Miskolcon a közösségi közlekedés is folyamatosan fejlődik, okosodik. A villamosokon és a környezetbarát CNG buszokon bárki számára elérhető az ingyenes wifi kapcsolat, számos kényelmi szolgáltatással.
3
. ol da l
Okos és zöld város: ingyen wifi a környezetbarát járműveken
Miskolci Napló
2017. július 1. | 26. hét | XIV. évfolyam 26. szám
Megjelenik Miskolcon és vonzáskörzetében 85 000 példányban – térítésmentes
TOUR DE HONGRIE
Kedden elrajtolt Magyarország legnagyobb kerékpáros versenye, a Tour de Hongrie, melynek kiemelt helyszíne Miskolc. A versenyhez kapcsolódóan eddigi legnagyobb bringás buliját szervezi a város július 1-jén, a Szent István téren.
4 -5.
ol da l
Bringás parádé Miskolcon, július elsején! A TAKATA MISKOLCI ÜZEME BIZTONSÁGBAN VAN Növelik a létszámot, bővítik a termelést
A Takata Európában nyereségesen működik, nem jelent csődöt, miskolci üzemében pedig zavartalanul folytatja a termelést, sőt bővíti kapacitását – tájékoztatott hétfőn a Takata Safety Systems Hungary Kft.
6
. o l da l
2 Smart City
Miskolci Napló
SMART & GREEN: EGYRE OKOSABB ÉS FEJLETTEBB KÖZÖSSÉGI KÖZLEKEDÉS! Miskolcon a város egyéb szolgáltatásai mellett a közösségi közlekedés is folyamatosan fejlődik és okosodik: a WIFI szolgáltatás segítségével az utasok könnyedén megtervezhetik utazásukat a Google utazástervező felületén, valamint csatlakozhatnak az MVK Zrt. Facebook és Instag-
ram oldalához, ahol minden hasznos utazási információról értesülhetnek valós időben. Naponta több ezren kapcsolódnak az ingyenes hálózathoz a buszokon és villamosokon. Mióta a buszokon is van ingyenes WIFI-szolgáltatás, a csatlakozások száma megháromszorozódott.
A vezeték nélküli internet hozzáférés maximális sávszélessége a járműveken 100 Mbps, melyen a csatlakozott felhasználók osztoznak. Az ingyenes fedélzeti WiFi szolgáltatás honlapok böngészésére, e-mailek fogadásra és küldésre, közösségi oldalak látogatására alkalmas.
MISKOLC AZ ÉLEN
A vidéki nagyvárosok közül Miskolcon elsőként, az MVK Zrt. által üzembe helyezett Free WIFI szolgáltatásnak köszönhetően az összes villamoson díjmentesen lehet netezni. A szolgáltatás az ideérkező turistáknak is hasznos, hiszen így könnyebben elérhetők akár a helyi látványosságokról szóló leírások, s könnyebb egy útvonalterv elkészítése. A WIFI szolgáltatás segítségével az utasok letölthetik az MVK – szintén ingyenes – Androidos menetrendi alkalmazását (TransIT menetrend: MVK Zrt.). A társaság Facebook oldalához is csatlakozhatnak, amely számos hasznos utazási információt tartalmaz. Az ingyenes fedélzeti WiFi szolgáltatás alapvetően honlapok böngészésére, e-mailek fogadásra és küldésre, közösségi oldalak látogatására alkalmas. Nagy adatforgalmat generáló oldalak és alkalmazások (pl.: filmek letöltése, video megosztó oldalak stb.) használatát a szolgáltatás nem támogatja. Nyílt hálózat, munkavégzés céljára és személyes adatok fogadására, illetve küldésére nem ajánlják a szakemberek. A WIFI szolgáltatás a használati feltételek elfogadása után érhető el.
Magyarországi nagyvárosok adatai
Budapesti Közlekedési Központ (BKK) A Free WiFi projekt nem valósult meg, öt combinón tesztüzemben zajlott a szolgáltatás. 2017. márciusában írták ki újra a tendert. Debreceni Közlekedési Vállalat (DKV) A DKV 29 villamosán, valamint egyelőre két trolibuszon érhető el az ingyenes, 30-50 megabit sávszélességű internet. Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) Csak a PESA villamosokon, és a bordó trolikon érhető el a WIFI. Az egész hálózaton fél terrabyte-nyi, azaz 500 gigabyte-nyi adatszolgáltatást biztosítottak. Kaposvári Tömegközlekedési Zrt. 40 MAN autóbuszon érhető el a Free WiFi szolgáltatás. Tükebusz Pécs Nincs Free WiFi szolgáltatás
Free WIFI Miskolc új autóbuszain is! Miskolcon az MVK Zrt. autóbuszparkja 75 új, CNG-üzemű autóbusszal újult meg 2016. márciusában. A környezetbarát, tiszta technológia felhasználásával egy gázüzemű autóbusz 98 százalékkal kevesebb nit-
rogén-oxidot (NOx) juttat a város levegőjébe, mint a dízelmotoros változat. A környezetvédelem mellett, a
városi közlekedési vállalat elkötelezett a modern és okos városi szolgáltatások kialakítása mellett. Az új villamosok után 2017. március 4-től az új autóbuszokon is díjmentesen lehet internetezni.
KEZEDBEN A VÁROS! A GUIDE@HAND Miskolc alkalmazást idén is érdemes letöltenie a Miskolcra érkezőknek, hiszen izgalmas és ingyenes hangos-képes idegenvezetések, offline is használható térkép és túratervező funkció, valamint a város látnivalóiról szóló bemutatók, az éttermek, szállások listája és az aktuális programnaptár is elérhető az alkalmazásból. Jó hír a Faceboook függőknek, hogy az alkalmazásból az élményeket akár közvetlenül meg lehet osztani, fotózni/ szelfizni lehet, de akár közvetlenül a Swarmba / Four-
square-be is be lehet jelentkezni az applikációból, sőt, a Twitterre azonnal posztolni lehet az élménybeszámolót. A GUIDE@HAND Miskolc ingyenesen letölthető okoste-
lefonos alkalmazásban mindig találni valami újat, ami miatt érdemes letölteni, frissíteni, s per-
Miskolci Napló
sze leginkább használni a programot. A SÉTÁK fülön például elérhetőek a fejlesztők által készített nagyfelbontású gömbpanoráma felvételek. A képeken 360 fokban lehet körülnézni többek között a barlangfürdőben, a Herman Ottó Múzeum Papszeri épületében, a miskolci Nagyboldogasszony templom előterében és a Deszkatemplomban. Megcsodálható a Szentháromság görögkeleti orthodox templom csodaszép, egyedülálló ikonosztáza is, valamint virtuálisan körbejárható a Tourinform iroda és a Miskolc Cafe.
Farkas Dávid (15), tanuló Nagyon kevés magyar városban – beleértve Budapestet is – találkoztam ilyen színvonalú, hasonló szolgáltatással, mint a miskolci buszokon és villamosokon bevezetett ingyenes wifi. Mi a barátaimmal nagyon sokat netezünk, örülünk neki, hogy Miskolcon elérhető. Ma már ez szükséges ahhoz, hogy az emberek – főleg a fiatalok – jól érezzék magukat. Jászai Zoltán (12), tanuló A szolgáltatás bevezetésének első időszakában azt tapasztaltam, hogy helyenként még nehezen lehetett kapcsolódni a wifi-hálózatra, örömmel láttuk, hogy idővel orvosolták a problémát. Mostanra már sokat javult a minőség, én elsősorban játszani szoktam a wifi segítségével, de ahogy látom, sokan böngésznek a telefonjukon honlapokat is.
Gréczi László Ádám (20), tanuló Tagja voltam annak a csapatnak, amely korábban megkapta a lehetőséget, hogy tesztelje a hálózatot. Így pontos képem van róla, mennyit javult a közlekedési eszközökön a wifi minősége, akár a kapcsolódást, akár a sebességet nézzük. Borzasztóan jó ez az innováció, örülök, hogy jelen van a miskolci városi közösségi közlekedésben. Balázs Anna Sarolta (19), tanuló Elsősorban akkor szoktam kapcsolódni az ingyenes wifire, ha hosszabb ideig kell utaznom, például Diósgyőrből megyek a belvárosba. Az a 20-25 perc, amíg villamoson vagy buszon ülök, alkalmas arra, hogy használjam az ingyenes szolgáltatást. Én leginkább híreket olvasok, barátaimmal csevegek ilyenkor, hamar megszoktam a lehetőséget.
Kiadó: MIKOM Nonprofit Kft. | felelős kiadó: Kovács Viktor ügyvezető, felelős szerkesztő: Szepesi Sándor | Terjesztéssel kapcsolatos panasz, információ: 46/503-501/100. Nyomda: Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó Kft. | Szerkesztőség: 3525 Miskolc, Kis-Hunyad u. 9., tel.: 46/503-506, fax: 46/358-200, e-mail:
[email protected], hirdetés: 46/503-500. | ISSN 2062-5405 (nyomtatott), ISSN 2062-5642 (online) | Megjelenik Miskolcon és vonzáskörzetében 85 000 példányban, térítésmentes.
Közélet
2017. július 1. | 26. hét | XIV. évfolyam 26. szám
Miskolci Napló – A város lapja
3
MEGKEZDŐDIK A SZELETA PARK LÁTOGATÓKÖZPONT KIALAKÍTÁSA Szeleta Park létesül 2020-ra Miskolcon, a Bükk keleti kapujában, a Herman Ottó Emlékpark területén, amelynek állaga mára erőteljesen leromlott és korábban tűz is károkat okozott benne.
A 2020-ig tartó európai uniós fejlesztési ciklusban a kormány 61 milliárd forintot fordít természetvédelmi beruházásokra – mondta el nemrégiben Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a projektről tartott miskolci sajtótájékoztatón. Hozzátette, a cél az, hogy javuljon a természetes élőhelyek és a
védett értékek állapota, és minél több látogatóközpont, tanösvény legyen. A projekt mind Miskolcnak, mind Borsod-Abaúj-Zemplén megyének, mind pedig az országnak fontos. Olyan beruházás indul el hamarosan, amely az ökoturizmus területén kiemelkedő – tette hozzá a miniszter. – Védett területeinket úgy tudjuk bemutatni, értékeinket megismertetni, hogy mindeközben a védelmük is teljes mértékben megvalósul – fogalmazott Fazekas Sándor, kiemelve: a Bükkben több mint ezerkétszáz barlang
A Szeleta-kultúra színvonalas bemutatása négy évtizede várat magára, a projekt célja ezen értékek mai kor követelményeinek megfelelő oktatási és turisztikai szempontú interpretációja. Az egyedülálló, négy évszakos élményt nyújtó látogatóközpont egyebek mellett bevezeti a látogatókat a bükki barlangok évezredes titkaiba, az ősember világába, természetébe, megmutatja a hegység természeti és kulturális örökségét, mindezt hagyományos és interaktív elemekkel. A létesítmény helyet ad majd különböző foglalkozásoknak, szakmai konferenciáknak, rendezvényeknek, szerves egységként beilleszkedő két tematikus játszótérnek, szakvezetett terepi programok kiindulási pontjainak, periszkópos kitekintésnek, archeológiai foglalkozásoknak, növény és állathatározásoknak, valamint egyedi látogatói igényeknek.
található, a Szeleta-kultúra pedig „igazi ősvilági különlegesség”. A látogatóközpontot csaknem másfélmilliárd forintból alakítja ki a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága (BNP), amelynek igazgatója, Rónai Kálmánné a sajtótájékoztatón emlékeztetett: az egyik „legfontosabb” ősemberbarlang a Szeleta-barlang. Erre az ősrégészeti lelőhelyre és a Bükk őstörténetére alapozva olyan látogatóközpont hoznak létre, amely kiállítással és élményelemekkel kalauzolja a látogatókat a Bükk és az emberiség őstörténetébe.
KIVÁLÓSÁGI TANÚSÍTVÁNYT KAPOTT A DIÓSGYŐRI VÁR A világ legnagyobb utazási oldala a látogatói értékelések alapján Kiválósági Tanúsítvánnyal tüntette ki a Diósgyőri várat. Az elismerést olyan látnivalók, vendéglátóhelyek, éttermek és szállások kaphatják meg a világ minden táján, amelyek folyamatosan nagyszerű élményeket nyújtanak vendégeiknek. Nagy Lajos egykori vára immár harmadik éve folyamatosan megkapja a kitüntetést. – Büszkék vagyunk arra, hogy ezt az elismerést vendégeink véleménye alapján érdemeltük ki. Számunkra az ő visszajelzésük a legfontosabb. Arra törekszünk, hogy aki a Diósgyőri várban megfordul, élményekkel térjen haza és egy igazi időutazásban legyen része. 2014-ben megvalósult a vár teljes rekonstrukciója. Azt szerettük volna, hogy a felújítás után a vár minél többet eláruljon történelméről, azokról az uralkodókról, eseményekről, emberi sorsokról, amelyek a falaihoz kötődnek. A vendégeket a vár népe, udvarhölgyek, lova-
gok kalauzolják a tárlatvezetéseken, az időutazást pedig korhű berendezési tárgyak, hagyományőrző programok és történelmi játékok is segítik – mondta el Novák Irén a Diósgyőri várat üzemeltető Miskolci Kulturális Központ Nonprofit Kft. ügyvezetője.
A Kiválósági Tanúsítvány az utazók által egy 12 hónapos időszak során a TripAdvisoron közzétett értékelések minőségét, mennyiségét és frissességét veszi számításba. Ahhoz, hogy egy vállalkozás megfelelő jelölt legyen, összességében
Heather Leisman, a TripAdvisor iparági marketing-igazgatóhelyettese kiemelte: a TripAdvisor azokat a látnivalókat, vállalkozásokat tünteti ki a díjjal, amelyeket az utazók folyamatosan dicséretben és elismerésben részesítenek. Ez az elismerés lehetővé teszi, hogy olyan vállalkozásokat jutalmazzanak a nagyközönség előtt, amelyek aktív kapcsolatot tartanak fenn vendégeikkel és a visszajelzéseket felhasználva segítenek az utazóknak, hogy megtalálják és bizalommal lefoglalják a tökéletes utazást.
legalább négy buborékkal kell rendelkeznie a TripAdvisor ötbuborékos osztályozási skáláján, értékelései számának el kell érnie a meghatározott minimumot, valamint profiljának legalább 12 hónapja szerepelnie kell a TripAdvisoron.
A Miskolci Egyetem lett a legszebb! Nemrégiben szavazást indított az eduline: a szakportál arra volt kíváncsi, hogy a legnagyobb magyarországi egyetemek közül melyiknek van a legszebb campusa – az olvasók szerint.
Múlt péntek éjfélkor zárták le a szavazást, s az eredmény: az első helyen a Miskolci Egyetem végzett a szavazatok 36 százalékával, a második az Eszterházy Károly Egyetem lett 30 százalékkal – az egri intézmény egyébként egy ideig vezette is a szavazást. A harmadik helyet a szavazatok 13 százalékával a Soproni
Egyetem szerezte meg, a negyedik 7 százalékkal a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, az ötödik 5 százalékkal a Semmelweis Egyetem. A Pannon Egyetem a szavaza-
tok 3, a Dunaújvárosi Egyetem, a Kaposvári Egyetem és a Károli Gáspár Református Egyetem 2-2, a Nyíregyházi Egyetem pedig 1 százalékát szerezte meg.
ELKÖSZÖNTEK A VÉGZŐSÖK Idén is a selmeci diákhagyományok szellemében vettek búcsút egymástól, a campustól és a várostól a Miskolci Egyetem végzős hallgatói. A városi ballagási ünnepségen, vagyis a Szalamanderen a hét kar valétáló hallgatói fáklyákkal vonultak végig a belváros utcáin, közben a hagyományokhoz hűen ballagási nótákat énekeltek. A Városháza régi bejárata előtt Kékesi Tamás, tudományos és nemzetközi rektorhelyettes elmondta: a Szalamander a Selmeci diákhagyományok fontos része. Eredete a Selmecbányán 1735-ben alapított Bányászati Tanintézet hallgatóihoz kötődik. Ott is így köszöntek el a vá-
rostól a hallgatók, akik végeztek és elindultak pályájukra. Pfliegler Péter alpolgármester reményét fejezte ki, hogy sok végzős hallgató itt talál munkát, itt alapít családot, és tovább erősíti Miskolcot. Az ünnepi beszédek után elkezdődött a Szalamander leglát ványosabb része: a végzősök végigvonultak Miskolc belvárosán, fáklyával világítottak és együtt énekeltek. A hallgatók szerint ez egy olyan megismételhetetlen pillanat, amelyre az egyetemre való belépés óta várnak.
4 B!ke Day
Miskolci Napló
Tour de Hongrie – két keréken szelik át az országot A keddi, szombathelyi prológgal megkezdődött a 38. Tour de Hongrie kerékpáros körverseny, melynek Miskolc kiemelt helyszíne.
versenyzőket kísérő karavánban 140 jármű halad: ötven motor, a többi 90 pedig csa-
patkísérő vagy szervező, felvezető autó, rendőrautó, záró kocsi. Négy mentőautó is kí-
séri a versenyt. Miskolcon, a Szent István téren egész napos programokkal várják
majd július elsején, szombaton a hatalmas mezőnyt és a nézőket.
