HH- Aı'tzlernán_yei, Miskolc, V. Sorozat. Iilrsmlulomtudományok, .?8(l98.i) kötet, lll
125.
A MISKOLCI ÍRÓCSOPORT ÉS A „MISKOLCI KOCSONYA” VIDA JÓZSEF llsıızefoglalás 1956 tavaszán, nyarán a legfontosabb politikai, gazdasági kérdések mellett - igaz, nem olyan ı.z„iy_vııllyııl, de vissza-vissza térő gondként megfogalmazást nyert az 50-es évek elején alakult miskolci no. -„ „port részéről az az álláspont, hogy Miskolc kulturális problémákkal küzd. Ez megmutatkozott a
L.. tı mıtlıs létesítmények hiányában, a kulturális intézményeket irányító szervek tehetetlenségében, bi.. .n vı is tokú kultúrközönyben, mely vonatkozott egyrészt a város vezetőire és a gyorsan növekvő város M . . z-„ága ra is. 1956 nyaráig is ismertek voltak ezek a problémák, csak legfeljebb nyíltan keveset beszél-
ıt-t. ıola. Ililıari Sándor - „Miskolci konyonya” c. ci.kke június végén megszellőztette egy országos lapı„-ın ar ı-ıltlig csak „pislogó” elégedetlenséget.
Az ötvenes évek elejéig Miskolcon, Borsod megyében csak irodalmi körök működit-lt _ amelyek az olvasómozgalom megszervezésével, közönségszervezéssel, csasztuskaírászal -nl: l`oglalkoztak. Az Írószövetség (1) taai lényegében csak a budapesti írók voltak. Megváltozott a lwlvız-ı l950 végén, amikor határozat született arról, hogy négy vidéki városban meg kell.-ıı alakítani az Írószövetség helyi csoportját. Debrecen és Szeged után 1951. február 18zaı M ıskolcon is megalakult az Írószövetség miskolci csoportja. Az alakuló ülésen megjelent László Gyula, az Írószövetség vidéki titkára, aki elmi vmit ıı, Iıogy a múltban a vidékkel, a vidéki írókkal keveset törődtek. „Irodahni téren Mt-.kolc kissé hátul kullog, ehnaradott, részben saját hibájából is. Debrecenben és Szege.lan mindig voltak erős próbálkozások intenzív irodalmi élet kialakítására. Miskolc sohasem volt hozzájuk hasonló kultúrcentrum.” (2) László Gyula kifejtette, hogy ezt a helyze-
ıııı vıııAJOZSEF f-ar en-ıııı adjıınktus HM! Mıskıılc-Egyetemváros mi s ııımıs leninizmus Tanszék =\ lo-ııınt beérkezett: 1982. július 2.
l l l
tet sürgősen meg kell változtatni, ,,. . .főképpen azért, mert Miskolc ipari város, iparvidék központja. Ebben segít az Irószövetség, az Északmagyarország (a megyei PB lapja - V. J.), mely havonta két oldal teıjedelmet biztosít ezentúl irodalmi melléklet céljaira.” (3) Befejezésül a vidéki titkár ismét kiemelte, hogy véget kell vetni az ,,önképzőkörösdinek” és ha a csoport megerősödik, ősszel beindíthatja saját, negyedévenkénti folyóiratát. A miskolci írócsoport elnöke Gyárfás Imre, gimnáziumi igazgató, titkára Erdélyi Károly könyvtáros, titkárhelyettese Bihari Sándor gimnáziumi tanuló lett. Az első két évben sok nehézséggel küzdött a miskolci írócsoport. Minden hétfőn összejövetelt tartottak - eleinte a megyei tanács nekik kijelölt szobájában, majd a Megyei Könyvtárban -, melyen a csoport titkári beszámolót hallgatott meg, majd a tagok írásait olvasták fel és vitatták meg. „Új volt a szervezet, a maga lazaságában is, hiszen alapszabályzata sem volt, hacsak az nem, hogy nyílt ellenséges hangot nem engedtünk meg. . .” (4) - írja visszaemlékezésében Sárközi Sándor, a csoport későbbi titkára. (5) A csoport tagjai főfoglalkozásukat tekintve nem írók, költők voltak, hanem az élet különböző területein dolgoztak. Volt közöttük katonatiszt, könyvelő, orvos, egyetemi hallgató, gyári munkás, újságíró stb. A többség munkás vagy paraszt származású volt. 1955-ig az Irószövetségnek csak egy tagja volt a miskolci írócsoportból, Holdi János, az Észal-:magyarország murrkatársa. A csoportnak voltak vidéki taai is, mint a Putnokon élő Szekrényesi Lajos. Amíg a csoport nem rendelkezett saját folyóirattal, addig publikálási lehetőségük igen szerény volt, leszámítva a Borsodi Rádiót, amely 1953 májusában indult be, illetve az Északmagyarországot. Az írócsoport és a lap között kezdettől fogva rossz volt a viszony. ,,Ahelyett, hogy Összefogtunk volna, kutya-macska barátságot folytattunk, ami azért is volt utálatos, mert nem mondtuk egymás szemébe nyíltan a valódi véleményünket.” (6) Később tovább mérgesedett a viszony, 1953 végéig néha egy-egy dicsérő cikk is megjelent a megyei lapban, de 1954 elején a lap „Borsodi Bors” rovatában „Hallhatatlanok” címmel egy csipkelődő cikk jelent meg az írócsoportról: „Senki sem hallja őket. . . Az avasi eleféntcsont-toronyban zárkózott csoport önmagának ír.” (7) A cikk azért is fájt az írócsoportnak, mert az 1951 őszére beígért folyóirat első száma már régóta készen volt, de csak a következő hónapban jelenhetett meg. (8) Az 1954 februárjában beinduló ,,Kohó” címével nem a diósgyőri kohókat jelentette - bár mindenkinek akaratlanul is ez jutott eszébe a cím láttán -, hanem a „forrásban levő életet”. A folyóirat első két évfolyama ezen a néven jelent meg, majd felvette a vidék nagy szülöttének, Kazinczynak a tiszteletére a „Széphalom” címet. 1954 elejétől tehát nagyobb lehetősége ny t a miskolci írócsoportnak a publikálásra. Ettől kezdve a már kb. 20-25 fős csoport megerősödött, s mind nagyobb tekintélyt vívott ki magának Miskolcon, de országosan is. Lehetőségük nyílt a helyi publikáláson kívül központi lapokban, folyóiratokban is. Megismerkedtek, majd bekapcsolódtak az országos vitába, amely az 1953-56 közötti időszakban az írók és a pártvezetés között folyt. A felszabadulás után a párt, a koalíciós kormányzás időszakában a reakció erőivel szemben elsősorban politikai és gazdasági területen csatározott, de nem hanyagolta el a kulturális kérdéseket sem. A fordulat éve után új korszak kezdődött a párt kulturális po112
ııııluljıllıaıı is, a helyzet megérett arra, hogy az irodalomban és a művészetben is a szociatnıııııı építésének megfelelő célokat tűzzenek ki. A párt irodalompolitikája révén kezdett Hıılııluılııi egy olyan írói gárda, amely elfogadta a párt irányítását és célkitűzéseit. A prole mıllk I rıtıˇıra megteremtése és a szocialista irodalom célkitűzése - a szocialista realizmus, uj lıalyzet elé állította az írókat és a különböző írói csoportokat. A szocializmus építése mııııtnııekelőtt azt a követelményt támasztotta az írókkal szemben, hogy hűek legyenek a mtpt lııılulomhoz, eszmeileg és míívészetileg magas színvonalú, az akkori élet kérdéseit tárıi ııln, értékes alkotásokkal járuljanak hozzá a szocializmus győzelméhez. Számottevő el ıulıııéııyek ellenére íróink egy része nem tudott, vagy nem akart megfelelni ennek a körf-ıvlıııéııynek.
