PÁLYÁZATI ADATLAP A TÁRSADALMI BŰNMEGELŐZÉSSEL ÖSSZEFÜGGŐ KIADÁSOK, TÁMOGATÁSOK FEJEZETI KEZELÉSŰ ELŐIRÁNYZAT TÁMOGATÁSAINAK ELNYERÉSÉRE BŰNMEGELŐZÉSI MODELLPROJEKTEK MEGVALÓSÍTÁSÁRA SZOLGÁLÓ (MIKRO) PÁLYÁZATOK KÉSZÍTÉSÉHEZ
1
ELLENŐRZŐ LAP
□
A pályázati felhívásban megadott adatlapot használtam, az adatlap minden pontját értelemszerűen kitöltöttem.
□
Csatoltam az előírt mellékleteket:
□
1. sz. melléklet – Pályázati díj megfizetését igazoló dokumentum.
□
2. sz. melléklet – Előző évi mérleg, beszámoló vagy adóbevallás másolata.
□
3. sz. melléklet – Nyilatkozat a megkövetelt saját forrásról.
□
4. sz. melléklet -– A pályázó nyilatkozatai.
□
5. sz. melléklet – Pályázó adatainak igazolására szolgáló dokumentumok.
□
6. sz. melléklet – A tervezett projekt részletes bemutatása.
□
7. sz. melléklet – Eddigi tevékenységek rövid bemutatása.
□
8. sz. melléklet – Ajánló nyilatkozatok másolata.
□
9. sz. melléklet – ÁFA nyilatkozat.
□
10. sz. melléklet – Együttműködő szervezet esetén a létrejött együttműködési megállapodás.
□
A pályázatot 3 példányban elkészítettem, az eredetit "E" betűvel megjelöltem.
Az ellenőrző lap segítségül szolgál Önnek, hogy a pályázata formailag megfeleljen az előírásoknak. Kérjük, ha a felsoroltakat csatolta, X jellel jelölje. Ha a mellékletet (a pályázat tartalmától függően) nem kell csatolnia, "N" jellel jelölje.
2
Benyújtandó 1 eredeti és 2 másolt példányban. Iktatószám*:
…..../2006/OBmB
Beérkezett*: PÁLYÁZATI ADATLAP I. 1. A PÁLYÁZÓ TÖRZSADATAI Pályázó neve:
IGAZSÁGÜGYI HIVATAL
A projekt megvalósítójának neve: az
esetben,
ha
a
projektet
önálló
(abban
adószámmal,
Fővárosi Igazságügyi Hivatal
bankszámlával, stb. nem rendelkező intézmény valósítja
Áldozatsegítő Szolgálat
meg, a pályázatot pedig a fenntartó adja be).
Pályázó címe (irányítószámmal):
1145 Budapest, Róna utca 135.
Telefon- és fax-száma:
06-1-460-4700, fax: 06-1-460-4728
Adószáma:
15597597-1-42
KSH számjele (17 jegyű):
15597597-7523-312-01
Önkormányzati törzsszám:
597595
Államháztartási azonosító szám:
243823
Cégbírósági/bírósági bejegyzés száma:
-
TB folyószámla száma:
131309919
Számlavezető bankja:
Magyar Államkincstár
Bankszámlaszáma (2x8, vagy 3x8 jegyű):
10032000-00285850-00000000
Könyvvitelének módja:
kettős könyvvitel
- kettős/egyszeres könyvvitel:
Több
szervezet
megvalósuló
projekt
összefogásával esetén
együttműködő szervezetek felsorolása:
az
BRFK Bűnmegelőzési Osztály Józsefvárosi Családsegítő Szolgálat Őszirózsa Gondozó Szolgálat Ferencvárosi Egyesített Családsegítő Központ és Intézményei Ferencvárosi Gondozó Szolgálat
Projektfelelős neve:
Rónayné dr. Vojnovics Ibolya
- címe:
1116 Budapest, Hauszmann Alajos utca 1.
- telefonszáma:
371-8923
- e-mail címe:
[email protected]
Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy a pályázati adatlapban foglaltak a valóságnak megfelelnek. Kelt: Budapest, 2006. május 29. .................................................. Rónayné dr. Vojnovics Ibolya Áldozatsegítő Szolgálat Vezetője
…………………………………… …………………………… dr. Hatvani Erzsébet Nagy Gábor Főigazgató Főigazgató-helyettes
* Kincstár tölti ki!
