botrÁny: kilakoltatÁs helyett albÉrlet a fÉszekrakÓknak?
2013. október - november
A fiatalok között már a jobbik vezet A jobbik segít a devizahiteleseknek óZDON SIKERES VOLT AZ ÖSSZEFOGÁS
2
Bors vezér Népe
Tiltott történelem: Rothschildok 1849. október 06. gyásznapja a magyarságnak, gyásznapja a szabadságnak és a demokráciának. A Kárpát-hazában évszázadok óta tartó magyarirtás tombolása a törvényes magyar miniszterelnök, és a két háborús fél közötti összeütközésben fontos szerepet játszó, a csatatereken sok győzelmet arató honvédtábornokok törvénytelen legyilkolásában érte el csúcspontját. Vajon mi vezethetett oda, hogy az egymással kibékíthetetlen ellentétben álló orosz cár és a Habsburg ház között egyetértésre került sor, és a keleti hatalom 200.000 katonát küldött a Magyar szabadságharc leverésére? Mikor és milyen okból született meg a közismerten önző Romanov Miklós fejében a szívélyes segítségnyújtás gondolata? Az okok kutatását sajnos a Magyar Köztársaság diákjai részére kiadott könyvekből kihagyja a „hálás” utókor. Valószínűleg nem ítéli meg fontosnak az ortodox történelemtudomány ezt az információt. Tekintettel arra, hogy felelősséggel jövőt építeni csak a múltbéli események tanulságainak ismeretében lehet, veszem a bátorságot és megosztom e tényeket a Tisztelt Olvasóval. Az 1848 márciusában kitört forradalom és szabadságharc a magyar nemzeti gondolat ébredése, igazi tavasza volt. A tavasszal nem csak a vándormadarak érkeztek országunkba, hanem a Rothschild család képviselője is.
A neves pénzember úgy látta jónak és hasznosnak, ha felajánlja „szolgálatait” az ébredő magyar nemzet részére. Természetesen a „kölcsönös” előnyök kihasználása érdekében (lásd pl.: devizahitel). Ebben a történelmi pillanatban a remek pénzügyi vénával rendelkező mágnás „felajánlotta” Kossuth Lajos részére, hogy a magyar bankjegy kibocsátás jogának fejében egy nagyobb pénzösszeget bocsát Magyarország részére. Tanulságos módon Kossuth igazi államférfiúhoz illő módon nem cserélte össze a saját pénztárcáját az országéval – mint az manapság szokás – és nem is tévesztette össze a szabadság istennőjét a pénz démonával, így az ajánlatot elutasította. A szorgalmas pénzzseni azonban nem törődött bele ajánlatának elutasításába. A „demokrácia szószólója”, az „emberi szabadságjogok lelkes támogatója” hirtelen ötlettől vezéreltetve a kor egyik legsötétebb és leghatalmasabb birodalmához fordult – az orosz cárhoz. Ajánlata az volt, hogy a magyar szabadságharc vérbefojtásáért cserébe, a Kossuthnak felajánlott összeg kétszeresét áldozza az orosz nép boldogulása – pontosabban cár kincstárának gyarapítása – érdekében. S láss csodát, az Osztrák Birodalom többszöri látványos katonai megaláztatásán addig csak vigyorgó Miklós cár egyszerre lelkes
híve lett a Habsburg-ház magyarországi restaurációjának. A többit ismerjük. Lám, lám, azt hihetnénk, hogy új keletű gondolat a háborúk pénzzel és pénzszerzés érdekében történő kirobbantása vagy támogatása, de nem. Olvassunk szorgalmasan (pl.: Lion Feuchtwangertől), hogy megérthessük, mit jelent a bank széfjének kulcsával zsebében szemlélődő idegennek hazánk éledése, hogy világos legyen, miként tekintenek a magyar államiság két évezredes múltjára Európában azok, akik más értékrend szerint ítélnek. Emlékezzünk azokra, akik a pénzügyi hatalmasságok áldozatai is voltak 1848/1849ben.
Fogadóórák és elérhetőségek A Jobbik megválasztott képviselői fogadóórákat tartanak a miskolci és BorsodAbaúj-Zemplén megyei irodájában. Pakusza Zoltán, miskolci önkormányzati képviselő (Jobbik): november 5-én 16:00 órától Badány Lajos, a miskolci Pénzügyi- és Területfejlesztési Bizottság tagja (Jobbik): november 11-én 16:00 órától Miklós Árpád, a B.-A.-Z. megyei önkormányzati képviselő (Jobbik): november 20-án 17:00 órától Jakab Péter, miskolci önkönkormányzati képviselő (Jobbik): november 27-én 11:00 órától
Irodánk címe: 3525 Miskolc, Széchenyi u. 52. fsz./4. Nyitvatartási ideje: hétfő: 10:00-14:00 szerda: 10:00-14:00 péntek: 10:00-14:00 E-mail címünk:
[email protected] www.miskolc.jobbik.hu
3
Bors vezér Népe
A jövőt nem lehet megállítani! Egy folyamatosan változó világot élünk. A régi társadalmak szellemi vezetőiket a korosabbak közül választották. Érthető módon, hiszen az évek során szerzett ismeretek, élettapasztalatok bölcsebbé tették az embert, így bizalommal hagyatkozhattak a közösség fiatalabb tagjai az idősebbek véleményére. Később az információs forradalom hatására a közvetlen és személyes tapasztalatok háttérbe szorultak, a világ eseményei ma leellenőrizhetetlenül, viszont célzottan összeválogatva, hírmagyarázókon keresztül jutnak el hozzánk. Mindez napjainkban azt eredményezi, hogy az emberek helyes helyzetértékelése már nem az élet során szerzett sokrétű ismeretek esszenciájává, hanem az általuk elérhető információk valóságtartalmának kérdésévé vált. Mára a közmédia és a nyomtatott sajtó az őket működtető hatalmi rendszer felügyelete alá került, s ki kell végre nyíltan mondanunk, hogy a tömegtájékoztatás célja már nem a hiteles híranyagok továbbítása, hanem a közönség véleményének manipulálása, befolyásolása a hatalom politikai, üzleti céljainak megfelelően. Erről tanúskodik a médiaszolgáltatókkal szemben indított sajtóperek tömkelege, amikor hosszas eljárás után igazat adnak keresetünknek, de ezt semmilyen változás nem követi. A kiegyensúlyozott tájékoztatás kötelezettsége pedig lassan már a törvényekben sem fellelhető. Az internet használata viszont alapjában változtatta meg napjaink kommunikációs rendszerét. Túl azon, hogy nyomon követhetők a felhasználók szokásai, sőt bizonyos esetekben megfigyelésük is ezen keresztül történik, van egy tagadhatatlan előnye. Itt az információk cenzúra nélkül elérhetők, aki széleskörűen akar tájékozódni, annak minden lehetősége megvan rá. Márpedig a fiatalok a híranyagokat mindinkább innen szerzik be, így lehetőségük nyílik arra, hogy az átfogóan megszerzett ismeretek birtokában megalapozott döntést hozzanak. Nem véletlen, hogy a 30 évnél fiatalabb korosztályban
már legnépszerűbb párt a Jobbik. Ez a tény is azt igazolja, hogy akikhez hitelesen sikerült eljuttatni programunkat, elképzeléseinket, azok mellettünk döntenek. Erre szokta azt mondani Vona Gábor, hogy az ország 80%-a jobbikos csak még nem tud róla. Ezért is óriási a fiatalok felelőssége. Mert csak ők tudják áttörni a hallgatás falát. Kedves Fiatal Barátaink! Kérünk Titeket, hogy beszélgessenek el szüleitekkel, nagyszüleitekkel és győzzétek meg őket, hogy figyeljenek oda rátok, adjanak hitelt a véleményeteknek és higgyenek az értékítéletetekben. Mondjátok el, hogy nyitott szemmel jártok a világban, s ne csupán az ifjúság lázadó lelkesedését lássák bennetek. Igyekezzetek személyes elbeszélgetések során felfedni azokat az elhallgatott igazságokat, amelyek a hatalom akaratából rejtve maradnak előttük. Tisztelt Idősebb Honfitársaink! Kérjük Önöket, hogy gondolják át a gyermekeik sorsa iránt érzett felelősségüket. A szülők Istentől ráruházott kötelessége, hogy segítse gyermekeit, hiszen ők fogják továbbvinni életük, alakítani ezt az országot. Önök az ő jövőjükről döntenek majd a szavazófülkében, s az ő munkájuk által kell majd újra megteremteni és fenntartani azt a nyugdíjalapot, amelyet a jelenlegi kormány semmiért cserébe átjátszott a gyarmatosító pénzhatalomnak. Ők még tiszta szívvel, az évek során beléjük sulykolt előítéletek nélkül szemlélik a világot és egyetlen vágyuk az, hogy ebben az országban boldoguljanak. Adjanak egy esélyt nekik, s ezzel egy esélyt a nemzetnek is itt, a Kárpáthazában. Adjanak egy esélyt saját életüknek is azáltal, hogy ne magányosan éljék meg az öregkort, hanem gyermekeikkel, unokáikkal együtt. S ne Angliából, Németországból vagy Amerikából várják majd haza a már soha vissza nem térőket, akiket külföldre kényszerített az elmúlt 24 év bűnös politikája. Itt tartunk most. Statisztikai adatok szerint az államforma váltás óta (1989) közel félmillió! ember hagyta el az országot. Félmillió aktív, dolgozni akaró munkavállaló, családalapítás előtt álló fiatal, akire egy társadalom a jövőjét építhetné. Ez a szám nagyobb, mint az 1956-os exodus, túltesz a világháború veszte-
ségein. Napjaink népesedési mutatói mellett ez a folyamat felér egy önkéntes nemzetgyilkossággal, mert a társadalom jelen állapotában nem képes már pótolni. S mi erre Orbán Viktor válasza? Az, hogy a magyar fiatalok kalandvágyóak, azért hagyják el az országot. Az ilyen cinikus kijelentések mutatják meg a hatalom igazi arcát. Mert itt Borsodban, a Fidesz-MSZP kormányzás eredményeképpen már a helyben maradás vállalása az igazi kalandvágy. A fiatalnak jövőt tervezni, vidéken élő idős, védtelen hozzátartozóinknak megélni a reggelt, a multi ázsiai bérből élő alkalmazottjának eltartani a családját. Kedves Fiatalok! Az elkövetkezendő év sorsdöntő lesz. A színfalak mögött rejtőzködő hatalom érzi, hogy gyarmatosító törekvéseire egyetlen veszélyt rá az önállóan gondolkodó, tettrekész ifjúság jelenti, ezért igyekszik a magyarság jövőjét külföldre száműzni. Ehhez minden feltételt megad (nyelvtanulás, szabad munkavállalás), miközben a saját hazánkban való boldogulás lehetőségétől megfoszt titeket. Csak szavakban marasztal, de tetteivel azt sugallja nektek: Menjetek! Felejtsétek el ezt az országot, ezt a közösséget, amelyet nemzetnek neveznek! Legyetek világpolgárokká, ne törődjetek szüleitekkel! S tudom, hogy nem könnyű vállalni a maradást. A sokszor kilátástalannak tűnő harcot, de a kétség pillanataiban jusson eszetekbe Reményik Sándor: Eredj, ha tudsz című verse, a hűség a becsület és a szülőföld hívó szava. S tavasszal, ha eljön az újjászületés és a választás napja, kopogjatok át szüleitekhez és hívjátok magatokkal őket is. S ne felejtsétek el megemlíteni nagyszüleiteknek, amikor majd hazafelé a templomból betérnek a szavazófülkébe, gondoljanak arra, hogy van egy unokájuk. Bors Vezér Impresszum Főszerkesztő: Badány Lajos -
[email protected] Kiadja: Jobbik Magyarországért Mozgalom Készült: START Nonprofit Kft. Nyíregyháza Felelős vezető: Balogh Zoltán vezérigazgató Terjeszti: a Jobbik Magyarországért Mozgalom Borsod-Abaúj-Zemplén megyei alapszervezetei és szimpatizánsai Ingyenes kiadvány, kereskedelmi forgalomba nem hozható!
