Német C1 3 1 109 nyelvi programkövetelmény
A javaslattevő alapadatai Javaslatot benyújtó neve
DEKRA Akademie Kft.
A nyelvi képzésre vonatkozó adatok Nyelv megnevezése
Német
Nyelvi képzés szintje
A Közös Európai Referenciakeret hatfokozatú rendszere szerinti C1 szintig
Nyelvi képzés fajtája
Kombinált nyelvi képzés (ápolói szaknyelv)
Nyelvi képzés típusa
Kontaktórás képzés
A képzés formája
Csoportos képzés
Minimális óraszám
Maximális óraszám
970 + 90 OP
1386 + 135 OP
Tanúsítvány kiadásának feltétele
A képző intézmény tanúsítványt állít ki a képzésben résztvevő számára a modul sikeres teljesítéséről. A tanúsítvány abban az esetben állítható ki, ha a résztvevő jelen volt az adott modulhoz tartozó tanórák legalább 80 százalékán, illetve sikeresen teljesítette az adott modul végén megtartott záróvizsgát. A záróvizsga írásbeli és szóbeli részből áll. A záróvizsga akkor tekinthető sikeresnek, ha a képzésben részt vevő legalább 60 százalékot ér el a vizsga szóbeli és írásbeli részén külön‐külön. A modult záró vizsga minősítése: megfelelt/nem megfelelt
Igazolás kiadásának feltétele
Amennyiben a képzésen résztvevő nem felel meg a modult záró vizsgán, akkor tanúsítvány nem állítható ki részére. Ebben az esetben a képzésen résztvevő magasabb szintű modulra nem jelentkezhet, számára a korábbi modul megismétlése ajánlott. A képzésen résztvevő kérésére a képző intézmény igazolást állíthat ki az adott modulon való részvételről, amennyiben a képzésben résztvevő személy részt vett a modulhoz tartozó tanórák legalább 80 százalékán.
1
A programkövetelmény modulszerkezete
KER A1
KER A1/1‐2
KER A2
KER A2/1‐2
KER B1
KER B1/1‐3 + B1 OP 1
KER B2
KER B2/1‐5 + B2 OP 1
KER C1
KER C1/1‐ 4
2
Képzési követelmények leírása Ápolói szaknyelvi anyaggal bővített KER A1 – C1 szint KER A1 szint
A szinten a képzés megkezdéséhez szükséges bemeneti kompetenciák
A szint kimeneti követelményei
105 (90 óra maximális óraszám 162 (120 óra általános általános nyelv, nyelv, 15 óra 42 óra szaknyelv) szaknyelv) Az A1. 1 modulhoz alapvető szóbeli kommunikációs készségek, illetve írni‐ és olvasni tudás szükséges. Az A1. 2 modulba bekapcsolódni kívánó résztvevőnek rendelkeznie kell az adott modult megelőző modul sikeres teljesítéséről szóló tanúsítvánnyal, amelyet a képző intézmény állít ki. Új résztvevők számára bemeneti követelmény az adott modul előtti modult záró vizsga sikeres letétele, vagy az adott modulhoz használt, a képző intézmény által összeállított szintfelmérő feladatsor sikeres, minimum 60%‐os teljesítése, valamint az ahhoz kapcsolódó szóbeli szintfelmérő sikeres, minimum 60%‐os teljesítése. minimális óraszám
Szövegértés – Hallás utáni értés: Megérti a személyére, a családjára, a közvetlen környezetére és a munkájára vonatkozó, gyakran használt, egyszerű szavakat és szókapcsolatokat és egyszerű szakmai utasításokat. Megérti az egészségügyben előforduló legfontosabb szakmák, legalapvetőbb betegségek és tünetek nevét, ha lassan és tagoltan beszélnek hozzá. Szövegértés – Olvasás: Megérti a nagyon egyszerű mondatokat, például hirdetésekben, plakátokon vagy katalógusokban az ismert nevek vagy szavak segítségével. Megérti továbbá az ápolói munkához szükséges legfontosabb eszközök nevét, az alapvető ápolói tevékenységek, betegségek, terápiák megnevezését. Beszéd – Társalgás: Képes egyszerű kapcsolatteremtésre, ha a másik személy kész mondanivalóját kissé lassabban vagy más kifejezésekkel megismételni, illetve segíti a mondanivaló megformálását. Fel tud tenni és meg tud válaszolni olyan kérdéseket, amelyek a mindennapi szükségletekre és az ápolói tevékenységre vonatkoznak. Beszéd – Folyamatos beszéd: Egyszerű kifejezésekkel és mondatokkal be tudja mutatni a lakóhelyét és az ismerőseit, munkahelyét, munkakörét és munkatársait. Írás: Tud e‐mailben, képeslapon rövid és egyszerű üdvözletet, üzenetet írni. Ki tud tölteni egyszerű nyomtatványon a személyi adataira vonatkozó részeket, például a szállodai bejelentőlapon a nevét, az állampolgárságát és a címét.
3
A KER A1 szint tartalmi követelményei
Nyelvtani ismeretek
W‐kérdések személyes névmások igeragozás prepozíciók:aus/in/am/um/von...bis birtokos névmások eldöntendő kérdések Nullartikel határozatlan névelő: ein/eine a tagadás: kein/keine főnevek többes száma határozott névelők: der/das/die helyhatározók melléknevek tagadás: nicht elváló igekötős igék tárgyeset válasz: ja, nein, doch módbeli segédigék mondatkeret múlti dő: Perfekt prepozíciók múlt idő: Präteritum (sein, haben: war, hatte) szóképzés főnevek módbeli segédigék mondatkeret névmás: man felszólítás igeragozás birtokos névmások szórend a mondatban udvariassági formula a feltételes móddal: Konjunktiv II. mutató névmások kérdőszó: welch… személyes névmások részes esete részes eset (Dativ) sorszámnevek személyes névmások tárgyesete kötőszavak
4
A KER A1 szint tartalmi követelményei
Témakörök és szókincs
az ABC bemutatkozás köszönések család, barátok, munkatársak lakhely bemutatása számok 1‐100.000 bevásárlás ételek‐italok lakás/ház bemutatása idő napirend napi feladatok a munkahelyen szabadidő, időbeosztás időjárás szakmák és munkahelyek általában és az egészségügyben munka, munkahely, ápolói munkakör, munkaidő hivatalok egészség és betegség betegségek tünetei terápiák a városban vásárlás, vevőszolgálat ápolói munkához szükséges eszközök áruházban, divat, ruhadarabok ünnepek
5
A KER A1 szint tartalmi követelményei
Kommunikációs és civilizációs ismeretek
Képes a következőkre
köszönni, ismerőseit üdvözölni
érdeklődni mások iránt
rövid telefonbeszélgetést folytatni
alapinformációkat adni
űrlapot kitölteni
előnyben részesítést kifejezni
tegezést‐önözést használni
újsághirdetéseket értelmezni
egyetértést, egyet nem értést kifejezni
párbeszédeket kezdeményezni
képességeket, szándékokat kinyilvánítani
személyes információcserére jelen és múlt időben
álláshirdetésekre reagálni
telefonbeszélgetésre munkaköre kapcsán
egyszerű, pár szavas közlésre a napirendről, ápolói feladatokról, időbeosztásról
testrészeket felsorolni
alapvető betegségek nevét megérteni, elmondani
fájdalmat kinyilvánítani
legfontosabb terápiák nevét megérteni, elmondani
útbaigazítást kérni, adni
útvonaltervet készíteni
információs szöveget megérteni
szervizszolgálatot igényelni
udvarias kérésekre
előnyök és értékelések kifejezésére
dátumok megnevezésére
jókívánságok kifejezésére
meghívások olvasására és írására
6
A KER A1 szint tartalmi követelményei
Országismeret
Németország (Ausztria Svájc) földrajzi elhelyezkedése, főbb városai
gyakori német, osztrák és svájci ételek
egy nap Berlinben
üzletek nyitva tartása Németországban
Ranja menti tájak, városok
a német karnevál
néhány tipikus német szólás, szófordulat
osztrák városok nevezetességei
ünnepnapok Németországban
ünnepek egy német idősotthonban
7
Modulszerkezet‐azonosító: KER A1 / 1‐2. A1.1. modul Minimum óraszám
52
Maximum óraszám
81
Tartalmi követelmények
Nyelvtani szerkezetek W‐kérdések személyes névmások igeragozás prepozíciók:aus/in/am/um/von...bis birtokos névmások eldöntendő kérdések Nullartikel határozatlan névelő: ein/eine a tagadás: kein/keine főnevek többes száma határozott névelők: der/das/die helyhatározók melléknevek tagadás: nicht elváló igekötős igék tárgyeset válasz: ja, nein, doch módbeli segédigék mondatkeret múlt idő: Perfekt Témakörök és szókincs az ABC bemutatkozás köszönések család, barátok, munkatársak lakhely bemutatása számok 1‐100.000 bevásárlás ételek‐italok lakás/ház bemutatása idő napirend napi feladatok a munkahelyen szabadidő, időbeosztás időjárás
8
Tartalmi követelmények
Kommunikációs és civilizációs ismeretek/ képes a következőkre
köszönni, ismerőseit üdvözölni
érdeklődni mások iránt
rövid telefonbeszélgetést folytatni
alapinformációkat adni
űrlapot kitölteni
előnyben részesítést kifejezni
tegezést‐önözést használni
újsághirdetéseket értelmezni
egyetértést, egyet nem értést kifejezni
párbeszédeket kezdeményezni
képességeket, szándékokat kinyilvánítani
személyes információcserére jelen és múlt időben
Országismeret német nevek Németország (Ausztria Svájc) földrajzi elhelyezkedése, főbb városai gyakori német, osztrák és svájci ételek egy nap Berlinben üzletek nyitvatartása Németországban
9
A1.2. modul
Minimum óraszám
53
Maximum óraszám
81
Tartalmi követelmények
Nyelvtani szerkezetek prepozíciók múlt idő: Präteritum (sein, haben: war, hatte) szóképzés főnevek módbeli segédigék mondatkeret névmás: man felszólítás igeragozás birtokos névmások szórend a mondatban udvariassági formula a feltételes móddal: Konjunktiv II. mutató névmások kérdőszó: welch… személyes névmások részes esete részes eset (Dativ) sorszámnevek személyes névmások tárgyesete kötőszavak Témakörök szakmák és munkahelyek általában és az egészségügyben munka, munkahely, ápolói munkakör, munkaidő hivatalok egészség és betegség betegségek tünetei terápiák a városban vásárlás, vevőszolgálat ápolói munkához szükséges eszközök áruházban, divat, ruhadarabok ünnepek
10
Tartalmi követelmények
Kommunikációs és civilizációs ismeretek/képes a következőkre
álláshirdetésekre reagálni
egyszerű telefonbeszélgetésre munkaköre kapcsán
egyszerű, pár szavas közlésre a napirendről, ápolói feladatokról, időbeosztásról
testrészeket felsorolni
alapvető betegségek nevét megérteni, elmondani
fájdalmat kinyilvánítani
legfontosabb terápiák nevét megérteni, elmondani
útbaigazítást kérni, adni
útvonaltervet készíteni
információs szöveget megérteni
szervizszolgálatot igényelni
udvarias kérésekre
előnyök és értékelések kifejezésére
dátumok megnevezésére
jókívánságok kifejezésére
meghívások olvasására és írására
Országismeret Rajna menti tájak, városok a német karnevál néhány tipikus német szólás, szófordulat osztrák városok nevezetességei ünnepnapok Németországban
ünnepek egy német idősotthonban
11
KER A2 szint
A szinten a képzés megkezdéséhez szükséges bemeneti kompetenciák
A szint kimeneti követelményei
