No ( ) "Segítőkéz" Lelkisegély Telefonszolgálat, Debrecen. Tartalom: Bevezetés. Tisztelt olvasó!

No. 25-30. (2002.)

"Segítőkéz" Lelkisegély Telefonszolgálat, Debrecen

Tartalom: Bevezetés A 200l. évi statisztikánk Cikkek, tanulmányok a Délkeleti Régió Hírleveléből Beszámolók konferenciákról Tanulmányok Szakmai előadások Olvasónapló Film-színház-muzsika Lapszemle Könyvajánlat Idézetek

Bevezetés Tisztelt olvasó! A debreceni "Segítőkéz" Lelkisegély Telefonszolgálat 1999. novembere óta Infó néven havi rendszerességgel készít belső terjesztésű folyóiratot a szolgálat önkénteseinek. A periodikánkból alkalmanként ismerős kollégáknak is juttattunk néhány példányt. Így már két évvel ezelőtt igény mutatkozott más szervezetek részéről, szívesen olvasnák a lapunkat a hasonló, segítői tevékenységet folytató kollégák is. A kedves, dicsérő buzdítások hatására döntöttünk úgy, hogy a havi lapokból negyedévente válogatás különszámot jelentetünk meg, s ebben azokat a cikkeket, tanulmányokat tesszük közzé a külvilágnak, amelyek a segítőfoglalkozásúaknak adhatnak szellemi táplálékot, illetve a mi speciális munkánkról szólók. A megjelent havi számokból azonban nem minden arra érdemes írás tudott megjelenni a válogatásokban. Ezért gondoltuk úgy, hogy az elmúlt időszak szövegeit csokorba szedjük, s egyben is megörökítjük őket (mintegy szolgálatunk kalendáriumaként). Megint eltelt egy év, s most is tetemes terjedelmű anyag gyűlt össze a havi lapokban. Kedves Olvasónk tehát ezeken a lapokon a 2002-ben megjelent cikkeinket, tanulmányainkat olvashatja, természetesen csak azokat, amelyeknek nemcsak napi aktualitása volt, hanem a későbbiekben is számot tarthatnak az érdeklődésre.

Kérem, fogadják szeretettel!

Debrecen, 2002. december 13.

Rénes László titkár (szerkesztő)

A 2001. évi statisztikánk 1. Érdemi és nem érdemi hívások összehasonlítása az előző évekkel

Érdemi hívások 1996-2001. 4392

4500 4140 4000

3500

3265

3000

2500

2000

1910

1984

2045

1997-ben

1998-ban

1500

1000

500

0 1996-ban

1999-ben

2000-ben

2001-ben

1. ábra. Érdemi hívások 1996-2001 között.

Az első ábráról látható, hogy 2001-ben is emelkedett az érdemi hívások száma, de megállt az a "rohamos" növekedés, ami 1999-et és 2000-et jellemezte. Nem érdemi hívások 1996-2001.

20000 18405 17713

18000

17212

16000

14000

12000

10000

8000

7220

6000 4459

4532

1996-ban

1997-ben

4000

2000

0 1998-ban

1999-ben

2. ábra. Nem érdemi hívások 1996-2001 között.

2

2000-ben

2001-ben

A második ábra ennél még örvendetesebb: a nem érdemi hívások száma 2000-hez képest csökkent, s valamivel az 1999-es év "alá" csúszott.

Nem érdemi hívások 2001-ben Csendes 2%

Egyéb 7%

Információkérés 6%

Üres 35%

Hecc 50%

3. ábra. Nem érdemi hívások típusai 2001-ben.

2000-ben nem érdemi hívások arányai: információkérés 4%, egyéb 8%, üres 36%, hecc 51%. Úgy tűnik, hogy számottevő változás ebben a megoszlásban nem lesz, továbbra is a hecc-vicc hívások uralják a nem érdemi hívások felét.

Nem érdemi hívások 2001-ben 1800

1600

1725

1754 1575

1534

1622

1629

1400 1271

1242

1214

1261

1305

1200 1080 983 1000

829

797 800

960 876

Összes Hecc 703

693

549

600

585

622

595 435

400

200

0 Január

Március

Május

Július

Szeptember

November

4. ábra. Nem érdemi hívások 2001-ben havi megbontásban (a hecc-vicc hívások és az összes hívások).

3

Kimagasló 2000-ben július hónap volt a nem érdemi összességében és a hecc hívásokban is (ebben évek óta hasonló tendenciát láthatunk). A tavalyi évben mintha változás történt volna, szembeötlő, hogy az év első felében jóval több nem érdemi hívásunk volt. A tendencia valószínűleg nem változott, csak egy "valami": a kijelző használata. Látható, hogy a júniustól használt kijelző június-júliusban még nem éreztette hatását, de utána egyre inkább csökkennek a nem érdemi hívások, azon belül is a hecc hívások. Minden aggodalom ellenére: érdemi hívásaink nőttek, a kijelző használata viszont a nem érdemi hívásokban csökkenést hozott, amit szerettünk volna elérni.

2. Érdemi hívások jellemzői 2001-ben Érdemi hívások 2001-ben (havonta)

350 315 300

287 257

252

281

258 246

250

232

227

222 208

195

200

Nő 150

Férfi

146

145

129

128

119 109

109

105

129 105

100

88

100

50

0 Január

Március

Május

5. ábra. Érdemi hívások

Július

Szeptember

November

nemek szerint havi megbontásban.

Az 5. ábra mutatja, hogy havonként hogyan alakult az érdemi hívások száma. A nőket és férfiakat külön vettük, bár most ilyen szempontból nem elemezzük a hívások megoszlását. Az év első felében több hívásunk volt, a csúcs május (összes érdemi hívás: 461!) és az előtte és utána következő hónapok. Júliustól csökkenés következik.

Érdemi hívások beszélgetési ideje (perc) 2001-ben

5000

4745

4500 4052 4000

3876

3763 3602

3786

3678

3534

3522

3500

3200 3054 2862

3000

Nő

2500

Férfi

2000

1755

1663

1464 1500

1319

1273

1223

1411 1219

1039

1163

1164

1243

1000

500

0 Január

Március

Május

Július

Szeptember

November

6. ábra. Érdemi hívások beszélgetési ideje nemek szerint.

4

A 6. ábra miatt van haszna, hogy külön mutatjuk a nemeket, ugyanis így jól összehasonlítható a beszélgetési idő a hívások gyakoriságával: a hívások az év második felében csökkentek, viszont a női Hívóknál a beszélgetési idő arányában nem csökkent ennyire. Ha októbert nézzük, akkor látható, hogy 232 női Hívó volt, még az első 6 hónapban a legkevesebb 252, mégis októberben 3786 percet vettek igénybe, amivel a negyedik legtöbb hívási idő ebben hónapban keletkezett.

Érdemi beszélgetések Hívói 2001-ben Régi férfi Hívók 1 1%

Új női Hívók 3 9% Új férfi Hívók 21%

Régi női Hívók 29%

7. ábra. Érdemi beszélgetések Hívói százalékos megoszlásban.

2000-ben a hívók 70%-a nő, 30%-a férfi volt, amihez képest 2001-ben két százaléknyit javult a férfiak aránya: 32% a 68% női Hívóval szemben. 2000-ben is az új női hívók 39%, régi női hívók 31%, új férfi 18% és régi férfi 12%. Ehhez képest emelkedés van az új férfi Hívóknál (3%) és csökkenés a régi női Hívóknál (2%).

Érdemi hívások beszélgetési idő megoszlása 2001-ben Régi férfi Hívók 10%

Új női Hívók 36%

Új férfi Hívók 17%

Régi női Hívók 37%

8.ábra. Érdemi hívások beszélgetési idő megoszlása.

2000-ben a beszélgetési idő megoszlása a következő módon alakult: új női hívók 34%, régi női hívók 40%, új férfi hívók 16% és régi férfi hívók 10%. 2001-ben 3%-kal kevesebb idő jutott a régi női Hívókra és ez a 3% az új Hívókra tevődött át.

5

Érdemi hívások 2001-ben 178

174

180 162 160

153

149 143

142

141

140

133 128

125

123

115

120 104

118

110 98

100

111

109

103

104

99

97

94

91

88

Új nő

83 80

73 63

53

49 42

40

46

42

36

34

31

Régi férfi

58

60

47

75 62

55

60

Új férfi

76

75

Régi nő

84

30

26

20

0 Január

Március

Május

9. ábra. Érdemi hívások

Július

Szeptember

November

régi-új Hívók szerint.

Érdemi hívások beszélgetési ideje 2001-ben

3000 2653 2500 2153 1984

1795

2000

2092

2125

2088

2083

2010

1881 1882 1899

1820 1702

1788

1739

1703

1618

1613

1607

1553

Új nő 1447

1500 1190

1039 937

1000

661 612

690

349

817

798 678

716

613

567

459

385

844

704

541

501 500

Régi férfi

1096

934

963

347

286

399

0 Január

Március

Május

Július

Szeptember

November

10. ábra. Érdemi hívások beszélgetési ideje régi-új Hívók szerint.

6

Régi nő Új férfi

1249

A 9. és a 10. ábrát érdemes együtt nézni. Könnyen levonható a tanulság: ha az új férfi Hívók többen vannak, akkor a beszélgetési idejük is több, viszont a nőknél a régi női Hívók beszélgetési ideje olykor még akkor is több, ha a hívások arányában kevesebben is voltak az új női Hívókhoz képest. Amióta statisztikát készítünk a hívásainkról, ezt minden évben megállapíthattuk. Csak nem mindegy, hogy milyen arányban létezik ez az arányeltolódás. Már tavaly is örömmel láttuk, hogy 2000-ben, egy-két kimagasló hónapot eltekintve, csökkent a régi női Hívók beszélgetési ideje az előző évekhez képest. 2001-ben, ha nem is sokkal, de megint csökkenés tapasztalható. Ugye tudjuk, hogy a régi Hívók beszélgetési idejének mennyiségéből elég jól lehet következtetni arra, hogy egy szolgálat életében mennyire vannak jelen a krónikus Hívók?

3. Érdemi hívásaink átlagideje, a hívások időpontok szerint 2001-ben a következőképpen alakultak az átlag beszélgetési idők: 13,5 perc/beszélgetés átlagidő jellemző az összes hívásra. Ezen belül 14,5 perc jut a női Hívókra, még a férfiaknál valamivel több 11 percnél. A férfiaknál mindössze kb. fél perccel több jut átlagban a régi Hívókra, viszont a nőknél az új Hívók átlaga 12,5 perc, ill. a régi Hívóknál 17,5 percre emelkedik az átlag. Tehát ez a mutató is megerősíti, hogy a régi női Hívóinkra több időt fordítunk. Országos viszonylatban a mi átlagunk a legkisebbek között van, volt olyan év, amikor nálunk volt a legkevesebb átlagidő. Az időkereteket tehát összességében jól tartjuk, a régi női Hívóink többször igényelnének többet, de nem sok alkalommal "születnek" hosszú beszélgetések. Az évek során ebben is javulás tapasztalható. Arra is kíváncsiak szoktunk lenni, hogy mikor futnak be a legtöbb érdemi hívások. A 11. ábrán 4 óránként osztottuk fel a napot, s így 18 és 22 óra között volt a legtöbb hívás, az összes érdemi hívás 28%-a ekkor érkezik. Tovább bontva: kimagasló 18 és 19 óra között (8%), illetve az utána következő két órában (7-7%). 2000-hez képest az esti órákban 1%-ot, a délutáni időszakban 4%-ot emelkedett a hívások gyakorisága, a reggeli időpontban viszont 5%-ot csökkent. A hívások időpontjaik szerint 2001-ben

22 és 2 között 10%

2 és 6 között 3%

6 és 10 között 15%

10 és14 között 20%

18 és 22 között 28%

14 és 18 között 24%

11. ábra. Érdemi hívások időpontok szerinti megoszlása

4. Néhány adat a Hívóinkról

7

Korcsoportok

50-59 7%

60 év felett 4% Tizenévesek 36%

40-49 15%

30-39 20%

Huszonévesek 18%

12. ábra. Korcsoportok százalékosan.

Továbbra is a tizenéves Hívók vannak a legtöbben (1573 hívás); 36%-os volt az arányuk 2000-ben is. A 40 év felettiek valamelyest emelkedtek, de a 60 év felettiek tovább csökkentek: 6%-nál soha nem volt magasabb az arányuk, 2000-ben 5%, de már tavaly 4%-ra csökkent. A családi állapotról nem mindig kapunk információt, így a hívások 28%-ában nincs adat. A legtöbbször a fiataloknál derül ki (kiváltképpen a fiatalkorúaknál), hogy nőtlenek, hajadonok. Ezért olyan magas a nőtlenek, hajadonok aránya: 51%. Családi állapot

nőtlen, hajadon 51%

nincs adat 28%

élettárs 1% házas különélő 2% házas együttélő 11%

özvegy 2%

elvált 5%

13. ábra. Családi állapot.

A hívásokban megjelenő problémákat aszerint csoportosítottuk, ahogy a jegyzőkönyvön is kódoljuk. Továbbra is a legtöbb probléma az érzelmi-hangulati jellegűek, a társas kapcsolati problémák, szexuális és partnerkapcsolati problémák. Mindezekről tudjuk, hogy leginkább a fiatalok hívásaiban jelennek meg. 2000-hez képest növekedést tapasztaltunk a szexuális problémáknál és az egészségügyi problémáknál. Csökkent viszont az érzelmi-hangulati problémák és a magány, izoláció száma.

8

Fõbb problémacsoportok

társas kapcsolati problémák 12% hirtelen sorscsapás 2% jogi probléma 1% munkanélküliség, foglalkozás 2% szociális probléma 2%

egészségügyi problémák 9% lelki egészség más öngyilkossággal problémái összefüggõ, krízis 9% 3% magány, izoláció 8%

érzelm-hangulati problémák 16%

14. ábra.

családi probléma 7% házassági probléma 4%

más partnerrel probléma 10%

szenvedélybetegségek 4% szexuális problémák 12%

A hívásokban megjelenő problémák csoportosítása.

A 4392 érdemi hívásból 930 esetben volt szükség a Hívót valamilyen szakellátás felé irányítani. Ez az összes hívás 21%-a. 2000-ben 19%-os volt ez az arány. A Hívóinkat legtöbbször egészségügyi ellátás felé irányítottuk, 2000-hez képest valamivel kevesebb alkalommal. 14 esetben fordultunk a mentőkhöz vagy rendőrséghez, amit operatív beavatkozásnak regisztráltunk. Végül itt szeretnék még a krízishívásokról rövid tájékoztatást adni: 29 Hívó volt krízishelyzetben, ami akár öngyilkossággal is végződhetett volna. 8 esetben már kárt is tett magában vagy gyógyszert vett be a Hívó.

A Hívók irányítása

önkormányzat, munkaközvetítõ 6%

egyéb 7% szakorvoshoz, kórházba 28%

jogi tanácsadás 6% egyesületek, alapítványok 4% mentõk, rendõrség 2% más szolgálathoz utalás 10%

családsegítõ, nev. tanácsadó 11%

15. ábra.

Ideggondozó szakrendelés, pszichoterápia 27%

Operatív beavatkozás és irányítás megoszlása.

9

Cikkek, tanulmányok a Régió Hírlevélből

Van kiút A mentálhigiéné nem csupán pszichés megbetegedések prevenciója, nem csak lelki egészségvédelem, hanem tágabb értelemben egy közösség, egy régió lelki egészségének állapota, de az az intézményrendszer is, mely ennek javítására, fenntartására hivatott. Szociológiai megközelítésben gyógyító és megelőző intézmények működése, hatékonysága és fejlettsége alapján ítélhető meg a mentálhigiéné. Az intézmények az alábbi feladatokra irányulnak: 1) a személyiség fejlődésének elősegítése, 2) az interperszonális kapcsolatok kulturáltságának fokozása, 3) közösségi kapcsolatok interakciós viszonyainak humanizálása, 4) a segítés gyakorlatának kialakítása, (fogyatékosok, hátrányos helyzetűek). Hazánk megítélése a mentálhigiéné minden kritériuma szerint kedvezőtlennek mondható, a korábbi évtizedekben megszűnő lokális közösségek, a társadalmi rétegződés markáns változása, az elszegényedéssel együtt járó megélhetési gondok és egyfajta általánosnak mondható dezintegráltság következtében. A fejlődés irányát mutatják a nevelési tanácsadók, az ifjúságvédelmi intézmények, családsegítő szolgálatok, egy-egy célzott réteg felé irányított szolgáltatások mint a tini- vagy drogtelefonok. A szolgáltatások és lehetőségek olyan társadalmi gondokra próbálnak megoldást keresni, mint az alkoholizmus, a fiatalkori devianciák, drogfüggőség, válás, öngyilkosság. Az öngyilkosság megelőzésében, a fenti gondok talaján kialakult krízisek kezelésében bírnak nagy jelentőséggel a lelkisegély telefonszolgálatok. A lelkisegély telefonszolgálatot a fogyasztó (hívó) oldaláról megközelítve azt kell megvizsgálnunk, hogy akár hirtelen, akár hosszan elhúzódó döntési folyamatában milyen befolyásoló tényezők merülnek fel. Alapvetően valamilyen szükséglet merül fel a hívóban, akár fiziológiai, akár pszichológiai (hovatartozás, elfogadás, érzelmek). Ez utóbbit sokkal nehezebb kategorizálni, hiszen a fiziológiaival ellentétben utóbbi csak egy része másodlagos, tanult szükséglet, mint az értékelés, elismerés, tisztelet szükséglete. Másfajta felosztás (James Bayton) biogenetikus és pszichogenikus szükségletet említ, utóbbiak az érzelmi szükségletek, az egot támogató és az ego védelmét szolgáló szükségletek. A hívó döntési folyamata tehát a következő: 1) felmerül a szükséglet, 2) beszerzi az információkat, értékeli az alternatívákat, 3) döntést hoz, esetleg elmarad a cselekvés. Ha a hívó a szükséglete érdekében cselekvő lépésre szánja el magát, motiváltnak tekinthető. A motívumok a feszültségcsökkentés szolgálatában állnak, a hívó alapvető célja, hogy visszatérjen egyensúlyi állapotában. A folyamat: szükségletek - motívumok - akció - feszültség kielégítése - feszültség csökkenése. Ezek alapján kiemelten fontos számunkra a hívó döntési folyamatának az a szakasza, melyben a számára ismert alternatívák közül választ, aszerint, milyen lehetőséget kínálnak a felismert szükséglete kielégítésére. A hívó értékelő kritériumait saját szükségletei határozzák meg. Kínálatunknak, más szóval reklámunknak olyan üzenetet kell tartalmazni, melynek ismeretében a hívó joggal feltételezheti, hogy választása problémájának legjobb megoldását szolgálja. Ha a folyamat végén elégedettség alakul ki a hívóban, tapasztalata befolyásolhatja jövőbeni döntéseit is, így hasonló esetben automatikusan elhagyja a keresés és értékelés szakaszait és újra a már megismert lelkisegély telefonszolgálatot hívja. A telefonszolgálat speciális volta miatt nincs lehetőségünk feedbackre, nem tudhatjuk, milyen információkat használt a hívó, s az elégedettségéről is csak szubjektíve nyilatkozhatunk. E tény ismeretében reklámunkat nem korlátozhatjuk a “piac” bármely szűk szegmensére, nincs számunkra a szűken vett értelemben célcsoport. Reklámunkkal úgy érünk célt, s itt már használhatjuk a feltételes módot-, úgy érhetnénk célt, ha széles spektrumú, több médiumot felhasználó, nagy intenzitású kampányt tudnánk beindítani, s viszonylagos folyamatossággal fenntartani. - Tégy jót és beszélj róla- e mondattal foglalható össze public relations munka lényege. A szegedi lelkisegély telefonszolgálatnál a mondat első fele már magvalósult.

(Á.J., Szeged)

10

A LELKISEGÉLYSZOLGÁLAT ÉS A MENTÁLHIGIÉNÉ Gondolatok a telefonos segítőmunkáról

Szeretném ezzel a néhány idézettel kezdeni a bemutatást, ami hűen tükrözi a telefonos lelki segélyszolgálatok feladatát. Ezek a sorok saját érzésemet és mondanivalómat is feltárják. “Virrasztott a szív égő romja mellett, Hogy tévedt, sújtott embertársainak Irányt adjon s erőt, vigasztalást.” Vörösmarty “Ne adj tanácsot, amíg nem kérnek föl rá.” Erasmus “A hallgatás a maga idején bölcsesség és többet ér minden beszédnél.” Plutarkhos “Ideje (van) a hallgatásnak és ideje a szólásnak.” (Prédikátor 3:7) “Jobbak leszünk egy kis boldogságtól, de farkasokká válunk boldogtalanul.” Strindberg

Bevezetés Az örökletesen adott pozitív lelki képességek a lehető legteljesebb kibontakozása nem következhet be magától, azt tanulni kell. Az ember nem fogadja el ellenállás nélkül a “lelki alultápláltságot”. De sajnos az életszínvonal emelkedésével csökken az anyagi segítség iránti igény, másrészt azonban növekszik a lelki segítség szükségessége, de sajnos ez nem csak az életszínvonal növekedésével függ össze. Az igen nagyfokú a beilleszkedési nehézség a tömeges életforma változással magyarázható. A társadalmi viszonyaink gyorsuló átalakulása, bonyolultabbá válása sokaknál belső elbizonytalanodáshoz, konfliktusokhoz, lelki feszültségnövekedéshez vezetett. Az “érzelmileg fogyatékos” személyek csoportjába tatoznak azok, akik lelki egészségük hiánya folytán bizonyos körülmények között képtelenek életüket felelősséggel irányítani. A lelkileg éretlen személyiség néhány jellemzője: - az értelem és az érzelmek közötti egyensúly hiánya; - a destruktív erők túlsúlya a konstruktívok felett; - gyorsan támadó vagy védekező állásba helyezkedés; - hiányzó önkritika; - irreális elképzelések (önbecsülés, önértékelés, önbizalom hiánya); - merev ragaszkodás az általa alkotott gondolkodásbeli, érzelmi dolgokhoz; - türelmetlenség; - képtelenség a lemaradásra; - túl erős érvényesülési vágy; - egocentrizmus; - érdektelenség, érdeklődéshiány; - a külső és belső realitásokat nem tudja objektíven nézni, elfogadni és befolyásolni; - túlságosan szubjektív, kontrollálatlan, spontán reagálás; - visszariadás az önállóságtól (függőség, döntésképtelenség);

11

-

belső önállótlanság, hajlam a konformizmusra, hatalmi törekvés, gőg, kóros unalomvágy; hajlam az ambivalens gondolkodásra; elhárító mechanizmusok túlzott használata.

Ezen jellemzők esetén bátran elmondjuk, ebben az esetben nincs elegendő belső biztonság, lelki egyensúly. Félő, az emberek nagy lelki megterhelés, erkölcsi követelmények növekedése folytán lelki erőforrások hiánya miatt összeomlanak vagy hibás döntéseket hoznak. Aki elbotlik, nem képes felállni vagy nincs aki felállítsa. Segítség nélkül elvész, öngyilkosságba, alkoholba vagy drogba fog menekülni (ami még tovább fogja ezt a helyzetet mélyíteni és még nehezebb a kivezető utat megtalálni). A lelki egészség fejlesztése és megőrzése a lelki károsodás csökkentése pedig nem képzelhető el az úgynevezett segítő kapcsolat keretében megvalósított személyes segítség nélkül. A lelkileg egészséges ember számára is bármilyen kielégülés csak akkor jöhet számításba, ha embertársainak jó érzelmi közérzetét is eléggé figyelembe veszi. “Semmi sincs bent, semmi nincs kint, mert ami bent, az van ott kint." Goethe Szükségessé vált a pszichológiai szaksegítség, ami sajnos hazánkban nincs kiépítve. Nincs megfelelő szakképzés a lelki problémák megoldásához. A lelki probléma fel- és megismerése, egyéni bánásmód, személyre szabott gondozás pedig szükséges. Fontos a segítő és a segítségre szoruló közötti beszélgetés helyes irányítása, bevezetése nem különben. A segítő munka négy fázisa: 1.) Kedvező munkalégkör kialakítása. 2.) Kezdődő önkritika. 3.) Új felismerések szerzése. 4.) Felismerések megvalósítása a gyakorlati életben. Jelen problémáról beszélek, de régen is valós volt ez. Igen sok ember érezte számkivetettnek magát, de segítség nem volt sehol.

“Mielőtt kezet emel önmagára, hívja fel ezt a számot" Az első lépés 1885-ben született meg egy New York-i szállodában, késő este egy hölgy kért segítséget, de senki nem volt elérhető. Reggelre az idős hölgy öngyilkos lett, mire Harry Warren-t egy baptista lelkészt sikerült elérni. Ennek az eseménynek a hatására kezdte meg a lelkész a lelkigondozást a világon elsőnek. Más szolgáltatások is folyamatosan jöttek létre, egyéni kezdeményezésekre és öngyilkossági szempontokból veszélyeztetett emberek megsegítésére. Főleg egyházi kezdeményezésre alakultak meg és elsősorban karitatív jellegűek voltak. 1953 november 2-án Londonban Chad Varah anglikán lelkész tette közhírré egy napilapban, hogy Mansion House 9000 számon lehet fordulni hozzá segítségért. Nyugtalanította, hogy olyan sok az öngyilkos és semmi hatást nem ért el a medicinális és szociális terület. A hírre sok segítségre szoruló ember kereste meg. Így alapította meg Chad Varah az úgynevezett szamaritánus szervezetet, amely önkéntes segítők egyesülésével jött létre. Eleinte csak az öngyilkosságok problémájával, majd különböző élethelyzetekben adódó lelki problémák megoldására is rátértek. Az alapszabályok értelmében a segítő csapat nem tehetett különbséget vallási felekezetek tagjai között, mindenki számára segítséget kell nyújtani. Működésük lassan az egész világra kiterjedt: a gondolat, hogy tudniillik a telefon alkalmas eszköz a lelkigondozásra, gyorsan elterjedt az európai kontinensen és más földrészeken is. Ez a hullám szerencsére Magyarországra is eljutott, 1970-ben elsőként Debrecenben, majd 1973-ban Budapesten. Aztán gombamódon elszaporodott az egész országban, szinte majdnem minden nagyobb városban létre jött lelkisegély telefonszolgálat. Nyíregyházán 1989 decemberében a Magyar Vöröskereszt keretében Burget Lajosné vezetésével, kb. 40 fővel indult meg a nagy munka. Igen nagy volt a lelkesedés pedagógusok, pszichológusok, lelkészek, biológusok és más területen dolgozók vettek részt aktívan a munkában. Egy “gyorstanfolyam” néhány instrukció, amit dr. Sátrahegyi Éva tett meg, és indult is a munka. De a feladat nehezebbnek bizonyult, sokan úgy vélték, ez az, amit szeretnének csinálni, de a kevés felkészülési idő és a tapasztalatlanság rövid idő alatt szinte felére csökkentette a létszámot. Akik maradtak, azok folyamatos szupervíziókon, tanfolyamokon és konferenciákon vettek részt, így erősítve a nehéz feladatokhoz magukat.

12

Én magam 1995 óta vagyok tagja a lelkisegély telefonszolgálatnak Nyíregyházán. Sok év kemény munkája, tanulás értette meg velem, hogy erre a munkára igen nagy szükség van és szakképzetlenül, empatikus készség nélkül nem szabad a telefon mellé ülni. Minden szolgálat egy meghatározott cél miatt jött létre. Nemzetközi normákban is rögzített ez a cél - hármas feladatot vállalnak fel a szolgálatok: - öngyilkosság megelőzése és megelőzni egy preszuicidális állapot kialakulását, - krízisintervenció felvállalása, - életvezetési problémák kezelése, lelki egészségvédelem. A telefonszolgálat által kínált lehetőséget alacsony küszöbű mentálhigiénés szolgáltatásnak nevezhetjük, mert: - szolgálatok állandó és ingyenes elérhetőségre törekednek, - kommunikációs lehetőség bárki számára, - anonimitást és titoktartást biztosítanak. Hasonló elvek alapján működik a néhány éve megalakult gyermek és ifjúság lelki elsősegély telefonszolgálatok csoportja. Ez főleg oldaleszcens korúak és fiatal felnőttek számára nyitott segítség az angol Child-rendszer és a Plercuundeling elvei alapján. Megalapították a Gyermek és Ifjúsági Telefonszolgálatok Országos Szövetségét. Telefonos segítségnyújtással más szervezetek is foglalkoznak. Azokat a szolgáltatásokat, amelyek nem a lelkisegély telefonszolgálatok “összes” alapelvei szerint működnek, rétegtelefonoknak hívjuk. A létrehozott rétegtelefonok egy-egy területtel foglalkoznak (daganatos betegek, SM-es betegek, HIV fertőzöttek, drogosok, hajléktalanok, idősek, mozgássérültek, homoszexuálisok, bántalmazott nők, terhes anyák stb.). A lelki elsősegély telefonszolgálatok sok helyen bázisai más mentálhigiénés, prevenciós kezdeményezéseknek, ezzel egyedülálló hálózatát adják a mentálhigiénés és egészségfejlesztő műhelymunkának az egész országban. A telefonos szövetséget 9 szolgálat 1986-ban alapította meg. Ma már 36 szolgálat van, folyamatosan gyarapszik.

Hazai tapasztalatok Az 1998/99-es adatok azt mutatják, hogy egyre inkább szükség van a telefonszolgálatok munkájára: Régiók Nyugat-Dunántúl Észak-Dunántúl Dél-Dunántúl Budapest és Pest megye Délalföld Kelet-Magyarország Észak-Magyarország

1998 5.348 2.340 2.856 23.402 960 11.390 10.750

1999 8.605 4.170 3.861 53.891 552 27.939 20.477

1998-ról 1999-re - a váltás időszakában - a forgalomnövekedés egyértelmű és dinamikus. 1998-ban 32.475, míg 1999-re 41.392 érdemi hívás, a növekedés 130%-os volt. Az országos szövetség adatai szerint 2001-ben 750.000 Hívó kereste a vonalakat, ebből segítő beszélgetések száma 180.000, ezekből mintegy 50.000 szuicid- vagy krízis jellegű. Sajnos a telefonos segítőmunkát állami szinten nem tartják olyan fontosnak, így a szakminisztériumi támogatások a létfenntartást éppen biztosítják. Azok a szolgálatok, amelyek nem 24 órás szolgálatot adnak, vagy legalább heti 3 napos ügyeletet nem vállalnak, csak saját erőforrásukra számíthatnak. Sajnos a nyíregyházi szolgálat is önerőből tartja el magát, hisz nem tartozhatunk a szövetséghez, mert nem tudjuk a szervezet által megszabott 24 vagy 12 órás ügyeletet teljesíteni. Így Debrecen fedi le azt az időt, amikor itt nincs ügyelet. Debrecenben 2001-es adatok szerint 4.392, 2000-ben 4.140 érdemi hívás volt, míg 1998-ban csak 2.049.

13

Nyíregyházán is megfigyelhető az emelkedés, annak ellenére, hogy csak hétvégén működik, így egyre magasabb a hívások száma. 1998-ban 191 nő, 92 férfi, 1999-ben 195 nő és 111 férfi Hívónk volt. A nem érdemi hívások száma is növekvő.

“CRY FOR HELP” Főleg az öngyilkosság megelőzése érdekében alakult meg a szervezet és ma is ez a “legfélelmetesebb” eset. Mindig komolyan kell venni, ha valaki arról beszél, véget akar vetni az életének. Minden ember élni akar, az öngyilkossági gondolattal olyasmit akar üzenni, amit közönséges beszéddel nem lehet kifejezni. Ha telefonál, akkor már nem olyan biztos, hogy a halál az egyetlen megoldás, hiszen beszélni akar róla. Fontos a meghallgatás és főleg kérdezni arról, voltaképpen mit is akar az öngyilkossággal, mit próbál megmagyarázni. Így talán ki tudja fejezni magát, megértve szavait visszaadni neki, amit megértettünk. Talán ily módon önmagát tönkretéve lehet csak megoldani a problémáját? – Kérdéssé válhat számára ez. A Hívó szabadságának elismerése már annyi, mint visszaadni neki azt, amit kétségbevont, amitől megfosztva érzi magát. Fel kell hívni a figyelmet, csak egy élet van és a halál nem megoldás – nem ad választ a nehézségekre, csak megsemmisít. Az élet lehetőségként létezik, míg el nem dobjuk. A hívás alatt a kapcsolat minősége a legfontosabb és ez készteti arra, hogy legyen kedve kapcsolatot teremteni újból. “Az emberek azt hiszik, hogy az öngyilkosság révén megszabadulnak a problémáiktól. De az öngyilkosság óriási tévedés, mivel ezen az úton csak a materiális testet semmisítik meg, a problémák megmaradnak.” Azt gondolnánk a téli, őszi idő a veszélyeztetett időszak. Ezt Montesquieu fogalmazta meg először 1784-ben: a ködös hideg országok kedveznek az öngyilkosságoknak. Ez a nézet hosszú ideig tartotta magát. Már Esquirol is felfigyelt rá az 1800-as évek elején: a melankolia és az öngyilkosság nyári időszakban gyakori az intézetében. Ezzel foglalkozott főleg az olasz iskola (Lambraso, Ferri, Morselli) az öngyilkosság bioklimatikus magyarázatával. Ferri magyarázta azt, hogy a meleg idő miatt megnövekszik az idegrendszer ingerlékenysége, sok energia gyűlik fel a szervezetben és ez vezethet a fokozott autoagresszivitáshoz. Ezt támasztja alá Leffingwell a korabeli írásában. Lambraso szerint a meleg intenzitása késztet a gyilkosságra. Marselli is átvette ezt, de ő jelentőséget biztosított a társas lélektani okokra is. Durkheim a bioklimatikus magyarázatot nem tudta elfogadni, megvetette a szocioökonomikus teória alapjait. Joggal jegyzi meg, hogy az antik Rómában meglehetősen magas volt az öngyilkosság, mint Indiában is. De a század végére igen alacsony lett, de az időjárásban nem történt nagy változás. Így befolyásolja az eseményt: idő, hely, társadalmi helyzet, szociális helyzet, ünnepek, és ki tudja mi minden még. Az öngyilkossághoz három kritérium vezet: - a meghalás tudatos szándéka, - egy módszer helyzete, mely kioltja az életet, - egy módszer cselekvés sémájának megvalósítása.

Depressziós Hívók Potenciálisan szuicid veszélyeztettek a depresszióban szenvedők. Miben segíthetünk: - Eltűrni a depressziót, - Lehetőséget adni, hogy felszínre kerüljön az agresszivitás, a düh, a szenvedés, a félelem (itt fontos a meghallgatás, a könnyek visszaadják az erőt). Fontos: - meghallgatás, - hagyni beszélni, hogy kifejezhesse érzéseit, - meghallgatás = simogatás; + - hatásokra rákérdezni “Jól érzi magát?” “Tudna róla beszélni?” - neme szerinti viselkedés a Hívóval, veszélyes “semlegessé” tenni, - meghallgatás lezárása, ügyelő indítványozza - felvállalni az elválást, - segítő saját érzéséről nem beszél – semleges marad – de ez nem lehet érzelmi üresség. A Hívók gyakran alkoholizmusba, depresszióba menekülnének. Így igen óvatosan kell velük beszélni és soha nem előítélettel. A környezet negatív attitűdjei miatt igen gyakran magányosan élnek. Ezért szükséges: legalább

14

mi hallgassuk meg és ne kritizáljuk. Szükséges azonban a megfelelő szakemberhez irányítani, hogy segítsünk a Hívón, ha ez telefonon már nem megoldható.

A felvilágosítást kérő Hívók “Nem tudja mikor indul a vonat …?” “Hová fordulhatnék tanácsért …?” Sokan csak információt kérnek, de soha nem lehet tudni nincs-e valami a kérdése mögött. Azzal, hogy a kérdésére válaszolunk ne higgyük el, a szóban forgó hívás valóban csak egy kérdésre vonatkozik. Az első kérdés lehet egy tapogatózó bevezetés, vagy egyszerűen csak egy kifogás. Próbáljunk meg, ne csak egyszerűen egy felvilágosítást adni, ha lehet nézzünk a mélyére és ne intézzük el néhány szóval. A férfiak gyakrabban kérnek felvilágosítást, mint a nők. Nekik talán nehezebb beszélni a problémáikról. Célunk, ne a hívás lerázása legyen a felvilágosítás, hanem lehetőleg alkalmat adjunk a beszélgetésre.

Krónikus Hívók Valamennyi szolgálat komoly feladata, hogy megoldja a krónikus Hívók ügyét. 1. Minél több egy szolgálatban az ilyen jellegű Hívó, annál több időt foglalnak el, így a szolgálat elérhetetlenné válik a szükséges Hívók számára. 2. A hívások egyre inkább frusztrációkhoz vezethetnek; felkínált problémák állandósulnak, egyre nagyobb terhelés a Hívóra: kilátástalanság, reménytelenség érzésének erősödése. Ezt előbb-utóbb majd a segítőn vezeti le. A folyamat kellemetlenné válik. Csak traumatikus befejezés képzelhető el. 3. A segítő konfrontálódik a saját tehetetlenségével – frusztrálódás. A stáb konszenzusának függvénye, hogy milyen feltétel meglétekor és mikor minősít egy Hívót krónikusnak. Ebben a folyamatban mindkét fél aktívan részt vesz. Miként válhat krónikussá a Hívó: 1. Kialakult dependencia. - Parttalanná vált beszélgetések, - Operátor frusztrálódása, - a beszélgetések száma végtelen, a telefonos kapcsolat lezárhatatlan – öncélúvá válás. Kizárható a veszély, ha: a jelentkezések gyakorisága, időtartama kontrolált módon zajlik. 2. A Hívó dependenciája a szolgálatra irányul, már mindenki ismeri és tud róla a stábnál. Kialakul egy circulus vitiosus. Nem az a krónikus Hívó, aki sokat és sokáig telefonál, hanem kronicitásról akkor beszélünk ha a Hívó problematikájának megoldásában tehetetlen vagy nem illetékesek már az ügyelők.

Csendes Hívók Minden szolgálatnál ismert a “néma”, “csendes” Hívó. Van, hogy azonnal leteszi, de van, hogy hosszú idő után teszi le. Nonverbálisan ugyan kommunikál; hallgat, sóhajt, tartja a vonalat. Több oka is lehet amiért nem szólal meg: - verbális kommunikációra való képtelenség, - erre irányuló ambivalencia, - bűntudat, - önvádolások megelőzése, Egyoldalúan zárja le az ügyet, hogy később bármikori újbóli hívásra lehetősége legyen. Nagy érzelmi megterhelést ró a Hívóra a megszólalási kötelezettség és képtelenség egyidejűsége. A felelősség súlyától mentesíti a segítőt a döntésével. De feltehetjük azt a kérdést “Nem tetszik a hangom?”; “Vajon mi történt?” A figyelmes jelenlétet jelezze a meghallgatás, tisztelettel tegye a diszkrét és rövid közbeszólásokkal. Érezze, amíg nem beszél, addig is meggyőződjön arról, hogy úgy látjuk és fogadjuk el amilyen.

15

“A remény voltaképpen az ember bensőjében van. Egy belső érzés arról, hogy van segítség kívül. A segítségrenyílás minden személy állandó, maradandó szükséglete. A segítség amely ‘kívülről jön’, sokszor valósul meg olyan mások által, mi Te, vagy én." Penny Prophit (Helsinki, 1988.) “A remény valódi kezdetei ott tűnnek fel, ahol az elkeseredés és kétségbeesés kísért.” Gabriel Marcel: Homo Viatro

Szexuális jellegű hívás Igen gyakori az ilyen jellegű hívás. Nem az összes hívást tekintve a férfiak és a fiatalok körében gyakori. Ezek a hívások sokszor félelmet és szorongást vagy ébredő vágyakat takarnak, amiről beszélni szeretnének. Okok: - nem megértő környezet, - nem megfelelő kapcsolat a szülőkkel, - felvilágosítási hiány (tudatlanság), - terhességtől való félelem, - bűntudat a vágyai miatt. Információkérés mögé rejtőznek: pl. “Menstruáció alatt is teherbe lehet esni?” Nem szabad válaszolni a kérdésre, hisz az a mögött rejlő problémát kell felszabadítani. Soha nem szabad kritizálni, erkölcsi normákat hangoztatni, mert ez nem a mi feladatunk. Nem tiltani, tabukat felállítani, hanem a realitásra kell figyelmüket felhívni. A maszturbáló Hívókat semmi érvvel nem lehet jóra bírni, ezek illetlenségét fogalmazva meg, a kommunikációt egyoldalúan szüntessük meg. A homoszexuálisok is gyakran telefonálnak, főleg férfiak. Mindig a kialakult vagy kialakulóban lévő identitást kell erősíteni. Irreverzibilis folyamatok visszafordításának kísérlete a Hívó személyiségét sértené, sérülne, lélektani állapotában rosszabbodást idéznénk elő.

Időskorú Hívók Egyre több réteget ölel fel, egyedül vannak és nincs senkijük. Legtöbbször ragaszkodnak ahhoz a személyhez, akivel első ízben beszélgettek, mivel nehezen tudnak kapcsolatot teremteni, nem merik érzéseiket mások előtt feltárni, de ahhoz, hogy a segítő ne frusztrálódjon már a kezdeti időben, szerződést kell kötni szóban, hogy mennyi idő áll rendelkezésére, ezzel lehet a Hívót sértődés nélkül kötelezni az idő betartására.

Gyászoló Hívók Igen üresnek, kifosztottnak érzik magukat a gyászoló Hívók. Mit is lehet velük kezdeni, mit is mondhatunk nekik, akik elveszítették szeretteiket. A tévhittel ellentétben beszélhetünk az elhunytról, hisz ezért hívja a szolgálatot. Hisz mások félnek ettől, de a gyászolónak erre van igénye. Talán azért tétovázunk, mert önmagunk is nehezen tudjuk elviselni a halál gondolatát. Mások halála menthetetlenül is a miénket hozza gondolatkörünkbe, ezért is akarunk másról beszélni.

Mosoly, meghallgatás és alapelvek Igen sokrétű és széles körű a Hívók által érintett problémák köre, de ezek a gyakoribbak, amiket kiemeltem. Ez nem jelenti azt, hogy a többi probléma nem lényeges és nem kell olyan mélyen foglalkozni vele. A mosoly az egyetlen kincsünk lenne, de ezt itt, Európában nem tartjuk sokra, pedig nagy erőt ad. Én személyesen tapasztaltam Nyugat-Afrikában, hogy ott az embereknek semmijük sincs a kedvességük és a mosolyukon kívül. Mégis gazdagabbak nálunk. Én sok energiát nyertem öt éves afrikai tartózkodásom alatt, ezzel is segítve a telefonos munkámat. Ugyan a vonal végén nem látható a mosoly, de szerintem áthatva az embert, a

16

hangon észlelhető. Amit sokat a Hívóim meg is jegyeznek: “Úgy érzem Ön mosolyog, most érzem az erőt, ami Önben van.” A kommunikációs technikák hihetetlen fejlődése nagy segítség a kapcsolatteremtésben. A technika fejlődik, de az emberek közötti kapcsolatteremtés ugyanolyan nehézkes maradt, mint régen. Meghallgatni, megérteni, összetalálkozni, még ha csak egy pillanatra is, nehéz feladat maradt. Ahhoz, hogy minden egyes alkalommal újra és újra bele akarjuk élni magunkat a mások helyzetébe, igen nagy erőfeszítést igényel. A segítőnek feltétele az, hogy érdekelje embertársainak sorsa, hogy elfogadjuk különbözőségüket. Tanuljunk meghallgatni és hallgatni egymást és kölcsönösen beszélni önmagunkról, minden álarc, egyszerűen hazugság nélkül. Ez lenne szükséges ahhoz, hogy ne legyenek az emberek egyedül, társ és támasz nélkül. A segítő számára fontos alapelvek:
Nem kell egyetérteni mindig a Hívóval,
Nem kell megváltoztatni, hisz nem ez a feladatunk,
Szabályokat nem hághatjuk át: találkozás, látogatás, cinkosság stb.,
Nem tehet meg mindent,
Nem lehet mindenki kedvére tenni,
Nem fedheti fel a névtelenséget, teljes diszkrécióját a hallottakról,
Nem példálózhat és hasonlíthat másokhoz. Feladata meghallgatni és elhallgatni, fontos a csend, az együttérzés. A névtelenség megtanít vagy újra tanít kapcsolatot felvenni, pillanatnyi megoldást nyújt, nem törődik, hogy legyen folytatás. Azonnali, ingyenes elérhetőség, egy beszélgetésre ad alkalmat, nem húzódhat a végtelenségig. A Hívót biztatni kell a kapcsolat létesítésére, tud is, ha akar, hisz most is megtette. Segítsünk elindulni, de az utat egyedül kell végigjárnia.

ÖSSZEFOGLALÁS Sokan azt mondják a segítő kapcsolata: “Segíteni felszínre hoznia másikkal azt, amit még csak sejt.” Mindennek megvan a maga ideje:  a hallgatásnak,  hogy kimondjuk a dolgokat,  a meghallgatásnak,  a beszélgetésnek,  a találkozásnak,  az elválásnak. Az állandó készenlétünk elfeledteti, helyesen és bölcsen használjuk-e fel időnket, milyen az életvezetésünk, tudjuk vannak határaink, amit átlépni nem lehet és szabad. A szupervízió fontos feladata, hogy témája legyen; a beszélgetés kezdetének és befejezésének a módja, ami sok gondot okoz. Ezt a Hívóval már a kezdéskor érdemes tisztázni és akkor Ő is tudja, hogy a végtelenségig nem lehet igénybe venni a vonalat. Lényeg tehát: segíteni a Hívót, hogy világosabban lásson, választani tudjon, de nem dönteni helyette. Hinni és bízni kell abban, hogy mindenki meg tudja szerezni, vagy vissza tudja szerezni önállóságát. Általunk nyújtott kapcsolat kölcsönös tiszteleten és egyenlőségen kell alapuljon! A kompetenciahatár szigorú betartásával is a Hívót segítjük. Elmondhatjuk, aztán volt értelme a munkánknak, fáradozásainknak és a Hívók elhiszik: “Soha nem egészen sötét az ég” Paul Eluard.

Djogni Judit Nyíregyháza FELHASZNÁLT IRODALOM Alfred Vannesse:

Hallgatástól a meghallgatásig

17

LESZ Bp. 1993. Tele(pszicho)fon (Öngyilkosság-megelőzés lehetőségei telefonon át) ANIMULA 1990. Dr. Exterdéné Zsurkai Ilona – Szarkáné Kövi Márta: Segítő kapcsolat INTER TECHNO – H KFT. Bp. 1997. Hárdi István: A lélek egészségvédelme Bp. SPRINGER 1992. Dr. Buda Béla: Mentálhigiéné ANIMULA Bp. 1994. Gerevics József: Közösségi mentálhigiéné részei GONDOLAT Bp. 1989. Szakfolyóiratok: Szenvedély betegségek (VIII. évfolyam 2000. 3. sz.) Pszichoterápia (IX. évfolyam 1. sz. 2000. február) Pszichoterápia (IX. évfolyam 2. sz. 2000. április) Végeken (1998. 9.) Mentálhigiéné és pszichoszomatika (1999. 1 évfolyam 1-2. sz.) Network 2000. 2. (76) sz. Network 2000. 3. (78) sz. Infó “Segítőkéz” Lelkisegély Telefonszolgálat (Debrecen, 2000. tavaszi különszám) Balikó Márta:



A preszuicidális szindróma tünettana Erwin Ringel1

1) A beszűkülés a) Szituatív beszűkülés Normális viszonyok között az emberi egzisztenciát az adott fejlődési és kibontakozási lehetőségek gondossága jellemzi: ilyenkor az előrehaladási törekvés, a kíváncsiság: hogy mi fog történni? mit lehet véghez vinni? és ezzel párhuzamosan az élettér kitágítása egyfajta végtelen, örömteli, boldogságérzést keltő folyamattá kapcsolódik össze. Az öngyilkosságot megelőző helyzetben ez az érzés elvész. Helyébe olyan érzés lép, mintha az egyén minden oldalról akadályozva lenne, körül lenne fogva és mindig szűkebb keretek közé lenne szorítva. Ilyen módon az emberi életnek nagy területei a lehetségesnek és megvalósíthatónak határain kívülre kerülnek. Ezek a területek olyanná válnak az illető számára, mintha nem is léteznének. Rendszerint csak akkor kerül sor öngyilkosságra, ha legnagyobb kétségbeesésben, sőt kényszerű átélésben az öngyilkosság látszik az egyetlen megmaradt lehetőségnek. Ameddig racionális szinten lehet választani lét és nemlét között, mindig a lét győz. Külső tényezők önmagukban soha nem képesek arra, hogy öngyilkosságot hozzanak létre, mert semmiféle szituáció - legyen bármennyire is kilátástalan - sem képes öngyilkosságot kierőszakolni és a személyiség döntő állásfoglalását kikapcsolni.

1

Selbstmorderhütung . Verlag Hand Huber, Bern 1979. A deviáns viselkedés szociológiája. Gondolat Kiadó. 1979. Fordította: Buda Béla.

18

Ha az egyéni lehetőségek beszűkülése intrapszichés érzékelésből ered, akkor ez sokkal nagyobb öngyilkossági veszélyt idéz fel, mert hiszen ebben az esetben az illető pszichés struktúrája már nyilvánvalóan súlyosan károsodott, és ezáltal sokkal nagyobb a valószínűsége, hogy a szituatív beszűküléshez még dinamikus beszűkülés is járul és ezzel az egyént az öngyilkosság felé tereli. b) Dinamikus beszűkülésen azt a tényt értjük, hogy a személyiség dinamikája csupán egyetlen irányba fejlődik, míg többi irányai megnyomorodnak. Ez az egyéni viselkedés egyfajta uniformizálódását, egyformaságát okozza, később egy szorongató kényszer érzése kerekedik felül, amely kényszer egyetlen irányba hajt, végül is az öngyilkosság irányába. A dinamikus beszűkülés gyakran a spontaneitás elvesztését, gátoltságot és passzív viselkedést jelent. Az affektív beszűkülés keretében megáll az idő is és ez azzal fenyeget, hogy a pillanat örökkévalósággá válik. Hiányzik minden olyan képzet, hogy a szituáció, vagy a felfogás egyszer megváltozhat majd: így az ember saját hangulatának áldozatává válik. Megfigyelték, hogy az öngyilkossági cselekmény előtt közvetlenül “ijesztő nyugalom” is lehetséges. Ezt is felfoghatjuk affektív beszűkülés kifejezésének az elviselhetetlen érzések extrémfokú elnyomásának értelmében.

c) Az elhárító mechanizmusok beszűkülése Az öngyilkosság előtti állapotban az ismert én-védő pszichológiai mechanizmusok feltűnő redukciója következik be. Az öngyilkossági veszély annál nagyobb, minél inkább csökken az elhárító mechanizmusok száma. Az A) csoportban a konfliktus inkább a külső világ irányába tolódik, a B) csoportban a saját személy válik az elhárító akciók tárgyává: A) csoport regresszió racionalizáció túlkompenzálás projekció (kivetítés) identifikáció szubsztitúció (helyettesítés)

B) csoport szublimáció elfojtás konverzió agresszió-visszafordítás

A B) csoport felülkerekedését az öngyilkosságveszély fokozódásának bizonyos jeleként lehet értékelni. A helyzet akkor válik komollyá, ha az agresszió-visszafordítás (a saját személyre való fordítás) mechanizmusa kerül előtérbe, illetve ha ez a mechanizmus egyeduralkodóvá válik és a többi védekező mechanizmus kialszik. A dinamikus beszűkülés gyakran jár együtt az emberi kapcsolatok beszűkülésével, mindig kevesebb a lehetőség arra, hogy a konfliktusokból származó feszültségeket a személyiség kifelé irányítva reagálja le. Így tehát a dinamikus beszűkülés az agresszió befelé fordítását váltja ki. Összefoglalva a dinamikus és különösen az affektív beszűkülés az öngyilkosság pillanatában éri el tetőpontját...

d) Az emberi kapcsolatok beszűkülése A meglévő kapcsolatok értéküket veszítik azáltal, hogy a környezet az egyén számára összefüggéstelenné válik, s hogy az önalakítás és a kapcsolatalakítás képessége hiányos, sőt hiányzik. Ezáltal egyfajta “megkeskenyedés” és “elködösülés” jön létre, amely eléri, hogy ezek a kapcsolatok lényegtelenné és jelentéktelenné válnak. Az emberi kapcsolatok számszerűen is beszűkülnek, míg végül az egyén egyetlen személybe kapaszkodik és tőle teljesen függővé válik. A függőség gyakran olyan fokot ér el, hogy még az élet, vagy halál kérdése is egy meghatározott személy létezésének függvénye. Gyakorlatilag mindez olyan magatartáshoz vezet, hogy az egyén az élettel szemben

19

beszűkítő feltételeket szab, amelyek be nem teljesítésével az élet értelmetlenné válik és értelmetlennek tűnik.

e) Az értékszféra beszűkülése ◊ Az elégtelen értékbefogadás a személyes lehetőségek redukciójához vezet: ezáltal különösen az a lehetőség vész el, hogy az egyik értékterület elértéktelenedése esetében más életterületekre lehessen menekülni, hiszen ez a másik terület nem kapta meg az ahhoz elegendő jelentőséget, hogy kárpótlásként előléphessen. ◊ A preszuicidális beszűkülés és fellazulás nagy mértékben érinti az emóciókat. Ez befolyásolja az értékekre adott reakciókat is, így olyan, különösen hirtelen, durván és tendenciózusan színezett öröm- és kínreakciók jöhetnek létre, amelyek a normális ember reakcióitól nagyon eltérnek. ◊ Miután hiányoznak az értékek, nem érvényesülhet az önfenntartási tendencia erősödésében rejlő ellensúly (hiszen túl kevés “értékes” dolog van kéznél, amely az életet élni érdemesnek mutatná be). Összefoglalva: maga a szituatív beszűkülés alig vezethet öngyilkossághoz, csak akkor, ha társul a beszűkülésnek más, a személyiségben rejlő, itt leírt formáival is. Csak akkor áll fenn komoly öngyilkossági veszély, ha a személyiségstruktúra is károsodott.

2) Gátolt és a saját személyre irányított agresszió Freud felismeréseinek egyike volt, hogy az öngyilkosság annak következtében jön létre, hogy valaki az agresszív késztetéseit saját személye ellen fordítja. Az agresszió ilyenfajta visszafordulásának az a feltétele, hogy az egyén erős agresszív feszültség alatt álljon, azonban ne legyen lehetősége arra, hogy agresszióját kifelé vezesse le. A folyamat kritikus alkotóeleme az agressziógátlás, mely a következő tényezőkre vezethető vissza:

a) Szigorú és merev felettes-én (pl. a neurózisoknál). Ezek a betegek agressziójukat nem tudják lereagálni, és idővel ezért mindig nagyobb agresszív nyomás alatt állnak.

b) Pszichés betegségek, melyek a testi és lelki szférában gátoltságot hoznak létre. A gátlás természetesen az agresszió kifelé való lereagálásának képességét is érinti. (Az ilyen állapot klasszikus példája az endogén depresszió).

c) Hiányzó emberi kapcsolatok. Az emberi kapcsolatok nem utolsó sorban azt a célt szolgálják, hogy az emberek a kapcsolatok révén egymás felé reagálják le agresszióikat.

d) A felfokozott civilizáció körülményei. Pl. háborús időkben csökken az öngyilkossági hajlam: a normális körülmények között tiltott agresszió-levezetés most nem csupán megengedett, hanem megkívánt, megkövetelt, kitüntetésekkel jutalmazott cselekedet. Mindig könnyen bizonyítható, hogy a saját én ellen fordított agresszió más, elérhetetlen tárgyaknak szól. Adler arra mutat rá, hogy az öngyilkos megbosszulja magát tettével a környezeten, és ezzel bizonyos emberek életét szeretné örökre megmérgezni. Az önagresszió sokszor nemcsak azért következik be, mert agressziós tárgyként csak a saját személy áll rendelkezésre, hanem azért is, mert a személyiség meg akarja büntetni magát agressziójáért.

20

3) Az öngyilkossági fantáziák Tartalmát illetően három fokozatot kell elkülöníteni, amelyek a veszély erősödését jelképezik, a kezdettől a legriasztóbb fokig:

1) Az a képzet, hogy az ember halott: ekkor még nem az öngyilkosságról szól a fantázia, csupán az eredményéről, a halálról. Nyilvánvaló, hogy könnyebb elképzelni a halott állapotot, mint magát a meghalást, annál is inkább, mert gyakran úgy élik át a halott állapotot, mint a további életben maradás egy új formáját.

2) Az a képzet, hogy az ember megöli magát: anélkül, hogy az öngyilkosság végrehajtására vonatkozóan lennének konkrét elképzelései.

3) Meghatározott öngyilkossági módszereket gondol végig az egyén, gyakran a legapróbb részletekig. A fantázia elősegíti, meghatározza, predeterminálja az öngyilkosság végrehajtását.

(A tanulmány összefoglalóját - kizárólag belső használatra Szolgálat, Szeged< készítette.)

Árkus József, >SOS Telefonos Lelkisegély



A segítő beszélgetés (H. Faber és E. van Schoot nyomán) I. A SEGÍTŐ BESZÉLGETÉS MÓDSZERTANA Carl Rogers amerikai pszichológus és pszichiáter a saját beszélgetési módszerét “konzultáció”-nak nevezi, mely egy probléma közös megbeszélését és annak eredményét jelenti. Tág értelemben a konzultáció direktív jellegű, ezzel szemben Rogers módszere “non-direktív”, ezért inkább nevezhetjük segítő beszélgetésnek. E módszer abból az alapfeltevésből indul ki, hogy az emberben a biológiai, vitális erőkhöz hasonlóan pozitív pszichikai erők működnek, melyek egy sajátos kapcsolatrendszerben működésbe lépnek és lehetővé teszik, hogy a segítséget kérő saját erejéből képes legyen megoldani nehézségeit. A másik élményvilágába való belehelyezkedését, annak megértését helyezi a középpontba. A kliensnek a szavakban kifejezett és az e mögött rejlő érzéseit próbálja visszatükrözni, hogy ezáltal segítse érzéseinek, nehézségeinek jobb megértését, megfogalmazását. A jó kapcsolat alapfeltételének a pozitív elfogadást tartja. Ezen a másik személyiségének, egyéniségének, érzelmeinek és gondolatainak tiszteletben tartását érti. A bajba jutott, krízishelyzetbe került ember számára sokat jelent az együttérző melléállás, a feltétel nélküli elfogadás. A visszautasítás, a szeretet elvesztésének félelmétől, szorongásától mentes légkörben lehetővé válik az önmagunk rejtett erőforrásaira való rátalálás. Rogers egy speciális feladatra a “visszatükrözésre” mutat rá, a kliens számára újra fogalmazza a saját maga által gyakran homályosan észlelt és bizonyos ellenállással fogadott érzéseit. Nem a kliens szavait ismételjük meg más szavakkal, hanem átéljük érzéseit, amelyeket szavakban kifejezett és ezt az érzést tükrözzük vissza. Az empátia nem jelent teljes érzelmi azonosulást, a másik világával való teljes egybeolvadást. Bizonyos fokú távolságtartást igényel, miközben figyelmünket a másik érzéseire irányítjuk. Nem

21

valamilyen homályos alapérzést keresünk, hanem a kliens érzéseinek változását és folyamatát követjük. Egy másik fontos fogalom a “vonatkoztatási keret”. Ez arra utal, hogy a kliens szavai mögött rejlő érzésekre figyelünk, megpróbáljuk megérteni, hogyan éli át a dolgokat, eseményeket, hogyan fogadja azokat, mit jelentenek számára. A beszélgetés folyamán megpróbálunk a kliens megfogalmazása által előtérbe került szavak mögött rejlő valódi problematikáját, érzelmi konfliktusokat megérteni. Az empátiás megfigyelés útján a másik belső referencia rendszeréhez, tapasztalati világához férhetünk hozzá, az ő szemével láthatjuk a világot és saját magát. A kliens a visszatükrözés segítségével saját erejéből egyre jobban megérti önmagát, homályos érzéseit és felszabadító hatású belátáshoz jut. A másik tiszteletben tartása tehát az ő vonatkozási keretének tiszteletben tartását jelenti, az abban való hitet, hogy az ember képes arra, hogy megértse énjének és létfeltételeinek azokat az aspektusait, amelyek a zavarokat és a nehézségeket okozzák. A sürgetés, a befolyásolás, a kérdésekkel való ostromolás, a moralizálás, a dogmatizálás, egyszóval a direktivitás a beszélgetés folyamatát, az érzések szabad áramlását megszakítja, nem a kapcsolat elmélyüléséhez, hanem eltávolodásához vezet. Ahhoz, hogy a segítő beszélgetésben tényleg pozitívan fogadjuk el a másikat, empátiánk révén az ő vonatkoztatási keretében maradjunk, hiteles, kongruens személyiség szükséges. A visszatükrözés technikája csak akkor képes mobilizálni a személyiség belső erőit, ha a beszélgetés vezetőjének magatartása, érzései és szavai között összhang van. Az érzelmek őszinte megnyilvánulási formáihoz tartozik a düh, a harag kifejeződése is, azonban ha ez őszinte, akkor az “érted haragszom, nem ellened” érzése jut kifejezésre. Másrészről a mindennapi gyakorlatban a non-direktív módszer alkalmazásához nem ragaszkodhatunk mereven. A segítő beszélgetésben szuggesztív befolyásoló hatásúak lehetnek a verbális megerősítések, a metakommunikatív jelzések (hanghordozás, csend). Tág értelemben tehát minden emberi kapcsolatforma tartalmaz szuggesztív, a másik ember viselkedését befolyásoló elemet. Maga a beszélgetés is befolyást gyakorol a beszélgető partnerek tudatos és tudattalan függőségi érzéseire. A túlnyomórészt szuggesztív elemeket használó segítő beszélgetés hatása hosszú távon megkérdőjelezhető, mivel nem az egyéni belátásra, döntésre alapoz. Ha a segítő beszélgetésben szuggesztiót használunk, akkor annak feltétlenül őszintének, hitelesnek kell lennie. Általánosságban az is elmondható, hogy erkölcsi erőt, kitartást, akaraterőt nem lehet és nem is szabad sugalmazni. Megemlítendő még a feltáró beszélgetés módszere, annál is inkább, mivel a rogersi konzultáció nem mindig a legcélravezetőbb módszer. A feltáró beszélgetés elsősorban emberi konfliktusok esetén alkalmazható és feltételezi, hogy a módszert alkalmazó kellő emberismerettel és pszichológiai, pszichoterápiás felkészültséggel rendelkezik. Szerepet kap benne a meggyőzés, az értelmes belátásra való hivatkozás és a problémák mélylélektani megközelítése, értelmezése és magyarázata. Mivel a feltáró beszélgetés mélyebb rétegek felé igyekszik előrenyomulni, alkalmazása nagy körültekintést igényel. A segítő foglalkozású csak abban az esetben vállaljon ilyen feltáró beszélgetést, ha ahhoz megfelelő képzettsége van. Amennyiben nem felkészült, fennáll a beszélgetés eltorzulásának veszélye és így váratlanul, konfliktusos helyzet alakulhat ki. Összefoglalva: a segítő beszélgetésben igénybe vehetők mind a non-direktív, mind a direktív technikai eszközök. A konkrét helyzet alapján dönthető el, hogy milyen mértékben és mikor alkalmazható a rogersi módszer, a feltáró beszélgetés, a szuggesztió, vagy a meggyőzés.

II.

A SEGÍTŐ BESZÉLGETÉS ELMÉLETI ASPEKTUSAI

A rogersi konzultáció esetén fontos szerepet kap a habitus és a visszatükrözés technikája. A visszatükrözés technikájának elsajátítása fáradságos és időigényes feladat, bizonyos mértékű személyiségváltozást és begyakorlást igényel. A non-direktivitás elsajátítása és alkalmazása ezért is nehéz, mert alapvető társadalmi beidegződések, reflexek leépítését, újraprogramozását igényli. A sikeres beszélgetés feltételezi, hogy a beszélgetés vezetője és a beszélgető partner hasonló elvárásokkal rendelkezzen a beszélgetés céljait illetve a beszélgetés vezetőjének szerepét illetően. Ha

22

non-direktív módon akarjuk folytatni a beszélgetést, hajlamot - miközben a másik problémáinak autoriter megoldását várja - a beszélgetés rosszul sikerülhet. Ez nem azt jelenti, hogy a beszélgetés vezetője strukturálja mindig a beszélgetést, de fel kell térképezni a másik kívánságait, elvárásait. A segítő beszélgetés módszerének elsajátítása, a pszichológiai kulturáltság elmélyítése természetesen nem jelenti azt, hogy a segítő egyúttal pszichoterapeutává is vált. Az embernek mint kommunikáló lénynek fontos sajátossága, hogy igényli problémáinak, nehézségeinek megbeszélését, kibeszélését. Ha ebben nemcsak pszichológusok, pszichoterapeuták tudnak segítséget nyújtani, hanem más, az emberi problémákkal foglalkozó szakmák, hivatások képviselői, akkor nagyobb reménnyel vehető fel a küzdelem az elmagányosodott, elidegenedett ember megsegítésére. Felmerül a kérdés, hogy milyen kapcsolat van a segítő beszélgetéshez szükséges habitus és a pszichológiai képzettség, iskolázottság között? Rogers szerint a pszichológiai képzettség inkább károsítja a helyes habitust, mivel erősíti a diagnosztizáló hajlamot. A pszichológiai ismeretek más szempontból jelentenek segítséget a beszélgetésvezetéshez. A beszélgetés során különböző élmények, érzelmek kerülnek felszínre, ezek fenyegethetik a segítő személyiségének integrációját, mivel a kapcsolat során képesnek kell lennie megőrizni az empátia és a távolságtartás közti optimális egyensúlyt. Ha nem eléggé integrált a személyisége, akkor tudattalanul azonosulhat a beszélgető partner érzelmeivel, vagy pedig túlságosan eltávolodik tőle, hogy a kapcsolatban keletkező szorongását, agresszióját, deprimáltságát, stb. a távolságtartással csökkentse. Ezeknek a jelenségeknek az ismerete hozzásegítheti a beszélgetés vezetőjét annak jobb megfogalmazásához és megértéséhez, hogy a beszélgetés folyamán mi is történik, mi zajlik le benne. A pszichológiai ismeretek révén jobban elemezhetők a beszélgetés alatt végbemenő történések, folyamatok, jobban megérthető a beszélgetés pszichodinamikája. Végül az is belátható, hogy a segítő beszélgetés folytatásához szükséges a normális és patológiás lelki működések bizonyos fokú ismerete.2

(A fenti összefoglalót

- kizárólag belső használatra - Árkus József készítette, Telefonos Lelkisegély

Szolgálat, Szeged).



Kommunikáció a gyászban A GYÁSZHOZ KAPCSOLÓDÓ KOMMUNIKÁCIÓ “tudnivalói” részben azonosak a telefonos kommunikáció sajátosságaival: EMPÁTIA a másik ember érzelmi állapotába való beleélés képessége, az így kialakult kapcsolaton keresztül az élmények, érzések jobb megértése. A feltétel nélküli elfogadás, odafordulás. (Azonosulás, megértés, visszajelzés.) Lehetőleg nem “terelni”, csak követni a beszélőt. AKTÍV FIGYELEM 2

A cikk rövidített változata a Pszichoterápiás és Mentálhigiénés Szemléletformáló Füzetek III. alapján készült. A kiadványt a MM Vezetőképző és Továbbképző Intézete, valamint a Magyar Pszichiátriai Társaság és a Magyar Pszichológiai Társaság Pszichahygiénés Munkacsoportja adta ki 1987-ben.

23

Csak RÁ figyelni. Segíteni, hogy kifejezze az érzéseit, gondolatait, megfogalmazza a problémáit. (Nyitott kérdések használata. Összefoglalás – tisztázás – visszakérdezés - értelmezés) HITELESSÉG – az őszinteség Őszinteség a személyességben, az intimitásban. Valódi érdeklődés. Megerősítés. Ehhez a hitelességhez elengedhetetlen a SAJÁT GYÁSZHOZ, halálhoz való viszonyom ismerete. Mennyire tölt el szorongással? Mennyire hárítom? Hiszen legtöbbször ez az oka annak, hogy nehéz találkozni, beszélgetni a gyászolóval. Mitől érzi a telefonáló - gyászoló, hogy azonosultunk a problémájával? A figyelem, a csend minőségéből, a hangszín, a hangerő, a beszédtempó felvételéből. Figyelnünk kell arra is, mit képes és akar észrevenni, mire képes és akar emlékezni. Próbáljuk meg felismerni HOL TART A GYÁSZÁBAN? Melyik szakaszánál? NE ADJUNK TANÁCSOT! Legfeljebb a konkrét kérdésekre választ. pl.: Temetéssel kapcsolatos ügyintézés. Gyászcsoport címe, elérhetősége. Helyette adjunk ISMERETEKET a gyász aktuális szakaszáról: pl.: BŰNTUDAT – A tennivalónk: normalizálni és személyesíteni. “Szinte mindenki átél súlyos bűntudatot hasonló esetben… Ön hogyan éli ezt meg?” pl.: SZORONGÁS – A tennivalónk: oldani. “Nehéz lehet most ezekről beszélnie. Megértem…” HULLÁMZÓ FOLYAMAT Hullámzó folyamat a gyász… Hangolódjunk rá! Vegyük figyelembe a gyászoló igényeit. pl.: Lehet, hogy Ő (a gyászoló) most éppen MEGPIHENNI vágyik… Pihenjünk, örüljünk vele. Jelezzük vissza, hogy ez a jó úton haladó gyászmunka része. Ilyenkor ne erőltessük a gyászról való beszélgetést, mert bűntudatot kelthetünk benne, hogy nem érezhet örömet… nem foglalkozhat fölösleges dolgokkal… DE vegyük észre, ha (korai szakaszban) inkább az ELKERÜLÉS jele ez. A MEGHALLGATÁS a legnagyobb segítség. Legtöbbször elég, ha hagyjuk beszélni a gyászolót, és csak jelezzük, hogy ott vagyunk. Ha sokadszorra halljuk ugyanazt, próbáljuk meg kideríteni, megérteni, mi ennek az oka, milyen nehézség áll a hátterében. A gyászfolyamat valószínűleg ELAKADT. Nézzük végig a gyász folyamatát! A SOKK, apátia. Ilyenkor a gyászoló szinte burokban él nem ér el hozzá a szó… - Megnyugtatás, szó-simogatások, de NEM FRÁZISOK. AZ ELUTASÍTÁS

24

- Elsősorban tárgyszerű kérdésekkel segíthetünk. Ebben a szakaszban a gyászoló nem tud, nem képes szembenézni a realitással, a veszteség visszavonhatatlanságával. Sokan azért utasítják el a gyászmunkát, mert attól félnek, hogy a feldolgozás egyenlő a szeretett személy elfeledésével. Fontos, hogy ezt tisztázzuk. Célszerű ilyenkor a halál körülményeiről, a megelőző időszakról kérdezni: Mi volt a halál pontos oka? Hogyan következett be? Mit csinált ő akkor? Hogyan fogadta a hírt? Milyen gondolatai, érzései voltak? Szinte általános jelenség, hogy ha ott lehetett volna és mégsem volt ott, amikor a halál bekövetkezett, bűntudata van a gyászolónak. Segítsük az ehhez kapcsolódó érzések felszínre jutását. Mit várt az ott léttől? Mi lett volna fontos, vagy jó abban a helyzetben? Szeretett volna még valamit kérdezni, mondani? Hagyjuk, hogy beszéljen a kétségeiről. Ha segítjük ennek az érzésnek minél teljesebb megértését, ezzel utat nyitunk a többi érzés számára is, miközben megtapasztalhatja, hogy egy-egy érzés tisztázásával, megértésével eltűnik az ahhoz kapcsolódó nyomasztó, súlyos teher. Sok információt kaphat önmagáról és az elhunyttal való kapcsolatáról. FELSZAKADÓ ÉRZELMEK Ebben a szakaszban a legfontosabb, hogy a gyászoló érezze, hogy megvan bennünk a bátorság szembenézni a legsúlyosabb érzéseivel is. Vállaljuk az együtt szenvedést. Ugyanakkor azt is éreznie kell, hogy velünk biztonságban van, mert vállaljuk a kontrollt a benne zajló folyamatok felett. Nagyon FONTOS, hogy figyelemmel kísérjük a saját érzéseinket is! Bármikor kétségeink támadnak, elbizonytalanodunk: Kérjünk segítséget! Segítsük az érzések MEGÉLÉSÉT, KIFEJEZÉSÉT. pl.: Ha sírással küszködve mondja el, hogy az elhunyt holmijait próbálta rendezni, de csak rövid ideig bírta és azóta rossz a hangulata: “Nagyon nehéz lehetett azokhoz a tárgyakhoz nyúlni, amik az ő hiányát idézik. Olyan sok érzés, emlék kavarodik fel ilyenkor. Hogyan zajlott ez önben?” LEVÁLÁS, keresés. Ebben a fázisban a központi kérdés a kapcsolat. A feladat az elhunythoz fűződő viszony minél teljesebb átvilágítása. Az előző fázisban feltört érzelmek megértése, elrendezése a kapcsolaton belül. Ezt az “Úgy érti…? Úgy gondolja…? kezdetű visszatükröző mondatokkal segíthetjük. Fontos, hogy a gyászoló maga döntse el minek, hol a helye. Tekintsük úgy a megszakadt kapcsolatot, mint egy rendetlenül hagyott szobát. Nem tudhatjuk, hogy a gyászoló életében minek van fontos szerepe, mi segíti illetve mi korlátozza őt? Abban viszont segíthetünk, hogy ne pusztán érzelmi alapokon nyugvó döntéseket hozzon. Ezt a döntés következményeire irányuló kérdésekkel segíthetjük. Támogatni kell a negatív érzések kimondását is – éppúgy, mint a fájó vagy a szép emlékek tudatos felidézését. ÚJ CÉLOK, INTEGRÁLÁS Az előző szakasz tapasztalatait magával hozva itt nyílik lehetősége a gyászolónak arra, hogy előrevivő változásokat el tudjon fogadni. Ez a szembesülés: Hol vagyok? Ki vagyok? Mit kezdhetek az életemmel? kérdések ideje. Tárjunk fel együtt minél több lehetőséget, alternatívát általánosságban, esetleg történeteket felhasználva, de a döntést teljes egészében a gyászoló kezében hagyva. És ez a “számadás” ideje is: Mit jelentett ez a kapcsolat az életében? Mit kapott tőle? Mi volt nehéz benne? Miben korlátozta? Segítsük a gyászolót, hogy ezt a kapcsolatot el tudja helyezni az élettörténetében, és meg tudja fogalmazni a tapasztalatait.

25

GYAKORI KOMMUNIKÁCIÓS HIBÁK: - A közhelyekkel történő vigasztalások. - Annak előírása, hogy a másiknak hogyan kellene gyászolni. - A gyász feldolgozásának, lezárásának sürgetése. - A gyászoló elítélése. Ha kimutatja a gyászát: “Miért nem tud ezen túllépni?...” – ha nem, akkor meg azért: “Nem is szerette igazán…” - A fájdalomban való rivalizálás. - A gyász témájának szándékos kerülése: “Ne legyek mások terhére…” - A gyermekekkel kapcsolatban az “ártalmas vigasztalások”: pl.: “Ő most sokáig alszik…” az elalvástól való félelemhez vezethet.

26

A Rejtőzködő Ifjúsági Telefonos Lelkisegély Szolgálat Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye térségében kezdetektől fogva nem működik ifjúsági lelkisegély telefonszolgálat. A felmérések és igények azonban azt mutatták, nagy szükség lenne egy ilyen szolgáltatásra, hiszen a “felnőtt” szolgálathoz befutó gyerek, illetve fiatal hívások nagyban leterhelik az ügyelőket. Probléma lehet a hívó és ügyelő között felmerülő korkülönbség és a hozott probléma sajátossága is. 2000. tavaszán lépett a GYITOSZ szervezetének tagságába a Rejtőzködő Ifjúsági Lelkisegély Szolgálat. Ezt a szolgálatot a Kortársak az Egészséges Fiatalokért Egyesület működteti Debrecenben. Az egyesület 1995-ben alakult középiskolás fiatalok és mentálhigiénikus, gyógypedagógus, pszichológus szakemberek kezdeményezésére. Az egyesület célja az egészségmegőrzés, betegségmegelőzés a fiatalok körében. A fiatalokban felelősségteljes magatartás kialakítása saját és egymás mentális és testi egészségének megőrzése érdekében, családi életre nevelés, AIDS megelőzés, drog-, alkohol-, dohányzás-prevenció, egészséges életmód terjesztése. 2000. év elején az egyesület lehetőséget kapott arra, hogy a Rejtőzködő néven működő ifjúsági segítővonalat - mely nem ingyenesen volt hívható - átvegye és működtesse. Ekkor az egyesület terveiben még nem szerepelt a lelkisegély beindítása. A szolgálat előző működtetői azonban pénzhiány miatt nem tudták tovább finanszírozni a programot. Megszüntetni nem akarták a vonalat, hiszen a hívásokból kiderült, hogy szükség van egy ilyen szolgáltatásra. Ezért úgy döntöttek, keresnek egy olyan szervezetet, akire rá lehet bízni ezen feladatokat. Így kérték fel Gesztelyi Tamást, a Kortársak az Egészséges Fiatalokért Egyesület vezetőjét, vegye át a szolgálatot. Egy személyes találkozó alkalmával a szervezet kapcsolatba került a Gyermek és Ifjúsági Telefonos Lelkisegély Szolgálatok Országos Szövetségével (GYITOSZ) és tagszolgálattá vált. Ennek ma már 2 éve. Az országos szövetséggel való kapcsolatteremtés után elkezdődhetett az érdemi munka. Első feladat az új segítők toborzása, majd képzése volt. Ezzel párhuzamosan azonban még jó néhány szervezési munkát is el kellett látni. Az egyik ilyen célkitűzés a zöld vonal beszerzése. Ebben nagy segítségünkre volt a GYITOSZ, hiszen nekik már volt kapcsolatuk ezen a területen a MATÁV-val. A telefonvonal beszerzésén túl a helyiség biztosításáról is gondoskodni kellett. Ezt a problémát egy már meglévő egyesületi terem révén oldottuk meg, amit az önkormányzattól kaptunk kedvezményes bérleti díj ellenében. Ma már egy éve annak, hogy segítséget nyújtunk a fiataloknak. Kezdetben heti két alkalommal tartottunk ügyeletet hétfőn és csütörtökön 15-től 18 óráig. 2001. szeptemberétől kibővítettük ügyeleti időnket, így már a hét négy napján teljesítünk szolgálatot: hétfő, kedd, szerda és csütörtök 15-től 18 óráig. Szolgálatunk jelenleg 16 önkéntes egyetemista és főiskolás ügyelővel dolgozik, akik életkoruknál fogva közelebb állnak a hozzánk forduló fiatalok problémáihoz. Nagyon jó kapcsolatban vagyunk más szolgálatokkal. Szolgálatunk első stábjának képzésekor munkánkat segítő szervezet voltak a TELEMÖSZ, a sajnos nemrég megszűnt Zöld Ág Mozgó Krízis Szolgálat és a “felnőtt” (nonstop) lelkisegély. A Segítőkéz Lelkisegély Telefonszolgálattal szinte mindennapi kapcsolatban vagyunk, sok segítséget nyújtottak nekünk a kezdeti időszakban és napjainkban is, így itt köszönetünket fejezzük ki a szolgálat vezetőjének, titkárának és minden dolgozójának. 2000. november 30-tól 2002. január 31-ig összesen 176 napon ügyeltünk, 528 órában. Ezen idő alatt 1.800 hívást regisztráltunk. Az első grafikonon jól látható az érdemi hívások számának eloszlása az eddig eltelt 14 hónapban. (1. ábra) Természetes a 10. hónapban megfigyelhető hirtelen ugrás, hiszen itt bővítettük ügyeleti időnket heti három napra. Átlagosan egy ügyeletre 3 hívással számolhatunk.

27

Érdemi hívások 2000. decembertől 2002. januárig

180 160 140 120 100

érdemi

80 60 40 20 0 1

2

3

4

5

6

7

8

9

10 11 12 13 14

1. ábra

A következő ábrán a nem érdemi hívások eloszlását és arányát vetettük össze. Kitűnik, hogy az utóbbi hónapokban megemelkedtek a hecc hívások, különösen novemberben figyelhető meg a mindent felülmúló 139 érdemtelen szórakozás, melynek oka minden szupervízión és stábülésen felmerül. Pozitív tapasztalat, hogy néhány ilyen hívásnak induló beszélgetést már sikerült megfordítanunk és kiderült a telefonálás valódi oka. (2. ábra) Nem érdemi hívások 2000. decembertől 2002. januárig 160 140 120

néma

100

üres próbálkozás

80

hecc jegyzőkönyvezett

60

perverz

40 20 0 1

2

3

4

5

6

7

8

9 10 11 12 13 14

2. ábra A hívások arányából látszik, hogy nagy részt foglalnak el a nem érdemi beszélgetések, melyek sok esetben nagy energiát vesznek el ügyelőinktől.

28

Hívóink átlagosan 12-16/18 évesek, de előfordult már, hogy felnőtt hívó osztotta meg velünk problémáját. Leggyakrabban szerelmi, párkapcsolati problémákkal, iskolai gondokkal jelentkeznek a fiatalok, néha megerősítésre, néha tanácsra várva.

Érdemi és nem érdemi hívások aránya

36% érdemi

64% nem érdemi

3. ábra

A stáb bővítése céljából ez év tavaszán újabb képzés beindítását tervezzük. Képzéseink alkalmával a résztvevők több szinten kapnak felkészítést, mint elméleti képzés, önismeret- és kommunikációfejlesztés.

Sós Judit programszervező



“Különös emberek élnek itt” Különc emberek Kosztolányi Dezső novelláiban

BEVEZETŐ Ez a tanulmány rövid részletet tartalmaz abból a dolgozatból, melyben Kosztolányi Dezső 19 novelláját vizsgáltam meg. A novellákban elsősorban korának különc embereit mutattam be, akik mind hasonló problémákkal küszködnek: öngyilkosok, narkománok, elmebetegek, az életet elszenvedők.

ÚJ SZÁZAD: RÉGI ÉS ÚJ SZENVEDÉLYEK Sokan és sokféle küzdelmet folytatnak szenvedélyeikkel a századforduló táján és az elkövetkező évtizedekben.

29

Új “morbus hungaricus” üti fel fejét: 1860-tól kezdve három nagy öngyilkossági hullám söpör végig az országon (1860-70-es években, majd a századforduló környékén, s az 1930-as évek elején). (Andorka, 1997.) A század végén Budapest arca rohamosan kezd átalakulni. Ez az átalakulás az addigi életformát sem hagyja érintetlenül. A nyugodt, polgári élettempót a lázas lüktetés, rohanás váltja fel. Elképesztő méreteket ölt az öngyilkosok száma. Sokan érkeznek a fővárosba vidékről, hogy szerencsét próbáljanak, és sokan hamar megértik, hogy életük feleslegessé vált. (Rónay, 1977.) Alkoholellenes társaságok alakulnak, konferenciákat tartanak az alkoholprobléma súlyosságáról. Ady A magyar Pimodán című tanulmányában (Ady, 1978.) hosszasan magyarázza, hogy a művész, aki egy kicsit magyar és zseni, mázsás terheket kell, hogy cipeljen, és csak magyarsága az oka annak, hogy nem hasist eszik, ami a finomabb idegrendszerek mérge, de kényszerűen a boroskupához vagy pálinkásbutykoshoz nyúl. Természetesen nem maradnak el a példák sem. Tanulmányt szentel egyébként az alkohol és az irodalom kapcsolatának Juhász Gyula is, bár nem ért egyet Adyval.(Juhász, 1978.) A narkománia különösen az I. világháború befejezését követően jelentkezett problémaként Magyarországon, bár már 1913-ban esettanulmány jelenik meg a Budapesti Orvosi Újságban, amely egyúttal új problémára hívja fel a figyelmet. A hadsereg bomlásakor a hadianyag széthordásával rengeteg gyógyszer, így kábítószer is került az utcákra, ami meglepően széles ügynökhálózaton terjedt tovább.(Donkó,1992.) Az elvesztett háború utáni hangulat kedvező talajnak bizonyult a szenvedélyek elterjedéséhez, de nagyban segítették a folyamatot a könnyelmű orvosi rendelések is. Az ópium elsősorban az orvosok, gyógyszerészek és egészségügyi alkalmazottak körében volt kedvelt, a kokain pedig az éjszakai élet alakjai körében terjedt el (kéjnők, pincérek, színészek, egyetemisták stb.). (Donkó, 1992.) A Nyugat prózája is elkezd foglalkozni a beteg, szenvedélyekkel viaskodó emberekkel. Mégis, ahogy Kiss Ferenc fogalmaz: “Még a jellegzetes témák: a halál, pénz, testi szerelem kínja és gyönyöre s a narkotikumok is inkább a korábban induló Bródy, Krúdy és Ady művészetében honosodnak tartós problémává, s időtállót is leginkább ők alkotnak az ilyenfajta élményekből.” Ők ugyanis önkéntelenebbül és mélyebben élték át a “dekadens színezetű élménytípusokat”, s közülük néhányan bele is pusztultak (Ady, Cholnoky, Csáth). 1911 táján a Nyugat minden nagy alkotója elkezdi a leszámolást a modernek harsány és felszínes szerepeivel. Vajon mi a helyzet Kosztolányival? Józan franciák címmel 1906-ban írt cikkében Adyval ellentétben úgy véli, hogy a művésznek nincs szüksége lázra, mámorra vagy részegségre. Ezeket élvezni csak a közönséges ember előjoga. A művésznek marad a feltalálás gyönyöre mint láz és az alkotás heve mint mámor. Somlyó Zoltánnak pedig a következőket vallja egy interjúban: “Meggyőződésem, hogy az író szerzetesi életet vállal. Élmények után futni hiábavaló dolog. Az élmény mélyen be van ágyazva a lélekbe.” Novelláit olvasva, azonban hamar kiderül, hogy íróként szeretett öngyilkosokat, elmebetegeket, és narkotikumokkal élőket középpontba állítani. Lapozzuk fel 1933-34-es Naplóját, s meglepően nagy számban találunk novella- és regénytervezeteket, amelyek egy-egy ilyen “deviáns” alakot mutat be. Rónay László a frissen kiadott Naplót elemezve állapítja meg, hogy Kosztolányi nyitott volt a paradoxonok iránt, szerette meghökkenteni az embereket, fütyülni a hagyományra és sokszor fityiszt mutatni. Publicisztikájában is hemzsegnek a “szenvedélyemberek”, lézengő bohémek, a művészek fogadatlan prókátorai (Smokkok, 1924.), a narkotikum hatásai és áldozatai (Orvosok, Legyen világosság, Orvos és halál, 1915.), öngyilkosok (A martalék, 1930.), elmebetegek (Dans Macabre, 1908.). 1917-ben jelenik meg egy kötet magyar és külföldi írók misztikus novelláiból. Az előszóban a következőket olvashatjuk Kosztolányitól:

30

“Ami valaha künn volt, az ma bennünk van. Magunkban hordozzuk a kísérteteket. Ebben a korban jelent meg az új lélektan döntő felfedezése, az, hogy lelkünk jó részét egyáltalán nem ismerjük (...)” Saját korát regényesnek nevezi, mely kiszélesíti a valóságot, de a határokat nem kifelé, hanem befelé tágítja. Rónay László úgy véli, hogy talán már bécsi éveiben értesülhetett a lélektan freudi forradalmáról, melynek befogadását könnyítette az, hogy ifjúságának fontos olvasmánya volt Dosztojevszkij. A Rilkéről szóló, 1909-es tanulmánya már bizonyíthatóan magán hordozza a freudizmus jeleit.

