Sabrina Jeffries A LORD TITKA

Romantikus Regények

Sabrina Jeffries

A LORD TITKA

General Press Kiadó ALAPÍTVA 1988-BAN

A mű eredeti címe The Truth About Lord Stoneville Copyright © 2010 by Sabrina Jeffries, LLC The originál edition was published by Pocket Books, a Division of Simon and Schuster, Inc Hungarian translation ©Hajnal Gabriella © GENERAL PRESS KIADÓ Az egyedül jogosított magyar nyelvű kiadás. A kiadó minden jogot fenntart az írott és az elektronikus sajtóban részletekben közölt kiadás és közlés jogát is. Fordította HAJNAL GABRIELLA Szerkesztette SARUDI ÁGNES A borítótervet ZELENYIÁNSZKI ZOLTÁN Készítette ISSN 1586-6777 ISBN 978 963 643 454 0 Kiadja a GENERAL PRESS KIADÓ 1138 Budapest, Viza utca 9-11. fszt. 2. Telefon: 359-1241, 270-9201 Fax: 359-2026 www.generalpress.hu [email protected] Felelős Kiadó LANTOS KÁLMÁNNE Irodalmi vezető KISS-PÁLVÖLGYI LÍDIA Művészeti vezető LANTOS KÁLMÁN Felelős szerkesztő SZABÓ PIROSKA Készült 19,5 nyomdai ív terjedelemben Kiadói munkaszám 3498-12

Jean Devlinnek, mindenért, amit értem tesz És valamennyi olvasómnak, akik szivükbe zárták Stoneville-t – íme a férfiú igaz története.

Kedves Olvasó! A nevem Hester Plumtree, de az emberek többsége csak Hettynek szólít. Megboldogult férjem halála óta magam vezetem a családi sörfőzdét, és bár egyesek szánakoznak ezen, én azon az állásponton vagyok, hogy amíg vannak olyanok, akik ráérnek a mások sorsa felett fanyalogni, addig minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, hogy ne legyen idejük unatkozni. Az unokáimmal kapcsolatban azonban más elveket vallok. Elvégre is jogomban áll megmondani nekik, mit tegyenek, nem igaz? Jószerével magam neveltem fel őket, miután apjuk, a márki, valamint édesanyjuk, a leányom, tragikus körülmények között elhalálozott. És ez minden, amit az üggyel kapcsolatban mondhatok, mivel az emberek épp eleget pletykálnak a dologról. Az igazat megvallva, dédunokákon kívül már semmi másra sem vágyom. Ez olyan nagy kérés? Makacs unokáim azonban csak szomorúságot okoznak. Ott van például. Megértem, ha egy ereje teljében lévő, városi fiatalember egy-két táncosnő társaságában igyekszik kitombolni magát, de Oliver ebből a fajta kedvtelésből sportot űz! Nincs az a pletykalap, amelynek hasábjain egy-egy kiadós ivászat, illetve bujálkodás után ne lehetne olvasni róla: a történet ilyenkor legtöbbször valamilyen sikamlós esetről szól, amelyből a félmeztelen nőszemélyek s a hordónyi mennyiségű, csempészett brandy sem maradhat ki. Ezért egyértelműen az apja a felelős, akinek kicsapongó életmódját a szülei halála után Oliver is utánozni kezdte. De az a helyzet, hogy a másik négy unokám sem különb: Jarret a maga játékszenvedélyével, Minerva az általa írt pikáns rémregényekkel, Gabriel a versengési mániájával, és persze Celia, aki képtelen megállni, hogy el ne süssön egy keze ügyébe kerülő pisztolyt. Nem csoda, hogy társasági körökben csak úgy emlegetik őket, mint a Halstead Hall-i bajkeverőket. Ne értsenek félre, csodálatos unokák valamennyien. Sosem felejtenek el érdeklődni az egészségi állapotom felől, elkísérnek társasági eseményekre, és persze gondosan ügyelnek rá, hogy ne hajszoljam agyon magam. Nem hajlandók viszont felhagyni botrányos viselkedésükkel, és ebből most már elegem van! Így hát megtaláltam a módját, amivel rá tudom kényszeríteni őket, hogy végre megállapodjanak, és az örököseimhez méltó viselkedést tanúsítsanak. Az ötlettől nem lesznek elragadtatva, de a türelem rózsát terem. Isten a tanúm, hogy nem kell már soká várnom… a dédunokákra! Szívélyes üdvözlettel:

Hetty Plumtree

Prológus Ealing, Anglia, 1806

Oliver Sharpe, Stoneville márkijának tizenhat éves örököse torkában dobogó szívvel lépett ki Halstead Hall istállójából. Édesanyja dühöngve lovagolt ki és vette az útirányt a vadászlak felé, olyan állapotban, amilyenben Oliver csak ritkán látta. Az asszony többnyire csak szomorú volt… hacsak valami rendkívüli fel nem zaklatta. Például amikor fiát a lehető legközönségesebb viselkedésen kapta. Oliver megalázva érezte magát. „Te vagy a család szégyene! – üvöltötte anyja undorodva. Pont úgy viselkedsz, ahogy az apád. De legyek átkozott, ha hagyom, hogy ugyanolyan megátalkodott, önző alakká változtasson, mint amilyen ő maga, aki kényére-kedvére bárkit képes feláldozni!” Oliver sosem hallotta még szitkozódni az anyját, és a felismeréstől, hogy ő volt, aki erre késztette, szabályosan ledermedt. Lehet, hogy igaza van vele kapcsolatban? Tényleg kezd hasonlatossá válni nemtörődöm es kicsapongó apjához? Már a puszta gondolattól is felkavarodott a gyomra. Még ennél is rosszabb azonban, hogy az asszony úton volt Oliver apjához, hogy a fejére olvassa a bűneit, és a fia nem állíthatta meg, mivel az anyja ellentmondást nem tűrő hangon közölte vele, hogy látni sem akarja. De valakinek muszáj lesz megfékeznie. Az egyetlen alkalom, amikor anyját ugyanilyen dühösnek látta, még Oliver hétéves korában volt: az asszony ekkor szembesült először férje házastársi hűtlenségével. Kirohanását akkor apja erotikus könyvgyűjteménye bánta, amelyet az asszony az udvaron égetett el. Csak a jóisten a megmondhatója, miféle bosszút eszelt ki most, hogy úgy vélte, fia apja nyomdokaiba lépett. Főleg, hogy a ház tele volt vendégekkel. Ahogy Oliver körbenézett a már-már erődítményszerű falakkal körülvett birtokon, amely a család vidéki otthonaként szolgált, a felhajtón ismerős hintót látott közeledni, amitől nagyot dobbant a szíve. Nagymama! Hála az égnek, hogy megérkezett! Tulajdon édesanyjára csak hallgat majd az anyja. Oliver épp akkor ért a ház elé, amikor a hintó a bejárat elé gördülve megállt. Előresietett, és kinyitotta nagyanyja előtt a kocsi ajtaját. – Nocsak, milyen kellemes meglepetés – mondta az asszony, és szívélyesen mosolygott, miközben kiszállt a hintóból. – Örömmel látom, hogy néhány veled egykorú csibésszel ellentétben, a jó modor csírája belőled meg nem veszett ki teljesen. A fiú ilyenkor általában szellemesen visszavágott valamivel, majd ő és a nagyanyja he ves szócsatába keveredtek, amelyet mind a ketten rettenetesen élveztek. De ma valahogy nem vitte rá a lélek, a félelem gúzsba kötötte. – Anyám haragszik apámra. – Karját nyújtotta a nagyanyjának, hogy a házba kísérhesse, s a hangját egészen lehalkítva beszélt. A szolgák nem szerezhetnek tudomást a dologról. A fél világ már így is apja házastársi hűtlenségén csámcsogott, semmi szükség rá. hogy a hiénák újabb hírmorzsákhoz jussanak. – Ez nem újság, igaz? – jegyezte meg nagyanyja kényszeredetten. – Ez most teljesen más. Anyám őrjöng. Veszekedtünk, aztán ő lóra pattant, és elnyargalt a vadászlakhoz. – Valószínűleg azért, hogy megkeresse apádat. – Ettől tartok én is. Te is tudod, mennyire szereti, ha anyámat hergelheti. Ha ott találja, anyám mindenre képes. – Remek. – Az asszony ravaszkás mosolyt villantott unokájára. – Talán a föld színével teszi egyenlővé végre azt az átkozott kunyhót. Akkor Lewisnak végre nem lesz hova vinnie a szajháit. SABRINA JEFFRIES

6 A LORD TITKA

– A francba, nagymama, nem viccelek! – Mikor szavai hallatán nagyanyja rosszallóan vonta fel a szemöldökét, elharapott egy káromkodást. – Bocsáss meg, de ez most egészen más. Utána kell menned, hogy beszélj vele és valahogy lecsillapítsd. Ez most nagyon fontos. Rám nem hallgat. Az asszony szeme összeszűkült. – Valamit elhallgatsz előlem? Oliver elvörösödött. – Természetesen nem. – Ne hazudj a nagyanyádnak! Miről veszekedtetek anyáddal? Hogy mondhatná el neki? A kínok kínját állta ki, valahányszor az eszébe jutott. – Nem számít. Csak higgy nekem, ha azt mondom, szüksége van rád. Nagyanyja bosszúsan förmedt rá. – Anyádnak már a születése pillanatában sem volt rám szüksége. – De nagymama… – Idehallgass, Oliver – mondta megpaskolva unokája kezét, mintha még mindig aprócska gyermek volna –, tudom, mennyire szereted az anyádat, és hogy mennyire elszomorít, ha mérgesnek látod. De ha adsz neki egy kis időt, hogy a haragját levezethesse, minden rendben lesz, erre akar meg is esküszöm. – Nem, muszáj… – Ebből elég! – csattant fel az asszony. – Az út hosszú volt, és fárasztó, én pedig kimerültem. Egy csésze forró teára és egy kiadós szunyókálásra van szükségem. Nincs kedvem beleártani magam a szüleid veszekedésébe. – Unokája kétségbeesett pillantását látva lágyabb hangnemben folytatta. – Ha sötétedésig nem jönne vissza, ígérem, utánamegyek. De ne aggódj, jóval azelőtt előkerül, és bocsánatért esedezik, és ez az egész a feledés homályába merül. Az anyja azonban sosem tért vissza. Aznap este ott, a vadászlakban lelőtte a férjet, aztán végzett magával is. Oliver élete pedig örökre megváltozott.

SABRINA JEFFRIES

7 A LORD TITKA

Első fejezet Ealing, 1825

Oliver

kifelé bámult a Halstead Hall-i könyvtár ablakán. A barátságtalan téli nap csak még jobban lehangolta, ő pedig kétségbeesetten igyekezett fájdalmas emlékeit lelke titkos zugába száműzni, amelynek mélyén mindig is rejtegette őket. Itt sokkal nehezebb volt, mint a városban, ahol legalább buja szépségekbe és italba temethette búját-baját. Nem mintha hosszú időre meg tudott volna szabadulni bánatától. Bár a botrány óta eltelt tizenkilenc év, az esettel kapcsolatos mendemondák máig sem ültek el. Nagymama akkor este azt mondta a vendégeknek, hogy az anyja magányra vágyott, ezért ment a vadászlakba, ahol aztán elszenderedett. Majd álmából felverte valami zaj, amelyet egy hívatlan látogatónak tulajdonított, ekkor a rémülettől pánikba esett és lelőtte a férfit, akiről csak aztán derült ki, hogy nem más, mint a férje. A döbbenettől és a szomorúságtól saját maga ellen fordította a pisztolyt. Gyatra mese volt, amely legfeljebb csak arra volt elég, hogy leplezzen egy gyilkosságot és egy öngyilkosságot, a találgatások azonban sosem ültek el, mivel a vendégek mohó kíváncsisággal igyekeztek kideríteni az igazságot. Attól a naptól fogva ez az egész tabutéma volt, és nagymama megtiltotta neki és valamennyi testvérének, hogy bárkivel is beszéljenek a dologról, még egymás közt sem hozhatták szóba. Azt mondta, erre azért van szükség, hogy elejét vegyék a szóbeszédnek, de Oliver gyakran érezte úgy, hogy mindez azért van, mert a nagyanyja őt hibáztatja a történtekért. Máskülönben az utóbbi hónapokban miért szegezte volna neki annyiszor a kérdést, hogy min veszett össze az anyjával aznap este. Oliver persze nem válaszolt. A rosszullét kerülgette már a gondolattól is, ha el kellene mondania a nagyanyjának. Hirtelen megfordult, majd kimért léptekkel az asztal felé indult, ahol a testvérei ültek nagyanyjukra várakozva. Pont ezért igyekezett távol tartani magát Halstead Halltól: ha itt volt, állandóan elérzékenyült. Vajon mi az ördög késztette nagyanyjukat, hogy pont erre az átkozott helyre hívja őket? A házat már évekkel ezelőtt lezárták. Belengte a doh és a korhadás szaga, és emellett olyan hideg volt benne, mintha az Északi-sarkon lennének. Az egyetlen helyiség, amelyet nem lepett be vastagon a por, a dolgozószoba volt, ahonnan az intéző a birtokkal kapcsolatos ügyeket intézte. A bútorokat borító lepleket el kellett távolítaniuk a találkozóra, amelyre nagyanyjuk városi háza éppoly tökéletesen megfelelt volna. Normális körülmények között Oliver nem egyezett volna bele, hogy az elhagyott birtokon gyűljenek össze. De a Gabriel öccsét három nappal ezelőtt ért baleset óta ő és testvérei kényes helyzetbe kerültek. Ez a nagyanyjukra cseppet sem jellemző hallgatásból ítélve a napnál is világosabb volt. Valami készülőben volt, és Oliver gyanította, hogy a dolog nem lesz ínyükre. – Hogy van a vállad? – kérdezte Minerva az öccsétől, Gabe-től. – Mégis mit gondolsz? – mordult rá a férfi. Gyűrött fekete lovaglókabátja fölött a karja fel volt kötve, kőrisbarna haja borzas volt, mint mindig. – Pokolian fáj. – Felesleges rám förmedned. Nem én vagyok az, aki kis híján szörnyethalt. Huszonnyolc évével Minerva a középső volt a testvérek sorában: négy évvel volt fiatalabb Jarretnél, a második legidősebbnél; két évvel idősebb Gabe-nél; és négy évvel idősebb Celiánál, a legifjabb testvérnél. Legidősebb leányként úgy viselkedett, mintha az anyjuk lenne. Kinézetre is hasonlított rá: bőre elefántcsontszínű árnyalatban ragyogott, barna hajába imi tt-amott aranyos csíkok vegyültek, a szeme sötétzöld volt, akárcsak Gabe-é. Ők ketten külsőre semmiféle hasonlóságot sem mutattak Oliverrel, aki sötét szemével, fekete hajával és barnás bőrével kísértetiesen emlékeztetett félig olasz származású apjukra. Sötét jelleméről már nem is beszélve. SABRINA JEFFRIES

8 A LORD TITKA

– Szerencséd, hogy Chetwin hadnagy idejében visszarántott – emlékeztette Celia Gabe-et. Pont úgy nézett ki, mint Oliver, csak kissé sápadtabb kiadásban, mintha bőrének alapszínét némi krémszínű festékkel finomították volna, a szeme pedig mogyoróbarna volt. – A szóbeszéd szerint több a bátorsága, mint az esze. – Akkor ő és Gabe méltó vetélytársak – mordult fel Oliver. – Volnál szíves végre békén hagyni? – kérdezte Jarret Olivertől. Mindannyiuk közül ő volt szüleik legtökéletesebb mása; a haja fekete, a szeme viszont kékeszöld volt, és szikrányi sem szorult belé Oliver olaszos temperamentumából. – Már épp elégszer megszidtad a miatt az ostoba kocsiverseny miatt. Részeg volt. Nem hinném, hogy pont te ne tudnád, mit jelent az. Oliver ezúttal Jarretnek vágott vissza. – Hát persze, te viszont józan voltál, és mégis hagytad… – Ne Jarretet hibáztasd – szólt közbe Gabe. – Chetwin provokálta ki az egészet. Gyávának kiáltott volna ki, ha visszakozom. – Gyávának lenni valamivel kellemesebb, mint halottnak. – Oliver nem állhatta az efféle ostobaságot. Semmi sem ért annyit, hogy az ember kockára tegye az életét – sem egy nő, sem a becsület, különösképpen nem az ember hírneve. Sajnálatos, hogy az ostoba öccseivel ezt még nem sikerült megértetnie. Ha valakinek, hát Gabe-nek lehetett volna ennyi esze. London legveszélyesebb helyén száguldott végig. Az utat egy helyütt két egymáshoz olyan közel álló hatalmas kőtömb szegélyezi, hogy csak egy fogat csusszanhat át köztük, arra kényszerítve a hajtót, hogy az utolsó pillanatban lelassítson, nehogy szétloccsanjon a köveken. Sokszor megtörtént mar, hogy a hajtók csak későn kaptak észbe. A fogathajtás szerelmesei imádták az ehhez hasonló életveszélyes mutatványokat. Oliver szemében azonban az ilyesmi az őrültséggel volt határos. Chetwin persze visszarántotta a fogatot. Gabe járműve azonban súrolta az egyik kő peremét, ennek következtében az egyik kerék leszakadt a helyéről, s így az egész kocsiból csak szilánkokra hulló fatörmelék, szakadt bőr és elgörbült fémrudak furcsa elegye maradt. Hála istennek, a lovaknak nem esett különösebb bántódásuk, és csodával határos módon egyszerű kulcscsonttöréssel Gabe is megúszta a történteket. – Tudod, Chetwin nem érte be azzal, hogy engem inzultál – jegyezte meg Gabe állát dacosan előreszegezve. – Azt mondta, nem merek kiállni vele, mert ugyanolyan gyáva vagyok, mint a vaktában lövöldöző anyám. – Hangjának haragos színezete volt. – Halstead Hall gyilkosának nevezte. Az ismerősen csengő vád hallatán egy pillanatra valamennyien megmerevedtek, Oliver a fogát csikorgatta. – Anyánk már évek óta halott. Nincs rá szüksége, hogy megvédd a becsületét. Gabe jéghideg pillantást lövellt felé. – Valakinek muszáj. Rád hiába is várna. Még szép, hogy hiába, az isten verje meg! Az anyja tettére nem volt mentség. Képtelen volt megbocsátani neki, akárcsak magának, mert hagyta, hogy ez megtörténjen. Ekkor nyílt az ajtó, és a család ügyvédjének, Elias Boggnak a kíséretében nagyanyjuk lépett be. Egy pillanatra mindannyiuk lélegzete elakadt. Az ügyvéd feltűnése rosszat sejtetett. Miközben Bogg helyet foglalt, nagyanyjuk, akinek arcvonásait amúgy is mély barázdák szigorították, most a szokásosnál is fáradtabbnak tűnő ábrázattal állt meg az asztalfőn. A látvány bűntudatot ébresztett Oliverben. Nagyanyja idősebbnek látszott hetvenegy évesnél, mintha a ránehezedő terhek súlya alatt a háta meggörnyedt, ő maga pedig megrogyott volna. Oliver már számtalanszor próbálta meggyőzni, hogy hagyjon fel a nagyapjuk által alapított sörfőzde vezetésével. Javasolta neki, hogy alkalmazzon egy intézőt, de nagyanyja e kérést minduntalan visszautasította. Mint mondta, szeretett tenni-venni. Különben is, mihez kezdene? Visszavonulna vidéki magányába és hímezgetne? Általában csak mulatott a felvetésen, hogy egy sörfőző özvegye ilyesmivel töltse az időt. Talán volt is min derülnie. Az emberek többsége számára Hester „Hetty” Plumtree csak egy „közönséges teremtés” volt. Szülei működtették azt a kocsmát, ahol a férjével megismerkedett, és ketten együtt virágoztatták fel a Plumtree Sörfőzdét olyan jövedelmező vállalkozássá, amely aztán lehetővé tette, hogy Oliver anyja, Prudence, a lehető legjobb iskolákba járhasson. Olyan jövedelmezővé, amelynek segítségével Prudence kivethette a hálóját egy elszegényedett márkira, és jól ment férjhez. SABRINA JEFFRIES

9 A LORD TITKA

Nagyanyjuk örömmel hangoztatta, hogy leánya házassága révén az angol arisztokrácia egyik legősibb családjával került rokoni kapcsolatba. Ugyanakkor bármennyire is igyekezett, a saját neveltetéséből fakadó, kevéssé szalonképes megnyilvánulásait soha nem sikerült levetkőznie. A legváratlanabb helyzetekben bukkantak a felszínre: amikor vacsorájához jóízűen sört kortyolgatott vagy egy trágár viccen harsány kacajra fakadt. Mindazonáltal eltökélt szándéka volt, hogy unokáit azzá neveli, amivé ő sosem válhatott: hamisítatlan arisztokratává. Gyűlölte, hogy semmibe veszik a társadalom velük szemben tanúsított elvárásait, azét a társadalomét, mely nemes egyszerűséggel csak egy botrányos életviteléről elhíresült házaspár mihaszna ivadékainak titulálta őket. Minden energiáját annak szentelte, hogy családja minél magasabb társadalmi elismertségre tehessen szert, így aztán feljogosítva érezte magát, hogy fáradozásai gyümölcseként unokái rangjukhoz méltó házasságot kössenek, és előkelő dédunokákkal ajándékozzák meg. Épp ezért rendkívül bosszantotta, hogy egyikük sem igyekszik a kedvére tenni. Oliver szerint a dolognak volt is némi jogalapja. Bár gyermekkorukban gyakran hagyta magukra őket, mivel férje halála után igencsak lefoglalták a Plumtree Sörfőzde irányításával kapcsolatos teendők, a kisebbek életében mégiscsak afféle anyaszerepet töltött be. Ezért is csodálták annyira mindnyájan. Akárcsak Oliver, már amikor éppen nem szólalkozott össze vele anyagi kérdésekben. – Ülj le, Oliver! – Metsző kék pillantását a férfira szegezte. – Idegesít a mászkálásod. A férfi erre abbahagyta a járkálást, de nem ült le. Hetty haragos tekintetet vetve rájuk, kihúzta magát. – Döntöttem felőletek, gyermekeim – mondta, mintha azok még mindig gyámkodásra szorulnának. Vizslató pillantását körbehordozta, hangja ridegen csengett, ahogy megszólalt: – Legfőbb ideje, hogy megállapodjatok. Adok nektek egy évet, amelynek során marad minden a régiben. Azután azonban megvonom tőletek a járandóságaitokat. Mindegyikőtöktől. Ezenkívül a végrendeletemből is kizárlak titeket. – Nem igazán törődött vele, hogy elakadt a lélegzetük. – Hacsak… – Itt a hatás kedvéért rövid szünetet tartott. Oliver fogcsikorgatva tette fel a kérdést: – Hacsak mi? Az asszony a férfi felé fordult. – Hacsak meg nem házasodtok. Sejthette volna. Harmincöt éves fejjel már jócskán túl volt azon a koron, amikor a ranggal rendelkező férfiak feleséget választanak. Nagyanyjuk gyakran hangoztatta abbéli aggodalmát, hogy a családi cím örököst kíván, de ki az az elmeháborodott, aki egy ilyen sötét vérvonalat tovább akar vinni? A szülei házassága anyagi érdekből köttetett, és katasztrofális véget ért. Nem számít, pénzügyileg milyen mélyre süllyed, Oliver nem szándékozott hasonló hibát elkövetni. Nagyanyjuk tisztában volt azzal, milyen érzések kavaroghatnak benne, és azt, hogy Oliver testvéreit használja fel arra, hogy a férfi úgy táncoljon, ahogy ő fütyül, fájdalmas árulásnak érezte. – Képes volnál a fivéreimet és a húgaimat nincstelen földönfutóvá tenni, csak hogy engem megállapodásra késztess? – tört ki a férfi. – Félreértettél – jött a hűvös válasz. – Amit mondtam, mindannyiótokra vonatkozik. – Tekintetét lassan végigjártatta a társaságon. – Mielőtt az év lejár, mindegyikőtöknek meg kell házasodnia, különben búcsút inthettek az örökségeteknek. Mi több, felmondom a városi házam bérleti szerződését is, hiszen csak a lányok miatt szoktam ott tartózkodni. Lemondhatnak a hozományukról, és nem fizetem tovább Gabe és Jarret londoni legénylakásának költségeit sem, a lovaiknak fenntartott istállókéról nem is beszélve. Ha ti öten nem szánjátok rá magatokat végre, hogy megállapodjatok, minden támogatást megvonok tőletek. Onnantól Olivernek egyedül kell a gondotokat viselnie. Oliver felsóhajtott. A hatalmas birtokból, amelyet örökölt, csurrant-cseppent ugyan valami, de korántsem volt önfenntartó. Gabe felugrott a székéről. – Nagymama, ezt nem teheted! Hol fognak élni a lányok? Na és Jarret és én hová költözzünk?

SABRINA JEFFRIES

10 A LORD TITKA

– Felteszem, ide Halstead Hallba – válaszolta a megszólított, s a hangjában cseppnyi lelkiismeret-furdalás sem érződött. Oliver haragos pillantással meredt a nagyanyjára. – Te is nagyon jól tudod, hogy ez lehetetlen. Ahhoz újra meg kell nyitnom a házat. – Isten őrizz! – jegyezte meg Jarret gúnyosan. – Ezenkívül neki ott van a birtokból származó jövedelem, amelyből vígan megélhet. Vagyis, ha mi többiek eleget is teszünk a kérésednek, ő még mindig nemet mondhat, az ő visszautasításának azonban mi leszünk a szenvedő alanyai. – Ezek a feltételeim – érkezett a hűvös válasz. – Nem képezik vita tárgyát, gyermekem. Bármit gondolt is azonban Jarret, nagyanyjuk tisztában volt vele, hogy Oliver sosem okozna szántszándékkal szenvedést a testvéreinek. Végül hát mégiscsak megtalálta a módját, hogy engedelmességre bírja őket: kihasználta az egymás iránt érzett feltétlen szeretetüket, az egyetlen dolgot, amely mindig is meghatározta az életüket. Az elgondolás lenyűgöző volt. Mi több, ördögi. És valószínűleg az egyetlen működőképes megoldás. Jarret, ha csak magáról lenne szó, elküldhetné a nagyanyját a pokolba, de sosem vinné rá a lélek, hogy húgait a nevelőnők vagy vénkisasszonyok sanyarú sorsára juttassa. Minervának a könyveiből, ha nem is sokat, de volt mit a tejbe aprítania, így hát fittyet hányhatna nagyanyja feltételeire, és megpróbálhatna megélni csekélyke jövedelméből, de ő sem hajszolná a többieket szegénységbe. Mindegyik a másik miatt aggódna. Ami azt jelenti, hogy mindannyian, beleértve Olivert is, készek lennének vakon engedelmeskedni a parancsának. – Ha akarnád, könnyedén jövedelmezővé tudnád tenni ezt a birtokot – mutatott rá az asszony. – Ha ti öten esetleg megosztanátok egymást közt a birtok körüli teendőket… – Hatásszünetet tartott, ravaszkás pillantást vetve Oliverre. – Ha a folytonos bujálkodás és dorbézolás helyett a fivéretek kicsit nagyobb érdeklődést mutatna a birtok ügyei iránt, és a teendőket nem az intéző gondjaira bízná, akkor az mindannyiótok számára kényelmes megélhetést biztosíthatna. Olivernek hatalmas erőfeszítésébe került uralkodni magán. Nagyanyja nagyon jól tudta, miért gyűlölte már betenni is a lábát a birtokra. Az apja a pénzéért vette el az anyját, hogy azzal aztán megmenthesse a család felbecsülhetetlen értékű vidéki birtokát, és legyen átkozott, gondolta magában Oliver, ha hagyja, hogy ez az istenverte birtok, és minden, amit jelképez, a szüleihez hasonlóan őt is tönkretegye. – Tudomásomra jutott – folytatta nagyanyjuk –, hogy Oliver túladott már a családi ingatlanok utolsó, elidegeníthető darabján is, hogy azt az igen jelentős összegre rúgó adósságot, amelyet a támogatásom megvonása óta eltelt időszakban ti ketten, fiatalurak, voltatok szívesek felhalmozni, valahogy kiegyenlíthesse. Nemigen van már tehermentes örökrész, amelytől meg lehetne szabadulni. Ha továbbra is gondtalanul akartok élni, szükségetek lesz az általam folyósított apanázsra. Ha a pokolba kívánta is, Oliver tudta, hogy a nagyanyjuknak igaza van. A városi ház és fivérei legénylakásának a felszámolásával testvéreinek nem lenne választása, kénytelenek volnának ideköltözni. Jelen helyzetben azonban magának Olivernek sem volt hova mennie, ugyanis az actoni házból, amelyről az asszony említést tett, a férfi nem olyan régen kiköltözött. Addig, amíg megoldást talál a problémára, a fivéreinél lakon. De az meg sem fordult a fejében, hogy a birtok valamennyiük boldogulását szolgálhatná, a fivérei jövendőbeli feleségeiről és gyermekeiről már nem is beszélve. Nem csoda, hogy nagyanyjuk az elmúlt huszonkét évben ilyen sikerrel igazgatta a sörfőzdét. Egy Machiavelli volt, szoknyás változatban. – Na es a Plumtree Sörfőzdét kire szándékozod hagyni? – kérdezte. – Vagy azt akarod mondani, hogy nem Jarret örökrésze lesz, ahogy azt nagyapa is akarta? – Az unokatestvéreteknek, Desmondnak szánom. Jarret sóhaját Minerva kiáltása nyomta el: – Nem hagyhatod Desmondra! Azon nyomban csődbe vinné. Nagyanyjuk megrándította a vállát. – És ez miért érdekelne engem? Akkor én már halott leszek. És ha ti vonakodtok megtenni a megfelelő lépéseket, hogy családi tulajdonban maradhasson, akkor egyáltalán nem számít, mi lesz a sorsa. Vagy igen? Most mar Celia is felemelte a szavát.

SABRINA JEFFRIES

11 A LORD TITKA

– Nagymama, te is tudod, hogy Desmondnak mi lenne az első dolga. Gyerekeket venne fel, és aztán halálra dolgoztatná őket. – Celia korábban önkéntes munkát vállalt egy olyan jótékonysági szervezetnél, amely a gyermekek foglalkoztatására vonatkozó törvények szigorításáért munkálkodott, s azóta az ügy szószólójává vált – Nézd csak meg, mit művel a malmaival. Nem hagyhatod rá! – Arra hagyom, akire csak akarom – válaszolta nagyanyjuk kifejezéstelen tekintettel. Egyértelmű, hogy csak blöfföl. Éppúgy nem szenvedhette Desmondot, ahogy a többiek sem. Viszont sosem volt az a blöffölős fajta. – Gyanítom, már házastársat is választottál számunkra – mondta Oliver, hangjában keserű beletörődéssel. – Nem, azt rátok bízom. De ha nem kötöm meg a kezeteket, ti soha az életben nem állapodtok meg; túlságosan sokáig kényeztettelek titeket. Itt az ideje, hogy ti is tegyetek valamit a családért, amihez csak annyit kell csinálnotok, hogy utódokat produkáltok, akik továbbvihetik az örökségem. Celia összetörten roskadt le a székére. – Minerva és én nem puszta szeszélyből nem találtunk eddig még férjet. A házassági ajánlatot a férfinak kell megtennie. Mi van, ha nem akaródzott még egynek sem? Nagyanyjuk a szemeit forgatta. – Mindketten bájos ifjú hölgyek vagytok, bárhová is mentek, megfordulnak utánatok. Ha te, Celia, nem akarnád folyton céllövőversenyben legyőzni fivéreid barátait, egyikőjük valószínűleg azonnal megkérné a kezed. És ha Minerva felhagyna azoknak a rettenetes rémregényeknek az írásával… – Soha – tiltakozott Minerva. – Akkor legalább használj írói álnevet. Fel nem foghatom, miért kell úton-útfélen hangoztatnod, hogy e gyalázatos irományoknak, amelyek mindenkit, akik ismernek téged, megbotránkoztatnak, te vagy a szerzőjük. Tekintete Jarretre és Gabe-re siklott. – Ami kettőtöket illeti, hébe-hóba talán eljárhatnátok egy-egy bálra. Jarret, neked nem kellene minden éjszakát játékbarlangokban töltened, és te, Gabe… – Ajkát unott sóhaj hagyta el. – Ha ellen tudnál állni a kísértésnek, hogy versenyre kelj minden ostoba alakkal, aki párbajba hajszol, talán maradna időd a megfelelő arajelölt kiválasztására. Tisztességes nő nálatok jobb partit nem is kívánhat magának. Miért nehezebb ez, mint szajhákat vagy színésznőcskéket csábítani az ágyatokba? – Atyaisten – motyogta Gabe, a füle tövéig elvörösödve. Egy dolog ágyba vinni egy szajhát, és megint más, ha az ember tulajdon nagyanyja ezt megjegyzi. Nagyanyjuk ezután állhatatos pillantással meredt Oliverre. – És azt is mind tudjuk, hogy a fivéreteknek van egy rendkívül vonzó tulajdonsága: a rangja. – És azt is mindannyian tudjuk, hogy a rang pénzre váltása milyen jó vásár volt a szüleink esetében – csúfolódott Oliver. – Most már értem, milyen hasznot remélsz, ha én is hasonló csereügyletbe bonyolódom. Oliver bűntudattól sebzett lelkének gyógyír volt, amikor az asszony arcán a fájdalom árnyékát látta átsuhanni. Ha valóban erre akarja kényszeríteni őket, hát számolnia kell döntése következményeivel. Anyja utolsó szavai még ennyi idő után is tisztán csengtek a fülében. Te vagy a család szégyene… Jeges fuvallat bénította meg. Hirtelen ötlettől vezérelve az ajtóhoz lépett, és kitárta. – Nagymama, válthatnánk néhány szót négyszemközt a hallban? Az asszony egyik deres szemöldöke az égbe szökkent. – Ha óhajtod. Mihelyt magukra maradtak, Oliver a nagyanyjára meredt. – Ha férjként egy szerencsétlen teremtés nyakába varrsz, nem változtat semmin. – Biztos vagy ebben? – Nagyanyja rezzenéstelen tekintettel viszonozta unokája pillantását, kék szemébe gyengédség költözött. – Te sokkal többre volnál érdemes, Oliver, mint hogy ilyen céltalanul élj. Istenem, bárcsak tudná! – Ez vagyok én. Ideje lenne végre elfogadnod. Anyám megtette. Az asszony elsápadt. – Tudom, hogy nem szeretsz beszélni az aznap történtekről… – Nem – szakította félbe. – És nem is fogok. – Se vele, se mással. – Azért nem beszélsz róla, mert engem hibáztatsz. SABRINA JEFFRIES

12 A LORD TITKA

– A pokolba is, ez nem igaz! – Egyedül saját magát hibáztatta. Bárcsak rögtön az anyja után lovagolt volna, amikor az elvágtatott. Bárcsak erőszakosabban kérlelte volna a nagyanyját. Bárcsak, bárcsak, bárcsak… – Ami a múltat illeti, semmiért sem hibáztatlak. De ezért foglak. – Azzal bizonyára magad is egyetértesz, hogy ez nem mehet így tovább. – Miért? Minerva és Celia végül úgyis férjhez mennek, és előbb vagy utóbb Gabe-nek és Jarretnek is benő a feje lágya. Idővel ők is megállapodnak. – Te viszont nem. – Az teljesen más. – Mitől volna az? – Miért lett egyszeriben olyan fontos, hogy kiházasíts mindannyiunkat? – Válaszolj a kérdésemre, és aztán én is válaszolok a tiédre Szóval ezt akarta… a bűnei bevallására rávenni. Nos, sosem fogja kiszedni belőle. – Egy szép nap, Oliver – folytatta, amikor unokája hallgatásba burkolózott –, kénytelen leszel majd elmondani, mi történt aznap, ha másért nem, hát azért, hogy egyszer s mindenkorra lezárhasd magadban a dolgot. – Már lezártam. – Azzal sarkon fordult, és hosszú léptekkel az ajtóhoz vonult. Ahogy az ajtót feltépte, nagyanyja még utána kiáltott – Nem változtatom meg a véleményem sem az örökséggel, sem mással kapcsolatban. Vagy megházasodsz, vagy elveszítesz mindent. Oliver még mindig dermedt kézzel markolászta az ajtógombot, amikor nagyanyja az ajtónyílásban megállva tekintetét végighordozta a szobában várakozó testvéreken. – Belefáradtam már, hogy a pletykalapok hasábjain nemes egyszerűséggel csak Halstead Hall-i semmirekellőként emlegetnek titeket, gyermekeim. Hogy arról kell olvasnom, hogy a legkisebb leányunokám ismét azzal borzolja a társasági élet résztvevőinek kedélyeit, hogy holmi céllövőversenyen vesz részt. – Pillantása végül Gabe-en állapodott meg. – Vagy, hogy a fiúunokám majdnem életét vesztette egy versenyben. Ebből elég. – És mi van, ha megígérjük, hogy a jövőben megpróbálunk józanabbul viselkedni? – csattant fel Oliver. – Az nem elég. Talán ha mind az ötötöknek lesz valakije, aki tőletek függ, akár egy társ, akár egy gyermek, akkor végre megtanuljátok értékelni mindazt, amitek van. – A pokolba is, nagymama… – Felesleges átkokat szórnod a fejemre, Oliver. A beszélgetésünknek ezennel vége. Mr. Bogg majd elmagyarázza a további részleteket, és aztán szívesen válaszol a kérdéseitekre. Nekem a sörfőzdébe kell mennem, van még egy másik találkozóm is. Sétapálcája ütemesen koppant a padlón, ahogy végigvonult a hallon. Egy perccel azután, hogy Oliver visszatért a szobába, testvérei Mr. Boggot kezdték ostromolni. – Ugye ezt nem gondolta komolyan? – kérdezte egyikük. – Hogy képes ezt tenni? – helyeselt a másik. – Erről le kell beszélnie – közölte a harmadik. Bogg hátradőlt a szebb időket megélt székében, amely gyászosan megnyikordult a mozdulatara. – Sajnálom, de nem tehetek semmit. Lord Gabriel sérülése után a fejébe vette, hogy nem nézi tovább tétlenül, mint hajszolják unokái a halálba magukat, még mielőtt eleget tennének a családdal kapcsolatos kötelezettségeiknek. – Látod, mit műveltél, Gabe? – kiáltotta Celia. – Mindent tönkretettél! – Gabe-nek ehhez semmi köze – ismerte be Oliver fásultan. – Nekem viszont annál több. Nagymama nem akarja elveszíteni a fáradságos munkával megszerzett címet és a rangot. Biztos akar lenni benne, hogy legalább az egyikünk továbbörökíti azokat. – De akkor miért akar engem és Celiát is erőnek erejével rávenni a dologra? – kérdezte Minerva. – Bocsássa meg méltóságod – szólt közbe Bogg –, de téved. Mindannyiuk sorsa aggasztja. Biztosítékot akar arra nézvést, hogy a halála előtt valamennyien megállapodnak. Oliver hirtelen felkapta a fejét. SABRINA JEFFRIES

13 A LORD TITKA

– A halála előtt? Talán beteg? – A gondolattól még a gyomra is görcsbe rándult. – Van valami, amit elhallgat előlünk? – Ez megmagyarázná, mire föl e légből kapott ötlet. Bogg elhallgatott, majd megrázta a fejét. – Egyszerűen csak belefáradt, hogy önök öten nem hajlandók megajándékozni egy dédunokával. Ez már sokkal inkább tűnt hihetőnek Oliver számára. Bogg megköszörülte a torkát. – Van még kérdésük? – Csak egy – felelte Oliver. – Azt valóban nem kötötte ki, kivel kell házasságra lépnünk? – Támadt egy ötlete, hogyan lehetne meghiúsítani nagyanyjuk eszement elképzelését. – Erre vonatkozóan nagyanyjuk nem rendelkezett De van itt meg néhány szabály, amelyet be kell tartaniuk. Oliver figyelmesen végighallgatta a részletekbe menő magyarázatot, amelyek közt szerepelt az is, hogy a házasságot Angliában kell megkötni, és hogy számításba sem jöhet egy sebbel-lobbal tető alá hozott eljegyzés, amelyet aztán Gretna Greenben szentesítenek. Szemmel láthatólag nagyanyjukat aggasztotta, hogy az efféle házasságokat arisztokrata körökben nem nézik jó szemmel. Szerencsére a Bogg által említett szabályok egyike sem érintette a fejében körvonalazódó tervet. Miután Bogg eleget tett kötelességének, és otthagyta őket kétségek közt vergődve, Minerva Oliverhez fordult. – Meg kell győznöd a nagymamát, hogy ez őrültség. Nem értem, miért kellene elviselnem egy férjet, amikor a jelenlegi életemmel is tökéletesen elégedett vagyok. – Én pont annyira égek a vágytól, hogy megházasodjam, mint te, Minerva – zúgolódott Jarret. – Ezek után már csak az jöhet, hogy annak az átkozott sörfőzdének a működtetését is a nyakamba varrja. És az a legutolsó dolog, amire vágyom. – Amondó vagyok, költözzünk ide mindnyájan, es mutassuk meg neki, hogy nincs szükségünk az anyagi támogatására – jelentette ki Celia. – Fogadjuk meg a tanácsát, és próbáljuk együtt igazgatni a birtokot… – Hát persze, mert olyan sokat tudsz egy birtok igazgatásáról – vágott vissza Gabe. – Celia nem beszél butaságot – vitatkozott Minerva. – Ha bebizonyítjuk neki, hogy tökéletesen boldogulunk magunk is, talán meggondolja magát. Egyébként meg, ha végül így is, úgy is itt kötünk ki, nem árt, ha elkezdjük szoktatni magunkat a gondolathoz. – Istenem, segíts! – Jarret komor pillantást vetett Oliverre. – Ugye te magad sem akarod, hogy valamennyien ideköltözzünk? Oliver felsóhajtott. – Sohanapján lássam megint ezt a helyet. Sajnos azonban Celia ötlete ésszerűnek tűnik. Ha ideköltözünk, talán eltéríthetjük nagymamát a nevetséges szándékától. Meghívhatjuk látogatóba, és meggyőzhetjük róla, hogy ha mindenáron véghez akarja vinni a tervét, annak beláthatatlan következményei lehetnek. Nagyon kellett koncentrálnia, hogy magában tartsa a Halstead Hallba való visszaköltözéssel kapcsolatos ellenérzését. De az egész csak addig tartana, míg az általa kigondolt tervet nem sikerül megvalósítania; aztán az élet újból visszatérne a régi kerékvágásba. – De addig is, van még néhány trükk a tarsolyomban – folytatta. – Kockázatos, de megköthetjük vele a nagymama kezét. Ezt az egészet nem gondolta végig alaposan, és mindent meg fogok tenni, hogy erre rádöbbentsem. Az utolsó ingatlanom eladásából maradt még valamennyi pénzem, és íme a javaslatom…

Második fejezet Az ég szerelmére, Freddy, ne maradj le! – mordult halkan nyakigláb unokafivérére Maria Butterfield, ahogy sietős léptekkel haladt a sáros utcán. Az előttük járó férfi felettébb gyors tempót diktált. Az angol időjárás nemcsak pocsék volt, de rendkívül meg is nehezítette a helyzetüket; ha szem elől tévesztik a férfit, SABRINA JEFFRIES

14 A LORD TITKA

akit követnek, lemondhatnak róla, hogy valaha is Nathan Hyatt nyomára bukkanjanak. Maria, aki a massachusettsi Dartmouthból igen hosszú utat tett meg idáig, hogy vőlegényét visszaszerezze, nem akart kockáztatni. – Biztos vagy benne, hogy a férfinál lévő táska Nathané? – kérdezte Freddy levegő után kapkodva. – A táska mindkét oldalán van felirat, éppúgy, mint azon, amelyet egyedileg neki csináltattam. És a férfi, akinél pillanatnyilag a táska van, a Londoni Tengerhajózási Vállalat környékén kószált, ott, ahol Nathan három hónappal ezelőtt utoljára feltűnt. Hogy biztos lehessek benne, ahhoz közelebbről kellene szemügyre vennem. – És ezt mégis hogy képzeled? Csak azt ne hidd, hogy valami őrültséget teszek! Pusztán azért, mert azt gondolod, a táska Nathané, nem fogok összetűzésbe kerülni valami angol hivatalnokkal. – Azt hittem, az a kard azért fityeg ott az oldaladon, hogy alkalmasint használd is. Freddy, amióta csak Londonba érkeztek, egyetlen nap sem mulasztotta el az oldalára csatolni papa régi kardját annak hüvelyével együtt. Bárhová mentek, hatalmas feltűnést keltett: manapság ugyanis már nem volt divat kardot hordani. – Használom is, ha a helyzet úgy kívánja – vágott vissza Freddy. – Azt hallottam, errefelé nem ritka, hogy kedvtelésből párbajoznak. Én viszont nem azért tettem meg ekkora utat, hogy a kedvenc kardom holmi csetepatéban karcolódjon össze. A lány felhorkant. – Azért te jöttél, mert a fivéreid családos emberek, Rose néni pedig felpofozott volna, ha nem így teszel. – Freddy elvörösödött, mire Maria kissé megenyhült. – Egyébként, senki nem párbajozik senkivel. Miután meggyőződtünk róla, hová megy az illető, kulturált módon szépen rávesszük, hogy közelebbről is megvizsgálhassuk a táskát. Reménykedem benne, hogy elvezet bennünket Nathanhez. – Én a magam részéről sokkal jobban örülnék neki, ha egy pékséghez vezetne. Már vagy három órája nem ettünk egy falatot sem. – Ezt alátámasztandó, a gyomra hangosan korgott – Nem tudtam, hogy halálra akarsz éheztetni. Maria felsóhajtott. Freddy állandóan éhes volt Rose néni folyton azt mondogatta, hogy a huszonéves fiatalemberek annyit esznek, mint egy bivaly, Maria viszont jobb szerette volna, ha annyit ennének, mint egy csirke, s úgy küzdenének, mint a bivaly. Tekintve, hogyan falta fel Freddy lassacskán minden tartalékukat, igencsak drága őrangyalnak bizonyult. Bárcsak Nathan otthon maradt volna Amerikában. Bárcsak még élne a papa… Ahogy átlépett egy jéghártyával borított pocsolya felett, egyszerre maró fájdalom nyilallt belé. Még mindig nem akaródzott neki elhinni. Apja az utóbbi időben már nem igazán volt ereje teljében, arra azonban Maria egyáltalán nem számított, hogy a férfival hatvanöt éves korában hirtelen szívroham végez az irodájában. Ekkor nyugtalanító gondolat fészkelte be magát a tudatába. Ha Nathan nem kapta meg a legutóbb írt leveleit, akkor papa haláláról sem értesült. Ahogy azt sem tudja, hogy most már ő a New Bedford-i Hajózási Társaság kizárólagos tulajdonosa, feltéve, ha összeházasodnak, ahogy azt tervezték is. És mi van, ha a férfinak nem áll szándékában elvenni őt? Lehet, hogy ez az oka annak, hogy már hónapok óta nem hallatott magáról? Az eljegyzés felbontására használta volna a kínálkozó alkalmat? Bármelyik férfi megelégelte volna apja végeláthatatlan követelését azzal kapcsolatban, hogy az illető még azelőtt bizonyítsa be alkalmasságát a vállalat vezetésére, mielőtt a vállalat felét öröklő nőt feleségül veszi. Nathan ezen igénynek eleget téve utazott Londonba, hogy tárgyaljon egy, a Londoni Tengerhajózási Vállalattal kötendő, klipperek eladására vonatkozó szerződésről, amely nagy haszonnal kecsegtetett. Talán a megérkezése után meggondolta magát az eljegyzést illetően. A lány szemébe könnyek tolultak. Nem, a férfi sosem tenne ilyet. Nathan tisztességes ember. Más jegyespárokkal összehasonlítva a kapcsolatuk talán kevésbé volt szenvedélyesnek mondható, de Nathan törődött vele, ahogy ő is a férfival. Valami szörnyűségnek kellett történnie vele – Nathan sohasem tért ki a kötelezettségei elől. Meg kell találnia. Az apja után nem veszítheti el őt is.

SABRINA JEFFRIES

15 A LORD TITKA

Mindazonáltal a tény, hogy a táska jelen pillanatban egy másik férfi hóna alatt van, nem jelentett semmi jót Nathan biztonságára nézve. A férfi önszántából sosem vált volna meg tőle. Ez a férfi minden bizonnyal ellopta. Maria szíve gyorsuló lépteinek ütemével összhangban egyre hevesebben dobogott. Nathan, akivel álnok angol kéz végzett, most valószínűleg holtan hever valahol. Ha a férfi… Ebbe egyszerűen bele sem akart gondolni, különben akkor és ott azonnal összeomlik. – Mopsy… – kezdte rá Freddy alig hallhatóan. – Ne hívj így! Már nem vagyunk gyerekek. – Különben is, Nathan szerint nem illett így szólítani egy hölgyet. Mielőtt hat évvel ezelőtt a parányi Dartmouthba költözött, hogy a papával társuljon, a baltimore-i felső tízezer tagjaként nevelkedett, így az ilyen dolgokban határozott véleménye volt. – Sajnálom, Mop… Maria – motyogta Freddy. – Erről hajlamos vagyok megfeledkezni. – Közelebb húzódott a lányhoz. – De épp az járt a fejemben, hogy nem tanácsos sötétedés után idekinn kószálnunk. A városnak ez a része nem kifejezetten úri környék. És azok a hölgyek odafenn… hát… meglehetősen alulöltözöttek. A lányt annyira lefoglalta az előttük haladó férfi követése, hogy a környezete fel sem tűnt neki. Ahogy felnézett, szívverése akadozni kezdett. Körös-körül igencsak hiányos öltözetű nők hajoltak ki felettük az ablakpárkányokon, keblük majd kibuggyant a fűzőből, amelyet viseltek. Valószínűleg vacogott a foguk, de a remélt üzlet fejében mindez elhanyagolható szempont volt. A képek, amelyek Maria emlékezetébe tolultak, azokat az időket juttatták eszébe, amikor jobb híján ő maga próbálta elcsalogatni apját az ehhez hasonló helyekről. – Hallod-e, szépfiú – kiáltott oda egyikük Freddynek. miközben lehelete párafelhőként lebegett körülötte –, ha vevő vagy egy kis etyepetyére, én szíves örömest a mennyekbe repítelek. – Válassz engem, és bagóért ízlelheted meg a földi gyönyöröket, szépségem! – szajkózta egy másik. Maria ugyan egy szavukat sem értette, viszont a Freddy szeplős arcát elborító pírból arra következtetett, hogy azok igencsak… pikánsak. – Menjünk vissza a fogadóba – javasolta Freddy. – Még nem. Úgy látom, az emberünk megérkezett, most már nem kell mást tennünk, csak alaposan megnéznünk azt a táskát. És ha nem lesz több lehetőségünk rá? Kissé lemaradtak, s vártak, míg a férfi belépett az épületbe. Aztán előrelódultak. Odabentről rekedt kacarászás szüremlett ki, amelyet vidám dallam kísért: egy hegedűs dzsigget játszott. A nyitott ajtón bekukucskálva, Maria táncoló párokat, illetve pajzán jelenetet látott. Miközben a lámpagyújtogatók fáklyákkal a kezükben tovavánszorogtak, Freddy barna szemével a házat fürkészte. – Oda nem mehetsz be. Tisztességes nő nem teszi be a lábát ilyen helyre. – Erre magamtól is rájöttem. – Maria fekete császárkabátjában megborzongott a hirtelen támadt hideg szel ben. – Bordélyházra emlékeztet. – Mopsy! – A férfi arcának színe zilált hajának vöröséhez hasonló árnyalatot öltött. – Ilyesmit ki sem szabadna ejtened a szádon. – Ugyan miért? Mindketten tudjuk, hogy papa vasárnap éjszakánként maga is felkeresett egyet-egyet. – A férfihoz fordult – Miért nem mész be te? Eggyel több férfi biztosan nem tűnne fel az odabenn lévőknek. Keresd meg a táskát, és győződj meg róla, Nathané-e, vagy sem. – És ha igen? Akkor mit csináljak? – Akkor csalogasd ki a férfit, hogy beszélhessek vele. Mondd neki, hogy az édesanyja szeretne szót váltani vele, és ha nem hajlandó kijönni, hát ő megy be. Ezt egyetlen fiatalember sem szeretné. Freddy kételkedni látszott, Maria pedig felsóhajtott. – Ha úgy teszel, ahogy mondtam, annyi pitét veszek neked, amennyit csak akarsz. – Rendben. – Azzal lecsatolta oldaláról a kardját, és átnyújtotta a lánynak. – Jobb, ha ezt magadnál tartod. Mégsem maradhatsz magadra az utcán teljesen védtelenül. Hogy a fiú egyetlen pillanatra is hajlandó volt megválni kincsként őrzött kardjától, megérintette a lányt. – Köszönöm. – Majd taszajtott rajta egyet – Most pedig menj és tudd meg, Nathané-e a táska!

SABRINA JEFFRIES

16 A LORD TITKA

Freddy nagyot sóhajtott, aztán lassan elindult felfelé a lépcsőn. Maria feltűnés nélkül próbált az árnyékba húzódni, és elfojtott egy kuncogást, amikor látta, hogy a fiú, mielőtt belépett volna az ajtón, tétovázott egy keveset. Bármelyik másik Freddy korabeli ifjú odáig lett volna a lehetőségtől, hogy beléphessen egy bordélyházba, de mint mindig, Freddynek most is csak az evésen járt az esze. És bármivel is tömte a hasát, csontsovány maradt. Maria ellenben, ha csak egy hétig is cukorral itta a teáját, már nem tudta összekapcsolni a fűzőjét. Ez olyan igazságtalan! De az élet nem bánt túl igazságosan a nőkkel. Ha férfinak születik, ő örökli papa vállalatát. Az apja sosem vett volna be az üzletbe egy kívülállót. Nem mintha nem kedvelte volna Nathant. A férfi végül is okos volt, és külsőre is elég vonzó, az a fajta, akin kapva kapott a nők többsége, ha férjválasztásról volt szó. És valljuk be, Dartmouthban vajmi kevés esélye volt rá, hogy hozzá hasonló férjjelöltre bukkanjon. Kis halászváros lévén, nemigen tolongtak benne a művelt agglegények, és papa kalandos előéletének köszönhetően nem igazán számított vonzó arajelöltnek a jó családból származó úriemberek körében. Néha azon is elgondolkozott vajon Nathan akkor is jövendőbeli feleségeként tekintett volna rá, ha nem lett volna köze a New Bedford-i Hajózási Társasághoz? Nem, ez tisztességtelen feltételezés volt a részéről. A férfi mindig kifogástalanul bánt vele. Ne m az ő hibája, hogy az a pár csók, amelyet váltottak, nem különösebben hozta lázba egyiküket sem. Talán Maria csinált valamit rosszul. Vagy egyszerűen csak túl sokat várt egy csóktól. De az is lehet, hogy a papának volt igaza. Lehet, hogy tényleg túl sok Minerva Sharpe-rémregényt olvasott. Végtére is, egyetlen férfi sincs, aki Churchgrove vikomtjának rámenősségével vagy Wolfplain hercegének hősies jellemével felvehetne a versenyt Rockton grófjának elbűvölően ördögi természetéről már nem is beszélve. Hirtelen elkomorult. Hogy lehet az, hogy még ilyen helyzetben sem tud másra gondolni, mint Rocktonra? A tetejébe, a regény végén, amikor a férfi kicsúszott az igazságszolgáltatás markából, egyfajta megkönnyebbülést érzett. A tudat rendkívül nyugtalanító volt, hogy miközben Nathanre kellene gondolnia, ő egy ilyen megátalkodott gazemberről ábrándozik. Ő maga sem volt átlagosnak nevezhető. Az biztos, hogy sokkal szókimondóbb volt, mint az általa ismert nők többsége, s a véleményének is mindig köntörfalazás nélkül adott hangot. Papa szerint ez természetellenes. Felsóhajtott. Igaz, más hölgyek nem mutattak különösebb érdeklődést, ha a férfiak a háborús küzdelmeket ecsetelték s nem falták mohón a sajtóban megjelenő kellően részletes beszámolókat a bűncselekményekről. Ahogy arra sem vágytak, hogy leleplezzenek egy rejtélyes gyilkosságot. Hirtelen „Megállj! Tolvaj! Állítsák meg!” kiáltások zökkentették vissza a valóságba. Ó, nem, az nem lehet, hogy Freddy… ő sosem tenne ilyet… De persze nagyon is megtette. Freddy nem gondolkozott. Maria karddal a kezében felrohant a lépcsőn, majd be az ajtón, és azt látta, hogy a lépcsőfeljáróban egy férfi állja Freddy útját, aki kétségbeesésében pajzsként szorongatja mellkasa előtt a táskát. – Most megvagy, te tolvaj! – kiáltotta a férfi. Maria szíve vadul kalapálni kezdett. Néhány lépcsőfokkal feljebb Freddy mögött kivörösödött arccal és eléggé hiányos öltözetben ott állt az a férfi, akit idáig követtek. Abban a pillanatban jó pár másik alak vette körbe, akik mind kíváncsian tolongtak a lépcsőn, hogy lássák, mi történt. Ezzel egy időben az alulöltözöttség különböző fokán lévő nők sereglettek a hallba. – Polly, menj és értesítsd a rendőrséget! – utasította egyiküket a férfi. Jaj, ne! A helyzet kezdett katasztrofálissá válni. Két férfi fogta közre Freddyt, aki egyfolytában azt dadogta, hogy: „Csak egy pillantást akartam vetni a táskára.” Maria, megemelve Freddy kardját, a hozzá legközelebb álló férfi felé suhintott – Eressze el! Különben úgy éljek, felszeletelem, mint egy narancsot! Tőle jobbra, vontatott hangon valaki így szólt: – Egy narancsot? Ez ám a halálos fenyegetés, galambom. SABRINA JEFFRIES

17 A LORD TITKA

Páni félelem fogta el, amikor észrevette az elülső szobából kilépő magas férfit. Nem volt rajta se kabát, se mellény, de még nyakkendő sem, kigombolt inge alól szinte egész mellkasa kilátszott, ugyanakkor tekintélyt parancsoló megjelenése egyértelműen arról árulkodott, hogy mégoly hiányos ruházatban is képes kézben tartani bármilyen helyzetet. És veszélyesen közel volt. – Hátra! – A kardot a férfi felé lendítette, és magában azért fohászkodott, hogy ha kell, az átkozott fegyvert használni is tudja. Sosem hitte volna, hogy egy kard ilyen nehéz lehet – Csak az unokafivéremet akarom, uram, és már itt sem vagyunk. – Az „unokafivére” megpróbálta ellopni a táskám, mylord – kiáltotta a férfi, akit követtek. Mylord? Mariának majd elállt a szívverése. Bár a magas férfi nem hasonlított a Miss Sharpe regényeiből megismert elegáns urakra, arroganciája szemmel láthatólag vetekedett az övékével. A bőre azonban sötétebb volt, mint ahogy azt a könyvek alapján Maria elképzelte, szemének fenyegető csillogása pedig minden ízében megreszkettette. Ha valóban lord, akkor ő és Freddy még annál is nagyobb bajban vannak, mint gondolta. – A nő az öné, Lord Stoneville – szólalt meg ezúttal egy másik –, a férfit majd mi elintézzük. Tartsuk rajtuk a szemünket, míg a rendőrség megérkezik. – Nem vagyunk tolvajok! – Maria a karddal a két férfi közé csapott, karja majd leszakadt annak súlyától, s közben a lépcső tetején álló férfit méregette ellenségesen. – ön a tolvaj, uram. Az a táska a vőlegényemé. Ugye, Freddy? – Nem vagyok benne biztos – nyöszörögte Freddy. – Muszáj volt a hallba hoznom, hogy közelebbről szemügyre vehessem. Aztán, amikor ez az ember kiabálni kezdett, nem tudtam, mit tegyek, így futásnak eredtem. – Hihető történet – gúnyolódott a férfi, akit üldöztek. – Megmondom, mi legyen, Tate – szólalt meg Lord Stoneville –, ha Miss… Amikor a lányra nézve egyik hollófekete szemöldöke a magasba szökkent, az gondolkodás nélkül rávágta: – Butterfield. Maria Butterfield. – Ha Miss Butterfield átadja nekem azt a kardot, ígérem, hogy mindannyiunk megelégedésére simítom el ezt az ügyet. Mintha legalábbis bízhatna abban, hogy egy félmeztelen lord egy bordélyházban igazságosan döntsön el bármit is. Az angol lordokat a könyvek szerint két csoportra lehetett osztani: tiszteletre méltó úriemberekre és züllött gazemberekre. Ez a férfi itt inkább látszott hitvány csirkefogónak, és ő nem volt olyan ostoba, hogy kiszolgáltassa magát egy ilyen férfi kényének-kedvének. – Nekem jobb ötletem támadt. – Torkában dobogó szívvel lendült előre, és kardjának hegyét Lord Stoneville nyakának szegezte. – Vagy utasítja őket, hogy engedjék el az unokafivérem, vagy átszúrom a torkát most azonnal. A férfinak a szeme sem rebbent. Arcán ördögi mosollyal ujjai a penge köré fonódtak. – Erre esélye sem lesz, kedvesem. A lány félelmében, hogy elég a legapróbb mozdulat és lenyisszanthatja a férfi ujjait, megdermedt. – Idehallgasson Miss Butterfield – folytatta a férfi, miközben hangjából továbbra is rémisztő nyugalom áradt. – Önt már most is lopással vádolják, ezt igazán nem kellene még azzal is tetéznie, hogy kezet emel egy főnemesre. A törvény értelmében mindkettőért akasztás jár. Ami a tettlegességet illeti, hajlandó vagyok belátással lenni, de csak akkor, ha leengedi azt a kardot. Cserébe megengedem, hogy bebizonyítsa az ön és unokafivére ártatlanságát a lopás dolgában. – Kétkedve és hangjában maró gúnnyal ejtette ki az „unokafivér” szót. – A végére járunk a dolognak, és ha magam is úgy ítélem meg, hogy ártatlan, amint azt állítja, ön és a kísérője is szabadon távozhatnak. Megértette? A férfi a hatalmába kerítette, amivel tökéletesen tisztában is volt. Ha most kárt tenne benne, az élete a csőcselék gyűrűjében egy huncut garast sem érne. Próbált uralkodni a félelmén, s így szólt: – Úri becsületszavára esküszik, hogy ha mindent elmagyarázunk, szabadon enged minket? – Ha azt mondta, hajlandó belátással lenni, akkor talán mégsem gazember. Egyébként sem hagyott neki túl sok választást. SABRINA JEFFRIES

18 A LORD TITKA

A férfi szája szögletében halvány mosoly villant. – Megesküszöm. Úri becsületszavamra. Maria Freddyre nézett, akit láthatóan az ájulás környékezett. Aztán tekintete találkozott Lord Stoneville tekintetével. – Rendben. Megegyeztünk.

Harmadik fejezet Remek – válaszolta Oliver fellélegezve. Egészen eddig a pillanatig kétségei voltak felőle, úrrá tud-e lenni a helyzeten. Egy nő, aki elég bátor hozzá, hogy kardot szegezzen a torkának, a legjobb esetben is kiszámíthatatlan, de semmiképp sem veszélytelen. – Mire háromig számolok, mindketten elengedjük a kardot. Rendben? Maria bólintott, s kék szemét a markolatot szorongató kezére meresztette. – Egy, kettő, három – számolt a férfi. A kard csörömpölve hullt a padlóra. Porter és Tate abban a pillanatban a lány által Freddynek nevezett fiúra vetette magát. Amikor az felkiáltott, a lány riadtan fordult feléjük. Oliver lehajolt a kardért, amelyet aztán átnyújtott Pollynak, a bordélyház tulajdonosának, aki azonnal biztonságos távolságba vitte. – Vezessék be – parancsolt rájuk Oliver, fejével a szalon irányába bökve, miközben karon ragadta Miss Butterfieldet, akit szintén arrafelé tessékelt. – Semmi szükség rá, hogy erőszakoskodjon – sziszegte a lány, bár nem állt ellen. – Higgye el, Miss Butterfield, észrevenné, ha erőszakoskodnék önnel. – Mariát egy székhez kísérte. – Üljön le – rivallt rá, majd taszajtott rajta egyet. – És ha nem esik túlságosan a nehezére, a következő pár percben próbáljon meg uralkodni harci kedvén. – Én nem… – Ami pedig önt illeti – dörrent a lány kísérőjére adja nekem oda azt a táskát, amely ezt az egész felfordulást előidézte. – Igen, uram… akarom mondani, mylord. Oliver elvette a táskát a fiatalembertől, aki holtsápadt ábrázattal várt a sorsára. Egyértelmű volt, hogy hiányzik belőle a lány harciassága. A táska teljesen hétköznapinak tűnt – jó minőségű bőrből készült, a szokásos sárgaréz csatokkal és szegecsekkel. Habar nagy mennyiségű bankjegy volt benne, ez még egyáltalán nem jelentette, hogy a férfi el akarta volna lopni. A tolvajok többsége ugyanis, hogy elkerülje a feltűnést, rég kivette volna belőle a pénzt, a táskától pedig megszabadult volna. – Ezt meg hol szerezte, Tate? – kérdezte Oliver. – A sarki zálogházban. Hónapokkal ezelőtt vettem. Amikor Miss Butterfield felhorkant, Oliver sötét pillantást lövellt feléje – Továbbra is azt állítja, hogy ez itt a vőlegényéé? – Talán ha venné a fáradságot, és ellenőrizné a táskán lévő feliratot – felelte a lány dacosan –, akkor az egyik oldalon az „NJH” monogramra, míg a másikon a „New Bedford-i Hajózási Társaság” szavakra bukkanna. Én magam vésettem bele névre szólóan. – Ó, csakugyan? – Habár a feliratot illetően a lány igazat mondott, ez még nem sokat bizonyított. A New Gate-ben raboskodó, szemfüles tolvajoknál bevett szokás volt, hogy a lopás elkövetését megelőzően alapos részletességgel tanulmányozták a zsákmányt. Akár tudhatták is, mi van a bőrbe gravírozva. Ezek ketten viszont nem úgy tűntek, mintha a New Gate-ből szalajtották volna őket. Ahhoz túlságosan is jól festettek a leginkább gyászruhára emlékeztető öltözékükben. New Bedford Amerikában van, és a kiejtésükből ítélve szinte biztosra vette, hogy ők maguk is amerikaiak. Ez legalábbis magyarázatot adhatna a lány arcátlanságára. Sokszor hallotta már, hogy az amerikai nők felettébb talpraesettek. De az csupán egy dolog, az viszont merőben más, hogy egy nő elég bátor legyen SABRINA JEFFRIES

19 A LORD TITKA

ahhoz, hogy berontson egy bordélyba, és kardot szegezzen egy férfi torkának. Lehet, hogy egészen kifinomult módszerekkel dolgozó tolvajokról van szó. Ha így van, az öltözet valóban remek választás. Ki a csoda gyanúsítana bármivel is egy gyászt viselő hölgyet? Főleg olyat, aki ráadásul még ilyen szemrevaló is. Bájos arcát a hollófekete selyemből készült és kreppfátyollal bevont kalapja alól kikandikáló vörösesszőke hajtincsek keretezték. Orra fitos volt, orcáján szeplők virítottak, ajka mintha csábításra termett volna. Olyan férfi szakértő tekintetével mérte végig a lányt tetőtől talpig, akinek nem újdonság, mi rejlik a ruha alatt. A vastag szövetből készült császárkabátba bújtatott női test a maga érzékien ringó csípőjével és telt keblével ingerlően csábító volt. Az ízlésének tökéletesen megfelelő. Hm… Még az is lehet, hogy a helyzetet a maga javára fordíthatja. Nem mondhatni, hogy a hét folyamán végzett kutakodása, amely a terve kivitelezéséhez leginkább megfelelő szajha megtalálására irányult, túl sok szerencsével járt volna. Porterhez és Tate-hez fordult. – Engedjek el a fiút, és hagyjanak magunkra. – Nézze, mylord, nem hiszem, hogy… – kezdte Porter. – Elnyerik méltó büntetésüket – biztosította őket Oliver. – Nem lesz okuk a panaszra, ezt megígérem. – Na és mi lesz a táskámmal? – erőszakoskodott Tate. – Még hogy a maga táskájával – szökkent talpra Miss Butterfield abban a pillanatban. – Hogy merészeli… – Üljön le, Miss Butterfield – utasította Oliver szigorú tekintettel. – Én az ön helyében, hallgatnék. A lány elpirult, de engedelmeskedett a férfinak. Oliver a táskát Tate kezébe nyomta. – Tessék, és most tűnjön el. Én pedig nemsokára elmondom, mire jutottam ezzel a kettővel. A szeme sarkából látta, hogy az amerikai nőt majd szétveti a méreg, de egészen addig, amíg a két férfi háta mögött be nem csukódott az ajtó, csöndben maradt. Aztán felpattant a székéről, és ellenségesen méregette a férfit. – Az a táska a vőlegényemé, és ezt ön is nagyon jól tudja. Nyilvánvaló, hogy Mr. Tate ellopta… – Már hosszú évek óta ismerem Tate-et, hölgyem. Megvannak a maga hibái, de nem tolvaj. Ha azt állítja, hogy a táskát egy zálogházban vásárolta, akkor elhiheti, hogy az úgy van. – Inkább ad hitelt az ő szavának, mint hogy higgyen egy hölgynek? – Hölgynek? Talán bizony az volna? – Elutasító pillantást vetett a lány felé, majd nekiállt begombolni az ingét. – Beront egy bordélyházba oldalán egyetlen faragatlan fiatalemberrel, aki állítólag a kísérője. Kardot szegez a torkomnak, és erőszakkal próbálja meg kiszabadítani innen. És ezek után tényleg azt várja tőlem, hogy elhiggyem, amit mond, csak mert nő? – A szerencsétlen Freddy felé intett, aki halálra rémülten állt ott. – Bizonyára azt hiszi, én is olyan ostoba vagyok, mint a kedves unokafivére. Maria csípőre tett kézzel lépett a férfi felé. – Felesleges ilyen gúnyosan hangsúlyoznia az unokafivér szót. Freddy nem követett el semmit. – Akkor miért ő van önnel, és nem az állítólagos vőlegénye? – A vőlegényemnek nyoma veszett! – Mély levegőt vett. – A neve Nathan Hyatt, és üzlettársak apámmal. Azért jöttünk Londonba, hogy megkeressük. Papa meghalt, miután Nathan eljött otthonról, szóval haza kellene térnie, hogy átvegye a New Bedford-i Hajózási Társaság irányítását. Az elmúlt hónapok során számtalan levelet írtam neki, de válasz egyikre sem érkezett. Amikor megláttam a maga barátját közel ahhoz a helyhez, ahol Nathant utoljára látták, és felismertem nála a táskáját, követni kezdtük, abban reménykedve, hogy talán Nathan nyomára vezet. – Ó. – Oliver a székhez sétált, amelyen a nyakkendője hevert, majd nyaka köré tekerte és megkötötte a ruhadarabot. – Komolyan azt hiszi, hogy megtéveszthet egy ilyen képtelen történettel, csak mert…? – Mert így igaz! Kérdezzen csak meg bárkit a Londoni Tengerhajózási Vállalatnál! Nathan négy hónappal ezelőtt érkezett Londonba, hogy tárgyalásokat folytasson velük néhány hajó adásvételéről, de ott azt a felvilágosítást kaptam, hogy miután alig egy hónap elteltével a tárgyalások kudarcba fulladtak,

SABRINA JEFFRIES

20 A LORD TITKA

távozott, és azóta nem látták. Feltételezéseik szerint visszatért Amerikába. A panzió tulajdonosa, ahol korábban lakott, szóról szóra ugyanezt mondta. Maria nyugtalanul járkált fel s alá a szobában. – De a vállalat egyetlenegy hajójának utaslistáján sem szerepelt a neve. S ami még ennél is aggasztóbb, hogy valamennyi neki írt levelem még mindig a panziótulajdonosnál van, kibontatlan állapotban. Megfordult, és nyugtalan tekintettel meredt a férfira. – Bizonyára valami szörnyű dolog történt vele, és a maga barátja valószínűleg tud erről. Nathan sosem helyezte volna letétbe azt a táskát egy zálogházban. Karácsonyra adtam neki ajándékba, sosem vált volna meg tőle szabad akaratából! A lány aggodalma nagyon is valósnak tűnt. Oliver az egész életét Londonban és környékén töltötte, és ez idő alatt többtucatnyi csalóhoz és hamiskártyáshoz volt szerencséje. Bármilyen jól játszották is azonban a szerepüket, igazi énjük sosem maradt túl sokáig rejtve. Ez a lány viszont.. Figyelmét nem kerülte el sem a lány zaklatott zihálása, sem aggódó tekintete. A szó mindenféle értelmében ártatlannak tűnt. Ő pedig, sötét lelkének hála, akár harmincméteres távolságból is képes volt megítélni valakiről, hogy ártatlan-e. Valószínűleg igazat mondott. Különben is, semmi értelme nem lett volna hazudnia, hiszen egészen addig fogva tarthatná, ameddig meg nem bizonyosodik történetének igazáról. De nem állt szándékában így tenni. Az őt ért csapásokról szóló meséje miatt a lány csak még tökéletesebb alany lett a tervéhez. Mindazonáltal, még mielőtt előhozakodott volna az első hallásra felettébb meghökkentőnek tűnő ajánlatával, muszáj volt megtudnia, mibe kezd. – Hány éves? A lány pislogni kezdett – Huszonhat De mi köze ennek bármihez is? Vagyis ártatlannak ártatlan, de hála az istennek, már nem gyermek. Nagymamának azonnal szemet szúrna, ha egy iskolapadból épp csak kinőtt csitrivel állítana haza. – És az édesapjának hajózási vállalata van? – kérdezte, miközben magára öltötte mellényét. Egy gazdag embernek nyilván rengeteg ismerőse van. Ez a későbbiekben még problémát okozhat. – Csak volt. Igen. – Előreszegett állal, büszkén folytatta. – A neve Adam Butterfield. Érdeklődjön csak utána a hajózási vállalatoknál. Mindenki ismerte. – A kérdés sokkal inkább az, kedvesem, vajon önt ismerik-e. – Ez meg mit akar jelenteni? – Csak azt, hogy egészen idáig semmi bizonyítékát nem adta, hogy valóban az illető úr leánya volna. – Azzal begombolta a mellényét is. – Van önnél ajánlólevél, amely ezt esetleg alátámasztaná? A sértett büszkeség a lányt ezúttal ellentámadásra késztette. – Nem gondoltam, hogy szükségem lehet ilyesmire. Arra számítottam, hogy Nathan a Londoni Tengerhajózási Vállalatnál lesz. – A hajózási hivatalnál nyugodtan utána érdeklődhet – kapcsolódott be segítőkészen a beszélgetésbe a suhanc. – Ők majd megmondják önnek, melyik hajóval érkeztünk. – Ők csak azt tudják hitelt érdemlően közölni, hogy Miss Butterfield és Mr. Frederick melyik hajón érkezett – vetette közbe Oliver, mialatt a kabátjába is sikerült bebújnia. – Hacsak a kapitány nem személyesen mutatta be önöket a társaságnak, ez semmit sem bizonyít. – Talán azt feltételezi, hogy hazudunk? – kérdezte a lány most már dühtől eltorzult arccal. Nem, de semmit sem nyerne vele, ha ezt az orrára kötné. – Pusztán csak arra szerettem volna rámutatni, hogy eddig semmi okot nem adott rá, hogy higgyek önnek. Felteszem, Amerikában a dolgok kissé másképp mennek, mint ideát Angliában: a hajógyár-tulajdonosoknak nyilván meg kell őrizniük helyüket a társadalomban. És mivel úgy vélem, az édesapja vagyonos lehetett… – Ó, igen – kotnyeleskedett Freddy. – Adam bácsinak temérdek pénze volt. – És ennek dacára a kedves leánya nem tudott megbízni valakit a vőlegényének felkutatásával, ahogy azt bármely más tiszteletre méltó hölgy tette volna? – De hát borzasztóan aggódtam miatta! – kiáltotta. – És…, nos, a helyzet az, hogy papa összes pénze pillanatnyilag a vállalat befektetéseiben van lekötve, és ezen Nathan nélkül nem lehet változtatni. SABRINA JEFFRIES

21 A LORD TITKA

Ó. Ez egyre jobb. – Tehát akkor jóformán teljesen magára van utalva, nincs pénze, bár fenntartja az állítását, miszerint az édesapja gazdag, és a társadalmi helyzetére sem panaszkodhat. – Egyre több információ birtokába jutott. – Azt akarja elhitetni velem, hogy egy gazdag hajógyáros leánya, akit arra tanítottak, hogy maradjon nyugton, tegye, amit mondanak neki, és viselkedjen illendően, hajóra száll és átszeli az óceánt, hogy a vőlegényét megtalálja, átkutat érte egy bordélyt, és nekiesik az első úriembernek, aki mindezt kétségbe meri vonni… – Ó, az isten szerelmére – csattant fel –, hiszen elmagyaráztam már, hogy miért tettem. – Egyébként meg – szólt közbe a kísérője –, Adam bácsi nem az a… cseppet sem hasonlított a gazdag úriemberek egyikére sem. Annak idején a haditengerészetnél kezdte. Sosem adta az előkelőt Egyfolytában azt mondogatta, hogy egy szolga nincstelen és törvénytelen gyermekeként jött világra, és egy szolga gazdag fattyaként hal majd meg, és hogy ez sokkal jobb, mint ha gazdag, de ostoba fajankóként kellene leélnie az életét és jobblétre szenderülnie. Maria felsóhajtott – Freddy, kérlek, ezzel igazán nem segítesz. – Vagyis, amint látja, uram – folytatta Freddy, Oliver legnagyobb megelégedésére –, Mop… Maria sem nevezhető hétköznapi teremtésnek. Olyan, akár az apja. Nemigen tud megülni egy helyben, ahogy nem hallgat a szép szóra sem. Soha nem is tette. – Észrevettem – tette hozzá Oliver kényszeredetten. Pont emiatt volt annyira kedvére való. – És mi a helyzet az édesanyjával? Neki sem sikerült a kedves unokahúgát megtanítani a helyes viselkedésre? – Tudatni szeretném önnel, uram, hogy… – kezdte Miss Butterfield. – Ó, ő meghalt Maria születésekor – magyarázta az ifjú Freddy. – Egyébként pedig, ő is csak egy kereskedő leánya volt, akárcsak anyám, a húga. Adam bácsi apám halála után vett magához minket, így Mariát anyám nevelte fel. Ezért vagyok itt vele. – Büszkén kihúzta magát. – Hogy megvédelmezzem. – Mondhatom, remek munkát végez – jegyezte meg Oliver gúnyosan. – Csak ne sértegesse – kelt védelmére Miss Butterfield felvillanó tekintettel. – Nem tanúsíthatná inkább maga, hogy nem akart ő ellopni semmit? Csak miattam ment be, hogy közelebbről szemügyre vehesse a táskát, és ellenőrizze, hogy egyezik-e rajta a monogram. Ez minden. – És aztán meg rajtakapták, amint megpróbált elszelelni vele. És ez az oka, hogy azok az urak odakinn, akasztófán szeretnék látni. – Akkor ostobák. Bárki megmondhatja, hogy Freddy nem tolvaj. – És ebben tökéletesen igaza van – szólt közbe ismét a kissé nehéz felfogású Freddy. – Kétballábas vagyok, két lépést sem tudok tenni anélkül, hogy valamibe bele ne botlanék. Minden valószínűség szerint ezért kaptak el most is. – Ó, de hát ilyen helyzetekben az ostobák általában remekül érvényesülnek. Azokat az embereket odakinn az igazság egyáltalán nem érdekli. Ők az unokafivére fejét akarják. A lány arcára rémület ült ki. – Ezt nem engedheti! A férfi elfojtott egy mosolyt – Szólhatok pár jó szót az érdekében, és megpróbálhatom lecsillapítani őket, hogy ép bőrrel kijuthassanak innen. Ha… A lány hirtelen megmerevedett. – Ha micsoda? – Ha elfogadja az ajánlatom. Elragadó pír öntötte el a lány amúgy is csinos orcáját. – Az erényemet még az életemért cserébe sem ajánlhatom fel önnek. – Utaltam egyetlen szóval is arra, hogy mondjon le róla? A lány zavartan pislogott – Nos… nem. De tekintve, hogy miféle ember… – Mégis miféle? – A dolog kezdett szórakoztatóvá válni. – Tudja azt jól. – Maria felszegte az állát. – Olyasfajta, aki ideje java részét bordélyházakban múlatja. Eleget hallottam magukról, angol lordokról, meg a kicsapongásaikról. SABRINA JEFFRIES

22 A LORD TITKA

– Eszemben sincs megfosztani önt az erényétől, drágaságom. – Élvezettel legeltette szemét a lány gyönyörűséges testén, majd elfojtott egy sóhajtást – Nem mintha nem találnám az ötletet csábítónak, de pillanatnyilag ennél fontosabb dolgok foglalkoztatnak. És nincs az a ranggal rendelkező férfi, aki olyan ostoba volna, hogy szűz lánnyal kezdjen, ugyanis ez a legbiztosabb módja, hogy egy széptevő gazember az oltár előtt végezze. Egyébiránt pedig a tapasztalt nőket kedvelte. Ők kiválóan értettek hozzá, hogy okozzanak gyönyört egy férfinak, anélkül, hogy az illető urat az érzéseiről faggatnák. – Lehet, hogy önt ez meglepi – tette még hozzá –, de általában nem esik nehezemre olyan hölgyet találni, aki készséggel hagyja magát az ágyamba csábítani. Semmi szükség rá, hogy csinos tolvajokat győzködjek. – Én nem vagyok tolvaj! – Őszintén szólva, az sem érdekelne, ha az lenne. Egyedül az számít, hogy a céljaimnak tökéletesen megfelel. A lánynak ugyanolyan heves a vérmérséklete, mint Oliver húgainak, ami a nagymamát nem töltötte el örömmel. Olyasfajta nevelésben volt része, amely az amerikaiak szemében érték, az angolok szerint viszont megvetendő. Egy anya, aki egy kereskedő lányaként látta meg a napvilágot, és egy ugyancsak jelentéktelen apa, aki ráadásul házasságon kívül született? S aki maga is harcolt ugyanabban a háborúban, amelyben nagymama egyetlen fia odaveszett Jobbat keresve sem találhatott volna. És a legjobb az egészben, hogy a leányzó bajban van. Ami azt jelenti, hogy nem kell kisebb vagyont áldoznia a dologra, mint ahogy kellett volna, ha eredeti terveinek megfelelően egy szajhát fogad fel a feladatra. De mivel a lánnyal is egy bordélyban ismerkedett meg, ezt is felhasználhatja nagyanyja bosszantására. Néhány lépéssel Maria mellett termett. – Tudja, a nagyanyám és én összetűzésbe keveredtünk, és én győztesen szeretnék kikerülni ebből a csatából. Ön pedig a segítségemre lehet. Szóval cserébe, amiért kihúzom önt és Freddyt ebből a kényes helyzetből, szeretném, ha megtenne nekem valamit. A lány arcán óvatos kifejezés jelent meg. – És mi volna az? Oliver elmosolyodott a gondolatra, milyen képet vág majd a nagyanyja, ha hazaviszi magával a lányt – Úgy kellene tennie, mintha a menyasszonyom lenne.

Negyedik fejezet Maria tátott szájjal bámult a férfira. Biztosan rosszul értette, amit mondott. – Hogy mit akar, mit csináljak? A Lord Stoneville érzéki ajka körül játszó titokzatos mosoly azonban elhallgattatta. – Egy kis időre tegyen úgy, mintha a menyasszonyom lenne. Mihelyt sikerül meggyőznöm a nagyanyámat, hogy az önnek tett házassági ajánlatom komoly, a színjátéknak vége. A lány úgy érezte magát, mintha az általa olvasott rémregények valamelyikébe csöppent volna. – Maga megőrült. – Nem, csak meg vagyok áldva egy nagymamával, aki azt hiszi, ha házasságra kényszerit engem és a testvéreimet, akkor onnantól nincs miért aggódnia a jövőnk miatt. Én pedig bebizonyítom neki, hogy már maga az ötlet is nevetséges. – Úgy, hogy eljegyzi magát egy vadidegennel? A férfi csak a vállát vonogatta. – Azért jöttem ide, hogy egy szajhát fogadjak fel a feladatra. Ez viszont nem olcsó mulatság, és különben is, miért kellene felkérnem egyet, amikor ön is éppúgy megteszi? Tekintete arcátlan alapossággal pásztázta végig a lány idomait.

SABRINA JEFFRIES

23 A LORD TITKA

– Ön pontosan az a fajta teremtés, akit a nagyanyám semmilyen körülmények között sem tudna elfogadni feleségemként: amerikai és alacsony sorból származik, a modora pimasz, és a nyelvét is felvágták. Ezzel együtt azonban elég csinos ahhoz, hogy hihető legyen, hogy házassági ajánlatot tettem önnek. A döbbenettől Maria szóhoz sem jutott. Nem tudta eldönteni, melyik a rosszabb: a férfi közönye, ahogy egy szajha felfogadásáról beszélt, aki segít a nagymamáját lóvá tenni, vagy ahogyan szenvtelenül arcátlan stílusban őt magát ócsárolta. – Most hogy minden lehetséges formában vérig sértett, gondolja, hogy asszisztálok ehhez az őrültséghez? A férfi fekete szemében érdeklődés csillant. – Tekintve, hogy az egyetlen egyéb lehetősége, ha a hallban várakozó úriemberekkel próbálkozik… úgy vélem, igen. Na persze, ha szeretné végignézni, amint az unokafivérét fellógatják… – Azzal megindult az ajtó felé. – Várjon! Miközben a keze az ajtógombon nyugodott, a férfi kérdőn felvonta a szemöldökét. Az az átkozott sarokba szorította, és ennek tudatában is volt. Londonban nincs senki, aki kezeskedhetne érte és Freddyért. Ahogy azt Oliver helyesen feltételezte, egy lélek sem ismeri őket. A hajó, amellyel érkeztek, már rég útra kelt. Ha őrizetbe vennék őket, az angol hatóságok talán hajlanának rá, hogy levélben megkeressék Rose nénit, aki megerősíthetné az általuk elmondott történetet. De míg a bizonyíték megérkezne, őt és Freddyt valószínűleg börtönbe vetnék. Abban nem volt biztos, hogy kibírná ott hetekig, abban viszont igen, hogy Freddy egyetlen napig sem. Hogy is fordulhatott meg ilyesmi a fejében? Freddy egyetlen órát sem élne túl. Ezzel együtt megalázónak érezte, hogy engedni kénytelen egy erőszakos zsarnoknak, és belemegy egy ilyen ajánlatba. – Ön is nagyon jól tudja, hogy nem vagyunk tolvajok. Kezeskedhetne értünk, ha akarna. Bármit is mondana, az ön szavának hitelt adnának. A férfi szeme összeszűkült – Na és miért tenném? Mi hasznom származna belőle? – Elégtétellel tölthetné el a tudat, hogy helyesen cselekedett. – Ön tényleg elragadóan naiv – jegyezte meg Oliver hitetlenkedve. A lány megborzongott – Szóval nem riad vissza az erkölcstelenségtől sem? – Nem! És egy pillanatig sem tagadja! Még csak szégyenérzete sincs miatta. Tovább unszolta hát. – Azt mondta, ha hitelt érdemlően bebizonyítjuk, hogy tévesen vádoltak bennünket lopással, szabadon távozhatunk. Megesküdött úri becsületszavára. A férfi az ajtónak támaszkodott, karját pedig összefonta felettébb impozáns mellkasa előtt – Sajnálhatja, hogy a becsületszót hírből sem ismerem. Ahogy az „úriember” kifejezés sem illik rám különösebben. Meggondolatlan szavai feldühítették Mariát. – Most már látom, hogy gondolkodás nélkül át kellett volna döfnöm a torkát azzal a karddal! Reakciója szemmel láthatólag mulattatta a férfit. – Hát hogyne, s akkor szinte majdnem biztos, hogy akasztófán végezné. És egy ilyen csinos teremtésért, mint magácska, nagy kár lenne. Bár legyezte a hiúságát, hogy a férfi csinosnak nevezte, a bókot mereven elutasította. Valószínűleg ezt ismételgette az összes útjába akadó nőnek is. – Nem csoda, hogy a nagyanyja ennyire kétségbeesett ön miatt. Csak isten a megmondhatója, mennyi bánatot okozhatott szegény szüleinek. A jókedv azonnal lehervadt a férfi arcáról. – Sajnálatos módon a szüleim már rég meghaltak, így aztán nem hiszem, hogy felzaklatná őket a viselkedésem. Bár szavai flegmán csengtek, a szemében hirtelen felvillanó szomorúság egészen mást sejtetett.

SABRINA JEFFRIES

24 A LORD TITKA

– Kérem, bocsásson még – mentegetőzött sietősen a lány, s átkozta magát, amiért megint nem tudott féket tenni a nyelvére. – A szülők elvesztése szörnyű dolog. Ha valaki, hát én mindenkinél jobban tudom. – Semmi szükség bocsánatkérésre. – Eltávolodott az ajtótól. – Már jóval a haláluk előtt lemondtak rólam, szóval nem járt messze az igazságtól. – Akkor sem volt helyes a részemről… – Ugyan már, Miss Butterfield, ennek vajmi kevés köze van az ajánlatomhoz. Akkor hát hajlandó eljátszani a jegyesemet, vagy sem? – Amikor a lány habozni látszott, kissé indulatosabb hangnemben folytatta. – Fogalmam sincs, miért tulajdonít ekkora jelentőséget a dolognak. Nem áll szándékomban bűnre csábítani. Az arcátlan megjegyzés hallatán a lány pillanatnyi együttérzése semmivé lett. – Hiszen arra kér, hogy hazudjak! Hogy a célja elérése érdekében, bármi legyen is az, becsapjak egy asszonyt. Ez ellenkezik minden erkölcsi normával… – És azzal fenyegetőzni, hogy leszúr valakit, talán nem? – Arcán alig észrevehető mosoly villant. – Tekintse úgy az egészet, mintha csak szerepet játszana, ahogy a színésznők. Ön és az unokafivére egy vagy két hétig a birtokomon vendégeskednek, és ez alatt az idő alatt tehet bármit kedvére. – Sötét szeme hirtelen felragyogott. – Ha gondolja, a rendelkezésére bocsátom az egyik képmásomat, amelyet aztán kedvére összevissza kaszabolhat. – Ez igen csábítóan hangzik – vágott vissza ezúttal a lány. – Ami Freddyt illeti, ő lovagolhat, vadászhat vagy kártyázhat a fivéreimmel, amikor csak akar. Kellemesebb időtöltés, mint ami a börtönben várna rá. – Amíg ennem ad, uram – szólalt meg Freddy –, követem, ahová csak akarja. – Freddy! – kiáltott fel Maria. – Most meg mi van? A fogadó, ahol idáig laktunk, kész bolhafészek, és elképesztően hideg. Arról nem is beszélve, hogy annyira visszafogtad a kiadásainkat, hogy szinte állandóan éhezem. Mi rossz van abban, ha segítünk ennek az embernek, és cserébe kényelmes ágyban alhatunk? Nem olyan nagy dolog, csak eljátszod, hogy a jegyese vagy. – Nekem már van jegyesem, köszönöm – ágált a lány hevesen. – Na és mi lesz Nathannel? Amíg mi a bolondját járatjuk ennek az embernek a szerencsétlen nagymamájával, lehet, hogy Nathan valahol sérülten fekszik, vagy annál is komolyabb bajban van. Azt várod, hogy hagyjak fel a keresésével, csak azért, hogy te jóízűeket ehess? – És hogy elkerüljem az akasztófát – mutatott rá Freddy. – Erről se feledkezzünk meg. – Ó, a vőlegény, akinek nyoma veszett – jegyezte meg Lord Stoneville fagyosan. – Már kíváncsi voltam, mikor hozza ismét szóba. Fenyegető pillantással meredt a férfira. – Soha egy percre sem feledkeztem meg róla. Kizárólag miatta vagyok itt. – Ha ön mondja. Ez már tényleg olaj volt a tűzre. – Na idehallgasson, maga kibírhatatlan, arrogáns… – Rendben. Ha ennyire ragaszkodik ehhez a légből kapott történethez, mit szól a következőhöz: amíg a menyasszonyomat játssza, én felfogadok valakit, hogy az állítólagos vőlegénye után kutasson. Egyszerű árucsere. Egy nyomozó a Bow Streetről még mindig kevesebbe kerül, mint ha két hétre egy szajhát kellene fizetnem. – Az isten szerelmére, kétségbe vonja a személyazonosságom, csak mert nem illek bele a gazdag emberek leányáról ön által kialakított képbe, es ezek után még van mersze felhánytorgatni, hogy anyagilag mekkora terhet jelent valakit felfogadnia? Azt hittem, az öntelt lordokat felveti a pénz. Oliver felsóhajtott. – Nem mindenkit. De a helyzet gyökeresen megváltozik, mi helyt sikerül a nagyanyámat jobb belátásra bírni. És ön ugyebár a segítségemre lesz ebben?

