A SANOFI ÖTMILLIÁRD FORINTBÓL FEJLESZTI MISKOLCI GYÁRÁT
A francia érdekeltségű Sanofi Aventis Zrt. ötmilliárd forintból fejleszti miskolci gyárát, a gyógyszeripari társaság egy nagysebességű fecskendőtöltő és -átnéző gépsort telepít üzemébe.
2.
ol dal
Miskolci Napló
2016. november 26. | 47. hét | XIII. évfolyam 47. szám
Megjelenik Miskolcon és vonzáskörzetében 85 000 példányban – térítésmentes
MISKOLCON A GYERMEK AZ ELSŐ!
3.
oldal
Megkezdődött a szűrés a Miskolci Egészségfejlesztési Intézetben
Vásári forgatag és lenyűgöző fények a Miskolci Adventen
Gyermekkorunk elképzelt karácsonyi mesebirodalmában érezhetjük magunkat a november 25-én elkezdődött Miskolci Adventen.
5.
oldal
2 Gazdaság
Miskolci Napló
EGYRE MAGASABB IPARŰZÉSI ADÓBEVÉTELEK Miskolc egyre jobban teljesít az iparűzési adóbevételek területén. Jelenleg Győr, Székesfehérvár és Debrecen után, a negyedik helyet foglalja el a megyei jogú városok között.
Miskolc az élmezőnyben Huszonháromból a negyedik – Miskolc tehát egyértelműen az élmezőnybe tört és ez a gazdasági élet számtalan területén megmutatkozik. Igazán dinamikus fejlődés az utóbbi években tapasztalható. A Magyar Tudományos Akadémia 1998ban készítette el az első regionális versenyképességet vizsgáló kutatását. Akkor, tehát nyolc esztendővel a rendszerváltoztatás kezdete után, Miskolc a megyei jogú városok között a 17. lett a rangsorban. A legutolsók közt kullogott. Ma, 2016-ban pedig miénk az ország negyedik legnagyobb iparűzési adóbevétellel rendelkező városa. Miskolc 2012. évi iparűzési adóbevételei 6,2 milliárd forintot tettek ki, ez az összeg 2014-ben 7,4 milliárd forintra, a 2015-ös, tavalyi esztendőben pedig 8,9 milliárd forintra nőtt. Tehát 2014 és 2015 között, egy év leforgása alatt Miskolc iparűzési adóbevételei 1,5 milliárd forinttal, azaz több, mint 20 százalékkal nőttek. A város gazdasága 2014-től kezdve erőteljesen meglódult. A legnagyobb mértékű bérnövekedés A vállalkozások nettó árbevételének növekedése magával vonzza az adóalap növekedést, egyértelműen
mutatva a helyi gazdaság erősödését. Miskolc esetében is erről van szó. A városban működő nagyvállalatok mellett kis és nagyobb vállalkozások árbevétele is emelkedik, azaz gazdasági erejük növekedése miatt fizetnek évről-évre több iparűzési adót. A következtetés egyszerű: ha erősödnek Miskolc vállalkozásai, akkor erősödik a város egész gazdasága. Annak minden további pozitív következményével együtt. Csökken a munkanélküliség, több pénz marad az emberek zsebében, nő a vásárlóerő, tovább élénkül a város egész gazdasága. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kimutatása szerint, Miskolchoz kötődik a legnagyobb mértékű bérnövekedés az országban. Tavaly, 2014-hez képest, 6,7 százalékkal kerestek többet az emberek.
Adóbevételek alakulása (ezer forint)
Helyi iparűzési adóbevételek (milliárd forint)
Ennél nagyobb értékű bérnövekedést egyik nagyváros sem mondhat a magáénak. Ez nem azt jelenti, hogy Miskolcon keresnek a legtöbbet az országban. Az adat azt mutatja, hogy ahhoz képest, ahonnan a város indult, a gazdaság erősödésének köszönhetően, országosan a legna-
gyobb mértékű bérnövekedést sikerült produkálni. Dinamikusan fejlődő ipari régiós központ S a lendületes fejlődés folytatódik. Városunkban, 2016-ban, a gazdasági élet szereplői, időarányosan körülbe-
lül 10 százalékpontnyi adótöbbletet produkáltak az elmúlt évhez képest. Miskolcnak a magyarországi nagyvárosok közötti versenyben elfoglalt pozíciói folyamatosan javulnak, ismét hazánk egyik legdinamikusabban fejlődő ipari régiós központja lett.
Orbán Viktor miniszterelnök 2016. februári látogatása során úgy nyilatkozott, Miskolc a vállalkozások városa lett. Olyan település, amely a kormányzat megkülönböztetett figyelmét és közreműködését élvezve, újabb nagyszabású fejlesztések küszöbére érkezett. – Az a megkülönböztetett figyelem, amely kormányzati szinten most már teljesen egyértelműen tapasztalható irányunkban, közös erőfeszítéseink eredménye. A miniszterelnöki találkozó után, ha lehet, még optimistább vagyok, és azt mondom, Miskolc lendületbe jött – fogalmazott nemrégiben Kriza Ákos, Miskolc polgármestere.
A SANOFI ÖTMILLIÁRD FORINTBÓL FEJLESZTI MISKOLCI GYÁRÁT A francia érdekeltségű Sanofi Aventis Zrt. ötmilliárd forintból fejleszti miskolci gyárát, a gyógyszeripari társaság egy nagysebességű fecskendőtöltő és -átnéző gépsort telepít üzemébe – jelentette be Philippe Luscan (jobb alsó képünkön) a cégcsoport alelnöke csütörtökön a helyszínen. A cég, amely korábban stratégiai megállapodást kötött a magyar kormánnyal, versenyképessége fokozását várja a beruházástól. A mintegy ötszáz embert foglalkoztató miskolci gyár évente közel 90 milliárd forint értékben állít elő steril körülmények között injekciós készítményeket és egyszer használatos fecskendőket. A Bükk „kapujában” lévő üzem a vállalat magyarországi termelésének jelentős részét adja. A világ egyik vezető egészségügyi vállalataként ismert Sanofi a „Chinoin örökségére építve” mára a magyar gazdaság egyik legjelentősebb szereplőjévé vált, Magyarországon csaknem kétezer embert foglalkoztat, három gyártóegységével és egy disz tribúciós platformjával a magyar gaz-
daság 20 legnagyobb vállalata közé tartozik, míg az exportőrök között a 14. helyet foglalja el. Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára az eseményen hangsúlyozta: ez a beruházás azt jelenti, hogy a Sanofi hos�szú távon számít magyarországi gyáraira. Elmondta, hogy Magyarország és Franciaország között évről-évre tíz százalékkal nő a kereskedelmi forgalom, mind az import, mind az export meghaladja évente a 4 milliárd eurót. Kriza Ákos Miskolc polgármestere kiemelte: Miskolcnak fontos, hogy egy gyógyszergyár van a városban, amely tudást, innovációt jelent és fél ezer embernek ad munkát. Franciaország a negyedik legfontosabb külföldi befektető Magyarországon, a francia vállalatok 43 ezer magyar munkavállalót foglalkoztatnak - mondta a rendezvényen Éric Fournier, Franciaország magyarországi nagykövete. A nyilvános cégadatok szerint a Sanofi Aventis Zrt. 169 milliárd forint árbevételt ért el 2015-ben, a 2014-es 179 milliárd forint után, míg adózott eredménye 5,4 milliárd forint volt tavaly.
Miskolci Napló
Kiadó: MIKOM Nonprofit Kft. | felelős kiadó: Kovács Viktor ügyvezető, felelős szerkesztő: Szepesi Sándor | Terjesztéssel kapcsolatos panasz, információ: 46/503-501/100. Nyomda: Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. | Szerkesztőség: 3525 Miskolc, Kis-Hunyad u. 9., tel.: 46/503-506, fax: 46/358-200, e-mail:
[email protected], hirdetés: 46/503-500. | ISSN 2062-5405 (nyomtatott), ISSN 2062-5642 (online) | Megjelenik Miskolcon és vonzáskörzetében 85 000 példányban, térítésmentes.
Egészség
2016. november 26. | 47. hét | XIII. évfolyam 47. szám
Miskolci Napló – A város lapja
MISKOLCON A GYERMEK AZ ELSŐ! Megkezdődött a diákok szűrése a Miskolci Egészségfejlesztési Intézetben, az intézményt a Gyermekvárosban alakítják ki. Az épület állagának javítására már mintegy 10 millió forintot fordított az önkormányzat, de pályázati forrásokból a tervek szerint tovább fejlesztik majd az épületet, bővítik az eszközparkot.
A szűréseket október közepén kezdték, azóta körülbelül 1500 tanulót vizsgáltak meg. Kriza Ákos polgármesternek az intézet létrehozásával az volt a célja, hogy a miskolci és városkörnyéki gyermekek számára létrejöjjön egy egységes, komplex szűrővizsgálati program, amely modellértékkel bír. Ennek keretében – messze túl az államilag támogatott kötelező védőnői és iskolaorvosi szűréseken – terheléses EKG vizsgálattal kiegészített kardiológiai vizsgálat, fogászati szűrés illetve átfogó egészségfejlesztési foglalkozások zajlanak.
A rendszer kialakítása fokozatosan történik, a fogászati szűrések feltételei a 2017-ben jelentős TOP-os fejlesztési források bevonásával valósulnak meg. A program legfőbb erőssége, hogy minden miskolci iskolás gyermek számára a korábbinál szervezettebben teszi lehetővé az egészségnevelést. A szűrések egységes módszertannal zajlanak a résztvevő diákok
Megkezdődött a szűrés a Miskolci Egészségfejlesztési Intézetben
korának és nemének megfelelő tartalommal. A tanulók iskolás éveik során hat alkalommal – másodikos, negyedikes, hatodikos, nyolcadikos, tizedikes és tizenkettedik osztályos korban – látogatnak el az intézetbe, a programot később, további fejlesztéseket követően, valamennyi évfolyamra kiterjesztik. Cél, hogy felmenő rendszerben végig követhessék az iskolás gyermekek fejlődését, segítve felkészülésüket a felnőtt korra. Fontos, hogy egészségtudatos magatartás kialakításával egy boldogabb, egészségesebb generációt adjanak Miskolcnak.
Szűrések, átfogó egészségnevelési program – Miskolc polgármesterének kifejezett szándéka az volt, hogy az intézet létrehozásával, önkormányzati támogatással kiegészítsék a korábbi vizsgálatokat, és sokkal komplexebbé tegyék őket – mondta el az intézet főigazgatója. Papp Csaba kifejtette: minden fiatalnál készül egy speciális EKG-vizsgálat, ennek adatait műholdon keresztül továbbítják a Debreceni Egyetem Gyermekklinikájára a leletezést végző gyermekkardiológusoknak, akik az eredményeket visszaküldik a miskolci intézetnek. Lehetőség nyílik ezáltal a patológiás eltérések korai kiszűréséhez, ami akár emberéletet menthet. Az intézet tehát sokat segíthet a rejtett betegségek feltárásában. – Ennek költségeit teljes mértékben a polgármester által biztosított önkormányzati finanszírozásból tudjuk fedezni – hangsúlyozta a főigazgató kiemelve, hogy most
3
éves szinten 10 ezer tanulóval számolnak a szűrések szempontjából. Szeretnék, ha a jövőben ez minden miskolci diák éves szintű vizsgálatára kiterjedne. Az intézetben nemcsak komplex szűréseket végeznek, hanem átfogó egészségnevelési programot is indítottak. Drogprevenciós előadásokat tartanak, de terítékre kerül a közösségi lét, a lelki egészség megőrzése vagy éppen a családalapítás témaköre is. Az intézetnek saját pszichológusa van, aki mindezekben hasznos útmutatókkal tud szolgálni a fiatalok számára. – Itt intézményes keretrendszerben, standardizált körülmények között, szakemberek által összeállított, modern tananyagból oktatva, egységes nevelésben részesülhetnek a diákok. Ezért nagyon bízunk a modellprogram sikerében és abban, hogy akár országos szintre is kiterjeszthetővé válik – hangsúlyozta az intézmény vezetője.
Az olyan vizsgálatokat, mint például a magasság- és súlymérés, vagy a hallásvizsgálat, eddig az iskolaorvosnál végezték el, s az Országos Egészségbiztosítási Pénztár finanszírozta. Ez nem változik, viszont az adott iskola orvosai és védőnői most már a Gyermekvárosban végzik el a vizsgálatokat. Az idei tanévvel kezdték el a kötelező szűrési programo-
kat. Az MVK Zrt. által rendelkezésre bocsátott autóbusszal naponta körülbelül 100 diák érkezik a Gyermekvárosba A tervek szerint jövő nyáron, amikor szünetelnek a szűrések, tovább szépítik az épületet, igyekeznek modern, szép környezetet teremteni. Mindehhez uniós és önkormányzati forrásokat is igénybe kívánnak venni.
EGÉSZSÉGES GYERMEKEKBŐL EGÉSZSÉGES FELNŐTTEK A korszakos jelentőségű egészségfejlesztési modellről a 2016. márciusi rendkívüli közgyűlésen döntöttek az önkormányzati képviselők, akik egyhangúlag elfogadták a Miskolci Egészségfejlesztési Intézet létrehozásáról szóló javaslatot. A Fidesz-KDNP képviselői úttörőnek, innovatívnak, jövőbe mutatónak nevezték mind az ötletet, mind az intézet létrehozását. Kriza Ákos polgármester orvosként is fontosnak tartotta, hogy miként a Salkaházi Programmal a szépkorúakat, úgy az
országban egyedülálló új intézménnyel, a város gyermek- és ifjúságvédelmi programjával a fiatalokat segítsék, támogassák. – A miskolci egészségfejlesztési modell megalkotásával egy olyan intézmény létrehozása a célunk, amely a mostani tagolt struktúrát ös�szefogva, hatékony egészségvédelmet tud nyújtani a fiatal korosztálynak – nyilatkozta a napirend tárgyalásánál. – Mint orvos és mint a város hatékony működéséért felelős polgármestere mondom, hogy az intézet felállítása nem növeli jelentősen a költségeket,
hiszen egyetlen új szereplő sem lesz, csak a meglévőket integráljuk egy helyre. A prevenciónak köszönhetően viszont olcsóbbá válik a közegészségügyi ellátás, sok betegség kialakulását előzhetjük meg és ami a legfontosabb: a miskolci gyerekek egészségesebbek lesznek és egészséges felnőtt válik majd belőlük.
„Mindenkinek el kellene jönnie egy ilyen vizsgálatra” Az egyik tanuló, Vadász Anna (képünkön) pénteken vett részt szűrővizsgálatokon. Lapunknak elmondta, az egészségmegőrzést kiemelt fontossággal kezelik az iskolájukban.
– Folyamatosan erre nevelnek minket, tanáraink a testmozgás mellett a helyes táplálkozásra, életvitelre is rendszeresen felhívják a figyelmünket – hangoztatta a Miskolci Szakképzési Centrum Ferenczi Sándor Egészségügyi Szakgimnáziumának végzős tanulója. A Miskolci Egészségfejlesztési
Intézet kapcsán úgy fogalmazott, nagyon jó, hogy itt egy helyen vizsgálják meg őket, mert egyébként több helyre kapnának beutalót, több orvos vizsgálná őket, más-más helyeken. – Minden-
kinek el kellene jönnie egy ilyen vizsgálatra, mert nagyon megéri! – fűzte hozzá Vadász Anna. Papp Mónika, a Miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnázium tanára 10. osztályos tanulókkal járt az intézetben. Dicsérte a kitűnő szervezést, mind az utazást, mind az intézetbeli szűréseket, előadásokat illetően. Mint mondta, flottul ment minden, nem volt üresjárat. Külön kiemelte a speciális EKG-szűréseket, hiszen fontos lenne, hogy már fiatal korban fény derüljön az esetleges problémákra.
4 Közélet
Miskolci Napló
„Csak a kormányra és a kormánypártokra számíthatunk”
CSODAHÁZ LETT MISKOLC ADVENTI VILLAMOSA Miskolcon az idei adventben hagyományosan újra elindul a kívül-belül ünnepi díszbe öltöztetett adventi villamos, melyet ötödik éve készítenek lelkesen a közlekedési vállalat dolgozói. Minden évben megújul, egy-egy új látványelemmel gazdagodik ez a különleges szerelvény, tavaly az elektromos látványkandalló és a kanapé, idén egyedi külső megjelenése és új belső látványvilágítása, a „fényhóe-
sés” teszi még szebbé, még hangulatosabbá. A város adventi villamosát idén kívülről több mint egy kilométernyi fényfüzér, kétszáz méter fénycső, belülről többek között csillagos égbolt
és fényhóesés teszi feledhetetlenné. A tavaly nagy sikert aratott elektromos látványkandalló és az előtte lévő szép kanapé most sem hiányozhat a villamosról, ahogy a több száz méternyi díszítőszalag sem. Az adventi villamos november utolsó vasárnapjától január 6-ig közlekedik Miskolcon a Tiszai pályaudvar és Felső-Majláth között. A villamosra az szállhat fel, aki érvényes jeggyel, bérlettel, illetve utazásra jogosító okmánnyal rendelkezik. November 27-én a Tiszai pályaudvarról 16.30-kor induló adventi villamos a Szent István téri gyertyagyújtás után, Miskolc ünnepi fényeinek felkapcsolásával egy időben halad át a belvároson, folytatva útját Felső-Majláthig, ahonnan 17:33-kor indul vissza a Tiszai pályaudvarra. Advent első vasárnapján a feldíszített villamos második fordulóját a Tiszai pályaudvarról 18:10-kor, Felső Majláthról 18:48-kor teszi meg.
Különös eset az éjszakában „A kutya különös esete az éjszakában” című színdarab főpróbáját nézhették meg szerdán este a Miskolc város által szervezett „Legyen eszed, hogy eszed legyen” elnevezésű drogprevenciós közösségi szolgálatban részt vevő diákok.
