PÁLYÁZAT
A PÉCSI SZC MOHÁCSI RADNÓTI MIKLÓS SZAKKÉPZŐ ISKOLÁJA Tagintézmény-vezető (magasabb vezető) beosztásának ellátására
Pályáztató: Pécsi Szakképzési Centrum Pályázati azonosító: 3311/ PSZC/756/2017
A pályázatot készítette: Riegelman Zsolt
2017. március 24.
Intézményvezetői pályázat 2017
Készítette: Riegelman Zsolt PÁLYÁZATI
NYILATKOZAT
Alulírott, Riegelman Zsolt pályázatot nyújtok be a Pécsi Szakképzési Centrum honlapján 2017. február 27-én megjelent pályázati felhívás alapján, a Pécsi SZC Mohácsi Radnóti Miklós Szakképző Iskolája (Mohács, Kossuth Lajos u. 71.) tagintézmény-vezetői beosztásának ellátására. Nyilatkozom arról, hogy hozzájárulok a teljes pályázati anyagom, az eredetivel teljesen megegyező sokszorosításához, továbbításához a döntéshozók és a véleményezők felé, a pályázat tartalma harmadik személlyel közölhető. Nyilatkozom arról, hogy hozzájárulok személyes adataimnak a pályázattal összefüggő kezeléséhez, továbbításához. Pályázatomhoz részeként mellékelem a következőket:
Fényképes szakmai önéletrajz
Motivációs levél
Munkáltatói igazolás szükséges szakmai gyakorlat meglétéről
Erkölcsi bizonyítvány
Az álláshely betöltéséhez szükséges végzettségeket igazoló oklevelek másolatai
Vezetői program
Tisztelettel: ……………………………………………….. Riegelman Zsolt
2
Intézményvezetői pályázat 2017
Készítette: Riegelman Zsolt SZAKMAI ÖNÉLETRAJZ
Személyes adatok 7700 Mohács, Szentháromság u. 1-3.A :
+3620/282-3404,
[email protected]
Születési hely, idő: Tata, 1971.12.04. Riegelman Zsolt
Szakmai tapasztalatok 1999-től tanítok a Pécsi SZC Mohácsi Radnóti Miklós Szakképző Iskolájában, főleg rendészeti képzést folytató osztályokban. 2016-tól az intézmény megbízott igazgatójaként tevékenykedem. 1997-1999
a Pécsváradi Kodolányi János Általános Iskola történelem szakos tanára
1995-1997
az utolsó két egyetemi évben óraadó tanár a Hoboli Általános Iskolában
Iskolai tanulmányok 2015-2016
BME Gazdaságtudományi Kar közoktatási vezető és pedagógus szakvizsga
2005-2009
Pécsi Tudományegyetem német nyelv és irodalom szakos bölcsész és tanár
1999-2003
Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Tanárképző Kar német nemzetiségi nyelv és irodalom szakos tanár
1992-1997
Janus Pannonius Tudományegyetem történelem szakos bölcsész és középiskolai tanár
1990-1992
Vendéglátóipar Szakközépiskola vendéglátóipari szakképesítés
1986-1990
Eötvös József Gimnázium, Tata
Egyéb továbbképzések 2014 Felkészítés érettségi jegyzők akkreditált képzése témában képzői feladatok ellátására 2005 Konfliktuskezelés a közoktatási intézményekben (30 órás) 2004 Közép- és emelt szinten vizsgáztató középiskolai pedagógusok képzése (30 órás)
3
Intézményvezetői pályázat 2017
Készítette: Riegelman Zsolt
2004 Szakiskolai Fejlesztési Program nyelvtanári továbbképzése (90 óra Berlinben, 30 óra Budapesten) Vizsgáztatási tapasztalatok belügyi rendészeti ismeretek
közép- és emelt szinten javító és kérdező tanár, tantárgyi bizottság elnöke
német nyelv
középszinten javító és kérdező tanár
történelem
közép- és emelt szinten javító és kérdező tanár, tantárgyi bizottság elnöke
Egyéb készségek 2006 óta folyamatosan döntőbe jutnak tanítványaim az Országos Középiskolai Rendészeti Tanulmányi Versenyeken. Mintegy 10 tanulóm került a döntőben az 1-3. helyek valamelyikére. Többen közülük már végzett rendőrtisztek. 2004-től, a kétszintű érettségi rendszer bevezetése óta rendszeresen vizsgáztatok közép- és emelt szinten egyaránt belügyi rendészeti ismeretek, német (nemzetiségi) nyelv, történelem tantárgyakból. Nyelvtudás Angol – alapfokú nyelvvizsga Német – nyelvtanári diploma Számítástechnikai ismeretek ECDL - Európai Számítógép-használói Jogosítvány
Hobbi labdarúgás (15 évig labdarúgó játékvezető), futás Család Nős, 4 gyerek apja
4
Intézményvezetői pályázat 2017
Készítette: Riegelman Zsolt MOTIVÁCIÓS LEVÉL
Szeretek tanítani, a diákok között tevékenykedni, soha eszembe sem jutott ezt feladni a streszszesnek tűnő vezetői munka kedvéért. Érzékeltem ugyan, hogy az iskola az utóbbi években folyamatosan zsugorodik, és a fenntartóváltások sorozata a permanens bizonytalanság légköréhez vezetett, de a negatív jelzések sorozata csak a 2014/15-ös tanév vége felé jutott el arra a küszöbértékre bennem, amikor kimondtam magamban, hogy az intézmény helyzete egyáltalán nem megnyugtató. 2015-ben éppen túl voltam egy rendkívül jól sikerült tanulmányi versenyen, és előtte álltunk a csapatversenynek, amelyet azután meg is nyertünk. Ez év júniusa környékén a sikerek ellenére hirtelen ahhoz a ponthoz értem, hogy 16 év után a váltás gondolatával kezdtem foglalkozni. A másik alternatíva az volt, hogy ezt az intézményt próbáljuk meg olyanná tenni, ahová mind az itt tanulók, mind az alkalmazottak szívesen járnak be. Egy évvel ezelőttig meg sem fordult a fejemben, hogy vezetői pozícióra pályázzak. Különböző tényezők összejátszásával ekkor azonban az intézmény olyan helyzetbe került, hogy megjelent a váltás kényszere, hiszen a régi vezetői gárda tagjai különböző okokból nem vállalták a folytatást, miközben új vezetői pályázatot írtak ki. Szakvizsga hiányában ekkor még az általam benyújtott pályázatot érvénytelennek nyilvánították, és más pályázó híján egy évre tagintézményvezetői státuszban bíztak meg a vezetői feladatok ellátásával. Mivel érzek magamban erőt ahhoz a hatalmas munkához, amely az iskola új vezetősége előtt áll, és sok biztatást kaptam olyan emberektől, akik ismernek, és akiknek értékítéletében megbízom, úgy döntöttem, hogy beadom a vezetői pályázatomat, és felvállalom ezt a megtisztelő feladatot, amennyiben megbíznak vele. Úgy érzem, két évtizednyi tanítási tapasztalat birtokában, motiváltságomnak köszönhetően hozzá tudnék járulni intézményünk elismertségének növeléséhez. Ehhez kérem az Önök bizalmát és támogatását! Mohács, 2017. március 23.
