Adalékok a Vogeler-ügy diplomáciatörténetéhez, 1949–1951 Szörényi Attila
R
obert Vogelernek, a New York-i International Telephone and Telegraph Corp. és az International Standard Electric Corp. vezető tisztségviselőjének és budapesti képviselőjének a Standard-ügy1 kapcsán történt 1949. novemberi letartóztatása jelentős diplomáciai következményekkel járt az amerikai–magyar viszonylatban, s másfél évre alapvetően meghatározta Magyarország és az USA államközi kapcsolatait. A Vogeler-ügy diplomáciai vonulatának fő fordulatait magyar levéltári dokumentumok – és legújabban amerikai források – alapján a szakirodalomban2 már bemutatták, jelen tanulmányomban ezért olyan adalékokra (eseményekre, részletekre, szempontokra, valamint háttér-információkra) helyezem a hangsúlyt – elsősorban az amerikai levéltári anyag segítségével3 –, amelyek az eddig napvilágot látott munkákban nem szerepelnek, azonban fontosak az ügy teljes megértéséhez.4
Kezdeti próbálkozások és retorziók Robert Vogeler 1949. november 18-i eltűnését követően a magyar Külügyminisztérium csak 22-én ismerte be, hogy az amerikai állampolgár a magyar hatóságok őrizetében van. Ezen a napon sajtóközlemény is megjelent – egyértelműen a külföldi diplomáciai nyomás hatására –, mely hírül adta, hogy Vogeler (és Edgar Sanders) már „részletes beismerő vallomást tett” szabotázs- és kémtevékenységéről.5 Az alig egy hónapja érkezett új amerikai követ, Nathaniel P. Davis közölte Kállai Gyula külügyminiszterrel, hogy véleménye szerint az lenne „a legjobb mód annak elkerülésére, hogy súlyos vitává fajuljon az ügy”, ha kiutasítanák Vogelert.6 A State Department táviratban biztosította Davist, hogy megítélésük szerint „kellő érzékkel és megfontolással” cselekedett eddig az ügyben, és egyetértenek azzal, hogy az elsődleges cél rávenni a magyar kormányt Vogeler kiutasítására. Ennek érdekében tanácsosnak látták „elkerülni vagy háttérbe szorítani a presztízskérdéseket”, amelyek megkeményíthetik a magyar álláspontot. Washington azt javasolta, hogy egyelőre csak a tényeket közöljék a sajtóval, az ügy „felfújódását” elkerülendő.7 2013. tavasz
141
Szörényi Attila
Az idő azonban telt, és – a követség napi rendszerességgel megismételt kérése ellenére – sem Vogeler kiutasítására, sem a konzuli látogatás engedélyezésére nem került sor. November 27-én a követ táviratban kifejtette központjának, hogy ideje foglalkozni az ellenlépések gondolatával, és felsorolt három lehetséges intézkedést: megtagadni a Németország amerikai zónájába küldendő, a háborúban elhurcolt magyar javak vis�szaszolgáltatása ügyében eljáró biztos8 vízumának kiállítását; megtagadni a magyarok kérését száz sváb volt hadifogolynak a németországi amerikai zónába történő beengedésére vonatkozóan; felvetni a konzulátusok fenntartásának értelmetlenségét, mivel feladatukat úgysem láthatják el.9 A követ egy Kállainál tett újabb sikertelen látogatást követően, december 14-én táviratában azt javasolta Washingtonnak, hogy ha nincs kedvező fejlemény, legkésőbb egy héten belül kezdjék meg az ellenintézkedéseket.10 Kedvező helyett azonban ismét csak kedvezőtlen esemény történt, ugyanis december 15-én újabb amerikait vettek őrizetbe Magyarországon: Israel G. Jacobsont, a JOINT zsidó segélyszervezet képviselőjét.11 A Vogeler ügyében tanúsított magyar eljárásra hivatkozva a State Department december 20-án erélyes tiltakozó jegyzékben tájékoztatta Budapestet, hogy az amerikai kormány megtiltja a magyarországi beutazást az amerikai állampolgárok számára. A jegyzék ügyében George W. Perkins európai ügyekért felelős államtitkár rövid feljegyzést készített Dean Acheson külügyminiszternek, amely tájékoztatást nyújt a State Department vezetőinek a Vogeler-üggyel kapcsolatos vélekedéséről: Kívánatosnak tűnik gyors és energikus lépéseket tenni ebben az ügyben, különös tekintettel arra, hogy Vogelert most már több mint egy hónapja tartják a külvilágtól elzárva, hogy Mrs. Vogelernek az Elnökhöz írt kérvénye nyilvánosságra került, és hogy a magyarok múlt héten letartóztattak egy második amerikai állampolgárt, Jacobsont […] is. Ha a csatolt jegyzék és a benne foglalt lépés megtétele nem bizonyul hatásosnak, néhány nap múlva fontolóra vesszük, hogy továbblépjünk, és bezárjuk az egyik vagy mindkét magyar konzulátust. Ezt a javasolt lépést a Minisztérium minden érintett részlege és az Igazságügyi Minisztérium is jóváhagyta.12 A magyar válaszjegyzék – amelynek megszövegezésében Gerő Ernő is aktívan részt vett13 – elutasította az amerikai jegyzék megállapításait.14 Ezt megerősítendő, ugyanaznap a BM is sajtóközleményt adott ki, amely beszámolt a nyomozás sikeréről és arról, hogy a gyanúsítottak „részletes beismerő vallomást tettek”.15 A helyzet némileg enyhült december 27-én, amikor a követség értesítést kapott, hogy Jacobsont kiutasítják Magyarországról.16 Mivel azonban Vogelerrel kapcsolatban továbbra sem volt fejlemény, a State Department az ellenlépések folytatása mellett döntött.
142
Külügyi Szemle
Adalékok a Vogeler-ügy diplomáciatörténetéhez
„Bár Jacobsont […] kiengedték, feltehetően az USA megbékítésének céljával, Vogelerrel kapcsolatban semmi nem történt […] úgy véljük, Jacobson szabadon bocsátása ellenére folytatnunk kell a tervezett megtorló intézkedéseket. E lépés […], úgy hisszük, sikerétől függetlenül – bár Jacobson elengedése azt jelzi, intézkedéseinknek van bizonyos hatásuk – hasznos lesz abból a szempontból, hogy csökkenteni fogja amerikaiak letartóztatásának esélyét Magyarországon és más csatlós országokban, ahol Amerikát érintő »kémpereket« terveznek” – szólt Perkins újabb indoklása Acheson külügyminiszter számára.17 Davis hiába ajánlotta fel 30-án, a Berei Andornál tett újabb látogatásán, hogy „kezdjék tiszta lappal” az új évet, a magyarok engedjék el Vogelert, Amerika pedig eltekint a további szankcióktól, Berei nem fogadta kedvezően a javaslatot.18 Ennek megfelelően a követ utasítást kapott Washingtonból, hogy közölje a magyar Külügyminisztériummal: megkapta a New York-i és a clevelandi magyar konzulátus bezáratására vonatkozó jegyzéket, de „kérésére” az Egyesült Államok kormánya még néhány napot vár, legkésőbb január 3-ig, hátha Budapest változtat az álláspontján.19 Az eltökélt magyar vezetésre ez sem volt hatással, ezért a konzulátusokat január 15-i hatállyal bezáratták. Erre az időre a State Department már beletörődött, hogy nem áll módjában megakadályozni Vogeler bíróság elé állítását. Azon az állásponton voltak, hogy „a jelen helyzetben további megtorló intézkedések és nyilvános tiltakozás (1) csupán csökkentené annak esélyét, hogy a magyar kormány valamilyen békülékeny gesztust tehessen elfogadhatatlan mértékű arcvesztés nélkül, (2) megerősítené a magyarok abbéli meggyőződését, hogy Vogeler kiemelkedő fontosságú amerikai ügynök”. A per lezárulta utáni időszakra nézve központja azt is közölte Davisszel, hogy „kutatják a gazdasági megtorló intézkedések lehetőségét, azonban mivel ezeket az USA-nak valószínűleg egyoldalúan kellene életbe léptetnie, és mivel a Magyarországgal fennálló gazdasági kapcsolatok szintje alacsony, ezért hatékonyságuk csak korlátozott lenne. A restitúció ügyén kívül Nyugat-Németországban is kevés esély van gazdasági ellenlépések megtételére.” A State Department értékelése szerint a további lépések nagyban függenek Davis és Rákosi találkozójától.20
Davis első látogatása Rákosinál Sem a magyar külügyi iratok, sem Rákosi Mátyás titkárságának anyagai nem őrizték meg azt a tényt, hogy Nathaniel P. Davis 1950. január 19-én Rákosinál járt. A State Department dokumentumai között azonban szerencsére fennmaradt a követ jelentése e találkozóról,21 aminek azért van különös jelentősége, mert Rákosi ekkor jelentette be Davisnek, hogy Vogeler ügyében hamarosan bírósági tárgyalás lesz. 2013. tavasz
143
Szörényi Attila
Davis követ már november 20-a óta próbált a Külügyminisztériumon keresztül találkozót kérni Rákosi Mátyás miniszterelnök-helyettestől. December 1-jén értesítették is, hogy Rákosi a következő héten fogadni tudja őt;22 az ígéret ellenére a találkozó ekkor azonban még nem jött létre. A követ hiába érdeklődött, ugyanis kiderült, hogy a pártfőtitkár több hetes szabadságra ment.23 (Moszkvába utazott a Sztálin 70. születésnapja alkalmából rendezett ünnepségre, ahonnan csak 1950 januárjában tért vissza.) 1950. január 16-án, még mielőtt Davis megismételhette volna kérését, az amerikaiak meglepetésére a Külügyminisztérium a korábbi kérésükre hivatkozva váratlanul közölte, hogy Rákosi 19-én fogadni tudja Davis követet.24 Amikor megérkezése után Davis jelezte, hogy jövetelének tárgya a Vogeler-ügy, Rákosi hosszú monológba25 kezdett. Elmondta, van tapasztalata a nemzetközi kapcsolatok terén, és teljesen megérti, hogy az USA-nak mint nagyhatalomnak szüksége van arra, hogy mindenhol legyenek kémei, azonban belátható, hogy ugyanilyen természetes: Magyarország viszont mindent megtesz e kémek tevékenységének megakadályozására. A magyar kormány eddig meglehetősen engedékeny volt az amerikai kémekkel, most viszont úgy érezte, ez nem mehet így a végtelenségig. Vogelerrel egy „nagyformátumú kémet”, egy igen jó képességű, képzett katonát26 fogtak el, és teljesen meggyőző bizonyítékaik vannak. Rákosi hozzátette, hogy „ő maga ugyan nem olvasta a dokumentumokat”, de az igazságügy-miniszter és a belügyminiszter biztosította erről.27 Szerinte a magyar konzulátusok bezáratása csak megerősíti, hogy Vogeler tényleg nagyformátumú kém. Elmondta, „teljesen tisztában volt vele, hogy az amerikaiak nagy lármát fognak kelteni Vogeler miatt”. Hozzátette: „bár Magyarország csak egy kis ország a hatalmas Szovjetunió árnyékában, az USA pedig nagy”, Amerika mégsem gondolhatja, hogy ilyen agresszív eszközökkel meghátrálásra kényszerítheti a magyar kormányt, amikor annak álláspontja teljes mértékben megalapozott. A kis ország–nagy ország szimbolikára később is visszatért Rákosi: Magyarország kis ország, mondta, ezért semmi oka sincs arra, hogy kémvádakkal ellenszegüljön egy nagy országnak, ha azok nem teljes mértékben megalapozottak.28 Amikor Davis kifejezte meggyőződését, hogy Vogeler ártatlan, legalábbis egyetlen amerikai kormányszerv számára sem kémkedett, Rákosi azzal replikázott, hogy elhiszi, hogy a követ részéről ez őszinte kijelentés volt. „Diplomáciai tanulmányaiból” azonban ismeri azt a követségi alapszabályt, hogy a követet olyan helyzetben kell tartani, hogy bármikor őszintén kijelenthesse, nem tud a beosztottai által végzett kémtevékenységről. Burkolt fenyegetésként is értékelhető módon felszólította Davist, hogy csak várja ki a tárgyalást, és meglátja, beosztottai is érintettek a kémkedésben. A pártfőtitkár ezt az alkalmat ragadta meg, hogy tájékoztassa az amerikai követet, hogy Vogeler ügyében nyilvános tárgyalás lesz. Bár a magyar törvények zárt tárgyalást is lehetővé tesznek, ő maga „tanácsolta” az igazságügy-miniszternek a nyílt formát, hogy az egész világ meggyőződhessen a magyar álláspont helyességéről. A tárgyalás 144
Külügyi Szemle
Adalékok a Vogeler-ügy diplomáciatörténetéhez
dátumáról egyelőre nem tudott felvilágosítást adni, hiszen „a hatóságoknak sok idejébe telik egy ügy előkészítése, ha alapos munkát akarnak végezni”. Az interjút követő távirati gyorsértékelésében Davis követ arról tájékoztatta Washingtont, hogy úgy látja, Rákosi „valóban őszintén hiszi, hogy Vogeler kémkedett, és meg van győződve róla, hogy ezt be is tudják bizonyítani”.29 A soron következő követségi értekezleten Davis csalódottságának adott hangot. „Rákosi intelligens ember hírében áll, ezért a követ kíváncsi volt, milyen ügyes eszközt vet majd be, hogy tarthatatlan érveit alátámassza”, a találkozón azonban azt látta, hogy Rákosi őszintén el is hiszi, amit mond, ezért neki nem nyílt módja a várt érveléstechnikai megfigyelésre.30
A követség létszáma és a kiutasítások 31 Az 1950 februárjában lezajlott tárgyalás „leleplezései” nyomán a magyar kormány persona non gratává nyilvánította James B. Kraft katonai attasét, John T. Hoyne helyettes katonai attasét és Donald E. Griffin légügyi attasét, valamint felszólította az Egyesült Államok kormányát budapesti követsége létszámának jelentős csökkentésére. Az amerikai fél ennek eleget is tett, a kiutasítások miatt pedig nem hozott megtorló intézkedést. A magyar és amerikai külügyi dokumentumok vizsgálata megmutatja, hogy a Budapest által 1950. március 10-én foganatosított kiutasításokra már előre készült mindkét fél – természetesen ellenkező előjellel. A magyar fél előkészületei A magyar előkészületekről kevesebb információ áll rendelkezésre. Annyi bizonyos, hogy két külügyminisztériumi tisztviselő 1950. február 14-én feljegyzést készített Berei államtitkárnak, amelyben arról számoltak be, hogy az Országos Levéltárban a régi külügyi anyagból – annak teljes rendezetlensége miatt – nem sikerült kiemelni az angol és az amerikai követség háború előtti létszámára vonatkozó iratokat.32 Ugyanezen a napon kimutatás készült Rákosi Mátyás számára is, amely – nyilván a fenti levéltári nehézségek eredményeképpen – azzal kezdődik, hogy „az Egyesült Államok és NagyBritannia követségeinek háború előtti létszámára vonatkozólag csak a diplomata karhoz tartozók 1938. évi adatai állanak jelenleg rendelkezésünkre.” A kimutatás összehasonlítja az 1938-as és az aktuális létszámokat, valamint összeveti a washingtoni és a londoni magyar követség aktuális adatait a budapesti amerikai, illetve angol képviseletéivel.33 Ez egyértelműen azt mutatja, hogy Rákosi és a magyar külügy már legalább három nappal34 a tárgyalás kezdete előtt az angol és az amerikai diplomaták kiutasítására készült, amit aztán a tárgyalás „bizonyítékaival” szándékoztak alátámasztani.