105 (90 óra maximális óraszám 164 (120 óra általános általános nyelv, nyelv, 15 óra 44 óra szaknyelv) szaknyelv) A résztvevőnek rendelkeznie kell az adott modult megelőző modul sikeres teljesítéséről szóló tanúsítvánnyal, amelyet a képző intézmény állít ki. Új résztvevők számára bemeneti követelmény az adott modul előtti modult záró vizsga sikeres letétele, vagy az adott modulhoz használt, a képző intézmény által összeállított szintfelmérő feladatsor sikeres, minimum 60%‐os teljesítése, valamint az ahhoz kapcsolódó szóbeli szintfelmérő sikeres, minimum 60%‐os teljesítése. minimális óraszám
Szövegértés – Hallás utáni értés: Megérti a személyéhez és az ápolói munkához közvetlenül kapcsolódó, gyakran használt szavakat és kifejezéseket (pl. személyes adatai, család, vásárlások, szűk környezet, tanulás, munkahelyi feladatok, munkahelyi időbeosztás, műszakbeosztás, szabadidő eltöltése idősotthonok lakóinál). Megérti az egyszerű és világos hirdetések, üzenetek lényegét, valamint az egyszerű, rövid és világos munkahelyi és szakmai utasításokat, üzeneteket (például orvos‐ápoló, ápoló‐ápoló közötti párbeszédben.) Szövegértés – Olvasás: El tud olvasni rövid, nagyon egyszerű szövegeket. Megtalálja a várható / konkrét információt az egyszerű hétköznapi és szakmai szövegekben (pl. rövid hirdetés, prospektus, instrukciók, üzenet, menetrend, ápolói anamnézis, ételrendelés idősotthonban, szabadidős programok leírása idősotthonban), és megérti az egyszerű munkatársi e‐ maileket, írásos üzeneteket. Beszéd – Társalgás: Az egyszerű, hétköznapi és a munkájával kapcsolatos rutinszerű helyzetekben egyszerű és közvetlen módon cserél információt betegekről, idősotthoni bentlakókról, mindennapi tevékenységekről vagy témákról. A nagyon rövid információcserére még akkor is képes, ha egyébként nem ért meg eleget ahhoz, hogy a társalgásban folyamatosan részt vegyen. Beszéd – Folyamatos beszéd: Egyszerű eszközökkel és mondatokkal tud beszélni a családjáról, kollégáiról, betegekről és más személyekről, életkörülményeiről, munkakörülményeiről, tanulmányairól, jelenlegi vagy előző szakmai tevékenységeiről. Írás: Tud rövid, egyszerű jegyzetet, üzenetet vagy magánjellegű, például köszönőlevelet írni, amelyben az általános szókincs mellett az ápolói szaknyelv alapszókincsét is használja.
12
A KER A2 szint tartalmi követelményei
Nyelvtani ismeretek kötőszó: weil egyenes és fordított szórend az elváló igekötős igék múlt ideje: Perfekt der trennbaren Verben a nem elváló igekötős igék múlt ideje: Perfekt der nicht trennbaren Verben ‐ieren végződésű igék múlt ideje: Perfekt der Verben auf ‐ieren főnevek birtokos esetben prepozíciók: von/bei tárgy‐ és részes esettel álló prepozíciók (Wechselpräpositionen) tárgy‐ és részes esetű bővítménnyel álló igék irányt jelző határozók határozatlan névmások alany‐ és tárgyesetben feltételes mód(Konjunktiv II): sollte kötőszó: wenn visszaható igék vonzatos igék kérdőszavak és prepozíciós határozószók a módbeli segédigék múlt ideje: Präteritum der Modalverben kötőszó: dass főnevek részes esete: meinem Vater Akkusativobjekt és Dativobjekt sorrendje kötőszó: trotzdem feltételes mód (Konjunktiv II): wäre, hätte, würde, könnte melléknévragozás melléknévfokozás összehasonlító szavak (Vergleichspartikel) szenvedő szerkezet (Passiv) kérdőszavak helyhatározói prepozíciók:aus, von, stb. kötőszó: deshalb melléknevek képzése: ‐bar‐ig‐isch névelő nélküli melléknévragozás modális prepozíció: ohne időhatározói prepozíciók: von...an/über indirekt kérdés: ob a lassen ige a múlt idők átismétlése mellékmondatok kötőszavai: wenn, weil, dass
13
A KER A2 szint tartalmi követelményei
Témakörök és szókincs
ismerkedés, személyek rövid jellemzése, külseje
családi származás, családfa
otthon, kórházban, idősek otthonában
éttermi rendelések
étkezések otthon, kórházban, idősotthonban, étteremben
étkezési szokások
a munka világa, munkahely, munkahelyi feladatok bemutatása
sport, idős embereknek ajánlott mozgásformák, sportok
képzések és karrier, ápoló képzés
ajándékozás, születésnap idősotthonban
hétvége, szabadidő eltöltése idősek otthonában
az áruk világa
kommunikáció, munkahelyi kommunikációs módok és eszközök
közlekedés, útbaigazítás
utazás, kirándulás idősotthonok lakóival
pénzügyek intézése
életszakaszok
14
A KER A2 szint tartalmi követelményei
A KER A2 szint tartalmi követelményei
Kommunikációs és civilizációs ismeretek
Képes a következőkre véleményt nyilvánítani és véleményt kérni helymeghatározásokat adni egyszerű közléseket adni munkahelyi feladatokról, napirendről, időbeosztásról írásban és szóban rendeléseket leadni étteremben érdeklődést kifejezni étkezési szokásokkal, kívánságokkal kapcsolatban éttermi beszélgetések lefolytatására rövid munkahelyi telefonbeszélgetés kezdeményezésére, lefolytatására igények kifejezésére tanácsot adni érzések/érzelmek kifejezésére telefonos érdeklődés lebonyolítására ötletek közvetítésére kérések kifejezésére ellentétek kifejezésére javaslatokat tenni szabadidős programokra tárgyakat leírni, jellemezni tárgyakat, embereket összehasonlítani telefonon rövid üzenetet hagyni telefonbeszélgetéseket lefolytatni megérteni közlekedéssel és időjárás‐előrejelzéssel kapcsolatos információkat utazást lefoglalni írásban és szóban elbeszélni az utazási élményeit (múlt idejű elbeszélések) információt kérni egy bankban kívánságokat kinyilvánítani Országismeret
német sportolók, csapatok ismerete néhány fontosabb német nyelvű tévécsatorna a német iskolarendszer iskolai szünetek időszakai, azok összehasonlítása a célnyelvi országokban és a német tartományokban ajándékozási szokások német nyelvterületen bécsi épületek Rajna menti legnagyobb városok utazások Németországban
15
Modulszerkezet‐azonosító: KER A2 / 1‐2. A2.1. modul Minimum óraszám
52
Maximum óraszám
83
Tartalmi követelmények
Nyelvtani ismeretek kötőszó: weil egyenes és fordított szórend az elváló igekötős igék múlt ideje: Perfekt der trennbaren Verben a nem elváló igekötős igék múlt ideje ‐ieren végződésű igék múlt ideje: Perfekt der Verben auf ‐ieren főnevek birtokos esetben prepozíciók: von/bei tárgy‐ és részes esettel álló prepozíciók (Wechselpräpositionen) tárgy‐ és részes esetű bővítménnyel álló igék irányt jelző határozók határozatlan névmások alany‐ és tárgyesetben feltételes mód(Konjunktiv II): sollte kötőszó: wenn visszaható igék vonzatos igék kérdőszavak és prepozíciós határozószók a módbeli segédigék múlt ideje: Präteritum der Modalverben kötőszó: dass főnevek részes esete: meinem Vater Akkusativobjekt és Dativobjekt sorrendje Témakörök és szókincs
ismerkedés, személyek rövid jellemzése, külseje
családi származás, családfa
otthon, kórházban, idősek otthonában
étteremi rendelések
étkezések otthon, kórházban, idősotthonban, étteremben
étkezési szokások
a munka világa, munkahely, munkahelyi feladatok bemutatása
sport, idős embereknek ajánlott mozgásformák, sportok
képzések és karrier, ápoló képzés
ajándékozás, születésnap idősotthonban
16
Tartalmi követelmények
Kommunikációs és civilizációs ismeretek/képes a következőkre véleményt nyilvánítani és véleményt kérni helymeghatározásokat adni egyszerű közléseket adni munkahelyi feladatokról, napirendről, időbeosztásról írásban és szóban rendeléseket leadni étteremben érdeklődést kifejezni étkezési szokásokkal, kívánságokkal kapcsolatban éttermi beszélgetések lefolytatására rövid munkahelyi telefonbeszélgetés kezdeményezésére, lefolytatására igények kifejezésére tanácsot adni érzések/érzelmek kifejezésére telefonos érdeklődés lebonyolítására ötletek közvetítésére kérések kifejezésére Országismeret német sportolók, csapatok ismerete néhány fontosabb német nyelvű tévécsatorna a német iskolarendszer iskolai szünetek időszakai, azok összehasonlítása a célnyelvi országokban és a német tartományokban ajándékozási szokások német nyelvterületen
17
A2.2. modul
Minimum óraszám
53
Maximum óraszám
81
Tartalmi követelmények
Nyelvtani szerkezetek
kötőszó: trotzdem feltételes mód (Konjunktiv II): wäre, hätte, würde, könnte melléknévragozás melléknévfokozás összehasonlító szavak (Vergleichspartikel) szenvedő szerkezet (Passiv) kérdőszavak helyhatározói prepozíciók:aus, von, stb. kötőszó: deshalb melléknevek képzése: ‐bar‐ig‐isch névelő nélküli melléknévragozás modális prepozíció: ohne időhatározói prepozíciók: von...an/über indirekt kérdés: ob a lassen ige a múlt idők átismétlése mellékmondatok kötőszavai: wenn, weil, dass
Témakörök és szókincs hétvége, szabadidő eltöltése idősek otthonában az áruk világa kommunikáció, munkahelyi kommunikációs módok és eszközök közlekedés, útbaigazítás utazás, kirándulás idősotthonok lakóival pénzügyek intézése életszakaszok Kommunikációs és civilizációs ismeretek/képes a következőkre ellentétek kifejezésére javaslatokat tenni szabadidős programokra tárgyakat leírni, jellemezni tárgyakat, embereket összehasonlítani telefonon rövid üzenetet hagyni telefonbeszélgetéseket lefolytatni megérteni közlekedéssel és időjárás‐előrejelzéssel kapcsolatos információkat utazást lefoglalni írásban és szóban elbeszélni az utazási élményeit (múlt idejű elbeszélések) információt kérni egy bankban kívánságokat kinyilvánítani
18
Tartalmi követelmények
Országismeret bécsi épületek Rajna menti legnagyobb városok utazás Németországban
KER B1 szint
minimális óraszám
160 (120 óra általános nyelv, 40 óra szaknyelv) + 30 óra opcionális modul
maximális óraszám
210 (150 óra általános nyelv, 60 óra szaknyelv) + 45 óra opcionális modul
A szinten a képzés megkezdéséhez szükséges bemeneti kompetenciák
A résztvevőnek rendelkeznie kell az adott modult megelőző modul sikeres teljesítéséről szóló tanúsítvánnyal, amelyet a képző intézmény állít ki. Új résztvevők számára bemeneti követelmény az adott modul előtti modult záró vizsga sikeres letétele, vagy az adott modulhoz használt, a képző intézmény által összeállított szintfelmérő feladatsor sikeres, minimum 60%‐os teljesítése, valamint az ahhoz kapcsolódó szóbeli szintfelmérő sikeres, minimum 60%‐os teljesítése.