“Én öngyilkos leszek...” Halász Gábor A század gyermekei című tanulmányában (Halász, 1977.) kétféle magatartás jelenlétét aposztrofálja az irodalomban: Az idősebb generáció a változások titkait kutatja, a tettvágyat, a fölfelé elmozdító energiákat. Velük szemben a század gyermekei bágyadtak, céltalanok, és hajlamosak a fáradtságra, valamilyen belső sorvadás emészti őket: “mindegyik álmokat szövöget, a betegségszülte látomásokat teregeti szét, finom ködfátyolon át érzékeli az életet. Puha, vattás gomolyokban úsznak eléjük az emlékek, akár a fellegjárás (...)” Kosztolányi novelláit olvasva feltűnik, hogy szívesen ír öngyilkosokról is. Már első novellásköteteiben olvashatunk róluk, de a húszas- harmincas években is felbukkannak ezek az emberek. Halász Gábor tanulmányán elgondolkodva két, öngyilkossággal foglalkozó novellát kapcsolnék a század gyermekeinek érzésvilágához: az 1908-ban született Néhány levél a Zöld Naplóból című művét és az 1913-as Bocsánatot...! című novellát. Ebben az időszakban - ahogy Bori Imre Kosztolányi könyvében bemutatja - Kosztolányi a századforduló lelkét igyekszik megragadni, a fin de siécle-t megfoghatóvá tenni. Éles kontúrok helyett sejtelmes hangulatok áradnak szét ezekben a korai művekben, melyek általában valamilyen különös érzést tárgyiasítanak, s furcsábbnál furcsább alakokat vonultatnak fel. Nagyon erős érzet tartja hatalmában a Zöld Napló szerzőjét (Néhány levél a Zöld Naplóból). Itt az elbeszélő egy naplórészletet ad közre, de egyúttal maga is bevonódik családtagként e különös történetbe. Újra egy emberi sors, s ezúttal sem tudhatunk meg sokkal többet a főszereplről, csak azt az érzetet “ízlelhetjük meg” egy kevéssé, ami központi jelentőség az életében. Tegyük még misztikusabbá a történtet - gondolhatja Kosztolányi -, s mint egy modern, 20. századi görög sorstragédiában, nehezüljön családi átokká ez az érzet. A sorsszerűséget a család történetének áttekintésével támasztja alá. Már az első bejegyzésben halottak egész sora vonul fel, akik szinte kötelezővé teszik hősünk számára a tett végrehajtását. A sor végén az apa áll: “Apám erős fekete szivarokat szívott. Most én szivarozom...” (210. l), s ezzel le is zárul a kör. A családi kapcsolatok determináló ereje nem csak itt ilyen erős. Elég csak akár A Károly apja, Az olvasó vagy A léggömb elrepül című novellákra gondolni, ahol a különös jellemű ifjak csak az apákban gyökeret vert sorsokat teljesítik be. Az 1921-ben született Hogy is történt? című novella a korábbiaknál sokkal pontosabban és lélektanilag hitelesebben mutatja be egy öngyilkosság belső mozgatóit. Majdhogynem az öngyilkosság pontos rekonstrukciójáról beszélhetünk, talán ezért is nevezi Somogyi György (Somogyi, 1979.) bűnügyi jegyzőkönyvnek a művet, aminek szembetűnő jellemzője a tárgyilagos, adatközlő stílus. Érdemes megnézni az eredeti címet: Tizenegy perc. Kosztolányiné írja visszaemlékezéseiben, hogy férje kedvelte a kerek számokat, s gyakran mondogatta, hogy

31

ennek a novellájának, melyben egy öngyilkosság előtti tizenegy perc eseményeit írja meg, az elolvasása pontosan tizenegy percig tart, pedig amikor írta, erre korántsem gondolt (Kosztolányi Dezsőné, 1938.). A novellát olvasva az az érzésünk támad, mintha egy filmrendezőnek adott forgatókönyvi utasításokat tartanánk kezünkben. Somogyi pontosan bemutatja, miként mozog a képzeletbeli kamera a novella térviszonyai közt: először totálban adja a kertet, majd közelben végigpásztázza a levegőt, a földet és a virágokat, félközelben sorra veszi az udvart, a konyhát, az üzletet és a lakást, s közben néhány pillanatra felvillantja a cseléd, az apa és az anya alakját. A “kamera” mozgása közben halk zenét hallunk. Ezt követen fordul a “kamera” a tett helyszíne felé. Totál kép majd félközel, s elhalkul a zene. Ezidáig szinte semmi nem történt, de baljós sejtéseink vannak. Hadd utaljak itt Lengyel Balázsra, aki Kosztolányi prózájával kapcsolatban az építkező tudatosságot emeli ki: “aztán célra fogja a puskát, s fölényesen, könnyedén, mintha semmiség volna, talál.” Ez a célba találás figyelhető meg akkor is, ha szemügyre vesszük a kert leírását. Pókok, zöld és kék legyek, emésztő föld - inkább egy temető hangulatát keltik az emberben. Somogyi szerint az sem véletlen, hogy a novella elején Bach egy kis preludiumát halljuk a háttérben, hiszen mindaz, ami történik, csak előjátéka egy fontosabb cselekedetnek. Az első novellagócpontban a villany kallantyújának elfordítása áll. Maga a kallantyú kifejezés asszociálhat a géppuskára, s a mozdulattal elsüllyed a kinti világ, a szoba kerül középpontba. Megkezdődik a tettre való felkészülés, miközben a feltoluló emlékképek szakadatlanul peregnek, mintha egy-egy filmbevágást látnánk.

Kiss Virág (Szeged) Felhasznált irodalom Kosztolányi Dezső összes novellája (Sajtó alá rendezte és a jegyzeteket írta Réz Pál) Helikon, Bp. Ady Endre: A magyar Pimodán in: A magyar Pimodán, Fantasztikus világ II. (szerk. Könczöl Csaba) Alkoholizmus elleni Országos Bizottság, Bp. 1983. Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába Bp. Osiris, 1997. Bori Imre: Kosztolányi Dezső Forum Könyvkiadó, 1986. Donkó Erzsébet: A hazai drogproblémák századfordulótól a második világháborúig in: A kábítószer kihívása (szerk. Gerevich József, Veér András) Bp. Gondolat, 1992. Halász Gábor: A század gyermekei in: u.ő: Válogatott írásai Bp. Magvető, 1977. Juhász Gyula: Alkohol és irodalom in: Esszépanoráma 1900-1944.(2. kötet) (Vál., szöveggond.: Kenyeres Zoltán) Bp. Szépirodalmi Könyvkiadó, 1978. Kiss Ferenc: Kosztolányi-tanulmányok Miskolc Felsőmagyarországi Kiadó, 1998. Kosztolányi Dezső: Előszó in: Éjfél (Magyar írók misztikus novellái), Kísértethistóriák (Idegen írók novellái) Bp. Terra, 1987. Kosztolányi Dezsőné: Kosztolányi Dezső Bp. Révai, 1938. Lengyel Balázs: Elemi szerkezetek Kosztolányi prózájában in: Kritika 1985/7. 12-14. Négyszemközt Kosztolányi Dezsővel (kérdez: Somlyó Zoltán) in: Kosztolányi Dezső (szerk. Réz Pál) Bp. Századvég Kiadó, 1993. Rónay László: Műhelynapló kérdésekkel in: Élet és Irodalom 1985/26. sz. Somogyi György: Kosztolányi Dezső: Hogy is történt? in: Magyar Nyelvőr 1979/2.



32

Beszámolók konferenciákról

A Kelet-magyarországi Közösségszolgálat Alapítvány adott helyet 2002. március 1-jén annak a fórumnak (konferenciának), aminek a címe: A civil szektor fenntarthatósága, függetlensége és érdekérvényesítése volt. A fórumot több szervezet közösen jegyezte: a Független Támogatók Fóruma, a Brit Charities Aid Foundation, a Partners Hungary, a CFT Alapítvány és természetesen a házigazdák. A fórumra három megye civil szervezeteinek képviselőit hívták meg (Hajdú-Bihar mellett Szabolcs-SzatmárBereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyék). A meghívóban elsődleges célnak jelölték meg az információáramlás és a civil szervezetek közötti partneri viszony erősítését. Talán ez utóbbi cél miatt nem hagyományos konferenciát szerveztek, hanem olyan fórumot, ahol nem előadásokat hallgattunk, inkább kiscsoportokat alkottak a résztvevőkből és szekcióbeszélgetéseken, közösen gondolkozhattunk az előre felvetett témákon. A fórum megnyitóján a szervezők részletezték a célokat: • a párbeszéd elindítása, • a helyi/regionális tapasztalatok megismerése, • a szektor fejlődésének lehetőségei, • a stratégiai irányok felvázolása, • a fenntarthatóság kihívásának feltárása, • a civil szektor jövője (célok megfogalmazása), • a fejlődés/változás lehetséges lépései. Ezekkel a gondolatokkal indították útnak a szekciókat. Én Hága Antónia moderátor szekciójába kerültem. A szekció tagjai először bemutatkoztak, bemutatták a szervezetüket. Ezután a civil szektor és azon belül a saját szervezetünk jelen helyzetét összegeztük. Néhány jellemző felvetés a jelen helyzetről: • forráshiány, • a finanszírozók, forrásosztók érdeklődésének hiánya, • a finanszírozhatóság nem tervezhető, mert • projekttámogatások vannak többségében, • a működési költségek minimalizáltak, • jó szakemberek hiánya (pályát anyagiak miatt elhagyók nagy aránya miatt), • pályázati önerő hiánya. • jogszabályi anomáliák: • túlszabályozottság és szabályozatlanság egyszerre van jelen, • önkéntesek büntetőjogi felelősségének kérdése, • a törvények nincsenek összhangban (pl. a gyermekvédelmi és az adatvédelmi törvények egymást kizáró módon rendelkeznek), • az önkormányzat megteheti, hogy a szerződést megszegi (a civil szervezet nem), • érdekképviselet hiánya, • a szerződéses feladat átvállalás feladatleosztást jelent. Látható, hogy a jelen helyzetről beszélgetve általában csak a hibák, gondok, problémák vetődnek fel. A napindító gondolatok viszont inkább pozitív megfogalmazásokat, értékeket, feladatokat és célokat mutattak fel. A rövid ebédszünet után ezért áttértünk a feladatokra, a problémák megoldásának lehetőségeire, a céljainkra. Megkülönböztettünk rövid távú és hosszú távú célokat. Rövid távú célok: • életben maradni, • együttműködési lehetőségeket keresni: • szakembercsere, • fórumok, • tapasztalatcsere, • társulás konkrét feladatokra, • közös pályázatok vagy alapítványok létrehozása (pl. iskolák, óvodák és a gyermekjóléti szolgálat közösségvállalása),

33

• • • •

kapcsolatot keresni pl. az önkormányzati tisztségviselőkkel, képezni az önkormányzat tisztségviselőit, egészséges lobby, a szektor depolitizálása.

Hosszú távon: • stabil működési feltételek kialakítása, • professzionalizálódás, • folyamatos szakmai képzés, • az "utánpótlás" megoldása. Tömören ennyi fért bele egy napba. Ennyi, ami összefoglalva leírható, de ezek mellett megismerhettem más civil szervezeteket, ill. a képviselőit. Hallhattam saját szájukból a problémáikat, amik persze olykor panaszáradattá váltak, de ettől volt a fórum izgalmasabb, mintha felkért előadók beszéltek volna ugyanezekről a kérdésekről. Lényeges, hogy a párbeszéd kultúráját is csak ilyen módon lehet elhinteni, a konferenciák beszélő-hallgatók leosztása nem ad erre lehetőséget. Az ilyen fórumokra nagy szükség van. Úgy láttam, hogy március első napján a Simonyi úti intézményben ezzel mindenki egyetértett. Legtöbben még az ebédidőben sem tudták abbahagyni a diskurzust.

Rénes László



Élményekkel gazdagodva Beszámoló a magyar lelki elsősegély telefonszolgálatok XV. Országos Találkozójáról szerintem mindenki számára - ez a kis figyelmesség. Miután rendbeszedtük magunkat, nekiindultunk megkeresni a nyitóprogram helyszínéül szolgáló előadótermet. Itt szembetaláltuk magunkat egy picinyke problémával: nem kaptunk pontos eligazítást a nagyteremhez vezető útról. Egyfajta kisebb krízisen mentünk keresztül (utunkat szemerkélő eső tette érdekesebbé), míg végül - kisebb-nagyobb szabadcsapatokat alkotva - mindenki megérkezett az épülethez. Ha megkésve s kissé elázva is, de kezdetét vehette a megnyitó. A péntek esti kulturális program mintegy órásra sikeredett: ezalatt a legtöbben szerencsésen megszáradtak és felengedtek lelkiekben is… A műsorban élvezettel néztük és hallgattuk végig Zanotta Vera színművész, a Még 1 mozdulat színház, Lakatos József versmondó és a Tóthváry Gitár Quartet előadását. Úgy hiszem ezek a kultúrmorzsák kellőképp megadták az alaphangulatot az

Ez év - azaz 2002. - szeptember 20-22. között immár tizenötödik alkalommal találkozhattak az ország lelki elsősegély telefonszolgálatai - ezúttal Dobogókőn. Habár az időjárás nem a legderűsebb oldalával szerencséltetett minket, azért még így is volt alkalmunk gyönyörködni a szálláshelyre vezető úton a hegyvidéki környék szépségeiben. Jómagam - mivel csak nemrégiben csatlakoztam a debreceni stábhoz ugyan még csak most először vettem részt ilyen találkozón, de bizton mondhatom: Dobogókő (amely egyébiránt a Föld szívcsakrája) kiváló választásnak bizonyult. A találkozó pénteki nappal kezdődött: először is felutaztunk Budapestre, és onnan busszal érkeztünk meg szálláshelyünkre, a Manréza hotelbe. A debreceni csapat a maximálisan lehetséges tíz fővel érkezett meg a bázisra, és foglalta el szobáit, ahol kedveskedésképpen apró ajándékok várták a vendégeket. Mit mondjak: igazán jólesett -

34

megjelentek. Én csupán arra vállalkozhatom, hogy az alábbiakban néhány mondatban összefoglalom közel negyvenöt perces beszámolóját. Professzorasszony három lépésre bontotta a megértést: érzelem, értelem és érték szempontjából vezetett minket végig a hozzá vezető úton. Mint kifejtette: a megértés tulajdonképpen a hallással kezdődik. A fül olyan érzékszervünk, melyet nem lehet bezárni, nincs záróizma, állandóan nyitva van. Mindig készen áll a hangok és a csend befogadására. És a hallás egy olyan érzékelés, amely bizonyítottan már a negyedik-ötödik magzati hónapban kialakul. Érdekes fejtegetést hallottunk arról, nagyon szép saját élménnyel alátámasztva, hogy két ember közötti kapcsolatfelvételt, megértést milyen nagyban segíti, ha felveszik egymás légzésritmusát. Egymás légzését szinkronba hozva, érzelmi, értelmi téren is egymásra talál két ember. Ismét bebizonyosodott: ha jelen van rajtunk kívül egy másik ember, az alapvetően befolyásolja, megváltoztatja egész lényünket. A megértés kulcsa pedig tulajdonképpen az, hogy hagyod-e magad megérinteni. Mert a találkozás ettől függ: így kezdődik egy kapcsolat. És nagyon fontos az, hogy semmiképpen ne hagyjuk, hogy a racionális bal agyfélteke eluralkodjon rajtunk, és jobb agyféltekénken. Merjünk az érzelmeinkre hallgatni, és bízzunk saját tapasztalatainkban! Elkalandoztunk kissé a "megértés" szó származásához, jelentéséhez is, és megtudhattuk milyen ereje van az egyes hangoknak. Az "ér" szócska benne foglaltatik sőt, kezdése - az érzelem, értelem és érték szavaknak. A magyarban gyakori "e" és "é" hangok csupa erőt, energiát hordoznak magukban. A bútorraktár szó pedig kiválóan alkalmas - megfelelő hangerővel kiejtve - az agresszió levezetésére. És zárásként szembesülhettünk azzal, hogy az élet küzdelem; nagy küzdelem. De a szenvedés jelentést hordoz magában: azt jelzi, hogy életképes vagy, akcióra, reakcióra képes vagy. Kis szünet után Dr. Sárvári György folytatta az előadást, a megértés hermeneutikai köréről. Az előzőhöz képest ez talán kicsit töményebb volt, és talán szárazabbnak tűnhetett, de ugyanolyan hasznos és érdekes, egységes egészet alkotó anyagot hallhattunk Sárvári doktortól is.

elkövetkezendő másfél napra. A program végeztével visszaballagtunk a főépületbe, hogy az állófogadáson csillapítsuk időközben feltámadt éhünket és szomjunkat. A visszavezető utat az előadás közben kihelyezett fáklyák fénye világította be; akárha eltévedt vándorok lettünk volna egy másik világ eldugott szegletében… Ezt a kis vadromantikus kitérőt követően különösen jólesett a falatozás. Habár hivatalosan nem volt több elfoglaltság tervezve aznap estére, ha emlékeim nem csalnak, jómagam valamikor hajnali egy és két óra közötti tájban jutottam vissza a szobámba és hajtottam álomra a fejemet. Az este kilenc óra utáni időszakot ugyanis egyesek (többek között e sorok írója) nem átallották anekdotázásokkal egybekötött ismerkedéssel tölteni. Régi ismerősök botlottak újra egymásba; ismeretlenek örültek a jó társaságnak; kis csoportok húzódtak meg a terem minden szegletében. Részemről elmondhatom, hogy életemben nem sokszor nevettem még ilyen jót. Ez persze betudható a szerző poétikusan ifjú életkorának mellékzöngéjeként is… Délelőtt a nagy többség pontosan megjelent a reggelinél, az előírt időpontban. A sokak által átbeszélgetett éjszaka után csak meglepően kevesen tűntek fáradtnak. Hiába: a hangulat mindent feledtetett. Miután befejeztük a reggelit, ismét átsétáltunk az előadóteremhez, ahol válogatott előadók vártak ránk. Mádl Dalma, a találkozó fővédnöke egyéb fontos elfoglaltságai miatt sajnos nem tudott jelen lenni; egy kedves, meleg hangú levélben köszöntött mindnyájunkat, és kívánt további sok sikert és kitartást munkánkhoz. A levél ismertetése után Buza Domonkos, a Szövetség elnöke mondta el rövid, de annál lelkesítőbb köszöntőjét. Ezután kerültek sorra az izgatottan várt vendégek. Elsőként Prof. Dr. Bagdy Emőke tartotta meg szenzációs hangulatú előadását a megértés lélektani optikájáról. Professzorasszony olyan lendülettel, energiával, és átéléssel beszélt, hogy azt akármelyik huszonéves kollegája megirigyelhette volna. Ha ehhez még hozzávesszük azt a kiemelkedően magas szaktudást és tapasztalatot, amelynek ő birtokosa, akkor valamelyest elképzelhető, hogy milyen élményben részesültek az ott 35

ebédelni. Az ezt követő kis időt ki-ki igényei szerint tölthette el, majd mindenki elvegyült abban a workshopban illetve kiscsoportban, amelyre jelentkezett vagy helyet kapott. Ezeknek a csoportos tréningeknek egyedül a témájuk volt közös, nevezetesen a megértés megértése - avagy megértetése. Szerény személyem a szociálterápiás szerepjáték elnevezésű csoportba került. A részletekre nem térnék ki - már csak azért sem, mert az ott elhangzottak egy része csak az abban résztvevőkre tartozik -, de a játék lényege az volt, hogy bizonyos felidézett képek alapján boncolgattuk egymás közt megbeszélve a megértés dinamikáját. Amennyire másoktól hallottam, a csoportjuk indulása és kibontakozása kicsit akadozott. Ez sajnos nálunk is így volt; alighanem annak köszönhetően, hogy a legtöbben nem ismerték még egymást. Ám a foglalkozások másnapi befejezése mindenkit kárpótolhatott a kezdeti döccenőkért. Mivel egyesek számára a tréningek hamarabb befejeződtek a tervezettnél, így volt lehetőség egy kis kirándulásra a környéken. E sorok írójának feledhetetlen élményt nyújtott az a látvány, ami a két kilátóból elétárult. Szerencsére az idő addigra egészen megemberelte magát és az ég gyönyörűen kitisztult. Mindkét magaslatról csodálatos kilátásban és élvezetben volt részük az odalátogatóknak. Visszatérve a főépületbe jóízűen elfogyasztottuk vacsoránkat, és nekiduráltuk magunkat az esti vígasságra. A kilenc órakor kezdődő össznépi vigadalomba némi üröm is vegyült: a Csángó táncház vezetésére meghívott Dobos Réka sajnálatos balesete miatt nem tudott eljönni közénk. Így a Sunny Dance Bandre még komolyabb feladat várt, ám az élőben játszó zenekar fergeteges hangulatot varázsolt a táncparkettre. Mindenki kitűnően szórakozhatott, mi, debreceniek pedig alaposan kivettük a részünket a jó hangulat fokozásában és fenntartásában. A táncot olykor megszakítottuk némi üldögéléssel, beszélgetéssel, eszem-iszommal (egyeseknél még szeszesitalokat is láttam - no és persze ingyen volt a must!). Az élő fellépés után még ment a zene - a CD-lejátszó nem állt meg reggelig. Mindenki saját egyéni igényeihez igazíthatta a buli időtartamát: akadt, aki még éjfél előtt nyugovóra tért, volt, aki hajnali háromkor baktatott vissza szobájába, és aki bírta, ropta pirkadatig.

Mint Dr. Sárvári elmondta, a telefonos segítő munkának is egyik alapvető, ugyanakkor talán legnehezebb feltétele az együttérzés és az objektivitás egyidejű megélése. Ám, ahogy Gadamert idézte: "Aki megért, az már eleve be van vonva egy történésbe, melynek révén valami értelmes történik." Szó volt az igazság kereséséről, a partneri viszonyokról, és a partnerek (segítő és kliens) közti felelősségi viszony eltéréséről. A segítő elsődleges felelőssége a szakmai interakció, a tanulási helyzet megteremtése. A kliens elsődleges felelőssége az együttműködés, a tanulási, gyógyulási motiváltság. Szót ejtett még a történés mögött lévő folyamatokról, azok kezeléséről, és jelentéstartalmáról. Végezetül felvázolta a jelenlévőknek a segítő kapcsolatot, egyfajta rövidített modellizálásban, amely akár a laikusok számára is érthető és áttekinthető. Mindnyájunk számára világossá válhatott, hogy egy tevékenységben, cselekvésben, egyáltalán: az életben, nem maga a cél a lényeges, hanem az, hogyan jutunk el odáig. És a cél az út, az utazás maga. Zárásként Prof. Dr. Nemeshegyi Péter jezsuita szerzetes előadását követtük figyelemmel, aki Egy találkozás élményei címmel tartott beszámolót arról a harminchét esztendőről, amit Japánban töltött. Az ott kialakult emberi kapcsolatok kultúráján keresztül próbálta megvilágítani számunkra a megértést. Nem volt könnyű feladat, de úgy hiszem sikerült. Megismertük a Japán kultúra három gyökerét: a falusi termelő- és élet-közösséget; a Kínából származó konfuciánus etikát; az Indiából beáramlott mahájána buddhizmust. Mindezek alapján a japán társadalmi élet legfőbb értéke a harmónia. Megismerkedtünk a harmónia megteremtésének legfontosabb eszközeivel, a japán társadalom alapjaival, életfilozófiájuk szépségeivel. Nemeshegyi professzor nagyon jól érezte magát Japánban, mert, mint elmondta, és több humoros történettel alá is támasztotta: "Örömmel tiszteltem a különbözőséget… Úgyhogy, engem a japánok nem tekintettek "külföldinek." Nagyon fontos momentum volt ez mindenki számára: a különbözőség tisztelete, elfogadása, magyarán ez a manapság unalomig elcsépelt kifejezés: a tolerancia. Az előadásoktól feltöltődve, az ott elhangzottakról beszélgetve indultunk el 36

ahhoz a vonathoz, amely hazavisz minket. Vissza a hétköznapok világába, a mindennapok fájdalmához és folyamatos megpróbáltatásaihoz. Mindenki folytatja tovább saját élete küzdelmeit, és minden stáb folytatja tovább a munkáját. De most, hogy igaz: elsőként - én is részese lehettem egy országos találkozónak, a mindennapokban is több olyan emberre tudok majd gondolni, akik amellett, hogy élik a saját életüket, minden bánatukkal és örömükkel, nem feledkeznek meg másokról sem. És a telefon mellett ülve is eszembe jut majd, hogy rajtam kívül még számosan vannak, szerte az országban, akik akkor ott ülnek a kagylónál, és várják a hívót, hogy segíthessenek - idejüket és energiájukat áldozva a feladatra. Számomra örök emlék és élmény marad ez a tizenötödik országos találkozó. Ha tehetem, jövőre is ott leszek Veletek. Szeretnék újra részese lenni ennek a csodálatos történésnek.

Érdekes módon a reggelinél nemigen találkoztam másnapos arcokkal; hiába: aki nem bírja, ne is igyon. Némi lazítás után befejeztük az előző nap megkezdett csoportos foglalkozásokat. Mint fentebb már említettem, ezek sokkal jobban sikerültek az első nekibuzdulásoknál. Ebéd előtt még hátra volt a fájó búcsúzás társainktól, barátainktól. Persze az elválás mindig fájdalmas és nehéz… Beszámoltunk mindarról, ami két nap alatt történt, megosztottuk egymással a kiscsoportok munkáit és eredményeit, és egy gyönyörű dalra egymás kezét fogva lágy táncra perdültünk és énekeltünk. Ez a közös egymásba karolás, a bizalom és a hit: a társakba vetett hit volt a záróakkordja annak a két és fél napnak, amit immár tizenötödször tölthettek együtt az ország minden részéből elszármazott telefonos lelki segítők. A közös élmények kitartanak majd a következő találkozóig, amikor valahol majd újra összejövünk. Ebéd után csomagjainkat magunkhoz véve kisétáltunk a buszhoz, hogy eljussunk

Nem mondhatok mást: Jövőre, VELETEK, másutt… de ugyanígy! Gali Viktor

Tanulmányok

Antoon A. Leenaars, Susanne Wenckstern: Az öngyilkosság megelőzése az iskolákban: a művészet, a kérdések és a csapdák.

Az öngyilkosság világszerte fontos mentális egészségügyi probléma. Az iskoláknak és közösségeiknek átfogó módon kell reagálniuk. Caplan elsődleges, másodlagos és harmadlagos megelőzési modelljét javasolták, mint a fiatalok öngyilkosságára való átfogó reakciót. A reakció valamennyi módjára vonatkozóan megvitatták az ezekkel kapcsolatos jelenlegi mítoszokat és tényeket. Bemutatjuk a kutatást, a klinikai megállapításokat és a további megvitatásra való felhívást. Ebben a században a gyermekkori és a serdülőkori alkalmazkodási problémákkal kapcsolatos aggodalom fokozódott, ez az aggodalom 1910-ben kezdődött, amikor Sigmund Freud speciális bizottságot hívott össze erre a kérdésre vonatkozóan. Az iskolák és közösségek természetes környezet ahhoz, hogy prevenciós programokon keresztül irányítsák ezeket a problémákat. Az iskolákat és intézeteket azért hozták létre, hogy a különböző programok (pl. egészségügyi programok, nemi felvilágosítás, öngyilkosság megelőzési, alkoholizmussal kapcsolatos) és vezetési programok által segítsék a gyermek fejlődését és kezeljék, irányítsák problémáját. Ezeknek az iskolai erőfeszítéseknek számtalan oka van. Az elsődleges az, hogy az

37

egészséggondozási rendszerek önmagukban nem tudják kielégíteni a fiatalok valamennyi igényét. Kazdin (1990) felmérte, hogy a fiataloknak jelenleg csupán 10-30%-a kapja meg a szükséges mentális egészségügyi gondozást, és a fejlett országokban is ez a helyzet. Valószínű, hogy a szolgálatokban megmutatkozó hiányosság nem tűnik el, felhívja az iskolákat és a közösségeiket, hogy a következő évtizedekben növeljék reakciójukat. Az öngyilkosság világszerte fontos mentális egészségügyi és közegészségügyi probléma. Serdülők, sőt gyermekek ijesztő arányokban követnek el öngyilkosságot. A fiatalok még nagyobb számban kísérelnek meg öngyilkosságot vagy életük nehézségeinek megoldásaként komolyan gondolnak öngyilkosságra. Mint ahogy 90 évvel ezelőtt Fiedman kijelentette, az iskoláknak, közösségeknek reagálni kell ezekre. Ez a cikk iskoláinkban, közösségeinkben az öngyilkosság irányításának, kezelésének szükségességét tekinti át, széleskörű, átfogó modellt vázol fel a probléma kezeléséhez: külön választ néhány olyan témát, kérdést és csapdát, amivel kapcsolatban napjainkban cselekedni kell. Bár a “Crisis” folyóirat sok olvasója jól ismeri az iskolákban történő öngyilkossági prevenció összetettségét, világosan ismerteti az ilyenfajta erőfeszítéseket és csapdáikat, ami a kormánytestületek, az oktatók, a hivatalok számára szükséges. Ezért ez a cikk iskolai prevencióra vonatkozóan útmutatóként szolgál a prevenciós programokkal kapcsolatos tervezőknek, hivataloknak, reformáló programokért (a felelős kormányzati és helyi testületek számára), az iskolában dolgozó adminisztrátorokért, oktatókért, a nagyobb közösségekben dolgozó egészségügyi dolgozókért, az iskolákban gondozást nyújtó mentális egészségügyi személyzetnek, akiknek fokozott kötelessége a szolgálatoknak az iskolákkal való koordinálása egy átfogó közösségi megközelítésen belül, a mindezekért felelős kormányzati és helyi testületek számára.

Az öngyilkosság megelőzése művészet Az öngyilkosság megelőzése művészet, nem pedig technológia. Az öngyilkossági krízisre azonban iskoláinkban az egyének túl gyakran ennek a közegészségügyi problémának a megfelelő megértése és a cselekvés előre elrendezett, átfogó megtervezése nélkül reagálnak. Néha megkísérlik újból feltalálni a kereket, a spanyol viaszt! Elkövetik azokat a hibákat, amelyeket az irodalom már jól dokumentál. Ilyen esetben, jól lehet, jobb, ha semmit sem tesznek, és az iskola sem tesz semmit, ha nem a gyermekkori és serdülőkor problémákat magukra hagyják. Ilyen szituációkban az iskolák tulajdonképpen gátolhatják a fiatalok fejlődését, sőt elősegítik az öngyilkosságot. Viszont, ha elfogadják az öngyilkosság és általában az alkalmazkodás összetettségét a fiataloknál, csak akkor játszhatnak aktív szerepet az iskolai öngyilkosságok megelőzésében - mint ahogy már 90 évvel ezelőtt dokumentálták. Az iskolákban ésszerűen elkezdett ilyen átfogó prevenciós program a következőket foglalja magába: 1. A fiatalok öngyilkosságának és öngyilkos magatartásának teljes számát világszerte csökkenteni. 2. A boldogtalan, nagyon depressziós fiatalok nagy számát csökkenteni. Mint ahogy korábban Kazdin (1990) beszámolt róla, a klinikai segítséget igénylő fiataloknak csupán 10-30%-át részesítik valójában ebben a gondozásban. Ezért megkérdezhetjük: hány öngyilkos fiatalt nem is ismertek fel veszélyeztetettnek? 3. Van egy lehetséges befolyásolhatósági vagy követési tényező és a rákövetkező “fertőzés” (contagion). Az irodalomban dokumentált iskolákban történő után követésre (postvention) utalva Leenaars (1985) jegyezte meg ezt a tényt, s azt követően kutatással támasztották alá. 4. Az iskolák segítséget kérnek. Ezért az lenne a bölcs dolog, ha a legtájékozottabb szakemberek (pszichiáterek, pszichológusok, oktatók stb.) segítenének. 5. Meglepő ok: az öngyilkosság túlélői. Iskolánkban túl sok fiatalnak okoz traumát a velük egyidős társaik öngyilkossága. Következésképpen ésszerű az öngyilkossági prevenció. A fontos kérdés nem az, hogy megtegyük, hanem az, hogyan tegyük.

Prevenció - Intervenció - Postvenció A mentális egészségügyi és a közegészségügyi problémák klasszikus megközelítése Caplan nevéhez fűződik, aki elsődleges, másodlagos és harmadlagos prevenciót különböztetett meg. A prevenció e három módjára legáltalánosabban használt fogalmak a prevenció, intervenció illetve a postvenció. A reagálás mindhárom módjának helye van ésszerűen körültekintő módon az öngyilkos fiatal megsegítésében. Röviden, a széleskörű reakciónak ez a három módja a következőkre vonatkozik: 1. A prevenció általánosságban a jó mentálhigiéné elvével függ össze. Olyan stratégiákat foglal magába, amelyek megjavítják az öngyilkossághoz vezető körülményeket: tesz valamit mielőtt az esemény bekövetkezne. Az öngyilkosság megelőzés az elsődleges megelőzés által a legtökéletesebb. A prevenció oktatás. A fiatalokat oktatni kell az öngyilkossággal kapcsolatban. Az ilyenfajta oktatás kifejezésre juttatja,

38

hogy az öngyilkosság többdimenziós betegség, nagyon bonyolult, csaknem egyenértékű az emberi szenvedés megelőzésével. 2. Az intervenció az öngyilkossági krízis vagy probléma kezelésével és gondozásával függ össze. A másodlagos prevenció az esemény folyamán tesz valamit. Az öngyilkosság biológiai, neuropszichológiai, társadalmi, kulturális aspektusokkal együtt járó esemény. Nyilvánvaló, hogy az öngyilkosság nem kizárólag orvosi probléma, és sok ember szolgál életmentő közegként. Mindazonáltal, szakképzett emberek, pszichológusok, pszichiáterek, szociális munkások pszichiátriai ápolók stb. elsődleges szerepet játszanak a beavatkozásban. Viszont az iskolákban történő postvencióra, beavatkozásra egyaránt igaz, hogy a közösségi kapcsolatok fejlesztését fogják igényelni. Az iskolai prevenció közösségi prevenció. 3. Postvenció, a Shneidman által bevezetett kifejezés azokra a dolgokra utal, amit az esemény megtörténte után végeznek el. A postvenció az öngyilkosságot elkövetett személy túlélőinél jelentkező traumatikus utóhatásokkal foglalkozik. Az elhunyt hozzátartozóinak nyújt mentális egészségügyi és közegészségügyi szolgálatokat. Valamennyi szükséget szenvedő túlélő: gyerekekkel, szülőkkel, tanárokkal, iskolatársakkal kapcsolatos munkát magában foglalja. Mint ahogy kezdetben kijelentettük ezekben a törekvésekben az iskolarendszerek különösen kritikus erőt képviselnek. A következőkben felvázolunk néhány részletet, mítoszt, kérdést és csapdát, ami minden egyes törekvésben megmutatkozik.

Prevenció A prevenció általában a jó mentálhigiéné elvével függ össze. Az iskolákban ez oktatást jelent. Ez azonos az iskolák általános céljával, nevezetesen az ifjaink oktatásával. Az öngyilkosságra vonatkozó mostani népszerű meghatározás az, hogy az öngyilkosság egyszerűen egy külső esemény vagy “stressz” következménye: pl. egy barát visszautasítása, vagy egy népszerű énekes hatása miatt következik be. Bár gyakran szerepel az öngyilkosságban helyzeti tényező, ennél az öngyilkosság jóval több. Ennek illusztrálására egy klinikai példát mutatunk be: Egy autóban halva találtak egy 16 éves fiatalembert, aki szén-monoxid mérgezés miatt halt meg. Az emberek meghökkentek: “Miért ölte meg magát ez a felső középosztálybeli fiatalember?” A szülők kiderítették, hogy öngyilkossága napján a barátnője visszautasította őt. Ez volt az ok: amikor egy fiatalembert visszautasítanak a szerelemben és így van, megölheti magát. Néhány barát és a tanárai úgy tudták, hogy problémái voltak az iskolában. Így ez volt az ok. Megint mások, hogy az apja alkoholista és goromba. Így ez az oka. Az orvosa úgy tudta, hogy örökbe fogadták, és a napokban emiatt borult ki. Ezt gondolta igazi oknak, Míg mások úgy tudták.... Maga a fiatal ugyanilyen gyakran egyetlen esemény miatt elvakult. Itt halálosan öngyilkos emberekről beszélünk. Az a tinédzser, aki azon a ponton van, hogy az apja puskájával golyót röpít a fejébe, vagy aki arra készül, hogy beveszi az édesanyjának felírt pirulákat, az elhatározás pillanatában a legkevésbé van tudatában az ok lényegével, ami miatt így cselekszik. A serdülők tudatos érzékelése egy kritikus aspektus. De azért egyszerűen el kell fogadni, hogy a perspektíva nem csak a végletekig leegyszerűsített, hanem suicidogén, azaz, pusztító, ártalmas, iatrogén. Egyszerűen a fájdalom teszi lehetővé a fiatal számára, hogy tökéletes és pontos feleletet adjon az eseményre. Az öngyilkosság összetett, bonyolultabb, mint ahogy a gyermek vagy serdülő tudata tudja. Sajnálatos, túl gyakran, a serdülők - de a szülők, tanárok, orvosok, pszichológusok is - készek arra, hogy osztozzanak a félreértésben, téves értelmezésben. Valójában széles körben elterjedtek a mítoszok. Ez addig megy, amíg a következőt jelentik ki: “az öngyilkosság normális”. Az öngyilkosság nem normális dolog. Nagy patológia jele. Mást állítani - mint ahogy a késői 70-es és 80-as években történt - nemcsak csapda volt, hanem kárt okozott a prevenciós erőfeszítéseknek.

Íme néhány téves értelmezés és a mi reagálásunk velük kapcsolatban: 1. Az öngyilkossági prevenciónak nincs helye az iskolákban. Válasz: Ez egy rendszer bevezetésének kérdései: általános vonatkozása rávilágít az ilyen programok bevezetésére és kifejlesztésére, amit az iskolai személyzet és más személyek folytatnak. Dyck (1990) a következőket jegyezte fel: “Egyes oktatási osztályok, iskolai testületek, sőt egyes iskolai adminisztrációk különböző okok miatt ellenzik ezeknek a programoknak az iskolákban történő bevezetését, közülük néhány inkább képzelt dolgokra, mint tényekre alapozza a véleményét, míg mások jogosak, és komoly, körültekintő megfontolásnak kell ezeket alávetni. Az iskolai bevezetésre vonatkozó stratégiák a kormány által létrehozott kötelező prevenciós programokat, sajátos iskolai testületek általi bevezetést és bár kevésbé hatékony, a helyi iskola általi bevezetést tartalmazzák.

39

Azoknak a klinikusoknak, szakembereknek, akik el akarják érni a bevezetést, mielőtt elérnék ezt, fejleszteniük kell szakképzettségüket. Az ilyenfajta szakképzések hihetőséget, öngyilkossági prevenciós képzést, oktatásban való részvételt, konferenciákat, kutatást stb. foglalnak magukba. Túl gyakran előfordulnak olyan személyek, akik megpróbálják az iskolákban a bevezetést elérni, és korlátozott képzettséggel és jártassággal rendelkeznek, közülük néhány maga is suicidogén, (azaz előidéző, elindító). 2. Az öngyilkosságról való beszélgetés öngyilkosságot okoz. Válasz: Ez képzelt dolog. Természetesen, a szenzációhajhászás szenzációhajhászást okoz. A kérdés nem az, hogy beszélünk-e az öngyilkosságról, hanem az, hogyan beszélünk róla. A szóban történő megvitatás elősegíti az öngyilkos személy nyíltságát, beavatkozáshoz vezet. Az öngyilkosságról való beszélgetés, és valamennyi mentális egészségügyi problémáról való beszélgetés, a mentális és egészségügyi és közösségi szakképzettség javulásához vezethet, növeli az önbizalmat, csökkenti az iskolai hibát, növeli az önkontrollt, csökkenti a depressziót stb. minden fiatalnál. 3. A programok nem költség-hatékonyak. Válasz: Hisszük, hogy a programok költség-hatékonyak lehetnek, lehetővé teszik, hogy az illető világosan megértse a célt. A prevenció oktatni akar, megismerni a kulcsokat, az erőforrásokat, stb. Nem akarnak beavatkozni. Ezért a költséghatékonyság kérdése, ha valaki ezeket a kifejezéseket akarja alkalmazni, megegyezik az egész neveléssel, oktatással: tanulnak a gyermekek, tinédzserek? Úgy gondoljuk, hogy igen. Az ilyenfajta programok még kevésbé kockáztatott emberekre vonatkoznak, egészségügyi stratégiákat is létrehozhatnak. 4. Ha van programjuk, az iskolák beperelhetők. Válasz: Ellenkezőleg, az iskolai személyzetnek körültekintő és megfelelő módón kell tevékenykednie. Az USA-ban a minisztériumnak a fiatalkori öngyilkossággal foglalkozó “különítménye” (ami amerikai/kanadai szépítő kifejezés egy szociálisan alkalmatlan egészre), megállapította, hogy az iskolák kitűnő lehetőséget nyújtanak nagyszámú fiatal elérésére. A “különítmény” azt a következtetést vonta le, hogy az iskoláknak fontos szerepe van a fiatalok problémáinak kezelésében. Valójában, tovább kell mennünk, és ki kell jelentenünk, hogy az iskoláknak “ésszerűen körültekintő emberek” módjára kell cselekedniük. Ebben az esetben egy 14 éves fiú szülei beperelték az iskolát hanyagsága miatt, arra panaszkodva, hogy az iskolának kötelessége öngyilkossági prevenciós képzést nyújtani, és hogy az iskola elmulasztotta ezt. A bíróság az esetet elfogadhatónak tartotta, mondván, hogy beperelheti, pert indíthat valaki az iskola ellen nem körültekintő magatartása miatt. Egy olyan esetben, amikor az iskola adminisztrátorai engedélyeztek egy speciális “Nerd Day”-t, és ami néhány ember jelentős visszaélését, durva bánásmódját eredményezte, tanácskoztunk, és gondoltuk, hogy jelentős nyomást gyakorolt egyesekre, és hozzá járult öngyilkossági döntésükhöz. Egy ilyen napon kísérelt meg öngyilkosságot ez a fiú, és csak azért élte túl, mert gyors orvosi segítséget kapott. Körültekintőek voltak az iskola munkatársai? Mit kellett az iskolákban az erőszakosságot illetően elviselni? Az iskolák az egészség elősegítői-e, nem pedig az erőszak hozzájárulói? Végül, hatékonyak-e a programok vagy valójában “fertőző betegségeket” okoznak? A “fertőző betegségek” kérdése azért merül fel, mert amióta Goethe (1774) kiadta az Ifjú Werther szenvedéseit, megjelentek olyan riportok, amelyek arról beszélnek, hogy az öngyilkosságot okoz. Philips (1974) volt az első ebben a században, aki az öngyilkossági arányokról beszámoló média hatását bizonyította be, ez azonban csupán szenzációs média történetekről való megállapítás volt. Most már jól megállapított tény, hogy a nyomtatásban megjelent riportok és az elektronikus média, amelyek hírességekről szólnak, sok “alakúak”, ismételtek, nyíltak, a címoldalon dicsőítik az öngyilkosságot és ezek az öngyilkosság növekedéséhez vezetnek. Úgy tűnik az emberek úgy gondolják, hogy a prevenciós program során az öngyilkosságról való beszélés hasonló növekedést vagy éppen fertőzést hoz létre. A médiában megszólaló riportok nem azonosak a prevenciós programokkal. Valóban, ami a prevenciós programokat illeti, nincsenek megbízható adatok, amelyek azt mutatnák, hogy az oktatási program fertőző hatást okoz. Azért írtuk a “megbízható” kifejezést, mert megbízhatatlan kutatók, pl. Shaffer és kollégái a következő üzenetet hagyták meg világszerte nyomtatásban: “Az iskolai öngyilkossági prevenciós programok veszélyesek lehetnek.” Az üzenet “átgyúrta” a világot - sok iskolai igazságszolgáltatást, illetékességet és politikust beleértve az USA-ban. Ennek eredményeképpen a programokat betiltották. Ez azért sajnálatos, mert Shaffer (1991) nem arra mutatott rá, hogy az öngyilkossági prevenciós programok ténylegesen veszélyesek, mindössze arra mutatott rá, hogy néhány férfi, aki megelőzően öngyilkosságot kísérelt meg, úgy gondolta, hogy barátaik nem szeretnék a programot. Ez várható, mivel mint ahogy Clark (1991) megjegyezte, a pszichológiailag károsodott emberek nyilvánosan nem szeretnek hiányosságaikkal szembe kerülni”. Shaffer vizsgálatának számos hiányossága volt, a következőt beleértve: csak két programot vizsgált meg, a felmérés problematikus volt, az önbeszámolók alkalmazása, az előzetes és utána történő vizsgálat eltért egymástól. A kutatás lényegében kimutatta, hogy a prevenció segít, bár további vizsgálatra van szükség.

40

Beavatkozás (Intervenció) A beavatkozás az öngyilkossági krízis vagy probléma kezelésével és gondozásával függ össze. Sok ember, az iskolákban lévőket is beleértve, életmentő közegként szolgálhat. Gyakran az iskolákon kívül, szakszerűen képzett emberek is elsődleges szerepet játszanak a beavatkozásban. Nemcsak az öngyilkossággal kapcsolatban, hanem az öngyilkos emberek kezelésével kapcsolatban is gyakoriak a félreértések. Gyakoriak a nagyon primitív megoldások. Ez részben annak a képzelt dolognak az eredménye, hogy az öngyilkosságot kizárólag stressz eredményezi. Még a fiataloknál is általánosan állandó, az öngyilkosságnál és az öngyilkos magatartásnál azonban az, hogy nem egy esemény váltja ki, hanem összetett megbirkózási minták. Az öngyilkos fiataloknak elviselhetetlenül nagy fájdalmuk van, legyengültek, és képtelenek megbirkózni az élet követelményeivel. Az öngyilkosságra csupán mint stresszre koncentrálni, durván alulértékeli azt a patológiát, amivel ezek a fiatal emberek szembenéznek, - és ténylegesen hozzájárul annak a segítségnek a későbbi hiányához, amiben ezeket a fiatalokat nem részesítik. Az igazság az, hogy ezeknek a fiataloknak hosszú lejáratú, sokfajta szolgálatra, nem pedig rövid lejáratú tanácsadásra és egyéb gyermeteg, naiv megoldásokra van szükségük. Bár a szakemberek központi szerepet játszanak az öngyilkos fiatalok kezelésében, másoknak ugyanilyen értékes szerepük van. Valójában a szülők kritikusan közreműködnek. Nemcsak a szülőket kell bevonni a beavatkozásba, hanem a testvéreket, barátokat, tanárokat, iskolatársakat, lelkészeket, idősebbeket, orvosokat, - bárkit, akik közvetve vagy közvetlenül szolgálnak, hogy a fájdalmat megszüntessék. Érdemes megemlíteni, hogy a fiatalok öngyilkosságára adott egyszerű általános primitív válasz chimera (agyrém, illúzió), egy képzeletbeli, nem létező fogalmi koholmány. Pl. egyetlen gyógyszernek, csodaszerként való felírása ilyen chimera. Az egyszerű reakció kutatása ostoba, bolond és nem valóságos elképzelés. Ennek illusztrálása íme három példa egy közhasználatú “szakácskönyv” koholmányból: 1. Az öngyilkosságot és az öngyilkos magatartást könnyű megjósolni. Válasz: Az öngyilkossági statisztikai ritkasága és a jósló műszerek (mérő eljárások, tesztek) tökéletlensége óriási nagy számú hibás eredményekhez vezet, ezért valójában a “jósló műszereket” kevésbé használják a klinikusok. Az USA-ban az Országos Mentális Egészségügyi Intézet kiértékelte az öngyilkosság megjóslásának és felmérésének kutatási területét, és azt a következtetést vonta le, hogy néhány vagy egyetlen teszt sem felhasználható. 2. “Az öngyilkosság nem elkövetésére” vonatkozó megállapodások a prevenció legjobb eszközei. Válasz: Az “öngyilkosság nem elkövetésére” vonatkozó megállapodások primitív írásos formák, fokozottan alapos vizsgálat hatáskörébe tartoznak. Kevés az irántuk való túlzott bizalom, felhasználhatóságukra vonatkozó bizonyíték. Gyakran az írásos megállapodásokat inkább a kezelőorvos saját megnyugtatására használja, klinikai értéke nincs. Nem lehet alternatíva a szakszerű kezeléshez. Gutheil, (1989) egy bírósági ügyvéd megjegyezte, hogy jogilag a megállapodások értelmetlenek. Természetesen, ez alatt nem azt értjük, hogy az olyan verbális megállapodások mint “ha öngyilkossági gondolata van, hívjon fel” nem használhatók fel; csupán nyílt alkalmazásuk rossz. Az írásos megállapodás nem egyező azzal a szándékkal, amit Drye, Goulding és Goulding (1973) akart, amikor évekkel ezelőtt bevezették a megállapodások fogalmát. 3. A kortársakkal való tanácskozás - különösen azért, mert a tinédzserek előnyben részesítik a tinédzserekkel való beszélgetést - a kezelés legjobb módja. Válasz: Ez tévedés. Nem azt mondjuk, hogy az igazán öngyilkos fiatalok nehéz helyzetét nem irányítják, nem tudják kezelni. A kortársakkal való tanácskozás nem azonos a pszichoterápiával. Nincs olyan kutatás, ami megállapítaná, hogy az egykorú tanácsadók olyan kezelési gondozást nyújtanának, mint amire az öngyilkos fiataloknak szükségük van. Másrészt, az egykorú társak, tanárok, az útmutató tanácsadók nagymértékben segíthetnek a felismerésben, a támogatásban. Az a tény, hogy a tinédzserek előnyben részesítik a tinédzserekkel való beszélgetést, egyfajta védekezés, az elviselhetetlen fájdalom, és a vele való megbirkózásra képtelenség kifejeződése. Az öngyilkos gyermekek és serdülők kezelése összetett és sokféle. A kezelés magában foglalja, de nem korlátozódhat a következőkre: krízis-beavatkozás, pszichoterápia, családterápia, pszichofarmakoterápia, kórházi kezelés, és az iskolai beavatkozás a közösségi kapcsolat kialakítását igényli. Nem lehet valamennyi veszélyeztetett fiatalt az iskolarendszer korlátozott eszközeivel kezelni, még akkor sem, ha van iskolai pszichológus az iskolában. Egyedül az iskola nem tudja a fiatal öngyilkossági problémáját kezelni, éppúgy, mint ahogy az orvosszakember sem. A közösségben szakemberek széles körére van szükség ahhoz, hogy a veszélyeztetett fiatalok bajait kezelni tudja. Nincs egyszerű taktika. A meghatározás szerint, az öngyilkos fiatalokkal végzett intervenciós erőfeszítések, a beavatkozási munkák a krízishelyzet felmérését, és kezelését foglalják magukba. Az iskolai személyzeten kívül, sok mentális egészségügyi és közegészségügyi szakembert kell felkérni, hogy egy életmentő közegként szolgáljon. Az öngyilkossági kockázat felmérése egyike a legnagyobb kihívásoknak. A beavatkozás alapos felmérésen alapszik.

41

A krízis beavatkozásnak, akár krízis személyzet, akár az iskolák mentális egészségügyi szakemberei végzik, a krízis meghatározás szisztematikus folyamatának és a problémamegoldásnak az alkalmazásával azonnali és tájékozott reakciót kell adnia az öngyilkos gyermekre vagy tinédzserre. Ha a fiatal már akut öngyilkossági krízisben van, a gyermek vagy serdülő egyedülálló, sajátos igényeinek megfelelően, sok pszichoterápiai megközelítést lehet alkalmazni. Nyilvánvaló, hogy az öngyilkos ember mély fájdalomban van, ezért az a szabály, hogy pszichoterápiára van szüksége, hogy elviselhetetlen fájdalmát elviselhetővé tegye, és közelebb vigye az élet nehézségeinek hosszúlejáratú megoldásához. A speciális kezelési formák közötti válogatásban, a klinikusnak a betegre vonatkozó tényezők sorát kell különös figyelembe venni: életkor, nem, egészségügyi állapot, kulturális kérdések, stb. Ha már tudjuk, hogy az öngyilkosság többszörösen meghatározott: sok tényező, a biogenetikai tényezőket is beleértve, váltja ki, közreműködik a kockázat kialakításában. Néhány esetben a gyógyszeres kezelés nélkülözhetetlen. Az alkalmazott kezelési modellre való tekintet nélkül bizonyos klinikai, jogi és etikai kérdésekkel kell szembenézni az öngyilkos beteggel végzett prevenciós munkában. Pl. ha a gyermek öngyilkos magatartását az iskolában mutatja ki, kinek kell a kockázatot felmérni? Vagy mivel a beavatkozás az iskolai személyzetnél többet is magába foglalhat, ki a felelős az iskola és a mentális egészségügyi szolgálatok közötti kapcsolatok kialakításáért? Mivel a fiataloknál fennáll az öngyilkosság lehetősége, a gyakorló szakembereknek, különösen a pszichiátereknek és pszichológusoknak szükségük van az iskolákban történő felmérésre és intervencióra vonatkozó világos útmutatásokra. Jogilag és etikailag a szakembernek ésszerűen és körültekintően kell cselekednie. Klinikailag viszont figyelembe kell venni a kiszámolt kockázatot, pl. amikor gyermek a kórházból való elbocsátás után visszatér az iskolába. Az öngyilkos emberekkel folytatott beavatkozásra vonatkozó kutatás a fiataloknál nem létezik. A jövőbeli kutatásnak gondos intervenciós vizsgálatokat, kezelési kutatást és irányított és ellenőrzött pszichoterápiai és pszichofarmakológiai kísérleteket kell magában foglalnia. Az intervencióra vonatkozó kutatás hiánya ellenére van egy kutatással alátámasztott taktika, amelyet különösen a fiataloknál hasznosnak mutattak ki: a halálos eszközökhöz való hozzáférés megszigorítása. Ennek a szemléletnek a gyakorlatban való alkalmazása az, hogy “el kell dugni a fegyvert” egy olyan öngyilkossági helyzetben, amikor tudva lévő, hogy egy illető le akarja magát lőni és fegyver áll rendelkezésre. De ugyanezt az elvet bármelyik módszerre (pl. gyógyszer túlzott adagolás) lehet alkalmazni .

Posztvenció A posztvenció az öngyilkosság, öngyilkossági kísérlet vagy bármilyen más trauma megtörténte utáni cselekedeteket foglalja magába. A posztvenció a traumának a túlélőkre gyakorolt hatásával foglalkozik. Az iskolák különösen fontos szerepet töltenek be az ilyen posztvenciót létrehozó törekvésekben. Már Freud leírta 1917-ben, és azóta más kutató is alátámasztotta, hogy az öngyilkosság a túlélők számára jelent traumát. Sok különféle, szokatlan traumatikus esemény létezik, pl. a súlyos bűncselekmények, gyilkosság, balesetek, katasztrófák. Az öngyilkosságot sem lehet a szokványos emberi magatartások közé sorolni, és mint más traumák, ez is a legtöbb emberben a szorongás feltűnő jegyeit kelti. A traumás stressz-zavar a katasztrófa esetén megjelenő természetes viselkedés mintákra és érzelmekre utal. Figley határozta meg a poszttraumás stressz-zavart. (PTSD), mint a katasztrófa és közvetlenül az utána történtek emlékével kapcsolatos tudatos és nem tudatos viselkedések és érzelmek. Semmi esetre sem mondhatjuk azonban, hogy minden vagy a legtöbb túlélő produkálja ezeket a jellemzőket olyan mértékben, hogy azt zavarnak lehessen címkézni. A PTSD-t leginkább egy heurisztikus minősítésnek tekinthetjük, mivel az iskolákban, közösségekben előforduló öngyilkosságok és más traumák túlélőinek reakcióit foglalja össze. A poszttraumás reakció a következőket foglalja magába: a trauma újbóli átélése (pl. visszatérő emlékképek, visszatérő álmok, asszociációk az esemény újbóli megjelenésével kapcsolatban). Csökkent érzékenység a külvilág történéseivel szemben (pl. érdeklődés csökkenése, elidegenedés, beszűkült érzelmi élet), sok más tünetek, pl. depresszió, levertség, fokozott éberség, alvászavarok, bűntudat, memória, koncentráció zavarai, az emlékeket felkeltő események kerülése, az eseményt szimbolizáló történésekre erősödő tünetek. Egy öngyilkossághoz vagy más traumához alkalmazkodni meglehetősen nehéz, akár a pozitív, akár a negatív válaszokat tekintve. Freud a pozitív válaszok közé sorolta az emlékezést, ismétlést és az újra átélést, míg a negatívok közé a felejtést, elkerülést, fóbiát és gátlást. Sajnálatos módon az öngyilkosságot vagy más traumát követő negatív válaszok túl gyakoriak sok áldozatnál, még a felnőttek között is, akiktől azt várnánk, hogy tanárok és pszichológusokként támaszai legyenek a gyerekeinknek. Gyakran egyszerűen megtagadják: “Ne beszélj az öngyilkosságról, mert annak újabb öngyilkosság lesz a vége.” Szilárd meggyőződésünk, hogy mint azt a vietnámi áldozatoknál dokumentálták, ez a hozzáállás csak súlyosbítja a traumát.

42

Wilson, Smith és Johnson szerint azonban, fontos tisztában lennünk azzal, hogy egy öngyilkosság áldozatai az események kudarc-sorozatába kerülhetnek: A nyomasztó és lesújtó traumáról beszélve, az ember kockáztatja, hogy további megbélyegzést kap; a trauma megbeszélésének sikertelensége növeli a védekező elkerülést, így növelve a depresszió és az azzal váltakozó erőteljes képek megjelenésének és a többi PTSD tünetek az előfordulási valószínűségét. Fontos megjegyeznünk, hogy a PTSD eredetileg a felnőttek traumára adott reakcióit írta le, Eth és Pynoos azonban meggyőző érvekkel szolgált arra nézve, hogy ez gyerekekre és kamaszokra is fennáll. Valóban felfedezhetőek törvényszerűségek abban, ahogy a gyerekek a nem szokványos traumatikus eseményekre reagálnak. Hasonló megfigyeléseket figyelembe véve az APA módosította a definícióját, és bele vette a gyerekeket és a tinédzsereket. Az öngyilkosságra és a traumára összetetten kell reagálni az iskolában. A posztvenció sokrétű és időbe telik - pár hónaptól egy egész életen át tartó folyamatig - mindenesetre több, mint 3 vagy 6 óra. A PTSD munka nagy kihívás. Mivel az itt rendelkezésre álló hely korlátozott, hadd ismertessek a máshol bemutatott posztvenció lépésekből. Az ilyen programok lényeges elemei alapvetően a konzultáció, krízis intervenció, közösségi kapcsolattartás, felmérés és tanácsadás, oktatás, médiával való kapcsolat és után-követés. Ezek a feladatok a történtek utáni feszültségek oldására szolgálnak, és nem a hisztéria keltést célozzák meg. A posztvenció terén is elterjedtek a téveszmék, csakúgy, mint a megelőzés és intervenció szakaszaiban. Kezdjük a manapság legelterjedtebbekkel: 1. “A posztvenciónak nincs értelme”: Annak illusztrálására, hogy ez nem igaz, a szakirodalomból mutatunk be egy esetet. Hazell és Lewin elcsépelt frázisa volt: a posztvenciónak nincs értelme. H. és L. a posztvenció értékelésére két iskolában vizsgálták az öngyilkosságokat, a posztvenciót csoportos tanácsadásként értelmezve (azaz kikérdezés). A posztvenció azonban nem egyenlő a csoportos foglalkozással. A csoportos foglalkozás egy összetevője lehet a posztvenciónak, bár meggyőződésünk, hogy az egyéni munka megfelelőbb a PTSD, depresszió vagy más kóros válasz kockázatának kitett egyének esetében. Bár ők kizárólag az öngyilkosság kockázatát vizsgálták, a modellkövetés csak egyike a sokkhatás következményeinek. A Hazell és Lewin által vizsgált csoportfoglalkozás szintén problémás, mert 20-30 gyereket figyeltek csoportonként 90 percig. Ezt nem hogy posztvencióként nem lehet értelmezni, de még csoport terápiaként sem. Úgy gondoljuk, hogy talán jobb semmit nem csinálni egy öngyilkosság után, mint kikérdezni 90 percig a fiatalokat. Mindössze annyit sikerült bizonyítaniuk, hogy egy pár órás csoportfoglalkozás, kikérdezés, nem egyenlő a posztvencióval. Ez a fontos eredmény gyakorló szakembereknek is sok fejtörést okozott. A posztvenciót alapos kutatásra kell építeni. Láthattuk, hogy ugyanez a helyzet az öngyilkosság megelőzés terén is az iskolákban. A következtetéseket módszertanilag hiányos korlátozott vizsgálatokból vonták le. Már az 1980-as évek elejétől ösztönöztük az alapos kutatómunkát ezen a területen. 2. “A posztvenció egyenlő a gyászolók lelki támogatásával”. Válaszunk: aki e szerint cselekszik, kudarcra van ítélve a munkája. A lelki támogatás beletartozhat a posztvencióba, de a kettő nem azonos. A trauma kezelése több, mint tanácsadás, akár a gyászra összpontosít, akár más viselkedésre. 3. A többi frázis röviden: “Posztvenció egyenlő a kikérdezéssel.” “Ne beszéljünk a traumáról, el fog múlni.” “Ne aggódj - megmentünk.” “Minden ember ugyanúgy reagál - majd mi megmondjuk, hogy ők mit fognak csinálni.” “Posztvenció egyenlő a megelőzéssel.” Végezetül, hatékonyak-e a posztvenció erőfeszítései? Több információra van szükség a posztvenció gyakorlat kialakulásához. Jobb lett volna, ha nem teszünk semmit a Carrolton-i gyilkos öngyilkosság után Georgiában? 1999. január 8-án, a carroltoni középiskolában Jeff Miller lelőtte barátnőjét, Andrea Garrettet, majd magával is végzett. Ezt követően az iskolában pánik tört ki. Jobban tettük volna, ha nem nyújtunk segítséget a diákoknak? Vagy jobban tettük volna, ha a skót Dunblanfe-i és Colorado állambeli Littleton-i iskolai mészárlás után nem teszünk semmit? Vannak tanulmányok, amelyek szerint hasznos a posztvenció, bár általánosságban kevés a PTSD-t célzó szisztematikus kutatás, olyan pedig egyáltalán nincs, amelyik az iskolák ilyen téren végzett összetett erőfeszítéseit vizsgálná. Azok a kutatások, amelyek az ilyen folyamatokat vizsgálják, kizárólag a kikérdezés módszerére szorítkoznak, amelyet mi és más kutatók is, vitathatónak tartunk. Annak ellenére, hogy a kutatás még

43

ebben a stádiumban tart, meg kell kérdeznünk, hogy mit tegyünk egy trauma bekövetkeztekor az iskolákban, közösségekben. Ez a kérdés a megelőzésre és az intervencióra is vonatkozik. Végezetül, Wenchstern és Leenaars közölt egy esetet, amelyben a tanár nem engedélyezett semmilyen programot, aminek végzetes következményei lehetnek, azaz modellkövetés az iskolában. A tanár egyszerűen megtagadta a programot mondván: “Nem akarnak ötleteket adni nekik.” Ebből az esetből az a tanulság, hogy egy tanár vagy iskolai adminisztrátor egyszerűen nem dönthet erről egyedül. Ez mentálhigiéniai vagy közegészségügyi szakember feladata. Körültekintő irányelvekre és eljárásokra van szükségünk az öngyilkosságok és traumák kezelésénél az iskolában ill. közösségekben.

Bevezető Talán furcsán hangzik a összefoglaló megjegyzéseket bevezetőnek nevezni, ami általában egy fajta bemutatkozóként szolgál, de az írásunk csak bevezető lehet egy összetett öngyilkosság megelőzést - megelőzést, intervenciót, posztvenciót - kutató tanulmánynak az iskolákban, közösségekben. Bevezető a jövőbeli próbálkozások elé. A fiatalkorúak öngyilkossága egy mentálhigiéniai és közegészségügyi probléma. Több tanulmányra és eszmecserére lenne szükség. Melyek a lényeges kérdések és melyek a mondvacsináltak. Sok más fontos kérdés is van. Most legalább a következőket fel kell tennünk: • Egyetértünk-e abban, hogy az öngyilkosság probléma? • Támogatják-e az iskolák és közösségek a probléma megoldását? • Meg tudnak-e egyezni a megelőzés, intervenció és posztvenció minimális lépéseiben? • Milyen alapvető gondoskodást tegyenek meg az iskolák? Ezek ugyanolyanok, különbözőek és/vagy különlegesek, mint máshol (pl. a kórházban)? • Milyen minimális és ideális összekötő kapocs szükséges a közösségek és iskolák között? • Tegyük-e kötelezővé a megelőző lépéseket? • Hogy értékeljük az oktatási program megtérülő komponensét? • Hogyan fejleszthetjük az öngyilkosság kockázatának felismerését? • Milyen instrukciók, készségek szükségesek az iskolai személyzet részéről ahhoz, hogy szűrni tudja az egyéneket öngyilkosság szempontjából? • Melyek azok a beavatkozások, amelyek hatékonyan használhatók fiataloknál? Van-e egyáltalán bizonyítékunk arra nézve, hogy a tanácsadás segít? • Melyek az iskolai posztvenció leglényegesebb összetevői? Úgy tűnik, hogy legalább az alábbiakat tartalmaznia kell: konzultáció, krízis intervenció, közösségekkel kapcsolattartás kialakítása; felmérés és tanácsadás, oktatás, médiával kapcsolat és után-követés. Melyek a minimálisan szükségesek és melyek kívánatosak? • Miben különbözik az iskolai posztvenció a gyászolók lelki támogatásától? Mi a közös bennük? Hogyan értékelhetjük a megelőzési erőfeszítéseket? • Végül, van-e valamilyen, az öngyilkosság irányába ható hatása a megelőző erőfeszítéseknek? Ha igen, hogy lehet kimutatni? Mit lehet tenni? További kutatás szükséges a fenti kérdésekben, de legalábbis a következőket kellene tisztázni a jövőben: elméleti részét ismertetni; a célokat világosan kifejteni (rövid és hosszú távú); várható változás(ok); a célok és a programok további részletes leírása; mit kell mérni; a mérőeszközök standardizálása; célpont(ok) tisztázása; a kivitelezés világos vázlata; az elemzés kifejtése; a különböző álláspontok összehasonlíthatóvá tétele. A fiataloknál végzett öngyilkosság megelőzés elméletének tisztázása gyakran hiányos; pedig ez rendkívül fontos lesz a jövőben. Az öngyilkossággal foglalkozó terület egészét át kell alaposan gondolni. Goldney szerint például a megoldandó feladathoz igazodva kreatívnak kell lennünk és újító ötletekkel és módszerekkel kell megközelítenünk az öngyilkosság megelőzést. Az 1910-es találkozót minél hamarabb meg kellene ismételnie egy nemzetközi bizottságnak. Jelen pillanatban egy átfogó öngyilkossággal foglalkozó program létrehozásáért küzdünk az iskolákban és közösségekben.

A Crisis c. folyóirat tanulmánya (1999/3. szám)

44



Levélben történő tanácsadás az öngyilkos klienseknek Dmitrij Schustov - David Lester

A leveleknek tanácsadásra való felhasználását először Freud alkalmazta, aki a “kis Hans”-nak írt, arra vonatkozó tanácsot adva, hogyan foglalkozzon Hans-szal. Grotjahn (1963) egy női ügyféllel váltott leveleket, amikor pszichoanalízisük megszakadt, hogy segítse őt, és arra ösztönözte, hogy kapcsolatban maradjon vele, amíg vissza tud térni a megfelelő pszichoanalízishez. Alston (1957) egy olyan ügyféllel folytatott pszichoterápiát, akinek a hangja gyenge volt és akit a tuberkulózis megakadályozott abban, hogy rendelőjét felkeresse. France, Cadicax és Allen (1995) a következő megszerkesztést javasolta a levélben történő tanácsadáshoz: 1. 2. 3. 4.

az előző levél tartalmának összegzése, érzések és gondolatok kiderítése, az ügyfél előmenetelének pozitív megerősítése, házi feladatok adása, a tevékenységre és a gondolatokra vonatkozó tevékenységek.

Az orosz kultúrában a levélírás tradicionálisan lehetővé tette a levélíró számára, hogy nyitottabb, őszintébb és közvetlenebb legyen, mint a szemtől szemben történő közvetlen kommunikációban. Azért hogy kiderítsék, ez a tradíció megkönnyíti-e a levélben történő tanácsadást, 1992-ben Ryazanban, Oroszországban létrehoztak egy olyan szolgáltatást, ami rádión, televízión és az újságokon keresztül közölt hirdetéseket, arra ösztönözve az embereket, hogy írják meg problémáikat a szolgálatnak. Azoknak, akik írtak, megállapodásokat küldtek, felvázolták a szolgáltatást és a korlátait, pontosan meghatározva az időkorlátokat a válaszadást illetően, megemlítik azokat a tevékenységeket, amelyekre a kliens vállalkozhat. Ez ingyenes, és a tanácsadók fizetését magán forrásból fedezik. 1995ig mintegy 81 kliens 200 levelet írt. Ezeknek 22%-a férfi, 78%-a pedig nő volt. A kliensek átlagos életkora 44,1 év volt, 15-80 éves megoszlással. A megírt levelek száma átlag 1,7, de az ügyfelek 73%a csak 1 levelet írt. 19%-uknak voltak öngyilkossági gondolatai, és 5% kísérelt meg öngyilkosságot. 26%-ot ítéltek depressziósnak, hangulatát vagy diagnózisát tekintve, 12%-ot skizofrénnek vagy pszichotikusnak, és 2%-ot alkohollal visszaélőnek. A változók közötti egyetlen összefüggés az volt, hogy az alkoholisták elsősorban férfiak, a depressziósok pedig idősebbek voltak, és gyakrabban kíséreltek meg öngyilkosságot.

Esettanulmány A következőkben egy öngyilkos kliens két levelét és a tanácsadó válaszait mutatjuk be.

1. levél Kedves doktor! Olvastam a városukban lévő “Bizalmas postáról” egy újságban, de csak most határoztam el, hogy írok Önnek. Talán tud segíteni nekem. Először valamit magamról.

45

16 éves vagyok, és mint varrónő 6 hónapja dolgozom. Amikor befejeztem a középiskolát, speciális főiskolára mentem, ami után azonnal visszatértem dolgozni. Dolgoznom kellett, mivel édesapám hosszú ideje komoly beteg, édesanyám fizetése pedig nagyon alacsony. Családunkban 4 gyermek van. A bátyám léhűtő és tolvaj. Úgy gondolom, akkor kezdett el lopni, amikor második elemibe járt. Először a mamámtól vette el a pénzt, aztán tőlem az ezüst fülbevalóimat. Ezeket eladta, és elköltötte a pénzt. Ne gondoljon róla túl rosszat - csak a házunkból és a rokonoktól lop. Ez elég a családunkról. A lényeg az, hogy 16 éves vagyok, de nem akarok tovább élni. Amikor 12 éves voltam, édesanyám egy baleset következtében leforrázott forró vízzel a fürdőben. 3-4 hónap múlva fehér foltok jelentek meg a bőrömön, a lábszáraimon kezdődően. Először nem értettem, mi történt. Azután megkezdődött a kínszenvedés. Nem tudok a folyóban úszni. A csupasz lábamon nem viselhetek cipőt. Nyáron nadrágot vagy harisnyanadrágot hordok. A barátokkal való kapcsolataim az iskolában kezdtek korlátozottá válni. Tökéletlennek érzem magam, és ez az érzés soha nem hagy el. Néha úgy érzem, öngyilkosságot követek el, de félek a fájdalomból és a hosszú, gyötrelmes haláltól. És féltem apámat. Ha ezt megteszem, akkor követ engem, a halálom megölné őt. Így nem teszem meg. Nem akarok terhére lenni senkinek. Úgy érzem, még a rokonaim is szégyellnek. Nagyon rosszul érzem magam. Tudja, ember vagyok, nő vagyok, és szeretnék egy barátot, aki szeretne engem. De tudatában vagyok annak, hogy sohasem lesz. Nincs reményem. Néhány éve az iskolában volt egy barátom, az első szerelmem, de vége lett, amikor meglátta a foltjaimat. Szerettem őt, tudja - lehetséges, hogy gyermeki módon. A barátaink ugrattak, menyasszonynak és vőlegénynek neveztek minket. Istenem, miért történt ez velem? Mi miatt? Sehova sem megyek, mert attól félek, szerelmes leszek. Mindennek vége lenne, ha meglátna meztelenül. Ezután semmi sem állítana meg. Mit tegyek? Bocsásson meg, segítsen nekem az Isten szerelmére. Számítok Önre, és előre örülök a válaszának. Őszinte híve Marija

1. válasz Kedves Marija! Megkaptam levelét, és szeretném megköszönni őszinteségét és bizalmát. Szeretnénk többet megtudni Önről, a családjáról és a munkájáról, barátairól. Azért van szükségünk erre az információra, hogy teljes képet kapjunk az életről. Minden ember élete egyedülálló, titokzatos, és érdekes. Igen, valójában érdekes. Nem félek ettől a szótól. Amint elkezdtem levelét olvasni, még mielőtt ahhoz a részhez értem, amikor bajait ecseteli, tudatában voltam annak, hogy egy érdekes és rendkívüli lány levelét olvasom. Levele szimpátiát keltett Ön iránt bennem, és bizalmat gondolatai és érzései iránt. Az volt a benyomásom, hogy már sok éve ismerem Önt, mivel egyik barátom néhány évvel ezelőtt hasonló érzéseket élt át. Ez az, amiért képes vagyok arra, hogy megértsem Önt. És most rövid leszek és elég szigorú. Ezt követeli meg a hivatásom, mint tanácsadó. Kész vagyok együttműködni Önnel. Biztos vagyok abban, hogy hatékonyan fogunk tudni együtt dolgozni a problémáján. Nehéz helyzetben vagyok, hiba esetén együttes munkánk értelmetlen lenne. Nagyon kényelmetlen helyzetbe hoz levelével, vagy hogy precízebb legyek, függőségi helyzetbe hoz engem. A következőket mondta levelében: “Önhöz folyamodom, azonban ne feledkezzen meg arról, hogy bármit tesz, fenntartom magamnak azt a kiutat, hogy bármely pillanatban öngyilkosságot követek el, ha ez vagy az történik velem”. Nem tudok nyitott és őszinte lenni Önnel a munkánk során, ha az öngyilkosság lehetőségére gondol. És úgy gondolom, ebben segítenie kell nekem. Gondolatait tiszteletben tartom, de túl jól tudom, hogy vannak olyan gondolatok, amelyeket nem lehet megállítani vagy legyőzni. Szeretném arra kérni Önt, hogy közös munkánk időszakában ne kövessen el öngyilkosságot. Remélem megérti ezt. Kérem írja meg nekünk, hogy ez a megállapodás elfogadható-e az Ön számára. Vagy túlságosan aggasztó-e ezeknek a gondolatoknak a feladása és az alternatív választásért érzett felelősség. Őszinte híve: Dimitrij Ivanovics

46

2. levél Kedves Doktor! Nagy meglepetés volt, hogy megkaptam a levelét. Türelmetlenül vártam. Nagyon kíváncsi voltam, mi lesz a válasza vagy tanácsa. Az az igazság, hogy először fordultam tanácsadóhoz, mégpedig írásos formában. De soha sem vártam azonnali választ. Levelére nem válaszoltam azonnal. Az az érzés kerített hatalmába, hogy ha azonnal válaszolok, a levelem nem lesz őszinte, hibás és rossz lesz. Miért történnek meg velem ezek a dolgok? Nem tudok választ találni. És Ön? Amikor levelének az öngyilkossági részéhez értem, megijedtem. Úgy botlottam meg a szóban, mint amikor egy kő van egy sima úton. Megesküszöm teljes felelőségemmel, hogy soha többé nem fogok rá gondolni. Higgyen nekem, soha. Megbízhat bennem. Levele elején azt írta, hogy én egy érdekes, rendkívüli lány vagyok. Nem tartom magam annak, és úgy gondolom, más sem. Úgy gondolom, teljesen mindennapi vagyok. Ilyen emberből ezer van a városunkban. Ön azonban ezeket a szavakat talán azért írta le, hogy segítsen nekem. Ha ez az oka, nagyon hálás vagyok Önnek, Dimitrij Ivanovics. Ha nem, kérem ne sértődjön meg. Azután azt írja, hogy megért engem, mert az egyik barátjának hasonló élménye volt. Miért írja, hogy “volt” - múlt időben? Sajnálom, de érdekel a megnyugvás megtanulása. Magára talált vagy meghalt? Hálás lennék, ha válaszolna a kérdéseimre. És még egy kérés: szeretném megkérni, hogy tegezzen. Feltehetően jóval fiatalabb vagyok Önnél. És mellesleg levele elején az írógépe azt írta: “te”. Lehetséges, hogy szívesebben szólítana tegeződve, az udvariassága azonban ezt nem engedi meg. Nos, engem nem érdekel az udvariasság! Bizalmat kért tőlem, bizalmasságot kettőnk között, ugye? Várom válaszát: Marija

2. válasz Kedves Marija! Igazán kényelmesebb tegezni téged, de ez nem a korkülönbség miatt van. Első leveledben volt valami, ami ezt a formát lehetővé tette számomra. Örültem válaszodnak és döntésednek. Bízom benned. Most pedig néhány válasz a kérdéseidre. Nem gondolom, hogy ezer ilyen ember lenne a városban, mint te. Az írásod stílusa kellemes, világosan ki tudod fejezni az érzéseidet, és a legfontosabb az a képességed, hogy megértesz másokat. Ami a barátomat illeti, természetesen életben van, és most már egészen jól van. Kb. 5 évvel ezelőtt elkezdte elveszíteni a haját. Akkor 20 éves volt. A feje megkopaszodott, nem foltokban, hanem hasonlóan az apjához. A fiú kiborult, nem tudott aludni, és nem akart emberekkel találkozni vagy lányokkal megismerkedni. És minél idegesebb lett, annál több haja kihullott. Most teljes életet él, és van családja és egy kislánya. Marija, az előző levelemben, azt kértem Tőled, mesélj a barátaidról és a szüleidről részletesebben. Ez fontos. És még egy, kérlek, készíts másolatot, amikor levelet írsz nekem (használj indigót). Ez segíteni fog neked, hogy ne feledkezz meg a kéréseidről. A legjobbakat kívánja: Dimitrij Ivanovics

Erre az esetre vonatkozó megjegyzések: Ennél a pontnál a levelezés befejeződött, és a lány előre menetelére vonatkozóan nem állnak információk rendelkezésre. A tanácsadónak rendelkezésére áll a lány jelenlegi címe, de úgy érezte, anélkül írni neki, hogy újabb levelet kapna, indokolatlan tolakodás lenne.

47

Egyes országokban - így az USA-ban is - szülői beleegyezésre van szükség 18 év alatt, hogy a serdülőnek szemtől szembeni pszichoterápián tanácsot adjanak vagy pszichiátriai kezelésben részesítsék. Nincs azonban szülői beleegyezésre szükség a “tinédzser forróvonalon” történő telefonos tanácsadás esetében. Oroszországban csak a 15 év alatti hivatalosan, formálisan pszichiátriai betegek kezeléséhez követeli meg a törvény a szülő beleegyezést. A “bizalmas posta” csupán néhány levelet kapott a serdülőktől és ezért nem tartotta szükségesnek, hogy speciálisan a serdülők részére hozzon létre szolgálatot.

Tanácsadási technikák A klienssel kapcsolatban az első feladat természetesen az, hogy meghallgassuk őket, és nyugtázzuk, hogy hallottuk, amit elmondtak. Erőfeszítést teszünk, hogy gondozási segítséget nyújtsunk és esetenkénti előírásokat. Ezen kívül, a tanácsadók a tranzakció analízisen alapuló technikákat használják fel.

A fő tanácsadói taktikák a következőket foglalják magukba:

1. Tájékoztatás A tanácsadó konkrét kérdésekre adhat választ, ami pl. a diagnózist illeti. Mi a teendő? Hogyan cselekedjen? Hova kell menni?

2. Segítség A tanácsadó segítséget ajánlhat fel a kliensnek, különösen amikor az ügyfél zavartságot, depressziót, tehetetlenséget és kevés önbizalmat fejez ki. Az ilyen klienseknek ösztönzést és gyakran dicséretet kell adni.

3. A felnőtt ego állapot megerősítése Azok a tevékenységek, hogy valaki rendszerezze gondolatait és érthetően papírra vesse valaki más számára, hogy az illető elolvashassa, megerősíti a felnőtt ego állapotot, olyan kontrollt feltételez, amely ideiglenesen elnyomja a gyermek és a szülő ego állapotokat. Ellenben, ha valaki naplóban írja le gondolatait, amit csak ő maga olvas, lehetővé teszi, hogy a gyermek vagy szülő ego állapotok ellenőrzés alatt maradjanak. A tanácsadó második válaszában - a fenti példában - a klienst arra kéri, hogy leveléről készítsen másolatot, hogy a felnőtt ego állapot, ellenőrzés, irányítás alatt lesz, amikor a levelek íródnak.

4. “Fertőtlenítés” Ha a felnőtt ego állapot a tanácsadói folyamatban elfogadja az irányítást, a tanácsadó rá tud mutatni, hogy a gyermek és a szülő egoból hol fordul elő betokozódás a gondolkodásban és a kliens írásában.

5. Szembesítés Miután a klienssel kialakult a jó kapcsolat és az erős kezelési szövetség, a tanácsadó elkezdheti szembesíteni az ügyfelet a zavaros gondolatokkal vagy magatartásmintákkal. Ez a szembesítés gyakran a passzivitást és a krónikus öngyilkossági gondolatot veszi célba.

6. Megállapodások 48

Hasznos megállapodásokat javasolni és kérni, hogy a kliensek értsenek velünk egyet, és tartsák tiszteletben ezeket. A fent említett serdülő esetében a tanácsadó egy “nincs öngyilkosság” megállapodást javasolt, amivel a kliens egyetértett.

7. Átruházás Nagy lehetőség az átruházás a postán keresztül történő tanácsadásban. Mint ahogy a szemtől szemben történő tanácsadással összehasonlították, a postán keresztül történő tanácsadás, hasonlóan a telefonon történő tanácsadáshoz - megszünteti a tanácsadó ösztönzését, és lehetővé teszi a kliens számára, hogy fantáziáljon a tanácsadóról. A telefonon történő tanácsadás megszünteti a tanácsadó vizuális benyomását, míg a postán keresztül történő megszünteti a hangot. Az áthelyezés hasznos lehet. Villiams és Donds (1973) a telefonon történő tanácsadásra vonatkozóan rámutatott, hogy a kliensek el tudják képzelni azt, hogy a tanácsadó olyan személy, akire abban az időpontban szükségük van, - ez a “pozitív felruházás”.