2013. tavasz
145
Szörényi Attila
Rákosi Mátyás 1950. február 18-án táviratban tájékoztatta Sztálint az amerikai (és angol) követséggel szemben tervezett lépésekről és a küldendő jegyzék tartalmáról, hozzátéve, hogy „ezt követő lépéseink az amerikai követség válaszától, illetve hallgatásától függnek. Hálásak lennénk, ha közölnék véleményüket.”35 A kiutasításokat tehát nem csupán előre eltervezték, hanem azok moszkvai engedélyeztetése is megtörtént már, mire a per befejeződött. Ilyen előzmények után nem csoda, hogy a magyar kormánynak a követségi létszámot firtató első jegyzéke36 „bámulatosan” gyorsan, már február 23-án, alig két nappal a Standard-ügy ítélethirdetése után megszületett. Az amerikai fél előkészületei Budapest lépésére az amerikai követség is előre készült. A keleti tömb országaiban ugyanis ekkorra már gyakorlattá vált a nyugati diplomaták kiutasítgatása és a követségi létszámok csökkentésének követelése. Magyarország 1949 februárjában Selden Chapin amerikai követ visszahívását kérte, a Mindszenty-ügyből kifolyólag.37 A legjobban Bulgáriával mérgesedett el a viszony: 1949 decemberében a Kosztov-perbe szintén belekeverték az ottani amerikai követet (Donald Heath), aminek eredményeképpen 1950. február 21-én Washington megszakította diplomáciai kapcsolatait Szófiával.38 Természetesen nem csak a követekre járt rá a rúd a vasfüggöny mögött: alacsonyabb rangú diplomatákat még gyakrabban utasítottak ki (például Magyarországról 1949-ben Stephen A. Koczak másodtitkárt,39 valamint Peter J. Kopcsak és John P. Merrill helyettes katonai attasét40). 1949-ben már több országban felmerült a követségi létszámok csökkentésének általános igénye is. A román kormány korlátozási módszere abban állt, hogy nem adtak vízumot az oda újonnan kinevezett diplomatáknak.41 Bulgária októberben (tehát még a Kosztov-ügy előtt) követelte, hogy a követségen dolgozó amerikaiak összlétszámát 20 főre csökkentsék.42 Ilyen tapasztalatokkal felvértezve a budapesti amerikai követségnek tehát jó oka volt arra, hogy minden eshetőségre fel legyen készülve. Az amerikai katonai attasé már 1949. december 2-án közölte központjával, a washingtoni védelmi minisztériummal,43 hogy „megvan rá az esély”, hogy Vogelerrel ös�szefüggésben koholt vádakat fognak felhozni hivatalának tagjai ellen, ugyanis Hoyne alezredes házi személyzetének több tagját letartóztatták, illetve kihallgatták. Az attasé tájékoztatta a központot, hogy a letartóztatások miatt hivatala automatikusan korlátozta tevékenységét.44 Davis követ maga is a hivatal munkatársai által tett felderítő utak korlátozását kérte a Vogeler-ügy elrendeződéséig. Kraft attasé azonban biztosította központját, hogy „a szovjet csapatok megfigyelését a lehető legkorábbi időpontban újrakezdjük”.45
146
Külügyi Szemle
Adalékok a Vogeler-ügy diplomáciatörténetéhez
A következő napokban a dokumentumok tanúsága szerint kisebb súrlódás alakult ki (illetve került felszínre) a követ és a katonai attasé között, az utóbbi hivatalának létszáma miatt. (Ehhez hátteret szolgáltat Vogeler egyik feljegyzése, mely szerint Kraft magánbeszélgetésen elmondta neki, hogy Davis követ addig dél-amerikai országokban szolgált, ezért az itteni viszonyokhoz nem ért, azonban féltékeny a katonai attasé hivatalának nagyságára.)46 Davis megtáviratozta Washingtonnak, hogy véleménye szerint az attasé irodájának létszámát (hét katonatiszt) a nyílt feladatok ellátása nem indokolja, és ez magyar ellenlépésekhez vezethet. Ennek elkerülése érdekében azt javasolta, hogy a bécsi eltávozáson lévő Hoyne egyelőre ne térjen vissza Budapestre.47 Kraft – saját központjának írt táviratában – egyetértett a Hoyne-ra vonatkozó javaslattal, hozzátéve, hogy valószínűleg szükséges lesz a létszámcsökkentés, mert „való igaz, hogy a tisztek száma kiugró a többi nyugati képviselethez képest, ami túlzott figyelmet irányít a hivatal egészére és az egyes munkatársakra, ezért a hatékonyság romlását eredményezi”. Hozzátette azonban, hogy e csökkentésnek a hivatal javaslata alapján kell megtörténnie.48 Az ügy ekkor már túllépett a budapesti követség keretein, és az intézményi rivalizálás jegyeit öltötte magára. Az attasé ugyanis a védelmi minisztériumtól azt a választ kapta, hogy „tájékoztassa a követet, a hadsereg nem kíván foglalkozni az attasé munkatársai számának csökkentésével”. Davis ehhez csak annyit fűzött hozzá, hogy „reméli, a döntés joga a külügy kezében van”.49 A State Department ekkor az egész szovjet blokkra kiterjedő egyeztetést kezdeményezett a védelmi minisztériummal, a katonai attaséi hivatalok személyzetével kapcsolatban.50 Ennek eredménye ismeretlen, azonban valószínűleg megegyezésre jutottak a felek, mert ilyen jellegű nézeteltérés nem merül fel többet az iratokban. Január elejére az attasé hivatala már saját munkatársainak ajánlott visszahívási sorrendjét (1–5.) is felállította, arra az esetre, ha a magyar kormány a létszám csökkentését követelné – azzal a megjegyezéssel, hogy amennyiben a magyarok név szerint nyilvánítanak valakit persona non gratának, nem lesz választási lehetőség.51 Hogy milyen súlyosnak értékelte a követség a helyzetet, az abból látható, hogy ugyanebben az időben a követ elrendelte, állítsanak össze egy új kiürítési tervet, amely magában foglalja a minősített iratok gyors megsemmisítésének, valamint az alkalmazottak és a legfontosabb vagyontárgyak evakuációjának módját. Davis szerint azért volt erre szükség, mert a konzulátusok bezárása vagy a Vogeler-per miatti magyar megtorlás következtében olyan helyzet állhat elő, amelyben „az alkalmazottak egy részének vagy egészének igen rövid időn belül el kell hagynia az országot”.52
2013. tavasz
147
Szörényi Attila
A kiutasítások Így érkezett el 1950. február 23-a, mely napon a magyar kormány jegyzékben szólította fel az Egyesült Államok kormányát, hogy vonja le „a logikusan folyó következtetéseket” abból a tényből, hogy a „tárgyaláson bebizonyítást nyert, hogy a kém- és szabotáló csoportnak […] tevékenységében az USA budapesti követségének több tagja is aktívan közreműködött”. A jegyzék meg is nevezi Kraftot, Hoyne-t és Griffint, akik a vallomásokban érintett amerikaiak közül a jegyzék elkészítésének idején is a budapesti követségen szolgáltak. A követség létszámáról szólva a magyar kormány leszögezi, „a tárgyalás során nyilvánvalóvá lett, hogy ennek az aránytalanul nagy követségi apparátusnak fenntartása milyen célokat szolgál”, ezért a magyar fél „kéri az USA kormányát, hogy a létszámredukció kérdését sürgősen tegye megfontolás tárgyává”.53 A magyar jegyzékre reagálva utasítás54 érkezett a budapesti követségre, miszerint nem hívnak vissza addig senkit, amíg az illetőt hivatalosan nemkívánatossá nem nyilvánítják. Az üzenet viszont kitért arra is, hogy Románia és Bulgária példája bizonyítja: a kommunista kormányoknak vannak eszközeik a létszámcsökkentés kikényszerítésére, mely folyamat vége vagy a követség munkájának ellehetetlenülése, vagy a diplomáciai kapcsolatok megszakítása. Mivel a State Department nem kívánja megszakítani a kapcsolatokat, Magyarországon (csakúgy mint Romániában) önkéntes csökkentést tervez, abban a reményben, hogy kisebb létszámmal kevesebb beavatkozást fog gerjeszteni magyar részről a követség, mintha hiábavaló erőfeszítéseket tennének a létszám fenntartására. Ez okból a központ kérte a követséget, tegyenek javaslatot egy jelentősen „karcsúsított” struktúrára. (Egy későbbi üzenet hangsúlyozta, hogy a javaslatban legyenek tekintettel a követség által végzett politikai kutatási és hírszerzési feladatok munkaerőigényére.55) A külügy kifejezte sajnálatát az „igen szerencsétlen” helyzet miatt, de a kisebbik rossz elvére hivatkozva hangot adott abbéli meggyőződésének, hogy bár a kudarc esélye fennáll, mégis megéri a csökkentéssel próbálkozni, ugyanis még mindig jobb kis létszámmal működni, mint teljesen kiszorulni az országból. Davis követ válaszában56 kifejtette, hogy bár ő maga régóta szorgalmazza a létszám csökkentését, a magyar jegyzékben foglalt burkolt fenyegetés hatására történő redukció olyan mértékű tekintélyvesztést okozna, amely értelmetlenné tesz bármilyen további működést. „Ha elismerjük, hogy jogukban vagy hatalmukban áll beleavatkozni a követség szervezeti kérdéseibe, ki vagyunk szolgáltatva nekik” – tette hozzá. Ezért azt javasolta, anélkül hajtsák végre a csökkentést, hogy a végső létszám tekintetében megpróbálnának megegyezni a magyar kormánnyal. Ez Davis szerint magában rejti ugyan egy bolgár mintájú szakítás kockázatát, de legalább nem kell alázatosan megérdeklődni a magyaroktól, hogy mekkora személyzetet „méltóztatnak” elfogadni.