4
Bors vezér Népe
Miskolci hírek Botrány: kilakoltatás helyett albérletet kapnak a fészekrakók? Miközben Kriza Ákos, Miskolc polgármestere arról beszél, hogy ősszel elkezdik a fészekrakók kilakoltatását, az Orbán-kormány a Nemzeti Eszközkezelővel költözteti vissza a renitenseket oda, ahonnan egyszer már sikerült őket kirakni. Úgy tűnik, ezzel kezdetét vette Miskolcon a fészekrakó-botrány fideszes szakasza. Az első fecskék egyike az Árpád úton jelent meg. Őt tavaly nyáron a Jobbik segítségével sikerült távozásra bírni azok után, hogy 2006. óta nem fizette sem a rezsit, sem a közös költséget. Most a kormány segítségével ez a fészekrakó albérlőként folytathatja a társasház tönkretételét, miután az eszközkezelő megvásárolta az érintett ingatlant, azzal a céllal, hogy bérleti szerződést kössön a fészekrakóval. Az ügyben Jakab Péter jobbikos önkormányzati képviselő azonnali intézkedésre szólította fel Miskolc polgármesterét, aki hosszas hallgatás után végül az egyik országos tv csatornán kijelentette: Miskolc polgármestereként nincs ráhatása arra, kiket költöztet vissza az eszközkezelő.
Jakab Péter erre úgy reagált: „Amikor a kanadai kormány akarta plakátokon hirdetni, hogy visszaküldik a miskolci cigányokat, Kriza Ákos a sajtót telekürtölve kérte ki magának az akciót. Amikor a saját kormánya akarja vis�szadobni a fészekrakókat, akkor elintézi annyival, hogy neki ehhez semmi köze.” Szerinte Kriza Ákos ezzel a hozzáállással akkora „pofont adott a miskolciaknak”, mint a szocialisták, akkor, amikor a város nyakára engedtek több száz mélyigénytelen családot. Arról nem is beszélve - tette hozzá -, hogy a Nemzeti Eszközkezelő csak azzal köthet szerződést, akinek szociális rászorultságát a jegyző igazolja. Vagyis a városvezetés - az igazolás kiadásának elutasításával - igenis megakadályozhatta volna a renitensek visszaköltöztetését. Nem ez történt sem itt, sem az Avason,
ahol szintén vásárolt már az eszközkezelő fészekrakós lakást. Jakab Péter emlékeztetett arra, a Fidesz 2010-ben azt ígérte, soron kívül fogják kilakoltatni a fészekrakókat Miskolcról. Ehhez képest az idei nyár végéig még mindig csak 12 lakás kiürítését helyezték kilátásba - a több mint kétszázból -, de ez sem történt meg. A politikus azon kérdésére, miszerint mikor lesz az első tényleges kilakoltatás, Kriza Ákos azt válaszolta a város szeptemberi közgyűlésén: a Jobbiknak ezt nem hajlandó megmondani.
A Jobbik kizárná a jogsértőket a rezsicsökkentésből Miskolc közgyűlése döntött arról, hogy az önkormányzati ingatlanok bérlőire is kiterjeszti a rezsicsökkentést, melynek anyagi terhét a Miskolci Ingatlankezelő Zrt. állja. A Jobbik ennek kapcsán kifogásolta, hogy az erről szóló rendelet azok számára is biztosítja a csökkentést, akik korábban önkényes lakásfoglalók voltak, illetve jelentős - olykor milliós nagyságrendű - köztartozást halmoztak fel. A radikálisok ezeket a személyeket kizárnák a lakásbérlés, és ezzel együtt az önkormányzati rezsicsökkentés lehetőségéből is. Ennek érdekében a párt rendeletmódosítást fog kezdeményezni, jelentette be Jakab Péter. A politikus úgy látja, hiába hirdeti a rezsicsökkentést hatalmas győzelemként a Fidesz, ha a nem fizetők miatt a társasháA Jobbikra 2010-ben 11 ezren szavaztak Miskolcon. A helyi, közpénzből fenntartott hetilapban mégsem közlik a nemzeti ellenzék híreit. A párt képviselői megkérdezték, miért. Íme a válasz: „… a Miskolci Kommunikációs Nonprofit Kft. sem a nyomtatott (Miskolci Napló) sem az internetes sajtótermékében (minap.hu) nem köteles az Önök (Jobbik) álláspontját közölni.” Nos, ennyit a kiegyensúlyozott tájékoztatásról.Amíg a Jobbik megvívja harcát a miskolci önkormányzati cég budapesti ügyvédeivel (mert még a párt elhallgattatására is fővárosiakat szerződtetett a „lokálpatrióta” városvezetés) híreinket keressék itt, a Bors Vezérben. Badány Lajos, főszerkesztő
zak közös költsége évről évre egyre nagyobb mértékben emelkedik. Mint mondta, az elmúlt három évben a miskolciakat nemcsak a multik profitéhségétől, de az „ingyenélők” számláitól sem védte meg a Fidesz, melyeket a szolgáltatók mind mai napig folyamatosan rájuk terhelnek. „Miközben a kormánypár rezsiharcról beszél, valójában nem történik egyéb, minthogy a miskolciak visszakapják egy töredékét annak, amit az elmúlt években mások helyett kellett kifizetniük” – fogalmazta meg véleményét a Jobbik képviselője. Hozzátette azt is, pártja számításai szerint a jelenlegi 10 százaléknál jóval nagyobb mértékben lehetne csökkenteni a rezsit Miskolcon, amennyiben az önkormányzat véget vetne az illegális közműhasználatnak.
Cirkusz a miskolciaknak, pénz a haveroknak? Ha a miskolci sörfesztivált idén is a tavalyi feltételekkel rendezték meg, akkor az önkormányzat több tízmilliós bevételtől eshetett el, miközben a bevétel java ismét a rendezvényt szervező törökbálinti cégnél realizálódott. Pakusza Zoltán önkormányzati képviselő szerint a Fidesz csak a szavak szintjén tartja fontosnak a helyi vállalkozások támogatását, a gyakorlatban azonban más városok cégei viszik a megrendelések jelentős hányadát. Ennek kapcsán arra kérte Miskolc polgármesterét, tájékoztassa a lakosságot:
5
Bors vezér Népe
idén is a tavalyi feltételekkel rendezték-e meg a helyi sörfesztivált? Ha igen, az a képviselő szerint azt jelenti, hogy a város ingyen biztosította a helyszínt, a reklámfelületet, az orvosi ügyeletet, a takarítást és a szemétszállítást is. „Tartunk tőle, hogy a pénz ismét a haverokat gazdagította, a miskolciaknak csupán a cirkusz maradt” - jegyezte meg a politikus.
