MEGHÍVÓ
A MAGYAR OBEZITOLÓGIAI ÉS MOZGÁSTERÁPIÁS TÁRSASÁG VIII. KONGRESSZUSÁRA ELHÍZÁS, ÉS KARDIOMETABOLIKUS KOCKÁZAT 2012. MÁRCIUS 23-24. Magyar Telekom székház, Budapest I. Krisztina körút 55.
Kedves Kolléganők és Kollégák!
Az elhízás jelentős népegészségügyi probléma világszerte és Magyarországon is. Különösen szomorú, hogy már gyermekkorban is egyre gyakoribb a túlsúly és az elhízás előfordulása. Közismert, hogy a túlsúly és az elhízás számos betegség önálló kockázati tényezője. Az elhízás és kísérőbetegségeinek kezelése team-munka, amelynek számos összetevője és szintje van. Nagyon fontos az életmód megváltoztatása, amely a mozgásban gazdagabb életet és a táplálkozási szokások módosítását is jelenti. Szokásos tavaszi Kongresszusunkon - amely immár nyolcadik a sorban - az elhízással szoros kapcsolatban lévő határterületekre is nagy hangsúlyt kívánunk fektetni. A Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság megalapítása óta nagy erőfeszítéseket tesz az elhízás hazai terjedésének megelőzésére, az elhízás kezelése legkorszerűbb irányelveinek a terjesztésére, továbbá a mozgásban gazdagabb életmód jelentőségének ismertetésére. Biztos vagyok benne, hogy VIII. Kongresszusunkon számos kollégát köszönthetek ismerősként, illetve sok új résztvevőt is üdvözölhetek. Újdonság, hogy gerincgyógyászati szekcióval bővül tudományos programunk. Nagy örömömre - a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság eddigi tevékenységének elismerésére - VIII. Kongresszusunkon Dr. Schmitt Pál köztársasági elnök úr ismét elvállalta a fővédnökséget. A gálavacsorán pedig Mága Zoltán hegedűművész virtuóz előadását csodálhatjuk ismét. Remélem, hogy a résztvevők - a korábbiakhoz hasonlóan - számos új tapasztalattal gyarapodnak a kongresszus végeztével. Budapest, 2012. január 27.
Dr. Bedros J. Róbert Ph.D. c. egyetemi docens a MOMOT elnöke
A
KONGRESSZUS FŐVÉDNÖKE:
DR. SCHMITT PÁL MAGYARORSZÁG KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKE
A
KONGRESSZUS VÉDNÖKE:
DR. SZÓCSKA MIKLÓS EGÉSZSÉGÜGYÉRT FELELŐS ÁLLAMTITKÁR NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉ RIUM
A KONGRESSZUS ELNÖKE: Dr. Bedros J. Róbert Ph.D. c. egyetemi docens a MOMOT elnöke
A KONGRESSZUS TITKÁRA: Dr. Pados Gyula Ph.D. c. egyetemi docens a MOMOT főtitkára E-mail:
[email protected]
TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁG: Dr. Bedros J. Róbert Ph.D. c. egyetemi docens a MOMOT elnöke Dr. Pados Gyula Ph.D. c. egyetemi docens a MOMOT főtitkára Prof. Dr. Farsang Csaba egyetemi tanár, az MTA doktora A Magyar Kardiometabolikus Centrum Hálózat vezetője Dr. Simonyi Gábor a MOMOT titkára
SZERVEZŐ BIZOTTSÁG: Dr. Pados Gyula Dr. Simonyi Gábor Dr. Bonta László Kis Beatrix Judit Németh Piroska E-mail:
[email protected] Akkreditáció: orvosoknak és szakdolgozóknak folyamatban Helyszín: Magyar Telekom székház, Budapest I. Krisztina körút 55.
