az életet folytatni? Jelöltek: Kész vagyok. (Készek vagyunk.) 2. Celebráns: Az örök élet az, hogy megismerjétek az igaz Istent és egyszülött Fiát, Jézus Krisztust, akit ő küldött, akit a halálból feltámasztott, és az élet Urává s minden láthatónak és láthatatlannak Fejedelmévé tett. Ha tehát az ő tanítványai és Egyházának tagjai kívántok lenni, meg kell ismernetek a kinyilatkoztatott igazságok teljességét, hogy ugyanazt az érzést ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt, és iparkodjatok életeteket az evangéliumi parancsok szerint alakítani; ezért Uratokat, Isteneteket és embertestvéreiteket úgy szeressétek, ahogyan Krisztus parancsolta és példájával megmutatta. Akarjátok-e mindezt megvalósítani? Jelöltek: Akarom. (Akarjuk.)
371.
A [80.] számhoz: Másik formula a pogány kultuszok elvetésére:
Celebráns: Kedves jelöltek! Ti az igaz Istent akarjátok tisztelni és neki akartok szolgálni, aki titeket meghívott és idáig elvezetett. Most tehát, az egész közösség előtt, mondjatok le azokról a kultikus szokásokról és szertartásokról, amelyekkel nem az igaz Istent tisztelik. Az igaz Istent és az ő Szent Fiát, Jézus Krisztust soha el ne hagyjátok, nehogy ismét más úrnak szolgáljatok! Jelöltek: Távol legyen tőlünk, hogy az igaz Istenen kívül más úrnak szolgáljunk!
114
Celebráns: Jézus Krisztust, az élők és holtak Urát, aki minden szellemnek és démonnak parancsol, soha el ne hagyjátok, nehogy ismét N.-t tiszteljétek! (Itt megemlítendők azok az „istenségek”, ill. „fétisek”, amelyeket hamis szertartásokkal tisztelnek). Jelöltek: Távol legyen tőlünk! Celebráns: Jézus Krisztust, aki egyedül képes az embereket megoltalmazni, soha el ne hagyjátok, nehogy ismét N.-t keressétek, (hordozzátok vagy tiszteljétek). (Megnevezendők azok a tárgyak, pl. amulettek, amelyeket babonás céllal viselnek.) Jelöltek: Távol legyen tőlünk! Celebráns: Jézus Krisztust, aki az egyedüli út és igazság, soha el ne hagyjátok, nehogy ismét jósokhoz, varázslókhoz és szemfényvesztőkhöz forduljatok. Jelöltek: Távol legyen tőlünk! Fenti formula a körülményeknek megfelelően módosítható. 372.
A 92. számhoz: Szentírási olvasmányok a katekumenek sorába való felvételhez:
OLVASMÁNY: Ter 12, 1-4a. Isten meghívja Ábrahámot. VÁLASZOS ZSOLTÁR: Zsolt 32. Lásd A szentmise olvasmányai „A” év, Nagyböjt 2. vasárnapja. EVANGÉLIUM: Jn 1, 35-42: Íme, az Isten Báránya. Megtaláltuk a Messiást. Lásd A szentmise olvasmányai „B” év, Évközi 2. vasárnap. Más alkalmas szövegek is választhatók. 373. A 113-118. számokhoz: Más könyörgések az exorcizmushoz, vagyis a gonosz lélek hatalmának megtöréséért mondott imádsághoz: 1. Könyörögjünk! Urunk, Jézus Krisztus, az emberek szerető Megváltója! Minden ember a te nevedben találja meg az üdvösséget, és előtted hajlik meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban. Alázatosan könyörgünk hozzád ezekért a szolgáidért, akik téged mint igaz Istent imádnak: világosítsd meg szívüket és tekints rájuk, távolítsd el tőlük az ellenség minden kísértését és irigységét, gyógyítsd meg bűneiket és gyengeségeiket, hogy a te jóságos akaratodat tökéletesen elfogadják, Evangéliumodnak hűségesen engedelmeskedjenek, és méltók legyenek elnyerni a Szentlélek ajándékait. Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké. Hívek: Ámen.
115
2. Könyörögjünk! Urunk Jézus Krisztus, akit az Atya küldött és a Szentlélek felkent, te a názáreti zsinagógában a prófétai jövendölést kívántad betölteni, amikor a bűn rabjainak szabadulását, és az Úr kegyelmének esztendejét hirdetted. Alázatosan könyörgünk hozzád ezekért a szolgáidért, akik figyelő füllel és készséges szívvel fordulnak feléd. Add, hogy a kegyelem ezen alkalmas idejét elfogadják, ne maradjanak lelki szorongásban, ne merüljenek el a test vágyaiban, mint azok, akik nem remélnek ígéreteidben, ne a bizalmatlanság szellemének engedelmeskedjenek, hanem inkább higgyenek benned, akinek az Atya mindent alárendelt és akit mindenek fölé helyezett. Hagyatkozzanak bizalommal a hitet és a kegyelmet adó Szentlélekre, hogy hivatásuk reménységét megőrizzék, szent néped királyi papságának méltóságát elnyerjék, és az új Jeruzsálem boldogságának vég nélkül örvendjenek benned. Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké. Hívek: Ámen. 3. Könyörögjünk! Urunk, Jézus Krisztus, te lecsendesítetted a vihart és megszabadítottad az ördögtől megszállottakat, magadhoz hívtad Mátét, a vámost, hogy irgalmasságod példája legyen, és mindvégig emlékezzék parancsodra, amelyet minden nép tanítására adtál. Alázatosan könyörgünk hozzád ezekért a szolgáidért, akik bűnösnek vallják magukat. Fékezd meg az ellenség gyűlöletes hatalmát, és add meg, hogy megtapasztalják irgalmasságodat, így kigyógyuljanak a bűn sebeiből, a szív békéjét megtalálják, gyönyörködjenek az Evangélium új tanításának szépségében, és teljes szívvel kövessék hívásodat. Aki élsz és uralkodol, mindörökkön-örökké. Hívek: Ámen.
116
4. Könyörögjünk! Örök bölcsesség Istene, te Szent Pál apostolt arra hívtad, hogy a pogányok között hirdesse Fiad evangéliumát. Alázatosan könyörgünk hozzád ezekért a szolgáidért, akik a szent keresztséget áhítják. Add, hogy a nemzetek apostolát követve, ne engedjenek a test és a vér szavának, hanem adják át magukat kegyelmed vezetésének. Vizsgáld meg és tisztítsd meg szívüket, hogy gonosz lélek minden ártalmától megszabaduljanak, elfelejtsék, ami mögöttük van, és nekifeszüljenek az előttük állóknak; a te Fiad, Jézus Krisztus fölséges ismeretéhez mérten mindent veszteségnek tartsanak, csak hogy őt elnyerhessék és hozzá tartozzanak. Aki él és uralkodik mindörökkön-örökké. Hívek: Ámen. 5. Könyörögjünk! Istenünk, te szent néped Teremtője és Megváltója vagy. Ezeket a katekumeneket csodálatos szereteteddel vonzottad magadhoz. Fordulj ma feléjük, tisztítsd meg szívüket, és valósítsd meg bennük üdvözítő tervedet, hogy Krisztust őszinte szívvel követve meríthessenek az üdvösség forrásából. Krisztus, a mi Urunk által. Hívek: Ámen.
374.
A 121-124. számokhoz: Más könyörgések a katekumenek megáldására: 1.
Könyörögjünk! Urunk Istenünk, aki a mennyben lakozol, és szeretettel tekintesz a földön élőkre, te az emberi nem megváltására elküldted Fiadat, a mi Urunkat és Istenünket, Jézus Krisztust. Tekints ezekre a katekumenekre, akik alázatosan hódolnak előtted; tedd őket méltóvá az újjászületés fürdőjére, bűneik bocsánatára és a kegyelem hófehér ruhájára. 117
Gyűjtsd őket a te szent és katolikus Egyházadba, hogy velünk együtt dicsőítsék nevedet. Krisztus, a mi Urunk által. Hívek: Ámen. 2. Könyörögjünk! Istenünk, világmindenség Ura, te egyszülött Fiad által elűzted a sátánt, és feloldottad a bűn fogságában levők bilincseit. Hálát adunk neked a katekumenekért, akiket meghívtál. Add, hogy megerősödjenek a hitben, és megismerjenek téged, egyedül igaz Istent s akit küldtél, Jézus Krisztust; maradjanak tiszta szívűek, növekedjenek az erényekben, hogy az újjászületés fürdőjére és a szent misztériumokra méltók legyenek. Krisztus, a mi Urunk által. Hívek: Ámen. 3. Könyörögjünk! Istenünk, te azt akarod, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére jusson. Áraszd jóságosan a benned való hitet azok szívébe, akik a keresztségre készülnek. Gyűjtsd össze őket irgalmasan szent Egyházadba, hogy a halhatatlanság ajándékára méltók legyenek. Krisztus, a mi Urunk által. Hívek: Ámen. 4. Könyörögjünk! Mindenható Urunk, Istenünk, Üdvözítőnknek, Jézus Krisztusnak Atyja, tekints kegyesen ezekre a szolgáidra! Űzd ki lelkükből a bálványimádás minden maradványát, erősítsd meg szívükben a te törvényedet és parancsaidat, vezesd el őket az igazság teljes ismeretére, készítsd elő őket arra, hogy a keresztségi újjászületés által a Szentlélek templomává legyenek. Krisztus, a mi Urunk által. Hívek: Ámen. 118
5. Könyörögjünk! Urunk, Istenünk, tekints szolgáidra, akik szent nevedhez csatlakoznak, s fejüket meghajtják előtted! Segítsd őket minden jóra, ébreszd fel a szívüket, hogy mindig emlékezzenek tetteidre és parancsaidra, és készségesen siessenek mindenben teljesíteni akaratodat. Krisztus, a mi Urunk által. Hívek: Ámen. 374/a. A 141. számhoz: A rituális mise szövege a kiválasztás alkalmából. Lásd Misekönyv I., 769. oldal. A mise vehető Nagyböjt IV. hetének péntekjéről is. Lásd Misekönyv I., 190. oldal. 375.
