No. 14-24. (2001.)
"Segítőkéz" Lelkisegély Telefonszolgálat, Debrecen
Tartalom: Bevezetés Beszámolók konferenciákról Szakmai előadások Tanulmányok Egy kis pszichológia... Olvasónapló Lapszemle Színház Könyvajánlat Idézetek
Bevezetés Tisztelt olvasó! A debreceni "Segítőkéz" Lelkisegély Telefonszolgálat 1999. novembere óta Infó néven havi rendszerességgel készít belső terjesztésű folyóiratot a szolgálat önkénteseinek. A periodikánkból alkalmanként ismerős kollégáknak is juttattunk néhány példányt. Így már tavaly igény mutatkozott más szervezetek részéről, szívesen olvasnák a lapunkat a hasonló, segítői tevékenységet folytató kollégák is. A kedves, dicsérő buzdítások hatására döntöttünk úgy, hogy a havi lapokból negyedévente válogatás különszámot jelentetünk meg, s ebben azokat a cikkeket, tanulmányokat tesszük közzé a külvilágnak, amelyek a segítőfoglalkozásúaknak adhatnak szellemi táplálékot, illetve a mi speciális munkánkról szólók. A 2000 év végéig megjelent 13 havi számunkból azonban nem minden arra érdemes írás tudott megjelenni a válogatásokban. Ezért gondoltuk úgy, hogy az elmúlt időszak szövegeit csokorba szedjük, s egyben is megörökítjük őket (mintegy szolgálatunk kalendáriumaként). Megint eltelt egy év, s most is tetemes terjedelmű anyag gyűlt össze a havi lapokban. Kedves Olvasónk tehát ezeken a lapokon a 2001-ben megjelent cikkeinket, tanulmányainkat olvashatja, természetesen csak azokat, amelyeknek nemcsak napi aktualitása volt, hanem a későbbiekben is számot tarthatnak az érdeklődésre.
Kérem, fogadják szeretettel!
Debrecen, 2001. december 13.
Rénes László titkár (szerkesztő)
1
Beszámolók konferenciákról
A LESZ XIV. Országos Találkozója Kiskunhalason, 2001. szeptember 28-30. Szakmai előadások ismertetése
Buda Béla dr.: Az öngyilkosság és a média Az utóbbi évtizedekben mind nagyobb figyelem fordult az öngyilkosság és a kultúra kapcsolatai felé. A kultúra a közbeszéd folyamataiban és mögöttes (érték-, attitűd-, hiedelem- stb.) struktúráiban ragadható meg, és ezt sokan, köztük nálunk is néhányan, a diszkurzív elemzés módszertanával próbálták feltárni. A kutatás e téren nehezen hoz egyértelmű eredményeket, de az eddigi adatok alapján valószínűnek látszik, hogy a magyar kultúra sajátosan viszonyul az öngyilkossághoz, mint ultima rációhoz a megküzdés és a problémamegoldás, az egzisztenciális döntések terén. A magyar társadalomra jellemző az öngyilkosság heroizálása és sajátos intézményesítése. Ez tükröződik az irodalomban, drámában, filmben. Az elfogadó attitűdök erősebbek a közbeszédben azokon a területeken, ahol nagyon magas az öngyilkosság. Van, ahol szinte hőssé alakulnak, heroikus aktussá válik az öngyilkosság (pl. tiltakozásként elkövetett vagy altruista szuicidiumnál). Sajátos érték-konfúzió jelenik meg. Szuggesztív hatások is léteznek (pl. helyszínek, eszközök, élethelyzetek, életkorok stb.). Az öngyilkosság, mint közhír a modern sajtó kezdetének idején, a századfordulón jelenik meg. Az utóbbi években a média a közbeszéd különleges színtere lett, amely már nem csupán kifejezi a közbeszéd áramlatait és változásait, hanem jelentősen formálja is azokat. Önálló kutatási ágazat lett a média öngyilkosság generáló hatása, ezt az imitációs effektuson át gyakran közvetlenül kimutatható módon teszi. Ennek az effektusnak tompítására több országban történtek kísérletek, és szuicidológusok számos országban irányelvet is dolgoztak ki a média ilyen irányú befolyásolására. Az öngyilkosságnak, mint hírnek sajátos konnotációi vannak a sajtóban: szenzáció (különösen ismert ember, ismert esemény, pl. bűntény, sajátos módszer, extendált vagy
„járványos” formák esetén), „érthető” okok, pozitív értékelés, humoros felhangok (meghiúsult esetekben), felszínes moralizálás, külső okok, okozók keresése, betegségre, pillanatnyi elmezavarra, elborult elmére hivatkozás, temetés, részvét, búcsúlevél interpretálása.
Léteznek látens médiahatások, amelyek közbeszédformálóak (pl. a leegyszerűsítő ok-attribúció, a közvetítő elzárkózás, az érzelemmentesítés, az empátia nélküli értelmezés, a mögöttes emberi, illetve sorsproblémák felszínes kezelése, a gyász elhalványítása stb). Nálunk a médiahatások a hétköznapi kultúra szuicidiummal kapcsolatos diszkurzusainak talaján hatnak sajátosan erősítő módon, és ezért nálunk a megelőzés szempontjából nem elég korlátozó javaslatokkal élni a média felé.
2
A média-közbeszéd nálunk nem rosszabb, mint más országokban, csak azért érzékelhetjük negatívan a média által közvetített közbeszédet, mert maga a közbeszéd is jobban „fertőzött”. Újfajta közbeszédnek kellene kialakulnia. Ennek fontos eszköze, forrása lehet a (telefonos és személyes) lelki segítő szolgálatok működése, az egyházak és vallási közösségek újfajta viszonyulása, illetve az idős kor újtípusú hétköznapi kultúrájának kialakulása. Mindebben a média pozitív módon segíthet. Vagyis a médiának - számos hibalehetőségét felismerve - nem elfordulnia kellene a témától, hanem éppen fokozottan foglalkoznia vele, a társadalom újfajta öneszmélésének jegyében.
Fekete Sándor dr.: Önpusztítás és média A szuicidium szociokulturális transzmissziójában a média, mint közvetítő mechanizmus jelentős szerepet játszhat. Az írott és elektronikus médiumok, a sajtó, televízió öngyilkosságra vonatkozó tartalmai, mint szuicid modellek, azonulásos mechanizmusokon keresztül lehetnek hatással az öngyilkossági cselekményekre, öndestruktív "megoldást" elősegítő, de protektív szerepük is lehet. Ez a szerep szuicid epidémiák esetében is világosan igazolható. Az öngyilkosság megelőzésében (a WHO által is kiemelt három prevenciós terület egyikeként) a média szerepe alig becsülhető túl. A megjelenítés során nemcsak befolyásolja, de tükrözi is a szuicidiummal kapcsolatos kulturális ítéleteket és attitűdöket, s ezzel a média maga is hozzájárul a társadalom szuicidiummal kapcsolatos magatartásformáinak alakulásához. Különböző országokban, régiókban a világképek, és attitűdök eltérései (a megküzdés, vagy éppen a feladás, kilépés mintáival) megjelennek és elemezhetők a tömegkommunikációban. Ebből az adott időszakban a kultúra és önpusztítás viszonyára, a szuicidium potenciális modellhatásaira, vagy védő szerepére vonatkozó releváns következtetések vonhatók le, melyek segítik a megértését és a prevenciót. A fiatalok kultúrájában a heavy-metal szubkultúrát szokták összekapcsolni a halálimádással, az öngyilkossági motívumokkal. Az együttesek neve, a lemez- és számok címei is sokszor kapcsolódnak a halálhoz, a szuicidiumhoz. A társadalom oly mértékű elvetése jelenik meg némely dalszövegben, ami elviselhetetlennek sugallja a világot, a társadalmi „rendet”, rendszereket, aminél még az önkezű halál is jobb. A zene és a szöveg hihetetlen erővel hatnak együtt. Azt is látjuk, hogy ezek a zenekarok főként tinédzserekre - közülük is leginkább a 12-16 éves korosztályra - hatnak legjobban. Az USA-ban több per is ismert, ahol a dalszövegírók, zenekarok, lemeztársaságok lettek perbe fogva (Ozzy Osborne, Judas Priest, CBS stb.). 1981-ben és 1991-ben viszonylag standard körülmények között (3-3 országos napilapban megjelent cikkek összehasonlításáról, tartalomelemzésről van szó) hét országban végeztek kutatást: Magyarország, Ausztria, Nyugat-Németország, Kelet-Németország, Finnország, USA és Japán. 2001ben újból elvégzik ezt a kutatást. A hét országban végzett összehasonlító kutatás alapján elmondható, az öngyilkossági arányszámokban észlelhető (gyakran többszörös) különbségek szociokulturális tényezők hatása alatt (is) állnak, így az összehasonlító vizsgálatok segítettek az adott kultúra "szuicidogén" vagy éppen ellenkezőleg, "szuicid-protektív" jellemzőinek felderítésében. A társadalomelemzés a magyar mintában az elfogadó, azonosulást elősegítő tényezőknek és a szuicidiummal szemben egy sajátos ambivalens viszonyulásnak sajátos együttesét találta, amely az összehasonlított többi kultúra meglehetősen koherens beállítódású mintáival szemben sokkal heterogénebb és ellentmondásosabb, s egyben bizonytalanabb volt. A diszkusszió tárgya a szuicidprevenciós programokban a médiaközlések befolyásolhatósága (ún. guidelines) az attitűdök, jelentések különböző szintjeinek változása/változtathatósága.
Beöthy-Molnár András dr.: A média által közvetített tartalmak
3
A kultúra hatással van az öngyilkosság jelenségére minden társadalomban. A modern nyugati társadalmakban - így hazánkban is - a tömegkultúra fő közvetítői a televíziók, kisebb mértékben a rádiók és a nyomtatott sajtó, s ezek mellett egyre növekvő mértékben az internet. Az előadás a közvetített tartalmakat elemzi abból a szempontból, hogy mennyiben járulnak hozzá az öngyilkosság jelenségéhez, akár utánzás révén, akár látens módon az értékrend, a világkép és a gondolkodás módosítása, befolyásolása által. Az előadás ismerteti a magyar lakosság reprezentatív felmérésére alapozva a szuicid ideáció és kísérletek háttértényezőit, és elemzi ezen rizikótényezőknek és médiabeli tartalmaknak kapcsolatát. A szuicid ideáció néhány háttértényezője a magyar lakosságban (1995-ben), fontossági sorrendben: • evés, ivás, dohányzás nehéz élethelyzetekben, • droghasználat nehéz élethelyzetekben, • depresszív szimptomatológia, • öngyilkosság előfordult a családban, • hosztilitás a családban, • társas támasz hiánya, • életcélok hiánya, • bizalmatlanság másokban, • ellenséges beállítódás. Megállapított különbségek a szuicidiumra hajlamos és az egészséges emberek gondolkodásában: • attribúciós stílus a történések értelmezésében; • belső, stabil, globális okok a negatív események hátterében; • külső, instabil, egyedi faktorok a pozitív események hátterében; • probléma megoldási módszerek deficitje: • az aktív megoldási módok hiánya, • több problémát, kevesebb megoldást észlelnek, • kitartanak a hatástalan megoldási mód mellett (rigiditás), • kevésbé képesek alternatívákat generálni, • „igen, de...” típusú elutasítása a lehetséges pozitív következményeknek; • reménytelenség, a jövő negatív elképzelése (pontosabb előrejelzője a szuicid gondolkodásnak, mint a depresszió!); • negatív önkép, alacsony önbecsülés; • kognitív torzítások: • szelektív absztrakció, • túláltalánosítás, • dichotóm gondolkodásmód; • diszfunkcionális attitűdök: • perfekcionizmus, • érzékenység a kritikára, mások véleményére, • fontos megfelelni másoknak, • mások elvárásainak az elfogadása. Az általánosan ismert öngyilkossági rizikótényezők mellett felvetődnek a háttérben további értékrendi, coping, gondolkodási - jellemzők, attitűdök, melyeknek szintén szerepe lehet a szuicid gondolatok kialakulásában, és így az önpusztítási kísérlet létrejövetelében is. Ezeknek a médiatartalmaknak az előfordulási, megjelenési gyakorisága lényegesen eltérő az egyes médiákban. Az agresszív tartalmú hírek által festett lehangoló világkép inkább jellemzi a kereskedelmi televíziók híradóit, ami hozzájárulhat a nézők közérzetének romlásához, hangulatuk nyomottabbá válásához. Hasonlóképpen a nézőnek - részben ezzel a torzítottan veszélyesnek bemutatott világgal is kapcsolatos - stressz szint emelkedése is hozzájárulhat ahhoz, hogy az adott megküzdési kapacitással (coping
4
repertoárral) élő személy terhelése átlépje személyes tűrőképességének (vulnerabilitásának) határát. Aki tévét néz, az reklámot is lát. A reklám a tökéletességet hirdeti, a valóság ellenben nem felel meg ennek a képnek. A reklám világa ellentétben van a néző valóságos világával. Az emberi boldogságkeresés hedonista és eudaimonista különbségei lényegesek. Hedonizmus
Eudaimonizmus
az élvezetek rabja élvhajhász a perc embere, jelenidő frusztrációs toleranciája alacsony sokat tévézik, ide-oda kapcsolgatja drogot, alkoholt fogyaszt azonnal mindent (gyerekes) nárcisztikus haszonelvű (utilitarista erkölcsű) pénz dominancia materialista, korlátaival nem számol
igazi önmagává szeretne válni mértékletes a távlatok embere, múlt-jövő összefüggései tűrőképessége jó sokat olvas könyvet elképzel, van fantáziája türelmes (felnőtt) kapcsolatokban él célmegvalósító, eredmény szerinti, teleologikus erkölcs művészi, személyes örömök dominanciája realista: mindannyian korlátosak vagyunk.
Az elektronikus média - részben akaratlan - hatása is hozzájárul a hedonizmus hangsúlyosabbá válásához korunkban, akár pusztán azáltal, hogy megváltoztatta például az egyén időélményét. A telefonos és más segítő szolgálatok a média produktumainak előállítóival, a szerkesztőkkel, riporterekkel stb. együttműködve fontos szuicidiumokat megelőző aktivitást fejthetnek ki, ami a WHO ajánlásokban is szerepel. Ugyanakkor fontos felismerni, hogy a világhálón szándékosan szuicidiumra felhívó anyagok is találhatók, amelyek megfogalmazása pszichológiai jártasságot tükröz, és éppen ezért kifejezetten veszélyes. A média-tartalmak alapos elemzése alapozhat meg hatékony megelőzést. A halál kultuszával szemben az élet kultúráját terjeszteni - személyesen és lehetőségeinket kiaknázva a médiában is - mindannyiunknak erkölcsi feladata a korlátosság és emberi létünk szenvedésének vállalásával együtt.
Kelemen Emese - Kalmár Sándor dr.: Szuicid prevenciós program Kiskunhalason Az öngyilkosság fájdalmas és ésszerűtlen jelensége az emberi természetnek. Az okai és az ellene folytatott küzdelmek sokrétűek és mindezidáig kevés eredménnyel jártak. Kiskunhalason és környékén különösen magas az öngyilkossági halálozás. Mindig is az országos átlag fölött volt itt az öngyilkossági mortalitás (1987-ben 78/100e. volt, jelenleg 68,3/100e., miközben az országos átlag tavaly 32/100e. volt). Ez vezette a helyi szakembereket arra, hogy a pszichiátriai betegségek okozta öngyilkosságok számának csökkentésére egy olyan programot készítsenek, amelyet prof. dr. Rihmer Zoltán vezetésével, az Amerikai Öngyilkosság Elleni Alapítvány és az Open Society Institute támogatásával 2000 őszén elkezdjenek. A programot arra építették, hogy bár az öngyilkosságot elkövetők jelentős része pszichiátriai megbetegedésben szenved, de ez a betegségük sem felismerésre, sem kezelésre nem kerül. Ezért megkezdték a háziorvosok és körzeti ápolónők felkészítését a depressziók felismerésére és kezelésére. Tekintettel arra, hogy az öngyilkosságok nemcsak pszichiátriai okok miatt következhetnek be, a programot kiegészítették szociológiai és pszichológiai vizsgálatokkal, valamint az idős betegek részére biztosítandó nappali szociális ellátó hálózat kifejlesztésével is, együttműködve az Egészségügyi Szakközépiskola vezetésével, a karitatív szervezetekkel és a társadalom egyéb rétegeivel is. A fő célkitűzések között van az időben történő felderítés, a holisztikus szemlélet megteremtése, az elérhetőség javítása, a szakszerűség, az odafigyelés, a pozitív attitűdök erősítése.
5
A program befejezésével feltételezik, hogy javul a depressziós betegek ellátása, csökken az öngyilkosságok száma, különösen a női öngyilkosságoké, javul a pszichiátriai szakellátás és az alapellátás közti kommunikáció.
Drogmegelőzési Konferencia 2001. június 15-én a megyei önkormányzat Árpád termében az ISM, a Megyei Önkormányzat és a Drogambulancia közös szervezésében drogmegelőzési konferenciát tartottak. A programban a Drogambulancia két munkatársa: Varga Éva pszichológus és Kiss József szociális munkás előadásai szerepeltek, illetve a végére kötetlen beszélgetést ígértek a jelenlévőknek. A két kolléga viszont szakítva a konferenciák protokolljával, egymást segítve, kiegészítve, felváltva beszéltek az ISM nemzeti drogstratégiájáról, illetve arról, hogy mi is lesz ebben a munkában a szakemberek szerepe. Röviden megpróbálom összefoglalni az elhangzottakat. Kiss József elmondta, hogy egy közelmúltban készített felmérés szerint a középiskolások egyharmada már valamilyen drogot kipróbált. Szükség van tehát a prevencióra, és az átgondolt, jól megszervezett munkára. A prevenció akkor jó, ha a problémával még kezelhető helyzetben találkozunk, s ne a "deviancia-lejtő" alján. 2000. decemberében az országgyűlés nagy többséggel (két tartózkodás volt mindössze!) elfogadta a nemzeti drogstratégiát.
1999-ben a kezelt drogfogyasztók a következő arányban használtak különböző szereket: • • • • •
42% - opiát, 20% - cannabis, 16% - amphetamin, 14% - nyugtatók, 8% - egyéb szerek (pl. szerves oldószer stb.).
A fogyasztásnál ugyanebben az időben a következő rangsor alakult ki: 1. 2. 3. 4. 5.
cannabis, amphetamin, nyugtatók, opiát, egyéb szerek.
A megyéket összehasonlítva, kiugróan magas a fogyasztás Budapesten, Baranya és Csongrád megyékben; negyedik helyen áll Borsod-Abaúj-Zemplén megye; Hajdú-Bihar megye a 7. helyen áll az országos viszonylatban.
Megvizsgálták azt is, hogy milyen szerek okoztak legtöbb esetben halált: • • • •
83% nyugtatószerek, 12% opiát, 3% szerves oldószer, 2% egyéb.
A nyugtatószerek azért ilyen kimagaslóan szerepelnek, mert ebben a kimutatásban benne vannak szuicidiumok is. Az EU országai átlagosan 20%-osan "fertőzöttek", ehhez képest hazánk 12%-a nem túl magas. Ezt a százalékos arányt nem tudom mihez képest adták meg, inkább csak az EU és Magyarország közti különbség az érdekes. A számok és statisztikák után Varga Éva rátért a drogstratégia ismertetésére. A stratégia meghatározza az értékeket, a szükséges infrastrukturális fejlesztéseket, biztosítja a pénzügyi alapokat és az emberi-szakmai erőforrásokat.
Elsődleges elvárások:
6
• a drogfogyasztók számának drasztikus növekedését megállítani és visszafordítani, • kezelésbe kerülő drogfogyasztók számának növelése, • a drogfogyasztás egyéni és társadalmi kárainak csökkentése.
Fő célok: • A - a társadalom váljon érzékenyebbé a drogkérdések hatékony kezelése iránt (makro és mikro szinten egyaránt), • B - a fiatalok váljanak képessé arra, hogy produktív életstílust alakítsanak ki, • C - hatékony, összehangolt gyógykezelés, terápia, • D - jogi szabályozás, intézményfejlesztés megújítása, a kínálat csökkentése érdekében.
D C
A
A / közösség, együttműködés B / megelőzés
B
C / gyógykezelés D / kínálatcsökkentés
Kábítószerügyi Egyeztető Fórum a helyi közösségben: • • • •
feltérképezi a szükséges feladatokat, biztosítja az információáramlást, segít a helyi erőforrások koordinálásában, az eredményeket és a problémákat visszacsatolja a makro szintnek.
Fontos, hogy megfelelő képzések legyenek, a segítők készségfejlesztésére is hangsúlyt kell fektetni. A kortárscsoportok képzése a drog-prevencióban nagyon fontos. A speciális élethelyzetben lévő fiatalokat támogatni kell. Ezért szükség van tanácsadásra, életvezetési ambulanciák kialakítására, működtetésére.
Veszélyeztetett csoportok: • • • • • •
alkoholista szülők gyerekei, iskolából kimaradt gyerekek, munkanélküli fiatalok, szüleiket, családi támaszt elvesztő fiatalok, bűncselekményekkel kapcsolatba kerülő gyerekek és fiatalok, halmozottan hátrányos családban élők.
Kiss József elmondta még, hogy fontosnak tartják az ellenőrzést, a monitorozást. Évente értékelő beszámolókat készítenek a programban résztvevő szervezetek, intézmények. Olyan szintű értékelésekre van szükség, amelyeket kutatómunkára is fel tudnak használni.
7
Rénes László
Civil fórum 2001. június 20-án a városi önkormányzat Civil fórumot tartott, ahova a debreceni civil szervezetek képviselőit hívták meg beszélgetésre. A város vezetését Somogyi Béla alpolgármester és Szentei Tamás osztályvezető képviselte. egy tető aláhozni, mondván, mindannyian civilek vagyunk, mindannyiunknak azonosak az érdekeink. A legegyszerűbb a passzív rezisztencia, tehát az érdeklődés hiánya, az ilyen jellegű fórumokban nem hinni, tehát el sem jönni. Nem hibáztatok senkit, de úgy gondolom, hogy az alulról szerveződő civilnek minden lehetőséget meg kellene ragadnia, hogy célkitűzéseit, vállalt feladatát megvalósítsa. És ez nemcsak szakmai kérdés, hanem igenis sok függ attól, hogy a civil társadalom mennyire képes felkarolni önmagát is. És itt sem szakmai lobbikra kell gondolnunk, hanem a civilségre magára. Tudom, régi berögzülések is vannak, nehéz identitástudatot kialakítani ilyen kérdésben, nincsenek előttünk még követhető példák, a pénzcentrikusság elnyomja az összefogást, a szolidaritást, a pénzhiányban pedig nem teremtődik meg, hogy a civilségnek ez a dimenziója is kialakuljon (olyan ez, mint amikor felróják, hogy minek jár az fodrászhoz, kozmetikushoz, akinek még ennivalóra is alig van pénze)... Nos, tehát most kivételesen nem a hivatal vizsgázott rosszul partnerségből, hanem a civilek, hiszen önmaguk számarányához képest csekély számban vettek részt ebben a munkában, illetve a civil fórumon.
A civil szervezetek és a városi önkormányzat között 1999 végén, 2000 elején kezdődött el egy együttműködési "charta" gondolatának a kidolgozása. 2000-ben több fórumon is megvitatták ezt az elképzelést, s azt, hogy miről is szóljon ez az együttműködés, kinek milyen jogai és kötelességei lesznek (egymással szemben), milyen feltételek mellett tud működőképessé válni a szorosabb kapcsolat. A városi vezetés úgy gondolta, hogy képes lesz a nagyon különböző debreceni civil szervezeteket elérni, összehozni, hogy egy-egy "alegységben" vitassák meg a tervezetet. A 2000ben felmerült együttműködési feltételrendszert papírra vetették, s kijelölt, koordináló civil szervezetek házigazdaként meghívták a közel azonos tevékenységet folytató szervezeteket, hogy a tervezetről alakítsanak ki véleményt, majd egy konszenzuson alapuló közös álláspontot juttassanak el az önkormányzatnak. Az önkormányzat pedig ezeket összegzi, s a jelen civil fórumon elemzi, s kifejti a saját álláspontját. Ez a stratégia elméletben jónak tűnt, mégis a gyakorlatban nagyon nehézkesen folyt le, ahogy a jelenlevők ezt elmondták. Az önkormányzat az utóbbi év(ek)ben 313 civil szervezettel került kapcsolatba, elgondolásuk szerint ezzel a fenti módszerrel még több nonprofit szervezetet be lehetett volna vonni a munkába. A probléma csak az, hogy a civilek nem egységesek, nem kapcsolódnak egymáshoz, legfeljebb egy-egy szakmai együttműködés vagy szakmai programban, projektben való közös részvétel a jellemző, de mint civilek, nonprofit szerveződések nemigen veszik fel egymással a kapcsolatot. Éppen ezért nem is lehet őket legtöbbször civilként megszólítani. Ha egy-egy szférán belüli civil szervezeteknek nyújtanak fórumot, már akkor is megindul valami rivalizálás (pl. a Tisza védelme aktuálisabb, mint a Hortobágyé, az önhibájukon kívüli hátrányos gyerekeket felkarolókat jobban támogathatnák, mint a hajléktalangondozást stb.), ami nem nyíltan, inkább implicit módon jelenik meg, de e miatt nem lehetséges közösen gondolkozni, s mindannyiunkat
De miről is volt szó ezen a beszélgetésen? Az önkormányzat vezetői elmondták, hogy miben láttak egységes álláspontot civil részről: • A Debrecen Újságban legyen állandóan civil oldal, a Városi TV-ben legyen civilek által készített műsor. • A város honlapján legyen civil oldal, ahol minden helyi civil szervezet bemutatkozhasson. • Legyenek a városházán olyan munkatársak, akik civil ügyekkel foglalkoznak. • A bizottságokban részt vehessenek a szakmai civil szervezetek. • A város vezetői gyakorta találkozzanak a civil szervezetek képviselőivel.
8
munkájában viszont nem tud részt venni civil, mert nem önkormányzati képviselő, így szavazati joga nincs. A bizottsági ülések viszont nyitottak, bárki elmehet, s arra van mód, hogy elmondja a véleményét. A közgyűlésen is felszólalhatnak, de ott már kevésbé van lehetőség arra, hogy a véleményt a végleges döntésnél figyelembe vegyék. A civilek passzivitása (együttműködési hiánya) miatt amúgy meg felvetődik az a kényes kérdés, hogy az az egy civil személy mennyire lenne legitim (természetesen a nonprofit oldalról nézve), hiszen már a megválasztása sem lenne könnyű. Befejezésül az önkormányzat nevében kérték, hogy működjünk együtt (együttműködési nyilatkozatot írásban kértek), s ez a mostani találkozás csöppet sem lezárás, inkább kezdet. A párbeszédben soha nem lehet befejezettségről beszélni, legfeljebb egyegy időszak zárulhat le, de mindezzel együtt rögtön új időszak kezdődik. Majd meglátjuk, mire jutunk, mindenesetre mi nyitottak vagyunk az együttműködésre.
Az alpolgármester elmondta, hogy a Debrecen Újság főszerkesztőjével felveszi a kapcsolatot, tolmácsolja ezt az igényt. A Debrecen TV-ben ettől az évtől most már folyamatosan van civil műsor. Ehhez kell még pénz, hogy a folyamatosság és a színvonal biztosítva legyen. A város komolyan veszi a kommunikációs kapcsolatrendszereket, így fontosnak találja azt is, hogy Debrecen honlapján minél több információ legyen a városról, így a civil szervezetekről is. Egyébként a város honlapjának a látogatottsága országos viszonylatban nem rossz. Minden osztályon akarnak egy civil referenst foglalkoztatni, akik megfelelő módon tartanák a kapcsolatot a civilekkel. A civil referensek, osztályvezetők, az osztályok szakemberei évente egyszer, valamilyen fórum keretében tudnának találkozni a nonprofit szervezetek képviselőivel. A polgármesteri vezetés (polgármester, alpolgármester, jegyző) pedig szintén évente egyszer tartana fórumot. Ennél több alkalomra egyelőre nem gondolnak. A bizottságok
Rénes László
Drogmentes Debrecenért A „Drogmentes Debrecenért” c. konferenciát 2001. szeptember 21-én a Debreceni Egyetem Jog- és Államtudományi Intézete szervezte. A konferencián sok érdekes és aktuális kérdésről volt szó. Ezeken a hasábokon csak vázlatosan, a leginformatívabb elhangzottakból idézek fel.
Mottó: „... A kábítószer legyőzéséhez az az első lépés, hogy többet tudjunk meg róla, mert csak így segíthetünk másoknak is erősebbnek lenni...” szférában. A fiatalkorúak mentális segítése talán mindig akkor „indul be”, amikor már baj van. A prevenció nem itt kezdődik, s nem az őrszobán. A szülők addig, amíg nem tudnak a gyerekeik drogozásáról, nem foglalkoznak a témával, elhárítják a problémát. Pedig ma már a veszélyeztetett korosztály 12-24 év között van. A veszélyeztetettség pár év alatt tolódott ki ennyire a gyerekek felé, tehát el kell gondolkodnunk azon, hol is kezdjük, milyen idős korban kezdjük a prevenciót. Itt viszont belép az iskola felelőssége is. Sajnos az iskolák éppúgy elhárítják ezt, mint a szülők („A mi iskolánkba rendes szülők, rendes gyerekei járnak”). Ez a „struccpolitika” nem használ, a megelőzés felé tett erőfeszítéseket csak hátráltatja. Nem kell szociológusnak lenni ahhoz, hogy lássuk, a társadalom semmilyen szegletén nem lehetünk védettek. Senki nem akar narkós lenni. Senki nem akar leépülten, minden családi és baráti
Dr. Münnich Ákos tanszékvezető ismertette a Szociál- és Munkapszichológiai Tanszék kutatási eredményét, ami egy olyan kérdőíves felmérésen alapult, amit a 2000/2001-es tanévben debreceni középfokú oktatási intézményekben, ill. büntetésvégrehajtási intézetben végeztek 14-18 éves fiatalok között. Hétszáz fiatalt kérdeztek meg a drogokkal kapcsolatos informáltságukról, attitűdjeikről és szokásaikról. Eredményük szerint 21,6%-uk már kipróbált valamilyen kábítószert, a 17-18 évesek között viszont már 30%-ban voltak a drogot kipróbálók. A „miért”-re 18%-uk családi problémát neveztek meg, s majdnem fele rábeszélésre hivatkozott. Kurdics Mihály Ny. rendőr alezredes elmondta, hogy a szülők felelőssége jóval nagyobb, mint azt gondolnánk. Úgy érzi, hogy ez a rendőrségi kihallgatásokon jobban lecsapódik, mint a segítő
9
szervezési, megvalósítási folyamatát jelenti, amely az iskolai drog-prevenciós programban konceptualizálódik. Az egészségre nevelés komplex projekt, beletartozik a táplálkozás, a mozgás, a szexuálhigiéné, a dohányzás, az alkohol és a drog kérdése is. Ezeknek a témáknak az oktatásbanevelésbe való bevezetése korosztály-specifikus. Hogyan lehet elkezdeni a munkát az iskolákban? Elsődleges az informálódás, segítséget kérni a prevenciós programhoz, ismeretszint-felméréseket, attitűd-vizsgálatokat végezni, veszélyeztetettek felmérése, célvizsgálata, motivációk kialakítása, témaorientált órák és szülői értekezletek bevezetése stb. Fontos bevonni azokat az egészségügyi szakembereket, akik a fiatalokkal kapcsolatban vannak (iskolaorvos, iskolapszichológus, háziorvos, védőnők stb.). Segítségre lehet számítani a tágabb környezetből is (pl. helyi kórház addiktológiai osztálya, gyermekjóléti szolgálat, nevelési tanácsadók, egyházak, civil szervezetek, kortárs segítőszervezetek stb.). Az előadó a végrehajtásra is adott tippet a pedagógusoknak (pl. klubok, filmvetítések, vitakörök, kiscsoportos beszélgetések, sportprogramok, tematikus előadások, túrák, kirándulások, anti-drog diszkók szervezését emelném ki).
kapcsolatot felégetve, éhezve, éjszakákon és nappalokon keresztül hajszoltan a narkóért kódorogni. Sokáig minden narkós azzal álltatja magát, hogy időben le fog állni. De ebben már nem tud neki senki sem segíteni a környezetében. A segítő szférának sem könnyű, olykor már lehetetlen is beavatkozni. Ezért elsődleges a figyelem egymásra, a felelősségvállalás gyermekeinkért, tanulóinkért. Mindehhez még alapvető tudás is szükségeltetik, mert időben beavatkozni csak az tud, aki észleli a drog jelenlétét. Újabban a pótszerek is nagyon veszélyesek (hígító, ragasztó, habszifonpatron stb.). A szegényebb rétegeknél és a legfiatalabb korosztályoknál egyre gyakoribb a pótszerek használata. A pedagógusok és a szülők tájékoztatása, felvilágosítása tehát éppúgy fontos, mint a fiataloké. Takács Péter, a Humánszolgáltató Oktatási Központ igazgatója diagramjai szerint a drogprevenciót főképpen az iskolában lehet elkezdeni (60-80%), kevésbé hatékony a nyilvános szórakozóhely, a drog-megelőzési központ, az egészségügyi intézmény pedig legfeljebb 5%-ban tud szerepet vállalni a sikeres prevencióban. Az iskolai drogstratégia azoknak a célirányos és konkrét pedagógiai feladatoknak a tervezési,
Rénes László
Önkéntesség és a professzionális segítés kapcsolata 2001. október 11-én, az Észak-alföldi Regionális Ifjúsági Iroda nagytermében szervezett konferenciát a Forrás Egyesület, az Önkéntesek Nemzetközi Éve programjaihoz kapcsolódóan. A konferenciára előadóként voltam meghívva, így kevésbé tudtam összpontosítani a többi előadás jegyzetelésére. Ezért most nem külön-külön ismertetem az előadásokat, hanem sűrítve írom le a konferencián elhangzottakat és a benyomásaimat.
civilekkel, a kormányok támogassák az önkéntes munkavégzést, az önkéntességgel kapcsolatos képzéseket, nemzetközi információs hálózat jöjjön létre, s az önkéntesen feladatokat vállalók számszerűen is növekedjenek.
Berényi András, a konferencia létrehozója a legelején különböző dilemmákról beszélt: pl. alárendelődés vagy függetlenség, laikusság vagy profizmus, magán- vagy közérdek jellemzi-e a civil szektort, azon belül is az önkénteseket. Ezt a konferenciát arra is szánták, hogy számba vegyük értékeinket, szólhassunk a problémáinkról, s a jó kezdeményezéseket tovább adhassuk. Az Önkéntesek Nemzetközi Éve az ENSZ megfogalmazása szerint azt a célt szolgálja, hogy növekedjen az önkéntesség társadalmi elismertsége, erősödjön a civil szféra, a kormányzatok és a helyi társadalmak legyenek képesek párbeszédre a
A következő előadónk, Porkoláb Gyöngyi összeírta, hogy az önkéntességről mi is jut eszébe az embereknek. Többek között: áldozatkészség, ingyen munka, segítés, önzetlenség, odafigyelés, emberségesség, szeretet, szolidaritás, fáradhatatlanság, kitartás, példamutatás, céltudatosság, öröm stb. Kik is hát az önkéntesek? - tehetjük fel a kérdést. Mindenki lehet önkéntes, a társadalmi élet minden területén, ahol szükség van munkájára. Aki képes és hajlandó tudását és szabadidejét az önkéntes munkára áldozni. Bárki, aki tudatosan tevékenykedik mások javáért.
10
való hajlandóság, erős motiváció és érdekmentesség. Az önkéntes tevékenység általában szervezeti keretek között valósul meg. A szervezetek az önkénteseknek a biztonságot adó hátországot (és közösséget); a segítetteknek, a közösség többi tagjának pedig a szakmai, minőségi garanciát jelentik. Az önkéntesek munkájának jól szervezettnek kell lennie, és professzionális módon kell kivitelezni, hiszen bármilyen tevékenységet is végeznek az önkéntesek, ezt professzionális hozzáállással kell csinálniuk.
Az önkéntesség a társadalmi, kulturális, gazdasági és környezeti fejlesztés közösségi eszköze. Az önkéntesek aktív és felelős állampolgárok, akik tevékenységükön keresztül fejlesztik saját személyiségüket, új készségeket és tudást sajátítanak el. Munkájuk során másokat is hozzásegítenek, hogy közösségeik életében aktív, felelős szerepet vállaljanak. Az önkéntesek készségekkel, képességekkel rendelkeznek; leggyakrabban a következőket szokták említeni: érzékenység, tolerancia, szolidaritás, együttműködési készség, professzionális hozzáállás, a fizetetlen munkára
Rénes László
Dialógus a civil Magyarországért 2001. október 18-19-én, Nyíregyházán tartottak konferenciát a Miniszterelnöki Hivatal Civil Kapcsolatok Főosztálya és a Nyírségi Civilház szervezésében az Északalföldi régió (Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyék) civil szervezeteinek és az önkormányzatok civil referenseinek.
(átlagos) civil szervezetnek évente százezreket kellene költenie a saját képzésére, amiben természetesen a konkrét munkájukkal kapcsolatos képzésekkel nem is számoltunk. Így aztán a pénzhiány miatt a szervezetek meg sem próbálnak professzionálisan működni, olykor innen-onnan hallott információkra támaszkodva végzik a munkát. Továbbképzésekre tehát nagy-nagy szükség van, ahol rendszerezett ismereteket kaphatunk, s ha az ráadásul ingyenes is, akkor remélhetőleg minél több szervezet képviselteti magát egy-egy tagjával.
A meghívó azzal biztatta a jelentkezést, hogy nem "szokványos" konferenciára készülnek, hanem szeretnének a civil szervezetek képviselőinek minél több ismeretet átadni. A rendezvény tehát inkább továbbképzésként működik a jogi- és pénzügyi (gazdálkodási) szabályok, illetve a nonprofit menedzsment tárgykörökben. Nem itt, ebben a pár órában ismerkedhetünk meg az alapokkal, hanem a már gyakorlatban is megszerzett tapasztalatokat bővíthetjük, erősíthetjük meg egy kis elmélettel. Azt kell mondanunk, hogy hiánypótló ez a kezdeményezés, hiszen a civil szervezetek működtetetését sokan csak a jól-rosszul „ellesett” gyakorlatból ismerik, számos törvénnyel, jogszabállyal, ismerettel nincsenek tisztában. Egyik oldalról egy kicsit „lenézett” ágazat ez, hiszen nem milliókkal és milliárdokkal gazdálkodnak, a kis költségvetés pedig nem menti fel a szervezetek vezetőit az alól, hogy törvényeket, szabályokat betartó módon kell gazdálkodniuk. Ugyanakkor az önkéntesség és elhivatottság mellett fontos ismeretek is segítik a munkát, a szervezési, vezetési, marketing, PR és egyéb megkerülhetetlen tevékenységeket. A másik oldal viszont az, hogy még nagyon kevés szakon tanítják a nonprofit ismereteket, s a továbbképzéseket, tanfolyamokat szervező cégek pedig a mai magyar átlagos civil szervezetekhez mérten megfizethetetlen áron próbálják eladni a „tudást”. Elég csak a különböző jogszabálygyűjtemények árára gondolni (amelyek mellesleg minden évben módosulnak). Egy-egy
A konferencia előadásain a kormányzat és a civil szektor együttműködéséről, az önkormányzatok és a civil szervezetek kapcsolatáról, illetve a régióban ismert problémák kezelhetőségéről, megoldási lehetőségeiről volt szó. Az előadások után és másnap négy szekciókban történt a tulajdonképpeni továbbképzés: nonprofit menedzsment, jogi és gazdálkodási ismeretek, az önkéntesség szerepe témájú szekciók a civil szervezetek képviselőinek, illetve az önkormányzatok és a civil szervezetek közötti kapcsolatépítés címén az önkormányzati dolgozóknak tartottak szekciót. Az utóbbiról csak annyit tudok, hogy a köztisztviselők új képzési rendszerébe beépítették a nonprofit ismereteket is, s most próbálják továbbképzéseken a már önkormányzatoknál dolgozóknak is ezt "pótolni". Az itteni szekció is egy ilyen továbbképzési lehetőség volt.
11
országok sem tudnák pótolni az önkéntesek által elvégzett munka ellenértékét. E mellett vannak olyan feladatok, amelyeket sokkal hatékonyabban látnak el az önkéntesek, mint fizetett dolgozók. A filantrópia a versennyel, az önzéssel szembeni ellensúly szerepét is betölti. Mivel az aktív társadalmi részvétel lehetőségét kínálja, fejleszti a kezdeményező és a cselekvőkészséget, amelyek a közösségi fejlesztőmunkának is alapvető értékei. A közösségi munkavégzés során többnyire erősödik a résztvevőkben a felelősségvállalás, a bizalom, a tolerancia, a mások szempontjainak figyelembe vétele, a kölcsönösség és a szolidaritás. Elmondható tehát, hogy az önkéntes munka sok esetben lelki szükségleteket is kielégít. Ha egy szervezet önkénteseket kíván foglalkoztatni, szükséges a nyilvánosság felhasználása, hogy keressük azokat az embereket, akik ilyen feladatot szívesen vállalnak. Fontos, hogy ilyenkor azokra az értékekre apelláljunk és hivatkozzunk, amelyek erre a munkára jellemzőek, így motivál a csatlakozásra. Ehhez - önmagunknak és a külvilág számára is világosan meg kell fogalmaznunk, milyen feladatokra várunk önkénteseket. A szervezetnek előre, tudatosan fel kell készülnie az új jelentkezők fogadására. Jól kell felkészíteni a hozzánk csatlakozókat a leendő feladataikra, hogy minél hasznosabbnak érezzék magukat, s hogy mi is minél hatékonyabban gyarapodjunk a munkájuk által. Ügyelni kell arra, hogy mindkét fél elégedett legyen egymással. Az új emberek energiát, frissességet, lendületet hoznak a szervezetbe, megakadályozzák, hogy a régi munkatársak elszürküljenek, „besavanyodjanak”. A régi kollégák viszont a tapasztalataikat tudják átadni az újaknak. Ezért célszerű az önkéntesek első kiképzésébe a régi munkatársakat bevonni, majd a már aktív új és régi önkénteseknek közös továbbképzést tartani, amely nagyon jó terep ezeknek az értékeknek a kicserélésére. Az önkéntesek megtartását elősegíthetik: a munka nyilvános elismerése, a rendszeres tájékoztatás (jó információáramlás, kommunikáció), véleménykikérés, ünnepi alkalmak, hagyományok ápolása. Téves az az álláspont, hogy az önkéntesek munkája nem eléggé kérhető számon, így a szakmai színvonal, a teljesítmény és a felelősségvállalás terén alacsonyabb értékű munkát várhatunk csak el. Éppen az erős motiváltság és elkötelezettség okán az önkéntesek képesek valódi szakmai teljesítményekre.
A jogi és gazdálkodási ismeretekről szóló szekcióban először is arról kaphattunk képet, hogy tudatos gazdálkodás nélkül a civil tevékenység folytatása kerülhet veszélybe. A jogszabályok ismerete és alkalmazása nélkül nincsenek „garanciák” arra, hogy tevékenységünk jogszerű, és pl. a még önzetlenül végzett munka során is felmerülhet a visszaélés gyanúja. A nonprofit menedzsment szekciójában a vezetés felelősségét hangsúlyozták. Felelősség a működés és fejlesztés szükséges emberi, anyagi, technikai, pénzügyi és szervezeti feltételeinek a megtervezéséért. A tervezéshez szükséges kiindulási pont a helyzetelemzés, amely két fázisra bontható: a külső környezeti és belső szervezeti diagnosztikára. Meg kell találni az összefüggéseket a külső tényezők és a szervezet működésének eredményessége között. Szó volt még a szervezeti konfliktusokról is, amiket három módon értelmezhetünk (emocionális, instrumentális és strukturális konfliktusok). Az elméleti kérdések mellett arra is kerítettek időt a csoportvezetők, hogy a résztvevők közül önként vállalkozó szervezetvezető által hozott konfliktus kezelését a gyakorlatban is kipróbálhassuk. Tapasztalatom az, hogy ez az „esemény” volt a legnagyobb hatással a résztvevőkre. Nem elhanyagolható tényező, hogy a csoport 18-20 tagjából talán rajtam kívül senki sem szokott rendszeresen szupervízión részt venni (mindössze két főiskolás lányról feltételezem, hogy volt már szupervízióban). A szervezeti konfliktus nem oldódott meg, hiszen a szereplői nem is voltak jelen, de lényeges összefüggésekre derült fény, amiért a merész témahozó nagyon hálás volt a csoportnak, s a csoportban is megmozdult valami (csak egy spontán példát hozzak: a szekció/csoport az elején szekcióként működött, itt viszont egyre inkább csoportként, s a konfliktuskezelési gyakorlat végére észrevétlenül mindenki tegeződött). Az önkéntesség szekciójában sorba szedtük, mi jellemzi az önkéntes munkát: szabad, egyéni választáson alapul, tehát személyes indíttatású, anyagi érdektől mentes, ami nem jelenti azt, hogy valamilyen díjazásban ne részesüljenek az önkéntesek, mások javát szolgálja az önkéntes munka, elősegíti, hogy egyének vagy közösségek részesei legyenek saját problémáik megoldásában és egyidejűleg hasznos a társadalmi szinten, a támogatásra szorulónak, de az önkéntes munkát végzőnek is. Az önkéntes munka gazdasági haszna sem elhanyagolható, hiszen a leggazdagabb
Rénes László
12
Utak és lehetőségek az egyenlő esélyek megteremtésére A Szociális és Családügyi Minisztérium tavaly szeptemberben rendezett konferenciát a Parlamentben, Utak és lehetőségek a szegénység visszaszorításához címmel. Ebben az évben, december 3-4-én, a Magyar Tudományos Akadémián rendezték meg a folytatást, Utak és lehetőségek az egyenlő esélyek megteremtésére címmel. társadalmi mobilitást. A magyar iskolarendszer a A megnyitóban Szemkeő Judit államtitkár arról 90-es évek közepén, egy felmérés szerint a OECD szólt, mit jelent gazdasági értelemben a szegényebb országok közül a legszelektívebb volt. Az és gazdagabb családok közötti különbség. iskolarendszer az esélyegyenlőtlenség átörökítését Generációs adottságról van szó, ami meghatározza nagyban befolyásolja, a szelektivitását szűkíti, ha mindenki életét. Társadalmi szinten mennyire lehet különböző típusok és szintek jelennek meg benne. befolyásolni ebből az alapadottságból származó A szelektivitás így is megmaradhat, például a különbségeket. Az előadó szerint a szubszidiaritás típusok között. elve az esélyegyenlőségek megteremtését szolgálja. Az esélyegyenlőtlenség mértéke összefügg azzal, hogy milyen a társadalom. Tartós gazdasági Kolosi Tamás, a TÁRKI elnöke az esélyegyenlőség növekedés nélkül nincs lehetőség az eszmetörténeti vonatkozásairól beszélt az előadása esélyegyenlőtlenségek csökkentésére. első felében. Az európai eszmevilágot, értékrendszert, gondolkodást egyaránt befolyásolja Mellár Tamás, a KSH elnöke a statisztikai a hagyomány, a hit, a hatékonyság eszméje, de a megközelítést azzal kezdte, hogy a statisztika szabadság, egyenlőség és testvériség értékrendje is. feladatáról szólt. Legfontosabb feladata a Ezeknek a súlyozása az érdekes minden történelmi tárgyilagos helyzetkép feltárása, az erőforrások időben, illetve társadalmi berendezkedésben. A 19. számbavétele és a hatásvizsgálatok. és 20. századi baloldali gondolkodás az egyenlőség A gazdasági és társadalmi konszolidáció szükséges, eszméjét emelte ki. Az 1970-es évek óta az de nem elégséges feltétel az esélyegyenlőtlenség egyenlőség eszméje "lankad", a hatékonyság visszaszorítására, hiszen a gazdasági növekedésből nagyobb dominanciát szerez, az ekkori felfogás származó növekmény nem arányosan oszlik el a szerint, a szabadság és a hatékonyság nélkül nem társadalom rétegei között. Mindig vannak újabb tud működni a társadalom, tehát minden más csak megoldandó problémák is. Világtendencia a másodlagos tényező. Az egyenlőtlenségre a népesség elöregedése, az egészségügy és a magyarázat pedig az, hogy ez mindig is globalizáció problémái. szükségszerűen jelen volt a társadalomban. A Az EU társadalomstatisztikai kutatásokat végez: társadalom normális működése mellett nem az rendszeres lakossági adatgyűjtés és intézményi esélyegyenlőség megvalósítása a cél, hanem az adatgyűjtés formájában, vizsgálják többek között a esélyegyenlőtlenségek csökkentése. Szociológiai jövedelmekben és az életkörülményekben szempontból a társadalmi mobilitás kutatása ad bekövetkezett változásokat. legvalósabb képet az esélyegyenlőtlenségekről (ez A hazai felmérések is sokrétűek: egyébként a legfejlettebb ága a társadalomkutatásnak). A társadalmi mobilitás azt • háztartások felmérése (jövedelem, fogyasztás jelenti, hogy a szülők nemzedéke és a gyermekek stb.), nemzedéke között milyen elmozdulások vannak a • munkaerőpiaci felmérések (pl. aktív-inaktív társadalom struktúráján belül. A társadalmi arány, tartós munkanélküliek), mobilitást külső tényezők is befolyásolják. A • egészségi állapotfelvételek (ide tartozó a társadalmi szerkezet változása involvál. Létezik születések, halálozások aránya is), cirkuláris, helycserés mobilitás is (fluiditás), amit • időmérleg a munka- és szabadidő arányáról, a nem a társadalmi szerkezeti változások szabadidő eltöltése, családi munkamegosztás, kényszerítenek ki. A legkülönbözőbb stb., társadalmakban, a legkülönbözőbb időpontokban, • a népszámlálás pedig teljes- és széleskörű, rendszertől, gazdasági helyzettől, földrajzi amiből a lakáshelyzet, iskolázottság, családi helyzettől függetlenül, a cirkuláris mobilitás állapot stb. ismerhető meg. általában azonos nagyságú. A réteghatások azonban nagyok. A hierarchia felső Pongrácz Tiborné, KSH kutató elmondta, hogy a és alsó rétegében kisebb a mobilitás (minden magyar lakosságra a család-, gyermek- és irányba), a középréteg a leginkább mobilis. házasságcentrikusság a jellemző, habár tudjuk a Kulturális hatások és területi hátrányok is statisztikai adatokból, hogy a születések száma befolyásolják a társadalmi mobilitást. A csökkenő, a házasság és a válás arányszáma sem tulajdonszerzés és az iskolarendszer a legfontosabb bíztató. Egyre nagyobb a különbség a között, hogy közvetítő mechanizmusok, amelyek befolyásolják a
13
Pedig a menedzserek is emberek, sok sajátos problémával küszködve. Egy felmérés szerint a leggyakoribb problémáik például: magányosság, identitás-problémák, önigazolás hajszolása, védekezési kényszer, a teljesítmény-nyomástól való félelem, döntésképtelenség stb.). 3. Hitelesség és megbízhatóság. A bizalom elnyerése éppen olyan fontos, mint annak a megtartása. "Amit gondolunk, azt kell mondanunk. Amit mondunk, azt kell tennünk. Amit teszünk, azzá kell válnunk." 4. Professzionalizmus. A gazdálkodásban is professzionálisnak kell lenni, szakszerűen tervezni, végrehajtani és beszámolni. 5. Élethosszig való tanulásra készség. A gazdaság területén tevékenykedőktől is sokat tanulhatunk, ne szégyelljünk tanulni másoktól. Amiben mindig "csiszolhatjuk" magunkat: pl. kockázatvállalás, szerénység az önértékelésben, mások véleményének a kikérése, figyelmes meghallgatás, nyitottság az új elképzelésekre stb. 6. Bátorítás a közreműködésre. Ne csak pénzt és egyéb javakat akarjunk a másiktól. A közreműködés olykor többet ér, mint egy-egy alamizsnaként adott összeg. Mit is kaphatunk: szakértelmet, kapcsolati tőkét, tudást, tapasztalatot, megerősítést, egyéb pénzben nem kifejezhető segítséget. 7. Kölcsönös adás és elfogadás. A kemény, racionális világban élők örülnek, ha találkoznak lelkes emberekkel, akiktől ők is tanulhatnak. 8. Példák és példaképek. Mintákat és hitelességet keres mindenki, a civilek lehetnek minták, ha hitelesek. 9. Tanácsadó testületek fontossága. Ilyenben sok menedzser szívesen részt vesz, ha a fentiek megvalósulnak. Ők hajlamosak arra, hogy tudásteremtő közösségnek érezzék ezt, ahol a tudást megosztják egymással, s tudást, szellemiséget, egyéb értékeket magukkal vigyenek innen. 10. Rámenősség helyett barátság. A legriasztóbb az agresszivitás, a szemtelenség és a rámenősség. Egyes esetekben sikerként könyvelik el az ilyen nyomást gyakorlók, hogy egy-egy adományt kicsikarhatnak (de ezt csak azért kapják, hogy ezzel lerázzák a kellemetlenkedőket, s csak egyszer élhetnek vissza ezzel a stílussal). A másik véglet, amikor nem mer kérni a civil szervezet képviselője, s nyitva marad, lebeg a levegőben a konkrét célja, igénye, ami a másik fél számára szintén kellemetlen.
mit szeretnének, s mit valósítanak meg a megkérdezettek. A gyermekek esélyegyenlősége a rendszerváltozás óta drasztikusan romlott. Anyagi téren egyáltalán nem biztosított a gyermekek esélyegyenlősége. A gyermekkori szegénységre jellemző, hogy az átlagos jövedelem 50%-a alatt élőkhöz 1992-ben, 2 éves korig a gyermekek 15%-a sorolható, ami 2000re 21%-ra emelkedett (a 3-6 éves korúaknál 10%ról pedig 19%-ra emelkedett). Boros József (Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács) a munkához való hozzáférés esélyeinek alakulásáról tartott előadást. Megismerhettük, hogy milyen akadályok jelentkeznek a munkához jutás szempontjából. Az információhiány nagyban akadályozó tényező. Főként apró falvak, kistelepülések lakosai szenvednek ettől. A civil szervezetek segítsége nagyon fontos az információáramoltatásban. A strukturális deficit akkor jelentkezik, amikor nincs elegendő munkahely, vagy nem megfelelő képzettséggel rendelkeznek a munkát keresők. A piaci értékdeficit azt takarja, hogy a racionális piac nem akar foglalkoztatni a számára kevésbé megfelelő munkaerőt (pl. ilyenek a sokgyermekes anyák, a távolról ingázók, a 45 év felettiek, fogyatékosok, rokkantak, különböző betegségben szenvedők stb.). A fentiekben nem minden előadást ismertettem, a témák sokrétűek voltak, nehéz lenne mindenre kitérni. A délután második felében szekciókban folytatódott a konferencia. A gazdasági szféra és a civil szervezetek kapcsolatának szekcióját Buza Domonkos és Varga Sándor vezette. A szekcióban elhangzottakból végezetül egy előadó felvetéseit ismertetném. Tomka János kifejtette, hogy a gazdasági szféra és a civil szektor közötti párbeszéd azért illúzió, mert egymástól független két világról van szó. Egymás nyelvét nem ismerő, egymás mellett elbeszélőkről van szó. Nem kell hibáztatni egyik oldalt sem, azonban nekünk van nagyobb szükségünk a megfelelő párbeszédre. Ezért tenni is kell. Ehhez adott hasznos tanácsokat, pontba szedve az előadó: 1. Ne várjuk meg, hogy a másik fél kezdje el a párbeszédet. 2. A másik fél gondolkodását meg kell ismernünk. A cégek vezetőit hajlamosak vagyunk a vezetésük alatt álló cégekkel azonosítani, olykor nem az embert látjuk benne, hanem a vezetőt, a "hatalmat".
Rénes László
14
Szakmai előadások
Az öngyilkosság megelőzésének lehetőségei c. tudományos ülés előadásai (Debreceni Református Kollégium, 2001. május 25.)
AZ ÖNGYILKOSSÁGMEGELŐZÉS TERÉN VÉGZETT MUNKA AZ ELMÚLT 30 ÉVBEN DEBRECENBEN Dr. Kálmánchey Albert
1969. decemberében hazánkban az I. számú belklinikán a második intenzív osztályt megszervezésére került sor. Ez lehetőséget adott az öngyilkosságot megkíséreltek jobb ellátására. Egy év múlva 1970. december 1.-én az országban elsőként a Városi Pszichiátriai Gondozó Intézetben Dr. Szabó Pál indította útjára a Lelkisegély Telefonszolgálatot. Párhuzamosan megkezdte az öngyilkosságot megkíséreltek felkutatását, felkeresését és gondozásba vételét. Erről előadásokban számolt be és tapasztalatai, javaslatai írásos formában is megjelentek. Ezekben az években vette fel az IFOTES tagjai közé a debreceni szolgálatot. Az 1980-as évek elején a megyei kórház igazgatója Dr. Pinczés László krízisintervenciós osztály létrehozásába fogott, de valószínűleg a szakemberek részéről megnyilvánuló koncepcionális eltérések megakadályozták a megvalósítását. A hagyományok alapján a Gondozó Intézetben tovább folyt a tentámenesek fogadása és kezelése. A romló morbiditási és mortalitási adatok hatására a figyelem aztán az 1990-es évek elején újra fokozottan erre a populációra irányult. A statisztikai adatok azt mutatták, hogy 1985-1988 között Debrecenben évente átlagosan 42 személy halt meg, 300 pedig öngyilkosságot kísérelt meg. Az első 6 legrosszabb statisztikájú megyét összehasonlítva, az 1990-es évek elején Nyugat-Magyarországhoz képest Kelet-Magyarországon mintegy 800-zal többen haltak meg és mintegy 6 ezerrel többen kíséreltek meg öngyilkosságot. 1993-ban bekapcsolódva a Megyei ÁNTSZ és a Mentálhigiénés Programiroda pályázataiba, 3 éven keresztül tartottunk a szuicidiummal összefüggő előadásokat az egészségügyben dolgozóknak, közöttük több mint 300 családi orvosnak. 1993-tól lehetővé vált, hogy Gondozó Intézetünk munkacsoportot szervezve, Debrecenben minden öngyilkosságot megkísérelt személyről tudomást szerezzen és kapcsolatba lépjen velük. Közel 3 év alatt, míg a programot folytatni tudtuk, 632 kísérletező adatai jutottak el hozzánk, közülük 540-el találkoztunk, 334-ről pedig előadásokban és közleményekben számolhattunk be. Megállapítottuk, mint ahogy Zonda Tamás és más szerző is, hogy az alkoholizálásnak, a különböző szomatikus betegségeknek és szorongásos zavaroknak az előfordulása számottevő, a szerepük pedig jelentős a cselekményekben. Fontos felismerés volt számunkra, hogy az ún. nagy pszichiátriai betegségekben szenvedők teherként élik meg önmagukat, sérülékenyek, a feleslegességérzés pedig nagyon erős bennük. Ez gondozásuk szükségességére és alaposságára hívta fel a figyelmünket. 1997-ben 100 betegről 1 éves, 2000 második felében pedig ugyanezekről 5 éves utánvizsgálatot végeztünk. Ezekről e folyóiratban is olvashatók (…).
15
A tarthatatlan statisztikai helyzet iránti éberség fenntartása volt mindig szemünk előtt. Több rendezvényen is hangsúlyoztuk a tennivalókat, így 1997-ben a Mentálhigiénés Programiroda rendezvényén, 1998-ban az Egészségügyi Bizottság parlamenti nyílt napján. Lelkisegély Telefonszolgálatunknak 1995-ben a 25, 2000-ben pedig a 30 éves jubileumát ünnepeltük meg. Ugyanebben az évben a paraszuicidium ellátásának helyi fejlesztéséről, a Gondozó Intézet és a Lelkisegély Telefonszolgálat szoros együttműködésén alapuló állandóan elérhető járóbeteg krízisintervenciós centrum létrehozásáról az egészségügyi vezetés számára tanulmányt és javaslatot készítettem. Úgy véljük, elhelyezési gondok és törvényi értelmezések hátráltatják ebben a továbblépést. Jelenleg a prevenciónak és az utógondozásnak több formája van kirajzolódóban: a kórházi, a szociális- és családügyi, a gondozóintézeti, a szakrendelési és szakambulanciai és a speciális prevenciós központokéi a lelkisegély telefonszolgálatokkal. Az öngyilkossági mutatók nem jeleznek kedvező irányú változást. 1995 és 1999 között Hajdú-Bihar megyében, benne Debrecennel 219-ről 284-re emelkedett a meghaltak száma, a kísérletet tevőké pedig 6-8-szor lehet több és sok közöttük az ismétlő. A primer prevenció alapvető fontossága mellett döntő lenne a megismételt öngyilkossági kísérletek számának jelentős csökkenését célul kitűző programok elindítása. A további lépésekre, az ezeket átfogó rendszerbe integráló, gyakorlati munka feltételeinek megteremtésére tehát égetően szükség van. Az öngyilkossági cselekmények szempontjából magas fokozatú kockázati csoportok (személyek) ismeretesek. Idetartoznak a szkizofréniában, az affektív és szenvedélybetegségekben szenvedők, különösen ha már megkíséreltek öngyilkosságot, ha sokszor visszaestek, ha állapotuk a kezelés alatt rosszabbodik, ha körülményeik kedvezőtlenek és ha önpusztító gondolataik vannak. Bizonyos demográfiai helyzetű egyéneknél, valamint rendkívüli és igen durva életesemények után, familiáris diszpozíció esetén, kulturális hatásokra megnő a tentámenek száma. Irodalmi adatok szerint az öngyilkossági események gyakoribbak az elváltaknál (mégpedig mind a két neműeknél), az özvegy férfiaknál, a fiatal vagy házas nőknél és középkorú férfiaknál. A megismétlésre több fokozott kockázati tényező ismeretes: az egyedülmaradás, a magány, az alkoholés drogabúzus, súlyos fizikális erőszak, pszichiátriai zavarok és betegségek, korábbi öngyilkossági kísérletek, krónikus álmatlanság és a munkanélküliség. Ez utóbbiban, de a többiben is, nagyon fontos a szuicidalitás erejét felbecsülni, amely nagy lehet, ha a személy a tettek izoláltan, a beavatkozás lehetőségét kizártan, előre megfontoltan és előkészítve, feljegyzést hagyva, másokkal közölve viszi végbe. A prevenció, bármennyi tudás és tapasztalat is gyűlt már eddig össze, a gyakorlatban mégsem könnyű. A sok-sok szuicidális esemény olyannak tűnik a számomra, mint a tolvaj, a tolvajlás: érzed, sejted, tudod is, s mégis mire a nyomába erednél, már elkéstél, megtörténik, s ha nem nálad, s nem akkor, majd megtörténik másnál, máskor. A pesszimizmusnak, a meghátrálásnak azért még sincs helye: “folyvást küszködni kell”, kellene, mind az első vonalban (primer prevenció), mind a másodikban (szekunder prevenció). A rizikótényezők ismerete segíti a nem kívánatos események bekövetkeztének megjóslását. Mennél többet tudnánk megjósolni, annál többet tudnánk megakadályozni. Némely ország (angol, norvég, finn) már kidolgozott az általános populációra nézve öngyilkosságmegelőző stratégiát. Lényege, a lakosság mozgósítása, érzékenyítése, a legszélesebb körben tudatosított legalapvetőbb interveniálási készség kialakítása, összefogva a laikus és szakirányú szervezetekkel. Iskolai megelőző programok is készültek, mert az iskolai környezet nagyon alkalmas a fokozott kockázatúak felismeréséhez és kezeléséhez. Legalkalmasabbnak tűnik a szülők és a pedagógusok felkészítése, a tanulóra szabott egyéni intervenció, a folyamatos és tapintatos szűrés és a fiataloknak a pszichoterápiás kezelésre való felkészítésének diszkrét biztosítása és követése. Nagy szükség van a társadalom önkéntes szervezeteire is, az egyházakra, a humán szolgáltatókra, a telefon segélyszolgálatokra, stb. Az alternatív segítők biztos elvi és gyakorlati alapokon a határok 16
betartásával, világos szerep- és feladatismerettel, együttműködési készséggel, a kölcsönös bizalom révén az információkat megosztva kitűnő segítői lehetnek a prevenciós célkitűzéseknek. Fontos feladatunk lenne a médiára szak- és célszerű hatást gyakorolni. Tudat- és viselkedésformáló erejük igen nagy. Az egészségügyi ellátás vonalán a prevenció már az alapellátásban, a családorvoslásban is megkezdődhet. Vizsgálatok bizonyítják, hogy a páciensek fele cselekedetük előtt megjelenik kezelőorvosuknál, de csak egyötödük mutat hajlandóságot arra, hogy közvetlenül is előhozakodjon önpusztító érzéseivel. Az öngyilkossági készség megértéséhez komplex modellel való dolgozásra lenne a kollégáknak szüksége. Rendkívüli jelentősége van a beteg teljes személyiségének, életminőségében, életkörülményeiben bekövetkezett legkisebb változásoknak, a kommunikáció meta síkjainak alapos ismeretére. Nagy jelentősége van a kapcsolatfelvétel módjának, a teljes elfogadásnak, az éberségnek és gyanú esetén a környezete tagjaival való kapcsolatba lépésnek. Az öngyilkosságot megkísérlőknek a beszállítás utáni sorsa, kezelése és számontartása, gondozása is sorsdöntő lehet. Ezen a kezelési vonalon még számos buktató, lyuk található, amelyen kiesik, kicsúszik a páciens, “a beteg”. Az öngyilkossági cselekedetek mögött, előtt ott vannak a kommunikációk hibái, az interperszonális eltolódások. Az ilyenekre tehát a bekerült beteg már szenzitizálódva van, gyakorlata van az eredménytelenségben, a feleslegességérzésben és a legkisebb “hibát” is kihasználja a leterhelt vagy kellően fel nem készített osztályos légkörben, tagadva vagy megfogadva mindent, az “emelt fővel” való távozásra. Éppen ezért a sürgősségi, majd a pszichiátriai osztályokra kerülő és kezelést kapó betegek a fokozott kockázatúak közé tartoznak és különösen gondos felügyeletre szorulnak. Ez vonatkozik a nem kimondottan pszichiátriai megbetegedésekkel összefüggést mutató öngyilkosságot megkíséreltekre is. Irodalmi adatok ugyanis arra hívják fel a figyelmet, hogy a betegek egyötöde az osztályon, kétharmada a hazabocsátás után még képes újabb tettet elkövetni. Mindezek átgondolt stratégiát kívánnak meg a pszichiátriai osztályoktól (optimális kezelési idő, megfelelő személyzeti feltételek, pontos kockázatbecslés, stb.). Az öngyilkosságot megkíséreltek akut ellátásában és közvetlenül az ezutáni intervenciókban a további gondozásra nézve – jogával élve - számos lehetőség adódik a páciens számára a további együttműködéstől való elzárkózásra. Szükség lenne, ahol erre a feltételek adottak, krízisintervenciós járóbeteg központok létrehozására, ahol az önpusztító eseményhez vezető valamennyi ok, indíték át- vagy megbeszélésre kerülne, s ahol az aktuálisan fennálló panaszok vagy a meglévő betegségek kivizsgáltatása elindulna, s hogy a páciens a megfelelő kezekbe, kezelési helyekre elkerüljön. Ezen központok lényeges vonása, hogy összekapcsolódva a non-stop lelkisegély telefonszolgálatokkal az állandó elérhetőséget és hozzáférhetőséget biztosítanák. A fent vázoltak szem előtt tartásával Debrecenben folytatni kívánjuk az eddigi munkát. Az erre vonatkozó készségek megvannak és a hagyomány is kötelez.
Irodalom 1. Antoon A. Leenaars, Susanne Wenckstern: Suicide Prevention in Schools: The Art, the Issues, and teh Pitfalls. Crisis. Volume 20. 1999. 3. 2. Armin Schmidtke and Sylvia Schaller: The Role of Mass Media in Suicide Prevention. In: The International Handbook of Suicide and Attempted Suicide. Edited by Keith Hawton and Kees van Heeringen. Wiley. England 2000. 3. Bagi Ildikó: Az öngyilkosságot megkísérelt személyekkel kapcsolatos történések alakulása tettük után egy évvel. Szenvedélybetegségek. VII. évf. 1999. 2.
17
4. Buda Béla: Az öngyilkosság. Orvosi és társadalomtudományi tanulmányok. Budapest, 1997. 5. David Kingdom, Rachel Jenkins: A nemzet egészsége. Az öngyilkosság megelőzése Angliában. In: Szenvedélybetegségek. VIII. évf. 2000. 1. 6. David Shaffer and Madelyn Gould: Suicide Prevention in Schools. (lásd az 1. szerző alatt megnevezett kézikönyvet. 645.o.) 7. Isaac Sakinofsky: Repetition of Suicidal Behaviour. (lásd kézikönyv 385.o.) 8. Kálmánchey Albert: Kik és milyen okokból kíséreltek meg öngyilkosságot Debrecenben? 1993-1995 közötti megfigyelések. Szenvedélybetegségek. VII. évf. 1999. 2. 9. Konrad Michel: Suicide Prevention and Primary Care. (lásd kézikönyv 661.o.) 10. Louis Appleby: Prevention of Suicide in Psychiatric Patiens. (lásd kézikönyv 617.o.) 11. Maila Uganne, Helena Arinpera: A finn nemzeti öngyilkosság megelőzési projekt végrehajtása. Kezdeti tapasztalatok. In: Szenvedélybetegségek IV. évf. 1996. 4. 12. Nils Retterstol: Öngyilkosságmegelőző nemzeti szervezet Norvégiában. In: Szenvedélybetegségek. VIII. évf. 2000. 1. 13. Rachel Jenkins and Bruce Singh: General Population Strategies of Suicide Prevention. (lásd kézikönyv 597.o.) 14. Robert D. Goldney: Prediction of Suicide and Attempted Suicide. (lásd kézikönyv 585.o.) 15. Szabó Pál: Az öngyilkosságok megelőzésének lehetőségei Debrecenben. Hajdú megyei Lapkiadó Vállalat kiadványa. Debrecen 1979. 16. Vanda Scott and Simon Armson: Volunteers and Suicide Prevention. (lásd kézikönyv 699.o.) 17. Vargáné Hajdú Piroska, Belicza Éva, Boján Ferenc: A lakosság halandósági helyzetének elemzése HajdúBihar megyében és Debrecenben (1985-1988). Debrecen. DOTE Társadalomorvosi Intézet. 1990. 18. Zonda Tamás dr.: A follow-up vizsgálatok jelentősége a szuicidológiában PH. 1988. 1.
18
Bagi Ildikó - Dr. Kálmánchey Albert: Az öt évvel ezelőtti öngyilkosságot megkíséreltek utánvizsgálatainak tapasztalatairól
Számos kérdést tehetünk fel a tentámenesekkel való foglalkozás kapcsán. Szükség van-e a gondozásukra, ha ennek hatékonysága nehezen bizonyítható? Mi motiválja, táplálja azon kevés számú emberek késztetését, hogy utánuk menjenek és bevonódva zavaros, zűrös, nehéz viszonyaikba, gondolatvilágukba, valamelyest segítségükre legyenek. Aki sokat vagy néhány fontos dolgot meg akar tudni életről, sorsról, a halálvágy különös és talán érthetetlen impulzusairól, az menjen el hozzájuk, nyissa meg a szívüket. Utánvizsgálatokra szakmai szempontból is szükség van. Demográfiai helyzetük, sorsuk alakulásának megismerése mellett ugyanakkor feltárhatóak lesznek gondjaik-örömeik, érzéseik-gondolataik, megoldott vagy megoldatlan konfliktusaik. A kapcsolatfelvétel intervencióra is lehetőséget ad, sor kerülhet számos hibás gondolkozás, attitűd megbeszélésére. Oldani lehet a kirekesztettség, a stigma bénító hatásait is. Az elérhetőség mértékének növelése döntő lehet a munkában. Hazánkban az első follow-up vizsgálat Zonda Tamás nevéhez fűződik, akinek a személyek 99%-át sikerült elérnie és tőlük sok-sok fontos információhoz jutnia. Egyik fontos felismerése, hogy az öngyilkosságot megkísérelteknek egy helyben történő ellátása lenne célszerű, kerülve a másodkézbe adást (5). Stephen Curran ír szerző 1999-ben a gondozhatóság világszerte megmutatkozó csekély arányairól számol be és több kutatóra hivatkozik, akikre mi is név szerint szeretnénk utalni (4): Lönnqvist finn kutató szerint (1975) a 8 év múlva megnézett 100 paraszuicidiumosnak 1/3-a elköltözött, a maradék 2/3-a pedig elzárkózott az együttműködés elől. Rygnestad svéd szuicidológus 1988-ban 5 éves utánvizsgálatot végzett levélbeni behívás útján 253 embernél. 50%-uk válaszolt, többnyire nők, s ezeknek több mint felük működött aztán együtt. Kelleher ír kutató (1994) 245 embert vizsgált volna meg 8-10 év múlva, de csak 99 működött együtt. Hawton és munkatársai is (Anglia) már 1988-ban jelezték a nehézséget, és hangsúlyozták mennyire fontos a mielőbbi közvetlen interakció és intervenció a további kapcsolatban maradáshoz, az ismétlési arányok csökkenéséhez. Realitás-e még napjainkban az öngyilkosságot megkíséreltek gondozása? Debrecenben megpróbáltunk erre a magunk szűkös feltételei között választ keresni. A mi tapasztalataink kedvezőek. Ezekről szeretnénk az alábbiakban beszámolni. Az 1993-1995 közötti években otthonaikban kerestünk fel 540 embert az öngyilkossági kísérletük után néhány héten belül (3). 1996-ban egy 1 éves utógondozói látogatásra került sor, 100 véletlenszerűen kiválasztott tentámenesnél (1). Évek múlva, mialatt a gondozási munka teljesen szünetelt, úgy véltük, érdemes lenne felkeresni azt a 100 tentámenest, akiket 5 évvel ezelőtt már láttunk: mi lett velük, romlott vagy javult-e helyzetük, sorsuk, volt-e újabb öngyilkossági cselekményük, milyen változás történt velük. Halványan az a remény is motivált bennünket erre, hogy az 5 évvel ezelőtti látogatásunknak pozitív nyomaira fogunk bukkanni. Tapasztalatainkat az alábbiakban ismertetjük: Az 1. ábra felkutatásunk eredményességét mutatja be.
19
sikeres felkutatás 39%
Eltűnt 46%
Meghalt 15%
1. ábra
I. Látható, hogy 46 személlyel nem találkoztunk, ugyanis az általunk korábban ismert lakcímen már nem tartózkodtak, viszont sikerült róluk néhány információhoz jutnunk, amelyet az 1. táblázat mutat be. Ennél többet tehát nem tudunk. Kik lehettek ők, és az akkori ismereteink és feljegyzéseink birtokában vajon hordoznak-e újabb krízisre, vagy öngyilkossági cselekményre vonatkozó valamilyen szintű kockázatot?
Ismeretlen helyre 33 költözött Külterületen lakik, gondozóba járt, 4 behívásra nem reagált vidékre költözött 4 elváltak, utána ismeretlen helyre 3 költözött Budapesten 1 munkásszállón él lebontották a házat 1 1. táblázat
Visszakerestük tehát, hogy 5 évvel ezelőtt milyen problémákkal küzdöttek, hogy álltak ezekhez hozzá, hányan követtek el többször is öngyilkossági kísérletet. 26 nőről és 20 férfiról van tehát szó, átlagéletkoruk jelenleg 46, illetve 46,5 év.
Az öngyilkossági kísérleteik száma a 2. ábrán látható:
20
12 10 8 Nők Férfiak
6 4 2 0 Egyszer
Kétszer
Háromszor
Négyszer vagy többször
2. ábra
A nők közül 11-en egyszer, 10-en kétszer, 1 nő háromszor, 4-en pedig négyszer, vagy többször kíséreltek meg öngyilkosságot: 15-en tehát ismételők voltak (58%!). A férfiak közül 10-en egyszer, ketten kétszer, 1 ember háromszor, 7-en négyszer, vagy ennél is többször kíséreltek meg öngyilkosságot: közülük tehát 10-en voltak ismétlők (50%!).
Elkövetési módok:
30 25 20 nők férfiak
15 10 5 0 gyógyszer, gyógyszer + alkohol
kiugrás
szúrás
kútba ugrás
3. ábra
Az elkövetési módokat illetően nőknél gyógyszerrel 25 esetben, gyógyszer alkohollal 2 esetben, vágás 2 esetben, kiugrás, hypó ivás, kútba ugrás 1-1 esetben történt. Az elkövetési módokat illetően férfiaknál gyógyszerrel 11-en, gyógyszer alkohollal 4 esetben, vágás 4 esetben, kiugrás 2 esetben, akasztás, szúrás 1-1 esetben történt. Az ismételt szuicid tentámeneseknél módszerváltoztatások is előfordultak. Az elkövetés háttere:
21
A nőknél az öngyilkossági kísérlet a férjük alkoholizálásával függött össze, s a leggyakoribb kiváltó ok (25 esetben) az ezzel járó szeretetlenség, durvaság, társtalanság érzése volt. A férfiaknál a saját alkoholizálás volt a leggyakoribb probléma (15 esetben). Ezen kívül jelentős volt a párkapcsolati probléma, az egzisztenciális gond. A megnevezett problémák között a magány, a feleslegesség érzése, a betegségtől való félelem, az önvád, a gyászreakció, a kiszolgáltatottság, és a testi fogyatékosság szerepeltek még. Nagyon sokan bérházban éltek, aminek a rezsiköltségét nem tudták fizetni, így olcsóbb lakhatás után kellett nézniük (külsőség, vidék). Van aki még mindig fizeti a hátralékát. Sokan voltak önkényes lakásfoglalók (belvárosban élő peremhelyzetűek), akikre jellemző a fluktuáció, a vándorlás. Megítélésünk szerint nagyon fontos lett volna, hogy ezeket az embereket meglátogassuk, hisz nagyon veszélyeztetettek újabb öngyilkossági kísérletre. Az, hogy mi lett a sorsuk, szükségük lett volna-e segítségre, vagy hogy történt-e szuicidium közöttük, nem tudhattuk meg.
II. 15-en meghaltak, 9 nő és 6 férfi, de egyik ember sem önkezűleg. Halálukkor az átlagéletkor 65,1 év volt (nőknél 69 év, férfiaknál 59 év). Haláluk okai a hozzátartozók szerint szív- és más belgyógyászati betegségek, egy embernek pedig agydaganata volt. Közülük 9-en álltak pszichiátriai gondozás alatt: 3 alkoholizmus, 4 depresszió, 2 pedig különböző személyiségzavar miatt.
III. 39 embert viszont sikerült megtalálnunk, ebből 2 ember nem akart beszélni az 5 évvel ezelőtti tettéről, döntésüket tiszteletben tartottuk, közülük egy azonban pszichiátriai gondozóba jár. A 39 emberből 31 nő és 8 férfi volt. Jelenlegi átlagéletkoruk nőknél 52 év, férfiaknál 43 év volt. Korcsoportonkénti megoszlásuk a 4. ábrán látható.
90 év felett 70-79 évesek 50-59 évesek
Férfiak Nők
30-39 évesek 17-19 évesek 0
1
2
3
4
22
5
6
7
8
9
4. ábra
Kitűnik, hogy nőknél az 50-69 év közöttiek aránya nagyon magas, ők fokozottabb figyelmet érdemelnének. Férfiaknál az 50-59 év közötti korosztály a veszélyeztetett. Öngyilkossági kísérletek számát a 2. táblázat mutatja be:
Kísérletek száma
Nők
Egyszer Kétszer Háromszor Négyszer vagy többször
17 10 4
1996-ig Férfiak
1996-2001 között Férfiak Összesen 1 1 2 2 4
Összesen 20 12
Nők
-
-
3 2 3 2. táblázat
7
-
-
Látható a 2. táblázatban, hogy 1996 és 2001 közötti időszakban 5 ember követett el újabb öngyilkossági kísérletet, egy nő egyszer, két nő és két férfi még kétszer-kétszer, mindannyian gyógyszerrel. Az egyik "kétszeres" nő súlyos depressziós beteg, állandó pszichiátriai segítség mellett 15 éven belül hatszor követett el öngyilkosságot. Táblázatunk 1996-os adatai 2000 végére, 2001 elejére tehát átrendeződik (lásd 3. táblázat): míg a megtaláltaknak korábban 49%-a volt ismétlő, addig 5 év múlva bár ez az arány nem emelkedett ugyan, de 7-ről 11-re nőtt a 3 vagy ennél többszöri kísérlők száma, vagyis a 20 ismétlőből a 7-ről 11-re emelkedik a 3 vagy ennél többször megkísérlők száma.
2001-ig összesen Férfiak Összesen 16 3 19 9 9
Kísérletek száma
Nők
Egyszer Kétszer Háromszor 2 Négyszer vagy többször 4 3. táblázat
2 3
4
7
Megkérdeztük, hogy mi volt a tettükkel a céljuk. 9 személy úgy nyilatkozott, hogy ez a meghalás volt. Másik 9 most sem tudja, hogy akkor mi volt tettével a célja. 7-en a családjuk, a környezetük figyelmét szerették volna magukra irányítani. 4 ember úgy gondolta, hogy az öngyilkosság megszabadítja az aktuális problémáktól, de hogy az élettől is, ez nem ütött szeget a fejükbe. 4 személy nyugalomra vágyott, pihenni szeretett volna, további 4 pedig a társát szerette volna maga mellett tartani ezzel a "módszerrel". Összehasonlítottuk, hogy mit mondtak 1996-ban és 2001-ben az 1995-ös öngyilkossági kísérletük mögött meghúzódó problémákról. Érdekes volt, hogy az akkori problémák megítélése 5 év távlatából változott (lásd a 4. táblázatot). Míg 5 évvel ezelőtt legtöbbjüknek az alkohollal kapcsolatos probléma, párkapcsolati konfliktusok, egzisztenciális gond, különféle betegségek voltak a vezető okok, addig 2001-ben visszamenőlegesen a probléma megítélésben fő kiváltó okként a szerelmi csalódást, egzisztenciális gondot, magányt, felindultságot, betegséget, családi konfliktust, párkapcsolati problémát, és megmagyarázhatatlan kategóriákat neveztek meg. Mintha ejtették volna az alkoholizmussal összefüggésbe hozható érzelmi válságukat. Megkérdeztük, hogy ha kaptak volna időben segítséget, elálltak volna e szándékukról. Erre a kérdésre 17-en igennel, hárman nemmel, 19-en bizonytalannal feleltek.
23
Öngyilkossági motívumok megítélésében történt változások 1996-ban Öngyilkossági motívumok 1.
eset
2001-ben Öngyilkossági motívumok
eset
alkohollal kapcsolatos probléma (saját és társa alkoholizálása)
20
szerelmi csalódás
7
egzisztenciális gondok
4
párkapcsolati probléma
17 magány
4
felindultság
3
betegség
3
családi problémák
3
párkapcsolati problémák
3
megmagyarázhatatlan
3
egyéb
9
2.
3. egzisztenciális gondok
14
4.
betegség
8
5.
nevelési kudarc
7
magány, társtalanság
7
4. táblázat
Családi helyzetük és sorsuk az öngyilkossági kísérletük után: Megkérdeztük, hogyan alakult a sorsuk az öngyilkosság óta. 11 fő helyzete stagnáló, változatlan: ugyanabban a kapcsolatban élnek, ugyanott laknak, ugyanolyan problémákkal foglalkoznak, mint 5 évvel ezelőtt, de ezekkel a próbálnak együtt élni, és örülnek, hogy nem súlyosbodott a helyzetük. 14 főnél pozitív változás következett be: például új, sikeresebb házasság, válás a durva férjtől, elköltözött a problémás személy a családtól. 12 főnél viszont negatív változás következett be: például állapotrosszabbodás a betegségben, anyagi nehézségek, lakáskörülmények rosszabbodása, haláleset a családban stb. Végeredményben tehát 23 személyt potenciálisan még veszélyeztetettnek lehet tartani amiatt, hogy erőtartalékaik még nem tűnnek stabilnak. Kérdeztük, hogy járnak e rendszeresen orvoshoz, és milyen egészségügyi ellátást vesznek igénybe. Erre a kérdésre 29-en igennel válaszoltak: 14-en pszichiáterhez, 15-en családorvoshoz (heten még különböző szakorvoshoz is) járnak. 10-en viszont nem járnak semmilyen orvoshoz. Az öngyilkossági kísérlet elkövetésének körülményeiről 5 év után a következőket nyilatkozták: 28 személy úgy véli, hogy az öngyilkosságról az érintettek hirtelen, percek alatt döntenek. 7 ember megítélése szerint az öngyilkosság megkísérlését fontolgatás, tervezgetés előzi meg. Jelenlegi hozzáállásuk a történtekhez: Utólag 30 ember megbánta tettét, 4 ember nem, 3 ember megítélése bizonytalan.
24
Megkérdeztük, hogy örülnek-e annak, jól végződött a történetük, hogy életben maradtak: Utólag 33 ember örül, hogy jól végződött a sorsa, hogy nem halt meg, egy ember nem, három megítélése bizonytalan. A 39 emberből 37 ember örült, hogy felkerestük őket otthonukban, hogy ebben a "rohanó" világban még érdekel valakit az ő sorsuk. Szívesen számoltak be életük alakulásáról, sokan egészen meghatódtak látogatásunktól. Rossz érzés nem maradt senkiben, hogy életük nem éppen kellemes emléke kapcsán kerestük meg őket. Csak két esetben tapasztaltunk elutasítást, az ő döntésüket tiszteletben tartjuk, s az egy kicsit megnyugtató, hogy az egyikük jár a pszichiátriai gondozóba.
Összefoglalva: Az 5 évvel ezelőtti, 1996-ban meglátogatott tentámenesek utánvizsgálata során kiderült, hogy 46%ukat nem találtuk meg. 15-en már elhunytak és csak hozzátartozóikkal beszélhettünk. 39-cel személyesen találkoztunk. Együttműködők voltak. Elutasítókkal nem találkoztunk, többen elcsodálkoztak a törődésnek egy ilyen fokán. A még mindig fokozott kockázatot jelentők aránya egy újabb szuicidium tentámenre becslésünk szerint akár 30-40%-ra is tehető. Crepet P. szerint a megkísérlők 20-40%-ának már volt korábbi kísérlete (2). Nálunk is hasonlóan rosszak az arányok. Ez a tény is aláhúzza az utógondozás fontosságát. Az említett szerzők is hangsúlyozzák, hogy különösen azokra kell nagy figyelmet fordítani, akik már legalább egyszer megkísérelték az öngyilkosságot. A bevezetőben említett kutatók népük magasnak ítélt öngyilkossági arányszámai miatt kísérelték meg az érintettek utógondozását. A mi arányszámaink viszont ténylegesen világszínvonalúan magasak. Minden utógondozási formára nagy szükség lenne. Ez nem más, mint folyamatos és állhatatos küzdelem az öngyilkossági magatartásformák csökkentése érdekében. A legjobb formáira vajon meddig kell várnunk?
Irodalom
1.
Bagi Ildikó: Az öngyilkosságot megkísérelt személyekkel kapcsolatos történések alakulása tettük után egy évvel. Szenvedélybetegségek, 1999. 2. szám; 118-122. old.
2.
Crepet P., Baratti M., et all: Öngyilkossági magatartás Olaszországban. PH. V. évf. 1990. 4.
3.
Kálmánchey Albert dr.: Kik és milyen okokból kíséreltek meg öngyilkosságot Debrecenben? 1993-1995 közötti megfigyelések Szenvedélybetegségek, 1999. 2. szám; 92-107. old.
4. Stephen Curan, Michael Fitzgerald, Vincent T. Greene: Psychopatology 8 ˝ Years Post Parasuicide. Crizis. Vol. 20 No 3. 1999. 5. Zonda Tamás dr.: A follow-up vizsgálatok jelentősége a szuicidológiában pH. 1988. 1.
25
Rénes László - Dr. Kálmánchey Albert: Az önpusztító attitűdökre vonatkozó vizsgálataink (Öngyilkossági attitűdök kutatása) részletek
Bevezetés Azt, hogy az emberek hogyan állnak hozzá saját életük önkezű kioltásához, a cél (gondoljunk az önfeláldozásos halálesetekre) és az ok (büntetés, önbüntetés, a magánnyal való megbirkózni nem tudás stb.) valamint az ezekkel kapcsolatos realitás vagy fantázia irányíthatja. A meghalók egy részénél minden bizonnyal számít, milyen benyomást tesznek tettükkel az élőkre, hogy milyennek alakítják magukról a visszamaradó képet és hogy elfogadható magyarázattal képesek-e meghalni. Más részüket ilyenek egyáltalán nem érdekelnek (ellenükre dolgoznak az oknyomozók, árulkodójelek után kutatva). S életük önkezű kioltásának okai aztán a hátramaradottak problémájává válik. A dolog a köz véleményét sem hagyta, hagyja érintetlenül. Mind a hivatalos (vallás, filozófia, pszichológia, hatóság stb.), mind pedig a laikus személyek és csoportok (hozzátartozók, kis közösségek stb.) talán az idők kezdete óta mintegy állásfoglalásra, kezelésére vagy talán szocializálására kényszerültek a nem, vagy nem eléggé érthető és tulajdonképpen meghökkentő eseményeket illetően (11). Így mindkét (aktív) fél tehát megpróbálja kezelni az enyhén szólva kínos ügyet, egyiket-másikat szalonképessé tenni, jó néhányat megérteni vagy elfogadtatni, talán az érzelmek-indulatok egyensúlyának, a közösség normáinak mielőbbi helyreállítása végett is. Nem hiányoztak persze az elítélő döntések sem. Az egyetértések és a viták eredője a társadalom tagjainak ilyen vagy olyan hozzáállása lesz a kérdéshez. Értük, a (passzív) többség megnyeréséért folyik tehát a harc. Az elfogadó és a megengedő attitűdök például igencsak kellemetlen vonásai lehetnek e közösségnek, s főleg azok, ha a szuicidium rátájuk magas. Meglehet, hogy ez éppen védekezése a közösségnek: ha tehetetlen, hát védekezik. Végül is a konstruktív irányú (nem pozitív!) attitűd formálás fejlődése érződik a probléma kezelésében: hogyan viszonyuljanak hozzám, az elkövetőhöz és hogyan viszonyuljunk mi, élők magához a jelenséghez. Miért konstruktív? Mert az ellenkezője egyik félnek sem igazán jó. Az öngyilkosság sui generis jelenség. Csak az ember képes arra, hogy életösztönét tudatos választással megsemmisítse és szándékosan önkéntes halál mellett döntsön (4). Az öngyilkosságok bekövetkeztének megjóslása, a kockázati tényezők felbecsülése, előrejelzése és ismerete nagyon fontos az öngyilkossági prevencióban. Az attitűd vizsgálatok is azt a célt szolgálják, hogy még több információnk, ismeretünk legyen ebből a tárgykörből. A tradíció az öngyilkossági viselkedések területén is nagy úr, sajnos. Ennek, a lakosság öngyilkossági magatartásának alakulásában való meghatározó szerepét emeli ki Zonda Tamás egy Nógrád megyei járásban tett vizsgálatának alapján (10). A modellnek is fontos szerepe van az attitűd formálásban. Fekete Sándor és munkatársainak megállapításai szerint a szuicidiummal kapcsolatosan (a német mintával szemben) a magyar kultúrára az elfogadóbb attitűd a jellemző, és a modellek hatása is erősebb (5). Ugyanezen szerzők a média szerepét hangsúlyozva a következőt írják: a szuicidiumra vonatkozóan inkább elfogadó attitűdök tükröződnek (6). “A magas szuicidium gyakoriságú területeken a mélyen gyökerező, nehezen felszínre hozható, öngyilkosságot elfogadó normák, beállítódások szerepe, a verbális szintű elítélés ellenére is meghatározó” (4). Temesvári Beáta az elfogadó attitűdöknek az orvoslása terén megmutatkozó hátrányára mutat rá, amely szerint a megengedő attitűd igen veszélyes, mert öngyilkossági késztetést generál vagy könnyít
26
meg (8). Igen valószínű, hogy ez a jelenség a krízisben lévőhöz közel álló általános személynél is megtalálható lenne. Svédországi vizsgálat szerint, miután a fiatal férfiaknál és az idősebb nőknél romló arányokat találtak, a megengedő attitűd 1986 és 1996 között nőtt, tehát az öngyilkossági kísérletek és az elfogadó attitűdök között pozitív kapcsolatot találtak (3). Erdélyi szerzők is pozitív összefüggést találtak egy település magas öngyilkossági rátája és a lakosság elfogadó, támogató attitűdje között és külön érdemes kiemelni az alábbi megállapításokat: kognitíve elutasítást mutatnak, affektíve és viselkedésbelileg pedig elfogadást, támogatást (1). A magyar kultúrának az önpusztításra utaló attitűdjeit vizsgálva Osváth Péter és munkatársai azt találták, hogy a magas öngyilkossági rátával bíró Csongrád megyei egyének nagyobb mértékben fogadták el az egyénnek a halálhoz való jogát, bár az attitűdben ellentmondások voltak (7). Tekintettel arra, hogy az 1999-es adatok szerint Hajdú-Bihar megyében és Debrecenben romló mortalitás vált ismertté, mi, a Debrecen Városi Egészségügyi Szolgálat Pszichiátriai Gondozó Intézetének munkatársai is elhatároztuk, hogy az attitűdökre vonatkozóan felmérést végzünk városunkban. Ezt 1999. őszén kezdtük el kérdőíves módszerrel, amelynek eredményeiről az alábbiakban számolunk be.
Vizsgált csoportok Összesen 261 főt kérdeztünk meg. A megkérdezettek 72%-a nő (188 fő), 28%-a férfi (73 fő) volt. A családi állapot alapján: nőtlen/hajadon: 36% (94 fő), házas: 36% (94 fő), elvált: 18% (47 fő), özvegy: 10% (26 fő). Korcsoportok: 16-18 éves: 7% (17 fő), 19-39 éves: 53% (141 fő), 40-59 éves: 31% (80 fő), 60 év felett: 9% (23 fő). A 261 főt öt csoportba osztottuk, a következőképpen: 1. Diákok (53 fő); 2. egészségügyi dolgozók (52 fő); 3. öngyilkosságot megkíséreltek (51 fő); 4. felnőtt személyek (55 fő); 5. pszichiátriai betegek (50 fő).
