munkaadói oldal képviselőinek TANULMÁNYA PHARE

AZ

ÉPÍTŐIPARI ÁGAZAT munkaadói oldal képviselőinek TANULMÁNYA

Készült: az ágazati párbeszéd bizottságok létrehozását célzó PHARE Projekt megbízásából

Budapest, 2002. január 31.

Kovács József István IPARTESTÜLETEK ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE Építési Irodájának vezetője

2

Ágazat jellege, struktúrája A Központi Statisztikai Hivatal az építőipari ágazatot mint az építéssel foglalkozó jogi és nem jogi személyiségű szervezetek és egyéni vállalkozók összességét definiálja és ilyen vonatkozásban kezeli. A KSH a 45. sz. jelölt építőipari ágazaton belül 5 alágazatot különböztet meg: 45. 1. Építési terület előkészítése 2. Szerkezetkész épület, egyéb építmény építése. 3. Épületgépészeti szerelés. 4. Befejező építés. 5. Építési eszközök kölcsönzése személyzettel. E rendszerben az épület az általános értelemben vett magasépítési létesítmény és az egyéb építmény kategória tartalmazza a magyar gyakorlatban mélyépítésnek nevezett út, vasút, vízi építmény, vezetékrendszerek építése és az ezekhez kapcsolódó műtárgyak építésének munkáira vonatkozó adatokat is. A KSH létszám tekintetében a vállalkozásokat az alábbiak szerint különíti el: 300 fő feletti 50-290 fő közötti 20-49 fő közötti 10-19 fő közötti 10 fő alatti – melyet kettéválaszt 5-9 fő közötti 5 fő alatti létszámot foglalkoztató szervezetekre. A napi gyakorlatban a 300 főnél nagyobb szervezetek nagyvállalatnak, az 50-300 közöttiek közepes, az 50 főnél kevesebbek kisvállalkozásnak minősülnek, és újabban teret kap a mikrovállalkozás elnevezés is, amely alatt a 10-nél kisebb létszámú vállalatokat, egyéni és családi vállalkozásokat is értik. Az építési vállalkozások tulajdonosi struktúrája a rendszerváltást követően erőteljes átalakuláson ment át, melynek lényege az, hogy az évtized elején még mintegy 80 %-os részarányt képviselő állami tulajdon 2000-ben már alig haladja meg a 10 %-os részarányt. Ez a tőke részben a privatizált vállalatokban még meglévő tulajdoni hányadokból, részben a még felszámolás alatt álló vállalatok vagyonából tevődik össze. Sajátságos tulajdonformát hozott létre az, – az elmúlt időszakot jellemző helyzet – hogy a nagy állami építőipari vállalatok telephelyének telkei állami illetve önkormányzati tulajdonban voltak, így a privatizáció során az önkormányzatok sok esetben a telek értékének fejében tulajdonrészekhez jutottak. A gazdaság fejlődése azonban minden területen a tiszta tulajdonlás irányába hat.

3

A korábbi állami tulajdonú nagyvállalatok privatizációja során elsősorban a nagy mélyépítő vállalatok kerültek döntően nyugat-európai multinacionális cégek birtokába, illetve e cégek létrehozták saját magyarországi szervezeteiket részben vagy egészben beolvasztva szakmaterületen lévő magyarországi vállalkozásokat. A leírt folyamat a magasépítő vállalkozások tulajdonlása terén részben hasonlóan zajlott, ugyanakkor jellemző volt az is, hogy a piacon maradt magasépítő vállalatokat általában több, kisebb vállalkozássá átalakítva a volt menedzsment vásárolta ki és birtokolja. E sajátságos privatizáció alapját sok esetben a vállalat korábbi megrendelői körével való kapcsolat, a meglévő piac egy-egy szegmensének megtartása, a telephely vagy eszközállomány megszerzése képezte, és a rendszerváltást követő piacszűkülés, az építőipari kereslet drasztikus visszaesése, az elkerülhetetlen vagyonvesztés által jóval piaci értékük alá került vállalkozások privatizációjának folyamatát meggyorsította. A leírtak következményeképpen az építőipar mint komplex iparág elsőként került magánkézbe. A mai helyzet szerint az építőipari szervezetek jegyzett tőkéjének volumene meghaladja a 150 milliárd forintot. Ennek több, mint egyharmada külföldi tulajdonú. Ez az arány az építőipar különböző alágazataiban azonban más és más. A magasépítési szektorban az összes jegyzett tőke mintegy 54 milliárd forintot tesz ki. Ebből a vegyes-vállalatok által jegyzett tőke 53,8 %. A tisztán külföldi tőke aránya az összes tőkéhez viszonyítva 38 %. A mélyépítőiparban a külföldi jelenlét nagyságára és belső arányaira jellemző, hogy az összes jegyzett tőkéhez viszonyítva a vegyes-vállalatok által jegyzett tőke 37 %, míg a tisztán külföldi tőke aránya az összes tőkéhez viszonyítva 79 %. Az épületfelújítással és épületkorszerűsítéssel foglalkozó építőipari szervezetekre döntően a magyar többségi tulajdon a jellemző. A külföldi jelenlétet azonban mutatja, hogy az épületfelújítás és korszerűsítés területén az összes jegyzett tőkének 22 %-a a vegyes-vállalatok által jegyzett tőke. A tisztán külföldi tőke aránya az összes tőkéhez viszonyítva 20 %. Az építőipar ezen szektorára a kis (50 fő alatti létszámú) szervezetek a jellemzőek. Különösen szembetűnő a külföldi tőke jelenléte és meghatározó szerepe az építőanyaggyártás vonatkozásában. A tégla és cserépipar, üvegipar, tetőfedőanyagipar, hőés hangszigetelő, vízszigetelő-anyagipar, a szakipar és épületgépészeti szerelőipar által felhasznált anyagok gyártásának jelentős része van vegyes-vállalatok illetve magyarországon bejegyzett külföldi tulajdonú vállalatok birtokában és ugyanez elmondható az építőanyag kereskedelem, a nagy építő, épületgépész, kertészeti, barkács, kisgépértékesítő vállalkozások és üzletláncok tekintetében is.

4

Az építőipar közelmúltjának rövid bemutatása, a rendszerváltás hatása az építőiparra. Az építőipar napjainkban a magyar nemzetgazdaság negyedik ágazata. A bruttó hazai termék mintegy 7,4 %-át állítja elő és a munkavállalók nem egészen 4,3 %-át foglalkoztatja. Az elmúlt tíz évben a gazdasági folyamatok liberalizálását sajátosan és ellentmondásosan élte meg a magyar építőipar. Azok a változások, amelyek az építési piac keresleti oldalán bekövetkeztek, döntően a kereslet rohamos csökkenésével, az általános gazdasági helyzet romlásával függtek össze. A piac igényeinek megváltozása, a kereslet struktúrájának átalakulása a nyolcvanas évtized végén, a kilencvenes évtized elején nyilvánvalóvá vált, a struktúra azonban nem azért módosult, mert a piac mást igényelt, racionálisabban gondolkodó megrendelők vették át a régiek helyét, vagy gazdaságossági szempontok kerültek előtérbe a közpénzek elköltésénél. A változás azért következett be, mert a különböző területeken a források kimerültek és ez a finanszírozási struktúra teljes megváltozásához vezetett. Az állam először a lakásfinanszírozásból vonult ki. A támogatások leépítésének híre esetenként még növelte is egy-egy év teljesítményét. Az a tény, hogy az állami és önkormányzati megrendelői csoportok nagyon eltérő ütemben követték a recesszió általános tendenciáját, a gazdaság “köztes állapotának” volt köszönhető. Lényegében sem tervutasításos gazdaság, sem piacgazdaság nem volt. A korábbi érdekeltségi rendszer már, a piacgazdaság logikájából adódó érdekeltség még nem működött. A torz érdekeltségi rendszer működésére és a források kimerülésére jellemző, hogy először a nagyberuházások, majd az egyéb központi beruházások, ezt követően az önkormányzatok körében történt meg az építési kereslet visszaesése. Az állampolgárok építési kereslete a folyamat legvégén csökkent. Az oktatás, egészségügy, infrastruktúra területén úgy apadtak a források a minimumra, hogy közben a felhasználás módja nem változott. Ezzel egyidejűleg romlottak a külpiaci feltételek, összeomlottak a keleti piacok, recesszió volt a fejlett országokban is. A KGST-n alapuló regionális gazdasági rendszer megszűnése nemcsak piacvesztéssel járt, hanem a fejlett régiók piacán a konkurencia növekedésével is. A belső piac szűkülése, az életszínvonal romlása, a fizetőképes kereslet csökkenése és az importverseny együttes hatása következett be. A recessziót elősegítette a korszerűtlen termékszerkezet, az alacsony színvonalú gyártási kultúra, a rosszul funkcionáló érdekeltségi rendszer. A termékszerkezet és minőség romlását a folyamatos tőkehiány, sok esetben helytelen gazdasági döntésekkel indokolt technológiai fejlesztések elmaradása vagy elégtelen volta okozta.

5

Az építőanyagipar termékeinek minőségét hátrányosan befolyásolta az a tény is, hogy igen sok terméke – a volt szocialista országokat nagymértékben jellemző keresleti piac és hiánygazdálkodás következtében – gyengébb minőségben is korlátlanul értékesíthető volt, így semmi nem ösztönözte a folyamatos fejlesztést vagy minőségjavítást. A privát szektor versenye is sajátos vonásokat mutatott. Az állami tulajdonú gazdálkodók ebben a versenyben csak alacsony hatásfokkal tudták érdekeiket védeni, sok esetben szorosan együttműködtek a leépüléshez vezető folyamatokban. A kezdeti időszakban az új vállalkozások alapításának dinamizmusából kiindulva sokan azt várták, hogy a magánszektor fejlődése ellensúlyozni fogja az állami szektor teljesítményének visszaesését. Ez azonban a vártnál lassabban ment végbe. Ebben az időszakban még a közpénzek, illetve az állami vállalati megrendelések játszották a főszerepet. A belföldi építési piacot már a megelőző tíz évben is a fizetőképes kereslet erőteljes csökkenése jellemezte, amelynek eredményeként az építőipar teljesítménye 1980-hoz viszonyítva 1991-re 60 %-ra esett vissza. 1993-ig csak a források csökkenése és ezzel párhuzamosan az egyes beruházási területek visszafogása, fejlesztési célok feladása történt. Az építési piacon fordulat 1994-ben következett be a magántőke dominánssá válásával. Ehhez kapcsolódott a gazdasági növekedés általános beindulása. A megrendelői oldalon ekkor következtek be azok a változások, amelyeket a gazdasági rendszerváltás első eredményeinek tarthatunk. 1994-től a fizetőképes kereslet élénkülése volt tapasztalható, melynek eredményeként 1994-ben az építőipar termelése 73 %-ra megközelítette az 1980. évi termelési értéket. A közpénzekből megvalósítandó építési feladatok legnagyobb megrendelői csoportját az önkormányzatok jelentik. Korábban nem volt racionális ebben a szférában sem az építésre fordítható pénzek felhasználása. Bár a kisebb települések esetén az építési beruházások már a rendszerváltás előtt is erősödő lakossági kontroll alatt folytak, ez azonban nem terjedt ki az egész folyamat gazdasági ellenőrzésére. Ehhez hiányoztak a politikai feltételek, a gazdasági szemlélet, az alapvető információk és a választópolgárok kontrolljának intézményesített keretei. Az építési szerelési tevékenység területi megoszlásában az 1990-1996 években jelentős arányeltolódás alakult ki a főváros, Pest megye és a dunántúli területek javára, összefüggésben a térségek általános gazdasági helyzetével. Az építési vállalkozások építési-szerelési tevékenységének 30 %-a Budapesten és annak agglomerációs övezetében valósult meg. A gazdasági növekedés ütemének folyamatos mérséklődése és azzal egyidejűleg az igénystruktúra gyökeres megváltozásának kényszerű hatására a magyar építőipar már a 80-as években megkezdte saját öntörvényű leépülését, strukturális átalakulását. Ez a több éves alkalmazkodási folyamat mentette meg az építőipari ágazatot attól, hogy a gazdaság elmélyülő recessziója ellenére sem került drasztikus válsághelyzetbe.

6

Mára Magyarországon is kínálati piac alakult ki az építőiparban, egyre növekvő számú hazai és külföldi tulajdonú szervezet van versenyben a kereslet elnyerésére. Az elmúlt időszakban végbement szerkezeti átalakítás és a privatizáció eredményeként a magyar építőipar szereplői köre sokkal rugalmasabb, a változó viszonyokhoz alkalmazkodóbb lett, mely a korábbi időszakkal összevetve alkalmasabb az európai minőségi követelmények elérésére. Építőipar helye és szerepe a magyar nemzetgazdaságban, az építési termelés, vállalkozói struktúra és területi folyamatok, a foglalkoztatottság rövid jellemzése. Az építőipar a nemzetgazdaságban speciális helyet foglal el; a gazdaság egyik jelzőrendszere, annak egészével kapcsolatban van. Integráló nemzetgazdasági ág, amely különböző iparágak termékeit építi be, használja fel, ezért húzóhatást vált ki mind a termelés mind az innováció területeire. Fejlesztéseket indukál a különböző iparágakban és így munkahelyek létrehozását is lehetővé teszi. Az építőipar 1999-ben a GDP-hez 4,6 %-kal járult hozzá. Az elmúlt évtizedben ez az arány 1996-ban volt a legalacsonyabb 4,3 %. Az építési piac keresleti struktúrájára jellemző ciklikussággal összefüggésben az építőipari bruttó hozzáadott érték volumenindexeinek változásában is erőteljes ingadozások tapasztalhatók. Az index egy évtized alatt háromszor is (1991, 1993. és 1996-ban) csökkenő tendenciát mutat. (1. sz. tábla) Az építőipar teljesítményében egyértelmű mélypont volt az 1991. és 1995. évek termelése. Ezek a parlamenti és az önkormányzati választásokat követő évek. 1991-ben 12,6 %, 1995ben 17,6 %-os volt a csökkenés. Ez a visszaesés 1999. évre már nem jellemző, csak a növekedés üteme mérséklődik. (2. sz. tábla) Az építőipar teljesítményét az 1996. évi mérsékelt (2,7 %-os) növekedést követően a termelési érték folyamatos emelkedése jellemzi. A 2. sz. táblázat az építőiparnak a bruttó termelési értékből történő részesedését mutatja (a KSH 1991-1994 között más rendszerű adatfelvételt folytatott). 1. sz. tábla Évek

1990. 1991. 1992. 1993. 1994. 1995. 1996. 1997. 1998.