A 148. számhoz: A közbenjáró fohászok más választható formái a kiválasztás után:
Lektor: 1. Hogy kiválasztottaink örömüket leljék a mindennapi imádságban! Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket! 2. Hogy a gyakori imádság által veled egyre szorosabb kapcsolatban éljenek! 3. Hogy kedvüket leljék igéd olvasásában és a róla való elmélkedésben! 4. Hogy hibáikat alázatosan beismerve, serényen törekedjenek azok kijavítására! 5. Hogy mindennapi munkájukat neked kedves áldozatként végezzék! 6. Hogy a Nagyböjt napjain neked valami többletet felajánljanak! 7. Hogy erős lélekkel tartózkodjanak minden szennytől, amely szívük tisztaságát elcsúfítaná! 8. Hogy az erényeket szeressék, az életszentségre törekedjenek és buzgóságukat megőrizzék! 9. Hogy az önszeretetről lemondva, inkább másokkal törődjenek, mint önmagukkal! 10. Hogy családjaikat jóságosan megőrizzed és megáldjad! 11. Hogy hitből fakadó örömüket másokkal megosszák! 376. A 160. számhoz: Olvasmányok az első skrutíniumhoz lásd A szentmise olvasmányai „A” év, Nagyböjt 3. vasárnapja: OLVASMÁNY: Kiv 17, 3-7: Adj nekünk vizet, hogy ihassunk! VÁLASZOS ZSOLTÁR: 94, 1-2; 6-7; 8-9; Válasz: Bár hallgatnátok ma Isten szavára, * Népem ne légy kemény szívű! (Vö. 8. vers.) SZENTLECKE: Róm 5, 1-2; 5-8: A nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete. EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS: Valóban te vagy a világ Megváltója, Uram. * Adj innom az élő vizből, hogy ne szomjazzam soha többé! (Vö. Jn 4, 42 és 15.) EVANGÉLIUM: Jn 4, 5-42 (hosszabb); vagy 4, 5-15. 19b-26. 39a. 40-42 (rövidebb): Az a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás.
119
377.
A 160. számhoz: Miseszövegek az első skrutíniumhoz: Lásd Misekönyv I., 770-772. oldal.
378.
A 163. számhoz: A fohászok más formái az első skrutíniumhoz:
Lektor: 1. Hogy választottaink – a szamariai asszonyhoz hasonlóan – életüket Krisztus színe előtt átgondolják és bűneiket felismerjék, kérjük Urunkat! Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket! 2. Hogy megszabaduljanak a bizalmatlanság szellemétől, amely az ember lépteit Krisztustól eltávolítja, kérjük Urunkat! 3. Hogy az Úr ajándékára várva, az örök életre szökellő élő vizet teljes szívvel áhítozzák, kérjük Urunkat! 4. Hogy Isten Fiát Mesterüknek elfogadva, lélekben és igazságban, az Atya igazi imádóivá váljanak, kérjük Urunkat! 5. Hogy a Krisztussal való bensőséges találkozás élményét barátaiknak és embertársaiknak örömmel megvigyék, kérjük Urunkat! 6. Hogy a szegényekhez és Isten igéjére szomjazókhoz mindenütt a világon eljusson Krisztus evangéliuma, kérjük Urunkat! 7. Hogy mindannyian Krisztus tanítványai legyünk, és az Atya akaratához ragaszkodva, az ő művét szeretettel megvalósítsuk, kérjük Urunkat! 379. A 164. számhoz: Az exorcizmus, vagyis a gonosz lélek hatalmának megtöréséért mondott imádság más formája az első skrutíniumhoz: Könyörögjünk! Irgalmasság Atyja, te Fiad által a szamariai asszonyon jóságosan megkönyörültél, és ugyanazon atyai gondoskodástól indíttatva, minden bűnösnek üdvösséget szántál. Tekints különös szeretettel ezekre a választottakra, akik a szentségek által a fogadott fiúság kegyelmét szeretnék elnyerni. Szabadítsd ki őket a bűn szolgaságából és a sátán súlyos igájából, hogy Jézus édes igáját vegyék magukra. Oltalmazd őket minden veszedelemben, hogy békességben és hűségben szolgálva, mindörökké hálát adjanak neked. Krisztus, a mi Urunk által. Hívek: Ámen. Urunk, Jézus Krisztus, aki csodálatos irgalmasságodban a bűnös asszonyt megtérítetted, hogy ettől fogva már lélekben és igazságban imádja az Atyát, szabadítsd meg most hatalmaddal a sátán gonosz cselvetéseitől ezeket a kiválasztottakat, akik elindultak az élő vizek forrása felé. Alakítsd át szívüket a Szentlélek erejével, 120
hogy őszinte hitben és tevékeny szeretetben téged Atyjuknak elismerjenek. Krisztus, a mi Urunk által. Hívek: Ámen. 380. A 167. számhoz: Olvasmányok a második skrutíniumhoz lásd A szentmise olvasmányai „A” év, Nagyböjt 4. vasárnapja: OLVASMÁNY: 1 Sám 16, 1b. 6-7. 10-13a: Dávidot Izrael királyává kenik. VÁLASZOS ZSOLTÁR: 22, 1-3a. 3b-4. 5. 6 Válasz: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom. (1. vers.) SZENTLECKE: Ef 5, 8-14: Támadj fel holtodból, és Krisztus rád ragyog. EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS: Jn 8, 12b.: „Én a világ világossága vagyok”, mondja a mi Urunk. „Aki engem követ, azé lesz az élet világossága”. (Jn 8, 12.) EVANGÉLIUM: Jn 9, 1-41 (hosszabb); vagy 9, 1. 6-9. 13-17. 34-38. (rövidebb): Elment megmosakodni, és amikor visszatért, már látott. Tetszés szerint választható: Kiv 13, 21-22. 381.
A 167. számhoz: Miseszövegek a második skrutíniumhoz: Lásd Misekönyv I., 770-772. oldal.
382.
