A közgond lassanként mindenki gondja lett, Veszély és elválás szerelemes versekben. Felfokozott helyzet gyorsítja érzésük, Júlia a támasz, ha férje kimerült.
Petőfi Sándor és Szendrey Júlia élete a szabadságharc alatt Sors szekere hozott szerbet és horvátot, Jellasics nem állt meg, majd csak Sz.fehérvárott. A proklamációval Petőfit bízták meg, Hogy a magyar népet szólítsa fegyverbe. „Megunták végre a földöncsúszást, Egymás után mind talpon termének. A sóhajukból égi háború Lett, s lánc helyett most kardok csörgenek. S halvány narancs helyett a déli fák Piros vérrózsákkal lesznek tele – A te dicső szent katonáid ők, Segítsd őket, szabadság istene!” /Részlet: Olaszország, 1848/ Aláírásával jelent meg a hívás, Volt ki számonkérte: Te mikor indulsz már? Dönteniük kellett az intrikák miatt. Mi lesz a magzattal, várandós anyjával? Áldott állapota miatt kénytelen volt Erdődre utazni haragvó apjához. Ne lapuljon Sándor, mikor megy a magyar! Felhívásban ez állt: Veszélyben a haza! Szeptember tizenhét, lelke hullámzásban, Remények, kétségek, minden egyfolytában. Ki hinné – írta ő -, hogy az emberi szív Egy ilyen világban mennyi mindent kibír? „Én szívem jót, rosszat, nagyító módjára Tüntet fel, mint visszhang azokat duplázza.” V. Ferdinánd lemondott, így végül belátták, Neki lett igaza sok szenvedés árán.
104
Elindult Erdődre, élt benne a remény, Elégtételt nyerhet eddigi sorsáért. Júliája kötött kardot oldalára, Székelyekhez indult Kővár irányába. „Alig virradt, már újra alkonyúl, Alig jövék, s megint elmégyel, el, Még csak alig, hogy üdvözeltelek, És már búcsúzni, már elvállni kell. Isten veled, szép ifjú hitvesem, Szívem, szerelmem, lelkem, életem!” /Részlet: Búcsú, Erdőd, 1848. X. 17-22./
Később visszafordult, Nagybányáig jutott, Levelet intézett megye alispánhoz. /Szatmár, IX. 30./ Tudatta Erdélyben több ezren rabolnak, Oláhok égetnek, falvakat gyilkolnak. Október elsején Erdődre utazik. Továbbutazását családjával közli. Pár száz nemzetőrrel indult el Naszádra Népfölkelés miatt, de a harc elmaradt. Ezután pandorfi táborba utazott, Magyarok külföldi útja ellen szólott, A tisztek szemében visszatetszést keltett, Értésére adták, így visszament Pestre. Ismét Erdődön volt kapitányi rangban, Debrecenbe indult rövid idő múlva. Átvette századát újoncokat képzett, De közben Erdődöt román had vette be. Feleségét vitte, mentek Debrecenbe Utolsó hónapban -, az útjuk keserves. Róluk elmondható, hogy a kényelemnek Szikráját nem látta sem anya, sem gyermek. Nagy nélkülözések, sűrű sorscsapások Nem kímélték soha a várandós asszonyt. Gyengédségben nem volt része Júliának, Ilyen állapotban jött fia világra. /1848. dec. 15./
105
„Egy pár rövid nap, és én mennyit éltem! Tükörbe nézni szinte nem merek, Attól félek, hogy már hajam megőszült… Ez a szív itten, oh ez oly öreg. ………… A kínok is már mind elfáradának, Elfáradának engem bántani; Pedig könnyebb a kínok gyilkait, mint Holttestöket keblünkben hordani. Én hordom őket, és azt gondolom, hogy Egy század óta hordom őket már, Olyan nehéz és oly hideg halottak! Fagy tőlük vérem, csak alig hogy jár. ………… Nincs bennem élet, nincs a lélek bennem, Kétségeim azt messze zavarák. Ugy hull reám egy szebb idő emléke, Mint sirhalomra a tépett virág.” /Szatmár, 1846/
Zoltán életrajza hét hónapos koráig Született december tizenötödikén, A déli harangszó jelezte megjöttét. Harmincad utcában, persze Debrecenben, Ormós szabó házban, épp a kapu mellett. Előző nap este már szörnyű fájások Kezdődtek, a szülés másnap délig tartott. Kicsiny, vékony, gyönge asszony volt Júlia. Petőfi azt hitte, talán ki sem bírja. A gyermek is kicsiny, olyan alaktalan, Írta emlékeit az aggódó apa. Azt hitte nem is él, hogy halva született, Harmadnap felgyógyult, mert közben beteg lett. A keresztvíz alá vitte Arany János, Keresztanyja pedig egy talpig jóságos Becsületes asszony, költő felesége Ercsey Júlia, Arany János neje.
