PESTI FŐTEMPLOM SPIRITUÁLIS KÖZÖSSÉGI LAP. Tartalom BELVÁROSI NAGYBOLDOGASSZONY FŐPLÉBÁNIA

PESTI FŐTEMPLOM SPIRITUÁLIS KÖZÖSSÉGI LAP II. évf. 22. szám

2016. december

Tartalom ●Isten emberszeretete ●Az Örökkévaló megjelenése az időben ●A Zsoltároskönyv az Egyház imádságoskönyve ●Kitüntetés ●A Pesti Főtemplom története 2. ●Palesztina Jézus korában 2. ●Jubileumi ökumenikus lelkésztalálkozó ●A hónap szentje: Keresztes Szent János ●Bemutatkozik hitoktatónk ●Karácsonyi levél

BELVÁROSI NAGYBOLDOGASSZONY FŐPLÉBÁNIA 1056 Budapest, Március 15. tér 2. T: 318 3108 [email protected]

Isten emberszeretete

„Leszállott a mennyből, megtestesült a Szentlélek erejéből, Szűz Máriától és emberré lett”. Íme, Karácsony titkának megvallása a hiszekegyben. Jézus, a Fiú, ott ül az Isten jobbján, azaz részesedik az Atya hatalmában. Isten jobbja; a látomás, mely az Isten trónjáról való alászállást rajzolja elénk; a „test páncélját” magára öltő Fiú képe – mind a titkot igyekszik kifejezni emberi hasonlatokkal. E szimbolikus, sokszor antropomorf (emberarcú) megfogalmazások legtöbb esetben érthetetlenek és idegenek a mai ember számára. Mégis a valóságot tükrözik. Ráadásul a kellő alázattal közeledni képtelen kortársaink előtt inkább visszatetszőek és taszítóak, mintsem vonzóak. Ezen túl fölfoghatatlan, hogy mi a kapcsolat az Isten trónjáról való alászállás, Isten jobbjának hatalma, a titokzatos szűzi születés, a test páncéljának fölvétele, valamint a kétezer évvel ezelőtti, betlehemi esemény között, melyet ráadásul idilli színekkel átfestettünk. Fogalmazzuk meg tehát érthetőbben a történést! Az Isten, aki Szeretet, szolidáris velünk, emberekkel, ezért eljött közénk, hogy velünk legyen („Emmanuel, azaz velünk az Isten”). Mindenben hasonlóvá lett hozzánk a bűnt kivéve. Mindez hozzá illő módon történt, hiszen Ő cselekedte. A Fiát küldte el, akinek a számára kiválasztott egy helyet, kijelölt egy időt és kiszemelt egy leányt. Ez utóbbit fölkészítette, hogy anyja legyen a földön az emberekkel azonos sorsot vállaló Fiának, akit Jézusnak nevezett. Jövetele a Szentlélek életadó erejével történt, aki végigkísérte földi útján. Annak érdekében, hogy megismerjük, befogadjuk, magunkhoz közelállónak érezzük és bizalommal legyünk hozzá, Isten végtelen hatalmával jött, ugyanakkor kiszolgáltatva önmagát: egy tehetetlen csecsemő, egy nincstelen vándor és egy kereszten függő

2

csupasz ember alakjában, amilyen kiszolgáltatottak mi is vagyunk. Ki kérheti számon Istentől, hogy így cselekedett, ki vonhatja kétségbe, hogy így történt, s nem a mi elképzeléseink szerint? Ki az, aki meghatározhatja Istennek, hogy másként tegyen? Ki az, akinek ne kellene engedelmességgel fogadnia rendelkezését? A kérdés: mi volt Isten szándéka ezzel? Egyetemes emberi tapasztalatunk, hogy meghasonlottság van életünk minden területén, hogy kapcsolataink nincsenek rendben. A legszörnyűbb állapot és mindennek alapja az Istentől való távolság. Ezt kívánta áthidalni Ő maga, hiszen erre nekünk lehetőségünk nincsen. A magunk erejéből képtelenek vagyunk eljutni hozzá. Isten hidat vert a szakadék fölé, s ez maga a közénk testesült Fiú, Jézus Krisztus. Istenemberi mivolta a záloga Isten és ember megújult egységének. Eljött, hogy hazavezessen minket az atyai házba, hogy az eredetileg összetartozók (Teremtő és teremtmény, Atya és gyermek) újra egyek legyenek, új dimenziót tárva az ember elé, értelmessé téve életünket, hogy a mennyország kapuja kitáruljon, és istengyermekségünk kibontakozzon. Isten szándéka tehát, hogy meggyőzzön minket vágyakozásáról, szeretetéről az ember iránt, és hogy magához vonzzon bennünket. A történésektől nem idegen, hogy egyszerre lássuk Jézusban a jászolban fekvő kisdedet és a mindeneket magához vonzó Istent. A feltámadás után a karácsony megünneplése, a liturgia pedig a történelem századain át el kellett szakadjon a konkrét közegtől, éppen ezzel téve jelenvalóvá a misztériumot. Ünnepeljünk tehát hitünk szerint Isten tervéhez és a mi üdvösségünk öröméhez illően! Ezekkel a gondolatokkal kívánunk a Plébánia munkatársaival együtt áldott karácsonyi ünnepeket és gyümölcsöző új esztendőt!