A szint kimeneti követelményei
Szövegértés – Hallás utáni értés: Megérti a világos, mindennapi beszéd lényegét, ha olyan témákról esik szó, mint a munka, a tanulás, a szabadidő, stb. Ki tudja szűrni a lényeget azokból a rádió‐ és tévéadásokból, amelyek aktuális eseményekről, szakmai vagy érdeklődési körének megfelelő témákról szólnak, és ha eléggé lassan és tagoltan beszélnek. A munkahelyén megérti az orvos vagy az elöljáró hozzá intézett kérdéseit, konkrét utasításait. Megérti a beteg/bentlakó önéletrajzi elbeszélésének legfontosabb elemeit, továbbá a beteg/bentlakó panaszaival, szükségleteivel kapcsolatos egyszerűbb információkat. Szövegértés – Olvasás: Megérti a főként köznyelven, vagy a munkájához közvetlenül kapcsolódó szaknyelven megírt szövegeket. Magánlevélben megérti az események, érzelmek vagy kívánságok leírását. A gyógyszerek betegtájékoztatójából ki tudja szűrni, hogy milyen gyakorisággal kell bevenni az adott gyógyszert. Megérti az életrajzi leírásban egy adott bentlakó életének legfontosabb eseményeit. Az átadási jegyzőkönyvben megérti a legfontosabb információkat. Hivatalos, munkatársaknak szóló levélben megérti a tájékoztatás lényeges pontjait.
19
A szint kimeneti követelményei
Beszéd – Társalgás: Elboldogul a legtöbb olyan nyelvi helyzetben, amely utazás során adódik. Felkészülés nélkül részt tud venni az ismert, az érdeklődési körének megfelelő, vagy a mindennapi témákról (pl. család, szabadidő, tanulás, munka, utazás, aktuális események) folyó társalgásban. Beszéd – Folyamatos beszéd: Egyszerű kifejezésekkel tud beszélni élményekről, eseményekről, álmairól, reményeiről és céljairól. Röviden is meg tudja magyarázni, indokolni véleményét és terveit. Egyszerűen fogalmazva el tudja mondani, hogy mik a beteg/bentlakó panaszai. Képes a munkaköréhez és a szakmai környezetéhez tartozó legalapvetőbb témákban és szituációkban egyszerűen felépített információt adni a tényekről és véleményéről, valamint kritikát gyakorolni. Írás: Egyszerű, folyamatos szövegeket tud alkotni olyan témákban, amelyeket ismer, vagy érdeklődési körébe tartoznak. Élményeiről és benyomásairól magánleveleket tud írni. Rövid műszakátadási jelentést tud írni, melyben összefoglalja, hogy milyen munkafolyamatokat végzett el és mik a további teendők. Ki tudja tölteni az ápolási dokumentációhoz kapcsolódó alapvető, legegyszerűbb adatlapokat. Le tudja írni a beteg/bentlakó panaszait a felettesei számára.
20
A KER B1 szint tartalmi követelményei
Nyelvtani ismeretek
kötőszó: als/obwohl/damit múlt idők: Päteritum, Plusquamperfekt vonatkozói névmás és vonatkozói mellékmondat birtokos eset szenvedő szerkezet jelen idejének ismétlése szenvedő szerkezet módbeli segédigékkel jelen időben főnévi igenév: zu, a brauchen ige használata nicht/nur brauchen+inf. főnévi igenév um+zu/statt zu‐val főnévi igenév ohne zu‐val, kifejezések az es‐szel, kettős kötőszavak: nicht nur...sondern auch/zwar...aber/entweder...oder irreális óhajtó mondatok feltételes móddal: irreale Wunschsätze mit Konj.II. vonzatos igék ismétlése A két esettel járó elöljárószók (Wechselpräpositionen) ismétlése kötőszavak: falls/als/ob/während/nachdem/ bevor/ da vonatkozói mondat elöljárószóval kettős kötőszavak: je...desto/ weder...noch/ sowohl...als auch vonatkozói mellékmondat a was/wo használatával jelen idejű melléknévi igenév jövő idő: Futur I. werden+inf elöljárószók birtokos esettel: innerhalb/außerhalb melléknévfokozás közép és felsőfokon a befejezett jelen mint melléknév múlt idejű szenvedő szerkezet: Passiv Präteritum und Perfekt n‐ragozás melléknév használata főnévként
21
A KER B1 szint tartalmi követelményei
Témakörök és szókincs
szerencse és szerencsétlenség /baleset a hétköznapokban szórakozás, szabadidős tevékenységek (média, zene, olvasás) a munka és a magánélet egyensúlya egészség, egészséges életmód étrendek, diéták idegen nyelvek tanulása, beszédstílusok a munka világa, munkakör, feladatok, ápolói feladatok bemutatása ápolói szakmai gyakorlat álláskeresés lényeges információ megkeresése az ápolói dokumentációban kórházi osztályok megnevezése, feladataik rövid leírása vásárlás, szolgáltatások, egészségügyi termékek vásárlása az álomlakás kórházi kórterem berendezése, szoba/apartman berendezése idősotthonban fürdő helyiség berendezései tárgyai kórházakban, idősek otthonában barátok közt, kollégák közt technika a mindennapokban, technika az egészségügyben termékek és szolgáltatások, alapvető egészségügyi szolgáltatások testrészek és az alapvető belső szervek megnevezése segítségnyújtás a testápolásban az emésztőcsatorna hogylét, testi panaszok, betegségek lehetséges tünetei a fájdalom fajtái (tompa, lüktető szúró stb.), intenzitása rövid előadás tartása ápoló tanulóknak az ápolói munkáról, munkatapasztalatokról az ápolói munkához szükséges tárgyak, felszerelések, segédeszközök emberek közt, betegek közt, idősek közt életfunkciók mérése, annak dokumentálása tanácsadás és segítség gyógyszerek formái, szedési módja, időpontja, adagolása otthon a világban, kitekintés más országokra
22
A KER B1 szint tartalmi követelményei
történelem és politika, egészségügy‐politika különleges diéták, mesterséges táplálás, PEG szonda a helytelen táplálkozás által okozott betegségek a testi higiénia fogalma és fontossága test és szájápolás emésztéssel kapcsolatos betegségek inkontinencia, pelenkázás, hólyagkatéterezés ápolási‐gondozási dokumentáció (legfontosabb önéletrajzi adatok rögzítése, anamnézis lap, elesési jegyzőkönyv, gyógyszerelés)
A KER B1 szint tartalmi követelményei
Kommunikációs szándék és civilizációs ismeretek
A KER B1 szint tartalmi követelményei
Kommunikatív kompetenciák /képes a következőkre beszámolni múltbeli szerencsés, szerencsétlen eseményekről, balesetekről dolgokat, személyeket bemutatni rákérdezni meg nem értett dolgokra érzelmeket kifejezni gondolatokat kifejezni elvontabb, kulturális témákban, például filmek, könyvek, zene stb. területén diétákat ismertetni a beteggel preferálást kifejezni, arra rákérdezni elolvasni, megérteni álláshirdetéseket jelentkezni álláshirdetésre telefonon, írásban jelentkezni szakmai gyakorlatra kinyilvánítani érdeklődési körét a munka területén beszélgetést lefolytatni hétköznapi termékek, valami gyógyszer‐ és gyógyászati segédeszközök vásárlásánál kinyilvánítani a termékekkel kapcsolatos konkrét igényeit instrukciókat értelmezni a vásárolt termékeknél elmesélni a célországokra vonatkozó utazási terveit bemutatni egy német nyelvű országot szándékait kinyilvánítani, véleményét kifejteni részt venni a szakmai témákról folytatott egyszerűbb beszélgetéseken szakmai és egyéb témákkal kapcsolatban megfogalmazni egyszerű javaslatokat, tud érvelni
23
barátok/kollégák jellemzésére megérteni egyszerűbb használati útmutatásokat fórumok használatára az interneten egy köznapi termék/szolgáltatás bemutatására, egészségügyi termék/szolgáltatás bemutatására szolgáltatónál panaszt tenni rádióban elhangzó egyszerűbb reklámot megérteni az ápolási tevékenységek megvitatására, az ápolási munkához szükséges új eszközök bemutatására, értékelésére rövid prezentációt tartani a saját munkája és a szakmai tapasztalatai bemutatásával, értékelésével kapcsolatban
gondolatait lineáris összekapcsolva véleményt nyilvánítani szakmai
és általános témákban, egyszerű javaslatokat tenni, kritikát gyakorolni, vitatkozni bocsánatot kérni, rábeszélni, egy álláspontot képviselni veszélyre figyelmeztetni világosan megfogalmazni egy problémát tanácsot megfogadni példaképekről beszélni megérteni, értelmezni faladataihoz tartozó, világosan megfogalmazott instrukciókat megérteni egyszerűbb megfogalmazású szakszövegeket feljegyezni ismerős témával kapcsolatos megbeszélések főbb pontjait a munkája során előforduló helyzetekben egyszerű, begyakorolt fordulatokkal megkezdeni, fenntartani és befejezni a beszélgetést röviden összefoglalni, hogy milyen ápolási teendőket végzett el egy adott beteggel és mik a további teendők. telefonon világos beszéd követésére, időnként egyes szavak és fordulatok ismétlésével egyszerű, tényszerű információk megszerezésére, továbbítására részletes instrukciók kérésére, követésére kitölteni alapvető ápolási dokumentumokat /formanyomtatványokat
24
A KER B1 szint tartalmi követelményei
Országismeret néhány népszerű német nyelvű tévécsatorna munkakultúra Magyarországon és a célnyelvi országokban híres emberek a célnyelvi területről lakásviszonyok/lakáskörülmények a célnyelvi országokban táplálkozási szokások a célnyelv országaiban fontosabb rövidítések az egészségügyi szaknyelvben politikai megnyilvánulások és ezzel kapcsolatos vélemények megértése más országok szokásainak megismerése németországi tradíciók, ünnepek, szokások bemutatása német történelem egyes fejezetei