148
Külügyi Szemle
Adalékok a Vogeler-ügy diplomáciatörténetéhez
Az előkészületek tehát megkezdődtek, azonban a State Department hivatalos válaszjegyzékében elutasította a magyar jegyzék vádjait, az abban foglalt kérdéseket és célzásokat pedig „alkalmatlannak és irrelevánsnak” minősítette.57 A magyar kormány erre március 10-én nemkívánatos személlyé nyilvánította a három amerikai diplomatát, és immár formálisan is visszahívásukat kérte.58 Washington fontolóra vette, hogy megtorlásképpen kiutasít néhány magyar diplomatát, azonban Davis követ véleménye az volt, hogy ne hozzanak megtorló intézkedéseket.59 A State Department végül elfogadta követének álláspontját.60 Az amerikai képviselet személyzetének csökkentése közben csendben zajlott. Davis márciusban tájékoztatta Rákosit, hogy „mivel olyan megoldást keresnek a helyzetre, amelyben egyik félnek sem kell feladnia álláspontját”, a követség „saját kezdeményezésére” felgyorsítja a már egy éve megkezdődött létszámcsökkentést. Közölte, hogy a három kiutasított katona helyébe nem küldenek újakat. (Rákosi kiemelt érdeklődését jelzi, hogy itt megerősítésképpen külön visszakérdezett, hogy a „nem” szó valóban elhangzott-e.) Davis a szintén jelen lévő Berei és a pártfőtitkár között váltott gyakori pillantásokból és bólintásokból, valamint abból, hogy Rákosi különösebben nem firtatta tovább a kérdést, arra a következtetésre jutott, hogy az általa elmondottak elfogadhatók a magyarok számára.61 Davis májusban nem hivatalos formában arról tájékoztatta Bereit, hogy az amerikaiak összlétszámát 47%-kal (34 főre), a magyar alkalmazottakét pedig 40%-kal (68 főre) csökkentik. A külügyi államtitkár nem tiltakozott, tehát valószínűleg elégedett volt (de nem állta meg, hogy meg ne jegyezze, Csehszlovákiában 2/3-dal csökkentették az amerikai követség létszámát).62 Év végi értékelőjében Davis követ mérsékelt elégedettségének adott hangot, mivel – meglátása szerint – ha ellenállnak, a magyar kormány végül jóval drasztikusabb csökkentést követelt volna. Hozzátette, hogy „a jelenlegi helyzetben ez a személyzet elegendő az alapfunkciók ellátásához, valamint jelentős mennyiségű megfigyelést és információszerzést is lehetővé tesz, beleértve néhány hasznos személyes kapcsolatot is […] némely alacsonyabb rangú beosztottak ugyanis meg tudtak tartani pár olyan feltűnésmentes kapcsolatot, amelyeket még jobb időkből örököltek”.63
Valentyin Gubicsev ügye A Coplon–Gubicsev-kémügy 1949–50-ben nagy port kavart az Egyesült Államokban. Az amerikai iratokból az is kiderül, hogy az ügynek közvetlen leágazása volt a Magyarországon fogva tartott Vogeler esetéhez. 1949 márciusában az FBI letartóztatta Judith Coplont, az amerikai igazságügy-minisztérium dolgozóját, amint titkos dokumentumokat készült átadni Valentyin Gubicsev 2013. tavasz
149
Szörényi Attila
szovjet hírszerzőnek, aki fedőfoglalkozásként az ENSZ-nél állt alkalmazásban, New Yorkban. Gubicsevet 1950. március 9-én a New York-i bíróság 15 évi börtönre ítélte, ugyanakkor elrendelte az ítélet végrehajtásának felfüggesztését és a férfi kiutasítását az Egyesült Államokból. A bíró bejelentése szerint ez utóbbi az amerikai külügyminiszter és az igazságügy-miniszter együttes ajánlására történt.64 1950. március 13-án a State Department arról tájékoztatta Davis követet, hogy „a minisztérium fontolgatja, célszerű lenne-e felkérni a szovjet kormányt, hogy járjon közben a magyar kormánynál Vogeler szabadon engedése és kiutasítása érdekében. Ezt a kérést saját, Gubicsevvel kapcsolatos eljárásunkra alapoznánk, itt ugyanis a külügyminiszter eleget tett annak a kérésnek, amelyet Visinszkij tavaly ősszel személyesen hozzá intézett.”65 Davis válaszában rá is kérdezett, hogy a Rákosival való közelgő (második) találkozóján hivatkozhat-e Visinszkij Achesonnak tett személyes kérésére – hozzátéve, hogy ha Rákosi tud az ügyről, akkor ez hasznos lehet, ha viszont nem, akkor kínos.66 A válasz nyilván pozitív volt, mert amikor március végén Davis ismét találkozott Rákosival, felvetette, hogy a Vogeler-ügyet a szovjet kormány által nyújtott precedens alapján kellene megoldani. Amikor Rákosi „némileg meglepve” visszakérdezett, hogy milyen precedensre utal Davis, a követ felvázolta Gubicsev ügyét, és hogy az orosz már úton van hazafelé, mert az Egyesült Államok, Andrej Visinszkij szovjet külügyminiszter személyesen tett javaslatának megfelelően, a bírósági eljárás lezárását követően kiutasította az országból. Rákosi erre azt felelte, hogy a történet Visinszkijről szóló része újdonság a számára, azt meg kell fontolnia, és konzultálni fog magával az érintettel. Hozzátette azonban, hogy szerinte sántít a párhuzam, mert Gubicsev esete „sötét ügy” volt, amelyben az orosz végig tagadta bűnösségét, míg Vogeleré teljesen tiszta.67 Március 28-ra megszületett az elhatározás: Washington utasította moszkvai nagykövetét, Alan G. Kirköt, hogy kérjen találkozót Visinszkijtől, és kérje tőle, hogy a Szovjetunió járjon közben a magyar kormánynál Vogeler kiszabadítása érdekében, valamint a kínai kormánynál Bender és Smith68 ügyében.69 A találkozó létre is jött, azonban Visinszkij „határozottan és nyomatékosan” tagadta, hogy Gubicsev ügyét valaha is felhozta volna Achesonnál. Szerinte az 1949. november 7-i találkozójukon az Amtorgügy70 volt terítéken. A miniszter a kérés érdemi részére reagálva pedig közölte, sajnálja, de úgy érzi, nincs abban a helyzetben, hogy közben tudna járni az említett ügyekben, hiszen azokban önálló kormányok az illetékesek.71 A State Departmentet valószínűleg kínosan érintette az eset, hiszen rádöbbentek, hogy Visinszkijnek igaza volt: ő maga valóban az Amtorg-ügyben interveniált, Gubicsev miatt csak a washingtoni szovjet nagykövet járt közben! A központ táviratában72 sajnálatát fejezte ki Kirknek, hogy nem pontosan idézték fel a történteket, azonban kiemelte, hogy ettől függetlenül az eset lényege változatlanul igaz, mert az amerikai külügyminiszter eleget tett a hivatalos szovjet kérésnek Gubicsevvel kapcsolatban.73
150
Külügyi Szemle
Adalékok a Vogeler-ügy diplomáciatörténetéhez
A tévedés, bár a kérdés lényegét valóban nem érintette, Davist is bosszantotta Budapesten, hiszen egymondatos táviratában így írt: az eset „erősen kínos, mert az egész próbálkozásom Rákosinál a szovjet külügyminiszter állítólagos személyes intervenciójára épült”.74 A soron következő követségi értekezleten pedig elmondta, hogy ez volt „diplomáciai pályafutásának legkínosabb eseménye”. Véleménye szerint ez a hiba annulálja a Rákosinál tett látogatás eredményeit, sőt rosszabb a helyzet, mint előtte, mert a magyarok ezután gyanakodni fognak, hogy amit a követ mond, az nem igaz.75 Davis félelmei nem igazolódtak be, hiszen a magyar fél ezután komoly tárgyalásokba kezdett Vogeler kiengedéséről, amelyet – feltételei teljesülése esetén – valóban végre is kívánt hajtani (lásd később). Gubicsev szabadon engedésének időzítése, illetve nevének felmerülése a Vogelerügyben, felveti a kérdést, hogy a State Department vajon nem pontosan azért járt-e közben az orosz hírszerző kiengedése érdekében, mert azt remélte, hogy e lépése nyomán Vogelert is szabadon bocsátják, vagy legalábbis növeli az amerikai kiengedésének esélyeit? Ezt az eshetőséget két tényező támasztja alá. Ezek közül az első egy 1950. március 11-i külügyi távirat. Ebben a bécsi követ tájékoztatta Washingtont, hogy a bécsi amerikai sajtótudósítók azt az utasítást kapták otthoni központjaiktól, hogy figyeljenek minden olyan fejleményre, amely Gubicsev Vogelerre történő kicserélésére utalhat.76 A másik ilyen tényező Robert Lamphere The FBI–KGB War című könyve. A Coplon– Gubicsev-ügyben az FBI elhárítótisztjeként személyesen részt vevő Lamphere szerint a State Department indoka Gubicsev szabadon engedésére az volt, hogy „azt remélték, ezzel enyhítik néhány kelet-európai börtönben lévő amerikai állampolgár büntetését”.77 Ez abban az időben kizárólag Vogelert jelenthette. Mindezek ellenére meggyőzőbbnek tűnnek azok a jelek, amelyek arra utalnak, hogy az amerikai külügy nem közvetlenül Vogeler miatt igyekezett elérni Gubicsev szabadon bocsátását. A legfontosabb ilyen jel, hogy a Vogeler-ügy iratanyagában erre semmi nem utal. Ha valóban össze kívánta volna kötni a State Department a két esetet, nyilvánvalóan tájékoztatták volna erről a közvetlenül érintett budapesti követet. A moszkvai nagykövettel folytatott ide tartozó levelezésből sem vonható le ilyen következtetés. Sőt, Kirköt a State Department külön tájékoztatta arról, hogy amikor a washingtoni szovjet nagykövettel közölték Gubicsev kiengedésének tényét, Vogeler kicserélése nem került szóba.78 Ezen kívül a State Department dokumentumai arról tanúskodnak, hogy hosszabb ideig fontolgatták, Gubicsevvel összefüggésben egyáltalán felvessék-e Vogeler ügyét Moszkvában. Ha eleve a kicserélés céljával eresztették volna szabadon Gubicsevet, akkor később nem lett volna mit fontolgatni. Gubicsev kiengedését valójában a diplomáciai státusza79 miatti esetleges bonyodalmak elkerülése érdekében szorgalmazta az amerikai külügy már a férfi elfogása óta.80 A State Department már 1949 márciusában, közvetlenül letartóztatása után (és Vogeler lefogása előtt 8 hónappal) javasolta az orosz kiutasítását, az igazságügy-miniszter 2013. tavasz
151
Szörényi Attila
viszont a Coplon–Gubicsev-tárgyalás végigvitelének fontossága mellett érvelt. Truman elnök döntése alapján titkos alku született a két minisztérium között: kiutasítják Gubicsevet, de ezzel megvárják a bírósági eljárás végét.81 Így is történt, Vogelertől függetlenül. A bécsi újságíróknak küldött üzenet, illetve a Lamphere által leírtak magyarázata az lehet, hogy Gubicsev tárgyalása után valószínűleg elterjedt egy (alaptalan) pletyka a két személy kicseréléséről. Emiatt riaszthatták a bécsi tudósítókat, és bizonyára ez maradt meg Lamphere emlékezetében is.
1950. tavasz – a megegyezés elmarad A per utáni hónapokban intenzív egyeztetés folyt az amerikai és a magyar fél között, melyek eredményeképpen még akkor tavasszal kézzelfogható közelségbe került Vogeler szabadon bocsátása. A végső lépés azonban mégis elmaradt. E tárgyalások részletei a szakirodalomból többnyire ismertek, ezeket kívánom itt néhány új szemponttal és adalékkal kiegészíteni. Az egyeztetések 1950. április 11-én kezdődtek, amikor Berei államtitkár bejelentette Davisnek, hogy a követ által Rákosinak tett „javaslatot” a magyar kormány megvizsgálta és „hajlandó figyelembe venni” azt. (A már ismertetett március 25-i Rákosi–Davistalálkozón az amerikai követ Gubicsevre hivatkozva kifejtette, hogy hasonló „gyakorlati jellegű” megoldást remél Magyarországtól – ti. Vogeler szabadon engedését.) Berei ezután megjelölte azokat a vitás kérdéseket, amelyek terén az Egyesült Államok kormányának lépéseket kellene tennie a kétoldalú viszony rendezése érdekében: a bezárt magyar konzulátusok, az Amerika Hangja (Voice of America, VOA) rádió frekvenciája, a Németországba hurcolt magyar javak restituálása és bizonyos pénzügyi büntetőintézkedések ügye.82 Véleményem szerint a magyar megegyezési készséget nem Davis követ „javaslata” váltotta ki – annál is inkább, mivel amerikai részről inkább kérésről volt szó. Berei presztízsszempontok miatt hivatkozhatott erre. Davis, központjának írva, abbéli véleményének adott hangot, hogy mivel a per lezajlott, és a követségi létszám csökkentése is megtörtént, tehát a magyar kormány fő céljai megvalósultak, Rákosiéknak már nem áll érdekükben fogva tartani Vogelert, hiszen már nem tudják mire használni őt. Eljött az ideje annak, hogy megszabaduljanak az amerikaitól, természetesen lehetőleg úgy, hogy minél többet nyerjenek még a szabadon bocsátása által is.83 Már az 1950. március 25-i Rákosi–Davis-találkozón érzékelhető volt a pártfőtitkár viselkedéséből, hogy hamarosan megnyílhat az út Vogeler kiszabadulása előtt. A követ beszámolója jól visszaadja azt a hangnemváltást, amivel Rákosi a beszélgetés legvégén, a létszámcsökkentés témájának lezárása után felhozta a VOA kérdését: „Rákosi, hanghordozását megváltoztatva, közölte, most egy kéréssel fordul hozzám. A VOA zavar egy 152
Külügyi Szemle
Adalékok a Vogeler-ügy diplomáciatörténetéhez
