PESTI FŐTEMPLOM SPIRITUÁLIS KÖZÖSSÉGI LAP
IV. évf. 27. szám
2017. november 1.
Tartalom
•Örökimádás •Mindenszentek •Gyógyító szent asszonyaink
•A művészet: hitvallás •Kárpátaljai tapasztalatok •Házassági jubileum •Katolikusok a világban •A halál mint misztérium •A halál mint kegyelem •Programjaink
BELVÁROSI NAGYBOLDOGASSZONY FŐPLÉBÁNIA
Örökimádás (viszonyban lenni Krisztussal)
Elmondhatatlan öröm ért engem, minket a Budapest Belvárosi Főplébánián, amikor Erdő Péter Bíboros Atyával való megbeszélés nyomán lehetőség nyílt arra, hogy templomunk legyen Budapesten helyszíne a huszonnégy órás, azaz folyamatos szentségimádásnak. Jelenti ez azt, hogy január elejétől a következő januárig, nulla órától huszonnégy óráig folyamatos legyen az Oltáriszentségben jelen lévő Krisztus imádása. Ő jelen van értünk és velünk a szentségben, mi is vele akarunk lenni méltó tisztelettel. Mind erre nekünk személy szerint, Egyházközségünknek, Budapestnek, nemzetünknek és egész Európának, sőt a világnak szüksége van. Nem túlzás ez? Nem túldimenzionálása cselekvésünknek? Egyáltalán nem! Éppen ellenkezőleg. Azt tapasztaljuk, hogy a relativista, istentelenné vált, liberális, jóléti társadalmak hanyatló korszakba kerültek. Számunkra kihívás, hogy éppen ebben a történelmi környezetben kell a magunk küldetését betöltenünk. Ám ahhoz, hogy kivezessük e válságból világunkat, hogy a következő nemzedéknek emberhez méltó, a boldogság keretéül szolgáló körülményt biztosítsunk, kevésnek bizonyulunk. Persze vannak gőgösök, akik azt gondolják, hogy maguk megoldják az emberiség problémáit, vagy legalábbis a családjuk, vagy a maguk életének beteljesítését, isteneknek képzelik magukat, mégis ők azok, akik siettetik az elszigetelődést, a halált, a kárhozatot. A hit és a remény azonban ismeri a valódi megoldást, és oda fordul, ahol a gyógyulás, a jövő, a beés kiteljesedés, azaz a boldogság van: Krisztushoz. Átéli, megérti Jézus szavát: „Nálam nélkül semmit sem tehettek.” Ezért erőfeszítéseink mellett a leggyümölcsözőbb cselekvésünk megfelelő viszonyban lenni Krisztussal, s rajta keresztül az élő Istennel. Így valósul meg, amit a szentmise egyik
2
csúcspontján imádkozunk: „Ő általa, Ő vele és Ő benne a tiéd, mindenható Atyaisten, a Szentlélekkel egységben minden tisztelet és dicsőség mindörökkön örökké. Ámen!” Csakis Így, Ő általa, Őt megkérlelve, s színe előtt önmagunkká válva (önazonosságunk forrása) lehet eredményes bármely fáradozásunk. Őt befogadva és Benne élve lehetünk Vele Isten gyermekei, s hozhat életünk maradandó gyümölcsöt. Ezért olyan fontos számunkra a szentségimádás, mint az egyik legmagasabb rendű imamód, amelyet Benedek pápánk számtalan alkalommal ajánl. Az Oltáriszentség előtt Krisztus valóság a számunkra, s mi megnyitjuk lelkünket befogadására. A létezésnek ez a módja csöndes jelen-lét az Isten előtt. Ez pedig az emberi létezés értelme s egyben beteljesedése (üdvösség, örök élet, tökéletes boldogság). Az örökimádás feltételeinek megteremtése természetesen óriási munkát kíván tőlünk. Először is össze kell gyűjteni az imádókat az év 365 napjának minden órájára legalább kettesével. Ez kétféle úton történik majd: egyrészt interneten egy regisztrációs felületen keresztül. Az oldal november 13-tól élessé válik, elkészül. Másrészt személyesen is lehet jelentkezni a Plébánia irodában (1056 Budapest, Március 15. tér 2.). A jelentkezés feltételeit a Plébánia honlapján, facebookon, szórólapon, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Titkárságán keresztül és személyesen is megtudhatjuk. Másrészt a megfelelő környezetet is biztosítanunk kell. Ehhez templomunk történelmi súlyánál, központi fekvésénél, gyönyörűen megújult állapotánál, ismertségénél fogva rendkívül alkalmas. Fábry Kornél atya kezdeményezése ez irányban külön indítást adott számunkra. Elindítottuk az örökimádás kápolna kialakítását. A cél elérése érdekében a templomban látványos átrendezésre van szükség. Terveink szerint a munkálatot év végéig elkészülnek, az örökimádás 2018. elején megkezdődik. Egyben gyűjtést hirdetünk a szervezés fedezetének biztosítása érdekében. Adakozni lehet a Plébániának „A Teljes Katolikus Liturgiáért Alapítvány” erre a célra elkülönített számlaszámára, amely honlapunkon, facebook oldalunkon, a templomi hirdetőtáblán, és a heti hirdetésekben egyaránt szerepelni fog.