A 170. számhoz: A fohászok más formái a második skrutíniumhoz:
Lektor: 1. Hogy a sötétséget elűzve, választottaink szívében maga Isten legyen a világosság, kérjük Urunkat! Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket! 2. Hogy az Atya vezesse őket jóságosan Krisztushoz, aki a világ világossága lett, kérjük Urunkat! 3. Hogy választottaink, megnyitván szívüket, Istent vallják a világosság fejedelmének és az igazság tanújának, kérjük Urunkat! 4. Hogy miután Istentől gyógyulást nyertek, őrizze meg őket a világ hitetlenségétől, kérjük Urunkat! 5. Hogy miután megmentette őket az, aki elveszi a világ bűneit, szabaduljanak meg a bűn fertőjétől és nyomasztó érzésétől, kérjük Urunkat! 6. Hogy a Szentlélektől megvilágosítva, az üdvösség Evangéliumát szüntelenül megvallják és másoknak átadják, kérjük Urunkat! 7. Hogy mi magunk is mindannyian, jó példánk által a világ világosságának bizonyuljunk Krisztusban, kérjük Urunkat! 8. Hogy a földkerekség minden lakója megismerje az igaz Istent, mindenek Teremtőjét, aki nekünk embereknek olyan tanítást ad, amely lélek és élet, kérjük Urunkat! 383. A 171. számmhoz: Az exorcizmus, vagyis a gonosz lélek hatalmának megtöréséért mondott imádság más formája a második skrutíniumhoz: Könyörögjünk! Istenünk, fogyhatatlan fényesség és a világosság Atyja, te Krisztus halála és feltámadása által 121
elűzted a hazugság és a gyűlölet sötétségét, és az emberekre az igazság és a szeretet világosságát árasztottad. Engedd, kérünk, hogy választottaid, akiket fogadott gyermekeid közé meghívtál, a sötétségből eljussanak a világosságra, megszabaduljanak a sötétség fejedelmének minden hatalmától, és szüntelenül a világosság fiai maradjanak. Krisztus, a mi Urunk által. Hívek: Ámen. Urunk, Jézus Krisztus, amikor megkeresztelkedtél, megnyílt az ég és leszállt rád a Szentlélek, hogy benne a szegényeknek örömhírt hirdess, és a vakoknak visszaadd a látást. Áraszd most a Szentlelket azokra, akik szentségeidre vágyakoznak, hogy a tévedés, a kételkedés és a hitetlenség fertőjétől megmeneküljenek, a helyes hit által vezetve meggyógyuljanak, megtisztult szemüket hozzád emeljék és téged szemléljenek. Aki élsz és uralkodol mindörökkön-örökké. Hívek: Ámen. 384. A 174. ponthoz: Olvasmányok a harmadik skrutíniumhoz lásd A szentmise olvasmányai „A” év, Nagyböjt 5. vasárnapja: OLVASMÁNY: Ez 37, 12b-14: Belétek oltom lelkemet, és életre keltek. VÁLASZOS ZSOLTÁR: 129, 1-2. 3-4ab. 4c-6. 7-8. Válasz: Az Úrnál az irgalom, * és bőséges a megváltás nála. (7. vers.) SZENTLECKE: Róm 8, 8-11: Isten Lelke, aki Jézust feltámasztotta a halálból, bennetek lakik. EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS: Jézus mondja: „Én vagyok a feltámadás és az élet: * aki bennem hisz, nem hal meg örökre. (Jn 11, 25a és 26) EVANGÉLIUM: Jn 11, 1-45, (hosszabb); vagy 11, 3-7. 17. 20-27. 33b-45, (rövidebb): Én vagyok a feltámadás és az élet. 385.
A 174. számhoz: Miseszövegek a harmadik skrutíniumhoz. Lásd Misekönyv I., 770-772. oldal.
386.
A 177. számhoz: A fohászok más formái a harmadik skrutíniumhoz:
Lektor: 1. Hogy ezek a választottak megkapják a hit ajándékát, és általa megvallhassák Krisztust, aki a feltámadás és az élet, kérjük Urunkat! Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket! 2. Hogy bűneiktől megszabadulva megszentelődjenek és elnyerjék az örök életet, kérjük Urunkat! 3. Hogy bűneik kötelékétől feloldva, a keresztség által Krisztushoz hasonlóvá váljanak: meghaljanak a bűnnek, és ezentúl Istennek éljenek, kérjük Urunkat! 4. Hogy reményüket az elevenítő Szentlélekbe vetve, életük megújítására elszántan felkészüljenek, kérjük Urunkat! 122
5. Hogy az eucharisztikus eledel által, amelyet hamarosan megízlelnek, magával Krisztussal, az élet és a feltámadás szerzőjével egyesüljenek, kérjük Urunkat! 6. Hogy mi mindannyian, akik életünket megújítottuk, Krisztus feltámadásának erejéről a világnak tanúságot tegyünk, kérjük Urunkat! 7. Hogy minden ember rátaláljon Krisztusra, és benne felismerje az örök élet ígéretét, kérjük Urunkat! 387. A 178. számhoz: Az exorcizmus, vagyis a gonosz lélek hatalmának megtöréséért mondott imádság más szövege a harmadik skrutíniumhoz: Könyörögjünk! Mennyei Atyánk, minden élet forrása, te az élő emberben dicsőségedet akarod megmutatni, a halottak feltámadásában pedig mindenhatóságodat nyilvánítod ki. Ragadd ki a halál hatalmából ezeket a választottakat, akik a keresztség által el szeretnék nyerni az örök életet. Szabadítsd meg őket az ördög szolgaságából, aki a bűn által a halált hozta ránk, és a világot, amelyet jónak teremtettél, a romlásba akarja dönteni. Oltalmazd meg választottaidat szeretett Fiad hatalmával, hogy az ő feltámadásából erőt merítsenek, és dicsőséged tanúi legyenek az emberek előtt. Krisztus, a mi Urunk által. Hívek: Ámen. Urunk, Jézus Krisztus, a te paracsodra Lázár élve jött ki a sírból, feltámadásod által pedig minden embert megszabadítottál a haláltól. Alázatosan könyörgünk hozzád szolgáidért, akik az újjászületés fürdőjére és a Bárány lakomájára készülnek: ne engedd, hogy a halál hatalmában tartsa azokat, akik hitük által feltámadásod dicsőségében részesülnek. Aki élsz és uralkodol, mindörökkön-örökké. Hívek: Ámen. A KERESZTSÉG ÜNNEPLÉSE 388. A 253. és 345. számokhoz: Szentírási olvasmányok olyan alkalmakra, amikor a keresztény beavatást nem Húsvét vigíliáján tartják. OLVASMÁNYOK AZ ÓSZÖVETSÉGBŐL 1. Ter 15, 1-6. 18a: Így lesz a te ivadékod. Ezt a földet ivadékodnak fogom adni. Azokban a napokban: Szólt az Úr Ábrámhoz...
123
2. Ter 17, 1-8: Szövetséget hozok létre köztem és közted, majd utánad utódaid között minden nemzedéken át. Ez örök szövetség lesz. Amikor Ábrám kilencvenkilenc éves volt... 3. Ter 35, 1-4. 6-7a: Távolítsátok el az idegen isteneket, amelyeket őriztek! Azokban a napokban: Isten szólt Jákobhoz... 4. MTörv 30, 15-20: Mózes arra tanítja a választott népet, hogy az életet válassza. Az Istennel kötött szövetség ismertetése után Mózes így beszélt a néphez:... Lásd A szentmise olvasmányai „Hétköznapokra I.”, Csütörtök hamvazószerda után. 5. Józs 24, 1-2a. 15-17. 18b-25a: Szolgáljatok az Úrnak, mert ő a mi Istenünk! Azokban a napokban: Józsue összegyűjtötte Izrael minden törzsét... Vö. A szentmise olvasmányai „B” év, Évközi 21. vasárnap. 6. 2 Kir 5, 9-15a: Leszállt Naamán és hétszer megmerült a Jordánban, és megtisztult. Azokban a napokban: Eljött Naamán, a szír király hadseregének vezére... 7. Iz 44, 1-3: Kiárasztom lelkemet utódaidra. Halld, szolgám, Jákob... 8. Jer 31, 31-34: Az Úr szövetséget köt népével, és az új törvényt a szívükbe írja. Íme, napok jönnek – mondja az Úr... Lásd A szentmise olvasmányai „B” év, Nagyböjt 5. vasárnapja. 9. Ez 36, 24-28: Isten új szívet ad övéinek; megszenteli, és országába vezeti őket. Prófétája által így vigasztalja népét az Úr: Kihozlak titeket a népek közül, összegyűjtelek minden országból, ... Vö. A szentmise olvasmányai „Hétköznapokra II.”, Évközi 20. hét, csütörtök, II. évben. Vagy: Vehetők az húsvéti vigília ószövetségi olvasmányai is. Lásd A szentmise olvasmányai „A”, „B” és „C” év. SZENTLECKÉK AZ ÚJSZÖVETSÉGBŐL 1. ApCsel 2, 14a. 36-40a. 41-42: Keresztelkedjék meg mindegyiktek Jézus Krisztus nevében! Pünkösd napján Péter a többi tizenegy kíséretében előlépett és zengő hangon beszédet intézett hozzájuk: Tudja meg Izrael egész háza teljes bizonyossággal... 2. ApCsel 8, 26-38: Nézd, itt a víz, mi akadálya hát, hogy megkeresztelkedjem? Azokban a napokban: Az Úr angyala így szólt Fülöphöz... 3. Róm 6, 3-11 (hosszabb), vagy 3-4. 8-11. (rövidebb): A keresztségben eltemetkeztünk Krisztussal együtt a halálba, hogy mi is új életre keljünk. Testvéreim! Mi, akik Jézus Krisztusra megkeresztelkedtünk... Lásd A szentmise olvasmányai „A” év, Húsvét vigíliája. 124