106
Petőfi szülei szívükből üzentek, Nagy volt az örömük a kicsi gyermekben. Írtak a fiuknak, nejüknek, Zoltánnak, Állandó egészség tartsa meg mindhármat. Életben csak apja látta az unokát. Debrecenbe szökött és a könnyein át Áldotta az Istent e pici gyermekért. Lelkét kitöltötte s az utolsó percét. Fiáról a költő írt sok apró dolgot, „Eleinte jó volt és szépen elaludt.” Vörösmarty Mihály felesége karján Aludt el csak később, sírt ha nem ringatták. Hat hétig nem volt baj, az anyja szoptatta, Január közepén Erdélybe indultam A Bem seregéhez – írta ezt a költő, A teje elapadt fájdalomtól, könnytől. Mát kéthónaposan Szalontára mentek /1849. II./ Arany Jánosékhoz, májusig ott éltek. Majd Pestre indultak hárman egyetemben, Orosz betöréskor le Mezőberénybe. Vajon hányszor látta fiát a nagy költő? Egy hónapos korban váltak el először Január közepén, mint erről már írtam. A Bem seregénél jelentkezett nyomban. Február elején volt a piski csata, /9-én/ Petőfi nem vett részt, a tábornok látta A nemzetre nézve sokkal értékesebb, Mint kitenni őt a megsemmisülésnek. Csatakezdés előtt éppen három nappal Debrecenbe küldte futárszolgálatra. Ekkor látta Zoltánt, „bár ne látta volna!”, Hadügyminiszterrel összeszólalkoztak.
107
Rangjáról lemondott, a fizetés veszett. Március elsején már nem volt kenyere. Arany felesége hívta otthonukba, Ott éltek májusig gyermek és az anyja. Elindult Petőfi ismét csak Erdélybe /II. 23./ A Bem táborába, így ért el Medgyesre. Júlia s a gyermek egyedül utaztak Kemény, hideg télben, Arany család várta. Petőfi lett lázas, Kolozsvárra került, A Bem jóvoltából két hétig ott feküdt. Lábadozás után március végére Ment el Szalontára, ez harmadik eset. Bemnél jelentkezett április elsején, Lefokozás után nem más csak közlegény. Visszakapta rangját, maga mellé vette A hadsegédjévé és ki is tüntette. /IV. 10./ Őrnaggyá léptette május harmadikán Mielőtt elküldte -, ez volt Temesvárnál. Menjen Szalontán át! Indult a kormányhoz, Így került negyedszer csecsemőfiához. Őrnagyi fizetés lehetővé tette, Ne legyen szükségük vendégszeretetre. Debrecenbe vitte vándorló családját, Ott Klapkával szemben vesztett újabb csatát. „S ön engem gorombasággal Elhalmozott, hogy két orcám pirult Igen, pirultam, de nem magamért, Pirultam a magyar sereg miatt, Hogy annak egy ily tábornokja van. Tábornok úr, van ellenség elég Gorombáskodjék azzal, ott szabad, De bánjék szépen a jó honfiakkal
108
Különben azt hisszük, hogy őket el Szándékozik kergetni a seregből, És ez kemény vád lenne majd, kemény vád, E gorombaságát éppen rajtam üzi!” /Részlet: Egy goromba tábornokhoz, Debrecen, 1849. V. 7./
A nagybeteg anyját felkereste Pesten. Újra állás nélkül, így üres zsebekkel. Anyját összetörte a férje halála. /1849. III. 21./ Csendesen követte két hónap múltával. A temetés után Buda felszabadult, Ezért családjával ismét Pestre vonult. Ötödik alkalom a találkozásra, Szintén nincs kenyerük, mert nem volt állása. Június elsején Honvéd című versért Ötszáz forintot kap, júliusig elég. Július harmadik napján harmadízben Hagyta el a kormány az elfoglalt Pestet. Menekülni kellett az osztrákok elől, Mezőberénybe ment, két hetet ott töltött. /1849. VII. 2. – VII. 18./ Itt írta Petőfi fia életrajzát. Sajnos ismét úton a Petőfi család. Lovak bokrosodtak, eltörték a rudat, Talán ez előjel, költő balsorsára. Körös folyón réven hagyták el a várost. Az átkelés helyén áll egy emlékoszlop. /Petőfi-emlékmű/
Petőfi emlékmű a Körösnél, Mezőberény
109
Kettős-Körös partján a mai híd mellett Átkelt a kis család féléves gyermekkel. Itt megálltam én is, mentem a városba, Szívemet átjárta emlékek fájdalma. Faluk és városok utcái, terei, Évtizedek óta a nevét viselik. Mezőberény város mely a legismertebb Petőfi emlékhely Kárpát-medencében. Tiszteletre méltó milyen szeretettel Őrzik az emlékét időről, időre. Városi vezetés, múzeum, iskolák, A hagyományőrzők és városi könyvtár. Emlékét keresve a városban jártam, Szinte lépten-nyomon „vele” találkoztam. Ifj. Szabó István szobra, a költő Berényben, /Petőfi Mezőberényben/ Benczúrfalván készült az ő műhelyében.
