K E L T A GYÓGYÍTÓ ISTENSÉGEK L E T E A RÓMAI PANNONIÁBAN írta: Dr.
A L F Ö L D Y
GÉZA
TISZTE
(Budapest)
tény, hogy az antik világban a gyógyítás elválaszt K özismert hatatlan volt a vallástól és ugyanúgy az istenek védelme és pártfogása alatt állt, mint lényegében minden emberi tevékeny ség. A gyógyításnak ez a vallásos arculata természetesen nem korlátozódott csak a görög-római társadalomra, hanem jóval ré gebbi, a legkülönbözőbb népek őstörténetébe ágazó gyökerekkel rendelkezik. Bizonyos tekintetben azonban az antik kultúra or vosi gyakorlatának és orvostudományának ez a vallásos termé szete jellegzetes vonásokat tartalmaz, amelyek megkülönböztetik más kultúrákétól. Köztudomású, hogy a gyógyítás tudománya és gyakorlata a görög-római világban fejlődésének hihetetlenül nagy szakaszát tette meg. E fejlődés nem maradt hatás nélkül a gyó gyítás és a vallás kapcsolatára sem: következményei ezen a té ren kettős irányban mutatkoztak meg. Egyrészt kétségtelen, hogy a görög orvostudomány, Hornyánszky Gyula közismert megha tározásával élve „a görög felvilágosodás tudománya" volt: ana tómiai, diagnosztikai és terápiai ismereteivel számos, a beteg ségekhez kapcsolódó vallásos természetű hiedelem és mágikus praktika clhalvány odását idézte elő. Ugyanakkor azonban ez a tudomány, görögországi kibontakozása és rómaikori továbbfej lődése korszakában egyaránt, gyökerében sohasem szakadt el az antik világ alapjában vallásos szemléletétől, és éppen nagy fej lődése következtében serkentő hatást is gyakorolt a vallásosságra. Ahogyan az orvostudomány önálló tudomány lett, a gyógyítás pedig külön „mesterség", úgy bontakoztak k i az antik polytheiz-
mus tarka világában a mindinkább jellegzetes gyógyító istenek. Bizonyos istenkultuszok fokozatosan feladva korábbi sokrétűsé güket, fokozatosan a gyógyítás köréhez kapcsolódtak, elsősorban Asklepios-Aesculapius tisztelete. Ezek a kultuszok, amelyek első sorban természetszerűleg az orvosok körére terjedtek k i , egyre inkább átfogták az egész társadalmat: a gyógyító istenektől vár ták gyógyulásukat a betegek, egészségük biztosítását és megőr zését az egészségesek; szegények és gazdagok egyaránt. A görög-római gyógyító intenségek tiszteletét a vallástörténet és az orvostörténet jól ismeri. Kevesebb szó esett azonban az is tenségek pannoninai kultuszáról, amely pedig a gyógyítás tör ténete iránt érdeklődők előtt éppen annyira izgató kérdés lehet, mint a magyar föld történelmi múltjának emlékeivel foglalko zók számára. így a római Pannoniában ugyanúgy a legelterjed tebb gyógyító isten Aesculapius, mint másutt, aki mellett a fel iratokon és ábrázolásokon gyakran ott találjuk nővérét, Hygieát. Tisztelete elsősorban a városi lakosság szegényebb rétegeiben vert gyökeret, valamint a katonáknál, ahol az isten a tábori kór házakban hivatalos kultuszt is kapott, főleg a katonaorvosok ré széről. A Nymphák, a gyógyforrások istennői ezzel szemben fő képpen a polgári lakosság és a katonaság előkelő rétegeinek kép viselőitől kaptak fogadalmi oltárokat. Több, mint gyógyító is tennő: maga „a jó egészség" megtestesítője Bona Valetudo, aki nek tiszteletéről a nagy észak-pannoniai légióstábor, Carnuntum (Deutsch-Altenburg) egyik feliratos emléke tanúskodik. De utat talált provinciánkba a „véghozó" isten, Telesphoros is, akinek alakjában gyógyulás és halál lehetősége egyaránt egyesült. A görög-római gyógyító istenségek pannóniai tiszteletével ez alkalommal nem kívánunk részletesebben foglalkozni. Sorukhoz azonban hozzá kell még tennünk Apollónt, akinek kultusza bi zonyos tekintetben különleges érdeklődésre tarthat számot. Tisz teletében ugyanis nemcsak a görög-római vallásosság megnyilvá nulásáról van szó, hanem a helyi kelta őslakosság vallási hagyo mányainak továbbéléséről is. Amikor a rómaiak időszámításunk kezdete körül elfoglalták a Dunántúlt, itt különböző „bennszülött", elsősorban kelta törzse ket találtak. Ez az őslakosság a hódítás után sem tűnt el, hanem