magyar adást…”. Egy hónapokon át húzódó, éles diplomáciai pengeváltás (a Vogelerügy és a kiutasítások) után nem szokás minden átmenet nélkül, hirtelen „kérésekkel” előhozakodni, hacsak nem áll valamilyen komoly szándék mögötte. Álláspontom szerint Rákosi, miután az amerikaitól kielégítő válaszokat kapott a követségi létszámok és a kiutasítások ügyében, elérkezettnek látta az időt, hogy küldjön egy jelzést a követnek, milyen irányban lehetne megindítani a Vogeler kiengedése ügyében folytatandó konkrét tárgyalásokat. Hogy ez valóban így történt, azt bizonyítja Berei egy későbbi (júniusi) megjegyzése, miszerint a VOA-kérdés alapvető fontosságú Vogeler kiengedésével kapcsolatban, amit az a tény is mutat, hogy először „Rákosi elvtárs” vetette fel e témát Davisnek.84 A Gubicsev-ügyben történt amerikai intervenció ismeretében természetesen jogosan merül fel a kérdés, hogy vajon az amerikai megkeresés után nem a szovjet vezetés sugallta-e a magyar kormánynak, hogy mozduljon Vogeler kiengedése irányába. Erre vonatkozóan nem állnak rendelkezésre közvetlen források, azonban két tényező is arra utal, nem valószínű, hogy a magyar pártfőtitkár ebben az esetben moszkvai utasításra cselekedett volna. Az első ilyen faktor a március 25-i Rákosi–Davis-találkozó. Az iménti gondolatmenetet továbbgördítve megállapítható, hogy Rákosi már úgy érkezett a megbeszélésre, hogy eldöntött tény volt, megfelelő feltételek teljesülése esetén kiadják Vogelert – és mindez négy nappal azelőtt történt, hogy a moszkvai amerikai követ Visinszkij közbenjárását kérte volna (március 29.). A másik tényezőt a fennmaradt Rákosi–Sztálin-táviratok szolgáltatják. Rákosi ugyanis 1950 júliusában azt táviratozta Sztálinnak, hogy „amennyiben az USA hajlandó teljesíteni követeléseinket, célszerűnek látjuk kiadni [Vogelert].”85 Ennek a közlésnek viszont semmi értelme nem lett volna, ha a kiutasítás szovjet rendelkezésre történik. Berei és Davis fent említett, április 11-i találkozója után hosszas egyeztetés kezdődött a szabadon bocsátás feltételeivel kapcsolatban. Davis a megbeszélés után Washingtonba küldött értékelésében kifejtette, hogy a Vogelerért kért „ár” viszonylag alacsony, így jó esély mutatkozik a megegyezésre. Megjegyezte, lehet, hogy a magyarok az Egyesült Államokkal való gyors megegyezéssel valójában a britekkel szembeni alkupozíciójukat akarják erősíteni a Vogeler-üggyel párhuzamosan Edgar Sanders kiszabadulásáért folyó tárgyalások során.86 A brit kereskedelmi tárgyalások ugyanis jóval értékesebbek Magyarország számára, mint bármelyik, Amerikának szabott feltétel teljesülése. Ha pedig a magyarok Vogeler miatt némi engedményre kényszerítik az USA-t, akkor Sanders elengedése érdekében az angoloknak is engedményeket kell majd tenniük.87 A kommunista döntéshozatali rendszer jellege miatt nem állnak rendelkezésre olyan dokumentumok, amelyekkel a követ okfejtését egyértelműen igazolni vagy cáfolni lehetne. Az valóban igaz, hogy Vogeler kiengedése után a magyar kormány „megfelelő brit ajánlat” hiányára hivatkozva utasította el a Sanders szabadon bocsátására vonatkozó kérelmeket. Azonban nem szabad lebecsülni azt a szempontot sem, 2013. tavasz
153
Szörényi Attila
hogy az amerikai engedmények, bár Davis számára olcsónak tűntek, propagandaértékük a magyar vezetés számára igen magas volt, hiszen a vezető „imperialista” hatalom felett érvényesítették akaratukat. Ez pedig még egy előnyös angol kereskedelmi szerződéssel összevetve sem elhanyagolható – egyáltalán nem biztos, hogy a magyar vezetés is úgy érezte, Vogelert „olcsón” adja. Mindenesetre a követ értékelésével a State Department is egyetértett, hiszen az Acheson hozzájárulását kérő feljegyzés kimondta, hogy a javasolt lépés „nem jelentene részünkről nagy engedményt, mivel a kérdéses vagyontárgyak értéke viszonylag csekély, és valójában csak a Magyarországgal kötött békeszerződés előírásának tennénk eleget ezzel.”88 A Davisnek szóló utasítás megvilágítja a State Department általános hozzáállását az egyeztetésekhez. „Általában véve – szól a budapesti követségnek küldött távirat – el kell kerülnie egy hosszú alku- és vitafolyamat kialakulását, mert ezt később a magyarok propagandacélokra használhatnák, ami káros az Egyesült Államok presztízsére nézve. Nézetünk szerint elsősorban a Vogelerrel szembeni bánásmód miatt hozott megtorló intézkedések felülvizsgálata képezheti azon engedményeket, amelyeket Vogeler szabadon engedéséért cserébe felajánlhatunk a magyar kormánynak. A jelen körülmények között úgy hisszük, hogy bizonyos fokú rugalmasságot fenn kell tartanunk […], azonban semmiképpen sem szabad azt a látszatot keltenünk, hogy a Vogeler sorsa feletti aggodalmunkban hajlandóak lennénk megbékíteni a magyar kormányt.”89 Ez a tárgyalási attitűd a jelek szerint a magyar félnek is megfelelt, hiszen az egyeztetések ígéretesen haladtak,90 végül június 16-án, az utolsó részletek tisztázása után Berei Andor mosolyogva(!) kijelentette: „Úgy tűnik, ezzel minden rendeződött. Az egyetlen kérdés már csak az, hogy mikor utasítsuk ki Vogelert.”91 Minden arra utal, hogy a magyar vezetés valóban szabadon akarta bocsátani Vogelert; erről 15-én az MDP Titkársága, majd a Minisztertanács is határozatot hozott.92 Maga Rákosi jelentette ki június 16-án a Minisztertanácsban, hogy „az amerikaiaknak ez a visszavonulása és az ügyben folytatott tárgyalásoknak, valamint megállapodásnak a nyilvánosságra hozatala a magyar népi demokrácia tekintélyét nagymértékben fogja megerősíteni”.93 A washingtoni magyar követ a fejlemények hírére már javaslatot is tett az újra megnyitandó konzulátusokkal kapcsolatban.94 A megegyezés azonban ekkor még elmaradt. Június 19-re – azaz három nap leforgása alatt – ugyanis nagyot változott a helyzet, s Berei ismét elégedetlenségének adott hangot. Az újabb ellentét oka a VOA volt. A State Department soha nem egyezett bele a VOA (tíz országba sugárzott) keleteurópai adása hullámhosszának megváltoztatásába. „Több mint valószínű, hogy a 154
Külügyi Szemle
Adalékok a Vogeler-ügy diplomáciatörténetéhez
frekvenciaváltás sok országban nehézségeket okozna a VOA vételében, és kétségtelenül súlyos interferenciához vezetne sok olyan adás esetében, amelyet baráti országok sugároznak” – indokolta álláspontját Washington Davisnek.95 A State Department nem is tartotta tanácsosnak a kérdés technikai részleteit feszegetni, mivel a valóság az volt, hogy a koppenhágai egyezmény96 a Petőfi rádiónak 63 km sugarú interferenciamentes vételkörzetet biztosított, ezt azonban a müncheni VOA-adó, amely a Koppenhága által előírtnál kétszer nagyobb teljesítménnyel sugárzott, 33 km-re csökkentette.97 Májusban a magyar fél írásos nyilatkozatot kért az Egyesült Államoktól – a többi között – arról, hogy Vogeler kiengedése esetén megszünteti a zavaró rádióadást. (Ezt azután Budapest presztízsokokból nyilvánosságra is kívánta hozni.)98 Az amerikai külügy csak annyit jelentett ki és foglalt írásba, hogy március 15-én (tehát jóval azelőtt, hogy a Vogeler-ügyben felmerült volna a téma!) a koppenhágai egyezménnyel összhangban 1195-ről 119699 kHz-re módosította a kérdéses adás hullámhosszát, hogy elkerülje az interferenciát.100 Amint látható, a VOA kérdésében az amerikaiak június 16-ig sem tettek semmilyen engedményt Vogelerrel összefüggésben; a magyar felet azonban ez nem zavarta, hiszen az említett napon Berei jóvá is hagyta a megállapodást. Mi jött később mégis közbe, miért visszakozott Berei június 19-én? Az a helyzet állt elő, hogy míg a tárgyalások folytak, a VOA bejelentette, hogy június 15-től újraindulnak a magyar nyelvű adások, a március 15-e előtt használt101 frekvencián.102 Ez a magyar kormánynak egyértelműen hátrányos volt, hiszen a március 15-i hullámhosszváltást kívánták propagandacélokra használni – ez lett volna az egyik fontos engedmény, amire „rákényszerítették” az Egyesült Államokat. Berei azt is felrótta, hogy a Petőfi rádiót továbbra is zavarja a VOA. A magyar fél kétségtelenül valamilyen világosan felmutatható frekvenciaváltást akart kicsikarni, nem a sugárzás megszüntetésére koncentráltak: Berei még javasolta is(!), hogy folytatódjon más hullámhosszon a magyar adás. Mivel gyakorlatilag nüánsznyi különbségről volt szó, gyanítható, hogy más is közrejátszott a magyar fél hirtelen visszakozásában. Egyrészt a Petőfi rádióval való interferencia valóban fennmaradt, de ez ugyanígy volt június 16-án is, amikor Berei bejelentette, hogy elfogadják az ajánlatot. Az akkori állapothoz képest változás nem történt. Davis követ beszámolt róla, hogy Berei maga is bizonytalannak tűnt a részleteket illetően: csupán az illetékes magyar „technikusok” szakvéleményét idézte, hozzátéve, hogy ő maga a kérdéshez nem ért.103 Lehetséges, hogy Rákosi még az utolsó pillanatban megvizsgáltatta a VOA-interferencia aktuális helyzetét, és negatív szakvéleményt kapott.104 Másrészt az a tény is közrejátszhatott a magyar hozzáállás változásában, hogy június 18-án az amerikai sajtó megszellőztette Vogeler közeli kiszabadulásának hírét.105 Gyanúsnak tűnik, hogy a magyar visszakozás éppen másnap, 19-én történt (bár a kiszivárogtatás ügyét Berei aznap nem, csak 20-án említette Davisnek, egy gúnyos 2013. tavasz
155
Szörényi Attila
megjegyzésben). Rákosi igen érzékeny volt az ilyen esetekre. Még 1950 januárjában, az első Rákosi–Davis-találkozó után a követ az Associated Press (AP) hírügynökség újságírójának kérdésére rövid tájékoztatást adott a megbeszélés tartalmáról, mire Berei államtitkár „Rákosi nevében és utasítására” telefonon fejezte ki felháborodását az általuk indiszkréciónak minősített eljárás miatt, amelyet Rákosi „igen szokatlannak és rosszhiszeműnek” tartott.106 Ilyen előzmények után könnyen elképzelhető, hogy a júniusi kiszivárogtatáskor a pártfőtitkár annyira zokon vette, hogy a Vogeler-ügyben az amerikaiaktól már másodszor szivárgott ki információ, hogy utasítást adott a megegyezés elhalasztására. Erre utal az is, hogy Boldizsár Iván, a Külügyminisztérium tájékoztatásért felelős államtitkára júliusban egy nyugati újságíró kérdésére – a követség számára is meglepő nyíltsággal – kijelentette, a Vogeler-ügy megoldását Rákosi személyes utasítására állították le, a fenti kiszivárogtatás miatt.107 Mindent egybevetve, a legnagyobb valószínűsége annak van, hogy a VOA-bejelentés, valamint a sajtókiszivárogtatás együttes hatása már meghaladta a magyar vezetés tűrőképességét, és e két tényező egyidejű fennállása eredményezte a megállapodás elmaradását. A szakirodalomban felmerült az a lehetőség is, hogy esetleg a június 25-én kitört koreai háború „előszele” lett volna a Vogelerrel kapcsolatban gyakorlatilag már elfogadott egyezség visszamondása.108 Ebben a tekintetben elméletileg két eshetőség lenne elképzelhető: 1. Rákosi tudomást szerzett a készülő támadásról, és mivel ezt a moszkvai irányvonal megkeményedéseként értelmezte, ahhoz idomulva, saját kezdeményezésére leállította Vogeler szabadon engedését. 2. Sztálin utasította Rákosit, hogy a közelgő háború miatt várjanak még Vogeler kiutasításával (Honvári János felvetése109). Az első eshetőség azért nem életszerű, mert szinte teljesen kizárt, hogy Rákosival bárki előre közölte volna a világ másik felén készülő támadás tényét. A koreai háború ügye igen kényes, világpolitikai szempontból elsőrendű fontosságú kérdés volt, amely Kim Ir Szenen kívül csak a kommunista tömb legfőbb személyiségeire (Sztálin és Mao Ce-tung) tartozott – Rákosi nem volt tagja ennek a „klubnak”. A második lehetőséget pedig éppen Rákosi Moszkvába (Farkas Mihálynak) írt július 1-jei távirata cáfolja: „A koreai események tükrében mi egyelőre nem helyezzük szabadlábra […] Vogelert. Ezt a kérdést is vesd fel.”110 Az e táviratban foglalt közlés ugyanis értelmetlen lett volna, ha valóban szovjet utasításra visszakozott volna Vogeler ügyében a magyar kormány. Annyit bizonyít ez az üzenet, hogy június 25-e után Rákosi már csak Korea miatt sem kívánta (egy ideig) szabadon engedni az amerikait. A magyar–amerikai tárgyalások a háború kezdete előtt nem sokkal egyébként is megakadtak, Korea erre csak rátett még egy lapáttal. Az amerikaiak mindenesetre nem voltak hajlandók további engedményeket tenni. Davisszel Washington közölte is a valós indokokat. Kiindulópontjuk az volt, hogy semmivel nem tértek el attól, amiben a június 16-án lezárult tárgyalások folyamán megegyeztek a magyarokkal. Egyrészt tartottak attól, hogy ha a már egyszer elfogadott 156
Külügyi Szemle
Adalékok a Vogeler-ügy diplomáciatörténetéhez
pontok ellenére beleegyeznének, hogy a magyar fél újabb feltételeket támasszon, akkor a magyarok tovább emelhetnék a tétet, és a tárgyalások a végtelenségig húzódnának. Másrészt továbbra is azon a véleményen voltak, hogy Budapest csak olyan megoldást fogadna el, amely veszélyeztetné a VOA céljainak elérését. Ezek mellett a State Department indokai között amerikai belpolitikai tényező is szerepelt. Ha Washington „engedményt tenne a VOA ügyében – amelynek egyébként semmi köze sincs Vogelerhez –, könnyen úgy tűnhetne, hogy az amerikai kormány meghajolt a magyar zsarolás előtt”, ezért ezt a lépést nem tudnák megvédeni a közvélemény és a Kongres�szus előtt.111 A fenti álláspontot maga Truman elnök is támogatásáról biztosította, amikor James E. Webb külügyminiszter-helyettes tájékoztatta a Vogeler-ügy állásáról.112
A Vogeler-ügy és a magyar Szent Korona 1950-ben már csak egy lényeges fejlemény történt az ügyben: szeptemberben Berei Andor külügyi államtitkár tudtára adta Davisnek, hogy a magyar kormány álláspontja szerint a restituálandó magyar javak között szerepelnie kell a Szent Koronának is. A sors iróniája, hogy napjainkban a Vogeler-ügyet sok helyen csak a Szent Korona miatt említik, pedig komoly formában soha nem is merült fel a tárgyalások folyamán, hogy e magyar relikviát Vogelerre cserélnék ki. A legendák önálló életre kelnek, amit az is bizonyít, hogy Vogeler halálakor az ottani helyi újságban megjelentetett, nyilván a család által összeállított nekrológ arról számolt be, hogy Robert Vogelert annak idején „Szent Péter keresztjéért” cserélték ki az amerikaiak.113 Csupán három „apró” pontatlanság van ebben a kijelentésben: nem Szent Péter, hanem Szent István; nem kereszt, hanem korona; és nem erre cserélték ki… A fentiekben említett, 1950. júniusi sajtókiszivárogtatás után a nyugati médiában széles körben elterjedt a hír, hogy a State Department Vogelerért cserébe kiadja Magyarországnak a Szent Koronát. Mint azt Martin Mevius történész is kimutatja írásában,114 mind a magyar, mind az amerikai külügyi iratok tanulmányozása után teljes biztonsággal kijelenthető, hogy e sajtóhír nem volt igaz: egészen 1950 szeptemberéig egyik fél részéről sem merült fel a korona ügye a Vogelerrel kapcsolatos tárgyalásokon, sem azok hátterében. A sajtó teljesen alaptalan találgatásai miatt azonban tiltakozások özöne zúdult a State Departmentre. Emigráns magyar szervezetek és magánszemélyek mellett szenátorok és kongresszusi képviselők is kifejezték aggodalmukat a korona esetleges kiadása miatt. Ugyanígy tett a Vatikán is.115 Amikor aztán a tiltakozások legerősebb hulláma már lecsengett, és néhány hónap is elmúlt, a magyar kormány végül valóban tett egy erőtlen kísérletet a Szent Korona ügyének felvetésére. Az amerikai követ értékelése szerint a nyugati újságok szinte tálcán 2013. tavasz