Az előadás főhőse egy autista fiú, aki egy nap rábukkan a szomszéd elpusztított kutyájának a tetemére. Christofer úgy dönt, kideríti, ki volt a tettes, s ez a felfedezés új kalandra sarkallja. Útra
kel, hogy egyedül jusson el Londonba és az élete soha többé nem lesz már olyan, mint azelőtt. A fiatalokkal Béres Attila színházigazgató és Kiss János alpolgármester beszélgetett az előadásról. – Christopher elindul Londonba, egy olyan úton, amely fordulatokkal teli és amelyen a saját elveihez, való ragaszkodás fogja végigsegíteni. Hamarosan ti is elindultok a saját utatokon és szeretnénk nektek ennek a darabnak a kapcsán adni valamit. Hit van, elvek, buktatók
is vannak és olyan boldogság van, amely nemcsak egy pillanatig tart – emelte ki Béres Attila. – Fontos üzeneteket közvetít ez a történet. A Miskolc városa által szervezett program pedig fel van töltve élményekkel – vette át a szót Kiss János alpolgármester. – A program kigondolása, megtervezése, végrehajtása során hangsúlyozottan figyeltünk arra, hogy igazi élményekben részesítsük a középiskolás fiatalokat. Olyan utakat mutassunk, amelyek valódi élmények és nem illúziók. Fontos, hogy az
élményeken keresztül el tudjuk juttatni azt az üzenetet, amely a drogfogyasztás, valamint a túlzott alkoholfogyasztás veszélyeire hívja fel a figyelmet. Végtelenül egyszerű dolog tiltásokat megfogalmazni és csak annyit mondani, hogy „ne drogozz” vagy „ne igyál”. Ehelyett mi azt mondjuk: gyere el velünk a színházba, egy bírósági tárgyalásra, vagy a kalandparkba és az élményeken keresztül ismerd fel a helyes utat! – hangsúlyozta az alpolgármester.
Az alaptörvény módosításáról szóló szavazás következményeiről tartott pénteken sajtótájékoztatót Csöbör Katalin fideszes országgyűlési képviselő. Mint fogalmazott, az elmúlt másfél évben az EU nem volt képes arra, hogy megtalálja a helyes és hatékony választ a közösség történetének legsúlyosabb válságára, a tömeges népvándorlásra. – Ebben a helyzetben a magyar kormány nagyon komoly erőfeszítéseket tett, hogy a magyar embereket megvédje az illegális bevándorlóktól, ám az EU-ban mind a mai napig nem adták fel, hogy lenyomják Magyarország torkán is a kötelező betelepítési kvótát. A válság kezdete óta az országra nagy nyomás nehezedett; ennek elhárításában a legnagyobb segítséget az jelentette, hogy az október 2-ai népszavazáson létrejött egy új egység Magyarországért, hiszen 3,3 millió ember egységesen támogatta a kormány álláspontját a kényszerbetelepítés ellen – hangoztatta Csöbör Katalin. Kiemelte: világossá vált az is, hogy a kötelező betelepítési kvóta elleni küzdelemben Magyarország polgárai csak a kormányra és a kormánypártokra számíthatnak. Az egyes ellenzéki pártok között nincs különbség, a Jobbik és az MSZP is
hazudott, becsapták az embereket. – Szégyen, hogy a Jobbik, amelyik magát eddig nemzeti pártnak tartotta, hátat fordított a nemzetnek. Ide vezet az, ha egy radikális párt vezetője a ballib. médiában tetszeleg, ugyanúgy, ahogy Gyurcsány az örökre megbukott politikus. A kormány és a kormánypártok a továbbiakban is mindent el fognak követni, hogy érvényesítsék a magyar emberek akaratát és megvédjék az országot a migránsok betelepítésétől – zárta szavait az országgyűlési képviselő.
TÁMFALLAL ERŐSÍTETTÉK MEG AZ UTAT A KŐPOROSON Komoly beruházásra volt szükség a Kőporos utcában, az ott élők biztonsága érdekében. A megcsúszott domboldal miatt korábban kettétört az úttest és a szennyvízhálózat is komolyan megsérült. Mára mindez a múlté. A hasadék eltűnt, az utat felújították. A beruházás csaknem ötvenmillió forintba került. A helyi lakosok elmondása szerint igazából 2010-ben ke z dő dtek el ezek a problémák a Kőporos utcában. Három évvel ezelőtt pedig annyira megsüllyedt az út, hogy már a kukásautó sem tudott felmenni a területre. A rengeteg eső feláztatta a talajt, megcsúszott a domboldal, az út pedig szinte kettérepedt
emiatt. Megsérült az itt húzódó szennyvízhálózat is, ennek minden követ-
kezményével. Az itt élők korábban már próbálták „önerőből” helyrehozni a károkat, feltöltötték a hasadékot, de hiába: az út továbbra is süllyedt. A probléma megszüntetéséhez komolyabb beruházásra volt
szükség. Az utat most mintegy száz méteres szakaszon újították fel, három méteres támfalakat alakítottak ki és a teljes vízvezetékrendszert kicserélték. – Több tucat család örül most annak, hogy végre ezt a problémát is sikerült megoldani. Azon a szakaszon, ahol kettérepedt az út, támfalat építettünk, új útburkolatot készítettünk valamint új vízvezetékrendszert és csatornahálózatot is kialakítottunk. Az itt élők végre biztonságban élhetnek, nem kell tartaniuk a csapadék következményeitől, rendben tudnak közlekedni is. – mondta el a helyszínen Hollósy András, a terület önkormányzati képviselője.
Advent
2016. november 26. | 47. hét | XIII. évfolyam 47. szám
Miskolci Napló – A város lapja
Elkezdődött az ünnepi programsorozat Gyermekkorunk elképzelt karácsonyi mesebirodalmában érezhetjük magunkat a november 25-én (lapzártánk után) elkezdődött Miskolci Adventen, melyen óriáshógömb, nosztalgikus játékok és varázslatos fények várják a látogatókat. A vásár és a programok egészen december 24-ig kínálnak hangulatos felkészülést az ünnepekre. Egy csipetnyi „varázslat” is része a Miskolci Advent idei programkínálatának, hiszen legkedvesebb karácsonyi díszeink ezúttal hatalmasra nőnek, és talán gyermekkori vágyaink is teljesülnek. Péntektől a Városház téren egy hatalmas hógömb várja az „aprónépet”, akik ezúttal be is léphetnek a mesés városkával díszített karácsonyi dekorációba és kipróbálhatják a zakatoló kisvonatot. A várva várt díszkivilágítást a belvárosban november 25-én, pénteken este 17 órától, a Városház és a Szent István téren 17:20-tól kap-
csolták fel az ünnepélyes megnyitó keretében. A legkisebbek örömére idén ismét felállítják a századfordulós műemlék körhintát, de hétvégenként kézműves foglalkozások, gyermekelőadások is várják a családokat a belvárosban, amelyeken december 20-án és 22-én a Mikulásvonat szereplői is vendégeskednek. A program elmaradhatatlan része a karácsonyi vásári forgatag, amelyen az iparművészek és népművészek egyedi tervezésű ékszerei, fajátékai, népi kiegészítői és ételkülönlegességei között mindenki találhat különleges ajándékot szeretteinek. A hangulat viszont csak a jégszobrász bemutatója alatt lesz jeges, hiszen nem hiányozhat a Miskolci Advent hivatalos bögréje, amelyben forró finomságokat kínálnak. A vásárban a hagyományos kedvencek mellett, mint a kürtős kalács, a lepény, a karácsonyi fánk és a forralt bor, miskolci mangalica finomságokat is kóstolhatnak az ínyencek.
5
Mesés hógömb, vásári forgatag és lenyűgöző fények a Miskolci Adventen A vásár mellett meghitt programokkal készülődhetünk az ünnepre: az elmaradhatatlan adventi koszorún vasárnap délutánonként 16 órától gyújtanak majd gyertyát városunk vezetői, az ünnepélyes szertartáson pedig az egyházi középiskolások mű-
ködnek közre. Az adventi koszorú első gyertyáját Kiss Gábor alpolgármester gyújtja meg, november 27-én. A 16 órától kezdődő szertartáson a Kossuth Lajos Evangélikus Gimnázium és Pedagógiai Szakközépiskola diákjai szolgálnak, a gyertyagyújtást
követően pedig a Bartók Kamarakórus műsorát láthatják, hallhatják az érdeklődők. Az utolsó adventi vasárnapon a hagyományoknak megfelelően élő betlehem és állatsimogató várja az érdeklődőket. FOTÓK: MINAP-ARCHÍV
ÖRÖKRE SZÓLÓ EMLÉK AZ AVALON PARKBAN Megérkezett Magyarországra az igazi Mikulás, hogy a gyermekek személyesen is találkozhassanak vele! Joulupukki a Manókkal idén is Miskolctapolcán, az Avalon Park Mikulás házában várja az apróságokat. A varázslatos karácsonyi díszekben pompázó bükki környezet egyenesen egy mesevilág közepébe repít el minket. A tavalyi nagy sikerre való tekintettel 2016-ban még nagyobb volumenű programmal készül a miskolctapolcai Avalon Park, hogy a szülők valóra tudják váltani a gyermekek álmát és idén is találkozhassak az igazi Mikulással. Joulupukki – ahogy a finn gyerekek hívják őt – a messzi lappföldi városból, Rovaniemiből repült az Avalon Parkba, hogy személyesen adja át ajándékait november 11. és december 23. között. Az elvarázsolt park Maya Játszópark jában egy olyan hangulatos Mikulás birodalom fogadja a kicsiket, ahol a főszerepet a Mikulás házikója kapja, a várakozás perceit pedig külön melegedő, különleges ajándékbolt és kézműves foglalkozások feledtetik a kicsikkel. A nagyszakállúval való találkozás és a közös fotó elkészítése után pedig beszerezhetjük a még hiányzó ajándékokat, szaloncukrokat az Avalon Park adventi vásárában. Forró teát vagy forralt bort kortyolgatva elnyújthatjuk azt a meseszerű élményt és hangulatot, amibe Miskolctapolcán csöppentünk. A szeretet ünnepének közeledtével különösen fontos, hogy odafigyeljünk, gondoskodjunk azokról, akiknek nem
adatott meg a szerető meleg otthon és karácsonykor is nélkülöznek, vagy azokról, akik betegség miatt nem tölthetik szeretteik körében az ünnepeket. A miskolctapolcai Avalon Park idén közös adománygyűjtést szervez, hogy így segítsen a nélkülöző családokon, rászorulókon! A lokálpatriotizmusáról ismert cégcsoport ismét támogatni szeretné a borsodi térségben élő rászorulókat az idén szervezett karitatív programjával. Az Avalon Park a saját hozzájárulásán felül szeretettel fogad magánszemélyektől, vállalkozásoktól vagy egyesületektől új vagy megunt, de még jó állapotban lévő játékokat 2016. november 21. és 2016. december 21. között a Maya Játszóparkban.
Egyedülálló találkozás az igazi lappföldi Mikulással! – Szeretnénk egy helyi kezdeményezést elindítani, melynek keretében mindenki elhozhatja hozzánk a számára már nem értékes, de még használható játékokat. Ami valakinek
értéktelen, az lehet, másnak a legnagyobb ajándék! Minden nap, a Maya Játszópark nyitvatartási ideje alatt, a Mikulás és a melegedő háznál várjuk a Mikulás manóival a felajánlott játé-
kokat. A manók feladatukhoz híven segítenek majd összerakni az ajándékokat és segítenek azokat a Mikulásnak együtt elvinni a gyerekekhez – nyilatkozta Tóth Eszter Anna, az
Avalon Park marketing és kommunikációs igazgatója. A felajánlott játékokat a Szikszói Önkormányzat, a miskolci Gyermekváros Gyermekjóléti Szolgálata és Családok Átmeneti Otthona és a Remény a Leukémiás Gyermekekért Közhasznú Alapítvány között osztja szét a cég. A játékok mellé a Chocco Garden Kft. által a népszerű közösségi oldalon, a Facebookon meghirdetett jótékonysági akciója keretében összegyűlt szaloncukrokkal is kiegészíti az ajándékcsomagokat. A négy hét alatt beérkezett ajándékokat személyesen Joulupukki fogja kézbesíteni a rászorulóknak, hogy még különlegesebbé varázsolja az idei karácsonyi ünnepet számukra.
6 Hirdetés
Miskolci Napló
Családi házas övezetben házhozmenő szelektív-, zöld-, és üveghulladék gyűjtés időpontjai Miskolcon 2016. december SZELEKTÍV Utca, közterület Abaúji utca Acél utca Áchim András utca Ács utca Adler Károly utca Adriányi János utca Ady Endre utca Aggteleki utca Ághegy utca Akác utca Akna utca Aknász utca Ákos utca Alföldi utca Alkotmány utca Almás utca Almáskert utca Álmos utca Alsó Papirgyár telep Alsószinva utca Andor utca Andrássy utca Anna utca Annabánya telep Apáczai Csere János utca Apátsági út Aradi utca Arany János utca Aranyeső utca Árnyas utca Árok utca Árpád út Árvácska utca Árvíz utca Ásító dűlő Asztalos utca Attila utca Aulich Lajos utca Avar utca Avasalja köz Avasalja utca Babér utca Babits Mihály utca Bábonyibérc alsósor Bábonyibérc Felső sor Bábonyibérc sor Bábonyibérc Új telep Bacsinszky András utca Bádogos utca Baghy Gyula utca Bagoly utca Bajza József utca Bakonyi utca Balassa utca Balassi Bálint utca Balaton utca Balázsdiák utca Ballagi Károly utca Balogh Ádám utca Bánát utca Bandzsalgó utca Bánfolyás utca Bánki Donát utca Bánya utca Bányamécs utca Barát utca Baráthegyalja utca Barátság tér Bárczay utca Barcsay Ábrahám utca Barkóczy Ferenc utca Barlang utca Baross Gábor út Bártfai utca Bartók Béla utca Báthori István utca Báthori sor Batsányi János utca Batthyány Lajos utca Batthyány sor Bedeghvölgy utca Béke utca Békés utca Békeszálló telep Béla utca Bellervölgy utca Bem József utca Bencések köz Bencések útja Benczúr Gyula utca Benedekalja utca Benedeki pince sor Beniczky Lajos utca Benke József utca Benkő Sámuel utca Bércalja utca Bercsényi Miklós utca Beregi utca Berekalja utca Berekkert utca Berettyó utca Berkenye utca Bertalan utca Berzsenyi Dániel utca Besenyői utca Bethlen Gábor utca Bezerédi István utca Bimbó utca Bíró utca Bizony Ákos utca Blaha Lujza utca Bocskai István utca Bodó sor
Ürítési nap SZERDA CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ HÉTFŐ SZERDA SZERDA CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK SZERDA SZERDA KEDD KEDD KEDD SZERDA HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ SZERDA CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK SZERDA HÉTFŐ SZERDA CSÜTÖRTÖK SZERDA HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK KEDD KEDD KEDD SZERDA HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK SZERDA CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK KEDD KEDD CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ HÉTFŐ SZERDA SZERDA KEDD SZERDA KEDD HÉTFŐ KEDD CSÜTÖRTÖK SZERDA SZERDA KEDD CSÜTÖRTÖK KEDD KEDD SZERDA SZERDA KEDD HÉTFŐ SZERDA HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK SZERDA HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK SZERDA KEDD CSÜTÖRTÖK KEDD CSÜTÖRTÖK KEDD HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK SZERDA CSÜTÖRTÖK SZERDA SZERDA KEDD HÉTFŐ HÉTFŐ HÉTFŐ SZERDA KEDD CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK SZERDA HÉTFŐ KEDD KEDD HÉTFŐ KEDD KEDD CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK SZERDA SZERDA CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ KEDD CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK
Szelektív Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét
ZÖLDHULLADÉK Zöld Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét
48. hét 2016.11.30
49. hét
50. hét 2016.12.14
2016.12.08 2016.11.28 2016.11.28 2016.11.30 2016.11.30 2016.12.01 2016.12.01 2016.11.28 2016.11.30 2016.11.30 2016.11.29 2016.11.29 2016.11.29 2016.11.30 2016.11.28 2016.12.01 2016.11.28 2016.11.30
51. hét 2016.12.22
2016.12.12 2016.12.12 2016.12.14 2016.12.14 2016.12.15 2016.12.15 2016.12.12 2016. 12.08 2016.12.07 2016.12.07 2016.12.06
2016.12.26 2016.12.26 2016.12.28 2016.12.28 2016.12.29 2016.12.29 2016.12.26 2016.12.22 2016.12.21 2016.12.21 2016.12.20
2016.12.13 2016.12.13 2016.12.07
2016.12.27 2016.12.27 2016.12.21
2016.12.12 2016.12.15 2016.12.05 2016.12.07 2016.12.08 2016.12.08
2016.12.01
2016.12.26 2016.12.29 2016.12.19 2016.12.21 2016.12.22 2016.12.22
2016.12.15 2016.12.08
52. hét 2016.12.28
2016.12.29 2016.12.22
2016.11.30 2016.12.14 2016.12.28 2016.11.28 2016.12.12 2016.12.26 2016.11.30 2016.12.14 2016.12.28 2016.12.01 2016.12.15 2016.12.29 2016.11.30 2016.12.14 2016.12.28 2016.11.28 2016.12.05 2016.12.19 2016.12.01 2016.12.15 2016.12.29 2016.11.29 2016. 12.06 2016.12.20 2016.11.29 2016.12.13 2016.12.27 2016.11.29 2016.12.06 2016.12.20 2016.11.30 2016.12.14 2016.12.28 2016.11.28 2016.12.12 2016.12.26 2016.12.01 2016.12.15 2016.12.29 2016.11.30 2016.12.14 2016.12.28 2016. 12.08 2016.12.22 2016. 12.08 2016.12.22 2016. 12.08 2016.12.22 2016.11.29 2016.12.13 2016.12.27 2016.11.29 2016.12.13 2016.12.27 2016.12.01 2016.12.15 2016.12.29 2016.12.01 2016.12.15 2016.12.29 2016.12.01 2016.12.15 2016.12.29 2016.12.01 2016.12.15 2016.12.29 2016.11.28 2016.12.12 2016.12.26 2016.11.28 2016.12.12 2016.12.26 2016.11.30 2016.12.14 2016.12.28 2016.11.30 2016.12.14 2016.12.28 2016.11.29 2016.12.13 2016.12.27 2016.11.30 2016.12.14 2016.12.28 2016.11.29 2016.12.13 2016.12.27 2016.11.28 2016.12.12 2016.12.26 2016.11.29 2016.12.13 2016.12.27 2016.12.01 2016.12.15 2016.12.29 2016.11.30 2016.12.07 2016.12.21 2016.11.30 2016.12.14 2016.12.28 2016.11.29 2016.12.06 2016.12.20 2016.12.01 2016.12.15 2016.12.29 2016.11.29 2016.12.06 2016.12.20 2016.11.29 2016.12.06 2016.12.20 2016.11.30 2016.12.07 2016.12.21 2016.11.30 2016.12.07 2016.12.21 2016.11.29 2016.12.13 2016.12.27 2016.11.28 2016.12.05 2016.12.19 2016.11.30 2016.12.07 2016.12.21 2016.11.28 2016.12.12 2016.12.26 2016.12.08 2016.12.22 2016.11.29 2016.12.13 2016.12.27 2016.11.30 2016.12.14 2016.12.28 2016.12.01 2016.12.15 2016.12.29 2016.11.30 2016.12.14 2016.12.28 2016.11.28 2016.12.05 2016.12.19 2016.12.08 2016.12.22 2016.11.30 2016.12.07 2016.12.21 2016.11.29 2016.12.06 2016.12.20 2016.12.01 2016.12.15 2016.12.29 2016.11.29 2016.12.06 2016.12.20 2016.12.01 2016.12.15 2016.12.29 2016.11.29 2016.12.06 2016.12.20 2016.11.28 2016.12.05 2016.12.19 2016.12.08 2016.12.22 2016.12.08 2016.12.22 2016.11.30 2016.12.07 2016.12.21 2016.12.01 2016.12.15 2016.12.29 2016.11.30 2016.12.14 2016.12.28 2016.11.30 2016.12.14 2016.12.28 2016.11.29 2016.12.13 2016.12.27 2016.11.28 2016.12.12 2016.12.26 2016.11.28 2016.12.12 2016.12.26 2016.11.28 2016.12.12 2016.12.26 2016.11.30 2016.12.14 2016.12.28 2016.11.29 2016.12.13 2016.12.27 2016.12.01 2016.12.15 2016.12.29 2016.12.08 2016.12.22 2016.11.30 2016.12.14 2016.12.28 2016.11.28 2016.12.05 2016.12.19 2016.11.29 2016.12.13 2016.12.27 2016.11.29 2016.12.13 2016.12.27 2016.11.28 2016.12.05 2016.12.19 2016.11.29 2016.12.06 2016.12.20 2016.11.29 2016.12.13 2016.12.27 2016.12.01 2016.12.15 2016.12.29 2016.12.01 2016.12.15 2016.12.29 2016.11.30 2016.12.14 2016.12.28 2016.11.30 2016.12.07 2016.12.21 2016.12.08 2016.12.22 2016.11.28 2016.12.12 2016.12.26 2016.11.29 2016.12.06 2016.12.20 2016.12.01 2016.12.15 2016.12.29 2016.12.01 2016.12.15 2016.12.29
Utca, közterület Bodrog utca Bodrogi Zsigmond utca Bodza utca Bogáncs utca Boglárka utca Bognár utca Bokros utca Boldog utca Bollóalja utca Bolyai Farkas utca Borbély utca Bornemissza Gergely utca Boróka utca Borostyán utca Bors vezér utca Botond utca Bottyán János utca Bölcs utca Böngér utca Börzsöny utca Branyiszkó utca Brassói utca Brigád utca Bródy Sándor utca Bruckner Győző utca Budai József utca Bulcsu utca Búzavirág utca Buzogány utca Bükk utca Cement utca Cinka Panna utca Cukrász utca Csabai kapu Csabai sor Csabai utca Csabavezér út Csáby Lajos utca Csajkovszkij utca Csákány utca Csalogány utca Csanyik utca Csáti sor Csavar utca Csehov utca Csele utca Csemete utca Csemetekert utca Csendes utca Csengey Gusztáv utca Cserép utca Cseresznyés utca 3508 Cseresznyés utca 3518 Cserfa utca Cserhát utca Cserép utca Cseresznyés utca 3508 Cseresznyés utca 3518 Cserfa utca Cserhát utca Cserje utca Csermák Antal utca Csermely utca Csermőke Csermőkei út Csernalj Cséti Ottó utca Csillag utca Csille utca Csipke virág utca Csipkés utca Csóka utca Csokonai Vitéz Mihály utca Csonka János utca Csonka sor Dalárda utca Dália utca Damjanich János utca Danlos Dapsy László utca Daru utca Dayka Gábor utca Deák Ferenc tér Deák Ferenc utca Debreceni Márton tér Déli utca Denevér utca Derkovits Gyula utca Déryné utca Dési Huber István utca Dessewffy Arisztid utca Diófa utca Dobó István utca Dobozy Mihály utca Dóczy József utca Dohány utca Domb utca Dombalja Dózsa György út Dr. Kalocsay Kálmán utca Dráva utca Dugonics András utca Duna utca Éden utca Éder György utca Egres utca Egressy Béni utca Egressy Gábor utca Egri utca Egyetértés utca Előd utca Előhegy utca Endresz György utca
ÜVEG Ürítési nap KEDD KEDD SZERDA KEDD HÉTFŐ HÉTFŐ SZERDA KEDD SZERDA SZERDA HÉTFŐ KEDD KEDD CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK SZERDA HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK SZERDA SZERDA CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK SZERDA CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ HÉTFŐ KEDD HÉTFŐ SZERDA CSÜTÖRTÖK SZERDA HÉTFŐ SZERDA SZERDA KEDD CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK KEDD SZERDA KEDD HÉTFŐ HÉTFŐ HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ HÉTFŐ SZERDA SZERDA CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ HÉTFŐ SZERDA SZERDA CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK KEDD KEDD SZERDA SZERDA CSÜTÖRTÖK KEDD SZERDA HÉTFŐ HÉTFŐ KEDD KEDD CSÜTÖRTÖK SZERDA HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ SZERDA HÉTFŐ SZERDA SZERDA CSÜTÖRTÖK SZERDA SZERDA KEDD CSÜTÖRTÖK SZERDA CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ KEDD SZERDA KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ KEDD KEDD HÉTFŐ HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK KEDD CSÜTÖRTÖK
Szelektív Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét
Zöld Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét
48. hét 2016.11.29 2016.11.29 2016.11.30 2016.11.29 2016.11.28 2016.11.28 2016.11.30 2016.11.29 2016.11.30 2016.11.30 2016.11.28 2016.11.29 2016.11.29 2016.12.01 2016.12.01 2016.12.01 2016.11.30 2016.11.28 2016.12.01 2016.11.30 2016.11.30
49. hét
50. hét 2016.12.13
2016.12.06 2016.12.07
51. hét
52. hét 2016.12.27
2016.12.20 2016.12.21 2016.12.13 2016.12.12 2016.12.12 2016.12.14
2016.12.06 2016.12.07 2016.12.07
2016.12.27 2016.12.26 2016.12.26 2016.12.28 2016.12.20 2016.12.21 2016.12.21
2016.12.12 2016.12.13 2016.12.06
2016.12.26 2016.12.27 2016.12.20
2016.12.15 2016.12.15 2016.12.15 2016.12.14 2016.12.05 2016.12.08
2016.12.29 2016.12.29 2016.12.29 2016.12.28 2016.12.19 2016.12.22
2016.12.15 2016.12.14 2016.12.14
2016.12.29 2016.12.28 2016.12.28
2016.12.08 2016.12.22 2016.11.28 2016.12.05 2016.12.19 2016.12.01 2016.12.15 2016.12.29 2016.11.30 2016.12.14 2016.12.28 2016.12.01 2016.12.15 2016.12.29 2016.12.01 2016.12.15 2016.12.29 2016.12.01 2016.12.15 2016.12.29 2016.11.28 2016.12.05 2016.12.19 2016.11.28 2016.12.12 2016.12.26 2016.11.29 2016.12.06 2016.12.20 2016.11.28 2016.12.12 2016.12.26 2016.11.30 2016.12.14 2016.12.28 2016.12.08 2016.12.22 2016.11.30 2016.12.14 2016.12.28 2016.11.28 2016.12.12 2016.12.26 2016.11.30 2016.12.07 2016.12.21 2016.11.30 2016.12.07 2016.12.21 2016.11.29 2016.12.06 2016.12.20 2016.12.08 2016.12.22 2016.11.28 2016.12.05 2016.12.19 2016.12.08 2016.12.22 2016.11.29 2016.12.06 2016.12.20 2016.11.30 2016.12.07 2016.12.21 2016.11.29 2016.12.13 2016.12.27 2016.11.28 2016.12.05 2016.12.19 2016.11.28 2016.12.12 2016.12.26 2016.11.28 2016.12.05 2016.12.19 2016.12.08 2016.12.22 2016.11.28 2016.12.12 2016.12.26 2016.11.28 2016.12.12 2016.12.26 2016.11.30 2016.12.07 2016.12.21 2016.11.30 2016.12.07 2016.12.21 2016.12.01 2016.12.15 2016.12.29 2016.11.28 2016.12.12 2016.12.26 2016.11.28 2016.12.12 2016.12.26 2016.11.30 2016.12.07 2016.12.21 2016.11.30 2016.12.07 2016.12.21 2016.12.01 2016.12.15 2016.12.29 2016.11.28 2016.12.05 2016.12.19 2016.11.28 2016.12.12 2016.12.26 2016.12.01 2016.12.15 2016.12.29 2016.11.29 2016.12.06 2016.12.20 2016.11.29 2016.12.06 2016.12.20 2016.11.30 2016.12.07 2016.12.21 2016.11.30 2016.12.07 2016.12.21 2016.12.08 2016.12.22 2016.11.29 2016.12.06 2016.12.20 2016.11.30 2016.12.07 2016.12.21 2016.11.28 2016.12.05 2016.12.19 2016.11.28 2016.12.05 2016.12.19 2016.11.29 2016.12.13 2016.12.27 2016.11.29 2016.12.13 2016.12.27 2016.12.08 2016.12.22 2016.11.30 2016.12.07 2016.12.21 2016.11.28 2016.12.12 2016.12.26 2016.12.08 2016.12.22 2016.12.08 2016.12.22 2016.11.28 2016.12.12 2016.12.26 2016.12.08 2016.12.22 2016.12.01 2016.12.15 2016.12.29 2016.12.01 2016.12.15 2016.12.29 2016.11.28 2016.12.12 2016.12.26 2016.11.30 2016.12.07 2016.12.21 2016.11.28 2016.12.12 2016.12.26 2016.11.30 2016.12.14 2016.12.28 2016.11.30 2016.12.14 2016.12.28 2016.12.01 2016.12.15 2016.12.29 2016.11.30 2016.12.14 2016.12.28 2016.11.30 2016.12.14 2016.12.28 2016.11.29 2016.12.06 2016.12.20 2016.12.08 2016.12.22 2016.11.30 2016.12.14 2016.12.28 2016.12.01 2016.12.15 2016.12.29 2016.11.28 2016.12.12 2016.12.26 2016.12.08 2016.12.22 2016.12.01 2016.12.15 2016.12.29 2016.12.01 2016.12.15 2016.12.29 2016.11.28 2016.12.12 2016.12.26 2016.11.29 2016.12.13 2016.12.27 2016.11.30 2016.12.14 2016.12.28 2016.11.29 2016.12.13 2016.12.27 2016.11.30 2016.12.14 2016.12.28 2016.12.01 2016.12.15 2016.12.29 2016.11.28 2016.12.12 2016.12.26 2016.11.29 2016.12.13 2016.12.27 2016.11.29 2016.12.13 2016.12.27 2016.11.28 2016.12.12 2016.12.26 2016.11.28 2016.12.12 2016.12.26 2016.12.08 2016.12.22 2016.11.29 2016.12.06 2016.12.20 2016.12.08 2016.12.22
Hirdetés
2016. november 26. | 47. hét | XIII. évfolyam 47. szám
Miskolci Napló – A város lapja Utca, közterület Endrődi Sándor utca Enyedi György utca Eötvös Lóránd utca Eper utca Epres utca Erdélyi utca Erdész utca Erdő sor Erdő utca Erenyő Erenyő utca Erenyő völgy Erkel Ferenc utca Ernye Bán utca Erzsébet királyné útja Erzsébet sétány Estike utca Esze Tamás utca Eszperantó utca Eszter utca Esztergályos utca Eszterházy Antal utca Fábián kapu Fadrusz János utca Fagyöngy utca Fajdos dűlő Fajdos utca Faller Jenő utca Farbaky István utca Farkas Antal utca Farkas Jenő utca Fáskert utca Fátyolka utca Fecske Felhő utca Felmező utca Felsőszinva utca Fém utca Fényesvölgyi utca Fenyő utca Fenyves utca Ferenc utca Ferenczi Sándor utca Feszty Árpád utca Finkey József utca Fogarasi utca Forgács Antal utca Forrásvölgy Forrásvölgy utca Fő utca Földes Ferenc utca Fövényszer utca Franklin Benjámin utca Futó utca Fuvola utca Fülemile utca Fülepp József utca Fürdő utca Fürj utca Füzes utca Gábor Áron utca Galagonyás sor Ganz Ábrahám utca Garam utca Garbai Sándor utca Gárdonyi Géza utca Gátőr utca Gémeskert utca Gépész utca Gerle utca Geró János utca Géza utca Ginzery Sándor utca Gitár utca Gizella utca Glanzer Miksa utca Gombos Pál utca Gorkij sor Gózon Lajos utca Gömöri tér Görgey Artúr utca Görgős utca Görögszőlő utca Görömbölyi út Gőz utca Gránátalma utca Gutenberg utca Gvadányi József utca Gyár utca Gyertyán utca Gyimesi utca Gyóni Géza utca Gyöngyösi István utca Gyöngyvirág utca Győri kapu Győri sor Győri utca Gyula utca Hadirokkantak útja Hajdú utca Hajnal utca Hajnóczy József utca Haladás utca Halász utca Haller György utca Halom utca Hamerák Mihály utca Hámor sétány Harang utca Harkály utca Harmat utca Harsányi utca Hársfa utca Hatvanötösök útja Hattyú utca Havas utca Hegedű utca Hegyalja út Hegyes utca
Ürítési nap HÉTFŐ SZERDA SZERDA HÉTFŐ SZERDA KEDD HÉTFŐ SZERDA HÉTFŐ SZERDA SZERDA SZERDA KEDD CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK SZERDA HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ SZERDA CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK SZERDA SZERDA SZERDA SZERDA SZERDA HÉTFŐ SZERDA KEDD SZERDA SZERDA HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK SZERDA CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ SZERDA KEDD CSÜTÖRTÖK KEDD CSÜTÖRTÖK SZERDA HÉTFŐ KEDD CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK SZERDA CSÜTÖRTÖK KEDD KEDD HÉTFŐ HÉTFŐ SZERDA KEDD SZERDA SZERDA CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK KEDD KEDD HÉTFŐ HÉTFŐ HÉTFŐ KEDD CSÜTÖRTÖK SZERDA CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ SZERDA CSÜTÖRTÖK SZERDA CSÜTÖRTÖK SZERDA SZERDA CSÜTÖRTÖK SZERDA HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK SZERDA KEDD HÉTFŐ KEDD KEDD CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK SZERDA CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK KEDD KEDD KEDD HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ KEDD SZERDA HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK SZERDA HÉTFŐ SZERDA HÉTFŐ HÉTFŐ
Szelektív Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét
Zöld Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét
48. hét 2016.11.28 2016.11.30 2016.11.30 2016.11.28 2016.11.30 2016.11.29 2016.11.28 2016.11.30 2016.11.28 2016.11.30 2016.11.30 2016.11.30 2016.11.29
49. hét 2016.12.05
50. hét