Bruttó termelési érték millió forint (folyó áron)

Volumenindex előző év = 100,0

Volumenindex 1994 = 100,0

165 069 171 280 206 619 238 503 307 037 320 728 410 588 531 806 678 575

86,2 87,4 101,5 103,2 112,4 82,4 102,7 108,0 115,3

-

7

1999. 2000. Forrás: KSH

794 800 954 800

106,4 105,9

-

2. sz. táblázat Év

Építőipari aránya a nemzetgazdaságon belül, %

Építőipar bruttó hozzáadott Értékének volumenindexei, előző év = 100,0

x

85,0

x

101,9

x

94,5

x

104,7

4,6

100,2

4,3

92,8

4,6

108,2

4,6

105,8

4,6

103,0

1991 1992 1993 1994 1995 1996 1997 1998 1999

1992-1994 között évente emelkedő ütemben nőtt az építőipar termelési volumene, elsősorban a mélyépítési és a szak- és szerelőipari munkák bővülése következtében. 1995-ben a stabilizációs kormányintézkedések hatására visszaesett az építési kereslet, ami az építőipari termelés 15,7 százalékos csökkenésével járt. A költségvetés szűkítette a beruházási forrásokat, ami elsősorban a nagyobb építőipari szervezeteknél okozott termeléscsökkenést. Ugyanakkor érvényesült egy másik tendencia is, amely a vállalkozói szféra megnövekedett beruházási igényével volt összefüggésben. A privatizáció eredményeként ugyanis több üzemegység, gyár került magántulajdonba. Már 1997. év elején látható volt, hogy az infrastrukturális – különösen a kommunális, a környezetvédelmi és a távközlési – beruházások újabb lendületet vesznek, továbbá több nagykereskedelmi egység – bevásárló központ építése kezdődik el.

Az építőipar termelése 1990-2000. között (összehasonlító áron) Év Folyó áron (millió forint) 1991=100 (millió forint)

1990

1991

1992

1993

1994

1995

1996

1997

1998

1999

2000

165 069 171 280 206 619 238 503 307 037 320 728 410 588 545 271 677 080 794 850 969 500

194 042 171 280 177 429 182 967 203 940 168 451 174 042 192 690 207 515 227 100 255 132

Forrás: KSH

8

Az építési-szerelési tevékenység értéke folyó áron szakmai bontásban Időszak 1993 1994 1995 1996 1997

Magas-építőipar

Mélyépítőipar

68 621 77 528 82 114 113 339 173 884

65 989 106 110 102 554 117 992 150 909

Építési szak- Épületfenntartásés szerelőipar és korszerűsítés 89 162 107 331 119 285 162 428 193 182

14 731 16 068 16 775 21 628 27 296

Az építési-szerelési tevékenység volumenindexe szakmai bontásban Időszak 1993 1994 1995 1996 1997

Előző év azonos időszaka = 100,0 Magas-építőipar Mélyépítő-ipar Építési szak- Épületfenntartásés szerelőipar és korszerűsítés 98,6 99,4 84,3 98,5 114,2

117,4 138,6 75,1 92,1 105,9

102,2 105,8 88,5 107,7 109,6

80,8 95,5 82,0 99,9 106,2

A bemutatott időszakra jellemző ciklikusság a vállalkozások helyzetében igen sok bizonytalanságot okozott, a kiszámíthatatlan és változó építési kereslet rendkívül megnehezítette az ésszerű tervezést, munkaerőgazdálkodást, műszaki fejlesztést, ehhez hozzájárult a privatizált vállalkozói kör labilitása, számtalan új szervezet létrejötte majd átalakulása, megszűnése, felszámolása, az ezzel együtt járó fizetési, teljesítési problémák melyek egyidőben jelentkeztek, a vállalkozás alapítás liberalizálása segítette azt a folyamatot, melynek során gazdasági, adózási, piacszerzési okokból jöttek létre – szakmailag valójában nem működő – fedővállalkozások, növelve ezzel az építési piac amúgy is meglévő bizonytalanságait. Az építőipari termelés trendjének emelkedése 2000. év során folytatódott. Az építőipar egésze (a jogi és a nem jogi személyiségű szervezetek, továbbá az egyéni vállalkozók) az év folyamán 954,2 milliárd forint összegű építési-szerelési munkát valósítottak meg, amely – előzetes adatok szerint – összehasonlító árszinten 5,8 százalékkal haladta meg az előző év teljesítményét. A termelés növekedése az alágazatok eltérő teljesítményének eredőjeként alakult ki. Az építési-szerelési tevékenység közel 65 százalékát adó – szerkezetkész épületek és egyéb építmények építése – alágazat termelése mérsékelten, 2,6 százalékkal nőtt, viszont az Épületgépészeti szerelés alágazat 8,2 százalékos és a Befejező építés (vakolás,

9

épületasztalos-szerkezetek szerelése, padló-, falburkolás, festés, üvegezés stb.) alágazat 8,6 százalékos teljesítménynövekedést ért el.

Az adatokból valószínűsíthető egy olyan tendencia, amely az új építések mellett a meglévő épületállomány korszerűsítését, átalakítását, bővítését végző alágazat szerepének növekedésére utal. Ezt igazolja a vállalkozói struktúra átalakulása, a kis szervezetek számának és az építési termelésben való részesedésének erőteljes növekedése is. 2000. évi építőipari termelés Értéke folyó áron Milliárd forint 45.1 Építési terület előkészítése

KSH nem közöl Adatot

Megoszlása Volumene Százalék előző év azonos időszaka = 100,0 …..

…..

45.2 Szerkezetkész épület egyéb építmény építése

616,2

64,6

102,6

45.3 Épületgépészeti szerelés

209,2

21,9

108,2

90,6

9,5

108,6

…..

…..

…..

954,2

100,0

105,8

45.4 Befejező építés 45.5 Építési eszközök kölcsönzése személyzettel Építőipar összesen:

A termelésből való részesedés a vállalkozás alkalmazotti létszáma szerint Létszám 300 fő feletti 51-300 fő közötti 20-49 fő közötti 10-19 fő közötti 10 fő alatti összesen: ebből: -- 5-9 fő között -- 5 fő alatti

Értéke folyó áron 130,6 233,9 126,3 84,0 379,4

Volumenindex 13,7 24,5 13,2 8,8 39,8

79,0 300,4

20,8 79,2

10

Az építőipari termelés hazánk csaknem minden megyéjében nőtt. Legnagyobb mértékben a Dél-alföldi és az Észak-magyarországi régió termelése emelkedett (10, illetve 8 százalékkal), de átlagot meghaladó termelés jellemzi az Észak-alföldi székhelyű szervezeteket is, amely egyértelműen a felzárkózási folyamat beindulását jelzi. Az építőipari termelés növekedésének folytatását vetíti előre az építőipari vállalkozások által kötött szerződések volumene. 2000-ben 25,7 százalékkal kötöttek nagyobb volumenű új szerződést az építőipari vállalkozások, mint az előző évben. A szerződésállomány az útépítésekre megkötött szerződéseknek köszönhetően júliustól jelentősen (22-48 százalékkal) emelkedett 1999 azonos időszakához képest. Időszak Új szerződések évkezdettől Folyó áron (mdFt) 1997. év 1998. év 1999. év 2000. év

halmozottan előző év azonos időszak = 100

386,9 604,3 775,2 1.092,5

106,2 118,3 115,7 125,7

Szerződésállomány tárgyidőszak végén folyó áron (mdFt) 143,3 176,8 193,7 325,3

előző év azonos időszak = 100 124,0 93,8 97,8 148,2

Építő- és építőanyag-ipari termelés árszínvonalának alakulása Az építési munkák 1995-96. évi kiugróan magas (26,6 illetve 24,8 százalékos) árszínvonal emelkedését 1998 és 1999-ben a növekedés erőteljes mérséklődése jellemezte (10,7 illetve 10.3 százalék). 2000. évben az építőipari tevékenység költségalapon számított árai 11,2 százalékkal haladták meg az előző év árindexeit. A Szerkezetkész épületek és egyéb építmények építése alágazatban nőttek az árak az átlagot meghaladóan 12 százalékkal, míg az Épületgépészeti szerelés és a Befejező építés árindexei attól elmaradva 9,6 illetve 8,8 százalékkal emelkedtek. Árindexek 1999-es évhez viszonyítva Alágazat 45.1. Építési terület előkészítése 45.2. Szerkezetkész épület, egyéb építmény építése 45.3. Épületgépészeti szerelés 45.4. Befejező építés

2000. év … 112,0 109,6 108,8

11

45.5. Építési eszközök kölcsönzése … Építőipar összesen: 111,2

Az építőanyagipari termelés árszínvonala 2000. évben 10,1 százalékkal haladta meg az 1999. évi szintet. A lakásépítés szempontjából meghatározó termékcsoportok közül átlagot meghaladó emelkedés volt tapasztalható a cement (14,3 százalék), az előre kevert építési beton termékek (12,2 százalék), valamint a tégla és egyéb égetett agyagból előállított falazóanyag termékek tekintetében (11,0 százalék). Az emelkedés az átlagnál jelentősen alacsonyabb volt a falburkoló csempe, a padló burkolólap és a kályhacsempe termékcsoportnál (4,1 százalék), valamint a tetőcserép és egyéb durva kerámiaipari termékeknél (4,5 százalék). Az építőipar szervezeti struktúrájának alakulása. Az építési piacot a vállalkozások magas, de stabilizálódó száma jellemzi. A szervezeti struktúra alapvető módosulásának legszembetűnőbb változása, hogy jelentősen megnőtt a vállalkozások száma és a kisvállalkozások (50 főnél kevesebbet foglalkoztatók) adják az építőipari termelés nagyobb részét. Az építőipar területén a működő vállalkozások száma 2000-ben mintegy 80 000, ebből a jogi személyiségű gazdálkodó szervezetek száma több mint 15 000. A nagyszervezetek (300 főnél többet foglalkoztatók) 1990-ben még az építőipar termelésének mintegy 60 %-át adták. Ez az arány mára alig haladja meg a 20 %-ot. A kisszervezeteknél éppen ellentétes folyamat zajlott le, ma ők adják az építőipari termelés több mint 60 %-át. Az építőipar bérhelyzete az ágazatok között az egyik legkedvezőtlenebb. A statisztikai besorolás szerinti 14 ágazatból az építőipar csak a mezőgazdaságot és a vendéglátást előzi meg. Az ágazatban 2000. december végén – beleértve a nem jogi személyiségű vállalkozásokat és az egyéni vállalkozókat is – 81 534 építőipari szervezetet regisztráltak. A bejegyzett építőipari szervezetek gazdálkodási formák szerinti összetétele az alábbiak szerint alakult: Szervezetek száma 1999. 2000. Változás a dec. 31. dec. 31. bázishoz Jogi személyiségű szervezetek Nem jogi személyiségű szervezetek Egyéni vállalkozók Összes építőipari szervezet

15 682 16 013 46 428 78 123

15 958 18 168 47 408 81 534

276 2 155 980 3 411

12

A bejegyzett építőipari szervezetek túlnyomó többsége, 95 % százaléka – hasonlóan az Európai Unió építési piacához – 10 főnél kevesebb létszámot foglalkoztat. A regisztrált építőipari vállalkozások létszámnagyság szerinti összetételét a következő táblázatok szemléltetik: Regisztrált szervezetek 2000. december 31. Száma 300 fő feletti 51-300 fő közötti 20-49 fő közötti 10-19 fő közötti 10 fő és kisebb Összesen:

20 394 1 289 2 535 77 296 81 534

Megoszlás százalék Változás a bázishoz 0,5 -5 0,5 18 1,4 -1 289 3,1 -166 94,8 3 697 100,0 3 411

Jogi személyiségű szervezetek száma

300 fő feletti 51-300 fő közötti 20-49 fő közötti 10-19 fő közötti 10 fő és kisebb Összesen:

1999. december 31. 2000. december 31. 25 20 363 384 1 297 1 174 2 100 1 949 11 897 12 431 15 682 15 958

Az ágazat szervezeti struktúrájának stabilizálódására utal a működő szervezetek számának, illetve arányának egyenlete növekedése. A működő szervezetek bejegyzettekhez viszonyított aránya az építőiparban az országos átlagot meghaladó, 88 százalék. Működő vállalkozások számának alakulása az építőiparban 1999. dec. 31. 2000. dec. 31. Változás a bázishoz Jogi személyiségű szervezetek Nem jogi személyiségű szervezetek Egyéni vállalkozók Összes építőipari szervezet

12 721

13 525

804

13 794 41 227

15 845 42 765

2 051 1 538

67 742

72 135

4 393

A szükségszerű átalakulások nyomán ma már az építési igényeket egyre inkább gazdaságosan megvalósítani képes szervezeti struktúra, építőipari kínálat áll rendelkezésre.