Zoltán atya

Az Örökkévaló megjelenése az időben

A preegzisztencia fogalom sokféle alkalmazása mellett Jézus Krisztusnak valódi, tehát tér és idő fölött álló eredetét jelöli, amely azt jelenti, hogy Krisztus egy az örökkévalóságú Atyával. Ez a fogalom minden krisztológiai tényt és misztériumot egybefoglal, így a karácsonyt is. Azt, hogy maga ez a gondolat mennyire szervesen kapcsolódik a kinyilatkoztatás folyamatába, jól mutatja, hogy a hellenista-zsidó bölcseleti spekulációban már megjelent, és éppen azt segítette, tette lehetővé, hogy a görögül beszélő zsidó keresztények Krisztus titkát mélyebben megértsék. A bölcsesség teológiája már eljutott arra a belátásra, hogy a Bölcsesség örök, tehát preegzisztens valóság. Ószövetségi megjelenését, az örök Bölcsességet a Tórával illetve a Templommal azonosította. Jézus megvallásának ezért okvetlenül szembenálláshoz, vagy-vagy választáshoz kellett vezetnie: vagy a BölcsességTóra vagy Jézus Krisztus a végérvényes, mérvadó tekintély. Ha Jézus az, akkor Istennek örök, preegzisztens Bölcsessége (az ő Fia, Logosza) nem a Tórában, hanem Jézusban vett maradandó lakást, és benne van jelen, eredete egészen Istenben van. Ez a csirájában megszületett preegzisztenciakrisztológia vezetett el Krisztus mélyebb megértésének kifejezéséhez. Először a gondolat ki nem fejezett formáival találkozunk őskeresztény küldetési formulákban: „Isten elküldte Fiát, hogy…” (Gal 4,4 sk; Róm 8,3 sk) Ez a küldetési formula preegzisztenciára utal, mert Jézus elküldésével Isten végérvényesen, felülmúlhatatlanul cselekedett, minden előtte szóló prófétától különbözően. Ez még a zsidó Messiásfelmagasztalásmodellt is felülmúlja, hiszen míg

abban csak a „hová”-, addig Jézusnál az egyedülálló „honnan” szempont is megjelenik. Az újszövetségi Krisztus-himnuszokban a preegzisz- tencia-gondolat kifejezetten mutatkozik meg. Szent Pál a Filippi levélben már egy általa készen talált két versszakos Krisztus-himnuszt idéz: „Ő Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez feltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett mint egy ember. Megalázta magát, és engedelmes lett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd, a mennyben, a földön és az alvilágban, s minden nyelv hirdesse, hogy Jézus Krisztus az Úr.” ((Fil 2,6-11) Karácsony tehát a még ismeretlen, névtelen, preegzisztens lény megjelenése, aki Istentől ered, akinek származására és lényegére (vagyis a személyére) nézve Istennel azonos méltósága van, aki azt fogja tenni, ami minden várakozással ellentétes: tudatosan lemond isteni előjogáról, lefelé ívelő „karriert”, önmaga állítása helyett a megaláztatást vállalja, egészen a halál lehetetlenségéig. Ennek értelme: aki az ember nyomorúságait, sőt rabszolgaivá vált létét fel akarja oldozni, annak e léten túlról kell jönnie, de ebbe a létbe egészen bele kell merülnie. Az történt meg, ami a pogány és a zsidó gondolkodás számára idegen volt: egy isteni lény valóságos emberré levése. Az istenség emberi alakba való „beöltözése”, vagy egy igaznak a lelkében való lakása, sőt elkísérése a nyomorúságba a pogányság és zsidóság számára még elfogadható volt, de lényegi azonosságuk még nem, méghozzá pontosan Isten istenségének védelmében: hogyan lehetne egy ember Isten? Ebben az is szerepet játszott, hogy nem állt rendelkezésre az a nyelvi fogalmi készlet, amelyet majd a hellénista filozófia szakkifejezéseinek felhasználása szolgáltatott, és amely – a Szentlélek közreműködésével – elvezetett hitünk szent titkainak, így a megtestesülésnek, és ezzel saját ember-mivoltunknak végérvényes értelmezéséhez. BL

3

A Zsoltároskönyv az Egyház imádságoskönyve A keresztény imádság Krisztus és az apostolok példáját követve kezdettől fogva a zsoltárokra alapozódott. A közösségek és az egyes hívek is a zsoltárokból tanultak meg imádkozni. A középkor folyamán a legkisebb tanították zsoltározni az iskolás gyermekeket, ezért kellett elsajátítani a latin nyelvet, a gregorián éneket, a betű és neuma olvasást, hogy részt tudjanak venni a mindennapi liturgiában, éspedig annak mindkét fő részében: a zsolozsmában és a szentmisében. Sajnos a későbbi korok hanyagsága és liturgikus érzéketlensége háttérbe szorította a zsolozsmát mint nyilvános és közös istentiszteletet; a szentmise hivatalos gregorián énekeit pedig más, a liturgia tartalmától sokkal távolabb álló és zeneileg is sokkal kevésbé alkalmas és alacsonyabb szintű énekekkel, zenei darabokkal helyettesítette. Ezért ma már az átlagos templomlátogató számára meglepetésként hat, ha megtudja, hogy az Egyház szándéka és a liturgikus könyvek tanúsága szerint nemcsak a zsolozsma, de a szentmise változó énekeinek javarésze is zsoltárokból áll. A zsoltárok imádkozása mindig megkívánta, hogy a kimondott szavakkal a mélyebb értés és átélés szintjén azonosuljunk. Ezért a zsoltárok szószerinti és sokrétű átvitt értelmének megtanulása és átelmélkedése évszázadok óta a papok, szerzetesek, de napjainkban a világiak lelki képzésének is elengedhetetlen része. A zsoltárok világának ugyanis több, egymásra épülő és szoros kapcsolatban álló rétege van, melyek együttesen világítják meg a zsoltárok szerzőjének, Istennek az üzenetét. Ha ezeket megismerjük és begyakoroljuk, fokozatosan természetessé válik a zsoltárok ilyenfajta megértése és átélése.