SABRINA JEFFRIES

25 A LORD TITKA

Bár szavai kérdésként hangzottak, csillogó tekintete egyértelműen azt sugallta, hogy sokkal inkább parancs volt ez egy olyan férfi szájából, aki hozzászokott, hogy a dolgok sosem csúsznak ki az irányítása alól. De felajánlotta, hogy segít előkeríteni Nathant. És ez a lényeg. Bárcsak bízhatna benne! – A napnál világosabban közölte, hogy erkölcsileg nem feddhetetlen, és még csak nem is úriember. Hogy hihetnék hát egyetlen szavának is? Mi a biztosíték arra, hogy ha ezen túl leszünk, nem ad minket a hatóságok kezére? – Semmi – hárította el a férfi a kérdést. – Akkor lehet, hogy inkább mégis a hallban várakozó férfiakat választom. – Azzal megindult az ajtó felé. – Várjon! – Amikor egy pillanatra hátranézett, hogy tekintetét a férfira emelje, azt látta, hogy Oliver arcáról eltűnt az önelégült mosoly, ahogy sötét szemöldökének sértőn felfelé szökő íve is szelídebb formát öltött. – Ha anyám sírjára esküszöm, akkor hisz nekem? – Ünnepélyes fogadalmát megpecsételendő mélyen a lány szemébe nézett. – Számomra ez szent és sérthetetlen. Mariát kirázta a hideg. A férfi tekintete elhomályosult, és a lány olyasvalamit vélt felfedezni benne, ami egészen megindította. Oliver, mintha csak megérezte volna, megmerevedett, és arcára visszatért az az unott egykedvűség, amelyet Maria annyira gyűlölt. Ettől a mozzanattól a lány azon tűnődött, vajon csak képzelte a másodperc törtrésze erejéig a férfi arcán megjelenő sebezhetőséget? – Ugyan már, Miss Butterfield – folytatta –, ne kényszerítsen, hogy elmenjek az elöljáróságra, s aztán órákat töltsek azzal, hogy a hatóságoknak mindenről híven beszámolok. Erre se időm, se türelmem. Ezen a késői órán ez felettébb kellemetlen lenne. – Megtesszük – vágta rá a lány helyett Freddy villámgyorsan. – Jóságos ég, Freddy – kezdte rá Maria… – Muszáj megtennünk, Mopsy. Nem akarok börtönbe kerülni az elveid miatt. Azonkívül, segít nekünk megkeresni Nathant. Hisz ezt akartad, nem igaz? A lány sóhajtva adta meg magát. Freddy jól látja a dolgot Belefáradt Nathan keresésébe, meg abba is, hogy ebben az elátkozott városban állandóan résen legyen, s hogy Freddy örökös panaszáradatát hallgassa. Talán valóban ideje segítséget kérni. Lord Stoneville-re pillantott. – És mennyi ideig kellene ebben a szerepben tetszelegnem? – Legfeljebb két hétig, bár gyanítom, hogy nem fog ennyire elhúzódni. Bizonyára megőrült, hogy képes ilyesmit egyáltalán fontolóra venni. De a férfi sarokba szorította, és ezzel tökéletesen tisztában volt. És ha valóban felfogadna valakit Nathan felkutatására… – Rendben – egyezett bele végül. – Két hét, de egy perccel sem több. – Amikor a férfi ismét elmosolyodott, még hozzátette: – De meg kell esküdnie az édesanyja sírjára, hogy tényleg segít nekem megtalálni Nathant, ahogy ígérte. És aztán, amikor teljesítettem az alku rám eső részét, mindkettőnket elenged, és véget vet ennek a képtelen komédiának, amelyben lopás alapos gyanúja miatt akar vádat emeltetni ellenünk. – Ahogy óhajtja – felelte jókedvűen a férfi. – Esküdjön! – Valami belső ösztöne azt súgta, hogy a férfi véresen komolyan gondolta, amit az esküjéről mondott. Oliver állkapcsában megfeszült egy izom. De aztán bólintott. – Esküszöm az anyám sírjára, hogy megteszek mindent, ami módomban áll, hogy a vőlegényét előkerítsem. És azt is megígérem, hogy a két hét elteltével szabadon távozhat, ahova csak akar. Maria fellélegzett. – Nos, rendben. Akkor elfogadom az ajánlatát. – Remek. Kérem, maradjon itt. – Kinyitotta az ajtót, kiáltott valakiért, mire egy termetes férfi lépett be a szobába, akit Maria korábban még nem látott. – Tartsd rajtuk a szemed, amíg visszajövök? – adta ki az utasítást Lord Stoneville, majd eltűnt a hallban. Amikor alkalmi testőrük olyan árgus szemekkel bámult rá, mint egy darab első osztályú marhahúsra, Maria hátat fordított neki, és igyekezett nem gondolni arra, mi vár rájuk most, hogy kiszolgáltatták magukat SABRINA JEFFRIES

26 A LORD TITKA

egy erkölcstelen lord kényének-kedvének. Próbálta nem felidézni olvasmányélményeinek bűnre csábító jeleneteit, amelyekben a hitvány főhősök nőket tartanak fogva a házukban, hogy aztán mindenféle szégyenletes dolgokat műveljenek velük. Bár a könyvek csak homályosan ecsetelték mindezt, a kimaradt részleteket Maria a fantáziája segítségével rakosgatta össze. Földhözragadt nagynénje mesélt neki valamicskét arról, mi történik férfiak és nők közt a hálószobákban, így nem volt nehéz elképzelni egy Lord Rocktonhoz hasonló gazembert, amint egy nő lábai közt hever, és kedvét tölti rajta. A Lord Stoneville-hez hasonló gazemberekről nem is beszélve. Freddy lassan a lány mellé oldalgott, majd lopott pillantást vetve testőrükre, hangját lehalkítva megjegyezte: – Stoneville rendes férfinak tűnik. A lány elfojtott magában egy hisztérikus kacajt – Hát persze, de még milyen rendes! Egy bordélyban ismertük meg, azóta pedig megzsarolt minket, hogy segítsünk neki lóvá tenni a nagyanyját. – De legalább nem ad át minket a rendőrségnek. És helyetted is utánajár ennek a táskaügynek. Abban a pillanatban börtönbe csukathatott volna mindkettőnket, amikor a kardom a földre esett. Ez igaz. Végighallgatta őket, pedig egyáltalán nem lett volna kötelessége. Persze kizárólag azért, mert ő „megfelelt a céljainak”. Az ajtó kinyílt, es Lord Stoneville lépett be néhány holmival a kezében. Fejével intett a termetes férfinak, aki azonnal elhagyta a szobát. Lord Stoneville egy feltűnően élénkpiros ruhát, illetve néhány egyéb ruhadarabot hajított egy kanapéra. – Át kell öltöznie. Nem viselhet gyászruhát, amikor bemutatom a nagyanyámnak. Az találgatásokra adhatna okot a helyzetét illetően, és nem szeretném, ha a nagymama rájönne, hogy az egész csak színjáték. Maria alaposan szemügyre vette a férfi által szerzett ruhatárat. A fehér kesztyű, a harisnya és az ugyancsak fehér színű, vörös szaténnal szegélyezett kreppkalap a hozzáillő szaténszalagokkal szalonképesnek tűnt, a ruha azonban enyhén szólva is ízléstelen volt. Olcsó selyemből készült, de koltázsát pedig szégyentelenül mélyre szabták. – Nem gondolhatja komolyan, hogy ezt felveszem. – Polly szerint nagyjából jónak kell lennie. A maga méretei majdnem megegyeznek az egyik lányáéval. Lánya? Vagyis Polly nem lehet más, mint a bordély madámja. Azok alapján, amit eddig a férfi jelleméről megtudott, Maria most már egyáltalán nem csodálkozott rajta, hogy az ilyen bizalmas viszonyban van a nővel. – A többi még csak rendben lenne – mondta –, de a ruha kifejezetten ízléstelen. – Ennyi idő alatt nem állt módomban ennél jobbat szerezni – vetette oda. – Holnap kerítünk majd önnek másik ruhát, de pillanatnyilag be kell érnie ezzel. A férfi önkényeskedése felbőszítette, olyannyira, hogy kedve lett volna ellenszegülni, de úgy döntött, amíg ő és Freddy sértetlenül meg nem ússzák ezt az egészet, jobb nem kockáztatni. A férfi várakozó tekintettel nézett rá. – Nos? Akkor öltözzön. – Nem, míg ön és Freddy ki nem mennek! – kiáltotta. – Sajnálom, drágám. Nem engedhetem, hogy az unokafivére odakinn ácsorogjon, ahol a barátaink bármelyik percben meggondolhatják magukat az elengedésével kapcsolatban. Ahogy azt sem, hogy önök ketten valamelyik ablakon keresztül kereket oldjanak. – Futó pillantást vetett a lányra. – Ne izguljon, több nőt láttam már fűzőre és fehérneműre vetkőzve, mint ahány éves maga. – Ezt készséggel elhiszem – mondta Maria fintorogva. – Legalább forduljon el. – Rendben. – Azzal hátat fordított a lánynak, majd Freddy is eleget tett a kérésnek. – De ne vacakoljon sokáig! Vacsorára szeretnék Halstead Hallba érni. – Kérlek, tedd, amit mond! – szólt közbe Freddy. – Már majd elájulok az éhségtől. – Freddy, egyszer az életben – mordult rá Maria – a hasadon kívül mással is tudnál foglalkozni?

SABRINA JEFFRIES

27 A LORD TITKA

A harisnya jónak bizonyult, és a ruhájából is sikerült kikászálódnia, s a másikat azonnal magára kapnia. Viszont a gombokkal egyedül nem boldogult, főleg azért, mert a ruha derékban elég szűk volt. Ahogy mellben is. Atyaég, segítségre lesz szüksége! – Freddy, volnál olyan szíves befűzni? Unokafivére rémülten hátrahőkölt. – Azt már nem! – Ó, az ég szerelmére! – Lord Stoneville pár lépéssel mellette termett. – Mindig tudtam, hogy maguk, amerikaiak prűdek, de ez már nevetséges! Még mielőtt Maria tiltakozhatott volna, a férfi maga látott a feladathoz. A lány pedig rémülten tapasztalta, hogy Oliver fűszeres kölnijének alig érzékelhető illata és az apró gombok körül szakértelemmel matató ujjak hatására egyszerre csak furcsa melegség árad szét a testében. Ez nem vezet jóra. – Úgy tűnik, kiválóan ért a női ruhák begombolásához. – Minden erejét össze kellett szednie, hogy szavai hanyagul odavetett megjegyzésnek tűnjenek. – Felteszem, volt lehetősége gyakorolni épp eleget. – Hisz tudja, milyenek vagyunk mi, gaz csábítók – jegyezte meg a férfi kényszeredetten. – Csak gyakorlunk, és gyakorlunk, és megint csak gyakorlunk… Megjegyzésétől a lány eltöprengett azon, vajon hány szajha fordulhatott már meg a férfi ágyában. S azon is, vajon mindenütt megérintette-e őket, ahogy azt a nagynénje elmondása szerint a férfiak általában teszik. Nagyot nyelt, ahogy elméjébe egymás után tolultak e képek. Nehezére esett nem ezen képzelegnie, miközben a férfi ujjainak minden egyes mozdulatával a hátát simogatta. Ahogy az sem segített sokat, hogy a ruha alsó részéhez érve a folyamat egyre vontatottabbá vált. – Ez a ruha túl szűk nekem – motyogta zavartan. – Inkább az a baj, hogy átkozottul aprók rajta a gombok. – Amikor lehelete a lány orcáját csiklandozta, annak borén kellemes borzongás futott végig. – Nem férfikéznek valók. Kétkedve ugyan, de mélyen beszívta a levegőt, ami valószínűleg segített, mert a művelet végül sikerült. Amikor a férfi elkészült, a lányban akkor tudatosult csak, hogy a ruha valójában milyen közönséges. Kebleit szégyentelenül, szinte teljes egészében közszemlére tette. A dolog csak akkor vált igazán nyilvánvalóvá, amikor a férfi körüljárta, és szenvedélyes pillantással mérte végig. – Maga a tökély. A férfi rekedtes hangjától a lány szívverése felgyorsult, s nem tehetett ellene semmit. Amikor a férfi érdeklődő tekintete a kelleténél tovább időzött szinte teljesen fedetlen keblein, akaratlanul is Rose néni udvarlókkal kapcsolatos egyik intelme jutott az eszébe: „A férfiak folyamatos késztetést éreznek, hogy megérintsék a nők mellét. De te ne engedd nekik!” Idegességében kacarászni kezdett, mire a férfi szemöldöke az égbe szökkent – Gyanítom, nem ilyesfajta ruhákhoz szokott. – Nem igazán. A ruháimba általában kényelmesen beleférek. Ebben nemhogy enni, de még levegőt venni is képtelenség. Egyetlen apró falat, és a fűző ócska anyaga szétfeslik rajtam. Megfordulva, Freddy felhorkant. – Meg se kottyanna, ha felszednél pár kilót, Mopsy. Haragvó tekintettel fordult unokafivére felé, ám meglepődött, amikor Lord Stoneville így szólt: – Az unokanővére úgy tökéletes, ahogy van. – Azzal elismerő pillantásával tetőtől talpig végigmérte. – Túlontúl tökéletes. Az arca égett Nem volt hozzászokva, hogy férfiak bókokkal árasszák el. Apja túl gyakorlatias volt ehhez, Nathant pedig túlságosan lekötötte a vállalatnál végzett munkája. Lord Stoneville hízelgése mesterkéltnek tűnt neki. – Úgy érti, tökéletesen megfelelek a céljainak. A férfi szája őszintének tűnő mosolyra húzódott. – Annak is. – Nézte, amint a lány összecsomagolja a ruháját és néhány egyéb dolgot. Aztán felsegítette rá a kabátját, majd szokatlanul udvarias gesztussal a karját nyújtotta felé. – Indulhatunk? A lány egy pillanat erejéig csak bámult a férfira. Elment talán az esze, hogy sorsuk alakulását a férfira bízza? Azt tehet velük, amit csak akar, oda viheti őket, ahová csak akarja, és ők nem tehetnek semmit, hogy ebben megakadályozzák. SABRINA JEFFRIES

28 A LORD TITKA

De legalább nem kerülnek börtönbe. Amikor elfogadta a felé nyújtott karját, a férfi diadalmámorban úszó sötét szemmel meredt rá. – Bölcs döntés, Miss Butterfield – tette hozzá, miközben az ajtóhoz kísérte. – Nem fogja megbánni. Sajnos Maria erről egyáltalán nem volt meggyőződve.

Ahogy a

kocsi elindult, Oliver elővette az óráját és az ablakhoz tartotta hogy a gázlámpák fénye megvilágíthassa a számlapot. Épp csak elmúlt hat óra. Remek. Vacsoraidőre pont meg is érkeznek. Nagymama sosem hagyná ki a vacsorát. A vele átellenben ülő csinos hölgyet kezdte tanulmányozni. Igazán kár, hogy kabátban van, hiszen alatta a ruha sokkal többet mutat pompás alakjából. De ami még ennél is sajnálatosabb, hogy egyiket sem áll módjában lehámozni róla. Míg az öltözködésben segédkezett neki, pokolian nehezére esett ellenállnia a kísértésnek, hogy ajkaival végig ne simítsa a lány nyakának kecses vonalát Szintén az újdonság erejével hatott rá, hogy bár karnyújtásnyira volt egy nőhöz, annak testet mégsem ölelhette. Ahhoz szokott, hogy elvegye a nőktől, amire vágyott, és ők nem is fukarkodtak teljesíteni a kívánságát. Miss Butterfield nyaka méltó fogás lehetne egy ínyencfalatokból álló lakomán. Egy férfit egyedül az ajkával is boldoggá tehetne, a gömbölyded kebleiről már nem is beszélve. Egy pillanat erejéig elábrándozott róla, hogy egyedül marad vele egy félreeső zugban, ahol az öntudatlanságig csókolja, aztán pedig kezét ruhájának hihetetlenül feszes fűzőjébe csúsztatja, hogy… Mivel a gondolatra férfiassága éledezni kezdett a nadrágjában, magában elfojtott egy káromkodást. Miss Butterfield elcsábítása szóba sem jöhetett. Eltekintve a hölgy szüzessége okozta problémától, tetejébe ott volt még a vőlegénye is, aki bármelyik pillanatban felbukkanhatott És még ha a lány az a megkörnyékezhető fajta is lenne – amire vajmi kevés az esély –, később valószínűleg megbánná. Nem engedheti meg magának, hogy a lány „erkölcsein” csorba essék, s végül fejvesztve meneküljön Halstead Hallból. Míg unokafivére csodálkozó tekintettel bámult kifelé a hintó ablakából, a lány arcáról lerítt, hogy forr benne a düh. Lágyan ívelt ajkán a leghalványabb mosoly sem látszott, testtartásából úgy tűnt, hogy készen áll bármilyen viadalra. A férfiban továbbra is csak a gaz csábítót látta, és ezen a véleményén az a tény sem változtatott, hogy unokafivérét az akasztófától mentette meg. Ez felkeltette Oliver érdeklődését. A nők ritkán mondták el neki, mit gondolnak róla valójában. A szűziesek azért, mert már a gondolattól is megrémültek, és mert anyjuk idejekorán figyelmeztette őket, hogy mekkora veszélyt jelent rájuk nézve. A férjezettek pedig azért, mert túlságosan égtek a vágytól, hogy megoszthassák vele az ágyát, szemére vetve persze a csalárdságát. Kivéve, amikor a háta mögött beszélték ki, és jóízűen csámcsogtak a szülei halálával kapcsolatos, végtelenül rosszindulatú pletykákon. A gondolatra a szemöldökét ráncolta. Kérem, bocsásson meg. A szülők elvesztése szörnyű dolog. Ha valaki, hát én mindenkinél jobban tudom. A mellkasát szorongató nyomástól hirtelen megmerevedett. Miért kellene törődnie vele, hogy a lány sajnálja-e, vagy sem? Vagy azzal, hogy a látszólag szívből jövő együttérzése rést talált a maga köré épített páncélon, és sikerült lelke sötét démonjainak egy részét száműznie? Az együttérzése nem jelentett semmit Fogalma sem volt a szóbeszédről. De ha egyszer a tudomására jutna, halálra rémülten fordítana neki hátat. Nem az a fajta nő, aki a veszélyes jelleméről szóló pletykáktól lázba jönne: ahhoz túlságosan „erkölcsös”. Elhessegette magától a kiábrándító gondolatot. Csak egyetlen órája maradt felkészíteni a lányt. – Szeretnék elmondani néhány dolgot, mielőtt még a birtokomra érünk. – Amikor a lány kíváncsi tekintettel meredt rá, arra a felismerésre jutott, hogy jobban örülne, ha inkább megvetné. Ez megkönnyítené, hogy távol tartsa magától a csinos kis fruskát. – A megállapodásunknak, miszerint segítek önnek felkutatni a vőlegényét, érthető okokból hármunk között kell maradnia. – Hallgatok, mint a sír – esküdözött Freddy az Oliver melletti ülésen. – Ahogy természetesen én is – mondta a lány. – Ezenkívül azt a látszatot kell keltenünk, mintha tényleg hozzám akarna jönni – jegyezte meg Oliver. SABRINA JEFFRIES

29 A LORD TITKA

– Értem. – Valóban? Ez annyit tesz, hogy úgy kell tennie, mintha élvezné a társaságom. Meglepetésére a lány ajka körül halvány mosoly játszott. – Azt hiszem, megbirkózom a feladattal. – Azon kapva magát, hogy kissé ellágyult, lefagyott arcáról a mosoly. – Persze önnek is illendően kell viselkednie. – Szóval meg se próbáljam elcsábítani, erre gondol. Maria összerezzent. – Nem! Úgy értem, igen… úgy értem, azt mondta, ennél fontosabb dolga is akad jelen pillanatban. – Hirtelen megriadt. – Ó, istenem, hisz azt is mondta, hogy éppúgy híján van a becsületnek, mint az erkölcsnek. Bár Oliver fél élete arról szólt, hogy ehhez hasonló elveket hangoztatott, ma este mégis mintha sajnálta volna, hogy ilyet mondott. A fiatal hölgyek megbotránkoztatása valahogy mintha veszített volna a varázsából. – Ez teljesen mindegy, Miss Butterfield. Ígérem, hogy az ön erkölcsi tisztaságát semmilyen veszély sem fenyegeti. – Látva a lány kétkedését, még hozzátette: – Ön nem az a fajta hölgy, akinek a kegyeit keresem. – Egy tisztességes nő csak bajjal jár. – Még szép, hogy nem vagyok – mondta a lány szemét forgatva. – Ezt a vak is láthatja. Olivert megdöbbentette ez a kijelentés. A lány azonban folytatta. – Egy olyan férfi, akinek nincsenek erkölcsei, mit is kezdhetne egy nővel, akinek vannak. Egy ilyen nő sosem engedné, hogy a férfi bűnös dologra vetemedjen. Freddy fuldokolva köhécselt, és Oliver tudta is, miért. Miss Butterfieldnek megvolt az a kellemetlen szokása, hogy rendkívül lényegre törően fejezte ki magát. – Igen – mondta, mivel jobb válasz nem jutott az eszébe. – Ez tényleg így van. – Aztán szeme összeszűkült, ahogy a lányra nézett. – Szóval, mire célzott, amikor azt mondta, hogy „illendően kell viselkednem”? – Azt ígérte, hogy segít felkutatni a vőlegényemet, és én elvárom, hogy be is tartsa a szavát. – Á, igen. A vőlegénye. – Erről meg is feledkezett. Nehéz elhinni, hogy akad nő, aki képes áthajózni az óceánt, csak hogy előkerítse a vőlegényét. Érte egyetlen nő sem tenne ilyesmit. Nem mintha ezt szerette volna. Az azt jelentené, hogy az illető nem venné figyelembe az ő jellemét, és többet törődne vele, mint amennyit valójában megérdemel. – Meséljen nekem erről a Nathanről – kérlelte csipkelődve. – Miért volt olyan átkozottul fontos, hogy személyesen induljon a keresésére, ahelyett, hogy megbízott volna valakit az apja vállalatától a feladattal? – Mondtam már. Papa az összes pénzét a vállalatban kötötte le. A vagyonom kezelésével megbízott kurátorok a kisujjukat sem voltak hajlandóak megmozdítani Nathan miatt, mondván, biztosan az üzleti tárgyalások kötik le. Mást viszont anyagi fedezet hiányában nem küldhettem. – Jöhettek volna ők is ugyanazzal a vállalati hajóval, amelyikkel ön is. Semmivel se került volna többe. – Ez igaz, de megérkezésüket követően, a Nathan utáni nyomozás idején, több pénzre lett volna szükségük, hogy megéljenek valamiből. Freddy és én… kevesebbel is beérjük. – Így is mondhatjuk – motyogta Freddy az orra alatt. A lány haragos pillantást vetett az unokafivérére. – Igenis, ez az igazság – makacskodott a fiú. – Kiskorunkban a bácsikánknak nem volt könnyű előteremteni számunkra a betevő falatot. Legalábbis amíg Nathan fel nem bukkant, és Adam bácsival társak nem lettek. Attól fogva a dolgok jobbra fordultak. – Bár még csak harmincéves, Nathan remekül bánik a pénzzel – jelentette ki Maria büszkén. – A papának kisujjában volt a hajóépítés minden csínja-bínja, míg Nathan kiválóan értett hozzá, hogy lehet a gépezetet mozgásba hozni. Oliver kezdte kapiskálni. – Így aztán az apja egyetlen leánya kezét Hyattnek ígérte.

SABRINA JEFFRIES

30 A LORD TITKA

– Ez nem ilyen egyszerű – tiltakozott a lány. – Nathan és én már akkor barátok voltunk, amikor papa szóba hozta a házasságot. Mivel apámnak nincs fia, aki örökölhetné utána a vállalat rá eső részét, ezért azt mondta, ha összeházasodunk, az ő fele is Nathané lesz. Papa egyáltalán nem erőltette rá ezt a házasságot. Ő pusztán… – …csak igyekezett vonzóbbá tenni az ajánlatot – összegezte röviden Oliver. A lány rosszalló arckifejezést vágott. – Szó sincs előre megfontolt szándékról. – Tényleg nincs? Hyatt megkapja a vállalat másik felét is, ön pedig ezáltal egy férjet. Ez jól bevált módszer errefelé is. Bár neki a gyomra is felfordult tőle. – Ez nem… Papa nem… Ó, hogy magyarázhatnám ezt el magának? Ön mindent olyan cinikusan lát. – De az is lehet – mondta engesztelően –, hogy kettőnk közül ön nem szemléli a dolgokat kellő cinizmussal. Mondja csak, kedvesem, ha Hyatt annyira odavan a házasság gondolatától, miért nem vette már el korábban? Maria elvörösödött. – Azért, mert papa ragaszkodott hozzá, hogy mielőtt az esküvőre sor kerülne, Hyatt néhány év gyakorlatot szerezzen, amelynek során megtanulja, hogyan kell vezetni a vállalatot. – És ő nem tiltakozott? – Szerette volna, ha papa áldását adja a dologra, ez minden. Minél többet tudott erről a jegyességről, annál jobban bosszantotta. – Ha én szeretnék egy nőt, apja kívánsága ide vagy oda, nem tartanám ennyi ideig bizonytalanságban. – Igaz, de ön nem is tartja magát semmilyen szabályhoz, nemde? – csattant fel most már a lány. Olivernek fel kellett tennie a kérdést: – És mi van, ha Hyatt eláll a házasságtól? – Akkor megvásárolhatja a részem. Ha úgy dönt, mégsem teszi, a papa vagyonára a kezelők találnak majd vevőt. Így vagy úgy, én mindenképpen megkapom a jussom. – Vagyis, csak jól jár vele, ha nőül veszi önt, igaz? – Érthető okokból felbőszítette a gondolat, hogy a lányt egyszerű árucikknek tekintik. Az ilyesmi sosem sülhet el jól. Árnyék suhant át a lány arcán. – Nem értem, mi köze ennek bármihez is. – Érdekesnek találom, hogy a kettőnk helyzete kísértetiesen hasonlít. Az édesapja még a síron túlról is igyekszik önre kényszeríteni az akaratát, míg engem a nagyanyám akar valami hasonlóra rábírni, csak egyelőre a sírnak még erről az oldaláról. És egyikük sem óhajtja ránk bízni a választást. A lány nagyot nyelt. – Ön egyszerűen nem érti ezt az egészet. – Jobban értem, mint hinné. – Az ön helyzete egészen más. – A lány szeme összeszűkült. – Bár be kell vallanom, nem igazán értem. – Akkor talán itt az ideje, hogy elmagyarázzam. – Talán. Mint állítólagos jegyese, nem szeretnék bakot lőni. – Ne aggódjon, remekül fogja csinálni. Ha ez nem téríti nagyanyámat jobb belátásra egyik napról a másikra, akkor semmi más. Ezt garantálom.

Ötödik fejezet Miután végighallgatta Lord Stoneville előadását arról, hogy a nagymama miként rendelkezett unokái egy éven belüli családalapításával kapcsolatban, Maria arra a megállapításra jutott, hogy az ügy megítélésében nem tud egyetérteni a férfival. A lány szemében az asszony felettébb félelmetesnek tűnt. SABRINA JEFFRIES

31 A LORD TITKA

– De miért vonakodnak annyira valamennyien, hogy a nagyanyjuk kedvére tegyenek? – kérdezte. – Még csak szó sincs arról, hogy olyasvalakihez akarná kényszeríteni bármelyiküket is, akit nem kedvelnek. Végső soron előbb-utóbb mindenki megállapodik. – Nem mindenki. – A férfi hangja ellágyult. – Különben sem helyes, hogy a testvéreimet éretlen fejjel kényszerítik bármire is. Mi van akkor, ha egy éven belül nem találják meg a nekik megfelelő partnert? Azt, aki iránt csakugyan őszinte érzelmeket táplálnak. Az ily módon létrejött házasságok a pokolban köttetnek, akkor már az is jobb, ha az ember soha nem lép frigyre. – Kifelé bámult az ablakon, de így is látszott, hogy tekintete hirtelen elsötétül. Lehet, hogy a férfi korábban már volt nős? Vagy mindez csak feltételezés a részéről? Mariát furdalta a kíváncsiság, de gyanította, hogy a férfi ennél többet úgysem hajlandó elárulni. Egyébként meg nem is tartozik rá. Ha Oliver azon igyekszik, hogy magát és a testvéreit is megmentse egy esetleges házasságtól, hát tegye. Amíg a férfi betartja az alkujuk rá eső részét, a dolog nem is érdekli. Az viszont igenis bosszantotta, hogy Oliver az ő kilátásait illetően ilyen cinikusan fogalmazott. Igazán azt hiszi, hogy nem akadt volna kérője, ha papa „nem tette volna vonzóbbá az ajánlatot”? Tény és való, hogy maga is elgondolkozott már rajta párszor, Nathannek milyen indítéka lehet a házasságra, ám a férfi mindig azt hangoztatta, hogy a papa engedélye nélkül is elvenné. A férfi sosem beszélt szerelemről, de mivel egyetlenegyszer sem látta, amint más nőknek teszi a szépet, bizonyos volt benne, hogy az érzelmei iránta őszinték, ha nem is olyan szenvedélyesek, mint amilyenekről a könyvekben olvasott. Rosszallóan nézett maga elé. Lord Stoneville alapvető problémája, hogy a világot egyfajta sötét fátylon keresztül szemléli. Erkölcsi aggályai egyáltalán nincsenek, és mint ilyen, úgy gondolja, másoknak se legyenek. Nem csoda hát, hogy nagyanyját a kétségbeesésbe kergette. – A kutyafáját, azt nézd! – kiáltott fel izgatottan Freddy. Maria követte a férfi tekintetét az ablakon túlra, ahol az úttól távolabb eső, jól megvilágított épületegyüttes látszott. – Az ott milyen falu? – szegezte a kérdést azonnal Lord Stoneville-nek – Az ott nem egy falu – vágta rá Oliver késlekedés nélkül, amint a lovak ráfordultak a fények felé vezető hosszú felhajtóra. – Az ott Halstead Hall. A birtokom. Maria hirtelen levegőhöz sem jutott. – De az hogy… milyen rengeteg tető… – Igen. – Egy pillanatig azt hitte, a férfi egy árva szóval sem mond többet. De aztán folytatta, furcsamód felettébb tárgyilagosan. – Még akkor épült, amikor a gazdagok körében divat volt hatalmas alapterülettel rendelkező házakat fenntartani. Még VIII. Henrik adományozta Stoneville első márkijának a koronának tett szolgálataiért cserébe. Azóta is a család tulajdonában van. A férfi ettől nem különösebben tűnt boldognak, ami a lány számára felfoghatatlan volt. Milyen csodás lehet ha az embernek ilyen pazar otthona van! Ráadásul a családja azzal büszkélkedhet, hogy magától a királytól kapta. – Ha nem haragszik a kérdésért – szólt félénken Maria –, hány szoba van az épületben? – Hozzávetőlegesen pár száz. – Hozzávetőlegesen? – kérdezett vissza a lány alig hallhatóan. – Háromszáznál tovább még soha senki nem folytatta a számolást. Ez inkább csak afféle becslés. Az ötödik udvarnál és a tizedik épületnél az ember kissé összezavarodik. Elég nagy! Elég nagy? Hisz felér egy királyi palotával! Sosem gondolta volna, hogy a királyi család tagjain kívül bárkinek is megadatik, hogy ilyen pompás helyen éljen. – Ennek a fenntartása kész vagyon lehet – jegyezte meg Freddy. – El sem tudja képzelni – sziszegte Lord Stoneville. – A szüleim halála óta ez az első alkalom, hogy teljes pompájában kivilágítva látom. Csak a gyertyák… – Mogorva képet vágott. – Most, hogy nagymama látogatóba érkezett valaki nyilván így akar a kegyeibe férkőzni, a pokolba is. És vajon ez miért bosszantja ennyire a férfit? A beszélgetés egyre inkább felkeltette a lány kíváncsiságát. – Itt a megoldás az anyagi természetű problémáira – mondta Maria. – Csak el kell adnia, és az árából a családjának az elkövetkező háromszáz évben is lesz mit a tejbe aprítania. SABRINA JEFFRIES

32 A LORD TITKA

– Magam is örülnék neki, ha ez járható út lenne – jegyezte meg a férfi keserűen. – Ezt azonban Angliában a hitbizomány intézménye lehetetlenné teszi. Más szóval a birtokot sem én, sem bármely más örökös nem bocsáthatja áruba. Ugyanez vonatkozik a benne található ingóságokra is. – De egy királynak vagy hozzá hasonló rangúnak csak bérbe adhatja – találgatott Freddy. – Attól tartok, az efféle luxust csak egy király engedhetné meg. Senki sem köt haszonbérleti szerződést egy ekkora építményre, hacsak nem rendelkezik kiapadhatatlan anyagi forrásokkal. Mivel az újgazdagok ízlésének nem felel meg, ők számításba sem jöhetnek. Számukra túlságosan régi, és a berendezés is ósdi. Ne higgye, hogy nem próbáltam. A férfi úgy beszélt, mintha a birtok csak púp lenne a hátán, és ez meglepte a lányt. – Minden bizonnyal óriási terhet jelent önnek – jegyezte meg közönyösen –, hogy ekkora palota és minden egyéb áll a rendelkezésére. Oliver felvont szemöldökkel válaszolt. – Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű, Miss Butterfield? Ha már itt tartunk, hát ön sem nevezhető igazán nincstelennek. Bár az apjának hajózási vállalata volt, maga most mégis itt áll pénztelenül. – Ez igaz, de mi sosem laktunk palotában. – Ahogy életem java részében én sem. – Töprengve bámult kifelé az ablakon. – Csak ritkán jövök ide. Amúgy a ház mostanáig le volt zárva. – Miért? Hirtelen csend lett, és amíg meg nem szólalt újra, a lány szentül hitte, hogy szavai el sem hatoltak a férfi tudatáig: – Néhány helynek jobb, ha átadják az enyészetnek. Szavai megdöbbentették a lányt. – Ezzel mire céloz, mylord? A férfi megmerevedett. – Semmire. De kérem, ne szólítson folyton mylordnak. Épp elég, ha a szolgáktól hallom. Ön a menyasszonyom, nem emlékszik? – Hangjában ingerültség bujkált. – Mariának fogom hívni, és ha nem esik nehezére, szólíthat a keresztnevemen, Olivernek. Szokatlan név egy angol lordnak. – Oliver Goldsmith, a színdarabíró után? – Fájdalom, de nem. A puritán lelkületű Oliver Cromwellről kaptam a nevem. – Ön tréfál. – Tartok tőle, nem. Apám például kifejezetten szórakoztatónak találta, tekintettel saját, hogy is mondjam csak… kicsapongásra való hajlamára. Irgalmas isten, a férfinak már a puszta neve is felért a tiszteletreméltóság megcsúfolásával. Miközben a birtoka akkora volt, hogy valószínűleg egész Dartmoutht magába olvaszthatta volna. Hirtelen páni félelem lett úrrá rajta. Hogy volna képes eljátszani egy olyan férfi menyasszonyát, akinek ehhez fogható háza van? – Engem Frederick király után neveztek el – kotnyeleskedett közbe Freddy. – Melyikről? – kíváncsiskodott Lord Stoneville. Vagyis Oliver. – Több is volt? – kérdezett vissza Freddy. – Legalább tíz – válaszolta a márki unottan. Freddy a homlokát ráncolta. – Kellemetlen, de nem tudnám megmondani. Amikor Oliver szemében jókedv csillant, Maria megjegyezte: – Azt hiszem, Rose néni nem akart mást, csak egy királyi csengésű nevet. – Úgy is van – szólt közbe Freddy. – Frederick király csak úgy általában. – Értem – nyugtázta Oliver ünnepélyesen, bár mintha egy izom megrándult volna a szája szögletében. Tekintetét a lányra villantotta. – Na és ön? Melyik Mariában tisztelheti névadóját? – Természetesen Szűz Máriában – felelte Freddy. – Hát persze – mondta Oliver csillogó tekintettel. – Sejthettem volna. – Mi katolikusok vagyunk – tette hozzá Freddy.

SABRINA JEFFRIES

33 A LORD TITKA

– Az édesanyám volt katolikus – javította ki Maria. – Papa nem, de mivel Freddy anyja igen, mindkettőnket katolikus szellemben neveltek. – Nem mintha valaha is sokat törődött volna a dologgal. Papa a vallást egész életében képtelen színjátéknak tartotta. Ördögi mosoly villant Oliver arcán. – Ráadásul katolikus? Ó, ez egyre jobb. A nagymamát a gutaütés fogja kerülgetni, mihelyt lesz alkalma megismerkedni önnel. Belefáradva a sértő megjegyzésekbe, amelyeket a férfi a származására tett, csak ennyit mondott: – Uram, igazán… – Megérkeztünk – közölte Oliver, amikor a hintó nagy hirtelen megállt. Maria kinézett, és a gyomra görcsbe rándult. Halstead Hall szemmel láthatólag a végtelenbe nyúlt, és a téli holdvilágnál fényesre csiszolt ékszerdobozként ragyogott. Az épület elülső része az impozáns lépcsőfeljáró és a tartóoszlopok hiányában teljesen letisztult formájú lett volna, ha nincs a lőrésekkel ellátott kőhomlokzat és csipkés oromzat a sarkokon. A tömör tölgyfa ajtóról, amely érkezésük pillanatában kinyílt, már nem is beszélve. Mintha csak Artúr király udvarába csöppent volna. Az elegáns libériába öltözött inasok és lovászok viszont nagyon is e századinak tetszettek. Oliver feszültnek tűnt. – Úgy látom, nagyanyám a személyzetét is magával hozta. – Egy inas máris ott termett a lépcsővel. Oliver kiszállt, aztán a lányt karon fogva, kisegítette a hintóból. – Nagyanyám már a vacsoraasztalnál ül? – kérdezte az egyik inast ugyanolyan ellentmondást nem tűrő hangon, ahogyan azt a bordélyban is tette. – Nem, mylord. – Remek. Akkor menjen és tájékoztassa a szakácsot, hogy a vendégek száma három fővel gyarapodott. Maria Oliver karjába kapaszkodva teljesen tanácstalannak látszott. Nem mintha neki nem lettek volna szolgái. Miután a papa jövedelme gyarapodott, szerződtetett néhányat, de soha nem öltöztette őket egymással harmonizáló libériába. Ezek a szolgák azonban úgy sürögtek-forogtak körülöttük, s vették el a kabátját meg az urak felöltőjét, mintha megtiszteltetés lett volna „őlordságát” szolgálni. Ettől teljesen elbátortalanodott. Főleg annak láttán, hogy Oliver milyen fenyegető pillantást lövell feléjük. A boltív, amely alatt ő és Oliver átmentek, egy kőudvarra vezetett, amelyet négy oldalról további ajtókkal tarkított falak szegélyeztek. A burkolatköveken haladva másik hatalmas tölgyfa ajtó állta útjukat. Úgy érezte magát, mint egy királyi felség, akit végigvezetnek a palotán. Aztán egy olyan pompás kivitelezésű hatalmas helyiségbe léptek, amelytől Mariának elállt a lélegzete. – Ez a nagyterem – magyarázta Oliver. – Attól félek, lehangolóan középkori hangulatot áraszt. – Szerintem viszont gyönyörű. – Nagymamának is tetszik. Ez a kedvenc helye a házban. Maria el tudta képzelni, miért. Két repedezett márványkandalló törte meg az egyik tölgyfa berakásos, hatalmas falfelület síkját, míg vele átellenben, a másik mentén ütött-kopott padok sorakoztak. De igazából a szoba végében álló, Jakab korabeli, tölgyfából készült – közel hat méter magas és kétajtónyi széles – spanyolfal vonta magára a figyelmét. Lenyűgöző teremtményeket és címerpajzsok egész sorát faragták bele. A tetején, közel a szövevényes motívumokkal teli vakolt mennyezethez, lélegzetelállító rácsozat díszelgett. A spanyolfal annyira elbűvölte, hogy észre sem vette, mi rejlik a szoba másik végében, egészen addig, amíg egy hang a hátuk mögül vissza nem zökkentette a valóságba. – Látom, még tudod, mikor tálalják a vacsorát, Oliver. Ahogy ő és Oliver a hang irányába fordultak, a patinás előcsarnok fölé ívelő, igényesen faragott, festett és aranyozott lépcsőfeljáró tárult a szeme elé. Bár az imitt-amott megkopott festékréteg miatt öregebbnek tűnt mint Amerika, kellően erősnek látszott, hogy a rajta lefelé lépdelő öt embert biztonságosan megtartsa. A társaság élén, egy bájos ifjú leány karjába kapaszkodva, ősz hajú hölgy közeledett, aki beható érdeklődéssel tanulmányozta Mariát. Őket két fiatalember és egy másik ifjú hölgy követte, és mintha mindannyiuk arcán nyugtalanság tükröződött volna. – Jó estét, mindenkinek! – köszöntötte őket Oliver a tőle megszokott megfontolt hangon. – Ha megengeditek, bemutatnám a menyasszonyomat Ő itt Miss Maria Butterfield, kísérőnk pedig az unokafivére, Mr. Frederick… Maria ekkor döbbent rá, hogy a férfinak fogalma sincs Freddy vezetéknevéről. – Dunse – suttogta. SABRINA JEFFRIES

34 A LORD TITKA

– Mr. Frederick Dunse – közölte Oliver a többiekkel. Azt is hallotta, hogy a hátuk mögött Freddy magában szitkozódik. Nem kellett a fiúra néznie, hogy tudja, most a többieket méregeti, és azon töpreng, veszik-e a bátorságot, hogy kinevessék vagy tréfát űzzenek vele. – Maria – folytatta Oliver –, engedje meg, hogy bemutassam a fivéreimet, Lord Jarretet és Lord Gabrielt. Ők itt a húgaim, Lady Minerva és Lady Celia. Ő pedig a nagymamám, Mrs. Hester Plumtree. A testvérei valami üdvözlésfélét mormogtak. Az idősebb nő fejbiccentéssel üdvözölte, de közben egy pillanatra sem vette le a szemét Maria szégyentelenül olcsó anyagból készült és mélyen dekoltált ruhájáról. – Micsoda öröm, hogy megismerhetem, Miss Butterfield. Ez nem hangzott túl őszintének. – Részemről a megtiszteltetés, asszonyom. – Maria bízott benne, hogy a megfelelő szavakat használta. De vajon miért nevezte a férfi a nagyanyját asszonyomnak, amikor mindenki mást „lordnak” és „ladynek” szólított? – Maria és az unokafivére amerikaiak – tette hozzá Oliver gyorsan. – Nem olyan rég ismerkedtünk meg, mondhatni viharos gyorsasággal ragadott magával minket a szerelem. – Megszorította a lány kezét. – Ugye, kedvesem? – Rendkívül viharosan – erősítette meg a lány a férfi szavait, nem tudván, az milyen választ vár tőle. – Mivel alkalmi szállása mindennek nevezhető, csak megfelelőnek nem, hát meghívtam őt és unokafivérét, hogy lakjanak nálunk. – Szavai kihívásként hatottak. – Az esküvő után úgyis ez lesz az otthona, és egyébként is rengeteg helyünk van. Maria kis híján megfulladt ettől, ami a jelenlévők közül valaki mást is kuncogásra késztetett, ezt azonban Mrs. Plumtree pillantása azon nyomban el is fojtotta. Amikor nagyanyja tekintete ismét Marián állapodott meg, szemében furcsa fény villant, és Maria abban a pillanatban fel volt készülve mindenre. Ez a csata számára merőben ismeretlen terepen zajlott. Meg is lepődött, amikor az asszony néhány lépcsőfokkal lejjebb ereszkedve a következőket közö lte: – Ha megfelel előkészíttetem a királyi lakosztályt a vendégeinknek. – Nem igazán értem, miért kérded a véleményem – jegyezte meg Oliver meglehetősen ridegen. – Jószerével már az egész házad népét ideköltöztetted, a tudtom és a beleegyezésem nélkül. – Ha mindannyian rászánjátok magatok a házasságra, nem nézhettek ki úgy, mintha koldusok lennétek. – És a látszat mindennél fontosabb, nem igaz? – vágott vissza a férfi. A gúnyos hangnem az asszonyt teljesen hidegen hagyta. – Ha már itt tartunk, az esküvőről az újságokat is értesítenünk kellene. És a jövő heti Foxmoor-bálról se feledkezzünk meg. Talán célszerű lenne az eljegyzést ott is bejelenteni. Vagy esetleg még azelőtt meg akarod tartani az esküvőt? Oliver ujjai Mariáéra feszültek. – Az attól függ. Lehet, hogy akad némi gond a házassági engedély megszerzésével, mivel Maria katolikus. Lehetséges, hogy Mrs. Plumtree megbotlott volna a lépcsőn? Ha így is volt, gyorsan magára talált, mivel kék szeme csak úgy parázslott – Igen, ez valóban okozhat némi nehézséget. De nem megoldhatatlan. – Egyáltalán nem – válaszolta Oliver elképesztő nyugalommal. – Egy olyan rangú férfi, mint én, azt tesz, amihez csak kedve van. Különben is te sürgetted annyira, hogy minél előbb házasodjunk meg. Mrs. Plumtree szeme résnyire szűkült. – És Miss Butterfield szülei? Ők talán nem akarnak részt venni az esküvőn? – Maria szülei már meghaltak. Ez rád nézve szerencse, mivel kétlem, hogy szeretnéd, ha egy kereskedő leánya és egy szolga törvénytelen gyermeke tenne tiszteletét az esküvőmön. Maria megszorította a férfi karját. Habár az volt a dolga, hogy annyira elborzassza az asszonyt, hogy aztán az visszalépjen eredeti elhatározásától, a férfi sokkal rosszabb színben tüntette fel a lány családját, mint indokolt lenne. És persze egy árva szót sem szólt a New Bedford-i Hajózási Társaságról, ahogy apja fontos és köztiszteletnek örvendő helyzetéről sem. Mrs. Plumtree jeges pillantással bámult Oliverre, miközben azt mondta: – Örömmel látok bárkit jövendőbeli feleséged családjából az esküvődön. Mogorva tekintetéből ítélve, a férfi nem ilyesfajta válaszra számított. SABRINA JEFFRIES

35 A LORD TITKA

– Mondd csak, Oliver – szólította meg ekkor a sötétebbik hajú fivére. – Hol ismerted meg elbűvölő menyasszonyodat? Az Oliver ajka körül játszó ravasz mosoly Mariát aggodalommal töltötte el. – Gondoltam, hogy nem hagyod ki a kérdést Jarret. De történetesen egy bordélyban ismerkedtünk meg.

Hatodik fejezet Miután nagyanyja csak egyet pislantott, majd kihúzta magát, és rezzenéstelen arccal meredt rá, mintha mi sem történt volna, Olivernek minden önuralmára szüksége volt, hogy csalódottságát palástolni tudja. Csak a jó ég tudja, miért, de Minervát és Celiát valahogy sokkal jobban felzaklatta a dolog. De mi okuk volt rá? Mégis mire számítottak, mit tesz, amikor azt mondta nekik, hogy olyan valaki t választ majd jegyesének, aki arra nyilvánvalóan alkalmatlan, csak hogy a nagyanyjukat észre térítse? A finomkodás nagyanyjuknál sosem működött. Egyszer csak a karjába mélyedő ujjak fájdalmas érintését érezte. – Ha megbocsátanak – hallatszott Maria hangja valahonnan a távolból. – Váltanék pár szót a vőlegényemmel. Kettesben maradhatnánk valahol? Ördög és pokol! Mariáról teljesen megfeledkezett Most már előtte is magyarázkodni kénytelen, és szinte biztos, hogy a lány rossz néven vette iménti kijelentését, hiszen mindennek volt nevezhető, csak szajhának nem. Amint Minerva a könyvtár irányába mutatott, Maria méltóságteljesen elindult, nem hagyva más lehetőséget Olivernek, mint hogy kimentse magát és kövesse. Abban a pillanatban, ahogy az ajtó becsukódott mögöttük, a lány a férfira támadt. – Honnan vette magának a bátorságot? Egy szóval sem említette, hogy szajhának kíván beállítani. Ez nem volt része a kettőnk közti megállapodásnak! – Jobb szeretné, ha tolvajnak nevezném? – vágott vissza a férfi azzal az eltökélt szándékkal, amely nem engedi, hogy a lány fölébe kerekedjen. A lány szeme izzott a felháborodástól. – Nagyon jól tudja, hogy nem vagyok tolvaj. És nem áll szándékomban a szajhát játszani magának. – Akkor sem, ha ezzel azt kockáztatja, hogy átadom a londoni hatóságoknak? Bár Maria elsápadt, egy pillanatra sem ingott meg. – Akkor sem. Zárasson minket börtönbe, ha akar, de egyetlen perccel sem asszisztálok tovább ehhez az őrült színjátékhoz! Döbbenten látta, hogyha lány az ajtó felé indul. A pokolba vele, a szemtelen fruska tényleg távozni készült! Útját állva, késedelem nélkül az ajtónál termett, és a karjánál fogva kényszerítette maradásra. – Megegyeztünk, és ilyen könnyen nem fog visszakozni. – Kezdettől fogva ez járt az eszében, ugye? Hogy szajhának állít be, aztán a helyzetemet kihasználva a maga javára fordítja a dolgot Eszébe jutott egyszer is, amióta idehozott, hogy az örökös fenyegetőzése miatt fogom magam és odébbállok? – Mivel nem válaszolt azonnal, a lány haragos tekintettel folytatta. – Pontosan ez az, amit akart Én tudtam! Maga hitvány, csaló… Kopogtak az ajtón. – Oliver, minden rendben van? – érdeklődött a nagyanyja. – Igen, persze – csattant fel, hogy távozásra bírja a nagyanyját, mielőtt meghallaná a Maria keltette lármát – Egy perc és megyünk. – Úgy vélem, ebbe a beszélgetésbe nekem is volna beleszólásom – mondta a nagyanyja Amikor a súlyos kilincsgomb fordulását meghallotta, a férfi alig hallhatóan szitkozódni kezdett. Képes és bejön, a pokolba! SABRINA JEFFRIES

36 A LORD TITKA

Hogy megállítsa Mariát, még mielőtt mindent tönkretenne, megragadta a derekánál fogva, magához rántotta, s ajkát a lányéra szorította. A lány a döbbenettől először szinte teljesen megbénult. Majd egy pillanat elteltével, Oliver megérezte, hogy próbál kibontakozni az öleléséből, így hát a lány nyaka mögé nyúlva vasmarokkal igyekezett magához láncolni. – Ó – szabadkozott a nagyanyja erőltetett hangon. – Bocsánat. Mintha az ajtó csukódását és távolodó léptek zaját hallotta volna, de még mielőtt elengedhette volna Mariát, ágyékába égető fájdalom nyilallt, amelytől csillagokat látott. A pokolba vele, a nő a térdével a legérzékenyebb pontján találta el! Miközben összegörnyedve küzdött az ájulással, a lány ráförmedt: – Ezt többek között azért kapta, mert szajhát csinált belőlem! Ahogy az ajtó felé fordult, a férfi dühösen utána kiáltott: – Várjon! – Ugyan miért? – kérdezte Maria, kiengesztelhetetlenül folytatva útját az ajtó felé. – Mást se csinál, mint folyamatosan sérteget és megaláz a családja előtt. Oliver még mindig görnyedten állt, de azért kijátszotta utolsó ütőkártyáját. – Ha visszatér a városba – szólt utána –, mi lesz a drágalátos Nathanjével? Hála az égnek, ez hatott. Oliver megpróbált végre kiegyenesedni, de a szoba még most is forgott vele kicsit. – Ön is tudja, hogy továbbra is a segítségemre szorul. Maria lassan szembefordult a férfival. – Ez idáig a legcsekélyebb bizonyítékát sem adta, hogy szándékában állna segíteni nekem. – De fogok. – Levegő után kapkodva igyekezett legyőzni fájdalmát. – Holnap visszamegyünk a városba, és felfogadok önnek egy detektívet. Ismerek is egyet, aki rendkívül hozzáértő. Neki elmondhat mindent, amit idáig sikerült megtudnia a vőlegénye eltűnésével kapcsolatban, s ő majd biztosan utánajár a dolognak. – Cserébe pedig nem kell mást tennem, mint hogy szajhának adom ki magam. Oliver elfintorodott Krisztusom, úgy tűnik, ezt már sosem bocsátja meg. Tudhatta volna, hogy azt a nőt, aki képes lenne őt egy karddal keresztüldöfni, nem olyan könnyű megfélemlíteni. – Nem. – Mit nem? – kérdezte türelmetlenül. – Nem kell a szajhát játszania. Csak ne hagyjon cserben. A terv ettől még működhet. – Nem értem, hogyan – ellenkezett tovább a lány. – Hiszen már közölte velük, hogy egy bordélyban ismerkedtünk meg. Ha tolvajnak nevez minket, az sem sokkal jobb. Nem akarom, hogy azt higgyék, a szemét is képesek volnánk kilopni. – Majd kitalálok valamit, ne aggódjon – vetette oda. – Egy újabb történetet, amely megint csak közönséges és alsóbbrendű csalónak állítana be? – Nem. – Sarokba szorította a férfit, és ezzel tisztában is volt. – Higgye el, a származása önmagában is elég, hogy felizgassa a nagymamát. Most úgy tesz, mintha minden a rendjén volna, de nem fogja hagyni, hogy a kapcsolatunk szárba szökkenjen. Csak maradjon. Sikerül, erről kezeskedem. A lány elfordította tekintetet vonásai nyugtalanok voltak. – Fogalmam sincs, hihetek-e magának. Hogy bízhatnék egy férfiban, akinek ez itt mind a rendelkezésére áll? – Szemével körbepásztázta a könyvtárszobát. – Ahhoz szokott, hogy mindent megkap, amit csak akar, és hogy mindenkinek parancsolgat. Olivert csalódottság kerítette hatalmába. Bár minden igaz volt, amit a lány mondott, Halstead Hall nagyságát vagy tulajdon nemesi címet még soha senki nem tekintette úgymond jellembeli fogyatékosságnak. Bármely másik nő boldogan vetette volna magát a lábai elé, csak hogy megszerezhesse. Bármelyik angol nő. Az amerikaiakat azonban egészen más fából faragták. Az egészben az volt az ironikus, hogy a ház, benne a megannyi pompázatos kellékkel semmit sem ért a fenntartásához szükséges pénz nélkül, és mivel a lány nem tudott túl sokat az arisztokráciáról, hát erről sem volt fogalma. Nem látott mást, csak a múlt szépségét és ragyogását. – Nézze – mondta –, mindketten tudjuk, hogy ezen a késői órán nem utazhat vissza Londonba. Töltse itt a ma éjszakát. Vacsorázzon meg, aludjon kényelmes ágyban. – Amikor a lány állát harciasan előreszegezte, SABRINA JEFFRIES

37 A LORD TITKA

még gyorsan hozzátette: – Próbálja meg jól játszani a menyasszonyom szerepét, és reggel visszamegyünk a városba. Ha ma este bármi történik, ami nem lenne ínyére, útjaink holnap elválnak, a megállapodásunk pedig semmis. Arcvonásait elnézve a lány elbizonytalanodott. – Akkor nem próbál ismét megcsókolni? – Figyelembe véve, hogyan fogadta? Nem, mivel nem tűröm különösebben jól a fájdalmat. Összeszűkült szemmel meredt a férfira. – És ha holnap azt mondom, hogy nem folytatom tovább ezt a színjátékot, nem próbál meg engem és Freddyt a börtönbe juttatni? – Nem. De nem fogadok fel magánnyomozót sem a vőlegénye előkerítésére. A választás az ön kezében lesz, de csak holnap. – A férfi hangja hirtelen ridegen csengett. – Viszont ha még ma este megpróbál kibújni a megállapodásunk alól, esküszöm, hogy lopás vádja miatt mindketten börtönben végzik. Már most is szívesen eljátszott a gondolattal, ha másért nem, hát azért, hogy törleszthessen, amiért a lány ágyékon rúgta a térdével. A lelkiismerete azonban nem vitte rá. Ha rávehetne a lányt, hogy a ma éjszakát náluk töltse, a többiek talán megingathatnák véleményében. A testvérei elbűvölőek tudnak lenni, ha akarnak, főleg ha felvilágosítja őket, hogy Maria nem is szajha. Amint pedig a lány rájön, hogy a nagyanyjuk Minervától és Celiától is azt várja, hogy férjhez menjenek, tekintet nélkül arra, valójában mit szeretnének, még az is elképzelhető, hogy a helyzetük kilátástalansága együttérzésre sarkallja, és mégiscsak segít neki. Ha már az ő helyzetét nem is találja szánalomra méltónak. – Egyetlen éjszaka – szögezte le Maria. – Semmi több. – Kivéve, ha úgy találja, az alkunk az ön számára is előnyös. A lány tekintete az ajtóra tévedt, és ő tudta, hogy gondolatai a szerencsétlen unokafivére körül forognak. Aztán összefonta karját mellkasa előtt – Rendben. Maradunk ma éjszakára. Aztán majd meglátom. Hála az égnek! A férfi bólintott majd hűvös tartózkodással a lány mellé lépett. Maria habozott. – Sajnálom, amiért olyan… durva voltam. – Hazudik – mondta zsémbelődve. – Egy kicsit sem sajnálja. A lány ajka körül halvány mosoly jelent meg. – Jól van, akkor hát nem. Oliver a karját nyújtotta felé. – Egyébként, hol tanulta? – Az egyik unokabátyám mutatta meg, mit tegyek, ha egy férfi valaha is próbálkozna valamivel. A lánynak az önvédelmére irányuló buzgalma biztosan megakadályozza Olivert, hogy az iránta érzett vonzalma elhatalmasodjon rajta. Az a nő, aki ilyesmire vetemedik egy férfival szemben, csak bajjal jár, és neki esze ágában sem volt még egyszer kockára tenni eme értékes kincsét. Az ajtón túl az egész család ott ácsorgott a nagyteremben, és heves suttogás közepette tárgyalt valamiről, míg Freddy fel-alá járkált a szoba másik végében. Oliver megköszörülte a torkát, mire mindannyian összerezzentek – A menyasszonyom egyértelművé tette, hogy nem igazán méltányolja a humoromat. – Oliver örömét leli benne, ha összezavarhatja az embereket – jegyezte meg Maria csendesen. Amikor a férfi a lányra nézett, láthatóan meglepve, amiért ebbéli szokása a lánynak egyáltalán feltűnt, az szemöldökét ráncolva vetett kérdő pillantást a férfira. – Azt hiszem, ezt már önök is megtapasztalták mostanra. Az én szememben azonban ez komoly jellembeli fogyatékosság. A lány szemmel láthatólag elég sok mindent írt jellembeli fogyatékosságainak listájára. Nem mintha hibáztathatná ezért Nagyanyjuk Mariáról az unokájára nézett – Ezek szerint ti ketten nem is egy bordélyban ismerkedtetek meg? – De igen – válaszolta a férfi –, viszont csakis kizárólag azért, mert szegény Freddy eltévedt, és véletlenül bekeveredett az egyikbe. Épp azt próbáltam kideríteni, mit keres ott, amikor Maria beviharzott, mive l halálra aggódta magát, hová a csudába tűnhetett a fiú. Én meg egyszerűen úgy éreztem, muszáj a segítségére sietnem két ártatlan amerikainak, akik eltévedtek a bűnös városban, amelynek veszélyeivel egyáltalán nincsenek tisztában. A múlt hetet hát azzal töltöttük, hogy megmutattam nekik a várost. Ugye, drágám? Maria egy mézédes, tökéletesen sikerült álmosollyal jutalmazta a férfit – Ó, igen, kedvesem. És azt kell mondanom, rendkívül sokoldalú kísérőnek bizonyult. Jarret a homlokát ráncolta. SABRINA JEFFRIES

38 A LORD TITKA

– Azért az elég megdöbbentő, Oliver, hogy miután egy bordélyban akadt rád, Miss Butterfield nem zárkózott el a veled kötendő házasságtól. – Így kellett volna lennie – jegyezte meg Maria. – Ám a fivérük megesküdött, hogy azoknak az időknek egyszer s mindenkorra vége, s térden állva biztosított múlhatatlan szerelméről. Amikor Gabriel és Jarret alig bírta elfojtani kacagását, Oliver a fogát csikorgatta. Még hogy térden állva. Úgy tűnt a lány eltökélte, minden lehetőséget megragad, hogy csorbát ejtsen a büszkeségén. Valószínűl eg azt gondolta, megérdemli. Titokban csak azért fohászkodott, hogy nagyanyjuk még azelőtt visszalépjen eszement tervétől, hogy egyetlenegy barátjának is be kelljen mutatnia a lányt, vagy mielőtt Maria rávenné őket, hogy a következő évtizedben gúnyos megjegyzéseik állandó céltáblájává váljon. – Attól tartok, kedvesem – vetette közbe hirtelen –, hogy a fivéreim nem igazán tudják elképzelni, hogy én bárki előtt is térdre ereszkedem. Maria döbbent csodálkozással meredt a férfira. – Akkor hát fogalmuk sincs róla, milyen romantikus természettel áldotta meg önt az ég? Feltétlenül megmutatom nekik a szonetteket, amelyeket a szépségem magasztalására írt. Azt hiszem, a kabátom zsebében maradtak. – Ugratásai közepette a lány egyfolytában a bejárat felé kacsingatott. – Megyek és idehozom őket, ha kívánja. – Ne most – válaszolta Oliver, miközben egyrészt legszívesebben harsány kacajra fakadt volna, másrészt viszont leküzdhetetlen vágyat érzett, hogy megfojtsa a lányt. – Ideje asztalhoz ülni, már majd éhen halok. – Ezzel én is így vagyok – kotyogott közbe Freddy. Maria haragos tekintetét látva inkább csak magának motyogott. – Nem mintha számítana. – Még szép, hogy számít – jegyezte meg Mrs. Plumtree jóindulatúan. – Nem szeretjük, ha a vendégeink bármiben is hiányt szenvednek. Na, jöjjön, Mr. Dunse. Akár az asztalhoz is kísérhet, mivel időközben az unokámnak más irányú elkötelezettsége lett. Útban az étkezőszalon felé, Oliver lehajtotta fejét, hogy a lány fülébe súgja: – Látom, élvezi, hogy sült bolondnak tüntethet fel. Maria elragadó ajka körül kacér mosoly játszott. – Ó, igen. Remekül szórakozom. – Ezek szerint az arról szóló magyarázatom, hogyan kötött ki egy bordélyban, elnyerte a tetszését? – Pillanatnyilag megteszi. – Hosszú szempillái alól nézett fel a férfira. – De egy percig se gondolja, uram, hogy ezzel máris sikerült kievickélnie a bajból. De mire az éjszakának vége, addigra igen. Nem számít, mibe kerül, de, ha isten is úgy akarja, ráveszi, hogy itt maradjon és megtegye, amire kérte.

Hetedik fejezet Abban a pillanatban, ahogy Maria meglátta a fejedelmi ebédlőt a gazdagon díszített gipszstukkókkal és a pazar márványszobrokat rejtő fülkékkel szegélyezett falakkal, ismét úrrá lett rajta a riadalom. A hosszú asztalt aranykelyhekkel és finom porcelánnal terítették meg. A damasztszalvéták kissé mintha már megkoptak volna, és a kézöblítésre szolgáló kristálytálkákon imitt-amott repedések látszottak. Az asztali ezüstnemű közt olyan darabok is voltak, amilyeneket még soha életében nem látott, nem ám, hogy tudta volna, mire valók. Mindemellett, jó néhány szolga állt készenlétben, hogy a gazda parancsát teljesítse. Freddy arcáról szintén lerítt, hogy nem tudja, hová keveredett. Hogy lesznek képesek boldogulni ilyen kifinomult népek között? Főleg azok után, amit gondolhatnak róla. Mariát még mindig bántotta, ha eszébe jutott, hogy a férfi húgai milyen döbbent tekintettel meredtek rá, amikor Oliver bevallotta, hogy egy bordélyban ismerkedtek meg. Ezt sosem bocsátja meg a férfinak. Nem szerette, ha bolondot csinálnak belőle, főleg nem, ha olyan férfi teszi, aki abban a tévhitben ringatja magát, hogy a nők létezésének egyedüli értelme, hogy az ő kedvére tegyenek. SABRINA JEFFRIES

39 A LORD TITKA

Arcát enyhe pír öntötte el. Az isten szerelmére, hisz a férfi megcsókolta! És egy pillanatra, ha csak egy nagyon rövidre is, de az a csók pontosan olyan érzést váltott ki belőle, amilyet az ő elképzelése szerint egy csóknak az emberből ki kell váltania – a szíve vad kalapálásba kezdett, pulzusa eszeveszetten lüktetett. Ennél nagyobb megaláztatást még sosem kellett elszenvednie. A dolog valószínűleg Oliver csáberejével magyarázható. Talán Nathannek nincs olyan nagy gyakorlata a csókolózás terén. Valamiért mindig úgy hitte, az, hogy Nathan csókja közben nem érzett semmit, az ő hibája, de most felvetődött benne, hogy inkább a férfié lehet. Vagy talán az Oliver iránti haragjának ereje váltotta ki belőle azt az érzést amelyre normál körülmények között nem volt képes. Igen, minden bizonnyal ez lehet a titok nyitja. A haragja annyira kihozhatta sodrából, hogy az további szenvedélyes érzéseket ébresztett benne. Ebben a pillanatban a férfi maga is bosszúsnak tűnt, bár egyértelműen nem ő volt rosszkedvének kiváltó oka. Mogorva tekintettel hagyta magara Mariát az asztalnál, hála istennek, közvetlenül Freddy mellett, és vonult az asztalfőhöz. De nem ült le. – Hozzáláthat a szervírozáshoz – utasította nagyanyja a hozzá legközelebb álló szolgát. – Még nem. – Oliver intett a szolgáknak. – Távozhatnak. – Mégis mi az ördögöt… – kezdte rá nagyanyja. – Igazán pompás lakoma, te is úgy találod, nagymama? – Oliver megvárta, amíg az utolsó szolga is távozik, majd hosszú lépteivel a tálalóasztalnál termett, és egymás után valamennyi tál fedelét felemelte. – Borjúszelet. Vesepecsenye bormártásban. Garnélarák és homár… – Sötét pillantást vetett nagyanyjára. – Látom, magaddal hoztad a francia szakácsodat is. És szemmel láthatólag a londoni piacokon beszerezhető legdrágább portéka jelentős részét is. – Semmi okom rá, hogy az itteni tartózkodásom alatt lemondjak az ínyencfalatokról – válaszolta az asszony sértődötten. – Leszámítva azt az apróságot, hogy ez itt az én birtokom. – A férfi visszament az asztalfőhöz. – Jelenleg az én házamban vendégeskedsz, s amíg itt vagy, azt eszed, amit a birtok megtermel: szarvast, birkát és foglyot, ahogy mi többiek is. Nincs több egész álló nap világító méhviasz gyertya, és csak annyi szobát használunk, amennyire valóban szükségünk van. – Ugyan már, Oliver… – Az én szolgáim éppen olyan kiválóan gondoskodhatnak a kényelmedről, úgyhogy azt akarom, hogy a tieidet holnap reggel haladéktalanul küldd vissza Londonba. Ha a feltételeim nem felelnek meg, akkor javaslom, te magad is térj vissza az otthonodba. Nagyanyja szeme megvillant, ahogy az unokájára nézett. – Feltételezem, így akarsz megbüntetni a számotokra kijelölt feladatért. – Egyáltalán nem. Tetszik, nem tetszik, ez az én birtokom. Soha egyetlen pennyvel sem járultál hozzá a költségekhez, s nem hinném, hogy most kellene elkezdened. Megoldom magam. – Hangja merő gúny volt. – Tekintsük az egészet jó leckének, amely azt hivatott bemutatni a fivéreimnek és húgaimnak, mire is számíthatnak valójában, ha nem teljesítik a parancsodat. Az idős asszony ezúttal fürkész tekintettel meredt unokájára. – És esetleg eléggé elkedvetlenít engem ahhoz, hogy megenyhüljek és elállják az eredeti tervemtől. Erről van szó? – Te akartad, hogy érdeklődést mutassak a birtok ügyei iránt, hát most azt teszem. Ezek viszont az én feltételeim. – Nos, rendben – zárta le a vitát az asszony egyetlen legyintéssel. – De a szolgák ma este még itt vannak, az étel felszolgálásra vár, szóval igazán kár volna lemondani eme élvezetekről. Oliver először kicsit tétovázott, aztán fejbólintással nyugtázta a hallottakat. – Hála az égnek – motyogta a Maria másik oldalán ülő, világosabb hajú fivér, akit Lord Gabrielnek szólítottak. – Imádom a garnélarákot. – Én is – szajkózta Freddy. Maria oda sem figyelt rájuk, mivel teljesen lekötötte, hogy megértse Olivert. Nézte, ahogy a férfi visszarendeli a szolgákat, majd hűvös szertartásossággal helyet foglal az asztalfőn. Úgy tűnik, büszkébb volt annál, mint amilyennek fölényesen könnyed megjegyzései mutatták.

SABRINA JEFFRIES

40 A LORD TITKA

Egészen mostanáig a lány azt gondolta róla, ő is csak egyike az elkényeztetett gazdag lordoknak, aki hajlandó elmenni bármeddig, csak hogy az anyagi jólétét biztosítva lássa. De a nagyanyja iránt táplált haragja valahogy nem ezzel függött össze. Ahogy a családi birtok iránt érzett ellenszenve sem. A helyiségeket átjáró penészes szagból maga is megmondhatta, hogy a férfi nem hazudott, amikor azt állította, hogy a ház eddig le volt zárva, de vajon mi oka lehet az ember gyerekének, hogy egy ilyen mesés otthont átengedjen az enyészetnek? Valóban csak a pénzről van szó? Vagy talán ahhoz a fagyos pillantáshoz lehet köze, amelyet többször is látott a férfi szemében felcsillanni Halstead Hallba való megérkezésük óta? Egy dolog azonban biztos volt – Stoneville márkija sokkal titokzatosabb személyiség, mint amilyennek elsőre látszik. Ahogy sokkal több rejlik a nagyanyjával folytatott csatározása mögött is. Maria lopott pillantással kacsingatott az asztal túlsó vége felé, ahol Mrs. Plumtree ült. Épp olyan makacs, akár a férfi, és legalább olyan kitartó az akarata érvényesítésében. Valami lappangott a felszín alatt, valahányszor szóváltásba keveredtek, és Mrs. Plumtree kőkemény ellenfélnek bizonyult. Még Oliver megdöbbentő bejelentése, ahogy Mariát bemutatta a társaságnak, sem billentette ki nagyanyját rendíthetetlen nyugalmából. Vajon viszályuk kizárólag az asszony követeléseivel magyarázható? Vagy talán valami múltbeli sérelem táplálja a kettejük közti feszültséget? És vajon ez a sérelem a többiek lelki nyugalmát is megbolygatja? Nem gondolná. Úgy tűnt, semmi kifogásuk az ellen, hogy nagyanyjukkal egy asztalnál ülve étkezzenek. Lord Jarret, aki Mariával pont szemben, két húga között ült, korábban érdeklődött Mrs. Plumtree napja felől. Lady Celia tréfával igyekezett elütni az időt, amitől a nagyanyja kuncogott. Lady Minerva, arcán elnéző mosollyal kísérte figyelemmel a szóváltást. Minerva. Milyen furcsa, hogy Oliver húgának ugyanaz a keresztneve, mint Miss Sharpe-nak. Ezek szerint Angliában ez a név nagy népszerűségnek örvend. Mivel a név létezéséről sem tudott azelőtt, hogy felfedezte volna magának Miss Sharpe könyveit, mindvégig azt feltételezte, hogy a Minerva Sharpe csakis írói álnév lehet. De az is lehet, hogy nem. A levesestálat körbehordó inas megkérdezte tőle, kér-e angolnalevest, mire Maria először csak pislogott, aztán bólintott. Az emberek itt tényleg angolnát esznek? Vagy ez is csak az angol lordok modorosságának egy újabb megnyilvánulása? És mégis, hogyan fogjon hozzá a leves elfogyasztásához? A terítéken három kanál is volt: egy miniatűr ásóhoz hasonló, egy másik, furcsa motívumokkal díszített, igen szemrevaló darab, és végül egy ugyanolyan méretű, ám teljesen hétköznapinak látszó. A csodába, vajon melyikkel illik a levest enni? Az ásó formájú valahogy nem tűnt megfelelőnek, viszont fogalma sem volt, melyiket válassza a másik kettő közül. Egyik sem nézett ki leveseskanálnak. Ostobán bámult hol az egyikre, hol a másikra, s közben attól rettegett, hogy rosszul választ, amikor Lady Minerva lágyan megköszörülte a torkát. Ahogy Maria felnézett, tekintete a nő jelentőségteljes pillantásával találkozott, és látta, ahogy felveszi a díszítésektől mentes kanalat, és tányérjába meríti. Hálás mosolyt küldve felé, Maria is hasonlóképpen cselekedett. Az angolnaleves tulajdonképpen egész tűrhető volt. Újabb adagot merített hát kanalába. – Szóval, Miss Butterfield – vonta kérdőre Mrs. Plumtree mi hozta Angliába? Maria megdermedt, gondolatai lázasan peregtek. Erre most mit feleljen? – Nathant jött felkutatni – szaladt ki Freddy száján meggondolatlanul, mielőtt még a lány megszólalhatott volna. – Az unokabátyámat – vágta rá gyorsan Maria, az asztal alatt Freddy karjába csípve. – Freddy fivérét. Nathan üzleti ügyben érkezett ide. A nénikémnek mostanság szüksége lenne rá odahaza, ő viszont már jó ideje nem válaszol a néni leveleire. – És rátalált már? – folytatta tovább az érdeklődést Mrs. Plumtree. – Még nem – válaszolta Maria. – Oliver azonban azt ígérte, a segítségünkre lesz. – Ez a legkevesebb, amit megtehetek – tette hozzá Oliver behízelgő hangon. Ezután hosszabb csend következett, amely alatt végiggondolhatta, vajon az est hátralévő részében Freddy hányszor kotyog ki véletlenül még valamit. Amikor belemerült az evésbe, minden másról hajlamos volt megfeledkezni. SABRINA JEFFRIES

41 A LORD TITKA

– Vannak testvérei, Miss Butterfield? – kérdezte ezúttal Lord Jarret. – Sajnos nincsenek – mondta Maria. – Csak Freddy és három fivére, mi mindannyian együtt nevelkedtünk. – Négy fiú és ön? – hitetlenkedett Lady Celia. – Szegény drágám. Nekem azt is nehezemre esik elviselni, amikor a fivéreim a városi házban vendégeskednek. Olyankor az egész lakást fenekestül felforgatják. – Ó, mintha bizony te nem így tennél – ugratta Oliver. – Ne is törődj azzal a három alakkal, akiket sikerült összeugrasztanod a céllövőversenyen, amikor nem tudtad eldönteni, melyikük karabélyát kegyeskedj használni. Vagy vegyük például azt az esetet, amikor azzal hívtad fel magadra a figyelmet, hogy férfiruhába bújtál, csak hogy indulhass egy versenyen. Vagy… – Lady Celia, ön tud bánni egy karabéllyal? – hajolt előre Maria kíváncsian. – És hol tanulta? Én magam is mindig szívesen megtanultam volna, de papa és az unokafivéreim sosem mutatták meg, hogy működik. Megtanítana? – Nem! – tiltakozott Oliver és Freddy teljes egyetértésben. Aztán Oliver még hozzátette: – Szó sem lehet róla! Most már Lord Gabriel is közelebb hajolt. – Én szíves örömest megtanítom, Miss Butterfield. – Te csak maradj ki ebből ki, Gabe – förmedt rá Oliver. – Épp elég problémát jelent, hogy Celiát megtanítottad. Mariának különben sincs szüksége újabb fegyverekre, akad bőven elég a keze ügyében így is. Nagyanyja elgondolkodva ráncolta a homlokát – Ne titkolózz, kérlek, milyen fegyverekről beszélsz? Oliver elhallgatott, majd lustán elmosolyodott. – Milyenről? A szépségéről, természetesen. Annál pusztítóbb fegyver nem is kell. – Az nem képes megállítani egy férfit, ha kezet emel egy nőre – vetette közbe Lady Minerva. – Mintha bizony te bármit is tudnál az effélékről – élcelődött Lord Jarret. – Csak mert a könyveid hősnői folyton hasonló zaklatások áldozatai, még egyáltalán nem jelenti azt, hogy egy igazi nő is ki van téve ilyesminek. Maria kalapáló szívvel meredt Lady Minervára. Lehetséges volna, hogy tényleg… – Ön Minerva Sharpe, az írónő? Lady Minerva elmosolyodott. – Nos, ami azt illeti, az volnék. – Szent ég, Miss Butterfield! – kiáltotta Lord Jarret. – Ugye nem azt akarja mondani, hogy lelkes rajongója Minerva rémregényeinek! – Azok nem rémregények! – tiltakozott Maria. – Hanem csodálatos történetek! És igen, olvastam valamennyit, nem is egyszer. – Nos, ez megmagyaráz pár dolgot – jegyezte meg Oliver. – Felteszem, akkor az is a húgomnak köszönhető, hogy kardot szegezett nekem a bordélyban. Lord Gabriel felnevetett. – Ön kardot szegezett a drága jó Oliver-nek? Ó, istenem, ez remek! Lord Jarret kortyolt egyet a borából. – Legalább „az akad bőven elég fegyver a keze ügyében” ilyenformán végre értelmet nyert. – A fivére nem viselkedett illendően – válaszolta Maria fenyegető pillantást lövellve Oliver felé. Az ég szerelmére, csak nem akar mindenről beszámolni nekik? – Nem volt más választásom. – Ó, Mariánál nincs ebben semmi rendkívüli – mondta Freddy, noha a szája tele volt angolnával. – Ezért nem akartuk megtanítani lőni sem. Mindig olyan meggondolatlan. Maria dacosan felszegte az állát. – Nem árt, ha egy nő meg tudja védeni magát! – Úgy is van! – emelte borospoharát Lady Celia Mariára. – Ne is törődjön ezekkel az ostobákkal! De mit is várhatna az ember a férfiaktól? Jobban szeretnék, ha hagynánk, hogy gátlástalanul átgázoljanak rajtunk. – Nem, nem – tiltakozott Lord Gabriel. – Ami engem illet, nincs ellenemre, ha egy hölgy szenvedélyes. Persze Oliver nevében nem beszélhetek… – Biztosíthatlak, ritkán érzem szükségét, hogy sarokba szorítsak egy hölgyet – védekezett Oliver kellő hangsúlyt adva szavainak. Ajka széles mosolyra húzódott, tekintete melyen Maria tekintetébe fúródott. – Egyiktől-másiktól loptam ugyan egy-két csókot, amikor nem voltak rá felkészülve, de melyik férfi nem használja ki a helyzetet? Lady Minervának prüszkölhetnékje támadt

SABRINA JEFFRIES

42 A LORD TITKA

– Hát hogyne, és többségüknek egy jól irányzott pofon a jutalma, persze téged kivéve, ha jól sejtem. Viselkedj bár illetlenül, különös tehetséged van a hölgyek kiengeszteléséhez. Máskülönben mivel magyarázod, hogy azok után, hogy kardot szegezett a torkodnak, sikerült Miss Butterfield kezét elnyerned? Ön szerint, Miss Butterfield? Maria nem válaszolt Teljesen lefoglalta az agya egyik eldugott rejtekéből felbukkanó gondolat – egy sor, amelyet mintha emlékei szerint Lady Minerva egyik könyvében olvasott volna: „Különös tehetsége volt hozzá, hogy a hölgyeket kiengesztelje, ami a nőre izgatóan hatott, de meg is rémítette.” – Te jóságos ég! – kiáltotta Oliverre bámulva. – Hisz akkor maga Rockton márki személyesen! Csak akkor vette észre, hogy hangosan gondolkodott, amikor a férfi fivérei és húgai nevetni kezdtek Oliver fájdalmas arccal meredt maga elé. – Ne is emlékeztessen rá. – Szemrehányó pillantást vetett a húgára, és azt mormogta: – Fogalma sincs róla, a barátaim milyen jól szórakoznak azon, hogy a húgom a regényében alávaló gazembert csinált belőlem. – Inkább azt élvezik, hogy belőlük hőst faragott – helyesbített Lord Jarret, szemét hunyorgatva. – Foxmoor szeret vele hencegni, de a legutóbbi regény megjelenése óta Kirkwood is folyton ezzel kérkedik. Odáig volt a boldogságtól, hogy föléd kerekedhet. – Csakis azért, mert tudja, hogy a valóságban sosem győzhet le – jegyezte meg Oliver. – Bár máig győzköd, miszerint „kardpárbajt” kellene vívnunk, hogy bebizonyíthassa ennek ellenkezőjét. Maria tátott szájjal bámult rájuk. – Azt akarja mondani, hogy Churchgrove vikomt létező személy? Ami Foxmoort illeti… nagy ég, ő pedig nem más, mint Wolfplain. – Úgy van. – Oliver a szemeit forgatta. – Churchgrove-ot az egyik barátomról, Kirkwood vikomtról, Wolfplaint pedig egy másikról, Foxmoor hercegéről mintázták. Úgy tűnik, az önálló jellemalkotás Minervának nem kifejezett erőssége. – Magad is nagyon jól tudod, hogy csak a nevük egy-egy elemét vettem kölcsön – jegyezte meg Minerva csendesen. – A személyiségük teljes egészében a képzeletem szüleménye. – Kivéve téged, Oliver – emlékeztetett mindenkit Lord Jarret – Rockton te magad vagy, le sem tagadhatod. Ó, igen. Akárcsak Lord Rockton, ő is fanyar humorával, fondorlatos észjárásával, és olaszos, ám mégis arisztokratikus arcvonásaival tűnt ki a sokaságból. Az úriemberekhez méltó tisztességes viselkedés iránti közönye Lord Rocktonéval vetekedett ahogy rendíthetetlen eltökéltsége is, amellyel megszerzett bármit, amit csak akart. De a lány lassan rádöbbent, hogy egyáltalán nem olyan elvetemült, mint amilyennek látszik. Egyrészt szívén viselte a családja sorsát Ahogy a testvéreiről beszélt, illetve arról, hogy joguk van nem megházasodni, arra utalt, hogy ez az egész színjáték jórészt az ő érdeküket, és nem kizárólag a sajátját szolgálja. És bár bebizonyosodott, hogy az első perctől kezdve az volt a szándéka, miszerint nagyanyjuk megbotránkoztatására szajhaként mutatja be nekik. Mariának nem kellett sokat győzködnie, hogy változtasson eme elhatározásán. Belegondolva, hogy mennyire megrúgta – és hogy hol –, akár bilincsbe verve vitethette volna el őket. Ehelyett megismételte arra vonatkozó ajánlatát, hogy segít felkutatni a vőlegényét. Sőt szabad kezet adott neki azzal az ígérettel, hogy ha a lány másnap mégis eltávozna, ő elfogadja a döntését. Természetesen nem volt biztos abban, hogy hihet a férfinak. Kibírhatatlanul arrogáns és idegesítő volt és mellette még rettentően cinikus is. De amikor a tekintete nagy néha elhomályosult, szinte majdnem… megsajnálta. Ami teljesen nevetséges. Valami egészen biztosan nincs rendben vele, ha képes így érezni a nyomorult gazember iránt – Rockton semmivel sem hasonlít jobban Oliverre, mint Churchgrove Lord Kirkwoodra – makacskodott Lady Minerva továbbra is. – Akkor meg miért sajátítottad ki a nevem a számára? – faggatózott Oliver. – Nem is igazán a nevedről van szó, öregfiú – zárta le a vitát Lord Gabriel. – Nagyon jól tudod, hogy Minerva egyszerűen csak szereti, ha időről időre megleckéztethet. – Az ördögbe, ne nevezz állandóan „öregnek”! – förmedt rá Oliver. – Nem vagyok se vén, se ostoba! SABRINA JEFFRIES

43 A LORD TITKA

– Tulajdonképpen hány éves? – kérdezte tőle Maria, jól mulatva a férfi hiúságán. – Harmincöt. – Mrs. Plumtree egészen eddig hallgatagon ült, de a beszélgetés most mintha felkeltette volna az érdeklődését – Ez jóval több, mint amikor egy férfi házasulásra adja a fejét, nem gondolja, Miss Butterfield? Maria, magán érezve Oliver tekintetét, alaposan megválogatta minden szavát. – Azt hiszem, ez a férfiútól függ. Papa is majdnem ennyi idős volt, amikor végre megnősült. Túlságosan lefoglalták a függetlenségi háborúban folytatott küzdelmek, semhogy udvarolhasson. Amikor Mrs. Plumtree arcából hirtelen kiszaladt a vér, Oliver szemében győzedelmes pillantás villant – Ó, igaz is, a háború. Elfelejtettem volna megemlíteni, hogy Mr. Butterfield az amerikai haditengerészetnél szolgált? Az asztaltársaság néma csendbe burkolózott Lady Minerva minden idegszálával a levesére koncentrált, Lady Celia egyik pohár bort itta a másik után, miközben Lord Jarret úgy bámult levesestányérjába, mintha abból kiolvashatná az élet értelmét. A rájuk telepedő csendet egyes-egyedül egy Lord Gabriel száját elhagyó „a kénköves pokolba” hangzású, halkan elmormolt felkiáltás törte meg. Teljesen világos volt, hogy a felszín alatt komoly ellentétek feszülnek, és ezeket Maria nem értette. Oliver újfent úgy bámult nagyanyjára, mint egy zsákmányra kiéhezett farkas, Mrs. Plumtree arcáról pedig lerítt, hogy azt fontolgatja, milyen fegyverrel lehetne leginkább sarokba szorítani a fenevadat. – Adam bácsi igazi hős volt – vetette közbe Freddy, aki mint általában, most sem igazán vette észre, mi zajlik körülötte. – A princetoni ütközetben egymaga csak tíz angolt tartóztatott fel, míg a felmentő sereg megérkezett. A bajonettjén kívül nem volt más fegyvere, azzal kaszabolta és döfködte az ellen… – Freddy – szidta le Maria suttogva –, a házigazdáink angolok, emlékszel? Freddy csak pislogott. – Ó. Hát persze. – Kanalával ide-oda hadonászott. – De a háborúnak már annyi éve! Ma már ez senkit sem érdekel. Egyetlen futó pillantás Mrs. Plumtree kimért arckifejezésére Mariát ennek az ellenkezőjéről győzte meg. – Ahogy elnézem, Oliver nagyanyját nagyon is érdekli. Mrs. Plumtree mereven kihúzta magát. – Az egyetlen fiam a patrióták elleni harcok során vesztette életét. Hős volt ő is. Épp csak nem élte túl, hogy aztán elmesélhesse. Maria szíve vérzett az asszonyért. Hogy képes Oliver ezt tenni vele? Maria átható pillantással meredt a férfira, aki összeszorított szájjal továbbra is kitartóan bámult a nagyanyjára. Vajon mivel képes az asszony állandóan felébreszteni a férfiban bujkáló ördögöt? Mrs. Plumtree mogorván nézett az unokájára. – Ezért kényszerülök arra, hogy mind a vállalkozásom, mind pedig a pénzem a lányom gyermekeire hagyjam. Ezekre a hálátlanokra. Oliver szeme résnyire szűkült. – Á, de hisz eszed ágában sincs ránk hagyni. Vagy mégis, nagymama? Addig legalábbis nem, amíg az adósságunk könyörtelenül be nem hajtod. Ajkait összeszorítva a nagyanyja hirtelen talpra szökkent. – Miss Butterfield, válthatnék önnel pár szót négyszemközt? Maria Oliverre pillantott, aki azonban le sem vette tekintetét a nagyanyjáról. – Ugyan miről? – szakadt ki a férfiból. – Ha meg akarnám osztani veled, miről – jegyezte meg az asszony fagyosan –, akkor megkérnélek, hogy csatlakozz hozzánk, de ez nem áll szándékomban. – Maria alig evett még pár falatot – tette hozzá Oliver. – Tekintettel lehetnél rá. – Nincs semmi baj – szólt közbe Maria. – Szívesen beszélek a nagymamájával. – Tudni akarta, mi folyik itt, és egy kis szerencsével anélkül szedheti ki Mrs. Plumtree-ból, hogy elárulná a saját szerepét. Bár nagyon úgy tűnt, hogy az asszony már réges-régen rájött, mi is az igazából. Oliver továbbra is értetlenül állt a dolog előtt. – Maria, nincs rá semmi oka… – Semmi baj. – Azzal felállt, és asztalkendőjét az asztalra tette. – Egyébként sem vagyok kimondottan éhes. – Én is menjek? – kérdezte Freddy panaszos hangon. SABRINA JEFFRIES

44 A LORD TITKA

– Nem, Freddy – válaszolta Maria, elfojtva ideges nevetését – Véleményem szerint szükségtelen. Mrs. Plumtree kisétált, Maria pedig követte. Amint átértek a szomszédos szalonba, és becsukódott mögöttük az ajtó, az asszony tekintetében alig palástolt dühvel támadt Mariára. – Mennyi pénzért hajlandó véget vetni ennek a komédiának? Maria csak pislogott meglepetésében. – Tessék? – Ugyan már, Miss Butterfield – jegyezte meg az asszony fagyosan. – Tisztában vagyok vele, hogy az unokám pénzt ajánlott önnek, hogy tegyen ugy, mintha a menyasszonya lenne, amíg észre nem térek. Megduplázom az összeget, bármennyit is ajánlott. Csak árulja el, mennyit. Egy másodpercig Maria szájtátva bámult az asszonyra. Ha sértőnek is találta az ajánlatát, egy pillanat erejéig fontolóra vette, hogy elfogadja. A pénzzel maga is felfogadhatna valakit, hogy megkeresse Nathant, és ebből az őrültek házából is megszabadulhatna. Nem tartozik Olivernek semmivel – eleddig amúgy is gyalázatosan viselkedett. Bár… a bordélyban megmentette őt és Freddyt attól a csőcseléktől. És noha a nagyanyja valószínűleg megakadályozná, hogy beváltsa a letartóztatásukra vonatkozó fenyegetését, Maria ígéretet tett, hogy legalább ma, egyetlen estére belemegy ebbe a színjátékba. Nincs joga ítélkezni a férfi erkölcsei felett, ha ő sem tartja be az adott szavát. Ezenkívül az is rettenetesen bosszantotta, hogy a férfi nagyanyja azt gondolta, pénzért bárkit megvásárolhat. Hát nem úgy van, hogy az angol köznemesség büszkesége nem engedi a kétes haszonnal kecsegtető üzleteket? Teremtőm, hisz még az amerikai iparmágnásoknál is gátlástalanabbak! Mrs. Plumtree türelmetlenül koppantott botjával a padlón. – Várom a válaszát! – Parancsol? – Maria felszegte az állát. – Megdöbbent a feltételezés, hogy mindez csak színjáték. Azt akarja ezzel mondani, hogy az unokájának nem áll szándékában nőül venni engem? – Ne próbálja meg a bolondját járatni velem, leányom! – Mrs. Plumtree a korához képest meglepő fürgeséggel termett mellette. – Az unokám pontosan tudja, hogy ön nem az a fajta hölgy, aki feleségként megfelelne az elvárásaimnak. Ez az egyetlen oka, hogy önt választotta. – Botjával koppintott egyet a padlón. – Én viszont ezt nem tűröm! Árulja el végre, mennyi pénzt akar, az ördögbe is! Rendben! Az asszony világosan fejezte ki magát. De ha Mrs. Plumtree azt hiszi, hogy egy kis fenyegetőzéstől Maria megijed és sarkon fordul, akkor nem tudja, kivel hozta össze a sors. – Nem tartok igényt a pénzére. Nem akarok öntől semmit. Oliver választott engem, mint ahogy ön is utalt erre, éspedig azért, mert bizonyos érzéseket táplál irányomban. – Ha nem is olyanokat, mint amilyenekre Mrs. Plumtree gondolt, de legalább nem hazudott. – Sajnálom, ha ez önt elszomorítja, de mivel én is táplálok bizonyos érzéseket őiránta, kénytelen lesz megbarátkozni a gondolattal. – Akkor hát beismeri, hogy nem szerelmes belé? – erősködött az asszony. Az Oliverrel kötött megállapodása dacára sem engedhetett meg magának ilyen égbekiáltó hazugságot. – Aligha ismerem olyan régen, hogy ezt szerelemnek lehetne nevezni. De valóban nagyon kedvelem. – Amikor őszinte, és nem játssza az unatkozó és cinikus gazembert, tette hozzá gondolatban. – Szemmel láthatóan kielégíti az iránta érzett vonzódásom, és hajlandó nőül venni, szóval az érzésein kívül más nemigen számít. Mrs. Plumtree közelebb lépett, kék szeme csak úgy izzott jegesen halovány arcában. – Ha azt hiszi, hogy megüti a főnyereményt ezzel a házassággal, akkor gondolja át ismét, övé e z a ház, a benne található valamennyi ingósággal és még néhány említést sem érdemlő apróság. A pénzem nélkül azonban nem tud mesés ruhákat vásárolni magának, nem tudja majd elvinni Párizsba sem, és nem adhatja meg magának, bármi is legyen a szíve titkos vágya. Azt viszont megígérhetem, hogy ha bosszantásomul egy rangjához ennyire méltatlan házasságot köt, kitagadom az örökségből. Maria szeme összeszűkült. – Azt hittem, azt mondta, hogy ez az egész csak színjáték. Hogy sosem fordult meg a fejében, hogy nőül vegyen. – Az is. – Mrs. Plumtree arcán fáradt mosoly villant. – Viszont a férfiakat általában a férfiasságuk vezérli. – Míg Maria elhűlt, hogy egy nő szájából ilyen közönséges szavakat kell hallania, Mrs. Plumtree minden

SABRINA JEFFRIES

45 A LORD TITKA

pironkodás nélkül folytatta. – Egy okos nő, amilyen maga is, a szépségét és bájait használja fel, hogy elcsábítson egy ilyen agyafúrt úriembert, mint amilyen az unokám. – Olivert? Elcsábítani? Nem ismerheti valami jól, ha azt gondolja, hogy akarata ellenére hízelgéssel bármire is rá lehet venni. – Ennek a képtelen helyzetnek is pont ez volt az oka: hogy Mrs. Plumtree abba az ostoba hitbe ringatta magát, a férfit bármire is kényszerítheti. – Jobban ismerem az unokámat, mint ön. Hihetetlenül sebezhető, annyira, hogy el sem tudja képzelni. Az asszony szavai tompán visszhangzottak a lány szívében. – Miféle sebezhetőségről beszél? Mrs. Plumtree felhorkant – Gondolja, hogy elmondanám önnek? Hogy aztán arra használhassa, hogy csapdába csalja vele? Semmi szín alatt nem tennék ilyet! – Még közelebb hajolt hozzá. – Utoljára kérdem, Miss Butterfield, hajlandó megfontolni az ajánlatom? Belefáradva, hogy folyton csalónak nevezik, Maria az asszony szemébe nézett. – Nem. – Még akkor sem, ha soha egyetlen pennyre sem számíthat… – Nem érdekel. – Bár nem tervezte, hogy nőül megy a férfihoz, elég akaratos volt ahhoz, hogy megelégelje az asszony fölényeskedését, és eléggé együtt érzett a férfival, hogy támogassa őt abbéli szándékában, hogy meghiúsítsa az asszony tervét. – Nem szegem meg a szavam. – Ne hagyja, hogy Minerva és a többiek félrevezessék. A család sosem fogja igazán befogadni, ahogy az előkelő társaság sem, soha… – Ha Olivert ez nem bántja, elhiheti, hogy engem sem zavar. Fejezzük hát be ezt a beszélgetést, Mrs. Plumtree. – Azzal sarkon fordult, majd meglehetősen paprikás hangulatban, amerről jött, ugyanarra távozott. És ő még Olivert vádolta sértő viselkedéssel! Most legalább már tudta, hogy kitől örökölte ezt a jellemvonást a férfi. Atyaisten, micsoda népség! Leereszkedő stílusú nagyanyja miatt szinte már sajnálta a férfit. Nem csoda, ha azt gondolta, hogy a terve működni fog. Abban a pillanatban Maria eldöntötte, kivárja a dolgok alakulását. Ha a férfi sarokba akarja szorítani a nagyanyját, ő segít neki, egészen addig, amíg a férfi is betartja az alku rá eső részét, és felfogad valakit, hogy felkutassa Nathant. Ebbe az egészbe kizárólag Nathan miatt ment bele. És Oliver nagyanyjának álnoksága egyetlen percre sem fogja elkedvetleníteni. Hettynek minden lelkierejére szüksége volt, hogy szigorú kifejezést erőltessen az arcára, legalább addig, míg Miss Butterfield el nem hagyja a szobát Aztán nem állhatta tovább mosolygás nélkül. A konyakosüveghez lépett, s jókora adagot töltött magának az italból. A lány tökéletes volt. Tökéletes! Kardot szegezett a férfinak? Felelősségre vonta, miután a férfi szajhának merészelte beállítani? Aztán pedig veszi a bátorságot, és bármennyi pénzt ajánlanak is neki, hogy leleplezze a férfi ármánykodását, azt is visszautasítja? Hetty felhajtotta konyakját. Szentül meg volt róla győződve, hogy csakis egy kapzsi ifjú leányzóval van dolga, de ezek után ez teljesen valószínűtlennek tetszett. A világ, amelyben felnőtt, megtanította neki kiismerni az embereket, és bármire megesküdött volna, hogy Miss Butterfield határozott jellem. A fiatal hölgynek, bár érdeke fűződött volna hozzá, esze ágában sem volt bizonygatni, hogy őrülten szerelmes Oliverbe. Gerinces volt, és büszkén kiállt a maga igaza mellett. Oliver valami módon rávette ezt a szegény lányt, hogy belemenjen ebbe a színjátékba. Érző dött, hogy lappang valami az ügy hátterében. De ez egyáltalán nem jelentette azt, hogy a dolog nem sülhet el jól. Mindenekelőtt azért, mert Miss Butterfield az a típus volt, amelyet az unokája kedvelt szőke, telt keblű és kék szemű. A férfi nyilvánvalóan vonzódott hozzá. Jóllehet Olivernek sok nővel volt már dolga életében, attól való félelmében, hogy „tőrbe csalják”, az ártatlan fiatal lánykákat általában nagy ívben elkerülte. És ez a lány itt minden kétséget kizáróan ártatlan volt – az arcán megjelenő döbbent kifejezés, amikor Hetty száján kicsúszott a „férfiasság” szó, ezt mindennél ékesebben bizonyította. Oliver, bár az sokkal inkább rávallana, kedvenc táncoslányainak egyike vagy egy egyszerű szajha helyett valamiért a lányt választotta. Valószínűleg abban a tévhitben ringatta magát, hogy a lány nem éppen makulátlan származása rábírhatja Hettyt a beismerésre, hogy vesztett Még mit nem! Nem ismeri olyan jól a

SABRINA JEFFRIES

46 A LORD TITKA

nagyanyját, mint hitte. Akár egy halkereskedő leányával is összeházasítaná, ha azzal végre rávehetné a férfit, hogy gyökeret eresszen. De ezt nem állt szándékában tudatni sem vele, sem Miss Butterfielddel. Egy kis ellenállás a félelmetes matriarcha részéről, akinek szerepében Hetty imádott tetszelegni, biztosította, hogy azok ketten egyesítik erőiket ellene. Ez pedig bizalmas beszélgetéseket szül, idővel megtanulnak bízni egymásban… és ha szerencséje van, akár még egymásba is szerethetnek. Tartozott ezzel Olivernek. Az ő hibái miatt a férfi túl sokáig építgette vélt bűneinek tornyát, amelybe be is zárkózott, és elhitte, hogy ennél többre nem is érdemes. Ő viszont sokkal jobban ismeri. Tudta, hogy unokája nemes lélek, és ha hajlandó lenne mélyen magába nézni, akkor erre magától is rájöhetne. És Miss Butterfield ebben segíthet neki – Hetty erről meg volt győződve. És ő soha nem tévedett.

