R. KELÉNYI ANGELIKA
R. KELÉNYI ANGELIKA
Válá-Emsbehr terevelyz,zszometszéd végez Válá-Embsher terevezly,zszoemstzéd végez -
Álomgyár Kiadó 2015
Copyright © R. Kelényi Angelika Hungarian edition © Álomgyár Kiadó Minden jog fenntartva!
Illusztrátor: Fekécs Máté Borítóterv: Barna Gergely Szerkesztette: Soós Tibor Korrektor: Hoppe Adrienn Tördelés: NovaBook Felelős kiadó: Nagypál Viktor ISBN: 978-615-5252-95-2 Álomgyár Kiadó, Budapest, 2015 www.alomgyar.com
„Az ember nem »egyszersmindenkorra ilyen, és semmilyen más nem lehet«, hanem »mindig másmilyenné is válhat«, és ha elvitatnánk tőle ezt a másmilyennéválás képességet – még akkor is, ha bűnt követett el, az odavezetne, hogy akkor a magunk részéről mi is bűnt követnénk el.” Viktor Emil Frankl
1. Balajtiné Kemény Karolina a függöny mögül leste az utcát. Tudta, hogy mennyire vénasszonyos, amit tesz, mégsem tudott ellenállni a csábításnak, hogy – ha csak kukkolva is, de – részese lehessen a szomszédasszony szerelmi életének. Kurucz Gabriella úgy váltogatta a partnereit, mint más a fehérneműjét. Legalábbis Ka rolina így látta. Márpedig ő látott egyet s mást, hiszen egyetlen alkalmat sem mulasztott el, hogy leellenőriz ze, vajon új férfi vizitel-e a szomszédasszonya szerinte roppantmód látogatott bugyijában. Pedig akár sajnál hatta is volna a nőt, hiszen nem oly régen hagyta el a férje egy fiatal tyúkért. Gabin azonban nem látszott a kétségbeesés. Sőt! Úgy viselkedett, mint aki tehertől szabadult, és a hosszú, házasságban töltött évek után most élné második virágzását. Gondolatmenetében még az sem akadályozta, hogy riválisának gondolt szomszédja két kamasz gyereket nevel teljesen egye dül, ami, lássuk be, egyáltalán nem könnyű feladat. Nehezen vallotta be magának, hogy rossz szájíze tulajdonképpen az irigységből fakad. Ami Gabinak, 7
meglátása szerint, oly gyakran megadatott, az neki egyre ritkábban. Pedig ápolta a testét, gondoskodott róla, hogy bőre ötvenhat éve ellenére is ruganyos és sima maradjon – már amennyire ebben a korban ez lehetséges a plasztikai sebész segítsége nélkül. Mégis gyakran kapta azon férjét, Jánost, hogy úgy bámulja a szomszédasszonyt, hogy majd elcsöppen a nyála. Őt pedig már olyan ritkán közelíti meg, hogy lassan azt is elfelejti, hogyan kell azt a bizonyos dolgot csinálni. Szinte száz százalékig biztos volt abban, hogy a férje csak áhítozik Gabi kegyeire, de soha egy morzsáját sem kapta vagy kapja meg a jövőben az asszony bá jainak. Na majd pont ez a nyomorult vénember kell neki! – gondolta, amikor lefékezett egy autó a szomszéd ház előtt. Karolina szinte nekinyomta a homlokát a füg gönynek, hogy jobban lássa, ki száll ki a kék kocsiból. Nahát-nahát! – gondolta. – Ez egészen úgy néz ki, mint a polgármester járgánya. A limuzinból azonban nem szállt ki Kordos Béla, vi szont nyílt Gabi házának ajtaja, és kilépett rajta a nő. – Kétségtelen, hogy csinos, a maga kurvás módján – mormogta magában Balajtiné. Az ajtóban álló Kurucz Gabriella fáradt harmincas nak látszott, valójában azonban negyvenhét éves volt. A Karolina fogalmai szerint a közönségesség határát súroló miniszoknyáját lesimította, és egy pillanatig 8
állva maradt a lépcső tetején, hogy a környező házak lakói megcsodálhassák fantasztikus alakját, különösen elrejthetetlen méretű kebleit. – Azért már lóg a térde! Azzal nem tud mit kezdeni a cafka – motyogott tovább az ablaküvegnek Karolina. Felhúzta a köntösét, és lepillantott a saját térdére. Úgy látta, az övé kevésbé lóg. Visszatért a szomszédasszonyhoz, aki akkor sétált le a teraszáról. Csábos mosoly ült az ajkán. Karolina hirtelen úgy érezte, épp őt nézi, rajta nevet, amiért a függöny mögül lesi. Visszaugrott az ablaktól. Ekkor látta, hogy a nő int egyet, és csókot dob felé. Döbbenten meredt az ablakra. – Ezt a pimaszságot! Gabi beszállt a rá váró kocsiba, és eltűnt a szeme elől. Milyen férfi lehet az, aki nem száll ki, hogy kinyissa előtte az ajtót? – morfondírozott. – A férje nem lehet, az vett egy lapos sportkocsit, mióta az asszonykát lecserélte a cicamicára. Nyilván nős ember jött érte, nem kétséges. Úgy gondolta, hogy ez a megállapítása igazán helyt álló. Amint elporzott a kocsi, összébb húzta magán a lila köntöst, és kilépett az aprócska, utca felé eső teraszra. János a ház melletti járdát sepregette olyan arccal, mint aki citromba harapott. – Hát te? – kérdezte Karolinát, amikor meghallotta az ajtó nyikkanását. 9
– Hát én? Hát te? – kérdezett vissza a nő, és meg lepetten vette tudomásul, hogy a férje nyilván végig Gabin legeltette a szemét. Az is biztosnak látszott, hogy a szomszédasszony neki integetett mosolyogva. – Sepregetek, nem látod? – mordult fel az embere. – De, látom – mondta Karolina, hangjába annyi megvetést sűrítve, amennyit csak bírt. – Baj, hogy seprek? – Seperj csak! Azzal megfordult, és visszament a házba. Nem látta értelmét a vitának, a szemrehányással pedig végképp nem bosszantotta magát. Balajtiné Kemény Karolina kedvenc helye nem a konyha volt. Ott csak akkor tartózkodott, ha az elke rülhetetlennek látszott, és főzni kényszerült. Sajnos ez – bármennyire is szeretett volna megmenekülni a feladat súlyától – mindennap megtörtént, tekintve, hogy János nem hajlandósult éttermi koszton élni, és Karolina szerencsétlenségére imádta a főztjét. Milyen savanyú volt a pofája – gondolta, miközben elővette a nagy henteskést a fiókból. A hűtőhöz sétált, kinyitotta, és meredten bámulta a tartalmát. – Mi a fenét főzzek ennek a vén hülyének? A „vén hülye” egy évvel ugyan fiatalabb volt nála, de ezt soha nem vette figyelembe. Már akkor sem hitte magát öregebbnek, amikor megismerkedtek, az eltelt majd harminc év alatt pedig bizonyosságot nyert az az 10
elképzelése, miszerint János öregnek született. Rendes ember volt, azért is ment hozzá: szép jövedelmet tu dott felmutatni, elég jóképűnek is tűnt még akkor – a szeme legalábbis csodakék volt (mostanra vizenyőssé vált persze), és a formája sem látszott hízékonynak. Olyannyira nem, hogy inkább egyszálbélűnek nevezte volna bárki, akit a súlycsoportjáról kérdeznek. Karolinát a kövér, tunya férfiak a nagy, szafaládéuj jaikkal rettentőmód taszították. El sem tudta képzelni, hogy az a rengeteg nő, akik hatalmas férjükkel élnek, hogyan bírja ezt elviselni. Mi több! A szomszéd Gréta – aki egyébiránt német származású volt – azt hangoz tatta, hogy mázsa alatt nem férfi a férfi. Borzalom! János tehát igazán ideális férj lehetett volna, hiszen jó, ha megütötte a hatvan kilót, de felvette azokat az idegesítő szokásait, melyektől Karolina a falra mászott. Ez a folytonos seprés. De nem csak ez. Hogy a szakállán megül az étel, és ott tárolja addig, amíg rá nem szólok. És akkor még itt van a foga is, ahogy klaffog, amikor eszik. Aztán a kávé… Mert nem is kávét, hanem kávés cukrot iszik. Aztán meg ropogtatja a megmaradt cukrot a klaffogós fogával… Magában, némán bosszankodott a férjén, mert ter mészetesen az utca többi lakója felé kizárólag tökéle tesen harmonikus kapcsolatukat fitogtatta. Dehogyis adta meg azt az örömöt Gabinak vagy Grétának, hogy megtudják: bizony a házasságuk már régen unalomba 11
és mély érdektelenségbe fulladt. Ő ilyen ostobaságot sosem követett volna el. Gabi nyilván irigyelte stabil életéért – ami neki, ugye, leginkább csak nyomokban adatott meg –, míg Gréta ugyan férjnél volt, de a há zassága egy igazi pokol lehetett – legalábbis Karolina véleménye szerint. Még mindig a hűtő előtt állt, és tanácstalanul leste a polcokat. – Mi lenne, ha tésztát főznék egy kis paradicsom mártással? – kérdezte magától, majd rájött, hogy az ötlet jó, de ha végig kell hallgatnia, ahogy János be szippantja a spagettiszálakat, valószínűleg felfordul a gyomra. Úgyhogy inkább elvetette a gondolatot. Kihúzta az egyik fiókot, és zöldséget vett elő belőle. A konyha közepén terpeszkedő nagy pulthoz vitte a csomagot, aztán hevesen pucolni kezdett egy répát. – Mitől volt olyan savanyú a feje vajon? – morfondí rozott még mindig férje arckifejezésén. Igaz, hogy az idegeire ment, igaz, hogy belebetegedett, ha hallotta, ahogyan a seprű a falnak koppan, de mégis az övé volt ez az ember. Tudni akarta, mitől van rossz- és mitől van jókedve. Na nem azért, hogy vigasztalja vagy vele örüljön. Annyira azért nem… Csak éppen tisztában akart lenni a helyzettel, hogy tudja, mire számítson. Sze retett mindenről időben értesülni. A szomszédok dolgairól is. 12
Például azt is tudta, hogy Gréta férje, a dagadt Ottó, folyton a kocsmákat járja, aztán hajnal felé felborít gatja az összes kukát az utcában. Ezért Karolina azt gondolta, hogy Gréta meglehetősen boldogtalan lehet, pláne, hogy az a hír járta, Ottóra italosan még inkább rájön a gerjedelem, pedig egyébként is elég vérmes fajta. Ennél a pontnál az asszony elgondolkodott, vajon Já nosra hogyan hatna a napi két üveg sörénél több szesz. De aztán arra a következtetésre jutott, hogy az ő férje bizony úgy elaludna mellette az ágyban, mint a pinty. Megrázta a fejét, és kipillantott az ablakon. Jánost nem látta. – Nyilván abbahagyta a seprést, és valami egyéb os toba feladat után nézett – dünnyögte. Szöget ütött a fejében ez a gerjedelem dolog. Nem is lett volna ellenére, de az állott italszagot utálta. János egy üveg sör után már meg sem csókolhatta. Eset leg levegővétel közben, kifújáskor semmiképpen sem. Erre is régen volt példa, János ugyanis nem erőltette az utóbbi időben a csókolózást sem. Meg mást sem. Vén hülye! – gondolta megint Karolina, aztán nagy gyakorlattal, sebes mozdulatokkal nekiállt a megtisz tított répát karikára vágni. Észre sem vette, hogy már több adagra való zöld séget aprított fel. Csak aprított, aprított gondolata iba merülve. A zöldségkarikák olykor legurultak 13
a vágódeszkáról, volt, amelyik a pulton, néhány pedig a téglaszínű, téglaformájú, téglaméretű padlócsempén végezte. Karolina egy karalábészelet röppályáját figyelve jutott arra az elhatározásra, hogy változtatnia kell az életén. Eddig is tisztában volt vele, hogy majd megful lad a dögunalomtól, de most, a darabka zöldséget lesve úgy határozott, hogy elég volt. Na nem a házasságból! Tudta jól, hogy nem hagyhatja el Jánost, hiszen az ő jövedelme nélkül éhen is halna, mehetne koldulni az aluljáróba. Nem-nem! Ennyire nem akart változtatni. Igazából nem is volt konkrét elképzelése a jövőjét illetően, csak azt tudta, ha felbukkan a lehetőség, bizony élni fog vele, bármi legyen is az! Első lépésként a nagy henteskést belehajította a mo sogatóba, ő pedig – szanaszét hagyva a karikára vá gott zöldségeket – berohant a hálószobába, onnan is a gardróbba, ahol katonás rendben, szín és évszak sze rint sorakoztak a ruhái. Hatalmas lelkesedéssel dobta le magáról lila köntösét, a hálóingét, és egyszer csak ott állt teljesen meztelenül az öltözőszoba nagy tük re előtt. Szorosan összeszorította a szemét, és remélte, hogy amikor kinyitja, az a fiatal, csinos lány fog vele szemközt állni, aki harminc-akárhány éve ripityára törte a férfiszíveket. 14
Lassan, hunyorogva emelte fel a tekintetét a tükör képére. A mosoly lefagyott az arcáról, különös, mármár groteszk arckifejezés vette át a helyét. Persze tudta, hogy nem húszéves önmagát látja majd viszont (nem hitt a csodákban), de úgy szerette volna, ha leg alább egy kicsit jobban néz ki, mint az előző reggelen! Legalább az elhatározás miatt… Sajnos egy szálat sem fiatalodott, és a dereka körüli – nem túl vaskos, de azért létező – úszógumi sem tűnt el. A térde mindenesetre nem lógott úgy, mint Gabinak, aki pedig kilenc évvel volt nála fiatalabb. Cafat! – gondolta megint elkomorodva. – Hogy integetett Jánosnak. Csókot dobált, rázta a valagát… Aztán legyintett. – Érdekli a fenét! Persze érdekelte, de nyilvánvalóan nem féltékeny ségből. Inkább csak enyhe birtokháborításnak vélte azt a könnyedén odahajított csókot. Felemelte mindkét karját a feje fölé, tett egy tánclé pést, aztán megpördült. Megállapította, hogy a mellei egy cseppet sem tűnnek megereszkedettnek, ha a kar jait a magasban tartja. Így olyannak látszottak, mintha nem hatna rájuk a gravitáció. Sosem voltak veszettül nagy mellei, még éppen kezelhető méretűvé nőttek. Teltek, de nem orbitális nagy csöcsök. Azt gondolta, hogy mellekben legjobb az arany középút. Persze a férfiak mindig dicsérték a domborulatait, hiszen tudta, 15
hogyan mutassa meg adottságait. Ha akkorára nőttek volna a keblei, mint a szomszédasszonynak, már lóg nának. Gabinak nyilván lógnak is, és csak a melltartó tornyozza fel és tartja egyben őket… Abbahagyta a mórikálást, és a ruhái elé lépett. Egyesével szedte elő a szebbnél szebb öltözékeit – me lyek évek óta porosodtak a vállfákon anélkül, hogy magára öltötte volna őket –, majd a bézs színű, barna virágos együttes mellett tette le a voksát, mely pont annyira volt kivágott, hogy megfelelő betekintést nyújtson a mellei közti keskeny völgy rejtekébe. An� nyira azonban nem, hogy bárki is túlzottan kihívónak tarthassa. Megigazította aranyszőkére festett haját, tekert belő le egy laza kontyot – ami még ifjúkorát idézte –, aztán kilibegett a gardróbból, majd a hálószobából, suhant a folyosón egészen a konyháig, hogy folytassa, amibe belekezdett. Elővett egy fazekat, megtöltötte vízzel, és föltette a tűzhelyre főni. Éppen nagy műgonddal a sót szórta bele, amikor belépett a konyhába János. Karolina rá pillantott, aztán újra a sózásra fordította a figyelmét. A férfi téblábolt a konyhasziget és a hűtő között, úgy tűnt, mintha nagyon kérdezni akarna valamit. – Na, mi az? – kérdezte a nő, mert megunta férje sertepertélését. 16
– Semmi… – mondta az, és bekapott egy karika sár garépát a vágódeszkáról. Akkor vette észre a padlón a szétgurult zöldségeket. – Mi a fene történt itt? – Ezt most hogy érted? – kérdezett vissza az asszony, és magában elmosolyodott, hogy János milyen nevet ségesen akarja elővezetni a bókját. Nem éppen a férje széptevésére áhítozott, de kezdetnek megtette volna az is. – Az a sok zöldség itt a padlón. Ez micsoda? – meredt a feleségére, és bosszús arckifejezése az asszony szem mel látható, külsőségekbeli változásától sem enyhült meg. Megfordult, és kirobogott a konyhából, majd kisvár tatva visszatért a seprűvel a kezében. Villámgyorsan összesöpörte a zöldségkarikákat, majd miután ezzel végzett, elégedett képpel nézett a nejére. – Ebéd mikor lesz? Balajtiné Kemény Karolina legszívesebben belerú gott volna a férjébe, Balajti Jánosba, de mégsem tette. A neveltetése tiltotta a házasságon belüli rugdosódást, pofozkodást, pedig valószínűleg képes lett volna elnás pángolni az urát, tekintve, hogy fél fejjel magasabb és tíz kilóval nehezebb volt nála. Ehelyett beledobta a teljes üvegnyi sót a vízbe, az tán nyugodt, a visszafojtott dühtől talán kissé remegő hangon ennyit mondott: 17
– Amikor megfőzöd, János. Amikor megfőzöd. Az ember azt gondolná, hogy elfutotta a szemét a könny attól a kétségtelen figyelmetlenségtől, melyről a férje tett tanúbizonyságot, de Karolinát nem ilyen fából faragták. Minden körülmények között képes volt higgadtan és elegánsan viselkedni. Az a társaság, mellyel szívesen érintkezett, nem arról volt híres, hogy a valódi gondolatait megosztja a külvilággal. Hogy milyenek is voltak az ő körei? Szerette úgy nevezni, hogy az értelmes középosztály – mert ugye azért értelmiséginek mégsem titulálhatta magát, mi után semmiféle ennek megfelelő tanulmányt nem vég zett annak idején… Az értelmes középosztály csúcsán a polgármester állt, Kordos Béla – aki épp lecsúszni készült a piedesztálról Karolina reggeli észrevétele mi att –, és a neje, Marica, a valamikori iskolai szépség királynő, akin azóta, sajnos, az évek kemény munkát végeztek. A tisztelendőt is megfelelő társaságnak gondolta, bár tudvalévő volt, hogy igencsak szabados életet él, nem tartva a „ne paráználkodj” parancsolatot és a cölibá tust önmagára nézve kötelező érvényűnek. Benedek Ervin, a helyi rendőrőrs megbízott vezetője már csak a felesége miatt fért bele a nevezett körbe, mert szerencséjére Benedekné nagyon is kiváló csa ládból származott, és senki nem értette, hogy miért vá lasztotta ezt a sehonnai rendőrt férjéül. Persze Benedek 18
Valentina nem volt éppen világrengető szépség, de ha valaki el tudott vonatkoztatni a kisebb krumplit for mázó orrától, akár még csinosnak is mondhatta volna. Hegyi Vilmos, aki csak könnyedén Willnek hívatta magát – és akinek fűszer-csemege üzlete volt a főut cán –, szintén beleillett a Karolina által elképzelt „jó társaságba”, mivel szép kis vagyonkát gyűjtögetett – a rossznyelvek szerint nemcsak a fűszerek árából. Azt suttogták, hogy mindenféle „gyógyfüveket” is lehet nála vásárolni – ami, egyesek véleményét figyelembe véve, meglehetősen hasonlított a szárított vadkenderre. De Karolina úgy volt vele, hogy ez nyilván csak az irigykedők pletykája. Ő semmi ilyesmiről nem tudott, Hegyi Will pedig igenis kifogástalan úriemberként viselkedett vele mindig. Soha okot nem adott a gya nakvásra. Na és természetesen a két szomszédasszony, Kurucz Gabriella és Kaiser Gréta, akikről bármennyire is meg volt Karolina véleménye, mégiscsak számítottak. Hi szen velük találkozott nap mint nap, elvileg ők vol tak „barátnői”. Igaz, hogy az egyiket ordas cafatnak, a másikat pedig német betolakodónak tartotta, de még mindig jobban kedvelte őket, mint a környék többi asszonyát… Beviharzott a nappaliba, magához vette a retiküljét, és kirohant az ajtón, melyet egyáltalán nem megszo kott módon, igencsak hangosan vágott be maga mögött. 19
Úgy futott, mint a nyúl. Észre sem vette maga körül a csodás napsütésben fürdőző macskaköves utca báját, vagy a tavaszi pipirózsa aranysárga, bársonyos szir mait. Csak szaladt, hajtotta tehetetlen dühe. A kurvának integet, engem meg már észre sem vesz! – Tombolt mérgében, és majd megfojtotta az epe. Hegyi Vilmos üzlete előtt repült el éppen, amikor a boltos kilépett az üvegajtón. – Karolina! Karolina! – kiáltott utána a férfi, de az asszony csak a harmadik „Karolinára” figyelt fel. Megfordult, de a hirtelen irányváltástól megbil lent. Vilmosnak kellett elkapnia, nehogy estében a romantikus macskakő összezúzza a csak alig-alig lógó térdét. – Mi a baj, Karolina? Üldözik tán? – kérdezte a nő űzött arcát vizsgálva. – Na, jöjjön be egy pillanatra hozzám, aztán mesélje el szépen, mi elől fut! Karolina szó nélkül követte a férfit, akit kedvelt ugyan, de a magánügyeibe nem óhajtotta beavatni. Hegyi úrnál mindenki megfordult, eszébe sem jutott kiteregetni a szennyest. Viszont a baráti gondoskodás jólesett neki. Különösen, amikor Vilmos így szólt: – Milyen fantasztikusan néz ma ki, Karolina! Ragyogó szemmel nézett az asszonyra, aki elpirult a bóktól, annyira régen kapott már ilyesmit. Dühe azonban nem múlt el, továbbra is szorosan összezárta a száját, pengevékony vonalat képezve ezzel az arcán. 20
– Meg kellene nyugodnia, mert még a végén agy vérzést kap! Mi bőszítette fel ennyire? Összetaposta valamelyik kutya a kertjét? – Will persze mindenből viccet csinált. Úgy viselkedett folyton, mint akinek semmi gondja sincs az égvilágon. – Úgy is mondhatjuk! – mondta feszes hangon a nő. Képtelen volt kiengedni a gőzt. A férfi tudta, hogy egy szót sem fog belőle kihúzni, pedig sejtette, hogy komoly gond lehet otthon, ha az asszony kukta módjára sípolva vágtázik az utcán. Ez nem jellemző Balajtinéra, aki mindig olyan merev volt, mint egy keményített körgallér. – Na várjon csak – kezdte somolyogva. – Tudok én egy jó kis szert a mérgére! – Csak nem valami nyugtatót akar adni? Nem veszek be semmiféle gyógyszert! – tiltakozott Karolina. – Ne féljen, nem tömök magába semmilyen piru lát. Van egy különleges füstölőm, ami igazán hatásos nyugtatószer… – Füstölő? Milyen fajta? Tudja, Will, nem rajongok eze kért a templomi illatokért. Már attól is mindig köhögőro hamot kapok, amikor Bálint atya kalimpál a füstölőjével. – Nahát, ez nem olyan. Ennek olyan illata van, hogy otthonra is akar majd belőle! – A fűszeres hunyorított egyet, aztán elsétált az üzlet másik végébe. Karolina letelepedett a vendégeknek fenntartott székre, és felvett egy újságot az asztalkáról, hogy 21
legyezhesse vele magát. Milyen kellemes ez a boltocska! – gondolta, miközben a boltos hátsó felét fixírozta, amint az neki háttal kutakodott az alsó polcon. Hegyi Vilmos negyven, negyvenöt év közötti, elég jóvágású férfi volt. Azt suttogták, hogy a saját nemét szereti, persze amellett, hogy drogot árusít. Ki tudja, hogy melyik volt a nagyobb bűn Gesztenyéskert lakó inak a szemében? Karolina mindenesetre felvilágosult, liberális szellemű nőnek tartotta magát, és különben sem hitte, hogy Will a férfiakat szereti. Annak ellenére, hogy kétségtelen tény volt, hogy nem akadt barátnője – legalábbis olyan nem, akiről a helyi pletykafészkek tudomást szereztek volna… A férfi megvakarta őszülő üstökét, aztán hajszálcsí kos vászonnadrágja korca és a fűzöld, hosszú ujjú inge között kivillanó kis bőrfelületet is, diadalmasan fel hördült, majd hatalmas mosollyal az arcán megfordult. Kezében egy henger alakú csomagot szorongatott. – Megvan! Karolina meglepetten pillantott rá. Úgy elmélázott a hátsóján, hogy váratlanul érte e boldog megnyilat kozás. Will fogta a kincsként szorongatott csomagot, és eltűnt vele a bolt raktárába vezető ajtón át. Karolina tovább legyezgette magát, és nézelődött. Csábítóan sorakoztak egymás mellett a különböző minőségi csokoládék, a déligyümölcsök és illatos potpurrik, dió- és mogyorófélék. Na meg a cserepes, 22
kiültethető, csodásan friss fűszernövények. A színés illatorgia némiképp lekötötte figyelmét, egy má sodpercre meg is feledkezett csalárd férjéről és „ri herongyként” aposztrofált szomszédasszonyáról. De aztán a kezében tartott újságra pillantott, s haragja újfent lángra kapott. A magazin címlapján egy húszas éveiben járó nőszemély mosolygott. Ragyogó, hófehér re retusált fogsorral és dagadó kebellel hívta fel az ol vasók figyelmét arra, hogy nincs hatásosabb módszer férjük megtartására, netán újra elcsábítására, mint a levendulaillatú öblítőben áztatott ágynemű. – No hiszen! – dörmögte Balajtiné mérgesen, és le csapta az újságot. Úgy döntött, hogy nem vár tovább Willre, ezért fel állt, és épp kiáltott volna hátra – hisz az illem úgy kívánta, hogy elbúcsúzzon –, amikor a férfi elégedett képpel kilépett a raktárból. Egy tálcán teáskannát, két csészét, aprósüteményt és egy lapos, Karolina számára ismeretlen tárgyat egyensúlyozott. – Csak nem akart itt hagyni, Karolina? – kérdezte kisfiús mosollyal. – Nos, valóban arra készültem, olyan sokáig elma radt. – Ne tegye ezt velem! Látja, teát is főztem… – Rendben, maradok egy teára. De igazán nem aka rom feltartani. Nyilván jobb dolga is akadna, mint engem pátyolgatni. 23