157
Szörényi Attila
kínálták fel „agyszüleményüket” Budapestnek.116 A téma valóban a magyar kormány ölébe pottyant, hiszen a sajtó találgatásai nélkül valószínűleg továbbra sem merült volna fel Rákosiékban, így azonban joggal gondolhatták, hogy ha az újságok ilyen kitartóan írnak róla, akkor már érdemes megpróbálni hasznot húzni a helyzetből. Már a felvetés mikéntje is világosan mutatja, hogy a magyar vezetés sem gondolta teljesen komolyan, hogy Vogelerért valóban visszakaphatnák a koronát. Davis követnek az 1950. szeptember 11-én Bereinél tett látogatásáról írott feljegyzéséből tudjuk, hogy a máskor oly magabiztos államtitkár zavartan ööö-zve és a padlót nézve vetette fel a korona ügyét.117 A követ beszámolójából látható, hogy a magyar kormány képviselője tulajdonképpen ekkor sem mondta ki, hogy Vogelerért cserébe a koronát várnák, hanem csak közvetve, egy már megállapodás tárgyát képező pont (az elhurcolt javak visszaszolgáltatása Vogeler kiengedése esetén) mögé szúrta be, hogy ebbe Budapest „természetesen” a koronát is beleérti. Davis követet mindenesetre nagyon letörte az újabb magyar felvetés, úgy érezte, Bereiék „palira vették” [sic] őt.118 Davis arra a következtetésre jutott, hogy a magyarok, bár tárgyalnak, valójában nem is akarnak megállapodni. Szerinte a Szent Korona ügyét csak azért hozták fel, mert tisztában vannak vele, hogy abban az USA nem fog engedni, ezért a koronára hivatkozva még mindig ki lehet bújni a megegyezés alól, még ha a többi feltétel teljesülne is.119 A feljebb már említett magyar pártiratok, illetve Moszkvába küldött táviratok bizonyítják, hogy a magyar kormánynak valóban szándékában állt megegyezni Washingtonnal (a koreai háború kezdeti időszakától eltekintve), tehát a követnek ez a feltevése nem volt helytálló. Hogy a magyar pártvezetésnek csakugyan nem volt eltökélt szándéka a Szent Koronához kötni Vogeler szabadon engedését, az abból is egyértelmű, hogy amikor az amerikaiak hivatalosan elutasították a felvetést, azt Budapest gyakorlatilag minden további nélkül tudomásul vette. 1950 szeptembere és 1951 áprilisa között semmilyen érdemi tárgyalás nem folyt a két fél között a Vogeler-ügyben. 1951 áprilisában azonban központjának utasítására Davis újra komoly formában vetette fel az ügyet, aminek eredményeképpen rövidesen elérkezett annak végső megoldása is. Az amerikai fél ekkor egyértelművé tette, hogy „nem hajlandó a korona visszaadásáról mint Vogeler kiengedésének feltételéről tárgyalni”. Washington hivatalos indoklása szerint „ezt a tárgyat nem erőszakkal hurcolták el Magyarországról, hanem megőrzésre adták át az Egyesült Államok hatóságainak […], ezért kívül esik a restitúció hatályán, és továbbra is különleges státuszú vagyontárgyként kezelendő”.120 Amikor Berei kormányának válaszát ismertette, közölte, hogy Budapest a koronával kapcsolatos amerikai érvelést „tarthatatlannak és jogilag megalapozatlannak” ítéli, és erről külön feljegyzést nyújtott át. Ez után azonban a külügyi államtitkár sietve hozzátette, hogy a Szent Korona kérdésétől függetlenül, a magyar kormány hajlandó a megegyezésre a többi pont alapján.121 A megállapodás hamarosan létre is jött – a koronáról pedig nem esett több szó a Vogeler-ügyre vonatkozó tárgyalásokon. 158
Külügyi Szemle
Adalékok a Vogeler-ügy diplomáciatörténetéhez
Szviridov tábornok kapcsolata a Vogeler-üggyel A magyar források nem tesznek említést róla, azonban az amerikai iratokban Vlagyimir Petrovics Szviridov tábornoknak, Ausztria szovjet főbiztosának és egyben a szovjet Központi Hadseregcsoport főparancsnokának122 neve is felmerül a Vogeler-üggyel kapcsolatban. 1951. február 19-én Walter J. Donnelly, az Egyesült Államok ausztriai főbiztosa táviratban felvetette Washingtonnak, hogy megkérdezné Szviridov tábornokot, véleménye szerint tudna-e ő vagy Donnelly valamit tenni Vogeler kiszabadulása érdekében. Az amerikai főbiztos azért tette ezt a javaslatot, mert értékelése szerint a kommunista sajtó erősödő Amerika-ellenes kirohanásaival ellentétben, az ausztriai szovjet hatóságok abban az időben feltűnően igyekeztek demonstrálni, hogy udvarias és korrekt viszonyra törekszenek a nyugati megszálló hatalmakkal. Ezt a szokatlan nyájasságot akarta kihasználni Donnelly.123 Miután a State Department jelezte, hogy nincs ellenvetése,124 Donnelly két nappal később, az osztrák SZEB következő ülése után felkereste irodájában Szviridovot. A szovjet tábornok, mikor Donnelly előadta, hogy Vogeler ügyében fordul hozzá, „úgy tett, mintha soha nem hallott volna az esetről”. Az amerikai felvetette szovjet kollégájának, hogy „bizonyosan nagyon fogják őt érdekelni az ügy humanitárius aspektusai, és nagyra értékelné, ha Szviridov megosztaná vele ötleteit arra nézve, mit tehetne ő vagy Donnelly Vogeler azonnali szabadon engedése érdekében”. A szovjet főbiztost láthatólag nagyon kényelmetlenül érintette a kérés, és el is mondta amerikai kollégájának, hogy kellemetlen számára a dolog, mert egy harmadik országról van szó, amelynek ügyeibe nem avatkozhat be „közvetlenül”. Ugyanakkor Donnelly megítélése szerint hatott orosz kollégájára a humanitárius célú érvelés, miszerint Vogeler gyerekei egyedül maradtak anyjukkal, ráadásul csúfolják őket az iskolában, mert apjuk börtönben ül. Szviridov közölte, hogy „nem tud semmit az ügyről, ezért konzultálnia kell a jogtanácsosaival”. Végül, némi hezitálás után annyit mondott, hogy „esetleg találhatunk módot, hogy tegyünk valamit az ügyben, bár nem Magyarország főbiztosa vagyok, hanem Ausztriáé”. A tábornok érdeklődött amerikai kollégájától a Vogeler-ügy részletei iránt, de többször elismételte, hogy „egyelőre semmit nem tud mondani és semmit nem tud ígérni, de konzultálni fog a jogtanácsosaival, hogy lehet-e tenni valamit”. Donnelly távozásakor még látta, hogy Szviridov rögtön hívatta is jogtanácsosait, valamint helyettesét, Cinyev tábornokot.125 Maguk az amerikai diplomaták sem tudták, hogy lett-e Donnelly közbenjárásának bármi eredménye.126 A tény, hogy két hónappal később valóban szabadon bocsátották Vogelert, utalhatna arra, hogy szovjet közbenjárás történt, azonban az ügy addigi történetét ismerve, ez nem valószínű. A magas szinten felvetett Gubicsev-esetkor sokkal inkább indokolt lett volna, hogy a szovjetek közbenjárjanak Vogeler érdekében. 2013. tavasz
159
Szörényi Attila
Akkor mégsem tették ezt meg. Miért lett volna ez másképpen 1951 elején, amikor csupán egy felvetés érkezett az ausztriai főbiztostól, és nem volt amerikai precedens sem, mint annak idején Gubicsev hazaengedése? Másrészt a magyar dokumentumokból ismert, hogy az ügy folyását alapvetően a magyar pártvezetés irányította, abban pedig már korábban is megvolt az akarat Vogeler kiengedésére, ami korábban hajszál híján meg is valósult. Nem volt szükség tehát Rákosi hozzáállásának alapvető megváltoztatására – amire adott esetben csak szovjet utasításra lett volna hajlandó; nem kellett őt a kiengedés szükségességéről meggyőzni, csak a propagandaértékkel bíró feltételek teljesülését kellett – kiszivárogtatásoktól mentesen – biztosítania az amerikai félnek. Ez hamarosan meg is történt, és álláspontom szerint ez volt az ügy megoldásának kulcsa, nem Szviridov megkörnyékezése.
Az ügy megoldása A magyar és az amerikai kormány közötti megegyezés végül 1951 áprilisában – meglehetősen hirtelen – érkezett el Robert Vogeler ügyében. Az USA „ajánlata” Vogeler szabadon engedéséért gyakorlatilag megegyezett azzal, amit már 1950 tavaszán is kínáltak. Egyetlen jelentős különbség volt: a magyarok által kifogásolt VOA-frekvencia megszüntetése. Davis 1951. április 7-én utasítást kapott a központjától, hogy hosszú idő után újra kérjen találkozót Bereitől Vogeler ügyében. Az államtitkár két nap múlva fogadta is a követet, aki közölte, hogy kormánya megszüntette a VOA-adást a korábban kifogásolt hullámhosszon,127 valamint Vogeler kiengedése esetén változatlanul kész az 1950. júniusi megegyezés pontjait elfogadni.128 Berei két nap múlva közölte a követtel, hogy a magyar kormány elfogadja az amerikai javaslatot, ha Davis írásba is foglalja Washington vállalásait (a németországi magyar javak visszaszolgáltatása [a korona kivételével], az Egyesült Államokban bezárt magyar konzulátusok újranyitása és az amerikai útlevelek érvényesítése magyarországi utazásra), ami meg is történt.129 Ezúttal a nyugati sajtó sem értesült idő előtt a fejleményekről. Néhány technikai kérdés tisztázása után Vogelert 1951. április 28-án, Hegyeshalomnál átadták a bécsi amerikai követség képviselőinek. Az ügyet végül lezáró kezdeményezés tehát egyértelműen amerikai részről indult 130 ki. A helyzet gyakorlatilag megegyezett az 1950. júniusival, azzal a különbséggel, hogy a VOA-frekvencia kérdése egyértelműen tisztázódott, valamint nem volt kiszivárogtatás. Az 1951 áprilisában történtek megerősítik azt, hogy 1950-ben valóban e két tényező lehetett a megegyezés akadálya. Rákosi valószínűleg várta az alkalmat, hogy megszabadulhasson Vogelertől, de ahhoz ragaszkodott, hogy valamit nyerjen is az „üzleten”. 160
Külügyi Szemle
Adalékok a Vogeler-ügy diplomáciatörténetéhez
Felmerül a kérdés, hogy az amerikaiak, akik 1950 júniusában még hallani sem akartak a VOA-val kapcsolatos engedményekről, 1951 tavaszára miért voltak hajlandók 180 fokos fordulatot venni és saját kezdeményezésre leállítani a kifogásolt frekvenciát, még Vogeler kiszabadulása előtt. A döntés hátteréről csak annyit tudunk, hogy Davis 1951. január közepétől március elejéig Washingtonban tartózkodott, és a State Departmentben folytatott megbeszélései során született meg az új lépés terve.131 A kérdés megválaszolásához először szükséges áttekinteni, hogy milyen fejlemények következtek be a két dátum között eltelt időszakban az Egyesült Államok által kifejtett rádiópropaganda és pszichológiai hadviselés terén. Az USA Nemzetbiztonsági Tanácsának (National Security Council) NSC 66-os számú dokumentuma (1950. április 4.) többek között kimondta, hogy a szovjetek erőteljes rádiózavaró tevékenysége miatt szükséges a VOA adásának technikai megerősítése.132 Truman elnök 1950 tavaszán meghirdette az „igazság kampányát” (Campaign of Truth), az amerikai propaganda-erőfeszítések jelentős fokozását takaró programot. Ez nem kis részben a republikánusok, elsősorban McCarthy szenátor támadásaira volt válasz, akik azzal vádolták Trumant, hogy kormánya nem lép fel elég határozottan a kommunizmus ellen. A program keretében Európában és az Egyesült Államokban is nagyteljesítményű rádióadók építését kezdték meg a VOA számára.133 1950 nyarán elkezdte adásait a Szabad Európa Rádió (SZER) is, augusztusban megindult a magyar nyelvű műsor.134 A SZER – bár hivatalosan nem kormányzati szervként működött – kiegészítette a VOA-t, mert „sok olyan dolog elhangozhat a SZER-en, amiket mi nem mondhatunk ki, mivel nincsenek összhangban a hivatalos kormányzati politikával”.135 A SZER kezdeti, kisteljesítményű adóállomását 1951. április 1-jével erősebbre cserélték.136 Mindebből látható, hogy az 1950 nyarán felmerült szempontok (a VOA céljainak érvényesülése, belpolitikai visszhang) 1951 tavaszára már jelentősen vesztettek relevanciájukból. A kormány erőteljes kampányban kezdte fokozni rádiópropagandáját, és már a SZER-re is lehetett számítani. A VOA magyar adása frekvenciájának megváltoztatása ezért jóval kevésbé veszélyeztette az amerikai kormányzat Magyarországgal kapcsolatos tájékoztatási és pszichológiai hadviselési céljainak megvalósulását, továbbá az akkorra már beérett igazság kampánya hivatkozási alapot képezhetett egy esetleges belpolitikai támadás esetén is.137 Összességében tehát a State Department illetékeseinek jóval kevesebb félnivalójuk volt a rádiózás területén, mint egy évvel korábban. Egy Acheson külügyminiszternek készített háttéranyagból az is kiderül, hogy az elhagyott frekvencia használata – valószínűleg a Petőfi rádióval való, a VOA hallgathatóságát erősen korlátozó interferenciája138 miatt – valójában az amerikaiak számára már nem is volt előnyös.139 További szempont lehetett az amerikai kezdeményezés mögött, hogy – mint arról központja 1950 decemberében levélben tájékoztatta Davist – a németországi amerikai hatóságok már nem tudták tovább halogatni a magyar vagyontárgyak ügyét, így vagy 2013. tavasz
161
Szörényi Attila
úgy, de meg kellett tőlük szabadulniuk. Ha azonban egyoldalúan rendezik a kérdést, az amerikaiak elestek volna a Vogeler-ügy megoldásának egyik kulcselemétől a magyar féllel folytatott tárgyalások során, ezért érdemes volt megpróbálkozni egy új kezdeményezéssel, hátha az esetleges megegyezésben még fel tudják használni a németországi magyar vagyont.140 Ugyanez a levél hívja fel a figyelmet egy másik lehetséges indokra is. A republikánus sajtó az év végétől fokozta a bírálatát a State Department és Acheson külügyminiszter ellen, és erre – az újra kritikussá váló koreai helyzet141 mellett – kiváló eszköznek bizonyult a Vogeler-ügy, amelyben a State Department nem tudott eredményt felmutatni. A kritikusokat természetesen nem lehetett azzal a válasszal leszerelni, hogy a minisztérium minden tőle telhetőt megtesz.142 A többi tényező mellett ez is közrejátszhatott abban, hogy Washington 1951 tavaszán új, az előző évinél határozottabb kezdeményezést tett az ügy megoldása érdekében.