25
Modulszerkezet‐azonosító: KER B1 / 1‐3 B1.1. modul Minimum óraszám
53
Maximum óraszám
70
Tartalmi követelmények
Nyelvtani szerkezetek kötőszó: als/obwohl/damit múlt idők: Päteritum, Plusquamperfekt vonatkozói névmás és vonatkozói mellékmondat birtokos eset szenvedő szerkezet jelen idejének ismétlése szenvedő szerkezet módbeli segédigékkel jelen időben főnévi igenév: zu, a brauchen ige használata nicht/nur brauchen+inf. főnévi igenév um+zu/statt zu‐val főnévi igenév ohne zu‐val, kifejezések az es‐szel, kettős kötőszavak: nicht nur...sondern auch/zwar...aber/entweder...oder irreális óhajtó mondatok feltételes móddal: irreale Wunschsätze mit Konj. II. vonzatos igék ismétlése Témakörök és szókincs szerencse és szerencsétlenség /baleset a hétköznapokban szórakozás, szabadidős tevékenységek (média, zene, olvasás) a munka és a magánélet egyensúlya egészség, egészséges életmód étrendek, diéták idegen nyelvek tanulása, beszédstílusok a munka világa, munkakör, feladatok, ápolói feladatok bemutatása ápolói szakmai gyakorlat álláskeresés lényeges információ megkeresése az ápolói dokumentációban kórházi osztályok megnevezése, feladataik rövid leírása vásárlás, szolgáltatások, egészségügyi termékek vásárlása
26
B1.1. modul
Tartalmi követelmények
Kommunikatív kompetenciák /képes a következőkre
beszámolni múltbeli szerencsés, szerencsétlen eseményekről, balesetekről dolgokat, személyeket bemutatni rákérdezni meg nem értett dolgokra érzelmeket kifejezni gondolatokat kifejezni elvontabb, kulturális témákban, például filmek, könyvek, zene stb. területén diétákat ismertetni a beteggel preferálást kifejezni, arra rákérdezni elolvasni, megérteni álláshirdetéseket jelentkezni álláshirdetésre telefonon, írásban jelentkezni szakmai gyakorlatra kinyilvánítani érdeklődési körét a munka területén beszélgetést lefolytatni hétköznapi termékek, valamint gyógyszer‐ és gyógyászati segédeszközök vásárlásánál kinyilvánítani a termékekkel kapcsolatos konkrét igényeit instrukciókat értelmezni a vásárolt termékeknél elmesélni a célországokra vonatkozó utazási terveit bemutatni egy német nyelvű országot szándékait kinyilvánítani, véleményét kifejteni Országismeret
munkakultúra Magyarországon és a célnyelvi országokban néhány népszerűbb tévécsatorna híres emberek a célnyelvi területről
27
B1.2. modul
Minimum óraszám
53
Maximum óraszám
70
Tartalmi követelmények
Nyelvtani szerkezetek A két esettel járó elöljárószók (Wechselpräpositionen) ismétlése kötőszavak: falls/als/ob/während/nachdem/ bevor/ da vonatkozói mellékmondat elöljárószóval kettős kötőszavak: je...desto/ weder...noch/ sowohl...als auch vonatkozói mellékmondat a was/wo használatával Témakörök és szókincs az álomlakás kórházi kórterem berendezése, szoba/apartman berendezése idősotthonban fürdő helyiség berendezései tárgyai kórházakban, idősek otthonában barátok közt, kollégák közt technika a mindennapokban, technika az egészségügyben termékek és szolgáltatások, alapvető egészségügyi szolgáltatások testrészek és az alapvető belső szervek megnevezése segítségnyújtás a testápolásban az emésztőcsatorna hogylét, testi panaszok, betegségek lehetséges tünetei a fájdalom fajtái (tompa, lüktető szúró stb.), intenzitása rövid előadás tartása ápoló tanulóknak az ápolói munkáról, munkatapasztalatokról az ápolói munkához szükséges tárgyak, felszerelések, segédeszközök
28
Tartalmi követelmények
Kommunikációs és civilizációs ismeretek/képes a következőkre részt venni a szakmai témákról folytatott egyszerűbb beszélgetésekben szakmai és egyéb témákkal kapcsolatban képes megfogalmazni rövid és egyszerű javaslatokat, tud érvelni barátok/kollégák jellemzésére megérteni egyszerűbb használati útmutatásokat fórumok használatára az interneten egy köznapi termék/szolgáltatás bemutatására, egészségügyi termék/szolgáltatás bemutatására szolgáltatónál panaszt tenni rádióban elhangzó egyszerűbb reklámot megérteni az ápolási tevékenységek megvitatására az ápolási munkához szükséges új eszközök bemutatására, értékelésére rövid prezentációt tartani a saját munkája és a szakmai tapasztalatai bemutatásával, értékelésével kapcsolatban gondolatait lineáris összekapcsolva véleményt nyilvánítani szakmai és általános témákban, egyszerű javaslatokat tenni, kritikát gyakorolni, vitatkozni Országismeret lakásviszonyok/lakáskörülmények a célnyelvi országokban táplálkozási szokások a célnyelv országaiban fontosabb rövidítések az egészségügyi szaknyelvben
29
B1.3. modul
Minimum óraszám
54
Maximum óraszám
70
Tartalmi követelmények
Nyelvtani szerkezetek
jelen idejű melléknévi igenév jövő idő: Futur I. werden+inf elöljárószók birtokos esettel: innerhalb/außerhalb melléknévfokozás közép és felsőfokon a befejezett jelen mint melléknév múlt idejű szenvedő szerkezet: Passiv Präteritum und Perfekt n‐ragozás melléknév használata főnévként
Témakörök és szókincs
emberek közt, betegek közt, idősek közt
életfunkciók mérése, annak dokumentálása
tanácsadás és segítség
gyógyszerek formái, szedési módja, időpontja, adagolása
otthon a világban, kitekintés más országokra
történelem és politika, egészségügy‐politika
különleges diéták, mesterséges táplálás, PEG szonda
a helytelen táplálkozás által okozott betegségek
a testi higiénia fogalma és fontossága
test és szájápolás
emésztéssel kapcsolatos betegségek
inkontinencia, pelenkázás, hólyagkatéterezés
ápolási‐gondozási dokumentáció (legfontosabb önéletrajzi adatok rögzítése, anamnézis lap, elesési jegyzőkönyv, gyógyszerelés)
30
Tartalmi követelmények
B1.3 Kommunikatív kompetenciák /képes a következőkre bocsánatot kérni, rábeszélni, egy álláspontot képviselni veszélyre figyelmeztetni világosan megfogalmazni egy problémát tanácsot megfogadni példaképekről beszélni megérteni, értelmezni faladataihoz tartozó, világosan megfogalmazott instrukciókat megérteni egyszerűbb megfogalmazású szakszövegeket feljegyezni ismerős témával kapcsolatos megbeszélések főbb pontjait a munkája során előforduló helyzetekben egyszerű, begyakorolt fordulatokkal megkezdeni, fenntartani és befejezni a beszélgetést röviden összefoglalni, hogy milyen ápolási teendőket végzett el egy adott beteggel és mik a további teendők. telefonon világos beszéd követésére, időnként egyes szavak és fordulatok ismétlésével egyszerű, tényszerű információk megszerezésére, továbbítására részletes instrukciók kérésére, követésére kitölteni alapvető ápolási dokumentumokat /formanyomtatványokat Országismeret politikai megnyilvánulások és ezzel kapcsolatos vélemények megértése más országok szokásainak megismerése németországi tradíciók, ünnepek, szokások bemutatása német történelem egyes fejezetei
31
B1. OP modul
Ápolói szaknyelvi vizsgára felkészítő modul (opcionális)
Minimum óraszám
30
Maximum óraszám
45
Tartalmi követelmények
A célcsoportnak megfelelő B1‐es ápolói szaknyelvi vizsgára történő felkészítés. Tartalma:
az adott nyelvvizsga követelményeinek és feladattípusainak megismerése a nyelvvizsgán előforduló írásbeli és szóbeli feladatok gyakorlása mintafeladatsor(ok) megoldása által a vizsga sikerességét esetlegesen veszélyeztető készségbeli és ismeretbeli hiányosságok pótlása, a nyelvhelyességi hibák korrigálása írásbeli és szóbeli próbavizsga teljesítése vizsgarutin megszerzése
KER B2 szint
minimális óraszám
300 (240 óra általános nyelv, 60 óra szaknyelv) + 30 óra opcionális
modul A szinten a képzés megkezdéséhez szükséges bemeneti kompetenciák
maximális óraszám
425 (305 óra általános nyelv, 120 óra szaknyelv) + 45 óra opcionális modul
A résztvevőnek rendelkeznie kell az adott modult megelőző modul sikeres teljesítéséről szóló tanúsítvánnyal, amelyet a képző intézmény állít ki. Új résztvevők számára bemeneti követelmény az adott modul előtti modult záró vizsga sikeres letétele, vagy az adott modulhoz használt, a képző intézmény által összeállított szintfelmérő feladatsor sikeres, minimum 60%‐os teljesítése, valamint az ahhoz kapcsolódó szóbeli szintfelmérő sikeres, minimum 60%‐os teljesítése.
32
A szint kimeneti követelményei
Szövegértés – Hallás utáni értés: Megérti a hosszabb beszédeket és előadásokat, illetve még a bonyolultabb érveléseket is követni tudja a számára ismert általános és szakmai témában. Többnyire megérti a híreket és az aktuális eseményekről, szakterületéről szóló műsorokat a tévében. Komplex továbbképzésen megérti a fontosabb információkat. Képes megérteni az orvos vagy más felettes összetettebb utasításait. A bentlakó ápolt hosszabb elbeszéléséből ki tudja szűrni, hogy melyek voltak az illető életének fontosabb eseményei. A bentlakóval folytatott beszélgetésből, vagy telefonálás során megérti, hogy melyek az illető szükségleteivel kapcsolatos különböző, olykor összetettebb információk.