Zoltán atya
Mindenszentek ünnepe Mai formájában is több, mint ezer éves ünnep ez, eredetében és jelentésében pedig visszamegy az első keresztény századokra. Minden nép mindenkor tiszteletben tartotta nagyjait és elődeit. A hajdani rómaiaknál az ünneplés és tisztelet legnagyobb foka volt, hogy őseiknek és hőseiknek isteni-, félisteni címeket adományoztak, akiknek aztán szobrot emeltek, esetleg szentélyt állítottak fel. Marcus Agrippa az összes istenek tiszteletére templomot építtetett Kr.e. 27-ben, s a felépült szentélyt Pantheonnak nevezték el. Itt mutattak be áldozatot az összes isten tiszteletére. A keresztények természetesen csak az egy igaz Istent imádták, s távol tartották magukat a bálványimádó szokásoktól. Ezért többen életükkel fizettek. Sok ezren haltak meg hitükért csak Róma városában, az első századokban. A vértanúkat az élők hősöknek tartották, és tisztelték őket. Elsősorban ők voltak méltók a feltámadt Krisztust, az égi Bárányt kísérni a mennyei Jeruzsálemben, hiszen ők vértanúhalálukban, véres életáldozatukban lettek Krisztushoz hasonlóvá. Ünnepük, az összes mártírok ünnepe a húsvéti időszakban volt, a húsvét utáni pénteken, Jézus szenvedésének és halálának a napján. IV. Bonifác pápa 610. május 13-án keresztény templommá szentelte fel a Pantheont, a keresztény mártírok tiszteletére, ,,Sancta Maria ad Martyres'' címmel. IV. Gergely pápa (827-844) helyezte át az ünnepet november 1-jére, amely lassanként az összes szentek ünnepévé vált. Az ünnep célja, hogy az összes szentet – nemcsak azokat, akiket az Egyház hivatalosan szentnek nyilvánított – közös napon ünnepeljük. Az ünnepi mise könyörgése ki is nyilvánítja: „Mindenható örök Isten, ki megadtad nekünk, hogy egy napon ünnepelhessük minden szented dicsőségét, arra kérünk, hogy sokszoros közbenjárásukra bőven áraszd reánk irgalmasságodat”. Az esztendő folyamán szívesen megemlékezünk az egyház jól ismert szentjeiről, az elmúlt kétezer év vértanúiról, hitvallóiról, és szentéletű rendalapítókról. Mindenszentek ünnepén a megdicsőült Egyház kevésbé ismert és ismeretlen szentjeire is gondolunk. Szent Bernát azt írja, hogy az emlékezés önmagában kevés! Ez az ünnep többet vár tőlünk: vágyakozzunk, törekedjünk az életszentségre és az üdvösségre! Gondoljunk arra, hogy a Mindenszentek ünnepe a mi saját – reménybeli – ünnepünk is, mert mindnyájan arra kaptunk meghívást Istentől, arra vagyunk teremtve, hogy egykor a mindenszentek közösségében éljünk a mennyben. Ezekben a napokban, amikor a temetőket járjuk, gyakran gondolunk a megdicsőült és a szenvedő egyház
(a halál utáni tisztulás állapotában lévők) tagjaira, de arról megfeledkezünk, hogy már most is, mi is (a küzdő egyház tagjai), hozzátartozunk a szentek közösségéhez. Ez az ünnep esztendőről esztendőre rá akar döbbenteni bennünket arra, hogy megkeresztelkedésünk óta már mi is mindnyájan szentek (a keresztség kegyelme által megtisztultak) vagyunk (lKor 6. 11), és az Egyházban mindenki meg van híva az életszentségre (LG.40). Jézus minden egyes tanítványát, bármi is legyen rangja vagy állapota, együttesen és egyénenként, különbségtétel nélkül hívja az életszentségre: „Legyetek tökéletesek, amint mennyei Atyátok tökéletes” (Mt 5, 48). Az apostol szava szerint: „Az az Isten akarata, hogy szentek legyetek” (1Tessz 4,3). Mindent megkaptunk és megkapunk ahhoz, hogy szentek tudjunk lenni. A keresztségben megkaptuk a megszentelő kegyelmet, az isteni élet részesei lettünk a Szentlélek által, vagyis a szentség csíráját szinte életünk kezdetétől fogva magunkban hordozzuk. De, ezt az ajándékba kapott megszentelődést Isten segítségével mindnyájunknak személyesen kell kibontakoztatnunk. A megszentelő kegyelem Istennek tetszővé tesz bennünket, de a hit, a remény és a szeretet tökéletesíti az Istennel való egységünket. János apostollal együtt gondoljunk arra, hogy „már most Isten gyermekei vagyunk, de még nem nyilvánvaló, hogy mivé leszünk” (1Jn 3,2).