Segítség A devizakárosultaknak A devizakölcsönök mögötti visszaélések Miskolcon is rengeteg családot sodortak a csőd szélére. A Jobbik ellenzékből is mindent elkövet azért, hogy könnyítsen a devizahitelesek sorsán. Ennek kapcsán a párt megyei szakpolitikusa, Szász-Török Julianna kiemelte, a deviza kölcsönök törlesztő részlet emelkedése nem a CHF árfolyam emelkedéséből adódik, hanem abból, hogy a bankok egyoldalúan és tisztességtelenül megemelték az árfolyamrést és a kamatot, miközben a svájci jegybank kamata 2,75 %-ról 0-ra csökkent. A szakpolitikus szerint csupán a törvényeket kellene betartani annak minden jogkövetkezményével együtt, de erre sem a bankok sem a behajtóik nem hajlandóak. A szerződéseket törvényességi szempontból felül kell vizsgálni, ebben ajánlja fel segítségét a Jobbik a miskolciaknak - jelentette ki Szász-Török Julianna. A hitelszerződések díjmentes áttekintését az alábbi elérhetőségek valamelyikén várjuk munkaidőben: 70/602-5957, 70/602-5955
Pert nyert a Jobbik képviselője Miskolc jegyzője ellen Jakab Péter jobbikos önkormányzati képviselő azért perelte be Miskolc város jegyzőjét, mert Csiszár Miklós nem volt hajlandó kiadni számára az általa kért közérdekű adatokat Lyukóvölgyről. A Miskolci Járásbíróság Jakabnak adott igazat, kötelezve a jegyzőt az adatszolgáltatásra. A politikus arra volt kíváncsi, a 150
milliós lyukói telepprogram helyszínén mennyi lakásfenntartási támogatást fizetett ki a Fidesz és az MSZP az elmúlt 5 évben a költségvetés terhére, tekintettel arra, hogy a területen egyetlen egy lakás sem található. Miskolc jegyzője megtagadta a válaszadást mondván, a jobbikos képviselőnek nincs joga megtudni a szóban forgó összeget. A bíróság szerint azonban igenis joga van tudnia a politikusnak, hogyan történik Miskolcon a közpénzek felhasználása, ezért kötelezte a jegyzőt a kért adatok kiadására. A döntés kapcsán Jakab Péter elmondta, elég volt abból, hogy a miskolci városvezetés úton útfélen akadályozza képviselői munkáját - főleg ha a Fidesz és az MSZP „bűneiről” van szó -, ezért a jövőben nemcsak a renitensekkel szemben fog fellépni, de azokkal a hivatalokkal szemben is, amelyek szabotálják a Jobbik korrupcióellenes küzdelmét.
„Meglepő”: felcsútiak, debreceniek a miskolci dohánypiacon A trafikmutyi összehozta Miskolcon a Fidesz távoli bázisait, hiszen a borsodi megyeszékhelyen Orbán Viktor és Kósa Lajos „székhelye” is kapott dohányboltot. Pakusza Zoltán, a Jobbik önkormányzati képviselője ennek kapcsán kifejtette, pártja három éve küzd azért, hogy a helyi vállalkozások jussanak megrendelésekhez, mert úgy vélik, ez az alapja a miskolci gazdaság fejlődésének. Véleménye szerint a városvezetés nem Miskolc, hanem a Fidesz gazdaságát akarja megerősíteni, ennek köszönhető, hogy a dohányüzletek javát, nem miskolciak nyer-
ték el, hanem fejér megyeiek, hevesiek, hajdúságiak, de a Pest megyei Göd is jelen van már Miskolcon. Kiemelte, jól látható, hogy míg korábban a szocialisták haverjai jutottak megrendelésekhez, most a fideszesek visznek mindent. „A miskolciaknak rá kell ébredniük, hogy az elmúlt 23 évben a két párt átverte őket, hiszen mind a Fidesz, mind az MSZP saját pártérdekének rendelte alá Miskolc érdekét” – jelentette ki a jobbikos politikus.
A Fidesz nem védte meg Miskolcot a kanadai cigányoktól Miskolcra folyamatosan érkeznek vis�sza a cigányok Kanadából, noha Kriza Ákos polgármester januárban még azt nyilatkozta, nem engedi, hogy Kanada visszaküldje „menekültjeit” a borsodi megyeszékhelyre. Úgy tűnik a polgármester csak blöffölt. Jakab Péter, a Jobbik önkormányzati képviselője
lapunkat arról tájékoztatta, az elmúlt hetekben bejárásokat tartottak a város érintett területein, és azt tapasztalták, hogy tömegesen térnek vissza a „kanadások” Miskolcra. Emlékeztetett arra is, Kriza Ákos januárban még komoly eljárásokat helyezett kilátásba az esetlegesen visszatérőkkel szemben. A képviselő levélben érdeklődött: pontosan milyen intézkedéseket tett a városvezetés a „kanadai cigányok” távoltartása érdekében. A miskolci jegyző válaszlevelében elismerte, semmilyen törvényes eszközük nincs erre, ugyanakkor év elejétől összesen hét esetben tettek feljelentést a visszatérőkkel szemben.Jakab Péter ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy 2013 augusztusáig csak a Nemzetközi Migrációs Szervezeten keresztül több mint 1200 fő tért vissza Magyarországra. Ennek fényében a képviselő szerint még mutatóba is kevés a hét feljelentés tekintve, hogy a cigányok jelentős hányada Miskolcról ment el.„Úgy tűnik, Kriza Ákos ismét nagyot mondott, de nem tett semmit”, fogalmazott Jakab. A politikus ezek után arra kérte a polgármestert, Miskolc érdekében csatlakozzon a Jobbik kezdeményezéséhez, követelve a Nemzetközi Migrációs Szervezetet kiutasítását Magyarországról. A szervezeten keresztül ugyanis az eddig visszatért cigányok összesen több mint félmilliárd (!) forint támogatást kaptak azért, hogy a jövőben Kanada helyett ismét a borsodi megyeszékhelyet zülleszthessék tovább, így az intézmény magyarországi jelenléte különösen sérti Miskolc érdekeit, jelentette ki a Jobbik önkormányzati képviselője.
6 Munka nincs, laptop van A választások közeledtével 20 ezer laptopot készül kiosztani a Fidesz Miskolcon,
hivatkozva arra, hogy fejlesztik a lakosság digitális írástudását. A kormánypárt szerint ez példátlan siker, ami egyben kitörési lehetőség is Miskolcnak. A Jobbik szerint azonban pótcselekvés, mellyel a munkahelyek hiányáról akarják elterelni a figyelmet. Az akció ezúttal 4 milliárd (!) forintba kerül az adófizetőknek. A téma kapcsán Jakab Péter jobbikos önkormányzati képviselő lapunknak elmondta, a „kitöréshez” Miskolcnak nem 20 ezer laptopra, hanem 20 ezer munkahelyre van szüksége. Mint mondta, szerencsésebb sorsú nagyvárosokban a városvezetők munkahelyeket teremtenek, jövedelemhez juttatják a lakosságot, akik így megvásárolhatják a laptopokat. Miskolcon fizetés híján ma valóban csak a „Fidesz kegyéből” juthat a többség számítógéphez, ez pedig nem példátlan siker, hanem példátlan kudarc – tette hozzá a politikus, aki szerint a Fidesz valódi célja 20 ezer szavazat megvásárlása. Jakab Péter kételyeinek adott hangot azzal kapcsolatban is, hogy jó helyre fognak e kerülni az eszközök. Úgy véli, azok után, hogy korábban mind a Fidesz, mind az MSZP megszavazta a Miskolcra tervezett cigányközpontot, a lakosság joggal bizalmatlan a két párt szándékaival kapcsolatban. Hangsúlyozta azt is, a Digitális Otthon Program eredetileg három célcsoportra fókuszál: a diákokra, az időskorúakra és a cigányokra, pártja ugyanakkor mindent elkövet azért, hogy a cigány származás kikerüljön a feltételrendszerből.
Bors vezér Népe
Mit vár a Fidesz a laptopért cserébe? A Fidesz a „nagy miskolci laptoposztás” keretében nemcsak adni akar, de kapni is, méghozzá minél több információt a lakosságról. A lapzártánkkor még alakuló pályázati feltételek között ugyanis szerepel: a pályázóknak hozzá kell járulniuk távfelügyeleti rendszer működtetéséhez a számítógépeken. Jakab Péter önkormányzati képviselő szerint ez azt jelenti, hogy az érintettek élete nyitott könyv lesz a Fidesz számára: tudni fogják, kinek mi az érdeklődési köre, melyik párttal szimpatizál, és mivel lehet a leginkább befolyásolni. A miskolciaknak a pályázás előtt azt is mérlegelniük kell, beengedik-e a „nagy testvért” az otthonukba, annak minden következményével együtt, fogalmazott a képviselő. Emlékeztetett arra is, a kormány a miskolci laptoposztást kísérleti jelleggel hirdette meg, amely ha sikeresnek bizonyul, a programot országos méretűre terjesztik ki. Mint mondta, bizonytalan a tekintetben, hogy mit tekint a kormány a siker alapjának, de attól tart, küszöbön áll az ország legnagyobb valóságshowja. A politikus ennek kapcsán arra kérte a Fideszt, válaszoljanak arra: fogják-e listázni azokat, akik nem kormánypárti médiumokat látogatnak, lesz-e bármilyen negatív következménye például annak, ha valaki túl sokszor kattint a kuruc.infóra.
Ingyen közterületen mulathattak az avasi cigányok Az Avason még nyáron tartott a Magyarországi Cigány Párt, és Bajnai-féle Együtt 2014 nagyszabású cigány kulturális napot. A Jobbik szerint a rendezvény alkalmas volt a miskolciak megfélemlítésére, felelős város-
vezető ezért azt nem engedélyezhette volna. Ezzel szemben kiderült, Kriza Ákos még a területet is ingyen biztosította a „cigány népünnepélyhez”. Jakab Péter ennek kapcsán kiemelte, a vonatkozó önkormányzati rendelet szerint ezt csak akkor teheti meg a polgármester, ha úgy ítéli meg, hogy „a rendezvény hozzájárul a város kulturális életének, hagyományainak színesítéséhez”. „Kriza Ákos döntése jól mutatja, a Fidesz szerint a fészekrakók és a kanadások szórakoztatása, többség elleni uszítása színesíti Miskolcot, az általuk szétdobált szeméthalom pedig lassan hozzátartozik a hagyományainkhoz”- fogalmazott a képviselő. Szerinte Miskolc lakossága nem osztja Kriza Ákos álláspontját, ezért arra szólította fel a város első emberét, saját jövedelméből fizesse be a város kasszájába az elengedett közterület-használati díjat.