13

Foglalkoztatás alakulása, bérek Az építőipart – hasonlóan az iparhoz és a mezőgazdasághoz – a foglalkoztatás radikális leépülése jellemezte a piacgazdaságra történő átállással. 1997-ben azonban a korábbi éveket jellemző leépülés megállt és 1998-ban kedvezőbbre fordult a foglalkoztatás tendenciája az ágazatban. 1999-ben – az 5 fő feletti vállalkozásokra vonatkozó adatok alapján – az építőiparban alkalmazásban állók száma 111 018 fő volt, 6,5 százalékkal több mint az előző évben. 2000-ben az alkalmazásban állók száma 4,1 százalékkal bővült, 115 616 fő volt az átlaglétszám. A megfigyelt szervezeti körben a bérkiáramlás mértéke alapvetően összhangban volt a teljesítmények alakulásával. A teljes munkaidőben foglalkoztatottak kereseti adatai az építőiparban (KSH évközi adatgyűjtésből származó 5 fő felettiekre vonatkozó adatok) havi bruttó átlagkereset 1999. évi (Ft) 45.1. Építési terület előkészítése 42 375

47 531

112,2

45.2. Szerkezetkész épület, egyéb építmény építése

60 431

67 410

111,5

49 714

60 330

121,4

44 097

48 161

109,2

77 158

93 095

120,7

56 740

64 264

113,3

45.3. Épületgépészeti szerelés 45.4. Befejező építés 45.5. Építési eszközök kölcsönzése személyzettel Építőipar összesen:

2000. évi

Index (százalék)

Az építőipar 2001. I. félév teljesítményei termelés, árak, vállalati struktúra, foglalkoztatottság, bérek, lakásépítés. 2001. első hat hónapjában az építőipari termelés lendületes emelkedése folytatódott. Az építőipar egésze (a jogi és a nem jogi személyiségű szervezetek, továbbá az egyéni vállalkozók) az első félév folyamán 458,1 milliárd forint összegű építési-szerelési munkát

14

valósított meg, amely összehasonlító árszinten 8,7 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában mért teljesítményt.

2001. első félévében 8 182 új lakásra adtak ki használatbavételi engedélyt az építésügyi hatóságok, ami az előző év azonos időszakánál 42,5 százalékkal több. A kiadott lakásépítési engedélyek közel 18 százalékos növekedést mutatnak, ami 21 029 új lakás építésének megkezdését jelentheti. A legnagyobb építőipari alágazat, a Szerkezetkész épületek és egyéb építmények építésének volumene júniusban közel 10 százalékkal, az év első hat hónapjában 6,4 százalékkal növekedett az egy évvel korábbihoz képest. A Befejező építés (vakolás, épületasztalos-szerkezetek szerelése, padló-, falburkolás, festés, üvegezés stb.) alágazat termelésének gyors növekedése is folytatódott, 36,9 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának teljesítését. Az év első hat hónapjában kiemelkedő mértékben (16,6, illetve 13,6 százalékkal) emelkedett a közép-magyarországi és az észak-alföldi székhelyű szervezetek termelése. 2001. első félévében változatlanul jellemzője az építési piacnak az 50 fő alatti kisvállalkozások termelésben betöltött domináns szerepe. Az Európai Unió építési piacához hasonlóan a kisszervezetek adják az építőipari termelés nagyobb hányadát, 62 százalékát. 2001. első félévi építőipari termelés Értéke Megoszlása Volumene folyó áron százalék előző év azonos milliárd Ft időszaka=100 45.1. Építési terület előkészítése 45.2. Szerkezetkész épület, egyéb építmény építése 45.3. Épületgépészeti szerelés 45.4. Befejező építés 45.5. Építési eszközök kölcsönzése személyzettel Építőipar összesen: Ebből 300 fő feletti 50-299 fő közötti 20-49 fő közötti 10-19 fő közötti 10 fő alatti összesen Ebből - 5-9 fő közötti - 5 fő alatti

……

…..

……

286,1 96,0 56,2

62,5 21,0 12,3

106,4 98,8 136,9

…..

…..

…..

458,1 65,6 109,5 68,0 36,2 178,8

100,0 14,3 23,9 14,8 7,9 39,1

108,7

37,3 141,5

20,9 79,1

15

Az építőipari tevékenység költségalapon számított árai 2001. első hat hónapjában 12,6 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakának árindexeit. Az átlagot némileg meghaladóan, 12,8 százalékkal a Szerkezetkész épületek és egyéb építmény építése alágazatban nőttek az árak, míg az Épületgépészeti szerelés árai 11 százalékkal, a Befejező építésé az átlagnak megfelelően 12,6 százalékkal emelkedtek (1. ábra). Az építési tevékenység árindexei alágazatok szerint 2001. I. félév Területelőkészítés Épület-építmény Befejező építés Eszközkölcsönzés

112,8 111,0 112,6 112,6

Szerződésállomány alakulása: Az építőipari vállalkozások az évkezdettől halmozottan 18,2 százalékkal magasabb volumenű új szerződést kötöttek, mint 2000. január-június hónapokban. A hó végi szerződésállomány csaknem kétszerese volt az egy évvel korábbinak, köszönhetően az épületek szerződésállománya 43,4 százalékos, valamint az egyéb építmények (utak, vasutak, vízi építmények, vezetékek stb.) szerződésállománya 128 százalékos növekedésének. Időszak

1997. év 1998. év 1999. év 2000. év 2001. január 2001. február 2001. március 2001. április 2001. május 2001. június

Új szerződések évkezdettől halmozottan folyó áron előző év (md Ft) azonos időszak=100 386,9 604,3 775,2 1 099,0 71,6 128,3 261,6 342,7 424,6 536,4

106,2 118,3 115,7 126,5 108,8 104,7 129,9 125,2 123,0 118,2

Szerződésállomány a tárgyidőszak végén folyó áron előző év (md Ft) azonos időszak=100 143,3 176,8 193,7 324,5 391,0 395,1 475,5 505,3 484,9 496,9

124,0 93,8 97,8 147,8 157,4 152,4 174,2 195,4 189,5 188,3

Az ágazat szervezeti struktúrájának alakulása Az építési piacot a vállalkozások magas, de stabilizálódó száma jellemzi. Az ágazatban 2001. június végén – beleértve a nem jogi személyiségű vállalkozásokat és az egyéni

16

vállalkozókat is – 83 239 építőipari szervezetet regisztráltak, 3 654-el többet, mint 2000. június végén. A bejegyzett építőipari szervezetek túlnyomó többsége, közel 95 százaléka – hasonlóan az Európai Unió építési piacához – 10 főnél kevesebb létszámot foglalkoztat. A regisztrált építőipari vállalkozások létszámnagyság szerinti összetételét az alábbi táblázatok szemléltetik. Építőipari szervezetek száma Megnevezés

Jogi személyiségű szervezetek Nem jogi személyiségű szervezetek Egyéni vállalkozók Összes építőipari szervezet

Szervezetek száma Vátozás 2000. 2001. a bázishoz június 30. június 30. 15 468

16 414

964

17 135 46 982 79 585

19 198 47 627 83 239

2 063 645 3 654

Regisztrált szervezetek száma (2001. június 30.) alkalmazotti létszám szerint:

Megnevezés 300 fő feletti 50-299 fő közötti 20-49 fő közötti 10-19 fő közötti 5-9 fő közötti 1-4 fő közötti Összesen:

Regisztált szervezetek 2001. június 30. száma Megoszlás változás Százalék a bázishoz 21 398 1 272 2 592 4 114 74 842 83 239

0,3 0,4 1,5 3,2 4,8 9,8 100,0

0 13 -37 67 240 3 371 3 654

A jogi személyiségű szervezetek számának alakulása: Létszám 300 fő felett 50-299 fő között 20-49 fő között 10-19 fő között 5-9 fő között 1-4 fő között

2000. június 30. 2001. június 30. Változás 21 21 385 386 1 1 219 1 166 -53 1 988 1 975 -13 2 250 2 211 -39 9 605 10 655 1 050

17

A működő szervezeteknek a bejelentettekhez viszonyított aránya továbbra is meghaladja az országos átlagot és közel 85 %. Foglalkoztatás alakulása és bérek 1999-ben az építőiparban alkalmazásban állók száma több mint 6 százalékkal, 2000-ben 4,1 százalékkal bővült. Az emelkedés tendenciája 2001. első félévében is folytatódott. Az 5 fő felett foglalkoztatók adatait alapul véve 2,1 százalékkal nőtt a foglalkoztatottak átlag létszáma az előző év azonos időszakához viszonyítva. Megfigyelt szervezeti körben a bérkiáramlás mértéke alapvetően összhangban volt a teljesítmények alakulásával. Létszám Átlagbérek 2000. I. félév 2001. I. félév Alágazat 2000. I. félév 2001. I. félév bérindex 3 337 4 417 Építési területelőkészítés 41 800 60 130 143 80 153 80 556 Épület-szerkezetkész 62 059 80 075 129 építmény 21 316 21 390 Épületgépészeti szerelés 55 514 64 963 117 7 966 8 737 Befejező építés 46 117 55 514 123 542 544 Eszközkölcsönzés 82 303 96 240 116 Építőipari átlaglétszám 113 314 115 644 összesen

Lakásépítés 2000-ben adták ki 1989 óta a legtöbb lakásépítési engedélyt az építésügyi hatóságok. A tavalyi évben 44 700 új lakás építése kezdődhetett el, ami 46 százalékkal több az előző évinél. Az építési kedv dinamikus növekedését tükrözik az új engedélyek bővülésének évközi adatai is. Új jelenség a vállalkozói lakásépítés szerepének növekedése. A kivitelezői körben tovább csökkent a lakossági házilagos kivitelezés jelentősége. Országos átlagban a lakások fele épült így, egyötöd-egyötöd részét jogi személyiségű gazdasági társaságok, illetve egyéni vállalkozók építették. Ez a tendencia kedvező irányban befolyásolja az építési piac negatív jelenségét, a fekete munkát is. A lakásépítések átfutási idejét tekintve nő a gyors építkezések aránya. Ezzel együtt növekedett az értékesítési céllal épített lakások száma (33 százalékkal) és emelkedett az új többszintes, többlakásos épületek száma (26 százalékkal) is. A legtöbb lakás azonban változatlanul a családi házas formában épült (78 százalék), míg a többszintes, többlakásos épületben épült lakások aránya 19 százalék. A 2000-ben befejezett lakások közel fele 1999-ben vagy azt követően kapott építési engedélyt. A jelenlegi fellendülés elsősorban a főváros induló lakásépítésében mutatkozik. Itt háromszor annyi új építkezés kezdődhet el, mint amennyit befejeztek. A Dunától keletre

18

eső országrészben ez az arány másfélszeres. Hazánk valamennyi megyéjében – Tolna megye kivételével – több építési engedélyt adtak ki, mint egy évvel korábban. Átlag feletti növekedés a dunántúli, míg átlag alatti az alföldi és észak-magyarországi megyéket jellemzi. A 2000. év során az új épületekre kiadott építési engedélyek között 62 százalék a lakóépületek aránya, 35 százalék a nem lakóépületeké és 2 százalék az üdülőépületek aránya. 25 500 lakóépületre, 14 400 nem lakóépületre és 1 000 üdülőépületre adtak új építési engedélyt a hatóságok. A nem lakóépületek építésénél 1998 óta stagnálást mutatnak az adatok, míg ugyanezen időszak alatt a lakóépület építés dinamikusan növekszik. 2000-ben a lakóépületek száma az előző évi egynegyedével, hasznos alapterületük 43 százalékkal növekedett. Minden település típusban érvényes, hogy többnyire egy lakásos lakóépületekre kértek építési engedélyt. Jelentős változás a főváros jövőbeni építkezéseinél, hogy fokozatosan növekszik a három és annál többlakásos épületek aránya. Az ágazat jelenlegi helyzetének rövid jellemzése. Az ágazat jelenlegi gazdasági mutatói és az építési piaci prognózisok is (lásd a mellékelt táblázatot) arra mutatnak, hogy a magyar építőipar lendületes fejlődési pályán van. A vállalkozások száma magas, de a vállalkozói struktúra stabilizálódott és az elkövetkező időszakban várhatóan szakmai és minőségi szempontból fog differenciálódni. Az ország EU-csatlakozásra is épülő gazdaság stratégiai céljai, az ipari termelés várható növekedése, regionális fejlesztések szükségessége, az infrastruktúra, fejlesztési tervek, a halaszthatatlan környezetvédelmi beruházások beindulása kedvező kilátásokat teremt az iparág szempontjából. A szakmai képzés jó színvonalú és folyamatban van többféle EU szintnek megfelelő képzési és továbbképzési rendszer bevezetése – utalnék pl. a hagyományos építőmester képzés újraindítására a szakiskolák és munkaügyi központok szakmai képző- és továbbképző tanfolyamaira a szakmai szövetséggel és kamarák által támogatott és javasolt mestervizsga rendszer nyújtotta szakmai fejlődési lehetőségekre. Az említett képzési formák a korszerű szakmai ismeretanyag mellett jelentős mértékben nyújtanak vállalkozói, menedzsment, pénzügyi, adózási, költségvetési ismereteket. Az állami és privát szférában is létrejöttek az építési vállalkozások minősítését, kisebb vállalkozások csoportos felkészítését végző szervezetek, minőségvizsgáló és tanúsító intézetek, laboratóriumok és azok akkreditáló szervezetei. A kisvállalkozások körén belül megkezdődött egyfajta specializációs folyamat. A kis- és középvállalkozások megfelelő felszereltséget és szakmai ismereteket szereznek egy-egy építéstechnológiai területen, vagy építőanyag, épületszerkezet gyártása, beépítése területén. Ez a folyamat segíti egy EU konform beszállítói, alvállalkozói rendszer kiépülését.