Szövegértés – Olvasás: El tudja olvasni azokat a cikkeket és beszámolókat, amelyek jelenkori és szakmai problémákkal foglalkoznak, és szerzőjük véleményét, nézetét fejtik ki. Egy új gyógyszer betegtájékoztatójából ki tudja szűrni, hogy a gyógyszer milyen betegségek esetén alkalmazható, mi a hatásmechanizmusa és hogyan kell szedni. Megérti a hozzátartozói levelek információinak lényegét. Új eszközöknél megérti a dokumentációból az eszköz működését, illetve a használatának előnyeit és hátrányait. Írásos, belső tájékoztatásból teljes mértékben megérti az egyes bevezetésre kerülő intézkedések mellett, illetve ellene szóló érveket.
Beszéd – Társalgás: Az anyanyelvi beszélővel természetes, könnyed és közvetlen kapcsolatteremtésre képes. Aktívan részt tud venni az ismert általános és szakmai témákról folyó társalgásban, úgy, hogy közben érvelve kifejti a véleményét.
Beszéd – Folyamatos beszéd: Világosan és kellő részletességgel fejezi ki magát számos, érdeklődési körébe tartozó általános és szakmai témában. Ki tudja fejteni a véleményét valamely aktuális témáról úgy, hogy részletezi a különböző lehetőségek előnyeit és hátrányait. Képes önállóan a szakmájára és szakmai környezetére tipikusan jellemző témákban és szituációkban nyelvileg többnyire helyesen és megfelelően információt adni.
Írás: Világos és részletes szövegeket tud alkotni az érdeklődési körébe tartozó számos köznapi és szakmai témáról. Tud olyan dolgozatot vagy beszámolót írni, amely tájékoztat, érveket és ellenérveket sorakoztat fel valamiről. Levélben rá tud világítani arra, hogy milyen jelentőséget tulajdonít az eseményeknek, élményeknek. Tud levelet, e‐mailt írni általános és szakmai témákban. A szakszókincset és köznyelvi lexikát általában megfelelően használja.
33
A KER B2 szint tartalmi követelményei
Nyelvtani ismeretek
melléknévragozás gyenge ragozású főnevek melléknévből képzett főnevek A két esettel járó elöljárószók (Wechselpräpositionen) kéttagú kötőszók főnévképzés elő ‐ és utótagok segítségével szenvedő szerkezetű mondatok (jelen, múlt, jövő) szenvedő szerkezet: Zustandspassiv a von és a durch szenvedő szerkezetben okhatározói mellékmondatok melléknévi igenév mint melléknév – Partizip I. und II. als Adjektive igei vonzatok szabad bővítmények helye a mondatban (idő, ok, mód, hely, cél) időhatározói mellékmondatok vonatkozói mellékmondatok, általánosítás: wer, wen, wem célhatározói mellékmondatok különböző formái vonzatos igék jövő idő (Futur II.) vélekedés, sejtések kifejezése állandósult szókapcsolatok (auf der Hand liegen, stb.) főnevek képzése: ‐ ist, ‐nis, ‐heit, ‐keit, ‐or stb. melléknevek képzése toldalékokkal: ‐ent, ‐ant, ‐el, ‐iv, stb. szóképzés utótaggal: ‐weise a feltételes mód (Konjunktiv II) használata, jelentései: óhajtó mondatok, irreális feltételek, kívánságok, udvarias kérés, összehasonlítás melléknevek elöljárószókkal főnevek elöljárószókkal (die Sehnsucht nach) függő beszéd általánosított vonatkozói mellékmondatok (wer, wen, wem) összehasonlító mondatok a sollen másodlagos jelentése az igék főnevesítése kötőszavak tartalmi funkciói (feltételes, ok‐okozati, ellentétes, következményes) állandósult igei és főnévi kapcsolatok (pl. eine Lösung finden) melléknevek képzése tagadó és fosztóképzőkkel: a ‐miss‐, des‐, ill‐, un‐, ‐los, ‐frei stb. a szenvedő szerkezet alternatívái szenvedő szerkezet alany nélkül modális összefüggések az es névmás használata hasonlító mondatok (als, wie, je..desto) a módbeli segédigék elsődleges és másodlagos jelentése a tagadás kifejezési módjai (niemand, nie, nidrgends stb.) bővített melléknévi igenév
34
A KER B2 szint tartalmi követelményei
Témakörök és szókincs
személyek külső és belső tulajdonságainak leírása idősotthonban lakó betegek életútja táplálkozás, a helyes táplálkozás jelentősége ápolási anamnézis városok, kis települések felfedezése, idősotthonok nagyvárosokban, kisebb településeken új lakó felvétele idősek otthonába ápolási terv új betegnél gyógyászati segédeszközök orvosi vizitek, ápolói vizitek műszakátadás műszakátadás a sürgősségi osztályon ápolási információk írásos rögzítése a beteg átszállítása előtt egy másik egészségügyi intézménybe orvosi utasítások használati utasítások gyógyszerekhez, ápolási eszközökhöz a munkahelyen emberi kapcsolatok (családi, munkahelyi stb.) az ápoló együttműködése a többi kórházi dolgozóval inzulinadagoló toll elesés (okai, gyakorisága időseknél) elesési rizikó egyéni felmérése sebellátás, felfekvéses sebek ellátása a sebdokumentáció részei a felfekvésnek leginkább kitett testrészek profilaxis ‐ betegségek megelőzése (trombózis, tüdőgyulladás, kiszáradás stb.) A trombózis rizikófaktorai Részleges ápolási terv megírása tanulás világa, egyetemi tanulmányok, továbbképzés hogyan tovább a tanulmányok után egészségmegőrzés, egészségtudatosság, testtudatosság életfunkciók megfigyelése, mérése és dokumentálása demencia (tünetek, GDS Skála – Reisberg Skala) a demens betegek részleges ápolói tervének elkészítése rádióműsor a demenciáról Glasgow Kóma Skála (Glasgow‐Komaskala) sürgősségi eset: mérgezés orvos hívása sürgős esetekhez zárójelentés
35
A KER B2 szint tartalmi követelményei
Témakörök és szókincs
ápolási intézmények Németországban a gyógyszerelés általános szabályai gyógyszerek csoportosítása hatásuk szerint gyógyszerek és alternatív kezelési módok a gyógyszerek felcserélési veszélyének minimaliziálása és az ezzel kapcsolatos computeres hibajelző rendszer média, a média szerepe az egészséges életmód kialakításában infúzió infúzióterápia tevékenysége, tárgyi feltételei vérátömlesztés vérvétel korlátozó intézkedésekkel kapcsolatos alapfogalmak korlátozó intézkedések az idősgondozásban pszichiátriai betegek ápolása szolgáltatások, egészségügyi szolgáltatások hospice, palliatív kezelés terminálisállapotban lévő és haldokló betegek ellátása a halott körüli teendők rádióműsor a hospice‐ ról dialektusok eutanázia
A KER B2 szint tartalmi követelményei
Kommunikációs szándékok és civilizációs ismeretek
36
Képes a következőkre: bemutatkozni, másokat bemutatni (szóban, írásban) információt adni és kérni általános és szakmai témákban beszélgetést folytatni a beteg/bentlakó életútjáról ismeri a német nyelvterületek ételeit egyetértést, egyet nem értést, tiltakozást kifejezni ápolási anamnézis beszélgetést lefolytatni a beteggel információt átadni/ismertetni német nyelvterületek nevezetes városairól/látnivalóiról a szabadidő eltöltésének megvitatására munkatevékenységek jellemzésére célok és következtetések kifejezésére általános és szakmai témákban a betegeket irányítani és udvariasan felszólítani kicserélni másokkal a tapasztalatait e‐maileket írni általános és szakmai témákban lebonyolítani munkahelyi telefonbeszélgetést utasításokat, kéréseket kifejezni konszenzusra jutni esetlegesen felmerülő problémák esetén meggyőzni, rábeszélni elesési jegyzőkönyvet felvenni kapcsolatokról/életformákról megnyilvánulni használni testrészekkel kapcsolatos szólásokat, szófordulatokat prezentációkat/előadásokat tartani szakmai és általános témákban szándékokat kifejezni megérteni egyetemi tanulmányokról szóló tájékoztatókat életrajzot, szakmai önéletrajzot írni állásinterjún részt venni, állást megpályázni információkat kérni, átadni általános és szakmai témákban hatékonyan kommunikálni demens betegekkel segítséget kérni leveleket írni általános és szakmai témákban beteg tájékoztatni a gyógyszerek szedési gyakoriságáról, szedési időpontjáról, módjáról és a lehetséges mellékhatásokról általános és szakmai újságcikkeket olvasni/megérteni szakszerűen tájékoztatni általános és szakmai témákban kívánságot kifejezni, tanácsot adni véleményt nyilvánítani, érvelni általános és szakmai témákban szolgáltatásokat véleményezni árut, gyógyszert rendelni, reklamálni, sürgetni (szóban és írásban) munkahelyi és szakmai beszámolót írni rádióriportokat megérteni/összefoglalni megérteni dialektusokat szakmai témákat megvitatni tájékozódni szakmai aktualitásokról
37
A KER B2 szint tartalmi követelményei
Országismeret
német nyelvterületek ételeinek ismerete népszerű úti célok a német nyelvű országokban idősotthonok, ápolási intézmények Németországban németországi idősotthonban használt felvételi formanyomtatványok új betegeknél munka és tanulás a célnyelvi országokban bevándorlás a német nyelvű országokba újságcikkek, aktuális szakcikkek olvasása német nyelvterületek híres egyetemei demens betegek idősotthoni ellátása Németországban tartósan mozgáskorlátozott, betegbiztosítással rendelkező betegek anyagi támogatása Németországban a hospice és a palliatív ellátás fogalma Németországban, Ausztriában eutanáziavita Németországban dialektusok megértése
38
Modulszerkezet‐azonosító: KER B2 / 1‐5 + KER B2 OP B2.1. modul Minimum óraszám
60
Maximum óraszám
85
Tartalmi követelmények
Nyelvtani szerkezetek melléknévragozás gyenge ragozású főnevek melléknévből képzett főnevek A két esettel járó elöljárószók (Wechselpräpositionen) kéttagú kötőszók főnévképzés elő ‐ és utótagok segítségével szenvedő szerkezetű mondatok (jelen, múlt, jövő) szenvedő szerkezet: Zustandspassiv a von és a durch szenvedő szerkezetben Témakörök és szókincs személyek külső és belső tulajdonságainak leírása idősotthonban lakó betegek életútja táplálkozás, a helyes táplálkozás jelentősége ápolási anamnézis városok, kis települések felfedezése, idősotthonok nagyvárosokban, kisebb településeken új lakó felvétele idősek otthonába ápolási terv új betegnél gyógyászati segédeszközök orvosi vizitek, ápolói vizitek műszakátadás műszakátadás a sürgősségi osztályon ápolási információk írásos rögzítése a beteg átszállítása előtt egy másik egészségügyi intézménybe