51. hét 2016.12.19
2016.12.14 2016.12.14 2016.12.05 2016.12.07 2016.12.06 2016.12.05 2016.12.07 2016.12.05 2016.12.07 2016.12.07 2016.12.07
52. hét 2016.12.28 2016.12.28
2016.12.19 2016.12.21 2016.12.20 2016.12.19 2016.12.21 2016.12.19 2016.12.21 2016.12.21 2016.12.21 2016.12.13
2016.12.08 2016.11.28 2016.12.12 2016.11.28 2016.12.05 2016.12.01 2016.12.15 2016.11.30 2016.12.14 2016.11.28 2016.12.12 2016.12.01 2016.12.15 2016.11.28 2016.12.12 2016.11.30 2016.12.14 2016.12.01 2016.12.15 2016.12.08 2016.11.30 2016.12.14 2016.11.30 2016.12.14 2016.11.30 2016.12.14 2016.11.30 2016.12.07 2016.11.30 2016.12.07 2016.11.28 2016.12.12 2016.11.30 2016.12.14 2016.11.29 2016.12.13 2016.11.30 2016.12.07 2016.11.30 2016.12.14 2016.11.28 2016.12.12 2016.12.01 2016.12.15 2016.11.30 2016.12.07 2016.12.08 2016.11.28 2016.12.05 2016.11.30 2016.12.14 2016.11.29 2016.12.06 2016.12.08 2016.11.29 2016.12.06 2016.12.01 2016.12.15 2016.11.30 2016.12.07 2016.11.28 2016.12.12 2016.11.29 2016.12.13 2016.12.01 2016.12.15 2016.12.01 2016.12.15 2016.11.30 2016.12.07 2016.12.08 2016.11.29 2016.12.13 2016.11.29 2016.12.13 2016.11.28 2016.12.12 2016.11.28 2016.12.12 2016.11.30 2016.12.07 2016.11.29 2016.12.06 2016.11.30 2016.12.07 2016.11.30 2016.12.14 2016.12.08 2016.12.08 2016.12.01 2016.12.15 2016.11.29 2016.12.13 2016.11.29 2016.12.13 2016.11.28 2016.12.12 2016.11.28 2016.12.12 2016.11.28 2016.12.12 2016.11.29 2016.12.13 2016.12.08 2016.11.30 2016.12.14 2016.12.08 2016.12.08 2016.11.28 2016.12.12 2016.11.30 2016.12.07 2016.12.01 2016.12.15 2016.11.30 2016.12.07 2016.12.01 2016.12.15 2016.11.30 2016.12.07 2016.11.30 2016.12.07 2016.12.01 2016.12.15 2016.11.30 2016.12.14 2016.11.28 2016.12.12 2016.12.08 2016.11.30 2016.12.14 2016.11.29 2016.12.06 2016.11.28 2016.12.12 2016.11.29 2016.12.13 2016.11.29 2016.12.13 2016.12.08 2016.11.28 2016.12.05 2016.12.01 2016.12.15 2016.12.01 2016.12.15 2016.11.29 2016.12.13 2016.11.30 2016.12.14 2016.12.08 2016.12.08 2016.11.30 2016.12.14 2016.12.08 2016.12.01 2016.12.15 2016.11.29 2016.12.06 2016.11.29 2016.12.06 2016.11.29 2016.12.13 2016.11.28 2016.12.12 2016.12.01 2016.12.15 2016.11.28 2016.12.05 2016.11.29 2016.12.13 2016.11.30 2016.12.07 2016.11.28 2016.12.05 2016.11.29 2016.12.13 2016.11.30 2016.12.14 2016.12.01 2016.12.15 2016.11.28 2016.12.12 2016.11.28 2016.12.05 2016.12.01 2016.12.15 2016.11.30 2016.12.14 2016.11.28 2016.12.05 2016.11.30 2016.12.07 2016.11.28 2016.12.05 2016.11.28 2016.12.05
2016.12.27 2016.12.22 2016.12.26 2016.12.19 2016.12.29 2016.12.28 2016.12.26 2016.12.29 2016.12.26 2016.12.28 2016.12.29 2016.12.22 2016.12.28 2016.12.28 2016.12.28 2016.12.21 2016.12.21 2016.12.26 2016.12.28 2016.12.27 2016.12.21 2016.12.28 2016.12.26 2016.12.29 2016.12.21 2016.12.22 2016.12.19 2016.12.28 2016.12.20 2016.12.22 2016.12.20 2016.12.29 2016.12.21 2016.12.26 2016.12.27 2016.12.29 2016.12.29 2016.12.21 2016.12.22 2016.12.27 2016.12.27 2016.12.26 2016.12.26 2016.12.21 2016.12.20 2016.12.21 2016.12.28 2016.12.22 2016.12.22 2016.12.29 2016.12.27 2016.12.27 2016.12.26 2016.12.26 2016.12.26 2016.12.27 2016.12.22 2016.12.28 2016.12.22 2016.12.22 2016.12.26 2016.12.21 2016.12.29 2016.12.21 2016.12.29 2016.12.21 2016.12.21 2016.12.29 2016.12.28 2016.12.26 2016.12.22 2016.12.28 2016.12.20 2016.12.26 2016.12.27 2016.12.27 2016.12.22 2016.12.19 2016.12.29 2016.12.29 2016.12.27 2016.12.28 2016.12.22 2016.12.22 2016.12.28 2016.12.22 2016.12.29 2016.12.20 2016.12.20 2016.12.27 2016.12.26 2016.12.29 2016.12.19 2016.12.27 2016.12.21 2016.12.19 2016.12.27 2016.12.28 2016.12.29 2016.12.26 2016.12.19 2016.12.29 2016.12.28 2016.12.19 2016.12.21 2016.12.19 2016.12.19
Utca, közterület Hejő utca Hengerész utca Hérics utca Hernád utca Híd Híd utca Hideg sor Hock János utca Hold utca Hollán Ernő utca Holló utca Homok utca Homonnai utca Honvéd utca Hordó utca Horváth Lajos utca Hóvirág utca Huba utca Hunyadi János utca Huszár utca Hutás utca Ibolya utca Igazság utca Iglói utca Illyés Gyula utca Imreh Zsigmond utca Ipoly utca Irányi Dániel utca Irisz utca Irma utca Isaszeg utca Iskola tér Istvánffy Gyula utca Iván utca Izsó Miklós utca János utca Jászai Mari utca Jászi Oszkár utca Jázmin utca Jedlik Ányos utca Jegenyés utca Jendrassik György utca Jenkei utca Jogász utca Jókai Mór utca Jónás dűlő Jónáshegy Jósva utca Jószerencse utca József Attila utca József utca Juhar utca Juhász Gyula utca Kabar utca Kabók Lajos utca Kaffka Margit utca Kalapács utca Kalló utca Kamilla utca Kankalin utca Kapitány utca Káplár utca Kapos utca Kaptár utca Karabély utca Karacs Teréz utca Karinthy Frigyes utca Károly utca Károlyi Mihály utca Kárpáti utca Kárpitos utca Kartács utca Kassai utca Kassák Lajos utca Katona József utca Katowice utca Kavics utca Kázmér utca Kelet utca Kemény utca Kerpely Antal utca Kertész utca Késmárki utca Kikerics utca Kinizsi utca Kisavas második sor Kisavas sor Kisbenedek utca Kiserenyő Kisfaludy Károly utca Kis-Hunyad utca Kiskőbánya dűlő Kiskőkőtő dűlő Kislyukó dűlő Kiss Ernő utca Kiss József utca Kiss Tábornok út Knézich Károly utca Koboz utca Kócsag utca Kodály Zoltán utca Kohó utca Kokilla utca Kolozsvári utca Komlós tető Koncsorgó utca Koncsorgó utca Kondor Béla utca Kont István utca Koppány utca Kóris Kálmán utca Koromházi utca Kós Károly utca Kossuth Lajos utca Kovács utca Kozma Andor utca Kő utca Kökény utca Költő utca
Ürítési nap HÉTFŐ SZERDA SZERDA CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ SZERDA CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK KEDD HÉTFŐ HÉTFŐ SZERDA HÉTFŐ HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ HÉTFŐ SZERDA CSÜTÖRTÖK SZERDA KEDD CSÜTÖRTÖK SZERDA SZERDA SZERDA KEDD KEDD KEDD HÉTFŐ HÉTFŐ SZERDA SZERDA HÉTFŐ SZERDA HÉTFŐ KEDD KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK SZERDA SZERDA KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK SZERDA HÉTFŐ SZERDA CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK KEDD SZERDA HÉTFŐ HÉTFŐ KEDD KEDD HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK SZERDA CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ KEDD KEDD SZERDA HÉTFŐ SZERDA KEDD CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK SZERDA SZERDA KEDD CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK SZERDA CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK SZERDA KEDD SZERDA HÉTFŐ SZERDA SZERDA CSÜTÖRTÖK KEDD CSÜTÖRTÖK SZERDA CSÜTÖRTÖK SZERDA KEDD CSÜTÖRTÖK KEDD CSÜTÖRTÖK KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ HÉTFŐ HÉTFŐ HÉTFŐ KEDD
Szelektív Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét
Zöld Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét
48. hét 49. hét 50. hét 51. hét 2016.11.28 2016.12.12 2016.11.30 2016.12.07 2016.12.21 2016.11.30 2016.12.07 2016.12.21 2016.12.01 2016.12.15 2016.11.28 2016.12.12 2016.11.30 2016.12.07 2016.12.21 2016.12.08 2016.12.22 2016.11.28 2016.12.12 2016.12.08 2016.12.22 2016.11.29 2016.12.13 2016.11.28 2016.12.05 2016.12.19 2016.11.28 2016.12.05 2016.12.19 2016.11.30 2016.12.14 2016.11.28 2016.12.05 2016.12.19 2016.11.28 2016.12.12 2016.12.01 2016.12.15 2016.11.28 2016.12.05 2016.12.19 2016.12.01 2016.12.15 2016.12.01 2016.12.15 2016.12.01 2016.12.15 2016.12.08 2016.12.22 2016.11.28 2016.12.05 2016.12.19 2016.11.28 2016.12.12 2016.11.30 2016.12.14 2016. 12.08 2016.11.30 2016.12.14 2016.11.29 2016.12.13 2016.12.08 2016.12.22 2016.11.30 2016.12.14 2016.11.30 2016.12.07 2016.12.21 2016.11.30 2016.12.14 2016.11.29 2016.12.13 2016.11.29 2016.12.13 2016.11.29 2016.12.06 2016.12.20 2016.11.28 2016.12.12 2016.11.28 2016.12.05 2016.12.19 2016.11.30 2016.12.07 2016.12.21 2016.11.30 2016.12.14 2016.11.28 2016.12.05 2016.12.19 2016.11.30 2016.12.07 2016.12.21 2016.11.28 2016.12.12 2016.11.29 2016.12.13 2016.11.29 2016.12.13 2016.11.30 2016.12.14 2016.12.01 2016.12.15 2016.11.30 2016.12.07 2016.12.21 2016.11.30 2016.12.07 2016.12.21 2016.11.29 2016.12.13 2016.11.30 2016.12.07 2016.12.21 2016.12.01 2016.12.15 2016.12.08 2016.12.22 2016.11.30 2016.12.07 2016.12.21 2016.11.28 2016.12.05 2016.12.19 2016.11.30 2016.12.07 2016.12.21 2016.12.08 2016.12.22 2016.11.28 2016.12.12 2016.12.08 2016.12.22 2016.12.08 2016.12.22 2016.11.29 2016.12.13 2016.11.30 2016.12.14 2016.11.28 2016.12.12 2016.11.28 2016.12.12 2016.11.29 2016.12.13 2016.11.29 2016.12.13 2016.11.28 2016.12.05 2016.12.19 2016.12.08 2016.12.22 2016.11.28 2016.12.05 2016.12.19 2016.12.08 2016.12.22 2016.11.30 2016.12.14 2016.12.08 2016.12.22 2016.11.28 2016.12.12 2016.12.01 2016.12.15 2016.12.01 2016.12.15 2016.11.29 2016.12.13 2016.11.30 2016.12.14 2016.12.01 2016.12.15 2016.12.08 2016.12.22 2016.11.28 2016.12.12 2016.11.29 2016.12.13 2016.11.29 2016.12.06 2016.12.20 2016.11.30 2016.12.07 2016.12.21 2016.11.28 2016.12.12 2016.11.30 2016.12.14 2016.11.29 2016.12.06 2016.12.20 2016.12.01 2016. 12.15 2016.12.08 2016.12.22 2016.12.08 2016.12.22 2016.11.30 2016.12.14 2016.11.30 2016.12.07 2016.12.21 2016.11.29 2016.12.13 2016.12.01 2016.12.15 2016.12.01 2016.12.15 2016.11.30 2016.12.14 2016.12.08 2016.12.22 2016.12.08 2016.12.22 2016.11.30 2016.12.14 2016.11.29 2016.12.06 2016.12.20 2016.11.30 2016.12.14 2016.11.28 2016.12.12 2016.11.30 2016.12.14 2016.11.30 2016.12.07 2016.12.21 2016.12.08 2016.12.22 2016.11.29 2016.12.06 2016.12.20 2016.12.01 2016.12.15 2016.11.30 2016.12.07 2016.12.21 2016.12.08 2016.12.22 2016.11.30 2016.12.07 2016.12.21 2016.11.29 2016.12.06 2016.12.20 2016.12.01 2016.12.15 2016.11.29 2016.12.13 2016.12.01 2016.12.15 2016.11.29 2016.12.13 2016.11.30 2016.12.14 2016.12.01 2016.12.15 2016.11.28 2016.12.12 2016.11.28 2016.12.12 2016.11.28 2016.12.12 2016.11.28 2016.12.05 2016.12.19 2016.11.29 2016.12.06 2016.12.20
7 52. hét 2016.12.26
2016.12.29 2016.12.26
2016.12.26 2016.12.27
2016.12.28 2016.12.26 2016.12.29 2016.12.29 2016.12.29 2016.12.29
2016.12.26 2016.12.28 2016.12.28 2016.12.27 2016.12.28 2016.12.28 2016.12.27 2016.12.27 2016.12.26
2016.12.28
2016.12.26 2016.12.27 2016.12.27 2016.12.28 2016.12.29
2016.12.27 2016.12.29
2016.12.26
2016.12.27 2016.12.28 2016.12.26 2016.12.26 2016.12.27 2016.12.27
2016.12.28 2016.12.26 2016.12.29 2016.12.29 2016.12.27 2016.12.28 2016.12.29 2016.12.26 2016.12.27
2016.12.26 2016.12.28 2016.12.29
2016.12.28 2016.12.27 2016.12.29 2016.12.29 2016.12.28
2016.12.28 2016.12.28 2016.12.26 2016.12.28
2016.12.29
2016.12.29 2016.12.27 2016.12.29 2016.12.27 2016.12.28 2016.12.29 2016.12.26 2016.12.26 2016.12.26
8 Hirdetés Utca, közterület Kőműves utca Könyves Kálmán utca Kőpad dűlő Kőpad utca Kőporos utca Kőris utca Körmöci utca Kőrös utca Közdomb Közdomb utca Köztársaság utca Kristály utca Krókusz utca Kruspér István utca Kutyorvölgy Külső csabai utca Kürt utca Laborc utca Ládi telep Lahner György utca Lajos Árpád utca Lajta utca Lakatos utca Lankás utca Lant utca Lányi Ernő utca Latabár Endre utca Latkóczi Lajos utca Latorca utca Lauday János utca Lavotta utca Lázár Vilmos utca Lehár Ferenc utca Lehel utca Leiningen Károly utca Lejtő utca Lenke utca Léva utca Lévay József utca Levél utca Leventevezér utca Liliom utca Lilla utca Liszkay Gusztáv utca Liszt Ferenc utca Lokomotív utca Lomb utca Lónyay Menyhért utca Lórántffy Zsuzsanna utca Losonczy István utca Lovarda utca Lőcsei utca Lővei sor Lugas utca Lyukóvölgy Lyukóvölgy bánya oldal Lyukóvölgy Búzavirág utca Lyukóvölgy Dália utca Lyukóvölgy Erdőgazdaság Lyukóvölgy Gulyakút Lyukóvölgy Herceghajtás dűlő Lyukóvölgy Jégvirág utca Lyukóvölgy Kishajtás Lyukóvölgy Liliom utca Lyukóvölgyi út Madách Imre utca Madár utca Madarász Viktor utca Magashegy Magyar László utca Magyar utca Majláth István utca Major utca Május 1. telep Málnás utca Malom utca Mályva utca Mányoki Ádám utca Marek József utca Margaréta utca Margittai utca Mária utca Máriássy Sándor utca Marjalaki Kiss Lajos utca Maros utca Martin Károly utca Martinász utca Martinovics Ignác utca Márton Bíró utca Mátra utca Mátyás király utca Mecsek utca Mécses utca Medgyessy Ferenc utca Meggyes utca Meggyesalja utca Méhész utca Mélyvölgy utca Meredek köz Meredély utca Mérnök utca Mester utca Mész utca Mészáros utca Mésztelep utca Mésztelepi kolónia Mexikó telep Méz utca Mező utca Mihályka Mihályka dűlő Mikes Kelemen utca Miklós utca Mikszáth Kálmán utca Miskolci utca Miskolctapolcai út Mogyoró utca Mohás utca Mohostó utca
Ürítési nap HÉTFŐ KEDD SZERDA SZERDA CSÜTÖRTÖK KEDD HÉTFŐ KEDD CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK KEDD SZERDA KEDD CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK SZERDA HÉTFŐ KEDD SZERDA KEDD KEDD KEDD HÉTFŐ KEDD SZERDA KEDD CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK KEDD SZERDA HÉTFŐ SZERDA HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK SZERDA CSÜTÖRTÖK SZERDA SZERDA KEDD CSÜTÖRTÖK KEDD KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK KEDD SZERDA SZERDA KEDD HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK SZERDA CSÜTÖRTÖK SZERDA CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK KEDD HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK KEDD KEDD SZERDA HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ HÉTFŐ HÉTFŐ KEDD SZERDA KEDD KEDD CSÜTÖRTÖK KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK KEDD KEDD CSÜTÖRTÖK KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ SZERDA SZERDA CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK SZERDA SZERDA HÉTFŐ SZERDA HÉTFŐ HÉTFŐ SZERDA KEDD KEDD SZERDA SZERDA SZERDA CSÜTÖRTÖK SZERDA KEDD SZERDA KEDD HÉTFŐ KEDD
Miskolci Napló Szelektív Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét
Zöld Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét
48. hét 49. hét 2016.11.28 2016.11.29 2016.12.06 2016.11.30 2016.12.07 2016.11.30 2016.12.07 2016.12.08 2016.11.29 2016.11.28 2016.12.05 2016.11.29 2016.12.01 2016.12.01 2016.11.29 2016.12.06 2016.11.30 2016.12.07 2016.11.29 2016.12.06 2016.12.01 2016.12.08 2016.11.30 2016.11.28 2016.11.29 2016.11.30 2016.12.07 2016.11.29 2016.11.29 2016.11.29 2016.11.28 2016.11.29 2016.12.06 2016.11.30 2016.12.07 2016.11.29 2016.12.06 2016.12.01 2016.12.01 2016.11.29 2016.11.30 2016.12.07 2016.11.28 2016.11.30 2016.11.28 2016.12.01 2016.12.08 2016.11.30 2016.12.07 2016.12.01 2016.11.30 2016.11.30 2016.11.29 2016.12.01 2016.11.29 2016.12.06 2016.11.29 2016.12.06 2016.11.30 2016.12.07 2016.12.08 2016.11.29 2016.11.30 2016.12.07 2016.11.30 2016.12.07 2016.11.29 2016.12.06 2016.11.28 2016.12.05 2016.12.01 2016.11.30 2016.12.08 2016.11.30 2016.12.07 2016.12.08 2016.12.08 2016.12.08 2016.12.08 2016.12.08 2016.12.08 2016.12.08 2016.12.08 2016.12.08 2016.12.08 2016.12.08 2016.11.29 2016.12.06 2016.11.28 2016.12.01 2016.11.29 2016.12.06 2016.11.29 2016.11.30 2016.12.07 2016.11.28 2016.12.05 2016.12.01 2016.11.28 2016.11.28 2016.11.28 2016.11.29 2016.11.30 2016.12.07 2016.11.29 2016.11.29 2016.12.06 2016.12.01 2016.11.29 2016.12.06 2016.11.30 2016.12.01 2016.12.08 2016.11.29 2016.11.29 2016.12.06 2016.12.01 2016.11.29 2016.12.06 2016.11.30 2016.12.01 2016.12.01 2016.11.28 2016.11.30 2016.11.30 2016.12.07 2016.12.08 2016.12.08 2016.12.08 2016.11.28 2016.12.08 2016.11.30 2016.11.30 2016.12.07 2016.11.28 2016.11.30 2016.11.28 2016.11.28 2016.11.30 2016.12.07 2016.11.29 2016.11.29 2016.11.30 2016.11.30 2016.11.30 2016.12.08 2016.11.30 2016.11.29 2016.11.30 2016.11.29 2016.12.06 2016.11.28 2016.12.05 2016.11.29
50. hét 2016.12.12
51. hét
52. hét 2016.12.26
2016.12.20 2016.12.21 2016.12.21 2016.12.22 2016.12.13
2016.12.27 2016.12.19
2016.12.13 2016.12.15 2016.12.15
2016.12.27 2016.12.29 2016.12.29 2016.12.20 2016.12.21 2016.12.20
2016.12.15
2016.12.29 2016.12.22
2016.12.14 2016.12.12 2016.12.13
2016.12.28 2016.12.26 2016.12.27 2016.12.21
2016.12.13 2016.12.13 2016.12.13 2016.12.12
2016.12.27 2016.12.27 2016.12.27 2016.12.26 2016.12.20 2016.12.21 2016.12.20
2016.12.15 2016.12.15 2016.12.13
2016.12.29 2016.12.29 2016.12.27 2016.12.21
2016.12.12 2016.12.14 2016.12.12 2016.12.15
2016.12.26 2016.12.28 2016.12.26 2016.12.29 2016.12.22 2016.12.21
2016.12.15 2016.12.14 2016.12.14 2016.12.13 2016.12.15
2016.12.29 2016.12.28 2016.12.28 2016.12.27 2016.12.29 2016.12.20 2016.12.20 2016.12.21 2016.12.22
2016.12.13
2016.12.27 2016.12.21 2016.12.21 2016.12.20 2016.12.19
2016.12.15 2016.12.14
2016.12.29 2016.12.28 2016.12.22 2016.12.21 2016.12.22 2016.12.22 2016.12.22 2016.12.22 2016.12.22 2016.12.22 2016.12.22 2016.12.22 2016.12.22 2016.12.22 2016.12.22 2016.12.20
2016.12.12 2016.12.15
2016.12.26 2016.12.29 2016.12.20
2016.12.13
2016.12.27 2016.12.21 2016.12.19
2016.12.15 2016.12.12 2016.12.12 2016.12.12 2016.12.13
2016.12.29 2016.12.26 2016.12.26 2016.12.26 2016.12.27 2016.12.21
2016.12.13
2016.12.27 2016.12.20
2016.12.15
2016.12.29 2016.12.20
2016.12.14 2016.12.15
2016.12.28 2016.12.29 2016.12.22
2016.12.13
2016.12.27 2016.12.20
2016.12.15
2016.12.29 2016.12.20
2016.12.14 2016.12.15 2016.12.15 2016.12.12 2016.12.14
2016.12.28 2016.12.29 2016.12.29 2016.12.26 2016.12.28 2016.12.21 2016.12.22 2016.12.22 2016.12.22
2016.12.12
2016.12.26 2016.12.22
2016.12.14
2016.12.28 2016.12.21
2016.12.12 2016.12.14 2016.12.12 2016.12.12
2016.12.26 2016.12.28 2016.12.26 2016.12.26 2016.12.21
2016.12.13 2016.12.13 2016.12.14 2016.12.14 2016.12.14
2016.12.27 2016.12.27 2016.12.28 2016.12.28 2016.12.28 2016.12.22
2016.12.14 2016.12.13 2016.12.14
2016.12.28 2016.12.27 2016.12.28 2016.12.20 2016.12.19
2016.12.13
2016.12.27
Utca, közterület Mokri-Mészáros utca Mongol utca Mónus Illés utca Móra Ferenc utca Móricz Zsigmond utca Muhi utca Munkás utca Mura utca Muskátli utca Muszkás oldal Muszkás telep Műhely utca Nádas utca Nádastó dűlő Nagy Avas Alsó sor Nagy Ferenc utca Nagy Lajos király útja Nagy László utca Nagy Sándor utca Nagyavas Alsó sor Nagy-Avas felsősor Nagyavasi sor Nagyavas-Közép sor Nagymagashegy Nagyszalonta utca Nagyszebeni utca Nagyváradi utca Nagyváthy János utca Nándorfehérvári utca Nap utca Napfény utca Napfürdő utca Napraforgó utca Napsugár utca Nárcisz utca Nefelejcs utca (3518) Nefelejcs utca (3530) Negyvennyolcas utca Negyedik utca Nehéz utca Nemzetőr utca Nimród utca Nyár utca Nyárfa utca Nyírfa utca Nyírjes utca Nyitrai utca Ó utca Olvasztár utca Ómassa utca Orgona utca Ottlik Géza utca Óvoda utca Örömhegy tető Örös utca Örs utca Őz utca Őzugró dűlő Őzugró utca Pacsirta utca Páfrány utca Pajtás utca Pákozd utca Pál utca Pálma utca Palóczy László utca Palota utca Páncél utca Panoráma utca Papír utca Papszer utca Partos utca Páva utca Pázsit utca Pecérvölgy Péch Antal utca Perczel Mór utca Pesti út Petneházy Dávid utca Petőfi Sándor tér Petőfi Sándor utca Pilinszky János utca Pilis utca Pillangó utca Pintes utca Pipacs utca Platán utca Pléh Sándor utca Pólya Jenő utca Poprád utca Pósa Lajos utca Posta utca Pozsonyi utca Pöltenberg Ernő utca Próbatétel utca Puskás Tivadar utca Puskin utca Pusztaszeri utca Pünkösdhegy Pünkösdhegy Gerbera utca Pünkösdhegy Jácint utca Püspöklak utca Rába utca Rácz Ádám utca Radnóti Miklós utca Rák utca Rákóczi Ferenc utca Régész utca Régiposta utca Reisinger Ferenc utca Reményi Ede utca Repülőtéri út Rét utca Retek utca Réz utca Rézműves utca Rigó utca Rodostó utca Róna utca
Ürítési nap KEDD KEDD KEDD HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK KEDD KEDD KEDD CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ SZERDA CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK KEDD KEDD CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK KEDD HÉTFŐ HÉTFŐ HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK SZERDA CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ SZERDA CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK SZERDA SZERDA SZERDA SZERDA HÉTFŐ SZERDA KEDD KEDD KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK KEDD SZERDA SZERDA CSÜTÖRTÖK KEDD CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ KEDD HÉTFŐ HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ SZERDA CSÜTÖRTÖK KEDD SZERDA SZERDA HÉTFŐ SZERDA CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK KEDD CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK KEDD SZERDA SZERDA KEDD KEDD KEDD KEDD CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ HÉTFŐ HÉTFŐ SZERDA HÉTFŐ SZERDA SZERDA SZERDA SZERDA KEDD CSÜTÖRTÖK KEDD KEDD CSÜTÖRTÖK KEDD CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK KEDD KEDD CSÜTÖRTÖK SZERDA HÉTFŐ HÉTFŐ SZERDA
Szelektív Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét
Zöld Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét
48. hét 2016.11.29 2016.11.29 2016.11.29 2016.11.28
49. hét 2016.12.06 2016.12.06 2016.12.06 2016.12.05 2016.12.08 2016.11.29 2016.12.06 2016.11.29 2016.12.06 2016.11.29 2016.12.01 2016.12.08 2016.12.08 2016.12.01 2016.11.28 2016.11.30 2016.12.07 2016.12.08 2016.12.01 2016.11.29 2016.12.06 2016.11.29 2016.12.08 2016.12.08 2016.12.08 2016.12.08 2016.12.08 2016.11.29 2016.12.06 2016.11.28 2016.11.28 2016.11.28 2016.12.08 2016.11.28 2016.12.08 2016.12.01 2016.12.01 2016.12.01 2016.12.01 2016.12.01 2016.11.30 2016.12.07 2016.12.08 2016.11.28 2016.11.30 2016.12.07 2016.12.08 2016.12.08 2016.12.01 2016.11.29 2016.12.06 2016.11.30 2016.12.07 2016.12.08 2016.11.30 2016.12.07 2016.11.30 2016.11.30 2016.12.07 2016.11.30 2016.12.07 2016.11.28 2016.12.05 2016.11.30 2016.12.07 2016.11.29 2016.11.29 2016.11.29 2016.12.06 2016.11.30 2016.12.07 2016.12.08 2016.11.28 2016.12.05 2016.12.08 2016.12.08 2016.12.01 2016.11.29 2016.12.06 2016.11.30 2016.12.07 2016.11.30 2016.12.08 2016.11.29 2016.12.06 2016.12.01 2016.11.28 2016.12.05 2016.11.29 2016.11.28 2016.11.28 2016.12.05 2016.12.08 2016.11.28 2016.12.05 2016.11.30 2016.12.01 2016.11.29 2016.12.06 2016.11.30 2016.12.07 2016.11.30 2016.11.28 2016.11.30 2016.12.01 2016.12.08 2016.11.29 2016.12.01 2016.11.28 2016.12.01 2016.11.29 2016.11.30 2016.11.30 2016.12.07 2016.11.29 2016.11.29 2016.11.29 2016.11.29 2016.12.01 2016.11.28 2016.11.28 2016.11.28 2016.12.05 2016.11.30 2016.12.07 2016.11.28 2016.11.30 2016.12.07 2016.11.30 2016.12.07 2016.11.30 2016.12.07 2016.11.30 2016.11.29 2016.12.08 2016.11.29 2016.11.29 2016.12.08 2016.11.29 2016.12.01 2016.12.08 2016.12.08 2016.12.01 2016.11.29 2016.11.29 2016.12.08 2016.11.30 2016.11.28 2016.12.05 2016.11.28 2016.11.30 2016.12.07
50. hét
51. hét 2016.12.20 2016.12.20 2016.12.20 2016.12.19 2016.12.22 2016.12.20 2016.12.20
2016.12.13 2016.12.15
52. hét
2016.12.27 2016.12.29 2016.12.22 2016.12.22
2016.12.15 2016.12.12
2016.12.29 2016.12.26 2016.12.21 2016.12.22
2016. 12.15
2016.12.29 2016.12.20
2016.12.13
2016.12.27 2016.12.22 2016.12.22 2016.12.22 2016.12.22 2016.12.22 2016.12.20
2016.12.12 2016.12.12 2016.12.12
2016.12.26 2016.12.26 2016.12.26 2016.12.22
2016.12.12
2016.12.26 2016.12.22
2016.12.15 2016.12.15 2016.12.15 2016.12.15 2016.12.15
2016.12.29 2016.12.29 2016.12.29 2016.12.29 2016.12.29 2016.12.21 2016.12.22
2016.12.12
2016.12.26 2016.12.21 2016.12.22 2016.12.22
2016.12.15
2016.12.29 2016.12.20 2016.12.21 2016.12.22 2016.12.21
2016.12.14
2016.12.28 2016.12.21 2016.12.21 2016.12.19 2016.12.21
2016.12.13 2016.12.13
2016.12.27 2016.12.27 2016.12.20 2016.12.21 2016.12.22 2016.12.19 2016.12.22 2016.12.22
2016.12.15
2016.12.29 2016.12.20 2016.12.21
2016.12.14
2016.12.28 2016.12.22 2016.12.20
2016.12.15
2016.12.29 2016.12.19
2016.12.13 2016.12.12
2016.12.27 2016.12.26 2016.12.19 2016.12.22 2016.12.19
2016.12.14 2016.12.15
2016.12.28 2016.12.29 2016.12.20 2016.12.21
2016.12.14 2016.12.12 2016.12.14 2016.12.15
2016.12.28 2016.12.26 2016.12.28 2016.12.29 2016.12.22
2016.12.13 2016.12.15 2016.12.12 2016.12.15 2016.12.13 2016.12.14
2016.12.27 2016.12.29 2016.12.26 2016.12.29 2016.12.27 2016.12.28 2016.12.21
2016.12.13 2016.12.13 2016.12.13 2016.12.13 2016.12.15 2016.12.12 2016.12.12
2016.12.27 2016.12.27 2016.12.27 2016.12.27 2016.12.29 2016.12.26 2016.12.26 2016.12.19 2016.12.21
2016.12.12
2016.12.26 2016.12.21 2016.12.21 2016.12.21
2016.12.14 2016.12.13
2016.12.28 2016.12.27 2016.12.22
2016.12.13 2016.12.13
2016.12.27 2016.12.27 2016.12.22
2016.12.13 2016.12.15
2016.12.27 2016.12.29 2016.12.22 2016.12.22
2016.12.15 2016.12.13 2016.12.13
2016.12.29 2016.12.27 2016.12.27 2016.12.22
2016.12.14
2016.12.28 2016.12.19
2016.12.12
2016.12.26 2016.12.21
Hirdetés
2016. november 26. | 47. hét | XIII. évfolyam 47. szám
Miskolci Napló – A város lapja Utca, közterület Rozgonyi Piroska utca Rozmaring utca Rózsa utca Rózsavölgyi utca Rozsnyói utca Ruzsini utca Sajó utca Sajószigeti utca Salétrom utca Sándor utca Sarolta utca Sárosi Gyula utca Sas utca Sás utca Sátor utca Schweidel József utca Segesvári utca Sellő dűlő Sellő utca Semmelweis Ignác utca Sibrik Miklós utca Sik utca Simándy Pál utca Sió utca Síp utca Sirály utca Soltész Nagy Kálmán utca Sólyom utca Som utca Somlay Artur utca Somlyó Zoltán utca Stromfeld Aurél utca Sugár utca Sütő János utca Szabadság utca Szabadságharc utca Szabó Ervin utca Szabó Károly utca Szabó Zoltán utca Szacsvay Imre utca Szalay András utca Szalay Lajos utca Szamóca köz Szamos utca Szántó Kovács János utca Szarkahegy Szarkahegy - Szegfű utca Szarkahegy Dália utca Szarkahegy Orgona utca Szarkahegy Rózsa utca Szarkahegy-Fenyő utca Szathmáry Király Pál utca Százszorszép utca Szebeni utca Széchenyi István út Szeder utca Szegedi utca Szegfű út Szegfű utca Székely utca Szekerész utca Szeles utca Szeleta utca Szén utca Szendrei János utca Szénfy Gusztáv utca Szent Anna utca Szent Imre tér Szent László utca Szentistványi utca Szentpáli utca Szentpéteri kapu Szép utca Szepessy Pál utca Szépvölgy utca Szerb Antal utca Szerdahelyi Kálmán utca Szeretet utca Szervezet utca Szigethy Mihály utca Szigligeti Ede tér Szikla utca Szilágyi Dezső utca Szinva utca Szirmai utca Szirmay Antal utca Szirom utca Szitakötő utca Szivárvány utca Szolártsik Sándor tér Szondy György utca Szózat utca Szőlő utca Szövő utca Szrog Sámuel utca Szűcs Sándor utca Szűrcsapó utca Tábortűz utca Tag utca Taksony utca Takta utca Tallér utca Tamási Áron utca Táncsics Mihály tér Tanító utca Tapolcai utca Tapolcarét Tapoly utca Tárkányi Béla utca Tarló utca Tárna tér Tárogató utca
Ürítési nap HÉTFŐ HÉTFŐ HÉTFŐ HÉTFŐ SZERDA CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK SZERDA CSÜTÖRTÖK KEDD HÉTFŐ SZERDA HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ SZERDA CSÜTÖRTÖK SZERDA SZERDA KEDD HÉTFŐ KEDD HÉTFŐ SZERDA CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK SZERDA KEDD HÉTFŐ KEDD KEDD HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK SZERDA HÉTFŐ HÉTFŐ HÉTFŐ KEDD KEDD KEDD HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK SZERDA CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK SZERDA CSÜTÖRTÖK SZERDA CSÜTÖRTÖK SZERDA SZERDA CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ SZERDA CSÜTÖRTÖK KEDD CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK SZERDA CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK KEDD CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ KEDD CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ KEDD SZERDA SZERDA HÉTFŐ SZERDA CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ KEDD SZERDA SZERDA CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK KEDD HÉTFŐ SZERDA HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK SZERDA KEDD HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK KEDD SZERDA HÉTFŐ HÉTFŐ KEDD CSÜTÖRTÖK KEDD SZERDA HÉTFŐ
Szelektív Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét
Zöld Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét
48. hét 49. hét 50. hét 51. hét 52. hét 2016.11.28 2016.12.05 2016.12.19 2016.11.28 2016.12.12 2016.12.26 2016.11.28 2016.12.05 2016.12.19 2016.11.28 2016.12.12 2016.12.26 2016.11.30 2016.12.14 2016.12.28 2016.12.08 2016.12.22 2016.12.01 2016.12.15 2016.12.29 2016.12.01 2016.12.15 2016.12.29 2016.12.08 2016.12.22 2016.11.30 2016.12.07 2016.12.21 2016.12.01 2016.12.15 2016.12.29 2016.11.29 2016.12.13 2016.12.27 2016.11.28 2016.12.05 2016.12.19 2016.11.30 2016.12.07 2016.12.21 2016.11.28 2016.12.12 2016.12.26 2016.12.08 2016.12.22 2016.11.28 2016.12.12 2016.12.26 2016.11.30 2016.12.14 2016.12.28 2016.12.01 2016.12.15 2016.12.29 2016.11.30 2016.12.14 2016.12.28 2016.11.30 2016.12.14 2016.12.28 2016.11.29 2016.12.13 2016.12.27 2016.11.28 2016.12.12 2016.12.26 2016.11.29 2016.12.13 2016.12.27 2016.11.28 2016.12.12 2016.12.26 2016.11.30 2016.12.14 2016.12.28 2016.12.01 2016.12.15 2016.12.29 2016.12.01 2016.12.15 2016.12.29 2016.11.30 2016.12.07 2016.12.21 2016.11.29 2016.12.13 2016.12.27 2016.11.28 2016.12.05 2016.12.19 2016.11.29 2016.12.13 2016.12.27 2016.11.29 2016.12.06 2016.12.20 2016.11.28 2016.12.12 2016.12.26 2016.12.08 2016.12.22 2016.11.30 2016.12.14 2016.12.28 2016.11.28 2016.12.12 2016.12.26 2016.11.28 2016.12.12 2016.12.26 2016.11.28 2016.12.12 2016.12.26 2016.11.29 2016.12.13 2016.12.27 2016.11.29 2016.12.13 2016.12.27 2016.11.29 2016.12.13 2016.12.27 2016.11.28 2016.12.12 2016.12.26 2016.12.08 2016.12.22 2016.11.30 2016.12.07 2016.12.21 2016.12.08 2016.12.22 2016.12.08 2016.12.22 2016.12.08 2016.12.22 2016.12.08 2016.12.22 2016.12.08 2016.12.22 2016.12.08 2016.12.22 2016.11.30 2016.12.14 2016.12.28 2016.12.01 2016.12.15 2016.12.29 2016.11.30 2016.12.14 2016.12.28 2016.12.01 2016.12.15 2016.12.29 2016.11.30 2016.12.07 2016.12.21 2016.11.30 2016.12.07 2016.12.21 2016.12.08 2016.12.22 2016.12.01 2016.12.15 2016.12.29 2016.11.28 2016.12.05 2016.12.19 2016.12.01 2016.12.15 2016.12.29 2016.12.01 2016.12.15 2016.12.29 2016.11.28 2016.12.05 2016.12.19 2016.11.30 2016.12.07 2016.12.21 2016.12.01 2016.12.15 2016.12.29 2016.11.29 2016.12.13 2016.12.27 2016.12.01 2016.12.15 2016.12.29 2016.12.08 2016.12.22 2016.12.01 2016.12.15 2016.12.29 2016.11.30 2016.12.07 2016.12.21 2016.12.01 2016.12.15 2016.12.29 2016.12.01 2016.12.15 2016.12.29 2016.11.29 2016.12.13 2016.12.27 2016.12.01 2016.12.15 2016.12.29 2016.11.28 2016.12.05 2016.12.19 2016.11.29 2016.12.13 2016.12.27 2016.12.08 2016.12.22 2016.11.28 2016.12.12 2016.12.26 2016.11.29 2016.12.06 2016.12.20 2016.11.30 2016.12.14 2016.12.28 2016.11.30 2016.12.14 2016.12.28 2016.11.28 2016.12.05 2016.12.19 2016.11.30 2016.12.14 2016.12.28 2016.12.01 2016.12.15 2016.12.29 2016.11.28 2016.12.12 2016.12.26 2016.11.29 2016.12.13 2016.12.27 2016.11.30 2016.12.07 2016.12.21 2016.11.30 2016.12.14 2016.12.28 2016.12.01 2016.12.15 2016.12.29 2016.11.28 2016.12.12 2016.12.26 2016.12.01 2016.12.15 2016.12.29 2016.11.28 2016.12.12 2016.12.26 2016.11.28 2016.12.12 2016.12.26 2016.12.08 2016.12.22 2016.11.29 2016.12.13 2016.12.27 2016.11.28 2016.12.12 2016.12.26 2016.11.30 2016.12.14 2016.12.28 2016.11.28 2016.12.12 2016.12.26 2016.12.01 2016.12.15 2016.12.29 2016.11.30 2016.12.07 2016.12.21 2016.11.29 2016.12.13 2016.12.27 2016.11.28 2016.12.12 2016.12.26 2016.12.08 2016.12.22 2016.11.29 2016.12.06 2016.12.20 2016.11.30 2016.12.14 2016.12.28 2016.11.28 2016.12.12 2016.12.26 2016.11.28 2016.12.05 2016.12.19 2016.11.29 2016.12.13 2016.12.27 2016.12.01 2016.12.15 2016.12.29 2016.11.29 2016.12.13 2016.12.27 2016.11.30 2016.12.07 2016.12.21 2016.11.28 2016.12.12 2016.12.26
Utca, közterület Tartsay Vilmos utca Tass utca Tatár köz Tatár utca Tatárárok utca Tátra utca Tavasz utca Tavirózsa utca Técsey Ferenc utca Tégla utca Teleki Blanka utca Teleki sor Telepy György utca Temes utca Temesvári utca Temetőalja utca Templom tér Templom utca Templomhegyi utca Testvériség utca Tetemvár alsósor Tetemvár felsősor Tetemvár középsor Tetemvár utca Thaly Kálmán utca Tímár Malom utca Timár utca Tinódi utca Tisza utca Tokaji Ferenc utca Toldi Miklós utca Tompa Mihály utca Tópart utca Topiczer János utca Tornai utca Torontáli utca Toronyalja utca Tóth Árpád utca Tóth Pál utca Tóth sor Töbrös utca Tölgy utca Tölgyesi utca Töltés utca Tömörkény István utca Tömösi utca Trencséni utca Tulipán utca Tücsök utca Tüzér utca Új Élet utca Újítók utca Újjáépítés utca Újkert utca Ungvári utca Üllő utca Üteg utca Váci Mihály utca Vadas Jenő utca Vadász utca Vadász-köz Vadgalamb utca Vadrózsa utca Vájár utca Vajda János utca Váncza Mihály utca Vár utca Váradi utca Vargaoldal Vas Gereben utca Vas utca Vásárhelyi István utca Vásárhelyi Pál utca Vásártéri utca Vasgyári út Vasöntő utca Vasút utca Vasvári Pál utca Vasverő utca Vécsey Károly utca Velence utca Vereckei utca Verne Gyula utca Verseny utca Vezér utca Vikend telep Világ utca Vince utca Viola utca Visó köz Visó utca Vizirózsa utca Vörösbérc utca Vörös utca Vörösmarty Mihály utca Wesselényi Miklós utca Zagyva utca Zala utca Zárda utca Zászló utca Zempléni utca Zenta utca Zielinsky Szilárd utca Zilahi utca Zoltán utca Zólyomi utca Zombori utca Zrínyi Ilona utca Zsedényi Béla utca Zsigmondy Vilmos utca Zsolcai kapu
Ürítési nap KEDD CSÜTÖRTÖK KEDD CSÜTÖRTÖK KEDD CSÜTÖRTÖK SZERDA KEDD SZERDA HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK KEDD KEDD CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ KEDD HÉTFŐ HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK SZERDA CSÜTÖRTÖK SZERDA CSÜTÖRTÖK KEDD KEDD CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK KEDD SZERDA SZERDA CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK KEDD KEDD CSÜTÖRTÖK SZERDA HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ KEDD CSÜTÖRTÖK SZERDA CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK KEDD CSÜTÖRTÖK SZERDA KEDD SZERDA KEDD CSÜTÖRTÖK KEDD HÉTFŐ SZERDA SZERDA SZERDA HÉTFŐ SZERDA KEDD SZERDA KEDD SZERDA KEDD KEDD CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK SZERDA KEDD SZERDA SZERDA HÉTFŐ SZERDA KEDD CSÜTÖRTÖK SZERDA KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ KEDD SZERDA KEDD KEDD HÉTFŐ SZERDA KEDD CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK KEDD KEDD SZERDA HÉTFŐ SZERDA KEDD CSÜTÖRTÖK SZERDA CSÜTÖRTÖK SZERDA CSÜTÖRTÖK SZERDA KEDD CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK
Szelektív Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét
Zöld Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét
ELÉRHETŐSÉGEINK: Ügyfélszolgálati iroda: 3518 Miskolc, Erenyő u. 1. , 3527 Miskolc, József Attila út 53. Levelezési cím: 3501 Miskolc, Pf.: 509. Telefon: +36 46/200-178, +36 46/200-179, +36 70/463-7714. Telefax: +36 46/200-177. E-mail:
[email protected]. Web: www.mirehukoz.hu
48. hét 49. hét 2016.11.29 2016.12.01 2016.11.29 2016.12.06 2016.12.08 2016.11.29 2016.12.06 2016.12.08 2016.11.30 2016.11.29 2016.11.30 2016.12.07 2016.11.28 2016.12.08 2016.12.08 2016.11.29 2016.12.06 2016.11.29 2016.12.01 2016.11.28 2016.11.29 2016.11.28 2016.11.28 2016.12.08 2016.12.01 2016.12.01 2016.12.01 2016.12.01 2016.11.30 2016.12.08 2016.11.30 2016.12.01 2016.11.29 2016.11.29 2016.12.06 2016.12.01 2016.12.08 2016.11.29 2016.12.06 2016.11.30 2016.12.07 2016.11.30 2016.12.08 2016.12.08 2016.11.29 2016.12.06 2016.11.29 2016.12.08 2016.11.30 2016.12.07 2016.11.28 2016.12.05 2016.12.01 2016.11.28 2016.11.29 2016.12.06 2016.12.01 2016.11.30 2016.12.08 2016.11.28 2016.12.01 2016.11.29 2016.12.08 2016.11.30 2016.11.29 2016.11.30 2016.11.29 2016.12.06 2016.12.01 2016.11.29 2016.11.28 2016.12.05 2016.11.30 2016.12.07 2016.11.30 2016.12.07 2016.11.30 2016.11.28 2016.11.30 2016.12.07 2016.11.29 2016.12.06 2016.11.30 2016.11.29 2016.12.06 2016.11.30 2016.11.29 2016.12.06 2016.11.29 2016.12.06 2016.12.08 2016.11.28 2016.12.05 2016.12.01 2016.12.01 2016.11.30 2016.12.07 2016.11.29 2016.12.06 2016.11.30 2016.12.07 2016.11.30 2016.11.28 2016.12.05 2016.11.30 2016.11.29 2016.12.01 2016.11.30 2016.11.29 2016.12.06 2016.11.30 2016.12.01 2016.11.28 2016.11.29 2016.12.06 2016.11.30 2016.11.29 2016.11.29 2016.11.28 2016.11.30 2016.12.07 2016.11.29 2016.12.06 2016.12.01 2016.12.08 2016.11.29 2016.11.29 2016.11.30 2016.11.28 2016.11.30 2016.11.29 2016.12.06 2016.12.01 2016.11.30 2016.12.08 2016.11.30 2016.12.01 2016.11.30 2016.11.29 2016.12.01 2016.12.01
50. hét 2016.12.13 2016.12.15
51. hét
9 52. hét 2016.12.27 2016.12.29
2016.12.20 2016.12.22 2016.12.20 2016.12.22 2016.12.14 2016.12.13
2016.12.28 2016.12.27 2016.12.21
2016.12.12
2016.12.26 2016.12.22 2016.12.22 2016.12.20
2016.12.13 2016.12.15 2016.12.12 2016.12.13 2016.12.12 2016.12.12
2016.12.27 2016.12.29 2016.12.26 2016.12.27 2016.12.26 2016.12.26 2016.12.22
2016.12.15 2016.12.15 2016.12.15 2016.12.15 2016.12.14
2016.12.29 2016.12.29 2016.12.29 2016.12.29 2016.12.28 2016.12.22
2016.12.14 2016.12.15 2016.12.13
2016.12.28 2016.12.29 2016.12.27 2016.12.20
2016.12.15
2016.12.29 2016.12.22 2016.12.20 2016.12.21
2016.12.14
2016.12.28 2016.12.22 2016.12.22 2016.12.20
2016.12.13
2016.12.27 2016.12.22 2016.12.21 2016.12.19
2016.12.15 2016.12.12
2016.12.29 2016.12.26 2016.12.20
2016.12.15 2016.12.14
2016.12.29 2016.12.28 2016.12.22
2016.12.12 2016.12.15 2016.12.13
2016.12.26 2016.12.29 2016.12.27 2016.12.22
2016.12.14 2016.12.13 2016.12.14
2016.12.28 2016.12.27 2016.12.28 2016.12.20
2016.12.15 2016.12.13
2016.12.29 2016.12.27 2016.12.19 2016.12.21 2016.12.21
2016.12.14 2016.12.12
2016.12.28 2016.12.26 2016.12.21 2016.12.20
2016.12.14
2016.12.28 2016.12.20
2016.12.14
2016.12.28 2016.12.20 2016.12.20 2016.12.22 2016.12.19
2016.12.15 2016.12.15
2016.12.29 2016.12.29 2016.12.21 2016.12.20 2016.12.21
2016.12.14
2016.12.28 2016.12.19
2016.12.14 2016.12.13 2016.12.15 2016.12.14
2016.12.28 2016.12.27 2016.12.29 2016.12.28 2016.12.20
2016.12.14 2016.12.15 2016.12.12
2016.12.28 2016.12.29 2016.12.26 2016.12.20
2016.12.14 2016.12.13 2016.12.13 2016.12.12
2016.12.28 2016.12.27 2016.12.27 2016.12.26 2016.12.21 2016.12.20
2016.12.15
2016.12.29 2016.12.22
2016.12.13 2016.12.13 2016.12.14 2016.12.12 2016.12.14
2016.12.27 2016.12.27 2016.12.28 2016.12.26 2016.12.28 2016.12.20
2016.12.15 2016.12.14
2016.12.29 2016.12.28 2016.12.22
2016.12.14 2016.12.15 2016.12.14 2016.12.13 2016.12.15 2016.12.15
2016.12.28 2016.12.29 2016.12.28 2016.12.27 2016.12.29 2016.12.29
10
Miskolci Napló
Hirdetés
ÚJABB AKCIÓ VÁRJA VÁSÁRLÓINKAT VALAMENNYI COOP ÜZLETEINKBEN NOVEMBER 23-29-IG!
Coop napraforgó étolaj 1l
Tepsis csirke 1 kg, tőkehúst és baromfit árusító üzleteinkben
339 Ft
499 Ft
Eh. Csirkemell csontos 1 kg, tőkehúst és baromfit árusító üzleteinkben
999 Ft
Sága pulykapárizsi 1 kg, sajtos füstízű 1349 Ft Pick sajtos-snidlinges párizsi (szuper) 1 kg 1699 Ft Pick olasz felvágott (abc, szuper) 1 kg 1399 Ft Újabb pontgyűjtés október 5-től. – Tapsi Hapsi és barátai – 1299 Ft/db 30 hűségponttal. További részletes tájékoztató az üzletben kihelyezett plakátokon, illetve szórólapokban.
Nyitvatartás: hétfő-csütörtök: 07:00-16:00, péntek: 07:00-14:00, szombat, vasárnap: zárva e-mail:
[email protected], web: www.mvkzrt.hu/mvk-szervizbazis
LAKOSSÁGI VÍZMÉRŐK CSERÉJE MISKOLCON
6500 darab új mérőeszköz kerül beépítésre még az idén A közműves ivóvíz szolgáltatás díjának elszámolása a hiteles vízmérő adatai alapján történik. Egy mellékvízmérő hitelességét a hatályos jogszabály 8 évben szabja meg, ezt követően cserélni kell azokat. A MIVÍZ Kft. szolgáltatási területén ez év végéig 6500 darab vízóra (avagy ahogy szaknyelven mondják: mellékmérő) esetében jár le a hitelességi idő. Ezeket év végéig kicserélik újakra és egyúttal biztonsági zárral, plombával is ellátják azokat. A vízóra időben történő cseréje garantálja a pontos adatokon alapuló vízdíjszámlát. Idén novembertől év végéig közel 6000 vízórát cseréltet le a MIVÍZ Kft. Miskolcon, a MIVIKÖ Miskolc Kft.-vel, és külső minősített partnerekkel közösen. A beépítésre kerülő vízórák mindegyike azonos mérési pontosságú, és mindegyik alkalmas jeladó befogadására is, így később okos mérővé alakítható. Ennek egyik jellemzője, hogy leolvasása a mérőóra megtekintése nélkül is elvégezhető. A VÍZÓRACSERE MENETE Időpont-egyeztetés: A cserével megbízott partnercég a postaládában és a lépcsőház ajtaján értesítést helyez el a vízóracsere időpontjáról. Az értesítő tartalmazza a partnercég és a munkát végző szakember adatait. Ha a megjelölt időpont a lakónak nem megfelelő, az értesítésben megadott elérhetőségen egyeztethet másik időpontot. Azonosítás: A partnercég munkatársa minden esetben megbízólevéllel és arcképes igazolvánnyal rendelkezik, amelyet a MIVÍZ Kft. állított ki. Vízóracsere: A MIVÍZ Kft. által megbízott szakember – az értesítőben megjelölt vagy egyeztetett időpontban – kiszereli a régi vízórát, az új vízórát beszereli és elvégzi annak plombázását. Költség: A vízóracsere jogszabály alapján a fogyasztó számára díjköteles. Hatóság által szabályozott és jóváhagyott bruttó díja 7875 Ft/darab. Ez tartalmazza a beépítésre kerülő új vízóra, a plombálás és a tömítések árát, valamint a szerelés munkadíját. Bükki forrásból Bizonylat, számla, garancia: A munkavégzésről a helyszínen munkavégzési bizonylatot, a díjfizetésről számlát kap a felhasználó. A munkavégzésre 1 év, az órára 2 év garancia van, a vízóra újabb 8 évig hiteles mérőeszköz.
A MIHŐ Kft. értékesítésre felajánlja a tulajdonában lévő alábbi munkagépet: ADK 70 AUTÓDARU FRSZ: GFX-147 Gyártási év: 1990 Használt, 1997. decemberi beszerzés Műszaki érvényesség: 2016. 07. 09. Tartozék: nincs Eladási ár: 1 235 200 Ft+áfa
A munkagép megtekinthető Miskolc, Gagarin u. 52. sz. alatt, a MIHŐ Kft. telephelyén. Hétfő-csütörtök: 07.00-15.00 óra között, péntek: 07.00-12.00 közötti időpontban. Eladási kapcsolattartó: Hicsó János, mobil: 06-20/219-1201, e-mail:
[email protected] Az ajánlatokat 2016. december 2-ig várjuk külön, lezárt borítékban. A borítékra kérjük ráírni a pályázni kívánt gép rendszámát. Az ajánlatokat a MIHŐ Kft. 3534 Miskolc Gagarin u. 52. sz. címre küldjék el. Több érvényes ajánlat esetén licittárgyalásos eljárást folytatunk, melyről az érintetteket külön értesítjük.