A zsoltárokban az Istenhez forduló ember vallási vágyainak, gondolatainak alaprétege fejeződik ki, amely egyaránt megtalálható minden történelmi kor, nem, életkor, társadalmi réteg imádkozóiban. Isten nagyságának szemlélete, teremtő és történelemirányító hatalmának dicsérete, a bűnbánat, a kísértések, belső vívódások, a rosszal való elemi erejű szembefordulás, az egyszerű jámborság szeretete. Van bennük valami gyermeki egyszerűség és nyíltság, mely nem ódzkodik még a negatív érzelmek kifejezésétől sem: a harag, az igazságtalanság fölött érzett, akár átkozódásig elmenő felháborodás, az ellenséggel szembeni ellenszenv. Mindenki magára ismerhet ezekben: ilyen vagyok, ezekkel az érzésekkel is eléd állok Istenem és a Te színed elé viszem mindezt. A zsoltárt azonban a sugalmazó Isten elsősorban nem egyéneknek adta, hanem a választott nép közösségének. A közösség veszi ajkára nap mint nap, és így életben is tartja a zsoltározást az élő liturgia keretében. A zsoltárokban az egy igaz Isten tanítja népét a helyes vallási gondolkodásra, és ez a nép Ábeltől az utolsó ítéletig egy és ugyanazon nép. Nem háríthatjuk el magunktól a zsoltárokat azzal, hogy az Ószövetséghez tartoznak. Az Ószövetség és az Újszövetség ugyanazon Egyháznak két életszakasza. Bár az Újszövetség meghaladta az Ószövetséget, de ami a zsoltárokban érték, az Krisztus tanítása által megtisztítva és felemelve érvényes marad az idők végezetéig, hiszen az ószövetségi Izrael Istene azonos Jézus Krisztus és az új Izrael, az Egyház Istenével.

P. Kovács E. Gellért OPraem

Zoltán atya kitüntetése

A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének november 12-i közgyűlésén Dr. Osztie Zoltán plébános atya Rétvári Bence parlamenti államtitkártól átvette a Magyar Érdemrend Középkeresztje kitüntetést. Zoltán atya a kitüntetést a köz ügyeiben való aktív, a keresztények társadalmi szerepvállalást is erősítő munkája, hazánk egyik legsokoldalúbb keresztény civil szervezete vezetőjeként húsz éven át, a határon innen és túl odaadóan végzett, a magyarság erkölcsi és szellemi javát, illetve egyetemes emberi értékeket képviseletét egyaránt szolgáló tevékenységének elismeréseként kapta.

4

A Pesti Főtemplom története 2. A templom homlokzatai

Ismertető utunkat a főhomlokzat előtt kezdjük. Az impozáns méretű főhomlokzat egyszerű barokk formái közül kiemelkedik a barokk főkapu (Hörger Antal műve). Gazdagon faragott keretezését lezáró törtvonalú szemöldökpárkánya fölött puttófejes felhőkön trónoló Szentháromság-szoborcsoport látható. Kétoldalt íves párkányszakaszokon egy-egy angyalalak ül. A déli homlokzat megtekintéséhez fel kell mennünk a hídfőre vezető lépcsőn. A hídfő járdájáról letekintve láthatjuk a déli homlokzat barokk nyílásait és az alattuk-mellettük feltárt illetve részlegesen helyreállított gótikus nyílásokat. A hajó homlokzatának közepén befalazott kettős kapuzat az egykori zarándokkapu. Ívmezejét háromkaréjos-liliomos díszítésű keret zárja, ez a szentélybővítéssel (XIV. sz.) egykorú lehet. Belsejének pálcatagos kettős keretezése már a XV. sz. végi megújítás eredménye. A kétoldali 1-1 szamárhátíves záródású ülőfülke a XV. századi előcsarnok maradványa. Kelet felé (a szentély felé) továbbhaladva a szentély félnyolcszögű kápolnájának és a fölötte álló királyi oratóriumnak valamint a szentély déli, támpillérekkel tagolt homlokzatának csúcsívesmérműves gótikus ablakait látjuk.

A keleti homlokzaton négy konzolon fekvő vörösmárvány oltármensa fölötti falfülkében áll Szt. Flórián szobra. Az égő ház lábazatán korábban látható évszám szerint 1723-ban készült. A rendkívül gazdagon faragott alkotás szintén Hörger Antal műve.

Utunkat folytatva megkerüljük a Sapientia-egyetem déli épületszárnyát és a Piarista-közön áthaladva visszaérkezünk a templomhoz. Innen szemlélhetjük meg az északi homlokzatot. A mai sekrestye eredetileg emeletes épületét a XV. század végén emelték. Ezután az eredeti sekrestye keskeny csúcsíves ablakaitól közrefogott bejáratot, a Lourdesi (keresztelő) kápolna szélesebb mérműves ablakát, a hajó barokk homlokzatát gótikus ablakmaradványokkal és annak északi kapuját látjuk. Az északi torony felé haladva következik a hajdani északi kapu, (amely előtt valaha előcsarnok volt) , befalazott pálcatagos keretével, a barokk kriptabejárat és egy gótikus mérműves ablak a barokk északi torony alsó szintjén.