39
Tartalmi követelmények
Kommunikációs és civilizációs ismeretek/képes a következőkre bemutatkozni, másokat bemutatni (szóban, írásban) információt adni és kérni általános és szakmai témákban beszélgetést folytatni a beteg/bentlakó életútjáról ismeri a német nyelvterületek ételeit egyetértést, egyet nem értést, tiltakozást kifejezni ápolási anamnézis beszélgetést lefolytatni a beteggel információt átadni/ismertetni német nyelvterületek nevezetes városairól/látnivalóiról a szabadidő eltöltésének megvitatására munkatevékenységek jellemzésére Országismeret német nyelvterületek ételeinek ismerete népszerű úti célok a német nyelvű országokban idősotthonok, ápolási intézmények Németországban németországi idősotthonban használt felvételi formanyomtatványok új betegeknél
40
B2.2. modul
Minimum óraszám
60
Maximum óraszám
85
Tartalmi követelmények
Nyelvtani szerkezetek
okhatározói mellékmondatok melléknévi igenév mint melléknév – Partizip I. und II. als Adjektive igei vonzatok szabad bővítmények helye a mondatban (idő, ok, mód, hely, cél) időhatározói mellékmondatok vonatkozói mellékmondatok, általánosítás: wer, wen, wem célhatározói mellékmondatok különböző formái vonzatos igék
Témakörök és szókincs orvosi utasítások használati utasítások gyógyszerekhez, ápolási eszközökhöz a munkahelyen emberi kapcsolatok (családi, munkahelyi stb.) az ápoló együttműködése a többi kórházi dolgozóval inzulinadagoló toll elesés (okai, gyakorisága időseknél) elesési rizikó egyéni felmérése sebellátás, felfekvéses sebek ellátása a sebdokumentáció részei Kommunikációs és civilizációs ismeretek célok és következtetések kifejezésére általános és szakmai témákban a betegeket irányítani és udvariasan felszólítani kicserélni másokkal a tapasztalatait e‐maileket írni általános és szakmai témákban lebonyolítani munkahelyi telefonbeszélgetést utasításokat, kéréseket kifejezni konszenzusra jutni esetlegesen felmerülő problémák esetén meggyőzni, rábeszélni elesési jegyzőkönyvet felvenni
Országismeret munka és tanulás a célnyelvi országokban bevándorlás a német nyelvű országokba
41
B2.3. modul
Minimum óraszám
60
Maximum óraszám
85
Tartalmi követelmények
Nyelvtani ismeretek jövő idő (Futur II.) vélekedés, sejtések kifejezése állandósult szókapcsolatok (auf der Hand liegen, stb.) főnevek képzése: ‐ ist, ‐nis, ‐heit, ‐keit, ‐or stb. melléknevek képzése toldalékokkal: ‐ent, ‐ant, ‐el, ‐iv, stb. szóképzés utótaggal: ‐weise a feltételes mód (Konjunktiv II) használata, jelentései: óhajtó mondatok, irreális feltételek, kívánságok, udvarias kérés, összehasonlítás melléknevek elöljárószókkal főnevek elöljárószókkal (die Sehnsucht nach)
Témakörök és szókincs a felfekvésnek leginkább kitett testrészek profilaxis ‐ betegségek megelőzése (trombózis, tüdőgyulladás, kiszáradás stb.) A trombózis rizikófaktorai Részleges ápolási terv megírása tanulás világa, egyetemi tanulmányok, továbbképzés hogyan tovább a tanulmányok után egészségmegőrzés, egészségtudatosság, testtudatosság életfunkciók megfigyelése, mérése és dokumentálása demencia (tünetek, GDS Skála – Reisberg Skala) a demens betegek részleges ápolói tervének elkészítése rádióműsor a demenciáról Glasgow Kóma Skála (Glasgow‐Komaskala)
Kommunikációs és civilizációs ismeretek/képes a következőkre kapcsolatokról/életformákról megnyilvánulni használni testrészekkel kapcsolatos szólásokat, szófordulatokat prezentációkat/előadásokat tartani szakmai és általános témákban szándékokat kifejezni megérteni egyetemi tanulmányokról szóló tájékoztatókat életrajzot, szakmai önéletrajzot írni állásinterjún részt venni, állást megpályázni információkat kérni, átadni általános és szakmai témákban hatékonyan kommunikálni demens betegekkel Országismeret újságcikkek, aktuális szakcikkek olvasása német nyelvterületek híres egyetemei
42
B2.4. modul
Minimum óraszám
60
Maximum óraszám
85
Tartalmi követelmények
Nyelvtani szerkezetek
függő beszéd általánosított vonatkozói mellékmondatok (wer, wen, wem) összehasonlító mondatok a sollen másodlagos jelentése az igék főnevesítése kötőszavak tartalmi funkciói (feltételes, ok‐okozati, ellentétes, következményes) állandósult igei és főnévi kapcsolatok (pl. eine Lösung finden) melléknevek képzése tagadó és fosztóképzőkkel: a ‐miss‐, des‐, ill‐, un‐, ‐los, ‐frei stb.
Témakörök és szókincs sürgősségi eset: mérgezés orvos hívása sürgős esetekhez zárójelentés ápolási intézmények Németországban a gyógyszerelés általános szabályai gyógyszerek csoportosítása hatásuk szerint gyógyszerek és alternatív kezelési módok a gyógyszerek felcserélési veszélyének minimaliziálása és az ezzel kapcsolatos computeres hibajelző rendszer média, a média szerepe az egészséges életmód kialakításában infúzió infúzióterápia tevékenysége, tárgyi feltételei vérátömlesztés vérvétel
Kommunikációs és civilizációs ismeretek/képes a következőkre segítséget kérni leveleket írni általános és szakmai témákban beteg tájékoztatni a gyógyszerek szedési gyakoriságáról, szedési időpontjáról, módjáról és a lehetséges mellékhatásokról általános és szakmai újságcikkeket olvasni/megérteni szakszerűen tájékoztatni általános és szakmai témákban kívánságot kifejezni, tanácsot adni véleményt nyilvánítani, érvelni általános és szakmai témákban
Országismeret demens betegek idősotthoni ellátása Németországban tartósan mozgáskorlátozott, betegbiztosítással rendelkező betegek anyagi támogatása Németországban
43
B2.5. modul
Minimum óraszám
60
Maximum óraszám
85
Tartalmi követelmények
Nyelvtani szerkezetek a szenvedő szerkezet alternatívái szenvedő szerkezet alany nélkül modális összefüggések az es névmás használata hasonlító mondatok (als, wie, je..desto) a módbeli segédigék elsődleges és másodlagos jelentése a tagadás kifejezési módjai (niemand, nie, nidrgends stb.) bővített melléknévi igenév Témakörök és szókincs korlátozó intézkedésekkel kapcsolatos alapfogalmak korlátozó intézkedések az idősgondozásban pszichiátriai betegek ápolása szolgáltatások, egészségügyi szolgáltatások hospice, palliatív kezelés terminálisállapotban lévő és haldokló betegek ellátása a halott körüli teendők rádióműsor a hospice‐ ról dialektusok eutanázia Kommunikációs és civilizációs ismeretek/képes a következőkre szolgáltatásokat véleményezni árut, gyógyszert rendelni, reklamálni, sürgetni (szóban és írásban) munkahelyi és szakmai beszámolót írni rádióriportokat megérteni/összefoglalni megérteni dialektusokat szakmai témákat megvitatni tájékozódni szakmai aktualitásokról Országismeret a hospice és a palliatív ellátás fogalma Németországban, Ausztriában eutanáziavita Németországban dialektusok megértése
44
B2. OP modul
Ápolói szaknyelvi vizsgára felkészítő modul (opcionális)
Minimum óraszám
30
Maximum óraszám
45
Tartalmi követelmények
A célcsoportnak megfelelő B2‐es ápolói szaknyelvi vizsgára történő felkészítés. Tartalma:
az adott nyelvvizsga követelményeinek és feladattípusainak megismerése a nyelvvizsgán előforduló írásbeli és szóbeli feladatok gyakorlása mintafeladatsor(ok) megoldása által a vizsga sikerességét esetlegesen veszélyeztető készségbeli és ismeretbeli hiányosságok pótlása, a nyelvhelyességi hibák korrigálása írásbeli és szóbeli próbavizsga teljesítése vizsgarutin megszerzése
45
KER C1 szint
A szinten a képzés megkezdéséhez szükséges bemeneti kompetenciák
300 (240 óra maximális óraszám 425 (305 óra általános általános nyelv, nyelv, 60 óra 120 óra szaknyelv) szaknyelv) + 30 óra + 45 óra opcionális opcionális modul modul A résztvevőnek rendelkeznie kell az adott modult megelőző modul sikeres teljesítéséről szóló tanúsítvánnyal, amelyet a képző intézmény állít ki. Új résztvevők számára bemeneti követelmény az adott modul előtti modult záró vizsga sikeres letétele, vagy az adott modulhoz használt, a képző intézmény által összeállított szintfelmérő feladatsor sikeres, minimum 60%‐os teljesítése, valamint az ahhoz kapcsolódó szóbeli szintfelmérő sikeres, minimum 60%‐os teljesítése.
minimális óraszám
46
A szint kimeneti követelményei
Szövegértés – Hallás utáni értés: Még a nem világosan szerkesztett és rejtett jelentéstartalmú, hosszú szöveget is megérti. Szinte erőfeszítés nélkül érti meg a tévéműsorokat és a filmeket. Stresszhelyzetekben (sürgősségi betegfelvétel, ambuláns ellátás), címszavakból is ért, illetve adott esetben a kérdéseire adott rövid válaszokból is kiszűri a lényeget. Traumatizált vagy zavartan viselkedő betegekkel illetve hozzátartozóikkal folytatott rendezetlen beszélgetést is megérti.
Szövegértés – Olvasás: Megérti a hosszú, összetett, tényszerű szövegeket; érzékeli bennük a különböző stílusjegyeket. A szakmai cikkeket és a hosszú műszaki leírásokat akkor is megérti, ha nem kapcsolódnak közvetlen szakterületéhez. Eligazodik a zárójelentések, orvosi beutalók, illetve egyéb rokon szakmák komplex szakmai szövegének tartalmában.
