MISKOLCI
EGYETEM
TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA
PROGRAMJA
2010. november 5.-25.
“A tudományos utánpótlás-nevelés és a műszaki, informatikai életpálya elismertségének növelése a Miskolci Egyetem stratégiai céljaival összhangban” TÁMOP-4.2.3-08/1-2008-0007 A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.
MISKOLCI EGYETEM
MEGHÍVÓ A MISKOLCI EGYETEM Rektora, Hallgatói Önkormányzata és Tudományos Diákköri Tanácsa
tisztelettel meghívja Önt, munkatársait, hallgatótársait a 2010. november 5. – november 25. között megrendezésre kerülő
TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIÁRA
A programfüzetet szerkesztette:
Dr. Dabasi Halász Zsuzsanna egyetemi adjunktus a Miskolci Egyetem Tudományos Diákköri Tanácsának titkára
A szerkesztési munkát segítette: Lehoczkyné Tóth Alexandra előadó
Kiadja a Miskolci Egyetem A kiadásért felelős: Dr. Dobróka Mihály rektorhelyettes Miskolc-Egyetemváros, 2010. Példányszám: 800 Készült Dupplo fóliáról lemezről, az MSZ és szabványok szerint Miskolci Egyetem Sokszorosító Üzeme A sokszorosításért felelős: Kovács Tibor üzemvezető ME.Tu/460-2010.
ELŐSZÓ A Miskolci Egyetem életében fontos szerepet játszik a tudományos diákköri mozgalom, ami egyrészt a „klasszikus” TDK tevékenységet, másrészről pedig az újszerű és egyre népszerűbb tudományos diákköri versenyeket (TDV) jelenti. Egyetemünkön hazánk többi felsőoktatási intézményéhez hasonlóan, jelentős számú hallgatót vonz a diák tudományos munka. Nagy szerepe van ebben azoknak a kiváló oktató-kutató tanároknak, akik a tehetséges, ambiciózus, tanulási kötelességeiket felelősen teljesítő hallgatókkal való foglalkozást, a tehetség-gondozást szívesen, önzetlenül végzik. A legfontosabb szereplők azonban a hallgatók. A hallgatói tudományos munka megismerésének szervezett formája az évenkénti intézményi tudományos diákköri konferencia, amely különböző szakmai szekciókban ad lehetőséget a fiatalok dolgozatainak bemutatására, megméretésére. A 2010. évi konferencián a Miskolci Egyetem 8 kari és 1 intézeti tudományos diákköri tanácsának szervezésében 53 szekcióban 326 előadás hangzik el. A szekcióülések az Egyetemi Tudományos Diákköri Tanács elhatározásának megfelelően kibővített tanszéki, intézeti, illetve összevont tanszéki konferenciák formájában kerülnek lebonyolításra. A szekcióülésekre és azok programjaira hívjuk és várjuk az érdeklődőket, értelemszerűen elvárjuk a szekció tudomány- illetve szakterületén tevékenykedő tanszékek oktatóit és kutatóit, valamint az előadó-szerzőkkel együtt hallgató, azonos szakon tanuló diákokat is. A tudományos diákköri munkában való részvétel fontos szerepet játszik az egyetemi képzésben, mert elősegíti a hallgatók egyéni fejlődését, jutalmazásukat is jelentheti, későbbi pályafutásukat – külföldi és hazai konferenciákon, külföldi részképzésben való részvételüket, doktorandusz-képzésre való felvételüket – pedig előnyösen befolyásolja. Reméljük, hogy a 2010. évi konferencián elhangzó előadások bizonyítják majd a diákok szakirodalmi tájékozottságát, azon túl alkotóképességük fejlődését, valamint a választott téma kutatási módszereinek elsajátítását és fejlesztését.
Prof. Dr. Jármai Károly egyetemi tanár, az ETDT elnöke
1
ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR Díjátadó ünnepség: 2010. november 25. csütörtök 16 órától C/1. II. em. XVI. előadó Díjakat átadja: Prof. Dr. Szabó Miklós egyetemi tanár, dékán Dr. Erdős Éva egyetemi docens, TDT elnök
I.
AGRÁR- ÉS KÖRNYEZETJOGI SZEKCIÓ
Helye: Jogtörténeti Intézet Könyvtára (A/6. 220.) Ideje: 2010. november 15. (hétfő) 12 óra
1. Gál Fruzsina, ÁJK-CTI, V. évfolyam J-502 A hazai ökológiai gazdálkodás jogi aspektusai és lehetőségei Konzulens: Dr. Olajos István, PhD, egyetemi docens 2. Keller Ágnes, ÁJK-CTI, V. évfolyam J-406 A földrajzi helyhez és hagyományhoz kapcsolódó termékek és értékek oltalmi lehetőségei, különös tekintettel a hungarikumokra Konzulens: Dr. Szilágyi János Ede, PhD, adjunktus 3. Pásztor József, ÁJK-CTI, V. évfolyam J-508 A környezetjogi felelősség aktuális kérdései Konzulens: Dr. Olajos István, PhD, egyetemi docens 4. Reiterer Zoltán, ÁJK-CTI, IV. évfolyam J-405 Az élelmiszerlánc szabályozásának és felügyeletének bemutatása az élelmiszerek forgalmazása területén Konzulens: Dr. Olajos István, PhD, egyetemi docens 5. Szilágyi Szabolcs, ÁJK-CTI, IV. évfolyam J-406 A biogáz és jogi szabályozása Konzulens: Dr. Csák Csilla, PhD, intézeti tanszékvezető, egyetemi docens 6. Wirtz Katalin,ÁJK-CTI, V. évfolyam J-508 A vadász a vadért – azaz a vadászati tevékenység mint a vadvédelmi érdekekkel összehangolt vadgazdálkodás Konzulens: Dr. Olajos István, PhD, egyetemi docens 7. Zomborszki Pál, ÁJK-CTI, V. évfolyam J-508 Az SPS bevezetésének aktuális kérdései Konzulens: Dr. Olajos István, PhD, egyetemi docens 8. Zsiros László, ÁJK-CTI, V. évfolyam A növényi géntechnológia jogi szabályozásának aktuális kérdései Konzulens: Dr. Szilágyi János Ede, PhD, adjunktus
2
II.
ALKOTMÁNYJOGI SZEKCIÓ
Helye: Kari Könyvtár (A/5. 210.) Ideje: 2010. november 11. (csütörtök) 14:30 óra 1. Bernáth Bernadett, ÁJK-ÁTI, IV. évfolyam J-404 A betegek jogai különös tekintettel a pszichiátriai betegek jogaira Konzulens: Dr. habil. Paulovics Anita, intézeti tanszékvezető, egyetemi docens 2. Muskovits András, ÁJK-ÁTI, IV. évfolyam J-401 A magyar választási rendszer reformjának lehetőségei Konzulens: dr. Hallók Tamás, egyetemi tanársegéd 3. Pohubi Máté, ÁJK-ÁTI, III. évfolyam J - 303 A tulajdonjog mint alkotmányos jog az Alkotmánybíróság gyakorlatában Konzulens: Dr. habil. Paulovics Anita, intézeti tanszékvezető, egyetemi docens
III.
BÜNTETŐJOGI ÉS KRIMINOLÓGIA SZEKCIÓ
Helye: Bűnügyi Tudományok Intézetének Könyvtára (A/6. ép. 131. szoba) Ideje: 2010. november 11. (csütörtök) 16 óra
1. Farkas Helga, ÁJK-BTI, V. évfolyam J-501 A fiatalkorúak és a mediáció Konzulens: Csemáné Dr. Váradi Erika, PhD, egyetemi docens 2. Gábor Katalin, ÁJK-BTI, V. évfolyam J-501 A vagyon elleni erőszakos bűncselekmények összehasonlítása Konzulens: Csemáné Dr. Váradi Erika, PhD, egyetemi docens 3. Kiss Patrik, ÁJK-BTI, III. évfolyam J-304 Az emberkereskedelem büntetőjogi megítélése Konzulens: Prof. Dr. Görgényi Ilona, intézeti tanszékvezető, egyetemi tanár 4. Kovács Fanni, ÁJK-BTI, V. évfolyam J-505 Az emberkereskedelem és embercsempészés elméleti és gyakorlati megközelítése Konzulens: Dr. Jacsó Judit, PhD, egyetemi docens 5. Malacsek Zsuzsanna, ÁJK-BTI, IV. évfolyam J-401 A nemi erkölcs elleni bűncselekmények problematikus kérdései Konzulens: Dr. Sántha Ferenc, PhD, egyetemi docens 6. Orsós András, ÁJK-BTI, IV. évfolyam J-406 Quo vadis rendészet? Konzulens: Prof. Dr. Farkas Ákos, intézetigazgató egyetemi tanár
3
7. Pásztor József, ÁJK-BTI, V. évfolyam J-508 A környezet védelmének büntetőjogi szabályozása Konzulens: Prof. Dr. Görgényi Ilona, intézeti tanszékvezető, egyetemi tanár 8. Simaházi Renáta, ÁJK-BTI, V. évfolyam J-503 A kábítószer bűnözés és probléma Borsod-Abaúj -Zemplén megyében Konzulens: Csemáné Dr. Váradi Erika, PhD, egyetemi docens 9. Sutkó Ilona Gejzovna, ÁJK-BTI, V. évfolyam J-502 A családon belüli erőszak férfi áldozatai Konzulens: Csemáné Dr. Váradi Erika, PhD, egyetemi docens 10. Tóth Judit, ÁJK-BTI, V. évfolyam J-501 Nemi erkölcs elleni erőszakos bűncselekmények – különös tekintettel az áldozatra gyakorolt hatásra Konzulens: dr. Gilányi Eszter, egyetemi tanársegéd 11. Udvarhelyi Bence, ÁJK-BTI, IV. évfolyam J-408 A pénzmosás elleni küzdelem büntetőjogi és büntetőjogon kívüli eszközei, különös tekintettel Magyarország, Svájc és az Egyesült Államok szabályozására Konzulens: Dr. Jacsó Judit, PhD, egyetemi docens
IV.
BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOGI ÉS BÜNTETÉS VÉGREHAJTÁSI JOGI SZEKCIÓ
Helye: Bűnügyi Tudományok Intézetének Könyvtára (A/6. ép. 131. szoba) Ideje: 2010. november 17. (szerda) 13:30 óra
1. Dobos Alexandra, ÁJK-BTI, V. évfolyam J-505 Kihallgatási taktikák különös tekintettel a gyanúsított kihallgatására Konzulens: Prof. Dr. Farkas Ákos, intézetigazgató egyetemi tanár 2. Kelemen Enikő, ÁJK-BTI, V. évfolyam J-501 Az ügyészség szerepe a nyomozásban, különös tekintettel az ügyészség és a nyomozó hatóságok kapcsolatára Konzulens: Dr. Róth Erika, intézeti tanszékvezető egyetemi docens 3. Kormos Tímea, ÁJK-BTI, IV. évfolyam J-408 "Memento homo, quia pulvis es, et in pulverem reverteris." – A holttest-azonosításról, mint a büntetőeljárás egyik problémás kérdésköréről Konzulens: Prof. Dr. Farkas Ákos, intézetigazgató egyetemi tanár 4. Kovács Emese Márta, ÁJK-BTI, V. évfolyam J-507 Az elítéltek jogi helyzete, különös tekintettel a fogva tartással szembeni elvárásokra Konzulens: Dr. Nagy Anita, PhD, egyetemi docens
4
5. Molnár Dalma, ÁJK-BTI, IV. évfolyam J-404 A kölcsönös elismerés elvének megvalósulása a nemzetközi bűnügyi együttműködésben az európai elfogatóparancs által Konzulens: Prof. Dr. Farkas Ákos, intézetigazgató egyetemi tanár 6. Pálóczi Katalin, ÁJK-BTI, V. évfolyam J-504 Speciális elítélti csoportok a magyar büntetés-végrehajtásban Konzulens: Prof. Dr. Farkas Ákos, intézetigazgató egyetemi tanár 7. Pósa Edina, ÁJK-BTI, V. évfolyam J-508 Óvadék a büntetőeljárásban Konzulens: Dr. Róth Erika, intézeti tanszékvezető egyetemi docens 8. Zomborszki Pál, ÁJK-BTI, V. évfolyam J-508 A büntetés-végrehajtás törvényességi felügyeletével kapcsolatos ügyészi feladatok Konzulens: Dr. Nagy Anita, PhD, egyetemi docens
V.
EURÓPAJOGI ÉS NEMZETKÖZI JOGI SZEKCIÓ
Helye: Civilisztikai Tudományok Intézete, valamint az Európai és Nemzetközi Jogi Intézet Könyvtára (A/6. ép. 117/A. szoba) Ideje: 2010. november 17. (szerda) 14 óra
1. Bábás Tímea, ÁJK-ENI, V. évfolyam J-503 A tengeri kalózkodás egykor és most Konzulens: Dr. Raisz Anikó, PhD, egyetemi tanársegéd 2. Csordás Tamás, ÁJK-ENI, V. évfolyam J-508 Az Európai Bíróság ítélkezési hatékonysága Konzulens: Dr. Angyal Zoltán, PhD, egyetemi docens 3. Kardos András, ÁJK-ENI, V. évfolyam J-503 A cetek helyzete a nemzetközi állatvédelem területén Konzulens: Dr. Raisz Anikó, PhD, egyetemi tanársegéd 4. Marinkás György, ÁJK-ENI, V. évfolyam J-506 A Tóásó-akták, avagy emberi jogi kérdések az amerikaközi rendszerben Konzulens: Dr. Raisz Anikó, PhD, egyetemi tanársegéd 5. Nagy Nikoletta, ÁJK-ENI, V. évfolyam J-506 Magyarország határváltozásai Trianon után és kihatásai mai szomszédviszonyainkra Konzulens: Dr. Pákozdi Csaba, PhD, egyetemi docens
5
VI.
JOGELMÉLETI, JOGTÖRTÉNETI ÉS RÓMAI JOGI SZEKCIÓ
Helye: Jogtörténeti Intézet Könyvtára (A/6. ép. 220. szoba) Ideje: 2010. november 18. (csütörtök) 17 óra
1. Dienes Edina, ÁJK-JTI, V. évfolyam J-502 Iniuria- tényállások a római jogban Konzulens: Dr. Sáry Pál, PhD, egyetemi docens 2. Gortová Tünde, ÁJK-JTI, III. évfolyam J-305 A szlovákiai és a magyarországi zsidóüldözés jogtörténeti háttere Konzulens: dr. Lehotay Veronika, egyetemi tanársegéd 3. Gyovai Márk, ÁJK-JTI, III. évfolyam J-306 Gazdasági elemzés a jogelméletben és a büntetőjogban Konzulens: dr. Hegyi Szabolcs, adjunktus 4. Sánta Csaba, ÁJK-JTI, IV. évfolyam A hálózatelmélet jog(elmélet)i alkalmazása Konzulens: Prof. Dr. Szabó Miklós, intézeti tanszékvezető egyetemi tanár
VII.