3
Gyógyító szent asszonyaink November egyik kiemelkedő és számunkra igen kedves, jeles napja november 19., Erzsébet napja, hiszen Árpád-házi Szent Erzsébet ereklyéjét őrzi a Belvárosi Plébániatemplom. II. András magyar király és Merániai Gertrúd lánya az egyik legismertebb magyar szent, akinek tisztelete a 13. századtól nagyon gyorsan elterjedt egész Európában. IX. Gergely pápa avatta szentté 1235-ben. Ünnepét 1670-ben vették föl a római naptárba temetésének napjára, november 19-ére. Az 1969-es naptárreform alkalmával ünnepét visszatették november 17-ére, halálának Piroska ábrázolása mozaikon a Hagia Sophia templomban napjára, Magyarországon azonban maradt az eredeti napon. Erzsébetet leggyakrabban rózsákkal ábrázolják, a nevéhez fűződő kedves legenda kapcsán. Eszerint Erzsébet gyakorta kórház az Arab Birodalom és a középkori Európa vitt élelmet a szegényeknek, ami miatt sógora kórházainak építésekor mintaként szolgált. Piroska Szent László király és Rheineldi többször is megrótta. Egy napon, amikor éppen ezt Adelheid lánya volt. Édesapja halála után Könyves tette, szembe jött vele sógora és kérdőre vonta, mit Kálmán udvarába került, 1104-ben nevelőatyja tart a kötényében. Erzsébet azt válaszolta, hogy kívánságára feleségül ment Ioannés Komnenos rózsákat. Amikor sógora megkérte, hogy mutassa bizánci trónörököshöz. A frigynek politikai okai meg, kötényét szétnyitva a kenyerek helyén valóban voltak, de szerelmi házasság lett. Piroska áttért a rózsák voltak. Isten nem akarta, hogy a szent görögkeleti vallásra és felvette az Iréné (béke) asszony hazugsággal legyen vádolható. személynevet. A frigyből nyolc gyerek született. A szegényeken kívül gondoskodott az 1134 nyarán bekövetkezett halálakor ezt írta a árvákról és a betegekről is. Első gyermeke születése után menedékhelyet hozott létre árva gyermekek császár: „Magával vitte lelkem felét”. részére, második gyermeke születését követően Piroskát egész életében a keresztény hit pedig hálából kórházat alapított, ahol maga is ápolta védelmezőjeként ismerték. Halála után az ortodox a betegeket. Nem rettent vissza a leprásoktól sem, egyház avatta szentté. Kultuszát a római és görög ezt örökíti meg a kassai Szent Erzsébet-dóm katolikus egyház is átvette; és ugyancsak szentjei szárnyasoltárán látható kép, melyen Erzsébet éppen közé sorolja. Ünnepnapja halálának évfordulója, leprás beteget fürdet. Ennek is köszönhető, hogy augusztus 13. halála után egymás után alakultak a Szent Erzsébet Annak, aki többet szeretne tudni a magyar kórházak, -templomok, -kápolnák és -kolostorok királylány, bizánci császárné életéről, jó szívvel Európa-szerte. Budán, a mai Gellért-fürdő területén ajánljuk Nagymihályi Géza könyvét, Az idegen a Szent János rend kórházat és fürdőt alapított, szent – Árpád-házi Szent Piroska élete és kora című melyet Árpád-házi Szent Erzsébet tiszteletére kötetet, mely 2013-ban a Kairosz Kiadó neveztek el Szent Erzsébet ispotálynak. Emlékét gondozásában jelent meg. méltó módon örökíti meg Liszt Ferenc oratóriuma, Dr. Szegedi Andrea a Szent Erzsébet legendája. Erzsébet kapcsán meg kell említenünk azt a Wass Albert szelíd és okos asszonyt, akinek lelkisége az ÁrpádÁrpádházi Magyar Szentek házi szent királylányokra hatott a legjobban; öröksége pedig leginkább Szent Erzsébetben Árpádházi szentek, szent magyar királyok, nyilvánul meg. De más módon is kötődik a áldva, kegyelettel gondolunk ma rátok, Belvárosi Plébániatemplomhoz, hiszen atyja virrasztó szemekkel könyörgünk hozzátok: ereklyéjét szintén templomunk őrzi. Akiről pedig szent csodáitokkal mentsétek hazánkot! szó van, Szent László magyar király lánya, Piroska, akiből a Bizánci Birodalom legtiszteltebb Isten-verte rosszak Mennyt tagadó bűne! császárnéja lett. Kevesen tudják, hogy az ortodox Mivé lett Király Úr ezeréves műve? egyház avatta szentté, és nevéhez fűződik a konstantinápolyi Pantokrátor-templomegyüttes Erzsébet jósága? Margit mártírsága? építtetése. A Pantokrátor nem csak monostor volt, Piroska példája? – Árpád drága vére de kórház és szeretetház is tartozott hozzá. A áldva néz föl rátok, föl a magos égbe, kórházban ötven fekvő beteget, a szeretetházban mai magyaroknak szétszórt árva népe…” pedig huszonnégy nyomorék embert gondoztak. A
4
A művészet: hitvallás
A fiatal képzőművész, Hegyi Gábor kiállítása nyílt meg október 6-án plébániánk Szent Kinga termében. Az esemény Zoltán atya megnyitójával kezdődött, számos érdeklődő jelenlétében. Különös örömmel nyugtázhattuk, hogy a jelenlévők között többségében voltak a fiatal korosztály képviselői. A megnyitást és a kiállított műalkotások megtekintését követően a közönség nem távozott el, hanem agape keretében estébe nyúló baráti beszélgetésekre maradt a helyszínen.