A kérdőív kérdéseinek kiértékelése Az első kérdésünk az volt, hogy a megkérdezett önmagát egészségesnek ítéli-e meg. Egészségesnek 68% (179 fő) tartja magát. Három csoportban többségben vannak az egészségesek, de az 51 fő öngyilkosságot megkíséreltek közül 27 fő, és az 50 fő pszichiátriai beteg közül 26 fő nem érzi magát egészségesnek. A következő kérdésünkben arra voltunk kíváncsiak, hogy a megkérdezettek mennyire érintettek témánkban, vannak e személyes élményeik az öngyilkossággal kapcsolatban. A megkérdezettek 64%-a (168 fő) nyilatkozott úgy, hogy érte közvetlenül öngyilkossági kísérlet vagy halálozás miatt személyes élmény, illetve lelki fájdalom. A legtöbben az öngyilkosságot elkövetők közül (40 fő) válaszoltak kérdésünkre igennel; őket a pszichiátriai betegek követték (36 fő) és az egészségügyi dolgozók (34 fő). Tisztázni szerettük volna azt a kérdést, hogy a megkérdezettek mennyire érzik magánügynek az öngyilkosságot. Ha az attitűdjeink olyan beállítódást mutatnak, ami inkább privát kérdésnek tekinti az
27
öngyilkosságot, akkor nehezebb lenne bármilyen külső prevenciót megvalósítani, akár társadalmi, mentálhigiénés vagy egészségügyi vonatkozásban is. 56% (146 fő) szerint az öngyilkosság nem magánügy, tehát nem csak rájuk tartozik. 15% (40 fő) szerint csak rájuk tartozik az öngyilkosságuk, 29% (75 fő) a bizonytalan "nem minden esetben" megállapítást választotta. Az öngyilkossági cselekményt elkövetők (18 fő) és a pszichiátriai betegek (15 fő) kisebb részben, de mégis inkább hajlanak arra, hogy magánügynek véljék az önként vállalt halált. A következő kérdés, mit gondolnak azokról, akik olyan válságba kerültek, hogy az életüktől meg akarnak válni? Hogyan ítélik meg, a krízisben lévők mennyire képesek a külvilág, a környezetükben lévők érzéseit mérlegelni, mikor tettükre készülnek. Felismerik-e, hogy a preszuicidális krízisben beszűkült tudattal és nagyon erős autoagresszióval találkozunk (2). Három megállapításból választhattak a következő kérdésünknél: az öngyilkosságot elkövetők gondolkodás nélkül cselekszenek, vagy törődnek, foglalkoztatja őket a tettük megítélése, illetve az, hogyan hat tettük másokra érzelmileg, de mindennél sokkal erősebb a halálvágyuk, krízisük. A harmadik válasz pedig az lehetett, hogy nem törődnek azzal, mások miként vélekednek az öngyilkosságukról. 46% (122 fő) véleménye, hogy az öngyilkosságot elkövetőket foglalkoztatja, mit gondolnak és éreznek mások a tettükkel kapcsolatban, csak jelen állapotukban erősebb a halál vágyuk, krízisük. 24% (62 fő) úgy véli, egyáltalán nem törődnek a külvilággal, illetve 29% (75 fő) szerint gondolkodás nélkül cselekszenek. Érdekes, hogy a már öngyilkosságot elkövetők között többen (18 fő) gondolják úgy, mint a többi csoportban azt, hogy nem törődnek a környezetükben lévők érzéseivel, gondolataival. A következő kérdés az volt, hogyan ítélik meg a megkérdezettek, általában tehetnek-e mást is az öngyilkosság elkövetésén kívül, vagy csak ez az egy lehetőség maradt számukra. 173 fő, a megkérdezettek 66%-a úgy véli, hogy az öngyilkosság elkövetése helyett mást is tehettek volna a saját érdekükben. Mindössze 7% (18 fő) szerint bizonyára más utat nem választhattak az öngyilkossággal próbálkozók. 70-en, azaz 27% bizonytalan ebben a kérdésben, így a "nem tudom" választ húzták alá. A már öngyilkosságot megkísérlők bizonytalanságát mutatja, hogy közülük többségében, 21-en a nem tudommal válaszoltak, és fontos, hogy 12-en nemmel válaszoltak, amiből arra következtethetünk, hogy az öngyilkosságukhoz vezető problémák nem, vagy csak részben oldódhattak meg, a problémakezelés nem teljesen sikeres náluk. Izgalmas kérdés, hogy mennyire gondolják alaposnak az öngyilkosságot elkövetők indokait. 38% (99 fő) nem is tartja indokoltnak az öngyilkosságok motívumait. 34% (89 fő) bizonytalan, ezért szintén "nem tudommal" válaszolnak, s 26% (68 fő) általában nyomós indokot sejt az öngyilkosságok elkövetése mögött. A különböző csoportok között azonban eltérések vannak. Az öngyilkosságot elkövetők közül a többség, 29 fő úgy gondolja, hogy alapos indokok húzódnak meg az öngyilkosságok mögött. Az egészségügyi dolgozók (25 fő) és a pszichiátriai betegek (23 fő) többsége pedig bizonytalanok, így nem tudomot válaszolnak. A következő lépés az volt, hogy 12 olyan problémát soroltunk fel, amelyeket feltételezhetünk, hogy az öngyilkosság elkövetését motiválhatják. A kérdőíven többet is megjelölhettek a kitöltők, általában éltek is ezzel a lehetőséggel, s két-három problémát is bejelöltek. A 12 problémakör az alábbi táblázaton látható. A legtöbb választás a gyógyíthatatlan betegségekre esett (27%), majd a maradandó fogyatékosság (13%) és az elmagányosodás (12%) következett. 6-6%-ot kaptak olyan problémák, mint a gyász, kudarc érzése, szerelmi csalódás, 5-5%-ot pedig a hirtelen tragédia, anyagi gondok és a sikertelenség.
28
A válást 4%-ban tartották öngyilkossági motívumnak. A munkahely elvesztése és az öregség csak 33%-ban tűnik oknak az öngyilkosság elkövetéséhez. 1993-ban Balassagyarmaton és Csongrádon Zonda Tamás által vezetett összehasonlító vizsgálatban a gyógyíthatatlan betegségnél hasonló eredményre jutottak: mindkét városban az öngyilkosságnak ebben az életszituációban volt a legnagyobb elfogadottsága. (9)
Motívumok
Diákok
eü. Dolgozók
suic. tentamen
felnőttek
pszichiátriai betegek
gyász gyógyíthatatlan betegség öregség maradandó fogyatékosság válás kudarc szerelmi csalódás hirtelen tragédia munkahely elvesztése anyagi gondok elmagányosodá s sikertelenség
6
1
8
6
10
20
35
14
29
39
2 10
2 15
7
2
7
3 14
20
1 7
2
8
9
5
7 8 9
3 3 3
5 3 7
7
3
6
6
2
3
2
3
1
5
6 12
3 4
7
21
3 11
5 15
6
2
11
4
2
1. táblázat Milyen nehéz élethelyzetek, problémák motiválhatják az öngyilkosság elkövetését.
A gyógyíthatatlan betegséget és a maradandó fogyatékosságot oknak főként három csoport jelölte meg: pszichiátriai betegek (39; 20), egészségügyi dolgozók (35; 15), felnőtt lakosok (29; 14), de a diákoknál is a legjelentősebb arányban (20) a gyógyíthatatlan betegségeket érzik a legerősebb motívumnak. Az elmagányosodást az öngyilkosságot már elkövetők (21) és a pszichiátria betegek (15) érezték kiváltó oknak. Számunkra ebből az volt a tanulság, hogy az emberek általában a betegséget, mint "elméleti" lehetőséget fontos, kritikus élethelyzetnek találják, a gyógyíthatatlan, visszafordíthatatlan egészségkárosodást pedig szinte "végzetesnek". Az egészségügyben dolgozóknak a választását talán még az is erősíti, hogy ők nap mint nap találkoznak a betegek szenvedéseivel. Figyelemre méltó, hogy akik már követtek el öngyilkosságot, azok közül a legtöbben az elmagányosodást választották motívumnak. Valószínű, hogy ez nem véletlen, tapasztalásukon alapulhat, érdemes erre odafigyelni. A magány azonban a pszichiátriai betegeknél is jelentősen szerepel, amiből szintén lehet következtetéseket levonni. A suicid tentameneseknél érdekes az is, hogy sokkal szórtabban, s így arányosabban voksoltak a többi problémára. Így többen gondolták az öregséget, a válást, a szerelmi csalódást, a kudarcélményt és az anyagi gondokat krízis - és egyben öngyilkosságot - kiváltó oknak, mint a többi csoport. Talán ebből is az élettapasztalatot feltételezhetjük, még más csoportok között többen is csak a fikció szintjén gondolták végig a motiváló tényezőket. Megkérdeztük azt is, hogy melyik korosztály öngyilkosságát értik meg leginkább. 45% (116 fő) nem köti korhoz, 41% (107 fő) pedig egyik korosztálynál sem érzi úgy, hogy megértőbbnek kellene lennie. 27-en (10%) azonban az öregeket jelölték meg, 6 fő (2,5%) pedig a fiatalokat.
29
A 261 főből 208 fő, tehát a megkérdezettek 79%-a gondolja úgy, hogy lehet segíteni, meg lehet akadályozni az öngyilkosság elkövetését. Lényeges, hogy ebben a mondatban az is szerepelt, hogy kötelességünknek tartja-e az öngyilkosság megakadályozását. Kiváltképp a diákoknál volt erőteljes ez, hiszen 53 főből 50 igennel válaszolt. A pszichiátriai betegek többségében szintén pozitívan válaszoltak, azonban ebben a csoportban fedezhető fel a legtöbb szkeptikus válasz, amit megint figyelmeztetőnek vélünk. Fontos az is, hogyan ítéljük meg az öngyilkossági krízisben lévő egyént, mennyire vagyunk képesek átérezni mások problémáit. A külvilág gyakran csak utólag szembesül, döbben rá, hogy embertársuk komoly bajban volt, s ők ebben a helyzetében nem segítettek neki. Ezért lényegesnek tartjuk tisztázni, hogy mit gondolnak, milyen céllal követik el az öngyilkosságot, illetve milyen jelekből ismerhető fel, hogy valaki bajban, krízisben van, s az öngyilkosságra készül. Az utolsó két táblázatunkban ezek a kérdések vannak feldolgozva. Ez a két kérdés - milyen célja lehet az öngyilkosságnak, és milyen jelekből lehet észrevenni azt, hogy valaki öngyilkosságra készül - nyitott kérdésként tettük fel, tehát saját szavaival kellett mindenkinek megválaszolnia. A 261 kérdőív kiértékelésekor aztán az egy-egy kérdésre adott olykor három-négy választ regisztráltuk, majd csoportosítottuk. A következő táblázaton (2. táblázat) a megkérdezettek által legtöbbet említett célokat tehát csoportosítva összesítettük. Összességében a megkérdezettek 29%-a (78 fő) írta célnak a figyelemfelkeltést, segélykiáltást, 17% (45 fő) valamitől való szabadulást nevezett célnak, 14%-uk (37 fő) menekülésnek érezte az öngyilkosságot, 12% (32 fő) szerint egyáltalán nincs célja, még 11% (28 fő) szerint a halállal maga a probléma megszűnik, és ezáltal meg is "oldódik". Láthatjuk, hogy a figyelemfelkeltést, segélykiáltást két csoportból is igen sokan választották célnak: az egészségügyi dolgozók közül 25-en, és a felnőtt lakosságból pedig 20-an. Mindezeket követően csoportokon belül a suicid tentamenes megkérdezetteink közül a legtöbben (15 fő) a valamitől való szabadulást fogalmazták meg célnak. Itt is lényeges üzenetnek tartjuk, hogy ők közülük legtöbben a személyes élményüket oszthatták meg velünk.
Célok: Figyelemfelkeltés, segélykiáltás maga a halál Szabadulni valamitől (pl. szenvedéstől, fájdalomtól stb.) Menekülés Kiszakadni a valóságból, a problémákból A probléma ezzel megszűnik, megoldódik Zsarolás, büntetés, bűntudatkeltés, próbáratevés Nincs célja Egyéb célok megnevezése
Diákok
eü. Dolgozók
suic. tentamen 12
felnőttek
7
12 3 8
25 5 5
2 11
15
13
7 2
9
3
4 0
5
4 4
5
8
6
1
8
2
4
3
5
0
9 2
4 3
3 5
7 1
9 1
2. táblázat Milyen célja lehet az öngyilkosság elkövetésének.
30
20
pszichiátriai betegek 9 6 6
A másik nyitott kérdésünk az volt, hogy milyen jeleket vélnek észrevehetőnek akkor, ha valaki öngyilkosságra készül. A 3. táblázatban a megkérdezettek által felsoroltakból a hasonló, megközelítőleg azonos gondolatokat csoportosítva összesítettük. Százalékos elemzés nélkül is kitűnik, hogy milyen jeleket tartanak dominánsnak: mind az öt csoportban a magába fordulást, a zárkózottságot, az interperszonális kapcsolatok beszűkülését, az apátiát érezték a legjelentősebb jeleknek, de sokan pszichés jeleket, a megváltozott viselkedést, illetve a figyelemfelkeltést tartották még lényeges figyelmeztetésnek. A konkrét üzenetek közül, miszerint valaki az öngyilkossága előtt beszél a halálról vagy beszél magáról az öngyilkosságról, inkább az utóbbit nevezték meg többen lehetséges jelnek. Itt azonban meg kell jegyezni, hogy közülük, mintegy harmaduk úgy fogalmazott, hogy véleményük szerint az öngyilkosságra készülők célozgatnak az öngyilkosságra, tehát szándékukat burkoltan hozzák mások értésére.
Diákok
eü. dolgozók
suic. tentamen
felnőttek
pszichiátriai betegek
Nincsenek jelek
5
2
5
3
6
Beszél a halálról, ez foglalkoztatja Beszél az öngyilkosságról (vagy célozgat rá) Pszichés jelek, neurotikus tünetek Magába fordulás, zárkózottság egyéb
8
8
0
4
0
6
12
5
15
3
27
20
19
23
16
25
41
24
38
25
4
4
3
3
5
Milyen jelek lehetnek:
3. táblázat Milyen észrevehető jelei vannak, hogy valaki öngyilkosságra készül.
Összefoglalás A kérdőíves felmérésünket nem lehet ugyan reprezentatívnak venni, mégis néhány tanulsággal azonban mindenképpen szolgált a munkánk. 1. Megtudtuk, hogy a megkérdezettek közül sokan érintettek a témában oly módon, hogy vannak személyes élményeik a közvetlen környezetükből. 2. Pozitív eredménynek mondható, hogy a többség nem tekinti magánügynek az öngyilkossági cselekményeket, úgy gondolják, lehet találni más megoldást is. 3. A megkérdezettek mintegy 80%-a szerint lehet és kell is segíteni a krízisben lévőknek. 4. Mindezek mellett öngyilkosságot elfogadó attitűdöket figyelhettünk meg akkor, ha az öngyilkosság elkövetésének motívumairól kérdeztünk. Mint fentebb utaltunk rá, a korábbi hazai vizsgálatokhoz hasonló eredményt tapasztaltunk. 5. Az öngyilkosság céljairól és jeleinek megítéléséről is értékelhető válaszokat kaptunk. Meggyőződésünk szerint további és szélesebb vizsgálatoknak fontos szerepe lenne az általános preventív munka kidolgozásában.
31
Irodalom 1.
Antal Árpád – Kovács László: Öngyilkossággal kapcsolatos attitűdök két erdélyi községben. Szenvedélybetegségek 1997. V. évf. 6.
2.
Buda Béla: Az öngyilkosság Animula. Budapest. 1997.
3.
Ellinor Salander Renberg: Perspectives in the suicide problem – from attitudes to completed suicide. Umea 1998. Kéziratban
4.
Fekete Sándor, Kelemen Gábor: Az öngyilkosság néhány orvosetikai aspektusa. PH. II. évf. 1987. 4.
5.
Fekete Sándor, A. Schmidtke, Marton Klára: Szuicid modellek előfordulása és szerepe öngyilkossági kísérletekben és kontrollesetekben. (Német-magyar összehasonlító vizsgálat). Szenvedélybetegségek I. évf. 1993. 1.
6.
Fekete Sándor, A. Schmidtke, Marton Klára, Kóczán György: Öngyilkossággal kapcsolatos attitűdök a médiában. Német-magyar összehasonlító vizsgálat. PH. IX. évf. 1994. 2.
7.
Osváth Péter et al: Szuicidiummal kapcsolatos attitűdök összehasonlító vizsgálata – regionális különbségek. PH. XVI. évf. 2001. 2.
8.
Temesvári Beáta: Orvosok / orvostanhallgatók öngyilkossággal kapcsolatos attitűdjeinek empirikus vizsgálata. PH. XI. évf. 1996. 1.
9.
Zonda Tamás, Paksi Borbála: Az öngyilkosság regionális eltérésének hátterében feltételezhető okok összehasonlító vizsgálat – Csongrád és Balassagyarmat. Szenvedélybetegségek. 1993. 3.
10. Zonda Tamás: Az öngyilkosságok területi eltéréseinek további vizsgálata. Öngyilkosság, alkoholizmus és vallási élet egy Nógrád megyei járás 12 falujában. PH. VIII. évf. 1993. 1. 11. Zonda Tamás: Öngyilkos nép-e a magyar? Végeken Alapítvány. 1995. Budapest
32
A kiképzésről
Részletek Almásy Maritta előadásából Ha belegondolunk abba, hogy vadidegen emberek a telefonon kiöntik egy másik vadidegennek a lelküket, pont akkor mikor elviselhetetlennek tűnik egyedül hordozniuk a terhüket, akkor tudatába kell jussunk a felelősségnek, ami az ügyeléssel jár. Az intézmény, aki felhívja a hívókat, hogy jelentkezzenek, köteles garanciát vállalni a szolgálat minőségével kapcsolatban. Vállalnia kell egy bizonyos "szakmai egyéniség" kialakítását a jövendőbeli ügyelőknél és annak fejlesztését, hogy a hívónak, ha nem is tudnak jót tenni, legalább is ne ártsanak neki. A kiképzés alanya tehát nem az egész személyiség, mint a terápiában. Próbáljuk megközelíteni, mit is értünk a szakmai személyiség alatt. Mondhatjuk, hogy egy összetett pszichés rendszer, melynek részei összefüggésben állnak egymással, és a személyiség teljes rendszerével is, bár mégis képes egy relatív független működésre. Ehhez a pszichés rendszerhez kapcsolódnak:
1. A motivációk összessége, tudatosak és tudattalanok, a vágyak, fantáziák, elképzelések, amik ennek a munkának a vállalásában szerepelnek.
2. A tilalmak amik ezeket a vágyakat korlátozzák és amelyek a működési szabályok formájában jutnak kifejezésre. 3. A szakmai ideálok és az ahhoz tartozó elképzelések (pl. a mester, a jó pásztor, a mentőangyal stb.). 4. A foglalkozás tárgya, azaz az elképzelt hívó (az elesett, az öngyilkosjelölt, a magányosság vagy a társadalom áldozata stb.). A szakmai személyiség kialakulása egy fejlődési folyamat eredménye. Szerintem szükséges bizonyos elméleti ismereteket elsajátítani és egy modellt integrálni azonosulás révén. Továbbá szükséges - az elméleti ismeretek által megvilágított és értelmezett - működési szabályokat, attitűdöket magunkévá tenni, hogy ezek ne mint külső kényszerből fakadjanak, hanem belső meggyőződésből. Végül szükség van egy intézményi elismerésre, ha ezek a feltételek megvalósulnak, s ezáltal a jelölt jogosultságot kap a foglalkozás gyakorlásához. Ennek az elismerésnek kettős következménye van. A közösségi szinten, a meglévő szakmai testület befogadja az új tagot, és azt aktívan integrálni köteles. Az egyéni szinten az új tag ezentúl egy szakmai indentitást nyer el, ami által új személyes meghatározót kap és helyet a közösségi térségben (ez az, amit Castotriadis narcisztikus egyezménynek hív). Ezek után megindulhat a szakmai élet, és megnyílik egy gyakorlati térség. Az új ügyelő találkozik helyzetekkel, amikre felkészültségével és a kiképzőjével való azonosulás segítségével megfelelően tud válaszolni. Ellenben hamarosan adódnak olyan szituációk, amikre nem érzi magát felkészülve és kétségei támadnak válaszai helyességét illetően. A kétségek pont ott merülnek fel, ahol sem az elméleti tudás, sem a kiképző szakember nem rendelkezik kielégítő válasszal. Ez mutatja a továbbképzés és a szupervízió szükségességét. A szupervízió veszélyezteti a kialakult szakmai személyiséget, mert megvilágítja az elégtelenségeit, esetleg fennáll a kizárás lehetősége is. Előjönnek a vakfoltok, a töréspontok és a szakmai személyben működő pszichés folyamatok, amelyek például eltorzítják a hívóról alakuló képet vagy kezelhetetlen affektusokkal küszködik stb. Itt nem annyira a tudás, mint az önismeret gyarapításáról van szó. A szakmai ideál megváltozik, az extrém esetek helyett nagyobb figyelemben részesülnek a banális esetek, a szakértő képe, mint a mindenttudó és a vesébelátó átalakul differenciáltabbá és valósabbá.
33
A kiképzés és a szupervízió legmegfelelőbb eszköze a csoport, szerepjátszás alkalmazásával. A feltárás rizikói tűrhetőbbek, megosztottak, a tagok egymásnak modellként működhetnek. A csoport, mint egység is ad azonosulási lehetőségeket. A haladás tudata, mint élmény elősegíti az összes tag fejlődését, még akkor is, ha az esetleg elég passzív is. A folyamat, ami a fejlődést lehetővé teszi, egy állandó hullámzás a veszteség és az újjáépítés között. Fel kell tudni adni a régi, néha megrögzött módszereinket, meglátásainkat, sőt, meggyőződéseinket, el kell tűrni a bizonytalanságot, a talajvesztést amíg a közösség hatására új formák, érzelmek és képzetek rajzolódnak ki. Ezekhez természetesen kell egy erősen motivált csoport és egy szakmailag felkészült, és ha lehet, karizmatikus csoportvezető. A képzés tehát átképzés, hogy létrejöhessen az, amit Bálint egy korlátolt és mégis lényeges változásnak nevez az ügyelő személyiségében. A csoport szükségszerűen működésbe hoz archaikus pszichés apparátusokat, ahol az azonosulás és a nárcizmus (elsődleges) uralkodnak: Az azonosulás az a pszichés folyamat, melynek során a szubjektum magáévá teszi egy másik személy tulajdonságait, jellegzetességeit és átváltozik annak képére. Ez persze nem egy tudatosan célzott tevékenység, nem jó vagy rossz, ez így van, és a tanulás egyetlen módja, a képzés motorja. Ennek az is a következménye, hogy a csoportműködést fogják az ügyelők a telefonnál leutánozni. Minden, amit elmondunk a csoportban működő fejlődést előidéző munkáról, alkalmazható az ügyelő és hívó között lezajló beszélgetésre. Ami a narcisztikus folyamatokat illeti, itt is párhuzamot vonhatunk a tanuló csoporttag és a hívó között. A hívó az ismeretlen ügyelővel szemben épp olyan égetően teszi fel magának a kérdést, mint a csoporttag a csoporttal szemben: "Milyennek találnak?", "Jó-e a benyomás, amit keltek?" Ezt a kérdést ritkán vagy soha nem vizsgáljuk meg, vajon miért? A csoporttagok nárcisztikus törékenysége különböző. Függ a korai anyatükör minőségétől, a későbbi sérülésektől és a jelen nárcisztikus elégtételeinek minőségétől. Az ideális, állandósult nárcisztikus telítődésről épp úgy le kell mondanunk, mint a tökéletes ügyelővé válásról. Lassan a milyen voltam helyett az lesz a kérdés, hogy mi is történt közöttünk. A kiképzés központjában tehát a gondolkodás áll. Annak az alanya pedig a kapcsolat, ami a segített és a segítő között létrejött. A hangsúly nem a hívón van, aki nincs jelen, csak megjelenítve, hanem az ügyelő érzésein, képzeletein, amik a beszélgetéskor és annak elemzésekor kialakultak. Még meggondolandó, mennyire sikerült a hívó szubjektív valóságára összpontosítani a figyelmünket, és mi az, ami ebben korlátozott? Mik voltak a töréspontok? Hogyan használtam ki és mit kezdtem a felajánlott elemekkel? Mi akadályozott a megértésben? (ez az ellenazonulás kérdése). Ez akkor merül fel, ha a segítő olyannak látja a hívót, amilyen ő nem akar lenni és olyankor idegenné válik. Az azonulás az, ami segíti a megértést, de itt is a gondolkozás az, ami szükséges ahhoz, hogy ne csak a hasonlóságot lássuk meg, hanem az egyén egyediségét is. A gondolkodás feloldja a kettős rendszert, amit az azonulás-ellenazonulás teremt. Ebben a minden vagy semmi, soha vagy mindig, mindenki vagy senki, kudarc vagy siker kizárja a valóság relativitását és zsákutcába visz. Sokszor a képzetek ereje elfedi a gondolkodás lehetőségét. Egy fontos kérdés a kiképzéssel kapcsolatban a szükséges elméleti tudás helye, közlési módja és ideje. Szerintem vannak elméleti fogalmak, amik nélkül a gondolkodás vagy nem mélyülhet el eléggé, vagy pedig nincs kellő kerete, ami megengedné a fejlődési folyamatot. Ezeknek a fogalmaknak és elméleti kereteiknek az átadása lehet, hogy kizárólag a konkrét helyzetek megbeszélésénél a csoportvezetőre tartozik. Persze pszichológiai elméletekből nagyon sok van. Nem mind egyforma értékű, azaz, hogy egyesek túlságosan leegyszerűsítik a valóságot, mások pedig olyan komplikáltak, hogy csak előreemésztett formában használhatók fel. Elhangzott a Szegedi Szolgálat 20 éves jubileumi konferenciáján
34
(Szeged, 2001. november 11.)
A 2001. évi Telefonos Nap elé1
Úgy látom, egyenes az út a múlt század vége, az 1870-es évek elemi kockázatközösséget felismerő és vállaló bányász-társládáitól (Selmecbányán és Erdélyben) és – az öngyilkosokat is mentő - önkéntes tűzoltó-egyesületeitől (Kassán és Eperjesen, először a világon!), dr. Flór Ferenc alapította Budapesti Mentőegyesületig, illetve – Simon István rendőrfőkapitány ideje alatt, a tízes évek második felében a Feinsilber Róbert szobájáig a kapitányságon (a madaras hídról, a Ferenc József híd turuljáról hozzá vitték az öngyilkos-jelölteket, hogy a későbbi Róbert bácsi lebeszélje őket végezetes tettükről). Őt az egyszemélyes lebeszélő-intézményben Mádai István követte, (hiszen Róbert bácsi – látván a Trianon következményeként Budapest körül felnövekvő vagon-városokat a menekültekkel és kitelepítettekkel – újabb szociálpolitikai ténykedésbe kezdett – megalapított első népkonyháját, amelyre sajnos, túlélve őt is, a 30-as évek végéig szükség volt). A Monarchia sok mindennek volt a bölcsője a huszadik század fordulóján! Az a Mádai István, aki a Sigmund Freud utáni úgynevezett második bécsi (pszichoterápiás) iskolát megalapított Alfred Adler nyomdokain a magyar individuál-pszichológia atyja. A harmadik bécsi iskola Viktor Frankl nevéhez fűződik. Ő volt az, aki egészen fiatalon a 20-as évek Bécsében egy ifjúsági tanácsadó irodát indított el, Lebensmüdefürsorgestelle néven. Ezt már nemcsak tiszteletreméltó filantróp, emberbaráti indíttatásból, hanem a századelőn induló mentálhigiénés mozgalom hatására (Clifford Beers 1910 táján, s nálunk Oláh Gusztáv, aki részt vett az első világkongresszuson), komoly szakmaisággal. És akkor egy nagy ugrás: 1950-ben egy indiai származású anglikán lelkész, Chad Varah, olvasva a Times-ban, hogy… A folytatás: a hatvanas évek második felében Olstyn-ban, majd Prágában, s 1970-ben Debrecenben alakulnak lelki elsősegély telefonszolgálatok. 1986-ban megalakul 9 taggal a LESZ. Mára 36 szolgálat van, ellátva az egész országot. A Bokros-csomag táján - az egészségügyi intézmények az ágyszám-csökkentés, egyéb megszorítások miatt - a szolgálatok kiszorultak megtűrt helyükről is az egészségügyből: az OEP, mondván, nem kompatíbilis a szolgálatok rendszere a finanszírozási elvekkel, nem fogadta be. 1997-ben – projektfinanszírozásként – egyszer kapott nagyobb összeget a Szövetség, hogy betömje a lukakat, s ebben a formában ez volt a legnagyobb összeg (az OEP kockázatkezelő kuratóriumainak két éves működése megszűntével), amit kaptak a szolgálatok, s nyilvánvalóvá vált, hogy nem erre kell törekednünk. Ekkor váltott stratégiát a Szövetség, hogy a költségvetésben jelenjen meg az alapműködés támogatása. 1998. március az előző kormányzati ciklus utolsó parlamenti napján, az utolsó interpellációban Dr. Pusztai Erzsébet felvetette a szolgálatok ügyét. 1998. novemberében Dr. Gógl Árpád egészségügyi miniszter - a sürgősségi ellátás sokat ígérő fejlesztése kapcsán - mondta, hogy a “sürgősségi krízisellátó telefonszolgálatok” működtetésének biztosítását e fejlesztés keretében látja biztosítottnak. Azóta a sürgősségi ellátás, mint kitörési pont az egészségügy fejlesztésében koncepciója elhalványodott, s újra előkerültek a népegészségügyi koncepciók, bár a lakosság pszicho-szociális érintettségének felismerése, a mentális problémák valódi 1
Elhangzott 2001. május 2-án, a 2001. évi Telefonos nap sajtótájékoztatóján (Budapest).
35
súlya a morbiditási/mortalitási viszonyokban, s kezelésük koncipiálása még várat magára. A mentálhigiéné nemzet-stratégiai jelentőségét csak a szakmai szervezetek hangoztatják. Most ott tartunk, hogy az egészségügyi kormányzat – elismerve a szolgálatok népegészségügyileg fontos szerepét az öngyilkosság-megelőzésben a krízisintervencióban és a mentálhigiénés prevencióban – 2000-től a költségvetésébe illesztette 2000-től a szolgálatok alapműködésének biztosítását, de - a két éves költségvetésben (már!?) - csökkenő nagyságrendben. A MATÁV-nak a forgalmi díjak 80%-át kitevő, a teljes telefon-költségek mintegy 60-70%-át jelentő, figyelemreméltó támogatása, és a többi koncessziós telefontársaság segítsége mellett így garantálhatónak látszik a szolgálatok folyamatos működtetése. Ez a folyamatosság, ami létfontosságú! Nemcsak azért, mert egy több mint negyedszázados kultúra fennmaradását szolgálja, a pszichológia kultúra fejlődését, fejlesztését segítő telefonszolgálatokét, “- HOGY BESZÉLJÜNK EGYMÁSSAL!” Hiszen konfliktusainkban, terheink viselésében, problémáink megoldásában egyedül nem boldogulunk. Ezt a TE-t adja a szolgálat, a másik embert, ami a legnagyobb segítség krízisben. Az öngyilkosságok számának e században példátlan 30%-os csökkenésében biztos szerepet kaptak, kapnak a szolgálatok: Mintegy 600.000 hívás, 50-160 ezer beszélgetés, ezek 5-7%-a öngyilkossággal kapcsolatos, … komoly szerepet jelent és felelősséget is hordoz számunkra. Buda Béla 1975-ben, egyik tanulmányában azt írta, hogy a telefonszolgálatok a szakma lelkiismereti őrpontjaivá válnak, mert a társadalom, társas kapcsolataink bajainak olyan teljes keresztmetszetével, a közösség és az egyén szenvedéseinek olyan bugyraival találkoznak, amivel máshol nem szembesülhetünk, s amit fel kell hogy mutassanak. Meg kell mutassák ezt a tükröt, és cselekvésre kell serkentsék azokat, akik tehetnek, önmagukat is. A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége - csatlakozva nemzetközi szervezetünk, az IFOTES kezdeményezéséhez - 1997. május 16-17-ét a lelki elsősegély telefonszolgálatok napjává nyilvánította, és kampányt kezdett a médiákban, a sajtóban ennek a napnak a megrendezésére. Azóta is, ez évben is, most is megrendezzük a Telefonos Napot, hogy megmutassuk magunkat a potenciális hívóknak, a felelősen gondolkodóknak, a döntéshozóknak – és az önkéntes segítőknek is. A nap mottója: „... hogy beszéljünk egymással”, hiszen a hétköznapi emberi kommunikáció kultúrája önmagában konfliktusmegoldó, krízis-elhárító jelentőségű. A lelki elsősegély telefonszolgálatok pedig a kommunikációs kultúra lényeges helyei, és feladatuk a segítségnyújtás. Végtére is, ahhoz képest, hogy szó nélkül hátat fordítunk egymásnak, nem olyan nagy 'mozdulás', ha bennmaradunk a kapcsolatban. Mégis milyen fontos lehet. Amíg ugyanis bent vagyunk a kapcsolatban, reményünk van arra, hogy bármilyen elrontott lépést korrigáljunk, hogy szót értsünk, egymással is, de önmagunkkal is. Amikor 1952-ben Chad Varah anglikán lelkész, olvasva a Times-ban, hogy nagy-London területén naponta öt ember hal meg öngyilkosság következtében, közzétett egy hirdetést: "Mielőtt kezet emel önmagára, hívja fel ezt és ezt a számot." Evvel indult a szamaritánus mozgalom, amely mára behálózza a világot, segítve azokat, akik úgy érzik, nincs kiút, értelmetlen az életük. A szolgálatok telefonvonalainál ügyeletet vállaló önkéntesek várják azokat, akik reményt-vesztettek, kilátástalannak látják a jövőt, nem látják a kiutat, pozitív kimenetelt szenvedéseikben, problémáikban. Penny Prophit mondta: “a találkozás egy másik emberrel, találkozás önmagaddal”. Ezt a találkozást ígéri a szolgálat. A bajban lévő ember, ha egyszer időkényszer nélkül megbeszélheti a problémáját valakivel, akihez bizalommal fordulhat, többnyire maga találja meg a választ, hogyan tovább. Elvégre a deviancia attól deviancia, hogy letér az útról, amin menni kell. Tudom, nem divat mostanában - a nagy demokráciában - ezt a szót használni. De vajon mi az a parancs, ami egy élő közösséget arra bíztat(hat), hogy ne éljen, ahhoz képest, hogy az élet érték?!
36
Viktor Frankl olyan találóan fejezi ki: az embert nem az teszi emberré, ami ösztökéli. Nem a szükségletei (trieben). Hanem az, ami vonzza (ziehen): a célok a normák, és az értékek. És a legdöntőbb tényező: “Mi döntjük el, hogy közel engedünk magunkhoz egy riasztó krízist, úgy, mint egy alkalmat a kedvező változásra, vagy engedünk a szorongásunknak, s ez igazolja tehetetlenségünket, kétségbeesésünket, reménytelenségünket, izolációnkat, minden lehetséges félelmünket.” “Empátiával fordulni mások felé nagyon nehéz, mert megkövetel egy olyan belső indítást, hogy másokkal eljussunk arra a pontra, ahol azok a leggyengébbek, sebezhetőek, magányosak és sérültek.” A spontán válasz a szenvedésre sokszor az, hogy menekülünk, és legjobb esetben az, hogy gyors csodaszert, vagy gyógyító módszert találunk. Ami azonnal nyilvánvalóvá válik a mások szenvedésével való találkozásunkkor, a magunk sebezhetősége.” “Nem igaz az, hogy a legnagyobb szenvedések hatására tehetetlen lesz az ember, - ilyenkor a létezés érzése, a jelenlét, ami megragadja, s ez a jelenlét a legfontosabb, amit tehetünk másokért.” “Mi, tevékeny, fontos emberek először és elsősorban azt szeretnénk látni, hogy jelenlétünk hogyan változtat meg bizonyos helyzeteket, s gyakran nem is veszünk tudomást a legnagyobb értékünkről, arról a képességről, hogy együtt tudunk érezni mások szenvedésével.” (Penny Prophit IFOTES kongresszus, Helsinki, 1988) Csirszka János mondja: ha a világot nem tudjuk megváltoztatni, magunkat kell megváltoztatni. A szemüveget, amivel látjuk a világot. Hiszen ekkor máshogyan látjuk, s – ezzel – új lehetőségeink támadnak. A nézőpontváltás lehetősége akkor adott, ha az ember letesz saját „megoldásairól”, elengedi azokat, és (végtelenül) egyedül marad, eszköztelenül, kitetten és kiszolgáltatottan (mint az öregember, akinek a világ az éjjeliszekrényéig terjed, a pohárig benne a fogsorával, a párnaaljig a feje alatt). Megéli a szenvedést (de profundis). Hogyan engedheti ezt meg magának? Ha rábízza magát valakire/valamire. A semmire? Arra nem bízhatja, csak valamire. Ezért telefonálnak a hívóink. A telefonszolgálatokban jelentkező krízishívások zöme olyan a szó szoros - filozófiai (ontológiai) értelmében vett egzisztenciális krízis, amelynek „megoldása” egyáltalán nem pszichiátriai, sokkal inkább emberi feladat, s benne a szuicídium témája az élet értelmének elvesztéseként, a tanult reménytelenség képében mutatkozik, ahogy azt néhai Kovács Sándor dr. a "Tévelygések" című könyvében olyan plasztikusan kifejtette. “Félreértés, amit a depresszió mechanizmusáról véltünk. Nem a szeretet elvesztése az a fájdalmas veszteség, amely a kétségbeeséshez vezet: a legmélyebb, legintenzívebb emberi szenvedés a jövőbe vetett bizalom elvesztése, a remény elvesztése.” – mondja Penny Prophit (Penny Prophit, Helsinki, 1988). “A remény voltaképpen az ember bensőjében van. Egy belső érzés arról, hogy van segítség kívül. A segítségre-nyílás minden személy állandó, maradandó szükséglete. A segítség, amely “kívülről jön”, sokszor valósul meg olyan mások által, mint amilyenek mi vagyunk.” (Penny Prophit, Helsinki, 1988)
Buza Domonkos2
Budapest, 2001. május
2
A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének elnöke
37
Szellemi sokszínűség, ökumené és lelki egészség Előadás: Az ezredvég spirituális irányzatai a jungi pszichológia tükrében c. tudományos ülésén. Debrecen, 2000. október 28.
Süle Ferenc dr. 1. Technikai civilizációnk erősen egyoldalú, tudatos, racionális, extrovertált, teljesítményorientált, aktivitás kultúrát termel ki szélsőséges méretekben. Az általa létrehozott információrobbanás a világképek, az értékrendek soha nem látott bőségét és keveredését hozta létre. Kissé hasonló történelmi helyzet volt 2000 évvel ezelőtt a Római Birodalomban. 2. A) B) C)
Következmények: A hagyományos értékrendek megrendülése. Manipulált hedonisztikus anyagias tömegkultúra kialakulása. Kaotikus viszonyok létrejötte és mindezek következtében az üresség, depresszió és szorongás életérzésének gyakori, szinte általános panasszá válása. D) Ösztönös, spontán védekezési és elhárítási formák próbálkozásai ezek ellen a különböző szellemi áramlatokban. Ide sorolhatók elsősorban az élmény és dinamizmus kultúrák kialakulása, melyek a tudatos és tudattalan személyiségrészek közti határt sokszor felelőtlenül, kontroll nélkül megnyitják, rombolják. a/ A drogosok b/ A „drog and roll” „partikultúrák” a „screenagerek” világában, ahol dj. tölti be sámán szerepét. c/ Az extáziskeresők, d/ Még egyes karizmatikus mozgalmak bizonyos momentumai is részben ide sorolhatóak. Ezek is értelmezhetők a regresszió, az archaikus gyökerekhez való viszonyulás egyfajta, gyakran kifejezetten kóros, de tudattalan öngyógyító, menekülő kísérleteként. 3. Megoldáskeresések, talán az elhárításoknál jobb színvonalat jelentő áramlatokat soroljuk ide. Mindezek az irracionalitás, a tudattalan, a spiritualitás iránti érdeklődés, éhség jelentős fokozódásával kapcsolatosak, ami a technikai civilizációnk egyoldalú racionalitásának kompenzációi: a/ Jellemző a fogyasztói társadalom, vegye-vigye anyagias pozitivista légkörének általánossága, mely mindent pozitívnak akar látni és közben a gonosz realitásáról megfeledkezve annak csapdájába esik. Fundamentalizmus. b/ Felszínesség. c/ Új vallások és világkép kombinációk tömeges jelentkezése. A jungi mitopoetikus funkciók projektív, kompenzatórikus burjánzása indult meg. Jó példa C. Castaneda munkái. d/ Integráció keresés (felszínes pl. New Age mozgalmak és a mélyebb változatok pl. Ökumené). 4. Országunkban is tapasztalhatjuk, gyakran kellően meg nem értett formában, a különféle szellemi érdeklődések felbuzgását. A legfontosabbak: a) A kereszténységen belüli számos megújulási mozgalom. b) A sámánizmus iránti érdeklődés (lásd pl. M. Harner „városi sámánizmusa” C. Castaneda könyvsikere, magyar vonatkozások: színészek, zenészek, pszichológusok, pszichiáterek stb.) c) A magyar ősök eredetének, ősi gyökerek keresésének megnyilvánulásai. d) Keleti vallások, ezoterikus rendszerek iránti érdeklődés. e) A globalizáció jelenségei, az egyetemes emberi fejlődésben való részvétel. f) A vallási-, világ- és életszemléleti integrációra már több mint egy évszázada egyre több szellemi áramlat kísérlete történik a theozófusok- antropozófusoktól kezdve a Bahai valláson és a New Age mozgalmakon keresztül a világvallások parlamentjének létrejöttéig. A kereszténységen belül az ökumenikus mozgalom és a karizmatikus megújulás mozgalmai a legjelentősebbek e téren. Magyarországon az emberi lélekért leginkább felelősséget érző két fő szakág a pszichiátria és az egyházak sokban szemben állnak még egymással, és nagy űr tátong köztük a lakosság lelki szükségletét illetően. Ebbe a vákuumba tör be számos, magát leginkább természetgyógyászatnak nevezett irányzat, melyben nagyon sok sajnos a sarlatánizmus.
5. Kérdés, hogy adva vannak-e már a szintézis lehetőségei? Megítélésem szerint még nincs, bár sok erőfeszítés történik ez irányban. Addig is: a/ Egymás iránti tolerancia és megbecsülés. b/ A saját irányzat szellemi elmélyítése. c/ A másiktól való tanulás lehetőségének nyitva tartása.
38
d/ A kérdéskör megoldásának központjában a probléma fő tárgyának, az ember megismerésének előrehaladása állhat, amit a klinikai lélektan képvisel elsősorban. Ez a szakterület találkozik és foglalkozik leginkább az ember problémáival és torzulásaival. 6. A lélekgyógyász számára az előzőekből adódó feladat: a) tájékozottság, b) tolerancia, c) mélységi elemzések, d) háttér kutatása, a közös nevezők keresése a mélyebb embermegismerésben. A jungi emberkének különös értéke van itt, a kollektív tudattalan, az archetípusok feltárásában és a vallások istenfogalmának lélektanilag megtalálható megjelenésében a Selbst koncepcióban. Összefoglalva: az igazi ökumené kultúrájának művelése az egyedi és társadalmi viszonylatokba a gyógyszer korszellemünk patalógiájára.
Tanulmányok
A Lelkisegély Telefonszolgálatok mint szervezetek
I. A Lelkisegély Telefonszolgálatok munkájának bemutatása
A debreceni Lelkisegély Telefonszolgálat 1970-ben alakult, Magyarországon és az akkori „szocialista blokkban” is az első ilyen jellegű szolgáltatás volt. A Lelkisegély Telefonszolgálat a kezdetek óta éjjel-nappal, díjmentesen hívható, s ez fontos követelménye a nemzetközi normáknak, mivel az elérhetőség fontos szakmai szempont is. A Szolgálatot évente kb. 18-20 ezren hívják. Ezeknek a hívásoknak általában az egynegyede igényel konkrét segítői munkát, amit 3 szakmai „profilként” határozunk meg: - szuicid prevenció, - krízisintervenció, - mentálhigiénés támogatás. Ebben a munkában nagy felelősség hárul az ügyelőkre, hiszen legtöbbször csak egy alkalommal beszélnek a Hívóval, ekkor kell és lehet adekvát segítséget nyújtani. A szakmai felkészültség mellett az ügyelő leginkább „önmagát” használja a munkája során. A szakmai felkészültség alappillérei többek között: a beszélgetés-vezetés biztonsága, a szakmai tapasztalatok alkalmazása, a hivatásetika ismerete, elfogadása, érvényesítése, a kompetencia határok betartása. Az ügyelő személyes felkészültségének is sok attribútuma van: az önismeret, az „énhatárok” ismerete, az élettapasztalatok helyes értelmezése, az önkontroll, a hitelesség, az empátiás reakciók és készségek elmélyítése,
39
flexibilitás, a testi-lelki-szellemi teherbírás. Nem mindegy tehát, hogy egy Lelkisegély Telefonszolgálatnál ezeket az ismereteket, készségeket hogyan kezelik, milyen formában van lehetőségük az ügyelőknek fejlődniük, eddigi tudásukat, tapasztalataikat elmélyíteniük. Nagy a felelőssége a szakmai vezetésnek abban, hogy a hatékony munkavégzés mellett ezekkel a kérdésekkel is rendszeresen foglalkozhassanak. Az ügyelők önként jelentkeznek erre a karitatív munkára. Általában laikusokról van szó, akiknél nem feltétel, hogy humán szakterületen dolgozzanak, vagy a pszichológiai ismeret. Tulajdonképpen úgy kell a felkészítésüket megszervezni, hogy feltételezzük, minden - a munkához szükséges - szakmai ismerettel a kiképzésen találkoznak először. Szakemberek választják ki az általuk megfelelőknek vélt jelentkezőket, akik ezután egy 100 órás intenzív kiképzésen vesznek részt. Fokozatosan megismerkednek a telefonos munkával, a régebbi ügyelőkollégákkal, soksok szakmai kérdéssel és a sajátos "csoport-szellemmel", amit mint szerveződést stábnak hívnak. Természetesen a munka is speciális, hiszen itt sajátosan az interperszonális interakció, a verbális- és a metakommunikáció csak a vokális csatornán jön létre. Ezek a munkaterület sajátosságai, emellett éppoly fontos, hogy az ügyelőbázis szakmai fejlesztése, regenerálása, „karbantartása” állandó feladat, s ennek a megvalósítása nem könnyű. Tulajdonképpen a stábban együtt végzett munkához is kell felkészültség, tapasztalat, és azoknak a szakmai ismereteknek és személyes adottságoknak a felhasználására is szükség van, amelyeket a Hívókkal végzett munkában is alapvetőknek tartunk.
II. A Lelkisegély Telefonszolgálatok hazai kialakulása, fejlődése
1. Miért "mozgalom"? 15-20 éve szívesen használták a mozgalom meghatározást, amit aztán az utóbbi 10 évben már kevésbé hangoztatnak. Ennek lehetnek ideológiai okai, de szerintem ennél mélyebb magyarázata is van. Mi is a mozgalom? Valamilyen alulról jövő kezdeményezés, ami meghatározott értékrendszert képvisel és "propagál", általában egy "jó ügy" érdekében fejti ki hatását, ami aztán tömegessé válhat, vagy legalábbis jellemző rá, hogy "terjed". Pontosabb meghatározást nem tudok adni, s azt hiszem, ez a szó amúgy is mást jelent nálunk, mint Európa nyugati térfelén. A mozgalom mindenesetre magán hordozza a "civil jegyeket". Ezért lehetséges az, hogy a nyugati országokban még mindig nevezik így a telefonos munkát. Hogy megtudjuk, hazánkban hogyan is állunk ezzel, ahhoz az elejétől (a kályhától) kell elindulnunk.
2. Hazai kialakulás A debreceni példát a 70-es évek elején rögtön követte több város is, és sorra alakultak meg a Lelkisegély Telefonszolgálatok. Debrecenben dr. Szabó Pál, a Városi Ideggondozó Intézet vezetője alakította ki a szolgáltatást. 1970-ben nyugati mintára indult el a munka, viszont alapjában véve volt egy nagy különbség: az ügyelők nem önkéntesek voltak, hanem az intézet dolgozói, tehát orvosok és szakképzett asszisztensek. A később megalakuló Szolgálatok vezetői közül azonban többen úgy látták, hogy alapvető kérdésben tér el a debreceni kezdeményezés a nyugati mozgalomtól, hiszen Debrecenben egészségügyi dolgozóknak munkaköri kötelességgé vált a telefont felvenni, még külföldön önkéntes laikusok teszik ugyanezt. Egy-egy városban aztán valóban önkéntes laikusok csoportosulása lett a telefonszolgálat, amit hangsúlyoznunk kell, hogy szakemberek (főként pszichiáterek) vezettek, míg máshol, a debreceninél "lazább" módon, önkéntességre alapozva, de továbbra is főként a háttérintézmény egészségügyi dolgozói látták el a munkát. Debrecenben később, dr. Szabó Pál halála után, 1976-tól Patakfalviné Dr. Csokai Róza vezetése alatt az utóbb említett modellhez kezdett el hasonlítani a stáb. Később, 1982-ben Dr. Kálmánchey Albert - miután szolgálatvezető lett - megkezdte az önkéntes laikusok kiképzését, akik 1983-tól kezdték el az éjszakai és hétvégi szolgálatot. A munkanapok nappali ügyeletét továbbra is az intézet dolgozói látták el, s majd csak pár évvel később kezdte el a nappali munkát két nyugdíjas részmunkaidős ellátni. Debrecen "mentségére" lehet hozni, hogy kezdetektől éjjel-nappali szolgáltatást adott, s a nappali ügyeletekre nehezebb önálló státuszokat beállítani, önkéntesekkel ellátni hazánkban pedig még ma is
40
lehetetlen. Azok, akik rögtön önkéntesekkel kezdték el munkát, általában nem 24 órás szolgáltatást vállaltak, hanem csak az éjszakai 12 órára üzemeltették a szolgáltatásukat. Munkaidőn kívülre eső időben végzendő feladatra természetesen könnyebb önkénteseket találni. Azonban Debrecentől nem lehet elvenni azt az "érdemét", hogy itthon valóban egy mozgalmat indított be ez a kezdeményezés. Ezekben az időkben egy-egy új intézmény létesítéséről, egyáltalán valamilyen változásról leginkább a pártbizottságok döntöttek. Ilyen kérdésekben a szakembereknek csak az a lehetőség jutott, hogy vagy a szakminisztériumnál vagy a helyi tanácsoknál és pártbizottságoknál megpróbáltak (mai szóval) lobbizni. Alulról jövő kezdeményezésekről nemigen lehetett szó. Nehéz volt "betörni" valami újjal, ami a lakosság ellátását szolgálja, s nem élvez prioritást társadalmi vagy politikai szinten. Ilyen közegben tehát nem kis "teljesítmény" kiharcolni egy új szolgáltatást, ami ráadásul a korszellemtől távol áll, mert kiesik minden bürokratikus kontroll alól. Az első telefonos szolgálat után a másodiknak már könnyebb küzdeni a lehetőségért, a harmadiknak és a következőknek, még könnyebb. A már működő szolgálatok büszkék a progresszivitásukra, s szívesen adják át tapasztalataikat a leendő szolgálatok leendő vezetőinek. Azok pedig helyben szerveznek "felfelé" és "lefelé". "Fentről" kijárják a lehetőséget, "alulról" pedig szervezik a leendő stábot. Ez a szervezkedés bizonyára a mozgalmi jelleget is erősítette. De talán az is ezt az attitűdöt emeli ki, hogy ennél a szolgálatnál mindenki magának alakítja ki a szervezetét, a belső hierarchiát, senki nem szól bele szakmai kérdésekbe, nyugodtan lehet több modellt is megvizsgálni, szelektálni, építgetni stb. Milyen szakmai munkát végző intézménynél volt ez lehetséges a 70-es években? Még a civilnek számító sportegyesületek sem úgy tagozódhattak, fejlődhettek, egyáltalán működhettek, ahogy a szakmai vezetésük és a tagság jónak látta, hanem mindig a "magasabb érdekeket" kellett (ki)szolgálniuk. Ma már nem tudjuk, hogyan sikerült lyukat ütni az államgépezet oldalába, abban az időkben, mikor még az irodalmi színpadok és néptánccsoportok is meg voltak politikailag "szűrve", s a pszichológiával foglalkozás semmilyen téren nem volt támogatott. Az én véleményem az, hogy ez csak egy módon lehetséges, mégpedig egyfajta "kettős kötődésnek" köszönhető, ami majd az életben maradáshoz is szükséges lesz. Ennek a kettős kötődésnek, vagy kettős elkötelezettségnek a meglétét már a szerveződésnél említettem, lényege pedig: egyrészt "felfelé" valamilyen ernyőszervezet mögött meghúzódva, az ottani vezetők felelősségvállalása mellett dolgozni (ha tetszik, dependens viszonyban lenni), míg "lefelé" egy olyan stábot építeni, ami az önszerveződést, az önkéntességet és a szakmai függetlenséget, magyarul az autonomitást hangsúlyozza. Nem meglepő, hogy a lakosság és azon belül a szolgáltatást igénybevevők ez utóbbit érezhették ki a telefonos "hangnemből", s nem iatrogén elemeket. Ha nem így lett volna, akkor a célját nem tudta volna elérni ez a fajta feladatvállalás.
3. Kettős "struktúra" A 70-es és 80-as években a szervezeteken belül nem okozott gondot ez a kettős elkötelezettség. Ezekben az időkben nem is annyira egyedi az ilyen függés. Más tevékenységek esetén is (főként szabadidős és kulturális szerveződésekre gondolok itt elsősorban) volt tapasztalható az, hogy a tevékenységüket viszonylag függetlenül folytathatták, ám formálisan valamilyen állami vagy társadalmi háttérintézményhez kellett csatlakozniuk (pl. KISZ, szakszervezet stb.). Jelen esetünkben a háttérintézmény, mai szóhasználattal az ernyőszervezet (financiális megközelítésben pedig a fenntartó) a Lelkisegély Telefonszolgálatoknál leginkább egészségügyi intézmény. A fenntartó szakmai kérdésekbe nem szól bele, bizonyos jogokkal kétségtelenül rendelkezhetne, de fontos hangsúlyozni, hogy a szolgálatvezetőkkel szembeni lojalitás az, ami a legtöbb városban megmentette a stábokat a külső beavatkozásoktól. A szolgálatvezető szakmai elismertsége vagy jó kapcsolatrendszere tehát nemcsak a megalakuláshoz volt elengedhetetlenül fontos, hanem a független szakmai munkavégzéshez is. A fenntartóval való jó kapcsolat függvénye az anyagi helyzet és a munkakörülmények minősége. Természetesen a stabil, kielégítő finanszírozás is a szolgálatvezető érdeme, hiszen ő "járja ki" a fenntartónál vagy a magasabb posztokon. Ebből adódik, hogy csak az a stáb tud ezekben az időkben fejlődni, ahol ehhez minden anyagi és dologi forrást ilyen formán képes a szolgálatvezető előteremteni, kiharcolni. Ettől kicsit olyanná válik a kép, hogy egy általában paternalista felsőbb vezetés alatt működő stábnak maga a szolgálatvezetője is egy paternalista szituációban, funkcióban van. 1989-től az egyesülési törvény szentesítette a civil mozgalmakat. Beindul a pályázati rendszer, s egy-két éven belül már sokszor követelmény a pályázatoknál, hogy csak független civil szervezet kérheti a támogatást. Főként ezért a telefonszolgálatok sorra jegyeztetik be magukat a bíróságokon. A kettős struktúra eddig is létezett, volt ugyanis egy "burokban" független stáb, ami bármilyen hierarchiát kialakíthatott magának, de a fenntartó és a városi felsőbb szervek nem e szerint a hierarchia, hanem az egészségügyi intézményen belüli hierarchia szerint tartotta számon a szolgálatot. 1989-ig explicit ez a hierarchia
41
volt, s a belső struktúra kifelé nem jelent meg. 1989 után viszont ez megfordult, s a civil szervezeti hierarchiával kellett megjelenni a külvilág előtt, s a fenntartó intézményben betöltött státuszt nem "illett" összehozni a szolgálaton belül betöltött szereppel. Természetesen azért beszélhetünk kettős struktúráról, mert a magasabb vezetés és a fenntartó felé továbbra is működött a "kijárós" rendszer. Érzésem szerint ez addig marad így, amíg a Lelkisegély Telefonszolgálatok finanszírozása nem áll meg saját lábon. Amíg valamilyen normatívával vagy akár bázisfinanszírozással nem rendelkezhet, önálló költségvetést nem készíthet, addig továbbra is csak szakmailag marad független.
4. Professzionalizálódás A hazai Lelkisegély Telefonszolgálatok eddigi működését korszakokra is lehetne bontani. Előzőleg már tárgyaltuk a megalakulások korszakát, a működés, "életben maradás" korszakát is. Kétségtelen, hogy a 90-es éveket már a professzionalizálódás korszakának nevezhetjük. Ebben nagy szerepe van a telefonszolgálatokat országos szövetségbe tömörítő Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének (LESZ). A Szövetség 1986-ban alakult, eleinte a szakma és a szakmaiság elterjesztését tűzte ki célul, így a programjában az IFOTES alapelvei domináltak. A 90-es évek elején egy szakmai kamara arculata körvonalazódik. Aztán az "élet" úgy hozza, hogy az egyre nagyobb szakmai szerepvállalás mellett a financiális kérdésekből is ki kell vennie a részét. A MATÁV részvénytársaságként nem hajlandó továbbra is "számolatlanul", ingyen (el)tartani a lelkisegély telefonszolgálatok bejövő hívásait. Ezért egyezséget ajánl: minden Szolgálat zöld számot kap, a bejövő hívások díját kiszámlázza, azonban ezután a szövetségen keresztül támogatást nyújt a telefonszámlák finanszírozására. A LESZ 1998-tól kezdve tehát egy anyagi juttatás elosztójává is vált. 1999-től az Egészségügyi Minisztérium - a több mint 10 éves kitartó lobbyzás eredményeként - vállalja a telefonszolgálatok személyi jellegű kifizetéseinek a támogatását, finanszírozását. A LESZ-nek a feladata olyan modell kialakítása, ami szakmailag és a finanszírozás szempontjából is vállalható. A LESZ a szakmai modellt szakmai kritériumokhoz kötötte. Ezeknek a kritériumoknak fontos szerepe van abban, hogy a professzionalizálódás ne csak egy-két szolgálat munkájában legyen érezhető, hanem felzárkóztasson olyanokat is, akik eddig kevésbé voltak hatékonyak. Nem súrlódásmentes ez az időszak. A szolgálatvezetők örülnek a támogatásnak, de a kritériumokkal már kevésbé értenek egyet. Féltik a függetlenségüket, de attól is tartanak, hogy a stábjuk nem kellő szinten fog megfelelni ezeknek a normáknak. A LESZ ennek a pénznek is az elosztója lett, így van elég hatalma ahhoz, hogy megkövetelje a szakmai kritériumok betartását. Azzal eddig mindenki egyetértett, hogy a LESZ koordinálja a szakmai követelményeket, elvárásokat. Azt azonban többen is nehezményezik, hogy ehhez van csatolva a központi finanszírozás, így a LESZ valóban hatalommal rendelkezik. A LESZ érzésem szerint ezzel a hatalommal nem vissza élni akar, hanem a szakmai fejlődést akarja gyorsítani azzal, hogy a pénzekhez hozzájutást feltételekhez köti. Egyfajta normatívaként is fel lehet fogni ilyen formában a támogatást, s az mindenképpen jobb, ha egy szakmai szövetség "osztogat", mint egy - a munkához nem értő külső finanszírozó. Azok a Szolgálatok, akik eddig is magas szakmai szinten dolgoztak, nem féltek a követelményektől és attól sem, hogy ezentúl a LESZ jutalmazó-büntető funkciót fog azzal betölteni, hogy a teljesítményeket is figyelembe veszi a pénz elosztásánál. Nem könnyű a szakmailag egyre nagyobb nyomásnak megfelelni azoknak, akik eddig nem nagy hangsúlyt fektettek bizonyos kérdésekre. Nagy elmaradásokat tapasztalhattunk néhány Szolgálatnál. A stábnak sok esetben nagyon hiányos Alapszabálya (alapító okirata) és Szervezeti és Működési Szabályzata van. Nem tudják, mi kerüljön az egyikbe, s mi a másikba. Sokszor alapszabályban a "lábtörlő kötelező használatá"-hoz hasonló szabályok jelennek meg, arról viszont nem rendelkeznek, hogy pl. ki lehet tagja a stábnak. Belső iratkezelési vagy selejtezési szabályzatról nagyon kevesen hallottak, pedig a hívásokról készült jegyzőkönyvek titkosak, kezelésük, selejtezésük e miatt nem elhanyagolható. Előfordul, hogy még iktatókönyvet, postakönyvet sem használnak, a tagdíjak befizetéséről és felhasználásáról semmilyen írásos forma nem árulkodik. A vezetőségi ülésekről, a közgyűlésről is akad, ahol elfelejtenek jegyzőkönyvet készíteni. Szokás, hogy az ügyelőknek nincs munkaköri utasításuk, az SZMSZ pótolja ezt, mivel egyes pontjai valóban az ügyelők feladatairól szólnak. A telefonos forgalomról is nagyon változó a regisztráció. A jól működő Szolgálatoknál nagyon széleskörű feldolgozásnak vetik alá a forgalmi adatokat, ezekből minden évben sokrétű elemzéseket készítenek. Máshol viszont a legelemibb adatokat sem rögzítik, vagy ha regisztrálják is az ügyelők a hívások adatait, akkor ezt nem összesítik, vagy naponta összesítik, de havonta és évente már nem, vagy havonta összesítik, de éves kimutatást már nem készítenek. Mindezt "nyűgnek" érzik, adminisztrációs többletmunkának, nem látják, ha nem mérik fel a munkájuk paramétereit, akkor elemezni, értékelni sem tudják helyzetüket, eredményeiket.
42
Ebben a helyzetben teremt rendet a szövetség a szakmai kritériumokkal, egyúttal a professzionalizálódás lehetőségét is megteremti azoknál, akiknél még ez nem történt meg. A LESZ országosan egységes számítógépes feldolgozást vezetett be, ami így arra is használható, hogy országos adatokat elemezhessünk. Mindezek mellett fenntartó nélkül ma sem létezhet Lelkisegély Telefonszolgálat. A személyi jellegű kiadások a minisztériumi támogatásból valamelyest tovább függetlenítette a Szolgálatokat a fenntartójuktól, ám a dologi kiadások, fenntartási költségek továbbra is a háttérintézményüktől függő. A LESZ-nek pl. az egységes adatfeldolgozásban hátráltató, hogy a helyi adottságok nem mindenütt olyanok, hogy a stábot számítógéppel lássa el a fenntartó. Szeretnénk azonban abban bízni, hogy hamarosan eljön a lelkisegély telefonszolgálatok életében az a negyedik korszak, ami a teljes függetlenséget és a minőségbiztosítást hozza magával.
5. Szervezeteken belül ellátandó feladatok A szervezet működése szempontjából a legfontosabb az, hogy a szervezet vezetői, dolgozói, és önkéntesei között kölcsönösen tisztázottak legyenek a struktúrával és döntéshozatallal kapcsolatos kérdések. Mindenki legyen tisztában a szervezeti struktúrában elfoglalt helyével és az ezzel járó döntési hatáskörrel. A civil szervezetek hosszú távon hatékony működésének egyik alapvető akadálya, hogy a belső kommunikáció, az elszámoltatás (felelősség), a munkaszervezés, és a munkavégzéssel kapcsolatos más kérdések alapvetően szabályozatlanul, ill. íratlan szabályok alapján történnek. A szakirodalom szerint a következő rendszerek kiépítése teheti hatékonyabbá a szervezetet: • A szervezet tevékenységével, szolgáltatásával kapcsolatos feladatok és információk rendszere, dokumentációk. • Az adminisztrációs rendszer (rendezett irodai tevékenység). • A pénzügyi rendszer (rendezett pénzügyi elszámolások). • Az információs-kommunikációs rendszer (szervezeten belül és a kifelé irányuló információk rendszere). • Az adományszervezési rendszer. • A személyzeti rendszer (munkaköri leírások, jogok és kötelezettségek, felvételi és elbocsátási rendszerek). • Az értékelési és felelősségi rendszer.3 A minőségbiztosítás fontos eredménye a munka minőségének dokumentálása, írásbeli, áttekinthető visszajelzések szerzése a munkafolyamatok eredményességéről a szereplők által, ami mind a támogató felé, mind a munkatársak felé bizalomnövelő jelzésértékű.4 A minőségbiztosítás feltétele, hogy a szolgáltatás ellátásáról kellő adatok legyenek, s ezeket megfelelő módon értékelni lehessen. Értékelésre csak akkor vállalkozhatunk, ha ennek minden feltétele adott, köztük működőképes adminisztrációs háttérmunkával is rendelkezünk.
III. A szervezetekben jellemző csoport- és vezetői attitűdök
1. Milyen csoport a stáb? A Lelkisegély Telefonszolgálatok ügyelői stábba tömörülve dolgoznak. A stábfoglalkozások adják a terepet mint az már az előbbiekből is kiderült - a szakmai munkának, a személyes- és szakmai fejlődésnek és a közösségi életnek. Ebben a közegben kell a munkára felkészülni, a nehézségeket megbeszélni és feltöltődni is olykor pozitív energiákkal, élményekkel. Nem elhanyagolható tehát, hogy milyen közösségben történik mindez.
3
Bullain Nilda: A nonprofit szervezet mint működő intézmény IN: Alapfokú kézikönyv civil szervezetek számára (NIOK, Bp. 1995.) 4 Drahos Péter: Értékelés IN: Alapfokú kézikönyv civil szervezetek számára (NIOK, Bp. 1995.)
43
A szakirodalom többféle felosztásban tárgyalja a csoportokat. Most én a legismertebb típusokkal próbálom a telefonos ügyelők stábját összevetni. Ezek pedig: az informális csoport, formális csoport és referencia csoport.
Informális csoport Az informális csoportokra jellemző, hogy egyéni szükségletek, vonzalmak alakítják ki, közös értékeken alapul, tagsága önkéntes. Ebből a legtöbb állítás igaz a stábra is, mivel önkéntesekről van szó, s későbbiekben kiderül, mennyire fontos a közös értékrendszer, csak abban van eltérés, hogy a telefonos munkára szerződött önkéntes ügyelők elsősorban nem az egyéni szükségleteiket kell hogy kielégítsék, hanem komoly lelki és szellemi megterheléssel járó segítői munkára vállalkoztak. Az informális csoporttípus tudjuk, nem mindig alkalmas formális célokat maguk elé tűző csoportok működtetésére.
Formális csoport A formális csoportokat előírások szabályozzák, van hierarchiája, pontos munkamegosztásban végzik feladatukat, és természetesen formális célkitűzéseik megvalósításáért hívták életre a csoportot. A telefonos stáb munkáját szigorú szakmai előírások szabályozzák, hierarchiában és jól körülírható munkamegosztásban végzik a feladatukat, de a formális csoportokra nem jellemző az önkéntesség.
Referencia csoport A referencia csoport az a csoport, amellyel azonosul az egyén személyisége, értékeivel és normáival egyező elveket vall, lényegében a csoport formálja az egyén attitűdjeit, személyiségére kihat. A Lelkisegély Telefonszolgálatok stábjai leginkább ehhez a meghatározáshoz állnak a legközelebb. Erre a munkára csak azok jelentkeznek, akiknek az értékrendszerében a segítés, az altruizmus jelen van, s a stábban tovább fejlődve ezek az attitűdök csoportnormaként testesülnek meg. A csoport, vagyis a stáb hatására az egyénekből ügyelőkké, lelki gondozókká válnak, akik egy speciális szakterület ismerői és értői, adekvát munkavégzői. Ha a csoport a személyiségre nem tudna ilyen erőt kifejteni, akkor ezeken a változásokon nem mennének keresztül a tagok.
2. Csoportnormák A csoportnormák tájékoztatják a tagokat arról, hogyan kell viselkedniük. A normák lehetőséget kínálnak, hogy kifejezzük értékeinket, attitűdjeinket, összevessük a normákkal a reflexiónkat arról, mit és hogyan kellene tennünk az életben. A fontos normák rendszerint különböző szabályokban, eljárásokban, vagy a csoport íratlan törvényeiben jutnak kifejezésre. Ezeket a csoport tagjainak kölcsönösen el kell fogadniuk és természetesen követniük kell. A normák a csoport egészére vonatkoznak. A kölcsönös elvárás elve szerint, aki a csoportban akar maradni, annak a csoportnormákat be kell tartania. A telefonos stábok életét úgyis mondhatnánk, hogy behálózzák a normák. Norma a nemzetközi szervezet (IFOTES) alapelvei, a segítői munka egyéb szakmai szabályai, eljárásai, etikai kódexe, a "Rogersi-iskola" kliensközpontú felfogása és beszélgetésvezetési technikája. Ezeken kívül még ott vannak a stáb speciális szabályai, helyi normái, de a szupervíziós csoportfoglalkozásnak is megvannak a sajátos szabályai. Minél erősebb, korlátozóbb a norma, annál erősebb ellenőrzésre van szükség. A szoros ellenőrzést viszont a tagok nehezményezhetik, ellenállást válthat ki, mert az egyéni szabadságot érezhetik veszélyben. A telefonos munka nagy felelősséggel jár. A telefon végén az ügyelő egyedül van, egyedül kommunikál a Hívóval. Az ügyelő azonban munkája során soha sem önmagát képviseli, hanem a stábját, a stáb normáit, a segítői etika által kinyilvánított értékeket és normákat. Az az ügyelő, aki ezt nem fogadja el, annak már a kiképzés alatt meggyűlik a baja a szabályokkal, amik nem engedik meg az egyénieskedéseket, meggondolatlan lépéseket, hirtelen ötleteket. A Hívó bízik bennünk, ezért telefonál, ezt a bizalmat nem lehet eljátszani azzal, hogy inadekvát módon kezeljük problémáját. A telefonos normák többsége ebből a felelősségből adódik. Ezeket a normákat nem kérdőjelezi meg senki. Akkor léphet fel a vezetés és a tagság (egyes csoportjai) között nézeteltérés, ha olyan szabályokba ütköznek az "ellenszegülők", amelyek legtöbbször a számonkérést, az ellenőrzést erősítik. Ezek a szabályok általában az egyes stábok Szervezeti és Működési Szabályzataiban találhatók, s vagy explicit módon ki is nyilvánítják azt a céljukat, hogy a vezetők ezen szabályok által felruházva ellenőriznék az ügyelők munkáját, de néha burkoltan, szakmai követelményként "csempészik" be a stáb életébe az ellenőrzést. Úgy gondolom, hogy kontrollra minden munkavégzőnek szüksége van, e kontrollnak egy kevésbé kedveltebb formájára, az ellenőrzésre éppúgy, mint a telefonos munkában igen fontos csoportfoglalkozások „kontrolljára”. Nem mindegy azonban, hogy ez a kontroll mennyire illik a stáb szellemiségéhez, ill. milyen formában van megfogalmazva és kivitelezve. A telefonos stábok értékrendszerében a lojalitás, a bizalom, a megbízhatóság és az elkötelezettség fontos szerepet kapnak. A legtöbb stáb (remélhetőleg) demokratikus berendezkedésű, ami szintén lehet csoportjukban alapérték. Nem bír el tehát egy ilyen szellemű csoport olyan szabályokat, amelyek olyan mértékben ellenőrzik a tagokat, hogy azt korlátozónak vagy alapvetően
44
bizalmatlanságnak érezzék. A szervezet merev szabályaikkal egyben azokat az értékeket is megkérdőjeleznék, amikben hisznek, s nehéz lenne megválaszolni, hogyan lehet beszélni bizalomról, lojalitásról, elkötelezettségről, ha ezek csoporton belül is kérdésessé válnak. Tudomásul kell venni, hogy mit diktál az értékrendszerünk, s ahhoz mérten lehet a normáinkat és a normakövetést ellenőrző szabályainkat felállítani. A vezetőknek bízniuk kell abban, hogy az ügyelők elkötelezettségét, munkamorálját elsősorban a csoportfoglalkozásokon nyújtott megnyilvánulásaikból tudják lemérni. E mellett az ügyelők napi tevékenységéről a jegyzőkönyvek is tanúskodnak. Tudomásom szerint a hazai Lelkisegély Telefonszolgálatok történetében van egy olyan kérdés, szakmai vita, ami mindig olyan formában merült fel, hogy ehhez a témához érdemes megemlíteni. Ez pedig nem más, mint a magnófelvételek készítése. A kezdetekben minden telefonszolgálat felvette az összes hívását magnóra. Később aztán egyes szolgálatok elhagyták a magnózást, illetve több olyan szolgálat is alakult időközben, amelyek kezdetektől magnó nélkül végezték a munkát. Ők ebből a vitából kihagyhatóak. A vita azon van, hogy legyen magnófelvétel vagy ne legyen. A magnófelvétel mellett voksolók kizárólag szakmai kérdésnek tartják a felvétel készítését. Nézetük szerint itt szakmai kontrollról van szó, elsősorban az esetmegbeszélések munkájához adnak a felvételek anyagot. Ezekben a stábokban az esetmegbeszélés a magnón elhangzott beszélgetések feldolgozásából áll. A másik oldal főként a Hívó személyiségi jogaira hivatkozik, s valahol mindig ott van burkoltan egy másik érv is. Ez pedig leegyszerűsítve az, hogy nem örülnek az ilyen típusú ellenőrzésnek. Itt gondolom azt, hogy a bizalmatlanságot érzik ki a stábtagok ebből a szabályból, márpedig a bizalom kérdését az alapértékek közé soroltuk. Nem tudom eldönteni, kikkel értek egyet. A szakmai érveket el tudom fogadni, viszont azt mindenképpen hibának tartom, ha a vezetés a szakmai érdekek mögé bújva, elsősorban az ellenőrzés eszközeként használja a felvételezést. Talán igazából olyan szolgálatoknál pattanhatott ki ez a vita, ahol a stáb ezt érezte ki a magnó használatából, és nem azt, hogy a hatékonyabb munkavégzésüket szolgálná a felvételek visszahallgatása. Azzal viszont nem tudok egyetérteni, hogy a felvételeket visszahallgató ajánlja meg a magnón elhangzott beszélgetést az esetmegbeszélésre. Ennél talán nagyobb bizalommal lehetnénk munkatársunk iránt, s rábízhatnánk a döntést, mikor és melyik beszélgetését akarja megosztani a stábbal. Ne felejtsük el, a kontroll célja a visszacsatolás, mert egy tanulási folyamat eleme. Ha rosszul használjuk, akkor ezt a célját veszti el.
3. Szervezeti kultúra Ahogyan az egyén személyisége meghatározza, hogy miként reagál környezetének ingereire, ugyanúgy a szervezeti kultúra is meghatározza, hogy a szervezet miként válaszol a kihívásokra. A szervezeti kultúra a tagok által osztott alapvető alapfeltevések és értékek rendszere, ami alapján meghatározzák önmagukat és a környezetüket. A szervezeti kultúra "láthatóvá" válhat, és rituálékban, szimbólumokban, tárgyakban jelenhet meg. A szimbólumok olyan speciális elemek, amik csak abban közösségben kapnak jelentést. A rituálék az egyes kulturális értékeket erősíthetik meg. A szervezeti kultúra közös kultúra, ami csak közös tanulási folyamat eredményeként alakulhat ki. Az egyének a szervezeti szocializáció során sajátítják el a szervezeti kultúrát. Minden szervezetnek egyedi, csak rá jellemző kultúrája van. A kultúra explicit módon ritkán jelenik meg. Külső szemlélőnek elsődlegesen a rituálék, a szertartások vagy a speciális szóhasználat érzékelhető. Legtöbbször zsargon nyelv is kialakul, amely már valóban csak a csoporthoz tartozóknak érthető teljes mértékben. A szervezeti kultúra azonban korlátja minden olyannak, ami ellentétben áll vele. A Lelkisegély Telefonszolgálatok speciális munkát végeznek. Amikor önkéntesnek jelentkezik valaki, nagyon keveset tud erről a munkáról, és a szerveződésről, szervezetről sincs különösebb elképzelése. A kiképzés során ismerkedik a szakmai munkával, a szolgálat normáival, szervezeti kultúrájával. Az első időkben még minden új, így nehezen tudná az új ismereteit hozzánk hasonlóan szelektálni. Már a gyakorlati képzés során több olyan elemmel is találkoznak, amik a stábfoglalkozások kultúrájára is jellemzők. Az első rituálé az ünnepélyes eskütétel. A hospitálás, majd az érdemi munka során és a stábfoglalkozásokon pedig apránként minden más elemmel, - ami a szervezeti kultúrát jellemzi - megismerkednek. Leginkább onnan lehet észrevenni az új stábtagok beilleszkedését, hogy a szaknyelv mellet már a zsargont is biztosan használják. A zsargonba sok minden bekerül, olykor egy rendszeresen telefonáló Hívó szófordulata, vagy pl. stábfoglalkozáson elhangzó humorosabb megnyilvánulás is lehet alkotóeleme. A közös nyelvről mégis inkább az a nyelv jut eszembe, amit a többi Lelkisegély Telefonszolgálattal közösen használunk. Az egyik Lelkisegély Telefonszolgálatok Országos Konferenciáján egy frissen kiképzett ügyelőkolléga csodálkozott rá arra, hogy az ország 25-30 különböző pontjáról jelenlevő 250-300 ember ugyanazt a nyelvet beszéli, amiből már ő is sokat megértett. Meglepő volt számára az, hogy egymástól messzire élő
45
embereket egyetlen közös szál (a telefonos munka) össze tud ilyen módon is kötni. Attól még relevánsabb volt számára ez a felismerés, hogy önmaga is részese ennek a nagycsapatnak.
4. Motiváció "A komplex feladatok ellátása magas motivációs szinttel és megelégedéssel jár együtt azoknál, akikre a magasabb rendű szükségletek a jellemzőek" (Hackman-Lawler, 1971). Véleményünk szerint magasabb rendű szükséglet az is, hogy az ember humánus, emberszerető elhivatottságból önkéntes, karitatív munkát vállal. Másrészt maga a telefonos segítői munka és a velejáró folyamatos önképzés, szakmai fejlődés eléggé komplex feladatnak ígérkezik. Olyannyira, hogy mindig akadnak jelentkezők, akik a kiképzés során meg is rettennek ettől a feladattól, s abbahagyják a tanfolyamot. A motivációt a csoport oldaláról is meg lehet közelíteni, hiszen motiválhatja a tagokat maga a csoporthoz tartozás is. Amennyiben a csoporthoz tartozásnak a motiváló hatása szembetűnő a telefonos stáboknál, akkor ezt egyrészt a komoly etikai értékeket tartalmazó csoportnormáknak, ill. másrészt annak tudható be, hogy maga a munka nagy felelősséggel jár, nagy kihívás megfelelni ennek. Nem kerülhetjük meg azt a gyakran a sajtóban ábrázolt, kissé sematikus és e miatt torzított képet sem, ami úgy mutatja be ezt a munkát, ahol az öngyilkosságra készülő Hívó élete az ügyelő kezében van. Egy ilyen kollektíva úgy tűnhet, hősként cselekszik munkája során (legalábbis hasonlóan "hősök", mint a tűzoltók, mentők stb. Csoda, hogy szappanopera még nem készült erről a munkáról!). A motiváció nagyon fontos egy olyan munkánál, ami az önkéntességen alapul. Éppen ezért a telefonos ügyelők motivációját vizsgáljuk még meg Herzberg ún. két tényezős elmélete szerint is (Herzberg, 1968). Ez alapján két tényező létezik, a higiénés és a motivációs tényezők. A kettőt rendszerint összekeverik, összefüggésbe hozzák egymással, pedig a higiénés tényezők minősége nem befolyásolják a motivációt. Higiénés tényezőnek számítanak pl. a fizetés és a munkafeltételek, míg motivációt jelenthet a nagyobb teljesítmény elérése, a felelősségvállalás lehetősége vagy a fejlődés reménye. Herzberg elmélete megerősíti az előzőeket, s még inkább kiemeli, hogy az igazi motivációt a telefonos stábban a felelősségteljes és nem könnyű ügyelői munka és a csoportban végzett munka adja, ami utóbbitól pedig a fejlődést várhatjuk. A higiénés tényezőkről karitatív munkánál szinte nem is lehet szó, s ez nemcsak azt jelenti, hogy jövedelemről nem beszélhetünk, hanem azt is, hogy a legtöbb telefonszolgálatnál - finoman fogalmazva - nagyon szerények a munkafeltételek.
5. Eredményesség és csoporthatékonyság A csoportnak fontos értékelnie az eredményeit és a csoporthatékonyságát.
Eredményesség A legfontosabbnak tekinthető eredmények: • hatékonyság, • biztonság, • megelégedettség, • vonzerő, megtartóképesség, • tanulás, növekedés, fejlődés. A hatékonyság az a mutató, ami alapján el tudjuk dönteni, milyen sikerrel éri el céljait a csoport. A biztonság igénye arról szól, hogy a csoporttagok kiszámítható elvárásokat, interakciókat és kapcsolatokat várnak a stábon belül. A megelégedettség összetevői: mennyire optimálisak a csoporton belüli interakciós lehetőségek, mennyire elégedettek a vezetőikkel, milyen módon működik a munkával kapcsolatos visszajelzés, milyenek a kapcsolatok a stábon belül és mennyire elégedettek a stábfoglalkozások hangulatával és hatékonyságával. A megtartóképesség tulajdonképpen a csoportkohéziónak a mértékegysége, bár a fluktuáció ezen kívül még sok tényezőtől függ. Nagyon fontosnak érzem a tanulás kérdését, hiszen mindenki szeretne fejlődni. Csoporton belül erre sokkal nagyobb lehetősége kínálkozik az egyénnek. Ameddig ez valóban megvalósul, a csoport terepet szolgáltat a fejlődéshez, az újabb tudás és képességek elsajátítására, addig ez a csoport fontos eredményeket érhet el. Az ügyelők kiképzése során nem véletlenül hangoztatjuk, hogy nem ez a 100 órás tanfolyam elvégzése a cél, hanem az, hogy hatékonyan lássuk el feladatunkat, mindazonáltal egy olyan stábban dolgozni, ami a tanuláshoz és a fejlődéshez ideális lehetőséget szolgáltat.
Csoporthatékonyság
46
A csoporthatékonyság ismérve, hogy milyen mértékben képes alkalmazkodni a csoport az új feltételekhez. Minden csoportban, így a telefonos stábokban is kikerülhetetlenek az újabb és újabb feladatok, változások, nehézségek, problémák, konfliktusok és egyéb előre nem látható események, amelyek döntéseket kényszerítenek ki a vezetésből és a tagságból. Egy közösség életében nagyon kevés olyan időszak van, amikor "idilli állapotként" nincs ilyen döntési kényszer. Az új feltételekhez alkalmazkodni többnyire úgy lehet, ha a jelenlegi, megszokott működésen valamelyest változtatunk. A változtatás azonban legtöbbször nem könnyű, vagy azért, mert a tagságtól plusz energiát követel ez a változás, vagy azért, mert nehezebb körülményekkel vagy feltételekkel kell számolni, de már csak amiatt is lehet ellenállás, hogy a megszokotthoz mindig jobban ragaszkodunk, mint az ismeretlen, kiszámíthatatlan újhoz. A stábon belül ezért leginkább ilyen kérdések körül szoktak kialakulni nézeteltérések. A csoportnak vannak érzelmi jellemzői, s gyakran alakul ki feszültség valami miatt, de segítenek is egymásnak a csoporttagok abban, hogy konszenzus alakulhasson ki. Az információkat a stábfoglalkozásokon visszacsatolják egymásnak a tagok. A csoporton belül megfigyelhető az is, hogy az interakciók során hol jutalmazzák, hol büntetik egymást a csoporttagok. Az egészséges kommunikáció alapfeltétele az egymás meghallgatására, megértésére való törekvés. Abban a csoportban, ahol ez jól működik, ott kényes kérdések megvitatása sem szorongással, feszültséggel tölti el a csoporttagokat, hanem a jól működő interakciók pozitív érzelmeket váltanak ki a tagokból, s mindezáltal a csoportkohézió erősödik. Minél erősebb a csoportkohézió, annál jobb a csoporthatékonyság.
6. Hierarchia és vezetés Hierarchia A legtöbb Lelkisegély Telefonszolgálat hierarchiája általában a legegyszerűbb egyesületi struktúrához hasonlít: 1. A szervezet vezetője a szolgálatvezető vagy elnök. 2. Helyettese lehet titkár, szervező, elnökhelyettes, szolgálatvezető helyettes, szakmai vezető. 3. Egyesületi formában létezőknél van elnökség vagy vezetőség, a fent említetteken kívül ennek lehet tagja szupervizor, esetmegbeszélő csoportvezető, esetkonzultációs csoportvezető, csoportvezetők, a tagságból delegált vezetőségi tag, esetleg valamilyen bizottság vezetője. 4. A tagság az ügyelők, stábtagok. Vannak stábok, ahol nincs titkári szerep, így a szervezői teendők megoszlanak mások között, a többi adminisztratív munkát pedig ügyintéző, esetleg a szolgálatvezető titkárnője végzi. Itt általában a szolgálatvezető helyettese lehet szakmai vezető, szupervizor vagy esetmegbeszélő csoportvezető.
Vezetés A szervezetek működésében nem csekély szerepe van annak, hogy milyen a vezetés. A szervezetek kialakítása vissza is tükrözi azt az értékrendet, amit a vezetők képviselnek. A munkahelyi légkör legfőbb meghatározója a vezetés. A legfelső szintű vezetők viselkedése, vezetési stílusa modell a szervezeti hierarchia alacsonyabb szintjein tevékenykedő vezetők számára.5 Egy olyan szervezet, ami decentralizált, magával hozza azt is, hogy dolgozói nagyobb felelősségvállalással, több döntési joggal végzik a munkájukat. Ebben a szervezetben egy autokratikus, tekintélyelvű vezető nem érezné jól magát, előbb-utóbb központosításokat hajtana végre, a döntési jogokat magának, vagy egy szűk vezetői körnek adná stb. A főnök vezetési stílusa fontos kérdés tehát. A konkrétan alkalmazott vezetési stílust több tényező befolyásolja: • a vezető személyisége, • a csoporttagok személyisége, • csoportszituáció, • szervezeti célok, • a csoport szükségletei, • kulturális környezet. A jól ismert, Lewin által meghatározott vezetési stílusok helyett most inkább Likert egytényezős modelljét veszem alapul, annál is inkább, mert a stábok életéhez közelebb áll az a megközelítési mód, ami azt vizsgálja, hogy a beosztottnak, csoporttagnak mekkora részvételi lehetőséget biztosítanak. Likert négy típust különböztetett meg:
5
Buda Béla: A munkahely mentálhigiénéje IN: Mentálhigiéné, Tanulmánygyűjtemény (Animula, Bp. 1994.)
47
• 1. A keménykezű parancsoló, az autokratikus vezető, aki szívesen ellenőriz, büntetéssel éri el a normakövetést, központosított a döntési jog, szervezetét a lefelé irányuló kommunikáció jellemzi; • 2. A jóakaratú parancsoló, aki inkább jutalmazással motivál, az ellenőrzésnek nála is kiemelt szerepe van, de a döntési jogok már nem annyira centralizáltak, alkalmanként meghallgatja a beosztottak véleményét, így korlátozottan, de van lehetőség a felfelé irányuló kommunikációra is; • 3. A konzultatív stílusú vezető a beosztottak véleményét felhasználja, decentralizáltak a döntési jogok, a kommunikáció felfelé és lefelé is egyaránt jól működik; • 4. A részvételi csoportot vezető minden döntése a beosztottak véleményén alapul, a kommunikáció alapvető eleme a szervezetének, így a kommunikációs csatornák jól működnek, a döntési jogok decentralizáltak, a célok kitűzésében is részt vesznek a tagok. Likert és a Michigani Egyetem kutatói egy másik felosztást is bevezettek. E szerint két típust ismerünk: • a feladatcentrikus vezető, akit leginkább csak a teljesítmény érdekel, éppen ezért az ellenőrzés, a szabályozás, olykor a büntetés jellemzi vezetői munkáját; • a beosztottcentrikus vezető az összetartó munkahelyi légkör kialakítását tartja fontosnak, ahol a beosztottak elégedetten dolgozhatnak, fejlődhetnek. A hazai Lelkisegély Telefonszolgálatok vezetői között bizonyára minden típusút megtalálhatunk. Azonban valószínű, hogy az önkéntesekkel való együttműködést hatékonyabbá teszi, ha a vezető minél távolabb áll az autokratikus vonaltól, s inkább beosztottcentrikus, mint feladatorientált. Éppen ezért remélhetjük, hogy valóban többségben ilyen vezetők vannak. Az autokratikus légkörű munkahelyi közösségben sok a destruktív rivalizáció, a nehezen megfogható személyi ellentét, a kommunikációs zavar. Az ilyen légkör a benne dolgozók személyiségét inkább próbára teszi, mentálhigiénés szempontból nem tekinthető hasznosnak.6 Egy jellegzetességre azonban érdemes pár szóval kitérni. Mint már említettem, a Telefonszolgálatok döntő hányadát pszichiáterek hozták létre. A szolgálatvezetők a szolgálatot leginkább a munkahelyük infrastruktúrájára építették, így a legtöbb Lelkisegély Telefonszolgálatot egészségügyi intézmény fogadta be. A szolgálatvezető szinte kivétel nélkül - ennek az egészségügyi intézménynek a vezetője vagy valamelyik osztályának, részlegének a vezetője. Ez érthető, hiszen egy beosztott orvos nincs olyan helyzetben, hogy feletteseivel elfogadtasson egy olyan szolgáltatást, ami kissé "testidegen" az egészségügyi ellátásban és hierarchiában. A szolgálatvezetőknek valószínűleg nem volt könnyű az első időszak, nekik is tanulniuk kellett a szolgálatvezetői szerepet, ami lényegesen másabb vezetői szerep, mint az egészségügyi hierarchiában megszokott vezetői funkció. A kórháziklinikai hierarchia akár tetszik, akár nem, de magán viseli annak a jegyét, hogy a XIX. század óta nem sokat változott. Éppen ezért annak, aki ebben a hierarchiában vezető, nem lehet könnyű átállni és megtanulni egy másfajta vezetési stílust. Feltételezzük, hogy ennek a vezetői stílusváltásnak valamilyen szinten meg kellett történnie, de az is lehet, hogy voltak stábok, ahol ez nem így alakult. Ma már azonban a civil működés szinte alapfeltétel, 10-11 év alatt megszokottá vált a civil kultúra. Meggyőződésem, hogy ma már önkénteseket tömörítő szervezet autokratikus vezetéssel inkább állandó konfliktusokat, feszültségeket, nagyon alacsony hatékonyságot eredményezne.
IV. Összegzés A Lelkisegély Telefonszolgálatok laikus önkéntesei speciális munkát végeznek. Az ügyelői munka mellett a stábfoglalkozások adják a terepet a szakmai munkának, a személyes és szakmai fejlődésnek, a közösségi életnek. Hazai sajátosság, hogy a 70-es évek elejétől kezdtek megalakulni a szolgálatok, de mivel önállóan nem létezhettek, ezért legtöbbször a szolgálatvezető munkahelye lett a fenntartó, ernyőszervezet, háttérintézmény. A legtöbb helyen a szakmai munkába a fenntartó nem szólt bele, a stáb autonomitást élvezhetett. 1989 óta civil szervezetekként önállósodhatnának a szolgálatok, azonban fenntartó nélkül nincs anyagi fedezetük, s e miatt a legtöbb helyen fennmaradt a "kényszerházasság". A professzionalizálódás azonban már elkezdődött ezekben a szervezetekben. Ha országos szinten megoldódna a szolgálatok finanszírozása, akkor komoly előrelépéseket tudnának felmutatni. A szolgálatok tagsága stábban tevékenykednek, amire a csoportelméletek szabályai érvényesek. A telefonos stáb leginkább a referencia csoport jegyeit hordozza magán. A csoportnormák 6
Buda Béla: Munkahely és mentálhigiéné IN: Mentálhigiéné, Tanulmánygyűjtemény (Animula, Bp. 1994.)
48
meghatározó szerepet játszanak a stáb munkájában, így a csoportéletre, értékrendre stb. is kihatással vannak. A szervezeti kultúráról az eskütétel rituáléjától a zsargon nyelvig sok minden árulkodik. A legfontosabb motivációs tényezők a felelősségteljes munka, a fejlődés lehetősége, a csoporthoz való tartozás. A csoporthatékonyság leginkább abból derül ki, hogy mennyire tud a stáb az új feladatokkal, a változásokkal megbirkózni. Általában minden változás valamennyi feszültséggel jár, ám, ha a stábban egészséges kommunikáció van, akkor pozitív élménnyel zárulhatnak ezek a kérdések is. A szolgálatok hierarchiája legtöbbször az egyesületi formához hasonlítanak, még akkor is, ha nem egyesület vagy egyéb, bíróságon bejegyzett civil szervezet. Az önkéntesekkel harmonikusan és hatékonyan dolgozni csak olyan vezetési stílussal lehet, ami lehetőleg a legtávolabb áll az autokrata vezetői stílustól. A telefonszolgálatokban jól működő szupervízió és esetkonzultáció vagy esetmegbeszélés folyik. Ezeken a foglalkozásokon tud a kontroll szerep, a visszacsatolás úgy működni, hogy a tanulási folyamat részévé válik.
Debrecen, 2000. március 19.
Rénes László
Irodalomjegyzék: Alapfokú kézikönyv civil szervezetek számára (NIOK, Bp. 1995.) Aronson, Elliot: A társas lény (KJK, Bp. 1980.) Atkinson, Rita L. - Atkinson, Richard C. - Smith, Edward E. - Bem, Daryl J.: Pszichológia (Osiris, Bp. 1997.) Buda Béla: A közvetlen emberi kommunikáció szabályszerűségei (Tömegkommunikációs Kutatóközpont, Bp. 1988.) Buda Béla dr.: Mentálhigiéné - Tanulmánykötet (Animula, Bp. 1994) Buda Béla dr.: Mentálhigiéné szemléleti és gyakorlati kérdései (TÁMASZ, Bp. 1995) Csepeli György: Szociálpszichológia (Osiris, Bp. 1997.) Csepeli György: Bevezetés a szociálpszichológiába (ELTE, Bp. 1988.) Csepeli György: A szociálpszichológia vázlata (Népművelési Propaganda Iroda, Bp. 1979.) Csoportdinamika Szerk.: Mérei F., Szakács F. (KJK. Bp. 1975.) Csoportlélektan Szerk.: Pataki F. (Gondolat, Bp. 1980.) Forgas, Joseph P.: A társas érintkezés pszichológiája (Gondolat, Bp. 1989.) Goffman, Erving: A hétköznapi élet szociálpszichológiája (Gondolat, Bp. 1981.) Hézser Gábor dr.: A pásztori pszichológia gyakorlati kézikönyve (Kálvin, Db. 1995.) Mérei Ferenc: Társ és csoport (Akadémiai Kiadó, Bp. 1989.) Mérei Ferenc: Közösségek rejtett hálózata (KJK, Bp. 1971.) Pataki Ferenc - Hunyadi György: A csoportkohézió (Akadémiai Kiadó, Bp. 1972.) Rudas János: Delfi örökösei (Gondolat, Bp. 1990.) Szabó István dr.: Bevezetés a szociálpszichológiába (Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp. 1997.)
Tanulmányok a Lelkisegély Telefonszolgálatok munkájáról: Buda Béla: Pszichés hatás és pszichoterápia telefonon át I-II. IN: Magyar Pszichológiai Szemle, 1976. I-II. Buza Domonkos: Adatok a MATÁV-területén működő lelki elsősegély telefonszolgálatok 1998-1999. évi forgalmáról. IN: Network, 2000. 2-3. (76-77.) Buza Domonkos: 25 éves a budapesti Lelki Elsősegély Telefonszolgálat (ÉLET) IN: Végeken, 1998. 1. Buza Domonkos: A budapesti Lelki Elsősegély Telefonszolgálat adatfelvételi rendszerének vizsgálata. IN: Végeken, 1992. 1. Csürke József - Nagy Tímea - Tukorka Gábor: Változás - ok. A magyar szuicidalitás megjelenése a pécsi S.O.S. Élet Telefonszolgálat hívásainak tükrében az 1995-1999 közötti időszakban IN: Szenvedélybetegségek VIII. évf. 2000. 4. B. Erdős Márta: A dialógus nyelvi főszereplői IN: Szenvedélybetegségek VIII. évf. 2000. 4. Dr. Hegedüs Imre: A budapesti Éjjel-nappali Lelki Elsősegély Telefonszolgálat (ÉLET) - a mentálhigiéné új formája. IN: Egészségügyi Felvilágosítás, 15. 1974. Dr. Kálmánchey Albert: És ha Mohamed is menne a hegyhez (Gondolatok egy krízisintervenciós központ kialakításához Debrecenben. IN: Szenvedélybetegségek, VII. évf. 1999. 2. Dr. Kálmánchey Albert: A lelki válságmegelőzés helyzete Debrecenben (A bővítés lehetőségei) IN: Network, 1999. 3. (72.) szám Kézdi Balázs: A telefon: eszköz és módszer IN: Magyar Pszichológiai Szemle, 1976. VI.
49
Kézdi Balázs: Jel, kontextus: az öngyilkosság diszkurzív elmélete IN: Szenvedélybetegségek, VIII. évf. 2000. 3. Kézdi Balázs: Negatív kód (Pannónia Könyvek, Pécs, 1995.) Rénes László: A debreceni Lelkisegély Telefonszolgálat hívásaiban megjelenő problémák vizsgálata 1992 és 1995 közötti időszakban. IN: Szenvedélybetegségek, VII. évf. 1999. 2. Tele-dialógus. Tanulmányok az öngyilkosság-megelőzés kommunikatív perspektíváiról. (Pannónia Könyvek, Pécs, 2000.)