A Fidesz beismerte: külföldiek is vásárolhatnak termőföldet Pakusza Zoltán, a Jobbik miskolci elnöke szerint, a Fidesz országgyűlési képviselője, Csöbör Katalin egy sajtótájékoztatón elismerte, nincs jogi akadálya annak, hogy a magyar termőföld külföldi tulajdonosok kezébe kerüljön. A politikus szerint ebből is jól látható, hogy a Fidesz mást mond és mást tesz, az a védekezés pedig, mely szerint a földtörvény „helyzetbe hozza” a magyar kisparasztságot legalább annyira cinikus, mint az, hogy EUállampolgárként majd nyithatunk Bécsben cukrászdát. Ugyanakkor az sem igaz - véli Pakusza -, hogy a kormány a kisbirtokosok rendszerét építi fel, sokkal inkább azt segíti elő az új szabályozás, hogy a korábbi MSZP-s földbárók mellé felzárkózzanak a „narancsbárók” is, mint Csányi Sándor, vagy a tavalyi évben a birtokaiból 1milliárd 86 milliós bevételt realizáló Nyerges Zsolt. Nem kell azonban a legnagyobb birtokosokig menni, tetten érhető a mutyi szűkebb pátriánkban is, hiszen a dél-borsodi földbérlet pályázatok során jelentős birtokokhoz jutott például Kanyok Attila, korábbi tiszaújvárosi Fideszes polgármesterjelölt, valamint Hagyacki József, a mezőkövesdi labdarúgócsapat Fidesz közeli elöljárója is. A Jobbik célja, hogy az oligarchák és a külföldi termőföld-spekulánsok helyett valóban a helyi gazdálkodók kerüljenek helyzetbe, ennek részeként pedig őseik földjén kizárólag őket illesse meg a tulajdonlás joga.
7
Bors vezér Népe
3 kérdés 3 válasz Több mint fél év telt el azóta, hogy az állam átvállalta Miskolc adósságának egy jelentős részét. Mi változott azóta Miskolc gazdálkodásában?
A Jobbik többször jelezte, hogy bajban van a miskolci tejgyár. A polgármester először cáfolta ezt, később viszont azt mondta, meg kell menteni az üzemet. Mi az igazság?
A Fidesz óriási sikerként kommunikálja, hogy két és félezerrel csökkent a munkanélküliek száma Miskolcon. Vajon mi lehet e számok mögött?
Badány Lajos, Pénzügyi- és Területfejlesztési Bizottság tagja (Jobbik) Jakab Péter, Miskolc MJV önkormányzati képviselője (Jobbik)
Pakusza Zoltán, Miskolc MJV önkormányzati képviselője (Jobbik)
A Fidesz semmit sem tanult, és semmit sem felejtett. Miskolcon továbbra sem érvényesül a Jobbik által szorgalmazott, a helyi vállalkozások helyzetbehozására épülő forrásteremtő városgazdálkodás, így marad a hitelfelvétel. Mindennél beszédesebb, hogy a 2013-as költségvetés kiadási és bevételi oldala fél év alatt 11 milliárddal (!) csúszott el egymáshoz képest a kiadás javára. Ezt a hatalmas lyukat a Fidesz többek között 7 milliárd forint hitellel akarja betömni. Akkor változott valami? Túlköltekezés, majd hitelfelvétel. Ugyanaz történik, mint a Káli-érában: gazdasági szerkezetváltás híján tovább zuhanunk az adósságspirálban. És ezen az adósságátvállalás sem segít, egész egyszerűen azért, mert sokkal több bevételt vett el Miskolctól a Fidesz, mint amennyi adósságot átvállalt. A forráselvonások miatt 5,5 milliárddal marad kevesebb a város kasszájában éves szinten, miközben az adósságkonszolidáció csak 2 milliárdot hagy nálunk. Vagyis az adósságátvállalás rövidtávon ugyan megmentette a várost a csődtől, hosszú távon azonban sokkal gyorsabban haladunk tovább a lejtőn. Ráadásul ilyen feltételek mellett kell még megbirkóznunk mintegy 20 milliárd forint értékű nem teljesített kötelezettségvállalással is, amely a 2012-es évről húzódott át az idei esztendőre. Ezek után kicsit bizarrnak érzem a Fidesz azon kijelentését, hogy Miskolc jobban teljesít.
A Jobbik először májusban hívta fel a miskolci városvezetés figyelmét a helyi tejgyár problémáira. Akkor jeleztük a Fidesznek, hogy az üzem olyan mértékű tartozást halmozott fel a beszállítókkal szemben, hogy az a tejgyár létét, és ezzel együtt rengeteg miskolci lakos munkahelyét veszélyezteti. Olyannyira, hogy már akkor megkezdődtek az elbocsátások. Már májusban arra kértük a városvezetést, mihamarabb avatkozzon be az álláshelyek megmentése érdekében. Ennek ellenére a városháza azt állította, folyamatosan kapcsolatban állnak a miskolci cégekkel, így a tejgyárral is, de nem tudnak arról, hogy munkahelyek lennének veszélyben. Vagyis tétlenül szemlélték az üzem leépülését. Meglepődve fogadták azt a hírt is, hogy nyár végén a gyár leállt a tejtermékek gyártásával. Mindezek ellenére később már úgy nyilatkozott Kriza Ákos, régóta tud a gondokról, ezért úgy dönt, „megmenti” a tejüzemet. Ezek után két dolgot feltételezhetünk: a városvezetés vagy tudott a problémáról, de nem kezelte, vagy valóban fogalma sem volt a munkahelyek megszűnéséről. Mindkét eset az alkalmatlanságukat bizonyítja, annál is inkább, mert három évvel a választások után oda jutottunk, hogy Miskolcon lassan mindent meg kell menteni a bezárástól.
A városvezetés kommunikációs bravúrja, mikor egy romló gazdasági helyzet sajnálatos következményeit saját sikereként igyekszik megjeleníti meg a közmédiában. Teheti, hiszen politikai hatalmánál fogva gondoskodik arról, hogy a valóságot tükröző ellenvélemény ugyanitt ne jelenhessen meg. Természetesen az sem véletlen, hogy a kormánypárt helyi képviselői nem ennyi új munkahely létrejöttéről beszélnek, hiszen a városban évek óta nincs munkahelyteremtés, csak elvándorlás. 2010 és 2012 között éppen két és fél ezren hagyták el Miskolcot, szinte kizárólag munkalehetőség hiányában, ez a szám pedig azóta tovább emelkedett. Ebből a megközelítésből az elmúlt hónapban magam is hozzájárultam 3 fővel a miskolci munkanélküliség csökkentéséhez, amikor a puszta létfenntartás reményében két ismerősömet Budapestre, egyet pedig Németországba vittem dolgozni. Mert ez 2013 szomorú valósága. A tényleges képet tovább rontja a Fidesz statisztikai bűvészkedése, mivel a szociális közmunkaprogrammal érintett létszámot is beemelte az aktív keresők kategóriájába. A közmunkaprogram szociálpolitika, a munkahelyteremtés pedig foglalkoztatáspolitika. Kriza Ákos csupán közmunkát hozott Miskolcnak, ez azonban nem tekinthető munkahelynek. Elnézve a Fidesz eddigi gyakorlatát Kriza Ákosnak már csak 9764 miskolcit kell elüldöznie ahhoz, hogy megoldja a munkanélküliség kérdését.
8
Bors vezér Népe
Hírmorzsák Akinek jó megy dolga: 3 millió a táskában? A közelmúltban Csöbör Katalin is megtapasztalhatta azt, ami a borsodiaknak mindennapos jussa. A fideszes országgyűlési képviselő alsózsolcai otthonába surrant be egy gyermekkorú elkövető, aki elvitte a politikus táskáját. Csöbör Katalin szerint mindössze néhány ezer forinttal rövidítették meg,
forintos nettó jövedelemből kigazdálkodni. A képviselő nem volt hajlandó válaszolni. (Ez is egy válasz…-szerk)
Milliós WC-n trónolhat a volt elszámoltatási kormánybiztos? Márkás csaptelepek, fa mosdópult, edzett üveg zuhanyfülke. 1,3 millió forint közpénzből építettek mosdót Papcsák Ferenc (Fidesz) zuglói polgármesternek, ahová bármikor betérhet, ha a szükség úgy kívánja. Nem is kell sokat fáradnia, hiszen az elegáns szállodák illemhelyeihez mérhető helyiség egyenesen a volt elszámoltatási kormánybiztos irodájából nyílik. A barna krémtónusú 3,8 négyzetméteres mosdóban a modern kézmosón és edzett üvegből készült zuhanyzón kívül a puhább WC papír is arról árulkodik, hogy valószínűleg csak olyan ember ül be ide, akinél jócskán eltérő az intim testrész és az arcbőr vastagsága: pl. egy kormánypárti nép(?)képviselő.
megemelje az államtitkárok és a helyettesek fizetését, akár 30 százalékkal. A Blikk által kikért fizetési listák szerint a kedvezményezettek élnek is a törvényi lehetőséggel: a legjobban a tárcák közigazgatási államtitkárai járnak, közülük háromnak bruttó 1 millió 297 ezer forintra szökik fel a bére a maximális, 30 százalékos emeléssel. Mellettük majd mintegy hetven helyettes államtitkárnak jár 70-150 ezres plusz. A legbőkezűbben Balog Zoltán, cigányfelzárkózásért is felelő miniszter szórja a pénzt. Ő mind a 13 helyettes államtitkárának megadja a maximális emelést, ami a közigazgatási államtitkár bónuszával együtt havi 3,2 milliójába kerül az adófizetőknek.
