Migrációs trendek Kínában és Délkelet-Ázsiában

Migrációs trendek Kínában és Délkelet-Ázsiában Vörös Zoltán

Absztrakt A fejezetben a kínai migráció jellemzőit, sajátos megnyilvánulási formáit, valamint az ebből fakadó lehetőségeket és kihívásokat vesszük górcső alá. Kitérünk továbbá a kínai diaszpóra gazdasági szerepére, valamint az óriási méreteket öltő belső vándorlás okaira és következményeire is. Mindemellett figyelmet szentelünk a Kínával szimbiózisban létező régiónak, Délkelet-Ázsiának, nem csupán az ott élő kínai kisebbség elemzése, hanem a térségbeli államok migrációt támogató politikájának bemutatása érdekében. Abstract The chapter gives an overview of Chinese migrations, analyzing their characteristics and specific manifestations. It examines the opportunities and challenges of the migration of the Chinese, addressing not only the economic role of the diaspora, but internal migration as well, focusing on the causes and consequences. Besides, attention is paid to Southeast Asia, a region existing in symbiosis with China, to analyze the Chinese minority living in the countries of the region, as well as to learn about state-supported migration there.

Kulcsszavak: Kína, Délkelet-Ázsia, migráció, belső migráció, Fülöp-szigetek, Ázsia

Keywords: China, Southeast Asia, migration, internal migration, The Philippines, Asia

Bevezetés Kína a nemzetközi migráció egyik főszereplője, ráadásul nem csupán kibocsátó országként van jelen a folyamatokban: a rurális (vidéki) térségekből az urbánus (városi) területek irányába zajló belső migráció soha és sehol nem látott méreteket ölt. Az ország a világ legnagyobb kibocsátó állama, 35-50 millió1 kínai él az ország Pontos statisztikai adatok nem állnak rendelkezésünkre. Több tanulmány az 50 millió körüli számot használja, ideszámolva a délkelet-ázsiai térségben évtizedekkel ezelőtt kivándorolt kínaiakat is,

1

158 | vörös zoltán

határain kívül, a belső migráció pedig 150–200 millió embert érint. A kínai közösségek integrációja térségenként különböző, az Egyesült Államokban (és az Egyesült Királyságban) jelentősek az úgynevezett Chinatown-ok (kínai negyedek), ahol a migránsok sokszor még az utcák képét is a magukéra formálják és egy tömbben élnek. A szakirodalom kiemelt példaként hozza a thaiföldi beilleszkedést: a távol-keleti országban körülbelül nyolcmillió kínai él, de a thai-ok és kínaiak közötti házasságok és a keveredés teljesen megszokott, illetve bevett szokásnak számítanak. A kínai migránsok kapcsán számtalan más tényezőről is beszélhetünk, többek között gazdasági erejükről, hiszen nem csupán óriási likvid tőke felett rendelkeznek, de a hazautalások tekintetében Kína India után a második helyet foglalja el. A külföldön élő kínaiak 2011-ben több mint 60 milliárd amerikai dollár2 értékű pénzt utaltak haza családtagjaiknak. Egy további szempont a szerepüket és elfogadottságukat érinti, ennek kapcsán elsősorban azokat a délkelet-ázsiai országokat kell említenünk, ahol számarányuk alacsony, de gazdasági térnyerésük feszültséget generál a többségi társadalmakban körében. A kínai migránsokat illetően a következőkben kitérünk történelmileg változó helyzetükre, státuszukra, valamint a diaszpórák gazdasági jelentőségére és megvizsgálunk néhány olyan térséget, ahol a kínai migránsok már nagy számban jelen vannak (Délkelet-Ázsia), (gazdaságilag) jelentőssé válhatnak (Afrika), vagy éppen konfliktusokat keltenek az őshonos lakossággal való keveredés folyamán (például Afrika bizonyos államai vagy Oroszországban esete). A belső migráció kapcsán pedig a sokmilliós tömeg vándorlásának okait és a helyzetből adódó kihívásokat vesszük górcső alá. Kínai migráció történelmi metszetben A kínaiak külföldre történő migrációjának több jelentős hulláma figyelhető meg a történelem során. A napjainkban zajló folyamatok egyrészt követik a korábbi mintákat, másrészt segítik Kína külpolitikai-gazdasági céljait. A migráció első kiemelkedő időszaka a Ming-dinasztia idejére tehető. A 14. század környékén a kiáramlás a felfedezések és a kereskedelem elősegítése érdekében jelentősnek számított, bár – amint azt Nyíri Pál is megemlíti – központi támogatást nem élvezett (Nyíri, 2000: 85). A fő célpont ekkoriban a délkelet-ázsiai, részben pedig az indiai-óceáni térség volt. (akiknek a száma a különböző források alapján akár a 30 milliót is meghaladhatja) (Wang, 2012: 2), Kína egyesült államokbeli nagykövetsége 2012-ben ugyanakkor 35 milliós tengerentúli kínai népességről beszélt (Embassy of the People’s Republic of China in the United States, 2012). Valós számuk 50 millió fő környékén lehet. 2 A hazautalások mértékére vonatkozó adatok: Világbank. Elérés: econ.worldbank.org/ (Letöltve: 2014.06.25.)

migrációs trendek kínában és délkelet-ázsiában | 159

A migráció következő nagy hulláma még kevésbé volt szervezett. A rossz gazdasági helyzet következtében milliók távoztak külföldre a 19. században, a gyarmatosítás időszakában. A nagy tengeri hatalmak által elnyomott Kína gyengesége és kiszolgáltatottsága miatt a kínai állampolgárok külföldön próbáltak szerencsét, s úti céljaik már nem csupán a környező régiókra korlátozódtak, noha a délkelet-ázsiai térség továbbra is kiemelt maradt számukra. Ez idő tájt rengeteg kínai költözött Ausztráliába, az Egyesült Államokba, valamint Európába, megalapozva ezzel a tengerentúli kínai diaszpórákat. „Kína történelmének nagy részében az állami diskurzus vagy nem tudott mit kezdeni a kivándorlókkal, vagy egyenesen ellenségesen kezelte őket. [...] A kommunista hatalomátvétel után azonban nemcsak a határok zárultak le (ha nem is teljesen hermetikusan), de a külföldön élők hazai rokonaira is rájárt a rúd mint gyanús, osztályidegen elemekre és potenciális kémekre” (Uo.). Migránsok a Kínai Népköztársaság létrejöttét követően A kommunista hatalomátvételt (1949) követően a kivándorlást tiltották, ezért vált Hongkong a kínai tiltott migráció központjává. A város már korábban is kiemelt szerepet töltött a kínai migrációs áramlásokban, a 19. század végétől egyrészt Európába, elsősorban az Egyesült Királyságba főként hongkongiak költöztek, másrészt a Kínai Népköztársaság első évtizedeiben is az akkor még brit fennhatóság alatt álló városon keresztül zajlott a vándorlás. Változó szemlélet A külkapcsolatoknak tulajdonított fontosság függvényében az anyaországot elhagyó kínaiak megítélése a történelem folyamán többször változott. A migrációt támogató kínai politika az 1990-es, 2000-es évektől jelent meg és gyorsult fel igazán, a „Going out” címszóval ellátott kül- és gazdaságpolitikával párhuzamosan. A könnyítésnek köszönhetően családi kapcsolatokon keresztül utaztak (többnyire európai vagy amerikai rokonokhoz) vidéki kínaiak, óriási mértékben megnőtt a kereskedők és befektetők kivándorlása. Ez megfelelt a kínai állam érdekeinek, nőtt a kínai munkaerő külföldre vándorlása is, elsősorban a kínai infrastrukturális fejlesztések, projektek mentén, illetve jelentőssé vált a diákok vándorlása is. A hivatalos kínai statisztikák szerint 2012-ben már majdnem 400 ezer3 kínai döntött a külföldi tanulás mellett, és számuk évről-évre 20 százalékkal nő.4 Mellettük megnevezhetők még azok a kínai migránsok, akik még az „újkori” migráció engedélyezése előtt hagyták el országukat, és többnyire az Egyesült Államokban, Ausztráliában vagy Nyugat-Európában élnek. „Az újonnan érkezettek közösségei párhuzamosan léteznek, de nem olvadnak bele a