Az asszony visszaült a székre, és jobban megfigyelte a fura tárgyat. Egy hosszúkás, vörös falap volt, köze pén egy sínnel. Az egyik vége valamelyest felkunko rodott, a másik végén pedig egy furat látszott. – Mi ez? – Ez? – mutatott a tárgyra a fűszeres. – Kínából ho zattam, füstölőtartó. Így a hamu nem pereg szét, ha nem gyönyörűen belepotyog a sínbe. Nézze csak! Leemelt a tálcáról egy fura, barnászöld színű füstö lőt, és a szárát beledugta a lyukba. – Valóban nagyon praktikus – állapította meg Karo lina, miközben Will már gyújtotta is a végét. A rudacskából az öngyújtó nyomán először kön� nyű, vékony, kacskaringós, ezüstszínű füstkígyó tört elő, majd ahogy egyre inkább megfogant a parázs, a kígyócska anakondává avanzsálva kezdte megtölteni a teret. Karolina a tenyerével maga felé legyezve próbálta megállapítani, vajon mihez hasonlítható ez a sem mihez sem hasonlítható illat, és rájött, hogy valóban: ilyen különös illattal sohasem találkozott még. Nem találta kellemesnek, inkább csípős szagként jellemezte volna, ha egyáltalán valaha is szüksége lett volna arra, hogy jellemezze. A füst lassan, de biztosan beterítette a helyiséget, rá telepedett a bútorokra, az asztalkára, a cicanőcis újság ra és a minőségi csokoládék izgalmas csomagolására. 24
Karolina halványan elmosolyodott, maga sem tudta, hogy mi késztette erre, majd felemelte a teáskannát, és töltött mindkettejük csészéjébe úgy, mintha ő lenne a házigazda. Az az apróság, hogy nem otthon van, tel jesen kiment a fejéből. Mélyet szippantott a füstből, és megállapította, hogy igazán remek nyugtatószer. Hiszen idegessége, rossz kedve, gyilkos hangulata mondhatni, hogy szinte köd dé vált, ott gomolygott valahol a szürkeségben. Egy hangyányit megszédült, de ez a szédülés kellemes volt. Olyan, mintha a víz tetején járna, vagy a felhőket ta posná könnyű szaténcipőben. Apró, huncut kis mosollyal a szája szegletében szür csölt a teából, majd magában csettintett a nyelvével: egzotikusan, majdnem erotikusan finomnak találta. – Isteni ez a tea – mondta. – Hol szerezte? Én is vá sárolnék! – Sima csipkebogyótea, Karolina. Nyilván van belőle otthon magának is. Karolina felnevetett, hogy valóban, valóban. Aztán ezt annyira viccesnek találta, hogy nem tudta abba hagyni a kacagást, vendéglátója pedig csatlakozott hozzá. Amikor már csillapodni látszott jókedve, rá kacsintott a férfira, letette a teáscsészét, és kigombolta a blúza felső gombját. – Hű, de meleg van! – kezdte, aztán így folytatta: – Mondja csak, maga valóban a saját neméhez vonzódik? 25
A boltos még hangosabban nevetett. – Én nem, asszonyom. És maga? Karolina az egyszerű kérdéstől újabb nevetőrohamot kapott, szinte fuldokolt. Csapkodta a térdét – ami ke vésbé lógott, mint Kurucz Gabrielláé, bár ezzel ő akkor egy cseppet sem törődött már –, úgy válaszolt: – Micsoda nagy lókötő maga, Will! Hogy találhat ki ilyen szamárságot? – Maga kérdezett először, Karolina! – És mondja csak! Igaz, hogy drogot is árul? – kaca gott tovább könnyezve az asszony. Annyira nevetett, hogy komoly nehézséget okozott számára a beszéd. – Én? Hova gondol? A férfi a hasát fogta, inkább már vinnyogott, mint nevetett. Úgy tűnt, hogy meglehetős fájdalmakat áll ki a rekeszizma. – Mert ezt beszélik… – Maga, ugye, nem hiszi? – Dehogy! Maga igazán rendes ember… Ezen megint olyan jót derültek – különösen Will –, hogy némileg eltorzult arccal a gyomorszájuk kör nyékét tapogatták. Hosszú ideig tartott, mire némileg megnyugodtak, és mire Karolina észbe kapott. – Na most már tényleg mennem kell, hiszen csak egy teára akartam maradni… Elővett egy kis virágos zsebkendőt a táskájából, hogy megtörölgesse a szemét és az arcát. 26
– Milyen jó humora van magának! – mosolygott a férfira, szerencsére már nem viharosan potyogó kön� nyein keresztül. – Egy ilyen gyönyörű asszony előcsalogatja a férfi ember rejtett képességeit – jegyezte meg a boltos, és hunyorított is a kijelentéséhez, hogy a nő érezze szavai súlyát. – Ne vicceljen már! – legyintett amaz, de azért úgy mosolygott tovább, mint egy jóllakott macska. – Nem viccelek. Ezt komolyan gondoltam – mondta a férfi, és valóban nem nevetett. Aztán hirtelen megfog ta az asszony kezét, és kézfejére könnyű csókot lehelt. Karolina olyan zavarba jött, mint már régen nem, és tűzpiros arccal viharzott ki a boltból. – Viszlát, Will! – kiáltotta hátra. Az etikettet zava rában sem felejtette el betartani. Kint megütötte a napsütés, és érdekes módon most a macskakő bája és a nyíló pipirózsa is feltűnt neki. Az járt az eszében, hogy lám, van még férfi ezen a világon, aki észreveszi az ő nőiességét. Ráadásul nem is akár milyen férfi! Olyan, aki megkaphatna bármilyen nőt a világon – még egy olyan cicamicanőcit is az újság címlapjáról. Kinek kell az a vén, klaffogó fogú János, ha ilyen jóvágású férfi bókol az embernek… A déli nap sugarai akadálytalanul hatoltak át Karoli na laza kontyán, érintették a fejbőrét, a könnyű tavaszi szellő pedig simogató csókot dobott az arcára, amint 27
a macskaköves kis utcán vágtázott. A szíve szaporán vert, mint a riadt állatoké: ki akart szakadni a mell kasából. Tudta, hogy nemcsak a futás következtében került infarktusközeli állapotba, hanem az iménti ért hetetlen közjátéktól is, melyet – igazán szokatlan mó don – egyáltalán nem nevezett volna kínosnak. Pedig neveltetése egy szemet sem engedélyezte számára azt a fajta döbbenetesen indiszkrét magatartást, melyet tanú sított. Érezte, hogy lángba borul az arca, ha a kérdéseire gondol, melyeket megfontolás nélkül tett fel Willnek nemi hovatartozására és drogárusítási szokásaira vo natkozóan. Ugyanakkor nem csupán azért pirult, mert kellemetlenül érintette saját udvariatlansága, hanem azért is, mert egyértelmű és nyilvánvaló volt számára Will vonzódása. De mit akarhat vajon egy ilyen fiatal férfi egy olyan nem fiatal nőtől, mint ő? Persze tisztá ban volt vele, hogy a mai napon különösen jól fest, na de mégis! Húsz évet csak nem tagadhat le a korából, bármennyire csinos is a ruhája vagy elegáns a kontya. A Tulipán köz látványosságai nem állították meg futtában. Az utca szerencsére kihalt volt e déli idő pontban: Gesztenyéskert lakói az ebédjüket költötték el éppen, vagy valami mást csináltak. Mindenesetre házaikban tartózkodtak, és nem zavarták Karolinát ámokfutásában. Elhaladt Labodáné kötöttáruboltja előtt, aztán va kon trappolt tovább a főtér felé. Megfordult a fejében, 28
hogy talán a Bokréta tér kis méretű szökőkútja enyhü lést ad majd égő lelkének, mert már úgy érezte, hogy nem is az arca, de az egész bensője lángol a különös eseményektől. Mert különösnek értékelte Will érdek lődését, és még különösebbnek kifordulását önmagá ból. Ennyire nem bőszíthette fel Gabi, hiszen ez nem az első eset volt, hogy rajtakapta, amint épp az ő tu lajdonára vet szemet. János pedig, a vén majom – aki azt hitte, hogy Gabi férfiassága dicséreteként integet neki –, nem tudhatja, hogy az asszony nyilván csak az ő bosszantására dobálja felé csókjait… Megérkezett a főtérre, és lerogyott a szökőkút mel letti padok egyikére. Örömmel vette tudomásul, hogy alig néhány őrült kismama terelgeti csemetéjét dél időben a parkban, pedig tudhatnák, hogy már a ta vaszi napsugárzás is végtelenül káros hatással lehet a gyermekek érzékeny bőrére. A szökőkút egyetlen nyomorult kis vízoszlopa vajmi kevés permetet bo csátott a világra és Karolina hűvösre vágyó testére, mégis azt az illúziót keltette, mintha hűs folyó partján könnyű tavaszi szellő borzolná az apró, láthatatlan szőrszálakat az arcán. Belekotort a táskájába, előhúzta a már ismert kis virágos zsebkendőt, és újfent megtörölgette vele az arcát. Kezdett magára találni. Szívverése lassult, már majdnem normális ütemben dobogott, és a szeme előtt addig narancsosan, tüzes árnyként lebegő düh, 29
zavarodottság és kéjes izgalom keverékének alkotó elemei is különválni készültek egymástól. Nem tette vissza a zsebkendőt. Arra jutott, hogy az elmúlt egy órában már másodszor volt rá szüksége. Ki tudja, esetleg rövidesen megint elő kell vennie. Így csak leejtette a kezét az ölébe, és maga elé nézett. Fe hér, apró murvakövek borították a keskeny járdát, ami a szökőkút előtt kanyargott, és amely elválasztotta a kőmedencét a park üde zöld füves, bokros ligetétől. Tudta, hogy nem történt semmi, ami más emberrel ne történt volna már meg, de ő mégis úgy érezte, hogy az esete egyedi, sajátos és különleges. Kinézett magának egy csillogó kavicsot, és azon le geltette a szemét. Ötvenhat évesen kell rátörnie ennek az érzésnek? Ötvenhat évesen kell újra megtapasz talnia a féktelen dühöt, a flörtöt egy igazán kellemes férfival, és épp most kell feladnia a beletörődését a megváltoztathatatlanba, melyet az elmúlt néhány év ben oly elszántan építgetett? A szökőkút vízoszlopa egy dundi angyalka össze kulcsolt kezeiből tört a magasba – ha azt törésnek ne vezhetjük, mert inkább tűnt olybá, mintha egy gyenge nyomású, fáradt locsolócsőből, rozsdán és penészen át az eredetileg hűsítőnek szánt folyadék lemondó sóhaj jal buggyanna elő. Sosem leszek már délceg oszlop, méterekre lövellő, vad kitörés, zúduló, szivárványt permetező vízsugár! – gondolhatná, ha gondolkodna. 30
És Karolina fejében hasonlómód kergették egymást a gondolatok: épp olyan ő is, mint ez az öreg szökő kút – kitörne, áradna, özönlene, de gúzsba köti a szo kás és a félelem, hogy egyedül marad, egzisztencia, jövedelem nélkül… Meg fog halni. Ugyan nem most, de egyszer… Anélkül, hogy nyomot hagyott volna a világban. A sírkövére majd felvésik: kiváló feleség, sze rető anya, remek szakácsnő – és unalmas ember volt. Ennyit. Elfelejtik, mintha sohasem született volna erre a világra, mert soha semmivel nem hívta fel magára a figyelmet. Az elvárásoknak megfelelően élt, ment férjhez, szült, nevelt, főzött és meghalt. Senkinek nem volt az útjában. Ezért, aki mégis emlékezni fog rá, az úgy, hogy nem sok vizet zavart. Felállt a padról, lesimította a ruháját, a kontyához emelte a kezét, és egy elszabadult tincset, ami a futás hatására vált el a többiektől, a füle mögé kanyarított. Odasétált a szökőkúthoz, leguggolt, és a kezét belemár totta a vízbe. Meglepően hideg volt. Csuklóig nyomta bele a medencébe, és élvezte, ahogy a verőerét védő finom, vékonyka bőrt hűsíti. Bézs és barna virágos szoknyája hátul a murvára ért, de nem törődött ilyen kicsiséggel. Csak lógatta a kezét, mikor a nevét hallotta az út felől kiáltani: – Karolina! Karolina! Megfordult, és nagyra nyitotta a szemét, mert Kor dos Béla neje, Marica állt a kék limuzin mellett, nagy 31
lendülettel integetve neki. Balajtiné lassan visszaintett, és magában megállapította, hogy vagy veszett gyorsan szexel a polgármester, és pillanatok alatt kidobta Gabit a kocsiból, vagy nem is őmellé szállt be az a cafat egy órával ezelőtt.
2. Gabi hálásan pillantott a sofőrülésen ülő magas férfira, amiért az első munkanapján a megmentésére sietett. – Köszönöm, hogy beugrott értem. Ez a rohadt váltó már megint vacakol, kénytelen voltam szervizbe vin ni a kocsit, mielőtt több százezret költhetek rá. Lehet, hogy így is… – pillantott ki az ablakon elkomorulva. Igaz, hogy Attila fizeti a javítást, de gyűlölte, ha a vá láskor megállapított összegen felül pénzt kellett kérnie. Talán most, hogy végül az iskolában munkát kapott, nem lesz ennyire kiszolgáltatva. Lesimogatta a térdét alig-alig fedő szoknyáját, és útitársára nézett. – Nincs első órája? – kérdezte. – Nincs – mosolygott a férfi, és Gabi tudta, ha lenne, akkor is megoldotta volna, hogy érte jöjjön. Péter már régen szemet vetett rá. Már akkor, amikor még csak a gyerekek jártak hozzá matematikaórára, ő pedig bol dognak hitt házasságában tobzódott. Boldog házasság, hja! – gondolta. – Vajon melyik házasság boldog? Na igen, az Emmáé. Az boldog, hál’ istennek! 33
Eszébe jutott, milyen lelkesen integetett neki János, aztán az a röhejes kép is felmerült benne, ahogy Ka rolina a függöny mögül figyeli. Hülye tyúk! – futott végig rajta. – Azt hitte, hogy nem látom? A szememben mézes-mázos, a hátam mögött meg kibeszél. Egész Gesztenyéskert egy mocskos pletykafészek! Szinte kézzelfoghatóan érezte az irigységét, a félté kenységét, pedig semmi okot nem adott rá – ha csak azt nem, hogy kedvesen viszonozta a férje köszönését. Sajnálta Jánost, aki nem elég, hogy éjt nappallá téve dolgozik, otthon sincs nyugta. Egyszer elpanaszolta neki, hogy még egy sört sem ihat meg szívből, mert amint Karolina megérzi rajta a szagát, rögtön felhúzza az orrát, és hátat fordít neki. Azt mondja, nem állhatja a sörszagot… Újra Péterre pillantott, és megállapította, hogy nem olyan rossz pasi. Persze nem is olyan jó. Igazából egy átlagosan normális, „semmi különös” pasas, akit leg alább megfelelő mérettel áldott meg az Úr. De ennyi! Jó magas, és ettől impozáns a megjelenése. Nem moz gatta meg különösebben a fantáziáját. Létezett olyan férfi, a saját férjén kívül, aki igen, de Péter nem tarto zott a szerencsések közé. Egyszer, amikor már tudta, hogy Attila csalja, megfordult a fejében, hogy enged a csábításnak, és lefekszik vele, csak úgy bosszúból, de aztán elvetette az ötletet. Az ember mégsem kufircol a gyerekei matektanárával, nem igaz? 34
Gyorsan elhagyták a Vadrózsa utcát, az iskola felé tartottak. Itt kapott titkári állást. Remek munka – éhbérért. Nem fizetnek sokat, épp hogy zsebpénz nek elég. De legalább úgy érezte, hogy nincs teljesen kiszolgáltatva az exférjének. Ha jobban belegondolt, tudta, hogy mindez csak parasztvakítás. Hiszen az ő életvitelével, a nagy ház költségeivel, nem beszélve két kiskamasz elvárásairól, legalább annyit kellene keresnie – hogy fenntarthassa a mostani színvona lat –, mint egy bankigazgatónak. Mégis. Kellett a saját munka az önbecsülésének. Szerencsére a gyerektartás és az a kisebb összeg, amit a válás kimondása után Attila átutalt a számlájára, szűkösen ugyan, de fedezte a mindennapjaikat. Valószínűleg többet is megadott volna, ha harcol, csak szabaduljon, és repülhessen új szívszerelméhez, a majd húsz évvel fiatalabb Tildához. Az üzletkötők gyöngyéhez, aki az eszkimónak eladja a hűtőt, a medvének a bundát és a sasnak az ejtőernyőt. És lehetett bár Gabi melltartókosara tripla D-s, nem mentette meg a házasságát. Mondta is Emmának – aki a legjobb barátnője volt már évek óta –, hogy vannak bizonyos férfiak, akik ha menni akarnak, nem mérle gelnek. Mennek is. Amint a régi vonzalom megkopik (és megkopik, ez elkerülhetetlen) és feltűnik a színen egy új szerelem, nincs az a remek babgulyás vagy bru tális mellbőség, ami a felesége mellett tartja őket. Még az együtt töltött évek szépsége vagy akárhány közös 35
gyerek sem akadályozhatja meg benne. És vannak pa sik, akik mérlegelnek, és nem engednek a csábításnak. Alex, Emma férje, épp ilyen. Attila meg az előző. Püff neki! Csak azt tudnám, miért kell nekem Gesztenyéskerten rohadnom, a sajnálkozó, lesajnáló, gyanakvó tekintetek kereszttüzében? Felsóhajtott és hátradőlt. Már csak másodpercek vá lasztották el attól, hogy megérkezzenek az iskolához. Nem volt túl messze, de gyalog azért fárasztó lett volna tűsarkúban. Örült neki, hogy Péter nem kérdezgette. Nem volt kedve a felületes csevejhez. Szegény pasi! Nem azt érdemli, hogy sofőrnek használjam. A gondolatot tett követte, és széles mosollyal köszön te meg a férfi kedvességét. Egy pillanatra felé is hajolt, hogy enyhe belátást engedélyezzen a dekoltázsába – persze nem mutatott semmit, csak némi bőrfelületet –, de a férfi még ebbe is belevörösödött. Na – gondolta a nő –, megvolt a napi jó cselekedet. Ennyi „köszönöm” épp elég mára! Péter kapkodva, remegő kézzel zárta az autót, köz ben Gabi már a kocsi mellett álldogált. Mindig szerette ezt az iskolát. És ahhoz képest, hogy a városka néhány lakóját rosszindulatú pletykafészek nek tartotta, szíve szerint pedig inkább a fővárosban lakott volna, az iskola közel állt a szívéhez. Az épületet 36
öreg, nagy lombú fák vették körül, árnyékot adva az udvarnak, melynek egy részét a focipálya foglalta el. Áron itt edzett kétnaponta a jóvágású és kisportolt tornatanárral, na és a többi kölyökkel. A jóképű edző szintén szemérmetlenül legeltette a szemét Gabin, de ővele sem erőltette a kapcsolatot, és most nem bánta. Végül is kollégák lettek. Igazán semmi szüksége nem volt arra, hogy elmondhassa magáról a két szál férfi tanár, hogy megvolt nekik az iskolatitkár. Egyébként sem csalta meg soha Attilát. Nem tagadta, szeretett flörtölni, élvezte, hogy a férfiaknak nyomban piszkos gondolatai támadnak a látványától. Időnként, ha olyan hangulatban volt, még egy-két csábos pillantást, netán egy lehajolós pucsítást is engedélyezett magának, hogy megőrjítse környezetében a komplett pasipopulációt. De ennél tovább eddig nem ment. Kifejezetten régimó di elveket vallott: úgy gondolta, hogy a házasság szent. Sajnos azonban rá kellett jönnie, hogy az ásó-kapa csak neki jelenti a sírig tartó hűséget. A férje való színűleg csupán mezőgazdaságban használatos esz közökre asszociált, amikor az esküvőn eme két tárgy szóba került. Gabi legyintett gondolatban: Túl kéne már tennem magam ezen! Pár napja Gréta, a szomszédasszonya azt mondta neki, hogy amíg ül valaki mellette a padon, addig sen ki nem fog a másik oldalára telepedni. Ezt, persze, úgy értette, hogy amíg Attila miatt itatja az egereket, és 37
kétpercenként jut eszébe, hogy az exférje vajon hogy lehet ekkora gennyláda, addig nem talál új partnert. Világos, hiszen a férfiak is érzik, ha egy nő szíve nem szabad. – Nem akarok új kapcsolatot, Gréta – jelentette ki Gabi határozottan. – Nem baj, ha most nem akarsz. De az Attila-ügyet akkor is le kell zárnod, mert így nem tudsz tovább lépni. Nem szükséges rögtön egy másik pasi ágyába ugrani – bár tudjuk, hogy kutyaharapást szőrével… –, de ez a visszafelé pislogás megnehezíti az életedet. Engedd már el ezt a történetet! Gréta ilyen bölcsességeket szokott megosztani a kör nyezetével, Gabinak meg különösen gyakran osztotta az észt. Azt gondolta, mindent tud az emberek mentális és lelki problémáiról, mióta elvégzett valami gyorstal paló coach-tanfolyamot – ami ráadásul a párkapcsola tokra, azon belül is a nők lélektanára volt kihegyezve. Gabi úgy gondolta, hogy azok járnak gyorsított coachtanfolyamra, akik nem akarják vagy tudják elvégezni a pszichológia szakot. Viszont rettenetes nagy késztetést éreznek, hogy mások fejében és szívében turkáljanak, és ezzel majdnem pszichológusi praxist működtethes senek. Gréta jelszava mostanában ez: „A rossz gondo latokat engedd el, és ne rágódj rajtuk tovább!” Oké, mondhatná azt is, hogy ne vegyél levegőt, vagy ne hányjál, ha gyomorrontásod van. Oldd meg agyból! 38
Gabi, oldalán az impozáns testmagassággal rendelke ző Péterrel, besétált az iskola kapuján, melyre éppúgy, ahogy a focipályára, árnyékot vetettek a vastag törzsű fák. Amint a folyosón sétáltak, nem tudta figyelmen kívül hagyni egy-két tanárnő rosszalló pillantását, lelki füleivel szinte hallotta, ahogy ebédidőben pus mognak majd: – Na tessék! Épp hogy elkezdett itt dolgozni, máris felcsípte Pétert. A büdös kurva! Nem lepték meg az irigy arcok és a kínos műmo solyok. Hozzá volt szokva, hogy amíg nem ismerik meg jobban, azt gondolják róla, biztosan falja a pasikat. Talán Karolina is azért viselkedik olyan mereven a válás óta, mert úgy véli, hogy szemet vetett a férjére? Ettől a gondolattól felszaladtak a ráncok Gabi homlo kán, és ha nem lett volna akkora képtelenség az ötlet, hogy ő és János kavarnak, talán még bosszankodott is volna. Így csak újra legyintett magában: Ha Karolina azt gondolja, hogy esélye lehet az uracskájának nálam, akkor teljesen hülye. Az agyával lehet valami baj, ehhez még coach sem kell… – Gabi! Örülök, hogy itt vagy! – nyújtotta szívélyes mosoly kíséretében a kezét az iskola igazgatónője, Aliz, akin nem látszott, hogy zsigerből utálná. Nyilván az is közrejátszhatott ebben, hogy az igazgatónő nem tűnt komplexusokkal küszködő nőszemélynek. Királynői alakján fantasztikusan mutatott a barna, szűk szoknya 39
és a fehér ingblúz. Mondhatni, tanárnősen öltözött, azonban a kifejezetten szexi kategóriából. Noha ő sem volt már mai csirke (bőven verte a negyvenet), ugyan akkor az érett nők minden előnyös tulajdonságával bírt: önbizalom, magabiztos fellépés, stílus, elegancia. Gabi már a felvételi beszélgetéskor is szimpatizált vele, de a kedvesség, mellyel fogadta, feltette az „i”-re a pon tot, és a mai nappal a szívébe zárta főnökét. – Alig várom, hogy munkához láthassak! Ha tudnád, mennyire hiányzott már, hogy piszkos ruhák foltel távolításán túl egyéb kihívás is legyen az életemben – nevetett Gabi, és megrázta vörös hajzuhatagát. Ettől a mozdulattól a langaléta matektanár, aki természetesen szintén a tanári szoba felé tartott, nyelt egy nagyot, mert elképzelte, ahogy a vörös hajrengeteg a meztelen testét simogatja. Fel, le. Fel, le… Gyorsan az asztalához lépett – vélhetően támaszt keresett –, és zavarában hamar nekiállt a naplót tanulmányozni, míg a két nő boldog egyetértésben átsasszézott az igazgatói iroda melletti titkári szobába, majd magukra zárták az ajtót. Gabiban fel is ötlött, hogy bizonyosan bizalmi állás az övé, hiszen az igazgatónő csukott ajtónál kívánja megosztani vele a napi teendőket. Hamarosan azonban kiderült, hogy egészen más oka volt a bezárkózásnak. Aliz felsóhajtott, és közölte: – Mindjárt akkora zaj lesz odakint, hogy nem hall juk egymás szavát. Később bemutatlak mindenkinek, 40