A festmény, a kép, előbb-utóbb megsemmisül. De egy másik lélek találkozása a képpel, az élmény, örökéletű és szent. Ennek az élménynek lehetnek részesei, azok, akik megtekintik a fiatal művész képeit plébániánk közösségi helyiségében, a Szent Kinga teremben. Átérezhetjük, ahogy az örök felvillan az aktuálisban, a végtelen a végesben, a hittitok egy egyszerű formában. A kéz amely elismer, őszinte, bánt, imádkozik
5
Kisléghi Nagy Ádám : Ars Sacra
Sötétségben arany láncon
Teljesség
6
A művészet szent. Nem profán, nem öncél, nem geg. Törvény, de nem öntörvény. Szent mert szolgál, mint az angyalok. Mélyről indul, de felemel és nem letaszít. Valóság és nem imitáció. Gondolat és nem asszociáció. Kinyilatkoztatás és nem ködösítés. Érzelem, de nem érzékiség. Nem történet, hanem létező, ezért nem antik és nem modern. Állandóan változik és mégis állandó, mindig időszerű. Tőmondat és nem fecsegés. Gyönyörködtető és nem fájdalmas. A sejtettről az érthetőn keresztül tud szólni mindenkihez, nemcsak az elithez. A művészet mindannyiunk ügye, nem a kultúrmajmok műbalhés bulija. A művész nem önjelölt, hanem kiválasztott tanúságtevő. Tanítvány, aki másokat tanít. Nem érti a világot, de érti a létet. Tudása ott kezdődik, ahol az értelem végződik. Művészete gyógyszer, mely a tömegkultúrától megbetegedett lélek infúziója. A művészet a tiszta szívűeké, a fára visszamászni vágyó ember visszatartója. A tökéletlen sóhaja a tökéletes felé. A művészet a teljesség vágyának élménye. Szent, mert A Szenttől kér bocsánatot. Az igaz szépsége, a bűnbánat öröme, a gyógyulás kezdete. A művészet a vég dicsősége, a kezdet oltalomérzése. A megragadhatatlant megragadhatóvá teszi. A művészet hit és vallás – hitvallás. A teremtés dicsérete és a Teremtő magasztalása. A fájdalmak Golgotájának optimizmusa, a megsemmisült egzisztencia örömújjongása. Így tehát az én szókincsem: magasztosság és áhítat, mint Bach passiójában Krisztus köré vonósokkal szerkesztett glória. Az én hangom is elcsuklik az evangelistával együtt Jézus nevének kiejtésekor. Mert együtt éneklem a kórussal a H-moll mise credojában, hogy hiszek az egy Istenben, mindenható Atyában, a mennynek és földnek, minden láthatónak és láthatatlannak teremtőjében, majd az „et incarnatus est” titokzatos remegésében megértem a művészet születését is, és egyetlen igaz voltát. Mert ehhez képest minden más csupán narkotikum, és mert: „országának nem lesz vége”.
Kárpátaljai tapasztalatok
Feszty Árpád: Honfoglalás
A közelmúltban Turul, avagy a honfoglalás emléke címmel szervezett öt napos kárpátaljai utazáson vettem részt, melynek során számos örömteli élménnyel gazdagodtam, a tíz évvel ezelőtt már megismert helyszíneken. Ezeket szeretném megosztani a kedves olvasóval. Munkács belvárosában sétálva tapasztaltam, hogy megszépült az eklektikus Városháza, a színház épülete és más nevezetességek is vonzzák a látogató tekintetét. Most csak három dolgot emelek ki ezek közül. Az egyik a ma művészeti iskolaként funkcionáló Rákóczi vár aulájában felállított, gipszből készült Munkácsi-szobor tervezet. Ez a mű sajátos módon összegzi a zseniális művész legnagyobb alkotásának, a Krisztus trilógiának az elemeit. A másik pedig ugyancsak ezen a helyen, a kertben felállított fehér kőből készült műalkotás: egy női alak kezében törött szárnyú turulmadár látható. Ez szimbolizálja a városból elhurcolt és kivégzett 400 férfit, akiket csak kis munkára, „malenkíj robot”-ra „hívtak” 1944/45-ben. Emlékükre csak pár éve lehetett itt ezt a szobrot kiállítani. A harmadik, amit kiemelek a sétából, a felújított református templom kertjében található. A Matl Péter által készített kompozíció a város köztiszteletben állott református püspökének, a nemrég elhunyt Gulácsy Lajosnak, és a vele együtt ártatlanul a Gulágon raboskodóknak állít emléket. A négy méter magas emlékjel egy tölgyfa vihar által kettéhasított törzse, amelynek a börtönrácsokat idéző módon ácskapcsokkal együtt tartott két része a tusakodó ember ég felé nyúló kezeiben végződik. A Munkácstól nem messze lévő Kendereske nevű településre érve, onnan pár száz métert a hegyi úton felfelé kaptatva tárul a látogató szeme elé az a tisztás, ahonnan Feszty Árpád láthatta meg a