4. Róm 8, 28-32. 35. 37-39: Ki szakíthat el bennünket Krisztus szeretetétől? Testvéreim! Tudjuk, hogy akik Istent szeretik... 5. 1 Kor 12, 12-13: Mi mindnyájan egy Lélekben egy testté lettünk a keresztségben. Testvéreim! A test ugyan egy... Lásd A gyermekkeresztelés szertartása, 171. oldal, 3. szám. 6. Gal 3, 26-28: Mindnyájan, akik megkeresztelkedtetek Krisztusban, Krisztust öltöttétek magatokra. Testvéreim: Isten fiai vagytok... Lásd A gyermekkeresztelés szertartása, 171. oldal, 4. szám. Vö. A szentmise olvasmányai „C” év, Évközi 12. vasárnap. 7. Ef 1, 3-10. 13-14: Isten eleve arra rendelt bennünket, hogy Jézus Krisztus által fogadott gyermekeivé legyünk. Testvéreim! Áldott legyen az Isten, Urunk, Jézus Krisztus Atyja... Vö. A szentmise olvasmányai „B” év, Évközi 15. vasárnap. 8. Ef 4, 1-6: Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség, azok számára, akik egybetartoznak Krisztusban. Testvéreim! Kérlek benneteket én, aki fogoly vagyok... Lásd A szentmise olvasmányai „B” év, Évközi 17. vasárnap. Lásd A gyermekkeresztelés szertartása, 172. oldal, 5. szám. 9. Kol 3, 9b-17: Mint Isten választottai, öltsétek magatokra az új embert! Testvéreim! Vessétek le a régi embert... 10. Tit 3, 4-7: Megmentett minket a Szentlélekben való újjászületés és megújulás fürdőjében. Szeretett Fiam! Üdvözítő Istenünk kegyelme... Lásd A szentmise olvasmányai „A” év, Karácsony, pásztorok miséje. 11. Zsid 10, 22-25: Szívünk megtisztult a rossz lelkiismerettől, és testünket is tiszta víz mosta le. Testvéreim: Járuljunk Krisztushoz őszinte szívvel... 12. 1 Pét 2, 4-5. 9-10: Választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok. Testvéreim! Menjetek az Úrhoz, az élő kőhöz... Lásd A gyermekkeresztelés szertartása, 172. oldal, 6. szám. 13. Jel 19, 1. 5-9a: Boldogok, akik hivatalosak a Bárány menyegzői lakomájára. Én, János, hallottam, hogy nagy sokaság... Lásd A házasságkötés szertartása, 117. oldal, 10. szám. VÁLASZOS ZSOLTÁROK 1. Zsolt 8, 4-5. 6-7. 8-9. Válasz: Uram, mi Urunk, * milyen csodálatos a te neved az egész világon! (2a. vers.) 5. tónus. Vagy: Ébredj, aki alszol, támadj fel a halálból, * és Krisztus rád ragyog! (Ef 5, 14) Lásd A szentmise olvasmányai „C” év, Szentháromság vasárnapja. 2. Zsolt 22, 1-3a. 3b-4. 5. 6. Válasz: Az Úr nékem pásztorom, * ínséget nem kell látnom. (1. vers.) 9. tónus. Vagy: Olyanok voltatok, mint a tévelygő juhok, * de most megtértetek lelketek pásztorához. (1 Pét 2, 25) Lásd A szentmise olvasmányai „A” év, Nagyböjt 4. vasárnapja. 125
3. Zsolt 26, 1. 7-8. 9abc. 13-14. 4. Zsolt 31, 1-2. 5. 11. 5. Zsolt 33, 2-3. 6-7. 8-9. 14-15. 16-17. 18-19. 6. Zsolt 41, 2-3; Zsolt 42, 3. 4. 7. Zsolt 50, 3-4. 8-9. 12-13. 14 és 17 8. Zsolt 62, 2. 3-4. 5-6. 8-9a. 9. Zsolt 65, 1-3a. 8-9. 16-17. 10. Zsolt 88, 3-4. 16-17. 21-22. 25 és 27. 11. Zsolt 125, 1-2ab. 2cd-3. 4-5. 6. ALLELUJA ÉS EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS 1. Jn 3, 16: Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte, * hogy örökké éljen minden őbenne hívő. (1 D2. tónus.) 2. Jn 8, 12: Én vagyok a világ világossága – mondja a mi Urunk, * aki engem követ, övé lesz az élet világossága. (4 g. tónus.) 3. Jn 14, 6: Jézus mondja: † „Én vagyok az út, az igazság és az élet. * Senki sem juthat Atyámhoz, csak általam.” (4 g. tónus.) 4. Ef 4, 5-6: Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség, * egy az Isten, mindnyájunk Atyja. (2. tónus.) 5. Kol 2, 12: Eltemetkeztünk Krisztussal a keresztségben, * őbenne is támadunk fel. (8 G. tónus.) 6. Kol 3, 1: Ha Krisztussal együtt feltámadtatok, * keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. (6. tónus.) 7. 2 Tim 1, 10b: Üdvözítőnk, Krisztus Jézus győzött a halálon, * és az evangéliumban felragyogtatta az örök életet. 8. 1 Pét 2, 9: Ti mindnyájan választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok. * Hirdessétek annak erejét, aki a sötétségből csodálatos világosságára hívott meg titeket. EVANGÉLIUMOK 1. Mt 16, 24-27: Aki követni akarja Jézust, vegye fel keresztjét! Egy alkalommal Jézus így szólt tanítványaihoz: Ha valaki követni akar engem, tagadja meg magát, vegye föl keresztjét... Lásd A szentmise olvasmányai „Hétköznapokra II.”, Évközi 18. hét, péntek.
126
2. Mt 28, 16-20: Tegyetek tanítványommá minden nemzetet. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében! Abban az időben: A tizenegy tanítvány elment Galileába... Lásd A szentmise olvasmányai „A”, „B” és „C” év, Urunk mennybemenetele. 3. Mk 1, 7-11: Jézus megkeresztelkedett Jánosnál a Jordánban. Abban az időben: Keresztelő János... Lásd A szentmise olvasmányai „B” év, Urunk megkeresztelkedése. 4. Mk 10, 13-16: Isten országát gyermeki szívvel kell fogadnunk. Abban az időben: Kisgyermekeket vittek Jézushoz... Lásd A szentmise olvasmányai „Hétköznapokra II.”, Évközi 7. hét, szombat. 5. Mk 16, 15-20: Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül. Abban az időben: Jézus megjelent a Tizenegynek, és így szólt hozzájuk: „Menjetek el az egész világra...” Lásd A szentmise olvasmányai „B” év, Urunk mennybemenetele. 6. Lk 24, 46-53: Krisztus nevében megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni minden népnek. Feltámadása után Jézus utoljára jelent meg az apostoloknak, ... Lásd A szentmise olvasmányai „C” év, Urunk mennybemenetele. 7. Jn 1, 1-5. 9-14. 16-18: Azoknak, akik az ő nevében hisznek, hatalmat adott, hogy Isten gyermekei legyenek. Kezdetben volt az Ige... Vö. A szentmise olvasmányai „A”, „B” és „C” év, Karácsony, ünnepi mise. 8. Jn 1, 29-34: Íme az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit. Abban az időben: Amikor János látta, hogy Jézus közeledik feléje... Lásd A szentmise olvasmányai „A” év, Évközi 2. vasárnap. 9. Jn 3, 1-8: Csak az láthatja meg Isten országát, aki újjászületik. Volt a farizeusok között egy Nikodémus nevű férfi... Lásd A szentmise olvasmányai „Hétköznapokra I.”, Húsvét 2. hete, kedd. 10. Jn 3, 16-21: Mindaz, aki hisz Jézusban, örökké élni fog. Abban az időben így tanított Jézus: Úgy szerette Isten a világot... Lásd A szentmise olvasmányai „Hétköznapokra I.”, Húsvét 2. hete, szerda. 11. Jn 12, 44-50: Jézus világosságul jött e világra. Abban az időben Jézus hangos szóval hirdette... Lásd A szentmise olvasmányai „Hétköznapokra I.”, Húsvét 4. hete, szerda. 12. Jn 15, 1-11: Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz. Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: „Én vagyok az igazi szőlőtő...” Lásd A szentmise olvasmányai „Hétköznapokra I.”, Húsvét 5. hete, szerda és csütörtök.
127
389.
A 215, 216, 258 és 349. számokhoz: A víz megáldásának más szövegei.
1. Celebráns: Áldunk téged, mindenható Atyaisten, aki a megtisztulást és az életet adó vizet teremtetted! Mind: Áldunk téged, Istenünk! (Vagy más fohász) Celebráns: Áldunk téged, egyszülött Fiúisten, Jézus Krisztus, aki oldalad sebéből a vérrel együtt vizet ontottál, hogy halálodból és feltámadásodból megszülessék az Egyház! Mind: Áldunk téged, Istenünk! Celebráns: Áldunk téged, Szentlélek Úristen, aki leszálltál Krisztusra, midőn a Jordán vizében megkeresztelkedett, hogy a keresztségben elnyerjünk téged! Mind: Áldunk téged, Istenünk! Celebráns (ha a víz még nincs megszentelve): Állj mellettünk, Urunk, Atyánk és Istenünk! Szenteld meg ezt a vizet, hogy akik megkeresztelkednek benne, tisztuljanak meg a bűntől, és szülessenek újjá fogadott fiaidnak életére! Mind: Kérünk téged, hallgass meg minket! (Vagy más fohász) Celebráns: Szenteld meg ezt a vizet, hogy akiket vele Krisztus halálára és feltámadására megkeresztelnek, Fiad képmásai legyenek! Mind: Kérünk téged, hallgass meg minket! Celebráns jobb kezével megérinti a vizet, és így folytatja: Szenteld meg ezt a vizet, hogy akiket kiválasztottál, újjászülessenek a Szentlélek által, és helyet kapjanak szent néped körében! Mind: Kérünk téged, hallgass meg minket! Ha a keresztvíz már meg van áldva, elmarad az Állj mellettünk, Urunk, kezdetű, és az utána következő két fohász, és a celebráns ezt mondja: E megáldott víznek titokzatos ereje által add meg kegyesen a lelki újjászületést N. N. szolgáidnak és N. N. szolgálóidnak, akiket az Egyház hitében meghívtál a keresztségre, hogy örök életük legyen. Krisztus, a mi Urunk által. Hívek: Ámen.