19

A 2002-es évre vonatkozó építőipari prognózis a korábbiakhoz képest az alábbi – kisebb eltéréseket mutatja: − az építőipari árindex 1 %-kal alacsonyabb lesz, − a termelés bruttó volumene kb. 1 %-kal magasabb lehet a vártnál, − a lakásépítés volumene (a 8 %-ról 6 %-ra csökkentett kamatlábak, adókedvezmények) hatására kismértékben tovább növekedhet. Az átlagos bruttó kereset a korábban prognosztizáltnál jobban növekszik – ebben szerepet játszik a minimálbér emelés mellett a kereslet bővülése is, ugyanakkor az építőipar bérszínvonala még így is jóval az átlag alatti. Építőipari prognózis 2001. november

Megnevezés Nemzetgazdasági beruházások Ebből: építés Építőipari beruházások Országos Építés (Mrd Ft) Ebből: szerkezetkész épület, egyéb építmény

(előző év = 100) (Mrd Ft) (előző év = 100) (Mrd Ft) (előző év = 100) (Mrd Ft) (előző év = 100) (Mrd Ft)

1999 2000 Tény Előzetes 105,3 106,5 2 427 2 830 103,2 105,8 1 191 1 474 106,5 102,3 47,6 49,4 105,9 105 1 051 1 220 816,1 954,8 541,1 616,2

2001 2002 Előrejelzés 105 105 3 270 3 700 106 106 1 720 1 950 112 108 60 70 108 108 1 460 1 700 1 175 1 400 760 900

(Mrd Ft)

Épületgépészeti szerelés (Mrd Ft) Befejező építés (Mrd Ft) Új lakásépítés (ezer db) Új lakásépítési engedélyek száma (ezer db) Építőipari árindex (előző év = 100) Szerződéses állomány* (előző év = 100) (Mrd Ft) Építőipari termelés (előző év = 100) Alkalmazásban állók létszáma** (előző év = 100) (ezer fő) Építőipari munkanélküliek száma* (ezer fő) Építőipari szakmákban (ezer fő) Alkalmazotti kategóriában (ezer fő) Átlagos havi bruttó kereset** (előző év = 100) (ezer Ft) Építőanyagipari (nemfém ásványi termékek) termelés (előző év = 100) (Mrd Ft) Értékesítés (előző év = 100) (Mrd Ft)

184,4 69,4 19,3 30,6 110,3 97,8 193,7 109,0 108,4 107,0 32,6 31,7 0,9 114,7 57,8 96,9

209,2 90,6 21,5 44,7 111,2 148,2 325,3 105,9 102,3 109,5 26,8 26,0 0,8 113,5 65 109,6

260 110 28-32 40-42 110 120 430 112 104 114 24,7 24 0,7 123 80 109

320 140 32-36 40-45 108 100 470 110 103 117 23,6 23 0,6 116 93 108

231,8 98,0 230,6

280 110,3 281

340 108 335

390 108 390

20

* A tárgyév végén ** Az 5 fő feletti vállalkozásokra

Kisvállalkozások az építőiparban Az ágazat bemutatásához nélkülözhetetlen az építőipari egyéni és kisvállalkozások helyzetének és problémáinak rövid jellemzése. A mintegy 40 000 vállalkozást jelentő és az építőipari termelés közel 60 %-át adó vállalkozói kör igen sajátságos helyzetben van, amely helyzet sok tekintetben különbözik a közepes és nagy építőipari vállalatok helyzetétől. Korábban is utaltam arra, hogy az építőipari egyéni és kisvállalkozó – kőműves, ács, bádogos, tetőfedő stb. – munkaadó és munkavállaló egyszemélyben. Ennek következményeként minden olyan intézkedés, amely az építőipart, illetve a vállalkozásokat érinti, számukra külön megfontolást igényel és sok esetben ellentmondásos helyzeteket teremt. Erre számtalan példát lehetne felhozni az adózás, könyvelés, bérek, telephelylétesítés, felszerelés, munka- és balesetvédelem, műszaki fejlesztés területéről. Néhány az építőipari egyéni és kisvállalkozásokat érintő ilyen negatívum: − az élőmunkát terhelő magas elvonások, bonyolult szabályozások hátrányai, az adózáshoz, számvitelhez és társadalombiztosításhoz kapcsolódó túl nagy adminisztrációs kötelezettség költségei, − a tőkeszegénység és a kisvállalkozói hitelek hiánya, a finanszírozási eszközökhöz való korlátozott hozzáférhetőség (kölcsön, kockázati tőke) a kisvállalkozói garanciaintézmények hiánya, − a kisvállalkozások termelékenysége és jövedelmezősége nem nő, miközben a nagyvállalatok dinamikusan növekszenek, − a kisvállalkozások közötti kapcsolatrendszer és kooperáció esetleges és gyenge, − a kisvállalkozások a mai piaci és szerződéses rendszerben nagyobb építési projektekben mint az alvállalkozók alvállalkozói vehetnek részt, ebben a láncolatban a legkisebb profitot képesek elérni és bevált gyakorlattá vált az, hogy a munkák kifizetésére késedelmesen, sok esetben különböző kifogásokra hivatkozva, csökkentett értékben kerül sor. Szélsőséges, de többször megtörténő eset, hogy a kisvállalkozóval a munka jelentős részét elvégeztetik, majd a szerződést felbontják és hosszú pereskedés után jut a vállalkozó a pénzéhez. − sok tekintetben tisztázatlan és kusza a magyar vállalkozói rendszer, a fő- és alvállalkozók viszonya, a helytelen és korlátlan vállalkozói szabadság, amely lehetővé teszi, hogy teljesen ismeretlen, referencianélküli, tőkehiányos Kft-k, Bt-k milliárdos nagyságrendű megrendelésekhez jussanak, melyeket óriási extraprofit mellett végeztetnek el a közép- és kisvállalkozókkal.

21

− a leírtakhoz kapcsolódik a szakmai és gazdasági értelemben profi beruházó szervezetek, mérnökirodák hiánya, melyek projektorientált formában működve közvetlenül is tudnának a kisvállalkozásokkal szerződni, − nagyon gyenge e szektor üzleti információs ellátottsága, sok esetben hiányzik a megfelelő vállalkozói kultúra, ritka a nyelvtudás, − nem megfelelő a helyi önkormányzati szféra és a kisvállalkozások kapcsolata, a helyi vállalkozásoknak számtalan megfontolásból kellene előnyt élvezniük a helyi építési feladatokban és résztvenniük miden olyan szervezet munkájában, amely a helyi, kistérségi fejlesztések, beruházások terén döntéseket hoz és munkalehetőséget jelent, − a közületi és lakossági építési megrendelések, amelyeket mintegy 90 %-ban kisvállalkozók teljesítenek számtalan buktatót rejt magában (bonyolult engedélyezési eljárások, bizonytalan kifizetések, jogtalan reklamációk és garanciális igények), − a szektor igen alacsony érdekérvényesítő képessége amihez hozzájárul a szektoron belüli érdekegyeztetés és konszenzuskeresés hiánya is, − az ágazat jövőjét érintő kérdések, a szakmai továbbképzés, tanulótartás, mestervizsgázás, vállalatminősítés, szakmai regisztráció, külföldi munkavállalás területén, amelyek a kisvállalkozások számára financiális problémaként (is) jelentkeznek, − e helyen, de sok más vonatkozást is érintően fel kell vetni a feketemunka kérdését is. Közismert, hogy ez a probléma az építőiparban jelentkezik a legnagyobb súllyal és a kisvállalkozásokat is mélyen érinti. A becsületes kisvállalkozás versenyképtelen a fekete foglalkoztatást gyakorlattá tett vállalkozásokkal, melyek törvénytelen eszközökkel irreális piaci árakon vállalkoznak, − külön elemzést igényelne azoknak a munkavállalóknak a helyzete, akik kisvállalkozók alkalmazottjaiként dolgoznak, ezek érdekvédelme teljesen nyitott kérdés, noha a kisvállalkozói szervezetek bizonyos szempontból az ő érdekeiket is képviselik, ez a képviselet nem teljes és konfliktusokkal is terhelt, − a lakásépítés területéről hiányoznak a kisvállalkozásokat foglalkoztató – non profit – lakásépítő irodák, lakásépítő kisszervezetek. Építő kisvállalkozások és az EU csatlakozás A magyar csatlakozást előkészítő alapdokumentumokban az Európai Bizottság úgy vélekedett, hogy “sajátos problémák e szektort illetően nem jelentkeznek”. Ez a megállapítás igaz lehet a jogharmonizáció tekintetében – bár megítélésem szerint az EU Direktíváknak történő megfelelés – számtalan ma még nem belátható következménnyel fog az ágazatra járni, ugyanakkor a bizottságnak aggályai vannak a tekintetben, hogy a magyar vállalatok – különösen a kis- és középvállalkozások (kkv szektor) képesek leszneke megfelelni az EU acquis-nak.

22

Az EU általános véleményében így fogalmaz: “A jelölt országok kis- és középvállalatainak versenyképessége általában gyenge, annak ellenére, hogy alacsony bérekkel dolgoznak, a szociális és környezetvédelmi követelményeket nem teljesen elégítik kis és gyakran összefonódnak a szürke gazdasággal. Az EU tagság a nemzetközi versenynek kitett kis- és középvállalatokra jelentős nyomást fog gyakorolni, és ennek a foglalkoztatásra kedvezőtlen hatása lehet.” Az EU megoldandó feladatokat az alábbiakban látja – a “Kisvállalkozói és Középvállalkozói Törvényt meg kell alkotni”, azonban a kkv meghatározását az EU ajánlásához kell igazítani, és az értékhatárokat (létszám, éves forgalom, mérlegfőösszeg) a magyar gazdasági realitást figyelembevevő alacsonyabb szinten kell meghatározni. A törvényben kell megfogalmazni a magyar támogatáspolitika prioritásait, és a kisvállalkozói szervezetekkel való egyeztetés és konzultáció mechanizmusát. A csatlakozásig fel kell készülni, olyan a kisvállalkozások finanszírozását, fejlesztéseit, beruházásait segítő programok kidolgozásával, amelyek alkalmasak lesznek a közösségi források fogadására. A közösségi jogszabályokat, szabványokat, elvárásokat, piaci lehetőségeket és azokhoz való hozzájutás módját meg kell ismertetni a gazdasági kamarákkal, vállalkozói szervezetekkel és a kisvállalkozások minél szélesebb rétegeivel. Nyilvánvaló, hogy ezek a feladatok a kisvállalkozói és szakmai szervezetek, érdekképviseletek, ipartestületek részére számtalan feladatot jelentenek, ami szükségessé teszi e szervezetek szakmai és gazdasági erősítését, e szervezeteknek az EU csatlakozást és az arra történő felkészítést érintő feladatokban való bekapcsolódása és folyamatos részvétele érdekében. Ezeknek a törekvéseknek a kormányzat gazdaságpolitikájában is teret kell biztosítani. Az IPOSZ ismertetésénél is megemlítem az SME-EXCELLENCE és SMECA alprojekteket – melyek az UEAPME által benyújtott PHARE pályázat keretében az Osztrák Szövetségi Gazdasági Kamara Kisipari Szekciójával együttműködve kerülnek megvalósításra és – az IPOSZ-nak mint szervezetnek felkészítését jelentik. Írásos tájékoztatók formájában kerülnek összeállításra és közlésre az érdekérvényesítő képességet, a szervezeti kereteket, információáramoltatást, új tagok szervezését, a szolgáltató rendszerek felépítését érintő tudnivalók. Az ágazatban tevékenykedő munkaadói szövetségek és szervezetek: Az ágazatban tevékenykedő munkaadói szervezetek céljaikat, működési rendjüket, létszámukat, az általuk regisztrált vállalkozások számát, gazdasági erejét, súlyát, az érdekképviseleti munka természetét hatékonyságát illetően nagyon különbözőek és sokfélék.