Végső megjegyzések A levelek átlagos száma kb. 2. A levélváltás rendszerint úgy ér véget, hogy további közlés nem érkezik a klienstől, vagy a kliens szempontjából megoldódik a probléma. A szolgálat sosem kezdeményezi a levelezés befejezését, a befejezés mindig a kliens választása. Bár a szolgálat nem kezd kapcsolatot az ügyféllel, amíg a kliens nem ír a szolgálatnak, a további kommunikáció mindig a kliens “felbujtása” lehetséges. Hatékony a szolgálat? Hatékonyságra vonatkozó vizsgálatokat nem végeztek, mert ezzel megszegnék a kliens és a szolgálat közötti megállapodást. A kliensek nem várhatják el, hogy a szolgálat kapcsolatba lépjen velük, kivéve ha levélváltást kezd velük. Néhány alkalommal a hivatalos megállapodás szövegét megjelentetik a helyi újságokban. A megállapodás magában foglalja, hogy a szolgálat ingyenes és névtelen, és biztosítja valamennyi információ titokban tartását. A szolgálat megígéri, hogy a levél kézhezvételétől számítva 2-4 héten belül válaszol a címzettnek. Valamennyi tanácsadó tiszteletben tartja az ügyfeleket és problémáikat, és joga van ahhoz, hogy tiszteletet kapjon. A szolgálat megígéri, hogy (1) meghallgatja a klienseket, (2) megvitatja a kliensekkel problémáikat, ha a probléma a tanácsadó hatáskörébe tartozik, (3) arra törekszik, hogy a levelezés eszközével segítse a klienseket, és (4) meghívja a klienseket a szemtől szemben történő tanácsadásra, ha az ügyfél akarja. Ha a levél írója a depresszió jeleit mutatja, az írót arra ösztönzik, hogy látogasson meg egy orvost antidepresszánsok felírásáért. Ha a depresszió enyhének tűnik, akkor a tanácsadó a fent tárgyalt stratégiákat alkalmazza, hogy a depressziót okozó alapvető problémákkal tudjon foglalkozni, kognitív kezelési eljárásokkal kiegészítve, ha nyilvánvaló az irracionális vagy az eltorzult gondolkodás. Az USA-ban némileg kételkednek az öngyilkosság nem elkövetésére vonatkozó megállapodások hatékonyságát illetően éppúgy, mint abban a kérdésben, hogy abban az esetben, ha a kliens öngyilkosságot követ el, adnak-e valamilyen jogi védelmet a gondatlanság, hanyagság esetében. Bár ez sok tanácsadási eljárásnál igaz lehet, nem akadályozzák meg alkalmazásukat, amikor sajátos, különleges ügyfelekkel megfelelően teszik. A professzionális ügyek Amerikai Pszichológiai Társaságának Testülete és az Etikai Bizottság megkérdőjelezte a telefonon történő kezelés alkalmazását, és aggodalmuk a levelezéssel történő terápiára is vonatkozott. A bizottság megjegyezte, hogy kevés bizonyíték áll rendelkezésre a telefonon keresztül történő kezelés hatékonyságát illetően, valamint nehézség mutatkozik az etikai kívánalmak érvényre juttatásában. Aggodalmaik inkább a telefonon keresztül történő hivatalos pszichoterápiát nyújtó pszichológusokra vonatkoznak, mint a szemből szembeni összejövetelekre. A telefonon történő krízis beavatkozás azonban a világ sok országában széles körben alkalmazott szolgálat, és nincs olyan kritériumoknak alávetve, mint a formális individuális pszichoterápia. A levélen keresztül történő krízis beavatkozás természetét tekintve hasonlónak tekinthető, mint a telefonon történő krízis beavatkozás. Az olyan kliensek számára nyújt segítségforrást, akik képtelenek vagy nem akarnak hivatalos pszichoterápiai kapcsolatba lépni a pszichoterapeutával. Mint ilyen, hasznos szolgálatot nyújt a közösség számára.

49

(Crisis, XX. évf. 1999/3. szám)

 ROGER MUCCHIELLI: A NEM-DIREKTÍV TANÁCSADÓ LELKISEGÉLY BESZÉLGETÉS (Referátum. Összefoglaló kivonat belső használatra)

Előszó: a kiskönyv lefordítása németről 1986 körül történt. Eredetije ismeretlen helyen van. Még mindig nagyon jó, nagyon praktikus és nagyon hasznos. E nagyon tömör anyagban minden szó és mondat alapos átgondolást igényel. A nem-direktív tanácsadó beszélgetés nem azonos automatikusan a telefonsegély szolgálatos telefonos munkájával, de az alábbiakat elsajátítani megéri neki. Mi nem a tanácsadó beszélgetés: nem társalgás, nem vita, nem riport, nem kikérdezés, nem rábeszélés, nem gyóntatás. Mi a tanácsadó beszélgetés: interakció, kommunikáció, amely az együttérzés és a megértés céljából hidat épít a beszélő és a hallgató között. A hívó a beszéd révén tekint rá önmagára és viszonyaira, a megoldásra való ráérzés céljából. A tanácsadó beszélgetés egy feszült, kétségbeesett vagy lázadó ember személyes kapcsolatfelvétele anonim úton egy felkészült segítőkész szakemberrel, aki: 1.) úgy érti meg a problémát, amilyennek a páciens érzi, felvázolja, beállítja; 2.) a páciens érzelmeit - indulatait a feszültségoldás irányába, személyes fejlődésének legkedvezőbb oldala felé tereli, miközben éppen így lesz klienscentrikus és nondirektív.

A klienscentrikus, megértő tanácsadó beszélgetés öt ismérve: 1.) Őszinte érdeklődés, előítéletmentesség, hogy spontán kifejezésre bátorítson. 2.) Nyitottság, nem kritika, nem elítélő magatartás, nem bűntudatot ébresztő véleményformálás, nem jó tanács, nem irányítás. 3.) Nem hagy olyan érzést a páciensben, hogy problémájával és annak megoldásával magára marad. 4.) Tiszta szándékkal törekszik a páciens nyelvezete, szubjektuma, univerzuma, az őt körülvevő szituáció megismerésére, megértésére. (A feltétlen elfogadás, megértés nem egyenlő az egyetértéssel, helybenhagyással! A fejlődés, a változás motorja a megértés. Sokszor csak ennyi kell.) 5.) A viszonylagos objektivitás megtartása céljából állandó kontroll alatt kell tartanunk a beszélgetést. Ezekhez tréning és módszerismeret kell. A jóakarat kevés, csak feltétel! A tanácsadó beszélgetés alkalmazásának területei: szociális gondozás, telefonsegély szolgálat stb. Feltétel: nyugodt körülmény, elegendő idő. Akadály: oligophrenia, gyermek; ha a téma a törvény és a jog; a páciens elzárkózása a teljes exploráció elől. A tanácsadó beszélgetés egyik alapvető követelménye az odafigyelés. Legyen teljes, szabad, mit mond és mit nem mond el, és hogyan. A tanácsadó beszélgetésben a figyelem:

50

1.) A tudományos módszer feltétele. 2.) A realitáshoz vezető út. 3.) Azonosulás, kontrollal. 4.) Együttműködés, szintén kontrollal. 5.) A tanácsadás elkerülésének lehetősége. 6.) Az őszinteség légkörének biztosítója. 7.) A beszéd felépítésének segítője. 8.) Az önmegfigyelés ellenőrzője. Zavaró tényezők: a személyes érintettség, vagy ennek hiánya; szubjektivitás; foglalkozási ártalom; a precíz megfogalmazásra való kínos törekvés; a metakommunikáció felületes kezelése. A saját érzések és a téma belső rendezetlensége. Kerülni a direkt tanácsadást, az okosságot, - ellenállást válthat ki! Kerülni a saját realitás mércéjének használatát! Az őszinteség légköre perdöntő. Figyelni a kongruenciára, az elhallgatásra, a beszéd metakommunikációs jelenségeire. Nem befolyásolni, nem implikálni. Figyelni a beszéd felépítésére, dinamikájára, fejlődésére. (Értékes információt hordoz!) Az önmegfigyelés nélkülözhetetlen (előítélet, projekció, nonverbális, üzenetek). Egyszerre figyelni magadra és a páciensre! Készség és gyakorlat szükséges. Az együttérző meghallgatás feltételei és nehézségei: Ennek hűségét és objektivitását egyedül csak a páciens igazolhatja vissza, csak ekkor igaz és ettől tudományos. Hallani nem egyenlő azzal, hogy meghallgatni! A tanácsadó beszélgetés alapvető kulcsa az odafigyelő és a megértő meghallgatás! Ítélkezés jellegű érzelmeket nyilvánítani tilos! Minden páciens más. Problémáit érzelmei hordozzák. Az érzelmeket kell először kezelni, hogy a problémái elrendeződhessenek. A sztereotipizálás veszélyes (előítéletek, hamis véleményalkotás, interjú módszer). Jegyezd meg: figyelem + kontroll + beszédhelyzet kézbentartása + a saját exploráció segítése és megkövetelése + realitás + objektivitás! Beszélni nem könnyű! Feszültség, megrendelés esetén pláne. A félreértés, félrehallás nagy kísértés. Követelmény: sem elvenni, sem hozzátenni, sem félreérezni, sem félreérteni! Kívül lenni úgy, hogy belül légy. A tanácsadó beszélgetés akadályai: elmezavar, különbség a szókincsben és a műveltségben, az őszinteség hiánya, szándékos torzítás vagy hazugság, a nyelvi kód különbségei, intimitás (az objektivitás zavarója), bizalomhiány, kedvezőtlen benyomás. Az interkommunikációra hatással vannak még: hely, kor, rang, nem, hangulat, figyelem, szimpátia, tipizálás, idő, a verbális csatornák (adó, vevő) egymásra hangoltsága. A fentiek szerint a zavaró tényezők külsők és belsők lehetnek, s ezek megnehezíthetik az interakciót, a közlések felfogását, a megértést, az interpretációt, ezek tévútra sodorhatnak, a jelentéstartalom elmosódhat. Jegyezd meg: mindenre figyelni kell, mindent fel kell ismerni benne is, és magadban is. Ismerni kell a verbális csatorna összes különlegességeit. Sok dolog ismeretére van szükség a megértéshez, a kontrollhoz, a realitáshoz, az exploráció elnyeréséhez. A tanácsadó beszélgetés kézbentartásához a kapott hatások és közlések tudatosítására szükség van. A tanácsadó beszélgetés vezetőjének helyes, helytelen magatartása: Ha kizártunk minden külső és belső zavaró tényezőt, egyedül a segélykérő páciens magatartása marad számunkra a mérvadó: a kapcsolat építése, az interakció figyelése, a beszéd-dinamika megfigyelése, az ön-exploráció biztatása, a saját probléma megfogalmaztatása. Minden kommunikáció kis interakciós lépések sorozata (mint a sakkjátékban). A tanácsadó beszélgetés célja a realitás, az objektivitás és produktivitás útján érhető el. A tanácsadó beszélgetés egyik törvénye a beszéd-dinamikában, a másik az indukáció fogalmában és ismeretében fejeződik ki. A tanácsadó beszélgetésben semmilyen formáit nem szabad alkalmazni a

51

befolyásolásnak (sem a verbálisakat, pl. kérdezgetés, sem a metakommunikatívakat). Itt nagy a hibaelkövetés, s ez tudattalan is lehet! Minden hívónak saját fogalmi és vonatkoztatási gondolat- és érzelmi rendszere van. Erre utal szókincse, gondolatmenete, kifejezései. A hívó valósága nem ugyanaz az ügyelő valóságával! A valóság leírására minden nyelvnek meg van a maga eszköze. Saját valóságának leírásában a páciens nyelvezete is sajátos, körülményei által determinált. Valóságát csak hipotézisek útján közelíthetjük meg, így kérdéseink mégiscsak tendenciózusok lesznek, de ennyi szükséges. Pl. nem lehetséges az, hogy....? Nem arról van szó esetleg, hogy....? A páciens adott viselkedése mindig életeseményeire vonatkozó érzelmi reakció. Ezt pontosan meg kell figyelni. A jó beszéd-dinamika fenntartásához, a jó explorációhoz, ennek megértéséhez gyakorlat, felkészültség, az interakció törvényeinek ismerete szükséges. A tanácsadó beszélgetésben a vezetői önkontroll csökkenése a spontán magatartást hozza felszínre. Spontának a reakció: ha csak a szituáció kellemére reagálunk, ha azonnal beskatulyázunk, ha magunkkal azonosítjuk, ha saját személyiségünk alapján reagálunk, ha az automatizmust és a sztereotípiákat nem fejtjük le magunkról. A tanácsadó beszélgetésnek tehát technikája van! A tanácsadó beszélgetés vezetőinek minősítése a beszédre adott viselkedésük alapján: 1./ Értékelő - morális 2./ Interpretáló - magyarázó 3./ Vigasztaló 4./ Kutató 5./ Probléma megoldó 6./ Empátiás Az ügyelő mindegyik viselkedését megmagyarázhatja, de a veszélyek nagyon komolyak és ismerni kell! A kedvezően alakuló tanácsadó beszélgetés általános feltételei: A legoptimálisabb explorációs szint eléréséhez a következő tényezők szükségesek: 1./ Nondirektivitás 2./ Klienscentrikus álláspont 3./ Jó technika 4./ A segítő jó személyisége 5./ Felkészített és alkalmassá tett ügyelő 6./ A tanácsadó beszélgetés félelmétől való mentesség 7./ Kongruencia 8./ Empátia 9./ Előítélet-nélküliség 10./ Intenzív figyelem a kettőskontroll és az objektivitás fenntartása céljából A jó és gyakorlott ügyelő, tanácsadó beszélgetés vezetője mentes lélektani problémáktól, mert feldolgoztatta azokat és/vagy azokat uralma alatt tartja. Nem önmaga megoldatlan problémáira keresi a választ! Nem fél a beszélgetéstől, az érzelmi hullámzástól, bizonytalanságtól, a beszédszünetektől. Képes fenntartani a beszéd kellő lendületét anélkül, hogy kezdeményező és serkentő lenne. Nem vágyik a páciens titkaira. Nem manipulálja a pácienst. Észrevétlenül alakítja ki a szolidaritást, a barátságosságot, kezeli az érzelmeket. Úgy látja, úgy éli át, úgy érti meg a pácienst és univerzumát, ahogy az személyesen látja, átéli! Oldja a feszültséget, hogy a személyiségfejlődést kedvező irányba terelhesse. Nem elég csak együtt érezni és involválódni (a figyelem itt elakadhat és kialakulhat a gát). Az involvációban az objektivitás megőrzése miatt szükség van kellő távolságtartásra. Nem élettörténetet kell elmeséltetni, hanem személyes univerzumában az összefüggésekre kell rávezetni! A fenti feltételek és mindezek a tanácsadó beszélgetés professzionális és morális biztosítékai is egyben.

52

A helyes tanácsadó beszélgetést segítő magatartás öt feltétele:

• • • • •

Nem kezdeményezni. Az élményre (egyenlő: esemény + érzelem + idő) koncentrálni. A személyiségre figyeljünk, s nem a problémára. Egyedül csak a páciens lehet a fontos. Az elmozdítás céljából meg kell őt értenünk.

A lelki tanácsadó beszélgetés alaptechnikája: A megfelelő tudományos technika és felkészültség hatására megnyílik a hívó, tanácskérő szubjektív, rejtett világa. Más lehetőség nincs, hogy valamilyen módon belelássunk abba, hogyan lát és értékel egy ember életnehézségeket, azok következményeit. Egyetlen lehetőség, hogy a páciens ezt hangosan megfogalmazza, értelmezze, mi pedig megpróbáljuk a közölt anyagot egzakt módon kezelni. Az egyetlen helyes megoldás az őszinte meghallgatás. Képzeljük el, hogy mi vagyunk olyan helyzetben, amikor érzéseinket, véleményeinket ki akarjuk fejteni, de beszédpartnerünk nem figyel oda, vagy szavunkba vágva az ellenkezőjét bizonygatja. A helyes technikával érjük el, hogy a páciens gondolatait vele egyetértőként fogalmazzuk meg. Ebben a lélektani munkában élénk a figyelem, erősödik a kommunikáció, feltárul az érzésvilág, a szubjektum a bizalom révén, a páciens felbátorodik, enyhül a feszültsége, elkerülhető a félreértés; szemlélete, látásmódja formálódik. A páciens egyetértése az ő kontrollja felettünk! Nehézségeivel kapcsolatos élmény- és látásmódja, értékelése az ő szubjektív igazsága! Csak akkor képes a változások irányába ható visszajelzések megértésére, önszabályozásának visszanyerésére, ha a tanácsadó beszélgetésnek a technikája valamennyi feltétel közepette megfelelő és dinamikus (de nem direkt). A technika első foka a páciens gondolatának egyszerű megismétlése, az ún. echo-válasz. Ez csak a figyelem jele és a szubjektív tükörkép, a megerősítés, az önbizalomfokozás módszere. Ne legyen rendszeres, a főbb gondolatrészekre irányuljun, együttérző és együtt gondolkodó legyen. Segíti a pácienst magabiztossá tenni, a feszültségcsökkentés révén megnyílni. Lehet érezni, hogy koncentrál önmagára. A tanácsadó beszélgetés üres visszhang lesz, ha nincs mögötte emberi tartás, személyes töltet. Ezekkel a segítő, az ügyelő növeli az eredményességet, az explorációt és a megértést. Az echo-válasz fontos a beszélgetés megindításánál, de önmagában nem elég, mert csak egyoldalú probléma-meghallgatást jelent, nem vezet igazi megoldáshoz, nem fejlődik dialógussá, a hamisan látott dolgokat ismételve még meg is erősíthet, s a felszínen mozog! Ha az echo-fokozatot felváltjuk a második, magasabb fokozattal, akkor sikerül elérnünk, hogy a páciens mondanivalója tartalmilag fokozatosan szubjektív megvilágítást kap, s ez jelentős fejlődés már a tanácsadó beszélgetésben. A második, már magasabb fok, a kiemelő, összefoglaló, új összefüggésekre rámutató, a gondolatokat más szavakkal visszaadó verbalizálás. A magyarázó verbalizáció ne legyen interpretáció, csak csoportosítson, összefoglaljon, kiemeljen. Megfelelő időben kellően megfogalmazódnak a hibás látásai az elfogadással együtt. Fontos! A sajátos, egyéni, szubjektív látásmódra segítségünkkel a páciens önmaga jöjjön rá! A legmagasabb fok alkalmazása esetén eljutunk a páciens belső élményvilágához. Tegyük fel magunknak a kérdést, mit jelent amiről a páciens beszél! Meg kell értenünk élményvilága jelentésrendszerét, személyiségének lényegét. El kell vezetni őt saját határainak megismeréséhez. A jelentéstartalmat három rész adja:

• •

Tartalmi, tárgyi. Élményi: az aktuális élmény történeti viszonya az élményanyaghoz.

53

•

Az állandó érzelmi szerkezeti rész: ez azt jelenti, hogy különböző megterhelő lelki helyzetekben a páciens alapmagatartása szerint közel azonos módon és esetleg nem mindig megfelelően reagál.

E magasabb fokozatban a technika célja, hogy a páciens élményeit, ezek jelentőségét, vonatkozásait a kérdéses szituációra a mindennapi élet igazságszintjén értelmezze. A személyiség mélyén torzult viselkedésmintázatok, hamis beállítódások szilárdulnak meg, ezeknek ad hangot s keresni kell ezeknek az élményei általi igazolásait. Mi a tanácsadó beszélgetés technikájának célja: A válságba jutott ember újra saját kezébe vegye életét és képes legyen feldolgozni saját egzisztenciális problémáit. Ehhez a célhoz segítjük, ha emeljük szituációs öntudatát. Ez azt jelenti, hogy a) a páciens saját magát úgy látja meg, mint a helyzete hordozóját; b) a helyzete börtönéből következik, hogy képtelen objektív ítéletalkotásra: ez a tépelődés, az egy helyben topogás, a hibás racionalizálás, az irreális fontolgatás ténye, s a belső feszültség velejár. Ebben a tépelődéses helyzetben az egyedüllét érzése, a magáramaradottság érzése törvényszerű. Meg kell tehát fogalmazni együtt, az adott szituációra vonatkozó valamennyi ismeretet. El kell vezetni a pácienst annak a felismeréséig, hogy szabad csak akkor lehet, ha megismeri önmagát s ami történt vele, megpróbálja saját dolgait kívülállóként szemlélni, akár ironikusan is. (Irónia is megnyilvánulhat azzal, hogy újra átgondolja helyzetét, újra hallja szavait.) A helyes technika révén rendezetlen affektív szemlélete tisztultabb, higgadtabb önszemléletbe, öntudatba megy át. Minden embernek vele született képessége a fejlődés, a megújulás készsége. Ez sérülhet átmenetileg, de segítséggel helyreállhat. A segítségnyújtás nem nevelés, hanem nondirektive aktív interakció. Ezek az autonómia elvei. Követendő szempontok a tanácsadó beszélgetési technika alkalmazásához: 1) A komoly beszélgetés előkészítése, indítása: a bizalom elnyerése, a szuggeszció elkerülése. 2) Szünetek esetén kifejezni újra a meghallgatás készségét, gondolkodni a dinamika folytatásán, rövid összefoglalást adni. 3) Az itt és most helyzetet analizálni. 4) A páciens direkt kérdésfeltevése esetén keressük meg a kérdésfeltevés indítékát, élményanyagát (pánikhelyzet, bajbanlevés, félelem a meg nem hallgatástól, támasztékkeresés). Nem szabad direkt választ adni, hanem a kérdését verbalizálásra kell felhasználni. 5) Gondjait explicitté kell tenni. 6) Problémáira emlékezni és hetek múlva is szembesíteni kell. 7) A részvétel megfogalmazása konkrétan, biztosan, rendszerbe foglalva.

Alkalmatlan a tanácsadó beszélgetés technika: ha a páciens saját affektív jelentésrendszének foglya, s nem mozdítható el, ha nem képes elszakadni saját jelzés- és gondolatrendszerétől, ha fixálódtak vonatkoztatási és viselkedési sémái (sértődött alapállás, ellenállás, vitatkozás); de, ha feltárul a páciens személyiségstruktúrája: akkor az élményanyagot jelentésében meg lehet változtatni, át lehet vinni a mi jel- és szokásrendszerünket, át lehet hangolni, rá lehet vezetni saját szubjektív gondolatrendszerének buktatóira, konstans affektív struktúráit mint engedetlen szubjektumát átszervezésre lehet késztetni. A páciens szemlélete objektív, ő maga pedig szabad lesz. Ez egyenlő: autonóm problémamegoldás + felelősségvállalás!

Kivonatkészítő: Dr. Kálmánchey Albert (1986.)

Eredeti mű: Roger Mucchielli: Das nicht-direktive beratungsgesprach (Salzburg, 1972.)

54

Megjegyzés: Az írásmű megismerése a szolgálatunk szemléletére, munkájára nagy hatást gyakorolt. A kivonatkészítés szükségszerűen vetődött fel. Ügyelőink “bibliaképpen” használják. A szolgálat megkezdése előtt, a jegyzőkönyvek elolvasása után a fenti kivonatba való “belekukkantást” mindenkinek jó szívvel ajánlom, de más segítőmunkában működők számára is biztos alapot nyújthat. Dr. Kálmánchey Albert

 Személyiségzavarok Dr. Tringer László - Dr. Sümegi András - Dr. Boldizsár Ferenc

Mai tudásunk szerint kialakulásukban a kora gyerekkori lelki fejlődési zavarok és hibás tanulási mechanizmusok, az öröklött háttér és a központi idegrendszer korai károsodásai játsszák a főszerepet. A gyerek személyiségének optimális fejlődésében a megfelelő családtervezés (genetikai tanácsadás), a szülők lelki egyensúlya alapvető jelentőségű. “X? Az egy komplett pszichopata! Börtönben is volt.” “Y? Ajjaj, rendesen még beszélgetni sem lehet vele! Mindenre gyanakszik, mindenkiben ellenséget lát. Totál paranoid.” Pszichopata, hisztériás, paranoid, skizoid - gyakran közlünk e szavakkal sommás véleményt társainkról, szinte mindig idegenkedő, negatív hangsúllyal. Milyen emberek is ők? Probléma van velük, tán betegek? Avagy csak a megszokottól eltérő a viselkedésük - de azért azt is bele kell értenünk, hogy mindannyian különbözőek vagyunk. A személyiségzavar olyan kóros magatartásbeli, érzelmi tulajdonságokra, megnyilvánulásokra utaló összefoglaló fogalom, melyek tartósan és jelentősen eltérnek a társadalmi, kulturális elvárásoktól. Az így “megjelölt” ember személyiségében ezen eltérések hosszan (akár egész élete során) fennállnak, viselkedés-, reagálás módja legtöbbször markánsan eltér az “egészségesétől.” A “személyiségzavarban szenvedő beteg” kifejezést nem volna helyes használni, mert ezen emberek legtöbbször tagadják, hogy bármi gond volna velük - noha környezetük többé-kevésbé tisztán érzékeli és elszenvedi mindennapi alkalmazkodásbeli nehézségeiket. Ők a rossz értelemben vett más (félős, különc, hisztérikus, önimádó, gonosz), amilyenné a mi magunk soha nem szeretnénk válni. A személyiségzavar fő jelei már serdülőkorban mutatkoznak, felnőtté érve az egyén olyan kifejezett, mélyen rögzült sajátságokkal (kóros gondolkodás-, magatartás és érzelmi, indulati, hangulati mintákkal) bír, melyek egész életében fokozott veszélyforrást jelentenek a mindennapokban. Környezetükkel szinte mindig problémás a viszonyuk, állandó feszültségekkel terhelt. Viselkedésükre nincsenek belátással, alig tudják beleélni magukat mások lelkiállapotába. Náluk fordul elő a legtöbb válás, belőlük lesz a legtöbb hajléktalan, munkanélküli, bűncselekmények elkövetője. Az alkoholisták, drogfüggők jó három-negyedénél észlelhető személyiségzavar.

Előfordulás 55

A személyiségzavar nem ritka állapot, 5-15% között ingadoznak a gyakoriságra utaló adatok, tehát még a legszigorúbb és legszűkebb feltételeket alkalmazó vizsgálati rendszer alapján is (valamilyen formája), minden 20. embernél fennáll. Okait pontosan nem ismerjük. Feltételezhető, hogy a modern világ jellegzetességei - (egyik oldalon): állandó rohanás, fokozott stressz, szorongás, a “létért” való folyamatos, kiélezett küzdelem, (másik oldalon): a végletekig fogyasztásorientált szemléletmód, a kulturális elsivárosodás és a helyén megjelenő sablonos tömegkultúra, a karrierizmus, az anyagi jólét és a közvetlen örömszerzés, mint életcél - mind-mind “kiváló” táptalajt nyújtanak ahhoz, hogy az elkövetkező nemzedékekben a személyiségzavarok aránya még nagyobb legyen.

Okok A társadalmi hatások mellett a kialakulásukban örökletes tényezők, a központi idegrendszer korai fejlődési szakaszaiban bekövetkező károsodás is szerepet játszhat. Ezek mellett a főbb lehetséges hátterét a korai gyerekkor lelki fejlődési problémái, illetve a hibás tanulási folyamatok képezhetik. Szinte magától adódik az egyszerű következtetés: ha a szülőknek kevés az idejük a gyerekre, maguk is szorongással, állandó leterheltséggel, fáradtsággal küszködnek, érzelmileg kiegyensúlyozatlanok, problémás lesz a szülő-gyerek kapcsolt is, törés következik be a gyerek lelki fejlődésben. A sarjadzó, formálódó gondolkodási érzelmi, hangulati, indulati mintázatokban kóros elemek jelenhetnek meg, melyek így az egész további személyiségfejlődést hibás alapokra helyezhetik, megnehezítve az egészséges lelki működéseket. Milyen irányban történik ez, s milyen formában jelenik meg a zavar a későbbiekben, a felnőttkor során? Három főbb típussal találkozhatunk:

A különcök, a furcsák Az emberi kapcsolatok idegenek, szorongást keltők, félelmetesek nekik, így bizalmatlanok, titkolódzók, ha lehet, kerülik társaikat. Életük örömtelen, visszahúzódók, hűvösek. Magányos tevékenységet, munkakört helyeznek előtérbe. Ha furcsaságaikat környezetük elfogadja, életüket viszonylag komolyabb konfliktus nélkül - bár kényes, bizonytalan egyensúlyban - képesek élni. Ezen egyensúly megbomlása esetén viszont súlyosabb pszichiátriai megbetegedés jelentkezhet náluk.

(a) Paranoid személyiségzavar Az ilyen ember majdnem mindig, mindenre gyanakszik, sértődékeny, rideg, túlérzékeny, merev. Mindig attól fél, hogy mások esetleg kihasználják, becsapják, ezért bizalmatlan, titkolódzó, nincsenek közeli kapcsolatai. Környezetének egyes megnyilvánulásait túlértékeli, szerinte ezek ellene történnek. Embertársainak tetteit fenyegetőnek érzi, úgy véli, szándékuk az ő lealacsonyítása, megalázása. Mindig rosszra gyanakszik, így állandóan vizslatja környezetét. Mindez folyamatos készenléti állapotot, feszültséget jelent számára, képtelen megnyugodni. Ingerlékeny, hajlamos a féltékenykedésre, szinte nincs humorérzéke. Igen érzékeny a szégyenre, vereségre. Férfiak körében gyakoribb.

(b) Skizoid személyiségzavar

56

Magába zárkózott, érzelmileg hideg, közönyös, távolságtartó emberek, legtöbbjük egész életét magányosan éli, nincs közeli barátja, tartós kapcsolata, annak bensőségétől, intimitásától tartva visszahúzódó. Életére a közömbösség, örömtelenség jellemző, a kritika vagy dicséret nem érinti meg. Gyakran merül el érzelmek nélküli fantáziálásban, ami főleg hideg intellektuális, filozófiai kérdésekre vonatkozik. A társadalmi normák, elvárások iránt érzéketlen. Hobbija, érdeklődési köre is magányos időtöltéssel kapcsolatos.

(c) Skizotípiás személyiségzavar Hűvös, igen nehezen megközelíthető. Viselkedése különc, nem egyszer bizarr, bizalmatlan, gyanakvó. Gondolkodása furcsa, ködös, sejtelmes, mágikus, misztikus elemekkel (telepátia, szellemek) tarkított beszéde bizonytalan, többféleképpen értelmezhető, homályos megfogalmazásokkal teli. Öltözködése szokatlan, extravagáns, környezetébe nem illő, egész személye valamiféle megfoghatatlan elvontságot tükröz.

A dramatikusak, az ijesztőek Ők leggyakrabban embertársaikból váltanak ki erős szorongást, feszültséget, indulatot, gyakran félelmet. Ők a család “fekete báránya”, akinek “semmi nem használ”, akit szeretnénk messze elkerülni, mert viselkedése ijesztő.

(a) Antiszociális személyiségzavar A köznyelv általában ezt a típust nevezi pszichopatának. Jelei már gyermek-, ill. a serdülőkorban jól észlelhetők: hazudozik, lopkod, állatokat kínoz, csavarog, kábítószerezik, verekedik, mintegy előre jelezve a felnőttkori magatartászavart. Viselkedése erkölcstelen, felelőtlen; nem szeret senkit, nem tanul a tapasztalataiból és hibáiból, újra meg újra fejjel rohan a falnak. Kihasználja a másikat, gátlástalanul hazudik, szélhámoskodik saját céljai elérésére. A társadalmi kereteket áthágja, mások érzései számára teljesen érdektelenek, azokba képtelen beleélni magát, a többi ember jogait folyamatosan figyelmen kívül hagyja. A társadalmi normák megsértése miatt börtönbe kerülhet, a bűnelkövetők jó háromnegyedénél megtalálható ez a személyiségzavar. A sérelmeket képtelen eltűrni, gyakoriak a kegyetlen, agresszív megnyilvánulásai. Magatartása miatt megbánást nem érez, belátást nem tanúsít, bűntudatra képtelen. Könnyen kialakítja kapcsolatait, de megtartani képtelen őket, mert kegyetlen, megalázó, akár gyermekeivel szemben is. Állandóan izgatott, kötekedő, nyughatatlan, képtelen kitartóan dolgozni.

(b) Érzelmileg labilis (határeseti borderline) Igen gyakori, a népesség körében 2-3%-ban fordul elő, gyakorisága folyamatosan növekedést mutat. Az ilyen ember hangulati hullámzása rendkívül szélsőséges, hirtelen változásai alig követhetők. Egyik pillanatban még értjük, miről is beszél, aztán hirtelen “kivonja magát” a valóságból, szinte nem is lehet vele ekkor kapcsolatot létesíteni. Érzelmi, indulati megnyilvánulásai, környezetéhez való viszonya, reagálásai szélsőségesek, kiszámíthatatlanok. Hol kedves és megnyerő, hol elviselhetetlenül indulatos, követelődző, agresszív. Érzelmeit képtelen kordában tartani. Hol halálosan szeret, hol gyűlöl - akár pillanattal később, ugyanazt az embert. Képtelen a magányra, az szinte mindig erős szorongást okoz nála. Állandóan igényli, hogy törődjenek vele, de itt is szélsőségeket mutat, egyik pillanatban tanácsot kér, máskor meg csak arra kell a társ, hogy önállóságát bizonyítsa. Kedélye gyakran nyomott, szorongásos rohamok, öngyilkossági késztetések jelentkezhetnek. Üresnek, unottnak éli meg magát, nincsenek szilárd, stabil céljai, tervei, elképzelései. A folyamatos üresség elkerülésére állandóan igyekszik valamilyen akciódús tevékenységben részt venni. Jellemző rá a

57

mértéktelenség: fokozott alkoholivás, kábítószerezés, sorozatos, esztelen szexuális kalandok. A kudarctól, egyedülléttől, kirekesztéstől való félelem magatartásának vezető eleme. A gyógyszerre könnyen rászokik, igen nehezen mond le a főként szorongáscsökkentő, fájdalomcsillapító és altatószerek használatáról, melyekkel folyamatos szorongását próbálja oldani.

(c) Hisztrionikus személyiségzavar Ő az, aki mindig a társaság és a figyelem középpontjában akar lenni. Viselkedését, megnyilvánulásait nem lehet nem észrevenni, megjelenése csábító, attraktív. Tetszeni akar, feltűnni mindig mindenhol, életében ez a legfontosabb. Az elismerésért mindent megtesz - így az egész élete színház, szerepjáték, soha nem adja önmagát. Állandó szüksége van a külső megerősítésére, dicséretre. Figyelme mások iránt csak felszínes, manipulatív, a tetszeni vágyásból táplálkozik, s ha ez nem vezet eredményre, a kedvesség-álarc, a hamis báj hamar leomlik, dührohamokat, szélsőséges érzelmi kitöréseket produkál, öngyilkossági gondolatokat hangoztat, s hogy felfigyeljenek rá, demonstratív, teátrális öngyilkossági kísérletet végez. Magatartásában flörtölő, szexuálisan provokatív, ezen elemek mögött rideg, érzelmeiben felszínes, tartós kapcsolatra, kielégülésre képtelen ember lakozik.

(d) Nárcisztikus (önimádó) személyiségzavar Mértéktelenül énközpontú, önszerető, képtelen a másik érzéseit, gondolatait észrevenni, kizárólag magával törődik, magát felsőbbrendűnek gondolja, olyan embernek, akire más szabályok érvényesek, akinek különleges jogai vannak. Kapcsolatai felszínesek, társai önszeretete fenntartásában eszközök, arra kellenek, hogy kiszolgálják, dolgozzanak helyette, felnézzenek rá, elismerjék. Hogy mindenki őt istenítse - ezért rövid ideig még megnyerő, elbűvölő is tud lenni. Hosszú távú kapcsolatot alig tud létesíteni, mert ennek során (legalább részben) háttérbe kellene szorítani önimádását. Nem is vágyik komoly, bensőséges kapcsolatra. Viselkedése gyakran irigy, mohó, követelődző, mert mindent a magáénak akar tudni. A nárcisztikus ember nem adja fel könnyen, az istenítés vágyától hajtva gyakran találjuk a tudomány, politika, művészet csúcsain őt. Céljának elérése miatt akár az önfeláldozás, alázat álarcát is magára veszi, de e mögött is felsőbbrendűségi, önimádó gondolat, késztetés lakozik. Kudarc esetén visszahúzódik, de ezt is saját nagysága jeleként mutatja. Saját jelentőségét, a világban való szerepét hatványozottan többnek éli meg, sikeresnek, tökéletesnek, hatalmasnak érzi magát, gondolatai állandóan e körül járnak. Az ilyen ember rendkívül sérülékeny, a légvárait ért enyhe kritika is indulatot, feszültséget, dühöt vált ki benne, ezért az ilyen helyzeteket próbálja kerülni. Látszatvilágban él, mindenkivel el akarja hitetni a magával való elégedettség hamis képét. Kedvességet, melegséget vár, de viszonozni képtelen. (A modern világ nagyban “kedvez” ezen személyiségzavar megjelenésének, hiszen az ember születésétől fogva ilyen közegben él, ahol minden szükségletéről hatalmas ipari-szolgáltatói szervezetek gondoskodnak, így könnyen kialakulhat a “minden énértem van” gondolkodásmód.)

A félősek, a szorongók Esetükben élenjáró tünet a fokozott szorongáskészség, melyet viselkedésmintáikkal enyhíteni, leplezni próbálnak.

(a) Kényszeres személyiségzavar Magatartásában, gondolkodásában merev rendszabályok érvényesülnek. Végletesen mindenben a tökéletességet, a precizitást (perfekcionista), a hasznosságot keresi. Gondos, de elveszhet a részletekben, esetenként munkamániássá válhat, pihenés helyett is dolgozik. Rendkívül mereven

58

betartja a társadalmi és erkölcsi normákat, nála nincs lazaság, szobájában mérnöki rendet tart. Viselkedése száraz, unalmas, humorérzéke alig van. Döntési helyzetben tétova, halogató, másoktól kér tanácsot, megerősítést, de később mégis attól fél, hogy rosszul választott. Lassú, körülményes, igen magas az ellenőrzés iránti igénye. Mindent megtart, semmit nem dob ki, “hátha szükség lesz még rá”. Sérülékeny, érzékeny a kritikára, de ezt nem mutatja. Olyan, mint egy mérnöki tökéletességgel megtervezett robot.

(b) Elkerülő személyiségzavar Túlérzékeny, mindentől, mindenkitől tart. A feszültség, az aggodalmaskodás rabja. Fél, hogy megszólják ruhája miatt, hogy étkezésnél leeszi magát, hogy kritika illeti véleményét. Könnyen zavarba jön, nevetségesnek, megalázottnak érzi magát, s az ilyen veszéllyel járó helyzetekből mind jobban visszahúzódik. Állandó kisebbségi komplexusok gyötrik, kerüli a felelősségvállalást. Szinte mindenre alkalmatlannak érzi magát, s noha vágyik a kapcsolatokra, az esetleges elutasításra túl érzékeny, fél, s így ördögi körbe kerül. Mindenkitől totális szeretetet vár el, csak olyan kapcsolatban bír élni, ahol feltétel nélküli elfogadást érez.

(c) Dependens (függő, alárendelő) személyiségzavar Ő az, aki megpróbál mindig másokra támaszkodni, másoknak alárendelni magát. Magával kapcsolatban döntéseket nehezen hoz, a felelősségvállalástól szorong. Nehezen viseli az egyedüllétet, saját vágyait, érdekeit alig nyilvánítja ki. A másik ember kívánságaira kifejezett szolgálatkészséget mutat, akaratereje gyenge, folyamatosan az erősnek gondolt másik alá rendelődik, túlzott ragaszkodása teher a környezetének. Tulajdonságai időnként önfeláldozó viselkedésben jelennek meg. Erősen szorong, hogy a másiktól eltávolodjon, folyamatos önbizalomhiány jellemzi. A mindenkinek megfelelés az elsődleges számára: senkit nem akar zavarni, bocsánatot kér, hogy létezik, amivel környezetét mind jobban felidegesíti. Ha a “másikat”, az erős partnert elveszíti, élete lehetetlenné válhat.

Az említett személyiségzavarok az esetek jó részében nem teljesen “tiszta” formában jelentkeznek, hanem a különböző típusok, viselkedési minták keverednek. Nagyon fontos hangsúlyoznunk, hogy ilyen tünetek, gondolkodásbeli, hangulati, érzelmi, indulati zavarok egészséges embernél is jelentkezhetnek, azonban csak átmeneti időszakra, míg a személyiségzavarnál ezek a tünetek hosszan, évekig, évtizedekig, gyakran egész életen keresztül fennállnak, az illető egész életútját jelentősen befolyásolják!

Mit tehetünk? (Megelőzés és kezelés) A személyiségzavarban szenvedő emberek lelki egyensúlya törékeny, bizonytalan. Jóval nehezebben viselik a stresszt, terhelést, a megrázkódtatásokat, mint egészséges embertársaik, nagyobb az esélyük mind testi, mind további lelki betegségek megjelenésére. Ördögi körben mozognak: állapotukat nem tekint(het)ik betegségnek, ez nem szándékos elhárítás, konfliktus- és problémamegoldó sémáik java részben mégsem “egészségesek”. Környezetükből mind nagyobb ellenérzést, viszolygást, idegenkedést, s ennek megfelelő reakciókat válthatnak ki. A kívülről őket érő ezen élmények tovább erősíthetik kóros “mintázataikat”, ezáltal még mélyebbre süppednek a személyiségzavar ingoványában. Az is előfordul, hogy a kényes egyensúly hirtelen felborul és súlyos pszichiátriai betegség alakul ki. Nagyon fontos lenne szakember segítségét kérni, ha úgy érezzük, hogy kisgyerekünk viselkedésével “valami gond van”. Még akkor sem kellene ettől félni, ha az esetek

59

jó részében be kell vallanunk magunknak, hogy a gyereknél jelentkező probléma leginkább saját szorongásaink, feszültségünk, lelki problémáink egyfajta tükre - ám ha a segítség a megfelelő időben elmarad, ez tönkreteheti az ő egész életét. A már kialakult személyiségzavarokban legjobb eredmény a kombinált, pszichoterápiás és modern gyógyszeres kezeléstől várható. Az utóbbi években megjelent gyógyszerek a különböző pszichoterápiás eljárásokkal ötvözve igen bíztató eredményeket hoztak a kezelésben. A személyiségzavarok mind gyakoribb előfordulása egyre kevésbé teszi lehetővé, hogy ne vegyünk tudomást róluk. A megelőzésben és gyógyításban elért eredmények nemcsak az érintettek, hanem a velük kapcsolatban lévő, kerülő “egészségesek” számára is sok kellemetlenségtől, szenvedéstől való megmenekülést jelentenek.

(Gyógyász, IV. évf. 2001/4. szám)



Amit a kábítószerekről tudni kell Dr. Kálmánchey Judit

Bevezetés

Bizonyára sok helyen és sokfélét hallottatok már a kábítószerekről és talán vannak köztetek olyanok, akik személyesen is találkoztak a drogok világával. Ebben az előadásban szeretném nektek összefoglalni a ma használt kábítószerek jellemzőit és azok hatásait fizikai és lelki egészségünkre, személyiségünk és életünk alakulására. Mondanivalóm célja nem az elrettentés, a tiltás, hanem hogy ismerjétek meg a kábítószereket és ez alapján tudjatok a helyes oldalra állni és felelős személyes döntést hozni.

Történelmi áttekintés A kábítószerek igen szigorúan szabályozott keretek közötti fogyasztása az ősi kultúrákba nyúlik vissza, ahol a törzs papjai és varázslói voltak azok, akik a legjobban ismerték a növényeket és azok hatásait. A drogok használata a kultikus szertartásokhoz, gyógyításhoz és adott esetben a szenvedés, megpróbáltatások elviseléséhez köthető. Az indián kultúrák varázslói ismerték, de csak meghatározott időben és alkalommal engedték fogyasztani a titkos növényeket, pl. beavatási szertartásokon, emberáldozatok végzésekor, háborúban. Figyelemreméltó, hogy nagyon keményen büntették azokat, akik visszaéltek a drogok használatával. A kábítószer világméretű terjedésének kezdete a XIX. századra tehető. A kereskedelem állami monopóliumként indult, legnagyobb méretű az angol Kelet-Indiai Társaság ópium kereskedelme volt, amely Kínába irányult és két háborút is kirobbantott. Ezek eredményeként, mivel Kína volt a vesztes fél, Anglia korlátlanul terjeszthette az ópiumot és ennek hatására Kínában a lakosság egészségi állapota kritikus mértékben romlott. Tartani lehetett az egész Távol-Kelet és persze Európa “megfertőződésétől”, ezért 1912-ben Hágában, majd 1925-ben Genfben született elvi megállapodás a kábítószer ellenőrzés szükségességéről, melyek sajnos nem tudtak gátat szabni a drog terjedésének. A Távol-, illetve Közép-Kelet ma is a kábítószer termesztés és előállítás paradicsoma. Európában a kábítószerek térhódítása a marihuana elterjedésével

60

kezdődött 1967-ben, főképpen az akkori NSZK, Franciaország, Olaszország, Hollandia területén a kultúr- és szexuális forradalom, a polgárellenes törekvések, az önmegvalósítás, a polgári társadalom béklyóinak levetéséért vívott harc eszközeként. Négy évvel később a marihuana, mint könnyű drog fogyasztásának egyenes következményeként megjelent a heroin és a kokain. Történelmi kalandozásunk után szeretném, ha egy kicsit tényszerűen ugyan, de beszélnénk a kábítószerekkel kapcsolatos fogalmakról. A kábítószer fogalma: a Bűntető Törvénykönyv szerint minden olyan növény vagy szintetikus eredetű anyag kábítószer, amely az emberi szervezetbe jutva kellemes érzést, eufóriát, félálomszerű bódult állapotot, túlérzékenységet, érzéki csalódásokat (hallucináció) vált ki, rendszeres fogyasztása pedig megszokás révén függőséghez vezet, ami személyiségtorzulásban is kifejezésre jut. Abúzus: ha valaki a drogokkal visszaél, nem az orvosi előírásnak megfelelően szedi őket, akkor abúzusról beszélünk, mely lehet időleges vagy folyamatos. Mennyiség (adag, dózis): nehezen meghatározható, mert kultúra és személyiség függő. Az egyes kultúrák különbözőképpen minősítik a drogokat. Az iszlám tiltja az alkohol fogyasztását, a kereszténység ilyen szempontból megengedő. Dependencia: függőség vagy narkománia. A drog úgy befolyásolja a szervezetet, hogy drogmentes állapotban elvonási tüneteket okoz. A függőség lehet pszichológiai (lelki) vagy fizikai (testi) jellegű. Fontos tudni, hogy a pszichológiai függőség az elsődleges fontosságú, ugyanis az adott szer utáni csillapíthatatlanul erős sóvárgás a szer okozta öröm elnyerése, illetve a hiánya előidézte kellemetlen élmények elkerülésére a szer bármilyen körülmények között és bármilyen eszközzel való megszerzésére irányul. Másrészt a szerek mindegyike okoz lelki függőséget rövidebb-hosszabb idő alatt, míg a fizikai dependencia csak néhány droggal szemben alakul ki. Ez utóbbiról akkor beszélünk, ha a szervezet sejtjei oly mértékben szoktak hozzá a droghoz, hogy normális működésüket csak a szer jelenlétében képesek ellátni. Elvonási tünet: megvonás vagy ellentétes hatású szer adása esetén súlyos, akár életveszélyes tünetcsoport alakul ki, mely csak az adott szer adásával szüntethető meg. Addikció: hozzászokás. Lényeges eleme a drog utáni vágy és a visszaesésre való hajlam. Tolerancia: az adott szerhez való hozzászokást jelenti, emiatt ugyanazon hatás eléréséhez nagyobb adagok szükségesek. Ellentéte, ha bizonyos idejű szermentesség után (absztinencia) ugyanazon, korábban szükséges adag halálos mérgezést válthat ki. Eufória: mindenre feledést nyújtó állapot. A fogyasztó úgy érzi olyan, amilyen lenni szeretne. Szorongásai megszűnnek, testi-lelki panaszai eltörpülnek. Elmúlása után azonban a szorongások sokszorta erősebben térhetnek vissza. Hallucináció: érzékcsalódás. Olyan, a használó által teljes valóságként megélt élmény, amit nem a külvilágból érkező valós inger, hanem az agykéreg izgalmi állapota vált ki. Ez lehet hallási, látási, tapintási vagy összetett jellegű. A személy nem létező dolgokat él meg valóságosnak és ezekre valóságos reakciót ad. Pl. az LSD gyakran vallási jellegű érzékcsalódást okoz, amit drogélvező realitásként él meg: meditál, előző életeit látja, stb. Extázis: a hallucinogén szer hatásának csúcspontja, az ember önmagából való kilépésének érzete, kilépés a tér és idő korlátaiból.

Legfontosabb kábítószercsoportok és azok tagjainak jellemzése A legismertebb kábítószereket három nagy csoportba szokás sorolni.

1. A központi idegrendszerre gátló hatást kifejtő szerek Idesoroljuk az alkoholt, a nyugtatókat és a kábító fájdalomcsillapítókat: az ópiumot és természetes, illetve szintetikus származékait. Ezekre a drogokra az jellemző, hogy nyugtató, altató, fájdalomcsillapító, érzéstelenítő és szorongásoldó hatásuk van. A nyugtatók közül a barbiturátokról (pl. fenobarbitál) derült ki először, hogy tolerancia és függőség alakul ki velük szemben, de a biztosan

61

általatok is ismert Andaxin és Seduxen szedésekor is kialakul hasonló. Ezért nagyon fontos, hogy akár altató, akár nyugtató célból szedünk gyógyszereket, mindig orvosi utasításra, orvosi ellenőrzéssel történjen és elhagyása is fokozatosan valósuljon meg. Az alkoholról most csak röviden beszélnék. Az egyik leggyorsabban ható szorongásoldó szer, nagyobb adagja azonban egyensúlyvesztéshez, kettőslátáshoz, öntudatlansághoz vezet. A keresztény világban mértékkel történő fogyasztása társadalmilag elfogadott. Az alkoholfüggőség azonban a család és az egyén létbiztonságát fenyegető gazdasági és szociális problémán túl súlyos testi és lelki tünetekkel járó betegség. Magyarországon az alkoholbetegek száma egymillió, a veszélyeztetettek száma pedig eléri a kétmilliót. Az alkoholfogyasztás szövődményei között a súlyos testi elváltozások mellett meg kell említeni a depressziót és az ehhez társuló gyakori öngyilkosságot. Ópium és származékai: Az ópium igen ősi szer, a mák tejnedvét használták fájdalomcsillapítóként és rájöttek altató hatására illetve, hogy a szenvedő ember fájdalommal kapcsolatos élménye megváltozik, kevésbé kínzó. Szinte valamennyi általunk ismert kultúra szerte a világon használta. Gyógyászati alkalmazásában a fordulópontot az jelentette, hogy a XIX. század elején sikerült előállítani az ópium fő hatóanyagát, a morfiumot, ami rendkívül erős fájdalomcsillapító és bódító hatású. A morfiumból félig szintetikus úton állítják elő zuglaboratóriumokban a heroint. A heroin kb. háromszor olyan erős hatást vált ki, mint a morfium és sokkal erősebb a hozzászokás. A fehér por heroinon kívül cukrot, hintőport, szappanport és más különböző arányban hozzákevert összetevőket is tartalmaz. A különböző helyeken előállított heroin tisztasága ennél fogva más és más, ezért fordul elő oly gyakran, hogy a nagyobb tisztaságú szer halálos mérgezést okoz. Por, tabletta és folyadék formájában terjesztik, így szippantják, megeszik vagy intravénás injekcióban adják be, de előfordul, hogy máktokból teát főznek. A mák termesztése könnyű, nem igényel különösebb mezőgazdasági, éghajlati és talajviszonyokat. Ma Törökország, Burma, India, Laosz és Thaiföld számítanak a fő máktermelő országok közé, ezek az ún. Arany Háromszög területén találhatók. Az ópium és származékainak hatásai: csökkenti az agy működését, tágítja az ereket, oldja a sima izmok görcsét, székrekedést okoz, mert csökkenti a bélmozgásokat. Fájdalomcsillapító, nyugalmat, álmosságot okoz, a fájdalom kínzó érzete megszűnik. Elvész a külvilág reális érzékelése, teljes nyugalom, a stressz és szorongás megszűnik, elégedettségérzést vált ki. Nagyon erős fizikai és lelki függőséget okoz! A függőség különösen a heroin esetében napi használat esetén az első és harmadik hét között kialakul, de beszámoltak egy-két alkalom után kialakuló dependenciáról is. Túladagolása eszméletvesztést és kómát okoz, légzési elégtelenség kialakulása mellett. Különösen veszélyes alkohollal, kokainnal együtt fogyasztani. Problémát jelent a többször egymás közt is használt injekciós tű okozta fertőzés, vénagyulladás, akár tetanusz vagy szepszis és a fertőzött tűvel átvitt HIV és Hepatitis B, C fertőzés. Nagy gondot okoz a fentebb már említett heroinhoz kevert egyéb összetevők okozta problémák: szívbelhártya gyulladás, akár szívinfarktus. A morfinistára, heroinistára jellemző az általános apátia, levertség, önmaga elhanyagolása, fogyás, impotencia, érzéketlenség a fájdalom, éhség, hideg iránt. Könnyen válnak balesetek, erőszakos cselekmények áldozataivá. Terhesség esetén súlyosan károsodik a magzat és már drogfüggőként jön a világra (ez szerencsére csak fizikai jellegű). Hirtelen elvonása remegést, izzadást, hasi görcsöket, hasmenést, hányást, igen kínzó belső nyugtalanságot, álmatlanságot okoz. Az elvonókúra átlagos ideje 4-8 hét, ami csak orvosi felügyelet mellett valósítható meg és utána is igen fontos a segítő szervezetek, szakemberek, a család közreműködése a visszaesés megakadályozása miatt.

2. A központi idegrendszer izgató hatást kifejtő szerek Idetartoznak az amfetamin és származékai és a kokain. Jellemző rájuk, hogy az agy idegi tevékenységét növelik. Étvágycsökkentők, segítenek megelőzni a fáradtságot, kimerültséget, növelik az önbizalmat, energikussá tesznek. Az amfetamint az 1960-as években depresszió kezelésére és fogyókúrában étvágycsökkentőként alkalmazták, de kiderült, hogy hamar hozzászokás alakul ki, és elhagyása fokozza a depresszió tüneteit és kifejezett étvágynövekedéssel jár. Ma a vele visszaélők por vagy tabletta formájában alkalmazzák. A speed vagy gyorsító pirula a fogyasztóhoz kerülve már csak

62

5-10%-ban tartalmaz tiszta amfetamint. Gyorsabb légzést, szívdobogást, energianövekedést, mámoros érzést, az erő és megelégedettség érzetét váltja ki. Néhány napos használata után fogyasztója már képtelen aludni és teljes kimerültség alakul ki. Ez olyan mértékű, hogy napokig tartó alvás követi. Túladagolása túl a fizikai tüneteken (izomrángás, a pulzus extrém növekedése, láz) súlyos üldöztetéses tünetekkel járó ún. paranoid pszichózist okoz és akár erőszakos cselekedetekre is képes lehet a fogyasztója. Az extasy ma Magyarországon a szórakozó helyeken igen gyakran alkalmazott szer, hívják diszkó-drognak is. Különböző színű kapszulák, néha folyadék vagy por formájában terjesztik. Fogyasztása után hatásai 30-60 percen belül kezdődnek. Emelkedik a vérnyomás, a pulzusszám, tágul a pupilla, izzadás alakul ki. A csúcs 2-4 órahosszat tart, ez alatt az egyén feldobott, boldog, aktív, dinamikus. Egy normál adag általában nem szokott hallucinációt okozni, de ez mindig függ a használó személyiségétől. Utóhatása a fáradtság, kimerültség érzés. Hatása toxikusabb és kiszámíthatatlanabb, mint gondolták. Sajnos hazánkban is több haláleset történt. Ezeket megvizsgálva, kimutatták, hogy a túlzott és kontrollálatlan fizikai aktivitás és kevés folyadék fogyasztása együtt a test felmelegedését okozva, rendetlen szívverés, a szív túlzott megterhelése, izommerevség, görcsök, heveny vese és máj elégtelenség, kiszáradás alakulhat ki. Az extasyt ún. designer drognak is hívják, ugyanis kísérletek eredményei alapján újabb és újabb formáit hozzák ki úgy, hogy egy ismert nyugtatót kémiailag megváltoztatnak (így akarva kibújni a jog által biztosított ellenőrző és szabályozó módszerek alól), de a függőséget alakító hatást megtartják, sőt erősítik. Ezen kívül többféle, más esetlen egymás hatását erősítő anyagot is tartalmaznak. Igazi veszélyt az jelenti, hogy a megjelenési formától függetlenül a fogyasztó nem tudja előre, hogy milyen anyag kerül a szervezetébe, így akár akut életveszély is kialakulhat. Felszínre hozhat lappangó pszichózist, mely főleg akkor bukkan fel, amikor a személyt nagy intenzitású inger éri, pl. fény-, hanghatás a diszkóban vagy akár autóvezetés közben az erős reflektorfény akár balesetet is okozhat. A másik fő problémát abban látom, hogy a lelkiismeretlen terjesztők gyakran a fogyasztók tudta nélkül keverik a szert a diszkóban fogyasztott innivalóba, így a fiatal tudtán kívül lép a drogok kínálta veszélyes útra. A kokain a Dél-Amerikai Andok hegységben honos kokacserje leveleiből kémiai úton kivont fehér por. Az inkák kultúrájában fontos szerepet játszott a már említett vallási szertartásokon. Később fedezték fel erős, helyi érzéstelenítő hatását és a sebészeti gyakorlatban kiterjedten alkalmazták. Rövidesen rájöttek a hozzászokás veszélyére és ma már nem használják. A kokaint fehér por formájában szippantják, mert az orr nyálkahártyájáról jól felszívódik, de injekcióban is alkalmazzák. Hatása igen gyors, kb. egy órát tart. Használója eufórikus állapotba kerül, energikus, közömbös a fájdalommal szemben, szellemileg friss, fizikailag erősnek érzi magát. A gyorsan lecsengő hatást erős depresszív állapot követi, amit csak a szer ismételt hatása szüntet meg, ezért gyorsan kialakul és erős a függőség. Tartós használata roncsolja az orr szöveteit, fekélyeket, lyukakat okoz az orrsövényen. Eredetileg a gazdagok drogja volt. Legveszélyesebb formája a crack, ami házilag is elkészíthető, hatása igen intenzív, gyors és olcsó.

3. Hallucinogén hatású szerek Képviselője az LSD, a marihuana és a hasis. Hatásukra különös élmény az ún. “utazás” (trip) jön létre, amely hamar kezdődik és kb. 12 órán át tart. Jellemzője, hogy az érzékek nem válnak szét egymástól: a zene láthatóvá, a színek hallhatóvá válnak, a tárgyak és képek háromdimenziósak lesznek, életre kelnek. “Rossz utazások” is lehetségesek, horrorisztikus élményekkel, a halálfélelem teljes megélésével. Lényegében a tudatalatti tárul fel és válik valósággá. Gyakori az ún. flashback élmény, ami a szer használata után napokkal, hetekkel az utazásélmény visszatérését jelenti a szer nélkül. Kiválthatja olyan inger, amely az eredeti élmény kiváltódásakor volt jelen, pl. reflektorfény, ezért különösen veszélyes lehet autóvezetés közben. A marihuana a cannabis nevű növény virágából, szárított leveleiből készül, általában cigaretta formájában szívják, de teaként is isszák vagy megeszik. A használó álomszerű állapotot él át, nyugodt, nevetgél, az idő múlását nem érzékeli, nő a képzelőerő, de nagyobb adag pánikot és halálfélelmet is okozhat. A marihuana az egyik leggyakrabban használt szer és a mai állásfoglalás szerint kapudrognak tekinthető, ugyanis használói a tapasztalatok szerint előbb-utóbb eljutnak a kemény drogokhoz. A hasis vagy indiai kender elterjedése az iszlám alkoholtilalmának köszönhető, szintén hallucinogén, a marihuánához hasonló hatásai vannak.

63

Az oldószerek (benzinben, festékekben, ragasztóban található) az alkoholhoz hasonló részegséget, bódultságot okoznak. A gőzük gyorsan felszívódik a tüdőben és eléri az agyat. Ismételt belégzése öntudatlanságot okoz és fulladást okozhat a fejre húzott műanyag zacskó. Tartós használata rövid időn belül maradandó agy-, vese- és májkárosodást okoz.

A kábítószerek jellemzése után röviden szeretném összefoglalni azokat a tüneteket, figyelmeztető jeleket, amiket ti is tapasztalhattok és ezzel segíthettek. Pszichés változások: az addig kielégítően tanuló gyerek teljesítménye hirtelen leromlik, nyugtalanság, feszültség, szorongás, levertség, közöny figyelhető meg. Ok nélküli örömkitörések, túlérzékenység, indokolatlan ingerlékenység, fáradékonyság, álmosság vagy éppen álmatlanság, hallucinációk jelentkeznek az addig normálisan viselkedő fiatalnál. Értelmi működés: memóriazavarok, gondolkodás meglassulás, koncentrációzavar. Testi változások: tűszúrások helyei a karon, combon, véraláfutás, genygócok, beesett arc, kimélyült szemgödör, szűkebb vagy tágabb pupilla, hamuszürke, sápadt arc, étvágytalanság, indokolatlan fogyás, szédülés, bizonytalan járás, ápolatlanság, fény-, hangérzékenység. Magatartásbeli változások: a korábban kedvelt tevékenységek iránt elveszti érdeklődését, családi kapcsolatok megromlanak, korábbi életmód hirtelen megváltozása, indokolatlan, célnélküli szabadságigény, zárkózottság, új baráti kör titkolása, túlzott költekezés, pénzkérés, lopás, elhanyagoltság, ápolatlanság. Gyanút keltő használati tárgyak: különböző színű és figurákat ábrázoló tabletták, cukordarabkák, injekciós felszerelés, a háztartásban szokatlan tárgyak pl. levélmérleg, kanál, amelyen látszik, gyakran tartották tűz fölé, szokatlan szag a lakásban, orvosi receptek, kifacsart citromhéjak, citromlés üvegek (citromlé segíti a heroin oldódását). Úgy gondolom, nekünk felnőtteknek, szülőknek és pedagógusoknak óriási felelősségünk van túl azon, hogy egészséges személyiségű fiatalokat neveljünk, legalább vegyük észre, ha baj van és nyújtsunk segítséget. A drog ugyanis betegség, súlyos testi, lelki probléma, amelyből segítség nélkül már képtelen kilépni a belesodródott fiatal. Ti pedig szintén komoly szerepet játszhattok a megelőzésben és a gyógyításban, ha a figyelmeztető jeleket komolyan veszitek és a ma fogyasztói társadalmára jellemző közönyön és önzésen úrrá lesztek és igazi megértő, egymást segítő közösségeket formáltok, amiben mindenki számít.

 

64

Gyukits György - Keresztes Cecília

Szociális munka a hospice-szellemű ellátásban Budapest, 2000. Tanulmányunkban a hospice-szellemű ellátás során végzendő szociális munka sajátosságaival, illetve szempontrendszerével szeretnénk megismertetni az olvasót. Tekintettel arra, hogy Magyarországon a szociális munkának még nincsenek olyan hagyományai, illetve nem annyira általánosan elfogadott, mint a fejlett világ országaiban - ez különösen igaz a hospice-szellemű ellátás során végzendő szociális munkára - ezért elsősorban külföldi és ezen belül is az angol tapasztalatokra fogunk támaszkodni, de a tanulmány második felében a magyarországi helyzetre is kitérünk. Az angliai modellt (1) azért tarjuk e téren jelentősnek, mivel napjainkra nemzetközi tekintetben mintaértékűvé vált. Tekintettel kell azonban lenni arra, hogy az angol modell esetében csak egy lehetséges mintáról van szó, amely meghatározott társadalmi körülmények között jött létre, és amit elsősorban e miatt nem lehet egy az egyben lemásolni. Ennek ellenére úgy véljük, hogy az angolszász tapasztalatokra mindezek ellenére azért lehet építeni a hazai szociális munkás képzésben, illetve a hospice-szellemű ellátás további fejlesztése terén, annál is inkább, mivel az angol modell egyes - napjainkra már univerzálisnak tekinthető, és a világ számos országában sikerrel alkalmazott elemei - beépültek a különböző hazai palliatív ellátási formákba is (2 ). A szociális munka szerepének tárgyalása előtt azonban szükségesnek tartjuk az angliai hospice szellemű ellátás és az ehhez kapcsolódó intézményrendszer alapjainak vázlatos ismertetését (3), mivel ez határozza meg a szociális munka feltételrendszerét, és e nélkül nem lehet a szociális munka komplexitását érzékeltetni. Az ismertetés során rá szeretnék mutatni az univerzálisnak tekinthető ismérvek mellett azokra is, amelyek az angol társadalmi struktúra következtében speciálisnak tekinthetőek. A hospice szellemű ellátás meghatározásából szeretnénk kiindulni, melynek lényege, hogy ezen ellátási forma keretében biztosítják a gyógyíthatatlan betegségben szenvedőknek az emberhez méltó halál lehetőségét. Ez azonban egyáltalán nem jelenti egyben az eutanázia elfogadását (4). A hospice intézményrendszerének kiépítésében és fenntartásában ugyanis a különböző egyházaknak, és különösen az anglikán egyháznak meghatározó szerepe volt, és van mind a mai napig. A hospice mozgalmat támogató egyházak számára azonban ideológiai okokból elfogadhatatlan az eutanázia bármilyen formája, és ez lehet az egyik magyarázata annak, hogy az angliai eredetű hospice mozgalom az egész világon elutasítja az eutanáziát. A hospice szellemű ellátást biztosíthatják egyrészt hospice házakban, amelyek külön erre a tevékenységre szakosodott önálló intézmények, másrészt az erre a feladatra specializálódott kórházi osztályokon, amelynek palliatív osztály a neve. Angliában elsősorban a hospice házak vannak többségben, ez valószínűleg azzal függ össze, hogy a hospice szellemű ellátás az állami egészségügyi rendszeren kívül szerveződik, amit jól jellemez, hogy a hospice-ok finanszírozásának több mint kétharmadát nem az állami költségvetés, hanem a civil társadalom biztosítja (5). Ez egyben szimbolizálja a civil társadalom elkötelezettségét a hospice mozgalom iránt, de rávilágít arra is, hogy gazdaságilag milyen erős a civil szféra, hiszen képes fenntartani és működtetni egy ilyen hatalmas intézményrendszert. A hospice szellemű ellátásban részesülők döntő többsége valamilyen daganatos betegségben szenved (6). A betegeket Angliában ameddig csak lehetséges az otthonukban látják el. Ha a beteg otthoni ellátása már gondot okoz, csak akkor kerül hospice-ba, ami kezdetben többnyire azt jelenti, hogy

65

mindössze a délelőttöt és a koradélutáni órákat tölti az intézményben, míg az egész napos ellátásra általában csak az utolsó egy hétben - tíz napban van szükség. A betegek hospice szellemű ellátását különböző szakemberekből és önkéntes segítőkből álló csoport végzi. Először röviden be szeretném mutatni a hospice gondozó team különböző foglakozású tagjainak jellemző tevékenységi körét, teszem ezt azért, hogy jobban körvonalazódjék a szociális munka lehetséges szerepköre. Hospice nővér: A beteg fizikai és érzelmi igényeinek kielégítésén túl, a többi szakember tevékenységét összefogja és irányítja, ezáltal a hospice nővér a team munka kulcsfontosságú szereplőjévé válik. A hospice teammel kapcsolatban talán ez a legszokatlanabb számunkra, de tudni kell, hogy a nővéri szakképesítés presztízs tekintetében Angliában sokkal magasabb, mint nálunk. Hospice orvos: Angliában szinte kivétel nélkül hospice-orvosi szakképesítéssel rendelkezik. Munkája a terminális állapotú betegek palliatív terápiájából áll. Daganatos betegek esetében például a fájdalom enyhítésében, a hányinger, a decubitus tüneteinek csillapításában segít (7). A hospice orvos nem játszik vezető szerepet a team életében, ezért sokszor csak részállásban vállalja el a hospice-ben a szakorvosi teendőket, míg a főállása többnyire egy kórház onkológiai osztályán van. Az orvos mellérendelt szerepe egyben azt is jelképezi, hogy a halál - haldoklás problémája elsősorban nem medikális hanem pszichés és szociális természetű. Hospice lelkész: A hospice lelkész a vallásos meggyőződésű beteg spirituális szükségleteit elégíti ki, de nagyban hozzájárulhat ahhoz is, hogy ezek a betegek romló fizikai állapotuk ellenére kapcsolatukat fenn tudják tartani felekezetükkel. Ez különösen akkor válhat fontossá, ha a beteg és a lelkész másmás vallású. Ezen kívül a hospice-ok lelkészei közvetítik a hospice ideológiáját a különféle egyházak tagjainak számára. Így a hospice-ok lelkészei a szociális munkásokhoz hasonlóan, - mint ahogy azt majd a későbbiek során látni fogjuk - egyfajta híd szerepet töltenek be a beteg, a hospice és a társadalom között (8). Önkéntes segítők: Jelenlétük jelképezi, hogy a társadalom nem hagyja magára a halálos betegeket. Az önkéntesek a legkülönfélébb praktikus feladatokat láthatnak el: a legegyszerűbb tevékenységektől kezdve, mint a konyhai munka - egészen a betegápolásáig, amely során már közvetlen interakcióba kerülnek a betegekkel. Szerteágazó tevékenységeik jelentőségét azonban messze meghaladja az, amit jelenlétükkel szimbolizálnak. Az önkéntesek reprezentálják azokat a társadalmi csoportokat, amelyekből érkeznek, de hatással is lehetnek ezekre oly módon, hogy megismertetik e társadalmi csoportok tagjaival a hospice szellemű ellátás sajátos értékrendjét, ezáltal a társadalomban a halállal, meghalással, valamint a gyásszal kapcsolatban normateremtővé válhatnak, és így akaratlanul is hozzájárulhatnak a halállal kapcsolatos - a modern társadalmakra oly jellemző - tabuk lerombolásához. Nem elhanyagolhatóak azonban az önkéntesek tevékenységének anyagi vonzatai sem, hiszen egy szociális munkás - az önkéntesek koordinátoraként akár fél tucat önkéntest is irányíthat - akik hat-hét beteg ellátásában segédkezhetnek, ezáltal a hospice szellemű ellátás költségeit jelentősen csökkenthetik, ami azonban egyáltalán nem vonja maga után az ellátás minőségének csökkenését. Az önkéntes segítés célja ugyanis valódi professzionális szolgáltatás biztosítása, amely csak a folyamatos és magas színvonalú képzés és állandó szupervízió révén biztosítható. A hospice team szükség szerint kiegészülhet más segítőkkel is, mint például pszichológussal vagy pszichiáterrel.

66

Szociális munkás A szociális munkás szerepe a hospice teamben Ha az orvos és a nővér a beteget megszabadítja az őt kínzó fizikai fájdalomtól, illetve az életminőséget károsan befolyásoló egyéb tünetektől, csak ez után kerülhetnek előtérbe a beteg más jellegű, - az orvosi ellátással már nem kielégíthető szükségletei. A csoport többi tagja - beleértve a szociális munkásokat is - ezeknek a nem-medikális szükségleteknek a kielégítésén fáradozik. Most vegyük sorra a fenti, un. nem-medikális igényeket, amelyek jórészt szociális és pszichés természetűek: A beteg egyik ilyen igénye, hogy kifejezésre juttathassa fájdalmát, amit társas kapcsolatainak elsorvadása miatt érez. A hospice team tagjainak, így a szociális munkásoknak is fontos feladata, hogy a beteget visszavezessék azokba a közösségekbe, ahonnan kiszakadtak. Ezek közül természetesen legfontosabb a család, de ezen kívül lényeges lehet az is, hogy a beteg maga mögött tudja barátait, ismerőseit. Fontos feladata a teamnek, hogy a beteg társas környezetével el tudja fogadtatni a beteg egyes érzelmi reakcióit, mint amilyen a fájdalom, a düh, vagy a félelem. A beteg nem pusztán érzelmei kifejezésének korlátjaitól, hanem egyfajta spirituális fájdalomtól is szenvedhet. Olyan kérdések gyötörhetik: miért neki, miért most, milyen okból, milyen célból kell saját halálával szembesülnie, és mi lesz a halál után. Ha őszinték akarunk maradni, nincs mit tenni, mint meghallgatni őt, ugyanis a modern társadalmakban nincs univerzális kulturális minta, amely a fenti kérdésekre kész válaszokat tartogatna, amelyek mindenki számára megnyugtató és végső magyarázatul szolgálhatnának (9). Ezekre a dilemmákra a betegnek saját magának kell megtalálni a feleletet. A válasz lehet az eltelt életen a pont, de annak megtagadása is. Azonban éppen ezen individuális válasz miatt, mindenképpen a saját halál választásán, illetve megtalálásán van a hangsúly. Ez a lényeg, ezért van a hospice. A haldokló könnyen passzívvá válhat, pedig gyakran kerülhet olyan választási helyzetbe vagy kényszerbe, ahol döntenie kell, például arról, mi lesz a gyermekeivel. A szociális munkás illetve a team ilyen esetekben is sokat segíthet. Amit eddig a betegekről mondtam igaz a hozzátartozók esetében is: őket szintén gyötörheti a félelem vagy a harag, nyomaszthatják a miértek, és szükségük lehet praktikus segítségre is, mint amilyen a beteg huszonnégy órás ellátásának megoldása. Fent már említettem, hogy a hospice szellemű ellátást nyújtó csoport munkájának során holisztikus szemlélet érvényesül, ezért az egyes szakemberek nem elkülönülten végzik munkájukat, hanem tevékenységi körükben átfedések vannak, így egyik szakterület sem sajátíthatja ki magának a terepet. Fentiek miatt a csoport tagjai közül bárki szembesülhet szociális problémákkal, és ennek következtében mindenki végezhet szociális munkát is. Ezért fontos, hogy a szociális munkás, mint egy hivatás képviselője a felmerülő problémákat a szociális munkának, mint professziónak a sajátos megközelítési módjával értelmezze. Ezek alapján a szociális munka, mint hivatás számára a beteg nem elszigetelt individuum, hanem egy társadalmi háló része, a maga és társadalmi kapcsolatainak múltjával, jelenével és

67

jövőjével, illetve szociális és kulturális kontextusával. Ennek a szemléletmódnak azonban nem pusztán a szociális munkásnak, hanem a team többi tagjának munkája során is érvényesülnie kell.

A szociális munkással szemben támasztott társadalmi elvárások A szociális munkás szerepe változik, alakul a társadalom elvárásai és a társadalom egyes tagjainak attitűdjei alapján. A hospice szellemű ellátás során az elvárásokat és attitűdöket mindenek előtt a kollégák, vagyis a hospice team tagjai, valamint a betegek, a család és hozzátartozók befolyásolhatják. Az egyik ilyen lényeges elvárás, hogy a jóléti állam nyújtson szociális biztonságot olyan esetekben is, amikor az állampolgárok valamilyen ok miatt - mint amilyen egy súlyos betegség - kilátástalannak tűnő helyzetbe kerülnek. Ha például a szülők daganatos betegségben meghalnak, akkor gyermekeik felnevelését az államnak valamilyen formában biztosítania kell, vagy ha egy fogyatékos ember megözvegyül, akkor az államtól elvárható, hogy öregek otthonában való elhelyezéséről gondoskodjon. Így a hospice team tagjai, de maguk a betegek és hozzátartozóik is joggal várják el a szociális munkásoktól, mint a szociális problémák kezelésének letéteményeseitől, hogy a betegek szociális biztonságát garantálják, vagy legalábbis e szociális biztonság megteremtésén fáradozzanak. A beteg és családtagjai részéről a fenti elvárást kiegészíti a tanácsadás igénye, hiszen a szociális munkás ismeri leginkább a család szociális helyzetét. Például a családtagok tanácsot kérhetnek a szociális munkástól a tekintetben, hogy a gyermeket hogyan világosítsák fel, ha a szülő gyógyíthatatlan beteg, vagy arról, hogy a szülő halálával kapcsolatban a gyermekek milyen mértékben vonódhatnak be.

A szociális munka sajátosságai Helyzetfelmérés A hatékony szociális munka előfeltétele, hogy a szociális munkás kliense szociális helyzetével tisztában legyen. A sikeres helyzetfelismerés négy szempont figyelembe vételét teszi szükségessé: Az individuum Itt elsősorban a betegség következtében a beteget érintő változásokat kell számba vennie a szociális munkásnak. Ennél fogva figyelnie kell arra, hogy milyen változások következtek be a beteg mindennapi életében, milyen tevékenységeket nem képes már elvégezni, milyen feladatok elvégzése maradt félbe a gyógyíthatatlan betegség következtében, és ez utóbbi feladatok megoldásában segítséget is kell nyújtania a szociális munkásnak. De épp ilyen lényegesek azok az értékek, normák és vallásos meggyőződések amelyekre a betegség hatással van. Például minek tekinti a beteg a betegségét, hogyan értelmezi azt a helyzetet amibe került: így elképzelhető, hogy betegségét az élete korábbi szakaszában elkövetett bűnei büntetésének tartja. Továbbá meg kell tudnia a szociális munkásnak, hogy hol akar meghalni a beteg: otthon, kórházban vagy hospice-ban, és ez irányú kívánságát messzemenően tekintetbe kell vennie. A család A beteg ideális esetben családi környezetben él, ezért szükséges, hogy a szociális munkás ezen elsődleges társadalmi csoport helyzetét is megismerje. Fel kell, hogy mérje a családi kommunikáció normális menetét: például milyen a konfliktusmegoldás a családban.

68

Fel kell térképeznie a betegség, illetve a hamarosan bekövetkező halál szociális következményeit, valamint azt, hogy milyen a döntés hozatali modell a családban: előre láthatólag hogyan fogja érinteni e döntéshozatali modellt a családban bekövetkező haláleset. Hogyan küzd meg a család a betegséggel, és egy családtag elveszítésével: például elköltözik, gyermek elveszítése esetén az anya újra gyermeket vállal stb. Fontos feladata a szociális munkásnak, hogy számba vegye kik azok, akik hátra maradnak, és a nekik milyen szociális problémáik lehetnek. Külön figyelmet igényel a gyermekek, az idősek és az eltartottak további sorsa. Fizikai erőforrások A haldokló betegek legnagyobb problémáját gyakran éppen a fizikai erőforrások hiánya, illetve korlátozottsága jelenti. Elsősorban pénzügyi és lakásproblémák merülhetnek fel. A fizikai erőforrások jelentőségét könnyen megérthetjük egy inkontinens beteg példáján, akinek a számára egy mosógép fontosabb lehet, mint valamilyen különleges színvonalú hospice nővéri ellátáshoz való hozzáférés. A fizikai erőforrások megszervezése illetve optimalizálása révén a beteg könnyebben alkalmazkodik az otthoni körülményekhez. Az otthoni szükségletek kielégítése feleslegessé teheti az intézményi ellátást, amely mindenképpen költségesebb és a betegek sem biztos, hogy ezt részesítenék előnyben. Társadalmi erőforrások A szociális munkásnak, de a hospice team többi tagjának is tudnia kell, hogy a beteg és családja mely közösségeknek a tagja, és fel kell térképezniük az ezekre jellemző társadalmi kapcsolatrendszert. Meg kell ismerni a beteg és családja etnikai, kulturális valamint vallási hátterét, hiszen ezek hatást gyakorolnak a betegre és betegségére, illetve azokra döntésekre, amelyekre a beteg és családja rákényszerülhet. Lényeges továbbá az is, hogy a szociális munkás informálja a beteget, illetve a családot a formális és informális szociális segítő intézményrendszer elérhetőségéről mind az önkormányzatoknál, mind a betegek egyházi közösségeinél, illetve a civil társadalom egyéb szociális segítő szervezeteinél, vagy gyermekek esetében az iskoláknál stb. ...

Beavatkozás Az intervenció célja, hogy a szociális munkás segítséget nyújtson a beteg és családja számára, hogy sikeresen megküzdjenek azzal a szituációval amelybe a súlyos betegség fellépése következtében kerültek. A beteg és családja általában azért igénylik a segítséget, mert nincsenek birtokában a szükséges információknak, vagy kommunikációs zavarok léptek fel közöttük, esetleg bizonytalanok abban, amit tenniük kellene, vagy nincsenek megfelelő anyagi erőforrásaik, amelyekkel szükségleteiket kielégíthetnék.

a. Információ Gyakran a beteg és családja azért nem tud megbirkózni a kialakult helyzettel, mert nincsenek a megfelelő információk birtokában. Nem tudják mi és hogyan fog történni velük illetve családtagjaikkal. Nincsenek tisztában a betegség lefolyásával, vagy magával a meghalás folyamatával, ennek egyes stádiumaival. A bizonytalanságtól, illetve téves elképzelésektől félelem uralkodhat el rajtuk. Ugyanígy a hátramaradottaknak információkra lehet szükségük például a temetéssel járó feladatokról is. A szociális munkásnak tekintettel kell lennie az informálás módjára. Fontos lehet, hogy hol történik az információ átadása: egyesek jobb szeretik, ha otthoni környezetben, mások pedig, ha az ellátó intézményrendszeren belül kapják meg a szükséges ismereteket. Továbbá lényeges, hogy egyszerre mennyi információt szolgáltatunk. A túl sok és túl gyors információ átadásnak nem kívánt következményei lehetnek. Időt kell tehát biztosítani arra, hogy az

69

információkat a befogadóknak legyen elég idejük feldolgozni. Az informálás kettős folyamat amely a beszéd mellett magában foglalja a betegre való odafigyelést is.

b. Kommunikáció A kommunikáció ebben az időszakban sokszor jár nehézségekkel a betegek, a családtagok és az ismerősök számára egyaránt. A kommunikációs problémák eredhetnek egyrészt azokból az igen erős érzelmekből, amelyeket a közeli elmúlás vált ki a betegből és a hozzátartozókból. Kommunikációs zavarok forrása lehet, a családban megszokott szerepek megváltozása, módosulása is: például amikor az egyik szülő súlyos beteg, a másiknak kell helyettesítenie, ezáltal felvállalva a beteg családtag szerepeit. Különösen súlyos helyzet alakulhat ki, amikor az apa az anyát kénytelen pótolni. De sokszor gondot jelent az is, hogy az egyes családtagok számára más és más a jelentése a halálesetnek, hiszen ugyanazon személy elvesztése az egyik családtag számára az anya, a másik számára a feleség halálát jelentheti. Mindenki a maga horizontjáról éli meg a veszteséget, és sokszor fogalma sincs a másik családtag helyzetéről, ezért nem is képes megérteni a másikat, ez szintén csökkenti a családtagok egymás közötti kommunikációs képességet. A szakképzett szociális munkás, - kívülállóként - sokat segíthet az egyes családtagoknak abban, hogy az eseményeket a másik családtag nézőpontjából is megérthessék. A kommunikációs problémák enyhítése azért döntő fontosságú, mivel az a család, amelyikben gond van a kommunikáció területén, ott nem tudnak megküzdeni azokkal a problémákkal sem, amelyeket majd az elkerülhetetlen haláleset vet fel, ezért tehát szükséges a beteg és társas környezete közötti normális kommunikáció helyreállítására való törekvés.

c. Cselekvőképesség A haldokló és családja gyakran úgy képzeli, hogy többé már nem képes befolyásolni az eseményeket, ennek következtében a saját magukkal kapcsolatos döntéseket sem tudják meghozni. Ezt az állapotot több tényező válthatja ki: Gyakran bizonytalanság van a körül, hogy a beteg meddig fog még élni. Az aktív gyógyításból a palliatív ellátásba való átmenet együtt jár a professzionális stáb cseréjével, ami szintén zavaró lehet a betegre nézve. A beteg fizikai leépülési folyamata is megerősítheti ezt a következtetést. A súlyos betegség fellépésekor a professzionális gyógyító személyzet válik a probléma megoldásának kulcsává, ők jelentik a reményt, ezzel szemben maga a beteg és társas környezete teljesen tehetetlen. A beteg azért passzív, mivel úgy érzi: olyan erők hatalmába került amelyeket sem befolyásolni, sem megérteni nem tud. Ilyen esetben a beteget meg kell győzni arról, hogy bizonyos mértékben még képes az eseményeket kontrollálni. Szükség van arra, hogy a beteg megismerhesse az általa elérhető társadalmi erőforrásokat, illetve felismerje azt, hogy a korábbi krízis helyzetekkel hogyan birkózott meg. A beteg számára mindig megvalósítható célokat kell kitűzni. Lényeges, hogy tisztában legyen azzal: mi az ami igazán fontos számára, továbbá mely célok elérhetőek, és melyek nem. Van olyan cél, amelyik már megvalósíthatatlan, de vannak olyan célok is amelyek még realizálhatóak.

70

A fentiek miatt a betegeket meg kell győzni arról, hogy a fizikai leépülési folyamat további előrehaladtával azért még képesek meghozni a szükséges döntéseket, és célszerű megnyugtatni őket, hogy számíthatnak a szociális segítőkre céljaik elérésében.

d. Anyagi források A családoknak szükségük van információra az anyagi erőforrásokról, illetve a különböző szociális támogatási formákról. Például a családfő betegsége következtében a család ellátásának szükségletei szenvedhetnek csorbát. A hospice team szociális munkásának kapcsolatban kell állnia a beteg helyi önkormányzatának szociális munkásával, hogy informálni tudja a beteget a rendelkezésére álló helyi szociális támogatási lehetőségekről, de épp így kapcsolatban kell állnia az egyházakkal és egyéb civil szervezetekkel is, amelyektől a beteg illetve családja anyagi természetű támogatást remélhet. Lényeges szempont, hogy a szociális munkás ne csak a betegeket és a családokat, hanem a hospice team többi tagjait is informálja ezekről a lehetőségekről.

A halál után A beteg halála után további beavatkozások válhatnak szükségessé, amelyek részét képezik a szokásos palliatív ellátásnak. Ilyen esetekben fel kell mérni, hogy kik kerülhetnek súlyos állapotba a gyászolás során (10). A fájdalom és a gyász ugyan természetes emberi reakciók, de van, amikor segítségre van szükség kifejezésükben. A gyász kifejezésének nehézségei alapulhatnak a korábbi élményeken, gyökerezhetnek magában a kapcsolat megszakadásában vagy a gyász sajátos körülményeiben. A ki nem fejezett gyász fizikai/szomatikus tüneteket, rendellenes viselkedést okozhat, amelyben az egyén pszichésen sérülhet és a család is tönkremehet. Általában a rokonok, illetve a család számára - beleértve a gyermekeket is, a segítségnyújtás rövid időtartamú: végső búcsú, kérdések a betegségről, a halálról, emlékezés, amely ugyan fájdalmas, de nélkülözhetetlen. Esetenként azonban szükség lehet hosszantartó segítségre, ilyenkor az önkéntesekre lehet elsősorban számítani, akik - mint azt már korábban említettük - képviselik a beteg közösségét, ahová a rokonok is tartoznak. Ritkábban, de igénybe kell venni szakember segítségét egyes különleges esetekben, például akkor, ha a gyermek úgy képzeli, hogy a már meghalt mama csak elutazott és vissza fog térni, vagy ha egy felnőtt saját magát okolja a hozzátartozó haláláért.