lilıben szerepe volt annak is, hogy az ötvenes évek elejétől kezdve a párt irodalompult! ıkıijára is hatottak a párt általános politikájában fellépett ismert hibák. Az irodalompulıı ıkıilıan is érvényesült a személyi kultusszal kapcsolatos szubjektivizmus, ami a reális twlvıvcı hibás értékeléséhez, és fejlődésünk lehetőségeinek eltúlzásához, a nehézségek lehzz. ıııléséhez vezetett. Érdekes alkotások mellett napvilágot láttak szürke, sematikus íráartz ts, ıııııelyek eszmei, művészi gyengeségei miatt nem tölthették be a szocialista irodatrlıııııı háruló feladatokat. Az első írókongresszus - 1951 tavaszán - fellépett a sematiz„ıııı vllcn, de mivel ez nem volt összekötve a politikai dogmatizmus elleni harccal, a gyaızzı Iııt hun nem folyt megfelelő eszmei harc a helytelen, hibás nézetek ellen. „A párt 1 953 júniusi határozatai és a határozatokat követő politikai események ııııv lıııtıist gyakoroltak az irodalom fejlődésére. A hibák feltárásának módja, és a hibák lıı|rw ıızisa körül a párt vezetésében megmutatkozó bizonytalanság megrendítette a szociatıı ıııııs lıiveit.” (9) Ezt a helyzetet használták ki az irodalomban is a jobboldali erők, amihzıı ıılıııudásba lendültek, de a szocializmus hívei is fokozatosan kihasználták azokat a letı ıñncgeket, amelyeket a párt 1953-as júniusi határozatai biztosítottak a szocialista irodatuııı mlıııára. Irodalmunk biztató fejlődése azonban nem tudott kibontakozni, általánossá „Alul A régi vezetés makacs ragaszkodása egyes hibákhoz, a dogmatikus nézetekhez, a kelllı mık ritika hiánya, az állandó ingadozások, az elvtelen kompromisszumok ezt a folyamaızzı ııwgakadályozták és a jobboldali tendenciákat erősítették. I-lzeknek a nézeteknek egy része marxista köntösben jelentkezett, hirdetői látszólag A lıılırık ellen léptek fel a dogmatizmus elleni harc jegyében. A revizionizmus az irodalomban főleg az irodalom pártosságár támadta. Az írók egy mm N53 júniusa után úgy érezte, hogy minden - amit az utóbbi pár évben alkottak »ırzııı., scınatikus. „Azzal vádolták önmagukat, hogy a párt útmutatásait követve, műveiktr-I fık is hozzájárultak a hibák elkövetéséhez. Ebben a légkörben az írók egy része olyan Lıwvtkcztetésre jutott, hogy minden bajnak a pártosság, a pártirányítás az oka.” (10) Az tm szerintük - akkor cselekszik igazi író módjára, ha csak a „belső sugallatra” hallgat, mint ıı/. iró tehetségében már önmagában benne rejlik az igazság megérzése. Azt a hamis ımıvıvı terjesztették, hogy a „párt tévedhet, de a jó író nem.” Éppen ezért az a sajátos mwjı lıiirul az irodalomra, hogy az „igazság hídja” legyen ,,a párt és a nép közé ékelődő mılrıu|ék" felett. Ez az elmélet - mely 1956 nyarától ismét feléledt - volt az első nyílt
ll3
hadüzenet a pártosság ellen, amely a régebbi pártirányítás hibás módszereit bírálva elvetette magát a pa'rrira'nyita's elvét is. 1954 őszén, az Írószövetség közgyűlése után lényeges változás következett be, mert az eddigi irodalmon belüli vita kilépett ebből a körből és nyíltan politikai jelleget öltött. Az 1955-ös márciusi határozatot követő átmeneti visszavonulás után 1955 őszén új ból porondra lépett az irodalomban kialakult politikai ellenzék. A korábbinál erősebben és szervezettebben. Ebben szerepet játszott az, hogy az év végére az ország társadalmi-gaz dasági életében fokozó dtak az ellentmondások. A revizionizmus ellen hirdetett elvi-ideológiai harc adminisztratív intézkedésekbe torkollott. Az írók egy csoportja memorandumot szerkesztett a Központi Vezetőséghez, amely kezdetben szűk körben közkézen forgott. Az ún. írói memorandum -látszólag - kulturális életünk néhány tényleges problémáját tette szóvá. Kifogásolta, hogy ismét teret nyertek a társadalomban, de különösen a kulturális életben a már korábban elítélt káros módszerek, a megokolatlan adminisztratív beavatkozás (lapelkobzás, leváltás, egyes színdarabok betiltása stb _) 1955 novemberében a párt Központi Vezetősége határozatot hozott az irodalom kérdéseiről (1 1), melyben helyesen lépett fel az irodalomban előretörő revizionizmus és a revizionisták pártellenes, frakciós terve ellen. Mivel azonban a határozat az akkori pártvezeté szektás politikájának talaján jött létre, nem válhatott kiindulópontjává a revizionizmus eszmei és politikai leküzdésének. Ezek a hibák a határozat végrehajtásában még jobba kiütköztek. 1955 decemberétől nem lendült fel az ideológiai élet, a határozatot semmilyen jelentős eszmei vita nem követte. A harc főleg adminisztratív eszközökkel folyt de teljesen következetlenül. Így lett az alig ismert memorandumból hangos ,,íı`ólázadás". mely,,. . .dicsfénnyel övezte az ,ellenállni' merő, korábban többségükben hűséges írók homlokãt . ” (12)