lenyűgöző tájat, amiről híres körképe, a Honfoglalás, készült a magyarok bejöveteléről a Kárpátmedencébe. Lenyűgöző látvány tárul itt a szemünk elé. A panoráma csodálatos: előttünk áll valóságban a Feszty által megfestett táj. A közelmúltban a munkácsiak itt egy emlékhelyet alakítottak ki: egy szürke, kör alakú betongyűrűt, amelybe belülről van „begravírozva” a teljes Feszty-körkép. Nagyszerű ötlet eredménye ez a létesítmény! A Szolyvai Emlékparkban a málenkij robot” hőseinek állítottak emléket, ahol mi is elhelyezhettük a megemlékezés koszorúját, és megkondítottuk a harangot is. A Hősök falánál angol és magyar nyelven is olvasható a történelmi esemény ismertetése. A híres honfoglalási emlékműhöz a Vereckei hágón át vezet az út. Tíz évvel ezelőtt a hatóságok még nem engedték fel a látogatókat, turistákat, így fokozott érdeklődéssel vártam, hogy már nemcsak képről, hanem eredetiben is láthassam a hét vezért és alatta a fekete gránit tömböt, amiből az életfa serken ki. A szimbolikus alkotás még nincs teljesen készen. Többször megrongálták az emlékművet randalirozó ukrán fiatalok. Ennek nyomai ma is láthatók. Történelmi ismereteinket bővíthettük, amikor az Árpád vonal földalatti bunkereinek egy részét bejártuk. Ennek az erődítménynek a második világháború alatt volt fontos szerepe, itt tartóztatta fel a magyar hadsereg a benyomuló ellenséges támadást. A következő történelmi és művészettörténeti nevezetesség amelyet meglátogattunk, a Gerényi Rotunda. Ez egy Árpád-kori kis templom, melyet az idők során bővítettek, és ahol a 900 éves köralakú szentélyben gyönyörű freskó maradványai láthatók. Az Ungváron járónak feltétlenül ajánlott a görög katolikus székesegyház és a részben helyreállított püspöki palota megtekintése. Utóbbiba nemrég kerültek vissza eredeti értékei. Huszton, a várromok Kölcsey versét idézik, melynek sorai a hegy lábánál lévő gránitoszlopon olvashatók. A református templomban 600 éves freskómaradványokat láthatnak az érdeklődők. Itt a fiatal lelkész különös missziót lát el, ugyanis a hittanos gyerekek zöme nem tud magyarul. A Beregszász felé vezető úton a Kis hegyen egy szépen művelt, Cotnar nevezetű szőlőbirtokon honfoglalás- kori süveget találtak. Ez ma már a Nemzeti Múzeum féltve őrzött kincse a korábbi ezüst veretes tarsoly lemezzel együtt.
7
A birtok tulajdonosan egy emlékhelyet alakított itt ki, így a fekete gránitoszlopon több nyelven olvasható a páratlan kincs esete. Az oszlop tetején fehér kőből készült süveg-makett látható, körülötte pedig kopjafák sora. Beregszász főutcáján sétálva örömmel állapítottam meg, hogy több felújított épület van, mint korábban. Jó érzéssel töltött el az az utazás alatt szerzett tapasztalat, hogy Kárpátalján nincsenek nemzetiségi ellenségeskedések, az együttélést nagy költőnk szavaival szólva: „békévé oldja az emlékezés”.
Harangozó Ágnes
Diakónusunk házassági jubileumi ünnepsége
Csorba Gábor, állandó diakónusunk és felesége Beöthy Kinga 25. házassági évfordulóját ünnepeltük szeptember 10-én. A vasárnapi szentmisén, és az azt követő agapén osztották meg velünk örömüket és közösen adtunk hálát azokért a kegyelmekért, melyekkel az elmúlt hosszú időszakban éltek, és amelynek eredményeként példaadó családként állhatnak hívő közösségünk előtt.