A szociális munka módszerei A szociális munka általános módszereinek (11) ismertetése meghaladja e tanulmány kereteit, az alábbiak során csak néhány szempontot szeretnék vázolni. A beavatkozás három féle módját különböztethetjük meg: - A haldokló segítése során fontos szempont kell hogy legyen az, hogy a szociális munkás ne zárkózzon el a beteg vagy a családtagok érzelmi megnyilvánulásaitól, sőt az a legjobb, ha hagyja hogy a beteg érzelmei utat törjenek. A haldoklóval való személyes törődés megalapozhatja a család segítésének sikerességét. - A család segítése során a problémákat a szociális munkás, vagy a team szociális munkát végző tagja lehetőleg ne megoldani akarja, hanem azt segítse elő, hogy a család tagjai maguk küzdjenek meg a nehézségekkel, és a felmerülő problémákat saját maguk legyenek képesek kezelni.

71

- Sorstárs csoportban való foglalkozás hozzájárulhat a betegek saját élethelyzetének jobb megértéséhez, valamit e helyzet elfogadásához, hiszen hasonló problémáik vannak. Mind a három módszer esetében közös, hogy oda kell figyelni a beteg és a hozzátartozók, a csoporttagok érzéseire, az érzelmekre amelyeket a verbális kommunikáció sokszor elfed, vagy legalábbis a verbális kommunikációs szint mögött zajlik.

A szociális munkás általánosabb szerepköre a hospice szellemű ellátás során A szociális munkás általánosságban a híd szerepét töltheti be a palliatív ellátás során, ugyanis a betegnek és családjuknak, az ismerősöknek eltérő információi, valamint különböző elképzelései lehetnek a halálról, a meghalásról, ezért a szociális munkás közvetítői funkciókat láthat el az egyes családtagok között (12). Ugyan ilyen híd szerepet tölthet be a szociális munkás a haldokló és családja, valamint a hospice team között is, tekintettel arra, hogy a szociális munkás ismeri legjobban a beteg és hozzátartozói szociális helyzetét, valamint ő rendelkezik az optimális szociális támogatáshoz szükséges ismeretekkel is. A híd szerepét töltheti be a szociális munkás azáltal is, hogy ő ismeri a legjobban a team-ben azokat a társadalmi erőforrásokat amelyek a beteg rendelkezésére állnak, itt egyrészt anyagi erőforrásokra is gondolhatunk, mint amilyenek a különböző segélyek, másrészt azokra a jóléti társadalom által biztosított lehetőségekre, amelyeket a betegek szükség esetén igénybe vehetnek, mint például az otthonápolás, helyi önkéntesek stb. A szociális munkás a híd szerep mellett attitűd valamint magatartásbeli irányelveket is meghatározhat a hospice csoport tagjai számára bizonyos rendkívüli esetekben, mint például, ha a beteget az öngyilkossági kísérlet gondolata foglalkoztatja, vagy ha a rokonok, hozzátartozók között alkoholista vagy drogfogyasztó van. Ezáltal a szociális munkás a team-ben tanácsadó szerepkört is ellát szociális problémák felmerülése esetén, ennek következtében a szociális munkás részt kell, hogy vegyen a team mindennapi döntéshozatalaiban. Ennek azonban előfeltétele, hogy a szociális munkás ismerje a hospice team különböző hivatású tagjai munkájának az alapjait. Tehát összefoglalva: a szociális munkás egyrészt közvetítő funkciót lát el a beteg és a társadalom valamint a hospice szellemű ellátást biztosító team között, másrészt a team tagok attitűdjeinek, magatartásának befolyásolásával érvényre juttatja a szociális munkások etikai standardjait (13).

A magyarországi hospice-szellemű ellátás társadalmi beágyazódása, és a szociális munkás szerepe A tanulmányban a hospice-szellemű ellátás során végzett szociális munkát, illetve e munka főbb szempontjait az angol modellen szemléltettük, tettük ezt abból a megfontolásból, hogy az angol modell sok szempontból mintaértékűnek tekinthető, de nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy az angliai szociális munka sajátosságait az angol társadalom, illetve az angol szociális ellátórendszer alapvetően befolyásolja, de ezt már korábban is hangsúlyoztuk. Melyek azok a jellemvonások, amelyek nagyon különbözőek e tekintetben egy kelet-európai szemlélő számára? Egyrészt társadalmi szinten a civil társadalom erőssége és a civil társadalom részéről megnyilvánuló erős szolidaritás a haldoklók iránt. Tulajdonképpen ez a szolidaritás tartja életben a hospice-rendszert, és itt nem csak az anyagi, hanem arra az személyes támogatásra is gondolok amelyet a nagyszámú önkéntes nyújtani képes. Másrészt a szociális ellátó rendszer tekintetében pedig

72

ennek fejlettsége, a különböző szociális szervezetek működésének koordináltsága az ami szembe ötlő. Az utóbbi esetében arra gondolok, hogy helyi önkormányzat, a kórház, a hospice szociális munkásai milyen jól össze tudják hangolni tevékenységüket. Ezzel szemben hazánkban a civil társadalom anyagi értelemben képtelen lenne fenntartani egy, az angliaihoz hasonló ellátórendszert, továbbá hiányzik az a társadalmi szolidaritás is, amelyre az angol rendszer épül. Ez önmagában még nem lenne olyan súlyos probléma, hiszen ebből a szempontból az angol szisztéma egyedülállónak tekinthető, így például Franciaországban is alapvetően az állami költségvetés finanszírozza a palliatív ellátó intézményrendszert, és ezt igen magas színvonalon teszi, továbbá az önkéntesek száma is lényegesen kevesebb. Magyarországon a hospice szellemű ellátási formák a civil társadalom gyengesége következtében szintén rákényszerülnek a társadalombiztosítás anyagi forrásaira, amelyek azonban olyan szűkösek, hogy a magas színvonalú ellátást kérdésessé teszik. Továbbá az önkéntesek száma is igen alacsony, tehát a társadalmi támogatottság foka is kisebb. A hospice teamekben dolgozó szociális munkások számára fentiek azt eredményezik, hogy nincsen egzisztenciális biztonságuk, amely a kiegyensúlyozott munkavégzés alapja, és sokszor hiányoznak a magas színvonalú munkavégzés feltételei is. Továbbá angol kollégáikhoz képest sokkal több feladat hárul rájuk, hiszen kevesebb az önkéntes. A különböző szociális segítő szervezetek tevékenységének koordináltsága sem hasonlítható az angol rendszeréhez, de hazánkban nem a koordináció, hanem maguknak a szociális ellátó szervezeteknek a hiánya, illetve nem megfelelő színvonalú működése tekinthető a legsúlyosabb problémának. Például sok településen nincs megnyugtatóan rendezve az idős emberek házi gondozása, illetve otthon ápolása, amelyekre a hospice szellemű ellátási formák építeni tudnának. Ennek következtében, a hospice vagy felvállalja ezeket vagy vissza kell, hogy utasítsa a beteg ellátását. Így eljutottunk a társadalmi egyenlőtlenségek problémájához, igaz, hogy Angliában is a rosszabb társadalmi helyzetű csoportoknak kisebb az esélye arra, hogy igénybe vegyék a hospice szellemű ellátást (13), de hazánkban vélhetően nagyságrendekkel rosszabb a helyzet. Nem hagyhatjuk azonban figyelmen kívül a magyarországi szegénységet sem, amely mind arányát, mind jellegét tekintve ismeretlen a fejlett nyugat-európai országokban. Vajon mi lesz a szegényekkel? Szükség esetén hozzá tudnak e férni a hospice szellemű ellátáshoz, és ha igen a hospice team szociális munkása mit tud kezdeni a szegények szociális problémáival, amelyeket a többi szociális ellátórendszer jórészt képtelen kezelni? Úgy véljük a hospice-ok szolgáltatásainak ingyenessége - amelyet egyébként helyesnek tartunk önmagában nem biztosítja a különböző társadalmi helyzetű csoportok tagjainak a hospice-ok szolgáltatásaihoz való hozzáférésének egyenlőségét.

Az eset Úgy véljük a magyarországi viszonyokat legjobban egy eseten keresztül tudjuk illusztrálni, az alábbiakban erről lesz szó.

1. Előzmények Katalin egy ötven esztendős tanítónő, aki immár három esztendeje súlyos rákbetegségben szenved. Az első daganatot a mellében fedezték fel, de a rák hamarosan sok helyen áttételeződött, végül a

73

betegség a csontjaira is átterjedt. Többször megműtötték és sokféle terápiában részesült, a rák terjedését azonban mégsem sikerült megállítani. 1999 tavaszára a család számára egyértelművé vált, hogy Kati már nem kap aktív kezelést, vagyis orvosi szempontból gyógyíthatatlannak minősül, ezért kereste fel egyik nővére a hospice-t. Katalin és a hospice kapcsolata úgy kezdődött, hogy a hospice team egyik orvosa és egyik ápolónője felkereste az otthonában. A palliatív terápia első lépcsőjeként beállították a fájdalomcsillapító gyógyszereket. Miközben ez történt, a gondozási csoport döntésének megfelelően, a nővér és a gyógytornász rendszeres látogatásaival megkezdődött Kati otthoni ápolása.

2. A beteg és helyzetének leírása 2.1. A család Katalin Budapest egyik kertvárosi területén, egy öreg, rossz állapotban lévő, több lakásra osztott egykori családi házban él. Az L alakú épület hátsó részében kialakított lakóegységben él Zita néni, Kati 81 éves édesanyja, aki a ház tulajdonosa. A vele való kapcsolatteremtés nagyon nehéz, hiszen sem a kapunál, sem az ajtónál nincs csengő és az ajtó előtti kertet 5-6 kutya őrzi. Rita, Katalin ikertestvére is itt lakik. Rita gyógyszerész és a napi nyolc órás gyógyszertári munkán kívül még egy fél állásban is dolgozik, ezért nagyon keveset van otthon. Katalinnak Ritán kívül hat testvére van, mindannyian családosak és Budapesten élnek. Az épület sarkában lévő ötven négyzetméteres, utcára néző lakásban él Katalin. Otthona egy lakószobából egy fürdő- és egy előszobából áll. Ez a lakás az egyetlen a házban, amely a csengő révén összeköttetésben van a külvilággal. A másik utcára néző, kapu melletti lakásban lakik a kilencvenkét esztendős édesapa, Sanyi bácsi, aki valaha gimnáziumi tanár volt. Idős kora miatt erős szenilitás, szellemi leépülés jellemzi, önellátásra gyakorlatilag képtelen, fizikai állapota azonban kielégítő. Segítséget csak az önkormányzati gondozónő nyújt a számára, aki takarít a lakásában, valamint előkészíti és megmelegíti az önkormányzati konyháról kapott ebédet. A család nagy része valamilyen intézeti elhelyezésben látta volna Sanyi bácsi számára a megoldást, de a hozzá nagyon ragaszkodó Rita, aki minden szabadidejét megosztotta Kati és Sanyi bácsi között, határozottan elzárkózott e lehetőség elől.

2.2. Szociális helyzet Kati húsz évig egy budapesti általános iskolában tanított. Néhány évvel ezelőtt egyéni vállalkozóként képzőművészeti oktatóstúdiót hozott létre, ahol művészeket és tanárokat foglalkoztatott. A vállalkozás hosszú ideig sikeresen működött, de mikor Katalin a betegsége miatt váratlanul kórházba került, a stúdióban leállt az oktatás. A tanfolyamoknak vége szakadt és a bevételek hiányában a foglalkoztatott tanárok bérét Kati nem tudta kifizetni, így ők új munka után néztek. Kati elmulasztotta időben visszaadni a vállalkozó igazolványát, így a stúdió hivatalosan még mindig működik. A kötelező adót és a járulékokat viszont nem fizette be, ennek következtében a késedelmi pótlékokkal együtt hatszázezer forintnyi adó-, százhatvanezer forintnyi járuléktartozása halmozódott fel. A jövedelembevallásán az utóbbi két évben nulla forint bevétel volt feltüntetve. A társadalombiztosítási járulék-folyószámlákat is kezelő Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal többszörösen felszólította Katalint az ügy rendezésére, a legutóbbi levélben már a késedelmet sújtó lehetséges szankciókra is felhívta a figyelmet. Katalin állandó rettegésben élt, félt a végrehajtástól, félt, hogy "beteg teste alól még az ágyat is elviszik". A tartozásokat nem tudta befizetni, hiszen nem volt semmilyen jövedelme.

74

Megbetegedésekor nem kért táppénzt, mert úgy érezte, nem annyira beteg, hogy ez megilletné. Néhány hónapja mégis megkérte a háziorvost, hogy írja ki táppénzre, de ő ezt visszautasította arra való hivatkozással, hogy Katalin a járuléktartozásai miatt most nem minősül biztosítottnak. Miután Kati a létfenntartását önállóan már nem tudta biztosítani, ezért csak széles körű családi összefogással sikerült előteremteni számára a legszükségesebbeket. A havi kiadások fedezetét szülei és testvérei egy pontosan és aprólékosan megszervezett rendszer szerint biztosították, melyben a rezsi költségeit az édesanya, az önkormányzatnál előfizetett ebédét az édesapa, a heti kétszer jövő fizetett ápolónőét, a gyógyszerekét és az egyéb tételeket egy-egy testvér állta. A gyakorlatban azonban nem bizonyult működőképesnek ez a módszer, egyre több testvér "szállt ki" pénzügyi nehézségeire hivatkozva, a többiek pedig hónapról hónapra kevesebb összeget adtak. Ennek és a betegséggel járó többletkiadásoknak köszönhetően Katalin szenvedett az anyagi bizonytalanságtól és már a legelemibb tárgyi feltételeknek is a híján volt (pl. nem volt papucsa, egy éven keresztül rossz volt a TV-je, étkezése nélkülözött minden változatosságot és csak a legszükségesebbekre szorítkozott). Katinak korábban Ritán kívül egyik testvérével sem volt jó kapcsolata, ez alatt az időszak alatt azonban ezek a kapcsolatok határozottan rosszá váltak. Az anyagi függőség tudatának hatására Kati egyre inkább úgy érezte, hogy testvérei és anyja kényszerből és csak minimálisan foglalkoznak vele és önzőek is. A családból egész életében csak Ritát érezte magához közel. Édesanyja és ő mindig távolságtartóan viselkedtek egymással, azonban betegsége óta Kati nagyon hiányolja édesanyja szeretetének jeleit, sokat sír, veszekszik vele, törődést követelve. Az ikerpár és szülők által alkotott, egy házban lakó csoportban korábban mindig Katalin képviselte a határozottságot, ő boldogult legjobban a hivatalos ügyek intézésével, ő jelentett összeköttetést a külvilággal is. Megbetegedése után rövid időre Zita néni próbálta betölteni ezt a pozíciót, de Kati nem hagyta, hogy édesanyja az eddiginél dominánsabb szerepet kapjon. Az amúgy is ingatag lábakon álló új szereposztás romba dőlt, Zita néni visszahúzódott a kuckójába. Az amúgy is kényes egyensúly felborult és a történéseket senki nem tartotta kézben. Kati a betegsége óta, a szomszéd lakásban lakó Sanyi bácsihoz hasonlóan szinte mindig egyedül volt. Édesanyja átlagosan kéthetente látogatta meg, édesapjával szinte sosem találkozott. A fizetett ápolónővel jó viszonyban volt, de ő is csak hetente egyszer kereste fel. A volt kollégái, régi barátai gyakorlatilag teljesen eltűntek az életéből és Kati a nagyon ritkán előforduló vendégek jelenlétét sem kívánta, mert úgy érezte, hogy nem tudnak természetesen viselkedni a jelenlétében. De az is fájt neki, hogy nem keresték rámenősebben. Az egyetlen ember, aki megmaradt Kati "korábbi életéből", András, a barátja. A számunkra csak fényképekről ismert egészséges Kati csinos, dekoratív, életteli nő volt, de ekkorra már csak árnyéka maradt régi önmagának. A legutóbbi - csípőjén végzett műtéte óta - Katalin elzárkózott az Andrással való személyes találkozótól, mert nem akarta, hogy a férfi soványan, ágyhoz kötve, "csúnyán" lássa őt. András azonban nem tűnt el a látóköréből, nap, mint nap beszélgettek egymással telefonon. Ritán és az ápolónőn kívül Kati rendszeresen találkozott az önkormányzati gondozónővel, valamint a háziorvosával, akivel szintén nagyon konfliktusokkal terhes volt a viszonya. Katalin úgy érezte, a háziorvos "ott tesz keresztbe neki, ahol tud", mert nem tudta megnyerni az orvos szimpátiáját.

2.3. Individuális szint Katinak naponta egyedül kellett megbirkóznia a halálos betegség tudatával, a folyamatos testi szenvedéssel, a fizikai körülményeinek drasztikus megváltozásával és a magánnyal, így nem csoda, hogy rossz lelkiállapotba került. Hangulata nagyon nagy szélsőségek között váltakozott, egyik pillanatban már-már mániás feldobottsággal nevetett, majd hirtelen sírva fakadt vagy veszekedni

75

kezdett a körülötte lévőkkel. Kínzó álmok gyötörték. Értetlenül állt a rák felbukkanása előtt és állandóan szenvedett a rá irányuló figyelem hiányától. Gyakorta előtörő pánikrohamainak hátterében rettentő szorongás, halálfélelem állt, de Kati ezeket nem tudta kezelni, gyakran fel sem ismerte. Félelmeit a fennálló APEH-tartozással magyarázta, beszélgetéseink eleinte csak erről szóltak. Lelkiállapotát és izoláltságát nagyon jól tükrözte a lakása, amely barátságtalan, személytelen, volt. Az előszobára jellemző, hogy a benne elhelyezett egyetlen jelentős bútordarab, az asztal nagyon megnehezíti a lakásba való bejutást. A falak nedvesek, a helyiségek sötétek, a szobára jellemző a kevés bútor és tárgy, valamint a mindig zárt ablakok.

2.4. Kapcsolata a hospice-szal Kritikus fizikai és lelki körülményeit átélve Katalin összegyűjtött, felhasználható életenergiájával a hospice-ba kapaszkodott. Nagyon hamar sikerült intenzív, mély kapcsolatot kialakítania a hozzá hetente többször kijáró nővérrel és irracionális mértékű képességeket tulajdonított a team tagjainak. Úgy éreztük, személyiségének nagy erőssége vált ezzel nyilvánvalóvá, hiszen a legnagyobb szenvedések közepett még képes élni akarni, segítséget kérni, elfogadni. Ezt tudatosítottam magamban, mikor elkezdtünk együtt dolgozni a problémáinak megoldásán. Megismerkedésünk után átlagosan hetente találkoztunk, sokat beszélgettünk, és közben közösen kerestük a megoldásokat.

3. Esetmunka A hospice-ban végzett szociális munkás célja, hogy a saját eszközeivel, a teamben dolgozó többi szakemberhez hasonlóan, javítsa beteg életének minőségét. Katalin életminőségének javítása érdekében a következő pontokon láttam lehetőséget a beavatkozásra:

3.1.1. Létfenntartásának biztosítása, a tartozások kérdésének rendezése. 3.1.2. A biztosítotti jogviszony rendezése, a vállalkozás és a hozzá kapcsolódó ügyek lezárása. 3.1.3. Annak tudatosítása Katiban, hogy a bürokratikus ügyekkel kapcsolatos bizonytalanság terhét megoszthatja velem, csökken a kiszolgáltatottsága. 3.2.1. A kirekesztettségének oldása, körülötte szociális háló kiépítése, a régi emberi kapcsolatainak újjáélesztése, esetleg lehetőségek teremtése újabbak létesítésére. 3.2.2. Elősegíteni Kati lelki egyensúlyának helyreállítását, a betegséggel és a halál gondolatával való szembenézést. Segítség, hogy elfogadja megváltozott önmagát, képes legyen lezárni a megbetegedés miatt félbe maradt dolgait. Megerősítés abban az értelemben, hogy Katalin érezze: képes befolyásolni a sorsát, vannak még lehetőségei, érdemes a múltat összegezni, a jövőt tervezni. Az egyén életterének bármelyik szintjén történő változás láncreakciót indít el a további szintek irányába. A pszichikum, a társas helyzet, a testi állapot és az anyagi helyzet folyamatos kölcsönhatásban áll egymással. Ezért a Katalinnal folytatott szociális munkát időrendben tárgyalom.

76

1-4. hónap A anyagi feltételek krónikus elégtelensége miatt első lépésként átmeneti segélyt kértünk az önkormányzattól. A kapott 9000 forintból Kati végre megjavíttathatta a TV-jét, ami az elszigetelt, mozdulatlan helyzetén sokat javíthatott. Ezzel párhuzamosan a táppénz, majd a rokkantnyugdíj intézésének érdekében az őt már ismerő hospice nővér közvetítésével megkerestük a háziorvost, aki a járuléktartozás miatt ismét megtagadta a segítséget. Nem volt mit tenni, valahogyan bizonyítanunk kellett Kati jogosultságát. Kati rettentő szorongásai miatt amúgy is napirenden volt az APEH-hel való kapcsolatfelvétel kérdése, most egyszerre próbáltuk rendezni a tartozást és a táppénzt. A kötelező pénzforgalmi ellenőrzés miatt Katalinnak levelet kellett írnia a Járulékigazgatóság részére, melyben elismeri a tartozását. A levélben azt is kérte, hogy ő (ha a tárgyalás lehet a lakásán) vagy meghatalmazottja egyeztető tárgyaláson vehessen részt annak érdekében, hogy személyesen kaphasson felvilágosítást a lehetőségekről. Visszajelzés nem érkezett, így újabb levelek és telefonbeszélgetések útján próbáltunk kapcsolatba kerülni az illetékesekkel. Szerencsétlenségünkre az APEH és a Társadalombiztosítási Főigazgatóság éppen ebben az időben nagy átszervezéseken esett keresztül, az ügyintézők feladatköre és munkahelye, elérhetősége megváltozott. Az információáramlás az ügyintézők valamint a hivatal és az ügyfelek között nagyon akadozott, az ügyintézések folytonossága megszakadt. (Egy példa a fentiekre: a segítőkész adóellenőr, aki megígérte, hogy közbenjár Katalin érdekében, az átszervezéseknek köszönhetően eltűnt a szemünk elől, a korábbi munkahelyén azt a felvilágosítást adták, hogy sajnos még nem lehet tudni, melyik dolgozót hova helyezték...) Ennek köszönhetően rendre a korábbiakkal ellentétes információkat kaptunk, többször megerősítettek minket abban, hogy Kati biztosítotti jogviszonya a tartozás rendezéséig felfüggesztődött. Kértük az adótartozás méltányosságból történő elengedését, a járuléktartozással kapcsolatban pedig a befizetés átütemezését (mivel itt még a mérséklésre sincs lehetőség), megírva, hogy Kati ördögi körben érzi magát: amíg nincs bevétele, nem tud fizetni, de nem kap táppénzt, amíg nem fizetett. Végül a kötelező pénzforgalmi ellenőrzés érdekében Kati lakásán váratlanul megjelent egy ügyintéző, aki szóban biztosította a beteget arról, hogy elengedik az adótartozását, majd közölte, hogy ő ugyan adóellenőr, nem kompetens a járulékkérdésekben, de megteszi Katinak azt a szívességet, hogy mint hivatalos közeg, felhívja telefonon a háziorvost. Megtette, biztosította arról, hogy nem ütközik jogszabályba a háziorvosnak ama cselekedete, hogy táppénzhez segíti Katit. Azóta eltelt négy hónap, még egy táppénzátutalás sem történt meg. Az ügyintézők türelemre intenek. Kati adótartozását a méltányossági kérelemre elengedték (a Katit ápoló hospice-nővér összeköttetései révén sikerült véghez vinni, illetve felgyorsítani az eljárást), a járuléktartozással kapcsolatban pedig informálisan tájékoztattak minket a következőkről: a legegyszerűbb, ha nem teszünk semmit, egyszerűen rajta marad a tartozás a folyószámlán, hiszen ez nem jelent semmilyen hátrányt Katalinra nézve. (Magánszemélynél az adótartozást az APEH méltányosságból elengedheti, illetve fizetési halasztást engedélyezhet, ha a kérelmező önhibáján kívül került ilyen helyzetbe és a fizetés súlyosan veszélyeztetné a létbiztonságát. Járuléktartozásnál azonban csak a késedelmi pótlék illetve a bírság engedhető el.) 5-6.hónap Teltek a hónapok és Katinak még mindig nem volt semmilyen jövedelme. Az átmeneti megoldást a rendszeres szociális segély jelenthette volna, erre azonban az elvi foglalkoztatottsága miatt nem volt jogosult. Az önkormányzati gondozónő közbenjárására és az Országos Orvos-szakértői Bizottság ajánlására azonban mégis megítéltek Katinak havi 12000 forint segélyt, ami óriási segítség a számára. 7-8.hónap 77

Végre megjött az első táppénz. Az anyagi problémáinak átláthatóvá válása és a konkrét változások hatására Kati sokkal nyugodtabbá vált, mint első találkozásunkkor volt. A hospice-orvos és nővér sikeresen tudta csillapítani a fájdalmait, az egészségi állapota nagyon sokat javult és megmaradt ezen az optimálisabb szinten. Sokat erősödött. Kedélyállapota lényegesen jobb lett, kiegyensúlyozottabbá vált. Beleegyezett, hogy meglátogathassa őt a hospice egyik önkéntes segítője, egy hasonló korú nő, akivel most már hetente találkoznak, és sokat beszélgetnek. Úgy tűnik számomra, hogy Kati ismét igényli az emberi kapcsolatokat. Ekkor vált hangsúlyossá egy régi probléma: Kati nem képes megbirkózni a betegség testi jeleinek látványával, saját testképe eltér a tükörben látott képtől. Késztetést érez, hogy nézze magát a tükörben és mindig megijed, mikor meglátja magát. Úgy éreztem, el kell fogadnia a testét és éreznie kellene, hogy képes befolyásolni a külső megjelenését. A megoldást illetően azonban nehézségeim támadtak és az esetmegbeszélésen kiderült, ugyanígy érez a nővér és az önkéntes segítő is. Megbeszéltük, hogy meghívjuk Katit a hospice nappali szanatóriumába, ahol találkozhat egészségesekkel és betegekkel is. Itt tapasztalhatja, hogy a teste képes társas helyzetekben elfogadhatóan funkcionálni és a többiek viselkedése visszatükrözi számára a megjelenése elfogadottságát, normalitását. Sokat beszélgettünk egymással arról, hogyan tudná az öltözködésével, frizurájával ellensúlyozni a megjelenése negatívumait. A gyógytornász segítségével mozgása is sokat javult: eleinte tolókocsiban tolatta ki magát a kertbe, majd járókerettel, később egy bottal járt. Ismét képes társas életet élni, intenzívebb kapcsolatba került a testvéreivel, néha meglátogatja őket. Higgadtabbá vált, képes arra, hogy tudatosítsa a megváltozott helyzetét. Sokszor beszél a múltról, úgy érzi, talán azért betegedett meg, mert nem volt képes igazán közel engedni magához senkit. Nagy elhatározásokkal építi újjá az életét, ismét képessé akar válni arra, hogy a lakásán kívül találkozzon emberekkel, kijelentette, hogy látni szeretné Andrást. Annak érdekében, hogy ez lehetővé váljon, megegyeztünk, hogy a sántítás megszüntetése érdekében gyógycipőt készíttetünk, ehhez egy ortopéd-szakorvossal való találkozás szükséges. A mentővel való beszállítást elkerülendő a háziorvos Kati otthonába hívta az ortopéd szakorvost. Az ortopéd orvos ennek ellenére nem vállalkozott a beteg otthoni meglátogatására, így Katit egy a segítségét ingyenesen felajánló taxissal sikerült beszállítani a rendelőbe. Végre megkaptuk a receptet, megrendeltük a cipőt, ami sajnos csak 6 hét múlva lesz készen. A biztonság tudata, hit a gyógyulásban (amire az orvos szerint van egy kis esély), illetve az állapotának szintentartásában lehetővé tette Kati számára, hogy elengedjen néhány a régi életéhez fűződő fogódzót. Korábban mereven elzárkózott vállalkozásának megszűntetésétől, egyrészt a csődeljárástól, másrészt a "vállalkozói" identitás feladásától való félelmében. Mostanra sikerült elfogadnia, hogy a betegséggel való együtt élés nem csupán egy rövid átmenet az életében, és nincs már szüksége a vállalkozásra, ami a múltba való kapaszkodást jelentette számára. Folyamatban van az oktatóstúdió hivatalos felszámolása, így elhárul az akadály a rokkantnyugdíjazás elől. 9-10. hónap Kati ismét képes önálló kezdeményezésre. Úgy döntött, hogy amíg jól érzi magát, dolgozni fog, ettől javulhat az anyagi helyzete, esetleg megismer új embereket, elfoglalja magát, és ismét hasznosnak érezheti magát. Első próbálkozásként korrepetálni kezdte egy ismerős család kislányát, de néhány óra után kiderült, hogy Katalinnak egyrészt még nincs türelme ehhez a munkához, másrészt a gyerek nem jelent számára társaságot. Végiggondoltuk a lehetőségeket és a szempontokat. Katinak két diplomája van: tanítói és népművelői. Idegen nyelvet nem beszél, de valamelyest ért a számítógépekhez. Olyan munkát szeretne, ahol emberek között lehetne, szívesen lenne recepciós vagy könyvtáros. Egészségi állapota miatt maximum hetente kétszer tudna elmenni otthonról és szállításának megoldhatatlansága miatt, csak közeli munkahelyre.

78

Felvettük a kapcsolatot a mozgáskorlátozottak munkaközvetítésével foglalkozó Motiváció Alapítvánnyal, ahol megerősítették azt a gyanúnkat, hogy szinte lehetetlen az összes feltételünknek megfelelő munkát találni. Az egyetlen lehetőség, hogy Kati valamilyen otthoni bedolgozást vállaljon. Katalin feliratkozik a listára, nagyon várakozó, reménykedik. Az utóbbi időben megszaporodtak Kati körül az emberek. Több régi barátja felkereste, néhányszor már az utcára is kimerészkedett. Nemrég boldogan mesélte, hogy a szilvesztert "buliban" töltötte: a testvérei autóval elvitték magukhoz. Sokat beszél Andrással, úgy tervezi, hogy ha meglesz a gyógycipője, találkozik vele. Egy dologról beszél újra és újra fájdalommal, ez az anyjával való rossz viszonya. Szemrehányóan és dühösen beszél róla, aki szerinte soha nem állt mellé. Mióta átértékelte eddigi életét, Katiban folyamatosan érlelődik a gondolat, hogy tegyen valamit ez ügyben. Szóba került, hogy esetleg beszélgethetnék én Zita nénivel, vagy meghívhatnánk őt egy hármas találkozóra. Kati egyelőre túl radikálisnak tartja ezt az elképzelést. Azt tervezi, hogy a közelgő születésnapi családi összejövéskor nyilvánosan mondja meg édesanyjának, hogy szereti. Úgy tűnik, Zita néni a szerepváltás sikertelen kísérlete után visszatért a családban szokásos bezárkózáshoz és konfliktuskerüléshez, talán az segítene, ha újra érezhetné, hogy szükség van rá, hogy a családhoz tartozik, és ha végre szabadjára engedhetné az érzelmeit, nem vonulna vissza lánya dühkitörései elől. Véletlen találkozásainkkor mindig elbeszélgetünk, igyekszem őt tájékoztatni a munkámról, kérdezem a véleményét, próbálom bevonni az eseményekbe. Nem valószínű, hogy az ötven év alatt megcsontosodott kapcsolat minősége radikálisan megváltozik a közeljövőben, de nagy esély van rá, hogy Rita közvetítőszerepét (a családtagok összetartása mindig Rita feladata volt) és a család szervezőkézségét felhasználva kiszámíthatóbbá és megnyugtatóbbá válik az anya-lány viszony. (Rita képes befolyásolni idősebb testvéreit is, akik közelebb állnak édesanyjukhoz.) A jövő Katalin elméletileg már nem minősül hospice-betegnek. Egészségi állapota sokat javult, úgy tűnik elszigeteltsége is sokat oldódott az utóbbi hónapokban. A hospice munkatársaival, különösen a nővérrel való barátság nagyon sokat jelent Katinak, így bár szakmai szempontból már nem lehet alátámasztani a nővér látogatásait, ő a team döntésének megfelelően kéthetente még mindig meglátogatja őt. A hospice-val való további, de lazább együttműködést indokolttá teszi a nővérrel és az önkéntessel kialakult kapcsolata, valamint a biztonság érzete az esetleg újra romló állapotára gondolva. A velem való további közös munkát pedig szociális helyzete teszi szükségessé. Elszántsága és küzdeni akarása folyamatosan újabb és újabb eddig rejtve maradt erőtartalékokat hoz elő belőle, melyek segítségével talán hosszabb távra is stabilizálódhat mostani pozitív lelkiállapota. Sokat gondolkodott a betegségén és a szenvedés hónapjain, a mostani időszakot adományként éli meg. Úgy érzi, ha ismét közel kerül a halálhoz, már másként fog viszonyulni a helyzethez.

Interjú a beteggel A beteggel készített interjú lehetővé tette számunkra, hogy a történtekről minél teljesebb képet kapjunk. A szerteágazó interjúból csak azt a néhány gondolatot emeljük ki, amelyet a szociális munka szempontjából lényegesnek tartunk.

A haláltudat változása

79

Három és fél évvel ezelőtt amikor Katalin megtudta, hogy rákos nem hitte el az orvosoknak, hogy betegsége végzetes. Kételye azon alapult, hogy úgy vélte az orvostudomány mára olyan sokat fejlődött, hogy a rák már nem az a betegség ami évtizedekkel ezelőtt volt. Ezzel szemben ma már tudja, hogy meg fog halni. Számára az igazi problémát az jelenti, hogy nem tudja mennyi ideje van még hátra. Valójában nem a meghalástól fél, hanem attól, hogy itt kell hagynia szeretteit.

Vallás A vallással való kapcsolata ambivalens: római katolikus családban nevelkedett. Katalin nem hisz istenben, nem él vallásos életet, és nem folytat vallásos gyakorlatot, de azért mégsem utasít el minden, a túlvilági léttel kapcsolatos gondolatot, különösen miután megtudta, hogy végzetes betegségben szenved. Katalin említett a vallással kapcsolatban egy fontos eseményt: egyszer nagyon rosszul lett, és testvérei összevesztek azon, hogy orvost vagy papot kell-e hívni, végülis a pap jött el. A történteket Katalin nagyon nehezményezte, mert úgy érezte a kritikus pillanatban hozzátartozói a halált és nem az életet választották. Az eset rávilágít arra, hogy a magukat ateistának valló betegeknél is adódhatnak súlyos konfliktusok a vallást illetően, különösen akkor, ha e tekintetben a hozzátartozóknak más a meggyőződésük.

Az egészségügyben Az interjú során Katalin többször sérelmezte ahogyan az egészségügyben vele bántak. Az első sérelem a diagnózis közlésének módja volt: az orvos le se ültette, amikor közölte vele, hogy meg fog halni. Egy másik alkalommal pedig, az orvos leszidta a műtét előtt, hogy miért "bőg", és megfenyegette, hogyha nem hagyja abba, akkor: "fogja a cókmókját és menjen el, mert az operáció nem kötelező". Meg kell jegyezzük, hogy az egészségügyi ellátásával kapcsolatban vannak pozitív élményei is. Az egyik műtét során komplikációk léptek fel - és Katalin hálával beszélt arról az orvosáról aki megmentette az életét. Evvel az orvossal nagyon jó volt kapcsolata is.

Hospice Katalinnak, saját elmondása szerint a hospice team nyújtotta megbetegedése óta a legnagyobb segítséget. Különösen a társas kapcsolatok megerősítése és új kapcsolatok kialakulása terén kapott sokat, de fontos számára a nővérrel kialakult barátság. A hospice-szel kapcsolatos pozitív tapasztalatai, még inkább aláhúzzák az egészségügyben uralkodó szörnyű állapotokat.

A szociális munka lehetőségei és korlátai Fentiek alapján megpróbáljuk vázolni a hospice szellemű ellátás során nyújtott szociális munka mozgásterét. Katalin súlyos krízishelyzetben volt amikor kapcsolatba lépett a hospice-szel. A krízishelyzet abból adódott, hogy nem voltak rendben az ügyei az adóhatósággal és a társadalombiztosítással, valamint társas kapcsolataiban is súlyos gondok jelentkeztek. Katalin a hospice-szel való kapcsolatteremtés előtt több éven át, mint beteg az egészségügy útvesztőiben hányódott, anélkül hogy szociális és lelki problémáival az egészségügyi személyzet törődött volna. Nem volt kórházban szociális munkás, aki segítségére lehetett volna e kritikus időszakban. Ráadásul az egészségügyi rendszer igénybevétele során számos sérelem érte, gondoljunk csak a diagnózis közlésének módjára, vagy a durva bánásmódra Tehát az egészségügy nem pusztán képtelen volt

80

szociális problémáira megoldást találni, hanem még tetézte is azokat. Az eset jól példázza az orvosbeteg viszony gyakori nem kielégítő voltát és a kórházi szociális munka hiányát. Amikor Katalin felkeresi a hospice-t a megoldatlan problémák halmaza szinte rá szakad a hospice szociális munkására: így válik e munkakör a "korlátlan lehetőségek" területévé. A szociális ellátórendszerben tátongó űr azonban nemcsak lehetőséget ad a hospice szociális munkása számára, hanem egyben korlátozza is tevékenysége hatékonyságát, hiszen egyedül van, és a hospice gondozói team tagjain kívül nemigen számíthat külső segítségre.

Köszönettel tartozunk Barbara Monroenak a St. Cristpher's Hospice Szociális Munkás Képzés igazgatójának a tanulmány megírásához nyújtott segítségéért.

Hivatkozások 1. Barbara Monroe: Social Work in Palliatíve Care. In.: The Oxford Textbook of PalliativeMedicine, Doyle, Derek et al (Eds) Oxford University Press, 1993. 2. Hegedűs Katalin: Hospice alapismeretek. SOTE, 1999, IV.fejezet. 3. Gyukits György: A haldokló betegek ellátásának szociális dimenziói Angliában. In: Esély 1998/5 72-84. oldal 4. Gaizler Gyula: Eutanázia és hospice. In.: Súlyos betegen élni / méltósággal meghalni. Corvinus Kiadó, 1995. 35-41. oldal 5. Directory of Hospice and Palliative Care Service 1996. Hospice Information Service at St Christopher's Hospice 6. lásd 5. 7. Ruzsa Ágnes: Bevezetés a palliatív terápiába. Magyar Hospice Egyesület 1996. 8. Debrecenyi Károly István: "Én útitárs vagyok..." a kórházi lelkész és a haldokló. In.: Halálközelben. Magyar Hospice Alapítvány. 1994. 153-171. oldal 9. Walter T.: The Revival of Death. Routledge, 1994. 10. Pilling János: A gyász lélektana és a gyászolók segítése. In: A haldoklás és a gyász pszichológiája / Szöveggyűjtamény Szerk.: Pillig János SOTE, 1999. 11. A szociális munka elmélete és gyakorlata Szerk.: Hegyesi G. - Talyigás K. Semmelweis Kiadó Budapest 1994. 12. Dunlop, R.J. - Hockley, J.M.: Terminal Care Support Teams. Oxford University Press. 1990.

☯☯☯☯☯☯☯☯☯☯☯☯☯

A buddhizmus kezdetei – Buddha élete és megvilágosodása, alapvető tanításai

A buddhizmus az indiai szellemiség ékköve, mintegy 2500 évvel ezelőtt született a Gangesz medencéjének középső részén, közvetlenül délre a Himalájától, melynek fenséges havas hegylánca az emberi faj spirituális törekvéseinek jelképeként tör az ég felé. A buddhizmus keletkezését megelőző időszakban, az i.e. VII-VI. század tája, a nagy vallási és filozófiai felpezsdülés kora az ókori civilizációkban Hellasztól Kínáig. A görög természetbölcselők, a 81

kínai taoisták és az indiai upanisadok, a titkos tanok tanítómesterei a világrend és az emberi lélek titkát kutatták. Indiában a remeteségbe visszahúzódó vallásbölcselők két irányzat mentén indultak el. Az egyik irányzat képviselői az anyagi világ alkotóelemeinek és a különböző élettevékenységek mint látás, hallás, szaglás, ízlelés, tapintás, gondolkodás funkcióinak számbavételével egy racionalista filozófiai iskolát hoztak létre. A másik, misztikus irányzat nem logikai úton, hanem révületbe merüléssel, meditációval, önfegyelmező és önkínzó gyakorlatok használatával próbálta a világ jelenségeit megérteni. E két fő irányzat nem ritkán keveredett egymással, de világnézeti kiindulópontjuk közös volt: ez pedig a lélekvándorlás tana, valamint, hogy szabadulást kerestek a lélekvándorlásból, az állandó újraszületések kényszeréből. A szabadulás útját valamennyi iskola az által felkínált “tudásban” jelölte meg, melynek jutalmául a lélek megszabadulását és a világlélekbe való beolvadását ígérte. Ilyen szellemi közegben született Buddha, aki az első személy India ókori történetében, akiről megbízható életrajzi ismeretekkel rendelkezünk. I.e. 480 körül halt meg és mivel halála előtt maga mondta, hogy 80. életévét tölti, így élete az i.e. 560-480 közötti időszakra tehető. Buddha neve eredetileg Sziddhártha volt, illetve nemzetsége nevét, a Gautama megszólítást is használta. Édesapja Suddhódana, a kis sákja törzs vezetője volt. A sákják birodalma Észak-Kelet Indiában feküdt, a Gangesz folyó északi oldalán elterülő Kószala királyságtól volt félig függő helyzetben. A sákják székvárosa, a mai Nepál déli határvidékén lévő Kapilavasztu volt. Az előkelő sákja nemzetség családfáját a legendás Iksváku királyra és rajta keresztül a Napistenre vezette vissza. A Buddha megtisztelő nevet, melynek jelentése “a felébredt” – aki a tévelygés éjszakájából ráébredt a megismerés fényére – csak megvilágosulása, illetve halála után kezdték használni. A buddhizmus születését követő századokban az indiaiak a Magasztos (Bhagavat) történetét sok mitikus részlettel gazdagították. Amikor Buddha utolsó reinkarnációjára készült, letekintett a földre, hogy megfelelő helyet, megfelelő családot és anyát válasszon ki magának. Választása Májára, Suddhódana tökéletes szépségű, okos, tiszta és erényes feleségére esett. Fogantatása előtt Májá kérte férjét, hogy ne közeledjék hozzá szerelmi vágyával. A következő éjjelen, álmában egy fehér elefánt hatolt be jobb oldalába. Amikor felkelt, álmát elmondta férjének, aki előtt jósok és álommagyarázók felfedték a titkot: a királynak szerencsés csillagzat alatt világuralomra hivatott fia fog születni, aki vagy leigázza a világot, ha a hatalmat választja, vagy megváltja azt, ha nem vágyakozik a hatalom után. A szülés Lumbini falu ligetében ment végbe, majd hét nappal a szülés után Májá meghalt, a buddhista felfogás szerint azért, mert azt a drága edényt, amely Buddhát születése előtt magába zárta, soha többé nem volt szabad világi célra felhasználni. Sziddhártha herceget anyjának egyik lánytestvére nevelte fel. Az ifjú nagy pompában és gazdagságban nőtt fel és kiváló nevelést kapott. Fiatalon feleségül vette Gopát, akitől gyermeke született. 29 éves korában Gautama megelégelte a fényűző életmódot és a belső fejlődés útjára lépett, elhagyta családját és remeteségbe vonult. A legendák szerint Suddhódana fia távozását megakadályozandó, lezárta a palotát és kivezető útjait őrökkel védette. Sziddhártha azonban négy egymás utáni kikocsizása alkalmával olyan jelenségekkel találkozik, amelyek megerősítik távozása szándékában. Megjelenik előtte egy isten, előbb aggastyánként, majd mint betegember, aztán holttestként, végül pedig aszkéta alakjában és ezzel a múlandóság és a világ megtagadásának gondolatát ülteti el az ifjú hercegben. Gautama remeteségében először fájdalmas önsanyargatással, szigorú böjtöléssel egybekötött meditációval próbálta kierőszakolni a megvilágosodást, de rájött, hogy ezzel a módszerrel nem juthat el a végső megismeréshez, ezért a tisztán szellemi út felé fordult. Remeteségének 7. évében egy éjszaka egy fügefa alatt ülve elérte a megvilágosodást és bódhiszattvából buddhává lett. Három egymást követő virrasztás alatt megszerezte: 1. a visszaemlékezés képességét saját korábbi létformáira, 2. más lények újra megtestesülésének felismerését, 3. a négy nemes igazság tudását, valamint a három fő baj: az érzéki gyönyör, a létezés gyönyöre és a tudatlanság megszüntetését.

82

Hét napon át ült Buddha a megvilágosodás fája alatt és élvezte a megváltás boldogságát. Ezekben az időkben kísértette meg Mára, az ördög, aki azt tanácsolta, térjen meg most a Nirvánába és ne tanítsa az emberiséget megváltó tanokat. Buddha mégis úgy dönt, kitárja az örökkévalóság kapuit azok számára, akik hallani akarnak. Megvilágosodása után tanító útra indult és mintegy 40 éven át haláláig járta az észak-kelet indiai Kószala és Magadha ország városait és falvait. A legtöbb indiai vallásbölcselőtől abban különbözött, hogy nem kisszámú filozófiai hajlamú tanítványhoz, hanem a legszélesebb tömegekhez fordult. Amikor Buddha 80 éves lett, a béluvai Vihárában, ahol az esős évszakot töltette, megbetegedett. Állapota később javult, úgy hogy tovább ment Pavá faluba, ahol egy kovács megvendégelte. A nehéz étel elfogyasztásától Buddha ismét megbetegedett, de még eljutott a mallák fővárosába. Itt búcsút vett szerzeteseitől és bevonult a teljes Nirvánába. A legenda szerint a Tökéletes halálát kozmikus jelenségek kísérték, hatalmas földrengés támadt, megperdültek az istenek dobjai és amikor a tetemet elégették, az égből egy vízsugár eloltotta a máglya tüzét. Prédikációiban kifejtette, hogy nem az érzéki élvezet hajhászása, de nem is a túlzásba vitt önsanyargatás vezet az üdvösséghez, hanem a világról való mértéktartó lemondás középútja. Ennek előfeltétele azonban a szenvedésről, a szenvedés keletkezéséről, a szenvedés megszüntetéséről és a szenvedés megszüntetéséhez vezető útról való négy nemes igazság ismerete. A szenvedés oka a vágy és a sóvárgás, a szenvedés megszüntetése a vágyaktól való megszabadulás segítségével történik, az erre szolgáló módszer a nemes nyolcas út: 1./ A helyes szemlélet, 2./ A helyes gondolkodás: az élet szenvedés, a megváltás útját a vágyakról való lemondás jelenti. 3./ A helyes beszéd: hazugság, rágalom nélkül való, nem sértő és minden tisztátalanságtól mentes. 4./ A helyes cselekvés: nem lopni, nem ölni, nem paráználkodni, szeszes italoktól, bódító szerektől tartózkodni. 5./ A helyes élet: rabszolgát nem tartani, fegyvertől tartózkodni, mérget nem keverni, stb. 6./ A helyes törekvés: jóra törekvés, ellenszegülés minden gonosszal és aljassal szemben. 7./ A helyes vizsgálódás: a test, az érzéki benyomások, a lelki élet megfigyelése, mely a meditáció előfeltétele. 8./ A helyes elmélyedés: a meditáció módjainak és fokainak ismerete és gyakorlása. Követőitől öt parancsolat megtartását követelte meg: 1. Élőt megölni nem szabad. 2. Lopni nem szabad. 3. Tiszta nemi életet szabad élni. 4. Hazudni nem szabad. 5. Részegítő italokat inni nem szabad. Szerzetesrendje tagjainak még szigorúbb követelményeknek kellett eleget tenniük: további öt szabály vonatkozik rájuk: 1. Napjában csak egyszer étkezhetnek. 2. Énektől és mulatságtól tartózkodniuk kell. 3. Ékességeket nem viselhetnek. 4. Ágyban nem alhatnak. 5. Pénzt és értéktárgyakat nem fogadhatnak el. Ezen kívül teljes szüzességi és szegénységi fogadalmat tettek. Buddha mélyen hitt abban, hogy az embereknek természetüktől és erkölcsi fejlettségi szintjüktől függően különböző bánásmódra van szükségük, ezért hallgatóit más-más módon és mélységben 83

oktatta. Szerzetesrendjébe csak a kiválasztottakat vette fel, akikről feltételezte, hogy megvan a szerzetesi élet megtartásához szükséges fizikai és lelki erő. Buddha előkelő nemzettségből származott, a katonai kaszt tagja volt. Származása, gondolkodása és életformája kifejezetten arisztokrata volt. Méltóságos viselkedése, udvariassága az alárendeltekkel és a kasztjabéliekkel egyaránt, lehetővé tette, hogy tanai széles körben találjanak elfogadásra. Felismerte, az emberi szellem nem képes eljutni sem a tér határáig, sem az idő kezdetéig, sem egy végső, ok nélküli okig, messze megelőzve ezzel nemcsak korát, de a Nyugat, akár 200 évvel ezelőtt élt és alkotott gondolkodóit is. Megfogalmazta a buddhista erkölcs lényegét: “kerülni mindent, ami rossz, azt cselekedni ami jó és megtisztítani saját szívünket: ebből áll a buddhák tanítása”. A buddhizmus a századok során meghódította szinte az egész Távol-Keletet, nagyfokú vallási türelménél fogva azonban nem leigázta, hanem beépítette, színesítette saját eszmerendszerét az egyes helyeken élő népek vallásával. Ezt a világ más nagy vallásaira ritkán jellemző békeszeretést mi sem bizonyítja jobban, mint Buddhának tanítványaihoz intézett szavai:

“Még ha rablók és gyilkosok fűrésszel ízekre szabdalnak is valakit közületek, aki ezért haragot érez, az nem viselkedik tanításom szerint. Mert ilyenkor is tartanotok kell magatokat ahhoz: ne változtassuk meg nézeteinket, ne mondjunk ki indulatos szavakat, hanem maradjunk jóságosak és könyörületesek, tele barátságos érzésekkel és gyűlölet nélkül. Azt akarjuk, hogy ezeknek az embereknek a lelke megteljék barátságos érzelmekkel, hogy azután tőlük kiindulva megteljék azzal az egész világ.” (Maddzsh. 21.). Buddha tanítása minden másnál jobban hangsúlyozza a világ összes jelenségének múlandóságát, hogy a földön és az égben egyaránt minden szenvedéssel teli, mert törvényszerűen tovatűnik. A létnek ezzel a pesszimisztikus szemléletével azonban soha felül nem múlható optimizmussal rendelkező hitbeli meggyőződés áll szemben: a szenvedés legyőzhető, hogy az újraszületések körforgását fenntartó okok és következmények láncolata megszakítható, a jó erősebb a rossznál és létezik az örök boldogság nyugalmának állapota, amelyben a szüntelen ide-oda tévelygés teljesen és mindörökre véget ér.

Dr. Kálmánchey Judit I R O D A L O M:

1. 2. 3. 4.

Glasenapp, Helmuth von: Az öt világvallás. Gondolat Kiadó Bp. 1984. 75-140. o. Szimonidesz Lajos: A világ vallásai. Könyvértékesítő Vállalat Bp. 1988. 304-324. o. Snelling, John: Kelettől nyugatig. Édesvíz Kiadó Bp. 1996. Buddha beszédei. Fordította és szerkesztette Vekerdi József. Helikon Kiadó Bp. 1989.

☯☯☯☯☯☯☯☯☯☯☯☯☯

84

Mindentudás Egyeteme Mindentudás Egyeteme – 2. előadás – 2002. szeptember 23.3

Pléh Csaba Nyelvében gondolkodik-e az ember? (részletek)

Az emberi gondolkodás az ember természetének meghatározó eleme, sajátosságait számos tudományág tanulmányozza. A gondolkodás tartalmaiban, meghatározóiban és működésmódjában érinti a biológiát, a társadalomtudományokat, az eszmék történetét, a logikát, a nyelvtudományt és a filozófiát egyaránt. Magam ebből a gazdag képből a pszichológia megközelítését képviselem.

I. A leképezés fogalma és a gondolkodás nyersanyaga Az emberi viselkedés sajátos módon függ a környezeti ingerektől. Az 1. táblázat mutatja, hogy az egyszerű Inger-Válasz meghatározottságtól fokozatosan elválik a viselkedés: megjelennek az olyan meghatározók, amelyek térben és időben is távolabbi tényezők figyelembe vételét teszik lehetővé, s a meghatározottságban a saját törvényszerűségekkel jellemzett modellek egyre nagyobb szerepet játszanak. Ezek a modellek adják az autonómia alapját, s ezek egyedített részei a reprezentációk. A kognitív kutatás a gondolkodás nyersanyagát illetően abból indul ki, hogy az emberi gondolkodás sajátos szimbólumokban történik, s nem magukkal a dolgokkal végezzük a gondolkodást. Swift már jól látta ezt, amikor kigúnyolja azokat a laputói nyelvtudósokat, akik már csak azért is kiiktatták a szavakat, hogy takarékoskodjanak a légzéssel.

Szerveződési jelleg elv inger-válasz egyedi hatás emlékek epizodikus múlt reprezentáció a múlt rendje

nyílt válasz hatás nyoma

hajlékonyság determinált- szerveződés ság rögzített determinált biológiai hajlékony valószínűség képzet

belső modell

hajlékony

rendszer

elmélet rávitel beállítandó

átfogó kontextus

folyamat

leválik is-is

propozíció, séma, kép elmélet pl. nyelv

1. táblázat Az eltérő bonyolultságú viselkedés-meghatározottsági rendszerek, illetve a különböző 3

Az ismeretterjesztő előadások a Magyar Tudományos Akadémia segítségével, a Matáv és az Axelero támogatásával, a Duna TV, az MTV, a Magyar Rádió, a Népszabadság és a Magyar Hírlap közlésében juthat el minél szélesebb rétegekhez. Interneten pedig a www.mindentudas.hu honlapon olvasható.

85

reprezentációs fogalmak. "Tekintettel arra, hogy a szavak tulajdonképpen mind tárgyakat jelképeznek, sokkal kényelmesebb volna minden ember számára, ha mindjárt magukat a tárgyakat cipelnék a hátukon, kiválogatva azokat, melyek éppen szükségesek, hogy egy bizonyos témával kapcsolatban megmutathassák, miről is akarnak értekezni." Swift: Gulliver utazásai - részlet - Szentkuthy Miklós fordítása

Viselkedésünket belső leképezések irányítják, melyek különböző megjelenítési módokban, saját belső törvényeket követve létesítenek kapcsolatot a gondolatok világa és a külvilág között: a viselkedés nem a külső inger, hanem az arról kialakított leképezés függvénye. Ezek a szimbólumok - mint a gondolkodás nyersanyagai - valami helyett állnak, ugyanakkor valaki számára jelenítenek meg valamit, ahogy már a klasszikus retorika is látta, és a szimbólumok belső meghatározottságát fejezi ki Kosztolányi is: "Csak bot és vászon, de nem bot és vászon, hanem zászló." Kosztolányi Dezső: Zászló - részlet

A reprezentációk teljesebb fajtái, amilyenek például a nyelvi jelek, háromféle viszonyban élnek: kifejeznek belső eseményeket, utalnak a külvilágra és irányítják a társak viselkedését.

Képek és szavak A belső modellek világának két kitüntetett típusa a képek és a szavak rendszere. Ezek eltérően vonatkoznak a világra, és belső szerveződésük is különböző. A képek az elsődlegesek - mint Nyíri (2001) megfogalmazza: "az emberek elsőbben képekben gondolkoznak, s csak azután szavakban" -, és alapvetően hasonlósági alapon kapcsolódnak a tárgyak világához. A külső képek jól mutatják persze, hogy ez a hasonlóság nem lenyomatszerű, számos szintje van a képek elvontságának is, ami - mint Nyíri (2000) elemzi - alapvető filozófiai kérdéseket vet fel hagyomány és képi hasonlóság viszonyáról. Ugyanakkor a képek közötti viszony, a képek alkotta rend is sajátos, téri és analóg jellegű. A jelek, vagyis a belső, mentális képek és az általuk jelölt dolgok között ugyanolyan a viszony, a rendszerbeli kapcsolatok képezik le egymást: ami hasonlít a világban, az hasonlít a fejünkben is.

Szavak és rendszerek A szavak viszont gyökeresen eltérnek a mentális képektől. Önkényesen kapcsolódnak a tárgyakhoz, a hasonlóság a jelölt dologhoz, mint a kakukk vagy zizeg szavakban, kivételes és esetleges. A hasonlóság hiányát mutatja a nyelvek eltérése is: ami az angolban newspaper, a franciában journal, a németben Zeitung, a magyarban újság. Emellett a nyelvi jelek belső rendszere, a nyelvre jellemző saját modell sem hasonlósági alapú. Köznapi felfogás szerint a nyelvben külön kezeljük a szabályokat és a kivételeket. Kiderült, hogy a tudomány mai állása szerint ez érvényes az idegrendszerre is (Pinker, 1999). A szavak egyfelől jelentésviszonyaikban alkotnak rendszert: nem csupán hangalakjuk szerint (az asztal BÚTOR is), lehorgonyzódnak az észlelés világában. A rendszerben pedig egymásra épülő kategóriák viszonya jön létre. (Pl. a veréb madár, a madár állat, az állat élőlény.) A szavak másfelől sajátos alkalmi kapcsolatokba lépnek egymással a mondatokban. Ezek a kapcsolódások adják meg, hogy A fiú betörte az ablakot és A kő betörte az ablakot mondatban a fiú és a kő is alany, de valahogy más jogon azok, hiszen nemigen mondhatjuk, hogy A fiú és a kő betörte az ablakot. A mondatszerkezet kijelentéseket jelenít meg, mintegy logikai viszonyokba rendezi a világ végtelen összefüggéseit.

86

A szókincs és a nyelvtan tehát eltérő módon képezi le a világot, s eltér működésmódjuk és szerveződésük is. A szókincs elemek köré szerveződik, s számos esetleges valóságbeli viszonyt jelenít meg, míg a nyelvtan halmazokra irányul, s működése ebben az értelemben alapul szabályokon. A szavak, miközben a képzeteknél elvontabb, bizonyos vonásokat kiemelő rendszert alkotnak, sajátos kapcsolatban maradnak észlelelési vonatkozásukkal. Mindez jellegzetesen tetten érhető szavak és idegrendszer kapcsolatában. A szójelentés idegrendszeri reprezentációja megosztott jellegű. Nem egyetlen idegrendszeri hely izgalma felel meg egy szó jelentésének, ugyanakkor a szavak jelentésbeli hasonlósága és idegrendszeri kapcsolatai között átfedések vannak. A nyelvtan és a szókincs is eltérést mutat: a nyelvtani szavak (pl. volt, és, hogy) inkább balféltekei lokalizációjúak, míg a tartalmas szavak mindkét féltekére kiterjedő lokalizációt mutatnak. Összességében, a különböző nyelvi feladatok közben mutatott agyi aktivitás az agykéreg jó részét lefedi, a feladattól függően eltérő részeket helyezve előtérbe. Vagyis a nyelvi feladatokat, az érintett szerkezeti mozzanatok és pszichológiai műveletek bonyolultságának megfelelően sok agyi részt érintő komplex idegrendszeri hálózatok valósítják meg. Ez a komplexitás a teljes embert érinti. A nyelv az érzelmek világával együttműködve jelenik meg az idegrendszerben is.

II. A gondolkodás szerkezete. Az asszociációtól a logikáig Az emberi gondolkodás belső szerkezetére nézve a klasszikus kor óta kétféle felfogás kínálja magát. Az egyiket a gondolkodás asszociatív, a másikat strukturális-logikai felfogásának nevezzük. E két modellt veti össze néhány jellemzőjük szempontjából a 2. táblázat.

Jellemző jelentés szerveződés kontextus szabályszerűség matematikája

asszociatív modell levezetett, atomi kapcsolat, okozás struktúra-független csak szokás van valószínűségi

strukturális modell kiinduló, vezérelv logika, következtetés struktúrafüggő szabály alapvető algebrai

2. táblázat Az asszociatív és strukturális gondolati szerveződés szembeállítása.

Ezt a kettősséget az újkori gondolkodás kezdeteitől fogva megtaláljuk mint az empirista és a racionalista gondolkodás kettősségét. Az asszociatív gondolat tanulás központú elv, és olyan emberképet feltételez, amelynek igen kevés kiinduló megkötése van az elme belső szerveződésére nézve. Ezzel szemben a strukturális elv a racionalisták jellemzője, és azzal a meggyőződéssel jár, hogy a gazdag mentális szerveződés valahogyan az elme sajátja, Istentől vagy a genetikától kapjuk. A mai kognitív kutatásban is alapvető mozgató tényező ez a két felfogás. Számos változatuk kizárólagos. A kapcsolatelvű konnekcionista felfogás mindent az elemi kapcsolatalakításra vezet vissza, minimális strukturális előfeltevéssel és igen erőteljes tanulási algoritmusokkal. (l. erről Clark, 1996 és Pléh, szerk. 1997) Ez a felfogás úgy véli, hogy az asszociációba lépő elemek között nincsen lényegi vagy értelmes kapcsolat, s a mentális építkezés alulról felfelé halad. A szigorú struktúraelvűek viszont a veleszületett szerveződést, a tiszta önkibontakozást hirdetve a gondolkodás logikáját többnyire a nyelvi szerveződéssel azonosítják. Leibniz nyomán feltételezik, hogy van egy belső nyelv, a Gondolat Nyelve, amely az élményeket nyelvi formába szervezi. Ezek a felfogások a Gondolat Nyelvét velünk születettnek vélik, s nemcsak a tanulást, de magát az

87

asszociatív szerveződést is jelentéktelennek tartják (Fodor, 1975), bírálják annak esetlegességét és puszta valószínűségi kapcsolatait. A radikális megoldások mellett sok olyan felfogás is van, amelyek összeegyeztetik a két nézetet: a mentális struktúrát a szokásrendszerből vezetik le, és úgy gondolják, hogy ami a leírás magasabb szintjén még mondatszerkezet vagy logika, alacsonyabb szinten puszta izgalmi mintázat egy neurális hálózatban. Nem akarok most dönteni az izgalmas alternatívák között. Inkább olyan példákat szeretnék bemutatni saját kutatásainkból, ahol kiderül, hogy a kétféle meghatározottság, az asszociációk és a struktúra világa egyszerre, és egymást áthatva létezik. Egyik példám a mentális szótárból, másik a nyelvtani szabályokból indul ki.

Asszociatív hatások a strukturális döntésekre A megértés folyamata nem passzív leképezés. Mindig elébe megyünk a bemenetnek. Ha torzított bemenetet hallunk, vagyis azt, hogy majmKHHH, mint Dankovics Natália kísérleteiből tudjuk, ilyenkor is a megfelelő szóalakot (majmot) halljuk meg (Dankovics és Pléh, 1991). Ez a hatás elvárásokon alapul. Az elvárásokban kitüntetett szerepe van a mentális szótárnak, melynek következtében a megértés során állandóan elővételezési asszociatív hatások érvényesülnek. A szavak mintegy elővételezik más szavak felismerését, a medvéről eszünkbe jut a méz, a kutyáról az ugatás és így tovább - ezek a feltüremlő asszociátumok segítik a megértést, előfeszítik annak folyamatát. Az asszociatív hatások fontos jellemzője, hogy gyorsak és ostobák: nem veszik figyelembe a teljes összefüggést. Thuma Orsolyával végzett kutatásainkban (Thuma és Pléh, 2001) Gergely György munkáiból kiindulva azt vizsgáltuk, hogy mi történik, ha kétértelmű szavakat tartalmazó mondatok hallgatása után olyan szavakat kell kiolvasni, amelyek a mondatban szereplő szónak a releváns, illetve az irreleváns jelentéséhez kapcsolódnak. A köznapi intuíciónk azt sugallná, hogy - a semleges kontrollokhoz képest - megjelenne ugyan a szavak felismerésének serkentése, de csak akkor, ha releváns szóról van szó. A 3. táblázatban mutatott modellben az első dob és a hegedű között lenne efféle serkentés, azaz facilitáció, de nem lenne a 2. dob és a hegedű között.

Szófaj

példamondat

főnév

A zenekarból HEGEDŰ hiányzik a dob. Feri mindig ballal HAJÍT dob. Mari a labdához fél HAJÍT kézzel nyúl.

ige kontroll

releváns szó

irreleváns szó HAJÍT HEGEDŰ HEGEDŰ

3. táblázat Kétértelmű szavak egyértelműsítő mondatkeretben.

Általánosságban elmondható - s itt a magyar eredmények számos nyelven megkapott eredményekbe illeszkednek -, hogy a kontroll mondatokhoz képest mind a releváns, mind az irreleváns szavakra kimutatható facilitáció. Ennek jellegzetes idői ablaka van: mintegy 200-300 millisecundumig a szó mindkét jelentése hozzáférhető, valahogy úgy, mintha egy dossziéra rá lenne írva a szó, de a releváns jelentés kiválasztásához ki is kellene nyitni a dossziét, amihez idő kell. Addig pedig az ostoba és önműködő asszociatív folyamatok uralkodnának.

III. Nyelv és gondolkodás

88

A filozófia és a pszichológia visszatérő kérdése, hogy milyen viszony van a jelrendszer, annak használata és a gondolkodás között. A huszadik század során is váltogatták egymást azok az elméletek, amelyek szerint • a nyelv mint kész rendszer vezeti a gondolkodást • a nyelv használata, a beszéd irányítja a gondolkodást • a gondolkodás irányítja és szabja meg a nyelv működését • a kettő között kompromisszumok vannak: a világ leképzésének sajátos önfejlődései vannak, a nyelv azonban mint a figyelem irányítója befolyásolja, mi is válik fontossá számunkra egy adott kultúra beszélőiként

A téri nyelv példája Magam a kompromisszumos elmélet híve vagyok. Ezek a különböző felfogások a nyelv, a megismerés és a társas élet legkülönbözőbb területein érvényesülnek: vizsgálhatjuk azt, mikor jelenik meg az anyanyelv hatása a hangok észlelésére, hogyan irányítja a szókincs a színek megjegyezhetőségét, vagy megjelennek-e a társas viszonyok kulturális eltérései a nyelvhasználatban. A teljes panoráma helyett egy területen illusztrálom, hogyan is képeződik le egymásra nyelv és megismerés. Ez a terület a téri gondolkodás és a téri kifejezések viszonya. Vannak átfogó elméletek - ilyen például Piaget felfogása -, amelyek abból indulnak ki, hogy a téri nyelv sem kibontakozásában a gyermeknél, sem a nyelveket összehasonlítva nem önkényes, s ezért azt hangsúlyozzák, hogy a gondolkodás és az észlelés játszik itt meghatározó szerepet. Ennek az elképzelésnek a mai, kibontott változata jelenik meg Jackendoff és Landau (1993) elméletében. A nyelvben aszimmetria van a forma és a téri viszonyok kódolásában: a formaérzékeny, állandóan bővülő nyitott rendszerrel, mely megkülönbözteti a poharat, csészét és bögrét egy formára kevésbé figyelő, zártabb rendszer áll szemben, melyben csak alapvető dimenziókat (TARTÁLY, TÁMASZ, SZOMSZÉDSÁG) különböztetünk meg. Ez a kettősség hasonló lehet a látáskutatásban felmerült két rendszerrel, a finomabb formai felbontású MI, és az elnagyoltabb formai felbontású, inkább hely- és mozgás-érzékeny HOL rendszer kettősségével. Ezt ma a dorzális, cselekvés központú és a ventrális, észlelés központú rendszer kettőségeként képzeljük el. A HOL rendszernek szűk a nyelvi tartománya. A tárgyak alakját figyelembe vevő sok ezer főnévvel a helyjelölők (határozó, névutó, prepozíció, rag) 100 alatti száma áll szemben, s a téri kifejezések szegényes tartalmúak, csak a dimenziókat kódolják, illetve a mozgást (ÖSVÉNY), ezek metrikus finomságait nem (mennyire van például benne, mennyire ment mögé). A téri nyelv rendszere sajátosan tagolja a teret, s ebben számos egyetemes elem van. Függvényszerűen működik, ahol a függvény a sajátos viszony (RAJTA, ALATTA, BENNE), az argumentumok pedig a CÉLTÁRGY és a VONATKOZTATÁSI TÁRGY. Például: (1) FELETT (C: hegedűs, V: háztető) (2) BA (C: torpedó, V: hajó) (3) BEN (C: kutya, V: kert)

89

Téri nyelv gyermekeknél A nyelv és a téri megismerés kapcsolatának vizsgálatában kulcsfontosságú a korai gyermeknyelv vizsgálata. Milyen téri kifejezések jelennek meg legelőször, és vajon a nyelvek közötti esetleges eltéréseknek a kifejezésrendszerben van-e hatásuk arra, hogy mi az elsődleges a gyermekek számára, s hogy hogyan kezelik egy-egy nyelv beszélői a teret? Vajon a biológiai érveléssel élő erős univerzalizmusnak van-e itt igaza? Kísérleti vizsgálatok és a spontán beszéd megfigyelése egyaránt kimutatta, hogy a gyermekek két, fontossági sorba rendezett kognitív elvet használnak: kitüntetetten kezelik a TARTÁLYOKAT, majd a FELÜLETEKET, a -ban és -on típusú viszonyokat, amelyek az észlelés számára is kiugróak. Saját vizsgálatainkban (Pléh, Vinkler és Kálmán, 1996) másfél és három éves kor között elemeztük a spontán beszédet. A magyar azért is különlegesen érdekes itt, mert figyelembe veszi a cselekvés irányát is, elkülöníti a CÉL, a FORRÁS, és a STATIKUS viszonyokat (-ba, -ból, -ban). Általános TARTÁLY és CÉL preferencia volt megfigyelhető. Az összes helyrag kétharmada TARTÁLY kapcsolat volt, ugyanakkor a FELÜLET viszonyok valamivel gyakoribbak voltak, mint a SZOMSZÉDSÁG viszonyok. Az ÖSVÉNYT illetően az összes helyrag 80%-a CÉL volt, 13%-uk STATIKUS, s csak 7%-uk FORRÁS. Mindez arra utal, hogy a preverbális cselekvéses gyakorlat (gondoljunk a rakosgatás és a tartály összefüggésére) és a gyermek korai cselekvéses fejlődésében kialakult cél preferencia, a kora intencionalitás - ahogyan azt például Csibra és Gergely (1998) kiemeli - vezetne a téri ragok sajátos sorrendű kibontakozásához. A CÉL ragok persze a felnőtt nyelvben is gyakoribbak. Vajon a puszta asszociatív tapasztalat nem vezethet-e ehhez a mintához? Ezt ellenőriztük mesterséges ragok tanulásával (Pléh, Király és Racsmány, 2001). Óvodások megfelelő elrendezésekhez (ALATT, ÁTLÓS, FÜGGŐLEGES) tanultak olyan kifejezéseket, mint A zuvu a füzetper van. (A 'per' rag jelentése 'alatt'.) A zuvu a füzet vekerén van. (A vekerén kifejezés azt jelenti, hogy 'átlósan'.) A zuvu a füzet gánott van. (A 'gánott' névutó jelentése 'függőleges'.) Vagyis mesterséges ragokat (-per), tárgyrész neveket (vekerén) és mesterséges névutókat (gánott) tanultak. A VONATKOZTATÁSI TÁRGY a füzet és a doboz volt, a CÉLTÁRGY pedig a gyurma rúd (téglatest, rúd, hullámos rúd). A tanulási bemutatások után a gyermeknek kettős választási helyzetben kellett megmutatnia, hogy pl. melyik zuvu van a füzetper. Míg a ragok esetében világos tanulási hatás volt megfigyelhető, a névutóknál véletlenszerű volt a teljesítmény, ami arra utal, hogy a gyermek ráhangolódik a magyar nyelv ragozó jellegére, ragokat könnyebben tanul, még akkor is, ha már elsajátította a ragrendszert. Ugyanakkor a téri viszonytól is függ, hogy melyik kifejező eszköz a könnyebb. A ragoknál a perceptuálisan legkiugróbb FÜGGŐLEGES, a tárgyrész neveknél pedig az ALATT volt a legkönnyebben tanulható. A ragokat akkor a legkönnyebb tanulni, ha egy dimenzióhoz kapcsolódnak (FÜGGŐLEGES). Tárgyrész neveket pedig akkor a legkönnyebb tanulni, ha a tárgy egy részéhez kapcsolódik a téri viszony (ALATT). Vagyis vannak a nyelvi rendszerre vetített preferenciák a téri kifejezések elsajátítását irányító rendszerben. A perceptuális-kognitív tényezők tehát alapvetően befolyásolják az elsajátítást, vagyis a "gondolkodás" vezeti az elsajátítást. Ugyanakkor jellegzetes ráhangolódás is van az adott nyelv rendszerbeli jellemzőire. A célra figyelés fontos fejlődési segítő ("csizmahúzó"), s nem egyszerűen a felnőtt nyelvstatisztika leképezése. A célkódolás kiemelt segítő elv az ÖSVÉNY szempontját is kötelező érvénnyel használó, irányhármassággal jellemzett nyelvekben. A következő tényezők azt mutatják, hogy a nyelv visszahat a tér kezelésére, illetve az önfejlődés lehetőségére vallanak:

90

• • • •

a ragok mindennél könnyebben tanulhatóak, a ragokat az egész konfigurációra értelmezzük, a részneveket a tárgy bizonyos tájékaira vonatkoztatjuk, a nyelv elindította sajátos téri perspektívák kialakulása nem túl korai folyamat, még óvodáskor végén is tart.

IV. Kölcsönhatások a megismerési rendszerek között: az atipikus fejlődés példái A különböző megismerési rendszerek viszonyának egyik jellegzetes értelmezése a dekompozíciós felfogás, amely az emberi elmét, akárcsak az idegrendszer működését, egymástól elválasztott, függetlenül működő alrendszerek (modulok) összességeként képzeli el. "Kis emberkék parlamentjével van dolgunk, akik mindegyikének, ahogy az a valódi parlamentekben is történik, egyetlen gondolata van." Lange: A materializmus története

Ennek a felfogásnak megfelel egy klinikai és genetika kép is: számos jellegzetes mentális zavar, pl. az agysérülések következtében fellépő rendellenességek, egy részrendszer kiesését mutatják. Sokszor kiterjesztik ezt a genetikai eredetű fejlődési zavarokra is. Ennek jellegzetes példája a Williamsszindróma, ez a 7. kromoszóma körülírt sérüléséhez kapcsolódó idegrendszeri és kognitív fejlődési zavar. Klasszikus értelmezése szerint ezeknél a gyerekeknél ép a nyelv, ugyanakkor igen korlátozott a téri megismerés. De vajon tud-e ez a két rendszer külön fejlődni? Teljes és érintetlen lehet-e a nyelv, amely nemcsak közvetlen téri kifejezésekkel van tele, hanem a téri nyelv átvitt értelmű használataival is, mikor beleszeretünk egy lányba és csalódunk a matematikában? Lukács Ágnessel, Racsmány Mihállyal és Kovács Ilonával végzett kutatásaink, melyeket a magyar Williams Szindróma Társaság, s önzetlen vezetője, Pogány Gábor tett lehetővé, megkérdőjelezik ezt a szétválasztást. Kiderült, hogy már az elemi ragok világában sem függetlenedik egymástól téri megismerés és nyelvi fejlődés. Az 516 éves Williams szindrómás gyermekeknek sokkal nehezebb megküzdeniük a téri ragokkal, mint a nem téri végződésekkel. A nyelv és a megismerés nem egymástól függetlenül fejlődik ezeknél a gyermekeknél (sem), és a téri rendszer károsodása sajátos hatásokat eredményez a nyelv bizonyos rendszereire is. Williamsszindrómásoknál a feltételezett parietális lebenybeli (fali lebenybeli) alulfejlettségnek megfelelően a nyelven belül külön alrendszert alkotó téri kifejezések rendszere sérül. Vagyis a kétféle rendszer között kölcsönhatás van.

V. Hogyan keletkeztek a reprezentációs rendszerek? A különböző gondolati megjelenítések sajátosan kapcsolódnak egymáshoz az evolúcióban is. "Mai agyunkban a logikus gondolatok és következtetések lefolyása olyan ösztönök pörlekedésének és harcának felel meg, amelyek egyenkint, önmagukban mind nagyon logikátlanok és jogosulatlanok; mi rendszerint csak e harc eredményeiről értesülünk." Friedrich Nietzsche: A vidám tudomány, Szabó Ede fordítása

Egymásra épülve, a korábban keletkezett megjelenítéseket megőrizve hozzák létre a teljes rendszert. Merlin Donald (2001) elképzelés nyomán a 4. táblázat mutatja a reprezentációs kultúrák egymásutánját.

91

kultúra neve epizodikus mimetikus mitikus modern

faj, korszak főemlősök, 5 m Homo erectus, 1,5 m

emlékezeti típus epizodikus események testtel reprezentál, társas mozgás Homo sapiens, 100- nyelvi, szemantikus 50 e modern ember, 10 e külső tárak, rögzített tudás

átadás nincs lejátszás, utánzás mítoszok, elbeszélő tudás és átadás rögzített tudás, külső autoritás

4. táblázat Donald koncepciója a reprezentációs rendszerek és kultúrák változásáról az emberré válás során.

Donald általános koncepciója szerint az emberré válás tulajdonképpen három egymást követő reprezentációs rendszer kialakulásában tekintendő. A három reprezentációs rendszer lényege az eltérően szerveződő tudás. Kezdetben ez a folyamat evolúciós jellegű, gondolati rendszereink nem tudatos ellenőrzés alatt bontakoztak ki. Az emberré válás három fordulatát a mimetikus kultúra, a mitikus kultúra és az elméleti kultúra megnevezéssel jelöli. Donald felfogásában a főemlősök tudatossága az epizodikus kultúra, a mentális képek szintjéig jut el. Az epizodikus kultúrában ismereteink velünk történt dolgokra vonatkoznak, és tudásunk mindig kontextuális. Az igazi emberi fordulatot a szociális szemantika megjelenése hozza, melyben megvalósul a közös tudás. Ennek első formája, a mimetikus kultúra a testi leképezést használja, Donald felfogásában mintegy másfél millió évvel ezelőtt. Ez már szándékos és nyitott rendszer, de meglehetősen konzervatív. A konzervatív mimetikus kultúrát felváltó nyelv kialakítja az elbeszélő és a kategorikus gondolkodás világát, s felgyorsítja a társas összehangolást és a változást. Az írás, majd a nyomtatás újabb fordulata további átszervezést jelent gondolkodásunkban. Kialakítja az objektív tudás eszményét, megváltoztatja az életmódot, mint Nyíri (1994) is elemzi, de megváltoztatja az emberi emlékezetszervezést is. A könyvek tára nemcsak új világokhoz vezet, hanem felszabadítja belső tárainkat is, ettől fogva jobban tudunk gazdálkodni emlékeinkkel. Donald értelmezésében már a mimetikus kultúrában előtérbe került a szociális játékrendszer, megjelentek a szervezett "oktatási formák", a közös reprezentációkon keresztüli koordináció, például a közös vadászat lehetősége, és a koordinációban való újítás is. Mindeközben valahol elkezdődött az a forradalmi változás is, amit Tomasello (2002) a döntő változásnak tart az emberré válás során: az érdeklődés mások gondolatai iránt, reprezentációk kialakítása mások reprezentációiról. Ez teszi lehetővé magát a kultúrát is, s azt, hogy tanuló és tanító lények legyünk, akik saját gondolkodásukról is kialakítanak elméleteket. Remélem, a mai előadás is ehhez a törekvéshez tartozott.

92

Olvasónapló

MASSIMO LIVI-BACCI A DEMOGRÁFIAI NÖVEKEDÉS: VÁLASZTÁSOK ÉS KÉNYSZEREK (A világ népességének rövid története c. könyvből részletek. Osiris, Bp. 1999.) 1.Kényszer, választás, alkalmazkodás A demográfiai növekedés változó intenzitással megy végbe, mégpedig egy meglehetősen tág stratégiai térben, így a különböző növekedési ráták egyrészt a populáció gyors növekedéséhez, másrészt akár annak teljes kipusztulásához is elvezethetnek. E stratégiai tér felső határa a reproduktív kapacitás és a fennmaradás, vagyis az emberi faj biológiai jellemzői. Hosszabb távon a demográfiai növekedés szembekerül a hozzáférhető források mennyiségével, s ez a további növekedés áthághatatlan korlátjává válik. A források persze nem statikusak, hanem a folyamatos emberi tevékenység hatására egyre növekednek: az ember egyre újabb földeket népesít be és fog művelés alá; növekednek az ismeretei, és egyre újabb technológiákat sajátít el. A népesség növekedésének három nagy ciklusát tartjuk számon: az első emberektől a neolitikum kezdetéig, a neolitikumtól az ipari forradalomig és az ipari forradalomtól napjainkig. A korszakok közötti átmeneti fázisokra a populáció és a források közötti bonyolult egyensúly megbomlása a jellemző. Ám a demográfiai növekedés az egyes ciklusokon belül is egyenetlenül zajlik. A növekedési periódusokat időnként stagnálás, sőt hanyatlás váltja fel. Mi ennek az oka? Ahhoz, hogy az elmélet szintjén alkothassunk képet a jelenségről, a demográfiai folyamatot két nagy erőrendszer - a kényszer és a választás rendszerei - között kell elhelyeznünk. A kényszer erői között szerepel a tér és ezen belül a művelhető földek, a megtermelhető élelmiszerek és más, alapvető szükségletek kielégítését szolgáló források korlátozott mennyisége. A lakott tér szintén kényszerként hat, abban az értelemben, hogy zártsága fokozza a fertőzések kialakulásának és terjedésének veszélyét: azonos körülmények között minél nagyobb a népsűrűség, annál nagyobb a fertőző betegségek okozta pusztulás kockázata. A ragályok súlyos kényszerítő erőt jelentenek, de csak kevéssé függenek a népsűrűségtől. A környezet jellegzetességei más elemektől függetlenül befolyásolják a demográfiai növekedés potenciálját: gondoljunk csak arra, hogy az éghajlat, a rendkívüli meleg vagy hideg hogyan korlátozza egy populáció létét és fennmaradását. Ezek a kényszerítő tényezők viszonylag kevéssé változnak az időben, és az ember legfeljebb csak hosszú távon módosíthatja őket. Egy populáció képes megtanulni, hogyan védekezhet a ragályok ellen, fokozhatja a táplálékszerzést, enyhítheti az éghajlat negatív hatásait; de a járványellenes rendszabályok alkalmazása, a földművelés technikájának tökéletesítése és így a mezőgazdaság és élelmiszer-termelés teljesítményének fokozása vagy a zord éghajlat ellen jobban védő lakóhelyek kialakítása hosszú időt igényel. Rövid vagy középtávon (de gyakran hosszú távon is) a népesség kénytelen alkalmazkodni a kényszerítő erőkhöz. Ahhoz, hogy a népesség alkalmazkodjék, vagyis hozzáigazítsa méretét és növekedését a fentebb leírt kényszerítő erőkhöz, egyfajta magatartásbeli rugalmasságra van szükség. A viselkedésbeli változások részben automatikusak, részben társadalmilag determináltak, részben pedig explicit választások eredményei. Így, ha például a hiányos táplálkozás következtében a testi (magasság-, súly-) gyarapodás lelassul, akkor kisebb táplálékfogyasztású, de azonos teljesítményű felnőttek alakulnak ki. A hozzáférhető források szűkösségéhez való ilyesfajta alkalmazkodás adja a magyarázatát például a közép-amerikai indiánok kis testalkatának. Természetes, hogy ha a nélkülözés súlyosbodik, akkor az alkalmazkodás lehetetlenné válik, nő a halandóság, a populáció csökken, sőt esetleg ki is pusztul. Az alkalmazkodás másik típusa - mely csaknem automatikus, de mindenesetre az emberi tevékenységtől független - egyes fertőző betegségek, mint például a himlő vagy a kanyaró iránti végleges vagy átmeneti rezisztencia kialakulása azokban, akik egyszer átvészelték az adott betegséget. Az emberi történelem nagyobb részében a növekedés legfőbb szabályozója az volt, hogy hányan érték meg a reprodukciós életkort, illetve hány százalékuk lépett házasságra. Mielőtt a XVIII. században elterjedt a szabályozásnak azóta legfontosabb eszköze - a születések számának szándékos csökkentése -, számos más tényező befolyásolta a párok szaporaságát és az újszülöttek életben maradását: a szexuális tabuk, a szoptatás időtartama, az abortuszok és csecsemőgyilkosságok gyakorisága (akár direkt módon, akár olyan szelídebbnek tekintett formában, mint a kitevés vagy az elhagyás). Végül, a környezethez és a forrásokhoz való alkalmazkodásnak van egy sajátos formája, amelyet minden időben és minden éghajlat alatt egyaránt használtak:

93

ez az elvándorlás, mely történhet úgy, hogy az emberek egy adott szituációtól menekülnek el, de úgy is, hogy más élettér vonzásába kerülnek. A környezet tehát kényszerítő erők révén korlátozza a növekedést. Az emberi tevékenység hosszabb távon lazíthat ezeken a korlátokon, közepes és rövid távon pedig enyhítheti hatásukat. Az egyensúly helyreállításának mechanizmusai részben automatikusak, de az esetek többségében mégis döntés eredményei (házasságkötés, szaporaság, elvándorlás). Ez nem jelenti azt, amit sokan elhamarkodottan állítanak, hogy a populációk olyan gondviselésszerű mechanizmusokkal rendelkeznek, amelyek a hozzáférhető készletekkel összhangban, automatikusan alakítják a népesség méretét és növekedését. A történelem során sok populáció eltűnt, sok más pedig olyan méretűvé növekedett, hogy az egyensúly többé nem volt helyreállítható.