2. Celebráns: Jóságos Atyánk, te a keresztség forrásából árasztod lelkünkbe az istengyermekség új életét: Mind: Áldunk téged, Istenünk! (Vagy más fohász.) 128
Celebráns: Te – vízből és Szentlélekből – minden megkeresztelt embert egy néppé teszel Fiadban, Jézus Krisztusban: Mind: Áldunk téged, Istenünk! Celebráns: Te szívünkbe öntöd szereteted Lelkét, és általa szabaddá teszel minket, hogy a te békédnek örvendjünk: Mind: Áldunk téged, Istenünk! Celebráns: Te a megkeresztelteket választod ki arra, hogy örömmel hirdessék minden népnek szent Fiad evangéliumát: Mind: Áldunk téged, Istenünk! Celebráns: Áldd meg † kegyesen ezt a vizet, amellyel megkereszteljük N. N. szolgáidat és N. N. szolgálóidat, akiket meghívtál a keresztségre, hogy örök életük legyen. Krisztus, a mi Urunk által. Mind: Ámen. Ha a keresztvíz már meg van áldva, elmarad az Áldd meg kezdetű könyörgés, és a celebráns ezt mondja: E megáldott víznek titokzatos ereje által add meg kegyesen a lelki újjászületést N. N. szolgáidnak és N. N. szolgálóidnak, akiket az Egyház hitében meghívtál a keresztségre, hogy örök életük legyen. Krisztus, a mi Urunk által. Hívek: Ámen. AKKLAMÁCIÓK, HIMNUSZOK ÉS TROPÁROK 390.
Szentírási könyvekből származó akklamációk:
1. Uram, ki hasonlít hozzád az istenek közül? Kit övez a szentség úgy, mint téged? Félelmetes vagy tetteidben, csodákat művelsz! (Kiv 15, 11). 2. Az Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség! (1 Jn 1, 5). 3. Az Isten szeretet, és aki megmarad a szeretetben, az Istenben marad. (1 Jn 4, 16). 4. Egy az Isten, mindnyájunk Atyja, aki mindenek fölött áll, mindent áthat és mindenben benne van. (Ef 4, 6). 5. Tekintsetek rá, és eláraszt a fény benneteket! (Zsolt 33, 6). 129
6. Áldott az Isten, aki kiválasztott titeket Krisztusban! (vö. Ef 1, 3-4). 7. Isten alkotása vagytok, Krisztus Jézusban ő teremtett titeket. (vö. Ef 2, 10). 8. Szeretteim, most Isten gyermekei vagytok, de még nem nyilvánvaló, mik lesztek. (vö. 1 Jn 3, 2). 9. Nézzétek, mekkora szeretettel van irántunk az Atya, az Isten gyermekeinek hívnak: és azok is vagytok! (vö. 1Jn 3, 1). 10. Boldogok, akik megmossák ruhájukat a Bárány vérében! Jel 22, 14) 11. Mindnyájan egy vagytok Krisztus Jézusban! (Gal 3, 28). 12. Legyetek Krisztus követői, és éljetek szeretetben, ahogy Krisztus is szeretett minket! (Ef 5, 1-2). Himnuszok az Újszövetség gondolataival: 13. Áldott legyen az Isten, áldott legyen Urunk, Jézus Krisztus Atyja, aki nagy irgalmában Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által új életre és élő reményre hívott, hogy a mennyben elpusztíthatatlan, tiszta, soha el nem hervadó örökség várjon rátok. Az Isten hatalma megőrzött titeket a hitben az örök üdvösségre, amely készen áll, hogy az utolsó időben majd megnyilvánuljon. (1 Pét 1, 3-5). 14. Nagy dolog az istenfélő élet titka: Krisztus Jézus, aki nyilvánvaló lett a testben, igazolást nyert a lélek által. Megjelent az angyaloknak, hirdették a nemzetek között. Világszerte hittek benne, és fölment a dicsőségbe. Bőven adja ajándékait az embereknek, hogy mindeneket betöltsön. (Vö. 1 Tim 3, 16). Tropárok a régi időkből és az ősi liturgiákból: 15. Tebenned hiszünk Krisztus: öntsd szívünkbe fényedet, hogy a világosság fiai legyünk! 16. Hozzád jövünk, Urunk: áraszd lelkünkbe bőven a te életedet, hogy tebenned fogadott gyermekekké váljunk!
130
17. Krisztus Urunk, a te oldaladból vízforrás fakadt, amely lemossa a világ bűneit, és megújítja az életet! 18. A vizek felett az Atya hívó szava zeng, a Fiú dicsősége ragyog, és a Szentlélek éltető szeretete árad. 19. Szent Egyházunk, nyújtsd ki kezedet, és öleld magadhoz azokat a gyermekeidet, akiket a vízből újjászül Isten Szentlelke! 20. Örvendezzetek ti, megkereszteltek, Isten országának választott edényei, akik eltemetkeztetek a halálban, és Krisztus hitében újjászülettetek! 21. Ez itt az élet forrása, amely Krisztus oldalsebéből eredt és az egész földkerekséget tisztára mosta. Reménnyel várjátok a mennyek országát ti, akik újjászülettetek ebből a forrásból! 391. A 233. számhoz: Megemlékezés az újonnan megkereszteltekről az eucharisztikus imákban: lásd Misekönyv I., 773-774. old. 392. A 339. számhoz: Az exorcizmus, vagyis a gonosz lélek hatalmának megtöréséért mondott imádság más szövege dialógus formájában: Celebráns felszólítja a gyermekeket, hogy vele együtt imádkozzanak Istenhez, majd így folytatja: Jóságos mennyei Atyánk, tekints N. N. gyermekeidre, akik most készülnek elnyerni a keresztséget. Gyermekek: Hallottuk Jézus szavait, és szeretettel fogadjuk azokat! Celebráns: Ők arra törekszenek, hogy valóban a te gyermekeidként éljenek, de ezt nehéz feladatnak tartják. Gyermekek: Igen, Atyánk, mindenkor azt szeretnénk tenni, ami neked kedves, de a rosszra való ösztönzést is érezzük magunkban! Celebráns: Jóságos mennyei Atyánk, szabadítsd meg ezeket a gyermekeket a restségtől és a rosszaságtól, és add meg nekik, hogy mindig a te világosságodban járjanak! Gyermekek: Mindig Jézus útján akarunk járni, mennyei Atyánk, segíts meg minket! 131
Celebráns: Jóságos mennyei Atyánk, ha gyermekeid útközben elesnének, és olyant tennének, ami neked nem tetszik, gondviselő jóságoddal add meg nekik a te kegyelmed segítségét, hogy fel tudjanak kelni, és akkor ismét hozzád fognak sietni Jézus Krisztussal, a mi Urunkkal. Gyermekek: Add nekünk, mennyei Atyánk, a te kegyelmed segítségét.