A kulturális életben jelentkező eszmei zűrzavar a revizionista nézetek és a szektás hibák együttes hatására jelentkezett. A dogmatikus, szektás torzulás a művészeti ágakban is komoly károkat okozott. A pártosság elvének téves értelmezése sematikus műveket részesített előnyben, ha azokat marxista mezbe öltöztették. Az eszmei vita hiánya megbénl totta a kulturális élet fejlődését, az alkotást, a valóság marxista feltárása helyett a napi politika magyarázatává süllyesztette. Az eszmei vita hiánya ugyanakkor lehetetlenné tette, hogy a valóban létező antimarxista és más helytelen nézetekkel szemben nyilt és egészséges eszmei polémia bontakozzon ki. Ezért a különböző nézetek tovább éltek, s a revizionista előretörés során bátorítást, 1956 tavaszától pedig nyílt fórumot kaptak. 1955 őszéig a miskolci írócsoport tevékenységében a vázolt folyamat alig érződött. Ermek egyik okát abban látjuk, hogy ez az időszak egyrészt a csoport kialakulásának, kez deti megerősödésének korszaka, másrészt abban, hogy az irodalom, az írók Budapesten koncentrálódtak és így eszméik is elsősorban a fővárosban kaptak táptalajt. Megelégedéssel állapította meg Földes Mihály (13) az Irodalmi Új ságban, hogy mindenhol, ahol van helyi írócsoport, megtárgyalták a Központi Vezetőség 1955 novemberi határozatát, amellyel „mindenütt egyetértettek”, így Miskolcon is. Szekrényesi Lajost - aki ekkor már a miskolci írócsoport titkára - idézte: ,,Az irodalmi életben megnyilvánuló jobboldal! nézeteket a leghatározottabban elítélem. Elítélem, mert a saját életem példázza azt a for114
ııırlıılıııi és győztes változást, amely a magyar nép sorsában a felszabadulás után végbenwııı. . . Úgy látom, mindazok az írók, akik a mi új életünk ezer meg ezer győzelme mellnıt csak a kudarcot látják, igazában nem a lélek mérnökei.” (14) A miskolci írócsoport egésze hasonlóképpen vélekedett. Együtt mondták ki - folyızıılxı Földes -, hogy ,,Művészetünk, irodalmunk területén mindenütt érvényesülnie kell ru elvi szilárdságnak, a pártosságnak, a marxista-leninista szemléletnek.” (15) A Széphalom - 1956-os első száma - szerkesztőbizottsági cikkében foglalt állást az MI ll' Központi Vezetőségének az irodalmi életben mutatkozó jobboldali jelenségekről ııılló novemberi határozatával kapcsolatban. A cikk bevezetőjében a szerkesztőbizottság ııwgjegyzi, hogy nem egyszerűen a Széphalom szerkesztőbizottságának állásfoglalásáról van szó, hanem a Magyar lrók Szövetsége miskolci csoportja 1955 december végén taggyıllésen (16) megtárgyalta a Központi Vezetőség határozatát és a következő határozatolıııt Iıozta: „A/jobboldali jelenségek olyan módon; tudatos és szervezett formájú élességgel, ıııtııı az lrószövetség központjában egyes írók körében, nem merültek ugyan fel a csoport ıııııııkájában és a Széphalom szerkesztésében - bizonyos jelentkezésükre és hatásukra umıılırın e területen is fényt derített a Központi Vezetőség határozata.” (17) A miskolci írócsoport örömmel fogadja azt a segítséget - állapítja meg a határozat , zııııit a KV határozata nekik is jelent, ,,. . .és élesen elítéli a határozatban feltárt jobbolrlıılt, pártellenes nézeteket és az azokat érvényesítő írókat.” Befejezésül leszögezték: „A ml ıfr'lu'gnézetı`ink.` a marxizmus-leninizmus, a dialektikus és történelmi materializmus; ezt ı'r r-srrkis ezt akarjuk szépirodalmi, kritikai és publicisztikai művekben hirdetni, ennek és z ıııkıs ennek a fényénél akarjuk és fogjuk is kimondani, mi az igazság! ” (Az én kiemeléımıı V. J.) (18)
A miskolci írócsoport gyűlése decemberben volt, a szerkesztőbizottsági cikk a Széplmlııııı márciusi számában jelent meg. Az Északmagyarország dicsérő sorai - amit eddig jııggııl lıiányolhattak az írócsoport tagjai - nem maradtak el: „Az az érzésünk, hogy kölmtıık, prózairóink egy kicsit megnőttek november óta. . . Helyi vezető szerveink bírálata õı sokoldalú támogatása is hozzásegítette a miskolci írócsoportot ahhoz, hogy tiszta ideolngıııí légkört teremtsen saját portáján. . . és rávezeti az ingadozókat is a haladás egyetlen |ııı lıııló útjára. Eltünteti a Széphalom hasábjairól az irodalmi életünkben mutatkozó jobb„Iılıılí ellıajlások nyomait, melyek nem hagyták érintetlenül a borsodi írók egy részét ıeııı " ( 20)
Melyek voltak „a jobboldali elhajlások nyomai” - a miskolci írócsoportnál? A megyz-ı lııp csak ,,nyomok”-ról, ,,ingadozók”-ról irt, illetve megemlítette, hogy eddig a szertwııtölıizottság munkájában nem érvényesült eléggé a „tervszerűség”, az ,,olvasók szűk tál„ zı ılıuık" írtak csak. Az állítást semmi konkrét ténnyel nem tudták alátámasztani, ilyenek vıılımlııűleg nem is voltak. Inkább arról lehet szó, hogy a korszak gyakorlatának megfele|nmı_ lıa született egy központi határozat, s abban országosan valamit, vagy valakíket kritiıllllıık, elítéltek, akkor helyi szinten is önkritikát kellett gyakorolni, illetve meg kellett ront azokat, akikre ezt helyi szinten lehetett vonatkoztatni. Kiemelve persze azt, hogy ırlılwıı u ,,helyi vezető szervek”jártak az élen. IIS
1956 tavaszán, nyarán a legfontosabb politikai és gazdasági kérdések mellett, - igaıl nem olyan hangsúllyal, de vissza-visszatérő gondolatként megfogalmazódik az az álláspont, hogy Miskolc kulturális problémákkal is küzd. Felvetődött az áprilisi pártaktívákon gyűléseken, beszélgetéseken. A Művelt Nép 1956. június 17-i számában azonban megjelent Bihari Sándor (21) „Miskolci Kocsonya” c. cikke, mely felkavarta a kedélyeket az egész városban. Annak, hogy ezzel a cikkel viszonylag hosszabban foglalkozunk, többször idézzük, az az oka, hogy - bár való problémákat is tartalmazott - elindítója lett Miskolcon két vitának is: Az ún. „kulturális” és - részben - a ,,funkcionárius”-vitának, melyek végighúzódtak a vizsgált időszakig, egészen az 1956-os ellenforradalomig. ,,Az embernek önkéntelenül is az a bizonyos kocsonya jut az eszébe, aki közülünk egy-két napra megforduk Budapesten, vagy csak az