Tisztelettel:
Riegelman Zsolt
5
Intézményvezetői pályázat 2017
Készítette: Riegelman Zsolt TARTALOMJEGYZÉK
A Pécsi SZC Mohácsi Radnóti Miklós Szakképző Iskolája ...................................................... 1 Pályázati nyilatkozat ................................................................................................................. 2 Szakmai önéletrajz ..................................................................................................................... 3 Motivációs levél ......................................................................................................................... 5 Vezetői program ......................................................................................................................... 8 I. Bev ez et és ............................................................................................................................ 9 P edagó gi ai , vez et ői hi t val l ás ........................................................................................ 10 II. Szakmai helyzetelemzés ...................................................................................................... 11 2.1 Az intézmény adatai ....................................................................................................... 11 2.2 Az iskola történetének mérföldkövei .............................................................................. 11 2.3 Személyi feltételek ......................................................................................................... 12 2.4 Az intézmény materiális környezete............................................................................... 14 2.5 A társadalmi környezet ................................................................................................... 15 2.6 Az intézmény irányítása, szervezeti jellemzői ............................................................... 17 2.7 Az iskolai alapítvány ...................................................................................................... 18 III. Fejlesztési program – Szakma és hivatás ........................................................................... 19 3.1 Általános célok ............................................................................................................... 19 3.2 Személyi és tárgyi feltételek ........................................................................................... 20 3.3 A tanulás és tanítás, illetve nevelés stratégiája ............................................................... 21 3.4 Az eredményességi, lemorzsolódási mutatók javítása ................................................... 22 3.5 A változások kezelése – az intézmény jövőképének kialakítása .................................... 27 3.6 Az intézmény stratégiai vezetése és operatív irányítása, menedzselése ......................... 28 3.7 Együttműködés a partnerekkel ....................................................................................... 29 3.8 A diákok önszerveződésének segítése ............................................................................ 30 3.9 Kapcsolattartás a szülőkkel ............................................................................................ 30 3.10 A hagyományok megőrzése, az intézményi kultúra fejlesztése ................................... 31
6
Intézményvezetői pályázat 2017
Készítette: Riegelman Zsolt
IV. Zárszó, összegzés ............................................................................................................... 32 Felhasznált irodalom, források ................................................................................................. 33 Igazolások................................................................................................................................. 34
7
Intézményvezetői pályázat 2017
Készítette: Riegelman Zsolt
VEZETŐI PROGRAM
8
Intézményvezetői pályázat 2017
Készítette: Riegelman Zsolt I. BEV EZETÉS
Int éz m én yünk a Bar an ya m e g yei sz akké pz ő i skol ákat össz efogó P é csi S z akképz és i C ent rum t a gi nt éz m én yeként a m eg ye e g yi k dél -dun á nt úl i ki st érségi köz pont j ának m egha t ároz ó köz épi skol ája . Hel yz et e nem vonat koz t at hat ó el az Európai Uni ó l egsz e gé n ye bb r é gi ói köz é t art oz ó dél -dunánt úl i régi ó probl ém ái t ól , csakúg y m i nt az orsz ág hasonl ó hel yz et ben l evő sz ak képz ő i nt éz m én yei n ek hel yz et ét ől , am el ye k csakn em két éve ors z á gsz ert e sz a kképz ő cent rum okba sz ervez ve m űködne k, ál l am i fennt art ás ban . Vez et ői pr o gram om ban el sőként kül önb öz ő sz em pont ok sz eri nt váz ol ni kí vánom az i nt ézm én y j el enl e gi hel yz et ét , m aj d fej ez et ekbe t a gol va bem ut at om el képz el ései m et , am el ye k cél j a az i nt ézm én y t ovábbi fej l ődésének bi z t os í t ás a, és e g y él et képe s, a l egúj abb pi aci f ol yam at o kr a, i gén ye kre re a gál ni képes s z akképz ő i skola ki al akí t ása.
9
Intézményvezetői pályázat 2017 PEDAGÓGIAI,
Készítette: Riegelman Zsolt V EZET ŐI HITV ALLÁS
„ A l egnagyobb hi ba, ami t el követ het ünk az, hogy nem t eszünk semmi t , mer t az t hi s s z ük, hogy csak ke veset t eh et ünk. ” (S i dne y S m i t h) „ Jó j át ékosokat sze rezni könnyű. Rábí r ni őket , hogy eg yüt t j át szanak, az a nehéz dol og.” (C as e y S t en gel ) Hi t em s z eri nt az i ntéz m én y vez et és e csa k az össz es éri nt et t köz ös eg yüt t m űködés ével val ósul ha t m eg. M i ndez t egy e gész séges, n yu godt , össz et art ó al kal m az ot t i köz össég ki al akí t ás ával kí vánom bi zt osí t ani , am el yben m i ndenki m egt al ál j a a hel yét és fel adat át , rész t vesz az i nt éz m én y cél j ai nak új raform ál ás ában, és í gy az onosul ni t ud az okkal , s ez en cél ok sz el l em ében v égz i napi m unkáj át . Hi s z em , hog y eh hez a m unkához sok el s z ánt ságr a , t ehe rbí rá sra l esz sz üks égem , s z ám t al an konfl i kt ust kel l fel vál l al nom , és m i ndez t nem t udnám m egval ós í t ani t ám ogat ó köz össégi és csal ádi hát t ér nél kül . M egg yőz ődésem , ho g y az i nt éz m én ynek j el en hel yz et ében e gy dem ok rat i kus , eg yüt t m űködő, u g ya nakkor hat ár oz ot t és követ kez et es, fel a dat ori ent ál t t í pus ú vez et őre van s z üksége, és ennek a z i gén ynek m e g t ud ok fel el ni . M unkám során han gsúl yt kí vánok f ekt et ni a fel t ét el r ends z er j aví t ására, a s z akm ai i nnováci óra, a kül ső kapcsol at ok bőví t ésére, a P R m unka erősí t és ére, eredm én yei nk m egi sm ert et ésér e és az i nt éz m én y érd e kei nek el őt é rbe hel yez és ére.
10
Intézményvezetői pályázat 2017
Készítette: Riegelman Zsolt
II. SZAKMAI HELYZETELEMZÉS 2.1 Az intézmény adatai Az intézmény neve: Pécsi SzC Mohácsi Radnóti Miklós Szakképző Iskolája 021111 Székhely:
7700 Mohács, Kossuth Lajos u. 71.
OM azonosító:
20 30 49
Fenntartó:
Nemzetgazdasági Minisztérium
Beiskolázási körzet: mohácsi járás
Alapfeladat:
- szakgimnáziumi nevelés-oktatás (9-12. évfolyam, nappali rendszerű) - szakközépiskolai nevelés-oktatás (felnőttoktatás 12-13. évfolyam, nappali, esti, levelező rendszerű) - szakközépiskolai nevelés-oktatás (9-11. évfolyam, nappali rendszerű) - szakközépiskolai nevelés-oktatás (felnőttoktatás 13-14. évfolyam, nappali rendszerű) - Szakképzési Hídprogram keretén belül zajló nevelés-oktatás 2.2 Az iskola történetének mérföldkövei
1956-ban a jelenlegi épületben kezdte meg működését az iskola 502. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet néven.
1968-ban bővítették az épületet a jelenlegi nyugati szárnnyal.
1969-ben a megyétől Mohácshoz került, azóta többször változott az intézmény fenntartója.
1974-ben vette fel az intézmény Radnóti Miklós nevét.
1993-tól jelentős átalakulás figyelhető meg. A szinte kizárólag szakmunkásképzéssel foglalkozó iskola a kistérség legjelentősebb szakképzőjévé vált, emellett felvállalta az érettségire való felkészítést is szakközépiskolai keretek között. Az utóbbi másfél évtizedben meghatározóvá vált az érettségit is adó szakközépiskolai oktatás.
1997-től folyik a jelenlegi rendészeti ágazati képzés elődjének tekinthető vámügyintéző és határrendész képzés. Az iskola új neve Radnóti Miklós Középiskola és Szakiskola.
11
Intézményvezetői pályázat 2017
Készítette: Riegelman Zsolt
Meghatározó volt intézményünk életében 1999. július 1-je. Ekkor adta át iskolánkat Mohács Város Képviselőtestülete a Baranya Megyei Önkormányzatnak. Az innováció folyamatos volt ezekben az években. Az intézmény résztvevője volt a Comenius Minőségfejlesztési Programnak, dolgozott a Szakiskolai Fejlesztési Program I-ben, tagja volt a TISZK I. pályázat keretében a PANNON Szakképzés Szervezési Társulásnak. Többször sikeresen pályázott hazai forrásokra az iskolai fejlesztés céljából, a tanulók Leonardo Mobilitás nemzetközi projektek munkájába is bekapcsolódtak az elmúlt években. Az iskolai tanműhelyek és az egyéb infrastruktúra több lépcsőben fejlődtek.