Az időfutam június 27-i rajtjától a július 2-ai, budapesti befutóig 751 kilométer vár a mezőnyre. A húsz résztvevő csapat mintegy 120 versenyzője öt földrészről, több mint 30 országból érkezett. A 2.2-es kategóriájú viadal – amelyen világranglistapontokért küzdenek a résztvevők – szerepel a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) Europe Tour-sorozatában. A
Kriza Ákos, Miskolc polgármestere Eisenkrammer Károly főszervező
Révész Máriusz kormánybiztos
A városvezetés úgy tekint a Tour de Hongrie versenyre, mint egy újabb remek lehetőségre, amely alkalmat ad Miskolc bemutatkozására az egyre szélesedő és növekvő kerékpáros társadalom előtt. Reméljük, hogy jó hírét viszik a városnak szerte az országban, sőt a világban is. Az elmúlt években nagy hangsúlyt fektetettünk arra, hogy megváltoztassuk a régi, rossz sztereotípiákat Miskolccal kapcsolatban és egy olyan szerethető, szolgáltató illetve „smart”, vagyis okos város képét mutassuk, amely vonzó és versenyképes. Az új miskolctapolcai strand, a megújult Diósgyőri vár, a szépülő belváros, a lillafüredi függőkert és még számtalan látványosság, valamint a jobbnál, jobb helyi, országos és nemzetközi rendezvények várják a Miskolcra látogatókat.
Harminc ország 20 csapatának 120 versenyzője állt rajthoz az idei versenyen. Ahol kerékpárkultúra van, ott lennie kell kerékpársportnak is. A magyar kormány és az 1925ig visszanyúló múlttal rendelkező verseny szervezőinek célja, hogy néhány éven belül a régió legnagyobb versenyévé váljon a Tour de Hongrie. Fontos, hogy legyenek itthon komoly, nemzetközi szintű versenyek, soha nem volt még ilyen erős mezőny Magyarországon, kerékpárviadalon. A Tour de Hongrie azzal is hozzájárulhat a hazai kerékpársport fejlődéséhez, hogy környező országok körversenyeire meghívást kapnak majd a magyar együttesek. Bízom benne, hogy néhány év múlva lesznek olyan magyar versenyzők és csapatok, akik, amelyek a legerősebb versenyeken is részt vehetnek.
Borzasztóan kemény a szervezési háttere egy ilyen versenynek, főleg egy akkora városban, mint Miskolc. Nagyon köszönöm a közreműködést a városvezetésnek, a helyi tömegközlekedésnek, a polgárőrségnek, a rendészetnek, s mindenkinek, aki hozzájárul ahhoz, hogy a verseny biztonsággal megvalósuljon. Ez lesz a körverseny legnehezebb napja, mert a 180 km-es táv és a hőség mellett a Bükk emelkedőit is le kell győzniük a versenyzőknek. A mezőny Szirma felől érkezik a városba, 16 óra körül áttekernek a Szent István téren a célkapu alatt, és a befutó előtt még felmennek Bükkszentkeresztre, majd Lillafüredet érintve érkeznek a vissza a Szent István téri célba. Miskolc kiemelt helyszíne a viadalnak, a városban véget érő szakasz lesz az úgynevezett király etap, vagyis az a versenyszakasz, ahol eldőlhet a verseny végső sorrendje is.
„Az egyik legkeményebb sportág”
Hubay György négy bajnoki címmel büszkélkedhet a kerékpársportban és 1971-74. között magyar válogatott volt. Nagy érdemeket szerzett abban, hogy 2001-ben és 2002-ben Borsod-Abaúj-Zemplén megyében és Miskolcon is láthattuk a Tour de Hongrie mezőnyét.
– 1998-2002. között a városi sportbizottság elnöke voltam. Megkerestek – mint volt válogatott kerékpárost – hogy lehetőségeim szerint támogassam a sportágat. Eisenkrammer Károlyt már régebbről ismertem, nagyon jó szervező, és hozzám hasonlóan nagyon szereti a
sportágát. Velük összefogva Miskolcra is elhoztuk a magyar körversenyt. Büszke vagyok rá, hogy részese lehettem ennek – hangoztatta Hubay György. A korábbi versenyző kiemelte: a kerékpározók nagyon komoly fizikai megpróbáltatásnak vannak kitéve. Meg kell küzdeni az időjárás viszontagságaival – az esővel, a tűző nappal, a 40 fokos hőséggel. Idén például már az első szakaszon megtapasztalhatták ezt. És akkor még nem beszéltünk az előre nem látható technikai akadályokról, defektről, bukásról. A szakemberek egyöntetűen a legkeményebb, a
leginkább megterhelő sportágak között emlegetik az országúti kerékpározást. – Természetesen magam is részt veszek a szombati programokon. Nagy örömömre szolgál, hogy megrendezik Miskolc legnagyobb bringás buliját a Szent István téren. Ismerve a programot, állíthatom, mindazt, ami a kerékpározáshoz kapcsolódik, ott megtalálják az érdeklődők. Érdemes lesz tehát délután 2-től ellátogatni a térre – emelte ki Hubay György. Kiemelte, a város vezetésével együtt üdvözli, hogy a Tour de Hongrie-n keresztül, a közvetítések, tudósítások által az egész országot „bejárhatjuk”, a verseny ismét jó hírét viszi MiskolcHubay György képünkön jobbra nak.
B!ke Kultúra Day
2017. július január1.14. | 26. | 2.hét hét| |XIV. XIV.évfolyam évfolyam26. 2. szám szám
Miskolci Napló – A város lapja
5
Green City: folyamatosan fejlesztik a kerékpáros infrastruktúrát A miskolci önkormányzat kiemelt céljai között szerepel a „zöld” város megteremtése. A Green City projektnek számos eleme ismert, ezek közé tartozik a kerékpárutak folyamatos bővítése, a kerékpáros infrastruktúra fejlesztése is.
A tavalyi évben a SUMP (Sustainable Urban Mobility Plan – Fenntartható Városi Mobilitási Terv) készítésével párhuzamosan készült el Miskolc Kerékpárforgalmi hálózati terve, a projekt 2016. szeptemberében zárult. Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatok keretében, a város támogatási szerződést kötött több kerékpárforgalmi hálózati elem kiépítésére. További, később kivitelezésre kerülő hálózati elemekre is rendelkezésre áll előkészített támogatási szerződés. TOP támogatással összesen 30 kilométer hosszú új kerékpáros infrastruktúra épül ki - ezzel Mis-
kolc kerékpárút-hálózata 55 kilométer hosszú lesz. A közelmúltban a közlekedésfejlesztési koncepció részeként is foglalkoztak a miskolci kerékpáros infrastruktúra-hálózat fejlesztésével, mely során figyelembe vették mind a kerékpárforgalmi hálózati tervet, mind a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program fejlesztéseit. Mindezeket összevetve, 2022-2023ig mintegy 15 kilométernyi új kerékpáros infrastruktúra épülhet Miskolc területén, a teljes TOP-támogatást tekintve pedig további 15 kilométer is belátható időn belül megvalósul. Pfliegler Péter alpolgármester nemrégiben úgy nyilatkozott: a Zöld Város egy élő organizmushoz hasonló, egymással ezer szálon összefüggő, hatásában minden városlakóhoz kapcsolódó rendszer. Ennek alakításában nemcsak a környezetvédelmi, hanem a társadalmi és gazdasági szempontokat is figyelembe kell venni.
ITT A HELYED - MISKOLCI B!KE DAY, MINDEN, AMI KERÉKPÁR!
2017. július 1. Szent István tér 15 órától a kreatív sátornál Hideg Imre játékmester invitálja a kicsiket és nagyokat közös játékra. 15.30 órától a színpad előtti területen a Technogym jóvoltából GROUP CYCLING óra Körtvélyessy Ákossal. 16 órától az Egyszervolt Mesezenekar szórakoztatja a kicsiket. 17 óra után várható a Tour de Hongrie miskolci befutója a tér túloldalán, a Kálvin János utcán, ezt követően díjátadó a nagyszínpadon 17.30 órakor ráadás GROUP CYCLING Körtvélyessy Ákossal. 18 óra után tombolasorsolás – a Decathlon jóvoltából fődíj egy kerékpár.
18.30-tól egy igazi bringás retro film vetítésével megnyílik a kertmozi: „BMX Banditák” Nicole Kidman főszereplésével. Este 8 órától indul a B!KE DAY after party DJ Franky-vel, DJ totpetivel, valamint itt lesz Revolution és Bárány Attila. Hasznos tudnivalók: B!KE PONT: információs pont, mely segítséget nyújt a pecsétgyűjtő játék és tombola résztvevőinek. K E R É K PÁ RTÁROLÓ: a városháza régi b e j á r at á n á l
Különleges bringás programok A Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezete véradást szervez a városházán, ahol minden véradó egyedi B!KE DAY-es ajándékot kap. Lesz elsősegélynyújtó villámtanfolyam, „Facsarádé” bringás limonádégyár és hihetetlen tandem. A Kerékpáros Miskolc Egyesület szervezésében és közreműködésével a gyerekek KRESZ-teszteket tölthetnek ki, majd a gyakorlatban a szabályossági tanpályán tehetik próbára tudásukat, valamint térképes meglepetésjáték is várja a kicsiket és nagyokat. A Factory Aréna mutáns és teherbicajok kiállításával, a gödörben ügyességi pályával készül, ahol kicsik és nagyok BMX kerékpárral vagy rollerrel tehetik magukat próbára, de szakértő felügyelet és kötélbiztosítás mellett a gesztenyefákra is fel lehet mászni. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Balesetmegelőzési Bizottság KRESZ totóra és puzzle-játékra invitál mindenkit, valamint egy külön-
leges motorszimulátort is ki lehet náluk próbálni. A Decathlon jóvoltából Boxelo pályán gumifallal körülhatárolt területen próbálhatók ki a sportáruház egyes rollerei illetve kerékpárjai, valamint kerékpár-gyors�szerviz és tanácsadás is áll a vendégek rendelkezésére. A BOSCH E-Bike pályáját a duális képzésben tanuló mechatronikai technikus diákok szabadidejükben építették, mely igazi különlegesség lesz, ugyanis a BOSCH által gyártott E-bike kerékpár tekerése hajtja meg a kötött versenypályán száguldó autókat, amit szintén bárki kipróbál-
hat. A pihenő sarokban pedig a fáradt bringásokat várják egy kis felfrissülésre. A virtuális kerekes világban VR szemüveg segítségével anélkül is bringázhatunk vagy gördeszkázhatunk július elsején a B!KE DAY-en, hogy elfáradnánk, de azért ez sem lesz könnyű feladat! A kreatív játszósarokban különleges biciklimintás szatyrokat készíthetnek a gyerekek és bringa formájúra hajtogatott lufikkal csak itt lehet majd találkozni. Aki pedig a kerekezés után, előtte, esetleg helyette, ugrálva is szeretne kicsit elfáradni, bevetheti magát a trambulinba.
található (a Széchenyi szobor mögötti platánsoron). Aki kerékpárját elhelyezi a tárolóban a B!KE DAY és a BOSCH egyedi ajándékát is megkapja. A kerékpártároló este 8 óráig tart nyitva. PECSÉTGYŰJTŐ JÁTÉK: a gyűjtőlap átvehető a B!KE PONTban. Az egyes helyszíneken a pecsétekért feladatok várják a játékban résztvevőket, ezért érdemes mindent végigjárni, kipróbálni. Azok, akik legalább 8 pecsétet összegyűjtenek, a gyűjtőlapot tombolára válthatják a B!KE PONTban.
A Tour de Hongrie által érintett miskolci útvonal: Miskolci utca – Kisfaludy utca – Vörösmarty utca – Uitz Béla utca – Kálvin János utca – ÁTHALADÁS A CÉLVONALON – Petőfi Sándor utca – Kiss Ernő utca – balra Vasgyári út – Gózon Lajos utca – jobbra 2505-ös út (Gózon Lajos utca) – Mexikóvölgy utca Vadas Jenő utca – Hegyalja utca – körforgalom – Hegyalja út – jobbra Kökény utca – balra Bartók Béla utca – Tokaji Ferenc utca – jobbra Ferenczi Sándor utca – balra Szervezet utca – Muhi utca – 2505-ös út – balra Gózon Lajos utca – balra a vasúti átjáró előtt Gózon Lajos utca – jobbra Vasgyári út – jobbra Kiss Ernő utca – Geró János utca – Petőfi Sándor utca – jobbra Rácz György
utca – balra Toronyalja utca – Kálvin János utca – jobbra Papszer utca – Mindszent tér – balra Szemere Bertalan utca – balra Uitz Béla utca – Kálvin János utca – CÉL A kerékpárosok áthaladásának időpontjában a verseny útvonalában lévő kereszteződések, várhatóan 10 perc időtartamban kerülnek lezárásra. A lezárásokra 15:30 és 17:30 között kell majd számítania a miskolciaknak. Ezen a napon 12.00 és 19.00 óra között az Uitz Béla utca - Kálvin János utca - Toronyalja utca, továbbá a Szemere Bertalan utca - Meggyesalja utca (Bartók Béla tér) esetében teljes útzár lesz.
6 Gazdaság
Miskolci Napló
A TAKATA MISKOLCI ÜZEME BIZTONSÁGBAN VAN Növelik a létszámot, bővítik a termelést
A Takata Európában nyereségesen működik, nem jelent csődöt, miskolci üzemében pedig zavartalanul folytatja a termelést, sőt bővíti kapacitását – tájékoztatott közleményében a Takata Safety Systems Hungary Kft. Különálló részlegek Azzal kapcsolatban, hogy a Takata autóalkatrész-beszállító vállalat hétfőn csődvédelmet kért Japánban és az Egyesült Államokban, a magyar leányvállalat közleményében
hangsúlyozta: a csoport Japánban, Ázsiában, Amerikában, valamint az európai, közel-keleti és afrikai régióban (EMEA) tevékenykedő jogilag független, önállóan működő részlegekből áll.
A légzsák-meghibásodással kapcsolatban felmerült költségek és pénzügyi terhek elsősorban az amerikai és a japán érdekeltségeknél keletkeztek, a csoport többi érdekeltsége viszont nyereségesen működik és megfelelő bevételt termel – mutattak rá. Hangsúlyozták, hogy az európai régiót is magában foglaló Takata EMEA pénzügyi mutatói kifejezetten jók, a cég
A magyar üzem nem szorul támogatásra A közlemény kiemeli, hogy a Takata EMEA függetlenül működik és nem szorul egyetlen más Takata érdekeltség pénzügyi támogatására sem. A konszern magas megrendelés-állománnyal rendelkezik az EMEA térségben, fizetési kötelezettségeit módosítások és fennakadások nélkül tudja teljesíteni beszállítói és al-
erőteljes gazdálkodási bázisra támaszkodik és jó üzleti kapcsolatokkal rendelkezik.
Takata a terveknek megfelelően tovább bővíti termelési kapacitását a jelenleg 1400 alkalmazottat foglalkoztató miskolci üzemben és az elkövetkező hónapokban újabb 200 alkalmazottal növeli a dolgozói létszámot. A három éve, 2014. októbere óta termelő miskolci üzem a legmodernebb gyártás- és automatizálási technológiát képviseli. Az üzem autóipari biztonsági berendezéseket állít elő, közöttük teljes légzsák modulokat, légzsák részegységeket, valamint pirotechnikai és elektronikai alkatrészeket. Az üzem a legmodernebb termékfejlesztési, tervezési, tesztelési és minőségellenőrzési rendszerekkel rendelkezik.
kalmazottai felé és termékeit is zökkenőmentesen szállítja ki megrendelőinek. A Takata nem készül csődvédelmet kérni Európában – szögezték le. Hozzáfűzték: a Takata EMEA leányvállalatait a régióban, azok partnereit és alkalmazottait közvetlenül nem érinti hátrányosan az amerikai-japán érdekeltségek csődeljárása és azok értékesítése egy új tulajdonosnak.
Kriza Ákos polgármester a Magyar Nemzet napilap érdeklődésére a hét elején úgy nyilatkozott: olvasták a napokban megjelent híreket, munkatársai ezért egyeztetést kezdeményeztek a Takatával. A cég helyzete jelenleg stabil, gőzerővel megy a termelés, a miskolci gyár kapacitása a közeljövőben bővülni is fog.
Hirdetés
Forgalomkorlátozás távhővezeték csere miatt c u.
u.
rő u . kve Törö
u.
. yu eg
Ku ru c
őh
Fül e
pp Józ se
f u.
Vaj d
a Já
nos
d u. Kur u
u. tván
Árp á
El
Bán
ki D . u.
u.
Béke u.
c ru Ku
Kuruc u.
A forgalom elől lezárt útszakasz elkerülése az alábbi útvonalakon lehetséges: a. Kuruc u. 1-27. sz. lakóépület elérése: Az útlezárás idejére a jelenleg egyirányú, Kuruc u. 1-9. szám közötti útszakasz kétirányú lesz, illetve a Béke utca – Kuruc utca útvonalon is megközelíthető lesz. b. Kuruc u. 29.-81. sz. lakóépületek, a Bánki Donát utca, a Kuruc utcai Coop ABC, valamint a Nagy Lajos Király Általános Iskola az alábbi alternatív útvonalakon közelíthető meg: 1. K iss Tábornok utcáról a Béke utca – Előhegy utca – Fülepp József utcákon keresztül 2. Á rpád utcáról a Batsányi J. u. – Tömörkényi I/Vajda János utca – Tóth Árpád u. – Kuruc utca útvonalon keresztül. Kérjük, vezessenek figyelmesebben az érintett szakaszokon. A vezetéképítés miatt megértésüket és szíves türelmüket kérjük.
Tót h
Töm örk ény Is
A Kuruc u. 27. sz. lakóépület északi oldalán távhővezeték cseréhez kapcsolódó bontási és kivitelezési munkák idejére teljes útlezárás lesz érvényben előre láthatólag 2017. július 5. – 2017. augusztus 10. közötti időszakban.