Debrecenyi Károly István
Ahol kérdések vannak, ott válaszok is vannak... A szupervízió helye a lelkisegély telefonszolgálatok életében
MI FÁN TEREM A SZUPERVIZOR
" Ortega leírja, amint a madridi utcán látott egy vándorfestőt, aki felállította az állványt, elhelyezte a keretre feszített vásznat és krétával nagy sebesen felvázolta egy emberi arc körvonalait. A kérdésre, mit ábrázol majd a kép, a festő ezt felelte: Még nem tudom. Ha szakálla lesz, akkor az lesz Szent Ambrus megdicsőülése. Ha nem lesz szakálla, akkor ez lesz Szűz Mária szeplőtlen fogantatása. " (Márai Sándor: Napló) (1)
Az elmúlt hat-hét évben szakmai életem egyre nagyobb részét töltötte ki a szupervíziós tevékenység. Most, a tanulmány írásakor egyre erősödő szükségét éreztem, hogy számba vegyem szupervizori tevékenységemet: amolyan szakmai leltárt készítsek. A szupervízió iránti erőteljesebb igényt a nyolcvanas évek végén, számos területen a megnövekedett lehetőségekből fakadó szükség szülte. Ekkor nyíltak utak, tárultak szélesebbre a kapuk a mentálhigiéné, a szociális munka, az intézményesülő karitatív tevékenységek, a kórházi lelkigondozás, a telefonos segélyszolgálatok, szenvedélybetegek gondozása, speciális képzések és továbbképzések előtt. 1989-től kezdődően részese lehettem az első magyarországi onkopszichológiai team születésének az Országos Onkológiai Intézetben. Hospice képzéseken vettem részt Grazban és Magyarországon. Hogy mit is jelent a daganatos betegek sajátos lelki-spirituális kisérése, gondozása, a folyamatos képződések, önismereti munka, külföldi szakemberek által nyújtott szupervízió mellett, a mindennapok tapasztalatainak csoportos feldolgozása közben tanultuk meg. Amikor igény jelentkezett hospice önkéntesek, hospice nővérek és orvosok képzésére, akkor mindenek előtt azt a szemléletet szerettük volna átadni, amit mi magunk megtanultunk és alkalmaztunk a daganatos klienseink, terminális stádiumban lévő betegek pszichés támogatásában. Természetes folyamatnak látszott, hogy a képzésben és a más kórházakban sorra alakuló onkopszichológiai teamekben, hospice munkacsoportokban az első, és ekkorra már többéves saját tapasztalattal rendelkező team tagjai adják
50
a szupervíziót. Az erősen hierarchikusan szervezett magyar egészségügyi rendszeren belül ezek a kisebb, az interdiszciplináris szemléletre nyitott gyógyító közösségek, valódi szakmai igényből fakadóan igényelték a rendszeres, külső szupervíziót. Ma is két budapesti kórházban vezetek, onkológiai ellátásban dolgozó orvosoknak, nővéreknek, csoportos és egyéni szupervíziót, és vezetek interdiszciplináris esetmegbeszélő csoportot különböző hivatású, kórházakban, szociális intézményekben tevékenykedő segítő szakembereknek. Részt vettem az orvosok, egészségügyi szakdolgozók és az önkéntes segítők számára meghirdetett hospice alap, - és szakképzések oktatási programjának kidolgozásában. A gyakorlati oktatásban elsősorban esetmegbeszélő és kommunikációs csoportokat vezettem. Egy grazi hospice képzésben szerezett tapasztalataim alapján, az ő képzési tematikájukat a hazai gyakorlatba ültetve, egy pszichológus kolleganőmmel elkészítettük a 200 órás, hospice tapasztalattal rendelkező diplomás szakemberek számára meghirdetett szakképzés programját, "hospice tanácsadók" – címen. Kiképző szupervizorként már a harmadik évfolyamot vezetem. A másik terület, ahol szupervizori tapasztalatokra szert tehettem, az a szociális és mentálhigiénés támogatást nyújtó civil szerveződések. Ezen belül is érdekes, izgalmas feladat jelentkezett: átsegíteni őket a kezdeti, sok spontaneitással való működésből a professzionalizált keretek közé. Ezek a civil szervezetek erős karitatív jelleggel jöttek létre. Komoly szerepet kapott életükben a családi, baráti kötődés, az önzetlenség és a lelkesedés. Általában az állami gondoskodásból kiszorult vagy az intézményes figyelemtől távol eső rétegek, csoportok támogatása, felkarolása, szocializációja volt a céljuk. Ezek a teamek kevés támogatással, sok saját erőforrás mozgósításával, nagyon nagy szolgálatot tettek a társadalomnak, szűkebben annak a közösségnek, ahol működtek. Nélkülük, a sokszor önfeláldozó munkát végző civil, karitatív szervezetek nélkül még többen sínylették volna meg a rendszerváltást - úgy tűnik - törvényszerűen kísérő gazdasági-szociális zűrzavart. A kezdeti, nagyon lelkes, kétségtelenül tiszteletre méltó és hasznos tevékenységgel jellemezhető esztendők után mutatkoztak az első krízisek. Az addig látens igények, melyek épp e csoportok működése révén kerültek napvilágra, újabb és újabb elvárásokat szültek. Egyre nagyobb lett a terhelés, ami túlfeszítette a családi, baráti, szívességi kereteket. A működéshez szükséges anyagi források előteremtése a régi, alkalmi támogatásokkal már nem volt biztosítható. A régi munkatársakon a kifáradás biztos jelei mutatkoztak, az újabban belépők nem feltétlenül kapcsolódtak az alapítók önfeláldozó lelkesedéséhez, mert nem voltak jelen a születéskor, nem voltak beavatottak, nem harcolták végig az alapítókkal az előző évek összekovácsoló küzdelmeit. Azoknak a szervezeteknek, amelyek tovább akartak élni, a professzionalizmus irányába kellett elmozdulniuk. Újra kellett gondolniuk az anyagi források előteremtésének módjait, a szervezeti kereteket, a vezetési struktúrákat, világosan meg kellett különböztetniük a baráti, családi és munkatársi kapcsolatokat. Ez a változtatás minden téren érintette az eddigi berendezkedést, de érintette, természetesen, az emberi kapcsolatokat is, próbára téve családi, baráti kötelékeket. A változtatásokat ráadásul úgy kellett végrehajtani, hogy a „fürdővízzel együtt ne öntsék ki a gyereket is”: a szervezeti változtatásoknak ne essen áldozatául az a lelkesedés, spontán aktivitás, mindaz a pozitív erő, ami a civil szerveződések nagy belső, emberi többlete. Csupán az utóbbi másfél évben ért az a megtiszteltetés, hogy egy lelkisegély telefonszolgálat munkatársainak vezethetek szupervíziós csoportot, adhatok számukra egyéni szupervíziót, ezért csak óvatosan írhatom le ennek a gondolatsornak a végén: lehet, hogy amit szupervizorként más segítő közösségek életében magtapasztaltam, abból több mindenben magukra is ismerhetnek ... Közben igyekeztem tanulni, itthon és külföldön tapasztalatokat gyűjteni: előbb holland és német kiképző szupervizorok csoportjain vettem részt Magyarországon, majd német tartományi ösztöndíj 51
révén lehetőséget kaptam Németországban, a Betheli Intézetben (Seelsorgeinstitut an der Kirchlichen Hochschule Bethel) képzésen részt venni, és Hollandiában szakmai tapasztalatokkal gazdagodni. A rendszerváltást megelőzően újjászerveződött az egyházak kórházi tevékenysége. Néhány lelkész kollégámmal ökumenikus és interdiszciplináris teamekben végeztünk kórházi pásztorációt, mindnyájan rendelkeztünk valamilyen speciális képzettséggel. Szerettük volna elérni, hogy ezt a fokozott érzékenységet, szakmai felkészültséget igénylő területen erre alkalmas lelkészek végezzenek szolgálatot, akik számára biztosítottak a szakmai képzések, továbbképzések lehetőségei. Ezért megalakítottuk 1992-ben szakmai egyesületünket (Klinikai Lelkigondozók Ökumenikus Egyesülete), majd kollégáim tapasztalatait is hasznosítva megírtam a klinikai lelkigondozók szakképzésének hazai programját. A képzések egyik szupervizoraként elmondhatom, hogy eddig közel százötvenen vettek részt a Budapesten, illetve vidéken, megyei kórházakban, szociális intézményekben tartott tréningjeinken. A Haynal Imre Egyetem (ma Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kar) a klinikai lelkigondozó és a hospice tanácsadó képzést egyaránt egyetemi szakirányú továbbképzésként akkreditálta. A Haynal Imre Egészségtudományi Egyetemen első ízben meghirdetett szupervizor szakképzés keretében 1998. február 27-én, a Kasseli Főiskola vizsgáztatói előtt (Universitat Gesamthochschule Kassel) sikeresen védtem meg szakdolgozatomat és szereztem szupervizor diplomát. Őszintén el kell mondanom, hogy szupervizori szerepemet nem szakmai felemelkedésként, sokkal inkább szakmai életem olyan gazdagodásaként élem meg, amelyben lélektani ismereteimet, csoportvezetői tapasztalataimat, lelkigondozói gyakorlatomat integrálhatom. Arra külön is ügyelek, hogy szupervizori és oktatói tevékenységem ne emeljen ki a klinikai gyakorlatból. Gyakorló klinikai lelkigondozóként pszichiátriai és onkológiai betegek lelki kísérőjeként veszek részt a gyógyító folyamatban, vagyok krízisbe került emberek segítő útitársa. Másfél éve adok csoportos és egyéni szupervíziót egyik vidéki nagyvárosunkban működő telefonos lelkisegély szolgálat munkatársainak. Igényes, ambiciózus közösség: a szorosan vett ügyelői szolgálaton túl konferenciákat, tudományos üléseket szerveznek, és most könyvet adnak ki. Arra kértek, írjak ebben a gyűjteményes kötetben a szupervízió fontosságáról, az ezzel kapcsolatos tapasztalataimról. A szupervíziót is, mint a többi szakmai tevékenységemet is, sokkal jobban szeretem tenni, mint írni róla. Így aztán nehezen születik a tanulmány, a technika is ellenem van, számítógépem többször felmondja a szolgálatot, - de a határidő szorít, nem szeretnék szégyent vallani. Írásom műfaja: nyilvános töprengés – szakmai és szépirodalmi olvasmányélmények, valamint saját tapasztalok felhasználásával – a szupervízió hasznáról és használhatóságáról. Csak egy rövidke kitérő: a szupervizor nem lehet szakbarbár. Szépirodalmi olvasottsága színesíti kommunikációját, és gazdagítja illusztrációs eszköztárát. Egy-egy jól megválasztott történet elbeszélése gyakran a leginkább alkalmas reflexió: nem direkt tanács, ugyanakkor elgondolkodtató és töprengésre inspiráló. Kierkegaard, a múlt század neves gondolkodója állapítja meg: a szellemi növekedés nem abban áll, hogy az egyszerűt egyre bonyolultabban fejezzük ki, ellenkezőleg, a szellemi növekedés abban mutatkozik meg, hogy a bonyolultat egyre egyszerűbben tudjuk elmondani. A szellemi igényesség és az olvasmányosság nem egymást kizáró fogalmak, - így aztán igyekszem is, hogy az egyikkel a másikat ne zárjam ki. S még egy idézet, írásom tervezett műfajára utalva - kicsit a szupervizori szerepemről vallott nézeteimet is előrevetítve -, a tapintatosan tanító humor nyelvén, Reinhold Stecher, osztrák püspök tollából: „Kritikai hozzászólás egy valláspedagógiai témájú tudományos ülés záró kerekasztalán… Tudom, hogy tudományos szaknyelv nélkül néha nem lehet boldogulni. De itt a résztvevők időnként olyan nyelvezet áldozatául estek, amelyet - bocsássák meg nehézkességemet alig tudtam követni. Talán megengedik, hogy a problémát egy egészen egyszerű, profán példa segítségével világítsam meg. Képzeljék el, hogy egy igen magas tudományos színvonalat képviselő társaságban, mint amilyen ez itt, valaki kollegája öltözetében hiányosságot fedezne fel, és diszkréten a fülébe szeretné súgni: ’Kolléga úr, lyukas a nadrágja…’ Az itt gyakorolt beszédmódban ez valahogy
52
így hangoznék: ’Kolléga úr, intellektuális őszinteségem kötelez arra, hogy közöljem, miszerint az Ön extrovertált láböltözetének fundamentális szférája parciális defektust mutat, melynek hatására láthatóvá válik a pszichológiai backgrund…’ Így lehet mondani az egyszerű mondatot: ’Lyukas a nadrágod!’… Ne áltassuk magunkat, sok mindent valóban így is mondunk… A bonyolult beszéd azonban legtöbbször – nem mindig – csak látszólag jelent ’színvonalat’. Hiszen világos ugye, hogy egyáltalán nem nehéz olyan nyelvi szörnyetegeket létrehozni, mint az előbb említett. Az igazi művészet és intellektuális teljesítmény voltaképpen azé, aki odafigyel, és a szógubancot kibontogatja, s egyszerű állításra visszafordítja.”(2) Márai Sándor Valéryt idézi, aki szerint Leonardo da Vinci olyan ember volt, aki, „egy hídra gondolt, ha szakadékot látott.” Márai, ötven évvel ezelőtt írt naplójában hozzáteszi: „de én olyan korban éltem, amikor a zseni egy híd láttán rögtön a szakadék megvalósításán kezdett tűnődni. A mi korunk zsenije feltalálta a szakadékot.”(3) Mi is ilyen korban élünk. Égető szükség van olyanokra, akik képesek meglátni a szakadékok felett a hidat, egy-egy szakterület különböző nézeteket, megközelítési módokat képviselő szakembereinek egymást gazdagító párbeszédét elősegítve. Szívesen állok egy, általában a szupervízió hazai helyzetét, szakmai kihívásait, s ezen belül a telefonos szolgálatok életében betöltött vagy be nem töltött szerepét feltáró okos, értelmes gondolat, - és véleménycsere elé. No, de ennyi kacskaringó után térjünk vissza még egyszer és utoljára az Ortega által megemlegetett madridi festő hasonlatához: ha ennek az írásnak szakálla lesz, akkor végre megírtam vázlatos összegzését annak, ahogyan a szupervíziós munkáról, s ennek a segítő hivatást gyakorlók életében betöltött önképző, mentálhigiénés támogató szerepéről gondolok; valamint összefoglalom, amit a szupervíziónak a telefonos szolgálatok működésében elfoglalt helyéről az elmúlt másfél évben megtanultam. Ha nem lesz szakálla, akkor talán felkelti a telefonos lelkisegély szolgálatok vezetőinek, munkatársainak érdeklődését és elindulhat egy párbeszéd az ügyelők, a hivatásos és önkéntes segítők szupervíziójának eddigi gyakorlatáról, jelenlegi helyzetéről és a jövőbeli tervekről, tennivalókról. Amolyan első hídpillér lehet írásom, a majdan megvalósuló hídhoz…
HOGY LEGYENEK KÉRDÉSEK… „Csak a műkedvelő boldog. Ő kedveli a művét, azért műkedvelő…” (Márai Sándor: Napló) (4)
A munkája minőségében professzionális színvonalra törekvő segítő – legyen akár hivatásos, akár önkéntes -, önfeledt boldogsága mellé kell, hogy társuljon a szakmai igényesség felelőssége is: nyitottság a szüntelen önképzésre, a belső kontroll fejlesztésére, a külső kontroll folyamatos igénybevételére. A csoportos és egyéni szupervízió nem csodaszer, de – ha jól élünk vele –, fontos eszköz lehet ahhoz, hogy ez valóban így is legyen. A szupervíziós szakmában is különböző irányzatok, áramlatok vannak, - nagyjából attól függően, hogy a szupervíziót nyújtó szakemberek melyik lélektani iskolához kapcsolódnak. Nem lehet célom ebben a tanulmányban a szupervízió történetének ismertetése, a különböző szupervíziós irányzatok bemutatása. Saját szupervíziós szemléletemről már a tanulmány címe is árulkodik: Ahol kérdések vannak, ott válaszok is vannak. Amit Carl Rogers a konzultációs kapcsolatról ír, azt a segítő kapcsolatokban, krízisbe került emberek pszichés-spirituális kísérőjeként, lelkigondozójaként jó évtizede gyakorlom, de igaznak, alkalmazhatónak tartom a szupervíziós munkában is: „A konzultációs
53
kapcsolat, amely a konzultáns elfogadó melegsége révén bármiféle korlátozás, vagy személyes kényszer nélkül lehetővé teszi a kliens számára érzéseinek, attitűdjének és problémáinak legteljesebb kifejezését. A teljesebb emocionális szabadságnak ebben a sajátos megtapasztalásában, jól meghatározott keretek között, lehetővé válik, hogy a páciens olyan szabadon ismerje és értse meg pozitív és negatív impulzusait és képzeteit, mint semmilyen más kapcsolatban.”(5) Rogers és terápiás szemléletének követői (az ellen, hogy „iskoláról” beszéljünk, maga Rogers tiltakozna a legjobban) a kliensekkel való kapcsolatban számolnak olyan fontos lélektani jelenségekkel, amelyeket a pszichoanalízis ismert fel és fogalmazott meg. Példaként említhetjük az indulatáttételt, viszontindulatáttételt, ellenállást, - ugyanakkor vallják, hogy ezek kezeléséhez, a terápiás vagy egyéb segítő kapcsolat javára fordításához az empátiás attitűd, valamint az érzelmeknek a bizalmi kapcsolatban történő kimondása, őszinte megfogalmazása hatékony eszköz lehet. Rogers módszerének egyik legfontosabb eszköze, technikája, de hitelesebbek vagyunk, ha így mondjuk, belülről fakadó attitűdje: a nondirektivitás. Rogers elutasítja a terápiában a diagnosztizálást, az interpretációt, de ugyanígy elutasítja a lelkigondozásban a dogmatizálást és a moralizálást is, hiszen vallja, hogy a tanácskérőnek felelősnek kell maradnia saját életéért. Amit a későbbiekben a szupervízió módszeréről, kereteiről, technikájáról elmondok, abból minden bizonnyal felismerhető lesz szakmai elköteleződésem, a leginkább Rogers nevével fémjelzett, nondirektív, klienscentrikus lélektani szemlélet iránt. Szupervizorként is vallom, hogy a szupervíziót kérő számára nem az az igazi segítség, ha én adom meg a választ a felvetett kérdésre, hanem az, ha – az én a máshonnan látásommal, többféle, újszerű megközelítésemmel, strukturálásommal nyújtott segítségemmel - ő maga talál rá, a saját válaszára. Nem tanácsokat adok tehát, hanem ötleteket a problémássá vált eset, a nehezen kezelhető konfliktus minél sokoldalúbb megközelítéséhez. A biztonságérzetet kínálom, amelyben a szupervíziót kérő szabadon asszociálhat, felszabadíthatja kreativitását, mozgósíthatja tapasztalatait, a megfelelés kényszere nélkül veheti számba a megoldási módozatokat. Értheti meg a konfliktus kialakulásának folyamatát, láthatja meg a klienssel kapcsolatos elakadásban esetleges személyes érintődéseit, szakmai „vakfoltjait”; értheti meg, újabb megvilágításban, személyes életének kudarcait, nehézségeit; és keresheti, mérlegelheti választási lehetőségeit. A team szupervízióban sem hozunk, a rendszer működésére vonatkozóan döntéseket, hiszen a szupervíziós csoport nem mini parlament, nem is egyesületi közgyűlés, de nem is becsületbíróság. Amit a Bálint-munka fejlődéséről szóló tanulmányban olvashatunk, azt magam is teljességgel vallom (így sorakoznak a nagy mintaadók: Carl Rogers mellé Bálint Mihály): „A munka előfeltétele… a tanulás szabadságának biztosítása. Ha a Bálint-csoport politikai, ideológiai vagy akár csak didaktikai ellenőrzés alá kerül, úgy annak dinamikája minden bizonnyal súlyosan korlátozódik.”(6) A csoportos szupervízión – mint a belvárosi úriszabó – „hozott anyagból” dolgozunk. Tapasztalatom szerint a szupervizor első feladata, hogy a csoportos szupervízión résztvevőket motiválja a témák felvetésére, a kérdések megfogalmazására, a kliensekkel kapcsolatos vagy a teamen belüli együttműködést érintő, esetleg a másféle szemléletből fakadó nehézségeket felszínre hozó gondok vállalására. Ehhez el kell jutni odáig, hogy a szupervíziós csoporton résztvevő, segítő szakember belássa: nem az az ideális munkahelyi közösség, ahol nincsenek gondok, hanem az, ahol a gondokat nem söprik szőnyeg alá, hanem külső szakember jelenlétében, azokat bárki felvetheti, és kísérlet történhet a megoldásra. Éppen az önkéntesség elvén működő, segítő szolgálatra szerveződött közösségek hajlamosak magukat beleringatni abba a hamis elvárásba, hogy bár minden közösségben vannak konfliktusok és nehézségek, de mi kivétel vagyunk, hiszen hogyan segíthetnének másoknak azok, akik egymással nem élnek idilli harmóniában. Kodály Zoltán megszívlelendő intelme nem csak a zenei világban érvényes: Aki a disszonanciát nem ismeri, a harmóniát értékelni nem tudja. Mindnyájan megtapasztalhattuk már, a saját bőrünkön: csak a felszínre nem került, a ki nem mondott feszültséggel nem lehet mit kezdeni, az összes többivel igen. A szupervíziós csoportban fel kell oldani a segítőknek azt a szemérmességét, ami megakadályozza őket abban, hogy a kliensekkel való segítő kapcsolatukról, esetleges kudarcaikról, tanácstalanságaikról, elakadásaikról őszintén és nyíltan, a segítséget kérés szándékával beszéljenek. 54
Erre pedig csak akkor van mód, ha a csoportban sikerül kialakítani a bizalom légkörét, ahol nincs rivalizálás, nem jut szóhoz az egymás kioktatása, de a valódi kérdéseket elfedő moralizálás, általánosságban mozgó és unalomba fulladó felszínes okoskodás sem. Fokozatosan és tapintatosan lehet haladni a mélyebb szakmai dilemmákat, és a segítő közösségen belüli valódi konfliktusokat feltáró rétegek felé. A csoport tagjainak meg kell tapasztalniuk a folyamatosan kibontakozó és egyre inkább csoporterővé váló bizalom mellett, azt a biztonságot is, amit szupervizor nyújt a keretek biztosításával. Meg kell tapasztalniuk, hogy ha be is indulnak bizonyos destruktív, a hatékony munkát blokkoló folyamatok, felszínes általánosítás, kioktatás, ítélkezés, moralizálás, elterelő témák bedobása, ezeket a szupervizor nem engedi érvényesülni és eluralkodni. El kell oszlatni egy gyakori félreértést. A nondirektivitás a szupervíziós keretek között ezt jelenti: elősegítjük a minél szabadabb témafelvetéseket, a csoportból előhozott, a csoporttagok által felkínált témákkal dolgozunk, a cél az, hogy a kérdést hozó, személy szerint, minél több segítséget kapjon az általa felvetett probléma megértéséhez és feldolgozásához, a csoport pedig minél többet tanuljon belőle, nem kényszerítjük a csoportot egy előre kitűzött felismerés elfogadására. De a nondirektivitás látszata mögé bújva nem lehet magára hagyni a csoportot, szabadjára engedni a dinamikát, cserbenhagyni a témafelvetőt és elárulni mindazokat, akik időt, figyelmet, esetleg pénzt áldoztak arra, hogy tanuljanak, szakmailag képződjenek. A „nem vezetést” és a „nondirektív vezetést” tehát érdemes egymástól egyértelműen megkülönböztetni! A szupervíziós szerződésről szólok még később, most csak egyik fontos részletét említem meg. A közös munka elkezdése előtt egyértelművé kell tenni, hogy a segítő közösség mire kéri a szupervíziót: ügyelők számára eset-szupervízióra tart igényt vagy stáb-szupervíziót igényel vagy mind a kettőben, szeretne részesülni. Valószínű, hogy a legutóbbinak van a leginkább realitása: sem szupervizorokban nem vagyunk olyan jól ellátva, sem a lehetőségek nem olyan tágak, hogy a két, egyformán fontos feladatra külön-külön lehetne szakembert felkérni, talán nem is szükséges. Az viszont elengedhetetlen leszögezni, hogy a szupervizor nem lehet szövetségese a vezetésnek, de nem lehet cinkosa a team tagjainak sem. Nem csak nem etikus, de nem is jelent valódi segítséget, ha a kívülről jött szakember a vezetők háta mögött összekacsint a munkatársakkal vagy elköteleződik a vezető mellet, bármilyen módon belebocsátkozik a közösség belső dinamikájába. Ha az a téma, amivel a szupervíziós csoport foglakozik, a közösség működésével, működési zavarával, a munkatársak közötti személyes konfliktussal, bizonyos vezetői döntések, intézkedések nyomán fellángolt indulatokkal, a csoporton belüli rivalizálással kapcsolatos, a szupervizor a legtöbbet azzal segítheti, hogy mindezt máshonnan látja (a szupervizor szó magam alkotta magyarítása: „máshonnan látó”), és segít az érintetteknek is máshonnan látni, újabb nézőpontokból szemügyre venni a felmerült kérdést. Ilyenkor abban támogatom a csoportot, hogy mindenek előtt a konfliktus kialakulásnak folyamatát tárjuk fel, a felszíni indulatok, összecsapások mélyebb rétegeit próbáljuk megérteni, és csak ezután tegyünk kísérletet a számukra közösen vállalható megoldások számbavételére. Gyakran tudatosan vállalom a „tolmács” szerepét, segítve, hogy mindenki, minél konkrétabban elmondhassa gondolatait, minél őszintébben kifejezhesse érzéseit, hogy lehetőleg mindenki szóhoz juthasson, a hangadók ne szívják el a levegőt a nehezebben megszólalók elől, a titkolózás megszűnjön, a háttérben való suttogások nyíltan felszínre kerüljenek. Nem ritkán igyekszem lassítani a megbeszélés folyamatát, időt teremtve arra, hogy a team tagjai jobban megértsék egymás véleményét, érzéseit, hogy a „nyelvek hegyén” lévő gondolatok szavakban öltsenek testet. Számos esetben egy közösségen belül azért alakul ki feszültség, egymás iránti elbizonytalanodás vagy éppen gyanakvás, mert nem sikerül egymást odaadó figyelemmel végig hallgatni, mindenki mondja a magáét, egymás mellett elbeszélve, - így alakul ki az a „kommunikációs dugó”, aminek a kihúzása a szupervíziós csoport egyik fontos feladata. Az unszolást, az erőltetett noszogatás vagy a túl direkt leállítást kerülve, szupervizorként fontos funkciómnak érzem, hogy segítsem kialakulni a csoportban a viszonylagos egyensúlyt a könnyen megnyilvánuló, fesztelenebbül kommunikáló, régebb óta a teamhez tartozó, ezért otthonosabban jelen lévő, és szorongóbb, visszahúzódóbb, a közösséghez később csatlakozó, ezért illendőségből mindenkit maguk elé engedő csoporttagok között.
55
A Bálint-csoport vezetőjéről megfogalmazottakat igyekszem tudatosan, belülről átélni és alkalmazni: „A meghallgatni tudás igen komplex természetű vezetői funkció. Kíváncsiságot, emocionális nyíltságot és érdeklődést, fantáziát, az anyagnak és az értékeknek pszichikus organizálását, értékelését, a lényeges és a lényegtelen megkülönböztetését, intuíciót, a beleérzés és a kritikai távolságtartás váltakozását, identifikációt, empátiát, türelmet ölel fel.” (7) De mondhatjuk ugyanezt egyszerűbben is, a Bálint Mihálytól kölcsönzött szép, kifejező hasonlattal is: „Figyelmesen hallgassunk, a bőrünk összes pólusával.”(8) A jó személyiségű, hivatását felelősséggel végző segítőt éppen arról ismerhetjük meg, hogy szakmai megtorpanásait, a személyes érintődésekből fakadó nehézségeket, tevékenységével kapcsolatos elbizonytalanodásait nem titkolja, hanem vállalja, mert szeretné őket jobban megérteni és tanulni is akar belőlük. Amit a kutató orvos az agy és a társadalom működéséről ír, az bátran alkalmazható a segítő szakemberre is: „Minden jel arra mutat, hogy a fejlődés végső soron mindig a hibáknak köszönhető: egy tévedhetetlen agy soha nem tudna újítani sem. Az emberi társadalomban szintén minden fejlődés a fennálló állapotok megkérdőjelezésével kezdődik… Legalábbis ez idáig még mindig így történt.”(9) A szupervízió, a segítő hivatást gyakorlók számára, jól alkalmazható tanulási módszer. Tudom, hogy a tanulásról - úgy általában - egészen más fogalmaink vannak: a tanár elmondja az adott témakörhöz tartozó információkat, ismereteket ad át, amit aztán a diák, egy idő múlva felmond, visszaismétel. A tanulásnak ebben a formájában – aminek talán az alapoktatásban van is helye – édeskevés a kreativitás, az önálló gondolkodásra serkentés, a saját, személyes alkotás. A felnőtt-oktatásnak éppen ezért egészen másként kell működnie: a „diák” megtanult hivatását, mesterségét gyakorolva szembe találkozik olyan helyzetekkel, amelyekre az iskolapadban nem készítették, nem készíthették fel, - a gyakorlatban felmerült kérdéseire keresi a választ. Ki kell mondanunk: az a tanulási forma hatékony, hasznos, az az ismeret válik a sajátunkká, érik a gyakorlatban is hasznosítható tudássá, ami személyes megtapasztalással párosul. A csoportos szupervízió ehhez, a gyakorlatban felvetődött kérdésekre választ kereső, a személyes tapasztalatokat és megtapasztalásokat is mozgósító tanulási folyamathoz nyújt keretet és kínál technikát. A szupervizor, ha jól használja mesterségét, a máshonnan látással és a máshonnan láttatással segít a legtöbbet, - és ehhez máshonnan is kell jönnie. Nem lehet a segítő közösség tagja, a stáb vezetője. Erik H. Erikson szerint: „Miközben megfigyeljük az életet, egyszersmind meg is merülünk benne; ez a körülmény megfoszt bennünket attól, a lehetőségtől, hogy… körülményeink korlátozott nézőpontjain képesek legyünk felülemelkedni.”(10) A szupervizor nem független mindentől és mindenkitől, úgy általában: nem egy másik bolygóról érkezik, jó esetben ő maga is elkötelezett segítőként tevékenykedik, tehát belülről ismeri a segítő hivatást, de ahhoz, hogy új nézőpontokhoz tudja segíteni a szupervíziót kérőket, mégis kívülről kell látnia a történéseket. Tiltakozom mindenféle, a segítő hivatásokon belüli hierarchikus gondolkodás ellen. Csak példaként említem: szememben a pszichoterápia nem több, mint a telefonos segítő beszélgetés. Mind a kettőnek megvan a maga helyén, a maga értéke. A szupervízió nem több, nem fontosabb, mint az ügyelőtárssal való megbeszélés, a csoportos konzultáció vagy a szakmai vezető tanácsa. Egyszerűen a szakmai támogatás egyik formája, ami ugyanúgy nélkülözhetetlen, mint az előzőek.
56
HOGY VÁLASZOK SZÜLESSENEK, ÉS NE A VÁLASZ
„Az élet igazi nagy vállalkozásai legtöbbször nem hőstettek, hanem türelemjátékok.” Márai Sándor (11)
A szupervízió munkamódszerét nem könnyű elsajátítani, de akik már megtették, minden bizonnyal megerősíthetik: érdemes. Miben is áll ennek a nehézsége? Amikor egy csoportnyi, azonos területen tevékenykedő szakember, segítő szolgálatot végző munkatárs összegyülekezik, mindenféle kísértéseknek vannak kitéve. Lássuk a leggyakoribbakat: könnyűszerrel kialakul a versengés a jobb, legjobb szakember címért, vagy lázas keresésbe fognak, hogy megtalálják az „igazságot”, esetleg szellemi birokra kelnek a különböző lélektani iskolák képviselői, sor kerülhet a felszínt karcoló pengeváltásokra, s ha már végképp kifogynak a harci eszközökből, jöhet a jól bevált fegyver, a szakmák, szakmacsoportok, rangok, beosztások hierarchiája. Írásomban már korábban is idézett agykutató szerint: „…az emberi kapcsolatokban alapvetően három különböző technikát lehet alkalmazni: az erőt, a furfangot és a piaci alkut…; az erő alkalmazása azt jelenti, hogy a másikat egyszerűen rákényszerítjük a nekünk tetsző cselekvésre; a furfang alatt ügyes színlelést, megtévesztést, igazából hazugságot és csalást kell érteni; végül az alku jelentené a becsületes üzletet, amikor mindkét fél feltárja a kártyáit és erőszak vagy félrevezetés helyett megpróbál tisztességesen megegyezni.”(12) Kell hogy legyen egy negyedik technika is, amit nevezzünk: fórumnak. Tagadhatatlan, hogy a győzni és legyőzni akarás szenvedélye elevenen él bennünk, erőteljesen lehet jelen a szakmai megbeszéléseken is. A csoportos szupervízió keretei között meg kell tanulni, ha túl gyorsan akarunk valamit megérteni, akkor nagy a kísértés, hogy felszínesen racionalizáljunk és elhamarkodottan értelmezzünk, vagyis: „együttműködés helyett harci helyzet alakul ki.”(13) A szupervíziós csoportban nem szabad hagyni kialakulni a „harci szellemet”, az elhamarkodott értelmezést és az ebből fakadó ítélkezést; viszont segíteni kell kialakulni és ébren tartani a figyelmet, a résztvevők élénk aktivitását, az eltérő nézetek őszinte kimondását, egy szóval: a hasznos csoportmunka energiájául szolgáló kreatív csoportdinamikát. Ezt a kettős célt szolgálja a témaválasztásban, a vélemények felszínre segítésében, a pozitív, alkotó erők támogatásában, a destruktív megnyilvánulások leszerelésében tetten érhető nondirektivitás, és a csoportfolyamatok kézben tartásában jelentkező határozott csoportvezetés. Érdemes jelezni azokat az ellenállási formákat, és az ezekre adott csoportvezetői válaszokat, amelyek a szupervíziós munkában – mint bármelyik másik csoporthelyzetben is – elkerülhetetlenül jelentkeznek. Elkerülhetetlenül, mondom, s ezt fontosnak tartom alá is húzni. Attól a pillanattól kezdve ugyanis, hogy egy csoportnyi ember leül, kört alkotva, s közéjük ül a vezető, törvényszerűen beindulnak bizonyos lélektani folyamatok: sokat sejtető vagy éppen mindent elfedő hallgatás, rivalizálás az egyes csoporttagok között, verseny a vezető „melletti” hely megszerzéséért, agresszió, bűnbakképzés; működésbe jönnek bizonyos ellenállási formák. Ha ezek a lélektani történések nem gazdagítanák a csoportmunkát, akkor valami „színtelen-szagtalan” együttlét lenne belőle. Az pedig nem sok haszonnal szolgálna. Jöjjenek csak ezek a dinamikák: a csoportvezető szakmai felelőssége a beindult folyamatok felismerése, kézben tartása, és a konstruktív kommunikáció, a hasznos csoportmunka szolgálatába állítása. „A csoport vezetőjének tehát azt a különleges képességet kell kifejlesztenie, hogy átélni, észlelni és szabályozni tudja nem csak a csoportrésztvevőknek (indulatáttétel), de a saját magában is (viszont-indulatáttétel) keletkező tudattalan történéseket.”(14)
57
A csoportos szupervízión gyakori ellenállási forma lehet a hallgatás. A csoport érdektelenséget mutat, nem javasol témákat, a felvetett kérdésekhez nem szól hozzá, nem mutat együttműködést. Ennek több oka is lehet, természetesen a mozgató rugók nagy része nem tudatos. Talán a vezető képességét teszik próbára, rátermettségét tesztelik, próbálgatják, mennyire bízhatják rá magukat, különösen is, ha új a vezető. Team-szupervízió esetén előfordulhat, hogy a felvetett téma érinti a hatalmi struktúrákat, ezért a csoporttagok nagyfokú óvatosságot mutatnak, kivárnak, figyelnek. Ha a hallgatás a téma megfogalmazása után jelentkezik, az is előfordulhat, hogy a csoport nem érzi magát elég erősnek, felkészültnek ahhoz, hogy a referálónak segítsen, hogy aktív legyen, fél a kudarctól, a felsüléstől. Ha a hallgatás oka nem kerül felszínre, ellehetetlenül a közös munka, ha nem veszünk tudomást a csendről, és a továbbhaladást erőltetjük, növekszik az ellenállás, a „kevésbé hallgatókat” is magával rántja a kínos feszültség: bármihez fogunk hozzá, az csak erőltetett és nehézkes lesz. Tegyük „hallhatóvá” a csendet: kérdezzük meg a csoportot, ki mit gyanít a hallgatás hátterében, miért hallgatunk, miről szól a csend ? Adjunk időt a feszültségek, szorongások felszínre törésének, - ez az idő busásan megtérül majd. Fogalmazzuk meg újra a szupervízió célját: a külső szakember segítségével, újabb megközelítési módokat keresni, viszont nem szeretnénk szakmai vagy morális döntéseket hozni, legfeljebb előkészíteni a szükséges döntéseket. Mondjuk ki, de csak a hallgatás okairól szóló válaszok türelmes meghallgatása után: a szupervízión nem érvényesülnek a hatalmi struktúrák, mindenki véleményének ugyanannyi az értéke. Mindeközben pedig nehogy megfeledkezzünk a referálóról, a téma felvetőjéről, aki könnyen úgy érezheti, jobb lett volna inkább hallgatnia, hiszen most miatta van ez az egész felhajtás. Biztosítsuk arról, hogy ha valakit valami nyomaszt, bánt, terhel, annak mindig elsőbbsége van, nem kell mérlegelnie, hogy az ő témája nehéz-e, könnyű-e a csoportnak, illik-e idehozni vagy sem. Ezt majd a csoport, a szupervizor vezetésével eldönti. Általában is igaz, hogy becsüljük meg a témát hozókat, a kérdés feltevőket, az esetről referálókat, - a bátrabbak így adhatnak mintát a nehezebben megszólalóknak is. Előfordul, hogy a csoport tagjai a referáló kollegát mértéktelenül bírálják, Bálint Mihály ebben tendenciát lát a témát felvető csoporttag izolálására. Ennek oka lehet valami személyes konfliktus, szakmai, morális nézetkülönbség, a csoport egészétől vagy egy valakitől elszenvedett személyes sérelem. Ezeket a búvópatakként fel-feltörő feszültségeket érdemes felszínre segíteni, a rejtett sérelmet, nézetkülönbséget néven nevezni, kísérletet tenni a tisztázásra, a feszültség feloldására. Egy team belső kohézióját, az alkotó munka feltételeit kevés jelenség rombolja annyira, mint a felszín alatt, suttogva terjedő félinformációk, gyanakvó megjegyzések, és az ezekből táplálkozó, rejtőzködve pusztító feszültségek. Gyakran előfordul, hogy ezekről a jelenségekről az első információt az egyéni szupervízión hallom. Mindig arra bátorítom az egyéni szupervíziót kérő munkatársat, hogy a kialakult helyzet miatti rossz érzését, elbizonytalanodását hozza felszínre a csoportos szupervízión, ott lehet ugyanis ezekkel a kérdésekkel úgy foglalkozni, hogy valami tisztázó megoldás is születhessen. Az is ismert csoportjelenség, hogy az indulat valójában a szupervizornak szól, de a vezető helyett egyik csoportrésztvevőt támadják meg. A segítő közösségben végzett szupervizori tevékenység nem örökös, és nem is határozatlan időre szóló megbízatás. A feladatot mindig egy évre vállalom. Az év végén a csoportban értékeljük a közös munkát. Ha ennek az értékelő megbeszélésnek az az eredménye, hogy folytatás következik, újra megbeszéljük a munka feltételeit, az esetleges változtatásokat, megkötjük a szakmai együttműködésünket szabályozó szerződést. Be kell vallanom, hogy ezt az éves szerződéskötést, és az évenkénti értékelést korábban, szupervizori tevékenykedésem elején, magam sem tartottam ennyire fontosnak; elengedhetetlen szükségességét a saját bőrömön tanultam meg. Akármi is a konfrontáció oka, fel kell „deríteni, hogy itt milyen átviteli szint játszik szerepet, és mi lehet a tulajdonképpeni értelmezés.”(15) Ezt követően lehet visszatérni a munkatémához. A hatékony csoportos szupervíziót segíti a téma egyértelmű megfogalmazása, és annak a csoportmunka középpontjában tartása mindaddig, amíg a témát felvető csoporttag és a csoport számára a megfelelő színtű feldolgozás meg nem történik. A szupervíziós csoport elején témagyűjtést végzünk. Fontos szempont: ami erősen foglalkoztat valakit, ami kérdésként, dilemmaként, kudarcként, 58
sikerként erős érzéseket vált ki valakiből, azt a legjobb kimondani, a csoporttal megosztani, új szempontokból is megnézni. Azt természetesen nem tudjuk garantálni, hogy minden felvetett kérdést az adott csoportos szupervízión megbeszélünk, hiszen az idő kereteket szab, de meg van az esély rá; azok a témák viszont, amelyeket nem vetnek fel, garantáltan nem kerülnek terítékre. Ne sajnáljuk az időt és a fáradságot a csoport által kiválasztott munkatéma, és a kérdést felvető csoporttag minél teljesebb megértésére. Másként fogalmazva: ne ugorjunk fejes azonnal a megoldás keresésébe. Tisztázó kérdésekkel – de nem faggatózva! – segítsük a referáló munkatársat a téma minél érhetőbb, konkrétabb, személyes érintődését is magában foglaló megfogalmazásában. A téma ilyen módon történő „megtalálása” egyrészt időt ad a referálónak a közös munkára való felkészülésre: oldja szorongásait, amelyek a többiek előtt való „kitárulkozás” érzéséből, esetleg a „kényesnek” vélt téma felvetéséből fakadtak. Másrészt a csoport „rákészülését” is szolgálja a téma lassú, türelmes, a részleteket tisztázó megközelítése: csökkentheti a csoport ellenállását, a téma lassan „érdekessé” válik, belendül a segíteni akarás, kreatív érzelmi folyamatok erősödnek meg, a figyelem egyre inkább a konkrét szituációra irányul, felidéződnek a csoporttagokban az azonos helyzetek, a hasonló szituációkhoz kapcsolódó személyes megtapasztalások. A téma feldolgozása közben arra törekszünk, hogy minél több oldalról vegyük szemügyre a kérdést; minél több gondolat, érzés, szakmai tapasztalat szólaljon meg, segítő szándékkal, tehát ítélkezés, okoskodás, kioktatás nélkül. Ezt a célt segíti elérni, ha a csoporttagok nem az előző megszólaló szavait értelmezik, magyarázzák, értékelik, hanem mindenki a maga meglátását, a tárgyalt témával kapcsolatos szakmai tapasztalatát, és a témával kapcsolatos, a megbeszélés közben keletkező érzéseit osztja meg a közösséggel. Hasznos, ha az is egyre inkább tudatosodik a csoportban, hogy az általános megfogalmazások eltávolítanak a munkába fogott téma megértésétől; az általánosságok fokozatosan csökkentik az aktivitást, megölik az érdeklődést, kioltják a figyelmet. Éppen ezért a szupervizornak egyértelmű jelzéseivel - elő kell segítenie, hogy a szupervíziós csoport résztvevői konkrétan fogalmazzanak, a témánál maradjanak, vállalják személyes érzéseiket, saját meglátásukat mondják, és egyes szám első személyben beszéljenek. A szupervizor csak nagyon ritkán bírható rá arra, hogy elméleti fejtegetéssel vegyen részt a téma feldolgozásában. Inkább azokat a mondatokat hangsúlyozom, amelyet egy-egy csoporttag már korábban kimondott, és a munka folytatása szempontjából fontosnak ítélek meg. Összegzek, egyes gondolatokat felerősítek, leejtett szálakat újra felemelek, háttérbe szorult véleményeket előtérbe hozok, kérdésekkel inspirálom a munkát. Ha valamivel, ezeken kívül, hozzá akarok járulni a téma feldolgozásához, akkor a tudományos fejtegetés helyett inkább történeteket mesélek, saját tapasztalatomból vett eseteket vagy irodalmi példákat. A történetek érzelmileg sokkal inkább megmozgatnak, elgondolkodtatnak, s nem hangoznak tantételként: mindenki egyéni módon vonatkoztatja magára őket. Az itt körvonalazódó szemlélet „arra készteti a csoportvezetőt, hogy az emberekkel kapcsolatos megfigyeléseket egyre egyszerűbben fogalmazza meg. Az ember nem vonulhat vissza a gyakran ugyancsak homályos szaknyelv mögé.” (16) A szupervíziós csoport célja tehát: válaszok szülessenek először, - s csak utána a válasz. Tréfásan azt is mondhatnám: ha az első öt percben kimondjuk a megfellebbezhetetlen igazságot, az egyetlen helyes választ, állásfoglalást, akkor nem tudok megdolgozni az óradíjamért. Természetesen többről van szó. Ahhoz, hogy egy-egy kérdés, téma, dilemma több szempontból is megvizsgálásra kerüljön, olyan módon, hogy minden csoporttag szabadon kifejtheti véleményét, megoszthatja tapasztalatát, anélkül, hogy közben kioktatnák vagy megítélnék, és közben a véleménykülönbségek is akadály nélkül felszínre kerülhetnek, ahhoz bizony először a válaszokat kell összegyűjteni, felszínre segíteni. Csak utána lehet kísérletet tenni arra, hogy - mindenek előtt a témát felvető -, és vele együtt az összes többi csoporttag is megtalálja maga számára a választ. De szóljon minderről egy történet, a történetmesélést terápiás eszközként használó, perzsa származása, nyugaton praktizáló terapeutától: Mohamed prófétáról mesélik a következő történetet: a próféta, kísérőtársával egy nagyvárosba érkezett, hogy hirdesse a tant. Hamarosan csatlakozott hozzá egy követője. „Uram! - mondta -, ebben a városban a balgaság rakott fészket valamennyi házban. 59
Lakói csökönyösek, és nem vágynak arra, hogy valamit is tanuljanak. Egyet sem tudnál megtéríteni a kőszívűekből.” – „Igazad van!” – felelte jóságosan a próféta. Kis idő múlva egy másik hívő járult, örömtől ragyogó arccal a próféta elé: „Uram! Boldog városba érkeztél. Az emberek áhítják az igaz tant, és megnyitják szívüket szavaid előtt.” A próféta jóságosan mosolygott, és ismét azt válaszolta: „Igazad van!” – „Ó, uram – szólalt meg erre kísérője -, az elsőnek azt mondtad, hogy igaza van. A másiknak, aki homlokegyenest az ellenkezőjét állította, megint csak azt mondod, igaza van. Hogy lehetne a fehér ugyanaz, mint a fekete?’ Mohamed erre azt felelte: „Mindenki olyannak látja a világot, amilyennek látni szeretné. Miért akarnám megcáfolni akár egyiket, akár a másikat. Ez csak a rosszat látja, az meg csak a jót. Mondhatod-e, hogy valamelyikük is tévesen lát? Hisz az emberek itt is, akárcsak mindenütt, egyszerre rosszak és jók. Nem mondtak nekem semmi igaztalant, csak tökéletlent.”(17) A témát hozó csoporttag szabadon válogathat a maga számára mindabból, ami gondolatként, véleményként, szakmai tapasztalatként, érzésként a csoportmunka során elhangzott. Ő maga meg is fogalmazhatja a szupervízió végén, hogy saját felvetett kérdésével kapcsolatban mire jutott, mit értett meg, milyen megoldás, válasz körvonalazódik a számára. Természetesen bármelyik csoporttag csatlakozhat a referálóhoz és elmondhatja, hogy a feldolgozott témával kapcsolatban milyen felismerésekre jutott. De nem a csoport dönti el és nem a szupervizor mondja ki a személyre szabott konklúziót. Egy-egy, az egész segítő közösséget érintő szakmai, személyi kérdésben, a szupervíziós csoport végére körvonalazódhatnak a konkrét megoldási lehetőségek, szakmai vélemények, de az ezekből fakadó döntéseket már nem itt, hanem a szervezeti rendszer megfelelő szintjén kell meghozni: vezető egy személyben, vezetőség, stáb ülés, közgyűlés, és a sor, a helyi sajátosságok figyelembe vételével folytatható. A csoportos szupervízión a tanulási folyamatra helyeződik a hangsúly. Csak remélni tudom, hogy ez az alaptétel egész írásomat áthatja. Egyszerűen szólva: hiszünk abban, hogy egy-egy téma ilyen módon történő megbeszélése nem csak azt eredményezi, hogy a kérdést felvető kollega személyesen segítséget kap gondja megoldásához, dilemmája megválaszolásához, hanem a munka során mindenki más is tanul. Nem is csak a hasonló esetekre nézve tanul meg valamit, hanem általában, mestersége, segítő hivatása mindennapos gyakorlásához kap érzelmi támogatást, szakmai segítséget. A szupervízió biztosította külső kontroll rendszeres igénybevételével erősödik a belső kontroll, a segítő rutinosabban használja az önreflexiót, s ezáltal biztonságosabban gyakorolja hivatását. Kétségtelen, hogy az a tanulási folyamat, amit a csoportos szupervízión élhetünk át - az erőteljes belső, személyes munka eredményeként -, eredményez önismereti gazdagodást is. Egyet értek a már idézett Dieter Eickevel: „…arra törekszünk, hogy a csoport tagjainak bizonyos önismeretet nyújtsunk, mégpedig indirekt úton, szigorúan mellőzve a résztvevők személyes élettörténetének analízisét…”(18) Még valamit, amiről ritkábban esik szó a szupervízióval és általában a csoportmunkával kapcsolatban: nem csak önmagunk jobb megismerésére tehetünk szert (ha csak nem hárítjuk ennek lehetőségét kézzel-lábbal), hanem egymás jobb megismerésére is. Aminek hatására szelídülhetnek az előítéletek, nőhet az egymás iránti bizalom; könnyebb lehet segítséget kérni és adni; egyszerűbbé válhat egymás másságának és a jó szándékú kritikának az elfogadása, a saját vélemény mások előtti vállalása. Tapasztalatból tudom, hogy a segítő közösségek milyen sok mindennel próbálkoznak, ami – úgy mond – „közelebb hozza” egymáshoz a munkatársakat, segíti a jó „csapat” összekovácsolódását. Fontos a képzéseken, továbbképzéseken közösen eltöltött idő, a szakmai fórumokon való közös részvételek, stáb értekezletek, a kötetlen együttlétek, a közösen megtartott ünnepek, az egyéni barátságok. Mégis, mindezek mellett – semmiképpen sem velük szembe állítva! -, egymás legmélyebb, a szakmai munkát leginkább gazdagító megismerését nem a szupervíziós csoport szolgálhatja-e a leginkább? Az a közös szakmai együttlét, ahol segítő identitásunkból, konkrét esetekhez történő hozzáállásunkból, ügyelői munkánk szakmai fogásaiból, a kliensekkel való kommunikációnkból, személyes érintődéseinkből, erősségeinkből és vak foltjainkból - jó esetben! - a legtöbbet oszthatunk meg egymással. 60
Az a segítő, aki a szupervízió kínálta tanulási folyamatról lemond, az könnyen magára marad örömeivel és gondjaival, a segítő közösségen belül elmagányosodik; szakmai munkájában kifárad, mert nem érik új impulzusok. A kötelesség még jó ideig a telefon mellett tarthatja, de mit ér az egész így?
TALÁN…
„Már nem szeretem a ’bátor’ embereket, gyanakvással szemlélem őket. Kínjában mindenki bátor… A szívós embereket szeretem, akik végül is teljesítik azt, amire vállalkoztak; s közben talán nem is olyan bátrak.” (Márai Sándor) (19)
Életem első tréningjén, amit Hans van der Geest holland kiképző szupervizor tartott Budapesten, a nyolcvanas évek elején, lelkigondozóknak, terapeutáknak, gyakran hallhattam a csoportvezetőtől egy szót: „vielleicht = talán”. Egymás esetjegyzőkönyvének megbeszélése vagy egy konkrét lelkigondozói fordulat elemzése közben gyakran elragadtattuk magunkat, amolyan magyaros virtussal: „Ezt nem lett volna szabad mondanod!” – „Ez így nem helyes!” – „Rossz helyen kérdeztél!” - „Nem jól válaszoltál!” Kiképző szupervizorunk gyakran széttárta kezeit és sokat sejtetően csak ennyit mondott: „Talán.” Lassan meg kellett tanulnunk az egy szavas instrukció jelentését: Talán igen, talán nem, - ne hamarkodjuk el a választ, ne zárjuk rövidre a kérdés megválaszolását, engedjünk utat a fantáziánknak, nézzük meg a helyzetet több oldalról is, először megérteni akarjunk, és csak utána megoldást keresni; ne legyőzni akarjuk egymást, hanem meggyőzni. A szupervíziós munkának nem az ideális és nem is az egyetlen, feltétlenül kívánatos formáját kívántam bemutatni írásomban, hanem csupán az egyik lehetséges módját, - de még így is érdemes megszívlelni záró történetünket: A rabbi áll az ablakban és figyeli az utcai járókelőket. Egyszer csak beszólít egy fiatalembert és megkérdezi tőle: „Barátom, ha egy pénzzel teli erszényt találnál az utcán, visszaadnád-e jogos tulajdonosának?” – „Habozás nélkül, rabbi!” - hangzott a felelet. – „Ostoba vagy!” – válaszolta a rabbi, és útjára engedte. Kisvártatva egy másik járókelőt hívott be: „Válaszolj őszintén, ha egy pénzzel teli pénztárcát pillantanál meg az utcán, visszaadnád-e tulajdonosának?” – A fölényes válasz gyorsan csattant: „Dehogy adnám vissza, nem hibbantam meg!” – A rabbi csak ennyit válaszolt szomorúan: „Gonosz vagy!” – A rabbi sokáig nézett ki az ablakon, míg újabb járókelőt hívott be, neki is feltette a kérdést: „Fiam, ha eléd pottyanna az utcán egy pénzzel teli erszény, visszaadnád-e a tulajdonosának?” – „Rabbi, honnan tudjam most, hogy akkor milyen lélek lesz bennem. - hangzott a válasz. De, ha ez történne velem, adja az ég, hogy a jobbik énem győzzön és visszaadjam a talált pénzt tulajdonosának.” – „Okos vagy.” – mondta neki a rabbi.
61
Adja az ég, hogy minél többször a jobbik énünk győzzön, a magunk és mások erényeiből és hibáiból, erősségeiből és gyengéiből, kudarcaiból és sikereiből egyaránt tanulni vágyó énünk, s használjuk a szupervízió kínálta lehetőségeket jól, s jóra ! Ehhez nyújthat tanulmányom némi segítséget. Talán…
HIVATKOZÁSOK 1. 2. 3. 4. 5. 6.
7.
8.
9. 10. 11. 12. 13. 14. 15.
16.
17. 18.
19.
Márai Sándor: Napló 1945-1957. Helikon Kiadó, Budapest, 1999. – 122. o. Reinhold Stecher: Hétköznapi morzsák, örök bölcsességek. Széphalom Alapítvány, Budapest, 1992. – 29-32. o. Márai Sándor: u.o. – 122. o. Márai Sándor: u.o. – 22. o. H. Faber – E. van der Schott: Praktikum des seelsorgerlichen Gesprächs. Vandenhoeck & Ruprecht, Göttingen, 1980. – 28. o. Boris Luban-Plozza: A Bálint munka fejlődése. in B. Luban–Plozza H. H. Dick Haut (szerk.): A Bálint csoportok gyakorlati kérdései. Medicina Kiadó, Budapest, 1986. – 14. o. W. L. Furrer: A Bálint-csoportok vezetőjének viszontindulat-áttételi problémái. in B. Luban–Plozza H. H. Dick Haut (szerk.): A Bálint csoportok gyakorlati kérdései. Medicina Kiadó, Budapest, 1986. – 114. o. Idézi Boris Luban-Plozza: A Bálint munka fejlődése című tanulmányában. in B. Luban–Plozza H. H. Dick Haut (szerk.): A Bálint csoportok gyakorlati kérdései. Medicina Kiadó, Budapest, 1986. – 16. o. Bánki M. Csaba: Életünk és az agy. Biográf Kiadó, Budapest, 1995. – 206. o. Erik H. Erikson: Az emberi életciklusok. in Fejlődéslélektani Olvasókönyv. Tertia Kiadó, Budapest, 1997. – 28. o. Márai Sándor: u.o. – 98. o. Bánki M. Csaba: u.o. – 212. o. W. L. Furrer: u.o. – 114. o. W. L. Furrer: u.o. – 113. o. Dieter Eicke: A Bálint csoport vezetésének kérdései. in B. Luban–Plozza H. H. Dick Haut (szerk.): A Bálint csoportok gyakorlati kérdései. Medicina Kiadó, Budapest, 1986. – 102. o. H. Konrad Knoeppel: A Bálint csoportok hatása a résztvevőkre és a csoportvezetőkre. in B. Luban–Plozza H. H. Dick Haut (szerk.): A Bálint csoportok gyakorlati kérdései. Medicina Kiadó, Budapest, 1986. – 127. o. Nossrat Peseschkian: A tudós meg a tevehajcsár. Helikon Kiadó, Budapest, 1991. – 35. o. Dieter Eicke: A Bálint csoport vezetésének kérdései. in B. Luban–Plozza H. H. Dick Haut (szerk.): A Bálint csoportok gyakorlati kérdései. Medicina Kiadó, Budapest, 1986. – 97. o. Márai Sándor: Napló 1943-1944. Helikon Kiadó, Budapest, 1998. – 167. o.
62
Az öngyilkos hívókkal kapcsolatos beavatkozás módjai két öngyilkosság-prevenciós központban Marc S. Daigle, bölcsészdoktor és Brian L. Mishara bölcsészdoktor Az öngyilkossági megelőzési központok hívóinak főként olyan önkéntesek segítenek, akiket arra képeztek ki, hogy szembeálljanak ezekkel a krízishelyzetekkel. Ez a szolgálat a beavatkozásnak ezt a folyamatát értékelte ki, hogy jobban meg tudjuk érteni a beavatkozások természetét és meghatározó tényezőit. Az öngyilkos kliensek összesen 617 hívását egy 20 kategóriás osztályozó eszközzel a segítők válaszlistájával osztályozzák. A csoportanalízis meghatározta, hogy 617 beavatkozási profil a két mód vagy stílus egyikének felelhet meg: nondirektív („Rogeriánus” - 391 hívásnál) vagy irányító (226 hívásnál). A további analízis azt mutatta, hogy a beavatkozás sajátos módja többnyire maguknak a hívóknak a jellemvonásaival, mint az önkéntesek jellemvonásaival volt összefüggésben. Az önkéntesekre épült öngyilkosság-megelőzési és krízis-beavatkozási központok Észak-Amerikában fejlődtek ki, és a világ legtöbb országában autonóm szolgálatokként az egészséggondozás előzően tradicionálisabb formáiból fejlődtek ki. A kiszolgált ügyfeleknél megmutatkozó néhány egybeesés ellenére ezt a szociálpolitikai tényt nem teljesen ismerik el, amikor a költségszakasz vizsgálatokat létrehozzák. Néhányan valóságos „kettősséget” látnak a gyakorlat két formája között, azonban az Amerikai Öngyilkossággal Foglalkozó Tudományos Társaság azt állítja, hogy az önkéntes és a hagyományos szolgálatok kiegészítőként működnek. Bár szerte a világon öngyilkos hívók ezrei vannak minden nap kapcsoltban ezekkel a központokkal, kevés olyan kutatás van, amely ezeknek a beavatkozásoknak és tényezőknek a természetére vonatkozik, amelyek befolyásolják azokat a beavatkozási módokat, amelyekben a hívók részesülnek. Annak fontossága miatt, hogy többet tudjunk az öngyilkos hívókkal kapcsolatos telefonos beavatkozásokról, ez a vizsgálat megvizsgálta a beavatkozási módok osztályozásának metodológiáját és felfedezte a különböző beavatkozási módok meghatározóit két önkénteseken alapuló, prevenciós központban Québecben, Kanadában. Néhány évvel ezelőtt néhány szakember az önkéntesek munkáját a telefonos öngyilkossági prevenciós központokban „telefonon történő tanácsadásnak” vagy „amatőr tanácsadásnak” minősítette (Barraclough és Hughes, 1987). Ez vagy azt mutatja, hogy ami az önkéntesek által a telefonos beavatkozás során történik az eltér a szakszerű tanácsadástól vagy azt, hogy az önkéntesek ugyanazt a beavatkozás-típust folytatják, mint a szakemberek, csak kevesebb szakértelemmel. Valaki feltételezheti azt is, hogy a közvetítő eszköz, a telefonrendszer eltér a szokásos mentális egészségügyi rendszerben alkalmazott szemtől szembeni megbeszéléstől, és ez önmagában eltérő beavatkozási módokhoz vezethet. Ma a telefonos beavatkozások könnyen hozzáférhetőek a legtöbb nagyvárosi kerületben bárkinek a számára, akinek azonnali segítségre van szüksége éjjel vagy nappal bármely időpontban. Az öngyilkossági prevenciós és krízis beavatkozási központokhoz érkező nagy számú hívások alapján nyilvánvaló, hogy a klienseket kielégítik ezek a kapcsolatok. Az önkéntesek rendszerint speciális képzést kapnak, hogy biztosítani tudják az önkéntes szervezet által megállapított kívánalmakat. Megtanulhatják az „aktív hallgatás” technikáját, és kiképzik őket arra is, hogy több irányítást és beavatkozást adjanak, azaz egy aktívabb szerepre, különösen azokkal a kliensekkel kapcsolatban, akik krízisben vannak. Viszont kevés kutatás van arra vonatkozóan, hogy az önkéntesek valójában hogyan ültetik át a gyakorlatba képzettségüket, amikor egyedül vannak a telefonvonalban, és szembe találják magukat az öngyilkos hívóval. Mint ahogy bármely intervenció típust nehéz pontosan leírni, hogyan haladnak ezek az önkéntesek ügyfeleik telefonon történő megsegítésében. Kezdetben az önkéntesekkel történő öngyilkossági prevencióra vonatkozó kutatások többnyire ezeknek a beavatkozásoknak a lehetséges „eredményeire”, mint fejlődésükre vonatkoztak (utalnak itt a szokásos fejlődés-kimenetel kutatási paradigmára, mint ahogy nem teljesen kielégítően Kiesler
63
említette 1986-ban.) Még ma is az irányelvek és a programok tervezőit gyakran inkább a telefonon történő beavatkozásból származó öngyilkossági arányok esetleges csökkenésének lehetősége, nem pedig fejlődésük érdekli. Ha pozitív eredményeket kaptak, akkor arra a következtetésre jutottak, a sok zavaró változó ellenére, hogy az arányok csökkenését a „jó” beavatkozás okozta. Azonban ezt a gyakorlatban különösen nehéz „kimeneteli” megközelítést a jelenlegi kutatás csaknem elhanyagolja, mivel nem nagyon informatív arra vonatkozóan, hogy valójában mi történik a telefonon történő beavatkozás folyamán. Ha az a cél, hogy megértsük a beavatkozás folyamatát, akkor közvetlenül lehet megvizsgálni a telefonos beavatkozásnak akár technikai, akár klinikai aspektusait.
A telefonon történő beavatkozás folyamata Technikai aspektusok A beavatkozás technikai aspektusaira koncentrálva a nyers adatokat vesszük a program kiértékelési perspektíva kialakításához. Ez azt jelenti, hogy az illető a szolgálatban megállapított célokból indul ki, és aztán folytatja a vizsgálatot, hogy valóságosak-e, vagy hogy a feladatokat megvalósították-e. Egy módszer az adatgyűjtés minőségének egyszerű ellenőrzéséből és a hívó ügyfélre vonatkozó információ regisztrálásából áll (Kolker és Katz, 1971). Mások, mint pl. McGee, Richard és Bercun (1972) megvizsgálták, hogy valójában mennyi időbe telik, hogy telefonon elérjék az önkéntes segítőt. Megállapították, hogy 19 amerikai krízis vagy öngyilkosság megelőzési központ esetében a késedelem nagyon rövid (6 másodperc), ha a központok közvetlenül hozzáférhető rendszerrel vannak jól felszerelve. Egyébként a késés 49 perc is lehet, ha a központok olyan rendszert működtetnek, ahol a segítő visszahívja a hívót, miután az üzenetet hagyott. Mindamellett az ilyen fajta kiértékeléseket nagyon kedvelik az önkéntes központok, különösen, amikor összehasonlították a mentális közegészségügyi központokkal, ahol Windle és Goodstein (1983) szerint a hivatalok egyharmada nem ad választ telefonon vasárnap, pedig törvényes kötelességük lenne. Azonban a központ technikai hatékonysága túlmegy az információgyűjtés és a reakcióidő specifikus felmérésén. Fowler és McGee (1973) felállított egy teljesebb pontkiértékelési rendszerrel történő megközelítést, amely a telefonon történő beavatkozás három lényeges feladatának felel meg: a hívóval való kommunikálás biztosítása, a hívó helyzetének felmérése, és a közreműködési terv kifejlesztése. Walfish, Tulkin, Tapp, Slaikeu és Russell (1976) is leírt egy ilyen feladat-orientált rendszert, a Walfish Krízis Megállapítás (Contract) skálát. Itt főleg a kiértékelés négy elemére összepontosítják a figyelmet: a hívó belső és külső erőforrásainak kiderítése, a közreműködéssel kapcsolatos terve vagy megállapodásra vonatkozó érzések kiderítése. Ez a két kiértékelési rendszer lényegesen összefügg kölcsönösen, mivel az általános krízis-beavatkozási elméletből jöttek létre (Russell, Slaikeu, Tapp, Tulkin és Walfish 1978). Ezek a feladattal kapcsolatos megközelítések a szerep megközelítésének (magatartási stratégiák) is megfelelnek, amelyeket kevésbé mereven Powell, Ashton és Heaton fejlesztett ki (1973). Egy másik technikai megközelítés inkább a központ működését, mint a segítőt veszi figyelembe, bizonyos irányelveket javasolva. 1969-ben Motto (majd később Motto, Brooks, Ross és Allen, 1974) fejlesztett ki ilyen irányelveket. Ezt a minimális normák rendszerét öt adminisztratív alapelv alapján szervezték meg un. szervezési irányelvek, tanácsadási irányelvek, programkiértékelés, és etikai irányelvek. A gyakorlatban 33 témát osztályozott a 0-tól (nem elfogadható) a 4-ig (kiváló). Amikor a hat öngyilkosság megelőző központban alkalmazták (Ross és Motto 1971) ez a kiértékelési rendszer azt mutatta, hogy kettő nem érte el az elismerhetőség minimális szintjét. Ezek a kevésbé megalapozott központok voltak. Másrészt, a két legjobbnak minősített központ a legrégebbi és a legmagasabb szintű volt: a realizmus jó iskolája. McGee (1974) is tíz amerikai központ felmérésében is adminisztratív megközelítést alkalmazott, de nagyobb hangsúlyt helyezett a közösségi kritériumokra: a nem szakemberek kihasználására, a szakembereknek tanácsadóként való felhasználására, a prevencióra való hangsúlyhelyezésre, a patológia fogalmának elkerülésére, a műhelymunkáiban való tagságra, és a kiértékelő kutatás
64
végzésére. Megállapította, hogy a legjobb eredmények azokban a központokban voltak, amelyek alapító ügynökségeiktől függetlenül dolgoztak. Ezeket az „irányelveket” alkalmazó kiértékelések áttekintésekor Stelmachers (1976) és Stelmachers, Baxter és Ellenson (1978) megállapította, hogy a Motto által kidolgozott rendszer túlságosan a megbízás felé orientálódott. Másrészt, McGee érdeme volt, hogy kijelentette a közösségi értékek fontosságát. Általában ezek a technikai kiértékelések túlságosan korlátozóknak tűnhetnek: nem adnak teljes magyarázatot arra vonatkozóan, hogy valójában mi megy végbe a telefonon történő közbelépés folyamatában.
Klinika aspektusok A klinikai aspektusok megközelítését jóval inkább a pszichoterápia hagyományos kiértékelései ösztönzik. A klinikai modell főképpen a „segítő” kezelési kapcsolat iránt érdeklődik, ezek a ún. Rogers féle körülmények. Lester (1970) pl. a klinikumban végzettek és az új telefonos önkéntesek által folytatott telefonon történő közbelépéseket 1-5-ig a következő dimenziókra osztotta fel: • empátia, • tisztelet, • őszinteség, • konkrétság, • önfeltárás. Ebben a felfedező vizsgálatban megállapították, hogy a klinikusok sokkal megfelelőbbek, azonban mindkét csoportot a Rogers féle elméleti modell szerint „túl alacsonynak” minősítették. Knickerbocker és McGee (1973) kutatásaikban a klinikai hatékonyság hasonló modelljét alkalmazták, és ők is megállapították, hogy sem a szakembereik, sem az önkéntesek nem teljesítettek a Rogers féle elméletnek megfelelő, elfogadhatóan magas szintet. Azonban a nem szakemberek esetében magasabb teljesítmény szinteket állapítottak meg, ezzel megerősítették Carkhuffnak (1968) a másfajta beavatkozásokra vonatkozó megelőző eredményeit. Hirsh (1981) jóval inkább az öngyilkos hívóval kapcsolatos öngyilkossági beavatkozásokra, mint az általános krízisekre való közbelépésekre összpontosította a figyelmet. Egy jóval szubjektívebb metodológiát alkalmazott a telefonos önkéntesek és szakemberek osztályozásához mind Amerikában, mind az angol központban. Beszámolt arról, hogy az önkéntesek türelmesebbek, kedvesebbek és megnyugtatóbbak voltak. A szakemberek viszont merevebbeknek, feladat- és diagnózis orientáltabbaknak tűntek. Genthner (1974) 10 „közösségre épült forró drótot” hasonlított össze arra vonatkozóan, hogyan reagáltak egy olyan hívóra, aki egy szerepet játszott, mindig azonos helyzetben. Ismételten valamennyi központot gyenge minőségűnek találtak a Carkhuff modell szerint. Genthner megállapította, hogy az „elősegítő” technikákat akkor alkalmazták, amikor a segítők közvetlenül a képességeik miatt aggódó hívóval találják szemben magukat. A szerző megmagyarázta azt a megállapítást, amikor a hívó képes arra, hogy „irányítsa” a segítőt. Másrészt, France és Kalafat (1975), valamint Kalafat, Boroto és France (1979) rámutatott arra, hogy a specifikus képzés fokozhatja az elősegítő technikák önkéntesek általi alkalmazását. A telefonon történő közbelépéseknél csak egy, O’Donnell és George (1977) kutatása mutatta a Rogersi minőségek kielégítő szintjét. Hasonló eredményekkel Carothers és Inslee (1974) rámutatott, hogy az empátia szintje alacsony a telefonos interakcióknál (mint bármely nap mint nap történő kölcsönhatásnál) azonban ezek önkéntes, és nem szakszerű szolgálatok, amelyeknek előnye, hogy ingyenesek és mindig hozzáférhetőek. D’Augelli és munkatársai (1978) megpróbáltak működőképesebb klinikai konstrukciókat felhasználni kutatásaikban, és kifejlesztgették a segítő verbális válaszok gyakorlatának rendszerét, három kategóriával (és nyolc alkategóriával): • Folyamatos válaszok (tartalmas, hatásos)
65
• irányító válaszok (zárt kérdés, nyitott kérdés, hatás, tanács) • önbeszámolós válaszok (sajátmagának belevonása és felfedése). Ezt a rendszert alkalmazva a szerzők megállapították, hogy az önkéntesek egy egyetemes „segítő vonalon” túl közvetlenek voltak és nem alkalmaztak elég nyitott kérdést. Crocker (1985) megpróbált a tettető hívóra vonatkozó vizsgálatában más dimenziókat hozzáfűzni: beszélgetési idő, verbális válaszok (nyitott kérdések a zártakkal szemben, reakciók, tanácsok); és a megértés szintjei, valamint problémamegoldás és elfogadás. Általában a központ kiképzési modelljének megfelelően túl sok hézagot talált a teljesítésben. Echterling, Hartsough és Zarle (1980 ) a Rogersi modellekből továbbmenve kifejlesztettek egy összetettebb rendszert: a krízis hívás kölcsönhatási formulát, amely a telefonos dolgozók 19 magatartását osztályozza. Az eredmények azt mutatták, hogy volt a beavatkozásban egy időleges dimenzió. A skála a kommunikáció négy különböző szakaszát különböztette meg: segítő atmoszféra kialakítása, a krízis felmérése, hatás integráció, és problémamegoldás. Az itt osztályozott „magatartásokat” azonban már úgy tűnik, dokumentáltuk. Slaikeu (1984), aki az összes krízis beavatkozás típusokkal foglalkozott, egy hasonló pszichológiai elsősegély kódolási kézikönyvet javasolt, amelyet fel lehet használni a telefonon történő beavatkozások vizsgálatához. Egészében véve, láthatjuk, hogy sok kutató a Rogersi skálákat alkalmazta, amelyeket kívül álló megfigyelők, Truax és Carkhuff (1967) fejlesztettek tovább, és feltételezték, hogy ezek a minőségek a krízisbe való beavatkozás kulcshelyzeteit mérik. Valójában, nem az összes felmérés mutatta azt, hogy az önkéntesek kielégítő minősítést kaptak, bár a legtöbb központban a szakértelem minimális szintjéről számoltak be. Mind a klinikai mennyiségekre, mind a technikai hatékonyság modelljére vonatkozó felmérések kutatása azoknak a minőségeknek vagy feladatoknak az előzetes modelljére épültek, amelyek az összes beavatkozás során a legjobbak voltak. Azonban a vizsgálatok gyakran figyelmen kívül hagyták azt, hogy a hívók tényleg öngyilkosok voltak-e, és hogy alkalmazták-e a „jó beavatkozások” kritériumait a krízis nagyságára való tekintet nélkül. Úgy éreztük, hasznos lenne megpróbálni megérteni a beavatkozás természetét bármely előzetes megítélés nélkül arra vonatkozóan, hogy mi a legjobb, és specifikusan az öngyilkos hívókra összpontosítva figyelmet. Ebből az áttekintésből láthatjuk, hogy öngyilkos hívókkal kapcsolatos telefonon történő beavatkozások területét még nem vetették alá olyan széleskörű kutatásoknak, mint a pszichoterápia és a tanácsadás területét. Ráadásul erre a témára vonatkozóan kevés kutatás van. A pszichoterápiában és a tanácsadásban már sikeresen alkalmazzák a mennyiségi, leíró módszereket. Azonban úgy éreztük, hogy ezek a módszerek nem tekinthetők szükségszerűen alkalmazhatóaknak az önkéntesekkel történő telefonos beavatkozásoknál. Ezért kifejlesztettünk egy eredeti empirikus megfigyelési és beszámolási módszert arra vonatkozóan, hogy mit csinálnak az önkéntesek telefonon történő beavatkozásaik folyamatában. Az volt a célunk, hogy ennek a folyamatnak objektív mérését hozzuk létre, osztályozzuk ezeket a méréseket, és megvizsgáljuk a különböző beavatkozási módszerekkel vagy „stílusokkal” kapcsolatos tényezőket. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy vajon a beavatkozás stílusa az önkéntesek jellemvonásainak funkciója vagy a hívók természete ill. az öngyilkossági krízis mértéke szerint változik-e.
Módszer Alanyok Ennek a vizsgálatnak a résztvevői két kanadai öngyilkossági megelőzési központ (Montreal és Sherbrooke, Québec) önkéntesei voltak. Mindkét központot kizárólag öngyilkosság megelőzési centrumnak azonosították, és így csaknem kizárólag az öngyilkos klienseket szolgálták. Az első központ egy fővárosi körzetben helyezkedik el, és napi 24 órát van nyitva, egy héten 7 napon. A legtöbb munkát a szervezet önkéntesei látják el, különösen a telefon szolgálatot. A többi terület az iskolai öngyilkosság megelőzési programokat, az öngyilkos kliensek nyomon követését, az elhunyttal kapcsolatos, öngyilkosság utáni beavatkozásokat és a szakemberek valamint a nem szakemberek
66
kiképzését foglalja magába. A szervezet önkéntesei által adott időre vonatkozóan a telefonszolgálat 1990-91-ben 23.790 órát teljesített, ami 18.852 telefonos beavatkozás (átlag 52 hívás naponta). A beavatkozások teljes száma 38%-os növekedést mutatott az előző évvel összehasonlítva. Másrészt a Sherbrooke központ csak hétfőtől szombatig, reggel 8-tól 24 óráig van nyitva. Más időpontokban van egy „feljegyző” központ, amely általános információt ad a hívóknak. Sherbrookban az önkéntesek 3.936 órát fordítottak telefonszolgálatra ugyanabban az évben: 2.587 telefonon történő beavatkozás történt (átlag napi 8 hívás). A szűrés után az önkéntesek legalább 32 órás képzést kaptak az öngyilkossági krízis természetére vonatkozóan, valamint azzal kapcsolatban, hogyan segítsenek telefonon keresztül. A képzés szerepjátékokat foglal magába és hospitálás követi, amíg úgy nem ítélik meg, hogy már készek arra, hogy egyedül működjenek. A két központ valamennyi általános önkéntesével kapcsolatban vagyunk, akik felügyeletüket befejezték. Azok közül, akikkel kapcsolatban vagyunk 145 (95%) adta személyes beleegyezését, hogy részt vesz a kutatásban, és végül is 110-et figyeltünk meg. Az összes önkéntes közül, aki egyetértett azzal, hogy részt vesz a vizsgálaton nem mindegyiket vizsgáltuk meg, a szabadságon lévő vagy beteg önkéntesek változó munkaterve és a vizsgálat kiegyensúlyozott időmintája miatt. Az önkénteseket tájékoztatták arról, hogy valaki lehallgathatja kutatási célból néhány hívásukat, azonban a teljes névtelenséget fenn kell tartani. A megfigyelt önkénteseknek ez a vizsgálati mintája csaknem azonos jellemvonásokkal rendelkezett, mint a két központ valamennyi önkéntesének teljes népessége. Főleg nők voltak (59%), átlagos életkoruk 32 év volt, 17-70 évesig terjedően, és csaknem újak voltak a telefonon történő közbelépés területén. A kliensek a prevenciós központok 263 hívója közül kerültek ki. Érdekes megemlíteni, hogy a hívók demográfiai jellemvonásai azonosak voltak az önkéntes segítőkéivel: 59% nő volt, és életkoruk 13-72 év között ingadozott. Ezeket a klienseket gyakran „krónikusoknak” (25%) tartották, azaz a hosszú időn át gyakran hívók, visszatérő problémákkal jelentkeztek. A hívás pillanatában gyakran írtak fel nekik előzőleg pszichotropikus gyógyszereket (52%) vagy már vizsgálta őket mentális egészségügyi szakember (60%). Fontosabb az, hogy a hívóknak 71%-a számolt be előzetes öngyilkossági kísérletről, és átlagos öngyilkossági kockázatukat 4,4-nek értékelték ki egy 8 pontos kiértékelési skálán (1 = minimális). Ezekből az adatokból azt a következtetést lehet levonni, hogy a mentális egészségügyi szolgálati klienseivel kapcsolatban a fent említett egybeesés eléri a 60%-ot. Másrészt, más ellátás nem volt szükségszerűen hozzáférhető, hogy választ adjon az öngyilkossági prevenciós központok klienseinek éjjel-nappal jelentkező problémáira. Ez nem azt jelenti, hogy az öngyilkosság egy bizonyos krónikusságával vagy mindent áthatóságával nincs mit tenni, sem azt, hogy az öngyilkosság inkább néha egyéni értelmezés.
Segédeszköz A telefonon történő meghallgatás beavatkozásokat egy speciálisan erre készült készülékkel végezték. Ez lehetővé tette egy távoli területről az észrevétlen lehallgatást a prevenciós központ beavatkozási vonalain bármilyen jel nélkül.
Az eljárási folyamat mérése A beavatkozási technikák felismerésére és számlálására a segítők válaszlistáját használják fel, amely egy olyan eszköz, amelyeket úgy terveztek meg, hogy a gyakorló önkéntes 20 felsorolt technikát alkalmazhat az öngyilkos hívóval kapcsolatos beavatkozás során. Ez az eszköz a sok különböző pszichoterápiai megközelítésnél alkalmazott 36 jól ismert technika alaposabb leltározásával az előző tesztekből származik. Ezek a technikák is „verbális válaszmódok”-nak tekinthetők, amelyek az ezen a területen a gyakorlatos önkéntesek által alkalmazott legkönnyebben megfigyelhető viselkedések.
67
1. Csend 2. Befejezetlen gondolat 3. Tájékozódó/ vizsgálódó/ kutató 4. Elfogadás 5. Megnyugtatás 6. Jóváhagyás 7. Szándékos félreértés 8. Moralizálás 9. Visszautasítás 10. Reflektálás 11. Tájékoztatás/ javaslat/ tanács 12. Fenyegetés
13. Tájékoztatás/ javaslat/ tanács 14. Fenyegetés 15. Tisztázás / magyarázat 16. Nagyon alapos magyarázat 17. Egyéni tapasztalat 18. A kívülálló személyre utalás 19. Kivetítés 20. Tájékozódás a segítőről. 1. táblázat
A segítő válaszok meghatározásai A hívó két kijelentése között a segítő csendet tart fenn. Szünetek a segítő mondatának közepén, hogy megerősítse a hívót abban, hogy folytassa a mondandóját. Mindenfajta technika, ún. olyan kérdések, amelyek egy sajátos irányból jövő hívást akarnak betájolni vagy egy problematikus aspektust vizsgálnak meg. Rövid, nem közvetlen kijelentések, (hüm, ühüm, értem, folytassa,) ami a hívó elfogadását mutatja. Olyan kijelentések, amelyek csökkentik a hívók szorongását. A hívók magatartásának szelektív jóváhagyása. A hívók kijelentéseinek szándékos félreértése, hogy javítsák a kommunikációt. Közvetlen utalás a morális vagy etikai magyarázatokra. A hívó hibás, negatív vagy eredménytelen kijelentéseinek visszautasítása. Az érzésekre való klasszikus reagálás, de egyszerű vagy szelektív újbóli kijelentések. Specifikus információ adása, javaslat a lehetséges alternatívákra vagy közvetlen tanácsadás. Nagyon parancsoló kijelentések, hogy állítsa le a cselekvés folyamatát („Hagyja abba ennek a gyógyszernek a szedését”, vagy „Több segítséget nem adunk”). Ugyanaz, mint a 11-ben de a kommunikációs folyamat folytatásának procedúráján belül. Ugyanaz, mint 12-ben, de a kommunikáció folyamatának folytatásán belül. Megpróbálni tisztázni, mit mondott a hívó, vagy több értelmezést adni. Pszichodinamikus magyarázat. A segítő személyes tapasztalatára való utalás. Mások tapasztalataira való utalás. Felkérés, hogy a hívó egy eltérő időpontban kérje ki valaki másnak a véleményét. Specifikus információ adása a segítőről. (név, életkor, érdeklődés).
Először két egymástól független megfigyelő egy előtesztet végzett a felderítő 36 technikai skálával. A megfigyeléseik analízise kimutatta, hogy egynél több kategóriát alkalmaztak ugyanahhoz a megfigyelt verbális módhoz. A tesztek alapján egyszerűsítettük a műszert. A végső skálának csak 20 kategóriája van (lásd 1 táblázat), amely két újat is tartalmaz: a 13. tájékoztatás (javaslat) tanács, és a 14. a fenyegetés. Ezek a kategóriák tartalmazzák a beszélgetés vezetési tevékenységet is, és leírják, hogy rendszerint mit csinálnak az önkéntesek a hívóval való lehallgatási kapcsolat fenntartásának folyamata során. Például: „Beszéljen hangosabban, nem hallom” (javaslat), vagy „Kérem ne káromkodjon, mert leteszem a telefont” (fenyegetés).
Eljárás
68
Az ebben a feladatban résztvevő öt megfigyelő mindegyike egyetemi hallgató vagy pszichológiai vagy szociális munkában jártas volt. Kezdetben 3 órás hivatalos képzést kaptak a kutatási metodológiára vonatkozóan. A kiterjedt utánképzés az aktuális hívások meghallgatásából és az eredmények összehasonlításából állt, amit addig folytattak, ameddig el nem érték az arányok közötti megbízhatósági megfelelő szintjét. Az adatgyűjtést két különböző időszakban végezték: 1988-ban a montreali öngyilkosság megelőzési központban és 1990-ben, ugyanebben a központban és a sherbrooki központban. Minden egyes megfigyelő az első vonalon valamennyi beavatkozást lehallgatott a 4 órás műszak folyamán. A megfigyelők annyi különböző műszakot hallgattak le, amennyit lehetséges volt, számításba véve az ütemtervet, hogy olyan sok résztvevőt foglaljon magába, amennyit lehetséges, és a nap valamennyi időszakát és a hét valamennyi napját is magában foglalja (azaz a montreáli központban 24 órát, egy héten 7 napot). A megfigyeléseket úgy végezték, hogy az önkéntes nem vette észre. A központok etikai bizottsága jóváhagyta a hívások meghallgatását, amely gyakran az önkéntesek felügyeletének része volt, de megtiltotta a hívások felvételét. Váltott műszakban a megfigyelő lehallgatta az összes hívást a segítők és a hívók között, csak ritka esetben utasítva vissza a hívásokat, pl. rossz szám vagy a központ adminisztrációjának újrahívása esetén (pl. a személyzet egyik tagjának hívása esetén) vagy ha nem volt öngyilkossággal kapcsolatos. Minden hívásnál minden választ azonnal sorrendben bekódoltak, a segítők válaszlistájának felhasználásával a 20 előre meghatározott kategória egyikébe. Azonban az öngyilkos hívók kijelentéseit a beavatkozás folyamatának vizsgálatakor nem elemezték. Elemzésünk a segítők válasza, valamennyi önkéntes kommunikációja volt, amely a két fél közötti kommunikáció során történt, mint ahogy Reid (1978) meghatározta. A telefonösszeköttetésben csaknem valamennyi önkéntes kommunikációja rövid volt, és csak egy előre meghatározott kategóriába illett. Ritka esetben úgy tűnt, két technika-típust alkalmaztak a felmérés azonos egységén belül, de az egyik volt túlsúlyban. A későbbiek során a skálán választott kategória nem változott, tekintettel a beavatkozások során történő gyors lépést, és az ismételt meghallgatás lehetőségét is.
A minősítés megbízhatósága Egészében véve a segítők válaszlistája megbízható eszköznek bizonyult a verbális magatartások minősítéséhez. Az ebben a vizsgálatban megfigyelt 617 hívó közül 117-et (19%) kódolt be egy vagy több megfigyelő abból a célból, hogy megállapítsa a minősítés megbízhatóságát. Ez a 117 hívó 11,95 arányt képviselt, amelyre vonatkozóan két egymástól független megfigyelő 0,86 átlag megegyezést ért el (K= 0,80). Ezek közül a hívások közül 45-öt kódolt egy harmadik megfigyelő, aki átlag 0.79 megegyezést ért el (K = 0,71). Különbségek főleg öt kevésbé kihasznált kategóriában fordultak elő, összesen csak a teljes osztályozás 1%-át téve ki. A hívások megfigyelőinek adatgyűjtése után egy másik kutató a két központ adatbázisaiból kapott információkat mind az önkéntes segítőkre, mind az öngyilkos hívókra vonatkozóan feldolgozta, a demográfiai és a szituációnak megfelelő jellemvonásokat illetően.
Eredmények A telefonon történő közbelépések leírása A 20 kategóriás segítők válaszlistáján a megfigyelt 617 hívás 66.953 minősítést hozott létre. A 2. táblázat minden kategóriára vonatkozóan mutatja a válaszok összes számát kategória szerint. Tekintettel arra a tényre, hogy a telefonhívások 1-10 percig tartanak, ezek az összeredmények befolyásolhatják a beavatkozási stílusok összesítő leírását a hosszabb hívások nagyobb hatása miatt. Ezért minden egyes kategória kihasználási százalékát elkülönítve számolták ki a 617 hívás mindegyikére azért, hogy minden hívásra azonos súlyt fektessenek. A 2. táblázatban a 2. oszlop hívásonkénti általános kihasználáson alapuló kiszámolt százalékok átlagértékeit mutatják. Mi itt 69
beszámolunk a két egyesült központ összes adatával kapcsolatban átfogó megállapításokról (508 hívás a Montreáli Központban és 109 Sherbrookban). Ez a döntés abból következik, hogy néhány eltérést találtak a két központ eredményei között. Ezek az eltérések nem a kutatás elsődleges céljával voltak kapcsolatban, ami a beavatkozás specifikus stílusainak kutatása (csoport analízisen keresztül). 1. Csend 2. Befejezetlen gondolat 3. Tájékozódás/ vizsgálódás 4. Elfogadás 5. Megnyugtatás 6. Jóváhagyás 7. Szándékos félreértés 8. Moralizálás 9. Visszautasítás 10. Reflektálás 11. Tájékoztatás/ javaslat/ tanács 12. Fenyegetés 13. Tájékoztatás/ javaslat/ tanács 14. Fenyegetés 15. Tisztázás/magyarázat 16. Nagyon alapos magyarázat 17. Egyéni tapasztalat 18. A kívülálló személyre utalás 19. Kivetítés 20. Tájékoztatás segítőről Összesen 2. táblázat
148 50 15,447
0,23 0,09 25,68
1,00 0,51 12,65
24,899 2,424 495 14 368 385 4,542 8,535
33,60 2,74 0,55 0,01 0,33 0,48 6,79 15,19
17,73 4,43 1,28 0,09 1,34 2,73 5,93 11,87
30 2,689
0,05 5,44
0,59 7,65
13 5,599 49
0,01 6,71 0,05
0,16 6,72 0,52
221 512
0,18 0,04
0,69 0,31
37 957 66,953
0,03 1,83
0,20 3,39
A 2. táblázat azt mutatja, hogy a 4. kategória az elfogadó a legjobban használt kategória (34%). A 3. kategória a tájékozódás, vizsgálódó és a 11. kategória az információ/ javaslat/ tanács következik az összes kihasználás 26 ill. 15%-ával. Egyéb válaszkategóriák jóval kevésbé gyakoriak, mindamellett a 13. kategória kihasználása: információ (javaslat) tanács, a beavatkozási „eljárásra” vonatkozóan 5% volt. Jóval kevésbé gyakran használt kategória a 12. fenyegetés és a 14. fenyegetés, amelyeket a krízisbe való beavatkozások jellemzik: „Ha nem hagyja abba a gyógyszerek bevételét azonnal hívom a mentőt” vagy „Maradjon udvarias a telefonban vagy befejezem a társalgást.”
Beavatkozási stílusok A 617 válaszprofilt a csoportanalízis alkalmazásával elemezték az SPSSx módszerrel a 20 válaszkategória értékének felhasználásával. A csoportanalízis két csoportot mutatott a beavatkozási stílusban. 9 kategóriánál a két csoport lényegesen eltérő. Ezeket a „Rogersi stílusnak” és „direktív stílusnak” neveztük el. Ugyanezt a csoportanalízist megismételtük a hívások 18%-a nélkül, amelyeket Sherbrookban figyeltünk meg, és ez azonos két stílust hozott létre, éppen ugyanazzal a 9 jelentős eltéréssel. Azon is aggódtunk, hogy eltérések lehetnek az egészen rövid hívások miatt, így ismét megismételtük a csoportanalízist csak 1 percnél hosszabb hívásokra alkalmazva. Mindkét stílusnál minden eltérő segítő válasz különböző szinten volt jelen. A 391 Rogersi stílusnak (vagy nondirektív) tekintett hívásnak lényegesen magasabb átlagos kihasználása volt 3 kategóriánál:
70
4. elfogadó, 6. jóváhagyó és a 2. kategóriában, megerősítő. A direktív stílus több jellemvonása volt: 3. tájékozódás (kivizsgálás), 11. információ, tanács, 10. reagálás, 13. információ, tanács, 20. a segítőről való tájékozódás, és a 9. a visszautasítás. Csak ezt a 9 kategóriát lehet megkülönböztetni a két beavatkozási stílus között. Mindamellett ez a 9 kategória az ebben a vizsgálatban előforduló valamennyi beavatkozás 90%-át képviseli.
A beavatkozási stílusok meghatározói Abból a célból, hogy kiderítsük milyen tényezők függnek össze a telefonon történő beavatkozás stílusával, megkülönböztető analízist folytattunk azért, hogy meghatározzuk, hogy a segítőknek és a hívóknak milyen jellemvonását kellett alkalmazni ahhoz, hogy a 2 beavatkozási stílus között különbséget tudjunk tenni. A hívó jellemvonásai 13 változót tartalmaznak: nem, életkor, beszélt nyelv (francia vagy angol), a depressziós hangulat szintje (1-től = nincs, 5-ig), rövid időtartamú öngyilkossági sürgősség (1-től = alacsony, 9-ig = nagyon magas kockázat), jövőbeli öngyilkossági kockázat (1-től = alacsony, 9-ig = nagyon magas kockázat), krónikusság (gyakori hívó), gyógyszerhasználat (pszichotropikus gyógyszerek), öngyilkosság tervezése (1-től = nincs, 6-ig = kész terv), esetleges pszichotikus állapot a hívás alatt, mérgezettség a hívás alatt, mentális egészségügyi szakemberrel kapcsolattartás, és megelőző öngyilkossági kísérlet. A hívókra vonatkozó adatokat valamennyi olyan személyre vonatkozóan gyűjtötték össze a segítők, akik a központokat hívták, kivéve a „depressziós szinteket”, amelyeket a szubjektív minősítéseken alapuló hívás során kutatók értékeltek ki. Az adatokat a szisztematikus információ központi feljegyzéseiből nyerték a hívókkal kapcsolatosan. A speciális matematikai módszerek szerint a segítő önkéntes jellemvonásai: nem, életkor és telefonon történő beavatkozás során szerzett tapasztalatai. A hívó változói: életkor, előző öngyilkossági kísérlet, öngyilkossági kockázat, krónikusság, mérgezett állapot és orvosság használata. A segítők esetében csak a nemet és az életkor tartották meg. A számítások alapján a beavatkozás két stílusa a hitelesnek elismert eljárással jól megkülönböztethető. Ezekből az eredményekből megállapíthatjuk, hogy a Rogersi stílusú beszélgetéseknél, egyrészt a hívók idősebbek és kevésbé veszélyeztettek az öngyilkosság szempontjából. Szintén kevesebb hívót lehetett krónikusnak vagy mérgezettnek tekinteni. Másrészt ezek a Rogersi beavatkozások valószínűbbek voltak akkor, amikor a hívók gyógyszerezett állapotban voltak, vagy előző öngyilkossági kísérletekről számoltak be. A segítők jellemvonását tekintve azt mondhatjuk, hogy inkább idősebbek és gyakrabban férfiak. A megkülönböztető eljárás alkalmazásával pontosan tudtuk osztályozni a hívások 61%-át. Így az irányító hívások 73,5%-át osztályoztuk megfelelően a Rogersi beavatkozások 53,7%-ával összehasonlítva.