Nyolcadik fejezet Oliver

a királyi udvarban tartózkodott, amit azért neveztek így, mert VIII. Henrik itt időzött legszívesebben, amikor még az ő tulajdonában állt a félig erődítményszerű urasági kastély. Kisgyerekként Olivernek is ez volt a kedvenc helye. Valahányszor szülei veszekedtek, ide menekült, a hevenyészve faragott mészkőből emelt épületek között elterülő, járólapokkal kövezett óriási udvarra. A csillagos égboltot kémlelve felidézte, mint ácsorgott itt oly gyakran, azt kívánva, bár felrepülhetne a magasba, és egyetlen tündöklően fényes robbanással elhamvadhatna a semmiben. Nyomorult földi életének minden egyes pillanatát szerette volna hátrahagyni – a birtokot, az örökösöknek kijáró, pöffeszkedésre okot adó nemesi címet… és mindazt az őrületet, amelyet a szülei házassága jelentett. Hirtelen keserű nevetésben tört ki. Milyen végtelenül ostoba! Az emberek nem tudnak repülni, mint ahogy az is holtbiztos, hogy a hibáiktól sem szabadulhatnak meg azáltal, ha azok elhamvadnak a végtelenben. Igazán kár, mivel élete legnagyobb hibáját követte el azzal, hogy a nagyanyját meghívta vendégségbe. Nem számított rá, hogy az asszony pénzt akar majd költeni a házra, így éreztetve velük, hogy minden korábbinál jobban rászorulnak a támogatására. Mindezt úgy, hogy közben megpróbálja lecsillapítani és rávenni őket, hogy egyszer s mindenkorra békéljenek meg a pénzével. Ivott pár kortyot a kezében lévő aranyserlegből. Nos, ez nem fog működni. Legyen átkozott, ha hagyja, hogy az asszony átvegye az irányítást Halstead Hallban. Lehet, hogy irtózik ettől a helytől, de attól ez meg mindig az ő birtoka. S mint olyan, úgy irányítja, ahogy csak akarja. – A húga mondta, hogy itt találom – szólította meg egy lágy hang a háta mögül. Megmerevedett, majd újból kortyolt egyet a borból. – Azt hittem, mostanra már rég úton van Londonba. – Miért volnék? – kérdezte Maria. Oliver tüdejéből nehézkesen szakadt ki a levegő. – Mert a nagyanyámat ismerve, a szalonban folytatott rövid kis beszélgetésük során biztosan me gpróbálta önt megvásárolni. Maria a férfi mellé lépett, aki inkább csak érzékelte, semmint látta a nőt. Különös illata volt: rózsa és még valami, amit képtelen volt beazonosítani. – És azt remélte, hogy elfogadom a pénzét? – kíváncsiskodott Maria. A férfi ismét a megszokott cinizmussal válaszolt. – Miért is ne? Én az ön helyében nem haboztam volna. – És mi hasznom belőle, ha így teszek? Ön azt mondta, ha ma estére nem maradok, börtönbe juttat engem, és az unokafivéremet is. – Időközben bizonyára rájött, hogy ehhez azért a nagyanyámnak is lenne néhány szava. SABRINA JEFFRIES

47 A LORD TITKA

– Talán csak nem akartam kockáztatni. A férfi felhorkant. – Na persze, mivel olyan gyámoltalan. Halk kuncogás visszhangzott a háta mögött. – Soha nem vádolt még senki effélével. Szeme sarkából a lányra sandítva próbálta kitalálni annak hangulatát. – Igent kellett volna mondania a nagyanyám ajánlatára. Az általa felajánlott pénzzel felkutathatta volna a vőlegényét, és innen is elszabadulhatott volna. – És persze tőlem is. – Szerencséje, hogy nem vagyok pénzsóvár. Azt ígértem, hogy ma este maradok, és így is lesz. A hirtelen jött megkönnyebbülés, amelyet a lány szavai váltottak ki belőle, elbizonytalanította. Végül is csak egy eszköz, semmi több. Könnyedén talál bárki mást, ha a helyzet úgy adódik. És mégis… A csillagfényes éjszakán a lány arca ragyogott, akár az angyaloké, feje tetejére feltekert hajfonata fénykoszorút vont köré. Oliver felsóhajtott. Glória, angyalok és csillagok – mi ütött belé, hogy efféle ábrándos képek jutnak az eszébe? – Nem hibáztatnám, ha elmenne. Másra sem tud gondolni, csak Hyattre, szóval aligha lepne meg, ha kapna az alkalmon, és élne a nagyanyám kínálta lehetőséggel. – Ön nem becsüli túl sokra az embereket. De néhányan betartjuk, amit ígértünk. Néhányunk tudja, mi fán terem a tisztesség. Ő már nagyon régen elfeledte, mi is az. – Ön rendkívül szerencsés, Miss Butterfield. – Köszöntésre emelte poharát. – Nagymamával valószínűleg most fordult elő először, hogy olyasvalakire akadt, akit pénzért nem lehet megvenni. – Ó, és korábban kit sikerült megvásárolnia? Eszébe ötlött egy pokoli éjszaka, amikor csak ült, reszketve a rémülettől, nagyanyja pedig fel s alá rohangált, igyekezvén elhallgattatni a szolgákat, és megvesztegetni mindazokat, akikről azt gyanította, hogy állítását megcáfolhatják. – Senkit. Felejtse el, hogy egyáltalán szóba hoztam. – Maga elég gyakran teszi ezt, ugye? A férfi kiitta maradék borát. – Mit? – Magába zárkózik, valahányszor valaki a közelébe szeretne férkőzni, és a lelke mélyére szeretne látni. Hogy tréfával üti el a dolgot. – Ha azért jött utánam, hogy kioktasson – csattant fel Oliver –, ne fáradjon. Nagymama ezt már tökélyre fejlesztette. Nem kelhet vele versenyre. – Csak próbalom megérteni. – Szeretném, ha egy csillag magába szippantana és felemésztene, de az ember nem kaphat meg mindig mindent, amit szeretne. – Tessék? – Nem számít. – Megfordult és elindult a házba vezető legközelebbi ajtó felé, de a lány megragadta a karjánál fogva. – Miért olyan dühös a nagyanyjára? – szegezte neki a kérdést Maria. – Mondtam már. Megpróbálja tönkretenni az én és a testvéreim életét. – Csak mert arra kéri önöket, házasodjanak meg, hogy aztán gyermekeik szülessenek? Én azt hittem, az előkelő családok sarjaitól ezt várják. És önök öten már igazán benne vannak a korban. – Csipkelődő hangon folytatta. – Sőt néhányan már-már túlkorosak. – Na, idehallgasson, maga arcátlan perszóna – zengte Oliver magából kikelve. – Ma este nem vagyok abban a hangulatban, hogy elviseljem a kioktatást. – A nagyanyja miatt, nemde? Nem csak az ő követelése hozta ki a sodrából, igaz? A dolog gyökerei ennél sokkal mélyebbre nyúlnak. Oliver ellenségesen méregette a lányt. – Miért érdekli? Megbízást kapott talán tőle, hogy vállalja magára helyette a küzdelmet? – Aligha. Egyszerűen csak közölte velem, idézem, hogy „ön nem az a fajta hölgy, aki feleségként megfelelne az elvárásaimnak”. SABRINA JEFFRIES

48 A LORD TITKA

A férfinak mosolyoghatnékja támadt, amint elnézte, hogy a lány milyen kiválóan utánozza nagyanyja fennhéjázó mimikáját. – Én előre figyelmeztettem, hogy így fog reagálni. – Igen – felelte a lány szárazon. – önök mindketten remekül értenek ahhoz, hogyan sértsék vérig az embert. – Ez egyike a tökélyre fejlesztett képességeimnek. – Na ugye, nem megmondtam? Ismét csak tréfával üti el, mikor arról van szó, hogy elmagyarázza, mi feszélyezi igazából. – És mi köze hozzá? – Mit csinált a nagyanyja, ami miatt ilyen feszült önök között a viszony, azon kívül persze, hogy ultimátumot adott önnek a házasságot illetően? Az ördögbe is, sosem hagy már fel a kérdezősködéssel? – Miből gondolja, hogy bármit is tett? Lehet, hogy egyszerűen csak makacs vagyok. – Az. De az ellene irányuló haragjának biztos nem ez az oka. – Ha az elkövetkező két hetet ehhez hasonló ostoba kérdések feszegetésével akarja tölteni, amikre nincs válasz, akkor én magam fizetem a visszaútját Londonba. A lány elmosolyodott. – Nem hinném. Mivel szüksége van rám. – Ez igaz. De mivel az ön szolgáltatásáért én fizetek, van némi beleszólásom a dologba. Az, hogy megállás nélkül kérdésekkel gyötör, nem része a megállapodásunknak. – Ön eddig még semmit sem tett értem – vetette közbe könnyedén Maria –, szóval gondolhatnám azt is, hogy a feltételektől akár el is lehet térni. Különös tekintettel arra, hogy jómagam egész este azon fáradoztam, hogy az ügyét előremozdítsam. Épp az imént közöltem a nagyanyjával, hogy táplálok ön iránt bizonyos „érzéseket”, és azt is, hogy ön is érez irántam „valamit”. – És hogy bírt kiejteni a száján ekkora hazugságot? – jegyezte meg csípősen a férfi. – Tényleg táplálok bizonyos érzelmeket ön iránt, habár minden valószínűség szerint nem olyanokat, amilyenekre ő gondolt, azért látszólag hitt nekem. Ugyanakkor gyanakvó is. Agyafúrtabb, mint amilyennek gondolná. Először azzal vádolt minket, hogy ez az egész nem más, mint színjáték, aztán, amikor ezt tagadtam, a szememre vetette, hogy csak azért akarok önhöz nőül menni, hogy megkaparinthassam a vagyonát. – És ön mit felelt erre? – Azt válaszoltam neki, hogy tartsa meg a pénzét nyugodtan. – Valóban ezt tette? A fél karom odaadtam volna, csak hogy lássam, milyen képet vág ehhez. – Maria csak nem akart kifogyni a meglepetésekből. Eddig még soha senki nem mert szembeszállni a nagyanyjával, kivéve ezt a naiv amerikai leányzót, a maga igazságérzetével, őszinteségével és feddhetetlen erkölcsösségével. Meglepte, amit a lány tett, tekintve, hogy ő hogyan bánt vele. Senki, még a tulajdon testvérei sem álltak ki soha mellette. Ettől mintha megmoccant volna valami a belsejében, amiről azt hitte, már réges-régen kihunyt belőle. Talán a lelkiismerete? Nem, az nem, hisz soha nem is létezett. – Most már értem, miért szeretné annyira keresztülhúzni a számítását – folytatta Maria. – Tényleg van benne valami utálatos. Oliver szeme a pohár aljára szegeződött. – Sejtettem, hogy így látja. Ő viszont oltalmazásnak tekinti mindezt. – És ön mégis haragszik rá. – Ó, az isten szerelmére, muszáj megállás nélkül ezen lovagolni? – Közelebb lépett a lányhoz. – Ha egész éjjel idekinn akar állni, és továbbra is erre irányuló kérdésekkel akar bosszantani, istenemre, megmutatom, mi hasznosabbat csinálhatna a szájával! Zavartan bámult a férfira. – Nem ér… A férfi egy csókkal fojtotta belé a szót. Rúgja csak ágyékon, ha akarja. Üsse csak pofon. Bármi jobb, mint hogy megállás nélkül olyasmiről kérdezgeti, amiről nem akaródzik neki beszélni. Soha. De a lány nem rúgta meg. Teljesen mozdulatlan maradt, de egyébiránt nem tiltakozott. SABRINA JEFFRIES

49 A LORD TITKA

A férfi gyanakvó tekintettel egy pillanatra elhúzódott tőle. – Nos? Nem áll szándékában belém bokszolni? Esetleg egy késsel keresztüldöfni? A lány szája mosolyra görbült. – Szeretné, ugye? Én sípcsonton rúgom, ön sértődve odébbáll, s addig sem kell válaszolnia a kérdésemre. Csakhogy mostanra már egészen jól kiismertem, Oliver. Nem fogom abbahagyni a kérdezősködést, csak mert… Újból megcsókolta, az ivókelyhet azonban elhajította, hogy közelebb vonhassa magához, majd kihasználva lélegzetvételét, nyelvével a lány szájába hatolt. A selymesen édes szájába. Amely olyan meleg és ártatlan volt. És veszélyes. Aztán váratlanul visszavonult. A lány viszont nem. – Mondja… mit művelt az imént? – kérdezte alig hallhatóan. A lány felkorbácsolódó érzékeinek nyilvánvaló bizonyítéka mintha valamit a férfi szíve tájékán is megrezdített volna. És ez nem jelentett jót. – Megcsókoltam, csak egy kicsit másképp. – Nem volt képes megálljt parancsolni magának, s hüvelykujjával végigsimított a lány alsó ajkán. – Igen bensőséges módon. Maria kábultan hallgatta a férfi magyarázatát. Csók, csak egy kicsit másképp? Hát többféleképpen is lehet? Ezért lüktet olyan hevesen a pulzusa, és kalapál vadul a szíve? És vajon Nathan miért nem tett vele soha ilyet? Atyaég, Nathan! Hagyta, hogy az az alávaló Rockton megcsókolja, s közben a vőlegénye még csak eszébe sem jutott! Ennek ellenére meg akarta tudni, hogy Oliverrel csókolózni miért volt olyan más. Az ő hibája? Vagy Oliver tapasztalata, amelyhez hasonlót a tiszteletre méltó Nathan nem is szerezhetett? – Csinálja újra! – bökte ki kisvártatva. Oliver vágytól koromfeketén izzó szeme megcsillant a holdfényben. – Miért? – Nem akarja? – Szívének heves dobogása alábbhagyott. Az ő hibája volt hát. Olyan ügyetlen, hogy még egy Oliverhez hasonló züllött csirkefogó sem óhajtja újból megcsókolni. – Persze hogy akarom – morogta a férfi. – De semmi kedvem a térdét ismét az ágyékomban érezni. – Nem fogom megrúgni. Csak… tudni szeretném, milyen. Ennyi az egész. Összeszűkült szemmel meredt a lányra. – A vőlegénye soha nem csókolta meg? – Így nem. – Soha? Maria kissé előreszegte az állát – Nem minden férfi olyan szégyentelen, mint ön. Oliver szája szögletében halvány mosoly bujkált. – Ez igaz. – Aztán kihasználva, hogy a lány ajkai résnyire nyíltak, nyelvével a szájába nyomakodva, újból megcsókolta. És az érzés fenséges volt, százszorta izgatóbb, mint Nathannel bármikor. Bőrét túl szűknek érezte a teste számára, teste pedig őrülten dörömbölő szívének volt túl szoros. Minden érzéke felerősödött. A férfi leheletén érződő kesernyésen édes bor íze megrészegítette, fűszeres kölnijének illata elszédítette. Amikor a férfi nyelvével egyre mélyebbre hatolt a szájában, és a mozdulatot újra meg újra megismételte, Maria tehetetlenül ragadta meg és kapaszkodott Oliver kabátjába, mert szinte biztos volt benne, ha nem teszi, milliónyi apró darabra szakad szét Próbaképpen nyelvét a férfi szájába dugta, mivel égett a kíváncsiságtól, hogy megtudja, milyen érzés. Miután torkából elégedett nyöszörgés tört fel, a férfi egy acélos öleléssel szorosan magához vonta a lányt. Aztán szája egyre követelőzőbb lett, merészebb és mohóbb, mindent elemésztő. Maria emlékeztette magát, hogy a férfi számára ez nem más, mint a játék része, egyetlen csók abból az ezerből, amelyet korábban már vagy ezer asszonynak adott. De a fülében még most is ott cse ngtek a férfi nagyanyjának szavai: „Hihetetlenül sebezhető, annyira, hogy el sem tudja képzelni.” A férfi egy pillanatra elszakította ajkát a lányétól, és azt suttogta:

SABRINA JEFFRIES

50 A LORD TITKA

– A vőlegénye egy kötözni való bolond, amiért kereket oldott, és itt hagyta önt más férfiak kényénekkedvének kiszolgáltatva. – Aztán félig nyitott szájjal az állkapcsától indulva végigcsókolta a lány nyakát. – Meg sem érdemli önt. – Ön talán igen? – kérdezte a lány levegő után kapkodva, miközben Oliver a nyaka tövében található gödröcskét izgatta a nyelvével. – Istenem, dehogy. A különbség csak az, hogy én nem törődöm vele. – Nem törődik… sok mindennel, igaz? – De ezzel igen. – Azzal kezét feljebb, a lány mellére csúsztatta, aki döbbenten tapasztalta, hogy a férfi finoman tapogató mozdulataitól a mellbimbója sajogni kezd. – Ha egy angyallal szerelmeskedhetem a csillagfényes éjszakában, az nagyon is lázba hoz. A férfi szavai csak lassan hatoltak el vágytól elhomályosult tudatáig, de akkor összerezzent. Szerelmeskedni? Ó, szent isten, mit művel? A férfi keze még mindig a mellén pihent. Ellökte magától. – Úgy érti, ha egy nővel szerelmeskedhet a csillagfényes éjszakában? Bármelyik nő megfelelne, de most történetesen épp én vagyok kéznél. Az Oliver szemében fellobbanó harag egy pillanatig reményt adott arra, hogy talán visszautasítja az előbbi kijelentését. Aztán a férfi megborzongott, és harag helyett csak cinikusan összeráncolta a szemöldökét. – Látom, remekül kiismert! – Igen – suttogta Maria fojtott hangon. – És ezért a húgának tartozom köszönettel. Lord Rockton szokásait elég jól ismerem. – Nagyon kellett igyekeznie, ha le akarja csillapítani szíve heves zakatolását. A férfi nem tudhatja meg, milyen elementáris hatást gyakorolt rá, és mennyire szeretné hinni, hogy tényleg felkeltette az érdeklődését. Felhasználná ellene. Erről szentül meg volt győződve. – Akkor bizonyára azzal is tisztában van, hogy Rockton sosem képes megelégedni a csókokkal – szögezte le egészen halkan, s újra magához vonta a lányt, aki azonban szégyenlősen elhúzódott, karját védekezőn fonva össze mellkasa előtt. Sikerült hát felpiszkálnia az alvó fenevadat, de jobb, ha még azelőtt elmenekül, mielőtt az teljesen felébred. – Mára bőven elég ennyi a gyakorlásból, uram. A férfi mozdulatlanná dermedt. – A gyakorlásból? – A csókleckéből, természetesen. Mivel szemlátomást sokat kell még tanulnom, mielőtt Nathan felesége leszek, úgy vélem, önnél alkalmasabb mestert keresve sem találhatnék. Főleg azok után, hogy a kedves húga ilyen elismerően nyilatkozik Lord Rockton hölgyekre gyakorolt vonzerejéről. A férfi állkapcsában megránduló izom azt sugallta, hogy megjegyzése érzékenyen érintette Olivert. – És kiérdemeltem a hírnevem? – Senki sem veheti fel a versenyt egy regényhőssel. De ezzel bizonyára ön is tisztában van. – Hogyne – válaszolta hűvösen. – Azt hiszem, tökéletesen. – De a lecke ettől még nagyon érdekes volt, amiért köszönet illeti. – Igazából úgy értette, a férfi megmutatta, hogy egy percig se vegye komolyan. Nem mintha arra vágyott volna, hogy erénye érintetlen maradjon. A férfi egyértelművé tette, hogy nem áll szándékában házasodni, és bár elbizonytalanodott Nathant illetően, ő sem állt rá készen, hogy felbontsa az eljegyzését. Szóval nem árt, ha mostantól megtartja a három lépés távolságot őlordságától. – Azt hiszem, ideje csatlakoznunk a társasághoz, nem gondolja? – kérdezte. – Menjen csak be – felelte Oliver a fogai közt sziszegve. – Egy perc, és követem. Hálás lévén a fegyverszünetért, a lány elviharzott. Csak amikor már az étkezőszalonnál járt, akkor eszmélt rá, hogy a férfi még mindig nem árulta el, tulajdonképpen miért haragszik a nagyanyjára.

SABRINA JEFFRIES

51 A LORD TITKA

Kilencedik fejezet Oliver a tekintetével követte, ahogy Maria sietve bemegy a házba, lágyan ringó gömbölyű csípőjének látványa azonban jottányit sem csillapított gerjedelmén. Ha a lány valóban tovább szándékozik maradni a ma éjszakánál, kénytelen lesz szerezni neki néhány olyan ruhát, amely nem ingerli folyton arra, hogy az ágyába csalogassa és… A pokolba vele. A csókjaitól a hölgyek általában az ágyában kötöttek ki, Maria viszont puszt a „gyakorlásnak” tekintette őket: felkészülésnek unalmas vőlegényével kötendő házasságára. Bár szemmel láthatóan őt pont olyan unalmasnak találta Senki sem veheti fel a versenyt egy regényhőssel. Pimasz csitri. Most kénytelen lesz elolvasni Minerva egyik istenverte könyvét, hogy legalább valami fogalma legyen arról, a húga mi az ördögöt irkál össze róla. Időközben férfiassága annyira megkeményedett, mint a lába alatti kőburkolat, jóllehet kínjai enyhítésére egyhamar nem kínálkozott alkalom. Vagyis nincs más választása, mint az odaadó vőlegény szerepét játszani, egészen addig, amíg nagyanyja fel nem adja, bár az asszony már most is gyanakszik. Rontaná a színjáték hitelességét, ha mindannyiszor, amikor az elbájoló Maria felizgatja, ő Londonba nyargalna, és bevenné magát egy bordélyba. Csapdába esett hát. Hacsak el nem csábítom Mariát. Vére újult erővel kezdett áramolni ereiben. A szemtelen leányzónak csak hasznára válna. Hisz ő kérte rá, hogy csókolja meg újra. Ő volt az, akinek édes, puha ajka megnyílt az övé alatt, amivel érzékeit lángra lobbantotta, és sóvárogni kezdett utána. Hirtelen megmerevedett. Megperzselődött, igen. De hogy sóvárogna? Még soha egyetlen asszony sem váltott ki belőle sóvárgást. Nem tekintette őket többnek egyszerű játszótársnál, akikkel ideig-óráig múlatja az időt, mígnem… Mígnem mi? A pillanat törtrésze alatt lepergett előtte sivár jövője. Az évek, amikor az eszét is elissza, csak hogy túlélje az éjszakákat. Az évek, amikor az agyába csalogatja, de az életéből kizárja a nőket, hogy még véletlenül se fészkelhessék be magukat a tudatába, ahogy azt a nők előszeretettel szokták. Miféle választása volna? Nem számított megfelelő partinak, és ezt minden nő tudta, akit egy csepp ésszel is megáldott a sors. Nem volt más, mint egy semmirekellő, modortalan alak. Pont úgy viselkedsz, ahogy az apád… Leszámítva, hogy az apja soha nem riadt volna vissza a Maria Butterfield-félékkel való kacérkodástól. Nem sokkal az után, hogy Oliver anyjának pénzével sikerült a családi birtokot talpra állítania, élte tovább az agglegények életét, felettébb megbotránkoztató módon. Ez Oliver anyját végtelenül megalázta. S neki végig kellett néznie, hogy az asszony napról napra ridegebb és féltékenyebb lesz, és egyre fájdalmasabban éli meg apja házastársi hűtlenségét, míg a végén annyira elmérgesedett köztük a helyzet, hogy gyermekeik szeme láttára is állandóan csak veszekedtek. Miután felkapta a boroskelyhet, Oliver elkeseredetten nézett farkasszemet az aranyló felületen megjelenő tükörképével. Ez volt az egyetlen különbség közte és apja között: mivel gyerekként a saját borén volt kénytelen megtapasztalni, hova vezet az efféle házasság, nem volt szíve senkit hasonló kellemetlenségeknek kitenni. A maga részéről a házasság és a gyermekek egyet jelentettek a hűséggel. És mivel a gyengébb nem iránti rajongása ugyanúgy nem ismert határokat, ahogy az apjáé sem, nem állt szándékában összekötni az életét egyetlenegy nővel sem. Sem a nagyanyja, sem más kedvéért, de főleg nem a dinasztia fennmaradása és Halstead Hall megmentése érdekében. Az apjának is ezt kellett volna tennie. De legalábbis nem kellett volna tönkretennie az anyjuk életét, ahogy a gyermekeikét sem. Szóval a nagyanyja megőrült, ha egy pillanatig is azt gondolta, az apja nyomdokaiba lép. Esze ágában sincs nőül venni egy ártatlan leányzót, csak hogy a nagymama kedvére tegyen. S ez azt is jelenti, legjobb, ha kiveri a fejéből Miss Butterfield elcsábításának még a gondolatát is. Mert akkor biztosan meghiúsulna a terve, hogy élete hátralevő részében az agglegények gondtalan életét éli. SABRINA JEFFRIES

52 A LORD TITKA

Főleg mivel a lánynak megvan az a rejtélyes és felettébb nyugtalanító képessége, hogy az álcaként viselt páncélja mögé lát. Na ugye, nem megmondtam? Ismét csak tréfával üti el, mikor arról van szó, hogy elmagyarázza, mi feszélyezi igazából. Még a barátai sem gyanították, hogy vérlázító megjegyzései és botrányos viszonyai pusztán arra szolgálnak, hogy az ő gondtalan elégedettségük iránti irigységét valahogy palástolja. Maria valószínűleg ezért volt rá ekkora hatással. A lány a boldogság ígéretét hordozta magában. Hiába győzködte magát nemegyszer, hogy ez csalóka ábránd, és ha a lány tudná róla az igazat, őrizkedne tőle, mégis úgy döngicsélt körülötte, mint méhecske a kaptár körül. A lány ártatlanságának és kíváncsiságának, eltökéltségének és sebezhetőségének furcsa elegye teljesen megbabonázta. Nem is szólva arról az apróságról, hogy visszautasította a nagyanyja pénzét. Melyik nő lett volna képes erre? Megvolt a lehetősége, hogy fittyet hányjon rá és kisétáljon az életéből, de nem tette. Helyette hagyta magát megcsókolni. A légzése hirtelen szaggatottá vált. Olyan érzés volt a lányt csókolni, mintha tiltott gyümölcsöt ízlelt volna: a számára elérhetetlen tisztességes nőt. Mégis részegítőbbnek bizonyult minden korábbi, a tapasztaltabb nőkkel váltott csóknál. Különösen azok után, hogy Maria maga kérte, avassa be a titokba. Nem gondolta volna, hogy a lány tanítása ekkora örömet jelent majd számára. Belegondolni is kín, milyen lenne, ha más élvezetekre, egyéb gyengédségekre is megtaníthatná. Akár a nélkül is megtehetné, hogy a végén csapdába esne, vagy nem? A lány „gyakorlás” iránti vágyát kihasználva még csak elcsábítania sem kellene. Végül is sosem esett nehezére a nőknek gyönyört szerezni. Szorító érzés járta át mellkasát a gondolatra, hogy a lányt a szenvedély vad hevében vergődve látja, amint teste reszket a vágytól, és édes ajka még több gyönyörért kiált. Ő akarta megadni a lánynak, ami után sóvárog, ő akarta látni, amint kék szeme elsötétül a vágytól, miután a karjában enyhülést talál, és hallani akarta, ahogy rekedtes hangján a nevét suttogja… Nagyot sóhajtva kényszerítette magát, hogy még a gondolatot is kiverje a fejéből. Őrültség lenne még csak belegondolni is. Ráadásul még most sem lehetett biztos abban, hogy a lány hajlandó -e maradni a ma éjszakát követően. És ha igen, ostobaság volna a részéről elijeszteni. Nem, jobban teszi, ha elfelejti, hogy az a csók egyáltalán megtörtént. De nem sikerül, ha még sokáig álldogál itt, a tett színhelyén. Határozott léptekkel indult meg az ajtó felé. Soká elmaradt, már rég vissza kellett volna térnie a többiekhez. Csak a jóisten a megmondhatója, Maria vagy, ami még ennél is rosszabb, Freddy mit hordott össze odabenn ez idő alatt. De amikor belépett az étkezőszalonba, senkit sem talált ott, csak Minervát, aki szemmel láthatóan rá várt. Hirtelen megállt. – Hol vannak a többiek? – Jarret és Gabe a kártyaszobába mentek, hogy elszívjanak egy szivart, és igyanak egy kis portóit. Nagymama nyugovóra tért Miss Butterfield azt mondta, hogy ő is fáradt, és ragaszkodott hozzá, hogy az unokafivére is visszavonuljon, így Celia felkísérte őket a szobáikba. A csalódottságtól mellkasába nyilalló éles kis fájdalomtól egy pillanatra elkomorult. Ostobán viselkedett. – Nos, akkor hát azt hiszem, magam is csatlakozom fivéreimhez. Ahogy az ajtó felé fordult. Minerva felemelkedett. – Oliver, várj! – Igen? Ahogy fivére felé lépett, elsötétült az arca. – Mik a szándékaid Miss Butterfielddel? Mezítelenre akarom vetkőztetni, és csókkal akarom behinteni buja és gyönyörűséges testének minden egyes négyzetcentiméterét. A férfi elfojtott egy káromkodást. Nem az imént döntötte el, hogy nem szabad ezt tennie? – Nem értem, mire célzol – válaszolta, azon imádkozva, nehogy a húga olvasson a gondolataiban. – Csak arra, hogy minden igyekezeted ellenére, hogy szeretnéd másként beállítani, ő egy nagyon kedves, tiszteletre méltó ifjú hölgy. Elképzelni se tudom, hol tett szert erre a ruhára, de… – Valójában az én hibám. Amikor találkoztunk, az apja halála miatt viselt gyászruha volt rajta, és én nem akartam, hogy nagymama kérdőre vonja az illetlen viselkedés miatt, hogy eljegyzi magát velem, miközben gyászol. Szóval… én… szereztem neki egy ruhát a bordélyban. SABRINA JEFFRIES

53 A LORD TITKA

– Mert bukott nőnek szeretted volna beállítani – mondta Minerva, hangjában némi rosszallással. A férfi dühbe gurult. – Te kértél meg, hogy rendezzem el a dolgokat, és éppen ezt csinálom. Ha nem tetszenek a módszereim, akkor, a pokolba is, lássuk, te mivel tudsz előrukkolni. A nő fürkészőn bámult a fivérére. – De nem én vagyok az egyetlen, aki megkérdőjelezi a módszereidet, ugye? Ha jól sejtem, Miss Butterfield is kifejtette a velük kapcsolatos nemtetszését. Oliver felhorkant. – Az enyhe kifejezés. Kotnyeles húga arcára széles vigyor ült ki. – Ó, mégis mit csinált, amíg kettesben voltatok abban a szobában? Ugyan már, nekem igazán elmondhatod! – Kizárt dolog! Nincs rá semmi szükség, hogy tőle is ötleteket kapj. – Nem vagy valami vicces – panaszkodott Minerva. – Nos, azt hiszem, bármit tett is, megérdemelted. És ami engem illet: igencsak megkedveltem. Épp ezért nem tartom tisztességesnek olyan helyzetbe sodorni, amelyben… – Egy hozzám hasonló gazember tönkreteheti – fejezte be húga helyett a mondatot. – Kompromittálhatja – javította ki a lány. – Tudom, hogy szántszándékkal sosem tennéd kockára egy tisztességes nő jó hírét. De ismerd el, értesz hozzá, hogy előbb magadba bolondítsd a nőket, aztán meg összetörd a szívüket – Ó, az isten szerelmére, soha nem kényszerítem a nőket semmire. – A boroskelyhet keményen az asztalra csapta. – Egyszerűen csak elengedik a fülük mellett, amikor azt mondom, nem vagyok az a nősülős típus. – Mindegy, mindenesetre utálnám, ha Miss Butterfieldnek hátránya származna a veled való kapcsolatából, tekintve, hogy volt olyan kedves, és felajánlotta a segítségét nagymamával szemben. Az egy dolog hogy először azt hittem, olyasvalakit bérelsz fel, aki megérti ennek az ügynek a természetét Miss Butterfield azonban egyedülálló, és valószínűleg éppolyan fogékony a széptevésedre, mint bármely másik ifjú hölgy. Ha véletlenül félreértene a szándékaidat… – Nem fogja – vágott közbe. – És romantikus elképzelései sincsenek velem kapcsolatban. – Leszámítva a „gyakorlás” iránti érdeklődését, tette hozzá magában kedvetlenül. – A valóságban már van vőlegénye. Húga arcán a megütközés jeleit látta. – Te most ugratsz. – Nem. Az a Nathan, akiről beszélt, nem az unokafivére. A jegyese, akinek valahol itt Angliában nyoma veszett. Cserébe, amiért segít meggyőzni nagymamát, felbérelek egy detektívet, aki majd előkeríti azt az embert. Szóval nem kell aggódnod, hogy összetöröm a szívét, s másért sem. Ez tisztán üzleti megállapodás, semmi más. Húga szemében az érdeklődés szikrája gyúlt. – Valóban az? Oliver kényszerítette magát, hogy állja a lány tekintetét. – Természetesen. Te magad sem gondolhatod komolyan, hogy el akarok venni egy ilyen szemtelen teremtést. – Hogy őszinte legyek, sosem vagyok benne biztos, mire készülsz. – Nos, nem veszek nőül egy bájos arcú szüzet. Nagymama viszont szentül meg van győződve róla, hogy igen, és ezért működhet a tervünk. Már meg is próbálta pénzzel eltántorítani Mariát az eljegyzéstől. Minerva furcsa arcot vágott. – Ez nem igazán vall rá. – Miért nem? – Szeme sarkából Oliver gyanakvó pillantást vetett a húgára. – Ha valamit akar, mindig mélyen a pénztárcájába nyúl. – De hisz nem akar mást, csak hogy megházasodjunk. Főleg te. – Azt akarja, hogy jól házasodjunk. Az nem ugyanaz. Minerva megrándította a vállát. – Ha te mondod. – Azzal látványosan elnyomott egy ásítást. – Azt hiszem, én is visszavonulok. Hosszú volt a mai nap. Már az ajtó felé fordult, amikor a férfi utána kiáltott: – Ha el akarnám olvasni az egyik könyved, kölcsönadnád valamelyiket? Minerva kuncogva fordította tekintetét a fivére felé. SABRINA JEFFRIES

54 A LORD TITKA

– Talán kíváncsi vagy rá, mit írtam Rocktonról? – Mégis mire számítottál? – kérdezte barátságtalanul. – Hisz alávaló gazembernek tüntettél fel. – Már vagy három könyvben. Ez idáig még egyiket sem akartad elolvasni. Húga kíváncsiságát egy vállrándítással intézte el. – Mert nem értem rá. – Ó! Amikor semmi egyebet nem mondott, Oliver felcsattant: – Kölcsönadsz nekem egyet, vagy sem?! – Miután magadra hagylak, beteszek egyet a szobádba. – Egy pillanatig habozott, majd szelídebb hangon folytatta. – Tudom, hogy mindannyian ezzel ugrattunk, Oliver, de az igazság az… nos, hordjon össze bármit is Jarret és Gabe, Rockton nem te vagy. Ami Foxmoort es Kirkwoodot illeti, beismerem, akad némi hasonlóság, de semmi több. Csak azért neveztem el rólad, mert azt gondoltam, hogy jót nevetsz majd rajta. – A szeme megvillant. – És egyébként is annyira élvezed, ha megátalkodott csirkefogónak néznek. – Mert az is vagyok – vágta rá –, ha még nem vetted volna észre. – Ahogy gondolod. – Húga ismét az ajtó felé indult. – De annak a szegény teremtésnek tényleg szerezned kellene néhány ruhát. Nem viselheti egyfolytában azt a szörnyűséget. – Tudom. Te esetleg nem adhatnál neki kölcsön párat? Minerva felnevetett. – Mivel legalább tizenöt centivel magasabb vagyok nála, és nem vagyok az a töltött galamb sem, így elég nehéz volna. És Celia is sokkal vékonyabb nála. – Egy pillanatra elmerengett. – Egy egész vagyonba kerül, ha megfelelő ruhákba akarod öltöztetni. Nagymama biztosan szívesen kisegít… – Azt már nem – Akkor nincs más választásod, csak egy használtruha-kereskedés. Az ottani ruhák ugyan kevésbé divatosak, de ő amerikai. Mindenki tudja, hogy ők a divat terén kicsit régimódiak. – Ezt jó tudni, köszönöm. Majd odafigyelek, amikor holnap bemegyünk a városba. – Egy asztalost sem ártana keresned. Most, hogy a házat ismét birtokba vettük, a cselédszárnyban lévő lépcsőre már nagyon ráférne egy alapos felújítás. Valaki meg a nyakát szegi rajta, ha nem javíttatjuk meg mihamarabb. – Tudom. Ramsden már egy héttel ezelőtt említette. Utasítottam is, hogy keresse meg Richmondban azt a férfit, aki az éléskamra padlózatát javította. – És az intézőnk arról is tájékoztatott, hogy a bérlők tárgyalni szeretnének veled a tavaszi vetésről? – Igen, a levelében erről is beszámolt, a jövő héten sort is kerítek a dologra. – Az ablakok a szalonban szintén… – Már megoldottam, Minerva. – Fürkész pillantást vetett húgára. – Egyébként mióta izgat ennyire a ház sorsa? – Na és téged? – vetette az fivére szemére. Oliver haragosan húzta össze szemöldökét. – Mióta arra kényszerülök, hogy ismét itt éljek. – A lány töprengő arckifejezését látva még keserűen hozzátette: – De ne gondold, hogy ez bármit is jelent. Egyszerűen csak nem bírom a huzatot, ahogy azt sem akarom, hogy a szolgák elessenek, vagy a bokájukat törjék, hogy aztán ne tudjanak dolgozni. – Tökéletesen megértem. – Szemében gonoszkodó pillantás villant. – Hisz végül is csak egy megátalkodott és teljességgel megbízhatatlan gazember vagy. – Amit nem ártana egyszer s mindenkorra megjegyezned – morogta hidegvérét elveszítve, mivel a lány nem akarta komolyan venni. – Hogy is feledhetném, amikor minden tőled telhetőt megteszel, hogy ezt az emlékezetünkbe vésd? – A pokolba is, Minerva… – Jól van, jól van. Te vagy az én félelmetes fivérem, meg minden. – Ujjait megrovón emelte fel. – Lefekszem. Reggelig, ha lehet, ne csinálj semmi ostobaságot. Ahogy nevetve kifelé ballagott, Oliver sem tudta megállni, hogy elmosolyodjon. Isten irgalmazzon annak a férfinak, aki megpróbálja Minervát rávenni, hogy behódoljon az akaratának. Keresztbe lenyelné, és utána mind a tíz ujját megnyalná. De mindaz, amit a lány mondott, eszébe juttatta, hogy ellenőriznie kell a főkönyvet, mielőtt a bérlőkkel tárgyalásba kezdene. Átsétált a hallba, majd egy pillanatra megállt, amikor megütötte a fülét fivérei SABRINA JEFFRIES

55 A LORD TITKA

kártyaszobából kiszűrődő nevetése. A kötelességei máshová szólították, így dolgozószobája felé vette az irányt, ahol várta a könyvelés. Hirtelen megfeszült. Így kezdődik hát. Először csak néhány jelentéktelen dolgot kell elintéznie, majd egyre többet és többet vállal magára, mígnem végül egy szép napon a ház és minden, amit jelképez, maga alá temeti, és aztán ő is olyanná válik, mint az apja, és hajlandó lesz megtenni bármit, vagy elvenni bárkit, csak hogy ezt az istenverte birtokot megtarthassa. A pokolba is, csak ezt ne! Nem fogja hagyni, hogy Halstead Hall szellemei belerángassak valamibe, ami egyáltalán nincs ínyére. A könyvelés igazán várhat holnapig. Ma este átadja magát az ivásnak és a kártyának, kizárólag erre van most szüksége. Aztán egyszer csak teljesen váratlanul nagyanyja szavai visszhangzottak a fejében. Te sokkal többre volnál érdemes, Oliver, mint hogy ilyen céltalanul élj. Fojtott nevetés robbant ki belőle. Nagymama ez egyszer téved. Fogalma sincs arról, hogyan lehetne ennél különb – legalábbis anélkül, hogy feláldozná lelkét a tisztességesség oltárán. De inkább elkárhozik, semmint ezt valaha is megtegye.

Tizedik fejezet A Halstead Hallban töltött első reggelén Maria a fényét vesztett ezüsttükör előtt állt a hálótermében, és a lehetetlen piros ruha fűzőjét rángatta. – Nem tudnál valamit csinálni ezzel a nyakkivágással, hogy kevésbé legyen kihívó, Betty? – kérdezte a szobalánytól, aki épp Maria haját fonta. – Ó! Erről egészen meg is feledkeztem, kisasszony. – Betty apró léptekkel az egyik székhez sietett, és felkapott róla valamit, amit korábban hozott magával. – Lady Minerva azt mondta, használhatja a pelerinjét, ha akarja. – Azzal a széles csipkegallért Maria fűzője köré kanyarította, és begombolta az apró gombokat. – Megkért, hogy mondjam el, mennyire sajnálja, hogy nincs olyan ruhája, amely önnek jó lenne, de hogy talán ez is megteszi. – Ez igazán kedves tőle. – Maria belenézett a tükörbe, majd felsóhajtott. – Sajnos a ruha ettől sem lett kevésbé közönséges. – Igen, kisasszony. – A lány elpirult. – úgy… úgy értem, dehogy, kisasszony. Szolgálóhoz képest Betty igencsak nyugtalan volt. Amióta korán reggel belépett Maria szobájába, és ott találta őt, amint az ágyát veti, idegesen viselkedett. Azóta is egyfolytában ott sertepertélt körülötte. Próbálva segédkezni Mariának olyan dolgokban, amelyeket ő egyedül is ugyanolyan jól el tudott végezni, és amikor Maria ragaszkodott hozzá, hogy maga is boldogul, még zaklatottabb lett. – Mondd meg, Betty, de őszintén, mi a véleményed a ruháról! Beszélj bátran. – Nagyon jól fest benne. Maria felhorkant. – A gazdád az egyetlen, aki így gondolja. – És ő is csak azért, mert azt az elvetemült gazembert nyilvánvalóan elbűvöli a fedetlen keblek látványa. Nem illő, hogy ilyen öltözékben találkozzon egy detektívvel – egyetlen szavát sem venné komolyan. Arról nem is beszélve, hogy azt feltételezné, hogy ő és Oliver… bizalmas viszonyban vannak. Főleg, ha Oliver továbbra is olyan tüzes pillantásokkal méregeti. Nagyot nyelt. Nathan tekintetében sosem látott semmi mást testvéri érdeklődésnél, Oliver ezzel szemben szinte teljesen lemeztelenítette, valahányszor sötét szemével tetőtől talpig végigmérte. Hogy a po kolba lehet, hogy ezt közel sem bánja annyira, mint amennyire az illendőség megkívánná? És akkor a férfi szenvedélyes csókjairól még nem is beszelt. Ahogy felidézte magában, amint a férfi ajka az övét súrolja, orcája égni kezdett, illetlen dolgokat művelő forró szájától térdei még most is megremegtek. Jóságos ég, miért nem tudja még most sem elfeledni? Fél éjszaka csak hánykolódott és forgolódott,

SABRINA JEFFRIES

56 A LORD TITKA

miközben újra átélte a férfi karjában töltött pillanatokat. Ez nevetséges! A férfinak nyilván semmit sem jelentett. Es neki sem lenne szabad bármit is jelentenie; hisz vőlegénye van! Vőlegénye, aki soha az életben nem csókolta meg így. Fintorgására Betty azt mondta: – Tényleg szörnyű, ami a ruháival történt, kisasszony. Lady Minerva mesélt nekünk a tengeren átélt viharról, amely még a kisasszonyon lévő ruhát is szétszaggatta. Bár mondhatom, hogy ez a szabótól kölcsönzött ruha sem tűnik jobbnak. Maria igyekezett palástolni nevethetnékjét. Úgy tűnik, Lady Minerva mesterien értett a meséléshez. Most kénytelen lesz utánajárni, Oliver húga vajon pontosan hogyan magyarázta meg a szabótól kölcsönbe kapott ruhát. De ezt Bettytől mégsem kérdezheti meg. – Lady Celia pedig felajánlotta, ha tetszik önnek, a kabátjához nyugodtan vegye fel a kötött sálját. Elmondta, hogy reszketett a hidegtől, amikor tegnap megérkezett Maria szemébe könnyek tolultak. Oliver húgai olyan kedvesen bántak vele. Sosem voltak nővérei, épp ezért mélyen megindította, hogy kishúgukként kezelték. – Hálás lennék, ha a nevemben is megköszönnéd neki. – Hát hogyne, kisasszony. – Hosszas csend telepedett közéjük, miközben Betty minden idegszálával a feladatra koncentrált, és Maria hajfonatát próbálta a helyére rögzíteni. – Aztán nagy sokára így szólt: – Remélem, a kisasszony jól aludt. – Igen, remekül – hazudta. – Nem volt túl kemény az ágy? Az otthonihoz képest kifejezetten puha volt. – Nem. – Tudom, hogy kissé dohos, de tegnap nem volt elég időnk, hogy a hálótermet alaposan kiszellőztessük. Ma éjjel már kellemesebb lesz. Maria torkát kuncogás fojtogatta. Vajon hogy lehet kényelmesebbé tenni egy szobát, amely már most is hercegnőkhöz méltó? Minden rettenetesen régi volt. A drapériák kirojtosodtak, a székek recsegtek-ropogtak, amikor rájuk ült, a kárpitozás is igencsak elnyűtt volt. A szobában lévő valamennyi ezüsttárgy megfeketedett. De az isten szerelmére, attól még ezüst volt ezüst képkeretek, ezüst gyertyatartók, egy ezüsttükör hozzáillő ezüst díszítésű fésülködőasztallal. A hatalmas baldachinos ágyat lefüggönyöző hímzett, vörös bársonydrapériát ezüst- és aranyszálból sodort zsinórok fogták össze, és nyomokban látni lehetett a faanyag régi aranyozását is. Még a megfakult szőnyegbe is gondos munkával készített udvari jelenetet szőttek. A szobát eredetileg egy nálánál valószínűleg sokkal előkelőbb származású vendég számára tarthatták fenn. Lehet, hogy Mrs. Plumtree pont ezért szállásolta el ebben a szobában? Hogy megfélemlítse? Vagy talán azt gondolta, hogy mindez csak még jobban megerősíti, amit Oliver nehéz anyagi helyzetéről mondott? Mrs. Plumtree feltehetőleg álmában sem gondolná, hogy Maria szíves örömest élne egy lepusztult angol főúri kastélyban, már legalábbis egy ehhez hasonlóban. A hely egyszerűen lenyűgözte. Bár középkori hangulatot árasztott, igazán szép ház volt, s jóllehet omladozott, mégis méltóságteljesnek tűnt, mint egy tisztes kort megélt dáma, akinek törékeny csontozata és áttetsző bőre mindig szép marad. Most már értette, hogy Lady Minerva a könyveiben hogyan tudott életet lehelni az efféle helyekbe. Hisz maga is egy éppen ilyenben élt. – Bizonyára nagyon boldog, hogy nőül megy őlordságához – bökte ki Betty. Nem ez volt a lány első megjegyzése, amellyel információt próbált szerezni kettejük sietve kötött eljegyzéséről. Jó ég, hisz a szolgák mindig mindenre kíváncsiak! Ez azért felettébb nyugtalanító, mert fogalma sincs róla, melyikük áll Oliver, és melyikük Mrs. Plumtree szolgálatában. – Igen, nagyon boldog vagyok – felelte semmitmondón. – A gazdánk igazán jóképű úriember. Maria szúrós pillantást vetett a lányra, azon tűnődve, vajon Oliver az a fajta uraság-e, aki a szolgáit is szabad prédának tekinti. De a lány szeméből ártatlan kíváncsiságon kívül semmit sem tudott kiolvasni. – Régóta állsz őlordsága szolgálatában? – kérdezte Maria.

SABRINA JEFFRIES

57 A LORD TITKA

– Igen, kisasszony, a másik házában legalábbis. Miután azt eladta, féltünk, hogy jó sokáig munka nélkül maradunk, de az uraság valamennyiünk számára talált helyet a városban. Aztán amikor úgy döntött, hogy megnyitja ezt a házat, és értesített minket, hogy visszatérhetünk ha akarunk, szinte kivétel nélkül mind visszajöttünk. Milyen különös, hogy az az ember, aki fittyet hány az erkölcsre, ilyen gondoskodón bánik a szolgáival. – Akkor valóban jó gazda. – Igen, az – bólintott Betty. – Mindig jól bánt velünk. Oda se figyeljen hát a rosszindulatú pletykákra, amelyeket a Sharpe családról összehordanak. Kedves emberek, igazán. Ha nincs az a régi botrány, a társasági körökben sem kezelnék olyan lenézően Lord Jarret játékszenvedélyét vagy Lady Celia céllövőversenyek iránti rajongását. – Régi botrány? – kérdezte Maria kíváncsiságtól tágra nyílt szemmel. Betty a füle tövéig elvörösödött. – Bocsásson meg a kisasszony. Azt hittem, tud róla. Véletlenül szaladt csak ki a számon, de komolyan. – Jól van. De mi… – És kész is, a haja csodásan néz ki – mondta Betty, és az utolsó hajtűt szinte kapkodva illesztette a helyére. – Ha a kisasszonynak nincs másra szüksége, most mennék, hogy a többi hölgynek is segíthessek. Most, hogy Mrs. Plumtree szolgáit elküldték, a négy hölgy szolgálatára csak ketten maradtunk. – Persze, menj csak. Nem szeretnélek kisajátítani. – Köszönöm, kisasszony. – Betty kecsesen meghajolt, majd Maria figyelő tekintetétől kísérve elviharzott. Régi botrány. Vajon összefüggésben áll nagyanyjuk furcsa tervével? Meg merje kérdezni Olivert? Valószínűleg ugyanúgy megtagadná kérdésére a választ, mint mindig. Sóhajtva hagyta el a szobát, hogy a hallba induljon, s közben azért fohászkodott, hogy akárhol is szolgálják fel a reggelit, odataláljon. Próbált odafigyelni Lady Celiára, aki végigvezette este a lakószárnyon, de a szobák elrendezése olyan fura volt, hogy nem igazán tudta, hol köt ki. Szerencsére egy inasba botlot t, aki készséggel a reggelizőszalonhoz kísérte. Amikor belépett, meglepődve látta, hogy Oliver már az asztalnál ül a nagyanyja, húgai, valamint Freddy társaságában, és reggelizik. Lady Celia elmondása alapján az volt az érzése, hogy Oliver nem kifejezetten korán kelő. Persze egyáltalán nem volt már olyan korán. Mariának olyan sokáig tartott rendbe tennie a szobáját, hogy már nagyjából kilenc körül járhatott. – Ó, Miss Butterfield, hát itt van – szólította meg Mrs. Plumtree, miközben Maria megkerülte az asztalt. – Oliver épp most mesélt az utazóládáját ért szerencsétlenségről, igazán sajnálatos, hogy a szabó nem tudott ennél jobb ruhát kölcsönözni önnek. Maria felemelt fejjel válaszolt. – Valóban az. – Épp azt magyaráztam nagymamának – vágott közbe Oliver –, hogy rendelt néhány új ruhát. Nem azt mondta, kedvesem, hogy ma készülnek el? Maria fellélegzett. – De igen, ma. – Mintha az egész család összeesküdött volna a ruhatárát illetően. Akár rájuk is hagyhatja, főleg mivel Freddytől úgysem számíthat segítségre. Őt ugyanis túlságosan lefoglalta a tükörtojás bekebelezésének művelete ahhoz, hogy egyáltalán eljusson a tudatáig, a többiek miféle mesével álltak elő. – Arra gondoltam, hogy bemehetnénk a városba a ruhákért, és talán vásárolhatnánk még egy-két dolgot, amire szüksége lehet – szólt Oliver pirítósának vajazgatása közben. Mrs. Plumtree meglepett arcot vágott, de nem mondott semmit. – Hát persze – felelte Maria jókedvűen. Freddy hirtelen felkapta a fejét – Nekem nem muszáj mennem, ugye? Utálok vásárolni. – Nem mehetek kísérő nélkül – szidta le Maria. Valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva Oliver megmerevedett. Ez azonban Freddynek fel sem tűnt. – Ó. Rendben. Hozzam a kardom is? – Tegnap este visszaadtam neki – közölte Oliver szűkszavúan, – Értem – vette tudomásul Maria. Oliver mintha kijött volna a sodrából. A lány Freddyre sandított. – Hagyd csak itt a kardot. Biztos vagyok benne, hogy Oliver képes megvédeni minket.

SABRINA JEFFRIES

58 A LORD TITKA

Amikor Oliver végül fellélegzett, a lány furcsa tekintettel méregette. A férfi feszültsége mintha felengedett volna, vonásai megkönnyebbülésről árulkodtak. Aztán egyszer csak ráébredt, hogy a férfi egész végig azt figyelte, magára hagyja-e a slamasztikában, hiszen azt ígérte, szabadon távozhat, ha ma reggel még mindig ellenérzései volnának. A felismerés váratlanul érte. Amióta beszélt a férfi nagyanyjával, heves késztetést érzett, hogy segítsen neki az asszony tervének meghiúsításában. Attól a perctől fogva úgy tett, mintha megállapodásukat kőbe vésték volna, pedig valójában nem így volt. Most egy pillanatig fontolóra vette a lehetőséget, hogy mégis visszatáncol. Ha marad, a férfi segíthet neki felkutatni Nathant. Ezzel együtt azonban nem kizárt, hogy további elképesztő csókleckéket tartogat a számára. Merjen kockáztatni? Kénytelen lesz. Oliver nélkül ugyanis vajmi kevés az esély, hogy Nathan nyomára bukkan. És pár csóknak, legyenek megannyira csábítóak is, minden bizonnyal képes lesz ellenállni. Az sem számít, hogy már a gondolatra is felforr a vére, és hogy a bensőjében minden porcikája izzik. Szent isten, hát miféle jellem ő? Ezt az esztelen fellángolást valahogy kordában kell tartania. A reggeli kész kínszenvedés volt Oliver nagyanyja a családjára vonatkozó kérdésekkel ostromolta, és neki a leghalványabb sejtelme sem volt róla, mit válaszoljon, hogy a férfi ügyét előremozdítsa. Nem szeretett hazudni, de nem lett volna bölcs dolog azzal előhozakodni, hogy a családja társadalmi helyzete előkelőbb, mint ahogy azt Oliver sugallta. Annyira örült, amikor az egésznek vége lett, hogy akkor sem tiltakozott, amikor Oliver a kezét a derekára csúsztatva sétált vele a ház bejárata felé. Annak ellenére sem, hogy testén kellemes remegés futott végig. Amikor az udvarra értek, a férfi közelebb hajolt hozzá. – Értsem ezt úgy, hogy továbbra is tartja magát a megállapodásunkhoz? – Egészen addig, amíg ön is betartja az alku önre eső részét. Tudja, még mindig meg kell találnom a vőlegényem. – Hát persze – mondta a szavakat szinte elharapva. – Miért mondta azt a nagyanyjának, hogy ruhákért megyünk a városba? Gyanút foghat, ha üres kézzel térek vissza. – Miután beszéltünk a detektívvel, ön és én felkeresünk egy használtruha-kereskedést. Bár a választék első ránézésre nem túl divatos, a célnak megfelel. – Nem hinném, hogy megengedhetem… – A számlát én állom. Ezt a komédiát én rendeztem, szóval a költségek is engem terhelnek. Ha később nem akarja megtartani őket, még mindig a szolgáknak ajándékozhatom, vagy el is adhatom őket Ha úgy dönt, hogy a ruhákat mégis megtartja, tekintsen rájuk úgy, mint a szolgálataiért kapott ajándékra. – Ha megtartom a ruhákat, Nathan azonnal megadja önnek a tartozásom, mihelyt összeházasodunk – szögezte le Maria sietve. Figyelmesen tanulmányozta a lányt. – Úgy érti, mihelyt megtalálja. Elgondolkozott már rajta, mihez kezd, ha nem akad a nyomára? – Nem. – A helyzetből fakadó jogi procedúrával járó rémálom több volt, mint amennyit képes lenne elviselni. Meg kell találnia a férfit. Nincs más választása. De egy órával később, amikor egy tisztviselő Mr. Jackson Pinter szűkös és ablaktalan irodájába vezette őket. a helyzet súlya minden korábbinál jobban kezdte nyomasztani. A tisztviselő azt mondta, hogy a detektív, akit Oliver egyik jó barátja ajánlott, rövidesen megérkezik. Aztán magukra hagyta őket. Oliver leült az egyik székre, a lány azonban céltalanul rótta a köröket a helyiségben. A falra tűzve köröskörül durva fizimiskájú férfiakról készült rajzvázlatok lógtak, mellettük egy üvegajtós szekrényben fegyvergyűjtemény pihent, amely arra emlékeztette a lányt, hogy a detektív feladata bűnözök kézre kerítése. A helyzet felettébb kétségbeejtő, ha olyan emberhez kénytelen fordulni, aki London legnyomorúságosabb negyedeibe is bejáratos. Ha Nathan valami oknál fogva mégis bajban van, ha valaki, hát ez a detektív biztosan a segítségére lehet. – Ez aztán a kard! – kiáltotta Freddy áhítattal, amint közelebb lépett, hogy szemügyre vehessen egy, az ajtó melletti kalaptartón lógó, lenyűgöző fegyvert. – Tartsd magad távol tőle – figyelmeztette a lány. – Úgy látom, élesebb, mint a tiéd. SABRINA JEFFRIES

59 A LORD TITKA

Ahogy általában, Freddy most sem hallgatott rá. – Gondold csak meg, mire volnék képes ezzel – tette hozzá, miközben leemelte kampójáról a kardot. – Ez idáig, fiam, nem sok mindent láttam magától karddal a kezében – jegyezte meg Oliver szárazon. – Bár bevallom, annak már a gondolatától is reszketek, az unokanővére mire volna képes vele. Maria úgy bámult Oliverre, hogy attól a férfinak nevethetnékje támadt Eközben Freddy hatalmas lendülettel kirántotta hüvelyéből a kardot – A pokolba, Freddy, tedd már le! – utasította Maria. – Milyen remekművű acél. – Freddy a levegőbe suhintott egyet – Még az sem ilyen lenyűgöző, amelyet Adam bácsitól kaptam. Maria Oliverhez fordult. – Az ég szerelmére, csináljon már valamit! Állítsa meg! – Hogy aztán felnyársaljon, hálából az erőfeszítéseimért? Köszönöm, nem. Hagyjuk a gyermeket, hadd játszadozzon. Freddy ellenséges pillantást lövellt felé. – Nem nevezne gyereknek, ha ezzel támadnék önre. – Tényleg nem, mert akkor inkább őrültnek nézném – rágta meg jól a szavakat Oliver. – De nosza rajta, tegye csak, és meglátjuk, mi történik. – Ne bátorítsa! – kérte Olivert Maria. Abban a pillanatban az ajtó hirtelen kivágódott és ahogy Freddy megpördült a karddal a kezében, levert egy lámpát az íróasztalról. Az üveg lámpabura apró darabokra tört, az olaj nagy ívben szétfröccsent, a kanóc meggyújtotta a fapadlót, és a lángok tovaterjedtek. Maria riadt jajkiáltással hőkölt hátra, míg Oliver a székéről felpattanva előbb a csizmájával, majd kisvártatva a kabátjával próbálta megfékezni a tüzet. A levegőben szitkok záporoztak, jórészt Oliver szájából, de Freddy is elsütött néhány igen választékosat, miután kedvenc nadrágja lángra kapott. Amikor Oliver végül megfékezte a lángok tovaterjedését, és a fapadlón csak egy üvegszilánkokkal teli, elszenesedett folt maradt, mindhárman az ajtó felé fordultak, és egy sötét hajú férfival találták szembe magukat, aki kifejezéstelen tekintettel szemlélte a jelenetet. – Ha így akarták magukra vonni a figyelmem – mondta –, hát sikerült. – Mr. Pinter, igaz? – szólította meg Oliver, tönkrement kabátját és szénné égett kesztyűjét egy közeli szemetesbe hajítva. – Remélem, elnézi nekünk ezt a drámai belépőt. A nevem Stonevi… – Tudom, ki maga, mylord – szakította félbe a férfi. – Azt viszont nem, hogy mit keres itt, és miért gyújtja fel az irodámat. – Mr. Pinter – szólt közbe Maria, akit túlságosan bántott a dolog ahhoz, hogy tovább hallgasson –, szörnyen restellem, amit az unokafivérem tett. De biztosíthatom, hogy a padló és a lámpa cseréjének költségeit állom, ahogy minden más kárért is felelősséget vállalok. – Ugyan már, semmiség. – Mr. Pinter a lányra emelte a szemét. Habár tekintete ellágyult, kellemetlenül reszelős hangjától Maria megborzongott – Az a lámpa pokolian füstölt. Fontolgattam is, hogy újat veszek. Azt az elszenesedett foltot pedig könnyedén el lehet tüntetni egy szőnyeggel. – Kétértelmű tekintettel meredt Oliverre. – Biztos vagyok benne, hogy őlordsága szíves örömest felajánl egyet. Most, hogy végre megszabadult az Actonban található rossz hírű legénylakásától, gondolom, akad pár felesleges. Oliver hirtelen kimért lett. – Látom, a barátaim még mindig pletykálnak rólam. – Napjaim java részét a törvények betartatásának szentelem – válaszolta Mr. Pinter egy vállrándítással. – Nem árt, ha tájékozódom róla, mivel tengetik mindennapjaikat az előkelőségek. Oliver szemöldöke a magasba szökkent. – Mert megszegjük a törvényt? – Mert többségük szereti figyelmen kívül hagyni. Kivéve, ha az érdekük úgy diktálja. Oliver vészjósló pillantást lövellt a férfi felé. – Értem. A barátom, Lord Kirkwood tudja, hogy milyen cinikus véleménnyel van az előkelőségekről? Ő javasolta, hogy önhöz forduljak. Mr. Pinter habozott. – Őlordsága küldte hozzám? – Azt mondta, ha valaha valamit ki kellene nyomoztatnom, bízhatom a diszkréciójában. Így van? – Az jobbára attól függ, mi miatt van szükség a diszkréciómra.

SABRINA JEFFRIES

60 A LORD TITKA

– Ez az ügy engem érint, és nem Lord Stoneville-t – szólt közbe Maria. Valamiért úgy érezte, mintha Mr. Pinter kevéssé rajongana az ötletért, hogy Olivernek dolgozzon. Talán inkább hajlik arra, hogy egy ranggal egyáltalán nem rendelkező hölgynek segítsen. – Bocsássa meg, Mr. Pinter, hogy elmulasztottam bemutatni egymásnak önöket mindjárt az elején – mentegetőzött Oliver. – A kisasszony, Miss Maria Butterfield, a menyasszonyom. Mr. Pinter mintha meglepődött volna. – Önnek menyasszonya van? – Igazából nem is a menyasszonya – vetette közbe Freddy. – Tudja, Lord Stoneville nagyanyja… – Jöjjön, barátom – förmedt rá Oliver erélyesen, majd a karjánál fogva határozottan megragadva Freddyt, az ajtó felé tuszkolta. – Hagyjuk, hogy az unokanővére és Mr. Pinter négyszemközt beszéljék meg a dolgot, rendben? Az ajtó felé menet Oliver elegáns mozdulattal kivette Freddy kezéből a kardot Aztán a küszöbön megállva visszapillantott Mr. Pinterre. – Teljesítse a hölgy minden kívánságát. Busásan megfizetem a szolgálataiért. – Az a szóbeszéd járja, mylord, hogy nyakig ül az adósságban. Biztosan megengedheti magának, hogy felfogadjon? Maria a lélegzetét is visszafojtotta. Ezt bárki más sértésnek vette volna, sőt az is lehet, hogy párbajra hívja a férfit Oliver azonban, azon túl, hogy a szeme résnyire szűkült, semmi jelét nem adta egy esetleges dühkitörésnek. – Eladtam az actoni legénylakásomat, emlékszik? Talán csak ki tudok szorítani az árából néhány fontot. – Néhány fontnál azért többe fog ez kerülni önnek. Már ha elvállalom az ügyet Oliver szeme hirtelen felvillant. – Elfogja. Maria rendkívül meggyőző tud lenni. – Azzal a kalaptartóra akasztotta a Freddytől elvett kardot, és a férfira kacsintott. – Bár az ön helyében, én elzárnék előle minden fegyvert. Miközben Maria elpirult mérgében, Oliver és Freddy kiléptek az irodából. Mr. Pinter az ajtóhoz lépett, és hívatta a titkárát, hogy söpörje össze a padlón szétszóródott üvegszilánkokat, s ezalatt a lány alaposabban is szemügyre vehette a nyomozót. Harminc év körülinek tűnt, fiatalabbnak, mint amilyenre Maria számított. Magas volt és rendkívül nyurga, alakjához simuló kabátot és fekete gyapjúszövetből varrt, egyenes szárú nadrágot viselt, sima szürke mellénnyel, fehér vászoninggel, nyaka körül egyszerűen megkötött kendővel. Szögletes álla és sűrű sötét szemöldöke sólyomszerű megjelenést kölcsönzött a férfinak. Valószínűleg akadnak nők, akik jóképűnek találják… már ha képesek túltenni magukat a kifejezéstelen vonásaiból áradó ridegségen. Mihelyt a titkár befejezte a rábízott feladatot és kisietett, Mr. Pinter hellyel kínálta az egyik íróasztala előtt álló széken. Amikor mindketten leültek, a férfi az ujjbegyeit egymáshoz érintve hátradőlt – Szóval akkor ön őlordsága menyasszonya? Mr. Pinter éles, palaszürke szeme olyan gyors és tüzetes vizsgálatnak vetette alá, ami kétséget sem hagyott tulajdonosa foglalkozását illetően. Még szerencse, hogy kabátban volt Ki tudja, mi jutott volna a férfi eszébe a ruhája láttán. – A helyzet valójában ennél bonyolultabb. – Aznap reggel a városba jövet ő és Oliver eldöntötték, mit fognak mondani Mr. Pinternek. Folytatniuk kell a színjátékot még akkor is, ha sikerül rábírniuk Mr. Pintert, hogy segítsen nekik felkutatni Nathant. Freddy azonban szemmel láthatólag mit sem törődött a tervvel. Tulajdonképpen ritkán tartotta magát ahhoz, amit megbeszéltek. Beletelt néhány percbe, míg Maria felvázolta az apja végrendeletében felsorolt feltételeket. Amikor befejezte, Mr. Pinter arca ugyanolyan kifejezéstelen maradt. Ez felettébb nyugtalanította. – Ahogy azt ön is látja – mondta a lány, amíg Mr. Hyatt elő nem kerül, a jövőm meglehetősen bizonytalan. – És a márkinak mi a szerepe ebben az egészben? Most jön a nehezebbik része. – Épp Nathan után kutattam, amikor összetalálkoztunk. Egyik dolog hozta magával a másikat, és aztán egyszer csak ott álltunk eljegyezve. – Ez kis túlzással igaz is volt. Biztos vagyok benne, hogy megérti, miért olyan fontos az ügy szempontjából, hogy amilyen hamar csak lehet, megtaláljam Mr. Hyattet. SABRINA JEFFRIES

61 A LORD TITKA

– Más szóval, önnek pillanatnyilag két vőlegénye van. S ha jól értem, abban reménykedik, hogy én majd megszabadítom egyiküktől. A lány elpirult. – Bizonyos értelemben igen. – Most már értem, Lord Stoneville miért hajlandó fizetni a szolgálataimért. Míg meg nem találom a vőlegényét, nem teheti rá a kezét a kegyed atyjának pénzére. – Egyáltalán nem erről van szó! – Álmodni se merte volna, hogy a férfi az ügyet ennyire másképp látja majd. Mr. Pinter szeme résnyire szűkült – Milyen régóta ismeri őlordságát? Maria elbizonytalanodott, hogy megismételje-e az Oliver nagyanyjának mondottakat, vagy elárulja az igazat, így hát a kitérő válasz mellett döntött. – Nem régóta. – Akkor annak sincs tudatában, miféle hírnévnek örvend a nők körében. Maria dacosan felszegte az állát. – Valójában nagyon is tisztában vagyok vele. De egyszerűen nem érdekel. – Ó. – A férfi, szemében megvető pillantással, előrehajolt. – Ezek szerint megtalálta a módját, hogy felkeltse egy nemesi ranggal rendelkező úriember figyelmét, és megörökölje a járandóságát anélkül, hogy hozzá kellene mennie az apja által kiszemelt férfihoz. Ez a Mr. Hyatt valószínűleg elég idős és csúnya lehet. Mariát majd szétvetette a düh. – Szó sincs róla! Nathan jó kiállású, talpig becsületes fiatalember, akihez bármelyik hölgy büszkén és fenntartások nélkül menne nőül! Abban a pillanatban, ahogy ezt kimondta, rájött, hogy hibázott. Különösen, hogy Mr. Pinter sokatmondó pillantással dőlt hátra. – Ugye nincsenek is eljegyezve Lord Stoneville-lel? Egek, ez a színlelés egyszerűen nem megy neki! – Én… nos… tudja, ez nagyon… ez… – Bonyolult – fejezte be a férfi kimérten. – Értem. A háta mögötti nyitott ajtó felé pislantva, a lány előrehajolt, és hangját lehalkítva folytatta. – Ugye számíthatok a diszkréciójára? Ennek feltétlenül titokban kell maradnia, amíg a vőlegényem elő nem kerül. – Ez önnek fontos? Vagy őlordságának? – Mindkettőnknek. Esdekelve kérem, uram… – Meséljen nekem a vőlegényéről – mondta végül a férfi sóhajtva, és a jegyzetfüzete után nyúlt. – Az igaziról. Tudnom kell, merre járt, miből gondolja, hogy nyoma veszett, és hogy mit sikerült eddig kiderítenie. – Szúrós tekintettel meredt a lányra. – És ez alkalommal az igazat szeretném hallani. Nem szoktam olyan ügyeket elvállalni, ahol az érintettek megpróbálnak félrevezetni. Maria zavartan sütötte le a szemét. – Az igazat. Természetesen, uram. Az elkövetkező fél órában beszámolt a férfinak az összes nyomról, amelyre ő és Freddy időközben ráakadtak, és legjobb tudása szerint válaszolt a férfi kérdéseire. Amikor már jó néhány oldalt teleírt, a nyomozó félretette a jegyzetfüzetét. – Most pedig szeretném, ha elmagyarázná, hogy Lord Stoneville-nek mi köze ehhez az egészhez. A lány keze izzadni kezdett – Segít nekem. – Miért? Mert a barátai lopással vádolják az unokafivérem. – Ennek az ügy szempontjából az égvilágon semmi jelentősége – erősködött a lány továbbra is. A férfi állhatatos tekintettel viszonozta a pillantását. – Nagyon is van, ha a segítség ára magasabb, mint amennyit egy tiszteletre méltó ifjú hölgy erre áldozhat. Maria mélyen elvörösödött, miután felfogta a férfi szavainak értelmét. – Biztosíthatom, nem így van. – Áruljon el nekem valamit, Miss Butterfield. Tud ön bármit is a férfiú jelleméről, akiben ilyen vakon bízik? – Eleget tudok. – Tudta, hogy őlordsága édesanyja meggyilkolta a márki apját? Aztán pedig lelőtte saját magát? A döbbenettől Maria ajkára fagyott a szó. Ha anyám sírjára esküszöm, akkor hisz nekem? Számomra ez szent és sérthetetlen. – Ó, szegény Oliver – suttogta.

SABRINA JEFFRIES

62 A LORD TITKA

– Én az ön helyében nem sajnálnám ennyire – csattant fel Mr. Pinter. – Amióta az eset megtörtént, őlordsága éli a gondtalan ifjak kicsapongó életét. A férfi, akinek a segítségében annyira bízik, leginkább balett-táncosnőkhöz, illetve romlott erkölcsű hölgyekhez fűződő viszonyairól híres. Miközben London legfényűzőbb helyein múlatja az időt, Halstead Hallt hagyja ebek harmincadjára jutni. A mellkasát szorongató érzéstől Maria szinte levegőt sem kapott. – Hol történt mindez? A férfi pislogott. – Micsoda? – Az apja ellen elkövetett gyilkosság és az anyja öngyilkossága. Hol történt? – A birtokán található vadászlakban. Miért? Néhány helynek jobb, ha átadják az enyészetnek. A férfi szavai most új értelmet nyertek. – És őlordsága mennyi idős volt? – Tizenhat, ha jól emlékszem. Maria szíve nagyot dobbant. – Az ég szerelmére, hisz még gyerek volt! Hát nincs önben együttérzés? A legszörnyűbb körülmények közt veszítette el a szüleit, és aztán, pedig még ő is igen fiatal vo lt, hirtelen azzal kellett szembesülnie, hogy ő a család újdonsült feje, és négy fiatalabb testvérről kell gondoskodnia. Nem gondolja, hogy ha önnel történne ilyesmi, valószínűleg ugyanúgy haragudna az egész világra? Vagy elmerülne a bűn mocsarában? Mr. Pinter mogorva tekintettel meredt maga elé. – Nem. A tragédiából okulva mértékletes életmódot folytatnék. Ehelyett ő és a testvérei is azzal töltik idejük java részét, hogy meggondolatl an viselkedésükkel úton-útfélen botrányt okoznak. Maria a Sharpe családra gondolt – milyen szeretnivalók voltak valamennyien, és hogy a két nővér mindvégig milyen kedvesen törődött vele. Aztán eszébe jutott, mit mondott a szolga arról, hogyan bánnak velük a társaságban, és elöntötte a düh. Talpra szökkent, és megvető pillantást lövellt a férfi felé. – A saját mércéje szerint ítélkezik felettük, anélkül, hogy kicsit is ismerné őket. Honnan veszi magának a bátorságot ehhez? Szemlátomást megdöbbenve, Mr. Pinter szintén felemelkedett. – A legrosszabbat még el sem mondtam. Szülei halála után mindent őlordsága örökölt. Vannak, akik azt mondják, többet tud a történtekről, mint azt állítja. Hogy elképzelhető, hogy ő is ott volt, ha érti, mire gondolok. Maria gerince mentén jeges rémület futott végig. – Tényleg nem értem, mire akar kilyukadni, uram. Ugye burkoltan nem arra akar célozni, hogy… – Az úr nem akar célozni semmire – hallatszott a csípős megjegyzés a háta mögül. A szíve majd kiugrott a helyéből, amikor megfordult, és megpillantotta a küszöbön ácsorgó Olivert. Kabát helyett fekete gyapjúszövetből készült lebernyeget viselt. A férfi szenvtelennek tűnő arcával és mélyen ülő, sötét szemével Mariát arra a hatalmas kerecsensólyomra emlékeztette, amelyet egyszer vadászat közben látott, amint csőrével lecsapni készül áldozatára. Köpenye csak úgy lebegett körülötte, ahogy Oliver az irodába belépett – Mr. Pinter elég határozott véleménnyel van rólam. Elvetemült csirkefogónak és erkölcstelen gazembernek tart. De ami még ennél is lényegesebb, feltételezése szerint szüleim életének a tulajdon kezemmel vetettem véget.

Tizenegyedik fejezet Amikor Pinter nem tagadta a vádakat, Oliver a legszívesebben megfojtotta volna. Hát annyit sem érdemel a sorstól, hogy legalább egyvalaki olyannak lássa, amilyen valójában, anélkül, hogy a múltjáról keringő ezernyi mendemonda befolyásolná az illetőt? Valahányszor azt hitte, a szóbeszéd már a múlté, az újult erővel ütötte fel a fejét. És belegondolni abba, hogy Pinter azt sugalmazta, a családjának „okulnia” kellett volna a „tragédiából”! Ez az ostoba fajankó azt sem tudja, miről beszél. SABRINA JEFFRIES

63 A LORD TITKA

Valószínűleg már akkor be kellett volna rontania és Pinterbe fojtania a szót, amikor először meghallotta a férfit a külső irodából. De ha nem állt volna ott és figyelte volna a beszélgetést, nem hallotta volna, amint Maria olyan kedvesen védelmezi őt és testvéreit. Hát nincs önben együttérzés? A lány szájából elhangzó pár szó elégnek bizonyult, hogy féltve őrzött titkainak tárházán felpattanjon a zár. Soha senki nem állt még ki mellette, ekkora meggyőződéssel meg főleg nem. Aztán jött Pinter, és felfedve előtte a „legrosszabbat”, lerombolta a lány kevéske együttérzését is. A Maria tekintetéből kiolvasott rémülettől Olivernek üvölteni lett volna kedve. – Bizonyára ön sem gondolja komolyan, hogy őlordságának bármi köze lenne szülei tragikus halálához – támadt Mr. Pinterre. Nyers hangszíne felkeltette a férfi figyelmét. Lehet, hogy a lány megkérdőjelezi a szóbeszédet? – Ha mégis, akkor véleménye egyértelműen pletykákon alapul – folytatta Maria indulatosan. – Ha így van, nem vagyok benne biztos, hogy szándékomban áll önt felfogadni. Oliver torka elszorult. A lány az ő pártját fogta, és a rosszindulatú pletyka teljesen hidegen hagyta. De miért? Csak néhány barátja tett hasonlóképp, és ők is csak azért, mert már jóval az azon az éjszakán Halstead Hallban történt szörnyűség előtt is ismerték. – Engem csak a tények érdekelnek, Miss Butterfield – közölte Pinter határozottan. – Amit önnek mondtam, az a színtiszta igazság. Ez igaz volt, még ha Olivernek nehezére esett is beismernie. Ő valóban kicsapongó életet élt, és hagyta Halstead Hallt a tönk szélére sodródni. Valóban voltak találgatások arról, hogy maga is jelen volt a történtekkor. De nem is a tények izgatták. Az bántotta, hogy Pinter szükségét érezte, hogy ezt a lány tudomására hozza. – Hogyne – ellenkezett Maria továbbra is –, de ha ilyen kevés tényből von le következtetést, akkor hogy hihetném, hogy az önnek szóló megbízásom iránt kellő figyelmet tanúsít majd? – Elég, Maria – szólt közbe Oliver. Lehet, hogy nem kedveli Pintert vagy a szándékát, hogy ellene hangolja Mariát, de megértette a férfi álláspontját. És Pintert elsőrangú nyomozónak tartották. Maria érdekében Oliver tehát kénytelen lesz a dolgot gyakorlatiasan szemlélni, és a férfi iránt táplált ellenszenvét félretenni. Mindamellett meg, nemigen akad nyomozó, aki ne lenne tisztában a szóbeszéddel. Legfeljebb csak nem adnának hangot a véleményüknek ilyen nyíltan. Pinter megpróbálhatott volna csűrni-csavarni az Oliver által hallottakon, de nem tette. És Oliver a talpnyalóknál többre becsülte, ha valaki szilárdan kiáll a meggyőződése mellett. – Ahogy az úriemberek többsége – folytatta Oliver –, Mr. Pinter csak szeretné megóvni a bajban lévő hölgyet egy kicsapongásairól híres élvhajhásztól és feltételezett gyilkostól. Ez nem ok arra, hogy ne akarjuk felfogadni. Sőt ellenkezőleg, ez azt jelenti, hogy valószínűleg mindenki másnál nagyobb körültekintéssel jár majd el az ügyben, és kezd Mr. Hyatt keresésébe. – Tekintetét a nyomozóra emelte. – Ugye nem csal a megérzésem, és elvállalja az ügyet? – Nos, jól látja, mylord. – Oliver szemébe nézett. – De a pénzére nem tartok igényt. Ha megtalálom Mr. Hyattet, ő is rendezheti a számlát. Ha nem, akkor díjazás nélkül dolgozom, jobb szeretném, ha Miss Butterfield nem lenne az ön lekötelezettje. – Ön nem ért… – kezdte rá Maria. – Badarság! Hagyja csak rá – hallgattatta el Oliver a lányt, mielőtt az hosszas magyarázkodásba bocsátkozhatott volna kettejük alkujáról. El kell rángatnia innen, mielőtt még túl sokat fecsegne. Ha Pinter már most úgy érzi, pártfogolnia kell a lányt, miként vélekedne, ha tudná, mi a szerepe nagyanyja tervének meghiúsításában. Oliver kinyújtotta a karját. – Jöjjön, kedvesem, még vásárolnunk kell. Mr. Pinter pedig amúgy is valószínűleg azonnal hozzá akar látni a kereséshez. Pintert kissé bosszantotta a burkolt célzás, de aztán helyeslőleg bólintott. – További kellemes napot, mylord. – Ahogy Mariára nézett, a férfi tekintete ellágyult. – Mihelyt megtudok valamit, azonnal beszámolok önnek, Miss Butterfield. És ha bármire szüksége lenne…

SABRINA JEFFRIES

64 A LORD TITKA

– Köszönöm – mondta a lány dacos ábrázattal és elég kelletlenül. – De nem hiszem, hogy bármire szükségem lenne. Halstead Hallban megtalál. Őlordsága családjánál vendégeskedem. Csak a jóisten a megmondhatója, Pinter ebből milyen következtetést vont le. Belekarolt Oliverbe, és az ajtóhoz sétáltak, de amikor odaértek, Oliver hirtelen megtorpant, mert képtelen volt megállni, hogy ne az övé legyen az utolsó szó. – Remélhetőleg tudja, Mr. Pinter, hogy a tiszteletdíjáról való lemondásával, Miss Butterfield most önnek van lekötelezve. Ami felveti a kérdést végül milyen árat kell majd fizetnie önnek a segítségéért? A választ meg sem várva kivezette a lányt az ajtón. – Beképzelt fráter! – suttogott Oliver az orra alatt, miközben a lépcső felé tartottak. – Nem kellett volna felfogadnunk. – Dehogyisnem. Mindent összevetve, nincs nála jobb a szakmajában. A lépcsőn lefelé menet Maria a férfi karjába kapaszkodott. – De olyan… kegyetlen dolgokat mondott önről. Nem tudom, mennyit hallott… – Eleget – harapta el mondandóját Oliver, és félrefordította tekintetét, attól való félelmében, hogy kiolvassa a lány szeméből, min töpreng. Csak mert Pinterrel szemben megvédte, nem jelenti azt, hogy a későbbiekben sem gondolja meg magát. Bár már megszokta, hogy egyetlen vállrándítással intézze el a betegesen kíváncsi pillantásokat, illetve a nyílt rosszallást, a lány részéről ezt nem bírta volna elviselni. Főleg nem a szívének oly kedves szavait hallva. – Sajnálom, ami a szüleivel történt – mormolta a lány. A hangjából kicsendülő halk együttérzés hatására Oliver önuralma szinte szertefoszlott. – Miért? – Próbált olyan nyugodtan és szenvtelenül megszólalni, ahogy csak bírt, de ez minden erejét igénybe vette. – Semmi köze hozzá. – Ahogy persze önnek sincs. Remélem, egy percig sem gondolta, hogy hitelt adtam Pinter gyanúsítgatásának. – Higgyen, amit csak akar. Nem számít – hazudta. Az épület bejáratához értek. Amikor a férfi kitárta előtte az ajtót, Mária megállt, tekintete a férfiét kereste. – Dehogynem számít. Nem kellett volna ilyesmiket mondania. Oliver egy pillanatra képtelen volt másfelé nézni. Annyi együttérzés volt abban a szempárban, hogy a legszívesebben elmerült volna bennük. Aztán szíve szerint menekülőre fogta volna. Nem tartana sokáig. Hogy is tarthatna? Tekintetét elfordította, majd levezette a lányt a lépcsőn. – Higgye el, Maria, ez csupán töredéke annak, amivel gyanúsíthatott volna. Elmesélhette volna a botrányt elejétől a végéig: hogy lelőttem apámat az örökség miatt, és aztán pedig anyámat, amikor megpróbálta kirántani kezemből a pisztolyt. Habár fájt, ahogy Maria a karját szorongatta, kérlelhetetlennek mutatkozott. Ha már a lány elkövette azt az ostobaságot, hogy kiállt mellette, megérdemli, hogy megtudja a teljes igazságot, mindazt, amit vele és a családjával kapcsolatban összehordtak. – Azt is rebesgették, hogy apámnak egy hölggyel volt légyottja, és anyám ezért lőtte le. Vagy hogy a nagyanyám bérelt fel valakit anyám kérésére, hogy végezzen apámmal, de a dolog balul sült el. Ehhez hasonló történet ezernyi keringett a családomról az elmúlt tizenkilenc évben. – Ez igazságtalanság! – tiltakozott a lány. – Ilyen az emberi természet – felelte fásultan Oliver. – Ha az igazság nem túl érdekes, az emberek kitalálnak egy izgalmasabb változatot. Valójában senki sem tudja, mi történt aznap éjjel, még én sem. A legjobb magyarázat, amivel nagymama előhozakodhatott, hogy anyám betörőnek nézte apámat, és lelőtte, aztán amikor rádöbbent, mit tett, a fájdalomtól megtörten magával is végzett. – Vagyis a haláluk nem egyéb, mint tragikus baleset. – Igen. Ez nem hazugság. Ez pusztán a nagymama elmélete. Oliver azonban tökéletesen tisztában volt vele, hogy ennek semmi köze az igazsághoz. Viszont nem bírta elviselni a gondolatot, hogy Maria megtudja az igazat – hogy bár a ravaszt nem ő húzta meg, a dolog lényege attól még ugyanaz. A szülei miatta haltak meg. És SABRINA JEFFRIES

65 A LORD TITKA

bármit tegyen is, ezen már semmi sem változtat. Egy Amerikából szalajtott, lágyszívű, szemtelen leányzó minden együttérzése sem. A kocsi előállt, es az inas lehajtotta a lépcsőt. De amikor már épp azon volt, hogy a hintóba segítse, a lány megkérdezte: – Hová lett Freddy? Jóságos isten, a lány unokafivéréről teljesen megfeledkezett. – Átkísértem a klubomba innen nem messze – válaszolta, miközben a lányt követve maga is bemászott a hintóba. – Nem akartam, hogy bármit is kikotyogjon Pinternek a mi kis megállapodásunkról, és egyébként meg úgyis azt mondta, hogy nem akar velünk vásárolgatni. – Ez igaz volt… leszámítva azt az apróságot, hogy ő maga szabadult meg a fiútól, mert szerette volna Mariát egy kis időre kisajátítani. Abban a percben, ahogy otthagyta Freddyt, tudta, hogy őrültséget csinál. A lány már így is megőrjítette, kettesben lenni vele pedig még kínzóbb. A múlt éjszaka jószerével alig bírta lehunyni a szemét, mert álmában a lány mindvégig mellette volt az ágyában, és egyedül gyengéd ajka, lágy sóhajai és varázslatos mosolya segítettek neki elűzni az éjszakai árnyait. Ó, mily csodás élvezet lenne forró ölelésben összeforrni vele, lefektetni a Halstead Hall körül időközben teljesen elburjánzó kertben, és szerelmeskedni vele, mintha a lány erdei nimfa, ő pedig görög isten lenne. Ezzel talán sikerülne megtörni végre a helyet sújtó átkot. Oliver a fogát csikorgatta. Még ha a lány hagyná is, hogy az ágyába csalogassa, az egyet jelentene azzal, hogy gyermeki kíváncsisággal kifürkészhetné a titkait, oly módon, mint mikor a mazsolás kalácsból a mazsolát kicsípegetik. S amikor mindet összegyűjtögetné, és látná, mit takar sötét múltja, azonnal hátat fordítana neki. Otthagyná kiszolgáltatottan és magányra ítélve. Örök magányra. Miért izgatja olyan nagyon, hogy Maria elhagyja-e? Átkozta a lányt, amiért ártatlanságával kísértésbe hozta. És magát is, amiért engedett ennek a kísértésnek. Kigombolta köpönyegét. Bár kabátjától és kesztyűjétől időközben megszabadult, a hintóban a forróság még így is elviselhetetlen nek tűnt. – Amint végeztünk a használtruha-kereskedésben, Freddyért megyünk. A klubban biztosan nem okoz különösebb felfordulást… – Tréfál? A világon nincs még egy olyan szószátyár férfi, mint ő. Mostanra valószínűleg már a klub összes tagját beavatta látszólagos eljegyzésünk részleteibe. – Ó, emiatt nem kell aggódnunk. Közöltem vele, hogy rendelhet bármit a klub főszakácsától, mindaddig, amíg nem kürtöli világgá, miben mesterkedünk. Azt pedig erősen kétlem, hogy marhasülttel teletömött szájjal képes lenne órákig beszélni. – Akkor meg fog lepődni. Freddy ugyanis mesterien ért a bajkeveréshez. – Hamiskás pillantással sandított a férfira. – Ön is rájön majd, hogy étellel megvesztegetni őt felettébb költséges mulatság. – Bánom is én! Pinter tiszteletdíján amúgy is rengeteget megtakarítok. Amikor a lány arca elsápadt, Oliver átkozta tulajdon meggondolatlanságát. Ha valakit, hát Pintert esze ágában sem volt a lány emlékezetébe idézni. – Egyébként nem Freddy miatt kellene aggódnia – tette hozzá csendesen Maria. – Sikerült kikotyognom valamit, amiből Mr. Pinter rájött, hogy az eljegyzésünk csak színjáték. Sajnálom. Pinter viselkedéséből ezt már eddig is gyanította. – Nem kell bocsánatot kérnie. Jobb lett volna, ha nem jön rá, de Pinternek vág az esze, s tökéletesen tisztában van az előéletemmel. Varható volt, hogy gyanakodni fog. Biztos vagyok benne, hogy önnek nem állt szándékában megszegni a megállapodásunkat. – Tényleg nem. De elkezdett célozgatni kettőnkkel kapcsolatban, aztán pedig engem és Nathant illetően, és… – Addig faggatta, amíg ki nem bukott önből az igazság. Minden rendben. Neki ez a munkája. Ettől olyan elismert a szakmájában. – Oliver hangja egészen ellágyult. – És önnek nincs akkora gyakorlata a mismásolásban, mint nekem. Természeténél fogva nem ilyen. – Nem, de megígértem, hogy titokban tartom. A férfi megrándította a vállát. – Most, hogy megfogadta, „megvédi” önt, számíthatunk a diszkréciójára. Míg a nagymama nem szimatolja ki a dolgot, nincs mitől tartanunk.