3
I. 2. A projekt megnevezése:
„ Összefogás a bűnmegelőzésért és az áldozatokért ” I. 3. A pályázati felhívás szerinti támogatási cél pontos megjelölése : Mikro- „ Az áldozattá válás megelőzése érdekében az áldozatsegítés tapasztalatainak hasznosítása a közösségi bűnmegelőzésben „ I. 4. A projekt megvalósításának helye (megye/város/község):
Budapest I. 5. Rendezvények esetén a projekt megvalósítási helyszínének vagy helyszíneinek tulajdoni viszonyai:(a pályázó tulajdona/bérlet): A 1116 Budapest, Hauszmann Alajos utca 1. szám alatti irodaépületben az Igazságügyi Hivatal bérel irodákat, és köztük a tanácstermet a Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt.-től (1133 Bp. Pozsonyi út 56.) I. 6. A projekt tartalmának rövid ismertetése (min.: 500, max.: 1000 karakter):
A Fővárosi Áldozatsegítő Szolgálat pályázati projektjének célja, hogy együttműködő partnerei közreműködésével az áldozatsegítés során szerzett tapasztalatainak hasznosításával tevékeny szerepet vállaljon a bűnmegelőzésben, és hozzájáruljon az áldozattá válás, valamint az ismételt áldozattá válás kockázatának a csökkentéséhez. Célunkat egymással párhuzamosan működő, hasonló témájú – a bűncselekménycsoportokra épülő - megbeszélések segítségével kívánjuk elérni. Az egyik teamet rendőrségi bűnmegelőzési szakemberek és az áldozatsegítő szolgálat munkatársainak bevonásával valósítanánk meg, amelyeken az egyes témáknál az áldozattá válás megelőzésére helyeznénk a hangsúlyt. A megbeszéléseken megfogalmazottak felhasználásával a célközönségeknek szóló preventív ismertetőanyagot dolgoznánk ki. Az ismertetőanyagok terjesztésével, tartalmának előadás formájában, illetve rendezvényeken történő továbbadásával kívánjuk a célközösség számára tudatosítani azokat a hibás magatartásokat, amelyek az egyes áldozati típusokat különösen veszélyeztetik. A másik cél, hogy egy modellprogramot dolgozzunk ki a főváros két kerületének a veszélyeztetett rétegekkel, illetve az áldozatokkal is foglalkozó állami és civil intézmények munkatársainak a bevonásával, majd egy összegzést készítünk arról, hogy milyen áldozati típusoknak mely intézmény, milyen fajta segítséget tud nyújtani a bűnmegelőzésben, vagy a mégis bekövetkező áldozattá válás esetén.
I. 7. A projekt megvalósítás időszaka: – kezdés időpontja (év, hónap): 2006. október – befejezés időpontja (év, hónap): 2007. május A támogatott projektet a döntést követően, de legkésőbb 2006. október 15-ig meg kell kezdeni. A támogatott projekt befejezését úgy kell ütemezni, hogy a pénzügyi és szakmai elszámolást követően a támogatás utolsó, 20%-os részletét legkésőbb 2007. június 30-ig teljesíteni kell a támogatott számlájára. A döntéshozó a pályázatban szereplő dokumentumok alapján jogosult a projekt által elismert kezdési időpontját a döntésében meghatározni!
