Neh 3, 1.3.6 Juhok kapuja, halak kapuja, óváros kapuja „És fölkele Eliásib, a főpap és atyjafiai, a papok és építék a juhok kapuját; ők szentelék meg azt és állíták fel annak ajtait; építék pedig a kőfalat a Meáh toronyig, a melyet megszentelének, s azután Hanánel tornyáig [...] A halaknak kapuját pedig építék a Hasszenáa fiai, ők gerendázák be azt és állíták fel annak ajtait, kapcsait és závárait [...] Az ó-város kapuját pedig javítgaták Jójada, a Pászéah fia és Mesullám, a Beszódia fia; ők gerendázák be azt és állíták fel annak ajtait, kapcsait és závárait” Bevezetés Az elmúlt alkalommal, mikor ebből a részből olvastunk Igét, akkor láttuk, hogy mi a kőfal, Jeruzsálem kőfalának szellemi jelentése. A kőfal elválasztást, elkülönítést, és védelmet jelent. Aztán szó volt a kőfalon, a kapuk fölött való toronyról. A torony is védelmet, biztonságot, megőrzést jelent. Érintettük, hogy a kapuk mit jelentenek; a kapukon lehet be- és kijárni. Most ezen alkalommal részletesebben szólnék a kapukról, és elsősorban most erről a három kapuról, amit felolvastunk: juhok kapuja, halak kapuja és az óvárosnak a kapuja. A kapuk jelentése Ebben a részben összesen tíz kapu van megemlítve, de a tíz közül csak az első hatról jegyzi fel a Szentírás, hogy akkor építették fel, Nehémiás idejében. Mindegyikről szinte szó szerint ezt írja le: ezek és ezek építették fel, héjazták fel, gerendázták be, állították fel ajtait, kapcsait és závárait. Mi a kapunak a jelentősége? Az elmúlt órán arról volt szó, hogy a kapuk a bírói ítélet, a bírói döntések és a hatalom jelképei is, de most egy más oldalról szeretnék szólni. A kapu az, ahol ki lehet járni, és be lehet jutni a városba, mert a kőfal olyan erős, hogy azon keresztül nem lehet bejutni, és ott vannak az őrtornyok is. De a kapukon is vannak ajtószárnyak, závárok, reteszek és zárak, de ha nyitva van, akkor ki- és be lehet járni. Egy történet Hogy a kapunak a jelentőségét szellemileg megértsük, mondok egy történetet. Már biztos olvasta majdnem mindenki A buyufa alatt című könyvet. Az egész egy tanítómese. A legelső fejezet, ami abban a könyvben fel van jegyezve, a nagy falról szól. Elmondom ezt a mesét, mert nagyon tanulságos. Az őserdőben az állatok egy nap azt vették észre, hogy a dzsungel közepén egy nagy fal emelkedik. Minden állat a falnak azon a részén volt, ahol nem sok élelem volt, kevés víz, száraz volt a föld, a fű és a fák is. Úgy ítélték meg, hogy a kőfalnak a másik oldalán van a dzsungelnek minden jó része: bővizű források, a zöldellő fák, és mindenféleképpen át akartak jutni a másik oldalra, de a fal megakadályozta őket. Az orrszarvú azt mondta, hogy ő üt egy lyukat a falon. Nekirugaszkodott kétszer is, nekiment a falnak, de a fal meg sem rezdült. Nemhogy át tudta volna ütni, csak az orrszarvú lett beteg. Azt mondta az elefánt, hogy nem így kell azt csinálni, majd ő nekidől a falnak, és kidönti az egészet. Megpróbálta, de a fal állt szilárdan. Azt mondta a hiéna: Á, nem erővel kell azt, hanem ravaszsággal. Majd ő elszalad, és megkerüli, valahol vége van ennek a falnak. Elszaladt, az állatok vártak, egyik nap a másik után telt el. Egyszer visszajött a hiéna, és mondta, hogy se vége, se hossza, ezt a falat megkerülni nem lehet. Azt mondta kígyó: Á, nem, még ravaszabbul kell, majd én leások,