Forgalom elől elzárt útszakasz
Kuruc u. 29-81. sz. épületek, Bánki D. u. elérése, javasolt útvonal 1
Kuruc u. 1–27. sz. épületek elérése, javasolt útvonal
Kuruc u. 29-81. sz. épületek, Bánki D. u. elérése, javasolt útvonal 2
Hirdetés
2017. július 1. | 26. hét | XIV. évfolyam 26. szám
Miskolci Napló – A város lapja
7
Családi házas övezetben házhozmenő szelektív-, és zöldhulladék gyűjtés időpontjai Miskolcon 2017. július SZELEKTÍV Utca, közterület Abaúji utca Acél utca Áchim András utca Ács utca Adler Károly utca Adriányi János utca Ady Endre utca Aggteleki utca Ághegy utca Akác utca Akna utca Aknász utca Ákos utca Alföldi utca Alkotmány utca Almás utca Almáskert utca Álmos utca Alsó Papírgyár telep Alsószinva utca Andor utca Andrássy Gyula utca Anna utca Annabánya telep Apáczai Csere János utca Apátsági út Aradi utca Arany János utca Aranyeső utca Árnyas utca Árok utca Árpád út Árvácska utca Árvíz utca Ásító dűlő Asztalos utca Attila utca Aulich Lajos utca Avar utca Avasalja köz Avasalja utca Babér utca Babits Mihály utca Bábonyibérc alsósor Bábonyibérc Felső sor Bábonyibérc sor Bábonyibérc Új telep Bacsinszky András utca Bádogos utca Baghy Gyula utca Bagoly utca Bajza József utca Bakonyi utca Balassa utca Balassi Bálint utca Balaton utca Balázsdiák utca Ballagi Károly utca Balogh Ádám utca Bánát utca Bandzsalgó utca Bánfolyás utca Bánki Donát utca Bánya utca Bányamécs utca Barát utca Baráthegyalja utca Barátság tér Bárczay utca Barcsay Ábrahám utca Barkóczy Ferenc utca Barlang utca Baross Gábor út Bártfai utca Bartók Béla utca Báthori István utca Báthori sor Batsányi János utca Batthyány Lajos utca Batthyány sor Bedeghvölgy utca Béke utca Békés utca Békeszálló telep Béla utca Bellervölgy utca Bem József utca Bencések köz Bencések útja Benczúr Gyula utca Benedekalja utca Benedeki pince sor Beniczky Lajos utca Benke József utca Benkő Sámuel utca Bércalja utca Bercsényi Miklós utca Beregi utca Berekalja utca Berekkert utca Berettyó utca Berkenye utca Bertalan utca Berzsenyi Dániel utca Besenyői utca Bethlen Gábor utca Bezerédi István utca Bimbó utca Bíró utca Bizony Ákos utca Blaha Lujza utca Bocskai István utca
Ürítési nap SZERDA CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ HÉTFŐ SZERDA SZERDA CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK SZERDA SZERDA KEDD KEDD KEDD SZERDA HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ SZERDA CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK SZERDA HÉTFŐ SZERDA CSÜTÖRTÖK SZERDA HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK KEDD KEDD KEDD SZERDA HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK SZERDA CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK KEDD KEDD CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ HÉTFŐ SZERDA SZERDA KEDD SZERDA KEDD HÉTFŐ KEDD CSÜTÖRTÖK SZERDA SZERDA KEDD CSÜTÖRTÖK KEDD KEDD SZERDA SZERDA KEDD HÉTFŐ SZERDA HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK SZERDA HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK SZERDA KEDD CSÜTÖRTÖK KEDD CSÜTÖRTÖK KEDD HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK SZERDA CSÜTÖRTÖK SZERDA SZERDA KEDD HÉTFŐ HÉTFŐ HÉTFŐ SZERDA KEDD CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK SZERDA HÉTFŐ KEDD KEDD HÉTFŐ KEDD KEDD CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK SZERDA SZERDA CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ KEDD CSÜTÖRTÖK
Szelektív Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét
Zöldhulladék Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét
27. hét 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.03 2017.07.03 2017.07.05 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.03 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.05 2017.07.04 2017.07.04 2017.07.04 2017.07.05 2017.07.03 2017.07.06 2017.07.03 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.03 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.03 2017.07.06 2017.07.04 2017.07.04 2017.07.04 2017.07.05 2017.07.03 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.04 2017.07.04 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.03 2017.07.03 2017.07.05 2017.07.05 2017.07.04 2017.07.05 2017.07.04 2017.07.03 2017.07.04 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.05 2017.07.04 2017.07.06 2017.07.04 2017.07.04 2017.07.05 2017.07.05 2017.07.04 2017.07.03 2017.07.05 2017.07.03 2017.07.06 2017.07.04 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.03 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.04 2017.07.06 2017.07.04 2017.07.06 2017.07.04 2017.07.03 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.05 2017.07.04 2017.07.03 2017.07.03 2017.07.03 2017.07.05 2017.07.04 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.03 2017.07.04 2017.07.04 2017.07.03 2017.07.04 2017.07.04 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.03 2017.07.04 2017.07.06
ZÖLDHULLADÉK 28. hét 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.10 2017.07.10 2017.07.12 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.10 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.12 2017.07.11 2017.07.11 2017.07.11 2017.07.12 2017.07.10 2017.07.13 2017.07.10 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.10 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.10 2017.07.13 2017.07.11 2017.07.11 2017.07.11 2017.07.12 2017.07.10 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.11 2017.07.11 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.10 2017.07.10 2017.07.12 2017.07.12 2017.07.11 2017.07.12 2017.07.11 2017.07.10 2017.07.11 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.12 2017.07.11 2017.07.13 2017.07.11 2017.07.11 2017.07.12 2017.07.12 2017.07.11 2017.07.10 2017.07.12 2017.07.10 2017.07.13 2017.07.11 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.10 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.11 2017.07.13 2017.07.11 2017.07.13 2017.07.11 2017.07.10 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.12 2017.07.11 2017.07.10 2017.07.10 2017.07.10 2017.07.12 2017.07.11 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.10 2017.07.11 2017.07.11 2017.07.10 2017.07.11 2017.07.11 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.10 2017.07.11 2017.07.13
29. hét 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.17 2017.07.17 2017.07.19 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.17 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.19 2017.07.18 2017.07.18 2017.07.18 2017.07.19 2017.07.17 2017.07.20 2017.07.17 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.17 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.17 2017.07.20 2017.07.18 2017.07.18 2017.07.18 2017.07.19 2017.07.17 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.18 2017.07.18 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.17 2017.07.17 2017.07.19 2017.07.19 2017.07.18 2017.07.19 2017.07.18 2017.07.17 2017.07.18 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.19 2017.07.18 2017.07.20 2017.07.18 2017.07.18 2017.07.19 2017.07.19 2017.07.18 2017.07.17 2017.07.19 2017.07.17 2017.07.20 2017.07.18 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.17 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.18 2017.07.20 2017.07.18 2017.07.20 2017.07.18 2017.07.17 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.19 2017.07.18 2017.07.17 2017.07.17 2017.07.17 2017.07.19 2017.07.18 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.17 2017.07.18 2017.07.18 2017.07.17 2017.07.18 2017.07.18 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.17 2017.07.18 2017.07.20
30. hét 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.24 2017.07.24 2017.07.26 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.24 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.26 2017.07.25 2017.07.25 2017.07.25 2017.07.26 2017.07.24 2017.07.27 2017.07.24 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.24 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.24 2017.07.27 2017.07.25 2017.07.25 2017.07.25 2017.07.26 2017.07.24 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.25 2017.07.25 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.24 2017.07.24 2017.07.26 2017.07.26 2017.07.25 2017.07.26 2017.07.25 2017.07.24 2017.07.25 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.26 2017.07.25 2017.07.27 2017.07.25 2017.07.25 2017.07.26 2017.07.26 2017.07.25 2017.07.24 2017.07.26 2017.07.24 2017.07.27 2017.07.25 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.24 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.25 2017.07.27 2017.07.25 2017.07.27 2017.07.25 2017.07.24 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.26 2017.07.25 2017.07.24 2017.07.24 2017.07.24 2017.07.26 2017.07.25 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.24 2017.07.25 2017.07.25 2017.07.24 2017.07.25 2017.07.25 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.24 2017.07.25 2017.07.27
31. hét 2017.08.02 2017.08.03 2017.07.31 2017.07.31 2017.08.02 2017.08.02 2017.08.03 2017.08.03 2017.07.31 2017.08.03 2017.08.02 2017.08.02 2017.08.01 2017.08.01 2017.08.01 2017.08.02 2017.07.31 2017.08.03 2017.07.31 2017.08.02 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.02 2017.07.31 2017.08.02 2017.08.03 2017.08.02 2017.07.31 2017.08.03 2017.08.01 2017.08.01 2017.08.01 2017.08.02 2017.07.31 2017.08.03 2017.08.02 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.01 2017.08.01 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.03 2017.07.31 2017.07.31 2017.08.02 2017.08.02 2017.08.01 2017.08.02 2017.08.01 2017.07.31 2017.08.01 2017.08.03 2017.08.02 2017.08.02 2017.08.01 2017.08.03 2017.08.01 2017.08.01 2017.08.02 2017.08.02 2017.08.01 2017.07.31 2017.08.02 2017.07.31 2017.08.03 2017.08.01 2017.08.02 2017.08.03 2017.08.02 2017.07.31 2017.08.03 2017.08.02 2017.08.01 2017.08.03 2017.08.01 2017.08.03 2017.08.01 2017.07.31 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.02 2017.08.03 2017.08.02 2017.08.02 2017.08.01 2017.07.31 2017.07.31 2017.07.31 2017.08.02 2017.08.01 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.02 2017.07.31 2017.08.01 2017.08.01 2017.07.31 2017.08.01 2017.08.01 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.02 2017.08.02 2017.08.03 2017.07.31 2017.08.01 2017.08.03
Utca, közterület Bodó sor Bodrog utca Bodrogi Zsigmond utca Bodza utca Bogáncs utca Boglárka utca Bognár utca Bokros utca Boldog utca Bollóalja utca Bolyai Farkas utca Borbély utca Bornemissza Gergely utca Boróka utca Borostyán utca Bors vezér utca Botond utca Bottyán János utca Bölcs utca Böngér utca Börzsöny utca Branyiszkó utca Brassói utca Brigád utca Bródy Sándor utca Bruckner Győző utca Budai József utca Bulcsu utca Búzavirág utca Buzogány utca Bükk utca Cement utca Cinka Panna utca Cukrász utca Csabai kapu Csabai sor Csabai utca Csabavezér út Csáby Lajos utca Csajkovszkij utca Csákány utca Csalogány utca Csanyik utca Csáti sor Csavar utca Csehov utca Csele utca Csemete utca Csemetekert utca Csendes utca Csengey Gusztáv utca Cserép utca Cseresznyés utca 3508 Cseresznyés utca 3518 Cserfa utca Cserhát utca Cserje utca Csermák Antal utca Csermely utca Csermőke Csermőkei út Csernalj Cséti Ottó utca Csillag utca Csille utca Csipke virág utca Csipkés utca Csóka utca Csokonai Vitéz Mihály utca Csonka János utca Csonka sor Dalárda utca Dália utca Damjanich János utca Danlos Dapsy László utca Daru utca Dayka Gábor utca Deák Ferenc tér Deák Ferenc utca Debreceni Márton tér Déli utca Denevér utca Derkovits Gyula utca Déryné utca Dési Huber István utca Dessewffy Arisztid utca Diófa utca Dobó István utca Dobozy Mihály utca Dóczy József utca Dohány utca Domb utca Dombalja Dózsa György út Dr. Kalocsay Kálmán utca Dráva utca Dugonics András utca Duna utca Éden utca Éder György utca Egres utca Egressy Béni utca Egressy Gábor utca Egri utca Egyetértés utca Előd utca Előhegy utca Endresz György utca Endrődi Sándor utca Enyedi György utca Eötvös Lóránd utca
Ürítési nap CSÜTÖRTÖK KEDD KEDD SZERDA KEDD HÉTFŐ HÉTFŐ SZERDA KEDD SZERDA SZERDA HÉTFŐ KEDD KEDD CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK SZERDA HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK SZERDA SZERDA CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK SZERDA CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ HÉTFŐ KEDD HÉTFŐ SZERDA CSÜTÖRTÖK SZERDA HÉTFŐ SZERDA SZERDA KEDD CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK KEDD SZERDA KEDD HÉTFŐ HÉTFŐ HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ HÉTFŐ SZERDA SZERDA CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK KEDD KEDD SZERDA SZERDA CSÜTÖRTÖK KEDD SZERDA HÉTFŐ HÉTFŐ KEDD KEDD CSÜTÖRTÖK SZERDA HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ SZERDA HÉTFŐ SZERDA SZERDA CSÜTÖRTÖK SZERDA SZERDA KEDD CSÜTÖRTÖK SZERDA CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ KEDD SZERDA KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ KEDD KEDD HÉTFŐ HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK KEDD CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ SZERDA SZERDA
Szelektív Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét
Zöldhulladék Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét
27. hét 2017.07.06 2017.07.04 2017.07.04 2017.07.05 2017.07.04 2017.07.03 2017.07.03 2017.07.05 2017.07.04 2017.07.05 2017.07.05 2017.07.03 2017.07.04 2017.07.04 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.03 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.03 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.03 2017.07.03 2017.07.04 2017.07.03 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.03 2017.07.05 2017.07.05 2017.07.04 2017.07.06 2017.07.03 2017.07.06 2017.07.04 2017.07.05 2017.07.04 2017.07.03 2017.07.03 2017.07.03 2017.07.06 2017.07.03 2017.07.03 2017.07.05 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.03 2017.07.03 2017.07.06 2017.07.04 2017.07.04 2017.07.05 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.04 2017.07.05 2017.07.03 2017.07.03 2017.07.04 2017.07.04 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.03 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.03 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.03 2017.07.05 2017.07.03 2017.07.05 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.05 2017.07.04 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.03 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.03 2017.07.04 2017.07.05 2017.07.04 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.03 2017.07.04 2017.07.04 2017.07.03 2017.07.03 2017.07.06 2017.07.04 2017.07.06 2017.07.03 2017.07.05 2017.07.05
28. hét 2017.07.13 2017.07.11 2017.07.11 2017.07.12 2017.07.11 2017.07.10 2017.07.10 2017.07.12 2017.07.11 2017.07.12 2017.07.12 2017.07.10 2017.07.11 2017.07.11 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.10 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.10 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.10 2017.07.10 2017.07.11 2017.07.10 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.10 2017.07.12 2017.07.12 2017.07.11 2017.07.13 2017.07.10 2017.07.13 2017.07.11 2017.07.12 2017.07.11 2017.07.10 2017.07.10 2017.07.10 2017.07.13 2017.07.10 2017.07.10 2017.07.12 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.10 2017.07.10 2017.07.13 2017.07.11 2017.07.11 2017.07.12 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.11 2017.07.12 2017.07.10 2017.07.10 2017.07.11 2017.07.11 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.10 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.10 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.10 2017.07.12 2017.07.10 2017.07.12 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.12 2017.07.11 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.10 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.10 2017.07.11 2017.07.12 2017.07.11 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.10 2017.07.11 2017.07.11 2017.07.10 2017.07.10 2017.07.13 2017.07.11 2017.07.13 2017.07.10 2017.07.12 2017.07.12
29. hét 2017.07.20 2017.07.18 2017.07.18 2017.07.19 2017.07.18 2017.07.17 2017.07.17 2017.07.19 2017.07.18 2017.07.19 2017.07.19 2017.07.17 2017.07.18 2017.07.18 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.17 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.17 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.17 2017.07.17 2017.07.18 2017.07.17 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.17 2017.07.19 2017.07.19 2017.07.18 2017.07.20 2017.07.17 2017.07.20 2017.07.18 2017.07.19 2017.07.18 2017.07.17 2017.07.17 2017.07.17 2017.07.20 2017.07.17 2017.07.17 2017.07.19 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.17 2017.07.17 2017.07.20 2017.07.18 2017.07.18 2017.07.19 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.18 2017.07.19 2017.07.17 2017.07.17 2017.07.18 2017.07.18 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.17 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.17 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.17 2017.07.19 2017.07.17 2017.07.19 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.19 2017.07.18 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.17 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.17 2017.07.18 2017.07.19 2017.07.18 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.17 2017.07.18 2017.07.18 2017.07.17 2017.07.17 2017.07.20 2017.07.18 2017.07.20 2017.07.17 2017.07.19 2017.07.19
30. hét 2017.07.27 2017.07.25 2017.07.25 2017.07.26 2017.07.25 2017.07.24 2017.07.24 2017.07.26 2017.07.25 2017.07.26 2017.07.26 2017.07.24 2017.07.25 2017.07.25 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.24 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.24 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.24 2017.07.24 2017.07.25 2017.07.24 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.24 2017.07.26 2017.07.26 2017.07.25 2017.07.27 2017.07.24 2017.07.27 2017.07.25 2017.07.26 2017.07.25 2017.07.24 2017.07.24 2017.07.24 2017.07.27 2017.07.24 2017.07.24 2017.07.26 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.24 2017.07.24 2017.07.27 2017.07.25 2017.07.25 2017.07.26 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.25 2017.07.26 2017.07.24 2017.07.24 2017.07.25 2017.07.25 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.24 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.24 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.24 2017.07.26 2017.07.24 2017.07.26 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.26 2017.07.25 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.24 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.24 2017.07.25 2017.07.26 2017.07.25 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.24 2017.07.25 2017.07.25 2017.07.24 2017.07.24 2017.07.27 2017.07.25 2017.07.27 2017.07.24 2017.07.26 2017.07.26