132
FÜGGELÉK AZ ÉRVÉNYESEN MEGKERESZTELTEK BEFOGADÁSA A KATOLIKUS EGYHÁZ TELJES KÖZÖSSÉGÉBE BEVEZETŐ TUDNIVALÓK 1. A latin rítusban külön szertartással fogadjuk be a Katolikus Egyház teljes közösségébe azt a keresztényt, aki egy tőlünk különvált egyházi közösségben született és keresztelkedett meg. Ez a befogadó szertartás azonban semmi egyéb kötelezettséggel ne járjon, mint ami a közösségi kapcsolat és az egység helyreállításához szükséges.46 2. Azoktól a keleti keresztényektől pedig, akik teljes közösségre kívánnak lépni a katolikusokkal, csak annyit kell megkövetelnünk, amennyit a katolikus hitvallás megkíván; még abban az esetben is, ha engedélyt kaptak az Apostoli Szentszéktől, hogy latin ritusúakká legyenek.47 3. a) A szertartás félreérthetetlenül tanúsítsa, hogy ez az egész Egyház ünnepe, csúcspontja pedig a szentáldozás. Éppen ezért a befogadás általában szentmise keretében történjék! b) Nagy gonddal kell viszont kerülnünk a tüntető ünnepélyességnek még a látszatát is. A körülmények figyelembe vételével előre pontosan meg kell határozni ennek a szentmisének egész lefolyását. Tekintettel kell lennünk a keresztények egységtörekvéseinek szempontjaira éppen úgy, mint a plébániai közösség és a jelölt között máris létrejött kapcsolatokra. Nem egyszer az lesz a megfelelőbb, ha a szentmisét csak a szűkebb rokoni és baráti kör jelenlétében mondjuk. Ha pedig valamilyen súlyos ok nem teszi lehetővé, hogy a befogadás szentmise keretében történjék, legalább igeliturgiát kell tartanunk. A szertartás módozataival kapcsolatban figyelembe kell vennünk a jelölt kívánságait is. 4. Ha a befogadás misén kívül történik, akkor is érzékeltetnünk kell, hogy szoros kapcsolatban van a szentáldozással. Az újonnan befogadott tehát mielőbb vegyen részt szentmisén is, és áldozzék meg első ízben katolikus testvéreivel együtt! 5. A már megkeresztelt hívőt csak akkor lehet az Egyház teljes közösségébe befogadnunk, ha már hitbeli ismeretekben is, lelkileg is felkészült. A felkészültség mértékét bölcs lelkipásztori megfontolás állapítja meg az adott körülmények szerint. A legfontosabb az, hogy a jelölt szívvel-lélekkel ragaszkodjék az Egyházhoz, amelyben elnyeri keresztségének teljességét. Már az előkészület ideje alatt megvalósítható valamelyes részvétel a szent cselekményekben az Ökumenikus Direktórium előírásainak megtartásával. Törekednünk kell annak megértetésére, hogy lényeges különbség van a befogadásra készülők és a keresztségre készülők között.
46 47
Vö. II. Vatikáni Zsinat: Unitatis redintegratio, határozat a keresztény ökumentizmusról, 18. szám Vö. II. Vatikáni Zsinat: Orientalium ecclesiarum határozat a keleti katolikus egyházakról, 25. és 4. szám. 133
6. Aki a Katolikus Egyház látható közösségén kívül született és keresztelkedett meg, többé már nem köteles az eretnekséget esküvel megtagadnia, hanem csak a Hitvallást kell letennie.48 7. A keresztség szentsége nem ismételhető meg. Tehát a keresztségnek még a feltételes megismétlése is csak akkor engedhető meg, ha komoly kétség merül fel akár a keresztség ténye, akár a keresztség érvényessége felől. Ha az ilyen kétséget alapos utánajárással sem lehet eloszlatni, akkor a lelkipásztor megfelelő módon magyarázza meg, hogy e kivételes esetben miért szükséges a feltételes újrakeresztelés. Ez azonban ne történjék a nyilvánosság előtt.49 A helyi főpásztor döntse el, hogy az egyes esetekben mely szertartásokat kell a feltételes keresztségből megtartani, és melyeket mellőzni. 8. A befogadás a püspök joga. Az a pap viszont, akire ő a befogadást rábízza, a szertartás keretében meg is bérmálhatja a jelöltet,50 hacsak az nincsen máris érvényesen megbérmálva. 9. Ha a Hitvallás letétele és a befogadás mise keretében történik, személyes állapota és körülményei szerint a jelölt gyónja meg bűneit, de gyónása elején közölje, hogy befogadás előtt áll. Meggyónhat minden joghatósággal bíró papnál. 10. A jelöltet, hacsak lehetséges, egy kezes kísérje el a befogadásra, vagyis az a férfi (vagy nő), akinek elsősorban volt része a jelölt felkészítésében. Két kezes is kísérheti. 11. Abban a szentmisében, amelynek keretében a befogadás szertartása végbemegy – vagy ha ez szentmisén kívül történik, az első adódó szentmisén –, a befogadott két szín alatt áldozhat. Így áldozhatnak a kezesei is, továbbá – ha katolikus vallásúak – a szülei és a hitvestársa; sőt a jelöltet felkészítő világi katekéták, és minden jelenlévő katolikus is, hacsak nagy számuk vagy más körülmény ezt nem gátolja. 12. A Liturgikus Konstitúció 63. száma értelmében a püspöki karok módosíthatják az adott körülmények szerint az átvétel szertartását. Sőt a helyi főpásztor is hozzáalkalmazhatja a szertartást a sajátos személyi vagy helyi viszonyokhoz: bővítheti vagy megrövidítheti.51 13. A befogadott nevét külön anyakönyvbe vezessük be, feltüntetve megkeresztelkedésének napját és helyét is.
48
Vö. Keresztény Egység Titkársága: Directorium, 19. és 20. szám: A.A.S. 59 (1967) 581. oldal. Vö. uo. 14-15. szám: A.A.S. 59 (1967) 580. oldal. 50 Vö. A bérmálás szertartása, Általános tudnivalók, 7. szám. 51 Vö. Keresztény Egység Titkársága: Directorium, 19. szám: A.A.S. 59 (1967) 581. oldal. 49
134
ELSŐ FEJEZET BEFOGADÁS SZENTMISE KERETÉBEN 14. a) Ha a befogadás főünnepen vagy vasárnap történik, a liturgikus nap miséjét kell mondani; egyéb napokon vehetjük a keresztények egységéért mondandó miseszöveget is. b) A befogadás a homília után történik. A homíliában Istennek hálát adva történjék említés a keresztségi kegyelemről mint a befogadás alapjáról, továbbá a már megtörtént vagy a küszöbön álló bérmálásról és arról, hogy a befogadott először ünnepli majd az Eucharisztiát a katolikusok közösségén belül. c) A homília végén a pap az alábbi vagy hasonló módon néhány bevezető szót mond, és maga elé szólítja a jelöltet (akit kezese kísér), hogy ő a közösséggel együtt hitvallást tegyen: N., a Szentlélek segítségével megérlelődött benned az elhatározás, hogy önként kérjed befogadásodat a Katolikus Egyház teljes közösségébe. Most tehát felszólítalak, hogy (kezeseddel együtt) lépj elő, és (itt, az egybegyűlt közösség színe előtt) tedd le a katolikus hitvallást. Ennek a hitvallásnak jegyében ma első ízben lesz részed velünk együtt az Úr Jézus eucharisztikus lakomájában, amely az Egyház egységét jelképezi. 15. A jelölt ekkor az egybegyűlt hívekkel együtt elmondja a Nicea-konstantinápolyi Hitvallást, amelyet a befogadás miséjében mindig mondani kell: Hiszek az egy Istenben: mindenható Atyában, mennynek és földnek, minden láthatónak és láthatatlannak Teremtőjében. Hiszek az egy Úrban: Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, aki az Atyától született az idő kezdete előtt; Isten az Istentől, Világosság a Világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől. Született, de nem teremtmény: az Atyával egylényegű; és minden általa lett. Értünk emberekért, a mi üdvösségünkért leszállott a mennyből. (Mélyen meghajlunk.) Megtestesült a Szentlélek erejéből Szűz Máriától, és emberré lett. (Felegyenesedünk.) Poncius Pilátus alatt értünk keresztre feszítették, kínhalált szenvedett, és eltemették. Harmadnapra feltámadott az Írások szerint fölment a mennybe, ott ül az Atyának jobbján, de újra eljön dicsőségben 135
ítélni élőket és holtakat, és országának nem lesz vége. Hiszek a Szentlélekben, Urunkban és éltetőnkben, aki az Atyától és a Fiútól származik; akit éppúgy imádunk és dicsőítünk, mint az Atyát és a Fiút. Ő szólt a próféták szavával. Hiszek az egy, szent, katolikus és apostoli Anyaszentegyházban, vallom az egy keresztséget a bűnök bocsánatára. Várom a holtak feltámadását és az eljövendő örök életet. Ámen. Most a jelölt – a celebráns felszólítására – a következő kijelentést fűzi hozzá a Hitvalláshoz: Hiszem és vallom mindazt, amit a Katolikus Anyaszentegyház Isten kinyilatkoztatásaként a hisz, tanít és hirdet. 16. Ekkor a celebráns – hacsak nem következik mindjárt a bérmálás – jobb kezét a jelölt feje fölé terjeszti, és a következőket mondja: N., az Úr befogad téged a Katolikus Egyházba. Ő vezetett ide irgalmassága szerint, hogy teljes közösségre lépj velünk a Szentlélekben annak a hitnek alapján, amelyet Isten itt egybegyűlt családja előtt megvallottál. 17. Ha a jelölt még nincs megbérmálva, a celebráns – az előző formula mondása helyett – mind a két kezét a bérmálandó fölé terjeszti, és a következő imádsággal kezdi el a bérmálás szertartását: Mindenható Isten, Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, e szolgádnak vízből és Szentlélekből új életet adtál, és megszabadítottad őt a bűntől. Urunk, küldd le reá a vigasztaló Szentlelket, és add meg neki a bölcsesség és az értelem lelkét, a jótanács és az erősség lelkét, a tudomány és a jámborság lelkét, – és töltsd el őt az istenfélelem LELkével, Krisztus, a mi Urunk által! Mind: Ámen. Ekkor a bérmálandó a celebránshoz lép. A bérmaszülő a bérmálkozó vállára teszi jobb kezét, és közli a bérmálandó nevét. Ezt a bérmálkozó maga is mondhatja. A celebráns a krizmába mártja jobb hüvejkujját, és hüvejkujjával keresztet rajzol a bérmálkozó homlokára, miközben mondja: N., vedd a Szentlélek ajándékának jelét. A megbérmált: Ámen. 136
A celebráns hozzáadja: Békesség veled! A megbérmált: És a te lelkeddel. 18. A bérmálás után a celebráns köszönti az újonnan megbérmáltat, és a barátság jeléül kezet fog vele. A kézfogást a vidék szokásainak és a körülményeknek megfelelően - az Ordinárius engedélyével más gesztus is helyettesítheti. Ha a befogadott nem bérmálkozik, a köszöntés mindjárt a befogadás után történik (16. szám). 19. A befogadás (és a bérmálás) után következnek az Egyetemes könyörgések. A bevezető szavakban történjék említés a keresztségről, a bérmálásról és az Eucharisztiáról; továbbá a hálaadásról is! Az első kérés névszerint említse meg az újonnan befogadottat! Lásd Függelék, 30. szám. 20. Az Egyetemes könyörgések után a befogadott és a kezes köszöntsék egymást, és – ha nincsenek túlságosan sokan – valamennyi megjelent hívő baráti szeretettel üdvözölheti a befogadottat. Ez esetben elmaradhat az áldozás előtti békeköszöntés: Köszöntsétek egymást a béke jelével! A befogadott ezután visszatér a helyére. 21. A szentmise folytatódik. Az újonnan befogadott és mindazok, akiket a 11. szám említ, két szín alatt áldozhatnak.