KERESKEDELMI JOGI SZEKCIÓ
Helye: Kari Tanácsterem Ideje: 2010. november 18. (csütörtök) 14. óra
1. Breitenbach Bettina, ÁJK-CTI, V. évfolyam J-501 A házassági vagyonjog és a társasági jog összefüggései Konzulens: Dr. Barta Judit, PhD, intézeti tanszékvezető egyetemi docens 2. Gáspár Kinga, ÁJK-CTI, V. évfolyam J-506 A vállalkozási és építési szerződések aktuális jogi problémái Konzulens: Dr. Barta Judit, PhD, intézeti tanszékvezető egyetemi docens 3. Morvai Zsolt, ÁJK-CTI, V. évfolyam J-505 A sportjog kereskedelmi jogi vetületei Konzulens: Dr. Barta Judit, PhD, intézeti tanszékvezető egyetemi docens 4. Nagy Judit, ÁJK-CTI, V. évfolyam J-501 A fogyasztó gazdasági érdekeit védő jogintézmények - a szavatosság és a jótállás érvényesülése a joggyakorlat tükrében Konzulens: Ujváriné dr. Antal Edit, egyetemi adjunktus
6
5. Polgár Attila, ÁJK-CTI, V. évfolyam J-507 A pénzügyi szolgáltatások közvetítőinek a jogi helyzete Konzulens: Ujváriné dr. Antal Edit, egyetemi adjunktus 6. Szolnoki Eszter, ÁJK-CTI, V. évfolyam J-504 A társasági jog és a versenyjog érintkezési pontjai a befolyásszerzés szabályozása körében Konzulens: Dr. Miskolczi Bodnárné dr. Harsányi Gyöngyi, egyetemi adjunktus
VIII.
KÖZIGAZGATÁSI JOGI SZEKCIÓ
Helye: Kari tanácsterem (A/6. ép. 31.) Ideje: 2010. november 16. (kedd) 14 óra
1. Bartók Tamás, ÁJK-ÁTI, V. évfolyam J-506 A nemzetbiztonsági igazgatás aktuális kérdései, különös tekintettel az Alkotmányvédelmi Hivatal megalakulására Konzulens: Dr. Nyitrai Péter, PhD, intézeti tanszékvezető egyetemi docens 2. Czirják Marcell, ÁJK-ÁTI, IV. évfolyam J-408 Az autonóm közösségek helye a spanyol államszervezetben Konzulens: Prof. Dr. Torma András, intézetigazgató egyetemi tanár 3. Cseh Gergely, ÁJK-ÁTI, IV. évfolyam J-403 Élet a közösségi oldalakon, jogi szemmel Konzulens: dr. Czékmann Zsolt,egyetemi tanársegéd 4. Jámbor Adrienn, ÁJK-ÁTI, IV. évfolyam J-401 Állatvédelem kontra veszélyes ebek Konzulens: Dr. habil. Paulovics Anita, intézeti tanszékvezető, egyetemi docens 5. Kéri Ágnes, ÁJK-ÁTI, V. évfolyam J-503 A kulturális javak védelme Konzulens: Dr. Nyitrai Péter, PhD, intézeti tanszékvezető egyetemi docens Konzulens: Dr. Szabó Annamária Eszter, PhD, adjunktus 6. Kovács Ágnes, ÁJK-ÁTI, V. évfolyam J-502 Az árvízvédelmi területen történő építkezésre vonatkozó különös szabályok Konzulens: dr. Turkovics István, egyetemi tanársegéd 7. Lövei Bernadett, ÁJK-ÁTI, IV. évfolyam J-401 A jogalkalmazás nehézségei a közigazgatásban Konzulens: dr. Turkovics István, egyetemi tanársegéd 8. Lővei Katalin, ÁJK-ÁTI, V. évfolyam J-506 Az örökségvédelem nemzetközi dokumentumai és az európai kulturális örökségközösség Konzulens: Dr. Szabó Annamária Eszter, PhD, adjunktus
7
9. Pelyák János, ÁJK-ÁTI, V. évfolyam J-508 A hatályos magyar szabálysértési joganyag kritikai elemzése összehasonlító jogi módszer alkalmazásán keresztül Konzulens: Dr. Nyitrai Péter, PhD, intézeti tanszékvezető egyetemi docens Konzulens: Dr. Szabó Annamária Eszter, PhD, adjunktus 10. Szabó Szandra Kinga, ÁJK-ÁTI, V. évfolyam J-505 Magyarország regionális politikája Konzulens: Prof. Dr. Torma András, intézetigazgató egyetemi tanár
IX.
MUNKAJOGI ÉS SZOCIÁLIS JOGI SZEKCIÓ
Helye: Kari Könyvtár Ideje: 2010. november 10. (szerda) 16 óra
1. Galló Szilvia, ÁJK-CTI, V. évfolyam J-501 A távmunkavégzés előnyei és hátrányai a munkaadó és a munkavállaló szemszögéből Konzulens: dr. Jakab Nóra, egyetemi tanársegéd 2. Kóródi Szilvia, ÁJK-CTI, V. évfolyam J-502 A sztrájkjog megítélése Konzulens: dr. Jakab Nóra, egyetemi tanársegéd 3. Páter Sebestyén, ÁJK-CTI, V. évfolyam J-502 A német üzemi tanács egyes jogosítványai az üzemi alkotmánytörvény -BetrVGtükrében Konzulens: dr. Tóth Hilda, egyetemi adjunktus 4. Tóth Klaudia, ÁJK-CTI, V. évfolyam J-505 Terhes és gyermekes nők helyzete a munka- és társadalombiztosítási-, valamint a szociális jogban Konzulens: dr. Jakab Nóra, egyetemi tanársegéd 5. Tóth Krisztina, ÁJK-CTI, V. évfolyam J-504 Fiatal munkavállalók, pályakezdő fiatalok Magyarországon és az Európai Unióban Konzulens: dr. Jakab Nóra, egyetemi tanársegéd
X.
PÉNZÜGYI JOGI SZEKCIÓ
Helye: Kari Tanácsterem (A/6. ép. 31.) Ideje: 2010. november 17. (szerda) 15 óra
1. Kossuth Katalin, ÁJK-ÁTI, V. évfolyam J-501 Káros adóverseny az Európai Unióban, avagy az adóharmonizáció legnagyobb kihívása Konzulens: Dr. Erdős Éva, PhD, intézeti tanszékvezető egyetemi docens 8
2. Kovács Ádám Gábor, ÁJK-ÁTI, V. évfolyam J-504 A láncügyletek ÁFA szabályozása, különös tekintettel a csalásokra és azok hatósági ellenőrzésére. Konzulens: Dr. Nagy Zoltán, PhD, egyetemi docens 3. Kovács Katalin, ÁJK-ÁTI, V. évfolyam J-507 A Magyar Honvédség pénzügyi-számviteli szaktevékenysége, különös tekintettel a Honvédelmi Minisztérium Közigazgatási és Pénzügyi Ügynökség tevékenységére. Konzulens: dr. Varga Zoltán, egyetemi tanársegéd 4. Mihályi Petra, ÁJK-ÁTI, V. évfolyam J-507 A borok jövedéki adójára vonatkozó együttműködés az Európai Unióban Konzulens: Dr. Nagy Zoltán, PhD, egyetemi docens 5. Molnár Márta, ÁJK-ÁTI, V. évfolyam Adók módjára történő behajtás az önkormányzati adóigazgatásban Konzulens: dr. Varga Zoltán, egyetemi tanársegéd 6. Váradyné Nagy Erika, ÁJK-ÁTI, V. évfolyam Az európai uniós pályázatok ellenőrzése Konzulens: dr. Varga Zoltán, egyetemi tanársegéd 7. Virágh Ágnes, ÁJK-ÁTI, IV. évfolyam, J-407 Zálogházak alapítása, ellenőrzése, megszűnése, megszűntetése Magyarországon Konzulens: dr. Varga Zoltán, egyetemi tanársegéd
XI.
POLGÁRI JOGI SZEKCIÓ
Helye: Civilisztikai Tudományok Intézete valamint az Európai és Nemzetközi Jogi Intézet Könyvtára (A/6. ép. 117/A. szoba) Ideje: 2010. november 5. (péntek) 15 óra
1. Bézsenyi Bernadett, ÁJK-CTI, IV. évfolyam Az eredeti állapot helyreállításának problémái az érvénytelen szerződések körében Konzulens: Dr. Leszkoven László, PhD, egyetemi docens 2. Széplaky Erzsébet, ÁJK-CTI, IV. évfolyam Az általános szerződési feltételek jogi szabályozása Konzulens: Dr. Leszkoven László, PhD, egyetemi docens 3. Zakar Annamária, ÁJK-CTI, III. évfolyam J-305 A haszonélvezeti jogviszony, mint természetes jogviszony egyes kérdései Konzulens: Dr. Leszkoven László, PhD, egyetemi docens 4. Augusztin Eszter, ÁJK-CTI, IV. évfolyam J-401 A kiadói szerződések szabályozásának problémái a hatályos magyar polgári jogban Konzulens: dr. Juhász Ágnes, egyetemi tanársegéd
9
POLGÁRI JOGI SZEKCIÓ
Helye: Kari Könyvtár Ideje: 2010. november 9. (kedd) 15 óra
1. Kulasák Kornélia, ÁJK-CTI, V. évfolyam J-504 Sors kérdések, avagy az örökbefogadás elméleti kérdései és gyakorlati problémái Konzulens: Dr. Heinerné Dr. Barzó Tímea, PhD, egyetemi docens 2. Makács Adrienn, ÁJK-CTI, IV. évfolyam A fedezetelvonás megjelenése a házastársak ügyleteiben Konzulens: Dr. Heinerné Dr. Barzó Tímea, PhD, egyetemi docens 3. Tóth Gergő József, ÁJK-CTI, IV. évfolyam J-408 Az időtényező a magyar és a szlovák polgári jogban Konzulens: Prof. Dr. Bíró György, intézetigazgató egyetemi tanár 4. Bári Krisztián, ÁJK-CTI, IV. évfolyam J-405 Öröklési Jogi Tükör Konzulens: Prof. Dr. Bíró György, intézetigazgató egyetemi tanár
XII.
POLGÁRI ELJÁRÁSJOGI SZEKCIÓ
Helye: Civilisztikai Tudományok Intézete valamint az Európai és Nemzetközi Jogi Intézet Könyvtára (A/6. ép. 117/A. szoba) Ideje: 2010. november 16. (kedd) 10 óra
1. Halász Nóra, ÁJK-CTI, IV. évfolyam J-406 Elektronikus rendszerek- A fizetési meghagyásos eljárás Konzulens: dr. Nagy Adrienn, adjunktus 2. Kacsari Csaba, ÁJK-CTI, V. évfolyam J-504 A határokon átnyúló fizetésképtelenségi eljárások megtámadási keresete Konzulens: dr. Nagy Adrienn, adjunktus 3. Lászka Edina, ÁJK-CTI, V. évfolyam J-502 A bíróság tájékoztatási kötelezettségének és a polgári per ésszerű időn belül történő befejezésének összefüggései Konzulens: Dr. Wopera Zsuzsa, intézetigazgató, intézeti tanszékvezető egyetemi docens 4. Szabó Bernadett, ÁJK-CTI, V. évfolyam J-502 A közjegyzői nemperes eljárások felértékelődése napjaink igazságszolgáltatásában Konzulens: Dr. Wopera Zsuzsa, intézetigazgató, intézeti tanszékvezető egyetemi docens
10
5. Sztankó Ágnes, ÁJK-CTI, V. évfolyam J-507 A konszernjog és a határon átnyúló fizetésképtelenségi eljárás Konzulens: dr. Nagy Adrienn, adjunktus 6. Veller Hajnalka, ÁJK-CTI, V. évfolyam J-506 A fizetési meghagyásos eljárás új szabályozása és gyakorlata Konzulens: dr. Cserbáné dr. Nagy Andrea, adjunktus
11
BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR Díjátadó ünnepség Helye: B/2. épület, Kék terem Ideje: 2010. december 02. (csütörtök) 16 óra Megnyitó: Dr. Illésné dr. Kovács Mária, a Bölcsészettudományi Kar dékánja
I.
ALKALMAZOTT NYELVÉSZETI SZEKCIÓ
Helye: A/6. épület, 21. szoba Ideje: 2010. november 15. (hétfő) 14 óra
1. Berta Andrea Ilona BT-1FTM Hibatipológiai eljárások. Út a fordítás tökéletesítése felé Konzulens: Dr. Dobos Csilla, egyetemi docens, Modern Filológiai Intézet, Alkalmazott Nyelvészeti Intézeti Tanszék 2. Honti Enikő BT-1FTM A reáliák fordítása Konzulens: Dr. Dobos Csilla, egyetemi docens, Modern Filológiai Intézet, Alkalmazott Nyelvészeti Intézeti Tanszék
II.
ANGLISZTIKA SZEKCIÓ
Helye: XXXV. ea. Ideje: 2010. november 18. (csütörtök) 15 óra
1. Andrássy Eszter BT-3A Virtualyti Konzulens: Töltéssy Zoltán, tudományos segédmunkatárs, Modern Filológiai Intézet, Angol Nyelv- és Irodalomtudományi Intézeti Tanszék 2. Héjas Csilla BT-3A Homo loquens or talking humans: is it a miracle? Konzulens: Magnuczné Dr. Godó Ágnes, egyetemi adjunktus, Modern Filológiai Intézet, Angol Nyelv- és Irodalomtudományi Intézeti Tanszék 3. Szabó Sarolta BT-3A King Henry VIII, the movie star – or Why the early Tudor court serves as a pattern for evergreen scenarios Konzulens: Harry Edward Bailey, egyetemi adjunktus, Modern Filológiai Intézet, Angol Nyelv- és Irodalomtudományi Intézeti Tanszék
12
III.
FILOZÓFIA SZEKCIÓ
Helye: B/2. 217. Ideje: 2010. november 10. (szerda) 16 óra
1. Felföldi László BT-3SZB Az ember és plakát a Rákosi rendszerben Konzulens: Dr. Szakálné dr. Veres Ildikó, egyetemi docens, Filozófiai Intézet 2. Kiss Viktor BT-SZB3 A Digitális Világ kommunikációja. Az elektronikus és a nyomtatott sajtó: érvek, ellenérvek Konzulens: Dr. Urbán Anna, egyetemi docens, Szociológiai Intézet 3. Springinzeisz Kata BT-5FT Meg kell menteni a Földet magunktól? Konzulens: Prof. Dr. Hell Judit, egyetemi tanár, Filozófiai Intézet
IV.