4
I. 8. A támogatással megvalósuló projekt költségeinek tételes kimutatása: adatok eFt-ban Megnevezés
Természetes mértékegység
a) Tárgyi eszközök: a/1.) Gépek
Gépek összesen: a/2.) Berendezések, felszerelések - projektor
208 , 0
1 db
Berendezések, felszerelések összesen: b.) Immateriális javak
Immateriális javak összesen: c) Támogatott tevékenység egyéb költségei: c/1.) Anyagjellegű ráfordítások: - papír, írószer -.írható cd/dvd -tájékoztató paraván -tájékoztató feliratos vászon -táj., információs anyagok Anyagjellegű ráfordítások összesen: C/2.) Személyi jellegű ráfordítások -munkadíj -megbízási díjak, ill. szolgáltatás (pszichológus,előadók, stb.) Személyi jellegű ráfordítások összesen: C/3.) Egyéb ráfordítások -trénig ( szállás, ellátás költség) - szállítás, útiköltség -postai díjak -sátor bérlet -teremhasználat -vendéglátás Egyéb ráfordítások összesen:
Nettó költség
60 db 35 db 60 db 4 db 15ezer db
96 óra 80 óra
2 nap 3000 km 500 db 5 nap 70 óra 14 alkalom
Vissza nem igényelhető ÁFA 42 , 0
Összesen 250 , 0
0,0
0,0
0,0
0,0
0,0
208,0
42,0
250,0
280,0
42,0
250,0
0,0
0,0
0,0
0,0 3,994 , 0
0,0 756 , 0
0,0 4,750 , 0
75,0 8,0 1,500,0 41,0 250,0
15,0 2,0 300,0 9,0 50,0
90,0 10,0 1.800,0 50,0 300,0
1,875,0
375,0
2,250,0
226,0 878,0
0,0 176,0
226,0 1,054,0
878,0
176,0
1,280,0
500,0 100,0 41,0 108,0 168,0 98,0
100,0 20,0 9,0 22,0 34,0 20,0
600,0 120,0 50,0 130,0 202,0 118,0
1,015,0
205,0
1.220,0
Mindösszesen / a/1.)+a/2.)+b.)+c/1.)+c/2.)+c/3.) / :
4,202,0
798,0
5,000,0
a) A tárgyi eszközök fogalmán és költségein a számvitelről szóló 2000. évi C. törvényben foglaltakat kell érteni. A tárgyi eszközök ráfordításai között nem szerepeltethetők az alábbi tételek: – a magánszemélyektől származó, építési-szerelési anyagokról, gépekről, berendezésekről szóló adás-vételi szerződések, számlák, – járművekről szóló adás-vételi szerződések, számlák, – a lízingelt, vagy bérelt ingatlanok, gépek és berendezések értéke, – az apportként bevitt ingatlanok, gépek és berendezések értéke. Gépek, berendezések, felszerelések költségeként: Üzemi(üzleti) gépek, berendezések, felszerelések, az irodai, igazgatási berendezések, felszerelések, műszerek, szerszámok, szállítóeszközök, hírközlő berendezések, számítástechnikai eszközök.