de most gyorsan elmondom, hogy mi a napi rutin. Az ad hoc érkező feladatokat persze kreatívan meg kell oldanod, a lehetőségekhez mérten úgy, hogy en gem ne macerálj velük. Pláne, ha piszlicsáré ügyek. Nyilván, amihez a jóváhagyásom szükséges vagy nagyobb horderejű probléma, azzal fordulj hozzám, de ha például az egyik vécében elromlik a lehúzókar, akkor légy szíves magadtól küldd oda a karbantartót. Rendben? – Rendben, persze – mondta enyhén lehangoltan Gabi. Az a felemelő érzés, hogy nélkülözhetetlen bizal masként őrzi majd a főnöke titkait, szertefoszlott. Nem mintha nagy szüksége lett volna Aliz titkaira. Nem mintha nagy szüksége lett volna arra, hogy bárkinek is bemutassák, hiszen az elmúlt tíz évben naponta megfordult az iskolában a két fia miatt. Az igazgatónő elsorolta még a legfontosabb felada tokat, aztán belibegett a saját irodájába, és bezárta az ajtaját. Nocsak! – húzta fel a szemöldökét az új munkaerő. – Mit csinálhat egy iskolaigazgató zárt ajtók mögött? Hamar megtudta a választ, mert a kiszűrődő za jokból nyilvánvalóvá vált, hogy telefonál. Gabi csak a pályázat szót értette a beszélgetésből, így arra kö vetkeztetett, Aliz azon munkálkodik, hogy pénzt sze rezzen az iskolának. Mély tiszteletet érzett a főnöke iránt, bólintott is magában, hogy tudta ő, miért ide, 41
és nem egy fővárosi intézménybe íratja be a gyerekeit annak idején. Nos, nem a hatalmas, árnyékot adó fák miatt. Bár… azért a kellemes, hangulatos környezet is nyomott a latban, hiszen ki akar egy lepukkant vagy éppen múlt nélküli iskolát választani? Itt, a felújított, de patinás, oszlopos épületben minden rendezettnek és megbízha tónak tűnt, na és a fák… Nos, romantikus környezetet varázsoltak az iskola köré. Nem beszélve a kis, térköves utcáról, mely az intézmény előtt futott, s melyet olyan színpompás virágrengeteg szegélyezett, hogy a méhek megbolondultak a pazar választéktól. Az épület előtti parkoló az iskolához vezető zsákutca végét képezte, vagyis az autóforgalom itt véget is ért – a továbbiakban kizárólag gyalogszerrel lehetett megközelíteni. Például a pihenőparkon keresztül, mely körülvette. Gabi egyszer-egyszer sétált itt, míg arra várt, hogy a gyerekeknek véget érjen a tanítás. Időnként pedig direkt korán jött, hogy leülhessen az egyik kovácsolt vas padra, és elmerengjen élete különböző történésein. Hol boldogan, hol boldogtalanul. Korábban inkább bol dogan, aztán viszonylag közömbösen, nem gondolva a szerelemre, csak a napi eseményekre, a gyerekekre. Akkor már érezte, hogy kezdetét vette az elhidegü lés, csak a megfogalmazás váratott magára. Az utóbbi időben pedig kifejezetten szomorúan bámulta a szép kis tündérrózsás tavat, amelyben pirosasnarancs vagy 42
narancsospiros, kövér halak úszkáltak gondtalanul, gondolattalanul. Soha senki nem mondta volna, hogy Attila és ő kü lönválnak. Azt pláne nem gondolták, hogy a válás oka egy majdnem tinédzser üzletkötő lesz, aki behálózza és szexszel térdre kényszeríti az ő stabilnak hitt férjét. Gabi megállapította magában, hogy soha semmiben sem lehet biztos az ember lánya, és bízni sem lehet ész nélkül mindenkiben. A férfiakban főleg nem, mert a farkuk időnként váratlanul megbolondul, és nincs az a feleség, aki parancsolni tudna neki. Persze tudta, hogy ő is hibás, hiszen az évek során hagyta ella posodni a kapcsolatukat. Hagyta, hogy beköltözzön az unalom és a megszokás az életükbe. De másoknál tán nem így van? Mások talán naponta szexelnek és buliznak, folyton közös programokat találnak ki, és húsz év házasság után is randevúzgatnak egymással? A tűz kialszik, elhamvad. Jobb esetben marad egy apró parázs a hamu alatt, amit nehéz munkával fel lehet éleszteni, de a legtöbbször már az is elég, ha a házas társak kezdeti szerelme nem fordul utálatba. Ha pedig valamelyik fél találkozik valakivel, aki fellobbantja benne a lángot, amitől megint fiatalnak és élőnek érzi magát, ha újra érzi a vágyat, akkor lepattan, mint a felpuklisodott zománcfesték a kerti lavórról. Ennyi. Nem kell más, mint egy szikra, és huss! Le vannak szarva az elmúlt évek! 43
Gabi úgy vélte, hogy ez a magatartás inkább a fér fiakra jellemző. Kapuzárási pánik. Amikor a pasi azt hiszi, ha egy fiatal nővel kavar, ő maga is megfiata lodik. Pedig csak hülye, vén kecske lesz, aki folyton kapaszkodik, küzd, hogy megfeleljen ifjú szeretője el várásainak… Itt van ez a Tilda is. Biztos, hogy Attila sármja mellett számításba vette a vagyoni helyzetét is, azt viszont abszolút figyelmen kívül hagyta, hogy a kiszemelt férfi hátizsákjában nemcsak a pénze, hanem a két fia, no és a felesége is ott csücsül. Gabi el tudta képzelni, ahogy Tilduska nem örül az apás hétvégék nek, amikor a két kamasz fiú birtokba veszi csillivilli belvárosi lakásukat. Sóhajtott, aztán arra gondolt, Grétának nyilván igaza van: le kéne már állnia ezzel a folytonos agya lással, mert tisztára beleőrül. Attila lelépett a csini Tildával. Passz! Neki pedig kénytelen-kelletlen el kell fogadnia ezt. Tetszik, nem tetszik, egyedülálló, elvált anyuka lett, és ezentúl ez így is lesz. Mert úgy érezte, neki többé pasi nem kell. Nem alkalmazkodik senki emberfiához! Senki ne mondja meg neki, hogy merre hány méter, de még azt se, mi legyen vacsorára! Majd ő tudja. Ha nem lenne annyira rohad szar, még jó is lenne – gondolta, miközben nekilátott átböngészni az iratokat, melyeket Aliz tett elé, hogy jobban képbe kerüljön az iskola ügyeivel kapcsolatban. 44
3. Karolina ziláltan és kimelegedve ért haza. A dekol tázsán érezte, hogy egy izzadságcsepp csúszik lefe lé a hasa irányába, ezért meglebegtette az anyagot a mellén. Bele is fújt egyet, hátha lehűti perzselő bőrét. Jánost nem találta otthon. Nyilván ügyfélhez ment – persze csak miután befejezte a seprést. Belépett a házba, és lerogyott az étkezőasztalhoz, melyen semmi nyoma nem volt a szétgurult zöldsé geknek. Elhúzta a száját. Biztosan elpakolt a vén hülye! Nem bírja a rendetlenséget. Nem bír ez semmit, ami egy kicsit is eltér a megszokottól! Feltette a lábát a hokedlira, virágos ruháját lesimí totta, és hátradőlt. Azon járt az esze, vajon mit akarhat tőle a polgármester? A szökőkútnál csak annyit mon dott, hogy meg fogja látogatni, mert fontos közlendője akadt, ráadásul olyan, ami nemcsak a városnak, de neki és Jánosnak is lényeges lehet. Nagyon jelentőség teljesen bólogatott hozzá, tehát Karolina várta, hogy érkezzen Kordos Béla a fontos közlendőjével, fekete bajuszkájával és hátranyalt, olaszosan ragyogó fekete 45
hajával… Egy pillanatra elmerengett azon, hogy a pol gármester is meglehetősen férfias jelenség. Na nem annyira csinos, mint Will, de azért megjárja. Mégis mit akarhat? – morfondírozott, amikor csen gettek. – Ennek a Bélának rakéta van a seggében – morog ta maga elé, önmagát is meglepve a szóhasználatán. Hiszen ilyen gyorsan megjárni Gabit, majd hazafuva rozni a feleségét és még ide is érni, szerinte csak akkor lehet, ha kerozint tankol a kocsijába. (Vagy rakétát dug a seggébe.) Mosolyt erőltetett az arcára, és kitárta az ajtót. – Béla! Maga aztán gyors, mint a villám! – Nem mindenben, nem mindenben, kedves Karolina – nyomult be döcögő nevetéssel a férfi. Balajtiné csiklandós kis kacajt hallatott. Értette a poént, bár nem szerette túlzottan. De aznap, talán a füstölő mágikus hatására, még mindig felajzott álla potban, képes volt értékelni a férfi enyhén dévaj meg jegyzését is. Pláne, amikor Béla megjegyezte: – Különösen csinos ma, készül valahová? Karolina csak a fejét ingatta, és játékosan rálegyin tett a polgármesterre, jelezve, hogy ugyan már, ne hadováljon! – Csak felkaptam egy régi rongyot. De azért jólesett neki a bók, különösen, hogy hites ura még csak észre sem vette virágzó (és nem hervadó!) 46
szépségét. Lám, minden férfinak feltűnt, hogy még nő. Igazi nő, akit igenis meg kell nézni! Sőt! Olyan férfiak csodálják meg, akiknek János a nyomába sem érhet a klaffogó fogsorával! Elhúzta a száját, ahogy a férjére gondolt, mert eszé be jutott, hogy ő ezzel a besavanyodott vénemberrel él ahelyett, hogy válogatna a kiváló úriemberek között, akik ma tették neki a szépet. Kordos polgármester nem várta meg, amíg az as� szony hellyel kínálja, csak letelepedett az egyik kony haszékre, és a méretes aktatáskájából egy dossziét ha lászott elő. – Kávét? – érdeklődött a bók hatására a megszokott nál kedvesebben a csinosnak nevezett nő, és válaszra sem várva perdült a pult felé, hogy a nemrég beszer zett büszkeségével elkápráztassa vendégét. Oly régóta vágyott egy darálós kávéfőzőre, hogy szinte újra bele szeretett Jánosba, amikor a születésnapjára meglepte egy olasz géppel, mely frissen őrli és főzi a különböző erősségű kávét. (A szerelemérzés, persze, hamar el múlt, konkrétan az első kávés cukor elszürcsölésekor – a gép azonban továbbra is Karolina boldogságának egyik záloga volt.) Már a darálás része is egy csoda, hiszen a pörkölt kávébab illata önmagában is élmény, a lefőtt fekete nedű aromája pedig – minden alkalommal így érezte – egy hangulatos kis olasz kávézó teraszára repíti. Mondjuk Toszkánába… Ó, Toszkána! Tobzódó 47
romantika, ahol a férfiak lelkesek, tüzesek, és felpezs dítik az asszonyok vérét! Emellett nyilván képesek él vezni a kávé ízét, és nem tömik meg cukorral, hogy elvegye különleges zamatát… Karolina mosolyogva fordult a majdnem olaszos külsővel rendelkező polgármester felé, és mint egy ajándékot tette elé a varázslatos hatással bíró nedűt. Béla beleszippantott a csészébe, és élvezettel csettintett. Látszott rajta, hogy értékeli az ajándékszámba menő frissítőt. A nő elégedetten vette tudomásul, hogy kel lően elkápráztatta a férfit, így egy hirtelen ötlettől ve zérelve azt mondta: – Béla! Menjünk ki a teraszra! Ott most árnyékos, kellemesebb lesz beszélgetnünk. A polgármester felpattant, hóna alá csapta az ak tát, és a kis virágos ruhájában libegő asszony után indult, aki persze meg sem várta a választ, csak vezette vendégét a hátsó kertbe, imádott teraszára. Időnként eszébe jutott, hogy a teraszt jobban szereti, mint Jánost, és ez eleinte elkeserítette. Most azonban egy cseppet sem szomorkodott, hogy bemutathatja legkedvesebb pihenőhelyét az egyre szimpatikusabb polgármesternek. Béla, egyik kezében a kávéval, másikban a mére tes táskával, hóna alatt az aktával követte a suhanó asszonyt, bár nem nagyon értette a suhanást és a kitüntető kedvességet, mely eddig egy cseppet sem 48
jellemezte az általa csak fapinaként emlegetett Balaj tinét. Persze csak a háta mögött nevezte így. Kultúr ember lévén soha nem bántott volna meg egy lassan, de biztosan korosodó asszonyságot. Ma azonban úgy látta, valami történt a nővel, mert az szinte már flörtölt vele. Ez meglepte, noha nem érin tette kellemetlenül, mert Karolina verejtéktől csillogó, duzzadó dekoltázsa pozitív irányba terelte a figyelmét. Cöcö! – gondolta magában. – Tán valaki megmasszírozta Balajtinét deréktól lefelé? Röhintett egyet, amit köhintésnek álcázott, azt azonban el kellett ismernie, hogy a nő kivágott ruhája felkeltette az érdeklődését. Ugyanis laza bepillantást nyújtott nem éppen a büszkeségtől dagadó kebleire, melyeket Béla a kávé szervírozása közben hatványo zottan észlelt. Nem beszélve a stílusváltásról, mely ki fejezetten jót tett az asszony megítélésének. Karolina kecses mozdulattal tárta ki a nappaliból ki vezető ajtót, és kacér pillantással intett a polgármester nek, hogy kövesse a mediterrán stílusban megépített és berendezett teraszra. A szellő meglibbentette kis virá gos muszlinszoknyáját, s így Kordos Béla legnagyobb megrökönyödésére, egy pillanatra feltárultak a nő combjai, melyek egy cseppet sem tűntek löttyedtnek. Sőt! Kifejezetten fitt formát mutattak. A férfi hirtelen azt sem tudta, hová nézzen, az asszony azonban nem jött zavarba: egyszerűen lefogta a ruhát, és kilépett 49
a műgonddal koptatott kis kockás kőre, majd moso lyogva hellyel kínálta a döbbent polgármestert. Az már tényleg nem tudta, mi is történhetett Ba lajtinéval. Egyáltalán: hogyan változhatott fapinából kívánatos nőszeméllyé egy-két nap leforgása alatt? Nem sokáig volt ideje azonban ezen a szemlátomást csodálatos változáson töprengeni, mert vendéglátója várakozón nézett rá a csipkésre kovácsolt háttámlá val rendelkező kerti székről. Még egy kicsit előre is hajolt, éreztetve a polgármesterrel, hogy figyel. Na gyon figyel. Béla is figyelt, de figyelmét a rendkívül fontos hírről még mindig Karolina domborulatai vonták el. – Ööö – tért magához végül, és széthajtogatta a dos� sziét. – Nos, hm, kiváló lehetőséget kapott a város, és ezáltal a város lakói is. – Nocsak – hajolt még közelebb a nő, bár tulajdon képpen nem értette, hogy a település önkormányzati ügyei hogyan kapcsolódnak hozzá. – Arról van szó – kezdte Béla, hátrasimítva pomádés fekete haját, majd nyomatékosító mozdulattal felemel te mutatóujját –, és most ne vágjon közbe, hallgasson végig, akkor megérti, szóval, a város bűnözőket reha bilitálhat. – Pardon? – húzta fel a szemöldökét az asszony, és mély döbbenettel meredt az addig kifejezetten rokon szenves férfira. 50
– Igen, igen – bólogatott serényen a polgármester, bár maga sem tudta, mire helyesel. – Azért bocsátottam előre, hogy hallgasson végig, mielőtt bármit is kom binál. Tudtam, hogy így fog reagálni… No kérem, ez egy nagy lehetőség a városnak és a lakóknak egyaránt. A kormány a gazdasági bűnözőket, szabadulásuk előtt néhány hónappal, elhelyezné vidéki kisvárosokban – nyilván csak akkor, ha a város befogadná –, a város lakók pedig munkát biztosítanának nekik. Ebben az a szép, hogy egyetlen erőszakos figura sem kerül hoz zánk, viszont akiket kiválasztunk, szép pénzt hoznak a munkaadójuknak… Mondok egy példát. Magának nagy kertje van, gyakran kell füvet nyírni, rózsát metszeni, fene tudja még mi minden teendő akad. Ezért befogad, mondjuk, egy adócsalót, aki mindezt elvégzi. Ezért a munkáért azonban nem ön fizet a munkásnak, hanem az állam fizet önnek. Nem is keveset. Vagyis munka elvégezve, jó pénz a zsebben. Így jobban hangzik? Karolina elgondolkodva nézett a polgármesterre. Hümmögött egyet-kettőt, aztán a nevezett kert felé nézett, mely tényleg túl nagy volt ahhoz, hogy egye dül bogarásszon benne. A mediterrán terasz szintén mívesre kovácsolt korlátja felett pislogott a zöldellő, igazán szépen megtervezett, parkosított terület felé, és arra gondolt, mennyi munkája van abban, hogy ma így néz ki. Természetesen a füvet nem ő nyírja – már a ház megvásárlásakor kijelentette, hogy az férfimunka, 51
ezért kénytelen-kelletlen János tartotta rendben a gye pet. A számtalan dísznövény gondozása azonban az ő idejét rabolja. Noha tényleg szereti ápolgatni őket, figyelni a fejlődésüket, boldogan észlelni a bimbók pattanását, a sarjadó új életet. Addig sem azon jár az esze, hogy jól elbaltázta az életét, amikor összekötötte Jánoséval. Aki mellesleg a füvet is precízen nyírja, ezt el kellett ismernie. Precizitása azonban nem hevítette eléggé Karolina érzelmeit. – Hm – hümmögött még egyet, majd a láthatóan iz gatott polgármesterre nézett. – És honnan tudhatjuk, hogy kit kapunk? Mert azért akárkit nem engednék be a kertembe, ezt beláthatja. Már ha egyáltalán bele mennénk ebbe a képtelenségbe… Nem is tudom, János mit szólna hozzá, ha egy idegen férfi sertepertélne a kertünkben. Ráadásul szeret füvet nyírni… Kordos Béla felélénkült, miután tudatosult benne, hogy nem kapott azonnal kosarat, és lelkesen belevá gott mondandója következő részébe. – Aggodalomra semmi ok, kedves Karolina. Egyrészt teljes személyi anyagot kapunk a delikvensekről, más részt fotók alapján is válogathatnak a munkaadók. Én sem szeretném, ha a város tele lenne rosszarcú bűnö zőkkel, elhiheti. – Fotók? El is hozta őket? – bökött az asztalon lapuló dossziéra a nő. Még ha nem fogadják is el az ajánlatot, azért a börtönviseltek fotóira nagyon is kíváncsi volt. 52
A polgármester arca felragyogott. Úgy érezte, nye résre áll az ügye, úgyhogy gyorsan, szinte kapkodó mozdulatokkal nyitotta szét az aktát. – Persze, itt vannak a fotók, és meg is nézheti őket. Vannak idősebb és fiatalabb férfiak is, sőt, egy női munkaerőt is tudunk ajánlani. Ámbár őt inkább ház vezetésre vagy takarításra, hiszen a kertészfeladatok inkább erősebb férfit igényelnek. Nézze csak! – muta tott egy középkorú, könyvelőnek látszó ember fény képére. – Ő igazán konszolidált megjelenésű, és az anyagából az derül ki, hogy mindössze egy egyszerű kis adócsalási ügyben ítélték el. Nem hiszem, hogy mint kertész, bármilyen kárt tudna okozni. Karolina megszemlélte a fotót, de az enyhén hája sodó, szemüveges, vizenyős szemű férfi portréja nem nyerte el a tetszését. – Nem tudom elképzelni, ahogy a füvet nyírja. Sze rintem több kárt okozna, mint hasznot. Látszik, hogy életében nem volt a kezében ásó – biggyesztette le a száját. Nemcsak házastársként, de még kertészként sem akart kövér férfit a portájára. Egy kósza hajtin cset a füle mögé igazított, és visszaadta a fotót. – Igya közben a kávéját, Béla, mert kihűl. Úgy pedig élvez hetetlen. – Igen, igen, iszom – mosolygott a férfi, és gyorsan eltette a csaló képét. Majd egy újabbat vett elő. – Ez a pasas okirat-hamisításért ült, de nem személyi iratokat, 53
csak néhány céges aláírást hamisított a szerencsét len. Ráadásul cégvezetői utasításra. Sajnos már több közlekedési kihágása is volt előzőleg, így becsukták, pedig ezért a kis hamisításért alapjáraton legfeljebb felfüggesztettet kapott volna. Nézze! – nyújtotta át a fotót az asszonynak. Karolina ismét csalódott. Veszélyes bűnöző helyett egy nyúlbéla figurát látott, aki úgy összehúzta magát, mint egy kisegér. – Na, ezzel sem mennék semmire. Három perc kapá lás után kidőlne. Mondja, nincs valami… ööö… izmo sabb? Aki valóban arra termett, hogy fizikai munkát végezzen? Az ilyen irodakukac típusok nem nagyon boldogulnak egy kertben, lássuk be! Miután az „izmosabb” szót kimondta, felrémlett előtte egy kidolgozott, lebarnult, félmeztelen férfitest, ahogy komoly erővel vágja a sövényt, a naaagy sövényvágó ollóval… Ismét melege lett egy kicsit, és nem nagyon értette, mi történik vele. Hiszen az utóbbi időben a fér fiak teljes mértékben hidegen hagyták. Legalábbis a környezetében élők. Ebben nyilván az is közrejátszha tott, hogy Jánost már nem kívánta. Sőt, annyira nem kívánta, hogy inkább lemondott még a szex gondola táról is. A többi férfitól pedig semmiféle jelzést nem kapott, így nem is gondolt arra, hogy létezik még ember ezen a földön, aki őt úgy istenigazából boldoggá akar ná tenni – vagy csak állatias vágyával a saját igényei 54
mellett véletlenül az övéit is kielégíteni. Arra gondolt, hogy jelen állás és a mai tapasztalatai alapján, ha egy jóképű, jó testű férfi erősebben magához ölelné, már elszállna. Volt valami abban a füstölőben… – gondolta. – Vagy a teában. Azóta vagyok így felajzva, hogy még a polgármestert is becibálnám az ágyamba. – Nos… – babrált a fotók között Kordos Béla, aki újra kezdett zavarba jönni, hiszen látta Balajtinén, hogy határozottan izgatott lett saját gondolatainak hatására. Nem tudta nem észrevenni, hogy a nő – igaz, csak egy pillanatra, de – lehunyta a szemét, mialatt az iroda kukacok alkalmatlanságáról beszélt – miközben egy értelműen nem egy irodakukac képe jelent meg előtte. Mi van ezzel a nővel? – tette fel magának a kérdést, és nem tudta levenni a szemét Karolina arcáról. Aztán mégis kénytelen volt, ha nem akarta, hogy észrevegye, milyen döbbenettel vegyes izgalommal bámulja. Úristen, ez egy majdnem öregasszony! Már hatvan felé jár! Mit bámulom én? – rótta meg magát, de hiába. Balajtiné gyökeres változása teljesen megigézte. Ezért inkább gyorsan előkapta a következő fotót: – Íme! Ő sikkasz tásért ül, azelőtt a saját cégét vezette. De, amint látja, elég kisportolt. Nem hiszem, hogy egy kis fűnyírás megkottyanna neki. Karolina a fotóra meredt. Egy kifejezetten jóképű, kicsit marcona és veszélyes külsejű férfi nézett rá vis� sza. Ez az! – gondolta. – Micsoda pasi! 55
Elmosolyodott, és visszaadta a képet. – Igen. Ez a férfi már közelebb áll ahhoz, ahogy el képzelek egy fizikai munkást – mondta Béla szeme közé nézve. – Ugyanakkor egyáltalán nem biztos, hogy úgy döntünk Jánossal, szükségünk van egy kertészre. – Na de gondoljon a pénzre is, amit az állam fizet… Nem elég, hogy valaki rendben tartja a kertjét, még pénzt is kap érte. Ez azért elég jó üzlet, nem? – Valóban. Mégis nagyon át kell rágnunk, be aka runk-e engedni egy bűnözőt a portánkra. Nem is dönt hetek János nélkül. Meglegyezgette magát a kezével, az ismét elszaba dult hajtincset gyakorlott mozdulattal a füle mögé ka nyarította, és újra a polgármester felé hajolt, ezáltal remek belátást engedélyezve a már megcsodált dekol tázsába. – Marica jól van? – kérdezte könnyedén. Kordos Béla úgy érezte, mintha hideg vízzel löt� tyintették volna nyakon a felesége említésére. Igaz ugyan, hogy Marica és Karolina nagyjából egyidősek voltak, eddig mégis úgy gondolta, hogy a neje mér földekkel jobb nő Balajtinénál. Az elmúlt fél órában azonban ez a véleménye gyökeresen megváltozott, és döbbenten állapította meg, hogy felesége soha nem volt olyan szexi, mint a vendéglátója. Úgy látszik, teljesen elvesztette a fonalat attól, hogy Karolina a könnyű kis 56
nyári ruhájában, visszafogottan kacér viselkedésével megmutatta a nőiességét. – Jól, igen. Bár néha panaszkodik a derekára. Magá nak nem fáj a dereka? – Nem, Béla, nem fáj. Tornázom, az pedig jót tesz az izmoknak és az ízületeknek is. Javaslom Maricának is, hogy végezzen gyakorlatokat – válaszolta az asszony mosolyogva. – Milyen gyakorlatokat végez? – érdeklődött a pol gármester, miközben megjelent előtte Karolina áb rándképe szűk tornadresszben, domborodó mellével. – Ó, nagyon egyszerű nyújtó és erősítő gyakorlatok. Remekül karbantartanak. A leghatásosabb a guggolás és a négykézláb pozícióban történő lábemelés. Illetve a két kis üveges ásványvízzel végzett tárogatás. Meg mozgatja a hátat, a karokat és a mellizmokat is. Ezt a gyakorlatot be is mutatta, ökölbe szorított kéz zel. Szétnyitotta a karját, majd összezárta. Majd szét, és újra össze. Ezzel meg is adta a kegyelemdöfést a polgármesternek, akinek majdnem kicsordult a nyála a feszesen mozgó mellek látványától. – Köszönöm, remek gyakorlatok – nyögte, majd ki csit erősebb hangon hozzátette: – Akkor átgondolja a foglalkoztatást? Megbeszéli este Jánossal? – Igen, átgondolom – bólintott az asszony. Béla felállt, igazából szinte menekülőre fogta, mert érthetetlen vonzódást érzett Karolina iránt, amiről 57