szervesen beépült a pannóniai társadalomba, fokozatosan átvéve a római életformát és szokásokat, ugyanakkor egyben sokáig őrizve saját hagyományait, ezen belül többek között a vallásos ságot. E vallásosság eredeti, a római foglalást megelőző tartal máról és formájáról azonban nemigen vannak adataink, mivel a kelták istentiszteletüket nem örökítették meg feliratokkal és istenábrázolásokkal, mint a görögök és rómaiak. Viszont e val lásos hagyományt legalább is részben mégis megismerhetővé teszik a rómaikori feliratok és ábrázolások, amelyek egyet-mást meg őriztek az ősi tradíciókból, rendszerint abban a formában, hogy a kelta isteneket római néven nevezték és római istenek alak jaiban ábrázolták. Ennek alapja az a körülmény, hogy a polytheisztikus vallások találkozásakor a két vallás rendszerint össze olvad: az egymással rokon természetű istenek egymásba mosód tak. Ez történt Pannoniában is: a rómaiak a kelta istenekben sa ját isteneiket ismerték fel és fordítva. Jellemző, hogy Julius Caesar is Mercuriusnak, Marsnak, Apollónnak nevezi a galliai kelták legfőbb isteneit, ami annyit jelent, hogy bizonyos kelta istenségek rokon természetüknél fogva a római ember számára azonosnak látszottak római megfelelőikkel és később teljesen össze is olvadtak ezekkel. Mármost így érthető, hogy a pannóniai feliratokon és ábrázolásokon szereplő istenalakok római nevük és képtípusuk ellenére sokszor kelta intenségeket is jelentenek. Természetesen többször nagyon nehéz meghatározni, hogy egyegy provinciális kultusz helyi alapréteggel is rendelkezik-e, ami azonban Apollónt illeti, tiszteletében a kelta hagyományok to vábbélése Pannóniában ugyanúgy világosan felismerhető, mint a többi kelta őslakossága provinciákban, elsősorban Galliában. A pannóniai Apollón-kultusz helyi háttere legtisztábban Brigetióban fogható meg, a mai Szőny község helyén állott, jelen tőségét tekintve Aquincum mögött nem sokkal elmaradó vá rosban. A feliratok tanúsága szerint Apollón tisztelete itt rend kívül jelentős volt. Különösen fontos egy töredékes felirat, ame lyet egy ismeretlen nevű dedikáló Apollón Grannus isten tiszte letére állított fel az isten templomának kibővítése alkalmából. Az itt melléknév formájában fellépő istennév nem más, mint a kelták jól ismert gyógyító istenének neve. Jelentése valószínűleg
„égő", „ragyogó", ami arra utal, hogy ezt az istent az életadó nappal is kapcsolatba hozták. Grannus azonban elsősorban gyó gyító istennek mutatkozik, akit Galliában és a Felső-Duna völ gyében a kelták általánosan tiszteltek, főleg a gyógyforrásoknál, ami már önmagában mutatja, hogy elválaszthatatlannak tartot ták a gyógyítástól. A római korban ez az isten Apollónnal vált azonossá, akit Itáliában is elsősorban mint a betegségek előzőjét tiszteltek. Julius Caesar is erről a kelta istenről beszél, amikor azt mondja, hogy a kelták Apollónt mint a betegségek elhárítóját különlegesen jelentős kultuszban részesítik. Ezeken az analó giákon túl azonban más bizonyítékaink is vannak arra, hogy B r i getio lakói is gyógyulásuk adóját és egészségük biztosítóját érez ték ebben az istenben. Egy másik felirat elbeszéli, hogy Brigetio egyik gazdag polgára, Quintus Ulpius Felix, a császárkultusz papja és a városi kézművesek testületének egyik elöljárója 217ben Apollón isten és Hygiea istennő tiszteletére oszlopcsarnokot építtetett saját költségén, és ez egy bizonyos „kettős kaput" az „egészség forrásával" (Fons salutis) kötött össze. A „kettős kapu" mivolta egyelőre nem határozható meg pontosan; vagy a légiós tábor déli bejáratáról van itt szó, vagy inkább az előző feliraton megnevezett templom kapujáról. Az „egészség forrása" viszont nem más, mint a római vízvezeték, amely a tatai thermálvizet hozta Brigetióba. Bizonyos mindenesetre, hogy az építkezés nem választható el az Apollón Grannus-szcntély építményeitől: na gyobb szentélykörzetről lehetett itt szó, mint a galliai kultusz helyek esetében. Számunkra elsősorban az a fontos, hogy az itt tisztelt Apollón, azaz Grannus tisztelete nem választható el a gyógyvíztől: a kultusz az „egészség forrásához" kapcsolódik, sőt, valószínű, hogy a thermálvizet magába a szentélykörzetbc vezet ték be. Mindez világosan mutatja, hogy Apollón Grannus B r i getióban is gyógyító istenség, akár a nyugati kelta területeken. Az elmondottakat megerősíti és kiegészíti mindaz, amit Hygiea brigetiói tiszteletéről tudunk. Quintus Ulpius Felix feliratán az istennő Apollónhoz, azaz Grannushoz hozzátartozik és nem Aes culapius mellett szerepel, mint általában másutt. Az istennőről jól tudjuk, hogy a gyógyítás istennőiéként tisztelték, görögök és rómaiak egyaránt. Brigetióban azonban nemcsak erről a klasz-