SABRINA JEFFRIES

66 A LORD TITKA

A hintó a minden irányból folyamatosan áramló kocsik és fogatok útvesztőjében lassítani kényszerült, Oliver pedig azon kapta magát, hogy hálás minden további másodpercért, amelyet a lánnyal kettesben tölthet – És mit mondott, mekkora az esély rá, hogy Nathan egyáltalán előkerül? – kérdezte Oliver. – Nem sok. De hála önnek, legalább lehetőségem adódott rá, hogy az ügy megnyugtatóan rendeződjön. Nem akarta, hogy a lány hálálkodjon. Részéről Nathan Hyatt akár a pokolban is elkárhozhatna. Útban a klub felé Oliver alaposan kikérdezte Freddyt. Minél több információ birtokába jutott, annál jobban megvetette a férfit. Egyértelmű volt, hogy Hyatt gyakorlati megfontolásokból akarta Mariát, amelynek semmi köze nem volt a lány szívjóságához és állhatatosságához. Mintha csak a saját anyja tévedését látta volna megismétlődni. És ennek nem lesz jó vége. Szerette volna felnyitni a lány szemét. – Megfordult már a fejében, hogy Hyatt talán nem is akar előkerülni? Maria összeszorult torokkal bámult ki a hintó ablakán, s nézte az utcán áramló tömeget. – Igen. – És ha így áll a helyzet? Mit szándékozik tenni? – Nem tudom. – Tekintetet a férfira emelte. – Miért? Talán szeretne ajánlatot tenni nekem? – Amikor Oliver megmerevedett, sietősen hozzátette: – Ne legyen ostoba, csak tréfáltam. Nem ismeri fel, ha egy nő csak ugratja? Nem. Házasság kérdésében a nők nem nagyon tréfálták vele. S ami meg ennél is szörnyűbb, hogy az ötletet egyáltalán nem tálalta ellenszenvesnek, sót. Már maga a gondolat, hogy a lány mellette fekszik az ágyban, és beszél hozzá azokon az éjszakákon, amikor emlékeit képtelen száműzni a tudatából… – Sajnálatos, hogy reménytelenül szűzies életet el – jegyezte meg gunyorosan, a lányéhoz hasonló könnyed stílusban, nehogy az észrevegye, mennyire felkavarta előbbi megjegyzése. – Máskülönben sokkal kevésbe tisztességes ajánlatot tennék önnek. Huncut mosoly játszott a lány ajka körül. – Ó, talán szeretne elcsábítani? Abban a pillanatban, ahogy kimondta e szavakat, a levegő szinte szikrázott körülöttük. Oliver pedig hirtelen rádöbbent, hogy a dolgok kezdenek vészesen komolyra fordulni. – Valójában nem. – Megvárta, amíg tekintetük találkozik. – Felajánlanám, hogy legyen a szeretőm.

Tizenkettedik fejezet Maria egy pillanatig nem kapott levegőt. Vajon komolyan gondolta a férfi? Olivert illetően sosem lehetett biztos a dolgában; a férfi élvezte, ha megbotránkoztathatta. Tegnap még bedőlt volna neki, de rövid idő alatt kiismerte, és rájött, hogy a férfi ilyenformán igyekszik távol tartani magától az embereket, mégpedig azzal az egyértelmű szándékkal, hogy ne legyen lehetőségük eleve visszautasítani. Azzal kérkedett, hogy még azelőtt elvetemültnek kiáltja ki magát, mielőtt azt bárki más megtehetné, s ez diadalmámorral töltötte el. Ez majdnem olyan volt, ahogyan a papa vélekedett törvénytelen származásáról. Sosem csinált belőle titkot – bárkinek megmutatta a családfáját, aki csak kérte, mintha csak így bátorította volna őket, nézzék csak le nyugodtan. Milyen furcsa, hogy a két férfi mennyire hasonlít egymásra ebben. A különbség pusztán abban rejlett, hogy míg papa kinyilatkoztatásai során állandóan ellenséges hangnemet ütött meg, Oliver a dolgot rendszerint hűvös nemtörődömséggel kezelte. Kivéve most. Szavai mintha saját magát is meglepték volna. Aztán tekintete egyre komolyabb lett, majd izzani kezdett, amitől Mariát tetőtől talpig forróság öntötte el, és hirtelen rádöbbent, mennyire egyedül vannak. – Mivel azonban reménytelenül szűzies életet élek – mondta, igyekezve a férfihoz hasonlóan könnyed hangnemben fogalmazni –, ez szóba sem jöhet. – Tegyük fel, hogy nem így van – erősködött a férfi rekedtes hangon. – Csak tételezzük fel. A védőszárnyaim alá venném, és itt maradhatna, míg meg nem unjuk egymás társaságát, aztán pedig

SABRINA JEFFRIES

67 A LORD TITKA

visszatérhetne Amerikába. Senkinek sem kellene megtudnia, hogy mivel töltötte az idejét Angliában. Ez persze csak feltevés. Attól, hogy a férfi a neki tett felettébb illetlen ajánlatát esetleg komolyan gondolja, mélyen a bensőjében mintha valami megmoccant volna. Soha egyetlen férfi sem hatott rá így, különösen nem egy ilyen pokolian vonzó. Miért van, hogy a sértő szavak ellenére a férfi valahogy elérte, hogy hízelgőnek találja az ajánlatát? Légy észnél, Maria – intette magát. Nem titkolta, milyen a híre. – A feltevések talaján maradva: még alig egy napja ismer, s minden bizonnyal ennél kicsivel több időre lenne szüksége, hogy szeretőt válasszon magának. – Akarom önt az első perctől kezdve, hogy megláttam. A férfi sóvárgó arcát látva, Maria megértette, hogy ez a beszélgetés már régen nem az elméletek szintjén zajlik. Minden erejét össze kellett szednie, hogy leplezze, mennyire megingatták ellenállását a férfi szavai, majd csípősen megjegyezte: – És hányadik lennék…? Úgy nagyjából a tizenötödik a szeretőinek hosszú listáján? A levegővétel Olivernek is éppoly nehezére esett, mint a lánynak. – Valójában az első. – Halk, dörmögő hangjától Maria minden idegszála megrezdült. – Sosem volt még szeretőm. A lány kénytelen-kelletlen elfojtott egy kuncogást. – Nem kívánhatja, hogy ezt el is higgyem. – Pedig igaz. Korábban valahogy mindig a kevésbé hosszan tartó viszonyok híve voltam. Ez egyáltalán nem lepte meg, viszont a férfi előző vallomása igen. – Vagyis most azt kellene hinnem, hogy a kedvemért hajlandó volna megváltoztatni az álláspontját? Elméletben, persze. A hintót hirtelen mindketten túl szűknek érezték. Bar Oliver nem mozdult a lánnyal szemközti ülésről, jelenléte mégis mintha körülölelte volna. – Miért ne? Az emberek változnak. – Ahogy a lány arcát fürkészte, tekintete egészen elsötétült. – A tenyeremen hordanám. Semmiben sem szenvedne hiányt. Esküszöm. A lány felvonta szemöldökét. – A tisztességemet és a jó híremet kivéve. – Pokolba a tisztességgel – szitkozódott. – Ön könnyen beszél. Nincs vesztenivalója. Nekem viszont nagyon is van. A férfi majd felfalta a tekintetével. Ő meg csak idegesen mocorgott a helyén. – Biztosíthatom, hogy törődnék magával – mondta rekedt, mély hangon. – Hogy tető lenne a feje felett. Miután nagyanyám felhagy az ostoba tervével, és ismét támogatja a testvéreimet, megélhetek a magam jövedelméből. Nem lenne szükségünk sokra… legfeljebb egy házikóra Chelsea-ben. Miután hozzájutna az örökségéhez, akkor sem kellene túlzott kiadásokba vernie magát. De legalább nem lenne egy olyan léhűtő lekötelezettje, mint Hyatt, akibe annyi jóérzés sem szorult, hogy értesítse címének változásáról. Ez övön aluli ütés volt. – Talán nem állt módjában – válaszolta Maria, félelmének hangot adva. – Freddy szerint önként intett búcsút a Londoni Tengerhajózási Vállalatnak. Freddy azt is elmondta, hogy a vendégfogadóban is rendezte a számláját. Ez egyáltalán nem úgy hangzik, mintha rossz társaságba keveredett volna, s azért tűnt volna el. A csuda vinné Freddyt, amiért nem képes tartani a száját! Ki tudja, miféle titkokat fecseghetett ki, míg Oliver meg nem szabadult tőle egy klubban. – Ön nem ismeri Nathant. Ő nem tenne… ő nem volna képes… – Szó nélkül faképnél hagyni önt? Nagyon úgy tűnik, hogy képes volna, ahogy meg is tette. Nyers szavai tőrdöfésként fúródtak Maria szívébe. – Szeretném, ha tudná, Oliver, hogy sem rá, sem önre nincs szükségem. Ha tényleg nem áll szándékában házasságra lépni velem, én öröklöm papa pénzét, és azt kezdek vele, amit csak akarok. – Mihelyt megkapja. De amíg Hyatt elő nem kerül, vagy holttá nem nyilvánítják, anyagilag szűkös idők elé néz. Évek telhetnek el, mire az ügy rendeződik. – É-én… biztos vagyok benne, hogy papa erre is gondolt – Hát hogyne… ahogy arra is, hogy férjet vásároljon magának. – Nem vett nekem férjet! – Hangja suttogássá halkult – Nem vett.

SABRINA JEFFRIES

68 A LORD TITKA

A lány hangjából kicsendülő fájdalom kétségbeesést ébresztett Oliverben. Ahogy felé hajolt, szemében perzselő forróság izzott. – Még ha az apja tett is bizonyos lépéseket, és azelőtt megkapja a pénzt, hogy koldusbotra jutna, mi haszna származna belőle, azon kívül, hogy hátralévő napjait szűzies, tiszteletre méltó vénkisasszonyként tengetheti? – Férjhez is mehetek – ellenkezett a lány. – És sosem tudná meg, hogy a férfi, aki bókokkal halmozza el, önmagáért vagy a pénzéért teszi e. – Az sem rosszabb, mint ha kizárólag a testemért kellenék valakinek. – Nem csak a teste az, ami nekem… – Amikor ki nem mondott vallomása saját magát is mélyen felzaklatta, Oliver elhallgatott. – Fogalma sincs arról, mit jelent szenvedély nélküli házasságban élni. A szüleimnek volt benne osztályrészük. Az egyetlen érzelem, amely e házasságban kijutott nekik, a harag volt. Veszekedéseiket leszámítva, ritkán tartózkodtak egy fedél alatt. Lassú mozdulatokkal lehúzta a lány kezéről a kesztyűt, pillantásától megigézve Maria moccanni sem mert. – Most pedig azt kell látnom, hogy egy olyan férfiúval köti össze az életét, aki az összes tulajdonával együtt önt is egy polcra teszi majd, és onnan csak akkor veszi le, ha hasznára lehet. – A lány kesztyűjét az ülésre hajította, majd kezét a kezébe fogva, hüvelykujjával a kézfejet kezdte masszírozni. – Már ha egyáltalán viszontlátja. A férfi szavai a Nathannel kapcsolatos legádázabb félelmeket keltették életre Mariában: hogy a férfi csak azért vágyott rá, mert érvényesülésének biztosítékát látta benne. És ezt nem akarta hallani. Nem akarta Olivert ilyen közel tudni magához, aki folyton arra emlékeztette, hogy miatta kalapál hevesen a szíve, és pezseg ereiben a vére, holott egyedül Nathan válthatna ki ilyen érzéseket belőle. Nem akarta, hogy a férfi megérintse, hogy felkeltse a vágyát olyan dolgok iránt, amelyek létezéséről eddig nem is tudott, hogy sóvárgásra késztesse. Kirántotta kezét a férfi szorításából, az ablakhoz húzódott, hogy kinézzen. – Milyen messze van ez a kereskedés? – kérdezte elfúló hangon. Oliver a lány mellett előrenyúlva egyetlen mozdulattal összerántotta a függönyt, majd Maria mellé ült. A lány megmerevedett, de nem tiltakozott, amikor a férfi egyik karját a dereka köré fonta, hogy a lány hátát izmos testéhez szoríthassa. – Fogalma sincs, miről mond le – suttogta rekedten –, nem tudja, milyen engedni egy férfi kényeztetésének. Ha tudná, nem égne a vágytól, hogy mindezt megtagadja önmagától, cserébe a sovány vigaszért, amelyet egy tisztesnek mondott házassággal nyerhet. Lehunyta a szemét, hogy a férfi szavait kizárja elméjéből, de a kísértés óriási volt, és ő képtelen volt ellenállni a csábításnak. Az elmúlt éjjel csak felébredt a kíváncsisága. Most, hogy a férfi kölnijének illata beitta magát az orrába, és forró lehelete az arcát csiklandozta, többet akart tudni, többet akart érezni. Oliver hangja suttogássá szelídült. – Legálabb engedje, hogy megmutassam, mit veszít. Inkább csak érezte, semmint látta, hogy a férfi a kabátjától megszabadulva ingujjra vetkőzik. Testén jóleső borzongás futott végig. – Talán már elfelejtette, hogy még érintetlen vagyok? – kérdezte miközben próbált ismét úrrá lenni a helyzeten. – Nem. Viszont még akkor is az lesz, ha végeztem. – Azzal ajkát a lány nyakára szorította, ott, ahol a kalapja alól kivillant, és ettől a lány finoman megremegett. Aztán Oliver kioldozta a kalapját, és a szemben lévő ülésre dobta, hogy ajkával a haját érinthesse. – Csak szeretném, ha megízlelné a szenvedélyt, kedvesem. Csak annyira, hogy lássa, mi lehetne kettőnk között. – Oliver… – tiltakozott a férfi felé fordulva. Ami nagy hiba volt, mert a férfi a fejét a két kezébe fogta és megcsókolta. Merészen. Vehemensen. És ő képtelen volt megálljt parancsolni neki. Istenem, milyen szenvedélyesen csókol! Aho gy a férfi szája újra és újra az övét kereste, levegőhöz is alig jutott, a pulzusa pedig egyre hevesebben lüktetett. Ujjaival a férfi ingébe markolt, de hogy azért-e, hogy még szorosabban magához vonja, vagy inkább ellökje, nem tudta volna megmondani.

SABRINA JEFFRIES

69 A LORD TITKA

Nem volt semmi jelentősége. A férfi teljesen a hatalmába kerítette, és ennek tudatában is volt. Erős keze mozdulatlanságra ítélte, miközben nyelve a nyelvével incselkedett, majd hüvelykujjait lecsúsztatta a nyakán, és vad csókjainak hevével ellentétben gyengéden simogatni kezdte. Kezét kinyújtva, a függönyt a másik oldalon is összehúzta, majd Mariát az ölébe vonta. A lány szája elvált az övétől. – Oliver, ezt igazán nem szabad… – Pszt – mormolta a férfi ajkát a lányéhoz simítva, majd száját az állán végighúzva, teljes hosszában végigcsókolta a nyakát. – Hadd fejezzem be. Esküszöm, nem esik bántódása. Lehet, hogy fizikailag nem, de a férfinak megvolt hozzá minden adottsága, hogy más tekintetben sokkal nagyobb fájdalmat okozzon neki. Mielőtt hallott volna a családja körül keringő szörnyű mendemondáról, a gazember csirkefogót szívfájdalom nélkül képes lett volna visszautasítani. Most azonban nem látott mást, mint egy férfitestbe bújt mérges kamaszt, aki haragszik az egész világra, amely elragadta tőle a szüleit, és arra ösztönzi az embereket, hogy gátlás nélkül mindenfélét összehordjanak róla. Ez megrendítette. Fájt érte a szíve, mint ahogy korábban még soha senkiért. És ez nagyon veszélyes, ha olyan férfiról van szó, aki a nőket kizárólag a vágyát beteljesítő eszköznek tekintette. Akkor sem állította le a férfit, amikor az kioldotta kabátja övét. S tette mindezt olyan áhítattal, amelyre Maria nem is számított, lélegzete enyhén zihált, és elhomályosult a tekintete. – Nem mintha teljesen tudatlan lennék abban… mi történik férfi és nő között – suttogta zavarában a lány. – Egy s mást tényleg tudok. – Valóban? – kérdezte a férfi, miközben kabátján az utolsó gombokat is kigombolta. Arcvonásai felélénkülték. – Amikre Hyatt tanította? – Nem. – A válasz olyan gyorsan szaladt ki a száján, hogy Oliver örömmámorban úszó tekintete csak úgy izzott a kíváncsiságtól, amikor a lány szemébe nézett. – A nénikém… mesélt ezt-azt. – Ó! – Halovány mosollyal az arcán letolta a lány válláról a kabátot, majd szétnyitotta körgallérját, míg végül sötét pillantását hosszasan legeltethette az elébe táruló, felettébb szemérmetlen dekoltázson. – És mit mesélt önnek? – Azt mondta… – Elsápadt, amikor a férfi lehajtotta a fejet, hogy csókot lehelhessen melle domborulatara. Szíve majd kiugrott a helyéből a férfi szájának érintésétől, ajkának minden egyes becézgetésétől egyre vadabbul kalapált. – Azt mondta… hogy a férfiak meg akarnak majd… érinteni olyan helyeken… ahol nem szabadna. – Például itt? – Oliver felemelte a kezét, és megmarkolta a lány egyik mellét. Nagy ég! Elpirult, ahogy a férfi lassan és érzékien a mellét simogatta. Amikor ruháján keresztül hüvelykujja a mellbimbójához ért, Maria úgy érezte, belehalna, ha a férfi most abbahagyná. – Igen – sóhajtotta. – M-mint itt. – Nem lenne szabad hagynia, hogy a férfi ezt tegye. De elepedt a vágytól, hogy megismerje mindazt, amire az meg akarta tanítani. Mindamellett megígérte, hogy az ártatlansága nem kerül veszélybe, es ő bízott benne. Hát nem különös? A férfi szája most kissé lejjebb kalandozott, a másik mellét véve célba. – Azt is mondta a néni, hogy a férfiak az érintésnél általában többre vágynak? – kérdezte rekedten. – Majd kihámozta a lányt az ingvállból, aztán lecsúsztatta fűzője kosarát is. Ahogy ingmellének kötőjét is kioldotta, Mariának elakadt a lélegzete. – Hogy esetleg ilyesféléket akarnak csinálni? – mormolta a lány mellét lemeztelenítve. Aztán szájába vette a mellbimbóját, majd szívogatta, s nyelvével ingerelte. Ártatlan, természetes gyönyör járta át Maria egész testét. Ami ekkora élvezetet nyújt, az csakis erkölcstelen lehet. Mégis, amikor kezével a férfi sűrű fekete hajába túrt, hogy eltaszítsa magától, rájött, hogy inkább még szorosabban magához vonja, hogy tovább nyalogathassa nyelvével a mellbimbóját, és fogai közé fogva, gyengéden harapdálva tovább fokozza a leírhatatlan gyönyört. Nem csoda, hogy a nők sosem tudtak ellenállni a csábítóknak. Szentséges ég, a férfi szája ol yan édes gyötrelmeket okozott neki, amelyekről soha még csak álmodni sem merészelt! – Oliver, biztos benne, hogy ezt szabad… – Élvezi? – suttogta a férfi, figyelmét továbbra is a lány mellére összpontosítva. – Ez ó, istenem…

SABRINA JEFFRIES

70 A LORD TITKA

– Ezt igennek veszem. – Oliver hátradöntötte a lányt, míg teljes egészében, szégyenkezés nélkül ki nem tárulkozott az ölében, melle a férfi ördögien ügyes keze után ácsingózott, csupasz nyaka hozzáértő ajkát kívánta. – Sosem tettem még ilyet szűz lánnyal, tudja? – suttogta a nyakát kényeztetve. – Egészen mostanáig eszembe sem jutott. A szavak befészkelték magukat Maria tudatába, bármennyire is igyekezett kizárni őket onnan. Maga felé fordította a férfi fejét, hogy egyenest a szemébe nézhessen. Oliver pillantása álomittas volt, a szemhéja elnehezült. Úgy festett, mint aki hosszú álomból ébredt. Akkor mégis mitől volt olyan érzése, mintha ő ébredezne? – Miért pont most? – vonta kérdőre. – Miért pont velem? Oliver tekintete szurokfeketévé változott. – Nem tudom. – Majd fölé hajolt, hogy kiéhezve újra megcsókolja, mohó vágya a lányban hasonlóan mohó vágyat gerjesztett, különösen akkor, amikor ujjai könnyed mozdulattal a mellére tapadtak, nedves mellbimbóját addig simogatva, gyömöszölve, hogy a lány a végén már zihálva kapkodott levegő után. Aztán Oliver felemelte a kezét a lány melléről, hogy lejjebb csúsztatva megemelje a szoknyáját Maria abban a pillanatban elrántotta a száját a férfiétól. – Mit művel? – Jó néhány hely van még, ahol egy férfi szeretne megérinteni egy nőt. – Kezét a lány szoknyája alá csúsztatta. – Nagynénje erről bizonyára bölcsen hallgatott. – Említette. De azt mondta, hogy ilyesmit csak egy férj tehet. – Vagy egy előrelátó szerető – suttogta Oliver rekedten. Amikor keze a lány lába közé nyomult, az a döbbenettől megrémülve szorosan egymáshoz préselte a lábait. – Maria… – lehelte, mintha a neve valamiféle imádság volna. – Tárulkozzon ki előttem. Engedje, angyalom, hadd kényeztessem. Angyal? Az angyaloknak nem szokásuk elvetemült gazemberek ölébe ülni – kivéve persze, ha maguk is bűnbe estek. – Csak cirógatni szeretném – súgta elfúló hangon nem kell félnie. Fojtott nevetés buggyant ki a lányból, ahogy küzdött a férfi által reá bocsátott érzéki bűbáj ellen, ame lytől egész teste lázasan vágyakozott arra, hogy Oliver ott érintse meg a kezével, ahol csak akarja. – Szeretném, ha megesküdne erre, bár tudom, milyen kevéssé megbízható, ha esküvésről van szó. A férfi látszólag nem tudta eldönteni, hogy tiltakozzon, vagy inkább nevessen a felvetésen. – Van egy ötletem. – Kihúzta kezét a lány lába közül, majd felültette Mariát az ölében. Aztán a lány kezét a szűk nadrágján át kitüremkedő férfiasságára helyezte. – Mivel remekül ért hozzá, hogyan okozzon fájdalmat egy férfinak, ezennel felhatalmazom, hogy tegyen, amit csak akar, ha a simogatásnál esetleg messzebbre merészkednék. Ahogy a lány kezét a vékony szövettel fedett érzékeny testrészére tette, hangjából hirtelen meghittség sugárzott. – Természetesen a döntés az ön kezében van, de én a magam részéről jobb szeretném, ha ön is simogatna engem, míg én ugyanezt teszem önnel. – Nem tudom, hogy kell – suttogta a lány megbűvölve, miután látta, hogy a férfi teste milyen hevesen jelzett kezének érintésére. – Csak dörzsölje. – Elengedte a lány kezét, hogy ismét a szoknyája alá nyúlhasson. – Fel és le, hosszában. – Amikor úgy tett, ahogy kérte, a férfi zihálva vette a levegőt. – Istenem, igen. Jó. Menet közben ő is rábukkant a lány alsóneműjén az apró nyílásra, és kezét belecsúsztatta. De ez alkalommal nemcsak a kezébe zárta, hanem erősen dörzsölni kezdte azt a részét, amelyet nénikéje mindig csak a lány „féltve őrzött kincseként” emlegetett. Amikor Maria elégedetten nyögdécselt, Oliver tekintete felizzott a szenvedélytől. – Ez az, angyalom! Tárulkozzon ki előttem… és engedje, hogy osztozzam a gyönyörében… Magasságos egek, amit a férfi művelt vele… azt szavakkal leírni nem lehetett. Fejét lehajtotta, hogy orrát a lány halántékához dörgölhesse, miközben tenyerével végigsimított az ölén. A lány először el akart húzódni, de aztán mégis inkább hozzászorította a testét a férfi kezéhez. – Élvezi, ugye? – kérdezte Oliver rekedten, mialatt a szája egy egész sor puha csókot lehelt a hajára. Maria arcát a férfi ingébe temette.

SABRINA JEFFRIES

71 A LORD TITKA

– Ebben nincs semmi szégyellnivaló – suttogta. – A nők arra teremtettek, hogy ugyanúgy élvezzék a dolgot, mint a férfiak, nem számít, mit mondanak az erkölcscsőszök. – Szakavatott ujjai úgy szántottak végig a lábai közt az átnedvesedett pihéken, mintha jutalomra lelhetnének benne. Vajon mikor lett odalenn ilyen nedves? Rose néni erről persze egy szót sem szólt, csak annyit mondott, hogy „féltve őrzött kincse” felkészül majd a férfira, és akkor a férfi a „micsodáját” belévezeti majd. Az egyedüli különbség az volt, hogy Oliver pillanatnyilag nem a férfiasságával hatolt be oda. Hanem az ujjával gyötörte, ingerelte, simogatta olyan gyengéden, hogy legszívesebben felkiáltott volna a gyönyörtől. Ki gondolta volna, hogy egy ujj érintése ilyen… hihetetlenül… csodálatos érzéseket válthat ki belőle… – Egek, angyalom – mormogta Oliver –, a teste akár a forró láva. – Egyre nehezebben vette a levegőt, testével ugyanúgy feszült a lány kezének, ahogy a lány jelzett ölével az ő tenyerének érintésére. Erről Mariának eszébe jutott, hogy meg akarta simogatni a férfit. Amikor megtette, Oliver olyan szenvedélyes és részegítő csókkal tapadt a szájára, amelytől forogni kezdett vele a világ. Most már két ujját érezte a testébe hatolni, hüvelykujjának mozdulataival pedig jószerével az őrületbe kergette. Simogatása ritmikussá és egyre sürgetőbbé vált, hol a magasba röpíte tte, hol a mélybe taszította, a mennyországból a pokolba, a szenvedély feneketlen mocsarába rántotta, amely egyre csak hívogatta, csábította, és folyton-folyvást megigézte. Mielőtt még Maria észbe kaphatott volna, zuhanni, majd emelkedni kezdett, magával ragadta az örvény, miközben megállás nélkül vonagló teste a sötét, ismeretlen mélység felé igyekezett. És amikor elmerült végre a tajtékzó hullámokban, olyan semmihez sem fogható, féktelen gyönyör lett úrrá rajta, hogy úgy érezte, mindjárt szétrobban. Száját elszakította a férfi szájától, levegőért kapkodott, teste a férfi kezének feszült, térde remegett, minden ízében reszketett, ahogy a gyönyör hullámai, egyik a másik után, elborították a testét. – Ó, istenem, igen… – mormolta a férfi – igen… folytassa csak… Folytassa? Ó, persze. Maria keze még mindig az Oliver nadrágját feszítő kitüremkedésen pihent, azzal a különbséggel, hogy az utóbbi néhány percben ő is ugyanolyan ritmusban simogatta a férfit, ahogy az őt. Egyszer csak rekedt kiáltás tört fel a férfi torkából, és teste görcsösen megvonaglott a lány keze alatt. A nadrágja másodpercek alatt átnedvesedett, akárcsak Maria keze is. A lány elrántotta a kezét, nem tudván, mit tett. De amikor a férfi hátravetette a fejét, és szaggatott sóhaj szakadt ki belőle, rájött, hogy bármi volt is az, örömet szerzett neki. Mosoly játszott az ajka körül, arcvonásairól pedig lerítt, hogy sugárzik a boldogságtól. – Angyal… – Elnehezült szemhéja alól, Oliver a lányra nézett. – Csodálatos… Elbuktam, gondolta Maria. Nem szó szerint. A férfi nem tett benne kárt, ő azonban mégis elbukott. Mert a férfinak igaza volt. Most, hogy megízlelte a szenvedélyt, fogalma sem volt róla, hogy viselné el, ha nem lenne része benne újra meg újra. A hintó hirtelen megállt, és a kocsis elkiáltotta magát: – Mrs. Tweedy használtruha-kereskedése, mylord. Maria megdermedt, aztán pánikba esve kapkodni kezdett. Jóságos isten! A fűzője kilazítva, szajha módjára a férfi ölében hempereg, és az inas bármelyik pillanatban kinyithatja az ajtót! – Semmi baj – próbálta csitítani a férfi, miközben segített neki kikászálódni az öléből. – Semmi ok a sietségre. Az inas már megtanulta, hogy ne nyissa ki a hintóm ajtaját, ha a függöny le van eresztve. Beletelt egy másodpercbe, mire a szavak eljutottak a tudatáig, és aztán Maria ereiben megfagyott a vér. A férfi mindig ezt csinálta – ő is csak egy volt a sok közül. Minden, amit a szenvedéllyel kapcsolatos leckékről mondott, az ajánlata, hogy a szeretőjévé teszi – mindez csak számítás volt, hogy megpuhítsa, és ő engedjen a csábításnak. Mi történt volna, ha most nem érnek a ruhakereskedéshez? A férfi kinyújtotta a kezét, hogy segítsen neki bekapcsolni a fűzőjét, a lány azonban eltolta magától. – Ne merészelje! Boldogulok magam is. Oliver bűnbánó arckifejezése hirtelen kétségeket ébresztett a lányban. De aztán pillantása az összehúzott függönyre tévedt, és nyoma sem maradt benne a kételynek. – Maria – szólalt meg a férfi halk, elgyötört hangon –, mi a baj? A lány szemébe könnyek tolultak, de könyörtelenül megpróbálta elrejteni őket. Lehet, hogy ostobán viselkedett, de nem szerzi meg a férfinak azt az örömet, hogy sírni lássa. Itt és most nem… sohasem. SABRINA JEFFRIES

72 A LORD TITKA

– Nincs semmi baj – hazudta. Hála az égnek, hogy feltűzött haja nem zilálódott szét. Ahogy megkötötte a kalapját, és válla köré kanyarította a körgallért, kimondatlanul is hálás volt Bettynek, aki annyi hajtűvel tűzte meg a haját, hogy az örökkévalóságig is kitartott volna. De amikor próbálta magara küzdeni a kabátját, Oliver szitkozódott egyet, majd kikapta a kezéből, és mindenáron fel akarta rá segíteni. Ahogy ujjai a szalagokkal ügyetlenkedtek, a férfi kezét a lány kezére helyezte. – Ugyan már, angyalom, mondja el, mi bántja. – Ne hívjon így! – Lerázta magáról a férfi kezét, hogy a szalagok összekötését befejezhesse. – Nem vagyok angyal. Főleg nem az öné. S bár köszönettel tartozom mindazért, amit a szenvedélyről tanulhattam, nem hiszem, hogy a leckét meg kellene ismételnünk. Azzal, még mielőtt a férfi megakadályozhatta volna, elfordította az ajtógombot, és kitárta a hintó ajtaját. – A csodába is, Maria… – mormogta, de visszafogta magát, amint az inas ott termett, hogy a lépcsőt leeressze. A lány csak ezt követően mert ismét Oliver szemébe nézni. Ahogy tekintetük találkozott, a férfiéból mintha valamiféle állatias vadság sugárzott volna. Kényszerítette magát, hogy a benne éledező sajnálat halvány szikráját is legyűrje. – Úgy vélem, az lenne a legjobb, ha elmenne Freddyért. Mire visszatérnek, én is megleszek a vásárlással. Pár ruha kiválasztása nem sok időt vesz igénybe, és úgyis csak unná magát. – Azt erősen kétlem – felelte Oliver harapósan. Muszáj lesz valahogy megszabadulnia a férfitól! Biztos nem élne túl egy újabb kocsikázást kettesben vele. Hirtelen elhatározástól vezérelve, könyörgőre fogta. – Mylord, kérem! A jelenléte csak feszélyezne engem. A férfi habozni látszott. – Veszélyes egy nőnek egyedül. – Majd én maradok. – Az inas szavai igencsak meglepték Olivert. Amikor haragos tekintettel meredt rá, az hízelgőre fogta: – Persze csak, ha ön is így látja jónak, mylord. Oliver ismét Mariára nézett, majd felsóhajtott. – Rendben van, John – fordult az inas felé. – Ha a hölgynek ez a kívánsága. Mondja meg a tulajdonosnak, hogy kifizetem a ruhákat, amikor visszajöttem. A lány hirtelen megmerevedett. A behúzott függönyök… ruhák, amelyekkel megajándékozza… Lehet, hogy itt, Angliában, jobb körökben ez elfogadott viselkedés egy vőlegény részéről, de nem szándékozik sokáig a menyasszonya lenni. Viszont ha továbbra is eltűri, hogy a férfi ilyesmikre ragadtassa magát, akkor mire fel tudja bontani kettejük eljegyzését, az emberek szemében nem lesz más, csak egy bukott nő. De nem szólt egy szót sem; pillanatnyilag másra sem vágyott, csak hogy a férfi minél távolabb legyen tőle. – Biztos benne, hogy boldogul? – kérdezte tőle a férfi aggodalomtól csengő hangon. – Igen. – Ajkára mosolyfélét varázsolt. – Igazán, mylord, semmi szükség rá, hogy maradjon. Olivernek rettenetesen rosszulesett, hogy a lány mylordnak szólította. – Ahogy óhajtja. – Aztán odakiáltott a kocsisnak. – Vigyen a Kék Hattyúba, de lóhalálában! A hintó elhajtott, mire Maria megkönnyebbülten fellélegzett. Legalább azt sikerült elérnie, hogy nem kell ismét kettesben kocsikáznia a férfival, mert megint csak illetlenségekre csábíthatná. Mielőtt beléptek az üzletbe, az inashoz fordult. – Ha lenne olyan jó, John, és nem hozakodna elő a fizetés kérdésével a tulajdonos előtt. Magam akarom rendezni a dolgot. – De őlordsága azt mondta… – Tudom, mit mondott – Kihúzta magát. – Én viszont így akarom. John furcsa képet vágva bólintott. – Rendben. De kötelességem figyelmeztetni, hogy ez az üzlet nem a legolcsóbb használtruha-kereskedés. Mrs. Tweedy rendkívül büszke az igen jó minőségű választékra, szóval lehet, hogy mélyre kell nyúlnia a pénztárcájába. A lány reménykedett, hogy azért nem túl mélyre.

SABRINA JEFFRIES

73 A LORD TITKA

Az üzlet kifejezetten elegánsnak tűnt. A kalaptartókon megannyi drága szatén- és selyemkalap sorakozott, a fiókos és gardróbszekrények pedig roskadásig telve kiváló minőségű, csipkemintával gazdagon díszített, brokátból varrt báli ruhákkal. Az utcai öltözékek gondosan összehajtogatva sorakoztak a nyitott szekrénykékben, még a nappali viseletre szánt ruhák is muszlinból és gyapjúból készültek. Voltak ott magas szárú és tánccipellők, sálak és női alsónemű – minden, amire egy nőnek szüksége lehetett, hogy társaságban az előírásos öltözékben jelenhessen meg. Dartmouthban ehhez hasonlót nem látott, az már biztos. Ahogy körbejárta az üzletet és kicsit körülnézett, a tulajdonos sietett az üdvözlésére. Rövid beszélgetés után. amelyben Maria elmagyarázta, hogy szüksége lenne néhány ruhára, azt is hozzátette: – Van néhány, a legújabb divat szerinti, elegáns szabású és finom anyagból készült gyászruhám. Hajlandó esetleg becserélni őket valamire? A nő vetett egy pillantást Maria jól szabott kabátjára, majd azt mondta: – Ha jó minőségűek, kisasszony, akkor természetesen igen. Mindig akadnak hölgyek, akiknek gyászruhára van szükségük, és igazán divatosakat elég nehéz beszerezni. Maria nem rajongott a gondolatért, hogy meg kell válnia tőlük, de mire az Oliverrel kötött megállapodásának vége, az itt vásárolt ruhákat akár át is festetheti, ha a helyzet úgy kívánja. A gyászévből már csak két hónap van hátra, és mire Angliából elutazik, talán már nem is lesz szüksége gyászöltözékre. És ha nincs más megoldás, még mindig ott van neki a ruha, amelyet a bordélyban kapott. Megegyezett az asszonnyal, hogy az az egyik segédjét a rendelkezésére bocsátja, hogy elkísérje Johnt a vendégfogadóba, ahol ő és Freddy megszálltak, hogy a két fiatalember elhozhassa az utazóládáit. Mielőtt John távozott, egy pillanatra félrehívta. – Méltányolnám, ha a gyászruháimmal kapcsolatos ügyletről senkinek sem tenne említést, főleg nem Mrs. Plumtreenek. Biztos vagyok benne, hogy ezzel őlordsága is egyetértene. Van egy gyűrűm, amelyet szívesen felajánlok fizetségként… – Nem, kisasszony, semmit sem kérek öntől a hallgatásomért cserébe. A munkám része, hogy őlordsága ügyes-bajos dolgait diszkréten kezeljem. És ez kijár a menyasszonyának is. Maria hálásan mosolygott. – Köszönöm. A férfi idegesen gyűrögette kalapja karimáját, a bolt bejárata felé tekintett, aztán ismét a lányra nézett. – Árulja el, kisasszony, csinált valamit őlordsága a hintóban, amivel kihozta a sodrából? – Nem – hazudta. John kételkedett. – Nem vallana rá, hogy megbántson egy ifjú hölgyet, de talán kissé elragadtatta magát, lévén ön mégiscsak a menyasszonya, meg minden. Csak szeretném, ha tudná, hogy ha kívánja… ha a segítségére lehetek bármiben… – Ez nagyon kedves öntől – válaszolta a lány egészen meghatódva. – De semmi oka az aggodalomra. A gazdája igazán kedvesen viselkedett. – Akkor minden rendben. – Egy gyors meghajlást követően kiment az üzletből, ahol a segéd már várta, és távoztak, hogy teljesítsék a megbízást. Oliver sok tekintetben kedves volt hozza. Állta a szavát, és felfogadta Mr. Pintert. Felajánlotta, hogy vesz neki ruhákat, és Freddyvel is elnézőbben bánt, mint ahogy az elvárható lett volna bárkitől egy ilyen helyzetben. De a hintóban tanúsított viselkedése és tettei nem igazán kedvességről árulkodtak. Mert most már pontosan tisztában volt vele, mit veszítene, ha hozzámenne Nathanhez, és beérné a férfi lagymatag csókjaival. Térült-fordult az üzletben, és mialatt a ruhák közt válogatott, győzködte magát, hogy idővel két ember között lángra lobbanhat a szenvedély. Talán ha végre Nathan felesége lesz, a dolgok még jól is alakulhatnak. Lelke mélyén azonban érzéki énje, amely megadta magát Oliver forró csókjainak tudta, hogy csak áltatja magát. Mert ebben a pillanatban Oliver volt az egyetlen férfi, akit valaha az életben még meg akart csókolni.

SABRINA JEFFRIES

74 A LORD TITKA

Tizenharmadik fejezet Miután Oliver és Freddy a Kék Hattyút maguk mögött hagyták, Oliver nem sok figyelmet szentelt a fiatalembernek, aki a klubban elköltött fenséges étket ecsetelte. Még most is kizárólag Maria szavai csengtek a fülében, ahogy a lány mylordnak szólította, mintha pár perccel azelőtt nem a karjai közt remegett volna. És az arckifejezése! Megbántódott? Vagy egyszerűen csak szégyelli magát? Hogy az ördögben volt képes uralkodni magán, miközben őt majd szétvetette a vágy, amikor látta, hogy ölelő karjában a lány milyen édes gyönyöröket él át? Ő tulajdonképpen a nadrágjában élvezett el, akár valami kéjsóvár ifjú, aki nem tudja fékezni a vágyait. Most aztán kénytelen a kabátját összegombolva tartani, míg vissza nem érnek Halstead Hallba, és át nem öltözik. A lány könnyen túltette magát szerelmi légyottjukon, a pokolba is. S bár köszönettel tartozom mindazért, amit a szenvedélyről tanulhattam… Tényleg csak ennyit jelentett volna neki, és nem többet? Nyilvánvalóan igen, hisz azt mondta: Nem hiszem, hogy a leckét meg kellene ismételnünk. Bár a dolog bántotta, a lánynak igaza volt. Távol kell tartaniuk magukat egymástól, úgy a saját, mint a lány érdekében. Hisz valójában felajánlotta neki, hogy legyen a szeretője! Ő, akinek még életében nem volt szeretője, és aki állandóan azzal ugratta a barátait, hogy szeretőt tartani több vesződséggel jár, mint amennyi haszonnal kecsegtet, hisz az egyik nő pont olyan, mint a másik. Világéletében rettegett a gondolattól, hogy egy szerető ráveheti, adja fel minden óvatosságát, és ossza meg vele a titkait Akkor a családja is magára hagyná, és azt nem bírná elviselni. Legféltettebb titkait még a barátaival sem osztotta meg. De Maria… Az ablakon kibámulva próbált rájönni, beszélgetésük mely szakaszában vesztette el maradék józan eszét is. Akkor történt, amikor a lány azt mondta, hogy nem akarja elhinni a róla keringő pletykákat? Vagy még azt megelőzően, amikor rendre utasította Pintert, amiért elmondta neki mindezt? Nem. Bármilyen megdöbbentő, de valójában a lány semmibe révedő tekintete késztette e meggondolatlan lépésre, amikor Oliver rámutatott, hogy talán Hyatt nem is szeretne előkerülni. Még most is maga előtt látta riadt tekintetét, amely az anyjáéra emlékeztette, arra a félelemre, amely azt sugallja, hogy jelentéktelen és felesleges. És hirtelen semmi másra sem vágyott, csak megértetni Mariával, hogy nagyon is kivánatos. Nem mintha túlzott sikerrel járt volna. A lány aligha találta hízelgőnek, hogy a férfi nem akart mást, csak a szeretőjévé tenni. Nem sértésnek szánta. Egyszerűen csak teljesen magával sodorta a gondolat, ahogy elképzelte kettejüket együtt egy kis vidéki házban, távol a külvilág zajától és fenyegető ármánykodásától. A házasság egyet jelentett a közös vagyonnal, a feleségnek juttatott rendszeres apanázzsal és a családi vérvonal biztosítása érdekében végzett utódnemzéssel. A kis vidéki ház viszont csak őt és Mariát jelentette. Milyen ostoba volt! Ennél még egy Mariához hasonló, társadalmi szempontból alacsonyabb rangú nő is többre vágyik. És ő nem adhatta meg neki. Már a gondolattól is, hogy egyáltalán megpróbálja, a rosszullét kerülgette, mert soha nem teheti boldoggá. Mindent elrontana, és a szenvedésnek sosem lenne vége. De legyen átkozott, ha végignézi, hogy a lány annak az ostoba Hyattnek a karjába veti magát. Maria jobbat érdemel egy érzéketlen vőlegénynél, akinek fogalma sincs róla, hogy lobbanthatná lángra a benne szunnyadó szenvedélyt, miközben egész testében reszket, és ajkát édes csókra nyújtja… Felnyögött. Nem lett volna szabad ilyen messzire mennie vele. Valószínűleg megrémítette. Ennél már csak a saját érzései okozta rémület volt rosszabb – mert megadott volna bármit, ha a dolog megismétlődhetne. Meg sosem érzett így egyetlen nő iránt sem. Freddy még mindig összevissza fecsegett, ám hirtelen megütötte valami a fülét. – Mit mondott? – kérdezte Oliver. – Hogy a marhasült lehetett volna némileg sósabb… – Azt megelőzően – szitkozódott egy sort magában. – Ó, már emlékszem. Egy férfi a klubban azt állította, hogy az ön unokatestvére. Mr. Desmond Plumtree, ha jól emlékszem.

SABRINA JEFFRIES

75 A LORD TITKA

A gyomra megremegett Mikor nyerhetett bebocsátást Desmond egy ilyen előkelő klubba? E z azt jelenti, hogy azt a fattyút végül mégiscsak befogadta volna a társaság? – Bár ha engem kérdez – folytatta Freddy –, egy ilyen rokon mellett kinek van szüksége ellenségre? Goromba egy fráter. Hihetetlen mennyiségű ostobasággal traktált arról, ön hogyan végzett az apjával, és hogy ezzel gyakorlatilag mindenki tisztában van. – Freddy elfintorodott – Mondtam neki, hogy ez faragatlanság, és ha nem látja, hogy ön rendes ember, akkor nem lát tovább az orránál. Ahogy nincs semmi keresnivalója a Kék Hattyúban sem, azok közt a kedves úriemberek közt. Egy pillanatig Oliver képtelen volt megszólalni. El tudta képzelni, Desmond milyen képet vágott ehhez a kioktatáshoz. – És… ő… erre mit válaszolt? – Meglepettnek tűnt, aztán motyogott valamit a kártyáról, majd sietősen átvonult a kártyaszalonba. Már épp ideje volt, hogy megszabaduljak tőle. Majdnem felfalta az összes makarónit. Oliver tátott szájjal bámult rá, majd nevetni kezdett. – Mi olyan mulatságos? – Maguk, amerikaiak, sosem foglalkoznak a szóbeszéddel? – Igazából csak akkor, ha van értelme. De ennek se füle, se farka. Ha mindenki tisztában lenne vele, hogy maga megölte az apját, akkor már réges-rég felakasztották volna. Mivel ebben a pillanatban is itt ül, kizárt, hogy ön tette. – Freddy a homlokára csapott. – Az egész egyszerű logika. – Hát persze – nyugtázta Oliver. – Egyszerű logika. Hirtelen gombóc képződött a torkában. Egy dolog, hogy Maria a védelmére kelt, mert nő volt, és lágyszívű, bár ez soha nem tartott vissza egyetlen másik nőt sem, hogy pletykákat terjesszen róla. De hogy egy ilyen könnyen befolyásolható ifjonc, mint Freddy, a védelmébe vegye… nem tudta, hogy nevessen a fiú naivitásán, vagy veregesse hátba és titulálja ő is „rendes alaknak”. – Ó, nézze csak – mondta Freddy máris témát váltva, amikor a kocsi megállt velük az üzlet bejárata előtt. – Hála az égnek Mopsy mintha befejezte volna a vásárlást. Oliver szeme résnyire szűkült. „Mopsy” a többi nővel ellentétben vagy kevésbé lelkes a ruhapróbálgatástól, vagy valami balul sikerült. Miután kiszálltak a kocsiból, váltott néhány szót az üzlet tulajdonosával, s ebből kiderült, hogy Maria elcserélte a gyászruháit néhány újra, s így sokkal kevesebb ruhát vásárolt, mint amennyire valójában szüksége lett volna. Oliver megértette a büszkeséget, de ez már sok volt a jóból. – A menyasszonyom még nem fejezte be a vásárlást – közölte a tulajdonossal. – Mivel a teljes kelengyéjét be kell szereznie, szüksége lesz még jó néhány darabra. – Oliver, kérem – sziszegte Maria alig hallhatóan, amikor félrehúzta. – Azt fogják hinni… – Hogy megengedhetem magamnak, hogy tisztességgel felruházzam a menyasszonyomat? Ezt őszintén remélem. – Az egyetlen olyan érvvel hozakodott elő, amelyet talán a lány is hajlandó elfogadni. – Máskülönben azt gondolhatnák, hogy még annál is jobban eladósodtam, mint ahogy azt rebesgetik. Persze ha jobban szeretné a velem kapcsolatos további szóbeszédeket… – Egyáltalán nem szeretném! – A tulajdonosra pillantva Maria halkabbra fogta mondandóját. – De nem akarom, hogy még jobban a lekötelezettje legyek. – Most úgy beszél, mint Pinter. Aggodalommal teli tekintete a férfiéba fúródott – Nem állt szándékomban… – Tartozom önnek a ruhákkal – felelte a férfi a szavakat a fogai közt szűrve. – Szó sincs semmiféle lekötelezettségről. Főleg annak tudatában, hogy Pinter visszautasította a tiszteletdíjának kifizetését. Ezenkívül pedig szép ruhákban akarta látni, gyönyörű kék szemeit kihangsúlyozó, levendulakék színű selyemben, olyanban, amely formás kebleit illően kiemeli, anélkül, hogy szörnyű körgallér mögé kellene bújtatnia. Nem mintha ezt elmondhatta volna neki. Csak megijesztené vele. – Senki sem hinné el, hogy eljegyeznék egy igénytelenül öltözködő nőt – folytatta. – Meg kell őriznünk a látszatot. Azt hittem, nagymama már az első este megenyhül, amikor úgy mutattam be, mint… egy bizonyos fajta hölgyet, de nem így történt. Ha azt látja, hogy pénzt költök magára, kénytelen lesz elhinni, hogy komolyak a szándékaim. Észrevette, hogy a lány meginog, így igyekezett kihasználni helyzeti előnyét SABRINA JEFFRIES

76 A LORD TITKA

– Ha nem adja áldását a dologra, azt kell higgyem, hogy a kocsiban korábban megsértettem. Mélyen elpirulva tekintetét a férfi mellkasára szegezte. – Nem sértett meg. Én hagytam, hogy a dolgok idáig fajuljanak, bár nem lett volna szabad. – Nem követett el semmi rosszat – vágott vissza a férfi bosszúsan. – Én viselkedtem helytelenül, és hogy megkövessem, többet is szívesebben tennék holmi vásárolgatásnál. – Még mielőtt a lány tovább tiltakozhatott volna, a tulajdonoshoz fordult és azt mondta: – Miss Butterfield egyetértett vele, hogy komolyabb ruhatárra lesz szüksége. – Csodás, uram. Van néhány különleges darabom, amelyet a bennfentes vevőknek tartogatok. Úgy vélem, kisebb átalakításokkal tökéletesen illenek majd a menyasszonyára. – Amint a tulajdonos hátrasietett a ruhákért, Oliver közelebb hajolva azt suttogta: – Ha ez eloszlatja a félelmét, visszavonom a korábbi ajánlatomat, hogy legyen a szeretőm. Nem sértésnek szántam, efelől egész nyugodt lehet – Köszönöm – felelte a lány, bár korántsem látszott olyan megkönnyebbültnek, mint ahogy azt a férfi remélte. Ahogy ő sem könnyebbült meg a várt mértékben. Most pedig kénytelen volt nézni, ahogyan a lány elfogadható, a társadalmi rangjához is illő ruhákat próbálgat. Ez csak további olaj volt a tűzre, s arra emlékeztette, hogy cseppet sem számít, a karjai közt mennyire vesztette el a fejét a lány, a tisztességéhez továbbra sem férhet kétség. Hirtelen a nő, akit mindenféle gátlás nélkül, a legintimebb helyeken érintve kényeztetett, nem volt más, mint egyike azoknak a nőknek, akiket korábban módszeresen került egy érinthetetlen szűz. Jó lesz, ha ezt a későbbiekben is észben tartja. Két óra elteltével hatalmas mennyiségű ruhával és egyéb kiegészítővel hagyták el a ruhakereskedést. A lányt elhalmozta sálakkal, retikülökkel és cipőkkel, bár bosszantotta, hogy ilyen olcsó helyen kellett beszereznie mindent. Lehet, hogy Mrs. Tweedyé volt a legjobb használtruha-kereskedés, de a helyzeten ez mit sem változtatott A legújabb divat szerint szabott, drága selyemből varrt ruhakölteményekben szerette volna látni Mariát, nyakában drága ékszerekkel. Őrült vágy volt ez a részéről, olyan vágy, amelyet még sosem tapasztalt életében, lévén soha nem izgatta igazán, mit viselnek ágyába kéredzkedő partnerei. De a lány sóvár pillantásától, amelyet azokra, a férfi pénztárcájához mérten drága darabokra vetett, összeszorult a szíve. És pontosan ezért nem tartott soha szeretőt Ha egy nő képes az emberből együttérzést kiváltani, az a férfi azonmód elveszett Ha egyszer az ujja köré csavar, nincs többé menekvés. Onnan már csak egyetlen apró lépés, hogy megnyíljon előtte féltve őrzött titkaink tárháza, és felfedjük neki azokat … amelyek oly gyűlöletesek számunkra. A visszaútjuk Ealingbe felettébb nyugodalmas volt. A lány kerülte a férfi tekintetét, ő viszont szemmel láthatóan képtelen volt levenni róla a szemét. Próbálta a lányt beszélgetésre bírni, de az egyébként szívesen csacsogó angyal fedezékbe húzódott, és sehogy sem tudta páncéljából előcsalogatni. Valószínűleg még Freddynek is feltűnt, hogy valami megváltozott, mivel ostoba fecsegését ő is a minimálisra szorította. Mire Halstead Hallba értek, Oliver idegei a pattanásig feszültek. Megkönnyebbült, hogy teendőire hivatkozva kimenthette magát, és dolgozószobájába tért, hogy a tegnap este félretett könyveléssel foglalkozzon, de nem igazán jutott egyről a kettőre. Vagy egyórányi lapozgatás és a tranzakciókkal kapcsolatos jegyzetelés után is csak Maria gyönyörteli sóhajai visszhangzottak a fülében, és őt látta maga előtt, arcán pajkos mosollyal, amint azt kérdezi: – Talán szeretne elcsábítani? A pokolba is, de mennyire! Valaki kopogott az ajtaján, s a nyugtalanító ábrándozásból visszazuhant a valóságba. Az órára pill antva döbbenten tapasztalta, hogy már két óra is eltelt amikor Jarret lépett a szobába és sétált oda az íróasztalához. – Lenyűgöző – mondta az a semmirekellő. – Amikor az inas azt mondta, hogy idebenn dolgozol, azt hittem, rosszul hallok. – Valóban mulatságos. Ha csak pár hetet akarunk itt tölteni, akkor is van néhány, halasztást nem tűrő dolog. – Hátradőlve, rosszalló tekintettel meredt az öccsére. – Hacsak nem akarsz te magad a végére járni. A számok világában amúgy is jobban eligazodsz. Jarret maga felé fordította a főkönyvet, hogy vethessen rá egy pillantást – Nem is tudom. Nekem úgy tűnik, hogy te is jól boldogulsz. – Lehuppant az Oliverrel szemközti székre. – Mellesleg, holnap bekocsizom SABRINA JEFFRIES

77 A LORD TITKA

a városba, hogy a szombatot a Kék Hattyúban töltsem. Kirkwood fivére is ott lesz, és tudod, hogy ő mindig nagy tétben játszik. – És elég rosszul, pláne amikor részeg, amit te általában igyekszel kihasználni. Jarret egy vállrándítással kulcsolta össze kezét az ölében. – Gondoltam, valamivel talán nekem is hozzá kellene járulnom a családi költségvetéshez. – Akkor talán jobban tennéd, ha bankárokkal kártyáznál, és nem ügyvédekkel. Hogy kilábaljunk az adósságból, többre lesz szükség, mint amit Giles Masterstől elnyerhetsz. – Érdekes, hogy ezt épp te mondod. Minerva mesélt nekem tegnap este Miss Butterfield eltűnt vőlegényéről. Ezért ma reggel kicsit elbeszélgettem az ifjú Freddyvel, és megtudtam, hogy Miss Butterfield tekintélyes vagyont örököl, feltéve, ha nem megy hozzá Mr. Hyatthez. Te tudtál erről? Oliver töltött magának egy pohár konyakot az asztalon álló üvegből. – Fogalmam sincs, mennyire lehet tekintélyes. Mennyit érhet Amerikában egy kis hajózási vállalat? – Te még tényleg soha nem hallottál a New Bedford-i Hajózási Társaságról? – Miért? Kellett volna? – Ivott egy korty konyakot. – Ez nem igazán az az iparág, amelyben járatos vagyok. – Nos, történetesen én viszont, ha nagy ritkán van némi tőkém, ilyesmibe szoktam befektetni. Jarret kiváló kártyás volt, és általában többet nyert, mint amennyit vesztett, de megvolt az a sajnálatra méltóan rossz szokása, hogy időről időre túl sokat kockáztatott, és annak csúfos vége lett. Oliver ezt sosem értette; öccse valószínűleg örömét lelte benne, ha kihívhatja a sorsot maga ellen. – Korábban belovagoltam a városba, hogy beszéljek a hírforrásommal – folytatta Jarret –, és hogy gyűjtsek némi információt a cégről. Úgy hírlik, a New Bedford-i Hajózási Társaság negyedmillió fontot kóstál. Ha csak a fele illeti meg, akkor is százhuszonötezer font üti Maria markát. Oliver félrenyelte a konyakját. – Te most ugratsz, ugye? – Ha pénzről van szó, nem ismerek tréfát. Olivernek beletelt pár másodpercbe, hogy egyáltalán felfogja az imént a birtokába jutott hihetetlennek tűnő hír jelentőségét. – Maria tudja, hogy ilyen sok pénzről van szó? – Nem hiszem. Freddy becslése szerint úgy „tízezer dollárról” lehet szó, amelyről az a zöldfülű azt gondolja, hatalmas összeg. Az az érzésem, hogy az apa nem volt az a költekezős fajta, a lányát pedig sok tekintetben, de főleg az üzleti ügyekben, igencsak naivnak nézte. Oliver azt is tudta, miért. Már régen rájött, hogy Adam Butterfield a síron túlról is irányítani szerette volna a lánya életét. A férfi bizonyára tisztában volt vele, hogy ha lánya sejti, mekkorára rúg az öröksége, megvétózta volna apja választását a férjjelölt kérdésében. Ez azt is megmagyarázta, hogy Hyatt miért egyezett bele ebbe a házasságba, annak ellenére, hogy látszólag semmiféle érzelmet nem táplál választott arája iránt. Ha Maria úgy döntene, hogy eladja a részét. A férfi nagy valószínűség szerint nem tudná megvenni, vagyis a házasság egyértelműen több előnnyel bírt Hyatt számára. És kevésbé volt előnyös a lány szemszögéből nézve. A gondolatra elkomorult. – Szóval, kedves fivérem – folytatta Jarret –, problémáink megoldásának kulcsa a te kezedben van. Hagyj fel a színleléssel, és vedd el a lányt, de komolyan. Ezzel az összes gondunk megoldódna. Olivert hihetetlen düh kerítette hatalmába. – És pont olyan szörnyeteggé válnék, mint apánk. – És ez bosszant téged? – Persze hogy bosszant! Gyakorlatilag ő taszította anyánkat a sírba. – Bár Oliver viselkedése volt az utolsó csepp a pohárban. – Felejtsd el, hogy elveszem Miss Butterfieldet a pénzéért! – Már a gondolattól is hideglelést kapott. – Akkor talán nem kellene azzal vesződnöd, hogy elcsábítsd a hintódban – jegyezte meg Jarret hűvösen. Oliver megdermedt. – Fogalmam sincs, mi az ördögről beszélsz. – Ó, dehogy nincs! – Jarret ugyanolyan kimérten bámult rá, mint akkor nézett, amikor a füle hallatára valaki a húgait sértegette. – John mesélte, hogy te és Miss Butterfield jó néhány percig tartózkodtatok a

SABRINA JEFFRIES

78 A LORD TITKA

ruhakereskedés előtt a lefüggönyözött hintóban, úgy, hogy Freddy ott sem volt. Azt is mondta, hogy amikor végre kiszálltatok, Miss Butterfield elég zaklatottnak tűnt. Oliver haragja máris új célpontot talált. – Látom, kénytelen leszek elbeszélgetni pletykára éhes inasommal. Elég jól megfizetem, hogy tartsa a száját. – Nincs az a pénz, amely hallgatásra bírhat egy jólelkű férfit, akinek bántja valami a lelkiismeretét Mellesleg, úgy tűnik, kedveli Miss Butterfieldet – Jarret hangszíne indulatokról árulkodott. – Ahogy mi mindannyian. Te is nagyon jól tudod, hogy ő nem egyike a kis balerináidnak, akikkel ideig-óráig játszadozol, aztán ha rájuk untál, félredobod őket. Ő egy tiszteletre méltó úrihölgy. Ha tényleg nem akarsz olyanná válni, mint az apánk, talán ezt kellene szem előtt tartanod, amikor legközelebb arra vetemedsz, hogy hozzáérj. A tény, hogy Jarretnek igaza van, cseppet sem enyhített Oliver haragján. – Nem tudsz róla semmit az ég egy adta világon. – Azt akarod mondani, hogy nem tisztességes? – A pokolba, dehogy! Csak azt mondom… – Nagyon kellett türtőztetnie magát, hogy féken tartsa a haragját. – Hogy az az ostoba Hyatt kizárólag a pénzéért akarja elvenni, ő pedig az apja iránt érzett kötelességtudat miatt hajlik rá, hogy engedjen a rábeszélésnek, illetve azért, mert azt hiszi, hogy a dolog akár jól is elsülhet. Muszáj meggyőznöm valahogy, hogy hibát követ el. – Ennek jobb módját is el tudom képzelni, mint hogy elcsábítod – felelte Jarret szárazon. – Talán próbálj meg inkább beszélgetni vele. Szánhatnál egy kis időt rá, hogy megismerd. Tudom, hogy ez nem a te stílusod, de előbb célba érsz, ha értelmes úrihölgynek tekinted, mint ahogy az is, ahelyett, hogy csak egy újabb hódítást látsz benne. – Nem kezelem úgy, mint ha… – Erőt vett magán, mielőtt még túl sokat árult volna el. – Köszönöm a jó tanácsot, de tudom, hogy viselkedjem Mariával. – Szeretnénk is már látni. – Jarret felállt, majd kezével az íróasztalra támaszkodva lehajolt. – Csak hogy tudd: egyikünk sem fogja tétlenül nézni, hogy tönkretedd egy ifjú hölgy jó hírét, csak hogy nagymamát bosszanthasd. Oliver talpra ugrott. Felbőszítette, hogy tulajdon öccse egyáltalán képesnek véli ilyesmire, akárcsak az is, hogy kioktatják. Nem ehhez szokott, és a dolgot most sem szándékozott szó nélkül hagyni. Az asztal felett előrehajolva, hogy ő és Jarret szinte farkasszemet néztek egymással, a következőt morogta: – És mit gondolsz, mi az ördögöt tehetnél, hogy megakadályozd, hogy azt csináljam, amihez kedvem van? Jarret ajka körül gunyoros mosoly villant. – Megpróbálhatom elhódítani előled. Bár józan esze azt súgta, az öccse csak hecceli, ez a helyzeten mit sem változtatott. Már maga az ötlet, hogy Jarret szívesen kísérletet tenne Maria elcsábítására, elég volt, hogy felőrölje önuralmát. – Ha csak egy ujjal is hozzá mersz érni – sziszegte –, nem Gabe lesz a család egyetlen felkötött karú tagja. Arcán sokat sejtető kifejezéssel, Jarret ellökte magát az asztaltól. – Jó. – Pillantása fagyossá vált. – De ne feledd – mi is megteszünk mindent, hogy te se érhess hozzá egyetlen ujjal se. – Majd válaszra sem várva, hosszú léptekkel kimasírozott a szobából. Oliver csak állt ott, miközben majd szétvetette a méreg és egy másik, meghatározhatatlan érzés kerítette hatalmába. Fivére arcátlansága, hogy előírja neki, mit tegyen, egyszerűen elképesztő! Nevetséges! És belegondolni abba, hogy leghűségesebbnek vélt inasa vette magának a bátorságot, hogy… Nincs az a pénz, amely hallgatásra bírhat egy jólelkű férfit, akinek bántja valami a lelkiismeretét. Elfintorodott. John lelkiismeretét valóban bánthatta a dolog, ha Jarrethez fordult. A puszta ténytől, hogy az inas feltételezésekbe bocsátkozott a történtek kapcsán, Oliver ereiben megfagyott a vér. Miért nem vette észre, hogy mit gondolnak a szolgái? Hirtelen emlékezetébe idéződött Maria arckifejezése, amikor azt mondta neki, hogy az inasok már megtanulták, hogy ne nyissák ki az ajtót, ha a függöny össze van húzva. A székbe huppant, semmibe révedő tekintetét a kandallóra függesztette. Mi a baj vele? Eleddig csak azért hibáztatta magát, mert megsértette és megrémítette a lányt, de a bűne ennél sokkal nagyobb. Nem csoda, SABRINA JEFFRIES

79 A LORD TITKA

hogy Maria olyan más lett, amikor kiszálltak a hintóból. Nem csoda, hogy vonakodott elfogadni a ruhákat. Gyakorlatilag szajhának állította be a szolgái előtt, és a lányt ez rendkívül érzékenyen érintette. Jó okkal, természetesen. Maria tiszteletre méltó ifjú hölgy. És örökösnő. Nagyon gazdag örökösnő. A pokolba ezzel az egésszel! Álmában sem gondolta volna, hogy ilyen gazdag teremtéssel van dolga. És ha maga a lány sincs tisztában ezzel, akkor még inkább fennáll a veszélye, hogy az a gazember Hyatt kihasználja a helyzetet. Oliver lehajtotta utolsó korty konyakját is, majd a poharat határozott mozdulattal az asztalra csapta. Meg kell mentenie attól az alaktól. Ennyivel tartozik neki, amiért segítségére van a nagyanyjával folytatott küzdelemben. Mire ennek vége, Miss Maria Butterfield nem lesz többé a lekötelezettje egy gátlástalan hozományvadásznak, aki csak a vagyonára pályázik. Ha rajta múlik, semmi esetre sem.

Hetty egy karosszékben szunyókált, amikor az ajtónyitódás zaja felébresztette. Már éppen azon volt, hogy felfedi jelenlétét a könyvtárba belépő személy előtt, amikor még valaki bejött, és Minerva hangját hallotta, amint így szól: – Nos? Mi a véleményed? Igazam van Olivert és Miss Butterfieldet illetően? Az asszony a karosszék mélyén lapulva azon imádkozott, hogy észrevétlen maradhasson a sarokban. – Nekem nagyon úgy tűnik. – Ezúttal Jarret szólalt meg. – Őszintének tűnnek a Maria iránti érzései. Még sosem tapasztaltam, hogy egy nő miatt így viselkedne. Látnod kellett volna, kész volt nekem támadni, amikor azzal álltam elő, hogy lecsapom a kezéről. – Ez ám a ravasz húzás! – kiáltotta Minerva. – Mondtam én, hogy vonzódik hozzá. És meg merném kockáztatni, hogy ő is tetszik Mariának. A visszaérkezésük után felmentem Maria szobájába, és amikor nekiszegeztem a kérdést, Oliver illendően viselkedett-e vele, zavartan elpirult. – Ez már baj. Egy dolog, hogy a lánynak tetszik, de hogy Oliver képes-e a vonzalmát az illendőség határain belül tartani, az már egészen más. Fivérünk nincs hozzászokva, hogy olyan nő körül legyeskedjen, akit nem szabad… nos… – Az ágyába vinnie. Hetty csak pislogott. – Atyaisten, Minerva, ne mondj ilyeneket! Egyáltalán nem illene ilyesmikről még csak tudnod sem. – Lárifári. Hogy nőhettem volna fel egy szélhámos apával és három csirkefogó fivérrel anélkül, hogy ne tudnék egyet s mást? Hetty az ajkába harapott, hogy elfojtsa kitörni készülő kacagását – Nos, akkor legalább tégy úgy, mintha mit sem tudnál, rendben? – morogta Jarret – Egy szép nap még elszólod magad a nyilvánosság előtt, és én szívszélhűdést kapok. – Meg kell találnunk a módját, hogy összeboronáljuk őket – közölte Minerva. – Te is tudod nagyon jól, hogy ha Oliver megnősül, nagymama felhagy azzal a nevetséges tervével, hogy valamennyiünket kiházasítson. Nem akar mást, csak hogy Oliver örökössel ajándékozza meg. Hetty szemöldöke a magasba szökkent. Úgy tűnik, lányunokája tartogat még meglepetést a számára. – És te képes volnál a szakadékba lökni, csak hogy a saját irhádat mentsd, nemde? – jegyezte meg csípősen Jarret. – Nem! – A lány megenyhült. – Mindketten tudjuk, hogy szüksége van valakire, aki képes előcsalogatni csigaházából az igazi Olivert. Vagy a kor előrehaladtával egyre rémisztőbbé válik. – Egy pillanatra elhallgatott. – Beszéltél neki arról, hogy Miss Butterfield csinos örökségre számíthat? Ez már komolyan felkeltette Hetty érdeklődését. Meg sem fordult a fejében, hogy a lány gazdag lehet. – Igen, de attól tartok, hiba volt, mert amikor megemlítettem neki, hogy elvehetné a vagyonáért, méregbe gurult Persze hogy méregbe gurult, te ostoba! – gondolta Hetty elkerekedett szemekkel. De most őszintén, az unokája valóban ennyire nem ismeri a fivérét? – Az ég szerelmére, Jarret, nem az volt a dolgod, hogy ezt sugalld neki. Arra kellett volna ráébresztened, hogy Maria nagyon könnyen hozományvadászok áldozatává válhat SABRINA JEFFRIES

80 A LORD TITKA

Legalább Minervának megvan a magához való esze. – A francba! – mondta Jarret. – Akkor valószínűleg az sem használt, hogy kissé eltúloztam az összeget – Ó, istenem! – sóhajtott Minerva. – Mégis mennyivel? – Nagyjából… megtripláztam. Minerva száján hölgyhöz cseppet sem méltó szitkok csúsztak ki. – Miért tetted? Most nem megy még a közelébe se. Nem vetted még észre, fivérünk mekkora utálattal beszél a pénzügyi megfontolásokból kötött házasságokról? – A férfiak mondanak ehhez hasonlókat, de végül mégis gyakorlatiasnak bizonyulnak. – De nem Oliver! Mindent tönkretettél! – Ne légy már ilyen drámai! – csitította Jarret. – Van egy tervem, amely már akkor felötlött bennem, mielőtt távoztam Oliver dolgozószobájából. Gyere, beszéljünk a többiekkel! Ezt közösen kell csinálnunk. – Hangja egyre halkult, ahogy kifelé igyekeztek a szobából. – Ha pusztán. Hetty próbált hallgatózni, de elvesztette a beszélgetés fonalát. Nem mintha számított volna. Szája mosolyra húzódott. Úgy tűnt, ezt a csatát nem egyedül kell megvívnia. És nem kellett mást tennie, mint hátradőlni, és kivárni, Jarret mire jut Oliverrel. Időközben pedig majd hagyja, ho gy Minerva továbbra is azt gondolja, hogy megoldódik minden problémájuk, ha Olivernek feleséget találnak. Ez majd arra ösztönzi a lányt, hogy ne sajnáljon se időt, se fáradságot. Végül is mit számít, hogy mi vette rá őket, és hogy érték el a kitűzött célt a lényeg, hogy sikerült nekik. Hála istennek, unokái örökölték cselszövésre való hajlamát Ez büszkeséggel töltötte el. Szóval Oliver azt gondolta, hogy ilyen könnyen rászedheti? Ha így van, komoly megrázkódtatás éri. Ezúttal ugyanis nem csak vele kell számolnia. Ott van még a többi Sharpe csemete is, akik egytől egyig Miss Butterfield pártján állnak. Elnevette magát. Szegény Olivernek esélye sincs.

Tizennegyedik fejezet Amikor Maria kilépett a szobájából, hogy vacsorázni induljon, mély hang dörrent rá: – Látom, már kipihente a városban tett kiruccanásunk fáradalmait Megszédült, amint meglátta a szobája ajtajának közelében ücsörgő Olivert. Csak nem rá várt? – Jó estét mylord! – üdvözölte, ahogy a férfi felállt – Jól néz ki. Nem vitás, valóban lenyűgözően festett vacsorához viselt öltözetében, jobban állt neki, mint bármely más férfi ismerősének. Tiszta fehér inge és nyakkendője tökéletes kontrasztot alkotott bőrének olajbarna színével, fekete bársonygalléros felöltője kiemelte szeme selymes feketeségét. Aranyszínű, hímzett selyemmellénye viszont arra emlékeztette, hogy az anyagi gondok ellenére, a férfi társadalmilag jóval felette áll, az alakjára simuló, fekete kasmírszövetből készült szűk nadrágja pedig emlékezetébe idézte, hogy… Nem, nem gondolhat aznap délutáni légyottjukra, arra aztán főleg nem. Az egyszer s mindenkorra a múlté. – Ön pedig úgy fest, akár egy istennő! – mormogta a férfi, miközben fürkész tekintettel tetőtől talpig végigmérte. A lány majd elolvadt a gyönyörűségtől. – Köszönöm. – Maria igyekezett hűvösen és távolságtartóan viselkedni. – Jobb szeretek kevésbé szűk ruhát viselni. – Kivéve, ahol annak kell lennie. – Azzal Oliver pillantása lejjebb siklott, egyenesen a lány keblére. A férfi szeméből sugárzó őszinte csodálat még inkább meggyőzte, milyen okosan tette, amikor ma esti öltözéke kiválasztásakor hallgatott Betty útmutatására. Az után a másik, botrányos ruhadarab után, vonakodott bármit magára ölteni, amelynek kivágása túlságosan merész volt, de ez a ruha a dekoltázsa

SABRINA JEFFRIES

81 A LORD TITKA

ellenére is pompásan mutatott rajta. A lazacszín mindig is remekül állt neki, az aranyszatén szegélytől pedig csinosnak és elegánsnak érezte magát – Akkor hát elég szalonképes egy családi vacsorához? – kérdezte. – Meg sem érdemlik, olyan szép. – Mély, rekedt hangját hallva a lánynak elakadt a lélegzete. – Bárcsak ön és én el tudnánk… – Ön egyszerűen elragadó! – hallatszott valaki más szájából is. Lord Gabriel bukkant elő Oliver mögül, mint mindig, most is talpig feketében. Arcán csibészes mosoly villant. – Elnézését kérem, Miss Butterfield, amiért megvárakoztattam, neked pedig köszönöm, fivérem, hogy a megérkezésemig a hölgyet szóval tartottad. Oliver az öccsére meredt. – Te meg mi az ördögről beszélsz? – Az ifjú hölgyet ma este én kísérem asztalhoz. – Ez a tisztség a hölgy vőlegényét illeti, nem gondolod? – förmedt rá Oliver. – Állítólagos vőlegényét. Semmiféle jogcímet sem formálhatsz a hölgyre. És mivel egész álló nap kisajátítottad magadnak… – Lord Gabriel a karját nyújtotta. – Mehetünk, Miss Butterfield? Maria habozott, nem igazán tudta, mitévő legyen. De Oliver közelségétől képes volt elveszíteni a józan eszét, a fivérétől viszont nem. Így hát Lord Gabriellel nagyobb biztonságban lesz. – Köszönöm, uram – válaszolta a férfi karját elfogadva. – Várj már egy percet, a pokolba is! Nem teheted… – Mit nem tehetek? Nem lehetek kedves a vendégünkhöz? – kérdezte Lord Gabriel ártatlan képpel. – Ugyan már, öregfiú, nem gondoltam, hogy ez ilyen sokat számit. De ha ennyire kiborít, hogy Miss Butterfieldet egy másik férfi karján kell látnod, természetesen átengedem a terepet. Lord Gabriel szavai mintha elgondolkodtatták volna Olivert. Mariáról az öccsére pillantva elmosolyodott, bár a szeme továbbra is szikrákat szórt. – Nem, minden rendben – tette hozzá kényszeredetten. – Tökéletesen rendben. Amint Oliverrel a nyomukban lefelé haladtak a hallba, Lord Gabriel cinkos pillantást vetett a lányra, aki, bár nem volt biztos benne, mi a csínytevés tárgya, belement a játékba, mert Olivert a dolog láthatóan bosszantotta. Az incidens csak a kezdete volt a következő hét során egymást érő véletlenek sorozatának. Valahányszor ő és Oliver, ha csak egyetlen percre is kettesben maradtak, biztos, hogy felbukkant valamelyik a férfi testvérei közül, hogy kedvére való elfoglaltságot találjanak számára: sétára invitálták a kertbe, átkocsikáztak vele Ealingbe, vagy bevonták egy kártyapartiba. Oliver az esetek szaporodásával egyre bosszúsabb lett, bár Maria nem igazán értette, miért. Hacsak nem… Nem, ez őrültség. Ha családja otromba próbálkozásai, hogy közéjük álljanak, ennyire bosszantotta a férfit, annak csakis az lehetett az oka, hogy nem szívesen mondott le az elcsábítására kínálkozó alkalmakról. Végtére is felajánlotta, hogy legyen a szeretője. Nem mintha ez arra utalna, hogy bármit is jelent a férfi számára. Ennél többet nem is remélhetett a férfitól. Remélni? Ez legalább annyira képtelenül hangzott. Semmit sem várt a férfitól, hiszen már volt vőlegénye. A baj csak az, hogy itt Halstead Hallban nehéz volt Nathanre gondolnia. A hely letűnt korokra emlékeztető miliője és az ott töltött napok olyan érzést keltettek benne, mintha egy regény szereplője lenne. Megesett, hogy egyik nap egy elfeledett Rembrandt-képre bukkant az egyik budoárban, míg egy másikon patkány keresztezte útját. A ház egyszerre volt fényűzően pazar és hihetetlenül szegényes. Na és a cselédek! Te jó isten, úgy zsongtak körülötte, mint szorgos méhek a kaptár királynője körül. Fel nem foghatta, hogy csinálták, mikor nem is volt belőlük olyan sok. Akkor meg hogy lehet, hogy mindig ott lábatlankodott a közelben egy vagy kettő, valahányszor valamit cipelt, vagy egy széket a fény felé akart tolni, hogy jobban lássa az olvasnivalóját, esetleg egy-két falatért leszaladt a konyhába? El nem tudta képzelni, a Sharpe család tagjai hogy bírjak ezt. Mindeközben Oliver testvérei egyfolytában csak a közelgő Valentin-nap alkalmából Foxmoor hercegnénél tartandó bálról beszéltek. Minél jobban közeledett a bál napja, annál idegesebb lett, mivel Mrs. Plumtree folyton azt mondogatta, hogy Oliver itt szándékozik majd bejelenteni kettejük eljegyzését. Szemmel láthatóan nem adta fel olyan könnyen, ahogy azt Oliver megjósolta. SABRINA JEFFRIES

82 A LORD TITKA

Így aztán Maria megkönnyebbülve fogadta, amikor a bál előtti napon az egyik szolga arról tájékoztatta, hogy őlordsága a dolgozószobájában kíván beszélni vele. Végre lehetősége nyílt rá, hogy négyszemközt beszélhessenek. Sietve tett eleget a kérésnek, és azon imádkozott, hogy ez egyszer egyik testvér se bukkanjon fel. Amint belépett, a férfi bezárta az ajtót és hellyel kínálta. Aztán, mint aki kényelmetlenül érzi magát, járkálni kezdett. A lány szíve egyre hevesebben dobogott. Mr. Pinter üzent volna? Lehet, hogy rossz híreket kapott Nathanről? A férfi végre megállt az íróasztal mögött. – A szolgáim talán felbosszantották valamivel? Maria csak pislogott. Ez teljesen váratlanul érte. – Természetesen nem. – Pedig egyértelműen az a benyomásuk. – El nem tudom képzelni, miért. – Azt mondják, saját maga veti be az ágyát reggelente. – Nos, igen, persze. A férfi erre már felvonta a szemöldökét. – És hogy saját maga rakja meg a tüzet, ahogy maga készíti el a teáját is. – Miért ne tenném? Oliver szeme résnyire szűkült. – Otthon talán nincsenek szolgái? – Természetesen vannak. – Előreszegte az állát. – Van egy kocsisunk és egy lovászunk, meg két cselédlány, akik segítenek nekem és a nénikémnek a mosásban és a főzésben. A férfi ajka körül mosoly játszott. – Á, értem már, hol a probléma. – Akkor remélem, nekem is elmagyarázza, mert halvány sejtelmem sincs róla. – A szolgák dolga Angliában nem az, hogy segítsenek. Azért vannak, hogy bizonyos dolgokat elvégezzenek. – Ezt meg hogy érti? Oliver csípőjével az íróasztalának támaszkodott – Valahányszor megveti az ágyát, azt gondolják, azért teszi, mert elégedetlen azzal, ahogy ők csinálják. Ugyanez a helyzet a tűzrakással vagy a teakészítéssel is. Szolgálni akarják önt, de akárhányszor ön ezt megtagadja, azt hiszik, valamit rosszul csinálnak. – Ez nevetséges. Hisz mindig mondom nekik, hogy nincs szükségem segítségre. – Pontosan. És ezekkel a szavakkal életük értelmétől fosztja meg őket, ami sérti a büszkeségüket. Összerezzent, ahogy Betty örökké aggodalmaskodó tekintete felvillant előtte. – De hát cselédnek lenni nem lehet életcél. – Angliában igen. – Oliver hangja megnyugtatóan csengett. – Tudom, hogy ön amerikai, s ezt nehezen érti meg, de az angol cselédek nagyon büszkék a munkájukra, a családra, ahol szolgálnak, és a pozícióra, amelyet a családon belül betölthetnek. Amikor nem engedi, hogy végezzék a kötelességüket, olyan, mintha azt érzékeltetné velük, hogy nem tiszteli őket. Arcát pír öntötte el. – Ó, istenem. Ezért vannak hát állandóan láb alatt, és próbálnak mindig mindent megcsinálni helyettem? – Igen. Minél többet vállal magára, annál inkább azt hiszik, hogy melléfogtak. Jóságos ég! – Én csak meg akartam könnyíteni a dolgukat. Most, hogy nagyanyja szolgái visszatértek Londonba, és itt ez a hatalmas ház, benne a rengeteg munkával… – Értem. Nincs semmi baj. – Azzal helyet foglalt az íróasztal mögött. – Csak hagyja, hogy végezzék a munkájukat. Mivel azt gondolják, hogy hamarosan az úrnőjük lesz, hát égnek a vágytól, hogy a kedvében járjanak. Maria nagyot nyelt. Eljött hát a pillanat, amire annyit várt. – Ami ezt a kérdést illeti… Valóban szándékában áll bejelenteni az „eljegyzésünket” holnap este a bálon? A férfi megrázta a fejét.

SABRINA JEFFRIES

83 A LORD TITKA

– Arra nem kerül sor. Lehet, hogy nagymama mostanáig bedőlt a mesémnek, de hogy a kettőnk közti csetepatét nem viszi a nyilvánosság elé, az biztos. Pontosan tudja, milyen következményekkel járna ez a családra nézve. A végén úgyis visszatáncol, garantálom. – És ha mégsem? Ha a dolog kitudódik, és aztán valahogy Nathan fülébe jut… Oliver vonásai megkeményedtek. – Nem jut senkinek semmi a tudomására, mert ez a bejelentés soha nem fog elhangzani. – Remélem, igaza lesz. – Később biztosan gyötörné a lelkiismeret Nathan miatt. Igent mondott a férfi házassági ajánlatára; ünnepélyes esküvéssel megfogadta. És ahányszor csak engedett Oliver csábításának, tisztességtelenül viselkedett. – Bízzon bennem, Maria, minden rendben lesz. Furcsa csend telepedett rájuk. A lány felállt. – Nos, akkor, ha ez minden… – Még ne menjen – motyogta, miközben ő is felemelkedett. Tekintetét a férfira szegezte. Bár az felettébb nyugtalanítóan pillantott rá, neki mégsem volt ereje hátat fordítani neki. – Miért? – Az utóbbi időben alig volt alkalmunk beszélgetni, a fivéreim és a húgaim annyira lefoglalták minden percét – szólt némi éllel a hangjában. – Üljön le, kérem. És beszélgessünk. Beszélgetni? Ez nem vallott Oliverre. – Rendben. – Bár a férfi hangulatváltozása kissé megzavarta, ismét helyet foglalt. – És miről kíván beszélgetni? A férfi hirtelen zavarba jött, s ettől hihetetlenül vonzónak tűnt. Kétségtelen, hogy hölgyek társaságában eleddig nem kifejezetten beszélgetéssel múlatta az időt. A férfi íróasztalának tetején Maria ekkor megpillantott egy könyvet, és ettől huncut gondolat kerítette hatalmába. – Látom, Minerva legújabb regényét olvassa. Döbbenten látta, hogy a férfi elvörösödik. – Úgy gondoltam, nem árt utánajárnom, miben mesterkedik a húgom. – Szóval első alkalommal kalandozik Minerva rémtörténeteinek világában? – Igen. – A téma a férfit látszólag feszélyezte, mi sem természetesebb hát, hogy ő viszont annál szívesebben boncolgatta volna. – Elsőnek kitűnő választás. Az Idegen a tóvidéken nekem is a kedvencem. Oliver mogorván nézett maga elé. – Miért? Csak mert Rockton elnyeri méltó büntetését abban az átkozott kardpárbajban? A lány mosolyra fakadt. – Mert Minerva életben hagyja. Könyveiben a gazemberek sorsa általában elég hátborzongató módon teljesedik be. – Á, és ön viszolyog a hátborzongató részektől. – Valójában nem, sőt, nagyon is kedvelem őket. Szörnyű, nem igaz? Az a helyzet, hogy húga nem tudja számomra elég hátborzongatóvá tenni a dolgokat – Amikor a férfi csak pislogott, a lány elmosolyodott. – Odahaza előfizetésem van a Newgate Kalendáriumra. Pontosabban Freddy az előfizető. Papa sosem helyeselte igazán a gyilkosságok és egyéb testi sértések iránt megmutatkozó érdeklődésem. – Ezt meg tudom érteni. – Ismét helyet foglalva székében a lányra bámult. – Ha annyira odavan a hajmeresztő részletekért, miért örül, hogy Rocktonnak mégis megkegyelmez? – A műben rengeteg olyan utalás van, amely elgondolkoztatja az olvasót, vajon mitől vált Rockton gazemberré. Ha meghalna, sosem derülne fény az igazságra. Oliver vizsgálódó tekintettel meredt a lányra. – Talán gazembernek született. – Senki sem születik gazembernek. – Ó, igazán? – kérdezte a férfi felvont szemöldökkel. – Akkor hát mindannyian jónak születünk?