Irodalmi Űjságot, a Művelt Népet olvassa - friss, erős levegő csapja meg, ha megjön Budapestről, vagy felemeli a fejét az újságból, előbb széjjelnéz, aztán pislog. Pislog, mint a miskolci kocsonyában a béka. Olyan alvadt, megülepedett itt a levegő, hogy az ember kényelmetlenül érzi magát benne, szinte fizikailag visszahúzza a cselekvéstől. Ugy fejezte ki ezt nemrégiben egy ismerősöm, hogy ami Budapesten becsületbeli dolog, azért Miskolcon elméletben öt év jár. Szerencsére csak elméletben! ” (22) - adta meg Bihari cikkében az alaphangot. A bevezető után a szerző Miskolc kulturális életének valóban súlyos, reális problémáival foglalkozott. (23) Nem is ez a cikk hibája, hanem az, hogy e gondok okát egyetlen tényezőben vélte felfedezni: a város kulturális életét irányító szervek vezetőinek, munkatársainak kultúrálatlanságában. ,,Sémában való gondolkodás, személyeskedés, az embertelen bánásmód az ami itt megtalálható, a vidékiesség és a szellemtelenség iskolapéldái. Azok az emberek, akik a kulturális élet területén a hibákat elkövették és elkövetik, nem értették meg a stílus és a szellem változtatásának szükségességét (s kétséges, hogy mindannyian meg fogják-e érteni). Ezek az emberek -legalábbis közülük néhányan - azt mondják, hogy azért mert volt egy XX. kongresszus, nem kell a világot a feje tetejére fordítani! Pedig sok minden éppen most állna a talpára. . . Jelenlegi kulturális munkatársaink egy része éppen úgy mehetne a pénzügyi életbe, vagy a kéményseprőiparba dolgozni, ahogy most a műveltség terjesztésében dolgozik, mivel az egyikhez sem ért. . . Nem furcsa, nem szörnyű az, hogy az ország második városában csekély műveltségű és mondjuk meg: csekély iskolájú emberek döntenek a világhírű klasszikus művek, vagy éppen a népi kultúra sorsáról'?. . . Tudják azok a kultúrmunkások, hogy ki volt József Attila?, vagy Bartók Béla?” (24) Megemlíti, hogy a kultúrversenyek műsorszámai közül törölték a művelődési vezetők Mozart Ave Maria-ját, mert ,,istenes”. Erre a pedagógusnap alkalmával a „szegény” pedagógusok le is vonták a következtetést, s nem merték ünnepségük műsorába beiktatnl ezt a számot, ,,biztos, ami biztosl” alapon. A felvetett kérdésekre, s ha valaki ilyen, s ehhez hasonló kérdésekről szól - Bihari szerint - így reagálnak a ,,kultúr-funkcionáriusok" ,,. . .merevek lesznek a tekintetek, összeráncolódnak a homlokok, az ember gondolkodik; beszéljen-e tovább. Pedig beszélni kell. . . nyílt beszéd kell itt is Miskolcon. . .” (25) Ebben a megállapításban nemcsak az van, hogy a „merev tekintetek” nem gondolkodnak, hanem az is, hogy bezzeg Budapesten -itt elsősorban a Petőfi-kör vitáira kell 116
pıııiilolnuıık r inásképpen áll már a helyzet. Tud olyanokról is, akik az utóbbi időben lelkesedéssel végezték munkájukat, s nem zavarja őket, hogy újra „zord tekintetbe” ütközıwk, de tud olyanokról is, akik csak „diszkréten” mernek nyilatkozni, mert ,,lehet még egy XXI. kongresszus is! A cikkiró szerint a megoldás: „Hogy ezeket a szorongásokat fel tııiljıık oldani, szellemi szabadságra. . . van szükség.” (26) Ez az a szó, amire mások is anyııyit hivatkoznak, s fognak még hivatkozni, a ,,szabadság”, amivel később annyit visszaélııvk. Sőt a ,,nyílt beszéd”-re már Miskolcon is van példa Bihari szerint. A pártban? Az üzeıııeklıen? Nem! „Az Írószövetség helyi csoportjában. . . olyan vélemények hangzottak el, iııııelyeket csak. _ . espressókban hallhat az ember, de nem gyűléseken, Érv-érv elleni viták voltak ezek a javából. . .” (27) Ennek köszönhető -, Bihari szerint -, hogy az irodalmi elet Miskolcon „egészséges irányba” fejlődik. (28) De meg is lehet fordítani a képletet: Miskolcon ,,alvadt, megülepedett”, a levegő, nincs ,,nyílt beszéd”, az élet más területei ııvııı fejlődnek „egészséges irányba”. Ezek a problémák „hetek óta formálódtak bennem” vallja Bihari. „Ha mi az ország második városa vagyunk, miért nem lehetünk az elsők kiiı.ött az általános fejlődésben? Aki nem képes erre, álljon félre, . . . S mi ne csak pislog|ıııık, mint a béka, hanem. . . cselekedjünk, mint az emberek.” (29) „Miskolc az ország ımisodik városa” kérdéskör többször visszatérő problémája lesz a vitának. Két olyan gonilulrıt bújik meg a fenti idézetben, amely a későbbiek folyamán nyer teljes, nyílt megfogiiliııazást, Miskolconis, mely a fővárosban - a Petőfi-köri vitákon - már nyíltan megfogiılıııazódott. Egyrészt ,,szabadságra, nyílt beszédre” nemcsak Budapesten, ill. a miskolci iızıcsoportban van szükség, hanem általánosan, beleértve a politikai életet is, másrészt akik iıijzit állják ennek a folyamatnak, azok „álljanak félre”. Azt el kell ismerni, hogy a miskolci kulturális gondok felvetése (egy országos lapIıiııı) a város felszabadulás utáni fejlődésének igen érzékeny pontját érintette. Biharinak tgıı/.ri volt abban, hogy a város kulturális élete - enyhén szólva - elmaradt az optimálistól, ilv még más hasonló nagyságú városokétól is, de igaztalan volt a tekintetben, hogy ezért egyedül a kultúrmunkásokat ostorozta, ill. hogy nem értékelte a helyi pártvezetés kezdeıııéııyezéseit (ezekről még lesz szó), amelyek nyilvánvalóak voltak a kibontakozás érdekélwıı. Bihariban volt jó, segítő szándék is, mégis a „Miskolci kocsonya” annak az ügynek iiı tott a legtöbbet, melyért Bihari síkraszállt. „Cikke -, mely csatlakozott a fővárosban kilizıııiakozó kétes ideológiai értékű áramlathoz - nem általában a funkcionáriusok, hanem zıiık a helyi kulturális élet vezetői ellen irányult, de politikailag átgondolatlan, igaztalan viiilıiskodásával - s azzal, hogy a helyi írócsoport politikai közérzetét azonosította a város pıılil ikai légkörével - egy nagyon tisztességtelen politikai sakkjátszma nyitó gyalogjának ıreılcpét játszotta el.” (30)