Emléktábla Mezőberényben, a Városháza falán
A gimnáziumban a költő mellszobra, Nevét is vette felvette a középiskola. Városház falára az ő századában Emlékeztetőül került fel a tábla. /1899. VII. 30./
110
„Innen távozva ért utol halálod, S leltél halálban halhatatlanságot.” A városi könyvtár falán domborműve, Borsos Miklós szobrász aki készítette. A múzeum őrzi a költő poharát, A városnak adta az Orlai család.
Petőfi Sándor pohara
Városháza helyén állt az Orlai-ház, Hol a kedves rokon nyugalomra talált. Az intézet előtt Szendrey Júlia, Udvardy Anikó kedves leányszobra. Talán legfontosabb berényi emléke, E városban készült az utolsó verse. Vesztett csaták híre, s pusztít a döghalál, És ő indult Bemhez, vele a kis család. „Szörnyű idő, szörnyű idő! S a szörnyűség mindegyre nő. Talán az ég Megesküvék, Hogy a magyart kiirtja. Minden tagunkból vérzünk, Hogy is ne? Villog ellenünk A fél világnak kardja. /Részlet: Szörnyű idő, Mezőberény, 1849. VII./
111
Július tizennyolc, futva menekültek, Fia Tordán maradt és a felesége. Ő Bereckre készült a Bem táborához, Tordán nem sejtette, hogy végleg búcsúzott.
Itt töltötte utolsó éjszakáját Petőfi Sándor (Székelykeresztúr, Gyárfás kúria)
Marosvásárhelyen találkozott Bemmel, /VII. 30./ Másnap Segesvárnál folyt a nagy ütközet. Egyenlőtlen harcban vérzett el a magyar, Körülzárta őket Paszkievics hada. Menekült ki tudott, és mentették Bemet, Itt tűnt el a költő, de nem csatatéren. Így maradt egyedül Júlia s a fia. A fiatal költőt fia nem láthatta. Magyar szabadságharc legszebb fejezete Megőrzi emlékét, hisz rövid élete Többet adott nekünk amint azt gondolnánk, Életét áldozta szabadságoltárán.
Fehéregyházi és segesvári emlékek E végzetes napnak az emlékét őrzi Petőfi Múzeum, a fehéregyházi. És két emlékmű is; ha arra lesz útjuk Vigyenek virágot, hol végleg búcsúzott.
112
Segesvári emlékmű A leghőbb vágya volt, szívén melengette, Szabadságharc után otthonba Erdély lesz. „Azokon a szép kék hegyeken túl Fogsz te élni, kedvesem, ezentúl, Ott fogsz élni boldog férjed mellett, Kit boldoggá egyedűl szived tett; Napkeletről messzebb napkeletre Jössz velem, hogy mulathass kedvedre, Odaviszlek szép Erdélyországba, Láposvölgyi regényes magányba.” /Azokon a szép hegyeken túl – Petőfi/
Fehéregyházi emlékmű A költő álmai nem váltak valóra, Élte és halála örök rejtély maradt. Mily keserves napok, mily keserves percek! Úttalan utakon hóban, napsütésben.
113
Vándorlás ösztöne űzte, hajtotta őt, Ma utcák és szobrok az emlékét őrzők. Sorskönyvébe mindezt előre megírták? Így vált nagy költővé sok szenvedés után.
Petőfi életútja
Volt még egy életút vagy csak egy szárnyalás? Keresik a költőt másfélszázadon át. Hírek és rémhírek terjedtek, terjednek, Nem halt Segesvárnál, Szibériába ment. Holttestét senki sem azonosította, Hiába keresték a tömegsírokban. Júlia sokáig nem nyugodott bele, Hírbe is keverték mikor kerestette. Költő halálának és eltűnésének Ténye mai napig csaknem ismeretlen. Kik utószor látták nem látták meghalni, Feltevések sora semmit sem bizonyít. Orosz hadifoglyok beszélték legelőbb, Világháborúból hazatért elődök. Többen is vallották, hallottak felőle, A cári csapatok foglyokat is vittek.