A Kongresszus főrendezője: Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság Elnök: Dr. Bedros J. Róbert Ph.D., c. egyetemi docens
Társrendező: Magyar Kardiometabolikus Centrum Hálózat Vezető: Prof. Dr. Farsang Csaba egyetemi tanár Regisztráció: Németh Piroska E-mail:
[email protected], internet: http://www.momot.hu
Helyszíni regisztráció:
2012. március 23. (péntek) 2012. március 24. (szombat)
08.00 - 19.00 08.00 - 13.00
FONTOS HATÁRIDŐK: Az absztrakt beküldés határideje: 2012. február 26-ig Előadásformák: előadások, poszterek. A Tudományos Bizottság dönt az előadások elfogadásáról. Az előadások lehetnek összefoglaló jellegűek, illetve saját eredményt bemutatóak. A Tudományos Bizottság fenntartja magának annak a jogát, hogy a beküldött absztraktot előadás, vagy poszter formájában fogadja el.
Visszajelzés az előadás elfogadásáról: 2012. március 08-ig
Regisztráció: 2012. január 10-től március 24-ig
TERVEZETT PROGRAM ÉS ELŐADÓK
2012. március 23. PÉNTEK 10.00
MEGNYITÓ Dr. Bedros J. Róbert Ph.D., c. egyetemi docens, a kongresszus elnöke
10.20
ELHÍZÁS ÉS IRÁNYELVEK Üléselnök: Dr. Bedros J. Róbert Ph.D., c. egyetemi docens Dr. Pados Gyula Ph.D., c. egyetemi docens 1
Dr. Bedros J. Róbert Ph.D., c. egyetemi docens, a MOMOT elnöke Dr. Simonyi Gábor 1 Szent Imre Kórház, Kardiometabolikus Centrum, Budapest 2 Pest Megyei Flór Ferenc Kórház, Kardiometabolikus Centrum, Kistarcsa AZ ELHÍZÁS AKTUÁLIS KÉRDÉSEI (15') 2
Prof. Dr. Halmy László, egyetemi tanár, az MTA doktora, a Magyar Elhízástudományi Társaság elnöke Magyar Elhízástudományi Társaság AZ ELHÍZÁS VILÁGJÁRVÁNYÁNAK EPIDEMIOLÓGIÁJA (15’) Dr. Pados Gyula Ph.D., c. egyetemi docens Dr. Bedros J. Róbert Ph.D. c., egyetemi docens Szent Imre Kórház, Kardiometabolikus Centrum, Budapest A MOMOT DIÉTÁS IRÁNYELVEI (15') Antal Emese elnök Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége AZ MDOSZ ÉS A MOMOT DIÉTÁS IRÁNYELVEINEK HARMONIZÁLÁSA (15') 11.45
SZÜNET
12.00
OBESITAS ÉS LIPIDEK Üléselnök: Dr. Pados Gyula Ph.D., c. egyetemi docens Dr. Balogh Sándor Ph.D., c. egyetemi docens Országos Alapellátási Intézet, Budapest AZ ELHÍZÁS ÉS TÁRSULT BETEGSÉGEK HELYZETE MAGYARORSZÁGON (20') Prof. Dr. Karádi István, egyetemi tanár, az MTA doktora Semmelweis Egyetem, III. sz. Belgyógyászati Klinika, Budapest AZ EGYSZERŰ SZÉNHIDRÁTOK SZEREPE LIPIDOLÓGIAI SZEMPONTBÓL OBESITASBAN (20')
Prof. Dr. Paragh György, egyetemi tanár, az MTA doktora Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum, Debrecen A TRIGLICERID ANYAGCSERE ELHÍZÁSBAN (20') 13.10
EBÉD
14.10
ELHÍZÁS ÉS KARDIOLÓGIA Üléselnök: Prof. Dr. Préda István, egyetemi tanár, az MTA doktora Prof. Dr. Merkely Béla, egyetemi tanár, az MTA doktora, klinikaigazgató, Dr. Becker Dávid Ph.D. egyetemi docens Semmelweis Egyetem, Kardiológiai Központ, Budapest ÚJ UTAK A SZÍVELÉGTELENSÉG KEZELÉSÉBEN (20') Prof. Dr. Préda István egyetemi tanár, az MTA doktora Honvédkórház, Kardiológiai Osztály és Semmelweis Egyetem Kardiológiai Központ, Budapest A RIZIKÓFAKTOROK ÉS AZ OBESITAS (20') 1
1
2
Dr. Medvegy Mihály Ph.D., Dr. Simonyi Gábor, Dr. Medvegy 1 Nóra, Prof. Dr. Pécsvárady Zsolt, c. egyetemi tanár 1 Pest Megyei Flór Ferenc Kórház, Kardiometabolikus Centrum, 2 Kistarcsa, KRKA Magyarország Kft, Budapest A NEM ST-ELEVÁCIÓS INFARKTUS PATHOFIZIOLÓGIÁJÁNAK ÚJ MEGKÖZELÍTÉSE (20') 15.20
SZÜNET
15.40
AZ ELHÍZÁS MÁS ÖSSZEFÜGGÉSEKBEN Üléselnök: Dr. Bedros J. Róbert Ph.D., c. egyetemi docens Prof. Dr. Gömör Béla, egyetemi tanár, az MTA doktora NÉHÁNY MŰVÉSZETI ELHÍZÁS ÁBRÁZOLÁSRÓL (20') Csiki Sándor FOOD & WINE FOGYASSZUNK, VAGY NE FOGYASSZUNK? A fogyasztói társadalmak kialakulása és hatása az elhízásra a 18. század végétől napjainkig (20’)
16.30
SZÜNET
16.50
SZABAD ELŐADÁSOK I.