5
A támogatás összegéből modellprojekt esetén maximum 15% használható fel tárgyi eszköz (gép, berendezés) beszerzésére. b) Immateriális javak költségeként: Vagyoni értékű jogok (az ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogok kivételével) szellemi termék, a találmány, szabadalom és az ipari minta, a szerzői jogvédelemben részesülő szoftver termékek, az egyéb szellemi alkotások, a know-how és gyártási eljárás, védjegy szerepelhetnek. c) Támogatott tevékenység (képzés, foglalkozás, tréning, stb.) költségeként: az oktatók megbízási díja, a képzésben résztvevők utazási és szállásköltsége, az oktatáshoz szükséges kiadványok költsége, valamint az oktatáshoz szükséges segédeszközök oktatás idejére jutó költsége, igénybe vett szolgáltatások díja szerepeltethető, az alábbiak szerint: Anyagjellegű ráfordítások között: vásárolt és felhasznált anyagok értéke, az igénybe vett szolgáltatások értéke. Személyi jellegű ráfordítások között: megbízási díjak, bérköltségek, járulékaik. Egyéb ráfordítások között: bérleti díjak, marketing díjak, stb. A projekt saját szervezésben is megvalósítható. Ebben az esetben a pályázó saját maga, vagy alkalmazottai által megvalósítandó projekt elemek költségeit költségvetés alapján tervezheti, amelyet cégszerűen alá kell írni és a pályázathoz kell csatolni. A támogatás alapjául szolgáló költségek között rezsi költségek (irodabérlet, fűtés, telefon és villanyszámla) is szerepeltethetők, de csak a projekthez arányosítva (adott időszakban az egyes rezsitételekből mekkora rész kapcsolódik a támogatott projekthez). Ez érvényes a bér jellegű kifizetésekre is. Ha a megbízott személy nem csak az adott projekttel kapcsolatban dolgozik, úgy a megbízási díjat, illetve munkabért és járulékait is arányosítani kell. Az egyes költségelszámolások mellékleteit a 2000. évi C. törvény előírásai szerint kell vezetni. A saját vállalkozásban végzett munka - ha egyébként a pályázó tevékenységi körébe tartozik -, az elvégzendő munka nagyságrendjétől függetlenül nem tartozik a közbeszerzési törvény hatálya alá. Ebben az esetben a költségek között az alábbi ráfordítások vehetők figyelembe: 1.) kettős könyvvitelt vezető vállalkozás esetén a számviteli törvényben az önköltségszámítás alapján meghatározott költségek, 2.) egyszeres könyvvitelt vezető vállalkozás esetén: – a projekt megvalósítása érdekében beszerzett anyagok és alkatrészek ÁFÁ-val csökkentett értéke, – külső személyek, szervezetek által a projekt megvalósítása érdekében végzett munkák számlával igazolt és ÁFÁ-val csökkentett értéke, – a projekt megvalósítása érdekében foglalkoztatott dolgozóknak kifizetett munkabérek és azok közterhei, 3)
egyéni vállalkozók, akik a vállalkozásukból eredő jövedelmük után csak SZJA-t fizetnek, a magánszemélyek jövedelemadójáról szóló törvény értelmében csak a projekt megvalósításához vásárolt anyagok és mások által végzett munkák számlával igazolt összegét számolhatják el költségként.
A projekt ráfordításai között a pályázati díj összege nem szerepeltethető!
6
I. 9. A projekt megvalósításának pénzügyi forrásai: adatok eFt-ban Megnevezés Saját forrás Hitel Vissza nem térítendő támogatás Egyéb állami támogatás Egyéb forrás Összesen:
Összesen 500 4.500 5.000
A projekt pénzügyi forrásainak összesen meg kell egyeznie a 4. oldalon levő I. 8. táblázat (a+b+c+d) összegével. A pályázó saját forrásaként csak a kifizetett számlával és olyan bizonylatokkal igazolt tényleges költségei számolhatók el, amelyek a támogatás felhasználásának alapjául is elfogadhatók. Hitel címen hitelintézeti hitel vehető figyelembe. Ehhez a rovathoz mellékletként csatolni kell a hitelt nyújtó bank hitelígérvényét. A létrejött hitelszerződést a támogatási szerződés megkötésekor kell benyújtani. A támogatás összege a projekt költségének maximum 90 %-a lehet, mely 2.000.000 – 5.000.000,Ft-ig terjedhet. Az "egyéb állami támogatás" rovat tartalmazza a projekt megvalósításához más állami forrásokból megpályázott, illetve elnyert támogatások összegét, melyeket a táblázaton kívül, tételesen is fel kell sorolni. Az "egyéb forrás" rovatba kerülhetnek pl. az egyéb szervezetek befizetései, vagy a befektetői tőke összege, amelyeket a táblázaton kívül, szintén tételesen fel kell sorolni. I. 10. Hasonló projekt megvalósítására kapott-e már korábban állami támogatást, amennyiben igen, akkor mely projekthez, honnét és milyen összegű támogatásban részesült: - nem I. 11. A pályázó/megvalósító egyéb közlendői:
-
7
II. A PÁLYÁZAT KÖTELEZŐ MELLÉKLETEI 1.sz. melléklet A 3.000,- Ft-os pályázati díj 10032000-01220122-50000005 számú számlára történt megfizetését igazoló dokumentum (átutalás esetén a bankszámlakivonat, készpénz átutalási megbízás esetén a postai csekk feladóvevényének másolata). 2.sz. melléklet A pályázó/megvalósító előző évi mérlegének, beszámolójának, vagy adóbevallásának másolata. 3. sz. melléklet Nyilatkozat a saját forrásról, feltüntetve a pontos összegét, formáját (pénzbeli, nem pénzbeli), megnevezését. Önkormányzatok esetén a nyilatkozat mellett képviselőtestületi határozatot kell a pályázathoz csatolni. A projekt megvalósítása során felhasznált saját forrás elszámolására kizárólag olyan bizonylatok fogadhatók el, amelyek a támogatás felhasználásánál is elfogadhatóak (számlák, egyéb bizonylatok). 4. sz. melléklet A pályázó nyilatkozata
– a pályázatban foglalt adatok, információk és dokumentumok teljeskörűségéről, –
–
– – – – –
– –
valódiságáról és hitelességéről, valamint, hogy az adott tárgyban pályázatot korábban mikor és hol nyújtott be, annak tudomásulvételéről, hogy 60 napon túli köztartozás esetén a pályázót a köztartozás megfizetéséig a támogatás nem illeti meg, az esedékes támogatások folyósítása felfüggesztésre kerülnek, ill. az esedékes támogatás a köztartozások megfizetése érdekében – a támogatás ellenében vállalt kötelezettségeket nem érintő módon – visszatartásra kerülhet, ahhoz történő hozzájárulásról, hogy a köztartozások figyelemmel kísérése céljából adószámát, társadalombiztosítási folyószámlaszámát a támogatást nyújtó szerv és a Magyar Államkincstár felhasználja a lejárt köztartozások teljesítése, illetőleg az adósság bekövetkezése tényének és összegének megismeréséhez, annak tudomásulvételéről, hogy a támogatás kedvezményezettjének megnevezése, a támogatás tárgya, a támogatás összege, a támogatott program megvalósítási helye az Ámr.-ben szabályozott módon nyilvánosságra hozhatók, az azonnali beszedési megbízás megadásáról, arról, hogy az államháztartás alrendszereiből folyósított támogatásból eredő lejárt és ki nem egyenlített tartozása nincs, arról, hogy a pályázat szabályszerűségének és a támogatás rendeltetésszerű felhasználásának jogszabályban meghatározott szervek által történő ellenőrzéséhez hozzájárul, arról, hogy a pályázat elbírálásáig, illetve a támogatási szerződés lejártáig bejelenti, ha ellene csőd-, végelszámolási, vagy felszámolási eljárás indult, vele szemben végrehajtási eljárást kezdeményeztek, illetve 60 napnál régebbi köztartozása nem áll fenn, arról, hogy a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének megfelel, arról, hogy a támogatással megvalósult projekt működtetésének fedezetét mely forrásból biztosítja.
8
5. sz. melléklet A pályázó/megvalósító adatainak igazolására szolgáló dokumentumok: Belföldi székhelyű jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság: - alapító okirat, - társasági szerződés, - bejegyzésre vonatkozó 30 napnál nem régebbi cégkivonat (alakuló társaság esetén a cégbejegyzési kérelem másolati példánya.), - bankszámla szerződés, - aláírási jogosultság igazolása (banki vagy közjegyzői, összhangban a bírósági bejegyzéssel). Egyéni vállalkozó: - működési jogosultságot igazoló okirat másolata, - adóbejelentkezési lap, - bankszámla szerződés. Költségvetési szerv és intézményei: -
az intézmény, szervezet alapító okirata (önkormányzatok esetében alakuló ülés jegyzőkönyve vagy a jegyzőkönyv kivonata), költségvetési intézmények esetében ÁHT törzsszám, bankszámla szerződés, valamint aláírási jogosultság igazolása (banki vagy közjegyzői).