SABRINA JEFFRIES

84 A LORD TITKA

– Még csak az sem. Állatként kezdjük, testi szükségletekkel és vágyakkal telve. Szülők és tanárok, illetve egyéb más jó példa kell hozzá, hogy ezeket, ha a helyzet úgy kívánja, például egy nemesebb cél érdekében, megtanuljuk kordában tartani. Az azonban egyedül rajtunk múlik, hogy engedelmeskedünk-e a tanításnak, vagy megyünk a magunk feje után. – Olyan hölgyhöz képest, aki él-hal a gyilkosságokért és a súlyos testi sértésekért, ön felettébb filozofikusan gondolkodik. – Szeretem megérteni a dolgok működését. Miért viselkednek az emberek így vagy úgy. Oliver egy pillanatig emésztette a hallottakat. – Alapos okom van feltételezni, hogy néhányan, akárcsak Rockton, bűnös hajlammal születünk. Maria kétszer is meggondolta, mondandóját hogy öntse szavakba. – Rockton is valószínűleg ezt hozza fel a mentségére. A férfi arcvonásai megkeményedtek. – Ezzel mire céloz? – Erkölcsösnek lenni és önfegyelmet gyakorolni nehéz feladat. Aljasnak lenni azonban nem kíván semminemű erőfeszítést – az ember egyszerűen enged a vágyainak és az ösztöneinek, cseppet sem törődve azok bántó vagy erkölcstelen voltával. Rockton ragaszkodik hozzá, hogy aljasnak született, így gondoskodik róla, hogy ne kelljen küzdenie, hogy jó lehessen. Azzal takarózik, hogy képtelen megálljt parancsolni magának. – Talán nem is tud – szólt kurtán a férfi. – Vagy az is lehet, hogy egyszerűen csak nem hajlandó küzdeni az ösztönei ellen. És én szeretném megérteni az okát. Ezért olvasom Minerva könyveit. Oliver valóban azt hiszi magáról, hogy menthetetlenül aljasnak született? Milyen szomorú! Ettől van hát életének ez a fajta remény-vesztettsége, amely megmagyarázza, miért kergeti eszeveszetten az élvezeteket. – Én felfedhetem ön előtt Rockton gazemberségének igazi okát. – Oliver felállt, és megkerülte az asztalt. Nem messze a lánytól csípőjével az asztalhoz támaszkodott, majd kinyújtotta kezét, és a lány hajának egy kósza tincsét a füle mögé simította. A lány testén kellemes borzongás futott végig. Miért kell ekkora hatással lennie rá? Ez egyszerűen nem járja. – Ó, igen? – sikerült magából kipréselnie. – Rockton tisztában van vele, hogy nem kaphat meg mindent, amit akar – mondta rekedten, kezével a lány arcát cirógatva. – Például nem lehet övé a hősnő. A hölgy sosem tolerálná az ő… alantas ösztöneit. Ám ő mégis akarja a nőt. És ez a vágya teljesen felemészti. A lánynak torkára forrt a szó. Napok teltek el a férfi érintése óta, és ő egyetlen percre sem feledte, milyen érzést váltott ki belőle. Ha ilyen közel van hozzá, és ilyeneket mond neki… Küzdenie kellett, hogy változó érzéseit kordában tartsa. – A vágya pontosan azért emészti fel, mert nem kaphatja meg. Ha azt gondolná, hogy megszerezheti, egyáltalán nem is vágyakozna utána. – Ez nem igaz. – A férfi hangja egészen elmélyült, Keze pedig olyan gyengéd mozdulattal simított végig álla vonalán, hogy a lánynak összeszorult tőle a szíve. – Még Rockton is észreveszi, ha egy senkihez sem fogható nővel találkozik. Tulajdon gazemberségével szembeállítva a lány jósága teljesen megbabonázza. Azt gondolja, ha övé lehetne mindez, akkor a lelkét sötétségbe borító árny semmivé foszlana, és az aljasságán túl végre lehetne valami más is, amelyből erőt meríthetne. – Akkor téved. – Maria szívverése a háromszorosára gyorsult, ahogy a férfi ujjai rátaláltak nyaka hajlatának finom ívére. – Csak saját maga oszlathatja el a lelkét nyomasztó sötét felleget. Oliver hirtelen abbahagyta a simogatást – Akkor hát végleg elveszett? – Nem! – Egyenesen a férfi szemébe nézett. – Senki sem elveszett különösen nem Rockton. Még van remény a számára. Remény mindig van. A férfi szeme lázban égett, és mielőtt még Maria elfordíthatta volna a tekintetét, lehajolt, hogy megcsókolja. Csókja lágy, gyengéd… és finom volt. Egyikőjük ajkát sóhaj hagyta el, de a lány nem volt benne biztos, melyikükét Csak egyet tudott, hogy a férfi ajka újra az övére tapadt, simogatta, ízlelgette, vágyat gerjesztett benne, ahogy csak ő volt rá képes. SABRINA JEFFRIES

85 A LORD TITKA

– Maria… – suttogta. Karjánál fogva a lányt magához húzta, és ölelő karjába zárta. – istenem, a hintóban töltött percek óta másra sem tudok gondolni, csak magára. Szája ismét a lányéra tapadt, és abban a pillanatban Maria minden ellenállása semmivé lett. Kezeit a férfi kabátja alá csúsztatva kapaszkodott annak derekába, fogalma sem volt, hogyan történhetett. Vajon mitől van, hogy képtelen ellenállni a férfinak? Milyen könnyedén fecserészett az erkölcsösségről és az önfegyelemről, és milyen nehezére esett annak megfelelően viselkednie! Oliver egyetlen ártatlan csókjával képes volt rávenni, hogy elveit sutba dobja. Nem pusztán egyetlen csókkal. Oliver szája mohón tapadt az övére, határtalan merészséggel véve el mindazt, amit csak elvehetett. Kezével végigsimított a lány testén, mintha csak. újra fel akarná fedezni valamennyi hajlatát és domborulatát, és érezni akarná, ahogy érzékeny bőre felforrósodik az érintésére. És Maria élvezte ezt. Oliver viselkedése olyan imponáló volt, teljesen más, mint a mindig elővigyázatos Nathané. Ő is ugyanúgy meg akarta érinteni a férfit, minden porcikáját meg akarta tapintani. Ahogy Oliver keze felfedezőútra indult a testén, igyekezett ő is felfedezni a férfiét az ingén keresztül, s csodálta, ahogy a férfi izmai megfeszülnek az ujjai alatt Minden egyes alkalommal ámulattal töltötte el, hogy Oliver nem a többségében elpuhult és lusta arisztokraták közé tartozik, sokkal inkább egy fizikailag erős férfi, aki képes uralni a testét. De akkor vajon miért nem tudja uralni a lelkét is? Miért nem látja be, mennyivel több lehetne, ha hagyná, hogy önmaga lehessen? Oliver mintha csak bizonyítani akarná, mily kevéssé vágyik rá, hogy jobb legyen, kezét a lány fenekére csúsztatta, majd a combjai közt oly közel vonta magához, hogy puha testének feszülve, a lánynak többé kétsége sem lehetett a férfi teljesen egyértelmű gerjedelme felől. Ez erőt adott neki, hogy ajkát a férfiétól elszakítsa. – Ezt nem tehetjük. Szája helyett Oliver forró, érzéki csókjai most már a nyakát illették. – Azt tehetünk, ami csak jólesik. Elhúzódott a férfitól. – Ön úgy tehet ahogy önnek jólesik. Én viszont nem. Az ígéretem még mindig egy másik férfihoz köt. Lehet, hogy a múltkori együttlétünkkor erről megfeledkeztem, de hiba volt. Amint az ajtó felé fordult, a férfi derekánál fogva visszarántotta és magához húzta. – Felejtse el Hyattet – suttogta rekedten, hangjában kétségbeesés csendült – Mindketten tudjuk, hogy nem önhöz való. – Nem számít, ígéretet tettem. És be kell tartanom. – Rá tudnám venni, hogy elfeledkezzen az ígéretéről – morogta, azzal egyik kezével megmarkolta a lány mellét, és olyan gyengéd mozdulatokkal tapogatta végig, hogy Maria teste megremegett a gyönyörtől. Amikor a férfi másik keze lejjebb siklott, hogy ruháján keresztül a lány ölét simogassa, ajkát elfojtott sóhaj hagyta el. Oliver csókot lehelt a fülére, és forró lehelete, miközben fogaival harapdálta, fülcimpáját csiklandozta. Az érzékeire ható támadás annyira felizgatta, hogy hamarosan buja nőszemély módjára simult a férfi karjába, fenekét pedig annak nadrágjából kitüremkedő férfiasságához dörgölte. Oliver felhördülve fordította maga felé a karjában és vette ismét birtokba a száját, kezét keblén nyugtatva, hüvelykujjával a ruha anyagán keresztül a mellbimbóit ingerelte, kis híján az őrületbe kergette. Maria a férfi vállába kapaszkodva keresett menedéket, élvezte, hogy a tenyere alatt érezheti az erős izmokat, miközben engedelmesen simult a férfi felfedezőútra indult kezébe. Miért van, hogy egyedül a férfi képes ilyen őrjítő vágyakat ébreszteni benne? Hogy egyedül ő tudja rávenni, hogy elfeledjen minden illemszabályt? Kopogtattak az ajtón. Mindketten megdermedtek. – Mi az? – csattant fel a férfi, magához szorítva a lányt, amikor az megpróbált öleléséből kibontakozni. – Oliver, Miss Butterfield veled van? – A kérdést vékony hangján Celia tette fel. – Igen – kiáltotta Maria, kihasználva a lehetőséget, hogy a férfitól elszabaduljon. És persze a saját gyengeségétől is. Bár alig hallhatóan szitkozódni kezdett, Oliver hagyta, hogy a lány kicsusszanjon karjai közül. SABRINA JEFFRIES

86 A LORD TITKA

Celia berontott, kíváncsi tekintete ide-oda cikázott Mariáról Oliverre, majd vissza. – Minerva azt mondja, megtalálta a ruhájához illő tökéletes cipőt a bálra. Nincs kedve felpróbálni? – Örömmel, köszönöm. – Maria mindössze ennyit tehetett, hogy ziháló légzését csillapítsa; de arra nem volt módja, hogy vadul kalapáló szívét megnyugtassa. Az ajtó felé lépkedve szinte érezte Oliver hátába fúródó, tüzes tekintetét. Amint Celia mellé ért, a férfi megszólalt – Remélem, Maria, később lesz még alkalmunk befejezni ezt a beszélgetést Amikor megfordult, látta a kezében Minerva könyvét szorongató férfit, akinek igazi vonásait ugyanúgy sötét álarc rejtette, mint az általa olvasott rémtörténetek hőseinek – vagy inkább bajkeverőinek – arcvonásait, már ahogy azt elképzelte. De a férfi hangja, a kísértésé, bársonyosan lágy volt… maga a bűnre csábítás. – Még nem sikerült egyezségre jutnunk Rockton gazemberségének okait illetően. Maria kétségbeesett arcot vágva nézett a férfi vágytól égő szemébe. – Kétlem, hogy valaha is megegyezünk ebben a kérdésben, mylord. Egymástól teljesen eltérő az életfelfogásunk. Szóval nem látom túl sok értelmét, hogy ezt a vitát folytassuk. Amint a férfi húgával karöltve Maria elhagyta a szobát, magában azért imádkozott, hogy Oliver ezt nemleges válasznak vegye. Mert a férfi minél inkább igyekezett elcsábítani, az ő eltökéltsége annál inkább gyengült, és borzasztóan félt, hogy egy nap minden önfegyelme és erkölcsössége, az ígéretekre vonatkozó büszke szólamaival egyetemben, könnyelműen a feledés homályába merül. Akkor pedig ő lesz az elveszett. És ez soha nem történhet meg.

Tizenötödik fejezet Oliver a szoba túlsó végébe hajította a könyvét. Fivérei és nővérei elhatározták, hogy távol tartják tőle Mariát. Ez egyszerűen tűrhetetlen volt! Az elmúlt hét során a kínok kínját kellett kiállnia, amelyhez egyáltalán nem volt hozzászokva. Azt remélte, a családja majd elbűvöli a lányt; ehelyett azonban őszinte és nem mindennapi gondolkodásmódjával, illetve azzal, hogy mindig kimondta, amit éppen gondol, Maria bűvölte el őket. Róla tudomást sem vettek, és nem akadt más dolga, mint hogy Freddyt megóvja a bajtól, míg húgai igyekeztek a kedvében járni, a fivérei pedig… Szeme gyilkos pillantásokat lövellt szerteszét. Ha még egyszer meglátja, hogy Jarret flörtölni merészel vele, vagy Gabe megnevetteti, akár a tulajdon kezével fojtja meg mindkettőt. Jarret valószínűleg említést tett Gabe-nek a lány vagyonáról, és ők ketten most a lány kegyeiért versengtek, abban reménykedve, hogy ha valamelyikük esetleg megszerezné magának, legalább a családi gondok egy részét sikerülne megoldania. És mivel Oliver egyértelműen közölte, hogy neki nem áll szándékában a lányt nőül venni… Keze ökölbe szorult. Fivérei nem formálhatnak rá jogot. Hyatt sem szerezheti meg. Nem fogja hagyni! És egy szempillantás alatt arra is rádöbbent, hogy miért. Mert féltékeny volt. isten bocsássa meg, de féltékeny volt a fivéreire. Látta, mint szenvednek barátai a féltékenységtől, s végignézte azt is, anyja hogy an emészti el magát miatta. Mindig bolondnak tartotta őket, amiért hagyták, hogy az érzés ennyire elhatalmasodjon rajtuk. Nem akadt még nő széles e világon, aki benne ilyen álságos érzelmet tudott volna kiváltani; azzal áltatta magát, hogy rá nem hat az ilyesmi. A felfedezés, miszerint ez egyáltalán nem igaz, illetve hogy Maria ilyen elképesztő érzéseket képes kiváltani belőle, halálra rémítette. Nem volt értelme tagadni, hisz beleette magát a zsigereibe, és marta, akár az olcsó szesz. Meg kell találnia a probléma orvoslásának módját. A fivéreit pedig távol kell tartania a lánytól. Na, és hogy akarod csinálni? Ők legalább tisztességes ajánlatot tehetnek neki. Te csak szégyent hozol rá.

SABRINA JEFFRIES

87 A LORD TITKA

És ez volt az igazi probléma. Ha többet ajánlana neki, akkor ugyanolyan pokoli sorsra kárhoztatná, mint ami anyjának jutott osztályrészül. De ha kevesebbet kínálna számára, és azt a lány elfogadná, akkor még annál is rosszabbat tenne vele. Az egyetlen megoldás tehát, ha sértetlenül útjára engedi. De ez azt jelentené, hogy félre kell állnia és végignézni, hogy máshoz megy feleségül, vagy hogy az örökségéhez hozzájutván, visszatér Amerikába. Egyiket sem akarta. Belefáradva az önmarcangolásba, kezével megdörzsölte az arcát. Megszállottsága felőrölte minden energiáját, amikor jelenleg voltak ennél fontosabb problémái is. Mint például az örökös pénzhiány. A városban megtehette volna, hogy tudomást sem vesz az egészről és adósságokba veri magát, anélkül, hogy a következményekkel gondolna. Itt viszont állandóan azzal kellett szembesülnie, hogy ha tönkremegy, másokat is magával ránt. A családjának, csakúgy, ahogy a cselédségnek és a bérlőknek is, vége. Ez az istenverte ház az oka mindennek, amely folyton felidézte benne mindazt, amit olyan tudatosan igyekezett maga mögött hagyni. Gyermekkorában apja arra tanítgatta, hogyan kell irányítani a birtokot, hogyan kell bánni a bérlőkkel, hogyan kell jól befektetéseket eszközölni… mit jelent gondoskodni valamiről. Már akkor megfogadta, hogy nem lehet hiábavaló az áldozat, amelyet az anyja hozott a boldogságáról való lemondásával, csak azért, hogy apja megtarthassa Halstead Hallt. De aztán jött az a végzetes délután, és minden megváltozott. Alig hallhatóan szitkozódni kezdett. Mihamarabb el kell innen tűnnie, a fenébe is! Hosszú lépésekkel az ajtóhoz ment egyetlen mozdulattal feltépte és Johnért kiáltott. Amint az inas megjelent, ingerülten ráförmedt – Hozd elő a hintómat! A városba megyek. John csak pislogott – Úgy érti, mylord, nem vacsorázik itthon? – Nem. És ha rajtam múlik, a reggelit is házon kívül fogyasztom el. John elvörösödött, amikor rájött mindez mit jelent. – Mit mondjak Mrs. Plumtreenek, uram? És Miss Butterfieldnek? Először gyötörte a lelkiismeret. Aztán már az sem érdekelte. – Mondj nekik, amit csak akarsz – mondta fogát csikorgatva. – Csak hozd már azt az istenverte hintót! – Igen, mylord. – Azzal John a dolgára sietett. Ez a mértékletes életvitel az idegeire ment. Egy jó kis éjszakai kiruccanásra vágyott, nők és finom nedűk társaságában, hogy el ne felejtse, ki és mi ő valójában. Csak így képes folytatni ezt az eljegyzési komédiát. Csak így képes száműzni a gondolataiból az ostoba vágyakozást olyasmi után, ami nem lehet az övé.

Maria az aznap esti vacsorához kellő körültekintéssel választott ruhát bár tudta, hogy nem kellene. A fülében azonban még most is ott visszhangzott az Oliver hangjából kicsengő fájdalom, amint a férfi azt mormogta: Tulajdon gazemberségével szembeállítva a lány jósága teljesen megbabonázza. Jóság? Aligha. Bár a gondolat, hogy megbabonázza a férfit, nagyon is kedvére való volt. Már ha ez nem pusztán újabb, múló szeszély annak részéről. Az már az eddig tapasztaltakból is nyilvánvaló volt számára, hogy a férfi érdeklődését a gyönyörű nők gyakorta felkeltették, de fellángolásai sosem bizonyultak hosszú életűnek. Vajon mekkora a valószínűsége annak, hogy más nők helyett egyszerű amerikai nőként, aki még azzal sincs tisztában, miként bánjon a szolgákkal, majd pont ő tartja a férfit hosszabb ideig bűvkörében? Még ha magában mindvégig azt is ismételgette, hogy valószínűtlen, az ebédlőbe lépve remény ébredt lelkében. De csak addig, amíg körül nem nézett, s látta, hogy a férfit kivéve, mindenki jelen van. Az első pillanatban sikerült legyűrnie a késztetést, hogy megjegyzést tegyen Oliver távollétére, de az asztalhoz ülve feladta a küzdelmet. – És őlordsága hol van ma este? A testvérek kényelmetlen pillantásaitól rossz előérzete támadt – Bement a városba – bökte ki Freddy vidáman. – Te is tudod, milyenek ezek az angol lordok. Nem szívesen mondanak le egy kis szórakozásról. Maria szemét előbb Freddyre meresztette, majd Lord Jarretre nézett, akinek arcvonásai megfeszültek, ahogy kanalát az inas által éppen felszolgált levesbe merítette. Egy kis szórakozás. Az nem lehet, hogy… SABRINA JEFFRIES

88 A LORD TITKA

– Az estét a klubjában tölti – válaszolta Lord Jarret, lopva nagyanyjára sandítva. – Valószínűleg szerencsejátékhoz támadt kedve. – Úgy emlékszem, délután még azt mondta Lord Gabrielnek, hogy a bord… – harapta el hirtelen mondandóját Freddy, majd mogorván Celia felé fordult – Ezt meg miért csinálta? – Ó, bocsásson meg, talán a lábára léptem? – kérdezte a lány negédesen. – Véletlen volt. Freddy szemöldökét összevonva nézett rá, miközben lenyúlt, hogy sajgó lábát megdörzsölje. A bordélyba. Hát persze. Hova is mehetne Oliver, hogy jól érezze magát? Fejét lehorgasztotta, és igyekezett leküzdeni a mellkasába tőrként hasító fájdalmat. Kedves volt Celiától, hogy meg akarta kímélni, de az asztal körül ülők közül, a nagymamát leszámítva, valamennyien tisztában voltak vele, hogy a férfinak minden joga megvan hozzá, hogy a bordélyba siessen. Milyen ostoba volt, amikor azzal áltatta magát, hogy a férfi fikarcnyit is törődik vele! Olivert kizárólag egyetlen dolog érdekelte – az érzéki örömök. Ha tőle nem kaphatta meg, elment oda, ahol igen. – Bár ha tudom, hogy a klubjába készül – folytatta Freddy megkérem, hogy vigyen magával engem is. – Freddy jó nagy adag levest kanalazott a szájába. – Azt ígérte, bevezet a társaságba. – Biztos vagyok benne, hogy a későbbiekben lesz még rá alkalom, Freddy – jegyezte meg Maria, közben azon imádkozott, hogy hangjával el ne árulja magát. Eltökélve, hogy sértettségét mindannyiuk előtt palástolni igyekszik, hozzátette: – Nos, ami a holnap esti, Lord Foxmoor által rendezendő bált illeti… – Egyszerűen csak Foxmoor – javította ki Gabe szolgálatkészen. Amikor húga könyökével oldalba bökte, csupán annyit mondott: – Azt akarod talán, hogy a bálon kerüljön kínos helyzetbe? Nem szép tőled. Maria arcvonásai a megaláztatástól eltorzultak. Úgy tűnik, ez az egész meghaladja a képességeit. – Egy herceget nem illik „lordnak” szólítani, Miss Butterfield. – Maria döbbenetére a szelíd helyreigazítás Oliver nagyanyjától érkezett. Amikor tekintete találkozott az asszonyéval, Mrs. Plumtree szemmel láthatólag észbe kapott, és keményebb hangnemre váltva folytatta. – Általában „herceg őfőméltósága”, „kegyelmes úr”, egyszerűen csak Foxmoor vagy herceg. Soha nem „lord” akármi. Azt csak az alacsonyabb ranggal rendelkező főnemesek biggyesztik a nevük elé. – Köszönöm. – Maria dacosan felszegte az állát. – Van még valami, amit nem árt tudnom, még mielőtt holnap este bolondot csinálok magamból? – Minden rendben lesz – nyugtatgatta Minerva kedves mosollyal. – Aki csak él és mozog, a kedvese nevének kisorsolásával lesz elfoglalva, de annyira, hogy észre sem veszik, ha egy vagy két tiszteletbeli címet eltéveszt. Nem igaz, Jarret? – Isten a megmondhatója, hogy én biztos nem. – Mogorván bámult Minervára. – Már az idejét sem tudom, mikor voltam utoljára hivatalos Valentin-napi bálra, így teljesen kiment a fejemből ez az egész felhajtás a névsorsolással. Van esetleg rá mód és lehetőség, hogy ne valami aszott vénkisasszony neve akadjon a kezembe, aki másra se vágyik, mint hogy jó útra térítsen? Ilyen alkalmakkor valahogy mindig elpártol tőlem a szerencse. – Ezek szerint önöknél is divat a sorshúzás? – kérdezte Maria. – Nálunk Amerikában a még nőtlen úriemberek sorshúzással döntik el, hogy a rákövetkező évben ki lesz a még hajadon hölgyek közül a kedvesük. – Ez itt Angliában sincs másként – kotyogta közbe Celia –, bár Foxmoorék az egészet a mulatság részeként fogják fel. Amikor egy férfi kihúzza egy hölgy nevét, nem jelent többet, mint hogy a szó ban forgó hölgyet felkéri táncolni az utolsó keringőre, illetve hogy az ó társaságában költi el a vacsoráját. – De legalább a nap végén kerül sor a dologra – jegyezte meg Freddy. – És nincsenek becsukott szemmel fel-alá kószáló nők, akik aztán mindenbe beleütköznek. – Freddy – korholta Maria csendesen biztosra veszem, hogy az angolok nem csinálnak ilyen ostobaságot Valentin-napon. Ez valószínűleg amerikai szokás. – Valójában nem – közölte Minerva. – Errefelé is akadnak rengetegen, akik hisznek ebben a babonában. Persze már maga a gondolat is elég abszurd, hogy egy lány örök hűséget esküdjön egy férfinak, akit elsőként pillant meg Valentin-napon, de vannak, akiket képtelenség meggyőzni ennek ellenkezőjéről. Jarret helyeslően bólintott.

SABRINA JEFFRIES

89 A LORD TITKA

– Holnap reggel bizonyára önök is belebotlanak majd egy-két szolgálóba, akik szemük elé emelt kézzel közlekednek majd, attól való félelmükben, hogy még mielőtt a szívüknek kedves személyre ráakadnak, a nem megfelelő férfival találkoznak. – Gabe-re mutatott. – Annak a mókamesternek ott, az a mániája, hogy ilyenkor megkéri őket, kapkodjanak fel ezt-azt, csak hogy ellenőrizhesse, meg tudják-e csinálni csukott szemmel. Elvetemült gazember, annyi szent. – Ha annyira ostobák, hogy képesek bedőlni egy efféle nevetséges babonának, meg is érdemlik, hogy a bolondját járassák velük – jelentette ki Mrs. Plumtree bosszúsan. – Sosem engedném meg egyetlen szolgálómnak sem, hogy így viselkedjen. Azt a látszatot kelti, mintha a tudatlanok országa volnánk. – Szerintem meg romantikus – mondta Celia álmodozó tekintettel. – Hagyod, hogy a sors jelölje ki számodra a társadat. A döntés a csillagokban van megírva, és egyszer csak ott terem előtted álmaid férfija. – Vagy a rémálmaié – vágott vissza Maria, és arra gondolt, a sors egy héttel ezelőtt milyen kegyetlen tréfát űzött vele, amikor Oliver útjába sodorta. – Ha engem kérdez, szerintem e tekintetben a sors eléggé kiszámíthatatlan. Én a magam részéről nem bíznám rá a jövőmet. Minerva a borospohara felett bámult a lányra. – Felettébb bölcs meglátás. A felvetés a Sharpe testvérek körében élénk vita kialakulásához vezetett, amelynek tárgya a szerelem és házasság volt, illetve az, milyen nehéz társadalmi szempontból megfelelő házastársat találni. Nagyanyjukra vetett lopott pillantásaik kereszttüzéből ítélve, Maria arra a következtetésre jutott, hogy a beszélgetés pusztán jól irányított színjátékuk része, hogy Mrs. Plumtree kedvére tegyenek. Elgondolkozott rajta, az asszonynak vajon feltűnt-e mindez. Ma este mintha kissé szórakozott lett volna, valószínűleg ugyanannál az oknál fogva, mint Maria. Oliver meg az ő átkozott „kedvtelése” miatt. Mihelyt a vacsora véget ért, és lehetősége adódott, Maria kimentette magát és visszavonulót fújt. Egyetlen további percet sem bírt volna ki a társaságukban, szeretett volna magára maradni a gondolataival. De mielőtt még szobájába jutott volna, Freddy érte utol sietve. A lány felé fordult. – Mi az? Nyugtalannak látszott, ami jóllakott állapotban egyáltalán nem volt jellemző a fiúra. – Azért vagy ilyen zaklatott, mert kicsúszott a számon, hogy Lord Stoneville a bordélyba ment. – És ez ugyan miért izgatna engem? Joga van hozzá, hogy oda menjen, ahová csak a kedve tartja. – De nem volt igazam – tiltakozott. – Kártyázni ment. Lord Jarret is megmondta. Maria összevonta a szemöldökét. – Lord Jarret azt mondja, amit mondania kell, valahányszor csak szeretné, hogy fivére gyarló megnyilvánulásai rejtve maradjanak a nagyanyja előtt. De előttem semmi szükség a titkolózásra. Ismerem jól őlordsága gyengéit. Amikor útjára ment volna, Freddy a karjánál fogva megállította. – Sajnálom, Mopsy. Mindent jól összezavartam. Nem akartalak megbántani. – Nem bántottál meg. Jól vagyok, tényleg. – Torkát gombóc szorongatta. – Mindketten nagyon jól tudjuk, hogy Lord Stoneville szemében nem vagyok más, mint egy eszköz a terve megvalósításához. – Ez nem igaz – mondta Freddy komoly tekintettel. – Láttam, hogy néz rád. Pont úgy, ahogy én szoktam a tálcán árválkodó utolsó szelet szalonnára. Kedvel téged. – Ne légy nevetséges!' – És te is kedveled őt. Maria reszketve fújta ki a levegőt. – Én Nathant kedvelem. – De ha Mr. Pinter mégsem akadna Nathan nyomára… – Akkor hazamegyünk, és reménykedünk benne, hogy Nathan nem marad sokáig távol. – Hozzámehetnél Lord Stoneville-hez – jegyezte meg Freddy. Maria hisztérikus nevetésben tört ki. Nem. Nem teheti, még akkor sem, ha Oliver hajlana a dologra. De nem volt semmi értelme, hogy ezt Freddynek elmondja. – Nem hinném, hogy megfelelő férj válna egy férfiból, aki nem hagy ki egyetlen lehetőséget sem, hogy az idejét bordélyházakban múlassa. SABRINA JEFFRIES

90 A LORD TITKA

Freddy magába roskadt. – Én sem. – Miért nem csatlakozol az urakhoz és iszol meg velük egy pohárka portóit? Remekül elleszek, ne aggódj! Freddy a megkönnyebbüléstől fellélegezve bólintott, majd a hall felé indult. Maria torkában dobogó szívvel nézte, amint távozik. És te is kedveled őt. Igen, kedveli. De ennél többről szó sem lehet. Nem ment el az esze, hogy olyan férfinak ajándékozza a szívét, aki az egyik pillanatban még szenvedélyesen csókolja, a másikban pedig hanyatt-homlok rohan egy bordélyba. Akkor sem, ha a férfi szenvedései láttán megszakad érte a szíve.

Tizenhatodik fejezet Oliver ült a szokott székében és konyakot iszogatott, miközben Polly lányai egymást váltva kellették magukat előtte. És ő nem érzett… Semmit. Ágyékában még csak hangyányi bizsergést sem. Ahogy késztetést sem arra, hogy valamelyiküket ágynak döntse. Csak csontja velejéig ható utálatot magával szemben. Polly szajhái vajon mikor… lettek ennyire siralmasak? A madám minden tőle telhetőt elkövetett, hogy kedvére tegyen, mind közül a legcsinosabb teremtéseket sorakoztatva fel előtte, hogy érdeklődését felkeltsék. De hiábavaló volt minden, ezúttal se halk duruzsolásuk, se buja domborulataik, de még érzéki mozdulataik sem hatottak rá sehogy. Életében talán először észrevette, milyen mesterkélt a mosolyuk, ahogy azt is, mily nagy igyekezettel próbálják elrejteni, mennyire unják, amit csinálnák. S ami még ennél is rosszabb, folyton-folyvást Mariához hasonlította őket. A lány mosolya sosem tűnt mesterkéltnek. Lehet, hogy arcát ritkán ragyogta be mosoly, de amikor igen, mámorító érzés volt, mert őszinte volt. Mert a lány szívből mosolygott. Ugyan miféle dicső tett elnyerni egy szajha mosolyát, amikor az nem akar semmi mást, mint az ember pénztárcájának tartalmát? Nem mintha valaha is megfordult volna a fejében, hogy a pénze nélkül is szíves örömest ágyba bújnának vele, de általában az illúzió megőrzése is elég volt, hogy belefeledkezzen a testükbe. Saját nyomorúsága annyira lekötötte minden figyelmét, hogy az övékével rendszerint nem foglalkozott. És végre most megértette. Ezek itt egyszerre bűnös életvitelének kellemes társaságából az élet megpróbáltatásaival szembenézni kényszerülő átlagos nőkké váltak, akik számára az egyetlen túlélést a férfiak vágyainak kielégítése jelentette. Az ő vágyainak kielégítése is. Erkölcsösnek lenni és önfegyelmet: gyakorolni nehéz feladat. Aljasnak lenni azonban nem kíván semminemű erőfeszítést – az ember egyszerűen enged a vágyainak és az ösztöneinek, cseppet sem törődve azok bántó vagy erkölcstelen voltával. Konyakjának maradékát azzal a hiábavaló ámítással döntötte magába, hogy a tüzes ital majd kimossa Maria szavait elméjéből. Mit tudott a lány minderről? És őt miért izgatta egyáltalán, hogy a lány mit gondol? Nem tartozott rá, mi módon igyekszik megszabadulni bújától-bajától. A fenébe is, fizetett az élvezetekért, és nem is keveset! Miközben birtoka az ebek harmincadjára jutott. Miközben bérlői a földet túrták éjt nappallá téve. S miközben szolgái megélhetésüket, testvérei pedig biztonságot reméltek tőle. Beleremegett a testét átjáró jeges rémületbe, amelyen még a konyak sem tudott enyhíteni. – Mylord – szólította meg Polly, miközben ajkán csábos mosolyt villantva a férfi székének karfájára telepedett. – Lehet, hogy egy kicsivel frissebb és szelídebb portéka most jobban az ínyére lenne. Nem ez volt az első alkalom, hogy az asszony „szűz lányt” akart neki felajánlani. Ezt ő mindig udvariasan, de nagyon határozottan visszautasította, lévén az üzlet eme gusztustalan része iránt sosem tanúsított különösebb érdeklődést. Nem vonzódott a vidéki leánykákhoz, akik abban a reményben jöttek a SABRINA JEFFRIES

91 A LORD TITKA

városba, hogy világot lássanak, aztán pedig azon kapták magukat, hogy a Pollyhoz hasonlatos dörzsölt nőszemélyek miatt kiszolgáltatott helyzetbe kerülnek. Ez alkalommal mar a gondolattól is a rosszullét kerülgette. Folyton az önhibáján kívül hasonló helyzetbe kerülő Maria jelent meg lelki szemei előtt – néha leheletvékony a határvonal, amely egy tiszteletre méltó hölgyet egy bukott nőszemélytől elválaszt. Ha valaki, hát ő tökéletesen tisztában volt ezzel. És ha a húgaira gondol. Mi van, ha valaki őket akarja kihasználni… – Nem – ellenkezett rekedten, s gyomra felkavarodván, talpra ugrott. – Atyaisten, nem. Mire a bordélyból kibotorkált az utcára, már hánynia kellett. Csak a konyaktól lehetett, ez minden. Az az istenverte olcsó lötty és az ehhez társuló rettenetes lelkiállapota akadályozta, hogy örömét lelje szokásos ténykedéseiben. Ördög vigye, ha belepusztul is, talál magának szórakozást! Vannak még helyek, ahová elmehet, amelyek kevésbé erkölcstelenek. Erre volt szüksége. Az esti előadás befejezésekor ért az operaházhoz, egyenesen a színfalak mögé ment, ahol fél tucat táncosnő az öltözőjében szórakoztatta lelkes csodálóját. örömlányok voltak, akik egy városban eltöltött éjszakai kiruccanásra mindig kaphatók voltak. Örömlányok, igen, pillanatnyilag erre volt szüksége. Tízpercnyi flörtölés után azonban ezt is megelégelte. Nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy bármely tekintélyesnek számító úriember kedvükre tehetett, s ha a társaságukban mulatva holtan esne össze, egy pohár itallal és tánccal szomorkodnának gyászukban, és egy hét alatt arról is megfeledkeznének, hogy valaha is ismerték. És hirtelen rájött, ennél sokkal többre vágyik. A felismerés ereje szíven ütötte. Fennhangon szitkozódva távozott, majd előbb egy kocsmába tért be, aztán egy klubba, majd egy partira tévedt, ahová valaki a klubból vonszolta magával, és ahol jómódú pártfogóik kíséretében félvilági dámák kellették magukat. De csak az italhoz volt kedve, és mire az este véget ért, már abból is elege lett. De minden hiábavaló volt. Maria valahogyan megfertőzte az erkölcsösségével. Hogy visszatérhessen szokványos életformájához, száműznie kell a lányt a gondolataiból és zsigereiből. Ha valaha is képes lesz rá. E kijózanító gondolat gyötörte akkor is, mialatt kocsiját előkerítene és utasította a kocsist, hogy vigye haza. Haza? Halstead Hall nem az otthona! Csak egy hely, ahol egy bájos kis szűz lány szeme megakadt rajta, mert hagyta, hogy mindez megtörténjen. Egy hely, ahol az ember a jövőjét latolgatja, s engedi, hogy a felelősség súlya egészen más színezetet adjon a dolgoknak. Egy hely, ahol az ember reménykedni kezd a reménytelenben, és elhiszi, hogy talán mégis képes volna… Ahogy a támlának dőlt, hirtelen felnyögött. A lány iránti vágyakozás szinte már a rögeszméjévé lett. Az egész éjszakát a városban töltötte anélkül, hogy egy vállalkozó kedvű szajha ágynak döntésével férfiasságának enyhülést szerzett volna, anélkül, hogy egyáltalán akarta volna. Megháborodott, most már biztos! Útban hazafelé is kizárólag Maria töltötte be minden gondolatát, Maria és a szemében villanó tűz, amint azt mondja, hogy ő nem elveszett ember. Maria és az ő érzéki, ámbár ártatlan csókjai, és az általuk kiváltott érzések. Nem akart érezni semmit sem, a pokolba is! Az elmúlt éveket sikerült átvészelnie érzelmek nélkül is. Most viszont az eddig hét lakat alatt őrzött érzései megállíthatatlanul törtek felszínre, bárhogy igyekezett is ketrecükbe visszazárni őket. Amint Halstead Hallba ért, átvágott a belső udvaron, ahhoz a lépcsőfeljáróhoz, amely arra a folyosóra vezetett, ahol a lány hálóterme is található. Aztán csak állt ott tétovázva, miközben majd elepedt a vágytól, hogy lássa Mariát. Tegyen egy próbát a késői óra ellenére is? A kérdést eldöntötte, amikor férfihangokat hallott leszűrődni fentről. A fivérei voltak. De mi az ördögért? Kissé kapatos állapotban szökellt fel a lépcsőn, és talált rájuk tétlen semmittevés közepette, Maria ajtaja előtt ücsörögve. Gabe egy csokor ibolyát szorongatott a kezében, míg Jarret egy összetekert pergament tartogatott. – Ti meg mi a csodát műveltek itt az éjszaka kellős közepén? – förmedt rájuk.

SABRINA JEFFRIES

92 A LORD TITKA

– Mindjárt hajnalodik”– jegyezte meg Gabe hűvösen. – Szóval az éjszaka már a múlté. Nem mintha a részegségedet elnézve, ez neked feltűnt volna. Oliver vészjósló tekintettel tett egy lépést feléjük. – Még így is korán van ahhoz képest, amikor ki szoktatok kászálódni az ágyból. Gabe Jarretre pillantott. – Úgy fest, az öregfiú nem emlékszik rá, milyen napra virradtunk. – Azt hiszem, igazad van – felelte Jarret, hangjában árnyalatnyit elítélően. Oliver ellenséges pillantással méregette őket, miközben eltompult agyával próbálta összerakni, azok ketten miről is beszélnek. Aztán amikor a dolog megvilágosodott, felhördült. Valentin-nap volt. Ettől egy csapásra kijózanodott. – Ez egyáltalán nem magyarázat arra, miért álltok lesben Maria ajtaja előtt. Jarret metsző tekintettel viszonozta fivére pillantását, ahogy talpra szökkent. – Ugyan miért érdekel? Hisz a városba rohantál egy kis szórakozásért. Nekem nagyon úgy tűnik, hogy ezzel át is engedted a terepet. – És ti ketten a helyembe szándékoztok lépni? – csattant fel. – Miért is ne? – ugrott fel most már Gabe is, fenyegető pillantásokat lövellve fivére felé. – Mivel az arra irányuló terved, hogy keresztülhúzd nagymama számítását, nem igazán működik, és úgy tűnik, tetszik, nem tetszik, valakit kénytelenek leszünk elvenni, akár még Miss Butterfield is szóba jöhet. Van pénze, és amellett még csinos is, ha esetleg nem vetted volna észre. Ha tényleg olyan ostoba vagy, hogy egy falkára való szajha és kóristalány kedvéért lemondj róla. bármelyikünk szíves örömest a helyedbe lép. Veled ellentétben mi legalább értékeljük a hölgy kifinomultságát. Már a gondolattól is felforrt a vére, hogy a fivérei bármit is értékelnek Mariában. – Először is, nem mondtam le róla, senkinek a kedvéért. Másodszor, eszem ágában sincs átengedni a terepet. Főleg nem két hozzátok hasonló hozományvadásznak. A hall csendjét ekkor a cselédlépcső felől érkező lépések zaja verte fel, mire mindhárman arra fordultak. A szemét egyik kezével eltakarva Betty közeledett feléjük lassan. És ekkor Oliver végre megértett mindent. Fivérei a miatt az ostoba babona miatt vannak itt, miszerint akit a hajadon leány Valentin-nap reggelén először meglát, az a férfi lesz élete párja. – Jó reggelt az uraknak! – suttogta Betty, s közben gondosan ügyelt rá, hogy ne nézzen egyikükre se. Gabe arcát ördögi vigyor ragyogta be. – Betty, kapd el! – kiáltotta, majd a csokor ibolyát a lány felé hajította. Ő azonban egyetlen ujját sem mozdította, így a csokor a testén végigszánkázva a padlón landolt. – Ha az uraságok megbocsátanak – mondta mondandóját furcsán rövidre szabva, eltökélt hangon –, úrnőm hivatott. Szipákolva, mely egyértelműen arról árulkodott, mennyire megveti őket, becsusszant Maria szobájába, és határozott mozdulattal bevágta maga mögött az ajtót. – Ez szánalmas próbálkozás volt – közölte Jarret Gabe-bel. – Nagyon jól tudod magad is, hogy Betty John kedvese. – Nem az én hibám, hogy John ma reggel még nem mutatkozott, hogy őt láthassa meg elsőnek – válaszolta Gabe egy vállrándítással. – Nem tehette – felelte Oliver fogcsikorgatva. – John velem volt. Fivérei megint csak meredten bámultak rá. – Remek – jegyezte meg Jarret fagyosan. – A bordélyban. Felesleges mondanod, a nélkül is tisztában vagyunk vele. Mindannyian. Ahogy természetesen ő is. – A szeme csillogott, ahogy fejével Maria ajtaja felé biccentett. Oliverén őrült düh lett úrrá, amely jobbára saját magára irányult. Persze hogy a lány értesült a városban tett éjszakai kiruccanásáról. Hogy is ne értesült volna? A cselédek mindig is hajlottak a fecsegésre, és ő újfent megfeledkezett erről, ami ostobaság volt részéről. De amikor olyan kétségbeesetten igyekezett szabadulni innen… Maria most valószínűleg még jobban megveti. Megmerevedett. Rendben, ha így is van, túl kell tennie magát rajta. És túl is teszi. Nem állt szándékában megengedni a fivéreinek, hogy a helyébe lépjenek és udvarolni kezdjenek a lánynak. Ő fedezte fel magának. SABRINA JEFFRIES

93 A LORD TITKA

Ő hozta ide és vásárolt neki ruhákat, és fivérei nem fogják learatni a babérokat. Már a gondolatra is görcsbe rándult a gyomra Felnyögött. És újra megtörtént. Ismét mardosta a féltékenység. Olyan volt, mint valami kórság; rágta, emésztette éjjel-nappal. Egyetlen gyógymódot lelhet csak a bajára: ha elcsábítja a lányt. Igen, ez az egyetlen megoldás. Ha egyszer végre megnyugvást lel a lány karjában, megszállottsága minden bizonnyal tovaszáll, és újra magára talál majd. Visszatérhet korábbi életmódjához és úgy élhet, ahogy neki tetszik, és nem kell többé számolnia viselkedése következményeivel. Ezt kell tennie. Meg kell szabadulnia esztelen vágyakozásától. És az sem számít, hogy istenverte családja mennyire igyekszik ebben megakadályozni. Elege volt már az elmúlt hét során előadott trükkjeikből. Hagyta, hogy játsszák kisded játékaikat, és elrabolják a társaságából, amikor csak akarták, de ennek most vége. Maria az övé. Csak annyit kell tennie, hogy erről őt magát is meggyőzi. És ha ez annyit jelent, hogy hinnie kell holmi ostoba Valentin-napi babonaságban, hát isten látja lelkét, megteszi. És elmehetnek a pokolba mindannyian. – Jól van, jómadarak, most pedig jól figyeljetek – közölte. – Bár az utóbbi időben remekül mulattatok rajtam, ennek egyszer s mindenkorra vége. Jarret arcán önelégült vigyorral Gabe-re nézett. – Nem értem, miről beszél. Te igen? – Fogalmam sincs – válaszolta Gabe. – Akkor talán engedjétek meg, hogy megmutassam. – Oliver kikapta Gabe kezéből az ibolyát, majd bekopogott Maria ajtaján, és mielőtt még bármelyikük rájöhetett volna, mire készül, úgy mozdult, hogy testével eltakarja az ajtónyílást. Egy másodperc elteltével az ajtó kivágódott, és a lány ráhunyorgott. – Oliver! Maga meg mi a csodát keres itt? A szavak a torkán akadtak. A lány fehér pamut köntöst, alatta lenvászonból varrt hálóinget viselt, mindkettőt állig begombolva, amelyekben olyan szűzies volt, akár egy apáca. És mégis, ebben az öltözetben nyújtott látványa is annyira felizgatta, mint Polly lányainak egyike sem. Nem akart semmit, csak visszatessékelni a szobába és addig szerelmeskedni vele, míg eszét nem veszti a gyönyörtől. Ehelyett az ibolyacsokrot nyomta a kezébe. – Önnek. Valentin-nap alkalmából. A lány kék szemei jegesen csillogtak. – Vigye őket a barátainak a bordélyba. Nekem nem kellenek. – Maria, kérem – suttogta rekedten –, hadd magyarázzam meg. – Nem tartozik nekem magyarázattal. – Bettyre sandított, aki háttal állt nekik, de minden bizonnyal minden egyes szót tisztán hallott, és odasúgta neki: – Elvégre is nem vagyok más, mint az álmenyasszonya. Szóval, ha megbocsát… – Nem teszem. – Ha nem látta volna meg a lány szemében felcsillanó könnycseppeket, talán elsétál. De megátalkodott gazember lenne, ha ezek után így tenne. Megbántotta a lányt. Megesküdött, hogy soha az életben nem bánt meg egy nőt, ezért sem igyekezett szorosabb viszonyt kezdeményezni eggyel sem. Ha kicsit is komolyabbra fordult a dolog, azonnal szakított, még mielőtt a helyzet kellemetlenül alakult volna. Mégis megbántotta őt, az egyetlen nőt, akit a legkevésbé sem akart. És az érzés nem töltötte el büszkeséggel. Most azonnal kész lett volna megadni bármit, megtenni bármit, csak hogy ne kelljen a lány elgyötört arcát látnia. – Engem pillantott meg legelőször ezen a napon – mutatott rá –, szóval hivatalosan most már én vagyok a Valentinja. A lány harsány kacajra fakadt. – Egy ostoba babona miatt? Köszönöm, nem. – Mert szeretnék az lenni – felelte a férfi ezúttal halkan. – És mert ön is szeretné, ha az lennék. A lány a tekintetével ölni tudott volna. – Egy erkölcstelen gazember delíriumgőzös állapotban, aki kicsivel ezelőtt kászálódott ki valamelyik szajha ágyából, mint a Valentinom? Nem, még ha az utolsó férfi is lenne ezen a földön. Azzal bevágta a férfi orra előtt az ajtót. SABRINA JEFFRIES

94 A LORD TITKA

Fivérei nevettek, de ő mit sem törődött velük. Nem hibáztathatta Mariát, amiért mérges; alapos okot szolgáltatott neki rá. De ez nem változtatott semmin. Most már akkor sem hagyja kicsúszni a keze közül, ha elkárhozik. Így vagy úgy, de Maria Butterfield az övé lesz. Így vagy úgy, de az ágyába viszi.

Tizenhetedik fejezet Mariának a Valentin-nap java részében sikerült elkerülnie Olivert. Nem volt nehéz, mivel a férfi vad éjszakai tivornyáját kipihenendő, alvással töltötte a fél napot. Nem mintha kicsit is érdekelte volna. A lecke tanulságos volt számára. Több mint tanulságos. És ezen az a gyönyörű csokor írisz sem változtatott, amelyet a férfi valamikor a nap derekán küldött fel a szobájába. Most, amikor az esti bálra készülődött, szinte már büszke volt magára, amiért csak fél tucatszor jutott eszébe a férfi. Óránként, emlékeztette aztán a lelkiismerete. – Íme, ez az utolsó – mondta Betty, amint egy újabb strucctollat tűzött Maria gondosan elkészített hajába. Celia szerint az idei divat megkövetelte, hogy az ember fejét bágyadtan bólogató tollak tömkelege keretezze. Maria csak remélni tudta, hogy egyikük sem végzi majd a padlóra hullva. Bettynek látszólag valamiféle varázsigével sikerült a helyükre biggyeszteni őket, de Maria nem volt biztos benne, hogy ott is maradnak. – Elragadóan fest, kisasszony – vallotta be Betty. – Ha így is van – szabadkozott Maria –, az kizárólag a te erőfeszítéseidnek köszönhető. Betty, hogy az arcát elöntő pírt elrejthesse, lehajtotta a fejét. – Köszönöm, kisasszony. Lenyűgöző volt, mennyire másképp viselkedett a szolgáló, amióta Maria megfogadta Oliver tanácsát, és hagyta, hogy a lány ott sürögjön-forogjon körülötte, takarítsa a szobáját és elvégezzen vagy tízezer dolgot, amelyet Maria legalább olyan szívesen és jól maga is megcsinálhatott volna. De a férfinak igaza volt – Bettynek gyakorlatilag dagadt a keble a büszkeségtől. Maria azt kívánta, bár már hamarabb rájött volna, hogyan bánjon velük, de honnan a csodából kellett volna tudnia, hogy ezek az eszement angolok élnekhalnak azért, hogy szolgálhassanak valakit. Az amerikaiakra jellemző demokratikus gondolkodásmódját ez jócskán megzavarta. Csodáló pillantásokat vetve Maria elefántcsontszínű szaténból varrt estélyi ruhájára, Betty így szólt: – Őlordsága elharapja a nyelvét, ha meglátja önt ma este, annyi szent. – Ha így lesz, remélem, meg is fullad – mormolta Maria egészen halkan. Szemében hamiskás pillantással Betty kissé fellazította a Maria kebleit keresztező, dúsan redőzött fehér tüllstólát, amely középütt egy aranymozaik lapocskát formázó brossal volt összetűzve. – John azt mondja, hogy a gazda tegnap éjjel egyetlenegy szajhához sem ért a bordélyban. Azt állítja, hogy őlordsága minden egyes, a madám által elé vezetett lányt visszautasított. – Ezt valahogy erősen kétlem. Fittyet hányva Maria iménti megjegyzésére, Betty, mint fogadatlan prókátor gazdája kétes hírnevét cáfolandó, tovább szónokolt – Aztán Lord Stoneville az operába ment, ahonnan anélkül távozott, hogy egyetlen táncosnőt kísérőjéül választott volna. John azt mondja, ilyet sosem tett még korábban. Maria csak a szemeit meresztgette, bár valahol szíve mélyén kétségbeesetten szerette volna hinni, hogy mindez igaz – szívének azon egyetlen apró, ostoba rejtekén, amelyről legjobb nem tudomást venni. Hogy kellően ragyogjon, Betty ruhája ujjával dörzsölte meg a brosst. – John azt mondja, leitta magát a sárga földig, aztán pedig anélkül jött haza, hogy egyetlen hölgytől akár csak egyetlen csókot is lopott volna. John szerint… – John csak kitalál történeteket, hogy a gazdája viselkedését mentse. SABRINA JEFFRIES

95 A LORD TITKA

– Ó, nem, kisasszony! John sosem hazudna. És én magam is tanúsíthatom, hogy a gazda sosem jött még haza ilyen korán, és főleg nem anélkül, hogy… vagyis hát, actoni házába mindig magával hozott egy, de leginkább két utcalányt, hogy… nos, ön is tudja. – Hogy segítsenek neki megfulladni tulajdon nyelvétől? – kérdezte csípősen Maria, miközben felkapta legyezőjét. Betty elnevette magát. – Nos, az lett volna aztán a vicces látvány, nem igaz? Két hölgyemény, amint megpróbálják lenyeletni vele a tulajdon nyelvét. – Jól megfizetném őket, hogy megtegyék. – Maria sóhajtva indult az ajtó felé. – Csak nagyanyjára és húgaira való tekintettel nem hozott haza magával utcalányokat. Actonban agglegénylakást tartott fenn. Itt más a helyzet. Betty hirtelen elkedvetlenedett. – Attól tartok, ez így van. – De azért köszönöm, hogy megpróbáltál felvidítani – mondta Maria kedvesen. – Nagyon jó vagy hozzám, és ezt nagyra értékelem. A lány arca sugárzott a boldogságtól. Az igazat megvallva, Bettyt nagyon könnyű volt boldoggá tenni. Amikor elindult lefelé, megkönnyebbülten tapasztalta, hogy a többiek már mind odalenn várakoznak a hallban. Nem kell hát kettesben maradnia Oliverrel. Ha szolgái különböző kifogásokat hoztak fel a mentségére, könnyen el tudta képzelni, milyen ürüggyel áll majd elő a férfi mentegetőzésképpen. Vagy ami még ennél is rosszabb, mi van, ha egyáltalán nem áll szándékában mentegetőzni? Semmilyen jogcímen sem formálhat igényt a férfira, így aztán azzal sem kellene törődnie, járt-e a bordélyban. Csak magát okolhatja, amiért úgy érzi, hogy mégis számít neki. Főleg amikor a férfi felpillantott, hogy tekintetével kövesse, ahogy lefelé lépdel a lépcsőn. Forró, átható pillantása szinte perzselte. Az úr legyen hozzá kegyes, de a férfi káprázatosan fest, hihetetlenül jóképű, mint mindig. Gazemberségének és kifinomult ízlésének köszönhetően nincs az a nő, aki ellen tudna állni neki, és ne vállalná szívesen a kockázatot, hogy magát a lehető leglehetetlenebb helyzetbe sodorja, hogy kerül, amibe kerül, megkaparintsa a férfit. Szokásos fekete estélyi öltözete felett sötétkék gyapjúköpenyt viselt, amelytől haja a gyertyafényben kékesfekete árnyalatban ragyogott. Hosszú, keskeny ujjait fehér selyemkesztyű fedte, ugyan azokat az ujjakat, amelyek korábban az ő arcát simogatták. Istenem, tényleg csak tegnap lett volna? Egy örökkévalóságnak tűnt. Nem bírt nem gondolni a férfi kezének gyengéd érintésére, amellyel félresöpört homlokából égy hajtincset. Mariát kétségbe ejtették áruló gondolatai. Nem csoda, hogy a nők bolondulnak Oliver után. Hogy is ne tennék, amikor ilyen hatással van rájuk. És amikor úgy bámult rá, ahogy ebben a percben is, arra sem véve a fáradságot, hogy vágyakozó pillantását mogorva nagyanyja elől elrejtse, attól még a lélegzete is elállt. A csodába is! Nem fog elalélni a gyönyörűségtől, amikor meglátja a férfit, mint ahogy nem áll szándékában neki adni sem a szívét, sem semmi mást. A tegnap éjszaka után semmi esetre sem. A férfi mosolyogva közelített felé. – Egy ruha, amely ilyen tökéletesen mutat önön, megérdemli, hogy valami kis apróság kiemelje a szépségét. – Azzal egy bársonydobozkát húzott elő. Amikor kinyitotta, a dobozból egy gyémántberakásos kapoccsal záródó, csodaszép gyöngysor villant elő, amelynek látványától a lány lélegzete is elállt. – Remekül illik a ruhájához – mondta, majd a dobozt a lány felé nyújtotta. – A nyakék az anyámé volt. Maria futó pillantást vetett a férfi húgaira, akik döbbenten álltak a történtek felett. Látszott, hogy nagymamának is elállt a szava a csodálkozástól. Maria egészen halkan szólalt meg. – Nem hiszem, hogy ez illő volna… – Ön a menyasszonyom. Senki sem érti félre, ha ajándékot adok önnek. Ajándékot? Jóságos ég, ő a legjobb esetben is csak kölcsönbe gondolta. – Ez túlságosan értékes. – És csak azért adja, hogy elfeledtesse velem az elmúlt éjszakát. – Nem gondolja, hogy már rég túladtam volna rajta, ha csakugyan olyan értékes volna? SABRINA JEFFRIES

96 A LORD TITKA

Ez igaz. Mindazonáltal, mégiscsak kell valamiféle értékkel bírnia. Ha más nem is, legalább érzelmi jelentősége lehet, ami igazán nevetséges a jelen körülmények között. – Ez bizonyára Minervát vagy Celiát illeti. – Ó, nekem ez túlságosan vaskos – vetette közbe Celia könnyedén, bámulatos gyorsasággal téve túl magát a sokkon, hogy fivére anyjuk nyakékét egy vadidegennek ajándékozza. – Úgy néznék ki benne, mint egy tyúk vasmacskával a nyaka körül. – Én pedig nem rajongok a gyöngyökért – jegyezte meg Minerva. Maria Minerva szemébe nézett. – Ön is tudja, hogy a fivére az ajándékával csak a bocsánatomat akarja elnyerni… bűntudatát enyhítendő. Látva, hogy Oliver megmerevedik, Minerva arcán titokzatos mosoly villant. – Eggyel több ok arra, hogy elfogadja. Megérdemli, hogy fizessen. Ez még egyáltalán nem jelenti, hogy meg is kell bocsátania neki. – Jobban tennéd, ha kimaradnál ebből, Minerva – fojtotta belé a szót Mrs. Plumtree felettébb fagyosan. Amikor aztán mindannyian felé fordultak, hozzátette: – A nyakék végtére is az én lányomé. Csakis én szólhatnék bele, kié legyen. Legalább Miss Butterfieldnek olyan jó az ítélőképessége, hogy megérti ezt Miközben fura csend telepedett a társaságra, Maria érezte, hogy a megaláztatástól egészen felhevült az arca. Az asszony unokájára vetett rosszalló pillantásából nyilvánvaló volt, hogy egyáltalán nem helyesli, hogy egy ilyen fontos családi ereklye egy senkihez kerüljön. Az elmúlt hét során néhány alkalommal Mariának valahogy olyan érzése támadt, mintha Mrs. Plumtree megenyhült volna irányában, most azonban rájött, hogy csak képzelődött. – A gyöngysor az enyém, nagymama – csattant fel Oliver. Bársonytokjából kivéve az ékszert, Maria mögé lépett, majd a lány nyaka köré csatolta. – És annak adom, akinek csak akarom. – Oliver, kérem – suttogta Maria, ahogy a gyöngysor teljes súlyával a nyakára nehezedett. – Nem szeretnék problémát okozni. – Nincs semmiféle probléma. – Karját nyújtva a lány mellé lépett, s közben mogorva pillantásokat lövellt nagyanyja felé. Maria próbált Mrs. Plumtree szemébe nézni, de az asszony kerülte a tekintetét, szemmel láthatóan még mindig sokkos állapotban volt Oliver meggondolatlansága miatt. Egyébként meg mit számít, mit gondol az asszony? Olivernek különben sem állt szándékában őt nőül venni. Ha Mrs. Plumtree levegőnek nézné, akkor Oliver terve tényleg beváltaná a hozzá fűzött reményeket, és Maria végre szabadulhatna ebből a lehetetlen helyzetből. De igenis számít. Az igazság az, hogy Maria kezdte megkedvelni Mrs. Plumtreet. Maga sem tudta, miért, talán a hölgy csípős megjegyzései miatt, amelyek igen gyakran pontosan egybevágtak azzal, amit Maria is gondolt. A ház elé két hintó kanyarodott. Freddy közölte, hogy ő az elsőben szeretne utazni, amelyikben Jarret és Gabe is, akiket egyértelműen bálványozott. Celia szintén hozzájuk csatlakozott. Az ifjú hölgy mindig is jobban érezte magát urak társaságában, semmint hölgyekében. Amint Freddy bemászott a hintóba, Maria nem tudta megállni, hogy egy utolsó jó tanáccsal el ne lássa. – A bálban bízd magad az urak útmutatására. Lehet, hogy némely dolgok másképp vannak itt, mint Amerikában. Freddy az ifjakra oly jellemző dacos hevülettel szegezte előre állát. – Nem vagyok már gyerek, Mopsy. Tudok vigyázni magamra. Amikor a hintó tovagördült, és előállt a másik, amelyikbe ő, Oliver, Minerva és Mrs. Plumtree szálltak, Oliver megpaskolta Maria kezét. – Freddyvel minden rendben lesz – biztosította a lányt mézes-mázos hangon. – Erről kezeskedem. Miközben Oliver besegítette nagyanyját a hintóba, Minerva felnevetett. Egyik szemöldökét magasra húzva, Oliver következőként Mariát segítette a hintóba. – Talán mulatságosnak találod, Minerva? – Tekintve a rengeteg galibát, amelybe te és Foxmoor, meg a többiek állandóan keveredtetek, amikor annyi idősek voltatok, mint most Mr. Dunse, szerinted nem az? SABRINA JEFFRIES

97 A LORD TITKA

Ez volt az első alkalom, hogy családjából bárki utalást tett Oliver ifjúkori botlásaira. Maria ugyan próbálta leplezni kíváncsiságát, de nem járt sikerrel. – El tudom képzelni, hogy Oliver már kisgyerekként is micsoda pusztítást tudott előidézni. Oliver Minervát is besegítette, majd maga is bemászott mellé. – Nem voltunk olyan rosszak. – Egy szavát se higgye! – kiáltotta Minerva hunyorogva. – Egy unalmas estén ő és a barátai bérelt inasok libériájába öltözve mentek el egy bálba. Aztán megállás nélkül öntötték magukba az italt, kacérkodtak, és kacsingattak az idősebb hölgyekre, mígnem azok mind pironkodni nem kezdtek, végül fennhangon kritizálni kezdték az estélyt. Miután a háziasszony leleplezte a csínyt, és kerített néhány izmos fiatalembert, hogy kidobassa őket, elloptak a kertjéből egy kis Ámor szobrot, és azt követelték, hogy fizessen váltságdíjat érte. – Ezt meg honnan az ördögből tudod? – kérdezte Oliver. – Hány éves is voltál, talán tizenegy? – Tizenkettő – felelte Minerva. – És nagymama szolgái egytől egyig erről beszéltek. Ahogy visszaemlékszem, a társaságban is elég nagy szenzációt keltett. Na és mi volt a váltságdíj? Egy csók mindegyikőtöknek a háziasszony lányától? Oliver ajka körül halvány mosoly játszott. – És ő sosem adta meg. Az udvarlói valószínűleg nem vették volna jó néven. Ahogy a szülei sem. – Jóságos ég! – hitetlenkedett Maria. – Erről jut eszembe – töprengett Oliver hangosan –, azt hiszem, Kirkwoodnak még mindig megvan valahol az az Ámor. Rákérdezek majd. – Ön ugyanolyan haszontalan, mint Freddy és az unokafivéreim – szidta le Maria. – Ők szappanhabbal kenték be a polgármester hintájának ablakait azon a napon, amikor neki kellett volna felvezetnie a Dartmouthon keresztülhaladó felvonulást. Látnia kellett volna, hogy kijött a sodrából, amikor felfedezte. – Ostoba fajankó volt talán? – tudakolta Oliver. – Inkább egy kéjsóvár gazember. Megpróbálta erőszakkal rávenni a nénikémet egy csókra. Jóllehet maga is nős ember volt! – Akkor remélem, többet is kapott, mint egy kevés szappanhabot az ablakra – mondta Oliver alaposan megfontolva a szavakat Megjegyzése a meglepetés erejével hatott Mariára. – Na persze, ön sosem csókolt meg férjezett hölgyet? – Nem, hacsak nem akarták, hogy megcsókoljam őket – válaszolta feszülten. – De most nem rólam beszéltünk, hanem Dartmouth hitvány polgármesteréről. Az ablakok beszappanozása móresre tanította? – Nem, de a hintójába csempészett ajándék megtette hatásét. A város legnagyobb tehenétől származott. Oliver és Minerva mindketten kacagni kezdtek. Mrs. Plumtree nem. Síri csendben ült Maria mellett, a beszélgetéstől látszólag megbotránkozva. – Ti, fiúk, miért éreztek mindig ellenállhatatlan késztetést arra, hogy zűrzavart keltsetek, amelyet aztán mások kényszerülnek helyrehozni? – kérdezte Minerva. – Azért, mert tudják, hogy ez mennyire bosszant minket – mondta Maria. – Fogalmam sincs, Oliver mikor vált ilyen semmirekellővé. – Mrs. Plumtree mindannyiukat meglepte, mikor hallgatását megtörte. – Tizennégy évesen még tökéletes úriember volt az apjával együtt járta a birtokot és látogatta a bérlőket, órákat töltött az intézővel, hogy megtanulja, hogyan kell elkészíteni a könyvelést… – Egyáltalán nem voltam olyan tökéletes, nagymama – szakította félbe Oliver, hangjában metsző éllel. – Megvoltak a magam hibái. – Semmi olyan, amelynek következménye lett volna, egészen a szüleitek haláláig… – Elfelejtetted, mekkora bajba kerültem Etonban még azt megelőzően? – emlékeztette Oliver. – Ugyan, semmiség volt az egész. Gyerekes csínytevés, miután összebarátkoztál azokkal a csirkefogókkal. Amikor hazajöttél a szünetre, kötelességtudó fiúként és egy hatalmas birtok méltó örököseként viselkedtél. A tanulmányaidnak szentelted az idődet, es folyton azon igyekeztél, hogyan vihetnéd előre a birtok ügyét. Felelősségteljes fiatalember voltál. – Fogalmad sincs, milyen voltam – sziszegte. – Soha nem is volt.

SABRINA JEFFRIES

98 A LORD TITKA

Nyers szavai csak úgy visszhangzottak a hintóban. Maria érezte, hogy Mrs. Plumtree megmerevedik mellette, és hirtelen megsajnálta. Lehet, hogy Oliver nagyanyja tökéletesen tisztában van tulajdon tiszteletet parancsoló tekintélyével és drákói szigorral igyekszik unokái életet irányítani, de a vak is láthatja, hogy a maga módján nagyon is szívén viseli a sorsukat. Oliver reszketve fújta ki a levegőt. – Bocsáss meg – mondta szűkszavúan. – Nem érdemelted meg, hogy ezt mondjam. – Bizony hogy nem – szólalt meg Maria. – Nagymamája kizárólag dicsérően beszélt önről. A férfi szemét a lányra meresztette. – Újfent arra emlékeztetett, hogy romlásba döntöm a családom. – Ha ez nincs ínyére – vágott vissza Maria –, miért nem hagy fel lehetetlen viselkedésével? – Ez talált, Maria – jegyezte meg Minerva finoman. Fogát csikorgatva, Oliver az ablakon keresztül a messzeségbe bámult kétséget sem hagyva felőle, hogy jobb szeretne mindnyájuktól nagyon távol lenni. És ahogy ott ült magába zárkózva, Minerva egymás után vágott bele az Oliver gyermekkoráról szóló történetekbe. Maria nem akart a hatásuk alá kerülni, de aztán csak átadta magát a hallottaknak. Nevetett a történeten, amely azt taglalta, miként esett bele Oliver a Halstead Hall előtti tóba, miközben az indiai kígyóbűvölők módszerével próbálta a csónakba csábítani a halakat, ahogy azok csalogatják elő kosarukból a kígyókat. Próbált nem nevetni azon a történeten, amikor hízelgéssel rávette Gabe-et, hogy a fiú ossza meg vele a süteményét, miután kijelentette, lehet, hogy mérgezett, és Olivernek „feltétlenül meg kell kóstolnia, hogy megbizonyodhasson róla, hogy nem az”. De a történettől az ötéves Minerva haját ráncigáló fiúról és arról, hogy Oliver mint sietett a lány segítségére és húzott be Minerva támadójának egyet, legszívesebben sírva fakadt volna. A húgát védelmező Oliver még most is létezett, és időről időre sikerült tetten érnie. De akkor hová tűnt az a másik, gondtalannak tetsző Oliver? Testvéreit mintha feleannyira se sújtotta volna le a szüleik halálát övező tragédia. Vajon ez egyszerűen azzal magyarázható, hogy ő a legidősebb? Esetleg valami más aggasztja? Egy váratlan döccenőtől tekintete az ablakon túlra irányult. Már a városban jártak, és neki fel sem tűnt, annyira lebilincselték Minerva történetei. Épp akkor kényszerültek ők is beállni a többi jármű által alkotott sorba, egy gázlámpákkal megvilágított, elegáns házakkal szegélyezett utcában. Ez minden bizonnyal London előkelő negyede lehetett – Á – szólalt meg Mrs. Plumtree –, közeledünk Foxmoorékhoz. Gondolhattam volna, hogy nagy lesz a tülekedés. – Tekintetét Oliverre emelte. – Gyanítom, ma este azzal szeretnéd megbotránkoztatni a társaságot, hogy bejelented eljegyzésedet Miss Butterfielddel. – Természetesen – felelte Oliver, az ingerültség legcsekélyebb jele nélkül. – Hacsak nem szeretnéd te magad felvállalni a feladatot. Szívesen átengedem a lehetőséget, nagymama. Maria és én majd beleegyezően bólintunk és mosolygunk, te pedig learathatod a dicsőséget, hogy tető alá hoztad ezt a partit. Szentséges ég! Hisz ezzel most odahajította neki a kesztyűt. Mrs. Plumtreenek tátva maradt a szája a csodálkozástól. Aztán ugyanolyan gyorsan össze is csukódott. Amikor ismét megszólalt, hangja erőltetettnek tűnt, bár Maria megesküdött volna, hogy az idős asszony szemében valami felcsillant – Talán meg is teszem. Isten tudja, valamit esetleg elhibázol. – Csak rajta. – A férfi szemei azt sugallták: ha van hozzá merszed. Oliver arca ebben a pillanatban önelégültnek tetszett, mintha csak tudná, hogy közel áll a nyeréshez. A hintóban feszült csend támadt Szemmel láthatóan Mrs. Plumtree és Oliver is arra számított, hogy a másik végre visszavonulót fúj. Aztán a kocsi megállt a palota előtt, és a pillanat varázsa megtört. Egy inas sietve leengedte a lépcsőt és kitárta a hintó ajtaját Oliver kiszállt, hogy egymás után mindegyiküket kisegítse. Ahogy Oliver megfogta Maria karját és a bejárathoz vezető lépcsőkön elindult vele, a lány odasúgta neki: – A tűzzel játszik. Nagyanyja akár be is válthatja fenyegetését. – Kizárt – suttogta vissza. – Nem ismeri olyan jól a nagymamát, mint én. – Megpaskolta a lány kezét. – Sosem fogja megtenni a bejelentést. Bízzon bennem. SABRINA JEFFRIES

99 A LORD TITKA

Maria lopva Mrs. Plumtreere pillantott, és összeszorult a szíve. Az asszony arcán titokzatos mosoly sejlett, bár amint tekintete összekapcsolódott Mariáéval, mosolya azonnal lehervadt az arcáról. Hűha. Ez könnyen keresztülhúzhatja Oliver számítását – Oliver… – kezdte rá. – Oliver, hála az égnek, hogy itt vagy – kiáltotta Celia. A lépcső tetején állt, arcáról lerítt, hogy felettébb izgatott – Gabe nek szüksége van rád, különben még valami ostobaságot csinál. Chetwin is itt van, és nem sok híja, hogy ölre menjenek a miatt az ostoba verseny miatt. A kártyaszalonban vannak. – Ó, az isten szerelmére, nem tudom elhinni, hogy Foxmoor meghívta azt az idiótát! – Azzal elsietett. Alighogy Oliver eltűnt a házban, Celia és Minerva kacarászva rángatni kezdték Mariát. – Gyorsan, még mielőtt visszajön. Lord Gabriel és Lord Jarret néhány másik fiatalember társaságában közeledett feléjük. – Lord Gabriel! – kiáltotta Maria. – A fivére… – Igen, tudom. És míg távol van… Ő és Jarret bemutatták neki a többi úriembert. Mire Oliver visszatért, az összes táncot fivérei barátainak ígérte. Oliver rosszallása csak tovább fokozódott, amikor észrevette a körükben ácsorgó Gabe-et, ugyancsak derűs hangulatban. Felvont szemöldökkel nézett húgára. – A te ötleted volt, hogy rohanvást Chetwin keresésére induljak? – Csak összezavarodtam, ez minden – mentegetőzött Celia. – Míg oda voltál, elkezdtük bemutatni Mariát a társaságnak. – Köszönet a szívélyes fogadtatásért – mondta, bár bizalmatlanul méregette a jelen lévő többi úriembert. Aztán karját nyújtotta Mariának. – Jöjjön, kedvesem, hadd mutatom be házigazdáinknak, hogy aztán a táncparkettre vezethessem. – Sajnálom, öregfiú – szólt közbe Gabe, kettejük közé lépve –, de Maria az első táncot már nekem ígérte. Oliver tekintete a lányra siklott, pillantása vészjósló és vádló volt. – Ugye nem tette? Mariának először bűntudata támadt, de aztán elgondolkozott. Mi miatt legyen bűntudata? A férfi töl tötte a múlt éjszakát egy bordélyban. Ő volt az, akit annyira lefoglalt a nagyanyjával folytatott csatározása, hogy még csak nem is izgatta magát, hogy táncra kérje. Egyszerűen úgy képzelte, hogy megajándékozza majd eggyel, elvégre is „fizetett” a szolgálataiért. Nos a fene törődik vele! Előreszegezett állal állta a férfi tekintetét – Soha nem említette egy szóval sem. Fogalmam sem volt róla, hogy igényt tart az első táncra. Oliver tekintete még jobban elsötétült. – Akkor enyém a második. – Attól tartok, azt nekem ígérte – vágott közbe Jarret. – Egyébként az az érzésem, hogy Miss Butterfield már minden egyes táncra elígérkezett. Nem igaz, uraim? Az urak nagyképűsködő helyeslése láttán Oliver szeme most már villámokat szórt a dühtől. – Az ördögöt ígérkezett. Mrs. Plumtree legyezőjével a férfi karjára suhintott – Oliver, ifjú hölgyek is vannak a társaságban, szóval megválogathatnád a szavaid. Ez egy tiszteletre méltó összejövetel. – Nem érdekel. Ő az én meny… – Az utolsó pillanatban kötött féket a nyelvére. – Maria velem jött. Egy táncot csak megérdemlek. – Talán még azt megelőzően kellett volna felkérned, mielőtt másoknak elígérkezett – válaszolta Celia, arcán ravaszkás mosollyal. Gabe Maria felé nyújtotta karját. – Jöjjön, Miss Butterfield – mondta idősebb fivére szavait ismételve. – Bemutatom a házigazdáinknak. – Ahogy belekarolt a lányba, Oliverre vigyorgott. – Kezdj el reménykedni, öregfiú, hogy az utolsó keringőért folyó sorshúzásnál az ő nevét húzod ki a kalapból! Mert ma este ez az egyetlen módja, hogy tá ncba vidd a hölgyet.

SABRINA JEFFRIES

100 A LORD TITKA

Tizennyolcadik fejezet Megölöm – motyogta halkan Oliver, amint tekintetével követte, ahogy fivére Mariával az oldalán elsétál. Jarret és a többi úriember Celia és Minerva társaságában ugyancsak a bálterem felé vették az irányt magára hagyva őt nagyanyjával az előcsarnokban. – Amerikai – emlékeztette az asszony hűvösen. – Ők pedig nem igazán tudják, hogy kell viselkedni, a gyarmati időket idéző pajtákon kívül. Honnan is tudhatná, hogy legalább egy táncot neked kellett volna tartogatnia? Bár meg kell jegyeznem, szánhattál volna időt rá, hogy felkérd egyre. Meredten bámult az asszonyra. – A vőlegénye vagyok. – Nos, nem mondhatni, hogy annak megfelelően is viselkedsz. Tekintve, merre jártál a múlt éjszaka… Oliver arca szinte lángolt. – A pokolba, nagymama… Az asszony legyezőjével ismét a férfi karjára csapott. – El nem tudom képzelni, honnan ez a rossz modor. – Abbahagynád végre? – Azzal megragadta az asszony legyezőjét. – Esküszöm, hogy tőled és Mariától az embernek néha üvölteni lenne kedve. Az asszony szipákolva kapott legyezője után. – Olykor meg is tehetnéd. A lelkednek bizonyára jót tenne. Oliver harsányan felnevetett – Ti ketten szép kis páros vagytok. Ő is azt hiszi, hogy megmentheti a lelkem. Valakinek fel kellene világosítania, hogy ez reménytelen. – Valóban az? – kérdezte nagyanyja halkan. Még van remény a számára – hallotta most is fülében csengeni a szavakat, amelyeket Maria korábban hasonmásáról, Rocktonról mondott. Remény mindig van. Ez annyira összecsengett azzal, amit a nagyanyja is állandóan hajtogatott, hogy most metsző pillantással kezdte méregetni az asszonyt Elképzelhető, hogy megenyhült Mariával kapcsolatban? Nagyanyja mogorván nézett vissza rá. – Még mindig nem vagyok képes felfogni, hogy Prudence gyöngysorát annak a csitrinek ajándékoztad. Oliver megkönnyebbült. Nagyanyja sosem tartaná Mariát méltónak arra, hogy ő feleségül vegye. – Az enyém. Ha akarom, hát elajándékozom. Valójában nem volt vele egyéb szándéka, mint hogy kiegészítőként ajánlja fel aznap estére. De aztán meglátta a lányt abban a ruhában és megérezte zavarát, amelyet nagyanyja rosszalló megnyilvánulása váltott ki belőle, és egyszerre csak lehullt szeméről a hályog. De ez egyáltalán nem baj, bizonygatta magának védekezőn. Milyen más indokkal tudná nagyanyját meggyőzni arról, hogy valóban el akarja venni Mariát? Ez volt az egyetlen oka, hogy a gyöngysort Mariának ajándékozta. – Menjünk, keressük meg Foxmoort – mondta. – Meg kell beszélnem vele valamit. Te pedig bizonyára a feleségével akarsz pár szót váltani az eljegyzésem bejelentésének ügyében. Nagyanyja összeszűkült szemmel nézett rá. – Tudod, nem kell végigcsinálnod ezt a komédiát. Itt és most véget vethetsz az egésznek. – Ahogy te is visszavonhatod az ultimátumot, amelyet adtál – vágott vissza Oliver. – Soha – felelte az asszony. – A döntés a te kezedben van. – Szigorú tekintettel meredt nagyanyjára. – De ha te nem teszed meg a bejelentést, akkor majd megteszem én. Az egyetlen mód, hogy az asszonyt meghátrálásra kényszerítse, ha megérteti vele, hogy neki nem áll szándékában visszakozni. És Oliver biztos volt benne, hogy így is lesz. Mert ha az eljegyzést nyilvánosan is bejelentik, a család jó hírének megőrzése érdekében nagyanyja kénytelen lesz áldását adni a frigyre, márpedig ő holmi katolikus amerikait sosem látna szívesen a családban. SABRINA JEFFRIES

101 A LORD TITKA

Foxmoorra a bálterem bejáratánál találtak rá, amint a hercegné társaságában fogadta a vendégeket, Olivernek azonban nem kellett hosszasan győzködnie a férfit, amikor félre akarta hívni. Eközben nagyanyja a hercegnével elegyedett szóba. Persze Olivernek több esze volt annál, semmint azt higgye, valóban az eljegyzés bejelentése köztük a beszédtéma. Az egész nem más, mint neki szóló elterelő hadművelet. – Te meg mit keresel itt? – szegezte neki a kérdést Foxmoor. – Ha nem csal az emlékezetem, tavaly megesküdtél, hogy Valentin-napi bálra legközelebb csak akkor jössz, ha koporsóban hoznak. – Oliver háta mögé lesett. – Szóval, hol van? – Annyit élcelődhetsz velem, amennyit csak akarsz, feltéve, ha megteszel nekem egy szívességet. Segítened kell, hogy valami módón befolyásolhassam a sorshúzás alakulását. Foxmoor gyanakvó pillantást vetett rá. – Ha azt hiszed, hagyom, hogy a feleségem kedvenc társasági összejövetelét arra használd, hogy tréfát űzz szerencsétlen fivéreid valamelyikével… – Nincs szó semmiféle tréfáról. Azért akarom a sorshúzás menetét befolyásolni, mert szeretném, hogy a vacsora előtti keringőt egy bizonyos hölgy mindenképpen velem táncolja. Foxmoor, kezét színpadias mozdulattal a mellkasához teve, hátrahőkölt. – Te? Egy jó családból származó hölggyel szeretnél táncolni? – Figyelmesen kezdte vizslatni Olivert. – Te is tudod, hogy a sorshúzáson részt vevő hölgyek egytől egyig fiatal, még el nem kötelezett és tiszteletre méltó hölgyek. Oliver a fogát csikorgatta. – Ezzel magam is tökéletesen tisztában vagyok. – És szeretnél táncolni egyikükkel. – Foxmoor harsány kacajra fakadt. – Ó, az ég szerelmére, el tudod intézni? – Hát persze – válaszolta barátja vidáman. – Amit csak akarsz. S míg ezen fáradozom, mindjárt a holdat is lehozom neked az égről, hogy a tányérod lehessen, ahogy a csillagokat is, hogy el ne botolj a sötétben, miközben az asztalhoz igyekszel. – Komolyan gondolom, a pokolba is. Muszáj vele táncolnom, érted? Ez fontos. – Akkor miért nem kéred fel egyszerűen? – Megtettem, de a fivéreim megtréfáltak. – Ujjaival idegesen túrt bele hajába. – Mire odáig jutottam volna, rávették a barátaikat, hogy kérjék fel minden egyes táncra. – Atyaisten, csak nem arról a csinos kicsikéről beszélsz, akit Gabe mutatott be nekem és Louisának? Miss Butter…, vagy hogy is hívják? Aki Halstead Hallban vendégeskedik. – Ő az, igen. Foxmoor mogorva képet vágott. – Most már értem, miért akarsz vele táncolni. El akarod csábítani. Pont az ízlésednek való, és a feleségem bálját akarod arra használni, hogy… – Az ördögbe is Foxmoor! Egyszer az életben hajlandó volnál megtenni, amire kérlek, anélkül, hogy rögtön ítélkeznél felettem? Ugyanolyan lehetetlen vagy, mint Maria, aki állandóan jön nekem az erkölcsről és könyörületről szóló tanmeséivel, meg az ember lelki üdvösségének megőrzésével. Csak egy szívességet kérek, egyetlen táncot azzal az istenverte nővel, és te meg ennyit sem akarsz megtenni értem! Amikor meglátta a Foxmoor arcára kiülő döbbenetet, Oliver rájött, hogy valószínűleg elvetette a sulykot. Aztán barátja arckifejezése titokzatossá vált. – Maria, ugye? – Az a keresztneve. – Igen. Magam is kitaláltam. – Tekintetével a báltermet pásztázta. – Szóval szeretnéd a sorsolást eleve eldönteni? Rendben. Amikor nevét a kalapba dobja, egy aprócska bűvészmutatvánnyal megpróbálom megszerezni, aztán a kezedbe nyomni, hogy aztán „kihúzhasd” a kalapból. Mi sem egyszerűbb. Oliver szeme összeszűkült. – Már korábban is csináltad. Foxmoor halványan elmosolyodott. – Egyszer vagy kétszer. A szerelmes férfiak általában nincsenek oda az ötletért, hogy a szívüknek kedves hölgy nevét Valentin-napon egy másik férfi húzza ki. – Nem vagyok szerelmes – csattant fel Oliver. – Szóval, ha ezt gondolod… – Hát persze hogy nem. – A herceg azonban kétkedőnek tűnt Olivernek megfordult a fejében, ha másért nem, a férfi gyanakvásának elaltatására elmondja az ostobának, hogy valóban a lány elcsábítását fontolgatja. De nem akarta kockáztatni annak lehetőségét, hogy SABRINA JEFFRIES

102 A LORD TITKA

a vacsora előtti keringőt Mariával táncolhassa. Ez volna az egyetlen esély a számára, hogy a lánnyal négyszemközt beszélhessen, mivel testvérei minden tőlük telhetőt megtettek, hogy „megvédelmezzék” tőle. Megfordult, hogy a tömegben megkeresse a lányt. Éppen Gabe-bel táncolt abban az angyali külsőt kölcsönző ruhájában, amelytől ő a lány után vágyakozó pokolfajzatnak érezte magát Ó, egek, mennyire sóvárgott utána! Csókolni akarta azt a buja, mámorító ajkát, miközben aranysző ke tincseit egyiket a másik után engedné alá. Aztán legszívesebben lecsúsztatná válláról azt a bájait épp csak eltakaró krémszínű fűzőt, hogy fedetlen keblét keze gyengéd simogatásával becézgethesse, miközben nyelvével addig kényeztetné mellbimbóit, míg azok apróra össze nem zsugorodnak. Látni akarta a lány meleg mosolyát, amikor ő szoknyáját felhajtja és lábai közé hajolva, szájával az öléből kiáradó mézédes nektárt megízleli. Szerette volna, ha a lány arcáról sosem fagy le a mosoly. Még annál is jobban vágyott erre, mint hogy az ágyába csalogassa. Úristen, de hát mi ütött belé? Hogy is érhetne fel egy ártatlan mosoly egy kiadós szerelmeskedéssel? Már attól felgyorsult a pulzusa, ahogy felidézte a lány mosolyát, amivel tegnap a dolgozószobájában ajándékozta meg. Hallani akarta, hogy beszél hozzá, ahogy tette korábban is, ahogy ugratja, vagy akár azt is, ha éppen korholja. Megbékélt volna bármelyikkel, csak tartózkodó pillantását és távolságtartó magatartását ne kellett volna elszenvednie. De a ma éjszakát követően… Villámcsapásszerűen hatott rá a felismerés. Ha ma éjjel megnyeri a nagyanyjával folytatott csatározását, Mariának nem lesz oka a további maradásra. A megállapodásuknak egyszer s mindenkorra vége. A gondolattól megborzongott. Ezt nem hagyhatja. Ismét ajánlatot tesz neki, amelyben arra kéri, legyen a szeretője, és ez alkalommal meg is győzi. El fogja csábítani. Nem mehet el, most még nem. Már a gondolattól is a rosszullét kerülgette. – Nem értesz egyet? – hallotta Foxmoort maga mellett. Oliver pislogott – Dehogynem – mondta, s őszintén remélte, hogy helyesen válaszolt. – Ugye nem hozakodsz elő most egy újabb rosszindulatú megjegyzéssel, miszerint a házasság minden férfiember sorsának megrontója? – élcelődött vele Foxmoor. – Már megszoktuk, hogy így reagálsz, ha mások boldog egyesülése a beszédtéma. – Ma este nincs kedvem a rosszindulatú szócsépléshez. – Egy szót se hallottál abból, amit mondtam, ugye? Elfintorodott. Foxmoor felettébb agyafúrt bírt lenni, ha azt a saját érdeke úgy kívánta. A herceg önelégült vigyorral nézett rá. – Kirkwoodról beszéltem. Arról, mennyire elveszettnek tűnik, most, hogy Lady Kirkwoodot nélkülöznie kell. – Tán meghalt a szerelem, mielőtt szárba szökkenhetett volna? – kérdezte Oliver furamód csalódott ábrázattal. – Na lám, a régi jó, megszokott Stoneville. De nem, hát te nem hallottad? A kényszerű szobafogság az oka. Első gyermeküket várják, aki most már bármelyik pillanatban világra jöhet. A váratlan hír mellbe vágta. Kirkwood mint apa. Sosem gondolta volna, hogy ez a nap is eljön. Lassan minden egyes barátja eldicsekedhet gyermeke születésével… kivéve őt Mogorva képet vágott. Mégis mit számít? Nem akart gyerekeket. Magánál pocsékabb apát elképzelni sem tudott volna. De akkor a gyermekével viselős Maria képe miért tolakodik állandóan az elméjébe? Miért van az, hogy folyton magát látja, ahogy egy kék szemű legénykével egy evezős csónakban üldögél és Halstead Hall taván ringatózva, annak legjobb horgászhelyeit mutogatja neki? Vagy miért képzeli azt, hogy egy sötét hajú leánykának történetet olvas, aki, mint annak idején Celia, a hüvelykujját állandóan a szájában tartja? Az ördögbe is! Minerva fecsegése, amelynek során a gyermekkori csínytevéseit elevenítette fel, olyan mélyen befészkelte magát a tudatába, hogy egy idő után sóvárogni kezdett az idilli gyermekkor után, amelyben a lány elképzelése szerint része volt. S amely miatt megérett benne a vágy, hogy tulajdon gyermekének is megadhassa. De nem tehette. – Azt hiszem, Kirkwoodnak ma este egyáltalán nem akaródzott idejönnie – jegyezte meg Foxmoor –, de a felesége ragaszkodott hozzá. Azt mondta, hallani akarja a legfrissebb pletykákat, és hogy neki kell azokat SABRINA JEFFRIES

103 A LORD TITKA

összeszedegetnie. – A herceg felhorkant – Mintha bizony Kirkwoodnak lenne bármi fogalma is a pletykákról! Azt a nőt bizonyára elvakította a szerelem. És pontosan ez a baj: a szerelem csak addig vak, amíg teljesen be nem kebelezi az embert Ha az illető beleesett a csapdába, a hályog hirtelen lehull, és meglátja saját nyomorúságát Neki ennél több esze van. De ahogy aznap este peregtek előre a percek, és akarva-akaratlan látnia kellett, hogy Maria egy sereg fiatal és jóképű úriember karján lejt fel s alá a táncparketten, elgondolkozott rajta, valóban olyan eszes-e. Mert a látványtól, hogy más férfiak a lány oldalán feszítenek, zöldfülűeket megszégyenítő módon kijött a sodrából. Az egyik idióta számtalanszor megnevettette – szörnyű hiba. Egy másik, miután a tánc véget ért, kezét a derekán feledte – főbenjáró bűn. És végül az, aki közvetlenül a sorshúzás előtt vitte táncba, arra a pimaszságra vetemedett, hogy súgott valamit a fülébe, amitől a lány arcát pír öntötte el – olyannyira megbocsáthatatlan vétek volt a szemében, hogy Oliver a férfit legszívesebben félholtra verte volna érte. Még soha életében nem akart ennyi embert egyszerre felnyársalni. Valahogy sikerült megőriznie a hidegvérét, míg az urak összesereglettek a sorshúzásra. Nézte, ami nt Maria ráírja nevét egy kis cédulára és Foxmoor cilinderébe dobja a papírt, de nem tudta volna megmondani, Foxmoornak sikerült-e onnan kihalásznia. Levegőt sem mert venni a procedúra alatt, és csak akkor nyugodott meg valamelyest, amikor a férfiak elkezdték kihúzni a neveket, és Foxmoor, arcán jelentőségteljes mosollyal egy darabka papírt ejtett a kalapba, pont akkor, amikor Oliverhez ért. A cetlit kihúzva, fennhangon olvasta: – Miss Maria Butterfield. Maria nem szólt egy szót sem, arcáról lehetetlen volt leolvasni bármit is. A következő tánc erejéig azonban tetszett, nem tetszett, az övé volt, ahogy a vacsora idejére is. Ő pedig élni fog a lehetőséggel. Maria az egész estét azzal töltötte, hogy igyekezett jó képet vágni a dolgokhoz. Bár Gabe és Jarret bar átai kedves, udvarias férfiak voltak, úgy érezte, az összes többi vendég egyfolytában csak róla sugdolózik. A pusmogás minden egyes alkalommal, amikor valamelyik Sharpe testvér társaságában tartózkodott, újabb lendületet vett, pedig ezt a bált a barátaik adták! Nem esett nehezére elképzelni, hogy bánhattak velük más összejöveteleken. Másfelől viszont az is lehet, hogy más partikra meg sem hívták őket. Úgy tűnt, mintha Celia és Minerva kizárólag csak fivéreikkel és azok barátaival táncolnának, akik szemmel láthatóan azért voltak jelen, hogy a Sharpe nővérek szolgálatára legyenek. Maria látta, hogy Minerva több tánc során is petrezselymet árul, bár arckifejezéséből ítélve, nem úgy nézett ki, mint aki hajlandó meghunyászkodni egy csapat élhetetlen pletykafészek előtt. Két tánc között Maria fülét olyan suttogás foszlányai ütötték meg, mint, az a szegény amerikai lány… igen, a Sharpe család… hitted volna?”. Egy kifejezetten ellenszenves hárpia élvezettel elevenítette fel a régi botrányt. Szerencsére Maria partnere, Gabe egyik jó barátja, sziporkázó szellemességgel szegte szárnyát a kéretlen próbálkozásnak. Maria egész idő alatt Oliver mozdulatait követte a tekintetével, látta, hol áll és mit csinál. A férfi egyetlen hölggyel sem táncolt, amit igencsak különösnek talált Ahogy hízelgőnek is, noha tudta, hogy nem kellene. Jórészt őt nézte, bár leginkább úgy tűnt, mintha fel akarná falni a tekintetével. Amikor nem vele foglalkozott, táncpartnereit méregette mogorván. Az egyik férfi meg is említette, hogy Lord Stoneville féltékenynek látszik. Az ő szemében ez teljesen valószínűtlennek tetszett. Most, amikor felé közeledett, megmagyarázhatatlan boldogsággal töltötte el a tudat, hogy a férfi az ő nevét húzta. Miután egész este nem csinált mást, mint kényszeredetten mosolygott, és igyekezett nem venni tudomást a rosszindulatú megjegyzésekről, illetve megjátszotta, hogy Angliában tartózkodásának oka Freddy „fivére-nek, Nathannek” a felkutatása, végre olyasvalakire vágyott, akinek a társaságában önmaga lehet. Még Oliver fivérei sem voltak kivételek, velük szemben is szükségét érezte a színlelésnek, hogy eljátssza az angyali teremtést, akit elszántan védelmezhetnek. És bár a férfi, akivel szemben meg akarták védeni,

SABRINA JEFFRIES

104 A LORD TITKA

arcán félelmet keltő eltökéltséggel lépdelt felé, olyan elementáris erejű érzelemhullám tört rá, amelyet képtelen volt elfojtani. Amíg a sorshúzás véget nem ért, Oliver mellette állt. Freddy egy nagyon csinos ifjú hölgy nevét húzta ki, amely választás abszolút megelégedésére szolgált Minerva cédulája egy Giles Masters nevű férfi kezébe került. A férfinak kedvére volt a dolog; Minervának azonban nem. Aztán Oliver lehajolt, hogy a fülébe suttoghasson, és Maria azon nyomban el is felejtette, ki kit húzott. – Látom, ma este remekül szórakozik. – Ezt miből gondolja? – kérdezett vissza suttogva a lány. – Mosolyog minden ifjú bolondra, aki csak a kezéhez ér – morogta a férfi. – Ön pedig ellenségesen méregeti őket – mutatott rá Maria. – Talán nincs ínyére a mulatság? – Ha tehetném, nem csak ellenségesen méregetném őket. Mi elfelejtette, hogy önnek vőlegénye van? – Színleg. – Hyattre céloztam. A bűntudattól gombóc keletkezett a torkában, amelyet csak nagy nehézségek árán sikerült leküzdenie. Aztán valami eszébe ötlött, és kíváncsian pillantott a férfira. – És ön mióta érzi égető szükségét, hogy a vőlegényem érdekeit képviselje? A férfi barátságtalan képet vágott. – Pusztán csak azt gondolom, hogy egy hölgy, aki elkötelezte magát, nem kellene, hogy fiatal tacskókat tüntessen ki a figyelmével. Hát, ez már tényleg minden határon túlment. – Én meg azon a véleményen vagyok, hogy egy férfinak, aki úgy tesz, mintha el lenne kötelezve, nem kellene bordélyokba szaladgálni álmenyasszonya bosszantására – sziszegte. Oliver mintha mondani készült volna valamit, de a sorshúzásnak épp vége szakadt, és mindenkit felszólítottak, hogy partnerével fáradjon a parkettre. Amikor a helyükre találtak, a férfi így szólt: – Önnek tökéletesen igaza van. – Tekintete, amely a lány tekintetébe fúródott, sajnálattal volt tele. – Visszataszítóan ocsmány viselkedésre vall. Többé nem fordul elő. – Ez most bocsánatkérés akart lenni? – csattant fel. – Nem – felelte halk, engesztelő hangon. – Az most jön. Sajnálom, hogy zavarba hoztam a cselédek előtt. Sajnálom, hogy semmibe vettem az érzéseit. De legfőképpen azt sajnálom, hogy azt éreztettem önnel, mintha semmit sem jelentene a számomra. Pedig nem így van. Attól való félelmében, hogy a férfi észreveszi, szavai mekkora hatással voltak rá, Maria lesütötte a szemeit. – Nem számít. Oliver megfogta a kezét, majd a derekánál megragadva botrányosan közel vonta magához. – Igenis számít – válaszolta, megismételve a szavakat, amelyeket a lány Mr. Pinter irodájában mondott neki. A muzsika hanga felcsendült, és ő olyan férfi szakértő könnyedségével vitte táncba és siklott tova vele a parketten, aki nyilvánvalóan sokszor táncolta már ezt a keringőt. Maria ennek ellenére nem úgy érezte, mintha csak egy lenne a rengeteg nő közül. Oliver egy pillanatra sem vette le róla a tekintetét, és karjának ölelése olyan birtoklási vágyról árulkodott, hogy szívverésének ritmusa az egekbe szökkent. – Ha ez vigasztalja – mormolta halkan –, az elmúlt éjjel pocsékul éreztem magam. – Remek. Meg is érdemelte. – Elmosolyodott. – Nem mintha cseppet is érdekelne. – Ne tegyen úgy, mintha nem törődne vele – mondta Oliver rekedten. – Mindkettőnket bántja a dolog, és ezt ön is tudja. Engem sokkal jobban, semmint hinné. Szeretett volna hinni neki, de hogy tehetné? – Ezt csak azért mondja, hogy az ágyába csalogasson. A férfi elmosolyodott, de mosolya szomorú volt. – Nincs rá szükség kedvesem, hogy a nőket az ágyamba csaljam. Általában önszántukból vetik bele magukat. – Mosolya elhalványult – Ez az első alkalom, hogy egy nő bocsánatáért esedezem. Világéletemben fütyültem rá, mit tartanak felőlem a nők, bár voltak jó pá ran, akik szerettek volna jobb belátásra bírni. Szóval, kérem, bocsássa meg, ha a dolgot nem úgy kezeltem, hogy az önnek is megelégedésére legyen. Nem szoktam meg az ilyen helyzetet.