Összegzés Ha Vogeler kiszabadulásának ügyét a Standard-ügytől elkülönítve szemléljük, megállapíthatjuk, hogy propagandaszempontokon kívül a magyar vezetés nem sok érdemi eredményt könyvelhetett el az amerikai szabadon bocsátásával, tulajdonképpen a status quo ante állt vissza. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a per sikeres megrendezése és a követségi létszám csökkentése után minden Vogelerrel kapcsolatos egyéb eredmény csak „bónusz” volt Budapest számára, így Rákosi szempontjából az ügylet egyértelmű sikerrel zárult. Ezen kívül azt is figyelembe kell venni, hogy két külföldi fogoly volt, és a magyarok inkább az angol Sandersért remélhettek kézzelfogható, gazdaságilag is jelentős eredményeket. Dokumentumokkal sajnos nem lehet igazolni, de valószínűleg helyes volt Davis követ – fent idézett – felvetése, miszerint Vogeler viszonylag gyors kiengedésével a magyar fél a fontosabb „célpontra”, Nagy-Britanniára kívánt nyomást gyakorolni. A presztízs- és propagandaszempontoknak így is meg kellett felelnie az amerikaiakkal történő megegyezésnek (ez volt az oka, hogy 1950-ben elmaradt a megállapodás), de amikor Rákosi engedményként értékelhető/prezentálható gesztusokat tapasztalt az USA részéről, nem forszírozta tovább az ügyet, hanem elfogadta az ajánlatukat. Ezzel Budapest azt az üzenetet küldte Londonnak, hogy megfelelő javaslat esetén lehetséges a megegyezés. Sanders ügye tehát áttételesen szintén hozzájárult Vogeler szabadon engedéséhez. Mindazonáltal nem valószínű, hogy Rákosi hideg fejjel, előre eltervezte volna, hogy Vogelert előbb elengedi, és ezzel ösztökéli a briteket több engedményre. A tény az, hogy Rákosi már 1950 tavaszán kész volt – a megfelelő feltételek teljesülése esetén – szabadon engedni Vogelert, és az amerikai fél történetesen jóval rugalmasabbnak mutatkozott, 162
Külügyi Szemle
Adalékok a Vogeler-ügy diplomáciatörténetéhez
mint az angol. Legfeljebb az képzelhető el, hogy amikor már látszott, hogy az USA-val előbb tető alá lehet hozni a megállapodást, akkor döntött úgy a pártvezér, hogy a későbbi brit engedmények reményében Washingtonnal igyekszik gyorsabban lezárni az ügyet, és akár kisebb eredményekkel is megelégszik. Mellesleg abból, hogy Rákosi már 1950 tavaszán felvetette Moszkva felé Vogeler szabadon engedését, valószínűsíthető, hogy a magyar pártfőtitkár egyébként sem kívánta a kelleténél hosszabbra nyújtani a patthelyzetet a nyugati világ vezető hatalmával. Megegyezési készségét csak a koreai háború kezdeti szakaszában „fagyasztotta be” Rákosi, nyilván azért, hogy kivárja, az új helyzetben milyen lépés felelne meg a moszkvai irányvonalnak. A magyar fél lépéseit elemző mondatokban bátran használható alanyként Rákosi Mátyás neve a Vogeler-ügyben: a magyar fél lépései valójában Rákosi lépései voltak. Feltűnő, hogy a pártfőtitkár folyamatosan felbukkan az iratokban az ügy legfontosabb fordulópontjainál: a Standard-per előkészítéséhez hasonlóan, Rákosi e diplomáciai tárgyalásokat is közvetlen ellenőrzése alatt tartotta, irányította. Ő közölte Davis követtel, hogy nyílt tárgyalás lesz; ő vetette fel először a VOA kérdését; ő mondta ki a végső szót az 1950-es megállapodáskor, illetve az ő szempontjai alapján utasították el azt; valamint az amerikai ügyében több esetben is személyesen írt Moszkvába. Berei is többször említette Davisnek Rákosi személyes érdeklődését az eset iránt. Emellett Rákosi tárgyalási stílusa a követtel való személyes találkozások alkalmával szintén a magabiztos, „mindent kézben tartó” vezető benyomását keltette. A pártfőtitkár nem mulasztotta el megemlíteni saját „diplomáciai tanulmányait” sem, ami nyilvánvalóan arra utal, hogy az ügy külügyi vetületében is kompetensnek érezte magát, és aktívan bele is folyt. (Külügyi ismereteivel Rákosi az angol követ előtt is dicsekedett.)143 Ezek fényében teljes mértékben egyet lehet érteni Davis értékelésével, miszerint az ügy lefolyásában magyar részről Rákosi személyes presztízse volt a legfőbb szempont. A Vogeler-ügyben „Rákosi újra megmutatta itthoni és külföldi munkatársainak, hogy tudja, hogyan szerezze meg, amit akar, és még egy nagyhatalomra is rákényszeríti akaratát” – írta a követ.144 Itt érdemes felidézni, hogy Rákosi Davisszel folytatott tárgyalásai során többször említette a „kis ország–nagy ország” képet. Álláspontom szerint ez nem véletlen: azt, hogy a „kis ország” megegyezésre kényszerítette a „nagy országot”, Rákosi nyilván a saját dicsőségeként tartotta számon, és ekként kívánta prezentálni Moszkvában, illetve más „népi demokratikus” vezetők és budapesti párttársai előtt is. Az sem véletlen, hogy Rákosi az 1950 nyarán látszólag küszöbön álló megállapodás kapcsán „a magyar népi demokrácia nagy mértékben megerősödő tekintélyére” hívta fel a Minisztertanács figyelmét. Egyértelmű: ha a népi demokrácia presztízse nő, az országot irányító pártvezér tekintélye is emelkedik. Rákosi külön hangsúlyt fektetett arra, hogy nagy eredményének hírét először a saját maga által ellenőrzött sajtó kürtölhesse világgá, hogy az összhatást semmilyen zavaró tényező ne csorbíthassa. Tudjuk, hogy a pártfőtitkár egyéni szempontjai meghatározóak voltak a Sanders-ügyben 2013. tavasz
163
Szörényi Attila
Nagy-Britanniával folytatott tárgyalások során is,145 így kijelenthető, hogy az „illusztris” nyugati foglyokkal kapcsolatos fejleményeket Rákosi gyakorlatilag saját személyes ügyeként kezelte. A Moszkvába küldött üzenetekből az is egyértelmű, hogy – bár a „főellenség” Amerikai Egyesült Államokról volt szó – az ügyet alapvetően mégis Rákosi elgondolása alapján irányította a magyar fél, nem pedig szovjet utasításokat hajtva végre. Sztálintól csupán a tervezett lépések jóváhagyását kérte „a legjobb magyar tanítvány”. Úgy tűnik tehát, hogy a szovjet vezetés Rákosira hagyta a Vogeler-ügy lebonyolítását. Természetesen nem lehet kizárni, hogy érkeztek moszkvai utasítások is, azonban ilyenekre nincsen bizonyíték, és a történtek egymásutánisága jól rekonstruálható szovjet utasítások nélkül is. Az eset kapcsán tett amerikai lépéseket elemezve megállapítható, hogy a State Department kevésbé harciasan lépett fel, mint a brit diplomácia, amely a Vogelerüggyel párhuzamosan Sandersért küzdött. A britek az amerikaiaknál korábban, már 1949 decemberében komoly megtorló intézkedést hoztak a letartóztatott állampolgárukkal szembeni bánásmód miatt (a brit–magyar kereskedelmi tárgyalások felfüggesztése), illetve a per utáni kiutasításokra válaszul magyar diplomatákat utasítottak ki az Egyesült Királyságból (ami majdnem a kapcsolatok teljes megszakításához vezetett).146 Az események viszont a rugalmasabb amerikai megközelítés helyességét igazolták, hiszen Sanders csak Vogeler után több mint két évvel, 1953 augusztusában szabadulhatott. Az amerikai diplomácia hozzáállásáról általánosságban megállapítható, hogy a Vogeler-ügy leginkább púp volt a State Department hátán. Vogeler kiszabadulásán kívül az USA-t semmilyen közvetlen érdek nem fűzte az ügyhöz, ráadásul Achesonnak csak veszítenivalója lehetett rajta, hiszen egy amerikai szempontból jelentéktelen országgal szemben elért siker nem bírt semmilyen pozitív hatással Washingtonra nézve; a siker hiányát azonban a kormány ellenfelei kiválóan kihasználhatták. A Trumankabinet számára az ügy leginkább belpolitikai jelentőséggel bírt, és igyekeztek minél előbb véget vetni neki, hogy elvegyék a republikánusoktól ezt a támadási felületet. A State Departmentnek két rossz között kellett egyensúlyoznia: ha túl nagy engedmények árán éri el Vogeler szabadon bocsátását, akkor McCarthyék azzal vádolják, hogy „meghajolt a kommunisták akarata előtt”,147 ha pedig megkeményíti álláspontját és ezzel elnyújtja az ügyet, akkor az a vád éri, hogy „magára hagyta ártatlanul bebörtönzött állampolgárát”. A végkifejlet ilyen értelemben kifejezetten kedvező volt Washington számára, mert viszonylag hamar sikerült elérni Vogeler kiengedését, ráadásul anélkül, hogy nagy engedményeket kellett volna cserébe tennie Budapestnek. A Vogelerrel kapcsolatos lépések tervezése bepillantást enged az amerikaiak Magyarországgal kapcsolatos hidegháborús szempontrendszerébe is. A State Department a per után mindent megtett azért, hogy elhárítsa a budapesti követség esetleges 164
Külügyi Szemle
Adalékok a Vogeler-ügy diplomáciatörténetéhez
bezáratásának veszélyét, mert számított annak információszerző potenciáljára a szovjet tömbben végbemenő katonai-, illetve politikai fejlemények terén. Lényeges elem az is, hogy kezdetben (a belpolitikai szempontok mellett) a VOA-nak a pszichológiai hadviselésben betöltött fontos szerepe miatt sem volt hajlandó Washington a rádiófrekvencia terén engedményt tenni Vogelerért cserébe. A Vogeler-ügy csak egy ponton, a Gubicsev-eset révén kapcsolódott közvetlenül az amerikai diplomácia mindenkori legfontosabb ügyeihez (bár a koreai háború kitörésével az amerikai diplomaták a Vogeler-ügy fejleményeit is próbálták a háborúval összefüggésben értelmezni, valamint általában véve a szovjet intenciókra igyekeztek következtetni az egyes lépések nyomán.) Ennek ellenére nem mondható, hogy a State Department csak alacsony szinten foglalkozott volna az esettel: a legfőbb lépéseket személyesen Acheson hagyta jóvá, ő maga fogadta a magyar követet is, sajtótájékoztatóinak programjában148 pedig a legfontosabb kurrens világpolitikai események mellett a Vogeler-ügy is rendszeresen helyet kapott. Az amerikai diplomaták – brit kollégáikhoz hasonlóan – szinte biztosak voltak benne, hogy a magyar lépéseket valójában Moszkva irányítja a Vogeler-ügyben (is).149 A feldolgozott iratok és összefüggések azonban azt mutatják, hogy valószínűleg nem történt közvetlen szovjet intervenció ebben az esetben. Igaz, erre nem is volt szükség, mert Rákosi mindenféle utasítás nélkül is kínosan ügyelt arra, hogy a magyar lépések maximálisan megfeleljenek Sztálin elvárásainak.
Jegyzetek 1 1949 őszén indult eljárás az amerikai tulajdonú Standard Villamossági Rt. vezető tisztviselői ellen, ami egy 1950. februári nyilvános koncepciós perben csúcsosodott ki Budapesten. A szabotázs- és kémvádakkal tűzdelt ügy egyik legfőbb különlegessége, hogy mindjárt két külföldi vádlott is bíróság elé állt: az amerikai Vogeler és a brit Edgar Sanders. Az ügy hátteréről részletesen lásd: Szörényi Attila: „A Standard-ügy előzményei és előkészítése, 1948–1950”. Doktori értekezés. Piliscsaba: PPKE BTK, 2012. (Kézirat) Elektronikus változat: http://phd.btk.ppke.hu/tortenelemtudomany/ szorenyi_attila/disszertacio.pdf. Letöltés ideje: 2013. március 25. 2 Pál István: „A Vogeler-ügy”. In: Gyarmatokból impérium. Magyar kutatók tanulmányai az amerikai történelemről (szerk. Frank Tibor). Budapest: Gondolat, 2007, 217–235. o.; Honvári János: „A Vogelerügy”. Valóság, No. 7. (2010). 20–52. o.; Martin Mevius: „Koronát Rákosinak! A Vogeler-ügy, a Szent Korona és a magyar szocialista rendszer nemzet(köz)i legitimációja, 1945–1978”. Múltunk, No. 2. (2011). 145–174. o. 3 Ezúton szeretnék köszönetet mondani a magyar Fulbright Bizottságnak, hogy az e tanulmány alapjául is szolgáló amerikai levéltári kutatást 2008–2009-ben ösztöndíjával lehetővé tette. 4 Természetesen a szöveg koherenciájának kedvéért máshonnan már ismert információknak is helyet kellett kapniuk a tanulmányban. 5 Idézi: Honvári: i. m. 24. o. 6 Budapest (a továbbiakban: Bp.) to Washington (a továbbiakban: DC) Telegram No. 1305, Nov. 22, 1949. U. S. National Archives and Records Administration (a továbbiakban: NARA) Record Group (a továbbiakban: RG) 59 Entry (A1) 3083, Vogeler Case Folder #1.