31. hét 2017.08.03 2017.08.01 2017.08.01 2017.08.02 2017.08.01 2017.07.31 2017.07.31 2017.08.02 2017.08.01 2017.08.02 2017.08.02 2017.07.31 2017.08.01 2017.08.01 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.02 2017.07.31 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.02 2017.08.02 2017.08.03 2017.07.31 2017.08.03 2017.08.02 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.03 2017.07.31 2017.07.31 2017.08.01 2017.07.31 2017.08.02 2017.08.03 2017.08.02 2017.07.31 2017.08.02 2017.08.02 2017.08.01 2017.08.03 2017.07.31 2017.08.03 2017.08.01 2017.08.02 2017.08.01 2017.07.31 2017.07.31 2017.07.31 2017.08.03 2017.07.31 2017.07.31 2017.08.02 2017.08.02 2017.08.03 2017.07.31 2017.07.31 2017.08.03 2017.08.01 2017.08.01 2017.08.02 2017.08.02 2017.08.03 2017.08.01 2017.08.02 2017.07.31 2017.07.31 2017.08.01 2017.08.01 2017.08.03 2017.08.02 2017.07.31 2017.08.03 2017.08.03 2017.07.31 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.03 2017.07.31 2017.08.02 2017.07.31 2017.08.02 2017.08.02 2017.08.03 2017.08.02 2017.08.02 2017.08.01 2017.08.03 2017.08.02 2017.08.03 2017.07.31 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.03 2017.07.31 2017.08.01 2017.08.02 2017.08.01 2017.08.02 2017.08.03 2017.07.31 2017.08.01 2017.08.01 2017.07.31 2017.07.31 2017.08.03 2017.08.01 2017.08.03 2017.07.31 2017.08.02 2017.08.02
8 Hirdetés Utca, közterület Eper utca Epres utca Erdélyi utca Erdész utca Erdő sor Erdő utca Erenyő Erenyő utca Erenyő völgy Erkel Ferenc utca Ernye Bán utca Erzsébet királyné útja Erzsébet sétány Estike utca Esze Tamás utca Eszperantó utca Eszter utca Esztergályos utca Eszterházy Antal utca Fábián kapu Fadrusz János utca Fagyöngy utca Fajdos dűlő Fajdos utca Faller Jenő utca Farbaky István utca Farkas Antal utca Farkas Jenő utca Fáskert utca Fátyolka utca Fecske Felhő utca Felmező utca Felsőszinva utca Fém utca Fényesvölgyi utca Fenyő utca Fenyves utca Ferenc utca Ferenczi Sándor utca Feszty Árpád utca Finkey József utca Fogarasi utca Forgács Antal utca Forrásvölgy Forrásvölgy utca Fő utca Földes Ferenc utca Fövényszer utca Franklin Benjámin utca Futó utca Fuvola utca Fülemile utca Fülepp József utca Fürdő utca Fürj utca Füzes utca Gábor Áron utca Galagonyás sor Ganz Ábrahám utca Garam utca Garbai Sándor utca Gárdonyi Géza utca Gátőr utca Gémeskert utca Gépész utca Gerle utca Geró János utca Géza utca Ginzery Sándor utca Gitár utca Gizella utca Glanzer Miksa utca Gombos Pál utca Gorkij sor Gózon Lajos utca Gömöri tér Görgey Artúr utca Görgős utca Görögszőlő utca Görömbölyi út Gőz utca Gránátalma utca Gutenberg utca Gvadányi József utca Gyár utca Gyertyán utca Gyimesi utca Gyóni Géza utca Gyöngyösi István utca Gyöngyvirág utca Győri kapu Győri sor Győri utca Gyula utca Hadirokkantak útja Hajdú utca Hajnal utca Hajnóczy József utca Haladás utca Halász utca Haller György utca Halom utca Hamerák Mihály utca Hámor sétány Harang utca Harkály utca Harmat utca Harsányi utca Hársfa utca Hatvanötösök útja Hattyú utca Havas utca Hegedű utca Hegyalja út Hegyes utca Hejő utca Hengerész utca
Ürítési nap HÉTFŐ SZERDA KEDD HÉTFŐ SZERDA HÉTFŐ SZERDA SZERDA SZERDA KEDD CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK SZERDA HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ SZERDA CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK SZERDA SZERDA SZERDA SZERDA SZERDA HÉTFŐ SZERDA KEDD SZERDA SZERDA HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK SZERDA CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ SZERDA KEDD CSÜTÖRTÖK KEDD CSÜTÖRTÖK SZERDA HÉTFŐ KEDD CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK SZERDA CSÜTÖRTÖK KEDD KEDD HÉTFŐ HÉTFŐ SZERDA KEDD SZERDA SZERDA CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK KEDD KEDD HÉTFŐ HÉTFŐ HÉTFŐ KEDD CSÜTÖRTÖK SZERDA CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ SZERDA CSÜTÖRTÖK SZERDA CSÜTÖRTÖK SZERDA SZERDA CSÜTÖRTÖK SZERDA HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK SZERDA KEDD HÉTFŐ KEDD KEDD CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK SZERDA CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK KEDD KEDD KEDD HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ KEDD SZERDA HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK SZERDA HÉTFŐ SZERDA HÉTFŐ HÉTFŐ HÉTFŐ SZERDA
Miskolci Napló SZELEKTÍV Szelektív Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét
Zöldhulladék Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét
27. hét 2017.07.03 2017.07.05 2017.07.04 2017.07.03 2017.07.05 2017.07.03 2017.07.05 2017.07.05 2017.07.05 2017.07.04 2017.07.06 2017.07.03 2017.07.03 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.03 2017.07.06 2017.07.03 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.05 2017.07.05 2017.07.05 2017.07.05 2017.07.03 2017.07.05 2017.07.04 2017.07.05 2017.07.05 2017.07.03 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.03 2017.07.05 2017.07.04 2017.07.06 2017.07.04 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.03 2017.07.04 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.04 2017.07.04 2017.07.03 2017.07.03 2017.07.05 2017.07.04 2017.07.05 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.04 2017.07.04 2017.07.03 2017.07.03 2017.07.03 2017.07.04 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.03 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.03 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.04 2017.07.03 2017.07.04 2017.07.04 2017.07.06 2017.07.03 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.04 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.04 2017.07.04 2017.07.04 2017.07.03 2017.07.06 2017.07.03 2017.07.04 2017.07.05 2017.07.03 2017.07.04 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.03 2017.07.03 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.03 2017.07.05 2017.07.03 2017.07.03 2017.07.03 2017.07.05
ZÖLDHULLADÉK 28. hét 2017.07.10 2017.07.12 2017.07.11 2017.07.10 2017.07.12 2017.07.10 2017.07.12 2017.07.12 2017.07.12 2017.07.11 2017.07.13 2017.07.10 2017.07.10 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.10 2017.07.13 2017.07.10 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.12 2017.07.12 2017.07.12 2017.07.12 2017.07.10 2017.07.12 2017.07.11 2017.07.12 2017.07.12 2017.07.10 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.10 2017.07.12 2017.07.11 2017.07.13 2017.07.11 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.10 2017.07.11 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.11 2017.07.11 2017.07.10 2017.07.10 2017.07.12 2017.07.11 2017.07.12 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.11 2017.07.11 2017.07.10 2017.07.10 2017.07.10 2017.07.11 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.10 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.10 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.11 2017.07.10 2017.07.11 2017.07.11 2017.07.13 2017.07.10 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.11 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.11 2017.07.11 2017.07.11 2017.07.10 2017.07.13 2017.07.10 2017.07.11 2017.07.12 2017.07.10 2017.07.11 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.10 2017.07.10 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.10 2017.07.12 2017.07.10 2017.07.10 2017.07.10 2017.07.12
29. hét 2017.07.17 2017.07.19 2017.07.18 2017.07.17 2017.07.19 2017.07.17 2017.07.19 2017.07.19 2017.07.19 2017.07.18 2017.07.20 2017.07.17 2017.07.17 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.17 2017.07.20 2017.07.17 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.19 2017.07.19 2017.07.19 2017.07.19 2017.07.17 2017.07.19 2017.07.18 2017.07.19 2017.07.19 2017.07.17 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.17 2017.07.19 2017.07.18 2017.07.20 2017.07.18 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.17 2017.07.18 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.18 2017.07.18 2017.07.17 2017.07.17 2017.07.19 2017.07.18 2017.07.19 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.18 2017.07.18 2017.07.17 2017.07.17 2017.07.17 2017.07.18 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.17 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.17 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.18 2017.07.17 2017.07.18 2017.07.18 2017.07.20 2017.07.17 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.18 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.18 2017.07.18 2017.07.18 2017.07.17 2017.07.20 2017.07.17 2017.07.18 2017.07.19 2017.07.17 2017.07.18 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.17 2017.07.17 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.17 2017.07.19 2017.07.17 2017.07.17 2017.07.17 2017.07.19
30. hét 2017.07.24 2017.07.26 2017.07.25 2017.07.24 2017.07.26 2017.07.24 2017.07.26 2017.07.26 2017.07.26 2017.07.25 2017.07.27 2017.07.24 2017.07.24 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.24 2017.07.27 2017.07.24 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.26 2017.07.26 2017.07.26 2017.07.26 2017.07.24 2017.07.26 2017.07.25 2017.07.26 2017.07.26 2017.07.24 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.24 2017.07.26 2017.07.25 2017.07.27 2017.07.25 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.24 2017.07.25 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.25 2017.07.25 2017.07.24 2017.07.24 2017.07.26 2017.07.25 2017.07.26 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.25 2017.07.25 2017.07.24 2017.07.24 2017.07.24 2017.07.25 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.24 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.24 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.25 2017.07.24 2017.07.25 2017.07.25 2017.07.27 2017.07.24 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.25 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.25 2017.07.25 2017.07.25 2017.07.24 2017.07.27 2017.07.24 2017.07.25 2017.07.26 2017.07.24 2017.07.25 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.24 2017.07.24 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.24 2017.07.26 2017.07.24 2017.07.24 2017.07.24 2017.07.26
31. hét 2017.07.31 2017.08.02 2017.08.01 2017.07.31 2017.08.02 2017.07.31 2017.08.02 2017.08.02 2017.08.02 2017.08.01 2017.08.03 2017.07.31 2017.07.31 2017.08.03 2017.08.02 2017.07.31 2017.08.03 2017.07.31 2017.08.02 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.02 2017.08.02 2017.08.02 2017.08.02 2017.08.02 2017.07.31 2017.08.02 2017.08.01 2017.08.02 2017.08.02 2017.07.31 2017.08.03 2017.08.02 2017.08.03 2017.07.31 2017.08.02 2017.08.01 2017.08.03 2017.08.01 2017.08.03 2017.08.02 2017.07.31 2017.08.01 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.02 2017.08.03 2017.08.01 2017.08.01 2017.07.31 2017.07.31 2017.08.02 2017.08.01 2017.08.02 2017.08.02 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.01 2017.08.01 2017.07.31 2017.07.31 2017.07.31 2017.08.01 2017.08.03 2017.08.02 2017.08.03 2017.08.03 2017.07.31 2017.08.02 2017.08.03 2017.08.02 2017.08.03 2017.08.02 2017.08.02 2017.08.03 2017.08.02 2017.07.31 2017.08.03 2017.08.02 2017.08.01 2017.07.31 2017.08.01 2017.08.01 2017.08.03 2017.07.31 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.01 2017.08.02 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.02 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.01 2017.08.01 2017.08.01 2017.07.31 2017.08.03 2017.07.31 2017.08.01 2017.08.02 2017.07.31 2017.08.01 2017.08.02 2017.08.03 2017.07.31 2017.07.31 2017.08.03 2017.08.02 2017.07.31 2017.08.02 2017.07.31 2017.07.31 2017.07.31 2017.08.02
Utca, közterület Hérics utca Hernád utca Híd Híd utca Hideg sor Hock János utca Hold utca Hollán Ernő utca Holló utca Homok utca Homonnai utca Honvéd utca Hordó utca Horváth Lajos utca Hóvirág utca Huba utca Hunyadi János utca Huszár utca Hutás utca Ibolya utca Igazság utca Iglói utca Illyés Gyula utca Imreh Zsigmond utca Ipoly utca Irányi Dániel utca Irisz utca Irma utca Isaszeg utca Iskola tér Istvánffy Gyula utca Iván utca Izsó Miklós utca János utca Jászai Mari utca Jászi Oszkár utca Jázmin utca Jedlik Ányos utca Jegenyés utca Jendrassik György utca Jenkei utca Jogász utca Jókai Mór utca Jónás dűlő Jónáshegy Jósva utca Jószerencse utca József Attila utca József utca Juhar utca Juhász Gyula utca Kabar utca Kabók Lajos utca Kaffka Margit utca Kalapács utca Kalló utca Kamilla utca Kankalin utca Kapitány utca Káplár utca Kapos utca Kaptár utca Karabély utca Karacs Teréz utca Karinthy Frigyes utca Károly utca Károlyi Mihály utca Kárpáti utca Kárpitos utca Kartács utca Kassai utca Kassák Lajos utca Katona József utca Katowice utca Kavics utca Kázmér utca Kelet utca Kemény utca Kerpely Antal utca Kertész utca Késmárki utca Kikerics utca Kinizsi utca Kisavas második sor Kisavas sor Kisbenedek utca Kiserenyő Kisfaludy Károly utca Kis-Hunyad utca Kiskőbánya dűlő Kiskőkőtő dűlő Kislyukó dűlő Kiss Ernő utca Kiss József utca Kiss Tábornok út Knézich Károly utca Koboz utca Kócsag utca Kodály Zoltán utca Kohó utca Kokilla utca Kolozsvári utca Komlós tető Koncsorgó utca Kondor Béla utca Kont István utca Koppány utca Kóris Kálmán utca Koromházi utca Kós Károly utca Kossuth Lajos utca Kovács utca Kozma Andor utca Kő utca Kökény utca Költő utca Kőműves utca Könyves Kálmán utca
Ürítési nap SZERDA CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ SZERDA CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK KEDD HÉTFŐ HÉTFŐ SZERDA HÉTFŐ HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ HÉTFŐ SZERDA CSÜTÖRTÖK SZERDA KEDD CSÜTÖRTÖK SZERDA SZERDA SZERDA KEDD KEDD KEDD HÉTFŐ HÉTFŐ SZERDA SZERDA HÉTFŐ SZERDA HÉTFŐ KEDD KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK SZERDA SZERDA KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK SZERDA HÉTFŐ SZERDA CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK KEDD SZERDA HÉTFŐ HÉTFŐ KEDD KEDD HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK SZERDA CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ KEDD KEDD SZERDA HÉTFŐ SZERDA KEDD CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK SZERDA SZERDA KEDD CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK SZERDA CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK SZERDA KEDD SZERDA HÉTFŐ SZERDA SZERDA CSÜTÖRTÖK KEDD CSÜTÖRTÖK SZERDA SZERDA KEDD CSÜTÖRTÖK KEDD CSÜTÖRTÖK KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ HÉTFŐ HÉTFŐ HÉTFŐ KEDD HÉTFŐ KEDD
Szelektív Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét
Zöldhulladék Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét
27. hét 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.03 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.03 2017.07.06 2017.07.04 2017.07.03 2017.07.03 2017.07.05 2017.07.03 2017.07.03 2017.07.06 2017.07.03 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.03 2017.07.03 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.04 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.05 2017.07.05 2017.07.04 2017.07.04 2017.07.04 2017.07.03 2017.07.03 2017.07.05 2017.07.05 2017.07.03 2017.07.05 2017.07.03 2017.07.04 2017.07.04 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.05 2017.07.04 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.03 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.03 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.04 2017.07.05 2017.07.03 2017.07.03 2017.07.04 2017.07.04 2017.07.03 2017.07.06 2017.07.03 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.03 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.04 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.03 2017.07.04 2017.07.04 2017.07.05 2017.07.03 2017.07.05 2017.07.04 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.05 2017.07.04 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.04 2017.07.05 2017.07.03 2017.07.05 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.04 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.05 2017.07.04 2017.07.06 2017.07.04 2017.07.06 2017.07.04 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.03 2017.07.03 2017.07.03 2017.07.03 2017.07.04 2017.07.03 2017.07.04
28. hét 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.10 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.10 2017.07.13 2017.07.11 2017.07.10 2017.07.10 2017.07.12 2017.07.10 2017.07.10 2017.07.13 2017.07.10 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.10 2017.07.10 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.11 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.12 2017.07.12 2017.07.11 2017.07.11 2017.07.11 2017.07.10 2017.07.10 2017.07.12 2017.07.12 2017.07.10 2017.07.12 2017.07.10 2017.07.11 2017.07.11 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.12 2017.07.11 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.10 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.10 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.11 2017.07.12 2017.07.10 2017.07.10 2017.07.11 2017.07.11 2017.07.10 2017.07.13 2017.07.10 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.10 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.11 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.10 2017.07.11 2017.07.11 2017.07.12 2017.07.10 2017.07.12 2017.07.11 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.12 2017.07.11 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.11 2017.07.12 2017.07.10 2017.07.12 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.11 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.12 2017.07.11 2017.07.13 2017.07.11 2017.07.13 2017.07.11 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.10 2017.07.10 2017.07.10 2017.07.10 2017.07.11 2017.07.10 2017.07.11