2006 tavaszától önálló sportlétesítménnyel büszkélkedhet iskolánk, a testnevelés óráknak a Sportmalom (korábbi többemeletes malomépület felújítása) ad korszerű teret és lehetőségeket.
2007 nyara újabb változást hozott az iskola életében. Mohács Város Képviselőtestülete a Baranya Megyei Önkormányzatnak adta át a Dr. Marek József Szakközépiskola és a Petőfi Kollégium fenntartását. A megyei fenntartó célszerűnek látta a három, felügyelete alatt álló intézmény összevonását, így jött létre 2007. július 1-től a Baranya Megyei Önkormányzat Radnóti Miklós Szakközép- és Szakiskolája, Kollégiuma.
2012-től kezdődött az intézmény újabb fenntartóváltás-sorozata: előbb a Baranya Megyei Intézményfenntartó Központ, majd a következő évtől a Klebelsberg Intézményfenntartó Központon keresztül valósult meg az állami fenntartóhoz való kerülés folyamata.
A 2015-ös évben megalakult a Pécsi Szakképzési Centrum, amelyen keresztül megvalósult a megye szakképző intézményeinek – így iskolánknak is – Nemzetgazdasági Minisztérium irányítása alá kerülése. 2.3 Személyi feltételek
Tanulólétszám Az iskola közel 600 tanulója jelenleg öt szakgimnáziumi ágazati képzés, valamint tíz különböző szakmát tanul 28 osztályban, az egy osztályra jutó tanulók száma 21,25. Tanulószerződéssel mintegy 60 gazdálkodó szervezet folytat gyakorlati képzést. Az 5951 diák 34 %-a szakgimnáziumban tanul, 44%-a szakközépiskolás, a többiek a felnőttképzésben és HÍD-programban
1
2016. október 1-i adat
12
Intézményvezetői pályázat 2017
Készítette: Riegelman Zsolt
vesznek részt. Az összlétszám mintegy 40 %-a lány. A tanulók közül 107 fő hátrányos helyzetű, 59 fő halmozottan hátrányos, SNI-s 17 fő.
Tanulólétszám megosztása
Szakközépiskola (szakgimnázium)
Szakiskola (szakközépiskola)
Felnőttképzés, HÍD II.
Szakmacsoportok A szakgimnáziumi ágazati képzésben részt vevők a 9-12. évfolyamon informatika, rendészet és közszolgálat, vendéglátás és egészségügy szakterületen juthatnak négy év alatt érettségi bizonyítvány és szakmai végzettség birtokába. Szakközépiskolai képzéseink jelenleg az asztalosipari szerelő, asztalos, ipari gépész, eladó, hegesztő, húsipari termékgyártó, kőműves és hidegburkoló, vendéglátó eladó, vendéglős szakmákat fogják át. Alkalmazotti közösség A 2017. januári állapotok szerint 38 fő
Alkalmazottak megosztása
pedagógus mellett 25 óraadó tanár, 3 fő nevelő-oktató munkát segítő és 12 fő egyéb munkakörben dolgozó alkalmazottja van az intézménynek. Egy pedagógusra átlagosan 15,74 diák jut. Végzettségét tekintve 10 fő rendelke-
Pedagógus
Óraadó
zik főiskolai oklevéllel, 28-an egye-
Nevelő-oktató munkát segítő
Egyéb alkalmazott
temi végzettségűek.
A pedagógusok oktatott tantárgyaik alapján: közismeret
18
szakmai+közismeret
8
szakmai elmélet, gyakorlat
12
Összesen
38
13
A nemek aránya a tantestületben kiegyenlített, a férfiak átlagos életkora 49 év, a nőké 42,4 év. Minősítése szerint vizsgálva a pedagógusok létszámát megállapítható, hogy 2 fő gyakornoki státuszban van alkalmazva, 22-en Pedagógus I. fokozatban, 8-an kapták meg a Pedagógus II. minősítést, míg 6-an váltak mesterpedagógussá. 2.4 Az intézmény materiális környezete Épület A Pécsi SZC Mohácsi Radnóti Miklós Szakképző Iskolája egy kiterjedt épületegyüttesben helyezkedik el a Pécs irányából bejövő főút mentén, nem messze az autópálya mohácsi csomópontjától. Megközelíthető vasúton is. A tulajdonképpeni iskolai épületegyüttes két nagyobb tömbből áll: a Kossuth Lajos utca jobb oldalán található épületegyüttes, amely 4 épületben a nevelési-oktatási célt szolgáló helyiségeket valamint a tanműhelyek egy részét foglalja magába, és a főút túlsó oldalán, egy kis mellékutcából nyíló úgynevezett Müller-ház, valamint a Sportmalom, ahol tankonyha, tantermek, 3 szinten tornaterem, küzdősportterem, fitneszterem, konferenciaterem található kiszolgáló helyiségekkel, azaz öltözőkkel, illemhelyiségekkel és tanári szobával. Ezen felül helyet kapott még a padlástérben két vendégszoba, a földszinten pedig egy kőműves tanműhely. Az épületek mindenben megfelelnek a hatályos jogszabályoknak, a legnagyobb tisztázatlan problémát a főbejárat mellett futó gyalogos- és kerékpárút jelenti, mivel az itt közlekedő kerékpárosok gyakran kerülnek konfliktusba az épületből kilépő vagy az épület előtt álldogáló diákokkal. Ez a szakasz egyébként a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően korláttal el van zárva az úttesttől. Az intézmény 35 tanteremmel és 13 gyakorlati oktatást segítő helyiséggel rendelkezik.
Felszereltség A 20/2012 (VIII.31.) EMMI rendelet melléklete részletesen felsorolja intézménytípusonként a nevelési-oktatási intézmények kötelező felszerelésére vonatkozó előírásokat. Ezeket az előírásokat az intézmény mindig fokozottan figyelemmel kísérte, a szertárak, a könyvtár a vonatkozó előírásoknak megfelelően, a tantermek, személyzeti és tanulói WC, orvosi szoba, iskolatitkári és vezetői szobák felszereltségükkel együtt rendelkezésre állnak.
Intézményvezetői pályázat 2017
Készítette: Riegelman Zsolt
A nevelőmunkát segítő eszközök, főleg műszaki-technikai eszközök és berendezések tekintetében iskolánk az elmúlt évtizedekben az átlagosnál jobban el volt látva, leginkább talán az elnyert pályázati támogatásoknak köszönhetően. Jelenleg mintegy 245 számítógéppel rendelkezik az iskola. Az iskolai könyvtár ellátottsága jónak számít több mint 50000 kötettel. 2.5 A társadalmi környezet Iskolánk tanulói jórészt a környékbeli településekről, a mohácsi járás területéről érkeznek hozzánk. A távolabbi területekről főként a rendészeti ágazatot választók beiskolázása jellemző. A Mohácsi Járás területe 600,98 km2, népessége pedig 34 512 fő, így népsűrűsége az adatok alapján 57fő/km2 (2014. január 1-jei statisztikai adatok alapján). A járást alkotó 26 település közül csak Mohács rendelkezik városi ranggal. A települések nagy része az apró- és kistelepülés kategóriába tartozik, sok közöttük a zsáktelepülés. A 26 településből 19 népessége nem éri el az 1000 főt, Mohácson kívül pedig csak Lánycsók népessége haladja meg a 2000 főt. A térség természetföldrajzi adottságai elsősorban a mezőgazdaság számára kedvezőek. A mezőgazdaságot hagyományosan magas színvonalú művelési kultúra jellemzi, mind növénytermesztése, mind állattenyésztése meghaladja az országos színvonalat. Az ipar szerepe mérsékeltebb. Mezőgazdasági feldolgozóipari és főként könnyűipari vállalatok alakultak át, szűntek meg a rendszerváltást követően, ami komoly foglalkoztatási gondot jelentet az ezredforduló éveiben Mohács térségében. Alapvető szakmákat befogadó cégek szűntek meg az évek folyamán (Selyemgyár, Temaforg, Szék- és Kárpitosipari Vállalat, Kesztyűgyár, ÉPGÉP, AFIT, különböző varrodák), ami a munkahelyek megszűnése, a munkanélküliség növekedése mellett komoly hatással volt a helyi szakképzési kínálat átalakulására is. A foglalkoztatás területén az utóbbi években a helyzet valamelyest javul. A nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva térségi szinten éves átlagban a 2011-es 17,3 %-ról 2012-re 16,5%-ra, majd 2013-ban 15%-ra. 2014-ben 14,2 %-ra csökkent. 2015-ben az adat tovább csökkent 12,6%-ra, 2015 év végére 10,5 %-ra. Az ezredfordulóra kialakított ipari park terültére folyamatosan települnek be a kisebb vállalkozások, de az idei évben kezdte meg működését a gigaberuházásként emlegetett Mohácsi Vágóhíd is.