114
Egy évi gyaloglás át a Kárpátokon, Irány Szibéria, ez akkor is így volt. Letelepítették a magyar bakákat, De volt ki élete végéig ott maradt. Szabadságharc után – levéltári adat -, Önszántából is ment a bujdosó magyar. Lengyelországon át kerültek oly távol, Petőfi meglehet mást nem választhatott. Magyar Nemzet közölt először egy írást, /1988. VII. 14./ Felveti a kérdést, kutatónak szánták. Hogy halt meg Petőfi? Barguzinba került? Ötvenhatban halt meg? Előtte megnősült? /1856/ A költő elmondta népünk történetét, Mindenki ismerte szomorú életét. „Soha nem tér haza, elfognák azonnal.” Őrnagy és költő volt, versírást folytatta. Megamorv Iroda kutatást is kezdett /kazánfejlesztő/ Alexandr Petrovics a mi költőnk lenne? Szlovákul írták be az anyakönyvébe A Petőfi nevét s a keresztlevélre.
Ezzel tudta tehát igazolni magát, Alexander nevét nem oroszok adták. Most újra komolyan kutatásba kezdtek, A sír feltáráshoz engedélyt is kértek.
115
Petőfi vélt sírja Barguzinban
Feltárás szükséges vizsgálat céljából, Ehhez a bizottság engedélyt nem kapott. Mégis hazahozták, titokban temették, Kiderül-e végre, mert többen szeretnék. Nem csak életében volt vándor Petőfi, Még a holtában sem hagyjuk őt pihenni. Biztos szól ellene, mellette sok-sok érv, Jó lenne azt tudni, a vándor hazatért.
Az újratemetés (Fiumei úti sírkert, 58-as parcella)
Petőfi eltűnése után Szendrey Júlia az ütközet után Másnap fiával el is hagyta Tordát. Osztrák parancsnokhoz fordult Kolozsvárott, Nyomoztatni kezdett, eredményt nem hozott. Az ő föltevése sok kutatás után, Mivel nem találták nyomát a katonák, Hetekig kutattak, sírokat bontottak, A költő nem halt meg, az oroszok foglya.
116
Régi írás szerint arról emlékeztek, Júlia naponta járt az épületbe. Ő nem vette észre, hírbe hozta magát. Apja hazavitte Erdődre a lányát. /1850. febr./ A kis Zoltán tehát nagyapja házában Tölthetett pár hetet március havában. Április elején tűrhetetlen helyzet Mendemondák miatt elviselhetetlen. Egyedül indult el Pestre kisfiával, Befogadta őket sógora családja, Garay János a költő, elbeszélő, Egyetemi tanár és később könyvtárőr.
Júlia, Zoltánnal Könyvtárépületben tágas lakással bírt, Ez a békés otthon enyhíti kínjait. Látogatók jártak e nyugalmas házba, Írók és tanárok, egyetemi társak. Köztük Horvát Árpád egyetemi tanár, Aki arra kérte Szendrey Júliát Hajfürtjéből adjon neki egy emléket, A hajába markolt: A magáé lehet!
117
Horváth Árpád Megkérte a kezét később Horvát Árpád, Júlia férjhez ment, ő tudta az okát. /1850. júl. 21./ Bizonytalan helyzet, fiának jövője, Hírnév megrontása s az egyedülléte.
Szendrey Júlia
A Horvát családban Szemére vetették mért nem várt tíz napot, Ki őt nem ismerte ilyképp nyilatkozott. Kik belekötöttek azt szerették volna, Hogy ne menjen férjhez nem csak most, de soha.
118
Egyes személyektől a népek elvárták Hősökké legyenek, legyen az bármi ár. Szabad nyomorúság élete végéig, De hogy férjhez menjen, nem engedik neki, Holott soha asszony úgy nem volt kénytelen, Házassága után nyugta sose legyen. Két esztendő óta már nem volt otthona, Közel négy éven át, mint egy üldözött vad. Legtöbbször fiával jószívűségből élt, Ezt nem éreztették, de forrása részvét. Sorsa révbe jutott és a fia Zoltán Másféléves korban talán nyugtot talál. Kis öccse született, a neve Attila, /1851. IX. 6./ Akkor a főváros Lipót utcájában /19./ Már négyesben laktak és mint legtöbb anya Mind a két gyermekét féltette és óvta. Attila jól tanult, kis tudós lett hamar, De a sors gonosz volt, a sorsa mást akart. Zoltán ment el előbb, Attila követte, /1873./ Huszonkét évesen fiatalon halt meg. A harmadik fia ifjú dr. Horvát Árpád, Négy évre született a két fiú után. Árpád felesége két év múlva meghalt, /Egan Mary/ Testvére nevelte Tibort, a fiukat.