Beszéd – Társalgás: Folyamatosan és gördülékenyen fejezi ki magát, ritkán keresi a szavakat és kifejezéseket. A nyelvet könnyeden és hatékonyan használja a különböző társadalmi és szakmai kapcsolatokban. Gondolatait, véleményét pontosan ki tudja fejteni; hozzászólásait a beszélőtársakéhoz tudja kapcsolni. Beszédszándékát változatos nyelvi eszközökkel valósítja meg. A szókinccsel kapcsolatos esetleges hiányosságait körülírással küszöböli ki, úgy hogy az a másik ember számára szinte észrevétlen marad (ápló‐orvos, ápoló‐beteg, ápoló‐hozzátartózó közötti beszélgetésekben). Beszéde világos, választékos. A szakterminológiát, valamint az általános szaknyelvi és köznyelvi lexikát pontosan használja.
Beszéd – Folyamatos beszéd: Világosan és részletesen tud leírni bonyolult dolgokat úgy, hogy más kapcsolódó témaköröket is bevon, egyes elemeket részletez, és mondanivalóját megfelelően fejezi be. Eredményesen és rugalmasan tudja használni a nyelvet szakmai témákban; érzelmeit, együttérzését hatékonyan ki tudja fejezni hozzátartozókkal, betegekkel folytatott beszélgetések során.
Írás: Képes arra, hogy álláspontját világos, jól szerkesztett szövegben fogalmazza meg. Levélben, beszámolóban úgy tud összetett témákról írni, hogy a fontosnak tartott dolgokat kiemeli. Stílusát az olvasóhoz tudja igazítani. Az ápolói dokumentációban nyelvezetét világos stílus, választékos szókincs jellemzi. Ismeri és használja a szokásos szakmai rövidítéseket.
47
A KER C1 szint tartalmi követelményei
Nyelvtani ismeretek igeidők rendszerezése módbeli segédigék másodlagos jelentésének rendszerezése szóképzés az ent‐, zer‐,miss‐, de‐ előtagokból kéttagú összefűzések megengedő és korlátozó használatban (zweiteilige konzessive und restriktive Konnektoren) állandósult főnév és igekapcsolatok (Feste Nomen‐Verb ‐ Verbindungen) módbeli segédigék körülírása (Umschreibung der Modalverben können, müssen, wollen, dürfen und sollen) irreális következtetés (irreale Folgesätze) a melléknévragozás és melléknévfokozás ismétlése melléknévragozás a határozatlan számnevek után az esetek átismétlése az es, mint kötelező és nem kötelező eleme a mondatnak szóképzés a be‐ és ver‐ előtagokkal kérdések alkotása függő beszédben felszólítás függő beszédben függő beszéd: nach, laut, zufolge, gemäß és wie mellékmondatok igésített és főnevesített stílusok használata (Verbalstil und Nominalstil) Funktionsverbgefügen elöljárószavak átismétlése igék, melléknevek, főnevek vonzatai mondatszerkesztés kötőszavakkal (Konjunktionen) szóképzés: főnevek képzése toldalékokkal szóképzés: igéből képzett főnevek szóképzés: igéből vagy főnévből képzett melléknevek mennyiségek kifejezése jelzői kapcsolatok (Attribution) modális partikulák (Modalpartikel) Genitivus Partitivus a szenvedő szerkezet különböző igeidőkben a szenvedő szerkezet különböző használata (besondere Aspekte des Passivs)
48
A KER C1 szint tartalmi követelményei
Témakörök és szókincs
az egyes szakmák erkölcsi és anyagi elismertsége az ápolói munka társadalmi presztízse Magyarországon és a célnyelvi országokban az ápolási folyamat megvalósítása (az ápolási folyamat definidiója, az ápolási folyamat lépései, problémamegoldás az ápolási folyamatban, adatgyűjtés módszerei, az ápolási dokumentáció) az ápolási dokumentáció Magyarországon, Németországban, jogi szabályozás, a dokumentáció szükségessége, vezetése, az ápolási dokumentáció elemzése, értékelése) munkahelyi elvárások értékek, értékrend, minőség az ápolók szerepe és funkciói a minőségbiztosítási rendszerben (a minőség fogalma, az ápolás minőségügyi standardjai, dokumentumai, minőségfejlesztés az ápolásban) az ápolási modelleken belül alkalmazható ellátási rendszerek – feladatorientált ápolás (Funktionspflege) – betegorientált ápolás (patientenorientierte Pflege) – team ápolás (Gruppenpflege) – felelős ápolás (Bezugspflege oder Primär‐Pflege) ápolási szükségletek és a betegmegfigyelés szempontjai pénzügyek és a jog az ápolás etikai szabályai, a betegek jogai a modern élet az egészséggel, betegséggel kapcsolatos alapvető kórtani ismeretek (az egészség fogalma, a betegség fogalma, a betegség okozta eltérések, a betegségek keletkezése, indító okai, a kórfolyamatok kialakulása, a betegségek kimenetele) a beteg fogadása, elhelyezése, tájékoztatása, dokumentációs feladatok, a beteg elbocsátása, ápolási zárójelentés az orvosi vizit előkészítésének ápolói feladatai, az orvosi vizithez szükséges eszközök (vizittálca), az ápoló feladatai a vizit alatt és a vizit után, az ápolási vizit lényege és célja a decubitus formái, kialakulása, tünetei, a decubitus felmérésére alkalmalzható skálák, a decubitus megelőzése, a decubitustól szenvedő beteg ápolása élősködők fajtái, megjelenési formái, beteg megfigyelése élősködök jelenlétére történő gyanú esetén, beteg elkülönítése, higiénés előírások, fertőzések ellátása intelligencia és tudás az aktivitási készség és a kognitív funkciók megítélésére szolgáló vizsgálatok (Katz ADL index a mindennapi aktivitás megítélésére, Bartel index – a funkcionális aktivitás mérésére, IADL skála ‐ eszközhasználat a napi tevékenységek során, GDS – geriátriai depresszió skála)
49
A KER C1 szint tartalmi követelményei
Témakörök és szókincs
a betegnél soron kívül jelentkező tünetek, életveszélyes állapotok felmérése, (pulzus kóros elváltozása, vérnyomás kóros értékei, kóros légzéstípusok, hányás megjelenése, kóros székletürítés, tudat zavarai, kóros hőmérséklet) kutatás és technika PCA ‐ Patientengesteuerte Analgesie (a páciens kontrollálta fájdalomcsillapítás definíciója, célja, indikációi, kontra‐indikációi, a fájdalomcsillapítási folyamat, különböző applikációs módok) a haldokló beteg ellátása külföldi tanulmányok, külföldi szakmai gyakorlat karrier család és társadalom, generációs különbségek idősgondozás (fogalma, célja, jellemzői, Maslow‐piramis ‐az emberi szükségletek hierarchiája, az öregedés jellemzői) a betegek mobilizálása (fekvés, kóros fekvési módok, fektetési módok, mozgásszükséglet mérése, kielégítése, a beteg mobilizálása, a mobilizáció fokozatai, kényelmi eszközök és használatuk katéterezés és hólyagöblítés (vizelet kiválasztás kórtana, katéter felhelyezés indikációja, eszközök előkészítése, beteg előkészítése, előkészítés hólyagöblítéshez) székletürítés (székletürítés kórtana, székletürítés szükségletének felmérése és kielégítése, széklet megfigyelési szempontjai, szélcső alkalmazásának indikációi, beszáradt széklet kialakulásának okai, beöntés indikációja, előkészítés, kivitelezés) váladékok megfigyelése, testváladékok felfogása, gyűjtése, mérése, váladékfelfogó eszközök szakszerű használata, váladékfelfogó eszközök fertőtlenítése, laboratóriumi mintavétel, mintaküldés szabályai a hőszabályozás kórtana, testhőmérséklet megfigyelése, testhőmérséklet mérésének módjai, kóros hőmérsékletek, lázcsillapítás lehetőségei, fizikális lázcsillapítás formái felnőttkorban a fájdalom tulajdonságai, fájdalmat befolyásoló tényezők, fájdalom helyei, kisugárzásának irányai, fájdalom jelzése, megfigyelési feladatok, fájdalom mérése, fájdalomcsillapítás lehetőségei
50
A KER C1 szint tartalmi követelményei
Kommunikációs és civilizációs ismeretek
A nyelvtanuló képes a következőkre világos, jól szerkesztett szóbeli beszámolót tartani általános és szakmai témában gondolatait, nézeteit pontosan, világosan megfogalmazni, kiegészítő adatokkal, érvekkel, példákkal alátámasztani részletesen, árnyaltan kifejteni saját álláspontját világosan felvázolni egy problémát, megfogalmazni a lehetséges megoldásokat, mérlegelni azok előnyeit és hátrányait banki tranzakciókat lebonyolítani szóban és interneten vitát követni elvont, összetett és ismeretlen témában is jól kezelni a konfliktusokat kritikát, pozitív és negatív álláspontot megfogalmazni szóban és írásban folyékonyan és természetes módon kifejezni mondanivalóját megérteni komplex szakmai és általános témájú cikkeket érvelni, számon kérni, vitát kezdeményezni javaslatot, tanácsot adni komplex szakmai és általános témáról előadást, prezentációt tartani követni általános és szakmai beszélgetéseket/előadásokat, majd könnyedén bekapcsolódni a beszélgetésekbe összefüggéseket felismerni, közvetíteni írásban és szóban követni általános és szakmai témájú műsorokat, riportokat visszaadni hallott szövegek, riportok tartalmát megérteni komplex általános és szakmai szövegeket, érzékelni a jelentésárnyalatokat, a rejtett értelmet saját érzéseit árnyaltan megfogalmazni, mások érzéseit hűen közvetíteni megérteni és megfogalmazni magán‐ és hivatalos leveleket embereket pontosan, részletekbe menően jellemezni jól szerkesztett, világos szövegeket írni összetett témákról, érvekkel, megfelelő példákkal alátámasztva, kihangsúlyozva a lényeges, fontos kérdéseket megfelelően használni az általános és a szaknyelvi terminológiát eredményeket jól strukturáltan, részletesen elemezni, értékelni könnyedén elkészíteni a teljes ápolói dokumentációt
51
A KER C1 szint tartalmi követelményei
Országismeret
az ápolói munka társadalmi presztízse Magyarországon és Németországban idiómák használata a német és a magyar egészségbiztosítási rendszer összehasonlítása a bevándorlókkal kapcsolatos politika beszámoló német nyelvterületek városainak és vidéki életének különbségéről turisztikai látványosságok német nyelvterületen karrierlehetőségek összehasonlítása az ápolói szakmában, továbbképzések, előmeneteli lehetőségek (Magyarországon és a célnyelvi országokban) ösztöndíjak megpályázása Németországban a tudomány és a technika fejlődése, német találmányok a nyelvtanuló interkulturális kompetenciájának fejlesztése a német gasztronómia jellegzetességei az ápolási biztosítás rendszere Németországban (ápolási szintek: Pflegestufe 1, 2, 3)