SABRINA JEFFRIES

105 A LORD TITKA

Olyan gyengéden ölelte tánc közben, hogy Maria legszívesebben elsírta volna magát. Minden egyes megtett mozdulatuk maga volt a csábítás – a férfi előrenyomuló lába, ahogy az övé hátralépett, a derekán nyugvó keze, a keringő lágyan lüktető ritmusa, amely arra ösztönözte, hogy az idők végezetéig a férfival keringjen körbe-körbe a bálteremben. Az esze azt súgta neki, álljon ellen a kísértésnek, de a szíve nem akart engedelmeskedni. A szíve bolonddá tette. Elnézett a férfi válla fölött. – Az apám is gyakorta megfordult bordélyházakban. Sosem házasodott újra, így aztán oda járt… hm… szükségletei kielégítésére. Párszor nekem kellett érte mennem, amikor az unokafivéreim dolgoztak, a nénikém pedig a közelben élő nagyanyám ápolásával volt elfoglalva. Fogalma sem volt, miért hozta most ezt szóba, de megkönnyebbült, hogy valakivel beszélhet erről. Még a nagynénje és az unokafivérei is jobb szerettek úgy tenni, mintha a dolog meg sem történt volna. – Megalázó volt. Megesett, hogy… elfelejtett hazajönni, nekünk pedig pénzre lett volna szükségünk. Így aztán kénytelen voltam utánamenni. – Te jó isten! Tekintete összeforrt a férfiéval. – Akkor megesküdtem, hogy az életben soha többé nem hagyom, hogy ilyen helyzetbe kényszerüljek. – Állát előreszegte. – Ezért is örülök annyira, hogy Nathan a vőlegényem. Ő egy igazi úriember. Soha nem tenné be lábát egy bordélyba. Oliver szeme sötéten parázslott, ahogy ránézett – Nem. Ő csak elhagyta, hogy aztán olyan férfiak könyörületességére bízza, akik gyakorta betérnek oda. Maria mosolyt erőltetett az arcára. – Elhagyni valakit nagyon sokféleképpen lehet. Ha egy nő férje állandóan a bordélyházakat látogatja, akár az isten háta mögött is lehetne valahol a tengeren. Az eredmény ugyanaz. Ahogy a lányra nézett, a férfi arca megvonaglott a fájdalomtól. Aztán elfordította tekintetét – Anyám sosem ment apám után a bordélyba, hogy hazahozza – mondta furamód minden érzelmet nélkülöző hangon. – De tisztában volt vele, hogy ott van. Eleinte még sokat veszekedtek miatta, amikor apám végül hazajött. Később anyám csak sírt órákon keresztül, miután apám elviharzott. – Honnan tudta, hová ment? – kérdezte suttogva, miközben szíve majd megszakadt a kisfiúért, aki kénytelen volt végignézni, hogy szülei ilyesmiken veszekednek. Ez volt az első alkalom, amikor a férfit szülei közös életéről hallotta beszélni. – Onnan, hogy amikor hazajött, bűzlött az olcsó parfümtől és a nőktől. Ez olyan illat, amely örökre nyomot hagy az emberen. Maria a férfira meredt Korán reggel, amikor ajtaján bekopogott dőlt belőle a szeszszag, de parfümnek nyomát sem érezte. Nem volt különösebb jelentősége, de mivel egybevágott a Bettytől hallottakkal, valamelyest megnyugtatta. – Sokszor kívántam, bár megállíthatnám – folytatta hangjában keserűséggel. – Végül anyám maga vetett véget az egésznek. Vajon ezzel azt akarta sugallni, hogy az anyja szándékosan ölte meg az apját? Korábban megesküdött, hogy tragikus véletlen volt. – Szép kis pár vagyunk mi ketten, nem? – kérdezte, és a körülöttük keringő párokat nézte. – Itt vagyunk egy bálban, a valaha írt legszentimentálisabb muzsikára táncolunk, bolondságokat összehordó e mberek vesznek bennünket körbe százával, mi pedig mégis a bordélyokról és a halálról beszélgetünk. – Még mindig jobb, mint ha sosem kerítenénk sort e beszélgetésre, nem gondolja? Elhomályosult tekintettel nézett a lányra. – Mintha a nagyanyámat hallanám. – Nem zavar. Kezdem megkedvelni. – Én magam is kedvelem, főleg mikor az istenverte elképzeléseivel nem kerget az őrületbe. Maria kíváncsian nézett a férfira. – Miért káromkodik ilyen sokat, ha velem van? A többi férfi nem teszi. És amennyire meg tudom ítélni, más hölgyek társaságában ön sem. Szóval velem miért? – Nem tudom – vallotta be Oliver. – Azt hiszem, azért, mert ön előtt nem kell megjátszanom magam. És mivel alapjában véve nem vagyok más, mint egy szabad szájú gazember… SABRINA JEFFRIES

106 A LORD TITKA

Maria egyik ujját az ajkára téve hallgattatta el a férfit. – Ne mondjon ilyet. Ön egyáltalán nem olyan erkölcstelen, mint amilyennek általában lefesti magát. – Rádöbbenve, hogy az embereknek feltűnt bizalmas mozdulata, visszacsúsztatta a kezét a férfi vállára. – Korábban még ön is más véleményen volt – emlékeztette a férfi nyers, reszelős hangon. Kezével lopva végigsimított a lány derekán, mintha csak képtelen lett volna megállni, hogy megsimogassa. – Fogalmazzunk úgy, hogy egyéb bizonyíték hiányában hajlandó vagyok ártatlannak tekinteni. A keringőt néma csendben fejezték be, ami a lányt csak még inkább felizgatta. A férfi le nem vette arcáról a tekintetét, ahogy ő sem az övéről. Látszólag minden egyes lépés közelebb vitte őket egymáshoz, míg rá nem ébredt, hogy illetlen közelségben táncoltak. Mégsem törődött vele. Minden percét élvezte. Ez azonban mit sem változtatott a helyzeten – a zavarba ejtő vonzódáson kívül nem volt köztük semmi. De ezzel együtt is igyekezett emlékezetébe vésni a férfi vonásait, próbálta elraktározni, milyen érzés kezének érintése, ahogy derekára kulcsolódik, ahogy teste az övével egy ütemre mozog. Oliver másik keze a kezére feszült, kesztyűbe bújtatott hüvelykujjával a lány hüvelyk- és mutatóujja közti hajlatot kezdte simogatni olyan érzéki gyengédséggel, hogy attól Maria szinte az eszét vesztette. Amikor a zene elhallgatott, kezét előbb megszorította, majd a karjára tette, hogy a vacsoraasztalhoz kísérhesse. A varázslatból a lány kérdése zökkentette vissza őket a valóságba. – Van valami, amit az angol asztali etikettel kapcsolatban tudnom kellene? Nem szeretnék szégyent hozni sem önre, sem a családjára. – Ön sosem tudna rám szégyent hozni – válaszolta a férfi mély hangon, amelytől Marián tetőtől talpig kéjes borzongás futott végig. Miután rájött, hogy a kelleténél jobban elárulta magát, még hozzátette: – Hogy feszélyezve érezzem magam, ahhoz törődnöm kellene mások véleményével, de nem teszem. Maria egyre inkább hitte, hogy ez nem igaz. Annak ellenére, hogy az előcsarnokon keresztül velük együtt a többi vendég is az é tkezőszalon felé özönlött, ő mégis úgy érezte, mintha valami burokba zárva, édes kettesben sétálna á férfival. Vajon ő is így van ezzel, vagy csak azért támadt ilyen érzése, mert kettejük kapcsolatát sokkal intenzívebbnek véli? Az étkezőszalonba érve, Oliver ügyesen egy olyan asztal felé kormányozta magukat, ahol még két üres szék árválkodott. Útjukat egy gyönyörű nő keresztezte, aki szemmel láthatóan szintén az üres helyekre pályázott. – Megbocsásson, Kitty – szólalt meg Oliver hangjában hűvös udvariassággal, miközben a hozzá közelebb álló szék háttámlája után kapott, s még azelőtt megragadta, mielőtt a nő elérhette volna. – De mi láttuk meg először. – Meglep, hogy itt látom, Stoneville – jegyezte meg a nő csipkelődve, majd vizslató pillantással mérte végig Mariát. – És kit tisztelhetünk új „partnerében”? Hangjában annyi megvetés volt, hogy Maria, szinte megsejtve, mit akart sugallni, elpirult. Oliver is ugyanarra gondolhatott, mivel egy izom megrándult az állkapcsában. – Lady Tarley, engedje meg, hogy bemutassam Miss Butterfieldet Miss Butterfield nem olyan rég érkezett Amerikából, és a húgaim vendégszeretetét élvezi. Lady Tarley felvonta egyik szemöldökét – Igazán örvendek, Miss Butterfield – mondta szavait meghazudtoló hangnemben. – A ruhája rendkívül elragadó. Magam is nagyon szívesen hordtam, mielőtt túladtam volna rajta. Látom, megtartotta hozzá a tüllstólát, ahogy annak idején személyre szabva készíttettem. Nagyon jól áll önnek. Maria arca most már szinte lángolt. Atyaisten, ezzel az eshetőséggel számolnia kellett volna! Oliver szeme résnyire szűkült. – Bizonyára téved, Kitty. Magam is ott ültem, amikor a szabó Miss Butterfieldnek a modellt megmutatta. Biztos vagyok benne, hogy az asszony egy korábbi mintát vett elő és alakított át. – Haloványan elmosolyodott. – Soha ne higgyen egy szabónak, aki azt mondja, hogy az adott modellt személyesen önnek készítette. Főleg akkor ne, ha nem hajlandó annyit fizetni neki, amennyit valóban ér. Lady Tarley szeme megvillant. – Felismerem a brosst. Le merném fogadni, hogy a hátulján ott éktelenkedik egy aprócska karcolás, ahogy az enyémen is.

SABRINA JEFFRIES

107 A LORD TITKA

Amikor előrenyúlt, hogy a Maria ruháját elöl díszítő brosst megvizsgálja, Oliver elkapta és vasmarokkal szorította meg a kezét. – Ha jót akar, ne merészeljen hozzáérni a menyasszonyom ruhájához! Ahogy Lady Tarley kiszabadította a kezét, szemei megcsillantak, akár a zsákmányt szimatoló nőstény tigrisé. – A menyasszonya? Lám-lám, ez ám az érdekes hír. Maria felsóhajtott. Képtelen volt elhinni, hogy Oliver ezt mondta. Láthatóan a férfi is így volt ezzel – karja megfeszült a lány keze alatt – Még nem jelentettük be, úgyhogy méltányolnánk, ha nem verné nagydobra. – Hát persze, Stoneville. – Egyik ujját az ajkára szorította. – Hallgatok, mint a sír! Ahogy szoknyáját suhogtatva elvonult, hogy nyakon csípje az első nőt, akibe belebotlott, Mariából kibukott a kérdés: – Nem fogja titokban tartani, ugye? – Nem – sziszegte fogai közt morzsolva Oliver. – A pokolba ezzel az egésszel! Sajnálom, Maria. Nem tudom, mi ütött belém. Képtelen vagyok felfogni, hogy elfeledkeztem róla, hogy a dolog nem volt… – Lélekjelenlétét visszanyerve, kihúzta a lánynak a széket. – Maradjon itt, én pedig megyek és megpróbálom az egészet még csírájában elfojtani. Miután hosszú léptekkel átszelve a szalont Lady Tarley nyomába eredt, Maria elmosolyodott. Haragudnia kellett volna rá amiatt, hogy a pletyka most majd bekerül a londoni lapokba és esetleg Nathan fülébe is eljut. De akkor miért nem érzett semmi ilyesmit? Mert azért tette, hogy megóvja őt a szégyentől. És mert Oliver ritkán mondott bármit is erős felindulásból. Tekintve, milyen elszántan tiltakozott a házasságnak még a gondolata ellen is, megdöbbentő volt, hogy ilyesmi kicsúszhatott a száján. Ez reménnyel töltötte el a lányt… Nem, őrültség volna a részéről, ha a férfival kapcsolatban ennél többen reménykedne – különösen most, amikor látta mennyire megriadt saját elszólásától. Az asszony, akivel Lady Tarley eddig beszélgetett, Mrs. Plumtreehez sietett, aki miután a nő pár szót váltott vele, elégedett mosolyra fakadt. Mrs. Plumtree tekintetét futólag Mariára függesztette, és Maria döbbenten konstatálta, hogy az asszony rákacsintott. Rákacsintott! Mariának fogalma sem volt róla, mi történhetett az elmúlt pár órában, de Mrs. Plumtree mintha leküzdötte volna a vele szembeni ellenérzését, és korábbi tiltakozása ellenére most mintha kész lett volna szíves örömest elfogadni Oliver feleségeként. Ó, jaj! Az a kétségbeejtő érzése támadt, hogy az este egyre inkább olyan fordulatot vesz, amilyenre Oliver nem számított. És az egészben az a legrosszabb, hogy szívének egyik legeldugottabb, aprócska rejtekében, ezért még hálás is volt.

Tizenkilencedik fejezet Oliver fennhangon szitkozódva iramodott Kitty után. Hogy merészelte az a bosszúra éhes vipera Mariát sértegetni? A Maria arcán látott megszégyenítéstől nem csoda, hogy kibukott belőle az igazság. A legszívesebben megfojtotta volna a nőt. Kitty azóta gyűlölte, amióta Oliver egyszer visszautasította a közeledését, amikor a nő és a barátja, Anthony még javában együtt voltak. Anthony nem sokkal ezt követően szakított vele, így Kitty azt feltételezte, hogy Oliver feketítette be a férfi előtt. A nő attól a naptól fogva megvetette. Halvány sejtelme sem volt róla, hogy Anthony magától jött rá, micsoda szajhával van dolga. Anthony újdonsült felesége csak Lady Tartley-nak1 hívta. Oliver szerint ez sértő volt az utcalányokra nézve.

1

Szójáték, a tart magyarul ribancot, ringyót jelent – A szerk.

SABRINA JEFFRIES

108 A LORD TITKA

És most, köszönhetően Olivernek, Maria még jobban belekeveredett a nagyanyjával folytatott csatározásba. Kitty villámként cikázott ide-oda a teremben, kétséget sem hagyva afelől, hogy hallótávolságon belül mindenkivel megosztja a legfrissebb pletykát. A szobát átszelve Olivert lépten-nyomon megállította valaki, hogy megtudakolja, valóban eljegyezte-e az „amerikai leányzót”. Eleinte még próbálta menteni a menthetőt, arra hivatkozva, hogy a dolog még nem hivatalos, de aztán feladta. Addigra azonban a hír futótűzként söpört végig a palotán; tagadása még nagyobb port kavart volna. Hirtelen megpillantotta nagyanyját, aki épp Kitty legjobb barátnőjével beszélgetett elmélyülten, és a megkönnyebbüléstől fellélegzett. Nagyanyja valószínűleg azonnal véget vet a találgatásoknak. És abban a pillanatban, amint kísérletet tesz a pletyka megfékezésére, Oliver nyer. Mert ha nagyanyja mégsem hátrál meg, azzal arra kényszeríti a férfit, hogy értesítse a lapokat az eljegyzéséről. Nagyanyjának nincs hát más választása, mint hogy lemond esztelen tervéről. Kivéve…? Nagyanyja azonban egyáltalán nem úgy viselkedett, mint aki pontot akar tenni az ügy végére. Feltűnően vidáman beszélgetett a másik nővel. És amikor tekintete a terem másik végéből találkozott a férfiéval, s fülig érő szájjal elmosolyodott, Oliver abban a másodpercben megértette, hogy mindent félreértett. Mindent. A nagyanyja egy percig sem blöffölt Az egész képtelen történet, hogy megpróbálta pénzzel jobb belátásra téríteni Mariát, a helytelenítő pillantások és a rosszindulatú megjegyzések sora, és minden más is csak azt a célt szolgálta, hogy a nagyanyja belelovalja a férfit abba, amit az asszony annyira akart. Isten irgalmazzon szegény Olivernek. Beletörődve az elkerülhetetlenbe, nézte, ahogy nagyanyja a hercegné mellé lép és pár szót súg a fülébe, mire a hercegné felemelkedik és a poharát megkocogtatva a vendégek tudomására hozza, hogy bejelentést szeretne tenni. Aztán arcán diadalittas mosollyal nagyanyja bejelentette, hogy unokája, Stoneville márkija és Miss Maria Butterfield, a Massachusetts állambeli Dartmouthból, eljegyezték egymást. Minden tekintet rá szegeződött, és a szóbeszéd ismét szárnyára kapott. Képtelen volt elhinni. Hogy lehetett ilyen vak? Elvesztette a csatát, és nagy valószínűség szerint a háborút is. És a legrosszabb az egészben, hogy kettejük csatározásának Maria esett áldozatul. Pedig Oliver megesküdött, hogy a dolgok nem fajulnak idáig, hogy a lánynak nem kell aggódnia amiatt, hogy a dolog Hyatt fülébe jut. A lány próbálta figyelmeztetni, megtörténhet, hogy a nagyanyja előrukkol az eljegyzés hírével, de a férfi olyan átkozottul biztos volt magában, hogy nem hallgatott rá. És most pokoli árat fizet érte. Másodperceken belül őt és Mariát is a jókívánságaikat kifejezni igyekvők tömege fogta közre, úgy, hogy egyikük sem tudott a másik közelébe férkőzni. A háttérben máris megindultak a találgatások, vajon mi lehet az oka, hogy a férfi egy ilyen jelentéktelen nővel készül házasságra lépni. Végtelenül felbőszítette, hogy a saját baklövésé miatt, Maria mostantól ugyanolyan rosszindulatú szóbeszédnek lesz kitéve, mint amelyet az eltelt évek alatt családja is kénytelen volt elviselni. Vagy fél órájába telt, hogy a tömegen átvergődve visszajutott a lányhoz, de mielőtt még egy szót is szólhatott volna, Minerva ragadta meg a karját. – Nagymama szeretne hazamenni. – Meglep – morogta. – Azt hittem, most, hogy elérte a célját, maradni szeretne, hogy kárörvendjen. Minerva ajka rosszallóan elkeskenyedett. – Azt mondja, fáradt, és nem hazudik. Látom az arcán. Celia és én hazavisszük. – Rendben. – Vetett egy futó pillantást Mariára, aki arcán kimért mosollyal éppen három hölggyel beszélgetett kissé távolabb, és hirtelen furcsa érzés kerítette a hatalmába: mindenáron meg akarta óvni a lányt – Vigyétek Mariát is. Teljesen össze van törve. Mielőtt magam is távozom, megpróbálom menteni a még menthetőt, és könnyebb lenne, ha most nem kellene vele foglalkoznom. Ha nem csinálok valamit, a holnapi lapok mind ezzel lesznek tele, és Mariát aggasztja, hogy a hír az igazi vőlegényének a fülébe jut. Nem mintha a maga részéről cseppet is sajnálná, ha így történne. Hyatt nem érdemli meg a lányt. Ő viszont megígérte, hogy ez sosem következik be, és ígéretét be is kívánta tartani. – De hogy jutott Lady Tarley tudomására, hogy te és Maria… SABRINA JEFFRIES

109 A LORD TITKA

– Ne is kérdezd – válaszolta a férfi hatalmasat sóhajtva. – Úgysem hinnéd el. – Nagymama reakcióját elnézve, nem mondanám, hogy a terved úgy sült el, ahogy vártuk. – Nagymama bolondot csinált belőlem. – Ahogy szemmel láthatóan bolondot csinált mindannyiunkból. – Minerva kutató pillantást vetett fivérére. – Most mit szándékozol tenni? – Legyek átkozott ha tudom. De a legfontosabb valamiképp megakadályoznom, hogy a hír bekerüljön a lapokba. Tartozom ennyivel Mariának. Szerencsére Maria beleegyezett, hogy családja többi nőtagjával együtt ő is hazamenjen, s ez megkönnyítette Oliver dolgát. A következő órát azzal töltötte, hogy becserkészett mindenkit, aki valamilyen kapcsolatban állt a sajtóval, és elmagyarázta nekik, hogy nem szeretné az eljegyzést nagydobra verni addig, amíg ő és Maria nem tájékoztatták a dologról a lány családját Amerikában. Mire ő és fivérei, valamint Freddy elindulhattak haza, annyira kimerült, hogy a nekiszegezett kérdésekre afféle morgáson kívül nem maradt ereje. Szerencsére Freddy végeláthatatlan ostoba okfejtése a bálról, az urak finom öltözékéről és arról, hogy milyen remek volt a vacsora, épp elég beszédtémát szolgáltatott. Mihelyt Halstead Hallba értek, Oliver jó éjszakát kívánt a többieknek és egyenesen a dolgozószobájába ment, hogy levelet írjon a sajtó azon képviselőinek, akikkel a bálon nem sikerült szót váltania. Majdnem éjjel kettőre járt már, amikor úgy döntött, ideje nyugovóra térni. Megnyugvást azonban sehogy sem talált. A fiaskó óta egy szót sem beszélt Mariával négyszemközt. Vajon hogy fogadta a lány? Oliver nem hibáztatna, ha most Maria gyűlölne Beszélnie kellett vele. Habár későre járt, talán még fenn van. Ha megvárja a reggelt, valószínűleg e gész családjával meg kell küzdenie, hogy a közelébe férkőzhessen. Egyébként sem tudna nyugodtan pihenni, míg nem biztosította róla, hogy a dolog nem nő túl a helyi pletykákon – akkor is, ha erről egyáltalán nem volt meggyőződve. Másodpercekkel később már a lány szobájánál állt. Megkönnyebbült, ahogy meglátta, hogy az ajtó alól gyertyafény szüremlik ki. Bizonyára fenn van még. Ám kopogtatására nem érkezett válasz. Tétovázott. Nem kellene bemennie. Hívatlanul e késői órán semmi keresnivalója sem volt a lány szobájában, de hát égve hagyni a gyertyákat mégsem túl biztonságos. Csak meggyőződik róla, hogy a lány jól van-e. Kinyitotta az ajtót, hogy bekukucskáljon. Az ágy melletti éjjeliszekrényen álló gyertya lángja aranyos fénybe vonta a lány alvó alakját. Vörösesszőke haja szétterült a párnán, kezével egy könyvet szorított a mellkasához, úgy ahogy egy kisleányka szorítja magához kedvenc babáját. Ám a takaró alatt kirajzolódó test nem egy kislányé volt, hanem egy felnőtt nőé – egy nőé, aki után kétségbeesetten vágyakozott. Belépett, majd becsukta maga mögött az ajtót. Amikor az ágy mellé ért, meglátta a könyv címét is – Idegen a tóvidéken –, s ettől hirtelen nehezére esett a lélegzetvétel. Vajon jót jelent a számára, hogy a lány éppen azt a könyvet választotta, amelyről tegnap a dolgozószobájában vitatkoztak? Vagy rosszat, mivel azt választotta, amelyben Rockton az általa elkövetett tettek közül a legnagyobb gazemberségre ragadtatta magát? Semmi kétség, a lány a hibáira akarta emlékeztetni. Még mindig nem volt benne egészen biztos, hogy Maria megbocsátott neki, amiért elment a bordélyba. A kérdés függőben maradt. Ráveheted, hogy megbocsásson neked, súgta neki egy alattomos, belső hang. Csak be kell másznod abba az ágyba, és mire rádöbben, mi is történik vele, félig már el is csábítottad. Egy hosszú pillanatig csak bámult a lányra, aztán megrázta a fejét. Nem, nem teheti. Torkában ördögi nevetés bugyogott fel. Ezek szerint mégiscsak vannak kétségei. Ki gondolta volna? Talán akkor mégsem hasonlítok annyira apámra. A gondolat a semmiből jött elő, és magát is meglepte. Lehetséges volna? Amióta csak Maria felbukkant, az élete a feje tetejére állt, és egyáltalán nem hasonlított korábbi önmagára. A lány volt az oka? Vagy ketten együtt? Lehetséges, hogy mellette képes volna… megjavulni? Valamiképp megváltozni? Már az elképzelés is őrültségnek hangzott. És nem csinált mást, csak nézte, próbálta emlékezetébe vésni orcájának ívét, összegubancolódott hajának ragyogását. Szinte révületben egyszer csak kinyújtotta kezét, hogy egy fürtöt, amely fennakadt a lány hosszú, finom szempilláján, kisimítson az arcából. SABRINA JEFFRIES

110 A LORD TITKA

Maria szeme ekkor kinyílt, neki pedig elállt a lélegzete. Tekintetét a férfira szegezte, és ahogy az álom lassan kiment a szeméből, mosolyra fakadt. Mosolygott! Őrá. Neki pedig ez lett a veszte. Fülében pulzáló felforrósodott vérével lehajolt, és nem tudván megálljt parancsolni magának, csókot lehelt a lány tökéletes ajkára. Rádöbbenve, mire készül, hirtelen elhúzódott, de a lány a nyakába kapaszkodva húzta le magához, hogy ajkuk ismét egymásra találjon. Hagyta, hogy a lány ajka elcsábítsa, és olyan mohón csókolta vissza, mint éhező ember veti rá magát az elébe tett lakomára. Miután mámorító boldogság áradt szét testükben, Oliver az ágyra ült, a lány pedig könyökére támaszkodva felemelkedett. Ennél egyértelműbb biztatásra a férfinak nem is volt szüksége, hogy még szorosabban ölelje, és csókja még követelőzőbbé váljon. Maria ujjaival a férfi hajába túrt, a férfi torkának mélyéről pedig elégedett nyöszörgés tört fel, ahogy nyelve egyre mélyebbre és mélyebbre kalandozott a lány bársonyosan sima szájában. Rózsa és fűszer illata áradt belőle, és Oliver elgondolkozott, vajon képes lesz-e valaha is betelni a lány illatával… ízével… s az érzéssel, amit mellének érintése váltott ki belőle. Az ördögbe! Kiszakította magát a lány öleléséből, és felállt – Bocsásson meg, Maria. Nem akartam… – Miért jött be hozzám, Oliver? Szemében kíváncsi tekintettel, a lány teljesen felült. Miután a takaró lehullt, láthatóvá vált vékony hálóruhája, amelyen keresztül tisztán átsejlettek keblének sötétlő mellbimbói. Válla alá omló vörösesszőke hajtincseivel és álomtól elnehezült tekintetével olyan volt, mint bármely férfi erotikus fantáziájának szüleménye. A vágy annyira elhatalmasodott a férfin, hogy alig bírt uralkodni magán. Halk szitkozódás közepette hátat fordított az ágynak, és biztonságos távolságot keresett – Azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek a bálon történtekért A rájuk boruló hosszú csend kényelmetlen érzéseket keltett benne. Végül a lány csak annyit mondott lágyan: – Nem kell szabadkoznia. Tudom, hogy nem állt szándékában elszólnia magát. A férfi komoran nézett rá. – Akkor nem haragszik? Maria megrándította a vállát. – Hogy őszinte legyek, még mielőtt ön megtette volna, én inkább arra számítottam, hogy Freddynek jár majd el a szája. Csak abban nem voltam biztos, hogy azt fecsegi ki, hogy eljegyeztük egymást, vagy azt, hogy csak úgy teszünk. De legalább nem mondott semmit, amiből a nagyanyja kikövetkeztethette volna, hogy az egész csak színjáték. Oliver kesernyésen felnevetett. – Ez most már aligha számít. Azt akarta, hogy eljegyezzük egymást. És ő is színlelt, úgy tett, mintha kifogásai lennének önnel kapcsolatosan, közben pedig pontosan ebben a végkifejletben reménykedett. – Vagy egyszerűen csak beérte azzal, amit a helyzetnek köszönhetően nyerhetett. – Akár így, akár úgy, ön megpróbált figyelmeztetni. – Visszament az ágyhoz. – Sajnálom, hogy nem hallgattam önre. Miután távozott a bálból, a sajtó annyi képviselőjével beszéltem, amennyivel csak tudtam. – Elmagyarázta, mit mondott nekik, aztán ujjaival hajába túrt. – A történet, amelyet előadtam, hihetőnek tűnt számukra, de a sajtó él-hal a pletykákért, és egy házassággal kapcsolatos szóbeszéd elsők között érdemel figyelmet. – Biztos vagyok benne, hogy minden öntől telhetőt megtett, hogy a botrányt elkerüljük. A rendelkezésünkre álló információk alapján Nathan nem nagyon lehet olyan helyen, ahol londoni lap kerülhetne a keze ügyébe. Amíg nem jut el hozzá a dolog híre, minden rendben. Még most is csak az ő drágalátos Nathanje izgatta, az az átkozottul „illemtudó” vőlegénye. – Én viszont azt remélem, hogy értesül a dologról. Ártatlan tekintetét Maria állhatatosan a férfira szegezte. – Valóban?

SABRINA JEFFRIES

111 A LORD TITKA

– Igen. Annak ellenére, hogy mindent megtettem, hogy ezt megakadályozzam, őszintén remélem, hogy az az ostoba pojáca értesül a dolgok állásáról, és rádöbben, mit szalasztott el. Megérdemli, hogy elveszítse önt. A lány bizalmatlan arckifejezéssel csúszott ki az ágyból, majd köntöse után nyúlt. – És mi van velem? Én talán nem érdemlek jó férjet? Oliver kitépte kezéből a köntöst, és a földre hajította. – Hyatt nem való önhöz. – Akkor magányra leszek ítélve? – Nem. – Derekánál megragadva, a lányt magához vonta. – Az én feleségem lesz. Abban a pillanatban, ahogy kimondta, rádöbbent, hogy ez volt minden vágya. Hogy Maria az övé legyen, örökre. Még akkor is, ha már a gondolat is halálra rémítette. Szemmel láthatóan a lány is így volt ezzel, mivel döbbent arckifejezéssel nézett vele farkasszemet. – Miért tenném? – suttogta. – Na és ön, miért? – Ez az egyetlen módja, hogy megszerezzem, nem? – Tisztában volt vele, hogy ez nem az a cikornyás ömlengés, amelyet a hölgyek többsége egy házassági ajánlattól elvárt volna. De Maria egyáltalán nem hasonlított egyetlen másik nőre sem. A lány megértette őt. Maria tekintetét a földre szegezte. – Ez nem igazán megfelelő indok a házasságra. – Nekem elegendő – válaszolta Oliver, s fejét lehajtotta, hogy megcsókolja. Egy vállrándítással kísért sóhaj közepette, a lány kiszabadította magát. – Egy héttel ezelőtt még csak arra lettem volna jó, hogy a szeretője legyek, most meg már feleségnek is megfelelnék? – Megfelel vagy sem, ennek ehhez semmi köze. – Rangban én sehol sem vagyok önhöz képest. – Átkozottul nem érdekel, kik voltak a szülei, vagy hogy honnan származik. Soha nem érdekelt. – Amikor a lány nem szólt egy szót sem, érezte, nem adhatja fel. – Akarom önt. Akartam önt eddig is, és akarom most is. Nem ezért házasodik a férfiak többsége? A lány arcvonásairól nem sok mindent lehetett leolvasni. – A férfiak ugyanazon okból házasodnak, mint a nők. Mert szerelmesek lesznek. – A szerelem csak egy, a szenvedélyes sóvárgást helyettesítő közkedvelt szó. – Mindig is ezt vallotta, és vigye el az ördög, ha hazudna Mariának erről. Hát nem elég, hogy gyakorlatilag könyörögnie kell neki, hogy az ágyába engedje? – Én nem így gondolom – makacskodott a lány. – Akkor hát szerelmes Hyattbe? Maria arca megrándult. – Az egészen más. – Miért? Gyakorlati megfontolásból kész lett volna hozzámenni. Akkor mi kifogása van ellenem? Maria erőtlenül felnevetett. – Milyen szempontból lenne gyakorlatias, ha összeházasodnánk? – Három hónapja is van már, hogy utoljára hallott a maga közönyös vőlegényéről. Vagyis vagy továbbra is abban reménykedik, hogy a férfiúnak még azelőtt eszébe jut a jegyességük ténye, hogy szűkölködnie kellene, vagy hozzám jön. Én itt vagyok, ő nincs. És én saját magáért akarom önt. Neki pedig az egész nem szól másról, csak a pénzről. A lány szeme szikrázni kezdett. – Ha azért vesz el, mert az ön nagyanyja nem hajlandó megenyhülni, és mert ez az egyetlen módja, hogy a családja hozzájusson az őt megillető örökséghez, akkor az ön számára sem szól másról ez az egész, mint a pénzről, nem? A nyers szavak hallatán Oliverben egy világ dőlt össze. Azt hitte, a lány érti, miről beszél, hogy érzi, mennyire sóvárog utána. De ezek szerint semmit sem értett meg vele kapcsolatban. Egész idő alatt légvárakat épített. – Bocsásson meg nekem – mondta hűvösen. – Tudnom kellett volna, hogy így látja a dolgot. Gondom lesz rá, hogy a jövőben ne legyek terhére. Azzal sarkon fordult, hogy távozzon. SABRINA JEFFRIES

112 A LORD TITKA

Huszadik fejezet Hirtelen természetét átkozva Maria csak nézte, ahogy Oliver az ajtó felé lépdel. Nem akarta megbántani. Egyszerűen csak belefáradt, hogy a férfi állandóan hozományvadásznak állítja be Nathant, amikor ő maga is az lenne, ha elvenné. De a szíve mélyén tudta, hogy a férfi nem ezért tett neki ajánlatot. Olyan hevesen tiltakozott a házasság ellen; nem tett volna így, ha valóban a vagyonára fájna a foga. Karjánál fogva ragadta meg a férfit, még mielőtt az távozhatott volna. – Sajnálom, Oliver. Nem úgy értettem. Az ajánlata pusztán csak meglepett, ez minden. A férfi karja Maria érintése dacára is merev maradt. – Minden oka megvan rá, hogy hozományvadásznak tituláljon. – Kifejezéstelen tekintettel bámult az ajtóra. – De amit ön nem ért, hogy valószínűleg én lennék az utolsó férfi, aki valaha is a vagyonáért venné el. – Miért? Oliver olyan hosszú ideig hallgatott, hogy Maria már attól félt, nem is válaszol. Amikor azonban beszélni kezdett, a hangja olyan szenvtelen volt, hogy egészen megborzongott tőle. – Az apám azért vette el az anyámat, mert gazdag feleségre volt szüksége, hogy ezt az istenverte házat, meg mindent, ami ezzel jár, valahogy fenntarthassa. – Nyomasztó sóhaj tört fel belőle. – Sajnos anyám nem volt tisztában a megállapodás természetével, s mire rájött, addigra már túl késő volt. Azt gondolta, apám szerelmes belé, és azt hitte, hogy ő maga is szerelmes apámba. Azt hitte, az élete valóságos tündérmese. Tudja, meglehetősen merész lépés volt részéről, hogy egy márkival adta össze magát, és hogy egy ehhez hasonló hely úrnőjévé vált A férfi nyakizmai görcsösen megfeszültek. – De mihelyt beköltözött a mesés álompalotába, rájött az igazságra. Hogy apámnak csak a vagyona miatt kellett. Hogy apám megtett volna bármit, hogy céljai elérése érdekében a megfelelő feleségre tegyen szert. Hangja megkeményedett. – Hogy esze ágában sem volt változtatni életmódján, még az anyám kedvéért sem. Feleség ide vagy oda, folytatta tovább a szajhákkal való bujálkodást London-szerte. A végén ez lett a vesztük. Ha nem bánt volna így vele, és ha anyám nem vágyott volna olyan kétségbeesetten apám szerelmére, akkor soha nem tett volna… Amikor hirtelen elnémult, a lány a férfira bámult, tudva, hogy valami fontosat akart neki mondani. – Mit nem tett volna? – kérdezte halkan, s bár szinte félt attól, amit hallani fog, mégis tudnia kellett a választ. Oliver kiszabadította magát a lány kezének szorításából, és a kandalló elé lépett, magányos, sötét sziluettjét narancsszínű lángok ölelték körbe. – Hazudtam önnek korábban. Mariának elakadt a lélegzete. – Miről? – A szüleim haláláról. Nagymama mondta azt mindenkinek, hogy anyám azért lőtte le apámat, mert betörőnek nézte, de az igazság az, hogy… szándékosan gyilkolta meg. Aztán pedig végzett saját magával is. A lány szíve majd kiugrott a helyéből. – Hogy lehet ebben ilyen biztos? Azt mondta, hogy senki nem tudja bizonyosan, mi… – Ott voltam. A lány agya lázasan zakatolt – Látta? – kérdezte hitetlenkedve. – Nem. Utána. De túl későn érkeztem. – Akkor azt sem tudhatja biztosan, mi volt az édesanyja szándéka. Oliver szívtelen nevetése hallatán Maria ereiben szinte megfagyott a vér. – De tudom. Azért vágtatott utána, azért volt rá mérges… mert valami történt. Azt akartam, hogy nagymama utána menjen, mert tudtam, hogy ha valaki, hát az anyja lecsillapíthatja, de ő azt hitte, túlzottan nagy jelentőséget tulajdonítok a dolognak. Amikor sötétedni kezdett, és anyám még mindig nem tért vissza, nagymama és én a vadászlakhoz lovagoltunk.

SABRINA JEFFRIES

113 A LORD TITKA

Hangja suttogássá szelídült, arra kényszerítve a lányt, hogy közelebb húzódjon hozzá, ha mondandóját a tetőt verő eső kopogásán túl is hallani akarja. – Egyetlen gyertya sem pislákolt, koromsötét volt – mondta. – Az egész ház hátborzongatóan csendes volt. Nagymama arra kért, várjak odakinn, míg ő megy és megnézi, hogy a lovaik az istállóban vannak-e, de nem tettem. Képtelen voltam. Berontottam a házba. – Az iszonyattól még most is megborzongott. – Én találtam rájuk. – Ó, Oliver – suttogta. Szegény drága kedvese. Elképzelni sem tudott volna ennél szörnyűbb jelenetet, azt leszámítva, ha tulajdon szüleire kellett volna ilyen körülmények közt rálelnie. A gondolattól, hogy a férfi ott áll egyedül és magát hibáztatja, amiért nem ment hamarabb az anyja után, felfordult a gyomra. Hogy tudta ezt elviselni ennyi éven keresztül? Mögé lépve, a férfi hátára tette a kezét, de az észre sem vette. – A plafontól a padlóig mindent vér borított – mondta halk, ijesztő hangon. – Rémálmaimban néha még most is kísért. Mellkasában tátongó lyukkal anyám a szőnyegen feküdt. A pisztoly mozdulatlanságba dermedt keze mellett hevert. És az apám arca… Az iszonyattól megremegett, s bár a lány tudta, halvány vigasz, megsimogatta a hátát. Amikor egy másodperc elteltével a férfi újra megszólalt, hangja mintha nyugodtabban csengett volna. – Tudtam, hogy őérte már semmit sem tehetek, de aztán anyámhoz siettem, mert úgy láttam, mintha megmoccant volna. Természetesen tévedtem. Már kihűlt, amikor a karjaimba vontam. A vér engem is beborított tetőtől talpig. Nagymama így talált rám, ahogy anyámmal a karomban előre-hátra ringatóztam, és sírtam. Jószerével úgy kellett kitépnie a karomból. Mariának most már potyogtak a könnyei, sírt a tragikus veszteség miatt. És siratta a fiút, aki olyasmit látott, amilyet sosem lett volna szabad. A férfiból elfojtott sóhajtás tört elő. – Hogy mi történt utána, arra nemigen emlékszem. Nagymama bebugyolált valamibe, aztán úgy lovagoltunk vissza a házhoz, mintha veszett kutyák loholtak volna a sarkunkban. Valahol útközben elvesztettem azt a valamit, amit körém tekert, így aztán néhány lovászfiú meglátta, hogy véres a ruhám. Én ugyan fütyültem rá, de nagymama tudta, mit gondolnak majd az emberek. Miután üzent a helyi rendőrért, rám parancsolt, hogy vessek le mindent, és elégette a ruháimat. A lovászok hallgatását megvásárolta, majd előállt ezzel a betolakodós mesével. Azon sem lepődnék meg, ha a rendőrt is lefizette volna. Rideg hangon folytatta. – Nem mintha sokat használt volna. A cselédek ugyan hallgattak, de épp összejövetel volt nálunk, és a vendégek nem tudtak nem észrevenni a zűrzavart, s hogy egy időre eltűntem. Így kapott szárnyára a hír és indultak meg a találgatások. A felháborodástól Mariának összeszorult a szíve. – Az emberek szörnyen kegyetlenek tudnak lenni. – Igen. – Oliver a visszafojtott könnyeitől kivörösödött szemmel nézett a lányra. – De most legalább már tudja, hogy miért nem volnék képes soha pénzért házasodni. És azt sem fogom hagyni, hogy ön így tegyen. Az maga a pokol, amely csak elveszejti az embert. Szája a lányéra tapadt, hosszú és kétségbeesett csókja Mariát teljesen hatalmába kerítette. A férfi vállába kapaszkodott, a széles vállba, amelyre annyi teher nehezedett, és majd belepusztult, amikor a férfi magához vonta, testével testéhez simult, és addig csókolta, mígnem a boldog öntudatlanság állapotába került, ahol nem számított semmi más, csak ő. Oliver csak annyi időre szakította el ajkát az övétől, míg a fülébe suttogta: – Mondja, hogy a feleségem lesz, angyal. Hozzám kell jönnie. A férfi keserűségét megmagyarázó történetet hallva, Maria attól félt, hogy Oliver csak mondvacsinált ürüggyel akarja elvenni. – Csak Nathantól akar megvédeni. – Szó sincs efféle önzetlenségről, biztosíthatom. – Szája végigvándorolt a lány nyakán. – Kívánom önt. Szükségem van önre. Jóságos ég, milyen nagy szükségem! Vágyról beszélt, szerelemről szó sem volt. Hisz nem is hitt a szerelemben. És bár szavai fájtak, legalább őszinte volt. Ahogy mindig is az volt, és nem rejtette véka alá, mit is akar valójában. – Úgy érti, az ágyában kellek önnek. SABRINA JEFFRIES

114 A LORD TITKA

– Nem csak ott, és ezt ön is tudja. – A férfi elhúzódott tőle, az elszántságtól vonásai megkomolyodtak. A lány fejét hatalmas keze közé fogva, kutató pillantással nézett annak szemébe. – Be fogom bizonyítani. Mondjon igent, és ma éjszaka magára hagyom, ahogy minden más este is, amíg csak a házasság szent köteléke nem egyesít minket. Tisztességes úriember módjára fogok viselkedni. Ilyet még soha senki kedvéért nem tettem. Maria vére a halántéka tájékán csak úgy lüktetett. Ezt nem esett nehezére elhinnie. És a férfi arcán a vagyon túl valami mást is felfedezett. Vagy csak a képzelete játszott vele? – Nem tudom, Oliver. Míg nem találom meg Nathant… – Nathan! – A férfiban végbemenő változás baljós, mindent elsöprő erővel tört felszínre. – Felejtse el végre Nathant! Nem hagyom, hogy az övé legyen. – A férfi szemében izzó szenvedély intenzitása semmiben sem maradt el attól, amely a lány szívében parázslott. – Nem hagyom! Vérlázítóan érzéki lépéseivel, ahogy korábban keringőzés közben is tette, az ágy felé hátrált vele, és a lányon jóleső borzongás futott végig. – Azt ígérte, ma éjszaka magamra hagy. – Azért nem teszem, nehogy rá gondolhasson és arra, mivel tartozik neki. Előbb szerelmeskedem magával, semmint hogy hagyjam, hogy ez megtörténjen. Mert így vagy úgy, de a feleségem lesz. – Szigorú arcvonásain nyers elszántság tükröződött. – Akkor is, ha tönkre kell tennem a jó hírét, hogy ezt elérjem. Az izgalom ismét hatalmába kerítette Mariát, bárhogy is szerette volna az érzést elfojtani. – Ahhoz nem kell elvennie. A nélkül is megkaphat tőlem mindent amire csak vágyik. Oliver torkából szaggatott nevetés tört fel. – Egy egész élet sem lenne elegendő, hogy mindazt megkapjam öntől, amire csak vágyom. A férfi szavai elgondolkodtatták. Talán tényleg szüksége van rá. Talán tényleg érez valamit iránta. – Ezenkívül – tette hozzá Oliver kényszeredett mosollyal –, a családom a legnemesebb testrészemnél fogva akasztana fel, ha tönkretenném, ahelyett, hogy tisztességes asszonyt faragnék magából. – Nem egyeztem bele, hogy tönkretegyen – mutatott rá a lány. A férfi fekete szeme megvillant a gyertyafényben. – Ó, de megteszi. – És azzal a lendülettel lehajtotta fejét, hogy a lány felettébb hiányosan fedett mellét a szájába vegye. Maria sóhajtva hunyta le a szemét. Az arrogáns gazember olyan nagyon biztos volt magában – és jó okkal. A legszenvedélyesebb gyönyör ígéretével kecsegtette, s a legédesebb bűnökre csábította. Hogy is lenne képes ellenállni ilyen kitartó elszántságnak? Képtelen volt, bármilyen kétségbeesetten próbálkozott is. Oliver az anyagon keresztül izgatta a lány mellbimbóját, arra ösztönözve Mariát, hogy lábujjhegyre emelkedjen, s még jobban nekifeszüljön a férfi elképesztő gyönyöröket okozó szájának. A férfi derekáig kigombolta a lány hálóingét, végül lecsúsztatta róla, hogy mohó tekintete meztelen melle szépségében gyönyörködhessen. Aztán fél térdre ereszkedett, és míg nyelvével egyik mellbimbóját addig izgatta, míg az meredezni nem kezdett, másik mellét kezével cirógatta. – Ó, Oliver… – sóhajtotta. – Bolondulok a melleidért – duruzsolta, miközben orrát finoman hozzádörzsölte ahhoz, amelyet az előbb még nyelvével kényeztetett. – Valahányszor csak meglátlak, szeretném őket kihámozni a ruhából és addig szívni, míg még többért könyörögsz. – Az mindjárt… szolgáltatna témát… a pletykára éhes népeknek – suttogta Maria fojtott hangon. Oliver közben a másik keblét is elhalmozta szája merész, véget nem érő becézgetéseivel. – Szeretlek megérinteni. Sosem fogok ráunni. – A lány mély torokhangon nyöszörögni kezdett, és a férfi érzékien elmosolyodott. – Szeretem a hangokat, amelyeket hallatsz, ahogy azt is, amikor tartózkodás nélkül adod át magad az élvezeteknek. Maria elpirult. – Azt szereted látni, hogy erkölcstelen módon viselkedem, akárcsak te. Oliver szeme vészjóslóan elsötétült.

SABRINA JEFFRIES

115 A LORD TITKA

– És imádom, hogy azt hiszed, erkölcstelen vagy. De neked, kedvesem, fogalmad sincs róla, mit jelent annak lenni. – Perzselő tekintetét a lányéba fúrva, felhajtotta a lány hálóingét. – De örömmel megmutatom neked. Minden további figyelmeztetés nélkül lehajolt, hogy a lány alsóneműjét elhúzva csókot leheljen lába közére. – Oliver! – kiáltotta a lány megbotránkozva. Amikor a férfi nyelve a selymes pihék közé siklott, hogy testének lehető legérzékenyebb pontján ingerelje, Maria felsóhajtott. – Oliver… te jó ég… – Ezt már nagyon hosszú ideje szerettem volna megtenni – vallotta be a férfi, miközben a lány alsóneműjét szélesebbre nyitotta, aztán pedig megismételte ama botrányos érintést. Csiklandozó érzés volt, és amikor Maria hirtelenjében elhúzódott, Oliver megragadta a combjánál fogva és visszahúzta, hogy nyelvével még inkább felkorbácsolhassa érzékeit. Maria biztos volt benne, hogy ott hal szörnyet. Vagy sikítani fog. Vagy hasonló meggondolatlanságra vetemedik. A férfi nyelvének érintése pont olyan volt, mint kezéé akkor ott a hintóban, csak még intenzívebb… még zavarba ejtőbb. Vágya azonban felülkerekedett zavarán. Amikor a férfi elhúzódott tőle, hogy azt mondja: – Az ágyban sokkal kényelmesebb –, és felállt, hogy odavezesse, Maria fenntartások nélkül követte. Nem akart arra gondolni, milyen erkölcstelenségre készül, ahogy arra sem, mekkora ostobaság engedni egy hírhedt gazember csábításának. Mert ma éjjel Oliver nem az a férfi volt. Neki nem. A fiú volt, aki siratta halott anyját, a fiatalember, aki, hogy a múltat feledni tudja, italba és nőkbe fojtotta bánatát, a márki, aki ünnepélyes fogadalmat tett, hogy nem házasodik pénzért. Ő az a férfi, aki a szeretője lesz. Minden további lelkiismeret-furdalás nélkül hagyta, hogy az ágyra fektesse, és engedte, hogy lábait széttárva befészkelje magát közéjük. Aztán olyan szenvedélyes hévvel kezdte ingerelni odalenn, hogy a lány képtelen volt tenni bármit, azon kívül, hogy görcsösen markolászta az ágytakarót és élvezte a rátörő gyönyört. Ki gondolta volna, hogy egy férfi ajka ilyen csodálatos dolgokra képes? Csak mikor már vonaglott és teste ívben megfeszült, és szinte könyörgött Olivernek, akkor emelte olyan földöntúli magaslatokba, és taszította olyan észvesztő mélységekbe, ahogy tette azt aznap hintajában is. S miközben még mindig reszketett az enyhülést hozó beteljesüléstől, levegő után kapkodott és szíve fékeveszett ritmusban kalapált mellkasában, a férfi tekintete úgy pásztázta testét, mintha csak teljesen birtokolni akarná. – Szeretem nézni, ahogy a gyönyör magával ragad – suttogta halkan, mézesmázos hangon, nyakkendőjét és ingét ráncigálva. – Ahogy szeretem azt is, hogy még a gyönyör pillanataiban is olyan őszinte vagy. – Valóban? – Felült, majd Oliver nadrágjának gombjai felé nyúlt – Majd én – duruzsolta, örömét lelve a látványban, amelyet a férfi ing nélkül nyújtott. Izmos mellkasát szőr borította. Egy másik része a köldökét keretezte, és vált egyre sűrűbbé lefelé, nadrágja derekához közeledve, amelyet épp kigombolni igyekezett. Mellbimbói apró pontokká zsugorodtak, csakúgy, ahogy a lányé, aki képtelen volt ellenállni a kísértésnek, hogy odahajoljon és nyelvével megnyalja azokat, ahogy a férfi is tette az övével. Oliver felnyögve ragadta meg a lány fejét és húzta magához még közelebb. – Sose hittem volna, hogy ilyen szemérmetlenül kacér vagy. – Majd morogni kezdett, ahogy a lány egyik mellbimbóját a fogai közé fogta. – Élvezed? Kezével a lány hajába túrt, lélegzete egyre szaggatottabbá vált. – Tudod jól, hogy igen. Mosolya a férfi bőrét simogatta. Álmodni sem merte volna, hogy pajzánkodni ilyen szórakoztató elfoglaltság, hogy egy, a becézgetéseit élvező férfi, benne is vágyat ébreszt. Újonnan felfedezett női fegyvertárának praktikáit tesztelve, ajkaival lejjebb vándorolt, hogy félig nyitott szájával a férfi feszü lő izmait csókokkal hintse. Fogait lágyan húsába mélyesztette. – Istenem – suttogta a férfi rekedten. Azzal eltolta a lány kezét, és befejezte nadrágjának kigombolását, majd alsónadrágját is meglazítva, egyetlen hanyag mozdulattal mindkettőt félrehajította.

SABRINA JEFFRIES

116 A LORD TITKA

A lány csak bámult maga elé. Hogy is ne tette volna? Az a hatalmas valami, amelyet a férfi épp csak az imént szabadított ki ruhájának takarásából, és jószerével az arcába meredt, sötétebb, vastagabb és hosszabb volt, mint ahogy azt képzelte. Sötét pihék erdejébe veszett, és alatta két golyó formájú valami lógott. A férfi heréi. Amikor tekintélyes méretekkel rendelkező férfiassága hirtelen megmozdult, a lány összerezzent. – Érints meg – kérlelte Oliver reszelőssé vált hangon. – Érintsd meg a férfiasságom. – Aztán mintha megkésett gondolat volna, még hozzátette: – Kérlek. Az egész annyira nem volt odaillő, főleg nem a férfi szájából, hogy a lány elnevette magát. – Viccesnek találod? – morogta halkan. – Meghiszem azt! Rockton márki és a könyörgés… – Hallgass! – csitította a lány, arcán huncut mosollyal, amint férfiasságát kezébe fogta. – Te nem vagy Rockton. Te te vagy. Bár kétségkívül mulatságos, ahogy könyörögsz. Nyöszörögni kezdett, ahogy a lány teljes hosszában végigsimított rajta, s lenyűgözve tapasztalta, hogy keze érintése nyomán a férfi ama testrésze önálló életre kel. A férfi kezét a lány kezére kulcsolta, így kényszerítette, hogy erősebben markolja. – Így. Igen. Nem tűnt többnek egy pillanatnál, amíg simogatta és a férfi elfúló hangon azt mondta: – Nem bírom tovább, szerelmem. – A lány kezét lefejtette vesszejéről, majd az ágyra fektette. – Muszáj egyesülnöm veled. Ahogy lecsúsztatta róla alsóneműjét, Marián pánik lett úrrá. – Ugye tudod, hogy én még sosem csináltam ilyet? – emlékeztette a férfit, miközben az kihámozta a hálóingéből is. A férfi ajka körül bánatos mosoly játszott. – Tudom, angyalom, hogyne tudnám. Amikor a lány lábai közé térdelt, Marián a páni félelem csak még inkább elhatalmasodott. – Háltál már együtt valaha… szűzzel? – préselte ki magából nagy nehezen. – Nem. – Szemében kíváncsiság villant, ahogy keze rátalált a lány finom és érzékeny pontjára, amelyet kicsivel korábban önfeledten becézgetett. – De nem hiszem, hogy a különbség olyan nagy lenne. Ujjával a lány testébe hatolt, amitől annak elakadt a lélegzete. – R-rose… néni szerint az első alkalom általában fájdalmas. És vér is lehet és… A férfi egy csókkal fojtotta belé a szót, és bár teljes testével testének feszült, a ránehezedő súlyt Maria mégis megnyugtatónak érezte. Oliver egyik kezére támaszkodva tolta el magát tőle, miközben a másik odalenn szorgosan simogatta, s szája a szájára tapadt. Maria karjával a férfi nyakába csimpaszkodva adta át magát a csóknak. Ezt már ismerte. És örömét lelte benne. Szerette a lassú, kínzó kényeztetést, amellyel a férfi ajka mohón az övére tapadt, mintha csak ő lett volna az első nő, akit életében csókolt, és mintha minden pillanatát ki akarta volna élvezni. Annyira belefeledkezett a férfi csókjaiba, hogy észre sem vette, hogy az ujját időközben valami más nagyobbra cserélte, egészen addig, amíg az a nagyobb valami utat nem próbált törni magának a belsejében. Elszakítva ajkát a férfiétól, megfeszült. – Lazíts. – Oliver parázsló tekintete egy pillanatra sem engedte szabadon a lány szemébe fúródó tekintetét. – A testünk erre született, még ha furcsának tűnik is. Nem számít, korábban miféle ostobaságokkal igyekeztek teletömni a fejed, ez a világ legtermészetesebb dolga. – Nem tűnik annak. – Csak, mert ellenállsz. – Orrát a lány arcához dörzsölve suttogta: – Ne küzdj ellene. Csak engedd el magad. És megígérem, hogy nem fog jobban fájni, mint amennyire szükséges. – Ez nem hangzik túl biztatóan – jegyezte meg Maria, miközben a férfi egyre mélyebbre hatolt benne. Oliver hangjában fojtott nevetéssel hajolt a lány füléhez. – Akarod, hogy megpróbáljam egy viccel elterelni a figyelmed? Maria felvonta a szemöldökét. – Felteszem, kellőképpen pikáns fajtára gondolsz. – Csakis. Amikor finoman mozogva folytatta az előrenyomulást, a lány akaratlanul is megmerevedett. Fura érzés volt – hogy a férfi a testébe hatolt, hogy ennyire kitöltötte, és hogy ilyen kellemetlennek érezte. – Rrendben.

SABRINA JEFFRIES

117 A LORD TITKA

„Egyszer egy öregember megkérdezte a lányától, mit gondol, melyik növény növekszik a leggyorsabban. Mire a lány azt felelte: – A nyeregkápa. – Aztán meg miért? – kérdezett vissza az apja. – Mert – válaszolta a lány – amikor az egyik inas mögött ülve lovagoltam, és féltem, hogy leesem, azt mondta, csak fogjam át a derekát, és kapaszkodjak meg a nyeregkápában. Amikor megragadtam, nem volt vastagabb, mint az ujjam, de mire hazaértünk, az átmérője a csuklóm vastagságára duzzadt.” Rádöbbenve, hogy a belsejében pont egy ilyen vastagra duzzadt valami igyekszik utat törni magának, a lánynak nevethetnékje támadt. Még akkor is javában nevetett, amikor a férfi végül áttört a szűzhártyáján. Bár érzett némi fájdalmat, közel sem volt olyan rémisztő, ahogy azt korábban gondolta. És az érzés, amelyet a vele intim közelségbe került férfi váltott ki belőle, leírhatatlan volt. – Minden rendben? – kérdezte Oliver fojtott hangon, a lány füléhez hajolva. – Igen – suttogta. – Most már jobb lesz. Aztán Oliver valóra váltotta ígéretét. Ahogy kihúzódott belőle, majd újra és újra előrenyomult belsejében, fájdalmát kellemes melegség váltotta fel, aztán a mindent elsöprő hév elárasztotta érzékeit, megbénította idegeit, felforrósította vérét. – Jóságos ég, angyal! – tört elő belőle a rekedt kiáltás, ahogy ismét lendületet vett. – Észvesztően csodálatos vagy! Amikor testével ívben a férfi testének feszült, hogy ráleljen az érzésre, amely az előbb megreszkettette, a férfi felhördült: – Szeretem, ahogy a tested reagál az enyémre. – Belecsókolt a lány hajába. – Ahogy szeretem a hajad is. Fűszerillata van. Tekintetét felemelve bámult a férfira. – Olyasvalakihez képest, aki nem hisz a szerelemben, feltűnően sokszor használod a „szeretem” szót. Oliver csak pislogott. Arcvonásai pillanatnyi riadalomról árulkodtak. Aztán lehajolt, hogy a lány ajkát ismét birtokba vegye. Maria úgy kelt életre a férfi csókjaitól, ahogy a virágok tavasszal, rügyfakadáskor. Mert amikor a férfi ölelő karjába vonta, úgy érezte, mintha tavaszodna, mintha a világ a tél tetszhalott szürkesége után hirtelen feléledne. A férfi egyre kétségbeesettebben csókolta, mintha csak képtelen lett volna betelni vele, lökései egyre sürgetőbbé váltak, keményen és egyre mélyebbre hatolva kényeztette, amitől csókjai közt a lány zihálva kapkodott levegő után. Továbbra is csókban forrva össze vele, felhúzta a lány lábát, hogy még közelebb kerülhessen a lány testének azon érzékeny pontjához, amely oly kétségbeesetten sóvárgott érintésére. Maria belsejében lángra gyúlt a szenvedély tüze, míg már nem bírt a lángokkal. A tűzben minden idegszála megperzselődött, testét egyetlen összefüggő, forrongó lávafolyam temette alá. – Ez… óóó… Oliver, drágám… – Igen – válaszolta a férfi rekedten, s homloka gyöngyözött az izzadságcseppektől. – Igen, angyalom. Most már az enyém vagy. Az enyém, érted? Az enyém… az enyém… az enyém… Szavai még akkor is a lány fülében csengtek, amikor a beteljesülés pusztító tüze és az izzó gyönyör olyan elemi erővel rázták meg, hogy felkiáltott. Oliver felnyögött, majd teljes hosszában elmerülve a lány testében, magját a lány testébe lövellte. És ahogy teste a lány testével teljesen egyszerre megremegett, a lány szemébe nézve még egyszer utoljára megismételte: – Az enyém.

SABRINA JEFFRIES

118 A LORD TITKA

Huszonegyedik fejezet Oliver Mariával a karjaiban feküdt az ágyban, és elhomályosult tekintettel a plafont bámulta, miközben a szíve a páni félelemtől egyre jobban elszorult. Az imént tényleg házassági ajánlatot tett volna egy tisztességes hölgynek? És hogy az elfogadására kényszerítse, valóban szántszándékkal tönkretette a jó hírét? Hogy történhetett? Az egyik percben még nézte, ahogy békésen alszik az ágyában, és megesküdött, hogy nem ér hozzá egy ujjal sem, a másikban azonban korábban nem ismert kétségbeesett elszántsággal vetette rá magát és szerelmeskedett vele. Kétségkívül élete legkülönösebb élményében volt része. Ami megdöbbentette. És hát nem is igen értette. Sok nőt vitt már ágyba, de soha egyikőjükkel sem volt ilyen. A lány lehet az oka? Más volt, mint a többiek, és nemcsak szűzies lénye miatt. Sokkal inkább a hozzáállása miatt – olyan gyakorlatias volt… annyira magával ragadó. Egyszerre volt csapodár és ártatlan, édes és finoman ledér. Soha nem tudta, mire számíthat a társaságában, és a meglepetés ereje teljesen levette a lábáról. Az ég szerelmére, még a vadászlakban történt szörnyűséges éjszakáról is mesélt neki! Teljesen elment az esze? Veszélyesen közel járt hozzá, hogy felfedje a teljes igazságot. Csak a jóisten a megmondhatója, mit gondolna róla, ha a történet hiányzó részét is elmondaná neki. Valószínűleg soha többé nem hinné, hogy még „megmenthető”. Ami csak módjában áll, bármit megtett volna, hogy Mariát a csalódástól megkímélje. A lány ré széről tanúsított tapintatos együttérzés akkora hatással volt rá, hogy már magától a gondolattól is rosszul volt, hogy ez az együttérzés egyszer csak undorrá változik. A pokolba is, ez a helyzet meghaladta a képességeit De nincs jelentősége. Kompromittálta, és csak egyetlen módon hozhatja helyre baklövését: ha feleségül veszi. – Oliver? – suttogta Maria. Pillantása a lány finom arcvonásaira siklott, együttlétük hevétől még most is kipirult arcára, és ugyanaz a birtoklási vágy kerítette hatalmába, mint amelyik felhatalmazta rá, hogy bikamód jogot formáljon rá. Az enyém… az enyém… az enyém. A szavak még mindig a fülében csengtek. A helyzet teljes mértékben meghaladta képességeit. – Mi az, kedvesem? – A szerelmeskedés mindig ilyen? Ilyen mindent elsöprő és elemésztő? Maria, mint mindig, most is a lényegre tapintott. Mindent elsöprő és elemésztő. Pontosan ez volt a különbség: sosem hált még együtt nővel úgy, hogy testben és lélekben is ott lett volna, hogy ne épített volna maga köré falakat. Megfordult a fejében, hogy hazudhatna, de ahogy a lány sebezhető arckifejezéssel egyenesen a szemébe nézett, nem vitte rá a lélek. – Nem, nem mindig. Nekem legalábbis nem. – Akkor hát neked is különleges volt? Az, és még annál is több. Aggasztotta is, hogy mennyire. – Csodálatos volt, angyalom. – Ugye tudod, hogy semmi szükség rá, hogy túlozz. É-én értem. – Azzal elfordította tekintetét. A lány állát két kezébe fogva, arcát maga felé fordította. – Mégis, mit értesz? Maria bizonytalanul az alsó ajkába harapott. – Nos, te már olyan sok nővel… – Még soha egyetlen nővel sem volt ehhez fogható éjszakám. A lány arca felderült. – Tényleg nem? – Tényleg. – Csókot lehelt a lány orra hegyére. Imádta pisze, alabástromfehéren ragyogó bőrén szeplőkkel tarkított orrát Ahogy narancsosan fénylő ajkát is. Imádta, milyen csókra termett… SABRINA JEFFRIES

119 A LORD TITKA

Olyasvalakihez képest, aki nem hisz a szerelemben, feltűnően sokszor használja a „szeretem” szót Megfeszült. Nem jelentett semmit. Pusztán csak szófordulat volt. – Bizonyára méltó befejezése a Valentin-napnak. – Oldalvást a férfira sandított. – Mondd, valóban a véletlen műve volt, hogy az én nevem húztad ki a bálon? – Mire gondolsz? – Nem tudom. Úton hazafelé Celia azt mondta, hogy a sors keze lehet a dologban. Oliver felvonta egyik szemöldökét. – Abban az esetben, ha a sors kezét Foxmoor hercegének hívják. A kedvemért változtatott egy keveset a sorsolás kimenetelén. Meglepetésére a lány elnevette magát. – Szégyellned kellene magad! Azt hittem, véletlenül akadt a kezedbe pont az én nevem, de hogy szándékosan csaljál… Hát neked tényleg semmi sem szent? – Ha rólad van szó, nem – vallotta be a férfi. A válasz egyértelműen tetszett neki. örömében, hogy ilyen igézően hat Oliverre, macskamód kinyújtózott mellette, amitől mellei csábítóan kirajzolódtak a takaró alatt. A mozdulattól a férfi azonnal izgalomba jött. – Én a helyedben, drágám, tartózkodnék az efféle megnyilvánulásoktól. – Miféléktől? – Maria tekintetében kíváncsiság bujkált. – Hogy ilyen kihívóan mutogassam magam. Különben ismét szerelmeskedni támad kedvem. A lány ajka szemérmes mosolyra húzódott. – Valóban? – Közelebb csúszott hozzá, majd a legtapasztaltabb kurtizánokat is megszégyenítő mozdulattal, kezét végighúzta a férfi csupasz mellkasán. Oliver megragadta a kezét – Nem tréfáltam, kacér leányzó. Ne próbálj kísértésbe vinni. Máskülönben mielőtt még észbe kapnál, már hanyatt is döntelek. – És az miért lenne olyan nagy baj? Ujjait a lány ujjai köré fonta. Miért nem tudja megállni, hogy ne érintse meg? – Neked ez volt az első alkalom. A testednek most egy kis nyugalomra volna szüksége. – Ó. – A lány a homlokát ráncolta – Tulajdonképpen kicsit még most is sajog minden porcikám. – Hamiskásan nézett a férfira. – Ki gondolta volna, hogy a szerelmeskedés… fizikailag ilyen kimerítő. Vagy hogy ennyire rabul ejtő? – Elképzelni sem tudod. – A takaró alatt férfiassága kőkeményre duzzadt a vágytól. – De miután összeházasodunk, boldogan segítek ismereted elmélyítésében. Maria arcáról lehervadt a mosoly. Kihúzta kezét a férfiéből, és hátat fordítva neki, oldalára hengeredett. Nem jó jel. Ráadásul a lány elhúzódása eddig ismeretlen riadalmat keltett Oliver szívében. Azt hitte, egybekelésük kérdése már akkor eldőlt, amikor a lány hagyta, hogy szerelmeskedjen vele. – Össze fogunk házasodni – szögezte le. – Ez többé már nem kérdés. – Oldalára fordulva ölelte át a lányt, és nyomott csókot a vállára. – Reggel azonnal belovagolok a városba, hogy megszerezzem a házassági engedélyt Egy kis szerencsével, egy-két napon belül egybe is kelhetünk. – Egy-két napon belül? – hitetlenkedett Maria, szembefordulva a férfival. – Nem, Oliver, nem tehetjük! Ilyen hamar nem. Gyanakvó pillantást vetett a lányra. – Miért nem? – Először meg kell találnom Nathant. Megérdemel annyit, hogy tőlem tudja meg, hogy fel akarom bontani az eljegyzésünket. Olivert féltékeny düh kerítette hatalmába. – De szándékodban áll felbontani, ugye? – Természetesen. – Lesütötte szemét. – Most, hogy már nem vagyok érintetlen, nem lenne tisztességes másképp cselekednem. A férfi felhorkant. – Még így is pokoli szerencsés lenne, ha maga mellett tudhatna. És mivel te kívánsz szakítani, nem értem, miért kellene halogatni, ő hagyott el téged, emlékszel? SABRINA JEFFRIES

120 A LORD TITKA

Maria elvörösödő arccal nyúlt hálóruhája után, és kikászálódott az ágyból. Oliver dermedten nézte, ahogy az inget a fején áthúzva magára ölti, majd kezét hajzuhataga alá csúsztatva kiszabadítja alóla. A mozdulat szemérmetlenül nőies volt, olyan, amilyennek korábban vagy százszor volt már szemtanúja, mégis abban, ahogy a lány haját kiszabadította és hagyta, hogy selymes tűzfolyamként omoljon válla alá, volt valami lágyan lírai. Az érzelgős gondolattól szeme hirtelen elkerekedett, jézusom, elment az esze! – Hozzám jössz feleségül, Maria. A lány most már kissé harciasan fordult szembe a férfival. – Először talán tudnom kellene, miféle házasságra gondolsz kettőnk között. A párnázott fejtámlának dőlve, Oliver bizalmatlan pillantásokat lövellt a lány felé, és felült. – Mégis mire akarsz kilyukadni? – A múlt éjjel azt mondtad, „visszataszítóan ocsmány viselkedésre vall”, hogy elmentél a bordélyba, és hogy többé nem fordul elő. Komolyan gondoltad? A férfi minden ízében megfeszült. A kérdés sorsdöntő volt. – Úgy értettem, hogy soha többé nem hozlak kellemetlen helyzetbe efféle lehetetlen viselkedéssel. A lány tekintete elsötétült. – Más szóval a jövőben a bordélybeli látogatásaid sokkal diszkrétebbek lesznek, erről van szó? – Nem! Igen… nagy isten, nem tudom. – A páni félelem ismét elhatalmasodott rajta. A lány ki akarta csikarni belőle, hogy hűséges lesz hozzá. – Amikor ezt mondtam, akkor még nem gondoltam az eshetőségre, hogy összeházasodhatunk. – Szóval akkor – folytatta Maria kimérten –, arra gondoltál, hogy az angolok számára elfogadott érdekházasságot kötünk, mint amilyen a szüleid házassága is volt? – Természetesen nem – válaszolta Oliver metsző éllel. – A pokolba is, Maria, olyasmit kérdezel, amire nem tudok felelni! – Az ágyból felkelve alsónadrágjáért nyúlt. Életében először tette védtelenné a meztelensége. – Mit gondolsz, miért nem házasodtam meg eddig? Azért, mert nem vágyom afféle házasságra, amilyen a szüleimé volt. És nem tudom, hogy én… nem vagyok róla meggyőződve, hogy képes lennék-e… – A házastársi hűségre? Tekintete összekapcsolódott a lány tekintetével. – Pontosan. A lány nagyot nyelt, majd az ágyhoz lépett, hogy alsóneműjét magához vegye. – Nos, legalább őszinte vagy. Az ágyhoz lépve Oliver a karjába vonta a lányt. – Nem azt mondom, hogy nem tudok hűséges lenni, csak azt, hogy nem tudom, képes vagyok-e erre Ígéretet tenni. Soha nem próbáltam még. Ahogy a férfira nézett, Maria szeme furán csillogott. – Attól tartok, nekem ez nem elég. A férfi ereiben megfagyott a vér. – Hogy érted ezt? – Oliver, amikor tudomásomra jutott, hogy elmentél a bordélyba… – Ahol egyetlenegy szajhával sem háltam – vágott közbe. – Az egész éjszakát ivászattal töltöttem. Ez minden, esküszöm. – Igen, ennyit magam is kiderítettem. De akkor még nem tudtam. És nem számít, hányszor ismételgettem magamnak, hogy nincs jogom hűséget várni tőled, a dolog fájt. Hogy majd belepusztultam. El nem tudom képzelni, mennyire fájna, ha házasok lennénk, és nem akarom megtapasztalni. Oliver a lányra bámult, s alig akarta elhinni a hallottakat. – Ha arra akarsz rávenni, hogy sírig tartó szerelmet esküdjek vagy valami ehhez hasonló ostobaságot… – Több eszem van annál, hogy erre kérjelek – válaszolta a lány bánatosan suttogva. – De többet érdemlek egy tisztességtelen férjnél. Te tanítottál erre. Szavai felértek egy arculcsapással. – Tehát visszautasítasz – jegyezte meg Oliver fakó hangon. Hitetlenkedve fogadva a lány szavait. SABRINA JEFFRIES

121 A LORD TITKA

Maria kinyújtotta két kezét, hogy a férfi arcát lefegyverző gyengédséggel fogja közre. – Nem is akarsz igazán megházasodni, ismerd be. Sosem akartál. – Nem tudod, mit akarok. – Kezét a kezébe fogva, határozott csókot nyomott a lány tenyerébe. – Téged akarlak. – De a saját feltételeid szerint. Amelyeket azonban nem áll módomban elfogadni. – Kezét kirántva a férfi kezéből, karját dereka köré fonta. – Azt hiszem, most távoznod illene. A cselédek hamarosan sürgölődni kezdenek. – Remek. Együtt találnak minket, és akkor nem lesz választási lehetőséged. Maria arcán ellentmondásos érzelmek tükröződtek. – Mindig lesz választásom. De egyébként is megígérted, hogy a jövőben nem hozol többé kellemetlen helyzetbe. Máris megszegnéd az ígéretedet? Szégyen ébredt a férfiban, számára eleddig ismeretlen érzés, ezért sem ismerte fel hirtelenjében. Ehhez társult még a szívét gúzsba kötő kétségbeesés arra a gondolatra, hogy a lány talán valóban visszautasítja. – Maria, kérlek… – kezdte, aztán elhallgatott. A pokolba vele! Egy éjszaka alatt ez már a második alkalom, hogy a lány könyörgésre kényszerítette. Még soha az életben nem könyörgött asszonynak semmiért. – Ostobaságot csinálsz – morogta. Fel s alá masírozva a szobában kapkodta össze ruháit és rángatta őket magára anélkül, hogy egy percig is foglalkozott volna vele, miként festenek. – Most magadra hagylak, de nem foglak tönkretenni és hagyni, hogy egyedül viseld a következményeket, mondj bármit is. Mindketten fáradtak vagyunk. Hosszú nap áll mögöttünk… és hosszú éjszaka. A beszélgetést majd holnap folytatjuk. – Az semmin sem változtat – Nem? – A lány mellé lépett, majd magához vonta, és hihetetlenül érzéki csókban forrt vele össze. Amikor a lány szoborszerű merevséggel tűrte az ölelést, Oliver rosszalló pillantással húzódott hátra. Nem tarthat soká a lány ellenállása. – Ha akarok, nagyon meggyőző tudok lenni. Miután látta, hogy kellőképpen sikerült összezavarnia a lányt sarkon fordult, és távozott a szobából. Maria szavai továbbra is gyötörték, miközben a szobájába tartott. Szóval akkor arra gondoltál, hogy az angolok számára elfogadott érdekházasságot kötünk, mint amilyen a szüleid házassága is volt? A pokolba is, de hisz erre vágyott a legkevésbé! De vajon ajánlhat-e neki mást? Mert a lánynak igaza volt nála valóban jobb férjet érdemel. Épp csak azt nem tudta, hogyan lehetne ő az a férj. A dolgon ez akkor sem változtat. Tönkretette a lány jó hírét, és nem hagyhatja, hogy meggondolatlan cselekedete miatt egyedül Maria szenvedjen, még ha Oliver halálra rémült már magának a házasságnak a gondolatától is. Holnap megszerzi azt az engedélyt. Aztán pedig összeházasodnak. Lesz, ami lesz.

Huszonkettedik fejezet Miután Oliver távozott, Maria jéggé dermedve állt. Tényleg most utasította el a férfit, aki tönkretette a jó hírét? Hát elment az esze? Nem azt mondom, hogy nem tudok hűséges lenni, csak azt, hogy nem tudom, képes vagyok-e erre ígéretet tenni. Állát felszegte. Nem, teljes mértékben magánál volt. Lehet, hogy az angol hölgyek belemennek az efféle feltételekbe, csak hogy fényűző házakban élhessenek, és magukat az uradalom úrnőjének nevezhessék, ő azonban nem. Félházasság neki nem elég. Egyetlen percig sem hajlandó a dolgot tovább fontolgatni. Nem hagyja, hogy az Oliverrel kötendő házasság gondolata kísértésbe vigye. Ebbéli szándékában eltökélten, nekiállt lemosni magáról a vért, majd a piszkos vizet kilöttyintette az ablakon, remélve, hogy az eső majd elmossa. Miután lecserélte ágyán a lepedőket, a tűzre hajította azokat, SABRINA JEFFRIES

122 A LORD TITKA

és nézte, amint elégnek. Szerencsére korábban mindig maga ágyazott be, és így tudta, hol tartják a tiszta ágyneműt. Csak akkor bújhatott nyugodtan vissza az ágyába, miután eltüntetett minden jelet, amely az Oliverrel elkövetett meggondolatlan viselkedésére utalt. De ennek sem volt semmi értelme. Mihelyt elhelyezkedett, tovább már nem tehetett úgy, mintha mi sem történt volna. Hálóruháján még mindig érezte a férfi illatát, még mindig látta, ahogy fölé hajol, birtokba veszi testét, és a mindent elsöprő vágytól vezérelve a magáévá teszi. Könnyekre fakadt. Csak feküdt Csipkerózsika módjára az ágyban, megbabonázva Halstead Hall igéző szépségétől, és csak sírt és sírt, míg könnyei el nem apadtak, míg meg nem elégelte a dolgot. Ezt követően a lassan kialvó tűzbe bámult, és emlékezetébe idézte Olivert, aki maga is így tett, miközben szülei tragikus kimenetelű házasságáról mesélt neki. Akkor annyira kétségbeesettnek tűnt. Miután mindezt elmesélte neki, vajon miért mutatott hajlandóságot rá, hogy a társadalmi normák szerinti házasságot kössön? Nagymama így talált rám, amint anyámmal a karomban előre-hátra ringatóztam, és sírtam. Jószerével úgy kellett kitépnie a karomból. Hideg futott rajta végig. Egész idő alatt, míg a történteket mesélte, valahogy az volt az érzése, hogy a férfi bizonyos dolgokat elhallgat. Azért vágtatott utána, azért volt rá mérges… mert valami történt. De vajon mi lehetett az? Merthogy aznap éjjel több történt annál, mint amennyit a férfi elmondott neki, ebben biztos volt. El tudta képzelni, hogy szülei halála egy időre még az életkedvét is elvette, na de tizenkilenc éven keresztül sodródni az árral? Ennek nincs semmi értelme. Képtelen volt megérteni a férfit. És belefáradt a próbálkozásba, hogy kiismerje. Ahogy az iránta megmutatkozó és fokozatosan mélyülő vonzalma is egyre inkább aggasztotta. Többnek képzelte volna Olivert, mint amennyi valójában volt? A szíve mélyén valóban csak egy csábító gazember, aki soha nem lesz képes megváltozni? Ezt egyszerűen nem akarta elhinni. De mivel Nathan is elhagyta, elég valószínűnek tűnt, hogy félreismeri a férfiakat Szóval korántsem biztos, hogy az ösztöneire kellene hallgatnia Oliverrel kapcsolatban. Főleg nem akkor, amikor a férfi minden egyes alkalmat kihasznált, hogy szenvedélyes és lélekölő vonzerejével elhomályosítsa azokat. Valamikor hajnaltájt nyugtalan álomba merült. Amikor felébredt, a nap már magasan járt. Kedve lett volna az egész napot ágyban tölteni, nyomorúságán merengve magányosan, de nem volt hozzá mersze. A többieknek feltűnne. Bármit tett is, a múlt éjszaka történtekre nem derülhet fény. Amikor csengetett Bettynek, hogy segítsen neki felöltözni, egyfolytában azon imádkozott, hogy meggondolatlan könnyelműsége ki ne üljön az arcára. Betty kíváncsiságát kielégítve, sikerült válaszolnia a bállal kapcsolatos kérdéseire, arra, hogy mi történt, és hogy őlordsága miként vélekedett a ruhájáról, de néhány felületes válasz hallatán a szolgáló rájött, hogy Maria nincs igazán beszédes kedvében, és inkább nem faggatta. Mire végre összeszedte magát, hogy a család többi tagjával találkozzon, kora délután lett. Ahogy lefelé igyekezett a lépcsőn, odalentről Celia hangja ütötte meg a fülét: – Mr. Pinter, az ég szerelmére, maga meg mit keres itt? Maria szívverése felgyorsult. – Ahogy már mondtam az inasuknak, Lady Celia, Miss Butterfielddel szeretnék találkozni. – Elképzelni sem tudom, miért. – Felfogadott, hogy előkerítsem a vőlegényét. – Halkabban, maga ostoba – sziszegte Celia, pont amikor Maria a lépcsőfordulóhoz ért. – „A” nagyanyám nem tud erről. – Nem érdekel. – A férfi hangja keménynek, szinte már mérgesnek tűnt. – Ahogy magától értetődően nem kívánok részt venni semmiféle gusztustalan cselszövésben sem, amelyben kegyed és a fivére érintettek. Egyszerűen csak beszélni szeretnék Miss Butterfielddel. – Itt vagyok, Mr. Pinter – kiáltotta Maria, miközben lefelé sietett a lépcsőn. Celiáról, aki tőle szokatlan módon egészen elpirult, Mr. Pinterre pillantott, aki viszont a szokásosnál is konokabbnak mutatkozott. – Nem is tudtam, hogy önök ketten ismerik egymást. SABRINA JEFFRIES

123 A LORD TITKA

Celia megvetően hátravetette a fejét – Pár hónappal ezelőtt Mr. Pinter feltűnt egy cellövőversenyen, amelyen nyerésre álltam. Felettébb faragatlanul viselkedett, és még azelőtt véget vetett a mulatságnak, hogy én a jól megérdemelt jutalmam megkaphattam volna. Ezt sosem fogom megbocsátani neki. – Ön egész máshogy emlékszik a történtekre, Lady Celia. Egyáltalán nem állt nyerésre. A verseny jószerével még el sem kezdődött. – Közelebb lépett az ifjú hölgyhöz, és egyébként nyugodt arcvonásairól lerítt, hogy majd szétveti a düh. – Ahogy azzal is tökéletesen tisztában van, miért vetettem véget a dolognak: ön és Lord Jarret barátai egy nyilvános parkban kerítettek sort az eseményre, ahol bárki könnyedén megsérülhetett volna. A rend felhatalmazott őreként nem akartam, hogy rögtönzött viadaluk áldozatául egy szerencsétlen flótás holtan végezze a bokrok közt Celia megkövülten bámult a férfira. – Közel s távol nem volt egy árva lélek sem. Megbizonyosodtunk róla. – Mondja ön. De én nem hagyom, hogy a tetteimet nyughatatlan társasági hölgyek kénye -kedve befolyásolja, akiknek nincs jobb dolguk, mint egy rakás ostoba alakot meggondolatlan pufogtatásra sarkallni. – Hát ez bosszantja, ugye? – sziszegte Celia. – Hogy ugyanolyan jól bánok a pisztollyal, mint akármelyik férfi. És nem vagyok nyughatatlan. Vegye tudomásul! Amikor úgy látta, hogy Mr. Pinter visszavágni készül, Maria közbeszólt. – Híreket hozott számomra, uram? Mr. Pinter egy pillanatra megmerevedett, majd úgy tűnt, mintha bántaná valami. – Elnézését kérem, Miss Butterfield. Igen, híreim vannak, válthatnánk esetleg valahol pár szót négyszemközt? – Meg kellene várnia, amíg Oliver visszajön – ágált Celia. – Elment? – kérdezte Maria. – Hová? – A városba. És egy ideig meg biztosan nem jön vissza. – Lopva Mr. Pinterre pillantott. – Azért ment, hogy megszerezhesse az egybekelésükhöz szükséges házassági engedélyt. Így aztán úgy gondolom, hogy a Mr. Hyattet illető bárminemű beszélgetés… – Megköszönném, ha kimaradna ebből, Celia – szakította félbe Maria. – Mr. Pinter tiszteletdíját magam fizetem, így hát az ügy egyes-egyedül rám tartozik. Celia döbbenten bámult a lányra. Az elmúlt héten jó barátok lettek, és Maria korábban sosem beszélt vele ilyen kemény hangnemben. De a tény, hogy Oliver az ő beleegyezése ellenére sietteti ezt a házasságot, aggodalommal töltötte el. – Értem – felelte Celia sértődötten. – Akkor magukra is hagyom önöket. – Azzal az étkezőszalon felé vette az irányt. – Erre parancsoljon – intett Maria a könyvtár felé, némi lelkiismeret-furdalással. Egyetlen hét leforgása alatt igencsak megkedvelte a Sharpe testvéreket, de igazság szerint valamennyien hajlamosak voltak a zsarnokoskodásra, és ő nem szenvedhette, ha kényszeríteni akarták valamire. Ez őt is érintette, nem csak a nagyanyjukkal folytatott csatározásukat. Miközben Mr. Pinterrel a könyvtár felé igyekeztek, a férfi halkan megkérdezte: – Miért van szüksége Stoneville-nek házassági engedélyre? – Ez is a látszólagos eljegyzésünk része – hazudta Maria. – Színjátékhoz képest ez már kicsit túlzás – válaszolta a férfi, amint beléptek a könyvtárba. – Én az ön helyében, Miss Butterfield… – De nincs az én helyemben, nem igaz? – Az ajtót bezárva, szembefordult a férfival. – Azért fogadtam fel, hogy megtalálja Nathant, nem azért, hogy tanácsokkal lásson el. Pinter állkapcsa megfeszült, de aztán főhajtással vette tudomásul a feddést. A lány lelkét bűntudat mardosta. A férfi mindenféle ellenszolgáltatás nélkül tette a dolgát; kedvesebben is bánhatott volna vele. – Bocsásson meg, Mr. Pinter. Nehéz nap áll mögöttem. – Kihúzta magát. – Rátalált Nathanre? – Igen.