azonban esze ágában sem volt az asszonyt is tájékoz tatni. Arra gondolt, valószínűleg a meleg és pillanatnyi elmezavar lehet az oka, hogy kívánatosnak találja Ba lajtinét, aki holnapra nyilván újra fapina lesz. Miközben a nő Bélát kísérte a kapuhoz, a sikkasztó fotója lebegett a szeme előtt. Jóképű férfi valóban. Elnézegetném a kertemben, ahogy vagdossa a sövényt… – mosolyodott el titkos gondolatán, aztán a bejárathoz érve földbe gyökerezett a lába. Gabi háza előtt a ne vezett nőszemély és elegáns öltönyében az irodájából érkezett János bájcsevegett, nevetgélt, sőt, összehajolva pusmogott. Férje úgy viselkedett, mint egy felajzott ka kadu, aki épp násztáncot jár a kiválasztott tojó körül. Hadonászott, úgy tűnt, sztorizgat, amin Gabi fennhan gon kacagott. Mit kacagott! Vihogott, időnként megta pogatva a férje vállát. Aztán a vörös démon mondott valamit, amin a puccba vágott férj röhögött jóízűt, és nem átallott kezet csókolni neki. Ez megbolondult? – bámult döbbenten Karolina a szerinte mamlasz vénember férjére, aki Gabi mellett valahogy mégsem látszott öregnek. Inkább kifejezetten jó karban lévő, egész vonzó középkorú pasas benyomá sát keltette, aki remekül képes elszórakoztatni egy nőt. Balajtiné elsápadt a gondolatra, hogy valaki a tulaj donát tapogatja, netán azon töri a fejét, hogy elorozza tőle, ezért tüntető kedvességgel búcsúzott Bélától, re mélve, hogy azok ketten a másik oldalon látják, milyen 58
nagy az összhang közöttük. Gabi és János azonban ügyet sem vetettek rá, észre sem vették, hogy bárki is kilépett a kapun. Csak amikor Kordos Béla odaköszönt és megjegyezte: – János! Beszélj, légy szíves, Karolinával! Nagyon jó lehetőséget vázoltam neki. És Gabi! – fordult a szembe szomszéd felé: – Magával is szeretnék csevegni ugyan erről az ügyről. Mikor látogathatnám meg? A párocska a polgármesterrel társalgott, Karolinára rá sem néztek. A felháborodott asszony úgy ment be a házba, hogy senki nem köszönt neki, fel sem tűnt, hogy egyáltalán ott van. Dúlva-fúlva lépett be az ajtón. Szíve szerint összetört volna valamit, esetleg kést döfött volna egy párnába, hogy apró darabokra cincálja, de természetesen nem tette. Mégsem vagdoshat összevissza egy díszpárnát. Hogy nézne már az ki? Ráadásul neki kéne összeta karítani is… Így azonban majdnem belefulladt a méregbe, ami olyan vadul öntötte el, hogy szinte felrobbant tőle a feje. Milyen lelkesen flörtölt vele Will és Kordos Béla is! Felfedezték benne a kívánatos nőt. A saját férje meg Gabinak csapja vadul a szelet, ő már láthatatlan a számára. Megkeserülöd ezt még, János, megkeserülöd! – sziszeg te a foga közt, és bevágta az ajtót.
59
4. – Áron! Hányszor kérjelek, hogy hozd ki a szennye sedet? – ordította Gabi felháborodott hangon a mo sókonyhából. Már legalább háromszor szólt nagyob bik fiának, hogy szedje össze a koszos ruháit, de az a füle botját sem mozdította. Végül dühösen nyitott be Áron szobájába, hogy megrendszabályozza trehány csemetéjét. A tizenöt éves lakli az ágyán feküdt, fülén hatalmas fejhallgatóval, lehunyt szemekkel, kezével és lábával a fülébe bömbölő zene ritmusát verte. Ész re sem vette, hogy az anyja vörös képpel, csípőre tett kézzel áll az ajtóban. – Áron! – próbálta Gabi túlharsogni a számára hall hatatlan zajt, de rájött, hogy teljesen feleslegesen tú ráztatja a hangját. Jobban jár, ha a tettek mezejére lép. Gyors mozdulattal lépett a kamasz mellé, és letépte a fejéről a fejhallgatót. Áron először döbbenten meredt az anyjára, aztán amikor felfogta, hogy saját szülője szakította meg a számára oly édes semmittevést, in gerülten kapta ki a kezéből a fülest. – Na, anya, mi van? Ezt miért csináltad? 60
– Mert fél órája ordibálok neked, és nem hallod ettől a szartól! – kiabálta Gabi. – Most miért kiabálsz? Már nincs a fülemen, hallom, amit mondasz. – Ne szemtelenkedj, mert felképellek! – pattogott még mindig az anya, habár a mérge kezdett tovaszáll ni. Sosem tudott túl sokáig haragudni a gyerekeire, az utóbbi időben, a válás óta pedig még kevésbé. Hiszen őket is rettenetesen megviselte az apjuk távozása. Gabi néha arra gondolt, hogy talán még jobban is, mint őt. Ezért próbált nagyon odafigyelni a két fiúra, igyeke zett, hogy ne bántsa őket ok nélkül, és főleg ne rajtuk vezesse le a frusztrációját. De néha annyira nehéz pa rancsolni az indulatnak…! – Most komolyan! Azért vagy mérges rám, amiről nem is tehetek? Mégis hogy hallottam volna, hogy szólsz, ha rajtam volt a füles? – Jól van, akkor most már add ide a ruháidat!… Mit kell kimosni? A farmerodat biztos – nyúlt a nadrágért, ami az ágy végében csomóba gyűrve hevert. – Csak azt – morogta a fiú, és visszatette a fejére a fülhallgatót. A szemét is becsukta, hogy érezze az anyja, ezzel befejezettnek nyilvánítja a csevejt. Gabi a hóna alá kapta a nevezett ruhadarabot, még egy pillantást vetett a komisz kamaszra, aztán gyors léptekkel kisuhant a tinédzserbarlangból. Az ajtót di rekt tárva-nyitva hagyta. Némi elégtétellel hallotta, 61
hogy a fia pufogva pattan fel az ágyról, és enyhén szólva sem óvatosan zárja be. – Bevágni azért mégsem meri – dünnyögte maga elé a lépcsőn lefelé haladva. Útközben, hogy ne veszítsen időt, elkezdte kikotorni a zsebeket: farzseb – semmi, jobb zseb – gyűrött papír zsebkendő és két százas, bal zseb… – Ez mi a franc? – állt meg, amikor előhúzta az ezüst papírba csomagolt lapos kis valamit. Döbbenten bá multa az apró csomagot, és viszonylag lassan esett le neki a nyilvánvaló: egy óvszert lát. – Te jó ég! – emelte a mennyezetre a szemét, és még mindig nem tért ma gához. – Még csak tizenöt éves! Forgatta az óvszert. Egyértelmű volt, hogy egy na gyobb csomag része lehetett valamikor. Döbbenetét hirtelen büszkeség váltotta fel. Gondolkodik! Okos kisfiam! Legalább, ha már szexel, gondolkodik. Tulajdonképpen nem az taglózta le első pillanatban, hogy egy fiú ilyen idősen szexuális életet él, vagy leg alábbis szeretne élni, hanem a tudat, hogy a kisfia nem kisfiú már. Nem ártatlan, nem kiskamasz, nem gye rek… Dehogynem gyerek! – mosolyodott el. – Persze hogy gyerek, csak éppen a szexen jár az esze. De legalább okos – erősítette meg magában még egyszer. Bedobálta a mosógépbe a ruhákat, és elindította a szerkezetet.
62
Felrémlett benne, hogy beszélnie kellene a nagyfiával a szexről, de aztán egy legyintéssel lerázta magáról, hogy minek? Még védekezik is, az apja valószínűleg felvilágosította. Vagy ha nem az apja, akkor a haver jai. Mindegy. A hangsúly a kis ezüst csomagon van, a lényeg megoldott. Persze cseveghetnének arról, ho gyan lehet elnyerni egy lány szívét, hogy a lányok mit szeretnek egy fiúban, mit várnak el tőle, hogyan lehet egy kapcsolatot kialakítani, megtartani… De erről ő nem beszélhetne hitelesen, hiszen pont most hagyta el az apja. Ergo: ő aztán ne ossza az észt a szép, tartós kapcsolatokról! Attila meg pláne ne! Egyébként pedig egy tizenöt évesnek még teljesen fölösleges kiselőadást tartani a tartós kapcsolatokról, hiszen az elkötelező désig még rengeteg ideje van élvezni az életet. Áron hűséges típus lesz – gondolta Gabi. – Azért azt remélem, hogy jó sokat csajozik, mielőtt megnősül. Ne utána, két gyerekkel és egy feleséggel a háta mögött akarja kiélni be nem teljesült ifjúkori vágyait. Keserűen lebiggyesztette a száját. Tudta, hogy ma gáról beszél magában. Felsóhajtott. – Na, jöhet a mosogatás – motyogta, és a konyha felé vette az irányt. Épp a napokban vette észre, hogy magában beszél. Mióta Attila elköltözött, felvette ezt a szokást. Nem mintha nem lenne kihez szólnia, de annyi mindent kellett magával megbeszélnie, csak is saját magával, főképpen olyan dolgokat, melyeket 63
másnak semmiképpen nem mondott volna el, hogy a gondolatait egyszer csak hangosan is kimondta. Elő ször megrémült, aztán beletörődött. – Ez van. Motyogok magamban, mint a vénasszo nyok… Na, nézzük! – mondta a mosogatónak, szem revételezve a piszkos edényeket. – Lesz mit mosogatni, úgy látom. Gumikesztyűt vett elő a szekrényből. Tudott gumi kesztyűben mosogatni. Ő tudott, pedig sokan nem. De Gabit az első perctől, hogy szivacsot fogott a kezébe, a nagyanyja rákényszerítette a gumikesztyű viselésé re. Azt mondta, egy úrilánynak ne legyen olyan keze, mint egy mosónőnek! Aki kesztyűt vesz a mosogatás hoz, takarításhoz, megőrzi a kezén a bőre fiatalságát. Igaza volt a mamának – gondolta, miközben meg vizsgálta a kezeit. – Tényleg nem látszik rajtuk, hogy ötezer tányért elmosogattak már. Ráadásul – ahogy a mama továbbá megjegyezte – a kézfejen látszik az igazi kor. Lehet valakinek sima a képe a krémektől, de ha a keze ráncos, meggyötört, rögtön kiderül, hogy öreg, mint az országút. – Nem vagyok öreg – dünnyögte, miközben megnyi totta a vizet. – Manapság a negyven az új harminc – bi zonygatta magának, és valóban nem érezte, hogy koro sodna. Eltekintve azoktól a pillanatoktól, amikor a lelkét a magány mardosta. Mert nem így képzelte. Azt gon dolta, hogy Attila és ő örökre együtt maradnak. Kézen 64
fogva, a kerti padon ücsörögve, unokákat nézegetve, boldogan öregednek meg, és soha, de soha nem lesznek magányosak. Ehhez képest keményen felfordult az élete, amikor kiderült, hogy a férj megunta a kiszámíthatósá got, és először kalandba, majd szerelembe bonyolódott az ügyes ügynökkel. Gabi elismerte, hogy Tilda valóban hamvas és mosolygós, igazából az ő fiatalabb változa ta, és arra is rá kellett jönnie, hogy hiába döglenek a pasasok az ő 47 éves testéért, a saját férje elvesztette az érdeklődését iránta. Tudta, hogy nem azért, mert ő öregedett meg, hanem azért, mert a kapcsolatuk ürült ki. Elhúzta a száját, és kipillantott a mosogató fölötti ablakon. A ház előtti kis, parkos kerten át az utcára látott, épp Balajtiék portájára. Na, az ő életük sem fe nékig tejfel! Játszhatja Karol a mintafeleséget, János is másfelé kacsingat! Szomorúan elmosolyodott. – Nekem jutnak a meg nem értett, öregedő férjek és a matektanárok. Sivár kilátások, miközben Attila egy kiscsajjal újraéli a fiatalságát. Végzett a mosogatással, erős mozdulatokkal áttörölte a mosogató fémmedencéjét, a csapot, hogy ne szárad jon pöttyösre, felakasztotta a rongyot, aztán újra az ablakon kémlelt kifelé. – A fiam szexel, a szomszéd meg akar dugni (és a ma tektanár is, és Zsolt is, és az edző is), csak a férjemnek nem kellek. Ráadásul bűnözőket telepítenek a városba! 65
Nem nézte meg a fotókat, amiket a polgármester próbált mutogatni neki. Nem akart a két kamasz fia közelébe semmiféle börtönviselt fazont. Még akkor se, ha csak ropit lopott a kisközértből. Mert mi van, ha a gyerekek összehaverkodnak vele? Mit tanulnának tőle? Nem, nem! – rázta meg a fejét, és elfordult. Ez a Kordos Béla nem normális! Biztosan jó pénzt húz le ebből a projektből, és nyilván aprópénzt juttat a mun káltató lakóknak. Az is eszébe jutott, hogy dolgozik, egész nap nincs itthon, egy vadidegen sittes ne sétál gasson az ő házában, kertjében. Jól jött volna az a pénz, amit a foglalkoztatásért fizetnek, elkelne a kertben egy férfikéz is. És jó lenne, ha valaki megjavítana ezt-azt a házban, most, hogy Attila már csak a kapuig jön lát hatáskor… De akkor sem! Egyedülálló anyaként nem mehet bele egy ilyen őrültségbe. – De Gabi! Magának pont jól jönne egy ilyen ember, aki karbantartaná a házat, lenyírná a füvet, ilyesmi… – győzködte a polgármester, de a nő hajthatatlannak tűnt. – Majd a fiúk lenyírják. Ehhez nem kell segítség. Ért se meg, Béla, nem akarok a házamba idegent befogadni. – Nem kell a házába fogadni. Lesz nekik szállásuk. Csak dolgoztatnia kellene, és persze mindezzel pénzt keresni. – Értem, és nagyon jól hangzik, de akkor sem! – kö tötte az ebet a karóhoz, és nem volt hajlandó sem az 66
elítéltek aktáiba betekinteni, sem pedig a fényképeiket nyálazgatni. Rövid úton ki is dobta Bélát. Nem látta értelmét a további társalgásnak, pláne, hogy a jóember a beszél getés alatt folyamatosan a mellét stírölte. Megszokta már, hogy ez elkerülhetetlenül bekövetkezik. Azonban voltak napok, amikor nem érintette kellemesen a cso dálat ilyetén megnyilvánulása. Kordos Béla épp ilyen volt. Gabi hidegrázást kapott tőle. Hátranyalt fekete haja és piros, húsos szája pedig erőteljesen taszította… Miután végzett a mosogatással, leült a konyhaasz talhoz, és azon merengett, mégis milyen hülye ötlet vezérelhette a tisztviselőket ebben az ügyben. Véle ménye szerint senki, de senki nem fogad be bűnel követőket, lett légyen az csak bolti szarka vagy adó csaló… Arra riadt, hogy megkocogtatják a teraszajtót. Gréta állt ott. Szőke haját borzolta a könnyű tavaszi szellő, mindig pirosas, kicsi arcán hatalmas vigyor ült. – Helló! – kiabált be vaskos német akcentusával. Hiába élt már itt évek óta és beszélte folyékonyan a nyelvet, nem tudta elhagyni. – Bejöhetek? Nem várta meg a választ, belépett, és magas sarkú papucsában az asztalig kopogott. – Na mi van? Nagyon elábrándoztál. Csak nem az új munkahelyen történt egy s más? Péter? 67
– Ugyan! – vigyorgott Gabi is a matektanár említésé re. Grétának folyton a szexen járt az esze, fel sem me rült benne, hogy másnak nem olyan lényeges kérdés a testiség. – Kordos járt itt nemrég, azon gondolkodtam, amit mondott. – Pont ezért jöttem. Nálam is járt. Mit szólsz a dolog hoz? – érdeklődött szomszédja, miközben letette magát az egyik konyhaszékre. Gabi felállt, és a kávéfőzőhöz lépett. – Iszunk egy kávét, igaz? – Igaz. Bedobta a kapszulát a hiperszuper kávégépébe, az tán, miközben csurgott a koffeinbomba, visszafordult a szomszédasszonyhoz. – Nem hiszem, hogy bárki is adna munkát ezeknek – kezdte. – Mégiscsak a börtönből jönnek, a franc tud ja, hogy milyen figurák. Lehet, hogy kis bűntényeket követtek el, de bármivé formálódhattak a sitten, nem? – Nem tudom – válaszolta a szőke barátnő enyhe bizonytalansággal a hangjában, aztán újra elvigyoro dott. – Láttad a fotókat? – Nem. Eszemben sem volt megnézni. Nem alkalmaz hatok egy börtönviselt embert úgy, hogy két kamasz anyja vagyok. Ráadásul arra is gondolnom kell, hogy végül is egyedül, férfi nélkül élek, akár meg is támadhat. – Szóval nem láttad a fotókat… – mosolygott tovább Gréta. 68
– Nem. Miért? – Gabi az asztalhoz vitte a két csészét, és visszaült a helyére. – Mert akkor nem láttad az egyik pasi fotóját, amit pedig érdemes lett volna megnézni – csettintett szom szédasszony a nyelvével, és továbbra is sejtelmesen somolygott. Folyton a szex járt a fejében, noha szexben aztán nem szenvedett hiányt, tekintve, hogy a férje, Ottó, akár naponta kitett magáért. Gréta mindettől függet lenül azt mondta, hogy vakságot nem fogadott, és bár otthon eszi meg a főételt, előételnek éppen megfelel számára a nyálcsorgatás, ha megfelelő alanyra lel. – Én nagyon örülnék, ha azt a szép példányt valaki befogadná – folytatta. – Én is örökbe fogadnám, de tudod, nem tehetem. Ottó kitekerné az én nyakamat is, meg a szépfiúét is. – Nocsak! Ennyire? – Ennyire. Mondtam, hogy meg kellett volna nézned a fotót! Akkor most nem csodálkoznál, hanem ter vezgetnéd a napi kerti mozit. Képzeld el, mennyivel üdítőbb még a mosogatás is, ha a konyhaablakból egy izmos felsőtestet bámulhatsz a tuják helyett. – Tojok az izmos felsőtestekre. Épp nem vagyok abban a passzban, hogy börtöntöltelék izomagyak izgassanak. – Már mondtam, hogy hagyd el valahol a frusztráció dat, mert nem lesz normális életed, amíg Attila után sóvárogsz. 69
– Nem sóvárgok… – motyogta Gabi, de a szemét le sütötte, mert tudta, a barátnője pontosan tisztában van az érzelmeivel. – Nem a fenét! Még mindig a régi életedet sírod vis� sza. Nem kell az már neked – jelentette ki határozottan a szőkeség. – Tessék a kutyaharapást szőrével gyó gyítani! – Na de épp egy sittes fickóval? Ettől még az is élet képesebb ötlet lenne, ha Pétert ajánlgatnád. – Ugyan! Nem is izgat téged az a pasi! Csak egy a sok mellbámuló lúzer közül. Te válassz, ne téged vá lasszanak! Az sokkal izgisebb. Becserkészni, levadász ni, megszerezni, aztán helyzettől függően megtartani vagy kihajítani az életedből. Tadám!… Vedd a kezedbe a szerelmi életedet, nem savanyodhatsz meg, mint Ka rol. Csak nézd meg, milyen képet vág mindig. Mint aki citromba harapott – bökött a fejével a szomszéd ház felé Gréta. – Én például nemcsak azért vagyok folyton jó kedvű, mert ilyen az alaptermészetem, hanem azért is, mert megkapom, amit akarok. Ottót semmi pénzért nem hagynám el, még akkor sem, ha olykor felönt a garatra. – Hogy bírod a kilengéseit? – Még örülök is neki, amikor időnként kiereszti a gőzt. Utána sokkal áldozatkészebb – vigyorgott. – Szé gyelli magát, vagy bűntudata van, nem is tudom. De egy-egy átmulatott éjszaka után hetekig lesi a kíván ságaimat. 70
– Mert szeret. – Persze. Miért ne szeretne? Én sem hagyom parla gon, ennyi év után is hatalmas ágyjeleneteink vannak. Ugyanakkor szex közben nem mindig Ottót látom ma gam előtt. Gréta elgondolkodva kavargatta a kávéját, és azon merengett, milyen szerencsés a többiekhez képest. Igaz, hogy Ottó egy nagy medve, de arany szíve van, és imádja őt. – Hanem? – mosolygott Gabi, mert elképzelte, ahogy a szomszédasszony gyűri a lepedőt nagydarab férjével, miközben valaki teljesen másra gondol. – Hát, mikor kire. Ennyi idő után már kell valami szokatlan. Előfordul, hogy látok egy filmben egy dögös színészt, akkor arra. De volt már olyan is, hogy Willlel álmodtam, aki, megjegyzem, addig eszembe sem jutott, és másnap csak rá tudtam gondolni szex közben. – Jézusom! – nevetett fel Gabi. – Mit álmodtál? – Nos, csak érzések maradtak, de azok nagyon mé lyen – pillantott jelentőségteljesen barátnőjére. – Nyil ván szexeltünk, de így konkrétan semmire nem emlék szem. Csak arra, hogy nagyon kielégülten ébredtem. Na, aznap este Willt láttam lelki szemeim előtt, amikor Ottó benyúlt a lábam közé. Mondhatom, eget rengető élvezetben volt részem. – Uh, Gréta! Ez több információ, mint amire szüksé gem volt – hahotázott Gabi. 71
– Ne legyél már prűd, és ne mondd, hogy nem hi ányzik a szex, mert az nem igaz! Mi van például Attila haverjával, Csabával, akiről azt mesélted, hogy csak csettintened kellene? Gabi elhúzta a száját. Csaba igazán izgató pasi, de alkalmatlan a párkapcsolatra. – Nem alkalmas arra, hogy hosszú távon tervezzek vele. – Minek akarsz hosszú távra tervezni? Jó, hogy már elváltál. Nem is készültél fel még arra, hogy valaki beköltözzön az életedbe. Ugyanakkor gondolnod kell az egészségedre is… – Az egészségemre? Makkegészséges vagyok. Gréta jelentőségteljesen nézett Gabira. – Aki nem szexel, hamarabb meghal. Ez biztos. Aki nek kellemes, kielégítő a szexuális élete, sokáig fiatal marad. Ezek tények, nem a kisujjamból szoptam. – Menj már! Most tényleg azt javaslod, hogy feküdjek le akárkivel? – Nem, kisanyám. Azt javaslom, hogy feküdj le olyan pasival, akit kívánsz! Hogy érezd, még élsz! Tartsd fitten a libidódat, de ne kötelezd el magad! Majd annak is eljön az ideje. – Eh! Senkit nem kívánok. Pont leszarom a pasikat. Sokkal jobban érdekel, hogy Áron gatyájában kotont találtam. Gréta először nagy szemeket meresztett, aztán fel nevetett. 72
– Mit nevetsz? – értetlenkedett Gabi. – Egyáltalán nem olyan vicces, hogy a nagyobbik fiam már sze xuális életet él. Könyörgöm! Tizenöt éves! Én ebben a koromban csak álmodoztam a fiúkról, még csak nem is csókolóztam! – Más világot élünk, ez már nem a középkor. Amúgy meg a fiúknál ez mindig másképp volt. – A fiúknak lányok is kellenek a szexhez, úgyhogy nagyjából ugyanannyi kamasz lány szexel, mint ka masz fiú. Jó esetben. Remélem, nem valami érett nő személy kapta a karmai közé a fiamat. – Miért? Inkább örülnél, hogy megtanítják rendesen szeretkezni, és nem pornófilmek alapján gyakorolja az ágytornát. Mondjuk, jóképű gyerek Áron, és egy kicsit idősebbnek is látszik a koránál. Szóval nem harapnám meg a kisujjam, hogy valamelyik osztálytársa anyu kája tanítgatja – vigyorgott Gréta. – Na, azt adja annak a nőnek az úristen! Fel is jelen tem, de még az is lehet, hogy kinyírom! – Gabi bele gondolni sem akart, hogy a kicsi fia valami harmincas asszonnyal bújik ágyba. Pfuj! – Nem értelek. Egy harmincas nő nagyon is megfele lő tanár lenne a gyereknek. Inkább szerencsétlenked jen egy korabeli szűz kislánnyal? Vagy még rosszabb: egy korabeli már rég nem szűz kis ribizlivel? – A franc tudja! – sóhajtott nagyot Gabi. – Bárcsak inkább kisfiú lenne még. Emellett persze nagyon 73
büszke vagyok rá, hogy védekezik. Pedig nem is be széltem neki a veszélyekről. – Hehe! Valószínűleg el is hajtott volna, ha nekiállsz felvilágosítani. A mai gyerekek mindent tudnak a net ről, a tévéből meg egymástól. Jobban, mint mi. – Mindenesetre remélem, hogy Attila tartott neki egy kiselőadást. Amit a netről összeszednek a mai gyere kek, az nem biztos, hogy épp a megfelelő információ. Meg is kérdezem Attilát… – mondta gyorsan, és fel hajtotta a maradék kávét. – Ne már! Egy jó indok, hogy felhívd? – Nem, ez nem az, amire gondolsz. Egyszerűen arról van szó, hogy a fiúk miatt egyébként is örök kapocs van közöttünk. Elszakíthatatlan kapocs. És ez pont az a téma, amit két szülőnek meg kell beszélnie – bizony gatta Gabi, de ő is érezte, hogy átlátszó. Mert amúgy minek hívná Attilát? Tulajdonképpen Áront is meg kérdezhetné. Elég szoros a kapcsolatuk, simán felvet hetné a témát a koton okán. Tőle is megtudhatná, hogy mennyire jól informált a szexuális élettel kapcsolatban. – Jó lenne ezt az örök kapcsot lazítani részedről – mondta halkan Gréta, és kikanalazta a maradék cukrot a csészéje aljáról. Beszélhet ő Gabinak! Addig úgysem szakad le az exférjéről, amíg nincs más a lát határon. – Na – zárta le a témát, látva, hogy úgysem ér el eredményt –, visszatérve a börtöntöltelékekre, mélyen 74
remélem, hogy valaki kihalássza a jóképűt. Engem már az is izgatna, ha a városban tudhatnám azt a dögös rosszfiút. Gabi csak mosolygott Gréta kívánságán.