15
Intézményvezetői pályázat 2017
Készítette: Riegelman Zsolt
Demográfiai sajátosságok Minden vonatkozó statisztikából látszik, hogy a magyar társadalom a fejlett országok társadalmaihoz hasonlóan folyamatosan öregszik, egyre csökken az élve születések száma. Ezen felül a médiában is folytonosan jelen levő napi szintű hír a fiatalok növekvő hajlandósága külföldi munkavállalásra, letelepedésre. Ezek a folyamatok fokozottan jellemzőek a gazdaságilag egyre inkább leszakadó dél-dunántúli térségre, és a mohácsi Radnóti vonzáskörzetét jelentő kistérségre is, ahol egyes kutatások szerint a népesség majd fele el fog tűnni 2051-re. A fenti tényeket alátámasztandó összehasonlíthatjuk az iskola 5 évre visszamenő adatsorait a beiskolázott tanulók tekintetében.
2012/13
2013/14
2014/15
2015/16
2016/17
739 fő
691 fő
591 fő
577 fő
595 fő
tanulólétszám 2012-2017 Főképp a dél-dunántúli kistérség távolabbi részéről érkezett, kollégiumi ellátást igénybe vevő tanulók létszáma csappant meg, amit az is okozhat, hogy az elmúlt években a rendészeti ágazat beindításában sokan láttak egyfajta menekülési útvonalat, ennek következtében már 6 hasonló intézmény üzemel csak Baranya megyében. Ez a jelenség állhat annak a ténynek a hátterében, miszerint a szakiskolai tanulóink száma évek óta nagyjából változatlan szinten áll, miközben a szakgimnáziumi osztályaink szemmel láthatóan megfogyatkoztak, ami nem magyarázható pusztán a demográfiai helyzettel.
2012/13
2013/14
2014/15
2015/16
2016/17
28 (17/11)
28 (14/14)
27 (17/10)
28 (19/9)
28 (19/9)
osztályok száma összesen (szakgimnázium / szakközépiskola) Nemzetiségi összetétel Az iskolát körülvevő kistérségre nemzetiségi szempontból egyrészt sváb származású falvak létezése jellemző, másrészt a városban és a falvak végein is a cigányság növekvő jelenléte. Ezen felül Mohács városa központja a szerb-horvát származású sokac lakosságnak, akik a busójárás hagyományát is leginkább életben tartják. A Radnótiban egyre csökkenő arányban találkozhatunk sváb családok gyermekeivel, véleményem szerint ők a legérintettebbek a kivándorlásban. Ezzel szemben nő a cigány származásúk aránya.
16
Intézményvezetői pályázat 2017
Készítette: Riegelman Zsolt
Szociális háttér Szakközépiskolai tanulóink a társadalmi hierarchia alsó, hátrányos rétegeiből érkeznek. A szülők általában alacsony képzettségűek. Jelentős a roma etnikum aránya. A szülők gyakran munkanélküliséggel küszködnek, a csonka családok száma nagy. Többnyire nehéz anyagi körülmények között élnek, veszélyeztetett és hátrányos helyzetben. Jellemző az alacsony igényszint és a differenciált, alulnivellált kulturális háttér. A tanulók alacsony szintű írás, olvasás készsége megértési problémákat indukál. Jelentős motívumuk a kudarckerülés, amely passzivitásban, feladatvégzésük halogatásában, elhanyagolásában nyilvánul meg. Gyakori körükben az agreszszív viselkedési minták követése. Rövid távon gondolkodnak. A szakgimnáziumi csoport tanulói a középosztályból leszakadó illetve oda felemelkedő rétegekből származó szülők gyermekei. A szülők adminisztratív dolgozók, kereskedők, ügyintézők, mezőgazdasági vállalkozók köréből kerülnek ki, de megjelentek a szülők körében mezőgazdasági dolgozók, betanított, illetve szakmunkások, valamint – növekvő arányban - a roma etnikum is. Az anyagi körülmények általában kiegyensúlyozottabbak. A szakközépiskolai csoport középiskolásai választásuk és teljesítményük sikerének tudatában optimistábbak és küzdőképesebbek, mint a szakiskolai csoport tagjai. Jövőképük perspektivikusabb. Tanulási alapkészségeik jobbak, bár sok a mechanikusan sulykoló (magoló) közöttük. Érdeklődésük nyitottabb, mint szakmunkástanuló társaiké, bár jellegzetesen a tömegkommunikáció sugallta életstílusra irányuló. A csoportnormákhoz való alkalmazkodásuk jobbnak mondható.2 2.6 Az intézmény irányítása, szervezeti jellemzői Az iskola jelenleg a Pécsi Szakképzési Centrum tagintézményeként már csak 1 intézményegységből áll, miután az egykori Dr. Marek József Mezőgazdasági Szakközépiskolában folyó munka megszűnt, a város egy gazdálkodó szerv részére értékesítette az épületet, a kollégium pedig ettől a tanévtől kezdve a KLIK fenntartásában áll. Vajdicsné Gubritzky Magdolna igazgatóként, Mausz Mihály általános és nevelési igazgatóhelyettesként 23 éven keresztül feleltek a rájuk háruló feladatokért. 2016. július 1-től különböző okokból kifolyólag megbízott igazgatóként Metzger Tibor, a Pécsi Szakképzési Centrum főigazgatója engem bízott meg az intézmény irányításával. Általános igazgatóhelyettesnek Ritt-
2
Pedagógiai Program
17
Intézményvezetői pályázat 2017
Készítette: Riegelman Zsolt
linger Mónikát nevezte ki javaslatomra a Főigazgató Úr, míg Gáll Csaba szakmai igazgatóhelyettesként, valamint Andrássy Zoltán gyakorlati oktatásvezetőként a folytonosságot képviseli az iskolavezetésben. Minden hétfőn vezetői értekezleten beszéljük meg a legfrissebb információkat, tekintjük át a vezetés előtt álló feladatokat. Ezen felül havi rendszerességgel kibővített vezetői értekezlet van beiktatva a szakmai munkaközösségek, a diákönkormányzatot segítő tanár és a Közalkalmazotti Tanács képviselőjének részvételével. Az iskolavezetés középső szintjét különböző szakmai és érdekképviseleti szerveződések vezetői jelentik. Ők közvetítenek az iskolai élet szereplői és az iskolavezetés között. Intézményünkben jelenleg négy közismereti tantárgyi munkaközösség, kettő szakmai és egy osztályfőnöki munkaközösség szerveződött. iskolatitkárok IGAZGATÓ
Általános igazgatóhelyettes
Szakmai igazgatóhelyettes
Gyakorlati oktatásvezető Kincstárnok
munkaközösség-vezetők szakmai munkaközösségek 2.7 Az iskolai alapítvány technikai dolgozók Az 1994-ben létrehozott Mohács és Vidéke Ipari és Kereskedelmi Szakképzéséért Alapítvány működése intézményünkben kiváló lehetőség olyan finanszírozási nehézségek áthidalására, amelyek hiánya sok esetben lehetetlenné tenné sport- és közösségi programok megrendezését, tanulmányi- és sportversenyeken való részvételt. Az alapítvány elsődleges bevételi forrása az SZJA 1%-ának felajánlásából származó összeg, amely az elmúlt évek adópolitikájának következtében folyamatosan zsugorodik. A szervezet vagyona és gazdálkodása évek óta stabil. Működtetője a kuratórium, melynek elnöke jogosult az alapítvány nevében önállóan eljárni.