China becoms largest source of overseas student. Xinhua, 2013.08.02. Elérés: http://news.xinhuanet. com/english/china/2013-08/02/c_125110114.htm (Letöltve: 2014.06.15.) 4 Studying abroad: a prevailing trend for Chinese students. CNTV, 2013.08.11. Elérés: http://english. cntv.cn/program/cultureexpress/20131108/101852.shtml (Letöltve: 2014.06.15.) 3


korábban elszármazott kínai migránsok nyugat-európai közösségeibe. Az életüket befolyásoló intézmények és folyamatok oly mértékben különböznek a régiektől, hogy identitástudatuk is (mérhetően) másként alakul. Az új migránsok társadalmilag mozgékonyak, műveltek és egyénileg sokkal motiváltabbak, mint a nyugat-európai közösségeket megalapító ún. qiaoxiang-migránsok. A korábban kitelepülőket szűkebb, a hagyományos kivándorlástól gazdaságilag függő otthoni környezet jobban ösztönzi a hagyományok őrzésére és folytatására” (Mészáros, 1998).

A kínai diaszpóra jelentősége Délkelet-Ázsia A kínai diaszpóra gazdasági (és ezzel párhuzamosan politikai) jelentőségének növekedése a kormányzat részéről a ’70-es évek közepétől megfigyelhető szemléletváltás óta egyre jelentősebb, a haszon pedig nem csupán a hazautalások összegének emelkedésében mutatható ki, de kereskedelemi és vendéglátóipari tevékenységében is felvázolható. Délkelet-Ázsia ebből a szempontból talán jól példázza a migránsokban rejlő lehetőségeket. Kínát és a délkelet-ázsiai térséget mély történelmi szálak, egyre aktívabb gazdasági kapcsolatok kötik össze, ezek mellett a mindkét fél mindennapjait meghatározó migrációs folyamatokat sem hagyhatjuk figyelmen kívül.5 Történelmi metszetben tekintve a két térség összefonódása nem véletlen: Kelet-Ázsia (Kína) és Délkelet-Ázsia a társadalmi fejlődés azonos útján haladt, elsősorban szoros gazdasági kapcsolatuk, illetve hasonló földrajzi, éghajlati elhelyezkedésük miatt. A térség országainak politikai berendezkedése azonban eltérő volt. Míg Kelet-Ázsiában évezredeken keresztül létezett egy jól meghatározható központi hatalom, „addig Délkelet-Ázsiában a sokszínű etnikai háttér mellett szabdaltabb, egymást váltó, örökösen harcoló birodalmak sorjáztak. A kötődés azonban [már akkor is szoros volt], hiszen létrejött és tartóssá vált a kereskedelmi kooperáció, és ennek is révén a délkelet-ázsiai szellemi és társadalmi fejlődést részben éppen a Kínából érkezett kulturálisvallási, és politikai eszmeáramlatok határozták meg” (Nemes-Sipos, 2009: 54). Kína kapcsolatai a diplomácián és a kereskedelmen keresztül a térség politikai viszonyainak középpontjába emelték a Birodalmat, egyfajta hódoltsági rendszer jött létre6, de soha nem vált abszolút hegemón hatalommá Délkelet-Ázsiában (Ferguson, 2012: 5). A térséget ugyan viszonylag hamar meghódították az európaiak, de a Délkelet-Ázsia és Kína közötti kapcsolat ekkor sem szakadt meg teljesen, amit „mi sem bizonyít jobban, hogy nemcsak a kereskedelem folytatódott szünet nélkül, de a gyarmatosítás itteni kibontakozásától volt datálható a kínai munkások nagy számban történő beáramlása A fejezet éppen ezért nem csupán a kínai migrációval, a Kínai Népköztársaság történelmi aspektusba helyezett, napjainkra fókuszáló tendenciáival foglalkozik, hanem a szomszédos régió helyzetébe is bepillantást enged. 6 Guanxi. Ld.: Eszterhai, Viktor (2013): A guanxi az ázsiai államközi kapcsolatokban. Eszmélet, No. 100., pp. 148–166. 5


is a déli országokba. Ez azóta is [létező], eltéphetetlen, de igencsak ellentmondásos kötődést jelent Kína és a térség között” (Nemes-Sipos, 2009: 55). Erre a kötődésre a későbbiek folyamán még ki fogunk térni. Az európai gyarmatosítók megjelenésével a direkt politikai és gazdasági kapcsolatok megszakadtak Kína és Délkelet-Ázsia államai között, s a második világháborút, valamint a Kínai Népköztársaság megalakulását követően sem a korábbi viszonyok álltak vissza, sokkal inkább a bipoláris világ hidegháborús logikája határozta meg a kapcsolatokat, miközben egy regionális szerveződés, a Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) egyre erősebben határozta meg a délkelet-ázsiai viszonyokat. Az ezredfordulóra (Kelet-Timort leszámítva) az egész térséget felölelő együttműködéssé váló ASEAN lakossága „elérte az 500 millió főt, nemzeti összterméke 685 milliárd amerikai dollárt és kereskedelmi volumene a 720 milliárd amerikai dollárt” (Schmidt, 2005: 19). Az ekkorra gazdaságilag magára találó Peking pedig megfelelő regionális partnerre lelt az együttműködésben, a kommunista veszély elmúlásával Washington figyelme is más felé terelődött. Peking és a délkelet-ázsiai államok közösségének együttműködése egy szabadkereskedelmi egyezményben nyert hivatalos formát, 2010-ben létrejött az ASEAN–Kína Szabadkereskedelmi Övezet, ösztönözve a regionális léptékű együttműködések intenzitását, megalapítva a világ legnagyobb közös piacát. A mindkét fél számára vonzó, potenciális exportpiacok mellett a döntést a tagországokban élő számottevő gazdasági erővel rendelkező kínai diaszpóra is alaposan befolyásolta. Szerepükre és létszámukra a délkelet-ázsiai térséggel foglalkozó résznél kitérünk majd, annyi azonban már itt kijelenthető, hogy a Kína számára hasznot hajtó szabadkereskedelmi övezet a kínai diaszpórák tevékenysége nélkül jóval nehezebben jöhetett volna létre.