Befejezés Az itt alkalmazott minőségi módszerek azokat a beavatkozási folyamatokat vizsgálták, amelyek érdekes információt adtak arra vonatkozóan, hogy mi történik az öngyilkos hívók és az önkéntes segítők között a telefonon történő beavatkozások során. Annak a ténynek a dacára, hogy nem tudtuk megmérni azokat a beavatkozásokat, amelyek etikai okok miatt történtek, mivel ez rendszerint a pszichoterápia és a tanácsadás során történt, megfigyelési rendszerünkkel megbízható osztályozásokat kaptunk. Továbbá olyan beavatkozás profilokat tudtunk létrehozni, amelyek értelmezték a két intervenciós stílust. Ezeknek a stílusoknak az azonosítása bármely előző osztályozási rendszer nélkül valósult meg, mivel a csoportosítás nem ellenőrzött minta felismerési folyamattal határozták meg ezeket. Mindamellett már leírták a pszichoterápiára és a tanácsadásra vonatkozó irodalomban a két azonosítási stílushoz hasonló megközelítéseket (Hill és Corbett, 1993). Ezeknek a stílusoknak az
71
önkéntesekkel történő azonosítása azt mutatja, hogy vitatható relatív hatékonyságuk vagy specifikusságuk dacára a beavatkozási folyamat egészében véve nem olyan nagyon különbözik bizonyos „szakszerű beavatkozásoktól”, különösen azoktól, amelyeket Hill kategorizált vizsgálataiban (1986, 1989). A szakemberekkel és nem szakemberekkel történő beavatkozási stílusok hasonló globális mintáját már egy vizsgálatban előzőleg bemutatták a Hill (1978, 1986) folyamatosztályozási rendszer alkalmazásával. Azonban néhány specifikus technikát tekintve a hasonlóságok kevésbé nyilvánvalóak. Például mivel az öngyilkos hívó felé telefonon történő beavatkozások általában egy éppen fennálló krízis megoldásán alapulnak, kevés részletekbe menő magyarázat volt, amely a hosszú lejáratú bepillantótájékozódó terápiáknál megfelelőbb technika lehet. Általában, egész sok tájékozódó, vizsgálódó, kutató kérdéseket találnak, még a „Rogersi” beavatkozási stílusban is. Ez feltehetően annak köszönhető, hogy az önkénteseket arra képezik ki, hogy valamennyi hívás sürgősségét vizsgálják meg, valamint a hívó erőforrásait részletesen feltárják közvetlen kérdésekkel (pl. „Tervezi-e, hogy öngyilkosságot követ el?” vagy „Hogyan tervezi az elkövetését?”, „Megpróbált valahonnan segítséget kérni?”). Ezért a Rogersi stílusú beavatkozások is némileg irányítóak voltak, azonban jóval inkább nem irányítóak, mint a direktív stílusú beavatkozások. Érdekes megjegyezni, hogy a beavatkozások egyes kategóriái azt mutatták, hogy gyakran nem tekinthetőek megfelelőnek a hagyományos tanácsadási technikáknál. Például a segítők 221 esetben számoltak be saját személyes tapasztalatainak egyikéről. Néha ez olyan kijelentéseket foglalt magába, aminek az volt a célja, hogy egy empatikus kapcsolatot hozzon létre (pl. „Nekem is volt egy nehéz válásom”), máskor pedig arról beszélgettek, hogy a segítő hogyan birkózott meg hasonló problémával (pl. „Amikor kiborulok, rendszerint felhívom az egyik barátomat, és elmegyek otthonról”). Másrészt, az olyan beavatkozásokat, mint a „moralizálás”, visszautasítás” és „fenyegetések” nyilvánvalóan ellenzik az önkéntesek kiképzési programjaiban a két központban. Mindamellett, előfordulnak ezek a válasz típusok, bár nem gyakran. Következésképpen érdekes lehet ezeknek a válaszoknak, a szövegösszefüggéseinek és az ilyen válaszokra adott reakcióknak a minőségi elemzése. Az önkéntesek szűrővizsgálaton esnek át képességeik kiválasztási folyamatában. 32 óránál több kiképzésen kell keresztülmenniük, és azután ellenőrzik őket beavatkozásaik során, amíg úgy nem tekintik őket, hogy „készek” arra, hogy egyedül vegyék a hívásokat. Ezeknek a központoknak az önkéntesei megtanulják, hogyan becsüljék fel a kockázatot és a sürgősséget, megtanulják, hogyan segítsenek, amikor valaki orvosi szükségállapotban van, és példákat mutatnak be arra vonatkozóan, hogyan kell kezelni bizonyos hívás típusokat. Kiképzésük azonban nem tanít meg egy bizonyos specifikus beavatkozási stílust. Valójában, eredményeink azt mutatják, hogy a megfigyelt beavatkozási stílusok (amelyek nem tekinthetők „pszichoterápiai” tájékozódásnak) inkább az egész jellemvonások működésének és a hívók tapasztalatainak tekinthetők. Úgy tűnik, hogy az önkéntesek a hívó személytípus vagy a hívónak a hívás idején fennálló helyzetének természete alapján alkalmazzák telefonos „tanácsadási” ismeretüket. Valójában „válasz” osztályozási rendszerünk a hívó és a segítő közötti kölcsönhatások e folyamatának elismerésének tekinthető. Az önkénteseknek ezekhez a helyzetekhez való igazodása, saját hajlandóságukra való tekintet nélkül, hogy bizonyos stílust alkalmazzanak, a képességeikben megmutatkozó rátermettségük jele lehet, hogy alkalmazkodjanak a hívók krízisének természetéhez. Tehát, folyamatvizsgálatunkban a hívók jellemvonásainak jelentősége specifikus lehet a krízishelyzeteknek megfelelően, és a pszichoterápia vagy a tanácsadás kevéssé visszaható „reaktív” helyzeteiben nem szükségszerűen ismétlődik meg. Másrészt, figyelembe kell venni, hogy a segítők esetében csak 3 változó állt rendelkezésünkre a megkülönböztető analízisük során a hívók 13 változójával szemben. Ez lehetőséget ad arra, hogy hiányozzon a hívók néhány fontos jellemvonása, még akkor is, ha végül a háromból kettőt megtartottunk. Ugyanakkor a hívók 13 jellemvonásából csak hatot tartottunk meg. Ezt megelőzően a hívók jellemvonásai a beavatkozások kimenetelével függtek össze. A vizsgálat hasonló hívó-jellemvonásokat alkalmazott, hogy megvizsgálja a specifikus beavatkozási stílusokkal való kapcsolataikat.
72
Ez a vizsgálat azt is megmutatja, hogy azoknak a nehézségeknek a dacára, hogy élő beavatkozásokat vizsgáltunk anélkül, hogy ezeket fel tudtuk volna jegyezni, ezt a feladatot sikeresen végrehajtottuk. Egy egyszerű és megbízható „műszer”, a segítők válaszlistájának alkalmazásával jó leírást tudtunk adni a két öngyilkossági megelőzési központ önkénteseinek telefonon folytatott beavatkozásairól. Ha le tudtuk volna jegyezni, és újra analizálni tudtuk volna ezeket a beavatkozásokat, nem szükségszerűen emelkedett volna megfigyeléseink minősége. Érdekes lett volna viszont bizonyos beavatkozások összefüggéseinek részletes minőségi elemzése, hogy jobban megértsük telefonos önkéntesekkel történő alkalmazásokat. Úgy érezzük, hogy az itt közölt mennyiségi megközelítés sikeres és ésszerű módja egy nehezen megközelíthető jelenség vizsgálatának: a telefonon történő beavatkozás során a segítő és a kliens közötti kommunikációnak. Ez a megközelítés rávilágított a megkülönböztető analízis által, a hívó jelentőségére a kommunikációban is, a segítő sajátos beavatkozási stílusára gyakorolt hatására is. Az általunk alkalmazott metodológia nem mutatja a telefonon történő tanácsadás teljes bonyolultságát, mindamellett objektív megközelítési módot ad ezekhez a kölcsönhatásokhoz, anélkül, hogy túl sok előző véleményt használnánk fel. Folyamatban lévő kutatásunkban a következő cél az, hogy megnézzük alkalmas-e ez a metodológia a telefonon történő tanácsadás technikái és beavatkozások hatékonyságának eredményfelmérései közötti kapcsolat vizsgálatára.
Suicide and Life-Threatening Behavior, Vol. 25. Summer, 1995 (The American Association of Suicidology)
A „krónikusokról”, ahogy egy kezdő versenyző látja
Amikor először ülsz a telefonhoz, már sokat tudsz róluk. A hospitálások alkalmával, sőt az első stábokon is őket hallottad a legtöbbször. Tudod, hogy nagyon vigyázni kell velük, mert veszettül dörzsöltek, ha nem figyelsz, egy szempillantás alatt kiforgatnak a bőrödből. Azonnal lefülelnek hogy új hús vagy, kipróbálják rajtad a karmaikat, majd megkönyörülnek, s kegyesen felajánlják, hogy tanulhatsz rajtuk, majd ők segítenek neked. Aztán vigyázni is kell ám velük, nehogy magadra haragítsd őket, mert még egész éjszaka macerálni fognak. Az első nehéz körök után lassan kitapasztalod, hogy melyiknek mi a fifikája, hogy kell vele beszélni, mire kell vigyázni, mit lehet, mit nem. Lassan elfogadnak, bizalmukba engednek, bevesznek a „stábba”, most már teljes jogú „tag” vagy. Ha meghallod X vagy Y hangját, már kényelmesebben hátradőlhetsz a székben, nem kell görcsösen kapaszkodnod a telefonba, tudod nagyjából mi következik. Már az a veszélyes egy kicsit, hogy eleinte túl nagyra nőnek a szemünkben. Sokat kell agyalni, hogy lehetne „kifogni” rajtuk, „lerázni” őket, s egyáltalán, egy csomó éberség és kreatív energia megy el, miközben kevesebbet elmélkedünk azon, mit kell tenni, ha egy öngyilkossági krízis-hívás van. Márpedig a szolgálat elsődleges feladata ennek megelőzése lenne, azonban, - mivel ilyen hívás nincs minden este (sajnos vagy szerencsére) - olyan valószínűtlennek tűnik, hogy bármikor megszólalhat a telefon ez ügyben. Elméletileg persze fel vagyunk rá készülve, de a valóságban sokkal inkább számolunk egy-egy csörgés alkalmával a krónikus hívó bejelentkezésével, mint bárki máséval. A későbbi veszély (még mindig a kezdő szemével) a sikerélmény, majd meg a rutin problematikája. Élmény, hogy XY, ez a „hírhedt” krónikus megkedvelt, nem kekeckedik velem, egész jókat tudok vele beszélgetni. S már-már a rutinnál tartok, hogy lassan két horkolás között is jól el tudok vele beszélgetni, tudom már az ismert fordulatokat, mire mit kell mondani, ez igazán nem ráz. Megint csak 73
az éberségre apellálnék, s nemcsak a krízishívásokra való fogadókészségre gondolok, hanem magára a krónikusra is (végtére ő is ember, azaz hívó). Ugyanis lehet, hogy nem hallom meg, ha tényleg van valami baja. Lehet, hogy elfog a sötét gyanú, hogy „ezt is csak ezért mondja...”, azaz előítélet alakul ki bennem. S lehet, hogy a reménytelenség kezdi majd lassan rágni a lelkemet - bár ezt a kezdő még nem érzi -, hogy ebből már úgysem lesz énekes halott... Elfoghat a türelmetlenség, indulat, düh, unalom, csömör, fásultság. Tényleg reménytelen? A tapasztalt öreg róka-ügyelők már túlestek ezen a gyermekbetegségen, de a kezdők immunrendszere még nem elég stabil: könnyen áldozata lehetnek annak a kísértő gondolatnak, hogy „hátha én segíteni tudnék rajta”. A telefonvonal jól szemlélteti azt a sajátos kapcsolatot, hidat, ami a két ember, két lélek között létrejövő tükörkép választóvonala lehet. Ez nemcsak azt jelentheti, hogy a hívó érzéseit visszatükrözöm, azaz az ő számára világossá teszem, reflektorfénybe helyezem a mögöttes érzéseket, tényleges motivációkat. Azzal is számolni kell, hogy az ő érzései bennem megjelennek, visszatükröződnek, s ez alapján tájékozódhatok arról, hogy mi történik valójában a beszélgetésben. A saját érzéseim - jó esetben - úgy működnek, mint egy jelzőrendszer. Ebből tudom meg, hogy be akarnak húzni a csőbe, zsarolnak, palira vesznek, vagy szándékosan elbagatellizálnak valamit, amit talán túl nehéz lenne komolyan venni... Ha felismertem a saját érzéseimet, lehet tisztázni a segítő motivációkat. Miért is akarok segíteni? Öntudatlanul azonosulok valakivel, túl akarok szárnyalni valakit, jóvá akarok tenni valamit, a saját rögös utamon szerzett élettapasztalatokat akarom másokkal megosztani, netán kompenzálok valamit, avagy autoritásra való hajlamaimat élem ki a segítésben? A krónikus, visszatérő, függő, kényszeres hívók tükröt is tartanak az ügyelők elé, melyben néha megláthatjuk - ha van elég bátorságunk belenézni - saját segítő „szindrómáink” motivációit. E tekintetben még „hasznos tagjaivá” is válhatnak a stábnak, tanulhatunk a velük való küzdelmekből. C. Rogers szerint az érett, elmélyült segítő kapcsolatra az jellemző, hogy a segítő elégedetten, kiegyensúlyozottan vesz részt a konfliktusok, kritikus élethelyzetek megbeszélésében. A beszélgetés légkörét elsősorban a segítő attitűdje, viselkedése szabja meg, s a türelem, a hitelesség, őszinteség, bizalom jellemzi. A telefonos kapcsolat azonban nem lehet egyenlő a személyes segítő kapcsolattal. Vonal - határt is jelenthet. A határok, keretek szűkebbre szabottabbak. Határt kell szabni a visszatérő hívónak (vagy magamnak?). Ez különösen azokkal szemben nehéz, akik a határainkat ostromolják kitartóan, mert maguk sem találják saját határaikat, határeseti személyiség-szerkezetük problematikája nem kezelhető telefonon. (A személyiségzavar súlyosságát az adja, hogy a személyiségnek éppen azt a lényegét érinti, ami igazán emberivé teszi az embert: hogy kötődik a másik emberhez, közösségbe illeszkedik, szeretetet, elkötelezettséget, felelősséget érez a többi ember iránt. A központi problémát a szorongás, illetve a büntetés iránti érzékenység hiánya okozza, és ebből következik a tanulás hiánya, az antiszociális viselkedés és annak befolyásolhatósága. Mivel empátiára nem képes, így képtelen lesz magát úgy látni, ahogyan mások látják őt). Végül, amit a kezdő versenyző keres, hogy a stáb egységességében megtalálja saját egyéni arculatát, s hogy a stábülések csoportlégkörében fel tudja vállalni saját tökéletlenségét. Békéscsaba, 2001. október 18.
Szlávik Krisztina Irodalom: Egymás közt egymásért (Szerk: Jelenits István és Tomcsányi Teodóra). HÍD Családsegítő Kp. ,Bp. 1990. Sor.: Lelki jelenségek és zavarok. Pszichopatológiai (Csuha Cs. Klára,) HÍD Családsegítő Kp., 1995. Sor.: Családsegítés, mentálhigiéné, módszertani füzetek. „A krónikus hívó” (Regionális szakmai nap, Békéscsaba, 1997.) - Dr. Takács Vince: „A krónikus hívó” c. előadásának vázlata - Buza Domonkos: „Ki a krónikus? A hívó vagy az ügyelő? Jó kérdés” c. előadásának vázlata.
74
dεv an© a Dev i an c i a
I. A deviáns magatartás szociológiai megközelítésének módjai A chicagói szociológiai iskola Chicagóban a századforduló táján hatalmas gazdasági és társadalmi fejlődés indult meg. A fellendülés a modern nagyvárosi közegben negatívumokkal is járt. Park és Burgess szociológusok vezetésével empirikus vizsgálatokban, társadalmi-ökológiai módszerrel kezdték el kutatni a nagyvárosi jelenségeket. A város változásai befolyásolják a benne élők viselkedését és személyiségét, így a normaszegő viselkedést is.7 A chicagóiak elméleti alapvetése a pragmatizmus és a formalizmus volt. Előző szerint a tények önmagukban nem evidensek, a tudás a megfigyelő és a környezet közötti interakcióban alakul ki. A formalizmus pedig arra vezette a kutatókat, hogy a társadalmi tevékenységek struktúráit vizsgálják.8 Várostérképet készítettek a deviáns jelenségek alapján, s városnegyedeket hasonlítottak ennek segítségével össze. Az eljárásukkal bizonyították, hogy a devianciák szorosan összefüggésben állnak a lakosság életmódjával, állapotával. A társadalmi dezorganizáció tüneteit vizsgálták, a hangsúlyt a gazdasági-társadalmi tényezőkre helyezték.
Anómia elméletek Émile Durkheim Az anómia kifejezést Durkheim vezette be a szociológiába. Felfogása szerint az anómia gyors gazdaságitársadalmi változáskor lép fel, amikor még a társadalom nem képes a változások miatt keletkező jelenségek kezelésére. Az emberi vágyakat a társadalmi normák fékezik, amikor viszont ezek a normák felborulnak, átértékelődnek, akkor szabályozatlanná válik az életük, elvesztik a biztonságérzetüket, s könnyebben kerülnek konfliktushelyzetekbe. A társadalom dezintegrálódásának feltétlen következménye, hogy az egyén ugyanilyen mértékben kikapcsolódik a társadalmi életből.9
Robert K. Merton Az anómia elméletét Merton fejlesztette tovább. Szerinte anómia akkor lép fel, ha a társadalmi célok és eszközök között diszharmónia keletkezik. Az anómia az egyénekben feszültséget ébreszt, ami a deviáns viselkedés felé sodor. Ha az egyén nem képes az elfogadott célokat a megengedett eszközökkel elérni, akkor vagy a célokon vagy az eszközökön kénytelen változtatni. Az anómia foka társadalmi rétegenként különbözik: az alsóbb rétegekben nehezebben tudják a célokat a megengedett eszközökkel elérni, így nagyobb az anómia.10 Merton szerint lényegében egyetlen cél létezik: a pénz-siker megszerzése. A cél és eszköz közötti ellentmondás több módon oldható meg. Ezeket négy fő típusba sorolta: - Újításnak nevezi, mikor az egyén a célokat elfogadja, de nem a megengedett eszközöket használja (pl. a vagyon elleni bűncselekményeknél), - Ritualizmus az, mikor az elfogadott eszközöket rutinszerűen használja, de a célokat nem preferálja (példaként gondolhatunk olyan közösségre, ahol kötelező jellegű követni valamilyen ideológiát az előrejutásért cserében), - Visszahúzódás esetén a célokat és az eszközöket is elveti (gondoljunk pl. a hajléktalanokra), - Lázadásnak nevezi azt a formát, mikor új célok és eszközök érdekében veti el az előzőeket (ennek tipikus megformálója a forradalmár).
7
ANDORKA R.: A deviáns viselkedés szociológiája (Gondolat, Bp. 1974) 21.o. RÁCZ J.: Ifjúsági szubkultúrák és fiatalkori devianciák (Animula, Bp. 1989) 12.o. 9 DURKHEIM, É.: Az öngyilkosság (KJK, Bp. 1982) 197.o. 10 ANDORKA R.: id. mű 27.o. 8
75
Ez az elmélet keresztmetszeti jellegű, s az anómia nem az egyént, hanem a társadalmat, illetve annak egyes részeit, rétegeit jellemzi.11 Merton kiemeli, hogy a deviáns viselkedést ugyanazok a társadalmi mechanizmusok hozzák létre, mint a konformitást, van saját funkciója, célszerűsége. A társadalmat és a normákat egyébként erősítik a normáktól eltérőknek a szankcionálása. Az anómia és a deviáns viselkedés aránya kölcsönösen hat egymásra, egyre jobban bomlasztja a normatív struktúrát, de fel is léphetnek vele szemben különféle szabályozó mechanizmusok.12
David Riesman David Riesman a konformitás módját három társadalmi (történelmi) karakterben látta: - A tradicionális társadalmak egyensúlyát az adja, hogy a társadalom tagjai hajlamosak a hagyományoknak megfelelően élni, így ők a tradícióktól irányítottak. - A polgárosodott társadalomban már általában gyermekkorukban a célok egész sorát magukévá tették, ezt tehát belülről irányítottnak nevezzük. - Később a konformitást az biztosítja, hogy általában érzékenyek mások elvárásaival szemben. Ekkor kívülről irányítottakról beszélünk13. Ezek mellett három egyetemes típust ír le: - beilleszkedő, - anómiás, - autonóm. A társadalom változása következtében előfordulhat, hogy az eddig társadalmilag elfogadott konformitás szembe kerül a megváltozottal, ilyenkor az eddig beilleszkedőnek számító egyén az új közegben anómiássá válik.
Szubkultúra elméletek A szubkultúra szociológiai meghatározása a következő: minden országos méretű társadalmi közösségben megtalálunk olyan csoportokat, amelyeknek a normái bizonyos vonatkozásokban különböznek egymástól, s ezeket a csupán egy-egy csoportra érvényes normákat nevezzük szubkultúrának14. Sokféle alapon jöhetnek létre szubkultúrák, leginkább ismertek a következők: - nemzedéki alapon (pl. ifjúsági szubkultúrák: csöves, punk, stb.), - vallási alapon (szekták), - etnikai alapon (szeparáció), - ideológiai alapon (szélsőséges politikai elveket vallók)15. A deviáns magatartásokkal kapcsolatos vizsgálódáskor az olyan szubkultúrák kerülnek a középpontba, amelyek a létező domináns kultúra normáit nem akarják vagy nem tudják követni. E mellett a deviáns viselkedést ezek az elméletek - Mertonhoz hasonlóan - a racionalitás egy verziójának tartják. A szubkultúrában fontosak a csoportfolyamatok, hiszen kollektív problémamegoldásról van szó. Hangsúly van a szociokulturális tényezőkön is, amelyekkel szemben az egyén tehetetlen, kiszolgáltatott lehet, s ilyenkor léphet föl a deviáns viselkedés. David Matza szerint a deviáns értékek nem ellenértékek, hanem olyanok, melyek a társadalom minden tagjában megvannak, de a deviánsoknál azonban ezek az ún. földalatti értékek hangsúlyozottabbak16. A szubkulturális csoporton belül az egyénre a deperszonalizálódás a jellemző, illetve az ellentétes póluson szereplő külső csoporttal szemben pedig egyre nagyobb különbség alakul ki.17 Rácz József szerint a szubkultúrák felé a következő érzések, motívumok közvetítenek: - szociális vákuum és fojtogató kontroll, - kirekesztődés és kivonulás, - individualizáció és valahová tartozás.18
11 12 13 14
u.ott, 29.o. MERTON, R. K.: Társadalomelmélet és társadalmi struktúra (Gondolat, Bp. 1980) RIESMAN, D.: A magányos tömeg (KJK. Bp. 1973) ANDORKA R.: id. mű 13.o.
15
Például szélső baloldaliak vagy szélső jobboldaliak. Ilyen megközelítésből a skinheadek inkább ide tartozóak, mint a nemzedéki alapon alakuló szubkultúrába. 16
RÁCZ J.: id. mű 21.o. RÁCZ J.: A '80-as évek ifjúsági szubkultúrái Magyarországon (Valóság, 1990. XI.) 74.o. 18 u.ott, 74-76.o. 17
76
Konfliktus elméletek A kultúrkonfliktus elméletek azon alapulnak, hogy a viselkedésnormák összeütközése a bűnözés oka. A társadalomban különböző csoportok élnek egymás mellett, amelyeknek a viselkedésnormái és az életmódjuk eltérnek egymástól. Ennek oka a különböző szociokulturális értékeiken és az olykor ellentétes érdekeiken alapul. Ebből a szempontból nézve a különböző normaszegő viselkedéseket úgy lehet értelmezni, mint két réteg, osztály, faji, nemzetiségi vagy egyéb más csoport eltérő kultúrájának, felfogásának, értékeléseinek a konfliktusát.19 Az érték-konfliktus vagy kultúra-konfliktus elméletek látókörébe bekerült a szegény, alsó rétegek kultúrája. Parker és Kleiner vizsgálatai arról szólnak, hogy a szegénység kultúrája nem más, mint az objektív körülményekhez való alkalmazkodás módja, hogy a szegénységükből és felemelkedés reménytelenségéből adódó lelki feszültségeket elhárítsák.20
A differenciális asszociáció elmélete A differenciális asszociáció elmélete a deviáns magatartás kialakulását egyszerű tanulási folyamatra vezette vissza, amely lényegében semmiben sem különbözik a konform viselkedés megtanulásától21. Edwin Sutherland szerint a tanulás másokkal történő interakciókban, a kommunikáció folyamán valósul meg. Glaser ezen túl mutatva állapítja meg, hogy nemcsak személyes kapcsolatok útján lehet tanulni, hanem csoportokkal vagy kulturális mintázatokkal történő indirekt identifikáció útján is.22 A csoportban, - amely az egyén számára referenciacsoport jellegű - a személyiség mintegy megtanulja a bűnözést. Minél többet van ilyen közegben az egyén, annál inkább asszimilálódik. A tanulás mindenre kiterjed: viselkedésbeli technikákra, motivációkra, attitűdökre, szükségletekre, racionalizációkra.23
Tanulás és szocializáció A differenciális asszociáció elmélete figyelmen kívül hagyta az egyén pszichológiai kondícióit. Az egyén személyiségében végbemenő lényeges folyamatokat pszichológiai megközelítés nélkül nem tudnánk vizsgálni. Ilyen fontos folyamat a szocializáció, melyen azt értjük, hogy a társadalmi környezet építi, alakítja a személyiséget. A szocializáció a gyermek és a szülők közötti kapcsolatokban kezdődik. A kisgyermek személyisége először a szülőktől veszi át az alapvető viselkedésmintákat, szerepeket, itt alakulnak ki alapvető motivációi, ezeknek erőterében fejlődik ki az énje. Később a személyiség fejlődését más emberi kapcsolatok és csoporthatások is befolyásolják.24 A deviancia egy közvetlen szocializációs folyamat eredménye, csakúgy, mint a konform viselkedés. A deviancia tulajdonképpen a szocializáció valamilyen hibája vagy zavara, és a deviáns személy nem megfelelően, hiányosan vagy ellentmondásosan lett szocializálva. A szocializáció során az egyénnek a megfelelő szerep-elvárásokhoz a megfelelő viselkedést kell elsajátítania. Ennek a tanulási folyamatnak a hiányosságát, inadekvátságát gyakran az egyén pszichés működésének valamilyen zavara okozza. A szocializáció hibái e mellett összefüggésben állhatnak a közvetlen családi és emberi kapcsolatokkal, de a makroszociológiai jellemzők is befolyásoló tényezők. A gyermekkori szocializációs hiba sajátosan érzékennyé teheti a személyiséget a devianciára másodlagosan szocializáló kiscsoportok hatásai iránt.25 A kora gyermekkor szocializációja, az elsődleges szocializáció, amire a prototanulási folyamat jellemző, amiben a családnak nagy szerepe van. A családi minták öröklődése, a szociokulturális átörökítés identifikációs folyamatként zajlik le, de egy-egy minta ellenkező reakciót is válthat ki,- elutasítást. A másodlagos szocializációban az intézmények (iskolák stb.) és kortárs csoportok szerepét kell megemlíteni. A szocializáció tulajdonképpen egy állandó, permanens folyamat, hiszen az egyén élete során mindig kerülhet új
19
ANDORKA R.: id. mű 24.o. u.ott 26.o. 21 u.ott 32.o. 22 RÁCZ J.: Ifjúsági szubkultúrák és fiatalkori devianciák (Animula, Bp. 1989) 23.o. 23 u.ott 24 ANDORKA R.: id. mű 35.o. 25 u.ott 36.o. 20
77
helyzetekbe, amelyeket a régi magatartási formákkal, módszerekkel már nem lehet megoldani, új megközelítésre van szüksége.26
Deviáns minősítés (labelling - címkézési) elmélet E szerint az elmélet szerint a külső környezet ítéletétől függ, hogy mi a deviáns. Minden kor és társadalom mást és mást tartott intézményesen deviánsnak, ami nem teszi lehetővé az objektív meghatározást. Így a hangsúly nem magán a viselkedésen, hanem a társadalomnak, és az erre kijelölt társadalmi intézményeknek (pl. a törvényeket képviselő intézmények) a reakcióján van27. Ez a kapcsolódási rendszer aszimmetrikus, mert az egyénnek nincs lehetősége befolyásolni ezt, mégis interakcionista elmélet, hiszen társadalmi szinten a kölcsönhatások (társadalmi erőviszonyok) dominálnak. Becker szerint maguk a társadalmi csoportok okozzák a devianciát, azzal, hogy minősítenek, címkéznek, szankcionálnak bizonyos szabályok alapján.28 A deviánssá minősítés a társadalmi intézmények és a környezet részéről megerősíti az adott személyben azt, hogy elfogadja ezt a "címkézést" és ennek megfelelően viselkedik ezután is, tehát azonosul ezzel a szereppel29. Ezt nevezzük deviáns karriernek, amelynek tipikus "állomásai" vannak: egy probléma miatt krízisbe, válsághelyzetbe kerülő egyén deviáns magatartást gyakorol. Ekkor még normakövető mintái léteznek, csak ebben a helyzetben nem tud ezekkel élni. A következő pont, mikor a deviáns stigmát valamilyen formában elnyeri a közösségtől. Ezt nevezzük a másodlagos devianciának. Ez az egyénben is tudatosul, s rendszerint ezt az identitás-átalakulást - a diszkrimináció következményeként - más deviáns személyekkel kapcsolatba kerülvén könnyebben elfogadja, tehát az azonosulás végbemegy. Ezzel a deviancia állandósulhat a személynél, sőt, fokozódhat, annak ellenére, hogy a társadalmi kontroll a deviáns minősítéssel éppen hogy rehabilitálni, gyógyítani, reszocializálni30 akar. A deviáns identitású személyiség a konform életútra nagyon nehezen téríthető vissza.31 A személy címkézése során fő jellegzetességévé válik a deviáns minősítés és életének fő motívuma a küzdelem a stigma vagy a szankciók ellen.32
II. A deviáns magatartás fogalma, értelmezése és problémái. A deviancia típusai.
A deviáns magatartás fogalma Deviáns magatartásnak azokat a viselkedéseket nevezzük, amelyek eltérnek az éppen akkori társadalomban elfogadott normáktól. Tulajdonképpen a normáktól való eltérésről, normaszegésről van szó33. A társadalmi együttélés alapvető feltétele, hogy a közösség tagjai elfogadjanak és megtartsanak bizonyos normákat. Normának nevezhetünk minden olyan előírást, elvárást, amely valamilyen formában szabályozza az egyén viselkedését. Ezek a normák adnak támpontot a közösség tagjának, hogy a vele érintkezésbe kerülő más embereknek milyen lesz a várható viselkedése, illetve, hogy ő maga hogyan viselkedjen, mit vár el tőle a közösség többi tagja. A társadalmi együttélés normái tulajdonképpen a kiszámíthatóságot is biztosítják. A társadalomban nagyon sokféle normarendszer él. Vannak jogi és erkölcsi normák, vallási szabályok, szokások, illemszabályok, stb. A társadalom nem minden norma megszegését tekinti deviánsnak. Leginkább a jogi és az
26
Itt szeretnék Riesman által leírt modern társadalomra jellemző, kívülről irányítottak karakterére utalni, akiknél szinte "követelmény" az állandó változás. 27
ANDORKA R.: Bevezetés a szociológiába (Aula, Bp. 1992) 411.o.
28
RÁCZ J.: Ifjúsági szubkultúrák és fiatalkori devianciák (Animula, Bp. 1989) 24.o.
29
ANDORKA R.: Bevezetés a szociológiába (Aula, Bp. 1992) u.ott
30
Ez utóbbi sajnos, negatív előjellel végbe is megy.
31
ANDORKA R.: A deviáns viselkedés szociológiája (Gondolat, Bp. 1974) 40.o. 32 RÁCZ J.: Ifjúsági szubkultúrák és fiatalkori devianciák (Animula, Bp. 1989) 35.o. 33 ANDORKA R.: Bevezetés a szociológiába (Aula Bp. 1992)
78
erkölcsi normák megszegései kötöttek szankciókhoz.34 A társadalom azt a normaszegő viselkedést tekinti deviánsnak és köti szankciókhoz, amely az egyén vagy a társadalom számára károkat okoz. A szociológia többnyire csak a súlyosabb normaszegést vizsgálja deviáns magatartásokként. Feladata továbbá a deviáns viselkedések okait és következményeit alaposan és tárgyilagosan elemezni, annál is inkább, mert bizonyos mennyiségű devianciával együtt kell élni a társadalomban, a modern társadalomban talán még inkább, mint a korábbi korszakokban.35 A társadalomban a sokféle normarendszerből akadnak különfélék, amelyek egymással ellen-tétben állhatnak. Az ellentétet sok minden okozhatja, a társadalomban különböző felfogások létezhetnek ugyanarról a kérdésről.36 Mégis leginkább jellemző a különböző szociokulturális háttérből származó, a különféle ideológiai, vallási, etnikai felfogások "ütközése". Olyan is előfordulhat, hogy bizonyos büntetőjogi normákat a társadalom többsége nem ítél el.37 Ez oda vezethet, hogy a jogszabályok ellentétbe kerülhetnek az adott társadalom erkölcsi felfogásával vagy szokásaival.38 A különböző normák és az uralkodó osztály érdekei között is lehet ellentét.
A deviancia értelmezése A deviancia, mint problémás, normaszegő magatartás, és a deviancia értelmezése is történelmi koroktól, kultúráktól, az adott társadalmon belül létező csoportoktól, az uralkodó osztálytól, stb. függ. A deviancia a társadalom terméke, a társadalom (vagy annak egyes csoportjai) minősítik az egyes magatartási formákat deviánsnak vagy normakövetőnek.39 Itt szólni kell a normakövetés, a konformitás értelmezéséről is. A normáknak megfelelő viselkedésnek különböző motivációja lehet: - a konformitás az egyén szocializációja során beépült a személyiségébe, - fél a szankcióktól, amik követhetik a deviáns magatartást, - meggyőződésből cselekszik így, - a normaszegés lelkiismeret-furdalással jár.40 Nehezebb kérdés, hogy a devianciákra milyen motívumok hajtanak. A deviáns magatartást a társadalomban lévő folyamatok hozzák létre, következésképpen nem izolált jelenségről van szó. A deviáns magatartás jelenségei az egyén szintjén a szocializáció folyamatában társas interakciók és egyedi élettörténet során szuggesztív minták és primer közösségek válaszreakciói és ezek közvetítése révén épülnek be a személyiségbe. Ebből következik, hogy a deviáns mintákat el lehet sajátítani. Az egyes egyéneknél el kell döntenünk, hogy alkalmi normaszegésről, vagy habituális normaszegésről van-e szó. Társadalmi szinten fontos tényező a gyakoriság kérdése. Ameddig a társadalom tagjai nem érzik magukat érintettnek, személyükben is veszélyeztetettnek egy normaszegő magatartás által, addig azt nem tekintik deviánsnak, legfeljebb csak nonkonform magatartásnak. Ugyanakkor, ha egy deviáns magatartási forma kezd tömegessé válni egy társadalomban, elveszíti deviancia jellegét. Természetesen nem csupán a gyakoriság lényeges, hanem elsősorban annak a kérdése, hogy a társadalom tagjai mennyiben érzik érdekeiket veszélyben egy magatartási forma által. Ennek tudható be, hogy az egyénnek kárt okozó magatartást szigorúbban ítélik meg, mintha valaki az államnak okoz lényegesen nagyobb kárt.41 A deviáns magatartási formák számszerű alakulását az is befolyásolja, hogy miképpen változik a társadalom megítélése a különböző jelenségekről.42 Már Emilé Durkheim is megállapította, hogy társadalmi változások
34 35
ANDORKA R.: A deviáns viselkedés szociológiája (Gondolat Bp. 1974) ANDORKA R.: Bevezetés a szociológiába , 404.o.
36
Nem véletlen, hogy az eutanázia, az abortusz, az öngyilkosság és a halálbüntetés "támogatása" vagy "tiltása" körül ideológiai elvek miatt, vallási meggyőződésekből, vagy kulturális különbözőségekből adódóan nagyon eltérő álláspontokat hallhatunk. 37 Pl. kisebb adócsalások, vám-bűncselekmények, "kenőpénzek" adása, rokoni kapcsolatok kihasználása, de akár a tömegközlekedési eszközön való "bliccelést" ide sorolhatjuk. Természetes az is, hogy minden csoport mást utasít vagy fogad el. Pl. az idősebb korosztályból többen akadnak, akik elítélik a jegy nélküli utazást, de a szerelővel direkt számla nélkül dolgoztatnak (valószínűleg a fiatalok többsége pedig fordítva gondolkodik). 38 Az erkölcsi értékek általában lassabban változnak, mint az egyes jogszabályok, ill. nem feltétlenül élvez egyegy erkölcsi érték "jogi védelmet". 39
BÉRES Cs. dr.: Bevezetés a szociológiába - egyetemi jegyzet (kézirat) Db. 1997. 63.o. ANDORKA R.: A deviáns viselkedés szociológiája. 13.o. 41 BÉRES Cs. dr. id. mű, u.ott 63.o. 42 u.ott 64.o. 40
79
következménye, hogy növekedik a devianciára való hajlandóság, illetve, hogy olykor a deviancia csak előlegezése a jövő erkölcsének.43
A deviancia típusai, magatartási formák A bűnözés É. Durkheim a bűnözéssel kapcsolatban leírta, hogy nem létezik olyan társadalom, amelyben ne lenne bűnözés. Hogy bűnözés létezik, ezt normális állapotnak tekintette, feltéve, hogy nem halad meg egy meghatározott mértéket. A bűnt másfelől szükségesnek is tartotta, nélkülözhetetlennek az erkölcs és a jog normális fejlődéséhez.44 Szabó András a következő meghatározást adta arról, hogyan fejlődhet ki a bűnözés, mint szükségletkielégítés: az ember rendelkezik a szükségletkielégítés eszközeinek, módjának, alternatíváinak megválasztási képességével, de hogy hogyan választ, az nagymértékben függ a ténylegesen rendelkezésére álló alternatíváktól, társadalmilag adott, hozzáférhető eszközöktől. A bűnözés olyan tilalmazott viselkedésmód, amely az adott feltételekhez normálisan kapcsolódik, értelmes és racionális, mert problémamegoldó és szükségletkielégítő eszközcselekmény.45 A bűnözéssel kapcsolatos tendenciákat leginkább a bűnözési statisztikák világítják meg, amelyeknek három forrása lehet: - az ismertté vált bűncselekmények száma, amely a rendőrség adataira támaszkodik, - az elkövetők és vád alá helyezettek száma, amiről az ügyészség informál, - a jogerősen elítéltek száma, ami a bíróságoktól származik.46 Az ismertté vált bűncselekmények száma nem fedi a ténylegesen elkövetett bűncselekmények számát. A bűnüldözés előtt nem kevés bűncselekmény marad rejtve.47 A rendszerváltozásig hazánkban a bűnözési tendencia közepesnek mondható, de folyamatos emelkedést is mutat. Nehéz tényszerűen megállapítani, hogy ebből az emelkedésből mennyi az, ami "tiszta" többlet, ugyanis az évtizedek alatt a törvények is változtak, régebben bűncselekménynek elfogadott viselkedési formák elvesztették bűncselekmény jellegüket, míg új bűncselekményi kategóriák születtek. Ezenkívül még a közlekedési bűncselekmények fokozatos emelkedése is bonyolítja a kérdést. Mindenesetre megállapítható, hogy a vagyon elleni bűncselekmények jelentősebb emelkedése már a nyolcvanas években elkezdődött. E mögött részben a szegénységtől gerjesztett, illetve a vagyoni különbségek széthúzódásából adódó feszültségek állnak. A rendszerváltozás után a demokratizáló nyitás önmagában is bűnözést generáló, az életszínvonal-esés nemkülönben. Megfigyelhető az is, hogy a nyolcvanas évtizedben valamennyi településtípusban nőtt a bűnözés, de a városokban volt a legerőteljesebb. Nőtt a gyermek- és fiatalkorúak bűnözése is, amit azzal magyaráznak, hogy ekkorra nőttek fel vétőképes korba a "második Ratkó-hullámban" született gyerekek.48 A hatóságok tudomására jutott bűncselekmények száma növekedett, míg az elítéltek száma alig változott. Okai, hogy a bűnhalmazatok megszaporodtak, de a felderítési arányok pedig romlottak. A bűnözés meglehetősen erősen összpontosul a fiatalabb felnőtt férfiakra. Az elkövetők és az elítéltek száma a leghátrányosabb helyzetű rétegekben a legmagasabb. Ez igaz a fiatalkorú bűnözésre és az erőszakos bűncselekmények arányaira is.49
43
DURKHEIM, E.: A bűnözés normális jelenség , IN: A deviancia szociológiája - Szöveggyűjtemény Szerk.: Gönczöl Katalin, Kerezsi Klára (A Szociális Szakképzés Könyvtára sorozat, Bp. 1996) 44 u.ott 45 SZABÓ A.: A bűnözés társadalmi produktum, IN: A deviancia szociológiája - Szöveggyűjtemény Szerk.: Gönczöl Katalin, Kerezsi Klára (A Szociális Szakképzés Könyvtára sorozat, Bp. 1996) 46 A deviancia szociológiája - Szöveggyűjtemény Szerk.: Gönczöl Katalin, Kerezsi Klára (A Szociális Szakképzés Könyvtára sorozat, Bp. 1996) 47
Főleg a kis értékű vagyon elleni bűncselekményeknél és a kisebb testi sértéseknél jellemző, hogy számos bűntett nem válik ismertté. Természetesen ez a latens bűnözés más bűncselekmény fajtákban is meglehet, de az előzőekre a jellemzőbb. 48
KORINEK L.: A bűnözés alakulása Magyarországon és a jövőbeli kilátások, IN: A deviancia szociológiája Szöveggyűjtemény Szerk.: Gönczöl Katalin, Kerezsi Klára (A Szociális Szakképzés Könyvtára sorozat, Bp. 1996) 49 A deviancia szociológiája - Szöveggyűjtemény Szerk.: Gönczöl Katalin, Kerezsi Klára (A Szociális Szakképzés Könyvtára sorozat, Bp. 1996)
80
A büntetőjog eszközrendszere önmagában alkalmatlan a bűnözésben újratermelődő társadalmi problémák megoldására. A kényszer keretei között történő nevelés, kezelés csak esetlegesen hozhat jó és tartós eredményeket.50
Az alkoholizmus Az alkoholizmus mértékének megállapítása nem könnyű.51 Alkoholizmusnak a mértéktelen alkoholfogyasztást tekintjük, illetve az olyan személyt tartjuk alkoholistának, aki dependens, tehát alkoholfüggő, nem tudja megállni, hogy ne fogyasszon alkoholt, kényszeresen iszik.52 Az alkoholizmus társadalmi probléma, hiszen egy sor negatív társadalmi jelenségbe begyűrűzik, megtalálható a problémák hátterében, vagy maga az alkoholizmus indukálja a problémát. Elsősorban a bűnözés és az alkoholizmus, ill. a válások, a családi problémák és az alkoholizmus összefüggéseit szokták kiemelni, de az alkoholfogyasztás mértéktelensége sok esetben indukálja például a balesetek előfordulását, vagy az öngyilkosságot.53 Az alkoholisták számának megállapítása sem könnyű, pontos megállapítása nem is lehetséges. Általánosan két módszer terjedt el a körülbelüli számadatok elnyeréséhez: - Ledermann módszere, hogy az egy főre jutó évi alkoholfogyasztást elosztja a lakosság számával, majd ebből következtet,54 és alkoholizálási fokokat állapít meg, - Jellinek-képlet a májzsugorodás következtében meghaltak számát szorozza 0,60-nal és 144-gyel (a 0,60-as szorzó arra utal, hogy a májzsugorban meghaltak 60%-ánál okozhatta a betegséget az alkoholfogyasztás, a 144-es szorzó pedig a súlyos alkoholisták számára utal).55 Az alkoholfogyasztás mértéke nőtt az évtizedek folyamán, ami ebben a legveszélyesebb, hogy leginkább a mértéktelenül ivók száma növekedett. Ezt támasztják alá a statisztikai adatok arról, hogy hazánkban milyen mértékű az alkoholos eredetű májzsugorodásban meghaltak száma. Nemzetközi összehasonlításban is magasak ezek az adatok.56 Az alkoholizmus az aktív felnőttkor derekán a leggyakoribb (tehát a 30-49 év közöttieknél), és itt is elmondható, hogy nagyobb arányban vannak köztük a férfiak, mint a nők. Sajnálatos viszont, hogy egyre nagyobb a nők körében az alkoholfogyasztás57 és több az alkoholbeteg, valamint egyre fiatalabbakat érint az alkoholizálás.58
Drogfogyasztás Téves az az elgondolás, hogy a kábítószerfogyasztás csak napjainkban okoz problémát, a régi társadalmi rendszerben nem, vagy alig létezett. Ez igaz lehet a hatvanas évekre és a hetvenes évek elejére, mikor még valóban nagyon szűk körre volt jellemző az abúzus, s ez is főleg csak gyógyszerek szedését jelentette alkohollal kombinálva. A hetvenes évek második felében viszont már sokkal szélesebb körben elterjed a fiatalok körében a 50
GÖNCZÖL K.: Válság - munkanélküliség - büntetőpolitika, IN: A deviancia szociológiája - Szöveg-gyűjtemény Szerk.: Gönczöl Katalin, Kerezsi Klára (A Szociális Szakképzés Könyvtára sorozat, Bp. 1996)
51
Manapság többször is jelentek meg olyan értekezések, amelyek a lakosság 10%-át becsülik nagyivónak és rendszeresen (napi szükségletként) alkoholt fogyasztónak, amin kb. 1 millió embert kell értenünk. Talán a vita legtöbbször nem a számokon, hanem azon van, hogy ebből a tetemes nagyságú embertömegből valójában mégis hányan számítanak alkoholistának (és milyen értelemben számítanak annak: - orvosi, mentális, közmegítélés alapján?). 52
BÉRES Cs. dr. id. mű, u.ott 67.o. az öngyilkosság és az alkoholizmus összefüggéseiről lásd TEMESVÁRY B.: Szuicidológia - krízisintervenció (oktatási segédanyag) (Szeged, 1995) 68-69. o.
53
54
Ebben a módszerben sok minden okozhat pontatlanságot, pl. a kiskorúak-felnőttek aránya a lakosságban, az absztinens-keveset ivók-sokat ivók aránya eltérő lehet országonként, régióként, de akár településenként is, vagy az, hogy az illegálisan beszerzett alkohol mennyiségét szintén csak becsülni lehet.
55
A deviancia szociológiája - Szöveggyűjtemény Szerk.: Gönczöl Katalin, Kerezsi Klára (A Szociális Szakképzés Könyvtára sorozat, Bp. 1996) és lásd még BÉRES Cs. dr.: Bevezetés a szociológiába - egyetemi jegyzet (kézirat) Db. 1997. 68-69.o. 56
A nemzetközi kitekintésben érdemes még megjegyezni, hogy nemcsak itthon tapasztalat az, hogy egy-egy országnak vagy régiónak megszűnik a tradicionális alkoholfogyasztási kultúrája, s "mindent fogyasztókká" válnak. Sajnos ez a tendencia a kevésbé veszélyes sör- és borfogyasztást a tömény szeszesitalokkal "fejeli meg". 57 Pl. a 70-es évek óta beszélünk a "GYES-betegségről", amikor a fiatal anyukák magányukat, depressziójukat alkohollal kezdték el orvosolni. 58 Egyes nézetek szerint a tömény szeszesitalok fogyasztásának az emelkedésénél több tényező együtt hat: pl. divat, reklám, több a "zugivó" és a fiatalkorú az alkoholfogyasztók körében, stb.
81
kábítószerezés, s ez egy "ellenkulturális" mozgalomnak, a csöves szubkultúrának a számlájára írható. A gyógyszer+alkohol mellett megjelennek az olyan gyógyszerek, amelyekhez nincs szükség az alkohol besegítésére (Parkan, kodeint tartalmazó gyógyszerek), de tömegesen a szipózás terjed el (ragasztókat és hígítót belélegezve érhető el a hatás, aminek az elterjedését főleg a könnyű beszerezhetőségének és olcsóságának köszönhette).59 A hetvenes-nyolcvanas évek fordulójára már a fiatalok között nem ritka a politoxikomán. A nyolcvanas években a fogyasztott drogok köre nő. Szélesedik az indiai kendert termelők és fogyasztók köre.60 A kemény drogok iránti igény elterjedését mutatja, hogy egyre többen fogyasztanak házilag gyártott mákkészítményeket. Tulajdonképpen ekkorra már mindent kipróbáltak a fiatalok, amitől valamennyire is kábító, bódító, euforizáló hatást remélhettek. A rendszerváltozás idejére így kialakult egy potenciális keresleti oldal, aminek nem sokáig kellett várnia a megfelelő kínálati oldalra.61 A kábítószerfogyasztásban az utóbbi pár évben nagy változások történtek. Nemzetközileg is tapasztalható tendencia, hogy tömegesen terjedt el az extasy és a speed tabletták használata (amfetamin származékok), s minden drogot, de ezeket leginkább egyre fiatalabbak használják és egyre több nő/lány. A másik érdekes változás, hogy korábban a kábítószerfogyasztás - itthon és külföldön is - inkább a nagyobb városokban élő fiatalokra volt jellemző. Ma az amfetamin származékok fogyasztása esetén város és falu között alig tapasztalható a különbség.62 Tömeges elterjedésüket annak köszönhetik, hogy nem túl drágák, a divatokhoz adekvátan alkalmazkodnak: a techno és rave zenék gyors ritmusát a szerek felerősítik a szívritmus gyorsításával (ez okozhat életveszélyt!63), a mega-diszkók olykor több ezres tömegében individuális élményt adnak, nem szólnak bele a hétköznapokba, mert egyelőre még a fogyasztója nem marginalizálódik vagy kriminalizálódik a drogfogyasztás miatt. Valóban "ideális" arra, hogy hosszú távú fogyasztókat nyerjenek ezekkel a szerekkel.
Az öngyilkosság Öngyilkosságot követ el az az ember, aki életének saját maga vet véget. Öngyilkossági kísérletről akkor beszélünk, ha valaki a meghalás, az öngyilkosság szándékával károsítja saját szervezetét, de ennek következtében nem hal meg.64 Talán nem véletlen, hogy a modern szociológia első nagy munkája, a ma is alapműnek számító 1897-es É. Durkheim könyv az öngyilkosság vizsgálatával foglalkozik. A multivariáns analízis módszerével bebizonyítja, hogy sok tévhit veszi körül ezt a tárgykört, viszont alapvetően meghatározó a társadalmi integráció mértéke. A kutatókat máig feszíti a kérdés, hogy milyen társadalmi, kulturális és pszichés folyamatok vannak az öngyilkosságok hátterében. A meghatározó tényezők a személyiségben, a pszichés fejlődésben éppenúgy jelen lehetnek, mint a társadalmi, szociális vetületekben. A személyiség is lényegében társadalmi termék, hiszen a különféle lélektani sajátosságok társadalmi hatásokra alakulnak ki és szilárdulnak meg, amit szociológiailag vizsgálhatunk, de nem nélkülözhetjük a személyiség és a ráható interperszonális folyamatok pszichológiai ismeretét.65
59
Külön fejezetet lehetne írni arról, hogy a "hatalom" hogyan próbálta elkendőzni ezt a problémát, de egy idő után nem lehetett szemet hunyni, hiszen szaporodni kezdtek a recepthamisítások, a gyógyszertári betörések, a kórházi osztályokról a jellegzetes gyógyszerek lopása, lakótelepek építkezéseiről, cipőgyárakból tetemes mennyiségben tűntek el a ragasztók (Palma-tex), stb. És a közvélemény már ekkor több halálesetről is tudott ! 60 Ekkor már könnyű nyugatra kiutazni (és még nem is olyan drága ). "Divatos" célpont Amszterdam, Európa drog-fővárosa, ahonnan szinte semmi kockázattal nem járt kisebb mennyiségű magot hazahozni. 61 Magyarország tranzit országból cél országgá vált, s ma már mindenféle drogból megvan a megfelelő kínálat. Bárhol beszerezhetőek, igaz a kemény drogok köre még inkább csak Budapesten, egy-két nagyobb városban, valamint Dunántúl néhány városában találnak gazdára. Ennek az oka az igazán magas árak lehetnek. 62 A hatalmas, hangárszerű diszkók kiköltöztek a nagyobb városokból a főutak mellé, gyakran egy-egy falu határába. Így még azok a falusi fiatalok is közelebb kerülhettek a drogokhoz, akik eddig kissé elszigetelődve éltek. 63 A kiszáradás veszélye is nagyon nagy. Egy ilyen "beszerezett" éjszaka alatt kb. 12 liter folyadékra van szüksége a szervezetnek. Éppen ezért az ilyen szórakozóhelyeken feltűnően magas az ásványvizeknek az ára, a mosdóban a hidegvizes csap helyett "véletlenül" csak melegvizes működik stb. 64 65
BUDA B.: Az öngyilkosság (Animula, Bp. 1997) 62.o. BUDA B.: id. mű 17.o.
82
Henry és Short leírása szerint az emberi törekvések meghiúsulása frusztrációt okoz, aminek a növekedésével erősödik az agresszív indulat is. Az agresszivitás lehet kifelé vagy befelé irányuló. Ha a külső társadalmi kényszer gyenge, akkor az egyén a kudarcaiért önmagában keresi a hibát, agresszióját maga ellen fordítja.66 A személyiségben viszonylag kevés az irreverzibilis folyamat, a pszichológiai állandók szüntelen mozgásban vannak. Krízisek, traumák hatására, a megoldási minták hiányos volta, vagy inadekvát használata eljuttathatják az egyént a szuicidális szindrómához. Bakó Tihamér négy preszuicidális traumát tart jellemzőnek: - tárgyvesztés, - szégyen, - bűntudat, - narcisztikus sérelem.67 Temesváry Beáta az öngyilkosságveszélyt az alábbiak szerint csoportosította: - biológiai okok (pl. biológiai krízis, akceleráció stb.), - pszichológiai okok (pl. diszharmonikus és deviáns család, kudarcok, beilleszkedési zavarok, stb.), - szociális okok (pl. szerepváltás, szerepvesztés, normarendszer és gazdasági változások stb.).68 Bakó idézi Joseph Richman tapasztalatát: a szuicidális cselekmények mögött nagyon fontosak a családi háttérben meghúzódó folyamatok. Olyan családokat vizsgált, ahol az egyik tag öngyilkosságot követett el, s hét pontban összegezte a lehetséges jellemzőket: - a szükséges változás elfogadásának a képtelensége, - szerepkonfliktusok, kudarcok, fixációk, - megromlott családi struktúra, - affektív nehézségek, - kiegyensúlyozatlan vagy egyoldalú kapcsolat családon belül, - tranzakciós nehézségek, - hiányos krízismegoldási stratégiák.69 Buda Béla egy helyen J.D. Douglast idézve arra figyelmeztet, hogy az öngyilkosság nem egységes viselkedésforma. Minden öngyilkosságnak sajátos jelentése van az egyén és a szociális környezet vonatkozásában, tehát valamilyen funkciót tölt be, mert nem egyszerű reakció vagy dezintegrációs jelenség.70 A hazai öngyilkosság kutatások főbb megállapításait az alábbiakban lehetne összegezni: Már a múlt század elején bizonyíthatóan többen lettek öngyilkosok a református térségekben. Az első emelkedési hullám a kiegyezés utáni időkben következett be, majd a századfordulótól az emelkedés folyamatos. 1945 után az újabb emelkedési hullám 1968-tól következett be, a legmagasabb pontját 1983-ban érte el (45,9/100ezer lakos, ami csaknem ötezer főt jelentett). Napjainkban csökkenő tendencia van (kb. évi 3500 fő körül mozog).71 Az öngyilkosságok megoszlása az ország területén az utóbbi hetven év alatt csaknem állandó. Kiemelkedő megyék Csongrád és Bács-Kiskun, városok közül Szeged, Budapest és Debrecen.72 Az öngyilkosság következtében elhunytaknak valamivel több mint a kétharmada férfi. A szuicidium tentamenesek között viszont a nők gyakorisága a kiemelkedő. A befejezett öngyilkosságoknál a fiatalabbak között nagyobb a férfitöbblet, idősebbeknél emelkedik a nők aránya. Kor szerint vizsgálva, a legnagyobb számban a 40-55 éves korosztályban fordulnak elő.73 A házasok öngyilkossági arányszáma jóval alacsonyabbak a nőtlenek, hajadonok, elváltak és özvegyek arányszámainál. A házassági családállapot tehát csökkenti az öngyilkossági rizikót. Az öngyilkosság gyakoribb a társadalom kedvezőtlenebb helyzetű rétegeiben. A századforduló környékén egyes településeken az értelmiség körében volt gyakoribb az öngyilkosság, a földművesek között viszont kisebb. Egyetlen hátrányos helyzetű réteg volt, ahol magas volt a gyakoriság: a háztartási alkalmazottak.74
Mentális betegségek
66
uo. BAKÓ T.: Titkok nélkül (Cserépfalvi, Bp.) 19.o. 68 TEMESVÁRY B.: Szuicidológia - krízisintervenció (oktatási segédanyag) (Szeged, 1995) 69 BAKÓ T.: id. mű 194-195.o. 70 Az öngyilkosság pszichés háttere - esettanulmányok, Szerk.: Buda B.- Füredi J. (Medicina, Bp. 1987) 71 BÉRES Cs. dr.: id. mű, u.ott 70.o. 67
72
Volt idő, amikor Debrecen gyakorisága volt a legnagyobb, a fővárost is megelőzve, viszont ez a gyakoriság hosszú ideig változatlan maradt, míg Szeged gyakorisága drasztikusan nőtt. 73
BÉRES Cs. dr.: id. mű, u.ott. A deviancia szociológiája - Szöveggyűjtemény Szerk.: Gönczöl Katalin, Kerezsi Klára (A Szociális Szakképzés Könyvtára sorozat, Bp. 1996) 318-319.o.
74
83
A társadalmi beilleszkedési zavarok közül a mentális zavarok elterjedtségéről a legnehezebb világos képet kapni. Az egészségügyi ellátó rendszerben az előfordulás gyakorisága feltételezhetően nem a lakosság összes ilyen jellegű betegét mutatja meg. Különböző vizsgálatok alapján a skizofréniában szenvedők aránya kb. 2,5 ezrelék, a súlyosabb pszichiátriai betegségben szenvedők aránya 1-2%-ra tehetők. A neurózisban szenvedők számát nagyon magasan, 25-50%-ban állapítottak meg, de a depresszió is elég gyakori előfordulású a lakosság körében. Kérdés, hogy ilyen tömeges előfordulás esetében a neurózist devianciának tekintsük-e.75 Az évtizedek során emelkedett a betegek száma, ami talán annak köszönhető, hogy az 1965 óta létező ideggondozó intézetek76 időközben fokozatosan fejlesztették a hálózatukat, de a kórházi ágyak számát is növelték, amik hatására több beteg került be az egészségügyi rendszerbe.77 Az ideg- és elmebetegek között több a nőtlen, hajadon és elvált, ami valószínűleg annak köszönhető, hogy nehéz a betegekkel együtt élni, sokszor a család toleranciája is elfogy. A betegek között több a nő, de pl. a skizofrénia a férfiaknál hamarabb jelentkezik. A mentális betegségek többsége fiatal felnőttkorban jelentkezik, ebből adódóan az egyre idősödő korcsoportoknál egyre magasabb arányokkal találkozunk.78
III. A deviancia és a társadalmi folyamatok kapcsolata
Bevezetés Minden társadalmi együttélés feltétele, hogy a társadalmi közösség tagjai megtartsanak bizonyos normákat. A normáktól való eltérést nevezzük devianciának, de a norma és a deviancia fogalma, tárgya is koronként és társadalmanként változó. Hogy az egyént milyen belső és külső feltételek sarkallják normakövetésre vagy normaszegésre, - ezeknek az okai még inkább változóak. Szociológiai szempontból fontos meghatározás az, hogy a deviancia károkat okoz a társadalomnak, a különböző közösségeknek, a családoknak és az egyéneknek, de a deviancia általában egy akut feszültséghelyzet szorításában "teremtődik" meg, - tehát az ok és az okozat megközelítése egyaránt szükséges. A társadalom változásainak oldaláról nem közömbös kérdés az, hogy milyen tényezők (társadalmi folyamatok) befolyásolják a deviancia kialakulását, terjedését, avagy a visszaszorításának milyen lehetőségeit lehetne alkalmazni.
A társadalmi folyamatok bemutatása, értelmezése
Társadalmi rétegződés A társadalomban élő emberek különböző társadalmi pozíciókat töltenek be, amelyek alapján különböző csoportokba oszthatók, s ezek a társadalmi csoportok a társadalmi struktúrában különböző helyet foglalnak el. Ebből következik, hogy ezek a pozíciók, illetve a struktúrában található csoportok egymással nem egyenlők, így a társadalmat egyenlőtlenség jellemzi. A társadalmi struktúra rendező elve alapján megállapíthatjuk, hogy egyes egyének vagy csoportok hol foglalnak helyet pl. a társadalmi munkamegosztásban, vagy a szűkös javakhoz való hozzájutás módját és mértékét illetően.79 A társadalmi egyenlőtlenségeket tehát több kategóriában is mérni tudjuk, ezek közül a legfontosabb
75
BÉRES Cs. dr. id. mű, u.ott 72.o.
76
a debreceni Ideggondozó Intézetet 1963-ban hozták létre.
77
A deviancia szociológiája - Szöveggyűjtemény Szerk.: Gönczöl Katalin, Kerezsi Klára (A Szociális Szakképzés Könyvtára sorozat, Bp. 1996) 78 BÉRES Cs. dr. id. mű, u.ott 72.o. 79 ANDORKA R.: Bevezetés a szociológiába (Aula, Bp. 1992.) 72.o.
84
tényezők: a jövedelem, a vagyon, a munkaviszonyok, a munkakörülmények, az iskolai végzettség, a lakásviszonyok, a lakóhely környezete, a szabadidő eltöltése, az egészségi állapot, a műveltség, a családi állapot. Minden embernek megvannak a különböző szükségletei, amit többé-kevésbé képesnek kell lennie kielégíteni. A társadalmi egyenlőtlenség tulajdonképpen azt is jelenti, hogy nem mindenkinek adatik meg - különböző okok folytán - a szükségleteik kielégítése, s a fent leírt tényezők figyelembe vételével vannak előnyösebb és hátrányosabb helyzetűek. Ezeknek az ismeretében beszélhetünk deprivációról, megfosztottságról, mikor egy adott egyén vagy csoport a társadalom nagy többségéhez képest megfosztva van javaktól, lehetőségektől stb.
Szegénység A társadalmi egyenlőtlenségek leginkább tetten érhetők a szegénység témakörénél. A szegénység egyben létforma is, amelyben az egyes személyek sorsukat sikertelenségként, kudarcként élik meg.80 Oscar Lewis Sanchez gyermekei c. könyvében kifejti, hogy a szegényeknek is van kultúrája, csakhogy ez a kultúra más norma- és értékrendszereket tartalmaz, mint a társadalomban általánosan elfogadottak. Ennek lényegében védő funkciója van, mentális egészségüket a szegény életkörülmények között másként nem tudnák fenntartani. A probléma leginkább ezzel az, hogy egyben ez is kiemelkedésüknek a gátja, a beilleszkedésre kivételektől eltekintve - képtelenek.81 A szegényebb rétegekben ezért a társadalmi beilleszkedési zavarok előfordulása gyakorinak mondható. Az alkohol vagy a kábítószer tompítja a depriváltság érzését, a megélhetés reménytelenségei, a feszültségekkel teli pszichés megterhelés is a mentális betegségek kialakulását okozhatják. A magyarországi szegénység alakulásánál megállapítható, hogy régebben a falvakban koncentrálódott, de a mai emelkedést inkább a nagyobb városok és az ipari agglomeráció adja. A munkanélküliséggel való összefüggést "bizonyítja" az is, hogy a mezőgazdasági fizikai foglalkozásúakhoz képest keményebben jelentkezik a szegénység a szakképzetlen munkásoknál. A nyugdíjasok között valamivel több a szegények aránya, mint az összlakosságban, viszont a gyermekkorú népességben nagyon megemelkedett a szegények aránya.82 A sokgyermekes családokban élő gyerekek - kevés kivétellel - valószínűleg a szegények táborát gyarapítják!
A munkanélküliség Napjaink egyik legégetőbb problémája a tömeges, regionális és tartós munkanélküliség. Ezek a meghatározások olykor ugyanazokat a munkanélkülieket érinti, hiszen tömegesen és tartósan munkanélkülivé leginkább az elmaradottabb régióban váltak. A munkanélküliség és a szakképzettség összefüggéseire, kapcsolatára ad választ a munkapiac szegmentálódásának a kérdése. Azokat fenyegeti leginkább a munkanélküliség, akik szakképzetlenek, illetve a szakképesítésük nem keresett a jelenlegi munkaerőpiacon. Talán ebből adódik, hogy igen sok a tartós munkanélküli, és ezek a társadalomnak nagyon jól körülhatárolható rétegeiben, elsősorban a szakképzetlen munkásságban összpontosulnak. Az is tendencia, hogy a munkanélküliség erősen sújtja a munkakezdő fiatalokat.83 A tartós munkanélküliek önértékelése negatívan változik, a családon belüli viszonyok átrendeződnek, a konfliktusok megnőnek.84 A munkanélküli férfiak között az alkoholizmus elterjedése a jellemzőbb, a nők esetében viszont a mentális betegségek (neurózis, depresszió, stb.) jelent meg nagyobb számban.
Lakáshelyzet és lakóhely A lakáshoz jutás Magyarországon mindig is érzékeny pontja volt a társadalmi különbségeknek. Talán pont ezért a lakáshelyzetből nagyon fontos információkat tudhatunk meg, leginkább azt, hogy a különbségek itt "kézzel foghatóan" tetten érhetők. A mai hazai lakásviszonyokra jellemző, hogy túlnyomó többségben vannak a kicsi lakások, a benne lakóknak nem megfelelő nagyságúak, mert vagy két személynél több lakik egy szobában, vagy különböző generációk kénytelenek együttlakni.85 80
GÖNCZÖL K.: Bűnös szegények (KJK. Bp. 1991.) 152.o. ANDORKA R.: i.m. 88-89.o. 82 ANDORKA R.: i.m. 119.o. 83 ANDORKA R.: i.m. 258.o. 84 ANDORKA R.: i.m. 259.o. 85 ANDORKA R.: i.m. 130-131.o. 81
85
A városokban az emberi kapcsolatok személytelenebbek, a család és a közösség kontrollja meggyengül. Az elidegenedés, a normák és a kontroll hiánya az anómia állapotát eredményezi. Ebből következik, hogy könnyebben előfordulhatnak a devianciák. Természetes, hogy a városok egyes lakónegyedei között is megjelenik a társadalmi különbség, olyan formán, hogy bizonyos részeken az előnyösebb helyzetűek, máshol viszont a hátrányosabb helyzetűek laknak. Szegregációra és szukcesszióra is tudunk hazai példákat. A régi lakóházak övezete idővel kezd haladni a "slumösödés" felé, ami igen súlyos társadalmi problémákhoz vezet.86 Ez a probléma önmagában hordozza a deviancia terjedését.
Társadalmi mobilitás Társadalmi mobilitásnak nevezzük azt a jelenséget, mikor az egyén társadalmi helyzete megváltozik az előző társadalmi pozíciójához képest (intragenerációs mobilitás), vagy szülei társadalmi helyzetéhez képest (intergenerációs mobilitás).87 A társadalmi mobilitás leginkább a strukturális változásoktól függ. A mobilitási esélyek egyenlőtlensége a társadalmi egyenlőtlenségek egyik fajtája. Parsons szerint a jobb mobilitási esélyek a még nagynak számító egyenlőtlenségeket is elfogadhatóbbá teszik.88 Természetesen az igazságosság megkívánja, hogy a mobilitási esélyek is jobban kiegyenlítődjenek, de a gazdasági fejlődés számára sem hátrány. Hazánkban a gyors iparosítás miatt nagy volt a mobilitás aránya (parasztból munkás, fizikai dolgozóból szellemi foglalkozású stb.). A mobilitásnak is vannak hátrányai. A más társadalmi helyzetbe való átkerülés sok esetben nem jár problémák nélkül. Ez a változás gyakran jár lakóhely-változással, és egyéb más változásokkal együtt előidézhetik a gyökértelenség, az anómia állapotát. Az "oda már nem, ide még nem" érzése is vezethet devianciákhoz (öngyilkosság, alkoholizmus és egyre gyakrabban hallani drogfogyasztásról).
Vándorlás és ingázás A vándorlás azt jelenti, hogy valaki másik településre költözik, tehát lakása egy másik településen lesz. Ha ez a lakás az állandó lakása, akkor állandó vándorlásról van szó, ha csak ideiglenes, akkor ideiglenes vándorlásnak nevezzük. Ingázásról beszélünk, ha valakinek a lakóhelye és a munkahelye (vagy iskolája) más-más településen van, így ingázik a két település között. A vándorlások mindig szelektívek, vagyis a kibocsátó és a befogadó népességével korban, nemben, társadalmi összetételben nem egyeznek meg a vándorlók. Ez a kibocsátás és a befogadás oldalán is súlyos problémákhoz vezethet. A kibocsátónál észlelhető problémára hazai példa, hogy a falvak elöregedése nagyban köszönhető annak, hogy az életerős és fiatal munkaerő a városokba vándorolt. A befogadónál okozhat problémát a fölévándorlás, mikor a bevándorlók a befogadó népesség előnyös helyzetűi közzé kerülnek, ill. az alávándorlás, mikor a hátrányos helyzetűeket növelik a bevándorlók. A vándorlás Magyarországon az iparosodás következtében nagyon magas volt az ötvenes években. Ekkor Budapestre, a régióközpontoknak számító nagyobb városokba és az ipari agglomerációkba indult meg a vándorlás. Később ez a tendencia olyan módon változott, hogy a vándorlás továbbra is ilyen irányú maradt, de a kibocsátók főként a környék vidéki települései lettek. A vándorlásnál hasonló probléma merülhet fel, mint a társadalmi mobilitásnál, - a gyökértelenség jelensége ennél a népességnél is megjelenhet. A nemzetközi vándorlásnál a legnagyobb problémát a különböző kultúrájúak közötti konfliktusok okozhatják. Magyarországon még általánosan nem tapasztalni ezt a jelenséget, de már azért egy-egy konfliktus felütötte a fejét Budapesten (pl. a "kínai negyednek" számon tartott területen az átlagnál jóval több erőszakos bűncselekményt követtek el). Az ingázás szintén az erőltetett iparosítás idején volt tömeges.89 Ekkoriban a családok egynegyede volt úgy érintett, hogy általában a család valamelyik férfitagja tartósan ingázott. A többségben a szaktudás nélküli falusi férfiakról van szó, akik az iparba kerültek a tartós ingázás révén. Az ötvenes években hatalmas munkásszállókat építettek, ahova hétközben lettek elszállásolva a munkások. A hét közbeni ipari munka és a meglehetősen hosszú 86
ANDORKA R.: i.m. 129.o. ANDORKA R.: i.m. 165.o. 88 ANDORKA R.: i.m. 177-178.o. 87
89
Pl. 1960 körül 630 ezer ingázót tartottak számon, amiből 600 ezer volt tartós ingázó.
86
utazás után ezek a férfiak még az otthoni mezőgazdasági munkákba is besegítettek hétvégén és a szabadságuk alatt. A tartós ingázás a családi kapcsolatok lazulásához, a megfeszített tempó és a munkásszállók "miliője" pedig az alkoholizmus terjedéséhez vezetett.
Az iskolai végzettség A társadalmi egyenlőtlenségek megmutatkoznak a népesség iskolázottságában is. Pierre Bourdieu a francia iskolarendszert elemezve, a társadalmi egyenlőtlenségeket úgy látta, hogy az iskola nemzedékről nemzedékre átörökíti oly módon, hogy rejtett társadalmi diszkrimináció megy végbe, hiszen kifelé az iskola az objektivitás látszatát kelti.90 Ezt úgy is értelmezhetjük, hogy a származás szükséges feltétele az elért iskolai végzettségnek, viszont a társadalom közvetlenül az iskolai végzettség alapján "értékeli" az egyént és nem a származása révén. A már említett társadalmi mobilitás lehetősége természetesen valamelyest változtathat ezen. Egy időben a szociológusok úgy gondolták, hogy az oktatás fejlesztésével és kiterjesztésével csökkenteni lehet az egyenlőtlenségeket, de a gyakorlat inkább Bourdieu-t igazolta. Az iskolai végzettség egyre inkább meghatározza az elérhető társadalmi helyzetet.91 Akik az általános iskola 8 osztályát sem tudják elvégezni, azok élete nagyon hátrányosan alakul, mert alig van esélyük arra, hogy a szakképzetlen rétegekből felemelkedjenek, így nagyon nagy arányuk él a létminimum alatt, s az országos arányszámuknál sokkal nagyobb arányban szerepelnek a deviáns viselkedésűek, különösen a börtönbüntetésre ítéltek és az alkoholisták között.92
Egészségi állapot A WHO alapokmánya szerint "az egészség a testi, szellemi és társadalmi jólét teljes állapota, és nem csak a betegség és rokkantság hiánya." Szociológiai értelemben egészségesnek azt az embert tekinthetjük, akinek életműködései az adott környezetben kiegyensúlyozottak, lelki élete harmonikus és a társadalom vele szemben támasztott elvárásainak képes megfelelni.93 Az ember egészségi állapotát a biológiai tényezők mellett a társadalmi tényezők is befolyásolják, így pl. a környezetének az állapotából, az életkörülményeiből, az életmódjából, a munkaviszonyából származó előnyök vagy hátrányok kihatnak az egészségi állapotra. A hazai statisztikák a magyar népesség egészségi állapotáról sem mutat megnyugtató képet. A legszembetűnőbb a férfi lakosság mortalitási mutatója, a születéskor várható átlagos élettartam a férfiaknál napjainkban 64 év, a nőknél 73 év.94 Ennek okát leginkább a következő halálozási okokkal szokták magyarázni: szívkoszorúér betegségek (pl. infarktus), agyérbetegségek, májzsugorodás, tüdőrák és az öngyilkosság. Mindezek olyan halálokok, amelyeknek hosszú "előtörténetük" van, tehát a mélyebben fekvő okok a hosszabb megelőző időszakokban alakultak ki.95 A kiemelt halálozási okok többségében a deviáns magatartás és a helytelen életmód játszanak nagy szerepet.
Életmód Az életmód a szükségletek kielégítése érdekében végzett tevékenységek rendszere, ami tartalmazza azt, hogy a társadalom tagjai milyen tevékenységet végeznek, hol, miért és kikkel végzik ezeket.96 Az életmód is kifejezi a társadalmi egyenlőtlenségeket. A társadalmi rétegződés megnyilvánulása az, hogy az egyes társadalmi rétegek eltérő életmódot folytatnak.97 A helytelen életmód negatív befolyása az egészségi állapotra egyértelmű. Többek között milyen okok húzódnak meg a helytelen életmód mögött: - a nem megfelelő táplálkozás mögött sok esetben az alacsony jövedelmi szint, - a szabadidő hiánya vagy a nem megfelelő eltöltése hátterében a kevés jövedelem mellett nagyon meghatározó a túlhajszoltság, pl. a "munkahely-féltés" miatti "önkéntes" túlórázások, éves szabadságok csak papíron kivétele stb. 90
ANDORKA R.: i.m. 276.o. ANDORKA R.: i.m. 282.o. 92 ANDORKA R.: i.m. 285.o. 93 ANDORKA R.: i.m. 295.o. 91
94
1966-ban 67 év volt a férfiaknál, a nőknél pedig 72 év.
95
ANDORKA R.: i.m. 305.o. 96 ANDORKA R.: i.m. 353.o. 97 BÉRES Cs. dr.: Bevezetés a szociológiába - egyetemi jegyzet (kézirat) Db. 1997. 57.o.
87
Az életmód és a deviancia összefüggéseihez adnak támpontot az olyan időmérleges felmérések, amelyekből kitűnhet, hogy a vizsgált személyek életében mennyire vannak jelen a deviáns magatartások.
Család A család alapvető funkciója a gyermek szocializációja, ami alapján fog majd felnőttként a társadalomban élni, viselkedni, szerepeket ellátni, a közösség tagjaként a normákat és értékeket elfogadni vagy elutasítani. A család szocializációs szerepe nem csökkent és pótolhatatlanságát a negatív példákkal lehet megerősíteni. Nemcsak ott lesznek hajlamosak a gyerekek a devianciára, ahol a szülők magatartása deviáns, hanem abban a családban is védtelenebbek, ahol a családi összetartás nem erős, a légkör megromlott vagy hűvös, a családtagok nem fordítanak kellő időt egymásra, vagy néhol a családi "kommunikáció-közvetítő" a pénz. Az utóbbi "jelenség" ha nincs is szoros kapcsolatban a fiatalok egyre gyakoribb kábítószer fogyasztásával, mégis némi összefüggést érezhetünk. A család testi és lelki gondozó, támogató szerepének jelentőségét bizonyítja, hogy mindenféle társadalmi szempontból problematikus viselkedés (bűnözés, alkoholizmus, mentális betegség, öngyilkosság) gyakoribb a nem házasok, mint a házasok körében.98 Kiemelhetjük példának, hogy a befejezett öngyilkosságot elkövetők között milyen magas az elváltak, nőtlenek, hajadonok, özvegyek aránya.99 Még mindig a családi adottságok a meghatározóak az átörökítési folyamatokban, mert aki hátrányos adottságú környezetben nevelkedik, annak integrációs esélyei a szüleihez képest mostanában kifejezetten romlanak.100
Befejezés
Magyarországon 1989 óta gyors és megfordíthatatlan politikai-gazdasági változások történtek, amely változások a társadalmi folyamatokat is befolyásolják. Mindenekelőtt a népességre gyakorolt közvetlen hatásokról beszélhetünk, s itt Durkheimre hivatkozva megállapíthatjuk, hogy a változások bizonyos fokon érték- és normavesztésekkel jártak, az anómia jelensége ezért érzékelhető. A közvetlen hatások között a gazdasági változások "lecsapódását" is rögtön érezhette a lakosság, ami szintén sok problémát vetett fel. A társadalmi egyenlőtlenségek napjainkban tovább nőnek, ennek a hatása már most érzékelhető, bár az árnyaltabb következmények csak a későbbi időszakokban fognak jelentkezni. Az egyenlőtlenségek, a társadalmi különbségek és a deviáns viselkedések gyakorisága között tudunk összefüggéseket felmutatni, hiszen pl. a legalacsonyabb iskolai végzettségűek életkörülményei a legrosszabbak, de a bűnözés, az alkoholizmus vagy az öngyilkosság itt a leggyakoribb.101 A létbizonytalanság veszélyében a társadalmi szolidaritás, az integrálódás hiánya is fokozhatja a deviancia terjedését.
Debrecen, 1998. december - 1999. január
98
ANDORKA R.: i.m. 332.o.
99
A sorrend azonos a statisztikai gyakorisággal.
100 101
Rénes László
GÖNCZÖL K.: Bűnös szegények (KJK. Bp. 1991.) 156.o. ANDORKA R.: i.m. 421.o.
88
IV. A segítő intézmények szerepe, lehetősége és felelőssége a deviancia társadalmi jelentkezésében és kezelésében
Bevezetés "Nehéz megállapítani, hogy a deviáns viselkedési formák akadályozzák-e a fejlődéssel való lépéstartást vagy éppen fordítva: a kitörés kilátástalansága kedvez a deviáns viselkedési minták sokszor generációkról generációkra történő átörökítésének."102 Gönczöl Katalin mikor ezt felveti, egyben válaszol is erre, azzal, hogy valószínűsíti, vice versa, egymást erősítő folyamatokról van szó. A halmozottan előforduló deviáns viselkedési formák bemutatásánál tisztább képet kapunk ennek igazáról. A legnagyobb kérdés, hol, mikor, hogyan és ki(k) tud(nak) pozitív módon beavatkozni és milyen szinten (egyén, család, közösségek, társadalom), hogy a társadalmi integráció ne devalválódjon (tovább), hogy a családok képesek legyenek betölteni a szerepüket, hogy a társadalom egyénei tudjanak bízni önmagukban, képességeikben, lehetőségeikben, és kellő önvédelemmel és önismerettel felvértezve boldoguljanak akkor is, ha valamilyen nehézséggel kerülnek szembe.
A deviancia jelentkezése és kezelése A deviancia jelentkezése és kezelése a családban A család alapvető funkciója a gyermek szocializációja, ami alapján fog felnőttként majd a társadalomban élni, viselkedni, szerepeket ellátni, a közösség tagjaként a normákat és értékeket elfogadni vagy elutasítani. A család szocializációs szerepe nem csökkent és főként a negatív példák mutatják, hogy az elsődleges szocializáció mennyire meghatározó az egyén életében. A szocializáció első szakaszában jelentősen felerősödnek a negatív viselkedési minták hatásai, direkt módon realizálódik a reprodukciós folyamat.103 Ebből következtetve a deviáns magatartást tanúsító szülők gyerekei hátrányos helyzetben vannak, életük alakulása feltételezhetően nem lesz problematikus, de hiszen sok esetben életük első időszaka sem mentes a problémáktól. Azon gyermekeknél, akiknek a szüleinél halmozottan előfordulnak deviáns viselkedési formák a felemelkedési esélyek nagyon csekélyek. Gönczöl Katalin arra mutat rá, hogy vizsgálatai még inkább azt erősítik meg, az új generáció az előző generációnál is hátrányosabb helyzetbe kerül a legtöbb esetben.104 Ez minden oldalról nagyon nagy gondokat vet fel, de különösen a szegénység és a bűnözés területe, s az összekapcsolódásuknak a problémája az, ami össztársadalmi és szociálpolitikai szinten a legnehezebb feladatnak látszik. "A bűnelkövetés családi keretek között megvalósuló társadalmi reprodukciója a legszegényebb rétegekben igen intenzív".105 Nem véletlenül a család szerepénél kerül ez szóba, hiszen ez a folyamat családi keretek között reprodukálódik, így az elsődleges prevenciónak a családot kell "megcéloznia". A család "intézményét" erősíteni kell morálisan és anyagilag is. A szegénység elleni küzdelem lényeges pontokon összekapcsolhatók a családtámogatással, hiszen a kardinális kérdések összefüggnek: például a lakáshozjutás lehetősége, sokgyermekes családok relatív elszegényedése, stb. Természetesen sok más kérdésben is támogatni kell a családokat, főként olyan szolgáltatásokkal lenne szükséges, amelyek a gyermeknevelésben, a gyerekek szocializációjában nyújtanak segítséget a szülőknek. Példaként gondoljunk arra, hogy ma egy átlagos anyagiakkal rendelkező négy tagú családnak is nagy áldozatot jelent egy nyári üdülés. Egy hátrányos helyzetű családnak, ha ebben nekik nem segít senki, akkor elérhetetlen az üdülés. Pedig ez egy olyan ráfordítás lenne, ami a családot anyagilag és erkölcsileg is segíti, a családi kötelékeket erősítheti, a gyerekek nevelésében is pozitív "adalék". A szociálpolitikának ilyen és ehhez hasonló 102
GÖNCZÖL K.: Bűnös szegények (KJK. Bp. 1991.) 157.o. GÖNCZÖL K.: i.m. (KJK. Bp. 1991.) 169.o. 104 GÖNCZÖL K.: i.m. (KJK. Bp. 1991.) 105 GÖNCZÖL K.: i.m. (KJK. Bp. 1991.) 161.o. 103
89
családtámogatásokat is fel kellene vállalnia ahhoz, hogy a család minél inkább betölthesse a funkcióját, mert a deviancia reprodukciója a család szerepének kihagyásával nem lesz visszaszorítható.
A deviancia jelentkezése és kezelése másodlagos csoportokban "Megfigyelhető egy olyan tendencia, hogy az anómia nemcsak a társadalom integrálatlanabb régióiban fordul elő, hanem a társadalmi intézményeken belül is."106 Rácz József ezen megállapítása érvényes azokra az intézményekre is, ahol közvetlen módon lehetne gyakorolni a prevenciót, de erre nagyon kevés esély van a környezet közönyössége miatt. Nem hiszem, hogy bárki vissza akarná sírni a régi munkahelyi brigádmozgalmakat, az erőltetett iskolai KISZ rendezvényeket, mert helyettük normálisabb, működőbb, életképesebb, humánusabb közösséget formáló kezdeményezésekre lenne szükség, de helyettük leginkább nem teremtődött semmi. Az emberek között közösségeken belül, jól-rosszul kialakulhatott régebben egy "jelzőrendszer", hogy a veszélyhelyzeteket vagy a kríziseket megélők segítségére állhassanak. Manapság ez leginkább azért nem működik, mert az emberek egy csoporton-közösségen belüli társaiknak sem mondják el problémájukat, nem "jeleznek", hiszen a probléma = tökéletlenség (nem tökéletes munkaerő pl.), hátrányosság, sebezhetőség, gyengeség, stb. A bizalmatlanság mellett még ott van az is, hogy a "magánügy" mindenki joga és ez a jog sérthetetlen, de leginkább egy fallá vált az emberek között, ami egyrészt véd attól, hogy mások beleszóljanak a dolgainkba, de másrészt megkímél attól is, hogy másokra kelljen energiát pazarolni. Mindenképpen szemléletmód-váltásra lenne szükség, hogy a társadalmi integráció működőképesebbé válhasson. Ebben az attitűd-váltásban nagy szerepe lehet a civil szférának. A civil kezdeményezések támogatásával elérhető, hogy helyileg az igényekhez mérten adekvát szolgáltatások alakuljanak ki, illetve egyfajta példát is mutat, hogy a saját környezetünket mi magunk is képesek vagyunk változtatni, hogy a humán erőforrások sok esetben többet érnek, mint az anyagiak. A mentálhigiénés adottságainkat és a toleranciánkat felülről nem lehet „fejleszteni”, csak az interperszonális interakciókban fejlődőképesek. Ezért fontos a „frontvonal”, s ebben a civil szféra. Másrészt a krízis megoldásához, a menekülés és a feladás helyetti megküzdésben segít, ha az egyénnek jó a társas támogató rendszere, azaz jól működik a családja, a baráti és munkahelyi környezete.107 A deviáns magatartások csökkenéséhez a családi kapcsolatok mellett a közösségi életen keresztül vezet az út.
A segítő intézmények Társadalmi szolgáltatások és hálózatok: - oktatás, egészségügy, lakásellátás és a személyes szociális szolgálatok.108 Mindegyik terület nagyon fontos a prevenció szempontjából nézve is. Gödöny József a prevencióról a következőket írta, ami általánosan igaz, „hogy a hatékony megelőzés érdekében nem néhány megelőzési intézkedés szükséges, hanem egy egész rendszer kiépítése, amelyben a különböző elemek, megelőzési területek szervesen kapcsolódnak egymáshoz, s egységes egészet alkotnak.”109 Egyelőre még erről nem beszélhetünk, viszont az igényéről továbbra is. Az intézmények és a szakemberek erőfeszítései azonban lassan érnek be, ha nincs jól megvalósítható szociálpolitikánk. A rendszerváltozás óta a társadalmi folyamatok nem mindig alakultak kedvezően, amit nem minden területen tudtak makroszinten kezelni, leginkább „tűzoltás” történik. Az együttműködésre talán a legjobb példa a gyermekjóléti szolgálat és a családsegítő szolgálatok kapcsolata. A családot, mint „működő egységet” így jobban lehet segíteni, támogatni, s bizonyos deviáns magatartások jelentkezése esetén némi beavatkozási lehetőség is biztosított. Fejlődés történt a mentálhigiénés szolgáltatások területén is, hiszen egyre több ilyen szolgáltatás van jelen, s a civil szféra leginkább ennek a területnek a munkájából veszi ki a részét. „Azok az intézményhálózatok, amelyek a lelki problémákkal küszködő, bajbajutott embereknek próbálnak segítséget nyújtani, tehát a mentálhigiénés ellátásban részt vállaló intézmények kiterjesztése - úgy, hogy a hátrányos helyzetű rétegek tagjai is hozzá tudjanak jutni -, hozzásegíthetnek a hátrányos helyzet egyik lényeges összetevőjének a mérsékléséhez, s ezáltal a deviáns magatartások mérsékléséhez is.”110 A szociális segítségnyújtás területén azonban vannak még olyan tendenciák, amelyek a deviáns magatartás kezelésénél sok kívánni valót hagynak maguk után.
106
RÁCZ J. dr.: A drogfogyasztó magatartás (Medicina, Bp. 1988) 99.o. BUDA B. dr. - FÜREDI J. dr.: Az öngyilkosság pszichés háttere - Esettanulmányok (Medicina, Bp. 1987) 108 FERGE ZS.: A társadalmi újratermelés és társadalompolitika (KJK. Bp. 1982.) 109 GÖDÖNY J.: A bűnözés megelőzése, IN: A deviancia szociológiája - Szöveggyűjtemény Szerk.: Gönczöl Katalin, Kerezsi Klára (A Szociális Szakképzés Könyvtára sorozat, Bp. 1996) 137.o. 110 ANDORKA R.: Bevezetés a szociológiába (Aula, Bp. 1992.) 122.o. 107
90
A hivatali álláspont szerint nem a rászorultság, hanem az "érdemesség" az elsődleges szempont, aki viszont deviáns, az nem érdemel igazán támogatást. A deviáns környezetben élő személy viszont általában felismeri ezt a megbélyegző, elutasító reakciót, ezért nem kér segítséget, fél az elutasítás okozta újabb stigmától. Ha a családból mégis kér valaki támogatást, az rendszerint a nő, akinek nagyobb esélye is van a meghallgatásra, mint a férfinak.111 Erre a „stigmatizálásra” is utalhattam volna akkor, mikor a deviáns családokban felnövekvő gyerekek halmozottan hátrányos helyzetéről írtam. Hasonló módon vetül fel ez a probléma R. A. Cloward - F. F. Piven tanulmányában: „... a feltételekhez kötött juttatási rendszerből adódó diszkrecionális lehetőség óriási hatalom a szegények felett. A közsegélyből élők igencsak szerény - megélhetése ettől függ.”112
Befejezés A deviáns magatartások előfordulásának csökkentése nem egy-egy társadalmi csoportnak vagy az ezt felvállaló szakmának az „ügye”, hanem össztársadalmi érdek. Ennek a felelőssége makro- és mikro szinten is jelen van, a kérdés, hogy ez mennyire tudatosult, tud-e, képes-e a társadalmunk olyan attitűdök kialakítására, amelyek a deviancia ellen ható normákat és értékeket erősíti. A szakemberek szerepe nemcsak a gondozás, a segítségnyújtás és a támogatás, hanem az is, hogy ezt tudásukkal, hozzáállásukkal minél hatékonyabban elősegítsék.
Debrecen, 1999. január 8.
Rénes László
IRODALOMJEGYZÉK A deviancia szociológiája - Szöveggyűjtemény, Szerk.: Gönczöl Katalin - Kerezsi Klára (A Szociális Szakképzés Könyvtára sorozat, Bp. 1996) Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába (Aula, Bp. 1992) Andorka Rudolf: A deviáns viselkedés szociológiája (Gondolat, Bp. 1974) Bakó Tihamér: Titkok nélkül, Lélektani vizsgálódások az öngyilkosságról (Cserépfalvi, Bp. 1992) Béres Csaba dr.: Bevezetés a szociológiába - egyetemi jegyzet (kézirat) (Db. 1997) Buda Béla: Az öngyilkosság - orvosi és társadalomtudományi tanulmányok (Animula, Bp. 1997) Buda Béla - Füredi János: Az öngyilkosság pszichés háttere - Esettanulmányok (Medicina, Bp. 1987) Durkheim, Émile: Az öngyilkosság (KJK. Bp. 1982) Gönczöl Katalin: Bűnös szegények (KJK. Bp. 1991) Kopp Mária - Szedmák Sándor: Az öngyilkossági magatartás pszichoszociális háttértényezői a magyar lakosság körében (Végeken, 1997. IV.) Merton, Robert K.: Társadalomelmélet és társadalmi struktúra (Gondolat, Bp. 1980) Rácz József: A drogfogyasztó magatartás (Medicina, Bp. 1988) Rácz József: A '80-as évek ifjúsági szubkultúrái Magyarországon (Valóság, 1990. XI.) Rácz József: Ifjúsági szubkultúrák és fiatalkori devianciák (Animula, Bp. 1989) Riesman, David: A magányos tömeg (KJK. Bp. 1973) Temesváry Beáta: Szuicidológia - Krízisintervenció (oktatási segédanyag) (Szeged, 1995) Zonda Tamás: Öngyilkos nép-e a magyar? (Végeken, Bp. 1995)
111
GÖNCZÖL K.: i.m. (KJK. Bp. 1991.) 173.o. CLOWARD, R.A. - PIVEN, F.F.: A szakbürokráciák - a juttatási rendszerek mint befolyásrendszerek. IN: A jóléti állam szerk.: Lévai K. - Ferge Zs. (KJK. Bp. 1991.) 177.o.
112
91
Drogfüggőség Téves az az elgondolás, hogy a kábítószerfogyasztás csak napjainkban okoz problémát, a régi társadalmi rendszerben nem, vagy alig létezett. Ez igaz lehet a hatvanas évekre és a hetvenes évek elejére, mikor még valóban nagyon szűk körre volt jellemző az abúzus, s ez is főleg csak gyógyszerek szedését jelentette alkohollal kombinálva. A hetvenes évek második felében viszont már sokkal szélesebb körben elterjed a fiatalok körében a kábítószerezés, s ez egy "ellenkulturális" mozgalomnak, a csöves szubkultúrának a számlájára írható. A gyógyszer+alkohol mellett megjelennek az olyan gyógyszerek, amelyekhez nincs szükség az alkohol besegítésére (Parkan, kodeint tartalmazó gyógyszerek), de tömegesen a szipózás terjed el (ragasztókat és hígítót belélegezve érhető el a hatás, aminek az elterjedését főleg a könnyű beszerezhetőségének és olcsóságának köszönhette).113 A hetvenes-nyolcvanas évek fordulójára már a fiatalok között nem ritka a politoxikomán. A nyolcvanas években a fogyasztott drogok köre nő. Szélesedik az indiai kendert termelők és fogyasztók köre114. A kemény drogok iránti igény elterjedését mutatja, hogy egyre többen fogyasztanak házilag gyártott mákkészítményeket. Tulajdonképpen ekkorra már mindent kipróbáltak a fiatalok, amitől valamennyire is kábító, bódító, euforizáló hatást remélhettek. A rendszerváltozás idejére így kialakult egy potenciális keresleti oldal, aminek nem sokáig kellett várnia a megfelelő kínálati oldalra115. A kábítószerfogyasztásban az utóbbi pár évben nagy változások történtek. Nemzetközileg is tapasztalható tendencia, hogy tömegesen terjedt el az extasy és a speed tabletták használata116 (amfetamin származékok), s minden drogot, de ezeket különösen egyre fiatalabbak használják és egyre több nő/lány.
Drogok Drognak nevezzük azt az anyagot, amely a központi idegrendszerre hatva hangulati, gondolkodásbeli változásokat okoz és hatása potenciálisan káros a szervezet testi-lelki folyamataira. A drogokat domináns hatások alapján 4 főcsoportba oszthatjuk: • 1. Stimulánsok, „gyorsítók” • energetizáló, feldobja a fogyasztót: kokain, extasy, speed. • 2. Bódító szerek • szorongásoldó, nyugtató hatású: alkohol, ópiátok, ragasztó-hígító szerek, nyugtatók. • 3. Hallucinogének: • hallucinációt okozhatnak: LSD, psilocybin. • 4. A típusos hatású drogok • a többitől eltérő hatásmechanizmusúak: marihuána, cannabis, hasis. Kábítószerek csoportosítása hatóanyaguk alapján: • ópiátok • az ópium a mák nedve • máktea • morfin • mindegyik erős pszichés függést okoz, de a testi függés is kialakul 113
Külön fejezetet lehetne írni arról, hogy a "hatalom" hogyan próbálta elkendőzni ezt a problémát, de egy idő után nem lehetett szemet hunyni, hiszen szaporodni kezdtek a recepthamisítások, a gyógyszertári betörések, a kórházi osztályokról a jellegzetes gyógyszerek lopása, lakótelepek építkezéseiről, cipőgyárakból tetemes mennyiségben tűntek el a ragasztók (Palma-tex), stb. És a közvélemény már ekkor több halálesetről is tudott ! 114 Ekkor már könnyű nyugatra kiutazni (és még nem is olyan drága ). "Divatos" célpont Amszterdam, Európa drog-fővárosa, ahonnan szinte semmi kockázattal nem járt kisebb mennyiségű magot hazahozni. 115 Magyarország tranzit országból cél országgá vált, s ma már mindenféle drogból megvan a megfelelő kínálat. Bárhol beszerezhetőek, igaz a kemény drogok köre még inkább csak Budapesten, egy-két nagyobb városban, valamint Dunántúl néhány városában találnak gazdára. Ennek az oka az igazán magas árak lehetnek. 116 Tömeges elterjedésüket annak köszönhetik, hogy nem túl drágák, a divatokhoz adekvátan alkalmazkodnak: a techno és rave zenék gyors ritmusát a szerek felerősítik a szívritmus gyorsításával (ez okozhat életveszélyt!), a mega-diszkók olykor több ezres tömegében individuális élményt adnak, nem szólnak bele a hétköznapokba, mert egyelőre még a fogyasztója nem marginalizálódik vagy kriminalizálódik a drogfogyasztás miatt. Valóban "ideális" arra, hogy hosszú távú fogyasztókat nyerjenek ezekkel a szerekkel.
92
• heroin • félszintetikus anyag • a heroinnál a legerősebb a fizikai függés, a szer hiányában a használt adagtól és a használat időtartamától függő erősségű testi tünetek lépnek fel (pl. hidegrázás, izzadás, hasmenés, orrfolyás, súlyos szorongások, csont és ízületi fájdalmak stb. • a túladagolás halált okoz • a heroin gyakran szennyezett, ezért hatóanyagtartalma változó, hatása nehezen kiszámítható. • kokain • az egyik legdrágább drog, mégis népszerű • rendszeres használata után depresszió léphet fel • az alkohollal nagyon veszélyes • erős lelki függőséget alakíthat ki. • cannabis származékok • marihuána: rendszeres, hosszan tartó használata hangulati elsivárosodáshoz, apátiához vezethet • hasis: testi függőséget nem, ellenben pszichés függőséget okozhat • cannabis, indiai kender (fű): alkalmi használónál 13 perc a hatás, 56 perc a távozás, gyakorlott használónál 10 perc a hatás és 27 perc a távozás. Kimutatható alkalmi használónál 2-4 napig, a krónikusnál 2-3 hétig is; pszichés függőség kialakulhat. • amphetamin • extasy • speed - eredetileg kokain-heroin keveréke • 20 perc a hatás, 8-12 óra a távozás • alkalomszerű használat után is nyomott hangulat és fokozott alvásigény jelentkezik • huzamosabb idejű használat után depresszió alakulhat ki • fizikai dependenciát nem okoz, viszont pszichés függőséget igen. • LSD • dózisfüggő: kis adagban inkább a hangulatot befolyásolja, nagyobb adagoknál tudatmódosító hatása a jellemző • rendkívül erős pszichés hatásai miatt lelkileg labilis emberekre veszélyes lehet • fizikai függést nem, de lelki függőséget okoz.