18
Intézményvezetői pályázat 2017
Készítette: Riegelman Zsolt
III. FEJLESZTÉSI PROGRAM – SZAKMA ÉS HIVATÁS 3.1 Általános célok Egy alig húszezer lakosú határ menti, vízparti, jelentős történelmi múlttal rendelkező kisváros és környékének egyetlen szakképző iskolájaként a jövőben is a város iparát jelentő egy nagyés néhány közepes vállalat, a kisvállalkozások, a szolgáltatóipar, valamint az egészségügyi és közszolgálati szektor munkaerőigényeinek kiszolgálását tekintem az intézmény fő szakmai céljának. Ezen felül a fejezet címében megfogalmazott alapelvnek megfelelően egy olyan intézmény kialakítása a célom, amely minden tagozatán és képzési formájában kvalifikált szakembereket bocsát ki az iskolából, akik megállják helyüket a reálgazdaságban. Emellett fontosnak tartom az intézmény Pedagógiai Programjában megfogalmazott küldetés elérését is, amely a korszerű szakmai tudás mellett általános műveltséget és követendő emberi minta adását tűzi ki céljául. Prioritások A végzettség nélküli iskolaelhagyók számának alacsony szinten tartása érdekében a pályaorientációs tevékenység erősítése, az iskola átjárhatóságának javítása, a felzárkóztatási tevékenység újragondolása. Eredményességünk definiálása, s ezzel párhuzamosan az intézmény alapdokumentumainak megújítása közösen elfogadott elvek mentén. A kialakított célokkal az iskola minden alkalmazottja tudjon azonosulni, azok szem előtt tartásával végezze munkáját. A nevelőtestület elkötelezettségének, egységének növelése közösségfejlesztő programok segítségével. Az intézmény iránti lojalitás növelése. Az intézmény szakoktatói, pedagógusi és egyéb segítő munkakörökben alkalmazott humán erőforrásainak megtartása, folyamatos fejlesztése és a közeljövőben nyugdíjba vonulók megfelelő pótlása. A tanulók tehetségének kibontakoztatására szakkörök, sportkörök, felzárkóztatóés tehetséggondozó foglalkozások szervezése.
19
Intézményvezetői pályázat 2017
Készítette: Riegelman Zsolt
Tehetséges tanulóinknak biztosítjuk a lehetőséget a különböző szakmai, szaktárgyi versenyeken való részvételre. Egy sikerorientált ethos kialakítása a diákok között, amely javítja az intézmény megítélését. A felnőttképzésben rejlő lehetőségek felmérése és kihasználása. Pályázati lehetőségek felkutatása, az Erasmus pályázatok lehetőségeinek kiaknázása. Csatlakozás a Nemzeti Tehetség Programhoz. A tanfelügyeleti ellenőrzésekre és további minősítő eljárásokra való felkészülés. 3.2 Személyi és tárgyi feltételek 2016. július 1-től az intézménynek új általános igazgatóhelyettesre volt szüksége. Fontosnak tartom, hogy erre a rendkívül fontos pozícióra megfelelő embert tudtam találni, aki rendelkezik a szükséges rálátással az intézmény operatív irányítására, és teljes mértékben azonosulni képes az intézmény céljaival. Szintén nagy jelentőséget tulajdonítok annak, hogy a korábbi iskolavezetés tagjai, Gáll Csaba szakmai igazgatóhelyettes, Andrássy Zoltán gyakorlati oktatásvezető és Orbánné Kvála Mónika kincstárnok egyaránt kinyilvánították, hogy szívesen dolgoznak tovább eddigi munkakörükben. Véleményem szerint együttműködésünk az elmúlt egy évben hatékonynak bizonyult, továbbra is számítok rájuk. 2015-ben az iskola elveszítette korábbi ifjúságvédelmi felelősét, akinek aktivitása rendkívül fontos szerepet játszott a tanulók problémáinak megoldásában. Pótlása feltétlenül megoldandó feladat volt, csakúgy mint egy pályaválasztási tanácsadó foglalkoztatása. A problémát ebben a tanévben egy pályázat eredményeként sikerült megoldanunk Godina Györgyi ifjúságsegítő mentortanárként való alkalmazásával. Fontosnak tartanám a nevelés-oktatást közvetlenül segítő munkakörökben foglalkoztatottak és a technikai dolgozóink elismertségének javítását, mindent meg kívánok tenni jelenlegi rendkívül megalázó szintű anyagi elismertségük javításáért, és a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítők (NOKS-osok) egyoldalú béremelése miatt érezhető bérfeszültségek oldásáért. Az iskolai főépület helyenként nagyobb javításokat igényel, különösen szembetűnő néhány tanteremben a nyílászárók kritikus állapota. Az „A” épületben megkezdett ablakcsere program folytatását a „B” épület mindkét szintjén a következő két évre tervezzük, emellett folyamatban
20
Intézményvezetői pályázat 2017
Készítette: Riegelman Zsolt
van egy festéssel és parketta csiszolással járó felújítás, valamint több nagyösszegű pályázati projekt elbírálása. Az informatikai eszközök egy része már elavult, illetve komoly karbantartást igényelne. Az interaktív oktatást segítő eszközök, projektorok, a fénymásolóink meghibásodása már napi szintű, a nagyobb anyagi ráfordítást igénylő eszközbeszerzések hiányában a korábban beszerzett nagy értékű technikai eszközeink használhatatlanná válnak. Ezen a jövőben javítani szükséges, szintén több éves ütemezésben kívánom saját költségvetési forrásainkból megvalósítani az informatikai tantermeink gépparkjának teljes cseréjét. A programot első évben a tanárikban található tíz új számítógép beüzemelésével kezdtük. Rövidesen központi kezdeményezésre az intézmény teljes nyomtató-fénymásoló-lapszkenner parkjának költséghatékony átalakítása is várható. Jövőbeni lehetőségként kiemelném az intézmény Mohácsi Jenő utca 1/b alatti telephelyét, amely pályázati források bevonásával, elsősorban sport- vagy szakmai célokra alkalmas, fejleszthető terület. 3.3 A tanulás és tanítás, illetve nevelés stratégiája Az intézmény nevelési programjának a pedagógiai programból kell kiindulni. Jelenlegi Pedagógiai Programunk megújítását, hozzáigazítását a megváltozott környezeti feltételekhez elsőrendű feladatnak tartom. Ennek a végrehajtásába az intézmény alkalmazottainak lehető legszélesebb körét kívánom bevonni, amivel szeretném elérni, hogy az intézmény minden munkatársa magáénak érezze a megújult programot. Az átdolgozott nevelési programnak szem előtt kell tartania az iskola környezetében az elmúlt években bekövetkezett változásokat, az új keletű társadalmi elvárásokat, tükrözni kell a szakképzés szerepének, arányának megnövekedett jelentőségét. A helyi tantervet szintén hozzá kell igazítani a megváltozott elvárásokhoz, követelményekhez. A tanulói kulcskompetenciák fejlesztését szem előtt tartva újra kell definiálni a nevelő-oktató munka sikerességének kritériumait, javítani kell a tanulók eredményességén. Ehhez fel kell használnunk a rendelkezésre álló mérési eredményeket, azok tapasztalatait a tanulás-tanítás folyamatának jövőbeli tervezésekor. A tanulói munka értékelésének közös alapelveit és követelményeit újra kell gondolnunk, előtérbe kell helyezni a fejlesztő típusú értékelési lehetőségeket, beépítve azokat az intézmény
21
Intézményvezetői pályázat 2017
Készítette: Riegelman Zsolt