Nézzük meg ezek után, milyen is volt Miskolc kulturális élete, mennyiben voltak igıııiık Bihari vádjai. A város kulturális élete sok problémával küzdött az ötvenes évek elejen liz ınegmutatkozott a kulturális létesítmények hiányában, a kulturális intézményeket iı ziııyltó szerveknek e kérdésekben való járatlanságában, a kulturális élet irányítóinak szakmai elnıaradottságában, bizonyos fokú kultúrközönyben, mely vonatkozott egyrészt a váms vezetőire, másrészt a város lakosságára is. A sok hiányosság mellett voltak jelentős eredmények is Miskolc felszabadulás utáni tııılıiırıllls életében. A hatalom megragadása után felgyorsult a városban a kulturális forrá|l7
dalom kibontakozása. Javultak a lakosság szellemi életkörülményei, megnőtt az oktatás kiszélesedésével, nyitottságával a munkás-paraszt származásúak értelmiségivé válásának lehetősége. ' Az egyesítő kongresszuson rámutattak arra, hogy a kulturális forradalom megvalósításának egyik sajátossága az, hogy a kulturális élet fejlődése elmaradt a politikai-gazdasági átalakulás ütemétől, másrészt a kultúra fejlődésének az is sajátossága, hogy bonyolultabban, lassabban megy végbe, mint akár a politikai vagy gazdasági változás, elmosódnak a határok. A felszabadulást követő években, de még a proletárdiktatúra győzelme utáni időszakban is - a kulturális élet más területeivel való összehasonlításban - a legnagyobb változások a közoktatásban következtek be. 1945-ben létrehozták a nyolcosztályos általános iskolát, majd 1948-ban megtörtént az iskolák államosítása, mely Miskolcon azt jelentette, hogy a különböző iskolatípusokban megszűnt a felekezeti iskolák korábbi 50-80%-os aránya. A szocialista építés megindulásának, illetve kibontakozásának időszakában változatlanul a közoktatás kérdései álltak a kulturális élet középpontjában. Megnyílt a tanulás, a művelődés lehetősége a kultúrától eddig többnyire elzárt, távol tartott széles dolgozó tömegek előtt. Másfelől pedig korábban ismeretlen mértékben megnőtt az igény a szakemberek, az értelmiség munkája iránt. A szocialista kultúra kialakulásának keretei adva voltak, de az iskolai viszonyok múltból örökölt elmaradottsága, az oktatási-kulturális intézmények szűk befogadóképessége, nem kielégítő technikai szinvonala, képzett pedagógusokkal-kultúrmunkásokkal való ellátottsága, az anyagi eszközök kulturális célokra fordítható hányada stb. akadályozta a minőségi munkát. 1949 őszétől megszűnt a hitoktatás kötelező jellege, helyette bevezették a fakultatív hittanoktatást. A hittanbeiratások elleni küzdelemben nagy eredményeket sikerült elérni Miskolcon is. Míg a megyében az 1951 -5 2-es tanévben a diákok több mint 50%-a beiratkozott fakultatív hittanórára, addig a megyeszékhelyen csak 0,5 %-a, igaz, ez utóbbit gyakran az erőszakos befolyásolás eszközeivel sikerült elérni. Problémát okozott Miskolcon az is, hogy a megnövekedett tanulólétszámmal nem tartott lépést az új iskolák építése. Rendkívül magas volt az általános iskolában az egy tanteremre jutó tanulók száma. Országosan, de a megyében is ötvennél kevesebb tanuló jutott egy tanteremre, addig Miskolcon 65-70. Így az osztálytermek többségében délelőtt, délután is tanítottak, de nem volt ritka a három ,,műszak” sem. A zsúfoltságnak csak egyik oka volt a megnövekedett tanulólétszám, de hozzájárult a problémához az is, hogy kevés iskolaterem épült az 50-es évek első felében, l. az, hogy iskolatermekből lakásokat, -hivatalokat alakítottak ki. 9 A középiskolák rendszerében és szervezetében is alapvető változások következtek be. Az egyházi iskolákat egy kivételével államosították, illetve három új technikumot (kohóipari, villamosipari, bányaipari) hoztak létre, amelyekkel alkalmazkodni kívántak az első ötéves terv igényeihez, amennyiben a középfokú szakkáder-képzés is feltétele volt az ipar - elsősorban a helyi nehézipar - fejlesztésének. Időszakunkban 12 középiskola műll8
kodölt Miskolcon -l
5 e/.er tliiíkkal, akiknek kétharıııada munkás paraszt szárıııazásii
volt. Ez is a párt politikájáııak ınegvalósulását jelezte. 1949-ben megkezdte Miskolcon működését a Nehézipari Műszaki Egyetem, mely az első két évben ideiglenes helyen működött, majd végleges helyén az Egyetemvárosban. Vonzásköre kiterjedt az egész országra. 1949-től 1956-ig négyszázról ezerhatszázra növekedett a bányász, kohász, gépész nappali tagozatos hallgatók száma, akiknek több mint 50%-a munkás-paraszt származású volt. Miskolcon megszűnt viszont a Jogakadémia, illetve Sárospatakra költözött a tanítóképző. A műszaki egyetem létrehozása célszerű volt, megfelelt a környék ipari jellegének, de a humán felsőoktatás megszüntetése féloldalúvá tette az értelmiségi képzést Miskolcon. Korszakunkban minden iskolatípusban beindult és nagymértékű volt Miskolcon is ii felnőttoktatás, mely jelentős mértékben hozzájárult - ellentmondásai ellenére - a szake mberhiány pótlásához.