Afrikai jelenlét Érdemes megvizsgálni Afrika helyzetét is, a kínai gazdasági fejlődéssel párhuzamosan (az 1960-as, ’70-es évek „kalandja” után, melyek során kedvezményes hitelekkel és segélyekkel támogatta Peking az afrikai államokat, diplomáciai együttműködésért cserébe) az ország megjelent a fekete kontinensen is, elsősorban nyersanyagok és a piacok miatt. Az ázsiai óriás egyre erőteljesebb gazdasági jelenléte mellett a bevándorlók is egyre inkább felfedezik a kontinenst, számuk immáron meghaladhatja az egymillió főt, a kétezres évekbeli 100 ezer főhöz képest, bár hivatalos statisztikák nem léteznek, ilyeneket vezetni a migránsok fluktuációja miatt nehézkes is volna. A kínaiak két fő csoportját a kereskedők és befektetők, valamint a munkások alkotják, utóbbiak sok esetben egy-egy projekt elvégzése után vissza is utaznak Kínába. A kínaiakat rengeteg kritika éri a helyi kereskedők és termelők tönkretétele miatt, akik nem tudnak versenyezni a dömpingárukkal, és a kínai beruházások is állandó témát biztosítanak a helyieknek, főleg, mikor azokon leginkább csak kínai munkások dolgoznak.


Orosz aggodalmak Peking közvetlen szomszédjaként Moszkva aggódva figyeli az újkori kínai migrációt, amely adott esetben Oroszországot is érintheti, mivel az ország a világ második leggyorsabb népességcsökkenési rátájával rendelkezik. A jelenlegi 138 milliós lakosságszám 2050-re mintegy 110 millió főre zsugorodhat. Ennek következtében a munkaképes lakosság súlyos hiányát csakis a bevándorlás enyhítheti majd, Moszkva azonban ebben veszélyt lát, ugyanis az orosz Távol-Keletről fokozódik a belső elvándorlás, vissza a nyugati, fejlettebb területek felé, s míg tíz éve még nyolc millió fő élt itt, mostanra már csak 6,7 millió. Ezzel párhuzamosan egyre jelentősebb Kína demográfiai nyomása, ugyanis a szomszédos kínai tartományok lakosságszáma meghaladja a 300 millió főt. Az országba érkező illegális bevándorlók 14–15 százaléka már kínai, nem véletlen, hogy egyes távol-keleti iparvárosokban Oroszország törvényileg igyekszik gátat szabni a külföldi munkavállalók megjelenésének. Az oroszok a kínaiak esetleges széleskörű munkavállalását gyanakodva szemlélik, az orosz társadalom ugyanis általában xenofóbnak mondható, a bevándorlásra ellenségesen tekintenek. Migránsok érkezése nélkül azonban kétségessé válhat a jövőben az ország gazdaságának fenntarthatósága. Ahogy orosz részről egy kutató, Vladimir Shlapentokh megjegyezte, „az oroszok jelentős része számára Kína ambivalens és nem egészen konzisztens attitűdök tárgya. Ez az ambivalencia annak az ellentmondásos szerepnek köszönhető, amelyet Kína jelenleg játszik és a jövőben játszhat Oroszországban. Kína szomszéd, amellyel szükségszerű a kapcsolatok ápolása. Fontos kereskedelmi partner, szövetséges lehet az Egyesült Államokkal szemben. Ugyanakkor Kína potenciálisan veszélyes ellenfél, amely Szibéria és a Távol-Kelet hatalmas, alig lakott területei felé kacsintgat. A kínaiak bevándorlása Kína csendes expanziójának eszközeként tekinthető, amely az Oroszországot célzó direkt inváziót előzi meg” (Shlapentokh, 2007). Belső migráció Gazdasági helyzet Napjaink legfigyelemreméltóbb nemzetközi folyamatainak egyike Kína gazdasági térnyerése, ami a hetvenes években kezdődött reformoknak köszönhető. Az 1949es kommunista hatalomátvételt követő évtizedekben a kilátástalanság és nyomor csapdájában vergődő ország egészen más képet mutatott, az ország gazdaságilag romokban hevert, lakosságának többször is szembe kellett néznie az éhezéssel, politikai vezetése pedig diktatórikus eszközökkel saját honpolgárai millióit is a halálba űzte. A 21. században viszont gazdasági nagyhatalomként, sokszor meglepően nyitott, reformokat végrehajtó politika irányítással lépett színre. A kínai modernizáció „atyja”, a Kínai Népi Politikai Tanácskozó Testület elnöke, Teng Hsziao-ping [Deng Xiaoping] által kezdeményezett, 1978 óta tartó, a társadalmi struktúrákat érintő reformfolyamatok, illetve az úgynevezett szocialista piacgazdaság létrehozása az el-


maradott, néhol középkori állapotokat mutató Kína robbanásszerű fejlődését hozták. A reformok először a mezőgazdaságot érintették, amely hamarosan képessé vált arra, hogy ellássa a rohamosan gyarapodó népességet. Fontos eleme volt a nyitás politikájának a vidéki ipar fellendítése is, a szövetkezeti tulajdonú gyárak támogatásán keresztül. Jelentős lépés, s a reform egyik legelső és legfontosabb mozzanata volt azon – elkerített – gazdasági övezetek létrehozása, ahol külföldi cégek, befektetők számára teremtettek kedvezményes feltételeket a letelepedéshez (Vörös, 2014: 17). A szocialista piacgazdaság tehát korrigálta a tervutasításos rendszer piaci folyamatokat figyelmen kívül hagyó jellemzőjét, de továbbra is központi kézben hagyta a gazdaság irányításának meghatározó elemeit, például az árfolyam-politikát, amely évtizedekig segítette, s segíti még napjainkban is a kínai gazdaságot. „A modern korban nincs még egy olyan ország, […] amely három évtized átlagában képes lett volna évi csaknem 10 százalékos hazai össztermék (GDP) növekedést felmutatni. Ez az egyedülállóan magas növekedési ütem egy tudatosan kidolgozott modernizációs stratégia és az ennek végrehajtását elősegítő, központilag irányított gazdaságpolitika eredménye, amely az ország iparosítását és egy exportorientált, nemzetközileg is versenyképes kínai ipar kiépítését tekintette elsőrendű feladatnak” (Tálas, 2009: 76). A gazdasági siker egyet jelentett ugyanakkor azzal, hogy Kína a világ gyárává vált, annak minden hasznos és káros következményével együtt. Az olcsó munkaerő és a gyorsan megtérülő költségek miatt vállalatok tízezrei telepedtek meg az országban, és ez a tendencia a munkaerő iránti megnövekedett igényt is magával hozta, melyet hamarosan nem tudtak a városi, urbánus régiók kielégíteni. A vidéki lakosság munkaereje is szükségessé vált a gazdaság pörgetéséhez, ez pedig megindította a belső migrációt.

A rurális Kína viszonyainak változása A faluközösségek működő rendszerét a Mao Ce-Tung által diktált kommunista átalakítás során szétrombolták, a kommunák létrehozása felborította a tradicionális földművelést, s a beszolgáltatás rendszere miatt alacsony jövedelmeket, és többször országos éhínséget hozott magával. Az 1980-as évek mezőgazdasági reformja létrehozta a földbérlet rendszerét és az árusítás lehetőségét: a parasztok ugyan nem lettek tulajdonosai földjüknek, de sok esetben örökös bérlői lehettek annak.7 A bizonytalanságok mellett más problémákkal is szembesülnek a rurális Kínában A helyzet ugyan előnyösebbé vált számukra, de korántsem megnyugtató: 2011-ben nagy vihart kavartak a nemzetközi médiában a dél-kínai Wukan településen történt események, ahol a helyi kerületi vezetés a falu földjeit kártérítés ellenében elvette, s egy ingatlanfejlesztőnek adta át. A földművelő parasztok ezért minden megélhetési forrásuktól elestek, az ígért kompenzáció nem érkezett meg és komoly tiltakozó megmozdulások kezdődtek a városban. A rendőri erők körbezárták és ostrom alatt tartották a települést, sőt, a földművesek által küldött tárgyalódelegáció megkínzásáról is érkeztek hírek, végül azonban, nem tudni milyen kondíciókkal, de megegyeztek a felek.