GERMANISZTIKA SZEKCIÓ
Helye: A/6. épület, fsz. 30. Ideje: 2010. november 18. (csütörtök) 15 óra
1. Sotkó Katalin BT-3G Die Modernisierung der Märchentexte. Ähnlichkeiten und Unterschiede zwieschen den Volksmärchen und Kunstmärchen Konzulens: Kegyesné dr. Szekeres Erika, egyetemi docens, Modern Filológiai Intézet, Német Nyelv- és Irodalomtudományi Intézeti Tanszék
2. Szabó-Pap Gábor BT-2G Georg Büchner: Woyzeck. A dráma eredeti és megfilmesített változatának elemzése és összehasonlítása Konzulens: Dr. Molnár István, egyetemi docens, Modern Filológiai Intézet, Német Nyelv- és Irodalomtudományi Intézeti Tanszék 3.
Tóth Laura BT-2G Svájc nyelvi fejlődése a kezdetektől napjainkig: áttekintés történelmi vetületben Konzulens: Kegyesné dr. Szekeres Erika, egyetemi docens, Modern Filológiai Intézet Német Nyelv- és Irodalomtudományi Intézeti Tanszék
13
V.
IRODALOMTUDOMÁNYI SZEKCIÓ
Helye: B/2. Ferdinándy Könyvtár Ideje: 2010. november 19. (péntek) 10 óra
1. Kapusi Angéla BT-1MMD A szöveg architektúrája. Vitruvius: Tíz könyv az építészetről Konzulens: Dr. Darab Ágnes, egyetemi docens, Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet Összehasonlító Irodalom- és Kultúratudományi Intézeti Tanszék 2. Kalocsai Zita BT-1MMD A szőttes és a szöveg textúrája: Arachne Konzulens: Dr. Darab Ágnes, egyetemi docens, Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet Összehasonlító Irodalom- és Kultúratudományi Intézeti Tanszék 3. Pap Zsófia BT-4M Az irodalom határterületei, a valóság észlelésének ábrázolása E. T. A. Hoffmann, Howard Phillips Lovecraft Philip K. Dick egyes műveiben Konzulens: Dr. Farkas Zsolt, egyetemi tanársegéd, Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet, Magyar Irodalomtörténeti Intézeti Tanszék 4. Illner Balázs BT-5M Szkhárosi Horváth András világi és egyházi társadalomképe fogalmi rendszerének tükrében Konzulens: Dr. Heltai János, egyetemi tanár, Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet Régi és Klasszikus Magyar Irodalomtörténeti Intézeti Tanszék 5. Füleki Péter BT-5M Parti Nagy Lajos két Moliére-adaptációja Konzulens: Dr. Bognár László, egyetemi adjunktus, Filozófiai Intézet 6. Berkes Tímea Kinga BT-3M A Gólem legendája Konzulens: Dr. Szigeti Jenő, professzor emeritus, Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet Összehasonlító Irodalom- és Kultúratudományi Intézeti Tanszék 7. Kovács Zsuzsanna BT-3M „Short fiction” és „Фантастический рассказ”. E. A. Poe A fekete macska és F.M. Dosztojevszkij A szelíd teremtés Konzulens: Dr. Regéczi Ildikó, egyetemi docens, Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet Összehasonlító Irodalom- és Kultúratudományi Intézeti Tanszék 8. Krajnyák Ádám BT-2M A tisztább érzésnek regulájival Konzulens: Dr. Gyapay László, egyetemi docens, Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet Régi és Klasszikus Magyar Irodalomtörténeti Intézeti Tanszék
14
VI.
KULTURÁLIS ÉS VIZUÁLIS ANTROPOLÓGIAI SZEKCIÓ
Helye: Gyermekváros; I. emelet 10. tanterem Ideje: 2010. november 17. (szerda) 10 óra
1. Kovács Kitti BT-1KMN Közösségi élet vizsgálata Völcsökön avagy a „hiány” funkciójáról Konzulens: Dr. Biczó Gábor, egyetemi docens, Kulturális és Vizuális Antropológiai Intézet 2. Lakatos Éva BT-6KT Nemzetiségi identitás váltás a vallás tükrében Konzulensek: Dr. Biczó Gábor, egyetemi docens, Kulturális és Vizuális Antropológiai Intézet 3. Szakolczai Zsófia BT-2K Turizmus és örökösítés Nagybörzsönyben Konzulens: Dr. Illyés Zoltán, egyetemi docens, Kulturális és Vizuális Antropológiai Intézet 4. Keresztury Ágnes BT-2KMN Az értékrend szerepe egy szilágysági falu magyar lakosainak migrációs stratégiáiban Konzulensek: Dr. Biczó Gábor, egyetemi docens, Kulturális és Vizuális Antropológiai Intézet 5. Korsós Bernadett BT-5KT „Ti szerettek itt kinn, s mi ott benn…” Gyimes fejlődésének kérdése a folklórturizmus tükrében. Egy többszörösen ellentmondásokkal terhelt kistérség problémáinak alkalmazott antropológiai megközelítése Konzulensek: Dr. Biczó Gábor, egyetemi docens, Dr. Illyés Zoltán, egyetemi docens Kulturális és Vizuális Antropológiai Intézet
VII.
MAGYAR NYELVTUDOMÁNYI SZEKCIÓ
Helye: B/2. épület; III. emelet; 317/a. terem Ideje: 2010. november 15. (hétfő) 13.30 óra
1. Turi Evelin BT-1MMD Vizuális reklámok szövegtani megközelítése Konzulens: Dr. Mózesné dr.habil. Kabán Annamária, egyetemi docens, Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet, Magyar Nyelvtudományi Intézeti Tanszék 2. Gazsó Dóra Júlia BT-5M „A magyar perzsa”. A békésszentandrási kézi csomózású perzsaszőnyegszövés munkafolyamatainak szókincse Konzulens: Dr. Kecskés Judit, egyetemi docens, Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet Magyar Nyelvtudományi Intézeti Tanszék
15
VIII.
NEVELÉSTUDOMÁNYI SZEKCIÓ
Helye: Gyermekváros fsz. 1. Ideje: 2010. november 10. (szerda) 10 óra
1. Muri Emese BT-3PD A vitakultúra jótékony hatásainak megjelenése Magyarországon Konzulens: Ádám Anetta, egyetemi adjunktus, Tanárképző Intézet, Pedagógia Intézeti Tanszék 2. Szlávik Mária BT-2PD Az iskola metaforája, a metafora iskolája Konzulens: Ádám Anetta, egyetemi adjunktus, Tanárképző Intézet, Pedagógia Intézeti Tanszék 3. Bodovics Éva Judit BT-3PD „Isten adta, Isten elvette…”: Gyermekélet, gyermekhalál a XIX. századi magyar paraszti társadalomban Konzulens: Dr. Ugrai János, egyetemi adjunktus, Tanárképző Intézet, Andragógia Intézeti Tanszék 4. Fazekas Gabriella BT-2PD A Miskolci Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési programjainak bemutatása és hatásvizsgálata középiskolások körében Konzulens: Vinczéné Kárpátfalvi Erika óraadó oktató, Tanárképző Intézet 5. Tóth Beatrix BT-3PD Egy Down-kóros kisfiú története Konzulensek: Szarka Jánosné óraadó oktató, Tanárképző Intézet
IX.
POLITIKATUDOMÁNYI SZEKCIÓ
Helye: B/2. 217/a Ideje: 2010. november 10. (szerda) 14 óra
1. Ambrusz Árpád BT-1F „Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall.” Máté, 16,26 Konzulens: Fekete Sándor, egyetemi tanársegéd, Politikatudományi Intézet 2. Dobos Arnold BT-2PM A brit Konzervatív Párt megújulási kísérlete: a progresszív konzervativizmus Konzulens: Dr. Csizmadia Ervin, egyetemi docens, Politikatudományi Intézet 3. Nagy Dóra BT-1PM „A korszellem azt követeli tőlünk…” – Bethlen István politikai gondolkodása Konzulens: Dr. Szűcs Zoltán Gábor, egyetemi tanársegéd, Politikatudományi Intézet
16
X.
SZOCIOLÓGIA SZEKCIÓ
Helye: B/2. 115. Ideje: 2010. november 17. (szerda) 16 óra
1. Szalai Sára BT-1S A burka és ami mögötte van: az afgán nők helyzete Konzulens: Fekete Sándor, egyetemi tanársegéd, Politikatudományi Intézet 2. Kovács Szandra BT-1SM Sikeres felnőttek tanulási részképességi zavarokkal Konzulens: Dr. Havasi Virág, egyetemi adjunktus, Szociológiai Intézet 3. Tóth Ivett Anna BT-2SM Kontrollálatlan vágyak, kiszámíthatatlan hiszékenység, kialakulatlan érzésvilág – a reklámok hatása a kisiskolásokra Konzulens: Dr. Szabó - Tóth Kinga Dóra, egyetemi docens, Szociológiai Intézet 4. Erdélyi Noémi BT-2S Az elsős és végzős egyetemista fiatalok szórakozási szokásai Konzulens: Dr. Havasi Virág, egyetemi adjunktus, Szociológiai Intézet 5. Barna Noémi BT-2SM Az életközépút válsága: teljes összeomlás vagy egy új esély Konzulens: Dr. Gyukits György, egyetemi adjunktus, Szociológiai Intézet 6. Battai Eszter BT-1S Öngyilkosság a szolnoki médiában, avagy van-e összefüggés a média hozzáállása és az öngyilkossági statisztika újbóli romlása között Szolnokon Konzulens: Dr. Gyukits György, egyetemi adjunktus, Szociológiai Intézet XI.
TÖRTÉNETTUDOMÁNYI SZEKCIÓ
Helye: B/2. 417. Történész Könyvtár Ideje: 2010. november 17. (szerda) 10 óra
1. Hajdú Melinda BT-2T „Vaskori lelőhelyek kutatása Magyarország területén 1998-2004 között Konzulens: Dr. Pusztainé dr. Fischl Klára, egyetemi adjunktus, Történettudományi Intézet Őstörténeti és Régészeti Intézeti Tanszék 2. Győri Péter BT-5KT Atatürk és Horthy Konzulens: Dr. habil Fazekas Csaba, egyetemi docens, Politikatudományi Intézet
17
3. Nagy Gergely BT-3T A Peskő barlang eszközeinek vizsgálata Konzulensek: Dr. Ringer Árpád, egyetemi docens, Történettudományi Intézet Őstörténeti és Régészeti Intézeti Tanszék 4. Pap Ingrid BT-Doktorandusz A morvaországi és a magyarországi Pavlovien összehasonlítása pattintott kőeszközei alapján Konzulens: Dr. Lengyel György, egyetemi tanársegéd, Történettudományi Intézet Őstörténeti és Régészeti Intézeti Tanszék 5. Melegh Gábor Balázs BT-4T „Törvényen kell az országnak épülnie”. Magyarázatok a svéd királyság középkori történetéhez Konzulens: Dr. Nagy Gábor, egyetemi adjunktus, Történettudományi Intézet Közép- és Kora Újkori Magyar Történelem Intézeti Tanszék 6. Simon Gábor BT-2TMA A nagyváradi 25. gyaloghadosztály részvétele az 1. magyar hadsereg galíciai hadműveleteiben 1944. április-májusában. Konzulens: Prof. Dr. Bona Gábor, egyetemi tanár, Történettudományi Intézet Művelődéstörténeti és Muzeológia Intézeti Tanszék 7. Tőtős Áron BT-ERASMUS Kéjnők Nagyváradon a XIX. század végén és a XX. század elején Konzulens: Dr. Bódy Zsombor, egyetemi adjunktus, Történettudományi Intézet Új- és Jelenkori Magyar Történeti Intézeti Tanszék 8. Beke Péter BT-1TMT Szolnok megye egyházpolitikai helyzete az 1970-es években Konzulens: Dr. habil Ö. Kovács József, egyetemi docens, Történettudományi Intézet Új- és Jelenkori Magyar Történeti Intézeti Tanszék 9. Koós Máté BT-2T A Miskolc környéki harcok 1944. november 6. és 1944. december 19. között Konzulens: Prof. Dr. Bona Gábor, egyetemi tanár, Történettudományi Intézet Művelődéstörténeti és Muzeológia Intézeti Tanszék 10. Scsavnyiczki Judit BT-2TM Valóság a filmen, film a valóságban – Az arisztokrata és úrizáló, úrhatnám polgár kettősének társadalmi ábrázolása a magyar vígjátékokban (1931-1942) Konzulens: Dr. Vári András, egyetemi docens, Történettudományi Intézet, Egyetemes Történeti Intézeti Tanszék
18
EGÉSZSÉGÜGYI KAR I.
EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI SZEKCIÓ
Elnök: Prof. Dr. Barkai László MTA doktor, tanszékvezető egyetemi tanár Helye: 3508 Miskolc, Mész u. 1. (76. sz. terem) Ideje: 2010. november 24. (szerda) 1300
1. Arnóczki Anett védőnő IV. évf. Veleszületett szívbetegek otthoni ellátása és követése Konzulens: Prof. Dr. Barkai László egyetemi tanár 2. Botos Judit védőnő IV. évf. A hallgatók értékalakulási tendenciáinak összevetése a „hagyományos” illetve a BSc képzés rendszerében Konzulens: Dr. Kiss-Tóth Emőke főiskolai tanár, Podhorszky Ágnes gyakorlati oktató 3. Elek Zsófia egészségügyi szervező III.. évf. Eloszlási csatornák az egészségturizmusban Konzulens: Dr. Szántó Ákos egyetemi docens 4. Galuska Adrienn diagnosztikai képalkotó IV. évf. Gyermekkori koponyatraumák okozta törések elemzése hagyományos és CT felvételek alapján Konzulens: Prof. Dr. Lombay Béla főiskolai tanár 5. Lovas Csilla diagnosztikai képalkotó IV. évf. Az agy fejlődési rendellenességeinek képalkotó vizsgálata Konzulens: Dr. Martos János főiskolai tanár 6. Nagy Gabriella védőnő IV. évf. Az éjszakai apnoe és következményi védőnői szemszögből Konzulens: Demeter János tanársegéd 7. Nagy László diagnosztikai képalkotó IV. évf. Felszínmódosított liposzómába zárt haemoglobin, mint lehetséges mesterséges vérkészítmény Konzulens: Dr. Fodor Bertalan főiskolai tanár 8. Pamlényi Kitti diagnosztikai képalkotó IV. évf. A glioblastoma multiformae képalkotó vizsgálata Konzulens: Dr. Martos János főiskolai tanár 9. Tóth Katalin védőnő IV. évf. Életmódvizsgálat a Miskolci Egyetemen a hallgatók egészségtudatosságára vonatkozóan Konzulens: Dr. Kiss-Tóth Emőke főiskolai tanár, Podhorszky Ágnes gyakorlati oktató
19
10. Váradi Boglárka védőnő IV. évf. Táplálkozási zavarok gyakorisága serdülő lányoknál az életvitelük különbözőségének tükrében Konzulens: Mayer Krisztina tanársegéd
II.