majd valahol alatta találok egy átjárót. Eltűnt a kígyó, vártak, vártak, nagyon hosszú idő múlva egyszer csak felbukkant, és azt mondta, na végre, átjutottam a másik oldalra! Azt mondták az állatok: Nem, te még mindig a falnak ugyanazon oldalán vagy. Lehetetlen, nem lehet eligazodni, itt nincs átjárat a fal alatt sem. Azt mondta a majom, hogy majd én átmászok a falon. Próbálkozott így is, úgy is, a zsiráf nyakából is, de a fal nagyon magas volt, és mindig visszapottyant. Azt mondták az állatok: akárhogy próbálkozunk is, a fal áttörhetetlen, megkerülhetetlen, ezen a falon nem tudunk átjutni. Míg végül aztán felfedeztek a falon egy ajtót, és annak az ajtónak kereszt alakja volt. Akkor megértették, hogy a falon egy átjárás van. Aztán észrevették, hogy erre a falra az van ráírva, hogy bűn. S akkor megértették, hogy a bűn választja el az embert Istentől. A fal és az ajtó (kapu) A bűn egy olyan áthághatatlan akadály, ami nem engedi az embert Istenhez. De a bűnön Jézus Krisztus golgotai áldozata győzött, Ő engesztelő áldozat a mi bűneinkért, és csak ezen az egyetlen egy ajtón keresztül, ezen a kapun keresztül lehet átjutni ezen a falon. Jeruzsálem kőfalai hasonlítanak ehhez, csakhogy én erre a kőfalra nem azt írnám rá, hogy bűn – bár igaz, hogy az embert a bűn választja el Istentől -, hanem azt írnám rá: Isten szentsége. Isten olyan szent, hogy a közelébe nem férkőzhetik bűn. A Jelenések könyvében az új Jeruzsálemről azt olvassuk, hogy ott lakik az Úr, és a régi Jeruzsálemben is ott lakott a templomban, a szentek szentjében. Ez az Isten olyan szent - úgy írja a Jelenések könyve -, hogy nem megy be oda semmi tisztátalan, sem aki a hazugságot cselekszi. A tisztátalanság, a bűn Isten közelébe nem juthat be, ezt biztosítja Isten szentsége, Isten védelme, az az erős kőfal és a tornyok. Hogy mégis van bejárás, ez a kapunak köszönhető. Ezek a kapuk, amik itt le vannak írva, mindegyik Jézus Krisztusról beszél, mert az Úr Jézus maga mondta, hogy: Én vagyok az ajtó, én vagyok a juhoknak az ajtaja. Most ezen a három kapun keresztül, amit itt olvastunk, három különböző oldalról mondja el a Szentírás nekünk, hogy Jézus Krisztus hogyan lett kapu (vagy ajtó) a mi számunkra, mit jelent az a mi számunkra, hogy Ő lett az ajtó. Ahogy megmondta, hogy senki sem mehet az Atyához, bent Jeruzsálemben, ahol Isten lakik, ahol a szentség van, senki sem mehet, csak Ő általa. Nincs más út, és nincs más kapu. De azt is mondta, hogy szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz. Ezeken a kapukon nem lehet akárhogy bejutni. A juhok kapuja Most vegyük sorra ezeket a kapukat. Azt olvastuk az első versben, hogy: „ És fölkele Eliásib, a főpap és atyjafiai, a papok és építék a juhok kapuját.” A Szentírás gyakran hasonlítja az embereket a juhokhoz; a hívő embert is, és a bűnben élő, hitetlen embert is. Ismerősek az olyan Igék, például az Ézsaiás 53-ból, hogy: Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk, kiki az ő útára tértünk. Vagy egy másik Ige Péter levelében: Olyanok voltatok, mint tévelygő juhok (1Pt 2,25), és a tévelygés mennyi mindent hordoz magában! A tévelygőnél talán az a legnagyobb baj, hogy maga sem tudja, hogy tévelyeg. A bűnben élő emberek legnagyobb része nem tudja, hogy bűnös. Védi magát, hogy hát, azért én nem vagyok olyan, mint a többi, valamivel különb vagyok. Nem látja a tisztátalanságot, nem látja a bűnt, nem látja a veszedelmet, nem tudja, hogy milyen messzire került Istentől. Tévelyeg, de ahhoz, hogy egy tévelygő juh Isten közelébe jusson, ahhoz először meg kell látnia azt, hogy ő tévelyeg, és nagyon is ki van téve a veszedelemnek. Mint ahogy egy eltévedt juh nagyon ki van téve nyáj nélkül és pásztor nélkül a ragadozóknak. Minden eltévedt juh, minden ember, aki Isten nélkül tévelyeg, az a Sátánnak a karmaiban van, és annak a vége a biztos halál. Sokan nem látják ezt, éppen azért, mert tévelyegnek. Nagy kegyelem, amikor Isten valakit megvilágosít, hogy én tévelygő juh vagyok.