7


élők, ugyanis a mezőgazdasági és gépipari technológia fejlődésével egyre kevesebb kézre van szükség a földeken, ezzel párhuzamosan pedig a vidéki országrészekben a szociális háló teljes hiánya figyelhető meg (nincs nyugdíj, orvosi ellátás, sok esetben oktatás sem). E tényezők miatt a vidéki szabad munkaerő az ipar munkaerőigényének emelkedésével párhuzamosan robbanásszerűen növekszik.

A belső migránsok státuszának változása Kelet-Kína vonzó természeti adottságai, mezőgazdasági és közlekedés-földrajzi helyzete, a magasabb fokú urbanizáltság, illetve (sőt, elsősorban) a megfelelő jövedelem és a munkalehetőségek miatt tehát a nagyszámú munkaerő a rurális térségekből a városiasodott területek felé indult. Ezt a folyamatot belső migrációnak nevezzük, amely Kínában nyugat-kelet irányú, a középső szegényebb területek felől a fejlett keleti-parti városok irányába történő mozgást jelent. Az 1950-es években az erőltetett iparosítás és a mezőgazdaság kollektivizálásának következtében már megindultak hasonló, milliós nagyságrendű vándorlási folyamatok, ám a gazdasági válság, majd a kulturális forradalom évei alatt erőszakosan visszatelepítették a migránsokat falvaikba. Ettől kezdve szinte megszűnt a belső migráció, ráadásul a hatóságok egy regisztrációs rendszert, úgynevezett hukou-rendszert vezettek be az állampolgárok ellenőrzése céljából. A mai napig fennálló struktúrának az a lényege, hogy minden állampolgárt regisztrálnak a születési helyén, vidéki vagy városi polgárként (mezőgazdasági, illetve nem mezőgazdasági státusz). „A hatóságok az 1960-as és 1970-es években igen szigorúan betartatták az előírásokat, nem csoda, hogy a migráció ebben az időszakban gyakorlatilag megszűnt. Legfeljebb akkor kerülhetett sor vidékiek városba költözésére, amikor ezt valamilyen kiemelt állami beruházás munkaerő-igénye feltétlenül megkövetelte. A háztartás-regisztrációs rendszer hatékonyságát nagyban növelte a széleskörűen alkalmazott jegyrendszer, melyet mindenki csak saját lakóhelyén vehetett igénybe” (Székely-Doby, 2009: 115). Ebben a struktúrában az átjárás nagyon nehéz (bizonyos városok több éves türelmi időszak, vagy jelentősebb munkaerőhiány esetén adnak ki városi regisztrációkat, de a korrupció is működő alternatívát jelenthet), és komoly feszültségeket generál. Ezek megértéséhez a két státusz közötti különbségek bemutatása elégséges: a városiak ellátásáról a danwei gondoskodott, amely városi munkaegységeket, vállalatokat jelent. A danwei funkciói „a foglakoztatás (és ezzel együtt a létbiztonság) mellett […] kiterjedtek az élelmiszerellátásra, az egészségügyi szolgáltatások nyújtására, nyugdíj- és más járulékok kifizetésére, ingyenes alap- és középfokú oktatás nyújtására, valamint olcsó lakások biztosítására” (Uo.: 116). Az élelmiszerellátás kapcsán Székely-Doby András megjegyzi, hogy „a városi danwei tagjai alacsony áron juthattak hozzá a gabonához és más alapvető élelmiszerekhez” (Uo.), ami az egyik legfontosabb kiváltság, és a két csoport közötti szembenállást fokozó mesterséges beavatkozás (Uo.) volt. A vidékiek ellátásáról a kommunák gondoskodtak (volna): bár hasonlóan állami tulajdonban voltak, de anyagi lehetőségeik (töb-


bek között a városiak számára a gabona-beszolgáltatás intézménye miatt) rosszabbak voltak, nem voltak képesek ugyanazokat az ellátórendszereket biztosítani, ráadásul puszta létezésük tette lehetetlenné, hogy évszázados múltuknak megfelelően ismét tulajdonnal, földtulajdonnal rendelkezzenek a vidékiek. Az 1978-as reformpolitikával megindult gazdasági fejlődésnek és a városokban kialakuló munkaerőhiánynak, valamint a vidéki munkaerő-feleslegnek köszönhetően megindult a kereslet és kínálat kiegyenlítése a munkaerőpiacon. Az 1980-as évek óta 150-200 millió kínai vándorolt az urbanizált területekre: a népesség ilyen mértékű mozgása a világ leggyorsabb, eddigi legnagyobb mértékű migrációja. A migránsok azonban, a hukou-rendszer miatt, nem rendelkeznek a városi állampolgárokéval megegyező jogokkal, ingázóknak tekinthetők: úgynevezett lebegő-népességet alkotnak, a városban élnek és dolgoznak, de minden évben két hétre hazautaznak a kínai holdújév ünnepén. Másodrangú állampolgároknak tekinthetőek, sokszor kevesebb bért kapnak az elvégzett munkáért, hátrányban vannak a munkahelyekért folyó harcban, és számukra továbbra sem biztosított a városiaknak járó szociális ellátórendszer. A helyzetet számos probléma is nehezíti, amelyek megoldását nem sokáig halogathatják a kínai hatóságok.

A helyzet megoldatlanságából eredő kihívások A gazdasági visszaesés Kínában is szedi áldozatait, státuszából adódóan pedig az elbocsátások a lebegő népességet érintik elsősorban, a hátrahagyott családjukon kívül nem várja őket otthon sem más, csak munkanélküliség. A kormányzat tisztában van a reform szükségszerűségével és a regisztrációs rendszer fenntarthatatlanságával, de ez idáig csupán kisebb változtatásokat eszközöltek a rendszerben: ideiglenes letelepedési engedélyt kaphatnak a vidéki hukouval rendelkezők a kisebb és közepes városokban, amennyiben munkahellyel rendelkeznek, de a rendszer eltörlése nincs napirenden (Taylor, 2011: 8–9). A gyarapodó városi lakosság privilégiumainak megőrzése fontos és politikailag hatásos lépés, ráadásul a lebegő népesség végleges megtelepedésének engedélyezése további problémákat generálna: a szociális ellátórendszer fenntarthatatlanná válna, a migráns dolgozók letelepedése (a korlátok eltörlésének köszönhetően) családjuk érkezését is magával hozná, ami a következő évtizedekben várható további 150–200 millió (sőt, akár 300 millió8) bevándorlóval együtt katasztrofális következményekkel járna a városokban. A lebegő népesség egy másik fontos jellemzője a családi viszonyokban keresendő: többségük férfi, akik családjuk eltartása érdekében vállalnak munkát akár több száz kilométerre otthonuktól. Többségük 1980 után született, fiatalnak tekinthető, akiknek azonban hamarosan haza kell térniük, hogy idős szüleikről gondoskodjanak: ha ez megtörténik, a China’s ‚floating population’ exceeds 221 mln. China.org, 2011.03.01. Elérés: http://www.china.org. cn/china/2011-03/01/content_22025827.htm (Letöltve: 2014.06.10.)