Horváth Árpád és fia
Horváth Ilona
119
Harminckét évesen Árpád öngyilkos lett, Fiatalon meghalt, életét vesztette. /1887. IX. 5./ Első kísérlete után megmentették, Újra nősült ekkor, de már nem volt remény. Júliának később kislánya született, A Petőfi öccse írt is hozzá verset. Rövid ideig élt, csak alig egy évet, Beteg kisleány volt, hamarosan elment.
/Viola/
Júlia levette az özvegyi fátyolt, Közben erősödött a Petőfi-kultusz. Fáradt idegeit nagyon felzaklatta, Költészete gyászos, elvesztés fájdalma. Elcsukló zokogás múlt világa felett, Az ezer alakban rátörő emlékek Gyötörték, kínozták; hisz átkos végzete, Férje iránt érzett halálos szerelme. A fiát szerette több versében írta, „Három rózsabimbó” erre is választ ad. Első rózsabimbó Petőfi gyermeke, Másik két fiát is rajongva szerette.
Petőfi Zoltán 3-4 éves korában
Zoltánhoz írt verse: „Szerelmem virága, Kihalt boldogságom Egyetlen zöld ága.
120
Az eltépett múltnak Élő bizonysága, A lehullott csillag Fennmaradt sugára!”
Júlia három gyermekével
Költő és írónő írott termékeit: Prózai munkáit, gyönyörű verseit Nemzeti Múzeum hírlapfóliánsa Őrizte sokáig a jövő számára. Prózai munkái: „Napló /és/ naplófélék” A „Beszélyneműek, mesék és a regék” Számtalan költemény – írta haláláig -, Magyarra fordítja Andersen meséit. Irodalmi művek a közlő lapokban Petőfi Júlia név alatt íródtak. Pedig akkor már ő Horvát Árpádné volt, Jellemét feltárják alábbi írások: Bucsu az ifjúságtól
/1863. 35 éves/
„Isten veled hát tűnő ifjúságom, Ha meg kell lenni, ám hát hadd legyen! Ha itt az óra, mért tartóztatnálak, Hogy el ne hagyj még, mért könyörgenem.
121
Mit vesztek véled, mit viszesz magaddal, Mit az élet el nem ragadott; Álarczod csak, mi most lefoszlik rólam Lényed, valód már régen elhagyott. ………… Ez ősz hajszálak barna fürteim közt, Miként hópelyhek téli föld felett, Hadd sűrűsödjenek, rég megilletik már Pihenni vágyó, fáradt fejemet.” Sötét óra „Naponként árvább egy reménnyel, S egy csalódással gazdagabb, Szívünkből ekként fogy az élet, Cseppenként így fogy, így apad. S így lesz kietlen pusztaság, hol Előbb virágos kert vala, Hol úgy megdalolt, fügyürészett Az életkedvnek madara. S lesz temető a szív, hol nyugszik Annyi szép és ifjú halott, Kiket az élet csak gyilkolni, De feledtetni nem tudott.” „Napló és naplófélék”
/részlet/
„Oh, ha tudnád, mit érzek én, mikor téged dicsérnek, mikor gondolhatom, hogy e féfi kit magasztalnak, kihez mint felsőbb lényhez tekintenek, ki szavaival századok múltán is föllelkesítheti nemzetét, e dicső szép lélek engem szeret és boldogságát egyedül tőlem várja! – Oly szép is a lelked, szerelmem ifja, mint maga a boldogság, mely után vágytam, mely után örökös kívánság űzött, mióta csak eszmélek.”
122
Két év múlva súlyos betegség gyötörte Szendrey Júliát, már aggódtak érte. Utolsó gyermekét hozta a világra, /1859. VII. 26./ Ilona a neve, újra egy leányka.
Horváth Ilona
Szendrey Júlia testvére Marika Lett a keresztanyja ennek a kislánynak. Már akkor azt kérte, nevelje fel lányát, Vigye Kolozsvárra, ha nem bírná soká.
123
Betegsége alatt előbb az anyjukkal Éltek a gyerekek csak később apjukkal. Hol feküdt, hol felkelt Júlia betegen, Meggyötört a lelke, tönkrement testileg. A Zerge utcában, ma Horánszky utca /Nándor/ Tizenhármas számú háznak lakásában Élt súlyos betegen még másfél éven át. Távol a családtól, hisz férjétől elvált. Vergődött egyedül, sőt gyógyíthatatlan Testi betegsége a méhrák kínozta. A férjével régtől rossz viszonyban éltek, Apjának megírta utolsó levélben: Júlia vallomása a halálos ágyon „…..Hogyha csak fogalma volna kedves jó Atyámnak mindarról, amit én kezdettől fogva Árpád mellett szenvedtem, bizonyára méltányolná azt, hogy oly sokáig bírtam azt elviselni anélkül, hogy panaszaimmal terhére lettem volna, vagy a világot bele avattam volna szenvedéseimbe. ………… Reszketve várja válaszát boldogtalan s a sors által annyit zaklatott leánya Júlia” Horvát Árpád a férj egyetemi tanár, Jól hangzik s jól hangzott név és foglalkozás. De vannak emberek kik a világ előtt Jó férjnek látszanak, de önös érdekről, Buja ösztönökről sosem mondnak le. Annak természetes aki úgy született. Utolsó üzenet a halála előtt, Leveles ládája egy példányt megőrzött.