Katolikusok száma a világban A világ összes katolikusának több mint fele abban a tíz országban él, ahol a katolikus keresztények száma a legmagasabb a világon. A Vatikán adatai szerint a sorrend a következő: Brazília 172,2 millió; Mexikó 110,9 millió; Fülöp-szigetek 83,6 millió; Egyesült Államok 72,3 millió; Olaszország 58 millió; Franciaország 48,3 millió; Kolumbia 45,3 millió Spanyolország 43,3 millió; Kongói Demokratikus Köztársaság 43,2 millió Argentína 40,8 millió A katolikusok számaránya kontinensenként: – az amerikai kontinens lakosainak 63,7 százaléka, – Európa lakosainak 39,9 százaléka, – Afrika lakosainak 19,4 százaléka, – Óceánia lakosainak 26,4 százaléka, – az ázsiai kontinens lakosainak pedig 3,2 százaléka
8
A halál mint misztérium Korunk egyik jellemzője, hogy a halál kérdését igyekszik az emberre vonatkozó reflexió köréből kivonni, mintha nem is lenne. Persze ebben nincs újdonság, már az ókori bölcselő, Epikurosz is kitért a kérdés elől, mondván : „A halálhoz nincs közünk, mivel amíg élünk, a halál nincs itt, amikor meghaltunk, akkor pedig mi nem vagyunk itt.” Aki azonban ezt vallja, magát az embert, az emberi egzisztencia méltóságát csorbítja, ahogy a mai nyugati kultúra uralkodó áramlata teszi ezt, miközben szüntelenül az emberi méltóságra, és az ebből fakadó jogokra hivatkozik. A filozófia a tapasztalatból indul ki, ezért ezt a tagadó álláspontot könnyen elfogadta, mivel a halálról valóban nincs, és nem is lehet közvetlen tapasztalatunk. (Itt egy lábjegyzetbe illő megjegyzésként hangsúlyozni kell, hogy azok a beszámolók, amelyek a halálból visszatérők élményeiről szólnak, nem relevánsak, nem érintik magát a halált, ugyanis annak egyedüli és kizárólagos meghatározása szerint a halál az, ahonnan nincs visszatérés.) Ezt a kényelmes, tagadó filozófiai álláspontot Martin Heidegger: a Lét és idő című művében kifejtve túlhaladta. Eszerint nincs szükségünk arra, hogy a halálról a halálban szerezzünk tapasztalatot, ugyanis a halál szituációja újból és újból megvalósul bennünk, életünkben. A halál oly alapvetően van jelen az egzisztenciánkban, hogy minden egyes cselekvésünk kizárólag ennek a „halálba állítottságnak” az alapján érthető. A vég magához az egzisztenciához tartozik, ahogy az éretlen gyümölcs a megérés felé tart. Még nem birtokolja, de a sajátja. Heidegger filozófiai megállapítása Szent Ágoston emberképét idézi, aki az élő létező halálra rendeltségét annak belső határozmányaként értelmezte: „Ha az ember attól kezdve haldoklik, amitől fogva a halál hatni kezd rá – vagyis kezdi elvenni tőle az életet – , úgy az ember voltaképpen attól kezdve a halál foglya, amikortól fogva létezni kezd.” A halál tehát be van vonva az élő létezés struktúrájába, ezért lehetséges róla gondolkodnunk, mivel alakja megjelenik az élő létezőben. Szent Ágostont barátja halálának tapasztalata állította szembe a létezés végső kérdéseivel és önmagával: „Magamnak lettem hatalmas talány”- írja. Az emberi létezés tárgyilagos megfigyelése annak felfedezésére vezet, hogy minden otthonos, minket esetlegesen körülvevő szeretet-melegség ellenére is súlyos magány nehezedik ránk, amelyet ha előbb nem, a halálban kivétel nélkül mindenki megtapasztal: mindenki egyedül hal meg, akkor is, ha szerettei veszik körül. Ennek tudomásul vételéhez érettség és intellektuális bátorság
Hegyi Gábor: Agónia szükséges, de fordítva is igaz: a végső magány felfogása éretté és intellektuálisan bátorrá tesz (ami nem a félelem hiánya). Van az emberi létezésnek egy olyan mozzanata, amely a mélyreható gondolkodás alapja, és amely különböző formákat ölthet: ez a csodálkozás, amely magával ragadja és kizökkenti az embert a hétköznapiságból, és a Lét emelkedettsége felé lendíti. Platón filozófiájának eredete, Buddha szenvedés láttán felindult szíve, és töprengésének kezdete a csodálkozás. A csodálkozás élményformái közül négy alapvető tapasztalatra tehetünk szert. Az első ilyen a megrendülés, amikor a létezés kérdésességét éljük át. Akár egy megszokott, mindennapos esemény kapcsán egyszerre úgy érezhetjük, hogy bizonytalan dolgokkal teli világban botorkálunk, létünk áttekinthetetlen események játéka, képtelenek vagyunk saját létezésünket, tetteinket magunkévá személyessé tenni, ami miatt személyünk válik kérdésessé. A második élménymozzanatban megérezhetjük, hogy azon az egzisztenciasíkon, amelyen addig éltünk, korlátba ütközünk, amelyet megkerülni nem, csak átugrani lehet. Ez a világgal kialakított addigi egész viszonyrendszerre vonatkozó alapvető döntést követeli meg. Egy új világ járatlan útjára kell lépni. A csodálkozás harmadik mozzanata az otthontalanság megtapasztalása, amelyben az elbizonytalanodás keltette félelemben az ember felfedez valami titokzatos idegenséget, azt, hogy semmi nem kínálhat végleges otthont számunkra. Egzisztenciális otthontalanságunk a szellem alapvető elvágyódását bizonyítja, amely a létezés mélyebb szintjén fakadhat csak. Ennek késztetése az oka annak, hogy mindent túl akarunk szárnyalni, tetteinkben különös nyugtalanság lüktet, amely nemcsak többre, hanem másra is törekszik: az ember egy távoli valóság felé irányuló, de azt soha
9
el nem érő mozgás áramában létezik. Mindezek negyedik élménymozzanatként erőtlenségünk tudatát tárják elénk. Igényünk a létezéssel szemben határtalan, és ennek megvalósítására nincs erőnk. Ez emberi létezésünk lényegeként állapítható meg: határtalannak és ugyanakkor lehatároltnak, erőtlennek lenni. A csodálkozás élményformáiból adódó következtetést Szent Ágoston szavainak („Magamnak lettem talány”) kifejtésével foglalhatjuk össze: az ember sajátos lény, aki az élet minden szituációjában idegennek érzi magát, soha nem képes teljesen beleadni magát tetteibe, ezért állandó hiábavalóságban él, otthontalan, mert minden itteni megszokottól elvágyódik, és éppen ebben az állapotában saját erőtlenségében jelentkezik a remény, amelyben megpillantja a beteljesedés ígéretét. Ennek a sejtésnek, megdöbbenésnek, a csodálkozásból kiindulva
megfogalmazható értelme: az ember lényege poláris; ellentétes elemek alkotják, az egyes pólusok egymásnak feszülnek, ugyanakkor elválaszthatatlanok, vagyis az ember lényege valaminek lenni, és ugyanakkor azzal feszültségben állni. Ebben az értelemben az egzisztencia alávetett létezés, amely ugyanakkor egyben az azon való felülemelkedés is, hiszen aki tud lénye múlandóságáról, az már felül is emelkedett azon. Az ember tehát úgy mutatkozik meg a csodálkozás tapasztalatában, mint az ideiglenesség foglya, és a végérvényesség vándora, aki egy „ponton”, a halálban teljesen önmagává, személlyé válva beleadhatja majd magát egy „tettébe”, otthonra lel, és beteljesedik. Mit jelent az önmagává váló létezés, mikor és hogyan válik az ember teljesen önmagává? Ez már a kegyelem világához tartozik.