pedagógiai kultúrájába. Ezzel párhuzamosan támogatandónak tartom azoknak a nevelési-oktatási módszereknek az elterjesztését a nevelőtestület körében, amelyek segítségével lehetővé válik mind több tanuló számára a helyi tantervben megfogalmazott követelmények elsajátítása. Helyi szabályozóink megújítása során egy olyan tanulási környezet kialakítását kívánom szem előtt tartani, amelynek alapja a tanulási-tanítási folyamatokat támogató rend. A kialakított szabályok ismerete és betartása épüljön be az intézmény szervezeti kultúrájába. A hátrányos helyzetű és halmozottan hátrán yos helyzetű tanulók kezelése Az esélyegyenlőség hatékonyabb biztosítása érdekében fontosnak tartanám, hogy minden halmozottan hátrányos helyzetű tanulóval megvalósuljon a hatékony egyéni törődés. Ezt pedagógusonként 3-4 tanuló rendszeres kiscsoportos-egyéni foglakozásaival tudnám elképzelni. Ennek érdekében pályázati lehetőségek keresését tartanám fontosnak az Útravaló-Macika Program pályázataihoz hasonló formában. Mindent meg kívánok tenni a lemorzsolódás csökkentéséért, és ennek érdekében fokozottan figyelemmel kívánom kísérni a korai intézményelhagyás veszélyének kitett tanulók helyzetét az iskolában. 3.4 Az eredményességi, lemorzsolódási mutatók javítása Érettségi eredmények Érettségi átlageredmények 2012-2016, kötelező érettségi tárgyak 2012
2013
2014
2015
2016
Magyar nyelv
2,73
2,36
2,72
2,5
2,75
Történelem
3.22
2.66
2.89
2.8
3,02
Matematika
2,77
2,45
2,5
2,38
2,64
Angol nyelv
2,98
2,86
2,93
2,88
2,8
Német nyelv
3.45
3.19
2.75
2.94
2,94
Átlag
3,03
2,704
2,758
2,7
2,83
22
Intézményvezetői pályázat 2017
Készítette: Riegelman Zsolt
Érettségi tantárgyi átlag 2010-2015 4 3,5 3 2,5 2 1,5 1 0,5 0 Átlag 2010
2011
2012
2013
2014
2015
Bár ezek az eredmények első ránézésre nem mutatnak szignifikáns csökkenést, megállapítható, hogy egyre csökken a 3-as feletti átlag aránya, csakúgy mint a kötelező érettségi tantárgyakból számított átlag, és az összesített érettségi átlag 2010-től kezdve. A folyamat némileg magyarázható a tantárgyi követelmények, elvárások folyamatos csökkenésével és az évismétlésre utaltak arányának drasztikus csökkentésével, a trend azonban feltétlenül megállítandó, kezelendő. Szakmai vizsgák Szakmai vizsgák eredményessége az utóbbi években Év vizsgázók javítóvizsgára száma (fő) kényszerült % (fő) 2010 70 15 21,4 2011 76 14 18,4 2012 34 10 29,4 2013 61 6 9,8 2014 59 *2 3,4 2015 58 4 6,9 2016 * Egy harmadik vizsgázó eredményei alapján csak rész-szakképesítést kapott Érettségihez kötött szakmai vizsgák eredményessége az utóbbi években Év vizsgázók javítóvizsgára száma (fő) kényszerült % (fő) 2010 32 9 28,1 2011 31 3 9,7 2012 23 7 30,4
23
Intézményvezetői pályázat 2017
Készítette: Riegelman Zsolt
2013 15 4 26,7 2014 17 1 5,9 2015 21 *7 33,3 * Mind a hét tanuló az új rendszerű (komplex) vizsga írásbeli részét nem tudta tejesíteni. 2013-tól már csak vendéglős (vendéglátásszervező-vendéglős) vizsgák zajlanak(előtte 2-3 szakma is jelen volt a vizsgákon) Az adatokat vizsgálva megállapítható, hogy a bukások számát tekintve különösebb trend nem mutatható ki, az elmúlt két-három évben inkább javultak a mutatók. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a szakmai és vizsgakövetelmények folyamatosan változnak, jelenleg éppen a komplex szakmai vizsgák első tapasztalatainak begyűjtése zajlik. Összességében stabilan 70-80 szakembert sikerül évről-évre a magyar gazdaság részére végzettséggel kibocsátani. Az idei tanévtől kezdve jelentősen növekedésnek indul a munkavégzésre jogosító szakmai végzettséget szerző tanulóink száma az első komplex szakmai ágazati érettségi vizsgázóink kibocsátásával, és ugyanekkor elindult az első szakgimnáziumi évfolyamunk, ahol a tanulók már OKJ-s szakmai végzettséggel fogják az iskolát 3-4 év múlva elhagyni. Ezzel lezárul az a folyamat, amely megvalósítja a kormányzat szakmai elképzeléseit, miszerint a szakképzéssel foglalkozó intézményekben kizárólag szakmát és esetlegesen érettségit szerzett tanulók végezzenek. Kompetenciamérés eredményei – 10. évfolyam Szövegértési készségek Országos
Radnóti
Országos
Radnóti
szakgimnáziumi
szakgimnáziumi
szakközépisko-
szakközépisko-
átlag
átlaga
lai
lai
átlag
átlaga
2010
1612
1640
1399
1380
2011
1604
1589
1417
1429
2012
1592
1568
1397
1393
2013
1607
1616
1408
1495
2014
1581
1567
1387
1457
2015
1585
1583
1376
1386
24
Intézményvezetői pályázat 2017
Készítette: Riegelman Zsolt
Szövegértési készségek tekintetében megállapítható, hogy szakközépiskolai eredményeink szignifikánsan jobbak az országos szakközépiskolai átlagnál, míg a szakgimnáziumi részt tekintve egyértelmű trend nem látható, ám ha a táblázatba belevennénk a hozzánk hasonló közepes szakgimnáziumok átlagát, már itt is felülteljesítés mutatkozna. Matematikai készségek Országos
Radnóti
Országos
Radnóti
szakközépiskolai
szakközépiskolai
szakiskolai
szakiskolai
átlag
átlaga
átlag
átlaga
2010
1599
1589
1446
1458
2011
1624
1600
1456
1434
2012
1616
1607
1441
1448
2013
1625
1594
1442
1500
2014
1615
1587
1442
1506
2015
1633
1594
1432
1468
A matematikai készségek tekintetében a szövegértéshez hasonlóan fennáll a szakközépiskolai és szakgimnáziumi tagozat közötti különbség. Míg szakközépiskolai osztályaink rendre az országos szakközépiskolai átlag felett teljesítenek, a szakgimnáziumban tanulóknál ennek pont fordítottja figyelhető meg: 20-30 ponttal az országos átlag alatt teljesítünk. A képet itt is árnyalja, ha csak a közepes szakgimnáziumokra fókuszálunk, mivel ezek átlagát kissé meghaladjuk. A fenti megállapításokon túl fontosnak tartom kiemelni, hogy tanulóink esetében feltűnő az az országosan is fellelhető jelenség, miszerint két évvel korábbi eredményeik tükrében 10. évfolyamos pontszámaik gyengébbek. Ezek hátterében vélhetőleg az áll, hogy általános iskolai osztályaikban kevésbé homogén környezetben, jobb képességű társakkal együtt kulcskompetenciáik is magasabb szinten álltak. A fentieken túl fontosnak tartanám a kompetenciamérésekhez kapcsolódó intézkedései terv betartásának szorgalmazását, ellenőrzését.
25
Intézményvezetői pályázat 2017
Készítette: Riegelman Zsolt
Lemorzsolódási mutatók
2012/13
2013/14
2014/15
Iskolaelhagyók (más iskolába ment)
28 fő
10 fő
21 fő
Kimaradók (abbahagyta a tanulást)
39 fő
69 fő
70 fő
Évismétlők
140 fő
102 fő
33 fő
2015/16 107 fő 81 fő
Az adatokat elemezve megfigyelhető az évismétlők számának némi csökkenése, ami arra utalhat, hogy részben sikerült az elmúlt években a tantárgyi követelményeket oly mértékben csökkenteni, illetve hatékonyabban megtanítani, hogy ezen a téren már kevés tartalékkal rendelkezünk. Az iskolaelhagyók száma annak tükrében nem tűnik túl magasnak, hogy hasonló mértékben érkeztek hozzánk tanulók más iskolákból, ahogy tőlünk elmentek. Ez egy normál folyamatnak tekinthető, tennivalónk véleményem szerint e téren nincs. A kimaradók száma az egyetlen mutató, amely a csökkenő tanulólétszám ellenére is nőtt. Ez nagyrészt a tankötelezettség korhatárának 2012. őszén történt leszállításából adódik, hiszen a korhatár betöltésével párhuzamosan, végzettség nélkül hagyja el az intézményt mintegy két osztálynyi tanuló. Emellett vélhetőleg az évismétlésre utasítottak egy része is elhagyja az intézményt. Nagyobb arányú megtartásukat tűzhetjük ki célul. Félévi, év végi tantárgyi átlagok Sajnos az elmúlt évek záró értekezleteinek visszatérő témája volt tantárgyi átlagainknak elmaradása a megye más hasonló típusú intézményeinek eredményeitől.