Függőség A függőségnek két fő fajtája van. Az egyiknél a vágyat egy kémiai anyag bevétele elégíti ki (kémiai függőség), a másik esetben maga a viselkedési minta az, ami kényszeresen visszatér, ez a viselkedési addikció. Függőség tünetei, napi adagok: • kisebb adag, • nagyobb adag, • nagy adag, • túladagolás.
Kezelés és gyógyítás A kényszeres droghasználó ember érzelmi élete fokozatosan elsivárosodik, szociális élettere beszűkül. A súlyos pszichés problémákkal küzdő ember eleinte a külső-belső szorongató élmények és a külvilág előli „elbújásra” használja a szert. Később a mindennapi drog megszerzéséért folytatott harc és az elvonástól való félelem súlyosbítja meglevő szorongását, amit - más módszerek nem lévén - szintén droggal csillapít. Leon Wurmser amerikai pszichiáter szerint minden kényszeres kábítószer-használat egy öngyógyító kísérlet. „A kényszeres droghasználat sokkal inkább egy tünet a többi között, a háttérben meghúzódó zavar kifejeződése, nem a betegség maga.” A drogos belül különleges élményeket, érzéseket, életvitelt él át, még kívülről elutasítást. Éppen elég büntetés a drogosnak, amit csinálnak. Abban kell segíteni, hogy visszatérjenek abba az állapotba, hogy kezelni tudják a problémáikat. A konfliktus önmagában nem baj, a kezelése a nehéz. Az önkéntesség fontos
93
a terápiában. A szenvedésnyomás hatására alakul ki általában az önkéntesség. Az embert el kell fogadni, a viselkedését nem (Rogers). A szenvedélybeteg megmutatja, hogy hol nem működik a család. Ezért nem elítélni kell őt, hanem támogatni, ill. változtatni a problémákon. Motiváció Nagyon sajátos motivációs rendszerről van szó, hiszen már a betegség is nagyon sajátos, specifikus. A motiváció kialakulását sok tényező befolyásolja: pl. a függőség-vágy-visszaesés komponensek, de a kliens kialakult képe magáról és a droggal való viszonyáról is befolyásoló. Általában először nem is a leszokás motivál, hanem a külső erők (beilleszkedési zavarok, egészségi állapot romlása, a környezet ráhatása stb.). A leszokás felé terelő tényezőket mindig tisztázni kell: miért éppen most kér segítséget, mit vár a kliens a terápiától. Lehet, hogy csak egy "gyengébb" drogra akar áttérni, ebben motivált a kliens, s nem a teljes absztinenciában. Éppen ezért közösen kell a klienssel megtervezni a terápiát. A motiváció alakulása függ a kliens-terapeuta kapcsolatától, a megtervezett terápiától is. A kapcsolati kínálatnak és elvárásnak tehát mindig szinkronban kell lenniük egymással. Fontos része a terápiának az intézményi keretek betartása, hiszen a kliensekre jellemző, hogy feszegetik a határokat, kereteket, korlátokat, szabályokat. A szabályok, a rendszeresség viszont biztonságot is adnak. A drogos mintáktól való távolodás is erősíti a motivációt. A felelősség fokozatos áthárulása a kliensre szintén a motivációt segíti. A motivációk kialakítása a közös küzdelem gyümölcse. A terápiába delegált kliensnél (hozzátartozók által, ill. rendőrségi eljárás alatt állók) is ki lehet alakítani a motivációt. A kezelés folyamata: • 1. kontaktusfázis • 2. méregtelenítés • 3. megvonás szakasza • 4. utógondozás, rehabilitáció. Néhány intézményi ellátás: Konzultáció (counseling) A counseling tanácsadást jelent. A segítői gyakorlatban ez a kifejezés árnyaltabb és nem direkt. Célja, hogy változást idézzen elő a kliens életformájában, kapcsolatainak rendszerében és kezelésében, látásmódjában. Módszere a pszichológiai együttműködés, amely viszonylag hamar kiemel a krízisből. Bátorító, önkifejezést erősítő, konkrét problémamegoldó kapcsolat. Terápia A terápia célja szintén a változás. Segíti a problémák feldolgozását, fejleszti a személyiséget. Lassabb, de tartósabb átrendeződést eredményez. A keretei a konzultációval szemben zártabbak. Eszköze a feltáró beszélgetés, amely tükröz, értelmez és összefüggéseket tár fel. Ambuláns betegellátás Egyéni vagy csoportos terápiával, gyógyszeres kezeléssel, hozzátartozóik bevonásával, önsegítő csoportok megajánlásával segítenek az ambulanciák. Rehabilitáció Az igazi nagy probléma - mely a tartósabb józanságot megakadályozza - a lelki megvonási tünet-együttes „túlélése”. Ez már nem valósítható meg kórházban, itt csak előkészítő a drogbeteg. A sikerhez speciális rehabilitációs körülmények szükségesek megfelelő időtartammal, ami a minimális 8 hónaptól akár több évig is eltarthat. Csak önkéntes alapon lehet elképzelni a rehabilitációt, melyet valójában egyetlen drogbeteg sem óhajt, ezt az élet kényszeríti ki. Kezelésre az elvonási tünetek előli menekülésbe való belefáradás, a teljes anyagi, egzisztenciális ellehetetlenülés, a lepusztulás, hozzátartozók ultimátumai, bírósági határozat miatt jelentkeznek. A szenvedélybetegségektől csak szenvedések útján lehet szabadulni, ez az áldozat nem kerülhető el. A drogos Én-nek „meg kell tanulnia”, hogy egy másik Én születhessen, megerősödhessen. Ezt az ember egyedül képtelen végig csinálni, ehhez kell a rehabilitáció folyamata, mely már nem elsősorban orvosi kérdés. A környezet és közösség segíti a testi tünetektől már megszabadult, de lelki mivoltában nagyon sérülékeny egyént. A drogos életforma feladása, megváltoztatása szinte lehetetlen feladatok elé állítja a legelszántabb jelentkezőket is. Ezért kell a rehabilitáció segítségével új környezetben speciálisan felkészült segítőkkel elhagyni a régi életet, feladni a kapcsolatokat és reflexeket, hogy egy új szemlélet alakulhasson ki, valami beléphessen a drog helyébe.
Drogprevenció
94
A problémakezelés hatékonysága nem akkor jó, ha a krízis környékén történik, hanem ha jóval hamarabb; ezért természetes, hogy a prevencióra egyre nagyobb hangsúlyt kell fektetni. El kell érnünk, hogy társadalmi szinten képesek legyünk kezelni ezt a kérdést, de elsősorban a helyi közösségek tudnak a probléma ellen tenni. A feladatok több szinten adottak: • társadalmi szint, • közösségi együttműködés, • prevenció, • kínálatcsökkentés. A megelőzés színterei: • a család, ami érték- és mintát közvetítő közösség, • az iskola, ahol holisztikus szemlélettel kell a munkát végezni, be kell vonni a családokat is, nagy hangsúlyt kell fektetni a készségfejlesztésre, a drogprevenció mellett a kortársak és a média hatásaival is foglalkozni kell. • egyéb (pl. munkahely, egyházi közösségek, katonaság, gyermekvédelmi intézmények, média, szabadidős tevékenységek színterei stb.). Meg kell tanítani: • a szenvedélykeltő szerek visszautasítását, • apróbb sikertelenségek elviselését, • konfliktusok megoldását, • korlátokat felállítani és elfogadni, • érzelmeket kifejezni, • kapcsolatokat építeni, • saját erényeit és gyengéit felmérni, • ellenállni a reklám nem kívánatos hatásainak és elsajátítani helyes megítélésüket, • az érzéseket kezelni, • pozitív értékrend kialakítását, • a jó közérzet, a boldogság és sikeresség szükségletének kontrollálását.
Debrecen, 2000. november 15.
Rénes László
95
A MENTÁLHIGIÉNÉ ÉS A SEGÍTŐ KAPCSOLAT
„Az ÚR mondotta: Ember, küzdve küzdj, és bízva bízzál.” (Madách: Ember tragédiája)
… sajnos … az egészség mindenjavak között az, melyre az ember a legkevesebb figyelmet fordítja.
Mercier: Verpestete Luft
A közösségben a személyiség harmóniája, egészségi állapota szükséges a társadalmi fejlődéshez. Nem lehetnek meg lelki egészségvédelmi ismeretek nélkül azok, akik emberekkel foglalkoznak. Lényegében mindenki rászorul egy bizonyos fokú lelki egészségvédelmi ismeretre. A testi higiéné mellett a lelkivilág védelmének közkinccsé kell válnia. A mentálhigiéné a lelki egészség megőrzésének a tudománya tartalmazza mindazokat az ismereteket, amelyek arra irányulnak, hogy megelőzzék a lelki rendellenességeket, javítsák az egyén pszichológiai beilleszkedését a társadalomba, illetve képességeit a harmonikus szociális kapcsolat kialakítására. Hosszú út vezetett idáig, hogy a mentálhigiéné valóban mindenki számára segítséget jelentsen, és szabad utat kapjon. Már az ókori vallásbölcsészek, középkori tudósok is gyakran beszéltek a lélek nyugalmáról, harmóniájáról. A Kínaiak (Kon-Fucius és Lao-Ce), az indiaiak (Buddha), valamint a zsidók (Mózes) egyaránt foglalkoztak az ideális nyugalmat hozó társadalommal. Arisztotelész (Kr.e. 384-322) drámaelméletével kapcsolatos: katarzis fogalma vált jelentőssé. „Ép testben ép lélek” – mens sona in corpore sano – szólt a régi mondás, amit Szaladin szultán házi orvosa, Maimumi Mózes (1135-1204) vallásbölcs is így vélt. A test és a lélek szoros összefüggését is hirdette, igen sok bölcs tanácsot adott az egészséges lelki életre. René Descortes (1596-1650) számos mai összefüggésre mutatott rá. Így a „gondolkodom, tehát vagyok” - cogito ergo sum - nem csupán a lét igazolására szolgált, hanem az emberi élet szellemi természetét is kifejezi. Immanuel Kant (1721-1805) foglalkozott a kedély hatalmával, káros érzelmeken lehetséges önuralom kérdésével. Johann Kaspar Lavater (1741 - 1801) az embert gondolkodás, érzés és cselekvés egységében szemlélte. Hippokratész (Kr.e. 460-377) a pszichiátriai irányzat első képviselője, a lelki bánatokat testi okokra vezette vissza. Galenus (130-200 körül) úgy vélte, hogy a pszichikus tünetek keletkezésében a szexuális élet zavarának is szerepe van. A középkorban az elmebántalmakra ördögűző (exorcizmus) eljárást alkalmaztak. Későbbi századokban az elmebetegek sorsa a bezártság, istállókban, börtönökben leláncolva tétlenségben éltek. Philippe Pinel (1745-1826) elsőként a francia forradalom hatására szabadította meg őket a párizsi Salpetriereben. Hasonló szemléletben tették a betegek érdekében: Vincenzo Chiorugi (1759-1820) Olaszországban, William Tuke (1732-1819) Angliában, Benjamin Rush (1745-1813) az Amerikai Egyesült Államokban. A fentiek a betegek egészséges személyiségrészének egyaránt nagy fontosságot tulajdonítottak. Jean-Etienne Dominique Esquirol (1772-1840) kiemelte az alkoholizálást, szólt a megelőzéséről, óvta a gyermekeket a szellemi túlterheléstől. E. Feuchtersl Eben (1806-1848) a bécsi pszichiátriai tanszék megalapítója a „Lélek dietetikájáról” című műve, úttörőnek számít. „A testet fenyegető veszély elhárítása” volt a fő szempont. Wilhelm Griesinger (1817-1868) a pszichiátria kapuit megnyitotta a neurológia számára. Az agy betegségének tartotta az elmebántalmakat Emil Kraepelin (1856-1926), koffein, tea és alkohol hatásának megfigyelését végezte. A „mentálhigiéné” kifejezés először amerikai szerző, V. Sweetster (1797-1875) könyvében fordul elő (1843-
96
ban). Majd több tanulmány jelent meg e témakörből: ami az elmebetegek intézeti és polgári jogaival, szociális problémáival foglalkozik. 1901-ben használta először R. Sommer a „pszichés higiéné” kifejezést. Mégis Clifford W. Beers (1876-1949) elmegyógyintézeti tapasztalatából kiindulva 1908-ban a pszichiátriai ellátás javításában kereste a lelki egészségvédelem útját, így az ő nevéhez fűződik a mentálhigiénés mozgalom megteremtése. Ő a svájci származású amerikai pszichiáter, Adolf Meyer (1866–1950) támogatásával került a köztudatba. Az ellátás javítása mellett pszichés bántalmak és betegségek megelőzése, a visszaesés megakadályozása volt a cél, Mayer a szakszerű „mentálhigiénés törődést” alakította ki, felesége az utógondozással foglalkozott. Amerikában megalakult az országos Mentálhigiénés Bizottság, első kongresszusát 1930-ban, Washingtonban tartották. A második világháború után létrejött az Elmeegészségügyi Világszövetség, 1948-ban Londonban szervezte első kongresszusát. A mentálhigiéné tért hódított a gyermekegészségügyben és „A gyermekkor a mentálhigiéné aranykora” majd az orvostudományra, az iparra és az élet egyéb területére is átterjedt. Sigmund Freud (1856-1939) a pszichoanalízis magalkotásával a mentálhigiéné szempontjából is korszakalkotó volt. A tudattalan megismerésével kitágította és gazdagította ismereteinket. Lényeges az ösztönvilág, az anyagyermek kapcsolat; a lelki sérülések ismeretének fontossága. A lélekelemzés lelki egészségvédelmi jelentőségére is előremutatott. Gerald Caplan nevéhez fűződik a preventív pszichiátria alapkövének a letétele. A primer, secunder és tercier prevenció a lelki egészségvédelem igazi célja. Másfelől a lelki higiéné művelését a „köz-egészség” feladatai közé soroljuk. A lelki egészségvédelem a lelki betegségek okainak kiiktatásával, a bajok elhárításával az elsődleges prevenció foglalkozik. Benne a korai beavatkozással, kezeléssel, a késői következmények megelőzésével, vagyis a másodlagos prevencióval. A betegek visszaesésének megakadályozását a társadalomba való visszatérés elősegítését a rehabilitáció, vagyis a harmadlagos „tercier” prevenció foglalja magába. Sokszor az elődleges, másodlagos, tercier prevenció összemosódik s nem határolható el. Magyarországon a mentálhigiénés mozgalomnak jelentős tradíciója van. Pándy Kálmán (1868-1945) már a század elején leírta, hogy „a közveszélyesség nem kívánja meg feltétlenül az intézetet, ha a környezet, a családtagok szeretettel bánnak a beteggel, otthonában is gyógyítható”. Oláh Gusztáv (1857-1944) csatlakozott a nemzetközi mentálhigiénés mozgalomhoz. Foglalkozott a betegek intézeten kívüli ellátásának gondolatával. 1936-ban „Lelki-egészségvédelmi Szövetség” alakult, amely 1948-ban szerveződött újjá, elnöke Harsányi Béla (1904-1986) az Ideg-elme Klinika professzora lett. Hollós István (1872-1957) pszichiáter és pszichoanalitikus, aki a lelki betegek humánus gyógyítását szorgalmazta. Ezt örökítette meg a „Búcsúzom a sárgaháztól” című könyve. A magyar elemügy fejlődését jelentette az Állami Lipótmezei Elmegyógyintézet Országos Ideggyógyászati Intézetté fejlesztése, melyet Gimes Miklósné, Hajdú Lili (1891-1960), majd Tariska Istvánné folytatott intenzíven. Pszichológiai laboratórium is alakult, vezetője Mérei Ferenc (1908-1985) nemzetközi hírű pszichológus. Binet Ágnessel közösen írt „Gyermeklélektan” című könyvében jelentős tanulmányokat hagyott maga után. Nagy László pedagógus, Bárczi Gusztáv gyógypedagógus tevékenységükkel sokat tettek a lelki egészség megőrzésének ügyéért, a közvélemény pozitív irányú befolyásolásáért, a fogyatékossággal szembeni előítéletek megszüntetéséért. Vértes O. József (1881-1953) megalapította az ideges gyermekek iskoláját és külön tantervet dolgozott ki. Ranschburg Pál érdeme (1870-1945) a Gyermeklélektani Intézet megszületése. Utóda Szondi Lipót (1893-1986) a sorsanalízis megalapítója lett. A Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola szociális szervező szakán indult meg a mentálhigiéné képzése. A Magyar Pszichoanalitikus Egyesület képviselője Hermann Imre (1889-1984), valamint Rajka Tibor egyaránt részt vettek a szövetség munkájában. Ferenczi Sándor (1873-1933) máig is világhírű „Budapesti Iskola” megalapítója volt, aki Sigmund Freud legközvetlenebb munkatársa és barátja. Nagy veszteség érte a mozgalmat: deportálás, a nyilas uralom, a sztálinizmus évei elhallgatásra, emigrációra kényszerített több neves tudóst, pszichológust. Németh Péter a megelőzés ügyének jelentős előrevivője volt, aki a joggyakorlatban kívánta bevinni a pszichológiai és pszichopatológiai ismereteket.
97
György Júlia (1896-1977) gyermekgyógyász pszichoanalitikus tanárnak hívta meg Kádár Béla jogászprofesszort a jogi karra. A bűnöző gyermekek megmentéséért Nemes Lipót (1886-1960) tett igen sokat. A hallgatás éveiben viszonylag jelentős maradt az ideggondozók működése, 1931 óta működnek önálló intézetként egész a mai napig. 1958-tól kezdődően a gyermek ideggondozó hálózatát Schnel János (1893-1973) építette ki. Igen fontosak Buda Béla sokrétű szociálpszichológiai, szexuálpszichológiai és pszichoterápiás publikációi. A Magyar Pszichiátriai Társaság keretében megalakult a Pszichohigiénés Munkacsoport. Tagjai a prevenciót tartják fő tevékenységüknek. A társadalom, az emberiség figyelme a lélek egészségének védelme felé fordul. Soha olyan nagy szükség nem volt még arra, hogy az alapvető pszichológiai és lelki egészségvédelmi ismereteket megszerezzék, hisz legalább olyan fontos, mint a mindennapi élet testi ismereteinek, fizikai higiénéjének elsajátítása. A lélekegészségvédelem feladatköre igen sokrétű; jelentős eredmény a tudományágak kapcsolódásával érhető el (orvostudomány, pszichológia, pedagógia, szociológia stb.). Elsődleges feladat a megelőzés. Ha a kliens páciens lesz, akkor az a cél, hogy minél előbb kihozzuk abból a helyzetből, amibe belekerült. DENO-féle tölcsér modell alapján szeretném bemutatni valóban mi is történik a kórházunkban a kliens-páciens, orvos-ápoló kapcsolatban. Mi ez? Célja: a harmonikus személyiség minőségi boldog élete. A modell a társadalom egészére épül és a legátfogóbb segítséget, lehetőségeket felhasználva igyekszik az egyént egészségesen tartani. A fő cél első lépcsője: egészséges lakosság, felvilágosítás, egészségnevelés. Egészséges életmód-programok: aktív dolgozóknak, nem keresőknek, öregeknek, gyermekeknek. Ezeket a feladatokat szociális munkások, védőnők, mentálhigiénések, körzeti ápolók, háziorvosok végzik; kiszűrik, majd megfelelő szakemberekhez küldik a már ismert veszélyezetteket. Ez már a betegséghatár, mindent el kell követni, hogy minél később érjen ide, hisz itt a kliensből hamar páciens lesz, ahol már utasításokat kell teljesíteni, nem tud beleszólni sorsába, nem lesz egyenlő partner. Ő itt munka és keresőképesség csökkenés státuszában van. Cél, hogy olyan gyorsan vissza kell lépni a páciensnek a kliens minősítésbe, amilyen gyorsan csak lehet. Elve a modellnek: gyógyítás kevés, tanítás, de csak akkor, ha az egyén is akar tanulni. Hisz a szociális gondozók, ápolók, orvosok a maguk munkaterületén humánusak, empatikusak és elfogadó magatartással végzik feladatukat, ezzel is segítve a betegek bizalmának megnyerését, biztonságérzetének erősítését. Ezt szerencsére Magyarországon egyedülállóan jogilag is alátámasztották. A Magyar Köztársaság Alkotmányában szereplő emberi jogok, az annak részét képező polgári Törvénykönyvben szereplő személyiségi jogok vonatkoznak egyaránt úgy az egészséges, mint a beteg emberekre. Ezek az alapvető jogok a követezőek: az élethez, az emberi méltósághoz, az egészséghez, szociális biztonsághoz, és az orvosi ellátáshoz való jogok. Ezt az új egészségügyi törvény (1997. CLIIV. törvény) szavatolja. A beteg jogai és kötelességei című fejezetben nincsenek külön betegjogok, csak az általános emberi (személyiségi) jogok. „Az ember a természet legcsodálatosabb alkotása. Nem tudja felfogni, mi a test, még kevésbé mi a szellem, és a legkevésbé, hogyan kapcsolódik-e kettő egymáshoz, ez a nehézség csúcspontja – és mégis éppen ez alkotja a lényegét.” (Pascal)
Djogni Judit Nyíregyháza FELHASZNÁLT IRODALOM Alfred Vannesse:
Hallgatástól a meghallgatásig LESZ Bp. 1993. Balikó Márta: Tele(pszicho)fon (Öngyilkosság-megelőzés lehetőségei telefonon át) ANIMULA 1990. Dr. Exterdéné Zsurkai Ilona – Szarkáné Kövi Márta: Segítő kapcsolat INTER TECHNO – H KFT. Bp. 1997. Hárdi István: A lélek egészségvédelme Bp. SPRINGER 1992. Dr. Buda Béla: Mentálhigiéné ANIMULA Bp. 1994.
98
Gerevics József: Szakfolyóiratok:
Közösségi mentálhigiéné részei GONDOLAT Bp. 1989. Szenvedély betegségek VIII. évfolyam 2000. 3. sz. Pszicho terápia IX. évfolyam 1. sz. 2000. február Pszicho terápia IX. évfolyam 2. sz. 2000. április Végeken 1998. 9. Mentálhigiéné és pszichoszomatika 1999. 1 évfolyam 1-2. sz. Network 2000. 2. (76) sz. Network 2000. 3. (78) sz. Infó: Segítőkéz Lelkisegély Telefonszolgálat, Debrecen. 2000 tavaszi különszám
Egy kis pszichológia...
"Kiégés" (burn-out) folyamata és jelentősége Debrecenyi Károly István (1999. december 3-ai előadása nyomán)
Kiégés: Olyan állandósult kimerültségi állapot, ami a szokott módon már nem kezelhető. Veszélyeztetettek: - Segítő foglalkozásúak - Egészségügyi dolgozók (nővérek, orvosok) - Lelkészek (tévhit, hogy ők fáradhatatlanok!) - Maguknak túlzott jelentőséget tulajdonító "fontos emberek" is hárítják a kiégés lehetőségét.
Általános tünetek, jelzések: (az adott fokozat függvényében) - Pszichés tünetek; érzelmek kontrollja felborul. - Koncentráció gyengülése, szétszórtság. - Fiziológiai tünetek: állandósuló fejfájás; csökkenő ellenálló képesség; magas vérnyomás. - Magatartási tünetek: gyakori kontrollálatlan indulatkitörések; szakmai érdeklődés csökkenése; szociális magatartás változása; beszűkülés, baráti kapcsolatok elhanyagolása; problematikus viselkedés; elhatalmasodó cinizmus (hárítás módozata); közömbösség. !! Az elhárító mechanizmusok valamelyike életformává válik !! Legveszélyesebb az introjekció és a fantáziálásba menekülés! Megelőzés lehetőségei: (segítség a SEGITŐ-nek) - Egész életen át tartó önismeret-fejlesztés; - Tudni kell segítséget kérni: bölcsesség ≠ gyengeség; - Örömképesség megőrzése, sikerélmény (nem csak a hivatásban); - Hobbi fontossága, jelentősége; - Kapcsolatok megtartása - kifelé, befelé, felfelé -; - Kikapcsolódás, eltávolodás a munkától, mindennapi tevékenységektől; - Kellenek a társak: "EGYEDÜL NEM MEGY!!"
99
- Folyamatos képzés, továbbképzés, megújulás; - Nyitottság arra, hogy kapjunk is, ne csak adjunk;
Az állapotra utaló tünetek:
Kilépés módja:
1. lépcsőfok - Bizonyítási kényszer
- Önismeret fejlesztése
2. lépcsőfok - Fokozott erőfeszítés, delegálási készség gyengülése
- Feladatok megosztása
3. lépcsőfok - Saját igények elhanyagolása - Feladatcentrikusság
- Felismerés, feltérképezés - Korábbi kedvtelések, barátok - Megtervezett napirend
- Személyes ügyek háttérbe helyezése 4. lépcsőfok - Személyes igények és konfliktusok elfojtása! (Eltitkolása mások előtt) - A szokott pihenési módok már nem segítenek
- Barátok, munkatársak, család segítsége elegendő lehet felismerés mellett
5. lépcsőfok - Értékrend megváltozása, átalakulása /hozzáidomul a jelen hibás állapotához / - Egyedülmaradás, elmagányosodás
- Az izoláció feloldásához külső segítség szükséges
6. lépcsőfok - Fellépő problémák tagadása - Fixálódás - Pszichoszomatikus tünetek - Kapcsolatait tehernek érzi - Cinizmus, sértődöttség
- Külső segítség szükséges Munkatársak szerepe jelentős!
7. lépcsőfok - Visszahúzódás - Eszmecsere, érzelemcsere elmaradása KAPCSOLAT-hiány; "KISZÁLLOK”-állapot 8. lépcsőfok - Magatartás és viselkedés megváltozása. Mások véleményét elutasítja, a kapott szeretetet nem viszonozza és nem is veszi észre - Alkohol, drog, depresszió megjelenése
9. lépcsőfok - Deperszonalizáció - Önérzékelés képességének elvesztése - "Hisztériázás"
- Külső segítség szükséges
- Külső segítség szükséges ("nem szeret senki, nem ért meg senki")
- Külső segítség szükséges ("nem szeret senki, nem ért meg senki")
100
10. lépcsőfok - Belső üresség érzése
- Külső segítség szükséges ("nem szeret senki, nem ért meg senki")
11. lépcsőfok - Depresszió, mint betegség
- Külső segítség szükséges ("nem szeret senki, nem ért meg senki")
12. lépcsőfok - Teljes kiégettség - Klinikai állapot
- Külső segítség szükséges ("nem szeret senki, nem ért meg senki")
Lejegyezte: Bihari Dánielné
A gyász I. A gyászoló helyzete 1. A gyász meghatározása A gyász "rendszerint egy szeretett személy elvesztésére történő reakció..." (S. Freud).
2. Leírás A gyászoló pszichés amputációnak érezheti annak elvesztését, akitől a saját élete értelmet és nyugalmat kapott. Minél nagyobb jelentősége volt a kapcsolatnak a pszichés háztartás egyensúlyában, annál nagyobb traumát jelent az elvesztés (Clinebell). "Mivel az emberi identitás a másokkal való kapcsolatban képződik, egy szeretett ember elvesztése nemcsak a világot töri darabokra, hanem az érintett személyt is összeomlással fenyegeti. A gyászoló meghal a világnak, s meghal önmagának. Halott számára a világ s ő is a világnak. Énje mintha kiürülne. Halott, mintha jelen sem lenne. A gyászoló kisebbrendűnek érzi magát, mert a szerető odafordulás és önértékelésének erősítése zavart szenvedett a szeretett ember elvesztésével és a világhoz fűződő összes kapcsolatának megrendülésével. Attól fél, hogy a másik halálába belezuhan ő is, összezúzza magát. A klinikai tapasztalatok igazolják is, hogy a valaki után halás egyáltalán nem ritka" (Spiegel, Gespräche, 2 f.). A mondottakból világos, hogy egy közelálló ember elvesztése nemcsak a külvilághoz való viszonyt rázza meg (realitás), melynek legfontosabb, gyakran egyetlen megjelenítője az elhunyt volt, hanem a "belső világot" (a pszichés rendszert) is fenyegeti. Ebből adódóan annak az embernek a feladata, akit egy ilyen szörnyű veszteség ért, kettős: - Felvenni a kapcsolatot a külvilággal - úgy, hogy az elhunythoz fűződő túlzott érzelmi kötődést lazítja -, és ezek helyettesítésére új kapcsolatokat teremt. Felépíteni a "belső világ"-ot, és a valóságnak megfelelően elhelyezni benne az elhunytat. Ezt a tevékenységet nevezik gyászmunkának. (A gyász pszichoanalitikus megértéséhez vö. Sigmund Freud, Karl Abraham és Melanie Klein munkáit.)
3. A gyász mint betegség
101
"A gyászoló tényleg beteg. Ám ez a hangulati állapot olyan általános és annyira természetesnek tűnik, hogy nem nevezzük betegségnek" (Melanie Klein). a. Néhány lehetséges pszichés tünet vagy panasz: általános idegesség, depresszió, tartós félelem, álmatlanság, az altató és nyugtató szerek használatának növekedése, alkohol és nikotin használat, csökkenő munkaképesség és kimerültség. b. Néhány lehetséges pszichoszomatikus tünet vagy panasz: fejfájás, emésztési zavarok, súlyveszteség, immunitáscsökkenés. Yorick Spiegel írja: "A gyász olyan betegség, melynek világos etiológiája és sajátos önhatároló lefolyása van, és a korábbi összállapot helyreállításával végződik." Következtetése: "Nem kielégítő gyászmunka esetén számolnunk kell azzal, hogy az egészség veszélyeztetettsége olyan mértékű, hogy a gyászoló mentesítése hivatali vagy egyéb kötelezettségei alól nemcsak társadalmi, hanem egészségügyi politikai követelménynek is tekinthető".
II. A gyász fázisai A haldoklókhoz hasonlóan megkísérelték megkülönböztetni a gyászolóra jellemző krízis fázisait is. Yorick Spiegel négyet állapít meg: 1. A sokk fázisa 2. Kontrollált fázis 3. Regresszív fázis 4. Adaptív fázis
1. A sokk fázisa Általában a halálhír vételével kezdődik, néhány órán át tart, de legfeljebb két napig. Az érintett gyakran mintha megbénult volna. Nem képes érzéseit szabályozni. Legjellemzőbb, hogy nem akarja sem elhinni, sem tudomásul venni a haláleset tényét. Ha ezt az állapotot nem haladja túl a gyászoló, és minden energiáját arra fordítja, hogy a bekövetkezett eseményt önmaga előtt letagadja, akkor "a gyász hátráltatásáról" beszélünk, amely komoly zavarokhoz vezethet.
2. A kontrollált fázis Az ellenőrzésnek két formája van: az egyik, melyet a gyászoló önmagával szemben gyakorol. Ezzel párhuzamos a másik, melyet a hozzátartozók, barátok és a "profi krízisszakemberek" (temetkezési vállalkozó, pap stb.) végeznek azzal, hogy biztosítják a temetés társadalmilag méltányos elvégzését. A társadalmi aktivitás ebben a fázisban igen erős. A temetéssel kapcsolatos elintézendők sokasága, a hozzátartozók jelenléte külső tartást kölcsönőz. Ezzel végződik a sokk első kihatása. A gyászoló ebben a fázisban nagyon tehetetlennek érzi magát, és úgy látja, hogy nem képes önálló döntést hozni, de el nem hagyhatja magát. A saját pszichés összeomlástól való félelme miatt és a társadalmi szokásokra való tekintettel kénytelen magát saját ellenőrzése alatt tartani. Ez sok lelki energiát követel. Az ilyen ellenőrzött viselkedés tünetei többek között: nehézkes beszéd, látható cél és megfontolt szándék nélküli túlzott aktivitás, ami az űr kitöltésére hivatott. Ez a fázis rendszerint a temetésig tart.
3. A regresszív fázis Ez általában a temetés után kezdődik, amikor a gyászoló ismét magára marad és elhagyhatja magát. Jelei: a pszichés szervezet részleges összeomlása, visszanyúlás korábbi, differenciálatlan, a környezettől független (narcisztikus) problémamegoldási kísérletekre (regresszió), részleges kontrollvesztés, az elhunyttal kapcsolatos ambivalens érzések feltörése, az elhunythoz kapcsolódó libidinózus és agresszív energiák szabadjára engedése (látszólag jelentéktelen okok miatti érzelmi kitörések), visszahúzódás a külvilágtól, mert szinte minden energiára szükség van ahhoz, hogy a belső követelményeknek megfeleljen (apátia), a félelem és bűntudat érzésének fellépése, tehetetlenség, kiszolgáltatottság érzése. A regressziónak itt kettős szerepe van: egyrészt válasz a traumatikus élményre, másrészt azonban arra szolgál, hogy ezt az élményt fel lehessen dolgozni (önvédelem: visszahúzódás és izolálódás azért, hogy a gyászoló újra önmagára találhasson és megteremtse az előrelépés bázisát.) Ez a fázis a gyász folyamatában a legkritikusabb.
4. Az adaptív fázis
102
Jelei: Újbóli odafordulás a környezethez és a társadalomhoz, a gyász folyamatának befejezése, a regresszív megoldási formák fokozatos feladása, helyettük adaptív megoldási formák alkalmazása, a veszteség elismerése, az elvesztett személynek a "belső világba" történő valósághű beépítése (túlzott dicsőítés és túlzott kárhoztatás nélkül), új szabadság és önállóság megszerzése.
Megjegyzés az 1-4 pontokhoz: A fázisok lefolyása egyénenként igen különböző. Vannak átfedések. A folyamat már nagyon korán elkezdődhet (például igen hosszan tartó, halállal záródó betegségnél), és befejeződhet a halál fellépésével (bizonyos körülmények között a megkönnyebbülés érzésével), mintegy elővételezett gyászként.
III. A gyászmunka feladatai 1. A gyász kiváltása Fontos, hogy a gyászolás folyamata egyáltalán elkezdődjék, hogy az érintett ne viselkedjék úgy, mintha semmi sem történt volna (a tagadás elhárító mechanizmusa), hanem legyen kész arra, hogy fájdalmának és gyászának szabad teret engedjen. Ez bizalmat feltételez: a saját énjébe, a környezetbe, Istenbe vetett bizalmat, hogy a gyászban mellette állnak és a gyászt meg is engedik.
2. A gyászoló új életszerkezete Az eddigi életforma (struktúra) elvesztése a gyászolóban érzelmi káoszt vált ki. Nagyon nehezen tudatosíthatja csak magában, hogy mit is vesztett. - Az emocionális kapcsolati szinten talán most ismeri fel először: az elhunyttal kapcsolatos kölcsönös függőség gazdagságát és a hozzá fűződő érzések ambivalenciáját (szeretet és gyűlölet). - Közvetlen szociális környezetén belül elfogadja helyzete megváltozását (új szereposztás a családban). - A társadalmi kapcsolatok szintjén státuszcserét él meg (a feleségből özvegy, a gyermekből árva lesz). E folyamatoknak és változásoknak csak lépésenként ébred tudatára, ám a feldolgozásnak folyamatosnak kell lennie. Leglényegesebb feladat, hogy az érzelmi káoszban rendet tegyen és bizonyos értéksorrendet állítson fel. Szinte a legfontosabb az, hogy tisztázza az elhunyttal kapcsolatos viszonyát.
3. A valóság elismerése A megfelelő gyászmunkában nagy jelentőségű a halál tényének elismerése. A veszteség valóságát gondolatilag és érzelmileg is teljesen el kell fogadni, a halált el kell ismerni, hogy le lehessen küzdeni (elhárító mechanizmus az elismeréssel szemben: tagadás, mumifikálás, az érzelmek elnyomása).
4. Döntés az élet mellett A harmadik fázisban egy ideig még eldöntetlen, hogy az élet vagy a halál ösztöne győz-e. A gyászoló még nem oldotta el magát az elhunyttól, és bizonytalan is, hogy vajon ez sikerül-e neki. Leggyakrabban az élet akarása győzedelmeskedik, az azonban eltérő, hogy milyen határozottan és gyorsan. Az élet melletti döntés olyan feladat, amelyben a gyászoló nemcsak saját belső pozitív tapasztalataira szorul rá nagyon, hanem a külső segítségre is.
5. Az elfogadhatatlan érzések és vágyak kifejezése A gyászmunka feladata, feldolgozni az ambivalens érzések feltörését. A gyűlölet és a bűntudat mindaddig, amíg nem látunk rá és nem fejezzük ki, az elhunytat idealizálja, és a gyászolóra önpusztítólag hat vagy másokra vetítődik (hozzátartozókra, lelkészre, Istenre). Nagyon fontos tudatosítani és ki is fejezni az agresszív érzéseket. Azok a társadalmi szokások, hogy pl. "a halottakról jót vagy semmit", megnehezítik ezt a feladatot.
6. A veszteség értékelése A regresszív fázis vége felé lehetővé válik a veszteség világos számba vétele. A gyászoló már pontosabban képes felmérni, hogy mit változtathat, mi marad változatlanul, hogy elgondolható-e egy helyettesítés, és felállíthatja az új értéksorrendet. A záró értékelés csak az adaptív fázisban lehetséges. Fontos, hogy a regresszív fázisban a
103
gyászoló ne döntsön lényeges, vissza nem fordítható kérdésekben (pl.: új házasságba menekülés) - ez a gyászév értelme.
7. Valósághű kapcsolat az elhunyttal Az elhunyt csak abban az esetben épülhet bele az életben maradottak "belső világába", ha a gyászoló őt teljes emberségében elfogadta, és már nem idealizálja vagy átkozza. Így nem kényszerül a gyászoló a valóság eltorzítására.
8. Az új tájékozódás esélye Az életben maradt annak idején, amikor összekötötte sorsát azzal, akit most gyászol, egy meghatározott életforma mellett döntött s részese lett egy sajátos, kölcsönös érzelmi függőségi viszonynak. A társ halálával felszabadul ezekből a kötésekből. Ezzel lehetősége nyílik az új tájékozódásra s arra, hogy az eredményes gyászmunka után életében sok mindent az eddigieknél helyesebben, értelmesebben tegyen. Új játéktérhez jut, és bizonyos körülmények között eddig ki nem fejlődött képességeit fedezheti fel és bontakoztathatja ki.
IV. Zavarok a gyászban 1. A "rendes" gyász hátráltatható: - nem engedjük el magunkat, - fejletlen a gyászra való képesség (elfojtás, érzések kirekesztése), - sorozatos veszteségek, amelyek meghaladják a feldolgozási képességet, - olyan külső körülmények, melyek a gyászolót arra kényszerítik, hogy elsősorban a saját túlélésével foglalkozzék (természeti katasztrófák, háborúk, menekülések), - kétség a halál tényét illetően (pl. elveszettek, eltűntek), - az elhunyttal szembeni ambivalens magatartás, - társadalmi és vallási normák, melyek a gyászolót önkontrollra késztetik.
2. A beteges gyászreakció jelei Patológiás gyászreakcióról akkor beszélhetünk, ha a gyászolónak nem sikerül kikerülnie a gyász első három fázisából: - ha a gyászoló a sokkhatásra fixálódik s képtelennek mutatkozik arra, hogy elkezdje a gyászolás folyamatát; - ha az ellenőrzött fázis végén nem képes elereszteni magát, hanem a szigorú önkontroll állapotában marad; - ha hosszabb időn keresztül nem képes felhagyni a regresszív mechanizmusok alkalmazásával (a jelentkező elhárítóill. feldolgozó-mechanizmusokat a gyász-folyamat fázisaival korrelációban kell szemlélni. Ha a fázis sajátosságait mutatják, akkor mindenképpen értelmesek és megfelelnek a helyzetnek. Betegessé azzal válnak, ha a fixálódás által krónikussá lesznek.)
3. A beteges gyászreakció tünetei (krónikus lefolyás esetén) Minden külső segítség elhárítása, tartós apátia, izoláció, minden kommunikáció megszakítása, tartós érzékelési zavarok, tartós derealizáció és deperszonalizáció, a halál tagadása, mindannak effektív elkerülése, ami az elhunytra emlékeztet, túlzott aktivitás és kényszeres vidámság (mánia), erős vádak a környezettel és önmagával szemben, paranoid félelmek, öngyilkosságról való beszéd, tartós álmatlanság, agresszív és destruktív álmok, az egészségi állapot és az általános közérzet rosszabbodása, fokozott nikotin- és alkoholélvezet, nyugtatószerek fokozott használata.
V. Vallási vonatkozások 1. Az erkölcs és a szokás által
104
A halálban gyakran látják a modern társadalom tehetetlenségének jelét s a vele szemben felmutatható "adu ászt". A halál az emberi tehetetlenséget nyilatkoztatja ki. A szekularizált társadalomban a halál képei állandósultak. Bennük gyakran láthatóvá válik az archaikusnak és a racionalitásnak a problematikája (Werner Fuchs). Ez mutatkozik meg például abban az elképzelésben, hogy a halál után utódaink, örökségünk vagy hátrahagyott életművünk által tovább élünk. A teljes rendszer haladásában való részesedés által a halhatatlanság közvetetten elérhető. A halottakról való megemlékezés intézményesül. A halálesetkor és a temetéskor leginkább az egyház, a vallás és a népszokások vonatkozásai válnak láthatókká. A temetkezési szokások révén megmutatkozik a halottak továbbélésébe és az örök életbe vetett hit (családi sírhely felállítása; a sírkő mint az élők és halottak világának küszöbe, esküformulák, dicsőítések és utánakiáltások mint beavatási rítusok, amelyek a halottak földi személyiségét szent személyiséggé transzformálják az örökkévalóság számára).
2. Az igazságosságra vonatkozó kérdésben Az ilyen kijelentések, mint: "pont velem történik ez", "éppen most kellett történnie", "az emberek nem lehetnek túl boldogak", és az a kérdés, hogy "Isten büntetése ez?" - az ellenőrző Istenről, az Isten gondviseléséről, hatalmáról alkotott kép kezdetlegességéről tanúskodnak.
3. Az élet értelmére vonatkozó kérdésekben Saját végességünk egzisztenciális felismerése a valóságtól való visszariadáshoz vezet és felteteti azt a kérdést, hogy értelmes avagy értelmetlen ez a világ (ld. 2.19).
4. A "Mi van utána?" kérdésében Jézus szava, "én vagyok a föltámadás és az élet..." - önmagában, hívő értelmezés nélkül - nem hozható minden további nélkül közös nevezőre a halál tapasztalásával. Megkísérthet a kétség, vajon nem mégis a halálé-e az utolsó szó: bár a ragyogó Krisztus győzedelmesen elhagyja a sírt, de az ember, akit szeretünk, s most a sírba teszünk, biztosan nem támad fel harmadnapra. "Hogyan kell elképzelnem a halálból való föltámadást?", "viszontlátom-e azt, akit elvesztettem?" Sokaknak, akik nem felejtették el, hogy beszélhetünk Istennel, eleinte nincs elég erejük az imádsághoz. Meg kell várniuk, míg a belső görcs feloldódik.
VI. A gyászoló a telefonszolgálatban 1. Az ügyelőnek tudnia kell, hogy a gyászmunkát nemcsak halálesetkor kell elvégezni, hanem minden olyan emberi veszteségnél, amely az érintett számára jelentős. Amint a telefonszolgálatok tapasztalata mutatja, ez különösen az elváltakra érvényes. Számukra még súlyosbítja a helyzetet, hogy nagyon nagy az elvesztett partnerrel kapcsolatos ambivalencia. Sokan nem képesek megbirkózni ezzel a kettősséggel, és fájdalmukat csökkentendő egyoldalú gyűlöletbe merevednek. Terhelővé válik ez a gyermekek számára, akiknél ezáltal az apához, illetve az anyához fűződő viszony nagyon összekuszálódik. Ebből ilyesféle alapvető beállítottság fakad a másik nemmel szemben: "minden férfi gonosz, csak kihasználják a nőket", vagy "a nők megbízhatatlanok, csak a pénz után mennek" stb. 2. A telefonszolgálatban rendkívüli jelentőségűek azok a hívók, akiknek valami megzavarta a gyászolását (életbenmaradottak vagy elváltak). Ezek megrekednek az első három fázis egyikében. Vonakodnak attól, hogy az újraorientálódást elvégezzék és öngyilkossággal fenyegetőznek (ld. 2.14.). Ezekben az esetekben szakemberek tanácsát kell kikérni. 3. Fontos, hogy a gyászolót a harmadik fázisban, az összes eddigi figyelemelterelő aktivitás elcsitulása után (temetés, válóperek) ne hagyjuk egyedül, hanem kísérjük beszélgetéssel és telefonhívásokkal. Az a közszájon forgó vélemény, hogy a halottakról nem illik beszélni, helytelen. Az első és második fázisban a meghalásról kell beszélni, később további emlékélmények bukkannak elő, amelyek a kívülálló számára gyakran jelentéktelenek, de a kapcsolat számára igen fontosak. Így oldható lassan a másikkal való kötődés. A telefonszolgálatnak itt mindenekelőtt a részvéttel teli felvilágosító és támogatást adó hallgatás a szerepe.
105
Szociálpszichológiai fogalmak
A szociálpszichológia meghatározása a személyiség- és a társas kapcsolatok lélektana, az ember és a társadalmi környezet pszichológiája. (Buda Béla, 1978)117 A szociálpszichológia tárgya nem más, mint az embereknek egymás vélekedéseire, viselkedésére gyakorolt hatása.118
Szociális interakció: A társas kölcsönhatás lényege abban áll, hogy megnöveli az általános motivációs szintet, ezáltal fokozza a feszültséget, a cselekvésre való készenléti állapotot (Robert Zajonc). A jelenlétet feltételező interakció két vagy több ember között egymás figyelembevételével történik. A helyzet teszi lehetővé az interakciós aktusokat, melyek sora adja az interakciós eseményt. A társas kölcsönhatás tartalmi mozzanatát minden esetben a tevékenység adja. Az interakciók a kapcsolatok viselkedésbeli (és érzelmi), vagyis tartalmi oldalát, a kommunikáció pedig a kapcsolat formai oldalát realizálja.119 Az emberi viselkedés modelljei (Allport): • hedonizmus (örömkeresés, fájdalom elkerülése), • hatalom és tekintély iránti igény, • az altruizmus, a segítés vágya, • a racionalizmus igénye.120
Szociális észlelés (személypercepció) A mások észlelését tekintjük úgy, mint bármely interakció első, döntő fontosságú szakaszát. Először is észlelnünk és értelmeznünk kell embertársainkat, mielőtt értelmes kapcsolatba lépnénk velük.121 Fizikai észlelés: a közvetlenül megfigyelhető „felszíni” tulajdonságokra irányul. Szociális észlelés: olyan tulajdonságokat érint, amelyek közvetlenül nem megfigyelhetők, hanem következtetni lehet rájuk.122 Érzékelni kell a másik embert ahhoz, hogy kapcsolat alakuljon ki. Benyomás alakul ki. A kommunikáció ezek után jön majd létre. Az érzékelés legelőször a látással történik. A tárgyaknál külső tulajdonságokat érzékelünk, ezt fogadjuk el. Egy másik személynél is a külső tulajdonságokat érzékeljük, de a belső tulajdonságokra van szükségünk, arra vagyunk kíváncsiak. Lényeges befolyásoló tényezők: • az első benyomás, • az érzelemkiváltó helyzetek, • a hangulat is befolyásol. Sajátos szempontok alapján a másik tulajdonságaiból a nekünk fontosakra figyelünk és ezekről szerzünk tudomást (ezekről tudunk).
Attribúció (okság) elmélet Fritz Heider szerint a szociális interakcióban való sikeres részvétel attól függ, hogy képesek vagyunk-e szociális környezetünket hatékonyan megérteni, jósolni és ellenőrizni. Ezt a feladatot úgy oldjuk meg, hogy a viselkedés mögött okokat tételezünk fel, és az okozás forrását a cselekvő személyben vagy környezetben keressük.123 Amikor történik valami, akkor hajlamosak az emberek valamilyen okot tulajdonítani az eseménynek, s a 117
Csepeli György: A szociálpszichológia vázlata (Népművelési Propaganda Iroda, Bp. 1979.) Aronson, Elliot: A társas lény (KJK, Bp. 1980.) 119 Csepeli György: i.m. 120 Forgas, Joseph P.: A társas érintkezés pszichológiája (Gondolat, Bp. 1989.) 121 Forgas, Joseph P.: i.m. 122 Forgas, Joseph P.: i.m. 123 Forgas, Joseph P.: i.m. 118
106
megfigyelők következtetéseket próbálnak levonni arról, hogy mi okozhatja az illető viselkedését. Az a szükségletünk, hogy valamiféle okot keressünk a másik ember viselkedésére, abból a tendenciából fakad, hogy az ember igyekszik túlmenni az adott információkon.124
Stabilizációs tendencia Szeretnénk előrelátni a történéseket, ezért igyekszünk a környezetünk állandó változatlan elemeit felkutatni.125
Differencia-pontosság A különbözőség felismerésében jobbak a szakemberek, de a sztereotípia (általános) pontosság a laikusoknál jobb. Ahogy nő a differenciapontosság, úgy csökken általában a sztereotípia pontosság.
Sztereotípia (általánosítás): Általános érvényűnek vélt túlzáson alapuló leegyszerűsített képeket nevezzük sztereotípiáknak.126 Felruházzuk olyan tulajdonságokkal, amit valamely csoporthoz tartozónak véltnek gondolunk. Van néhány elv, amelynek alapján egyes dolgokat hajlamosak vagyunk egy csoportba sorolni és elkülöníteni a környezetünktől: • hasonlóság elve, • közelség elve, • szimmetria elve, • folyamatosság elve, • együttes mozgás elve.127 A csoportok megismerésének első sajátossága a túlzás, melynek az a funkciója, hogy megkönnyítse az eligazodást. Az érzésbeli és gondolati túlzás törvénye alól nem tudjuk magunkat kivonni. A túlzás talaján egy erősen leegyszerűsített kép jön létre az egyes csoportokról, hiszen a kép eleve csak egyes sajátosságaira terjed ki. Ennek az előnye az egyszerűség, a legkisebb erőfeszítés, de hátránya, hogy érvényükben általában nem kételkedünk, ez viszont megakadályozza az igazi megismerést.128 Ha a sztereotípia tapasztalaton alapul és nagyjából pontos, akkor a világban való könnyű eligazodásunkat, alkalmazkodásunkat szolgálja. Ha azonban elleplezi előttünk, hogy milyen egyéni különbségek vannak egy embercsoporton belül, akkor a sztereotípia inkább a rossz alkalmazkodáshoz járul hozzá, és potenciálisan nagy veszélyekkel járhat.129 Leginkább elterjedt sztereotípiák: • Etnikum sztereotípia, • vallási sztereotípiák, • nemi sztereotípiák. Ha egyediségében érzékeljük, akkor az egyéni különbségeket is megismerjük. Tapasztalat nélkül a sztereotípiára hagyatkozunk. A sztereotípiák túlzóak és túlzottan általánosak.
Attitűdök Az érzésből fakadó sugallat az ítélet unokája... Érzésünkben bízni, ez annyit jelent, hogy inkább nagyapáinknak engedelmeskedünk, semmint értelmünknek és tapasztalatunknak. (Nitzsche) Hétköznapi megismerésünk nem annyira saját eredeti tevékenységünk eredménye, mint inkább másoktól szerzett sémák alkalmazása. Attitűdjeink rendszere a biztonságot teszi lehetővé számunkra, ha boldogulni akarunk, akkor környezetünk attitűdjeihez kell igazodnunk. Az attitűd lényeges eleme a választás, melyet azonban nem pusztán gondolkodási tevékenység, vagy információ begyűjtése előz meg, hanem érzés, melynek eredete a társadalmi környezet, amelyben élt vagy él. Az attitűdnek iránya van, aszerint, hogy milyen érzés, szeretet vagy utálat képezi
124
Aronson, Elliot: i.m. Csepeli György: i.m. 126 Csepeli György: i.m. 127 Csepeli György: i.m. 128 Csepeli György: i.m. 129 Aronson, Elliot: i.m. 125
107
a magját. Az érzések erőssége változhat, innen az attitűdök intenzitása. Az attitűdök mélyén tudatlanság lapul, mely nem szégyen, de azzá válik, mihelyt a tudás álcájában óhajt tetszelegni. Funkciói: • ismereti funkció, mint tudáspótlék, • értékeink kifejezésére szolgál, • alkalmazkodásra ad lehetőséget, • önvédelmi funkció. Az attitűdök egyes elemei közötti viszonyt az egyensúly elve szabályozza. Amikor egy attitűdön belül merül fel ellentmondás, akkor disszonancia-redukcióra kerül sor, amely abból áll, hogy meggyőzzük magunkat nem az igazi érvekkel, hanem csak azokkal, amelyekkel igazolhatjuk a disszonáns viselkedésünket.130
Előítélet A primer szocializációs folyamatban alakul ki. Az előítélet ellenséges vagy negatív attitűd valamilyen csoporttal szemben, - olyan attitűd, amely téves vagy nem teljes információkból származó általánosításokon alapul.131 Megfigyelünk valamennyi viselkedést, tulajdonságokat és ezt kiegészítjük a már ismertekkel, sztereotípiákkal. Az emberek attribúciói összhangban vannak vélekedéseikkel vagy előítéleteikkel. Az előítélet negatív attribúciókat és sztereotípiákat hoz létre, ezek pedig visszahatnak az előítéletre és tovább erősítik.132 Az emberek hajlamosak arra, hogy felelőst keressenek, amikor számukra igazságtalanságnak tűnő és egyébként is megmagyarázhatatlan végeredmény áll elő. Az előítélet egyik meghatározója a személyiség önigazolási szükséglete. Egyes vizsgálatok szerint, ha az egyén szociális státusza alacsony vagy hanyatló, akkor sokkal hajlamosabb az előítéletre, mint az emelkedő státuszú egyének.133 Az előítélet kialakulását elősegítheti: • a gazdasági és politikai konkurencia (anyagi előnyök miatt háttérbe szorítani egy kisebbségi csoportot), • bűnbak képzés (gyenge és ártatlan csoportot okolni a hibákért, az agresszivitást rájuk helyezni).134
Az előítéletes személyiség Vannak emberek, akik hajlamosak arra, hogy előítéleteket tápláljanak, nem pusztán a közvetlen külső hatásra, hanem saját személyiségvonásaikból következően is. Theodor Adorno ezeket az embereket autoritariánus (tekintélyelvű) személyiségeknek nevezte. A mérésére szolgáló attitűdskála az F-skála.135
Előítélet és konformitás Pettigrew úgy véli, hogy az előítéletes magatartás legfőbb oka a társadalmi normák szolgai módon való betartása - még akkor is, ha van bizonyos szerepe a gazdasági konkurenciának, a frusztrációnak és a személyiség szükségleteinek is.136
Burkolt személyiségelmélet A személyészlelés konstruktív folyamat, amelyben az észlelő tudása és korábbi tapasztalata néha fontosabb szerepet játszik, mint az észlelt ember tényleges tulajdonságai. Az emberekről felhalmozott tudásunk eredményeként valamennyien rendelkezünk „burkolt személyiségelmélettel”, ami tulajdonképpen a felhalmozott hipotéziseink és elvárásaink arról, hogyan szerveződnek az emberi tulajdonságok és jellemvonások. George Kelly szerint tapasztalatainkat úgy rendezzük, hogy megismerési „konstruktumokat” hozunk létre, amelyeken keresztül észleljük a világot. Ezzel arra törekszünk, hogy azt megerősítsük, és az új tapasztalatokat a korábban létrehozott konstruktum-mintába beépítsük.137
130
Csepeli György: i.m. Aronson, Elliot: i.m. 132 Aronson, Elliot: i.m. 133 Aronson, Elliot: i.m. 134 Aronson, Elliot: i.m. 135 Aronson, Elliot: i.m. 136 Aronson, Elliot: i.m. 137 Forgas, Joseph P.: i.m. 131
108
Általában „burkolt” személyiségelméletünkre hagyatkozunk annak eldöntésekor, hogy mely tulajdonságok fontosak, és hogy egy személy kevés megfigyelhető tulajdonsága mennyire valószínűen kapcsolódik össze egyéb, nem megfigyelhető tulajdonságokkal.138
Személytípusok a személyészlelés során Burkolt tudásunk az emberekről nem korlátozódik a tulajdonságok együtt járására vonatkozó feltevésekre, hanem arra a tudásra is támaszkodunk, hogy milyen típusú embereket különböztetünk meg. A személy-pototípusok ismeretsémák (mentális sémák) a társas környezetünkben megismert embertípusokról. Az emberekről való gondolkodásunkat a megítélt emberek prototipikussága is befolyásolja.139 Solomon Asch szerint bizonyos „központi” vonások aránytalanul nagy hatást gyakorolnak a benyomásokra. Mintegy horgonypontként szolgálnak, és a többi információ körülöttük kristályosodik ki: „az észlelő személy az észlelt személy lényegét a vonáson vagy vonásokon keresztül igyekszik megragadni.” (Asch, 1946)140 „Mihelyt két vagy több tulajdonságot úgy értelmezünk, hogy ugyanahhoz a személyhez tartoznak, ezek a tulajdonságok többé nem elszigetelt vonások ... a vonások intenzív társas életet élnek, törekszenek arra, hogy egymással szorosan szervezett rendszert alkossanak.” (Asch, 1946)141
Holdudvar-hatás Fontos, kiemelkedő tulajdonság alapján az összes többi tulajdonságát ahhoz mérten gondoljuk. A holdudvarhatások érdekes példái, amikor a külső megjelenés szolgál a belső személyes tulajdonságokra történő következtetésre, vagy a rövid, ideiglenes megnyilvánulások is, mint amilyen a mosoly, hasonló holdudvarhatásokat eredményezhetnek.142 A vonzó külsejű személyek harmonikusabb személyiségűek (elégedettebbek, mert az önértékelésüket a külvilág pozitívan befolyásolja). Előnyök mellett hátrányok is vannak: • nem tételezik fel a valós képességeket (mindent a vonzó külsejüknek köszönhetnek). Ha nincs más információ és hamar kell dönteni, akkor a külső tulajdonságok alapján döntünk. A sorrend is fontos a benyomásnál: • Újdonsági és elsődleges hatás Az először megismert információnak a hatása aránytalanul nagyobb, ez az elsődleges hatás. Az újdonsági hatás, mikor az utoljára kapott információ érvényesül, akkor jelentkezik, ha valami miatt az elsődleges hatás nem tud érvényesülni. Utóhatás (referencia hatás):
az utóhatás a meghatározó, ha azonnal kell dönteni valamiben. Elnéző torzítás: • ha nincs negatív információm, akkor pozitívnak ítélem meg. Negatív torzítás: • egy negatívum észlelése után mindenben negatív a véleményem.
Kognitív disszonancia redukció Az emberek általában motiváltak arra, hogy igazolják saját cselekvéseiket, vélekedéseiket, érzéseiket. Amikor valaki valamit tesz, lehetőleg megpróbálja önmagát (és másokat) meggyőzni arról, hogy amit tett, logikus és ésszerű.143 Kognitív disszonancia az, amikor két vagy több kognitív (ismereti, gondolati) elem között összeegyezhetetlenség áll fenn. Ez feszültséget okoz a személyben, és kognitív disszonancia redukciójára kényszerül.144 138
Forgas, Joseph P.: i.m. Forgas, Joseph P.: i.m. 140 Forgas, Joseph P.: i.m. 141 Forgas, Joseph P.: i.m. 142 Forgas, Joseph P.: i.m. 143 Aronson, Elliot: i.m. 144 Csepeli György: i.m. 139
109
A kognitív disszonancia lényegében véve feszültségállapot, amely mindannyiszor fellép, valahányszor az egyénnek két, egymással összeegyeztethetetlen tudattartalma (gondolata, attitűdje, nézete, véleménye) van. Mivel ez kellemetlen, az emberek motiváltak arra, hogy csökkentsék a disszonanciát145 (Leon Festinger). Pl. azt nagyobb becsben részesíti, aki miatt szenved. A disszonancia azokban a szituációkban a legerősebb, amikor az egyén énképe veszélyeztetve van. Minél nagyobb az ártalom lehetősége, annál nagyobb a disszonancia, minél nagyobb a disszonancia, annál nagyobb az attitűdváltozás.
A visszavonhatatlanság jelentősége A döntés után az emberek szeretnének megfelelő megnyugtatást kapni arról, hogy döntésük helyes volt, ezért keresik az olyan információt, amelyről biztos, hogy minden körülmények között megnyugtatásukra szolgál. Amikor a döntés már visszavonhatatlan, nagyobb a disszonancia, amelyet csökkenteni kell. Az emberek biztosak abban, hogy helyesen döntöttek, miután már az égvilágon semmit sem változtathatnak a dolgon.146
Külső és belső igazolások Ha az igazolást a szituáció határozza meg, akkor külső igazolásról van szó. Ha valaki egy olyan kijelentést tesz, amelyet nehéz kívülről igazolni, megpróbál belső igazolásokat keresni oly módon, hogy attitűdjeit hozzáigazítja a kijelentéshez. Minél enyhébb a várható büntetés, annál kisebb a külső igazolás lehetősége, minél kisebb mértékben áll rendelkezésre külső igazolás, annál nagyobb a belső igazolás szükséglete. Ha alkalmat adunk az embereknek arra, hogy kialakítsák belső igazolási rendszerüket, hozzásegítjük őket ahhoz, hogy stabil értékrendszerük bontakozzon ki.147
A cselekvő-megfigyelő torzítás A megfigyelő a cselekvőben keresi az okot. A cselekvő a körülményekben keresi az okot.
Láthatósági hatás Valamely viselkedés vagy esemény bekövetkeztét a láthatóság alapján ítéljük meg.
A siker és a kudarc attribúciója A saját sikeremnek belső okokat, mások sikerének külső okokat gondolok. Az előbbit általában állandónak, az utóbbit pedig változónak ítélem meg. A saját kudarcnak külső okot, mások kudarcának belső okot nyilvánítok. A saját kudarcot általában változónak, a mások kudarcát állandónak ítéljük meg. A siker és a kudarc attribúciójára a célszemély neme is hatást gyakorol. Nőknek általában kevésbé ismerik el a szakmai sikert, mint a férfiaknak, és inkább hibáztatják őket, ha kudarcot vallanak. Ha egy nő sikeresen végez el egy feladatot, azt inkább a szerencsének és a feladat könnyűségének tulajdonítják, szemben a férfi esetével.148
Hamis konszenzus A saját viselkedésünket úgy magyarázzuk, hogy más is hasonlóan cselekedett volna. Ross szerint az emberek az attitűdjeiket, véleményeiket, értékeiket azonosnak gondolják a többségével.149 Önkárosító stratégiák (Berglas és Jones, 1978) Különleges elhárító stratégiát alkalmazunk, hogy ne kelljen önmagunkat hibáztatni a negatív eredményekért. Gyakran mesterséges hátrányokat teremtenek maguknak azért, hogy a bekövetkező kudarcot inkább a külső nehézségek, mint saját fogyatékosságaiknak tulajdoníthassák.150 Tanult tehetetlenség (Seligman, 1975)
145
Aronson, Elliot: i.m. Aronson, Elliot: i.m. 147 Aronson, Elliot: i.m. 148 Forgas, Joseph P.: i.m. 149 Forgas, Joseph P.: i.m. 150 Forgas, Joseph P.: i.m. 146
110
Ha egy ember viselkedésének az eredménye független a viselkedésétől, akkor megtanulja, hogy az eredmény független a viselkedéstől. és felad minden kísérletet, hogy az eredményt ellenőrizze.
Pszichológiai ellenállás (Brehm, 1972) Akkor lép föl, amikor fenyegetve érezzük cselekvési szabadságunkat. A szemtől szemben zajló interakciókban az ellenállás igen gyakori válasz a személyi szabadság fenyegetéseire. Izgalmi átvitel (Zillmann) Az izgalmi állapotokat általában a körülmények fényében értelmezzük, és az általunk választott értelmezés nagymértékben függ attól, hogyan reagálunk az izgalmi állapotra. Az izgalmi állapotot könnyen tulajdonítjuk valamilyen külső körülménynek, és könnyen adunk nem megfelelő reakciókat.151
Kommunikáció: • • • • •
üzenetek szabályozott cseréje, a másik embert, az interakciós partnert rávenni valamilyen változásra, két irányú folyamat, minden fél részt vesz benne, dinamikus folyamat (életünk minden percében kommunikálunk), tanulás útján sajátítjuk el.
Négy fontos eleme: • az adó, aki kódolja • az üzenetet, • a csatorna, amin az átvitel megtörténik, • a vevő, aki dekódolja az üzenetet.152 A közlési rendszer alapelemei a jelek és a jelek használatának a szabályai . Jel bármi lehet, ami a jelek használói számára nemcsak önmagával azonos, hanem még valamire utal.153 A kommunikáció tagadása is kommunikáció. A kommunikáció osztályozása: • szándékos, • szándékolatlan, vagy: • véletlenszerű, • kifejező, • célirányos, illetve: • verbális, • nonverbális
Verbális kommunikáció A beszéd csak az emberre jellemző, az állatok csak hanggal kommunikálnak. A verbális kommunikációra jellemző: • leválasztottság (dolgokra utal), • nyitottság (bármikor képes új jelenség befogadására), 151
Forgas, Joseph P.: i.m. Forgas, Joseph P.: A társas érintkezés pszichológiája (Gondolat, Bp. 1989.) 153 Csepeli György: Szociálpszichológia (Osiris, Bp. 1997.) 152
111
• hagyományozottság (tanulással elsajátított), • kettős mintázottság (véges számú jelzővel végtelen számú üzenetet lehet létrehozni). Nyelvi relativitás: A nyelv, amit használunk visszahat a gondolkodásunkra (de fordítva is igaz!). Vigotszkij szerint a nyelv nemcsak az emberek közötti külső kommunikáció eszköze, hanem olyan belső kommunikációs eszköz is, amelyet a gondolkodásban és a világ reprezentációjában, rendszerezésében, és megszervezésében is használunk. A nyelv mint a külső és a belső világ közötti kapocs, fontos szerepet játszik mind a kulturális, mind az egyéni fejlődésben. A belső beszéd és külső beszéd kölcsönösen függnek egymástól. A kulturális különbségek nemcsak befolyásolják a nyelvnek mint kulturális médiumnak a használatát, hanem a nyelven keresztül a gondolkodási különbségeket is meghatározzák.154 Megszólítás: A verbális kommunikáció megszólítással indul. Két formája: • formális (hivatalos), • informális (köznapi). Magyarban ez a tegezés és magázás formájában gyakran eldől. Hogy milyen formát használnak, az függ: • a kommunikálók státuszától, • a kettőjük között lévő viszonytól. Diszkvalifikált üzenetek (Baveleas, 1985): • minőségtől megfosztott üzenetek, amelyek a kognitív disszonancia csökkentésére alkalmasak, • olyankor élnek vele, ha elkerülési konfliktussal állnak szemben: azaz két „nem szeretem” kommunikációs lehetőség közül kell választani.155
Nonverbális kommunikáció Olyankor, mikor akadályoztatott a beszéd, de önálló módon is működhet. Ha a szóbeli és a nem verbális üzenetek ellentmondanak egymásnak, a nem verbális jelzéseket fogjuk a valódi üzenetként tekinteni. Darwin szerint evolúciós szempontból a nonverbális jelzőrendszer sokkal idősebb a nyelvnél, így inkább megfelel az érzelmekkel kapcsolatos alapvető üzenetek közlésének. A nonverbális jelzéseket gyorsabban küldjük és vesszük, kevesebb tudatos kontroll irányul rájuk, hatásosabban kommunikálnak attitűdöket és érzelmeket, mint a nyelv. A nonverbális jelzéseknek öt főbb funkciója van: • a társas helyzet kezelése, • énmegjelenítés, • az érzelmi állapotok közlése, • az attitűdök kommunikációja, • csatorna-ellenőrzés.156 Énbemutatás (énmegjelenés): • milyennek akar látszani az ember, • állandó és változó elemei vannak, • társadalmi szerepek, társadalmi normák, életkori szerepek, foglalkozási szerepek befolyásolják, • ill. aktuális szerepek, amelyeket bizonyos szituációk megkívánnak. Csatornavezérlés: • szemkontaktussal, hangsúllyal tagolja a kommunikációt. Érzelmek közlése nonverbális jelekkel: • sokkal kevésbé kontrollált a nonverbális közlés. Attitűdök közlése: • értékelő viszonyulás (értelmi, érzelmi, viselkedés). 154
Forgas, Joseph P.: i.m. Forgas, Joseph P.: i.m. 156 Forgas, Joseph P.: i.m. 155
112
Társashelyzet kezelése: • nonverbálisan is történik.
Nonverbális eszközök: • bármivel lehet, • szemkontaktus (túl sok nézés ugyanolyan kellemetlen lehet, mint a túl kevés, vagy a teljes hiánya), • érintés - az intimitás egyensúly eszköze. A kezdeményezését leginkább férfiak, idősek és magas státuszúak teszik meg. • tér-távolság - két ember közti távolság, • a hang - ereje, sebessége, csengése (tompa, stb.) • testtartás, testbeszéd - pozicionális és dinamikus. • a mozgásminta is lényeges (mozgásnál nemre jellemző sajátosság pl.), • gesztusok - végtagjelzések kísérik a beszédet, ezeket illusztrátoroknak nevezik (Ekman és Friesen), ill. ún. emblémák, amelyek konkrét és önálló jelentéssel bírnak.157
Paralingvisztikai jelzések Amit mondunk, az a szóbeli üzenet, ahogyan mondjuk, az a paralingvisztikai üzenet része. Minden vokális jelzés, ami nem beszéd, paralingvisztikai jelzésnek tekinthető. Egyes ilyen jelzések kapcsolódnak a kimondott szavakhoz: a beszéd sebessége, a hangmagasság, a ritmus, a hangerő, és a beszédtempó, stb. nem verbális jelzések, azonban nagyon szorosan összefüggnek a verbális tartalommal. Van sok olyan hangadás is, amely önmagában képes egy üzenetet kommunikálni: ilyenek a sírás, az ásítás, a nevetés, a fütty vagy a hangos lélegzés.158
Vonzalmak A személyközi vonzalom egyszerűen a másik személy iránti pozitív attitűd. Az attitűdöt 3 alapvető összetevőre lehet felbontani: • megismerési komponensre, • affektív komponensre, • viselkedési összetevőre. A vonzalom is három komponensből áll: • másik személyre vonatkozó hiedelemből, • az iránta érzett érzelmek, • vele szemben tanúsított viselkedés.159 A társak jelenléte: • önmagában jutalmazó, megerősítő, • referencia értékű, önmagunk értékelését köszönhetjük neki, • feszültséget oldó. A szociális csereelmélet szerint azért keressük mások társaságát, mert a társakkal való együttműködésben nagyobb jutalmat és kielégülést tudunk szerezni, mint egyedül. A társaság segít a stressz csökkentésében is, és a szorongó vagy valami miatt aggódó emberek gyakran keresik más emberek társaságát.160 Attitűd-hasonlóság alapján alakulhat ki, mert megerősítenek saját magunkban, ill. könnyebb a kapcsolat fenntartása. A vonzalom az attitűd-hasonlóságból adódik, de később értékelődnek fel a különbségek is. Azokat az embereket szeretjük, akiktől a legkisebb költség mellett a legnagyobb nyereséget várhatjuk, ill. hozzásegítenek ahhoz, hogy azt higgyük, nézeteink helyesek (jutalomelmélet). Az emberek ugyan szeretik, ha dicsérik őket, de nem szeretik, ha a dicséret túlságosan hízelgő, akkor meg nem érdemeltnek tűnik, vagy ha csak
157
Forgas, Joseph P.: i.m. Forgas, Joseph P.: i.m. 159 Forgas, Joseph P.: i.m. 160 Forgas, Joseph P.: i.m. 158
113
azért hízeleg valaki, hogy megnyerje mások jóindulatát és így személyesen is hasznot húzzon belőle, akkor nem nagyon fogják szeretni.161 Személyes kapcsolataink döntő elemét képezi választás, kapcsolataink számos tényezőjében egyes egyedül tőlünk függ, de a társadalomban elfoglalt helyzetünk szinte tudtunk nélkül már előre kijelöli azoknak a személyeknek a körét, akik között válogathatunk. Alapvető, hogy a kapcsolat mindkét fél számára kielégítő legyen. A külső megjelenésnek nagy szerepe van a kapcsolatok kialakulásának első szakaszában. A személyünk iránt kimutatott rokonszenv is szerepet játszik a kapcsolatok kialakulásában. Aronson kísérletei szerint azok a rokonszenvesek, akik bizonyos vonásokban tökéletesek ugyan, de vannak „kisebb hibáik” („leégési effektus”).162 Ha szívességet teszünk valakinek, akkor cselekvésünket úgy tudjuk igazolni, hogy meggyőzzük magunkat arról, hogy az illető megérdemelte, hogy szívességet tegyünk neki.163 Csere-elmélet: Figyelembe veszi a partnerek sajátos költségét és hasznát, melyre egy kapcsolatban szert tesznek. A csereelmélet az emberi kapcsolatok nyíltan gazdaságtani szemlélete. Feltételezi, hogy minden személy nyereségre akar szert tenni kapcsolataiban, vagyis több jutalmat akar, mint költséget.164 Fokozás-visszavonás elmélete (gain and loss): Aronson elmélete szerint a másik személytől származó pozitív, jutalmazó jellegű viselkedés fokozódása nagyobb hatással van ránk, mint az, ha ez a másik személy állandóan ugyanazt a jutalmazó magatartást tanúsítja. Ugyanakkor, ha valaki az idők folyamán egyre kevésbé becsül bennünket, akkor az illetőt jobban fogjuk utálni, mint azt, aki sohasem szeretett bennünket.165 Ha a kísérleti személyek dicséretet kaptak idegenektől és barátoktól, akkor kedvezőbben reagáltak az idegenekre, mint a barátokra. Ellenben a rossz vélemény rosszabbul esett a barátoktól, mint az idegenektől166 (nyereség-veszteség hatás).
A szerep A szerep közvetítő kapocs, mely az egyén személyes szféráját a személytelen szférával, a társadalommal összeköti, lehetővé téve egyrészt a személyes szféra kialakulását, másrészt pedig lehetővé téve a személytelen szférával való találkozást. Szerepnek nevezzük azt a viselkedést, mely a pozíció által meghatározott tevékenység végrehajtásával kapcsolatos. A szerepek között háromféle változat van: • adottak, • kivívottak, • spontán szerepek.
Szerepkonfliktus két fajtája van: • a szerep összeegyeztethetetlen elvárásokkal jár együtt, • két vagy több szerep elvárásai ütköznek össze.167
Kapcsolatok Kapcsolatok az 1. szinten: Egyoldalú észrevétel: • sztár-rajongó, • kitüntetett személyhez vonzódás (általában magasabb státuszúhoz). 2. szintű kapcsolatok: A felszínes érintkezés szakasza:
161
Aronson, Elliot: A társas lény (KJK, Bp. 1980.) Csepeli György: i.m. 163 Aronson, Elliot: i.m. 164 Forgas, Joseph P.: i.m. 165 Aronson, Elliot: i.m. 166 Aronson, Elliot: i.m. 167 Csepeli György: i.m. 162
114
nem egyoldalú, de nem túl mély. Kapcsolataink között, amelyekben tényleges interakciót folytatunk, a legnagyobb számban ilyen szintű kapcsolatok vannak. Minimális a személyes bevonódás, főként előírt szerepeiknek megfelelően viselkednek.168 3. szintű kapcsolatok: Kölcsönösség: • valódi személyes bevonódás feltételezhető, • bizonyos intimitás alakul ki, • az értékek és attitűdök hasonlósága, személyes szükségletek kiegészítő jellege, • az énfeltárás kölcsönös legyen, • azonos mértékű.
Az énfeltárás Önmagunk „kiadása” és partnerünk kiismerése hatékony módszere egy kapcsolat elmélyítésének. Az önfeltárás révén jutunk el a támogató, intim társas érintkezéshez, ami nélkül az élet elviselhetetlen volna. Az önfeltárás a legfőbb eszköz is lehet arra, hogy felszínes érintkezéssel járó kapcsolatok átforduljanak a kölcsönösségbe. Jourard szerint az önfeltárásnak van egy eltűrt és elvárt optimum szintje. E szint fokozatos, lassú emelése, amennyiben kölcsönösen történik, segíthet egy kapcsolat elmélyítésében és fejlődésében. Aki viszont túl korán fed fel nagyon intim információt magáról, azt kerüljük, mivel úgy véljük, hogy rosszul alkalmazkodik, ill. az intimitás nagyon magas szintjét várja el tőlünk. Az ilyen embert fenyegetőnek, ellenszenvesnek éljük meg.169
Intim kapcsolatok: Szerelem A szerelem kizárólagos (egy időben csak egy), a törődés magas foka, és fontos a szexuális összetevője is. Rubin (1973) kifejlesztett egy attitűdskálát, melyben megkülönbözteti a szerelmet a szeretettől. A szerelem három tulajdonsága: • törődés, • kötődés, • intimitás. A szeretetre jellemző: • pozitív értékelés és tisztelet, • hasonlóság. Walster és Walster a szerelem két típusát különböztetik meg: • szenvedélyes szerelem, • partner jellegű szerelem.170 Konfliktuskezelés hosszú távú kapcsolatokban: Az intim kapcsolat nem feltétlen jelent felhőtlen érzelmi és viselkedési kötődést. Az intimitás gyakran éppen azáltal jön létre, hogy a partnerek konfliktusaikat kölcsönös megelégedésre oldják meg. Sokat számít, hogy egy pár miként kezeli saját konfliktusát. Konfliktusmegoldási stratégiák: • konfliktuskerülés, • megoldási kísérlet a partner támadása révén, • kompromisszumos megoldás.171
Csoportok Sok féleképpen lehet osztályozni a csoportokat. Hogyan jönnek létre: formális (hivatalos, a tagjai akaratától független, társadalmi értelemben objektív léttel rendelkező), 168
Forgas, Joseph P.: i.m. Forgas, Joseph P.: i.m. 170 Forgas, Joseph P.: i.m. 171 Forgas, Joseph P.: i.m. 169
115
informális (spontán). A formális csoportokban meghatározott pozíciókat találunk, minden egyes pozícióhoz szerep társul. Ezek meghatározott alá-fölérendeltségű vagy mellérendeltségű kölcsönös viszonylatokat képeznek. Az informális csoportban az egyének önnön elhatározásuk folytán vállalják a csoporthovatartozást.172
Konstruktív és destruktív szerepek csoportokban: Konstruktív szerepek: • kezdeményező (változtat, újít, stb.), • véleménynyilvánító (kommunikációs szerep), • kérdező (felvilágosítást kér mindenben), • informátor (felvilágosítást ad mindenről), • szabályalkotó (kimondja a csoport szabályait), • általánosító (összefoglal, tisztáz, stb.), • engedelmeskedő (passzív, de fontos szerep). Destruktív tevékenységi szerepek: • akadékoskodó (a véleménynyilvánító torzója), • vetélkedő (buzgó engedelmeskedő válhat ezzé), • mindent tudó ( az általánosító túltengéses módon), • hírharang (informál, de dezinformál is közben).173 A csoporthoz való tartozás következménye a másoktól kapott bizonyosság birtoklása, melyért cserébe mi hasonlót nyújtunk. A csoporthoz tartozás hatására megjelenik az egységesült norma, ami növeli a csoport hatékonyságát, másrészt a csoporttagoknak mint egyéneknek megkönnyítik a világ értelmezésének a feladatát, ill. a társadalmi összehasonlítást is. Minél intenzívebben vállalt a csoporthovatartozás, annál szélesebb körű az egységesülés. Az önmagunkról alkotott képünket is csoportképződménynek foghatjuk fel, hiszen azt mások visszajelzése alapján alakítjuk ki. Amit konformizmusnak neveznek, az lényegében a csoporttámogatás iránti szükséglet kifejeződése.174
Csoportkohézió Mennyire elkötelezettek a tagok a csoport közös normái és céljai iránt, és mennyire pozitív érzelmek fűzik őket egymáshoz és a csoporthoz. A pozitív érzések jelentős hatást gyakorolhatnak a csoport teljesítményeire. A kohézió a csoporton belüli interakciós folyamatokat is befolyásolja. Az összetartó csoportok kevésbé tűrik a deviáns viselkedést, és erősebb nyomást fejtenek ki a konformitás irányába.175
Csoportgondolkodás Valahányszor az erős csoportkohézió megakadályozza fontos és eltérő vélemények kifejtését, mindig fennáll a veszély, hogy a valóságnak nem megfelelő döntések születnek.176
Csoporteltolódás Csoportban mindenki egy kicsit bátrabban viselkedik, dönt, ezért a kockázatvállalás is nagyobb a csoportnak, mint az egyéneinek. Bizonyos értelemben a csoport elrejti az egyéneket. Zimbardo kimutatta, hogy ha az egyének egyénenként kevéssé azonosíthatók, az agresszív cselekedetek valószínűsége megnő.177
172
Csepeli György: i.m. Csepeli György: i.m. 174 Csepeli György: i.m. 175 Forgas, Joseph P.: i.m. 176 Forgas, Joseph P.: i.m. 177 Forgas, Joseph P.: i.m. 173
116
Csoportközi konfliktus Az emberek erősen hajlanak arra, hogy saját csoportjaikat túlértékeljék, míg mások csoportjait leértékeljék, mivel a két csoport közötti különbséget felnagyítva észlelik. Egy „felsőbbrendű” csoport tagsága az identitás pozitív érzését nyújtja.178
Kurt Lewin: csoportdinamika A csoport és az egyén között nem statikus összefüggés van, hanem dinamikus: az egyén létének a tere a többi egyén, az egyén a csoportjától függ, de ő is hat a csoportra.
Vezetés Két típus: • feladat orientált vezető, • személy orientált vezető. Vezetési stílusok (Kurt Lewin): • demokratikus (minden információt megoszt), • autokrata (parancsol, tekintélyen alapul), • laissez faire (szabadon hagyni mindent, anarchikus).
A konformitás Másokhoz hasonlóan cselekedni és gondolkodni alapvető emberi hajlandóság.179 A csoport értékeihez, normáihoz, szabályaihoz, a csoport által formált attitűdökhöz való igazodás.180 A konformitást úgy határozhatjuk meg, mint egy személy viselkedésének vagy véleményének olyan változását, amely egy egyéntől vagy egy csoporttól származó, valódi vagy vélt nyomás következtében alakul ki.181 A konformitás három formája: • behódolás (hatalom hatása, jutalom elnyerése, büntetés elkerülése motivál), • azonosulás, identifikáció (vonzalom hatása), • internalizáció (kompetencia, hitelesség hatása, belső jutalom, saját értékrendszerébe építi be).182 Leon Festinger: az emberek sokkal inkább másokat követnek, nem azért, mert félnek a csoportot büntető szankcióktól, hanem azért, mert egyedül a csoport viselkedése tájékoztatja őket arról, hogy mit is kell tenniük. Amikor a körülmények nem egyértelműek, más emberek fontos információforrássá válhatnak.183 Deutsch és Gerard szerint a konformitás irányába ható nyomások két csoportba sorolhatók: • információs befolyás, • normatív befolyás. Független és engedékeny, konform személyek típusai (Salamon Asch): Független: • magabiztos (szembeszáll a többséggel, küzd), • individualista (neki mindig igaza van), • lelkiismeretfurdalásos (megszenvedi döntését). Konform, engedékeny: • viaszember (elhiszi a többség igazát), 178
Forgas, Joseph P.: i.m. Forgas, Joseph P.: i.m. 180 Csepeli György: i.m. 181 Aronson, Elliot: i.m. 182 Aronson, Elliot: i.m. 183 Aronson, Elliot: i.m. 179
117
• önmagában bizonytalan, • kisebbrendű érzésű (nem tudja elviselni, hogy más lehet a meglátása, mint a többségnek).184
Közömbösség látszata Járókelői közömbösség Az a tény, hogy sokan vannak jelen, nem növeli, hanem csökkenti annak valószínűségét, hogy egyáltalán bárki is közbelépjen. Úgy érzi, hogy nemcsak ő a felelős a dologért, hiszen mások éppúgy ott vannak.185 A felelősség megoszlik több ember között.
Társas lazsálás Latane (1979) szerint az egyének kisebb erőfeszítést fejtenek ki munkájukban, ha tudják, hogy egyéni hozzájárulásukat egy csoportfeladathoz nem lehet megbízhatóan megállapítani. A kollektív teljesítményért való felelősség a sok egyén között megoszlik.186
Az én Énünk megismeréséhez mások véleményeinek megismerésén keresztül vezet az út. Az önigazolás, a saját viselkedés magyarázata szükségletként él bennünk, ezekhez mások viselkedésének értelmezésével jutunk el, tehát az énünkre vonatkozó információkat másoktól kapjuk, másoktól függnek. Önértékelésünk akkor marad pozitív, ha teljesítményeink igényszintünknek megfelelően alakulnak. Ha ellentmondás mutatkozik, akkor vagy növeljük a teljesítményünket, vagy leszállítjuk az igényszintünket. A negatív önértékelés következménye az általános embergyűlölet, mások elfogadásának képtelensége, mely paradox módon kiszolgáltatottságban, az elfogadás utáni sóvárgásban fejeződik ki. Az én-elfogadtatás lényegi sajátossága az eszményiesítés. Az eszményiesítés fontos eszköze a távolságtartás: a háttérbe ne pillanthasson be a másik, s ekképpen nem dőlhet össze a benne rólunk kialakult eszményiesült kép. G. H. Mead „én”-koncepciója: • az akaró én, • a vállalkozó én, • a kockáztató én és az erre reagáló személyek visszatükrözéseként kialakított „felépített én”.187
A benyomáskeltés A benyomáskeltés kifejezéssel azoknak a terveknek, gondolatoknak, motivációknak és jártasságoknak az összességét írjuk le, amelyek mind befolyásolják másoknak szánt közléseinket. Ha stratégiánk sikeres, és a társak pozitívan kezdenek gondolkodni rólunk, ez visszahat énképünkre, kedvezőbbé teszi azt, és javítja önértékelésünket. Goffman „homlokzatnak” nevezte azokat a pozitív társadalmi értékeket, amelyekről egy személy sikerrel hirdetheti, hogy képviseli őket. Akiknek nagy a helyeslés iránti szükségletük, feltehetően szélesebb körben fognak benyomáskeltési stratégiákkal élni.188
A frankfurti iskola Vizsgálatuk alapja az volt, hogy a kutatásban vizsgált személyeknek milyen a tekintélyhez való viszonyulásuk. Két különböző személyiségtípust különítettek el: • tekintélyelvű (autoriter), • demokratikus (tekintélyellenes). Autoriter személyiség: • önmaga megértő elfogadására képtelen, • másokhoz sem a megértés eszközével közelít, 184
Csepeli György: i.m. Aronson, Elliot: i.m. 186 Forgas, Joseph P.: i.m. 187 Csepeli György: i.m. 188 Forgas, Joseph P.: i.m. 185
118
• • • • •
reakciói: felháborodás, tiltás, szabályozás, elfojtott vagy nyílt agresszivitás, értelmi-gondolati világát merevség jellemzi, előítéletek rabja, tudományellenes beállítottság (babona, áltudomány iránti érdeklődés).
Demokratikus személyiség: • agresszivitás hiánya, • szeretet-orientáció, • az „én” elfogadása, • tolerancia másokkal szemben, • tárgyilagosság, • érzelmi-gondolati világa flexibilis, • beállítottsága a tudományos gondolkodási mintákat követi, • az új iránt érdeklődést, kíváncsiságot mutat.189 Kognitív megközelítés: • az egyik típus gondolkodása egyszerű, kevéssé képes differenciálásra, míg a másik típus gondolkodása komplex, árnyalt megközelítést tesz lehetővé.190
Szocializáció A gyermek társadalomba való belépésének folyamata már a megszületést megelőzően, a méhen belül elkezdődik. Az anya hiánya a gyermek fejlődésének súlyos kerékkötője. Az első évben jelentkező hiányokat nem lehet egyszerűen pótolni. A gyermekkor történései egymásra rétegződnek, s bizonyos szempontból tekintve visszafordíthatatlanok. A gyermeki „én” fejlődése lényegében a külsőleg adott interperszonális viszonyrendszer belsővé tétele, interorizációja. Az „én” kialakulásához vezető szocializációs szakasz alapvető feltétele a társas környezet állandósága, a „jelentős másik” léte. Az élet első nagy frusztráció-élménye, egyben fontos (érzelmi szempontból is) szocializációs folyamata, a szobatisztaság megtanulása. Óvodáskor szocializációjában fontos lépés az „én”-központúság fokozatos leépülése. Piaget: decentráció, azaz az „én” egyre bonyolultabbá, differenciáltabbá válik. 191
Nevelési stílusok Lewin által kialakított vezetési stílusok alapján: • tekintélyelvű nevelési stílus: • jellemzője: agresszivitás, • eszköze: büntetés (verés, megszégyenítés, stb.), • hatása: az interorizáció csak látszólagosan megy végbe, valójában a kényszeres reakciók együtteseként a személyiséget csak megnyomorítja. Túl erős felettes ént eredményez. • anarchikus nevelési stílus: • jellemzője: szélsőségesen engedékeny, • hatása: gátlástalanság, elemi szabályok, viselkedési normák felrúgása, gyenge felettes én alakul ki, lelkiismeretlenség és kíméletlenség jellemezheti. • demokratikus nevelési stílus: • eszköze: szeretet, • jellemzője: teret enged a gyermeki kezdeményezésnek, • hatása: interorizáció, elkötelezettség értékek és normák iránt, morális fogékonyság.192
189
Csepeli György: i.m. Csepeli György: i.m. 191 Csepeli György: i.m. 192 Csepeli György: i.m. 190
119
Kortáscsoportok A kölcsönösségi elv begyakorlására itt kínálkozik alkalom (a család és az iskola ennek nem teremti meg a lehetőségét). Itt egyenlőségen alapuló viszonyokra számíthat, ill. a választás fontosságát is itt tanulja meg, nemcsak azt, hogy mit jelent választónak, hanem azt is, mit jelent választottnak lenni. Tartalmi oldalról sok esetben deviánsnak tűnnek, de a lényeg maga a folyamat: • önkéntes alapon, közösségileg meghatározottan kell cselekedni, viselkedni, vagyis olyan célokat kell szolgálni, melyek nem az egyéni érdekek szűk körén belül helyezkednek el.193
Empátia Az empátia azt jelenti, hogy egy másik személy fájdalmának láttán kellemetlen fiziológiai reakciót élünk át. Minél nagyobb fájdalmat él át a szenvedő, annál kellemetlenebbül érezzük magunkat. Saját kellemetlen érzésünket akkor tudjuk csökkenteni, ha segítünk neki vagy kilépünk a szituációból. Ha tényleg tudunk valamit tenni, gyorsan cselekszünk, ha azonban úgy látjuk, hogy semmit sem tudunk tenni, annál gyorsabban igyekszünk eltávolodni az eseménytől, helyszíntől.194
Meggyőzés Minél intelligensebbek a hallgatóink, annál kevésbé meggyőző az egyoldalú érvelés és annál hatékonyabb az, amely kifejti a fontosabb ellenérveket is, majd fokozatosan megcáfolja őket. Ha már valaki eleve hajlik arra, hogy higgyen a közlőnek, annak az egyetlen álláspontra összpontosító kifejtés hatásosabb, mint a másik nézetet is bemutató. Ha viszont kezdetben inkább az ellenfél véleményével szimpatizál, akkor jobban hat rá az olyan érvelés, amely a másik fél nézetét és annak cáfolatát is tartalmazza.195
Befolyásolhatóság A befolyásolhatóság legegyértelműbb személyiségváltozója az önértékelés. A meggyőzés célját szolgáló közlés jobban hat arra, akit az az érzés hat át, hogy nem felel meg, mint arra, aki elégedetten szemléli önmagát.196
Frusztráció és agresszió A frusztráció nem egyszerűen a megfosztottságnak, hanem a viszonylagos megfosztottságnak az eredménye. Az agresszió kifejezése nem gátolja meg az agressziós tendenciákat, sőt, fokozza őket. Az esetek legnagyobb részében az erőszak nem csökkenti az erőszakot: az erőszak még nagyobb erőszakot szül. Amikor valakit valamilyen sérelem ér, akkor előfordul, hogy olyan bosszút áll, amely túl lő a célon. Az erőszakos jellegű műsorok nézése fokozza a nézők agresszivitását. A gyerekek a felnőtt agresszorok viselkedését mint modellt követik saját viselkedésük során. Azok a gyerekek, akik sok agresszív jellegű műsort néznek a tévében, sokkal inkább az agresszivitáshoz folyamodnak saját problémáik megoldásában is.197
Büntetés Azok a szülők, akik szigorú büntetést alkalmaznak, ezzel a magatartással rendszerint csak azt segítik elő, hogy gyermekeik szélsőséges módon agresszívek lesznek. A büntetés hatékony lehet, amennyiben meleg kapcsolat keretei között, megfontoltan alkalmazzák. A szigorú vagy korlátozó büntetés rendkívüli mértékben frusztráló hatású lehet. A frusztráció az agresszió legalapvetőbb oka, célszerű lenne a frusztráló módszerek használatát elkerülni. A szigorú büntetés gyakran eredményez behódolást, de internalizációt ritkán. A frusztráció nem vezet szükségképpen agresszióhoz, - ellenkezőleg, konstruktív viselkedést is eredményezhet, ha előzetes gyakorlás révén a békés megnyilvánulásokat vonzóvá és követésre érdemessé tették a gyerekek számára. Minél nagyobb empátiás készséggel rendelkezik valaki, annál kevésbé fog agresszív cselekedetekhez folyamodni.198
Magányosság A magányosság különböző típusai: 193
Csepeli György: i.m. Aronson, Elliot: i.m. 195 Aronson, Elliot: i.m. 196 Aronson, Elliot: i.m. 197 Aronson, Elliot: i.m. 198 Aronson, Elliot: i.m. 194
120
• • • •
reménytelenség (az illető tehetetlen, félelemmel telített és reménytelen), türelmetlen unalom (valahol máshol akar lenni, unatkozik és kényelmetlenül érzi magát), depresszió (elszigeteltség érzése, melankólia, szomorúság), önbecsmérlés (csúnyának, butának, bizonytalannak érzi magát).
Azok a magányos emberek, akik magányosságukra belső-állandó magyarázatot adnak (pl. személyiségük, külső megjelenésük) a leginkább lemondóak és depressziósak. Azok, akik magányosságukat saját erőfeszítéseik hiányának tulajdonítják (belső-alkalmi) kevésbé idegesek, jobban bíznak a változásban. Az alkalmi külső okok (ismeretlenség egy új helyen) több reménnyel kecsegtetnek a változásra, míg az állandó külső okok (szándékosan kiközösítő emberek) gyakran vezetnek ellenségességhez. A magányos emberek kevésbé vállalják az alkalmi érintkezések kockázatát, mivel ezek a tartós magányt nem enyhítik, hanem még fájdalmasabbá teszik.199 _____________________________
Irodalomjegyzék Aronson, Elliot: A társas lény (KJK, Bp. 1980.) Csepeli György: Szociálpszichológia (Osiris, Bp. 1997.) Csepeli György: A szociálpszichológia vázlata (Népművelési Propaganda Iroda, Bp. 1979.) Forgas, Joseph P.: A társas érintkezés pszichológiája (Gondolat, Bp. 1989.) Goffman, Erving: A hétköznapi élet szociálpszichológiája (Gondolat, Bp. 1981.) Hézser Gábor dr.: A pásztori pszichológia gyakorlati kézikönyve (Kálvin, Db. 1995.) Mead, George Herbert: A pszichikum, az én és a társadalom (Gondolat, Bp. 1973.) Mérei Ferenc: Társ és csoport (Akadémiai Kiadó, Bp. 1989.) Szabó István dr.: Bevezetés a szociálpszichológiába (Nemzeti Tankönyvkiadó, Bp. 1997.) _____________________________
Debrecen, 1999. április 30.