Civil szervezet: - alapító okirat, - bírósági bejegyzés/végzés, - bankszámla szerződés, - aláírási jogosultság igazolása. Egyházak: -
alapszabály, bírósági bejegyzés bankszámla szerződés, aláírási jogosultság igazolása.
Egyetemek, főiskolák: - alapító okirat, - egyetem, főiskola államháztartási azonosító száma (nyilatkozatban), - bankszámla szerződés, - aláírási jogosultság igazolása. 6. sz. melléklet A megvalósítani tervezett projekt részletes leírása: 1) A projekt kapcsolódásának bemutatása a társadalmi bűnmegelőzés nemzeti stratégiája cselekvési programjának a gyermek- és fiatalkori bűnözés csökkentése, az áldozattá válás megelőzése prioritásához. 2) A megvalósítandó projekt (képzés, szabadidős foglalkozás, felkészítés, tréning, foglalkoztatás, stb.) dokumentált szakmai színvonala. 3) A helyi partnerségi együttműködés részletezése. 4) A projekt eredményeinek nyomon-követhetősége, az eredmények fenntarthatósága.
9
5) Miért fontos a projekt megvalósítása az érintett közösség (helyi, regionális, országos szint) számára. A projekt megvalósítását indokoló körülmények, a megoldandó feladatok. 6) Milyen konkrét eredmény várható a projekt megvalósításától. 7) Milyen konkrét tevékenységeket tervez a pályázó, hogy a várt eredmények elérése érdekében. 8) Az együttműködő partnereken kívül kiket von be közreműködőként a projekt megvalósításába. 9) Ütemterv, amelyben megjelölik, hogy a tevékenységeket milyen ütemezésben tervezik megvalósítani. 7. melléklet Az együttműködés eddigi tevékenységének rövid bemutatása a pályázott projekt területén végzett tevékenységek, szakmai referenciák kiemelésével. 8. sz. melléklet A projekt megvalósításához kapott ajánló nyilatkozatok másolata. 9. sz. melléklet Nyilatkozat az ÁFA visszaigénylésére vonatkozóan. Az adóügyi helyzetétől függően az alábbi pontok egyikének megfelelő nyilatkozatot készítsen el! 1. A pályázó nem alanya az ÁFA-nak. Az elszámolásnál az ÁFA-val növelt (bruttó) összeg kerül figyelembevételre. Kelt: 2006.
Pályázó cégszerű aláírása
2. A pályázó alanya az ÁFA-nak, a pályázatban megjelölt tevékenységgel kapcsolatban felmerült költségeihez kapcsolódó ÁFA-t visszaigényli. Az elszámolásnál az ÁFA nélküli (nettó) összeg kerül figyelembevételre. Kelt: 2006.
Pályázó cégszerű aláírása
3. A pályázó alanya az ÁFA-nak, de azt a jelen szerződéshez kapcsolódóan nem igényelheti vissza. A pályázó vállalja, hogy a pályázatban megjelölt tevékenységgel kapcsolatban felmerült költségeit tételesen elkülöníti és az ezekhez kapcsolódó ÁFA-t nem igényli vissza, sem a tevékenység megkezdésekor, sem a szerződés érvényességi időtartamán belül. Az elszámolásnál az ÁFA-val növelt (bruttó) összeg kerül figyelembevételre. Kelt: 2006.
Pályázó cégszerű aláírása
10
4. A pályázó alanya az ÁFA-nak és a jelen szerződéshez kapcsolódóan arányosítással állapítja meg az ÁFA visszaigénylését. Az elszámolásnál az arányosítás számítását mellékelni kell. A költségek ebben az esetben az arányosítással korrigált értékben vehetők figyelembe. Kelt: 2006.