Az 1948-56 közötti évek politikai-társadalmi ellentmondásai az oktató-nevelő ıııunkában is tükröződtek. A marxista ideológia friss, eleven szellemét jórészt befagyaszıotta a dogmatizmus merevsége, sematizmusa, vulgarizmusa. Ehhez járult, hogy a párt és állami vezetés elsősorban a napirenden levő politikai kérdések közvetlen támogatását kérıe számon elsősorban az iskolán, a pedagógusokon. Az iskolán kívüli kulturális munkában is változások következtek be. A tanácsok létıejöttével az ún. szabadművelési munka elnevezést felváltotta a népművelés fogalma, mely ıı párt kultúrpolitikájának megfelelően a tömegnevelés lehetőségeinek kiszélesítését tűzte ki célul. A népművelők törekedtek a tömegkommunjkációs eszközök szervezett bevonásiíra, a kultúrház- és könyvtárhálózat kiépítésére, a mozik és szinielőadások műsorpolitikájának befolyásolására, és azok látogatottságára, a különféle népművészeti vetélkedők és kiállítások megszervezésére. Az ismeretterjesztő munkával foglalkozó intézmények (múzeııııı, TITT, kultúrház) munkájának koordinálása és eredményeik regisztrálása is a népművelők feladata volt. Mindezek mellett - sok esetben a szakmai munka rovására - begyűjtési stb. munkafeladatra is kaptak megbízást. A sokrétű feladatnak a megoldása Miskolcon seııı ment zökkenőmentesen. Kevés anyagi eszköz állt rendelkezésre, illetve nem minden esetben feleltek meg a kultúrmunkások a szakmai követelményeknek. Emelkedett pl. a szin ház- és mozilátogatók száma, de a műsorpolitikában is eluralkodó sematizmus csökkeııtette a nevelőhatást. Néhány vonatkozásban 1953 után sem javult a helyzet a kulturális élet területén, „til romlott. Ugyanis 1954-től csökkent a kulturális terület anyagi ellátása, illetve radikálısıiıı csökkentették a kulturális beruházásokat, amelyek eddig sem voltak jelentősek. Ezt tııkrözte az a tény, hogy csak két kulturális létesítmény épült a városban (Megyei Könyvıiir. Borsodi Rádió), azok is 1952-53-ban, de nem épült mozi, kultúrház, stb. közben a lakosság megduplázódott Miskolcon.
Összességében a város kulturális helyzete elmaradt a követelményektől, nem tudott lépést tartani a más területeken bekövetkezett fejlődéssel.
ll9
1956 nyaráig is ismertek voltak ezek a problémák, de Bihari cikke felkavarta az eddig csak „Pislogó” elégedetlenséget. Nem sokkal az említett cikk után a városi tanács végrehajtó bizottsága egyik napirendi pontként beszámoltatta a népművelési osztályt munkájáról. (31) A rövid - három oldalas -jelentés nagy része felsorolás az osztály sokirányú feladatairól, majd rátér arra, hogy az utolsó beszámoló óta - 1955. november -igen sokat javult munkája, „leleplezték a káros jobboldali nézeteket”, melyekben a városi pártbizottság „sokkal mélyrehatóhban” segített, mint korábban. A biztató javulás ellenére számos olyan hiba van még, mely akadályozza az osztály jó munkáját. A hibák okát - melyeket nem említ meg - abban látja a jelentés, hogy összesen hatan végzik ezt a munkát az osztályon (ebből ketten kerületben), a Népművelési Minisztériumhoz, vagy a megyéhez tartozik a kulturális intézmények többsége, és hibáztatja a városi tanács végrehajtó bizottságát is, ,,. . .hogy a kulturális, népművelési feladatok megoldását nem tartja elsőrendűen fontos kérdésnek.” (32) A VB tagjainak egyöntetű álláspontja alapján nem fogadták el a jelentést. Ebben közrejátszottak a jelentés hiányosságai is, de Bihari cikke is. A jelenlévők többsége a cikk hangját -joggal - visszautasította (33), de nem tudták kivonni magukat az alól a hatás alól, amit a cikk visszhangja váltott ki Miskolcon. Így a jelentést, amely a VB rutinmunkájában ,,átcsúszhatott” volna - nem fogadták el. Határozat született arról, hogy fel kell kérni a Népművelési Minisztériumot, vizsgálja meg a népművelési osztály munkáját és a város kulturális életét, s majd ennek alapján térnek vissza a kérdésre. A határozat nagyon közeli, kéthetes határidőt tűzött ki a végrehajtásra, így a közbejött események ~ júniusi-júliusi KV határozatok, a sajtóban kialakuló kulturális vita - miatt csak szeptember folyamán. térhettek vissza Miskolc kulturális problémáinak megtárgyalására. Augusztusban megkezdték a minisztérium részéről a vizsgálatot (melyre a városi tanács említett ülésén kérték fel őket). Megfgérték, hogy mindent megtesznek a miskolci intézmények fejlesztéséért, melynek megvalósítására a következő ötéves tervben kerül sor. Nem célunk az, hogy Miskolc kulturális életének egészét elemezzük. A város kulturális élete abból a szempontból érdemel gyelmet, hogy ez volt az a pont -, és joggal mondhatjuk - az a „leggyengébb láncszem”, ahonnan legkorábban érhette támadás a helyi vezetést az ellenforradalom előtti időszakban Miskolcon. Ez volt az a terület, ahonnan kiindult, majd kiszélesedett a miskolci írócsoport támadása. Egyben „mankó” és „sarok” volt, amelyet mindig felhasználhattak, ahová mindig visszatérhettek erőt 9/űjteni júniustól októberig. Ezt elősegítette a helyi vezetés tehetetlensége is a kulturális kérdésekben. Jól illusztrálja ezt, ahogyan a városi tanács szeptemberi ülése tárgyalta a város népművelési helyzetét. Már utalturık arra, hogy júniusban a tanács vb. nem fogadta el a népművelési osztály jelentését, hanem rövid határidővel felkérték a minisztériumot, vizsgálja meg a város kulturális életét. Szeptember elejére egy jelentés került a tanács vb. elé, amelyet nem a népművelési minisztérium készített, hanem a tanács népművelési állandó bizottsága. 120
Végül ez a jelentés kertllt a Városi Tanács szeptember 21-i ülése elé, melyet *zıolgıı István, a népművelési állandó bizottság elnöke terjesztett elő „Miskolc város ııepıııiˇlvelési helyzete” címmel. (34) Már az a tény is, hogy megalakulása óta, hat év iııiiıı először foglalkozott a tanácsülés ezzel a témával, különleges jelentőséget adott z-ııııvk az alkalomnak. Nem beszélve arról, hogy hónapok óta folyt a helyi, de országos sajtóban is a vita Miskolc kulturális életéről, problémájáról. Maga a jelentés nem több, mint az akkori időszak szokványos beteıjesztései, túl ııepi-ıı festette le a valóságot: a város kulturális helyzete a felszabadulás óta ,,hatalmaızıi" l`ejlődött, „forradalmi átalakulás” ment végbe a kulturális élet területén stb. Igaz, azt kevés eredménnyel tudta alátámasztani, majd így folytatódik a jelentés: „E kezdeıııeııvczések, eredmények azonban nem feledtethetik el a város kulturális életének alap win hajait, gondjait, problémáit. A város gyors fejlődésének árnyoldalai is vannak.” l Vi) lčlköveti a jelentés a szokásos hibát, mint eddig szinte minden - a város kulturállı helyzetét szebbnek, jobbnak feltüntető - álláspont: a feszült nemzetközi helyzetet ıih teszi meg fő bűnbaknak a hiányosságokért. Megtaláljuk Szolga anyagában is a szoloisos meditálást azon, hogy ,,Miskolc, bár az ország első vidéki városa, kulturális elláioı ısága a vidéki városok között az ötödik helyen áll.” (36) Ide illenek a pár nap múlva meelenő verssorok: „Meddig fogurık még beszélni arról, Volt-e, van-e tespedés, kocsonya? Egrre várom, valaki kiáltson: Nem kószál már sült galamb, se csodal” Mıihl a befejező sorok: „Nem a helye fogja naggfá temıi, Hanem, ha az élettel haladt” t ill lilismerte az állandó bizottság jelentése, hogy az utóbbi időben a ,,megülepe.lett hangulatot” mozgásba hozták a megjelent cikkek, sajtóviták. Konkrét javaslata iuoııhan nem volt, csak az, hogy kulturális téren is el kell érni az ország második váıosıilıoz méltó színvonalat. A jelentésben nem hallatszott el a ,,kiáltás”, de még magiiıı iı tanácsülésen, a vitában sem. „Ezt a tanácsülést érdeklődéssel várta szinte minden miskolci lakos. Sőt ıııoııdlıatjuk - várta az ország közvéleménye is. . .” (38) - állapította meg a helyi hip vikkírója, mivel Miskolc kulturális élete az érdeklődés homlokterében állt Bihari . ıkkc óta. Ennek a tanácsülésnek lett volna - részben - a feladata, hogy a vita során tellıııkkant - többféleképpen értelmezett nézeteket, a valóságnak megfelelő, helyes ııiiıgyiırázatokkal a közvélemény előtti megvilágítása, ill. a jövő feladatait megszabja. „A tanácsülés _ sajnos - még megközelítőleg sem hozta azt az eredményt, amelvı-t vártunk és joggal elvárhattunk volna.” (39) - állapította meg jogosan a cikk szerrtíjr.