EGÉSZSÉGTUDOMÁNYI SZEKCIÓ
Elnök: Dr. Velkey Imre, tanszékvezető főiskolai tanár Helye: 3508 Miskolc, Mész u. 1. (41. sz. terem) Ideje: 2010. november 24. (szerda) 1300
1. Barkóczi Emese gyógytornász IV. évf. Mozgásfejlesztés az óvodában állatasszisztált terápiával Konzulens: Koppányné Szendrák Mária gyakorlati oktató 2. Duchony Katalin gyógytornász IV. évf. A súlyfürdő hatékonyságának összehasonlító vizsgálata Konzulens: Kató Csaba gyakorlati oktató, Dr. Oláh Csaba Zsolt 3. Hajdú Anett gyógytornász IV. évf. Posttraumás felsővégtag sérülések (distalis radius törések) fizioterápiája csak gyógytorna, gyógytorna és lézeres kezelés összehasonlítása Konzulens: Lénárt Miklósné óraadó oktató, Pongrácz Márta gyógytornász, Dr. Oláh Csaba Zsolt 4. Kórán Virág gyógytornász IV. évf. A fizikai fittség mérése 15-18 éves fiatalok körében Konzulens: Juhász Eleonóra tanársegéd, Lukács Andrea gyakorlati oktató 5. Nagy Ramóna gyógytornász IV. évf. Spondylosisos betegek subaqualis fiziotherápiája és a kezelés hatékonyságának kiértékelése fotogrammetriai eljárással Konzulens: Kató Csaba gyakorlati oktató 6. Nagy Renáta gyógytornász IV. évf. Scoliosisos tanulók rövidtávú intenzív gyógyúszás therápiája és összehasonlító vizsgálata Konzulens: Dr. Peja Márta főiskolai tanár 7. Nagy Réka gyógytornász IV. évf. I. típusú diabéteszes serdülők fittségi vizsgálata és eredményeinek összehasonlítása egészséges kortársaikkal Konzulens: Prof. Dr. Barkai László egyetemi tanár, Lukács Andrea gyakorlati oktató 8. Németh Zsuzsanna gyógytornász IV. évf. A testtartás javítása egy alternatív mozgásforma elemzése kapcsán Konzulens: Dr. Antalfi Bálint gyakorlati oktató
20
9. Mészáros Katalin Anita gyógytornász IV. évf. Hamiparetikus betegek egyensúlyának javítása passzív technikákkal Konzulens: Juhász Eleonóra tanársegéd 10. Pajk Melitta gyógytornász IV. évf. Intimtorna prevenciós szemmel Konzulens: Breznai Annamária gyakorlati oktató 11. Szepesi Nikolett gyógytornász III. évf. A fizikailag aktív és kevésbé aktív I-es típusú diabeteses gyermekek motoros képességeinek összehasonlítása Konzulens: Prof. Dr. Barkai László egyetemi tanár, Lukács Andrea gyakorlati oktató
21
GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR Megnyitó: Dr. Kocziszky György, dékán, egyetemi tanár A Robert Bosch Energy and Body Systems stratégiája és jövőképe Szabó Tamás, MBA, cégvezető igazgató, Robert Bosch Energy and Body Systems Gépjárműelektromossági Alkatrészgyártó és Forgalmazó Kft. Helye: Ideje:
IV. előadó (A/1 épület mfsz.1.) 2010. november 25. (csütörtök) 10.00 óra
Díjátadó ünnepség: Helye: 312. terem (A/6 épület III. emelet, Vezetéstudományi Intézet laborja) Ideje: 2010. november 25. (csütörtök) 16.00 óra
I.
GAZDASÁGELMÉLETI SZEKCIÓ
Helye: Gazdaságelméleti Intézet üvegterme (A4. IV.em. 421/b.) Ideje: 2010. november 25. (csütörtök) 11.30
1. Bánffy Máté, Turizmus-vendéglátás szak, II. évf. Kósa Viktória, Turizmus-vendéglátás szak, II. évf. Sándor Adrienn, Turizmus-vendéglátás szak, II. évf. Sebák Orsolya, Turizmus-vendéglátás szak, II. évf. Szélmalomharc a kulturális értékekért – avagy küzdelem a holland drogturizmus kordában tartásáért Konzulens: Orloczki Mónika, egyetemi tanársegéd, Gazdaságelméleti Intézet 2. Kiss Gergely, Gazdálkodás és menedzsment szak, I. évf. A trianoni békeszerződés gazdasági következményei Magyarországon Konzulens: Papp Adrienn, egyetemi tanársegéd, Gazdaságelméleti Intézet 3. Krajcsik Zsolt, Gazdálkodás és menedzsment szak, I. évf. A szocialista gazdaságpolitika az új gazdasági mechanizmus után Konzulens: Papp Adrienn, egyetemi tanársegéd, Gazdaságelméleti Intézet 4. Sándor Krisztina, Pénzügy és számvitel szak, IV. évf. Magyarország helyzete az Európai Unióban a Lisszaboni Stratégia (2000-2010) után Konzulens: Dr. Bartha Zoltán, egyetemi adjunktus, Gazdaságelméleti Intézet 5. Tar Szilvia, Pénzügy és számvitel szak, I. évf. A magyar háztartások gazdasági helyzetének elemzése a II. világháborútól napjainkig, különös tekintettel a rendszerváltásra Konzulens: Dr. Karajz Sándor, egyetemi docens, Gazdaságelméleti Intézet
22
6. Tóth Orsolya, Nemzetközi gazdálkodási szak, III. évf. A keresletösztönző gazdaságpolitika térnyerése és a kelet-közép-európai autóipar lehetőségei a világgazdasági válság után Konzulens: Kneisz Ildikó, egyetemi tanársegéd, Világ- és Regionális Gazdaságtan Intézet 7. Zsebesi Paulina, Gazdálkodás és menedzsment szak, I. évf. Világválságok Konzulens: Papp Adrienn, egyetemi tanársegéd, Gazdaságelméleti Intézet
II.
HUMÁN ERŐFORRÁS SZEKCIÓ
Helye: A/2 épület 1.em. 130. Ideje: 2010. november 25. (csütörtök) 8:00
1. Almási Katalin, Pénzügy és számvitel szak, III. évf. „Finis sanctificat media” A stratégia tervezése és döntés véghezvitele egy versenyelőnykontrolling mutatószámrendszer megalkotásával Konzulens: Dr. Dabasi Halász Zsuzsanna, egyetemi adjunktus, Világ- és Regionális Gazdaságtan Intézet 2. Fekszi Kinga, Gazdálkodás és menedzsment szak, II. évf. Kiút, merre fut az utad. „Út a munkához” program eredményei, hatása a munkaerőpiacon Konzulens: Dr. Dabasi Halász Zsuzsanna, egyetemi adjunktus, Világ- és Regionális Gazdaságtan Intézet 3. Sallai Borbála, Pénzügy és számvitel szak, II. évf. Oktatás és szegénység kapcsolata Miskolc város középiskoláiban Konzulens: Siposné Nándori Eszter, egyetemi tanársegéd, Világ- és Regionális Gazdaságtan Intézet 4. Szampiás Brigitta, Gazdálkodás és menedzsment szak, III. évf. Fiatalok helyzetének javítási lehetőségei a munka világába vezető úton Konzulens: Dr. Dabasi Halász Zsuzsanna, egyetemi adjunktus, Világ- és Regionális Gazdaságtan Intézet 5. Terhes Katalin, Nemzetközi gazdálkodási szak, II. évf. Oktatás a jövőért, az oktatás szerepe a munkavállalásban Konzulensek: Dr. Dabasi Halász Zsuzsanna, egyetemi adjunktus, Lipták Katalin, doktorandusz Világ- és Regionális Gazdaságtan Intézet 6. Tóth Emese, Nemzetközi gazdálkodási szak, III. évf. Az európai foglalkoztatáspolitika elméleti és gyakorlati vizsgálata Konzulens: Lipták Katalin, doktorandusz, Világ- és Regionális Gazdaságtan Intézet
23
III.
MARKETING SZEKCIÓ
Helye: Marketing Intézet Könyvtár (A/2. I. emelet) Ideje: 2010. november 25. (csütörtök) 10.00 1. Bartha Eszter, Marketing mester szak, I. évf. Sipos Adrienn, Nemzetközi gazdálkodási szak, III. évf. A Tokaj-hegyaljai borvidék világörökség címének hasznosítása a térségi gazdaság- és turizmusfejlesztésben Konzulensek: Dr. Dankó László, egyetemi docens, Marketing Intézet Péter Zsolt, egyetemi adjunktus, Világ- és Regionális Gazdaságtan Intézet 2. Breusz Ljubov Szergejevna, Marketing mester szak, II. évf. Divat a gazdaságban, avagy gazdaság a divatban Konzulens: Hajdú Noémi, egyetemi tanársegéd, Marketing Intézet 3. Egri Krisztina, Marketing mester szak, I. évf. A kiskereskedelem alakulásának elemzése, tekintettel a hiper- és szupermarketek térnyerésére Konzulens: Dr. Dankó László, egyetemi docens, Marketing Intézet 4. Gazdig Judit, Kereskedelem és marketing szak, III. évf. Milyen kutatási módszerekkel tehető mérhetővé a mobilszolgáltatók új kommunikációs hatékonysága, avagy a „lájk” ereje Konzulensek: Gulyásné Dr. Kerekes Rita, egyetemi adjunktus, Marketing Intézet Molnár László, egyetemi adjunktus, Marketing Intézet 5. Horváth Lívia, Kereskedelem és marketing szak, III. évf. Szász Zsuzsanna, Kereskedelem és marketing szak, III. évf. Az egészségtudatosság hatása a vásárlói döntésre – ősi bölcsesség egy új világban Konzulensek: Dr. Nagy Szabolcs, egyetemi docens, Marketing Intézet Hajdú Noémi, egyetemi tanársegéd, Marketing Intézet 6. Kubus István, gazdálkodási szak, V. évf. A televíziós erőszak hatása a fogyasztói magatartásra Konzulens: Dr. Nagy Szabolcs, egyetemi docens, Marketing Intézet 7. Lakatos Zsófia, Kereskedelem és marketing szak, III. évf. A logisztikai szolgáltatás optimalizálása az időtényezőn keresztül Konzulens: Dr. Dankó László, egyetemi docens, Marketing Intézet 8. Molnár Ivett, Kereskedelem és marketing szak, III. évf. A vevőelégedettség vizsgálata a Praktiker Kft. miskolci áruházának példáján Konzulens: Molnár László, egyetemi adjunktus, Marketing Intézet 9. Pálnok Andrea, Marketing mester szak, I. évf. A fiatalok értékváltozásának környezettudatos magatartásra gyakorolt hatása a 21. században Konzulens: Dr. Nagy Szabolcs, egyetemi docens, Marketing Intézet
24
10. Tokár Dániel, Kereskedelem és marketing szak, III. évf. Microtargeting: egy új eszköz vagy maga a kincses sziget térképe? Konzulens: Dr. Piskóti István, egyetemi docens, Marketing Intézet
IV.
MENEDZSMENT SZEKCIÓ
Helye: Vezetéstudományi Intézet Könyvtára (A/4 III. em. 318.) Ideje: 2010. november 25 (csütörtök) 12.00
1. Borodavko Beáta, Logisztikai menedzsment mester szak, I. évf. Beszerzés Távol-Keletről: lehetőségek és kockázatok Konzulensek: Veresné dr. Somosi Mariann, egyetemi docens, Vezetéstudományi Intézet Dr. Szakály Dezső, egyetemi docens, Vezetéstudományi Intézet 2. Forgács Gergely, Vezetés és szervezés mester szak, I. évf. A kiterjesztett valóság technológiák prognosztizált piaci pozíciójának előrevetítése Sgörbék segítségével, az okostelefonok szegmensére Konzulens: Dr. Szakály Dezső, egyetemi docens, Vezetéstudományi Intézet 3. Kucsma Daniella, Gazdálkodás és menedzsment, III. évf. Vitelki Anita, Gazdálkodás és menedzsment, III. évf. Szervezeti növekedés lehetősége a válság idején Konzulens: Veresné dr. Somosi Mariann, egyetemi docens, Vezetéstudományi Intézet 4. Novák Rea, Gazdálkodás és menedzsment, II. évf. Teljesítményértékelés egy kiválasztott vállalatnál Konzulens: Dr. Deák Csaba, egyetemi docens, Vezetéstudományi Intézet 5. Sipos Vivien, Gazdálkodás és menedzsment, III. évf. Egy nemzetközi coaching kutatás tapasztalatai Konzulens: Dr. Kunos István, egyetemi docens, Vezetéstudományi Intézet 6. Tóth Balázs, Logisztikai menedzsment mester szak, II. évf. Egy vegyipari vállalat logisztikai folyamatainak kiszervezése, valamint a kiszervezett tevékenység pénzügyi- és szakmai felügyeletének elemző bemutatása Konzulens: Dr. Szakály Dezső, egyetemi docens, Vezetéstudományi Intézet 7. Szolnoki Bernadett, Vezetés és szervezés mester szak, I. évf. Természetgyógyászati termékek és gyógymódok, avagy hogyan élhetünk egészségesen gyógyszerek nélkül Konzulens: Kása Richárd, egyetemi tanársegéd, Vezetéstudományi Intézet
25
V.