2016. november 26. | 47. hét | XIII. évfolyam 47. szám
Miskolci Napló – A város lapja
Hirdetés
11
12
Miskolci Napló
Sport
A tabella élén a Macik A szép számú hazai közönség előtt, a rendes játékidőben és a hosszabbításban sem született döntés. Drámai szétlövés végén a MAC Budapest két ponttal távozott. (DVTK Jegesmedvék - MAC Budapest 2-3 (1-1, 1-1, 0-0, 0-0)) A folytatás hétfőn este, Dunaújvárosban következett, ahol újabb kemény mérkőzésen, a hazai csa-
kecsarnokban léptek jégre szerdán este a Jegesmedvék. Ezúttal Kiss Bencével a kapuban és a fiataloknak sok lehetőséget adva játszott remekül és nyert fontos kupamérkőzést a DVTK, bár a második játékrészben felfokozódtak az indulatok, több kisebb lökdösődés és verekedés is kialakult. (MK: MAC - DVTK Jegesmedvék 3-5) A Macik rendkívül magabiztosan játszva, gyönyörű gólokat szerezve loptak el három pontot a Tüskecsarnokból, így fél lábbal már a Magyar Kupa legjobb négy csapata közé léptek.
pat ellen, hátrányból felállva sikerült egyenlítenie, majd győznie a DVTK Jegesmedvék csapatának. (Dunaújvárosi Acélbikák – DVTK Jegesmedvék 2-3 (2-0, 0-2, 0-1). Ezzel a sikerrel a Macik a tabella élére ugrottak, megelőzve a MAC Budapestet, amely vasárnap hazai pályán kapott ki az Újpesttől. A Magyar Kupa soron következő fordulójában a budapesti Tüs-
Ismét kiváló mérkőzést játszottunk a MAC csapata ellen. Kiss Bence remekül védett és ritkaságszámba menő szép gólokat szereztünk. Elégedetett vagyok a látottakkal, nagy lépést tettünk a legjobb négy közé jutás felé – értékelt Doug Bradley vezetőedző. A folytatás pénteken, lapzártánk után következett hazai pályán, az UTE ellen immáron a MOL Ligában. (Forrás: dvtk.eu)
Az idei legerősebb ellenfél, a MAC érkezett november 18-án, pénteken este a miskolci jégcsarnokba, a MOL Liga csúcsrangadójára.
Csak a Diósgyőr – ez már nagyon kellett! Az OTP Bank Liga 16. fordulójában Debrecenben fogadta a Diósgyőr a Haladás csapatát. Az első játékrészben Gaál góljával a vendégek szereztek vezetést, a második félidőben azonban fordított a DVTK. Előbb Lipták Zoltán egyenlített, majd a hosszabbításban Ugrai Roland szerezte meg a győztes gólt. Az első félidőben a Diósgyőr akarata érvényesült, ennek ellenére a félidő elején a Haladás szerzett vezetést. A 13. percben egy szabadrúgás után, a jobbról keresztbe ívelt labdát Bosnjak fejelte vissza, Rados belepaskolt, azonban Gaál Bálint eszmélt legelőször és néhány méterről a kapu hosszú oldalába lőtt (0-1). Kis szerencsével – Iszlai lövése a kapufáról jött ki – komolyabb előnybe is kerülhetett volna a vendégcsapat a szünetre.
Ez azonban kimaradt és a második játékrész közepén – Bognár pályára lépését követően – a DVTK-nak sikerült kiegyenlítenie. A 67. perben egy jobb oldali Bognár-szögletbe először Elek fejelt bele, de ekkor még kijött a védőkről a labda. Lipták Zoltán azonban jól helyezkedett és 11 méterről a kapu jobb oldalába lőtt (1-1). Ezt követően megélénkült a Diósgyőr támadójátéka, s csapatunk kis híján megszerezte a vezetést is, Bognár újabb lövése azonban a kapufán csattant. Öt perccel a mérkőzés vége előtt egy, a Diósgyőr számára egyértelműen büntetőnek tűnő esetnél néma maradt a játékvezető sípja, a hosszabbításban azonban így is sikerült kiharcolnunk a győzelmet! A 92. percben, Eperjesi beadása után Lipták csúsztatta Jagodinskisnak a labdát, aki letette a játékszert Ugrai Rolandnak. A négy hónap után
visszatérő támadó kettőt tolt a labdán, balról középre húzott, majd a védők sűrűjében hét méterről a jobb alsó sarokba lőtt, (2-1). Ez maradt a végeredmény, győzött a Diósgyőr! (OTP Bank Liga 16. forduló: Diósgyőri VTK – Swietelsky Haladás 2-1 (0-1)). – Jó mérkőzést játszottunk, bár az első 20 percünk nem volt szerencsés. A kapott gól után orosz rulettet játszottunk, nagy erőket mozgósítottunk a fordítás érdekében. A cserék is kockázatosak voltak, beállítottam azt a Bognárt, aki az elmúlt három hétben egyet edzett és a slusszpoén Ugrait, aki nyolc hónap alatt edzett egy teljes hetet. De éreztem, hogy benne van egy ilyen villanás, azért kellett eddig várni. A csapat nagyon sok erőt mozgósított, kitett magáért, köszönöm, hogy ilyen futballt játszottak – értékelt Horváth Ferenc vezetőedző a mérkőzés után a klub hivatalos honlapjának.
Tájfutó szezonzáró, miskolci sikerrel A közelmúltban két nemzetközi viadallal gyakorlatilag befejeződött a hazai tájfutó idény, hiszen már csak néhány kisebb, regionális verseny van hátra. A miskolci rádiós tájfutó Európa-bajnok Kovács Attila Gábor kettős győzelmet ünnepelhetett. A 3 napos Eger Grand Pirx sprint és váltó számára Mezőkövesd Hadas nevű városrészében, a közép- és normáltávú futamára pedig Cserépfalutól északra, a Mocsáros-ház környékén került sor, több mint 400, hét országot képviselő résztvevővel. Az M65 kategóriát ös�szetettben finn, szlovák, cseh és magyar sporttársai előtt 2 futamgyőzelmével a miskolci Kovács Attila Gábor nyerte meg. A Kemecse és Nyírtura közötti terepen rendezett Keleti Tájfutó Napok szintén 3 futamos összecsapásán magyar és román sporttársai előtt újfent ő győzött az M60 kategóriában.
Ez nem volt semmi – gratulálunk!
Utolsó idei mérkőzésükön, múlt szombaton ismét magabiztosan gyűjtötték be a három pontot, így mind a 11 bajnokijukon győztesként hagyták el
Fórizs Sándor vezetőedző emlékeztetett, úgy kezdték meg a felkészülést nyáron, hogy mindenáron meg szeretnék nyerni a bajnokságot és feljutni az NB I-be. Tudták persze, hogy ezért rengeteget kell dolgozni, de elmondása szerint segítőivel nagyon bíztak a csapatban. – Már a felkészülésnél látszott, hogy egységesek leszünk, igazi csapatot alkotunk, amiben mindenki a bajnoki címért küzd.
– mondta Fórizs Sándor, kiemelve, hogy egyeztetett a női „A” válogatott vezetőjével és lát arra esélyt, hogy két-három játékosát behívják a bő keretbe. Bukovszki Mónika a tájékoztatón kiemelte, hogy a pályán igazi csapatként működnek. – Boldog vagyok, hogy ennek a csapatnak a tagja lehetek. Nem gondoltam, hogy ilyen sikeresek leszünk majd, de most
a pályát és listavezetőként várhatják a tavaszi rajtot. (DVTK – Kelen SC 6-1 (2-1)) A női labdarúgócsapatnál céltudatosan építkeznek, mindenki tudja, mit kell csinálnia, nagyon elszántak, ezért van az, hogy még nem találtak legyőzőre. Az utolsó idei bajnoki előtt tartott sajtótájékoztatón
Úgy gondolom, ez meg is látszott a meccseken – mondta a szakember. A vezetőedző rámutatott, sokan futsaloznak a nagypályás foci mellett, így arra is oda kell figyelni, ki mennyire terhelhető. – Nincs még lefutva a bajnokság, de kétségtelen, hogy lépéselőnyben vagyunk
már bízom a bajnoki címben – nyilatkozta. Újvári Krisztina hozzátette, az edzéseken maximálisan odafigyelnek az utasításokra. Erősségük, hogy szervezetten játszanak, egymást is segítve. – Rég játszottam nagypályán, de már eddig is rengeteget tanultam – mondta el. (dvtk.eu)
Tizenegy mérkőzésből tizenegy győzelem a DVTK női labdarúgócsapatának idei mérlege a bajnokságban. A lányok 75 gólt szereztek és mindössze négyet kaptak – szó szerint ripityára verték az ellenfeleiket.
Kemény csata a tatabányaiak ellen Tatabánya együttesét fogadta a Pannergy MVLC férfi vízilabda ob I keddi játéknapján a Kemény Dénes Uszodában. A kiegyenlített mérkőzésen fokozatosan fölénybe került a miskolci csapat és végül háromgólos győzelmet aratott. – Azt a mérkőzés előtt is tudtuk, hogy a Tatabányán aratott győzelmünk gólkülönbsége megtévesztő volt. A vendégek rendkívül stabil együttes benyomását keltették és minden erőnket mozgósítani kellett,
hogy megszerezzük a kötelező győzelmet - értékelt a mérkőzést követően Sike József veze-
tőedző. (PANNERGY MVLC– TATABÁNYA 12–9 (3–3, 4–3, 4–2, 1–1)).
Program
2016. november 26. | 47. hét | XIII. évfolyam 47. szám
Miskolci Napló – A város lapja
PROGRAMAJÁNLÓ MÁV-START
Miskolci Nemzeti Színház November 26. 19 óra. A kutya különös esete az éjszakában – kamaszokról felnőtteknek, felnőttekről kamaszoknak. KAMARA Bérletszünet Jegyvásárlás. November 29. 17 óra. A kutya különös esete az éjszakában – kamaszokról felnőtteknek, felnőttekről kamaszoknak. KAMARA Bérletszünet Jegyvásárlás. November 30. 14 óra. A kutya különös esete az éjszakában – kamaszokról felnőtteknek, felnőttekről kamaszoknak. KAMARA Papageno bérlet. December 1. 16.30 óra. A kutya különös esete az éjszakában – kamaszokról felnőtteknek, felnőttekről kamaszoknak. KAMARA Zrínyi ifj. A. bérlet Jegyvásárlás. 18 óra. A hülyéje – bohózat. NAGYSZÍNHÁZ Jezsuita bérlet. December 2. 19 óra. A hülyéje – bohózat. NAGYSZÍNHÁZ Bemutató (alap, arany, ezüst) bérlet. 19 óra. A Bandy- lányok – zenés játék. JÁTÉKSZÍN Nyilvános főpróba. December 3. 14 óra. Csipike az óriástörpe – zenés mesejáték. KAMARA Bérletszünet Jegyvásárlás. 19 óra. A Bandy- lányok – zenés játék. JÁTÉKSZÍN Bemutató előadás. 19 óra. A hülyéje – bohózat. NAGYSZÍNHÁZ Egressy (alap, arany, ezüst) bérlet Jegyvásárlás. Gárdonyi Géza Művelődési Ház December 2. 16.30 óra. ÁRULÁS – JELENTÉS AZ 50-ES ÉVEKBŐL – Usztics Mátyás könyvbemutatója. A könyv megírásának körülményeiről Hajnal József újságíró beszélget a szerzővel. Rákóczi-ház November 29. 17.30 óra. Aranyalma felnőtt mese-est. Szeretettel, almákkal és mesékkel várják az érdeklődőket. Feledy-ház November 28. 17 óra. Irodalmi fonó. Koncz Károly György Radnóti-díjas versmondó estje, hetvenedik szüle-
tésnapján. A Múzsák Kertje Alapítvány és a Gömörország Regionális Kulturális Egyesület rendezvénye. Zenepalota November 28. 19 óra. Miskolci Szimfonikus Zenekar, Hangforrás bérlet, „A” kamarakoncert. Az est gitárszólistája és karmestere a görög és ciprusi származású Notis Georgiou. Művészetek Háza November 23. 19 óra. TELL HER lemezbemutató koncert. Közreműködik: Harcsa Veronika - ének, Gyémánt Bálint – gitár. November 24. 19 óra. A LEPKEGYŰJTŐ – thriller. Bereczki Zoltán, Ágoston Katalin. November 25. 19 óra. BEST OF LEONARD COHEN MAGYARUL, A MÜLLER PÉTER SZIÁMI ANDFRIENDS ZENEKAR ELŐADÁSÁBAN. November 26. 18 óra. „LEGYEN ÖRÖK TÁNC AZ ÉLETÜNK” - VERSEK ÉS MOZDULATOK, a Szinvavölgyi Néptáncműhely műsora. Miskolci Önkormányzati Rendészet November 30. 15 óra. A „Ne váljunk áldozattá” című, szépkorúak részére indított bűnmegelőzési előadássorozat idei utolsó rendezvénye. Téma: Hogyan előzzük meg a baleseteket? Közlekedésbiztonsági tanácsok. Előadók: Kovács László Csaba önkormányzati rendészeti igazgató, Lovassyné Németh Mária r. alezredes (B.A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság). II. Rákóczi Ferenc Könyvtár December 1. 16.30 óra. Bibliai jövendölések az Amerikai Egyesült Államokról. Reisinger János irodalomtörténész előadása. József Attila Könyvtár December 2. 16 óra. Mörk Leonóra író, újságíró közönségtalálkozója. Tompa Mihály Könyvtár November 29. 16 óra. Visszatérő végzet. Vendég: Mason Murray író. A beszélgetést Trux Béla író vezeti. December 1. 14 óra. Adventi kavalkád. Adventi, karácsonyi díszek készítése.
és Miskolc Pass
– Az egyik legfontosabb pontja a szerződésnek, hogy a MÁV Start elkezdi a Miskolc Pass kártyák értékesítését. Első körben online, a MÁV honlapján érhető el az értékesítési felület. Tervbe van véve, hogy a közeljövőben, a jegypénztárakban is elindulhat a kártya értékesítése itt Miskolcon, a pályaudvaron, illetve az ország különböző értékesítő
pontjain – mondta el Nagy Júlia, MIDMAR Nonprofit Kft. ügyvezetője. – A MÁV Start honlapján egy átlinkelési lehetőséget ágyaztunk be, innen lehet indítani a Miskolc Pass kártya vásárlást. Bármely utasunk, aki a MÁV Start honlapjára fölmegy, a vonatjegy mellé meg tudja vásárolni online a kártyát is – tette hozzá Kazai Katalin, a MÁV Start személyszállítási és szolgáltatás-értékesítési vezetője. A 2015-ben elindított Miskolc Pass jelenleg Európa egyik legmodernebb és legkörnyezetkímélőbb kártyája, 80-nál is több helyen lehet kedvezmén�nyel vásárolni a városban. Idén 1200 kártyát vettek, a tavasszal kezdődött online értékesítéssel pedig egyik napról a másikra nyolcszorosára ugrott az értékesítések száma.
polnában. A Minorita templomban ezen a napon fél 11-kor a gyerekek karácsonyi koncertjét rendezik meg. November 27-én, vasárnap tartják a szirmai Szent András görögkatolikus templom búcsúünnepét. A püspöki Szent Liturgia 10.30-kor kezdődik. A szertartást körmenet zárja. November 28-án hétfőn este folytatódik a püspöki katekézis, a felnőtteknek szóló hitoktatás a Búza téri székesegyházban. 18.45 órai kezdettel a szentek példájáról tart előadást dr. Orosz Atanáz megyéspüspök.
Miskolc papsága a minorita templomban tartotta november 19-én a Ferenc pápa által tavaly hirdetett irgalmasság évének záró szentmiséjét.
Diósgyőri várfejlesztés, városrész-rehabilitáció
Glatz Katalin önkormányzati képviselő fogadóórát tart a Középszer u. 5. sz. alatti óvodában november 30-án, szerdán 16.30 órakor.
LAKOSSÁGI FÓRUMOT TART MISKOLC ÖNKORMÁNYZATA A DIÓSGYŐRI VÁROSRÉSZT ÉRINTŐ FEJLESZTÉSI TERVEKRŐL. A fórumon résztvevők megismerhetik a Diósgyőri vár és környezete továbbfejlesztéseivel kapcsolatos elképzeléseket, a diósgyőri városrészt érintő városrész-rehabilitációs projekt elemeit, valamint városrészt érintő közlekedéstervezési terveket.
Varga László országgyűlési képviselő és Bartha György önkormányzati képviselő lakossági fogadóórát tart 2016. november 30-án (szerdán), 17.30 órától a Könyves Kálmán Általános Iskolában. Jakab Péter önkormányzati képviselő, lakossági fogadóórát tart 2016. december 4-én (vasárnap), 9 órától a Centrum előtt.
Végkielégítés illeti meg a munkavállalót, ha a munkaviszonyát a munkáltató felmondással szünteti meg. A végkielégítésre való jogosultság feltétele ebben az esetben az, hogy a munkaviszony, a felmondás közlésének az időpontjában, a törvényben meghatározott tartamban fennálljon. Ez az időtartam a jelenlegi jogszabályok szerint, minimum három év. Nem jár végkielégítés például abban az esetben, ha a munkavállaló a felmondás közlésének időpontjában nyugdíjasnak minősül. Ha a felek a munkaviszonyt közös megegyezéssel szüntetik meg, úgy nem jár végkielégítés, még a munkaviszony törvényben meghatározott időtartamának fennállása esetén sem.
A nyugdíjba vonult református lelkész, Krizbai Imre a CÖF Klub Miskolc következő vendége. 2016. december 1-jén 17 órakor várják az érdeklődőket az ITC-székház Rákóczi-termében, hogy megismerjék a magyar keresztény közösségeket építő, azokat hitükben, emberségükben, hazaszeretetükben megtartani képes lelkipásztort.
LAKOSSÁGI FOGADÓÓRÁK
Hubay György önkormányzati képviselő lakossági fogadóórát tart 2016. november 30-án, szerdán 17 órától a Bársony János úti Általános Iskolában.
Végkielégítés a munkajogban
Nem kizárt azonban, hogy a felek a közös megegyezésben megállapodjanak bizonyos összeg kifizetésében, mely a dolgozót megilleti. Ha a felek ebben nem állapodnak meg, a munkavállaló közös megegyezés esetén végkielégítésre nem tarthat igényt. Rendkívül körültekintően kell tehát eljárni a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetése esetén, mert jelentős joghátrány érheti a dolgozót. Más a jogi helyzet, ha a munkaviszonyt a munkáltató azonnali hatállyal szünteti meg. Erre akkor kerülhet sor, ha a munkavállaló a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi vagy olyan magatartást tanúsít, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi. Mivel ebben az esetben az „elbocsátás” indoka a dolgozó jogsértő magatartása, nem jár a végkielégítés. Ha a dolgozót a munkaviszony megszüntetése körében sérelem éri, igényét az illetékes Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság előtti perben érvényesítheti. STRASSBURGER GYULA ÜGYVÉD
Hitet tett népe, nemzete, gyülekezete mellett
EGYHÁZI HÍREK, ESEMÉNYEK Advent 1. vasárnapjával, november 27-én megkezdődik az adventi időszak, a karácsonyi felkészülés ideje. Hétfőtől minden templomban a helyben meghirdetett időben (általában 6 órakor) hajnali, roráte (harmatozzatok…) szentmiséket mutatnak be az adventi időszakban. Hétfőn, 28-án rendhagyó módon a reggel 6 órai misét mutatják be Kelemen Didák boldoggáavatásáért a Minorita-templomban. Jövő vasárnap, december 4-én 18 órától barokk furulyakoncert lesz a Zárdaká-
A JOGÁSZ VÁLASZOL
Olvasónk levelében az iránt érdeklődött, hogy ha munkaviszonyát közös megegyezéssel kívánja megszüntetni, akkor jogosult-e végkielégítésre? Európa egyik legmodernebb és legkörnyezetkímélőbb kártyája már a vasúton is kapható. A Miskolc Pass Turisztikai Kártyát a MÁV Start honlapján is meg lehet vásárolni. A Miskolc TDM és a vasúttársaság hosszú távú együttműködést kötött azzal a szándékkal, hogy még több utazó válassza Miskolcot úti céljául.