Pályázó cégszerű aláírása
5. A pályázó az egyszerűsített vállalkozói adóról szóló 2002. évi XLIII. (XI.15.) törvény hatálya alá tartozik. Az elszámolásnál az ÁFA-val növelt (bruttó) összeg kerül figyelembevételre. Kelt: 2006.
Pályázó cégszerű aláírása
11
10. sz. melléklet
Együttműködési megállapodás 1.) Jelen együttműködési megállapodás aláírásával a szerződő felek megállapodnak abban, hogy az Országos Bűnmegelőzési Bizottság Titkárságának pályázati felhívására benyújtott ........................... című pályázatban meghatározott pályázati célt (a projektet) közös együttműködéssel valósítják meg. Az együttműködési megállapodás aláírása kifejezi az együttműködő tagok azon szándékát, hogy a projekt lezárását követően a projektben meghatározott cél (célok) megvalósítása érdekében a jövőben is együttműködnek, és az addig elért eredmények további fenntartását lehetőségeikhez képest biztosítják. 2.) Az együttműködés tagjai az 1.) pontban megjelölt pályázatban meghatározott cél (célok) megvalósításában a pályázatban foglalt cselekvési és pénzügyi ütemtervnek és költségvetésnek megfelelően a jelen megállapodás keretei között részt vállalnak. Az együttműködés tagjai: 1.
együttműködés vezetője:
2. 3.
együttműködő tag: együttműködő tag:
4. 5.
együttműködő tag: együttműködő tag:
6.
együttműködő tag:
Szervezet neve Képviselő neve Igazságügyi Hivatal Projekt megvalósítója: Fővárosi Rónayné dr. Vojnovics Ibolya Áldozatsegítő Szolgálat BRFK Bűnmegelőzési Osztály Dr. Jármy Tibor Józsefvárosi Családsegítő Darók Ildikó Szolgálat Őszirózsa Gondozó Szolgálat Ferencvárosi
3.) Az együttműködés vezetője a projekt megvalósítását biztosító támogatási szerződés kedvezményezettje. Az együttműködés fenntartása, megfelelő működtetése és a tagok közötti koordinációs feladatok ellátása az együttműködés vezetőjének kötelezettsége. Az együttműködés vezetője a pályázatban foglaltak megvalósításáért, a támogatás szabályszerű és szerződésszerű felhasználásáért a támogatónak egyszemélyben tartozik felelősséggel. Ez a rendelkezés nem érinti az együttműködés tagjainak jelen megállapodás alapján vállalt kötelezettségeikért egymással szemben fennálló felelősségét. Az együttműködő tagok teljesítésének elmaradásából, illetve a késedelmesen történő teljesítéséből származó károkat az együttműködés vezetője azokra a tagokra terhelheti, akiknek az felróható. 4.) A projekt megvalósítása érdekében az együttműködés tagjai az alábbi feladatok megvalósítását vállalják, a pályázatban foglalt cselekvési és pénzügyi ütemtervvel összhangban: 1.
együttműködés vezetője:
2.
együttműködő tag:
3.
együttműködő tag:
4.
együttműködő tag:
Szervezet neve Igazságügyi Hivatal Projekt megvalósítója: Fővárosi Áldozatsegítő Szolgálat BRFK Bűnmegelőzési Osztály Józsefvárosi Családsegítő Szolgálat Őszirózsa Gondozó Szolgálat
5.
együttműködő tag:
Ferencvárosi
Feladatok
12
6.
együttműködő tag:
(A feladatokat a pályázatban szereplő feladatokra utalással tömören célszerű rögzíteni.) 5.) Az együttműködés tagjai a projekt megvalósításához az alábbi saját – pénzbeli vagy természetbeli – hozzájárulásukat adják, melyek összesen a projekt teljes költségének … %-át képezik, az alábbi megoszlásban: 1.