A halál mint kegyelem Ha a halál kérdését a kegyelem, azaz az Isten és ember közötti kapcsolat összefüggésében akarjuk szemlélni, akkor az ember-voltot sajátosan kifejező és kizárólagosan keresztény fogalmat, a személy fogalmát kell szem előtt tartanunk. A személy fogalmának kérdése pontosan akkor került, és kerülhetett csak elő, amikor Jézus Krisztus Isten-emberségének valóságát próbálta a teológiai reflexió megragadni, miután a kinyilatkoztatás elsődleges üzenete Jézusban világosan előtte állt, vagyis, hogy a kinyilatkozatás Jézus maga. Ebben az időben, az első századokban már rendelkezésre álltak azok a kifejezések, melyek segítségével, megfelelő értelmezéssel elkezdődhetett a – soha véget nem érő – tisztázás. A görög proszopón fogalom arcot, tekintetet, színészi maszkot jelentett és arra utalt, hogy az ember kapcsolatban, dialógusban ragadható meg, mint egyedi létező, tehát mintegy relációkban, szerepekben mutatkozik meg. Ez a fogalom, így természetes módon adódott annak leírására, hogy az ember Istennel Jézus Krisztusban hogyan találkozik az üdvtörténet során. A mélyebb megértést azonban a sztoikus filozófiából kölcsönzött fogalom, a hüposztázis tette lehetővé, amely eredetileg a statikus lényeg, természet (uszia, füzisz) szóval volt azonos, és amely egy konkrét dolgot, megvalósultságot, realitást fejezett ki, de a sztoikusoknál már új jelentést kapott: a megvalósulást, realizálódást. A teológiai reflexió ezután elvégezhette a Szentháromság személyeire
10
vonatkozó tisztázást, melyben világossá vált, hogy az isteni személyek relatio subsistensek, vagyis, hogy az isteni személyek esetében a személy fogalom az egymással való kapcsolatot jelöli. Az isteni személyek nem önmagukban, hanem egymásra való tekintettel személyek. Nincs Atya Fiú nélkül, Fiú Atya nélkül, és kettőjük szeretetkapcsolata is személy: a Szentlélek. Ezzel megszületett a dinamikus istenfogalom. Éppen ez vetette fel azt a kérdést, hogy akkor Jézus Krisztus Isten-emberségét hogyan lehet fogalmilag megragadni, aki valóságos Isten és valóságos ember. Ehhez kellett tisztázni a személyfogalom emberre érvényes tartalmát. A tisztázáshoz vezető hosszú út eredményeként világosan áll előttünk az emberre vonatkozó legfontosabb kijelentés: a személy csak viszonyokban valósul meg. Úgy és akkor van önmagánál, ha másoknál van. Mit jelent ez? Azt, hogy a személy lényege konkrétan a szeretet. „A személy lényege az a vonás, hogy feladja elszigeteltségét, […] a barátságban, szeretetben feladom absztrakt személyiségemet, és ezáltal nyerem meg konkrétan. A személy igazi lényege ez: belemerülve a másikba, nyerem meg önmagamat” – mondta így Hegel, messze megelőzve napjaink perszonalizmusát. Az egyediség és határtalan nyitottság azonban annak bizonyítéka, hogy ezeket a horizontális kapcsolatokat az embernek Istenhez fűződő alapvető viszonya – a lélek – hordozza.