Bodor Imre 5

Palesztina Jézus korában 2. Jézus korában a zsidóságon belül négy jelentős, befolyással bíró csoportosulás létezett: a szadduceusok, a farizeusok, az esszénusok és a zelóták. A „szadduceus” elnevezés a Szádok névvel áll kapcsolatban, aki Salamon király idején volt főpap, és akitől a jeruzsálemi papság származtatta magát, vagyis ennek a családnak a leszármazottai töltötték be hagyományosan a főpapi tisztséget. A Makkabeus szabadságharcot követően azonban a Makkabeus család, majd a Hasmóneus dinasztia tagjai vették át a főpapi hatalmat. A templomi papi szolgálatot azonban továbbra is a Szádok-leszármazottak végezték, akik befolyásukat annyira megőrizték, hogy uralmuk biztosításában a Hasmóneusok sem tudták megkerülni őket. Ebből a Szádok-papi arisztokráciából alakult ki a szadduceusok csoportja, amelynek tagjai a mindenkori politikai hatalmat elismerve magas hivatali tisztségeket töltöttek be. A szadduceusok teológiai szempontból igen konzervatív álláspontot képviseltek. Csak a Tórát fogadták el, a többi iratot másodlagosnak tartották, a farizeusok által nagyra becsült hagyományt elvetették. Tagadták a holtak feltámadását, valamint az angyalok és más szellemi lények létezését. Ebből a körből kerültek ki az írástudók, akiknek a Törvény értelmezése és konkrét alkalmazása volt a feladatuk. Szigorúan ragaszkodtak a Törvény betűjéhez, távolságot tartottak az egyszerű néptől (amit helyzetük meg is követelt), nézeteik és politikai megfontolásaik miatt ellentétben álltak a többi zsidó csoportosulással. Elvetették a nyílt politikai lázadást a római hatalommal szemben (vö. zelóták), az eszkatologikus – feltámadást váró – szemléletet (vö. farizeusok), ugyanakkor adott esetben együttműködtek ezekkel a csoportosulásokkal. A farizeus név az „elkülönültek” szóból származik, amely onnan ered, hogy tagjai a rituális tisztasági előírások megőrzése érdekében elkülönültek környezetüktől. A csoport a Makkabeus felszabadító háborúban a magukat kitüntető bátor haszidokból (= kegyesek) alakult ki, akik fokozatosan szembekerültek a politikai hatalmat gyakorló Hasmóneusokkal, míg végül nyíltan fellázadva ellenük, súlyos megtorlást szenvedett el, amikor nyolcszáz tagját feszítették keresztre. Ezt követően a farizeusok lemondtak az erőszak alkalmazásáról, és jámbor élettel, imával és böjtöléssel készültek a nagy fordulatra, melyet hitük szerint Isten közvetlen beavatkozásától vártak. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a közéletben nem lett volna befolyásuk. A farizeusok csoportja mintegy hatezer főt számlált. Többségük

6

különböző társadalmi rétegekből származott, céljuk laikusként a Törvény előírásainak, a tisztasági előírásoknak és a tized fizetésének tökéletes betartása volt. Testvérületekbe tömörülve az összetartozás jeleként közös étkezéseken vettek részt. Az egyszerű emberektől, a „föld népétől” távolságot tartottak, de nagy hangsúlyt fektettek az önkéntes áldozatvállalásra, jócselekedetekre és alamizsnálkodásra. A farizeusok, ellentétben a szadduceusokkal, nagy jelentőséget tulajdonítottak az atyák hagyományainak, a szóban áthagyományozott tanoknak és előírásoknak. Teológiai szemléletükben előtérben állt a halottak feltámadásának tana és a messiásvárás, amelynek tartalma szerint a Messiás – Dávid fia – akkor érkezik majd, ha a nép tisztaságban és szentségben várja eljövetelét, és aki akkor majd összegyűjti szétszóródott törzseit, megszabadítja Jeruzsálemet az idegenektől, és felállítja végleges, isteni uralmát. A farizeusok Jézus korában jelentős szerepet töltöttek be a főtanácsban, sőt ekkor már írástudók is kerültek ki közülük, ami azonban mesterségnek számított, és nem szellemi áramlathoz való tartozást. Az esszénusok és a qumráni közösség a kutatások jelenlegi eredményei szerint azonos csoportot jelent. Érdekes és hihető, sőt valószínű, hogy ennek a csoportnak is, mint az előzőeknek a kialakulásában eredetileg görög filozófiai irányzatok, értelmezések – inkább nagyobb, mint kisebb – szerepet játszottak. Josephus Flavius és Alexandriai Philón ókori történetírók ezt egymástól függetlenül írják le, ismertetve jellemző elgondolásaikat és életmódjukat. Ez a közösség a Kr. e. 2. évszázad második felében jött létre. A sivatagban telepedtek le, amihez a külső körülmények mellett szentírási támpontot is találtak Izaiás felszólításában: „Készítsétek az Úr útját, egyengessétek az ösvényt a sivatagban Istenünknek” (Iz 40,3). Az egész közösségre a papi jelleg volt jellemző.