együttműködés vezetője:
2.
együttműködő tag:
3.
együttműködő tag:
Szervezet neve Igazságügyi Hivatal Projekt megvalósítója: Fővárosi Áldozatsegítő Szolgálat BRFK Bűnmegelőzési Osztály
együttműködő tag:
Józsefvárosi Családsegítő Szolgálat Őszirózsa Gondozó Szolgálat
együttműködő tag:
Ferencvárosi
Hozzájárulás formája és mértéke
együttműködő tag: Összesen: 6.) A pályázati támogatás felhasználásával a projekt megvalósítása során beszerzett, illetve létrejött dolgok és egyéb jogok feletti rendelkezés az alábbiak szerint kerül meghatározásra: (itt részletezni kell a tulajdonjogokat, a használati jogokat, és egyéb esetleges más jogokat.) ................................................................................................................................................................... ................................................................................................................................................................... ................................................................................................................................................................... .................................................................................................................................................................... ................................................................................................................................................................ 7.) Jelen együttműködési megállapodást csak rendkívüli felmondással jogosult az együttműködő tag egyoldalúan megszüntetni, az együttműködés vezetője erre nem jogosult. Rendkívüli felmondásra csak a másik tag súlyos szerződésszegése, vagy olyan ok alapján van lehetőség, amely a szerződésszerű teljesítést lehetetlenné teszi. Ez utóbbi esetben az érintett együttműködő tag a felmondását megelőzően köteles egyeztetést kezdeményezni az együttműködés vezetőjénél a projekt céljának elérése érdekében. A együttműködésből kiváló tag köteles az együttműködés vezetőjének a kiválás időpontjától számított 10 napon belül a rábízott anyagi eszközökkel hiánytalanul, tételesen írásban elszámolni, valamint az általa végzett szakmai munkáról beszámolni. Köteles továbbá a – jelen együttműködési megállapodás keretében – használatába kapott vagyontárgyat az együttműködés vezetőjének haladéktalanul, ellenszolgáltatás nélkül visszaszolgáltatni, aki köteles azt továbbra is a projekt céljaira felhasználni. 8.) Az együttműködés vezetője jogosult és köteles rendkívüli felmondási jogának gyakorlásával az együttműködésből kizárni azt a tagot, akinek tevékenysége, működése a projekt megvalósítását akár pénzügyi, akár szakmai szempontból veszélyezteti. Az együttműködés vezetője köteles a kizárás írásos indoklását a Magyar Államkincstár területileg illetékes Állampénztári Irodájának megküldeni. Kizárás esetén az elszámolás tekintetében a 7.) pontban írt rendelkezéseket kell alkalmazni. 9.) Az együttműködési megállapodás nem szűnik meg a 7.) és 8.) pontban foglalt felmondások esetében, amennyiben az együttműködésben maradó tagok új együttműködő tag bevonása mellett vagy anélkül a megállapodást 30 napon belül megfelelően módosítják, és ahhoz a támogató hozzájárul.
13
10.) Jelen együttműködési megállapodás a pályázat és a támogatási szerződés elválaszthatatlan részét képezi, és osztja annak jogi sorsát. Ennek értelmében a támogatási szerződésnek a lejárta előtti megszűnése jelen együttműködési megállapodás megszűnését vonja maga után. Az együttműködési megállapodás csak írásban módosítható, melyhez a támogató hozzájárulása szükséges. Szerződő felek jelen okiratot átolvasás és egymás felé igazolt egységes értelmezést követően, mint szerződési akaratukkal mindenben megegyezőt, helybenhagyólag írják alá. Kelt, ....................................... együttműködés vezetője
együttműködő tag
együttműködő tag
.............................................. Név .............................................. Szervezet
.............................................. Név .............................................. Szervezet
.............................................. Név .............................................. Szervezet
P.H.
P.H.
P.H.
14