Egyes tantárgyaink eredményeinek eltérése a megye tantárgyi eredményeitől, és viszony a az eltérés átlagához (-0,27) -0,92
0,5 0,15 0,07
-0,15
-0,28
-0,24
-0,31
0
-0,35
-0,5 -0,04
-1
-0,22
-0,25
26
-0,3
-0,33
-0,36
Intézményvezetői pályázat 2017
Készítette: Riegelman Zsolt
2016/17-es tanév félévi eredmények, szakgimnázium Ezek az eredménysorok, főleg néhány kimagaslóan rossz eredményességű tantárgy, nagymértékben rontja versenyképességünket, negatív fényben tünteti fel az intézményt szűkebb beiskolázási körzetében. Miképpen azt már korábban is megfogalmazta a nevelőtestület3, szükségesnek tűnik egy átfogó stratégiai terv készítése az érintett munkaközösségek bevonásával, amely tartalmazza, hogyan lehetne a szakmaiság feladása nélkül javítani az érintett tantárgyak eredményességét. Ezen felül az iskolavezetés bevonásával szükségesnek látom a tanulói teljesítményeket, vizsgaeredményeket folyamatosan vizsgáló csoport létrehozását, eredményeink közelítését a megyei eredményekhez és az országos méréseken elért eredményeinkhez. 3.5 A változások kezelése – az intézmény jövőképének kialakítása „Az állandóan változó, bonyolult körülmények miatt számos szervezet megtorpan a fejlődésben. Az ismeretlentől való félelem lassítja a gondolkodást és a döntéshozatalt. Ilyenkor az eddigi tudásunk alapján nem fogjuk kitalálni, mit is kellene csinálnunk. Mindaz, amit már megéltünk és tudunk, kevés a válaszhoz. A szervezetben olyan környezetet kell létrehoznunk, ahol az ott dolgozók ki tudnak lépni paradigmáikból, fel merik tárni az ismeretlent, új megoldásokat keresnek.” (Steven d’Souza) Az intézmény vezetőjeként folyamatosan tájékozódni kívánok az új oktatási trendekről, szakpolitikai változásokról, kockázatokról, és az elérhető információk birtokában vezetőtársaimmal és a pedagógus kollégákkal közösen szeretném meghatározni azokat az irányokat és célokat, amelyek, megőrizve a meglevő értékeinket, hozzájárulnak az iskola fenntartható fejlődéséhez, kialakítják az iskola közép- és hosszú távú jövőképét. Ezt a közösen kialakított képet szervesen beilleszteném az intézmény Pedagógiai Programjának alapelvei közé. A fejleszthető területek beazonosításával kívánok egy jó hírű, meghatározó szakképző intézményt működtetni, amely képes akár szűkebb beiskolázási körzetén túlnyúlva növelni
3
Pedagógiai munkánk erősségei a munkaközösségi tagok véleménye alapján, 2015
27
Intézményvezetői pályázat 2017
Készítette: Riegelman Zsolt
mozgásterét, és amelyben mind a tanulók mind az itt dolgozók, és nem utolsósorban az iskola szakmai partnerei elégedettek lehetnek a közösen elért eredményekkel. A kialakult jövőképhez igazítva meg kell tervezni a célok eléréshez szükséges lépéseket, és le kell bontani ezeket érthető és végrehajtható feladatokra, szem előtt tartva meglevő erőforrásainkat. A kitűzött feladatok végrehajtását ellenőrizni és értékelni kell, majd megvitatva az elért eredményeket, szükségessé válhat a kitűzött célok, feladatok módosítása. Ez lehet egy önfejlesztő iskola modelljének az alapja. 3.6 Az intézmény stratégiai vezetése és operatív irányítása, menedzselése „A változásról szóló felsővezetői döntés fabatkát se ér, ha a munkatársak nem vesznek részt aktívan a döntési folyamatban. Az állandó változás próbára teszi a vezetőket, szerepük átértékelődik. Ezentúl nem a jövőt kell kitalálniuk, hanem a szervezet fittségét, rugalmasságát és tanulási képességét kell biztosítaniuk.” (Mee-Yan Cheung) Vezetőként első feladataim közé fog tartozni a felelősség, jogkörök és hatáskörök egyértelmű meghatározása. Vezetési feladataim egy részét az eddigiekhez hasonlóan delegálni tervezem vezetőtársaimnak. Az eddigi vezetői stratégia jól bevált módszereit továbbra is alkalmazni kívánom, emellett azonban erősíteni szeretném a kibővített iskolavezetés, valamint az egyes projektteamek bevonását a döntések előkészítésébe, egyfajta vezetői segítői szerepet szánva ennek a vezetési szintnek. Az intézmény szakmai megújulásának folyamatában nagymértékben támaszkodni kívánok a szakmai munkaközösségekre és más önállóan szerveződő munkacsoportok, projektcsoportok tevékenységére, növelve az intézményen beüli együttműködési kezdeményezéseket. Támogatni kívánom az innovatív gondolatokat, a kreativitást. Az intézményen belüli értékelési-ellenőrzési folyamatoknál támaszkodni kívánok az eddig megalkotott folyamatszabályozási és belső ellenőrzési, önértékelési dokumentumokra. A pedagógusok ellenőrzésében a fejlesztő jellegű értékelést kívánom előtérbe helyezni, kiemelve munkatársaim erősségeit.
28
Intézményvezetői pályázat 2017
Készítette: Riegelman Zsolt
Hangsúlyosan támogatni kívánom vezetőtársaimat és a pedagógusokat személyes szakmai céljaik, karrierterveik megvalósításában, ezzel részben elő tudnám segíteni humánerőforrás problémáink hatékony megoldását. Ennek alárendelve készülne el az intézmény beiskolázási, továbbképzési programja. Vezetői stílusomat úgy kívánom kialakítani, hogy megteremtsem a lehetőségekhez képest nyugodt intézményi klímát, ennek érdekében „nyitott ajtós” vezetőként napi kapcsolatot kívánok kialakítani az iskola teljes alkalmazotti állományával, odafigyelve problémáikra, és választ adva kérdéseikre. Igyekszem elkerülni az egyenlőtlen munkaterhelést, az alkalmazottak túlterhelését. Kiemelt területnek tekintem a PR tevékenység erősítését, s ennek részeként mindent meg kívánok tenni az intézmény pozitív arculatának kialakításáért. Főként az iskola szűkebb beiskolázási körzetéhez tartozó mohácsi, valamint bólyi és mohácsi járási általános iskolák körében látom szükségét megítélésünk jelentős javításának. 3.7 Együttműködés a partnerekkel Az intézmény hagyományosan jó kapcsolatot ápol legfontosabb partnereivel, a fenntartóval, a gazdálkodó szervekkel, a rendészeti szervekkel. Ezt a jó kapcsolatot kívánom tovább ápolni, fejleszteni. Fontos feladatnak tekintem a partnerek igényeinek, elvárásainak és elégedettségének megismerését. A kapcsolatok építésében, ápolásában személyesen is részt kívánok venni. Kapcsolataink ápolására időnként a kötetlenebb, informális jellegű találkozások lehetőségét is hasznosnak tartom legfontosabb partnereinkkel. Településünkön javítanunk kell az iskola szubjektív megítélését a város sport és kulturális életébe való aktívabb bekapcsolódással. Szorosabbra kell fonni kapcsolatunkat a Polgárőrség helyi szerveivel, a város általános iskoláival. Az iskola megújításban segítséget nyújt, ha partneri viszonyt építünk ki az ország példaértékűen jól működő hasonló nevelési-oktatási intézményeivel, átvennénk tőlük adaptálható mintákat, ötleteket.