2013. tavasz
165
Szörényi Attila 7 DC to Bp. Telegram No. 687, Nov. 23, 1949. NARA RG 59 Entry (A1) 3083, Vogeler Case Folder #1. 8 A képviselő kijelölésekor derült ki, hogy az adott személy már a helyszínen tartózkodik. Ezért a követség kérte a németországi amerikai főbiztost (HICOG), hogy ne vegyenek tudomást a magyar küldöttről, amíg a Vogeler-ügy meg nem oldódik. (Joint Weeka 53, No. L-2055, Dec. 23, 1949, p. 3. NARA RG 319 Entry 57, Incoming and Outgoing Messages, Box 46, Hungary 1949 Part 2 of 6 [Hungary-Weeka]). 9 Bp. to DC Telegram No. 1315, Nov. 27, 1949. NARA RG 59 CDF 45–49, 364.1121 Vogeler, Robert A./112749. 10 Bp. to DC Telegram No. 1356, Dec. 14, 1949. NARA RG 59 CDF 45–49, 364.1121 Vogeler, Robert A./121449. 11 Bp. to DC Telegram No. 1359, Dec. 16, 1949. NARA RG 59 CDF 45–49, 364.1121 Vogeler, Robert A./121649. 12 Perkins to Acheson, Dec. 19, 1949. NARA RG 59 CDF 45–49, 364.1121 Vogeler, Robert A./12-1949. 13 Gerő jegyzetei, Magyar Országos Levéltár (a továbbiakban: MOL) XIX-J-1-j Külügyminisztérium (a továbbiakban: KÜM) Titkos ügyiratkezelés (a továbbiakban: TÜK) USA 1945-64 9. dob 26/b. tétel, 14075/1949 akta. 14 Jegyzék, 1949. dec. 24. MOL XIX-J-1-j KÜM TÜK USA 1945-64 9. dob 26/b. tétel, 14075/1949 akta. 15 Idézi: Honvári: i. m. 25. o. 16 Bp. to DC Telegram No. 1393, Dec. 28, 1949. NARA RG 59 CDF 45–49, 364.1121 jacobson, israel g./12-2849. 17 Perkins to Acheson, Dec. 28, 1949. NARA RG 59 CDF 45–49, 364.1121 Vogeler, Robert A./12-2849. 18 Bp. to DC Telegram No. 1407, Dec. 30, 1949. NARA RG 59 Entry (A1) 3083, Vogeler Case Folder #1. 19 DC to Bp. Telegram No. 739, Dec. 30, 1949. NARA RG 59 Entry (A1) 3083, Vogeler Case Folder #1. 20 DC to Bp. Telegram No. 13, Jan. 13, 1950. NARA RG 59 Entry (A1) 3083, Vogeler Case Folder #2. 21 Bp. to DC Despatch No. 107, Jan. 20, 1950. NARA RG 59 Entry (A1) 3083, Vogeler Case Folder #2. 22 Bp. to DC Despatch No. 1127, Dec. 25, 1949. NARA RG 59 Entry (A1) 3083, Vogeler Case Folder #1. 23 Bp. to DC Despatch No. 1127, Dec. 25, 1949. NARA RG 59 Entry (A1) 3083, Vogeler Case Folder #1. 24 Bp. to DC Telegram #31, 16 Jan. 1950. NARA RG 59, Entry (A1) 3083, Vogeler Case #2. 25 Davis jelentésében megjegyezte, „Rákosinak olyan a beszédstílusa, hogy nehezen lehet őt félbeszakítani”. 26 Davis jelentése szerint Rákosi itt sietve hozzátette: „Legalábbis Vogeler azt állítja magáról, hogy katona.” 27 Rákosi olyannyira „nem olvasta” az iratokat, hogy három nappal a találkozó előtt egész kérdéssort állított össze az általa hiányolt vagy számára nem világos jegyzőkönyvi részekhez kapcsolódóan… (Ezek megtalálhatók titkárságának levéltári iratanyagában: MOL M-KS 276. f. 65. cs. 184. ő. e. 5–7.) Az említett két miniszternek – Rákosival ellentétben – természetesen semmilyen érdemi szerep nem jutott az ügy előkészítésében. 28 Rákosi az itt hangoztatott érveinek nagy részét az MDP KV 1950. február 10-i ülésén tartott beszédében is megismételte. Lásd: Rákosi Mátyás: A békéért és a szocializmus építéséért. Budapest: Szikra, 1951. 99–101. o. Elektronikus változat: http://www.mek.oszk.hu/04300/04351/04351.pdf. Letöltés ideje: 2011. augusztus 30. 29 Bp. to DC Telegram No. 42, Jan. 19, 1950. NARA RG 59 Central Decimal File 1950 –1954 (a továbbiakban: CDF 50–54), 264.1111 Vogeler, Robert A./1-1950. 30 Minutes of Staff Meeting, Jan. 24, 1950. NARA RG 84 120.3 Minutes of Staff Meetings; Entry UD 2692. 31 A követségi létszám kérdése ugyan nem közvetlenül a Vogeler jóltartásáért és kiszabadulásáért folytatott diplomáciai erőfeszítések krónikájához tartozik, hanem magának a Standard-pernek a következménye, azonban szervesen kapcsolódik a letartóztatott amerikai állampolgárhoz kötődő diplomáciai lépésekhez.
166
Külügyi Szemle
Adalékok a Vogeler-ügy diplomáciatörténetéhez 32 Gergely és Popovics jelentése Bereinek, 1950. feb. 14. MOL XIX-J-1-j KÜM Adminisztratív iratok (a továbbiakban: Adm.) Nagy-Britannia 1945–64 5. d. 38. t. 33 Feljegyzés, 1950. feb. 14. MOL M-KS-276. f. 65. cs. Rákosi-titkárság 215. ő. e. 30. 34 A létszámok kigyűjtését célzó utasítás – azaz a kiutasításra vonatkozó elhatározás – nyilván még korábban született. 35 Közli: Rainer M. János: „Sztálin és Rákosi, Sztálin és Magyarország, 1949–1953”. In: Évkönyv VI – 1998 (szerk. Litván György). Budapest: 1956-os Intézet, 1998, 112. o. 36 Jegyzék, 1950. feb. 23. MOL XIX-J-1-j KÜM TÜK USA 9. d. 26/b t. 37 Foreign Relations of the United States 1949. Volume V. Eastern Europe; The Soviet Union. Washington, DC: United States Government Printing Office, 1976. 463–464. o. 38 Foreign Relations of the United States 1950. Volume IV. Central and Eastern Europe; The Soviet Union. Washington, DC: United States Government Printing Office, 1980. 518–520. o. 39 Foreign Relations of the United States 1949. Volume V. 458. o. 40 Uo. 465. o. 41 Uo. 543–544. o. 42 Uo. 352–353. o. 43 A katonai attasé táviratainak címzettje valójában a „hadseregügyi” minisztérium (Department of the Army). Az amerikai védelmi minisztérium (Department of Defense) a haderőnemeknek megfelelő kisebb (egykor önálló) alminisztériumokból áll össze. Dolgozatom szövegében az egyszerűség kedvéért a védelmi minisztériumra hivatkozom. 44 Bp. to Department of the Army (a továbbiakban: DoA) Message No. L-2039, Dec. 2, 1949. NARA RG 319 Entry 57 Hungary 1949 Part 1 of 6 (Hungary „L”). 45 Bp. to DoA Message No. L-2045, Dec. 9, 1949. NARA RG 319 Entry 57 Hungary 1949 Part 1 of 6 (Hungary „L”). 46 Jelentés, 1949. dec. 27. Budapest Főváros Levéltára VII.5.e 1789/1950 Standard-ügy V-600/30 dosszié 100. 47 Bp. to DC Telegram No. 1361, Dec. 16, 1949. NARA RG 59 CDF 1945–1949 (a továbbiakban: 45–49), 364.1121 Vogeler, Robert A./12-1649. 48 Bp. to DoA Message No. L-2054, Dec. 19, 1949. NARA RG 319 Entry 57 Hungary 1949 Part 1 of 6 (Hungary „L”). 49 Bp. to DC Telegram No. 1361, Dec. 21, 1949. NARA RG 59 CDF 45–49, 121.5464/12-2149. 50 DC to Bp. Telegram No. 729, Dec. 23, 1949. NARA RG 59 CDF 45–49, 121.5464/12-1649. 51 Bp. to DoA Message No. K-197, Jan. 5, 1950. NARA RG 319 Entry 57 Hungary MA & AirA (Jan–Dec 50). 52 A már meglévő kiürítési tervet nem találták kielégítőnek, mert az háború kitörése esetére (!) készült. Minutes of Staff Meeting, Jan. 5, 1950. NARA RG 84, 120.3 Minutes of Staff Meetings; Entry UD 2692. 53 Jegyzék, 1950. feb. 23. MOL XIX-J-1-j KÜM TÜK USA 9. d. 26/b t. 54 DC to Bp. Telegram No. 88, Feb. 25, 1950. NARA RG 59 CDF 50–54, 264.1111 Vogeler, Robert A./ 2-2350. 55 DC to Bp. Telegram No. 114, Mar. 10, 1950. NARA RG 84, 305 Diplomatic Relations (Staffing); Entry UD 2692. 56 Foreign Relations of the United States 1950. Volume IV. 994. o. 57 Jegyzék, 1950. márc. 4. MOL XIX-J-1-j KÜM TÜK USA 9. d. 26/b t. 03144/50. 58 Jegyzék-tervezet, 1950. márc. (10.) MOL XIX-J-1-j KÜM TÜK USA 9. d. 26/b t. 03144/50. 59 Minutes of Staff Meeting, Mar. 14, 1950. NARA RG 84, 120.3 Minutes of Staff Meetings; Entry UD 2692. 60 Foreign Relations of the United States 1950. Volume IV. 998. o. 61 Bp. to DC Despatch No. 380, Mar. 29, 1950. NARA RG 59 Entry (A1) 3083, Vogeler Case Folder #5. 62 Bp. to DC Despatch No. 533, May 15, 1950. NARA RG 59 Entry (A1) 3083, Vogeler Case Folder #6.
2013. tavasz
167
Szörényi Attila 63 Bp. to DC Despatch No. 456, Dec. 20, 1950. NARA RG 59 Office of the Legal Advisor Entry (A1) 5398/73D199 Vogeler Case (Box 5). 64 A Coplon–Gubicsev-ügy részleteit lásd: Marcia Mitchell – Thomas Mitchell: The Spy Who Seduced America. Lies and Betrayal in the Heat of the Cold War: the Judith Coplon Story. Montpelier–Vermont: Invisible Cities Press, 2002.; Robert J. Lamphere – Tom Shachtman: The FBI–KGB War. A Special Agent’s Story. Macon, GA: Mercer University Press, 1995.; John Earl Haynes – Harvey Klehr: Early Cold War Spies. The Espionage Trials that Shaped American Politics. New York: Cambridge University Press, 2006. 65 DC to Bp. Telegram No. 119, Mar. 13, 1950. NARA RG 59 Entry (A1) 3083, Vogeler Case Folder #5. 66 Bp. to DC Telegram No. 200, Mar. 14, 1950. NARA RG 59 Entry (A1) 3083, Vogeler Case Folder #5. 67 Bp. to DC Despatch No. 380, Mar. 29, 1950. NARA RG 59 Entry (A1) 3083, Vogeler Case Folder #5. 68 William C. Smith és Elmer C. Bender amerikai haditengerészeti pilóták gépe egy 1948. októberi repülés után nem tért vissza a kínai Csingtaóban (Quingdao) fekvő bázisára. A személyzet a kínai kommunista erők fogságába esett. Foreign Relations of the United States 1949. Volume VIII. The Far East: China. Washington, DC: United States Government Printing Office, 1978. 384. o. 69 DC to Moscow Telegram No. 252, Mar. 28, 1950. NARA RG 59 Entry (A1) 3083, Vogeler Case Folder #5. 70 1949 októberében a New York-i székhelyű, de szovjet tulajdonú Amtorg Kereskedelmi Vállalat hat szovjet tisztviselőjét letartóztatták az amerikai hatóságok, mert a cég nem tett eleget a törvényben előírt regisztrációs kötelezettségének. Visinszkij és Acheson találkozója után a State Department közbenjárására az ügyet felfüggesztett pénzbüntetéssel zárták le novemberben. Foreign Relations of the United States 1949. Volume V. 754–775. o. 71 Moscow to DC Telegram No. 981, Mar. 29, 1950. NARA RG 59 Entry (A1) 3083, Vogeler Case Folder #5. 72 DC to Moscow Telegram No. 268, Mar. 30, 1950. NARA RG 59 Entry (A1) 3083, Vogeler Case Folder #5. 73 Ezen felül további hasonlósága volt a két esetnek, hogy Visinszkij az Amtorg-ügyben letartóztatott személy(ek) szabadon bocsátását is kérte, ami a State Department közbenjárására szintén meg is történt. DC to Bp. Telegram No. 154, Apr. 1, 1950. NARA RG 59 Entry (A1) 3083, Vogeler Case Folder #6. 74 Bp. to DC Telegram No. 237, Mar. 31, 1950. NARA RG 59 Entry (A1) 3083, Vogeler Case Folder #5. 75 Minutes of Staff Meeting, Apr. 5, 1950. NARA RG 84, 120.3 Minutes of Staff Meetings; Entry UD 2692. 76 Vienna to DC Telegram No. 408, Mar. 11, 1950. NARA RG 59 Entry (A1) 3083, Vogeler Case Folder #5. 77 Lamphere–Shachtman: i. m. 120. o. 78 DC to Moscow Telegram No. 252, Mar. 28, 1950. NARA RG 59 Entry (A1) 3083, Vogeler Case Folder #5. 79 Gubicsev eredetileg szovjet diplomata státuszban érkezett az USA-ba, azonban amerikai álláspont szerint ezt elvesztette, amikor mérnökként az ENSZ alkalmazásába lépett. 80 Haynes–Klehr: i. m. 205. o. 81 Mitchell–Mitchell: i. m. 38–39. o. 82 Feljegyzés, 1950. ápr. 11. Ikt. sz. 705/B-1950. MOL XIX-J-1-j KÜM TÜK USA 9. d. 26/b t. 00506/1950; Bp. to DC Despatch No. 428, Apr. 12, 1950. NARA RG 59 Entry (A1) 3083, Vogeler Case Folder #5. 83 Bp. to DC Despatch No. 428, Apr. 12, 1950. NARA RG 59 Entry (A1) 3083, Vogeler Case Folder #5. 84 Bp. to DC Telegram No. 396, Jun. 19, 1950. NARA RG 59 Entry (A1) 3083, Vogeler Case Folder #7. 85 Közli: Rainer: i. m. 114. o. 86 A Sanders-ügy diplomáciájához lásd Szörényi Attila: „A brit–magyar diplomáciai kapcsolatok és a Sanders-ügy, 1949–1953”. Valóság, No. 6. (2006). 74–92. o.; Szörényi Attila: „British–Hungarian Diplomatic Relations and the Sanders Case 1949–1953”. (Előadás; megjelenés alatt; elhangzott: EastCentral Europe in the Cold War, 1945–1989. Varsó: IPN–CWIHP, 2008. október 16–18.); Glavanovics Andrea: „Edgar Sanders kiszabadításának ügye a brit diplomáciában”. (Előadás; megjelenés alatt; elhangzott: Történelem és politika – régen és most. Budapest: Kodolányi János Főiskola, 2010. november 12.). 87 Bp. to DC Despatch No. 428, Apr. 12, 1950. NARA RG 59 Entry (A1) 3083, Vogeler Case Folder #5.