13
A fórum időpontja: 2016. november 28. (hétfő), 16:30 óra Helyszín: Ady Endre Művelődési Ház A fórumon tájékoztatást ad: Kiss Gábor alpolgármester, Lengyel Katalin, a Miskolci Városfejlesztési Kft. ügyvezetője, Novák Irén, a Miskolci Kulturális Központ igazgatója, Rostás László, Miskolc főépítésze, Márkus György út- és közműtervező, Dobos Sára tájépítész.
Krizbai Imre a negyvennégy év alatt több helyen is teljesített szolgálatot: Magyarsülye (Fehér megye, 1971-1973), Alsóboldogfalva (1973-1977), Fehéregyháza (1977-1990), Barót (1990-2015), mindenütt úgy, hogy hitet tett népe, nemzete, gyülekezete mellett. A 44 év alatt a sok-sok feladat párosult nehézséggel, örömmel, reménnyel, sikerrel és kudarccal is. Lelkészi pályájának elején Isten, Jézus Krisztus keresése foglalkoztatta leginkább, később a közösség építése. Első szolgálati helyén csodálatos embereket ismerhetett meg, kétszáz református embert, vezető és tanító nélkül. Itt tanulta meg még jobban szeretni a hazát, olyan derék emberek voltak, akik az „ezerévet sugározták rá”, mondja.
Alsóboldogfalván családot alapított, majd következett Fehéregyháza, ahol mindent összeomolva talált, de Isten közéjük állította és a közösségi élet egy olyan fokára emelték azt a hatszáz lelkes közösséget, hogy ott semmi nem pusztult, csak épült. Vallja, akkor volt szolgálatának a zenitjén, olyan magasra sohasem jutott, azóta sem. A Baróton töltött 25 év alatt templomot épített a holland és svájci barátaikkal, az Orbán-kormány támogatásával, de különösen a gyülekezet hatalmas tevőleges és pénzbeli adományaival. – A CÖF Klub Miskolc vezetői hiszik, hogy Krizbai Imre tevékenysége példaértékű és hasznosítandó a saját közösségeink építése, a magyar-magyar kiegyezés érdekében – nyilatkozta lapunknak Lengyel Attila, a klub vezetője.
14 Hirdetés
Miskolci Napló
Hirdetés
2016. november 26. | 47. hét | XIII. évfolyam 47. szám
Miskolci Napló – A város lapja
15
Bulgárföldi Háztartási Bolt
BORSODCOLOR KFT. Miskolc, Kiss tábornok u. 6/a. Tel.: 46/530-336
Az akció érvényes: 2016. 11. 26-tól 2016. 12. 02-ig Silan öblítő, 2 l, 499 Ft/l
999 Ft
Ariel mosópor, 6 kg, 750 Ft/kg
4499 Ft
Sensil mosógél, 4 l, 275 Ft/l
1099 Ft
Szavó penész elleni szer, 0,5 l, 2198 Ft/l
1099 Ft
Bref power aktiv, blue aktiv, duo pack, 299 Ft/db 599 Ft Szegett futó szőnyegek több méretben kaphatók Karácsonyi dekorációk, textil asztalterítők Ajándéktárgyak és kozmetikai illatszercsomagok széles választékban kaphatók. Viaszos vászon asztalterítők (karácsonyi mintával is.) 140 cm széles 799 Ft/fm RENDKÍVÜLI AKCIÓ!!! Héra Prémium 5 l, 1299 Ft/l (egyes színek)
6499 Ft
Héra Prémium 2,5 l, 1399 Ft/l (egyes színek) 3499 Ft
Apróhirdetés
Bábkészítő foglalkozás kisgyermekes anyukáknak és a gyermekeiknek a megyei könyvtárban. Ingyenes foglalkozás hétfőn 10től 11:30-ig. információ: www. miskolc.imami.hu Eladó, elszállítható panel betongarázs ajtóval jó állapot-
ban. Árammérővel szerelve. Érdeklődni: tel.: 00-36-20/945 92 92. Irányár: 295 000 Ft. Hi-Sec acél biztonsági ajtók már 63 900 Ft-tól, továbbá nyílászárók (műanyag, fa, alumínium), garázskapuk cseréje óriási kedvezménnyel, teljeskörű árnyékolástechnikával. Tel./fax: 46/402-292, mobil: 30/336-5528,
web: www.aluport.hupont.hu, bemutatóterem: Miskolc, Bükk áruház I. emelet. Nyitva: h, sz, cs, p: 9–17 óráig, k: 9–14 óráig, szo: 9–12 óráig. Ács-, tetőfedő munkák, gipsz kartonozás, lambériázás, filagóriák, előtetők, kerítések, kerti házak és egyéb famunkák készítése; Velux ablakok beépítése,
cseréje; íves fedések és hajlatok készítése; tetők szellőztetése. www.kerekgyarto-acs.hu. Tel.: 06-20/460-6775. Nem italozó, önállóan dolgozni tudó ácsot és korábban ács mellett dolgozó segédmunkást keresek Miskolc és környékére, nem csak tetőn végzendő munkákra. Tel.: 06-20/460-6775.
A Miskolci Német Nemzetiségi Önkormányzat képzőművészeti pályázati felhívása Magyarország Kormánya 2016-ot a „malenkij robot”-ra elhurcoltak emlékévének nyilvánította. Ennek kapcsán a Miskolci Német Nemzetiségi Önkormányzat felhívással fordul Miskolc Megyei Jogú Város és vonzáskörzetéhez tartozó valamennyi középfokú intézményben tanuló diákjaihoz. A pályázat célja: Az elhurcolással és a Gulágon folyó tábori – végig szenvedett, megélt, negatív – élettel kapcsolatban keletkezett gondolatok, érzések, benyomások kifejezése egy műalkotásban a képzőművészet bármilyen műfajának segítségével. Beadható: Önálló képzőművészeti alkotás (pl. festmény, saját fotó, grafika, vegyes technika, montázs, kollázs, egyedi rajz, dombormű, kisplasztika, térplasztika.) A pályázók minimum 1 db, maximum 3 db-ból álló sorozattal pályázhatnak. A beadott munkák mindegyikén tüntessék fel: az alkotó nevét, életkorát, iskoláját, az iskola elérhetőségét (cím, telefon, e-mail cím), az alkotás címét, technikáját. Pályázható korosztály: Szakközépiskola, szakgimnázium, gimnázium 9-13. évfolyam. A pályázatok között a tanulók életkora szerint nem tesz különbséget a bíráló bizottság. Az alkotások beérkezési helye, ideje: A pályamunkákat személyesen vagy megbízottak útján vagy postával – kiállí-
MISKOL C
tásra alkalmas állapotban – a MSZC Fazola Henrik Szakképző Iskolában kell leadni legkésőbb 2016. január 12-ig. Miskolc, 3534 Gagarin utca 54.
VILÁG KÖZÉ LET
Kapcsolattartó: MSZC Fazola Henrik Szakképző Iskola titkársága: 46/530-432,
[email protected]. Szalay Edit művészeti munkaközösség-vezető (+36/30/3031788) Az eredmények közzétételének módja: A beérkezett alkotásokat az erre a célra létrehozott szakmai zsűri véleményezi. A beérkezett munkákból kiállítást rendezünk, melyen sor kerül a díjátadásra is. Az eredményről, a kiállítás dátumáról értesítjük az iskolákat. A kiemelkedő alkotásokat szakmai elismerésben részesítjük: I. helyezett 20 000 forint; a II. helyezett 15 000 forint; a III. helyezett 10 000 forint értékű vásárlási utalványt kap. A beérkezett alkotásokból a Miskolci Német Nemzetiségi Önkormányzat vándorkiállítást tervez. Miskolc, 2016. november 7. Miskolci Német Nemzetiségi Önkormányzat
Keresd híreinket itt is! facebook.com/minapmiskolc
minap.hu |
[email protected]
MISKOLC TELEVÍZIÓ MISKOLCI NAPLÓ LED-MÉDIA
16 Mozaik
Miskolci Napló A hét fotója
VÉGH CSABA FELVÉTELE
GYŐZELEM! Nagyon fontos mérkőzést nyert meg a Diósgyőr múlt szombaton, az NB I 16. fordulójában a Haladás ellen. Csapatunk hátrányból felállva diadalmaskodott 2-1-re, így elkerült a tabella utolsó helyéről. November 26-án délután fél négytől a Paksi FC-t fogadja a DVTK Mezőkövesden, ami ismét kiemelt jelentőségű mérkőzés lesz. Egy győzelemmel a Diósgyőr megelőzné a Paksot, elkerülne a kieső-helyről. Utána a Vasas és a Gyirmót ellen zárja majd a csapat az őszi szezont, ezeken a meccseken szintén pontot illetve pontokat kellene szerezni. Lélektanilag is nagyon fontos lenne, hogy jobb pozícióból kezdje majd meg a tavaszt a DVTK, mint ahol jelenleg áll a tabellán. FOTÓ: MOCSÁRI LÁSZLÓ
Múzsa díj 2016 A Múzsa Díj Alapítvány kuratóriuma Szabó Virág és Szanyi Borbála szobrászművészeknek ítélte oda idén a miskolci múzsa díjat. A díjazottak nevét a kuratórium elnöke, Torma András a Miskolci Egyetem rektora hirdette ki kedden. Az elismeréseket 2017. január 21-én adják át, a Miskolci Nemzeti Színházban.
Miskolci filmek 3
FORRÓ NYOMON
Három tűz, egy szénmonoxid-szivárgás Zsúfolt hétvégéjük volt legutóbb a borsodi tűzoltóknak, csak Miskolc környékén három tűzhöz kellett vonulniuk. Múlt szombaton, Edelénybe, a Dankó Pista utcába riasztották őket, szén-monoxid szivárgás gyanúja miatt. Mérőműszeres vizsgálatokat végeztek a családi házban, s megemelkedett szén-monoxid szintet tapasztaltak. Megtiltották a fűtőberendezés használatát, egy gyermeket kórházba szállítottak, megfigyelésre. Egy felnőttet és három gyermeket rokonoknál helyeztek el. Vasárnap dél körül egy ötven négyzetméteres melléképület kapott lángra Mezőcsáton, a Fenyő utcában. Két vízsugárral rövid időn belül megfékezték a tüzet. Sajószentpéteren két esetben is be kellett avatkozni vasárnap. A Kossuth Lajos úton az összehordott szemét gyulladt meg egy hetvenöt négyzetméteres lakóház egyik szobájában, amely teljesen kiégett a tűzben. Valamivel később, ugyancsak Sajószentpéteren egy régi, elhagyatott ház égett le teljesen a Vörösmarty utcában, a tűzhöz a kazincbarcikai hivatásos tűzoltók vonultak.
aki mentőt hívott. A sértettnél a bal mellkasát ért szúrás miatt közvetlenül életveszélyes sérülés – légmell és vérmell – alakult ki, mely a szakszerű orvosi ellátás nélkül akár a nő halálához is vezethetett volna. A vádlott beismerte a bűncselekmény elkövetését, azt a tanúvallomások és a szakértői vélemények is alátámasztották. A Miskolci Törvényszék a terheltet jogerősen 2 év börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztette. Előzetesben egy újabb díler Kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a B.-A.-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya M. Péter 43 éves igrici lakossal szemben. A gyanúsított november 17-ét, azaz elfogását megelőző időszakban, Miskolcon kábítószert értékesített több alkalommal helyi vásárlók részére. A dílernél tartott házkutatáskor kábítószert és készpénzt találtak, illetve foglaltak le a rendőrök. A Miskolci Rendőrkapitányság a bűnügyi őrizetbe vett férfival szemben előterjesztést tett előzetes letartóztatásának ügyészi indítványozására, amit a járásbíróság elrendelt. Garázdákat keresnek A Miskolci Rendőrkapitányság garázdaság vétség gyanúja miatt folytat büntetőeljárást ismeretlen személyekkel szemben, akik november 3-án 22 óra Miskolcon, a Széchenyi utca 61. szám előtt bántalmaztak egy helybéli férfit. A keresett személyekről a biztonsági kamera felvételeket készített. A rendőrség kéri, aki a képeken látható férfiakat felismeri, kilétükről, tartózkodási helyükről tud, jelentkezzen személyesen a Miskolci Rendőrkapitányságon (3525 Miskolc, Fábián kapu 4.) vagy telefonon hivatali munkaidőben a 46/514-511es telefonszámon.
Életveszélyesen megszúrta a nővérét A bíróság életveszélyt okozó testi sértés bűntettében találta bűnösnek Sz. B. vádlottat, aki 2016. februárjában mellkason szúrta a nővérét. Sz. B. és a sértett Szikszón éltek közös lakásban, de külön lakrészben. Februárjában egyik reggel a sértett hangoskodásra lett figyelmes, átment a testvére és beteg édesapja által használt ingatlanrészbe, ahol találkozott a súlyosan ittas vádlottal. A terhelt agresszívan, zavartan viselkedett, majd váratlanul magához vett egy kést, mellyel hátulról megszúrta a nőt. A sértett a közelben lakó bátyjától kért segítséget,
Legújabb, négyrészes keresztrejtvényünkben néhány miskolci érintettségű film címeit rejtettük el. Kérjük, a megfejtéseket együtt, egy levélben vagy e-mailben, legkésőbb 2016. december 7-én éjfélig juttassák el szerkesztőségünkbe (3525 Miskolc, Kis-Hunyad u. 9.) vagy az
[email protected] e-mail címre. A helyes megfejtéseket beküldők között egy-egy 2017-es Miskolci Kalendáriumot sorsolunk ki.
MINDENKIT ÉRHET JOGESET Ha jogi problémájuk, kérdésük van, küldjék el szerkesztőségünk címére: 3525 Miskolc, Kis-Hunyad u. 9. A borítékra írják rá: „Mindenkit érhet jogeset”. E-mail címünk, amelyre üzeneteiket, problémáikat elküldhetik:
[email protected]. Dr. Strassburger Gyula és dr. Tulipán Péter ügyvéd írásban válaszol!
HETI HOROSZKÓP Kos (március 21 – április 20) Az embernek néha erőt kell vennie magán, és meg kell tennie olyan dolgokat is, amelyek neki talán nem tetszenek, de a többség érdekét szolgálják. Próbálja meg a héten kicsit tágítani a látókörét ezen a területen.
Rák (június 22 – július 22) Van, akinek semmi nem elég, bármennyire is próbálkozik, az ilyen embereket egyszerűen nem lehet boldoggá tenni. Ha úgy érzi, másban van a hiba, jobb, ha továbblép, és nem vesztegeti fölöslegesen energiáit.
Mérleg (szeptember 24 – október 23) Eléggé ingadozó a hangulata, a héten mélységeket és magasságokat is megérhet, ezt pedig rosszul viseli, hiszen az egyensúly nagyon fontos az Ön számára. Próbáljon megnyugodni, akkor könnyebben veszi a hullámokat.
Bak (december 22 – január 20) Egy üzenetre vagy jelre vár, ami segíthet meghozni egy fontos döntést, de nem bújhat ki a felelősség alól. Önnek kell döntenie, és hiába is szeretné, ezt a feladatot más nem fogja átvállalni. Talán nem is baj, ha így alakul.
Bika (április 21 – május 20) Nagy változásokban reménykedett, de most úgy érzi, csöbörből vödörbe került. A helyzet azonban nem teljesen kilátástalan, noha lehet, hogy sok dolgot elölről kell kezdenie. Ami igazán fontos, azt soha ne adja fel.
Oroszlán (július 23 – augusztus 23) Őrült tempót diktál magának, de most erre van szüksége ahhoz, hogy időben végezzen mindennel. Hiába számít mások segítségére, végül a saját kezébe kell vennie a dolgokat, és magának megoldania a helyzetet.
Skorpió (október 24 – november 22) Eljut arra a pontra, amikor már nem biztos benne, tudja-e folytatni a munkáját ebben a tempóban. Nagy célokat tűzött ki és eddig hihetetlen tempóban haladt, most azonban itt az ideje egy kis szünetet tartani.
Vízöntő (január 21 – február 19) Bármilyen fáradtnak érzi is magát, most ne adja fel, mert ezzel mindent elveszíthet, amiért eddig dolgozott. A kártyavár egyensúlya érzékeny, és egy lap megroppanásával a többi rész is összedőlhet, ebben a helyzetben.
Ikrek (május 21 – június 21) Jól jönne egy kis szünet, de a dolgok olyan gyorsan pörögnek, hogy erre most nincs ideje. Próbáljon sodródni az árral, ha felveszi a ritmust, a pörgés a legjobbat hozza ki Önből. Semmit ne vegyen a szívére a héten.
Szűz (augusztus 24 – szeptember 23) Valaki megpróbálja kimosni magát egy olyan helyzetből, amellyel elég nagy gondokat okozott Önnek. Nem is annyira a hibája bosszantó, mint az, hogy most nem akarja vállalni a felelősséget azért, amit tett és okozott.
Nyilas (november 23 – december 21) Gyorsan kell döntenie, különben olyan lehetőségről maradhat le, amilyenre régóta vágyik. Vigyázzon, ha nem elég óvatos, megfeledkezhet egy fontos részletről, amelynek ismeretében lehet, hogy másképp döntene.
Halak (február 20 – március 20) Itt az ideje, hogy egy kicsit magával foglalkozzon, mert az utóbbi időben mindenkit a saját lelki békéje megőrzése elé helyezett. Fontos munkát végzett, de most itt az ideje a lazításnak, úgyis közeledik az év vége.