8


gazdaság komoly nehézségekkel kell szembenézzen, ha azonban a fiatalok magukra hagyják szüleiket, az amúgy is megtépázott tradicionális családviszonyok felbomlása következtében kialakuló helyzettel az államnak kell foglalkoznia, a nyugdíjrendszer kiépítési vidéken ugyanis csak az elmúlt években kezdődött meg. A lebegő népesség körében emelkedő munkanélküliség növeli az elégedetlenséget, ami tüntetésekben, a rendszer kritikájában jelenik meg, és egyfajta ördögi körként a gazdasági visszaesés áthat és negatívan érintheti a városi lakosság relatív jólétét, életkörülményeik folyamatos javulását is, körükben is elégedetlenséget generálva. A társadalom ilyen mértékű megosztása tehát káros az ország versenyképességére nézve, de a rendszer felszámolása is beláthatatlan következményekkel járna. Szellemvárosok Kínában nagy ütemben zajlanak a központilag tervezett, gigantikus város- és városrész-építések. Ma becslések szerint körülbelül 64 millió lakás állhat üresen szerte az országban, melyben akár 200 millió ember is otthonra találhatna. A várakozások szerint (amelyeket nem csupán a kormányzat, hanem a fejlesztésekben résztvevő ingatlan-cégek is osztanak) Kína „belenő” majd ezekbe a lakásokba, az urbanizáció okozta nyomás következtében ugyanis szükség lesz ingatlanokra, településekre. Az óriási infrastrukturális fejlesztések során nem csupán tömblakásokat, kertvárosi házakat, utakat és közműveket építenek ki, hanem teljes városi egységeket: olyan közintézményeket, parkokat, bevásárlóközpontokat, irodaházakat, hivatali épületeket, sportközpontokat és kulturális intézményeket, amelyek egy város úgymond alapvető tartozékai. Az elkészített városrészekben még a közlekedési lámpák is működnek, a parkokat befüvesítették – lakók azonban csak nem érkeznek. Pedig évente mintegy húsz ilyen város épül az ország szabadon fekvő területein, sokszor nagyobb városok tőszomszédságában. A szenzációsnak is nevezhető városokról 2010-ben készültek beszámolók, a hírportálok, főleg a világ nyugati felén felkapták fejüket az általunk nehezen elképzelhető folyamatokra és egyből a kínai ingatlanpiac kipukkadásáról kezdtek beszélni. Kínában azonban minden egy kicsit máshogy, nem a piaci folyamatoknak és feltételeknek megfelelően működik, noha a nyitás politikájának köszönhetően a központi vezetés ezeket sem hagyhatja már figyelmen kívül. A vezetés ugyanis nem a gyors megtérülés érdekében építette az ingatlanokat, hanem a munkaerőpiac és építőipar fellendítéséért, továbbá a gazdaság sebességben tartásáért. Az érintett szektorok növekedése folyamatos, az ingatlanpiac pedig – köszönhetően természetesen a központi beavatkozásoknak is – nem produkálja a kifulladás jeleit. Sőt, a kínai város-tervezők által megálmodott látványos, letisztult és tiszta terek, elsősorban a poszt-apokaliptikus látványnak köszönhetően, az ország új turistalátványosságaiként kezdtek el funkcionálni.

migrációs trendek kínában és délkelet-ázsiában | 167 Ábra 1: A várostervezés szépségei

Forrás: examiner.com Ábra 2: Kangbashi múzeuma (Ordos)

Forrás: wikimapia.org

Az ingatlanok feltöltésében a befektetők persze reménykednek, még ha nem is a rövidtávú megtérülés reményében. A sikeres (és a 21. században elterjedt szóhasználattal élve, élhető) városok ugyanis természetes okok miatt alakultak ki (kereskedelmi útvonalak, folyók stb.) nem pedig tervezőasztalon elkészítve, bürok-


ratikus döntések alapján, a pusztába/sivatagba telepítve. Fontos probléma még a piaci folyamatok teljes negligálása. Igazi versenygazdaságban ezen városok súlyos csődöt jelentenének az ingatlanszektornak – és ez komoly problémákat okozhat még Kínának is, ha nem is a közeljövőben, de esetleg egy újabb recesszív időszakban a szektor kénytelen lesz szembenézni kintlévőségeivel. Ábra 3: Kangbashi (Ordos) – üres lakóházak, üres utak

Forrás: zevariedades.com

Két, ilyen híres város Kangbashi és Zhengzhou Új Körzet (New District). Kangbashi a kínai Ordos város mellett épült fel, Belső-Mongóliában, mintegy 160 milliárd dolláros befektetéssel és legalább 300 ezer embernek biztosíthatna otthont, a legoptimistább becslések szerint is azonban csak 20 ezren lakják. Pedig a város mellett gyárakat is építettek, a dolgozók azonban a környékbeli településekről járnak be dolgozni, a hivatali épületekbe járó dolgozók többsége sem a város lakója. Zhengzhou új körzete pedig egy több mint 7 milliós, ősi város, gazdasági és kulturális központ egyik új negyede – üresen.


Délkelet-ázsiai migránsok Kínaiak a régióban9 Ahogyan már érintettük, Kína és Délkelet-Ázsia között nem csupán a kereskedelem, hanem a kínai munkások áramlása is aktív, máig meghatározó kapcsolatot hozott létre, ami feszültségektől itt sem mindig mentes. A kínai etnikum jelenléte ugyanis komoly társadalmi ellenállást, ellenérzést vált ki a legtöbb délkelet-ázsiai államban, noha ottlétüket már inkább századokban, semmint évtizedekben kell mérni. Ennek az ellenérzésnek a fő oka nem is a kínaiak számarányában, sokkal inkább gazdasági (túl)súlyában keresendő, a kínai kisebbség ugyanis „felülreprezentált a délkelet-ázsiai államok gazdasági elitjében. Kínaiak tartják kezükben a gazdasági élet jelentős részét Indonéziában, Malajziában, Thaiföldön, a Fülöp-szigeteken és természetesen Szingapúrban. Ez utóbbiban ugyanis a kínaiak alkotnak többséget. Viszont a többi említett államban nemzeti kisebbséget alkotnak” (Schmidt, 2005: 47). 1. táblázat: A kínai kisebbség számaránya Délkelet-Ázsia államaiban

Ország Brunei Mianmar/Burma Kambodzsa Kelet-Timor Indonézia Laosz Malajzia Fülöp-szigetek Szingapúr Thaiföld Vietnám Összesen

Kínai kisebbség (fő) 46 560 1 637 540 150 000 – 700 00010 200 00011 8 800 00012 190 000 7 020 000 1 146 000 4 193 000 9 392 792 970 927 33 746 819 – 34 296 819

Ország lakossága (fő) 415 717 55 167 330 15 205 539 1 172 390 251 160 124 6 695 166 29 628 392 105 720 644 5 460 302 67 448 120 92 477 857 630 551 581

Kisebbség aránya (százalék) 11,2 3 1 – 4,5 2 3,5 2,5 – 3 23,7 1 76,8 14 1 5,3 – 5,4