52
Modulszerkezet‐azonosító: KER C1 / 1‐4 C1.1. modul Minimum óraszám
75
Maximum óraszám
106
Tartalmi követelmények
Nyelvtani szerkezetek igeidők rendszerezése módbeli segédigék másodlagos jelentésének rendszerezése szóképzés az ent‐, zer‐,miss‐, de‐ előtagokból kéttagú összefűzések megengedő és korlátozó használatban (zweiteilige konzessive und restriktive Konnektoren) állandósult főnév és igekapcsolatok (Feste Nomen‐Verb ‐ Verbindungen) módbeli segédigék körülírása (Umschreibung der Modalverben können, müssen, wollen, dürfen und sollen) irreális következtetés (irreale Folgesätze) Témakörök és szókincs az egyes szakmák erkölcsi és anyagi elismertsége az ápolói munka társadalmi presztízse Magyarországon és a célnyelvi országokban az ápolási folyamat megvalósítása (az ápolási folyamat definidiója, az ápolási folyamat lépései, problémamegoldás az ápolási folyamatban, adatgyűjtés módszerei, az ápolási dokumentáció) az ápolási dokumentáció Magyarországon, Németországban, jogi szabályozás, a dokumentáció szükségessége, vezetése, az ápolási dokumentáció elemzése, értékelése munkahelyi elvárások értékek, értékrend, minőség az ápolók szerepe és funkciói a minőségbiztosítási rendszerben (a minőség fogalma, az ápolás minőségügyi standardjai, dokumentumai, minőségfejlesztés az ápolásban) az ápolási modelleken belül alkalmazható ellátási rendszerek – feladatorientált ápolás (Funktionspflege) – betegorientált ápolás (patientenorientierte Pflege) – team ápolás (Gruppenpflege) – felelős ápolás (Bezugspflege oder Primär‐Pflege) ápolási szükségletek és a betegmegfigyelés szempontjai
53
Tartalmi követelmények
Kommunikációs és civilizációs ismeretek/képes a következőkre világos, jól szerkesztett szóbeli beszámolót tartani általános és szakmai témában gondolatait, nézeteit pontosan, világosan megfogalmazni, kiegészítő adatokkal, érvekkel, példákkal alátámasztani részletesen, árnyaltan kifejteni saját álláspontját világosan felvázolni egy problémát, megfogalmazni a lehetséges megoldásokat, mérlegelni azok előnyeit és hátrányait banki tranzakciókat lebonyolítani szóban és interneten Országismeret az ápolói munka társadalmi presztízse Magyarországon és Németországban idiómák használata a német és a magyar egészségbiztosítási rendszer összehasonlítása
a bevándorlókkal kapcsolatos politika
54
C1.2. modul
Minimum óraszám
75
Maximum óraszám
106
Tartalmi követelmények
Nyelvtani szerkezetek a melléknévragozás és melléknévfokozás ismétlése melléknévragozás a határozatlan számnevek után az esetek átismétlése az es, mint kötelező és nem kötelező eleme a mondatnak szóképzés a be‐ és ver‐ előtagokkal kérdések alkotása függő beszédben felszólítás függő beszédben függő beszéd: nach, laut, zufolge, gemäß és wie mellékmondatok
Témakörök és szókincs Pénzügyek és a jog Az ápolás etikai szabályai, a betegek jogai A modern élet Az egészséggel, betegséggel kapcsolatos alapvető kórtani ismeretek (az egészség fogalma, a betegség fogalma, a betegség okozta eltérések, a betegségek keletkezése, indító okai, a kórfolyamatok kialakulása, a betegségek kimenetele) A beteg fogadása, elhelyezése, tájékoztatása, dokumentációs feladatok, a beteg elbocsátása, ápolási zárójelentés Az orvosi vizit előkészítésének ápolói feladatai, az orvosi vizithez szükséges eszközök (vizittálca), az ápoló feladatai a vizit alatt és a vizit után, az ápolási vizit lényege és célja a decubitus formái, kialakulása, tünetei, a decubitus felmérésére alkalmalzható skálák, a decubitus megelőzése, a decubitustól szenvedő beteg ápolása Élősködők fajtái, megjelenési formái, beteg megfigyelése élősködök jelenlétére történő gyanú esetén, beteg elkülönítése, higiénés előírások, fertőzések ellátása Kommunikációs és civilizációs ismeretek/képes a következőkre követni vitákat elvont, összetett és ismeretlen témában is jól kezelni a konfliktusokat kritikát, pozitív és negatív álláspontot megfogalmazni szóban és írásban folyékonyan és természetes módon kifejezni mondanivalóját megérteni komplex szakmai és általános témájú cikkeket érvelni, számon kérni, vitát kezdeményezni javaslatot, tanácsot adni komplex szakmai és általános témáról előadást, prezentációt tartani
55
Tartalmi követelmények
Országismeret beszámoló német nyelvterületek városainak és vidéki életének különbségéről turisztikai látványosságok német nyelvterületen
C1.3. modul
Minimum óraszám
75
Maximum óraszám
106
Tartalmi követelmények
Nyelvtani szerkezetek igésített és főnevesített stílusok használata (Verbalstil und Nominalstil) Funktionsverbgefügen elöljárószavak átismétlése igék, melléknevek, főnevek vonzatai mondatszerkesztés kötőszavakkal (Konjunktionen) szóképzés: főnevek képzése toldalékokkal szóképzés: igéből képzett főnevek szóképzés: igéből vagy főnévből képzett melléknevek Témakörök és szókincs intelligencia és tudás az aktivitási készség és a kognitív funkciók megítélésére szolgáló vizsgálatok (Katz ADL index a mindennapi aktivitás megítélésére, Bartel index – a funkcionális aktivitás mérése, IADL skála ‐ eszközhasználat a napi tevékenységek során, GDS – geriátriai depresszió skála) a betegnél soron kívül jelentkező tünetek, életveszélyes állapotok felmérése, (pulzus kóros elváltozása, vérnyomás kóros értékei, kóros légzéstípusok, hányás megjelenése, kóros székletürítés, tudat zavarai, kóros hőmérséklet) kutatás és technika PCA ‐ Patientengesteuerte Analgesie (a páciens kontrollálta fájdalomcsillapítás definíciója, célja, indikációi, kontra‐indikációi, a fájdalomcsillapítási folyamat, különböző applikációs módok) a haldokló beteg ellátása külföldi tanulmányok, külföldi szakmai gyakorlat karrier
56
C1.3. modul Tartalmi követelmények
Kommunikációs és civilizációs ismeretek/képes a következőkre követni általános és szakmai beszélgetéseket/előadásokat, majd könnyedén bekapcsolódni a beszélgetésekbe összefüggéseket felismerni, közvetíteni írásban és szóban követni általános és szakmai témájú műsorokat, riportokat visszaadni hallott szövegek, riportok tartalmát megérteni komplex általános és szakmai szövegeket, érzékelni a jelentésárnyalatokat, a rejtett értelmet saját érzéseit árnyaltan megfogalmazni, mások érzéseit hűen közvetíteni megérteni és megfogalmazni magán‐ és hivatalos leveleket
Országismeret
a tudomány és a technika fejlődése, német találmányok
ösztöndíjak megpályázása Németországban karrierlehetőségek összehasonlítása az ápolói szakmában, továbbképzések, előmeneteli lehetőségek (Magyarországon és a célnyelvi országokban)
57
C1.4. modul
Minimum óraszám
75
Maximum óraszám
107
Tartalmi követelmények
Nyelvtani szerkezetek mennyiségek kifejezése jelzői kapcsolatok (Attribution) modális partikulák (Modalpartikel) Genitivus Partitivus a szenvedő szerkezet különböző igeidőkben a szenvedő szerkezet különböző használata (besondere Aspekte des Passivs) Témakörök és szókincs Család és társadalom. Generációs különbségek Idősgondozás (fogalma, célja, jellemzői, Maslow‐piramis ‐az emberi szükségletek hierarchiája, az öregedés jellemzői) A betegek mobilizálása (fekvés, kóros fekvési módok, fektetési módok, mozgásszükséglet mérése, kielégítése, a beteg mobilizálása, a mobilizáció fokozatai, kényelmi eszközök és használatuk Katéterezés és hólyagöblítés (vizelet kiválasztás kórtana, katéter felhelyezés indikációja, eszközök előkészítése, beteg előkészítése, előkészítés hólyagöblítéshez) Székletürítés (székletürítés kórtana, székletürítés szükségletének felmérése és kielégítése, széklet megfigyelési szempontjai, szélcső alkalmazásának indikációi, beszáradt széklet kialakulásának okai, beöntés indikációja, előkészítés, kivitelezés) Váladékok megfigyelése, testváladékok felfogása, gyűjtése, mérése, váladékfelfogó eszközök szakszerű használata, váladékfelfogó eszközök fertőtlenítése, laboratóriumi mintavétel, mintaküldés szabályai A hőszabályozás kórtana, testhőmérséklet megfigyelése, testhőmérséklet mérésének módjai, kóros hőmérsékletek, lázcsillapítás lehetőségei, fizikális lázcsillapítás formái felnőttkorban A fájdalom tulajdonságai, fájdalmat befolyásoló tényezők, fájdalom helyei, kisugárzásának irányai, fájdalom jelzése, megfigyelési feladatok, fájdalom mérése, fájdalomcsillapítás lehetőségei
58
C1.4. modul
Tartalmi követelmények
Kommunikációs és civilizációs ismeretek/képes a következőkre embereket pontosan, részletekbe menően jellemezni jól szerkesztett, világos szövegeket írni összetett témákról, érvekkel, megfelelő példákkal alátámasztva, kihangsúlyozva a lényeges, fontos kérdéseket megfelelően használni az általános és a szaknyelvi terminológiát eredményeket jól strukturáltan, részletesen elemezni, értékelni könnyedén elkészíteni a teljes ápolói dokumentációt
Országismeret a nyelvtanuló interkulturális kompetenciájának fejlesztése a német gasztronómia jellegzetességei az ápolási biztosítás rendszere Németországban (ápolási szintek: Pflegestufe 1, 2, 3)
C1. OP modul
Ápolói szaknyelvi vizsgára felkészítő modul (opcionális)
Minimum óraszám
30
Maximum óraszám
45
Tartalmi követelmények
A célcsoportnak megfelelő C1‐es ápolói szaknyelvi vizsgára történő felkészítés. Tartalma: az adott nyelvvizsga követelményeinek és feladattípusainak megismerése a nyelvvizsgán előforduló írásbeli és szóbeli feladatok gyakorlása mintafeladatsor(ok) megoldása által a vizsga sikerességét esetlegesen veszélyeztető készségbeli és ismeretbeli hiányosságok pótlása, a nyelvhelyességi hibák korrigálása írásbeli és szóbeli próbavizsga teljesítése vizsgarutin megszerzése
59