2. Vadászokból gazdálkodók: demográfiai átmenet a neolitikumban A Krisztus születése előtti tizedik évezredben vette kezdetét a neolitikum forradalma, “amely átalakította az emberi gazdaságot, [és] lehetővé tette, hogy az ember szabályozza saját táplálékellátását. Az ember kezdte ültetni, művelni és szelekcióval tökéletesíteni az ehető füveket, gyökereket és fákat. Megszelídített és szorosan magához kötött egyes állatfajokat azáltal, hogy takarmányt biztosított nekik.”4 Röviden: a vadászokból és gyűjtögetőkből gazdálkodók lettek, akik felhagytak a nomád életmóddal, és letelepültek. Ez a változás természetesen fokozatosan és rendszertelenül ment végbe, és mind a mai napig akadnak elszigetelt csoportok, amelyek megrekedtek a vadászat és a gyűjtögetés szintjén. A változás időben és térben függetlenül, egymástól évezredekkel és ezer kilométerekkel elválasztott populációkban ment végbe Közel-Keleten, Kínában, KözépAmerikában.5 Az átalakulás okai összetettek, ezek közül alább a demográfiai természetűeket fogjuk megvizsgálni. Bár a mennyiségi becslés bonyolult, annyi bizonyos, hogy a populáció növekedett. Erről tanúskodik az emberiség terjedése és a növekvő népsűrűség.6 Biraben becslése szerint a mezőgazdaság kialakulása előtt az emberi faj egyedszáma 6 millió körül lehetett, ez a szám a jelenkor elejére hozzávetőlegesen 250 millióra nőtt.7 Az ennek megfelelő növekedési ráta mindössze 0,37%, ami kevesebb mint 1%-a annak, amit az utóbbi években sok fejlődő országban elértek, de még így is sokszorta nagyobb annál a feltételezett ütemnél, ami az első ember megjelenésétől Kr. e. 10000-ig érvényesült.8 Egy mozzanat azonban nyilvánvaló (bár értelmezését vitatják): a mezőgazdaság elterjedésével a népesség lendületes növekedésnek indult, száma egyenletesen növekedett, és drámai gyorsasággal érte el, majd több nagyságrenddel meg is haladta azt a maximális határt, amelyet az ökoszisztéma a vadász-gyűjtögető ember számára megvolt. A fentebb említett számszerű bizonytalanságok mellett az antropológusok és a demográfusok jó ideje vitatkoznak azon, hogy mik voltak az okai és mi volt a mechanizmusa ennek az ugrásszerű növekedésnek. Két homlokegyenest ellenkező magyarázat született. A “klasszikus" elmélet szerint a növekedést a fennmaradás javuló feltételei váltották ki, amit viszont a mezőgazdasági rendszer és ezen keresztül a jobb táplálkozás tett

4 5

G. Childe, New York, 1951. J. R. Harlan, Science, 174 (1971).

6

Az állatok és növények háziasításával egy időben, Kr. e. 8000 körül a Közel-Keleten bekövetkezett demográfiai növekedés indirekt bizonyítékaként értékelhetők az északkeleti irányban egymást követő népvándorlási hullámok. Ugyanakkor viszont valószínűleg éppen ezek idézték elő a földművelés módszereinek elterjedését. "A mezőgazdaság kialakulásának egyik következménye természetesen az, hogy egy adott körzetben több ember képes megélni. A populáció ilyenfajta növekedését gyakran kíséri expanziós hullám. A korai mezőgazdaságnak lényegéből következő velejárója volt a gyakori helyváltoztatás, a vándorlás egyre újabb földterületekre." Az expanzió mértéke évente átlagosan egy kilométer körül lehetett. Ezt az elméletet Cavalli Sforza és Ammerman dolgozta ki, akik a legrégibb termesztett növények maradványainak radiokarbonvizsgálatával derítették fel a mezőgazdaság kezdeteit Európa különböző zónáiban. Vö. L. L. Cavalli Sforza: The Genetics of Human Populations. Scientific American, Sept. 1974. - innen származik a fenti idézet is. 7 J.-N. Birsben, Population, 34 (1979). 8 Az efféle bizonytalan adatokon alapuló növekedési ráták hosszú időre és hatalmas területekre vonatkozó összehasonlításának jelentősége merő absztrakció. Gyorsabb növekedést eredményezhetett az is, ha csökkent azoknak a népességcsoportoknak a kihalási gyakorisága, amelyek leváltak a régebbi csoportjukról és elvándoroltak, nem pedig a normális növekedési ráta nőtt meg.

94

lehetővé.9 Egy újabb elmélet viszont azt állítja, hogy a gabonafélék túlsúlya és az egyhangúság lerontotta a táplálék minőségét, a letelepült életmód és a nagyobb népsűrűség fokozta a fertőző betegségek széthurcolásának lehetőségét és a járványok gyakoriságát, ezzel szemben a gyermeknevelés csökkenő “költségei" megengedték a nagyobb termékenységet. Másként fogalmazva, a mezőgazdaság kialakulása a halandóság emelkedésével, de egyszersmind a termékenység még erősebb növekedésével járt, így az eredmény végül a növekedési ráta emelkedése volt.10 Egyszerűsített formában így fogalmazhatók meg azok a posztulátumok, amelyekre a két elmélet alapul. Érdemes röviden mérlegelni a mellettük szóló érveket. A klasszikus elmélet egyszerű, de meggyőző érven alapul. A letelepedés, valamint a földművelés és az állatok háziasítása rendszeresebb élelemellátást tett lehetővé, és megvédte az ökoszisztéma gyümölcseiből élő népességet az éghajlati ingadozások és az évszakváltozások okozta táplálkozási stressztől. A búza, árpa, köles, kukorica vagy a rizs - e nagyon tápláló és könnyen tárolható gabonafélék - termesztése jelentősen megnövelte a 11 hozzáférhető élelem mennyiségét, és elősegítette a szűkös időszakok túlélését. Javult az emberek egészsége, nőtt az életbenmaradási arány, csökkent a halandóság, emelkedett és stabilizálódott a népesség létszámának növekedési potenciálja. Az elmúlt évtizedekben ezt az elméletet sokan vitatták. A problémát a következőképpen fogalmazták újra. A letelepült gazdálkodó populációkban mind a halandóság, mind a termékenység fokozódott, de a termékenység 12 jobban nőtt, mint a halandóság, és ez magyarázza a demográfiai növekedést. De mi az oka annak, hogy a halandóság a gazdálkodó életmódot folytatók körében magasabb volt, mint a vadászok körében? Az okoknak leginkább két csoportját szokták említeni. Az egyik azon a feltételezésen alapul, hogy a gazdálkodásra való áttérés következtében a táplálkozás szintje minőségi (és egyesek szerint mennyiségi) tekintetben romlott. A vadász-gyűjtögető populációk étrendje, mely gyökerekből, zöld növényekből, bogyókból, gyümölcsökből és vadhúsból állt, valószínűleg változatosabb táplálékot nyújtott, mint a letelepült népességé, amely kalóriatartalom 13 szempontjából megfelelő volt ugyan, de a gabonafélék túlsúlya miatt szegényes és egyhangú lehetett. A csontmaradványok igazolják e feltételezést: amikor a vadászok letelepedtek és gazdálkodókká váltak, a testméret, 14 a magasság, a csontok vastagsága szemmel láthatólag csökkent. Armelagos és kollégái arra a következtetésre jutottak, hogy “Az életformában bekövetkezett változás jelentős befolyást gyakorolt a prehisztorikus núbiaiak biológiai alkalmazkodására. A mezőgazdaság fejlődése azzal járt, hogy csökkentek az arc méretei, és ezzel együtt változások következtek be a koponya morfológiájában. Ráadásul a mezőgazdaság intenzívvé válása hiányos táplálkozáshoz vezetett. A csontnövekedés és fejlődés mintája, a vashiányos vérszegénység megjelenése, a fogazat mikrodefektusai és a fiataloknál és az ifjú nőknél megjelenő idő előtti csontritkulás egyaránt az intenzív 15 mezőgazdasággal foglalkozó késői núbiai populáció hiányos táplálkozására utalnak." A fenti részletet nem azért idézzük, mintha a núbiai tapasztalatok minden másfajta átmenettípusra is kiterjeszthetők lennének (feltételezve, hogy a különböző korokból származó maradványok reprezentatívak, hogy nem történt bevándorlás, és hogy nem történt tévedés a maradványok értékelése során), hanem hogy illusztráljuk, milyen bizonyítékok támaszthatják alá a táplálkozási hipotézist. Van ennek az elméletnek azonban egy másik, talán meggyőzőbb érve is. A népesség letelepedése olyan körülményeket hozott létre, amelyek elősegítették a mobil és alacsony népsűrűségű populációk körében ismeretlen vagy ritka paraziták és fertőző betegségek felbukkanását, terjedését és fennmaradását.16 A magasabb

9

Cohen az általam nem egészen pontosan “klasszikusnak" nevezett elméletet Childe-nak (Man Makes Himself) tulajdonítja. Vö. M. N. Cohen: An Introduction to the Symposium. In G. J: Armelagos - M. N. Cohen (eds.): Paleopatholgy and the Origin of Agriculture. Orlando, 1984. 10 Ennek az új elméletnek a fő tételeit közli B. Spooner (ed.): Population Growth: Anthropologicnl Irttplications. Cambridge, Mass., 1972. Lásd továbbá Cohen: An Introduction. Demográfiai megfogalmazását. ill. A. J. Coale: The History of Human Population. Scientific American, Sept. 1974. 11 Childe: Man Makes Himself. 12 Itt ezt a vitát nagyon sematikusan mutatom be. A mezőgazdaságra való áttérés minden bizonnyal fokozatosan ment végbe, a régi és az új módszerek hosszú ideig egyszerre léteztek. A pásztortársadalmakra például nyilvánvalóan mindkét fázis számos eleme jellemző. 13 Spooner: Population Growth. 14 G. J. Armelagos - M. N. Cohen, Paleopathology. 15 G. J. Armelagos - D. P. van Gerven - D. L. Martin R. Huss Hushmore, Berkeley, 1984, University of California Press. 16 A fertőző betegségek általános elméletére lásd E Macfarlane Burnet: Natural History of Infectious Disease. London,1962, Cambridge University Press. T. A. Coekburn: Infectious Diseases: Their Evolution and

95

demográfiai koncentráció mintegy gyűjtőmedencéje a kórokozóknak, amelyek latens állapotban várják a pillanatot, amikor felszínre kerülhetnek. A megnövekedett népsűrűség különösen kedvez a fizikai érintkezés révén terjedő betegségeknek, ugyanakkor fokozza a talaj és a víz fertőzöttségét, ami megkönnyíti az újrafertőzést. Az ember letelepedésével sok - háziasított és nem háziasított - állat jelent meg, hogy biztos helyet foglaljon az így létrejött humán ökológiai fészkekben, s ezzel megnövekedett a specifikus állati kórokozókkal való fertőződés és a parazitizmus veszélye. Valószínűleg ugyancsak a mezőgazdasági technológia tehető felelőssé bizonyos betegségek - mint például a malária - elterjedéséért, amelynek kedvezett az öntözés és a mesterséges állóvizek létrehozása.17 Annak igazolására, hogy a preagrikulturális populációk körében ritkábbak voltak az akut fertőző betegségek, egyebek között a fehér népességtől elszigetelt ausztrál bennszülöttek példáját szokták felhozni.18 Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy számos tudós szerint (a trópusokon bonyolult, a sivatagokban vagy a sarkvidéken egyszerű) ökoszisztéma biológiai komplexitása közvetlen kapcsolatban áll a népességet támadó fertőzések sokféleségével és bekövetkeztével.19 Egészében véve tehát a szegényesebb és kevésbé változatos étrend, valamint a fertőző betegségeknek kedvező körülmények igazolni látszanak azt a hipotézist, hogy a mezőgazdasággal foglalkozó népesség halandósága magasabb volt, mint vadász elődeiké.20 Minthogy azonban a földművesek körében nagyobb volt a halandóság, a populáció gyorsabb növekedése csakis egy még magasabb termékenységnek tulajdonítható. Ez utóbbi hipotézist alátámasztja a vadászatról a gazdálkodásra való áttérést kísérő társadalmi átalakulás. A hatalmas vadászmezőkön folytonosan mozgásban lévő vadász-gyűjtögető embercsoportoknál a magatehetetlen gyermekek cipelése súlyos terhet és veszélyt jelentett az anyák számára. Éppen ezért a szülések közötti intervallum minden bizonnyal meglehetősen hosszú lehetett, hogy az újabb szüléskor az előző gyerek már képes legyen gondoskodni magáról. Egy letelepült társadalomban ez a szükséglet kevésbé szorongató: csökken a szülők “befektetése" a gyermek felnevelésébe, nő viszont a gyermekek gazdasági haszna - azáltal, hogy részt vesznek a házimunkában, a földek megművelésében és az állatok gondozásában.21 Az a hipotézis, amely szerint a vadászatról a mezőgazdaságra való áttérés növelte a termékenységet, több puszta találgatásnál. Igazolja több mai populáció vizsgálata is. 1963 és 1973 között egy R. B. Lee által vezetett tudóscsoport tanulmányozta egy nomád populációt, amely Becsuánaföld (Dél-Afrika) északi részén élt, vadászattal és gyűjtögetéssel tartotta fenn magát, és akkoriban a letelepedési folyamat kezdetén tartott.22 Lee csoportja megfigyelte, hogy a törzs által elfogyasztott zöldségnek mintegy a felét a nők gyűjtötték be, akik egy év leforgása alatt több ezer kilométert tettek meg. Gyűjtőútjaikra az esetek többségében magukkal vitték 4 évnél fiatalabb gyermekeiket is. A pubertás a törzsbeli nőknél későn 15-17 éves korban következett be, amit hosszú posztpubertális terméketlenség követett, így az első szülésre 18 és 22 év között került sor, s az újabb szüléseket 3-5 év választotta el egymástól. Ez az intervallum, amely igen jelentős egy olyan populáció esetében, amely nem alkalmaz modern születésszabályozási eszközöket, a hosszú szoptatási időnek volt köszönhető, amely egészen a gyermek 3, sőt 4 éves koráig tartott. A csecsemők testi növekedése igen lassú volt, ami figyelemre méltó alkalmazkodási előny, mert megkönnyítette az anyák számára a gyermekek hordozását hosszú vándorlásaik közben. Mindennek következtében az egy nőre jutó gyermekek száma meglehetősen alacsony volt (4,7). Az ilyen természetű alacsony termékenység, amely a vadász-gyűjtögető populáció életmódjának a következménye, olyan más csoportokra is jellemző, mint például az afrikai pigmeusok.23 Még érdekesebb az a tény, hogy a törzs letelepedése idején a termékenység a jelek szerint megnőtt. A letelepült asszonyok szülések közötti időszaka (36 hónap) jelentősen rövidebb volt, mint vadász-gyűjtögető társaiké (44 hónap),24 ami pontosan egybevág azzal az elmélettel, amely szerint a vadászó és gyűjtögető életmódról a mezőgazdaságra való áttérés során növekszik a termékenység. Mindkét elmélet feltételezi, hogy a táplálkozás szintje megváltozott, de a változás iránya a két elmélet szerint homlokegyenest ellenkező. Még ha igaz is, hogy a vadász-gyűjtögető törzsek étrendje változatosabb volt, mint a földműveseké (a ma élő vadász-gyűjtögetők ritkán alultápláltak), nehéz elképzelni, hogy a mezőgazdaságra való Eradication. Springfield, IV., 1967, C. G. Thomas. A prehisztorikus időszak fertőző betegségeit tárgyalja T. A. Cockburn: Infectious Diseases in Ancient Populations. Current Anthropology,12 (1971). 17 Cockburn: Infectious Diseases. 18 Uo. 19 F. L. Dunn: Epidemiological Factors: Health and Disease in Huntor-Gatherers. In R. B. Lee - I. De Vore. Chicago, 1968. 20 Ezen elmélet újabb vizsgálatát végzi el M. N. Cohen, New Haven, 1989, Yale University Press. 21 R. B. Lee: Lactation, Ovulation, lnfanticide and Women's work: A Study of Huntor-Gatherer Population Regulations. In M. N. Cohen - R. S. Malpass - H. G. Klein (New Haven,1980, Yale University Press.) 22 A továbbiak Lee “Lactation, Ovulation, Infanticide” c. munkáján alapulnak. 23 L. L. Cavalli Sforza, Washington, D. C., 1983. 24 Lee: Lactation, Ovulation, Infanticide. Meg kell azonban említenünk Rose Frisch hipotézisét is, aki szerint a törzs asszonyainál tapasztalt alacsony termékenység a kritikus értéknél súlyosabb alultápláltság következménye.

96

áttérés következtében a táplálkozási szint csökkent volna. Gondoljunk csak arra, hogy lehetőség nyílott a művelt területek növelésére, tartalékok felhalmozására, a megtermett táplálék vadászattal és halászattal való kiegészítésére, a táplálékkészítés és -konzerválás módszereinek továbbfejlesztésére. Másfelől az is lehetséges, hogy a táplálkozási szint hatása a halandóságra kisebb volt, mint akár egyik, akár másik elmélet feltételezi, mivel az csak rendkívüli nélkülözés és alultápláltság következtében fordul elő, hogy az ember könnyebben áldozatul esik bizonyos fertőző betegségeknek. Az a hipotézis, amely szerint a nagyobb népsűrűségű és kötöttebb lakhelyű populációknál növekszik a fertőző betegségek előfordulása és terjedése, már megalapozottabb, bár a kérdés sokkal bonyolultabb, semhogy egyszerűsítések megengedhetők lennének.25 A termékenységet illetően mai preagrikulturális csoportokról szerzett bizonyítékok egyértelműen amellett szólnak, hogy a letelepült népességnek a mezőgazdasági életmódra való áttérése révén a termékenység növekedett. Mi több, Childe, aki ennek a klasszikus elméletnek az egyik fő pártolója, megjegyezte, hogy egy földművelő-állattenyésztő társadalomban “a gyermekek gazdaságilag hasznosak, a vadászok életmódja mellett azonban esetleg felesleges terhet jelentettek".26

3. A fekete halál és a demográfiai hanyatlás Európában Úgy az ezredik esztendő táján Európa népessége növekedésnek indult, és ez a növekedési szakasz három évszázadig tartott. Az adatok szegényesek és hiányosak ugyan, de ahhoz elegendőek, hogy megállapíthassuk a tartós demográfiai növekedés tényét. A települések száma megsokszorozódott, új városok születtek, számos lakatlan hely benépesült, egyre inkább művelés alá fogták a kevésbé termékeny földeket is. E századok során, hála az erőteljes növekedésnek, amelyet a gyakori válságok sem tudtak elfojtani, Európa népessége megkétszereződött vagy megháromszorozódott. A XIII. század vége felé és a XIV. század elején ez a növekedési ciklus veszíteni kezdett lendületéből: a válságok gyakoribbá váltak, a települések nem bővültek tovább, itt is, ott is megállt a népesség növekedése. E lassulásnak összetett okai voltak, melyek egyike az lehetett, hogy a korabeli mezőgazdaság kiszipolyozta a legjobb földeket, leállt a technikai fejlődés, és a termelés erősen ki volt téve a gyakran kedvezőtlen klimatikus körülményeknek.27 Lehetett volna ez afféle múló fáziskiigazítás is, amikor a populáció egyensúlyba kerül a forrásokkal, hogy utána újabb növekedési periódusba kezdhessen. Ehelyett azonban a XIV. század közepén pusztító, hosszan tartó katasztrófa-időszak következett, amely a népesség számbeli hanyatlását vonta maga után. A csökkenés 1300 és 1400 között a népességnek csaknem egyharmadára rúgott, majd a következő század első felében a hanyatlás tovább tartott, míg végre megkezdődött a javulás. Ez a növekedés azonban csak a XVI. század közepén vezetett oda, hogy a népesség létszáma elérte a válság előtti szintet. A katasztrófa okozója a pestis volt. A betegség először 1347 végén Szicíliában jelent meg, majd 1352-ben elérte Oroszországot, miután előbb végigsöpört a Földközi-tenger vidékén, Franciaországon, a Brit-szigeteken, Skandinávián, Németországon és Lengyelországon, áldozatok millióit hagyva maga után. Sok mindent írtak már a pestisről, első megjelenéséről és egymást követő hullámairól. E helyt kénytelenek leszünk a pestis természetét, intenzitását és kronológiáját illetően a lényegre szorítkozni, hogy a kérdés magvával foglalkozhassunk, ehhez pedig nem leírásra van szükség, hanem inkább a növekedésre gyakorolt hosszú távú hatás értékelésére; kimutatjuk, hogy ez a betegség a demográfiai növekedés egyik legerélyesebb - drámai és szélsőséges - korlátja

25

Számos érv szól amellett, hogy óvatosak legyünk. A prehisztorikus mezőgazdasági populációk nagyobb részének népsűrűsége igen alacsony volt, a városias tömörülések pedig ritkák voltak. Ha egyfelől igaz, hogy a földművelők körében a kórokozók könnyebben terjedtek, mint a vadászó-gyűjtögetők körében, ugyanakkor azonban az is igaz, hogy a kórokozók és a vírusgazdák között kölcsönös alkalmazkodási folyamat játszódik le, ami csökkenti a veszélyt. A fertőző betegségek és járványok történetével foglalkozó klasszikus és mindmáig felül nem múlt munkájában Hans Zinsser több mint ötven évvel ezelőtt a következőket írta: “Az élővilágban semmi sem változatlan [...] éppen ezért tisztán biológiai okoknál fogva - logikusnak tetszik az a feltételezés, hogy a fertőző betegségek is állandóan változnak. Újbetegségek alakulnak ki, a régiek pedig módosulnak vagy eltűnnek. [...] így aztán az lenne a meglepő, ha nem bukkannának fel a parazitizmus - vagyis a fertőzések - új és új formái, illetve ha a paraziták és hordozó gazdáik közötti kölcsönös alkalmazkodás közben - a történetírás megörökítette évszázadok során - nem ment volna végbe a formák módosulása." H. Zinsser, Boston, 1963, Little, Brown. Végül nem szabad elfelejtenünk, hogy a prehisztorikus populációk patológiájára vonatkozó adatok csekély számúak és töredékesek, és hogy e hipotézisek közül sok a merő feltételezés. 26 Childe: Man Makes Himsel 27 B. H. Slicher van Bath: The Agrarian History of Western Europe. London, 1963.

97

volt; végül megvizsgáljuk azokat az ellenhatásokat és kompenzációs mechanizmusokat, amelyeket a katasztrófa aktivált. A pestist kiváltó baktérium neve Pasteurella, illetve Yersinia pestis; Yersin 1894-ben fedezte fel Hongkongban. A kórokozót rendszerint patkányok és egerek által hurcolt bolhák közvetítik.28 A baktérium nem pusztítja el a bolhát, amely aztán megcsípi és így megfertőzi a gazdaállatot (az egeret). Amikor az egér elpusztul, a bolha új gazdaállatot (egy másik egeret vagy egy embert) keres magának, és így továbbviszi a fertőzést. A pestisnek, amely tehát úgy terjed, hogy a baktérium a bőr felhámjába jut, 1-6 napos lappangási ideje van. A bolhacsípés nyomán kelések támadnak a nyaki, a hónalji és az ágyéktáji nyirokcsomókon (ezeket hívják bubóknak). További tünetként magas láz, eszméletvesztés, szívelégtelenség és belső szervek gyulladásai következnek. A fertőzöttek kétharmada-négyötöde általában elpusztul.29 A szállított javak (ruházat, személyes holmik, élelmiszerek) közé férkőzött fertőzött egerek vagy bolhák még nagy távolságokra is könnyűszerrel széthurcolták a betegséget. Senki sem rendelkezik a pestis elleni természetes immunitással. Akik kapcsolatba kerülnek a betegséggel, de túlélik, rövid távú védettségre tesznek szert. Nem zárható ki ugyan, hogy a pestis egymást követő hullámai nyomán egyre inkább kiválasztódtak azok, akik valamilyen okból kevésbé voltak érzékenyek a betegségre, ez a folyamat azonban akkor is csak hosszú idő alatt fejthetett ki érzékelhető eredményt. Az 1347-ben Európában megjelent pestis nem volt új jelenség, de hat-hét évszázadon át nem ütötte fel a fejét. Akkor a ragály 541-544-ben söpört végig a Földközi-tenger keleti medencéjén, majd 558-561-től 599-600-ig több hullámban lecsapott az Itáliai-félszigetre, a Földközi-tenger vidékére és tovább, Európára. Keleten megmaradt egészen a VIII. század közepéig, és egyre újabb járványhullámokat keltett, amelyek - bár lokalizáltak voltak - újra meg újra fenyegették Európát.30 1347 szeptemberében néhány genovai gálya messinai kirakása után megtört az évszázadokig tartó bakteriológiai béke. A hajók a Fekete-tenger kikötőiből jöttek, ahol javában tombolt a keletről érkezett pestis. A járvány - mint említettük - 4-5 év alatt végigsöpört az egész földrészen, de ez csak az első volt az egymást követő dögvészhullámok közül. Az ifjabbak 1360-1363-ban,1371-1374-ben,1381-1384-ben,1388-1390-ben, végül pedig 1398-1400-ban követték egymást, előbb Itáliában, majd némi késlekedéssel egész Európában. A betegség a XV. században még elég gyakran felütötte fejét, de már nem ennyire tömeges méretekben és egyidejűleg, hanem 31 elszigeteltebben és nem ilyen súlyos formában. Hogy a járvány egyes hullámai mekkora pusztítást okoztak, arra a pontos adatok hiánya miatt csak bizonytalan választ lehet adni. Mégis, sok vidékről vannak évenkénti halálozási adataink, amelyekből következtetni lehet a normális és a pestises évek halandósági szintje különbözőségének mértékére. Sineában például a pestis következtében 1348-ban tizenegyszer annyian haltak meg, mint normális esztendőkben. Ugyanebben az évszázadban a további öt járványhullám során a halálesetek száma a normális ötszöröse és tízszerese között mozgott (feltételezés szerint 10 emberre több mint 4 haláleset jutott). A tízszeres növekedés a népesség körülbelül egyharmadának, az ötszörös az egyhatodának pusztulását jelenti. 1340 és 1400 között Toscana különböző részein a súlyos halandósági válságok - ami a normális halandóságnak legalább a megháromszorozódását jelenti - számításaink szerint mintegy 11 évenként követték egymást; a halálesetek száma a normálisnak átlagosan legalább a hétszerese volt. Az 1400-1450 közötti időszakban a krízisek nagyjából 13 évenként követték egymást, és a halálozás növekedése ötszörös volt. A következő fél évszázadban (1450-1500) az esetleges ismétlődés 37 évre emelkedett, és a halálozások szorzószáma már csak négyszeres volt.32 Ahogy múlt az idő, a válságoknak mind a gyakorisága, mind az intenzitása csökkent, és gyengült megjelenésük földrajzi szinkronitása is. Ne felejtsük el, hogy Toscana csak a fellelhető történelmi források bősége miatt tekinthető kivételes helynek. A következő két évszázad sem volt mentes a pestis pusztításaitól. Az 1522-1530-as ragályt (melyet tovább súlyosbítottak a VIII. Károly bukását követő háborúk) követte az 1575-1577-es (különösen északon), az 16301631-es (közép-északon) és az 1656-1657-es (különösen közép-délen).33 Bár a járvány e kitörései borzalmasak voltak (Cipolla számításai szerint az 1630-1631-es dögvész következtében a közép-északi népességnek több mint egynegyed része elpusztult)34 már nem számítottak olyan mindent felülmúló katasztrófának, mint elődeik a korábbi évszázadokban. Akadtak más csapások (például a tífusz), amelyek felvették a versenyt a pestissel. Az 28

Biraben: Les hommes et la peste; Del Panta: Le epidemie. Ez a leírás rendkívül leegyszerűsített. A betegség leggyakoribb változata, a bubópestis mellett meg kell említeni az úgynevezett tüdőpestist is, mely köhögés vagy tüsszentés útján közvetlenül terjed egyik személyről a másikra, és amely csaknem 100%-ban halálos kimenetű. 30 Biraben: Les hornrnes et la peste. 31 Del Panta; Le epidemie. 32 M. Livi-Bacci, Firenze, 1978; Del Panta, 33 Del Panta: Le epidemie. 34 C. M. Cipolla, Torino, 1959. 29

98

1663-1670. évi járvány után, amely végigtarolta Angliát (ekkor volt a Defoe által megörökített 1664-es londoni pestis), Észak-Franciaországot, Németalföldet és a Rajna vidékét, a pestis mint dúló veszedelem egész Európában megszűnt, és csak egy-két kisebb körzetben bukkant fel.35 De térjünk vissza fő témánkhoz! Az 1348-as fekete halált követő évszázadban Európa népessége visszaesett, részint a pestis első - irodalmi szempontból leghíresebb - fellángolása, részint az ezt követő, könyörtelenül visszatérő ciklusok következtében. A földrész lakossága csak a XVI. században éri majd el ismét az 1340-es szintet, és a pestis a népességnövekedés súlyos gátja marad egészen a XVII. század második feléig, amikor gyakorlatilag eltűnik. Nincsenek pontos adataink a tekintetben, hogy mekkora volt a népesség hanyatlása az 1348-at megelőző állapot és a XV. század első felének mélypontja között, de a Piemontban és Toscanában,36 Franciaországban, Spanyolországban, Angliában és Németországban végzett helyi kutatások megerősítik, hogy a lakosság 30-40%-os veszteséget szenvedett. A túlnőtt városi határokon belül elnéptelenedtek a városok, az elhagyott falvak és elnéptelenedett tanyák gyászos képet mutattak, ugyanakkor viszont a munkaerőhiány miatt megemelkedtek a bérek, és a művelhető földek bősége lenyomta az élelmiszerárakat. A pestis a társadalmi-népesedési rendszerek viszonylatában alapvetően exogén, külső népesedési korlátot alkot. Hatása független volt a társadalmi szervezettség módjától, a fejlettség szintjétől, a népsűrűségtől stb. A pestis fertőző és gyilkos hatásában nem mutatkozott különbség sem az egyes ember egészségi állapota, sem életkora, sem tápláltsági szintje szerint. Egyenlő erővel sújtott le a városi és a falusi népességre, és egyes elszigetelt körzeteket kivéve a népsűrűség bármely, legalacsonyabb szintje sem vetett gátat terjedésének. Az emberek és javaik mozgása elégséges volt ahhoz, hogy a betegséget a kontinens egyik végétől a másikig hurcolják. A társadalmak hosszabb távon természetesen különféle rendszabályokat hoztak, hogy megvédjék magukat. A beteg, fertőzött vagy gyanús személyek és javak karanténja és elszigetelése, az áldozatok házának bezárása, néhány közegészségügyi rendszabály részben magyarázatul szolgál arra, hogy miért tűnt el a pestis az európai kontinensrő1.37 Addig azonban két-három évszázadon át szabadon garázdálkodott. A pestis abban különbözik sok más fertőző betegségtől, hogy akik átesnek rajta és életben maradnak, nem szereznek hosszú távú immunitást. A járvány fokozatos elhalását tehát nem okozhatta az, hogy a lakosság körében jelentős immunis réteg alakult ki. Volt azonban bizonyos hatása annak, hogy “akik véletlenül kevésbé voltak érzékenyek, életben maradtak, és így generációk során át fokozatosan megváltozott a viszony a parazita és a gazdalény között"38 és “bár a kórokozó továbbra is létezett, állandóan jelen volt, és az újabb generációk jó részét is megfertőzte, valószínűleg mégis egyre szűkebb területre szorítkozott, szórványossá vált, és viszonylag alacsony halandósággal járt" 39 Egy ilyen kegyetlen kór több ismétlődő rohama nyomán a fertőzött népességnek akár a teljes pusztulása is bekövetkezhetett volna. De nem ez történt. Az idők során a katasztrófának, ha az intenzitása nem is mindig, de a gyakorisága mindenképpen csökkent. Sem a fenti (a társadalom védekezése, az immunitás, a szelekció), sem más elképzelések (egyéb társadalmi magyarázatok vagy ökológiai változások) nem adnak elégséges magyarázatot a jelenségre. Bizonyos, nem egészen tisztázott okoknál fogva fokozatos kölcsönös alkalmazkodás ment végbe a kórokozó (a Yersinia-baktérium), a hordozó (a bolha), valamint a gazda és egyben áldozat (az ember) között. Akárcsak más halandósági válságok esetében, a pestissel szemben is kialakult bizonyosfajta társadalminépesedési alkalmazkodás és válasz, mégpedig rövid, közép- és hosszú távon egyaránt. A halandóság hirtelen és nagymértékű növekedésének rövid távon kettős hatása van. A betegség terjedése - önálló, egyéni döntés nyomán, szükségszerű következményként, illetve pszichikai-biológiai okokból - csökkenti a fogantatások, születések és házasságkötések számát. A születések számának csökkenése tovább fokozza a járvány negatív demográfiai hatását. Ráadásul a magas halandóság gyakran megszakítja a házasságokat, és szétveri a családi egységeket. A válság végén ellenhatás tapasztalható, amely arra ugyan nem elégséges, hogy kompenzálja az elpusztult életeket és az elmaradt születéseket, mégis csillapítja az összhatást. Az emberek megtartják a válság idején elhalasztott esküvőket, s az özvegyek körében ugrásszerűen megnő a házasságkötések száma. Egyes házaspároknál a gyermeknemzési kedv fellendülése is megfigyelhető. Ezek a tényezők együttesen a termékenység átmeneti növekedését eredményezik. A válság után gyakran a halandóság is a normális alá süllyed, aminek oka, hogy kevesebb a gyerekkorú, és hogy a ragály szelektív hatással volt. A születések és halálozások mérlege javul, és néhány év múltán a veszteségek kiegyenlítődnek. Egy újabb válság nyomán persze a ciklus hamarosan újrakezdődhet, amint az 1348 után, a XIV. század hátralévő részében meg is történt, de előfordulhat, hogy előbb egy hosszabb átmeneti intervallum következik, mint a XVI. és XVII. században. 35

Birsben: Les hommes et la peste. R. Lomba: Vicende demografiche in Piemonte nell'ultimo, Medioevo (1977). E. Fiumi: Fioritura e decadenza dell'economia fiorentina, II: Demografia e movimento urbanistico (1958). 37 C. M. Cipolla: Public Health and the Medical Profession. London, 1976. 38 Zinsser 39 Uo. 36

99

Hosszú távon más tényezők is közbelépnek. A települések elnéptelenedése következtében a pestisjárvány után Európában bőven maradt szabad föld, ugyanakkor munkaerőhiány lépett fel. A családalapítók könnyebben hozzájuthattak a számukra szükséges forrásokhoz. A házasságkötést korlátozó előírások általában enyhültek, nőtt a házasságkötési hajlandóság, ami elősegítette a népesség növekedését. Ezzel is magyarázható például az alacsony házasságkötési életkor a XV. század elejei Toscanában.40 A hosszú és rövid távú válaszok egyaránt abba az irányba hatottak, hogy minimalizálják a veszteséget, amelyet a Yersinia, a bolha és az egér a társadalomnak és a népességnek okozott.

4. Az amerikai indiánok tragédiája: régi mikrobák, új populáció “Háromszorosan boldogok azok, akik az óceán közepén, egy még felfedezetlen szigeten élnek, és még soha nem keveredtek fertőző kapcsolatba a fehér emberrel”41 - írta az ifjú Melville 1845-ben, amikor visszatért a Marquise-szigetekről. Annak a hatásnak a tragikus természete, amit az európai fehér emberrel - hódítókkal, gyarmatosítókkal, felfedezőkkel vagy hajósokkal - való kapcsolat az Újvilág, a Csendes-óceán és Óceánia bennszülött lakosságára gyakorolt, már a legelső felfedezők idejétől fogva nyilvánvaló volt. Történeti dokumentum akad bőven, válogathatunk a példák között. Mint köztudott, Kolumbusz 1492-ben ért partot Santo Domingóban (melynek akkor a La Espanola nevet adta). A korabeli lakosság lélekszámát természetesen nem ismerjük, de az első látogatók úgy látták, hogy a sziget olyan sűrűn lakott, “mint Córdoba vidéke".42 Akár elfogadjuk Las Casas becslését, aki 3-4 millió lakosról beszél, akár egy másik becslésnek hiszünk, amely szerint ez a szám még a 60.000-et sem érte el, az tény, hogy a bennszülöttek 1514-ben adózási célból 22.000 személyt számláltak össze, s hogy ezek közül alig húsz évvel később már csupán néhány tucatnyian, legfeljebb néhány százan éltek. Kuba 1512-es adat szerinti 112.000 fős indián lakosságának ugyanez a sors jutott: a század második fele során ez a népesség teljesen el is tűnt. A fehér ember hódításait megelőzi időkről szóló, merő találgatáson alapuló számadatokat figyelmen kívül hagyhatjuk, de Cook és Borah Közép-Mexikóra - a földrész aztékok lakta legnépesebb körzetére - vonatkozó adatai viszonylag jól megalapozottak. Ezek szerint a bennszülöttek száma itt 1548-ban 6,3 millió; ez a szám 1580-ra 1,9 millióra, 1605-re pedig 1 millióra zuhant.43 Az inkák lakta Peruban, amely a kontinens másik fontos demográfiai gyűjtőmedencéje volt, a toledói alkirály 1572-es látogatásakor megállapított, majd később pontosított adatok 1,3 millió adófizetésre kötelezett indiót emlegetnek; ez a szám 1620-ra 0,6 millióra csökkent. Fentebb, északra, Kanadában Charbonneau szerint a XVII. század elején legalább 300.000 indián élt; ez a szám nem egészen két évszázad alatt alig a harmadára zsugorodott. Thornton állítása szerint az 1500-at követő három évszázad alatt a későbbi Egyesült Államok területét benépesítő indiánok száma 5 millióról 60.000-re csökkent."44 E csoportok esetében úgy látszik, hogy mindig az európaiakkal való érintkezés pillanatától kezdve indult meg a demográfiai hanyatlás. Vannak újabb keletű példák is: Darwin hivatkozik Tasmania lakóinak eltűnésére;45 a maorik körében Cook kapitány utazásaitól a következő század végéig ugyancsak gyors demográfiai hanyatlás 40

Firenzében a nők átlagos kora (első) házasságkötésük idején a XV. század első felében volt a legalacsonyabb, majd fokozatos növekedés volt tapasztalható: 1427-ben 17,6, 1458-ban 19,5, 1480-ban 20,8 év volt. A közeli Pratóban az adatok a következők: 1372-ben 16,3, 1427-ben 17,6, 1470-ben 21,1. A falusi adatok minden bizonnyal hasonlóak. 41 H. Melville: Typee. New York, 1964. 42 Ferdinand Kolumbusznak apja feljegyzései alapján készült írása szerint. Vö. S. F. Cook - W. Borah: Essays in Population History. Mexico and the Caribbean. Berkeley, 1971. 43 Uo. 2. fej. Meg kell jegyezzük, hogy a kontinens prekolumbián népességét illető viták távolról sincsenek lezárva. A legalacsonyabb, Kroeber és Rosenblat munkájában szereplő becsült adat (9-13 millió) és a - Cook és Borah kutatásai által alátámasztott - legmagasabb, a Dobyns-féle érték (90-112 millió) között számos köztes érték látott napvilágot. Cook és Borah a hódítást közvetlenül megelőző időszakra vonatkozó 25,2 milliós becsült adata jobbára a XVI. század végi tendenciákon alapuló retrospektív extrapolációk eredménye, és teljesen spekulatívnak tekinthető. Lásd erre A. Zambardino kritikáját Mexico's Population in the Sixteenth Century: Demographic Anomaly or Mathematical Illusion? Journal of Interdisciplittaty History, 11. (1980) -, amely, egyebek között 1548-ra 6,3 millió helyett csupán 3,6 millióra becsüli a bennszülött populációt. Mindazonáltal, a XVI. század vége adatainak fényében és számos korabeli beszámoló ismeretében senki sem kérdőjelezi meg a demográfiai hanyatlás tényét. 44 H. Charbonneau: Trois siécles de dépopulation amérindienne. Montréal,1984, Presses Universitaires de Montréal. R. Thornton: American Indian Holocaust and Survival. Norman, 1987, University of Oklahoma. 45 C. Darwin: The Descent of Man. New York, é. n.

100

következett be,46 feltehetően ugyanez a sors jutott az ausztráliai bennszülötteknek is. Tierra del Fuego lakossága, mely 1871-ben 7-9 ezer főt számlált, mára csaknem kipusztult.47 Az Amazonas medencéjében voltak olyan embercsoportok, amelyek rendkívüli elszigeteltségük következtében csak századunkban kerültek kapcsolatba gyarmatosítókkal vagy felfedezőkkel, és gyakorlatilag szemünk láttára pusztultak ki.48 A fenti példák bizonyára elégségesek. Az a jelenség, hogy ha valahol Amerikában és Óceániában a bennszülött lakosság kapcsolatba kerül az európaiakkal, ott törvényszerűen hamarosan bekövetkezik a demográfiai összeomlás, elfogadott és jól dokumentált tény. A hanyatlás ideje, foka és tartama - természetesen - a történelmi helyzettől függően erősen különbözhet, de az alapvető mechanizmus meglehetősen egyszerű. A bennszülött lakosság mondhatni szűz talaj volt számos fertőző betegség számára, amellyel korábban soha nem volt dolguk. Ha az érintetlen populációhoz egy felfedezőtől, konkvisztádortól vagy gyarmatosítótól (akinek honfitársai már nemzedékek hosszú sora óta kapcsolatban álltak a betegséggel) eljutott a kórokozó, akkor az ott viharos gyorsasággal tovaterjedt, mégpedig lényegében három tényező következtében: 1. A fertőző betegségek általában hosszabb-rövidebb időre immunizálják azokat az egyedeket, akik elkapták a betegséget, de felgyógyultak belőle. Ennek következtében, bár a betegség tovább terjed a népesség körében (mert a helyszínről vagy kívülről eredően újra fertőz), mindig van egy kisebb vagy nagyobb immunizált csoport, amely ellenáll a kórnak, és így csökkenti a pusztítást. Egy érintetlen populációnak azonban elméletileg valamennyi tagja fogékony az addig ott ismeretlen kórokozóra, ezért az új betegség roppant veszteségeket okoz. 2. A többször fertőzött populációban generációk során valószínűleg kiválasztódnak az ellenállóbb egyedek. E tényező híján a betegség különösen erősen hat az érintetlen populációra.

3.

Van egy sajátos - komplex és nem teljesen feltárt - kölcsönös alkalmazkodási folyamat a kórokozó (legyen az baktérium, vírus vagy egyéb parazita) és a gazdaszervezet között, amely gyengíti a betegség virulenciáját. Ez a folyamat az érintetlen populációk esetében nem mehetett végbe. A szifilisz, a malária, a kanyaró, az influenza az idők folyamán veszített erejéből. Azt mondhatnánk, a kórokozó “nem érdekelt" abban, hogy a gazdaszervezet, amelytől fennmaradása függ, elpusztuljon, inkább kevésbé károsítja, hogy együtt élhessen vele; így és ezért választódnak ki a kevésbé veszélyes tenyészetek. Egy érintetlen populációban természetesen nem volt idő az ilyen koegzisztencia kialakulására.

Az érintetlen populációk számbeli hanyatlásának (kisebb és gyengébb csoportok esetében pedig akár kipusztulásának) gyökereinél csaknem mindig ott van valamilyen fertőző betegség, melynek hatása pusztító, még ha származási területén esetleg viszonylag ártalmatlan vagy jóindulatú kór volt is. Közép-Amerika története a klasszikus példa. A népesség hanyatlása Cook és Borah becslései alapján. 1608-ban a populáció lélekszáma az 1548-ban becsültnek már csak egyhatoda. A hanyatlás a tengerparton erősebb volt (egyheted), mint a hegyek között (egy ötöd). Az 1548-as populáció pedig minden bizonnyal csak töredéke (a két szerző szerint egynegyede) az 1519. évinek (ebben az esztendőben érkeztek meg Cortez katonái). Adataink szegényesek ugyan, bővében vagyunk viszont dokumentumoknak és irodalmi tanúságtételeknek. Az első komolyabb járványhullámot a himlő okozta, amely Kolumbusszal érkezett, és megtizedelte La Espanola és Puerto Rico népességét, majd tovább nyomult Mexikóba. Bernal Diaz del Castillo, Cortez egyik hadnagya a következőket írta: “Most vissza kell térnünk Narvaezhez és ahhoz a fekete férfihoz, akit magával hozott, és akit teljesen megfertőzött a himlő; ez a fekete ember végzetes volt Új-Spanyolország számára, mivel ő az oka annak, hogy a himlő betört ide és elterjedt az országban, és oly súlyos pusztítást vitt végbe, amilyenre - az indiók szerint - még nem volt példa. Minthogy pedig semmi jobbat nem tudtak ellene kitalálni, csak annyit tettek, hogy sűrűn mosdottak. És így rengetegen elpusztultak."49 A himlő megtizedelő az aztékokat, elterjedt egész Guatemalában, majd Közép-Amerikából átterjedt az Inka Birodalom területére, láthatóan megelőzve Pizzarrót és konkvisztádorait. A második komoly járvány a sarampion (kanyaró) volt, amely 1529 és 1535 között érkezett a Karibszigetekről Mexikóba és Közép-Amerikába. 1545-ben a matlazahuatl (azték szó, valószínűleg tífuszt jelent) tört be és söpört végig az egész kontinensen. A pusztulás tovább folytatódott: 1557-ben az influenza egy típusa ütötte fel a fejét, 1563-ban a himlő, 1574-1576-ban a matlazahuatl, 1588-ban és 1595-ben ismét a himlő. Sánchez Albornoz, akinek munkájából a fenti információt merítettük, megjegyzi, hogy “a XVII. század folyamán szinte évtizedenként követték egymást az egész földrészre kiterjedő járványok. A következő évszázadban rendszertelenebbekké váltak, egyszersmind földrajzilag korlátozottabb területekre terjedtek ki [...] talán azért, 46

D. I. Pool: The Maori Population of New Zealand, 1769-1971. Auckland, 1977. Pool becslése szerint az 1770es 100-200.000-es lélekszám egy évszázaddal későbbre alig valamivel több mint 40.000-re zsugorodott. 47 H. F. Dobyns, Current Anthropology, 7 (1966) 48 Uo. 49 Bernal Diaz del Castillo, Madrid, 1968.

101

mert az indiókban háromnegyed évszázad után kialakultak bizonyos antitestek, és így már inkább képesek voltak ellenállni a különböző betegségek támadásainak. Azt is mondhatjuk, hogy ezek a betegségek mintegy meghonosodtak, és a helyi lakosság bizonyos mértékig alkalmazkodott hozzájuk."50 A tények igazolják az érintetlen területek elméletét. Az első kontaktust követő évszázad végére egyfajta ellenállás alakult ki, akárcsak Európában a - még pusztítóbb - pestisse1 szemben, ezt tanúsítja a krízisek intenzitásának, gyakoriságának és egyidejűségének csökkenő mértéke. A demográfiai hanyatlás csak a XVII. század elején állt meg, majd kezdetét vette a gyarapodás. A bennszülött népesség hanyatlásának fő magyarázatát az érintetlen területre betört ragályok jelentik, bár nem lehet számításon kívül hagyni más tényezőket sem, amilyen a népirtás, melyről a dominikánus Bartolomé de las Casas, az indiánok védelmezője is beszámol, illetőleg a kényszermunka, továbbá a termelés átszervezése.51 Hangsúlyoznunk kell, az Újvilágban pusztító halálos kórok sokféleségét is. A himlő és a (valószínűleg) tífusz mellett - melyek egyaránt sújtották az Ó- és az Újvilágot - a tüdőbaj, a kanyaró, az influenza és a bárányhimlő is jelentkezett. Bőven vannak olyan beszámolók is, amelyek arról tudósítanak, milyen rettenetes pusztítást végzett a himlő Közép-Amerikán kívül egyéb olyan területeken is, melyek lakossága korábban nem ismerte ezt a kórt. A kanyaró hatása mindenütt egyforma volt. “Amikor a kanyaró 1875-ben először jelentkezett a Fidzsi-szigeteken, mégpedig Fidzsi királyának és fiának újdél-walesi látogatása következményeként, a mintegy százötvenezres népességből negyvenezren pusztultak el."52 Századunkban, 1952-ben a kanyaró lesújtott az észak-québeci Ungava-öböl indiánjaira és eszkimóira, 1954-ben a világtól elzárt Xingu rezervátum brazíliai indiánjaira, 1968ban pedig a Venezuela és Brazília között húzódó Orinoco-völgy yanamoto törzsére. A modern orvostudomány segítsége ellenére a halandóság mindhárom esetben 10% körül mozgott.

5. Egy demográfiai sikertörténet: a francia kanadaiak Miután megvizsgáltunk két járvány okozta katasztrófahelyzetet - az európai pestist és az indiók szinte teljes mértékű kipusztulását -, tekintsünk most át egy demográfiai sikertörténetet! A XVII. században a Szent Lőrincfolyó medencéjébe, a kanadai Québec tartományba, mely ötször akkora, mint Itália, rnegérkezett néhány ezer pionír. A mai, közel 6,5 milliós népesség túlnyomó része ezekre az ősökre vezeti vissza családfáját. Ez a maroknyi bátor telepes szembeszállt a kegyetlen és ellenséges éghajlattal, gyorsan alkalmazkodott a körülményekhez, és hála a természeti erőforrások és a művelhető földek bőségének, gyors sokasodásnak indult. 1776-ban Adam Smith a következőket írta: “Valamely ország jólétének leghatározottabb jele a lakosság számának a növekedése. [...] Az észak-amerikai brit gyarmatokon azonban úgy találták, hogy a lakosság száma húsz vagy huszonöt év alatt emelkedik a duplájára. Emellett ez a növekedés ma nem is elsősorban a bevándorlásnak, hanem a faj nagymérvű természetes szaporodásának a következménye. Gyakran ötven, száz és néha még több egyenes leszármazott veszi állítólag körül azokat, akik ott magas kort érnek meg."53 Mások, Benjamin Franklintól Thomas Malthusig, hasonló megfigyeléseket tettek. Leszögezhetjük, hogy állításaik a lényeget tekintve helyesek, és jórészt kielégítő magyarázatot adnak a néhány tízezer észak-amerikai telepes demográfiai gyarapodására, akiknek száma a XVIII. század és a XIX. század vége között nyolcvanmillióra szaporodott. A pionírok és telepesek életerejéhez hozzáadódott a bevándorlók folyamatos áradata, mely csak növelte Észak-Amerika és Óceánia európai eredetű populációinak demográfiai sikerét. Kiszámították, hogy 1840-1940 között a bevándorlás a lakosság növekedésének Argentínában csaknem 40, az Egyesült Államokban csaknem 30, Brazíliában és Kanadában valamivel több mint 15%-át tette ki.54 Két oka is van, hogy éppen Francia Kanadát választottuk példának. Először is, mert itt a XVIII. századtól kezdve elsősorban nem a bevándorlás idézte elő a populáció növekedését, másodszor, mert a kanadai írásos források viszonylag nagy mennyiségben és igen jól feldolgozott állapotban állnak rendelkezésünkre, így ez lehetővé teszi, hogy elemezzük a franciák amerikai sikerének demográfiai okait. Jacques Cartier 1534-ben fedezte fel a Szent Lőrinc-folyamvidéket, ahol a következő évszázad folyamán franciák telepedtek le. Québecet 1608-ban alapították; 1627-ben a terület gyarmatosítására megalakult a “Száz Társ" Társaság, majd 1663-ban a francia király közvetlen irányítása alá került a gyarmatosítás folyamata.55 1680ra a gyarmat már jócskán kiépült a Szent Lőrinc-folyó partján, és a 14 egyházközség 10.000 lelket számlált. A 50

Sánchez Albornoz: La población de América Latina. Uo. Bartolomé de las Casas nagy hatású írása 1542-ben jelent meg. 52 H. Zinsser 53 A. Smith: A nemzetek gazdasága. Budapest, 1959, Akadémiai Kiadó 54 J.- C. Chesnais: La transition démographique. Paris, 1986. 55 Charbonneau et al.: Naissance d'une population. Montréal, 1987. 51

102

következő száz év folyamán az eredeti mag a tizenegyszeresére nőtt, mégpedig szinte kizárólag a természetes szaporulatnak köszönhetően.56 Québec megalapításától (1608) 1700-ig a teljes bevándorlási létszám alig 15.000 főre tehető, ami csekély töredékét jelentette a korabeli francia népességnek (1 millió lakosra nagyjából 8 kivándorló jut), miközben a közeli Anglia, a maga egyharmadnyi népességével, 1630 és 1700 között 380.000 emigránst küldött az Újvilágba. Alapos kutatással kiderítették, hogy az 1700 előtt bevándorolt személyeknek (4997 fő) csupán egyharmada alapított családot a gyarmatokon. A többiek vagy visszatértek Franciaországba, vagy meghaltak, mielőtt házasságot kötöttek volna, vagy - bár ez kivételes esetnek számított - nem kötöttek házasságot.

EPILÓGUS Két évszázaddal ezelőtt, amikor az emberiség megindult a nagyobb demográfiai rend és hatékonyság útján, példátlan népességnövekedési ciklus vette kezdetét. Ez a ciklus a gazdag országokban már végéhez közeleg, ugyanakkor a szegény országokban még teljes lendülettel folytatódik. A világ népessége akkor érte el az egymilliárdot, amikor a gőzgép forradalmasította a közlekedést; a kétmilliárdot az első világháború után érte el, amikor a repülőgép megszokott közlekedési eszközzé vált; a hárommilliárdos lélekszám az űrhajózás korának beköszöntével alakult ki. A negyedik és az ötödik milliárdhoz nem fűződött ilyen, egyébként is forradalmi korszakváltás: ezek dátuma 1973 és 1987. Ez a növekedési folyamat sokak szerint úgy működik, mint valami rugó, amely minél jobban össze van préselve, annál nagyobb erővel löki ki a felhalmozott energiát. Gazdasági szempontból a csökkenő hozadék előbb-utóbb csökkenő életszínvonalhoz fog vezetni, mivel a föld, a víz, a levegő, az ásványkincsek kötött és korlátozott mennyiségben állnak rendelkezésre. Mivel pedig csak részben helyettesíthetők pótanyagokkal, valamikor szükségszerűen gátat vetnek a növekedésnek. A demográfiai növekedés és a környezet pusztulása közötti összefüggés ugyancsak nyilvánvaló. Gondoljunk a terjeszkedő ipar által okozott környezetszennyezésre és arra az általános ökológiai romlásra, ami a mezőgazdasági, az ipari, a lakóhelyi és más emberi tevékenység hatására bekövetkezik. A demográfiai növekedés ezenfelül veszélyt jelent az egészségügyi és szociális rendszerekre is, mivel az élelmiszer-termelés nem bővíthető a végtelenségig, valamint mert elkerülhetetlenül bekövetkeznek a jobb életkörülményeket kereső egyének, csoportok és népek közötti versengés nyomán kialakuló konfliktusok. Egy másik tábor viszont tökéletesen meg van győződve arról, hogy az emberiség képes lesz alkalmazkodni a nagyobb lélekszámhoz. A technológiai fejlődés - állítják - lehetővé teszi a primer források helyettesítését, és elősegíti a nagyobb mezőgazdasági hozamok elérését. Ráadásul az energia, a primer források és az élelmiszer viszonylagos ára történetileg tekintve alacsony szinten van, a piac pedig, amely a hiányra az árak emelkedésével fog reagálni, stimulálólag hat majd a technikai fejlődésre, ezzel garantálva a termelékenység növekedését és a források helyettesítését. Ami pedig az összehangolatlan termelés költségeit illeti, vagyis azt az árat, amit az emberiség a környezet elszennyezéséért fizet globálisan, az optimisták szerint “internalizálhatjuk" e költségeket, vagyis azokkal fizettetjük meg, akik felelősek értük. Végső érvük szerint az emberiség jóléte a tudományos és a gazdasági fejlődés következtében folyamatosan növekszik, és semmi okunk attól tartani, hogy ez a helyzet megváltozhat. Nehéz, sőt szinte lehetetlen választani a két jövőkép között. A magunk részéről az emberiség népesedéstörténetét úgy igyekeztük tárgyalni, mint a kényszer és a választás közötti folyamatos kompromisszumkeresést. A kényszert az ellenséges környezet, a betegségek, a hozzáférhető élelem és energia korlátozottsága, újabban pedig a környezetszennyezés jelenti. A választás lehetőségei közé tartoznak a rugalmas házasságkötési és reprodukciós stratégiák, a mobilitás, a migráció, a telepítés és a védekezés a betegségekkel szemben. A kényszer és a választás erői közötti kölcsönhatás újra meg újra kimozdította a népességet a demográfiai egyensúlyból, aminek következtében hosszú növekedési ciklusok és stagnáló, sőt visszaeső fázisok váltogatták egymást. Az egyensúly ismételt helyreállítását nem tekinthetjük spontán önszabályozó mechanizmus következményének, amely minimalizálná a szenvedést és a veszteséget, sokkal inkább olyan bonyolult alkalmazkodási folyamatnak, amely megjutalmazza a rugalmasabb népességeket, és bünteti a merevebbeket és gyengébbeket. Sok populáció megoldotta az önszabályozást, miközben ez másoknak még nem vagy csak megkésve sikerült, aminek következtében súlyos árat kellett fizetniük: a megnövekedett halandóság, demográfiai visszaesés, sőt esetenként akár a megsemmisülés terhét, tragédiáját. Voltak olyan embercsoportok is, amelyeknek

56

H. Charbonneau: Essai sur l'évolution démographique

103

katasztrófákkal szembeni védekezőképességét hibás döntések gyengítették, s ez fokozta demográfiai sérülékenységüket.57 Amikor megpróbálunk a jövőbe tekinteni, nemcsak a következő évtizedek egészen bizonyos számbeli növekedésével kell számot vetnünk, hanem azokkal a “választási" mechanizmusokkal is, amelyek az emberiség rendelkezésére állnak, és meg kell vizsgálnunk, hogy ezek a mechanizmusok képesek-e: kiegyensúlyozni a külső kényszereket, és lesznek-e olyan hatásosak, mint a múltbeliek voltak. Az elkövetkező évtizedekben a demográfiai impulzus önmagában is számos populáció megduplázódásához fog vezetni. Ennek az impulzusnak a leszorítása érdekében folyamodott Kína az egygyermekes törvény bevezetéséhez, ami azt jelenti, hogy a termékenység jóval a hiánypótló szint alatt marad. Tudjuk azonban, hogy a populációk többségének a termékenységi szintje jóval meghaladja a hiánypótló értéket, így a magas termékenység hatását hozzá kell adni az impulzushoz. Az ENSZ egy ideje meglehetősen pontos és folyamatosan karbantartott előrejelzést készít a világ népességének növekedéséről.58 Az előrejelzés legérdekesebb adatai a következők: Jelentős népesedés-földrajzi változások várhatók: 1950 és 2025 között a fejlett országok népességének részaránya 33,1%-ról 16%-ra csökken; Európa részaránya még látványosabban összezsugorodik: 15,6%-ról 6%ra. A szegény kontinensek népességnövekedése nem lesz egyenletes. Ugyancsak az 1950-2025 közötti periódust vizsgálva, e kontinensek lakosságának a világ össznépességéhez viszonyított aránya a következőképpen alakul: Latin-Amerikáé 6,6%-ról 9%-ra, Ázsiáé 54,7%-ról 57,7%-ra, Afrikáé (ahol, mint tudjuk, a termékenység rendkívül nagy) 8,9%-ról 18,7%-ra emelkedik. Az elmúlt 40 és az elkövetkező 35 év ugrásszerű és változó demográfiai növekedése jelentősen meg fogja változtatni a világ legnépesebb országainak rangsorát. Nigéria az 1950-es 14. helyről 2025-re a 4. helyre, Pakisztán a 13.-ról a 6.-ra kerül, Japán viszont az 5.-ről a 11. helyre esik vissza. Mindazok az európai országok, amelyek 1950-ben az első húsz között szerepeltek (Németország, az Egyesült Királyság, Olaszország, Franciaország, Spanyolország és Lengyelország), 2025-re kikerülnek ebből a kategóriából, három afrikai ország (Etiópia, Zaire és Tanzánia) viszont bejut ide. 1950-ben csak 4 ország népessége volt nagyobb százmilliónál; 2025-re az óriások száma 15 lesz. Ennek következtében a hagyományosan egymással konfliktusban vagy egyszerűen közvetlen kapcsolatban lévő országok lélekszámaránya meg fog változni. És bár az országok közötti kapcsolatokat elsődlegesen politikai, kulturális és gazdasági tényezők határozzák meg, a relatív lakosságszám sem közömbös faktor. Aligha lenne meglepő, ha az arányok ilyen megfordulása bizonyos következményekkel járna. Továbbá mit várhatunk az olyan, hagyományosan konfliktusban álló és különböző rátával növekedő országok számarányának megváltozásától, mint Törökország és Görögország, Brazília és Argentína, Izrael és a közeli arab országok (vagy az arab lakosság Izrael állam határain belül)? A jövő század második felében a világ népessége alighanem eléri a jelenlegi lélekszám kétszeresét. Azt azonban már nehéz megmondani, hogy ez a növekedés veszélyezteti-e majd a gazdasági és társadalmi fejlődést, mivel, amint többször is hangsúlyoztuk, a népesség nem független változó, hanem alkalmazkodik azokhoz a lehetőségekhez és reagál azokra a korlátokra, amelyekkel a növekedés során szembesül. A tudósok különböző korokban, különböző hatékonyságú eszközök birtokában megpróbálták megbecsülni a Föld eltartóképességét, vagyis azt a maximális népességet, amely a tér, a táplálék és a technika korlátai mellett képes megélni rajta. Hosszasan tárgyalhatnánk ezt a kérdést, mivel Giammaria Orteshez hasonlóan nem szívesen gondolunk egy olyan világra, ahol az emberiség “úgy elszaporodik, hogy többen lesznek, mint ahányan képesek levegőhöz jutni, többen, mint ahányan elférnének a Föld színén, a legmélyebb völgyektől a legmagasabb hegycsúcsokig, és úgy összezsúfolódnak, mint a szárított heringek a hordóban",59 még ha ezt az állapotot bizonyosfajta technikai fejlődés lehetővé is tenné. A Föld eltartóképességére vonatkozó tudományos becslések, amelyek általában az élelmiszer-termelési kapacitáson alapulnak - annyira eltérőek, hogy útmutatásul nem használhatók. Ha csak az utóbbi néhány 57

Ilyen esetek még századunkban is előfordultak. Gondoljunk például az erőszakos kollektivizálás katasztrofális következményeire a kínai Nagy Ugrás idején, amikor az 1958-1962 közötti négy év alatt 30 millióval többen haltak meg Kínában, mint máskor, vagy a Szovjetunióban 1932-1933-ban bekövetkezett válság hasonló következményeire, amelyeket minden bizonnyal tovább súlyosbított a vidéki körzetekben végrehajtott erőszakos kollektivizálás. 58 World Population Prospects. New York, 1986, United Nations. World Population prospects 1988. New York, 1989, United Nations. World Population Chart 1990. New York, 1990, United Nations. 59 G. Ortes: Riflessioni sulla popolazione delle nazioni per rapporto all'economia nazionale [1790]. In Scrittori classici italiani di economia politica. Milano, 1804.

104

évtizedben felmerült adatokat említjük is, az értékek a Giland által megadott minimális 7,5 milliárdtól a Colin Clark “felső” becslése szerint egészen 150 milliárdig terjednek.60 A Föld által eltartható népesség így az emberiség mai létszámának másfélszerese és harmincszorosa közé esik. Az eredményeknek ez a sokfélesége természetesen az alkalmazott hipotézisek sokféleségére vezethető vissza. E becslések realitását csak agrártechnikai megfontolások alapján lehetne megítélni, amelyek azonban nem tartoznak illetékességünk körébe. E becslések persze ugyanakkor mind statikus természetűek, és így nem veszik figyelembe a növekvő népesség és a források kihasználási technikája közötti összefüggést. Amellett ezek a számítások szinte kizárólag a Föld élelmiszer-termelő kapacitásának mértékén alapulnak, amely ugyan a legfontosabb szükségletünk kielégítésére szolgál, mégsem tekinthető egy modern túlélési modell egyedüli releváns adatának. A világ jövőbeli népességnövekedésével és élelmiszerforrásaival kapcsolatban nem kívánjuk megerősíteni sem a derűlátók, sem a vészmadarak állításait. Megpróbáljuk azonban tisztázni, vajon a népesség rendelkezésére álló “választások" mechanizmusai, amelyek a kényszerek érzékelése nyomán lehetővé teszik a növekedés szabályozását, gyengébbek vagy erősebbek-e, mint a múltban voltak. Záró gondolataink éppen ezt célozzák. Megvizsgáljuk a kényszerek érzékelésének kérdését és a választás és szabályozás mechanizmusainak működését. A kényszerítő erők elemeinek érzékelése egy sor komplex problémát vet fel. A populáció növekedési impulzusának adott szintje mellett a korrekciók - például a születések számának megváltoztatása - csak jelentős késéssel éreztetik hatásukat. Ezek között számos olyan “vészjel” van, amely csak lassan válik érzékelhetővé: a környezet romlása például csak a kár bekövetkezte után válik teljes mértékben érzékelhetővé. Egy völgy erdőségének kipusztítása a folyók vízszintjének katasztrofális emelkedésével jár, de ez csak jóval a folyamat megkezdődése után válik észrevehetővé. A szén-dioxid és más gázok légköri felhalmozódása nyomán bekövetkező “üvegházhatás" csak évtizedekkel később tűnik fel, sőt a felmelegedés kezdeti fázisa hibásan - akár pozitív folyamatként is értelmezhető. A hagyományos falusi társadalmakban a demográfiai növekedés nyomán bekövetkező problémák valószínűleg hamarabb tudatosultak, mint a modern társadalomban. Egy falu, egy völgy, egy körzet lakói közvetlenül tapasztalhatták egy demográfiailag telített körzetben létesülő újabb település negatív hatásait, és képesek voltak a fokozatos alkalmazkodásra, bár a szabályozó mechanizmus rendelkezésre álló eszközei kevésbé voltak hatékonyak, mint ma. A piacok expanziója és integrációja, valamint a kereskedelem fejlődése azzal járt, hogy az egyéni érzékelés előtt egyre inkább rejtve marad a természeti erőforrások (pl. a föld) és a fogyasztói javak közötti összefüggés. Hongkong például úgy növekedhetett minden mértéket felülmúlva, hogy a mezőgazdasági termékeket az Egyesült Államokból és Argentínából szállítja, és a legkevésbé sem kell törődnie az elfogyasztott gabona vagy marhahús és az e javakat előállító falusi környezet közötti összefüggéssel. Ez a fajta közöny szükségszerű velejárója a gazdasági fejlődésnek, de fel kell figyelnünk arra, hogy ezáltal megszűnt a közvetlen kapcsolat a demográfiai választás főszereplője, az egyén és a kényszerítő erőket produkáló környezet között. Manapság, ahogy az egyének, intézmények és kormányok egy kisebb csoportja kezd rájönni a környezeti jelenségek globális természetére és kölcsönös összefüggésére, ez a kapcsolat lassan kezd helyreállni. Egy közbülső, gazdasági szinten az árak fluktuációja bizonyos “vészjeleket" ad, jelzi az alapvető javak fenyegető hiányát, és azt, hogy amennyiben nincs lehetőség a kínálat növelésére, akkor a helyzet korrekciója érdekében szükség van a kereslet csökkentésére (aminek hosszabb távon demográfiai következményei is lehetnek). Az árrendszer jelzései azonban nem mindig megbízhatóak, és az ártámogatási politika rendszere is torzítólag hathat a folyamatra. Az a tény, hogy a termelési költségekben nem szerepelnek a környezeti károk, jelentősen eltorzítja azt a “jelzést", amit az árak volnának hivatottak közvetíteni. Az elmúlt két évszázad előrehaladása az utóbbi évtizedekben folytatódott, a várható élettartam még ott is tovább nőtt, ahol amúgy is magas volt. Mindamellett nem szabad alábecsülnünk azt a tényt, hogy a halandóság további csökkenését meggátolhatják az emberélet mesterséges fenntartásának növekedő költségei: ilyenek a javuló gyógyászati technológia és az egészségügyi ellátás költségei, valamint azok a morális terhek, amelyeket az állandó terápiás függés vagy az értelmetlen kezelés okozta szenvedés és a magány idéz elő. Mi több, számításba kell vennünk azokat az újonnan felbukkant betegségeket (AIDS), amelyek megjelenése - legalábbis részben - új viselkedési mintákat vált ki, valamint a vírusoknak azt a képességét, hogy az idők folyamán változásokon mennek keresztül; nem feledkezhetünk meg az olyan ismert kórok szedte áldozatokról, mint például a rák, amely tagadhatatlanul kapcsolatban áll az embernek a környezetéhez főződő viszonyában beállott változásokkal, beleértve a táplálkozási szokások megváltozását; és gondolnunk kell az olyan növekvő fontosságú, új és kifinomultabb környezeti ártalmakra, amilyen például a stressz, amely számos negatív következménnyel jár. 60

K. Blaxter: People, Food and Resources. London, 1986, Cambridge University Press. Az eltartóképesség megbecsülésére irányuló kísérletek története legalább a múlt századra nyúlik vissza. 1890-ben E. G. Ravenstein úgy számította, hogy a maximálisnak tekinthető 6 milliárdot a XXI. század második felében foga elérni az emberiség. Lásd Ravenstein on Global Carrying Capacity. Population and Development Review (1990).

105

Miközben a modern társadalom kétségkívül jobban fel van készülve a halandóság és a termékenység szabályozására, mint a régi társadalmak, a választás másik mechanizmusa, nevezetesen a migráció esetében nem így áll a helyzet. A világ benépesülése a vándorlás és a letelepedés révén valósult meg, ami a létező vagy lehetséges erőforrásoknak megfelelően terítette szét a népességet. A letelepedésnek ez a “szabadsága”, amely a modern időkben a mérsékelt égövi Amerika és Ausztrália európaizálódását eredményezte, mára alaposan meggyengült. Az egyes nemzetek, mindenekelőtt politikai megfontolásokból, általában olyan marginális tényezőként kezelik a bevándorlást, ami csak meglehetősen merev keretek között és csak kis számban engedhető meg. A jövedelmi és vagyoni szintek közötti óriási különbségek és a mobilitás viszonylag könnyű körülményei között ez talán nem is lehet másképpen. Emellett tény az is, hogy nincsenek már gazdátlan és hozzáférhető területek, amelyek utat nyithatnának a demográfiai felesleg számára, és amelyek az emberi népesség, a növények és állatok áttelepítése nyomán gyarmatosíthatók lennének.61 Ráadásul a nagyobb gazdasági integráció (például a külkereskedelem megnövekedett értéke a termeléshez képest) a népek és etnikai csoportok nagyobb szétválasztásával jár együtt; az új - és gyakran mesterséges határok közé szorított - nemzetállamok megalakulása az eredetileg keverten elhelyezkedő etnikai csoportok új elrendeződéséhez vezetett, mégpedig jól körülhatárolt politikai egységek határain belül. Az etnikai csoportok szembenállása az országhatárokon belül sem ritka, így aztán a migráció, a “választás" e fontos eszköze a múlthoz képest veszített a jelentőségéből. Mérlegünknek van tehát tartozik és követel rovata, és nem könnyű kiszámolni, végül is mi az egyenleg, bár az nem kétséges, hogy ha a születéskorlátozás képessége egyetemessé lesz, a növekedés szabályozásának döntő tényezőjét fogja képezni. Engedtessék meg még egy utolsó gondolat. Az ember egyre gyakrabban hallja, hogy a népességnövekedés kontrollját egyre inkább olyan pozitív értéknek fogják fel, ami nem igényel se igazolást, se megerősítést. Környezetünk - még ha a korlátokat újra meg újra ki is lehet tágítani - kétségkívül véges, és a korlátlan növekedés fokozódó kockázatok nélkül nem folytatódhat. Ez a megfigyelés eléggé meggyőző, hogy az emberi fajnak a demográfiai önmérséklés, sőt egyes esetekben a negatív növekedés hosszú fázisára kell felkészülnie. Nem szabad megfeledkeznünk egy másik tényezőről sem: a demográfiai növekedés bizonyos határokon túl gazdaságtalan méretekhez vezet, ami azt jelenti, hogy a gazdaságos méretek tendenciája, amely az emberiség történetében mindeddig érvényesült, a visszájára fordul. A növekedéssel járó szociális, egészségügyi és környezeti problémák olyan közigazgatási gondokat fognak jelenteni, amelyek nagyobb ütemben növekednek, mint maga a népesség. Ugyancsak jelentkezik a méretek gazdaságtalansága a szegénység, a rossz táplálkozás és az írástudatlanság terén: a gyors demográfiai növekedés még az általános gazdasági fejlődés viszonyai között is azt jelenti, hogy bár a hátrányos helyzetűek aránya (az összlakosság százalékában) csökkenni fog, a szegények, alultápláltak és írástudatlanok abszolút száma akkor is növekedni fog. Tehát kijelenthetjük: igenis van empirikus igazolása annak, hogy gátat kell vetni az emberiség mértéktelen szaporodásának; de még ha nem volna így, a korlátozás a globális életben maradás stratégiájának elemévé vált, és így egyre kevésbé a trendek, hanem inkább az értékek kérdése a döntő. A jövendő nemzedékek fogják majd igazolni, hogy milyen mértékben esik egybe az emberi történelem az emberi értékekkel - legalábbis a demográfia korlátozott, de semmiképp sem jelentéktelen területén.



61

A. W. Crosby: Ecological Imperialism. The Biological Expansion of Europe, 900-1900. London, 1986.

106

Robert Castel: A szociális kérdés alakváltozásai (A Szociálpolitikai Értesítő Könyvtára, Bp. 1998.)

részletek

1.1. Falusi közösségek, paraszti társadalmak Az egyénre az ősi törvények súlya egységbe forrott és közvetlenül normatív módon nehezedik. A vérségi kötelékek, valamint a függőség és a kölcsönös egymásrautaltság zárt területi közösségekben működik. A feudális társadalomban összekapcsolódik az egymásrautaltság két alapvető vektora: a falusi közösségen belül a horizontális kapcsolatok és a hűbéri alávetettség vertikális kapcsolatrendszere. Minden egyes egyént közrefog az egyenlőtlen csereviszonyok kapcsolatrendszere, amely kötelezettségekkel jár, de egyben védelmet is jelent. A helyi közösségeknek nincs szüksége szakosodott intézményekhez ahhoz, hogy a stabilitásukat vesztett egyéneket újra betagozzák a közösségbe. Valamilyen minimális törődésben részesülhet mindenki, hiszen ez a közösség egyensúlyi helyzetének a stabilitását is eredményezi. A kölcsönös egymásrautaltság horizontális viszonyrendszerét megerősíti a vertikális függőségek-szolidaritások rendszere is. A szűkölködőnek gondját viselni, nem a szabad választásból ered, hanem a kölcsönös függésekből adódó kötelesség. A falusi szegények nagy számuk ellenére nem jelentettek nagyobb tehert a mindennapi életben, mert a legszegényebb nincstelenek nem jelentettek belülről bomlasztó destabilizáló tényezőt. 1.2. Kebelbéli védelem, keresztényi könyörületesség, az ellátás kiépülése A társadalom struktúrája bonyolultabbá kezd válni, az elesettekkel való törődés szakosodott gyakorlattá kezd válni. A kórház, az árvaház, a szervezett alamizsnaosztás már "szociális" intézményként bukkannak föl. Azoknak a kezelését vállalják föl, melyeket a kevésbé differenciált társadalmakban a közösség maga látott el. A segélyező szociális védelem formáiban a társadalom kívülről avatkozik be saját folyamataiba, a családi-rokonsági kötelékektől, munkakapcsolati viszonyoktól függetlenül működően. A segítségnyújtás általában csak a közösség tagjainak jár, az idegennek nem. Azok számíthatnak a gondoskodásra, akik képtelenek munkával kielégíteni szükségleteiket (árva, özvegy, agg). A gondoskodás az illetőség, a közösségi hovatartozás függvénye. A segélyezés elsősorban a szűkebb környezet védelmi rendszere: kebelbéli védelem. A szakosodás, a szakmává válás, az intézményesülés, a segélyre jogosultak és nem jogosultak kiválasztása kérdések a mai napig meghatározó feltételei a segélyezésen alapuló gondoskodásnak. A keresztényi könyörületesség nem lendül mozgásba automatikusan, hogy a szegénység valamennyi formájának segítségére siessen. A keresztényi attitűd a szegénységet diszkriminatíven osztályozza. A jótékonyság gazdaságpolitikai csereérték, a karitász, a könyörületesség a bűnöket ellensúlyozza. Ez az üzlet mindkét fél (gazdag - szegény) számára előnyös. Isten szolgálata mellett az egyház a szegények szolgálatában találja meg kiváltságos helyzetének másik igazolását. Az egyház a segítő gondoskodás legfőbb, elsődleges intézménye. 1.3. Szegények differenciálása A városi hatóságok is igyekeznek megoldást találni a városi szegénység kezelésére, az igazgatási problémákra. A segélyezés helyi alapokon szerveződik, s kikényszeríti, hogy megszigorodjék a rászorultak kiválogatása. Már a XIV. században kezdetét veszi az a gyakorlat, hogy a szegényeket megkülönböztető jelzésekkel látják el, melyek följogosítanak az alamizsnaosztásokon való részvételre vagy az ápoldai intézmények látogatására. A segélyezés megszűnik ekkorra egyházi monopólium lenni. A XVI. században a szegénység problémája egyre nagyobb, több okból adódóan: ellátási válságok, élelmiszerárak emelkedése, demográfiai föllendülés, s a vele párban járó alulfoglalkoztatottság, a városok anarchikus növekedése, az agrárgazdaság szerkezetének átalakulása.

107

1522 és a század közepe között mintegy 60 európai város folyamodik egymásra rímelő intézkedésekhez: - idegenek kizárása, - koldulás szigorú tilalma, - a szegények számbavétele, differenciálása, - segélynyújtások kidolgozása. A segélyezéshez való jognak a területi illetőséghez való hozzárendelése mind hangsúlyozottabb lesz. Ezeket a helyi szinten kidolgozott intézkedéseket később az országos törvényhozás is átveszi (V. Károly 1531-es rendelete, Erzsébet 1601-es törvénye stb.). Lyoni a Köz-ápolda, az angliai dologházak leginkább az elzárás módszerét jelentette.62 Az elzárás nem öncél, első lépésben kiszakítja az egyént környezetéből annak érdekében, hogy visszailleszthető legyen. Angliában a XVI. századi szegénytörvényben az egyházközösséget jelölik ki a segítségnyújtás bázisául. Később, 1795-ben a Speenhamland törvény az egyházközösségnek feladataként kimondja, hogy egyfajta minimális jövedelmet is kell biztosítaniuk a szegényeiknek, ha azok nem érnek el egy jövedelmi szintet, illetve a mindenkori kenyér-gabona árához indexált pótlékkal kiegészíti a jövedelmüket. 1.4. A rászorulók típusai Munkavégzésre képtelen, elsősorban öregek, gyerekek, betegek, özvegyek stb. A munkaképtelenséget szimuláló, valamilyen fogyatékosságot színlelő. A pironkodó szegény azok közül kerül ki, akik tisztes helyet foglaltak el a társadalomban, de valamilyen sorscsapás (halál stb.) miatt lecsúsztak. Már a XIII. század végén fölbukkannak Itáliában a városi differenciált társadalomban a deklasszálódottak. A társadalmi mobilitás nem egyirányú, később lefelé is egyre gyakoribb a polgári differenciált közegekben. Épkézláb koldus, a XIV. századtól többször előfordul törvényekben az üldözésük, s megtiltása az alamizsna adásának. 1.5. Munkásság, munkához való viszony III. Edward 1349-ben rendeletet hoz a munkások helyzetéről, ami arra a felismerésre reagál, hogy a népesség bizonyos csoportjai - azok, amelyek nincsenek betagozva a munkamegosztás struktúráiba problémát jelentenek. A legtöbb országban nagyjából egyidőben, meglepően egyező intézkedések történnek, amelyekkel szigorúan szabályozzák a munkához való viszonyt, ezzel is enyhíteni a munkanélküliségből keletkező szegénységet, s letörik a munkaerő vándorlási kedvét. A század végére a pestis Európa lakosságának az egyharmadát elpusztítja. A demográfiai visszaesés nem okozott általános elszegényedést. A túlélők megpróbáltak hasznot húzni abból, hogy a munkaerő keresettebbé válik, így a bérek jelentősen emelkednek (20 év alatt gyakran több, mint kétszeresükre). Falvakban a földek fölaprózódnak, ami felgyorsítja azt a folyamatot, ami egyeseket a fölemelkedésben indít el, másokat nincstelenné tesz, vagy kevéske földdel rendelkezve fél-bérmunkásnak elszegődnek. A nincsteleneknek gyakran csak a város tűnik lehetőségnek, főleg azután, hogy a pestis megritkította népességből az elsődleges szolidaritás számos köteléke elpusztult, kiveszett. A XIV. században a céhes mesterré válás egyre inkább megnehezül, a céhmesterek fiai viszik tovább a mesterséget. A faluról elvándoroltak olyan munkaerőként tűnnek föl, melynek semmiféle szakképzettsége nincs, a városi mesterségek elsajátítására nem éppen alkalmasak. 1.6. Csavargók A csavargó elvesztette a helyi kapcsolatait, nem rendelkezik közösségi kapcsolatokkal, idegenként kívül reked a társadalmiasság világrendjén, nem végez munkát, munkaképes létére kívül reked a munka világrendjén. A preindusztriális társadalmakban a munkaképes és mozgékony szegények 62

1547-ben létesül Angliában az első dologház.

108

kiváltotta szociális kérdés nem kezelhető másként, mint rendőrségi kérdésként. Egyéb híján, a csavargás üldözése az egyetlen intézkedésrendszer, amely megpróbálja megoldani a problémát. A csavargók, akik nem kötődnek semmihez, mert nincs semmijük, a társadalmi destabilizálódás tényleges vagy képzelt veszélyét jelenítik meg. A csavargóval szemben foganasított legegyszerűbb és legáltalánosabb intézkedés a kitoloncolás, ami erős ugyan, de hatástalan, hiszen egy közösség úgy szabadul meg megoldatlan problémájától, hogy azt máshová telepíti. A még erősebb szankció a kivégzés, ami megint csak nem bizonyul elegendőnek a probléma megoldásához, hiszen nem kis létszámról van szó. A kényszermunka talán valamivel mérsékeltebb és realistább intézkedés. A gályarabság a legdurvább formája, a gyarmatokra való száműzés a "humánusabb" változat. 1767-ben megnyitják a szegényházakat, amik arra szolgálnak, hogy a munkaképes szegényeket munkára kényszerítsék. 1.7. Bérmunkások A bérmunkások helyzetét mindig bizonytalanság jellemzi, a csavargónál ugyan feljebb állnak, de lejjebb mindenki másnál. A születő kapitalizmus dinamikája aláássa a céhes rendszert, s mindenütt túllép rajta, emez mégis még sokáig képes lesz megakadályozni a szabad munkaerőpiac és egy stabilan megállapodott bérmunkaviszony létrejöttét. A mesterré válás lehetőségétől megfosztott segédek életfogytiglan bérmunkássorsra ítéltetett "osztállyá" válnak, amely megpróbál szervezkedni érdekei védelmében. A XVI. századtól nyomuk van az elhúzódó sztrájkoknak. Az ancien régime vége felé a bérmunkából élők száma jelentősen megnő, s a bérmunkási viszonyok egyre változatosabb formákban jelennek meg. Számszerűleg mind fontosabbá válik, a bérmunkaviszony strukturálisan periférikus marad a munkamegosztás legitimált formáihoz képest. A "bérmunkásság" legstabilabb magját a mesterlegények alkotják. Még ha életfogytig tartó bérmunkáséletre ítéltetnek is, azért a mesterlegények lehetnek a legnagyobb biztonságban afelől, hogy megtarthatják állásukat, mivel ők a legszakképzettebbek (bár a zsákutcába futó céhes rendszer kárvalottjai is ők63). Nem sokban különbözik az övéktől a lecsúszott, megbukott mesterek helyzete, akik kénytelenek egy külső megrendelő (többnyire kereskedő) számára dolgozni. A lecsúszást az élelmiszerek drágasága is okozhatja, ami egy-két év rossz termése nyomán könnyen bekövetkezhet, ez ilyenkor az "ipari" termékek keresletének drasztikus csökkenését eredményezheti. Ez azonban nem vezet el a nyílt és egyértelmű bérmunkaviszonyhoz, ugyanis a lecsúszott kézműves nem a munkaerejét, hanem az általa előállított terméket adja el. A céhek peremvidékén dolgozó munkások helyzete végképp bizonytalan. Ez a sorsuk a "himpelléreknek" vagy a vándoriparosoknak, akik saját kockázatukra próbálnak valahol megkapaszkodni, félig-meddig illegalitásban tevékenykedve. A cselédek és szolgák a városi népességnek legalább a 10%-át tették ki. Heterogén csoport ez, mivel közülük sokan erősen integrálódhattak egy, az általuk szolgált "famíliába". E körben még a legalsóbb kiszolgáló funkciók betöltői számára is oly biztonság adatik, amely a nép körében nem túl gyakori. Megtalálható a városban a foglalkozásoknak egy olyan, nehezen körülírható csoportja, ahol az alkalmazási helyzet megelőlegezi a modern alkalmazotti kategóriákat: segédek, kifutók, ügyészségi írnokok stb. Nem kétkezi munkát végeznek, ettől függetlenül szegények, sok esetben szegényebbek, mint egyes szakmunkások, foglalkozásuk pedig nélkülözi a tekintélyt s gyakorta a biztonságot is. A városok "alja népét" alapvetően a fizikai szakmáknak a munkásai alkotják, akik nem tanultak ki mesterséget. Tömegével találhatók meg az építőiparban, de máshol is, pl. teherhordók, rakodómunkások, napszámosok, akik általában napi bérért szegődnek el, képzettséget nem igénylő munkák elvégzésére. "Nincs rosszabb mesterség, mint ha az embernek nincs semmiféle mestersége" (C. Loyseau). A képzettséggel nem rendelkezők elég számottevő részét teszik ki nők (mosónők, fehérnemű-készítők, stb.). A mezőgazdasági munkások idegen birtokokra szegődnek el mezőgazdasági cselédként, alkalmi, időszaki munkásként. 63

A mesterlegény számára a bérmunkaviszony sokkal inkább saját személyének áruba bocsátásaként tűnik föl, mint munkaereje eladásának.