Két és fél milliárdot üti az Orbán-család markát Busásan jövedelmeztek Orbán Viktor édesapjának és két öccsének cégei az elmúlt évben, összesen 2 és fél milliárd árbevételre
ennek azonban ellentmondanak azok a sajtóhírek, melyek szerint az ellopott összeg nem néhány ezer, hanem 3 millió (!) forint volt. Kérdés, vajon miért titkolta Csöbör Katalin, hogy ennyi pénzt tartott a táskájában egy átlagos csütörtök délelőtt itt Borsodban, ahol sokaknak az állítólagos pár ezer forint is a havi kereset java.
Palota havi 200 ezerből? Több mint ezer négyzetméteres villát építtetett Boldvai László, az MSZP országgyűlési képviselője. Ami még meglepőbb azonban, hogy a honatya vagyonnyilatkozata szerint alig több mint bruttó 440 ezer forintos képviselői fizetéséből engedheti meg magának a fényűzést. A politikusnak saját
bevallása szerint nincs a képviselői fizetésén kívül egyéb jövedelme. A Blikk meg szerette volna kérdezni a honatyát, hogy miből sikerült a százmilliós palotát megépítenie, illetve a hatalmas, 3000 négyzetméteres telken álló épület rezsijét hogyan tudja alig havi 250 ezer
Jelentős fizetésemelés! Az állami vezetőknek Havi több mint 11 millió forint pluszpénzhez jutnak az állami vezetők egy „rejtett” fizetésemelési lehetőség miatt. A törvény ugyanis lehetőséget ad arra, hogy a miniszter
tettek szert. A miniszterelnök édesapja, Orbán Győző többségi tulajdonában álló gánti Dolomit Kőbányászati Kft. nettó 1 milliárd 702 millió forintos, a családi tulajdonban lévő Gánt Kő és Tőzeg Termelő és Kereskedelmi Kft. nettó 490 millió forintos árbevételt produkált hivatalos bevallása szerint. Előbbi 292, utóbbi 36 millió forinttal növel-
9
Bors vezér Népe
te előző évi nettó árbevételét – áll az Opten cégnyilvántartásában. Ehhez hozzájön még a miniszterelnök édesapja és két öccse által birtokolt és vezetett Nehéz Kő Logisztikai és
Szállítmányozási Kft. közel 400 milliós nettó árbevétele, így összességében több mint 2 és fél milliárd nettó árbevételről adott számot a három családi vállalkozás. (vannak, akiknek bejött a narancsforradalom – szerk.)
Havi 600 ezerért olvas és figyel Orbán tanácsadója Tellér Gyula miniszterelnöki megbízott havi rendszerességgel leadja a teljesítési igazolásában, hogy „folyamatosan figyelemmel kíséri a politikai folyamatot”. Mindezért havi bruttó 600 ezer forint üti a markát, ezen kívül megtérítik a külföldi kiküldetéseinek költségeit is. Tellér az előző ciklusban parlamenti képviselő volt, 2010 óta miniszterelnöki megbízottként dolgozik. A politikai folyamatok figyelmen kísérésén kívül valószínűleg még feldolgozta az általa beszerzett idegen nyelvű irodalmat is. Hiszen hivatalos úton járt Bukarestben, Vietnámban, Párizsban, Libanonban és Jordániában is.
A Fidesz megtiltaná a politikusok bírálatát Úgy tűnik, a kampányhoz közeledve elfogta a Fideszt a félelem, hogy egyesek bírálni merészelik majd sérthetetlen képviselőiket. Éppen ezért az új polgári törvénykönyv szerint 2014. március 15-étől három feltétel együttes teljesülése esetén lehetséges a közéleti szereplők erőteljesebb bírálata: ha nem sérti az érintett emberi méltóságát, ha szükséges és arányos mértékben történik, és ha igazolható az ügyben a „méltányolható közérdek” fennállása is. Az objektíven értelmezhetetlen kritériumrendszer felkeltette az ombudsman érdeklődését is, aki szerint a sajtó- és a szólásszabadság szempontjából aggályos, azt erőteljesen korlátozó szabályozásról van szó. A biztos rámutatott: a közéleti tevékenység kritikája - amíg az alkotmányos határon belül van - minden esetben közérdek, a közszereplést vállalóknak pedig el kell fogadniuk, hogy a sajtó és a szélesebb közvélemény figyelemmel kíséri cselekedetüket, így nagyobb türelmet kell tanúsítaniuk a tevékenységüket kritizáló, bíráló megnyilvánulásokkal szemben.
Bátorítás a bűnözőknek Cigánybűnözők 2012 áprilisában Berzék településen az egyik helyi sörözőben kötekedtek, majd karókkal és vasrudakkal ok nélkül agyonverték az ott iszogató egyik helyi lakost, és súlyosan bántalmazták a védelmére kelő pultos nőt. A Miskolci Törvényszék 20 év fegyházbüntetést szabott ki a gyilkosra. Az ítéletet ugyanakkor a Debreceni Ítélőtábla megváltoztatta, 18 év börtönbüntetésre
enyhítve azt, hivatkozva arra, hogy „nem indokolt a cselekményért kiszabható büntetés
felső határát alkalmazni”. A Jobbik álláspontja szerint nemhogy indokolt a legsúlyosabb büntetés kiszabása, de hasonló esetekben csak a halálbüntetés lehet az elfogadható.
Összenő, ami összetartozik Izrael, a közös gazda ismét összehozta az általa háttérből irányított Fidesz-MSZPLiberális nagykoalíciót. Ezúttal Bajnai Gordonnak és Orbán egykori főtanácsadójának, Schmidt Máriának volt megbeszélnivalója a magyar Parlamentben megrendezett „Zsidó élet és antiszemitizmus a mai Európában” című kétnapos nemzetközi konferencián. A rendezvényen azt is megtudhattuk immár sokadszor Martonyi János külügyminiszter interpretálásában, hogy a holokauszt a magyar nemzet legnagyobb traumája. Legalábbis a Fidesz szerint, de elnézve a mellékelt képet, Bajnai is egyetérthet ezzel. Nem így Vona Gábor, aki facebook-bejegyzésében az alábbit írta: „Nem kérünk abból, hogy a holokausztot önkényesen kiemeljék a tragédiák közül, és ezzel azt sugallják, ez volt az egyedüli és legnagyobb tragédia! Mi emlékezni szeretnénk és emlékezni fogunk Trianonra, a második világháború keresztény magyar lakossági és katonai áldozataira, 1956 vérbe fojtására, a kommunizmus rémtetteire és az elmúlt 24 év miatt az országból elmenekült fél millió magyarra is! Mindezt az emlékezésünket pedig méltósággal, halkan és senkit nem provokálva tesszük. Mert mi senkin sem
akarunk uralkodni, mert mi valóban emlékezni akarunk, mert mi valóban szebb jövőt akarunk, és mert mi valóban nem akarunk senkinek rosszat, csupán magunknak, a magyarságnak életet.”
10
Bors vezér Népe
Nyert Ózdon az összefogás! Ózd történelmi tanúbizonyságot tett ebben az évben! Létezik még a városban összefogás, egymásért kiállás és tenni akarás! A nép akarata végre győzött a langyos vizű politikusok képmutatása felett. A most már általuk is „cigány világsátornak” nevezett projekt nem fog Ózdon megvalósulni. Ígéretet tettek határozatba foglalva, hogy a jövőben sem fogják megpróbálni idehozni ezt a központot. Mivel a népi kezdeményezés eredményes volt, a népszavazás dátumát törvényi kötelezettség volt kiírni. A dátum december 8-a, vasárnap. Jelenleg azon dolgozunk a hivatalt segítve, hogy ne kelljen a tárgyát vesztett népszavazást megtartani, az ugyanis 13 millió forintjába kerülne a városnak. Láthatjuk, hogy mit eredményez az ész nélküli törtetés, titokban meghozott határozatok… Lett volna alkalmuk májustól több alkalommal visszavonni a központtal kapcsolatos döntésüket, hiszen kaptak petíciót, tüntetést, közel 9 ezer aláírást, de megvárták az utolsó pillanatot, minek köszönhetően most kétséges, hogy meg tudjuk menteni ezt a pénzt attól, hogy egy értelmét vesztett szavazáson költsük el. De maradjunk a tárgynál! Hisz Ózd város lakossága komoly összefogás mellett érte el sikerét! Ez nem véletlen, mert az ózdiak tudják mit akarnak, tudják már és megtanulták mit is jelent 1,7 milliárd „uniós forint” elköltése. Semmiképpen sem a cigányoknak és nem az ózdiaknak hasznára költöttek volna ennyi pénzt. Kaptak volna azonban belőle azok az oligarchák, akik mindig ott vannak a tűz közelében. Most viszont ünnepelnünk kell, köszönetet mondanunk egymásnak, hogy partvonalon kívülről is sikerült a város lakosságának akaratát véghez vinni! De mint tudjuk, a legnagyobb boldogságba is merül egy cseppje a kimondhatatlan fájdalomnak. Riz Gábor országgyűlési képviselő „Győzelem vagy vereség?” címmel írt egy cikket a város Facebook
oldalára. Ebben a Jobbikot a jól bevált módszer szerint démonizálja és sajnálja az elvesztett projektet, magukat a mártírok szerepében tünteti fel. Csak pár mondatban szeretnék minderre reagálni, megismertetve a mi álláspontunkat.