5. Karolina tudta, hogy János nem érti, miért haragszik rá. Persze hogy nem érti, mert annyira hülye, hogy észre sem veszi, merre tart a házasságuk. Hogy kihalt belőle minden, ami valaha összetartotta. Jó – gondol ta. – Rendben. Majd észreveszel, ha már késő lesz. Majd rájössz, hogy micsoda egy riherongy kurvára pazarolod a jópofaságaidat. Itthon bezzeg, legfeljebb sepregetsz, a szomszédasszonyt azonban leporolnád, mi? Majd meglátod, János, meglátod, hogy nyüszítve könyörögsz a bocsánatomért. De akkor már hiába! Így morgott magában, miközben fel s alá járkált a hálószobában. Hallotta, hogy János bejött az ajtón – korábban nyilván érzelmes búcsút vett Gabitól –, le dobta az előszoba kisasztalára a kocsikulcsot, és a háló felé tartott. – Na, jön átöltözni. Öltönyben mégsem seperhet, nem igaz? – dünnyögte magában gunyorosan az asszony. – Szia! – köszönt János a feleségének, aki csak fog hegyről vetett oda valamit, ami akár „dögölj meg” is lehetett. A férfi megtorpant, és az asszonyra meredt. 76
– Mi bajod van már megint? – Közben meglazítva a nyakkendőjét, kibújt belőle. Karolina nem válaszolt. Az ablak felé fordult, és az utcát nézte. Szokás szerint semmi forgalom nem volt. A szépen kiépített kis lakóparkot kettéválasztó út mindkét oldalát bimbózó rózsafák díszítették. Karolina gondolta is, hogy rövidesen a bimbók kinyílnak, és az egész utca tobzódik majd az illatorgiában. Ekkor tolta ki Gabi kisebbik fia a biciklijét a kapun, felpattant rá, és már ott sem volt. Bárcsak én is felpattanhatnék egy biciklire, és kitekerhetnék az életemből! Felsóhajtott, és a férje felé fordult. – Semmi – mondta végül, aztán hozzátette: – Itt járt Kordos Béla, láttad? – Láttam. Mit akart? – Ajánlatot tett – jött a kétértelmű válasz, de látszott, hogy Jánosban semmiféle huncut gondolat nem vert gyökeret. Fel sem merült benne, hogy másképp értel mezze a mondatot, mint amit az valójában jelentett. – No – nyugtázta. Mindig ezt mondta, ha egyben nyugtázott és érdeklődésének adott hangot. – Felvehetnénk egy kertészt, aki elvégzi a nehezebb munkákat – mondta Karolina óvatosan, mert a fejében már megfogalmazódott egy terv. – Kertészt? Mi vagy te? Grófnő? Jó, hogy házve zetőnőt meg szobalányt nem akarsz. Eszem ágában sincs fizetni valamiért, amit mi is meg tudunk oldani. 77
– János bosszúsan meresztette a szemét. Az asszony tudta, hogy most nem ugorhat a férjének, higgadtan, észérvekkel kell elővezetnie a dolgot. Akarta a jóké pű börtönviseltet, és nem csak azért, mert megtetszett neki a fotón a marcona arc. – Nem kell fizetni a munkáért. Az önkormányzat fizet nekünk, ha alkalmazzuk. – Mi? Na, ilyet még nem hallottam. Ez valami átverés lesz. Hol a bibi? – Ez egy rehabilitációs program. Olyan bűnözőket hoznának a városba, akik pár hónap múlva szabadul nak a börtönből, és így próbálják őket visszavezetni a társadalomba. Adócsalók, hamisítók, sikkasztók, ilyes mi. Rablókat, gyilkosokat nem hoznak. – Normális vagy? Egy börtöntölteléket akarsz been gedni a házunkba? – János döbbenten bámult a fele ségére. – Ezek egyszerű emberek, akik lebuktak. Ki nem csal adót? Ki nem hamisított már buszbérletet? – Én – vágta rá a férfi. – Na igen… De nem jár második esély? Letöltötték a büntetésüket, nem is nevezném őket bűnözőnek. Nekünk viszont szép pénzt fizetnének azért, ha dol goztatjuk valamelyiket. Ráadásul nem kellene többé füvet nyírnod – győzködte az urát Karolina. Még odá ig is elment, hogy közelebb lépjen hozzá és megsimít sa a karját. Ezzel a mozdulattal azonban nem érte el 78
a célját, mert János elhúzódott, és kifürkészhetetlenül nézett rá. Úristen! – gondolta az asszony. – Ennyire undorodik tőlem? Ő, tőlem? Már az érintésemet sem viseli el? Ebben a pillanatban lett biztos abban, hogy János egy másik nőt szeret. Nem szólt, csak hátrébb lépett. A fejében megfogal mazódott terv megvalósítása hirtelen életbevágónak tetszett. Az a kérdés, hogy hogyan jutott idáig a há zasságuk, nem volt megválaszolatlan számára. Egy szerűen belefulladt az unalomba, pláne, hogy olyan nagy szerelem sosem lángolt közöttük. Eleinte, persze, működött a szex, és Emília megszületése környékén valamiféle meghitt szeretet is beköltözött a házukba, de szép lassan az is kihunyt. Karolina gyakran gondolt arra, ha újrakezdhetné, nem maradna háztartásbeli. Biztos, hogy állást vállalna, tanulna, új emberekkel ismerkedne, barátokat szerezne. Nem volt egy igazi barátja sem. A lánykori barátnői elmaradoztak, min denki a családjával és a családi barátokkal tartotta inkább a kapcsolatot. Mivel azonban János egy csepp hajlandóságot sem mutatott arra, hogy új ismeretsé geket kössön, ők csak maradtak kettecskén, magnak. Kizárólag a környékbeliekkel érintkeztek, de velük is bizonyos távolságtartással. Bár – gondolta – Gabival igen jó nexusba keveredett János. Meglepő lenne a férjétől ez a baráti érdeklődés, 79
ha Karolina nem érezte volna százszázalékosan, hogy ez a kapcsolat túlmegy a jószomszédi viszonyon. Gabi, ugye, elvált. Vagyis a férje elhagyta egy fiatalka ci camica nőciért. János pedig buzgón vigasztalja. Az előbbi mozdulatából ítélve, jóval többet érez Gabi iránt, mint hitte. És mi van, ha már nem csak plátói érzéseket táplál? Olyan bizalmasan fogdosták egymás karját, mintha ezer éve országos cimborák lennének… Csakhogy férfi és nő között haveri viszony elég rit kán alakul ki. Nem beszélve arról, hogy egy olyan nő iránt, mint Gabi, a legritkább esetben éreznek barát ságot a férfiak. – Csinálj, amit akarsz! De ha eltűnik valami a házból, akkor megnézheted magad! – vetette oda a férje végül, és kiment a szobából. – Várj! – kiáltott utána a nő. – Ugye nem felejtetted el a ma estét? – Nem. Nem felejtettem el – morogta maga elé a férfi, és meg sem fordulva haladt tovább a nappali felé. – A franc essen a rohadt jótékonysági bálba! Karolina maga elé meredt. Megvan. Elintézte! Most már csak azt remélte, hogy más nem csapott le a jó képű sittesre. Mégsem tudott felhőtlenül örülni, mert ennyire nyíltan, ennyire félreérthetetlenül még soha nem mutatta ki János az iránta való közönyét. – Istenkém! – fohászkodott. – Remélem, még nem késő. 80
A jótékonysági bált minden évben az általános iskola rendezte, ezzel gyűjtve adományokat azoknak a gyere keknek, akiknek az étkeztetését a család nehezen vagy egyáltalán nem tudta megoldani. A gesztenyéskerti polgárok szívesen áldoztak a szegény gyerekek javára, emellett persze az esemény komoly társadalmi súl� lyal bírt, hiszen itt mindenki megjelent, aki számított. És tudjuk, hogy Balajtiné Kemény Karolinának kik számítottak. Az iskola auláját csodálatosan feldíszítették a rende zők, akik egyébként a helyi jótékonykodó asszonyok közül kerültek ki. Ők szervezték az éves nyári fesz tivált is, melyet a templomkertben tartottak, és úgy szintén a rossz körülmények között élő családokat segítették a bevétellel. Karolina már elkészítette a részéről vállalt három tálca süteményt, mellyel minden évben nagy sikert aratott. Elképesztő muffinokat sütött, különleges, édes, színes krémekkel a tetejükön, melyekre egyszer a plé bános azt mondta, hogy nagyobb kísértést jelentenek számára, mint bármi más a világon. Az asszony gon dolta is, hogy szegény tisztelendőnek nyilván soha éle tében nem volt alkalma közelebbi kapcsolatba kerülni egy igazán tüzes nő testével, ha a muffinok ilyen szin ten lehengerelték. A sütemények az emeletes alpakka tálcákon ücsörögtek, várva, hogy megjelenhessenek a nagyközönség előtt, és ismét bűnbe vigyék a papot… 81
Az asszony viszont egy szál bugyiban álldogált, és elkeseredetten ráncolta a homlokát az előbbi közjáték okán. Tudta, hogy sokkal jobban kell kinéznie ma este, mint eddig bármikor, hiszen a házassága a tét. És hitte, hogy képes lehet hűtlen férje érdeklődését felkelteni, ha az látja, hogy az összes többi férfi – már amelyi ket korban egyáltalán megérintheti érett bája – utána sóvárog. Mélyen remélte, hogy Gabi nem tűnik fel a színen, mert az ő bujaságával nem versenyezhet, pláne, ha az a riherongy még ki is öltözik. Tavaly nem vett részt a bálon. Teljesen lefoglalta, hogy a férjével balhézzon, így esélyes volt, hogy most sem érdekli a jótékonykodás. Elhúzta gardróbszekrénye nagy tükrös ajtaját, és ki emelte belőle a fényes, mohazöld, lágy esésű anyagból készült, térdét éppen elfedő ruháját, mely szabadon hagyta a vállát, finoman simult a derekára, de nem hangsúlyozta enyhe úszógumiját, mely oly sok fejfájást okozott neki az utóbbi időben. Eddig nem érdekelte túlzottan teltsége, de tegnap óta valami megválto zott benne. Tetszeni akart. Megfogalmazódott benne a vágy, hogy magára vonja a férfiszemeket, és igen is vetélytársnak tekintsék a nők. Ha jobban magába nézett, tudta, hogy meg akarja tartani Jánost, noha nem szerette. Nem is azért ment hozzá, mert forrongott a szerelemtől, akár egy kitörni kész vulkán. Inkább 82
észérvekkel győzte meg magát arról, hogy ez a házas ság épp megfelelő lesz számára. Ma reggel elhatározta, hogy naponta ki fog járni ko cogni a környező utcákba. A megvalósítást holnaptól datálta, hiszen ma a bálra kellett készülődnie, és egy napon már amúgy sem múlik semmi. Ráadásul vala miféle edzőruhát is be kellett szereznie: pamutotthon kában vagy csinos ruhában mégsem mehet sportolni. Már meg is fogant a fejében, hogy ellátogat a Cinege utcába, ahol a fiatal butikos nő – hogy is hívják, talán Janka; nemrég költözött ide – sportos cuccokat is árul, és bevásárol magának egy tornacipőt, térdnadrágot és izzadságtűrő pólót. Nyugodtan felvehet térdnadrágot, hiszen igazán csinos a bokája, és a térde is, ugyebár… Ezzel az elhatározással állt be a zuhany alá, hogy illatosan és jó alaposan betestápolózva húzhassa ma gára a már régóta a fiókban árválkodó mídert, mely remekül leszorította a derék körüli hájacskáját. Meg állapította, hogy még míderben is egészen jól néz ki. Épp azért vette meg hirtelen felindulásból, mert in kább hasonlított egy dögös fűzőre, mint alakformáló fehérneműre. Persze fogalma sem volt róla annak ide jén, hogy hová is fogja felvenni, hisz nem izgatta, mit gondol róla Gesztenyéskert férfinépe. Az meg pláne nem, hogy Jánosnak tetszik-e. De most örült, hogy va laha úgy érezte, egyszer még szüksége lehet egy ilyen ruhadarabra. 83
Éppen a hasszorítót kapcsozgatta, amikor megcsör rent a telefon lent, a nappaliban. Hagyta, hadd csö rögjön. Végezni akart a nem túl egyszerű művelettel, János azonban felkiabált: – Gyere, Emi keres! – Ó – gondolta Karolina, és bekapcsolta az utolsó kis akasztót. Majd lesietett a lépcsőn, úgy, ahogy volt: bugyiban, fűzőben. Minden alkalommal, amikor a lánya hívta, boldogság öntötte el a szívét. Egy anya mindig anya marad, ha a lánya már a saját útját járja, akkor is. És mindig nagy öröm, ha szüksége van rá. Emília két éve költözött el, az egyetem elvégzése után a fővárosban kapott állást. Noha havonta meglátogatta őket, az asszony mégis úgy érezte, mintha a fél karját leszakították volna. Imádta a gyerekét; minden sze retetét neki adta, másnak nem is jutott egy csepp se. Emília azonban ezt nem értékelte eléggé. Legalábbis Karolina szerint, különben nem akart volna huszonöt évesen elmenni a háztól. Azt mondta, hogy szüksé ge van arra, hogy egyedül is kipróbálja az életet, úgy, hogy nem intéz el helyette mindent az anyja, és nem szolgálja ki senki. Amióta nem élt velük, Karolina nem találta a helyét a világban. Nem volt dolga, ha nem számítjuk a főzést és a takarítást, amiből a sepregetést, ugye, János levet te a válláról. – Édesem! – szólt a telefonba az asszony. 84
– Szia, anya! Azért hívlak, mert a jövő hétvégén ha zamegyek. – Remek! – kiáltott boldogan az anya. – De nem egyedül… – folytatta Emília. – Ha nem gond, hazavinnék valakit bemutatni. – Tényleg? – Karolina lassan ejtette ki a szót, mely nem is igazán kérdés, inkább időhúzás számba ment. – Tényleg. Ideje, hogy megismerjétek a lakótársamat. – Van lakótársad? – Van. Két hónapja, csak nem mondtam. Azt gon doltam, hogy nem helyeselnétek. Eleinte csak a költ ségmegosztás miatt adtam fel a hirdetést, de aztán igazán jóban lettünk, sőt… Szóval most már bemu tatnám. – Aha – szólt nem nagy meggyőződéssel az anya. – És hogy hívják a lakótársadat? – Marián. – Mariann…? – visszhangozta Karolina döbbenten. – Marián, anya, nem Mariann – mondta enyhe ki oktató hangsúllyal Emi. – Az mindegy! – vágta rá az asszony, és a szeme elhomályosult a rossz hírtől. Leszbikus lett a lánya! Ezt a szégyent! – Akkor egy hét múlva találkozunk! – fejezte be a beszélgetést a lány, és már meg is szakította a vonalat. Karolina a homlokára szorította a kezét, és döbben ten meredt a kicsi mobiltelefonra. 85
– János! – harsogta hirtelen. – Ide figyelj, János! Nagy baj van! A férfi a beszélgetés közben a dolgozószobájába ment, hogy felöltözzön a nemszeretem eseményre. Az ő ru hái lent voltak. Nem fértek el a nagyszekrényben a felesége brutális mennyiségű rongya mellett, ahogy ő nevezte az asszony ruháit. A hangoskodásra kidugta a fejét az ajtón, és kérdőn nézett nejére, aki úgy állt előtte a fűzőjében és hozzá színben tökéletesen passzo ló bugyijában, mint egy bézs színű selyembe szorosan becsomagolt szaloncukor. – A lányunk leszbikus – ordította Karolina. – Mi? – kérdezett vissza János, aki nem értette, mire ez a nagy felháborodás. – Most mondta, hogy hazahozza bemutatni a Mari ann nevű lakótársát, akivel nagyon jóban lettek, sőt… Én még azt sem tudtam, hogy lakótársa van. Te tud tad? – nézett vádlón. – Nem – válaszolta a férj, és visszafordult a dolgozó ba, majd onnan morogta: – Nem mindegy, hogy nővel vagy pasival él? Egyébként meg fogadd el úgy, ahogy van! Ha leszbikus, hát leszbikus! A szerelem nem ki számítható. Ha neki így esik jól, akkor így esik jól. Kész-passz! – De ez nem normális! És hogy lesz így unokánk? És egyáltalán? Mit gondolnak majd rólunk? Egész Gesztenyéskert erről fog pletykálni, ha kiderül, hogy 86
a világszép lányunk egy nővel hetyeg. Istenem, miért versz engem? – őrjöngött tovább az asszony. – Mit érdekel téged, mit sutyorognak az előítéletes pletykafészkek? – dörmögte János. – A szerelem várat lanul csap le az emberre, és nem tehet ellene semmit. El lehet nyomni, de érdemes-e? Csak egyszer élünk, ebben az egy életünkben kell boldognak lennünk. Emília nem árt senkinek a szerelmével, nincs férje, nincs gyereke. Éljen hát úgy, ahogy neki a legjobb! – De nagy szerelemszakértő lettél! – vágta oda Ka rolina dühösen, mert kiértette a férje szavaiból, hogy nem csupán a lányukról beszél, hanem jó eséllyel saját magáról is. Ami nagy baj, mert ha már megfogalma zódott benne az „egyszer élünk” elmélet, akkor lépé seket fontolgat. Azok a lépések pedig neki rettenetes következményekkel járhatnak!