109

A kisparcellás paraszt hozzá van láncolva földecskéjéhez, de gazdasága szűkös volta gyakorta arra kényszeríti, hogy megélhetési forrásait kiegészítse valamilyen kézművesmunka végzésével. Falun minél inkább bérmunkás valaki, annál nincstelenebb. Az idénymunkások csoportja szolgáltatásaikat megpróbálják eladni, bérbe adni, s aztán visszamenve kicsinyke birtokukra vigyenek magukkal valami kis pluszt a megélhetéshez. Az idénymunkást gyakran csak egy paraszthajszál választja el a csavargótól. A XVIII. század végén a bérből élők sokszínű csoportja teszi ki - relatív vagy abszolút értelemben - a falusi népesség legszámosabb csoportját. A "tiszta" bérmunkásság csak csírájában van jelen. Mindez igaz a városokra is, ott is rendkívül heterogén összetételű népesség él bérmunkából, elenyésző kisebbségük tekinthető azonban "tisztán" bérmunkásnak.64 Akik teljesen vagy részben bérmunkára kényszerülnek, azoknak a sorsa nyomorúságos. A bérmunka bizonytalansága, társadalmilag kiszolgáltatott és lenézett jellege a XVIII. század végén még mit sem árul el jövőbeli karrierjéről. Az államapparátus kifejlődéséhez köthetjük azoknak a bérmunka-relációknak a kialakulását, melyekhez presztízs és hatalom képes társulni. 1.8. A robotmunka A robotmunka kifejezett ellentettje a bérmunkának: nem jár érte fizetség, s az a fajta személyes függés jut kifejezésre benne, mely a jobbágysággal a rabszolgaságot váltotta föl. A jobbágyi munkaerő fokozatosan fölszabadul, a robotot is mind gyakrabban megváltják: kötelező pénzszolgáltatássá alakul át. A bérmunkás tevékenysége nem különbözik egyébként a jobbágyi tevékenységtől, ebből azonban már hiányzik a személyes alávetettség, a személyi függés jogállása. 1.9. A kereskedők szerepe, a putting-out (bedolgozás) rendszere A kereskedelmi tőke egyértelműen hatalomra törne, e hatalomra azonban nem tud szert tenni anélkül, hogy osztozkodnia ne kéne, s a privilégiumok ádáz védelme állandóan fékezi a vállalkozói szabadság kiteljesedését. A kézműipari struktúra megakadályozta az olyan termelők felszínre bukkanását, akik magába a termelésbe fektetnének bele, hogy átalakítsák üzemüket, s azt az ipari kapitalizmus jellemzőivel lássák el. A céhrendszer alapvetően városi struktúra, a falusiak nincsenek alávetve előírásainak, munkaerejük az őket ellátó városi kereskedők rendelkezésére áll. Ez a putting-out (bedolgozó) rendszer, lényege: a kereskedő adja a gyapjút, a szövetet vagy a fémet - olykor egyes szerszámokat is -, majd begyűjti a kész (vagy félkész) terméket, melyet aztán a kereskedelemben értékesít. A parasztok azért végzik ezt a munkát, hogy kisgazdaságuk hozamát valamivel kiegészítsék. Az alvállakozásnak ez a rendszere igen hamar megjelent a színen. Elsőként Angliában jelenik meg, már a XVI. században jelentősnek mondható. 1.10. A manufaktúra A manufaktúra "egész irányítása" mindig állami ellenőrzés alatt állt. Struktúrája hierarchikus, a fegyelem könyörtelen, gyakran imával kezdik és imával fejezik be a munkanapot. A manufaktúrák inkább hasonlítanak a kényszermunkatelepekre, s éppígy nem illeszkedik bele a tőkés fölhalmozás logikájába. E termelési formák annak ellenére sem járulnak hozzá egy "szabad" munkaerőpiac kibontakozásához, hogy szembefordulnak a céhes korporatizmussal. 1.11. A céhes mesterség A mesterség céhen belüli űzése közhasznúnak ítélt társadalmi tevékenység. Ennek köszönhetően bizonyos kétkezi munkák megszabadulhatnak a nekik eredendően tulajdonított érdemtelenségtől. A céhes mesterség meghúzza a választóvonalat azok között, akik beletartoznak, s akik nem tartoznak 64

Párizsban a forradalom előestéjén a munkások és munkaadók közti arány öt az egyhez.

110

bele e társadalmi rendszerbe. Egy olyan munkaszervezeten belül, amelyet egyetemlegesen uralma alá hajt a kötelezés paradigmája, a kényszer teremti meg a privilégiumokat, s egyedül a céhes mesterségek tagjai számára. A többi kétkezi munkások sokkal keményebb kötelezettségek jármába vannak fogva, s nem részesülnek semmiféle privilégiumban. A földdel vagy tanult mesterséggel nem rendelkező parasztok illetékes rendőrhivatalnok kiállította passzus nélkül nem hagyhatják el egyházközösségük területét, különben csavargónak minősítettnek. A királyi hatalom mindezzel a városi kézműves céhek szervezetének megerősítésére törekszik (melyet eléggé megrogyasztott a kereskedelmi tőke és a bedolgozói rendszer kibontakozása), valamint arra, hogy a falusi lakosságot megtartsa a hagyományos foglalatosságai kereteiben (mindezt az 1531 és 1601 között egymást követő szegénytörvények foglalják keretbe). 1.12. Settlement Act Az 1662-es Settlement Act értelmében a helyi hatóságok minden olyan új érkezőt kitoloncolhatnak, aki nem rendelkezik arra elegendő biztosítékul szolgáló jövedelemmel, hogy az egyházközösségnek nem fog majd gondot okozni a róla való gondoskodás kötelezettsége. Anglia azért tudta már az ipari forradalom előtt is mozgósítani a szakképzetlen munkaerő jelentékeny részét, mert - részint a csavargás ellen foganatosított különlegesen kegyetlen törvényhozással, részint pedig a helyükön maradó szegények minimális segélyezésével - amennyire csak lehetett, sikerült helyhez kötnie s helyben munkára fognia a szegényeket. 2.1. A szegénység és a gazdasági fejlődés a liberális modern korban Egy átlagos évben a lakosság mintegy 5-10%-ának létfenntartása vagy teljes egészében vagy jelentős részben a segélyezéstől függött. Számításba kell venni a "pironkodó szegényeket", illetőleg mindazokat, akik menthetetlenül elérhetetlenek maradnak az ilyen segélyakciók számára. Vidéken, minthogy nemigen vannak szakosodott intézmények, még nehezebb felbecsülni a nélkülöző szegényeket. E társadalmaknak tagadhatatlan alkotóeleme egy jelentős mértékű strukturális szegénység. Emberek sokasága él minden biztonságot nélkülöző ingatag életet, s elég egy véletlen fordulat, hogy kiszolgáltatott helyzetbe kerüljenek. A létfenntartás krízishelyzetei állandóan jellemzik ezeket a társadalmakat. Helytől és korszaktól függően a teljes népesség harmada-fele abba a helyzetbe kényszerül, hogy egyik napról a másikra tengesse életét, s közben állandóan az a veszély fenyegesse, hogy az önálló megélhetés legszűkebb értelemben vett küszöbe alá csússzon le65. Az európai társadalmak a XIV. századtól a XVIII. századig tartó időszak során "fejlődtek": a földbirtok s az ipar termelékenysége növekedett, a kereskedelem bővült, gyarapodott, s gazdagodtak a kereskedők és bankárok; létrejött egy erős polgárság, s a fölfelé irányuló mobilitás lehetőséget teremtett bizonyos csoportok számára, hogy javítsanak helyzetükön. De ettől még a nyomor lényegi strukturális összetevője marad. A tömegnyomor létezése legalább annyira múlik társadalmi-politikai okokon, mint szűken vett gazdaságiakon. A XVII. század végétől fölbukkanó új elem abban ragadható meg, hogy a társadalom kezd ráeszmélni arra, hogy ez minőségileg különbözik az évszázadok óta ismert tömeges szegénység szokványától. Olyan kockázatként jelenik meg, mely alapjaiban fenyegeti valamennyi dolgozó ember léthelyzetét. A szociális kérdés ekkortól fogva már nem úgy vetődik föl, mint egy megbélyegzett és kiközösített népességtöredék problémája, hanem úgy, mint ami a "nép" túlnyomó részének általános helyzetéből fakad. 2.2. A demográfiai növekedés A közrend felelőseit nem csak az nyugtalanítja, hogy nő a nem dolgozók száma, hanem az, hogy azok helyzete válik bizonytalanná, akik dolgoznak. Nincs semmiféle éles határvonal a népességnek a teljes 65

C. M. Cipolla szerint Európa lakosságának több mint 50 %-a nem rendelkezik tartalékokkal, tehát potenciálisan szegénynek minősülnek.

111

nincstelenség állapotába zuhant durván 10%-a és a között a sebezhető többség között, melyet a létfeltételek állandó szűkössége védtelenül és kiszolgáltatottan vet oda minden balszerencsés fordulatnak (Vauban). Vége szakad annak a mechanizmusnak, mely a középkor óta gazdaság és demográfia egyensúlyát elsődlegesen a mortalitáson keresztül szabályozta. A XVIII. századi demográfiai forradalom, egyszerűen azzal, hogy növeli a munkavállalók létszámát, jelentősen rontja a munkások már annak előtte is igen kedvezőtlen helyzetét (E. Labrousse, 1943.). Így tehát a demográfiai szaporulat, elvesztvén a mortalitás nyújtotta önszabályozó képességét, a dolgozó rétegek egészét sújtotta. "Az éhínség és a járványok borzalmaitól való megszabadulás a korábbinál jóval nagyobbra növelte a szegények létszámát" (O.H. Hufton). 3.1. A munka értelmezései A munkavégzésnek nincs értékelhető kapcsolata a gazdagsággal, s fordítva ez még inkább igaz. A munka a szegények, a kisemberek osztályrésze, akik kénytelenek valamilyen mesterséget űzni vagy földet művelni. Egyszerre gazdasági kényszer és erkölcsi kötelesség: a bűnök melegágyául szolgáló tétlenség ellenszere, orvossága.66 Adam Smith a befektetett munka mennyiségében leli föl egy termék csereértékének alapját. Hogy a piac létrejöhessen, arra van szükség, hogy a munkatermékek áruk függvényében keljenek el (Smith, 1892.). A gazdasági cserekapcsolatok jelentik az alapját a biztos társadalmi rendnek, amely biztosítani képes a résztvevők érdekeinek egyensúlyát. A. Smith a politikai gazdaságtant a csereviszonyok piaci szabadságára akarja alapozni. De a csereviszonyok szabadságának megteremtése föltételezi a munka szabadságát, vagyis a munkás munkájának fölszabadítását. A XVIII. század bevezette igazi felfedezés nem az, hogy a munkára szükség van, hanem az, hogy a munka szabadságára van szükség. Akárcsak A. Smith, R. J. Turgot is az érdekben látja azt az igazi szabályozóerőt, amely képes dinamizálni a társadalmat. Az államnak az a szerepe, hogy szavatolja az érdekek szabad játékát, érvényre jutásukat. A szabaddá tett munka föl kell hogy szabadítsa a magánvállalkozást is, a kockázatra és erőfeszítésre való hajlandóságot, a versengés szellemét. A helyzetünk javítására való törekvés oly mozgató erő, melyet egyetlen ipar sem nélkülözhet. Radikális a szakítás, teljes a szembefordulás a státusokra, hagyományos gyámsági formákra épülő rendi társadalommal. A két világ metszéspontjában a munkának egy új definíciója kap érvényt, s lehetővé teszi majd, hogy a "régi rendet" fölváltsa az új. A munkához való szabad hozzájutás olyan általános politikai célkitűzés, amely magával kell vonja a "régi rend" társadalmának strukturális reformját. 3.2. A munkához való "jog" A munkához jutás felszabadítása lép a büntető-fegyelmező munkakényszer helyébe. A munkára képes szegények megsegítésének módja nem lehet más, csak a munka. Az illetőségi elv megmarad - mint ahogy megőrződött a munkaképtelenség elve is -, csakhogy ezentúl a nemzet az a bázisközösség, amelyhez tartozás biztosítja a segélyezéshez való jogot. Segélyben részesülni - az állampolgárok kiváltsága. A munka ettől fogva olyan áru, melyet egy, a kereslet-kínálat törvényeit követő piacon adnak el. Ez azt jelentené, hogy az "épkézláb koldusnak" ettől kezdve a szabad piac megnyílása önmagában biztosítja a munkát. "Ebből következően most már joggal beszélhetünk érdemtelen, 'rossz szegényekről', akik zavarják a közrendet, veszélyeztetik a társadalmat, s ezért joggal váltják ki annak igazságos szigorát" (C. Bloch - A. Tuetey, Imprimerie nationale, Paris, 1910.). A segélyhez való jognak és a munka szabadságának látszatra harmonikus illeszkedése elfedi a kétféle kormányzati politika (szociális állam, liberális állam) közötti antagonizmust. A modern szociálpolitikák azon alapulnak, hogy vannak "szociális partnerek", s e szociális partnerek identitása csak később, egy stabilizálódott bérmunka-társadalom talpazatán alakult ki. Az államnak "kötelessége" fölállítani a közsegélyezés valamilyen rendszerét, adókat behajtani, intézményeket létrehozni stb. Az állam e mellett viszont nyíltan elhárítja magától azt a felelősséget,

66

"Nem az a szegény ember, akinek semmije nincsen, hanem az, aki nem dolgozik." (Montesquieu, 1749.)

112

hogy mindenki számára munkát biztosítson. A szabad munkához jutás a hatalomra kerülő "burzsoá" csoportoknak kedvezett.67 Joggal beszélhetünk a XVIII. század második felében rohamos fejlődésről a pénzügyekben és a nagykereskedelemben; a fejlődés lassúbb ütemű, mindazonáltal jelentékeny az iparban, s eléggé lassúbb a mezőgazdaságban. Az ősi egyensúlyok kezdenek meginogni, egy mind tolakodóbban helyet kérő gazdasági dinamika folyamatosan beleütközik a társadalom egészének súlyos tömegű mozdulatlanságába. Többé nem marginális, de valamennyi hagyomány és "örökség" ellene dolgozik, lett légyen szó akár politikai struktúráról, akár a jogi szabályozásokról, a föld megművelésének módjáról vagy arról, hogyan foglalkoztassuk a munkaerőt. A bérmunkáslét méltatlanságának elviselhetetlen súlya nem szűnik meg a munkaszabadság elvének puszta kinyilvánításával. A liberalizmus Achilles-sarka - ha föltételezzük, hogy rendelkezni akart volna valamiféle elképzeléssel a társadalmi igazságosságról - e léthelyzet alávaló társadalmi gyengesége volt. A munkaszerződés jogbiztosította reciprocitása hátterében kirajzolódik a szerződő felek társadalmi hátterének alapvető különbözősége az idő-dimenzió figyelembe vételénél is: a munkást a biológiai feltételek kényszerítik munkaereje eladására, mivel szükségletei nem tűrnek halasztást, megélhetéséhez azonnal szüksége van a munkabérre, míg a munkaadó berendezkedhet kivárásra, ő valóban "szabadon" szerződhet, mivel nem vergődik a szükségletek szorításában (Smith, 1892.). 4.1. A bérmunka társadalma Kiteljesedik egy új bérmunkaviszony, s ebben a bér már nem egy pontosan körülírt feladat elvégzésének ellenértéke csupán. Jogosultságokat teremt, szolgáltatásokhoz juttat a munkán kívül eső szférákban is (betegség, baleset, nyugdíj), és lehetőséget nyújt a társadalom életében való részvétel körének kiterjesztésére: fogyasztásra, lakásra, iskoláztatásra. A munkásság osztállyá strukturálódásának pillanata egyben az osztálytudat színre lépésének pillanata is. "Polgári" rétegek válnak "bérből élővé" - alkalmazottak, vezető beosztásúak, köztes szakmák képviselői, a harmadik szektor foglalkoztatottjai. S a bérmunkáslétre kényszerült társadalom úgy lép át a kétkezi munkáson, úgy taszítja ismét alávetett helyzetbe, hogy többé semmi reménye nem lehet arra, hogy vezető szerepre tehessen szert. Ha mindenki vagy úgy szólván mindenki bérből él, akkor a társadalmi identitást a bérmunkaviszony rendszerén belül elfoglalt helyzet határozza meg. A munkást léthelyzete többé-kevésbé e hierarchia legaljára utasítja. A bérmunka társadalmát magával ragadja a fejlődés ellenállhatatlan sodra: új meg új javakban bővelkedünk, - jogok és biztosítékok bővülő tárházával, a biztonságok és védelmek szaporodásával kecsegtetve. 4.2. Az új bérmunkaviszony kialakulásának a feltételei I. feltétel: Különbségtétel a ténylegesen dolgozó és a nem dolgozó (vagy csak félig-meddig aktív) népesség között, melynek során az utóbbit vagy ki kell szorítani a munkaerőpiacról, vagy abba szabályozott feltételek és formák között be kell tagolni. II. feltétel: A munkás hozzáláncolása a kijelölt poszthoz, valamint a munkafolyamat "az időfelhasználás pontos, elemekre bontott és szabályozott keretein belül" végigvitt racionalizálása (R. Salais, 1930.). A munkás nem egy külső kényszer foglya, hanem azon technikai műveletek egymásutániságáé, melyeknek szükséges időtartamát pontos mérések szabják meg. Így rögtön kiküszöbölhető a lógás, s vele együtt a kezdeményezésnek és a szabadságnak az a szűk mezsgyéje, melyet a munkás addig megőrizhetett. A fölaprózott munkafeladatok leegyszerűsödnek, mechanikusan megismételhetővé válnak: ettől kezdve már nincs szükség a sokoldalú szakképzettségre. A munkást ezzel megfosztják attól az előnyös alkupozíciótól, amellyel szaktudása, mesteremberi mivolta korábban őt felruházta. Fokozatosan kialakul a bérmunkaviszony egy új dimenziója, melyet a 67

"Mit nyerünk a nemesek arisztokráciájának eltörlésével, ha helyükbe a gazdagok arisztokráciája lép?" (Marat, 1791.)

113

munkafolyamat maximális racionalizálása jellemez, s így lehetővé válik a tömegtermelés feltételeinek megteremtése. III. feltétel: Olyan bérek, amelyek lehetővé teszik a munkásrétegek "új fogyasztási normáinak" kialakulását, és módot nyújtanak arra, hogy a munkás maga is haszonélvezője legyen a tömegtermelésnek (M. Aglietta, 1976.). Henry Ford észreveszi, hogy újfajta viszony van kialakulóban a munkabér emelkedése, a termelés növelése és a fogyasztás növekedése között. Ez nem csak abban áll, hogy a magasabb munkabér jobban ösztönöz a munkára, s így fokozza a termelékenységet, hanem a munkás most már nem csupán a termelésből veszi ki a részét, hanem a fogyasztásból is.68 IV. feltétel: A társadalmasult tulajdonból és a közszolgáltatásból való részesedés. A társadalombiztosítások első változataiban a szolgáltatások még túlságosan szegényesek ahhoz, hogy igazi újraelosztó funkciót tölthessenek be, és jelentősen befolyásolhassák a "fogyasztási normák" alakulását. V. feltétel: Betagozódás egy olyan munkajogba, amely a munkást egy kollektívum tagjaként ismeri el, akinek szociális jogállása az egyéni érvényű munkaszerződés dimenziójánál tágabb körre terjed. 4.3. A munkások helyzete A századelő szakszervezeti mozgalmának követelései között első helyen áll a heti munkaszüneti nap kivívása és a 8 órás munkaidő. De a megfizetett szabadidő elnyerése szimbolikájában sokkalta többet jelent, mint a munkaidő csökkentéséé, fölszabadító hatása sokkal alapvetőbb, mint a bérek emelkedése nyomán a fogyasztásba való bekapcsolódás lehetőségéé. Annak a hivatalos elismerését jelenti, hogy a munkás is ember, a munkának emberi méltósága van. Ehhez fontos adalék a pápai körlevél egyes részletei: “...A munkát tisztán eszköznek nézik javak előállítására és árunak, amelynek árát a szabad verseny állapítja meg. A magántulajdonjog öncél lett, pedig helyesen használati jog a közjó figyelembevételével. A dolgok értékét maguktól a dolgoktól függetlenül forgatják, s így minden vagyont könnyű mozgásba hoztak, ami a vagyonnak az erősebb kezekben összehalmozását és a tömegek elszegényedését eredményezte. A családi élet előbbrevaló az állami szövetkezésnél, következik, hogy jogai és kötelességei is előbbrevalók és természetesebbek. Az állam védelmezi meg kinek-kinek jogát, mert ez nem annyit tesz, mint elrabolni a polgárok jogait, hanem inkább megvédeni és biztosítani azokat: de itt meg is kell állnia a nyilvános hatalomnak. Az állam közreműködése általában oly törvények s állami intézmények megteremtésére irányuljon, melyek nyomában a köz- és magánjólét fölvirágozzék. Minél nagyobb jólét fakad az általános állami gondoskodás folytán, annál kevésbé szükséges a munkásjólétet külön utakon keresni. Az államkormányok feladatai közt fontos szerepet játszik az a kötelesség, hogy a polgárok minden egyes osztályát az osztó igazságosság sérelme nélkül egyenlőképpen védelmezzék. A jól elrendezett államok kötelessége testi és külső javakat is nyújtani, amelyek használata az erényes élethez szükséges. A méltányosság a munkások állami védelmét sürgeti, hogy a munka nyereségéből kellő rész jusson nekik, s a munka úgy fedezze lakás, élelem, ruházat tekintetében szükségleteiket, hogy helyzetük ne legyen nyomasztó. Ezen gondoskodás nemcsak hogy nem lesz kárára senkinek, hanem ellenkezőleg, mindenkinek előnyére fog válni, mivel nagyon is érdekében áll a társadalomnak, hogy azok, kiktől oly szükséges javak erednek, ne szenvedjenek ínséget. Akik a nyomorgó népnek minden szenvedés és baj nélkül való, szakadatlan örömmel és boldogsággal teljes életet ígérnek, bűnös játékot űznek a néppel, amelynek vége nagyobb csapásokat hoz az eddigieknél. Sem a munka tőke nélkül, sem tőke munka nélkül fenn nem állhat. A munkátadók legfőbb kötelességei közé tartozik, hogy munkásait ne tekintse rabszolgáknak, tisztelje bennük az emberi méltóságot. A munkásokra nem szabad több terhet rájuk rakni, mint amennyit elbírnak vagy olyasmit követelni, ami koruknak és nemüknek meg nem felel. A munkabérnek méltányos mértéke és fokozata meghatároztassék. Gondosan őrködjenek a gazdagok, hogy a szegények csekély keresményében erőszakkal, ravaszsággal vagy kamatcsalással kárt ne tegyenek (az ő vagyonkájuk minél csekélyebb, annál szentebb). 68

Mindez elég ahhoz, hogy a munkásság népes rétegei - jóllehet korántsem mindegyik - kilábalhassanak abból a szélsőséges nyomorból és állandó létbizonytalanságból, mely évszázadok óta osztályrészükül jutott.

114

A munkás munkában hiányt sohase szenvedjen s a munka után annyi bér járjon, hogy magát ne csak a munkaközben előforduló balesetek idejére, hanem betegség, aggkor s bármily szerencsétlenség esetére biztosíthassa. A munkásoknak annyi pihenés engedendő, amennyi szükséges a munka által felhasznált erők visszaszerzésére, mert a munka által elcsigázott erőt a pihenés fogja visszaadni. A társadalmi fejlődés két osztályra bontotta a polgárokat, s nagy űrt támasztott a kettő között. Egyik oldalon a hatalmasok, a nagyon gazdagok pártja, a másik oldalon a gyöngék tömegei. Ha már most a szegény népben fölébresztjük a reményt, hogy ő is szerezhet magántulajdont ezen a földön, akkor a két osztály lassan közeledik egymáshoz és megszűnik a kiáltó különbség a gazdagság és a nyomorúság közt. Fájdalmasan érzik a méltatlan bánásmódot nyereségre éhes munkaadók részéről, akik előtt annyit érnek, amennyi hasznot hajtanak a munkájukkal...” Rerum Novarum - XIII. Leó pápa körlevele a munkások helyzetéről, 1891. (Szent István-Társulat, Bp. 1991.) (Megj.: az eredeti könyv a pápai körlevél részletét nem tartalmazza, a jobb értelmezhetőség végett szúrtuk be. a szerk.)

A "követeléseknek" és a lassan kiharcolt "vívmányoknak" számos előzményei ismertek, melyek vagy módosultak vagy meg is valósultak. A vívmányok közös vonása, hogy azzal járultak hozzá a munkásosztály létviszonyainak stabilizálódásához, hogy sikerült fölszabadítaniuk a közvetlen és azonnali szükségletek szorító parancsa alól. A kötelező biztosítás döntő hatásúnak mutatkozott a munkásosztály sebezhetőségének a fölszámolásában. Most már nincs abban a helyzetben, hogy "csak a láncait" veszíthetné. 4.4. A kialakult struktúra Az ipari bérmunkásság elvesztette azt a történelmi súlyát és horderejét, mellyel a munkásmozgalom ruházta föl.69 A munkásosztály - jóllehet sokat javultak életkörülményei - egyáltalán nem olvadt bele a középosztályokba. A bérből élők aránya erőteljesen növekedett az aktív népességen belül: 1931-ben még az 50%-ot sem teszi ki, 1975-ben 83% (Franciaországban). Az aktív népesség összetételében bekövetkezett legjelentősebb változás a bérből-fizetésből élő, nem fizikai dolgozók számának a megnövekedése: 1931-ben 2,7 millióan voltak, 1975-ben 7,9 millióan. Ugyancsak jelentősek a csoporton magán belüli változások, hiszen a legdinamikusabb növekedést mutató csoportok egy alkalmazotti "elit" réteget alkotnak. Az elit alkalmazotti pozícióknak jelentős részét kezdetben olyan személyek töltik be, akik "vagyonos" családból származnak. Az uralkodó csoportokon belül inkább konkurenciaharc folyik, verseny a posztokért, mintsem homogenizálódás. Minden társadalmi organizmus, amelynek át kell alakulnia, arányait megváltoztatnia, könnyebben teszi ezt az egybeolvasztás eszközével, mint az erőszakos elkülönülésével (A. Sauvy, 1956.). A társadalom-egészben elfoglalt helyüket azon keresztül juttatják kifejezésre, amit fogyasztanak. Az egyén belső értékét a tárgyak fogyasztása a szó legkeményebb értelmében a társadalmi munkamegosztásban elfoglalt hely függvényeként szabja meg. Mindenki részt vesz a fogyasztásban, de nem mindenki ugyanazt fogyasztja; mind több embernek van diplomája, de a különböző diplomák értéke nem egyforma; szinte mindenki megy nyaralni, csak épp nem ugyanazokra a helyekre stb. A bérmunkára épülő társadalomban minden mozgásban van, mindenki a másikkal hasonlítja és méri össze magát. Létezik a szolgáltatások nyújtóinak egy olyan rétege, amely a legmobilabb, legdinamikusabb magját képezi a társadalomnak. E mag tagjai a legelkötelezettebb terjesztői a modernitás, a haladás, a divatok 69

A mezőgazdasági bérmunkások és gyermekeik hosszú időn át viszonylagos társadalmi emelkedésként élhették meg a munkásosztályba való beáramlásukat. Amikor ez az utánpótlási forrás elapad, a munkássors jelenti a legalacsonyabb léthelyzetet. Ebben a pozícióban azokat találjuk, akik képtelenek ebből fölemelkedni, ill. azokat, akiket a lefelé irányuló mobilitás ide vet.

115

és a sikeresség értékeinek. A társadalom egészéhez viszonyítva ők alkotják azt a csoportosulást, amelynek növekedése a legfolytonosabb és a leggyorsabb volt. A munkaerőpiac "külső zónáját" többségükben bevándoroltak, nők, szakképzetlen fiatalok vagy idős munkások alkotják. Ők töltik be a vállalatoknál a legtöbb kényelmetlenséggel járó, legnehezebb, legingatagabb munkaposztokat, az ő fizetéseik a legalacsonyabbak, s őket védik a legkevésbé szociális jogosultságok. A bérből élők társadalmának jobbára csak a peremén üthetnek tanyát. A munkaerőpiacon kívül vannak a "negyedik világ" szereplői, akik a városok peremvidékén élik kóbor életüket, kényszer szülte megoldásokkal vagy segélyekből tartják fenn magukat. 4.5. A bérmunka társadalma a közelmúltban Az aspirációknak a jövő tág horizontjára történő kivetítése csillapítólag hat a mai nap aktuális küzdelmeire, s hihetőnek tünteti föl az egyenlőtlenségeknek a fokozatos kiküszöbölését. A bérmunkás-társadalom működésmódját az jellemzi, hogy a jobb jövőbe vetett hit benn foglaltatik a jelen szerkezetében. A növekedés mindaddig, amíg tart, lehetővé teszi, hogy előleget vegyünk föl a jövőre. Az állam nemcsak a javak termelőjeként lép föl, hanem - mondhatnánk - fogyasztók, vagyis fizetőképes keresletet jelentő alkalmazottak létrehozójaként is. A közszolgálati létesítmények gazdagítják a társadalmasult tulajdont. A javak olyan típusát alkotják, amelyek nem sajátíthatók ki egyedileg, nem adhatók el a piacon, hanem a köz javát szolgálják. Ugyanabba a kategóriába tartoznak, mint a transzferált tulajdon, melyet a társadalombiztosítás jelentősen kiterjeszt. Párhuzamosan bontakozik ki a biztonságot-védelmet szavatoló tulajdon és a közösségi használatú tulajdon. A társadalombiztosítás létrehozott szervezetének az a célja, hogy biztosítsa a dolgozókat és családjukat a legkülönfélébb természetű kockázatok ellen, amelyek keresőképességüket fenyegethetik vagy korlátozhatják. A biztosítás általánossá válása a társadalom szinte valamennyi tagját a transzferált tulajdon rendszerének hatókörébe utalja. A társadalombiztosítás szervezetábrája jól leképezi a bérmunka-társadalom szerkezetét, azaz egy olyan társadalomét, amelyben minden foglalkozási-szakmai csoport vadul féltékeny előjogaira, s körömszakadtáig küzd azért, hogy ezeket elismertesse, s elfogadtassa az őt más csoportoktól elválasztó távolságot. A bérek növekedése összességében jól követte a gazdasági növekedést, melynek minden kategória haszonélvezője volt, anélkül azonban, hogy a jövedelmi különbségek csökkentek volna. Az állami kötelezettségvállalást is magukban foglaló paritásos eljárások nyújtotta biztosítékokat nézve még akkor is lehetett hinni abban, hogy a munkához való kvázijog nem fog csorbulni, amikor a helyzet már elkezdett romlani. A bérmunkás-társadalom látszólag emelkedő pályát futott be, egyszerre biztosította a kollektív gazdagodást és tette lehetővé a lehetőségek és biztosítékok jobb elosztását.70 Növekedett a fogyasztás mértéke, javultak a tulajdonhoz, a tisztes lakáshoz, a kulturális és szabadidős tevékenységekhez való hozzáférés esélyei. Lépéseket tettek a nagyobb esélyegyenlőség, a munkajog konszolidálása, a szociális védelmek kiterjesztése, a szegénység fölszámolása irányába. A szociális kérdés problémája szertefoszlani látszott a korlátokat nem ismerő fejlődés igézetében. Ez a pályaív mára megtört.

Rénes László

Debrecen, 1999. június 10.

 

70

Minden jel arra mutatott, hogy a bérmunkás-társadalom vívmányai kompenzálni fogják azt az integrációs deficitet, mely az ipari társadalom kezdeteit jellemezte.

116

DÖGEI ILONA-FERGE ZSUZSA A szubjektív szegénység és néhány társadalmi érték megítélése - az állam szerepe (részletek)71

1. A szubjektív szegénység72 A szegénység szubjektív73 megélésének alakulását több alkalommal vizsgáltuk: először 1995-ben az öt országra kiterjedő SOCO74 kutatásnál, majd 1996-ban és 1997-ben (a SOCO-tól független mintán) az MHP75 felvételén belül, illetve 2000-ben egy 1000 fős országos reprezentatív mintán.76 A négy vizsgálatnál az eredmények meglehetősen hasonlóak. A szubjektív szegénység szerinti megoszlások alig változtak. Az 1995 és 2000 közötti csekély elmozdulások (az önmagukat nem szegénynek vallók arányának előbb kis csökkenése, majd növekedése) nem kifejezetten szignifikánsak. A szociológiai tényezők, hasonlóan az előző vizsgálatokban tapasztaltakhoz, egyértelműen és konzisztensen differenciálják a véleményeket. A szegénység érzete először is életkorfüggő: az életkor növekedésével arányosan nő a családjukat szegénynek érzők aránya: a 30 éves és fiatalabb korcsoportban 8 százalék a szubjektíve szegények aránya, a 60 évesnél idősebbek körében ennek több mint háromszorosa, 27 százalék. Az iskolai végzettség és a szubjektív szegénység érzete nagyon erős szignifikáns összefüggést mutat, ugyanakkor az összefüggés nem egyenesvonalú, a szegénység érzetének csökkenése nem arányos az iskolai végzettség növekedésével, illetve a "nem szegények" arányának növekedése nem arányosan mozog együtt az iskolai végzettség növekedésével: a szegénység érzetének alakulása törésvonalat mutat az iskolai végzettség szerinti csoportokban. A családjukat szegénynek érzők aránya legnagyobb a 8 általánosnál kevesebbet vagy 8 általánost végzettek körében, az ennél magasabb végzettségűek esetében viszont a szegénységérzet jelentősen csökken, mégpedig az egyes csoportokban csaknem differenciálatlanul. Ugyanakkor a "nem szegények" aránya a szakmunkásképzőt vagy ennél magasabb iskolát végzettek csoportjaiban megnő, s a növekedés innen már arányos az iskolai végzettség növekedésével. A "teljes szegénység" érzete tehát az alacsonyabb iskolázottságúakban az átlagosnál jóval nagyobb arányban van jelen: míg a teljes mintában 18 százalék az arányuk, addig a 8 általánosnál kevesebbet végzettek 35 százaléka, a 8 általánost végzettek 27 százaléka tartja családját szegénynek. Ezzel szemben a "nem szegények" aránya a mintában 24 százalék, ugyanakkor a szakmunkásképzőt végzettek 26 százaléka, a középfokú végzettségűek 35 százaléka, a felsőfokú végzettségűek 45 százaléka mondja családjáról, hogy "nem szegény". A "nem szegények" arányának megnövekedése azt is magával hozza, hogy míg a felsőfokú végzettségűek azonos arányban, 45-45 százalékban érzik családjukat "néha szegénynek" és "nem szegénynek", addig a középfokú vagy ennél alacsonyabb iskolázottságúak több mint fele néha szegénynek érzi családját, és a többiek az iskolai végzettség

71

A teljes tanulmány megjelent az Esély c. társadalom- és szociálpolitikai folyóirat 2002/4. számában, ill. a www.szochalo.hu címen elérhető a Kurt Lewin Alapítvány weboldalán. 72 A kutatást az OTKA T 026067. támogatásával hajtottuk végre. 73 A szubjektív szegénység mérésére a kérdezettek saját helyzetükre vonatkozó önbesorolását alkalmaztuk. Az erre vonatkozó kérdésünk a következő volt: "Mostanában sokat beszélnek nálunk a szegénységről. Ön a családját (a háztartását): teljes mértékben szegénynek tartja, időnként, bizonyos szempontból tartja szegénynek vagy egyáltalán nem tartja szegénynek?" 74 Az ún. SOCO kutatás a rendszerváltás társadalmi következményeivel foglalkozik, s a bécsi Institut für die Wissenschaften von Menschen (IWM) égisze alatt folyt, ill. folyik. Az idézett adatfelvétel 1995. január-februárjában történt, országonként véletlenszerűen kiválasztott 1000 háztartásnál. A kutatás vezetői Ferge Zsuzsa, Sik Endre voltak. L. még Ferge et al, 1995. 75 L. Ferge (1997), Dögei-Ferge (1998) 76 A kérdésblokk a SZONDA IPSOS 2000. augusztusi OMNIBUSZ kérdőívén szerepelt. 2000-ben, az előző adatfelvételektől eltérően, a minta nem a háztartásfőkre volt reprezentatív, így a kérdezés során a kérdezett személye családtag is lehetett, nem a háztartásfő. A családokban a kérdezett személy az esetek 56 százalékában a főkereső, 44 százalékban viszont nem az. A másik eltérést az előző adatfelvételhez képest az okozza, hogy 2000ben a regresszióanalizís során az elemzésbe bevonható változók száma lényegesen kevesebb volt.

117

növekedésével a két pólus ellentétes oldalán csökkenő, illetve növekvő arányban helyezik el családjukat a "szegények" és "nem szegények" között. Az utóbbi három adatfelvétel adatait tekintve: míg a "szegények" aránya 1997-ben a középfokú végzettségűek körében ugrott meg 1996-hoz képest, addig 2000-ben a felsőfokú végzettségűek körében nőtt meg a szegények aránya az előző évekhez képest. A "nem szegények" aránya a szakmunkás és középfokú végzettségűek csoportjában folyamatosan nőtt az elmúlt évek alatt, míg a "nem szegény" felsőfokú végzettségűek aránya némi emelkedés után visszacsúszott, és 2000ben csaknem azonos az 1996. évivel. A foglalkozási viszonyt illetően: a kérdezettek aktivitása és a szegénység szubjektív érzete szintén szignifikáns összefüggést mutat: az aktívak 10 százaléka érzi családját "teljesen szegénynek", 31 százaléka viszont egyáltalán nem tartja szegénynek. A nem aktívak körében 24 százalék a "teljesen szegények", 18 százalék a "nem szegények" aránya. A "néha szegények" aránya az aktívak körében 59 százalék, a nem aktívakéban 58 százalék. Azaz a néha szegények aránya majdnem azonos az aktívak, nem aktívak körében, a két póluson viszont szegénységérzetük arányai felcserélődnek: az érzékelt szegénység aránya 10 százalék, tehát jóval kisebb az aktívak csoportjában, míg a nem aktívak körében ennek majdnem háromszorosa a szubjektíve szegények aránya. A "nem szegény" arány ezzel szemben 31 százalékos az aktívaknál, a nem aktívak körében pedig 17 százalék. Az aktívak közül szegénynek a segéd- és betanított munkások érzékelik legnagyobb arányban, 18 százalékban, a családjukat, ugyanakkor a vezetők, értelmiségiek körében is 12 százalék a szegények aránya. A vállalkozók 60 százaléka érzi úgy, hogy családját elkerüli a szegénység. A vezetők, értelmiségiek körében 43 százalék ez az arány. Közülük majdnem ugyanennyien, 45 százalékuk néha szegénynek érzik családját. Szubjektíve "nem szegény" a szakmunkások, termelésirányítók 31, az irodai dolgozók 27 százaléka, míg a segéd- és betanított munkások csoportjában 11 százalék ez az arány. Azaz a segéd- és betanított munkások körében a "nem szegények" aránya jóval kisebb, mint más csoportokban. A szegénységérzet társadalmi jelenléte az aktívak körében 2000-re, az előző évek tendenciáihoz képest változásokat mutat: míg 1996-ban és 1997-ben egyetlen törésvonalat mutattak az adatok77, éspedig a betanított és segédmunkások csoportja volt a leszakadó réteg, addig 2000-ben a vezetők, értelmiségiek 12 százaléka is szegénynek érzi családját. A szubjektíve "nem szegények" aránya két csoportban mutat az előző évek adatai szerint egyértelmű emelkedést: a vállalkozók és a szakmunkások körében. A többi csoportban fordított U alakú görbét ír le a "nem szegények" aránya: 1997-ben emelkedett 1996-hoz képest, míg 2000-re csökkent vagy az 1996-os szint közelére, vagy a vezetők, értelmiségiek körében ennél is alacsonyabbra. Tehát az aktívak körében a vezetők, értelmiségiek és a segéd- és betanított munkások csoportjában nőtt a szubjektív szegénységérzet, és csökkent a "nem szegények" aránya. A nem aktívak körében legnagyobb arányban a munkanélküliek és a nyugdíjasok érzékelik úgy 2000-ben, hogy családjuk teljesen szegény. Az előző évekhez képest a nyugdíjasok körében a szegénységérzet aránya változatlan maradt, míg a nem nyugdíjas inaktív keresők (pl. gyesen lévők) és az eltartottak körében az 1996-os szint alá csökkent. A munkanélküliek szegénységérzete 1997-hez képest csökkent, de még így is magasabb, mint 1996-ban volt. A gyerekszám gyenge összefüggést mutat a szubjektív szegénységgel. Ennek egyik lehetséges oka az, hogy a többgyermekes családok száma viszonylag alacsony, a családok 52 százalékában nincs gyerek, 25 százalék az egy gyermekes, 16 százalék a két gyermekes, 7 százalék a több gyermekes családok aránya. Alacsony számuk a többváltozós bontást nehezíti, illetve torzítja az eredményeket. A háztartások nagysága szintén gyenge összefüggést mutat a szubjektív szegénységgel: legnagyobb a "teljesen szegények" aránya a két fős családokban, 23 százalék, legalacsonyabb az öt fős családokban, ahol 13 százalék a szegények aránya. (A háztartások összetételéről nincsenek adataink.) Ugyanakkor az előző adatfelvételek eredményeihez hasonlóan, a szegénység szubjektíve az elváltakat, megözvegyülteket, házastárs vagy élettárs nélkül élőket sújtja leginkább. E mögött feltehetően a keresők alacsonyabb száma áll egyik magyarázó tényezőként. Régiók szerint Észak-Magyarországon a legerősebb a szubjektív szegénység megélése, és Észak-Dunántúlon a legkisebb. Településtípusok szerint a szegénység érzete legerősebb a községekben és legkisebb mértékű a városokban, ugyanakkor a családjukat alkalmanként szegénynek érzők aránya községekben és városokban szinte azonos arányban magasabb, mint a megyeszékhelyeken és Budapesten. A "nem szegények" aránya a település nagyságával egyenes arányban nő, legtöbb "nem szegény" Budapesten él, arányuk 31 százalék, míg a községekben lakók 19 százaléka érzi a családját nem szegénynek. A szubjektív szegénységre vonatkozó lineáris regresszió alapján az objektív szociológiai változók közül az iskolai végzettség, a munkajellegcsoport, a munkanélküliség, a 18 év alatti gyerekek száma, a biztonságok megélt deficitje, a biztonság-szabadság egyenlege magyarázzák 28 százalékban a szegénység érzetét. 1997-ben 0.33 volt a regresszióanalízis során kapott R négyzet értéke. Akkor az egyes magyarázó változók szignifikanciája erősebb volt.78

77 78

Dögei-Ferge 1998. Dögei-Ferge 1998.

118

(...)

2. A rendszerváltás megítélése 2000-ben a kérdezettek több mint fele a rendszert rosszabbnak ítéli az előzőnél, 26 százalékuk ítéli jobbnak és 17 százalékuk ugyanolyannak tartja. Van némi elmozdulás a rendszer megítélésében: miközben a rendszert negatívan megítélők aránya nőtt 1997-ben 1995-höz képest, addig 2000-ben 1997-hez képest 2 százaléknyit csökkent, de még így is magasabb, mint 1995ben volt. A rendszert jobbnak ítélők aránya egy U alakú görbét ír le az egyes adatfelvételek éveiben: 1997-ben volt a legalacsonyabb, s 2000-re ugyanolyan szintű lett, mint 1995-ben volt. A két rendszert ugyanolyannak ítélők aránya - miközben 1997-ben és 1995-ben azonos volt - 2000-re csökkent 1997-hez képest. A rendszer megítélése nem függ szignifikánsan a kérdezettek nemétől, ugyanakkor a rendszerrel kapcsolatos vélekedéseket szignifikánsan befolyásolják más szociológiai jellemzők, mint az életkor, iskolai végzettség, munkajellegcsoport, családi állapot. Az életkort tekintve, 2000-ben a legfiatalabbak ítélik meg legpozitívabban a rendszert és a 41-50 év közöttiek ítélik meg a legnegatívabban: a rendszert jobbnak ítélők aránya az életkor növekedésével fokozatosan csökken, míg a rendszert rosszabbnak ítélők aránya az életkor növekedésével eleinte nő, majd 50 éves kor felett csökken, de jóval felette marad a fiatalabbak csoportjában jelzett negatív véleményt adók arányának. A rendszer megítélése leginkább a fiatal, a 30 év alatti kérdezetteket osztja meg: ők csaknem azonos arányban tartják jobbnak és rosszabbnak a jelenlegi rendszert az előzőnél, míg a többi korcsoportban a kérdezettek több mint fele, illetve kétharmada negatívan viszonyul a jelenlegi rendszerhez. A rendszer pozitív megítélése az iskolázottság növekedésével csaknem folyamatosan emelkedik (kivételt a 8 általános végzettségűek képeznek). A teljes mintában a kérdezettek 27 százaléka ítéli jobbnak a jelenlegi rendszert, ugyanakkor a középfokú végzettségűek 39 százaléka, a felsőfokú végzettségűek 51 százaléka minősíti pozitívan a mostani rendszert. A rendszer negatív megítélése ellentétes tendenciát mutat: az iskolázottság növekedésével csökken a negatív megítélés, kivételt a 8 általánost végzettek képeznek, akik az összes kérdezett 55 százalékos negatív véleményével szemben 73 százalékban minősítik negatívan a rendszert. Az aktív kérdezettek fele 2000-ben rosszabbnak minősíti a jelenlegi rendszert, mint az előzőt, 18 százaléka értékeli ugyanolyannak, és csaknem egyharmada, 32 százaléka értékeli jobbnak. A foglalkozás és a rendszer megítélése szignifikánsan összefügg: a vezető beosztásúak és értelmiségiek fele jobbnak ítéli a jelenlegi rendszert, a vállalkozók 38 százaléka, az irodai dolgozók 27 százaléka, a szakmunkások, termelésirányítók 31 százaléka, míg a betanított és segédmunkásoknak csupán egyötöde ítéli jobbnak a rendszert az 1989 előttihez képest. Ugyanakkor az irodai dolgozók és a szakmunkások több mint fele, a segéd- és betanított munkások kétharmada rosszabbnak ítéli a jelenlegi rendszert. A nem aktív kérdezettek negatívabban viszonyulnak a jelenlegi rendszerhez, mint az aktívak: 61 százalékuk rosszabbnak tartja a jelenlegit az előzőnél, tehát 11 százalékkal magasabb ez az arány, mint az aktívak körében volt. A rendszert ugyanolyannak értékelők aránya hasonló mindkét csoportban, viszont kisebb arányban tartják jobbnak a régi rendszernél. A nem aktív kérdezettek utolsó foglalkozása szerint a volt irodai dolgozók (71 százalék) és a volt segéd- és betanított munkások (68 százalék) minősítik legnagyobb arányban rosszabbnak a jelenlegi rendszert. A volt vállalkozók 56 százaléka, a szakmunkások 48 százaléka, a vezetők, értelmiségiek 40 százaléka tartja rosszabbnak a jelenlegi rendszert. A volt vezetők és értelmiségiek a legmegosztottabbak a rendszer megítélésében: 47 százalékuk jobbnak, 40 százalékuk rosszabbnak minősíti. A lakóhely és a régió szerint is szignifikáns különbségek vannak a rendszer megítélésében. A budapestiek a legmegosztottabbak a rendszerrel kapcsolatos véleményüket tekintve: csaknem azonos arányban minősítik a rendszert az előzőhöz képest jobbnak (44 százalék) mint rosszabbnak (42 százalék), ugyanakkor a megyeszékhelyeken lakók 64 százaléka, a városiak 55 százaléka, a községben lakók 56 százaléka rosszabbnak ítéli a jelenlegi rendszert az előzőhöz képest. Régiók szerint az Észak-Magyarországon lakók ítélik meg legnagyobb arányban negatívan a rendszert, az itt lakók 71 százaléka tartja rosszabbnak a jelenlegi rendszert. A rendszer megítélése és az, hogy a kérdezett a szabadságokat vagy a biztonságokat értékeli fontosabbnak, szignifikánsan összefügg. A szabadságok és biztonságok egyenlegét tekintve, akik a szabadságot fontosabbnak tartják, mint a biztonságot, illetve mindkettőt azonos mértékben tartják fontosnak, a legpozitívabban minősítik a rendszert: 40 százalékuk jobbnak ítéli és 45 százalékuk rosszabbnak, míg a biztonságot 1-2 fokozattal fontosabbnak ítélők több mint fele rosszabbnak ítéli a rendszert, illetve a biztonságot ennél is fontosabbnak ítélők kétharmada rosszabbnak tartja a rendszert. Összességében a 30 év alattiak, a legalább középfokú vagy ennél magasabb végzettségűek, a nőtlenek, a budapestiek ítélik meg legpozitívabban a rendszert. (...)

119

3. Néhány társadalmi érték megítélése Az elmúlt évek során több kutatásunkban foglalkoztunk azzal a kérdéssel, hogy az emberek hogyan élik meg néhány fontos érték változását. Feltételeztük, hogy a rendszerváltásban való csalódottságnak, sőt, időben növekvő csalódottságnak egyik fő oka a létbiztonságok meggyengülése lehet, másik oka a szabadságok megítélésének módosulása: a rendszerváltás egyik fő mozgatója és legfontosabb nyeresége a szabadságok megnövekedése. Valóban, mint ezt 1993 óta folytatott vizsgálataink mutatják79, mindkét érték fontossága roppant nagy, bár nem minden szabadság vagy biztonság fontossága egyforma. Szabadságértékek 2000-ben80 A kérdés egyik metszete az, hogy mennyire tartanak fontosnak bizonyos szabadságokat (sajtó, vallás, tulajdon stb.), a másik pedig, hogy mennyire látják ezeket biztosítottnak. A szabadságok fontosságának megítélését tekintve 2000-ben a 11 érték fontosságának átlaga 5.3, az egyes értékek fontossága között 2 pont a legnagyobb különbség. Legfontosabb az orvosválasztás, a véleménynyilvánítás, az életforma-választás és legkevésbé fontos a pártalakítás és a civil szerveződés. Ami a szabadságok biztosítottságát illeti, a szabadságok sorrendje ebből a szempontból eltér a fontossági sorrendektől: legszembetűnőbb, hogy a második legfontosabb szabadság a vélemény-nyilvánítás szabadsága, amely a biztosítottság sorrendjében a 11 szabadság közül a tizedik, míg az ötödik legfontosabb szabadság, a sajtószabadság a biztosítottság szempontjából az utolsó. A szabadságok biztosítottságának átlaga 5.9. A leginkább biztosított a vallásszabadság, az utazás, az orvosválasztás és a pártalakítás. A legkevésbé biztosított a sajtó- és a vélemény-nyilvánítás szabadsága. Az elvárások és a biztosítottság arányát tekintve: legnagyobb a deficit a vélemény-nyilvánítást, az életformaválasztást, az orvosválasztást és a sajtószabadságot illetően, vagyis ezekkel az értékekkel kapcsolatban érzékelik az emberek azt, hogy az elvárásaikhoz képest kevésbé biztosítottak. Az elvártnál lényegesen nagyobb mértékben biztosított a pártszervezés, a civil szerveződés, a vallás, illetve valamivel nagyobb mértékben biztosított az utazás, a vállalkozás, a politikai szabadság és a tulajdon szabadsága. Szabadságértékek alakulása 1995-2000 között 1995 és 2000 között a 11 szabadságértéket tekintve az értékek fontossági struktúrája nem változott, az értékek fontossági sorrendje gyakorlatilag mindhárom adatfelvételben azonos: legfontosabbnak tartott érték az orvosválasztás, a vélemény-nyilvánítás és az életmódválasztás (2. és 3. váltakozva), a legkevésbé fontos a pártalakítás és a civil szerveződés. Az egyes adatfelvételek éveit tekintve 1995-ben a fontosságok választási átlagai között 2,1, 1997-ben 1,9 pont volt a távolság, 2000-ben 2,0. Az egyes fontosságok választási átlagai 1995-ben 6,0 és 3,9 között, 1997-ben 5,9 és 4,0, 2000-ben 6,3 és 4,3 között voltak. A szabadságértékek átlagos fontossága 1995-ben 5,4, két évvel később 5,2, öt évvel később 5,4 volt. A változatlan értékstruktúrán belül néhány szabadságérték fontossága a vizsgált öt évben némileg megnőtt: felértékelődött a pártalakítás (+0.4), az orvosválasztás (+0.3), a tulajdonszerzés, a vallás, a civil szerveződés (+0.2) fontossága, továbbá valamelyest nőtt az életmódválasztás, a vélemény-nyilvánítás, a sajtószabadság (+0.1) fontossága, árnyalatnyit leértékelődött az utazás, a vállalkozás (-0.1), és teljesen azonos maradt a politikai szabadság fontosságának megítélése. Ugyanakkor 1995-2000 között - 1997-ben - csökkent leginkább az értékeknek tulajdonított fontosság, ez alól csupán a politikai szabadság kivétel, amit mindhárom évben, egymástól teljesen különböző mintákon azonos fontosságúnak értékeltek az emberek.

79

Minthogy a korábbi vizsgálatok csak városokra vonatkoztak, itt csak az 1995., 1996., 1997. évi eredményekkel hasonlítjuk a mai adatokat. A korábbi évek tendenciái azonban rendkívül hasonlítanak az itt bemutatottakhoz. 80 A szabadságokra vonatkozó két kérdésünk a következő volt: "Kérem, mondja meg, hogy a következő szabadságjogok mennyire fontosak Önnek. Értékelje 1-től 7-ig, ahol a 7-es azt jelenti, hogy nagyon fontos, az 1es pedig azt, hogy egyáltalán nem fontos Önnek az adott szabadságjog. Tehát mennyire fontos Önnek a ..." A 11 szabadságérték a következő volt: vallásszabadság, vélemény-nyilvánítás, az orvosválasztás, a sajtószabadság, a pártalakítás, csoportok, érdekvédelmi szervezetek alakításának szabadsága, tulajdonszerzés, utazás, életformaválasztás, vállalkozás, politikai szabadság." "És Ön szerint mennyire biztosítottak ezek a szabadságok? Kérem, értékelje most is 1-től 7-ig, ahol a 7-es azt jelenti, hogy teljes mértékben biztosítottak, az 1-es pedig azt, hogy egyáltalán nem biztosítottak.

120

Az egyes értékek érzékelt biztosítottsága némi elmozdulást, hullámzást mutat a különböző adatfelvételek éveiben, emellett bizonyos értékek biztosítottságát mindhárom évben szinte azonosnak ítélik az emberek: az utazás és a vallás szabadságát érzékelik a legbiztosabbnak, ezt követi az orvosválasztás, majd a pártszervezés. Legkevésbé biztosított a sajtószabadság, ez mindhárom időpontban az utolsó, azaz 11. az értékek sorrendjében. A vélemény-nyilvánítás 1995-ben és 2000-ben is a 10., az életmódválasztás pedig a 9. A pártszervezés szabadságát azonos mértékűnek ítélik mindhárom évben. Kedvezőbbnek ítélik a tulajdonszerzés szabadságát 1997-ben és 2000-ben is, rosszabbnak ítélik a politikai szabadság és a civil szerveződés szabadságát az elmúlt évekhez képest. A vállalkozás szabadságának biztosítottságában hullámzást érzékeltek az emberek: 1997-ben érezték a legkevésbé biztosítottnak, ekkor az 1995-ös 7. helyről visszaszorult a 10. helyre, majd 2000-ben a 6. helyre került. A szabadságok biztosítottságát tekintve, a biztosítottság aránya gyakran 100 százalék fölött van. Ez nem azt jelenti, hogy sokallják a szabadságok biztosítottságát. Csupán azt, hogy a biztosítottság - pl. a pártalakítás esetében - megvan, de ezt a szabadságot nem értékelik olyan magasra, mint mondjuk az orvosválasztás vagy a sajtó szabadságát. A szabadságok fontosságának és biztosítottságának a viszonyát tekintve, a kérdezettek három érték esetében érzékeltek deficitet az 1995 és 2000 közötti években: az életmódválasztás, a vélemény-nyilvánítás és a sajtószabadság esetében. Ez utóbbi két érték esetében az 1997-es évben némi változás következett be, ekkor a deficit megszűnt, majd 2000-ben ismét érzékelték az emberek. Összességében tehát azt mondhatjuk, hogy jelentős szabadságdeficitet a polgárok nem érzékeltek 2000-ben Magyarországon. (...) Biztonságok 2000-ben81 Az emberek számára az egyes biztonságok - kivéve a politika kiszámíthatóságát - csaknem egyformán fontosak, majdnem maximális, átlagosan 6,7 a fontosságuk. Az értékek fontossági sorrendjében első a gyermekek jövője, ezt követi a lakhatás, a családi élet, a munkabiztonság, az egészségügyi ellátás, a jövedelem biztonsága, a közbiztonság és a politika kiszámíthatósága. A biztonságértékek biztosítottsága már hullámzó, leginkább a családi élet biztonsága adott, legkevésbé a közbiztonság. A biztonságok fontosságának és biztosítottságának különbsége nagy, azaz jelentős deficitet érzékelnek az emberek: 50 százalék a közbiztonság esetében és 52 százalék a jövedelem esetében, azaz ezen két érték esetében a legnagyobb az emberek által érzékelt hiány, deficit. 61 százalékos a deficit a gyermekek jövőjét és 68 százalékos a munka biztonságát illetően. 71 százalék a politika kiszámíthatóságát, 72 százalék az egészségügyi ellátást, 79 százalék a lakhatást illetően. A legkisebb a deficit a családi élet biztonságát illetően, ebben az esetben 89 százalék. Biztonságok alakulása 1995-2000 között Az emberek számára mindhárom évben a legfontosabb biztonság a gyerekek jövőjének biztonsága. Ezt követi a lakhatás és a családi élet biztonsága. A munka biztonsága a nyolc biztonság közül 1995-ben és 1997-ben is a hetedik helyre sorolódott, míg 2000-ben a 4. legfontosabb biztonság. Ezen biztonság fontossága tehát 2000-re felerősödött az előző 5 évhez képest. Az egészségügyi ellátás biztonsága a két utolsó adatfelvételkor az ötödik helyre került az 1995-ös negyedik helyről. A jövedelem biztonsága az egyes évek fontossági sorrendjében 5-4-6, a közbiztonság hátrább sorolódik, és a politika kiszámíthatósága mindhárom évben az utolsó. A biztonságok biztosítottságát tekintve a három adatfelvétel sorrendjei egyes értékek esetében azonosak, néhány érték esetében némi elmozdulást mutatnak: mindhárom évben azonosan első a családi élet biztosítottsága, ezt követi a lakhatás (2), az egészségügyi ellátás (3), a munka biztonsága (4), a gyermekek jövője (5), a politika kiszámíthatósága (6,7,6), a jövedelem biztonsága (7,6,7), és a közbiztonság (8). A legfontosabb biztonság, a gyermekek jövője tehát csak az ötödik az értékek biztosítottságának sorrendjében.

81

A biztonságokra vonatkozó két kérdésünk így hangzott: "Kérem, hogy a következő dolgok mindegyikéről mondja meg, hogy mennyire fontos Önnek a biztonságérzete szempontjából. Most is az előbbihez hasonló módon értékeljen 1-től 7-ig. Tehát mennyire fontos Önnek a biztonságérzete szempontjából az anyagi biztonság, a családi élet biztonsága, az egészségügyi ellátás biztonsága, a lakhatás biztonsága, munkahelyének biztonsága, gyermekei jövőjének biztonsága, a politika kiszámíthatósága és a közbiztonság?" Az egyes biztonságokra egyenként, egymás után kérdeztünk rá. "És hogy érzi, mennyire biztosak az Ön életében? Ismét értékeljen 1-től 7-ig, ahol a 7-es azt jelenti, hogy teljesen biztos, az 1-es pedig azt, hogy teljesen bizonytalan. Tehát mennyire érzi biztosnak...?"

121

Az emberek mindhárom évben úgy érzékelik, hogy hiányzik a biztonság a mindennapi életükből. Legnagyobb deficitet a közbiztonságot, a jövedelmet, a gyermekek jövőjének biztonságát, illetve a politika kiszámíthatóságát illetően tapasztalnak az emberek. A három adatfelvételt összehasonlítva, a biztonságdeficitek az egyes értékek esetében változnak. Csökken a közbiztonság deficitje (44, 48, 50%), a gyermekek jövőjének biztonságdeficitje (57, 58, 61%), és a politika kiszámíthatóságának deficitje (62, 62, 71%). Növekszik a lakhatás biztonságának deficitje (86, 84, 79%), az egészségügyi ellátásé (81, 75, 72%), a munka biztonságé (72, 73, 68%), stagnál a jövedelembiztonság (51, 54, 52%), és a családi élet biztonságának deficitje (90, 88, 89%). A biztonságok biztosítottságának és fontosságának egyenlege A biztonságok biztosítottságából kivontuk a fontosságukat, így megkaptuk a biztonságok egyenlegét. Az előzőekkel összhangban a közbiztonság, a jövedelembiztonság és a gyermekek jövőjének biztonsága mutatja a biztosítottság-fontosság közti legnagyobb különbséget. A szabadságok és biztonságok fontosságának egyenlege A két érték fontosságának egybevetéséből számítottuk ki a szabadságok és biztonságok egyenlegét, amikor a szabadságok fontosságának átlagából egyénenként kivontuk a biztonságok fontosságának átlagát. A kérdezettek 18 százaléka számára fontosabb vagy ugyanolyan fontos a szabadság, mint a biztonság, míg a többi kérdezett számára csaknem azonos arányban 1, 1-2, illetve több fokozattal fontosabb a biztonság (28, 28, 26%). A nők számára, az irodai dolgozók és segéd- és betanított munkások, az alacsony iskolázottságúak és a teljesen szegények és a rendszert negatívan megítélők számára fontosabbak a biztonságok mint más csoportok számára. 1997-hez képest 2000-ben a szabadságot a biztonsággal azonos fontosságúnak vagy fontosabbnak érzők arányai az egyes foglalkozási csoportokon belül hasonlóbbá váltak: a vezetők, értelmiségiek, a vállalkozók és az irodai dolgozók aránya csökkent, a szakmunkásoké, segédmunkásoké nőtt, ugyanakkor a biztonságot a szabadságnál sokkal fontosabbnak tartók aránya a segéd- és betanított munkások kivételével csökkent. A segéd- és betanított munkások továbbra is jóval fontosabbnak tartják a biztonságot, mint a szabadságokat. A biztonságoknak szélsőségesen nagy fontosságot tulajdonítók aránya a kérdezettek iskolai végzettség szerinti csoportjaiban nagyon eltérőek: az alacsonyabb végzettségűek fele, illetve 32 százaléka tulajdonít nagy fontosságot a biztonságoknak a szabadságokéhoz képest. Összességében tehát az említett fontos változók szerint a kérdezettek nagyon megosztottak a biztonságok fontosságára vonatkozó véleményeikben. Megosztottságuk a szegénység szubjektív érzetével kapcsolatban kimutatott csoportspecifikumokkal azonos. (...)

Irodalomjegyzék Dögei Ilona-Ferge Zsuzsa (1998): A szegénységgel és az állami feladatvállalással kapcsolatos attitűdök. Zárótanulmány. MHP Műhelytanulmányok 9. TÁRKI, Budapest, szerk.: Sik Endre és Tóth István György. 164169. o. Ferge Zsuzsa (1994): Szabadság és biztonság. 2000, 1994. augusztus. Ferge Zsuzsa et al. (1995): Societies in transition. International report on the social Consequences of the Transition, a survey carried out as part of the SOCO project initiated and coordinated by the Institute for Human Sciences Vienne. Crossnational report on five countries, prepared by Zsuzsa Ferge, Endre Sik, Péter Róbert, Fruzsina Albert. IWM, Vienna. Ferge Zsuzsa (1996): A rendszerváltás megítélése. Szociológia, 1996. 1. 51-74. o. Ferge Zsuzsa (1996): Freedom and Security. International Review of Comparative Public Policy, Vol. 7. 1996. 19-41. o. Ferge Zsuzsa (1997): A szegénységgel kapcsolatos attitűdök, Az ajtók záródnak (?), MHP Műhelytanulmányok 8. TÁRKI, Budapest, szerk.: Sik Endre és Tóth István György. 122-128. o. Ferge Zsuzsa-Dögei Ilona (1997): Rövid kiegészítés az adótudatosság kérdéséhez, Az ajtók záródnak (?), MHP Műhelytanulmányok 8. TÁRKI, Budapest, szerk.: Sik Endre és Tóth István György. 143-147. o. Ferge Zsuzsa-Dögei Ilona (1998): Néhány társadalmi érték megítélése - az állam szerepe. Zárótanulmány. MHP Műhelytanulmányok 9. TÁRKI, Budapest, szerk.: Sik Endre és Tóth István György. 170-177. o. Ferge Zsuzsa (2000): Elszabaduló egyenlőtlenségek. Társadalomtudományi olvasókönyvek. Hilscher Rezső Szociálpolitikai Egyesület és ELTE Szociológiai Intézet Szociálpolitikai Tanszék. Budapest.

(Esély c. társadalom- és szociálpolitikai folyóirat 2002/4.)

122

Michal Bucko - Lori Gerstley MARKETING82 (részletek)

BEVEZETÉS A kelet és közép-európai NPSZ-ek vezetőinek a marketing még mindig egy új, alig használt fogalom. Némely országban még mindig úgy tekintenek a marketingre, mint egy kifejezetten profitorientált cégek által használható eszközre. Folytatva ezt a gondolatmenetet, azon nonprofit szerveződéseket, melyek használják a marketinget tevékenységeik sikere érdekében, a többi NPSZ sokszor nem is tekinti nonprofitnak. A térség országaiban az emberek sokszor félreértik magának a “marketing” szónak a jelentését, és azt hiszik, hogy az “negatív értékeket és arculatot” alakít ki szervezetüknek. A valóságban azonban szinte minden NPSZ használ marketing eszközöket a mindennapi munkája folyamán. A szervezet nem ismeri fel, hogy amit csinál, beleillik a marketing elméletbe, mivel nem ismeri a marketing szó jelentését. A portástól, aki minden nap felveszi a telefonokat a fejlesztő és a szervezetet a média felé képviselő kuratóriumi tagokig, akik esetleg még érdekképviseleti tevékenységet is folytatnak vagy új támogatókat keresnek szervezetüknek, mindenki végez marketing tevékenységet is a szervezetben. Azon szervezetek és vezetők, akik nem hisznek a marketing szervezetirányításba történő integrációjában, nehéz időknek néznek elébe küldetésük teljesítésekor, sőt a túlélésük alapjában véve meg fog kérdőjeleződni. MI IS A MARKETING? Ahogy a népesség növekedik, a politikai tájkép változik, a cégek és szervezetek egyre tapasztaltabbá válnak, a marketing egyre inkább megmutatja, hogy miképp is igazgassuk dolgainkat. A legjobb hírnévnek örvendő marketing szakemberek a marketing jelentését úgy definiálják, hogy az egy olyan folyamat, mely segíti az embereket, hogy az értéket jelentő dolgokat olyasvalamire cseréljék, amire szükségük van. A jól ismert, marketingre specializálódott professzor, Phil Kotler azt mondta: “A marketing az igények feltárása és kielégítése … oly módon, mely mindkét fél számára pozitív értéket teremt.” A fogalom “marketing” a “market”=“piac” szóból származik. A piac azon hasonló igényekkel bíró lehetséges fogyasztók csoportja, akik hajlandók egyfajta értéket nyújtani az eladónak, aki cserébe - árukkal vagy szolgáltatásokkal - kielégíti igényeiket. A marketinget tekinthetjük egy olyan folyamatnak, mely során azok az emberek, akiknek szükségük van valamire, találkoznak azzal, aki ezt nyújtani tudja. Az NPSZ-ek ilyen cseréket bonyolítanak le programjaik résztvevőivel, a támogatókkal, az önkéntesekkel, a választott képviselőkkel, a médiával, valamint más szervezetekkel, cégekkel. A sikeres marketing stratégiák képessé teszik a szervezeteket küldetésük beteljesítésére, programcéljaik elérésére és biztosítják a szervezet anyagi jólétét. Mindezt oly módon, hogy pontosan meghatározzák különböző partnereik igényeit, és folyamatosan kielégítik azokat. A marketinget nagyon sokszor összekeverik az eladással, a nyilvánossággal és/vagy a hirdetéssel. A valóságban a fenti 3 elem tényleg része egy szélesebb marketing eszköztárnak, de bennük sok egyéb elemet is találhatunk. A szervezet küldetésének meghatározása, a szolgáltató programok és ellenértékük kialakítása, az igénybevételi csatornák (elosztás) rendszerének kiválasztása és kialakítása, a piac kutatása, az eredmények mérése, a felmerülő problémák megoldásának tervezése - nos, ezek mind szerepet játszanak a nonprofit marketingben. Hogyan kapcsolódik a marketing más szervezeti tevékenységekkel, mint pl. a stratégiai tervezés? Nyilvánvalóan kettő kapcsolódik és tagja annak a nagy családnak, mely a többi különböző menedzsment területből is áll (lásd pl. adományszerzés, kuratórium fejlesztése vagy érdekképviselet). A stratégiai tervezés alakítja ki a szervezet átfogó irányvonalát - hova akar a szervezet eljutni jövőre, öt vagy tíz év múlva. Ezenkívül meghatározza, hogy melyek (és miért azok) a legfontosabb lépések, amelyeket a szervezetnek meg kell tennie, hogy elérje céljait.

82

A mű eredeti címe: Marketing: A How-to-Guide. © 1997. Michal Bucko és Lori Gersley

Johns Hopkins University Institute for Policy Studies, Wyman Park Building. 34th and North Charles Street, Baltimore, Maryland 21218 U.S.A. (Fordította: Suhajda Éva Virág)

123

A marketing a stratégiai terv egy oldalága, mely egy igen hatékony eszköz a stratégiai terv megvalósításához. Mielőtt nekifogunk a marketing folyamatnak, muszáj meghatároznunk, hogy ez a stratégiai terv mely részét érinti. Amikor egy szervezet egészségesen működik, a marketing segít egy átlagon felüli növekedés kialakításában. Ha azonban a szervezet beteg és küszködik, a marketing segíthet a túlélésben. A legfejlettebb társadalmakban a stratégiai tervezés és a marketing társak, céljaik és végrehajtásuk szorosan összekapcsolódnak. A MARKETING FOLYAMAT A sikeres marketing terv elkészítésének hét fontos lépése van: 1. Határozzuk meg, hogy a stratégiai terv mely részei kamatoztatnák a marketinget. 2. Tűzzünk ki marketing célokat. 3. Pozícionáljuk szervezetünket. 4. Határozzuk meg marketingeszközeinket. 5. Készítsük el a marketing tervet. 6. Tervezzük meg marketingkommunikációs kampányunkat. 7. Értékeljük a folyamatot és az eredményt. 1. LÉPÉS: Határozzuk meg, stratégiai tervünk mely része kamatoztatná a marketinget! Mielőtt sok időt és energiát fektetnénk a marketing folyamatba, pl. célok kitűzésébe, versenytársak elemzésébe, ötletgyűjtő stratégiákba, fontos, hogy meghatározzuk, milyen szerepet játszik a marketing stratégiai tervünk megvalósításában. E feladathoz leggyakrabban egy GYELV-elemzésnek hívott módszert használunk83, mely nevét 4 szó kezdőbetűjéből kapta: gyengeségek, erősségek, lehetőségek és veszélyek. Ez az elemzés tehát e négy terület feltárására készteti a szervezet menedzsereit. E módszerrel szervezetünk jelenlegi státuszát és jövőbeli lehetőségeit tárhatjuk fel. Általában az erősségek alatt azokat a belső szempontokat értjük, melyekre építhet szervezetünk. A gyengeségek belső korlátainkra utalnak - hibáinkra, hiányosságainkra, például eddig tapasztalt nehézségekre vagy konkrét jellemző helyzetekre. Ilyen gyengeség például a rossz pénzügyi helyzet. Ilyenkor olyan stratégiát kell kialakítanunk, mely ezt a problémát pozitívummá tudja fordítani. A szervezetnek döntenie kell arról, hogy újra átgondolja: melyek az elsődlegesen fontos feladatai, esetleg agresszív adománygyűjtést kezdeményez. Ez a belső kivizsgálás megszolgálja a ráfordított időt, hisz feltárja a szervezet irányításában előforduló ellentmondásokat valamint betekintést enged abba, hogy a szervezet különböző részei kellően együttműködnek-e. Ezzel a belső felméréssel nem tényeket és statisztikát próbálunk összeállítani; amit kapni szeretnénk az minőségi információ - fontos meglátások és megérzések a szervezettel kapcsolatban. Ezen analízisnek nagyon alaposnak kell lennie, és meg kell vizsgálnia a szervezet belső működésének kulcsösszetevőit, a következőket is beleértve: • szervezet története • anyagi stabilitás • adományok és pályázati pénzek • a különböző programok és területek költségvetése • kapacitások • az ügyfelek elégedettségének statisztikái • programok megvalósítása • sikerek • kudarcok. A a GYELV-elemzés lehetőségek része a kívülről jövő erősségek, lehetőségek feltárására irányul. Sokszor előfordul, hogy a lehetőségek szinte bekopognak az ajtónkon, csak senki sincs otthon, aki kinyitná azt. A GYELV-analízis ezen része felnyithatja a szervezet szemét a lehetséges külső erőforrásokra. Sok szervezet gyorsan lecsap a kínálkozó alkalmakra, ám sosem veszi a fáradságot arra, hogy alaposan körülnézzen és meghatározza, milyen egyéb lehetőségek jöhetnek még szóba.

83

Gyakrabban használjuk az angol szavak kezdővetűivel: SWOT-analízis (megjegyz. a szerk.)

124

A kínálkozó lehetőségek feltárására jó eszköz a piackutatás. A piackutatás egy információgyűjtő folyamat, mely során a piacunkra/célcsoportunkra vonatkozó információkat gyűjtünk és elemzünk, majd az eredményt felhasználhatjuk a marketing és egyéb tervezési döntéshozatal folyamán. Piackutatást a marketingfolyamat sok különféle pontján alkalmazhatnak a cégek és a nonprofit szervezetek. Nonprofitként talán legjobban akkor kamatoztathatjuk a piackutatás eredményeit, ha egy program legelején készítjük el a felmérést, mely alapján fontos döntéseket hozhatunk szolgáltatásunk kialakításáról és felhasználásáról. Piackutatásunk eredményei sokkal hatásosabbá tudják tenni a marketing és a marketingkommunikációs (reklám)-tervünket. Vannak olyan szervezetek is, amelyek csak marketing eszköztáruk (amelyről később még szót ejtünk) kialakítása után vágnak bele a piackutatásba, ha úgy ítélik meg, hogy nincs elegendő információjuk célcsoportjuk igényeiről. Ezen információ ugyanis nélkülözhetetlen a marketing terv kialakításakor. Akkor is jól használhatjuk a piackutatást, ha elindítottunk egy új szolgáltatást és szeretnénk megtudni a visszhangját. Amikor egy program befejeződik, a piackutatás az értékeléshez szükséges információkat bocsáthatja rendelkezésünkre. Fellibbenti a fátylat arról, hogy mi működött jól a programban, és min lenne jó változtatni az elkövetkezőkben. A következő információkat szerezhetjük meg piackutatás folyamán: • célcsoportunk igényei és szükségletei • hírnevünk és a célcsoportok hozzáállása szervezetünkhöz • marketingkommunikációs kampány eredményessége • létező szolgáltatások eredményessége • új szolgáltatások megajánlásának lehetősége • piac mérete és piacrészesedés. A következő piackutatás-típusok léteznek: • demográfiai kutatás • szolgáltatási terület felmérése • kliensek elégedettségi adatainak gyűjtése • informális felmérés • rendszerezett felmérés • tapasztalati és kvázi-tapasztalati módszerek • fókuszcsoport. Mitől lesz értékes a piackutatás? Sok különböző faktor befolyásolhatja: ki készíti, hogyan és ki értékeli. Érdemes a fejünkben tartani, hogy sok piackutatás túl absztrakt és kevés realitást tükröz a valóságos helyzetről. A lehetséges legjobb módszer, amit egy nonprofit szervezet használhat, ha a program vezetői előbújnak kényelmes irodájukból és maguk beszélnek a programok résztvevőivel. Piacunk minőségi szempontjait soha nem hagyhatjuk figyelmen kívül. Direkt ellenőrzéssel feltárhatjuk, mennyire fogadókészek klienseink a változtatásra és hogy milyen hátráltató tényezők merülhetnek fel a szolgáltatásunk elindításakor. Minél közelebb kerülni klienseinkhez - ennek elsődleges szempontnak kell lennie egy nonprofit szervezet vezető számára. Majd’ minden szervezet szembekerül külső veszélyekkel, olyan fenyegetésekkel, melyek sikerét veszélyeztetik. A veszélyek fenyegethetik az egyes programot, a működési területet, a szervezetet, stb. A külső elemzés a belső elemzés során felmerült meglátások valósághoz való kapcsolódását tárja fel. Észrevehető, ha a vezetés jól értelmezi saját piaci helyzetét - vagy éppenhogy fogalma sincs arról, ami történik. A sikeres külső elemzéshez különböző csoportok tagjait érdemes megkérdezni, például a programok résztvevőit, a lehetséges résztvevőket, önkénteseket, támogatókat és az adott terülten dolgozó újságírókat. A kérdezőbiztosoknak az adott terület szakértőinek kell lenniük, tehát nem a munkatársaknak vagy a vezetésnek. Ez hatékonyabb megközelítés, mert így a kérdezők pártatlanok lesznek, mélyebbre hatolhatnak a problémák feltárásában és többet megtudnak a szervezetnek fontos emberek véleményéről és hozzáállásáról. A külső elemzés során olyan környezeti trendeket is felismerhetünk, melyek bizonyítják, hogy szükség van a szervezet tevékenységének megváltoztatására. Küldetésünk, felajánlásaink, mindennapi működésünk megerősítést kívánnak a bennünket körülvevő világtól. A következő trendeket érdemes figyelembe venni: Szociális: A Kelet- és Közép-európai NPSZ-ek átfogó szociális változásokkal szembesülnek. A szervezeti menedzsereknek fel kell ismerniük ezen változásokat és megfelelően kell reagálniuk rá, ha be akarják tölteni küldetésüket.

125

Gazdasági: A működési területünkhöz szükséges szolgáltatások és országunk gazdasági helyzete között szemmel látható a kapcsolat. Figyelembe kell vennünk például a munkanélküliség alakulását, a fizetéseket, a vásárlási mintákat, az infláció arányát és a lakásárakat. A gazdasági adatok segíthetnek a szervezetnek a működési döntések meghozatalában. Politikai: A napi politika alakulása főleg azokban az országokban, ahol a változások mindennaposak, nélkülözhetetlen a szervezet számára, hogy időben reagálni tudjon. Az a szervezet, aki jól informált a politikusok filozófiái és platformjai tekintetében, jobban fel tud készülni a szervezet küldetését és működését érintő döntésekre. Jogi/szabályzati: Törvények és szabályok gyakran korlátozzák a szervezet működését vagy működési területét. Emiatt nélkülözhetetlen, hogy mindig tisztában legyünk ezekkel az irányzatokkal. Ha szervezetünk időben észleli a törvény- vagy szabálymódosításokat, megfelelően tud reagálni rájuk. Például elkerülhetetlen az állami támogatás csökkentése, tehát a szervezetnek érdemes megváltoztatnia a marketing tervét, és több támogatót és/vagy fizető ügyfelet kell találnia. Demográfiai: Miközben szervezetünk küldetésének megvalósításán munkálkodik, mindig tartsuk szemmel a demográfiai trendeket. Végülis a legtöbb küldetés emberekről szól. Emiatt ha a demográfiai hullámok következtében változások állnak be működési területünkön, rögtön fel kell fedeznünk azokat és reagálnunk kell rájuk. Ezen változások ugyanis a piacunk leglényegesebb tulajdonságaik fedhetik fel. A külső veszélyek feltárása megalapozhatja egy szervezet stratégiai tervét, mivel így meg lehet akadályozni azokat a kieséseket, melyeket a felmerülő problémák okozhatnak. Például van-e olyan kockázat, mely veszélybe sodorhatja a felsorolt lehetőségek valamelyikét? Végre befejeztük a GYELV-elemzést - most hogyan tovább? Jól néz ki bár hivatalos a külseje, de hogyan tudjuk alkalmazni a valóságban? Hogyan tudjuk erősségeinket hatékonyabban felhasználni? Gyengeségeinket kiküszöbölni? Mit tegyünk azért, hogy a felmerülő lehetőségek teljesen kihasználtak legyenek? Hogyan minimalizáljuk a lehetséges veszélyeket? Csoportunknak következő feladata meghatározni a kapott eredmények segítségével a szóba jöhető stratégiákat. 2. LÉPÉS: Tűzzünk ki marketing célokat! Miután szervezetünk felismerte szerepét és meghatározta küldetését, nekiláthatunk marketing tervünk elkészítésének. Az ok, mely miatt ez csak a 2. lépés e könyvben az az, hogy egy marketingben kevéssé jártas szervezetnek először mindenképpen meg kell csinálnia azt az elemzést, melyről előzőleg szót ejtettünk. Mikor célokat határozunk meg a marketing tervünkhöz, minél konkrétabban kell eldöntenünk: mit akarunk elérni a marketinggel és hogyan tudjuk mérni az eredményeket. Két marketing céltípus van: az akciócélok és az imagecélok. Céljaink irányulhatnak bármelyikre, vagy akár mindkettőre is. Akciócélok Az akciócélok konkrét, célspecifikus, mérhető eredménykategóriák. Tipikusan olyan dolgokat foglalnak magukba, amiket meg lehet számolni (pl. résztvevők száma, összegyűjtött adomány mennyisége, éves kampány folyamán toborzott új tagok száma). A négy kérdés A következő négy kérdés megválaszolásával könnyen meghatározhatjuk akciócéljainkat. 1. Melyek a lehetséges legjobb eredmények, amelyekre számíthatunk? Milyen időkeretek között? Emeljük magasra a mércét. Jobb, ha először inkább a csillagos égnél kezdjük, mint hogyha már most leragadunk a rideg valóságnál. Előfordulhat, hogy a magasan meghatározott cél lesz az, ami új magasságok elérésére ösztönöz majd. 2. Milyen külső tényezők segíthetnek vagy hátráltatnak ezen ideális célok elérésében? Olyan dolgokra gondoljunk most, melyek befolyásolhatják a szervezetünket: mint például rossz hozzáállás, törvénykezési problémák, piaci irányzatok, népesség, munkanélküliség vagy versenytársak. Azokat a tényezőket se felejtsük ki azonban, melyek segíthetnek, mint például együttműködési lehetőségek, adományok, munkatársak kapacitása, vagy a piac hiányosságai.

126

3. Hogyan befolyásolhatják a költségvetés, munkatársak kapacitása és egyéb források e célok elérését? (Van elegendő időnk, forrásunk, emberünk?) Nézzük át a szervezeti erőforrásokat, hogy lássuk, mekkora a kapacitásunk. Mit tudunk valójában a marketingre áldozni? Van jelenleg elegendő forrásunk arra, hogy megvalósítsuk marketing tervünket? Ha nincs, nézzük meg, tudunk-e átcsoportosítani, vagy esetleg tud-e valaki időt szentelni további források felkutatására. 4. Mindezek alapján, melyek a reális, elérhető akciócélok? Meddig kell elérnünk őket? Az első három kérdés megválaszolása után pillantsunk rá újra az ideális eredményekre, melyeket elérhetnénk, ha a külső és belső körülmények nem határolnának minket. Az összegyűjtött információ segítségével ezek után határozzuk meg a reális célokat és határidőt. Image-célok Az a szervezet, mely szeretné, ha jobb kép alakulna ki róla a létezőnél, vagy ismertebbé szeretne válni, tűzzön ki image-célokat is. Ha a következő kérdések valamelyikére a válaszunk igen, akkor mindenképpen szükséges, hogy image-célokat tűzzünk ki. • Egy teljesen új szervezet vagyunk? • A szervezetünk megváltozott, megnőtt vagy új termékeket alakított ki? • Nem tükröz minket az image-ünk? • Azt gondoljuk, hogy az emberek nem tudják, hogyan tudnánk mi kielégíteni az igényeiket? • Szeretnénk, ha a szervezetünk ismertebb lenne? • Szeretnénk, ha megerősödne a hírnevünk? • Szeretnénk, ha meg tudnának minket különböztetni más hasonló szervezettől? 3. LÉPÉS: Pozícionáljuk szervezetünket! Az előző lépés után nyilvánvalónak tűnhet, hogy új image-t kell kialakítani szervezetünknek. De mi legyen az? A szervezet egyedi szerepének és kívánt képének meghatározásához jól használható módszer a pozícionálás. E technika alkalmazható különlegességünk feltárására is. Az első benyomások, állandó szervezeti üzenetek, a küldetés vagy akár a folyamatosan jó minőségű programok felhasználásával is pozícionálhatjuk szervezetünket. Ha sikerül jól meghatároznunk pozíciónkat, az emberek tudni fogják kik is vagyunk, és mit is csinálunk. S ahogy egyre jobban ismernek minket, több emberrel és csoporttal kerülünk kapcsolatba ők mind befolyásolhatják tevékenységünket. Idővel a külső lehetőségek száma is jelentősen megnő, így több profitáló cserekapcsolatot tudunk kialakítani. Hogyan pozícionáljuk szervezetünket? 1. Ellenőrizzük küldetésünk, hogy elég tiszta és érthető-e s hogy jól tükrözi-e a szervezet jelenlegi irányvonalát. Ha a küldetés zavarosnak tűnik, pozícionálás előtt definiáljuk újra. 2. Vizsgáljuk meg közösségünk igényeit és szükségleteit, valamint, hogy miképp tudjuk azokat kielégíteni. Dönthetünk úgy, hogy jelenlegi szerepünket erősítjük, azonban megcélozhatunk akár egy teljesen más célcsoportot is tevékenységünkkel. Azonban ne essünk abba a hibába, hogy minden feltárt igényt ki szeretnénk elégíteni. Jobb, ha azon a területen maradunk, amihez igazán értünk. 3. Ha már tudjuk, mi is az az egyedi szerep, amit a közösségünk életében betöltünk, le kell ellenőriznünk valósságát. Határozzuk meg a lehetséges versenytársakat és partnereket. Teljesen újszerű a tevékenységünk, vagy már másik szervezet csinál hasonlót? Lehetséges, hogy a küldetés megvalósításához jobb, ha csatlakozunk hozzájuk és összeadjuk erőforrásainkat, ám lehet az is, hogy érdemesebb egyedül próbálkozni. Ezen kérdések vizsgálata után döntsük el, mitől is vagyunk egyediek s hogy egyedül akarjuk-e elérni a célunkat. 4. Határozzuk meg a pozíciómondatunkat. Ez egy állítás a szervezet jellegéről és hírnevéről. Különbözik a küldetéstől. Az ugyanis a szervezet céljairól ez pedig megbízhatóságáról szól. A pozíciómondat rövid és tömör legyen. Könnyen érthető, cselekvésre utaló szavakat használjunk, melyek szervezetünket jól jellemzik. A pozíciómondat meghatározásakor az összes ez idáig összegyűjtött információra építhetünk. Gyűjtsünk össze minden lehetőséget ötletrohammal, majd kérjünk fel egy személyt vagy egy kisebb csoportot a mondat valós megszövegezésére. Ha nagyobb körben próbáljuk meghatározni a mondatot, előfordulhat, hogy sikerül közös megegyezésre jutni, de nem feltétlenül az lesz a lehető legjobb pozíciómondat.