Rénes László
A humanisztikus pszichológia fogalmai
A valóság (realitás) A humanisztikus pszichológia szerint a fejlődés, minden ember, és minden emberi csoportosulás eleve bennerejlő adottsága. A fejlődést nem a tudat és a tudatos cselekedet (vagy elhatározás) viszi előre. Így például nincs ilyen, hogy tudatos önnevelés. A tudatosság a fejlődéshez szükséges valóságészlelés eszköze. A fejlődést a realitás irányítja, a valóság pontos megélése, érzelmeinknek a felfogása, "magunkhoz engedése", a spontaneitás. Alulról jövő kezdeményezések kivitelezése a továbbfejlődés. Ez személyiségünkben (a realitás visszaengedése és visszacsatolása) az "autentikus én"-állapotban történik. Autentikusnak fogadja el a spontán folyamatait, érzelmeit, gondolatait a cselekedetei irányításában. Elvek és ideák szerinti irányítás legnagyobb akadálya önmaga.
199
Forgas, Joseph P.: i.m.
121
"kellene" tudat
fejlődés
"van" tudat
A tudatosság: a "van" tudomásul vételének eszköze. A fejlődés: a tudomásulvételek sorozata. Szubjektív valóságunk számára legfontosabb részei (valósága) a vágyaink és érzéseink. A létező valóság felfogása minél zavarmentesebben (érzéseinktől és vágyainktól mentesen) történik, annál inkább jobban sikerül tudomásul venni a valóságot. Vágyainkat és érzéseinket nem kell megtagadni, szubjektív valóságunk része, "van", de ne keverjük össze a külvilág-észlelésünkkel.
A pillanat "Ez van, ami van." "Itt- és most élünk." "Minden pillanat a jelen ünneplése." "Semmi sem felesleges, semmi sem véletlen." A pillanat megtapasztalásában rejlik a fejlődésünk.
Drill megszűnése A magatartásból eltűnik a merevség, helyette spontán, kreatív viselkedés jön elő. Az az ember fejlődik, akinek a tényleges fejlődés, a változás ténye a fontos, nem pedig a változás előre meghatározott iránya (ideológiamentesség). Az alulról kezdeményezett fejlődést elő kell segíteni, és az egyének fejlődésének a támogatása elősegíti a társadalmi fejlődést is. A humanisztikus pszichológia lélektani kultúrát teremt, határozott társadalom felfogással és társadalmi programmal rendelkezik.
Transzformációs modell Az egyéneket és a társadalmat nem lehet ideológiákkal átalakítani, meggyőzni, tehát más módszerre van szükség. A transzformációs modell az élményszerű tanulás modellje. Fejlődés csak nyílt rendszerben történhet, ahol lehetőség van új elemek létrejöttére, beáramlására, befogadására. Az új hatások befogadása és feldolgozása új tartalmakat, új elemeket hoznak létre, ami új elemekhez alkalmazkodnia kell az egész rendszernek is, mert ez új működési szintet, vagyis fejlődést jelent. A humanisztikus pszichológia a kreatív és intenzív élet pszichológiája. Az emberi lehetőségek (humán potentiál) színtere: a pluralizmus szabadsága és a kreativitás.
Pozitív társadalmi transzformáció Az intézményesült és privát emberi viszonyokban, az élet minden területén és a társadalomban a fejlődés kölcsönhatás eredménye. A makro és mikro viszonylatok transzformációjához kreatív megoldások szükségesek.
Ellenállás Milyen ellenállások történhetnek: • az új elem bekerülése akadályozott; • "gubanc"-mechanizmusok alakulnak ki; • játszmák; • védő- és hárító erők lépnek fel a külső hatások ellen.
122
Nem kell nekifeszülni az ellenállásnak, hanem paradox beavatkozással érhetünk el változást. Tehát, ami úgyis "van", azt kell erősíteni, hadd fussa ki magát, s csak ezután adja át a helyét a fejlődés új színtereinek. Ezzel a játszma is felbomlik. Jelenlétre van szükség, hogy felismerjük a ható fő erőket, az egymás ellen feszülő dinamikai határokat. A terapeuta személyisége hat igazán; az, hogy ő a saját fejlődésében meddig jutott el. Az ember hat tehát, és nem a módszer.
A fejlődés legnagyobb akadályai • manipulációk; • a kommunikációk, interakciók sivársága, hazuggá válása; • szerepek játszása. Ezek frusztrálnak, csalódást okoznak, a "világ értelmetlenné válik". A terapeuta feladata, hogy nyílt kapcsolattal, valódi érzések biztonságában visszaállítsa az egyensúlyt. Az emberek félnek a káosztól, a bizonytalanságtól. Ezért nem merünk autonóm módon élni, visszafogjuk magunkat, szerepekbe, játszmákba megyünk bele. Az autentikus lét is biztonságos, sőt, nagyobb biztonságot nyújtó, mint a kontroll és tudati irányítás élete.
Empátia Az empátia valójában a teljes játszma-mentességet jelenti. Megengedem magamnak, hogy tisztán felfogjam a másik érzelmeit, szándékait és érdekeit. Azt üzenhessem neki: "érzékellek, felfoglak, teret adok neked, tehát tedd azt, amit akarsz, érezd azt, ahova az érzéseid visznek, ebben teljesen veled vagyok!" Ilyenkor nincs versengés, behálózás vagy érdekütköztetés!
Dualizmus test
lélek
Isten
Én
"Saját világomat uralni képes vagyok; egy vagyok a világmindenséggel, mindenki velem egyenrangú, ilyen, mint én." "A jelen örökkévaló, az életem általam megtalált értelme az abszolút jelenbe ereszkedés." A megismeréshez ki kell "vonulnunk belőle", szeparálni kell az ént tőle, összeolvadás helyett viszony kell, amiben meghagyja a másikat olyannak, amilyen.
Kontaktus A szervezet kontaktusban van a környezetével; a legegyszerűbb valóság a kontaktus, például érintkezésben lenni egy tárggyal. Az új hatásokat kiválasztja és asszimilálja, vagy, ha nem asszimilálható, akkor elveti. A kontaktus tehát az asszimilálható új tudomásulvétele. Minden kontaktus a szervezet és a környezet egymáshoz alkalmazkodása. A pszichológia a kreatív alkalmazkodások tanulmányozása. A gestalt terápia (Perls, Hefferline, Goodman, 1973) témája, az új és a rutin közötti mindig megújuló átmenet, melynek eredménye az asszimilálás és a fejlődés (növekedés - growth). A patopszichológia (abnormal psychology) a kreatív alkalmazkodás folyamán fellépő megszakítások, akadályozások és egyéb zavarok tanulmányozása. A kreativitás és az alkalmazkodás egymást polárisan feltételező folyamatok, tehát kölcsönösen szükségesek. A kontaktus - az asszimilálást és a növekedést eredményező munka - egy érdekből-érdeklődésből álló figura (gestalt) kialakulása a szervezet/környezet mező háttere előtt, vagyis annak kontextusában figyelhető meg. Ha a gestalt élénk a befogadó tudatban, akkor világos észlelés, képzet és felismerés történik. A gyenge gestalt (elmosódott figura) esetén a kontaktus elégtelen, valami "törölve" van a környezetből, vagy a személy nincs
123
teljesen jelen. Ilyenkor a mező nem képes átadni valamennyi ösztönző energiáját és forrását a figura teljessé válásához. Az erős gestalt elérése maga a gyógyulás, mert a kontaktus-figura nem csupán jele a tapasztalás kreatív integráltságának, hanem az elérendő integráltság maga.
Azonosulások és elidegenítések (identifications & alienations) A személy azonosul formálódó énjével: • nem gátolja saját kreatív izgalmát, • kinyúl a feljövő megoldás felé. Elidegeníti magától azt, ami nem szervesen az övé, ami vitálisan nem lehet érdekes a számára. Ezzel szemben rosszul működik, ha elidegeníti magát önmagától, vagy hamis azonosulásokban legyőzi a spontaneitását. Terápiás módszerrel úgy lehet segíteni, hogy a különféle működéseiben való tudatos elmélyedés kísérletével gyakoroltatni az azonosulásokat és elidegenítéseket addig, amíg fel nem ébred a spontaneitásnak az az érzése, hogy "én vagyok, aki itt gondolkodom, észlelek, érzek, cselekszem".
Rezisztencia elemzés A pácienst a benne lévő fájdalom menekülésre készteti. Nem tudja, hogyan birkózzon meg a problémákkal. A terápia csalódást okoz a páciensnek, mert azt szeretné, hogy bizonyos mértékig ő szabja meg a terapeutának, hogy az hogyan gyógyítsa. Ebben nincs benne az, hogy neki szenvedést kelljen elviselnie a terápia során. Elvárása, hogy a terapeuta dolgozzon, s ő fizikai jelenlétével, passzívan közreműködik. Az menekülést vált ki belőle, ha a terapeuta kemény munkát vár tőle, ami szenvedéssel, fájdalommal is járhat. Felismeri, hogy a terápia nagy adagban tartalmazza azt, amitől meg szeretett volna szabadulni. A terapeuta a külvilágnál tapintatosabb, de nem szűnik meg afelé irányítani a pácienst, amit kerülni akar. Fontos maga az elkerülés is, nemcsak az, amit a páciens elkerülni akar. Az elkerülési tendenciáknak mindig megvan a jó és alapos oka. A feladat az tehát, hogy felszínre kell hozni és teljes mértékben tudatosítani kell az elkerülés indítékait. A neurotikus személy ellenállása nem más, mint ellenagresszió a terápia agressziójával szemben, mert az illető érzi, hogy "veszélyben van".
Konfluencia (egybefolyás, összefolyás) A konfluencia egy folyamat vége. Először az új felhívja magára a figyelmet azzal, hogy különbözik a már rutinostól, megszokottól, ismerttől. Majd az asszimilálás történik meg, tehát az ismert és az új (ismeretlen) egymáshoz hasonlítása. Végül a tökéletes asszimiláció esetén az ismerő és ismert eggyé válnak, tehát létre jön a konfluencia. A patologikus konfluencia akkor jelentkezik, ha a korábban elválasztott összetevők egybefolynak, s az tartja össze őket, hogy el vannak szigetelve az újabb tapasztalatok befolyásától. Így egyiket sem tudja funkcionálisan használni., mivel gátolva van a valóságos vagy lehetséges tevékenysége (ilyen például a krónikus gátlás). Csak az a megoldás, ha a konfliktus mindkét oldalát feloldjuk. Az egymással egészségtelen konfluenciában lévő személyek között nincs személyes kontaktus. Így a közöttük lévő eltéréseket nem tudják elviselni. Mindent megtesznek a konfluencia visszaállítására: • elszigetelődés (duzzogás, sértődöttség, visszavonulás, tehát a másik félre hárítani a jóvátétel terhét); • ellenségesség; • másikhoz hozzáigazítani, vagy pedig a másikat magunkhoz. Első eset a saját individualitásunk feladása, a másik eset viszont sok esetben zsarolás, terrorizálás, kényszerítés, megvesztegetés.
Szorongás A bűntudat önbüntető, bosszúálló attitűd önmagunkkal szemben akkor, ha vétkesnek érezzük magunkat a konfluencia megszakításáért. A neheztelés pedig az a kívánság, hogy a másik személy érezze a bűntudatot.
124
Mindkét viselkedési mód ellenállás a kontaktussal szemben. A neurotikus viselkedésmódra jellemzőek ezek. A ki nem élt harag gyakran bűntudatként jelentkezik, vagy azzá válik. A szorongás a par excellence neurotikus tünet. A szorongás, a gátolt izgalom esetén légzészavar fellépése várható. Az akadálytalan, szabad légzés elűzi a szorongást, de a neurotikus, amikor szorong, pont ezt a tanácsot nem tudja megfogadni. Így tehát meg kell keresni, melyik az az izgalom, amelyet nem tudunk elfogadni. Az izgalmak gyökere mindig valamilyen valóságos szükséglet. A megoldás annak a megkeresése, hogyan elégítsük ki ezt a szükségletet anélkül, hogy a szervezet más funkcióját akadályoznánk.
A neurózis öt rétege • első réteg: a klisék. • második réteg: játszmák terepe, a "mintha-réteg"; olyannak akarunk látszani, ami nem mi vagyunk, ami mögött nem mi vagyunk (érdeklődésünk, tehetségünk, erőnk stb.). • harmadik réteg: leragadás (impass) rétege. A leragadást a fóbiás viselkedés jellemzi és az elkerülés (mindent, amit nem érzünk jónak: szenvedést, frusztrációt, fájdalmat). • negyedik réteg: halálként, halálfélelemként jelenik meg. • ötödik réteg: egymással szembenálló erők bénítják egymást. Implózió - explózió (az explózió kitörési lehetőség ebből a rétegből. Pl. a nagy szomorúság, orgazmus, düh és az öröm az igazi személyiséggel, a valódi énnel kötnek össze.
Humanisztikus terápiák A Carl Rogers által kidolgozott kliensközpontú terápia azon az alapfeltevésen nyugszik, mely szerint a kliens önmaga legjobb ismerője, és az ember (általában) képes saját problémái megoldására. A terapeuta feladata itt az, hogy segítse ezt a folyamatot. A terapeuta pontosítja a kliens által kifejezett érzelmeket, de nem megítéli vagy kibővíti azokat. A humanisztikus terapeuta nem értelmezi, interpretálja a kliens viselkedését (ahogy az analitikus), nem is próbálja meg módosítani (ahogy a viselkedésterapeuta), mivel ezek a beavatkozások a terapeuta saját nézeteit erőltetnék a páciensre. Célja, hogy az egyén saját gondolatainak és érzelmeinek megértését serkentse, és hogy segítse az egyént saját megoldásának megtalálásában. A humanisztikus terápiák abban igyekszenek segíteni az embereknek, hogy megismerjék valódi önmagukat, és hogy szabadon válasszák meg életüket és viselkedésüket, ahelyett, hogy hagynák, hogy a külső események irányítsák őket. A terapeuta abban segíti a klienseket, hogy olyan emberré váljanak, amilyenné képesek válni.
A terápia feltételei: • • • • • • • •
integrált kongruens kapcsolat, feltétlen pozitív figyelmesség, empátia, tisztelet és melegség, konkrétság, az itt és most, közvetlenség, őszinteség, hitelesség, kongruencia (megfelelés a klienssel, a helyzettel és önmagammal).
Sokféle humanisztikus terápia létezik, de mindegyik az egyén fejlődés és önmegvalósítás iránti természetes törekvését hangsúlyozza.
Gestalt terápia Magunkban és másokban szándékosan semmi változást nem tudunk véghezvinni. Minden kontroll (külső és belsővé vált külső is), erkölcsi parancs, gyengíti a szervezet egészséges működését. Egynek kell uralkodnia: a szituációnak. Aki megérti a szituációt, amelyben áll, s hagyja a szituációt irányítani, az rájön, hogyan tudja leküzdeni az élet nehézségeit. A célt mindig a szükséglet szabja meg. Szabadon megválasztani az eszközöket tudjuk. Az intuíció a szervezet intelligenciája.
125
A terápiában a szabályok nem lehetnek dogmatikusak, inkább kísérletezésre szólítanak fel. Hogyan működnek azok a rejtett eszközök, amelyekkel megakadályozza, hogy magát és a világot teljes mértékben átélje. A hangsúly azon van, hogy a személy kifejezetten tudatában legyen annak, amit éppen csinál. Fantáziák, álmok, vagy egy konfliktus mindkét oldalának lereagálása - ezek a tudatosság fokozásának módszerei.
Szabályok a gestalt terápiában • A "most elve": a jelenben való átélés. Megpróbálni mindent (a múltban történt eseményeket is) a jelenben átélni. Sokszor megerőltető és ellenállást válthat ki. • Én és Te: leadó és felvevő a kommunikációban. A teljes mértékű kommunikálás képessége. • Tárgy-nyelv helyett én-nyelv: a felelősség vállalása, az érintettség elfogadása nyelvtani oldalról is (pl. "remeg a kezem" helyett "én remegek", vagy "összeszorul a torkom" helyett "összeszorítom magam"). A másik lépés, hogy főnevek helyet igéket használunk. • A tudat-folyamat alkalmazása: testrészeink, érzelmeink és észleléseink tudata a legbiztosabb tudásunk. Az ezekben megjelenő információkra hagyatkozunk. "Hagyd az eszedet, figyelj az érzékeidre!" Távol tart a magyarázgatástól, mellébeszéléstől. • Ne fecsegjünk! Gyakran olyankor fecsegünk, amikor képtelenek vagyunk a bennünk keletkezett érzelmekkel közvetlenül foglalkozni • Kérdésfeltevés: az igazi kérdéseket meg kell különböztetni az "álszent" kérdésektől. A terapeuta azt kéri: "Csinálj a kérdésből állítást!"
Játékok a gestalt terápiában A játék a kommunikáció egyik alapvető formája. Játéknak tekinthetünk mindent, tudjuk, mi az, amit játszunk, legyünk képesek a nem kielégítő játékokat kielégítőre cserélni.
Néhány játék: • Párbeszéd játék: például a jobb kéz és a bal kéz beszéljenek egymással olyankor, ha a megosztottság kerül a felszínre. • "Van egy titkom": bűntudatot és a szégyenérzetet teszi hozzáférhetővé. • "Vállalom a felelősséget": minden kijelentéshez hozzá kell tenni, hogy "ezért vállalom a felelősséget". • Projekció játék: ami észlelésnek látszik, az sokszor csak projekció. Megkérjük, hogy játssza el, hogyan képzeli azt, amiről állítást tett. • "Megfordítás": ellentétes viselkedéseket kell eljátszani, mint amit a páciens magáénak tud (vél). • "Próbacselekvés": belső próbacselekvéseinket kell elmondani egymásnak, így jobban tudatosul ezeknek az előkészületeknek a célja. • Ismétlés-játék: fontos kijelentések mellett gyakran elsiklik, akkor többször kell megismételni ugyanazt. • Házassági tanácsadás játékok: a partnerek felváltva egymásnak mondják: "nem szeretem, amikor Te..."; "rosszul esik, amikor Te..."; "szeretem, ha Te..."; "azzal bosszantalak, hogy..."; "úgy engedek neked, hogy..." stb. • "Tudnál-e ennél az érzésnél maradni?": frusztráló élménynél nem szívesen teszi meg a páciens. A fóbiás kerülés mélyen berögzül, a félelem szokássá válik. Az intervenciója arra épül fel, hogy elemezni kell ezeknek az érzéseknek a "hogyanját" és "mikéntjét".
Debrecen, 1997.
Rénes László
Irodalom: Atkinson, Rita L. - Atkinson, Richard C. - Smith, Edward E. - Bem, Daryl J.: Pszichológia (Osiris, Bp. 1997.) Berne, Eric: Emberi játszmák (Gondolat, Bp. 1984.) Buda Béla: Az empátia - a beleélés lélektana (Ego-School, Bp. 1992)
126
Buda Béla: A közvetlen emberi kommunikáció szabályszerűségei (Tömegkommunikációs Kutatóközpont, Bp. 1988) Buda Béla dr.: Mentálhigiéné - Tanulmánykötet (Animula, Bp. 1994) Buda Béla dr.: Mentálhigiéné szemléleti és gyakorlati kérdései (TÁMASZ, Bp. 1995) Humanisztikus pszichológia (Szerkesztette: Fodor Katalin; Országos Közművelődési Központ, Módszertani Intézet, Bp. 1989) Pándy Mária: Játszmák nélkül. Tranzakcióanalízis a gyakorlatban (Helikon, Bp. 1999.) Rogers, Carl: Ilyen vagyok (This is Me) (OKK, Módszertani Intézet, Bp. 1989)
Szexológia Szexuális egészségvédelem A szexuális egészségnek egy 1975-ben kiadott WHO jelentés szerint három fő eleme van: • a szexuális és gyermeknemző viselkedés élvezetének és ellenőrzésének képessége, • mentesség az olyan félelmektől, bűntudattól, tévhitektől és más pszichológiai tényezőktől, amelyek gátolják a szexuális reagálást és kapcsolatot, • mentesség az olyan szervi zavaroktól, betegségektől, amelyek akadályozzák a szexuális és nemző funkciót. A szexuális egészségvédelem célja nemcsak a reproduktív funkció védelme, vagyis a nemi betegségek távoltartása, hanem a személyiségnek és kapcsolatainak fejlesztése is. A szexuális nevelés lényege a szexuális egészség védelme és ápolása, vagyis tulajdonképpen egészségvédelemről, ill. egészséges életmódra nevelésről van szó. Az egészséges nemi élet eszerint az egészséges életmód egyik fontos eleme! Ahogyan nincs "beszéd-ösztön", ugyanúgy nincs "nemiösztön" sem! Ha pedig a szexuális viselkedés nem velünk született és biológiailag meghatározott, hanem a szélesebb értelemben vett tanulási folyamatok függvénye, akkor tulajdonképpen pszichoszexuális fejlődésről kell beszélnünk. Ezt részben már Freud is felismerte, amikor kidolgozta elméletét az egyéni szexuális fejlődés szakaszairól (ilyenek: az orális, anális és fallikus fázist követő latencia-periódus, majd a genitális érettség fokozata). A pszichoszexuális fejlődés korszerű elmélete a biológiai nemmel való identifikálódást, s az adott nemre és életkorra érvényesnek tartott nemi szereptanulást tartja döntőnek. Haeberle professzor egyik központi gondolata a "szkriptezési elmélet" alkalmazása, ami tulajdonképpen a szerepelmélet továbbfejlesztése.200 A felnövekvő gyermek az első és legfontosabb "szkripteket" a szüleitől kapja, de később sok más szkriptet is megismer, és választania kell közülük. Többnyire ugyan azokat választja, amelyek összhangban állnak a szüleitől kapott szkriptekkel, de megtörténhet ennek az ellenkezője is. A sokféle szkript szexuális értékpluralizmusra utal, ami elkerülhetetlenné teszi a választást, hiszen nem lehet minden szkriptnek eleget tenni. Fontos, hogy a szexuális és/vagy szerelmi partnerek a köztudatban előforduló szkriptek közül, előítéleteiket leküzdve ki tudják választani azokat, amelyek az ő harmonikus kapcsolatukat elősegítik. Ez az egyéni pszichoszexuális fejlődés - s így a szexuális nevelés - egyik fő célja, mintegy próbaköve.201
A megfelelő szexuális nevelést többek között gátolja: • a szexualitás témakörétől való húzódozás, vagy annak aktualitásaiban (pl. a fogamzásgátlás, AIDSmegelőzés) való megrögződés, 200
Latinul a script szó szerint írást jelent, átvitt értelemben leírt véleményt, szabályt, forgatókönyvet, viselkedési normát.
201
Szilágyi Vilmos: A (pszicho)szexuális fejlődés régi és új modelljei IN: Magyar Szexológiai Szemle (1999/1.)
127
• • • •
a tanárok kommunikációs nehézségei (tájékozatlanság, komplexusok a saját családdal kapcsolatosan), az értékkonfliktusok, az alternatívák kezelésének hiánya, az identitást kívülről érő pressziók (kortárscsoport, deviáns minták, pornográfia, stb.), nemi sztereotípiák (pl. szépségideálok). (Buda Béla, 1998)202
A szexuális kulturáltság mindhárom fő területén (ismeretek, attitűdök és viselkedés) bajok vannak: hiányok, bizonytalanság és értékválság figyelhető meg. Mindez sürgős gyógyító és nevelő beavatkozásokat tesz szükségessé.203 Egy német felmérés szerint a mai tizenévesek átlagban 3 évvel korábban kezdik el a nemi életet (vagy legalábbis ennyivel korábbra tehető az első közösülésük), mint egy-két évtizeddel ezelőtt. Így a 10%-uk már 14 éves koráig kipróbálja a szexet, s a 16 éves lányok 45%-a, a fiúk 35%-a mondhatja el ugyanezt.204 Hazánkban legutóbb 3700 fős reprezentatív felmérésben vizsgálták a 14-24 éves lányok nemi élettel kapcsolatos attitűdjeit. A vizsgálat szerint a lányok első közösüléseinek (koitarche) átlagos időpontja 16,8 éves kor. E mellett megállapítják, hogy szignifikánsan többen választják az abortuszt azok, akik váltogatják szexuális partnereiket (17,5%), mint azok, akiknek állandó partnerük van (10,9%).205 Egy másik német tanulmány írója, Ralf Osthoff megállapítja, hogy a terhes tizenévesek legtöbbször már teherbe esésük előtt kritikus élethelyzetben voltak. Ebből a szempontból a korai terhesség elsősorban nem oka, hanem következménye az érintettek súlyos lelki és szociális problémáinak. Az érintett lányok énképe, önbizalma nagyon elbizonytalanodik, ezért nem képesek racionális döntésekre (Nöstlinger - Wimmer-Puchinger, 1994). Sok lányanya rendezetlen családi körülmények között nőtt fel, és a fiatal anyák jelentős része maga is lányanya gyermeke (Berger, 1987; Cyran, 1986). A saját gyermek akár valamiféle kiútnak is tűnhet az elkerülhetetlen konfliktusok elől, hogy anyaként felértékeljék vagy megalapozzák saját szociális státusukat. Előfordul az is, hogy beismerik: azért vállaltak gyermeket, hogy a szülői háztól megszabaduljanak, partnerkapcsolatukat elmélyítsék, és „saját” családjuk legyen, amelyben hasznosíthatják magukat (Vogelgesang, 1997). A terhesség kitudódása után sok lányanya tapasztal erős külső behatást, hogy semmiképpen se vetesse el gyermekét; a szülés után viszont ugyanezek az emberek cserbenhagyják őket. Gyakran már szülés előtt megszakad a kapcsolat a gyermek apjával, a szülőkkel való viszony pedig problematikussá válik. Még kortársaik között is alig találnak megértő beszélgetőpartnert, mivel ők többnyire eltérő felfogásúak (Sonnenburg, 1993). Idealista módon meleg fészket szeretnének biztosítani gyermeküknek egy rendezett családban, másrészt viszont gyakran maguk is negatív élményeket gyűjtöttek a szülői házban, s nem találják a külső kereteket céljaik megvalósításához. Az újszülöttek gyakran agressziót váltanak ki, ha az anyák magukra vannak utalva (Vogelgesang, 1997).206 Osztrák vizsgálat szerint a lányanyák pozitív megoldását három tényező befolyásolja: • 1. a lányok személyiségének érettsége; • 2. rendelkeznek-e kognitív feldolgozási stratégiákkal; • a szociális és gazdasági támaszrendszerek megléte. (Janig, 1994)207
Intimitás Az intimitás fontos, sőt, központi tényező a párkapcsolatban. Négy típusba sorolható: • szexuális, • testi, • érzelmi, • eljárásbeli (műveleti).
202
Magyar Szexológiai Szemle (1999/1.)
203
Szilágyi Vilmos: Szexuális kultúránk alakulása IN: Magyar Szexológiai Szemle (2000/2.)
204
Magyar Szexológiai Szemle (2000/1.) 205 Magyar Szexológiai Szemle (2001/1.) 206 Magyar Szexológiai Szemle (2001/1.) 207 Magyar Szexológiai Szemle (2001/1.)
128
Mindegyik különböző szintű lehet a nemek, a kultúra és egyéb hatások következtében - tehát nincs általánosan elvárható, ideális szint. Az intimitásról szóló elméletek a pszichodinamikai, interperszonális és rendszerelméletekből származnak. Az intimitás konfliktusaiból különböző kapcsolati problémák adódhatnak, főleg, féltékenység és depresszió, s a legtöbb kapcsolati zavarban szerepet játszik az intimitás zavara.208
Anne W. Schaef szerint négy viselkedéstípus akadályozza az intimitást: • • • •
1. a felelősségvállalás hiánya; 2. a kapcsolat irányításának illúziója; 3. az „őszintétlenség”; 4. az énközpontúság.209
Házastársi kapcsolat A házasságnak hagyományosan két funkciója volt: a nem rokon családok összekapcsolása és az újszülöttek védelme. Az incesztustabu210 az első funkció eszköze volt; nélküle nem alakulhattak volna ki nagyobb szociális egységek, pl. törzsek és népek. Ez együtt járt az endogámia (rokonságon belüli házasodás) tilalmával és az exogámia211 parancsával, ami a "patrilineáris" (apát alapul vevő) leszármazás számon tartásával együtt a mai házasságoknak is hátterét képezi.212 Mind gyakrabban esik szó a családnak, mint az egyén és a társadalom egyik legfontosabb intézményének válságáról - ami egyúttal a házasság válságát is jelenti. A házastársi kapcsolatok változásainak megértése szempontjából jelentős fejlemény volt az elmúlt 3-4 évszázadban kibontakozott szerelemkultusz tanulmányozása. Ez lényegében az érzelmi és szexuális összhang elsődlegességét hirdette. Napjainkban a szerelmi házasság az általánosan elismert erkölcsi érték és követendő norma. Az egyéni érdekek ezért gyakran a szerelem álruhájába öltöznek, s ezáltal látszólag szentesítődnek. A házasság válságára utal, hogy kevesebben kötnek házasságot, s hosszabb távon a házasságoknak csak viszonylag kis része (10-20%-a) mondható stabilan kiegyensúlyozottnak. Egyénileg egy párkapcsolat válsága mögött mindig bizonyos, fontosnak tartott igények, szükségletek kielégületlenségét találjuk. Kevesen jutottak el addig a felismerésig, hogy "tökéletes házastárs" hosszabb távon nem létezik; lehetetlen egyetlen partnerben "mindent" megtalálni. Tehát vagy lemondunk néhány, kevésbé fontos igényünkről, vagy pedig több partnerben próbáljuk megtalálni mindazt, amit keresünk.
A házasságnak - és vele együtt a családnak - három fő funkciója volt: • termelési-gazdálkodási, • szexuális, • fajfenntartó-gyermeknevelő.213 Az említett alapfunkciókon túlmenően a legkülönbözőbb egyéni szükségletek kielégítése is a házasság funkciójává vált. Ennek során előtérbe kerültek a házastársi kapcsolat lelki funkciói, amelyek a szükségletek változásai szerint alakulnak. Az individualizálódás folyamata és a gyorsan differenciálódó egyéni szükségletek egyre inkább úgy alakították a házasságot, hogy igazi intimkapcsolattá váljon és elősegítse mindkét fél önmegvalósítását, ami A. Maslow (1963) és mások szerint ma már alapszükségletnek tekinthető. A házasságnak tehát egyre alkalmasabbá kell válnia például a személyiségfejlődés elősegítésére.214
Konfliktuskezelés házasságban
208
Magyar Szexológiai Szemle (1999/1.) Magyar Szexológiai Szemle (2000/3.); bővebben: Anne W. Schaef: Menekülés a meghittség elől (Új Paradigma, Bp. 2000.) 209
210 211 212
latin → a vérfertőzés (közeli rokonok nemi kapcsolatának) tilalma görög → a nemzetségen vagy csoporton kívüli házasság kötelezettsége Magyar Szexológiai Szemle (2000/2.)
213
A mai család már nem termelőegység. A házasság és család gazdasági funkciójának csökkenésével egyre fontosabbá váltak pszichikus funkciói: a védettségnyújtás, a felüdülés és az önmegvalósítás elősegítése. Dr. Szilágyi Vilmos: A jövő családformái IN: Magyar Szexológiai Szemle (1998/1.) Szilágyi Vilmos: Új trendek a házastársi kapcsolatokban és a párterápiában IN: Magyar Szexológiai Szemle (1999/1.)
214
129
A.P. Greeff és T. de Bruyne a következő konfliktusmegoldási stílusokat különböztetik meg: • 1. A versengő viselkedés, amely asszertív ugyan, de nem kooperatív; inkább erőltet, és győzelemre törekszik. • 2. Az együttműködő viselkedés asszertív és kooperatív; és a problémák megoldására törekszik. • 3. A megalkuvó viselkedés már kevésbé asszertív, de kölcsönös engedményekre hajlamosít. • 4. Az elkerülő viselkedés nem asszertív, nem kooperatív és teljes visszahúzódást eredményez, kitér a nyílt állásfoglalás elől. • 5. Az engedékeny viselkedés nem asszertív, de kooperatív; a „békesség érdekében” igazat ad a másiknak. Egy másik kutató, Burman szerint a párok főleg három stílust alkalmaznak: • testi agressziót, • verbális agressziót, • visszahúzódást. Ezeknél többé-kevésbé hiányoznak a problémamegoldó készségek. Greeff és Bruyne vizsgálata szerint az együttműködő konfliktusmegoldási stílus jelenti a legnagyobb fokú házastársi megelégedettséget mind a nők, mind a férfiak körében. Ez ugyanis feltételezi az egyenrangúságot és a kölcsönös bizalmat. Ezzel szemben azok a párok, ahol egyik vagy mindkét házastárs a versengő konfliktusmegoldási stílust alkalmazta, a legkevésbé voltak elégedettek egymással. Következménye ugyanis rendszerint a harag, a tehetetlenség érzése és a feszültség növekedése volt. Az ilyen stílust alkalmazók nem törődnek a párjuk igényeivel, mindenáron győzni akarnak. Az együttműködő mellett a megalkuvó konfliktuskezelési stílus is gyakran eredményezett kölcsönös elégedettséget, akár egyik vagy mindkét fél volt megalkuvó. Ez a stílus közel áll az engedékeny stílushoz, de részben az együttműködő stílushoz is, bár az engedékeny konfliktuskezelés gyakrabban okoz elégedetlenséget mindkét félben (tehát nemcsak az önmagát feladóban, hanem a „győztesben” is). Az elkerülő konfliktusmegoldási stílus viszont rendszerint házastársi elégedetlenséggel jár együtt. Ennek magyarázata az lehet, hogy ilyenkor előbb-utóbb újra felmerül a konfliktus és könnyen érzelmi elhidegülést eredményez.215 Egy kapcsolat életképességének, beválásának annál több az esélye, minél több konfliktushelyzetet sikerül együtt megoldani.216 „Akár tetszik, akár nem, a házassági problémák egyetlen megoldása, hogy kompromisszumot kötünk.”217
Kohabitáció A házasságkötések csökkenése mögött az együttélések növekedését találjuk. Az együttélések új formái is feltűnnek: ilyen a 20-30 évesek együttélése, mint a házasság alternatívája. Ezen túlmenően az elváltak is gyakrabban együtt élnek egy új partnerrel. A házasságpótlékok, legfőképpen a szabad együttélések jogi elismerése Christopher Prinz szerint jobban szolgálhatná a család érdekeit. (Prinz, 1995.) Akkor beszélhetünk együttélésről (kohabitációról), amikor a szexuális partnerek házasságkötés nélkül, tartósan közös háztartásban élnek. (Ez a meghatározás általában a homoszexuális partnerekre is érvényes.) A kohabitáció szociális intézmény lett, hiszen a 20 év körüliek többségére jellemző, s a házasságkötéseket legtöbbször bizonyos idejű együttélés (próbaházasság?) előzi meg. A kohabitáció így "alternatív életstílussá" válik. Szaporodása nem fenyegeti a házasságot, hiszen mindkettőnek ugyanazok a normái. Miért terjed oly gyorsan a kohabitáció? Prinz szerint ez nyilván összefügg: • a házasság és családi élet válságával, • a gyermekvállalási kedv csökkenésével, • a női nemi szerepek változásával, illetve a női és férfi nemi szerepek közeledtek egymáshoz és rugalmasabbá, sőt, felcserélhetővé váltak, • a nőmozgalmakkal, tehát a házasság hagyományos keretei nem mindig elégítik ki az egyenrangúság igényét, • a fogamzásgátlók használatával, • a művi abortuszok legalizálásával.218 Ma hazánkban a gyermekek közel 30%-a házasságon kívül születik, de a nyolcvanas években még csak alig 10%a.219 215
Magyar Szexológiai Szemle (2000/4.) Szilágyi Vilmos: A jövő családformái IN: Magyar Szexológiai Szemle (1998/1.) 217 John M. Gottman - Nan Silver: A boldog házasság hét titka (Vince, Bp. 2000. 185.o.) 218 Szilágyi Vilmos: Együttélés: a házasság alternatívája? IN: Magyar Szexológiai Szemle (1998/1.) 219 Magyar Szexológiai Szemle (2000/3.) 216
130
A féltékenység A féltékenység nemcsak szerelmi kapcsolatban jelentkezhet, hanem bármilyen más kapcsolatban is, ahol érdekeinket veszélyeztetve látjuk. Lényegében olyan, agresszióra hajlamosító izgalmi állapot, amit egy birtokunkban levő - vagy jogos tulajdonunknak érzett - dolog elvesztésétől való félelem vált ki. Tehát a birtoklás, a hatalmi vetélkedés játssza benne a döntő szerepet. Továbbá a csökkentértékűségi érzés, az alacsony önértékelés, az elbizonytalanodás, amelynek kompenzálása az egyénnek nem sikerül, s így komplexussá válik vagy átcsap túlkompenzálásba: agresszív gyanúsítgatásba és ellenőrzésbe. A féltékenységet sokan összetévesztik a féltéssel, holott a féltékeny nem a másikat félti, hanem önmagát. S nem valami reális veszély miatt, hanem, mert beteges félelmét partnere kisajátításával próbálja ellensúlyozni. 220
A féltékenységet többféleképpen is megközelítik a szakemberek: • • • • •
A pszichodinamikai (analitikus) módszer az egyén megoldatlan, gyermekkori traumáiból indul ki. A rendszerelmélet az adott párkapcsolatot tartja alapvetőnek. A kognitív-behaviorista megközelítés tanult reagálásnak tartja, amely „áttanulható”. Ezzel rokon a szociálpszichológiai módszer, amely társas hatások eredményeként kezeli. Evolucionista vagy szociálbiológiai elméletek szerint viszont a féltékenység velünk született, csak más genetikai kódok alapján működik a férfiakban és a nőkben.221
Diszfunkciót keltő tényezők: a., A pszichoszexuális fejlődést nehezítő tényezők: • • • • • • •
szoros anya-fiú kötődés a nukleáris családban (az "egyke" dominanciája); férfiminták hiánya (az apa fizikai vagy funkcionális távolléte, passzivitása, a férfinevelők hiánya stb); a kortárscsoportok nagy szerepe és ebben a (nemi szereppel kapcsolatos) önértékelési traumatizáció; a tömegkommunikáció keltette szélsőséges férfiideál (elérhető?); az önkielégítés (gyakorisága, s még mindig) tilalmas jellege; a vizuális ingerek túlsúlya (szemben az intimitás és kommunikáció megtanulásával); a szexuális kultúra hiánya (hiedelmekből eredő gátlások stb.).
b., A "teljesítményelv" uralma a szexualitásban: • • • •
a "machismo" (avagy a hódítások halmozása); a "numerák" vagy "menetek" száma; a különleges minőségre törekvés (együttes vagy többszörös orgazmus); a teljesítmény-erőltetésből eredő kudarcok szerepe.
c., Modern-ősi gátlásformák: • • • •
félelem a szövődményektől (lekötődés, terhesség, fertőzések); félelem a partnertől (a partner túlértékelése, státusa, fölénye); félelem az intimitástól (a nárcizmus kultúrája); a vágy hiánya (pl. a túlzott teljesítményigény, a rivalizálás, a szex "hatalmi" használata stb. miatt).
d., Zavaró körülmények: • pl. alkalmatlan hely, idő, fáradtság, alkohol stb.
e., Életstílusból eredő zavarok: • pl. "edzéshiány", dohányzás, drogok, alkohol, munkamánia stb.
f., Az "ifjúságkultusz" gátló hatásai: • pl. a külsőségek túlértékelése stb.
g., "Játszmák" a kapcsolatokban és a házasságban 220
Szilágyi Vilmos: Új trendek a házastársi kapcsolatokban és a párterápiában IN: Magyar Szexológiai Szemle (1999/1.) Magyar Szexológiai Szemle (2000/4.), bővebben: A. M. Pines: A féltékenység. Okok, tünetek, gyógymódok (FiestaSaxum, Bp. 2000.)
221
131
h., Ingerszaturáció és ingerfixáció • a pornográfia szerepe.
i., Az újrakezdés nehézségei. (Buda Béla, 1999.)222 Masters és Johnson óta tudjuk, hogy a szexuális zavarok egyik legfontosabb, közvetlen oka a kudarctól való félelem, ami a figyelemnek az egyén feltételezett, saját gyengeségeire fixálódásából ered. A szeretkezések alatti figyelemzavar egyrészt a saját testtel, másrészt a szexuális viselkedéssel, teljesítménnyel való elégedetlenség következménye. Általános tapasztalat, hogy bármely neurotikus zavarral együtt jár valamilyen szexuális zavar. A szorongás jellemző tünete a vágy hiánya és a szex kerülése.223
Perverziók Hans Giese szerint a szexualitásnak három funkciója van: • testi, szociális (kapcsolati-közösségi), • lelki, • erkölcsi. Ezek a funkciók normatív hatásúak, s e normák tartós megsértéséből alakulnak ki a perverziók. amelyeknek vezető tünetei a következők lehetnek: • értelmetlenség, • a gyakoriság növekedése, a kielégülés csökkenése, • promiszkuitás és anonimitás, • sajátos fantáziák és praktikák, • szenvedélyesség, • periodikus, kényszeres nyugtalanság.224
Szexuális fetisizmus négy fő fajtája: • 1. Antropo-fetisizmus A vágy tárgya az ember része, pl. haja, lába, melle, feneke stb. • 2. Dolog-fetisizmus Tárgya rendszerint egy lehetséges szexuális partnerhez kapcsolódó tárgy, pl. fehérnemű, használati tárgy, illat stb. • 3. Humán-fetisizmus Tárgya maga a sajátos ember, pl. színes bőrű, az öreg (gerontofília), a túl fiatal (pedofília) stb. • 4. Hely(zet)- és cselekvés-fetisizmus Ide tartozik a korábbi orvosi szemlélet szerinti perverziók döntő többsége, pl. voyeurizmus, exhibicionizmus, frotteurizmus stb.225
Rénes László
222
Magyar Szexológiai Szemle (2000/2.) Magyar Szexológiai Szemle (2000/2.) 224 Szilágyi Vilmos: Mikor kóros a vágy? IN: Magyar Szexológiai Szemle (1998/1.) 225 Magyar Szexológiai Szemle (2000/4.) 223
132
Irodalomjegyzék Atkinson, Rita L. - Atkinson, Richard C. - Smith, Edward E. - Bem, Daryl J.: Pszichológia (Osiris, Bp. 1997.) Barnes, Gill Gorell: Családterápia és gondozás - Alapvető ismeretek a családokról és a családterápiáról (Családterápiás olvasókönyv sorozat II. Animula, Bp. 1991.) Berne, Eric: Emberi játszmák (Gondolat, Bp. 1984.) Buda Béla dr.: Szexuális viselkedés. Jelenségek és zavarok - társadalmi és orvosi dilemmák (Animula, Bp. 1994) Comer, Ronald J.: A lélek betegségei. Pszichopatológia (Osiris, Bp. 2000.) Családterápiás olvasókönyv I. -Szerk.: Bíró S. dr. - Komlósi P. dr. (Mérei F. Mentálhigiénés Szolgálat, Bp. 1990.) Freeman, Dorothy R.: Házassági krízisek (Animula, Bp. 1994.) Fromm, Erich: A szeretet művészete (Gondolat, Bp. 1984.) Gottman, John M. - Silver, Nan: A boldog házasság hét titka (Vince, Bp. 2000.) Hite, Shere: Hite Riport. A nők szexuális életéről (Magyar Könyvklub, Bp. 2000.) Lávai Katalin: A nő szerint a világ (Osiris, Bp. 2000.) Pines, A.M.: A féltékenység. Okok, tünetek, gyógymódok (Fiesta-Saxum, Bp. 2000.) Satir, Virginia: Az új családműhely (BFI, Bp. 1993.) Schaef, Anne W.: Menekülés a meghittség elől (Új Pradigma, Bp. 2000.) Szilágyi Vilmos dr.: Szexuális szocializáció. Nemi nevelés a családban (Medicina, Bp. 1997.) Telkes József dr.: Családgondozói alapismeretek (OPI, Bp. 1987.)
Rövid leírás egyes pszichiátriai kórképekről PARANOID PSZICHÓZIS Ezen a néven foglalhatók össze azok a pszichogén kórformák, melyek előterében átmeneti vagy maradandó téveseszmék állnak. Létrejöttükben a lelki behatásoknak döntő szerepük van, ezért pszichogén vagy reaktív pszichózisoknak is nevezhetők. A hajlamosítottság a személyiségstruktúrán keresztül segíti az élményreakció kialakulását. A pszichogen kórképek létrejöttének feltétele a hipoparanoid, vagy a szenzitív személyiség.
MI A PARANOIDITÁS? Egy általános emberi reakcióforma. Ha valakiben vélt vagy valódi okkal az egzisztenciális fenyegetettség érzése lép fel a környezetét gyanakvóan, bizalmatlanul figyeli, ébersége is fokozódik. Bizonyos helyzetek kedveznek a gyanakvásnak, és paranoid reakciókészség alakulhat ki olyan egyénekben is akiktől e reakciómód távol áll.
133
A paranoiditás akkor kóros, ha a veszély érzése irreális, kóros forrásból, vagy valódi tények túlértékeléséből, ill. helytelen értékeléséből származik. A paranoiditás mint személyiségjegy a paranoid személyiségzavarban lévők sajátja. Gondolkodásuk öncélú, énközpontú, így a jelenségek gyakran elvesztik valódi tartalmukat, jelentéktelen események jelentőssé válnak, meghatározhatják az egyén viselkedését, környezetéhez való viszonyulását, cselekedeteit. E viselkedés nem pszichózis, de a paranoid személyiségjegyek kedvezhetnek a paranoid pszichózis kialakulásának. A krónikus paranoid kórképek az un. kulcsélmény hosszú időn keresztüli érlelődésével alakul ki. Az egyént foglalkoztató “komplexusok” állandóan visszatérnek, meghatározzák az életformát, emiatt az egyén állandó harcban áll a külvilággal, de saját magával is. Nagyfokú projekciós készsége lehetővé teszi, hogy a komplexusokat a környezetére vetítse, de ezáltal a környezetével még inkább szembekerül. Paranoid reakciók többnyire olyan helyzetekben keletkeznek, melyek az egyén számára nem kellően áttekinthetők. Hiányosak lehetnek az információk, melyek helytelen értékeléshez vezetnek. A vonatkoztatásokra hajlamos egyéneknél túlfeszített belső konfliktus is létrehozhatja. Kiváltója lehet valamilyen traumatizáló élmény, sértés, megalázás, megszégyenítés stb. A paranoiditás tüneteit gyakran kíséri heves szorongás, gyanakvó riadtság.
Paranoid kórképek: MEGALOMÁNIÁS (nagyzásos) tébolyok a személyiség egyetlen szektorára korlátozódnak, a téveseszme egyetlen témakörre vonatkozik. Ezek: EROTOMÁNIA (szerelmi téboly) mély meggyőződése hogy mély kapcsolata van vagy van kialakulóban neves személyhez. Reménykedés uralja, majd a be nem teljesülés bosszantja, gyűlölködést, gyakran agresszív indulatkitörések is kísérhetik. SZENZITÍV VONATKOZTATÁSOS téboly: saját hibáit erősen eltúlozza, sérelmeket hangoztat. Vele szembeni rosszallását a külvilág célzásokkal, megjegyzésekkel méltatja (róla beszélnek, rajta szórakoznak). E vonatkozások létrejöttében az előbbiekben részletezett projekciós mechanizmus szerepel, melynek segítségével saját érzéseiket a külvilágra vetítik. A kórlefolyás során a vonatkoztatások egyre szélesebb körre terjednek ki, és a kórkép szkizofréniába torkollhat. FÉLTÉKENYSÉGI paranoia: egy képzelt harmadik személy a kapcsolatában. Kóros jelentőségtulajdonítás, bizonyítékokat gyűjt, rendez, téveszmékké alakítja. PERLEKEDÉSI téboly: meggyőződése hogy folyamatosan rosszindulatú jogsérelmek érik. Az “igazáért” harcol, vádol, feljelent, beadványokkal ostromolja a hatóságokat. PERZEKUTOROS paranoia: előterében az üldöztetéses, mérgeztetéses, megfigyeléses stb. téveseszmék állnak, melyek logikusak, rendszerezettek, a reális világhoz kapcsolódnak. SZÁRMAZÁSI téboly: előkelő család sarjának képzeli magát, ennek megfelelően is viselkedik. VALLÁSI TÉBOLY: vallásos téveszmék, új tan hirdetése, elhivatottság, kiválasztás élménye, metafizikai gondolatok szövik át. A PARANOID KÓRKÉPEK TERÁPIÁJA: Az akut paranoid reakciók tünetei neuroleptikumok hatására gyorsan megszűnnek. Az akut szak lezajlása után a szituációt, melyben a kórkép létrejött, pszichoterápia segítségével rendezni szükséges. A krónikusan zajló, illetve lappangva alakuló kórfolyamat akuttá válásakor neuroleptikumok adása illetve kórházi elhelyezés válhat szükségessé. Pszichoterápia ez esetekben is lehet eredményes, de nagyfokú gyanakvás miatt nehezen vonható be a kezelésbe, és az együttműködés is problematikus. Egyéni terápia szervezhető, mert a csoportos helyzetet nehezen viselik el.
SZKIZOFRÉNIÁK A lakosság kb. 1%-a betegszik meg szkizofréniában. A századfordulón Emil Kraepelin írta le a “demencia precox” nevű betegséget, ezt elkülönítette a “psychózis maniaco-depressivától”. A demencia szellemi hanyatlásra, elbutulásra utal, a “precox” pedig arra, hogy a hanyatlás korán, még ifjúkorban bekövetkezik. Eugen Bleuler a pszichopatológiát fontosabbnak találta mint a kórlefolyást, tekintettel arra, hogy ugyanazon tünetekkel az egyik beteg meg gyógyult, vagy jelentősen javult, míg másoknál a korábban elért személyiség és teljesítmény szint hanyatlása volt megfigyelhető.
134
Bleuler „schizophrénia” elnevezéssel illette ezt a betegséget a görög „hasadás” és „elme(lélek)” szavak összetételével. Véleménye szerint ez egy betegségcsoport, amit ambivalencia, az asszociációk és az affektusok zavarai, valamint autizmus jellemez. A szkizofrénia tüneteit pozitív és negatív tünetekre oszthatjuk. Pozitívnak nevezzük azokat a tüneteket, melyek többletként jelennek meg a normális viselkedéshez, gondolkodáshoz képest. Ezeket Kurt Schneider rangsorolta. Elsőrangú tünetek: saját gondolatok hangossá válása, olyan hangok hallása, melyek a saját tevékenységére tesznek megjegyzéseket: testi befolyásoltság élménye, az érzelmek, ösztönök, és az akarat területén. A másodrangú tünetek közé tartoznak azok a percepciós zavarok, melyek nem kerültek felsorolásra az első rangú tünetek között (pl. szag vagy íz hallucinációk), tanácstalanság, hangulati zavarok (mániás vagy depressziós tünetek) és egyszerű, nem rendezett téveseszmék. A negatív tüneteket az affektív, kognitív, pszichomotoros, szociális és vegetatív deficittünetek jellemzik, mint a gondolkodás és a beszéd elszegényedése, érzelmi eltompultság, apátia, az érdeklődés és kezdeményezés csökkenése a szociális kapcsolatok beszűkülése, a szexuális érdeklődés hanyatlása, figyelemzavar stb. Jellemző tünet még hogy a beteg nem tud örülni. Crow hipotézise szerint a pozitív tüneteket a dopamin-rendszer hiperaktivitása okozza, míg a negatív tünetek hátterében a rendszer aktivitásának a csökkenése és sejtpusztulás állhat. A szkizofrén betegek 20-40%-a meggyógyul. A nem gyógyuló betegek esetében a kórkép lefolyása során a negatív tünetek egyre kifejezettebbé válnak. A szkizofréniákon belüli tüneti és lefolyásbeli különbségek a felsorolt típusok leírásakor számottevő különbséget nem mutatnak. HEBEFRÉNIA Fiatal korban kezdődik. A gondolkodás összefüggéstelensége (inkoherencia), az érzelmek felszínessé, tompává válnak (affektív károsodás). Viselkedés bizarr, infantilis. A hallucinációk, és téveseszmék nem szerveződnek összefüggő rendszerré. Súlyos szellemi hanyatlást okoz. PARANOID SZKIZOFRÉNIA Üldöztetéses és vagy bizarr téveseszmék és hallucinációk jellemzik. A téveseszmék rendszereződnek. A beteg gyanakvó, ellenséges, az agresszió sem ritka. “Kettős könyvelés” figyelhető meg. Téveseszméi, hallucinációi mellett adekvátan viselkedik pl. a munkahelyén vagy más fontos élethelyzetben. KATATON SZKIZOFRÉNIA A betegség fő jellemzői: pszichomotoros tünetek, bizarr, és/vagy sztereotip mimika és testmozgás, negatívizmus, stupor, vagy éppen súlyos pszichomotoros nyugtalanság. Ebben az időszakban úgy önmagukban mint másokban kárt tehetnek. A pszichomotoros nyugtalanság és a stupor-időszak váltogatják egymást. REZIDUÁLIS SZKIZOFRÉNIA Az anamnézisében szkizofrénia szerepel, de a vizsgálatok csak negatív tüneteket jeleznek, és személyiség károsodás állapítható meg (típusos pozitív tünetek hiányoznak). SZKIZOAFFEKTIV PSZICHÓZIS A szkizofréniától elkülönített kategória. Szkizofrén és affektív (mániás vagy depressziós) tünetek együttes előfordulása jellemzi. Lefolyása: hevenyen kezdődik, bipoláris tünetek, egyik fázisa mániás, a másik fázist depressziós tünetek jellemzik. Kimenetele kedvező, minimális maradványtünettel gyógyulnak. SZKIZOFRÉNIÁK GYÓGYKEZELÉSE A betegség különböző fázisaiban komplex bio-, pszicho-, szocioterápiát kell alkalmazni. Az antipszichotikumok hatékonyak a szkizofrénia tüneti kezelésében és a relapszusok megelőzésében is (Haloperidol, Leponex, Rispeerdal). Hatékonynak bizonyulnak a kognitív és viselkedésterápiás, valamint a családterápiás módszerek. Súlyos katatón stupor vagy katatón izgalmi állapot esetén altatásban és relaxációban végzett elektrosokk-kezelés (RES) mérlegelendő. A szkizofréniák és pszichoaffektív pszichózisok kezelésében helyet kapott a lítium és egyes antiepileptikumok alkalmazása. Az sch. és szkizoaffekt. pszichózisok során fellépő depressziót tüneteket antidepresszívumokkal kell kezelni. Ennek fontosságát alátámasztja az a tény is, hogy a szkizofrén betegek 10%-a öngyilkosságban hal meg. A kezelés mellett a szociális helyzet alakulását is figyelemmel kell kísérni.
135
AFFEKTÍV KÓRKÉPEK Kedélybetegségeknek, affektív pszichózisoknak a hangulati élet elsődleges megváltozásával jellemzett kórképeket nevezzük ( Major affektív betegségek). A mánia ritkábban, a depresszió azonban igen gyakran csak másodlagos, és jól körülhatárolható külső tényezők következményeként alakul. Ezért célszerű a tüneti képet depresszió, illetve mánia-szindróma formájában összefoglalni.
DEPRESSZIÓ- SZINDRÓMA TÜNETEI: lehangoltság, a gondolkodásban, pszichomotoros és akarati működésben gátoltság, meglassulás, az “én” csökkent értékelése, önvádlásos, hipohondriás, és vegetatív funkciózavarok (étvágytalanság, izzadás, fogyás, álmatlanság, székrekedés, szájszárasság, különféle szervpanaszok). Járulékos tünetek: szorongás, szuicid késztetés, depressziós téveseszmék a viselkedésében (bűnösségérzés, önvádlások stb.). MÁNIA-SZINDRÓMA A depresszió szindrómájának ellentéte, de közös tünetek is találhatók. Alaptünetei: vitális felhangoltság, gondolatrohanás, kritikátlan hiperaktivitás, az én túlértékelése és nagyzásos téveseszmék, a vegetatív funkciózavarok felgyorsulása (hiányos alvás, a csökkent alvásigény következtében, fokozott étvágy ellenére testsúlycsökkenés, csökkent fájdalomérzés stb.). A mániás egyén egész életét áthatja a vitális dinamika fokozódása, élményei könnyedek és futólagosak, megfigyelései élesen találóak, világa színessé, tágassá, örömtelivé válik. Az emelkedett hangulatához, jó közérzetéhez azonban fokozott feszültség és ingerlékenység is társulhat, főleg akkor ha környezete a terhessé váló tevékenységében akadályozza. MAJOR AFFEKTÍV BETEGSÉG (psychozis maniaco-depresszíva ) A pszichotikus depressziók nőknél gyakoribbak, kialakulására a szerotonin-anyagcsere zavara jellemző. Tipikus esetben a testalkat piknikus. A kórlefolyást a gyógyuló epizódok ismétlődése jellemzi. A kórlefolyás lehet cirkuláris (mániát depresszió követi és fordítva), lehet periodikus (mániás vagy depressziós epizód önálló megjelenése). Az egyes formák kritériumai a következők: • kevert bipoláris betegség (a mánia és a depresszió gyakran változik); • mániás bipoláris betegség (a mánia a vezető forma); • depressziós bipoláris betegség (súlyos depresszió jellemzi, de legalább egy mániás epizód már szerepel az előzményében); • major depresszió (az előzményében egy vagy több depressziós epizód szerepel, de mániás epizód nem fordul elő). A larvált vagy maszkírozott depresszió egy olyan sajátos formája a fenti kórképnek, melyben a depresszióknál gyakori vegetatív panaszok állnak az előtérben, és a depresszió alig ismerhető fel. A szervpanaszok a vitális érzések zavarára a erőtlenség, indítékhiány,) a szorosabban vett vegetatív zavarokra (szédülés, légzési zavarok, szájszárasság, székrekedés stb. illetve tágabb értelemben vett vegetatív zavarokra, (alvászavar, étvágytalanság, fájdalmak, menstruációs zavarok stb. vezethetők vissza. A fenti kórkép fennállására utal a típusos napi ritmus (a tünetek a reggeli órákban erősek), a panaszok autonóm fellépése, az epizodikus megjelenése mellett mindig fellelhető a hangulati nyomottság.
EGYÉB DEPRESSZIÓK ORGANIKUS DEPRESSZIÓK: az idegrendszer organikus megbetegedéseinél lép fel (epilepszia, agyi atrófia stb.). SZIMPTÓMÁS DEPRESSZIÓ: szomatikus kórképekhez társulhatnak (infekciók, keringési zavarok stb.). INVOLÚCIÓS DEPRESSZIÓ: hanyatló életkorban előforduló depresszió tünetei: szorongás, agitáció (a szorongást kísérő motoros nyugtalanság). NEUROTIKUS DEPRESSZIÓ: változó szomatikus és neurotikus tünetek mellett kifejezettek a depresszív tünetek.
136
PSZICHOREAKTÍV DEPRESSZIÓ: egyszeri heves behatásra vagy tartó pszichés megterhelésre lép fel. Jól átérezhető, de méreteiben túlzott reakció.
A DEPRESSZIÓK GYÓGYKEZELÉSE Gyógyszeres kezelés: tranqvillánsok és antidepresszívumok adása. a neurotikus, endoreaktív és pszichoreaktív kórképeknél, pszichoterápiás módszerek alkalmazásával egy időben. Az organikus és szimptómás depresszióknál az antidepresszívumok adása mellett pszicho- és szocioterápiás módszerek alkalmazása. A gyógyszer rezisztens kórképek esetén alvás-megvonással történő kezelésre illetve súlyos depressziós állapotban elektrosokk-kezelésre is sor kerülhet. A major affektív kórképeknél lítium adása jó hatású lehet.
Petrik Mihály226
Győr 2001. május 23.
Forrás: Huszár Ilona: A pszichiátria vázlata (Főiskolai jegyzet - Bp. 1998. HIETE)
Olvasónapló
AZ ÖNGYILKOSSÁG-MEGELŐZÉS AKTIVISTÁJA ELVESZÍTI MÁSODIK FIÁT Fiának, Shakanak 1990-ben bekövetkezett halála után, Les Franklin továbbra is az öngyilkossági prevenciónak szentelte életét, azonban Jamon Franklin nemrég történt öngyilkossága keserűvé tette. A férfi, aki első fia öngyilkossága után szervezetet alakított, az újabb tragédiával szembesülve is harcol. A tinédzser korú fia öngyilkossága miatt érzett bánata arra indította, hogy megalapítson egy öngyilkosság-prevenció szervezetet, hogy másokon segítve a családoknak ne kelljen hasonló tragédiát elszenvedniük. Azonban tíz évvel Shaka öngyilkossága után Franklin önmaga számára is megmagyarázhatatlanul hasonló rémséget élt át: a múlt hónapban második fia, Jamon is öngyilkosságot követett el. A 31 éves Jamont a Shaka Franklin emlékére a fiatalokért létrehozott alapítvány központjaként is szolgáló családi ház négyautós garázsában egy kék, felújított Cadillac-ban halva találták, halálát szénmonoxid mérgezés okozta. Bánatával küzdve Franklin most kilép ebből a szervezetből. – “Haragszom magamra, bár tudom, hogy ha mindent tökéletesen csináltam volna, ez akkor is megtörténhetett volna” – mondta. Feltehető, hogy az öngyilkosság kockázata 12-szer magasabb azoknál, akiknek közvetlen családtagjai öngyilkosságot kíséreltek meg, azonban ritkán lehet egy családon belül több öngyilkosságot találni. – mondta Dr. David Brent, a Pitsburgh-i Orvostudományi Egyetem Gyermekpszichiátriai Osztályának vezetője. 1997-ben a statisztikák szerint 100 ezer ember közül 11 követett el öngyilkosságot. Az Észak-Colorádói egyetem végzett Les Franklin 25 éven át volt a légierőknél főhadnagy. Munkatovábbképző Hivatalban vezetőként is dolgozott a kongresszusba való jelöléséig, amikor is 1995-ben lemondott. 1990-ben Les Franklin családi házukba hazatérve 16 éves fiát Shakat a családi ház alsó hálószobájában öngyilkosság következtében halva találta. A fiú öngyilkosságához édesanyja egészségi
226
A Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetségének a titkára
137
állapotának romlása, valamint az a sérelem vezetett, hogy a főiskolán a futballszezon befejeződött. Egy évvel később az édesanyja rákban meghalt, újra házasodó apjánál pedig szívroham alakult ki. Jamon tehát elvesztette fiútestvérét és anyját is. Ezt felismerve, az apa felajánlotta neki a segítségét, Jamon azonban elhárította ezt és biztosította az apát, hogy nem követ el Shaka-hoz hasonlóan öngyilkosságot. Ezen a nyáron Jamon minden erejét latba vetve diplomát szerzett. Részese lett annak a programnak, aminek kapcsán akárcsak Shaka, a városközponti gyermekek korcsolya és hoki tanításáról gondoskodott. A barátok és a rokonok azt hitték, hogy Jamonra vigyáznak. – “Csendes típus volt, ezért olyan rejtélyes az egész” – mondta az egyik unokahúg. Az egyik legközelebbi barátja szerint Jamon biztos volt abban, hogy mindenki rendes. Soha semmi jelét nem mutatta annak, hogy azokról a borzasztó dolgokról, amik megtörténtek vele, beszélnie kellene. Csodálkoztunk volna, ha ennek a fiúnak az életben olyan titka lett volna, amit közülünk senki nem ismert. Les Franklin és a felesége, M. Franklin tudtak a fiú küzdelméről. Egy hónappal a halála előtt öngyilkossággal fenyegetőzött, sikítozva forgatott egy nagy kést, azért mert az apja összeszidta a szobájában hagyott szennyes fehérneműk miatt. – “Halálra rémültem – mondta az apa. Attól tartottam, hogy ő is megteszi azt, amit a bátyja. Engedékenyebbnek kellett volna vele lennem.” Amikor augusztus közepén Franklinék visszatértek tengerentúli nászútjukról, M. Franklin fedezte fel Jamon holttestét. Nem találtak búcsúlevelet, feljegyzést. Les Franklin lelkileg összeomlott. “Olyan állapotban vagyok, hogy nem akarok vele kapcsolatban semmilyen jó vagy kellemes dologra emlékezni. Megígérte, hogy nem tesz olyat, amilyet Shaka. Nem tartotta meg a szavát!” Az öngyilkossági áldozatok hozzátartozóira jellemző Franklin reakciója – mondta az egyik szakember. “Sok ember van, aki szabad folyást kell, hogy engedjen érzéseinek, sajnálatos módon néha még haragjának is – mondta D. E., aki fia elvesztése után szintén öngyilkossági programba kezdett. “Íme egy férfi, aki iszonyú veszteséget szenvedett – mondta R.G., - teljesen sokkos állapotban van, idő kell, hogy feldolgozza ezt.” Férjéhez hasonlóan M. Franklin is azt választotta, hogy folytatja az alapítványban való közreműködést.
Kommentár: Az újságcikk, megjelenési helyére, amelyet kivágva, levélben kaptam, jól következtethetünk. A fordítás igyekezett hűségre törekedni. Van-e üzenete a számunkra? 1./ Sokan azért leszünk segítők, mert egykor nagyon megsérültünk. Önmagában ez nem baj. 2./ Segítői minőségben sem leszünk esetleg megkímélve a sorstól! Véletlenek vannak! 3./ A segítői minőségünk nem jár azzal, hogy a megszerzett segítői tudásunkat képesek vagyunk használni önmagunk védelmezése vagy rendbehozatalára. 4./ A segítői munka vállalásakor alaposan konzultáljunk szakemberrel! 5./ A segítői munkára jelentkezőkkel, ha lelki sérülésekre derül fény, alaposan kell foglalkoznunk. 6./ A médiában megjelenő cikknek nem mindig ártanak. A hasznukra kell ezeket fordítani! 7./ Szükséges egymásra figyelnünk, de az együttérző magatartás mellett gondoskodnunk kell, hogy társunk szakemberhez jusson! 8./ A “kiégési szindróma” elemei olykor finoman jelzik, hogy most ne tovább, meg kell állni egy időre erőink rendeződéséig, rendezéséig. 9./ Milyen jó lenne, ha nálunk is 11 százezrelékes lenne az öngyilkossági halálozás! Persze, ennyi is sok. Ugye? Debrecen, 2001. szeptember 19. Dr. Kálmánchey Albert
138
Munkahely és mentálhigiéné (Válogatás Buda Béla mentálhigiénés tanulmányaiból) I. A munkahely mentálhigiénéje A kutatók egy része a munkahelyet potenciális mentálhigiénés ártalomforrásnak tekinti, ha a munkahelyi megterhelések az idegrendszert károsítják. A különféle ingerek a személyiség "szűrőjén" át érik az idegrendszert, így a személyiség és a külvilág viszonya a mentálhigiéné szempontjából fontos vetület. A zavaró behatásokat a személyiség ellensúlyozni képes, sokféle módon. A munkahely mentálhigiénés problémáit nem szabad csak az adott munkahely keretében szemlélni, mindig gondolni kell arra is, hogy miért nem változtat viszonyain az a dolgozó, akinek az adott környezet árt, akit az adott ingerek elviselhetetlenül terhelnek. Ha önmagának sajátosságaival, érzékenységeivel nem tud szembenézni, ez elsődlegesen nem a munkahely problémája, hanem az övé. Rendszerint a személyiség fejlődése során alakulnak ki a hibás viszonyulásmódok sémái, mintái, a családi kapcsolatok személyiséget károsító, fejlődésében zavaró hatására. E sémák azután megjelennek a felnőttkor emberi kapcsolataiban, ellentmondásokká, konfliktusokká válnak. Áttevődnek a munkahelyi relációkra is. A feszült, zaklatott ember azután ezt a következményt éli meg oknak. Az emberi viszonyok bonyolult mikrovilága minden munkahely. Az elsődleges tényezők a személyiségfejlődésben, a családban és a gyermekkor-ifjúkor közösségeiben rejlenek. A munkahely önmagában beteggé, neurotikussá vagy pszichotikussá senkit nem tehet. Lényeges tényező lehet viszont abban, hogy a személyiség meglevő egyensúlyzavarát súlyosbítja, vagy éppen enyhíti. A munkahely és a személyiség harmonikus relációja a magánélet konfliktusainak kiegyensúlyozására is képes lehet. Más esetben viszont a személyiség feszültségeit a munkahely felerősíti és a konfliktustermelő tendenciákat visszafordítja a privátszféra felé.227
Szerepek Minden munkahelyi tevékenység a tényleges munkán kívül meghatározott emberi kapcsolatokat, interakciós formákat is előír. Ezeket szokták a szociológiában szerepnek nevezni. A szerep fogalma itt azt fejezi ki, hogy a viselkedés az adott helyzetben, tevékenységi körben megszabott, nem a tevékenységet végrehajtó ember kényérekedvére bízott.228 Mint a társadalomban általában, úgy a szervezetekben is egy-egy szerep egy státus, egy pozíció kísérője. A szerepelmélet egyik kidolgozója Ralph Zinton kultúrantropológus tételszerűen is kifejezte, hogy a szerep a státus dinamikus arculata. A szerep mindig az interakciós tevékenységre, tehát más szerepekkel való kölcsönhatásra vonatkozik. A szerepekben rejlő szabályozási lehetőség lényege, hogy mindenki tudja, hogy az interakciós helyzetekben mire köteles, tőle mit várnak el, ő mire számíthat.229 Bizonyos munkakörökben a dolgozó szerepe olyan, hogy munkatársaival vagy vezetőivel önkéntelenül ellentétbe kerülhet. Más esetben a munkahelyi szerep ütközik egy más, a dolgozó életében fontos szerepviszonylattal. Ismét más munkakörökben a személyiség belső késztetései és igényei nem férnek össze a munkakör szerepkövetelményeivel. Ilyen helyzetekben szükségszerűen megterhelő a személyiségnek a munkahely, és mentálhigiénés károsodások potenciális forrása.230
Munkahelyi légkör A másik a munkahelyi légkör szempontja. Kellemes akkor lesz a munkahely, ha harmonikusan interperszonális és csoportviszonyok bontakoznak ki. Az azonosulásban lényeges tényező a dolgozók kis csoportja, ha ennek légköre az azonosulást segíti, a személyiség könnyebben és nagyobb mértékben képes erre. A munkahelyi 227
Buda Béla: A munkahely mentálhigiénéje IN: Mentálhigiéné, Tanulmánygyűjtemény, Animula, Bp. 1994. (eredetileg: Egészségügyi Felvilágosítás, 1974.) 228 Buda Béla: A munkahely mentálhigiénéje IN: Mentálhigiéné, Tanulmánygyűjtemény (Animula, Bp. 1994.) 229 Buda Béla: Kommunikáció az üzemi szervezetekben (Alapismeretek a vezetők számára) IN: Mentálhigiéné, Tanulmánygyűjtemény (Animula, Bp. 1994.) 230 Buda Béla: A munkahely mentálhigiénéje IN: Mentálhigiéné, Tanulmánygyűjtemény (Animula, Bp. 1994.)
139
konfliktusok általában a munkatevékenységtől vonják el az energiát, és olyan feszültségeket kelthetnek az emberekben, amelyek vagy tévcselekményekre, vagy pedig a munkahely emberi klímáját rontják, a munkahellyel való azonosulást zavarják, nehezítik. A munkahelyi légkör legfőbb meghatározója a vezetés. A legfelső szintű vezetők viselkedése, vezetési stílusa modell a szervezeti hierarchia alacsonyabb szintjein tevékenykedő vezetők számára. Ha a jutalmak és a büntetések elosztása nem igazságos, akkor ez szinte automatikusan csökkenti az azonosulást, akkor a dolgozók csak annyit tesznek, amennyi elkerülhetetlenül szükséges, és inkább a látszatra törekednek, mint a tényleges teljesítményre. A szervezet életében ekkor anómia, bizonytalanság válik uralkodóvá. Gyakori, szinte természetszerű hiba vezetők részéről a vezetői funkcióban a hatalom gyakorlásának előtérbe helyezése, és az, hogy komolyan veszik, megszokják, majd később természetesnek tartják azt a tiszteletet, megkülönböztetett figyelmet, engedelmességet, amely pozíciójának, státusának, és nem személyének szól. A vezető mindinkább a tekintély elvére alapoz, elmulasztja a természetes, közvetlen kommunikációt, a magyarázatot, amelyet minden beosztott igényel, a nézetek szabad cseréjét, - amelyre különben a döntések, határozatok érdekében is szükség lenne, - és az ellenvélemények toleranciáját. Lassanként szakadék támad közte és beosztottjai között, e miatt az azonosulás helyett a beosztottak inkább "elidegenednek" a szervezettől. Egészséges kollektívák alakulhatnak ki, ha a vezető ezek életét nem gátolja, hanem inkább segíti. Ennek következtében a munkahely alkalmas lehet a magánélet zavarainak kompenzálására is. A felszabaduló kezdeményezőkészség nemcsak a vállalatnak termel értéket, hanem önbizalmat ad, örömet visz a munkába, igazi azonosulást tesz lehetővé. Minden dolgozó részes a munkahelyi légkör kialakításában, és ezért ezt mindenkinek óvnia kell. Vannak jellegzetes viselkedési hibák, amelyeket a dolgozók rendszeresen elkövetnek, és amelyeknek következményeiben azután maguk is szenvednek. Meg kellene tanulni visszatartani a szükségtelen véleményeket, nem értékelni egymást nyilvánosan. Egyáltalán többet megérezni empátiás úton, mint kérdezni vagy másoktól meghallgatást igényelni. Sok nehezen megfogalmazható szabálya van az érett, felnőtt munkahelyi viselkedésnek. Ezt a dolgozó még akkor is hasznosan alkalmazhatja, ha vezető lesz, nagyon sok vezetői viselkedéshiba már megvolt akkor is, amikor a vezető még csak "kis ember" volt, maga is egy volt a dolgozók közül. A munkahely "második otthonná" változtatásának igénye nem valódi igény, szükséglet, és erről az emberek nagyon könnyen le is mondanak. A tapasztalat szerint a konvenciók síkjában könnyebben kialakul a jó munkahelyi légkör, mint a "bratyizásban" vagy "lelkizésben". A jó munkahelyi légkör az, amely a vállalat előírásaival nem ütközve egyenlő, egyenrangú viszonyokat teremt a munkatársak között, és ezeket tartóssá is tudja tenni.231 Az üzemszociológia ún. "Human Relations" irányzata (Elton Mayo nevéhez fűződik), amely a legfontosabbnak az emberi kapcsolatokat, a közösségi viszonyokat tekinti, és ezeknek igyekszik teret engedni a munkaszervezetben, hogy ezzel segítse a mentálhigiénés helyzetet éppúgy, mint a termelékenységet. A kedvezőtlen munkakörülményeket messzemenően kivédi, ellensúlyozza, ha az emberi viszonyok jók. A magánélet különféle nehézségeiben az emberek jobban tudtak támaszkodni munkahelyi kiscsoportokra, és ez bizonyos védőhatást gyakorolt rájuk. A jó munkahelyi légkör nem konfliktusmentes, inkább a konfliktusok nyílt vállalása jellemző rá. Az ellentétek, feszültségek megnyilvánulnak a kommunikációban. Ha nincs mód megoldásukra, legalább kezelési módjuk alakul ki. Az autokratikus légkörű munkahelyi közösségben sok a destruktív rivalizáció, a nehezen megfogható személyi ellentét, a kommunikációs zavar. Az ilyen légkör a benne dolgozók személyiségét inkább próbára teszi, mentálhigiénés szempontból nem tekinthető hasznosnak.232
Szerepkonfliktus A "szerepbizonytalanság" (role ambiguity) nevű helyzet különösen az új szerepekben áll elő, vagy akkor, ha a szervezeti változások megváltoztatják egy-egy szerep tartalmát, de ez még formális szabályokban és a szokásokban nem tükröződik. A szerepbizonytalanságnál gyakoribb a szerepkonfliktus. Ennek több fajtája van, lehet ellentét a személyiség képességei és készségei, valamint a szerep követelményei között, lehet különböző szerepek között, amit a személyiség betölt. Létezik a szereptúlterhelés (role overload) is a munkaszervezetekben, ez is többnyire gyors, a szervezeti rendszerben új szabályokkal és új strukturálódással még nem kísért változás terméke. Ilyenkor egy-egy szerep hirtelen vagy többféle szereppartner-relációt kap, vagy a meglévő szerephálózata bonyolódik. 231
Buda Béla: A munkahely mentálhigiénéje IN: Mentálhigiéné, Tanulmánygyűjtemény (Animula, Bp. 1994.) Buda Béla: Munkahely és mentálhigiéné IN: Mentálhigiéné, Tanulmánygyűjtemény, Animula, Bp. 1994. (eredetileg: Alkohológia, 1985/1., ill. Közösségi mentálhigiéné, Gondolat, Bp. 1989.)
232
140
A szerepviszonyok korrektív szabályozása még intenzívebbé teszi a kommunikációt és az énhatárok átélését, ebből eredően a személyiséget nagymértékben fejleszti.233 Az összes rejtett szerepzavar és túlterhelés leginkább a különböző szintű vezetői szerepekben figyelhető meg legtisztábban.234 A szerepek pszichológiai túlterhelése és a szerepkonfliktusok szolgáltatják a legtöbb stresszt, és ilyen túlterhelés és konfliktus a vezető szereppel kapcsolatosan nyilvánul meg leginkább.235
II. A vezetés pszichológiája A szervezetépítő, ill. szervezetváltoztató döntések jelentős mértékben meghatározzák azokat a problémákat, amelyekkel a vezető a későbbiekben találkozik. Különösen a munkatársak megválasztása, a hatalomdelegálás módja és tartalma olyan, ami "visszahull a vezető fejére", mert nagy fokban ettől függ, hogyan képes reagálni a szervezeti rendszer a különféle feladatokra, mekkora a belső stabilitása, hogyan képes alkalmazkodni, változni új körülmények hatására. A modern szervezeti rendszereket a kényszerű változékonyság, a változásokat megelőző időszakokban pedig a belső és külső feszültségek sora jellemzi, ezért a szervezetnek szinte intézményesítenie kell az innovációt. Nagy a jelentősége annak, hogy a vezetői döntések mennyire teszik lehetővé tartalék erők mozgósítását, feszültséglekötő és feszültségmegoldó mechanizmusok működését. Az angol üzemszociológiai vizsgálatok mutattak rá arra, hogy a vezetők mennyire kiszolgáltatottak a szervezet tagjainak, ha olyan helyzet áll elő, hogy a beosztottak csak az előírásoknak igyekeznek megfelelni, és mintegy "technikai obstrukcióval" akadályozzák a vezető munkáját, tehát, ha a szervezeti életből kiesik az öntevékeny részvétel és érdekeltség princípiuma. A személyiség több vetületben és mélyebb kölcsönhatásban vesz részt a szervezeti életben. Igényként merül fel az azonosulás, az önmegvalósítás, a személyes fejlődés, a szociális szükségletek stb. A szervezetbe belépő és abban dolgozó emberek igen sokfélék, egy részük a hagyományos szabályozókkal könnyen befolyásolható, más részük viszont új, esetleg a korábbi vezetői tapasztalat számára ismeretlen igényeket és szükségleteket hordoz. A mai vezetőnek mind nagyobb szüksége van arra, hogy a pszichológiai vezetés eszközeivel éljen, mind kevésbé támaszkodhat a hagyományos szabályozókra. Mindinkább szüksége van tehát sajátos pszichológiai képességekre. A vezetői munka kommunikációs folyamatokban bonyolódik, és a vezető ezekben a folyamatokban végzi el a pszichológiai szabályozást is. Nemcsak a kommunikáció információtartalmának, lexikális tartalmának nagy a jelentősége, hanem formai, különösen nemverbális és metakommunikatív sajátosságainak is. E kommunikációáramlás keretében, ill. emellett kell megteremteni a megfelelő pszichológiai légkört, létrehozni a beosztottak involvációját, új motivációkat kelteni, különböző pszichológiai feszültségeket levezetni és megoldani stb. Ennek során kell megteremteni, hogy a nem előírt információk is szabadon áramoljanak, hogy a vezető különféle észrevétlen, ellenőrizetlen tulajdonságai ne torzítsák az információs csatornákat. A változás és a krízis időszakaiban van jelentősége a vezető empátiás képességének, interperszonális érzékenységének, amelynek révén beosztottjainak - szereppartnereinek - érzelmi viszonyulásán, motivációs viszonyain kívül különös súllyal kell tisztázni a saját személyiségének hatásait a többiekre a közvetlen kommunikációs szituációban. "Fair" körülmények között kell megvívni egy adott helyzet kommunikációs küzdelmét, a vezetői személyiség pszichológiai többletének kell megnyernie a helyzetet, természetesen a szervezeti értékek és a szervezeti morál, igazságosság keretein belül. Itt van a vezetői viselkedés demokratizmusának igazi próbája. Itt szükséges a vezető önismerete, hiszen a vezetői személyiség, mint "műszer" nincs mindig optimális állapotban, nem mindig sikerül a belső feszültségszabályozás, és nem minden probléma oldható meg automatikusan, azonnal reagálással. Tudni kell várni, problémamegoldást delegálni, segítséget kérni másoktól, időszakosan csődöt beismerni, sőt, horribile dictu, tudni kell tévedni, hibázni bizonyos kérdésekben.236
III. A kommunikáció és a vezetés lehetőségei 233
Buda Béla: Munkahely és mentálhigiéné IN: Mentálhigiéné, Tanulmánygyűjtemény (Animula, Bp. 1994.) Buda Béla: Kommunikáció az üzemi szervezetekben (Alapismeretek a vezetők számára) IN: Mentálhigiéné, Tanulmánygyűjtemény (Animula, Bp. 1994.) 235 Buda Béla: A pszichoszomatikus betegségek és a vezetés IN: Mentálhigiéné, Tanulmánygyűjtemény (Animula, Bp. 1994.) 236 Buda Béla: A vezetés pszichológiája - avagy a pszichológiai vezetés IN: Mentálhigiéné, Tanulmánygyűjtemény, Animula, Bp. 1994. (eredetileg: Ergonómia, 1981/2.) 234
141
A szervezetek lényege a komplex munkamegosztás, amely előírt feladatkörök formájában meghatározott. A feladatkörök tevékenységét szervezeti szerepek írják elő. E szerepkörök a foglalkozások. A különböző típusú szervezetek hasonlóságát az információ ill. az információfeldolgozás mozzanata emeli ki. A mai ipari szervezetekben bármi is legyen a tevékenység célja és tárgya, bármennyire is konkrét és termékszerű legyen ez, az információfeldolgozás növekvő fontosságú. Általában nagyobb fontosságú, mint maga a tényleges tevékenység. Az információk kezelése a szervezetek szerkezeti stabilitásának és működésének alapja is. Max Weber rámutatott, hogy a társadalom összetartó ereje a hatalom. A szervezetek hierarchikusan szervezettek, és a hierarchia magasabb szintjei hatalmat - ellenőrzést, irányítást - gyakorolnak az alsóbbak felett. A hierarchia minden szintjén vannak vezetők és beosztottak, a vezetők egy felsőbb hierarchikus szint beosztottjai. Általában minél szigorúbban szabályozott az üzemi szervezet, annál nagyobb a valószínűsége egy-egy kisebb csoport szembenállásának az organizációval. A tapasztalatok szerint a korszerűbb módszerek hatékonyabbak, ellenőrzéssel, tiltó szabályokkal, jutalom és büntetés sémáival kevésbé lehet hatni, mint az involváció szociálpszichológiai lehetőségeivel a formális viselkedés értelmet adó célok megvalósítása érdekében az üzemi szervezetekben. Lényegében az új módszerek újfajta kommunikációs viselkedést is igényelnek a vezetőktől és újfajta kommunikatív magatartást engednek meg a szervezet tagjainak. Fontos körülmény a szervezet egészét érintő kérdésekkel, különösen a változásokkal (és leginkább az egyeseknek hátrányos változásokkal) kapcsolatos fokozott nyíltság a vezetés részéről. A dolgozók megfelelő tájékoztatása nélkül erős involvációra aligha számíthatunk.237 Ha sikerül elérni, hogy a szervezet tagjai magukénak tartsák a szervezet érdekeit, a szervezet céljaival azonosuljanak, a szervezet értékeiben involválódjanak, akkor a szervezet számottevően megerősödhet. Mindig előfordulnak váratlan problémák, amikor a szervezet lehetőségei elégtelennek bizonyulnak, és ilyenkor csak a szervezet tagjainak áldozatkészsége segít, az, hogy feladatukon, szerepükön túlmenően is igyekeznek munkahelyük segítségére sietni. A modern szervezetek szinte állandóan változásban vannak. A változás a szervezetben sokakra újszerű feladatokat ró, ilyenkor nem elegendő a megszokott szerepelőírás, szervezeti norma, szükség lehet a munkaerő többletteljesítményére, ill. tevékenységi rugalmasságára is. Végül pedig a szervezetek tagjainak észrevételei, ötletei, kreatív megnyilvánulásai nagyon fontosak a modern szervezetekben.238
IV. Empátia a szervezetekben, a vezetésben Az empátia minden olyan emberi érintkezésben fontos és szükséges lehet, ahol az egyik ember gyógyítani akarja a másikat, segíteni szeretne neki, vagy fejleszteni igyekszik. Az empátia minden egyes ember természetes képessége, amit azonban a hétköznapokban keveset használunk. Lewin még Németországban rámutatott, hogy a viselkedés egyik legfontosabb mezeje a csoport. Később Amerikában kimutatta, hogy az attitűdök leginkább csoportban képesek megváltozni. A csoportos együttlét és interakció folyamatában a csoporttagok kölcsönösen befolyásolják egymást, mégpedig úgy, hogy közös normákat alakítanak ki, javarészt tudattalan módon. Halála után, 1947-ben indult meg a tréningcsoport gyakorlata. A tréning módszerét felhasználták a vezetők pszichológiai képzésére, abból kiindulva, hogy a vezetők legfontosabb és legáltalánosabb tevékenysége az emberi környezet befolyásolása. Ez annál hatékonyabb, minél jobban képes a vezető érzékelni a saját hatását másokban, ill. egyáltalán mások hangulati, érzelmi és attidüdinális állapotait. A vezetők nagyon racionális lényekké válnak, akik az érzelmi tényezőkkel nem sokat törődnek. Általában időnyomás alatt élnek, ez külön is kerékkötője az empátiának, hiszen rövid kommunikációs idő alatt kisebb a valószínűsége a másik ember beleélő megértésének. Megszokják azt is, hogy a jelentő információkat általában könnyen érthető formában kapják, de az átlagos vezető hamar beáll arra, hogy az ő kommunikációja a fontos, arra kell másoknak figyelnie. Emiatt rendszerint sokat beszél, minden kommunikációs helyzetet ő irányít. Már az is komoly eredmény, ha a vezetőt sikerül arra megtanítani, hogy figyelje, meghallgassa partnereit.239
V. A pszichoszomatikus betegségek és a vezetés
237
Buda Béla: Kommunikáció az üzemi szervezetekben (Alapismeretek a vezetők számára) IN: Mentálhigiéné, Tanulmánygyűjtemény (Animula, Bp. 1994.) 238 Buda Béla: Empátia a vezetésben IN: Mentálhigiéné, Tanulmánygyűjtemény (Animula, Bp. 1994.) 239 Buda Béla: Empátia a vezetésben IN: Mentálhigiéné, Tanulmánygyűjtemény (Animula, Bp. 1994.)
142
A pszichoszomatikus betegségkoncepció a negyvenes-ötvenes években vetődött fel. Hamar tisztázódott azoknak a betegségeknek a köre, amelyekben lelki tényezők szerepet játszanak, ezeket nevezték pszichoszomatikus betegségeknek. Nem sokkal később megszületett az ún. managerbetegségek elmélete, mely szerint a vezetői munkakör hajlamosít a pszichoszomatikus betegségre, de különösen magas vérnyomásra, gyomor- és nyombélfekélyre, infarktusra. Igen könnyűnek tűnhetett a vezetők nagyobb veszélyeztetettségét valószínűsíteni, hiszen a vezetés elsősorban idegmunka, a vezető sokat frusztrálódik, de ugyanakkor indulatait általában nem adhatta ki. A Selye-féle stresszkoncepció elterjedése ezt a képet úgy módosította, hogy az emberekkel való foglalkozás és a döntési helyzetek sokasága sajátos pszichikus stresszeket okoz, ezek pedig ugyanúgy kimerítik az idegrendszer alkalmazkodási készségét, mint ahogyan ezt Selye János a szomatikus általános alkalmazkodási rendszer esetében feltételezte: a túlingerlés az adaptációs rendszer összeomlását vonja maga után, és a következmény valamilyen betegség, pszichikus stressztúlterhelés esetében pszichikus vagy pszichoszomatikus betegség. A vezető saját különleges képességeinek, tehetségének tudatában él. Ez az önbizalom és önértékelés a testi szférára is kiterjed, a vezető egészségesebbnek, erősebbnek, teherbíróbbnak érzi magát a többieknél. Különösen így érzi a munkabírást, a stressztűrést illetően. Hajlamos tehát lebecsülni a megterhelések szerepét, saját erejére, kitartására többet épít az optimálisnál. A nagy belső késztetettség meghiúsulása, gátlódása nagy feszültséggel jár. Nagy a sérülékenysége a személyiségnek, amikor a mentalitásból származó életvezetés kerül csődbe. A depresszió jellegzetes személyiség-hátterének írják le a következőket: küzdelem az idővel, folytonos sietés, az állandó lemaradás a belülről vezérelt időprogramban; maga igyekszik kontrollálni a vele történő dolgokat, igyekszik előre jelezni, elővételezni mindent, nagyon nyugtalanítja, ha nem tud előre számítani dolgokra, nem tudja befolyásolni az eseményeket. A fentiek gyakran megfigyelhetők a vezetőknél is, ill. ugyanezt a személyiségtípust találták a szívkoszorúér-betegségekre és az infarktusra hajlamos emberekben. Ezt a hajlamosságot a szakirodalom "A-típusú" vagy "koronária-típusú" (coronary-prone) viselkedésnek hívja (Jenkins, 1975.). Mindezek társadalmi és kulturális előzményeiről is érdemes szólni. A racionálisan nevelt, célratörő ember "nem lehet ideges", erősnek, teherbírónak, feszültségtűrőnek kell lennie. Az ilyen gyerekek teljesítenek jól az iskolában, részesülnek előnyben a továbbtanulásban, majd pályájukon eredményeik, hatékonyságuk, megfelelő racionális szerepinvolvációjuk miatt ők választódnak ki a vezetői pozíciókra. Vezetőként még inkább a racionalitás fejlődik tovább bennük. Nem érzi, nem éli meg a fáradtságot, az unalmat, az érdektelenséget. Nem tud határt szabni ambícióinak, mert nincsenek meg azok az élményei, amelyek alapján képességeinek határait meg tudná szabni. Így igen megterhelő életvezetés következik, aminek mozgatója leginkább a versenyszellemű mentalitás. Az átlag embert a fent említettek neurotizálnák, a vezető leginkább pszichoszomatikus betegségben esik le a lábáról, ha ugyan nem szokik rá az alkoholra vagy gyógyszerre. A neurotikus panaszoknak tulajdonképpen jelző funkciójuk van a személyiség számára. Ugyanolyanok tehát, mint a testben a fájdalom. Nemcsak levezetnek a feszültségből, hanem változásra késztetnek, hiszen a tünet miatt bizonyos dolgokat abba kell hagyni, egyes dolgokról le kell mondani. A pszichoszomatikus betegségekre hajlamos személyiség általában nehezen tudja elfogadni, elvállalni a beteg-szerepet. A betegség azután nagy csőd, nagy vereségélmény. A vezetők egy része az ilyen élethelyzetre nagyon rosszul reagál. Nincs gyakorlata a betegség, a gyengeség elviselésében, a segítség elfogadásában. A betegség egész önértékelését megtöri. Ilyenkor gyakran előáll a depresszió.240
VI. Életmódbeli problémák Az egészséges életmódi kultúrában előtérben van a pihenés, szabadidőeltöltés élményarculata, érezhető a fizikai vagy szellemi erőnlétfokozó effektus. A fogyasztói attitűd, a külső értékek preferenciája az élményekkel szemben rendszerint arra a mentalitásra vezethető vissza, ami ambiciózus emberekben kialakul, kifejlődik. Ezt a mentalitást teljesítményorientációnak szokták nevezni, mivel lényege a társadalmilag, ill. a társas térben elismert teljesítmények hajszolása. A teljesítményt azonban demonstrálni kell, és ehhez szükséges bizonyos extroverzió. Itt érintkezik a fogyasztói mentalitás a teljesítményorientációval, a látványos fogyasztás egyfajta teljesítmény, ill. annak jelzője. A teljesítményorientációnak számos hátránya van, egyrészt a belső erőforrások kizsákmányoló jellegű igénybevételére sarkall. Előbb-utóbb eljuttatja a személyiséget a beszűküléshez és a teljesítmény területének szinte kizárólagos műveléséhez. Másrészt a teljesítményorientáció hátránya a személyiség sebezhetőségének fokozódása. Megnyilvánul ez a kimerülés gyakoriságában, ami miatt serkentőszerek használata nem ritka (alkohol, gyógyszer stb.). A 240
Buda Béla: A pszichoszomatikus betegségek és a vezetés IN: Mentálhigiéné, Tanulmánygyűjtemény (Animula, Bp. 1994.)
143
személyiség mintegy önmaga zsarnoka és rabtartója lesz. Különösen az idő és az időgazdálkodás terén mutatkozik ez meg. A teljesítményorientációval általában racionalitás és gondolati túlsúly, azaz érzelemtelenítés jár. Ehhez kapcsolódik az emberi kapcsolatok elhanyagolása is. Ugyanakkor egy ponton túl a racionalitás is túltengővé válik, és végül nehezíti a vezetői munkát, csökkenti az eredményességet.241
VII. Összegzés Az emberi viszonylatok a kutatások szerint négyféle mechanizmussal képesek a szükségesnél nagyobb és a személyiség számára ártalmas pszichológiai stresszeket okozni: szerepkonfliktus, szerepbizonytalanság, szereptúlterhelés és a személyiség és a szerep ellentétéből fakadó stresszforrások. A szerepből eredő stresszek többnyire teljesítményzavarokban, mulasztásokban, tüneti viselkedésmódokban, személyek közötti veszekedésekben, haragokban mutatkoznak, és a megjelenési forma gyakran el is kendőzi ezt.242 A vezető személyiségének igen nagy jelentősége van a munkaszervezetben. A vezetői, menedzseri tevékenység hatékonyságához kell az emberi kapcsolatok érzékelésének képessége és a kommunikáció sajátos készsége.243 A vezetők számára szükséges képességeket beleérző képességnek (empátiának), a nemverbális kommunikáció érzékelési és felhasználási képességének, valamint a csoporthelyzetek érzékelési képességének szokták nevezni. A csoportos együttlét sajátos hangulatokat, rejtetten összehangolt érzelmi és kognitív folyamatokat mozgósít, a csoport pedig hosszú távon igen lényeges kötőerőt jelent a szervezetekhez, intézményekhez. Ha egy-egy munkacsoportban sikerül megfelelő pszichológiai légkört létrehozni, akkor ez igen hatékonyan képes kötni a dolgozókat és pszichológiai erőforrásaikat mozgósítani.244
Ferge Zsuzsa: Elszabaduló egyenlőtlenségek (A szociális szakképzés könyvtára Bp. 2000.) (részletek)
1. És mi lesz, ha nem lesz? Az állam és a civilizációs folyamat A 20. századi modern "jóléti állam" háttere Az állam szerepe Európában a kapitalizmussal növekedett. Ez a folyamat magyarázható gazdasági, politikaihatalmi, szellemi, stb. tényezőkkel. Az 1601-es, elhíresült szegénytörvény után az első 250 év a szegénypolitika korszaka, s legalább volt annyira rendőri, mint segítő. A múlt század utolsó harmadától kezdett az állam tevékenysége a munkásságra kiterjedni, majd a II. világháború után, az utolsó 50 évben vált mindenkinek szóló közpolitikává. Így lett az állam a közjólét fő letéteményesévé.
241
Buda Béla: Életmód, pihenés, kreativitás a vezetői és kutatói munkakörben (Előadásvázlat) IN: A mentálhigiéné szemléleti és gyakorlati kérdései (Újabb tanulmányok) TÁMASZ, Bp. 1995. 242 Buda Béla: Az emberi erőforrások mozgósításának pszichológiai kérdései (Előadásvázlat) IN: A mentálhigiéné szemléleti és gyakorlati kérdései (Újabb tanulmányok) TÁMASZ, Bp. 1995. 243 Buda Béla: Életmód, pihenés, kreativitás a vezetői és kutatói munkakörben (Előadásvázlat) IN: A mentálhigiéné szemléleti és gyakorlati kérdései (Újabb tanulmányok) TÁMASZ, Bp. 1995. 244 Buda Béla: A kommunikáció és az emberi kapcsolatok (teamviszonyok és munkahelyi légkör kérdései - a vezető és a kutató szemszögéből (Előadásvázlat) IN: A mentálhigiéné szemléleti és gyakorlati kérdései (Újabb tanulmányok) TÁMASZ, Bp. 1995.