29. hét 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.17 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.17 2017.07.20 2017.07.18 2017.07.17 2017.07.17 2017.07.19 2017.07.17 2017.07.17 2017.07.20 2017.07.17 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.17 2017.07.17 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.18 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.19 2017.07.19 2017.07.18 2017.07.18 2017.07.18 2017.07.17 2017.07.17 2017.07.19 2017.07.19 2017.07.17 2017.07.19 2017.07.17 2017.07.18 2017.07.18 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.19 2017.07.18 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.17 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.17 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.18 2017.07.19 2017.07.17 2017.07.17 2017.07.18 2017.07.18 2017.07.17 2017.07.20 2017.07.17 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.17 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.18 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.17 2017.07.18 2017.07.18 2017.07.19 2017.07.17 2017.07.19 2017.07.18 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.19 2017.07.18 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.18 2017.07.19 2017.07.17 2017.07.19 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.18 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.19 2017.07.18 2017.07.20 2017.07.18 2017.07.20 2017.07.18 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.17 2017.07.17 2017.07.17 2017.07.17 2017.07.18 2017.07.17 2017.07.18
30. hét 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.24 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.24 2017.07.27 2017.07.25 2017.07.24 2017.07.24 2017.07.26 2017.07.24 2017.07.24 2017.07.27 2017.07.24 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.24 2017.07.24 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.25 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.26 2017.07.26 2017.07.25 2017.07.25 2017.07.25 2017.07.24 2017.07.24 2017.07.26 2017.07.26 2017.07.24 2017.07.26 2017.07.24 2017.07.25 2017.07.25 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.26 2017.07.25 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.24 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.24 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.25 2017.07.26 2017.07.24 2017.07.24 2017.07.25 2017.07.25 2017.07.24 2017.07.27 2017.07.24 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.24 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.25 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.24 2017.07.25 2017.07.25 2017.07.26 2017.07.24 2017.07.26 2017.07.25 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.26 2017.07.25 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.25 2017.07.26 2017.07.24 2017.07.26 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.25 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.26 2017.07.25 2017.07.27 2017.07.25 2017.07.27 2017.07.25 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.24 2017.07.24 2017.07.24 2017.07.24 2017.07.25 2017.07.24 2017.07.25
31. hét 2017.08.02 2017.08.03 2017.07.31 2017.08.02 2017.08.03 2017.07.31 2017.08.03 2017.08.01 2017.07.31 2017.07.31 2017.08.02 2017.07.31 2017.07.31 2017.08.03 2017.07.31 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.03 2017.07.31 2017.07.31 2017.08.02 2017.08.03 2017.08.02 2017.08.01 2017.08.03 2017.08.02 2017.08.02 2017.08.02 2017.08.01 2017.08.01 2017.08.01 2017.07.31 2017.07.31 2017.08.02 2017.08.02 2017.07.31 2017.08.02 2017.07.31 2017.08.01 2017.08.01 2017.08.02 2017.08.03 2017.08.02 2017.08.02 2017.08.01 2017.08.02 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.02 2017.07.31 2017.08.02 2017.08.03 2017.07.31 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.01 2017.08.02 2017.07.31 2017.07.31 2017.08.01 2017.08.01 2017.07.31 2017.08.03 2017.07.31 2017.08.03 2017.08.02 2017.08.03 2017.07.31 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.01 2017.08.02 2017.08.03 2017.08.03 2017.07.31 2017.08.01 2017.08.01 2017.08.02 2017.07.31 2017.08.02 2017.08.01 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.02 2017.08.02 2017.08.01 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.02 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.02 2017.08.01 2017.08.02 2017.07.31 2017.08.02 2017.08.02 2017.08.03 2017.08.01 2017.08.03 2017.08.02 2017.08.02 2017.08.01 2017.08.03 2017.08.01 2017.08.03 2017.08.01 2017.08.02 2017.08.03 2017.07.31 2017.07.31 2017.07.31 2017.07.31 2017.08.01 2017.07.31 2017.08.01
Hirdetés
2017. július 1. | 26. hét | XIV. évfolyam 26. szám
Miskolci Napló – A város lapja
SZELEKTÍV Utca, közterület Kőpad dűlő Kőpad utca Kőporos utca Kőris utca Körmöci utca Kőrös utca Közdomb Közdomb utca Köztársaság utca Kristály utca Krókusz utca Kruspér István utca Kutyorvölgy Külső csabai utca Kürt utca Laborc utca Ládi telep Lahner György utca Lajos Árpád utca Lajta utca Lakatos utca Lankás utca Lant utca Lányi Ernő utca Latabár Endre utca Latkóczi Lajos utca Latorca utca Lauday János utca Lavotta utca Lázár Vilmos utca Lehár Ferenc utca Lehel utca Leiningen Károly utca Lejtő utca Lenke utca Léva utca Lévay József utca Levél utca Leventevezér utca Liliom utca Lilla utca Liszkay Gusztáv utca Liszt Ferenc utca Lokomotív utca Lomb utca Lónyay Menyhért utca Lórántffy Zsuzsanna utca Losonczy István utca Lovarda utca Lőcsei utca Lővei sor Lugas utca Lyukóvölgy Lyukóvölgy bánya oldal Lyukóvölgy Búzavirág utca Lyukóvölgy Dália utca Lyukóvölgy Erdőgazdaság Lyukóvölgy Gulyakút Lyukóvölgy Herceghajtás dűlő Lyukóvölgy Jégvirág utca Lyukóvölgy Kishajtás Lyukóvölgy Liliom utca Lyukóvölgyi út Madách Imre utca Madár utca Madarász Viktor utca Magashegy Magyar László utca Magyar utca Majláth István utca Major utca Május 1. telep Málnás utca Malom utca Mályva utca Mányoki Ádám utca Marek József utca Margaréta utca Margittai utca Mária utca Máriássy Sándor utca Marjalaki Kiss Lajos utca Maros utca Martin Károly utca Martinász utca Martinovics Ignác utca Márton Bíró utca Mátra utca Mátyás király utca Mecsek utca Mécses utca Medgyessy Ferenc utca Meggyes utca Meggyesalja utca Méhész utca Mélyvölgy utca Meredek köz Meredély utca Mérnök utca Mester utca Mész utca Mészáros utca Mésztelep utca Mésztelepi kolónia Mexikó telep Méz utca Mező utca Mihályka Mihályka dűlő Mikes Kelemen utca Miklós utca Mikszáth Kálmán utca Miskolci utca Miskolctapolcai út Mogyoró utca Mohás utca Mohostó utca Mokri-Mészáros utca
Ürítési nap SZERDA SZERDA CSÜTÖRTÖK KEDD HÉTFŐ KEDD CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK KEDD SZERDA KEDD CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK SZERDA HÉTFŐ KEDD SZERDA KEDD KEDD KEDD HÉTFŐ KEDD SZERDA KEDD CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK KEDD SZERDA HÉTFŐ SZERDA HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK SZERDA CSÜTÖRTÖK SZERDA SZERDA KEDD CSÜTÖRTÖK KEDD KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK KEDD SZERDA SZERDA KEDD HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK SZERDA CSÜTÖRTÖK SZERDA CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK KEDD HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK KEDD KEDD SZERDA HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ HÉTFŐ HÉTFŐ KEDD SZERDA KEDD KEDD CSÜTÖRTÖK KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK KEDD KEDD CSÜTÖRTÖK KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ SZERDA SZERDA CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK SZERDA SZERDA HÉTFŐ SZERDA HÉTFŐ HÉTFŐ SZERDA KEDD KEDD SZERDA SZERDA SZERDA CSÜTÖRTÖK SZERDA KEDD SZERDA KEDD HÉTFŐ KEDD KEDD
Szelektív Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét
Zöldhulladék Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét
27. hét 2017.07.05 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.04 2017.07.03 2017.07.04 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.04 2017.07.05 2017.07.04 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.03 2017.07.04 2017.07.05 2017.07.04 2017.07.04 2017.07.04 2017.07.03 2017.07.04 2017.07.05 2017.07.04 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.04 2017.07.05 2017.07.03 2017.07.05 2017.07.03 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.05 2017.07.04 2017.07.06 2017.07.04 2017.07.04 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.04 2017.07.05 2017.07.05 2017.07.04 2017.07.03 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.04 2017.07.03 2017.07.06 2017.07.04 2017.07.04 2017.07.05 2017.07.03 2017.07.06 2017.07.03 2017.07.03 2017.07.03 2017.07.04 2017.07.05 2017.07.04 2017.07.04 2017.07.06 2017.07.04 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.04 2017.07.04 2017.07.06 2017.07.04 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.03 2017.07.05 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.03 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.05 2017.07.03 2017.07.05 2017.07.03 2017.07.03 2017.07.05 2017.07.04 2017.07.04 2017.07.05 2017.07.05 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.04 2017.07.05 2017.07.04 2017.07.03 2017.07.04 2017.07.04
ZÖLDHULLADÉK 28. hét 2017.07.12 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.11 2017.07.10 2017.07.11 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.11 2017.07.12 2017.07.11 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.10 2017.07.11 2017.07.12 2017.07.11 2017.07.11 2017.07.11 2017.07.10 2017.07.11 2017.07.12 2017.07.11 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.11 2017.07.12 2017.07.10 2017.07.12 2017.07.10 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.12 2017.07.11 2017.07.13 2017.07.11 2017.07.11 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.11 2017.07.12 2017.07.12 2017.07.11 2017.07.10 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.11 2017.07.10 2017.07.13 2017.07.11 2017.07.11 2017.07.12 2017.07.10 2017.07.13 2017.07.10 2017.07.10 2017.07.10 2017.07.11 2017.07.12 2017.07.11 2017.07.11 2017.07.13 2017.07.11 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.11 2017.07.11 2017.07.13 2017.07.11 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.10 2017.07.12 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.10 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.12 2017.07.10 2017.07.12 2017.07.10 2017.07.10 2017.07.12 2017.07.11 2017.07.11 2017.07.12 2017.07.12 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.11 2017.07.12 2017.07.11 2017.07.10 2017.07.11 2017.07.11
29. hét 2017.07.19 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.18 2017.07.17 2017.07.18 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.18 2017.07.19 2017.07.18 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.17 2017.07.18 2017.07.19 2017.07.18 2017.07.18 2017.07.18 2017.07.17 2017.07.18 2017.07.19 2017.07.18 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.18 2017.07.19 2017.07.17 2017.07.19 2017.07.17 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.19 2017.07.18 2017.07.20 2017.07.18 2017.07.18 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.18 2017.07.19 2017.07.19 2017.07.18 2017.07.17 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.18 2017.07.17 2017.07.20 2017.07.18 2017.07.18 2017.07.19 2017.07.17 2017.07.20 2017.07.17 2017.07.17 2017.07.17 2017.07.18 2017.07.19 2017.07.18 2017.07.18 2017.07.20 2017.07.18 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.18 2017.07.18 2017.07.20 2017.07.18 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.17 2017.07.19 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.17 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.19 2017.07.17 2017.07.19 2017.07.17 2017.07.17 2017.07.19 2017.07.18 2017.07.18 2017.07.19 2017.07.19 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.18 2017.07.19 2017.07.18 2017.07.17 2017.07.18 2017.07.18
30. hét 2017.07.26 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.25 2017.07.24 2017.07.25 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.25 2017.07.26 2017.07.25 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.24 2017.07.25 2017.07.26 2017.07.25 2017.07.25 2017.07.25 2017.07.24 2017.07.25 2017.07.26 2017.07.25 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.25 2017.07.26 2017.07.24 2017.07.26 2017.07.24 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.26 2017.07.25 2017.07.27 2017.07.25 2017.07.25 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.25 2017.07.26 2017.07.26 2017.07.25 2017.07.24 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.25 2017.07.24 2017.07.27 2017.07.25 2017.07.25 2017.07.26 2017.07.24 2017.07.27 2017.07.24 2017.07.24 2017.07.24 2017.07.25 2017.07.26 2017.07.25 2017.07.25 2017.07.27 2017.07.25 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.25 2017.07.25 2017.07.27 2017.07.25 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.24 2017.07.26 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.24 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.26 2017.07.24 2017.07.26 2017.07.24 2017.07.24 2017.07.26 2017.07.25 2017.07.25 2017.07.26 2017.07.26 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.25 2017.07.26 2017.07.25 2017.07.24 2017.07.25 2017.07.25
31. hét 2017.08.02 2017.08.02 2017.08.03 2017.08.01 2017.07.31 2017.08.01 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.01 2017.08.02 2017.08.01 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.02 2017.07.31 2017.08.01 2017.08.02 2017.08.01 2017.08.01 2017.08.01 2017.07.31 2017.08.01 2017.08.02 2017.08.01 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.01 2017.08.02 2017.07.31 2017.08.02 2017.07.31 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.02 2017.08.03 2017.08.02 2017.08.02 2017.08.01 2017.08.03 2017.08.01 2017.08.01 2017.08.02 2017.08.03 2017.08.01 2017.08.02 2017.08.02 2017.08.01 2017.07.31 2017.08.03 2017.08.02 2017.08.03 2017.08.02 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.01 2017.07.31 2017.08.03 2017.08.01 2017.08.01 2017.08.02 2017.07.31 2017.08.03 2017.07.31 2017.07.31 2017.07.31 2017.08.01 2017.08.02 2017.08.01 2017.08.01 2017.08.03 2017.08.01 2017.08.02 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.01 2017.08.01 2017.08.03 2017.08.01 2017.08.02 2017.08.03 2017.08.03 2017.07.31 2017.08.02 2017.08.02 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.03 2017.07.31 2017.08.03 2017.08.02 2017.08.02 2017.07.31 2017.08.02 2017.07.31 2017.07.31 2017.08.02 2017.08.01 2017.08.01 2017.08.02 2017.08.02 2017.08.02 2017.08.03 2017.08.02 2017.08.01 2017.08.02 2017.08.01 2017.07.31 2017.08.01 2017.08.01
Utca, közterület Mongol utca Mónus Illés utca Móra Ferenc utca Móricz Zsigmond utca Muhi utca Munkás utca Mura utca Muskátli utca Muszkás oldal Muszkás telep Műhely utca Nádas utca Nádastó dűlő Nagy Avas Alsó sor Nagy Ferenc utca Nagy Lajos király útja Nagy László utca Nagy Sándor utca Nagyavas Alsó sor Nagy-Avas felsősor Nagyavasi sor Nagyavas-Közép sor Nagymagashegy Nagyszalonta utca Nagyszebeni utca Nagyváradi utca Nagyváthy János utca Nándorfehérvári utca Nap utca Napfény utca Napfürdő utca Napraforgó utca Napsugár utca Nárcisz utca Nefelejcs utca (3518) Nefelejcs utca (3530) Negyedik utca Negyvennyolcas utca Nehéz utca Nemzetőr utca Nimród utca Nyár utca Nyárfa utca Nyírfa utca Nyírjes utca Nyitrai utca Ó utca Olvasztár utca Ómassa utca Orgona utca Ottlik Géza utca Óvoda utca Örömhegy tető Örös utca Örs utca Őz utca Őzugró dűlő Őzugró utca Pacsirta utca Páfrány utca Pajtás utca Pákozd utca Pál utca Pálma utca Palóczy László utca Palota utca Páncél utca Panoráma utca Papír utca Papszer utca Partos utca Páva utca Pázsit utca Pecérvölgy Péch Antal utca Perczel Mór utca Pesti út Petneházy Dávid utca Petőfi Sándor tér Petőfi Sándor utca Pilinszky János utca Pilis utca Pillangó utca Pintes utca Pipacs utca Platán utca Pléh Sándor utca Pólya Jenő utca Poprád utca Pósa Lajos utca Posta utca Pozsonyi utca Pöltenberg Ernő utca Próbatétel utca Puskás Tivadar utca Puskin utca Pusztaszeri utca Pünkösdhegy Pünkösdhegy Gerbera utca Pünkösdhegy Jácint utca Püspöklak utca Rába utca Rácz Ádám utca Radnóti Miklós utca Rák utca Rákóczi Ferenc utca Régész utca Régiposta utca Reisinger Ferenc utca Reményi Ede utca Repülőtéri út Rét utca Retek utca Réz utca Rézműves utca Rigó utca Rodostó utca Róna utca
Ürítési nap KEDD KEDD HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK KEDD KEDD KEDD CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ SZERDA CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK KEDD KEDD CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK KEDD HÉTFŐ HÉTFŐ HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK SZERDA CSÜTÖRTÖK SZERDA HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK SZERDA SZERDA SZERDA SZERDA HÉTFŐ SZERDA KEDD KEDD KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK KEDD SZERDA SZERDA CSÜTÖRTÖK KEDD CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ KEDD HÉTFŐ HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ SZERDA CSÜTÖRTÖK KEDD SZERDA SZERDA HÉTFŐ SZERDA CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK KEDD CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK KEDD SZERDA SZERDA KEDD KEDD KEDD KEDD CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ HÉTFŐ HÉTFŐ SZERDA HÉTFŐ SZERDA SZERDA SZERDA SZERDA KEDD CSÜTÖRTÖK KEDD KEDD CSÜTÖRTÖK KEDD CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK KEDD KEDD CSÜTÖRTÖK SZERDA HÉTFŐ HÉTFŐ SZERDA
Szelektív Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét
Zöldhulladék Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét
27. hét 2017.07.04 2017.07.04 2017.07.03 2017.07.06 2017.07.04 2017.07.04 2017.07.04 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.03 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.04 2017.07.04 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.04 2017.07.03 2017.07.03 2017.07.03 2017.07.06 2017.07.03 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.03 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.04 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.05 2017.07.05 2017.07.05 2017.07.03 2017.07.05 2017.07.04 2017.07.04 2017.07.04 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.03 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.04 2017.07.05 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.04 2017.07.06 2017.07.03 2017.07.04 2017.07.03 2017.07.03 2017.07.06 2017.07.03 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.04 2017.07.05 2017.07.05 2017.07.03 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.04 2017.07.06 2017.07.03 2017.07.06 2017.07.04 2017.07.05 2017.07.05 2017.07.04 2017.07.04 2017.07.04 2017.07.04 2017.07.06 2017.07.03 2017.07.03 2017.07.03 2017.07.05 2017.07.03 2017.07.05 2017.07.05 2017.07.05 2017.07.05 2017.07.04 2017.07.06 2017.07.04 2017.07.04 2017.07.06 2017.07.04 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.04 2017.07.04 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.03 2017.07.03 2017.07.05
28. hét 2017.07.11 2017.07.11 2017.07.10 2017.07.13 2017.07.11 2017.07.11 2017.07.11 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.10 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.11 2017.07.11 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.11 2017.07.10 2017.07.10 2017.07.10 2017.07.13 2017.07.10 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.10 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.11 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.12 2017.07.12 2017.07.12 2017.07.10 2017.07.12 2017.07.11 2017.07.11 2017.07.11 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.10 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.11 2017.07.12 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.11 2017.07.13 2017.07.10 2017.07.11 2017.07.10 2017.07.10 2017.07.13 2017.07.10 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.11 2017.07.12 2017.07.12 2017.07.10 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.11 2017.07.13 2017.07.10 2017.07.13 2017.07.11 2017.07.12 2017.07.12 2017.07.11 2017.07.11 2017.07.11 2017.07.11 2017.07.13 2017.07.10 2017.07.10 2017.07.10 2017.07.12 2017.07.10 2017.07.12 2017.07.12 2017.07.12 2017.07.12 2017.07.11 2017.07.13 2017.07.11 2017.07.11 2017.07.13 2017.07.11 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.11 2017.07.11 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.10 2017.07.10 2017.07.12
29. hét 2017.07.18 2017.07.18 2017.07.17 2017.07.20 2017.07.18 2017.07.18 2017.07.18 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.17 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.18 2017.07.18 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.18 2017.07.17 2017.07.17 2017.07.17 2017.07.20 2017.07.17 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.17 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.18 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.19 2017.07.19 2017.07.19 2017.07.17 2017.07.19 2017.07.18 2017.07.18 2017.07.18 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.17 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.18 2017.07.19 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.18 2017.07.20 2017.07.17 2017.07.18 2017.07.17 2017.07.17 2017.07.20 2017.07.17 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.18 2017.07.19 2017.07.19 2017.07.17 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.18 2017.07.20 2017.07.17 2017.07.20 2017.07.18 2017.07.19 2017.07.19 2017.07.18 2017.07.18 2017.07.18 2017.07.18 2017.07.20 2017.07.17 2017.07.17 2017.07.17 2017.07.19 2017.07.17 2017.07.19 2017.07.19 2017.07.19 2017.07.19 2017.07.18 2017.07.20 2017.07.18 2017.07.18 2017.07.20 2017.07.18 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.18 2017.07.18 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.17 2017.07.17 2017.07.19
30. hét 2017.07.25 2017.07.25 2017.07.24 2017.07.27 2017.07.25 2017.07.25 2017.07.25 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.24 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.25 2017.07.25 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.25 2017.07.24 2017.07.24 2017.07.24 2017.07.27 2017.07.24 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.24 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.25 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.26 2017.07.26 2017.07.26 2017.07.24 2017.07.26 2017.07.25 2017.07.25 2017.07.25 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.24 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.25 2017.07.26 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.25 2017.07.27 2017.07.24 2017.07.25 2017.07.24 2017.07.24 2017.07.27 2017.07.24 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.25 2017.07.26 2017.07.26 2017.07.24 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.25 2017.07.27 2017.07.24 2017.07.27 2017.07.25 2017.07.26 2017.07.26 2017.07.25 2017.07.25 2017.07.25 2017.07.25 2017.07.27 2017.07.24 2017.07.24 2017.07.24 2017.07.26 2017.07.24 2017.07.26 2017.07.26 2017.07.26 2017.07.26 2017.07.25 2017.07.27 2017.07.25 2017.07.25 2017.07.27 2017.07.25 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.25 2017.07.25 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.24 2017.07.24 2017.07.26
9 31. hét 2017.08.01 2017.08.01 2017.07.31 2017.08.03 2017.08.01 2017.08.01 2017.08.01 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.03 2017.07.31 2017.08.02 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.01 2017.08.01 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.01 2017.07.31 2017.07.31 2017.07.31 2017.08.03 2017.07.31 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.02 2017.08.03 2017.08.02 2017.07.31 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.01 2017.08.02 2017.08.03 2017.08.02 2017.08.02 2017.08.02 2017.08.02 2017.07.31 2017.08.02 2017.08.01 2017.08.01 2017.08.01 2017.08.02 2017.08.03 2017.07.31 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.01 2017.08.02 2017.08.02 2017.08.03 2017.08.01 2017.08.03 2017.07.31 2017.08.01 2017.07.31 2017.07.31 2017.08.03 2017.07.31 2017.08.02 2017.08.03 2017.08.01 2017.08.02 2017.08.02 2017.07.31 2017.08.02 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.01 2017.08.03 2017.07.31 2017.08.03 2017.08.01 2017.08.02 2017.08.02 2017.08.01 2017.08.01 2017.08.01 2017.08.01 2017.08.03 2017.07.31 2017.07.31 2017.07.31 2017.08.02 2017.07.31 2017.08.02 2017.08.02 2017.08.02 2017.08.02 2017.08.01 2017.08.03 2017.08.01 2017.08.01 2017.08.03 2017.08.01 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.01 2017.08.01 2017.08.03 2017.08.02 2017.07.31 2017.07.31 2017.08.02
10 Hirdetés Utca, közterület Rozgonyi Piroska utca Rozmaring utca Rózsa utca Rózsavölgyi utca Rozsnyói utca Ruzsini utca Sajó utca Sajószigeti utca Salétrom utca Sándor utca Sarolta utca Sárosi Gyula utca Sas utca Sás utca Sátor utca Schweidel József utca Segesvári utca Sellő dűlő Sellő utca Semmelweis Ignác utca Sibrik Miklós utca Sik utca Simándy Pál utca Sió utca Síp utca Sirály utca Soltész Nagy Kálmán utca Sólyom utca Som utca Somlay Artur utca Somlyó Zoltán utca Stromfeld Aurél utca Sugár utca Sütő János utca Szabadság utca Szabadságharc utca Szabó Ervin utca Szabó Károly utca Szabó Zoltán utca Szacsvay Imre utca Szalay András utca Szalay Lajos utca Szamóca köz Szamos utca Szántó Kovács János utca Szarkahegy Szarkahegy - Szegfű utca Szarkahegy Dália utca Szarkahegy Orgona utca Szarkahegy Rózsa utca Szarkahegy-Fenyő utca Szathmáry Király Pál utca Százszorszép utca Szebeni utca Széchenyi István út Szeder utca Szegedi utca Szegfű út Szegfű utca Székely utca Szekerész utca Szeles utca Szeleta utca Szén utca Szendrei János utca Szénfy Gusztáv utca Szent Anna utca Szent Imre tér Szent László utca Szentistványi utca Szentpáli utca Szentpéteri kapu Szép utca Szepessy Pál utca Szépvölgy utca Szerb Antal utca Szerdahelyi Kálmán utca Szeretet utca Szervezet utca Szigethy Mihály utca Szigligeti Ede tér Szikla utca Szilágyi Dezső utca Szinva utca Szirmai utca Szirmay Antal utca Szirom utca Szitakötő utca Szivárvány utca Szolártsik Sándor tér Szondy György utca Szózat utca Szőlő utca Szövő utca Szrog Sámuel utca Szűcs Sándor utca Szűrcsapó utca Tábortűz utca Tag utca Taksony utca Takta utca Tallér utca Tamási Áron utca Táncsics Mihály tér Tanító utca Tapolcai utca Tapolcarét Tapoly utca Tárkányi Béla utca Tarló utca Tárna tér Tárogató utca
Ürítési nap HÉTFŐ HÉTFŐ HÉTFŐ HÉTFŐ SZERDA CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK SZERDA CSÜTÖRTÖK KEDD HÉTFŐ SZERDA HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ SZERDA CSÜTÖRTÖK SZERDA SZERDA KEDD HÉTFŐ KEDD HÉTFŐ SZERDA CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK SZERDA KEDD HÉTFŐ KEDD KEDD HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK SZERDA HÉTFŐ HÉTFŐ HÉTFŐ KEDD KEDD KEDD HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK SZERDA CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK SZERDA CSÜTÖRTÖK SZERDA CSÜTÖRTÖK SZERDA SZERDA CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ SZERDA CSÜTÖRTÖK KEDD CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK SZERDA CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK KEDD CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ KEDD CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ KEDD SZERDA SZERDA HÉTFŐ SZERDA CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ KEDD SZERDA SZERDA CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK KEDD HÉTFŐ SZERDA HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK SZERDA KEDD HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK KEDD SZERDA HÉTFŐ HÉTFŐ KEDD CSÜTÖRTÖK KEDD SZERDA HÉTFŐ
Szelektív Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét
Miskolci Napló SZELEKTÍV Zöldhulladék Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét
27. hét 2017.07.03 2017.07.03 2017.07.03 2017.07.03 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.04 2017.07.03 2017.07.05 2017.07.03 2017.07.06 2017.07.03 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.05 2017.07.04 2017.07.03 2017.07.04 2017.07.03 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.04 2017.07.03 2017.07.04 2017.07.04 2017.07.03 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.03 2017.07.03 2017.07.03 2017.07.04 2017.07.04 2017.07.04 2017.07.03 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.03 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.03 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.04 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.04 2017.07.06 2017.07.03 2017.07.04 2017.07.06 2017.07.03 2017.07.04 2017.07.05 2017.07.05 2017.07.03 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.03 2017.07.04 2017.07.05 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.03 2017.07.06 2017.07.03 2017.07.03 2017.07.06 2017.07.04 2017.07.03 2017.07.05 2017.07.03 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.04 2017.07.03 2017.07.06 2017.07.04 2017.07.05 2017.07.03 2017.07.03 2017.07.04 2017.07.06 2017.07.04 2017.07.05 2017.07.03
ZÖLDHULLADÉK 28. hét 2017.07.10 2017.07.10 2017.07.10 2017.07.10 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.11 2017.07.10 2017.07.12 2017.07.10 2017.07.13 2017.07.10 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.12 2017.07.11 2017.07.10 2017.07.11 2017.07.10 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.11 2017.07.10 2017.07.11 2017.07.11 2017.07.10 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.10 2017.07.10 2017.07.10 2017.07.11 2017.07.11 2017.07.11 2017.07.10 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.10 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.10 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.11 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.11 2017.07.13 2017.07.10 2017.07.11 2017.07.13 2017.07.10 2017.07.11 2017.07.12 2017.07.12 2017.07.10 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.10 2017.07.11 2017.07.12 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.10 2017.07.13 2017.07.10 2017.07.10 2017.07.13 2017.07.11 2017.07.10 2017.07.12 2017.07.10 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.11 2017.07.10 2017.07.13 2017.07.11 2017.07.12 2017.07.10 2017.07.10 2017.07.11 2017.07.13 2017.07.11 2017.07.12 2017.07.10
29. hét 2017.07.17 2017.07.17 2017.07.17 2017.07.17 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.18 2017.07.17 2017.07.19 2017.07.17 2017.07.20 2017.07.17 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.19 2017.07.18 2017.07.17 2017.07.18 2017.07.17 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.18 2017.07.17 2017.07.18 2017.07.18 2017.07.17 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.17 2017.07.17 2017.07.17 2017.07.18 2017.07.18 2017.07.18 2017.07.17 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.17 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.17 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.18 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.18 2017.07.20 2017.07.17 2017.07.18 2017.07.20 2017.07.17 2017.07.18 2017.07.19 2017.07.19 2017.07.17 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.17 2017.07.18 2017.07.19 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.17 2017.07.20 2017.07.17 2017.07.17 2017.07.20 2017.07.18 2017.07.17 2017.07.19 2017.07.17 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.18 2017.07.17 2017.07.20 2017.07.18 2017.07.19 2017.07.17 2017.07.17 2017.07.18 2017.07.20 2017.07.18 2017.07.19 2017.07.17
30. hét 2017.07.24 2017.07.24 2017.07.24 2017.07.24 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.25 2017.07.24 2017.07.26 2017.07.24 2017.07.27 2017.07.24 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.26 2017.07.25 2017.07.24 2017.07.25 2017.07.24 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.25 2017.07.24 2017.07.25 2017.07.25 2017.07.24 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.24 2017.07.24 2017.07.24 2017.07.25 2017.07.25 2017.07.25 2017.07.24 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.24 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.24 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.25 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.25 2017.07.27 2017.07.24 2017.07.25 2017.07.27 2017.07.24 2017.07.25 2017.07.26 2017.07.26 2017.07.24 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.24 2017.07.25 2017.07.26 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.24 2017.07.27 2017.07.24 2017.07.24 2017.07.27 2017.07.25 2017.07.24 2017.07.26 2017.07.24 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.25 2017.07.24 2017.07.27 2017.07.25 2017.07.26 2017.07.24 2017.07.24 2017.07.25 2017.07.27 2017.07.25 2017.07.26 2017.07.24
31. hét 2017.07.31 2017.07.31 2017.07.31 2017.07.31 2017.08.02 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.02 2017.08.03 2017.08.01 2017.07.31 2017.08.02 2017.07.31 2017.08.03 2017.07.31 2017.08.02 2017.08.03 2017.08.02 2017.08.02 2017.08.01 2017.07.31 2017.08.01 2017.07.31 2017.08.02 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.02 2017.08.01 2017.07.31 2017.08.01 2017.08.01 2017.07.31 2017.08.03 2017.08.02 2017.07.31 2017.07.31 2017.07.31 2017.08.01 2017.08.01 2017.08.01 2017.07.31 2017.08.03 2017.08.02 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.02 2017.08.03 2017.08.02 2017.08.03 2017.08.02 2017.08.02 2017.08.03 2017.08.03 2017.07.31 2017.08.03 2017.08.03 2017.07.31 2017.08.02 2017.08.03 2017.08.01 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.02 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.01 2017.08.03 2017.07.31 2017.08.01 2017.08.03 2017.07.31 2017.08.01 2017.08.02 2017.08.02 2017.07.31 2017.08.02 2017.08.03 2017.07.31 2017.08.01 2017.08.02 2017.08.02 2017.08.03 2017.07.31 2017.08.03 2017.07.31 2017.07.31 2017.08.03 2017.08.01 2017.07.31 2017.08.02 2017.07.31 2017.08.03 2017.08.02 2017.08.01 2017.07.31 2017.08.03 2017.08.01 2017.08.02 2017.07.31 2017.07.31 2017.08.01 2017.08.03 2017.08.01 2017.08.02 2017.07.31
Utca, közterület Tartsay Vilmos utca Tass utca Tatár köz Tatár utca Tatárárok utca Tátra utca Tavasz utca Tavirózsa utca Técsey Ferenc utca Tégla utca Teleki Blanka utca Teleki sor Telepy György utca Temes utca Temesvári utca Temetőalja utca Templom tér Templom utca Templomhegyi utca Testvériség utca Tetemvár alsósor Tetemvár felsősor Tetemvár középsor Tetemvár utca Thaly Kálmán utca Tímár Malom utca Timár utca Tinódi utca Tisza utca Tokaji Ferenc utca Toldi Miklós utca Tompa Mihály utca Tópart utca Topiczer János utca Tornai utca Torontáli utca Toronyalja utca Tóth Árpád utca Tóth Pál utca Tóth sor Töbrös utca Tölgy utca Tölgyesi utca Töltés utca Tömörkény István utca Tömösi utca Trencséni utca Tulipán utca Tücsök utca Tüzér utca Új Élet utca Újítók utca Újjáépítés utca Újkert utca Ungvári utca Üllő utca Üteg utca Váci Mihály utca Vadas Jenő utca Vadász utca Vadász-köz Vadgalamb utca Vadrózsa utca Vájár utca Vajda János utca Váncza Mihály utca Vár utca Váradi utca Vargaoldal Vas Gereben utca Vas utca Vásárhelyi István utca Vásárhelyi Pál utca Vásártéri utca Vasgyári út Vasöntő utca Vasút utca Vasvári Pál utca Vasverő utca Vécsey Károly utca Velence utca Vereckei utca Verne Gyula utca Verseny utca Vezér utca Vikend telep Világ utca Vince utca Viola utca Visó köz Visó utca Vizirózsa utca Vörös utca Vörösbérc utca Vörösmarty Mihály utca Wesselényi Miklós utca Zagyva utca Zala utca Zárda utca Zászló utca Zempléni utca Zenta utca Zielinsky Szilárd utca Zilahi utca Zoltán utca Zólyomi utca Zombori utca Zrínyi Ilona utca Zsedényi Béla utca Zsigmondy Vilmos utca Zsolcai kapu