127

5. Teszteljük a pozíciómondatot szervezetünkhöz közel álló csoportokkal. A legtöbb ötlethez ugyanis szükségeltetik valamiféle jóváhagyás - pénzügyi, morális, politikai vagy akár mind a három. Ezt ellenőrizendő készítsünk elő egy rövid prezentációt az új mondatról és adjuk azt elő mindazon csoportoknak, amelyek véleménye fontos a szervezet jövőjének szempontjából. Kérjünk tőlük visszajelzéseket. Ezen emberek lehetnek például a kuratóriumi tagok, vezető munkatársak, törvényhozók, támogatók, kliensek, vagy a különböző csoportok hangadói. A pozíciómondat végső változatát az ő véleményük felhasználásával készítsük el. 4. LÉPÉS: Határozzuk meg a marketing eszközeinket. Hatásos marketing alatt azt értjük, hogy olyan szolgáltatásokat és programokat (szaknyelven: termékeket) alakítunk ki, melyekre a fogyasztóknak igénye van. Ez magában foglalja azt is, hogy ezen termékeket a megfelelő időben, a megfelelő módon/helyen és a megfelelő áron juttatjuk el hozzájuk. Ha van már akciócélunk, a marketing eszköztár - melyet ezután marketing mixnek hívunk, a szaknyelvet használva - segíthet eldönteni, hogy megfelelő-e a termékünk és hogyan alakítsuk ki az egyéb összetevőket a kívánt eredmény elérése érdekében. Ha image-célokat tűztünk ki, akkor a marketing mix abban segíthet, hogy meghatározzuk: kiknek és milyen tevékenységeket kell elvégeznünk az eredményért. A marketing mix valójában 5, angolul P-vel kezdődő eszközt foglal magában - a terméket (Product), a célcsoportot (Publics), az árat (Price), az elosztást (Place), és a reklámot (Promotion). Mit is jelentenek ezek a fogalmak ? TERMÉK: Van egy termékünk, szolgáltatásunk vagy programunk, amellyel ki szeretnénk elégíteni egy embercsoport igényeit. Ám nonprofit szervezetként nem csupán a kézzel fogható áruk és szolgáltatások foghatók fel termékként hanem a szervezet teljes értékrendszere is. Két példa lehet ezen értékek, mint termékek megjelenésére: egy ügy érdekében történt lobbizás és egy fontos témáról szóló ismeretterjesztés. CÉLCSOPORT: Meg kell határoznunk, kiknek nyújtjuk termékeinket és mit nyernek ők belőle. ÁR: Az árat mindig attól függően érdemes meghatározni, hogy célcsoportunk mennyit tud vagy szándékozik fizetni az adott termékért. Különösen fontos ez a nonprofit szervezeteknél. Ha célcsoportunk nem tudja megfizetni a termék önköltségét, más bevételi források után kell néznünk adományokból vagy adományszerző rendezvények bevételeiből stb. ELOSZTÁS: Ekkor azt határozzuk meg, hogy termékünk szolgáltatásunk, vagy programunk hogyan vagy hol utolérhető. TERMELÉKENYSÉG: Az a mód, mellyel a termék, szolgáltatás, vagy program iránti igényt hatékonyan kielégítünk. REKLÁM: Olyan taktikákat kell alkalmaznunk melyek az embereket reagálásra ösztönzik. Mikor legelőször készítünk el egy marketing mixet, meglehetősen sok időt igényel, de idővel elsajátítjuk a folyamatot. Ha több szolgáltatásunk vagy programunk is van, érdemes mindegyikre külön meghatározni a marketing mixet. Nézzük át részletesebben e marketing eszközök használatát hogy jobban megértsük milyen szolgálatot tehetnek nekünk. TERMÉK Mint tudjuk, a termék az, melyért cserébe olyasvalamit kérünk, amire szükségünk van. Ahhoz, hogy “sikeresen” “eladjuk” termékünket szükséges, hogy az emberek felismerjék a hasznát, használni tudják és kedveljék azt. Ha ez nem így van, újra kell gondolnunk marketing tervünket. A következő kérdések megválaszolásával megtudhatjuk, hogy jól határoztuk-e meg termékünket. • Reagál a termékünk a célcsoportunk igényeire és elvárásaira? • Van a termékünknek olyan tulajdonsága, amely bonyolulttá teszi a használatát vagy kevésbé érthető? • Hogyan értékelik a fogyasztók a termékünket? CÉLCSOPORT

128

A célcsoport azokból az emberekből áll, akik potenciálisan érdekeltek termékünk felhasználásában. A nonprofit szervezetek célcsoportjai a általában programrésztvevőkből, támogatókból, adományozókból, politikusokból, a médiából vagy az önkéntesekből állnak. Sikerünk azon múlik, hogy a megfelelő emberekkel tudunk-e cserekapcsolatot kiépíteni - azokkal, akik igénylik a termékünket, tehát a legnagyobb valószínűséggel reagálnak pozitívan a termékeinkre vagy az üzeneteinkre. Hogyan szűkítsük le a listát, mely a számtalan potenciális célcsoportot tartalmazza? Először is határozzuk meg: kik azok, akiknek a legnagyobb szükségük van a termékre, s egyben a leghatásosabban segítenek bennünket céljaink elérésében. Ők az elsődleges célcsoport. A másodlagos célcsoport azokból áll, akik ugyan nem kerültek fel az elsődleges célcsoport listájára, ám a későbbiekben talán megcélozzuk őket is vagy csak egyszerűen érdemes informálni őket tevékenységünkről. Miután meghatároztuk célcsoportunkat, keressük meg, mi motiválhatja őket termékünk felhasználásában. Mik számukra a termék legfontosabb előnyei? Minden lehetséges célcsoportunk szempontjait vizsgáljuk meg. ÁR Minden terméknek megvan a maga ára. Termékünk ára az, amit a programjaink résztvevőitől kérünk cserébe. Általában ez egy bizonyos pénzösszeg, ám nemcsak ebben gondolkodhatunk. Ha például egy “jó sztorit” szállítunk egy újságnak, akkor megjelenést kérünk az újságban. Ha szolgáltatásunk ingyenes, mint például vérnyomásmérés a hajléktalanoknak, amit kérünk, az az emberek bizalma és ideje. Azonban ilyen esetekben is fontos, hogy az emberek érezzék a részvétel értékét, valamint, hogy megnyerjük és megtartsuk a bizalmukat. Általános hiba a nonprofit szervezeteknél, hogy túl alacsonyan szabják meg áraikat. Az alacsony ár esetenként nemhogy értékesebbé tenné, de leértékelheti termékünket a fogyasztó szemében. A kliens szemszögéből az ingyen termék egyenlő lehet az alacsony minőséggel. Szerencsére azonban már egyre több nonprofit szervezet felismeri, hogy hacsak egy minimális árat is szabnak, akkor az emberek befektetésnek élik meg a terméket, és ez a termék fogyasztásának a növekedéséhez vezethet (pl. részvevők számának emelkedése). A következő kérdéseket érdemes átgondolnunk, amikor árakat határozunk meg: • Mekkora a termék előállítási költsége? • Meg tudják a kliensek fizetni a teljes költséget? • Ha nem, akkor van olyan bevételi forrás, mely fedezni tudja a hiányt? • A kliensek elég értékesnek ítélik a terméket ahhoz, hogy kifizessék az általatok megszabott árat? • Mennyit kérnek a versenytársak a hasonló termékért? • Használható-e esetleg egy mozgó árskála? • Mennyi terméket kell értékesítenünk, hogy a költségvetés igényeit kielégítsük? ELOSZTÁS Ahhoz, hogy könnyen meg tudjuk határozni, hogyan is juttassuk el termékünket a célcsoportunkhoz, próbáljuk meg magunkat az ő helyükbe képzelni. A terméknek a lehető legkönnyebben elérhetőnek kell lennie. Fontos, hogy se fizikai, se érzelmi akadály ne tudja távol tartani klienseinket. Ha például egy idősek otthonát működtetünk, ezt nem három lépcsősor tetején alakítjuk ki, mert ott nagy a kockázata, hogy az idős ember elesik, vagy egyáltalán nem is lesz képes feljutni. Ha több, különböző szokásokkal bíró célcsoportunk van, minden egyes csoportnak külön figyelembe kell venni az igényeit és lehetőségeit e téren s a szóróanyagokat is oda helyezzük, ahol eljuthat hozzá. REKLÁM Reklámnak hívunk minden olyan kommunikációs módszert, melynek célja, hogy kialakítson egy image-t szervezetünknek s rávegye az embereket termékünk igénybevételére. E módszerek közé tartoznak például a szóróanyagok, a hirdetés, a Public Relation, a különleges események vagy akár a közhasznú reklám. Egy gyakori hiba, amit elkövethetünk, hogy mindig valamilyen újszerű módszert akarunk alkalmazni. Ez egyszerűen nem helyes. Az a reklám, ami egyszer már működött, nagy valószínűséggel újra működni fog. Gyűjtsük össze a létező reklámanyagainkat és kritizáljuk őket anélkül, hogy ízlésbeli különbségek vitáiba bonyolódnánk. Következő szempontokból értékelhetjük anyagainkat: • Eredményes volt ezen eszköz használata? • A megfelelő image-t alakította ki szervezetünkről? • A megfelelő célcsoportnak szólt? Az ő nyelvükön és az ő problémáikról? A marketing mix összefoglalásának jó módja, ha az átbeszélt eszközöket írásban összegezzük. Különösen hasznos ez az összegzés, ha több, mint egy termékünk van, mert ez tartalmaz minden szükséges információt és egy átfogó képet nyújt. Az összegzés tartalmazhatja a jelenlegi marketing tevékenység értékelését, az új terv kulcsterületeit és témáit valamint egyéb fontos kérdéseket. Ezen összefoglalót juttassuk el a folyamat résztvevőinek és mindazoknak, akiket érdekel marketingtevékenységünk, megmutatva nekik, hogy haladunk.

129

5. LÉPÉS: Alakítsuk ki marketing tervünket A marketing mix átgondolása folyamán felmerülhettek problémák és kérdések, melyeket érdemes megbeszélnünk a terv elkészítése előtt. Például ha néhány dolgot nem tudtunk biztosan eldönteni, lehetséges megoldás lehet egy piackutatás, amely megadhatja a szükséges információt. (A piackutatásról az 1. lépésnél beszéltünk részletesen). A részvétel kérdése fontos átgondolandó része a marketing tervnek. Ki vesz részt szervezetünk marketing tevékenységében? Nagyon sok szinten és módon bevonhatunk embereket. A kuratórium. A kuratórium tagjai könnyen bevonhatók, például úgy, hogy fontos marketing szerepkört adunk nekik vagy felkérünk egy külső marketing konzulenst. Lehetséges, hogy a kuratóriumi tagnak van marketing tapasztalata és be szeretne szállni a marketing folyamatba, esetleg segít kapcsolatokat kiépíteni lehetséges partnerekkel és támogatókkal, akik segíthetik marketing tevékenységünket. A szervezetirányítás. Ahhoz, hogy marketing tervünk működőképesnek bizonyuljon, fontos, hogy a szervezet vezetői teljes szívükből támogassák azt. Ha a munkatársak, kuratóriumi tagok önkéntesek vagy mások megérzik, hogy a vezetők nem támogatják a marketing tevékenységet, az szinte bizonyosan kudarcot vall. A marketing bizottság. Sok szervezet sikeresen össze tud állítani egy bizottságot a munkatársakból, kuratóriumi tagokból, önkéntesekből és külső marketing szakértőkből, akiket érdekel a szervezeti marketing. Ilyenkor a bizottságnak meg kell adni a döntési jogot a marketinget befolyásoló kérdésekben. Őket talán kevésbé érdekli a marketing terv összeállítása, de bizonyosan érdekeltek a végrehajtásban. Ám egyet mindenképpen jegyezzünk meg: a teljes szervezet összefogása nélkül a marketing erőfeszítései könnyen kudarcot vallanak. A terv elkészítése A marketing terv biztosítja, hogy marketing stratégiánkat és taktikáinkat alaposan átgondoljuk. Ez ugyanis választ ad a következő kérdésekre: • Hol vagyunk most? (jelenlegi helyzetünk elemzése) • Hová akarunk eljutni? (marketing célok) • Hogyan jutunk el oda? (stratégiák és tevékenységek) Maga a marketingterv a következő részekből áll: Működési összefoglaló, helyzetelemzés, célok és célkitűzések, stratégiák, végrehajtási terv (például munkaerő kérdések), és költségvetés. Működési összefoglaló: Beszéljük meg a kulcskérdéseket, stratégiai kezdeményezéseket és ezek végrehajtását. A megállapodásokról készítsünk egy tömör összefoglalást. Helyzetelemzés (hol vagyunk most): értékeljük a rendelkezésünkre álló külső és belső információkat s a kapcsolódó (politikai, szociális, demográfiai, gazdasági) irányzatokat, használva ehhez a GYELV-elemzés eredményeit. Ennek a résznek tartalmaznia kell még a szervezet versenytársait és azok méretét, piaci részesedését valamint erősségeiket és gyengeségeiket. Célok (hova akarunk eljutni): ha már meghatároztuk image és akció-céljainkat, most érdemes részleteznünk őket. Ha azonban ezidáig nem tettük ezt meg, most már végképp itt az ideje. A célok és a várt eredmények a marketing terv alapjai, hisz ezeket kell a szervezetnek teljesítenie ahhoz, hogy elérje küldetését. Stratégiák (hogyan jutunk el oda): ez maga a marketing terv lényegi része. Ez tartalmazza azt az “5 P-t”, amiről már szóltunk: a terméket, célcsoportot, árat, elosztást és reklámot. Meg kell most tárgyalnunk, hogy az egyes eszközöknek mi lesz a hatása a céljainkra. Mi a termékünk? Melyek a célcsoportjaink és hogyan tudjuk azokat szegmentálni (igények és szükségletek alapján kisebb csoportokra osztani)? Mely alcsoportokat célozzuk meg tevékenységünkkel? Mi a termékünk ára? Mi a leghatásosabb terjesztési mód? Milyen reklámeszközöket érdemes használnunk? Végrehajtási terv (ki, mit mikorra fog megcsinálni): itt beszéljük át, hogy milyen emberekre van szükségünk a terv végrehajtásához. Vannak ilyen embereink vagy toboroznunk kell őket? Esetleg képezni? E tervrész fő része a feladatok elosztása. Meg kell keresni minden feladat felelősét és határidőt kell megszabnunk a végrehajtásra. Költségvetés (mennyibe fog ez kerülni): a végrehajtás kiadásai kerülnek ebbe a részbe. Ha egy részletes kimutatást készítünk a program működési költségeiből és a direkt marketingköltségekről, képet kapunk arról, hogyan használjuk fel a szervezet erőforrásait. Ha egy új programot vagy szolgáltatást indítunk be, az összes lehetséges költséget biztosítani kell a sikerért, például a helyszínt, emberi erőforrást, eszközöket és a hasonló kiadásokat.

130

A méretekről és a bevételekről sem szabad itt elfeledkeznünk. A méretek iránti elvárását a szervezetnek azokban a kérdésekben kell meghatároznia, ahol ez értelmezhető (pl. látogatók száma, eladott mennyiség). Ez egy mérhető sikerkritérium. A bevételi oldalon minden lehetséges bevételt tűntessünk fel a részvételi díjaktól az alapítványi vagy egyéb támogatásokig. 6. LÉPÉS: Tervezzük meg a marketing-kommunikációs kampányunkat A marketing-kommunikációs (reklám) kampány egy olyan folyamat, mely összehoz bennünket a célcsoportunkkal. Ez a marketing mix “reklám” eleme. Sokan ezt a részét élvezik legjobban a marketingnek, mert ezáltal kapcsolatba lépünk a célcsoporttal. Mindennapi életünkben rengeteg reklámmal találkozunk; a reklámeszközök befolyásolják vásárlási szokásainkat. S hát sokszor, egy-egy agresszív reklámkampány hatására olyan dolgokat vásárolunk meg, amelyekre valójában semmi szükségünk. Egy hatásos reklámkampány kialakítása a következő lépésekből áll: • a szervezeti image tisztázása • üzenet megfogalmazása • reklámtechnikák kiválasztása • terv végrehajtása. Jó a reklámunk üzenete, ha a célcsoportunkat valamilyen cselekvésre ösztönzi, amely számukra is előnyöket biztosít. A reklámeszközök segíthetnek az image kialakításában és a reklámüzenet átadásában. Rengeteg különböző eszközt használhatunk a “kommunikációs mix”-ünk kialakításakor. Ám akár kicsiny, akár óriási reklámkampányt szervezünk, ne feledjük: a legfontosabb, hogy személyes kapcsolatban maradjunk klienseinkkel. A reklámkampány során a következő eszközök (is) használhatóak pl.: • hirdetés • éves beszámolók • reklámtáblák • szórólapok • névre szóló levelek (Direct Mail) • újságcikkek • vásárokon, kiállításokon, expo-kon megjelenés • sajtónyilatkozatok • hírlevelek • plakátok • nyilvános beszédek • egyéb nyilvánosság • beszámolók megjelentetése • különleges események szervezése • beszélgetés. Mi alapján válasszunk e lehetséges eszközök között? E néhány jótanács valószínűleg segíthet: 1. Gondoljuk át, kik is a azok, akiknek a reklám szól. Vizsgáljuk meg, hogyan élnek, hova járnak, mit olvasnak és hallgatnak általában. Ezután nézzük meg, mely eszközök illenek leginkább e képbe. 2. Használjuk ki az eszközök nyújtotta minden lehetőséget. Gondoljuk át, hogyan fogjuk használni és terjeszteni az eszközöket, különösen a nyomtatott reklámanyagokat (újságcikkek, szórólapok, plakátok stb.) Például ha valahol megjelenik egy minket dicsérő cikk, ne csupán veregessük meg a vállunkat, majd iktassuk le a cikket valahova, hanem kérjük meg a sokszorosítási jogot és készítsünk jó minőségű fénymásolatokat, majd azokat terjesszük (pl. küldjük ki körlevélben, nagyítsuk ki plakátméretűre és így használjuk, vagy terjesszük konferenciákon és szakmai fórumokon). 3. Költségvetésünket is vegyük számításba a reklámeszközök kiválasztásánál. Ne ragadtassuk el magunkat, és ne költsük el feleslegesen sokféle felületes eszközre a marketingre szánt pénzünket. Ám ha csak egyfajta eszközt használunk, az is végzetes lehet… 4. Rendszeresen és folyamatosan juttassuk el reklámüzenetünket a címzetteknek. Ha egy nagy marketingfogásba öljük az összes pénzünket, nem tudunk majd egész évben láthatók maradni. Folyamatos és rendszeres megjelenés=siker. Ahhoz, hogy üzenetünk tényleg “átmenjen” a címzettnek, újra és újra meg kell vele bombáznunk.

131

5. Ne adjuk fel a sikert. Ha egy eszköz jól működött a múltban, ne keressünk újat, használjuk ezt újra. 6. Maradjunk folyamatosan a küzdőtéren. Az igazi marketing sikerek hosszú távú befektetéseken alapulnak. Ha reális céljaink, értelmes marketing tervünk és átgondolt reklámjaink vannak, folyamatosan gerjeszteni tudjuk a kívánt reakciókat. Ha egy eszköz rossz választásnak is bizonyul, ne adjuk fel. Gondoljuk át, mi lehetett a hiba, és lépjünk tovább. 7. LÉPÉS: Értékeljük az eredményeinket és a folyamatot, amelyen átestünk Hogy a helyes úton maradjunk, a marketing tevékenység rendszeres értékelésére van szükség. Ezúton a folyamat során is tudunk változtatásokat tenni, ha úgy válik szükségessé. E kérdések segíthetnek az értékelésben: • Elértük az akció/image-céljainkat? • Mi ment jól? • Mi ment rosszul? • Mit kéne legközelebb másképp csinálni? • Mit érdemes ugyanígy csinálni legközelebb? Maga az értékelési folyamat úgy bonyolódjon le, ahogy nekünk a legkényelmesebb. Vannak, akik közös megbeszélésen értékelnek, mások az írott értékelést részesítik előnyben. Ám fontos, hogy ne úgy tekintsünk az értékelésre, mint valaminek a végére. Az egyben egy kezdet is! Az a bepillantás, amit az értékelés során nyerünk, megmutathatja a helyes utat jövőbeli tevékenységünkhöz. UTÓSZÓ Reméljük, az Olvasónak most egy jobb és teljesebb képe van a marketingről. A mai állandóan változó világban ugyanis a marketing-koncepció alkalmazása a nonprofit szervezetek számára is nélkülözhetetlen. A nonprofit szervezetek világszerte hasonlóságot mutatnak nemes céljainkban és lelkesedésükben. Akár az éhező gyermekekért, a Föld megmentéséért vagy a fegyverkezés ellen harcolnak, az biztos, hogy nagy kihívások állnak előttük. A marketing segíthet e kihívások teljesítésében. A marketing azonban nem csupán egy funkció. Ez egy átfogó módszer a szervezet irányítására. És ahogy a szemünket céljainkra és jövőképünkre szegezzük, ne feledjük azért a szemünk sarkából figyelni azokra az új módszerekre melyek segíthetnek nekünk céljaink elérésében. Felhasznált irodalom: 1. Breen / Blankensip: Do It Yourself Marketing Research Book. New York, McGraw Hill Inc., 1989. 2. Espy, Siri: Marketing Strategies for Nonprofit Organizations. Chicago, Lyceum Books, 1993. 3. Kotler, Philip: Marketing for Nonprofit Organizations. Englewood Cliffs, Prentice Hall Inc., 1982. 4. McKenna, Regis: Relationship Marketing, Successful Strategies at the Age of the Customer. New York, Addison-Wesley Publishing Company, 1991. 5. Sowter, Colin V.: Marketing for the Non-Marketing Manager. Berkshire, McGraw Hill Inc., 1995. 6. Stern, Gary J.: Marketing Workbook for Nonprofit Organizations. St. Paul, Amherst H. Wilder Foundation, 1994. 7. Wolf, Thomas: Managing a Nonprofit Organization. New York, Simon & Schuster, 1990.

132

BETYÁRTÖRTÉNETEK Mondák és dalok (Betyárvilág a Délalföldön III. részéből ízelítő)

Bevezető gondolatok a betyárvilágról és a betyárfolklórról A vásárhelyi gazda-adatközlőink igen fogékonyak voltak a betyártörténetek iránt. Szinte minden lehetőséget megragadtak arra, hogy betyárkodásról szóló adomákat meghallgassanak és elolvassanak. Közülük is kiemelkedett Kérdő Szűcs Ernő, aki az itt közölt betyártörténetek legjavát mondta el. A tőle gyűjtött versek java részét énekelni is tudta. A dallamok zömében ismert nóták, dalok, magyar nóták dallamát használta föl. Ugyanazon verset más-más időpontban akár eltérő dallammal is elénekelte. A Papp Samu énekében, a Szabó-testvérekről szóló félnépi, balladás dalon belül az egyes részeknek pedig vagy három, egymástól eltérő dallama is volt - az utolsó két versszak ismert, ha nem is elterjedt dalkincsünk -, ezeknek a betyárverseknek általában nem volt önálló dallama. Azt is föltételezzük, hogy közülük néhányat maga Kérdő Szűcs Ernő írt - vagy ahogy a gazdák maguk fogalmazták: rímbe faragott -, hiszen kiadatlan "könyvet" is szerzett életéről, amelybe nem egy versét bejegyezte. Ebben a kéziratban az előző nemzedékeiktől is találhatók általuk fogalmazott, saját versek. A vers és a próza között azért nem tettek különbséget, mert számukra csak maga a történet átadása volt a fontos. Így található egy-egy elbeszélésben váltakozva prózai szöveg és vers. Más kérdés, hogy adatközlőink jobban vonzódtak a rímekhez mint a prózához, és ahol csak lehetett, versben "meséltek". Az itt közreadott történetek jelentős része "igaz, megtörtént eseményeket" beszélt el. A folklór szempontjából külön helyet foglalnak el. A legtöbb szájhagyomány útján terjedt. Kisebb részük alig változott. Ezek a család valamelyik ősével történtek meg, és a leszármazók a család osztódása után is változatlanul vitték magukkal. Ennek oka a patriarkális tisztelet volt. Amit a nagy tekintélyű ős elmondott, azt igyekeztek pontosan megőrizni. Tiszteletlenségnek tartották szavait kiforgatni, abból valamit is elhagyni, vagy ahhoz hozzátenni. Jól példázza ezt A három akasztott adomája, melyet két távoli rokon szinte szóról szóra azonos módon beszélt el. A lelkiismeretben emlegetett Palásty nevű algyői uradalmi kormányzó (máshol intéző) tragikus sorsa is megtörtént esemény volt84, de ebben már érzékelhető a történelmi pontatlanság, hiszen közvetlenül nem családtaggal történtek meg ezek az események. A betyártörténetek nagyobb része megindult a folklorizálódás útján, de népmesévé, letisztult legendává már nem válhattak, hiszen a megőrzőket, illetve adatközlőket csupán néhány nemzedék választotta el a történetek hőseitől. Közben a hagyományos társadalom elmúlt, nem voltak kukoricafosztókák, olvasóköri esték, ahol a régi betyárság szóba jöhetett volna. Az a réteg, amelyik még emlékezett, súlyos társadalmi bajokkal, rétegük szétzüllesztésével, megélhetési gondokkal, életformaváltással küzdött, így a betyárvilág iránti érdeklődés megszűnt. Ugyanakkor megindult a levéltári kutatás, amely a megmaradt büntetőperek, egykori újságcikkek alapján igen hitelesen tárta föl a betyárvilágot, elűzve belőle a közben ráragadt romantikát.85 Ezen betyártörténetek jelentős részén ugyanakkor jól érzékelhető az egykori szépírók, költők és újságírók által közölt, kiszínezett, eltúlzott romantikus írások hatása, amelyet már Petőfi Sándor ébresztett, majd igen szerencsétlenül járult hozzá Jókai Mór: A lélekidomár, ill. Móricz Zsigmond a Rózsa Sándor c. regényével, amelyben a rablóból népi, sőt nemzeti hőst faragott. (Igaz, hogy az utóbbi 84

A Szentes Városi Levéltárban megtalált perirat szerint 1851. nov. 28-án esti 8-9 óra között a lakásán agyonlőtték és kirabolták. (A teljes periratot a Betyárvilág a Délalföldön II. részében ismertetik.) 85 Szabó F. 1964. Szenti T. 1979. 125-135. Szenti T. 1980. (Valóság 7. 89-98.) Szenti T. 1981. Cs. M. Hírlap. Jan. 6-15. (9 részletben). Stb. Még a tokiói egyetemről is érkezik egy japán kutató: Minamizuka Shingo professzor, aki jól beszéli a magyar nyelvet, és többek között a Csongrád megyei levéltárakban, főleg Szentesen kutatja a betyárbűnpereket. (Lásd: Vécsey Ágnes: A japán professzor esete az alföldi betyárral. Reggeli Délvilág, 1992. febr. 4.)

133

írónk a harmadik, befejező részt nem írta meg, nem tudhatjuk tehát, milyen erkölcsi ítélettel fejezte volna be legendaregényét.) Küllős Imolát idézzük: "Móricz regényének első része nem is szól másról, mint hogy Rózsa Sándor a szegények szószólója és pártfogója. Áldják is érte mindenütt a nevét."86 Dobos Ilona fogalmazta: "A nemzeti elnyomás ellen küzdő betyárt nálunk Rózsa Sándor személyesíti meg, aki részt vett az 1848as szabadságharcban."87 Szabó Endre írta: "Amire Móricz törekedett, az volt, hogy egy hatalmas freskóvá fogja össze azt a kort vagy korszakot, amelyben még a betyár is felmagasztosul."88 A két világháború között ünnepelt, a kommunizmus közel fél évszázada alatt teljesen elhallgattatott vásárhelyi írót, Bibó Lajost89 idézzük Móricz Zsigmonddal kapcsolatban, aki mikor átvette "[...]a Kelet Népe szerkesztését, s kért, hogy írjak a folyóiratocskába. Majd azzal a tervvel állt elő, hogy ő Rózsa Sándorról regényt akar írni, és ismervén az én néhány elbeszélésemet, betyártörténetemet, arra próbált rábeszélni, hogy rendelkezésemre bocsátja [a] Rózsa Sándor életére vonatkozó tárgyi adatokat, de írjam én meg a regényt. Én a kérést azzal hárítottam el, egész őszintén beszéltem, hogy én Rózsa Sándort nem tartottam sohasem előkelő betyárnak, és én nem rokonszenvezek vele, így nem is hiszem, hogy sikerült regényt tudnék róla írni. Ne felejtsük el ugyanis, hogy a betyárvilágban is igen széles skálájú ranglista volt. Például alulról fölfelé volt a haramia, az útonálló, a zsivány, a lókötő, a szegénylegény, a betyár; és az arisztokrácia: a futóbetyárok. Szándékosan hagytam ki a kapcabetyár szót, mert én Rózsa Sándort kapcabetyárnak tartottam, a róla való ismereteim alapján."90 A betyárok rangsorolása igen változatos, a legtöbb szerzőnél más, ezért ezzel itt nem is vitatkozunk.91 Megjegyezzük viszont, hogy Rózsa Sándorral és szabadcsapatával még Kossuth sem bírt. Ismert tény, hogy Kossuth első alföldi toborzó útján, 1848. október 3-án Hódmezővásárhelyen fogalmazta meg a "bűnbocsánati hirdetményét", amelyben Rózsa Sándornak és betyártársainak kegyelmet adományozott, ha a szabadságharcban népünk oldalán harcolnak. Csakhogy Rózsáék egy-két látványos győzelmük után fosztogatni kezdtek. Azt a népet támadták, amelyből maguk is vétettek, akit védelmezniük kellett volna. A bűnöző banda még 1848 karácsonya előtt magától föloszlott, mert alkalmatlan volt minden katonai, és társadalmi fegyelmet kívánó, tisztességes cselekedetre. Fodorka Elek szamosújvári királyi országos fegyintézeti tanítónak Rózsa Sándor személyét illető összeállításából röviden így mutathatjuk be a rablóvezért: 1813 körül, Szegeden, törvényes házasságból született. Analfabéta volt. 1841-ben kezdte a betyárkodást Varga János kirablásával. 1869-ig ténykedett. 60 kitudódott bűnesete ismert, ebből egy rablógyilkosság. A szegényt nem szánalomból kímélte, hanem azért, mert onnan nem volt mit rabolni. A pusztapéter-félegyházi vasúti vonalon az utasokat fosztotta ki. Amikor az ókanizsai síneket fölszedte, a vonaton utazó század vadászkatona javát lelőtte, Sándor térdét egy golyó roncsolta. Rablógyilkossága miatt kötélre ítélték, de ezt 20 évig tartó börtönre változtatták, csakhogy a Csillag börtönből megszökött. 1869. január 12én másodszor is kézre került. Szamosújvárra 1873. május 5-én került, az 1267. törzskönyvi számon. Hatvan éves, nőtlen, anyja Szegeden élt. Szamosújváron halálra ítélték, de ezt "Ő Felsége" életfogytiglanra változtatta. A börtönben szabó mester. A börtönudvaron a galambokat eteti. Morózus,

86

Küllős I. 1988. 148. Dobos I. 1977. 1:280. 88 Szabó E. Cs. M. Hírlap 1971. szept. 12. 89 Semmi köze Bibó Istvánhoz. Gyakran összekeverték őket, és az Aczél-korszakban Bibó Lajos István névrokonának politikai magatartásáért is vétlen bűnhődött. 90 Szenti T. 1999. 70-71. 91 Tisza Miksa kötetében a tolvajok és betyárok osztályozásáról 1868-ban ezeket találjuk: Rablók: legaljasabb gonosztevők. Tolvajok: főleg jószágot loptak, és átbélyegezték. Kapcabetyárok: minden ingóságot elloptak, amit találtak. Futóbetyárok: megugrott katonák, kis tolvajok, akik főleg útonállással foglalkoztak, és nincs állandó garázdálkodási területük, vándorolnak. Katona Imrét idézzük: "A magyar nyelvben a törvényen és társadalmon kívüli életre kényszerült személyeket többféle névvel is illetik: bujdosó, duhaj, dúló, járkáló, szegénylegény stb., ezek közül kétségkívül a betyár szó és különféle képzett vagy összetett alakjai (betyárkodik, betyáros, betyárság - betyárbecsület, betyárélet, betyárvilág, betyárvirtus - futóbetyár, kapcabetyár stb.) a legismertebbek." Katona I. 1973. jún. 15. p. Lásd még: S. Nagy A. 1975. 490. p., ill. Szent-Györgyi K. 1976. 94. p. 87

134

a fegyenctársaival nem barátkozik. 1878. november 22-én tüdővészben meghalt. Fejét dr. Lenhossék tanulmányozta. Egyetlen, 8 forintért elkelt suba maradt utána.92 Dobos Ilona és Kriza Ildikó írta róla: "[...] Alig 23 évesen egy nem bizonyított váddal került a szegedi börtönbe. Szökése után futóbetyárrá lett és a véres, hírhedt betyárkalandok sokasága kapcsolódott nevéhez." A szerzőpáros szerint 1848-ban a délvidéki harcokban fegyelmezetlenségük miatt, a szabadcsapatát föloszlatták. "Már életében legendás mondai alakká nőtt. Egy pandúrszázados kém jelentése is idealizált hőssé avatja. Irodalmi és ponyvafeldolgozások már életében valótlan események egész sorát neki tulajdonítják[...]"93 Szent-Györgyi Katalin azt írta a betyárokról szóló irodalom befolyásoló szerepéről, hogy bennük "[...]a hazaiakkal együtt nemzetközi, más európai országokból átkerült, a romantikához tapadt eszmék ismerhetők fel."94 A XIX. sz. utolsó évtizedeiben elindult a betyártörténetek gyűjtése, nem egyszer kitalálása, amelyeket kinyomtattak, és mint ponyvairodalmat széles körben terjesztették. Mivel ezek filléres árucikkek voltak, gyakran a szegényparasztsághoz, városi, tanyai iparos réteghez is eljutottak.95 Az elolvasott történeteket néhány nemzedék múlva saját kultúrkincsükbe beolvasztották, és az unokák már gyakran úgy adták elő, mintha azok valamelyik ősükkel megtörtént, igaz események lennének. A kettősség tehát: a szöveg megmerevedése és torzulása egyaránt jellemző ezekre a betyártörténetekre. "Figyelmesen olvasva egy-egy "igaz-történet" szövegét, az ember szinte hallja a beszélőt[...] Az idézett példák között helyet kapott egy-egy ponyvakötetben megjelent vers is. Ezzel egyrészt érzékeltetni akartam, hogy a verselőknek menyire sikerült eltalálni a népköltészet hangját, ízlését, tehát mindazt, aminek nyilvánvalóan a ponyva a forrása a szájhagyományban. Másrészt megfordítva: sok esetben a népinek nevezhető betyárdal vagy ballada legkorábbi változata ponyván látott napvilágot, s ezáltal vált országosan ismertté. A ponyva tehát, mint kultúraközvetítő csatorna adott is a folklórnak, és merített is belőle" - írta Küllős Imola.96 Hódmezővásárhely az 1450-es évek közepétől oppidum. A mezővárosi rangot akkor kapta, amikor Hunyadi János birtoka volt. Ettől kezdve a kor által eltűrhető szintig, más-más nevek alatt ugyan, de településünkön volt olyan birtokos réteg, amely gazdaként élt. Így alakult ki a XVIII. sz. végére az erős gazdatudat, amely meghatározta a mezővárosi lakosság egyik jellegzetességét. Fő jellemzője a birtok védelme, gyarapítása volt, amelyet kivételes földszeretet jellemzett. A két világháború között még több családban élt a pogány kori Földanya tisztelete is, amely teljesen elfogadott volt a módosabb parasztokra jellemző, egyházi tisztséget viselő, református presbiterek között is. Ebből a magatartásból következett, hogy itt a magántulajdon nagyobb szentségként élt, mint más tájak népességénél. Aki a tulajdont megsértette, csorbította, eltulajdonította, az élet elleni bűncselekménnyel azonos tettet követett el; nem véletlen, hogy a XVIII. században a lólopást akasztással torolták meg.97 Szent-Györgyi Katalin írta, hogy az USA-ban: "[...] a legnagyobb törvényszegés a ló- és marhalopás volt."98 Ez a magatartásforma jelzi, hogy a betyárokat a tanyás gazdálkodást (ill. az outlawokat a farmgazdálkodást) folytató lakosság körében nagyon nem szerették! Féltek tőlük, kényszeredetten közösködtek velük, legföljebb az életük mentése érdekében nem adták föl őket, de amint erre módjuk nyílt, följelentették vagy megtorolták a rajtuk esett sérelmet, illetve birtokukban tett kárt.

92

Tisza M. 1913. 195-199. Dobos I.-Kriza I. 1981. 4: 381-383. 94 Szent-Györgyi K. 1976. 86. 95 Ebből a szempontból Szegeden Engel Adolf nyomdája, Hódmezővásárhelyen Török Pál kiadása és terjesztő tevékenysége ismert. (Lásd: Szenti T. 1985. 26-27.) Az ismertebb dél-alföldi betyártörténetek néhány kiadványát említjük: Fodor Béla ("A nép számára írta Népbarát"): Ráday Gedeon élete. (Év nélkül.); Rió vagy Békefi Antal álnevek alatt Palotás Fausztin: Sötét idők. Történetek a szegedvidéki betyárvilágból gróf Ráday korában alcímen, Szeged, 1887. Engel Adolf Műintézete. Név nélküli szerző (de Juhász Gyula és Péter László kutatásából tudjuk, hogy Tömörkény István): Betyárlegendák, 1898. 96 Küllős I. 1988. 7. 97 Cs. M.L. H.L. Prot. Jud. 1 kötet (A.1.I.) 1735. Xbr.7. 98 Szent-Györgyi K. 1976. 88. (Az USA-ban ez elsősorban a polgárháború utáni időszakra értendő.) 93

135

Vizsgáljuk meg részletesen ezt a fontos témát: hogyan vélekedtek a betyárokról az írók, a kutatók és a nép fiai? A feudalizmus, de az utána következő félfeudalizmus is, egészen a kiegyezésig még az egyszer megtévedt emberrel szemben is csak a megtorlást ismerte, de a megbocsátást nem. Aki vétkezett, azt kitaszították a társadalomból, és az lecsúszott. Munkát nem kapott, gyakran a településről is kikergették. Önfenntartásához előbb-utóbb lopásra vagy rablásra kényszerült. Példa erre Eötvös József máig élvezetes regénye, A falu jegyzője. 1845-től kezdi közölni, mikor a feudalizmus az utolsó éveit éli. Bár a történet kitalált helyeken, fiktív személyekkel játszódik, mégis tipikus atmoszférát teremt az embertelen társadalom bemutatására. Hová is tehetné a cselekményt színterét, mint Porvárra vagy Tiszarétre, vagyis a máig mostohán kezelt és lenézett Alföldre, amelyet egyes történészek korunkban is pejoratív módon Barbarikumnak neveznek, hiszen tőle térben és időben nemcsak az előkelő római Pannónia van távol, de az a Dunántúl is, amely máig közelebb esik Bécshez és Nyugathoz, mint a szarmaták, hunok és avarok pogány földje, ahol leginkább kialakult a betyárkodás. Itt válik Viola, a regény egyik gazda főszereplője is zsivánnyá, akit a kor paraszti származása miatt rabszolgaként kezel, és ha ellene fordul, azonnal kíméletlenül büntet. (Elgondolkodtató, hogy esetleg irodalmi előképe-e ő a Molnár Ferenc-i Nemecsek Ernőnek vagy a Móricz Zsigmond-i Nyilas Misinek?) A korrajzhoz a regényszereplők neve is hozzájárul: Cifra, Csavargós, Macskaházy, Nyúzó, Sáskay, Kenyházy nem éppen bizalmat ébresztők. Eötvös a kor Tiborcát pedig így jellemzi: "Viola nemrégiben még jómódú gazda volt, de most, hogy nem nézhet gazdasága után, egészen elszegényedett. Marháit és gazdasági eszközeit rég elszedték, telke parlagon hever, ami egyéb megmaradt vagyonából, azt ma vitték el a végrehajtók, úgyhogy az asszony egészen elhagyatva, segítség nélkül kínlódik súlyos betegségében gyermekei között."99 Az igazságtalan társadalommal összeütközött, és bujdosásra kényszerült, majd zsivánnyá vált Viola egyik párbeszédében így panaszkodott: "[...] Kevésbé fognak-e büntetni, ha azt mondom, hogy nem saját akaratomból lettem zsivánnyá, hanem kénytelenségből? Hogy soha nem bántottam senkit, csak amikor védekeztem? [...] Mit ér, ha elmondom mindazt az ocsmányságot, amelyet rajtam elkövettek?! El kellett volna tűrnöm a pálcáztatást? Meg kellett volna csókolnom a hóhérok kezét, vagy éppen ott kellett volna hagynom a feleségemet vajúdása közben, amikor a nagyságos asszony Porvárra akart kocsizni velem?! Haszontalan paraszt létemre hogy mertem szeretni a feleségemet, hogy merészeltem ellenállni, amikor a szolgabíró azt parancsolta, hogy húzzanak le?! Ugye, teins urak?! Én bolond, nem gondoltam, hogy a szegény ember kutya, akit az verhet és üldözhet, akinek tetszik! Itt vagyok teins urak, akasszanak fel! - Meg is lesz! - mondta haragosan Zátonyi. - Vakmerő ellenszegülésedet, úgy látszik, még most sem bántad meg! Két halált érdemelnél érte!" Az anyag többi része olvasható: WEB (HTML) formátumban: betyar.htm (1.2 MB); Word (DOC) formátumban: betyar.doc (747.5 KB) Adobe Acrobat (PDF) formátumban: betyar.pdf (712.7 KB); Az Adobe Acrobat olvasóprogram ingyenesen letölthető az Adobe honlapjáról: Acrobat Reader. Copyright & copy; Szenti Tibor, 2002. Minden jog fenntartva! (www.szenti.com)

PARÁZNÁK DÉL-ALFÖLDI SZEXUÁLIS BŰNPÖRÖK A FEUDALIZMUSBÓL (1723-1843) (részletek)

Amikor Schram Ferenc 3 kötetben közzétette a Magyarországi boszorkányperek 1529-1768. című kitűnő munkáját, szembetűnő hasonlóságokat és azonosságokat találtunk a boszorkány- és a szexuális bűnpörök között. Schram köteteinek megjelenésekor már javában gyűjtöttük a dél-alföldi szexuális bűnpöröket, és ekkorra bizonyos áttekintési alapot szereztünk a feudalizmuskori levéltári anyagból. 99

Eötvös J. (1845) 1978. 47.

136

Föltűnt, hogy nem csak az azonos kor, ítélőszékek, egyházi, társadalmi és gazdasági körülmények alakították hasonlatossá a két fajta pörtípust, hanem a kor erkölcsi szemlélete alapján bűnösnek ítélt boszorkányok és paráznák tevékenysége között is sok volt az egyezés. Ebből törvényszerűen adódott, hogy jelen munkánkban, az anyag jellegének megfelelő eltérésekkel, de másolás nélkül kívántuk folytatni Schram feudalizmuskori társadalomrajzát. Címadásunkban a parázna szó jóval többet fejez ki, mint a mai szóhasználat jelentése, amely a 20. században elsősorban a keresztény vallási kifejezések között ismert. A feudalizmusban széles körben elterjedt hétköznapi fogalom, és jogi terminus volt. A parázna személynek és tevékenysége minősítésének legalább annyi árnyalatbeli megkülönböztetése volt, akár a népi szóhasználatban a lónak. Mást jelentett a meretrix (kurva), a puella publica ("mindenki babája"), és mást a scortatrix (szajha). Volt, aki paráználkodott (stuprum), mások bujálkodtak (fornicatio) vagy szajhálkodtak (scortatio). Cselekedetükkel vérfertőzést (incestus) követtek el, vagy házasságot törtek (adulteria) stb. Címadásunk szereplői, tehát a feudalizmuskori paráznák mindazt a "bűnt" elkövették, amelynek valamilyen szexuális jellege volt. Lehetőleg minél szélesebb társadalmi képet ugyanis úgy rajzolhattunk, hogy a rendelkezésünkre álló levéltári anyagból a periférikusan kapcsolódó bűnpöröket is bemutattuk. Az eredeti, levéltári forrásanyagunkat a Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely Városi és Szentes Városi Fióklevéltárában őrzik. Vásárhely esetében a városi bírói, főbírói jegyzőkönyvekből. a Protocollum Judicale (IV. A. 1006. A. 1. és A. 2.) köteteiből az ítéleteket, a hirdetőkönyvekből (Hódmezővásárhely város irataiból. 1001. C. állag, d. 1.) pedig a földesúri, városi, megyei, stb. hatósági rendelkezéseket, tilalmakat gyűjtöttük ki. Szentesről származik a bűnpörök zöme, amelyeket két fondból, a Károlyiak sedes dominalisából, vagyis úriszékének büntetőpereiből (IV. A. 53. fond), és Csongrád vármegye Törvényszékének (sedria) irataiból (IV. A. 21. fond) szöveg-, azaz betűszerinti írással gyűjtöttünk ki. Miután a vizsgált korban a parázna-bűnpörökből olyan mennyiséget találtunk, hogy azok egy része is köteteket tölt meg, nem gondolhattunk arra, hogy országos gyűjtést végezzünk. Inkább a talált pörök által érintett dél-alföldi területről - a Károlyi család itteni birtokairól és Csongrád vármegyéből kívántunk elmélyültebb (és nem reprezentatív, hanem a szónak nem pejoratív értelmében "mélyfúrásos") földolgozást adni. A pörök nagy mennyisége lehetetlenné tette, hogy valamennyit hiánytalanul közöljük, de munkánknak nem is az volt a célja, hogy csupán adattárt vagy szöveggyűjteményt állítsunk össze. Az átvizsgált fondokban talált szexuális vonatkozású bűnpöröknek mintegy a felét - megítélésünk szerint - tudományos szempontból a legfontosabbakat gyűjtöttük ki. A bemutatott pöranyag sem teljes. Nem egy pörben tucatnyi tanút hallgattak ki. Ők az azonos kérdésekre gyakran egyforma válaszokat adtak. Ilyenkor a pör szempontjából legértékesebb tanúvallomást idéztük, a többiek elbeszéléséből csak az eltérő, az addigiakhoz képest újat mondó részleteket. Néhány esetben, a cselekmény szempontjából azonosat nyújtó részleteket csak akkor jegyeztük ki, ha fontos volt a kifejezés, a nyelvi változatosság. A vizsgált pöranyag rendkívül eltérő. A földolgozás során nem lehetett egységes szempontokat érvényesíteni. Gyakran nincs meg a teljes pöranyag. (A levéltárakat az elmúlt évszázadok során szakszerűtlenül költöztették, kilakoltatták, háborús cselekmények, a rossz tárolási körülmények, a felelőtlen és hozzá nem értő kezelő emberek károsították, hivatalból, különböző ideológiák szerint "selejtezték" stb.) Gyakran csak a Protocollum Criminale köteteibe bemásolt pörrészletre, például az ítéletre találtunk, de az előzmény, maga a dobozolt ügyirat hiányzott. A legtöbb esetben a helyzet fordítva volt. A dobozolt anyagban megtaláltuk a pört, de az ítélet lapjai eltűntek. Némelyik pörből következtetni lehet arra, hogy az ítélet ellen fellebbeztek. Ilyenkor a pör egyes részei vagy teljes anyaga elindult a sedria, Királyi Törvényszék, a Hetek Táblája, és az uralkodó felé vezető hosszú vándorútján. Hónapok, esetleg évek múlva érkezett vissza belőle valami. Az ügyiratokból közben elvesztek, visszatartottak. A kihirdetés után elfelejtették bemásolni, vagy nem az eredeti ügyirathoz csatolták, hanem új számra és tárgyra iktatták. Kutató legyen, aki évszázadok múltán, sok folyóméter levéltári anyagban megtalálja az összefüggő részleteket, ha ugyan közben meg nem semmisültek. A pörök szövege sokat torzult a korabeli másolásokkal. A levéltárak néhány pört több másolatban, több "változatban" is megőriztek. A pörök kisebb részénél a két (esetleg több) változatban elég jelentős eltérés lehetséges, de a jobb megértéshez vagy a teljesség kedvéért mindkét változat ismertetésére szükség volt. A pörök zöménél 137

ugyanis a másolat és az eredeti iratok között olyan a különbség, mint egy hímzés vagy szőttes két oldala között: a visszája is nagyon hasonlít a színére, de mégsem azonos vele! A két évtizedes levéltári gyűjtőmunka során nemcsak a választott témákat rejtő iratfondokat néztük át. Egy kor, vagy átfogó téma ismertetése esetén ez soha sem elégséges! Ha nem is a választott témát érintő módszerességgel, de vizsgáltuk a polgári pöröket, a becsüjegyzőkönyveket, különféle összeírásokat, városi tanácsi jegyzőkönyveket, hirdetőkönyveket, statutumokat stb. A belőlük nyert szemlélet nélkülözhetetlen volt a szexuális bűnpörök földolgozásánál. Az ítélkezési hierarchiában a falusi, mezővárosi tanács bíráskodása volt a legalacsonyabb rendű. Ezt követte az úriszéki, majd a megyetörvényszéki bíráskodás. Ebből adódna, hogy a klasszikus esetben, ha az elítélt panaszt akart tenni (ha a tortúrát túlélte, ill. az ítélet erre módot is adott), az úriszékhez, ill. a sedriához, stb. föllebbezhetett. A vizsgált levéltári anyagunkban egyetlen bűnpört találtunk (a 407/1764. számút), amelyiket mind az úriszék, mind pedig a sedria tárgyalta. De ebben az esetben sem fellebbvitel során, hanem párhuzamosan. Bár a sedria esetében területi átfödések bőven voltak, mégis a vizsgált anyagban a megyetörvényszék és az úriszék működése területileg is elkülönült. Az úriszék a Károlyi család dél-alföldi dominiumaiban történt bűnesetekben ítélkezett, míg a sedria zömmel Csongrád vármegyének a Károlyiak, ill. más földesurak által nem birtokolt területének bűnözését vizsgálta. A föllebbezéseket valamennyi törvénykezés a Királyi Táblához küldte el. Ez csak egyfajta jogi különbséget jelent a megszokott törvénykezéshez képest, de a vizsgált területnek sok eltérő társadalmi megnyilvánulása volt, amely egyedi körülményeket hozott létre. A bemutatott bűnesetek csoportosítása igen nagy gondot okozott. A legtöbb szexuális bűnpör eléggé összetett és a kutatótól függ, hogy melyiket hová sorolja. Természetesen, amikor a csoportokba rendezés történt, igyekeztünk a pörök legmarkánsabb tulajdonságait előnybe részesíteni, de nem állíthatjuk, hogy ez hibátlanul sikerült. A szubjektivitás kiküszöbölése alapvető szempontunk volt, de - csupán egyetlen példát említve -, a nős gazda és a szabad személy szexuális bűnpörében eléggé nehéz dönteni, hogy a közösülésük házasságtörés vagy egyszerű paráználkodás volt-e, hiszen a férfi részéről az előbbi, a nő esetében az utóbbi az igaz. Ha a nő történetesen a gazda nevelt lánya, vagy távoli rokona volt, a kor ítélete alapján incestust követett el; ha szeretkezés közben sodomáskodott is vele, a pört a perverziók közé kellett volna sorolnunk. Végül is, vállalnunk kell azt az esetleges vádat, hogy csoportosításunk egyéni jellegű, mert az elvégzett rendezési próba során a fölkért szakemberek is hasonló helyzetbe kerültek. A csoportosításnál szembetűnő, hogy a szexuális bűnpörök között nemi vonatkozású káromkodás, kegyetlenkedés, emberölés, magzatgyilkosság, népi orvoslás, tehát első látásra nem a tárgykörbe tartozó pörök is helyet kaptak. Nem véletlen! Egyenes út vitt a durva, szexuális jellegű káromkodástól a paráználkodásig, vagy annak egyik következményéig, a megszületett gyermek elpusztításáig. Ezeket nem szabad kiragadva vizsgálni, mert az adott korban az egyének életében szorosan összefüggtek. Az egyes pörök címét magunk adtuk. A pör lényegét néhány szóban, mondatban igyekeztünk összefoglalni. Akaratlanul is egyfajta középkorias, "boccaccios" címek születtek, s ez sem véletlen. Maguk a történetek őrizték meg a középkorias színezetet és hangulatot, a gyakran trufákra, ízes szókimondó legendákra emlékeztető hangvételt. Ezek a pörök tulajdonképpen tragikomikus esetek. Az olvasó hangulatát, érzelmét az egyik végletből a másikba dobálják. A fölháborodás, az ellenszenv, a bosszúvágy éppúgy tüzel bennünk, mint az együttérzés és a sajnálat; de a legdrámaibb történet közepén is azon kapjuk magunkat, hogy képtelenek vagyunk a helyzet komolyságához méltónak maradni, és harsány nevetésbe törünk ki, holott a történet egészén sírnunk kellene. Nem költőies megfogalmazás ez a jellemzésünk, hanem az egykori életszülte döbbenetes ellentmondások sorából, tehát a reális körülményekből fakadt összeütközés. A pöröket olvasva, senki se keresse az igazságot! Elavult törvények, népi szokásjog, szubjektív megítélés, ritkán merész kitörés a kor dogmáiból, tarkán keverednek bennük. Mindig a kettősséget kell látnunk, mert ez a kor és ezen belül is a szexuális bűnök számtalan ellentmondást hordoztak. Ahogy minden esetben, a 150-250 évvel ezelőtti bíróság sem volt képes kideríteni az igazságot, erre mi sem vállalkoztunk, mert nem késői "igazságszolgáltatás" volt a föladatunk. Pontosan azt sem lehet megítélni, hogy a pörök mennyire voltak tényszerűek, kinek mennyire hihetünk? Nagyon sok a sablon. A bűnözők közül, egyéni lelki alkatának megfelelően, van aki a bűnét azonnal bevallja, mások makacsul tagadnak, vagy szembesítés, illetve a 18. század első felében hóhér kínzatása alatt vallanak. Nem lehet eldönteni, hogy a vallomás kierőszakolt vagy őszinte, pedig a 138

jegyzőkönyv bizonyítja, hogy itt "önkéntes", azaz "szabad vallomás" következik. Nem egy vádlott ellentmondásosan vallott, és többféleképpen beszélte el a történetet. Ismét mások egymásra hárították a bűn elkövetését. Olykor világosan kitűnik, hogy a kérdező adta a vádlott szájába a hallani akart vallomást, máskor a vallomástevő szándékosan terelte el magáról a gyanút, mellé beszélt, vagy konokul hazudott. Gyakori a tudatlanságból eredő vagy a fiskálisa által sugallt, tudatos félrevezetés is, főleg a liberalizálódó 19. században, a reformkorban. A vallomások között egyetlen egy sem akadt, amelyiket tájnyelven írták volna le, pedig a jegyzőnek kötelessége volt pontosan azt és úgy írni, ahogy elhangzott. A vizsgált földrajzi terület több, jól elkülöníthető, szép magyar tájnyelvet őriz, mint az "ö"-zőt, "i"-zőt, ill. ezek keveredését. A tanúk és vádlottak zömében irodalmi nyelven, olykor fiskálisnak is dicséretes, kacifántos mondatokkal, szóvirágokkal tűzdelve vallottak, ahogy a nép sohasem beszélt. Bennük ritka a tájnyelvi szóhasználat. Máskor a feleleteken átsüt a naivitás, a bűnét törékenyen takargató, egyszerű beszédstílusból az őszinteség. A vallomások hitelét tehát kétkedéssel kell fogadnunk. Itt kell azonban azt megjegyeznünk, hogy a boszorkánypörök "látomásos" vallomásainál sokkal nagyobb a realitásuk! Közhely az, hogy a korát senki sem tagadhatja meg. Ha a vallomástevők hazudtak is, vagy egyes bírók túlszínezett történetet akartak hallani, fantáziájukban azok a helyzetek, cselekedetek jelenhettek meg, amelyeket valakitől hallottak, korábban átéltek, amelyeket a korszak kitermelt. Az egész feudalizmuskori pöranyagot talán úgy érdemes tekintenünk, mint e kor szellemi termékét, amelyet a társadalom különböző rétegei: fel- és alpörösök, szakértők, fiskálisok, seborvosok, bírák és parasztok együttesen hoztak létre, ezért nagyon is jellemzőnek tatjuk őket. Nem szabad elfelejtenünk, hogy ezek a bűnesetek - a mai szóhasználattal élve - krimik. (Egyébként az egykori jegyzőkönyvek neve is ez volt: protocollum criminale.) Méghozzá megtörtént esetek. A nyomozati anyag tele van érdekes és izgalmas történetekkel, vallomásokkal, bizonyításokkal, félrevezetésekkel, hazugságokkal. A pörök sokrétűsége ösztönözte, hogy a talált levéltári anyagot minél több szempont szerint vizsgáljuk. A bemutatott feudalizmuskori szexuális pöranyag földolgozása két nagy megközelítési lehetőséget kínált. Egyik volt a kultúra (ezen belül az erkölcs) szempontjából történő analízis, amelyhez a pszichológia, szociográfia, a történelem és a folklór, különösen a népi gyógyszerhasználat és a népi gyógyítás, a ráolvasás, megrontás, szerelmi varázslás tanulmányozása; tehát a társadalomtudományok kínáltak segítséget. A másik lehetőséget a természettudományok nyújtották, mindenek előtt az orvostudomány egyes ágai: pszichiátria, különösen az ösztönös cselekedetek forrásának föltárása; az alkoholizálás, az orvosi, kirurgusi tevékenység, a "Visum repertum"-ok elemzése; a durva beavatkozások mint a magzatűzések, kriminális abortuszok, újszülött- és csecsemőgyilkosságok vizsgálata. Ebből a földolgozási módszerből következik, hogy egy-egy pört több alkalommal, néha szinte fejezetenként említünk. A megszokott formától eltérően, a pörökben talált egyes jelenségeket is gyakran más-más (nem egyszer szinte ellenkező) elmélet bizonyítására használtuk föl. Ezért munkánkban gyakori volt az átfedés. Kikerülhetetlen volt ez, hiszen nem egyszer eltérő megközelítésben, ugyanazon mondatokra kellett visszatérnünk, mert bennük szükséges volt a különböző jelenségeket magyarázni; vagy a vizsgált jelenségnek többféle magyarázata van. E mögött senki se keressen ellentmondást, szakmai fogyatékosságot, tudománytalan álláspontot. A pörök ugyanis mélyebben akkor ismerhetők meg, ha mind alaposabban körbejárjuk, és fölvázoljuk a bennük rejlő valamennyi lehetőséget, ill. az összefüggéseket. Mivel igen sok kérdésre kerestük a választ, munkánk nem tekinthető egyetlen szaktudomány termésének. Elsődleges célunk az életmódkutatás volt. Föladatnak tartottuk, hogy az ország területéhez képest kis gazdasági- és földrajzi tájegység; hazánk 1100 éves történelméhez képest rövid korszak népességének életmódjába minél mélyebb betekintést nyújthassunk. Hódmezővásárhely, 1985. Az anyag többi része olvasható: WEB (HTML) formátumban: parazna.htm (13.0 MB); Word (DOC) formátumban: parazna.doc (7.0 MB); Adobe Acrobat (PDF) formátumban: parazna.pdf (5.9 MB); Az Adobe Acrobat olvasóprogram ingyenesen letölthető az Adobe honlapjáról: Acrobat Reader. Copyright © Szenti Tibor, 2002. Minden jog fenntartva! (www.szenti.com)

139

SZENTI TIBOR Hódmezővásárhelyen, 1939-ben, iparos családban született. Húsz évig a Csongrád Megyei Köjálnál járványügyi ellenőrként, egy évig az Állatorvos Tudományi Egyetem hódmezővásárhelyi állategészségügyi főiskolai karán üzemmérnök-szakoktatóként, végül 1980 decemberétől az Erzsébet Kórházban mint egészségnevelő dolgozik. Közben kilenc éven keresztül szakmai tantárgyakat oktatott a helyi egészségügyi szakközépiskolában. 1973-tól tagja a Magyar Néprajzi Társaságnak, 1978-tól a TIT-nek. A Debreceni Agrártudományi Egyetem hódmezővásárhelyi mezőgazdasági főiskolai karának 1980-tól külső tudományos munkatársa. A Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Albizottsága Néprajzi Csoportjának megalakulása óta tagja. A Magyar Orvostörténeti Társaságnak 1981-től tagja. Írása nyomtatásban először 1966-ban jelent meg. Megjelent munkáinak száma száz fölött van. Dokumentumfotóiból 1990 és 1996 között több városban és községben nyolc alkalommal rendeztek kiállítást. A Magyar Televízióval irodalmi forgatókönyvei alapján több mint 30 dokumentumfilmet, a Duna Televízióval pedig több mint 20 riportfilmet készített.

Szenti Tibor megjelent könyvei: A tanya. Gondolat Könyvkiadó. Budapest, 1979. Parasztvallomások. Gondolat Könyvkiadó. Budapest, 1985. Vér és pezsgő. Magvető Kiadó. (Tények és Tanúk) Budapest, 1988. Paráznák. Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata. Hódmezővásárhely, 1993. A tetejetlen fán. Lazi Bt. Hódmezővásárhely - Szeged, 1997. Jocó, szólnak a harangok! Lazi Bt. Hódmezővásárhely - Szeged, 1998. Bibó Lajos vallomásai. Lazi Bt. Hódmezővásárhely - Szeged, 1999. Szampó és Mirmidó. Belvárosi Könyvkiadó. Budapest, 1999. Betyártörténetek. Máyer Nyomda & Kiadó Budapest, 2000. Kalászkisasszony. Belvárosi Könyvkiadó. Budapest, 2001.

 

Beszélgetés a szexualitásról Lévai Katalin interjúja Hadas Miklóssal és Madarász Imrével

szexualitásról szóló beszédet. Mindketten azt kutatjátok és elemzitek, hogyan lehet a szexualitásról szépirodalmi, illetve bölcseleti szinten írni, milyen kapcsolatban áll egymással a magas művészet és a pornográfia.

Lévai Katalin: Szinte egy időben jelent meg Hadas Miklós: Szex és forradalom és Madarász Imre: Az érzékek irodalma című könyve. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy mindkét könyvet én mutattam be, és a közönség érdeklődéséből és reakcióiból úgy ítélem meg, hogy szép sikerre számíthattok. Anélkül, hogy a két művet bármilyen értelemben összemosnám, úgy érzem, mindkettő fontos közös sajátja, hogy kultúrává kívánja tenni az erotikáról és a

Madarász Imre: Az emberek többségének a tudatában a szexualitás és a kultúra szemben áll egymással, mintegy antitézisként jelentkezik. Ráadásul a szexualitást gyakran valami "csúnya" testiséggel azonosítják, ezért nem is

140

szóló elmélete nyomán alakult ki, és egy súlyosan leegyszerűsítő képet mutat a nemek kapcsolatáról.

beszélnek szépen róla. Márpedig nekem meggyőződésem, hogy ha az emberek nem tudnak szépen beszélni a szexualitásról, akkor nem tudják szépen megélni sem azt. Amit az ember tabukkal körülbástyáz, lefed és betakar, azt nem képes felszabadultan megélni. A magyar nyelv a szexualitásról vagy latinul értekezik, amit senki sem ért, vagy aranyos, népi kifejezésekkel, hasonlatokkal írja körül. Erre a hamis nyelviségre azután rászabadult a pornó alpári nyelvezete, és az amerikanizáció, ami sokkolja az embereket, akik ebbe az alpári nyelvi regiszterbe nem akarnak lemenni. Ezért gondolom, hogy fontos az a törekvés, hogy a szexualitásról szóló beszédet kultúrává tegyük.

Madarász Imre: Valóban sokkal szerencsésebb lenne, ha a szexualitásról sokféleképpen beszélnénk. Magyarországon 1989-ben megszűnt a cenzúra, ami minden téren felszabadította a kommunikációs lehetőségeket, és ez nagyon üdvözlendő. Nálunk nem volt hagyománya a szexualitásról szóló nyílt beszédnek, sokáig csak két szélsőség létezett: egyfelől az a meggyőződés, hogy a szexualitás a trágársághoz, mint valami alantashoz kötődik, másfelől viszont a magas irodalmunk, a kanonizált irodalmunk szemérmes volt, és inkább hallgatott a témáról. A tudomány, néhány kivételtől eltekintve, úgyszintén. Ez jól látszik, ha összehasonlítjuk a nyugat-európai könyvkínálatot és a magyart. A magyar közönség a rendszerváltás évében szembesült először olyan igényes és művészi alkotások sorával, legyen az film, irodalom vagy tudományos mű, amelyben egyáltalán foglalkoztak a nemiséggel. A problémát az jelentette, hogy ez nagyon váratlanul és nagyon gyorsan érte a magyar társadalmat. Igaz, hogy rangos írók ma már írnak a szexualitásról, de a magyar társadalom bizonyos generációi, elsősorban az idősek, sokkhatásként élik meg azt a nyelvi kifejezésmódot, amit használnak.

Lévai Katalin: Prűd-e a magyar társadalom, és még mindig tabunak tekinti a szexualitást, vagy valami más lehet ennek az oka? Hadas Miklós: Ez bizonyára összefügg azzal, hogy a társadalmi nemekkel kapcsolatos kérdések is mennyire töredékesen vannak jelen Magyarországon. Ez valamennyire rendszerspecifikus kérdés, hiszen minden rendszerben más lehetőségei nyílnak a társadalomtudománynak. Kb. három évvel ezelőtt a Nappali Háznak az úgynevezett "szex-számába" a magyar irodalom krémjét olyan novellák megírására kérték fel, amelyekben kifejezetten nemi aktusokról szólnak. Esterházy Péter, Parti-Nagy Lajos, Forgács Zsuzsa, Szabó Ildikó, a filmrendező és többen mások írtak meg egy nemi aktust. PartiNagy Lajos novellája szerintem egészen zseniális abban, hogyan lehet megjeleníteni a szexualitást. Tehát bejön legitim témaként a magas irodalomba ez a téma, és ettől kezdve nem mondhatják a kanonikus diskurzus képviselői, hogy a szexualitás ki van rekesztve. Vagy Nádas Péter könyvére is utalhatok, az Égi és földi szerelemről címűre, amely a kilencvenes évek közepén jelent meg, és többek között azt is érinti, hogyan tudunk beszélni a szexualitásról, mik a nyelvi lehetőségek, vagy hogy mondjuk mi a káromkodás funkciója...

Lévai Katalin: A női szexualitás kifejezésmódjait szinte egyáltalán nem, vagy csak nagyon gyéren fedezhetjük fel a mai itthoni irodalmi és a tudományos művekben. A nők vagy hallgatnak, vagy férfinyelven szólnak a saját szexualitásukról. Nem született meg az a nyelv, amin a nők a saját élményeiket, tapasztalataikat elmesélhetik. Japánban például létezik külön női nyelv, külön női irodalom, és léteznek olyan irodalmi műhelyek, amelyek kifejezetten segítik azt, hogy a nők megtalálják a saját hangjukat. Az irodalmi műhelyek, amelyekben a nők beszélgetnek, nemcsak közösségeket teremtenek, hanem egy új irodalmi nyelvet is.

Lévai Katalin: Legújabban a Tiszántúli Emanuelle-re utalhatnánk. Mégis, én úgy látom, hogy a társadalomtudományban a szexualitást illetően egyetlen uralkodó diskurzus létezik, amely Foucault hatalomról

Madarász Imre: Nálunk a női író, a női beszélő valószínűleg nehezebb helyzetben van abban a tekintetben, hogyan mondhasson ki bizonyos szavakat, mert nőtől kevésbé

141

suta a szexualitással kapcsolatos társadalmi diskurzus.

fogadják el azokat a szokásos nyelvi fordulatokat, amelyeket a férfiírók szabadon használnak. A nőkben valószínűleg inkább kiépül az öncenzúra a szexualitásról szóló nyilvános beszédet illetően. De személyes tapasztalataim azt mutatják, hogy bizonyos intimitás jegyében sokkal könnyebben és sokkal szebben lehet a nőkkel erotikáról beszélni, mint a férfiakkal. Az európai erotikus lírát is nő teremtette meg: Sappho. Az újkorban ugyancsak nők, a kurtizán költőnők szólaltatták meg először a női erotika és a női érzelem hangjait. A nők mindig ott voltak az erotika és a szerelmi élmény megfogalmazásában, de a polgári társadalmakban ez a folytonosság megszakadt, és valóban a férfihang lett domináns.

Madarász Imre: És tegyük rögtön hozzá, hogy ami volt is a magyar irodalomban, azt az iskolai tanításban, a tudományos kutatásokban nem nagyon vették észre. Mindig azt tanultuk, hogy Krúdy az idő múlásáról, Móricz Zsigmond a feszülő osztályindulatokról és az agrárproblémákról, Kosztolányi a melankóliáról ír, holott ezeknek az íróknak minden művében izzik az erotika. A magyar irodalom ebből a szempontból újraolvasva valószínűleg tartogat még meglepetéseket. Lévai Katalin: Térjünk át a magas irodalomról a tömegkultúrára, amivel nap mint nap szembetaláljuk magunkat. A magazinokra, tv-filmekre, reklámokra, hirdetésekre gondolok, amelyek végképp leegyszerűsített képeket sugallnak a nők és a férfiak közötti viszonyrendszerről. A tömegkultúra képei beszorítják a nőket a háziasszony, a jól ápolt feleség vagy a szexis modell szerepkörébe, a férfit pedig az üzlet és a munka világába. Ha igaz, amit mondotok, hogy a nők szexualitásról szóló beszédmódja, gondolkodása szofisztikáltabb, mint a férfiaké, akkor vajon miért nem lázadnak ezek ellen a sztereotípiák ellen? Miért fogadják el, hogy sematikus képekben látják viszont magukat, amelyek ráadásul gyakran megalázóak is?

Hadas Miklós: Az is érdekes, hogy nálunk az értelmiségi férfi közegben is a csúnya nyelv dívik, nem alakult ki egy kifinomult, a népnyelvtől eltérő diskurzus a férfiak között. A férfiak közötti tabutémák között a szexualitás is szerepel, annak ellenére, hogy kocsmai szinten a férfiak kibeszélik a nőket, és kibeszélnek bizonyos dolgokat, de ez nagyon redukált dimenziója a szexualitásnak. A férfiak körében tulajdonképpen tényközlés folyik, események elbeszélése. Anthony Giddensnek Az intimitás átalakulása című munkájában hivatkozik egy felmérésre, amely angolszász országokban készült, a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján. Azt vizsgálták, hogyan beszélnek az emberek nem-specifikusan a szexualitásról, az érzelmekről és a szeretetről. Az derült ki, hogy az angolszász kultúrában a nők azok, akik nagyságrendekkel árnyaltabban beszélnek a szexualitásról, mint a férfiak. Egy érzelem vagy egy fizikai kapcsolat leírása a nők részéről sokkal szofisztikáltabb, mint egy férfi részéről. Giddens interpretációja szerint a nők voltak abban a helyzetben a társadalmi munkamegosztás során, hogy az érzelmi szféra és az ezzel kapcsolatos diskurzus a feladatukká vált. A férfiak a 19. századig nem tudtak megnyilvánulni a testiségről, az érzelmekről és a szexualitásról. Mivel Magyarországon messze nem volt meg sem az irodalomban, sem a társadalomtudományban az, ami például a brit irodalomban Virginia Wolffal kezdődően már a 20. század elején, majd később a feminista mozgalmakban is megvolt, nem csodálkozhatunk, hogy ilyen töredékes és

Hadas Miklós: Erre szokás mondani, hogy a nő önmagára vonatkozóan is többé-kevésbé elfogadja azt a világképet és társadalomképet, amelyet egy férfiuralmú világban a férfiak alakítottak ki. Nem is jut eszébe, hogy ezzel szemben valamiféle radikális ellenmozgalmat hozhatna létre, viszont a saját intim szférájában ő az, aki lehet rafináltabb, kifinomultabb. Madarász Imre: Én úgy látom, hogy a tömegkultúra bizonyos szegmenseiben uralkodóvá vált egy eldurvult macsószemlélet, amely nemritkán alpári nyelvezettel párosul. A külföldi szex- és pornófilmeket olyan alpári hangneműre szinkronizálják, hogy ezek taszítják a nőket, akik így el sem gondolkodnak azon, milyen lehetne az az erotikus vagy szexuális ábrázolás, amit ők is szívesen megnéznének. Azt sem felejthetjük

142

el, hogy a legtöbb erotikus ábrázolásnak még mindig a férfiszemmel láttatott nők a szereplői.

Madarász Imre: Ma a legkülönfélébb termékeket az autótól a macskatápszerig csak és kizárólag a női szépséggel akarják eladni. Teljesen funkciótlanul mindennek alárendelik a női szépséget, amitől az inflálódik.

Hadas Miklós: A népi, férfi szexualitás nőkkel kapcsolatos képzetei egészen vad és szélsőséges formában, a legnyersebb nyelvi köntösben jelentkeznek például Gangxsta Zolee zenéjében, különösen a rapben. És ezen sem háborodnak fel a nők, legalábbis nem adják tanújelét felháborodásuknak.

Lévai Katalin: Ráadásul a női szépséget egyetlen formában fogadják el, a hagyományos megjelenítésben. A jópofa, humoros, egyéni, nem hagyományos értelemben szép nő Magyarországon nem jelenik meg sem a marketingben, sem a tömegkultúra különböző szegmenseiben, szemben például NyugatEurópával, ahol annyiféle arcot lát az ember. Nagyon kevés szerepet engednek meg a nőknek a hazai reklámokban, tulajdonképpen csak a konzervatív szerepek elfogadottak. Ez számomra a női szabadság korlátozásának kérdését veti fel, hiszen a reklámokban az általános társadalmi közfelfogás tükröződik.

Madarász Imre: De kérdezhetnénk azt is, hogy vajon miért nem lázadnak fel a nők a szőkenő-viccek ellen? Hogyan lehetséges, hogy a legnézettebb tv-műsorokban, például a Heti hetesben a legalpáribb vicceket sütik el hétről hétre, és senki nem tiltakozik ezek ellen? Miért lehet azt sugallni, hogy a nő mindig buta, mindig kiszolgáltatott, mindig csak befogadó, a szó minden értelmében, és soha nem kezdeményező? A filmekben ábrázolt szexualitás elsősorban azt a célt szolgálja, hogy a férfi kukkoló élvezkedjék. Ez szerintem a nők prostituálásának egyik megnyilvánulási formája.

Hadas Miklós: A paletta azért színesedik, gondoljunk csak Anettkára, aki szexuális önvallomásokat provokál ki a férfiakból, ami önmagában ebből a nézőpontból pozitív folyamatként is értelmezhető. Vagy említhetem a Leggyengébb láncszem háziasszonyát, Máté Krisztát, aki ugyan egy klasszikus női szerepben, a boszorkány szerepében tűnik fel, de hatalma van a férfiak felett, elküldheti őket, uralkodhat felettük stb.

Hadas Miklós: Fábry Sándor például behívja a műsorába Kőbán Rita olimpiai bajnokot, és elképesztő szexista módon a mellére tesz megjegyzéseket. Kőbán Rita pedig mosolyog, elfogadja, mert nincs rá eszköze, nem tudja, hogyan védje ki a műsorvezető viselkedését. Egy ilyen humoristát egy angolszász országban örökre letiltanának minden televízióból. Itthon pedig a nők elfogadják, hogy nyilvánosság előtt így bánnak velük, és mosolyogva eltűrik.

Madarász Imre: Ennek azonban lehet egy olyan hátulütője, hogy ezzel megerősíti azt a sztereotípiát, hogy ha egy nő hatalmi helyzetbe kerül, akkor eleve nem lehet más, mint boszorkány. Visszahozza a gonosz nevelőnő, a gonosz és frusztrált tanárnő képét, aki csak azért veri virgáccsal a lányokat, mert gyűlöli a szép és fiatal nőket. Ez jelentheti a férfiak önigazolását is.

Lévai Katalin: Számtalan példáját ismerjük a hétköznapi szexizmusnak, ami gyakran humornak álcázva jelentkezik, de mindig a nők rovására. Talán éppen a humoros álca miatt nehéz védekezni vele szemben. Amikor mosoly kíséretében érkezik egy sértés, eltart egy ideig, míg az ember felismeri a valódi szándékot. Gyakran egyébként a férfiak nem is akarják megsérteni a nőket, csak egyszerűen alkalmazzák azokat a sematikus nyelvi fordulatokat, képeket és metaforákat, amelyek a rendelkezésükre állnak, vagy ahogyan használják például a női szépséget a legkülönfélébb áruk marketingjében.

Lévai Katalin: Új jelenségekként említette Miklós a két tv-sztárt. Új jelenséget véltek-e felfedezni a magyarországi prostitúció kérdésében is? Újabban meglehetősen éles viták lángoltak fel a zónakérdést illetően, és az ENSZ-egyezmény esetleges felmondásával kapcsolatban is. Madarász Imre: Ami ma Magyarországon van, az senkinek nem jó. Egyrészt nők kerültek olyan kiszolgáltatott helyzetbe, ami valóban

143

kriminalizációra hajló szemlélet, mely a transzparencia hiányával párosul, mind a prostitúció- mind pedig a drogpolitikában komoly korlát. A holland gyakorlat számomra éppen átláthatósága, az individuális döntést és felelősséget előtérbe állító irányultsága, pedagógiai szemlélete, valamint az önkormányzati és állami segítő hálókat kialakító, szociális munkásokat bevonó intézményrendszere miatt sokkal elfogadhatóbbnak tűnik.

rabszolgaságnak minősíthető az utcákon, a kocsisorokon, az autósztrádák mellett ácsorgó lányokról beszélek, másrészt pedig milliárdos üzletről van szó, ami után semmiféle adót nem fizetnek. Eddig egyetlen elfogadható példát láttam, Hollandiát, amely azon kevés országok közé tartozik, amely nem fogadta el az ENSZegyezményt. Nekem úgy tűnt persze lehet, hogy felületes ismeretek alapján, hogy ott a lányok nem kiszolgáltatottak, valóban a saját maguk urai, és ami szintén nem elhanyagolható szempont, az állam is profitált valamit. Magyarország a rendszerváltás után prostitúció- és pornónagyhatalom lett, miközben egyik terület sem megfelelően szabályozott, és semmilyen pornó nem esik korlátozás alá; és szinte ugyanez vonatkozik a prostitúcióra, amely ex lex állapotban van.

Madarász Imre: A drogpolitikában elfoglalt liberális álláspontodat nem osztom. Én a két gyakorlatot erősen kettéválasztanám. Arról természetesen lehet vitatkozni, hogy milyen mértékben van valakinek joga önmagára nézve kárt okoznia, és fel lehet tenni kérdéseket akkor a dohányzásról vagy az egészségtelen életmódról is. A drogpolitikában a törvényhozót annyiban védem, hogy azzal, hogy üldözi a drogfogyasztást, az első lépésben akarja meggátolni és megóvni a fiatalt. Szerintem a drogfogyasztással kapcsolatos politika kevésbé prűd, és stílszerűen szólva kevésbé impotens, mint a prostitúció-politika. Egészében véve üdvözölném, ha végre mélyebb elemzések tárnák fel a korábban tabunak számító területeket, mert ez mindannyiunk érdeke lenne. Azt hiszem, ma már a társadalmunk eléggé felnőtt ahhoz, hogy képes legyen őszintén szembe nézni sok kényes kérdéssel, még akkor is, ha ez nem mindig kellemes feladat.

Hadas Miklós: Magyarországon a Szabó Ervin Könyvtárban vagy a Festetics-kastélyban is lehet pornófilmet forgatni, mert semmi nem tiltja. Én is olvastam arról, hogy a világ pornófilm-termelésében Magyarország nagyhatalommá vált. A prostitúcióról én is azt gondolom, hogy kontrollált, áttekinthető, legális módon végezhető tevékenységgé kéne tenni, éppen annak érdekében, hogy csökkentsék a prostituált kiszolgáltatottságát az őket futtató stricikkel szemben, másrészt pedig a törvénytelen állapot kiküszöbölésére és a prostituáltakkal szemben elnyomóként fellépő állammal szemben. Alapelvként mondom, hogy a legitimitás irányába kellene elmozdulni. Azon a prüdérián, amely a prostitúcióval szemben nemcsak a közvéleményt, hanem a törvényalkotókat is jellemzi, át kellene lépni. Az átláthatóság egyáltalán nincs biztosítva, hiszen tudjuk, hogy a maffia, az állam és a strici is leveszi a sápot, és a nő éppen azáltal válik kiszolgáltatottá és áldozattá, hogy rajta többen is élősködnek. Szerkezeti párhuzamot látok a drogfogyasztással és a prostitúcióval szemben alkalmazott hazai törvénykezési gyakorlat között, mivel a drogfogyasztást is úgy próbálják büntetni, hogy elnyomó módon lépnek föl akár az egyszeri használóval szemben is. Ráadásul teljesen megalapozatlanul azt is föltételezik, hogy a drogfogyasztás legenyhébb formája is súlyos deviancia, mely visszafordíthatatlanul és egyenesen függőséghez vezet. A

Megjelent az Esély c. társadalom- és szociálpolitikai folyóiratban, 2002. 2. szám.

144

Film-színház-muzsika Amélie csodálatos élete (Le fabuluex destin d'Amélie Poulin) francia film, 2001. Rendezte: Jean-Pierre Jeunet Franciaország nem csinál titkot belőle, hogy az amerikai hollywoodi filmgyártás első számú konkurense akar lenni. A hatásos krimik és fergeteges vígjátékok mellett - ki hitte volna? - egy finom, játékos és nagyon személyes produkció veri fel jelenleg a legnagyobb port a világban, a fesztiválsikerek után a mozik bevételi listáin is szépen szerepel. A nálunk már ősszel a Titanic fesztiválon bemutatott Amélie csodálatos élete a rendkívüli vizuális fantáziával megáldott Jean-Pierre Jeunet rendező legújabb remeke (korábbi filmjei: Delicatessen, Az elveszett gyermekek városa). Hollywoodban készített sci-fije, az Alien4 - Feltámad a halál után visszatért Franciaországba, sőt egyenesen a párizsi utcákra, hisz az Amélie korábbi műveitől eltérően már nem stúdiódíszletek között készült, hanem egy létező városrész, a Montmarte atmoszféráját igyekezett megragadni a valós helyszíneken. Amélie a legendás művésznegyed egyik kávéházában dolgozik pincérnőként. Lakásában véletlenül rábukkan egy korábban ott lakott kisfiú kincsesdobozára, amelyet hosszas nyomozás után visszajuttat a már korosodó tulajdonosának. Látva, hogy tette milyen csodálatos fordulatot hoz a férfi életében, rájön, hogy képes boldogabbá tenni mások életét, és játékos trükkjeivel apránként a környék őrangyalává változik. A címszerepet játszó Audrey Tautou elbűvölő játéka, a sziporkázó és túlburjánzó képi ötletek és a gyönyörű, fülbemászó kísérőzene teszik a szív mélyéig hatóvá a szárnyaló fantáziával megírt történetet, hogy a néző lelkesedésében maga is elhiggye, képes boldogabbá tenni másokat. És ezzel már a saját élete is boldogabbá vált. Figyelem: az év legjobb filmje.100

Shakespeare: Othello, a velencei mór Csokonai Színház premierje: 2002. március 1. Rendezte: Gárdos Péter Családi dráma: ezzel a kifejezéssel leginkább a napilapban találkozunk. Amikor átfutjuk, kávé mellett, az apróbetűket: féltékenységében megfojtotta a feleségét… bosszúból félrevezette felettesét… Szennyes kis magánszenzációk; bár kegyetlenségükben különlegesek, mégis közönségesek: tömegével termi őket az unalmát botrányba fullasztó hétköznap. A családi drámákat elolvassuk és elfelejtjük, mert nem tartjuk érdemesnek, hogy elmélyedjünk bennük. Jóhiszemű újságolvasók vagyunk, beérjük a tényszerű tudósítással - meg a boldogító tudattal, hogy a mi karrierünk, a mi házasságunk nem ilyen. Bízunk magunkban. S hogy ne csalódjunk, legjobb, ha véletlenül se olvassuk el az Othellót. Mert aki óvatlanul beletekintett, soha többé nem felejti azt a kéjmámoros, kifejezhetetlen iszonyúságot, amit látott. A családi drámát. Shakespeare korában a "családi dráma": színpadi műfaj-meghatározás; annyit jelent, hogy a hősök nem fejedelmi személyek és főnemesek, hanem közemberek. Ez ugyan körülhatárolja és szűkebbre vonja életük-haláluk jelentéskörét, de egyszersmind közelebb is hozza az élményt a közönséghez, közvetlenebbé teszi az érzelmi azonosulást. Érezzük. Az Othello olvasójának elszorul a torka, eláll a lélegzete. Képtelenség megmaradni ennyi kínszenvedéssel összezárva, ekkora szenvedély ilyen intim közelségben kibírhatatlan. És felfoghatatlan, hogy lehet a jót (egy jó házasságot, egy jó embert) így elrontani. Ennek nem volna szabad megtörténnie. Ahogy Othello kínlódik, fuldoklik, ahogy megkínozza, megfojtja Desdemonát erre a testi-lelki gyötrelemre nincs mentség. Nem vigasztal, hogy majd Jago is kínpadon végzi; hát aztán. Jago halála nem tesz jóvá (ahogy léte sem magyaráz meg) semmit. A katasztrófának megvan az oka, de nincs értelme. Ez a dráma értelmetlen. Többek között attól tragédia - hogy értelmünk nem tud mit 100

nelson (Debreceni/Nyíregyházi Est; 2002/4.)