23

Bemutatásuk előtt mindenképpen utalnék arra, hogy ezek a szövetségek és szervezetek – mint a munkaadói oldal reprezentánsai – jelentős érdekképviseleti tevékenységük mellett széleskörű szakmai, vállalkozói, gazdaság szervezői információs tevékenységet folytatnak, és noha a munkaadók és munkavállalók közötti kapcsolatrendszerben, az e vonatkozásban felmerült konfliktusok kezelésében, a két szférát együttesen érintő szakmai és társadalompolitikai döntések meghozatalában, a kormányzattal és a politikai, társadalmi szervezetekkel való kapcsolattartásban és a mindkét oldal számára kedvező vagy kompromisszumot igénylő kérdések megvitatásában jelentős szerepet vállalnak, mégsem kizárólagosan a munkavállalók és munkaadók közötti folyamatos egyeztetés és konfliktuskezelés érdekében jöttek létre és tevékenykednek, hanem ez munkájuknak csak egy, bár igen fontos része. Megítélésem szerint egy ilyen típusú, – a két oldal érdekeit folyamatosan egyeztető – az építési piac, munkaügy, bérezés, szociális kérdések, oktatás, képzés és továbbképzés problémáit, a magyar építőipar hosszú távú fejlődési lehetőségeit is szem előtt tartó fórum jelenleg nem működik és hiánya egyre inkább érezhetővé válik. A két oldal közötti kapcsolatokra ezért, megítélésem szerint az esetlegesség, a véletlenszerűség jellemző. Ennek tudható be, hogy sok esetben a két oldalt alapvető érdekeiben érintő kérdésekben sem történik kölcsönös tájékoztatás és egyeztetés, fontos kormányzati és tárcaszintű döntések születnek az érdekképviseletek előzetes véleményének megismerése és a velük történő egyeztetés nélkül. Az egyeztetés mechanizmusát illetően igen gyakori az, hogy fontos, az ágazat jövőjét érintő kérdésekben, néhány napos lehetőség van a törvény- vagy rendelettervezet, ágazati, szakmai előírás véleményezésére, ami lehetetlenné teszi annak széleskörű megvitatását és gyakorinak mondható az is, hogy a véleményezők köre esetleges vagy véletlenszerű, a döntések egy részének meghozatalában nem az ágazat, alágazat vagy a szakma reprezentatív szervezetei kapnak szerepet. A későbbiekben röviden vázolni fogom egy ilyen típusú korábbi kezdeményezésünket és annak dokumentumait – mellékletként – csatolom. Az építőipart közvetlenül vagy közvetve érintő szövetségeket, szervezeteket többféle megközelítésben és csoportosításban fogom bemutatni, mivel fontosnak tartom, hogy a szoros értelemben vett munkaadói szervezetek mellett röviden említésre kerüljenek azok a szakmai, társadalmi, oktatói, fejlesztői, tudományos és kutatói szervezetek is, amelyek munkája szorosan kapcsolódik az építő és építőanyagipari tevékenységéhez és annak megfelelő szakmai, társadalmi és tudományos hátteret biztosít. Noha tevékenységterületüket és érdekképviseleti munkájuk természetét illetően is számtalan átfedés jellemző, mégis fontosnak tartom a szervezetek közötti differenciálást az alábbi lehetőségek szerint.

24

a. általános vállalkozói és/vagy kisvállalkozói szövetségek és szervezetek, amelyeknek tagjai között vannak vagy lehetnek építőipari vállalkozások is, b. építőipari szervezetek melyek tagjai építő vállalkozások illetve az építési piacon közvetlenül érdekelt egyéb vállalkozások, c. szakmai szervezetek, melyek tagjai a szakma társas és egyéni vállalkozói, és a szakmához közvetlenül kapcsolódó vállalkozások, d. építőanyagipari gyártókat és forgalmazókat tömörítő szervezetek, e. meghatározott építőanyag vagy építési, épületgépészeti-szerkezet gyártóit, felhasználóit tömörítő szervezetek, f. meghatározott vállalkozói tevékenységet folytató cégek szervezetei (pl. külföldi vállalkozás, lízingszervezetek), g. meghatározott szakmai tevékenységet folytató vállalkozások szervezetei, h. szakmai és köztestületi kamarák, és azok építőipart képviselő szervezetei, szakmai tagozatai, i. területi és szakmai ipartestületek, j. tudományos, kutatói, fejlesztő, minősítő, akkreditáló szervezetek – azok építőipari ágazatai, egyesületei. Az alábbiakban a teljesség megkülönböztetés alapján.

nélkül

megemlítenék

néhány

a. Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) Magyar Munkaadók és Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) Magyar Iparszövetség (OKISZ) b. Építési Vállalkozók Országos Szövetsége c. Magyar Asztalosipari Szövetség Építőgépész Vállalkozók Országos Szövetsége Magyar Épületgépész Szövetség d. Magyar Építőanyagipari Szövetség e. Magyar Cementipari Szövetség Magyar Betonszövetség Magyar Üvegipari Szövetség f. Magyar Külkereskedelmi Szövetség Nemzetközi Vállalkozók Egyesülete Külföldön Vállalkozók Egyesülete Magyar Lízingszövetség g. Épületfenntartók Országos Egyesülete Épületfenntartási K+F Alapítvány h. Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (megyei szervezetekkel, önálló építési tagozattal) kézműves Kamarai alágazatok Budapesten és megyénként

szervezete

az

a-j,

25

i. Ipartestületek Országos Szövetsége (bemutatását lásd a munkaadói szervezeteknél) j. Magyar Tanácsadó Mérnökök Szövetsége Magyar Építész Kamara Magyar Mérnök Kamara Építéstudományi Egyesület Szilikátipari Tudományos Egyesület Építésügyi Minőségellenőrző Intézet Magyar Tudományos Akadémia Építészeti Tagozata Magyar Urbanisztikai Társaság Fontosnak tartom megemlíteni, hogy 1999 óta a kormányzat és az építőipari ágazat közötti a korábbinál szervezettebb információcsere és kapcsolatrendszer megteremtése és működtetése érdekében létrejött az u.n. Építési Fórum, amelynek keretében az építőipari ágazat jelentős szervezeteinek és a kormányzat, a minisztériumok építéssel foglalkozó hivatalainak, osztályainak képviselői havi rendszerességgel vitatják meg az építésügy aktuális kérdéseit és fogalmaznak meg tervezeteket, ajánlásokat és állásfoglalásokat az építésügy és annak egyes részterületei tekintetében. A Fórum – különösen a munkaadók és a munkavállalók közötti kapcsolatokban nem minősíthető érdekegyeztető szervezetnek – ennek ellenére az építőipart érintő fontos kérdések megtárgyalásával, az ágazaton belüli érdekegyeztetés és konszenzuskeresés igényével, és azoknak politikai szféra felé való közvetítésével jelentős szerepet tölt be az építésügy területén és annak jövőjére is hatni képes. Az építőipar jelenlegi helyzete és jövőbeni szerepének megítélése szempontjából fontosnak tartom röviden összefoglalni az építésügy kormányzati irányításával kapcsolatos elvárások és az elmúlt esztendőben ebben a kérdésben felerősödött viták lényeges elemeit, szempontjait. Hangsúlyoznám, hogy ezek a felvetések elsősorban a szakmai munkaadói, vállalkozói érdekképviseletek és szövetségek részéről fogalmazódtak meg, a kormányzat azonban nem zárkózott el azok megvitatásától. Az Építési Fórum különböző felvetések összegyűjtése és elemzése, többszöri megvitatása alapján a mellékelt “Az építésügy helyzete, javaslatok a kormányzatnak” című dokumentumot hagyta jóvá, amelyet a különböző kormányszerveknek, politikai pártoknak, építésben érdekelt társadalmi szervezeteknek és a médiáknak kíván eljuttatni. A közelgő parlamenti választásokhoz is kapcsolódóan a kérdés igen élénk politikai és társadalmi érdeklődést váltott ki. Egyetértés látszik abban a kérdésben, hogy az építésügy szabályozási, felügyeleti, finanszírozási vonatkozásban is széttagolt, ugyanakkor ennek a kérdésnek a megoldásában – különös tekintettel önálló lakásügyi vagy építésügyi minisztérium létrehozásának szükségességére – a politikai pártok eltérő állásponton vannak. Minden résztvevő és megkérdezett egyetértett azonban abban, hogy a döntő nem az építőipar irányításának a kormányzati struktúrában elfoglalt helye, hanem annak hatékonysága és teljeskörűsége, a koncentrált és felelős építésirányítás.

26

Az Építési Fórum résztvevői jelenleg a következő szervezetek és intézmények: Miniszterelnöki Hivatal Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Gazdasági Minisztérium Közlekedési és Vízügyi Minisztérium Környezetvédelmi Minisztérium Természetvédelmi Hivatala Országgyűlés Gazdasági Bizottság, Építésügyi Albizottság Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építésügyi Minőségellenőrző KHT Építőgépész Vállalkozók Országos Szakszövetsége Építés Fejlődéséért Alapítvány Építéstudományi Egyesület Épületfenntartási K+F Alapítvány Épületfenntartók Országos Egyesülete ÉVOSZ Ipartestületek Országos Szövetsége Lakásszövetkezetek Országos Szövetsége Magyar Betonszövetség Magyar Építész Kamara Magyar Építőanyagipari Szövetség Magyar Építőanyagkereskedők Országos Egyesülete Magyar Épületgépészeti Koordinációs Szövetség Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Magyar Minőség Társaság

27

Magyar Építőmester Szövetség Magyar Tudományos Akadémia Magyar Útügyi Társaság Magyar Mérnöki Kamara Szilikátipari Tudományos Egyesület Magyar Tanácsadó Mérnökök és Építészek Szövetsége Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége ÁKMI KHT (KÖVIM) Magyar Építészek Szövetsége A Fórum az ágazati irányítás mellett foglalkozott olyan fontos kérdésekkel, mint az építési jogosultság, a felelős műszaki vezető és műszaki ellenőr alkalmazása, az építőipari szabványok, autópálya program, a Széchenyi terv építési vonatkozásai, az EU integráció aktuális kérdései. Néhány az ágazatban jelentős munkaadói szervezet bemutatása (az ÉVOSZ tevékenységét részletesen mutatja be a munkaadói oldal társtanulmánya). Az Ipartestületek Országos Szövetsége – az IPOSZ szerepe az építőipari kisvállalkozások érdekképviselete területén. Az Ipartestületek Országos Szövetségét (IPOSZ) mintegy 220 területi és 24, – különböző szakmacsoportot egyesítő – szakmai ipartestület és szövetség alkotja. Az IPOSZ jogelődjeként – a rendszerváltás előtti időszakban – a KIOSZ (Kisiparosok Országos Szervezete) működött, amelyben a kisiparosok meghatározott köre számára kötelező volt a tagság. A KIOSZ az akkori magyar kisipar tekintetében speciális helyet töltött be, – érdekvédelmi és információs tevékenysége párosult egyfajta politikai szereppel is és mintegy biztosította az államnak a kisipar feletti “gyámkodását” a politikai döntéseknek a kisipari szférában történő megfelelő érvényesülését és propagandáját. A KIOSZ megszűnését követően újjáalakult IPOSZ – társadalmi szervezetként – nem kötelező tagságú területi ipartestületek és az azokban tagsággal rendelkező kisiparosok, egyéni vállalkozók, kis- és közepes vállalkozások szövetségeként működik. Alapvető célja a kisiparosok és kisvállalkozók általános érdekképviseletének ellátása, a kisvállalkozások érdekeinek érvényesítése a politikai, gazdasági és társadalmi szervezetekkel való folyamatos egyeztetés, koordinációs és információs tevékenység formájában.

28

Az IPOSZ érdekegyeztetésben mint munkaadói érdekképviselet jelenik meg, ugyanakkor elmondható az is, hogy ez az IPOSZ által vállalt érdekképviselet számos vonatkozásában a többi szervezetektől eltérő gondolkodást igényel, nevezetesen az egyéni vállalkozók, családi vállalkozások nagy része mintegy önmaga munkáltatója, tehát szociológiai vonatkozásban munkáltató és munkavállaló egyszemélyben. Az IPOSZ építőipart érintő tevékenységének struktúrája a szervezet felépítéséből adódik, melyet az alábbiakban jellemeznék: a. Területi szerveződésű általános ipartestületek Jellemzőjük, hogy tagságukat meghatározott terület, község, város, illetve azok körzetében élő vagy vállalkozó kisiparosok, kisvállalkozók alkotják. E vállalkozók között minden ipartestületben találhatók építőiparosok (kőműves, ács, tetőfedő) szakiparosok (festő, burkoló, parkettázó) és épületgépészeti szakmák (víz-, gáz-, fűtés- villanyszerelők) művelői. A nagyobb ipartestületeken belül a vállalkozói és szakmai információk sokasága indokolttá tették önálló építőipari tagozatok megalakulását. b. Területi szerveződésű szakmai ipartestületek Terület, község, város illetve azok körzetében élő vagy vállalkozó építőiparosok, épületgépészek ipartestületként működő szervezetei. c. Területi szövetségek Egy-egy megye területi és szakmai ipartestületét tömörítő szervezetek, amelyek általában valamely nagy megyei ipartestület keretében működnek. (megyei szövetségek) d. Szakmai szövetségek Önálló, általában országos szervezetek, melyek ugyanakkor az IPOSZ tagszervezetei is. Az IPOSZ-szal együttműködnek, érdekképviseleti, információs, oktatói és sok egyéb kérdésben, tevékenységüket az IPOSZ segíti, de önállóságukat nem korlátozza. A kisiparos illetve kisvállalkozó tagjai lehet az általános területi ipartestületnek és a szakmai szövetségnek is. Az említett szervezetekben mintegy 16 000 építőkisiparos és kisvállalkozó van regisztrálva. Az IPOSZ figyelembevéve a tagszervezeteiben képviselt építőiparosok számát és a gazdaságban betöltött szerepének fontosságát saját szervezeti keretein belül és kiemelten kezeli a kisvállalkozói építőipart. Az IPOSZ központjában építésügyi koordinációs iroda működik, szakmát érintő kérdések, véleményezések, javaslatok megtárgyalására, operatív feladatok elvégzésére IPOSZ Építőipari Bizottság jött létre, amelynek munkájában a jelentős ipartestületek és építő szakmai szövetségek vezetői, képviselői vesznek részt.