168
Külügyi Szemle
Adalékok a Vogeler-ügy diplomáciatörténetéhez 88 Vogeler Case. Apr. 19, 1950. NARA RG 59 Entry (A1) 3083, Vogeler Case Folder #6. 89 DC to Bp. Telegram No. 180, Apr. 21, 1950. NARA RG 59 Entry (A1) 3083, Vogeler Case Folder #6. 90 Honvári: i. m. 36–38. o. 91 Bp. to DC Despatch No. 614, Jun. 16, 1950. NARA RG 59 Entry (A1) 3083, Vogeler Case Folder #7. 92 Honvári: i. m. 38–39. o. 93 Idézi: Uo. 38. o. 94 Horváth I. levele KÜM-nek, 1950. jún. 24. Ikt. sz. 446/1950/biz./2. MOL XIX-J-1-k KÜM Adm. USA 1945–64 II-18. t. 3. d. 024345/50 akta. 95 DC to Bp. Telegram No. 182, Apr. 21, 1950. NARA RG 59 Entry (A1) 3083, Vogeler Case Folder #6. 96 1948-ban létrejött egyezmény az európai rádiófrekvenciák felosztásáról. 97 Nesbitt to McKisson Memo, May 22, 1950. NARA RG 59 Entry (A1) 3083, Vogeler Case Folder #6. 98 Feljegyzés, 1950. máj. 15. Ikt. sz. 1011/B-1950. MOL XIX-J-1-j KÜM TÜK USA 1945-64 9. d. 26/b t. 00742/1950 akta. 99 Mevius egy helyen 1191 és 1197 kHz-et említ (Mevius: i. m. 162. o.), azonban az iratokban egyértelműen 1195 és 1196 kHz áll. A 165. oldalon már Meviusnál is e két adat szerepel. 100 Bp. to DC Despatch No. 549, May 26, 1950. NARA RG 59 Entry (A1) 3083, Vogeler Case Folder #6. 101 Egészen pontosan azt jelentették be, hogy folytatják a sugárzást a 251 m-es hullámhosszon. Ezt értelmezte úgy a magyar fél, hogy a VOA újrakezdi adásait a március 15-e előtti frekvencián, azaz 1195 kHz-en. 1195 kHz 251,046 m-nek, míg 1196 kHz 250,832 m-nek felel meg, így tulajdonképpen mindkét hullámhossz minősíthető 251 m-esnek. Amerikai indoklás szerint csak az egyszerűség kedvéért hirdette magát a VOA 251 m-en, március 15. előtt és után is változatlanul. 102 Feljegyzés, 1950. jún. 19. Ikt. sz. 1189/B-1950. MOL XIX-J-1-j KÜM TÜK USA 1945-64 9. d. 26/b t. 00955/1950 akta. 103 Bp. to DC Telegram No. 396, Jun. 19, 1950. NARA RG 59 Entry (A1) 3083, Vogeler Case Folder #7. 104 Egy ilyen „végső megfontolásra” kifejezetten lehetőséget biztosított az MDP Titkárság vonatkozó határozata, mely tartalmazta azt a kitételt, hogy mielőtt Vogelert kiadják, „Rákosi elvtársat kérdezze meg Kállai elvtárs”. Idézi: Honvári: i. m. 37. o. 105 A kiszivárogtatás amerikai részről természetesen nem volt szándékos, valójában a bécsi brit követségről történt. A hírt a kor neves amerikai újságírója, Drew Pearson hozta nyilvánosságra az Egyesült Államokban. Hogy milyen nagy fontosságot tulajdonítottak az ügynek az amerikai diplomaták, azt az is jelzi, hogy a csak ritkán használt Top Secret, azaz szigorúan titkos minősítést alkalmazták a vonatkozó táviratokban. 106 Mevius: i. m. 158–159. o. 107 Bp. to DC Despatch No. 41, Jul. 19, 1950. NARA RG 59 Entry (A1) 3083, Vogeler Case Folder #7. 108 Honvári: i. m. 38. o. 109 Uo. A kérdéses időszakban a koreai hadműveletek nehézségei sem indokolhatták Vogeler esetleges visszatartását túszcsere céljára, ugyanis az északi haderő 1950..augusztus végéig folyamatos előrenyomulásban volt. (Lásd pl. Steven Hugh Lee: The Korean War. Harlow: Pearson Education, 2001. 47. o.) 110 Idézi: Honvári: i. m. 38. o. 111 DC to Bp. Telegram No. 264, Jun. 21, 1950. NARA RG 59 Entry (A1) 3083, Vogeler Case Folder #7. 112 Meeting with the President, Jun. 22, 1950. NARA RG 59 Entry (A1) 3083, Vogeler Case Folder #7. 113 Elmira Star Gazette, 1992. április 23. 114 Mevius: i. m. 162. o. 115 Uo. 162–164. o. 116 Bp. to DC Despatch No. 737, May 2, 1951. NARA RG 59 Entry (A1) 3083, Vogeler Case Folder #10/1. 117 Davis már távozni készült, amikor Berei „előrehajolt, kezét az asztalra tette, a padlóra nézett és fojtott hangon, bizonytalanul – ez egyáltalán nem jellemző rá –, sok »eh« és »ó« kíséretében azt mondta, hogy van még egy jelentéktelen kérdés, amelyet illetően talán bölcs lenne világosan érteni egymás álláspontját, elkerülendő a jövőbeni félreértéseket. Számára az ügy világos, és úgy
2013. tavasz
169
Szörényi Attila véli, egyáltalán nem kétséges, de talán mégis említenie kell a magyar javak visszaszolgáltatását. A németek által eltulajdonított magyar javak közt van egy kis tárgy, állami tulajdon, melynek tulajdonjogához kétség sem férhet, akármilyen csekély értékkel bír is a magyar állam számára. Az úgynevezett magyar koronára célzott... Biztos volt benne, hogy egyetértek, miszerint a kérdés egészen világos, de talán mégis...”. Idézi: Mevius: i. m. 166–167. o. 118 Minutes of Staff Meeting, Sep. 12, 1950. NARA RG 84 120.3 Minutes of Staff Meetings; Entry UD 2692. 119 Mevius: i. m. 167. o. 120 Bp. to DC Despatch No. 696, Apr. 9, 1951. NARA RG 59 CDF 50–54, 264.1111 Vogeler, Robert A./4-951. 121 Bp. to DC Despatch No. 721, Apr. 20, 1951. NARA RG 59 CDF 50–54, 264.1111 Vogeler, Robert A./42051. 122 Szviridov korábban a magyarországi SZEB elnökhelyettese volt, a Központi Hadseregcsoport főparancsnokaként pedig fennhatósága alá tartoztak a Magyarországon állomásozó szovjet csapatok is. 123 Vienna to DC Telegram No. 1792, Feb. 19, 1951. NARA RG 59 Office of the Legal Advisor Entry (A1) 5398/73D199 Vogeler Case (Box 5). 124 DC to Vienna Telegraph No. 1642, Feb. 20, 1951. NARA RG 59 CDF 50–54, 264.1111 Vogeler, Robert A./2-2051. 125 Vienna to DC Despatch No. 861, Feb. 23, 1951. NARA RG 59 CDF 50–54, 264.1111 Vogeler, Robert A./2-2351. 126 Bp. to DC Despatch No. 737, May 2, 1951. NARA RG 59 Entry (A1) 3083, Vogeler Case Folder #10/1. 127 A VOA magyar adását ezután Szalonikiből sugározták. 128 Bp. to DC Despatch No. 696, Apr. 9, 1951. NARA RG 59 CDF 50–54, 264.1111 Vogeler, Robert A./4-951. 129 Bp. to DC Telegram No. 489, Apr. 20, 1951. NARA RG 59 CDF 50–54, 264.1111 Vogeler, Robert A./42051. 130 Ez a magyar dokumentumok alapján nem egyértelmű. Vö. Honvári: i. m. 39. o. 131 Foreign Relations of the United States 1951. Volume IV. Europe: Political and Economic Developments. Washington, DC: United States Government Printing Office, 1985. 1446. o. (Még az FRUS szerkesztői sem találtak Davisnek e megbeszéléseiről – melyek a Vogeler-ügy szempontjából kulcsfontosságúak voltak – írásos dokumentumot, pedig gyakorlatilag korlátlan fizikai és időbeli hozzáférésük volt az iratanyaghoz. Lásd 1446. oldal 2. lábjegyzet.) 132 Foreign Relations of the United States 1950. Volume IV. 285–290. o. 133 David F. Krugler: „Will It Play in Peoria? The 1950 Campaign of Truth and the Reconstruction of Cold War Propaganda”. (Előadás; elhangzott: British Association of American Studies Annual Conference. Birmingham: University of Birmingham, 1997. április). Elektronikus változat: www. uwplatt.edu/~kruglerd/BAAS.htm. Letöltés ideje: 2011. július 18. 134 Simándi Irén: Magyarország a Szabad Európa Rádió hullámhosszán 1951–1956. Budapest: OSZK– Gondolat, 2005. 19. o. 135 Foreign Relations of the United States 1951. Volume IV. 1218. o. 136 Uo. 1207. és 1218. o. 137 1950 júniusában, a kampány meghirdetése után két hónappal a magyar VOA-frekvencia megváltoztatása éppen e frissen megkezdett kampányt hitelteleníthette volna el. 138 DC to Bp. Telegram No. 300, Apr. 27, 1951. NARA RG 59 Entry (A1) 3083, Vogeler Case Folder #9. 139 Hungary – Vogeler Case, Apr. 24, 1951. NARA RG 59 Entry (A1) 3083, Vogeler Case Folder #9. 140 Campbell to Davis, Dec. 4, 1950. NARA RG 59 Office of the Legal Advisor Entry (A1) 5398/73D199 Vogeler Case (Box 5). 141 Az 1950. szeptember–októberi dicsőséges előrenyomulás után novembertől az amerikai csapatok fejvesztve menekültek a betörő Kínai Néphadsereg elől, majd 1951 első félévében a konfliktus véres állóháborúvá vált a 38. szélességi fok mentén.
170
Külügyi Szemle
Adalékok a Vogeler-ügy diplomáciatörténetéhez 142 Campbell to Davis, Dec. 4, 1950. NARA RG 59 Office of the Legal Advisor Entry (A1) 5398/73D199 Vogeler Case (Box 5). 143 Szörényi: „A brit–magyar diplomáciai kapcsolatok”. 144 Bp. to DC Despatch No. 737, May 2, 1951. NARA RG 59 Entry (A1) 3083, Vogeler Case Folder #10/1. 145 A Slánsky-per után Rákosi hirtelen leállíttatta a Sanders szabadon bocsátása kapcsán a britekkel folytatott gazdasági alapú egyezkedést, nyilván azért, mert a per vádjai között szerepelt, hogy a vádlottak előnytelen gazdasági megállapodásokat kötöttek nyugati országokkal, többek között Angliával. Valószínűleg szintén a pártfőtitkár volt az, aki kiötölte a Sandersnek egy halálraítélt malajziai kommunista gerillanőért való kicserélésére vonatkozó ajánlatot is. Lásd: Szörényi: „British–Hungarian Diplomatic Relations”. 146 Részletekért lásd: Szörényi: „A brit–magyar diplomáciai kapcsolatok”. 147 Jellemző módon egy – fent már idézett – Achesonnak készült összefoglaló a megegyezéssel kapcsolatos első számú PR-problémának azt tartotta, hogy a State Department nehogy a kommunisták „megbékítőjének” (appeasor) tűnjön. Hungary – Vogeler Case, Apr. 24, 1951. NARA RG 59 Entry (A1) 3083, Vogeler Case Folder #9. 148 Számos Achesonnak készült sajtótájékoztató előtti felkészítő anyag fennmaradt az iratanyagban, pl. Europe – Vogeler Case. Mar. 7, 1950. NARA RG 59 Entry (A1) 3083, Vogeler Case Folder #5. 149 Lásd pl. Bp. to DC Despatch No. 737, May 2, 1951. NARA RG 59 Entry (A1) 3083, Vogeler Case Folder #10/1.
Résumé A Contribution to the Diplomatic History of the Vogeler Case, 1949–1951 The article focuses on some hitherto unaddressed details and aspects of the US– Hungarian negotiations on releasing Robert Vogeler, mainly relying on US and Hungarian archival sources. After examining the initial efforts by Acheson’s State Department and the US Minister in Budapest, Nathaniel P. Davis, to secure Vogeler’s release, including Davis’s first meeting with Mátyás Rákosi, the piece analyses the preparations by both sides for the expulsion of US diplomats following Vogeler’s trial. The paper goes on to explore the failed US endeavour to appeal to the USSR to facilitate Vogeler’s release citing the case of Valentin Gubitchev, a Soviet officer arrested and tried in the Judith Coplon case in the United States. After discussing the Voice of America frequency issue, the Hungarian non-attempt to demand the Holy Crown in return for Vogeler, and the US effort to involve Soviet General Vladimir P. Sviridov into the settlement, the article concludes that the Truman government basically regarded the Vogeler case as a source of irritation concentrating on possible consequences in US domestic politics, while the Hungarian steps were most probably driven by Rákosi’s personal prestige considerations rather than direct orders from the Kremlin.
2013. tavasz
171