124
A halála előtt két nappal diktálta /1868. IX. 1./ Két példányban készült és Tóth József írta. A sír szélén sajnos csak diktálni tudta, Jegygyűrűvel együtt Tóth Józsefre bízta. A pletykák nem szűntek, kellett a lapoknak, Oly „frissen” bántották, hogy már húsz év múlva A lánya Ilona a rágalmak ellen, Ha meg nem szűntetik perrel fenyegetett. /1889. X. 23./ Dehogy lett ő hűtlen! – főleg azok mondták, Akik még nem régen férjét is támadták. Állandó küzdések ébren és álmában: A szemrehányások és hűtlenség vádja. A nem mindennapi folytonos szenvedés, Korán sírba vitték gyönge szervezetét. Hogyan értékeljék ma is vita tárgya. Részvét mellett nem lesz megbocsájtás soha? A gyermekeihez az apjuk levele Anyjuk haláláról meg sem érkezhetett. A megírás után már másnap temették, Miért volt oly sürgős, várhatták volna még. Ilonka sem tudott anyja haláláról, Szendrey nincs Pesten, ezzel megnyugodott. Három lap közölte a halála hírét, Egyik említette, mint Petőfi nejét.
125
Elmondta milyen volt, hogyan viselkedett, Hogyan fogadták az egyszerű emberek. Folyton vitatkozott és szenvedélyesen Ellent mondtak neki, haragosan elment. Súlyos betegsége rovására írták, Elnézték hibáit, ezért nem bántották. Sajnos betegsége rosszra fordulása Megállíthatatlan ez időtől fogva.
Az utolsó hónap Október eleje hűvös, ködös napok, A nyár búcsút intett, ígérve holnapot. A természet pusztul, alszik, újraéled, Csak az ember megy el, és soha nem tér meg. Ez úton indult el a Petőfi fia, Hányatott életét maga után hagyva. Még pislákolt élet fiatal testében, De arca sápadt volt, a szeme beesett. Még az életkedve magasan lobogott, Mely minden embernek reménységet adott. Bár nem volt otthona s anyját eltemették, Ő még élni akart, és többen remélték. Dolinay Gyula szerkesztőnél lakott A Sándor utcában, egy kis szobát kapott. A szerkesztőségben húzhatta meg magát, Mellette egy szoba s benne a jó barát. Tanuló Ifjúság Lapját szerkesztette, Petőfi Zoltántól közölt is két verset. Meránról leírást és egy elbeszélést, Megcsillantva ezzel rejtett tehetségét. Más lapok készséggel publikálták volna, Ha másért nem azért, mert Petőfi fia. De Zoltán hűséges volt a barátjához, Akiben bízhatott, aki melléállott.
143
Debreceni színész mikor megismerte, Így a barátságát kockára nem tette. Miért tette volna? Nemcsak befogadta, Társaságba vitte, ahol nem mulattak. Debreceni Körbe, hol komoly ifjaknak Volt gyülekezete és ott bemutatta. Hetenként tartották az üléseiket, Tudományos munkák mikről beszélgettek.. Irodalmi esték vonzották leginkább, Oda rendszeresen, szorgalmasa eljárt. Július végével nyári szünet miatt A kör működése ekkor abbamaradt. Szabadszállásra ment, baja súlyosbodott, Onnan visszatérve tett egy ajánlatot Dolinay neki; családdal béküljön, Főleg nagyapjával egyezséget kössön. Múlt év márciusban nem búcsúzott tőle, Iskolát elhagyta, pedig bízott benne. Ezért neheztelt ő és az egész család, De hogy kitagadták Zoltánnak nagyon fájt.
Csak itt maradok én, hogyha szívesen látsz! A háziasszonnyal ezt meg is tárgyalták. Havi ellátásért a gyámja fizetett A szerkesztőségben, míg bírta segített. Alacsony, földszintes a ház melyben éltek, Az elejét tornác körbekerítette. Vaskos oszlopait boltívek kötötték, Akácfa-lombja közt beszökött a napfény. Hulltak a levelek s ő egy karosszékből Látta a természet elalvásra készül. Nézte haldoklását, a nap sápadt fényét, A múlandóságnak közelgő jelképét.