A jeruzsálemi papságot törvénytelennek tartották, küldetésüknek pedig azt, hogy a törvény tanulmányozásával és pontos teljesítésével előkészítsék az Úr útját. A farizeusokkal ellentétben, akik figyelembe vették a mindennapi élet sajátságait, az esszénusok a Törvény betartásával szemben semmiféle engedményt nem engedélyeztek. Magukat az „új szövetség” közösségének tekintették, amely az elsőt felváltja, s amely azonban nem egy második szövetség, hanem éppen hogy ugyanaz, amit az Úr a Sínai-hegyen Izraellel kötött, s amelyik most, a végső időben megújul és érvényre jut. Felfogásukat kozmológiai és antropológiai dualizmus jellemezte. Magukat a „világosság fiainak” nevezték, akik szemben állnak a „sötétség fiaival”, a Törvényt be nem tartó zsidókkal. Az emberi szívben egymással harcoló két lélek jelenlétét tanították, melyek a végső időkig folytatják a küzdelmet egymással, azonban eszkatologikus reményük éppen ennek megszűnésére irányult. Isten által való kiválasztást és az eleve elrendelést hirdették, mely azonban nem mentesít a személyes felelősségtől. A végidő elérkezését három személy feltűnéséhez kapcsolták. Az azt bejelentő prófétához, a lelki és világi vezető királyi Messiáshoz majd a titokzatos eszkatologikus papi Messiáshoz. A zelóták a Makkabeus szabadságharc örököseinek tekintették magukat. A hatalom

lázadóknak és banditáknak tekintette ezt a csoportosulást, amely viszont, mivel Júdeát Róma közvetlen irányítása alá rendelte, fokozottan radikalizálódott. Az említett csoportokhoz hasonlóan szintén megvolt a sajátos filozófiai irányultságuk, melyből azt a következetést vezették le, hogy Izrael Istenének hatalomra jutását aktív módon – ha szükséges, erőszakos úton – kell elősegíteniük. Az ismertetett csoportok mellett nagy hatással járt egy, a Jézus fellépését megelőző mozgalom megjelenése. Keresztelő János, a templom egyik papjának, Zakariásnak a fia, gyermekkorát valószínűleg a qumráni környezetben töltötte. Mindenesetre szigorú életmódja, megtérésre felhívó tanítása hasonlóságot mutat az esszénusok felfogásával és gyakorlatával. Ez azonban nem jelenti azt, hogy tagja lett volna a közösségnek, mivel nyilvánvalóan független prófétaként lépett fel és tevékenykedett. A János által kiszolgáltatott szertartás, a megtérés kifejezésére szolgáló alámerítés abban tért el a megszokott rituális mosakodástól, hogy egyszeri cselekményként eszkatologiai tartalmat hordozott. Arról biztosította a megtérőt, hogy a végítéleten számíthat Isten irgalmára. Következő számunkban Jézusnak kora vallási csoportjaival való kapcsolatát tekintjük át.

Jubileumi ökumenikus lelkésztalálkozó Budapesten Novemberben került sor a jubileumi, 10. Ökumenikus Lelkésztalálkozóra. A találkozón a Belváros határon túli testvérvárosainak katolikus, református, evangélikus és unitárius egyházi vezetői mellett az V. kerület lelkészei vettek részt. A rendezvény szervezője és téma-adója Zoltán atya volt, aki a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége által kidolgozott, és az Idők jelei címen kiadott átfogó tanulmányban foglalt elemzéseket, megállapításokat és javaslatokat tárta megvitatásra a résztvevők elé. Természetesen hangsúlyos tárgya volt a megbeszéléseknek e résztvevők tapasztalatainak, gondolataiknak, problémáiknak egymással történő megosztása is, ami ápolta és tovább mélyítette kapcsolataikat. Sajnos szembesülni kellett azzal a ténnyel, hogy határon túli lelkészeink milyen súlyos nehézségekkel néznek még mindig szembe, pusztán a kisebbségi lét, illetve a történelmi terhek, reflexek miatt.

7

A hónap szentje: Keresztes Szent János *Fontiveros, 1542. június 24. -- + Ubeda, 1591. december 14. János alig volt kétesztendős, amikor atyja meghalt, és édesanyja, három gyermekével együtt, a legnagyobb nyomorúságba került, ennek ellenére legkisebb fiát, Jánost iskolába járatta mert észrevette tehetségét. Tudta, hogy Jánosnak tanulnia kell, csakhogy a tanulás költségeit nem tudta fedezni. Ezért a fiú a jezsuiták kollégiumába került, ott tanult, de többfelé szolgált, hogy fenntarthassa magát. Ismételten megpróbálkozott valamilyen mesterség elsajátításával, de mindig kiderült, hogy nincs hozzá tehetsége. Adottságai a könyvek felé irányították, s a szíve az Egyház szolgálata felé vonzódott. Amikor egy ispotály alapítója fölismerte János tehetségét és nemes szándékát, elhatározta, hogy fedezi tanulásának költségeit, s megígérte, hogyha pappá szentelik, kórházi lelkészként fogja alkalmazni. Csakhogy Jánosnak soha nem volt ahhoz hajlandósága, hogy életét mások által megszabott irányban és utakon folytassa. Maga akarta meghatározni sorsát. Döntését, amellyel egy határozott hívásra válaszolt, semmi sem befolyásolhatta, így egy napon belépett a medinai kármelitákhoz. A kolostorban élő testvérek reménykedve néztek az ifjú novíciusra. Továbbtanulásra szánták, s miután megvizsgálták képességeit, a salamancai egyetemre küldték, ahol elvégezte a teológiát. Mikor aztán fölszentelése után a kármelita rend úgy vélte, hogy rendelkezhet vele, János közölte elöljáróival, hogy elmegy karthauzinak. Éppen ekkor – látszólag véletlenül – találkozott Avilai Szent Terézzel, és ebben az egy esetben a mások akaratát oly kevéssé követő János fejet hajtott, és Teréz tanácsa szerint végképp elkötelezte magát a Kármellel. Kinyilvánította, hogy kész megmaradni a kármelita rendben azzal a föltétellel, ha – az eszmét Szent Teréziától véve át – biztosítják számára a rend eredeti szigora helyreállításának lehetőségét. János 1568. november 28-án érezte először, hogy megragadja lelkét az az ideál, amely később a keresztes szentet formálta belőle: a sarutlan kármeliták ideálja. A megvalósításhoz a dorvelói kolostor alapításával fogott hozzá, s hamarosan további kolostorokat alapíthatott. Tevékenységének, amely mindig a megújított szerzet szolgálatában állt, csak a halál vetett véget. Ez az ,,égi és isteni ember'', ahogy Szent Terézia nevezte, miután öt évig gyóntató volt az avilai Megtestesülésről nevezett kolostorban, kiváló lelkivezetőnek bizonyult, aki szenteket tudott nevelni. A renden belül azonban elméleti és joghatósági viták dúltak, melyek odáig fajultak, hogy Jánost a testvérei a toledói konventban egy cellába zárták és rabként tartották fogva. A cella végtelennek látszó sötétségét arra használta föl, hogy megrajzolja saját lelke képét. A dolgok természetes rendje szerint vad és keserű szavakat várnánk tőle haragja és keserűsége kifejezésére a kegyetlen bánásmód miatt. Ehelyett, mintha mindez nem is vele történt volna, derűsen rajzolja és festi a