szikus istennőről van szó, amint Apollón sem csak a görög-ró mai isten itt. A nyugati keltáknál Hygiea nem más, mint Sirona. Grannus társnője. Ez a kelta istennő nevének tanúsága szerint, amelynek jelentése „a csillag", megfelelője a szoláris Grannusnak, főképpen azonban a gyógyforrások istensége, mint Grannus is. A római korban Hygieaval olvadt össze: a Hygiea alakjában ábrázolt istennőt a feliratok többször Sironának nevezik. Mivel Brigetióban Hygiea nem Aesculapius, hanem Apollón Grannus társnője, kétségtelen, hogy itt is a kelta Sironát takarja és ere detében kelta gyógyító forrás-istennő. Grannus és Sirona, a kelta gyógyító istenpár tisztelete Pan nóniában nem egyedülálló. Sironának egy szobra Carnuntumból került elő, ahol több Apollón-felirat is ismeretes és Sirona jelen léte révén valószínű, hogy az isten itt is Grannust rejti magá ban. Fontosabb azonban ennél egy újonnan talált feliratos kőemlék, amely Bécsben, az egykori Vindobonában került elő né hány évvel ezelőtt. A feliratot egy légióskatona a tábori kór házban állította Juppiter Optimus Maximus Salutaris, Apollón, Sirona és Aesculapius tiszteletére. A katona a romanizált ős lakosság köréből származott és, mint felirata mutatja, a római gyógyító istenek mellett nem feledkezett meg saját népének ha sonló isteneiről sem. Juppiter Optimus Maximus, a római állam vallás főistene az ő szemében az egészségnek is adója, ezért ne vezi az istent Salutarisnak, akár egy aquincumi felirat állító ja. Aesculapius a görög-római orvosisten. A kelta Sironát már is merjük és az ő párjaként Apollón sem lehet más, mint Grannus. Ugyancsak Grannus alakját tiszteli végül Apollónban egy vindobonai kelta nő, Claudia Attuia is, aki gyermekei egészségéért az isten és a Nymphák tiszteletére állított fogadalmi emléket. Igen valószínű, hogy ebben az esetben, Apollón-Grannus mellett a Nymphák is helyi kelta gyógyforrás-istenségek: Galliában sok esetben mint ilyenek társulnak Grannus mellé. Befejezésül még egyszer vissza kívánunk térni a brigetiói Apol lón Grannus-kultuszra, illetőleg az isten templomára, amelynek története a feliratokból többé-kevésbé megismerhető. A feliratok tanúsága szerint a templom az i . u. I I I . század első évtizedében épült, a század második évtizedében kibővítették, és 217-ben
hozzá kapcsolódó porticust is építettek, az „egészség forrása" és a „kettőskapu" között. Ezek az utóbbi építkezések arra mutat nak, hogy a Grannus-kultusz jelentősége Brigetióban rohamosan növekedett. Ezt a jelenséget minden bizonnyal Caracalla csá szár 214-ben történt látogatásával magyarázhatjuk. Ebben az évben a császár személyesen megtekintette a dunamenti katonai táboro kat és városokat, köztük Brigetiót is. Mármost az uralkodóról tudjuk, hogy a kelta gyógyító istennek, Grannusnak különleges tisztelője volt. Cassius D i o történetíró elbeszélése szerint beteg ágyán ehhez az istenhez könyörgött meggyógyulásáért. Egy újon nan, Pannónia területén kívül előkerült feliratból pedig arról értesülünk, hogy 214-es körútja alkalmából megszemlélt egy Grannus-templomot is. Ha ez nem is azonosítható bizonyosan a brigetióival, kétségtelen, hogy a látogatás Brigetióban is nagy mértékben hozzájárult a császár által is kedvelt és támogatott kultusz jelentőségének növekedéséhez. A Grannus-templom és szentélykörzet kibővítése e császári látogatás ösztönzésére tör ténhetett. Az elmondottakból kitűnik, hogy Pannónia kelta őslakossága is ismerte a gyógyforrások gyógyászati jelentőségét és ezek gyó gyító erejét Grannus és Sirona istenalakjaival hozta kapcsolatba. Amint a gyógyforrások bizonnyal gyakori felkeresése, úgy ez is tenségek, tisztelete is a római hódítás után is megmaradt, a kelta gyógyító istenek tisztelete azonban Apollón és Hygiea kultuszá val olvadt össze.