144
Ám mint minden beteg ki fájdalmat nem érez, Talán el sem hiszi a közelgő véget. Jövőről álmodott és szívből remélte, Babérkoszorúból jut néhány levélke. Akinek tollából írom e sorokat, Az eseményeknek maga volt tanúja. Először látta őt október öt körül, Jókedvűen beszélt, bár az ágyban feküdt. Egy lap-alapítás felgyógyulás után Volt a gondolata, nem hagyta el magát. Fel-felkelt két hétig a déli órákban, Szemlátomást gyengült, köhögés fojtotta. Amint komolyabbra fordult a betegség, A család tagjait nyomban felkeresték. A kétségbeesést tükrözte a szemük, Mily üres beszéd volt szeretetlenségük! Az első a papa Szendrey Ignác volt, Tárt karral, könnyezve sietett Zoltánhoz. Megtudta, hogy majdnem a házával szemben Fekszik unokája halálos betegen. Meghatóbb jelenet regényekben sincsen, Amint átölelte egymást a két ember. Még aznap délután eljött Horvát Árpád /X. 14./ A mostohaapja, vele Gyulai Pál. Harmadnap egy egész rakomány érkezett, Sok-sok ennivaló, István bátyja küldte. Mikor megérkezett azt kérdezte tőle, Miért nem ment nyáron, hisz szerető szívre, Bocsánatra talált volna s nyugalomra. Ballépéseiről nem is szóltak volna. Zoltán csak mosolygott az aggodalmakon, Még ő vigasztalta a könnyező rokont.
145
Azt még pótolhatom, mondta a bátyjának, Már akár ez ősszel, mi nyáron elmaradt. Most, hogy itt fekszem, az nem a huruttól van, Egy kis láz, meghűlés tart még egy néhány nap. Mindig így beszélt, ha rokonai jöttek, A jövőt festette, folyton tervezgetett. Néha a múltat is szívesen idézte, A szülői házát gyakran emlegette. Felkutatta apja mely házakban lakott, Tudta nem volt züllött, csak sokat nyomorgott. Híres ember lett ő, boldog családapa, A szeretet vitte mikor útját járta. Az időpontoknak egyeztetésével Versek alá írta melyik hol született. Október huszadik napján lett rosszabbul, A görcsös köhögés rohama nem csitult. Sőt szűnni nem akart, fuldoklani kezdett, Orvost hoztak hozzá, ki cseppeket rendelt. Harmadnap déltájban a nap felragyogott, Majd délután így szólt kedves barátjához: Komló vendéglőnél kapu alatt jobbra, Apám lakott benne van egy kicsi szoba. Abba szeretnék még egyszer körülnézni, Kocsiba ültették, már alig bírt menni. Három nap elég volt, hogy az ágyhoz kösse, Sajnos ez már a vég, a halál kezdete. Azontúl mindennap úgy búcsúztak tőle, Viszontláthatják-e ebben az életben? A halála előtt néhány nappal történt, Elfúló, halk hangon, melyet a köhögés Szakított csak félbe apja versét mondta, Ragyogó szemekkel, arca kipirulva:
146
„Ide, ide fiamat kezembe, Hadd szorítsam a szívemhez őt! Mintha volnék újonnan teremtve, Hogy éltemnek ifjú lombja nőtt. Üdvözöllek, lelkem szép kis ága, Üdvözöllek, édes magzatom! Sírásodnak bánatos zajába Beleolvad örvendő dalom. Kis parányom, milyen nagy örömmel Állok itt és nézem képedet! Kell-e még pap? Örömkönnyeimmel Keresztellek én meg tégedet. Csillagász lett végre is belőlem, Itten állok csillagom előtt, Arcvonásit hosszasan szemlélem, S találgatom a távol jövőt. A remények nagy virágos fája, Mit e csillag fénye fölmutat; Csak ne szálljon kora dél reája, Mely leszedné e virágokat. Óh halál, te nem lész oly kegyetlen, Hogy magaddal rántsd idő előtt; Nem enyém lesz ő – tarts ezt eszedben – A hazának nevelem fel őt. Úgy-e, úgy-e kisfiam, ha majdan Én a sorbul kiöregedem, Iparkodni fogsz túltenni rajtam, Vagy legalább betöltöd helyem? Vajha egykor ekkép szólanának, Nem búsulva sírom szélinél: Meghalt! de nincs kára a hazának, Nincs, mert lelke a fiában él.” /Részlet: Fiam születésére/
147
A gyámja mindennap ment a nagy beteghez. Egyik alkalommal épp akkor lépett be /nov. 3./ Amikor gyötörte a görcsös köhögés, Azt hitte megfullad és elszaladt szegény Orvosokat hívott, (dr.) Polyák Móron kívül Kezelő orvosa, több orvos összeült. Doktor Korányi és doktor Wágner úr is; A vég a napokban bekövetkezhetik. November öt, reggel. Köhögésre ébredt /6 óra/ Barátja is felkelt, később beszélgettek. Majd szava elakadt, hívták a nagyapját, Még életben látta kedves unokáját. Beszélni nem tudtak, csak sírt a kis öreg, Feleség, gyermekek, most Zoltán is elment. A karjai között lehelte ki lelkét. /1870. XI. 5. 7 óra/ Többiek nem látták csak a kihűlt testét. Legutóbb érkezett Zoltánhoz a bátyja, A látvány szemtanúk által igazolva. A fájdalomérzés és kín közt vergődött. A halottra borult, és a könnye ömlött.