űzött el innen! Ez az elvándorlási „kedv” az utóbbi 3 évben öltött ijesztően magas számot! Én a város vezetésének helyében inkább ezen gondolkodnék el, és mivel a gondolkodási idő így a ciklus vége felé lejárt, inkább azonnal tennék is valamit, hogy a folyamatot megfordítsam. A megtévesztett és kihasznált ózdi lakosság bizalmából már 3 éve élnek a mi pénzünkön, a mi nyakunkon úgy, hogy
Janiczak Dávid, a Jobbik ózdi alapszervezetének elnöke
Szégyellje magát az a városvezető, aki 2013-ban még mindig holmi szociológusoktól és megfoghatatlan kutató, kulturális világsátor felépítésétől várja a sanyarú helyzetben élők megsegítését! Nem egy ilyen központban fognak dolgozni százával a munkanélküli ózdi magyarok és cigányok! Dolgoznának azonban a Budapestről idevezényelt szifonszemüvegű kutatók, akik cigányt, vidéket és munkanélküliséget legközelebb fényképről láttak! Ezzel szemben a Jobbik Ózdi szervezete valódi, termelő munkahelyek létrehozását javasolja, valamint a felsőfokú oktatás kiterjesztését, nappali tagozat bevezetését, a fiatalok minden erővel történő megsegítését, hogy ne kelljen elhagyniuk ezt a várost! Az elmúlt 25 év reménytelensége közel 20 ezer embert
eddig komolyabb eredményt, a városnak létfontosságú munkahelyteremtést, a cigányság kérdésére megoldást NEM SIKERÜLT felmutatni! Nem baj azonban ha valami nem megy. Ez egy természetes dolog, nem sikerülhet minden mindenkinek. De akkor nem kell erőltetni, be kell ismerni és el lehet menni ebből a sokkal többet érdemlő városból! Mi ugyanis 20 000 ózdit várunk ide vissza és ezt a példaértékű összefogást megtartva, a lakossággal közösen, az ő igényeikhez mérten fogjuk segíteni a munkahelyek létrejöttét, a fiatalság boldogulását, valós megoldással szolgálva az elmúlt 24 év politikusai által kizárólag szavazatszerzés céljával félrevezetett cigányságnak is! Jobbik Magyarországért Mozgalom Ózdi Alapszervezete
11
Bors vezér Népe
Ha az államtitkár sincs biztonságban, mit várjanak az állampolgárok? Fidesz vezette kormány közrend és közbiztonsági politikája megbukott, amelyre a „koronát” a Tállai András belügyi államtitkár sérelmére elkövetett bűncselekmény tette fel, véli a mezőkövesdi Jobbik. Dr. Bóta Mihály, a párt helyi alelnöke szerint mára oda jutottunk, hogy sokszor maguk a rendőrök sincsenek biztonságban, a bűnözés pedig már az
államtitkárokat, kormánypárti képviselőket sem kíméli. Mint ismeretes, a közelmúltban egy hét leforgása alatt két fideszes politikus is megtapasztalhatta azt, ami a borsodiaknak sokszor napi jussa: Tállai András belügyi államtitkárt mezőkövesdi otthonában rabolták ki éjszaka, Csöbör Katalint pedig fényes nappal „látogatták” meg alsózsolcai otthonában. Mindez Bóta szerinte példátlanul rossz üzenetet hordoz a társadalom felé: „Ha már a belügyminisztérium államtitkárát is ki lehet rabolni álmában, miközben egy másik kormánypárti képviselőt fényes nappal ér atrocitás, vajon mit várhatnak a városok, falvak és tanyák sok esetben magányosan élő lakói, és ki védi meg őket?”- tette fel a kérdést a mezőkövesdi politikus.
Górcső alatt az államtitkár polgármesteri gazdálkodása Mezőkövesden Tállai András államtitkár, Mezőkövesd előző polgármesterének a közvagyonnal történő gazdálkodását ellenőrizte az Állami Számvevőszék. Az erről szóló ÁSZ- jelentés, valamint más adatok is - többek között gya-
Hírek a megyéből nús költségnövekménnyel terhelt felújítások - arra utalnak, kétes ügyletek történhettek polgármestersége alatt. Ezt állítja Dr. Bóta Mihály, a Jobbik közigazgatási szakpolitikusa, aki a Bors Vezérnek elmondta, a mezőkövesdi városvezetés az ÁSZ - jelentést törvénysértő módon zártan tárgyalta, képviselőknek betekintést sem engedélyezve abba. A polgármester törvényt sértve nem küldte meg a jelentést a képviselőknek, így ha az Állami Számvevőszék azt nem hozza nyilvánosságra, a mai napig nem tudná senki, Tállai miként gazdálkodott a városi vagyonnal. A Jobbik az üggyel kapcsolatban a szakminisztérium vizsgálatát kezdeményezte, választ várva arra is, hogy az önkormányzat feletti törvényességi felügyelet valóban törvényességi-e.
niuk kell. Ennek kapcsán a vidéki polgárok lekésik buszaikat, így akár egy teljes napot is kénytelenek ügyintézésre fordítani. A párt szakpolitikusa, Dr. Bóta Mihály úgy véli, a városvezetés a látványberuházások mellet nem fordít kellő figyelmet a helyi és a vidéki emberek kulturált kiszolgálására. Miközben a városban szökőkút és stadion épül, a levegőtlen és szűk hivatali helyiségben sokan küzdöttek már rosszulléttel, ez azonban nem érdekli a döntéshozókat. A politikus szerint jól látható, hogy a járások kialakítása miatti jogszabályváltozás nem szolgálja az ügyfelek érdekeit.
Tabutáma a mezőkövesdi laktanya sorsa?
A Fidesz nem támogatta az erre irányuló lakossági kezdeményezést. Ormos Tas, a Jobbik helyi elnöke érthetetlennek nevezte a magát nemzetinek valló kormánypárt ellenállását a kérdésben. Mint mondta, akkor, amikor Sárospataktól néhány kilométerre a Felvidéken magyar nemzettestvéreink magyarságuk megőrzéséért kell, hogy küzdjenek, akkor
A mezőkövesdi önkormányzat hónapok óta nem hajlandó kiadni a Jobbiknak a laktanyával kapcsolatos közérdekű adatokat. A mezőkövesdi laktanyát Tállai András volt polgármester 2008-ban a forgalmi értékének töredékéért, 5 millió forintért (!) adta el. „Rejtélyes okokból” a fideszes önkormányzat nem élt a visszavásárlási jogával, így végleg elúszott a jelentős értékű városi vagyon. Az ügylet kapcsán számos kérdés merül fel, melyre a nemzeti ellenzék szeretne választ kapni, az önkormányzat azonban nemcsak az adatok visszatartásával, de horribilis mértékű másolási-díj megállapításával is igyekszik akadályozni az információhoz jutást. Tekintettel arra, hogy a Jobbik önkormányzati képviselőjének sem adják ki az inatlannal kapcsolatos iratokat, gátolva képviselői munkáját, a radikális párt megtette a szükséges jogi lépéseket, tájékoztatott Dr. Bóta Mihály alelnök, jelzés értékűnek nevezve a Fidesz titkolózását az ügyben.
Lesz-e kulturált ügyintézés Mezőkövesden? Ezt a kérdést tette fel a mezőkövesdi Jobbik azok után, hogy a párt szerint a helyi okmányiroda alkalmatlan az ügyfelek kulturált kiszolgálására: az ügyintézés egy sufni jellegű épületben zajlik. Arról nem is beszélve, hogy a korábbi gyakorlattal ellentétben egyes befizetésekre nincs lehetőség helyben az okmányirodán, hanem a postára küldik az embereket, ahol szintén hosszasan várakoz-
Nem lesz Horthy Miklós közterület Sárospatakon
Újra száműzetésben
igenis helye van az „országgyarapító” kormányzó szellemiségének a településen. A politikus jelezte, a névadással nemcsak a Jobbik, de a Magyarok Szövetsége is egyetért, ezért a párt úgy döntött, tájékoztató akcióba kezd a lakosság körében azért, hogy az emberek valós képet kapjanak a Horthy-korszakról. Ezzel párhuzamosan aláírásgyűjtést is indítanak egy Horthy Miklósról elnevezett közterület érdekében, amelyet példaértékűnek szánnak az ország többi települése számára.