SABRINA JEFFRIES

124 A LORD TITKA

Maria levegőt venni sem mert. Most akkor hozzájuthat az apja után őt megillető örökségéhez. Most végre megszabadulhat Olivertől és Nathantól is, már ha ezt akarja. Fellélegezhetett volna, ő viszont nem érzett mást, csak a szomorú vég előszelét. – De ugye nem halt meg? – kérdezte első rémületében. – Nem. – Pinter hirtelen kényelmetlenül érezte magát. – Nem tudom, hogy mondjam el önnek, Miss Butterfield, de úgy tűnik, hogy a vőlegénye az ön édesapjának vállalatát megkerülve, annak tudta és engedélye nélkül üzérkedik. – Hogy érti ezt? – Southamptonban van, amióta csak Londont elhagyta. Sajnálom, hogy ilyen soká tartott, amíg rábukkantam, de nagyon gondosan eltüntetett maga mögött minden nyomot. – Ez lehetetlen. Nem vallana rá ez a fajta csalárdság. Bizonyára csak valami tévedésről van szó. Biztosan másvalakiről beszél. – Egy Nathan Hyatt nevű amerikairól, aki klipperekkel kereskedik? Ön állította azt, hogy a férfiú ezért jött Angliába, vagy nem? Maria hátán a hideg futkosott. – De igen – suttogta. – És attól tartok, a nyomok egyenesen hozzá vezetnek. – Mr. Pinter szürke tekintetében együttérzés tükröződött – Southamptonban úgy hirdeti magát, mint a Massachusettsi Klipperek nevű amerikai vállalat tulajdonosa. A southamptoni hajózási vállalatokat azzal ostromolja, hogy hajókat kínál nekik. Az előkészületek hosszú időt vettek igénybe, de végül egy bizonyos Mr. Kinsley személyében végre komoly vevőre talált Az úrnak elég soká tartott, hogy Mr. Hyatt személyazonosságáról hitelt érdemlően megbizonyodhasson. – Hitelt érdemlően? Hogy tehette, amikor Nathan egy új vállalatot koholt magának? – Baltimore-ban valaki igazolta a meséjét. Maria szíve nagyot dobbant. – Onnan származik a családja. Úgy vélem, tervei megvalósításához az ő nevükkel élt vissza tisztességtelenül. Ez megmagyarázza azt is, miért adta zálogba a táskát; hisz azon rajta volt a vállalatának neve. Ez a kis mellékes csalás a férfi részéről csak újabb szálka volt a lány szemében. – A szülei már meghaltak, de az apja családja szintén hajózással foglalkozott, és számos érdekeltségük volt. Minden bizonnyal sikerült valamelyiküket hazugságra bírnia. – Egyelőre nem tudom, ki az, de ha kívánja, folytatom a nyomozást. – Nincs értelme. – Most, hogy már tudta, hol találhatja a férfit, maga akarta kicsikarni belőle a válaszokat. Míg ő egész idő alatt aggódott érte, a férfi ördögi tervet eszelt ki a háta mögött. Hogy volt rá képes? Ironikusnak érezte, hogy miután annyi éven keresztül élvezettel olvasott a hatóságok által nyakon csípett csalókról és szélhámosokról, maga is egyikőjük áldozatává vált. Egy bűncselekmény sokat veszít a vonzerejéből, ha az ember a szenvedő alanya. – Van még valami – tette hozzá Mr. Pinter. A férfi gyászos hangnemétől Maria szíve kalapálni kezdett. Nem volt benne biztos, hogy ennél többet is képes elviselni. – Igen? – Southampton-szerte rebesgetik, hogy a vállalat tulajdonosának, akivel kapcsolatban áll, van egy eladósorban lévő leánya, aki iránt az ön vőlegénye érdeklődést mutat. Rossz nyelvek szerint hamarosan lánykérés történik. Maria a fülébe toluló vérétől süketen vánszorgott arrébb, hogy kibámuljon a függőleges bordákkal osztott ablaktáblán, amely a fényt apró darabokra törte, éppen úgy, ahogy a Mr. Pinter által hozott hír őt is ízekre szaggatta. Nem mintha szerette volna Nathant. Ha valaha is táplált volna ilyen érzelmeket iránta, azok nem élték volna túl a férfi hónapokig tartó hallgatását. És az Oliverrel töltött éjszaka után egészen biztosan nyomtalanul el is tűntek volna. SABRINA JEFFRIES

125 A LORD TITKA

De a büszkeségén hatalmas csorba esett, és megrendült a hite is, hogy kiváló emberismerő képességgel rendelkezik. Egész idő alatt tisztes úriemberként gondolt Nathanre, holott az nem volt más, csak egy álnok kígyó. Olivernek igaza volt, a csodába is! – Említést tehettem volna Hyattnek édesatyja haláláról – folytatta Mr. Pinter a háta mögött –, de mivel nem hatalmazott fel rá, hogy így tegyek, gondoltam, jobb szeretné az ügyet személyesen kézbe venni. – Jól gondolta. – Szívében elhatalmasodó jogos felháborodással fordult szembe a férfival. – Milyen messze van Southampton innen? – A déli parton fekszik, és egy gyors kocsival, jó időben az út nagyjából tizenkét órát vesz igénybe, de az is lehet, hogy kevesebbet Mivel nem volt miből finanszíroznia az utazást, akár tizenkét évig is eltarthatott volna. Ajkát kétségbeesett sóhaj hagyta el. – Ha nem veszi tolakodásnak, Miss Butterfield – erősködött Mr. Pinter –, én szívesen elviszem. A kocsim készen áll egy hosszú utazásra, és odakinn várakozik. Maria szájtátva meredt a férfira, aki erre halványan elmosolyodott – Valahogy sejtettem, hogy szeretne pontot tenni az ügy végére. – Igen, de… nos, beletelhet egy kis időbe, mire képes leszek fáradozásainak költségéből valamit is törleszteni, és hintóval utazni drága mulatság… – Emiatt egy cseppet se izgassa magát. Időközben szereztem néhány információt önről is, és nekem elég annyi, hogy bízhatok kegyedben és abban, hogy mihelyt módjában áll, fizet. A legszívesebben megcsókolta volna a férfit. – Akkor induljunk máris. Megyek és előkerítem Freddyt, majd becsomagolom az utazóládáinkat. – Ahogy óhajtja. Jómagam intézkedem a kocsi felől, és ellenőrzöm, hogy megvan-e minden, amire az úton szükségük lehet. Maria már indult volna az ajtó felé, ám hirtelen megállt, a férfihoz lépett, és jó erősen megszorította a kezét. – Köszönöm, Mr. Pinter. Nagyra értékelem a segítségét. – Örömömre szolgál – válaszolta a férfi, arcán kedves mosollyal. – Nem szenvedhetem, ha a Mr. Hyatthez hasonló gazemberek visszaélnek ifjú hölgyek jóhiszeműségével. Megérdemli, hogy a csalárdsága lelepleződjön, és én mindennél nagyobb örömmel segédkezem ebben. Újabb hálás pillantással ajándékozva meg a férfit, Maria elsietett. Nem jutott túl messzire a lépcsőn, amikor Minerva lépett mellé. – Celia azt mondja, híreket kapott. – Mr. Pinter a vőlegényem nyomára bukkant. Nemsokára indulunk a partvidékre, hogy találkozzunk vele. – Túlságosan össze volt zavarodva, semhogy bevallotta volna, mekkorát csalódott Nathan jellemét illetően. És hogy nem árulja el Minervának, pontosan hová is mennek, annyi szent; nem akarta, hogy a dolog Oliver fülébe jusson. – Na és mi van a fivéremmel? Maria látszólagos nemtörődömséggel sétált tovább a szobája felé. – Mi lenne? Minervának szaporáznia kellett a lépéseit, hogy ne maradjon le mögötte. – Azt mondta, azért kell elmennie, hogy megszerezze a házassági engedélyt, így aztán azt hittem… – Rosszul hitte. – Lehet, hogy a szíve másképp gondolja, de ez alkalommal nem hallgat rá. A múltban is félrevezette. – Nem állapodtunk meg semmiben, a tegnap esti bálon előadott komédia ellenére sem. – De hiszen tudja, hogy fontos a számára. Nem mehet el anélkül, hogy beszélne vele! – De igen. – Ha megvárná a férfi visszatérését, Oliver biztosan ágálna a döntése ellen. Lehet, hogy a férfi beéri holmi mondvacsinált házassággal, de a gondolatot, hogy a lány másé legyen, egészen biztos nem bírná elviselni. Ahogy azt sem, ha nélküle készülne elhagyni Angliát. Lehet, hogy gyávaság a részéről, de tudta jól, ha a férfi rá akarná kényszeríteni az akaratát, előbb vagy utóbb megadná magát. Ezt nem merte kockáztatni, hiszen a férfi tönkreteheti. Mint ahogy már majdnem meg is tette. Minerva a karjánál megragadva, megállította a lépcsőfordulóban. SABRINA JEFFRIES

126 A LORD TITKA

– Maria, ez nem tisztességes öntől! – Tisztességes! – Kirántotta karját a lány kezének szorításából. – Ön beszél tisztességről? Először hagyom magam belerángatni a kisded játékukba azért, hogy megtalálhassam a vőlegényem. Aztán meg Nathan, a férfi, akiről azt gondoltam, hogy a férjem lesz, a férfi, akiben bíztam… Ahogy könnyek tolultak a szemébe, hirtelen rádöbbent, hogy többet árult el a kelleténél. Amennyire csak tellett tőle, igyekezett elfojtani a sírást, és nyugalmat erőltetve hangjára így szólt: – Nem számít. Meg kell tennem, és döntésemen Oliver sem változtathat. Ez csak rám és Nathanre tartozik. – Visszajön? – Nincs rá okom. A nagyanyjuk nem fogja meggondolni magát, így aztán Oliver terve kudarcra ítéltetett. És nem tehetem… nem szabad… – Az elmúlt éjszaka és a rossz hírek egyaránt megviselték, és a könnyek most már patakokban csorogtak le az arcán. Minerva megütközve nézte. – Ó, drágaságom, Oliver terve engem egy fikarcnyit sem érdekel. Csak ön miatt aggódom. Mi baj? Mi történt? Maria letörölte könnyeit – Semmi olyasmi, amit ne tudnék megoldani. – Oliver tett valamit amit nem kellett volna? – szegezte neki a kérdést Minerva indulatosan. – Mert ha igen, hát esküszöm, hogy… – Nem, nem erről van szó – hazudta. – Kérem, engedjen utamra. A dolog nem tűr halasztást. Minerva bólintott – Rendben. Akkor legalább hadd segítsek. – Miben? – Először is mindenkinél jobban értek a csomagoláshoz. – Köszönöm – suttogta Maria. – De jobb lenne, ha Freddynek segítene. Nála a csomagolás felér egy örökkévalósággal, és még így is mindig elfelejtkezik valamiről. Maria megkönnyebbült, amikor Minerva azt felelte: – Megegyeztünk – majd Freddy szobája felé sietett. Ha Minerva még egy percig vele marad, Maria enged a kísértésnek és beavatja a dolgokba, és az csak még nagyobb kavarodáshoz vezetne. Szerencsére Betty még most is Maria szobáját takarította. Bár a szobalány minden tőle telhetőt megtett, hogy hízelgéssel kiszedje belőle, hová készül és miért, Maria egy szót sem szólt. Az egyik utazóládát már bepakolták, és már majdnem végeztek a másodikkal is, amikor kopogtattak. Azt gondolván, csakis Minerva lehet, Maria ajtót nyitott. Mrs. Plumtree állt előtte.

Huszonharmadik fejezet Maria csak nézte, ahogy Mrs. Plumtree mellette elsietve beviharzik a szobába, majd kutakodva veszi szemügyre a nyitott utazóládákat. – A cselédek azt mondják, utazni készül. Maria kénytelen-kelletlen felsóhajtott. Remélte, távozhat anélkül, hogy döntéséről számot kellene adnia Oliver nagyanyjának. – Igen, asszonyom. Mr. Pinter rátalált… nos… Freddy fivérére, így azonnal érte megyünk. Mrs. Plumtree sötét tekintettel méregette. – Akkor meg miért pakolja be az összes ruháját? Igazából egyáltalán nem csomagolta össze mindet. Megkérte Bettyt, hogy dobozoljon be mindent, amit Oliver vett neki, és csak azokat a ruhákat szándékozott magával vinni, amelyeket a gyászruhájáén: cserébe szerzett. De ezt nem mondhatta el az asszonynak. Szúrós szemmel nézve Bettyre, Mrs. Plumtree így szólt: SABRINA JEFFRIES

127 A LORD TITKA

– Ha volna szíves magunkra hagyni. Betty egy gyors meghajlást követően sietve távozott. – Mrs. Plumtree, nem hinném, hogy… – kezdte rá Maria. – Talán itt az ideje, hogy kiteregessük a kártyáinkat, nem gondolja? – kérdezte az asszony. – Tisztában vagyok vele, hogy Oliver kitervelt valamit, amibe ön valamilyen oknál fogva belement. – És amit, a saját érdekeit szem előtt tartva, ön sem ellenzett – vádaskodott Maria. – Így igaz. – Mrs. Plumtree bánatos mosollyal nézett rá. – Azt kell mondanom, hogy az első este csak szerepet játszottam magával. Tudja, meg kellett győződnöm róla, hogy nem akarja kihasználni az unokámat. – Kihasználni az unokáját? – kérdezett vissza Maria keserűen. – És mi van, ha ő akar kihasználni engem? – Ezt tette volna? – kíváncsiskodott az asszony, hangjában némi riadalommal. – Ezért akar ilyen sietve távozni? Maria felsóhajtott – Nem. – Miféle kihasználásról lehetne szó, amikor ő maga omlott a férfi karjába és szerelmeskedett vele ledér nőszemély módjára. Mrs. Plumtree kutató pillantással nézett az arcába. – Nyughatatlan viselkedése és jelleme ellenére, Oliver jó ember. És szándéka, hogy önt nőül vegye, őszinte. A tegnap esti bálon történtek után ebben bizonyos vagyok. Szóval, az isten szerelmére, kérem, fogadja el az ajánlatát! És ajándékozzon meg engem dédunokákkal. Ez minden vágyam. – És mi van azzal, amit én akarok? – Ön Olivert akarja. Látom, valahányszor csak ránéz, pont úgy, ahogy az ő tekintetéből is az sugárzik, valahányszor önre néz. Maria elfordult, szíve majd kiugrott a helyéből. – Oliver maga sem tudja, mit akar. – Talán nem. – Mrs. Plumtree mellélépett, és kezét Maria vállára fektette. – És erről én tehetek. Túl soká hagytam, hogy kiközösített módjára éljen. De most végre, mintha kezdene ismét magára találni. És ha ön most elmegy… – Szó sincs itt visszatalálásról. Hát nem látja? – Maria szinte kiabált, amikor szembefordult az asszonnyal. – Még mindig bűntudat gyötri a vadászkastélyban megesett szörnyű éjszaka miatt. Mrs. Plumtree szeme elkerekedett. – Beszélt önnek róla? – Igen. Elmondta, mennyire szeretett volna az édesanyja után menni, de ön türelemre intette. Elmondta, hogy ő talált rá halott szüleire. Elmondta, hogy tetőtől talpig véres lett maga is, és hogy ön megvásárolta a szolgák hallgatását. Mrs. Plumtree összerezzent. – Erről sosem beszélt korábban senkivel, drágám. Még velem sem, pedig én ott voltam. Se a testvéreivel, se a barátaival, már amennyire meg tudom ítélni. Ön az egyetlen, akinek említést tett arról, mi történt azon az éjszakán. Ez is azt bizonyítja, hogy mennyire szereti magát. Maria nagyot nyelt. – De nem eléggé ahhoz, hogy megváltozzon. – Ha esetleg adna neki egy lehetőséget… – Hogy az életem ugyanolyan rémálomba torkolljon, mint amilyenbe a maga lányát is taszította? – Amikor Mrs. Plumtree elsápadt azt mondta: – Bocsásson meg. Nem kellett volna ezt mondanom. Mrs. Plumtree tekintete a kezére szegeződött. – Nem. Igaza van. Tisztában kellett volna lennem vele, hogy Lewis nem az a fajta férfi, akiből ideális férj válik. Sosem kellett volna támogatnom ezt a házasságot, ahogy sosem kellett volna Prudence -t bátorítanom, hogy érzéseit Lewis nyakába zúdítsa, vagy, hogy Lewis udvaroljon a lányomnak. – Ajkát reszketeg sóhaj hagyta el. – De azt hittem, hogy Prudence szerelme majd megváltoztatja. – Mint ahogy azt hiszi, hogy az én szerelmem majd megváltoztatja Olivert. Az asszony döbbenten, mégis reménykedve meredt Mariára. – Szereti őt?

SABRINA JEFFRIES

128 A LORD TITKA

Maria üres tekintettel viszonozta az asszony pillantását. Magasságos ég! Igen. Szerette a férfit. S még Oliver nagyanyjának a kedvéért sem volt képes ennek ellenkezőjét állítani. Akkor sem, ha a férfi szerelme sosem lehet az övé. Ő ragaszkodott hozzá, hogy a szerelem, „csak egy, a szenvedélyes sóvárgást helyettesítő közkedvelt szó”. Szemei könnybe lábadtak, és minden igyekezetével azon volt, hogy el ne sírja magát. Megragadva Mrs. Plumtree kezét, így szólt: – Könyörögve kérem, ne árulja el neki. Ellenem fordíthatja, hogy az ő akarata érvényesüljön. – Kedvesem… – Esküdjön meg, hogy nem mondja el neki! Gondoljon a lányára. – Pont hogy a lányomra gondolok. Biztos, hogy a mostaninál jobb életet kívánna a fiának. – Mrs. Plumtree meglepő erővel szorította meg a kezét. – Az ember azt hinné, hogy Oliver olyan, akár az apja, pedig valójában sokkal jobban hasonlít az anyjára. Fogalmam sincs róla, hogy az elmúlt évek során miért akart annyira apja nyomdokaiba lépni, de esküszöm önnek, egyáltalán nem ilyen a jelleme. – Hogy lehet ebben ennyire biztos? – suttogta Maria. Mrs. Plumtree kék szemében szívének minden fájdalma megjelent. – Valami történt vele aznap éjjel, még mielőtt a vadászlakba mentünk. Azt mondta, ő és az anyja valamin összeszólalkoztak, és hogy a lányom emiatt indult Lewis keresésére. Oliver nem árulta el, min vitatkoztak, de tudom, hogy a dolog mély sebeket ejtett a lelkén. Azóta egyfolytában a sebeit nyalogatja. Arra a valakire van igazán szüksége, aki ebből az állapotából kigyógyíthatja. És úgy vélem, ön kiválóan alkalmas erre a szerepre. – Nem akarom. – Kirántotta kezét Mrs. Plumtree kezének szorításából. – Szeretném visszakapni a saját megszokott amerikai életem, ahol az emberek azt mondják, amit gondolnak és úgy tesznek, ahogy… – Elhallgatott. A megszokott amerikai élete sem volt más, mint hazugság. Nathan bebizonyította. De még az is jobb, mint a szűnni nem akaró fájdalom, amelyet az Oliver iránt érzett szerelme váltott ki belőle, mert a férfi képtelen volt viszontszeretni. – Látom, semmiképp sem tudom rávenni, hogy maradjon – mondta Mrs. Plumtree. – Nem is alkalmatlankodom tovább. Csupán annyit tehetek, hogy arra biztatom, ne mondjon még le róla. Addig ne, míg van csekélyke remény. Azt hiszem, tartogat még az ön számára némi meglepetést. – Persze hogy így gondolja – nem is tehet másként; hisz a nagyanyja. De én nem áltathatom magam. Azzal hátat fordított az asszonynak, és folytatta a pakolást. Mrs. Plumtree a fésülködőasztalhoz sétált, és felemelt valamit. – Ezt magával szándékozik vinni, ugye? Amikor Maria megfordult, látta, hogy az asszony az Oliver által neki ajándékozott gyöngyöket tartalmazó dobozt tartja a kezében. – Természetesen nem. Nincs jogom hozzá, hogy így tegyek. – Én meg azt mondom, hogy van. – Kezében a dobozzal az asszony Maria felé botorkált. – A lányomé volt. Szeretném, ha megtartaná. – Bocsásson meg, de tekintve a körülményeket, nem fogadhatom el. Mrs. Plumtree megrázta a fejét. – Maga is olyan makacs, akárcsak ő. – Ez az egyetlen közös bennünk. – Ez mindnyájunkban közös. – Mrs. Plumtree ajka körül halvány mosoly játszott. – Rendben. Megőrzöm önnek, míg visszajön. – Hangja ellágyult. – Ebben a házban mindig szívesen látjuk, kedvesem. Történjék bármi Oliver és ön között. Maria döbbenten meredt az asszonyra. Mrs. Plumtree arca szélesebb mosolyra derült. – Szeretném, ha a családom tagjaként üdvözölhetném, de mivel ez meghiúsulni látszik, örülnék és megtiszteltetésnek vennem, ha barátjának tekintene. Maria torkát gombóc szorongatta. – Köszönöm. Ezzel én is így vagyok.

SABRINA JEFFRIES

129 A LORD TITKA

– És megőrzöm a titkát, bár nem hiszem, hogy volna jelentősége. Gyanítom, Oliver nem fogja egykönnyen útjára engedni. – Elhiheti nekem, hogy ujjongani fog a boldogságtól, hogy hajszál híján, de megúszta a házasságot. – Ezt ön sem hiszi, ugye? – Csak azt tudom, ha maradok, akkor feleségül vesz, mert muszáj. És én kényszerből nem kívánok a felesége lenni. – Nem, amikor a szenvedély megfosztja józan ítélőképességétől. Ahogy engem is. Mrs. Plumtree kétségekkel telve hagyta el a szobát Maria szeretett volna bízni Oliverben, ahogy a férfi nagyanyja is tette, de félt, hogy ő is pont olyan, mint bármely más férfi, ha keresztülhúzzák a számítását. Cselekedeteit a büszkesége vezérli, ez minden. Amint rádöbben, hogy ő elment, és ezen nem tud változtatni, máris újabb tervet kovácsol, más módszerhez folyamodik… másik nőt kerít, aki a címért és nagyanyja vagyonáért hajlandó lesz neki igent mondani. Magába fojtotta a testét-lelkét gúzsba kötő fájdalmat. De aztán pedig emlékeztette magát arra, hogy még ennél is sokkal jobban szenvedne, ha azzal kellene szembesülnie, hogy a férfi megszegi házassági esküjét. Jobb volt most túltenni magát rajta, semmint egész életében ennek megismétlődésétől tartania. Még akkor is, ha a szíve összetörik attól, hogy elhagyja a férfit.

Oliver este kilenc körül tért vissza Halstead Hallba. Túl sok idejét elrabolta, hogy a canterburyi érseket utolérje, és a különleges engedélyt tőle megszerezze. Csak abban reménykedhetett, hogy Maria nem tért korán nyugovóra. Olyan kétségbeesetten vágyott rá, hogy viszontlássa, hogy az őt magát is meglepte. Minerva az udvaron futott össze vele, amint épp a nagyterem irányába szaporázta lépteit. Dühösnek tűnt. – Mennyi ideig tart megszerezni egy engedélyt? – Miért? Mi történt? – Maria összepakolt és távozott Freddyvel, mindketten elmentek. A férfi szíve egyszeriben a torkában dobogott – Hová? – Nem árulta el. Csak annyit tudok, hogy ma délután Mr. Pinter járt nála, híreket hozott a vőlegényéről. Aztán ő és Freddy lóhalálában összecsomagoltak és vele együtt távoztak. – Mégis mi az ördög folyik itt? – Oliver ujjaival a hajába túrt. – Anélkül, hogy egy árva szót is szólt volna? – Azt mondta, nincs rá oka, hogy maradjon, lévén a terv, amellyel nagymamát bolonddá akartad te nni, kudarcba fulladt. Céloztam rá, hogy az engedélyért való utánajárásod azt feltételezi, hogy kettőtök közt valamiféle megállapodás jött létre, de ő ezt tagadta. Oliver elhomályosult tekintettel meredt maga elé, vére szinte megfagyott ereiben. Ő ezt tagadta. Szóval múlt éjszaka a lány komolyan beszélt, amikor a neki tett házassági ajánlatát visszautasította. Maria nem volt ostoba – meg tudta ítélni, ha olyan jelöltre akadt, aki férjnek nem igazán alkalmas, ő volt az ostoba, amiért zöldfülű módjára viselkedett, mint aki most esett szerelembe először. Pedig az egész napját azzal töltötte, hogy szoktatta magát a nősülés gondolatához! Az úton visszafelé Halstead Hallba, másra sem tudott gondolni, mint arra, hogy a karjában tartja, csókolja és győzködi, hogy a házasságuk működőképes lehet, annak ellenére, hogy ebben voltaképp maga sem volt teljesen biztos. És szemmel láthatóan a lány még nála is bizonytalanabb volt. Oliver a fogát csikorgatta. Milyen ostoba volt! Egyetlen szó a vőlegényéről, és máris elszelel, é gve a vágytól, hogy hozzámehessen ahhoz a csirkefogó amerikaihoz, aki csak a pénzére vadászik. Mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a híresen erkölcstelen gazember helyett, aki bár elcsábította, a hozományvadászt részesíti előnyben. De a lánynak nincs is pénze. Akkor meg hogy utazhatott el? Aztán eszébe jutottak a gyöngyök. Ealingben játszi könnyedséggel túladhatott rajtuk, abból aztán telhetett neki az útra. A gyöngyök értek annyit, hogy azok árán Angliába szinte bárhová eljuthatott. – Még csak üzenetet sem hagyott számomra? – bukott ki belőle akaratlanul is a kérdés, amely nyomorult lelkiállapotát remekül tükrözte. – Annyit sem, hogy miért?

SABRINA JEFFRIES

130 A LORD TITKA

– Nem. Valami felizgatta, de nem bírtam kiszedni belőle, mi lehet az. – Minerva kutató pillantást vetett fivérére. – Ugye nem csináltál vele semmit? – Semmi olyat, amitől hanyatt-homlok menekülnie kellene. – Leszámítva, hogy tönkretette, s így a többi férfi szemében most már értéktelen lehet. Illetve, hogy olyan házasságot ajánlott neki, amely a lány szemében visszataszítónak tűnt. És hogy olyan mindent elsöprő erejű sóvárgást érzett iránta, hogy a szava is elakadt annak gondolatától, hogy a lány képes volt elhagyni. Kábultan indult a dolgozószobája felé. Képtelen volt felfogni, hogy a lány elment. Nem akarta elhinni, hogy elüldözte. A dolgozószobájában hirtelen megtorpant, Minerva egyik, az íróasztalán heverő könyvétől a lába szinte a földbe gyökerezett. Egyszerre csak képek tolultak emlékezetébe – amint Maria egy másik könyv miatt ugratja, amikor vitába szállt vele az életfelfogásáról, vagy amikor áttetsző kéken ragyogó szemekkel meredve rá, azt mondta: Remény mindig van. Mogorva képet vágott. Talán más férfiak számára van – számára azonban nincs remény. Azon a napon szertefoszlott, amikor anyját arra a végzetes lépésre késztette, s az megölte apját, aztán pedig saját magát is. Ébredjen csak rá Maria, milyen züllött férfi is ő, ha már a családja ilyen vakon tiltakozik az igazság ellen! Minerva a sarkában lépdelve követte Olivert a dolgozószobába. – Mit szándékozol tenni, hogy Mariát visszahozd? A férfi artikulálatlanul felnevetett. – Az égvilágon semmit. Nem akar visszajönni. Ha egy árva szót sem üzent vagy meg sem várta, míg… Hírtelen elhallgatott, a szavak szinte megfojtották. Megpróbálta a lányt házasságra kényszeríteni, és Maria nem tűrte az erőszakot. Csoda hát, hogy elmenekült? – Nem ülhetsz itt tétlenül! – tiltakozott Minerva. – Utána kell menned, és rá kell bírnod a házasságra. – Miért? – Szemöldökét felvonva fordult szembe a lánnyal. – Hogy te és a többiek valahogy megbékíthessétek nagymamát? Jól kifogta mindannyiunkkal. És ez az… őrület Mariával, ez volt az utolsó csepp a pohárban. Jobb, ha szoktatjátok magatokat a gondolathoz, hogy az idők végezetéig itt fogtok élni, mivel nagymama addig úgysem nyugszik, míg mindannyiunkat ki nem házasít. És nekem eszem ágában sincs megházasodni. – Nem, ha Maria nem lehet az enyém, gondolta. Hátat fordítva húgának felkapta íróasztaláról a konyakosüveg mellett álló poharat, és csordultig töltötte. Elment az esze, amikor azt gondolta, hogy az élete megváltozhat. Hogy Maria valamiképp „megmentheti”. Senki sem tudta megmenteni. – Nem érdekel nagymama, és az ultimátuma sem – közölte Minerva. – De nagyon is törődöm Mariával. Ahogy ő is törődik veled. – Ha így van, akkor ostoba – válaszolta a férfi rekedten. – Mellesleg, ha tényleg törődne velem, akkor nem rohant volna hanyatt-homlok Hyatthez. – Akkor is azt mondom, hogy… – Ne üsd bele az orrod, Minerva! – Jó nagy adag konyakot öntött le a torkán. – Már döntött. A dolognak ezzel vége. A lány fújtatva viharzott ki a szobából. Oliver pedig csak állt ott, és egyik poharat a másik után magába öntve, próbálta magát a bódult öntudatlanságba inni, oda, ahol semmi sem számított, ahol nem gondolt Mariára és az elmúlt éjszakára, és arra, hogy milyen édesen ajándékozta neki ártatlanságát… A maradék konyakot is felhajtotta. A lány elment, a fenébe is! Ujjongania kellene, hogy megmenekült a házasság béklyójától. – Pokolba ezzel az egésszel! – Üres poharát jókora csattanás kíséretében helyezte vissza az asztalra. – Ó, az valóban sokat lendítene a helyzeten – hallotta nagyanyja hangját a háta mögül. Már csak ez hiányzott! Hogy egy másik nőszemély is gyötörni kezdje. Tudomást sem véve róla, újabb adag konyakot töltött magának. – Megmondta előre, hogy így fogsz viselkedni – folytatta nagyanyja. – Hogy cseppet sem bánkódsz majd, ha elmegy, és hogy gratulálni fogsz magadnak, amiért ilyen olcsón megúsztad. Oliver néma csendben kortyolta konyakját – Én azt állítottam neki, hogy nem mondasz le róla ilyen könnyen. De úgy látszik, tévedtem. Oliver keserű nevetésben tört ki. SABRINA JEFFRIES

131 A LORD TITKA

– Ez most nem működik, nagymama. – Micsoda? Egyik szemöldökét felvonva szembefordult az asszonnyal. – A mesterkedésed, amellyel rá akarsz bírni, hogy azt tegyem, amit szeretnél. Tanultam a hibáimból. – Most pedig megfizeti a tanulópénzt. A veszteség súlya alatt szinte összeroppant, szíve majd beleszakadt a fájdalomba. – Ahogy szemmel láthatóan Maria is. Ezért rohant el fejvesztve, kihasználva az első adódó alkalmat. – Azért távozott szó nélkül, mert attól félt, hogy képtelen lesz neked ellenállni, hogy képtelen a közeledben lenni, anélkül, hogy engedne az unszolásnak. Ha valakinek, hát neked tudnod kellene, milyen az, amikor egy nő már magában sem bízik, ha a közeledben van. Nem akarta, hogy az asszony szavai bármilyen hatással is legyenek rá. – Bármi is az oka, elhagyott engem. Nem fogok féleszű módjára utána futni. – Akkor hát átengeded az amerikai vőlegényének? A féltékenységére próbált hatni – ez is bevált módszer volt részéről. Sajnos ez működött. Oliver a fogát csikorgatta. – Ha Hyattre vágyik, akkor nem tehetek… – A szeme összeszűkült. – Te meg honnan tudsz a vőlegényéről? – Minerva mesélt róla. – Hát persze hogy ő. – Miután az utolsó korty konyakot is kiitta, a poharat az íróasztalra tette. – Végül is ebben az átkozott családban senki sem tud titkot tartani. – Téged kivéve. – Ne kezdd már megint! – mordult fel haragosan. – Miért ne? Hisz ez az oka, amiért hagyod, hogy Maria valami féleszű amerikai nyomába eredjen. Egyáltalán nem érdekel? – Nem – hazudta, bár a gondolatra is felfordult a gyomra, hogy Maria együtt van azzal az ostoba Hyatttel. – Döntést hozott. És a legkevesebb, amit tehetek, hogy tiszteletben tartom. – Az sem izgat, hogy nincs pénze az utazgatásra? – Biztosra veszem, van annyi esze, hogy a tőlem kapott gyöngyöket eladja. – Nem hinném. A gyöngyöket ugyanis itt hagyta. – Az íróasztalhoz botorkálva, nagyanyja a bársonydobozkát az üveg mellé helyezte. – Azt mondta, nincs hozzá joga, hogy megtartsa őket. Oliver a dobozra bámult. Hogy indulhatott útnak pénz nélkül? Elképzelhető, hogy a testvérei kölcsönöztek neki valamennyit, de az nem lehetett sok. Valószínűleg kénytelen volt postakocsira szállni. A gondolattól, hogy Maria és Freddy védtelenül kószálnak valamerre, kitéve a szélhámosok és zsebtolvajok, valamint a gátlástalan fogadósok kénye-kedvének, az útonállókról már nem is beszélve, majd elállt a szívverése. – Nem érdekel – vetette oda könnyedén, bár egyre nehezebben ment neki a színlelés. – Akkor bizonyára az sem, hogy ő és Freddy Mr. Pinter kíséretében távoztak, ő ajánlotta fel, hogy elviszi a vőlegényéhez. – Az ördögbe is! – Amikor az asszony szeme győzedelmesen felvillant, Oliver átkozta magát, amiért képtelen volt lakatot tenni a szájára. – Hazudsz! Az asszony felvonta egyik ezüstösen csillogó szemöldökét. Oliver öles léptekkel kirontott a hallba, majd elordította magát: – Minerva! Egy másodperc elteltével meghallotta a lány papucsos lábának csoszogását a lépcsőn. – Mi történt? – kérdezte a lány közelebb érve. – Kivel távozott innen Maria? A lány ideges pillantása fivéréről nagyanyjára vándorolt. – Mr. Pinterrel. Felajánlotta, hogy elviszi Mariát és Freddyt, bárhová akarjanak is menni, bár az volt az érzésem, hogy hosszú útra készülnek. Nagyon kedves volt tőle, hogy… – A nyomorult gazember! – Igazi úriember – szólt közbe nagyanyja –, szóval vele Maria biztonságban lesz. SABRINA JEFFRIES

132 A LORD TITKA

– Úriember. Remek. – Az a fajta, aki egész úton a legsötétebb jelzőkkel illeti majd Olivert, mindenféle róla szóló rémtörténettel traktálja, és végül a lányt ellene hangolja… Mi az ördögért bosszantja ez? A lány elment. Nem jön vissza. Nem kellene azzal törődnie, most miként vélekedik róla. De Olivert mégis foglalkoztatta. A bajt tetézte, hogy Pinter élvezettel játszotta a gáláns lovagot, s bár az ilyenek szavai első hallásra fennköltnek tűntek, ha csinos hölgyekről volt szó, éppúgy engedtek a kísértésnek. Ha Pinter hajlandó pénzt és időt áldozni arra, hogy elfuvarozza a lányt, csak a jóisten a megmondhatója, hova – arról nem is beszélve, hogy a lány kedvéért még a tiszteletdíjáról is lemond –, akkor minden bizonnyal valamiféle viszonzásban reménykedik. A lány most rendkívül sebezhető, zavarodott és izgatott. Mariával összezárva egy hintóban, órákon, esetleg napokon keresztül, kettesben, kizárólag annak az ostoba Freddynek a jelenlétében és védelmére bízva, Pinter könnyedén… Megfojtja a férfit, ha egyetlen ujjal is a lányhoz ér! Idegesen járkált fel s alá a hallban. – Milyen rég mentek el? – Öt órája – válaszolta Minerva. – És hová indultak? – Nem tu… – Southamptonba – szólt közbe nagyanyja, miközben próbált lépést tartani unokája hosszú lépteivel. Amikor Oliver kérdő pillantást vetett az asszonyra, az hozzátette: – Az egyik lovásznak sikerült kiszednie Mr. Pinter kocsisából. Ha egész éjjel úton van, reggelre oda is ér. A téli éjszakákat úton tölteni nem túl kellemes, de holdtölte van, és attól függően, hogy Pinter kocsija és lovai hogy bírják, Oliver az érkezésüket követő pár órán belül maga is ott lehet. Ha pénzszűkében volt is, a lovait sosem hanyagolta el. Ha Southamptonba ér, rá kell jönnie, hol találja meg őket, tekintve, hogy a város nem éppen kicsi. Aztán meg Mariát el kell valahogy távolítania Pinter közeléből, amihez minden ügyességét latba kell vetnie. – Minerva – kiáltotta –, menj és szólj a kocsisnak, hogy készüljön elő egy southamptoni útra. Egy órán belül indulni akarok. – Rendben. – Azzal a lány elsietett. Amint megindult a lépcső felé, hogy néhány, az útra szükséges holmit összepakolhasson, nagyanyja a karjánál fogva megragadta. – Ugye visszahozod? Oliver fürkésző pillantással szemlélte az asszony aggodalmas arcát – Csak ha vissza akar jönni. De erre nem vennék mérget. – Már letett arról a szándékáról, hogy házasságra kényszerítse. Az asszony haragos tekintettel viszonozta pillantását. – Akkor miért indulsz útnak? – Hogy megpróbáljam megakadályozni, hogy az a fellengzős, gazember Pinter kihasználja a helyzetet. Pénz nélkül és Freddy védelmére hagyatkozva, Maria túlságosan kiszolgáltatott. Pinter is csak férfi, és ki bírna ellenállni Mariának? – Pusztán emiatt akarsz utána menni? – Igen. De már ahogy kiejtette száján a szavakat, tudta, hogy csak áltatja magát. Azért akart utána menni, mert már a gondolatba belebetegedett, hogy Maria Hyatt karjában lehet. Mert nem bírta elviselni, hogy egyetlen szó nélkül kell elválniuk egymástól. De főleg azért akart utána menni, mert lelki szemei előtt látta magát és a rá váró éveket, amelyeket magányosan, a lány társasága nélkül kell eltöltenie. És ezzel a lehetőséggel minden másnál nehezebb volt szembenéznie.

SABRINA JEFFRIES

133 A LORD TITKA

Huszonnegyedik fejezet A

balt követő álmatlan éjszakától kimerülve, Maria rögtön álomba szenderült, miután a hintó kigördült velük Halstead Hallból. És bár Mr. Pinter minden tőle telhetőt megtett, hogy huzatos és rozoga kocsiját olyan komfortossá tegye számukra, amennyire csak lehetséges, a kitaposott keréknyomok közti folyamatos zötykölődés nem segítette elő a pihentető alvást így aztán miután kései vacsorájukat elfogyasztották egy fogadóban, majd visszaszálltak a hintóba, ő és Mr. Pinter hosszas beszélgetésbe bonyolódtak Nathan helyzetét illetően. Freddynek természetesen határozott véleménye volt a dologról. – Itt a kardom. Párbajra hívom. Ha keresztüldöföm, többé nem kell aggódnod az örökséged felől. – Ne légy nevetséges, nem párbajozhatsz Nathannel – szögezte le Maria. Habár Freddy tűrhetően bánt a karddal, sosem bocsátotta volna meg magának, ha unokafivére megöleti magát. – El kellett volna mondanod őlordságának, hogy elutazol – jegyezte meg Freddy. – Hagynod kellett volna, hogy velünk jöjjön, és megküzdjön Nathannel. Mr. Pinter rezzenéstelen arccal hallgatta kettejük beszélgetését, s ez Mariát egy cseppet sem izgatta. Vacsora közben már elmagyarázta a férfinak az ő és Oliver közti megállapodás lényegét, arról azonban természetesen hallgatott, hogy együtt hált Oliverrel, és hogy a férfi aztán házassági ajánlatot tett neki. – Lord Stoneville-nek ehhez semmi köze – jelentette ki kerek perec. – Hisz a vőlegényed, vagy nem? – erősködött Freddy. – Te is tudod, hogy az csak a nagyanyja kedvéért folytatott színjáték része volt. Volná l olyan szíves egyszer és mindenkorra napirendre térni a dolog felett, és többé nem szóba hozni? – Nem hiszem, hogy puszta színjátékról lett volna szó – mondta Freddy a lány meglepetésére. – Még szép, hogy csak arról volt szó. – Aszerint, amit tegnap este a bálba menet Lady Cellától és az ifjú lordoktól hallottam, távolról sem. Azt mondták, hogy a neked ajándékozott gyöngyök kisebb vagyont érnek. Mr. Pinter erre már kiegyenesedett ültében. Maria bosszús pillantást vetett Freddyre. – Ne légy nevetséges! Ahogy őlordsága is megmondta, már rég túladott volna rajtuk, ha valóban olyan értékesek volnának. – Lady Celia azt mondta, hogy képtelen volna megválni tőlük. Az ékszereket, amelyeket atyja vásárolt, mind eladta. A gyöngyöket azonban Mrs. Plumtree ajándékozta a leányának még elsőbálozó korában, ettől olyan különlegesek. Maria torka kiszáradt – Celia bizonyára téved – suttogta. – Valamit biztos félreértettél. De a szíve mélyén tudta, hogy nem így van. És ez csak fokozta az egyre jobban elhatalmasodó bűntudatát, amelyet amiatt érzett, hogy egy szó nélkül hagyta maga mögött Halstead Hallt. Gyáván viselkedett. Oliver megérdemelt volna annyit, hogy házassági ajánlatát az illemszabályok betartásával a férfi szemébe nézve utasítja vissza. Igaz, a múlt éjjel már visszautasította. A férfi azonban maga döntött úgy, hogy nem vesz tudomást erről. Gyávaság, ha az ember elmenekül, mikor úgy érzi, nincs elég ereje, hogy szilárdan kitartson meggyőződése mellett? Freddy elszólása Mr. Pintert sajnos arra késztette, hogy ismét szóba hozza a házassági engedélyt, és rákérdezzen annak jelentőségére. Amikor a lány egyértelművé tette, hogy egy szót sem kíván többet hallani Oliverről, a beszélgetésnek érthető okból vége szakadt. Mr. Pinter minden valószínűség szerint ostobának tartja, amiért képes védelmére kelni egy Oliverhez hasonló, magát fensőbbségesnek tartó alaknak. Véleménye azonban hidegen hagyta Mariát. Valahányszor arra gondolt, az elmúlt évek során Oliver mennyit szenvedhetett a szülei halála körüli tragédia miatt, a szíve szinte megszakadt.

SABRINA JEFFRIES

134 A LORD TITKA

Mire Southamptonba értek, már hajnali kettőre járt Bármennyire is szeretett volna minden további késedelem nélkül Nathanhez sietni, Mr. Pinter igyekezett lebeszélni erről, és azt tanácsolta neki, hogy pihenjen egy keveset, mielőtt vőlegényével találkozik. A férfinak ezúttal igaza volt; még soha az életben nem érezte magát ilyen fáradtnak. Szerencsére az egyik postakocsi-állomásként is működő fogadóban volt még néhány üres szoba, így Mr. Pinter ki tudott venni egyet neki, egy másikat pedig magának és Freddynek. Mielőtt jó éjt kívánt volna nekik, Maria félrevonta Mr. Pintert, és utasította, hogy másnap reggel Freddyt hagyja aludni, és csak őt ébressze időben. Esze ágában sem volt hagyni, hogy Freddy oldalán a kardjával elkísérje Nathanhez. Aztán Maria a szobájába tért, ahol a vetkőzéssel sem vesződve, ruhástul, ahogy volt, az ágyra huppant, és azonmód mély álomba zuhant. Amikor a masszív tölgyfa ajtón felhangzó kopogástól felébredt, úgy érezte, mintha csak másodpercek teltek volna el. De a közelgő hajnal fakó szürkesége és a tűz kialudtával kihűlt szoba másról tanúskodott. – Miss Butterfield? – hallotta Mr. Pinter hangját az ajtón keresztül. – Ön mondta, hogy hétre kéri az ébresztést. Magammal hoztam egy szobalányt is, aki készséggel segít önnek. – Köszönöm! – kiáltott vissza a lány, miközben kivonszolta magát az ágyból, majd harisnyában az ajtóhoz vánszorgott. Kinyitotta, és beengedett a szobába egy savanyú ábrázatú leányzót, majd fejét épp csak kidugta az ajtónyíláson, és odaszólt Mr. Pinternek: – Hamarosan lenn leszek. A jövő-menő, állandóan siető utazók igényeihez tökéletesen hozzászokott fogadóbeli cselédlány fürgén lesegítette Mariáról útiruháját, és segített neki gyászöltözékébe bújnia. Ettől aztán Mariát elfogta a vágyakozás csodaszép új ruhái iránt, Bettyről és annak túláradó kedvességéről és cserfességéről nem is beszélve. Ebből elég! Végre-valahára nem kell hazugságban élned. Ismét az lehetsz, aki vagy. De tényleg visszakapta volna régi énjét, miközben szíve vadul sóvárgott, hogy valahol má sutt lehessen? Halstead Hallba vágyott, ahol abban a mesébe illő, puha ágyban ébredezne, és várná, hogy Betty egy jó nagy adag kakaót és néhány pirítóst hozzon neki, amit addig majszolgat, míg le nem megy, hogy a családdal együtt megreggelizzen. A birtokról fecsegnének, miközben Betty a kandallóban lobogó tűz melegénél ráadná a ruháját. És ő alig várná, hogy Olivert viszontláthassa… Ó, minden hiába. Képtelen kiverni a fejéből a férfit. Pedig most arra kellene figyelnie, mit mond majd annak a csalárd Nathannek, amikor ott áll vele szemtől szemben. Elhagyta a szobát, aztán amikor lentről kisebbfajta perpatvar ütötte meg fülét, megszaporázta lépteit. Ó, te jó ég! Freddy már fenn volt. – Én is magukkal megyek – mondta éppen Mr. Pinternek. – úgy látom, nélkülem akartak elosonni. – Ugyan már – szólalt meg Maria, ahogy a közelükbe ért – Mr. Pinternek és nekem van még némi megbeszélnivalónk Nathant illetően. Mivel még nem reggeliztünk, épp fel akartalak kelteni, hogy hozhass néhány májpástétomos pitét abból az üzletből, amelyet a város határában láttunk, amikor megérkeztünk. Freddy arca a sütemény gondolatára egészen felderült. Aztán a szeme összeszűkült – Miért nem itt reggelizünk? Maria örült, hogy nincs senki hallótávolságon belül, amikor így válaszolt – A reggeli ebben a fogadóban rendkívül költséges mulatság, nem igaz, Mr. Pinter? – Igen, felettébb költséges – válaszolta a férfi kényszeredetten. – Úgy gondolom, ahol csak lehet, spórolnunk kell. – Retiküljében őrzött soványka tartalékukból előhalászott pár fémpénzt, majd legbájosabb mosolyát villantotta unokafivérére. – Szóval, örülnénk, ha lennél olyan kedves és hoznál néhány májpástétomos pitét a számunkra A fiú zavartan nézett, de a májpástétomos pite volt a kedvence. – Hát jó – egyezett bele panaszosan. – De mindjárt visszajövök. Nélkülem sehova se menjetek! – Persze hogy nem megyünk. Amint eltűnt szem elől, Maria máris távozásra ösztökélte Mr. Pintert, s Nathan szállása felé tuszkolta, amely, hála az égnek, épp az ellenkező irányban volt. Mivel Freddynek sejtelme sem volt róla, merre található a vendégfogadó, a lány csele a férfit és kardját egyaránt biztonságos távolságra tartja majd.

SABRINA JEFFRIES

135 A LORD TITKA

Amikor megérkeztek a takaros kis házikóhoz, Mr. Pinter azonnal Mr. Hyattről érdeklődött. A tulajdonos máris érte ment, magukra hagyva őket egy szerény kis szalonban, ahol a szekrényekben szép porcelánedények sorakoztak. Miközben várakoztak, Maria az ablak közelébe húzódott, és Mr. Pintertől kissé távolabb úgy helyezkedett el, hogy az ajtóból ne lehessen észrevenni. Meg akarta lepni Nathant. Mindazonáltal, a férfi lepte meg őt, amikor belépett a szobába. Ahogy Mr. Pinter felé tartott, Nathan teljesen más embernek tűnt. Oldalszakállát megnövesztette, majdnem az álláig, egyenes, szőke haja most laza fürtökben bongyorodott. Talán rákapott a haja göndörítésére? És az öltözete! A férfit sosem érdekelte különösebben a divat, és úgy nőtt fel, hogy állandóan nehezményezte, apja mekkora feneket kerít a dolognak. Most pedig itt állt, mégpedig olyan finom öltözetben, amely még a Sharpe testvérek ruhatárával is felvenné a versenyt. Látva, milyen jól néz ki, és hogy szemlátomást nem szenved hiányt semmiben sem, Mariában olyan harag gyúlt, hogy képes lett volna felégetni maga körül mindent. És az a nyavalyás gazember, még mindig nem vette észre, hogy ő ott áll! – Miben lehetek szolgálatára, uram? – kérdezte Nathan Mr. Pintertől az üzletemberekre jellemző hűvös hangnemben. Ez volt az utolsó csepp a pohárban. Mielőtt Mr. Pinter bármit is válaszolhatott volna, a lány így szólt: – Jó reggelt, Nathan! Ahogy a férfi szembefordult vele, hirtelen elsápadt. – Maria! Te meg mi a csodát… – A lány öltözékét meglátva, megtorpant. – Mi történt? – Papa meghalt – csattant fel Maria, alig bírva türtőztetni magát. – Istenem! – A férfi vonásai arról tanúskodtak, hogy a hír őszintén letaglózta. – Sajnálom. Nem értesültem róla. – Igen, ezzel magam is tökéletesen tisztában vagyok. – A szavak csak úgy záporoztak Mariából. – Számtalan levelet írtam neked, amelyek egyikére sem válaszoltál. Közben papa átkozott végrendelete miat t a vagyonának kezelői nélküled semmire sem mentek. Előrelendült, dühe lépésről lépésre fokozódott. – Csekélyke megtakarításaimat kellett felhasználnom, hogy Angliába jöhessek és megkereshesselek. Most meg a munkájáért járó tiszteletdíjat sem tudom kifizetni Mr. Pinternek, amiért megkeresett. Te pedig itt vagy, és az apámtól tanultakat arra használod, hogy új vállalkozásba kezdj, amivel az ő vállalatát tönkreteheted. – Meg tudom magyarázni – mentegetőzött a férfi rekedten, miközben a lány felé lépett. De Mariát nem lehetett megállítani. – Én pedig egész idő alatt attól rettegtem, hogy esetleg meghaltál! – Könnyek tolultak a szemébe, de könyörtelenül visszafojtotta őket. – Freddy és én tűvé tettük érted egész Londont, s szinte teljesen biztosak voltunk benne, hogy valami rettenetes baleset ért. – C, drágám, én… – Ne merészelj így szólítani! – kiáltotta. – Hisz az egész hazugság volt, nemde? A házassági ajánlatod, a csókjaid. – Maria – mondta Nathan, miközben tekintete Mr. Pinterre vándorolt –, nem helyénvaló ilyesmikről beszélni… – Helyénvaló? – kérdezett vissza a lány gyakorlatilag üvöltve. – Na és hazudni az üzlettársadnak és meglopni őt? Az talán igen? Nathan kihúzta magát, mint aki zokon vette a hallottakat. – Nem loptam meg az apádat. Sosem tennék ilyet. – Igazán? Akkor talán azt akarod mondani, hogy rejtélyes módon szert tettél egy egész flottát kitevő klipperre, amelyeket aztán áruba bocsátottál, annak ellenére, hogy a hajók fele nem is a tiéd? A férfi összerándult. Tekintetét ismét Mr. Pinterre szegezte, majd hangját lehalkította. – Esetleg folytathatnank ezt a beszélgetést négyszemközt? – Semmi esetre sem. – A bűnesetek kapcsán, amelyekről olvasott megtanult egy-két dolgot. A szélhámosok mindig áldozatuk jó szívére igyekeztek apellálni. Szüksége volt Mr. Pinter józan SABRINA JEFFRIES

136 A LORD TITKA

mértékletességére és ítélőképességére, ha esetleg megingana elhatározásában, és bedőlne Nathan hazugságainak. – Azt akarom, hogy Mr. Pinter fültanúja legyen a beszélgetésünknek. Nem bízom benned. – Nem úgy van, ahogy gondolod! – Komoly tekintettel meredt a lányra. – Kettőnkért tettem. – Kettőnkért? – Hitetlenkedve hallgatta, hogy a férfi ilyesmivel merészel előhozakodni. – Soha nem ütött szöget a fejedbe, hogy négy év kissé hosszú idő a jegyességhez? – Persze hogy eszembe jutott, de papa azt mondta… – Tudom. – A férfi ajkán megvető mosoly jelent meg. – Azt mondta, meg kell bizonyosodnia róla, hogy el tudok igazgatni egy vállalatot, mielőtt még téged rám bízna. – Csak próbára akart tenni. Mindig hitt benned. Máskülönben miért hagyta volna rád a vállalata felét a végrendeletében? – Valóban így tett? Említette, hogy szándékában áll. De sosem voltam biztos benne, hogy az ígéretét be is váltja majd. – Megragadta Maria kezét, s a mozdulattól a lány meglepődött. – Négy éven keresztül csak hitegetett, téged pedig holmi jutalomként emlegetett, és valahányszor csak felvetettem a házasság lehetőségét, azt válaszolta, még nem állok készen. Maria szájtátva bámult a férfira. – Ez nem igaz! – Elhiheted, ha mondom. – Megszorította a lány kezét. – Egy idő után kezdtem azt hinni, hogy csak kihasznál, aztán pedig eladja az üzletrészét valaki másnak. Maria kirántotta kezét a férfi szorításából. – Miért tett volna ilyet? Nem volt örököse. Szüksége volt egy hozzád hasonló, erőskezű férfira, aki a halála után a vállalatot igazgatja. – Mégis ellenezte, hogy összeházasodjunk. Nem várhattam. Feleségre vágytam. – Így hát Angliába jöttél, hogy szerezz egyet? – Nem! – Nathan idegesen simított végig oldalszakállán. – Azt mondta, ha tető alá hozom a londoni üzletet, végre egybekelhetünk. Viszont a tárgyalások Londonban kudarcba fulladtak. Egyfolytában azt hajtogatták, hogy az apád öreg ember, és mivel nekem csak a vállalat fele felett van rendelkezési jogom, nem bízhatnak benne, hogy a New Bedford-i Hajózási Társaság leszállítja a hajókat. Ha apáddal történne valami, az számukra hatalmas kockázattal járna. Ahogy bizonytalan tekintettel a férfira nézett, annak hangja egészen ellágyult – Beszéltem nekik az eljegyzésünkről, de egy efféle nem hivatalos megállapodás nem igazán győzte meg őket. Féltek, hogy meggondolod magad, és mégsem akarsz majd hozzám jönni, és valaki másnak adod el az üzletrészed. Akkor pedig mihez kezdenének? – Tudtad, hogy sosem tennék ilyet. – Én igen, de ők nem. Ezért úgy gondoltam, ha független vállalatként magam állapodom meg velük és ütöm nyélbe a hajókra vonatkozó üzletet, akkor Amerikába visszatérve erőfölényben lehetek. Akkor végre kikényszeríthetem a magam üzletrészét – és az új üzletet is –, ha apád továbbra is ellenezné a házasságunk. Mindez nagyon meggyőzően hangzott… egyetlen dolgot leszámítva. – Na és én? Amíg te oda voltál és a jövődet tervezgetted… – A mi jövőnket – javította ki a lányt. – …én ott álltam, és fogalmam sem volt, mi történt veled, nem tudtam, nem gondoltad-e meg magadat időközben az eljegyzésünket illetően, vagy nem haltál-e meg esetleg. – Nem volt választásom – jegyezte meg a férfi éppolyan nyugodtan, mint mindig, ha a lánnyal üzletről beszélt. Vajon miért nem tűnt fel neki soha korábban, hogy a férfi stílusa milyen leereszkedő? – Ha írtam volna neked, apád tudomást szerzett volna róla. Tudod, hogy soha nem engedte volna, hogy magánlevelezést folytassunk. Nem kockáztathattam, hogy idő előtt kijátszom a lapjaimat. – Így aztán úgy döntöttél, hogy az érzéseim és az aggodalmam neked mit sem számítanak? A férfi elkeseredetten felsóhajtott. – Persze hogy számítanak. De úgy gondoltam, majd megérted, ha a mindkettőnk által oly vágyott cél végre bekövetkezik, és villámgyorsan összeházasodhatunk. – Ha villámesküvőt szerettünk volna, akkor akár meg is szökhettünk volna – mutatott rá a lány. Hangjában csalódottság érződött. SABRINA JEFFRIES

137 A LORD TITKA

– De te ezt nem kockáztattad volna. Mert akkor nem valószínű, hogy papa rád hagyja a vállalat rá eső részét. – Most már te is tudod, Maria, hogy ennek ehhez semmi köze – folytatta abban az engesztelő hangnemben, amely a lánynak kezdett az idegeire menni. Dühe újult erővel lángolt fel. – Te ostobának nézel? – A torkába toluló epét alig bírta visszanyelni. – Vagy egyszerűen csak azt hitted, hogy olyan kétségbeesetten vágyom egy férjre, hogy otthon ülök és türelmesen várok, míg végre eszembe juttatod, hogy van vőlegényem? Úgy tűnik, cseppet sem aggasztott a gondolat, hogy ennyi hónap elteltével, mivel semmit sem tudok rólad, esetleg találok valaki mást magamnak. Nathan csak pislogott. Maria ajka kesernyés mosolyra fakadt. – Na de miért is tettem volna? Végtére is, ki az ördög akarná nőül venni egy törvénytelen senki túlságosan szókimondó lányát? Örülhetek a szerencsémnek, hogy egy ilyen társadalmi szempontból jól szituált kérőm akadt, mint te, nem igaz? Sosem kockáztatnám, hogy egy hozzád hasonló, magát fensőségesebbnek gondoló alaktól megszabaduljak. Szerintem azt hitted, hogy én majd az idők végezetéig várok rád. – Ez nem így… Nem gondoltam, hogy… A fene egye meg, ismerlek jól! Ígéretet tettél nekem. És tudtam, hogy tartod is magad hozzá. Mariának minden erejét össze kellett szednie, hogy legyőzhesse a férfi szavai nyomán támadt lelkiismeret-furdalását. – Neked ezzel szemben nem volt bűntudatod, hogy betartsd a tiédet. – Miről beszélsz? – kérdezte a férfi gyanakodva. – Mr. Kinsley leányának udvarolsz. Övé a vállalat, amely fel kívánja vásárolni azokat a hajókat, melyeknek tulajdonjogával nem is rendelkezel. A férfi arca halvány pírba borult, és metsző pillantást lövellt Mr. Pinterre, s ez igazolni látszott mindazt, ami korábban Maria tudomására jutott. Összeszorult a szíve. Hogy nem ismerte eddig a férfit erről az oldaláról? Hogy lehetett ilyen vak, s hogy kerülte el a figyelmét, hogy a férfi egy szélhámos? – Felteszem, ön az, aki ezzel a rengeteg hazugsággal a bogarat a menyasszonyom fülébe ültette – förmedt Nathan Mr. Pinterre. – Igen, beszámoltam neki az itt hallottakról – felelte Mr. Pinter hűvösen. – Azért fogadott fel, hogy így tegyek. Önt számtalan alkalommal látták nyilvánosan mutatkozni Miss Kinsley-vel, nem beszélve azokról az alkalmakról, amikor őt és édesanyját koncertekre és egyéb helyekre kísérte. Nathan a nyakkendőjét kezdte rángatni, mintha fulladozna. – Egyik sem volt több udvarias gesztusnál. Az üzleti életben gyakorta megesik az ilyesmi. – Rebesgetik, hogy ön már a lánykérést fontolgatja – tette hozzá Mr. Pinter. Nathan szemeit Mariára meresztette. – Ugye nem hiszel ennek a szóbeszédnek? A lánynak szeme se rebbent, úgy állta a férfi tekintetét – Kellene? – Nem! – Amikor kissé felvonta szemöldökét, a férfi arcán a pír elmélyült – Nos, rendben, bevallom, hízelegtem egy keveset Mr. Kinsley családjának az üzlet sikerének érdekében, de… – Magam is pontosan így gondoltam. – Azzal az ajtó felé fordult. – Az ügyvédem majd felkeres. Ha szeretnéd megvásárolni a vállalat rám eső részét… – A pokolba, Maria, ne légy nevetséges! – Karjánál fogva ragadta meg a lányt. – Nem ígértem semmit az ifjú hölgynek. Nem jelent számomra semmit sem! A lány kirántotta karját a férfi szorításából. – Milyen különös! Ahogy elnézem, én sem. – Ez nem igaz! A harag ismét hatalmába kerítette Mariát. – Számtalan könnyet hullattam miattad. Aggódtam érted. Amikor nem válaszoltál a leveleimre, felkerekedtem, hogy ebben az átkozott országban megkeresselek. Te pedig egyetlen árva üzenetet sem SABRINA JEFFRIES

138 A LORD TITKA

hagytál a vállalatnál, amely arra utalt volna, hol vagy! Alig volt pénzem, és fogalmam sem volt, mit tegyek… – Akkor talán otthon kellett volna maradnod a helyeden! A lány hitetlenkedve bámult a férfira. Most végre lehullt az álarc, s meglátta Nathan igazi arcát A férfira egész idő alatt barátként tekintett, olyan férfinak hitte, aki érti, miben más ő, mint a nők többsége. De az igazság az, hogy Nathan nem tett mást, mint minduntalan megpróbált nem tudomást venni a lány azon jellemvonásairól, amelyekről úgy gondolta, hogy valamiért nem helyénvalóak. Tette ezt szinte észrevétlen – néha megdorgálta, máskor tetteit rosszalló mosollyal nyugtázta –, de laza kapcsolatuk sosem volt mentes a férfi rosszallásától. Ha őszinte akar lenni, akkor be kell látnia, hogy Nathan sosem fogadta el olyannak, amilyen valójában. Oliver volt az egyetlen, akinek nem voltak fenntartásai vele kapcsolatban. Ahogy Oliverre gondolt, erős vágyakozás fogta el iránta. Szinte hallotta a férfi cinikus megjegyzéseit, amelyekkel Nathant illette; aztán pedig a szavait, miszerint a lány jobbat érdemelne nála. Tudta jól, hogy a férfi úgy is gondolta, ahogy mondta, mert minden hibája, illetve a múltját illető hallgatagsága ellenére, Oliver sosem hazudott neki. – El sem tudod képzelni, mennyire örülök, hogy nem maradtam otthon – mondta halkan. – Ha így teszek, sosem jöttem volna rá, mennyire nem illünk egymáshoz. A férfi megrázta a fejét. – Tévedsz. Most csak mérges vagy. – Kezét kinyújtotta, mintha csak meg akarta volna simogatni a lány arcát, ám amikor az hátrahőkölt, arca elkomorult. – Törvényesen még most is jegyesek vagyunk. Ha a Miss Kinsley miatti ostoba ingerültségedben felbontod az eljegyzésünket, kénytelen leszek lépéseket tenni. Maria szíve hevesen vert, ahogy a férfira meredt. – Ezzel meg mire célzol? Nathan szemében eltökéltség csillant. – Pert indítok ellened házassági ígéret megszegéséért. A bíróság felettébb megértő lesz, ha rámutatok, hogy apád szerette volna, ha összeházasodunk, te pedig beleegyeztél az eljegyzésbe, és most is csak a sértett büszkeség mondatja veled, hogy a megállapodásunknak vége. A vállalat ázsióját emelendő, megörvendeztetem őket néhány történettel. A vállalat vagyonát ezzel egy időre zároltathatom a bírósággal. Ezt akarod? – Mit merészelsz? – kiáltotta Maria elborzadva attól, mi mindenre volna képes a férfi. – Na és mi a helyzet a te fondorlatos viselkedéseddel, hogy hazugságra alapozva bocsátkoztál ügyletekbe? Mit gondolsz, erről hogy vélekedik majd a bíróság? – A szemük se rebben – felelte a férfi hűvösen. – Nem tiltja a törvény, hogy az ember másik céget hozzon létre. Valahogy csak meg kellett védeni az érdekeimet. Majd azt mondom, hogy apádat a saját érdekében hagytam ki a dologból, ami igaz is. – Nem az! Kijátszottad a háta mögött. Ez az, amit tettél! – Nincs rá bizonyíték. Apád halott. Én pedig hathatós érvekkel tudom bizonyítani, hogy jóváhagyását adta a dologhoz. – Te is jól tudod, hogy ez nem így van! – mondta, elszörnyedve a férfi erkölcstelensége láttán. – Hát miféle ember vagy te? A férfi szemének csillogása továbbra is eltökéltségről árulkodott. – Az a fajta, aki szeretne élni az adódó lehetőséggel. Aki még mindig szeretne nőül venni. Oliver egy héttel ezelőtti szavai visszhangzottak emlékezetében: Most pedig azt kell látnom, hogy egy olyan férfiúval köti össze az életét, aki az összes tulajdonával együtt önt is egy polcra teszi majd, és onnan csak akkor veszi le, ha hasznára lehet. – Te nem is akarsz engem feleségül venni. Igazából nem is ismersz. A szemedben én csak Adam Butterfield lánya, a New Bedford-i Hajózási Társaság társtulajdonosa vagyok, s neked csak az kell. – Gondolj, amit akarsz. De ha meggondolatlanul cselekszel, és az ügyet bíróság elé viszed, jobb, ha komoly csatára készülsz. Maria ellenséges pillantásokat lövellt a férfi felé. – Menj a pokolba! SABRINA JEFFRIES

139 A LORD TITKA

Miközben Nathan még mindig szájtátva bámult a magát botrányos megnyilvánulásra ragadtató lány után, Maria egyszerűen faképnél hagyta a férfit. Még ha magában elégedetten is konstatálta, hogy ez egyszer jól beolvasott a férfinak, aki azt kapta, amit megérdemelt, józan esze azt súgta, hogy a dolgok jelenlegi állása Nathan malmára hajtja a vizet . Tisztában volt vele, hogy egy férfi milyen könnyen foltot ejthet egy nő becsületén. És ha az Oliverrel kötött felettébb furcsa természetű „eljegyzése” a bíróság tudomására jutna, a rokonszenv, amelyet azért tanúsítanának irányában, mert Nathan hónapokra magára hagyta, egy csapásra alábbhagyna. Megborzongott. Tekintetét Mr. Pinterre emelte, aki néma csendben ballagott mellette. – Tényleg pert indíthat ellenem házassági ígéret megszegéséért? – Attól tartok, igen. Egy esetről tudok, Amerikában, ahol egy férfi pert kezdeményezett és aztán jelentős tartásdíjat ítéltek meg neki. – De ugye a vállalat rám eső részét nem bitorolhatja el tőlem? – Ez is megeshet. Azzal érvelhet, hogy az önnel kötendő házassága révén minden esélye megvolt, hogy azt megszerezze, és azzal, hogy ön visszautasítja a házasságot, amelyről korábban megállapodtak, ön egyszersmind megfosztja attól, amire ígéretet kapott. A lány gyomra görcsbe rándult. – De hát az általa elkövetett csalás nem befolyásolhatja a bíróságot? Mr. Pinter elfintorodott. – Ahogy ő is állítja, semmi bizonyíték nincs rá, hogy apja akarata ellenére cselekedett volna. Marián kétségbeesés lett úrrá. – De az keresztülhúzhatná a számítását, ha Mr. Kinsley tudomást szerezne róla, hogy mialatt leányának csapta a szelet, mindvégig jegyben járt valakivel? – A lánykérésre még nem került sor, és az ön vállalati részesedése nélkül erre nem is lesz esélye, mivel a felvásárlásához szükséges fedezettel valószínűleg nem rendelkezik. Vagyis ha házasság révén nem juthat hozzá az ön tulajdonrészéhez, akkor minden bizonnyal csaláshoz folyamodik. Ez az egyetlen lehetősége, ha ön vonakodik hozzámenni. Az ön nevének besározásától sem riad vissza, hogy megszerezze, amit akar. – És az igazának alátámasztásához a Lord Stoneville-lel köttetett eljegyzésemet fogja felhasználni. – Nem kizárt. Sajnos a bíróság a szerelmesüket faképnél hagyó kacér nőket mindig elmarasztalja. Néma csendben lépkedve folytatták útjukat. Az isten szerelmére, bárcsak sose vetett volna szemet Nathan Hyattre. Bárcsak papa rájött volna, miféle ember valójában! Az azonban elégedettséggel töltötte el, hogy apja éppúgy félreismerte a férfit, akárcsak ő. Vagy… az is lehet, hogy nem. Papa ezek szerint meggondolta magát a házasságuk kérdésében. Milyen kár, hogy a végrendeletén ennek ellenére sem változtatott. Visszaértek a fogadóba. Csodálkozott, hogy Freddy nem várja őket a szalonban. Mostanra már biztosan kijött a béketűrésből. – Amit tehetünk – mondta Mr. Pinter felfelé menet a lépcsőn –, hogy késedelem nélkül visszamegyünk Londonba, és amilyen hamar csak lehet, felfogad egy ügyvédet. Biztos vagyok benne, hogy atyja végrendeletét valahogy ki lehet játszani. Ne adja fel a reményt. Maria felsóhajtott. – Köszönöm, Mr. Pinter, de úgy gondolom, nagylelkűsége már így is túlment az ésszerűség határain. Tényleg nem engedhetem meg magamnak, hogy továbbra is fizessem. – Ugyan már – mondta a férfi, elintézve a dolgot egyetlen legyintéssel. – Megnyugtatna, ha az ügyet egyszer s mindenkorra lezárhatnánk. Tekintse a helyzetet a következőképp: ha meg tudom önt szabadítani Mr. Hyatt -től, akkor hozzájut a vagyonához, és ki tudja fizetni a járandóságom, arról nem is beszélve, hogy a barátai szíves figyelmébe ajánlhatja a szolgálataimat – Akikből egy sincs Angliában. – Sóvárogva gondolt a Sharpe családra, de az ő segítségükre jelenleg nem számíthatott. Nemcsak amiatt, mert nekik is megvolt a maguk problémája, hanem azért, mert tekintve, milyen körülmények közt távozott, soha az életben nem tudott volna Oliver szemébe nézni. A férfi, amikor Freddyvel közös szobájuk ajtaja elé értek, gyengéden meglapogatta a lány hátát. – Egy barátja van, Miss Butterfield. Itt vagyok én. Ezt sose feledje. A lány alig kapott levegőt a torkát szorongató gombóctól. SABRINA JEFFRIES

140 A LORD TITKA

– Nem értem, miért csinálja ezt. Valószínűleg fontosabb teendői is akadnak Londonban. A férfi komoly ábrázatot öltött. – Egyszer ismertem egy hölgyet, akinek a helyzete nagyon hasonló volt az önéhez. Nem voltak barátai, így ez lett a veszte. Szeretném hinni, ha segítek önnek, azzal olyasvalamit teszek, amit érte is meg kellett volna tennie valakinek. – Szobája ajtaját kinyitva, Pinter mosolyt erőltetett az arcára. – De ez nem fontos. A szoba üres volt. – Ez furcsa – szólalt meg a lány. – Freddynek mostanra már rég vissza kellett volna térnie. – Elmegyek érte a pékségbe, míg ön becsomagol. – Kezét a kalapjához emelte, majd lesietett a lépcsőn. Maria a saját szobájához ballagott, bátorsága minden egyes lépéssel fogyatkozott. Fel nem tudta fogni, hogy a helyzet idáig fajult – hogy Nathan azzal fenyegeti, pert indít ellene. Ahogy a szobája ajtajához ért, a földre pillantva egy csomagra lett figyelmes. Amikor kibontotta, két még meleg májpástétomos pitét talált benne, vagyis Freddy már járt itt, és nem is olyan régen. Most vajon merre lehet? Rémülten rázva meg fejét, kinyitotta szobája ajtaját, és besétált. Az ablak felől Oliver hangja törte meg a csendet: – Már itt volt az ideje, hogy visszatérj. Maria a süteményeket ijedtében a földre ejtette. A férfi szeme alatti sötét karikák ellenére, még soha nem volt része ennél üdítőbb látványban. Oliver hanyagul megkötött nyakkendőjével, szerteszét álló fekete hajával és bizonytalanságról árulkodó arckifejezésével is képes volt elállítani a lélegzetét. – Te mit keresel itt? – kérdezte. – Valamiről megfeledkeztél, amikor távoztál Halstead Hallból – válaszolt a férfi rekedt hangon. – Miről? A lány szíve a torkában dobogott, ahogy a férfi határozottan megindult felé. – Rólam.

Huszonötödik fejezet Mielőtt még Maria bármit felelhetett volna, a férfi megcsókolta, szája mohó volt és követelődző, karjával olyan erősen szorította magához, mintha csak eggyé akart volna válni vele. A lány egyetlen mámorító pillanat erejéig belefeledkezett az ölelésbe, hagyta, hogy a kellemes érzés minden porcikáját megbizsergesse. A valóság azonban kijózanította. Az, hogy a férfi utána jött, még nem jelenti azt, hogy kettejük közt a dolgok megváltoztak Eltolta magától. Bár a férfi szeme sötéten izzott, hagyta, hogy a lány kibontakozzon az öleléséből. – Hogy találtál rám? – kérdezte Maria biztonságos távolságra húzódva a férfitól. Oliver egyetlen pillanatra sem vette le róla a szemét. – Pinter kocsisa fecsegte ki az egyik lovászomnak. Amikor megérkeztem, megakadt a szemem egy pékségen, így csak meg kellett várnom, míg Freddy feltűnik a színen. Aztán pedig követtem egészen idáig. – Felvonta a szemöldökét. – Úgy tűnik, az unokafivéred képtelen ellenállni a finom angol süteménynek. A lány nagyot sóhajtott. – Esküszöm, Freddy egy szép nap még a sírba visz. – Nagyon is tudatában volt, öltözete milyen lomposnak tűnhet a férfi szemében, miközben levette a kalapját, és az egyik székre dobta. – De hová mehetett? Itt nincs. – Ebben nem lehetek a segítségedre. – Mégis hogy jutottál be a szobámba? A férfi megvonta a vállát.

SABRINA JEFFRIES

141 A LORD TITKA

– Bemásztam az ablakon. Nem volt bezárva. – Ahogy a lányra nézett, szeme megvillant. – Mondhatom, az elmúlt évek során jelentős gyakorlatra tettem szert a hölgyek ablakán keresztül történő közlekedésben. Bár általában kifelé igyekeztem. A célzás eszébe juttatta, miért is intett búcsút a férfinak. – Nem kellett volna utánam jönnöd. Amikor a férfi fájdalmas arcot vágott, a lány azonnal megbánta nyers megjegyzését.. – Nézd, Maria. Hibát követtem el, amikor megpróbáltalak belehajszolni egy házasságba. Több időt kellett volna hagynom, hogy átgondolhasd a dolgot, mielőtt engedélyért folyamodom. – Keze az oldalán ökölbe szorult. – De nem mehetsz hozzá Hyatthez. Talán nem hiszel nekem, ha ezt mondom, de ő egy hozományvadász… – Tudom. A férfi csak pislogott. – Tessék? Mariát nem vitte rá a lélek, hogy a történteket elejétől a végéig elmesélje neki. Túl megalázó lett volna, ha a férfi rájön, milyen ostoba volt, hogy megbízott egy ilyen férfiban. – Nem megyek hozzá. Emiatt már nem kell aggódnod. Oliver összeszűkült szemmel nézett a lányra. – Annál inkább hozzám kell jönnöd. – Hosszú léptekkel mellette termett, és karjánál fogva megragadta. – Tudom, hogy férjként csak a nemesi címemet ajánlhatom fel, de… – Ne mondd ezt! – tiltakozott a lány. – Ez nem igaz! – Akkor miért hagytál faképnél egyetlen szó nélkül? – kérdezte a fájdalomtól annyira eltorzult hangon, hogy a lány átkozta magát ostobaságáért. – Azért, mert valójában egyáltalán nem akarsz engem nőül venni. Csak azért teszed, hogy megnyugtasd a lelkiismeretedet, amiért elvetted az ártatlanságom. A férfi harsány nevetésben tört ki. – Te vagy az első nő, aki azzal vádol, hogy egyáltalán van lelkiismeretem. – Csak azért, mert a többiek nem ismernek olyan jól, mint én. – Kiszáradt torokkal kinyújtotta kezét, hogy a férfi borostás állát megsimogassa. – De én ismerlek. Én tudom, hogy jó ember vagy. Zord vonásai az arcán szétterülő halvány mosolytól mintha megenyhültek volna, amint a lányt elengedte. – Ne áltasd magad. Szeretném, ha a feleségem lennél, de akkor nem, ha szent meggyőződésed, hogy megérdemellek. Mert nem így van, erről biztosíthatlak. Színtelen hangja hallatán Maria szíve összeszorult. – Tévedsz – suttogta. – Igenis jó ember vagy. Egyszerűen csak képtelen vagy elhinni, hogy tudsz jó ember módjára viselkedni. És hogy bízhatnék benned, ha te sem bízol saját magadban? – Nem bízhatsz – felelte hűvösen. – Fogalmad sincs róla, ki vagyok… mi vagyok. Ha lenne, fontolóra sem vennéd, hogy a feleségem legyél. Már réges-rég bizonyosságot szereztem róla, hogy… – Oliver száján halk káromkodás csúszott ki. Réges-rég? A lány vére meglódult ereiben. – Ugye, azzal kapcsolatos, ami a szüleiddel történt akkor éjjel, ott a vadászlakban? – Kezét a férfi karjára tette. – Még mindig bűnösnek érzed magad miatta. De pusztán az, hogy nem értél oda időben, hogy megakadályozhasd, még nem jelenti azt, hogy te okoztad a tragédiát. – Nem ezért érzem magam bűnösnek! – Karját kiszabadítva, fürge léptekkel az ablaknál termett, majd kifelé bámult a fogadó udvarára. – Mondd el, mi nyomja a szíved – könyörgött neki a lány. Mrs. Plumtreenek igaza volt: a férfinak mindennél nagyobb szüksége van rá. hogy a lelkét hosszú évek óta marcangoló gyötrelmeit valakivel megoszthassa. Oliver viszont makacsul hallgatott. – Tudom, hogy veszekedtél valamiről az édesanyáddal – ostromolta Maria kitartóan. – Ezt a nagyanyád mesélte, viszont nem tudja, miről vitatkoztatok. – Hála a jó istennek! – mormogta. – Nem lehet olyan szörnyű. SABRINA JEFFRIES

142 A LORD TITKA

A férfi szemében indulat villant, ahogy a lányra nézett. – Az ördögbe, hisz a leghalványabb sejtelmed sincs az egészről! – Épp ezért kell beavatnod a részletekbe. Hogy megérthessem. – Ezt te nem értheted. – Az apád volt a vita tárgya? Erről van szó? – Arról vitáztunk, hogy… valami olyan… esztelenséget követtem el, ami… – ujjaival a hajába túrt. Majd megrándította a vállát. – Képtelen vagyok elmondani neked. Ha megteszem, sosem leszel a feleségem. – Sosem leszek a feleséged, ha nem teszed meg – mondta a lány kedvesen. – A pokolba ezzel az egésszel! – A férfi hangjában kétségbeesés csendült. – Komolyan beszélek, Oliver. Amikor szembefordult a lánnyal, tekintete szinte lángolt – Anyám rajtakapott az ágyban a házi bálunkra érkezett hölgyvendégek egyikével, érted már? Rajtakapott, amint egy férjes asszonnyal szerelmeskedtem. Csak bámult a férfira, mint aki nem ért az egészből semmit. Ő azonban ugyanazon az indulattól fűtött hangon folytatta: – Ekkor láttam anyámat utoljára, még mielőtt apám után eredt volna a vadászlakba. Hát ez az oka, kedvesem, amiért anyám megölte őt! Maria azonnal megértette, hogy a férfi el is hitte ezt, és hogy ez emészti annyira. De nem tudta felfogni, miért. Igen, valószínűleg megrázó élmény lehet egy anyának, ha a tizenhat éves fiát egy férjes asszonnyal találja az ágyban, de felingerelheti ez annyira, hogy emiatt véget vessen férje életének? Ez felettébb valószínűtlennek tűnt… – De miért…? Oliverből fojtott káromkodás szakadt ki. – Lilith Rawdon katonafeleség volt. Ő és Rawdon őrnagy is meghívást kapott a szüleimtől egy hétvégére Halstead Hallba. Amikor megérkeztek, Lilith szemmel láthatóan bosszankodott valami miatt. De ez nem akadályozta meg abban, hogy kacérkodjon velem, amikor senki sem látta. – A dolog hízelgett a hiúságomnak. Addig a napig még sosem szerelmeskedtem senkivel. Etonban ugyan megcsókoltam egy-két felszolgálót a kocsmában, de semmi több. – Hangja ridegen csengett. – Lilithnek nem tartott soká rájönnie, hogy elég érett vagyok hozzá, hogy ennél tovább lépjek. Amikor a vendégség másnapján mindenki más piknikezni ment, én otthon maradtam, mert gyűlöltem nézni, ahogy a szüleim a szellemesség és kifinomultság álarca mögé rejtőzve csípős megjegyzéseket vágnak egymás fejéhez. Maria pisszenni sem mert, félt, hogy ha megszólal, a férfiba fojtja a szavakat. – Lilith a hálószobámban akadt rám, ahol egy gazdálkodásról szóló könyvet olvasgattam, amelynek tanulmányozására apám utasított még azt megelőzően. Majd meghaltam az unalomtól. Képzelheted hát a meglepődésem, amikor Lilith besétált, bezárta az ajtót, és elkezdett megszabadulni a ruháitól. Bár a nő égbekiáltó gonoszsága megdöbbentette, Maria igyekezett rezzenéstelen arccal hallgatni a férfi beszámolóját. – Képtelen voltam levenni róla a tekintetem. Lilith elképesztően gyönyörű volt és úgy tett, mintha engem is vonzónak talált volna. – Megrázta a fejét – Istenem, milyen ostoba voltam. A férfi szavaiból sugárzó önutálattól Maria legszívesebben felsikoltott volna. Az az átkozott nőszemély valószínűleg tényleg vonzónak találta. Maria játszi könnyedséggel maga elé tudta képzelni a tizenhat éves Olivert – egy ruganyos testű Adoniszt, olajosan ragyogó bőrrel, ifjúsaga kicsattanó életerejével. Látva tulajdon unokafivéreit ennyi idősen, nem voltak kétségei afelől, mekkora büszkeséggel tölthette el a fiút, hogy felkeltette egy gyönyörű, idősebb asszony érdeklődését. A férfi akadozó lélegzettel folytatta. – Rám vetette magát, és… nos, a többit el tudod képzelni. Épp akkor boldogan adtam át magam a roppant tehetséges Mrs. Rawdonnak, és búcsút intettem az ártatlanságomnak, az ajtó kivágódott, és anyám besétált. – Arca halvány pírba borult. Szegény ördög! Emlékezett rá, hogy egyik unokafivére mennyire belevörösödött, amikor Maria meglátta a jövendőbeli feleségével csókolózni, és el tudta képzelni, hogy Oliver számára a helyzet akár tízszerte kínosabb lehetett. SABRINA JEFFRIES

143 A LORD TITKA

De továbbra sem értette, mindez hogy torkollhatott ekkora tragédiába. Oliver tekintetén látszott, ahogy a jelenet megelevenedik előtte. – Ahelyett, hogy eltakarta volna magát – folytatta –, Lilith felkelt az ágyból, és bájait kendőzetlenül kitárva nézett farkasszemet anyámmal. Amikor arcán számító mosoly villant, anyám arcából pedig kiszaladt a vér, megértettem. Lilith szándékosan intézte úgy a dolgot, hogy anyám ránk, illetve rám találjon… ebben a félreérthetetlen helyzetben. – De mi az ördögöt akart ezzel elérni? – Nyilvánvalóan csak eszköz voltam a kezében, hogy beteges vágytól vezérelve felülkerekedhessen anyámon. Erre akkor döbbentem rá, amikor anyám Lilithre nézve így szólt: „Nem elég, hogy őt megszerezted? Muszáj volt a fiammal is kikezdened?” Vagyis Lilith Rawdon a férfi apjának a szeretője volt. Jóságos ég! Oliver arca ellentmondásos érzelmekről árulkodott. – Korábban sokat gondolkodtam rajta, vajon Rawdonék miért töltenek annyi időt a szüleim társaságában. Anyám nem különösebben kedvelte Lilitht, apám pedig megállás nélkül ugratta Rawdon őrnagyot a maga alattomos stílusában, amely még nekem is feltűnt. De aznap, amikor anyám meglátott… Kezét ökölbe szorította. – Ó, istenem, annyi fájdalom csendült a hangjában! Azóta is kísért nap mint nap. Anyám közölte velem, hogy takarodjak a szeme elől, és jószerével kihajított a szobából. Az utolsó dolog, amire emlékszem, Lilith anyámra villantott elégedett mosolya volt. – De miért tette az egészet? Ha neki és az apádnak viszonyuk volt egymással, miért akarta mindezt gúnyosan az anyád szemére vetni? – Ezen hosszú éveket töprengtem magam is. Az idő tájt rengeteg szóbeszéd járta Rawdonékról: hogy a házasságuknak vége, és hogy a különélés is felmerült. Természetesen a válás szóba sem jöhetett, de Lilith valószínűleg abban reménykedett, hogy meggyőzheti apámat, szökjenek meg, hogy aztán együtt élhessenek. Mivel érhette volna el könnyebben célját, mint hogy annyira felbosszantja anyámat, hogy ő maga kezdeményezze a különélést? Nyomós indok nélkül anyám sosem vetemedett volna ilyesmire. – Vagy az egész nem volt más, csak az, aminek látszott – mutatott rá Maria. – Lilith Rawdon egy velejéig romlott nőszemély, aki képtelen volt ellenállni a kísértésnek, hogy egy neki kívánatos ifjút az ágyába vigyen. Ezek után próbált újra kapcsolatba lépni veled? – Nem. Még akkor este távoztak. Később próbáltam felkutatni, hogy kiszedjem belőle az igazságot, de amikor otthonában felkerestem, a cselédségtől azt az információt kaptam, hogy Indiába mentek, írtam neki, ő azonban sosem válaszolt. A többi levelem kézbesítetlenül jött vissza, szóval bizonyára továbbutaztak. Oliver meggyötört tekintettel nézett Mariára. – Semmi kétségem afelől, hogy amit Lilith aznap tett, szántszándékkal tette. És hogy ostobaságomnak, valamint a nők iránt megnyilvánuló gyengeségemnek köszönhetően én voltam, aki hagytam, hogy felhasználjon arra, hogy bántsa anyámat, ami aztán arra késztette őt, hogy… – Ó, kedvesem! – mondta Maria, igyekezvén könnyeit visszatartani, ahogy a férfi mellé lépett. – Nem a te hibád volt! – Nem? – kérdezte a férfi elfúló hangon. – Miközben kétségbeesetten próbáltam eltakarni előle a meztelenségem, ezek voltak anyám utolsó hozzám intézett szavai: „Te vagy a család szégyene! Pont úgy viselkedsz, ahogy az apád. De legyek átkozott, ha hagyom, hogy ugyanolyan megátalkodott, önző alakká változtasson, mint amilyen ő maga, aki bárkit képes feláldozni kénye-kedve szerint!” Ezért lőtte le apámat. Hogy megakadályozza, hogy rossz hatással legyen rám. Ó, szegény kedvese. Micsoda istencsapás, hogy anyjának ez volt az utolsó emlékképe a fiáról. Nem csoda, hogy Oliver az egész eddigi életét azzal töltötte, hogy a múltat valamiképp kitörölje emlékeiből. Ki ne tett volna hasonlóképp? Harag ébredt benne Oliver anyja iránt, aki ekkora lelki tehertételnek tette ki a fiát – Nem lett volna szabad ilyesmiket a fejedhez vágnia. – Hisz igazat mondott. – Nem, nem mondott!

SABRINA JEFFRIES

144 A LORD TITKA

– Maria, egész életemben látnom kellett, anyám hogyan szenved apám félrelépéseitől. Nem igazán volt diszkrét, és anyám, aki ostobamód ennek ellenére bolondult érte, az évek múltával egyre inkább elhidegült tőle. Mindig azt mondta, hogy mi, gyerekek jelentjük számára az egyetlen örömet, hogy mi kárpótoljuk mindenért. Aztán, egy óvatlan pillanatban, magam döftem tőrt a szívébe. A férfi arcára kiülő gyötrelem szívbe markoló volt. Maria karjánál fogva megragadta, és kényszerítette Olivert, hogy a szemébe nézzen. – Nem te vagy az oka, hogy anyád meggondolatlan tettre ragadtatta magét. Az ő döntése volt. Amikor azokat a szörnyűségeket vágta a fejedhez, biztos vagyok benne, hogy nem gondolta komolyan, amiket mondott. Egyszerűen csak haragudott az apádra, és a haragját rajtad töltötte ki. Mert te voltál kéznél, és mert az őt ért sérelmekért nem tudott elégtételt venni az apádon. – Ó, végül mégiscsak sikerült neki elégtételt venni rajta. – A férfi szeme szinte lángolt, ahogy a lányra nézett. – Igen. És ez tragikus. De nem olyasmi, amiért magadat kellene hibáztatnod. – Ezt te nem értheted – vágott vissza a férfi. – Jobban értem, semmint azt gondolnád. Az anyám belehalt a szülésbe, emlékszel? – Maria torkát sírás fojtogatta, de úrrá lett gyengeségén. – Gyerekkorom java részében úgy éreztem, hogy a haláláért én vagyok a felelős. Biztos el tudod képzelni, milyen az, ha az ember úgy érzi, tulajdon létezését csakis anyja szenvedésének és halálának köszönheti. – Az nem ugyanaz. – A férfi arcvonásait eltorzító gyötrelembe a lány szíve belesajdult. – Te nem akartad szántszándékkal… – Te talán igen? Tudtad, hogy az a Lilith nevű nőszemély gyűlöli az anyádat? Hogy viszonya van az apáddal? Hogy a vele való enyelgéssel szerencsétlen események egész sorát indítod el? A férfi megpróbálta ellökni magától a lányt, de az nem engedett keze szorításán. Ekkor mogorva tekintettel nézett Mariára. – Lehet, hogy Lilith és apám viszonyáról nem tudtam, de azzal tisztában voltam, hogy férjes asszony. Tudtam, hogy amit teszek, erkölcstelen. De nem érdekelt. – Tizenhat éves voltál! Az apád naponta vétett az illendőség szabályai ellen. Ráadásul tudtad, hogy más férfiak a te társadalmi pozíciódban szintén hasonlóképp cselekszenek. – A lány arcán könnycseppek gördültek le, de mit sem törődött velük. – Árulj el valamit: amikor kellemes perceket töltöttél Mrs. Rawdonnal az ágyban, gondoltál egy percig is az anyádra, vagy arra, hogy helytelenítene a viselkedésed? – Ne légy nevetséges! – Látod? A fiatalemberek ritkán gondolkodnak, mielőtt cselekszenek. ösztönösen teszik, amit tesznek, önzőek, és nem tudnak parancsolni vágyaiknak, más szóval igazi kéjencek. Négy unokafivérrel áldott meg a sors, és amikor abba a korba léptek, a világ mindahány erkölcsi prédikációját elfelejtették volna, ha egy csinos férjes asszony vetkőzött volna neki a hálószobájukban, és bújt volna melléjük az ágyba. – Ez nem mentség. – Nem. De azt sem bizonyítja, hogy te vagy a felelős a tragédiáért. Az idők során ez valahogy összemosódott az elmédben. Ideje volna végre a helyükre tenni a dolgokat. A lány fejét hatalmas kezébe fogta tekintete izzott a haragtól. – Elfelejted, hogy egész életemben mást se csináltam, csak azt bizonyítottam, hogy anyámnak igaza volt. Olyan vagyok, akár az apám. A lány emlékezetében ekkor felidéződtek a férfi nagyanyjának szavai: Az ember azt hinné, hogy Oliver olyan, akár az apja, pedig valójában sokkal jobban hasonlít az anyjára. Fogalmam sincs róla, hogy az elmúlt évek során miért akart annyira apja nyomdokaiba lépni, de esküszöm önnek, egyáltalán nem ilyen a jelleme. Az igazságtól Maria szeme egyszeriben felnyílt. – Nem – mondta elérzékenyülve. – Te az egész életedet azzal töltötted, hogy fittyet hánytál az anyádra, haragudván rá, amiért magára hagyott téged és a testvéreidet, és mert abba a tarthatatlan helyzetbe kényszerített, hogy rejtegetned kell, mi is történt akkor éjjel valójában. Az anyád szellemével harcolsz, és egyfolytában azt kiáltod: „Ha nem akartad, hogy olyanná váljak, mint ő, akkor velem kellett volna maradnod, hogy megakadályozhasd!” SABRINA JEFFRIES

145 A LORD TITKA

Amikor a férfi görcsösen levegő után kapkodott, Maria kezét az övére tette. – De ő nem hall téged. Így nem csinálsz mást, csak vánszorogsz egy úton, amely nem neked rendeltetett. Nap nap után mind jobban belefáradsz a küzdelembe, s bár létezésednek több értelmet szeretnél adni, megalkuszol, mert abban a tévhitben ringatod magad, hogy csak kevesebbre vagy érdemes. Ez nem élet senki számára, főleg nem egy olyan férfinak, akinek annyi lehetősége lenne. Oliver ajkát reszketeg sóhaj hagyta el. – Honnan van ez a belém vetett hited? – kérdezte rekedten. – Hogy bízhatsz bennem, amikor nem szolgáltam rá semmivel? – Rengeteg okot adtál rá, hogy bízzam benned, de csak egy számít igazán. Szeretlek, Oliver. Nem tehetek róla. Ezért bízom benned. A férfi reszketni kezdett, szeme visszafojtott könnyektől csillogott. – Szeretlek – ismételte a lány, s közben csókot lehelt a férfi arcára. – Szeretlek. – Majd megcsókolta arca másik, könnyáztatta felét is. bár nem tudta, hogy a könnyek tőle vagy a férfitól származnak-e. – Annyira szeretlek. – Azzal ajkát a férfiéhoz dörzsölte. Oliver kissé eltolta magától, tekintete a lány arcát fürkészte. – Isten irgalmazzon neked, ha ez csak hazugság! – suttogta fájdalomtól eltorzult hangon. – Mert ezek a szavak egyszer s mindenkorra megpecsételik a sorsod. Mától fogva soha nem engedlek el magam mellől.