PÉNZÜGY-MÓDSZERTAN SZEKCIÓ
Helye: A/1. I. em. 114. Ideje: 2010. november 25. (csütörtök) 8.00
1. Bódi Szabina, Pénzügy és számvitel szak, II. évf. Állami kezességvállalás okai, hatása a lakáshitelek alakulására, annak következménye Konzulens: Dr. Bozsik Sándor, egyetemi docens, Üzleti Információgazdálkodási és Módszertani Intézet 2. Buczkó Anett, Pénzügy és számvitel szak, III. évf. Érvek és ellenérvek a 2008-as magyarországi IMF hitelfelvétellel kapcsolatban Konzulens: Dr. Bozsik Sándor, egyetemi docens, Üzleti Információgazdálkodási és Módszertani Intézet 3. Farkas Sándor, Pénzügy és számvitel szak, III. évf. Pálóczi István, Pénzügy és számvitel szak, III. évf. Bankadó Magyarországon és az EU-ban Konzulens: Dr. Bozsik Sándor, egyetemi docens, Üzleti Információgazdálkodási és Módszertani Intézet 4. Horváth Katalin, Pénzügy és számvitel szak, II. évf. A válság hatása a magyar bankrendszerre Konzulens: Dr. Szemán Judit, egyetemi docens, Üzleti Információgazdálkodási és Módszertani Intézet 5. Somlyai Kitti Anikó, Pénzügy és számvitel szak, III. évf. A gazdasági válságra válaszul hozott gazdaságpolitikai intézkedések (nemzetközi összehasonlítás) Konzulens: Dr. Bozsik Sándor, egyetemi docens, Üzleti Információgazdálkodási és Módszertani Intézet 6. Horváth Katalin, Pénzügy és számvitel szak, II. évf. A válság hatása az életszínvonalra Konzulens: Dr. Varga Beatrix, egyetemi docens, Üzleti Információgazdálkodási és Módszertani Intézet 7. Nagy Júlia, Pénzügy és számvitel szak, III. évf. Az életszínvonal alakulásának vizsgálata Észak-Magyarországon Konzulens: Domán Csaba, egyetemi adjunktus, Üzleti Információgazdálkodási és Módszertani Intézet 8. Pálóczi István, Pénzügy és számvitel szak, III. évf. A magyar és lengyel gazdaság összehasonlítása mutatószámok segítségével Konzulens: Dr. Varga Beatrix, egyetemi docens, Üzleti Információgazdálkodási és Módszertani Intézet
26
9. Rádi Enikő, Nemzetközi gazdaság és gazdálkodás mester szak, I. évf. A német-magyar kereskedelmi kapcsolatok fejlődése 1989-2010 Konzulens: Dr. Varga Beatrix, egyetemi docens, Üzleti Információgazdálkodási és Módszertani Intézet
VI.
REGIONÁLIS GAZDASÁGTAN SZEKCIÓ
Helye: A/2 épület 1.em. 130. Ideje: 2010. november 24. (szerda) 14:00
1. Borzási Bernadett, Nemzetközi gazdálkodási szak, III. évf. A fenntartható fejlődés társadalmi és szociális aspektusai; A társadalmi felelősségvállalás és innováció egy termelő nagyvállalatnál Konzulens: Dr. Dabasi Halász Zsuzsanna, egyetemi adjunktus, Világ- és Regionális Gazdaságtan Intézet 2. Márton Ádám, Nemzetközi gazdálkodási szak, III. évf. A szegregáció gazdasági hatásai Miskolcon Konzulens: Dr. G. Fekete Éva, egyetemi docens, Világ- és Regionális Gazdaságtan Intézet 3. Poczik Ildikó, Nemzetközi gazdálkodási szak, III. évf. Együtt könnyebb? –Foglalkoztatási helyzetkép a Visegrádi Négyek esetében Konzulens: Lipták Katalin, doktorandusz, Világ- és Regionális Gazdaságtan Intézet 4. Tóth Emese, Nemzetközi gazdálkodási szak, III. évf. Vizkeleti Anna, Nemzetközi gazdálkodási szak, III. évf. Első lépések a fenntarthatóság felé: a Gazdaságtudományi Kar szénlábnyoma Konzulens: Dr. Tóthné dr. Szita Klára, egyetemi docens, Világ- és Regionális Gazdaságtan Intézet 5. Vadicska Zsanett, Kereskedelem és marketing szak, III. évf. Szabados Tamás, Pénzügy és számvitel szak, III. évf. A falusi turizmus fejlesztési lehetőségei az Észak-Magyarországi régióban Konzulens: Péter Zsolt, egyetemi adjunktus, Világ- és Regionális Gazdaságtan Intézet
VII.
SZÁMVITEL SZEKCIÓ
Helye: A/1. I. em. 114. Ideje: 2010. november 25. (csütörtök) 12.00
1. Boholy Attiláné, Pénzügy és számvitel szak, lev. III. évf. Az átalakulással kapcsolatos számviteli feladatok bemutatása az MB Miskolc Kft. és az Eurovan Miskolc Kft. egyesülési példáján keresztül Konzulens: Várkonyiné dr. Juhász Mária, egyetemi adjunktus, Üzleti Információgazdálkodási és Módszertani Intézet 27
2. Boholy Attiláné, Pénzügy és számvitel szak, lev. III. évf. A vezetői számvitel gyakorlati alkalmazása egy gazdasági társaság példáján keresztül az Eurovan Miskolc Kft.-nél Konzulens: Dr. Musinszki Zoltán, egyetemi adjunktus, Üzleti Információgazdálkodási és Módszertani Intézet 3. Csikász Viktória, Pénzügy és számvitel szak, III. évf. Csődeljárás = Menekülési útvonal? Konzulens: Várkonyiné dr. Juhász Mária, egyetemi adjunktus, Üzleti Információgazdálkodási és Módszertani Intézet 4. Csikász Viktória, Pénzügy és számvitel szak, III. évf. Konszolidáció a BorsodChem Zrt. esetében Konzulens: Várkonyiné dr. Juhász Mária, egyetemi adjunktus Üzleti Információgazdálkodási és Módszertani Intézet 5. Szántó Zoltán, Pénzügy és számvitel szak, III. évf. A Bosch-csoport konszolidációja, a konszolidációs kör kialakítása Konzulens: Várkonyiné dr. Juhász Mária, egyetemi adjunktus Üzleti Információgazdálkodási és Módszertani Intézet 6. Uracs Tímea, Pénzügy és számvitel szak, III. évf. Minőség-e a minőség-ellenőrzés, avagy szükség van-e a minőségbiztosításra a könyvvizsgálatban Konzulens: Dr. Pál Tibor, egyetemi docens, Üzleti Információgazdálkodási és Módszertani Intézet 7. Veréb Tímea, Pénzügy és számvitel szak, III. évf. Megoldás az árfolyamkockázatra, avagy könyvvezetés devizában Konzulens: Várkonyiné dr. Juhász Mária, egyetemi adjunktus Üzleti Információgazdálkodási és Módszertani Intézet
VIII. VÁLLALKOZÁSI SZEKCIÓ
Helye: Gazdálkodástani Intézet Könyvtára (A4. IV.em. 403.) Ideje: 2010. november 25. (csütörtök) 11.00
1. Balajti Adrienn, Gazdálkodás és menedzsment szak, III. évf. „Fogyasztunk és Védünk.” A magyar fogyasztóvédelem aktuális problémái fogyasztói és vállalkozói szemszögből Konzulens: Csiszár Csilla, egyetemi tanársegéd, Gazdálkodástani Intézet 2. Forgács Péter, Gazdálkodás és menedzsment szak, II. évf. Komolyzenei koncertszervezés költségstruktúrája és finanszírozási sajátosságai Konzulens: Dr. Sasvári Péter, egyetemi docens, Gazdálkodástani Intézet
28
3. Gazda Zsuzsa, Nemzetközi gazdálkodási szak III. évf. Lődár Péter, Nemzetközi gazdálkodási szak III. évf. Szolgáltatási piac fejlesztésének lehetőségei – Gépjárművezetéstechnikai Centrum kialakítása Miskolcon Konzulens: Lukács Edit, egyetemi adjunktus, Gazdálkodástani Intézet 4. Guba Dávid, Gazdálkodás és menedzsment szak, III. évf. Vállalkozási készségek vizsgálata a Miskolci Egyetem hallgatói körében Konzulens: Lukács Edit, egyetemi adjunktus, Gazdálkodástani Intézet 5. Guba Renáta, Gazdálkodás és menedzsment szak, III. évf. Kovács Éva, Nemzetközi gazdálkodási szak, III. évf. Molnár Eszter, Gazdálkodás és menedzsment szak, III. évf. A nők gazdasági és társadalmi szerepének változása az Európai Unióban és hazánkban Konzulens: Lukács Edit, egyetemi adjunktus, Gazdálkodástani Intézet 6. Kazinczy Ákos, Gazdálkodás és menedzsment szak, III. évf. Borsod-Abaúj Zemplén megye kis- és középvállalkozásainak helyzete a megyei TOP 100 vállalkozás tükrében Konzulens:Lukács Edit, egyetemi adjunktus, Gazdálkodástani Intézet 7. Tálosi Péter, Gazdálkodás és menedzsment szak, III. évf. Az EU tagállamok informatikai fejlettségének vizsgálata és értékelése az i2010 benchmarking indikátorok alapján Konzulens: Dr. Sasvári Péter, egyetemi docens, Gazdálkodástani Intézet 8. Vatamány Bella, Gazdálkodás és menedzsment szak, III. évf. Nők munkaerőpiaci helyzetképe – „Nő vagy – légy meghatározó!” Konzulens: Lukács Edit, egyetemi adjunktus, Gazdálkodástani Intézet
IX.
VILÁGGAZDASÁGTAN SZEKCIÓ
Helye: A/2 épület 1. em. 130. Ideje: 2010. november 25. (csütörtök) 10:00
1. Gáll Tímea, Nemzetközi gazdálkodási szak, III. évf. A GATT-WTO szerepe a nemzetközi gazdaságban Konzulens: Dr. Kuttor Dániel, egyetemi adjunktus, Világ- és Regionális Gazdaságtan Intézet 2. Homonnai Zsófia, Pénzügy és számvitel szak, II. évf. Kínai tőkebefektetések Afrikában – „Kína kopogtat, Afrika pedig kitárja az ajtókat.” Konzulens: Dr. Nagy Zoltán, egyetemi docens, Világ- és Regionális Gazdaságtan Intézet 3. Kispataki Csaba, Nemzetközi gazdálkodási szak, III. évf. Újragyarmatosítás? Kínai terjeszkedés Afrikában Konzulens: Dr. Kuttor Dániel, egyetemi adjunktus, Világ- és Regionális Gazdaságtan Intézet
29
4. Kispataki Csaba, Nemzetközi gazdálkodási szak, III. évf. A Visegrádi Négyek rendszerváltás utáni 20 évének összehasonlító elemzése Konzulens: Dr. Kuttor Dániel, egyetemi adjunktus, Világ- és Regionális Gazdaságtan Intézet 5. Likai Szabina, Nemzetközi gazdálkodási szak, II. évf. Maszler Magdolna, Nemzetközi gazdálkodási szak, II. évf. Közlekedésfejlesztési tendenciák és hatások az Észak-magyarországi régióban Konzulens: Győrffy Ildikó, egyetemi tanársegéd, Világ- és Regionális Gazdaságtan Intézet 6. Kovács Krisztina, Nemzetközi gazdálkodási szak, III. évf. Törökország – veled vagy nélküled? Konzulens: Kneisz Ildikó, egyetemi tanársegéd, Világ- és Regionális Gazdaságtan Intézet 7. Tállai Adél, Nemzetközi gazdálkodási szak, III. évf. A rövid távú tőzsdei kereskedés és a szentiment Konzulens: Dr. Kovács Levente, egyetemi docens, Világ- és Regionális Gazdaságtan Intézet 8. Tóth Kitti, Nemzetközi gazdálkodási szak, III. évf. A folyami közlekedés fejlesztési lehetőségei a Duna stratégia keretében Konzulens: Győrffy Ildikó, egyetemi tanársegéd, Világ- és Regionális Gazdaságtan Intézet
30
GÉPÉSZMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR Díjátadó ünnepség Helye: Anyagmozgatási és Logisztika Tanszék Tárgyaló (A/5. ép. I. em. 106.) Ideje: 2010. november 23. 14. 00 óra Díjakat átadja: Dr. Illés Béla egyetemi tanár
I.
SZÁMÍTÁSTUDOMÁNY, MŰSZAKI MECHANIKA SZEKCIÓ
Helye: Ábrázoló Geometriai Tanszék Könyvtára (A/4. ép. II. em. 222. szoba) Ideje: 2010. november 22. (hétfő) 13.00 óra Szekció elnöke: Dr. Páczelt István professzor emeritus
1. Bodó Lajos G-1MG_AA Magas nyomású ipari tartály feszültségi analízise az ADINA végeselemes programrendszerrel Konzulens: Dr. Bertóti Edgár egyetemi tanár, Mechanikai Tanszék 2. Gönczi Dávid G-1MG_AA Ellipszis keresztmetszetű, izotróp rúdba ágyazott hengeresen körkeresztmetszetű, kompozit rudak Saint-Venant-féle csavarási feladata Konzulens: Dr. Ecsedi István egyetem tanár, Mechanikai Tanszék
anizotróp,
3. Kiss László G-1MG_AA Feszültségek heterogén anyagú síkgörbe rúdban – a klasszikus képletek általánosításai Konzulens: Dr. Szeidl György egyetemi tanár, Mechanikai Tanszék 4. Lengyel Ákos József G-1MG_AA Ferde hatásvonalú csuklóval megtámasztott rudak stabilitási vizsgálata Konzulens: Dr. Ecsedi István egyetemi tanár, Mechanikai Tanszék 5. Mankovits Ádám G-1MG_CC Gumirugó numerikus vizsgálata Konzulens: Dr. Nándori Frigyes egyetemi docens, Mechanikai Tanszék 6. Parádi Attila G-4BG_E Bontófog számítása végeselem módszerrel Konzulens: Dr. Nándori Frigyes egyetemi docens, Mechanikai Tanszék 7. Piller Imre G-3BP Véletlen mezők generálása, ábrázolása és jellemzőik meghatározása Konzules: Dr. Fegyverneki Sándor egyetemi docens, Alkalmazott Matematikai Tanszék 8. Szekrényesi Gergő G-3BP Párhuzamos algoritmus Thue egyenletek „kis megoldásainak” megkeresésére Konzulens: Dr. Olajos Péter egyetemi adjunktus, Alkalmazott Matematikai Tanszék
31
9. Tóth Dániel G-4BGE Vegyipari keverőtengely rezgéseinek vizsgálata Konzulens: Dr. Nándori Frigyes egyetemi docens, Mechanikai Tanszék
II.