Dávid azt írja, hogy: „Tévelygek, mint valami elveszett juh: keresd meg a te szolgádat…” (Zsolt 119,176). Ebben benne van nemcsak annak az elismerése, hogy tévelygő vagyok, hanem annak az elismerése is, hogy nem tudok hozzád találni. Keress meg Te engem, én nem tudlak Téged megkeresni. A juhnak valóban az a tulajdonsága, hogy nagyon gyámoltalan állat Nem is lát olyan messzire, nem tud jól tájékozódni, egyedül nagyon ügyefogyott és nagyon ügyetlen állat. Pásztorra van szüksége, és nagyon jól tudta ezt Dávid, ő is pásztor volt. Uram, tévelygő juh vagyok, gyere utánam, és keress meg! Nagy kegyelem, amikor valaki eddig eljut, ez már Isten munkálja bennünk, hogy: Uram, eltévedtem, azt sem tudom, merre van a hazafelé vezető út, keress meg! Akkor azt mondja az Írás, hogy azért jött az Embernek Fia, Jézus Krisztus, hogy megkeresse, és megtartsa, ami elveszett. Ezeket a tévelygő juhokat is. A Bárány – Jézus Krisztus Hogyan keresett meg Jézus Krisztus? Ez nagyon tanulságos: Ő is juhhá, Báránnyá lett. Ugyanott Ézsaiásnál, amikor azt olvassuk, hogy mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk, kiki az ő útára tértünk, a következő versben azt mondja, hogy mint bárány, megnémul az őt nyírók előtt. El is olvasom az egész verset Ézsaiás könyvéből: „Kínoztatott, pedig alázatos volt, és száját nem nyitotta meg, mint bárány, mely mészárszékre vitetik, és mint juh, mely megnémul az őt nyírők előtt; és száját nem nyitotta meg!” (Ézs 53,7). Báránnyá lett. Amikor Bemerítő János meglátta az Úr Jézus Krisztust, és leszállni a Szent Szellemet, mint galambot, rámutatott, és azt mondta: Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit. Báránnyá lett, juh lett. És hogy vezette haza az eltévedt juhokat? Ahhoz, hogy az ember egyáltalán az Úr Jézus közelébe kerülhessen, egy nagyon-nagyon fontos dolog: a bűn rendbetétele az életünkben. Isten valamennyiünk bűnét Őreá, a Bárányra, Krisztusra vetette. Amikor a golgotai kereszten hordozta az egész világ bűnét, akkor a testén keresztül nyílt meg az egyetlen kapu (nem egy a sok közül, hanem az egyetlen) Isten felé. Amikor itt azt olvassuk, hogy a juhok kapuja vagy a juhkapu, akkor érthetjük azt alatta, hogy a Bárány Jézus Krisztuson keresztül nyílt kapu az Ő testén keresztül. Ahogy a Zsidókhoz írt levél mondja, a kárpit kétfelé nyílt a templomban, és a Szentek Szentjébe, mert ott volt Isten, ott lakott az Isten dicsősége, be lehetett menni, szabaddá lett az út. A kárpit, az nem volt egy erős kőfal, és külsőleg az csak egy kárpit volt, de azt mindenki nagyon jól tudta Izraelben, hogy a kárpiton túl ott lakik Isten, és oda nem lehet csak úgy belépni. Még benézni sem lehetett rajta, nem is mehetett be, csak a főpap egyszer egy évben véráldozattal. Amikor az Úr Jézus Krisztus meghalt, akkor Isten felülről az aljáig kettészakította a kárpitot. Ez a kárpit egy erős fal volt, mert az Isten szentsége és dicsősége tartotta erősen ezt az elválasztó kárpitot, ezt a falat. De akkor szétnyílt, kapu nyílt, ajtó nyílt, szabaddá lett az út. Így lett a Bárány Jézus Krisztus kapuvá. De így nyílt kapu a tévelygő bárányoknak is, akik elismerik önmagukról, hogy tévelygek, mint valami elveszett juh, akiket megkeresett Jézus Krisztus, mert azért jött, hogy megkeressen. Akik hagyják, hogy felvegye őket a vállaira, hazavigye, akiknek örül, hogy megtalálta. Így lett ezeknek a megtért juhoknak