l2l
A tanácsülés, a jelentés legfőbb érdemének azt tarthatjuk, hogy ez a téma egyáltalán napirendre került. A beszámoló elhangzása után tizennyolcarı jelentkeztek hozzászólásra, de csak nyolcan szólalhattak fel, közülük egy sem fogadta el ,,express-is veı bis” a jelentést. A hozzászólásra jelentkezők nagy számára való tekintettel elfogadták azt az indítványt, hogy a még hátralevő tíz hozzászólót egyenként öt perces időtartaban meghallgatják. Ebéd után bejelentették, hogy következnek az ötperces hozzászólit sok. Ekkor szót kért Kövér József tanácstag: „Mindenki várakozóan tekintett rá, mert a Gyógyszertár Vállalat igazgatójától elvárható a kultúra szeretete, megbecsülése.” Ehelyett Kövér azt javasolta, hogy mivel ezt a kérdést már alaposan „kitárgyaltuk” és ,,. . . van fontosabb probléma is, mint a kultúra, ne töltsük ezzel az időt.” (40) A tanácsülés ezt az indítványt megszavazta. Nem kívánunk messzemenő következtetéseket levonni a fenti eseményből, de az eddig történtek sorozata: Bihari cikkétől kezdve, a vita helyi és országos fórumon valo kibontakozása figyelmeztető lehetett volna a helyi vezetők számára: a kulturális kérdéseket komolyabb felelősséggek kezeljék, ne adjanak ismételten támpontot, támadást felületet a helyi vezetés ellen.
JEGYZETEK 1.
A Magyar Ilrók Szövetségének köztudatban használt megjelölése.
2.
Herman Ottó Múzeum. I-Ielytört. Adattár. 75. 67. 8. Jegyzőkönyv a Magyar lrók Szövet-
sége miskolci helyi csoportjának megalakuló üléséről. 1951. febr. 18. Kézirat. 3.
U. o.
4.
Herman Ottó Múzeum Helytört. Adattár. 75. 23. 1. Sárközi Sándor: Huszonöt év emlékei Miskolcról. Kézirat. Sárközi Sándor: négy évig, 1955-ig volt a miskolci írócsoport titkára, 1953-55 között
5.
egyben a ,,Kohó" és a „Széphalom” felelős szerkesztője.
6. 7. 8. 9.
Sárközi Sándor: Huszonöt év. . . Északmagyarország, 1954. január 10. Még ekkor sem volthivatalos engedélye a lapnak (azt 1954 tavaszán kapta meg a szerkesztőbizottság), mégis az 1953-as évszámmal látták el az első számot. A Magyar Szocialista Munkáspárt határozatai és dokumentumai 1956-62. Kossuth, 302. A felszabadulás utáni magyar irodalom néhány kérdéséről. Tézisek (1959. febr.).
10.
U. o. 303.
11.
A Központi Vezetőség határozata az irodalmi életben mutatkozó jobboldali jelenségekről. Társadalmi Szemle, 1955. november.
12.
Berecz János: Ellenforradalom tollal és fegyverrel 1956. Kossuth, 1969. 48.
13. 14.
1955-sõ-ban Fõıdés Mihály van az ífõszõvéiség vidéki rrtkéza. Fõıdés stiháıyz A vidéki izõésdpdndk zi pzizids rfddaıdmréı. nddzımi Újság, 1956. jan. 21.
15.
U. o.
122
lfı
I
Nem ptirtgyűlésen. Új évfolyam kezdetén. Széphalom, 1956. március.
itt
U . o.
l'I
l-Zmiatt kapta Szekrényesi 1956 őszén nem véletlenül az „irodalmi napraforgó" titulust.
:ıı
A Széphalom új száma. Tisztultabb irodalmi légkörben. Északmagyarország, 1956. márci us 29. Bihari Sándor az ötvenes évek elején - közepén gimnazistaként, majd debreceni egyetemistaként a miskolci írócsoport fiatal költője.-
ı
I
f
I
*i Li
I'
Bihari Sándor: Miskolci kocsonya. Művelt Nép, 1956. június 17. A későbbiekben - a „kulturális” vita kapcsán - visszatérünk ezekre.
Bihari Sándor: Miskolci kocsonya. U . o.
.llı
U. o.
.'l
U. o.
FH
Példának hozza fel, hogy a Széphalom számtól számra javiıl.
."l
lll
Bihari Sándor: Miskolci kocsonya. . Kun László: Az 1956-os ellenforradalom és a konszolidáció Borsod-Abaúj-Zemplén me-
tl
B.-A.-Z. megyei Levéltár 1-32I1I1956. XIII. o. Miskolci Városi Tanács VB 1956. június
gyében. Kandidátusi értekezés. Kézirat. 68. 28-i ülésének anyaga. Jelentés a Népművelési Osztály munkájáról. Készítette: Kiss
Károly, a népművelési osztály vezetője. A VB féléves munkaterve tartalmazta eredetileg is ezt a napirendi pontot. l.'
U. o.
ll
U. O. A VB jegyzőkönyv nem részletezi a hozzászólásokat, csak a végén állapítja meg az
elnök, hogy l-l
. .e jeıenıevöıt többsége elutasítja Binetr s. eiıtıtét.”