12
Bors vezér Népe
A Jobbik a legnépszerűbb mind az egyetemisták, mind a fiatalok körében! A párt szavazóbázisának vizsgálatakor az elsődleges szempont természetesen a korosztályi megoszlás, hiszen még ma is rendkívül aránytalan a tábor e tényező szerinti tagolódása. A korosztályi preferenciákhoz az Iránytű Intézet augusztusi közvéleménykutatása szolgáltat adatokat, míg az egyetemi és főiskolai hallgatók politikai beállítódásáról az Aktív Fiatalok Magyarországon Kutatócsoport tavaszi felmérése nyújt friss eredményeket. Mindkét kutatás a Jobbiknak a fiatal szavazók közti kiemelkedő népszerűségét mutatta ki, hasonlóan korábbi, akár más közvélemény-kutatók által publikált eredményekhez. Az említett népszerűség tehát korántsem újkeletű, sokkal inkább hosszú távon fenntartott és stabilizálódott. A 2010-ben parlamentbe jutó két új erő, a Jobbik és az LMP szociológiai karakterét egyértelműen a fiatal támogatókkal jellemezhettük, a rendszerváltást követő időszakot uraló két nagy politikai blokkból való kiábrándultság, a nagyfokú elitellenesség, a pártok fiatalos lendülete, dinamizmusa elsősorban a fiatal szavazókat ragadta meg. Míg az LMP azonban pártszakadásával, valamint pozíciójának megtalálása és irányvonalának hiánya okán szavazói jelentős részét elvesztette, addig a Jobbik képes volt megtartani, kivívni vezető pozícióját a fiatalok között. Ennek köszönhetően ma a nemzeti radikális párt a 18-29 közötti pártot választó, biz-
tos szavazók körében 37%-kal az első helyen áll a pártok rangsorában, a Fidesz-KDNP pedig 4 százalékponttal lemaradva, 33%-kal követi. Az MSZP 13%-os támogatottsága e korosztályban szociológiai karakteréhez képest viszonylag magasnak mondható, az Együtt-PM szövetség azonban csupán 9, míg az LMP 5%-nyi biztos szavazót tudhat maga mögött. Jól látható tehát, hogy az LMP drasztikusan vesztett fiatal szavazóiból, mely az egyetemi hallgatók körében korábban tapasztalt széleskörű támogatottságának vis�szaesésével is járt. Míg ugyanis a Jobbik 17%kal első helyen áll a hallgatók által támogatott pártok között, addig az LMP e csoportban mára csupán 7,7%-nyi szavazóval rendelkezik. A Jobbik folyamatosan szélesíti támogatói körét Az LMP, valamint a Jobbik egyidejűleg, a 2010-es választások során, ahogy a SzabóKern szerzőpáros említi, a Critical Mass és a
Kuruc.info nemzedék képviselőiként jutott be a parlamentbe, ám mára előbbi nemzedék, ha nem is megszűnt, de elveszítette egységes képviseletét. A Critical Mass nemzedékkel ellentétben a Kuruc.info nemzedék rendkívül jól meghatározható, online hálózatai révén is körülhatárolható, stabil szubkultúrával bír, és az e körbe tartozó fiatalok képviselőjeként még ma is egyedül a Jobbik lép fel, melynek
támogatását a kutatási eredmények szerint a választópolgárok nem vonták meg. A pártra ma a 18-29 év közötti választók 14%-a szavazna, míg a Fidesz-KDNP-re 13%-uk adná voksát. Bár közvélemény-kutatásunkban a 18-29-es korosztályt egységesnek tekintettük, érdemes azonban megjegyezni, hogy a Jobbik támogatottsága az 1983-as évben születettektől évről-évre növekvő tendenciát mutat. A párt tehát amellett, hogy a korcsoport vezető ereje, folyamatosan szélesíti támogatói körét.
13
Bors vezér Népe
A Jobbik fiatalok körében való népszerűségét számos tényezővel igyekeztek már 2010-ben is alátámasztani, így mindenekelőtt a korosztály elitellenessége, rendszerellenes attitűdjei, mind a jelenlegi pártokkal, mind a gazdasági helyzettel való kiábrándultság jelentek meg mint lehetséges okok. A fiatalok politikai nézeteinek kialakulásához, változásához a korábbi generációkkal ellentétben az internet nyújtott, illetve nyújt segítséget, mely az információkhoz való széleskörű hozzáféréssel rendkívüli jelentőséggel bír a pártpreferenciák alakulásában, legalábbis a politika iránt érdeklődők esetében. A nemzeti radikális értékek online terjedése, a nemzeti szubkultúrához tartozó honlapok szaporodása tehát jelentősen hozzájárult a Jobbik fiatalok közötti nagyfokú népszerűségéhez. Ez az online térben is leképeződő szubkultúra jelleg nemcsak vonzza a fiatalokat, de részben stabilizálja is a Jobbik támogatottságát. Az MSZP-s holdudvar tartalékai lassan kimerülnek A Jobbik, bár a fiatalok körében a legnépszerűbb párt, még így is jelentős növekedési potenciállal rendelkezik a korosztály elsősorban bizonytalan, női választói között. Nem
feledkezhetünk meg azonban az LMP helyét, szerepét átvevő liberális-„szocialista” pártokról sem, hiszen a Critical Mass nemzedék tagjainak meghódítására utóbbiaknak van lehetősége. Az Együtt 2014 sem a teljes népesség, sem a tárgyalt korosztály körében nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a pártot választó fiatal szavazók pedig elsősorban az LMP szakadásával létrejött Párbeszéd-Magyarországért fiatalos gárdájával szimpatizálnak, semmiképp sem az exkormányfő személyével. A Demokratikus Koalíció szavazótábora nagyrészt idősebb női szavazókból áll, és az MSZP sem rendelkezik utánpótlással e generációban. A Fidesz-KDNP bár a teljes népesség körében a legerősebb párt, elvesztette vezető szerepét a 18-29-es korosztályban. A Jobbik támogatottságának évről-évre zajló növekedése mindenekelőtt a kormánypártok kárára
történik, melynek köszönhetően a radikális párt megerősítheti pozícióját a korcsoportban. A választásokig bár még sok minden változhat, a fiatalok preferenciái stabilnak mondhatóak, mely a Jobbik malmára hajtja a vizet. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a tárgyalt fiatal korosztály létszáma elenyésző a nyugdíjas korú választókéhoz képest, valamint, hogy nagyfokú apolitikusság jellemzi, mely magas arányú, választásokon való részvételt megtagadó szavazóban is megmutatkozik. Iránytű Intézet elemzése alapján
Vona: mesterségesen keltik az előítéletet a Jobbikkal szemben Vona Gábor szerint a Jobbik politikusainak az országgyűlési választásokig az az egyik legfontosabb feladatuk, hogy megváltoztassák azt az előítéletességet, amelyet politikai riválisai mesterségesen keltettek a Jobbik Magyarországért Mozgalommal szemben. A Jobbikról terjesztett hamis, tudatosan torzított kép megváltoztatásának legjobb módja az, ha elkészítik és a nyilvánosság elé tárják választási programjukat, amely valódi munkahelyeket, tényleges közbiztonságot és igazi elszámoltatást kínál az embereknek, véli a pártelnök.Vona Gábor kijelentette: készek a nyilvánosság előtt megvitatni a programjukat, a választók pedig tapasztalni fogják, hogy a Jobbiknak megfelelő válaszai vannak azokra a társadalmi és gazdasági problémákra, amelyeket az elmúlt 24 év kormányai képtelenek voltak megoldani. A készülő választási programjukról úgy fogalmazott, az hasonít a Fidesz előző választási programjához, hiszen a jelenlegi kormánypártok is munkahelyeket, közbiztonságot és
elszámoltatást ígértek, csakhogy „ígéreteiket egyetlen területen sem váltották valóra”. Nincs meg az ígért egymillió munkahely töredéke sem, a közmunka ugyanis a Jobbik szerint nem jelent valódi foglalkoztatást, inkább szociális intézkedésnek tekinthető - hangsúlyozta.Hozzátette: a közbiztonságban sem történt előrelépés, hiszen az elmúlt években egyre több támadás ér idős embereket, egyre több nő és gyermek válik bűncselekmény áldozatává, az emberek pedig nem érzik magukat biztonságban.Az elszámoltatásról szólva Vona Gábor megjegyezte: a Fidesznek több elszámoltatási biztosa volt, mint ahány embert az elmúlt három évben elszámoltatott. Arról, hogy mit tenne a Jobbik kormányra kerülése esetén, azt mondta: az országnak
vissza kell szereznie elveszített piacait, az agráriumban több mint százezer munkahelyet lehetne létesíteni, az építőiparnak vízerőművek építésével adnának munkát, és keleten szereznének a magyar termékeknek nagy felvevő piacokat, ennek érdekében létrehoznának egy külgazdasági minisztériumot. Vona Gábor az Európai Unióról szólva kijelentette: Magyarországnak nincs hosszú távú jövője az unión belül, személy szerint inkább látja az ország jövőjét egy LengyelországHorvátország-Magyarország tengely létrehozásában. Ezt az együttműködést egyébként már az unión belül is erősíteni kell - tette hozzá.