is a kapuja az Úr Jézus Krisztus. Nincs más kapu, nem lehet, csak rajta keresztül, csak áldozatán keresztül, csak az Ő vérén, az Ő elvégzett munkáján keresztül bejutni Istenhez. Más út nincsen. Eliásib Érdekes megfigyelni, hogy ki volt a kapunak az építője: „És fölkele Eliásib, a főpap és atyjafiai, a papok és építék a juhok kapuját...” A főpap és a papok építették. Az Úr Jézus Krisztus az igazi főpap. Azt mondja a Zsidókhoz írt levél, hogy olyan főpap, aki maga-magát áldozta fel. Az ószövetségben a főpapok nem magukat áldozták fel, hanem bárányt, áldozati állatot vittek áldozatul, de Krisztus önmagát, mert Ő Bárány is. Nem véletlen, hogy a főpap és a papok építették ezt. Eliásibnak, a főpapnak a neve azt jelenti magyarul, hogy Isten visszahoz, Isten újra helyreállít. Hát ez az, amit végzett az Úr Jézus Krisztusban Isten.
Visszahoz, újra visszahozza az eltévedt bárányt, az eltévedt embert. Újból visszahozza, és az Isten dicsőségét, az Isten méltóságát újból helyreállítja előttünk is. A halak kapuja Hadd szóljak most a másik kapuról, aztán még egy kicsit majd visszatérünk ide a juhok kapujához is, csak ahhoz, hogy ezt még jobban megértsük, még valamit meg kell tudnunk a másik kapuról. A másik volt a halak kapuja. Az embereket a halakhoz is gyakran hasonlítja az Ige. Amikor az a csodálatos halfogás történt, és Péter megdöbbent, leborult Jézus Krisztus lábaihoz, és azt mondta, hogy: Eredj el tőlem, mert én bűnös ember vagyok, Uram, akkor az Úr azt mondta neki, többek között: Azt mívelem, hogy embereket halássz! Embereket halássz! Éspedig milyen embereket, milyen „halakat” halásszon? Hol vannak ezek az emberek? Szeretnék egy kis rész elolvasni az Ezékiel próféta könyvének a 47. részéből: „És mondá nékem: Ez a víz a keleti tájékra foly ki, és a lapáczra megyen alá, és a tengerbe megyen be, a tengerbe szakad, és meggyógyul a víz. És lészen, hogy minden élő állat, a mely nyüzsög, valahova e folyam bemegyen, élni fog; és a halaknak nagy bőségök lészen, mert ez a víz bement oda, és azok meggyógyulnak, és él minden, valahova e folyó bement. És lészen, hogy halászok állanak rajta Éngeditől Énegláimig: varsák kivető helye lészen; nemök szerint lesznek benne a halak, mint a nagy tenger halai, nagy bőséggel” (Ez 47,8-10). Itt egy tengerről van szó, amiben korábban nem voltak bőséggel halak, sőt, egyáltalán nem volt élet, mert annak a tengernek a vize beteg volt, halott volt. Melyik ez a tenger? Világos, a partján van Engedi és Énegláim: ez a Holt-tenger. Ha Jeruzsálemtől indulunk le, a víznek folyása éppen így megy, hogy minden folyóvíz belemegy a Jordánba, aztán a Holt-tengerbe. Ez a víz is, amiről itt ír, a templomból fakad. Csak amikor a templomból fakadó víz bement ebbe a folyóba, akkor gyógyult meg a víz. A Holt-tenger akkor keletkezett, amikor Isten elsüllyesztette Sodomát, Gomorát, és a környező városokat. S nemcsak elsüllyesztette, hanem az égből tüzes-kénköves eső hullott, és ebben a tengerben ma sincs élet, azért Holt-tenger. Ez nagyon jól jelképezi az emberiséget, a népeket Az égig hatottak a bűneink, és szellemileg ítélet alatt vagyunk, nagyon mélyre süllyedtünk (a Holttengernek a szintje mélyen a tenger szintje alatt van, több száz méterre.) Remény nélküli volt az emberiség, különösen a pogányok. Ahogy mondja is az Ige: Isten nélkül valók voltatok, Izrael társaságától idegenek, az ígéret