6. A kora esti nap sugarai utolsó erejükkel a hálószoba szőnyegére festették a ház előtt magasodó fák lomb jának árnyait. A késő tavaszi szellő megmozgatta a foltokat, néha erősebben engedve be a fényt, néha tel jesen kitakarva azt. Gabi a levelek fényjátékát figyelve, egyenes derékkal ült a nagy franciaágyon, melyet nap mint nap le akart cserélni, de érdekes módon sosem jutott ideje rá, hogy elmenjen egy bútorboltba és vá sároljon egy újat. Most is az járt a fejében, hogy ez az ágy már nem alkalmas arra, hogy őt szolgálja, hiszen másra sem emlékezteti, mint azokra az időkre, amikor Attilával közösen birtokolták. Ő a jobb oldalt, Attila a bal oldalt. Néha cseréltek, hogy a matrac kiegyen lítődjön, tekintve, hogy nem azonos súllyal nyomták alvás közben. Végigsimított királykék, mélyen dekoltált kisestélyi ruháján, amit olyan nagy örömmel viselt mindig, ha a volt férjével valamilyen eseményen megjelent. Ilyen kor nem bánta, hogy magára vonzza a férfitekintete ket, Attila pedig az agyvérzés határán, ugyanakkor 88
rettentő büszkén feszített mellette, mert tudta, hogy minden férfi az ő feleségét kívánja a teremben. Nem volt éppen szégyellős. Amikor kamaszévei legvégén megduzzadtak a mellei, kikerekedett a csípője, nem takargatta a bájait. Tisztában volt vele, hogy az adott ságai felhívják rá a figyelmet. Szerette a figyelmet. Élvezte, ha megbámulják, és élvezte az elismerést is, amit a teste váltott ki. Ugyanakkor tudta, hogy a pasik többnyire eddig látnak, és nem tovább, ha ránéznek. Csakhogy őt ez egy cseppet sem zavarta, eszében sem volt másoknak megmutatni, ki is ő valójában. Pont megfelelt neki a szexi, viszont megközelíthetetlen bombázó szerepe, akiért epekedhetnek, de soha nem kapják meg. Az sem izgatta, hogy a nők utálták, több nyire. Persze azok, akiket elég önbizalommal áldott meg a sors, nem annyira, sőt! Ott van például Emma vagy Gréta, akik kifejezetten szerették. De soha nem mondhatta el magáról, hogy nagy népszerűségnek ör vendett volna valaha is a nőtársai köreiben. Ettől az egy-két kivételtől eltekintve… Felállt, és a fésülködőasztala elé lépett. Megigazítot ta zabolázhatatlan vörös hajzuhatagát, és rámosolygott a tükörképére. Negyvenhét évesen még mindig elége dett volt a külsejével. Nem, nem fogom tovább siratni Attilát! – gondolta, és az ágyra pillantott. – Holnap lesz a napja, hogy lecserélem ezt a szart. 89
Töprengései közepette arra is rádöbbent, hogy tu lajdonképpen nem magát a férjét hiányolja, hanem azt a biztonságot, nyugodt jövőképet és az életformát, amiben élt. Most – úgy érezte – újra ott áll a nagyvi lágban egyedül, csak magára számítva, bizonytalan végkimenetelű élettel. Gréta szavai jutottak eszébe, ahogy okoskodva, minden coach-képességét latba vetve közli: „Amikor eltemetsz egy szerelmet, esélyed nyílik rá, hogy egy új, boldogabb szerelemnek nyiss kaput.” Gréta közhelygyáros lett, mióta a nők lelki prob lémáival foglalkozott. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy a közhelygyártás kifizetődő, hiszen annyi rajongója volt már a Facebookon, mint egy rocksztárnak. Ilyen és ehhez hasonló bölcsességeket oszt meg nap nap után, az esetek többségében nyálas, ritkábban tényleg elgondolkodtató képekkel felturbózva. És annyi lájkot kap, mintha legalábbis megszülte volna Jézust! Gabi gyakran gondolt arra, az emberek mennyire ki lehet nek éhezve a nyilvánvaló kimondására, ha ezek a ret tentő fontos életvezetési tanácsok ilyen lázba hozzák őket. Ő viszont csak vonogatta a vállát a lélekbe vágó mondatokra, melyekkel Gréta kérés nélkül bombázta, mióta Attila lelépett az ügynökkirálynővel. Pontosan tudta, hogy túl kell lendülnie a nyomorán, különben belefásul, belesavanyodik, ahelyett, hogy elkezdene élni. 90
Erről eszébe is jutott Pásztor Anna kultikus slágere, a Márti dala, úgyhogy dúdolgatni kezdte: Kezdjetek el élni, hogy legyen mit remélni… vagy valami ilyesmi. Hát – gondolta –, tényleg ideje lenne elkezdeni élni, és eldobni végre azt a kényszerű késztetést, hogy folyton a biztonságot keresem ahelyett, hogy izgalmas kalandokba vetném magam. Ha gyerekkorában a háziorvosként praktizáló, eny hén alkoholista apja nem csalja az anyját az assziszten sével, aztán a megyei tisztiorvossal, miközben az anyja belehalt a kétségekbe és a fájdalomba, talán másképp kezelte volna az életét. (Egyébként az anyja méhnyak rákban halt meg, de Gabi szentül hitte, hogy a beteg ségének elsősorban pszichés okai voltak, melyeket az apja folyamatos hűtlensége váltott ki.) A temetés óta nem is akart hallani az apjáról, akiről mindössze annyit tudott, hogy a megyei tisztiorvos mellett sem maradt meg, és tán azóta sem nős, gyere kei sincsenek, Gabi kivételével. Az unokáit sem látta soha. És nem is fogja, ha rajta múlik. Parfümöt szórt magára, aztán felvette a gyöngyös kistáskáját, amit csak ritka alkalmakkor viselt, hisz semmi nem fért bele a mobiltelefonon, a kulcson és egy papír zsebkendőn kívül. Végignézett a pezsgőbarna hálószobán, melynek színeit Attilával együtt találták ki, és bólintott, csak úgy, saját magának. Mert eltökélte, 91
hogy az ágyon kívül a tapétát és a szőnyeget is lecseré li vidám, nőies színekre, virágokra, méghozzá vintage stílusban – hogy semmi ne emlékeztesse a házasságá ra. Attilának írmagja se maradjon itt!
7. Az aula zsongott a kiöltözött emberektől, mint egy méhkas. Parfümillat és ételszag keveredett. Mindenki hozott magával valamit, ki süteményt, ki hidegtálat, ki töltött káposztát, melynek a bukéja azért kiverte egyeseknél a biztosítékot. Gabi vajbabsalátával és fa sírtgolyókkal nevezett az eseményre, míg Karolina a maga három tálcára való habos-krémes muffinjaival, melyeket egy hosszú, a terem teljes szélességében futó asztalon helyeztek el a szervező hölgyek, megköszön ve mindenkinek az áldozatos sütés-főzést. A töltött káposztásnak is, mert a hölgyek jól neveltek voltak. Karolina János mellett lépdelt, kezében egy tálcával (Jánosnál a maradék kettő). Nem, nem lépdelt, sok kal inkább vonult, és mosolya elrejtette a kínos tényt, hogy a lánya istennek korántsem tetsző szerelmi életet él, mely információ erősen felkavarta egyébként sem fényes kilátásait. Hiszen azt is szinte biztosra vette már, hogy a férje és a szomszédasszony között viszony van kialakulóban. Úgy érkezett az estre, hogy remélte, Gabi nem jelenik meg, de mélyen csalódott, amikor 93
meglátta a vetélytársának hitt nőt ragyogó királykék ben parádézva. Rápillantott Jánosra, akinek szeme visszaverte a szexi kisestélyi ragyogását, és aki olyan átszellemül ten bámulta a vörös démont, mint egy földre szállt angyalt vagy egy tál spagettit a kedvenc mártásával megöntözve. Szinte felfalta a szemével. Karolina már majdnem elkedvetlenedett, amikor feltűnt a színen Will, a drága fűszeres, akinek a meg lepően szexi tegnapját köszönhette, és széles vigyorral közeledett feléjük. Kikapta a muffinokat az asszony ke zéből, az asztalhoz pörgött vele, majd visszatért, hogy köszöntse a párt. Elsősorban Karolina foglalkoztatta, ez nyomban látszott. Ámulva jegyezte meg, milyen csodásan fest ma este, még csodásabban, mint tegnap, pedig akkor is csodás volt. Az asszony elégedett mosollyal nyugtázta a bókokat, de nyomban lehervadt, amikor Jánosra nézett, hogy ellenőrizze, ő is jól hallotta-e Will széptevését. A go nosz férj azonban oda sem bagózott, még mindig Gabit fixírozta magasztos mosollyal a szája szegletében. Épp oldalba akarta bökni szakállas párját, amikor Kordos Béla fújt bele a mikrofonba a színpadként szol gáló emelvényen. – Figyelem! Egy-kettő-három! – számolt, mintha há romra kellett volna odanézni, de nem, csak a mikrofont próbálta ki. Ennek ellenére minden szem felé fordult. 94
A polgármester jól szabott öltönyében, szépen hátra pomádézott, ragyogó fekete hajával és nem kevésbé kulturáltan ápolt bajuszkájával, melyek valószínűleg hajfestéknek köszönhették múlhatatlan sötétségüket, megkocogtatta a mikrofon fejét. A doboló hang után a szerkezet enyhén besípolt, de aztán rendeződött a hangosítás, és a középkorú asszonyok szerint olaszo san jóképű Béla szólásra nyitotta húsos ajkait. – Hölgyeim és uraim! – kezdte, miközben köszöntés re tárta karjait. – Köszöntöm önöket harmincnegyedik jótékonysági estünkön, melyet minden évben az éhező gyerekek javára rendezünk meg. Köszönöm, hogy idén is ilyen szép számmal képviseltetik magukat városunk polgárai, öröm tudni, hogy ilyen sok szociálisan érzé keny lakója van településünknek. Ennél a pontnál úgy tűnt, Béla mindjárt elmorzsol egy könnycseppet a szeme sarkában, de aztán folytatta: – Remélem, hogy ismét összegyűlik annyi adomány, melyből a városunk minden hátrányos helyzetű gyer mekét megebédeltethetjük az iskolaév során. A pol gármesteri hivatal is felajánl erre a célra egymillió forintot. E végszóra Borika, a polgármester titkárnője ugrott az emelvényre, átnyújtva neki egy kemény karton lapot, melyet Kordos büszkén felemelt. A kartonlap egy banki befizetési csekket formázott, melyen jó nagy számokkal volt olvasható az összeg. 95
Karolina új keletű szimpátiája mellett is arra gon dolt, vajon a városvezető mennyit adományoz a saját vagyonából? Kordos Béla azonban erről nem ejtett szót, ellenben azt mondta: – Mint sokuk előtt már ismeretes, nagy lehetőséget kapott a város a kormánytól arra, hogy tovább erő sítse vagyoni helyzetét, és külön öröm, hogy ebből a támogatásból jócskán részesülhetnek Gesztenyéskert polgárai is. Amint már személyes beszélgetések során elővezettem, egy rehabilitációs programban vehetünk részt, amely szép jövedelmet hoz azoknak a csalá doknak, akik munkát biztosítanak a kijelölt emberek számára. Mivel már mindannyian tisztában vannak a feltételekkel, kérem, hogy döntésükről tájékoztas sanak. A tanári szobában várom a jelentkezőket, és nagy örömömre szolgálna, ha minél többen lennének. Hiszen a program után a városnak járó támogatás ból új játszótereket építhetünk, és mint tudják, az utcáinkra is ráfér a felújítás, nem beszélve a tenisz pályákról. Újra színpadiasan széttárta a karját, majd hívó moz dulatot tett, mintegy buzdításul, aztán még egy rövid ke monológra ragadtatta magát: – Nem is fűzöm tovább a szót, hiszen szórakozni, be szélgetni jöttek. Na és persze azért, hogy ismét megíz leljék lakótársaink fenomenális ételeit, pazar sütemé nyeit, melyeket a büféasztalnál találnak. 96
Karolina szerint kifejezetten az ő muffinjaira muta tott. Ettől büszkeség öntötte el a szívét, dagadt a keble, hogy megint lefőzte az összes asszonyt habos-krémes csodáival. – A fogyasztás természetesen most is ingyenes. Az adományokat, kérem, szokás szerint a regisztrációs asztalkánál szíveskedjenek leadni. Borika mindenki nek nyugtát ad a befizetett összegről. A terem felmorajlott, szinte kézzelfogható volt a fe szültség, melyet a polgármester szavai váltottak ki. Na nem az éhező gyerekek megsegítésével, hanem a bűnözők betelepítésével kapcsolatban. – Ti mit szóltok ehhez? Befogadtok valakit? Na de mégiscsak bűnözők… Istenem, ellepik a várost a bör töntöltelékek… Ilyen és hasonló megjegyzések zúgtak a levegőben. Ugyanakkor Karolina felfigyelt arra, hogy néhányan a tanári szoba felé vették az irányt. Felötlött benne, hogy épp az ő jóképű sittesét akarják elhappolni, ezért Jánosra rá sem nézve megindult a lampionok alatt a fehér rózsákkal díszített ajtó felé, mely a polgármester és a marcona börtöntöltelék felé vezetett. Ketten ácsorogtak Kordos Béla ideiglenes íróasztala előtt: Bálint tisztelendő és Janka, a butikos lány, akinél Karolina sportruházatot szándékozott vásárolni. Épp a pap beszélt, amikor az asszony belépett. Azt ecsetelte, 97
hogy mindenkinek meg kell adni a lehetőséget arra, hogy újrakezdje az életét, úgyhogy ő szívesen alkal mazná az egyik embert. – …Arra a nőszemélyre gondolok… Arra a barna hajú, szomorú arcúra, akinek a kisgyereke állami gondozásba került. Felvenném a parókiára takarítani. Hédike úgysem bírja már a főzést, takarítást, elkelne mellette a segítség. Karolina végignézett Bálint atyán. Ha nem tud ta volna, hogy pap, az öltözékéből rá nem jött volna. Ugyanis sötét öltönyt viselt, papi körgallérját pedig a fehér inge alatt hordta, így semmi nem látszott be lőle. Puhánynak tűnt, olyan se hús, se hal embernek, akinek, ha belenyomja az ujját a karjába, azt hinné, hogy megmarad a lyuk. A fehér bőr, az őszes, kese haj, vizenyős szemek és a lágy húsú, kicsit hájas, de semmi esetre sem elhízott test ezt az érzést váltotta ki az asszonyban. Megborzongott a gondolatra, hogy Bálint enyhén izzadt bőre valamilyen oknál fogva az övéhez ér, és elképzelni sem tudta, hogy a házvezető női mit esznek rajta. Pedig odavoltak érte, csak persze egyik sem maradt sokáig, mert a titkos viszony és a „házvezetőnő” státusz hosszú távon egyiknek sem felelt meg. A pap pedig mást nem ajánlhatott fel. Így sűrűn jöttek-mentek az asszonyok Bálint háza táján, kivéve Hédit, aki már legalább három éve szolgálta Isten szolgáját. Talán a vallásos hevület szerelembe 98
csapott át a háztartási alkalmazottak részéről, ki tudja, mindenesetre mind bűnt követtek el. A legnagyobbat az atya, azzal, hogy megszegte a hatodik parancsolatot. Bár ő biztosan mindig tisztára mossa magát a főnöke előtt: jó sokat imádkozik, bűnbocsánatért esdekel, és feloldozza magát. Akár még arra is hivatkozhat, hogy az ördögi asszonyok kísértésének nem tudott ellenáll ni, mert hát emberből van, ugye… Karolina megrázta a fejét e középkori gondolatra, aztán eszébe jutott, hogy ezt másképp is indokolhatja a pap. Mondjuk azzal, hogy idejétmúlt ostobaságnak tartja a cölibátust, és úgy gondolja, hogy senkinek nem árt egy kis szexszel. Pont annyira Isten szolgája és báránykái lelki vezetője marad akkor is, ha időn ként meghág egy-két házvezetőnőt, és nem csak a vágy kínozza utánuk. Ezzel Balajtiné mindenképpen egyet értett. A hithez számára nem sok köze volt a papi cöli bátusnak, és úgy érezte, minden embernek joga, hogy a természetéből fakadóan szerelmes legyen, és szeretkez zen azzal, akivel akar. Mennyivel jobb az, hogy egyes hírek szerint a katolikus egyházban évszázadok óta jelen van a homoszexualitás és a pedofília? Borzalom! Inkább hagynák szegény papokat is nyugodtan szerel meskedni, mindjárt kevesebb lenne az aberráció! Ekkor újra belehasított a tudat, hogy a lánya lesz bikus lett. Az ő világszép, okos, tanult lánya, akire annyira büszke. Volt. 99
Végigsimított a homlokán. Úgy érezte, hogy ez túl sok neki, összecsapnak a feje fölött a hullámok. Már csak az új kertészében reménykedhetett, akivel komoly tervei voltak azon túl is, hogy egy jóképű rosszfiú teszvesz az ablaka alatt nap mint nap… A pap közben aláírta az orra alá dugott nyilatkoza tot, miszerint vállalja, hogy munkát biztosít a nőnek, majd a butikos lány következett, aki egyáltalán nem a témába vágó módon arról kérdezte a polgármes tert, hogy kaphat-e engedélyt üzletbővítésre, hiszen a szomszéd üzlethelyiség tulajdonosa meghalt, a régi bolt üresen áll, neki pedig jól jönne. Mert egy fogyasz tógépet tervezne oda betenni, a helyi asszonyok nagy megelégedésére. A polgármester felhúzta a szemöldökét, jelezve, hogy most nem ezért vannak itt. – Talán, ha megtenné, hogy a jegyzőhöz fordul ügy félfogadási időben… – mondta bosszankodva, de aztán szépített, mert látta, hogy a lány zavarba jön. Atyás kodó hangon folytatta: – Én úgysem tudom, hogy áll a hagyatéki ügy. Jobb lenne, ha vele beszélné meg! A lány eloldalgott, Kordos Béla pedig hellyel kínálta Karolinát. A nő nyugodt eleganciával tette le magát a tipikusan iskolákban alkalmazott, zöld fémrudakkal összetákolt faülőkés és háttámlás székre. Megigazította mohazöld, lágy esésű ruháját, mely így, ülve, felfedte,
100
mint már ismeretes, jó karban lévő térdkalácsait. Mé lyen Kordos Béla szemébe nézett, és így szólt: – Béla! – búgta. – Nem tudtam ellenállni az agitálá sának, és úgy döntöttem, megsegítem a várost. Munkát biztosítok az egyik elítéltnek. A polgármester ismét megérezte az asszony vonzere jét. Enyhén melege lett, ezért meg is húzogatta a nyak kendője csomóját. Mi a fene történt ezzel a nővel? – gon dolta újra, mint számtalanszor az elmúlt napon. Mióta nála járt, folyton felrémlett előtte az a pillanat, amikor Karolina szoknyáját fellebbentette a huzat. Nem értette, mi változott, csak azt tudta, ha Balajtiné öt méternél közelebb volt hozzá, leverte a víz, és legszívesebben benyúlt volna a duzzadt mellek közé, végigsimította volna az érzékeny mellbimbókat, belemarkolt volna a feszes combokba… Ahogy azt ő elképzelte. Furcsállta, hogy ilyen kí vánatosnak látja a nőt, hiszen eddig szinte észre sem vette. Egy középkorú, besavanyodott asszonyságnak tartotta, mint Marica összes ismerősét, barátnőjét, és szerencsésnek gondolta magát, amiért a felesége még úgy-ahogy kinézett. Most azonban Marica csak egy kisvárosi banyának tűnt Balajtiné mellett, aki már megint olyan varázslatosan dögösnek látszott, hogy a polgármesternek majd a nyála csordult ki. Megdör zsölte a homlokát, hogy elhessegesse a kínzó vágyat,
101
amit tilos volt éreznie, majd megemberelte magát, és kérdőn nézett az asszonyra. – És? Ki lenne a szerencsés? – Nos, nem emlékszem a nevére. Tudja, elég elutasító módon viselkedtem, így meg sem néztem rendesen a fotókat. Megmutatná még egyszer őket? – Persze – kapott Béla a dossziéért, és már húzta is magához. Kinyitotta, és Karolina felé fordította a map pát. – Nos? Balajtiné sebesen lapozgatott. Tudta jól, kit keres, na és persze azt is, hogy miért. Átsiklott a könyvelő, az adócsaló és a két női bűnöző felett, majd diadalmasan rácsapott a jóképű marconát ábrázoló képre. – Őt akarom! – jelentette ki, de aztán hirtelen, érezve hogy túlzó a viselkedése, visszavett a lelkesedéséből. – Ez a férfi elég jó fizikumúnak látszik. Nem hinném, hogy a kerti munka gondot okozna neki. Kordos maga felé fordította a fotót, és rábökött. – Sikkasztó. – Mit sikkasztott? – Pénzt. Mi mást? – Aha – nyugtázta Karolina. – Hát… nem gyilkos, ugye…? – Nem, dehogy. Itt az anyaga, megnézheti, miért ítél ték el – lapozott egyet a fejjel lefelé álló aktában a férfi. – A neve Tábori Attila. Cégvezetőként elsikkasztotta
102
a kft. vagyonát. A saját társa jelentette fel. Biztos sze rencsejátékra kellett neki, vagy nőkre. – Nem tudja? – Nem. Az nem áll itt, hogy mire költötte, csak az, hogy elvette a pénzt, és elköltötte. Így sikkasztásért egy év letöltendő börtönbüntetésre ítélték, illetve két évre eltiltották a közügyek gyakorlásától. Tudja, csak azt osztották meg velünk, ami feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a polgárok dönteni tudjanak, és lássák, nem gyilkosokat, bankrablókat rehabilitálna a város. – Értem – bólintott Karolina. Nem érdekelte túlzot tan, hogy mit követett el Tábori Attila, azon túl, hogy nem pedofil, gyilkos vagy szexuális ragadozó. Bár… ez utóbbit nem is feltételezte róla. Biztos volt benne, hogy minden nőt megkapott, akit csak akart. Azt az apróságot nem vette figyelembe, hogy egy beteg elme impozáns testben is csak beteg elme. Erről azonban szó sem volt: a pasas egyszerűen elvitt egy bizonyos összeget a saját cégéből. Az asszony azonban ezt va lahogy nem érezte lopásnak vagy rablásnak. Akarta a férfit, és kész. – Akkor? Most mi a teendő? A polgármester összehajtotta a dossziét, és egy nyomtatványt vett elő. – Ezt a nyilatkozatot kérem kitölteni, és meg is va gyunk.
103
Balajtiné megfogta az asztalon árválkodó egyetlen tollat, és nekifogott az írásnak. Gyorsan töltötte meg betűkkel és számokkal a rubrikákat, hamar végzett. A megfelelő helyre odafirkantotta az aláírását, és már vissza is tolta a nyomtatványt Béla elé. A férfi rápillantott, majd egy fejbólintással jelezte, hogy rendben, és berakta az iratok közé a lapot. – Végeztünk? Mikor érkezik a kertészem? – kérdezte mosolyogva a nő, és már fel is állt a kényelmetlen, fe nékpróbáló székről. A polgármester is feltápászkodott. Élvezte, hogy magasabb az asszonynál, ha nem is sok kal. Egy pillanatra felmerült benne, vajon miért kötött ki ez a királynői termetű nő a csoffadt kis János mellett. – Pár nap múlva. Reggel intézkedem. Talán már hol napután itt is lehet az embere. Karolina kezet nyújtott, mint aki jó szerződést kö tött, amit meg kell pecsételni, a polgármester azonban nem rázta meg a felé nyújtott kacsót, hanem érzéki csókot lehelt rá. A nő meglepődött, noha egyáltalán nem érezte kellemetlennek Béla élveteg szájának érin tését. Finoman megborzongott, és arra gondolt, hogy akár a polgármestert is megkaphatná. De meg ám!