ANYAGTUDOMÁNY, ANYAGVIZSGÁLAT, GÉPGYÁRTÁSTUDOMÁNY SZEKCIÓ
Helye: Robert Bosch Mechatronikai Tanszék (A/5. ép. III. em., 317. terem) Ideje: 2010. november 22. (hétfő) 13.00 óra Szekció elnöke: Dr. Kundrák János egyetemi tanár
1. Gáspár Marcell Gyula G-2MG_HT Nemesített nagyszilárdságú acélok hegesztésének nehézségei Konzulens: Dr. Balogh András egyetemi docens, Mechanikai Technológiai Tanszék 2. Kriston András G-1MG_AA A gumiabroncsgyártásban alkalmazott alumíniumötvözetek vizsgálata Konzulens: Dr. Tisza Miklós egyetemi tanár, Mechanikai Technológiai Tanszék Dr. Marosné dr. Berkes Mária egyetemi docens, Mechanikai Technológiai Tanszék Dr. Sárközi László igazgató, Felnőttképzési és Regionális Központ 3. Lukács Miklós G-2MG_ST Fúrógépek üzembiztonságának vizsgálata Konzulens: Dr. Kundrák János egyetemi tanár, Gépgyártástechnológiai Tanszék 4. Lukács Tamás GG-2MG_ST A 6S380VO típusú sebességváltó minősítése, a próbapadi rezgésspektrumok diagnosztikai és statisztikai elemzése alapján Konzulens: Dr. Kundrák János egyetemi tanár, Gépgyártástechnológiai Tanszék Dr. Szűcs János ny. egyetemi adjunktus, Gépgyártástechnológiai Tanszék 5. Petőfi Melinda G-4BMR ELSŐ MINTÁK VESZÉLYES ANYAG TARTALMÁNAK MEGHATÁROZÁSI ELVE ÉS GYAKORLATA Konzulens: Dr. Bánhidi Olivér egyetemi docens, Kémiai Intézet Dr. Szabó Tamás egyetemi docens, Robert Bosch Mechatronikai Tanszék 6. Szakács Katalin G-2MG Kombinált eljárással megmunkált felületek érdekességének vizsgálata Konzulens: Dr. Kundrák János egyetemi tanár, Gépgyártástechnológiai Tanszék 7. Sztankovics István G-2MG_ST Szerelőcella fejlesztése alakfelismerő rendszerrel Konzulens: Dr. Kundrák János egyetemi tanár, Gépgyártástechnológiai Tanszék Dr. Deszpoth István mérnöktanár, Gépgyártástechnológiai Tanszék
32
III.
ENERGETIKA, HŐTANI ÉS ÁRAMLÁSTANI FOLYAMATOK SZEKCIÓ
Helye: Áramlás és Hőtechnikai Gépek Tanszék Tárgyalótermében (A/3. ép. II. emelet 201. szoba). Ideje: 2010. november 22. (hétfő) 14.00 óra Szekció elnöke: Dr. Baranyi László egyetemi tanár
1. Csanálosi Ádám G-6BGV Nyomásveszteség számítása csővezetékben CFD segítségével Konzulens: Dr. Szepesi L. Gábor egyetemi adjunktus, Vegyipari Gépek Tanszéke 2. Csáti Zoltán G-2BG HŐMÉRSÉKLET ELOSZLÁS VIZSGÁLATA PSZEUDOPLASZTIKUS FOLYADÉKRA Konzulens: Vadászné dr. Bognár Gabriella egyetemi docens, Analízis Tanszék 3. Cseh László G-4BE Távhőellátó rendszer numerikus vizsgálat Konzulens: Dr. Dr. Kalmár László egyetemi docens, Áramlás-és Hőtechnikai Gépek Tanszék 4. Mátrai Zsolt G-1ME Bordás Róbert Áramlási jellemzők kísérleti meghatározása mesterséges érhálózatban Konzulens: Dr. Kalmár László egyetemi docens, Áramlás-és Hőtechnikai Gépek Tanszéke 5. Szaszák Norbert G-1ME Szárnykerekes mérőt tartalmazó áramlásmérő szakasz kalibrációja erre a célra létrehozott mérőberendezéssel Konzulens: Dr. Szabó Szilárd egyetemi tanár, Áramlás-és Hőtechnikai Gépek Tanszéke
IV.
ANYAGMOZGATÁS ÉS GÉPEI, LOGISZTIKA SZEKCIÓ
Helye: Anyagmozgatási és Logisztika Tanszék Tárgyaló (A/5. ép. I. em. 106.) Ideje: 2010. november 22. (hétfő) 10.00 óra Szekció elnöke: Dr. Illés Béla egyetemi tanár 1. Jedlicska Tibor G-1MG_HT Raktározási tevékenység intelligens logisztikai rendszerben Konzulens: Dr. Illés Béla egyetemi tanár, Anyagmozgatási és Logisztikai Tanszék 2. Simon Tünde I. évf. Logisztikai menedzsment MSc Termelési folyamatok átfutási idejének logisztikai elvű optimalizálása Konzulens: Dr. Illés Béla egyetemi tanár, Anyagmozgatási és Logisztikai Tanszék 3. Kolozsi-Tóth Máté G-4BVA Önszerveződő vezetéknélküli hálózatra épülő távfelügyeleti rendszer kidolgozása szállítószalagra Konzulens: Dr. Ajtonyi István egyetemi tanár, Automatizálási Tanszék Trohák Attila egyetemi tanársegéd, Automatizálási Tanszék 33
V.
INFORMATIKAI ESZKÖZÖK, SZOFTVERTECHNOLÓGIA, ELEKTRONIKA SZEKCIÓ
Helye: Elektrotechnikai-Elektronikai Tanszék Könyvtárában (A/3. épület II. emelet 201. sz.) Ideje: 2010. november 22. (hétfő) 13.00 óra Szekció elnöke: Dr. Kovács László egyetemi docens 1. Bodnár István G-1MG_VE Villamos hajtások átalakítása napelemes üzemmódra Konzulens: Dr. Fekete Gábor mérnöktanár, Elektrotechnikai-Elektoronikai Tanszék 2. Jászkai Tamás István G-4BMR LR Mate 200iC típusú Fanuc robot képalkotásának vizsgálata Konzulens: Lénárt József egyetemi tanársegéd, Robert Bosch Mechatronikai Tanszék 3. Tóth Zsolt G-1MI_AF Adatbányászati algoritmusok alkalmazása a RBHH számára Konzulens: Dr. Kovács László egyetemi docens, Általános Informatikai Tanszék 4. Unhauzer Edina G-4BVE Sarvajcz Kornél G-4BVE Nagy Balázs G-4BVE Intelligens villamos hálózat analizáló műszer tervezése Konzulens: Váradiné Dr. Szarka Angéla egyetemi docens, Elektrotechnikai-Elektronikai Tanszék 5. Vágó Tamás G-2MG Tartalom alapú webtérkép készítése Konzulens: Dr. Kovács László egyetemi docens, Általános Informatikai Tanszék 6. Kiss Attila G-2MI Fogalomháló felépítő keretrendszer Konzulens: Dr. Kovács László, Általános Informatikai Tanszék 7. Sarvajcz Kornél G-4BVE Nagy Balázs G-4BVE Interneten keresztül vezérelhető laboratórium fejlesztése Konzulens: Váradiné Dr. Szarka Angéla egyetemi docens, Elektrotechnikai-Elektronikai Tanszék
34
VI.
GÉPTERVEZÉS, SZÁMÍTÓGÉPPEL SEGÍTETT TERVEZÉS, MECHATRONIKA SZEKCIÓ
Helye: Robert Bosch Mechatronikai Tanszék (A/5. ép. III. em., 303.terem.) Ideje: 2010. november 22. (hétfő) 14.00 óra Szekció elnöke: Dr. Kamondi László egyetemi docens
1.
Gerebenics Imre G-2MG_CC A forgattyús mechanizmus rezgésképének vizsgálata Mathlab programmal Konzulens: Dr. Csáki Tibor egyetemi docens, Szerszámgépek Tanszéke
2.
Kelemen László Attila G-2MG_AG Pneumetika hajtású jármű futóművének és kormányművének koncepcionális tervezése Konzulens: Dr. Kamondi László egyetemi docens, Gép-és Terméktervezési Tanszék Bihari János egyetemi tanársegéd, Gép-és Terméktervezési Tanszék
3.
Kmecz György G-4BMR Pneumatikus csavarbehajtók ellenőrzése Konzulens: Dr. Jakab Endre egyetemi docens, Robert Bosch Mechatronikai Tanszék
4.
Nagy Balázs G-4BGM Speciális munkadarab-befogó készülék tervezése Konzulens: Dr. Takács György egyetemi docens, Szerszámgépek Tanszéke Szilágyi Attila egyetemi adjunktus, Szerszámgépek Tanszéke
5.
Olasz Attila G-4BMR LR Mate 200iC típusú FANUC robot direkt és inverz kinematikai feladatának vizsgálata Konzulens: Dr. Szabó Tamás egyetemi docens, Robert Bosch Mechatronikai Tanszék
6.
Patyik Zoltán G-2BG Gördülőcsapágyak Konzulens: Dr. Takács Ágnes egyetemi tanársegéd, Gép-és Terméktervezési Tanszék
7.
Tomcsányi Balázs G-6BG Elektromobil elektro-dinamikai modellezése Konzulens: Dr. Szabó Tamás egyetemi docens, Robert Bosch Mechatronikai Tanszék Lénárt József egyetemi tanársegéd, Robert Bosch Mechatronikai Tanszék
8.
Kostyánszki Balázs G-1MG_CC 3 dimenziós integrált tervezőrendszerek automatizálása Konzulens: Hegedűs György egyetemi adjunktus, Szerszámgépek Tanszék
35
MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR A TDK konferencia helye: Miskolci Egyetem, 3515 Miskolc-Egyetemváros A TDK konferencia ideje: 2010. november 25. (csütörtök) 0830 A TDK KONFERENCIA MEGNYITÁSA Helyszíne: C/1 épület I. emelet XV. előadó A konferenciát megnyitja: Dr. Szemmelveisz Tamásné dr., a ME MAK TDT elnöke és Dr. Gácsi Zoltán, a ME MAK dékánja
I.
ENERGETIKA ÉS KÖRNYEZETVÉDELEM I. SZEKCIÓ
Helye: Miskolci Egyetem, C/1 épület III. emelet XVII. előadó Ideje: 2010. november 25. (csütörtök) 900
1. Nagy Gábor MAK, MSc. II. évfolyam Gyógyszermaradványok vizsgálata ultra nagy hatékonyságú folyadékkromatográf rendszerrel Konzulens: Dr. Lovrity Zita, egyetemi docens 2. Lencsés Judit MAK, BSc. IV. évfolyam TDA TAR mentesítésének vizsgálata Konzulens: Dr. Lengyel Attila, egyetemi docens Dr. Ábrahám József, egyetemi docens 3. Sántha Edit MAK, BSc. III. évfolyam Vizes mosókolonna szimulációja a TVK Nyrt. Olefin-I üzemében Konzulens: Kerezsi János, főművezető (TVK Nyrt.), Barancsy Gábor, technológus (TVK Nyrt.), Némethné dr. Sóvágó Judit, egyetemi docens 4. Dezső András MAK, BSc. IV. évfolyam Megoldások épületek fűtési energiájának csökkentésére, különböző építő és szigetelő anyagok alkalmazásával Konzulens: Dr. Póliska Csaba, egyetemi adjunktus 5. Nagy Gábor MAK, MSc. II. évfolyam Cementklinker égető kemence légköri emisszióinak vizsgálata különböző alternatív tüzelőanyagok felhasználása során Konzulens: Dr. Szűcs István, egyetemi tanár, Nagy Csaba, energetikus (Holcim Hungária Zrt.) 6. Dobó Zsolt MAK, MSc. II. évfolyam Mérő és adatgyűjtő koffer fejlesztése tüzeléstechnikai mérésekhez Konzulens: Dr. Palotás Árpád Bence, egyetemi docens
36
II.
ANYAGTECHNOLÓGIA I. SZEKCIÓ
Helye: Miskolci Egyetem, C/1 épület I. emelet XV. előadó Ideje: 2010. november 25. (csütörtök) 900
1. Kuknyó Tímea MAK, BSc. III. évfolyam Fa-PVC kompozit előállítása és tanulmányozása Konzulens: Dr. Marossy Kálmán, egyetemi tanár 2. Kovács Krisztina Gyöngyi MAK, BSc. IV. évfolyam Speciális hűtőházi tároló rekeszek gyártására alkalmas fröccstípus fejlesztése a TVK Nyrt. PP-4 üzemében Konzulens: Székvölgyi Zoltán, APC mérnök (TVK Nyrt.), Némethné Dr. Sóvágó Judit, egyetemi docens 3. Kovács Erika MAK, BSc. IV. évfolyam CF53 és C35-ös alapanyagból kiindulva 8.8-as szilárdsági értékek elérése hőkezeléssel Konzulens: Dr. Veres Zsolt, egyetemi adjunktus 4. Görzsöny Aliz Ildikó MAK, BSc. IV. évfolyam Nagysűrűségű polietilén gyártásához szükséges oldószer és komonomer felhasználás minimalizálása a TVK Nyrt. HDPE-2 üzemében Konzulens: Leskó László, üzemi technológus (TVK Nyrt.), Székvölgyi Zoltán, APC mérnök (TVK Nyrt.), Dr. Lovrity Zita, egyetemi docens 5. Szőcs Józsa Ádám MAK, BSc. II. évfolyam A TVK HDPE-1 üzemében gyártott termékek gyártási paraméter változásainak elemzése, nagyjavítási ciklusok vizsgálata Konzulens: Tolvéth János TVK, fejlesztő technológus, Ádám Csaba, üzemi technológus (TVK Nyrt.), Némethné Dr. Sóvágó Judit, egyetemi docens 6. Juhász Nóra MAK, BSc. IV. évfolyam Foszgén katalizátor szerkezetének vizsgálata Konzulens: Dr. Kozár Zoltán, technológiai vezető (Borsod Chem Zrt.), Dr. Lengyel Attila, egyetemi docens, Dr. Lakatos János, egyetemi docens
37
III.