137
MÁSODIK FEJEZET A BEFOGADÁS SZERTARTÁSA MISÉN KÍVÜL 22. Ha a befogadás valamilyen megfelelő okból szentmisén kívül történnék, legalább igeliturgiát kell tartani. 23. A celebráns albát ölt vagy legalább is karinget. Az ünnepnek megfelelő színű stólát vesz fel, majd üdvözli a jelenlévőket. 24. A szent cselekmény (alkalmas énekkel és) a Szentírás olvasásával kezdődik. A szent szöveget homíliával kell megvilágítani (vö. 14b. szám). 25.
Ezután következik a befogadás a 14c. számtól 19. számig leírt módon.
26. Az Egyetemes könyörgéseket ez esetben a Miatyánk eléneklése vagy elmondása zárja be. Ez utóbbit ilyen vagy hasonló szavakkal kapcsoljuk hozzá az Egyetemes könyörgésekhez: Szeretett testvéreim, most folytassuk imánkat, és könyörögjünk egy szívvel-lélekkel, amiként az Úr Jézus Krisztus tanított minket imádkozni: Mind: Mi Atyánk ... A Miatyánk után a pap áldása következik. 27. A kezesek és a jelenlévők baráti módon köszöntik az újonnan befogadottat, majd békében távoznak. 28. Ha rendkívüli körülmények miatt úgy látszik megfelelőnek, hogy még az igeliturgia is elmaradjon, minden úgy történik, mint fentebb, kezdve a celebráns bevezető szavaival: ez a Szentírás valamelyik igéjéből induljon ki, amely magasztalja Istent irgalmasságáért, valamint a jelöltet vezérlő jóságáért. Történjék említés az eucharisztikus asztalközösségről is, amelyen már legközelebb a befogadott is részt vesz.
138
HARMADIK FEJEZET SZENTÍRÁSI SZÖVEGEK A BEFOGADÁS SZERTARTÁSÁHOZ 29. A szentírási olvasmányokat akár a szentmisében, akár az ige-liturgiában vehetjük részben vagy teljesen a liturgikus nap miséjéből, vagy a „Keresztények egységéért” mondható miséből (lásd Alkalmi misék kötete: 26-41. old., vagy a Felnőttek keresztelésének miséjéből. Amikor pedig misén kívül történik a szertartás, főleg a következő szövegek vehetők: SZENTLECKÉK AZ ÚJSZÖVETSÉGBŐL 1. SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a rómaiakhoz írt leveléből (8,28-39) Isten öröktől fogva meghívott minket, hogy hasonlóak legyünk szent Fiához. Testvéreim! Tudjuk, hogy az Istent szeretőknek minden javukra válik, hiszen ő saját elhatározásából választotta ki őket. Akiket ugyanis előre ismert, azokat eleve arra rendelte, hogy Fiának képmását öltsék magukra. Így lesz ő elsőszülött a sok testvér között. Akiket előre erre rendelt, azokat meg is hívta, akiket meghívott, azokat igazzá tette, akiket pedig igazzá tett, azokat meg is dicsőítette. Mire következtethetünk ebből? Ha Isten velünk, ki ellenünk? Aki nem kímélte saját Fiát, hanem mindnyájunkért áldozatul adta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent? Ki emel vádat Isten választottai ellen? Isten, aki a megigazulást adta? Ki ítéli el őket? Krisztus Jézus, aki meghalt, sőt fel is támadt, és az Isten jobbján közbenjár értünk? Ki szakíthat el bennünket Krisztus szeretetétől? Nyomor vagy nélkülözés? Üldöztetés vagy éhínség? Ruhátlanság, életveszély vagy kard? Amint meg van írva: Minket minden időben teérted irtanak, s vágó juhok módjára tartanak. De mi mindezeken diadalmaskodunk az által, aki szeret minket. Biztos vagyok ugyanis abban, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem jelenvalók, sem eljövendők, sem hatalmasságok, sem magasság, sem mélység, sem egyéb teremtmény el nem szakíthat bennünket Isten szeretetétől, amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van. Ez a Isten igéje. 2. 1 Kor 12, 31–13, 13: A szeretet nem szűnik meg sohasem. Lásd A szentmise olvasmányai „C” év, Évközi 4. vasárnap. 3. Ef 1, 3-14: Isten kiválasztott minket, hogy szentek és feddhetetlenek legyünk. Lásd A szentmise olvasmányai „B” év, Évközi 15. vasárnap. 4. Ef 4, 1-7. 11-13: Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség, Egy az Isten, mindnyájunk Atyja. Lásd A szentmise olvasmányai „B” év, Urunk mennybemenetele, rövidebb forma. 5. SZENTLECKE Szent Pál apostolnak a filippiekhez írt leveléből (4, 4-8) Arra irányuljanak gondolataitok, ami igaz! Testvéreim! Testvéreim! Örüljetek az Úrban szüntelenül! Újra csak azt mondom, örüljetek. Emberszerető jóságotokat ismerje meg mindenki! Az Úr közel van. Ne aggódjatok semmiért, hanem 139
minden imádságotokban és könyörgésetekben terjesszétek kéréseteket hálaadással az Úr elé. Akkor Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, megőrzi szíveteket és értelmeteket Krisztus Jézusban. Egyébként, testvéreim, arra irányuljanak gondolataitok, ami igaz, tisztességes és igazságos, arra ami ártatlan, kedves, dicséretre méltó, ami erényes és magasztos! Ez a Isten igéje. 6. 1 Tessz 5, 16-24: Őrizze meg Isten a szellemeteket, lelketeket és testeteket feddhetetlenül! Lásd: A szentmise olvasmányai „B” év, Advent 3. vasárnapja. VÁLASZOS ZSOLTÁROK 1. Zsoltár 26, 1.4. 8b-9abc. 13-14. Válasz: Világosságom az Isten: * üdvözít engem. (1 a. vers) Lásd A gyermekkeresztelés szertartása, 2. szám, 173. oldal. 2. Zsoltár 41, 2-3; 42, 3. 4. Válasz: Isten szomjazza lelkem: * az élő Istent. (vö. 41,3a vers) Lásd A szentmise olvasmányai „Hétköznapokra I.”, Húsvét 4. hete, hétfő. 3. Zsoltár 60, 2-3a. 3bc-4. 5-6. 9 (7 b. tónus). Válasz: Rendületlenül bízom benned, * én Uram, Istenem. (vö. 4a. vers.) Előénekes: Hallgasd meg, Istenem, panaszos szavamat, † figyelj, imádságomra. * A föld széléről kiáltok hozzád. V. E: Miközben szorong a szívem, * hozzáférhetetlen kősziklára állíts engem! Te vagy az én reménységem, * és erős bástyám az ellenség ellen. V. E: Hadd lakjam hajlékodban mindörökre, * hadd leljek oltalmat védőszárnyaid alatt. Mert te, Istenem, meghallgatod imádságomat, * és a neved tisztelőinek szánt öröséget megadod nekem. V. E: Akkor mindörökké dicsérem nevedet, * és amit fogadtam, napról napra teljesítem. V. 4. Zsoltár 62, 2. 3-4. 5-6. 8-9 (7 b. tónus). Válasz: Hozzád vágyódik szívem, * én Uram, Istenem. (vö. 2b. vers). Lásd A szentmise olvasmányai „A” év, Évközi 22. vasárnap. 5. Zsoltár 64, 2-3a. 3b-4. 5. 6 (5. tónus). Válasz: Téged illet a dicséret * a Sion hegyén, Istenem! (2a. vers) Előénekes: Téged illet, Isten, Sion hegyén a dicsérő ének, * neked teljesítik Jeruzsálemben a fogadalmakat. V. E: Mivel te meghallgatod az imát, * hozzád viszi bűne terhét minden ember. Terheljenek bár gonosz tetteink, * eltörlöd azokat irgalmasan. V. E: Boldog, akit kiválasztasz, és magadhoz emelsz, * hogy csarnokodban élhesse életét. Ó, hadd telhessünk el javaiddal házadban, * templomod szentségével! V. E: Mivel igaz vagy, csodákat művelsz; † s úgy hallgatsz meg minket, szabadító Istenünk, * minden földhatárnak és messzi tengernek reménye. V. 6. Zsoltár 120, 1-2. 3-4. 5-6. 7-8 Válasz: Segítségünk az Úr nevében van, * aki a mennynek és a földnek alkotója. (2a. vers) Lásd A szentmise olvasmányai „C” év, Évközi 29. vasárnap.