8

szabadság diadalát, melyet nem lehet sem börtönbe zárni, sem megbilincselni: a szeretet szabadságáét. Börtönében írt elemzéseinek alaptémája a szeretet küzdelmei a Lélek sötét éjszakájában; és a lélek csodálatos útjai a Lelki páros ének című művében. Mindaz, amit leírt, különböző módszerekkel készült önarckép; románcok, amelyekben a Szentháromság, a misztikus Test, a Megtestesülés szépsége és a lélek minden szabadsága benne foglaltatik, úgy, ahogy azt csak a 136. zsoltárban lehet megtalálni. Keresztes Szent János egészen egyedülálló jelenség. Egész irodalmi termése önéletrajz természetű, tele fennkölt érzésekkel és optimizmussal. Meggyőződésének ereje és következetessége, a könnyedség, amellyel meghatározásait fogalmazza, és mindenekelőtt a biztonság, amellyel az életszentség szabályait a semmiből megformulázza – mindezekből olyan ember képe rajzolódik ki előttünk, akinek e földi élet, annak minden szenvedélye, s általában az emberi élet kalandja nem más, mint teljesen járulékos mozzanat az egyetlen lényegeshez: minden áron eljutni az Istennel való egyesülésre, és a hozzá vezető átalakulásban élni. Élete rendkívül nehéz és kemény volt gyermekkorától a haláláig, pillanatnyi pihenés és szünet nélkül. Jánosnak, aki a reform első embere volt, saját rendjében szüntelen üldözést, megalázást, kellett elszenvednie. Magatartásában és személyében ugyanaz történik, mint írásaiban: emberileg nézve egy tűrhetetlenül kemény élet prózai valóságából ének születik, amely nem más, mint maga az istenszeretet.

Bemutatkozik hitoktatónk

Szeretettel köszöntöm a kedves Olvasót! Pap István (41) vagyok, ettől a tanévtől (2016/17) kezdve tanítom, Zoltán atya megbízásából a hit- és erkölcstan elnevezésű tantárgyat, a plébánia területén található három állami fenntartású iskolában: A Váci Utcai Ének-zenei Általános Iskolában (1-8. osztály), az Eötvös József Gimnáziumban (7-8. osztály) és az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnáziumban (7-8. osztály). Komárom-Esztergom megyéből (Oroszlány) érkeztünk Budapestre feleségemmel Mónikával együtt, aki évek óta naponta járt fel dolgozni a fővárosba. Van egy lányom, Orsolya, aki 14 éves. 137 gyermeket bíztak az egyházra a szülők, akiket én vehettem szeptember elsejétől szárnyaim alá. Mindegyikük egy-egy nagyszerű és csodálatos nebuló. Az általános iskolában többnyire a belső kerületekből érkeznek a tanulók, míg a két középiskolába Budapest különböző kerületeiből illetve vidékről járnak be. Minden intézményben - évfolyamonként egy hittancsoportom van két osztályból összevonva és a hittanórákkal párhuzamosan folyik a csoport másik felének az erkölcstan órája. A legnagyobb létszámú csoport 19 fős (a Váci utcai iskolában az elsősök és az Apáczaiban a hetedikesek osztálya), míg a