8. Ha Emma nem jött volna el velem, most nagyon szarul érezném magam – gondolta mosolyogva Gabi, miköz ben királykék ruhájának dekoltázsán igazított egyet feltűnés nélkül. Egy kicsit lefogyott az utóbbi időben, ami nem is volt csoda, de ettől még nem ütötte meg a botsáska mércét. Csupán a combjai és a dereka véko nyodott. Úgy látta, hogy az nem is baj. Valószínűleg Balajti János is egyetértett a gondolata ival, mert azt vette észre, hogy báván bámulja, téblábol a terem közepén, mint egy kisfiú, akinek a plázában elengedte az anyja a kezét. Gabi Emma felé fordult, aki volt szíves sutba dobni aznapi programját, hogy elkísérje őt erre a semmiképpen sem szórakoztató ese ményre. Bár úgy látta, hogy a barátnője egyáltalán nem érzi vacakul magát, sőt kifejezetten nagy érdek lődést mutat a rendezvény iránt. – Te! Az a pasi feszt téged bámul. Ki az a szakállas krapek? – bökte oldalba Emma, János felé pillantva. – A szembe szomszéd. Tudod, akinek a feleségéről a múltkor meséltem. Hogy teljesen megbolondult, mióta 105
Attila lelépett. Azt hiszi, le akarom nyúlni a nyomi uracskáját. – Ja! – vigyorodott el a barátnő. – Mégis mit gondol? Neked akármi jó, csak melegítsék az ágyadat? – Valószínűleg igen. De tudod, hogy a legtöbb nő, aki nem ismer, azt hiszi, hogy a férjekre hajtok, és zabálom reggelire a házasságokat. Pedig… – legyintett lemon dóan. – Pont nem érdekel egyik béna férj sem, akik a környéken szaladgálnak. Egy valamirevaló pasit sem láttam már hónapok óta. – Kivéve Farkas Zsoltit – bökte meg újra Emma. – Hagyjál már! Semmire nem jó. Egy-két numerára én sem vállalok be egy ilyen idiótát. Különben is béka segge alatt a libidóm, a szex érdekel most a legkevésbé. – Ezen, mondjuk, sürgősen változtatnod kell, külön ben savanyú leszel, mint a szakállas kampó neje. – Jut eszembe, mostanában nem is olyan savanyú. Láttam, amikor bevonult. Hát, bakker, majdnem leesett az állam. Nézd csak! – intett a szemöldökével a tanári ajtaja felé, mely rózsapergolát formázott. – Ott jön. Balajtiné elégedett, majdhogynem önelégült arc kifejezéssel, magasra tartott fejjel lépett ki a tanári szobából. Látszott rajta, hogy sikeres tárgyalást foly tatott Kordos Bélával. Azt, persze, senki sem sejtette, hogy a napokban visszaszerzett önbizalmát keményen megerősítette a polgármester csodáló tekintete és Will leplezetlen vágyakozása. Gabi leginkább arra gondolt, 106
hogy valamiféle anyagi természetű megbeszélése le hetett a város vezetőjével. – Ez az a savanyú banya, akiről beszéltél? – hökkent meg Emma. – Banyek, ez a nő egy MILF. Odanézz, hogy masíroz! Minden mozdulata arról árulkodik, hogy „idenézzetek, mennyire dögös vagyok!” – Igen. Pár napja teljesen megváltozott. Azóta smin kel, frizurázik, előnyös cuccokat hord, vigyorog, mint a tejbetök, és sugárzik belőle az életerő. Előtte meg egy fáradt vénasszony volt, lógó hajjal, béna otthonkákban, mogorva fejjel. Tényleg nem tudom, mi lelte. Minden esetre jót tett neki, bármi történt is. – Szia, Gabi! – lépett melléjük a nevezett MILF. – Jól hallottam? Itt dolgozol az iskolában? Gabi meglepődött, hogy a szomszédasszony be szélgetést kezdeményez vele, hiszen az utóbbi időben kifejezetten kerülte, és foghegyről köszönt neki, ha egyáltalán vette rá a fáradságot. – Igen, pár napja kezdtem iskolatitkárként – vála szolta kicsit kimértebben, mint illett volna. Közben azért, átgondolva a helyzetet, arra jutott, hogy a po zitív külsőségekbeli változás talán a kapcsolatukra is kihatással van. – Iskolatitkárként? – kérdezte a másik némileg le kezelő hangnemben. – Nem azt mondtad, hogy köz gazdászdiplomád van? Ebben az iskolában nem vár komoly karrier. 107
– Nem is vágyom rá. Évek óta nem dolgoztam a szak mámban, egy kicsit lejjebb kellett adnom. – Gabi már kezdett dühöngeni: Nincs itt semmi változás. Ez a picsa belém akar döfni, semmi kétség! – Nos… – mosolygott negédesen az álkedves asszony. – Nem irigyellek. Biztosan megviselt a válás, és még egy unalmas munkahely is a nyakadba szakadt. Nem beszélve a két kamaszról… – Ó! – tért magához Gabi. – Nem lenne muszáj dolgoznom, de egyszerűen képtelen vagyok otthon növeszteni a valagamat egész nap. Félek, hogy besa vanyodok, és nem lesz más szórakozásom, mint a füg göny mögül kukkolni mások életét. Az utolsó mondat csak úgy kiszaladt a száján, de annyira bosszantotta a fennhéjázó asszony, akinek tán soha, egyetlen munkahelye sem volt, hogy nem tudta türtőztetni magát. Balajtiné felhúzta a szemöldökét, egy pillanatig úgy tűnt, hogy visszavág, végül azonban győzött a józan esze és a neveltetése, úgyhogy inkább fensőbbséges mosollyal intett, majd ellibegett. Az intését akár le gyintésként is lehetett értelmezni, és Gabi úgy is ér telmezte. – Ez most mire volt jó? – meresztette a szemét Emma. – Csak érdeklődött. – Nem tűnt fel, milyen hangnemben érdeklődött? Jó, hogy azt nem mondta: „De szerencsétlen vagy! Itt 108
hagyott a férjed, most meg el kell vállalnod akármi lyen kulimunkát. Vége a jó világnak!… Bezzeg én! El tart a férjem, és nem is adom alább, az fix!” – Én nem így értelmeztem a kérdéseit… Nem mon dom, hogy őszinte érdeklődést éreztem a hangjában, de kulturáltan beszélt. Szerintem te sokkal többet gon dolsz bele a nő fejébe, mint ami benne van. – Jaj, az a te naiv jóindulatod! Két napja még a kö szönésemet is alig fogadta, most meg gondolod, hogy barátkozni akar? Ugyan már! Karol nem hülye. Tudja, hogy János rám van kattanva, csak a vak nem látja. Egyszerűen féltékeny. Attól tart, hogy elszeretem tőle az aranyat tojó tyúkját. Vagy… ööö… kakasát. – A kakasok nem tojnak. Legfeljebb görbét. – De hülye vagy! – nevetett fel Gabi. – Mindegy. Egyébként az aranynak nem a formája, hanem a sú lya számít. Érted, mire gondolok. Még neked is feltűnt, hogy a pasi le nem vette rólam a szemét, mióta belépett az aulába. – Látom, persze. De mi lenne, ha most nem ezzel foglalkoznánk? Vizsgáljuk már meg azt a hosszú bü féasztalt ott a fal mellett, mielőtt teljesen kiürül, jó? Gabi az ételek felé nézett, és meg kellett állapíta nia, hogy tényleg csábítóak a felsorakoztatott formák és ízek, nem beszélve az illatokról. A fehér damasz tabrosszal leterített iskolai asztalok roskadoztak a hidegtálaktól, salátáktól, a süteményektől. Mindenki 109
kitett magáért, aki hozott valamit, hiszen olyan volt ez Gesztenyéskerten, mint egy verseny vagy fesztivál, ahol a háziasszonyok megmutathatták tudományukat. A szervező hölgyek asztalonként egy-egy vékonyka vázába egy-egy szál gerberát is biggyesztettek, nem gondolva arra, hogy esetleg hullani kezdenek a szir mai, melyek épp valamelyik közeli ételben landolnak majd. Részletkérdés… – Odanézz, valaki libamájas szendvicset is hozott… – ragyogott Emma arca, aki igazi gourmet-ként nyom ban a különleges szendvicsekre vetette magát, melye ket – Gabi sejtése szerint – Marica, a polgármesterné gyártott jó minőségű hozzávalókból. – Úristen, mar hanyelves szendvics! Gabi mosolyogva nézte tobzódó barátnőjét, és arra gondolt, ha ő ennyit enne, már rég nem férne be az ajtón. Emmán meg némi bébihájon kívül más válto zás nem mutatkozik, akkor sem, ha hetekig zabálja a szalonnát a zsíros kenyérrel. – Amúgy – kezdte a barátnő, kezét a szája előtt tart va, mely épp tele volt libamájjal – nézegessünk már pasikat! Nem hiszem, hogy ez az egy szakállka meg a festett hajú polgármester az összes férfi a környéken. Körbepillantott, és fel is fedezte Hegyi Vilmost, amint Karolina körül sündörgött. – Ő nem olyan rossz – intett szemével Will felé, aki épp valami vicceset mondhatott az asszonynak, mert 110
az fejét hátravetve, búgó hangon kacagott, miközben János döbbenten meredt rá, úgy, mint aki el sem hi szi, hogy a neje képes ilyen frivol módon kokettálni bárkivel is. – Szerintem homár – szögezte le Gabi. – De ha nem, akkor sem az esetem. Nekem nem elég férfias. – El húzta a száját, aztán így folytatta: – Hagyjuk már a szerelmi életemet! Inkább azt mondd meg, mi a helyzet a durván jóképű, csíkszemű főnököddel. Hajt még rád? Mostanában nem beszéltél róla. – Mert nincs itthon, folyton Londonban lóg. Egyéb ként tiszteletben tartja a házasságomat, úgyhogy nem tudom, mit gondol. Engem nem avat be. Miért? Kéne? – Nem mutattál be neki, úgyhogy honnan tudjam? – Bemutassalak? – Egyszer… talán. Bár nem szeretnék szamár lenni ló helyett, úgyhogy lehet, jobb hanyagolni. Ő téged akart, és aki téged akar, az nem akar engem. Ez egyértelmű. És mint mondtam, kósza kufircokra nincs energiám. – Legyintett. – Pedig, ahogy leírtad, megérhet egy-két ajtócsapkodást, és nekem senki sem csapkodná most az ajtót. Arra viszont tényleg nincs szükségem, hogy pótlék legyek vagy alkalmi szexpartner. – Oké, akkor feledjük! De ez a jó seggű pasas, aki a banyát fűzi, tényleg meleg? – Nem biztos, de azt pletykálják. Különleges fű szerüzlete van. Már ez is milyen? Egy férfi, aki 111
fűszernövényekkel pepecsel… És azt rebesgetik, hogy drogot is árul. Azt speciel nem tudom, kinek… Nézz körül! Itt mindenki olyan… konszolidált – pillantott körbe, és nyugtázta magában, hogy Gesztenyéskerten kicsi az esély rá, hogy valaki megélne a kábítószerterjesztésből. Hál’ istennek! – gondolta. Így legalább a fiai sincsenek kitéve a veszélynek. Emma teli szájjal bólogatott. Épp Balajtiné muffinjait kóstolta, melyekről először azt gondolta, csak teszteli, hisz a muffin nem volt a kedvenc süteménye, tekintve, hogy inkább a habos-krémes édességeket részesítette előnyben. Ám meg kellett állapítania, hogy ezek a má zas, bóbitás apróságok igazán kedvére valók. – Kicsit sokat eszel – jegyezte meg nevetve Gabi, mert teljesen elámult barátnője étvágyán. – Igen? – nézett Emma meglepetten. – Észre sem vettem. – Terhes vagy? – Mi? Ja, nem hinném. Bár… Elgondolkodó arcot vágott. Gabi szinte hallotta az apró fogaskerekek súrlódását az agyában, ahogy vis� szaszámol, és… – Baszki! Lehet… – meredt rá barátnőjére. – Lehet – ismételte meg, egy fokkal határozottabban, ugyan akkor halkabban, inkább csak önmagának. – El kell mennem venni egy tesztet! Van itt gyógyszertár?
112
– Van. De nincs nyitva. Nézd! – mutatott egy szem üveges, zsiráfnyakú férfira. – Ő a gyógyszerész. – Akkor nyittassuk ki vele a patikát! – mondta Emma eltökélten. – Nem lehetek bizonytalanságban! – Te tiszta hülye vagy! Hazafelé állj meg egy ügye letes patikánál. Nem gondolod, hogy elküldöm a pa tikust egy terhességi tesztért? – nevetett Gabi, hiszen tudta, hogy a barátnője sem gondolta komolyan a gyógyszerész zaklatását. – Istenem, hogy bírom én ezt ki? – nyavalygott Emma, két kezébe temetve az arcát. – Meddig mara dunk? – Menjünk? Tőlem mehetünk. Nincs itt semmi érde kes. Csak munkaköri kötelességből jöttem egyébként is. Nyugtató mozdulattal meglapogatta Emma vállát, és elindult az ajtó felé. Kedvesen bólintott János felé, ami kor elhaladtak mellette, már csak Karolina bosszantá sára is. Intett az igazgatónőnek, aki viszont egyáltalán nem foglalkozott vele, annyira belefeledkezett a táncba markáns arcú, délceg tartású férjével. Akadálytalanul jutottak ki a kora esti, kellemesen balzsamos levegőre, melyet a tavaszi virágok illata fűszerezett, és elindul tak a dús lombú, árnyat adó gesztenyefák alatt a kikö vezett kis úton a parkoló felé.
113
9. Karolina magára vette Gabi megjegyzését. Érezte az iróniát a nő hangjában, amikor az visszavágott neki, miszerint nem szeretne úgy járni, mint ő, akinek más szórakozása sincs már, mint leskelődni a függöny mö gül, és mások életén csámcsogni. Tekintve, hogy neki nincs. Semmilyen se. Csakhogy Gabi még nem tudta azt, amit Karolina már néhány napja nagyon is. Nem tudhatta, hogy igenis van élete. Legalábbis lesz, hama rosan, hiszen minden összeállt ahhoz, hogy megvál toztassa a sorsát. Bár kisebb fennakadást okoz János rajongása a löttyedt térdű vöröske iránt, de mindezt – Karolina tisztában volt vele –, mint a hurrikán, úgy elsöpri majd Tábori Attila meglepő felbukkanása. És ez a felbukkanás nem várat sokat magára. A polgármester már másnap hívta, hogy a nyilatko zatát továbbította, és meg is kapta a választ e-mailben. Azaz a szerencsés börtöntölteléket városukba deportál ják hamarosan. Karolina kíváncsian kérdezte, vajon az ily módon szerzett munkaerő hol fog lakni, mert azt ugyan hallotta, hogy nem a háznál, ahol dolgozik, de 114
akkor mégis hol? Nem is értette, hogy nem jutott ez a kérdés korábban az eszébe, hiszen ez egy fontos infor máció. Talán azért, mert annyira a tervére koncentrált, hogy minden más lényegtelennek tűnt, míg meg nem szerezte a kertészét. Kiderült, hogy a régi, ma már nem működő habse lyemgyár területén áll egy munkásszálló, mely meg felelő állapotban van. Ezt felhasználhatja a város erre a célra. Kiváló hely, főképpen azért, mert nem a la kóházak között helyezkedik el, és egyébként zárható is, ha arról van szó. De persze erről szó nincs. Épp az az elképzelés, hogy a rövidesen szabaduló foglyok beilleszkedjenek, vagyis ellenőrzik őket, de nem zár ják. Aki azonban meglép, annak annyi: mehet vissza a dutyiba sok évre. Úgyhogy nem éri meg elszökni a munka és a hatalom vaskeze elől. Karolina meg is nyugodott e téren, noha aggályai – mióta tudatosította magában, hogy közel a házassá ga vége, ha nem tesz valamit sürgősen – nem voltak már olyan erősek, mint eleinte. Amikor még csak azt gondolta, sok-sok házaspárhoz hasonlóan ők is elhide gültek egymástól. A valós veszély azonban megsem misítette a félelmét attól, hogy rettenetes bűntényeket követnek majd el a városukban tartózkodó sittesek. Például legott megerőszakolják őt vagy valamelyik szerencsétlen sorstársát. Ennél a gondolatnál elidő zött egy pillanatra, mert nem is tűnt olyan kellemetlen 115
kilátásnak, hogy Tábori Attila vadul rátámad és a sze xuális gerjedelmével ostromolja. Úgy érezte, hogy egy aprócskát meglódult a szíve, és a lépteit is gyorsabb ra vette a felmerülő kép hatására, amint a marcona bűnöző karjaiban tehetetlenül piheg, míg az veszett szenvedéllyel a magáévá teszi. Mondhatni stílusosan, szinte futólépésben érkezett a sportbolthoz, hogy be vásároljon az eljövendő időszakra, mely teljes átala kulása jegyében telik. Zihálva nyitott be a kicsi, barátságos üzlet ajtaján. A bejárat nyitására felhangzó jelzőcsengő csilingelése térítette vissza a valóságba, vagyis csupán megfelelő tréningcucc beszerzésére készül, és jelen pillanatban nem fenyegeti semmi újabban kevéssé őrzött erényét. A pult mögött a fiatal nő, Janka ácsorgott, pólóban és feszes sportnadrágban – mely Karolina megállapítása szerint nem állt rajta olyan csodásan, hogy felvehette volna. Magában meg is állapította, hogy az ifjú hölgy önkritikája a nullával egyenlő. Noha korábban valószí nűleg sportos alakja lehetett, mára enyhén eltunyult, így némileg megnövekedett tepsiseggét igazán nem kellene ennyire előtérbe helyeznie. Mindettől függet lenül kedves mosollyal köszöntötte az eladót, és biztos volt benne, hogy kritikus gondolatai nem ültek ki az arcára. – Egy komplett futófelszerelést szeretnék. Nadrá got, felsőt, zoknit és cipőt is. Mit ajánl? – kérdezte, de 116
közben már ki is nézett egy fehér-türkizkék futócipőt a polcon, amely ugyan feltűnő volt, ugyanakkor na gyon nőies. – Úgy látom, szemez a legújabb modellünkkel. Nem is ajánlhatnék ennél kiválóbb terméket, ha kényelmes, strapabíró lábbelire vágyik. Gondolom, nem verseny futásra készül, inkább csak úgy lassacskán kocogna – jegyezte meg Janka, aki legalább huszonöt évvel le hetett fiatalabb Karolinánál. Hátradobta szőke haját. Egyenesre vágott frufruval keretezett arcán szolgá latkészség ült. – Nos, ez a legjobb választás, ha olykor rendetlenkednek az ízületei vagy fájdogál a háta. Karolina rámeredt a nőre. Mit képzel ez a tohonya picsa? – járt a fejében, de udvariasan válaszolt: – Nem, nem fáj semmim. Mindazonáltal ez a cipő valóban tetszik. Van harmincnyolcas méretben? – Ó, persze, hogyne. Az a legátlagosabb méret, abból mindig többet tartok. Szinte mindenkinek ekkora lába van – kuncogott, mintha hatalmas szakmai titkot árult volna el. – Akkor felpróbálnék egyet – vetette oda Balajtiné fahangon, mert kezdte idegesíteni, hogy az eladó úgy beszél vele, mint egy hóbortos öregasszonnyal, aki nyilván túl vén ahhoz, hogy futásra adja a fejét. Nem beszélve arról, hogy átlagos lábmérete van. – Ühüm – biccentett Janka, és előhúzott egy dobozt a pult alól. – Ugye tudja, hogy óvatosan kell hozzáfognia 117
a futáshoz? Nehogy meghúzódjon vagy túlterhelje az izmait, esetleg a szívét… – Ugyan, kérem! – Gyilkos mosoly jelent meg Karo lina szája szegletében. – Egész életemben sportoltam, talán majd eldöntöm, mennyi az annyi. De köszönöm az aggodalmát – fejezte be, holott magában teljesen mást válaszolt. Nem mondott igazat, hiszen soha nem futott. De még az anno oly divatos aerobic is kimaradt az életéből. Sőt, semmit sem sportolt, ha nem volt muszáj – de csak nem adhatta meg az elégtételt ennek a nőszemélynek, hogy kioktathassa. Így is mindig csinos volt, formás com bokkal, most is csak azt a klimaxos bébihájat kívánta ledolgozni a kocogással, ami – elhatározta – semmi esetre sem lesz vénasszonyos. Fitt lesz és karcsú, pont, mint húsz éve, és János újra belészeret. Nem mintha kívánta volna a szerelmét – az általa nyújtott bizton ságot és státuszt azonban annál inkább. Eszében sem volt feladni nyugodt, kényelmes kis életét, albérletbe költözni, és ne adj’ isten takarítani járni valahová, hogy fenn tudja tartani magát. Nem értett semmihez, csak a háztartáshoz. Ha lesz egyáltalán nyugdíja, az is csak annyi, hogy pont éhen halhasson belőle. Nem engedheti, hogy a férje elhagyja egy fiatalabbért. Őt már nem alkalmaznák sehol, hacsak nem házvezető nőként. Amit nem kívánt, nagyon nem kívánt. Soha nem akarta más mocskát takarítani, pont elég volt neki 118
János gatyáit mosni, vasalni. Mert még azt is vasalni kellett, sőt, a zoknikat is! A férje megkívánta, ha már a felesége háztartásbeli, legalább a ruhái frissek és ropo gósak legyenek. Az asztalon meleg étel, a házban csil logó tisztaság várja. Ezzel nem is volt probléma, hisz nem durván követelte mindezt. Karolina egyébként is megtette volna: szerette a rendet és a tisztaságot. Ráa dásul János időnként besegített: ha mást nem is tett, hát söpört. Azt viszont előszeretettel. Kényszeresen. Hm – gondolta az asszony. – Tényleg kényszeres egy ideje, mintha valamiféle pótcselekvést végezne. Lehet, hogy így vezeti le a feszültséget. Persze sokkal jobb lenne, ha inkább testépítéssel vezetné le, hogy esztétikusabb legyen a külseje. Vagy például ő is futhatna. Tán épülne valami izom azokra a pipaszár lábaira, vagy kikerekedne a feneke, mint Willnek… Will biztosan fut. Vagy testépít. Esetleg mindkettő… Lelki szemei előtt megjelent a fű szeres kerek hátsója, amint a füstölőt kereste a bolt polcain. Na igen. Willnek igazán kellemes a külseje, és milyen vehemensen udvarol! – mosolyodott el, amit persze a sportboltos lány nem látott, hiszen Karolina éppen lehajtott fejjel a menő türkiz-fehér cipőt próbálta. – Tud adni színben hozzá illő ruhát is? – kérdezte végül. – Hogyne – készségeskedett a lány. – Tréningruhára gondol? 119
– Valami feszesre. Nehogy lógós mackót adjon! Jön a nyár, nem akarok beöltözni. Olyat szeretnék, ami szívja a verejtéket. – Feszesre? Nem lesz az egy kicsit… ööö… meglepő? – Mi olyan meglepő egy futóruhán? Maga tán bun dában fut? – Hát, nem. De gondoltam, korának megfelelő lenne egy szép nadrág, egy cipzáras felsővel vagy pólóval, ha túl meleg van. Karolina összehúzta a szemöldökét. – Tegye ki a pultra a szokásos futóruhákat! Nem kérek otthoni melegítőt. Kifejezetten csinos sportru házatot akarok venni. Janka zavarba jött. Azt hitte, hogy ötven fölött már nem akarja az ember mutogatni a formáját, inkább el rejtené a testét. De úgy látszik, Balajtiné megbolondult. – Persze, adom már… Tessék, egy fekete térdnadrág türkiz csíkkal, mellrészen erősített top. Ezen is felbuk kan a türkiz, sőt, ezt egy fehér sáv is díszíti… Ennél a szettnél semmi sem adja ki jobban az alakját, ráadásul olyan anyagból készült, ami a kissé problémásabb te rületeket leszorítja. Az utolsó pár szótól elege is lett a vásárlásból Ka rolinának. Gyorsan kifizette a mutatós öltözéket, és kilépett a boltból. Miért hiszik a huszonévesek, hogy egy ötvenes nő már öreg, és nincs más dolga az életben, mint várni a halált? 120
– Mérgesen fújt egyet. – Mi olyan meglepő abban, ha valaki ötven fölött is jól akar kinézni? Még jó, hogy nem tette hozzá a nagy seggű tyúk, hogy tartós tejet már ne vegyek.