szövetségétől távol valók, reménységetek nem volt. Ilyenek voltak a népek. Egyszer folyóvíz jött ki az oltártól. Ha az elejét elolvassuk itt, az Ezékiel 47-ben, elindult egy vízfolyam. Az csak halvány előkép, amikor a katona átütötte az Úr Jézus testét, akkor az oldalából vér és víz folyt ki. Szellemi értelemben élet fakadt belőle és onnan indult el a víz, az életnek a vize, az élet. Amikor a Jézus Krisztusról az örömhír, a keresztnek a beszéde (úgy van a Bibliában, hogy a keresztről való beszéd, de igazi értelemben nem a keresztről való beszéd, hanem a keresztnek a beszéde: a kereszt maga beszél), a Jézus Krisztus áldozatának a beszéde, amikor eljutott a népek közé ebbe a holt tengerbe, ebbe a bűn-mocsárba, ebbe a mélyre süllyedt emberiség közé, akkor halak támadtak. Élet támadt a pogányok között is. Izrael és a népek Most itt szeretnék még egy kicsit visszakanyarodni a juhok kapujához. A bárányok a szárazföldön legelnek, a halak a vízben vannak. A szárazföld a Bibliában mindig Izraelnek a jelképe, a tenger, a vizek mindig a népeknek a jelképe. Izrael úgy gondolkozott, hogy csak övék az üdvösség, el sem tudták képzelni, hogy másoké is, pedig az Ószövetség írt róla, hogy üdvöm a föld végéig terjedjen. Írt róla az Ószövetség, hogy azért választotta ki az Úr a zsidó népet, és amikor Ábrahámot elhívta, már akkor megmondta, hogy benned és a te magodban megáldatnak a föld minden nemzetségei. Csak Jézus Krisztus után lett nyilvánvaló, amikor az
igazi mag, Krisztus eljött, hogy üdve tényleg a föld végéig terjed, a lenézett nemzetekig, a pogányokig is. Az élet vize beleáradt, és bőséggel termettek halak. Odaálltak a halászok Engeditől Énegláimig, és kivetették a hálót. Kimentették azokat, akik Krisztusban az életet találták meg. Hogyan fogja meg a halász a halakat, és mit jelképez ez a háló? A háló nem olyan, mint amikor a szárazföldi vadakat kilövik nyíllal vagy puskával. A háló összegyűjti a halakat, a hálóval vonni lehet a halakat; ez a szeretetnek a jelképe. Isten szeretete vonta ki a népek tengeréből, a pogányok közül vonta magához, szerette magához az embereket. Ez a halak kapuja azt jelenti, hogy Jézus Krisztus nemcsak a zsidókhoz jözz. Bár a földi életében azt mondta, hogy nem küldettem, csak Izrael házának eltévedt juhaihoz. Akkor csak hozzájuk küldetett, mint szolga, de az áldozata az egész világért szól. Nemcsak a zsidókat hívja, hanem üdve a föld végéig terjed, minden népből, nyelvből és ágazatból mindenkit hív, minden kedves Őelőtte. A szeretetének a hálójával von bennünket magához, emel ki a népek közül, a világból, a zavaros vizekből, a tengerből, hogy az Övéi legyünk. Hasszenáa fiai Érdekes megfigyelni, hogy kik építették ezt a kaput. A halaknak kapuját pedig építék a Hasszenáa fiai. Próbáltam utánanézni, hogy mit jelent magyarul ez a Hasszenáa, de nem tudtam igazán megfejteni. Csak egy betű eltéréssel találtam egy másik nevet: Hasszenua. Ez azt jelenti magyarul, hogy gyűlölt, háttérbe helyezett. Hát, én ezt csak úgy gondolom, hogy a Hasszenáa is hasonlót jelenthet. Szellemi értelemben ez így van, hogy a pogányok is háttérbe helyezettek voltak, egy ideig Isten háttérbe helyezte őket, és gyűlöltek voltak (nem Isten előtt). De Jézus Krisztus is, aki a halaknak a kapuja is, mindenképpen gyűlölt volt az emberek előtt. Utált, az emberektől megvetett volt. Fájdalmak férfia, betegségek ismerője, mint