Forrás: Lábjegyzetben megjelölt források, illetve CIA World Factbook

A következő sorok megjelentek: Vörös, 2014. A Kambodzsában élő kínaiakról az adatok ellentmondásosak. A CIA The World Factbook 1 százalékra teszi számarányukat, minden más dokumentum és forrás azonban ennél jóval nagyobb, és egyre növekvő számarányról beszél. Annyi bizonyos, hogy a Pol Pot rezsim alatt számuk 61 ezresre csökkent a korábbi 400 ezer fölötti létszámról, és csak az 1990-es évek óta nő ismét létszámuk. Források: Cambodia is under Chinese cultural influence: Hun Xen’s confession. sokheounpang.wordpress.com, 2012.02.01. Elérés: http://sokheounpang. wordpress.com/2012/02/01/cambodia-is-under-chinese-cultural-influence-hun-xens-confession/; A history of the Chinese in Cambodia. The Phnom Pehn Post, 2013.02.08. Elérés: http://www.phnompenhpost. com/special-reports/history-chinese-cambodia; World Directory of Minorities and Indigenous Peoples Cambodia: Chinese. RefWorld, 2008. Elérés: http://www.refworld.org/docid/49749d4443.html 11 East Timor. Nations Online. Elérés: http://www.nationsonline.org/oneworld/timor_leste.htm 12 Racism remains for Chinese — Indonesians. The Jakarta Post, 2012.01.22. Elérés: http://www. thejakartapost.com/news/2012/01/22/racism-remains-chinese-indonesians.html 9

10

170 | vörös zoltán Kínaiak Magyarországon A kétezres évek elején elterjedt, és a mai napig városi legendaként él (hazánk mellett Európa más államaiban is) a kínai holttestek eltűnésének, eltűntetésének mítosza. A legenda alapját az utcákon látott kevés kínai öreg és kevés kínai temetés mellett egy hírügynökség által kiadott 2001-es hír adja, mely szerint hazánkban évente 110 kínai hal meg, és ebből száznak a holtteste eltűnik. A széleskörű tévhit szerint a holttestek eltűntetését követően az elhunyt kínaiak papírjaival újabb honfitársaik érkeznek, mondván a magyar szem számára a kínaiak közti különbségek amúgy is láthatatlanok. A városi legendának 2012ben az Urban Legends blog járt utána, Salát Gergely segítségével. Kiderült, a 2001-es hír is egy szenzációhajhász baklövése volt. A kínai halottak számát a magyarországi halálozási adatokból igyekeztek kiszámolni, és miután egy névtelen Malév munkatárs arról tájékoztatta a hírügynökséget, hogy nem szállítottak Pekingbe koporsót, az egyik pesti temetőben csak 8-10 kínai sírt találtak, illetve a rendőrség csupán egy-két alkalommal helyszínelt kínai halálesetnél, úgy gondolták, rengeteg holttestnek egyszerűen csak nyoma vész. Salát ugyanakkor nagyon precízen mutatja be, miért is beszélhetünk tévhitekről: szerinte a „hazai kínai kolónia meglehetősen fiatal, aminek köszönhetően a természetes halálozási ráta rendkívül alacsony. A rendszerváltás környékén ugyanis, amikor tömegesen érkeztek ide kínaiak, többségében vállalkozó szellemű, 20-30-as korosztályba tartozók, és később is viszonylag fiatalok jöttek. A kínaiak ugyanis nem gazdasági vagy politikai menekültként jönnek ide, hanem szerencsét próbálni, vállalkozni, s erre leginkább az aktív korúak hajlandók. Akik húsz éve érkeztek ide, azok kevés kivétellel még ma is csak a 40-50-es éveikben járnak. Ahogy kínai sírokat nemigen látunk, ugyanúgy idős, beteg kínai embereket sem. Másrészt, folytatja Salát, ha egy kínai mégis súlyosan megbetegszik, akkor igyekszik hazautazni Kínába, mert jellemzően jobban bízik a kínai gyógyászatban, mint a magyar egészségügyben. […] Harmadrészt, ha mégis itt hal meg – például autóbalesetben –, akkor hamvait a családja általában hazaszállíttatja. A kínai hagyomány szerint ugyanis mindenki szeretné, hogy a szülőföldjén temessék el, így e kívánság teljesítése afféle családi kötelesség. Negyedrészt, a kínaiak hozzátartozóik holttestével igen tisztelettudóan bánnak. Az őskultusz a társadalom egyik legfontosabb eleme, s ehhez hozzátartozik a halott tisztességes eltemetése és az előírt áldozatok bemutatása a szellemének” (Urban Legends, 2012).

migrációs trendek kínában és délkelet-ázsiában | 171 A hírügynökség az említett alacsony átlagéletkor miatt abszurd eredményen alapuló cikkét rövid időn belül törölte, elnézést kért miatta, a köztudatba ugyanakkor már beépült a halottak papírjaival hazánkba migráló kínaiak mítosza…

A kínai kisebbség a Fülöp-szigeteken, Kambodzsában és Vietnámban csupán a lakosság egy százalékát teszi ki és mindössze három országban, Bruneiben, Malajziában és Thaiföldön haladja meg arányuk a 4,5 százalékot, „azonban [minden állam esetében] arányukat messze meghaladóan vannak jelen a banki, üzleti, orvosi és egyáltalán az értelmiségi szférában” (Uo.). A probléma éppen emiatt sokrétű: politikai, gazdasági nehézségek idején nem csupán a politika állítja be bűnbaknak a kisebbségeket, a lakosság sem nézi jó szemmel a kínai érdekek előretörését, gazdasági sikerességüket, pláne akkor, ha esetlegesen saját jólétük kárára történik a kínaiak térnyerése. „A mai Délkelet-Ázsiába három szakaszban érkeztek a kínai bevándorlók. Először a Han-dinasztia idején (i.e. 206–i.sz. 220), mikor is a Kínához közel eső Indokína volt a fő célterület, és szárazföldi úton folyt a bevándorlás. A második szakasz a Mingdinasztia idejére tehető, mikor is már a távolabbi területek felé irányult a kivándorlás, főként tengeri úton. E két szakasz közös jellemzője, hogy általában politikai emigránsok hagyták el Kínát, hogy így mentsék életüket. A kínai birodalmi igényeket is szolgálta a kitelepülés, hiszen Vietnám csaknem ezer évig, de Laosz és Kambodzsa is huzamosabb ideig kínai fennhatóság alá került. Valószínűleg Szingapúrt is kínai kereskedők és halászok alapították a Ming-dinasztia korában. A kivándorlás harmadik szakasza a 19. században következett be, már az európai gyarmatosítók hatására, akik ösztönözték a fejlett kézművességgel rendelkező kínaiak megtelepülését délkelet-ázsiai gyarmataikon. A kínaiak olcsó, de hatékony munkaerőt jelentettek, az egyszerű munkásokkal együtt a nagy kínai kereskedőcsaládok is megtelepültek a térségben. A probléma a délkelet-ázsiai államok és Kína között akkor keletkezett, mikor Szun Jat-szen [Sun Yat-sen] meghirdette a ’három népi elvet’, a nacionalizmust, a demokratizmust és a népjólétet. Ez magában foglalta, hogy a kínai kormány minden kínai pártfogója, a kisebbségben élőké is. Ezt a politikát a Kínai Népköztársaság is folytatta, mikor létrehozták a ’Külföldön élő Kínaiak Ügyeivel Foglalkozó Bizottságot’, valamint a KNK első alkotmányába is bekerült, hogy ’a Kínai Népköztársaság védelmezi a külföldön élő kínaiak méltányos jogait és érdekeit...’, ami súlyos konfliktusokhoz vezetett Délkelet-Ázsia államaival, kik ezt a kínai politikát [...] a belügyeikbe való beavatkozásként értelmezték” (Uo.: 47–48). Az ellenérzés és a Kínával fennálló viták ellenére13 a gazdasági együttműködés töretlen, ami a kisszámú, de gazdaságilag annál erősebb kínai kisebbség jelentőségét is mutatja. Ld.: Vörös, 2014.