10. – Bikinit? Minek? Nincs még olyan meleg… – mondta a telefonba Gabi, melyet a bal kezével szorított a fülé hez, miközben a jobbal a lábát borotválta. – Szerintem bőven elég egy térdnadrág meg egy póló. Eszemben sincs napozni. – Vannak szélcsendes helyek a szigeten, ahol akár harminc fok is lehet napsütésben. Meg fogsz sülni – hallatszott Emma hangja. – Nem baj. Akkor legalább égetem a zsíromat. – Az izzadástól nem ég a zsír, legfeljebb vizet vesz tesz. – Tudom, csak vicceltem… Figyelj, inkább azt mondd már, hogy mi a teszt eredménye! – Majd megmondom, ha odaértem. – Szívatsz? – Aha – nevetett Emma. – Egy óra múlva, oké? Ne tökölj! – Nem tökölök. Julit hívtad? – Igen. Külön kocsival jön, egy kicsit később. Még van valami dolga. 122
– Jó. Várlak. Addig fényesre borotválom a lábszá ramat. – Bikinit hozzál! – Nem hozok. Gabi a fürdőkádba pillantott. Apró sörték pöttyözték a mindig ragyogóan tiszta felületet. Gyantáztatni kellene! – gondolta, de soha nem tud ta rávenni magát, hogy kivárja, amíg elég hosszúra nőnek a szőrszálak ahhoz, hogy befeküdhessen egy kozmetikushoz. Felsóhajtott, és befejezte a műveletet. Elmosta a ha talmas és szögletes mosdókagylóban a női borotvát, és belepillantott a felülről megvilágított gigantikus tükör be. Jó szarul nézek ki – állapította meg, mint mindig, amikor a fürdőszobában nézte magát. A felülről érke ző fény árnyékot vetett rá, ettől táskásnak látszottak a szemei, fáradtnak és petyhüdtnek az arcbőre. Csak a haja lángolt. Vörös fürtjei saját életet éltek. Gyakran gondolt arra, mi lenne, ha az emberek nem használnának tükröket. Egyáltalán sehol sem látnák a saját arcképüket, és nem szembesülnének nap mint nap a test öregedésével, az újabb és újabb ráncok meg jelenésével, a bőr fonnyadásával. Hanem épp olyan fiatalnak hinnék magukat, amennyire a szívükben fiatalok, és nem annyira öregnek, amennyire a tükör mutatja őket. Mi lenne, ha az ember, aki valamilyen 123
örömteli esemény folytán hatvanévesen hirtelen húsz évesnek érzi magát, venné a bátorságot, és úgy is visel kedne, mint egy húszéves? Vajon hányan gondolnák magukat évekkel fiatalabbnak, ha eltűnnének a rohadt tükrök? Az is felmerült benne, mi lenne, ha olyan tük röket fejlesztenének ki a tudósok, melyek a valós élet kort mutatják: azaz összevetve a mentális és a fizikai egészséget, olyan képet, mely pontosan modellezi a tükörbe néző aktuális állapotát. Vajon hány harminc éves nézne ki ötvennek és hány ötvenes huszonötnek? Egy fehér hajpánttal hátratolta a rakoncátlan tincseket, és megtisztította az arcát. Eszébe jutott a nagymamá ja, aki minden mosakodás alkalmával elmondta neki, hogy jó alaposan szappanozza meg a bőrét, de vörös re ám, hogy elég tiszta legyen. Később persze rájött, hogy a babaszappan is kiszárítja, nem még a régi jó Amo vagy a Vörös és Fekete. Azóta csak tiszta vízzel vagy sminklemosóval ért az arcbőréhez. Nem is értette, hogy nagyanyjának hogyan lehetett olyan ragyogó az arca, hisz minden este és reggel felhabosított szap pannal dörzsölte. Neki mégis gyönyörű bőre volt, még kilencvenéves korában is… Jéghideg vízzel lemosta a sminkeltávolító tejet, majd külön erre a célra alkalmazott vastag, olívzöld törülközővel óvatosan megtörölte. Dehogyis dör zsölte! Bekente az egyetlen igazi luxusának számító 124
méregdrága Lancome krémmel, aztán otthagyta a für dőszobát. Egyébként sem volt nagy szüksége sminkre, de egy ilyen kirándulásra vétek lett volna kendőzni az arcát. Sárga kaprinadrágot húzott, hozzá fehér fodros to pot, olyat, ami egyébként is méretes kebleit még in kább kiemelte. Nem rejtegette az adottságait. Megszok ta, hogy mindenki, még a nők is a mellét bámulják meg először – teljesen fölösleges lett volna eldugni valami bő, lógós póló alá. Ha már a jóisten így elhalmozta, ki akarta élvezni az előnyét. – Na? Elmondod a teszt eredményét? – huppant be Emma mellé. – Nem mintha nem tudnám… Barátnője nem tűnt szomorúnak vagy ijedtnek. Sőt! Igazából Gabi úgy érezte, hogy izgatott. – Igen, pozitív lett – mondta maga elé, kifürkészhe tetlen arccal. – Aszta! – nyögte Gabi, és nem nagyon tudta, hogy ezen kívül mit is mondhatna. A barátnője negyvenöt éves, és most gyereke lesz. – Oké, nem kell ekkora üdvrivalgás… – jegyezte meg Emma pikírten. – Nem is az, csak meglepődtem. Nem arról volt szó, hogy egyelőre nem döntöttél arról, bevállalj-e még egy babát? – De igen. Csakhogy, úgy látszik, a sors közbeszólt. 125
– Ne csináld! A sors adja a szádba a fogamzásgátlót vagy húzza a gumit Alex farkára? – Nem, persze. De már egy jó ideje nem szedtem am úgy sem gyógyszert, mégsem estem teherbe. Most meg, paff, dirr-durr, és itt a pozitív teszt. – Örülsz? – Be vagyok szarva. Alex viszont iszonyú boldog, úgyhogy elég ambivalens érzések kavarognak ben nem. Kezdhetem elölről az egész hercehurcát. Hét hó nap múlva bálna leszek, két évig nem alszom, és ott a munkám is, nem beszélve Flóráról. Plusz nem vagyok épp naposcsibe, szóval lehet, hogy belerokkanok. Vi szont egy babaszagú baba… – édes, ellágyult mosollyal nézett a másikra. – Bizony, a babáknak babaszaguk van. Semminek sincs olyan jó illata, mint a kisbabáknak. Különösen, amikor befosnak. – Jól van már! Tudom, hogy hülyeség negyvenöt évesen gyereket szülni, de olyan boldogok vagyunk… Hátha túlélem… Emma reménykedve nézett rá. Várta a megerősítést, hogy igen, biztosan túléled, te is, a baba is, a házassá god is, meg minden, és Gabi nem is okozott neki csaló dást. Ha már úgyis eldöntötte, hogy gyereke lesz, akkor pont ő legyen az, aki lebeszéli? Esze ágában sem volt. – Túléled! Erős vagy, mint egy sörösló – bizonygatta. – A plusz húsz kilódat majd leadod, amikor rohangálsz 126
a két gyerek után. Alex dagadtan is imádni fog, a mun kádat pedig nyugodtan végezheted otthonról is. Akkor mi is a gond? – Hát… – motyogta maga elé Emma. – Nem lesz ret tentő ciki a gyereknek, hogy a nagyanyjának néznek az oviban? Gabi hátradobta magát az ülésen, úgy kacagott. – Te? Soha senki nagyanyjának nem fogsz látszani. Nálad jobb génjei senkinek nincsenek. Még hatvanéve sen is simán elmész negyvennek ezzel a fejjel. Emma valóban kifejezetten fiatalos arcot kapott a teremtőtől, melyet tizenévesen meglehetősen utált is, hisz folyton magyarázkodnia kellett a moziban és a diszkóban, ha be akart jutni. Tizenhat évesen tizen kettőnek látszott, és ez egyáltalán nem tette boldog gá, hiába mondták a szülei, hogy fog ő még örülni a kislányos arcának. Tinédzserként nemigen értékelte, hogy a fiúk legfeljebb haverkodtak vele, miközben a fejlettebb lányokért döglöttek, őt pedig nem vették nő számba. Ma már, természetesen, kamaszkori hátránya az előnye. Különösen, hogy a férje még csak most töl tötte be a negyvenet, mégsem látszik egy perccel sem fiatalabbnak nála. Rövidesen már a szigeten robogtak. A sűrűn ültetett, nagy lombú fák árnyékot vetettek az egyenesen futó úttestre, akárha egy alagúton keresztül hatolnának 127
a sziget végső pontja felé. Emma kicsi, gyors autója falta a kilométereket, közben a gazdájának be nem állt a szája. Csak beszélt, csacsogott, kétségeit, boldogságát, félelmeit ecsetelte, Gabi pedig a rohanó tájat szem lélte. Alig szólt, tudta, a barátnőjének most inkább a figyelmére, semmint a tanácsaira van szüksége. Emma inkább csak magával viaskodott, kereste az okokat, amelyek biztosítják afelől, hogy jól döntött, nem vál lal túl sok kockázatot, nem teszi ki sem magát, sem a születendő gyermekét veszélynek. – Azért lássuk be, hogy negyvenöt évesen gyereket vállalni sokak szerint felelőtlenség – mondta végül. – Ugyan már! – legyintett Gabi. – Hány színésznő szül ötvenévesen, és semmi bajuk. – Na igen. De nekik tuti, hogy orvosok állnak a há zuk küszöbén, ha szükség lenne rájuk. Nekünk soha nem lesz annyi pénzünk, hogy beköltöztessünk egy külön bejáratú nőgyógyászt a házunkba. – Akkor bízz a jó szerencsédben! Mindig szerencsés voltál. – Nincs más, bíznom kell. Flórával sem volt semmi gond, pedig negyven voltam, hogy megszületett. Em lékszel, még hányingerem se volt. – Emlékszem – bólogatott Gabi, aki irigyelte is Em mát, amiért ilyen könnyű terhesség jutott neki. Ő meg szenvedett mindkét fiúval: folytonos émelygés gyötörte, bedagadtak a lábai, a melleiről nem is szólva, ráadásul 128
hízott legalább huszonöt kilót mindkét esetben. Olyan érzése volt, mintha felfújták volna, mint egy giganti kus lufit, melyet a szülés után fél évvel kezdtek leeresz teni. De hát fiatal volt, nem törődött vele. Egyszerűen a boldogság elsöpörte az összes problémáját. A fák kezdtek ritkulni, a nap utat tört a szélvédőn ke resztül, és nyári kegyetlenséggel égette Gabi arcát. – Lehúznád az ablakot? – kérdezte, mert úgy érezte, lángol a feje. – Naná! Én is égek, mint a Reichstag – válaszolta Emma, és leengedte mindkét oldalsó szélvédőt. A hu zat berontott a kocsiba, és felborzolta a hajukat. Ös� szenevettek, mert abban a pillanatban ugyanarra gon doltak. – Emlékszel, amikor Velencére mentünk azzal a régi, pitiáner pasimmal? – vigyorgott Gabi. – Hátul kupo rogtál azon a fél ülésen, és miután megálltunk, egy órán át próbáltad rendbe tenni a hajadat. – Balázsnak hívták, ugye? Hogy tetszett a Bogár kab riója! Persze a hátsó ülésen nem volt olyan praktikus: majd levitte a huzat a fejemet. – Piti alak volt. – Az. Jó, hogy meghívatta magát velünk abba a mé regdrága csárdába ebédelni. A gatyánk ráment. Még szerencse, hogy vezetett, így nem ihatott. Ki se tudtuk volna fizetni a fogyasztását. 129
– Viszont baromi jó pasi volt. – Gabi bólogatott. – Bizony. De csak külsőre. Bár tudnám feledni minden egyéb tulajdonságát. Beleértve a képességeit is. Érted, mire gondolok – nézett jelentőségteljesen Emmára. – Aha, mondtad. Azért adtál neki három hetet. – Csak mert annyira istenien nézett ki. – Valóban. Mint egy dögös szörfös. – Az – nyugtázta Gabi. A kocsi begördült a sziget utolsó, apró falucskájába, mely még elválasztotta őket a parttól. Az út mentén étkezdék, üzletek, fagyizó, virágzó tornyocskák, jár daszigetek hívogatták a turistákat. – Idilli – motyogta Emma, és lelassított. – Együnk fagyit? – Nem kérek. Haladjunk inkább. – A fiúk mikor jönnek haza? – Csak holnap. Attila két napra vitte el őket. Azt mondta, szeretné, ha több időt töltenének velük. VE LÜK! Nem vele, hanem a nőjével is. Biztos rövidesen elveszi. – Gondolod? – Bele van zúgva, mint az állat. Úgy beszél róla, akár egy kegytárgyról. Tilda így, Tilda úgy – húzta el a száját Gabi bosszúsan. Hallgattak. A nő próbálta elhessegetni a rossz érzést, amit Attila említése kiváltott belőle, barátnője pedig nem akarta feszegetni a kérdést. Inkább témát váltott: 130
– Milyen a meló? Gabi felélénkült: örült, hogy másról beszélnek. – Nem rossz. Nem elégít ki teljesen, de a semminél sokkal jobb. Mégis érzem, hogy némi önállóságra tet tem szert. Nem függök annyira Attila pénzétől. Nem mintha betegre keresném magam, de azért ezt-azt meg tudok venni belőle. A ház költségeit persze nem fedezi, de tudod, hogy én kisebb lakásba akartam költözni, csak Attila nem engedte. Azt mondta, hogy a fiúk már megszokták, szeretnek ott lakni, ne akarjam elvinni őket valami kétszobás lyukba. Inkább állja a fenntar tást. Nyilván ezzel nyugtatja a lelkiismeretét. Mintha legalábbis pénzzel meg lehetne váltani a bűneit. – Na jó, szarjuk már le Attilát! Folyton visszaka nyarodunk hozzá… Szóval milyen a munka? A főnök normális? – Igen, teljesen jó fej. A kollégák még azt hiszik, hogy rejtegetni kell előlem a férjeiket, és Péter, a matektanár is új erőre kapott. Valószínűleg esélyt lát rá, hogy igent mondok neki most, hogy Attila… Ó, bocsi – nevetett. – Szóval, hogy szingli lettem. Pláne, hogy együtt dol gozunk. – És? – Esélytelen. Olyan bumfordi. Én a határozottabb, férfiasabb palikat szeretem. Nem vesz le a lábamról a kisfiús sármszerűség. – Szegény… – ingatta a fejét Emma. 131
– Szegény… – csatlakozott Gabi is. Emma lefékezett, mert a partra vezető földútra ka nyarodtak. Lassan haladtak a ligetes, sűrű növény zettel szegélyezett csapáson, mely egy széles tisztásba torkollott. Néhány autó állt csak a parkolóban, mely nyáron, kánikulában általában dugig megtelt. Kiszálltak, Emma pedig felnyitotta a csomagtartót. – Mi a pihe! – sikkantott Gabi, és megdöbbenve bá multa a megpakolt csomagteret. – Mi mindent hoztál? – Hogyhogy? Piknikplédet, kaját, kempingszéket, magazinokat. – De mennyi kaját? – hajolt közelebb a nő a feltan kolt fedeles kosárhoz. – Itt alszunk? – Majd meglátod! Nem olyan sok az. Főleg gyümölcs, sör, egy-két szendvics… – Sör? – Nekem alkoholmentes, nektek citromos. Szereted, nem? – Szeretem, de… – Semmi de. Csajos pikniket csapunk – zárta le a beszélgetést Emma, és már vette is a vállára a taka rót. Aztán kikapta a kempingszéket is, és Gabinak a kezébe nyomta a kosarat. – Mehetünk! – jelentette ki, és már el is indult a part felé vezető ösvényen. Gabi követte, és megállapította, hogy Emma kétségtelenül neki adta a nehezét, mert majd leszakadt a karja a kosártól. 132
Komótosan bandukoltak az erdős, árnyékos sétá nyon. Hamarosan szétnyíltak a fák, és eléjük tárult a fantasztikus látvány. A széles, világosszürke, napszítta apró kavicsos partsáv és a Duna kéklő, kristálytiszta szalagjának találkozása meglepő módon a horvát ten gerpartot idézte. Közelebb érve a folyóhoz feltűntek a pici kagylóhéjak, melyeket a folyton változó vízszint és a széltől bukdácsoló hullámok mostak ki a kövek közé. Valóban erősen sütött a nap, májushoz képest. Gabi kezdte sajnálni, hogy nem hozta a bikinijét. – Nézd, ott egy klassz hely! – mutatott Emma a víztől úgy harminc méterre elterülő, ritkás fákkal tarkított kis ligetre, ahonnan csodálatos kilátás nyílt az egész szigetcsúcsra, és ahonnan jól látszott a visegrádi vár is. Lerakodtak, kiterítették a plédet, kinyitották az egyetlen kempingszéket, és letelepedtek. Gabi lehúz ta a papucsát, és a naptól felmelegedett kavicságyra nyomta a talpát. – Talpmasszázs – vigyorgott. A parton alig voltak. Egy kutyás, kisgyerekes család csatangolt a másik oldalon, épp eltűnve a szemük elől. Nem túl messze egy párocska csókolózott egymásba feledkezve, egy apuka pedig a kisfiával a sekély vízben gázolva papírhajót úsztatott. – Nincs az a nagy tömeg… – állapította meg Emma. – Ezt szeretem. Utálom, amikor heringek módjára he vernek a népek a strandon. 133
– Én is. Ez így tökéletes – bólogatott Gabi, aztán eszé be jutott, kit várnak még. – Juli nem küldött üzenetet? Barátnője előhalászta a telefonját, és ránézett. – De. Ideért. Most parkol. – Na, ezzel az erővel jöhetett volna velünk is. – Aha, de valami fontos reggelije volt valami fontos emberrel. Gabi felhúzta a szemöldökét. Juli nyilván bepasizott, mert különben hétvégén nem reggelizgetne senkivel, hanem rohant volna velük piknikezni. Csakhogy meg lepően hamar végzett az „étkezéssel”. – Kicsit hamar végeztek, nem? – mondta ki a gondo latait hangosan Emma. – De. Elpusztulok a kíváncsiságtól. Kisvártatva megjelent Juli. Már messziről látszott, hogy lóg az orra – nem úgy sikerülhetett a reggeli míting, ahogy elképzelte. – Helló, csajok! – köszönt kriptaszomorú hangon, és lehuppant a takaróra. – Az isten…! – nyögte az tán, és megtapogatta a fenekét. – Mi a szarra raktátok ezt a plédet? – Itt mindenütt kő, kavics, uszadék fa, gyökér és kagyló van. Biztos rátesteltél egy gyökérre! – vono gatta a vállát Emma. – Na, anyám, fején találtad a szöget! Ez pont így tör tént. Rátesteltem egy gyökérre. És nem ekkorára, mint ez, hanem egy gigagyökérre. Egy brutálgiga gyökérre. 134
És nem most, hanem tegnap éjjel. – A másik két nő rögtön értette, hogy a reggelizőpartnerről beszél. Juli ledobta a ruháit, és felfedte királynői alakját. Magas, vékony, modelleket megszégyenítő testén egy gramm zsírt sem találtak volna, ha nagyítóval nézik, akkor sem. Tény, tett is érte, hogy így nézzen ki. Hétből öt nap biztos, hogy megfordult az edzőteremben vagy a futópályán. Barátai irigyelték is a kitartását, bár az is kétségtelen volt, hogy egyedülállóként, gyerek, kutya, macska, férj és egyéb kötelezettségek nélkül azért még is könnyebb ennyit áldozni a sportnak. Tudták, hogy a család nem kifogás, ugyanakkor megbeszélték, hogy az ilyen intenzitású alakformáláshoz elhivatottság is szükséges, nem csupán erőfeszítés. Emma és Gabi moz gásszegény életmódjukat ráfogták arra, hogy semmi idejük és energiájuk a gyerekek és a háztartás, no meg a napi gályázás mellett még edzeni is. Persze tisztában voltak vele, hogy mindez parasztvakítás, hisz akár ott hon is elvégezhettek volna néhány gyakorlatot. Akár a házukat is körbefuthatták volna párszor, mégsem tették. Itt jött képbe remek magyarázatként az elhiva tottság, mellyel ők nem rendelkeztek. Sajnos. – Mesélj! – nézett Julira Gabi. – Semmi különös, csak azt hittem, megtaláltam a nagy Ő-t. Ásó-kapa, gyerekáldás… És megint lukra fu tottam… – Legyintett. – Gabikám! Neked is kéne már valami pasi, nem gondolod? Senki nincs a láthatáron? 135
– Ilyen? Kösz, nem. Olyan, aki kellene, meg nincs. Különben sem hiszem, hogy új kapcsolatba kellene fognom. Most élvezem az egyedüllétet. – Felemelte az ujját, és nyomatékosította mondandóját: – Nem ma gányt mondtam, csupán egyedüllétet. Hisz ott vannak a fiúk! Nem hagyják, hogy besüllyedjek, ne féljetek! – De félünk, mert egészségügyi szempontból nagyon helytelen a cölibátus. A papokat se értem… – ingatta a fejét komolyan Juli. – Ne féltsd te a papokat! Legalábbis a miénket ne! Neki biztosan nincsenek egészségügyi problémái – ne vetett Gabi. – Nem mondod… – De mondom. Úgy váltogatja a házvezetőnőit, mint más az alsógatyáját. Emiatt persze az vessen rá követ, aki kibírná a helyében szex nélkül. De legalább nem a kisfiúkra pályázik. – Jézusom, hogy mondhatsz már ilyet egy papról – vigyorgott szemtelenül Emma. Gabi nem válaszolt, csak felhúzta a szemöldökét. Aztán kiterült a pléden. – Gyerekek! Folyik a hájam! – közölte. – Megmondtam, hogy hozz bikinit, vagy megmond tam? – rázta a fejét Emma, és elterült ő is a barátnője mellett.
136
11. Karolina izgatottan kávézott az árnyékos teraszon. Időnként felpattant, lesétált a pergolás díszkertbe, és a kerítés felé kémlelt. Várt. Régen nem érzett ilyen ide gességet, szinte szétrobbantotta a feszültség. Az arca kipirult, és a szíve is veszett sebességgel vert. János nem volt otthon. Szerdánként mindig sokáig dolgozott, amit az asszony most nem is bánt. Máskor se nagyon: egy ideje jobban örült, ha a férje későn ért haza, addig is a saját dolgaival lehetett elfoglalva. Nyugtalansága a macskára is átragadt: amikor ő felugrott, a cirmos is tett vele egy kört. Minden oka megvolt az izgatottságra, hisz az imént telefonált Kordos Béla, és bejelentette, hogy bármikor betoppanhat az új kertésze, aki már úton van felügye lőtisztjével a házukhoz. Bármikor. De mit jelent az a bármikor? Öt percet? Fél órát? Két órát? Karolina nem tudta. Annyira utált várni, de annyira, hogy majd megette az ideg. Leült, belekortyolt a kávéba, aztán újra felállt. Téb lábolt. Nem tudott mit kezdeni a végtagjaival. Bement 137
a konyhába, aztán a fürdőszobába. Megigazította a kontyát, majd újra kiment a teraszra. Ekkor fékezett egy kocsi a ház előtt. Beszaladt, ki kémlelt a konyhaablakon, és látta, amint kiszáll egy rendőr, majd a hátsó ülésről egy férfi. De micsoda férfi! A pasas legalább százkilencven centi magas volt, szé les, izmos vállakkal. Az arcát először nem látta, csak a piszkosszőke üstökét. Aztán a férfi a ház felé nézett. – Te jó ég! – sóhajtott Karolina megbűvölten. Markánsan jóképű arc fordult felé. Negyvenöt és ötven év közötti lehetett, de nagyon jól tartotta magát. Az erős állkapocs feletti szépen ívelt száj mondott va lamit a zsarunak, majd elindultak az ajtó felé. Az asszony még mindig a függöny mögül leskelő dött, amikor megszólalt a csengő. A bejárathoz lépett, nagy levegőt vett, és nyugalmat erőltetett a vonásaira. Udvarias, de nem túlzottan szívélyes mosollyal nyitot ta ki az ajtót. Mégsem örvendezhet látványosan egy bűnözőnek, nem igaz? – Üdvözlöm, asszonyom. Meghoztam az új kertészét – mondta hivatalos hangon az egyenruhás. – Pár percig rabolhatnám az idejét, hogy elmondjam a legfontosabb dolgokat? – Természetesen – búgta Karolina, mert bár igyeke zett közömbösen viselkedni, a nagydarab bűnöző egy cseppet sem hagyta hidegen. – Fáradjanak beljebb! – nyitotta szélesre a fehér kazettás ajtót. 138
Ha kíváncsi vagy a folytatásra is, keresd a könyvesboltokban, vagy 15% kedvezménnyel megvásárolhatod a könyvet a Bookline és Líra webáruházakban.
http://bookline.hu/product/home.action?_v=R_Kelenyi_ Angelika_Valashelyzet_Ember_tervez_szomszed_ vegez&id=281869&type=22
http://www.lira.hu/hu/konyv/szepirodalom/sci-fi-fantasy-krimi/ valashelyzet-ember-tervez-szomszed-vegez