ENERGETIKA ÉS KÖRNYEZETVÉDELEM II. SZEKCIÓ
Helye: Miskolci Egyetem, C/1 épület III. emelet XVII. előadó Ideje: 2010. november 25. (csütörtök) 1100
1. Nemes Alex MAK, MSc. II. évfolyam Tiszaújváros távhőszolgáltatási rendszeréhez kapcsolódó hőtermelési koncepciók modelljeinek kidolgozása Konzulens: Dr. Szemmelveisz Tamásné, egyetemi docens, Dr. Nagy Géza, ny. főiskolai tanár 2. Márton Gábor MAK, BSc. IV. évfolyam Lemezkandalló tüzeléstechnikai paramétereinek és hatásfok növelésének vizsgálata Konzulens: Dr. Palotás Árpád Bence, egyetemi docens 3. Nácsa Gábor MAK, BSc. IV. évfolyam Barnamezőkről származó fás- szárú biomassza energetikai hasznosítása Konzulens: Dr. Szemmelveisz Tamásné, egyetemi docens, Kovács Helga, doktorjelölt (BAY-LOGI) 4. Nagy Csaba MAK, BSc. IV. évfolyam Olajhűtők hőkezelésének numerikus modellezése Konzulens: Dr. Gyulai László, egyetemi tanársegéd, Kovács István, termelési mérnök (MODINE Kft.) 5. Bene Veronika MAK, BSc. IV. évfolyam Koós Tamás MAK, MSc. I. évfolyam Szén-biomassza tüzelőanyag keverékek összetételének optimalizálása Konzulens: Dr. Szemmelveisz Tamásné, egyetemi docens
IV.
ANYAGTUDOMÁNY I. SZEKCIÓ
Helye: Miskolci Egyetem, C/1 épület I. emelet XV. előadó Ideje: 2010. november 25. (csütörtök) 1100
1. Tokár Monika MAK, MSc. II. évfolyam Alumínium nyomásos öntvények pórustartalmának vizsgálata képelemzéssel Konzulens: Dr. Dúl Jenő, egyetemi docens, Mende Tamás, tudományos segédmunkatárs, Dr. Barkóczy Péter, egyetemi docens 2. Lassú Péter MAK, BSc. III. évfolyam Poliuretán előállítása és tanulmányozása Konzulens: Dr. Marossy Kálmán, egyetemi tanár, Dr. Szabó Tamás, egyetemi adjunktus
38
3. Kulcsár Tibor MAK, BSc. IV. évfolyam Tiszta réz kinyerése galvanosztatikus elektrolízissel nyomtatott áramköri lapok maratási hulladékából Konzulens: Dr. Kékesi Tamás, egyetemi tanár 4. Stomp Dávid MAK, BSc. III. évfolyam Az előzetes keverés hatása a SiC szemcsék ülepedésére alumínium olvadékban Konzulens: Szabó József, doktorjelölt (BAY-NANO), Mekler Csaba, ügyintéző (BAY-NANO), Dr. Kaptay György, egyetemi tanár 5. Tóth Anikó MAK, BSc. III. évfolyam Az alapanyag szerkezet hatása az olefingyártás termék kihozatalára a TVK Nyrt. Olefin-II. Üzemében Konzulens: Simon Szabolcs, üzemi technológus (TVK Nyrt.), Némethné Dr. Sóvágó Judit, egyetemi docens, Dr. Lengyel Attila, egyetemi docens 6. Szatmáry László MAK, BSc. IV. évfolyam 15H2MFA jelű acél neutron sugárzás okozta károsodásának vizsgálata Konzulens: Dr. Mertinger Valéria, egyetemi docens, Dr. Kresz Norbert, laborvezető (PA Zrt.)
V.
ANYAGTECHNOLÓGIA II. SZEKCIÓ
Helye: Miskolci Egyetem, C/1 épület III. emelet XVII. előadó Ideje: 2010. november 25. (csütörtök) 1400
1. Egész Ádám MAK, MSc. II. évfolyam Alumímium-Al2O3 kompozitok fejlesztése Konzulens: Dr. Gömze A. László, egyetemi docens 2. Matejka István Gábor MAK, BSc. III. évfolyam SiC szemcseerősítésű Al mátrixú kompozit létrehozásának lehetőségei Konzulens: Dr. Kaptay György, egyetemi tanár 3. Radányi László Ádám MAK, MSc. I. évfolyam Ón-tűkristály képződés vizsgálata ólommentes forrasztási technológiáknál Konzulens: Dr. Gácsi Zoltán, egyetemi tanár, Dr. Rónaföldi Arnold, egyetemi docens 4. Magyar Ádám MAK, MSc. II. évfolyam Az őrlési idő hatása az anyag mechanokémiai változásaira Konzulens: Dr. Gömze A. László, egyetemi docens
39
5. Nagy Orsolya MAK, MSc. II. évfolyam Szemcsékkel stabilizált fémemulziók fejlesztése Konzulens: Dr. Budai István, tudományos munkatárs (BAY-NANO), Dr. Kaptay György, egyetemi tanár 6. Mikó Tamás MAK, MSc. II. évfolyam Indukciós kéregedző kísérleti berendezés fejlesztése és tesztelése Konzulens: Dr. Mertinger Valéria, egyetemi docens, Dr. Tranta Ferenc, tudományos főmunkatárs
VI.
ANYAGTUDOMÁNY II. SZEKCIÓ
Helye: Miskolci Egyetem, C/1 épület I. emelet XV. előadó Ideje: 2010. november 25. (csütörtök) 1400
1. Pálkovács József MAK, BSc. III. évfolyam Elektrolit fejlesztése titán-oxid rétegek katódos leválasztásához acélra Konzulens: Dr. Baumli Péter, egyetemi adjunktus, Dr. Kaptay György, egyetemi tanár 2. Birkás Nándor MAK, BSc. III. évfolyam Nedvesíthetőség és felületi fázisszétválás szénüveg / LiCl /LI rendszerben Konzulens: Dr. Jaroslav Sytchev, tudományos munkatárs (BAY-NANO), Dr. Kaptay György, egyetemi tanár 3. Filep Ádám MAK, BSc. III. évfolyam Háromalkotós rendszer fázisdiagramjának közelítő számítása ESTPHAD módszerrel Konzulens: Mende Tamás, tudományos segédmunkatárs
4. Márkusné Szedlák Krisztina MAK, MSc. II. évfolyam Az őrlési idő hatása a klinker fajlagos felületére, valamint a beton hajlító- és nyomószilárdságára Konzulens: Erdélyi János, egyetemi tanársegéd 5. Juhász Koppány Levente MAK, BSc. III. évfolyam Alumínium mátrixú, szénszállal erősített kompozit létrehozása sóolvadék segítségével Konzulens: Dr. Kaptay György, egyetemi tanár, Dr. Baumli Péter, egyetemi adjunktus, Dr. Jaroslav Sytchev, tudományos munkatárs (BAY-NANO) 6. Molnár István MAK, BSc. I. évfolyam Roncsolásmentes rugalmassági modulus meghatározásának módszerei Konzulens: Kuzsella László, egyetemi tanársegéd 7. Ivanics Emese Gyöngyi MAK, BSc, III. évfolyam Alumínium nikkel eutektikum vizsgálata képelemzéssel Konzulens: Barkóczy Péter, egyetemi docens
40
MŰSZAKI FÖLDTUDOMÁNYI KAR I.
OLAJ- ÉS GÁZMÉRNÖKI SZEKCIÓ
Helye: Kőolaj és Földgáz Intézet (A/1 1. emelet) Ideje: 2010. november 16. 14 óra
1. Fintor György (BSc 4. évfolyam) Nyomásszabályzó állomás karbantartása Konzulens: Horánszky Beáta egyetemi tanársegéd 2. Gajda Mihály (BSc 4. évfolyam) Füzesgyarmat-Algyő nyersgázvezeték nyomásviszonyainak vizsgálata Konzulens: Dr. Bobok Elemér egyetemi tanár 3. Nagy Csilla (4. évfolyam) Gravitációs huzatú, kéménybe kötött gázkonvektoros fűtések biztonsági és környezetvédelmi szempontok szerinti értékelése Konzulens: Dr. Szunyog István egyetemi tanársegéd 4. Rónai Tímea (Műszaki Földtudományi alapszak, BSc 4. évfolyam) A magyar gázszállító rendszer aspektusai Konzulens: Dr. Tihanyi László egyetemi tanár 5. Vincze Zsuzsanna (BSc 4. évfolyam) Egy falugáz-rendszer életútja Konzulens: Horánszky Beáta egyetemi tanársegéd
II.
ELJÁRÁSTECHNIKAI SZEKCIÓ
Helye: Nyersanyagelőkészítési és Környezeti Eljárástechnikai Intézet (C/2 EC60 terem) Ideje: 2010. november 17. 14 óra
1. Molnár Zoltán (MSc 1. évfolyam) Nano méretű részecskék előállításának alapkísérletei keverőmalomban Konzulensek: Prof. Dr. Csőke Barnabás egyetemi tanár, Dr. Mucsi Gábor egyetemi adjunktus 2. Ferkó Péter (BSc 4. évfolyam) Laboratóriumi magneto-hidrosztatikus szeparátor fejlesztése és alkalmazása műanyag hulladékok szétválasztására Konzulensek: Dr. Faitli József egyetemi docens, Nagy Sándor tanszéki mérnök
41
3. Bruncszlik Anita (BSc 4. évfolyam), Soltész Beáta (MSc 1. évfolyam) A Kisméretű szennyvíztisztító és víz újrahasznosító berendezés üzemeltetésének vizsgálata, valamint a keletkező szennyvíziszap kezelése és energetikai hasznosítása Konzulensek: Dr. Bokányi Ljudmilla egyetemi docens, Dr. Takács János egyetemi docens, Varga Terézia Erzsébet tanszéki mérnök
III.
FÖLDTANI-GEOTECHNIKAI SZEKCIÓ
Helye: Ásványtani-Földtani Intézet (A/3 3. emelet 315/A) Ideje: 2010. november 18. 14 óra
1. Berentés Ágnes (BSc 3. évfolyam) A Dunától keletre elterülő festékföldek ásványtani és alkalmazhatósági vizsgálata Konzulens: Dr. Szakáll Sándor egyetemi docens 2. Hajdú István (BSc 3. évfolyam), Németh Boglárka (5. évfolyam) A Garadna-völgy (Bükk) földcsuszamlás-veszélyeztetettsége Konzulensek: Dr. Less György egyetemi docens, Kereszturi Gábor PhD hallgató 3. Süle Balázs (5. évfolyam) Előinjektálási munkák a Bátaapáti Nemzeti Radioaktívhulladék Tároló építése során Konzulensek: Dr. Debreczeni Ákos egyetemi docens, Berta József bányamérnök
42
COMENIUS TANÍTÓKÉPZŐ FŐISKOLAI KAR I.
MŰVÉSZETI ÉS MŰVÉSZETTUDOMÁNYI
Helye: ME-CTFK, Sárospatak, Eötvös út 7. Ideje: 2009. november 18. (csütörtök) 14 óra
1. Antal Anikó, ME-CTFK, I. évfolyam, Tanító szak A fa. Festmény, grafika. Konzulens: Balogh Istvánné, főiskolai docens 2. Bajusz László, ME-CTFK, III. évfolyam, Tanító szak Fából faragott használati tárgyak Konzulens: Sándor Zsuzsa, főiskolai docens 3. Czabányi Attila, ME-CTFK, III. évfolyam, Tanító szak Pillanatképek József Attila szerelmi költészetéből Konzulens: Bodnárné Novákovits Zsuzsa, főiskolai tanársegéd 4. Drofti Eszter, ME-CTFK, III. évfolyam, Tanító szak Digitális fotó: Őszi Hangulat Képsorozat Agyag: Edénycsalád elkészítése Konzulens: Sándor Zsuzsa, főiskolai docens 5. Lipcsei Bernadett Edit, ME-CTFK, III. évfolyam, Tanító szak Digitális fotó: Fény – árnyék viszonyának vizsgálat Agyag: Anyagedény- család készítése Konzulens: Sándor Zsuzsa, főiskolai docens
II.
TANULÁS- ÉS TANÍTÁSMÓDSZERTANI – TUDÁSTECHNOLÓGIAI SZEKCIÓ
Helye: ME-CTFK, Sárospatak, Eötvös út 7. Ideje: 2009. november 24. (szerda) 9 -11.30
1. Borkúti Anna, III. évfolyam, Óvó szak A mozgás, mint a stressz kezelésének módja. Vizsgálat a Miskolci Egyetem Comenius Tanítóképző Főiskolai Kar hallgatóinak körében. Konzulens: Lívják Emília, főiskolai adjunktus 2. Berencsi Mária, ME-CTFK, II. évfolyam, Óvó szak Diszlexiás problémák előfordulási gyakorisága az átlagos és a hátrányos helyzetű gyerekek között Konzulens: Lőrincz Enikő főiskolai tanársegéd, Dr. Kissné Gombos Katalin, főiskolai tanársegéd
43
3. Horváth Nóra, ME-CTFK, III. évfolyam, Óvó szak A rugalmas beiskolázás gyakorlati problémái Konzulens: Lőrincz Enikő főiskolai tanársegéd, Dr. Kissné Gombos Katalin, főiskolai tanársegéd 4. Pál Enikő, ME-CTFK, III. évfolyam, Óvó szak Sérült gyerekek iskolába lépésének lehetőségei az integráció szellemében Konzulens: Kiss Ferenc, főiskolai docens 5. Szentirmai Noémi, ME-CTFK, III. évfolyam, Óvó szak Beilleszkedési problémák az óvodában Konzulens: Dr. Kissné Gombos Katalin, főiskolai tanársegéd
III.
PEDAGÓGIAI, PSZICHOLÓGIAI SZEKCIÓ
Helye: Ideje:
ME-CTFK, Sárospatak, Eötvös út 7. 2009. november 24. (szerda) 12.30-14.00
1. Horváth Beáta, ME-CTFK, III. évfolyam, Tanító szak A lelki egészség megalapozása kisiskolás korban Konzulens: Jaskóné Gácsi Mária, főiskolai tanársegéd 2. Kovács Brigitta, ME-CTFK, III. évfolyam, Óvó szak Szociális deficitek megnyilvánulása a gyermekrajzokban Konzulens: Kiss Ferenc, főiskolai docens 3. Kovács Klaudia, ME-CTFK, III. évfolyam, Tanító szak Kötődés a tanárokhoz Konzulens: Dr. Kissné Gombos Katalin, főiskolai tanársegéd 4. Majoros Tímea, ME-CTFK, IV. évfolyam, Tanító szak Tanulási zavarok, főleg a diszes problémák előfordulása és kezelése az iskolában Konzulens: Dr. Kissné Gombos Katalin, főiskolai tanársegéd 5. Molnár Éva, ME-CTFK, IV. évfolyam, Tanító szak Kaffka Margit: Hangyaboly és Szabó Magda: Abigél című művek összehasonlító elemzése neveléstörténeti tükörben Konzulens: Jaskóné Gácsi Mária, főiskolai tanársegéd 6. Tóth Helga, ME-CTFK IV. évfolyam, Tanító szak A hiperaktivitás hátterében álló perinatális tényezők Konzulens: Dr. Kissné Gombos Katalin, főiskolai tanársegéd
44
BARTÓK BÉLA ZENEMŰVÉSZETI INTÉZET I.