29

2000-ben került sor az IPOSZ kezdeményezése középvállalkozók Szövetsége megalakulására.

alapján

Építőipari

Kis-

és

E szövetség létrejöttét nagymértékben indokolta az, hogy éppen a legnagyobb létszámú építőszakmáknak (kőművesek, ácsok, vasbetonszerelők, állványozók) nincsen saját szövetsége sem országos, sem területi szinteken. A jövőben ez a szövetség kívánja ellátni az említett szakmák érdekképviseletét, és széleskörű szolgáltatási rendszert kíván működtetni az építő kisvállalkozások szakmai és gazdasági tevékenységének jobbítása érdekében. Néhány példa a szövetség terveiből, elképzeléseiből: − Kisvállalkozói munkacsoportok, ARGE jellegű projektközéppontú társulások létrehozása jelentősebb megbízások, munkák elnyerése érdekében (szakmai komplexitás, tőkeerő egyesítése, közös pályázati lehetőségek). − A tagság folyamatos informálása az építőipari vállalkozásokat érintő gazdasági, munkaügyi, balesetvédelmi, szabályozási, szabványügyi kérdésekben. − Építő kisvállalkozói minősítő rendszer létrehozása annak a célnak elérése érdekében, hogy meghatározott feladatkörben vagy szerződési érték felett – valamilyen szinten minősített kisvállalkozások, illetve azok társulásai – kaphassanak megbízásokat. Ez a törekvés pozitív hatású lehet a kisvállalkozásoknak az EU piacokon történő megjelenése tekintetében is. − Komplex munkacsoportok létrehozása regionális vagy megyei szinteken, speciális területeken történő munkák kivitelezése. Példaként említem a műemléki és műemlék jellegű épületek, építmények felújítására és karbantartására – a kulturális örökség védelmére – szolgáló építési munkákat kiemelve a kisvállalkozások e területen növekvő szerepvállalását. − Gyors szolgálatot, illetve karbantartást biztosító építő és épületgépész szakmacsoportok létrehozása – területi, városi szinteken, a helyi ipartestületekkel és a nevezett IPOSZ szakmai szövetségekkel együttműködve. − Kapcsolattartás az építőipar kisvállalkozói szervezeteivel (pl. ÉVOSZ Kisvállalkozói Tagozat, VOSZ Építési Tagozat). − Nemzetközi kapcsolatépítés az építő kisvállalkozásokat tömörítő országos és uniós szervezetekkel. − A kisvállalkozói tagság informálása, képzés, továbbképzés, mestervizsgák, külföldi tanulmányutak, csereprogramok területéről. − Közös kisvállalkozói megjelenés megszervezése, termékbemutatók, hazai és nemzetközi kiállítások, építőipari szakvásárok, szakmai találkozók területén, a magyar építőipari kisvállalkozás ország imázsának erősítése.

30

− Kisvállalkozói építőipar közvetlen eszközökkel történő segítése pl. olcsóbb anyagbeszerzési lehetőségek, kedvezőbb beszerzési ár több kisvállalkozás együttes vásárlása esetén, zöldkártyás jellegű alvállalkozói rendszerek kiépítése. − Tanácsadói hálózat létrehozása a kisvállalkozásokat érintő gazdasági, jogi, pénzügyi, könyvelési, adózási, banki, biztosítói kérdéseket jól ismerő építésügyi szakértőkkel. − Építési tender és pályázatfigyelő szolgálat, szakértői segítség a pályázatok elkészítésében. − Információk és részvétel a különböző építőszervezetek számára kiírt – a vállalkozás munkájának elismerését célzó kezdeményezésekben versenypályázatokon (Építőipari Mesterdíj, Év Tetője, Év háza). Az IPOSZ nemzetközi kapcsolatai az építőipar és ahhoz kapcsolódó kézműipar területén. Az IPOSZ megalakulása óta folyamatosan törekszik a kisvállalkozásokat, kézműveseket, illetve egy-egy szakmai ágazat vagy szakma képviselőit tömörítő nemzeti és nemzetközi szervezetekkel történő kapcsolatfelvételre és együttműködésre. E szervezetek között nemzetközi területi (országos) szerveződések, kamarák, szakmai szövetségek, képzőintézmények egyaránt megtalálhatók közös jellemzőjük, hogy kisvállalkozói, illetve kézműves tagsággal rendelkeznek, azok gazdasági és társadalmi érdekeit képviselik. Az IPOSZ kiemelten jó kapcsolatot tart fenn a német, osztrák, olasz kézműves szövetségekkel, országos és tartományi szervezetekkel, szakmai szövetségekkel. Jó kapcsolata van lengyel, szlovák, horvát, szlovén kisvállalkozói szervezetekkel is. Az építőipar területéről a kapcsolat fontossága miatt külön is bemutatnék néhány szervezetet. 1999-től az IPOSZ – megfigyelői státusban – résztvesz az EBC (European Builders Confederation - Európai Építőipari Szövetség) munkájában. Az 1990-ben létrejött szövetség az Európai Unió országaiban működő építőipari kis- és középvállalkozói szervezeteket egyesíti, abból a célból, hogy az UNIO különböző szintű, Brüsszelben működő szervezetei felé a szakma speciális problémáit közvetítse és e vállalkozások uniós szintű érdekképviseletét lássa el. Jelenleg az EBC-nek tagjai a legerősebb és legnagyobb francia, SNSO-CAPEB) olasz, (FNAE) angol, (FMB) spanyol, (CNC) svájci, (FRMB) belga, (NACEBO) és luxemburgi (FDA) építőipari kisvállalkozói szervezetek. A szövetség ma mintegy 400 000 építőipari vállalkozást képvisel és további nemzeti szövetségek is jelezték érdeklődésüket.

31

Az EBC kapcsolatban áll az Építőipari Vállalkozások Európai Szakszervezetével, társult tagja az UEPME-nek, melyről még röviden említést fogok tenni. Részt vesz az EBC munkájában a legnagyobb európai szabványügyi szervezet a CENCENELEC képviselője is. Jelenleg folynak megbeszélések az EBC és UNICE között is az EBC csatlakozása tekintetében. Az EBC legutóbbi elnökségi ülését 2001. decemberében Budapesten tartotta, amelyet Magyarország és az IPOSZ nagy diplomáciai sikerének tarthatunk. A budapesti ülésen résztvettek a belépés iránt érdeklődő német, osztrák, szlovén, lengyel, szlovák építőszervezetek delegáltjai is. Az EBC tevékenységének bemutatása meghaladná e tanulmány kereteit, lényegében foglalkozik mindazon kérdésekkel, amelyek az európai építőipart és az abban tevékenykedő kisvállalkozásokat érintik. Az európai csatlakozási folyamatokban meghatározó lesz, hogy a kapcsolati rendszerek, lobby tevékenységek, a nagy szakmai szervezetek szintjein is kiépüljenek és a szakmai jellegű direktívák, információk, aktuális döntések folyamatosan eljussanak a magyar építőipari kis- és középvállalkozókhoz. Az EBC-n keresztül az IPOSZ és szakmai szervezete jelentős szerepet tud vállalni abban, hogy Magyarországot a csatlakozásra váró országok között e fontos európai szervezetben vezető szerephez juttassa. A kis- és középvállalkozások Európai Szövetségét (UEAPME) fontosnak tartom röviden bemutatni, mint a legnagyobb európai kézműves szövetséget. Az UEAPME az egyetlen európai kézműipari és kkv érdekképviseleti szervezet. Non profit és párt semleges. 69 tagszervezete között országos kkv-szervezetek, európai ágazati szövetségek és más olyan társszervezetek találhatók, amelyek támogatják a kézműipart, a kis- és középvállalkozásokat. Az Európai Unió 19 millió vállalkozása közül az UEAPME több mint 7 milliót képvisel. Ezekben a vállalkozásokban 30 millió embernél is több dolgozik. Egész Európát tekintve az UEAPME-hez 10 milliónál több vállalkozás tartozik, mintegy 50 millió foglalkoztatottal. Érdemes megjegyezni, hogy a szövetség – amely szakmai bizottságok formájában is tevékenykedik – nagy hangsúlyt fektet az európai épített örökség védelméhez kapcsolódó kisvállalkozói tevékenységre is, ezért külön bizottság foglalkozik a város-rehabilitáció, műemlékvédelem, restaurátori tevékenység, illetve ezekhez kapcsolódó szakmai képzés kérdéseivel. Az UEAPME tagjai között a legnagyobb nemzeti kisvállalkozói szervezeteket és a kézműves tevékenységhez kapcsolódó gazdasági, szakmai érdekképviseleteket találjuk. A tanulmánynak az EU-hoz történő csatlakozásunkra vonatkozó kérdései közül ezért néhány szóval itt idézném az UEAPME helyzetértékelését, amely általános volta ellenére az építőipar tekintetében is nagy mértékben helytálló és megfontolásra érdemes.

32

A kkv-ok szerepét az európai gazdasági fejlődésben és a strukturális változásokban soha nem szabad alábecsülni. Az Európai Unió 18,6 millió vállalkozásának 99,7 %-a kkv. Mindössze 35000 vállalkozásnak van több mint 250 alkalmazottja, de 18 millió vállalkozás kevesebb, mint 10 embert foglalkoztat. Ezek a mikro-vállalkozások. Egy átlagos európai vállalkozás 6 embernek nyújt munkalehetőséget, idesorolva a tulajdonost is. Az utóbbi évtizedben a kkv-ok voltak az új munkahelyek megteremtői, míg a nagyipar átlagban csökkentette munkahelyeit. A kkv-ok így a gazdaságban a legdinamikusabb erőt jelentik. Az európai gazdaság, az elektronikus kereskedelem, az információs társadalom, az alvállalkozás, a külső cég alkalmazásának és a határon átnyúló szolgáltatásoknak a jövője nagymértékben a kkv-ok fejlődésétől függ. A kkv-ok nemcsak a gazdaságban, hanem a társadalomban is fontos szerepet játszanak és az úgynevezett Európai Szociális Modell középpontjában állnak. Ezeknek a vállalkozásoknak a tulajdonos-vezetői általában érdekeltebbek a helyi gazdaság hosszú távú fejlődésében, míg a részvényesek és a nagyvállalati vezetők elsősorban a rövid távú profitot és az egyre növekvő forgalmat tekintik elsődlegesnek. Általánosságban a kkv-ok több felelősségtudatot mutatnak alkalmazottaik irányába és hídépítő szerepük van a dolgozók és a tulajdonosok között. Az UEAPME két fontos projektet kezdeményezett az u.n. Business Support Program keretében az SME-EXCELLENCE és a SMECA programokat. A két program együttműködést jelent az UEAPME, valamint 20 kelet- és nyugat-európai tagszövetsége között. Ez az egyik legnagyobb együttműködési projekt, amelyet az UEAPME valaha is végrehajtott. Ebben az IPOSZ az Osztrák Ipari és Kereskedelmi Kamarával dolgozik együtt. A képzési anyagokkal, cserelátogatásokon, szakértőkkel való konzultációk alkalmával a kkv-szervezetek fel fogják készíteni a kisvállalkozásokat a Community Acquis-ban, az európai jogrendszerben való eligazodásra és így megkönnyítik a közép-kelet-európai kkv-ok Európai Unióba történő integrációját. Magyar építőanyagipari Szövetség (MÉASZ) Magyar építőanyagipari Szövetség (MÉASZ) 1991-ben alakult a magyar építőanyaggyártók szakmai érdekképviseletének ellátására, valamint a hazai építőanyaggyártás fejlesztésének előmozdítására. Jelenleg 170 tagja van, és tagvállalatai adják a hazai építőanyagipari termelés közel kétharmadát. Tagjai között jelentős építőanyaggyártó és épület-felszereléseket készítő cégek mellett építőipari vállalkozások, az építőiparhoz kapcsolódó kutató, tájékoztató, marketingvállalkozások, oktató és fejlesztő szervezetek és építőanyag kereskedelemmel foglalkozó vállalkozások, kereskedőházak is találhatók. Az építési ágazat GDP-jének mintegy 25 %-át állítják elő a szövetségben képviselt tagvállalatok.

33

A MÉASZ célkitűzéseit az érdekvédelem, érdekegyeztetés, információgyűjtés és tájékoztatás, műszaki szabályozás, oktatás, rendezvények, kiadványok, kapcsolatépítés, PR tevékenység területeihez kapcsolódva fogalmazta meg és gyakorolja . Az érdekvédelem területén kiemelten foglalkozik a verseny tisztaságát érintő kérdésekkel, beleértve a közbeszerzési ügyek alakulását is. A verseny tisztaságát és a magyar építőipari produktumok minőségét egyaránt veszélyeztetik a külföldről behozott dömping árú építőanyagok, e területen a MÉASZ több sikeres akciót hajtott végre, szorgalmazza a megfelelő piacvédelmi intézkedések bevezetését. A munkáltatói érdekvédelem keretében képviseli a szakma munkáltatóit a munkavállalói szervezetekkel történő tárgyalásoknál és megállapodásoknál. Piacélénkítő akciókat szorgalmaz pl. építési ÁFA adókedvezmény, zajvédelem, központi támogatások.

visszatérítés,

lakásfelújítási

A Szövetség az építőanyagok sokrétűsége következtében szakmailag inhomogén területet fog össze. Ezt a kört jelentősen kibővítette az Európai Unió meghatározása, amely direktíváiban az építőanyag helyett az “építési célú” termékek fogalmát használja idesorolva minden építménybe beépített vagy felszerelésre kerülő terméket. Ez tette indokolttá, hogy a MÉASZ-on belül szakmai tagozatok alakuljanak, mert az érdekvédelem, piacvédelem, minőségi kérdések kezelése nagy részben csak szakmai körben ésszerű és biztosítható. A jelenleg működő tagozatok és az alapítás éve: Beton Tagozat Ajtó-Ablak Tagozat Építési Kémiai Termék Tagozat Építési Információs Tagozat Fémszerkezetgyártó Tagozat Szigetelőanyag Tagozat Kerámia Tagozat Csőtagozat

1992. 1995. 1996. 1996. 1997. 1998. 1999. 2000.

A tagozatok saját szakmai vonatkozású működési szabályzatot és munkatervet dolgoznak ki, szakmai konferenciákat szerveznek, különböző pályázatokon vesznek részt szövetségi támogatással. A MÉASZ saját szakemberei közül minden tagozatba titkárt nevez ki, aki a tagozat által képviselt szakma jó ismerője.