legkisebb létszámú 3 fős (Váci utcai 7. osztály). Általánosságban elmondható, hogy a csoportok összetétele is változatos. Sok gyermek érkezik gyakorló vallásos környezetből. Vannak viszont olyanok is szép számmal, akiknek semmilyen „előéletük” nincs és olyanok is, akiknek már volt valami közük a hitélethez, de gyakorlónak nem mondhatók. Így aztán az órákat igyekszem úgy megtartani, hogy az mindenkihez szóljon. Hálával tartozom Zoltán atyának azért, hogy ilyen nagy bizalommal átengedte a hitoktatást. Ha valaki azt mondta volna nekem májusban, hogy szeptemberben 137 édes szempár fog rám szegeződni, 45 perces időkeretben, bizonyosan megmosolyogtam volna. Aztán mégis… Szeretek tanítani és szívesen vagyok együtt a gyerekekkel. Akik ismerik a Legyetek jók, ha tudtok (1983) című filmet, azok számára nem újdonság, ha azt mondom, igyekszem olyan légkört teremteni az óráimon, ahogyan azt Néri Szent Fülöp tehette, akit a kortársai „buffone di Dio”-nak, azaz Isten bohócának neveztek. Az ő receptje az volt, hogy a rábízottak vidámak legyenek. A vidámságban tehetők igazán fogékonnyá a szépre, a jóra azok, akiknek egyébként rengeteg súlyt kell cipelniük a vállukon (mindkét értelemben). A hittanóra legyen valami egészen más. Az egyik mottónk: Ahol ketten vagy hárman az én nevemben találkoznak, én ott vagyok köztük.(vö. Mt, 18,20) Nekünk ennyi tökéletesen elég, hiszen mi Jézus nevében vagyunk együtt az órán és Ő ott van köztünk. Beszélgetünk, énekelünk, imádkozunk és mindezt igyekszünk vidáman tenni. A másik mottónk Jn 14,6-ban található, „Én vagyok az út, az igazság és az élet…”. Mi mindannyian (a 137 gyermek és én is) úton vagyunk, mindenki a saját magáén, de együtt. Azt tanítom nekik, hogy helyettük az utat nem járhatom. Gondolkodjanak, olvassanak és nyitott szívvel szemléljék a körülöttünk lévő csodálatos világot és akkor idővel eljuthatnak oda, hogy felismerjék annak Alkotóját is. Így próbálunk meg közösen növekedni a hitben és a szeretetben minden órán.

Pap István

9

Karácsonyi levél

Krisztusban Testvérek, kedves Hívek! Az idei esztendő történelmi jelentőségű volt Plébániánk életében. Számos olyan esemény történt, amely a következő évszázadokra befolyásolni fogja az itt élő és ide járó keresztények életét. Mindez nemcsak a Belvárosi Főplébánia Templom épületével kapcsolatos, hanem a közösség életével is. Több mint kétéves rekonstrukció és zárva tartás után Karácsonyra teljes terjedelmében megnyílik a templom, mely kétszintessé vált. Egészében megújult a feltemplom és kialakult az altemplom, ahol három funkció is helyet kap: klasszikus altemplom, ahol liturgiát végzünk majd, szentségimádást tudunk folyamatosan tartani, valamint kiállító- és közösségi terek. Föltárult kétezer év és egy büszkén vállalható keresztény magyar múlt ezer éves történelme. Nem túlzás azt mondani, hogy világraszóló, páratlan érték került napvilágra, s kapott méltó ápolást. A hosszú zárva tartás után újra kell építenünk a közösséget. Ennek egyik lehetősége, hogy a házasságkötésre jelentkező fiatal párok száma ugrásszerűen megnövekedett. A jegyes fölkészítés folyamán különös hangsúlyt kívánunk fektetni házas közösségek szervezése, egy befogadó közösség építése irányában. Továbbra is segítünk azonban az elváltak lelki gondozásában is. Új hitoktatónk biztosítja, hogy a hozzánk tartozó iskolákban vonzó nevelés folyjék, melynek keretében meg lehet hívni a hittanosokat és szüleiket. Természetesen továbbra is működnek régtől dolgozó csoportjaink. Feladatunk, hogy a templom súlyának megfelelően zarándokhellyé és turisztikaivalamint zenei központtá váljék, melyben a helyes arányt féltve őrizzük. A templom szent és az imádság háza, ugyanakkor olyan kincs van a kezünkben, melyet be kell tudnunk mutatni, s melynek segítségével be tudunk fogadni olyanokat is, akik nem kifejezetten templomjáró emberek. Az altemplomi közösségi tér alkalmat kínál majd agapék tartására, akár szentmiséink, keresztelők vagy esküvők után. Erről a helyszínről kapta nevét a tervezett „Altemplomi esték” sorozatunk, benne kerekasztal beszélgetésekkel és találkozókkal melyre majd ebben a szakrális térben kerülhet sor. A magam és munkatársaink nevében áldott Karácsonyi Ünnepeket és Isten áldásával boldog új évet kívánok! Egyben a mellékelt csekkel kínálom a lehetőséget, hogy éves egyházi hozzájárulásukat postai úton is rendezhessék. Testvéri köszöntéssel: Zoltán atya Budapest, 2016. 12. 18. 10