13


Délkelet-ázsiaiak a világban A nemzetközi migrációs folyamatokban kitüntetett szerepet játszik a délkelet-ázsiai térség, a régió államai munkaerő-többletük miatt többnyire kibocsátó-országként vannak jelen a körforgásban, de a folyamatok kuszasága miatt nehéz általánosító megjegyzéseket tenni a térség migrációs tendenciáiról, főleg a régión belüli, sokszor regisztrálatlan migráció miatt. A 21. században a térségen belüli migráció mellett a Közel-Kelet szerepe is megerősödött (vagy tovább erősödött, elsősorban Szingapúr tekintetében): 2006-ban a 712 160 indonéz migráns 54 százaléka, a 733 970 fülöpszigeteki migráns 53,6 százaléka ebbe a térségbe utazott munkavállalás céljából. Ennek ellenére a bevándorlók többsége a régióban igyekszik munkát találni magának, az alacsonyan képzett munkaerő ellen ugyanakkor mindegyik ország komoly korlátozásokat léptetett életbe. A térségbeli államok (többnyire) jól elkülöníthetőek fejlettségi szintjüket, népességük életkorát tekintve. Az UNICEF rendszerezése alapján a kibocsátó országok közé sorolható Kambodzsa, Indonézia, Laosz, Mianmar, a Fülöp-szigetek, Kelet-Timor és Vietnám, magas (és növekvő) számú munkaképes lakosságuk és relatíve alacsony egy főre jutó GDP mutatóik miatt (2000 amerikai dollár alatt). Brunei, Malajzia és Szingapúr ehhez képest többnyire fogadóállamok a térségben, alacsony vagy csökkenő számú munkaképes lakosságuk és magas egy főre jutó GDP mutatóik miatt (4000 amerikai dollár felett). A két csoport között helyezkedik el Thaiföld, ahol mind a két irányú tendencia erősnek mondható (UNICEF, 2008: 117). Ennek megfelelően a régión belüli migrációs tendenciák is felvázolhatóak. A térségben a fő célpont Malajzia és Szingapúr, amelyek a főleg indonéz és fülöp-szigeteki migránsok mellett az egész délkelet-ázsiai régió számára vonzó desztinációk. A másik útvonal fő célpontjai Kelet-Malajzia és Brunei fejlett térségei, a harmadiké pedig Thaiföld, ahova többnyire Kambodzsából, Laoszból és Mianmarból érkeznek migránsok (Asis, 2004: 21). A térségbeli fő kibocsátó államok közül a Fülöp-szigetek migrációs helyzetének bemutatásával jól érzékeltethetővé válik a régió migrációs helyzete, az állampolgárok mindennapjaiban jelenlévő vándorlás kérdése. A fülöp-szigetekiek migrációs hulláma már az 1900-as évek elején megindult, elsősorban munkalehetőségek reményében. Kezdetben mezőgazdasági munkákat végeztek az amerikai kontinensen (elsősorban az Egyesült Államokban), de az évszázad közepén már magasan képzett szakemberek, többnyire orvosok és nővérek követték őket Nyugatra, betöltve a munkaerő-piaci réseket. Az 1970-es, ’80-as években a tengerentúli szerződéses munkások hulláma indult meg, lényegében betöltve a fejlett államokban a szakképesítést nem igénylő munkahelyeket. A fülöp-szigeteki migráció az extrém szegénység, a fejletlenség és a munkanélküliség, valamint az egyenlőtlen földbirtoklás és javak elosztásának eredménye: a társadalom nagy többségével szemben igazságtalan rendszer fennállt a spanyol uralom, majd az amerikai jelenlét alatt egyaránt, és ma is ez mozgatja a belpolitikai folyamatokat.


Noha a Fülöp-szigetek gazdag nyersanyagokban, s az utóbbi évekre a munkaereje is képzettebbé vált, a kormány képtelen megfelelő mennyiségű munkahelyet teremteni, így óriási tömegek dolgoznak külföldön, megélhetést keresve maguknak és hátrahagyott családtagjaiknak. Az ország gazdasága relatíve fejletlen, többnyire a mezőgazdaságra épít, s miután nincs meghatározó iparág, a fülöp-szigetekiek olcsó munkaerőt jelentenek az agráriumban és a multinacionális vállalatoknak. Aktuális adatok szerint körülbelül 12,5 millió fülöp-szigeteki él külföldön14, a világ szinte minden országában, de főként az Egyesült Államokban (3,5 millió), a Közel-Keleten (kiemelkedően Szaúd-Arábiában és Izraelben) (2,2 millió), Délkelet-Ázsiában és Európa fejlettebb államaiban. A 94 millió fős országból tehát a populációjának 13 százalékát kitevő migráns vándorolt ki. Az óriási méretű migránstömeg gazdasági ereje is hatalmas. 2012-ben 24 641 milliárd dollárnyi pénzt küldtek haza a külföldön dolgozók, így a Fülöp-szigetek a külföldi hazautalások tekintetében a harmadik helyen áll India és Kína mögött a világon, éppen csak megelőzve Mexikót. Érdemes megjegyezni, hogy a hazaküldött pénzösszeg évről-évre kiemelkedő mértékben növekszik, míg 2005-ben 13 milliárd dollár volt, 2010-ben már 21 milliárd. Ez a hazautalt több mint 24 milliárd dollár a GDP 9,8 százalékát teszi ki.15 Az ázsiai munkások a közel-keleti országokban az építkezéseken, az IT-szektorban és a szállodaiparban helyezkedtek el. A régióban kiemelkedik Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek, előbbi országban 1,2 millióan, utóbbiban pedig közel 600 ezren dolgoznak. A harmadik fő célpont a környező délkelet-ázsiai régió fejlett államai, elsősorban Malajzia, Szingapúr, de Hongkong, Japán és Ausztrália is jelentős mennyiségű fülöp-szigeteki bevándorlónak ad munkát. Európa fejlettebb, nyugati térségébe érkezők száma mára meghaladja az egymillió főt, az őt fő célország az Egyesült Királyság, Olaszország, Németország, Franciaország és Spanyolország. A migránsok számának további növekedése várható az elkövetkező években, a munkalehetőség terén ugyanis nincs változás az országban és a fülöp-szigeteki középtávú fejlesztési terv is úgy számol, hogy évente egymillió állampolgára fogja elhagyni az országot. A migráns-dolgozók ügyeiért felelős iroda tájékoztatása szerint 2008-ban átlagban naponta 3700-an emigráltak az országból.16 Az otthoni megélhetési problémák, illetve a sikeresnek mondható migráció következtében egyre több és több ember dönt a kivándorlás mellett. Egy tanulmány alapján a társadalom 30 százaléka ját Filipino migrant workers staying abroad. Inside Asean, 2014.03.22. Elérés: http://www.insideasean. com/opinion-analysis/Filipino-migrant-workers-staying-abroad-133/ (Letöltve: 2014.06.25.) 15 A hazautalások mértékére vonatkozó adatok: Világbank. Elérés: econ.worldbank.org/ (Letöltve: 2014.06.25.) 16 3,700 Filipino workers leave for abroad daily, OWWA-7 says. Philippine Times, 2012.06.10. Elérés: http://philippinetimesofsouthernnevada.com/news/the-philippines/ph-provinces/3700-filipinoworkers-leave-for-abroad-daily-owwa-7-says/ (Letöltve: 2014.06.20.) 14