34

A lakáspiac erősítése és bővítése érdekében – elsősorban a területen képviselt építőanyaggyártó és forgalmazó cégek szakmapolitikai együttműködését tartva szem előtt – jött létre 1996-ban a TÁRSASÁG A LAKÁSÉPÍTÉSÉRT Szervezet, melynek céljait bemutatkozó anyaga alapján röviden ismertetném mivel az építés egy jelentős területének – a lakásépítésnek a növelésére és az ehhez szükséges eszközrendszer fejlesztésére törekszenek. “A TÁRSASÁG A LAKÁSÉPÍTÉSÉRT Szervezetet 1996-ban hozta létre 10 olyan építőanyag- gyártó és forgalmazó cég, amelyek a hazai építőanyag piac legjelentősebb résztvevői. A TÁRSASÁG 1999. évben elért eredményeinek hatására a taglétszám 19 cégre bővült. A TÁRSASÁG azzal a céllal jött létre, hogy az építőanyag szakmában meglévő szellemi erőket összefogja annak érdekében, hogy a magyar lakásépítés, az otthonteremtés ügye kedvező irányba változzék. Munkálkodásunk központi gondolata az a tétel, miszerint évente legalább 40 000 db új lakást, családi házat szükséges felépíteni a hazai lakásállomány elöregedésének megállításához. Tagjaink szakmáért érzett felelősségét bizonyítja az a tény, hogy TÁRSASÁGUNK az építési piacon konkuráló cégeket integrál. E cél elérése érdekében a TÁRSASÁG munkájában tagjaink olyan felsővezetői vesznek részt, akiknek van elképzelésük egy jobban működő lakáspolitikáról és tenni is hajlandóak az ügyért. Arra törekszünk, hogy készüljön Magyarországon olyan többéves program, melynek eredményeképpen az alábbi célok megvalósulhatnak: • évente legalább 40 000 új lakás épül a jelenlegi lakásállomány pótlására • évente 10 000 új minőségi bérlakás épül, mely a középrétegek számára jelenthet lakásmegoldást, ennek megvalósítására fordítson a kormány további 20 milliárd Ft költségvetési támogatást • támogatási rendszer készül, mellyel a meglévő lakásállomány minősége javítható, a lakások felújíthatóak • a költségvetés lakástámogatásra fordított összegének reálértéke évről-évre növekszik, megközelíti az európai átlagot annak GDP-hez viszonyított aránya • a program tartalmaz olyan keretfeltételeket (objektív odaítélési feltételek, adókedvezmények stb.), melyekkel az építőtársaságok illetve önkormányzatok szerepet vállalhatnak a minőségi bérlakások és szociális bérlakások építésében • lakásépítésre fordított költségek többszörösen megtérülnek, mert − 10 000 új bérlakás a GDP 0,8 %-os emelkedését, azaz 2001-ben mintegy 117 milliárd forintot jelenthet − 50 000 új munkahelyet teremt, azaz 7 %-kal kevesebb munkanélkülit jelent − ipari nagyberuházásokat von maga után.”

A TÁRSASÁG a fenti célok megvalósítása érdekében a lakásépítés, az építőanyagipari és építőipari piac területén rendszeres gazdasági elemző és kutató munkát folytat, melynek

35

eredményeiről összefoglaló tanulmányokat jelentet meg, és az építésügyben érdekelt szervezetek széles körének részvételével rendszeres konferenciákat tart az építőipar aktuális kérdéseinek megvitatása érdekében. (lásd a mellékelt dokumentumot) Kapcsolatok a munkaadói szervezetek között 1999. januárjában megalakult a Magyar Munkaadói Szervezetek Nemzetközi Szövetsége (MMNSZ, idegen rövidítéssel CEHIC), amely ernyőszervezetként kívánja biztosítani a legnagyobb magyar munkaadói szervezetek (AMSZ, AFEOSZ, IPOSZ, KISOSZ, MGYOSZ, MOSZ, STRATOSZ, VOSZ) véleményének egyeztetett, egységes megjelenítését a nemzetközi szövetségek felé. E szövetség létrejöttével vált lehetővé, hogy a magyar munkáltatói érdekképviseletek magyar tagszövetséget delegálhassanak az európai munkaadói és üzleti körök csúcsszövetsége a brüsszeli UNICE, valamint az OECD országok munkaadói és üzleti tanácsadó szervezete a párizsi székhelyű BIAC munkájában. A szövetség ugyanakkor részt vesz a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) munkájában is. Magyarország és az EU közötti csatlakozási tárgyalásokba történő bekapcsolódás érdekében az MMNSZ – az említett szövetségekre támaszkodva – közös szakértői bázist hozott létre. A Külügyminisztérium Integrációs Államtitkársága a szakmai előkészítő és felkészítő munkába kívánja bevonni a nevesített szakértőket. A szakértők az EU tárgyalási fejezeteknek megfelelő Munkacsoportokat alkotnak. (A mellékelt dokumentum bemutatja a szervezet EU kapcsolatrendszerét és a munkacsoportok összetételét.) A munkavállalók és azok érdekképviseleteinek védelmét célzó, a kormányzathoz kapcsolódó szervezet/ek. Az 1996. évi LXXV törvény (Met) a korábbi alacsonyabb szintű jogszabályok után általánosan rendelkezik a munkaügyi ellenőrzésről, a jogszabályi feltételeknek meg nem felelő foglalkoztatás, illetve munkavállalás visszaszorítása, a munkavállalók és azok érdekképviseleteinek jogvédelme érdekében. A törvény által előírt munkaügyi ellenőrzést az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) látja el, fővárosi és megyei munkabiztonsági és munkaügyi felügyelők ellenőrzési rendszerét működtetve. Noha sok munkáltató, esetenként munkavállaló is helyteleníti a munkaügyi ellenőrzést és arról kizárólag a mint munkaügyi bírságokat beszedő szervezetről vélekedik, rá kell mutatnunk arra, hogy a korrekt módon működő, nem csupán bírságolásra, hanem jóindulatú figyelmeztetésre, előrelátó magatartást megkívánó munkavégzésre felhívó felügyelők a munkaadónak is jelenthetnek segítséget, hosszabb távon hozzájárulhatnak a vállalkozó által foglalkoztatott, a technológiákat jól ismerő, minőségi munka balesetmentes elvégzésére képes munkavállalói kör foglalkoztatásához, ami a vállalkozás kulturált, korrekt, megbízható cégeket megillető hatósági és megrendelői megítélését vonja maga után.

36

A munkaügyi ellenőrzés a törvény által behatárolt – a foglalkoztatás jelentős részét felölelő – tényállások vizsgálatára terjed ki, ezek közül a legfontosabbak: a. foglalkoztatásra irányuló jogviszony, jognyilatkozatok, b. munkaviszony létesítésének bejelentése, c. a munkáltató nyilvántartási kötelezettségei. Néhány példa a Felügyelőség által feltárt hiányosságokra. Munkáltatói jogviszonyt érintő kérdések: − építőipari szak- és segédmunkások meghatározott munkarendben havi fizetésért, közvetlen irányítás és ellenőrzés melletti – vállalkozási szerződéssel, néhány esetben megbízási jogviszonyban – történő foglalkoztatása, − a munkaerő kölcsönzés területén leggyakoribb probléma a munkaszerződések hiánya, érdemes megjegyezni, hogy a szerződés írásba foglalásának elmulasztása esetén csak a munkavállaló hivatkozhat annak érvénytelenségére, − alkalmi munkavállalás A hivatkozott törvény részletesen ismerteti azokat a kritériumokat, melyek alapján a munkavállalás alkalminak minősíthető. E munkavállalás során a leggyakoribb probléma az AM könyv megléte, naprakész bejegyzések hiánya, az alkalmi munkavállaló bejelentésének elmulasztása, az alkalmi munkavállalók megfelelő nyilvántartása, - ezek elmulasztása munkaügyi bírság kiszabását vonhatja maga után. − az ellenőrzési statisztikák alapján a legtöbb szabálytalanság a munkaidőre, pihenőidőre, a rendkívüli munkavégzésre és a szabadságra vonatkozó rendelkezésekkel kapcsolatos. A munkaadói és munkavállalói kötelezettségek és jogok igen fontos területe a balesetvédelem és a munkavégzéshez kapcsolódó egészségügyi előírások betartásának kérdésköre, így a. a hátrányos megkülönböztetés tilalma, e. nők, fiatalkorúak, megváltozott munkaképességüek foglalkoztatása, f. munkaidő, pihenőidő, rendkívüli munkavégzés, szabadságolás kérdéseit szabályozó rendeletek, vagy kollektív szerződés előírásainak megszegése, g. jogszabályban, KSZ-ben megállapított munkabér összegére és a bér védelmére vonatkozó előírások betartásának elmulasztása, h. munkavállalói jogviszony megszűnésével összefüggő igazolások, i. külföldi munkaerő foglalkoztatására vonatkozó rendelkezések, j. munkanélküli ellátás melletti foglalkoztatás feltételeinek betartása, k. munkaerő kölcsönzés, l. szakszervezet szervezését biztosító jogszabályok, a szakszervezeti tisztséget betöltő személy munkajogi védelmére és munkaidő kedvezményére vonatkozó szabályok, a szakszervezet által kifogásolt intézkedésekre történt munkáltatói kötelezettségek teljesítésére. A munkaügyi ellenőrzést a felügyelők ellenőrzési terv alapján, hivatalból a-d, k, l pontok és a munkabér vonatkozásában munkavállalói bejelentésre (is) elvégezhetik.

37

Az ellenőrzések tapasztalatai – melynek itt néhány vonatkozását említettem meg – rávilágítanak jó néhány, a munka világát és a munkaadó-munkavállaló kapcsolatrendszert érintő problémára és bizonyos területek szabályozottságának hiányára is. A középszintű szociális párbeszéd fórumai Noha tripartit jelleggel – nem középszinten – működik, fontosnak tartom röviden jellemezni az Országos Munkavédelmi Tanács tevékenységét, mint a munkavédelem – ezen belül az építőipart érintő munkavédelmi és munkaegészségügyi kérdések kezelésében jelentős érdekegyeztetési tevékenységnek teret adó fórumot. A korábbi Érdekegyeztető Tanácsban munkavédelmi bizottságként működő rendszer – az Országos Munkaügyi Tanács struktúrájához hasonlóan felépülő Országos Munkavédelmi Tanácsként tevékenykedik. A Tanács munkaadói oldalát több jelentős érdekképviseleti szervezet (MGYOSZ, VOSZ, IPOSZ, MMSZ) illetve jelentős nagyvállalatok munkavédelmi kérdésekkel foglalkozó delegáltjai (MÁV Rt, Dunaferr Rt, Észak-Magyarországi Vegyiművek Rt) képezik. A munkavállalói oldalon a legnagyobb hazai szakszervezetek és szakszervezeti szövetségek delegáltjai, a kormányoldalon a Szociális és Családügyi Minisztérium, az Egészségügyi Minisztérium és a témától függően egyéb szakminisztérium (Gazdasági, Földművelésügyi) munkatársai, mint a munkabiztonsági szabályozási kérdések felelősei, illetve e területre vonatkozó törvényjavaslatok, rendelettervezetek előterjesztői kapnak helyet. Az ülések állandó résztvevői az Országos Munkaügyi és Munkavédelmi Főfelügyelet, az Országos Munkavédelmi Kutatási Közalapítvány, az Állami Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) vezető és szakértő munkatársai. Az egyeztetésre javasolt vagy hivatalból benyújtott törvény és rendelettervezeteket a munkavállalók és munkaadók külön-külön oldalegyeztetés során vitatják meg és a plenáris jellegű üléseken az oldalvélemények ismertetésére és azok ütköztetésére kerül sor. Noha a munkaadói vagy munkavállalói oldal javaslatainak elfogadása a kormányt nem kötelezi, a tanács működése mégis nagymértékben elősegíti az e téren folyó társadalmi párbeszédet, mely sok esetben vet fel a munkaadói és munkavállalói oldal között is megoldásra váró, konszenzust igénylő kérdéseket, és egy-egy témában elmélyült szakmai munkát, információszerzést, a várható hatások modellezését igényli, így hozzájárul a szabályozások korrektebb – néhány esetben egy-egy oldal véleményét is figyelembevevő elkészítéséhez.