A temetés /1870.XI.6. du. 4 óra/
Petőfi Zoltán a ravatalon
Villámgyorsan futott, futótűzként terjedt, A Petőfi fia meghalt, lelkét kilehelte. Temetésén vonult a hatalmas tömeg, Melyet a családja el sem képzelhetett.
148
Olyan végtisztesség, amit a főváros Batthyány-búcsúztató óta még nem látott. Pazarul díszített gyászkocsit kísérte Lobogó fáklyákkal diákok serege. Tekintélyes számban jött az írói kar, Arany János is, a Zoltán keresztapja. A nagy közönségnek élő fala mellett Végtelen sorokban vonult el a menet. Az est sötétjében sírkerthez jutottak, Dolinay beszélt, megtört hangon mondta: Elvitathatatlan tehetség volt benne. A tanulmányai, előkészületek Egyik sem hiányzott, csak az egészsége, Mely a karrierjét sajnos kettétörte. Már fel akart lépni – Dolinay tudta – Elkészült művekkel, a gyűjtött anyaggal. Hátrahagyott munkák bizonyítékai A tehetségének, melyek felébresztik Elismerésének szunnyadó csíráit. Felállt és megtette első lépéseit. Sajnos a rabja lett könnyelműségének, Melynek nem állt ellen a gyönge szervezet. Család ellen támadt a halála után Mindenféle írás, nagyon is súlyos vád. Dolinay Gyula a cáfolatával Alábbi közleményt adta a tudtukra: „Egy kisdedkamrában nem vívta tusáját Élet és halál közt” -, amint ezt megírták. Mellettem élte az utolsó perceit, Nem Pazar lakásban, igényt kielégít. Gyámja a nagyapja, nagybátyja s Gyulay, Horváth Árpád úr és családja tagjai.
149
Együtt vetekedtek a kínos napokban, Kívánságát lesték, érte imádkoztak. Köszönetet mondott a lelkes ifjaknak Szendrey Ignác is a szervezés miatt. Kinyilatkoztatta pénzben is háláját, Zoltán örökségét adománynak szánták A szegény kitűnő tanulók részére; Négyszáz forint volt az alapító tőke. Dolinay Gyula nagyszerű munkája, A Zoltán szellemi hagyatékainak, Kéziratainak az összeszedése, Nyilvánosság elé tárása, mentése. Elhelyezte Zoltán útiládájába: Ismeretterjesztő cikkek, életrajza, A saját versei, fordított százhatvan, Fordított színműve három kéziratban. Petőfi Istvánnak a jelenlétében Zárta le a ládát, Gyulayhoz küldte. Az ő irodalmi megítélésénél Döntő fontosságú, huszonkét évet élt. Apja világhírű; az ő költeménye A „Borozó” is csak huszadik évében Jelent meg, ezután figyeltek fel rája, Csak harminckettőt írt húszéves korára. Ha Petőfi Sándor nem él még hat évet, Ma nem hódolhatnánk a tehetségének. A fia elpusztult négy évvel korábban, Ki tudja e négy év mit vitt el magával? Oly megrendítő volt az egész élete, Apja, anyja sorsát el nem kerülhette. Soha igaz otthont nem talált magának, A „kilenc hónapját” újból végigjárta.
150
Petőfi „Szabadság, dicsőség: két csillagod ez volt, Most borús fölöttünk a szép magyar mennybolt, De lesz majd ragyogó, amilyen még nem volt! Petőfi, Petőfi: te vagy a vezérünk, Sötét éjszakában ragyogó reményünk. Ha te maradsz vélünk, nem lesz soha végünk! Haza és szabadság: ezért imádkoztál, Hőse, vértanúja e kettőnek voltál, A neved ma zsoltár, a sírod ma oltár! (Juhász Gyula, 1922)
A Petőfi család síremléke
151