akik elől orcánkat elrejtjük. És Isten előtt Ő, akit az ember nem becsült, aki az emberek előtt utált volt, az az Isten előtt a legszebb volt. „Ez az én szerelmes fiam, akiben én gyönyörködöm.” Őbenne mi, akik hátrahelyezettek voltunk, félre tétettünk, elővett. Ebben az elmúlt kétezer évben, ahogy Pál a pogányoknak az apostola lett, főleg a pogányok között munkálkodott az Úr. Izraelből is hívott el, onnan is halásztak a halászok, de főleg a népek közül. S majd ha a pogányok száma bemegyen, akkor újra előveszi Izraelt. De Jézus Krisztus az egyetlen lehetőség az Atyához bejutni, úgy a zsidóknak, mint a pogányoknak. Nincs más út, Ő az egyetlen kapu, Ő az egyetlen ajtó. Az óváros kapuja Egy néhány gondolatot szeretnék még a harmadik kapuról elmondani, az óváros kapujáról. Minden városban van egy városrész, amit óvárosnak neveznek, amelyik a legrégebbi városrész. Mert amikor városokat építenek, akkor úgy szokták (és Jeruzsálem is úgy épült), hogy először egy kicsike kis város volt, azután épült köréje, épült mellé, épült egyre nagyobbra, de amit először építettek, az volt az óváros. A régi Jeruzsálemről van szó a Bibliában, az óvárosról, a régi városról, és még annak a királyáról is. Nem tudom, hogy tudják-e a testvérek, hogy hívták akkor, és ki volt a királya, az első, aki fel van jegyezve? Melkisédek. Melkisédek pedig, Sálem királya, kenyeret és bort hozott, amikor Ábrahám a királyok leveréséből visszaérkezett. Sálem királya, először volt Sálem, és aztán lett Jerusálem. Hadd olvassam el azt a néhány verset, ennek az óvárosnak a királyáról „Melkhisédek pedig Sálem királya, kenyeret és bort hoza; ő pedig a Magasságos Istennek papja vala” (1Móz 14,18). Nem csak király, pap is volt. Különös, mert később így beszél Isten: királyi papság és szent nemzet; egybekapcsolja. A másik Igét a Zsidókhoz írt levélből olvasom el: „Mert ez a Melkisédek Sálem királya, a felséges Isten papja, a ki a királyok leveréséből visszatérő Ábrahámmal találkozván, őt megáldotta, A kinek tizedet is adott Ábrahám mindenből: a ki elsőben is magyarázat szerint igazság királya, azután pedig Sálem királya is, azaz békesség
királya. Apa nélkül, anya nélkül, nemzetség nélkül való; sem napjainak kezdete, sem életének vége nincs, de hasonlóvá tétetvén az Isten Fiához, pap marad örökké. [...] Mert ez a bizonyságtétel: Te pap vagy örökké, Melkisédek rendje szerint” (Zsid 7,1-3.17). Ez Krisztusra vonatkozik, Ő a pap örökké, nem az Áron rendje szerint, hanem Melkisédek rendje szerint. Itt elmondja a Zsidókhoz írt levél, hogy Melkisédek éppen ezért, mert megáldotta Ábrahámot, nagyobb volt, mint Ábrahám, mert mindig a nagyobbik áldja meg a kisebbet, és Ábrahám tizedet adott neki mindenből. Krisztusra mutat ez a Melkisédek. Mit hozott Melkisédek? Kenyeret és bort. Csodálatos ez! Az igazi főpap, Jézus Krisztus is kenyeret és bort hozott. Vette a kenyeret, megtörte, és ezt mondta: Ez az én testem, mely ti érettetek megtöretik. Vette a poharat, minek utána vacsorált, és azt mondta: Ez az én vérem, mely ti érettetek kiontatik. És mit tett az Ő megtört teste és kiontott vére? Azt mondja itt az Ige, hogy magyarázat szerint Melkisédek először is igazság királya, azután pedig békesség királya. Ezt tette Jézus Krisztus teste és vére. Először is igazságot teremtett. Igazságot úgy, hogy a bűn zsoldja a halál. Isten nem csak úgy elnézte a bűnt, hanem