29
Intézményvezetői pályázat 2017
Készítette: Riegelman Zsolt
3.8 A diákok önszerveződésének segítése Az iskolai diákönkormányzat a demokratikus véleményalkotás rendkívül fontos színtere, a benne részt vevő tanulók kiválóan szervezik az intézmény diákságának számos programját. Fontosnak tartom ennek a jó gyakorlatnak a megőrzését, és esetleges kibővítését, hiszen a diákképviseletek bevonása az iskolai életbe növeli a tanulókban az iskolához való tartozás érzetét. Fontosnak tartanám, hogy diákjaink fokozottabb bevonása az iskolai életet befolyásoló döntéshozatalba, és a Házirend megújításába együtt járjon növekvő mértékű felelősségvállalásukkal is. A Radnóti nap esetében kezdeményezni fogom a program kibővítését Radnóti napokká, esetleg Radnóti hétté. A programsorozatban komoly szerepet kell kapniuk az iskola tanulóinak, kiváló alkalom lehet például egy diákkirály választásra, amelyet választási kampány előzhet meg. Támogatom egy iskolai újság indítását is az intézményben, amelynek anyagi hátterét támogatásokból kívánom biztosítani. Az iskola épületében támogatásra méltónak tartanék további közösségi terek létesítését, az iskolaudvaron pedig egy osztálynyi tanulót befogadni képes pavilon építését. Pozitívan állnék egy DÖK kezelésében levő klubhelyiség kialakításához is. 3.9 Kapcsolattartás a szülőkkel Az iskolával tanulói jogviszonyban álló tanulók szüleivel egyénileg a személyes találkozókat, beszélgetéseket tartom a leghatékonyabb kommunikációs eszköznek, ám tudomásul kell vennünk, hogy napjainkban jelentősen megnőtt az elektronikus csatornákon keresztül folytatott kommunikációs tevékenység jelentősége. Tanulóink a Z generációhoz tartoznak, míg szüleik az X generáció tagjai. „Digitális bennszülöttként” elvárják, hogy információikat az iskoláról online felületeken tudják megszerezni. Ennek megfelelően folyamatosan fejleszteni és tartalommal megtölteni szükséges az intézmény honlapját. Ezen felül a különböző közösségi oldalakon való megjelenést is kiváló arculatteremtő lehetőségnek tartom. Ahogy a környék nevelési-oktatási intézményeinél egyre inkább teret nyer az elektronikus napló használata, úgy látom egyre inkább hiányosságnak, hogy ezt intézményünkben a idei
30
Intézményvezetői pályázat 2017
Készítette: Riegelman Zsolt
tanévig még nem sikerült bevezetni. A következő tanévtől az elektronikus naplónak teljes mértékben ki kell váltania a hagyományos, papíralapú tanügyi dokmentációt. A szülők közössége sok segítséget nyújt az iskolai programok előkészítésében, megszervezésében. Segítő közreműködésükre a jövőben is kiemelten számítok. 3.10 A hagyományok megőrzése, az intézményi kultúra fejlesztése Iskolánk számtalan hagyománnyal, természetes és mesterséges szimbólummal rendelkezik. Ezen hagyományok nagy részét az előző iskolavezetés alakította ki. Iskolafejlesztésük elmúlt évtizedei maguk is szimbólummá váltak, és beépültek a „radnótis” történelembe. Megőrizendő hagyományaink, szimbólumaink:
szecskaavató
szalagavató (visszaállítva a programot záró bál intézményét)
Radnóti nap
iskolai focibajnokság – az utóbbi években elmaradt, felélesztése megfontolandó, lehetőséget adott a diákoknak a tanárcsapat legyőzésének élményét átélni
mesterséges szimbólumok: intézményi zászló, logó, reprezentációs ajándéktárgyak (bögre, toll) póló, nyakkendő, sál, sportruházat
nőnapi műsor – ezen ugyan a diákok nem szerepelnek, mégis nagy jelentősége van az alkalmazotti közösség számára
pedagógus nap
tablók
Hiányolom és javaslom a fentieken túl egy további mesterséges szimbólumokkal az intézményhez tartozás élményének emelését:
iskolatörténeti kiállítás, tárlat, akár csak egy vitrin berendezését, amely az iskola alapításától kezdve bemutatná a Radnóti történetét,
központi helyeken további tablók készítését, például a nevelőtestület tagjairól, az iskola kiemelkedően sikeres tanulóiról.
Az iskolaudvaron emléktábla készülhetne, amelyre az iskola egykori, elhunyt tanárainak nevét jelenítenénk meg. A táblához tartozó szobor koszorúzása évről-évre a tanévkezdés egyik szép jelenete lehetne.
31
Intézményvezetői pályázat 2017
Készítette: Riegelman Zsolt IV. ZÁRSZÓ, ÖSSZEGZÉS
Pályázatomban igyekeztem feltárni az intézmény jelenlegi helyzetét, megfogalmazni fejlesztési elképzeléseimet. Zárásként összegezném céljaimat pontokba szedve. Fejlesztési programom legfontosabb elemei : Végzettség nélküli iskolaelhagyók számának csökkentése A tanulók munkafegyelmének javítása Bukások számának csökkentése, eredményesség fokozása Esélyegyenlőség javítása egyéni törődéssel, ifjúságvédelmi tevékenység Szabályozóink újragondolása, az intézmény szakmai megújítása Felnőttoktatásban és -képzésben rejlő lehetőségek kihasználása Központi mérések eredményességének javítása a kulcskompetenciák fejlesztésével PR tevékenység fokozása, iskola menedzselése, az intézményről kialakult szubjektív megítélés javítása Egy pozitív iskolai ethos kialakítása Partneri kapcsolatok fejlesztése Közösségfejlesztő programok számának növelése, új közösségi terek kialakítása Romló tárgyi eszközállomány javítása Minél több pályázati lehetőség keresése, kihasználása Ami megőrizendő: Jogszerű, átlátható működés Hagyományaink ápolása Innovatív nevelőtestület Tehetséggondozás, jó szakmai- és versenyeredmények
Alapelvek: Közös jövőkép Együttműködés, egymás megbecsülése Önfejlesztés A vezetői megbízás elnyerése esetén az lesz a célom, hogy olyan szervezet jöjjön létre irányításom alatt, amely megfelel a felsoroltaknak.
32
Intézményvezetői pályázat 2017
Készítette: Riegelman Zsolt
FELHASZNÁLT IRODALOM, FORRÁSOK Felhasznált irodalom Oktatási Hivatal: Országos tanfelügyelet kézikönyv szakképző iskolák számára, 2016 Tagai Gergely: Járási népesség-előreszámítás 2051-ig Források 2015-16, 2016-17. félévi statisztika Intézkedési terv JAVÍTOTT Pedagógiai munkánk erősségei a munkaközösségi tagok véleménye alapján Pedagógiai Program Szervezeti és Működési Szabályzat Különös közzétételi dokumentumok:
A pedagógusok végzettsége és szakképzettsége
A nevelő-oktató munkát segítők száma
Az országos mérés-értékelés eredményei
Az intézmény lemorzsolódási, évismétlési mutatói
Az érettségi vizsgák átlageredményei
Iskolai osztályok száma, és az egyes osztályokban tanulók száma
Internetes források Hogyan élheti túl a változásokat egy szervezet?, Figyelő online, 2016.03.10.
33
Intézményvezetői pályázat 2017
Készítette: Riegelman Zsolt
IGAZOLÁSOK
34
Intézményvezetői pályázat 2017
Készítette: Riegelman Zsolt
35
Intézményvezetői pályázat 2017
Készítette: Riegelman Zsolt
36