145

kezdeni vele. Minden értelmezési kísérlet: védekezés. Az Othellót lehet méltatni, mint hibátlan klasszicista műremeket; csodálni, mint barokk díszletek előtt zengő romantikus nagy operát; lehet rajta elmélkedni, mint középkori moralitáson; elérzékenyülni, mint szentimentális melodrámán; lehet fölháborodni, fölizgulni a pornócirkuszon, akár vihogni is lehet - csak végignézni ne kelljen. Lehetőleg odanézni se! Ha van a világon különlegesen kegyetlen színház, ez az. És nincs kegyelem, mi vagyunk a nézői, mert ez a színház egyszersmind a tulajdon felcsigázott emlékezetünk, mely - mintegy álomkényszerben - pergeti végig az Othellót, s kezdi elölről minduntalan, egyfolytában, végkimerülésig. A kérdés tehát, hogy miféle tragédiát álmodunk magunknak: lelkiismereti kérdés. El kell dönteni, méghozzá magunkból kiindulva. (Részlet Géher István: Shakespeare olvasókönyvből .)

Részletek Pozdora Zsuzsa Gárdos Péterrel, a rendezővel készített interjújából: ...Ez a darab Shakespeare egyik legjobb darabja. Tökéletes szerkezetű, nagyon pontos dramaturgiájú mű... Az Othello "totális színház". Annyi mindenről szól, olyan mélységekben, hogy sokfélét és sokfajta módon hozhat ki belőlünk. Féltékenység, karrier, önazonosság. És pokoli, mindent elsöprő szenvedélyek. Sejtettem, és már a próbák elején beigazolódott, hogy az ilyen típusú darab a legalkalmasabb arra, hogy mobilizálja a tehetséget...101

Talamba Ütőegyüttes koncertjei és a legújabb CD-je A Talamba Ütőegyüttes a Debreceni Konzervatórium önálló művészeti csoportja. Vállalt programjuk: ütőhangszerekre írott darabok, átiratok bemutatása és magyar szerzők műveinek népszerűsítése. Mindezt tükrözi első albumuk. Schwarcz Oszkár pedagógiai célra alkalmazta ütőhangszerekre Ravel: Lúdanyó meséi című művét, a négykezes zongoradarabból kiindulva. Az együttes gyakorta játszotta gyermekközönség előtt a sikeres változatot. A lemezen emellett Bánkövi Gyula és Hollós Máté egy-egy, kizárólag ütőhangszerekre írott művét, valamint Váray László két dzsesszátiratát játsszák a fiatal muzsikusok Szabó István együttesvezető zenei rendezésében. Februárban fergeteges sikerrel mutatta be hagyományos (már hetedik alkalommal megrendezett) farsangi hangversenyeit a Talamba. Ütemes tapssal, füttyögéssel, hujjogatással nyilvánított tetszést az igen heterogén publikum: óvodások és nyugdíjasok, a hagyományos muzsika hívei és a progresszív koncertek közönsége. Prekoncepciók sora omlik így össze ezeken az estéken. Bebizonyosodik, hogy az úgynevezett komolyzene is alkalmas mosolykeltésre. Öröm tapasztalni, mekkora az igény az igényes szórakozásra; az együttes koncertsorozatának négy alkalmára két nap, a pótlólag beiktatott vasárnapi "matinéra" pedig két óra alatt elfogytak a jegyek. Március 9-én pedig a szintén hagyománnyá vált (Debreceni Konzervatóriumi) éjféli koncerten volt a Talamba a legnagyobb sikert kiváltó formáció. Ez az együttes úgy tűnik "sínen" van; Debrecen mindenesetre nagyon szereti. Aki lemaradt ezekről a koncertekről, ne bánkódjon, jövőre is lesz ütős-farsang és éjféli koncert.102

101 102

Súgó (2002/3.) Tóth Dénes (Debrecen Újság)

146

Lapszemle

A Párkapcsolat Konfliktuskezelő Magazin beköszöntője

Békés kapcsolatot! Együttélők, különélők, házastársak, válófelek, családosok, magányosok lapja - ez az alcíme konfliktuskezelő magazinunknak. Ezzel tömören összefoglaltuk, kikhez is kívánunk szólni. Mindazokhoz, akik fontosnak tartják a párkapcsolatok karbantartását, a családtagok lelki egészségének védelmét, a gyermekek szempontjából előnyösebb megoldásokat, az együttműködésen alapuló békés konfliktusrendezést, és az abból születő egyéni s közösségi stabilitást. Szólunk mindazokhoz, akik szülőként, feleségként, férjként gyarapítani szeretnék pszichológiai műveltségüket. És szólunk azokhoz, akik nem ismerik, mert nem tanulták az együttélés és a konfliktuskezelés alapvető szabályait. A Párkapcsolat létrejöttét beharangozó reklámunkat azzal kezdtük, hogy "Magyarországon minden második házasság felbomlik, ne az Öné legyen a következő!" Majd így fejeztük be a hirdetést: "Mentse, ami menthető, mentse, amíg megmenthető!" Nem szeretnénk elrettenteni ijesztő, lehangoló számadatokkal ismeretterjesztő periodikánk olvasóit, ám nem hallgathatjuk el, hogy a tönkrement életszövetségek és az ebből következő bontóperek arányait tekintve európai listavezetők vagyunk. Az évente a családok tíz-és tízezreit érintő válás nálunk nemcsak divat, hanem már-már népbetegség. (1999-ben 45465 házasságot kötöttek és 25605-öt bontottak fel. 2000-ben 48 ezer házasságra 24 ezer válás jutott. 2001-ben folytatódott ez a tendencia és várhatóan nem szépülnek meg az adatok 2002-ben sem. A negatív példák hatására 2001-ben ismét csökkent a házasodási kedv.) Csaknem félmillió anya egyedül neveli gyermekét, jó részük mostoha életkörülmények között, lelki sebektől, társtalanságtól szenvedve. De ne feledkezzünk meg a gyermekeit alig, vagy ritkán látó, szinte leírt ex-férjekről sem. A Párkapcsolat hozzájuk is szól. Magyarországon ma minden ötödik gyerek csonka - szebben szólva egyszülős családban él, többségük válási árvaként. Apa, így férfiminta nélkül, atyai tekintély, férfias szeretet és tartást adó fegyelem ismeretének hiányában. Az elmúlt év végén 800 ezer özvegyet, közülük 150 ezer férfit tartottak nyilván hazánkban. Az öngyilkosságot megkísérlők több mint 50%-a az élettársi vagy házastársi viszonyok megromlását jelöli meg indokként, 25%-uk pedig szerelmi konfliktus miatt akar véget vetni életének. Nekik is fontos lenne, hogy a megfelelő időben használható tanácsra leljenek hasábjainkon. Nem beszélve azokról, akik indulatukat társukon vezetik le... Szolidáris hangnemben kívánunk foglalkozni a rossz döntés, hibás párválasztás következtében perifériára sodródottak helyzetével, és nem hallgatunk a deviáns veszélyekről, s azokról a különféle hátrányokról, amelyek a konfliktusba került feleket sújthatják. A párkapcsolati krízis - akár a születés vagy a halál - léthelyzettől, társadalmi rangtól, politikai meggyőződéstől, kortól és nemtől független, tehát mindenkit érinthet. A párkapcsolatok minősége egyetemes, örök emberi problémakör. Súrlódások, feszültségek mindig voltak és lesznek, a konfliktusokat azonban kezelni lehet, és kezelni kell. Ennek érdekében jött létre felvilágosító lapunk: segíteni szeretnénk azoknak is, akik házassági krízisbe keveredtek, vagy éppen családjuk széthullásának káros következményeitől szenvednek, s azoknak is, akik között nincs ugyan viszály, ám az elérhető legteljesebb családi harmóniára törekednek. Kríziskezelési technikákat, a megromlott viszonyok kezeléséhez konstruktív módszereket mutatunk be azoknak, akik hajlandók okulni mások jó vagy rossz példáin, s meghallgatják a magazinban megszólaló szakemberek tanácsait. Megváltozott értékrendű, zaklatott világunkban valamennyiünknek érdeke, hogy a társadalom lelki egészsége jó vagy tűrhető legyen, s hogy a harmonikus kapcsolatok kialakításához mintaértékű normákat, szabályokat mutassunk fel a ma és a jövő generációjának. Sokan és joggal hangoztatják, hogy a magyar családok nincsenek felkészülve a házassági konfliktusokra, nincsenek eszközeik a kapcsolati problémák orvoslására. Tudjuk, ahol az emberi

147

megoldások nem működnek, ott a jogi megoldás sem segít. Cikkeinkkel mi ezen a helyzeten próbálunk jobbítani: humánus módszereket ajánlva, tanulságos eseteket bemutatva, nagyobb kompromisszumkészségre, empátiára késztetni az egymással szembekerült feleket. Szeretnénk, ha egyszer valóra válhatna dunántúli pedagógus olvasónk óhaja a Párkapcsolat elkövetkezendő cikkeire vonatkoztatva is: azt írta jogelődünk, a Különút válási kalauz szerkesztőségébe, hogy “az Önök által közölt írásokat a Házassági tanácsadáson kötelező olvasmánnyá tenném, mert fontosabbnak tartom, mint a szexuális felvilágosítást, vagy a fogamzásgátlási lehetőségek ismertetését”. Üdvözlet hát minden érdeklődőnek, aki belelapoz a Párkapcsolatba, mert kíváncsi az emberpárok viszonyaira, a férfiak és nők között kialakuló olykor szövevényes, családon belüli vagy kívüli kapcsolatrendszerekre, a konfliktusok orvoslására. Köszöntünk minden Olvasót, aki rátalál magazinunkra, s úgy érzi, szüksége lehet ránk, írásainkra - ha nem is kötelező, legalább ajánlott olvasmányként. Menni vagy maradni? Együtt vagy külön? A Párkapcsolat megfontolt tanácsadóként kíván segíteni e fontos döntésükben. Rózsa Imre András felelõs szerkesztõ

Könyvajánlat

Tony Parsons: Apa és fia Európa Kiadó, Budapest, 2002 1999-ben, a könyv angliai megjelenésének évében jártunk Londonban, ahol a történet játszódik. Azokat a kapcsolat központokat néztük meg, amelyek csakúgy, mint a mi kapcsolatügyeleteink, semleges találkozóhelyet biztosítottak az elvált szülők és gyermekeik számára. Már akkor megállapítottuk, hogy az emberek ugyanúgy viselkednek váláskor Londonban, mint Budapesten, vagy Békéscsabán, hiszen ahogy a szerelem, a válás is emberi. A könyvet olvasva biztosan magukra ismernek majd a magyar elvált szülők, barátaik, a rokonság, és az ügyvédek is. Mégsem ennek a rétegnek ajánlanám elsősorban a könyvet. Sokkal fontosabb lenne elolvasni azoknak, akik házasok, vagy még inkább azoknak, akik csak most készülnek házasságra lépni azzal az őszinte szándékkal, hogy egy életre összekötik életüket, gyermekeket nevelnek, és jóban - rosszban hűségesek lesznek egymáshoz. Nem azért, hogy mindettől elvegye a kedvüket, hanem a "más kárán tanulás" itt most kézenfekvő lehetőségét nem szabadna kihagyniuk. Ritkán olvas az ember ugyanis ennyire önkritikus írást ebben a témában. Ha kinyitjuk akármelyik női lapot, a "válás után" rovatok tele vannak a másikat vádoló, gyűlölködő, siránkozó sárdobálós írásokkal. Mindig a másik a hibás, még akkor is, ha ez volt a panaszkodó ötödik házassága. Ebből aztán sem ő, sem az olvasó nem tanul semmit. Hát Tony Parsons nem ilyen könyvet írt. Hál'Istennek. A könyv tökéletes térkép egy házasság felbomlásáról, annak tipikus okairól, és következményeiről, miközben mélyen beleláthatunk apa és fia, nagyapa és fiú unokája kapcsolatába, ebben a cseppet sem könnyű helyzetben. A történet nem hagy ki egyetlen kérdést sem, amely ilyenkor felvetődik, és nehéz helyzet elé állít szülőt, gyereket, szakembert egyaránt. Elgondolkoztathatja például a házastársakat arról, hogy érdemes-e egyetlen éjszakáért kockára tenni egy jó kapcsolatot, és olyan lavinát elindítani, amelynek nemcsak a köztük lévő kapcsolat, hanem saját gyermekükkel való kapcsolatuk is áldozatává válhat? Férfitársaim számára feladott lecke az az örök kérdés is, hogy az-e a férfi, aki nem hagy ki egyetlen lehetőséget sem, ami elé kerül, vagyis nem csak akkor vadászik, amikor nemes vadra hajt, és azt mindenáron el akarja ejteni, hanem összevissza lövöldöz mindenre, ami mozog, elszalasztva közben a nemes vadat, vagy az, aki maga dönti el, hogy ki az aki kell neki, de azt a nőt meg is szerzi. Feleségnek. Az-e a férfi, akit célja, hivatása hajt, és ehhez keres társat amikor partnert választ, vagy az, akit minduntalan letérítenek az ösztönei a saját maga által kijelölt útról, csonka családokat hagyva maga után amerre jár?

148

A házasság a párkapcsolatok konzervatív műfaja, egyben magasiskolája. Senkinek sem kötelező ezt a formát választani. Gyermekek nevelésére viszont nem találtak ki jobbat, és ha erre szerződtünk, akkor a szabályokat be kell tartani, ha nem akarunk sérülést okozni saját gyermekünknek. Vajon összefüggés van-e szerződéseink betartása és a házastársi hűség között? Megbízható üzleti partner megbízható házastárs is egyben, és fordítva? Tudjuk-e, hogy amikor egy élet leélésére keresünk társat, mire kötünk szerződést, mit várunk el a másiktól, és mit fogunk nyújtani ezért cserébe? Ismerjük-e pontosan a másik vágyait, terveit, saját személyiségének kibontakoztatásáról alkotott elképzeléseit? És a sajátunkat? Tudjuk-e, miről vagyunk hajlandóak lemondani a másik érdekében? Át tudunk-e állni a független üzemmódból a családi üzemmódba, ha megházasodunk? Meg tudjuk-e változtatni a fontossági sorrendet a barátok, hobbik, munka, a házastárs, a gyerekek között? Ismerjük-e azokat a szülői mintákat, amelyeket házastársunk és mi hozunk a saját házasságunkba, és amelyek időzített bombaként viselkedhetnek, ha nem tudatosítjuk őket magunkban? Hova vezet az, ha egyszer csak elmaradnak a házaspárok közötti beszélgetések, a közös vacsorák, ha már évek óta nem járunk moziba, színházba, nincsenek már séták, kirándulások, játék, közös társaság, lazítás, és csak a napi hajtás, a pénz van helyette - a "gyerek érdekében"? Ha jön a konfliktus - mert jön - tényleg vége van a kapcsolatnak? Ezen a ponton felvetődnek erkölcsi kérdések is a regény olvasása közben: Mi a helyzet a családrobbantókkal? Hogyan ítéljük meg azokat a "barátokat", munkatársakat, akik egy párkapcsolati válság láttán nem segítő kezet nyújtanak, hanem lecsapnak a szabad prédára, kiszakítva őt ezzel a kapcsolatból, és az átmeneti konfliktusból visszafordíthatatlan szakítást idéznek elő, tekintet nélkül arra, hogy szülő-gyermek kapcsolatokat is tönkretesznek ezzel. Azt hiszem ezt az önző, gátlástalan magatartást határozottabban el kellene ítélnünk, mert súlyosan veszélyezteti az érintett gyermekeket. Túl könnyedén vesszük ezt a kérdést, ami egyben azt is mutatja, mennyire (nem) fontosak ma a gyermekek érdekei társadalmunkban. Előítélet-oszlató hatása lesz a könyvnek abból a szempontból, hogy bemutatja azt a kapcsolatügyeleteinken is nemegyszer megtapasztalt folyamatot, hogy a gyermekük nevelését vállaló apák igenis fel tudnak nőni a feladathoz. Egyébként ma már egyre többen vannak. Vagy itt a másik kérdés: Tulajdon-e a gyerek? Hogyan kell felfognunk: elveszik, vagy el helyezik a gyermeket válás után? Meg tudjuk-e védeni a saját gyermekünk érdekét a saját ügyvédünkkel szemben a válóperünkben? El tudjuk-e engedni a gyermekünket, ha úgy érezzük, a másik szülőhöz jobban ragaszkodik? Ez a regényforma lehetővé teszi mindenki számára, hogy megértse a válás résztvevőinek érzéseit, gondolatait. Hasonlóan a Párkapcsolat ismeretterjesztő cikkeihez, a kapcsolati konfliktusokról szóló riportjainkhoz. Bárcsak több ilyen írást közölhetnénk, amelyik őszintén leírja, hogy szerzője mivel járult hozzá egy kapcsolat elromlásához, vagy helyreállításához! Olvassuk el ezt a könyvet, mi házasok, és házasulandók, és tanuljuk meg belőle a lényeget: Ha rosszul érezzük magunkat egy kapcsolatban, először szálljunk magunkba, mielőtt kiszállnánk belőle. Mert lehet, hogy visszaút nincs.103

Joanne Harris: Csokoládé Ulpius-ház, Bp. 2001. Ismeretlen, titokzatos fiatal nő, Vianne Rocher érkezik a kis faluba, Lasquenet-be, és megnyitja "csokoládézóját" - a tenyérnyi kávézóval kombinált csokoládéboltot. Végre van egy hely, ahol elsuttoghatók a titkok, megszellőztethetők a sérelmek, kipróbálhatók az álmok. Amikor Vianne húsvétra csokoládéfesztivált szervez, a falu egész közösségét megosztja... Íme az első olyan regény, amelyben a csokoládé elfoglalja a maga méltó helyét. A tartalmas, okos és franciásan pajzán könyv valamennyi érzékszervnek irodalmi ünnepet kínál. Izgalmas, fordulatos és szenvedélyes történetből nem hiányzik a cselszövés, a titok és a szerelem sem. A regényből a közelmúltban készítettek sikeres filmet Juliette Binoche és Johnny Depp főszereplésével.

Hegedűs Katalin: Az emberhez méltó halál Osiris, Bp. 2000. Életünk során hányszor, de hányszor szorulunk rá valamilyen menedék védelmére. Mindig, ha magunk képtelenek vagyunk - vagy úgy hisszük, hogy képtelenek vagyunk - megbirkózni az elénk sodródó, utunkat álló, félelmet kiváltó életeseményekkel. A menedék lehet egy tető a fejünk felett, egy ölelő kar biztonsága, egy 103

dr. Kardos Ferenc pszichológus (Párkapcsolat, Konfliktuskezelő Magazin 2002/III-IV. szám)

149

megértő és megbocsátó mosoly, de lehet egy megnyugtató hang, egy simogatás, vagy csupán egy másik ember jelenléte. Bármilyen erősek, öntudatosak vagyunk, életünkben szinte elkerülhetetlenek azok az időszakok, amikor egyszerre gyengének, bizonytalannak, zavarodottnak, elesettnek és elveszettnek érezzük magunkat. Ilyenkor létszükséglet egy megfelelő védelmet, bátorítást, talpraálláshoz szükséges energiát biztosító menedék. Menedék átmeneti időre - hiszen a menedék mindig átmeneti időre szól -, aztán nekigyürkőzünk, és tovább indulunk. Hegedűs Katalin könyve a menedékről szól, hiszen témája a hospice mint gondolkodásmód, tevékenység, mozgalom és szervezet, mely felkínál és megvalósít egy lehetséges megoldást az utolsó nagy szorongattatás idejére, hogy képesek legyünk méltósággal és alázattal elfogadni a magunk és szeretteink halálát. A hospice mozgalom megjelenése és nemzetközi méretekben való egyre szélesebb kibontakozása egyrészt annak bevallása, hogy a halál fogadásának tradíciói a családokban meggyengültek, sőt elvesztek, a kórházakban ki sem alakultak, jelenleg mindkét helyszín szinte alkalmatlan a haldokló körüli szolgálat méltó teljesítésére. Másrészt szívmelengető megnyilvánulása a segítőkészségnek és áldozatvállalásnak, melyet már alig tételeztünk fel korunkról, s mely e könyv tanúbizonysága szerint képes a nyomasztóan hiányzó menedéket megteremteni. Mert ha életünk aktív idején is rászorulunk embertársaink szerető támogatására, ez a halál közelében végképpen nélkülözhetetlen. Nélkülözhetetlen, hiszen ekkor vagyunk a legelesettebbek, legkiszolgáltatottabbak, s ekkor állunk a legnagyobb és legnehezebb út előtt. A könyv teljes körű összefoglalását adja mindazon ismereteknek, melyek segítségünkre lehetnek egy általunk kezelhetetlennek érzett végszükség idején. Megismertet a hospice mozgalom történetével, kiemelkedő személyiségeivel, a halált az élet természetes jelenségeként kezelő gondolkodásmódjával, és ami a legfontosabb, a haldoklás időszakának, mint az emberi élet értékes, sőt, értékteremtő sajátosságaival. Hegedűs Katalin könyve vigasztal és bátorít. A hospice szervezetek működésének bemutatásával, a fejlődés irányainak felvázolásával felcsillantja mindannyiunk előtt annak a reményét, hogy nem maradunk támasz, gondoskodás, szeretet nélkül az élet legnehezebb idején. Hogy van, és egyre inkább lesz fellelhető menedék a haldoklónak és a gyászoló, búcsúzó ittmaradóknak. A könyv olvasmánynak is élvezetes. Tiszta, világos megfogalmazásai, logikus, jól illeszkedő szerkesztése, a magyar nyelv igényes, de ugyanakkor közérthető használata mellett az egész könyvet átszövi a szerző lelkes és egyben alázatos elkötelezettsége a téma iránt. Ez a személyes aspektus sugározza be és hitelesíti a könyv minden fejezetét. Olvasás közben elkerülhetetlen az önmagunkkal való szembesülés, a “mit tennék én hasonló helyzetben?” kérdés megválaszolásának kísérlete. És ez jó! Mert a könyvnek bevallott célja az informáláson túl az elgondolkoztatás, a tabu megtörése, a halál kérdésének beemelése az élet természetes és fontos megválaszolnivalói közé.104

Patty Howell, Ralph Jones: Ötcsillagos házasság Amit a jó párkapcsolatért tennünk kell Magyar Könyvklub, Bp. 2002. Milyen egy ötcsillagos házasság? Különleges és dinamikus kapcsolat, s benne mindkét fél arra kötelezi el magát, hogy szeretettel, gondoskodással és bizalommal olyan életet teremtsen maga körül, amely mindkettőjük épülését, boldogságát és megelégedését szolgálja. Ilyen egyszerű? Megfogalmazni ilyen egyszerű, persze megvalósítani sokkal nehezebb. De nem lehetetlen. Az amerikai pszichológus szerzőpár egyben házaspár is, tehát náluk hitelesebb tanácsadót nem is kívánhatnánk. Az utóbbi években elsősorban házaspárokkal foglalkoznak. Párterápiát és házaspárokból szervezett csoportoknak "Ötcsillagos házasság" tréningeket tartanak nagy sikerrel. Többször jártak Magyarországon, és szívesen találkoznának magyar párokkal is. Könyvük igazi amerikai önsegítő könyv. Mindig a pozitív megoldásra és a problémák megoldhatóságára koncentrálnak. Ez néhány európai számára ugyan túlságosan derűs életszemléletnek tűnik, nekünk, magyaroknak azonban olyan nagy hiányunk van ebből, hogy érdemes időnként - egy-egy könyv erejéig - "beoltanunk" magunkat ezzel a szérummal is. Az Ötcsillagos házasság nem lélekelemző, csak lélekértő könyv; nem a traumákra, hanem az öngyógyításra és a kapcsolatgyógyításra irányítja a figyelmet. Könnyed, derűs olvasmány, melyben ügyesen elrejtve megtalálhatók a kevéssé derűs élethelyzetek megoldási kulcsai is. A könyv első része 16 fontos alappillért mutat be, amelyek a párkapcsolatot megerősítik és harmonikussá tehetik (ilyen pillérek pl. a célok kitűzése, az együttérző meghallgatás, konfliktusok és viták megoldása, bocsánatkérés és megbocsátás stb.). A második rész pedig a pillérek használatára ad tanácsokat.

Széchey Orsolya (szerk.): Szexuális gyermekbántalmazás a családban Animula, Bp. 2001. 104

Pellei Ilona ajánlata (Kharón Thanatológiai Szemle, V. évf. 1. szám, 2001.)

150

A könyv angol nyelvű eredetijét a londoni Tavisock klinika adta ki a CIBA Alapítvány támogatásával és 16 angol szakember közreműködésével. A magyar olvasók tájékozódását a hazai nézetek és jogszabályok részletes ismertetése segíti, részben lábjegyzetek formájában, részben pedig a függelékben. Szerkezetileg a könyv négy részből és 17 rövid fejezetből áll. Az első rész olyan általános problémákkal foglalkozik, mint a szexuális visszaélés előfordulására hajlamosító rizikótényezők, családi jellegzetességek, rövid és hosszú távú hatások. A második rész a kezelés általános elveit, a harmadik pedig annak részleteit veszi sorra. Ezek a fejezetek vázolják a szakemberek és a családi hálózat viszonyait, a vizsgálati és terápiás intézmények megszervezését, a kezelés teendőit és módszereit stb. A negyedik rész a megelőzéssel, ezen belül a neveléssel, az önsegítő csoportokkal és egyéb segítő hálózatokkal foglalkozik, s végül esettanulmányokat közöl. Az előszóból kiderül, hogy a kötet írásai a CIBA Alapítvány kutatócsoportjának munkái. A csoport 1981 és 1984 között dolgozott ezen a témán. Megállapításaik tehát már közel 20 évesek, így korántsem újszerűek. Számunkra mégis meghökkentők, és ráébresztenek, mennyire el vagyunk maradva az incesztuózus viszonyok feltárása és leküzdése terén. Bevezetés helyett "A könyv szándékáról és tartalmáról" tájékoztat az angol szerkesztő, majd áttekintést ad a könyv lényeges mondanivalóiról, amelyek három téma köré csoportosulnak: hogyan lehet felismerni, kezelni és/vagy megelőzni a családon belüli szexuális visszaéléseket. Különös hangsúlyt kap a megelőzés, amiben döntő szerepet játszhat az iskolai (és otthoni) szexuális nevelés. Ugyanis - ahogyan erre egy lábjegyzet utal - hazánkban még az ilyen visszaélések előfordulási arányairól sincsenek megbízható adatok, mert "hivatalosan nem gyűjtik az ilyen esetek adatait" (12. old.). Amerikai adatok szerint (Finkelhor, 1980) a nők 19%-a és a férfiak 9%-a számolt be gyermekkorban átélt szexuális traumákról. (...) A szexuális visszaélések túlnyomó többsége nem derül ki, mert az érintettek gondosan eltitkolják, félve a büntetéstől. Sok múlik azon, hogy a szakemberek (orvos, pedagógus stb.) elég fogékonyak-e bizonyos testi vagy viselkedésbeli jelekre, amelyeket a könyv elég részletesen ismertet. Igen szemléletesen mutatja be azokat a családi jellegzetességeket is, amelyek hajlamosítanak az incesztusra. A kötet második és harmadik része a büntető beavatkozások helyett elsődlegesen szociális, segítő és terápiás beavatkozásokat javasol, és ezek megszervezését körvonalazza. Ezzel kapcsolatban nagyon tanulságosnak tűnik a könyv végén bemutatott négy eset, amikor a különböző szakmai szervezetek eltérő közbelépése más-más eredményekhez vezetett. A 15. fejezet a különböző szakemberek (orvos, pedagógus, szociális munkás, pszichológus, nevelési tanácsadó stb.) szerepét mutatja be. A megelőzéssel kapcsolatos fő következtetésük, hogy az hatékonyabb lenne, ha maguk a gyermekek többet tudnának a szexuális abúzusról és annak elhárításáról. Ennek biztosítására pedig elsősorban a pedagógusokat kellene felkészíteni. A legfontosabb tudnivalókat és javaslatokat a kötet végén 34 pontban foglalják össze.105

Szilágyi Gyula: Melegfront Magyar Könyvklub, Bp. 2002. Szexuálszociográfia a homoszexuális férfiak szexuális szokásairól, életéről, párválasztásáról és a melegekkel kapcsolatos társadalmi attitűdökről. A speciális szexuális orientáció speciális személyiségbeli és beilleszkedési gondokkal jár, s ezek megoldása nagyon sok esetben komoly konfliktusokhoz, különleges életviteli stratégiák kialakulásához vezet. A szűkebb és tágabb környezet pedig ellentmondásosan viszonyul a melegekhez. Nehéz eldönteni, hogy melegnek lenni valóban csak szexuális orientációnk egyik alternatívája, vagy annál lényegesen több: az ember sorsát meghatározó tényező. A könyv szándéka, hogy segítsen a kérdés megválaszolásában. Szilágyi Gyula szociológus. A legklasszikusabb irodalmi szociográfiát műveli: interjúkat készít. Nem kommentál, nem ítél el és emel fel semmilyen jelenséget. Felmutat az egyén és a társadalom szempontjából is lényeges viselkedési módokat. Írt a heteroszexuálisokról is nagy sikerű Tiszántúli Emanuelle című könyvében, és a leszbikusok világáról is készül szociográfiát írni.

Vitéz Ferenc: "Szent Antal megkísértése" Holló László életregénye Csokonai Kiadó, Bp. 2002. Vitéz Ferenc nem először nyúl a Holló-témához: műkritikusként gyakran találkozott Holló László művészetével, örökségével, ezek fel-felbukkanó hatásával. Négy éve "Lángból riadó angyal" címmel albumban írt verses asszociációkat Holló grafikáira. 105

Dr. Szilágyi Vilmos ajánlata (Magyar Szexológiai Szemle, 2001/2-3. szám.)

151

A regény fokozatosan "lendül bele". A mozaikos technikával összeillesztett, idősíkokat tologató, életképi, anekdotikus, monografikus szövegrészek prekoncepciós hőskölteményt csinálnak az első fejezetből, ezzel reális éltető talajától szakítják el a művészt, s kedvetlenítik el az olvasót. Szerencsére a folytatás más, egyre kiegyensúlyozottabb, összeszedettebb. Azokon a részeken élethű, élvezetes igazán, ahol az író eltávolodik hősétől annyira, hogy minden írói szubjektivitástól mentesen tud szólni róla, Hollóról az emberről, aki viaskodik magával, környezetével, pályája torz "oldalhajtásaival". Így abba a valós miliőbe helyezi őt, mely hitelessé teszi a krónikát, méltóvá magához a művészhez, aki számára olyan fontos volt mindig a realitás.106

Arkagyij és Borisz Sztrugackij: A kárhozott város Magyar Könyvklub, Bp. 2002. A Város az égbe nyúló, megmászhatatlanul sima Fal és a feneketlen Szakadék közé szorítva éli mindennapinak igazán nem mondható mindennapjait. Lakói - németek, amerikaiak, oroszok, japánok, kínaiak, svédek és még ki tudja, hányféle náció fiai-lányai - sokat vitatkoznak arról, vajon a Földön vagy egy másik bolygón, esetleg egy másik galaxisban vannak-e. Csak azt tudják, hogy valamennyien önként vállalták (ki az életét mentve, ki lelkesedésből, esetleg puszta kíváncsiságból), hogy részt vesznek a Kísérletben. Csakhogy a Kísérletről sem tudnak, nem is tudhatnak semmit, hiszen ha tudnák, miről van szó, az befolyásolhatná viselkedésüket. Így viszont lassan megszokják a legképtelenebb dolgokat, a Várost váratlanul ellepő majmokat, a helyét önkényesen változtató Vörös Épületet, az abszurdnál abszurdabb rendelkezéseket, hiszen ki tudja... A Kísérlet az Kísérlet. A tudományos-fantasztikus irodalom klasszikusainak számító szerzők nevét a műfaj magyar rajongói is jól ismerik. Az ő írásuk nyomán született Tarkovszkij világsikert aratott filmje: a Stalker is. A kárhozott város című regényük nagyon sokáig nem jelenhetett meg, a szovjet rendszer talán nem szerette volna, ha az olvasó megtudja, miről is szól a Kísérlet...

Debrecenyi Károly István: A spiritualitás min híd. Lelkiség a hospice-ban. Hospice beteggondozás füzetek 7.

Magyar Hospice Egyesület, Budapest, 1999. A szerző református lelkipásztor és pasztorálpszichológus, évek óta részt vesz pszichoonkológiai, majd hospice lelkigondozói munkában. Lelkészi identitása miatt a spirituális jelenségek, kérdések gyakran jelentkeznek munkájában az életveszélyesen beteg vagy terminális állapotban lévő betegek és hozzátartozóik részéről. Ezért választotta ezt a témát könyvében. Esszészerű, olvasmányos, fordulatos tanulmányt írt, amelyben állást foglal a spirituális dimenzió lelkigondozói fontossága mellett, és képet ad arról, hogy ő hogyan közelít gondozói munkája során az emberek ilyen igényeihez. Mint soraiból kitűnik, nagy tapintattal, nem direktív módon, nem térítően viszonyul a témához, inkább sajátos kísérőként próbálja elősegíteni, hogy a spirituális gondolatok és élmények egyfajta hidat jelentsenek számára, amely átvezeti a betegség, az életmódváltás, a halál eszméjével való megküzdés nehézségeinek és kínjainak mocsarán. Az olvasó maga is mintegy a leírt gondolatok hídján jut el a kellemetlen egzisztenciális dilemmák témáihoz a szerző kíséretében. Megismerteti, hogy a biblikus, vallásos gondolkodás összeférhet a lelkigondozói, pszichoterápiás szemlélettel és módszerekkel. Recepteket, megoldási képleteket nem ad, a szerző érzékelteti, hogy a lelki segítőnek magának is tisztáznia kell viszonyát e kérdéskörhöz. A könyv nagyon hasznos olvasmány, nagy előnye, hogy a betegek és hozzátartozók kezébe is adható, nemcsak segítőknek, gyógyítóknak szól. Az értékes írás a következő kiadásokban talán fejleszthető is lesz. Az esszészerű fogalmazás mellett talán mégis érdemes irányelveket, javaslatokat, módszertani útmutatásokat is tenni bele. Hasznos a felhasznált és ajánlott szakirodalom jegyzéke, de ezt vagy tematikusan csoportosítani kellene, vagy a szerzők neve szerint abc sorrendbe tenni, mert így áttekinthetetlen, nehezen használható. Végül: a lelkipásztor szerző talán kicsit túl “szemérmes”, illetve “nemdirektív” a spiritualitással kapcsolatosan. A semleges és autonómiát tisztelő szimmetrikus lelkigondozói álláspont hasznos lehet a segítő szakembereknek, a lelkésztől azonban affirmatív megnyilvánulásokat, kongruensen megjelenő hitélményt, transzcendens közvetítő és erősítő hatásokat is várnak a bajban lévők. A hitélmények sajátos áttételes viszonyulásokat alakíthatnak ki, és a lelki segítőben is viszontáttételes reakciókat válthatnak ki. Ez a szakavatottan segítő lelkész kezében a gyermeki vallásosság lelki rétegeinek kulcsa lehet, de új rítusok és narratívák kezdeményezésének szuggesztiós lehetősége is. Ezekről is jó lenne majd írnia a szerzőnek. Bizonyára fog is, hiszen a könyv egyik értéke a szerző nyitottsága

106

Szikszay Tamás kritikája (Debrecen Újság)

152

és őszintesége, ő maga is együtt jár a spiritualitás hídján, kísérőként klienseivel és ennek során ő maga is fejlődik, tapasztal.107

Keresztury Tibor: Kételyek kora Magvető, Bp. 2001. A szerző közel két évtizedes kritikusi munkásságának legjavát gyűjti össze (tanulmányokat, recenziókat és interjúkat) ez a kötet. Az elmúlt harminc esztendő magyar irodalmát elemzi, a hagyományszálak megszakadásának, továbbvitelének, megváltozott alakban való újra felbukkanásának csak a kitartó és figyelmes értelmezői munka révén meglátható összefüggéseit tárgyalja. Azt a folymatot, melyben Tandori, Petri és Oravecz a hetvenes években átalakította a líraiság kódjait, majd a nyolcvanas években az egyre profanizálódó versnyelv képes volt a magas irodalmi formák és témák korszerű megszólaltatására, míg napjainkban a kulturális hagyomány legkülönfélébb hangjainak összeillesztése, vagy éppen egy elemeire csupaszított nyelv jelentéstelítésére történnek kísérletek. A kötet írásai másrészt arra is példát szolgáltatnak, miképp lehet elkerülni napjainkban a kulturális vészharangkongatást, az újnak, a szokatlannak az elutasítását úgy, hogy közben a kritikus a tradicionálisabb poétikai megszólalásmódok iránt is érzékeny maradjon.108

Vekerdy Tamás: Honnan? Hová? Tíz beszélgetés életről, halálról, szerelemről Holnap, Bp. 2001. Ebben a könyvben egy pszichológus "civilben" beszélget három tinédzserrel azokról a kérdésekről, amelyek a fiatalokat foglakoztatják. A kamaszok kérik, hogy a történet elmesélője most, ezekben a beszélgetésekben ne pszichológusként viselkedjen, hanem civilként. Így nincs pszichologizálás, lélekelemzés, nagy kitárulkozások, megnyílások, csak spontán civil beszélgetés, de azért nem adják ezt olyan könnyen... A pszichológus fenntartja a jogát ahhoz, hogy legalább felnőtt lehessen a tinédzserek között, s az élettapasztalatait, olvasmányait a témákkal kapcsolatban megoszthassa a kamaszokkal. Így végül is sokkal több is lesz a beszélgetésekből, mintha csak a pszichológus beszélne belőle: a tizenéveseket (és az olvasókat) megismerteti a regék, mondák, mítoszok, vallások és a filozófia különböző álláspontjaival, az élet, a halál, a szerelem, a szeretet, a siker, a boldogság és még jópár olyan fogalommal kapcsolatosan, amik nemcsak a fiatalkorban foglalkoztatják a legtöbb embert. Az olvasó e mellett viszont nagyon pontos pszichológiai "bemutatását" kapja a tinédzserekben lezajló érzelmi és gondolati "tobzódásnak".

Füst Milán: Szexuál-lélektani elmélkedések Breviárium Fekete Sas, Bp. 2002. "Ötvennégy éve foglalkozom szexuális pszichológiával, s e hosszú idő alatt sokan fordultak hozzám bajaikban tanácsomért. S tapasztalataimból nagy feljegyzéseim származtak, ezek azonban az ostrom okozta pusztulásban naplómmal együtt elvesztek. E lélektani dokumentumok elvesztését már nem fájlalom, mert nincs szükségem sok ezer esetre ahhoz, hogy amit több mint fél évszázad alatt tapasztaltam, megtanultam, még garmadával bizonyítsam is. Aki állításaim helyességéről meg akar győződni, az majd legyen szíves gondolkodni, elmélyedni abban, amit állítok..." Hábi-Szádi barátom erről úgy nyilatkozott: "E világon minden dologról legalább három napig lehet egyfolytában beszélni, de az ember szexualitásáról legalább három évig. De akkor is öt szája legyen az embernek, s azzal minddel egyszerre beszéljen." Füst Milán mindmáig érvényes, izgalmas írása az örök érvényű, váltig érdeklődésre számot tartó témáról, a szexualitásról az író életmű-sorozatában jelent meg.

Szabó Lőrinc: Vers és valóság Osiris, Bp. 2001.

107

108

Dr. Buda Béla ajánlása (Hospice Hírek, III. évfolyam 1-2. szám, 1999.) Fodor Péter ajánlata

153

Az avantgarde polgáribb változataként hívta magára a figyelmet, de egyik irányzathoz sem sorolható Szabó Lőrinc (1900-1957) költészete. Nem sokkal Ady halála után indult el költői pályája. A Nyugat-nál jelentkező fiatal költőre Babits azonnal fölfigyelt. Életművének számottevő részét alkotják filozofikus versei. Ősi keleti bölcseletekből vett gondolatoknak is több ízben ad hangot. Korabeli divatok helyett inkább Goethe életműve fordíthatta ebbe az irányba érdeklődését, hiszen az ő hatása másutt is érződik líráján. Alkotásmódjának némely sajátságában Illyés Gyula volt a követője. A Szabó Lőrinc centenárium nagy eseménye volt a kétkötetes Szabó Lőrinc összes versei-nek megjelenése. Ehhez kapcsolódik a világirodalmi ritkaságszámba menő újabb kiadvány, amely a költő élete vége felé lediktált versmagyarázatait foglalja magában, megvilágítva minden versének keletkezés- és problématörténetét. Ezt követi a Vers és valóság címen ismert szöveg eddig ismeretlen folytatása.

Rainer Marie Rilke: Malte Laurids Brigge feljegyzései és más szépprózai írások Fekete Sas, Bp. 2002. A főként osztrák költőként ismert prágai születésű, változó állampolgárságú, örök hontalan Rilke életművében lényegesen nagyobb részt tesznek ki a prózai írások. Az e kötetbe gyűjtött szépprózai írásokról elmondható: költészet prózában, s közben valódi próza - melyben furcsa, feszülten sejtelmes, drámai történetek játszódnak le. A címadó műben Rilke kérdez, filozófiai, lélektani kérdéseket tesz fel: mi és milyen a barátság, a szeretet, a szerelem, férfi és nő kapcsolata, milyen szerepet játszik életünkben a gyerekkor, a család, a környezet, az emlékek, a múlt, miként hat egymásra az öröklés és a magunk alkotta sors, mit kezdhetünk az élet, a magány, a halál nyomasztóan gyönyörű terhével.

Kosztolányi Dezső: Gyémánt-göröngyök Magyar Könyvklub, Bp. 2002. Versek, műfordítások, publicisztikai írások, nyilatkozatok, riportok, melyek először jelennek meg könyvben. Kosztolányi Dezső (1885-1936) életművének gazdagsága és sokarcúsága nemzedékének legnagyobbjai közé sorolja. Lírikusként hívta föl magára a figyelmet, de a próza fejlődésvonalának is éppoly szerves része az ő érdekes - ellentmondásos, de mindvégig színvonalas - életműve. Költői és szépírói tevékenysége mellett, mint erősen impresszionisztikus kritikus, esszéíró, kitűnő érzékű nyelvművelő, újságíró, és nagy nyelvtudású fordító is kiterjedt és értékes munkásságot fejtett ki. A modern, intellektuális XX. századi prózastílusnak ő a magyar irodalomban a legfőbb meghonosítója. (A magyar irodalom története, szerk.: Klaniczay Tibor; Kossuth, Bp. 1982). "Nem forgott nagyon sokat az életben, mégis mindent tudott róla, pontosan látta, hogy egy adott helyzetben mi történik, hogy egy esetnek mi lehet a következménye, nagyszerű éleslátását csak Tolsztojéhoz foghatnám. Nemcsak eszes, de bölcs is, naiv okosok és ravasz buták között az éretten okos is. Hogy mi az igazság, ez a bonyolult ezerarcú valami, azt nem tudta: az volt a véleménye, hogy aki megfellebbezhetetlen biztonsággal néhány mondatban jelenti ki, hogy mi az igazság, csaló vagy öncsaló. De hogy mi nem az, azt tökéletesen érezte." Kosztolányi Ádám

Esterházy Péter: Javított kiadás Magvető, Bp. 2002. Esterházy könyvének vázát az író édesapja, a néhai Esterházy Mátyás által Csanádi fedőnéven 1957 és 1979 között készített ügynöki jelentésekből kimásolt szövegrészek adják. Maga ez a tény tizenkét évvel a rendszerváltozás után politikatörténeti kuriozitással bír, köszönhetően annak, hogy Magyarországon a Kádárrendszer belügyi hírszerző szervezeteinek tevékenysége, a "civil" besúgók névsora a mai napig nem került a nyilvánosság elé. A közelmúlt történelmének egykor láthatatlan , jelenleg is kevéssé ismert fejezetébe bepillantást engedő munka méltán számíthat tehát azoknak az olvasóknak az érdeklődésére is, akik egyébként nem tartoznak a szerző műveinek ismerői közé, s kik e könyvtől inkább várnak dokumentarisztikusságot, mint szépirodalmi megformáltságot. A Javított kiadás narratív megalkotottságának azon jellegzetessége, mely a megszólalásmód alakulását döntően a tényekkel, vagyis az apa négy dossziéba gyűjtött jelentéseivel való szembesüléstől teszi függővé, kiegészülve a szerző/elbeszélő imaginációs tevékenységének bevallott korlátozásával, lehetővé is tesz egy ilyen olvasásmódot.

154

Mindazonáltal feltűnhet, hogy a naplóforma nemcsak az alanyi vallomásosság dominanciájával jár együtt, de egyszersmind azzal is, hogy a szövegbeli beszélő hangsúlyozottan íróként (is) szembesül a múlt feltáruló titkaival, és azoknak a saját személyiségére gyakorolt hatásával. Ez egyrészt az ügynöki jelentésekből kiolvasható lehetséges múltbeli történések rekonstrukcióját eredményezi: a nyomok, helyszínek, nevek kiválogatása, megfejtése és kombinációja némileg a detektív munkájával rokonítja Esterházy szövegalkotói munkáját, mint ahogy a könyv első olvasásának intenzitása, az, hogy nehezünkre esik letenni, is származhat részben a témához kapcsolódó krimilogikai elvárásból. Másrészt a dolgok pontos megnevezésének nehézségére, a nyelven kívüli események - legyenek személyek közötti vagy éppen egy énen belül megtörténőek - értelmének a verbális médiumhoz való szükségszerű hozzákapcsoltságára figyelmeztet. Arra tehát, hogy az ember a nyelvtől függetlenül az egyéni és nemzeti történelmet csupán elszenvedni, de nem megérteni tudja. Az édesapját szerető fiú és az ügynököt megvető férfi szerepét egyaránt magában foglaló elbeszélő paradox szituáltsága miatt a dolgok lehetséges megítélését ellentételező szerkezetek segítségével teszi összetetté. Ezáltal a szöveg igyekszik megóvni a mondottak igazságtartalmát attól, hogy az olvasó valamely kétosztatú (elfogadás/elutasítás) befogadói magatartás felől legyen kénytelen azt megítélni. A mű ezen retorikai építménye azokon a szöveghelyeken sérül, amelyek aktuálpolitikai kérdéseket szólaltatnak meg. E szövegrészek megoldottságát nemcsak az teszi kétségessé, hogy az elbeszélői szólam nem vélemények ütköző zónájaként alakítja saját diskurzusát, és válik valamely politikai irányzat képviseleti beszédeként azonosíthatóvá, de az is, hogy a kérdésfeltevés szűkített távlata magát a tárgyat (például az egyház szerepe a politikai véleményformálásban) egyszerűsíti le. Ugyanakkor nem lennénk méltányos ítészei a könyvnek, ha végezetül nem szögeznénk le, hogy a Javított kiadás a történelmi, publicisztikai és szépirodalmi érdekeltség számára egyaránt izgalmas olvasmány lehet.109

Temesi Ferenc: Por 1-2. Magyar Könyvklub, Bp. 2002. A szerző mindmáig legnagyobb írói vállalkozása először 1986-87-ben jelent meg, és ma már a kötelező olvasmányok sorába tartozik. Új műfajt jelentett, megalkotta a szótárregény műfaját. A formai bravúr lehetővé tette a szerzőnek, hogy időben hatalmas távot fogjon át: 1833-tól 1975-ig terjed ez az irodalmi idő. A színtér Porlód, jellegzetesen magyar, ráadásul alföldi magyar város, amely itt alakul, formálódik a szótárregény szabályainak megfelelően, időben szinte az abszolút jelenben. Ide gyökerezik az a család, melynek sorsa kibontakozik a regény lapjain. Csodás és hétköznapi, régi és közelmúltban játszódó történetek állnak össze szerves egésszé. Itt minden megtörtént - és minden egy kicsit másképp. A "porlódiság" külön nemzeti történetet, külön hitvilágot, külön nyelvet is jelent. Vágyak, mesék, mítoszok szövik át a család életét is, akárcsak városukét. Lebilincselő olvasmány, s most újból megjelent, le lehet "porolni".

John Updike: Majd ha fagy Európa, Bp. 2002. Egy laza trilógia első darabja ez a regény, amely a vallás és Amerika, a vallás és a XX. századi ember viszonyát boncolgatja. A második kötet az Így látja Roger, a harmadik pedig az S. című. Mindkettő megjelent magyarul, s most már magyar nyelven is teljes Updike trilógiája. A Majd ha fagy című regény főszereplője a negyvenegy éves Tom Marshfield tiszteletes, aki unja az életét, és egy kicsit unja a hivatását is. Amikor az egyházközség szexuális nyomorban szenvedő asszonyait kezdi lelki-testi vigaszban részesíteni, a jámbor gyülekezet megelégeli a dolgot. Püspöki parancsra egy különös intézetbe szállítják, hozzá hasonlóan megtévedt papok közé. Itt terápia gyanánt írásban kell megvallania bűneit, egy kerek hónap alatt. Így születik meg ez a harmincegy fejezetből álló regény, melyet sokszor a Dekameronhoz hasonlítanak.

Bozai Ágota: Tranzit glória Magyar Könyvklub, Bp. 2002. Különös sorsa van ennek a regénynek. Még nem volt magyar kiadása, mikor elkezdték németre fordítani, most pedig már az angol változat készül. A hol harsányan nevettető, hol dühödten szatirikus, hol finoman ironikus regény korunk paródiája. 109

Fodor Péter recenziója

155

Egy kis magyar fürdőváros gimnáziumának nyugdíj előtt álló irodalom szakos tanárnője egy este, fürdés után különös, kézzelfogható fényjelenséget észlel a feje körül. Glóriája van, olyan, amilyet szentképeken látni. A dolog azért is furcsa, mert a tanárnő ateista. A glória, amit hasztalan próbál mindenféle eszközökkel eltávolítani, nemcsak az alvásban zavarja, de lelki problémákat is okoz. Később rájön, hogy glóriáját csak azok látják, akik teljesen bűntelenek, vagyis igen kevesen. A glóriásság tényét a tanárnő racionális okokból mindvégig titkolja. Akkor is, amikor kiderül, hogy csodákra képes. Betegeket gyógyít és mindenféle hihetetlen helyzetet produkál, melyek felbolygatják a kisváros életét.

László Ervin: Meg tudod változtatni a világot Közös sorsunk kézikönyve Magyar Könyvklub, Bp. 2002. 2001 decemberében korunk száz tudósa - köztük számos Nobel-díjas - vett részt a Békedíj századik évfordulójának szimpóziumán, és a következő nyilatkozatot tette: "Az eljövendő években a világbékét fenyegető legsúlyosabb veszély nem az államok vagy egyének ésszerűtlen cselekedeteiből ered, hanem a világ kisemmizettjeinek jogos követeléseiből ébred... és ha megengedjük, hogy pusztító erejű modern fegyverek terjedjenek el ezen a robbanékony emberi tájon, akkor nyilván olyan tűzvészt készítünk elő, amely gazdagot és szegényt egyaránt lángba borít." A tudósok következtetése: "Ha életben akarunk maradni az általunk átformált világban, akkor meg kell tanulnunk újszerűen gondolkodni." Napjainkban súlyos a válság, de még megteremthető egy jobb jövő. Új gondolkodással olyan világot alkothatunk, amelyben érdemes élni, és amelyet érdemes gyermekeinkre hagyni. Több erőnk van napjainkban a gyökeres változtatásra, mint bármikor ezelőtt. Mindannyian hozzáfoghatunk, hogy új módon gondolkodjunk. Végső soron mindannyiunkon múlik, hogy világunkat egy békés és fenntartható haladási pályára állítsuk. A Budapest Klub kézikönyve lépésről lépésre vezeti az olvasót a jelenkori válság gyökereinek feltárásától a további haladáshoz kínálkozó lehetőségekig. Majd felvázolja, hogyan válthatjuk valóra a helyes megoldásokat, és végül gyakorlati tanácsokat ad: miként élhetünk úgy, hogy emberibbé és fenntarthatóbbá változtassuk a világot. A Budepest Klubot László Ervin alapította 1993-ban. Világhírű véleményformálók szövetsége, akik a művészet, a tudomány, a vallás és a kultúra egyéb területein tevékenykednek. A Budapest Klub elkötelezetten támogatja értékrendünk, erkölcsünk, és tudatunk fejlődését egy jobb jövő érdekében. Néhányan a tiszteletbeli tagok közül: Csingiz Ajtmatov, XIV. Dalai Láma, Milos Forman, Peter Gabriel, Göncz Árpád, Václav Havel, Jancsó Miklós, Kobajasi Ken-Icsiro, Liv Ullmann, Elie Wiesel, Peter Ustinov, Maurice Béjart, Desmond Tutu stb.

Graham Greene: Hatalom és dicsőség Európa, Bp. 2002. Graham Greene regénye 1940-ben jelent meg. Írója számára ez hozta meg a világsikert. Így nem véletlen, hogy 1947-ben meg is filmesítették a regényt. A már halálosan beteg Babits 1941-ben figyelt fel a műre, és ajánlotta fordításra. Ahogyan a fordító, Sőtér István írta, ez a könyv "elválaszthatatlan az 1941-es esztendőtől - ez az esztendő valamennyiünk végzetét, s nem egy barátunk halálát méhében hordozta." A regény színtere a "vulkános Mexikó, szomorú falvaival és városaival, dögletes őserdeivel, embertelen kopárságával". Ebben a trópusi hőségben burjánzik a bűn. Feloldozás és kegyelem nélkül. A Hatalom kegyetlen vallásüldözésbe kezd - abban a meggyőződésben, hogy Isten és egyház nélkül boldogabbak lesznek az őserdők indiánjai meg a városok szegényei. Az üldöztetés szükségszerűen vértanúságot eredményez. A regény egy vértanúság története is. De mentes a vértanútörténetek ájtatosságától és miszticizmusától. A főhős pap. Bűnös ember, rossz pap, részeges és parázna. Mégis ő válik vértanúvá, övé lesz a lelkifurdalás útjain megszenvedett kegyelem. Fél a haláltól. De leginkább azért, hogy bűnössége miatt "üres kézzel áll majd Isten színe elé". Greene ebben a regényében föllelhető az író összes erénye: a példátlanul precíz környezetrajz, a feszes szerkezet, a drámai pergésű párbeszédek, de legfőképpen pedig a szinte a krimi módszereivel felderített emberi lélek bemutatása.

Petőcz András: Egykor volt házibarátaink Magyar Könyvklub, Bp. 2002. Petőcz András "családregénye" lazán összefüggő események sorozata. Állandó szereplői - Irma, a nagylány, akivel "mindig történik valami", Anya és Apa, akik a biztonságot jelentik a gyerekek számára, valamint Toncsi, a kisfiú, aki a család barátairól mesél nekünk - igencsak különlegesek, mert nem öregszenek: a hatvanas, hetvenes,

156

nyolcvanas évek "hősei" tűnnek fel a könyv lapjain, de a család ugyanaz marad, a gyerekek nem nőnek fel, és a "dolgok elképesztően változatlanok". Az örökké álmodozó, semmit megvalósítani nem tudó apa, a családot folyton körültáncoló anya és a két gyerek döbbenten figyeli, ki mindenki tűnik fel, majd tűnik el a látszólag érintetlenül maradt család környezetéből. Petőcz András ebben a könyvében a magyar irodalom - sokak által ismert - anekdotázó, jóízűen mesélő hagyományát folytatja. Szemadám György: Zé, ó és ó Egy emberkert kacagtató tragédiái Kortárs, Bp. 2002. Szemadám György, a jeles képzőművész, az élet iskolájában nem akármilyen tanulmányokat folytatott. 1967 és 1975 között az Állatkertben oroszlánápoló, majd a nagyragadozók főápolója volt. Emlékeit, élményeit - több évtizednyi érlelés után - most végre közreadta sok szeretettel, humorral, s nem utolsósorban nagy ember- és állattani ismerettel megírt könyvében. Szemadám egyszerű, de mégsem könnyű írói technikát választ: anekdotákkal megtűzdelt, a figurák lényegét felvillantó, sorsukba belevilágító, remekbe szabott portrékban mutatja be szereplőit. Sajátos tenyészet ez itt a Városligetben, olyan, akár egy büntetőtelep: csupa lecsúszott alak, vakvágányra futott sors, a Horthy-rendszer hajótöröttjei, priuszosok, alkoholisták és tengődő fiatalok. A szereplők át- meg átjárnak egymás történeteibe, részt vesznek egymás életében, munkájában, egymás szavait, magatartását minősítik és jellemzik. A portréfüzér darabjai egymás után olvasva összeadódnak és egy új minőséget adnak ki. Lassanként rájövünk, ez a látszólag egészen egyedi közeg, ez a maga nemében különlegesnek számító kis világ - mozgástörvényeiben, a szereplők magatartásában, reflexeiben, félelmeiben és vágyaiban - nagyon is pontos lenyomata a hetvenes évek eleji Magyarországnak, a kádár-rendszer légkörének, moráljának és szokásainak. A megfogalmazásukban, tömörségükben gyakran Örkény egyperceseit idéző történetekben, történettöredékekben, vidám és szomorú pillanatokkal, kilátástalan élethelyzetekkel, igazi drámákkal ismerkedhetünk meg. E kellemes és szórakoztató olvasmány olyan rafináltan hat, akár az igazán nemes borok, s élvezetét Gyulai Líviusz pompás rajzai még teljesebbé teszik.110

Kulcsár Zsuzsanna: Egészségpszichológia ELTE Eötvös, Bp. 2002. A kötet nem csupán a szakember, hanem a lét alapkérdései iránt érdeklődő valamennyi olvasót megszólítja, újszerű szempontokkal gazdagítja. Kiemelkedő jelentőségét az adja, hogy személyiséglélektani szempontból újrafogalmazza az egészségpszichológia tartalmát, középpontba állít több olyan kérdéskört, mely máshol alig fellelhető. Ezek: a betegség, haldoklás, halál mint személyiségfejlődési lehetőség aspektusai, valamint az altruizmus és empátia összefüggései, a segítőhivatásúak személyiségfejlődési feltételei. Ez a kötet már "bizonyított", hiszen a boltok polcairól hamar a vásárlók kosaraiba került, így most az újrakiadást ajánlhatjuk (amíg kapható).

H. J. Eysenck - M. W. Eysenck: Elmevadászat Kairosz, Bp. 2001. Napjainkban a tudományok, a tudományosság és általában a gondolkodás hihetetlen rangvesztését figyelhetjük meg. Ennek az sem mond ellent, hogy bizonyos szakismeretek, "egydimenziós képességek" piaci értéke növekszik. Technikai civilizációnk relatív fejlettségéhez képest azonban a társadalom mélyfolyamatairól a magáról az emberről vajmi keveset tudunk. (Talán mert nem is karunk: cselekedeteinket nehogy el kelljen térítenünk a korszellem, pontosabban a hatalom által megszabott "racionalitás" ösvényeiről). Hans és Michael Eysenck nehezen fordítható (Mindwatching), magyar nyelven Elmevadászat címmel megjelent könyv a laikus lélekbúvárok számára rendkívül érdekes olvasmány. Vélem, a szakemberek egy része provokatívnak, esetleg komolytalannak minősíti majd. Szerény ismereteim szerint a szerzők - apa és fia mondandója semmiképpen sem komolytalan; a bemutatott szociálpszichológiai kísérletek leírása, kritikája és

110

Gervai András ajánlata

157

összegzése korrekt. Ezeket a kísérleteket jó harminc-negyven éve végezték, többnyire az USA-ban. A tervezők szociálpszichológusok, pszichofilozófusok, stb. voltak, míg a közreműködő alanyok jobbára egyetemi hallgatók. Ez a könyv csakugyan "átfogó munka"; tagolása, szerkezete kimondottan olvasóbarát. A szöveg narratív tónusa a nyugodt, tárgyilagos, lényegkereső figyelem állapotát keletkezteti bennünk, holott bővelkedik izgalmas meglepetésekben, merésznek tetsző következtetésekben. A szerzők elsősorban ismertetnek: kísérleteket és szakmai vitákat rekonstruálnak, ám a megalapozható, definitív kijelentésektől sem zárkóznak el, s ezeket a szakma tekintélyes, klasszikus irányzataival és képviselőivel is megütköztetik. (pl. a behaviorizmussal, a freudizmussal, sőt Freuddal.) Az Elmevadászat nem nevelési, életvezetési vagy mentálhigiéniai tanácsadó. Direkt útmutatókat, javaslatokat tehát ne keressünk benne. Mégis tanulhatunk belőle, nagyon is sokat. Mert ami megvalósul és hatásába von a kötetet olvasván, az nem a szerzők didaktikus szándéka, hanem a "tükör pedagógiája". Mi magunk kezdjük el keresgélni lehető legprecízebb önképünket az esetek és a reakcióformák között.111

Judith Viorst: Szükséges veszteségeink Háttér, Bp. 2002. Mi mindent veszítünk el életünk során? Mindnyájunkat érnek különböző veszteségek; el kell hagyni a biztonságos anyaméhet, kistestvérünk születésekor elveszítjük az anya kizárólagos figyelmét, növekedvén elveszítjük a sírás és indulatkitörés jogát, iskolába kerülvén a mentességet a feladatok és felelősség alól. Felnőttként elveszítjük a szülőket, barátokat, szerelmeket, lakhelyet, munkahelyet, kedvenc állatainkat, megöregedve régi képességeinket, egészségünket. Szinte beleszédülünk ebbe a felsorolásba... A könyv azonban mégsem pesszimista búsongás a sok gyászon. A szerző irodalmi példákon, pszichoterápiás eseteken, baráti körből és saját tapasztalatából merített epizódokon illusztrálja a veszteségek különböző feldolgozási módjait - főként azt, hogy a veszteségek helyzetéből hogyan kerülhetünk ki megerősödve, fejlettebb személyiségként.

Thomas Gordon - Noel Burch: Emberi kapcsolatok Gondolat, Bp. 2002. A Gordon-könyveknek egykor nagy kultusza volt. Merőben új hatékony technikát ajánlottak a problémakezelésre. Sorban elsőként a szülő-gyerek viszonylatban, majd a tanár és tanítványéban jelentek meg a kötetek. Ezek voltak a P.E.T., ill. a T.E.T. könyvek. Szép, sárga kötésük vonzotta a szemet, s az akkori, rendszerváltást megelőző időszakban, amikor a lélektan - hivatalosan - még merőben a pavlovi reflexek szintjén mozgott, izgalmas vállalkozás volt a lélekhez való közelítés. A Gordon-problémakezelés első lépése, hogy eldöntsük, kié a probléma. Az enyém vagy azé, akivel a konfliktus kialakulóban van. Mert, ha csak az övé, akkor bizony egész másként kell közelíteni. Egész pontosan, az ő batyuját nem nekünk kell hurcolni; de ha közös, akkor bizony fel kell ismerni, hogy milyen nehéz, mi van benne, és miként kellene cipelni, vállra vetve, háton vagy vonszolva, de az is lehet, hogy elegánsan ki kell dobálni belőle ezt-azt. A problémamegoldás emelkedettebb módszertana nemcsak a viselkedésnél követel meg önfegyelmet, hanem már az olvasáskor is. Ugyanis sajátos frusztrációt gerjeszt, menet közben derül ki. Mi mindenre reagáltunk rosszul, s mit rontottunk el eddigi életünk során. Kemény dührohamokat vált ki a mulasztás, ezért jobb, ha a könyv olvasásakor senki nincs környezetünkben, akin gyakorolni lehetne ezeket a módszereket. Nem szimpla türelem a kulcsszó, hanem olyanok, mint énüzenet, nyitott kérdés, tükrözés, közlés-sorompó és természetesen a problémaablak. Aki ama sárga könyvekben olvasottakat elsajátította, annak ez csak szellemi fazonigazítás, amire nem jön rá magától, arra rásegíti e mostani. Aki azonban most először találkozik Gordon papa módszerével, kicsit felületesen ugyan, de élvezettel merülhet el a merőben újnak ható kapcsolatmegközelítésben. Mentes ez a módszer a híglevű amerikai sikertanoktól, végy egy kis ezt, meg azt, és majd eredményeid lesznek. Ennél többről és jobbról van szó, de mégiscsak kedvcsinálónak fogandó fel eme mostani, s majd ajánlatos fellapozni a báziskönyvet, s abból meríteni a lényeget.112

Kocsis L. Mihály: Végszavazás a halállal 111 112

Csajka Gábor Cyprián ajánlása Bagota Edit ajánlata

158

Színészsirató öt felvonásban, két közjátékkal, prológgal és epilóggal Minerva, Bp. 2002. “Amint mind mélyebbre beástam magam ezeknek az embereknek a színházi és mindennapi életébe, ha a tragédiák végső megfejtéséig nem juthattam el, azt dokumentálhattam: miféle korban és közegben éltek-haltak. A szorongató légkör, a tehetséget fojtogató kiszerűség, a magánélet megannyi kudarca, csődje bizonyára belejátszott abba, hogy a talán genetikusan is adott tulajdonságok, a szuperérzékeny lelkialkat “hatásai” mintegy megsokszorozzák egymást, s az önkéntes halál folytonos gondolatától, nemegyszer a kísérletektől a tényleges (szakszóval: befejezett) öngyilkosságig vezessenek... Pszichiáterek is elmondják gondolataikat a könyvemben. Az általánosítás síkján éppúgy, mint konkrét esetekben. Említik a statisztikákat, amelyek kimutatják: lélekszámhoz viszonyítva nálunk az öngyilkosságok száma vagy száz esztendőn át a nemzetközi “élmezőnyben” volt. Folyt az elemzés, találgatás, szóba került az országot sújtó sok tragédia, a nyomorúság, betegség stb. De hát - akár a térségünkben is - más országok népét is sújtották hasonló csapások... Egy jelentős amerikai vizsgálatból egyébként az a furcsa dolog derült ki: a művészeké - noha sokan így gondolják - nem a legveszélyeztetettebb társadalmi csoport. De például a fegyveres testületek tagjai, vagy - ami talán meglepő - a bányászok sokkal veszélyeztetettebbek. Kötetemben azért egy közös okot megemlítek; ez pedig bizonyos lelki rugalmatlanság. Az adaptációs készség hiánya, vagy annak elvesztése kétségtelenül motiválta e művészemberek végzetes cselekedetét. Ezt óvatosan olyan lelki predesztinációnak nevezem, amelynek következménye lehet a tragédia...” Kocsis L. Mihály

Polcz Alaine: Élet és halál titkai Pont, Bp. 2002. "Legnagyobb sikerem a szakácskönyvem volt - 30 ezer példányban jelent meg, most megint újra nyomják szerintem azért, mert végre egyszer nem a halálról írok. Azt is mondják, beloptam a szakácskönyvet az irodalomba. A legkevésbé fogyó könyvem, amellyel a legtöbbet dolgoztam az Élet és halál titkai - azaz, mit mondjunk a gyerekeknek a halálról. Ez nekem nagyon fontos, mert mint az özönvíz önti el gyermekeinket az agresszív halál, és nem tudnak úszni. Mi nem tanítjuk meg őket, mit sem tudnak a halál lényegéről, a békés halálról, a halál következményeiről, mit jelent azok számára, akik gyászolnak és annak, aki meghalt. Ők csak azt látják, hogy robbantanak, lőnek, szúrnak, egy jobb akciófilmben legalább harmincan meghalnak. Komputerjátékokkal is ölnek, a következményeket láthatjuk." Polcz Alaine

Kun János - Kun Jánosné: Szeretetfürdőben Érzelemközpontú szexualitás és harmonikus párkapcsolat Kun János - Kun Jánosné: Élők gyönyöre a szerelem A sokszínű szerelem és erotika a szépirodalomban Arkadas, Debrecen, 2002. Kun János és felesége, a pszichológus Nagy Valéria 1984-ben kezdte el járni az országot a Szeretetművészet, ill. Szerelem, szerelem, átkozott gyötrelem című előadásával, melyet rendhagyó osztályfőnöki órának szántak. Ötletük az érzelemközpontú, szakszerű szexuális felvilágosítás iránti akkori (és ma is aktuális) igény szerint fogant. Azóta már több mint százötvenezer általános és középiskoláshoz jutott el a Szeretetművészet. Módszerük azóta védőnők és orvosok számára akkreditált továbbképzésen szerepel, a Nyíregyházi Főiskolán pedig tantárgy lett. A Szeretetfürdőben című könyv most új, bővített kiadásban jelent meg, s vele együtt egy másik kötet: Élők gyönyöre a szerelem című “erotikus szeretet-almanach”. Ez utóbbi válogatás a magyar és a világirodalom igényes szépirodalmi műveiből. Ajánlatképpen két szakember megjegyzése: “Lehet, hogy én jobb szexológus vagyok, de a szexológiát ti emeltétek művészi rangra.” - Lux Elvira “Biztos vagyok benne, hogy ez a könyv a szexuális nevelés folyamatában jelentős állomás lesz.” - Buda Béla.

Rudolf és Margot Wittkower: A Szaturnusz jegyében Osiris, Bp. 1996.

159

A művészekkel kapcsolatban mind a közvélemény, mint pszichológusok, szociológusok, művészetkritikusok azt a nézetet vallják, hogy különböznek tőlünk, “normális emberektől”. Talán ezért is nézünk rájuk más szemmel, ezért értünk meg viselkedésükben olyan mozzanatokat, amelyek más személyeknél megbotránkoztatnának. A hétköznapi életben is gyakran használunk olyan kifejezéseket: “művészlélek”, “művésztársadalom”, “művészegyéniség” stb. A másság az, ami a művészek sajátja? Rudolf Wittkower és Margot Wittkower erre a kérdésre próbál válaszolni a Szaturnusz jegyében című könyvükben. Megpróbálják feltárni azt, hogy miért alakult ki ez a kép az emberek tudatában. Nyomon követik az európai művész öntudatra ébredését, szerepének és társadalmi helyzetének változásait az ókortól a romantikáig. Mindehhez többfajta forrást is felhasználtak: semleges dokumentumok adatait (szerződések, bírósági jegyzőkönyvek stb.), művésznaplókat, önéletrajzokat, leveleket, elméleti és életrajzi írásokat. Szaturnusz ősi római istenség, a vetések és megművelt mezők védője (satus: vetés). Ő tanította meg az embereket a különböző mezei munkákra, uralma pedig egyet jelentett az aranykorral, amikor nem voltak háborúk, nem volt rabszolgaság. A rómaiak erről évente december második felében, a Saturnáliák ünnepségsorozatain emlékeztek meg: ez volt a féktelen jókedv, evés-ivás, ajándékozás ideje. A Szaturnusz bolygót a melankolikusok bolygójának tartották, és a reneszánsz idején úgy találták, hogy koruk művészei e bolygó sajátosságait hordozzák magukban: kreativitás, tűnődés, szemlélődés, magányosság. Ez a két leírás (az istenről és a bolygóról) jól visszaadja azt a kettősséget, amely egyrészt az elidegenedett, magányos, a többiek felett álló művészt jellemzi, másrészt a vad, tivornyázó, az életet a maga teljességében megélő személyt tükrözi. Már az ókorban élt az a felfogás, hogy egy ember jelleme és műveinek sajátságai között szoros megfelelések vannak. Valóban vannak olyan esetek, amikor úgy tűnik: a művész jelleme, viselkedése és művei összhangban állnak (pl. Raffaello, Rubens). Mégis: sok szerző beleesik abba a hibába, hogy belevetíti mindazt a tudást egy-egy alkotásba, melyet egy adott alkotó életéről tud. A pszichológusok pedig különösen hajlottak arra, hogy a művész-személyiséget tipizálják. Az első ilyen tipizáló Lombroso volt, aki összehasonlította, hogy reagálnak bizonyos klimatikus tényezőkre, illetve az alkoholra az alkotó emberek és az elmebetegek. Emellett áttekintette az öröklési, faji és földrajzi tényezőket is. Következtetése szerint: “...a zseniális ember pszichológiája sok ponton találkozik az elmebetegek patológiájával”. Lombroso óriási hatással volt még a XX. századi pszichológusokra is. A Pannenborg fivérek pl. statisztikai módszerek segítségével próbálták a művészeteket tipologizálni. Eredményeik szerint a festők megbízhatatlanok és pontatlanok, álmodoznak, rendetlenek és a szabadság megszállottai. Velük szemben viszont a szobrászok kötelességtudók, tartózkodók, komolyak és pontosak. Kretschmer főként a pszichológiai jelenségek fiziológiai feltételeire összpontosított. Átfogó tipológiai rendszert és fajelméletet alkotott, melyeket “nagy műalkotásokkal és tudományos módszerekkel támasztott alá”. A pszichoanalitikusok különösen előszeretettel vetették rá magukat a művészekre és műveikre. Ők már a neurotikus művészt állították a régi őrült és melankolikus művész helyére. A műalkotások vizsgálatakor a művész személyiségében uralkodó esetleges neurotikus vonásokat igyekeztek felfedezni. A személyiségproblémákat a művészi alkotások mögötti indítékoknak tekintették, a műveket pedig a személyiség egyik dimenziójának. Úgy vélték, hogy ezek az elfojtások valamint a szublimációk feloldásából erednek. Freud például külön tanulmányt szentelt Leonardónak. Tanulmánya megírásakor a művészettörténészek által jól ismert dokumentumokra és irodalmi anyagokra támaszkodott. Szerinte Leonardo életében és művészetében különösen két dolog játszott fontos szerepet: az, hogy törvénytelen gyermek volt, és az, hogy homoszexuális hajlamai voltak. A könyv szerzői több tematika mentén igyekeznek bemutatni a művészekről kialakult mítoszok eredetét, korok szerinti alakulását és ezek valós vagy valótlan hátterét. Érintik többek között a szerelem-nőtlenség, a homoszexualitás, a pénz és erkölcstelenség kérdését is.113

113

Kiss Virág ajánlása

160

Idézetek Segíteni, hogy kifejezhessem magam, eldönteni, hogy mennyi a már megtett út, és mi van még hátra - ezt jelenti a meghallgatás. (az ügyelő ) ....vezet, hogy elbeszéljem azt is, amit még sötétség leplez, amit eddig még el kellett hallgassak. Figyelmességétől félelmem is 114 enyhül. Ha elmondom, amiről hallgatni akartam, felszabadulok. Amíg szeretni tudsz, fiatal maradsz.115 Az élet olyan, mint a kerékpár. Nem esel le róla, amíg nyomod a pedált.

116

Ne legyen kultúra magyarság és magyarság kultúra nélkül.117 A gyermeknevelés egy rész öröm és egy rész gerillaháború.

118

Egy dolog eszméket vetni, más dolog learatni őket.119 Mi mindent érhetne el a felnőtt ember, ha megvolna benne a gyerek türelme és koncentrációja.120 Annak oka, hogy több embert öl meg az aggodalom, mint a munka, az, hogy több ember aggodalmaskodik, mint dolgozik.121 Az ember eleve a természet része, még akkor is, ha megkülönbözteti magát tőle, azért, hogy kihasználhassa.122 Az újabb időkben annak az elképzelésnek a hangsúlyossá válása, hogy az ember egyedül van a halálban, párhuzamos annak az érzésnek a felerősödésével, hogy egyedül van az 123 életben is. Legjobb módszere a tanulásnak az, ha az ember kiismeri, milyen hibákat lehet véteni egy probléma megoldása során.124 Az élet és a halál földje közt a szeretet a híd.

125

Okos emberek közé belép egy szép asszony, s kész a bolondokháza.126 A kezdeti kis tévedés a végén már nagy lesz.

127

114

Alfred Vannesse Pabló Casals 116 Clande Pepper 117 Kodály Zoltán 118 Ed Asner 119 Wittgenstein 120 Erich Fromm 121 Robert Lee Frost 122 A. J. Toynbee 123 Norbert Elias 124 Teller Ede 125 Thorton Wilder 126 Móra Ferenc 127 Arisztotelész 115

161

Ahol a csönd és a tudatosság találkozik, összeolvad és eggyé válik, ott van a fogékonyság.128 A csigabigák hosszú útja is beszéd. A füvek értik.

129

Kell-e ott javítani, hol csapnivaló az egész?130 Értsék meg az emberek, hogy valahányszor megfenyegetnek, megaláznak egy másik embert, fölösleges fájdalmat okoznak vagy parancsolgatnak neki, vagy elutasítják, kóros lelki jelenségeket okozó erővé válnak, ha mégoly kicsivé is. Ismerjék föl, hogy mindenki, aki kedves, segítőkész, előzékeny, pszichológiailag demokratikus, odaadó, melegszívű, 131 valójában pszichoterápiás erő, ha mégoly kicsi is. A tudatosság megköveteli, hogy itt és most éljünk, nem pedig máshol, a múltban és jövőben.132 Partnert találni nehéz, megtartani nehezebb, s ha nem megfelelő, kulturáltan szakítani a 133 legnehezebb. Ha az emberi agy olyan egyszerű lenne, hogy megérthetnénk, akkor olyan egyszerűek lennénk, hogy nem tudnánk megérteni.134 Ma már nem az a béke, ha nem ismerjük a fegyvereket, hanem az, amikor tisztában vagyunk a jól ismert fegyverek veszélyeivel, s - éppen ezért - nem használjuk őket, és el tudjuk érni, hogy mások se használják a fegyvereiket.135 Légy gyermek. Indulj ki a nem tudom állapotából, és akkor a csönd, a tudatosság megjelenik magától. Akkor az élet áldás. Ha az emberiség elpusztul, minden, amit egy ember valaha tett, minden, amiért az emberek valaha egymással harcoltak, s minden világi vagy emberfölötti hitrendszer is értelmetlenné 136 válik. Mindannyian rügyek vagyunk egy hatalmas fán, mely az univerzumot jelképezi. Ez a fa a gyökerein keresztül minden embert összeköt. Mindannyian meg tudjuk tanulni azt a bölcsességet, hogy hogyan szeressük, gondozzuk és neveljük ezt az értékes életet, amit kaptunk. Ha minket jól gondoztak, akkor mi is képesek leszünk megfelelően gondozni másokat.137 A mindennapok hordalékából kell kimosni életünk maroknyi aranyát.138 Néhány ember a házaságban paradicsomot keres és kígyót talál.139

128

Osho Virágos Emese 130 Janus Pannonius 131 A. Maslow 132 E. Berne 133 Dr. Németh Endre 134 Emerson Pugh 135 Teller Ede 136 Norbert Elias 137 Virginia Satir 138 Déry Tibor 139 Honoré de Balzac 129

162

Korunk a görög állam felbomlására emlékeztet. Minden fennáll, de senki sincs aki hinne benne. Az a láthatatlan szellemi kötelék, mely érvényességet ad, eltűnt, és így az egész kor komikus és tragikus egyúttal; tragikus, mert pusztulóban van, komikus, mert fennáll.140 Nősülj csak meg! Ha jó feleséget találsz, boldog leszel. Ha rosszat találsz, bölcs leszel. Az ember számára ez is jót jelent.141 A házasság olyan köztársaság, mely egy úrból, egy hölgyből és két rabszolgából, vagyis összesen két személyből áll.142 A boldogságot csak az bírja el, aki elosztja. A fény csak abban válik áldássá, aki másnak is ad belőle.143 Oszd meg szellemi lényedet azokkal, akik veled úton vannak, közölj annyit, amennyit tudsz, és fogadd el, mint valami felséges ajándékot, ami tőlük feléd visszaérkezik.144 Azt mondják, a politika a második legősibb mesterség. Meg kell, hogy mondjam, engem nagyon emlékeztet a legősibbre.145 Magas helyeken gyakran hülyék ülnek, az értelmesek pedig lent, és az emberiség többsége boldogtalan.146 Minden ügy annyit ér, ahogyan azt érvényesítjük.147 Az az ember, akinek a szíve nem változott, senki másnak a szívét nem fogja változtatni.148 A bosszúállást elvégzi a sors, nem kell fáradni vele.149 A gyűlölet sohasem szünteti meg a gyűlöletet, egyedül csak a szeretet. Ez a törvény örökkévaló.150 Ha a hatalom és a türelem összecsap, fogadj a türelemre.151 Semmi sem okozhat nagyobb kárt, mint egy olyan hazugság, amelyik hasonlít az igazsághoz.152 Ne engedjük, hogy akár csak egy ember is azt higgye, neki nincs befolyása!153 Sokkal fontosabb, hogyan alakítja az ember a sorsát, mint az, hogy mi a sorsa.

140

Kierkegaard Szokratész 142 Charles Montesquieu 143 Hamvas Béla 144 Albert Schweitzer 145 Ronald Reagan 146 Henry James 147 Moliére 148 C. G. Jung 149 Benedek István 150 Dhamnlapada /Az erény útja/ 151 W.B. Prescott 152 Keresztury Dezső 153 Henry George 154 Wilhelm von Humboldt 141

163

154

Csak a tartós boldogság igazán értékes és felemelő, mert az idő a szeretetnek ugyanúgy javára válik, mint a nemes boroknak.155 A félelem az a sötét kamra, amely az ember bensejében előhívja a negatívumokat.

156

A kendőzetlen igazságnak valahogy mindég van valamilyen halálosan komoly vonása. Szembeszállni vele és nem megfutamodni - csak ez állíthatja meg az állandó menekülést, és csak akkor találhatja meg az egyén önmagában azt, amit eddig másutt keresett.157 A befektetést nem szabad a pénzügyekre korlátozni. Aki önmagából is befektet valamit, biztosan elnyeri jutalmát.158 Egyedül a kibékülés fogja megmenteni a világot, nem az igazság, ami rendszerint csak egy másik szó a bosszúállásra.159 Az ősz olyan évszak, hogy utána mindjárt a tavaszt kezdjük várni.160 Fogadjuk el magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, aztán kezdjünk el dolgozni a jobbításon.161 Ellenezni sokkal kényelmesebb, mint támogatni. Támogatni: munka. Tagadni: szórakozás.162 Visszavonok mindent, amit valaha is mondtam, nehogy elveszítsem, amihez még nincs kulcsom: a lelkem.163 A salétromról, a kénről és a szénről való tudásunk mindaddig nem teljes, amíg nem teszünk szert arra az ismeretre, hogy ha összekeverik őket, puskapor lesz belőlük.164 Azon nemzet, mely emlékeit veszni hagyja, azzal saját síremlékét készíti.165 Amíg a hallgatásból eljutunk a meghallgatás pozíciójába, a telefonban feltűnnek előttünk érthetetlen fordulatok. Beszélgetni róluk annyit jelent, mint felszínre hozni a valóságot.166 Ideje már lassan rehabilitálni az arany középutat. Annyi időn át hamisítódott meg a színe, az íze, az értelme, azonosítódott ama langyosokkal, kiket az Úr is kiköp, annyi időn át tévesztették össze a határozatlansággal, a tétovasággal, a bátortalan kerülgetéssel, annyiszor állítottuk, hogy a középút dehogyis arany, inkább sár, lusta massza, gyáva óvatosság, szókimondás helyett dadogás, becsületes kiállás helyett ötölés-hatolás,

155

Lisiane Gagnon Vető József 157 Alfred Vanesse 158 Charles R. Schwab 159 Antony de Mello 160 Doug Larson 161 Maxwell Maetz 162 Bodor Pál 163 Bohumil Hrabal 164 Zygmunt Bauman 165 Ipolyi Arnold 166 Alfred Vannesse 156

164

opportunizmus - hogy lassan már az sem mert a középúton járni, aki tudta: az vezet a 167 célhoz... Mégis azt mondom: nem másutt - az arany középúton kell igazán bátran haladni. Aki Vonzónak talál minket, azt sohasem találjuk ellenszenvesnek vagy teljesen érdektelennek.168 Az álmok valóra is válhatnak, különben a természet nem ösztönözne bennünket arra, hogy álmodjunk.169 A féligazságnak rendszerint még a fele sem igaz.170 A könyveket ugyan nem berendezési tárgynak készítik, de nincs a világon semmi más, amivel ilyen széppé lehetne berendezni az otthonunkat.171 Becsület nélkül az Istennek minden adományai keserűek.172 Elárulom a titkot, amely segített nekem, hogy célba érjek. Az én erőm egyedül a makacs 173 kitartásomban van. Az emberiség legősibb gyógymódja nem más, mint a gondosan megválasztott vigasztaló szavak.174 Életed legfontosabb pillanata a jelen pillanat, legfontosabb embere, akivel most kell leülnöd beszélgetni. Legfontosabb tette a szeretet.175

infó

IV. évfolyam. Lezárva: 2002. december 15-én, Debrecen. "Segítőkéz" Lelkisegély Telefonszolgálat 4024. Debrecen, Varga u.1. e-mail: [email protected]  Rénes László 

167

Bodor Pál Alice Ferhey 169 John Updike 170 Bern Williams 171 Henry Ward Beecher 172 Széchenyi István 173 Louis Pasteur 174 Louis Nizer 175 Eckhart mester, XIV. szd. 168

165