ZENEMŰVÉSZET SZEKCIÓ
Helye: E/6-os kollégium, XXXI. előadó Ideje: 2010. november 09. (kedd) 10.00
1. Buda Adrienn, BBZI Fuvola szak II. évf. Claude Achille Debussy: Syrinx Konzulens: Dr. Fabinyi Erzsébet neveléstudományi kandidátus Oross Veronika főiskolai tanársegéd 2. Csaholczi Gusztáv, BBZI Zeneelmélet szak III. évf. Általános és intenzív zenei képzésben résztvevő gyermekek iskolai motivációja Konzulens: Dr. Fabinyi Erzsébet neveléstudományi kandidátus 3. Fodor Csaba, BBZI Klasszikus-furulya szak II. évf. George Philipp Telemann: a-moll szvit Konzulens: Széplaki Zoltán művésztanár Dr. Fabinyi Erzsébet neveléstudományi kandidátus 4. Vajda Barnabás, BBZI Hegedű szak III. évf. Hubay Jenő: 5. Csárdajelenet Konzulens: Dr. Fabinyi Erzsébet neveléstudományi kandidátus 5. Vargyas Márta, BBZI Ének szak II. évf. A vokális és prózai előadóművészet hatása a személyiségfejlődésre Konzulens: Dr. Hegedüs Gönczy Katalin főiskolai docens
45
TARTALOMJEGYZÉK ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR....................................................................................................... 2 I. AGRÁR- ÉS KÖRNYEZETJOGI SZEKCIÓ ...................................................................................... 2 Helye: Jogtörténeti Intézet Könyvtára (A/6. 220.) Ideje: 2010. november 15. (hétfő) 12 óra II. LKOTMÁNYJOGI SZEKCIÓ............................................................................................................ 3 Helye: Kari Könyvtár (A/5. 210.) Ideje: 2010. november 11. (csütörtök) 14:30 óra III. BÜNTETŐJOGI ÉS KRIMINOLÓGIA SZEKCIÓ ............................................................................ 3 Helye: Bűnügyi Tudományok Intézetének Könyvtára (A/6. ép. 131. szoba) Ideje: 2010. november 11. (csütörtök) 16 óra IV. BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOGI ÉS BÜNTETÉS VÉGREHAJTÁSI JOGI SZEKCIÓ............................ 4 Helye: Bűnügyi Tudományok Intézetének Könyvtára (A/6. ép. 131. szoba) Ideje: 2010. november 17. (szerda) 13:30 óra V. EURÓPAJOGI ÉS NEMZETKÖZI JOGI SZEKCIÓ......................................................................... 5 Helye: Civilisztikai Tudományok Intézete, valamint az Európai és Nemzetközi Jogi Intézet Könyvtára (A/6. ép. 117/A. szoba) Ideje: 2010. november 17. (szerda) 14 óra VI. JOGELMÉLETI, JOGTÖRTÉNETI ÉS RÓMAI JOGI SZEKCIÓ .................................................... 6 Helye: Jogtörténeti Intézet Könyvtára (A/6. ép. 220. szoba) Ideje: 2010. november 18. (csütörtök) 17 óra VII. KERESKEDELMI JOGI SZEKCIÓ ................................................................................................ 6 Helye: Kari Tanácsterem Ideje: 2010. november 18. (csütörtök) 14. óra VIII. KÖZIGAZGATÁSI JOGI SZEKCIÓ .............................................................................................. 7 Helye: Kari tanácsterem (A/6. ép. 31.) Ideje: 2010. november 16. (kedd) 14 óra IX. MUNKAJOGI ÉS SZOCIÁLIS JOGI SZEKCIÓ .............................................................................. 8 Helye: Kari Könyvtár Ideje: 2010. november 10. (szerda) 16 óra X. PÉNZÜGYI JOGI SZEKCIÓ ............................................................................................................ 8 Helye: Kari Tanácsterem (A/6. ép. 31.) Ideje: 2010. november 17. (szerda) 15 óra XI. POLGÁRI JOGI SZEKCIÓ ............................................................................................................. 9 Helye: Civilisztikai Tudományok Intézete valamint az Európai és Nemzetközi Jogi Intézet Könyvtára (A/6. ép. 117/A. szoba) Ideje: 2010. november 5. (péntek) 15 óra Helye: Kari Könyvtár Ideje: 2010. november 9. (kedd) 15 óra XII. POLGÁRI ELJÁRÁSJOGI SZEKCIÓ.......................................................................................... 10 Helye: Civilisztikai Tudományok Intézete valamint az Európai és Nemzetközi Jogi Intézet Könyvtára (A/6. ép. 117/A. szoba) Ideje: 2010. november 16. (kedd) 10 óra
46
BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR......................................................................................................... 12 Helye: B/2. épület, Kék terem Ideje: 2010. december 02. (csütörtök) 16 óra I.ALKALMAZOTT NYELVÉSZETI SZEKCIÓ .................................................................................... 12 Helye: A/6. épület, 21. szoba Ideje: 2010. november 15. (hétfő) 14 óra II.ANGLISZTIKA SZEKCIÓ................................................................................................................ 12 Helye: XXXV. ea. Ideje: 2010. november 18. (csütörtök) 15 óra III.FILOZÓFIA SZEKCIÓ.................................................................................................................... 13 Helye: B/2. 217. Ideje: 2010. november 10. (szerda) 16 óra IV.GERMANISZTIKA SZEKCIÓ ........................................................................................................ 13 Helye: A/6. épület, fsz. 30. Ideje: 2010. november 18. (csütörtök) 15 óra V.IRODALOMTUDOMÁNYI SZEKCIÓ .............................................................................................. 14 Helye: B/2. Ferdinándy Könyvtár Ideje: 2010. november 19. (péntek) 10 óra VI.KULTURÁLIS ÉS VIZUÁLIS ANTROPOLÓGIAI SZEKCIÓ ......................................................... 15 Helye: Gyermekváros; I. emelet 10. tanterem Ideje: 2010. november 17. (szerda) 10 óra VII.MAGYAR NYELVTUDOMÁNYI SZEKCIÓ................................................................................... 15 Helye: B/2. épület; III. emelet; 317/a. terem Ideje: 2010. november 15. (hétfő) 13.30 óra VIII.NEVELÉSTUDOMÁNYI SZEKCIÓ.............................................................................................. 16 Helye: Gyermekváros fsz. 1. Ideje: 2010. november 10. (szerda) 10 óra IX.POLITIKATUDOMÁNYI SZEKCIÓ................................................................................................ 16 Helye: B/2. 217/a Ideje: 2010. november 10. (szerda) 14 óra X.SZOCIOLÓGIA SZEKCIÓ .............................................................................................................. 17 Helye: B/2. 115. Ideje: 2010. november 17. (szerda) 16 óra XI.TÖRTÉNETTUDOMÁNYI SZEKCIÓ ............................................................................................. 17 Helye: B/2. 417. Történész Könyvtár Ideje: 2010. november 17. (szerda) 10 óra GAZDASÁGTUDOMÁNYI KAR ............................................................................................................ 22 I. GAZDASÁGELMÉLETI SZEKCIÓ ................................................................................................. 22 Helye: Gazdaságelméleti Intézet üvegterme (A4. IV.em. 421/b.) Ideje: 2010. november 25. (csütörtök) 11.30 II. HUMÁN ERŐFORRÁS SZEKCIÓ ................................................................................................. 23 Helye: A/2 épület 1.em. 130. Ideje: 2010. november 25. (csütörtök) 8:00
47
III. MARKETING SZEKCIÓ................................................................................................................ 24 Helye: Marketing Intézet Könyvtár (A/2. I. emelet) Ideje: 2010. november 25. (csütörtök) 10.00 IV. MENEDZSMENT SZEKCIÓ.......................................................................................................... 25 Helye: Vezetéstudományi Intézet Könyvtára (A/4 III. em. 318.) Ideje: 2010. november 25 (csütörtök) 12.00 V. PÉNZÜGY-MÓDSZERTAN SZEKCIÓ........................................................................................... 26 Helye: A/1. I. em. 114. Ideje: 2010. november 25. (csütörtök) 8.00 VI. REGIONÁLIS GAZDASÁGTAN SZEKCIÓ .................................................................................. 27 Helye: A/2 épület 1.em. 130. Ideje: 2010. november 24. (szerda) 14:00 VII. SZÁMVITEL SZEKCIÓ................................................................................................................ 27 Helye: A/1. I. em. 114. Ideje: 2010. november 25. (csütörtök) 12.00 VIII. VÁLLALKOZÁSI SZEKCIÓ........................................................................................................ 28 Helye: Gazdálkodástani Intézet Könyvtára (A4. IV.em. 403.) Ideje: 2010. november 25. (csütörtök) 11.00 IX. VILÁGGAZDASÁGTAN SZEKCIÓ............................................................................................... 29 Helye: A/2 épület 1. em. 130. Ideje: 2010. november 25. (csütörtök) 10:00 GÉPÉSZMÉRNÖKI ÉS INFORMATIKAI KAR ...................................................................................... 31 I.SZÁMÍTÁSTUDOMÁNY, MŰSZAKI MECHANIKA SZEKCIÓ......................................................... 31 Helye: Ábrázoló Geometriai Tanszék Könyvtára (A/4. ép. II. em. 222. szoba) Ideje: 2010. november 22. (hétfő) 13.00 óra II.ANYAGTUDOMÁNY, ANYAGVIZSGÁLAT, GÉPGYÁRTÁSTUDOMÁNY SZEKCIÓ ................... 32 Helye: Robert Bosch Mechatronikai Tanszék (A/5. ép. III. em., 317. terem) Ideje: 2010. november 22. (hétfő) 13.00 óra III.ENERGETIKA, HŐTANI ÉS ÁRAMLÁSTANI FOLYAMATOK SZEKCIÓ .................................... 33 Helye: Áramlás és Hőtechnikai Gépek Tanszék Tárgyalótermében (A/3. ép. II. emelet 201. szoba). Ideje: 2010. november 22. (hétfő) 14.00 óra IV.ANYAGMOZGATÁS ÉS GÉPEI, LOGISZTIKA SZEKCIÓ............................................................ 33 Helye: Anyagmozgatási és Logisztika Tanszék Tárgyaló (A/5. ép. I. em. 106.) Ideje: 2010. november 22. (hétfő) 10.00 óra V.INFORMATIKAI ESZKÖZÖK, SZOFTVERTECHNOLÓGIA, ELEKTRONIKA SZEKCIÓ ............. 34 Helye: Elektrotechnikai-Elektronikai Tanszék Könyvtárában (A/3. épület II. emelet 201. sz.) Ideje: 2010. november 22. (hétfő) 13.00 óra VI.GÉPTERVEZÉS, SZÁMÍTÓGÉPPEL SEGÍTETT TERVEZÉS, MECHATRONIKA SZEKCIÓ...... 35 Helye: Robert Bosch Mechatronikai Tanszék (A/5. ép. III. em., 303.terem.) Ideje: 2010. november 22. (hétfő) 14.00 óra
48
MŰSZAKI ANYAGTUDOMÁNYI KAR .................................................................................................. 36 I.ENERGETIKA ÉS KÖRNYEZETVÉDELEM I. SZEKCIÓ ................................................................ 36 Helye: Miskolci Egyetem, C/1 épület III. emelet XVII. előadó Ideje: 2010. november 25. (csütörtök) 900 II.ANYAGTECHNOLÓGIA I. SZEKCIÓ ............................................................................................. 37 Helye: Miskolci Egyetem, C/1 épület I. emelet XV. előadó Ideje: 2010. november 25. (csütörtök) 900 III.ENERGETIKA ÉS KÖRNYEZETVÉDELEM II. SZEKCIÓ ............................................................. 38 Helye: Miskolci Egyetem, C/1 épület III. emelet XVII. előadó Ideje: 2010. november 25. (csütörtök) 1100 IV.ANYAGTUDOMÁNY I. SZEKCIÓ.................................................................................................. 38 Helye: Miskolci Egyetem, C/1 épület I. emelet XV. előadó Ideje: 2010. november 25. (csütörtök) 1100 V.ANYAGTECHNOLÓGIA II. SZEKCIÓ............................................................................................ 39 Helye: Miskolci Egyetem, C/1 épület III. emelet XVII. előadó Ideje: 2010. november 25. (csütörtök) 1400 VI.ANYAGTUDOMÁNY II. SZEKCIÓ................................................................................................. 40 Helye: Miskolci Egyetem, C/1 épület I. emelet XV. előadó Ideje: 2010. november 25. (csütörtök) 1400 MŰSZAKI FÖLDTUDOMÁNYI KAR...................................................................................................... 41 I.OLAJ- ÉS GÁZMÉRNÖKI SZEKCIÓ............................................................................................... 41 Helye: Kőolaj és Földgáz Intézet (A/1 1. emelet) Ideje: 2010. november 16. 14 óra II.ELJÁRÁSTECHNIKAI SZEKCIÓ ................................................................................................... 41 Helye: Nyersanyagelőkészítési és Környezeti Eljárástechnikai Intézet (C/2 EC60 terem) Ideje: 2010. november 17. 14 óra III.FÖLDTANI-GEOTECHNIKAI SZEKCIÓ ........................................................................................ 42 Helye: Ásványtani-Földtani Intézet (A/3 3. emelet 315/A) Ideje: 2010. november 18. 14 óra COMENIUS TANÍTÓKÉPZŐ FŐISKOLAI KAR.................................................................................... 43 I.MŰVÉSZETI ÉS MŰVÉSZETTUDOMÁNYI ..................................................................................... 43 Helye: ME-CTFK, Sárospatak, Eötvös út 7. Ideje: 2009. november 18. (csütörtök) 14 óra II.TANULÁS- ÉS TANÍTÁSMÓDSZERTANI – TUDÁSTECHNOLÓGIAI SZEKCIÓ ......................... 43 Helye: ME-CTFK, Sárospatak, Eötvös út 7. Ideje: 2009. november 24. (szerda) 9 -11.30 III.PEDAGÓGIAI, PSZICHOLÓGIAI SZEKCIÓ.................................................................................. 44 Helye: ME-CTFK, Sárospatak, Eötvös út 7. Ideje: 2009. november 24. (szerda) 12.30-14.00
49
BARTÓK BÉLA ZENEMŰVÉSZETI INTÉZET ...................................................................................... 45 I. ZENEMŰVÉSZET SZEKCIÓ........................................................................................................... 45 Helye: E/6-os kollégium, XXXI. előadó Ideje: 2010. november 09. (kedd) 10.00
50