140
EVANGÉLIUMOK 1. Mt 5, 2-12a: Örvendjetek és ujjongjatok, mert nagy lesz a ti jutalmatok az égben! Lásd A szentmise olvasmányai „A” év, Mindenszentek ünnepe. 2. Mt 5, 13-16 Krisztus hívei példás életükkel tanúskodjanak a világban őróla! Lásd A szentmise olvasmányai „A” év, Évközi 5. vasárnap. 3. Mt 11, 25-30 Istent és az ő igazságait csak jóakaratú, alázatos emberek ismerhetik meg. Lásd A szentmise olvasmányai „A” év, Évközi 14. vasárnap. 4. Jn 3, 16-21 Aki Jézusban hisz, annak örök élete van. Lásd A szentmise olvasmányai „Hétköznapokra I.”, Húsvét 2. hete, szerda. 5. EVANGÉLIUM Szent János könyvéből (14, 15-23. 26-27) Hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála. Jézus búcsúbeszédében ezt mondta tanítványainak: „Ha szerettek engem, tartsátok meg parancsaimat. Én pedig kérni fogom az Atyát, és ő más Vigasztalót ad nektek: az igazság Lelkét, aki örökké veletek marad. A világ nem kaphatja meg, mert nem látja és nem ismeri. De ti ismeritek őt, mert veletek marad és bennetek lakik. Nem hagylak árván titeket, visszajövök hozzátok. Rövid idő, és már nem lát engem a világ. Ti azonban láttok, mert én élek, és ti is élni fogtok. Azon a napon megtudjátok majd, hogy én Atyámban vagyok, ti énbenem, én pedig tibennetek. Aki ismeri és teljesíti parancsaimat, az szeret engem. Aki pedig szeret engem, azt Atyám is szereti, én is szeretni fogom, és megmutatom neki magamat.” Júdás – nem a karióti – itt közbeszólt: „Uram, hogyan van az, hogy nekünk akarod kinyilatkoztatni magadat, és nem a világnak?” Jézus így folytatta: „Aki szeret engem, megtartja tanításomat, Atyám is szeretni fogja őt, hozzá megyünk, és lakóhelyet veszünk nála. A Vigasztaló pedig, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek. Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom, ahogy a világ adja nektek. Ne nyugtalankodjék szívetek, és ne csüggedjen!” Ezek az evangélium igéi. 6. Jn 15, 1-6: Jézus az igaz szőlőtő: kegyelmi életünk a vele való közösségből fakad. Lásd A szentmise olvasmányai „B” év, Húsvét 5. vasárnapja. 30. II. MINTA AZ EGYETEMES KÖNYÖRGÉSEKRE (Lásd A gyermekkeresztelés szertartása, 356-357. oldal.) Celebráns: Szeretett testvéreim! Szívből megköszönjük Istennek, hogy testvérünket, akit a keresztség (és a bérmálás) már beoltott Krisztusba, most a Katolikus Egyház közösségébe befogadhattuk (és a Szentlélek ajándékával megerősítettük). Így velünk együtt részt vehet az eucharisztikus lakomában. Vele együtt örvendezve imádkozzunk Üdvözítő Urunk kegyelméért és irgalmáért!
141
Lektor: 1. Hogy a most magunk közé fogadott N. testvérünk a Szentlélek erejével hűségesen kitartson elhatározásában, kérjük Urunkat! Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket! 2. Hogy a Krisztusban hívők és egyházi közösségeik a teljes egységre eljussanak, kérjük Urunkat! 3. Hogy az az egyházi közösség, amelyben testvérünk megkeresztelkedett és ezelőtt nevelkedett, gazdagodjék Krisztus ismeretében, és őt egyre eredményesebben hirdesse, kérjük Urunkat! 4. Hogy mindazok, akikben már vágyat gyújtott az égi kegyelem lángja, eljussanak a teljes igazságra Krisztusban, kérjük Urunkat! 5. Hogy a Szentlélek a Krisztusban még nem hívő embertestvéreinket is megvilágosítsa és az üdvösség útjára vezérelje, kérjük Urunkat! 6. Hogy minden embertestvérünk, megszabadulva az éhség és a háborúk rémétől, mindenkor békés nyugalomban élhessen, kérjük Urunkat! 7. Hogy mindannyian, akik érdemünk nélkül kaptuk meg a hit kegyelmét, abban mindhalálig kitartsunk, kérjük Urunkat! Celebráns: Mindenható, örök Isten! Hallgasd meg eléd terjesztett kéréseinket, hogy hálával és odaadással szolgálhassunk neked! Krisztus, a mi Urunk által. 31. Ha a befogadás misén kívül történik, a hívek könyörgésének fohászai után a Miatyánkot (vö: 26. szám) ilyen vagy hasonló szavakkal vezethetjük be: Szeretett testvéreim, most folytassuk imánkat, és könyörögjünk egy szívvel-lélekkel, amiként az Úr Jézus Krisztus tanított minket imádkozni: Mind: Mi Atyánk ... Ha a befogadottnak előző egyházi közösségében szokás a Miatyánk után a záródoxológiát imádkozni, akkor az Úr imádságához hozzáadjuk: Mert tiéd az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké. Ámen.
142
TARTALOMJEGYZÉK Istentiszteleti Kongregáció: Határozat ........................................................................................ 4 Beavatás a keresztény életbe: Általános tudnivalók ................................................................... 5 FELNŐTTEK BEAVATÁSA A KERESZTÉNY ÉLETBE Bevezető tudnivalók a felnőttkeresztelésről ............................................................................. 11 I. FEJEZET: A katekumenátus és fokozatai ............................................................................. 25 1. A katekumenek közé való befogadás szertartása ........................................................ 25 A katekumenátus időszaka és szertartásai ............................................................. 35 2. A kiválasztásnak, vagyis a nevek beírásának szertartása ............................................ 43 A megtisztulás és megvilágosodás időszaka és szertartásai .................................. 49 3. A beavató szentségekhez járulás ................................................................................. 67 A hit elmélyítésének (a misztagógiának) ideje ...................................................... 76 II. FEJEZET: A felnőttek keresztelésének egyszerűbb szertartása ........................................... 77 III. FEJEZET: A felnőtt beavatás rövidebb szertartása, életveszélyben ................................... 87 IV. FEJEZET: Azon felnőttek felkészítése bérmálásra és áldozásra, akiket gyermekkorban kereszteltek meg, de nem részesültek hitoktatásban ................... 93 V. FEJEZET: A hitoktatási kort elért gyermekek beavatása a keresztény életbe ..................... 95 1. A katekumenek sorába való felvétel szertartása .......................................................... 97 2. Skrutíniumok (a hit megvizsgálásai),vagyis a bűnbánati szertartások ...................... 102 3. A beavatás szentségei ................................................................................................ 106 VI. FEJEZET: Különféle szövegek a felnőttek beavatási szertartásához ............................... 114 FÜGGELÉK Az érvényesen megkereszteltek befogadása a Katolikus Egyház teljes közösségébe: Bevezető tudnivalók ............................................................................................................... 133 I. FEJEZET: Befogadás szentmise keretében ......................................................................... 135 II. FEJEZET: A befogadás szertartása misén kívül ................................................................ 138 III. FEJEZET: Szentírási szövegek a befogadás szertartásához ............................................. 139 TARTALOMJEGYZÉK ......................................................................................................... 143
143