Ürítési nap KEDD CSÜTÖRTÖK KEDD CSÜTÖRTÖK KEDD CSÜTÖRTÖK SZERDA KEDD SZERDA HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK KEDD KEDD CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ KEDD HÉTFŐ HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK SZERDA CSÜTÖRTÖK SZERDA CSÜTÖRTÖK KEDD KEDD CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK KEDD SZERDA SZERDA CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK KEDD KEDD CSÜTÖRTÖK SZERDA HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ KEDD CSÜTÖRTÖK SZERDA CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK KEDD CSÜTÖRTÖK SZERDA KEDD SZERDA KEDD CSÜTÖRTÖK KEDD HÉTFŐ SZERDA SZERDA SZERDA HÉTFŐ SZERDA KEDD SZERDA KEDD SZERDA KEDD KEDD CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK SZERDA KEDD SZERDA SZERDA HÉTFŐ SZERDA KEDD CSÜTÖRTÖK SZERDA KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK HÉTFŐ KEDD SZERDA KEDD KEDD HÉTFŐ KEDD SZERDA CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK KEDD KEDD SZERDA HÉTFŐ SZERDA KEDD CSÜTÖRTÖK SZERDA CSÜTÖRTÖK SZERDA CSÜTÖRTÖK SZERDA KEDD CSÜTÖRTÖK CSÜTÖRTÖK
Szelektív Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét
Zöldhulladék Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páros hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páros hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét Páratlan hét
ELÉRHETŐSÉGEINK: Ügyfélszolgálati iroda: 3518 Miskolc, Erenyő u. 1. , 3527 Miskolc, József Attila út 53. Levelezési cím: 3501 Miskolc, Pf.: 509. Telefon: +36 46/200-178, +36 46/200-179, +36 70/463-7714. Telefax: +36 46/200-177. E-mail:
[email protected]. Web: www.mirehukoz.hu
27. hét 2017.07.04 2017.07.06 2017.07.04 2017.07.06 2017.07.04 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.04 2017.07.05 2017.07.03 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.04 2017.07.04 2017.07.06 2017.07.03 2017.07.04 2017.07.03 2017.07.03 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.04 2017.07.04 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.04 2017.07.05 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.04 2017.07.04 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.03 2017.07.06 2017.07.03 2017.07.04 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.03 2017.07.06 2017.07.04 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.04 2017.07.05 2017.07.04 2017.07.06 2017.07.04 2017.07.03 2017.07.05 2017.07.05 2017.07.05 2017.07.03 2017.07.05 2017.07.04 2017.07.05 2017.07.04 2017.07.05 2017.07.04 2017.07.04 2017.07.06 2017.07.03 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.04 2017.07.05 2017.07.05 2017.07.03 2017.07.05 2017.07.04 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.04 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.03 2017.07.04 2017.07.05 2017.07.04 2017.07.04 2017.07.03 2017.07.04 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.06 2017.07.04 2017.07.04 2017.07.05 2017.07.03 2017.07.05 2017.07.04 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.06 2017.07.05 2017.07.04 2017.07.06 2017.07.06
28. hét 2017.07.11 2017.07.13 2017.07.11 2017.07.13 2017.07.11 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.11 2017.07.12 2017.07.10 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.11 2017.07.11 2017.07.13 2017.07.10 2017.07.11 2017.07.10 2017.07.10 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.11 2017.07.11 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.11 2017.07.12 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.11 2017.07.11 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.10 2017.07.13 2017.07.10 2017.07.11 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.10 2017.07.13 2017.07.11 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.11 2017.07.12 2017.07.11 2017.07.13 2017.07.11 2017.07.10 2017.07.12 2017.07.12 2017.07.12 2017.07.10 2017.07.12 2017.07.11 2017.07.12 2017.07.11 2017.07.12 2017.07.11 2017.07.11 2017.07.13 2017.07.10 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.11 2017.07.12 2017.07.12 2017.07.10 2017.07.12 2017.07.11 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.11 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.10 2017.07.11 2017.07.12 2017.07.11 2017.07.11 2017.07.10 2017.07.11 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.13 2017.07.11 2017.07.11 2017.07.12 2017.07.10 2017.07.12 2017.07.11 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.13 2017.07.12 2017.07.11 2017.07.13 2017.07.13
29. hét 2017.07.18 2017.07.20 2017.07.18 2017.07.20 2017.07.18 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.18 2017.07.19 2017.07.17 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.18 2017.07.18 2017.07.20 2017.07.17 2017.07.18 2017.07.17 2017.07.17 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.18 2017.07.18 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.18 2017.07.19 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.18 2017.07.18 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.17 2017.07.20 2017.07.17 2017.07.18 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.17 2017.07.20 2017.07.18 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.18 2017.07.19 2017.07.18 2017.07.20 2017.07.18 2017.07.17 2017.07.19 2017.07.19 2017.07.19 2017.07.17 2017.07.19 2017.07.18 2017.07.19 2017.07.18 2017.07.19 2017.07.18 2017.07.18 2017.07.20 2017.07.17 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.18 2017.07.19 2017.07.19 2017.07.17 2017.07.19 2017.07.18 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.18 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.17 2017.07.18 2017.07.19 2017.07.18 2017.07.18 2017.07.17 2017.07.18 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.20 2017.07.18 2017.07.18 2017.07.19 2017.07.17 2017.07.19 2017.07.18 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.20 2017.07.19 2017.07.18 2017.07.20 2017.07.20
30. hét 2017.07.25 2017.07.27 2017.07.25 2017.07.27 2017.07.25 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.25 2017.07.26 2017.07.24 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.25 2017.07.25 2017.07.27 2017.07.24 2017.07.25 2017.07.24 2017.07.24 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.25 2017.07.25 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.25 2017.07.26 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.25 2017.07.25 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.24 2017.07.27 2017.07.24 2017.07.25 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.24 2017.07.27 2017.07.25 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.25 2017.07.26 2017.07.25 2017.07.27 2017.07.25 2017.07.24 2017.07.26 2017.07.26 2017.07.26 2017.07.24 2017.07.26 2017.07.25 2017.07.26 2017.07.25 2017.07.26 2017.07.25 2017.07.25 2017.07.27 2017.07.24 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.25 2017.07.26 2017.07.26 2017.07.24 2017.07.26 2017.07.25 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.25 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.24 2017.07.25 2017.07.26 2017.07.25 2017.07.25 2017.07.24 2017.07.25 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.27 2017.07.25 2017.07.25 2017.07.26 2017.07.24 2017.07.26 2017.07.25 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.27 2017.07.26 2017.07.25 2017.07.27 2017.07.27
31. hét 2017.08.01 2017.08.03 2017.08.01 2017.08.03 2017.08.01 2017.08.03 2017.08.02 2017.08.01 2017.08.02 2017.07.31 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.01 2017.08.01 2017.08.03 2017.07.31 2017.08.01 2017.07.31 2017.07.31 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.02 2017.08.03 2017.08.02 2017.08.03 2017.08.01 2017.08.01 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.01 2017.08.02 2017.08.02 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.01 2017.08.01 2017.08.03 2017.08.02 2017.07.31 2017.08.03 2017.07.31 2017.08.01 2017.08.03 2017.08.02 2017.08.03 2017.07.31 2017.08.03 2017.08.01 2017.08.03 2017.08.02 2017.08.01 2017.08.02 2017.08.01 2017.08.03 2017.08.01 2017.07.31 2017.08.02 2017.08.02 2017.08.02 2017.07.31 2017.08.02 2017.08.01 2017.08.02 2017.08.01 2017.08.02 2017.08.01 2017.08.01 2017.08.03 2017.07.31 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.02 2017.08.01 2017.08.02 2017.08.02 2017.07.31 2017.08.02 2017.08.01 2017.08.03 2017.08.02 2017.08.01 2017.08.02 2017.08.03 2017.07.31 2017.08.01 2017.08.02 2017.08.01 2017.08.01 2017.07.31 2017.08.01 2017.08.02 2017.08.03 2017.08.03 2017.08.01 2017.08.01 2017.08.02 2017.07.31 2017.08.02 2017.08.01 2017.08.03 2017.08.02 2017.08.03 2017.08.02 2017.08.03 2017.08.02 2017.08.01 2017.08.03 2017.08.03
Sport
2017. július 1. | 26. hét | XIV. évfolyam 26. szám
Miskolci Napló – A város lapja
Nemzetközi Mento Nagydíj
HAMAROSAN ELNYERI VÉGSŐ FORMÁJÁT AZ ÚJ DIÓSGYŐRI ARÉNA
11
Heteken belül elnyeri végső formáját az új diósgyőri stadion. Már a déli és az északi oldalra is felkerült a tetőszerkezet. A kivitelező nemrégiben ismét lehetővé tette, hogy az amigeleken. hu portál szervezésében, egy szurkolói csoport bejárja az épülő diósgyőri stadiont. Idei legnagyobb lovas rendezvényének, nemzetközi versenynek adott helyet június 23. és 25. között a Lovagi Tornák Tere. A Mento Nagydíj Nemzetközi Versenyre több mint kétszáz lovast vártak. A magyar versenyzők mellett a szomszédos országokból is érkeztek Diósgyőrbe. A sporteseményt óriási érdeklődés övezte, a három nap alatt mintegy hétszáz startnál izgulhatott a közönség. Itt voltak a Magyar Utánpótlás Válogatott Keret legjobb lovasai és külföldi versenyzők is jöttek. A versenyen részt vett ifj. Lázár Zoltán, aki az Ifjúsági Európa Bajnokságon 6. helyezést ért el, illetve többszörös nagydíj győztes; Szász Attila háromszoros felnőtt magyar bajnok, a Világkupa Közép-Európai Ligájának egykori győztese, Szuhai Péter ifjúsági válogatott kerettag valamint Stieber Sztella a
Gyermek Európa Bajnokság 5. helyezettje. A Lovagi Tornák Terén megrendezett verseny pályaépítője egy sok évtizedes rutinnal rendelkező szakember, a horvát születésű Eduard Petrovic volt, aki számos Nemzetközi Díjugrató Versennyel és egy Utánpótlás Európa Bajnoksággal a háta mögött Közép-Európa egyik meghatározó lovas személyisége. 2017-ben a kaposvári Póni EB mellett Diósgyőrben is ő döntött arról, hogy milyen útvonal vezessen a rúderdő fölött.
A stadiontúra résztvevőit Silling Balázs főépítésvezető kalauzolta. Egyebek mellett elhangzott, az északi, Andrássy utca felőli oldalon lesz egy kiegészítő épület, ebben egy söröző, egy múzeum, illetve jegypénztárak is helyet kapnak. A lelátó-gerendák alsó része egészen a büféig, illetve a tetőszerkezet alulról alumíniumhab
Hirdetés
burkolatot kap. A főépület földszintjén, az Andrássy utca felőli oldalon alakítják ki a
DVTK öltözőjét, a zuhanyzókat, a rekreációs helyiségeket és kiszolgáló létesítményeket. A Szinva felőli oldalon lesz a vendégcsapat öltözője, középen pedig egy bejárati teret alakítanak ki. Itt lesz például a sajtótájékoztatónak teret adó helyiség, a játékoskijáró és a játékvezetői öltözők is. Az első emelet szinte teljesen egybe lesz nyitva, de az összefüggő teret mobil válaszfal segítségével ketté is lehet majd választani. Itt különféle rendezvényeket lehet majd lebonyolítani, illetve bérbe is adják. Az első emeleten a pálya felőli részen
a homlokzat üveg-alumínium szerkezetből készül, itt lesz egy VIP terasz. A második emeleten a pálya felőli oldalon végig Sky-boxok lesznek, ezeket a bérlők a maguk ízlése szerint alakítják ki. A tetőre felülről egy festett trapézlemez burkolat kerül, belül, a pálya felőli oldalán pedig hat-hét méteres sávban egy áttetsző polikarbonát burkolatot kap. Ez a pálya benapozása miatt is nagyon fontos, elengedhetetlen ugyanis, hogy minél nagyobb felületen érje a nap sugara a gyepet. (Teljes cikk: amigeleken.hu) Fotók: dvtk.eu
VOLT EGYSZER EGY STADION… – Kiállítás a Papszeren A Herman Ottó Múzeum 2016 őszén, a DVTK stadion bontását megelőzően összegyűjtötte az egykori sporttelep még megmaradt történeti emlékeit. A Múzeumok Éjszakáján ezekből nyílt kiállítás a múzeum papszeri épületében. A megnyitón köszöntőt mondott Kiss János alpolgármester, Tóth Arnold múzeumigazgató, s jelen volt a DVTK legendás „aranycsapatának” több tagja is. Elhangzott, a kiállított relikviákat múzeumi és magángyűjteményekkel, valamint olyan ikonikus személyek visszaemlékezéseivel egészítették ki, akik az elmúlt évtizedekben második otthonuknak tekintették az Andrássy úti sporttelepet. Ezek felhasználásával igyekeztek méltó emléket állítani egy olyan stadionnak, amely meg-
2017. július 4-én a Miskolctapolcai Strandfürdő wellness részlege 9.00-től 19.00-ig tart nyitva. A 2017. július 5-6-7-én megrendezésére kerülő Vodafone kupa ideje alatt a Miskolctapolcai Strandfürdő wellness részlege zárva tart, a strand egységesen 1000 Ft/fő jegyáron vehető igénybe. Az edzések és a mérkőzések ideje alatt kizárólag a családi medence használható. Megértésüket köszönjük!
annyi öröm színhelyéül szolgált csaknem 80 éven keresztül. Az értékmentést és a kiállítás megtervezését körüllengő páratlan társadalmi összefogás hűen tükrözi azt a fanatizmust, ami a vidéki sportélet fellegvárává tette a diósgyőri sporttelepet. A diósgyőri sportpályák történetét bemutató kiállítás igazi sport- és helytörténeti kuriózum, hiszen a DVTK krónikájának főbb állomásait a stadion múltján keresztül ismerheti meg a látogató, kiegészítve olyan audiovizuális
tartalmakkal, amelyek felejthetetlen élményt nyújtanak vendégeinknek. A kiállítás december 31-ig tekinthető meg. A délutáni megnyitót követően különleges kézműves-foglalkozásokon vehettek részt a látogatók. Szurkolói sálakat készíthettek, illetve megtudhatták azt is, milyen a körömdekorálás „szurkolói módra”. Este 10-kor pedig filmpremiert tartottak: a DVTK Aranycsapatról szóló DVD-t mutatták be a látogatóknak.
12
Miskolci Napló
Program/közélet
„Uram, jöjj alá az én hajlékomba…”: a mindszenti templom
A Mindszent tér helyén a középkorban a Mindszent nevű település főtere terült el. A mai templom helyén akkor a falu kápolnája állt. Ezt 1507-ben említik először, mellette volt a szegények kórháza.
A 18. század első felében Althan Mihály Frigyes váci püspök és tapolcai apát lebontatta a kevéssel azelőtt felújított kápolnát, és 1724ben megkezdődtek a mindszenti templom építési munkálatai. Egyes történészek szerint Giovanni Battista Carlone tervezte, aki a minorita templomot is. 1744-ben szentelték fel a még nem teljesen elkészült, egyhajós, téglalap alaprajzú barokk templomot. Hajójához valamivel keskenyebb, félkörívvel záródó szentély kapcsolódik, amelynek mindkét oldalán kétszintes oratórium áll. A plébánia épülete 1778-ban épült, majd a 19. szá-
PETŐFI NYOMÁBAN 1847. július 8-án került sor Petőfi Sándor harmadik útjára megyénkben. A 170 éve történt utazás felelevenítésére egész napos programmal emlékezik a Miskolci Helyiipari Természetbarát Egyesület. A program résztvevői július 8-án reggel nyolc órakor talá l kozna k Miskolcon, a Városház tér 5. sz. épület előtt, ahol Petőfi annak idején megszállt. Ma emléktábla található a ház falán. Tíz órakor a Diósgyőri várnál lesz az újabb találkozó, ahonnan túra indul az egyesület által létrehozott Bethlen emlékúton.
(Diósgyőri vár – Fehérkő-lápa – Fehérkő – Erzsébet sétány – Lillafüred) Túravezetőt az egyesület biztosít. Délután 13 órától séta indul a Hámori-tó környékén. Itt ismertetik Petőfi Sándor Úti levelét, és elszavalják a költő Alkony című versét, ami Miskolcon íródott. További információ: Kiskun Magdolna 06 30 5098 842.
zadban eklektikus stílusban átalakították és megtoldották. A templomon összevitatkozott az egri érsekség és a munkácsi püspökség, Mária Terézia végül a diósgyőri uradalomra bízta a templom védnökségét. 1857-ben a városban járt Ferenc József, és látván az épülő templomot, felajánlotta, hogy fedezi az egyik torony költségeit. Az egri érsek szintén felajánlott egy nagyobb ös�szeget. Ezekből és a hívők adományaiból 1864-ben belekezdtek az eklektikus stílusú tornyok felépítésébe, év végére az egyik fel is épült, nem sokkal később pedig a másik is. A tornyok 62 méterre magasodnak. Így kialakult a templom mai külseje, amely meglehetősen impozáns jellegével és nagyságával uralja a Mindszent teret és a város ezen részét. A templom előtt áll a barokk stílusú Csupros Mária-szobor (1738). A templomtól nem messze található kálvária stációit és kis kápolnáját 1864-ben szentelte fel Bartakovics Béla egri érsek.
Az épület harmadik emeletén már felújították a folyosót és a szobákat is. A tetőt napelemek borítják, kicserélték a nyílászárókat, megújult a terasz és kívül-belül
leszigetelték a kollégiumot. – Nem állunk meg ezen a ponton, a miskolci tankerületi központ 4,3 millió forintot különített el az előzetes kalkulációk alapján a saját forrásaiból arra, hogy a kollégium folyosóit, szobáit, vi-
Személyi változások a miskolci plébániákon. Ternyák Csaba egri érsek augusztus 1-i hatállyal Mezőkövesdről a Mindszenti plébániára helyezte Versler Sándor káplánt. A diósgyőri plébániáról Törökszentmiklósra helyezte Palotai Ádám káplánt, helyére Maksó Péter újmisés került. Július 1-jén a 18 órakor kezdődő szentmisét Holló Gábor újmisés mutatja be a diósgyőri templomban. Július 1-jén, szombaton 10–21 óra között rendezik meg a martin-kertvárosi, göröm-
bölyi, szirmai és kistokaji egyházközségek VIII. juliálisát a martin-kertvárosi templomtéren. Gyermekprogramok, sütemények versenye, táncház a Számadó-zenekarral, majd 18 órától szentmise, végül tábortűz zárja a napot. Július 2-án, 17 órától, a Miskolc Televízió HívőSzó című műsorában a mindszenti-templom Péter-Pál napi, búcsúi szentmiséjét közvetítik, felvételről. A 10 órától kezdődő szentmisét Artner Péter káli plébános, a PPKE tanára mutatja be.
MAGYAR KÖNYVTÁROSOK VÁNDORGYŰLÉSE
Hétszáz szakember tanácskozik Miskolcon Az élet minősége – könyvtárosok a társadalomért. Ez a címe a Magyar Könyvtárosok Egyesülete 2017. évi, 49. Vándorgyűlésének, amit július 5–7. között rendeznek meg Miskolcon. Ezekben a napokban több mint 700 könyvtáros érkezik a városba – és bár egy tanácskozás minőségét nem önmagában a létszám adja, sokat elárul ez arról, milyen fontos szakmai fórumnak ad otthont Miskolc. A miskolci vándorgyűlés szervezője az MKE, a Miskolci Egyetem, Könyvtár, Levéltár, Múzeum, az MKE Borsod Megyei Szervezete és a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár, fő helyszíne pedig az Egyetemváros lesz. Itt tartják a plenáris és a szekcióüléseket, a rendezvényt kísérő szakmai kiállítást és egyéb programokat, de a résztvevők sok lehetőséget kapnak arra, hogy megismerjék a város és a megye kulturális és turisztikai értékeit.