Az egyedi mivolt a feltétlen elfogadást követeli meg, tehát felcsillan A Feltétlen. Az ember a minden határon túlira irányul: Isten végtelen titkára. Az egyetlenség és a nyitottság okot feltételez, ezért a személy nemcsak utal Isten lényegére, hanem részesül is benne, tehát végső soron csak Isten felől nézve lehet meghatározni, mert Isten maga beletartozik az emberi személy definíciójába. Ter 1,27: „Isten az embert „képére és hasonlatosságára teremtette”. Az, hogy az embert a nagyság és nyomorúság jellemzi, és nagysága éppen abban áll, hogy tud saját nyomorúságáról, arra a megállapításra vezet, hogy sajátos méltósága mutatkozhat meg a szenvedésben, amely a halál jelenléte a létezésben. Mi következik ebből? Az, hogy az ember egy torzó, aki egy élő, belefeszült közvetítés a horizontális és vertikális valóságba? Kétségtelen, hogy az emberi személy közvetítő, aki maga viszont nem tud közvetíteni. Csak Isten felől történhet meg a közvetítés, ami viszont szükségszerűen csak misztérium lehet. Misztérium, de azt bizonyosan fel tudjuk mutatni, hogy az isteni lényeget személyében hordozó Jézus Krisztusban – aki maradéktalanul és csak az Atyára való tekintettel létezik, akinek tehát „meghatározásába”
ezért nem beletartozik Isten, hanem a személye azonos lényegű vele – megtörtént közvetítés, magának az ember lényegének is legmélyebb beteljesülése, ezért mondhatjuk, hogy az ember üdvössége Jézus Krisztus személye. Az ember, mint személy Jézus Krisztusban kapja meg azt a meghatározottságot, amely eredeti rendeltetése. Nem tudjuk levezetni, hogy megvalósult, azt sem, hogy miért így, de azt tudjuk, hogy miért nem vezethetjük le: mert az Isten-ember viszonyt gondolatilag nem, csak a kinyilatkoztatás alapján tudjuk felfogni. Nem is kell levezetnünk. A halál – „ismeretlen tartomány, melyből nem tért meg utazó” – titokzatos kapuját, amelyen átlépve a világosság tárul majd fel előttünk, saját erőnkből nem tudjuk kinyitni, de Jézusban, aki a halálában a végső sötétség feneketlen semmijét tapasztalta meg helyettünk, megkaptuk hozzá a kulcsot, méghozzá ingyen. Ha ezzel a kulccsal nyitjuk ki, akkor a halálban teljesen önmagunkká, azaz Istenre való tekintettel válva beteljesedett személlyé otthonra lelünk. Ebben az értelemben a halálra mint kegyelemre, az Életre való bejutás kapujára is tekinthetünk. BL
„Minden forrásom belőled fakad” Állandó szentségimádás templomunkban Erdő Péter bíboros úr és a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Titkársága támogatásával folyamatos szentségimádás indulhat templomunkban 2018. januárjától. A szentségimádás helyszíne a jelenlegi keresztelő kápolna lesz, amelynek erre a célra való átalakításához a szükséges munkálatok megkezdődtek.
* „A szentmise, a szentáldozás és a szentségimádás hatása nem áll meg a templom kapujában, hanem átalakítja az életünket. Sürget minket, hogy továbbadjuk a világnak az örömet és a segítő szeretet tanúságtételét. Krisztus rajtunk keresztül akarja kiárasztani a világra a bizalom, a béke, az igazságosság és az irgalmasság ajándékait. Az Eucharisztia ugyanis Krisztus megváltó művének jelenvalóvá tétele. Átalakít minket és küldetést ad, hogy átformáljuk magunk körül a világot.”
11
A PLÉBÁNIA PROGRAMJAI 2017. november-december
PESTI FŐTEMPLOM Spirituális közösségi lap IV. évf. 27. szám
A Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia lapja
•
November 8-án, 15-én, 22-én és 29-én 16 órától orgonahangversenyek
•
November 2-án, 16-án, 30-án garantált magyar nyelvű templomnéző túra
Kiadja: a Belvárosi Főplébánia
•
November 7. Elváltak és egyedül élők szentmiséje és találkozója a Szent Mihály templomban, majd a Szent Kinga teremben
Felelős kiadó: Dr. Osztie Zoltán
•
December 1-én 18 órakor "2000 év 100 percben" Advent előtti esti templomnéző túra Kovács Gergely vezetésével
•
December 3-tól: a Rózsakertben elkezdődik az adventi vásár
•
December 5-én: W.A.Mozart: Requiem
•
December 10-én Rohmann Ditta csellóművész koncertezik az altemplomban
Szerkesztő: Bitter Lajos Munkatársak:
Harangozó Ágnes Dr. Szegedi Andrea Lektorálta: Faga-Nagy Mária
Szerkesztőség:
Lelki segítségnyújtás, támogatás Mindannyiunk életében előfordulnak olyan helyzetek, melyekben a meghallgatás, közös, együttérző gondolkodás ad lehetőséget arra, sőt, szükséges ahhoz, hogy az előttünk álló nehézséggel megküzdjünk, életutunkon előbbre jussunk, hitünkben erősödjünk. Ehhez adunk segítséget egyénileg és csoportfoglalkozás keretében.
Budapest 1056 Március 15. tér 2. Tel/fax: 318 3108 E-mail:
[email protected] Megjelenik: 12 oldalon
Jelentkezés a 30 591 2601-es telefonon, hétfőn 9-12, és szerdán 1417 óra között.
Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia 1056 Budapest Március 15. tér 2. Tel/fax: 318 3108 E-mail:
[email protected] Irodaszolgálat: hétfő - szerda - péntek 9 -12; 15.30 - 17.30 Irodavezető: Rochlitz Kinga