Huszonhatodik fejezet Szeretlek. A szavak még akkor is ott dübörögtek Oliver fülében, amikor Mariát magához húzta. Nem is tudta, milyen kétségbeesetten vágyott rá, hogy a lány kimondja ezeket a szavakat, míg végre tényleg megtette, és most ott visszhangzottak minden egyes édes csókban, a lány kezének minden egyes gyengéd, cirógató mozdulatában, nyelvének a férfi kiéhezett szájában megelevenedő minden egyes simogatásában. Mindent elmondott neki, feltárta előtte lelkének legsötétebb titkait, és ő még ezek után is hagyta, hogy átölelje, csókolta, karjaiba fészkelte magát, megkönnyezte. Az egész elképzelhetetlennek tűnt. Ha a lány hinni tudott benne, hogy nem az a megátalkodott gazember, akinek szerepében az elmúlt években oly előszeretettel tetszelgett, nem kellene neki is megtanulnia bízni saját magában? Lehetne az a férfi, akire a lány annyira vágyik? Az, akinek anyja szerette volna látni? Valóban képes volna az életén változtatni? – Szeretlek – suttogta Maria újra és újra, ajkait a férfiéra zárva, amitől Oliver szíve túlcsordult a boldogságtól. – Istenem, Maria – mondta rekedten. – Ha játszol velem, abba belepusztulok. – Nem hiszel nekem? – Száját Oliver nyakára szorítva, áhítatosan megcsókolta, amitől a férfi szíve vad kalimpálásba kezdett. – Úgy vélem, bolond vagy. Azt elhiszem. – Nem jobban, mint amennyire te. Nem jobban, mint bárki, aki szerelmes. Már megint ez a szó, a szó, amelyet a múltban mindannyiszor gyanakvással fogadott, valahányszor elhagyta egy nő száját, a szó, amely most a legfinomabb méz édességével töltötte el. Olyan kétségbeesetten akart hinni benne. A legszívesebben mindenestül bekebelezne. az ágyra fektetné, és addig szorítaná ölelő karjai közt, míg képes elhitetni magával, hogy a lány komolyan gondolta, amit mondott De amikor keze a lány ruhájának gombjai után nyúlt, Maria elhúzódott. – Nem, nem tehetjük, most nem. – De igen – makacskodott a férfi. – Mr. Pinter bármelyik pillanatban előkerülhet, és én nem akarom, hogy rajtakapjon minket, amint éppen… SABRINA JEFFRIES

146 A LORD TITKA

– Valóban aggaszt, mit gondol Pinter? – szakította félbe Oliver, miközben őrült birtoklási vágy kerítette hatalmába. – Úgy tűnik, ide-fele jövet felettébb bizalmas viszonyba kerültél a felügyelő úrral. Maria ajka huncut mosolyra görbült. – Ne mondd, hogy féltékeny vagy Mr. Pinterre. – Az vagyok, a fenébe is! – mennydörögte Oliver, miközben Mariával az ágy felé hátrált. – Féltékeny vagyok Jarretre, Gabe-re, és minden átokfajzatra, aki rád néz vagy megkíván. – Felesleges féltékenykedned. – Karját a férfi nyaka köré fonta. – Én téged szeretlek. Már megint ez a szó, amelytől a férfi szíve vad zakatolásba fog. Akkor hát van szíve? Szemmel láthatóan igen. – Mégis elszöktél és faképnél hagytál, anélkül, hogy egyetlen szót is szóltál volna – vádaskodott. – Csak azért, mert azt mondtad, nem vagy biztos benne, hogy hűséges tudsz lenni hozzám – felelte lágyan. Oliver visszafojtotta lélegzetét. – Azt csak a félelem mondatta velem. A félelem, hogy talán apám jellemét örököltem, és hogy nem lehetek az, akire neked szükséged van. – És most hová lett az a félelem? – Amikor sóvár és ígéretekkel teli tekintete a férfiéba fúródott, Oliver szorítást érzett a mellkasában. – Elmúlt. Egyetlen nap nélküled megértette velem, hogy szükségem van rád. – Ujjaival a lány hajába túrt, a hajtűket szétszórva a selymes tincseket vállára borítva szétzilálta. – Amikor belépek valahová, kedvesem, csak téged látlak. Tegnap Londonban akkor sem észleltem volna kevesebbet a körülöttem lévő hölgyek seregéből, ha vak lennék. Képtelen volt felfogni, hogy szájából megállás nélkül ömlöttek a szavak, amelyek hallatán mindannyiszor csak nevetett barátain, amikor a feleségükről beszéltek. De valahányszor derült rajtuk, énjének féltékeny része haloványan tisztában volt vele, hogy milyen hamis ez a nevetés. És most azt is megértette, mennyire hamis volt az élet, amelyet mindmáig élt. – Hogy is részesíthetném előnyben más nők kegyeit azéval szemben, akit szeretek? – kérdezte. A lány eloszlatta a lelkét sanyargató sötét felleget. A lány látta meg benne a fiút, aki sok-sok évvel ezelőtt még optimistán szemlélte az életet. A férfit, aki még mindig bízott és reménykedett. És akinek végre lehetősége adódott, hogy oldalán a lánnyal jobb élete lehessen. Maria ajka megremegett, ahogy karját a férfi nyaka körül szorosabbra fonta. – T-te szeretsz engem? A lány fitos orrát és szeplőit elnézve, amelyek állandóan egy imádni való tündért idéztek emlékezetébe, Oliver torka kiszáradt. – A nap minden órájában kívánlak. Nem tudom elképzelni, hogy nélküled kelljen élnem. A gondolat, hogy egyedül kell visszatérnem az üres házba, annyira elviselhetetlen, hogy inkább loholok a sarkadban, vigyen az út bármerre, semmint nélkülöznöm kelljen téged. Mondd csak, ez a szerelem? Maria ragyogó mosolyt villantott a férfira. – Annak tűnik. – Akkor szeretem az én gyönyörűséges, kardforgató, szabad szájú angyalomat. Azt akarom, hogy a feleségem legyél. Magam mellett akarlak tudni az asztalnál, szeretném, ha a kísérőd lehetnék a bálokon, és megosztanád velem az ágyam. – Leírhatatlan boldogság áradt szét testében. – Szeretném, ha a gyermekeim anyja lennél, annyi gyermeket szeretnék tőled, hogy Halstead Hall minden egyes szobájába jusson egy. A lány egyszeriben megértette a hallottakat. A férfi túláradó szerelme nem hagyott kétséget afelől, hogy nem pusztán magát ajánlja fel, hanem minden mást is, amellyel korábban egyáltalán nem törődött. Mindent, amit szeretett volna jóvátenni. Mindent, amit muszáj volt jóvátennie. – Remélem, azért nem mindbe – ugratta Maria, könnybe lábadó szemekkel. – végtére is háromszáz van. – Akkor azt hiszem, máris neki kell látnunk – jegyezte meg a lányhoz hasonlóan elérzékenyülve. Vadul kalimpáló szívvel, ismét a lány ruhájának hátán sorakozó gombok után nyúlt. – Az ilyesmit sosem szabad soká halogatni. Ahogy őszinte örömében nevetésben tört ki, a lány a férfi nyakkendőjét kezdte bogozgatni. – Látom, a személyedben egy életerőtől duzzadó férjet tisztelhetek majd.

SABRINA JEFFRIES

147 A LORD TITKA

Oliver lehúzta a lányról a ruháját, majd maga felé fordította, hogy fűzőjét meglazíthassa. – El sem tudod képzelni, mennyire – mormogta, majd a lány lemeztelenített keblét kezébe fogta. Maria nagyot sóhajtva fenekével a férfihoz dörgölődzött. – Némi fogalmam azért van róla. Ahogy megszabadították egymást a ruháiktól, Olivernek élete legfurcsább élményében volt része, ami szavakkal le nem írható. Agyának az a része, amely általában megállás nélkül gondolkodott, miközben egy nővel szerelmeskedett, az a része, amely tudta, hogy hozza ki a dologból a legtöbbet, ezúttal mintha teljesen kikapcsolt volna. Féktelenül buja ifjúnak érezte magát, akin túlságosan elhatalmasodott a vágy, semhogy elővigyázatos legyen, akit túlságosan letaglóztak a lány nyújtotta élvezetek, semhogy képes legyen betelni a gyönyörrel, amelyet a lány selymes bőrének érintése váltott ki belőle. Nem tudta és nem is akarta leküzdeni felajzott testének gerjedelmét sem, amelyet a lány csodálatos testének domborulatai tovább fokoztak. A sürgető vágytól vezérelve az ágyra döntötte Mariát, majd ő is mellé hanyatlott, a kétségbeeséstől szinte őrjöngve, hogy benne lehessen, hogy megmutathassa neki, milyen heves érzéseket táplál iránta. De abban a pillanatban, ahogy lehajolt, hogy csókot leheljen a nyakára, a lány ellökte magától és felugrott az ágyról. – Nem zártam be az ajtót! A derekánál megragadva húzta vissza a lányt magára. – Nem fog megzavarni bennünket senki, kedvesem. – Lábát a lány lába köré kulcsolta, hogy magához láncolhassa. – És ha mégis, az csak lerövidítené az oltárhoz vezető utat, aminek részemről semmi akadálya. Kérdő pillantásainak kereszttüzében, a lány kissé eltávolodott a férfitól. – Miért mindig akkor próbálsz elcsábítani, amikor valaki ránk törhet? Először megcsókolsz, amikor tudod, hogy a nagyanyád bármikor besétálhat, majd felettébb erkölcstelen dolgokat művelsz velem a hintóban alig egy kőhajításnyira Londontól, aztán pedig… – Mit mondhatnék? – Oliver elvigyorodott. – Mivel életem hátralévő részében rajtad kívül senkit sem akarok magam mellett látni az ágyban, mindenre meg kell tanítanom téged, amit csak tudok. – Kezeit a lány formásán telt kebleire helyezte. – Íme, az első lecke. Szerelmeskedj velem, én drága jegyesem. Szavainak nyomatékot adva, ágaskodó férfiasságával a lány felé mozdult, mire az a lélegzetét is visszafojtotta. – Nem vagyok benne biztos, hogy értem. – Most, hogy ilyen ügyesen fölébem kerekedtél, szeretném, ha magadba fogadnál. A lány arcát halvány pír öntötte el. – Gondolod, hogy menni fog? A férfi elnevette magát. – A dolog fordítva is éppen olyan jól működik, nekem elhiheted. Maria kíváncsi arccal ült hátra a sarkára, miközben tekintetét a férfi erőtől duzzadó férfiasságára vetette. – Ó, igen! Ölének érzékeny pontját megérintve, Oliver kitörő örömmel tapasztalta, hogy odalenn a lány forró, nedves, és készen áll rá, hogy magába fogadja. – Igen, bizony – suttogta reszelős hangon. – Rajta, angyalom! Szeretkezz velem. Még mielőtt megörülök. Arcán bizonytalan mosollyal, Maria felemelkedett, majd Oliverre ereszkedett, magába fogadva annak férfiasságát. – Nahát! – mondta, amikor a férfi teljes hosszában elmerült benne. – Ez igazán csodás. – Ugye? – A férfi egy erőteljes lökéssel a lány felé mozdult. – Abba ne hagyd. Miközben érzékien hullámzó teste a férfi testének feszült, s kebleire hulló hajzuhataga selymes függönyként, aranyló vörösen ragyogott a délelőtti fényben, a lány mozogni kezdett. Ahogy a vér egyre hevesebben lüktetett ereiben, Oliver a lány rózsásan izzó arcára nézett, és végre megértette, miért szánják magukat házasságra a férfiak. Barátai esküvőjén számtalanszor hallgatta már végig a szertartáson elhangzó fogadalomtételeket, amikor a házasulandó felek elismétlik az ünnepélyes szavakat a lelkész után, aki a házastársi kötelezettségeinek

SABRINA JEFFRIES

148 A LORD TITKA

minden valószínűség szerint csukott szemmel tesz eleget. Amikor ahhoz a részhez értek, hogy „hozzá mindenkor hű leszek”, Oliver általában magába fojtotta keserű nevetését. Ezúttal azonban eszébe sem jutott nevetni. Az övék őszinte esküvés volt, egy férfi egyesülése a nőve l, akit szeretett. A lány arcán nyoma sem volt tettetésnek, se mesterkedésnek, ahogy titkoknak sem. Szerette őt, tisztán és őszintén, fenntartások nélkül. Hitt benne, amikor ő maga sem volt képes hinni saját magában. Hite angyallá változtatta, aki azért ereszkedett alá, hogy az ő életét teljessé tegye, hogy enyhítse fájdalmát, és hogy lelkével életre keltse testét. Gyönyörét fokozni vágyott, ezért Oliver hüvelykujjával ingerelte a lány érzéki mellbimbóit, karjait csókokkal hintette, kezét két lába közé csúsztatta, hogy Mariát testének legérzékenyebb pontján simogatva a lélegzetét is elállítsa. Fürdött a lány édes mosolyában, kedvét lelte bőre finom puhaságában, ahogy Maria tündöklő istennőként lovagolt rajta, s a lány szemében hűen tükröződő érzéseitől, kezé nek gyengéden cirógató mozdulataitól Oliver torkát visszafojtott könnyek kaparták. Tényleg azt hitte, hogy aznap ott a hintóban a szerelmeskedés rejtelmeibe vezetheti be? Bizonyára elment az esze. A maga tapasztalatlan módján a lány megértette, amit ő sosem – hogy a szenvedély nem arról szól, miként váltjuk ki azt. Sokkal inkább a személyről, akinek segítségével elérjük. A beteljesülés iránti vágy egyik pillanatról a másikra olyan hévvel tört rá, hogy attól félt, nem bírja visszafogni magát, s kivárni, míg a lány is a csúcsra ér, de pont, amikor elemi erővel temette maga alá a gyönyör, fejét hátravetve a lány is felkiáltott, s megrázkódott a mindent elsöprő kéjtől. Magját a lány testébe lövellve azért fohászkodott hogy egyesülésükből gyermek foganjon. Magától értetődőnek tűnt, hogy a pillanat hevének gyümölcse egy eleven kisfiúban vagy egy kacarászó kislányban öltsön testet. Maria meztelenül és kielégülve omlott a férfi mellkasára, akinek szíve csordultig telt boldogsággal. Olivernek hirtelen nevethetnékje támadt. Ha nem vigyáz, a lány a végén még érzelgős, szerelmes verseket szavaló futóbolonddá változtatja. A lány szemöldökét felvonva nézett rá. – Miért nevet, uram? – Boldog vagyok. – Hihetetlenül boldog, annyi szent. – És még boldogabb leszek, ha találunk egy lelkipásztort, és hasznát vehetjük annak az engedélynek – És mi van akkor, ha úgy döntök, hogy inkább elfogadom a korábbi ajánlatodat, és a szeretőd leszek? – ugratta. – Mi van, ha ragaszkodom az örökségemhez? Megjegyzésétől Oliver azonnal kijózanodott. Vajon mi történhetett a Hyatt-tel való találkozásakor? – Valóban ezt akarod? – Nem – felelte lágyan. – Téged akarlak. – Az érzés kölcsönös. – A lányt meglepve hirtelen fölé hengeredett, és a nyakát kezdte csókolgatni. – Mi több, most azonnal akarlak. Megint. Aztán valaki kopogtatott az ajtón. Riadt arckifejezéssel, egyik ujját annak ajkára helyezve, elhallgattatta a férfit, aki fogai közé vette, s nyelvével ingerelte a lány ujjbegyét, es sóvár tekintettel figyelte, ahogy szemei olyanok lesznek, akár a megolvadt zafír. Amikor a kopogás megismétlődött, elfojtott magában egy szitkot, és legördült a lányról. – Mi történt? – kiáltotta a lány érdeklődve. – Freddy önnel van, Maria? Úgy tűnt, mintha hangokat hallottam volna. Pinter rekedtes hangját felismerve, Oliver összevonta szemöldökét. – Nem, nincs itt. – A lány felült, de Oliver visszahúzta, és egyik lábát a lány lábán keresztülvetve igyekezett Mariát egy helyben tartani, miközben csókok sorával hintette be a lány kulcscsontját. – Nos, nem volt a pékségben sem – mondta Pinter az ajtón keresztül. – A fogadós azt mondta, hogy itt járt, de aztán újra elment. Fogalma sincs, hová. Oliver a csalódottságtól Maria vállára borulva halkan felmordult, mire a lány nevetését elfojtandó, ajkába harapott. – Valószínűleg elment, hogy újabb adag ennivalót keríthessen – kiáltotta. – Menjen és ellenőrizze a többi kocsmában és fogadóban is, kérem! Biztos vagyok benne, hogy nem mehetett messzire. – Talán kegyednek is velem kellene jönnie, hogy együtt… – Nem tudok – vágott közbe. – Én… nem vagyok valami jól. SABRINA JEFFRIES

149 A LORD TITKA

– Akarja, hogy szóljak a fogadós feleségének? – érdeklődött a felügyelő, s hangjába aggodalom és gyanakvás furcsa elegye vegyült. – Nem! – kiabált ki a lány. – Nem vagyok felöltözve. – Ez a valóságnak nem egészen felel meg – suttogta Oliver a fülébe. – Csak… menjen, kérem, és kerítse elő Freddyt, amíg én pihenek egy keveset – utasította Pintert. – Biztos vagyok benne, hogy mire megtalálja, magam is jobban leszek. – Megígérhetem, hogy jobban leszel, szerelmem – mormogta Oliver, s közben megállás nélkül a lány fülcimpáját harapdálta. Maria bármennyire is küzdött, hogy arcára mosolyt erőltessen, csak egy gyötrelmes pillantásra futotta erejéből. – Rendben – válaszolta Pinter. – De legkésőbb délben indulni szeretnék. Kerítenünk kell egy ügyvédet, aki még azelőtt talál terhelő bizonyítékot Hyatt ellen, mielőtt ő találna bármit ön ellen. Maria arcáról lehervadt a mosoly Mi az ördög folyik itt? – Addigra biztosan jobban leszek – kiáltotta az ajtó felé. – Csak találja meg Freddyt. Oliver csak akkor mert megszólalni, amikor a férfi léptei elhaltak a lépcsőn. – Pinter meg mi a csodáról beszél? Miféle bizonyítékokról zagyvált itt össze? – Semmiség – válaszolta Maria, majd a férfi mellkasát kezdte csókolgatni. De Oliver tudta, hogy csak a figyelmét akarja elterelni. A lány bajban van. És ez elfogadhatatlan. Egy férj legfontosabb feladata, hogy kihúzza feleségét a bajból. – Nem lehet semmiség, ha egyszer Pinter égető szükségét érzi, hogy megvitathassa veled. Mondd el, mi történt! – Inkább nem szeretném. Oliver fenyegető pillantással szorította maga alá a lányt. – Én is elmondtam neked, amit szerettél volna tudni rólam. Most rajtad a sor. Maria izgalmában fogait alsó ajkába mélyesztette. – Meg kell ígérned, hogy nem avatkozol közbe. – Ilyen ígéretet nem teszek, angyalom. Tudhatnád jól. – Akkor viszont nem mondom el – szegült ellen a rá oly jellemző durcás arckifejezéssel. – Akkor kénytelen leszek Pintert kérdőre vonni, nem igaz? – Eltolta magát a lánytól, és lábát az ágy szélén átvetve a földre tette. – Várj! Oliver egyik szemöldökét a magasba vonva megfordult, és a lányra nézett. – Hihetetlenül arrogáns vagy… – Hát persze. Szóval, mi történt Hyatt-tel? Magában szitkozódva, Maria a párnára hajtotta fejét, majd a takarót mezítelen testére húzta. Haragját a férfi már akkor se nagyon tudta féken tartani, amikor a lány a nyilvánvaló csalás esetét ecsetelte neki. Amikor azonban ahhoz a részhez ért, hogy Hyatt kilátásba helyezett egy pert ellene házassági ígérete megszegéséért, Oliver tombolt dühében. Az ágyból felkelve így szólt: – Puszta kézzel ölöm meg! – Nem, nem teheted! – kiáltotta Maria, miközben próbálta visszahúzni a férfit az ágyra. – Ezért nem akartam elmondani. Ha közbeavatkozol, a dolgok csak rosszabbra fordulnak. Nem hagyom, hogy Nathan ellopja tőlem a New Bedford-i Hajózási Társaság rám eső részét, ahogy azt sem, hogy haragodban valami ostobaságra vetemedj, ami aztán Hyatt javára billenti a mérleg nyelvét. – És te hogy kívánod megoldani a helyzetet? – méltatlankodott a férfi hevesen. – Mr. Pinter majd kerít egy ügyvédet, és ők ketten mindent elrendeznek. Oliver tekintete elsötétült. – A férjedként ebbe azért nekem is volna némi beleszólásom! – Egyelőre még nem vagy a férjem – védekezett a lány. – És addig nem is leszel, amíg ez az ügy el nem rendeződik. Nem akarom, hogy akár te, akár a családod belekeveredjen. – A döntés rajtunk áll, vagy nem? SABRINA JEFFRIES

150 A LORD TITKA

– Ez kizárólag az én döntésem – közölte Maria magát megmakacsolva, mint mindig. – Mindannyian nagyon kedvesek voltatok hozzám, és nem akarom, hogy egy esetleges botrányba keveredjetek miattam. Már így is épp eléggé meghurcolták a neveteket Kutató pillantással nézve a lányra, Oliver végül engedett: – Hát jó, legyen. – Esze ágában sem volt azonban kimaradni az ügyből. De azt biztosra vette, hogy a lány mindent megtesz, ami csak a módjában áll, hogy kettejük összetűzését Hyatt-tel valahogy megakadályozza, és hát szörnyen makacs tudott lenni, ha a gyeplő az ő kezében volt. Így hát kénytelen lesz taktikát váltani: ki kell fárasztania a lányt annyira, hogy ő aztán kereket oldhasson, és a gazembert a maga módján számon kérje. Lehajolt, hogy megcsókolja, ám a lány gyanúsan méregetve eltolta magától. – Megígéred, hogy rám és az ügyvédekre bízod a dolgot? Válaszul semmitmondón felmordult, majd a lány mellére borult és szívni kezdte. – Oliver… – kezdte Maria vészjósló hangon. – Megígérem, hogy nem fojtom meg azt az embert, míg nem adsz rá engedélyt. – Ennyit megígérhetett. Többet azonban nem. Miközben fogai köze véve ingerelte a lány mellbimbóját és megkeményedett, szerelmeskedésre kész férfiasságát Maria puha bőréhez préselte, szeme felizzott a vágytól. Abban a percben hálás volt, hogy ilyen szakavatott ismerője a női nemnek. Ebbéli képességével most időt nyerhet, hogy megcselekedje, amit muszáj megtennie, anélkül, hogy hazudni kényszerülne neki, vagy hogy a lány erkölcsi felfogásán csorbát ejtene. – És azt is… megígéred, hogy semmilyen más módon sem avatkozol közbe? – faggatta Maria továbbra is, bár teste mohón válaszolt a férfi minden becézgetésére. – Hajlandó vagyok megígérni bármit, amit csak szeretnél – válaszolta vontatottan Oliver, miközben lenyúlt, hogy megsimogassa, majd elégedetten vette tudomásul, hogy a lány zihálni kezdett. – Sokkal könnyebben betarthatom őket, angyalom, ha… hajlandó vagy kiengesztelni. Maria vonakodva bár, de elmosolyodott. – Akár most azonnal? – Ha úgy kívánod. – A lány térdeit felhúzva, gyors és határozott mozdulattal testébe hatolt, erőteljes lökéseivel tökéletes gyönyört okozott neki. Zene volt füleinek, amikor a lány hátát ívben megfeszítve nyögdécselni, majd vonaglani kezdett. Oliver a testi örömöket illető minden tudását latba vetette, hogy a lányt kielégíthesse, és amikor mindketten ott feküdtek a beteljesüléstől kimerülve, alvást színlelt. Nagy sokára a lány is elszenderedett. Az ágyból kicsusszanva, Mariát figyelve, nehogy felébredjen, ruháit magára kapkodta. Szerencsére már az előző éjszaka sem pihenhetett túl sokat a lány, így mire Oliver felöltözött, mély álomba is merült. Egy házassági ígéret megszegéséért indított per a bíróságon évekig is elhúzódhat, arról nem is beszélve, hogy Maria és a családja milyen kellemetlenségeknek lennének kitéve. Legfőbb ideje, hogy bebizonyítsa neki, mennyire szereti és törődik vele. Hogy képes azzá a férfivá válni, akinek a lány szeretné látni, azzá, aki érdemes a szerelmére. Tudta, hogy kell bánni a Hyatt-féle alakokkal. Ezt Hetty Plumtree unokájaként kiválóan megtanulta. Sajnos csak egyetlen biztos módja volt, hogy a férfi örökre eltűnjön a lány életéből. Kitapintotta kabátja zsebét, és meggyőződött róla, hogy a bársony ékszertok még mindig benne lapul, aztán Nathan Hyatt keresésére indult.

Huszonhetedik fejezet Maria éppen arról álmodott, hogy Halstead Hall-i hálószobájában fekszik, amikor valami felébresztette. Félálomban, mosolyra görbülő szájjal hevert az ágyon. Oliver szerette. Igazán szerette. Szerelme érződött SABRINA JEFFRIES

151 A LORD TITKA

minden csókjában, minden ölelésében, ahogy minden egyes édes szóban is, amelyet szerelmeskedés közben suttogott a fülébe. Kétszer is szeretkeztek. Őrült szenvedéllyel, az örömszerzés legváltozatosabb eszközeiről már nem is beszélve. Orcáját pír öntötte el. Szemmel láthatóan volt jó néhány dolog, amit a szerelmeskedésről még nem tudott. De kész volt a tanulásra. Ó, igen. Most, hogy Oliver leszámolt végre a múlt árnyaival, és összeházasodnak, hihetetlenül elégedett volt. Odafordult, hogy ezt neki is elmondja, a férfinak azonban csak hűlt helyét találta. Felpattant, majd körülnézett a szobában. Hová tűnt Oliver? Újabb dörömbölést hallott, és egyszeriben rájött, mi is ébresztette fel – kopogtak az ajtón. – Mopsy! Engedj be minket! Atyaisten, Freddy állt az ajtó előtt, valószínűleg Mr. Pinter társaságában. Ő pedig anyaszült meztelen! – Csak egy perc! Máris jövök! Rohanvást magára kapta alsóruháját és köntösét, majd villámgyorsan összeszedegette szétszórt ruháit. Oliver ruháinak nyoma sem volt. Ruhadarabjait a sarokban álló spanyolfal mögé hajigálta, majd sietve kinyitotta az ajtót. Bár Freddy gondolkodás nélkül rontott be a szobába, Mr. Pinter vörös lett, akár egy rák amikor észrevette a lány hiányos öltözékét. – Bocsássanak meg, szunyókáltam egy keveset – mondta Maria, majd a paraván mögé rohant, hogy felöltözzön. – Találkoztak Lord Stoneville-lel? – Ugyan volt róla némi elképzelése, hová mehetett a férfi, a dolog jobban aggasztotta, mint a saját jó híre. – Stoneville Southamptonban van? – kérdezte Mr. Pinter, hangjában érezhető rosszallással. A spanyolfal felett a lány a férfira nézett. – Igen. Utánam jött. Nem futott össze vele valahol? – Én nem láttam – felelte Mr. Pinter. – És ön, Freddy? Freddy megrázta a fejét Akkor egész biztos, hogy Nathanhez ment, hogy számon kérje. – Meg kell találnunk. Nem igazán örült, hogy Nathan miatt idejöttem, és félek, hogy maga veszi kezébe a dolgok irányítását, és leszámol vele. – Te pedig úgy döntöttél, hogy szundítasz egy keveset, miközben ezt csinálja? – vonta kérdőre Freddy. Higgye csak Freddy ezt, ha akarja, hisz a legkevésbé se volt rá szüksége, hogy elkezdje az összefüggéseket taglalni. – Persze hogy nem, te ostoba. Azt mondta, lenn megvárja, amíg visszatérsz, én pedig addig pihenhetnék. Olyan fáradt voltam, hogy hagytam magam rábeszélni, hogy így legyen. Voltaképp nem is állt távol az igazságtól, leszámítva, hogy a férfi győzködése abból állt, hogy előbb az ágyban jól kifárasztotta, majd kihasználva, hogy alig aludt két napja, megvárta, míg elalszik, aztán se szó, se beszéd, kisurrant az a csavaros észjárású gazember. Egyedül az vigasztalta, hogy a férfi nem tudta, hol keresse Nathant. De nem tarthat soká, hogy a nyomára akadjon-, az sem okozott neki nehézséget, hogy őt előkerítse. – Freddy – szólt ki a paraván mögül –, hívnál egy szolgálólányt, aki segít felöltöznöm? Freddy és Mr. Pinter ekkor egymásra néztek. – A helyzet az, Mopsy, hogy van itt egy hölgy, akit szeretnék neked bemutatni. Biztos vagyok benne, hogy ő szíves örömest a segítségedre lesz. Azzal a folyosóról egy csinos fiatal hölgyet vezetett a szobába, akinek feltűnően szép, aranyszőke göndör tincsek keretezték az arcát. Mariának azonnal feltűnt, hogy Freddy milyen féltő gonddal sürgölődött a hölgy körül. – Nos, Mopsy – vágott bele mondókájába Freddy –, mielőtt bemutatnálak, azt hiszem, tudnod kell, hogy a hölgynek fogalma sem volt a dolgok állásáról, és hozzád hasonlóan ugyanügy a sötétben tapogatózik, csak… – Freddy, térj a lényegre! – csattant fel hirtelen Maria, mivel pillanatnyilag nem tudott másra gondolni, csak hogy minél előbb meg kell találnia Olivert. SABRINA JEFFRIES

152 A LORD TITKA

– A hölgy itt Miss Jane Kinsley. Ki az ördög… ó, Miss Kinsley. Nathan Miss Kinsley-je. – Miss Kinsley – szólította meg Freddy a rózsás arcú nőt –, engedje meg, hogy bemutassam az unokanővéremet. Miss Maria Butterfieldet – Örvendek – mondta a nő fejét kissé előrebiccentve. – Errefelé nem igazán találkozni túl sok amerikaival. Ez idáig jómagam is csak hárommal ismerkedtem meg. Önnel, Mr. Dunse-szal és Mr. Hyatt-tel. Nem tűnt különösebben nyugtalannak, hogy egy szobában kell tartózkodnia riválisával, bár lehet, hogy az urak nem világosították fel minden részletről. – Miss Kinsley és én a pékségben találkoztunk – jegyezte meg Freddy fontoskodva. – Ő is odavan a pitékért, akárcsak én. – Főleg a májpástétomosat szeretem – vallotta be a lány –, bár egyszer-egyszer a póréhagymásra is ráfanyalodom. Ő és Freddy egymásra néztek, majd harsány nevetés tört ki belőlük. – Póréhagymás pite – ismételte Freddy még mindig kuncogva. – Az rendkívül laktató. Maria zavartan meredt Mr. Pinterre. – Jobb, ha nem tudja, higgyen nekem – mondta Mr. Pinter a szemeit forgatva tehetetlenségében. – Unokafivére és Miss Kinsley azután melegedtek bele a beszélgetésbe még a pékségben, mikor a kisasszony meghallotta, hogy az úr Mr. Hyatt felől kérdezősködik. – Felettébb… váratlan for… váratlan for… – Miss Kinsley elakadt, majd szemöldökét ráncolva nézett Mr. Pinterre. – Milyen kifejezést is használt? – Váratlan fordulat. Magasságos egek! Freddy egy olyan nőre bukkant, aki legalább olyan nehéz felfogású, mint ő maga. S aki persze ugyanúgy szereti a pitét. Mégis mi sülhet ki ebből? Miss Kinsley-t, mint új arajelöltet elnézve, Maria szinte megsajnálta Nathant. Bár egyből megértette, miért esett a férfi választása a nőre. Fiatal volt és csinos, feledékeny, és persze volt egy gazdag apja is. Nathannek tehetsége volt hozzá, hogy az ilyen típusú hölgyeket rabul ejtse. Maria megalázónak találta, hogy magát is ide kellett sorolnia. Bármennyire is szeretett volna azonban tőrt döfni Nathan szívébe, valamiképp egyezségre kell jutnia vele, ami azt jelenti, meg kell akadályoznia Olivert, hogy a dolgokat a kezébe vegye, és azokat csak még inkább összezavarja. – Miss Kinsley, ha szépen megkérem, segít nekem felöltözködni? – kérdezte. Miss Kinsley pislogott. – Ó! Igen, hát persze. Miközben az ifjú hölgy a segítségére sietett, Freddy és Mr. Pinter beszélgetni kezdtek. Freddy a jelekből ítélve igencsak elfoglalt lehetett, míg ő Oliverrel múlatta az időt. Nemcsak hogy megismerkedett Miss Kinsley-vel, de mintha bizalmas viszonyba is került volna vele. A hölgyet sokkolta a hír, miszerint udvarlójának menyasszonya van. De istenigazából akkor döbbent csak meg igazán, amikor tudomására jutott, hogy Hyatt hazudott apjának a vállalkozásáról. Freddy magával hozta a hölgyet a fogadóba, de amikor rájött, hogy Maria és Mr. Pinter időközben távoztak, a pitéket otthagyta, és ők is mentek a dolgukra. Javasolta a lánynak, hogy mondják el a szüleinek, milyen hitvány alak Mr. Hyatt, de egyiküket sem találták otthon. Mr. Kinsley a városon kívül volt egy igazgatósági ülésen, Mrs. Kinsley pedig épp vásárolni ment. Ő és Freddy a lány anyjának keresésére indultak, Mr. Pinter akkor talált rájuk, amikor egymás társaságában teljesen elmerülve az utcákat rótták. Mivel nem volt vesztegetni való idejük, Mr. Pinter sürgette őket, hogy mielőbb térjenek vissza a fogadóba, és menet közben mindent elmesélt nekik, amit addig sikerült kiderítenie. Mr. Pinternek valahogy az volt az érzése, hogy Miss Kinsley szülei nem lesznek olyan segítőkészek az ügyben, mint amilyen az ifjú hölgy volt. Kényelmetlenül érezve magát attól, ahogy Freddy és Mr. Pinter parancsolgatott a hölgynek, Maria megragadta Miss Kinsley kezet – Tudom, hogy a helyzet felettébb nyugtalanító, és borzasztóan sajnálom, hogy ilyen rettenetes körülmények között kellett tisztába jönnie Mr. Hyatt jellemével. SABRINA JEFFRIES

153 A LORD TITKA

– Nincs semmi baj – válaszolta Miss Kinsley jókedvűen. – Őszintén szólva, már magam is sokat töprengtem rajta. – Akkor hát nem szerelmes Mr. Hyattbe? – faggatta Maria, csakhogy tisztán lásson a dologban. – Jóságos ég. dehogy! Hisz alig ismerem. – A lány arckifejezésén látszott, hogy valamin erősen gondolkodik. – Azonkívül, imád olyan dolgokkal előhozakodni, amikről nekem fogalmam sincs. Túl okos hozzám. Ha pedig megkérem, hogy magyarázza el, amit nem értek, úgy bánik velem, mint egy gyerekkel. Nem vagyok gyerek. Csak előfordul, hogy bizonyos dolgokról további magyarázatra van szükségem. – Ez tökéletesen érthető – szólt közbe Freddy. – Időről időre bárkivel megeshet, hogy magyarázatra lehet szüksége. Mr. Pinteren látszott, minden igyekezetével arra összpontosít, hogy komolyságát megőrizze. – De a legjobbat még nem is hallottad, Mopsy! – kiáltotta Freddy jóformán táncolva. – Mondja el neki, Miss Kinsley! Mondja el neki, mi a legjobb ebben az egészben! Amint az ifjú hölgy elmesélte, amire Freddy kérte, Mariának tátva maradt a szája a csodálkozástól. Ezek szerint Miss Kinsley egyáltalán nem olyan ostoba, mint ahogy azt Maria kezdetben feltételezte. Amit elmondott, az alapjaiban változtat meg mindent. – Ha arra kerülne sor – érdeklődött Maria –, ezt a bíróság előtt is hajlandó elismételni? – Nem hiszem, hogy olyan soká kellene várnunk – jegyezte meg Mr. Pinter. – Az információt tulajdonképpen most azonnal felhasználhatjuk. Maria a felügyelő szemébe nézett. – Úgy érti… – Igen. Itt az ideje, hogy újból felkeressük Mr. Hyattet. – Volna kedve velünk jönni, Miss Kinsley? – kérdezte. – Tudom, hogy ez hatalmas tehertétel önre nézve. – Egyáltalán nem az. – Elragadó rózsás arccal Miss Kinsley Freddyre sandított, majd azt mondta: – Így helyes. – És én ott leszek, hogy mindkettejüket megvédjem – tette hozzá Freddy, kezét oldalán himbálózó kardjára téve. – Te csak akkor jöhetsz, ha a kardot itt hagyod – hordta le Maria, miközben előrontott a paraván mögül. Aztán egy pillanat erejéig elgondolkozott. Ha Oliver megtalálta Nathant… – Ha jobban meggondolom, az a kard még jól jöhet Megindult az ajtó felé, aztán megállt, hogy Miss Kinsley-t magához ölelje. – Köszönöm. Az ifjú hölgy sugárzott a boldogságtól. – Nagyon szívesen. Maria Freddyre pillantott. – És neked is köszönöm, kuzin. Freddy férfias pózba vágta magát, de azért fülei elvörösödtek. – Szóra sem érdemes, Mopsy. Egy férfi sosem hagyhatja cserben a családját. De azért néha jól jön az isteni gondviselés is. Most például távol tarthatná Olivert Nathantól. Azt a legkevésbé sem akarta, hogy élete szerelme gyilkosságért bitófán végezze. Sajnos amikor megérkeztek a fogadóba, ahol Nathan szobát bérelt rá kellett jönniük, hogy Oliver megelőzte őket. A tulajdonos nem volt kifejezetten boldog, hogy a nála lakó amerikai üzletembert ekkora érdeklődés övezi. A szalonba vezette őket, ahová a férfiak csak pár perccel ezelőtt vonultak vissza. Torkában dobogó szívvel Maria előresietett Még mielőtt a nyitott ajtóhoz érhetett volna, meghallotta Oliver hangját: – Ez a lehető legjobb ajánlat, Mr. Hyatt. Az ön helyében én élnék vele. Maria megállt, hogy hallja, miről folyik a diskurzus odabenn, és a többieket is erre intette. A résnyire nyitott ajtón bekukucskálva látta, hogy Oliver Nathannel szemben áll. Nathan tekintete pedig egy, a kezében tartott, gyanúsan ismerősnek tetsző, nyitott bársonydobozkára szegeződött. – És honnan tudhatnám, hogy a gyöngyök értékét illetően megbízhatok önben? – kérdezte Nathan Olivertől. Oliver a nagyanyjától kapott gyöngyöket annak a gazembernek akarja adni? Nem, ha ebbe neki is lehet beleszólása! Már indult volna befelé, ám Mr. Pinter, kezét karjára fektetve, megakadályozta ebben. – Bárki, aki kicsit is ért a minőséghez, megmondhatja, mennyit érnek. – Oliver hangneme felettébb leereszkedőnek tetszett. SABRINA JEFFRIES

154 A LORD TITKA

A lány szomorúan elmosolyodott Oliver, ha akart, ebben nagyon jó tudott lenni. – De ha ragaszkodik hozzá – folytatta ugyanolyan unottan –, elmehetünk egy ékszerészhez, és pillanatok alatt felbecsültethetjük. – Azt mondja, megér vagy ötezer fontot? Egy ilyen ajánlat nem elhanyagolandó. Maria levegőt venni sem tudott. Ötezer font? A vállalat rá eső része sem ér többet nagyjából negyvenezer fontnál. Ötezer fontot felajánlani megvesztegetésként nevezhető bárminek, csak nem „elhanyagolandónak”. – Több is, mint amennyit megérdemel – jegyezte meg Oliver kényszeredetten. Amikor Nathan makacskodni látszott, Oliver hozzátette: – Biztosíthatom, hogy nagyon megbánja, ha mégis pert indít Miss Butterfield ellen házassági ígéret megszegéséért Az ügyvédek rengeteg költséget számolnak fel Amerikában is. Bármekkora kártérítést sikerüljön is kicsikarnia, könnyen rajtaveszthet. Oliver hanga most már baljósan csengett. – Egyébként meg a bíróságok sem túl megbízhatóak. Lehet, hogy elveszíti a pert, de még ha nyer is, az ügy körüli hírverés helyrehozhatatlan károkat okozhat a Mr. Kinsley-vel jelenleg folytatott tárgyalásait illetően. A gyöngyök ezzel szemben elegendő fedezetet nyújthatnak egy esetleges kölcsönre, amelyre Miss Butterfield tulajdonrészének megvásárlásához lenne szüksége. A Mr. Kinsley-vel kötendő megállapodás hasznával bebiztosítva érezheti magát. Tekintete vészjóslóvá vált – De van két feltételem. Az egyik, hogy Miss Butterfield sosem szerez tudomást a kettőnk közt létrejött megállapodás anyag természetéről. Azt mondja majd neki, hogy bár megszakad belé a szíve, feloldja ígérete alól, mert nem kíván nőül venni olyan hölgyet, aki láthatóan nincs elragadtatva a kettejük házass ágától. Nathan állát előreszegte. – Lehet, hogy tényleg megszakad belé a szívem. – Hát persze – jegyezte meg Oliver szűkszavúan. – Látom, mennyire szenved. – Amikor Nathan elvörösödött, még hozzátette: – Másodszor, ha úgy dönt, hogy megvásárolja a tulajdonrészét, tisztességes árat ajánl neki. Megértette? – Nem lennék képes becsapni őt – mondta Nathan sértődötten, s láthatóan megfélemlítve. Lehet, hogy Nathan családja Amerikában társadalmi körökben előkelő pozíciót töltött be, és jó kapcsolatokkal rendelkezett, de egy brit főnemes összeköttetéseivel semmiképp sem vehették fel a versenyt, és ezzel ő nyilvánvalóan maga is tisztában volt. De résnyire szűkült szeméből ítélve valami más is feltűnt neki. – Úgy vélem, mylord, jogomban áll megkérdezni, miért érdeklődik ilyen behatóan Maria sorsa iránt – Amikor ő és unokafivére Londonban nehéz helyzetbe kerültek, a családom vette pártfogásába. Beleszerettem. Feleségül kívánom venni. Már ha elfogad engem. A halk, ám jelentőségteljes szavak Mariát szíven ütötték. Sajnos azonban Nathan mohóságát is felébresztették. – Ó, most már értem. A vagyonára szeretné rátenni a kezét Ha a dolog így fest úgy vélem, az a mi kis megállapodásunkon is… javíthat valamelyest. Bár Oliver állán megrándult egy izom, semmilyen más módon nem juttatta kifejezésre haragját. – Először is, Miss Butterfield még nem mondott nekem igent, mert amikor házassági ajánlatot tettem neki, még mindig az ön jegyese volt. Azért teszem, mert nem érdemli, hogy perrel fenyegesse, vagy az ügy kipattanásával nyilvános meghurcoltatás legyen osztályrésze. – Oliver lepöccintett egy aprócska foszlányt jól szabott kabátjáról. – Másodszor pedig, úgy nézek én ki, mint akinek anyagi gondjai vannak? Maria elfojtotta kuncogását. Mókás volt látni, ahogy Oliver csalással igyekszik sarokba szorítani egy szélhámost. A megjegyzéstől Nathan arcára nyugtalanság ült ki. – Nem – ismerte be –, de készpénzt is ajánlhatott volna. Hogy ékszerrel próbál lekenyerezni, az a kétségbeesés látszatát kelti. – Mivel manapság annyi az útonálló és a tolvaj, nemigen hordok magamnál nagyobb összegű készpénzt – Oliver tekintetét nyíltan a férfira szegezte. – A gyöngyöket Mariának szántam. De ha hajlandó velem SABRINA JEFFRIES

155 A LORD TITKA

visszatérni Londonba, az ügyletet készpénzben is lebonyolíthatjuk. Az összeg ez esetben, fáradozásaimat figyelembe véve, természetesen valamivel kisebb. Arról már nem is beszélve, hogy ez a lehető legrosszabbkor szólítaná el Southamptonból, amikor a második madárkát szeretné kelepcébe csalni. Egy bizonyos Miss Kinsley-t, ha nem tévedek? Amikor Miss Kinsley megmerevedett mellette, Maria megragadta a lány kezét, és megszorította. Nathan egyáltalán nem tűnt boldognak, hogy helyzete ennyire nyilvánvaló a férfi előtt. Ideges pillantást vetett Oliverre, majd a gyöngyökre. Aztán becsukta a dobozkát. – Rendben, mylord. Megegyeztünk. – Az ördögöt! – kiáltotta a szobába csörtetve Maria. Fel sem tűnt neki, hogy a többiek a hallban maradtak. A lány feltűnése Nathant zavarba ejtette, de egy pillanatra Oliver is megrémült. – Ezt bízza rám, Maria – vetette oda foghegyről. – Az a gazember egyetlen módon kaparinthatja meg a nagyanyja gyöngyeit – vágott vissza –, ha megfojtom velük. – Azzal előrelépett és kitépte Nathan kezéből a dobozt – Különben is, már nekem ajándékozta őket. – Ön viszont otthagyta a dobozkát – emlékeztette Oliver. – Nagymamától tudom, hogy nem kívánta megtartani a gyöngysort. – Nos, mostanra meggondoltam magam. – Kockáztatva, hogy bíróság elé hurcolják? – kérdezte a lány mellé lépve. – Annak árán is, hogy ez a hitvány féreg besározza a nevet? – Oliver hangját lehalkítva folytatta. – Tényleg azt szeretné, ha minden, amit ön az elmúlt két hét során tett, Hyatt tudomására jutna, és azt a bíró előtt is kiteregetné? Maria tisztában volt vele, hogy a férfi a bordélybeli felbukkanására gondol, és mindarra a kellemetlenségre, amely ott megesett, a vele való eljegyzésének bejelentéséről már nem is beszélve. – Csináljon, amit akar. – Az adu úgyis az ő kezében volt. Már éppen azon volt, hogy behívja Miss Kinsley-t, amikor Oliver figyelmeztette: – Hyatt sosem fog lemondani bizonyos anyagi természetű kárpótlásról. Százhuszonötezer fontról lévén szó… Nathan ugatásszerű nevetése szakította félbe. – Ezt mondta hát önnek, Lord Stoneville, a vállalati tulajdonrészének értékéről? – kérdezte gunyorosan a férfi. – Most már értem, miért szaglászik körülötte egy márki. Oliver tekintete vészjóslóan elsötétült. Torkánál fogva ragadta meg a férfit és vágta a falhoz. – Átkozottul nem érdekel, mennyit ér a tulajdonrésze, maga hitvány kis féreg. Az sem izgat ha a rajta lévő ruhán kívül semmit sem hoz a házasságunkba. Többet ér számomra minden pénznél. Ha lenne egy csöpp józan esze, ön is többre tartaná. Miközben Nathan kétségbeesetten kulcsolta kezét Oliver kezére, hogy levegőhöz jusson, Maria előrelépett és kezét Oliver karjára tette. – Megígérte, hogy nem fojtja meg – emlékeztette a férfit bár a helyzetet felettébb szórakoztatónak találta. Pillanatnyi habozást követően a férfi undorodva bár, de elengedte Nathant. Maria ekkor az ajtó felé nézett. – Mr. Pinter? Lenne olyan kedves? Ahogy Mr. Pinter, Freddy és Miss Kinsley beléptek a szobába, Nathan arca egy csapásra elfehéredett. Amikor Oliver kérdő pillantást vetett Mariára, a lány elmosolyodott. – Oliver, engedje meg, hogy bemutassam önnek Miss Kinsley-t. Miss Kinsley, kérem, ismerkedjen meg Stoneville márkival. – Örvendek a találkozásnak, mylord – mondta Miss Kinsley fejét bájosan előrebiccentve, miközben Nathan csak állt ott sóbálvánnyá dermedve. – Nemkülönben – válaszolta Oliver, bár nem egészen tudta mire vélni a hölgy jelenlétét. – Miss Kinsley – dadogta Nathan lélekjelenlétét visszanyerve –, nem tudom, ezek az emberek mit mondtak önnek, de… – Ha jól meggondolom, semmi meglepőt. – Miss Kinsley pont olyan utálkozva nézett a férfira, mint amilyen undorral néznek a lányok, ha csigát és békát látnak. SABRINA JEFFRIES

156 A LORD TITKA

– Semmi jót sem lehet várni egy férfitól, aki azt javasolja egy ifjú hölgynek, hogy atyja tanácsa ellenére szökjön meg vele. – Megszökni? – kérdezte Oliver, miközben résnyire szűkült szemmel nézett Miss Kinsley-re. – Ez a gazember házasságot ígért önnek? – Ugyan, Miss Kinsley – szólalt meg Nathan engesztelőn –, mindketten tudjuk, hogy nem így… – Hallgasson! – fojtotta belé a szót Oliver. – Különben esküszöm, hogy Maria sem tud megakadályozni abban, hogy megfojtsam. Nathan rémülten kapkodott levegő után. Miss Kinsley elfintorodott. – Tegnap Mr. Hyatt belopódzott a kertünkbe, ahol épp rózsát szedtem, és azt mondta nekem, hogy meg kellene szöknünk. Tudják, apám előzőleg kitiltotta őt a házból, mivel az volt a véleménye, hogy túlságosan bizalmas hangnemet üt meg velem, és mivel a hozományom elég jelentős… Oliver arca felderült a mosolytól. – És ha szabad érdeklődnöm, mit ért jelentős hozomány” alatt? – Nem értem kristálytisztán, hogy tartozik ez a tárgyhoz – vágott közbe Nathan. – Vigyázzon a szájára! – förmedt rá Oliver. – Miss Kinsley? Ha nincs ellenére? – Húszezer font Oliver meglepett pillantással meredt Nathanre. – Biztos vagyok benne, hogy a bíróság ezt igazán érdekfeszítőnek találná. Mr. Pinterhez fordult. – Mi a véleménye, uram? Körültekintőbben járna el egy bíró egy házassági ígéret megszegéséért indított perben, ha a hölgy azért gondolná meg magát a házasságot illetően, mert tudomására jutott, hogy a vőlegénye időközben házassági ajánlatot tett egy másik hölgynek? – Kétlem, hogy egyáltalán tárgyalásra kerülhetne sor ez ügyben – válaszolta Mr. Pinter arcán önelégült mosollyal. – Megkockáztatom, javasolnák a hölgynek, hogy a neki tett házassági ígéret megszegéséért saját jogán nyújtson be keresetet. Nathan arcáról lerítt a félelem. – Nem tettem házassági ajánlatot Miss Kinsley-nek! Ne hallgassanak rá! Hisz nála még egy tyúknak is több esze van! – Ne merészelje sértegetni a hölgyet! – szólt közbe Freddy kardját suhogtatva. – Én az ön helyében megválogatnám a szavaimat, Hyatt – mondta Oliver minden szót alaposan megrágva – Az ifjú Freddy kész gondolkodás nélkül kardélre hányni bárkit és bármit. – De mikor mindent a feje tetejére állít – tiltakozott Nathan. – Mi a csodáért tennék házassági ajánlatot Miss Kinsley-nek, amikor azzal minden reményem odaveszne, ami a New Bedford-i Hajózási Társaság tulajdonjogának megszerzésére irányult? – Talán azért, mert azok a reményei már így is, úgy is szertefoszlottak? – vetette ellen Mr. Pinter, csúf gondolatokat sejtető ábrázattal. – Meg tudom érteni, miért döntött úgy Mr. Kinsley, hogy végül mégsem veszi meg öntől azokat a hajókat. Nathannek most már tényleg nehezére esett minden levegővétel. – Ez… ez nem igaz. – Apám szerint igen – kotnyeleskedett közbe Miss Kinsley szolgálatkészen. – Ő maga mondta anyámnak, hogy nem bízik a képességeiben, hogy egy ilyen dolgot képes lesz tető alá hozni. Ezért határozott úgy, hogy nem szeretné, ha továbbra is a házunk táján sündörögne. – Ez volt az utolsó esélye – összegezte Mr. Pinter. – Nem tudta, hogy Mr. Butterfield már meghalt, és a megállapodás híján, amelyhez komoly reményeket fűzött, a Butterfieldekkel kapcsolatos terveinek is befellegzett. Ő nem ment volna bele, hogy a leányát elvegye, önnek pedig be kellett volna érnie a vállalat tulajdonjogának a felével, amely nem lett volna hasznára, hisz nem nyújtott volna fedezetet a teljes tulajdonjog megszerzésére. Vagyis az ön érdekeit tekintő ideális megoldás az lett volna, ha Miss Kinsley-t és húszezer fontra rúgó hozományát választja. Sajnálatos körülmény, hogy Miss Kinsley-nek helyén volt az esze, és nem dőlt be hízelkedésének, amely leginkább annak köszönhető, hogy Miss Kinsley Mrs. Harris Leányiskolájában nevelkedett. SABRINA JEFFRIES

157 A LORD TITKA

Amikor Oliver harsány kacajra fakadt, Mariából kibukott a kérdés: – És ez mit jelent? Miss Kinsley büszkén kihúzta magát. – Ez egy olyan intézmény, amelyben nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy az ifjú örökösnők megtanulják, hogyan ismerhetik fel a hozományvadászokat. Felhívták figyelmünket a szöktetés lehetőségére. „Ha egy fiatalember annak rendje és módja szerint nem az ifjú hölgy édesapjától kéri meg kezét – mondotta volt Mrs. Harris állandóan –, akkor félő, hogy szándékai nem tisztességesek”. – Na ugye! – kiáltotta Freddy kardjával Nathan felé lódulva – Amiért megpróbált visszaélni Miss Kinsley jóhiszeműségével, kénytelen leszek önt kihívni párbajra, uram! – Az isten szerelmére – motyogta Nathan –, maguk mind megőrültek! – És amikor Miss Kinsley nem mutatott hajlandóságot, hogy megszökjön önnel – folytatta Mr. Pinter majd nem sokkal később Miss Butterfield is feltűnt a színen, hogy értesítse önt atyja haláláról, ön elhatározta hogy ott folytatja vele, ahol abbahagyta. – Leszámítva azt az apróságot, hogy engem sem ejtettek a fejemre – jegyezte meg Maria. – Így aztán nem tehetett másként, mint megfélemlítette. – Oliver szeme szikrázott, ahogy a lány mellé lépett. – Nem hibáztatnám a hölgyet, ha a neki tett házassági ígéretének megszegéséért tényleg úgy döntene, hogy keresetet nyújt be ön ellen. Az is lehet, hogy ily módon visszaszerezhetné atyja vállalatának másik felét is. Amikor Nathan ferde szemmel láthatóan megrogyott, Maria megjegyezte: – Részemről az ügy nem érdemel több fáradságot. Megtarthatod, Nathan, már amúgy is kiérdemelted. Még az is lehet, hogy találsz egy másik örökösnőt, akinek segítségével előteremtheted a vállalat másik felének megvásárlásához hiányzó összeget. Hangja keményen csengett. – De bárhogy is döntesz, ne halogasd tovább egy perccel sem. Már így is elég soká vártam a pénzemre. Ha a jövő hétig te vagy az ügyvéded nem jelentkeztek, kénytelen leszek magam felfogadni egyet. Addig is Ealingben, Halstead Hallban vendégeskedem, ott megtalálsz bármikor. Oliverre nézett – Most pedig, ha nincs ellenére, mylord, szeretnék végre hazamenni. – Hát persze hogy nincs, kedvesem. – Karját nyújtva a lánynak, kivezette. Amikor már mindannyian az utcán voltak, Freddy felajánlotta, hogy hazakíséri Miss Kinsley-t. Amint ők ketten kissé eltávolodtak, Maria Mr. Pinterhez fordult. – Nem is tudom, hogy köszönjem meg mindazt, amit értem tett, uram. – Ha már köszönetről van szó, csatlakozom az előttem szólóhoz – mondta Oliver a lányt igencsak meglepve. – Én csak nyomára akadtam a keresett személynek – mentegetőzött Mr. Pinter. – Az igazán fontos információk megszerzése Freddy-nek köszönhető. Mindhárman arra pillantottak, ahol Miss Kinsley Freddy karjába csimpaszkodva bandukolt, és csodálattal csüngött a férfin. – Ugye hogy vannak házasságok, amelyek az égben köttetnek… – tette hozzá Mr. Pinter. – Vagy egy pékségben – csipkelődött Maria. – Bár nem úgy tűnik, hogy Mr. Kinsley az a fajta apa lenne, aki egy Freddyhez hasonló fiatalembert potenciális kérőnek tekintene. – Sosem lehet tudni – jegyezte meg Oliver. – Végtére is Freddy hamarosan egy márkiné unokafivére lesz. Ez sokat nyomhat a latban. Mr. Pinter komoly tekintettel nézett Oliverre. – Vagyis a Miss Butterfieldnek tett házassági ajánlatát komolyan gondolta. – A legkomolyabban. – Oliver a lány kezét a kezébe fogta. – Már ha egyáltalán elfogad engem. Tekintve, hogy egészen idáig milyen önpusztító életet éltem, nem sokat ajánlhatok neki. De szeretem. A felügyelő halványan elmosolyodott. – Nos, csak ez számít, nem igaz? – De még mennyire – nyugtázta Maria. – Mihelyt megkapom a pénzem, Mr. Pinter, azonnal kiegyenlítem a számlát, kérjen bármennyit is szolgálataiért. És természetesen ajánlani fogom az ismerőseimnek is. SABRINA JEFFRIES

158 A LORD TITKA

Oliver megszorította a lány kezét, majd Mr. Pinterre nézett. – Valójában magam is szeretném felbérelni egy megbízás erejéig, Pinter. Ha a jövő hét folyamán valamelyik nap fel tudna keresni a birtokon, a részleteket is megbeszélhetnénk. – Ahogy óhajtja, mylord – válaszolta Mr. Pinter. – És most – mondta Oliver –, ha megbocsát, sétálnék egyet a menyasszonyommal a parkban. Később találkozunk a fogadóban. – Rendben – mondta Mr. Pinter. Maria és Oliver kart karba öltve sétálgattak, és a lány szíve csordultig telt szerelemmel. Még most sem tudta elhinni, amiket a férfi mondott róla Nathannek. örök időkre emlékezetébe vési. Amint beértek a fák árnyékába, Oliver így szólt: – Ez a házassági engedély lassan már lyukat éget a zsebembe, szóval arra gondoltam, hogy kereshetnénk egy lelkipásztort és fel is használhatnánk. Pintert és Freddyt felkérhetnénk tanúnak. – Várakozva nézett a lányra. – Mit gondolsz? – Nem akarod, hogy a családod jelen legyen, amikor egybekelünk? Mindig azt hittem, hogy ti, arisztokraták ragaszkodtok a főúri esküvőkhöz. – Ezt akarod? Valójában Maria sem gondolt soha úgy az esküvője napjára, mint valami lenyűgöző látványosságra. A fantáziáját igazából a titokban kötött házasságok ragadták meg, amelyet veszélyes és sötét múlttal rendelkező vőlegény és titokzatos történések tesznek tökéletessé. Nos, most mindkettőben része lehet. Oliver még hozzátette: – A következőt kell megfontolnunk: isten tudja, hány napot töltünk együtt vigyázó szemek kereszttüzében, hogy csókot is csak az arra alkalmas pillanatban lophatunk, miközben a húgaim és a nagyanyám az évszázad esküvőjét tervezik. Vagy megházasodunk még ma, és akkor a fogadóban éjszaka már hivatalosan is férjként és feleségként osztozhatunk az ágyon. A várakozás nem az erősségem, különösen, ha rólad van szó. Szóval, mit gondolsz a lehetőségekről? Maria nem tudott ellenállni a kísértésnek, muszáj volt megpiszkálnia kicsit a férfit. – Azt gondolom, hogy egyszerűen csak azzal akarod büntetni a nagyanyádat a csalafinta tervéért, hogy távol tartod az esküvőnktől. A férfi elmosolyodott. – Talán egy kicsit. Meg aztán isten a tudója, hogy a barátaim se fogják megkönnyíteni a dolgom. Nem hinném, hogy szívesen vállalnám mindazt a tortúrának, amellyel az esküvői szertartást követő mulatságon tennék próbára a tűrőképességem. Oliver megállt egy csalitosban, ahol rejtve maradhattak az utcai járókelők szeme elől. – De ha nagy esküvőt szeretnél, azt is kibírom. – A lány kezét a kezébe véve komoly arckifejezést öltött. – Bármit elviselek, feltéve, hogy hozzám jössz. És megígéred, hogy életed végéig szeretni fogsz. Komoly ábrázatát elnézve, a lány érezte, hogy belsejét kellemes melegség járja át. Lábujjhegyre emelkedve száját a férfiéhoz érintette, mire ő magához húzta, majd hosszú, érzéki csókban forrtak össze. – Nos? – kérdezte rekedten, amikor a csóknak véget vetett. – Ha kicsit is érdekelnének a társadalmi konvenciók, akkor lehetőséget adnék neked, hogy beszélj egy ügyvéddel a hozományt illetően, főleg mivel hamarosan tekintélyes összeghez jutsz. De… – …te nem igazán vagy rabja a társadalom elvárásainak, tudom – ugratta a lány. Ujjaival az állán dobolt. – Vagy arra hivatkoztál, hogy híján vagy minden erkölcsnek? Nem is emlékszem. – Na ide hallgasson, kacér leányzó! – figyelmeztette a férfi szemöldökét felvonva. – Ha minden egyes ostoba kijelentésemre, amely életemben elhagyta a számat, gúnyos megjegyzést kívánsz tenni, nem lesz más választásom, mint hogy Rockton bőrébe bújva sötét, félelmetes udvarházam eldugott szegletébe zárjalak, ahol aztán a legmegátalkodottabb dolgokra kényszeríthetlek. – Rémisztően hangzik – mondta Maria, hosszasan meresztve tekintetét a szeretett férfira. – És mikor vágunk bele?

SABRINA JEFFRIES

159 A LORD TITKA

Huszonnyolcadik fejezet Egy hónap telt el azóta, hogy Oliver a southamptoni plébános előtt örök hűséget fogadott Mariának. Kihasználták az időt, mielőtt visszatértek volna Halstead Hallba, s míg Freddyt Pinterrel előreküldték, hogy tájékoztassák a családot egybekelésükről, ők élvezték nászútjukat a tengerparton. Hyatt visszament Amerikába, hogy megállapodjék Maria vagyonának kezelőivel. Oliver hosszú levelet írt nekik, amelyben részletesen beszámolt a férfi csalárd tetteiről, s a levél megelőzte Nathant . Maria meggyőződött róla, hogy a férfiak, akiket atyja vagyonának kezelésével annak idején me gbízott, lelkiismeretesen tesznek eleget ez irányú kötelezettségeiknek, és biztosította Olivert hogy Hyatt sakkban tartásával sem lesz semmi probléma, ami a tulajdonrész sorsát illeti. Bár Oliver is így remélte, nem bízta a dolgot a véletlenre. Ő és Maria néhány napra Amerikába készültek, hogy a lány egyeztetni tudjon a vagyont kezelőkkel, és megbizonyosodjon arról, hogy nagynénje sem szenved hiányt semmiben. Freddy és ujdonsült menyasszonya, Miss Kinsley, szintén velük tartottak, mivel a férfi szerette volna bemutatni jövendőbelijét édesanyjának. Ez azonban csak látogatás volt; Freddy ugyanis úgy döntött, hogy Angliában telepszik le, és az apósának fog dolgozni. Oliver már előre sajnálta Mr. Kinsley-t. Mielőtt Oliver és Maria Massachusettsbe indultak, már csak egyetlen dolog volt hátra. Már egy hete voltak Halstead Hallban, s Oliver már így is addig halogatta az egészet, ameddig csak tudta. – Készen állsz? – szegezte Mariának a kérdést, ahogy ott álltak a könyvtár ajtaja előtt. – Amennyire csak lehet – válaszolta az asszony arcán ideges mosollyal. Oliver tudta, hogy a felesége miatta aggódik, és ebbéli aggodalmában ő maga is osztozott. Egy másodperc erejéig óriási kísértést érzett, hogy amerről jöttek, vissza is menjenek – fel a lépcsőn, a gazda hálószobájába, és a nap hátralevő részét a birtok és a család körüli ügyeket félretéve, szerelmeskedéssel, a feleségével töltse. De nem tartotta valószínűnek, hogy Maria ebbe belemenne. Amerikaihoz képest felettébb kifinomult eleganciával viseltetett új, arisztokrata létével járó kötelezettségei iránt. Meglepetésére, ezt Oliver rendkívül izgatónak találta. – Mindkettőnket gyűlölni fognak, ugye tudod? – jegyezte meg. – Kétlem – válaszolta az asszony. – De ha mégis, nem fog sokáig tartani. Oliver ebben korántsem volt ilyen biztos, de kinyitotta az ajtót, és bevezette Mariát. Fivérei és húgai valamennyien az asztal körül ültek, éppen úgy, mint aznap, amikor nagyanyjuk azt a bizonyos ultimátumot adta nekik, ám hangulatukat tekintve ma valahogy kedélyesebbek voltak. – Szóval, mit gondolsz, Oliver? – kérdezte Jarret, ahogy Oliver kihúzott Mariának egy széket. – Most, hogy végre megállapodtál, nagymama megenyhül? – Mi másért hívta volna össze a találkozót? – vetette fel Minerva. – Végtére is megkapta, amit akart: Oliver megnősült, és átvette a birtok irányítását. – Ha nem enyhül meg – mutatott rá Gabe –, akkor sincs szükségünk többé a pénzére, Maria vagyonának köszönhetően. Nem igaz, Oliver? – Vigyorogva nézett Mariára. – Ezért mindannyian nagyon hálásak vagyunk neked, Maria. Ideje lelohasztani a lelkesedésüket. – Valójában a feleségem és én úgy döntöttünk, hogy vagyonának egy része a családját illeti, az ő megsegítésüket fogja szolgálni, hiszen ahogy ti is tudjátok, van egy nénikéje és négy unokafivére. A másik felét egy, a gyermekeink javára nyitott alapba fektetjük. Gabe arcáról lehervadt a vigyor. – A találkozót pedig én hívtam össze – tette hozzá Oliver. – Nem nagymama. Botjával a padlót kopogtatva, ebben a pillanatban nagyanyja is megérkezett – Elnézést a késésért, sürgős elintéznivalóm akadt a sörfőzdében. – Semmi baj – felelte Oliver. – Épp most vágtunk bele. Nem kis erőfeszítésébe telt, hogy miközben kihúzott nagyanyjának egy széket, testvérei döbbent arckifejezése láttán elfojtson egy mosolyt. SABRINA JEFFRIES

160 A LORD TITKA

– No, hát akkor – vágott bele mondandójába az asztalfőre visszatérve. – Azt hiszem, nem árt, ha tudjátok, hogy nagymama eredeti feltételei továbbra sem vesztették érvényüket. Négyötöknek meg kell házasodnotok, különben mindannyiunkat kizár az örökségből. Szóval, javaslom, hogy míg Maria és én Amerikában tartózkodunk, lássatok hozzá a párkereséshez. Beletelt egy kis időbe, mire a hallottakat felfogták. Minerva tört ki először. – Ez nem tisztességes! Nagymama, biztos vagyok benne, hogy Olivertől és Mariától rövid időn belül megkapod az örököst, akire vágytál, tekintve, hány órát töltenek odafenn a hálószobájukban. Az ég szerelmére, mi szükség van akkor e színjáték folytatására? – Én kértem rá, hogy folytassa – vallotta be Oliver. Amikor testvérei tátott szájjal meredtek rá, hozzátette: – Nagymamának igaza van. itt az ideje, hogy felhagyjunk botrányos életmódunkkal, és megtaláljuk végre helyünket a világban. Túl sokáig éltünk alvajárók módjára, a múltba temetkezve, értelmes életcélok híján. Most, hogy Maria felrázott ebből a tespedtségből szeretnélek én is felrázni titeket. Azt akarom, hogy adjátok fel az önmagatokkal folytatott viaskodást, és hogy soha többé ne bujkáljatok a szüleink halála körül kipattant botrány miatt. Azt szeretném, ha rátalálnátok arra, amire én is rátaláltam – a szerelemre. Mariára nézett, aki bátorítóan mosolygott rá. Mindketten egyetértettek abban, hogy ez az egyetlen módja, hogy testvéreit valamilyen úton-módon felrázza. – Beszélj csak a magad nevében! – válaszolta Minerva. – Én tökéletesen jól érzem magam. Ezt a képtelenséget használod mentségül, hogy nagymamával szövetkezhess, és tönkretehesd az életünk. – Neheztelve nézett Mariára. – Ez hát a köszönet, amiért a karjaidba löktük? – A karjaiba löktetek? – visszhangozta Oliver. – Hogy féltékennyé tettünk, meg hogy igyekeztünk távol tartani tőled, meg minden… – kezdte rá Gabe. – És hogy hazudtunk neked az örökségéről – tette hozza Jarret. – Bár nem egészen úgy alakult, ahogy terveztük. – Nélkülünk még most sem találtatok volna egymásra – mondta Celia. – Gyanítom, a feleségem kissé másképp látja a helyzetet – mondta Oliver elgondolkozva. – De ez mit sem változtat a dolgokon. Átkozzatok el, ahogy csak akartok, a nagymama által szabott határidő továbbra is érvényben van. Tíz hónapotok van, hogy megházasodjatok. – Halványan rájuk mosolygott. – Viszont tekintve, hogy ez mennyire nem kis feladat, felbéreltem valakit, aki a segítségetekre lehet. Az ajtó felé fordult – Mr. Pinter? Bejönne, kérem? A felügyelő belépett, s ahogy a botrányos hírű Sharpe-ok egész seregével találta szembe magát kényelmetlen érzése támadt. – Mr. Pinter beleegyezett, hogy segít nektek információkat szerezni a számotokra elfogadható jelöltek családi hátteréről. Tudom, hogy nehézségekbe ütközhet főleg nektek, lányok, különbséget tenni a jóravaló kérők és a hozományvadászok közt – Nála jobban senki sem volt tisztában ezzel. – Vagyis Mr. Pinter bárkit lenyomoz, aki felkelti az érdeklődésetek. A keresgélés folyamata ezáltal jelentősen lerövidülhet. – És számító jelleget ölthet – motyogta Celia alig hallhatóan. Pinter összevonta szemöldökét, de nem szólt egy szót sem. – Köszönöm, Mr. Pinter – mondta Oliver. – Ha volna olyan szíves megvárni a dolgozószobámban, váltanék még pár szót a testvéreimmel. Pinter egy főhajtással távozott. A legrosszabb még hátravolt Miután megfordult, hogy az ajtót becsukja, Oliver Maria mellé lépett Szüksége volt a lány lelkierejére. Ő megfogta férje kezét és megszorította. – Sosem mondtam el nektek az igazságot arról, mi történt valójában aznap, amikor anyánk megölte apánkat. Legfőbb ideje, hogy megtegyem. Túl sokáig titkolóztunk egymás előtt feleslegesen. A szobára döbbent csend borult Oliver a fejében már legalább hússzor lejátszotta, mit fog mondani, de most, hogy eljött az idő, megszólalni is alig tudott Szerencsére Maria mellette volt, megbocsátása és megértése erősítette önbizalmát. Ebbe kapaszkodott akkor is, amikor elmesélte annak a szörnyű napnak a történéseit. Úgy döntött, jobb, ha hallgat arról, hogy együtt hált Lilithszel – és igazából maga Maria is arról győzködte, hogy ezt a fajta SABRINA JEFFRIES

161 A LORD TITKA

megaláztatást nem kell magára vállalnia. De valahányszor körvonalazódott a fejében a történet, és próbálta kihagyni azt a részt, rosszul sült el. Mindent be kell vallania. A történtek felelevenítése közben képtelen volt rájuk nézni. Mindig tudta, hogy nem lesz könnyű elmesélni a testvéreinek, hogy ő a felelős szüleik haláláért, akiket még mindig gyászolnak, de soha nem gondolta volna, hogy ilyen pokolian nehéz lesz. Maria ellenben igen. Igyekezvén megóvni őt, újra és újra nekiszegezte a kérdést, biztos-e benne, hogy ezt akarja tenni. De megérdemlik, hogy megtudják az igazságot. Meg kellett tennie, és kész. Amikor befejezte, halálos csend telepedett a szobára. Maria úgy szorította a kezét, hogy az szinte már fájt, és ő még mindig nem mert a többiek szemébe nézni. Aztán Jarret szólalt meg. – Az a számító szuka! – kiáltotta mérgesen. – Tudhattam volna, hogy Mrs. Rawdon zavart össze mindent. Ő és Rawdon őrnagy nagyon sietősen távoztak a vendégség végeztével. Oliver döbbent tekintetét Jarretre emelte, akinek szemében nyoma sem volt az elítélés leghalványabb jelének sem. – A jelen lévő férfiak mindegyikével kacérkodott, beleértve engem is – folytatta. – Holott én csak tizenhárom éves voltam. Ugyanilyen könnyedén besétálhatott volna az én szobámba is. A Jarret mellett ülő Celia halkan hüppögött, Gabe pedig bosszúsan köszörülte a torkát. Minerva olyan együtt érző pillantással nézett Oliverre, hogy a férfi szemei könnybe lábadtak. Képtelen volt felfogni. Hát nem értették a lényeget? Hát egyáltalán nem figyeltek semmire sem? – Gondoltam, tudnotok kell, hogy csak én vagyok felelős a történtekért… – Semmiért sem vagy felelős – kiáltotta Minerva talpra szökkenve. – Egyszerűen csak rossz helyen voltál, rossz időben a nem megfelelő személlyel. Ez minden. – Ha a történtek miatt bárki is hibáztatható – szólalt meg nagyanyja a másik oldalon –, az én vagyok. Oliver megfordult, hogy az asszonyra nézhessen. Ő is sírt, papírvékony bőrét teljesen feláztatták a könnyei. Bűnbánó tekintettel meredt unokájára. – Hallgatnom kellett volna rád, amikor azt mondtad, hogy feltétlenül utánuk kell mennem. Borzasztóan megbántam. Ha tudtam volna… Oliver kezét az asszony vállára tette. – Nem a te hibád volt. Túlságosan zavart az egész, hogy elmondjam neked, miről veszekedtünk akkor anyámmal. – Nem tudlak hibáztatni ezért, öregfiú – szólt közbe Gabe rekedtes hangon. – Én magam se mondtam volna el nagymamának egy ilyen dolgot. Ahogy azt sem tudom elképzelni, hogy anyánk besétál, és rajtakap, amikor… Ez minden férfi rémálma. Mindannyian osztották Gabe véleményét. – Tudod – mondta Celia szemét törölgetve egy zsebkendővel, Mrs. Rawdon minden bizonnyal mondhatott valamit anyánknak, ami aztán pont akkor a szobádba vitte. – Amikor mindenki ránézett csak pislogott. – Nem igazán hihető, hogy anyánk véletlenül keveredett Oliver szobájához, és nyitott be kopogás vagy bármiféle előzetes figyelmeztetés nélkül. Oliver annyit mondott: – Sajnos erre most már sosem kapunk választ. Lilith és az őrnagy régen elhagyták Angliát, így nem volt lehetőségem rákérdezni. A beszélgetés fonala ezután Mrs. Rawdon lehetséges indítékainak taglalására terelődött, majd anyjukra emlékeztek és arra, milyen nehéz sorsa lehetett. Végül azon kapták magukat, hogy azon az eseten nevetnek amikor anyja az ötéves Gabe-bel kergetőzött, aki meztelenül szaladgált az udvaron. Oliver zavartan nézett Mariára, ő pedig a mellette levő üres székbe tuszkolta a férfit. – Hadd nevessenek? – mondta lágyan. – Így talán könnyebben megemésztik, valószínűleg sok volt nekik ez így egyszerre. A tudat, hogy anyátok előre megfontolt szándékkal oltotta ki apátok életét. Időt kell hagynod nekik, hogy feldolgozzák, hogy megértsék mit is jelent ez a számukra. Ebben a pillanatban nem tehetnek mást, mint hogy nevetnek vagy sírnak, és valószínűleg sírással nem akarnak még az eddiginél is jobban megsebezni. SABRINA JEFFRIES

162 A LORD TITKA

– De hibáztatniuk kellene. És nem teszik – Mert nem ostobák – mondta Maria, arcán gyengéd mosollyal. – Azt hibáztatják, akit kell: Mrs. Rawdont meg anyátokat. És az apátokat, amiért olyan szívtelen élvhajhász volt. Nagymama az unokája kezére tette a kezét. – Anyád mindig érzékeny lélek volt… Ha engem kérdezel, túl érzékeny. Én már akkor piszkavassal mentem volna apád után, mikor a szemét először más asszonyra vetette. – Megpaskolta Oliver kezét. – Ezt nem tudhatod, de nagyapád a maga idejében pont ilyen csirkefogó volt. Bár megszelídült, miután összeházasodtunk. Oliver ferde szemmel sandított nagyanyjára. – Nem hiszem, hogy túl sok választási lehetőséget hagytál neki. – Hát nem. – Az asszony felitatta könnyeit egy zsebkendővel. – Még most is hiányzik, istenemre mondom! Néha rá emlékeztetsz, ördögien vonzó férfi volt, annyi szent! És milyen remek táncos! Nagy ég, hányszor áttáncoltuk az éjszakákat! – Mondtam – fordult Maria Oliverhez. – Az anyádra hasonlítasz inkább. Nem az apádra. A férfi kezdte azt hinni, hogy a feleségének igaza van. Mariával az oldalán el sem tudta volna képzelni, hogy más nőre nézzen, nemhogy együtt háljon valakivel. Halstead Hall-lal kapcsolatos kötelezettségei annyira lefoglalták, hogy fel nem foghatta, apjának hogy volt energiája egy feleségre, a birtok igazgatására és a megszámlálhatatlan szajhával való enyelgésre. Csakis őrült lehetett. – Ez minden? – kérdezte Minerva, visszarángatva Olivert ábrándozásából. – Vagy további megdöbbentő meglepetést is tartogatsz még számunkra? Mert ha végeztünk, lenne némi írnivalóm. Oliver körbehordozta tekintetét, hogy lássa, a többiek kíváncsiak-e válaszára. A beszélgetést illetően egészen más végkifejletre számított, és most tanácstalan volt. – Igen, ez minden – sietett segítségére Maria. – Köszönet mindannyiótoknak, hogy ilyen megértőek voltatok. – Nos, akkor rendben. – Minerva talpra szökkent. – Vacsoránál találkozunk. Ezzel egy időben a többiek is felemelkedtek, és kimasíroztak a szobából. Minerva megállt Oliver széke mellett. – Amit anyánk mondott, kegyetlenség volt Tudom, hogy nem gondolta komolyan. És sajnálom, hogy ennyi éven keresztül kellett szenvedned miatta. – Azzal csókot nyomott fivére arcára. – De ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy megbocsátom, nagymama oldalára álltál, áruló. Oliver nem tudta elfojtani kacagását. Minerva sosem tudott veszíteni. Amikor testvérei már mind kimentek, nagyanyja is felállt. – Köszönöm, hogy a kérdést illetően mellém álltál. – Majd elmosolyodva Mariára nézett. – Neked pedig köszönöm, hogy nem mondtál le róla. – Aztán maga is távozott. Most, hogy magukra maradtak a szobában, Oliver Mariához fordult. – Csak megismételni tudom, amit nagymama mondott, és megköszönni, hogy nem mondtál le rólam. – Pedig jó néhányszor fontolgattam – ugratta a lány. – De mivel olyan magával ragadó tudsz lenni, túl sokáig sosem haboztam. – És az a rengeteg bátorítás, amellyel a testvéreim próbálkoztak – mondta. – Az a megannyi aprócska fondorlat, amellyel össze akartak minket boronálni. Elégtétellel töltötte el a látvány, amint felesége rózsás orcáit megpillantotta. – Nekem fel sem tűnt. Fogalmam sem volt róla, hogy miben mesterkednek. – Persze hogy nem. Hisz minden porcikádban maga vagy a megtestesült ártatlanság. De én tisztában voltam vele, mit művelnek. Maria férjére pislantott. – Tényleg? – A testvéreim pont annyira átlátszóak, mint az az elragadó hálóing, amelyet minden este magadra öltesz. – Ha tudtad, miért nem állítottad le őket? – Mert abba az irányba lökdöstek, amerre magam is szándékoztam menni. – Ez nagyon kedves, de biztos vagyok benne, hogy nem akartál megnősülni egészen addig, amíg… SABRINA JEFFRIES

163 A LORD TITKA

– Attól a pillanattól fogva, hogy megláttalak, szerelmem, tudtam, hogy bajban vagyok. Nem akartam beismerni, de bizonyos mértékben éreztem. Amikor egy férfi először lát meg valamit, amiről korábban sosem hitte volna, hogy akarhatná, azonnal megérzi. Legfeljebb csak nem tudja, hogy szerezhetné meg. Maria felnevetett. – Ó, én azt hiszem, villámgyorsan rájöttél, hogyan lehetek a tiéd. Addig csókoltál, amíg nem rúgtalak többé ágyékon, csak engedelmesen simultam a karodba. – Szóval akkor, ez a titok nyitja? – Kezét kinyújtva, az asszonyt az ölébe vonta. – Most pedig már azt is tudom, mivel szeretném tölteni a délutánt Maria ragyogó szemekkel nézett a férjére. – A bérlőkkel találkoznál? – Más javaslat? – Oliver gombolni kezdte az asszony ruháját, amelynek eleje igen könnyen megadta magát. – Talán az asztalossal szeretnél konzultálni? – Egyáltalán nem. Bőrének minden egyes négyzetcentiméterét, amely lassan előbukkant a ruhája alól, Oliver csókkal hintette be, a másik kezével pedig Maria szoknyája alá nyúlt. – A saját feleséged akarod elcsábítani? – ugratta, ám elakadt a lélegzete, amikor a férfi az ölét kitapintva megérezte, hogy készen áll a szeretkezésre. – Pontosan. De ha nem bánod, kihagynám azt a részt, amikor térdével az ágyékomat veszélyezteti. Ahogy Mariából kitört a nevetés, a férfi készen állt, hogy megmutassa neki, milyen előnyei vannak, ha az ember egy élvhajhász gazemberrel köt házasságot.

SABRINA JEFFRIES

164 A LORD TITKA

Epilógus A tavasz Dartmouthban elragadó volt, a levegő kellemesen meleg, a rügyező fák mosolyt varázsoltak Maria arcára, hogy aztán májusban a természet teljes pompájában mutatkozzék majd meg. Milyen kár, hogy ő és Oliver addig nem maradhattak, de férje úgy vélte, ennél tovább nem hagyhatja nyugodt szívvel a birtokot az intézőjére. Szerencsére Maria vagyonának kezelői találtak valakit, aki tisztességes árat ajánlott vállalati tulajdonrészének megvásárlásáért, így most már Nathannek egy morcos, munkájának élő vénember személyében új partnere volt, akinek még véletlenül sem volt leánya. Azóta csak egyszer látta Nathant a városban. A férfi nem tűnt boldognak. Ő viszont teljes mértekig az volt, főleg azok után, amit az orvos mondott neki előző nap. Alig pár napja voltak otthon, amikor ő és Freddy romantikus piknikre cibálták Jane-t és Olivert. Őszintén szólva, így utólag ez nem bizonyult igazán jó ötletnek. Szegény Jane minden neszre összerezzent. Freddy bajkeverő fivérei ugyanis meggyőzték, hogy vérszomjas indiánok üthetnek rajtuk bármelyik pillanatban, és Freddy bármennyire is igyekezett, kardja suhogtatásával sem tudta elűzni a félelmet. Oliver sem viselte jobban a dolgot. Állandóan a bokrokból előbukkanó, tolldísszel ékesített fejekről hallucinált, hiába mondogatta neki Maria, hogy az egyetlen törzs, amely korábban ezen a területen élt, már régen továbbállt. Oliver pont olyan ördögfajzat volt, mint Maria unokafivérei, akik látván, hogy mennyire egyívásúak, az első percben keblükre ölelték. Rose néni viszont csak mézesmázos modorú széptevőnek titulálta Olivert, miután a férfi megjegyezte, milyen elbűvölően fest pávatollakkal díszített kalapjában. Nem sokat tévedett. – Biztos vagy benne, Freddy, hogy van ott egy horgásztó? – kérdezte Jane kétkedve, amikor Freddy egy lakatlan kunyhó mögé vezette. – Egészen biztos. – Melle dagadt a büszkeségtől. – Rengeteg ízletes pisztrángot fogtam már abban a tóban. – De leginkább csak pisztrángcsalit – mondta Maria Olivernek, aki elnyújtózva feküdt mellette a pléden, és egy Jarrettől érkezett levelet olvasott. – Nem láttam még egyetlen halat sem abban a tóban, amely a hüvelykujjamnál hosszabb lett volna. – Hm? – Oliver ezek szerint egyetlen szavát sem hallotta. Maria egyik ujjával lenyomta a levelet. – Hogy áll Jarret a menyasszonykereséssel? – Arról nem ír. – Oliver szeme elsötétült. – De nagymama beteg. Már egy hete nem képes kimozdulni városi házából. Jarret aggódik. – Akkor legfőbb ideje, hogy hazamenjünk. A férfi bólintott. – Valami egészen fura dologról is beszámolt. – Igen? – Azt írja, sokat gondolkodott az utóbbi időben a szüleink haláláról, és hogy szinte teljesen bizonyos benne, hogy rosszul emlékszem az eseményekre. – Oliver a mezőn túli messzeségbe bámult. – Azt állítja, hogy anyánk nem vágtatott apánk után. Hogy a dolog pont fordítva történt. – Mire alapozza ezt a véleményét? – Arról nem ír. Csak annyit közöl, hogy amikor visszamegyünk majd, átbeszéljük az egészet. Maria egy pillanatra elgondolkozott. – Számít, hogy ki ment ki után?

SABRINA JEFFRIES

165 A LORD TITKA

– Nekem igen. Ez azt jelentené, hogy anyám nem mérgében rohant el, hogy megölje apámat. És akkor talán mégsem annyira az én hibám, mint ahogy azt korábban gondoltam. – Persze hogy nem, hisz sosem volt az – mondta a férfinak lágyan. A férfi ajka körül mosoly villant. – Mondod te. De ez elfogultság a részedről. Maria megrándította a vállát – Egy kicsit talán. De soha nem egyeztem volna bele a házasságba, ha egy percig is megfordult volna a fejemben, hogy gonosz lehetsz. Sosem tettem volna ki a gyermekem akkora szenvedésnek, mint amekkorát neked és a testvéreidnek kellett elszenvednetek. Oliver mozdulatlanná dermedt. – És a gyermek emlegetésének van valami köze ahhoz, hogy ma reggel kiosontál a házból, hogy egy orvossal konzultálhass? Maria tátott szájjal meredt a férfira. – Tudtad? Honnan jöttél rá? – Hidd el, angyalom, észreveszem, amikor kisurransz az ágyamból. – Szeme megvillant, ahogy az asszonyra nézett. – Itt benn érzem a hiányodat. – Azzal hatásvadász mozdulattal szívére mutatott. – Rose néni igazat mondott – méltatlankodott az asszony. – Te magad vagy a mézesmázos szavú ördög. És szemmel láthatóan olvasol a gondolataimban is. A férfi kuncogni kezdett. – A nénikéd egyszerűen nem tud titkot tartani. De az igazat megvallva, nem volt nehéz észrevenni, milyen kevés érdeklődést mutatsz az utóbbi időben a reggeli iránt, és milyen gyakran támad kedved szunyókálni. Felismerem a jeleit, ha egy nő várandós. Anyámat négyszer láttam küzdeni hasonló problémákkal. – És én még azt hittem, meglephetlek – mondta duzzogva. – Esküszöm, téged még meglepni sem lehet. – Csak azért érzel így, mert a megismerkedésünk első órájában minden lehetséges módon sikerült elképesztened. – Hogyan? – Hogy vakmerően megfenyegettél Freddy kardjával. És hogy beleegyeztél az őrült ajánlatomba. Aztán azzal, hogy együttérzésedről biztosítottál a szüleim halála miatt. Csak nagyon kevesen tettek ilyesmit értem. Amikor Maria torkát gombóc szorongatta, Oliver a karjaiba vonta. – De mind közül a legnagyobb meglepetéssel csak sokkal később, ott a fogadóban szolgáltál. – Kezét az asszony még lapos hasára fektetve, hangja rekedtesen szólt. – Megleptél a szerelmeddel. És az összes közül az volt a legcsodálatosabb.

SABRINA JEFFRIES

166 A LORD TITKA

Nyomdai előkészítés TORDAS ÉS TÁRSA Kft. Ez a könyv a debreceni könyvnyomtatás több mint négy évszázados hagyományait őrző ALFÖLDI NYOM DA Zrt.–ben készült. Felelős vezető György Géza vezérigazgató

SABRINA JEFFRIES

167 A LORD TITKA