B.-A.-Z. megyei Levéltár. 24l1956. VB Városi Tanács VB. 1956. szeptember 6-i jegyzőkönyve.
l'ı
U. o.
llı
U. o.
ll
l
Iludy Ferenc: Miskolc előrelép. Északmagyarország, 1956. szeptember 26. Benedek Miklós: Gondolatok egy tanácsülés után. Északmagyarország, 1956. szeptember 27.
l'l
U. o.
lll
U. o.
123
THE rrısKoLcıAN wıuTER GROUP AND THE ,,uısxoLcıAN Asvrc” by J. VIDA Summary In the spring and summer of 1956, besides of most irnportant political, economical questions - true, with not so great emphasis, - but as returning problem was formulated by the miskolcian writer group formed at beginning of 50-years, the standpoint, that Miskolc was suffering from cultural problems. It appeared in lack of cultural establishments, in powerlessness of dlrecting organs of cultural establishments, in some degree of cultural indifference, which related to leaders of town and fastly increasing town polulation too. These problems were known also before summer of 1956, but people spoke frankly little about it. Sandor Bihariís paper - „The Miskolcian aspic” - discovered until this time only „glimmering” dissatisfaction in an national newspaper.
DıE MrsKoLcER scHruFTsTELLERGRUPPE UND DIE ,,sıısxoLcER sULzE” V0!!
J. VIDA
Zusammenfassung Im Friihlirıg und Sommer 1956 wurde von der Anfang der 50eı` Jahre begründeten Miskolcer Schriftstellergruppe, neben den wichtigsten politischen und wirtschaftlichen Fragen wenn auch mit einer anderen Betonung, jedoch als eine laufend zurückkehrende Sorge -, der Standpunkt formuliert, dass Miskolc mit kulturellen Problemen zu kämpfen hätte. Dies machte sich im Fehlen von kulturellen Institutionen, in der Ohnmacht der für die Leitung der kulturellen Einrichtungen verantwortlicherr Organen und in einer gewissen Gleichgültig keit gegenüber der Kultur bemerkbar, die sich seitens der Leitung, aber auch der Bewohner dieser schnell anwachsenden Stadt offenbarte. Diese Probleme waren auch vor Sommer 1956 bakannt gewesen, nur hatte man es vermieden, sie offen zu diskutieren. Es war einem Artikel, den Sándor Bihari Ende Juni unter dem Titel ,,Miskolcer Sulez” in einer Zeitschrift von nationalem Belange veröffentlichte, dass die bis dahin nur „schlummemde” Unzufreidenheit zur Sprache gelangte.
124
MHllII(0.l1bl.lEBCKA l"P`.Vl`ll`lA ÍIHCATEIIEH H ,,MHlIlKOI`lbl.lEBCKl'lH XOJl0 El.l”
H. BHHA Peaıoste Beer-roll rr rreroısr 1956 rorra noıurrıvro caıvıızrx Eaxmrzrx nonuruuecxnx H axouomuuecxnx norrpo t-oıı, npaısrıa, r-re Tax noi1\ıepı
rMı«r ylıpeırcrreı-ırurrvıu optıııorı, D ırexoropoit crerrerrrr, n nomroiu paısr-roiıyıımır K pyxonorurrensm roporıa rr ôızrcrpo noapactıııornesıy r-raceıreırnro roporra. 3Tı»r npoőrıesrsı õsrnn rranecrrırzr H no nem 1956 rorra, r-ro O mix Mano |-ouopumı oTr
125
A NEHEz1PARı MŰSZAKI EGYETEM KÖZLEMÉNYEI
V. sorozat
TÁRSADALOMTUDOMÁNYOK 28. KÖTET ° 1-4. FÜZET
Ml'sK()I(
l)83
HU ıssN 0324-6779
SZERKESZTÖ BIZOTTSÁG:
KUN LÁSZLÓ felelős szerkesztő NAGY ALADÁR, SZOKOLI LÁSZLÓ, TUBA IMRE
Kiadja a Nehézipari Műszaki Egyetem Kiadásért felelős: Dr. Kozák Imre rektorhelyettes NME Sokszorosító Üzeme Miskolc-Egyetemváros, 1983. Nyomdaszám: KSZ-1600-83-NME Engedély száma: MTTH-III-3183l1976. Sajtó alá rendezte: Dr. Farkas József egyetemi tanár Technikai szerkesztők: Kovácsné Kismarton Gabriella, Molnár Lászlóné, Németh Zoltánné ' Meelent az NME Közleményei Szerkesztőségének gondozásában Kézirat szedése: 1983. jan. 1.- 1983. ápr. 30-ig. Sokszorosítóba leadva: 1983. máj. l- Példányszám: 300
'Készült IBM-72 composer szedéssel, rotaprint lemezről laz MSZ 5601-59 és MSZ 5602-S5 szabványok szerint, 17,5 BI5 ív terjedelemben rsokszorosításért felelős: Tóth Ottó mb. üzemvezető
TARTALOMJEGYZÉK
Szokolt' László: Infrastruktúra és gazdasági növekedés . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . _ .
.l
Lengyel Béla: Versenyárelv és gyakorlat . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
.15
Nagy Aladár: A műszaki innovációk személyi feltételeiről . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
49
Tóthné Silcora Gizella: A műszaki értelmiség innovációs tevékenységének anyagi ösztönzése
57
Kenderes G A vállalati innovációs tevékenységhez kötődő egyes jogi kérdések . . . .
7 .l
Bozsik Sándorné: Szakszervezeti munka a borsodi bányákban 1950-1953 között . . . _ .
9.1
Vida József? A miskolci írócsoport és a „miskolci kocsonya" . . . . . . . . . . . . . . . . . .
lII
Kovács Ernő: A jubiláló munkásőrség történetéből . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
127
Madarász György: A termelőszövetkezeti átszervezés előkészítése és első eredményei BorsodAbaúj-Zemplén megyében 1958-59-ben . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
l4l
Garadnai János: A dialektikus szemléletmód néhány jellemző vonásáról . . . . . . . . . . .
IS9
Majoros György: A társadalmi törvények néhány kérdése a hazai viták tükrében . . . . . .
l7l
Pongrácz Sándor: Morális kategóriák Descartes-nál . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
187
Bodó Pál: Az elidegenedés kategóriarendszerének néhány vonatkozása Marxnál . . . . . . .
205
Balogh Gyuláné: Spinoza (Születésének háromszázötvenedik évfordulójára) . . . . . . . . .
219
Bánhegyi Tiborné: A foglalkoztatottságszerkezeti változásai Borsodban 1960-80 között .
211.1
Fabinyr' Erzsébet: A fizikai dolgozó nők munkájának néhány jellemzője és az ezzel járó elé gedettség egy nehézipari vállalatnál . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
25|
26.1