A Remény Ferenc pápa adventi katekézise

Az optimizmus megcsal, de a remény nem. Igen nagy szükségünk van rá ezekben a sötétnek tetsző időkben, amikor sokszor riadtan állunk a körülöttünk tapasztalható rossz és erőszak előtt, sok testvérünk fájdalma előtt. Reményre van szükségünk! Elveszettnek s kissé csüggedtnek érezzük magunkat, mert tehetetlenek vagyunk, és azt hisszük, a sötét felhők sosem fognak már eloszlani. Ezért különösen most, az adventi időszakban – mely a várakozás ideje, amikor arra készülünk, hogy ismételten befogadjuk a megtestesülés vigasztaló misztériumát és a karácsony világosságát – fontos, hogy elgondolkodjunk a reményen. A vigasztalás Izrael számára annak a lehetőségnek a megnyílásával kezdődik, hogy Isten útján járhat, egy új, elegyengetett és járható úton, egy a pusztában elkészítendő úton, hogy a pusztán átkelhessen és visszatérhessen hazájába. A nép ugyanis, azt hallhatja, hogy visszatérhet földjére, egy kényelmessé tett és kiszélesített úton. Ennek az útnak az előkészítése tehát a megmenekülés és a szabadulás minden akadálytól mentes útjának előkészítését jelenti. A száműzetés Izrael történelmének drámai időszaka volt, amikor a nép mindent elveszített. Elveszítette hazáját, szabadságát, méltóságát, de még Istenbe vetett bizalmát is. Elhagyottnak és reménytelennek érezte magát. A próféta felhívása viszont most újra megnyitja a szívet a hitre. A pusztaság olyan hely, ahol nehéz élni, de éppen ott nyílik most lehetőség az elindulásra, nemcsak a hazába való visszatérésre, hanem visszatérni Istenhez, visszatérni a reményhez és a mosolyhoz. Az élet gyakran pusztaság: nehéz előrehaladnunk az életben, ha viszont rábízzuk magunkat Istenre, életutunk széppé és szélessé válhat, mint egy autópálya. Ehhez annyi elegendő, hogy ne veszítsük el reményünket, annyi elegendő, hogy mindig, mindenek ellenére higgyünk. Amikor szembetaláljuk magunkat egy kisbabával, lehet, hogy rengeteg bajunk van, millió nehézséggel küzdünk, de belülről mosoly fakad arcunkon, mert a reménnyel találjuk szemben magunkat: egy kisbaba mindig a remény hordozója. És így meg kell tudnunk látni az életben a remény útját, mely vezet minket, hogy rátaláljunk Istenre, az értünk gyermekké lett Istenre. Ő mosolyra késztet majd minket, és nekünk ad mindent!

Dutka Ákos: Karácsonyi beszélgetés az Úr Jézussal 1923-ban

Ha e beteg, bolond világra Uram, még egyszer megszületnél, Bár milliónyi templomod van, Kezdhetnél megint Betlehemnél. Szalmajászolnál rangosabb hely Uram, tenéked ma se jutna: Soha messzibb a Te országod, „Miatyánkod” bár mindenki tudja.

Ha így jönnél Názáretből Sápadtan, fázva, december este, Az ügyefogyott szenvedőkhöz Párizsba, vagy Budapestre, S leülnél az éhezők közt S abból, amit valaha mondtál Mesélnél új vigasztalásul – Elfognának a tizedik szónál.

Mondjál csak új Hegyibeszédet S amit mondtál a gazdagokról S ha gyűlnének az elhagyottak S szólnál az Írás-forgatókról S ha megpróbálnád Uram még egyszer Az Embert rávenni Szeretetre – Internálnának, esküszöm rá, Ha nem is vernének mindjárt keresztre.

11

A PLÉBÁNIA PROGRAMJAI

PESTI FŐTEMPLOM

2016. december-2017. január

Spirituális közösségi lap II. évf. 22. szám

•2016. december 18. Advent IV. vasárnapján 10 órakor szentmisénket a Duna Televízió közvetíti

•December 22-én 10 órakor Karitász betlehemes játék •December 23-án, pénteken reggel 6 órakor az utolsó roráte szentmise

•December 24-én 9 órakor halászlé áldás a Szegedi Halászcsárdánál 15.30 órakor gyermekeink betlehemes játéka 23.30 órakor egyházzenei áhítat a templomban, majd martyrológium és azt követően éjféli főpapi szentmise

A Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia lapja Kiadja: a Belvárosi Főplébánia Felelős kiadó: Dr. Osztie Zoltán

•December 25-én, Karácsony ünnepén 10 órakor ünnepi

Szerkesztő: Bitter Lajos

szentmise, melyet Bíró László püspök atya celebrál. A szentmisében elhangzik Halmos: Karácsonyi mise

•December 30-án, pénteken Szent Család ünnepén 17 órakor szentmise, melynek keretében megáldjuk a családokat, majd agapéra hívjuk a testvéreket

•December 31-én, szombaton Szent I. Szilveszter pápa emléknapján hálaadás: 15 órakora Szent Mihály templomban, 17 órakor pedig a Főplébánia Templomban

•2017. január 3-án 18 ó a Szent Mihály templomban: Elváltak és Egyedül Élők Közösségének szentmiséje és találkozója

Munkatársak:

Bodor Imre Kovács E. Gellért Pap István Lektorálta: Faga-Nagy Mária Szerkesztőség:

Lelki segítségnyújtás, támogatás Mindannyiunk életében előfordulnak olyan helyzetek, melyekben a meghallgatás, közös, együttérző gondolkodás ad lehetőséget arra, sőt, szükséges ahhoz, hogy az előttünk álló nehézséggel megküzdjünk, életutunkon előbbre jussunk, hitünkben erősödjünk. Ehhez adunk segítséget egyénileg és csoportfoglalkozás keretében.

Budapest 1056 Március 15. tér 2. Tel/fax: 318 3108 E-mail: [email protected] Megjelenik: 12 oldalon

Jelentkezés a 30 591 2601-es telefonon, hétfőn 9-12, és szerdán 14-17 óra között.

Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia 1056 Budapest Március 15. tér 2. Tel/fax: 318 3108 E-mail: [email protected] Irodaszolgálat: hétfő - szerda - péntek 9 -12; 15.30 - 17.30 Irodavezető: Rochlitz Kinga