14
Bors vezér Népe
Rend a lelke mindennek: Törvényszembesítés Felsőzsolcán Van, aki beszél róla, van, aki nem, de mindenki tudja: Felsőzsolcának (is) vannak olyan részei, ahol az ott élők nem tartják be sem az együttélés írott, sem íratlan törvényeit. Mélyszegénységükkel takaróznak, valójában azonban mélyigénytelenek, és ebből fakadóan mérgezik a békés egymás mellett élést. Ezekhez, a zsolcaiak által jól ismert utcákhoz a mindenkori városvezetés nem mert hozzányúlni: féltek az atrocitástól, és féltek az ott élők szavazatainak elveszítésétől is. Ennek vége. Jobbik: a törvényt be kell vinni a gettóba is A Jobbik helyi elnöke, Rimán János önkormányzati képviselő úgy döntött, itt az ideje, hogy a törvény ne csak a törvénytisztelő többségre vonatkozzon, de a település – ahogy ő fogalmaz – igénytelen lakóira is. A politikus nyáron szervezte meg a felsőzsolcai cigánysoron az első úgynevezett törvényszembesítő bejárást, amelyet azóta több is követett. A cél: a hatóságok bevonásával felmérni a valós állapotokat, és a jelenleg hatályos – de a hatóságok által is többnyire semmibe vett – jogszabályok érvényre juttatásával bevinni a törvényt a gettóba. A bejárások során maguk a hivatalos szervek is szembesülnek azzal, hogy men�nyi jogsértés maradt eddig megtorlatlanul, miközben a többségen a legapróbb jogszabályokat is „bevasalják”. A Jobbik ennek a kettős mércének is véget kíván vetni mondván, a törvény nem ismer bőrszínt. Ugyanakkor Rimán János azt is fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy az akciósorozat nem a cigányok ellen van, hanem éppen értük. Mint fogalmazott, a cigányságnak sem lehet érdeke, hogy 10 év múlva is a jelenlegi fertőben „dagonyázzon”. Emelni kell a helyi kisebbség igényszintjét, hogy ők maguk akarják a tiszta, rendezett életet. A törvények következetes alkalmazása, és a helyi rende-
letek jövőbeni módosításai is ezt a célt szolgálják. Az első összehangolt hatósági bejárás helyszíne a Zöldfa és a Táncsics utca volt. A meglehetősen elvadult vidéken ismerős arcokkal is találkozhattunk: jelen volt többek között Sneider Tamás is, aki a Parlament Szociális Bizottságának elnökeként vett részt a bejáráson. Az eseményen jelen voltak többek között a rendőrség, a polgárőrség, a felsőzsolcai hatósági osztály, a MIVÍZ és az ÉMÁSZ munkatársai is, akik vizsgálták a lakcímkártyákat, az ingatlanok lakhatóságát, a szemétszállítási szerződés meglétét, a folyékony hulladék elhelyezésének mikéntjét és az áramvételezést is. A bejárás külön kitért a gyermeknevelés szabályainak ellenőrzésére, emellett vizsgálták volna a kémények megfelelőségét és az állattartási rendelet betartását is, az utóbbiakra jogosult szervek azonban távol maradtak a munkától. Így készült el a cigánysor széleskörű környezettanulmánya. Szaporodó „szubkultúra” Ebből kiderült, a lakcímbejelentés az esetek többségében nem a valósághoz igazodik, hanem a segélyek minél szélesebb körű igénybevételéhez. Tragikus képet mutat a szemétszállítás is: a többség nem rendelkezik megfelelő szerződéssel, ami nem csoda. A képviselőt ugyanis arról tájékoztatták, hogy az AVE eddig azokat az edényeket is kiürítette, amelyekért nem fizettek, a költségeket pedig vélhetően ráterhelték a felsőzsolcaiakra. Ezért is nehezményezte a Jobbik, hogy az AVE nem vett részt a bejáráson. A kémények többsége kéményseprőt még nem látott, és az építmények legalább fele is illegálisan létesült. A helyzet rendezése érdekében az önkormányzat több eljárást is kezdeményezett, emellett Rimán János jelezte azt is, véget fognak vetni annak, hogy hasonló esetekben az önkormányzat lakásfenntartási támogatást
utaljon ki oda, hol valódi lakás nincs is. Összesen 15 esetben került sor illegális áramvételezés felszámolására, ennek a helyzetnek a rendezése érdekében azonban az önkormányzat, a rendőrség és az ÉMÁSZ további szoros együttműködése szükséges, jelezte a képviselő. Megdöbbentő volt az is, hogy a lakók 85 százaléka nem gondoskodik a szennyvíz elszállításáról. Szigetelt szennyvíztároló helyett földbe ásott gödrökbe végzik a dolgukat, melynek tartalma lassan, de biztosan „vándorol”a talajban. Ez szintén eljárásokat von maga után a jövőben. Talán senki sem csodálkozik azon, hogy ilyen környezetben napi szintű, súlyos gyermekveszélyeztetés zajlik az ominózus utcákban. A szülők jelentős része nem gondoskodik a gyermekük testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődéséről sem, vagyis elképzelhető - figyelembe véve a magas gyerekszámot -, milyen „szubkultúra” fog Felsőzsolca nyakára nőni 10-15 éven belül, ha nem teszünk a helyzet javítása érdekében. Azóta… Lapunk azon kérdésére, hogy az ellenőrzések hatására történt-e változás, Rimán János elmondta, saját tapasztalata szerint az első ellenőrzésen nagy számban nem felelnek meg az érintettek az előírtaknak, felülvizsgálatra azonban kijavítják a hibákat: kitakarítanak, rendbe rakják az utcafrontot, a kertet, ha kell, kifestenek, kimeszelnek. Hallott olyat is, volt olyan, aki a munkáját négy órakor pontban azért hagyta ott, hogy siessen haza (és nem a kocsmába) rendet rakni, nehogy elveszítse a segélyét. Mindezek után volt, akitől megkérdezte a képviselő: miért nem lehetett ezt elsőre megcsinálni. A válasz az volt: 20 évig ezt senki nem kérte!
15
Bors vezér Népe
Viktoriánus építészet, liberális blokk, vagy a szebb jövő. Kilátások 2014-re Napról napra egyre jobban érződik, hogy a kampányidőszak nem hivatalosan, de bizony elkezdődött. Már teljesen kendőzetlenül hajt a szavazatokért nagyotmondásban a Fidesz és az MSZP-Együtt 2014 is. Összegzésül nézzük meg az elmúlt 1-2 hónap eseményeit. A Fidesz újabb rezsicsökkentést jelentett be, amivel alapvetően nem is lenne probléma, ha ezt – a Jobbik által még 2010-ben javasolt intézkedést - nem halogatta volna évekig. Hiszen a kormányzati többség birtokában erre már akkor is lehetősége volt, de inkább kivéreztette a lakosságot, hogy aztán szavazatszerzési céllal, nagy szemfényvesztőként bedobja a választások előtt. Közben a háttérben közpénzből kompenzálja a külföldi szolgáltatók kieső bevételeit. Talán majd most is rendeznek vele együtt egy aláírásgyűjtést, mert hát ugye Fideszes kétharmaddal, a kormányrúd mellett, ilyen alapvetően támogatható dologról ők maguk nem dönthetnek egyedül, csak olyan apró-cseprő ügyekről, mint a dohány árának emelése, az E.ON gázüzletág megvásárlása horribilis áron, vagy éppen az Európai Uniós tagságunk felülbírálásának a megvitatása. Ez utóbbiak olyan témák szerintük, amelyek szóra sem érdemesek. Közben a nagy „stadionprojekt” szépen halad előre, Felcsúton az 1800 fős faluban is nyilván égetően fontos 3500 főt befogadó arénát létesíteni, mert ez biztosan előbbre való, mint egy kórház, rendőrőrs, vagy iskola megépítése, felújítása. Külön érdekesség, hogy a többszörös olasz bajnok, Bajnokok Ligája győztes Juventus FC hasonló beruházása is kevesebbe került, mint a miniszterelnök szülőfalujának stadionja. De hát a torinoi csapat hol van a magyar Mennyei Bajnokság jelenleg kieső helyén tanyázó felcsúti Puskás Ferenc Akadémiától? Hozzáteszem nem a Viktátorunk az egyetlen a történelemben, aki ilyen mértékben rajongott volna a stadionokért, volt egy hasonló másik „nagy” történelemi alak is, Pinochet tábornok. Az MSZP mindeközben összeállt a Bajnai-féle Együtt 2014 formációval. Számunkra már ott világossá vált, hogy – mivel már előtte képtelenek voltak a kormányzásra, úgy - az elkövetkezendő ciklusban sem lenne ez másként. Persze ezen nincs mit csodálkozni, mivel megbízóik szándéka szöges ellentétben áll nemzetünk érdekével. Ebből adódóan
az elsődleges vita köztük nem abban rejlett, hogy mégis miként kellene az országot ráterelni a fejlődés útjára. Nem. Ugyan kérem, hát ez teljesen érdektelen, hiszen eddig is az volt. Meg hát, ha nincs is rá kidolgozott
terv, akkor nincs is miről vitázni. Ám a hatalom elosztása egymás közt, na, az már egy kardinális kérdés. A Gyurcsány későn futott, neki nem maradt már hely az ultraliberális tömörülésben. Nem baj, ő biztos abban, hogy pártja egyedül is bejut a Parlamentbe. A hangok is ezt súgták a fejében. Mindemellett az MSZP előhúzta újra az aduászt az üres frázisgyártásban, és kikiáltotta a nyugdíjasok 12 pontját. Ebbe sikerült olyan jól csengő szavakat beékelni, mint az „újra megadjuk”, „növeljük”, „ismét bevezetjük”, „lehetővé tesszük”. Magát a történelmi párhuzamot időben nagyon nem sikerült eltalálniuk, de sebaj, februárban még kijöhetnek egy Kommunista Kiáltvánnyal. A Jobbik ezalatt a valós problémákra kereste a megoldást, benyújtotta a parlamentnek a családi csődvédelem kiterjesztett konstrukciójáról szóló javaslatát, mellyel a deviza hitelkárosultak problémájára keres megoldást. Több ifjúsággal kapcsolatos felvetést hangsúlyozott Farkas Gergő, az Ifjúsági Tagozat elnöke, beleértve a nyelvtudás szintjének javítása érdekében tett javaslatokat, és rámutatott a Nemzeti Drogellenes Stratégia hiányosságaira is. Emellett a párt számos
feljelentést tett az elmúlt időszakban, gondoljunk akár csak a bajai választási csalásra, ahol láncszavazással nyert az időközi önkormányzati választáson a Fidesz jelöltje. Ózdon is meggátolták a cigánysátor megépítését, megmentve így a várost a felesleges pénzkidobástól. Miskolcon az önkormányzati képviselők rámutattak a fideszes városvezetés súlyos hibáira, mind a miskolci tejgyárral
kapcsolatban, mind a ki nem fizetett útravaló ösztöndíjjal kapcsolatban, és a be nem tartott fideszes ígéretekkel, miszerint megoldást találnak a fészekrakók ügyére. Összegzésül elmondható, hogy 2014ben, ha Fidesz marad, akkor sem reménykedhetünk benne, hogy a narancsos honatyák a focit megunva új hobbit választanak maguknak, mondjuk az úgynevezett felelős kormányzást. Ha az MSZP-Együtt 2014 nyer, akkor a zene és művészetkedvelőknek sem lesz túl sok okuk az örömre, bár az ország egy nagy filharmonikus zenekarhoz lesz hasonlatos egy Gordonkával, és 10 millió bőgővel. Én úgy gondolom, hogy a narancsosok és a szegfűsök eljátszották mind az emberek bizalmát, mind pedig történelmi szerepüket. Nem tartom következetesnek ezekre a pártokra való szavazást, hiszen az elmúlt 24 év ámokfutása alatt már megmutatták mit várhatunk tőlük. Sokkal célravezetőbbnek tartom, ha egy új erőnek, a Jobbiknak adunk lehetőséget a bizonyításra. Hiszek abban, hogy mienk a jövő. Szilágyi Szabolcs B.-A.-Z. megyei szervező Jobbik Ifjúsági Tagozat