Isten megbüntette a bűnt Jézus Krisztusban. Isten igazsága kielégítést nyert, és nekünk is azt kell tudnunk, hogy a bűneinket Krisztus nem úgy bocsátotta meg, hogy csak úgy jól van, elfelejtjük. Hanem azért Krisztus az életét adta, vérét ontotta. A bűn az szörnyű dolog. Nekünk semmibe nem került, mert nem is tudtunk volna semmit sem fizetni, hogy a bűnt eltörölje Isten. Krisztusnak mindenébe került, az életébe került, és csak miután igazságot tett Isten, és minket megigazított, igazakká lettünk a Krisztus vére által, csak azután lehet békesség. Minden más békesség hamis békesség. Nos, ilyen kapu nyílt, az óváros kapuja erről beszél elsősorban: nem lehet bemenni oda nem igaz embernek, csak igazak mehetnek be. De csak az igaz ember, akit Krisztus igazzá tett, mert önmagunkban soha nem vagyunk igazak, csak akit Krisztus tett igazzá, csak aki Krisztusban igaz, csak aki tudja, hogy Ő az én igazságom, nincs önmagamban igazságom, nem is dicsekszem másban. És aki igaz lett Krisztusban, annak békessége is van, megbékélt Istennel, megbékélt önmagával, megbékélt a világgal, megbékélt az emberekkel, megbékélt a sorsával. Jeruzsálembe, a béke városába Istenhez, Krisztushoz, akiről az van megírva, hogy Ő a mi békességünk, aki azt mondja az egyik zsoltárban, én magam vagyok a békesség, oda csak megbékélt emberek, békességes emberek jutnak be, a béke emberei. Béke csak annak a szívében lehet, aki igaz lett. Igaz pedig csak az lehet, akit Krisztus tett igazzá. De még valamiről beszél ez az óvárosnak a kapuja. Kik építették, javítgatták? Ezt az óváros kapuját építette, így olvassuk: „Az ó-város kapuját pedig javítgaták Jójada, a Pászéah fia és Mesullám, a Beszódia fia…” (6. vers). Jójada, azt jelenti magyarul, hogy Isten tudja, Isten ismeri, az Úr törődik vele. Az, hogy mi milyen igazak vagyunk, azt Isten méri le. Isten tudja, Isten ismeri a szívünket, más nem ismeri, még mi magunk sem ismerjük. Amikor igazzá tett Krisztus, azt is Isten tudja, és azt is Isten ismeri. Isten más igazságot el nem fogad, mert az Ő szemei mérik le. Ez a Mesullám meg azt jelenti magyarul, hogy kiengesztelődött, megbékített. Isten másért meg nem békül, más ki nem engeszteli, csak Jézus Krisztus áldozata. Ilyen kapu lett az Úr! Más, ami Istent kiengesztelné, más, ami Istent kibékítené, más, akire ránézne Isten, és azt mondaná, hogy tiszta, elég, bejöhet, nincs. Csak aki Krisztusban van. Az, hogy ez az óváros kapuja volt, ez azt is jelenti, hogy nemcsak, hogy zsidók, és nemcsak hogy pogányok (ez az első két kapu), hanem a történelemben valaha is élt ember, és aki még ezután fog élni, régiek és újak, múlt és jövendő. Különben érdekes módon az óváros dőltbetűvel van írva, és például a katolikus fordítás úgy fordítja, hogy új város, szóval a régiek és újak, múlt, jelen és jövő. Akik voltak emberek, és akik csak lesznek, egyetlen egy
reményük lehet, egyetlen egy útjuk, egyetlen egy ajtó, egyetlen egy kapu Istenez: Jézus Krisztus. Befejezés Áldott legyen az Úr, hogy megismertette magát velünk, hogy utánunk jött, hogy megkeresett, hogy a bűneinket ránk terhelte, és hogy adott világosságot és értelmet, hogy megismerhettük, hogy Krisztusnak vére, Jézus Krisztusnak, az Ő Fiának a vére megtisztít minden bűntől! És hogy reménységet adott a szívünkbe iránta, hogy megigazított, és hogy Ő lehetett a mi békességünk! Ámen. Debrecen, 1996. november 27.