szik a kivándorlás gondolatával.17 A fülöp-szigeteki migránsokat egyfajta hősként tisztelik hazájukban, tiszteletükre ünnepnapokat illetve ünnepeket is tartanak. A „Fülöp-szigeteki migráns dolgozók napját” minden évben június 7-én ünneplik, mindemellett december hónapot is a tiszteletüknek szentelték és létezik még a Migránsok Vasárnapja és egy számukra alapított díj is. A reptereken speciális sávokat, külön sorokat alakítottak ki a migránsoknak és külön köszöntik őket hazalátogatásukkor. Összegzés A kínai politikában végbement felfogásbeli változás előrevetíti a kínai migránsok további hullámait, a célországok közül pedig kiemelkedhetnek azon államok, ahova a kínai befektetési pénzek is nagy mennyiségben érkeznek. Ezzel és az ország gazdasági és politikai térnyerésével párhuzamosan a diaszpórák is jelentős szerepet játszhatnak Kína külpolitikájában, noha a délkelet-ázsiai események speciálisnak is nevezhetőek a nagyszámú, területileg koncentrált és a kínai érdekek vonzáskörében élő diaszpóra kapcsán. A belső migráció ezzel szemben sokkal több problémát hoz magával, amelyek társadalmi egyenlőtlenségeket és összetűzéseket is generálhatnak. A vidékről érkezők státuszának bizonytalansága, lebegő-létük fenntartása hosszú távon elképzelhetetlen feszültségeket keltene, de egy azonnali lépés, a regisztráció eltörlése, a városokat és a tartományokat állítaná óriási pénzügyi kihívások elé. Szerepük, jelenlétük és munkájuk elengedhetetlen a kínai gazdaság számára, a társadalmi szerkezetre viszont óriási, még megoldatlan kérdésként nehezednek. A Kínát érintő népességmozgások tehát regionális és nemzetközi szinten is kiemelkedőek, a lehetőségek mellett ugyanakkor számos kihívással, nehézséggel is járnak az országra nézve.

Philippines Migration Proifle. EU External Action Service, 2014. Elérés: http://eeas.europa.eu/philippines/docs/migration_profile_annex3_en.pdf (Letöltve: 2014.06.25.)

17


1.

Miért jelentős a kínai migráció mértéke, a diaszpóra mérete?

3.

Mikor és minek következtében következett be változás a kínai migránsokról alkotott kormányzati felfogásban?

2.

4.

5.

Milyen kihívásokkal kell szembenéznie a Kínai Népköztársaságnak a belső migráció megoldatlan kérdései kapcsán? Miért speciális Oroszország, illetve Afrika szerepe a kínai migráció kapcsán? Mi jellemzi a délkelet-ázsiai térség migrációs folyamatait?

Ajánlott linkek az interneten http://www.migrationpolicy.org www.migrationinformation.org www.oecd.org www.ilo.org www.iom.int http://www.ehs.unu.edu/

Felhasznált irodalom Asis, Maruja M. B. (2004): Not here for good? International migration realities and prospects in Asia. The Japanese Journal of Population, Vol. 2., No.1. pp. 18-28. Embassy of the People’s Republic of China in the United States (2012): CASS report: number of overseas Chinese up to 35m. Elérés: http://www.china-embassy.org/eng/qwgz/t297510. htm (Letöltve: 2014.06.10.) Ferguson, R . James (2012): China’s long-term relations with Southeast Asia: Beyond the pivot. Culture Mandala: The Bulletin of the Centre for East-West Cultural and Economic Studies, Vol. 10., No. 1., pp. 5–22. Elérés: http://epublications.bond.edu.au/cm/vol10/iss1/2 Ludvig, Zsuzsa (2008): Oroszország és Kína: a partnerség határai. MTA VKI, Műhelytanulmányok, No. 80. Mészáros, Klára (1998): Kínaiak Európában. Korunk, 1998. augusztus. Nemes-Sipos, Sándor (2009): Az ASEAN és Kína gazdasági kapcsolatainak kibontakozása a 21. század első évtizedében. EU Working Papers, Vol. 12., No. 3. pp. 53–73. Nyíri, Pál (2000): Kivándorolni hazafias? – Peking szerepe a kínai diaszpóra identitásépítésében. In. Sik, Endre – Tóth, Judit (eds.): Diskurzusok a vándorlásról. MTA Nemzetközi Migrációs és Menekültügyi Kutatóközpont – Sík Kiadó, Budapest. pp. 82–90. Urban Legends (2012): Miért nincsenek kínai sírok Magyarországon. urbanlegends.hu, 2012.07.03. Elérés: http://www.urbanlegends.hu/2012/07/miert-nincsenek-kinai-sirokmagyarorszagon/ (Letöltve: 2014.07.20.)


Taylor, Guy (2011): China’s Floating Migrants: Updates from the 2005 1% Population. Sample Survey. Migration Studies Unit Working Papers, No. 7. Elérés: http://www.lse.ac.uk/ government/research/resgroups/MSU/documents/workingPapers/WP_2011_07.pdf (Letöltve: 2014.06.12.) Schmidt, Péter (2005): A Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége. Egy kevésbé közismert integráció története. Jegyzet. Elérés: http://mek.oszk.hu/02600/02686/02686.pdf Shlapentokh, Vladimir (2007): China in the Russian Mind Today: Ambivalence and Defeatism. Europe-Asia Studies, Vol. 59., No. 1. pp. 1–21. Székely-Doby, András (2009): Urbanizáció és vidékpolitika Kínában. In. Inotai, András – Juhász, Ottó (eds.): Stratégiai kutatások: A változó Kína - I. Kína politikai, társadalmi fejlődésének jelene és jövője. MTA VKI – MeH, Budapest. pp. 113-132. Tálas, Barna (2009): Kína társadalmi-gazdasági fejlődésének távlatai 2030-ig. In: Inotai, András – Juhász, Ottó (szerk.): A változó Kína. Budapest, Akadémiai Kiadó. pp. 71–166. UNICEF (2008): Situation Report on International Migration in East and South-East Asia. International Organization for Migration - UNICEF. Elérés: http://www.unicef.org/eapro/ IOM_Situation_Report_-_Final.pdf (Letöltve: 2014.06.25.) Wang, Huiyao (2012): China’s competition for global talents: Strategy, policy and recommendations. Research Reports, Asia-PacificFoundation of Canada. Elérés: http://www. asiapacific.ca/sites/default/files/filefield/researchreportv7.pdf (Letöltve: 2014.06.12.) Vörös, Zoltán (2014): Kínai sakkjátszma – Tengeri kereskedelmi útvonalak és az energiabiztonság geopolitikája. Publikon Kiadó, Pécs.

Migrációs trendek Kínában és Délkelet-Ázsiában

Recommend Documents