Megújult a Teleki Tehetséggondozó Kollégium Több mint kétszázmilliós EU-támogatásban részesült a Miskolci Tankerület, amelyből épületenergetikai fejlesztést hajtottak végre a Teleki Tehetséggondozó Kollégiumban.
EGYHÁZI HÍREK, ESEMÉNYEK
zes blokkjait is korszerűsítse – mondta el az átadón László István tankerületi igazgató. Csöbör Katalin országgyűlési képviselő tájékoztatott, hogy a kollégiumot 27 évvel ez előtt, nemes céllal hozták létre – a megye tehetségeinek felkutatására és kibontakoztatására. Sajnos, már régóta elhanyagolt épületben működött, fenntartása az elavult energiarendszer miatt rendkívül drága volt. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy immár a Teleki épülete teljesen megújult és a kornak megfelelő technikával rendelkezik az energiarendszere – fogalmazott a politikus.
Miskolc az első olyan hazai város, amely negyedszer is megkapta a rendezés jogát. (Itt tartották rögtön a második találkozót 1970-ben, a tizennegyediket 1982-ben és a harminchatodikat 2004-ben.) Különös jelentőséget ad ennek a címben megfogalmazott téma, a könyvtárosok életminőséget javító munkája, amit számos szempont alapján járnak majd körül a tanácskozáson. Ennek fontosságát jelzi az is, hogy a július 5-ei nyitó plenáris ülésen köszöntőt mond többek között Pelczné Gáll Ildikó, az Európai Parlament alelnöke (ő a videotechnika segítségével), Krucsainé Herter Anikó, az EMMI helyettes államtitkára, képviselteti magát a város és
az egyetem vezetése, a nyitóelőadást pedig Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő, az európai ügyek bizottságának elnöke tartja.
Közérdekű közlemény Miskolc önkormányzata a város településszerkezeti tervének és építési szabályzatának módosítását kezdeményezi a Miskolctapolca kiemelt fejlesztési terület vonatkozásában. Az elkészült véleményezési dokumentáció megtekinthető a városépítészeti
főosztályon, továbbá a 2017. július 7-én 13.00 órakor kezdődő lakossági fórumon (Polgármesteri Hivatal, 3525 Miskolc, Hunyadi u. 2. sz. 3. emeleti tárgyaló), illetve a város honlapján. A készülő tervekhez 2017.06.29-tól 2017.07.15-ig vélemények adhatók. A felme-
rült véleményeket a fenti idő alatt írásban juttassák el, Kriza Ákos polgármesternek címezve a Miskolc Megyei Jogú Város PH. Városépítészeti Főosztály 3525 Miskolc, Városház tér 8. sz. posta vagy a
[email protected] internetes címre.
„Egy út, egy övezet” – nemzetközi együttműködés A június 17-én kezdődött 20. Sanghaji Nemzetközi Filmfesztivál keretében új kezdeményezés indult útjára „Egy út, egy övezet” címmel 14 ország filmfesztiváljainak és filmes intézményeinek együttműködése céljából. Magyarország képviseletében Bíró Tibor, a Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál igazgatója vett részt a programon. A résztvevő országok képviselői június 17-én ünnepélyes keretek között írták alá együttműködési nyilatkozatukat, a Film Market keretében pedig június 18-19-én két nap leforgása alatt előadás formájában kap-
tak lehetőséget nemzeti filmiparuk aktuális helyzetének és a filmkultúráikra jellemző tendenciák bemutatására.
2017. július 1. | 26. hét | XIV. évfolyam 26. szám
Miskolci Napló – A város lapja
Hirdetés
13
14 Hirdetés
Miskolci Napló
COOP vödrös tejföl 850 g, 12%, egységár: 469 Ft/kg
499 Ft
Abaúj dob. tej 1,5%, 1 l
169 Ft
Keresse a COOP ABC, COOP Szuper áruházainkban az alábbi termékeket: Pick téliszalámi szvg. 70 g, egységár: 6557 Ft/kg 459 Ft Pick Nosztalgia párizsi 1 kg 1899 Ft Herz Gourmet Extra sonka 1 kg 1999 Ft Família bacon szeletelt vf., 100 g, egységár: 3490 Ft/kg 349 Ft Jamie Oliver hűségakció a grillezés szerelmeseinek! – Pontgyűjtés csak a COOP Szuper áruházakban! Részletek az üzletekben kihelyezett plakátokon és szórólapokban!
KUPON EGY FŐRE, EGY ÚTRA ÉRVÉNYES. lZ ÁGRÁB – PLITVICEI TAVAK: július 29–30.: 29.000 Ft/fő l BUDAFOK ÉRTÉKEI ÉS A TÖRLEY CSALÁD NYOMÁBAN: július 15.: 7.500 Ft/fő l BARANGOLÁS AZ ALACSONYTÁTRÁBAN: július 22.: 9.000 Ft/fő lS OPRON KÖRNYÉKI BARANGOLÁS – Fertőd, Nagycenk, Kismarton, Ruszt, Pozsony: augusztus 5-6.: 25.000 Ft/fő l ZARÁNDOKLAT RÓMÁBA 6 nap/5 éj, reggelivel, Bologna, Róma, Vatikán, Assisi: augusztus 28–szeptember 2.: 116.000 Ft/fő l ZARÁNDOKLAT FATIMÁBA 10 nap/9 éj (Zaragoza, Nazaré, Santiago de Compostela, Lourdes) augusztus 21–30.: 222.000 Ft/fő RÉSZLETEKRŐL, TOVÁBBI AJÁNLATAINKRÓL ÉRDEKLŐDJÖN IRODÁNKBAN VAGY MEGÚJULT HONLAPUNKON!
"
399 Ft
Silan Fresh Sky öbl. konc., 1 l
500 FT ÉRTÉKŰ
"
ÚJABB AKCIÓ VALAMENNYI COOP ÜZLETÜNKBEN JÚLIUS 4-IG!
Cím: Miskolc, Bató-ház földszintjén Tel.: 46/344-454
WWW.KOLOMBUSZTOURS.HU
Apróhirdetés
Miskolci ruha és táska javító üzletbe szakképzet varrónőt felveszek. Érdeklődni: 70/422-5245. Hi-Sec acél biztonsági ajtók már 63 900 Ft-tól, továbbá nyílászárók (műanyag, fa, alumínium), garázskapuk cseréje óriási kedvezménnyel, teljeskörű árnyékolástechnikával. Tel./fax: 46/402-292, mobil: 30/336-5528, web: www.aluport.hupont.hu, bemutatóterem: Miskolc, Bükk áruház I. emelet. Nyitva: h, sz, cs, p: 9–17 óráig, k: 9–14 óráig, szo: 9–12 óráig. Ács-, tetőfedő munkák, gipszkarto nozás, lambériázás, filagóriák, előtetők, kerítések, kerti házak és egyéb famunkák készítése; Velux ablakok beépítése, cseréje; íves fedések és hajlatok készítése; tetők szellőztetése. www.kerekgyarto-acs.hu. Tel.: 06-20/460-6775. Nem italozó, önállóan dolgozni tudó ácsot és korábban ács mellett dolgozó segédmunkást keresek Miskolc és környékére, nem csak tetőn végzendő munkákra. Tel.: 06-20/460-6775.
Bulgárföldi Háztartási Bolt
BORSODCOLOR KFT. Miskolc, Kiss tábornok u. 6/a. Tel.: 46/530-336
Az akció érvényes: 2017. 07. 01-től 2017. 07. 07-ig Kerámia süteményes tál+lapát 1499 Ft Farmos kerámia kínáló tál 1699 Ft Farmos kerámia csésze + alj 1199 Ft Farmos kerámia szalvéta tartó 999 Ft Farmos kerámia só-, borsszóró 599 Ft Gyerek porcelán tányér 349 Ft Tároló doboz müa., 2,9 l 699 Ft Tároló doboz müa., 1,75 l 599 Ft Tároló doboz müa., 1,9 l 599 Ft Szakácskés 21 cm 1199 Ft Márványkő serpenyő, 20 cm Márványkő serpenyő, 28 cm Márványkő wok, 28 cm Serpenyő nyeles (indukciós) 20 cm
NE FELEJTSE, JÖVŐ HÉTEN ÜVEGHULLADÉKGYŰJTÉS! További információ és szállítási időpontok a www.mirehukoz.hu oldalon. ELÉRHETŐSÉGEINK: Ügyfélszolgálati iroda: 3527 Miskolc, József Attila út 53. Levelezési cím: 3501 Miskolc, Pf.: 509. Telefon: +36 46/200-178, +36 46/200-179, +36 70/463-7714. Telefax: +36 46/200-177. E-mail:
[email protected]. Web: www.mirehukoz.hu
799 Ft 899 Ft 449 Ft 369 Ft 319 Ft 219 Ft 489 Ft 389 Ft 389 Ft 699 Ft 2299 Ft 3399 Ft 5199 Ft 2769 Ft
2017. július 1. | 26. hét | XIV. évfolyam 26. szám
Miskolci Napló – A város lapja
Hirdetés
15
16 Mozaik
Miskolci Napló A hét fotója
„Szél könnyű szárnyán szállj…!”
VÉGH CSABA FELVÉTELE
Veterán-parádé
Valóban egyedi élménnyel, úgynevezett „Darumadár AirEmotion”-nal várták az érdeklődőket az elmúlt hétvégén, a Múzeumok Éjszakáján, a Herman Ottó Múzeum főépülete melletti parkolóban. A jelentkezők szó szerint madártávlatból nézhették meg a környezetet és a belvárost, a különleges szerkezet harminc méter magasba repítette őket. A vállalkozó kedvű látogatók úgy érezhették magukat, mintha valóban madárként szállnának ezen a különleges éjszakán. FOTÓ: VÉGH CSABA Gázpalackok robbantak a lángoló épületben
Veterán-kiállítással, különleges járművek bemutatásával, gyermekprogramokkal, telephely látogatással, kulisszatitkokkal, koncertekkel várták a vendégeket június 24-én, az MVK Zrt. a Szondi György utcai telephelyén. A Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozat keretében, idén először a Magyar Honvédség is bemutatkozott a telephelyen.
Operafesztivál 2017 1
FORRÓ NYOMON
ván utcában. A telefonáló elmondta, hogy a fiatalember korábban a "Kékfény" című műsorban tűnt fel, úgy emlékezett, bolti lopás miatt körözik. A bejelentést követően a Vasgyári Rendőrőrs járőrei megjelentek a megadott címen, majd igazoltatását követően elfogták H. S. Dávid 22 éves miskolci lakost, akit a Nyíregyházi Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt körözött. A férfit előállították a Miskolci Rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók több rendbeli lopás bűntett elkövetése miatt, gyanúsítottként hallgatták ki.
A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint, kigyulladt egy családi ház június 27-én délután Miskolcon, a Mécses utcában. A tűzesethez a miskolci hivatásos tűzoltókat riasztották, akik három vízsugárral oltották a lángokat. Az égő ingatlanban az egységek kiérkezése előtt két darab propán-bután gázpalack felrobbant. A tűzoltók további három gázpalackot távolítottak el a házból és kéziszerszámokkal is dolgoztak a tűz oltásán. Személyi sérülés nem történt. Az ingatlanban élő négy felnőtt és három gyermek időben el tudta hagyni az égő házat. Szivárgó sósav miatt riasztották a tűzoltókat Sósav szivárgott egy vasúti tartálykocsiból a Miskolc Rendező Pályaudvaron június 29-én hajnalban. A káresethez a megyeszékhely hivatásos tűzoltóit, a Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálatot, a Katasztrófavédelmi Mobil Labort és a Regionális Műszaki Mentőbázis vegyi konténerét riasztották. A szivárgó anyag miatt, a közelben álló, huszonnyolc ingatlanból összesen hetvenhat lakónak kellett ideiglenesen távoznia. Elhelyezésükre két autóbusz érkezett a helyszínre. A Katasztrófavédelmi Mobil Labor gázkoncentráció méréseket végzett a helyszínen, nem mutattak ki egészségre veszélyes értékeket. A szivárgó tartálykocsit a MÁV szakemberei biztonságos helyre tolták, a kárelhárítás a lakott területtől távolabb folytatódott. A lakók alig egy óra elteltével visszatérhettek otthonaikba.
Ki kellett üríteni egy idősotthont Lángra kapott a nádas Miskolcon, kedden késő délután a Mésztelep utcánál, az idősek otthona közelében. A miskolci hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt az otthonból harminc embert menekítettek ki. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint az egységek egy vízsugárral oltották el a lángokat. Az eset során senki nem sérült meg, az otthon lakói visszatérhettek az épületbe. Gyalogosgázolás a Vörösmartyn Nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett az a gyalogos nő, aki június 26-án reggel szabálytalanul szaladt ki a négysávos útra, Miskolcon, a Vörösmarty úton, ahol egy személygépkocsi elütötte őt. Ugyanezen a napon, pár órával később az Üteg utca és Baross Gábor út kereszteződésében egy tehergépkocsi vezetője kanyarodása közben nem biztosított elsőbbséget egy másik tehergépkocsinak, s összeütköztek. A balesetben egy személy könnyebben megsérült.
Legújabb, négyrészes keresztrejtvényünkben az idei operafesztivál néhány előadásának neveit rejtettük el. Kérjük, a megfejtéseket együtt, egy levélben vagy e-mailben, legkésőbb 2017. július 27-én éjfélig juttassák el szerkesztőségünkbe (3525 Miskolc, Kis-Hunyad u. 9.) vagy az
[email protected] e-mail címre. A helyes megfejtéseket beküldők között egy-egy 2017-es Miskolci Kalendáriumot sorsolunk ki.
MINDENKIT ÉRHET JOGESET Ha jogi problémájuk, kérdésük van, küldjék el szerkesztőségünk címére: 3525 Miskolc, Kis-Hunyad u. 9. A borítékra írják rá: „Mindenkit érhet jogeset”. E-mail címünk, amelyre üzeneteiket, problémáikat elküldhetik:
[email protected]. Dr. Strassburger Gyula és dr. Tulipán Péter ügyvéd írásban válaszol!
Miskolcon fogták el a körözött férfit Lakossági bejelentés érkezett június 26-án este a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába, hogy egy körözött férfit láttak Miskolcon a Dobó Ist-
HETI HOROSZKÓP Kos (március 21 – április 20) Izgatott, mert olyan híreket vár, amiken sok minden múlhat. Egyelőre nem akar lépni, míg nem tud biztosat, de egyre jobban zavarja az idő múlása. El kell fogadnia a helyzetet, az idő majd az Ön javára dönt majd.
Rák (június 22 – július 22) Egy nehéz helyzetben is kitart, és ez végül olyan komoly sikerhez vezethet, amit talán még Ön sem remélt. Lehet, hogy egy ideig szoknia kell az új helyzetet, mielőtt el meri majd hinni, hogy a kezére játszik az ügy.
Mérleg (szeptember 24 – október 23) Mikor már úgy érzi, végre úrrá lesz a káoszon, újabb nehézségek üthetik fel a fejüket. Ez átmenetileg elveheti a kedvét, de ha eldönti, mi az, ami Önnek a legfontosabb, nem lesznek majd leküzdhetetlen akadályok.
Bak (december 22 – január 20) Azt gondolta, még sokáig ráér meghozni egy döntést, de kiderülhet, hogy már mindenki csak az Ön válaszára vár. Nézzen mélyen a szívébe, és tudni fogja, mi az, amit szeretne. Ne hagyja, hogy mások döntsenek.
Bika (április 21 – május 20) Válaszúthoz érkezik, és úgy érzi, bármerre indul, mindenképpen le kell mondania valamiről. A döntés szabadsága azonban az Öné, éljen a lehetőséggel. Most nagyon fontos, hogy ne rejtegesse, ami a szívét nyomja.
Oroszlán (július 23 – augusztus 23) Nem halad olyan gyorsan valamivel, mint ahogyan szeretne, és ez bosszanthatja, pedig erre egyáltalán nincs oka. Viszont kell döntenie, hogy pontosan melyik irányba szeretné megtenni a következő lépéseit.
Skorpió (október 24 – november 22) Úgy tűnik, végre lecsendesülnek Ön körül a dolgok, és lassan elkezdhet gondolkodni a kihívások megoldásain. Tudhatja, hogy nem lesz kön�nyű dolga, de azt is, hogy ezúttal minden csakis a hozzáállásán múlik.
Vízöntő (január 21 – február 19) Végre egy kis nyugalom van Ön körül, és bár eleinte nem túl nagy örömmel fogadja a kényszerpihenőt, ez jó alkalom arra, hogy végre alaposan átgondolja a dolgait. Használja ki a lehetőséget.
Ikrek (május 21 – június 21) Amikor megkapja, amire vágyott, rájöhet, hogy korántsem olyan, mint amilyennek elképzelte. Lehet, hogy most már szívesen visszafordulna, de ne feledje, hogy semmi sem kötelező, és bármikor nemet mondhat.
Szűz (augusztus 24 – szeptember 23) Igyekszik mindent megtenni, de néha úgy érzi, valakinek ez sem elegendő. Különösen fájdalmas lehet a múltbeli hibáival szembe nézni, de ne feledje, hogy nem muszáj azokkal maradnia, akik erre kényszeríthetik.
Nyilas (november 23 – december 21) Igyekszik mindent megtenni, mégis úgy érzi, túl sok a leküzdendő akadály, túl sok helyre kell egyszerre figyelni. Lehet, hogy itt az ideje elfogadni néhány dolgot, és a valóban fontos problémákra koncentrálni.
Halak (február 20 – március 20) Úgy érzi, közel van már a célhoz, és itt a legfájdalmasabb, ha félbe kell hagynia az utat. A szünet azonban még nem végleges, ne feledje, hogy idővel visszatérhet majd. Bízzon benne, hogy ez a helyes döntés.