144
Az utolsó két-három évszázad a társadalom "sűrűsödésének" időszaka. Több lett a többlettermék, rohamosan nőni kezdett a népesség, amely növekedéshez aztán hozzájárult az életkor hosszabbodása, a halálozási arányok javulása. A technikai fejlődéssel exponenciálisan szaporodtak a specializációval kapcsolatos szervezetiintézményi önállósodások, a piaci kapcsolatok általánosodása révén a szerződéses kapcsolatok sűrű hálóját hozták létre; sűrűsödtek a kommunikációs csatornák. Ahogyan szélesedtek az egymásrautaltság körei, és sűrűsödtek a köztük lévő kapcsolatok, úgy csúsztak egyre följebb a szabályozó "hatalmi központok". A gyáripar terjedése, a munkáslét tömegessé válása, a társadalom fokozódó piacosítása, monetarizálása újabb kihívások sorát jelentette. A gyári törvények még csak a társadalmi folytonosságot akarták megvédeni; lassan azonban szélesedett a gyári törvények tárgyköre, s a múlt század utolsó harmadától fokozatosan terjedni kezdett az új kockázatokat államilag kezelő rendszer, a társadalombiztosítás. Végül is átfogó hatalmi központtá vagy központi hatalommá a XVIII. és még inkább a XIX. század folyamán a lassan kialakuló nemzetállam vált, megszervezvén a kollektívára rákényszeríthető jogalkotás és a jogalkalmazáshoz szükséges legitim erőszak legális és legitim monopóliumát.
A szociálpolitika fejlődése A redisztribúció az elmúlt 150 évben erősödött fel fokozatosan. A tőkés piac egyén- és társadalomkárosító hatásai az állam egyre szélesebb körű beavatkozását váltották ki. Az első időszakban (XVI-XVIII. szd.) a szegénység kordában tartására korlátozódott a szerepe, majd a XVIII. században kezdte az állami szociálpolitika a piaci mechanizmusok következményeinek az enyhítését fokozatosan megvalósítani. A piacot tehát nem változtatja meg, csak korrigálja a negatív hatásait. Alapeszközének a leginkább piaci logikával működő biztosítást tették. Előbb a betegségi, az öregségi és a baleseti biztosítások jöttek létre. A munkásbiztosítás fokozatosan alakult át általános társadalombiztosítássá.245 Az állam a szociális ügyeket kényszerből vállalta fel, de a szociális, egészségügyi, stb. kockázatok kezelése legalább annyira érdeke volt az államnak és a munkáltatóknak is, mint a munkásoknak, ha el akarták kerülni a nyomor bővített újratermelését és az ezzel, illetve a munkásszervezkedésekkel járó társadalmi veszélyeket. A háború hatására kikovácsolódott szolidaritások, az ezekre épülő, integráltság felé vivő hajlandóság létrehozták azt a jóléti államot, amelyben létrejönnek a szociális szférában is a mindenkit átfogó kollektív, kötelező, nemzeti intézmények. A II. világháború után kezdett a szociálpolitika gyorsabban fejlődni, s az ún. "jóléti állam" alapjait kezdik megteremteni azzal, hogy a társadalombiztosítás mellett megjelennek a társadalmi szolgáltatások és hálózatok kiépítése, ill. az állam viszonosság nélkül biztosítja a léthez való jogot. Maradt persze szegénység, de mértéke is, foka is a korábbinál összehasonlíthatatlanul kevésbé volt veszélyes. Sikerült csökkenteni a fizikai és társadalmi életesélyek egyenlőtlenségeit, az emberi életet fenyegető, szorongást okozó bizonytalanságokat, a súlyos kockázatokat sikerült kezelhetővé tenni.
Civilizációs hatások Létezik egy, az egész Nyugatra érvényes és jellemző, a kora középkortól induló civilizációs trend, amelynek során megváltoztak a szokások, a társas együttélés normái, a magatartások, az erkölcsök, az érzékenységek. A változások sok mindent érintenek a legelemibb életfunkcióktól az egymás közti érintkezés formáin át a bonyolult mentális funkciókig. A változás egy másik szála az individuum erősödése, ezzel a privát szféra és az ehhez tartozó intézmények átalakulása. Az egyenlőbb individuumok közötti viszonyok okként és okozatként azzal járnak, hogy az érzelmi háztartás menedzselésében, ill. az egymás közötti viszonyokban a parancsot a tárgyalásos megegyezés váltja fel.
Az állam szerepe a civilizációs folyamatban Egy sor civilizációs vonás az állam beavatkozása nélkül kezd kialakulni. Ahhoz azonban, hogy általános, össztársadalmi civilizatorikus hatás jöjjön létre, kötelező és kollektív állami intézményekre van szükség. A modern társadalomban az egész társadalmat átfogó intézmények az állam nélkül nem jöttek volna létre. A társadalombiztosítás az egyik olyan eszköz, amely segít erősíteni a "racionális előrelátás társadalmilag kialakított képességét". A társadalmi biztonság további hatása bizonyos szorongások csökkentése (Freud nyomán: a biztonság a szorongás hiánya). Ha már egyszer kialakultak, rendelkezésre állnak bizonyos kockázatok kezelésének eszközei, akkor az adott kockázat mint a létbizonytalanság összetevője tudatosul, kezelésének 245
Ferge Zsuzsa: A társadalmi újratermelés és társadalompolitika (KJK. Bp. 1982)
145
eszköze fontossá válik, és az elérhetőség bizonytalansága szorongást okoz. Ez is civilizációs vonás - legyen áldás vagy ártalom.
Hierarchiák sokasodása - elitek és kiszorulók Az egymástól elváló erőtereken, "mezőkön" belül a finomabb megközelítések, distinkciók újabb és újabb hierarchiákat alakítanak ki, minden mezőben létrehozva a dominálók és domináltak s egyben a belül lévők és kívülrekedők közötti viszonyokat. A mindenkori nyertesek lesznek az ún. elitek egy-egy mezőben. Ők azonban egymással is állandó harcban állnak, a dominancia változó viszonyait hozva létre a mezők és azok elitjei között. A társadalmi dinamikát egyrészt a mezőkön belüli, másrészt a mezők közötti hierarchizálásra, ill. a másik fölötti uralom megszerzésére irányuló törekvések táplálják. A mezőkön belüli harc mellett a forrásokért való küzdelem az egész társadalom szintjén a megélhetésért való küzdelmet jelenti.
A veszélyes és veszélyeztető szegények A sűrűsödéssel és differenciálódással s az ezekkel egyidejűleg növekvő nyomorúsággal miért volt egyre inkább muszáj a másik létét tudomásul venni? Az egyik ok, hogy a nyomorultak veszélyessé váltak. A városi tömegnyomor veszélyeztető volt. A járványok továbbterjedtek a szegénynegyed határain. A közegészség akkor lehetett hatékony, ha mindenkit átfogott, ha kollektív volt. Más szereplő nem lévén, de erős szükséglet igen, a nyomorenyhítés letéteményese - közpénzekből fedezett segélyekkel - a helyi, s még inkább a központi állam lett. Csatornázni kellett, vízvezeték kellett, közegészségügyi szolgálat is kellett, s mindez az adószedésre képes államra hárult. A bérmunkáslét egy sor új egzisztenciális bizonytalansággal járt együtt. Az új technikával sűrűsödő balesetek, a betegség, a kiszámíthatatlan munkanélküliség is tragikus következményekkel járhattak. A munkából kiöregedés az idős kort fenyegetővé tette. Mindezekben a bajokban a régi önsegítő egyletek egyre kevesebbet tudtak nyújtani. A kockázatok kezelése legalább annyira érdeke volt a munkáltatóknak és az államnak, mint a munkásoknak, ha el akarták kerülni a nyomor bővített újratermelését és az ezzel, ill. a munkásszervezkedésekkel járó társadalmi veszélyeket. A modern állam a legváltozatosabb "szociális funkciókat" voltaképpen kényszerből vállalta fel, de mindemellett az államnak egyre jobban felismert elemi érdeke volt saját fontosságának, saját hatalmának növelése minden oldal által elfogadottan. Az így létrejövő intézmények színvonala elég "szegényes". A színvonal romlása-javulása és az intézmény használóinak társadalmi összetétele között visszacsatolásos dinamikus kölcsönhatás van.
Magyarország Szent Istvántól a nyugathoz igazodást gyakran tudatos átvételekkel erősítették. A kelet és a nyugat közötti különbség leginkább abból adódott, hogy kevesebb csurgott le és kevésbé mélyre. A feudális viszonyok és a lassú polgárosodás miatt a szegényparaszti, zselléri lét fényévnyi távolságra volt a civilizációs központnak számító várostól, amely város maga sem volt egészen a nyugatias történeti képződmény (lásd: Erdei-féle kettős társadalom). Az integratív-kollektív intézmények elkezdtek kialakulni, ám az iskolarendszer lassan bővült és nagyon differenciált volt; a társadalombiztosítás a II. világháború előtti utolsó évben is csak a társadalom alig negyedét fogta át; a szociálpolitika szegényes, kirekesztő és megosztó szegénypolitikát jelentett. A civilizációs folyamat tehát elérhetett - legalább részben - a munkásság felső rétegeiig, de ennél lejjebb aligha válhattak belsővé a nagy számban létező külső kényszerek. A civilizációs trend csak igen kis részben hatotta át a társadalmat. A kívül maradók egyben óhatatlanul lemaradók, lent maradók is lesznek. Fent ugyanazon vagy hasonló folyamatok mentek végbe, mint nyugaton, de a II. világháború előtt kevésbé hatották át a társadalmat. A tartós munkanélküliséggel, a kirekesztéssel, a jóléti rendszerekből való kiszorulással, az egyenlőtlenségek növekedésével szaporodnak a rászorulók. A jóléti-szolgáltató rendszerek viszont gyengülnek, egyes elemei olykor teljesen lebomlanak. A társadalompolitika szerepe ezekben a változásokban nem gyengülhet. A társadalom integráltságához megfelelő attitűdök szükségesek, hogy a jelentkező nehézségek ne egymást erősítve a fejünk fölött csapjanak össze, hanem korrigálhatók legyenek, s még prevenció is működhessen.
146
2. A civilizációs folyamat fenyegetettsége Mi értendő civilizáción? "Klasszikus" közelítések Braudel (1985) főként a materiális kultúrában, és az ehhez kapcsolódó szokások körében kereste a civilizációk szabályszerűségeit, összekötő kapcsokat. Elias (1987) munkássága átfogja a materiális kultúra és szokások, a társas és társadalmi kapcsolatok, viszonyok és a kommunikáció, a mentális funkciók, az érzelmi háztartás, s a személyiségvonások átalakulásának vonulatait. Swaan (1990) a változó feltételek következményeként tartja számon, hogy csökkennek a társadalmi távolságok a nemek, a generációk, a feljebb- és alattvalók, a vezetők és beosztottak között. Mindezeket erősítik a polgári társadalom új intézményei és ezek értékei-normái, az egyéni jogok bővülése, erősödése, a mindenki egyenlő emberi méltóságának elismerése. Egy sor generációkon át tanult magatartás, beállítódás beépül a személyiségbe, amely külső kényszer nélkül belső kényszerré válik. A civilizáltnak tekintett személyiségvonásokból Elias az önkontrollt, a másokra és a tabukra való nagyobb figyelmet, a nagyobb rendezettség iránti igényt emeli ki.
További meggondolások a civilizációs folyamat társadalmi feltételeiről és tartalmáról • A civilizáció a társadalmi együttélésről szól. • A társadalom felső rétegéből a kialakult értékek és normák "lecsurognak" az alsóbb rétegekbe: adaptáció, utánzás, szociális tanulás, szocializáció útján, ha mindehhez megfelelő társadalmi háttér teremtődik (anyagi és szellemi értelemben is). A feltételek hiánya vagy mássága esetén viszont a civilizációs modellek átalakulhatnak, olykor torzulhatnak is a diffúzió során. • A civilizációs folyamat nemcsak egyirányú, inkább interaktív, de a "lecsurgás" a domináns. • A civilizációs folyamat lényege, hogy minél szélesebb réteget elérjen. • Van-e lehetőség a civilizációs transzferek adaptációjára, ha nem adottak a gazdasági és kulturális tőke szükséges minimumai? A folyamatot csak egy integrált társadalom tudja segíteni, ahol a források elosztásában befolyásoló tényező, hogy a társadalmi életesélyek közötti távolságok kezelhetők maradjanak (ne nőjenek, inkább csökkenjenek). • Az új paradigmában a civilizációs vívmányok már csak azoknak járnak, akik meg tudják azt maguknak szerezni.
Az állam szerepe a civilizációs folyamatokban "Mindenkihez" a modern világban csak az állam juthat el. Az állam nemcsak szabályozó és rendfenntartó, hanem az újraelosztást társadalmi méretekben szervező intézmény. Ahhoz, hogy az állam a társadalom egészét szolgáló civilizációs ágensként működjön, az államot magát "civilizáló" történelem szükséges, hogy kikezdhetetlenné váljon a jogállamiság, a demokrácia, a civil kontroll. Napjainkban sokszor hangoztatott "minimális állam" elsődlegesen a civilizációs folyamatot károsítja. A sokasodó új szegényeket, hogy a kirekesztésük legitimálható legyen, a hatalom bűnbakká teszi, s ebben a mechanizmusban a rasszizmus és az idegengyűlölet erősödik, a tolerancia és a szolidaritás pedig csökken.
3. Egy mítosz társadalmi ára Nemzetközi paradigmaváltás és a magyar szociálpolitika Halott-e a jóléti állam? A nyugat-európai "jóléti állam", mint társadalomszemlélet és fő ideológia helyébe ma már a neoliberálisneokonzervatív szemlélet lépett.
147
1950 és 1980 között sikerült csökkenteni a társadalmi és fizikai életesélyek közötti szakadékokat (legalábbis részlegesen). A szegénység csökkent, nőtt a várható élettartam, magasabb lett az iskolázottság, az életszínvonal. Az új paradigmában a nagyarányú jóléti újraelosztást megkérdőjelezik, ami nélkül viszont a jóléti állam fenntartása nem lehetséges.
A két paradigma mögöttes értékei A jóléti államra vonatkozó konszenzus tartalma szerint a társadalom javítható, integráltsága erősíthető, a társadalmi különbségek csökkenthetők, miközben a szabadságjogok nem sérülnek. "Szabadság, egyenlőség, testvériség" értékei között egyensúlyt lehet teremteni. A neoliberális-neokonzervatív eszmerendszer ezzel nem ért egyet. A szabadság, első renden a negatív szabadság válik sérthetetlenné. A korlátlan önérdek-érvényesítés értelemszerűen a szolidaritást és az egyenlőséget "eltiporja". A társadalom individualizálódása pedig az integrációt gyengíti.
Változások a társadalmi erőtérben, illetve az intézmények szintjén A modern társadalomban az állam, a piac és a civil társadalom közötti egyensúly törékenyen, konfliktusokkal, de eredményekkel működött. Az új paradigmában az erőtér változik. A kulcsintézmény a piac. Ez a gazdasági növekedés motorja, aminek a korlátozását látják a jóléti modellben. A piac viszont kontroll nélkül kitermelhet olyan következményeket, amelyre nem számítanak: • átalakulóban van az "uralkodó osztály" (a pénzpiaci és az informatikai szereplők dominanciája); • a munkaerőpiac kiszolgáltatottsága egyre nagyobb; • a formális racionalitás (Weber, 1987) mindent alávet a növekedésnek, a profitnak (Habermas, 1971: az "életvilág gyarmatosítása").
A "posztmodern" állam Az állam, mint "minimális állam" milyen problémákkal számolhat: • romlik a társadalom minősége, megjelenik a szegényedés, kirekesztés; • a nemzetállam szerepe gyengül; • az állam kilépése a tulajdonosi és szolgáltatói szerepéből a piacnak olyan előnyöket is biztosíthat, ami nem szolgálja a fogyasztókat ("fogoly" klientúra).
Az új paradigma globális megjelenése A piac, a tőke nemzetközi ereje, a szupranacionális pénzügyi szervezetek nemzetközi befolyása óriási. Ezzel szemben meglehetősen gyenge nemzetközi szervezetek (pl. ENSZ, UNESCO) és még gyengébb nemzetközi civil szervezetek állnak. A létjog érdemhez kötése már nem csak a neoliberalizmusra jellemző, az új baloldal sem idegenkedik ennek az elfogadásától.
Magyarország A rendszerváltozást követő szociálpolitika • A szociálpolitika reformjának nagy része a korábbi szociálpolitika gazdasági kritikájából táplálkozott. A költségek csökkentése céllá vált. A "reform" a céljai elébe helyezi a szociálpolitika eszközeit. • Az új elit befolyása a politikára olyan, ami a neoliberális és neokonzervatív elemeket erősíti a szociálpolitika terén. • A nemzetközi szervezetek és tanácsadók nyomása szerint Magyarországon magasak a jóléti transzferek, pedig pl. a közös nyugdíjbiztosítás gyengítése még az USA-ban sem sikerült. • Az új paradigmához gyorsabban igazodunk, mint az EU országainak többsége. Politikai önbecsapás, s az európai történelem félremagyarázása azt hangoztatni, hogy a polgárok biztonság iránti igénye az államszocializmus félrenevelésének következménye, amiről le kell őket szoktatni.
148
Megelőzhető-e a depresszió és az öngyilkosság? A modern pszichiátria egyik paradoxonja az, hogy bár az elmúlt 30 évben sok antidepresszáns gyógyszert vezettek be, a depresszió hosszú idejű lefolyása nagyon keveset változott. A depresszió nyomon követő vizsgálatainak például az egyik legáltalánosabb megállapítása, hogy a betegek nagyon magas százaléka hal meg öngyilkosság miatt. 1970 előtt Guze és Robins a depresszió lefolyására vonatkozó vizsgálatoknak ismertetésekor megjegyezték, hogy az ilyen betegek halálozásának 12-60%-át okozta öngyilkosság. Az 1988-ban készült beszámolók rámutattak arra, hogy a helyzet keveset változott. Lee és Murray a londoni Maudsley Kórház betegeinek 16 éven át történő nyomon követése során arról számolt be, hogy a halálozások 45 %- a öngyilkosság eredménye volt ezeknél a betegeknél. Ezalatt az idő alatt a betegeknek csupán 1/3-a volt mentes a visszatérő mérsékelt vagy komoly pszichiátriai megbetegedésektől. A Nice-ban megtartott XVIII. Nemzetközi Neuro-Psychopharmacologicum Collegium Szimpóziumán Angst a Zürichben 30 éven keresztül a hangulatzavarokra vonatkozó nyomon követés áttekintésekor arról számolt be, hogy ezeknek az állapotoknak erős tendenciája, hogy visszatérnek. A bipoláris betegség a 29. életkor közepén kezdődik, míg az unipoláris megbetegedés 46 éves korban. A depressziós rendellenességek az esetek 82%-ában kiújulnak. Az epizódok hosszúságában széleskörű változatosság mutatkozik, azonban 5 hónap az átlagos. Angst rámutatott, hogy a bipoláris betegség valamennyi eseténél figyelemre méltó a hosszú időn át történő kezelés. Azoknál a betegeknél kell ugyancsak komolyan figyelembe venni a hosszú időn át tartó kezelést, akiknek különösen az elmúlt 5 évben több, mint 3 depressziós epizódja volt. Mit tudunk a visszatérő hangulatzavarok kezelésének hatékonyságáról? Frank és mások megállapították, hogy a napi 200 mg imipramin kiegészítő interperszonális pszichoterápiával vagy anélkül, hatékony volt. A kiújulás előtti átlagos időszak az imipramin esetében 131 hét, míg placebo mellett 45 hét volt. Önmagában interperszonális pszichoterápia esetén az átlagos időszak 82 hét volt. A szimpóziumon bemutatott további 2 éves vizsgálat betegei placebónál nagyobb tendenciát mutattak a kiújulásra (átlagban 54 hét), mint az imipraminnál (áltag: 99 hét). Arra vonatkozóan is jó bizonyítékok állnak rendelkezésre, hogy a gondos hosszú időn át történő kezelések a hangulatzavarokban szenvedő betegek öngyilkossági arányát is csökkenteni tudják. 103 beteg 11 éven át történő nyomon követése során Coppen és kollégái alacsony halálozási arányt (0-6) állapítottak meg, ez alatt az idő alatt nem fordult elő öngyilkosság. Coppen korszerűsített, Nice-ban közzétett eredményei azt mutatták, hogy 5 év után csupán 2 öngyilkosság fordult elő (a halálozások 8%-a), a betegek közül 1 döntött úgy, hogy 9 hónappal korábban abbahagyja a kezelést. A hangulatzavarral olyan klinikán kezelt betegek lemorzsolódási aránya alacsony volt, akik jól reagáltak a lithiumra. Ugyanannak a kórháznak ugyanilyen időszakon át nyomon követett betegcsoportjánál az öngyilkosság a bejegyzett halálozások 33%-át tette ki. Hasonló eredményekről számoltak be a hosszú időn át folytatott lithium kezelés négy nemzetre vonatkozó vizsgálatai. 798 beteg közül 40 haláleset fordult elő, amelyeknek 15%-át tették ki az öngyilkosságok, a halálozás pedig megegyezett a megfelelő normál népesség halálozásával. Ezeket a vizsgálatokat a lithium klinikák betegeinél végzeték el. A depresszió kezelésére olyan szelektív reuptake gátlókat is felhasználnak, mint a Sertraline, paroxetine, citralopram és fluoxetine. A londoni Szűz Mária Kórház orvosa, S.A. Montgomery a tanácskozáson megjegyezte, hogy valamennyi gyógyszer a placebót felülmúlja, és profilaktikusan alkalmazva előnyük, hogy viszonylag mentesek a mellékhatásoktól. A bipolar betegség krónikus kezelésében elfoglalt helyük bizonytalan; mindezidáig amikor antidepresszánsokra vagy neuroleptikumokra van szükség ennek az állapotnak a hosszú időn át történő kezelésére. Általában a pszichiáterek és az általános orvosok úgy tűnik, hajlanak arra, hogy hosszú időn át folytatott kezelést írjanak elő. Bár a Világ Egészségügyi Szervezet helyeselte azt a közvéleményt, hogy fontos a hangulatzavarok krónikus kezelése, úgy tűnik, a pszichiáterek és az általános gyakorló orvosok vonakodnak a hosszú időn át folytatott kezelés előírásától. Valamennyi hosszú időn át folytatott sikeres kezelésre vonatkozó beszámoló a hangulatzavarokat kezelő klinikákról származik, amelyeket általában nem értékelnek. A pszichiáterek és egyéb klinikusok inkább a krízis-kezelést, mint a szisztematikus, hosszú időn át történő megközelítést alkalmazzák. Ezeken a klinikákon a betegeknek előírják a hosszú időn át folytatott kezelést, így nagyobb lehetőség van a betegek és családjuk képzésére. Ráadásul könnyebb a szisztematikus nyomon követés. Néhány kritikus azt állítja, hogy ez a megközelítés nagy anyagi veszteséggel jár, ez azonban nincs szükségszerűen így, a visszaesés megelőzése önmagában is lényeges megtakarítás. Vannak még a hosszú időn át történő kezelésnek különböző lehetőségei. A lithium könnyen észlelhető eredményt mutat, nem költséges, és közismert a profilaktikus hatékonysága. Fel lehet írni kiegészítésképpen
149
antidepresszáns vagy neuroleptikus gyógyszereket. Erre a módszerre vonatkozóan sok éves nyomon követési adatok állnak rendelkezésre. A napi egyszeri alacsony adagolás rendszerint kevés mellékhatást vagy toxicitást mutat. A visszatérő depresszió megbetegedés kezelésére hosszú időn át történő triciklikus antidepresszivumokat vagy szelektív szerotonin reuptake blokkolókat is fel lehet használni. 1992-ben nem elégséges az orvosi gyakorlat ahhoz, hogy ezeket a hosszú ideig tartó betegségeket rövid távon kezelje. (The Lancet 1992. 09.19.)
Az öngyilkosság: komoly közegészségügyi probléma Az öngyilkossági prevenció volt a fő témája annak a műhelynek, amit a Világ Egészségügyi Szervezet által szponzorált a baj megelőzéssel és irányítással kapcsolatos konferencia részeként működő Öngyilkossági Prevenciót támogató Hálózat hozott létre. A hollandiai Amszterdamban alapított műhely a világ szakembereit gyűjtötte össze, hogy megvitassák az esetekkel kapcsolatos tapasztalataikat, az öngyilkosságra vonatkozó következtetéseiket és azt, hogy milyen stratégiákat lehet végrehajtani a megelőzés érdekében. A kiújulás és depresszióval együtt járó betegségek megelőzése „Világszerte 830 000 ember halt meg 1996-ban öngyilkosság következtében, .... ami azt jelenti, hogy valaki valahol minden 40-45 percben öngyilkosságot követ el, .... azaz amióta elkezdtem beszélni 2-3 ember.” - kezdte el beszédét Dr. J. M. Bertolote (WHO, Svájc). Ezeknek a számoknak egyéb halálesetekkel történő összehasonlítása segíti az öngyilkossági arány perspektivikus megértését. Például világszerte annyi öngyilkosság fordul elő, amennyi az autóbalesetek és a malária miatt bekövetkező halálozás (ez pedig egyike a világszerte gyakran a legnagyobb gyilkosnak tekintett betegségeknek, és a WHO egyik fő működési területének.) Sőt, csaknem háromszor annyi az öngyilkosság miatt bekövetkezett halálozás, mint az AIDS következtében (kb. AIDS miatt kb. 300 000 ember halt meg 1996-ban). „Már szabadon beszélünk az AIDS-ről, az autóbalesetekről és a maláriáról, a megbélyegzés és sok egyéb körülmény miatt azonban az öngyilkosságot igyekszünk eltitkolni.„ - hangsúlyozta Dr. Bertolote. Ezt a témát folytatva Mr. J. Weyrauch megjegyezte, hogy az USA-ban minden évben 25 000 embert gyilkolnak meg, 31 000 pedig öngyilkosságot követ el „és erről soha sem számolnak be”. A számok mögött meghúzódó tények „Ezek mögött a hideg számok mögött fontos tények húzódnak meg.” - hangsúlyozta Dr. Bertolote. Láthatóvá válik például néhány olyan fontos kulturális tényező, ami összefügg az öngyilkossággal. Mint ahogy napjainkban ismeretes, a Balti államok észak-európai országaiban a világon a legmagasabbak az öngyilkossági arányok, míg Nyugat-Európában és Latin-Amerikában a legalacsonyabbak. Ezekre a kulturális eltérésekkel való tekintettel különböző feltevések jöttek létre. Egy litvániai lépviselő úgy magyarázta, hogy amikor a Szovjetunió létrejöttével elérték a függetlenséget, óriási változás következett be a társadalom szerkezetében, sok ember úgy érezte, hogy elveszítette az identitását. A rossz gazdasági helyzetnek és a felborult egészséggondozási rendszernek is tulajdonítható a magas öngyilkossági arány, ami különösen vidéken magas, eléri a 70/100.000 népességre jutó arányt. Dr. A. Schmidtke (Würzburg, Németország): „Németország keleti részein a társadalmi, gazdasági helyzet rosszabbodása ellenére az öngyilkossági arányok itt és a nyugati részeken is csökkennek. Ezért talán lehetséges, hogy a társadalmi hatások nem annyira fontosak, mint az emberek remény és nagyobb fokú szabadságérzése, valamint a szakszerű segítség minősége” - mondta. A nem is fontos tényező, magyarázta Dr. Bertolote. A férfiak világszerte kb. kétszer olyan gyakran követnek el öngyilkosságot mint a nők, és néhány országban például Puerto Ricóban és Chilében az eltérés 6-8szoros is lehet. Másik jelentős tényező az életkor. Dr. Bertolote megfigyelte, hogy minden országban az életkorral növekszik az öngyilkossági arány. Most viszont a fiatalok öngyilkosságában is csökkenést látunk. Erről a változásról beszélve Dr. N. Joubert (Ottava, Kanada) kifejtette, hogy bár az idősek öngyilkosságában csökkenést látott, Kanadában most a legmagasabb a fiatalok öngyilkossági aránya a világon.
150
Végezetül, megkülönböztetett szerepet játszik az egyén pszichiátriai háttere. Az öngyilkos áldozatok nagyon nagy százaléka szenved depressziótól - mondta Dr. Bertolote. Prof. S. Montgomery (London) szintén utalt erre a tényezőre, hangsúlyozva azt a tényt, hogy „csaknem valamennyi öngyilkosságot elkövetőnek van egy kísérő mentális betegsége, ami leggyakrabban: depresszió.” A pszichológiai hullaszemleként ismert módszer alkalmazásával, amikor az öngyilkos áldozatok életét később a rokonok és a gondozásba az előzőekben bevont egészségügyi szakemberek beszámolói alapján összerakják, kitűnik, hogy kb. 60%-uknál jelen vannak a depressziós rendellenességek, 20-40%-nál az alkohollal való visszaélés, míg a skizofrénia kb. 1%-nál. Összegzésként Dr. Bertolote hangsúlyozta, hogy a veszélyeztetett emberek felismerésével drasztikusan tudjuk csökkenteni az öngyilkossági arányt. „Hiszem, hogy az öngyilkosság megelőzhető” - mondta.
Az öngyilkos áldozatok gyakran keresnek segítséget. Prof. Montgomery szerint azok, akik végeznek magukkal kb. 70%-uk az utolsó hónapban közölték halállal kapcsolatos gondolataikat. „Specifikusabban, 40% mondta el szándékát barátainak vagy rokonainak és legrosszabb esetben 40%-uk ment el az öngyilkosság előtti héten orvosához, bár gyakran nem közölték közvetlenül az öngyilkossági szándékukat. Talán az öngyilkosság legjobb jósló tényezője - folytatta Prof. Montgomery -, hogy kb. a felük előzőleg már megkísérelte. Dr. I. Mehlum megjegyezte, hogy Norvégia úgy határozott, hogy a kórházba felvett öngyilkosságot megkísérlők gondozására több prevenciót, erőforrást fektet be.” Mind az öngyilkosságot megkísérlők, mind a (miocardialis) infarktuson túljutott betegek számára jó minőségű utógondozást akarunk létrehozni.” - magyarázta. „Napjainkban nagy eltérés van országunkban a két nagyon nagyszámú betegcsoport között.” Az öngyilkosság megelőzésére irányuló hat lépés Dr. Bertolote hat lépésben összegezte az öngyilkosság prevenciójára vonatkozó, a WHO által javasolt stratégiát: 1. Pszichiátriai kezelés. 2. A fegyverek ellenőrzése (egyes országokban fontosabb, mint máshol). 3. A házi gáz detoxifikálása (egyes országokban az öngyilkossági arányok drámai csökkenését eredményezte, például az Egyesült Királyságban és Svájcban). 4. Az autók által kibocsátott anyagok detoxifikálása. 5. A toxikus anyagok ellenőrzése például féregirtószerek, rovarirtók és egyes gyógyszerek, különösen amiket a depresszió kezelésére használnak. 6. Felelősségteljes média tájékoztatás.
Életbevágó a depresszió felismerése és kezelése. Ennek a felsorolásnak az első pontjára összpontosítva Prof. Montgomery elismeri, hogy jelenleg a depresszió diagnosztizálása és kezelése nem optimális. Napjainkban több, mint 78 000 emberrel végeztek vizsgálatot Belgiumban, Franciaországban, Németországban és Hollandiában. Hollandiában, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban kimutatták, hogy a depresszió általános gyakorisága 17%-os. Azonban 43% nem keres semmilyen segítséget állapotára, és csupán 31% kér tanácsot orvosától és kap valamilyen gyógyszert. A gyógyszeres kezelésben részesített betegek mindössze 25%-ának írnak fel antidepresszivumot. Így az orvoshoz depresszió kezelése céljából forduló betegeknek kevesebb, mint 10%-a kap ténylegesen antidepresszivumot. „Komoly hiányosság van a depresszió kezelésében” - figyelmeztetett Prof. Montgomery. Bizonyítékok vannak arra vonatkozóan, hogy a depresszió diagnosztizálása és kezelése csökkenti az öngyilkosságot - folytatta. Elment, hogy leírja a Svédországban lévő kis szigeten, Gotlandban végzett vizsgálat eredményeit. Ennek a közösségnek valamennyi orvosa részt vett a depresszió tüneteire, etimológiájára, diagnózisára és megelőzésére vonatkozó oktató programban. Ez a program a depressziós zavarok bent fekvő gondozásának és az öngyilkosság gyakoriságának csökkenésével volt összefüggésben. Fokozódott az antidepresszánsok felírása, míg a (major) trankvillánsoké és a komoly nyugtatószereké csökkent. A program
151
befejeződése után 3 évvel viszont fokozódott a bent fekvő gondozás gyakorisága, csökkent az antidepresszivumok felírása, az öngyilkossági arány pedig visszatért az előző szintre. „Ez azt mutatja, hogy az oktatóprogramok működőképesek, de állandóan folytatnunk kell” - hangsúlyozta az előadó. Az öngyilkosságot a depresszió korai felismerésével és megfelelő kezelésével tudjuk a legsikeresebben megelőzni, míg az általános gondozó szakembereknek a depresszió felismerésére és kezelésére vonatkozó oktatása jó lehetőség az öngyilkossági arányok csökkentésére” - vonta le végül a következtetést Prof. Montgomery.
Hogyan tudnak segíteni az antidepresszivumok? Bár az antidepresszáns azonos általános javulást eredményeznek a depresszió esetében, jó bizonyítékaink vannak arra vonatkozóan, hogy néhánynak (például a szelektív szerotonin reuptake gátlóknak, SSRI) az öngyilkossági gondolatokra nagyobb hatása van, mint másoknak (például a triciklikus antidepresszivumok). Például egy öngyilkos miatt veszélyeztetett 78 depressziós beteggel végzett duplán vak vizsgálatban a fluvoxamin jelentősen hatásosabb volt, mint akár a placebo, akár az imipramin a kezelés első 3 hetében, míg a 4. héten lényegesen hatékonyabbnak bizonyult a placebónál, mint ahogy a HAMD (Hamilton-féle, depressziót mérő) skála öngyilkossági eredményei mutatják. Azonban semmikor sem voltak lényeges eltérések a placebo és az imipramin között. Prof. Montgomery hangsúlyozta, hogy a depresszió gyakran krónikus és visszatérő betegség. Ezért fontos, hogy bizonyosak legyünk abban, hogy a hosszú időn át hatékonyan és biztonságosan adott antidepresszáns választásával a betegek jó állapotban maradnak. A napjainkban publikált duplán vak placebo-ellenőrző vizsgálat eredményei azt mutatják, hogy a fluvoxaminnal (Fevarin) kezelt (100 mg/nap) betegek háromszor kevésbé tapasztalják a depresszió kiújulását, mint akik placebót kaptak. A mellékhatások nem voltak általánosabbak a fluvoxaminnál, mint a placebónál. Alacsony toxicitás: az antidepresszáns kulcstulajdonsága „Az öngyilkosság legáltalánosabb módja a túladagolás” - figyelte meg Prof. Montgomery - „és a betegek erre a célra gyakran saját antidepresszánsaikat használják fel.” Ezért mielőtt felírjuk - mint fő sajátosságot - az alacsony toxicitást kell szem előtt tartani - magyarázta. „A triciklikus antidepresszánsokkal történt végzetes túladagolás általános, és hetente előfordulhat” folytatta. Az SSRI-kel történt túladagolás azonban ritka. A londoni Guys Kórház Országos Mérgezési Osztályának adatai azt mutatják, hogy a triciklikus és monoamin oxidáz gátló antidepresszánsok lényegesen több halálesettel függnek össze, mint a mianserin (Tolvon) vagy az SSRI fluvoxamin. Valójában, annak a 221 betegnek a vizsgálata során, akik maguknak 9000 mg-ig adagolták túl a fluvoxamint, haláleset nem fordult elő, amikor csak önmagában vették be a fluvoxamint - mondta. A fluvoxaminnak tulajdonítható akut toxicitás ritkán volt komoly, és ritka volt a cardiotoxicitás. Azonkívül a normál adagolás tízszeresénél a tünetek mindig jóindulatúak voltak. Az orvosoknak nyilvánvalóan olyan antidepresszánst kell választani, amely nemcsak hatásos a depresszió kezelésére, hanem ami biztonságos is, amikor az öngyilkosság megakadályozásának eszközéül választják. (The Lancet)
A mentális betegségben szenvedő emberek öngyilkossága és gyilkossága Még mindig nem tudjuk, hogyan lehet ezeket a halálokokat megakadályozni.
Az Egyesült Királyságban 1992-ben a mentális egészségügyi szolgálatok aggodalmaskodásának eleget téve kezdődött el a mentális betegek öngyilkosságára és gyilkosságára vonatkozó titkos vizsgálat. A kezdeti
152
beszámolók korlátozottan hasznosak voltak a megállapított meghiúsító esetek aránya miatt. Erre a kérdésre vonatkozóan két cikk számol be az 1999-es vizsgálati beszámoló, a „Biztonságosabb szolgálatok” eredményeiről. Most már sokat javultak az esetmegállapítások, és az új beszámoló értékes leíró keresztmetszetet ad a mentális egészségügyi szolgálatokra vonatkozó öngyilkosságok és gyilkosságok jellemvonásait illetően. A kb. 1000 öngyilkosságot elkövető, és kb. évente 40 gyilkosságot elkövető ember a haláleset előtti évben valamilyen kapcsolatban volt mentális egészségügyi szolgálatokkal. Az öngyilkosságot elkövető embereknél közös a komorbiditás, beleértve az anyaggal való visszaélést és az előzetes önbántalmazást is. A gyilkosságok miatt elítélt embereknél közös a személyiségzavar és az anyaggal való visszaélés. Minden évben a gyilkosságot elkövetők közül kevesebb, mint 10-nél diagnosztizáltak skizofréniát. A BMJ cikkeiben a szerzők kellőképpen hangsúlyozzák, hogy a rendszeres áttekintések megállapították, hogy nem történik megbízható beavatkozás az öngyilkosság vagy a szándékos önbántalmazás megakadályozására. Maga a beszámoló azonban 31 előírást készít a klinikai gyakorlat megváltoztatására. Ezek a kockázatok felmérésére vonatkoznak képzéssel, a dokumentációval (a „beteg útlevelét” is beleértve), a specifikus gyógyszerhasználattal, a pszichológiai kezelésekkel, az öngyilkossági eszközökhöz való hozzájutás csökkentésével és a Mentális Egészségügyi Szolgálatban végrehajtandó változásokkal kapcsolatos előírások, e változás segítségével lehetővé válhasson a kötelező közösségi kezelés. Az eljárás készítőinek azonban óvatosnak kell lenniük ezeknek a széleskörű előírásoknak a végrehajtásakor, mivel jelentős bizonytalanságok vannak a beszámolóban, a mostani, az öngyilkossági prevencióra vonatkozó ismeretekben. Bár vannak az öngyilkosság kockázati tényezőire vonatkozóan információink, de nagyon kevés megbízható ismeret áll rendelkezésünkre, a kockázat pontos klinikai mennyiségi meghatározására vonatkozóan, ami az eredményes kockázati felmérés előfeltétele. Az egyik legnagyobb probléma az, hogy még a nagyon veszélyeztetett csoportban is ritka az öngyilkos. A beszámoló a kórházból való elbocsátás utáni időszakot jelöli meg a legveszélyesebb időszaknak. A csoportvizsgálatok azt mutatják, az elbocsátást követő első 28 napon az öngyilkossági arány 500 elbocsátott betegből egy, illetve 1000-ből egy. Ez az alacsony előfordulási arány a jelenlegi kockázati felmérések korlátozott érzékenységével és specifikusságával együtt azt jelenti, hogy alacsony a pozitív jósló érték. A hibás pozitívak száma viszont magas. Például, ha a kockázati felmérésnek még 80%-os az érzékenysége és specifikussága (ami talán a jelenleg rendelkezésre álló adatokat is felülmúlja), minden 20 000 elbocsátott betegnél negyven fog öngyilkosságot elkövetni, akik közül harminckettőt nagyon veszélyeztetettnek kell azonosítani. Az összes 4024 beteg közül, akiket nagyon veszélyeztetettnek kell tekinteni, 3992 hibás pozitív. Ezért a nagyon veszélyeztetett csoport klinikai kezelésére vonatkozó előírások nagy számú beteg csoportra vonatkoznak. A beszámoló feltételezi, hogy a közösségi (community) kezelési módszer javulása 30 öngyilkosságot és 2 gyilkosságot akadályozhat meg. De ha még bizonyítékaink is lennének arra vonatkozóan, hogy az ilyenfajta stratégia hatásos, óriás számú beteget kellene kezelni ahhoz, hogy ezt elérjük. Jelentősek az előírások humanitárius vonzatai és a lehetséges költségek. Sokféle módon lehet javítani a mentális egészségügyi szolgálatokat, és helytelen lenne valamennyi képzést és szolgáltatást fejlesztő eszközt ezekre a fontos, de ritka eseményekre összpontosítani. Az öngyilkosság és a gyilkosság kockázati tényezőire irányuló vizsgálatoknak a jelenleginél tipikusan a pszichiátria támaszaként nagyobb terjedelmű rendszernek kell lennie. Azoknak a vizsgálati mintáknak, amelyekre a beszámoló épül, az eset-kontroll vizsgálatokat kell felhasználniuk ahhoz, hogy a lehetséges kockázati felmérési eszközöket ki tudják fejleszteni. Annak ismeretében, hogy az alacsony öngyilkossági arány azt jelenti, hogy sok beteget kell ahhoz kezelni, hogy öngyilkosságot meg tudjunk akadályozni, a széleskörű gyakorlati beavatkozások nagyméretű véletlenszerű kísérleteire van szükségünk. Valójában a véletlenszerű ellenőrző vizsgálatokban sohasem tudjuk az öngyilkosságot elsődleges kimenetelként felhasználni. Ezért a kísérleteket a nagyon veszélyeztetett csoportokból kell felépíteni, hogy az esetarányokat növelni lehessen, és a szándékos önbántalmazást, mint kimenetelt felhasználhassuk. Az eredményeket a többi csoportra kell kivetíteni. A beszámoló azt is javasolja, hogy az egyéni helyi vizsgálatot a gyilkossággal kapcsolatban abba kell hagyni. Abba kell hagyniuk, de nem úgy, mint ahogy a „Biztonságosabb Szolgálatok” javasolja, mert „a szemrehányás légkörét” állandósítják. Az igaz, hogy a mentális egészségügyi szolgálatok felelősek a gondozási hibákért, és valamennyi nyilvános szolgálat nagymértékben alá van rendelve a külső felülvizsgálatnak. Azért kell abbahagyniuk a vizsgálatot, mert eredménytelenek, és módszereikben alkalmatlanok arra, hogy a jövőre vonatkozó angliai egészségügyi mentális egészséggondozás ellátására irányuló általános előírásokat elkészítsék. Mivel retrospektívak, az öngyilkosságok és a gyilkosságok megelőzéséről alkotott kezdetleges, primitív elképzelést segítik elő. (The Lancet, 1999.)
153
Lapszemle VIGÍLIA A Vigília alapjában keresztény folyóirat, de cikkei nem mindig közvetlenül egyházi vagy vallási kérdésekkel foglalkoznak, hanem társadalomtudományi, társadalomelméleti tanulmányok és esszék épp úgy helyet kapnak a periodikában, mint a szépirodalom. Közvetve természetesen valahol minden cikke, tanulmánya, verse és novellája a keresztény gondolkodást, erkölcsöt és hagyományokat tükrözik. A havonta megjelenő lap 136 Ft-ba kerül, 80 oldal terjedelemben a fent már említett rovatok mellett (tanulmányok, esszék és szépirodalom) riportokat és kritikákat, recenziókat is közöl. A Vigília a 66. évfolyamában a múlt hónapi - májusi - számot mutatjuk be. A legutóbbi szám tanulmányai az eutanázia kérdése körül forognak. Lukács László bevezető cikke azt tárja az olvasó elé, miért is fontos ez a kérdés. Jeleniczki István filmrendező cikke a modern kor háborúit és az eutanáziát az emberiség elleni cinikus aljasságnak tartja. Papp Lajos szívsebész, mint orvos vall erről a nehéz témáról. Vajon miért nem fordítottuk le az eutanázia szót? Mert akkor úgy kellene hívni, hogy "jó halál". Papp szerint azonban a jó halál csak a természetes halál lehet. Ezután a fenti két cikkíró 1992-ben, a Haláljog című dokumentumfilmben elhangzott beszélgetéséből kapunk egy részletet (ezt már hosszabb terjedelemben 1993-ban az Élet és Irodalom közölte). Papp Lajos ebben a beszélgetésben még közelebb hozza az olvasóhoz az orvos, a gyógyító, a segítő dilemmáit. Hányszor érezte életében a "halál szagát", tudta, hogy páciense menthetetlen, s az orvosi hivatás gyakorlása ilyenkor gyötrelmes. Az orvosoknak nem "tanítják" az emberséget, nagy tudást okítanak számukra, aztán a hippokratészi eskün kívül nem sok támpont marad. Ezeket a gondolatokat a következő cikk írója, Kerényi Lajos azzal erősíti meg, hogy fontosnak tartja a lelki gyógyítást is. A testet és a lelket nem szabad egymástól elszakítani. Ferencz Antal tanulmánya tovább megy: a szenvedés és a fájdalom közötti különbségre hívja fel a figyelmet. A fájdalom kezelése gyógyszerrel sokszor megoldott, de mi legyen a beteg szenvedésével, ami a lelkében játszódik le? Ha az eutanáziával a szenvedést akarjuk megszüntetni, akkor itt az a kor lepleződik le, ami az anyagi javakat, a hedonista kielégüléseket részesíti előnyben, s az önzetlenség, a szeretet, a gondoskodás háttérbe szorul, pedig a szenvedést csak ezek csökkenthetik. Az ember olyanná vált, mint egy használati tárgy, ha elromlott, kicsorbult, akkor már nem teljes értékű, akár el is dobható. Az élet minőségének a javítása fontos társadalmi feladat, de ez nem jelenti azt, hogy a legfőbb érték, s ha már nem lehet javítani a "minőségen", akkor le is kell mondanunk róla, mint egy selejtről. A szerző felsorolja azokat az érveket, amelyek az eutanázia mellett állnak ki, s természetesen, ezek cáfolatát fejti ki. Itt többek között szól arról, hogy miért nem tartja érvnek azt, hogy az eutanázia méltóságot ad, vagy a költséges betegellátást "könnyíti". Az "életkorizmus" (ageism) a globalizációs világunk jól ismert jellemzője, ami azt sugallja felénk, hogy csak sikeresnek érdemes lenni, s sikeres ma csak az lehet, aki úgy él, mint a yuppie-nemzedék, akik köztudottan 40 felett már kiöregedtek ebből a "mókuskerékből", de mindig jönnek helyettük újak. Az asszisztált öngyilkosságot képmutatónak tartja Ferencz, mert áthárítja a felelősséget a betegre. Figyelmeztet, hogy az eutanáziának megvan az ellentéte is: a terápiás túlbuzgóság, aminek az esetében a beteg élete mesterségesen meghosszabbodik, mert a medicina presztízs kérdése, hogy mindent bevessen, s az élet szempontjából irracionális erőfeszítések automatizmusa vezeti az orvoslást. A méltósággal "megélt" halál ellen ez a fajta "betegápolás" szintén komolyan vét. Az igazi megoldásnak a hospice ellátást tartja. Itt szeretném megjegyezni, hogy csodálkoztam azon, hogy a fent említett egy mondaton kívül a hospice mozgalom nem került a cikkírók fókuszába. Pedig ez a mozgalom igazán közel állhat a keresztény emberekhez is, hiszen értékrendje, hagyománya és kultúrája a posztmodern korunk előtti világhoz közelebb áll, mint a maihoz. Az eutanázia elterjedésének, elfogadásának "prevenciója" csak a gyakorlatban megvalósuló, vállalható kezdeményezések lehetnek, amelyek valóban megadják a méltóságot mindenkinek. A folyóiratban találhatunk még verseket Albert Zsuzsától, novellát Gion Nándortól, riportot Freund Tamás neurobiológussal, kritikákat és teológiai tanulmányt Rónay Lászlótól, Carlo Maria Martinitől.
Rénes László
154
Színház Slawomir Mrozek: Özvegyek Rendezte: Pinczés István; Csokonai Színház premier: 2001. január 12. 1989-ben, 5 Olaszországban, s 21 Párizsban töltött év után Mrozek átköltözött Mexikóba, ifjú felesége hazájába, hol egy "kardiológiai probléma"-ként titulált infarktus képében pertu viszonyba került a halállal. Ez a találkozás elég mélyen érintette ahhoz, hogy másoknak is felfedje szürrealista élményét. Elhatározta hát, hogy ír egy komédiát, melynek főhőse maga a "kaszás". Drámaírói alkotói szünet után írta meg a darabot, témát váltva, hogy ezek után ne a társadalmi, politikai problémákra reagáljon, hanem személyes, emberi érzésekre, konfliktusokra hívja fel a figyelmet. Az új írói korszak előfutára az Özvegyek. A klinikai halálból visszatért író így szól életének kezdetéről és végéről: "1930. június 29-én születtem. Nem emlékszem, hogy történt, kénytelen vagyok hát elhinni. Ha van valami más élet a halál után, valószínűleg a halálomra sem fogok emlékezni. Elég szomorú, mert ez azt jelenti, hogy nem lehetünk biztosak abban, hogy vagyunk, sem abban, hogy nem vagyunk. Pinczés István a debreceni előadás rendezője: "Ez olyan mű, amit nagy élvezet olvasni és próbálni... Mrozek sajátos humorával oldja fel a gyászos témát. Kaján vigyorral követi az eseményeket, és ugyanilyen arccal kezeli a halállal történő véletlen találkozást... Mrozek tisztességesen végigsakozza a viszonyok, kapcsolatok lehetőségeit... A történet alatt a Halál figurája és jelentése egészen összetett tartalmat kap. Mint ahogy Ady költészetében, megfejthetetlen szimbólumok, lefordíthatatlan metaforák vannak, de itt a fekete ruhás Dáma konkrétan női minőségben is áll előttünk..."246
Szabó Magda: Sziluett Rendezte: Pinczés István; Csokonai Színház premier: 2001. március 15. 1855 novemberének egy hideg őszi délutánján, a szabadságharc leverése után hat évvel, és Vörösmarty Mihály vidéki száműzetését követő ötödik évben, a szakállas Csongor megáll egykori kiadója, Heckenast úr könyvesboltjának kirakata előtt. Elnyűtt kabátját pimaszul kifordítja a cudar őszi szél. Ezzel veszi kezdetét Szabó Magda monumentális műve, amely valójában pár óra időtartamra sűríti össze azt az időt, amelyben az evilágból távozó költő a lét és a másik lét határmezsgyéjén a tudat utolsó inalásában átéli egész eddigi életét, s ezt teszi a nézők számára átélhetővé a debreceni színészek előadása. Ezek az úgynevezett medalionok, amik mintegy szabályos időközönként váltják fel az alaptörténetet, az ágynak dőlt beteg "itteni idő-számítás" szerinti utolsó óráit, perceit. Felbukkannak életének fontos szereplői a gyermekkortól az érett felnőttkorig, sőt, megjelennek műveinek szereplői is, egy-egy életútbeli alak formájában. A szerző eredeti kéziratának százhatvanhat oldalas, mintegy négy és fél órányi dús anyagából, Radnóti Zsuzsa, a Vígszínház dramaturgja, valamint Pinczés István, a darab rendezője hozta létre a Debreceni Csokonai Színház előadásának szöveganyagát. Szürreális és realista jelenetek követik egymást, amelyek gyakran szövődnek egybe, s ezzel teremtik meg azt a "valóságot", amely megjelenik a debreceni színpadon. Szabó Magda így vall darabjáról: "A Sziluett a tizedik színdarabom, és semmiben sem hasonlít testvéreihez. Először álmodtam külön a realitásnak, a tényleges akciónak, külön nem is logikus sorrendű tudat- és emlékfoszlányoknak színpadteret, először próbáltam meg egyetlen hiteles forrásműnek elfogadni magát az életművet, s váltottam színpadi cselekvéssé a verseket, fél-ritmikus prózába szedett jajszót vagy sóhajokat. Vörösmarty értékelésénél ott követődött el a legtöbb félreértés, hogy nem megfelelő művésztársakkal emlegették együtt. Ha muzsikus lett volna, nem Boka vagy Bihari, még csak nem is Erkel tartozik szellemi baráti körébe, hanem az egyetemes emberiség kínjával kakofón Bartók. Festőbarátja sem Munkácsy lett volna, vagy Benczúr, hanem A magányos cédrus Csontváryja, aki Mahler dalai mellé megfesti a magyar Guernicát és a felbontott forma mögé rejti könnyeit: jön az atombomba, a két világháború, a szegényeink elvándorolnak, az ember esze a grófé, de szíve Kossuth Lajosé, s az álmok akkor valódiak, ha azok maradnak."247 246 247
Súgó II. évf. 2001/1. szám Súgó, II. évf. 2001/3. szám
155
Könyvajánlat Somerset Maugham: Színház Magyar Könyvklub, Bp. 2000. Maugham (1874 - 1965) angol író, drámaíró. Sebészi diplomát szerzett, az I. világháború alatt orvosi, majd hírszerzői feladatokat töltött be, bőséges élményanyagot gyűjtve az írásaihoz. Szerb Antal (jelen mű fordítója) szerint Maugham legkitűnőbb írásai az egzotikus tárgyú novellái (pl. a Gauguin regényes életéről szóló Az ördög sarkantyúja c. életrajza). "Maugham művészi jelentősége abból áll, hogy ő tette a nagyközönség számára is élvezetessé a húszas évek Angliájának könnyedebb felfogását házasság és szerelem kérdéseiben, rajongását a latin és általában a délszaki élet világosabb és boldogabb színeiért, az egész neofrivolizmust, anélkül, hogy ebben a népszerűsítésben annyira leszállította volna a színvonalat, mint számosan mások." (Szerb Antal: A világirodalom története) Az egyik legjobb és legsikeresebb regénye a Színház. A regény háttere a színház, annak minden sajátosságával. Főhőse egy nagyszerű színésznő, aki soha nem tudott különbséget tenni az átélt és az eljátszott világ között. Ám amikor, előbb játékból, majd egyre komolyabban, beleszeret egy, a fiával szinte egykorú fiatalemberbe, rázuhannak az eddig át nem élt, csak eljátszott érzelmek. Szenvedély és szenvedés, szerelemféltés és megalázottság, féltékeny düh és bosszúvágy, mind valósággá válik. Maugham hihetetlenül ért a lélekrajzhoz. Hősnője minden rezdülését, minden gesztusát hitelesen és mégis végtelenül könnyeden jeleníti meg. Nem idealizálja, hanem érti teljes női mivoltát. Ugyanakkor ezt a csillogó, művi világot, a színház világát távolságtartással, iróniával festi meg, hogy az olvasó megértse a szerepjátszás lényegét.
Popper Péter: Út a tükrön át Izraeli napló és elmélkedések Saxum, Bp. 2000. Zavarba ejtően szabálytalan könyv az idegenben való újrakezdés nehézségeiről, furcsa helyzeteiről, az ember átültethetőségéről, az otthonról és otthontalanságról. A könyv szerkezete is tartalmaz meglepetést: az első negyven nap szigorú naplója után a rákövetkező három év történetének felelevenítése következik, csapongó asszociációk és sztorik formájában. Őszinte önvallomás az utazó belső drámáiról, az önmagával való szembenézés tükreiről és az összetört tükrök csörömpöléséről. Szubjektív korrajz a huszadik század második felében férfivá érett értelmiségi kínjairól: rasszizmusról, hazafiságról, zsidóságról, Izraelről. Mindezt a jól ismert szerző humora, mesélő kedve teszi regényes és mégis hiteles olvasmánnyá.
Stephen Gascoigne: Kínai gyógymódok Gyógyulás hagyományos kínai orvoslással Magyar Könyvklub, Bp. 2000. A négyezer éves múltra visszatekintő kínai gyógyászat nemcsak gyógyítás, hanem életfilozófia is. Olyan holisztikus rendszer, amely bonyolult működésű, összefüggő egésznek, csatornák és szervek energiával teli hálózatának tekinti az emberi szervezetet. Ez a szemlélet érvényesül a kínai orvoslásban, amelynek legfőbb célja a megfelelő életvitel kialakítása az egészség megőrzésére, a betegségek megelőzésére és leküzdésére. A könyvben ismertetett, képekkel illusztrált gyógymódok, gyógyító masszázstechnikák, meditációs gyakorlatok, a gyógynövények alkalmazásával, a táplálkozással és életvitellel kapcsolatos tanácsok ehhez nyújtanak segítséget.
Madarász Imre: Letérés Hungarovox, Bp. 2000. Múlt évezredből származó történetnek nevezi kisregényét az ismert irodalomtörténész, aki nem hazudtolja meg korábbi munkásságát, amikor régi hagyományokat idéző irodalmi keretbe illesztett művel jelentkezik. A cím többrétegű: egyszerre sugallja azt, hogy a könyv főszereplőjének életpályája elkanyarodik a megszokottól, és persze arra is utal, hogy a szerző ezúttal valami újszerűvel kísérletezik. Madarász Imre "találkozott a történettel", és ez arra ihlette, hogy számára szokatlan módon, irodalomtudósi mivoltából kibújva személyes hangnemben
156
szólaljon meg. A szerző ezúttal levedli a "rációból, a tudásanyagból, mások klasszikus és tudományos művein való töprengésből, kollégákkal és tanítványokkal folytatott beszélgetésekből" született műveket. De azért nem egészen. A könyv stílusa időnként romantikus, a párbeszédek erősen irodalmiak, a mai élőbeszédhez nem hasonlítanak. Ettől úgy érezzük magunkat, mintha időutazásba kerülnénk, és követjük a főhőst sajátos pályáján.248
Dr. Rácz József és munkatársai: A drogkérdésről őszintén Saxum, Bp. 2000. Egy új sorozat: a "Képzett beteg könyvek" előző kötete, a "Szíves" szakácskönyv c. után egy újabb olyan témával jelentkeznek, ami szintén nagy közérdeklődésre tarthat számot. Dr. Rácz József már a nyolcvanas évek elején-közepén foglalkozott a drogproblémával, amikor még alig volt tűrt ez a téma a hatalomnak (bár már a "tiltott" kategóriából muszáj volt kiemelni). A kötetben a drogellenes küzdelem tapasztalt szakemberei szólnak a szülőkhöz, a pedagógusokhoz és az érdeklődő átlagemberekhez. Bemutatják az egyes drogok hatásait, történelmét, a droghasználat kialakulásának okait, a gyógyulás-felépülés állomásait, szakaszait, és utat mutatnak a megelőzésre is. A drogprevenció hasznos kézikönyveként is megállja a helyét ez a kötet.
John M. Gottman - Nan Silver: A boldog házasság hét titka Vince, Bp. 2000. A szerzők nem kisebb vállalkozásba kezdtek, minthogy megfejtsék a boldog házasság titkát. Éppen ezért vizsgálódásuk - amit ők egyedülállónak tartanak - nem arra irányult, hogy mitől mennek tönkre, hanem hogy mitől működnek harmonikusan és boldogan a házasságok. Ennek megvilágítása érdekében longitudinális vizsgálatot végeztek jó néhány házaspárral az általuk felépített és szeretetlabornak keresztelt seattle-i laboratóriumban, ahol megfigyelték a párok kommunikációs jellegzetességeit, illetve stressz-szintjük alakulását a különböző fiziológiai mutatókon keresztül. Módszerüket tekintve megfigyeléses technikákat alkalmaztak, részben oly módon, hogy a házaspárokat beköltöztették egy-egy napra a szeretetlaborba, ahol azt csinálhattak, amit akartak, ill. amit szoktak, részben pedig megkérték őket, hogy beszéljenek különböző, a házasságukkal kapcsolatos dolgokról. Mindezek alapján a szerzők 7 alapelvet találtak, melyek a kiegyensúlyozott házasságok mindegyikében érvényesültek, ám a boldogtalan (vagy azzá váló) kapcsolatokban ezek közül több is hiányzik. A szerzők véleménye szerint ezek az alapelvek mindenkire érvényesek, így akár a házastársak között akár ötperces kommunikációt megfigyelve 91%-os pontossággal megjósolják, hogy a házasságuk boldog lesz-e, vagy valószínűleg válással fog végződni. A könyv első fejezete feltárja az olvasó előtt a boldog házasság titkára vonatkozó kérdés megválaszolásának sürgető szükségességét, a válási statisztikák, ill. a házasságterápiák csekély sikereinek elszomorító adatait. Impozáns százalékos adatokat sorakoztatnak fel módszerüknek, ill. megállapításaiknak érvényessége és hatékonysága mellett. A második fejezetben a váláshoz vezető út "vészjelző tábláiról" olvashatunk. A könyv szerkezetét tekintve ennek a fejezetnek a célja az, hogy rávilágítson arra, hogy melyek azok a kommunikációs eszközök, melyeket házastársi kapcsolatuk megőrzése érdekében ajánlatos elkerülni, mivel ezek hosszú távon aláássák a hét alapelv zavartalan működését. Az ezt követő fejezetekben elénk táruló hét alapelv meglepően egyszerű dolgokat tartalmaz: ismerjük meg magunkat és egymást jobban, tápláljuk az egymás iránti szeretetet és csodálat érzését, ne távolodjunk el egymástól, vegyük figyelembe a másik véleményét, oldjuk meg a megoldható problémákat, tartsuk tiszteletben a másik álmait, vágyait és végül találjuk meg a házasságunk értelmét. Minden egyes alapelvet részletesen bemutat a könyv, ezeket a könnyebb megértés érdekében házaspárok példáival illusztrálja. A kérdésfelvetést követően kérdőíveket, elgondolkodtató kérdéseket talál az olvasó, hogy megtudhassa, ő maga hogyan is áll ezekkel a kérdésekkel. Miután erre a kérdésre választ kapott, különböző gyakorlatok állnak rendelkezésére, melyek segítenek elmélyülni az alapelvek megvalósításához szükséges készségekben. (...) A könyv széles populációt céloz meg, egyaránt szól a hétköznapok emberéhez, és a szakemberekhez is. A könyv maga olvasmányos, egyszerű nyelvezete és nyomdatechnikai előállítása könnyen olvashatóvá teszi ezt az írást. Az első fejezetek nagy várakozással tölthetik el az olvasót, mivel leírják, hogy mi lehet az oka a házasságterápiák sikertelenségének, ill. megcáfolják a házasságról kialakult, a mindennapokban előforduló, ám helytelen mítoszokat. Maga a "megoldás", pontosan annak gyakorlati megvalósítására tett tanácsok azonban a recenzens számára erőltetettnek tűnnek, mivel egyrészt túl direktek, másrészt pedig nehezen elképzelhető, hogy a magyar 248
Lévai Katalin ajánlása (Esély, 2000/4.)
157
viszonyok és mentalitás mellett ezeket a gyakorlatokat ténylegesen el is végeznék a házasfelek. Mindemelett a könyv mondanivalójának igazsága könnyen belátható, a boldog házasságnak ugyanis elengedhetetlen feltétele a kölcsönös szeretet és tisztelet.249
Heinrich Böll: Ádám, hol voltál? Magyar Könyvklub, Bp. 2000. "Hol voltál akkor, Ádám, amikor atyádfiait vágóhídra hajtották? Hol voltál akkor, Ádám, amikor anyáidat, testvéreidet bombák szaggatták szét?" - kérdezhetné az Úr. És Ádám csak ezt válaszolhatná: "A háborúban, Uram, és mindenről ezért nem tudtam semmit." Heinrich Böll, Nobel-díjas német író művei szinte kivétel nélkül az előbbi fiktív párbeszéd körül mozognak. Ki lehet-e bújni a felelősség alól azzal, hogy parancsot teljesítő katona volt valaki? Vagy éppen az ellenkezője: nem áldozat-e a katona maga is? Böll regénye a második világháború Sztálingrád utáni szakaszában játszódik. Feinhals-Ádám a rugalmas elszakadás parancs jegyében sodródik a visszavonuló német csapatokkal Ukrajnán, Magyarországon, Csehszlovákián keresztül Németországba. A regény filmszerűen pergő eseményekben mutatja be a háború képeit, a lelkesedni soha nem tudó, leginkább csak a világ elől elbújni akaró német katona sorsát. Ádám hiába rejtőzik el a háborúban, az Úr mindenütt megtalálja.
Kukorelly Endre: ROM (A szovjetónió története) Jelenkor, Pécs, 2000. A huszonkét számozott fejezetből, kódából és jegyzetekből álló szöveg egyszerre aktualizálja az önéletrajzi regény, a családregény és az útirajz műfaját, s ezeket szorosan összekapcsolja a történelmi értekezéssel, valamint a politikai publicisztika eljárásaival. A könyv egyes fejezetei tulajdonképpen naplószerű feljegyzések, amelyek 1988 és 2000 között keletkezhettek. A könyv középponti témája a kommunizmus (a szovjetónió) emlékezete, vagyis egy gőgös világmegváltó terv, egy szociális attitűd és egy bűnös uralmi rend történetének, tetteinek, állagának, életünkkel való kényszerű egybefonódásának felidézhetősége. A kommunizmus a könyv deklasszált, osztályidegen főhőse számára a nevelődés és az eszmélkedés, a kitaszítottság és beletartozás, egyszóval az élet megadott közege, melynek botrányát, kilátástalanságát töretlen kiábrándultsággal érzékeli, de mindazonáltal meg akarja érteni. Kukorelly művében a kommunizmus elsősorban értelmiségi dilemma, s így a huszadik századi kelet- és nyugateurópai szellemi elit egy jelentős részében dívó ön- és világértés - hol metszően éles, hol csúfondáros - kritikája. Némely részletek például harsány iróniával szembesítik a szovjetet a hetvenes-nyolcvanas években többször megjárt utazó tapasztalatait Gide és Illyés harmincas években írt - inkább többé, mint kevésbé manipulatív Oroszország-tudósításaival. A szöveg önszemlélő passzusai rendre a felidézés kudarcáról, az emlékezet elégtelenségéről számolnak be. De nemcsak töredékessége idézi a magyar nagy romantikát. Kukorelly könyve szövegközi kapcsolatot létesít Vörösmarty A Rom című elbeszélő költeményével, azzal a körkörös szerkezetű, többértelmű példázattal, amelynek a főhőse, az ifjú vándor, Rom-isten varázsereje révén jutott családi boldogsághoz, de többre vágyott, egy egész népet akart megmenteni, s ez okozta a vesztét: végül - ugyancsak az istenség akaratából - mindent elveszített. S a rideg országnak szomorún elhagyta homokját. A szovjetónió (viszont) nem múlt el.250
Henry Miller: Szexus A hús megfeszítése Helikon, Bp. 2000. Az USA irodalmi-művészeti élete az ötvenes évek végén a vad anarchista lázadást követi. Ennek a gyökerei a második világháború okozta mély megrendülésre és kiábrándulásra nyúlnak vissza, illetve néhány olyan író munkásságához vezetnek vissza, akik már a két világháború között is formabontóknak számítottak. Kétségkívül ennek a nemzedéknek a "nagyapja" Henry Miller (1891-1980), a szabálytalan fenegyerek, a mindent kimondó önéletrajzi és riportműveivel. Ironikus hangnemével, könnyed stílusával Henry Miller az erotika és pornográfia közötti érzékeny távolságot mindvégig megtartja: számára a nemi egyesülésnek bemutatása elsősorban a szereplők kapcsolatának mélységét (felszínességét) szolgálja. 249 250
Somogyi Zsófia Borbála recenziója (Szenvedélybetegségek, 2000/4. szám) Szirák Péter ajánlata
158
Cornificius: A szónoki mesterség A. C. Herenniusnak ajánlott retorika Magyar Könyvklub, Bp. 2000. A szónoki mesterséget meg lehet tanulni - például egy retorikatankönyvből. A szónoklattan, a retorika a szónoki beszédről szóló összes tudást magában foglalja. A klasszikus ókor egyik vezető irodalmi műfaja a szónoki beszéd volt. A görög és latin szónokok neve éppúgy fennmaradt, mint a költőké. Korunkban egyre inkább szükség van a szónoki tudásra, a retorika alapfogásainak ismeretére. A demokrácia alapja ugyanis mások érveléssel való meggyőzése. Erre pedig fel lehet és fel is kell készülni. És honnan tudnánk a legjobban ismereteket szerezni, ha nem a rétoroktól? Könyvünk tehát tankönyv, az első teljes egészében ránk maradt római retorika, amely összegzi mindazt az ismeretet, amit a görögök és a rómaiak a szónoki beszédről tudtak. "A retorika hasznos, mert az igazság és a jog természettől fogva erősebb az ellenkezőinél, úgyhogy ha az ítéletek nem olyanok, mint amilyeneknek lenniük kellene, szükségszerűen a szónok a hibás, és méltó az elmarasztalásra." (Arisztotelész)
Csáth Géza: A muzsika mesekertje Összegyűjtött írások a zenéről Magvető, Bp. 2000. Kosztolányi szigorú művészi ökonómiájának, hideg objektív lélektani realizmusának legközelebbi rokona, de nála is markánsabb képviselője unokatestvére, Csáth Géza (1887-1919) volt. Nemeskürty István szerint: "Csáthban van valami kortásából, Franz Kafkából; nála azonban a betegesen különös nem tud mindig annyira általánossá emelkedni, mint Franz Kafkánál. Pompás állapotrajzai tényleg egy orvos irgalmatlan tárgyilagosságú megfigyelései." (Nemeskürty István: Diákj, írj magyar éneket, Gondolat, Bp. 1983) Kitűnő novellista, de minden lexikon és tanulmány kiemeli a zenekritikáit is. Csáth Géza értő, szellemes zenekritikákat, esszéket írt. Hazánkban először ismerte fel Bartók Béla zsenijét és jelentőségét, megérezve, hogy a huszadik századi zene teljesen más hallgatót kíván. Tanulmányokat írt Wagnerről és Pucciniről is.
Temesi Ferenc: Babonáskönyv Magyar Könyvklub, Bp. 2000. Temesi Ferenc Babonáskönyve lassan készült, hogy stílszerűek legyünk, mondhatni, úgy, mint a Luca széke. Csak egy kicsit hosszabb ideig: négy esztendőn keresztül. Pedig a Mestert régóta foglalkoztatja különböző népek, elsősorban a magyarok (azon belül is a szögedi nemzet) és a kínaiak hiedelemvilága. De szót ejt könyvének címszavaiban angol, pontosabban brit, amerikai, francia, zsidó, sőt afrikai babonákról is. A rengeteg forrásból táplálkozó mű nem néprajzi igénnyel íródott. Temesinek esze ágában sincs belekontárkodni ebbe a szakmába. Mint mindig, most is szépirodalmat ír. Kötete regényként s novellafüzérként egyaránt olvasható, ki-ki megtalálja benne a magának tetszőt, az őt különösen érdeklő babonát, s közben még rengeteget megismerhet. Pályatársak figyelmébe ajánlható pl. az új keletű babona, miszerint az ábécé utolsó négy (esetleg három) betűje nem szabad, hogy szerepeljen a könyv utolsó mondatában, mert akkor... - aki kíváncsi a miértre, üsse föl a Babonáskönyvet!
Joseph Conrad: Nyugati szemmel Magyar Könyvklub, Bp. 2000. Joseph Conrad (1857-1924) - eredeti nevén Józef Teodor Konrad Korzeniowski - élete legalább olyan gazdag fordulatokban, mint számtalan roppant sikeres regénye. Lengyel földbirtokos családból származott, s szüleit, akik fontos szerepet játszottak az orosz megszállás elleni mozgalmakban, a cári hatóságok Oroszországba száműzték. Így Conradnak már gyermekkorában alkalma nyílt rá, hogy megismerje a zsarnokság és elnyomás természetrajzát. Később Krakkóba került, majd 1874-ben tengerésznek állt. 1894-ben betegsége miatt kénytelen volt búcsút mondani a tengernek, s ettől kezdve valósággal ontotta magából a távol-keleti élményeit feldolgozó regényeket. Műveit angolul írta (tizenkilenc évesen tanult meg angolul, beszélni nagyon rossz kiejtéssel tudott
159
élete végéig) és Angliában telepedett le. Az egzotikus vidékek és kalandok csak külső keret, mert pusztán alkalom az emberi viselkedésformák megírására; az ösztönök működése, a hatalom mechanizmusa, a tömegek és csoportok olykor irracionális viselkedése izgatja (Szabolcsi Miklós: Világirodalom a XX. században; Gondolat, Bp. 1987.) Szerb Antal szerint Conrad stílusa nem nyugodt ábrázoló, hanem költői hasonlatokban, szimbólumokban, szenvedélyes és óriási perspektívákat sejtető fordulatokban bővelkedő nyelv (Szerb Antal: Az angol irodalom kis tükre; Bibliotéka, Bp. 1990.). A magyar írók közül Babits Mihály volt Conrad tisztelője. Ez a regény 1911-ben keletkezett. Helyszíne a forradalom előtti Oroszország és Genf, az orosz emigránsok székhelye, hősei pedig forradalmárok és emigránsok. Egy angol tanár meséli el egy cári főrangú tisztviselő elleni merényletbe keveredett diák történetét, árulásának természetrajzát, annak naplója alapján. Conrad kitűnő ismerője Oroszországnak és Kelet-Európának, de legfőbb erénye, hogy ekkoriban, több évtizedes angliai tartózkodás után már képes nyugati szemmel, kívülről szemlélni e világ minden abszurditását - a hatalom átláthatatlan, ravasz kegyetlenségét, kafkai útvesztőit, értelmiségének terméketlen vívódását, majd értelmetlen és átgondolatlan kitöréseit. A regénybeli angol tanár Conrad alteregója, akinek nyugati szeme előtt e dolgok érthetetlen keleti logikával peregnek le.
László Ervin: A rendszerelmélet távlatai Magyar Könyvklub, Bp. 2000. A szűnni nem akaró gazdasági, társadalmi és politikai válságok nyomán korunkban egyre gyakrabban megfogalmazódik a világ megújítása iránti igény. Ha az ilyen természetű kutatásokban a rendszerszemléletet választjuk vezetőnkül, máris megtettük az első lépést a jövő generációk tudatának pozitív alakítása felé. A világ megszámlálhatatlanul sok rendszerből áll, s e rendszerek mindegyike komplex egészet alkot. Mégis csupán együttes vizsgálatuk vezethet el a világ valódi megértéséhez. László Ervin egy igen bonyolult, a fizika és a biológia, valamint a szociológia és a filozófia között húzódó témát vet fel, melynek súlypontjában az ember, illetve az ember és a világ viszonya áll. Előzőleg, 1999-ben hasonlóan izgalmas témákkal foglalkozott az Izgalmas idők (felelősségteljes élet az új évezredben) című könyvében.
Mahábhárata (Bharata nagy nemzetsége). Elbeszéli: Dr. Baktay Ervin Tericum, Bp. 2000. A Mahábhárata India csodálatos regevilágának a foglalata, s egyike az egyetemes kultúra csodáinak: a legmagasabb rendű bölcsesség szent tankönyve, a szellemi felszabadulás útmutatója. Egyetlen világszemlélet sem közelíti meg annyira a mindenség határtalanságát, mint az ős-indiai. Évmilliárdok hömpölyögnek végig a szemünk előtt. Az eredeti Mahábhárata terjedelme hétszer akkora, mint az Iliász és az Odüsszeia együttvéve. Csupán szanszkrit és angol nyelven olvasható teljes terjedelemben, ezért rendkívüli ajándék, hogy az egyik legautentikusabb keletkutató, Dr. Baktay Ervin szabad tolmácsolásában - olvasmányos és sűrített formában - a magyar olvasók is megismerkedhetnek e csodálatos művel.
Friedrich Nietzsche: Így szólott Zarathustra Osiris, Bp. 2000. Új fordításban, értelmező jegyzetekkel, mutatókkal és kísérő tanulmányokkal jelent meg a szerző halálának a centenáriumán. Nietzsche a perzsa vallásalapító példáján keresztül saját (európai s metafizikai) világa és szellemisége kérdéseit járja körül, közelebbről ezen szellemiség sorsának kilátástalanságát és problematikus voltát mutatja fel radikális nyíltsággal. E kilátástalanságot, az élet és a szellem erőinek e döbbenetes negatívumba torkollását Nietzsche nihilizmusnak hívja, melyet sokan sokféleképpen félreértettek s -magyaráztak az idők folyamán. Ezért is hathat üdítően Zarathustra beszédeit, belső vívódásait tükröző példázatait, történeteit olvasni, melyek - hacsak részben is - eloszlathatják a nihilizmuskérdés körül kialakult sokszor rosszindulatú, máskor csupán a meg nem értésből táplálkozó félreértéseket. E történetekből is kiderül ugyanis - miként Nietzsche művekből -, hogy a nihilizmus fullasztó állandóságát és az ember Isten halálát okozó elbizakodottságát Nietzsche nem végső állapotként, az európai mentalitás tovább alakíthatatlan záróakkordjaként ábrázolja. Olyan, hogy "végső állapot" nem is létezhet, mert ami van, az mindújra visszatér, állandóan ismétlődik, megváltozva, új alakot öltve, átértékelődve létezik. A Zarathustra nyelvi megformálás módja, a költői teremtőerő jelenléte pontosan az átértékelő, teremtő akarást reprezentálja. Ugyanakkor jogtalan az a képzet - s ez a mostani kiadvány jegyzeteiből, tanulmányaiból is kiderül
160
-, hogy pusztán költői látomás lenne Nietzsche e könyve, filozófiai relevanciája egyebek mellett abban áll, hogy megmutatja, hogyan válhat (s tehető) diszkurzívvá a belátásainkba, azaz gondolati tevékenységünkbe vegyülő vágyakozás és a létre való (rá)csodálkozás. Poétikum és filozofikum csodás összhangjában szól hozzánk Zarathustra. Ezt az összhangot a fordító, Kurdi Imre zseniális költői invencióval és a terminológia pontos visszaadásával érzékelteti.251
Szabó Lőrinc: Szél hozott, szél visz el Alexandra, Bp. 2000. Jól ismert versek gyűjteménye a kedves rajzokkal illusztrált könyv. Mindannyiunk gyerekkorához hozzátartoznak a Lóci- és a Kis Klára-versek éppúgy, mint az Esik a hó vagy a Vakáció előtt. A versek éppolyan erővel szólnak gyermekeinkhez, mint egykor hozzánk, hisz a gyermekek világának kevés olyan avatott tolmácsolója van, mint Szabó Lőrinc. A kedves, vidám, olykor elgondolkodtató versek méltó kiegészítői a színes rajzok, melyek igazán élvezetes olvasmánnyá teszik a könyvet gyereknek és felnőttnek egyaránt. Korhatár nincs.
Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek Helikon, Bp. 2001. A jellegzetesen polgári magyar írók közül Márai Sándornak a legjelentősebb az életműve. Német eredetű, tekintélyes polgári családból származott, Kassán született. Még 18 éves, de már megjelenik az első kötete. Diákkorában a forradalmak mellé állt, utána hosszabb időre Németországba és Párizsba utazott. Hazatérte után kezdetben baloldali fórumokon publikált, majd utóbb konzervatívabb lett. A polgárság körében egyre népszerűbbé vált, de 1948-ban el kellett hagynia az országot. Írásművészetének egyik fontos jellemzője stílusának szűken vett nyelvi rétegében rejlik. Az impresszionizmus és az expresszionizmus eszközeit is fölhasználja, finoman árnyalt stílusa leginkább Kosztolányi és Babits örökét vitte tovább, bár néhol modorosabb az elődeinél. Márai munkássága is szerves részét képezi annak a folyamatnak, melyet a próza intellektualizálódása és az esszészerű oldottság jellemez (A magyar irodalom története; Szerk.: Klaniczay Tibor; Kossuth, Bp. 1982.). A gyertyák csonkig égnek című könyvét 1942-ben írta. Kritikusai szerint a világháború kiábrándultsága érződik ezen a művön. Márai Sándor regénye kristálytiszta élességgel világít a barátság, a hűség és az árulás örvényeibe... Két régi barát évtizedek múltán újra találkozik, és végigbeszélgetik az éjszakát. A múltba visszatekintve egyikükből vádlott, a másikukból áruló lett. Egyikük annak idején elárulta, sőt, majdnem megölte a barátját, elcsábította a feleségét, örökre tönkretette az életét. Ám a tragédiát valójában nem alkalmi gyengeség okozta, hanem egy világrend széthullása, ami a hagyományos erkölcsi értékek megrendülését is jelenti.
Németh Gábor - Szilasi László: Kész regény Gabriely György és Poletti Lénárd levelezése Filum, Bp. 2000. A széles publikum számára talán kevésbé ismert, de a kortársi magyar próza kedvelői körében megbecsült író, Németh Gábor, valamint a régi és az újabb irodalom történetével egyaránt foglalkozó, jó tollú tudós és esszéista, Szilasi László ötletes, sőt virtuóz könyvet jelentetett meg a múlt évben. A Kész regény című kötetben a szerzőpáros bizonyos Gabriely György és Poletti Lénárd nevű urak levelezését bocsátotta közre. A kiadást filológiai pontossággal és irodalomelméleti leleményességgel kommentáló, Szilasi által jegyzett utószó tanúsága szerint e két művelt, világot látott férfiú Magyarországon élt, s levelezésük közvetlenül a második világháború kitörése előtt zajlott. Gabriely egy afféle mindenre kíváncsi, vándorló intellektuel, Poletti pedig egy külföldi tanulmányútjáról hazatérő és vidéken letelepedő tudós gyógyszerész. Az egykori iskolatársak között akkor indul meg a levelezés, amikor Gabriely egy különleges (talán nem is létező) lepke után kutatva könyvtárosként és tenisztrénerként helyezkedik el egy jeles szállodában. Különös véletlenek, furcsa egybeesések és bűnesetek, titokzatos jelek szegélyezik útját, s ottlétét, nem csoda hát, hogy tétova hősünk barátjához fordul erkölcsi és szellemi támaszként. Egy idő után kölcsönössé válik levelezésük, miközben egyre kevésbé értik a történteket és önmagukat. E furcsa, dialogikus levélregény egyik erénye az információk lassú adagolása, a várakoztatás és késleltetés kifinomult tempója, amely fokozottan bevonja az olvasót a rejtvényfejtés játékába. A szállodabeli gyilkosságok 251
Valastyán Tamás ajánlása
161
és titokzatos eltűnések nyomán előálló detektívregényi feladvány még csak bonyolódik azáltal, hogy a tettesek (vagy az áldozatok) különféle idézetekkel, szövegrészletekkel, jelekkel (Ovidius, Horatius, Halotti Beszéd stb.) üzennek a nyomokat követni igyekvő Gabrielynek (ez az eljárás talán nem is annyira a komolyabb műfajokból lehet ismerős, hanem inkább a hollywoodi filmekből, mint ahogy egy legutóbbi filmszériában is előfordult), s a levélírók maguk is irodalmi citátumok segítségével jellemzik állapotaikat, vagy értelmezik folyamatosan a történteket. A levélregény így egy folytonosan újraalakuló szöveghálózattá válik, amely értelmét elrejti, visszatartja saját szereplői és értelmezői elől. Gabriely mindinkább belevész a rejtélyek szövevényébe, értetlen sodródásában egy átláthatatlan nemzetközi kémhistória kellős közepén találja magát, s bármennyire is próbálja segíteni őt értelmezési erőfeszítéseivel és tanácsaival a távoli jóbarát, egyszer csak már bujkálnia kell, s végül nyoma vész. Poletti Lénárd levelei részben a Gabrielyvel történteket kommentálják, de kitűnnek azzal is, ahogyan egy korabeli vidéki gyógyszerész életformáját, környezetét érzékletesen megpróbálja bemutatni, így a posztmodern hangoltságú detektívtörténet és kémhistória mellett leginkább az ő mindennapokat taglaló levelei, s bennük portréi, szokásleírásai teremtenek egyfajta világszerűséget: elképzeltetik az olvasóval egy harmincas évekbeli vidéki értelmiségi életösszefüggéseit. Poletti végül kissé kiábrándult, kicsit unalmas, de rendszerességében nyugodtabb életével egyedül marad, félve persze immár az állítólagos kémhálózat tagjainak megjelenésétől. Nincs menekvés. A Kész regény egymást-olvasó levelezőtársai tulajdonképpen a jelfestés, a másikban való önértés, s általában az eseményeknek, történeteknek, a szövegeknek való értelemadás végeérhetetlen hermeneutikai erőfeszítéseit viszik színre, azaz az olvasás mindenkori nehézségeit jelenítik meg. Az olvasó saját véleményét a két levélíró változó perspektívájának viszonylatában formálhatja meg. S még egy csavarás: igazából nem dönthető el egyértelműen, hogy valóban a Gabriely-Poletti páros valóságos leveleit olvassuk-e, vagy pedig a kötet egésze a Németh-Szilasi szerzőtársak szerzése. Vagy pontosabban: bármelyik hihető, s legfeljebb csak a fikcionáltság apró jelzései, valamint a kötet irodalomtörténeti és -elméleti kontextusai bírhatnak rá bennünket a határozottabb döntésre. S alighanem a talált kézirat toposzával való játéknak ez a lebegése járul hozzá a leginkább a Kész regény sikeréhez, mert épp ez a kétségbeejtően csalafinta kétszínűség, ez a megtévesztő, ironikus ki-be-kémlelés mondja el a legtöbbet a fikció és a valóság kölcsönviszonyáról, egymásban létéről, a folyton áramló jelek legyűrhetetlenségéről, vagyis az irodalomról. Amely kész regény is, meg nem is.252
Alan Lightman: Einstein álmai Regényfantázia az időelmélet születéséről Tericum, Bp. 1999. Bernben leszállt az éjszaka, az utcák elcsendesedtek. Az ifjú Einstein asztalára borulva alszik. Egyik álmában az idő egy körhöz hasonlítható - minden újra meg újra megismétlődik. Egy másikban jelen egyáltalán nincs is, csupán jövő van. Aztán meg az idő visszafelé halad, máskor meg három dimenziója van. És mi van akkor, ha az idő megáll, vagy ha megdermedünk életünk legszebb pillanatában, és mi történik olyankor, amikor az idő különböző helyeken más-más sebességgel halad? A könyv szerzője maga is fizikus. A könyvben Einstein álmokat lát, fantáziája elevenedik meg, magát az írását a szerző pedig regényfantáziának nevezi. Eleve a regényíráshoz amúgy is kell fantázia, de a tudományokhoz kelle? Bizony, kell, talán erről szól leginkább ez a kötet. A száraz fizikai és egyéb tudásanyagok befogadásához és új elméletek és rendszerek felállításához is szükség van a fantáziánkra. Arról nem tehetünk, hogy a mindenkori oktatás erről megfeledkezik (Einstein iskolai eredményeit lehet pont ide citálni, ha nem lenne már túlságosan is elcsépelt rá hivatkozni, de elvégre is, ennek a műnek mégiscsak ő a főszereplője!). Az időelmélet születéséről szóló fantázia-játéka eddig húsz nyelven jelent meg. Magyarul most olvasható először.
Szabó Magda: Az őz Európa, Bp. 2001. Az őz Szabó Magda első könyve. 1959-ben jelent meg először, a most szóban forgó új kiadás magától az írótól tartalmaz fülszöveget, amiből megtudjuk, hogy a nemzetközi sajtónak ez a könyv tanította meg Debrecen nevét, és indította el Szabó Magdát írói pályáján. Az őz azonban, mint minden értékes mű, túlnő azon, hogy a hely, kor vagy akár az írói szubjektum kizárólagos függvényében értékelni lehetne. A felsorolt tényezők mind értékes szempontok lehetnek a mű olvasásakor, gazdagíthatják azt, igazán azonban együttesen adják ki a szöveg ízét, játékát. 252
Szirák Péter ajánlása
162
A regény egyes szám első személyben íródik, a női narrátor, Encsy Eszter szemszögéből, aki egy történelmileg igen ingerdús időszak szülötte és neveltje, és akinek társadalmi szerepe igencsak furcsa. Sorsa ironikusnak mondható: elszegényedett nemesi családból származik, szegénysége miatt a nemesi rokonok megvetése, majd később nemesi származása miatt a kommunista rendszer szkepticizmusa övezi. Az őz tehát bizonyos értelemben a második világháború utáni korképként vagy a kor kórképeként is olvasható, amit a narrátor szubjektuma desztillál és individualizál. A szöveg ereje mindazonáltal nem a történelmiségében rejlik. A regényben az idő egy érdekes, személyes dimenzióként jelenik meg, a narrátor személyes tapasztalatainak, érzelmeinek és reakcióinak függvényeként tárul az olvasó elé. Az egész könyv voltaképpen egy pillanat vagy egy igen rövid kis időszak kiterjesztése, aminek ok-okozati összefüggései igen messze nyúlnak vissza, legtöbbször a narrátor gyerekkorába. A könyvben található leírások csak úgy sütnek, fagyasztanak a mögöttük rejlő érzelmi töltettől, átvéve az adatok deklaratív szerepét. Maga a narrátor neve is alig lelhető fel a sorok között. Ez a vonás szintén megerősít bennünket abban a hitben, hogy a regény nem a történelemre van kiélezve, legalábbis nem a hagyományos értelemben, inkább a narrátor belső, lelki történelme és okozati törvényei állnak az írói érdeklődés középpontjában. Encsy Eszter reakciói vadak, sokszor durvák, olykor gonosznak is mondhatók, egyértelmű ítéletet mégsem hozhatunk fölötte, mint ahogy egy farkast sem lehet elítélni, amikor átharapja az őz torkát. Eszter természete szerint cselekszik, mint ahogy a regény is az ő természetét tükrözi. Az őz mint riadt, mindennapi túlélésért küzdő, érzékeny vadállat a szöveg lelkületének metaforájává válik, jóval túlnőve a regényben szereplő szó szerinti őz epizódszereplői mivoltán. Erre maga a regénycím is felhívja a figyelmet. E központi metafora folytán, a regény minden rezdülését átszövi a narrátor vad érzelmi reakcióinak szépsége, amelyek éppen azért, mert vadak, igazak, és éppen azért, mert vadak és igazak, széppé válnak, még ha gonoszak is. Az őz nyelvezete igen gazdag, amely furcsa, de igencsak élvezhető harmóniát teremt az ízes, nyers és a filozofikusan leíró jellegek között. Nem véletlen, hogy Szabó Magdának ez a debütáló regénye újabb és újabb kiadásokat él meg. Technikai, tematikai és erkölcsi szempontból egyaránt igen érdekes olvasmány, a szöveg érett, a téma emberközeli, a stílus olvastatja a szöveget, a karakterek megérintenek, az érzelmek magukkal sodornak, beszippantanak, elragadnak, de nem egy álszentimentális szappanoperai szinten, hanem egy sokkal komplexebb, de ugyanakkor közvetlenebb, emberi dimenzióban.253
Kalevala illusztrációk Rácz István fordításához AKGA Junior, Szolnok 2000. A világirodalom halhatatlan remekművei - tudjuk - mindig újra megszületnek. Valahányszor újabb olvasók akadnak, azok képzeletében ismét életre kel mindaz, amit a holt betűk annyi éven át híven megőriztek. Sőt ez az újjászületés hallás révén is történhet, s látható formában is folytatódhat, mint a Kalevaláé Szolnokon, a Tisza mellett, 1987-ben. Ez a kötet a finn hőskölteménynek erről a különös feltámadásáról ad képet mintegy kétszáz kisdiák művészi munkájának köszönhetően. Hiteles ábrázolásról természetesen szó sincsen, de együttes alkotásuk primitív báját épp az adja, ahogy naivul összeolvasztanak valóságos és képzelt motívumokat, másrészt egy olyan Kalevalát álmodnak meg, amely a magyar népmesék világától sem idegen. Hogy ez az egybehangolódás ilyen nagyszerűen sikerült, az nyilván tanáruknak az érdeme is, de mindenképpen a művészet csodája. Közelebbről a gyermekművészeté, amely köztudomásúlag mindig is képes volt és képes lesz a felnőtt alkotókétól teljesen elütő, különleges művek létrehozására. Az egymást követő képek gondolatban egybekapcsolhatók, ahogy a Kalevala énekeinek a hosszú sora is. S aki el tud merülni ebben a varázslatos világban, annak már nyert ügye van. Az nem csupán egyes epizódokat lát maga előtt, hanem az oszthatatlan egészet: azt a Kalevalát, amelyben Elias Lönnrot egyetlen művé szőtte össze az ősidők népi örökségét. S amelyben a szolnoki kisdiákok fogékony lelke is felismerte a messzi múltból mentett értékeket, s a kései korok mind újabb nemzedékeinek szóló üzenetet.254
Julian Barnes: Dumáljuk meg rendesen Ulpius-ház, Bp. 2000. Stuart, Oliver és Gillian. Két gyermekkori jóbarát és a Nő, akit mindketten szeretnek.
253 254
Marthy Barna ajánlata részletek Varga Domokos előszavából
163
Dumáljuk meg rendesen! Három huszonéves fiatal beszél közvetlenül az olvasóhoz. Fülünkbe súgja titkait, és érvel igazáért. Julian Barnes, a kortárs angol irodalom egyik legnagyobb alakja, számos irodalmi díj kitüntetettje, a már fiatalon számos sikert elért tehetsége a modern párkapcsolatok legbelső világát tárja elénk. Egy különleges szerelmi háromszöget bemutató regénye humoros, intelligens és megindító alkotás, mely huszonhat országban lett bestseller.
Csikós Attila: Szemenszedett Hazugság Tizenegy történet Párizsban, az őszről, szerelemről és egyéb lehetőségekről... Signus, Bp. 2001. Csikós Attila 1969-ben született, első könyve 1996-ban jelent meg. Ez pedig már a harmadik kötete. Részlet a szerző ajánlásából: "Ezt a könyvet romantikus lányoknak és asszonyoknak szánom, akik felelősséggel viselt bánatukban hajlamosak azt hinni, szenvedésük oka valamely korábbi szerelmi élmény kísértete, mely időről időre visszajár agyukban, és elmúlt, elképzelt vagy vágyott kalandok misztériumát játssza el. Ők megértik majd, mennyi harcot, vívódást jelent kimondani a legalapvetőbb szerelmi szavakat, hiszen mást se tesznek, mint hogy e kifejezéseket vetik állandó vizsgálat alá... Igen, a romantikus asszonyok szeretnek elvágyódni, bárhol és bármikor, és azt hiszem, bárkitől, akit korábban még asszonyi vágyódásuk tárgyául szemeltek ki... A romantikus lányok és asszonyok azonban lassan kiismerik a részletek jelentőségét. Körbeveszik magukat az elpazarolt szavakkal, mintha csak dísztárgyakkal pótolnák bútoraikat, és mindről egy-egy elmúlt pillanat csillan vissza a díszes vésések íveiből..."
Varga Domokos: Nem születtünk szülőnek Tapasztalatok, tanulságok, töprengések Hét Krajcár, Bp. 1999. "Egyikünk sem született szülőnek, s később sem igen tanultuk ezt a mesterséget. Csak úgy belejöttünk valahogy már aki belejött - az anyaságba-apaságba - mondja az író. Ő a nagyapaságba is bőven belejött azóta. Irigykedhetünk a 7 gyerek és a 23 unoka láttán, mondván: hát, igen! Neki adott az Isten szerencsét, szerelmet, forró kemencét ahhoz, hogy belenőjön a családfő szerepébe; adott neki olyan feleséget, aki mellett belejöhetett az íróságba is! Most már könnyen beszél... Van magához való emberi, nevelői szíve és esze, van képessége hozzá, hogy hosszú évtizedek összegyűjtött tapasztalataiból, töprengéseiből leszűrje a tanulságokat és tudása kiérlelt kincseit átadja nekünk. Szembesüljünk hát szülői, nagyszülői, gondolkodásra késztető mivoltunkkal e helyenként megrendítő, felemelően szép könyv olvastán. Csak arra vigyázzunk - hangzik az intelem -, hogy "a nevelésben ne magunk igaza legyen a legfontosabb. Hisz épp ezzel ronthatjuk el leginkább a dolgot: gyerekeink dolgát..." Reménykedjünk: könyvek által is előrébb megy a világ. S ha nem születtünk is szülőnek, még nevelődhetünk. Jobb apává, anyává tehetnek a saját gyerekeink. Hiszen ez a legfőbb tanulsága Varga Domokos e sokakhoz szóló, mesteri művének.