A negatívumokat illetően a tanács munkáját is jellemzi az, hogy az elkészült, sok esetben a vállalkozások számára jelentős gazdasági hatásokkal, kiadásokkal járó előzetes felkészülést igénylő szabályozások, rendeletek egyeztetésére a két oldal szakértői véleményeinek összeállítására néhány nap áll rendelkezésre, gyakori eset az is, hogy a

38

kormányoldal nem tartja szükségesnek egy-egy tervezet megvitatását, noha annak következményei valamely oldal – leggyakrabban a munkaadók szempontjából koránt sem elhanyagolhatók. A tanács természetszerűleg foglalkozik az EU jogharmonizációt érintő szabályozási kérdésekkel is. A tanács elmúlt időszakban végzett munkájából – e tanulmány vonatkozásában – szeretném kiemelni a “Változó építési munkahelyek balesetvédelmi szabályozása, a minimális munkahelyi követelmények” című SZCSM-EÜM rendelettervezet megvitatását, mely rendelet az EU hasonló tárgyú és vonatkozó direktívájának harmonizációs célú honosításaként készült. A rendelet átfogó módon szabályozni kívánja az építési munkahely balesetvédelmének ellenőrzési, felelősségi rendszerét és sok tekintetben új helyzet elé fogja állítani az építési vállalkozásokat. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy a kormányzat egyelőre az Országos Egészségügyi Pénztár keretein belül, később attól elkülönítve működő önálló balesetbiztosítási intézményrendszer, ágazat bevezetésére készül, melynek alapját a vállalkozások kockázatértékelésen alapuló befizetései képezik, és amely a későbbiekben helyt áll a munkahelyi balesetekből és egészségkárosodásokból felmerülő költségek tekintetében. Noha egy ilyen típusú önálló balesetbiztosítási ágazat megteremtésének gondolatát mindkét oldal támogatja a számtalan részletkérdés tisztázása és egyeztetése érdekében a munkaadói és munkavállalói oldal folyamatos és konstruktív párbeszédére lesz szükség, amelyhez esetleg önálló fórumot is teremteni kell, illetve része lehet egy, a már említett munkaadói-munkavállalói duális érdekegyeztető rendszernek. Kísérlet középszintű szociális párbeszéd formáinak létrehozására 1997-ben az építésügy munkaadói és munkavállalói érdekképviseleti szervezetek felismerve az építő és építőanyagipar területén felmerült kérdések közös megvitatásának, a két oldal közötti szervezett együttműködésnek a fontosságát tárgyalásokat kezdtek egy közösen működtetett platform illetve fórum létrehozása érdekében. Az Építő-, Fa és Építőanyagipari Dolgozók Szakszervezeteinek kezdeményezésére – az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) a Magyar Építőanyagipar Szövetség és az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) szakértőinek aktív közreműködésével – és a megbeszélések eredményeként létrehozták az Építésügyi Érdekképviseleti Szervezetek Együttműködési Fórum-át (ÉÉSZEF). E fórumhoz rövid időn belül más jelentős munkaadói érdekképviseletek is csatlakoztak. A Fórum keretében történő együttműködés céljára, formájára és módjára vonatkozóan együttműködési megállapodást kötöttek és kidolgozták annak ügyrendjét, működési szabályzatát. (A megállapodást dokumentumként a tanulmányhoz csatolom.) Mint a tervezetből is látható a Fórum – noha a közvetlen érdekegyeztetésnek is megfelelő teret adott volna – jóval általánosabb célok érdekében kívánt tevékenykedni és az építőiparnak mint szakmai, gazdasági ágazatnak – mindkét oldal érdekében álló –

39

folyamatos fejlődését kívánta elősegíteni, (kormányzati képviselet, EU-csatlakozás előkészítése, képzés) és e vonatkozásokban közösen szervezett és finanszírozott akciókat is meg kívánt valósítani (pl. szakmai tanulmányutak, építőipari tájékoztató rendezvények, információs kiadványok, közös szakmai képzési programok). 1998-ig a Fórum aktívan működött és megvitatott több az építési ágazatot érintő jelentős kérdést és szabályozást, példaként említeném az akkor kidolgozott Építési Törvény megvitatását és az Ipar jövőképet vázoló Ipari Minisztériumi tanulmány építőiparra vonatkozó fejezeteit. Sajnos ez az alapjában jó kezdeményezés később egyfajta érdektelenségbe süllyedt, melyhez hozzájárulhatott a közös akciók szervezéséhez egy jól működő ügyintézőititkársági szervezet megteremtéséhez szükséges források hiánya is, ugyanakkor a Fórum munkájában is éreztette hatását a teljes érdekegyeztető rendszerre jellemző bizonytalanság és esetlegesség, az érdekek nem kellő artikulációja és a sokféle kezdeményezés dezinformációs hatása. Az építőipari ágazat kollektív szerződés megkötésére irányuló törekvések tekintetében – az IPOSZ vonatkozásában utalnék arra, hogy az EFEDOSZ-ÉVOSZ által 1993-ban kezdeményezett és kidolgozott kollektív szerződéstervezet megismertetése, illetve annak általános bevezetése érdekében, az említett szervezetek az IPOSZ-t, mint a kisvállalkozói építőipar egyik érdekképviseletét is megkeresték és felkérték a lehetséges együttműködésre. Az IPOSZ a felkérés alapján a kollektív szerződés első tervezetét véleményezte és együttműködési megállapodást kötött az ÉVOSZ-szal annak érdekében, hogy a KSZ bevezetését a kis- és közepes vállalkozások körében is szorgalmazza és javasolja. (E véleményezés és megállapodás dokumentumait a tanulmányhoz mellékelem.) A középszintű egyeztetés történetéhez tartozónak mondható, – noha nem tisztán építőipari témákat érintett – az akkori Ipari Minisztérium által kezdeményezett és a technikai értelemben e minisztérium által gondozott érdekegyeztető rendszer mely az Ipari Minisztérium Középszintű Érdekegyeztető Tanácsa (IKÉT) elnevezéssel működött. A tanácsban az Ipari Minisztérium, jelentős munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek, szakszervezetek, önkormányzati és társadalmi szervezetek képviselői négy oldalú formában vitatták meg az Ipari Minisztérium által készített munkaanyagokat, rendelettervezeteket, koncepcionális, közép és hosszú távú iparfejlesztési elképzeléseket. Az IKÉT munkáját az e célra létesített szakmai bizottságok segítették, amelyeknek oldalegyeztető, a munkaadói oldal konszenzusos véleményét kimunkáló szerepük volt. Az IKÉT és a szakmai bizottságok jogállását és tevékenységét a minisztériummal közösen megvitatott és elfogadott alapszabály és működési rend szabályozta. Az IKÉT Építőipari Bizottsága munkaszervezetét és titkárságát az ÉVOSZ működtette, munkájában a jelentős építő és építőanyagipari érdekképviseletek és szakmai szervezetek vettek részt. Az IKÉT alapvető célja az akkori Ipari Minisztérium és a gazdaság szereplői között párbeszéd és véleményezés lehetőségének megteremtése volt, de természetes, hogy az egyes konkrét témák megvitatása során a munkaadói és munkavállalói oldal közötti

40

érdekellentétek is napvilágot láttak és megvitatásukra sor került. (Mellékelve az IKÉT alap- és működési szabályzata.) Különleges helyet foglal el a munkaadói érdekképviseletek közötti érdekegyeztető rendszerben a Vállalkozói Érdekegyeztető Fórum (VÉF). Ezt a szerveződést azok a munkaadói és vállalkozói szövetségek hozták létre, amelyek külföldi munkavállalásban érdekeltek, kiemelten a németországi u.n. Werkvertrag-os szerződések megvalósítása tekintetében. A két kormány között 1998-ban megkötött megállapodás értelmében magyar vállalkozások és munkavállalók szervezett formában, meghatározott projektek önálló megvalósításával, évente előírt létszámkerettel Németországban dolgozhatnak. A VÉF a vállalkozások egymással és a kormányzattal való kapcsolata, a németországi munkavállalást érintő információk átadása és a piacra kerülő cégek minősítése területén játszik fontos szerepet. Várhatóan milyen módon és milyen mértékben érinti az ágazatot az EU-csatlakozás. A magyar építőipari vállalatok nagy része az alkalmazott építéstechnológiákat, a vezetés színvonalát, a logisztikai hátteret, a munkaerő képzettségét illetően képes lesz megfelelni az EU építőiparában megkövetelt elvárásoknak. − már a rendszerváltás előtti időszakban is, de a rendszerváltást követően felgyorsult ütemben bekerültek az országba modern építéstechnológiák, korszerű építészeti és épületgépészeti anyagok, építőgépek, − a technológiai fejlesztés mellett – különös tekintettel integrációs törekvéseinkre – folyamatosan és jó ütemben halad az ágazatot érintő joganyagok korszerűsítése, harmonizációja, az EU direktíváknak megfelelő építési előírások egységesített szabvány és minőségügyi rendszerek bevezetése, megfeleltetése. E vállalati kör képes és készen áll az EU országos építési munkáiba való aktív bekapcsolódásra, ugyanakkor tőkeereje, pénzügyi feltételrendszere, technológiai fejlesztésre szánható K+F forrásai lényegesen kedvezőtlenebbek. Ezzel összefüggő, de más kérdés az egyéni munkavállalás, amelynek kapcsán úgy tűnik az Unióban erősen eltérő nézetek és megoldási javaslatok vannak – utalnék itt a többéves korlátozások kilátásba helyezésre. Valószínűnek tartom, hogy a vállalkozást az Unió nem fogja lényegileg korlátozni, ugyanakkor a magyar vállalatoknak egyre erősödő versenyben kell – sok szempontból hátrányos helyzetből indulva – helytállniuk, néhány ilyen lényegi kérdés − a magyar vállalatok tőkeszegénysége, összefüggésben a rugalmatlan hitelezési rendszerrel és drága hitelekkel, − külföldi vállalkozói tapasztalatok hiánya, − biztosítói problémák, garanciaintézmények hiánya, − a munkavédelmi helyzet hiányosságai, − a nagyarányú fekete munka, − menedzsment ismeretek, vállalkozói ismeretek hiánya, nyelvtudás, − likviditási problémák, fizetési fegyelem hiányosságai, − alvállalkozók gyenge érdekérvényesítő képessége. A gyengeségek – ahogyan arra korábban és részletesen is utaltam – a kis- és középvállalkozások szempontjából fokozottan érvényesülhetnek, ugyanakkor a belső piacon élénkülő kereslet, a szolgáltatási tevékenységek erősítése, a kisvállalkozások

41

közötti kooperáció, a beszállítói típusú rendszerek erősödése, a kisvállalkozók állami támogatása együttesen teremthetnek lehetőséget arra, hogy e vállalkozások közül a legjobbak EU szinten is piacképesek legyenek. Ugyanakkor az építővállalkozások sikeres beilleszkedését segítheti a más ágakhoz képest korábban lezajlott strukturális átalakulás, a külföldi (német) munkavállalás során szerzett vállalkozási és szakmai tapasztalatok. a jól képzett és EU viszonylatban olcsóbb munkaerő, tapasztalt szakembergárda és nyugati menedzsment ismeretekkel rendelkező felső- és középvezetők egyre növekvő száma, a minőségbiztosítási rendszerek hazai működése, elterjedtsége, a hazai szakmai képzés jó színvonala és a megújítására vonatkozó szisztematikus munka, az EU által felajánlott és már jelenleg is igénybevehető képzési-továbbképzési lehetőségek, szakmai csereprogramok. A fenti erősségek együttes kihasználása mellett a hazai vállalkozások számára előnyös lehetőséget jelenthet az EU integrációval együtt járó egységes szabványok, minősítések és megfelelőségek rendszere, a hazai építővállalkozások külföldi – kötetlenebb vállalkozási lehetőségei, a nemzetközi kapcsolatok általános fejlődése a kiterjedtebb és megbízható piaci információkhoz való hozzájutásban is megnyilvánulhat, az érdekérvényesítés nemzetközi lehetőségeinek bővülése, részvétel a jelentős EU-s építőipari vállalkozói szervezetek és szakmai érdekképviseletek munkájában. Az Európai Unióban a tagállamok részéről jelenleg az egységes “belső piac” építése folyik. Az EU bizottsági ajánlást bocsátott ki “Az építőipar versenyképessége” tárgykörben. Ebben elemzi az Európai Unió építőipara versenyképességét befolyásoló tényezőket és a stratégiai célok elérése érdekében ajánlásokat fogalmaz meg. A bizottságok a tagállamok számára meghatározott – a versenyképesség javítását szolgáló – célok és intézkedések a hazai építőiparra nézve is elfogadhatóak, érvényesítésük javára válik az ágazatnak. Az építési szakterület európai integrációból adódó jogharmonizációs feladatai a 2140/2000. (VI. 23.) Korm. határozatban foglaltaknak megfelelően valósulnak meg. Ennek keretében a 89/106/EGK számú “Építési termékek” irányelv teljes harmonizációja szükséges. Ennek munkálatai folyamatosan készülnek. Az ágazat hatékonyságának és versenyképességének javításában kulcsfontosságú az építési folyamat korszerűsítése. Ennek megvalósításában kiemelten kezelt területek a következők: • a fenntartható építés (energia- és anyagtakarékos, építési hulladékot újrahasznosító, környezetbarát építés) feladatainak hazai megvalósítása. Az építési gyakorlatban a fenntarthatóság elvének általánossá válása jogi, műszaki, valamint gazdasági szabályozó és ösztönző rendszer átalakítását, illetve kialakítását teszi szükségessé, • innovációs tevékenység, kutatás-fejlesztés és hasznosítás, • az információs társadalomba való bekapcsolódás építőipart érintő feladatai.

42

Mellékletek – dokumentumok

1.

1992.

ÉVOSZ-EFEDOSZ-IPOSZ együttműködés az Ágazati Kollektív Keretszerződés munkálataiban

2.

1997.

Együttműködés az építőipar területén érdekelt munkaadó és munkavállalói érdekképviseleti szervezetek között (levelezés, megállapodások, szabályzatok)

3.

1995.

Ipari és Kereskedelmi Érdekegyeztető Tanács alapszabálya és működési szabálya

4.

1997.

Együttműködési szerződés (tervezet) a MÉASZ és az IPOSZ közötti kapcsolatokra

5.

1999.

Jegyzőkönyv a MMNSZ elnökségi üléséről (EU munkacsoportokat segítő szervezetek és szakértők jegyzéke

6.

2000.

ÉVOSZ tanulmány a MTA Közgazdaságtudományi Kutatóintézetének anyagához a részmunkaidős foglalkoztatás vizsgálatához

7.

2001.

“Társaság a Lakásépítésért” szervezet felhívása – “Épüljön több mint 40 000 lakás”

8.

2001.

Az építésügy helyzete, kormányzati képviselete (Az Építési Fórum tagszervezeteinek állásfoglalása

9.

2001.

Magyar Kézművesség az Európai Unió kapujában (Az IPOSZ gazdaságpolitikája 2002-2006.)