A. M. Pines: A féltékenység Okok, tünetek, gyógymódok Fiesta-Saxum, Bp. 2000. Végre egy komoly könyv a féltékenységről, a szerelmi kapcsolatok súlyos betegségéről, amellyel a szexuálterapeuták és általában a pszichoterapeuták is sűrűn találkoznak és nehezen tudnak megbirkózni vele. A „zöldszemű szörny” azoknak igazán kínzó, akiket elér és gyötör, kétségbeesett vagy erőszakos cselekedetekre késztet. Legfőbb ideje, hogy megtanuljuk leküzdeni. Ehhez nyújt igen értékes segítséget könyvével a pszichológus szerzőnő, aki egy izraeli tudományos intézet igazgatója, de Kaliforniában is praktizál. Könyve is amerikai kiadónál jelent meg először 1998-ban - két magyar kiadó jóvoltából alig két év alatt eljutott hozzánk. A szerző előszava szerint kb. 20 évi munkája fekszik benne; amit alátámaszt, hogy csak a szakirodalmi bibliográfia 14 oldal, több száz tudományos közlemény. Ez arról is tanúskodik, hogy már igen sok tudós foglalkozott a jelenséggel (bár hazánkra ez éppenséggel nem mondható el, hiszen az utóbbi évtizedben is csak Haraszti László írt erről könyvet)... Strukturálisan a könyv 10 fejezetre tagolódik. Az elsőben körülírja a féltékenység különböző formáit és alkotóelemeit. Ilyenek például a birtoklásvágy (kisajátítási törekvés), a kizárástól, veszteségtől való félelem, a
164
versengés, az irigység és kisebbrendűségi érzés. Meghatározása szerint a féltékenység „valahol az őrültség és épelméjűség között húzódó ködös tartományban van” (25.o.). Tehát a patologikus és a normális közötti széles sávban (bár ő normálisnak a „tipikust, átlagost” tekinti)... Joggal emeli ki a romantikus partnerideál és a projekció szerepét is. A féltékenység terápiáját illetően, a szerző leghatékonyabbnak a csoport-, pszichoterápiát és/vagy a párterápiát tartja. Részletesen leírja egy 10 órás terápiás csoportfoglalkozás menetét. A 10-20 főből álló csoport az első két órában előadást hallgat, ám utána relaxációval kezdődő gyakorlatok következnek, encounterrel és pszichodrámával fűszerezve. Így válhat a féltékenység fejlesztő, „növelő, gyarapító erővé”, olyan kihívássá, amely az önismeret és önkontroll növelésére ösztönöz.255
Slawomir Mrozek: A zsiráf és más történetek Európa, Bp. 2001. Mrozek neve 20-30 éve védjegy volt a színházba járóknak: tudta mindenki, hogy nem unalmas előadást akarnak ránk sózni, hanem, ha valakik Mrozekhez nyúlnak, akkor valami újszerű felfogást és előadásmódot kereső művészekkel állunk szemben. Általában a színpad roppant szegényes, de a színészi játék felfokozott, s Mrozek fanyar abszurditása és humora sajátos világképet tár elénk. Olykor képtelen szituációiban elvész a valóság, elvesznek a szereplők, s egy torzított tükör képében archetípusokká válnak halandó hősei. Drámái mellett az elbeszélései is már a hatvanas években olvashatók voltak magyarul, mégis hazánkban igazán a színpadon vált "kultikussá". Most viszont újból elbeszélések gyűjteményét adott ki az Európa Kiadó. A könyv az 1953 és 1960 között született írásait tartalmazza, amelyek még a lengyel szocializmus közegében íródtak. A groteszk látásmódja már ekkor kialakult, a világról elmondottak valójában a "sötét korszakban" csöppet sem másabb vagy komorabb, mint az emigráció évtizedeiben, talán azért, mert Mrozek nem politizál, tudja, embertelenség, hazugság, közöny, manipuláció mindenütt (és minden korban) volt és van.
Harangi Andrea: Egy másik nő a kávéházból Halász és Társa, Bp. 2001. Aki a Dekameron Könyvek sorozat eme új tagját a kezébe veszi, egy különleges írónő különleges világába juthat el. Ez nem egy távoli egzotikus hely vagy idő, hanem a mai hétköznapi világ. Az élet "egyszerű dolgai" válnak témává Harangi Andrea számára. Ilyen téma lehet egy-egy város, ahol élt, járt (Esztergom, Debrecen, Tisza-part, London, Párizs); a gyermekkor; egy barát emléke; egy-egy arc (egy hajléktalan, egy biztonsági őr, egy rendőr, egy "anyagias lány" ) vagy egy Tescóban nagybevásárlást végző nő, esetleg egy munkahelyi csoport turkálási stratégiái. Ám miközben az élet ilyen és ehhez hasonló apró eseményeiről ír, nem marad meg az egyszerinél, a hétköznapinál, hanem az általánost, az emberit tárja fel számunkra úgy, hogy végig személyes marad. Így érthetjük meg, például: mi a haza és az otthon kapcsolata egy szerbiai magyar fiú és "világpolgár" baráti társaságának történetén keresztül, és szembesülhetünk azzal a kérdéssel, hogy: ki a magyar? Átélhetjük egy kicsit, milyen egy hajléktalan szemével a világ, vagy hogy mit érezhetett a biztonsági őr a Szent Rita-persely kifosztásának a megakadályozásakor. S miközben elmerülünk Harangi Andrea kisprózáinak világában, egy egész kis magyar szociográfiának lehetünk tanúi. Harangi Andrea kisprózáiban személyes és őszinte és mindvégig nő. Számunkra, debrecenieknek pluszérdekessége a könyvnek az a fejezete, mely a Debrecen-szótár címet kapta. Ebben a részben nevezetes debreceni helyek, fogalmak, elnevezések (Sesztina, Csonka templom, Nagytemplom, Szent Anna, Ruzicska, Békás-tó stb.) kapcsán tárul fel előttünk egy innen elment és ide már csak vendégként visszajáró, egykori városában "már soha sem síró" író viszonya a városhoz.256
Vitéz Ferenc: Az öröm alján Csokonai, Db. 2001. A kapcsolatok, benne az ember intim életkörei, párviszonya mélyrétegeit boncolja idősíkváltó regényében Vitéz Ferenc. Verskötetek, kispróza után most a széppróza legnagyobb szabású műfajával jelentkezett. Az öröm alján a szerző meditatív, az élet, a lét értelmén töprengő hajlama, illetve poétai képességei révén számos ponton gondolati töltetű s versfutamokra emlékeztetően tömör megfogalmazásokkal él. Mégis, a történet - a szerelmi háromszög vándormotívuma - a gerince a műnek, s az esszészerű betétek éppúgy nem zavarják a megértést, amint a "cselekmény" követése sem okoz nagyobb nehézséget. 255
Dr. Szilágyi Vilmos recenziója (Magyar Szexológiai Szemle, 2000/4. szám)
256
Deák István recenziója
165
Külön érték: a szerző vitára ingerli az olvasóját. A szerelmi háromszögnél fontosabb hármas is kíséri tudniillik a szöveget, mintegy értetve az idősíkváltásokat, a keresztmetszetjelleget: annak vizsgálata, lehetséges-e a szerelem születése, majd keresztrefeszülése után annak feltámadása. Megújhodhat-e ez az érzelem? Hiába lesünk-e örömre? Boldogtalan-e a boldogság? Elemezhető-e szerelem és halál? Az izgalmas kérdésfelvetésekből szembesülésre késztető szerelemkoncepció körvonalazódik. Szándékoltság nélkül sugallva: hátha mi lelünk a kapcsolatok kulcsára, az érzelmek megélésén túl azok fogalmi értelmezését is érdemes elvégeznünk. Mindnyájunknak. Hogy is írta - negyven éve, változatlan időszerűséggel - a száz esztendeje született Németh László? "A szerelem még nagyon új vívmány, melyet nekünk kell tökéletesítenünk."257
Kurt Vonnegut: Áldja meg az Isten, dr. Keorkian! Európa, Bp. 2001. Vonnegutról köztudott, hogy mestere a fekete humornak, minden mondata mögött irónia és szatíra bujkál - írja az 1922-ben született regényíróról Kuczka Péter. Első sikerei a Player Piano és az Utópia 14 tudományos fantasztikus regények voltak, de a sajátos stílusa, humora már ekkor jól körvonalazódott. A tudományos fantasztikus műfajjal felhagyott, de a későbbi műveiben is feltűnnek fantasztikus elemek. A nagy (világ)sikert az 1970-es Az Ötös számú vágóhíd hozta meg neki. Sikere azóta töretlen, említhetjük példának a hetvenes évekből a Mesterlövészt, aztán az 1987-es Kékszakállt, vagy az 1997-es Időomlást is. Lehet-e viccelni a halállal? Mint azt már Vonnegut számos kitűnő írásában bizonyította: lehet. Ebben a kötetében a saját halálával és az örökkévalóság gondolatával is kacérkodik. "Kontrollált halálközeli állapotban" készít képzeletbeli riportokat különböző ismert személyiségekkel Isaac Newtontól William Shakespeare-ig. Nos, ennyi információ is elég ahhoz, hogy elhiggyük: Vonnegut nagy mestere a fekete humornak...
Csíkszentmihályi Mihály: Flow. Az áramlat A tökéletes élmény pszichológiája Akadémiai, Bp. 1997. A szerző Magyarországról elszármazott amerikai pszichológusprofesszor, aki új hazájában iskolát teremtett, és igen népszerűnek mondható. Több könyve közül az itt tárgyaltban a nagyközönség számára szeretné összefoglalni azt a több évtizedes kutatást, amelynek tárgya: az emberi élmények pozitív aspektusa, az öröm, a kreativitás, az élet teljes vállalása - ezt hívja ő áramlatnak. A könyv tíz fejezetre tagolódik, és rendkívül olvasmányos. Első harmada az áramlat-élmény feltételeinek vázolása után a testi tevékenységek, a gondolkodás és a munka mint áramlat bemutatása következik. Az utolsó három fejezet témája: az egyedüllétnek és mások társaságának élvezete, a káosz kijátszása és - hogyan adjunk értelmet az életünknek. A könyvet bőséges jegyzetanyag és szakirodalom zárja. Az első fejezetben kifejti, hogy az emberek általában a boldogságra törekszenek, ami azonban keveseknek sikerül, mert a pénz, a hatalom és hírnév megszerzése helyett „a tudatunk fölötti uralom elérésével kezdődik” (21. o.). ”A tökéletes élmény alapja a flow, vagyis az a jelenség, amikor annyira feloldódunk egy tevékenységben, hogy minden más eltörpül mellette, az élmény maga lesz olyan élvezetes, hogy a tevékenységet bármi áron folytatni akarjuk, pusztán magáért (23. o.). A bennünk megjelenő információk aszerint kapnak értékelést, hogy veszélyeztetik, vagy segítik céljaink elérését. Ha az információ összeegyeztethető a célokkal, akkor a pszichikus energia szabadon áramlik bennünk. „... az örömteli élmény keletkezésének nyolc alapvető eleme van”: 1. elvégezhető feladat, 2. összpontosítás a feladatra, 3. és 4. világos célok és visszacsatolás, 5. erőlködés nélküli, elkötelezett cselekvés, 6. önkontroll, 7. megszűnik a léttel való foglalkozás, és 8. megváltozik az időérzékelésünk. A tökéletes élmény jellemzője: „Az emberek annyira elmerülnek abban, amit csinálnak, hogy tevékenységük spontánná, csaknem automatikussá válik, nem tudják szétválasztani magukat attól, amit csinálnak” (88-89. o.). Az áramlat-élmény akadályai a dekoncentráltság, a túlzott énközpontúság, egocentrizmus, a testi és környezeti akadályok. A tökéletes élményeket elősegítő család öt ismérve: 1. az elvárások világossága, 2. a gyermek mint középpont, 3. választási lehetőségek megléte, 4. elkötelezettség, bizalom, 5. egyre összetettebb cselekvési lehetőségek (önállósítás).258
257
Arany Lajos ajánlása
258
Dr. Szilágyi Vilmos recenziója (Magyar Szexológiai Szemle, 2001/1. szám)
166
Erich Fromm: Birtokolni vagy létezni? Egy új társadalom alapvetése Akadémiai, Bp. 1999. 1976-ban jelentette meg Erich Fromm egyik utolsó nagyobb lélegzetű munkáját, a hamleti asszociációkat keltő s máig népszerű To Have or to Be? című könyvét. A mű összefoglaló jellegű: a széles látókörű tudós és érzékeny humanista gazdag életművének pszichológiai, szociológiai és filozófiai szálai futnak itt össze. A korlátlan fejlődés nagy ígérete, amely teljes anyagi bőséggel és a természet leigázásával kecsegtetett, napjainkra szertefoszlott. Nap mint nap kiütközik az önzésre, birtoklásra épülő értékrend képtelensége; az "annál több vagyok, minél többet birtokolok" hamis jelszava helyébe pusztán gazdasági szükségszerűségből is - újnak kell lépnie. S ezt az újat, a valóságos létezésre összpontosító módot, a létezés létformáját mutatja fel és bontja ki Fromm, úgy, ahogy az már a Bibliában, a buddhizmus tanításában, a szerzetes Eckhart mester, a teológus Albert Schweitzer és az ateista Marx műveiben is megmutatkozik. A két alapvető létforma, azaz a birtoklás és létezés mentén sorra vizsgálódása tárgyává lesznek leghétköznapibb tevékenységeink (a társalgás, az emlékezés, a tanulás, a szeretet stb.), és végül egyfajta "humanista vallásosság" elképzelése körvonalazódik, amely alapja lehet egy új, emberibb társadalom létrehozásának.
Gertrude Stein: Három élet Magvető, Bp. 2001. A Melanchta című kisregény Gertrude Stein Három élet című művének egyik darabja. A könyv megjelenésének idején (1909-ben) nem aratott túl nagy sikert, sőt Stein kiadót is alig talált rá, végül pedig magának kellett vállalnia a kiadás költségeit. Ráadásul a kiadónál olyannyira félreértették (illetve képtelenek voltak méltányolni) a mű szokatlan nyelvezetét, hogy az író rossz angol tudását és bizonyos értelmű primitívségét feltételezték mögötte, így aztán a nyelvtani és stiláris hibák orvoslásával próbálkoztak. Ám a Három élet azóta klasszikussá vált, s elsősorban a Melanchta című ciklusnak köszönhetően bekerült a világirodalom remekművei közé. A Melanchta olyan kisregény, amelyet az ember egyvégtében elolvas, mert ahogy mondani szokás, egyszerűen nem tudja letenni. Magával ragadó nyelvezetében talán a ritmusé a legmeghatározóbb szerep. A szavak szinte pattognak, egymást követésükben sajátos tempót teremtve... Rövid tagmondatok hömpölyögnek és ékelődnek egymásba; az ismétlések pedig sokkal inkább elbizonytalanítanak, mintsem hogy megerősítenének, hiszen minden egyes újramondásnál változik a már kimondott: mindig újabb és újabb jelentést nyer, éppen ezért tökéletesen sohasem megragadhatót.259
Italo Calvino: Az egymást keresztező sorsok kastélya Európa, Bp. 2000. Egy parmai kiadó 1969-ben kötetbe gyűjtve kívánta megjelentetni Bonifacio Bembo pompás kártyalapminiatúráit, a XV. századi, híres bergamói tarot-kártya képeit. Kísérőszöveg írására Italo Calvinót kérték fel. Nem számoltak azzal, hogy egy nagy író tolla nyomán a képek válnak majd a szöveg kísérőivé. Calvino a tarotképekből a jelelmélet, a képregény és a keresztrejtvény szabályai szerint egy sokszorosan összefüggő alakzatot formált. Olyan alakzatot, amelyből különféle útvonalak végigjárásával különféle történetek kerekednek ki. S mivel a kártyalapok - azaz a képi jelek - más és más sorrendbe állítva mindig új jelentést vehetnek fel, a kártyacsomag véges számú lapjában végtelen számú történet rejlik. Jelesül az egész világirodalom, annak minden eddigi és ezutáni alkotása... Az egymást keresztező sorsok kastélya tehát nem más, mint e képregények megfejtése, az egyetlen kötetbe sűrített világirodalom.
F. Várkonyi Zsuzsa: Tanulom magam Magyar Könyvklub, Bp. 2001.
259
Széplaky Gerda ajánlása
167
Miért teszünk olyasmit, amivel magunk sem értünk egyet? Milyen belső program irányítja tetteink zömét? Hol tanultuk az életünket megkeserítő pszichológiai játszmákat? Valóban magunk írtuk-e életünk tervét? Miért éppen az önismeret menthet meg bennünket a beprogramozástól? Ezekre a kérdésekre keresi a szerző a választ, remélve az olvasó aktív közreműködését. Ebben a könyvében F. Várkonyi Zsuzsa sokéves önismeret-tanításai tapasztalatait összegzi nemcsak a segítő foglalkozású szakember, hanem az érdeklődő laikus számára is. A könyvből megismerkedhetünk a Gordon-féle kapcsolati modellel, a tranzakció-elemzés alapjaival és még jó néhány olyan gondolattal, amelyek e tanítás-tanulás során születtek, és bizonyultak sokak életében helytállónak és hasznosnak. A kötet először 1999-ben jelent meg, most az új kiadása egy sorsanalízist tartalmazó fejezettel bővült.
Christine Brasch - Inga-Maria Richberg: Derült égből pánikroham Magyar Könyvklub, Bp. 2001. Mint derült égből a villám, úgy csap le áldozatára a pánikroham. Alattomosan támad. A nemegyszer fiatal, életerős áldozat gyanútlanul ül a volán mellett, vagy utazik a metrón. És egyszer csak a hatalmába keríti a pánik: keze-lába reszket, szíve vadul kalapál, nem kap levegőt. Úgy érzi, itt a vég. Mindez néhány percig tart. Azután mintha a szél fújta volna el. De marad a fenyegetettség: bármikor és bárhol visszatérhet. Az áldozat életét megmérgezi a félelelmtől való félelem. A szerzőpáros könyve arról próbálja meggyőzni az olvasót, hogy van szabadulás ettől a fenyegetettségtől. A kötet nem tudományos magyarázatokat ad a betegség kialakulásáról, s a gyógyításáról, de nem is vajákos csodaszert ajánlanak, hanem erőfeszítést igénylő technikákat ismertetnek (az erőfeszítés szükségességét aláhúznám). A könyvben egykori pánikbetegek is beszámolnak betegségükről és a gyógyulásukról. A közérthetően szakszerű, nagyon gyakorlatias könyv sok megszívlelendő életvezetési tanácsokkal szolgál, nemcsak pánikbetegeknek.
Krúdy Gyula: Ferenc József rendet csinál Unikum, Bp. 2001. Krúdy Gyula apai ágon részben azokat a hagyományokat örökölte, melyek az 1848-as szabadságharc után éltették a középnemesség ellenállását, részben pedig valami különös nyugtalanságot. Anyja eredetileg malterhordó volt, akit Krúdy ügyvéd apja a nyolcadik gyermekük megszületése után vett csak feleségül. Krúdy Gyula, apja akarata ellenére, az íróságot vállalta életformájául a vármegyei pálya helyett. Kisebb-nagyobb vidéki városokban való újságíráskodás után a fővárosban telepedett le. Különös élete köré legendák szövődtek: előbb nyomorgott, majd sikeres író lett, később megint nélkülözött, párbajozott és szórta a pénzt, hangoskodó huszártiszteket leckéztetett meg a kávéházakban, és rendszeresen, napi "előirányzat" szerint írt. Régies hangulatú városrészekben bolyongott és lóversenyekre járt, a hivatalos elismerést bohémmód semmibe vette, de két kalandos éjszaka közt könyvtárakban történelmi forrásokat tanulmányozott. Közeli kapcsolatban állt Adyval, társadalmilag viszont minél teljesebb kötetlenségre törekedett, irodalmi csoportokhoz sem csatlakozott. Írásait mindvégig áthatotta a nosztalgia, melyet saját korával szemben a nemesebb hagyományok és általában egy patriarchális emberi magatartás, egy poétikusabb világ iránt érzett. Krúdy írásművészetének legfőbb titka a stílusában rejlik. Mondatai zeneileg formáltak, ez a lágy zeneiség azonban olyan lazán bontakozik ki, hogy közben a hanyagságig menő spontaneitás élményét kelti. A művek motívumait néha hasonlóképpen szinte zeneileg szerkeszti-rendezi el, úgy, hogy e rend megint csak alig érezhető az elbeszélő-mesélő stílus kötetlenségében. Irónia és meghatottság, légiesen finom körülírás és egyszerű tényközlés - mindez ott van asszociációk láncolatából kialakuló mondataiban. (A magyar irodalom története; szerkesztette: Klaniczay Tibor; Kossuth, Bp. 1982.) Krúdy időjátéka sok tekintetben megelőzi a nyugat-európai irodalom prousti időélményét; Krúdy, a magyar Proust, a francia kortársával legalábbis egyidőben, de tőle függetlenül "találta fel" a viszonylagosságának drámáját (Nemeskürty István: Diák, írj magyar éneket; Gondolat, Bp. 1983.). Krúdy sokat írt a Habsburgokról, regényt, elbeszélést, tárcát, publicisztikát egyaránt. Ez a kötet a Ferenc Józsefről szóló írásait tartalmazza. Van, amelyik első hírlapi megjelenése óta most először jelenik meg, néhányról, még a Krúdy-bibliográfia is megfeledkezett.
Thomas Mann: A kiválasztott Magyar Könyvklub, Bp. 2001.
168
Thomas Mann e különös regényének cselekménye középkori legendán alapul. Egy éppen Sant Gallenben, bencés társainál vendégeskedő ír szerzetes meséli el a nem mindennapi történetet. E szerint egy gyermeket, aki testvérszerelem gyümölcse, anyja kitesz a tengerre. A gyermek hosszú hányódás után egy normandiai szigetre kerül, itt nő fel, és amikor tizenhét éves korában megtudja származását, elhagyja a szigetet, és visszatér szülei hazájába, hogy végére járjon a titoknak. Az ország éppen háborúban áll, az ifjú legyőzi az ellenséget, hercegi rangra emelkedik, és elveszi az ország királynéját feleségül, akiről nem tudja, hogy a saját anyja. Miután megtudja, hogy mit követett el, elvonul a világtól, és szörnyű vezeklést ró önmagára. Isten ezek után megbocsátja bűneit, sőt, a pápaság trónjára emeli: ő lesz I. Nagy Szent Gergely pápa.
Tökéletlenség Heinrich Heine válogatott versei Helikon, Bp. 2000. Heine 1797-ben született Düsseldorfban. Szülei jómódú zsidók. Apja kereskedőnek adja, majd e kísérlet teljes sikertelensége után 1819 és 1824 között jogot hallgat; gazdag nagybátyja, Salomon Heine, ekkor és egész életén át támogatja, bár mindvégig idegenkedéssel nézi irodalmi tevékenységét. Heine 1825-ben megkeresztelkedik. 1831-ben Párizsba költözik. Idővel feleségül veszi barátnőjét, Mathilde Mira-t, egy francia proletárlányt, aki németül sohasem tanult meg, mindig komikusnak találta, ha azt mondták neki, hogy a férje nagy költő, és Heine büszke volt, hogy felesége kizárólag férfiszépségéért szereti. Utolsó éveit, 1848-tól kezdve a "matrác-sírban" töltötte hátgerincsorvadása miatt, de a szenvedések nem csökkentették költői erejét. 1856-ban halt meg. Heinében teljesedik ki a kor legjellegzetesebb típusa, a "meghasonlott lélek". Ő maga a meghasonlottság. Akármelyik oldalról közelítjük meg, mindenütt végzetes kettősségeket és hasadásokat látunk. Az első és talán legdöntőbb hasadás származásából és gyermekkorából következik, abból, hogy Heine német is, zsidó is. A második meghasonlottság a világnézeti. Írásaiban állandóan hadakozott egyházak és vallások ellen, de élete utolsó szakaszán ő is "Istenhez hanyatló árnyék", mint Ady Endre. Meghasonlottá tette irodalomtörténeti helye is: ő az átmenet romantika és realizmus között, és egyikhez sem tartozik igazán. (Szerb Antal: A világirodalom története; Magvető, Bp. 1989.) Heine valóban az átmenet költője volt, dalai bizonyos értelemben betetőzték, ugyanakkor bomlasztották is a romantikát. A goethei tökéllyel, a naiv természetességgel szemben ő az önmagára reflektáló, tökéletlen, tehát önironikus modern emberre irányította figyelmét, előkészítve a talajt Baudelaire számára. A sok új versfordítást is tartalmazó kötet bő válogatást ad e kivételes költői életműből.
Marquis De Sade: Szodoma százhúsz napja Atheneum, Bp. 2000. A világirodalom egyik legbotrányosabb könyve látott napvilágot magyarul, amikor az Atheneum kiadó megjelentette de Sade márki Szodoma százhúsz napja című regényét. Aki nem tudná: ez az a könyv, melyet - egy francia kritikusa szerint - senki nem tud úgy végigolvasni, hogy a végére ne betegedjen bele. A Szodomában négy dúsgazdag libertinus berendezi magának a tökéletes sade-i világot. Orgiáikat szolgáló nők, férfiak, és gyermekek hadával elvonulnak egyikük (szó szerint) isten háta mögötti várkastélyába, hogy ott váltsák valóra legvadabb, legperverzebb és gyakran leggyilkosabb fantáziáikat. A kastélyban, elzárva minden más emberi közösségtől megteremtik a maguk közösségét, annak speciális szabályaival, törvényeivel, egy világot, melynek nincs más célja, mint az élvezet, a bujálkodás, az ösztönök és perverziók mind teljesebb kiélése. A legnyomasztóbb ebben a regényben talán mégsem mindaz a rémség és "disznóság", amit Sade hősei elkövetnek, hanem a sade-i világ szervezettsége, illetve az orgiák végeérhetetlen sokasága. A kihágás, a kultúra által meg nem szelídített (csak talán szabályaival torz megvalósulásokba kergetett) gyönyörök it kiszámítható, mechanikus rendben követik egymást. A gyönyör, perverzió és kegyetlenség sokkoló gyára ez, melyben minden nap meghozza a maga részletesen leírt orgiáit, kegyetlenségeit és megaláztatásait. Az olvasónak nagyon is vigyáznia kell: ha sokat olvasunk a könyvből, bizony, belebetegedhetünk. Sade világa nem az egészség és szépség világa. Oda viszi el az olvasót, ahol az erotika, az öröm, a betegség és a kegyetlenség határai elmosódnak. Amennyire "veszélyes" lehet ez a könyv a fel nem vértezett olvasóra, annyira érdekes is lehet annak, aki meg akarja ismerni az emberi érzékelés eme(kissé pokoli) határterületeit, ahol normális és patologikus, jó és iszonytató nem tartható már távol egymástól. Sade-ot lehet őrültnek, betegnek vagy szörnyetegnek nevezni, szövegei mégis gondolkodók sokaságát inspirálták, akik úgy vélték, hogy zavarba ejtő hőseiről olvasva, megtudhatunk valami olyasmit az emberről,
169
illetve kultúránkról, melyet jobb, ha tudunk, azonban a "normális" világot szemlélve nehezebben, és talán nagyobb árat fizetve vehetünk csak észre.260
Szilágyi Gyula: Tiszántúli Emanuelle Magyar Könyvklub, Bp. 2001. Ez a könyv műfaját tekintve szociográfia, témája pedig a tiszántúli apró falvak szexuális világa. A szerző így ír könyvéről: "Nem statisztikák összeállítására törekedtem, inkább a minőségre voltam kíváncsi, az élmények érdekeltek, az aktusig vezető rituálétól a befejezést követő levezetésig. Érzéseket, élményeket, gondolatokat, vágyakat kutattam... és néha nagyon szép, máskor nagyon szomorú történetekkel találkoztam, soha ki nem mondott, esetleg suttogva megvallott édes asszonyi álmokkal és igen egyszerű, puritán férfiszexualitással. Közben persze meglepetéssel tapasztaltam, hogy az apró falvak világában a legintimebb pillanatok is valamiképpen közösségi kontroll alatt állnak, és azt is, hogy milyen elutasító a férfimorál.
Kerékgyártó István: Vagyonregény Magvető, Bp. 2001. Az 1989 és 1997 között játszódó történetben úgy tárul szemünk elé a rendszerváltás legtitokzatosabb jelensége egyesek igen gyors meggazdagodása, az új tulajdonosi réteg létrejötte -, hogy láthatóak lesznek a leginkább rejtett mozgatórugók is. A szerző egyszerre avatja be olvasóját a fölemelkedés és összeomlás különös fordulataiba, hősei mindennapjainak hétpecsétes titkaiba. A szerző gazdag életanyagának és sodró lendületű mesélőkedvének köszönhetően a fikció és a tényregény határán egyensúlyozó izgalmas olvasmány született. Manapság sokakat érdeklő témát feszeget ez a könyv, így nyilván számíthat érdeklődő olvasókra.
Lévai Katalin: A nő szerint a világ Osiris, Bp. 2000. A feminizmus történetét és hazai lehetőségeit bemutató könyv szerzője - a szociológiai tudományok kandidátusa és az Egyenlő Esélyek Alapítvány elnöke - szerint nálunk a nők jobban elfogadták a társadalmi egyenlőtlenséget, a hátrányos megkülönböztetést, mint a legtöbb európai országban. Részben ez lehet a magyarázata annak is, hogy a nőmozgalom miért nem tudott kibontakozni hazánkban. Bár nálunk hosszú évtizedek óta „jogegyenlőség” van a nemek között, Lévai szerint a női emancipáció társadalmi szinten is álságos és látszólagos, a magánéletet pedig szinte meg sem érintette. A feminizmusnak ugyan világviszonylatban igen sok köszönhető, mondjuk a női munkavállalás lehetővé tétele terén, ám az esélyek ezzel még korántsem egyenlítődtek ki. A régi előítéletek továbbélnek. A „jó anya és feleség” mítosza például megnehezíti, hogy a nő felismerje hátrányos helyzetét és alávetettségét, amit a reklámok és a média is erősít. Hazánkban több tucat női szervezet működik, még sincs igazi nőmozgalom. Jogsérelem esetén például csak magánszemély indíthat bírósági eljárást, s különben is, az összefogástól sokakat visszariaszt a „mozgalmár nő” köztudatban élő negatív képe; így politikai szerepre nehezen vállalkoznak. A Kádár-rendszer „nőpolitikája” eleve „gyengébb nemnek” tekintette a nőket, mint akiket éppen azért kell segíteni, mert alárendelt, hátrányos helyzetben vannak. Ez azonban nem sokat változtatott azon, hogy már gyermekkorban élesen szétvált a fiúk és lányok nevelése, s a rendszer alapjában patriarchális maradt. A nevelés folytán a nők család- és gyermekcentrikusakká váltak, s gyakran magasabb iskolai végzettségük ellenére ambícióikat „magától értetődően” alárendelték a férjüknek és a családjuknak. A nők szerint ma is ilyen a világ, s nehéz rajta változtatni. Lévai Katalin könyve azonban éppen ehhez adhat segítséget.261
Ray Rigby: A domb Magyar Könyvklub, Bp. 2001.
260
261
Kalmár György recenziója Dr. Szilágyi Vilmos ajánlása (Magyar Szexológiai Szemle, 2000/4. szám)
170
Színhely: a brit hadsereg katonai büntetőtábora egy észak-afrikai sivatag kellős közepén. Idő: a második világháború, az olaszországi partraszállás napjai. A tábor gyakorlóterén Wilson főtörzsőrmester kőből és homokból dombot építtet a foglyokkal. A domb jelkép: a megaláztatás, az emberi akarat és egyéniség megtörésének szimbóluma. A tűző napon agyonhajszolt exkatonák sorsa: rabszolga módra tűrni az embertelen büntetést, kezes báránnyá, a parancsszóra gépiesen ugró bábuvá válni - vagy önnön értékük tudatában szembeszállni a "rendszerrel" életük kockáztatása árán is. A domb már áll, amikor újabb különítmény érkezik: McGrath, a skót fenegyerek, Bartlett, az örök lógós, Bokumbo, a csupa szív, csupa derű fekete és a rejtélyes múltú hajdani törzsőrmester: Roberts. S velük együtt lép szolgálatba - s éppen melléjük osztják be - az új smasszer: Williams is. Ennek az öt embernek tragikus sorsát eleveníti meg a regény. A könyvből készült angol film hazánkban is rendkívül nagy sikert aratott, de maga a regény is alapműnek számított 25-30 éve (mint ahogy Golding: A legyek ura is, s a belőle készült film, vagy Salinger Zabhegyezője és még folytathatnánk a sort).
Füst Milán: Ez mind én voltam egykor Hábi-Szádi küzdelmeinek könyve Fekete Sas, Bp. 2001. Füst Milán irodalmunk egyik legérdekesebb, legtitokzatosabb egyénisége, alakja köré már életében is sok legenda szövődött. 1888-ban született, polgári családban. Nagy műveltsége műveiből is kisugárzik. Visszavonultan, csak a művészetek és gondolatok világában élt. Évekig képes volt írásait finomítani, átírni, egyes részeket újrafogalmazni; de ha továbbra is elégedetlen maradt, akkor pedig nem sajnálta ezeket az írásait megsemmisíteni. Életében olvasótábora kicsi volt, de az irodalmi életre a kisugárzása számos helyen kimutatható, s a következő periódus alkotóinak méltán az egyik példaképe lett. Prózáját nehezen lehet másokhoz hasonlítani; van, aki úgy jellemzi, hogy Kafka és Musil között helyezkedik el. Hábi-Szádi keleti tanításai fiának, Tahtúrnak - ez a bölcseleti Ezeregyéjszaka - Füst Milán legendás Naplójának történetekbe foglalt filozófiája. Egy élet bölcsességei, okos kétségei, a több szempontból való vizsgálódás igénye, a világ dolgainak színe és visszája, egy önmagát megtöbbszöröző elme és lélek önmagával (önmagukkal) való vitája - mindennapra való és felejthetetlen olvasmány.
Popper Péter: Holdidő Saxum, Bp. 2001. Popper Péter legújabb könyvét ezekkel a sorokkal ajánlja: "Ez a könyv tanúságot akar tenni arról, hogy a tegnapban is volt szerelem, jókedv, alkotás, szellemi fény, ami időnként beragyogta az utólag kizárólag a 'sötétség birodalmának' hazudott világot. És bőven volt részünk gyötrődésben, tanácstalanságban, kegyetlenségben és butaságban is, akárcsak ma. Mégis, még mindig szeretünk élni. A portré műfaját választottam. Azokról a jellemző figurákról írok, akik személyesen is jelentős hatással voltak rám. Művészek, politikusok, misztikusok, filozófusok, szélhámosok arcéle villan fel. Csak halottakról írok. Életben lévő hozzátartozóiktól, barátaiktól elnézést kérek."
T. H. White: Üdv néked, Arthur, nagy király Magyar Könyvklub, Bp. 2001. A szerző a 40-es, 50-es évek angol irodalmának nagy reménysége volt, korai halála azonban derékba törte pályáját. Egyetlen terjedelmesebb munkája ez a könyv. Történelmi regény? - az is. Humoros olvasmány? - az is. Tanítás a mának? - az is, de tekinthetjük a romantikus történelmi regény fanyar angol humorral írt paródiájának ezt az Arthur királyról és vitézeiről, a Kerek asztal lovagjairól szóló legújabb kori krónikát, melyet a szerző hol historikusan, hol a lovagkor ékes nyelvén, hol a nagyvárosi szleng modorában ad elő. Lám csak, a Monty Python (Gyalog-galopp) gyökereivel lassanként megismerkedhetünk. Igazi kikapcsolódásnak ajánlható ez a könyv.
Szerb Antal: Naplójegyzetek 1914-1943 Magvető, Bp. 2001. Szerb Antal 29 éves volt, mikor első nagyobb írásába, a Magyar irodalomtörténetébe belekezdett, s 33 éves tanár a megjelenésekor. A könyve pályázaton nyert, s hamar sikeres lett szakmai és olvasói körökben is. Nem véletlen,
171
hogy a magyar irodalomtörténet megírása után felkérik, írja meg a világirodalom történetét is. Ez a könyve 1941ben jelenik meg, ami előtt két (szintén sikeres) regényt tudhat magáénak: Pendragon-legenda és az Utas és holdvilág. Irodalmi munkássága mindössze egy évtizedet tesz ki, 1945-ben a fasizmus áldozata lesz. Egy kibontakozó irodalmi munkásság törik derékba, életműve éppen ezért nem terjedelmes, mégis nagy hatást gyakorolt az utókorra. Először jelennek meg kötetben Szerb Antal naplójegyzetei. Az aprólékosan megírt vallomásokból megismerhetjük barátait, szerelmeit, kamaszkorától követhetjük személyiségének, gondolkodásának változásait. A napló adalékot nyújt műveihez is: az Utas és holdvilághoz, a Pendragon legendához, novelláihoz és tanulmányaihoz. Könnyed irónia és esszészerű intellektualizmus egyaránt jellemzi írásait. Irodalmi szenzáció ez a könyv, éppen születésének 100. évfordulóján.
Anne Hooper: Szexuális intimitás Magyar Könyvklub, Bp. 2001. A könyv szerzőjét, az amerikai szexuálterapeutát már ismeri a magyar olvasó az 1999-ben megjelent Káma Szútra című könyvéből, amely a legmodernebb szerelmi kultúrát terjeszti - amire igencsak szükség lenne hazánkban. A könyvből úgy tűnik, nem csak a szextechnikához ért, hanem a párkapcsolatok lelki problémáihoz is. A könyvben szereplő színes fényképek nem az olvasó szexuális felizgatását célozzák, hanem a helyzetek és feladatok megértését. A könyvet tehát serdülőkortól kezdve nyugodtan adhatjuk az olvasó kezébe, akár szexuális biblioterápia gyanánt. Sőt, valójában tankönyvnek, vagy legalább segédkönyvnek is jó lenne a középiskolák (és/vagy főiskolák) létesítendő új tantárgyához, amit például magánélettannak nevezhetnénk. Nagyon szimpatikus a szerző pszichológiai szemlélete. Már az előszóban hangsúlyozza például, hogy az intimitás és a szex „nem azonos fogalmak. Az intimitásnak legalább annyi köze van az érzelmekhez, mint a szexhez...” (sőt, még több - tehetnénk hozzá). Valóban, gyakori probléma, hogy az intim kapcsolatról alkotott elképzelések nem egyeznek a partnerek között. A könyv hat fejezete közül az első kettő az önismeretről és a partner megismerésének szükségességéről szól. A harmadik a kommunikáció szerepéről és technikáiról, a negyedik a testbeszédről és az érintés alkalmazásáról. Az ötödik az intimitás fontosságáról és fokozásáról, s végül a hatodik az erős érzelmek (köztük a harag és a féltékenység stb.) kezeléséről. Minden fejezetet „akcióterv” zár, és konkrét példák, esetmagyarázatok illusztrálják a követendő eljárást, táblázatok és diagramok könnyítik meg az áttekintést.262
Peter Lauster: A társkapcsolat krízisei Magyar Könyvklub, Bp. 2001. A nemek közötti harc, a napi civódások, a csalódottság és a frusztráció, a kölcsönös szemrehányások könnyen válságba sodorhatják a társkapcsolatot. Nehéz kikeveredni ebből az ördögi körből. Hogyan jut el idáig a kapcsolat? Volt-e valaha is harmonikus és szeretetteljes? Egy kapcsolat zátonyra futásához - tudatosan vagy akár öntudatlanul - mindkét fél hozzájárul. A szerző azt boncolgatja, hogy a szeretetlenség miatti félelmeink gyökere saját kishitűségünkben, vészes önelégületlenségünkben rejlik. Hogy félelmeinket legyőzzük, meg kell tanulnunk először is szeretni önmagunkat.
Susan Blackmore: A mém-gépezet (Kulturális gének - a mémek) Magyar Könyvklub, Bp. 2001. A mém kifejezést Richard Dawkins használta először nagy sikerű könyvében, Az önző génben, és ezzel jókora követ hajított a genetika nem éppen nyugodt állóvizébe. Azt az ötletet vázolta fel ugyanis, hogy ha a gének az örökletes biológiai tulajdonságok másolókódjai, akkor talán a kultúrának is vannak ilyen replikátorai, amelyek egységeit mémeknek nevezhetnénk. Szerinte szüntelenül másoljuk egymást, és a törzsfejlődés folyamán voltaképpen az utánzás emelte ki az embert a többi főemlős közül. Ahogy a gének a DNS-molekulákban kódolt utasítások, a mémek az emberi agyba és tárgyakba - például könyvekbe, képekbe, hidakba és mozdonyokba rejtett másolási utasítások. Megtudhatjuk a könyvből, hogy óriási agyunk kifejlődésében és az emberi nyelv keletkezésében is döntő szerepet játszottak a kulturális gének.
262
Dr. Szilágyi Vilmos ajánlása (Magyar Szexológiai Szemle, 2001/1. szám)
172
Ronald J. Comer: A lélek betegségei. Pszichopatológia Osiris, Bp. 2000. Az 1998-as, harmadik angol nyelvű kiadás (az 1992-es első kiadás után) gyorsan megjelent magyarul, a szerkesztő, Boross Ottília fordításában. A könyv első részében - A pszichopatológia a tudományban és a klinikai gyakorlatban - e tudományág történetéről és az abnormalitás pszichológiai, biológiai és szociokulturális modelljeiről, valamint a diagnosztikáról szól. A Szorongás és hangulatzavarok című rész öt fejezete a fóbiáktól az öngyilkosságig tárgyalja a különböző hangulatzavarokat. A lélek és a test betegségei című részben egyebek mellett külön fejezet foglalkozik a szexuális élet és a nemi identitás zavaraival.263
Szerb Antal: A királyné nyaklánca Magvető, Bp. 2001. Páratlanul érdekes világ elevenedik meg a regény lapjain: a forradalmat megelőző, pusztulásra ítélt, pazarló, fényűző, intrikákba és társasági mulatságokba merülő francia "rokokó" világa. A történet Marie Antoinette hírhedt gyémántjai körül bonyolódik. A meghökkentő kalandok sorozatában bíborosoktól szélhámosokig ágaznak szét az udvari cselszövések szálai, s az emberi sorsok váratlan fordulatai egy következő nagyobb változásra utalnak. Az író játékosan könnyed és mégis metsző iróniával vázolja fel az okokat, amelyek végső soron az ancien régime bukásához vezettek, s megnyitották az utat a forradalom előtt.
Peter Schneider: Sigmund Freud (1856-1939) Magyar Könyvklub, Bp. 2001. Einstein mellett Freud a múlt század talán legnagyobb hatású gondolkodója. A pszichoanalízis megteremtőjeként nem csupán a pszichológia területén vált megkerülhetetlenné a munkássága. A művészetekre, különösen az irodalomra gyakorolt hatása óriási volt, nélküle számtalan műalkotás nem - vagy nem így - jött volna létre. A Freud-jelenség rendkívül összetett. Tanait sokan vakon követték, sokan vulgarizálták, elvetették, felülmúlták, ahogyan az történni szokott, de hatása, személyisége ma is eleven. A Magyar Könyvklub új sorozatában már több művészről kaptunk portrét (Bach, Lennon, Oscar Wilde), s most egy tudósról olvashatunk igényes szerkesztésben, feldolgozásban. Az életrajz és a tudományos munkásság leírása mellett a sokszínű háttérrel is megismerkedhetünk: az egyidejű események krónikájával, levélrészletekkel és barátságok történeteivel.
Szilágyi István: Kő hull apadó kútba Magvető, Bp. 2001. Komor, baljós hangulatú hegyek között fekszik Jajdon, a nevében is fájdalmas város. Egy asszony minden éjjel köveket gyűjt kosarába és a kútba önti súlyos terhét. Vállát, kezét sebek borítják, de a régen kiszáradt kút egyre követeli az áldozatot. Ilka csak akkor nyugodhat meg, ha teljesen betemeti a tátongó mélységet és vele együtt egész fájdalmas múltját. A történet a 20. század első felében, a nagy kivándorlások idején játszódik, feloldhatatlan ellentét van a jajdoni polgárok és a hegyekben élő parasztok között, mintha csak az ókori spártaiak és "körüllakók" elevenednének meg Erdélyben. De öröknek tűnő a feszültség polgár és kereskedő, paraszt és városlakó, gazdag és nincstelen között, eközben Jajdon is lassan, de megállíthatatlanul halad a pusztulás, az enyészet felé.
Benedek István: Ady Endre szerelmei és házassága Magyar Könyvklub, Bp. 2001. A könyv főszereplője nem Ady Endre, hanem a felesége: Csinszka. Érdekes, különleges egyénisége dacára Csinszka csak Ady által kerülhetett az általános érdeklődés látószögébe, ezért e könyv minden szava mögött kimondatlanul is ott van Ady Endre súlyos egyénisége és nagyszerű költészete. Ady versei nem ötletszerű 263
Dr. Szilágyi Vilmos ajánlása (Magyar Szexológiai Szemle (20001/1. szám)
173
ihletésűek: mindegyikben ott munkál a közélet vagy a magánélet valamilyen drámája. A Csinszka-versekben ezek a motívumok éppúgy nyomon követhetők, mint a Léda-versekben. Az utóbbit az irodalomtörténészek számtalanszor feldolgozták, Csinszka ellenben a megbotránkozó vagy megbocsátó értékelések közt szinte elveszítette valódi jelentőségét. Ezt a hiányosságot igyekszik pótolni a szerző, összekapcsolva azokkal az életrajzi és lélektani elemekkel, amelyek Ady és a nők viszonyában a tárgyilagos ítélkezéshez elengedhetetlenek. Ady költészetét nem lehet elválasztani sem a magánéletétől, sem a közéletétől, sem futó vagy tartós szerelmi kapcsolatainak hősnőitől. Ezért találja itt az olvasó adatszerűen összegyűjtve mindazt, ami Ady szerelmeivel és ezeknek kapcsán a költészetével összefügg.
Walter Salmen: A klezmer zene és eredete Park, Bp. 2001. A kelet-európai zsidó közösségek hozták létre a klezmer zene jellegzetes formáit, alakították stílusát. Életük számos rituális eseményéhez szervesen kapcsolódott az effajta zene. Öt évszázados fejlődése nyomán a 20. század elején élte virágkorát, amikor a jiddis kultúra is virágzott Közép- és Kelet-Európában, de a holokauszt és a migráció miatt el is tűnt. Különösen gazdag a kötet illusztrációs anyaga; a könyvhöz CD mellékletet is készítettek, amit külön meg lehet vásárolni, ha a zenéről nemcsak olvasni szeretnénk, hanem hallani is kívánjuk a klezmer napjainkig tartó fejlődését.
Brém-Nagy Ferenc: Abisszus Fekete Zongora, Bp. 2001. Brém-Nagy Ferenc könyvét olvasva, az ember az első néhány oldal után gondolkodóba esik. A rövid regény ugyanis már ekkor elárulja, hogy a szerző posztmodern kezdeményezések követésére törekszik, illetve különböző játékokkal szeretné működtetni a szöveget. A keretbe foglalt rövid történet egy vasútállomáson indul, és ugyanott végződik. Igaz, ez az ugyanott tulajdonképpen az utazás célállomása, de azzal a különleges megoldással, hogy az utolsó oldalakon szóról szóra megismétlődik a kezdőkép: X város (az indulás helyszíne) vasútállomásának, közönségének és az ott történteknek a leírása. A regény legnagyobb részét azok az álmok, látomások, hallucinációk teszik ki, melyeket a férfi a hosszú vonatút alatt bóbiskolás közben, félálomban lát és átél. A gyermekkor, a tudatalatti, a képzelet, a félelmek, vágyak, elfojtások, élmények és emlékek hol félelmetes, hol iszonyatos, szürreális egyvelege megvilágíthatja a címválasztást, a mélytenger jelentésű, latin eredetű abisszus szót. Az indulás és a cél látszólagos vagy valóságos azonossága tág teret enged az értelmezésnek. A posztmodern törekvések közül csupán egyet, a legszembetűnőbbet emelem ki, a francia új regény (Robbe-Grillet, Duras) hatását, amely a leírások dokumentum hitelességű, fénykép- és hangfelvétel-hűségű, már-már elviselhetetlen részletességében mutatkozik meg.264
Jeffrey Robinson: Manipulátorok Vásárló leszel, ha tetszik, ha nem Magyar Könyvklub, Bp. 2001. A 90-es évek eleje óta sokak szerint elszabadult a pokol. A televíziók, rádiók és az újságok ontják a reklámokat, sokszor több terjedelmet és időt biztosítva számukra, mint a tartalomjegyzékben és programelőzetesben megjelölt cikkeknek és műsoroknak. A zeneszámokat és a filmeket megcsonkítják, értékes műveket, cikkeket sűrítenek, hogy minél több helyről köszönjön vissza ránk a reklám. A postaládánk dugig reklámkiadványokkal, úgyhogy a tetejéről már könnyen kihúzhatja helyettünk más a hivatalos és magánleveleinket, előfizetett újságainkat. Az utcán lépten-nyomon megállítanak felmérésnek álcázott vásárlási ajánlatokkal, a lakásunkat pedig üzletkötők bombázzák a (szerintük) legjobb ajánlatokkal. És akkor még arról nem is beszéltünk, hogy váratlanul kiderül az egyik kollégánkról, rokonunkról vagy barátunkról, hogy terméktanácsadó, ilyen-olyan hangzatos menedzser egyébként közönséges üzletkötő -, aki meghív minket szeretettel termékbemutatóra, amit aztán órákig kell végigkínlódnunk másik 3-4 házaspárral; kóstolgatni a biotermékeket vagy teákat, megcsodálni a 22.(!) századi lábos és vájling csodákat, csodaszerekről hallgatni a hihetetlen - Jézust megszégyenítő - hatásokat. Aztán, hogy szent legyen a béke, megvesszük a legolcsóbb teát (a bolti ár tizenötszöröséért), egy ormótlan bögrét, amiben állítólag még a rossz bor íze is jobbá válik, vagy aláírunk valami papírt, csak hadd mehessünk már haza (a 264
Dorner Eszter ajánlata
174
legravaszabb, mikor vacsorára hívnak, s éjjel 11-kor úgy érkezik haza az ember, hogy már alig várja a hűtőszekrény kifosztását, mert ugye ezek a bio- meg egyéb micsodák nagyon jók, de nem éhes embereknek találták ki). Ezért is jó, ha néha egy kicsit mögé is láthatunk a dolgoknak, mert nem nagyon értjük, hogy mi a közös a PRmenedzserek, az utcai (munkanélküli) kérdezőbiztosok, az unatkozó úriasszony terméktanácsadók vagy a biztosítási ügynökök között. Ezért jó ez a könyv. A szerző aprólékosan, ugyanakkor sok humorral elemzi a reklámok világát. Ízekre szedi a fogyasztásra buzdító, átlátszó, illetve körmönfont trükkjeit, maró gúnnyal leplezi le azokat a fogásokat, amelyekkel a cégek a fogyasztás növelése érdekében élnek. Sokat foglalkozik a tömegkommunikációval is. Tippeket ad, hogyan érhetjük el, hogy kevesebbszer csábítsanak olyan termék megvételére, amire semmi szükségünk sincs.
Marcel Proust: Az eltűnt idő nyomában A fogoly lány Atlantisz, Bp. 2001. A gondolkodásunk változik, és vele módosul a bensőkben őrzött emlék - írja a magyar nyelvre több évtizedes késéssel lefordított mű, A fogoly lány egyik lapján Proust. E tömör és sokféle értelmezésnek teret engedő megállapítás rávilágít a terjedelmes mű: Az eltűnt idő nyomában szövevényes, "sejtosztódással" szaporodó alakulására, más vetületből pedig az életmű befogadásának sajátos körülményeire. Az elhúzódó világháború alatt anyagi gondokkal küzdő kiadóház késlekedése lehetővé tette az író számára, hogy az első változatban megírt szöveg javítása közben szembesüljön korábbi gondolataival és megfigyeléseivel, s olyan "betoldásokat" fűzzön hozzájuk, melyek óhatatlanul átszabták az eredeti meseszövetet. Ennek köszönhetően íródott, mintegy az "elkészült" mű át- és újragondolásaként, egynémely elvarratlan szál folytatásaként e közbülső rész is. A súlyos betegsége okán ágyhoz kötött Proust versenyre kel az általa faggatott idővel, hogy leírhassa gondolatáttűnéseit az alkotásról és az emlékek hálóba fogásáról, a hajlamainknak való kiszolgáltatottságról és szenvedésről, a halálfélelemről és a művé váló életről. A fogoly lány az egyik hajdani "bimbózó lány", Albertine iránt támadt szerelem és a birtoklásvágyból táplálkozó féltékenység terjedelmes lenyomata, amely több szálon kötődik a korábbi fejezetekhez, így a Swann szerelméhez is. Bátran mondhatjuk, ha a gyanútlan olvasó nem ismeri az író "szokásostól eltérő" szexuális hajlamát, megindultan olvassa a meghitt vallomásokat és belső monológokat, s észre sem veszi, miért számol le oly kíméletlenül a kiöregedett, társasági tündöklése okán egyre óvatlanabb Charlus báróval és a leszbikus vonzalmát takargatni vágyó Albertine-nel. Noha Proust leveleiben hevesen elutasítja, hogy színlelne a homoszexualitást illetően, mégis tanulságos, ahogy egyre sötétebb tónussal árnyalja az effajta hajlammal felruházott teremtményeit.265
Simona Vinci: Szégyentelenek Ulpius-Ház, Bp. 2001. Az olasz írónő világszerte nagy vihart kavart első regénye különleges érzékenységgel, ám mindeddig példátlan nyíltsággal tárja fel a gyermeki szexualitás tabuként kezelt világát - olvashatjuk a könyvről a fülszövegben, amely hangsúlyozottan "csak felnőtteknek" ajánlja azt. A gyermeki szexualitásról csakugyan ritkán kap megbízható beszámolót az olvasó, regény formában pedig talán most fordul először. A szerzőről ugyan semmi közelebbit nem sikerült megtudnom, de tény, hogy merészen nyúlt a témához, és sikerült felkeltenie a figyelmet egy hagyományos tabu iránt. Nem tudom ellenőrizni, hogy valóban nagy vihart kavart-e, de elég valószínű, hogy sok olvasóban megdöbbenést keltett, különösen a történet befejezése, a gyermekhalál és annak körülményei. Ez a tragikus befejezés ugyan kicsit valószerűtlen és lélektanilag megalapozatlan eltúlzása a leírt helyzetnek, néhány éretlen serdülő ellenőrizetlen szexjátékainak. A lényeg azonban az, hogy egy néhány évvel idősebb fiú mint "bandavezér", súlyos károkat okozhat a kisebbeknek, veszélyeztetheti nemcsak pszichoszexuális fejlődésüket, hanem akár az életüket is. A könyv első harmadából még semmi nem derül ki. Csak a két tízéves kislány életkörülményei, barátsága, családi háttere dereng homályosan. Mindenük megvan, ami az anyagiakat illeti, az elfoglalt szülők gondoskodnak róluk, de nincs szoros, bizalmi kapcsolatuk a lányokkal, akik a nyári szünidőben társaikkal játszogatnak, barátkoznak. A játszótéren figyelnek fel a 15 éves fiúra, rejtélyes fel- és eltűnéseire egy-egy fiatalabb fiúval.
265
Bálint Péter ajánlása
175
Előbb-utóbb a két kislányt is meghívják egy eldugott pajtába, ahol furcsa játékok kezdődnek: pornóképek nézegetése, csókolózás, meztelenkedés és különféle szexuális próbálkozások. Rövid megszakításokkal ezek a játékok hetekig folytatódnak, s a szülők semmit sem sejtenek az egészről, nem gyanakodnak, és nem ellenőriznek, mert a gyermekek hallgatnak és alkalmazkodnak. (A könyv eredeti címe is az, hogy a gyermekek nem árulnak el semmit.) Közben a játékok egyre agresszívabbá váltak, és a szadista pornógráfiák hatására a 15 éves fiú - feltehetőleg drog hatása alatt - egy teniszütő nyelét erőszakolta bele az egyik tízéves lány nemi szervébe. A másik fiú ebben segített neki. A lány pedig perceken belül meghalt. A könyv utolsó 20 oldala azt írja le, hogyan tüntették el a hullát. A következményekről nem esik szó, csak a pillanatnyi, dermedt lelki állapotról, a súlyos lelki traumáról. Sajnos, egyáltalán nem lehetetlen, hogy ez, vagy hasonló esetek előfordultak már Olaszországban, vagy máshol. Amint a szerző bevezetőjében hangsúlyozza: valamennyi szereplő és a történet elképzelt, ámde lehetséges. A helyszínek valóságosak. Mindez tehát bárhol megtörténhet, ahol a szülők csak anyagilag gondoskodnak gyermekeikről, a nevelésre sem idejük, sem felkészültségük nincs, a család és iskola pedig egyaránt elmulasztja a folyamatos és átfogó szexuális nevelést, valamint a gyermekek kulturált szabadidő-töltésének megszervezését. Simona Vinci könyvének gyermekei nem "szégyenletesek", hanem szerencsétlenek: a rossz nevelés, sőt, szélesebb értelemben, a modern társadalom áldozatai.266
Jean Rhys: Nagy mosolyt kérek! Csokonai, Db. 2001. Virginia Woolf önéletrajzi írásai után egy újabb modernista írónő, Jean Rhys önéletrajza jelent meg az Artemisz Könyvek sorában. Nem véletlen, hogy a sorozat eddig kiadott öt kötete közül kettő női önéletrajz, hiszen ez a műfaj - közvetlen hangvétele és a női létben gyökerező tapasztalatok első kézből való közvetítése révén kiválóan szolgálja a sorozatszerkesztők azon szándékát, hogy a nőiség mint társadalmi és kulturális értelemben is alsóbbrendűként kódolt nemi szerep vizsgálatának, illetve ezen hierarchikus struktúra megkérdőjelezésének a fontosságára hívják fel az olvasók figyelmét. Rhys regényének jelentősége részben abban rejlik, hogy több szempontból is illeszkedik a feminista diskurzushoz: nem "pusztán" egy nő konfliktusokkal teli életútjának krónikája, hanem egy különös érzékenységgel és írói ambíciókkal megáldott nő befejezetlen számvetése egyre inkább széteső életével. Az állandóan jelen lévő és a regény utolsó fejezetét teljesen átható fragmentáltság főként annak köszönhető, hogy a szöveg mindvégig egyfajta hiányból építkezik. A hiány forrása pedig nem más, mint a 20. század első felében élő, önmagáról gondoskodni akaró és az önmegvalósítás lehetőségeit kereső Rhys vágyai és az azokat elnyomó, a társadalmi konvenciók által a nőkre ráerőszakolt szerepmodellek között feszülő kibékíthetetlen ellentét. Ezt a feszültséget tovább növeli Rhys gyarmati származása, mivel fehér kreolként ugyanúgy idegen és kitaszított a zömében feketék lakta Dominikán, mint ahogy már mindig a társadalom perifériájára szorítja őt korának - a regényben London és Párizs által megtestesített - nyugati kultúrája. Jean Rhys élettörténete csalóka írás: egy nem európai nő szemszögéből feltárt társadalmi korrajz, ám önéletrajzi mivoltát tekintve elhallgatások, csendek és szokatlan szűkszavúság jellemzik, melyek eredményeként sokkal kevesebbet mond el írójáról, mint amennyit egy önéletrajzi szövegtől az olvasó várna. Ennek ellenére - vagy talán pontosan ezért - nagyon élvezetes olvasmánnyal lesz dolga mindenkinek, aki kezébe veszi ezt a kötetet. A Rhys életmű egyéb darabjait már ismerők számára izgalmas felfedezést jelenthet szembesülni az írónő életének azon - az önéletrajzban új formában tálalt - történéseivel, melyekből többi, tagadhatatlanul önéletrajzi ihletésű regénye táplálkozik. Akiknek pedig ez az első találkozásuk Rhysszel, a szöveg titokzatossága bizonyára felkelti érdeklődésüket más, részben fiktív, mindazonáltal önéletrajzi elemekben gazdag és mindenképp bőbeszédűbb írásai iránt.267
266 267
dr. Szilágyi Vilmos recenziója (Magyar Szexológiai Szemle, 2001/4. szám) Papp Klaudia ajánlata
176
F. Almási Éva (szerk.): "... az őrültek házába akartatok záratni" Jókai Mór kiadatlan levelei és Feszty Árpádné Jókai Róza visszaemlékezései Enciklopédia, Bp. 2001. Az irodalomtörténetet koordináló politika számára rendszerint gondot okoz, mit kezdjen automatikusan mitizálódott, netán tervszerűen mitizált irodalmi alakjaival. Ez a helyzet Jókaival is. A valóság, bizonyítják a levelek, a kiegészítő okiratok, feljegyzések, alig képes hasonlítani a teremtett tündérvilágra. A dokumentumkötet tartalma - száz évvel a történések után is - alig hihető. Pedig facsimile, pedig tökéletes rendszer, ha nem maga Jókai Mór az alany, azt hihetnénk, saját szórakoztatására ő maga ötölte ki. A kötet regényesítő központi témája slágvortokban a következő: Az öreg író még öregebb, királynői szerepekre predesztinált felesége meghal. Az öreg írót kétszeresen adoptált unokája veszi kezelésbe (anyja, Jókai Róza, Laborfalvi Róza házasságon kívül született lánya, az unoka pedig az örökbefogadott Róza II. házasságon kívül született lánya, ő Róza III. Remélem tiszta. Nem volt könnyű megérteni.). Az öreg íróhoz dől a lé. 1894-ben, ötvenedik írói jubileumán százkötetes díszkiadásban jelennek meg korábbi művei. Az öreg író az aranyat tojó tyúk egy olyan művészházaspár számára, mint a festő, Feszty Árpád (Fesztykörkép alkotója) és Róza III., akik szüntelen anyagi problémákkal küszködtek. Legegyszerűbb az volna, ha az öreg búcsút mondana a földi árnyékvilágnak, akkor nem okozna több gondot, és az örökségből, a jogdíjakból, a fiatalok gond nélkül, lazán élhetnének. Nem volnának rá kényszerülve álkölcsönökre, különféle manipulációkra, egyezkedésekre. Ám az öreg író a folyamatos álságos mulattatás közepette - irodalmi szalon, művészkör etc. - kiszúr magának egy fiatal színésznőt (Grósz Bella), bizonyítva ezzel a mondás valóságtartalmát, vén kecske is megnyalja a sót. Három évig tart e titkos, boldog liezon, amikor egy esti lap - nyilván a Grósz-mutter kiszivárogtatására megszellőzteti a készülődő házasságot. (Nem mellesleg: Jókai 74, az ifjú arajelölt 20 éves.) Ekkor a rémület hónapjai következnek. Az "öregúr", az örökösök levelezésükben így nevezik Jókait, "viszi a vagyont!" A szűkebb és tágabb família ráveti magát az öregesen beindult íróra. Kíméletesnek aligha nevezhető orvosi konzíliumokat hívnak össze, hogy hülyének nyilvánítassák a gazdag papát. Magyarán: Jókait akár erőszakkal is bolondokházába záratni. Ez a terv, csak hogy Bellácska el ne vigye az örökséget. Jókai beijed a koncentrált rohamtól, visszavonja ígéretét. Ekkor lépnek akcióba a Grószok. Bella öngyilkosságot kísérel meg, minthogy áldott állapotban van (Jókainak hosszú működése alatt nem születik gyereke). Végül Jókai bemutat egy testcselt, lerázza üldözőit, és Bellácska gyönyörökkel és egyebekkel dúsan szabott karjai közé veti magát. A végét nem árulom el, a könyv egy krimi, meglepetésekkel, meghökkentésekkel, lefizetett és ellen-lefizetett cselédséggel, orvosokkal stb. A kötet általánosabb jelentését - túl azon, hogy egy jó történelmi korban élt zseniális mesemondóval történt eseményeket regisztrálja - nem hagyhatjuk szó nélkül. Jókai példája bizonyítja, a férfi csak akkor szabadul a szebbik nemhez kötözött láncaitól, miután rászögezték a ládát. Ez reménytelenné tesz minden kétségbeesett szabadságharcot. Az egyik medvetáncoltatót azonnal követi a másik. Arról pedig, hogy a Mennyországban táncunk hogyan folytatódik, nincs hiteles híradás.268
George Orwell: Csavargóként Párizsban, Londonban Cartaphilus, Kistarcsa, 2001. Pompás kis "book" (mozi), pontosan arról szól, amit a címe ígér. Ritka szellemes, mondhatni filozofikus, a könyvek mindenkori születésére és remélhető sorsára fényt vető eligazítással szolgál a téma mély ismerője, Nóvé Béla (utószó), mondván: ha valaki csakugyan a (ráadásul nagy gazdasági válsággal tetézett, megalapozott, középrétegzett) nyomorúság bugyrait járja és éli meg (még ha Orwellünk olykor hazalátogatott is a feketebáránysággal otthagyott gazdag környezetbe, khm, khm, lásd Moravia klasszikus gyárosfiúja, akiről meg is mondják a véleményüket a vérprofi malterosok, na már nehogy), az ilyen ember az élményeivel aztán elment... vagy épp nem léphet nagyot, mert akik jobban élnek - nem nehéz! csőlakóságig kicsiny százalékuk viszi, Orwell, ismétlem, direktbe próbálta meg: ez is érdem -, nem érdeklődnek okvetlenül aziránt, hány poloskát kell a londoni Lelkem, Szentem hotelben éjente elnyomni, a párizsi elit vendéglők és hotelek alagsoraiban mennyire nem maigret-s kedéllyel zajlik az élet, beleköpéssel a levesekbe, megtaposott csirkecombok leporolásával, mosogatófiúi lendületekkel, melyek révén a tányér a nadrág fényes ülepébe törlődik, napi tizenhét órás műszakokkal... nem, ez nem turistabáj, nem entellektüel-tanulság, mindazonáltal, akik így élnek, még entül különb élményekre vadászva se olvasnak semmit. Na, kinek-minek Orwell könyve? Nóvé ragyogó telitalálata: bizonyosat nem mondhatunk, de a két réteg közt (ha már ennyire rétegződünk itt!) ott volt szerencsére maga Orwell, aki rátermettnek bizonyult a moderátóvagányság után (nem csökkentem a dolog 268
Onagy Zoltán ajánlata
177
értékét!), és tünemény képsorokkal hangolja élvezésre a Kegyest (az olvasókat), s mindegy, mely pincemélyből jövünk, miféle koszvadt télikabátról pereg az okádék a hideg napfényben, Párizs az Párizs, London az London, aki érti, legyen néki ennyi elég. A könyv csodásan arányos képződmény ezúttal: több csakugyan sok lenne, de a leírtak - kellenek. Sok szép dolog jön elő. Fantasztikus figurák nyüzsögnek a könyvben, a cselekmény nem választékos (tehát olvasmányos), tanulság nincs. Épp az ilyen művekből tündököl elő minden gyémánt még élesebb fénnyel. Orwell nem adagolja ezeket oly bőkezűen, hogy belevakulnánk, de tökéletesen temperálja művét.269
Erich Fromm: A rombolás anatómiája Lélek-kontroll sorozat Háttér, Bp. 2001. Az agresszió, a pusztításhajlam, a rombolás vágya ősidőktől fogva sajátja az emberi természetnek, legalábbis így tartja a közhiedelem. Korunk egyik legjelentősebb pszichológusa, e világsikert aratott, számos nyelvre lefordított tudományos alapmű szerzője azonban vitába száll ezzel az önfelmentő vélekedéssel, és elképesztő ismeretanyag felhasználásával, elmés és lenyűgözően logikus érveléssel bizonyítja, hogy a fenti tulajdonságok a modern idők "vívmányai", a mai ember kevéssé rokonszenves személyiségjegyei. A szeretet művészetéről (is) író pszichológus nem is gondolhatná másként, hiszen minden egyes műve egyként lehetne ars poeticája, az emberiség emberségét, szellemi és emocionális kreativitását előtérbe helyező gondolatai sokunknak jelent útravalót.
Roland Antholzer: Gyász és vigasz Ethos, Bp. 2001. Az utóbbi években egyre több könyv jelenik meg a thanatológia tárgykörében. Mintha mostanság nyílt volna fel a szemük a szakirodalmak olvasóinak erre a témára. A "téma" felettébb kényes, ugyan mi lehet ennél nehezebb, sem a filozófia, sem a teológia nem tud olyan magasságokban szólni róla, hogy ne jusson eszünkbe saját sorsunk (az, ami a közös). Pedig, ha ez a "közös" tabuként kezelendő, akkor egyre inkább nő a terhe, s korunk emberének egyre inkább szüksége lehet külső segítségre (amire generációkkal ezelőtt nem). Vigaszra mindenkinek szüksége van, hiszen minden embert ér veszteség - legyen az halál, betegség, csalódás vagy anyagi csőd. Hogy állhatunk ilyenkor helyt, és hogyan segíthetünk másoknak? Ezekre a kérdésekre próbál választ adni a pszichológiailag művelt, ugyanakkor a Bibliában is tájékozódó szerző.
Humphrey Carpenter: J. R. R. Tolkien élete Falukönyv-Ciceró, Bp. 2001. J. R. R. Tolkien színesen és olvasmányosan előadott életrajza születésétől tudományos karrierjéig; beszámoló műveinek keletkezéséről és arról, hogyan teremtett új műfajt, hogyan épült fel és formálódott Középföld, Tolkien különleges világának helyszíne. Az életrajz számtalan műhelytitkot tár fel, és emberközelben ábrázolja a világhírű alkotót. Megismerhetjük fő művének, A Gyűrűk urának a keletkezését, de annak az előzményeit is (előzmény például a kedves, játékos regénye, A babó is, Mr. Baggins és a babók habókos népéről szóló történet). Az elmúlt hónapokban többször jelent meg hír a sajtóban arról, hogy Hollywood filmet készített A Gyűrűk urából (a hazai bemutató karácsony tájékán lesz). A gyerekek körében egyre inkább népszerű az ún. fantasy irodalom, s az ezekből készült filmek, videójátékok. Tolkien művét sokan tekintik a fantasy előfutárának. Könnyen megjósolható, hogy a film népszerű lesz a fiatalok körében. A kérdés most már csak az, mennyire képes visszaadni Tolkien világát, mennyire akar hű maradni a műhöz. A film kapcsán biztos, hogy Tolkien műveit is többen fogják forgatni, mint ezelőtt, s e miatt is érdemes megismerkedni magával a szerzővel.
Adorjáni Ferenc dr.: Lélekvonat Springer, Bp. 2001. Hasadásos elmezavarban, depresszióban, mániában, szenvedélybetegségben és más pszichiátriai betegségben szenvedők szólalnak meg a maguk sajátos, formákba, színekbe öltöztetett nyelvén. A könyv a pomázi Gálfi Béla Gyógyító és Rehabilitációs Szakkórház művészetterápiájának gyűjteményéből készült válogatás. 269
Tandori Dezső ajánlása
178
A kötet szerzője hosszú évtizedeken át volt az intézet vezetője és a művészetterápia hazai élharcosa. Könyvéből valamennyire megismerhetjük, de mindenképpen élményt szerezhetünk ezekről a betegségekről a művészetterápia közvetítőerejének felhasználásával.
Garry Chapman: Családi összhangzattan Harmat, Bp. 2001. Létezik-e korunkban harmonikus családi élet, melyet szeretet-kapcsolatok erős szálai tartanak össze? Garry Chapman lelkigondozói tapasztalatait összegezve a boldog családok nélkülözhetetlen "alaphangját" mutatja be sok példával, gyakorlati útmutatással, hogy minél több család élvezze ezt a kiveszőfélben lévő harmóniát.
G. Ivanovich Gurdjieff: Találkozások rendkívüli emberekkel Sophiris, Bp. 2001. A történetek során elénk tárul egy csodálatos keleti szőnyeg. Pompás mintázatának látványa megmozdítja az érzelmeket, elvezet a mesék mélyén búvó tudáshoz, amely nem teológiai, filozófiai vagy pszichológiai rendszerek szaknyelvén és magyarázataival szól. Gurdjieff és rendkívüli társai megajándékozzák az olvasót az időtlen, civilizációktól független, tartós, igazán emberi értékek példájával. Vajon a ma embere a saját keresésével, küzdelmeivel ráismer-e ezekre?
Idézetek
A gyülekezeti közös éneklésben az a jó, hogy akkor is énekelhetsz, ha nincs hangod. És az a rossz benne, hogy ugyanezt a szomszédod is megteheti.270 Nincs üresebb ember annál, aki önmagával van eltelve.271 Döntsétek el, mit lehet és kell tenni, és mi megtaláljuk a módját.
272
A gyom olyan növény, melynek hasznosságát még nem fedezték fel.273 Aki a disszonanciát nem ismeri, a harmóniát értékelni nem tudja.
274
Az ÚJ által ígért feltámadás nemcsak a könyvekben található, magában hordozza minden tavaszi levél.275 Csak akkor jössz rá, milyen sokat vagy milyen keveset tudsz, amikor elkezdesz beszélni.276 Humorérzéke annak van, aki saját hiányosságain is tud nevetni.277 A nehéz kérdésekkel való szembenézés képessége a sikeres karrier egyik alapköve - és alighanem a sikeres életé is.278 270
Charles Dugley Warner Benjamin Whichcote 272 Abraham Lincoln 273 Ralph Waldo Emerson 274 Kodály Zoltán 275 Luther Márton 276 Louis L’Amour 277 Langston Hughes 278 Amy Digeso 271
179
A nagy országok kormányzása hasonlít Tönkremegy, ha sokat piszkálják.279
az
apró
hal
sütéséhez.
Nem kell mindenkinek lángésznek lenni. A józan ész és a szeretet is elég.280 Akár tetszik, akár nem, a házassági problémák egyetlen megoldása, hogy 281 kompromisszumot kötünk. Annál teljesebb az ember, minél hiánytalanabbul szétosztja szüntelenül.282
magát
Sohasem leszünk képesek a jelenségek értelmezésének még a közelébe sem férkőzni, ha az egyszerű ok-okozati elemzéshez ragaszkodunk.283 Az ember szeme annyi, amennyi tekintet beleívódott. Az ember sorsa annyi, ahány sorssal 284 összefonódott. Az embereket nem azok a dolgok zavarják meg, amik velük esnek, hanem azok a vélemények, amit ezekről alkotnak.285 Tedd, amit tudsz, azzal, amid van! (Ott és akkor, ahol és amikor lehet!)286 Ha az emberek egy helyzetet valósnak következményeit tekintve az is.287
fogadnak
el,
akkor
az
a
A kultúra a közösségek számára olyan, mint a személyiség az egyén számára.288 Hiába az önmegvalósítás szabadsága, ha te nem akarod a legtöbbet kihozni magadból.289 Ha a Teremtő érdemesnek látta, hogy nyakat adjon nekünk, bizonyára az volt vele a célja, hogy emelt fejjel élhessünk.290 Ne félj tetteidben azzá lenni, ami álmaidban vagy!291 Jobb egy ártalmas igazság egy hasznos hazugságnál.292 Gyűlölöm a pusztítást, és összeköti az embereket.293
féltem
a
hidakat.
Minden
Csupán azt vesztheti el az ember, ami igazából sohasem volt az övé.294 279
Lao-Ce Myrtle Auvil 281 John M. Gottman 282 Ancsel Éva 283 P.G.H. Gell 284 Rab Zsuzsa 285 Epiktetosz 286 Saul D. Alinsky 287 W. I. Thomas 288 Hofstede 289 Colin Powell 290 Arthur Koestler 291 Shakespeare 292 Arthur Koestler 293 Korach Mór 294 Jorge Luis Borges 280
180
hidat,
ami
Az aforizmának nem kell igaznak lennie, túl kell szárnyalnia az igazságot.295 Legfőbb különbség a férfiak és a nők között, hogy a férfiak őrültek, a nők pedig idióták.296 Szellemi erőnk elhagy, ha nem használjuk.297 A rasszizmus a szegények sznobériája.
298
Az út egy, de mindenki másképp jár rajta.299 A siker kultusza váltotta fel az elvekben való hitet.300 Nem lehet az egész világ a mienk, de hát hova is tennénk?301 Az élet csak egy jót ad nekünk: azé lehetünk, akit szeretünk.302 Az egyetlen praktikus filozófiai kérdés: Hol, ha nem itt, mikor, ha nem most, ki, ha nem te?303 A bölcsességnek vannak határai, az ostobaság határtalan.304 Biztos hitem, hogy az egyetlen dolog, amitől félnünk kell, az a félelem maga.305 A jövő nincs teljesen hatalmunkban, viszont nem áll teljességgel hatalmunkon kívül.306 Míg a szerelem mindent pótol, s a szerelmet nem pótolja semmi.
307
Az unalmas órákat semmi sem űzi el jobban, mint ha az ember a saját magában lejátszódó változásokat figyeli.308 Mindegy, hogy melyik oldalon állsz, mindig találsz melletted olyanokat, akiket a másik 309 oldalon szeretnél látni. Egy ember, aki hatalmat szerez, erősen kísértve érzi magát, hogy visszaéljen vele.310 Tisztességesnek lenni a közéletben; úgy látszik, ez annyi, mint örökös ellenzéknek lenni.311
295
Karl Kraus Rebecca West 297 Janis Rainis 298 Raymond Aron 299 Solohov 300 Soros György 301 Steven Wright 302 Lope de Vega 303 Darnel Christian 304 Janis Rainis 305 Franklin D. Roosevelt 306 Epikurosz 307 Sütő András 308 Joseph Conrad 309 Jascha Heifetz 310 A. J. Toynbee 311 Füst Milán 296
181
A pénz mindig jelen van, de a zsebek cserélődnek; csere után nem ugyanabban a zsebben van és ez minden, ami a pénzről elmondható.312 Hogyan lenne a dolgoknak értelme, ha ez az értelem nem az elmúlás lenne?313 A gyengéknek egy fegyverük van: azok tévedése, akik erősnek vélik magukat.314 A korai gyermekkorban a legromantikusabb formájukban fogadjuk el illúzióinkat. Később összevetjük őket a valósággal, és a későbbi gyermekkorban néhányuktól fájdalmas búcsút veszünk, csak a legszükségesebbeket tartjuk meg. Csak a legerősebb lelkületű emberek 315 képesek illúziók nélkül szembenézni az életnek nevezett abszurd szerencsejátékkal. Ha megkeressük a társadalom bajainak fő forrását, azt találjuk, hogy minden baj nem annyira tudatlanságból, mint a tévedésből származik. Mármost mi a legbiztosabb módja az örökös tévedésnek, mint a mindentudás őrülete?316 A halál átélt és mégsem átélhető, minket túlnő, mégsem ismerjük el egészen, az élet értelmét kezdettől gyengíti, de hogy megfejtését ne akadályozza kiutasítottuk, kitoloncoltuk, eltaszítottuk, távol tartottuk, hogy valahol az űrben leselkedjen, és különböző szörnyűségek 317 formájában ránk törjön. A gazdaság új elosztása a hatalom új elosztását hozza létre.318 Minden mélység egy újabb mélység felszíne.319 Akkor mondhatjuk, hogy hibáztunk, ha hibáztunk, és nem tesszük jóvá! Ha hibát követtél el, ne szégyelld jóvátenni.320 Ha a világegyetemet erkölcsi alapon akarjuk szemlélni, akkor annyi kegyetlen és abszurd ellentmondásba botlunk, ahol a hit, a remény, a könyörület, de még a józan ész is szinte nyom nélkül elenyészik, hogy azt kell gyanítanom, a teremtésnek nem lehetett semmiféle erkölcsi célja.321 Két ember barátságának legnagyobb veszélye egy harmadik barát.322 A hierarchiák többségében voltaképp az a helyzet, hogy a legjobb vezetői képességű emberekből nem lehetnek vezetők.323 A nők helyzetét különös szokások határozzák meg: egyszerre elnyomottak és gyámolítottak, gyöngék és hatalmasak, túlságosan megvetik és túlságosan tisztelik őket.324 Ha a négerek, vagy más kisebbségi csoport szabadságát korlátozzák, elvész mindenki szabadsága.325 312
Gertrude Stein Paul Claudel 314 Georges Bidault 315 Eric Berne 316 Jean-Jacques Rousseau 317 Rainer Maria Rilke 318 Barnave 319 Osvát Ernő 320 Elias Canetti 321 Joseph Conrad 322 Spiró György 323 Laurence J. Peter 324 Maguerite Yourcenar 313
182
Engem nem az érdekel, hogy az emberek hogyan rabolják ki egymást, az érdekel, hogyan rabolják ki önmagukat...326 Soha ne hazudj! A kormány nem szereti a konkurenciát!327 Hazudni: az önvédelem elemi formája.328 Ha majd egy reggel arra ébredek, hogy semmim sem fáj, akkor tudni fogom, hogy meghaltam.329 A legnagyobb hatalom: önmagunkon uralkodni.330 Az anyagi fogyasztás végtelen növekedése egy véges világban képtelenség.331 Az egyszerű és természetes dolgok pedig általában igazak szoktak lenni.332 Veszélyes kimondani azt, hogy mindenkihez, az egész világhoz nem lehetünk jók.333 A birodalmaknak éppoly kevés idő adatik, hogy okuljanak hibáikból, mint az egyes embernek.334 A művészetnek csak egy törvénye van: csinálj, amit akarsz, ha meg tudod csinálni.
335
A modern házasság ideálja az, ha valakinek a házastársa a legjobb barátja.336 A pénz a világ üzemanyaga, de a szerelem a kurblija.337 A hit lényege nem a mindenség titkának ismerete, hanem az a meggyőződés, hogy létezik ilyen titok, és hogy az nagyobb nálunk.338 A kaland ma azt jelenti, hogy olyan helyet keresünk, ahol megtapasztalhatjuk az ezer évvel ezelőtti csendet és nyugalmat.339 A gyilkos-szívűeknek a harag - jutalom.340 A halál is csak az élet feladatainak egyike341 A szeretet egy bizonyos fokán az ember elmeorvos.342 325
Paul Robeson John Cassavetes 327 Graffiti 328 Susan Sontag 329 Boldizsár Iván 330 Seneca 326
331
Ernst Schumacher
332
Raymond Chandler
333
Füst Milán
334
Marguerite Yourcenar 335 Ignotus 336 Csíkszentmihályi Mihály 337 Maria Joao Silva 338 David Wolpe Rabbi 339 Pico Iyer 340 Kozma György 341 Marcus Aurelius
183
Aki igazán tud örvendeni valaminek, az olyan, mint akinek a háza leégett, a bajt lelkében átélte, azután azonban új ház építésébe kezd és minden egyes téglának tud örülni.343 Amíg szeretni tudsz, fiatal maradsz.344 Az embernek nem lehet megmondani, melyik úton járjon. Hisz tanítással, imával, böjtöléssel, sőt evéssel is lehet szolgálni Istent. Mindenkinek arra kell ügyelnie, hogy a szívére hallgasson, és aztán a választott úton kell haladnia lelke minden erejével.345 Nincs felemelőbb érzés annál, mint egy önmagunkon túlmutató ügyért harcolni - olyasmiért, aminek a részesei vagyunk ugyan, de korántsem csak a mi létünk körül forog.346 Lesem önmagamra leső magamat.347 A boldogság szempontjából nem sokat számít, hogy mit akarunk, az számít egyes-egyedül, hogy mit érünk el.348 A tökéletességet csakis az egyedi kutató érheti el, kizárólag abban az értelemben, hogy mindenről beszámol, amit képes volt meglátni.349 Ami a legrosszabb, úgy istenigazából, az még odébb van.350 Az élet minősége elsősorban két tényezőtől függ: milyennek látjuk a munkánkat, és milyen a kapcsolatunk más emberekkel.351 A léleknek örökös fennmaradása nem volna elegendő a végtelenség megszemlélésére és mindennek a megismerésére.352 A legtöbb ember gyilkos: embert ölt önmagában.353 A haladó törvény örökkévaló.354 A transzcendencia nem Isten kizárólagos sajátossága. Minden aktuális létező újdonságánál fogva - meghaladja az univerzumát, Istent is beleértve.355 Az ember azt használja fel és élvezze, ami hozzáférhető, s ne kívánjon vagy keressen valami mást; abban lelje örömét, ami jelen van, s ne abban, ami volt, vagy lehet.356 342
Németh László Marin Buber 344 Pabló Casals 345 Martin Buber 346 Dave Weinbaum 347 William Wharton 348 Robert Musil 349 Georg Simmel 350 Umberto Eco 351 Csíkszentmihályi Mihály 352 Flammarion Cammille 353 Stanislaw Jerzy Lec 354 Flammarion Cammille 355 Alfred North Whitehead 356 Michael Oakeshott 343
184
Azok a dolgok, melyek fontosak - még későn is idejében jönnek.357 Hogy gondozni tudjunk, „gondozzanak”.358
ahhoz
az
kell,
hogy
mások
minket
Egymást védve maradnak életben az emberek.359 Ne panaszkodjak az öregedés miatt. - Sokaktól tagadták meg ezt a kiváltságot.360 A különbség a tehetség és az ostobaság között az, hogy a tehetségnek megvannak a határai.361 Minél több ismeretre teszünk szert, a dolgok nem érthetőbbé, hanem rejtélyesebbé válnak.362 A fáradtságos munka jutalma nem az, amit kapunk érte, hanem az amivé válunk általa.363 A szerencse a felkészült elmének kedvez.364 Az élet legjobb és legszebb dolgait nem lehet sem látni, sem megérinteni,..... ezeket a szívünkkel kell érezni.365 Az ember boldogtalan, mert nem tudja, hogy boldog. Aki ezt felismeri, boldog lesz, rögtön.366 Nekünk magunknak kell annak a változásnak lennünk, amit a világban látni akarunk.367 A nép biztonsága a szuverén hatalom birtokosától vagy birtokosaitól... azt is megköveteli, hogy a nép minden rétegének egyenlő igazságot osszanak... Az egyenlőség... nem a vagyonnak, hanem annak az adósságnak egyenlőségén alapszik, amellyel mindenki a neki nyújtott védelemért az államnak tartozik.368 Valahogy úgy látom, hogy Hegel mindig azt mondaná: a különbözőnek látszó dolgok valójában mind azonosak, míg nekem annak bizonyítása volna a lényeg, hogy a valóságban azonosnak feltűnő dolgok mind különbözőek.369 Létezik a valóság, amely megingathatatlan. Az igazságok, azaz a valóról szavakban kimondott vélekedések száma azonban megszámlálhatatlanul nagy, és mindahány éppoly helyes, mint amennyire hamis.370
357
Heidegger Alfred Vannesse 359 Ír közmondás 360 Robert Russel 361 Albert Einstein 362 Albert Schweitzer 363 John Ruskin 364 Louis Pasteur 365 Helen Keller 366 Dosztojevszkij 367 Mahatma Gandhi 368 Thomas Hobbes 369 Wittgenstein 370 Hermann Hesse 358
185
Többet tenni a világért, mint amit a világ tesz érted. - Ez a siker.371 Csak azok lesznek igazán boldogok, akik keresik és megtalálják a módját, hogyan kell 372 szolgálni. Legjobban úgy tudjuk meghálálni a jótettet, ha továbbadjuk másoknak.373 Pedig attól még süthet a nap holnap, hogy ma borult az ég. Bármikor felütheti fejét egy váratlan csoda. Paul Eduard francia költő mondta: „Sohasem teljes az éjszakai sötétség.” Mindig akad hely az örömnek, boldogságnak csak egy kis jóakarat kell hozzá.374 Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen.375 A motívum nem fontos számomra. Azt akarom ábrázolni, ami közöttem és a motívum között van.376 A szürrealisták és köztem az a különbség, hogy én szürrealista vagyok.377 Az alábbi idézetek Moldova Györgytől valók: „A jobbra való törekvés mértani haladvány formájában hat” - tanítja a mester. Csak tíz százalékkal kell különbül végezned a munkádat mint mások teszik, és száz százalékkal jutsz előbbre. „Minden láng egyforma!” - A tűz ereje csak attól függ, hogy mi ég. „A bűn zsoldja a halál” Sajnos az erényé is. Tehát mindegy? „A jó lányok a mennybe mennek, a rossz lányok külföldi luxus útra.” - Ebben nincs semmi igazságtalanság, mindenki vágyai szerinti jutalomban részsül. „Az akaratot nem lehet akarni!” - Az akarat sajnos olyan, mint a hit, vagy megvan benned, vagy nem is lesz. „Nem lehet csak szemmagasságban élni! - Észre kell venni a gödröket magad előtt, a pókhálót a szoba sarkában - a világot fenn és lenn. „Jobb egy olyan ördög, amelyik ismer minket, mint egy olyan amelyik nem.” A személyes kapcsolatok mindig kedvező kompromisszumokat eredményezhetnek. „Soha ne becsüld túl az ellenséget - mert felnő a helyzethez!” - Vagy te ereszkedsz le félelmedben az ő szintjére. „Gyakran engedj meg magadnak egy kis unalmat!” - Mindennél jobban pihentet, és nem is jellemhiba. 371
Henry Ford Albert Schweitzer 373 Martha Kinney 374 Alfred Vannesse 375 Széchenyi István 376 Monet 377 Dalí 372
186
„Ha nem vagy valaki, akkor senki sem vagy.” - A dolog ilyen egyszerű. „Nem fekhetsz bele a tűzbe, hogy gyorsabban égjen.” - Ha valahol messze is, de megvan a határa annak, hogy mennyire kell feláldoznod magad. „Ne szállj fel menetiránynak háttal az életed vonatára.” - Egy idő után passzívvá tesz, ha mindig csak azt látod, ami elmaradt mögötted. „Mindig lesznek új erkölcstanok, de a bűn ugyanaz marad.” - tanítja a Mester. A magyarázatok nem változtatják meg a világot. „Sose erőltesd a „miért”-et - Nem biztos, hogy boldog leszel ha megtalálod; a „mert”-ek gyakran kiábrándítóak. „Ne próbáld elkapni a zuhanó kést” - várd meg amíg leesik, induló energiáját elveszítve minden fenyegetés kezelhetővé válik. „Kár addig nyesni a fát amíg nem marad mi kizöldüljön.” - ne korlátozd magad folyamatosan, minden tulajdonságodra szükséged lehet, hogy méltó teljesítményt tudjál nyújtani. „Nehéz sokáig beszélni a telefonba, ha a túloldalon még a kagylót sem veszik fel.” szükségünk van teljesítményünk visszajelzésére még akkor is, ha negatív tartalmú.
infó
Összesítés II. (III. évfolyam számaiból: No. 14-24.) Lezárva: 2001. december 13-án, Debrecen. Postacím: 4024. Debrecen, Varga u. 1.
Az Infó megjelenését támogatta: Magyar Országgyűlés Társadalmi Szervezetek Bizottsága Rénes László
187
Tartalom: Bevezetés
(1.)
Beszámolók konferenciákról
(2.)
A LESZ XIV. Országos Találkozója (Kiskunhalas, 2001. szeptember 28-30.) Drogmegelőzési Konferencia (Debrecen, 2001. június 15.) Civil Fórum (Debrecen, 2001. június 20.) Drogmentes Debrecenért (Debrecen, 2001. szeptember 21.) Önkéntesség és a professzionális segítés kapcsolata (Debrecen, 2001. október 11.) Dialógus a civil Magyarországért (Nyíregyháza, 2001. október 18-19.) Utak és lehetőségek az egyenlő esélyek megteremtésére (Budapest, 2001. december 3-4.)
Szakmai előadások
(15.)
Az öngyilkosság megelőzésének lehetőségei c. tudományos ülés előadásai (Debrecen, 2001. május 25.): Kálmánchey Albert dr.: Az öngyilkosságmegelőzés terén végzett munka az elmúlt 30 évben Debrecenben Bagi Ildikó - Kálmánchey Albert dr.: Az öt évvel ezelőtti öngyilkosságot megkíséreltek utánvizsgálatainak tapasztalatairól Rénes László - Kálmánchey Albert dr.: Az önpusztító attitűdökre vonatkozó vizsgálataink Almásy Maritta: A kiképzésről (Szeged, 2001. november 11.) Buza Domonkos: A 2001. évi Telefonos Nap elé (Budapest, 2001. május 2.) Süle Ferenc dr.: Szellemi sokszínűség, ökumené és lelki egészség (Debrecen, 2000. október 28.)
Tanulmányok
(38.)
Rénes László: A Lelkisegély Telefonszolgálatok mint szervezetek Debrecenyi Károly István: Ahol kérdések vannak, ott válaszok is vannak... (A szupervízió helye a Lelkisegély Telefonszolgálatok életében) Marc S. Daigle - Brian L. Mishara: Az öngyilkos hívókkal kapcsolatos beavatkozás módjai Szlávik Krisztina: A „krónikusokról”, ahogy egy kezdő versenyző látja Rénes László: A deviáns magatartás szociológiai megközelítésének módjai Rénes László: A deviáns magatartás fogalma, értelmezése és típusai Rénes László: A deviancia és a társadalmi folyamatok kapcsolata Rénes László: A segítő intézmények szerepe, lehetősége és felelőssége a deviancia kezelésében Rénes László: Drogfüggőség Djogni Judit: A mentálhigiéné és a segítőkapcsolat
Egy kis pszichológia...
(97.)
Debrecenyi Károly István: „Kiégés” (burn-out) folyamata és jelentősége A gyász Szociálpszichológiai fogalmak A humanisztikus pszichológia fogalmai Szexológia Rövid leírás egyes pszichiátriai kórképekről
188
Olvasónapló
(135.)
Kálmánchey Albert dr.: Az öngyilkosság-megelőzés aktivistája elveszíti második fiát Buda Béla dr.: Munkahely és mentálhigiéné (Válogatás tanulmányokból) Ferge Zsuzsa: Elszabaduló egyenlőtlenségek (részletek) Megelőzhető-e a depresszió és az öngyilkosság? (The Lancet cikke alapján) Az öngyilkosság: komoly közegészségügyi probléma (The Lancet cikke alapján) A mentális betegségben szenvedő emberek öngyilkossága és gyilkossága (The Lancet cikke alapján)
Lapszemle
(152.)
Vígilia
Színház
(153.)
Slawomir Mrozek: Özvegyek (Csokonai Színház, 2001. január 12.) Szabó Magda: Sziluett (Csokonai Színház, 2001. március 15.)
Könyvújdonságok Somerset Maugham: Színház Popper Péter: Út a tükrön át Stephen Gascoigne: Kínai gyógymódok Madarász Imre: Letérés Rácz József dr.: A drogkérdésről őszintén John M. Gottman - Nan Silver: A boldog házasság hét titka Heinrich Böll: Ádám, hol voltál? Kukorelly Endre: ROM Henry Miller: Szexus Cornificius: A szónoki mesterség Csáth Géza: A muzsika mesekertje Temesi Ferenc: Babonáskönyv Joseph Conrad: Nyugati szemmel László Ervin: A rendszerelmélet távlatai Mahábhárata Friedrich Nietzsche: Így szólott Zarathustra Szabó Lőrinc: Szél hozott, szél visz el Márai Sándor: A gyertyák csonkig égnek Németh Gábor - Szilasi László: Kész regény Alan Lightman: Einstein álmai Szabó Magda: Az őz Kalevala illusztrációk Rácz István fordításához Julian Barnes: Dumáljuk meg rendesen Csikós Attila: Szemenszedett hazugság Varga Domokos: Nem születtünk szülőnek A. M. Pines: A féltékenység Slawomir Mrozek: A zsiráf és más történetek Harangi Andrea: Egy másik nő a kávéházból Vitéz Ferenc: Az öröm alján Kurt Vonnegut: Áldja meg az Isten, dr. Keorkian! Csíkszentmihályi Mihály: Flow Erich Fromm: Birtokolni vagy létezni? Gertrude Stein: Három élet Italo Calvino: Az egymást keresztező sorsok kastélya F. Várkonyi Zsuzsa: Tanulom magam
189
(154.)
Christine Brasch - Inga-Maria Richberg: Derült égből pánikroham Krúdy Gyula: Ferenc József rendet csinál Thomas Mann: A kiválasztott Heinrich Heine válogatott versei Marquis De Sade: Szodoma százhúsz napja Szilágyi Gyula: Tiszántúli Emanuelle Kerékgyártó István: Vagyonregény Lévai Katalin: A nő szerint a világ Ray Rigby: A domb Füst Milán: Ez mind én voltam egykor Popper Péter: Holdidő T. H. White: Üdv néked, Arthur, nagy király Szerb Antal: Naplójegyzetek Anne Hooper: Szexuális intimitás Peter Lauster: A társkapcsolat krízisei Susan Blackmore: A mém-gépezet Ronald J. Comer: A lélek betegségei Szerb Antal: A királyné nyaklánca Peter Schneider: Sigmund Freud Szilágyi István: Kő hull apadó kútba Benedek István: Ady Endre szerelmei és házassága Walter Salmen: A klezmer zene és eredete Brém-Nagy Ferenc: Abisszus Jeffrey Robinson: Manipulátorok Marcel Proust: A fogoly lány Simona Vinci: Szégyentelenek Jean Rhys: Nagy mosolyt kérek! F. Almási Éva (szerk.): "... az őrültek házába akartatok záratni" George Orwell: Csavargóként Párizsban, Londonban Erich Fromm: A rombolás anatómiája Roland Antholzer: Gyász és vigasz Humphrey Carpenter: J. R. R. Tolkien élete Adorjáni Ferenc dr.: Lélekvonat Garry Chapman: Családi összhangzattan G. Ivanovich Gurdjieff: Találkozások rendkívüli emberekkel
Idézetek
190
(177.)