18.00
SZÜNET
19.00
GÁLAVACSORA ÉS MÁGA KONCERT
„A” SZEKCIÓ 2011. MÁRCIUS 24. SZOMBAT 09.00
AZ IGEN NAGY KOCKÁZATÚ ÁLLAPOTOK Üléselnök: Dr. Simonyi Gábor Dr. med. habil. Járai Zoltán Ph.D. Szent Imre Kórház, Általános Kardiológiai Profil, Budapest AZ AKUT KORONÁRIA SZINDRÓMA, MINT IGEN NAGY KOCKÁZATÚ ÁLLAPOT (15') Dr. Farkas Katalin Ph.D. Szent Imre Kórház, Angiológiai Profil, Budapest A KRITIKUS VÉGTAG ISCHAEMIA (15') Prof. Dr. Kiss István, egyetemi tanár Szent Imre Kórház, Kardiometabolikus Centrum Budapest KRÓNIKUS VESEBETEGSÉG, MINT NAGY ÉS IGEN NAGY KOCKÁZATÚ ÁLLAPOT (15')
10.00
SZÜNET
10.20
FÓKUSZBAN A SZIMPATIKUS TÚLSÚLY TERÁPIÁS MEGOLDÁSOK EGIS SZIMPÓZIUM Üléselnök: Dr. Bedros J. Róbert Ph.D., c. egyetemi docens Dr. Simonyi Gábor, Dr. Medvegy Mihály Ph.D. Pest Megyei Flór Ferenc Kórház, Kardiometabolikus Centrum, Kistarcsa HIPOGLIKÉMIA ÉS EKG - A SZITAGLIPTIN TERÁPIA ELŐNYEI (20') Prof. Dr. Farsang Csaba, egyetemi tanár, az MTA doktora Szent Imre Kórház, Kardiometabolikus Centrum, Budapest SZIMPATIKUS TÚLSÚLY ÉS REZISZTENS HIPERTÓNIA. A RILMENIDIN SZEREPE (20') Dr. Alföldi Sándor Ph.D. Szent Imre Kórház, Kardiometabolikus Centrum, Budapest A MAGAS SZÉRUMHÚGYSAV NEM CSAK ÁRTALMATLAN LABORATÓRIUMI ELTÉRÉS (20')
11.30
SZÜNET
11.50
MOZGÁSTERÁPIA Üléselnök: Dr. Bedros J. Róbert Ph.D., c. egyetemi docens 1
Dr. Simonyi Gábor Dr. Bedros J. Róbert Ph.D., c. egyetemi docens 1 Pest Megyei Flór Ferenc Kórház, Kardiometabolikus Centrum, 2 Kistarcsa, Szent Imre Kórház, Kardiometabolikus Centrum, Budapest A MOMOT MOZGÁSTERÁPIÁS IRÁNYELVEI (15') 2
Prof. Dr. Apor Péter, c. egyetemi tanár Semmelweis Egyetem, Testnevelés és Sporttudományi Apor- Med Bt., Oxygén Wellness Naphegy, Budapest HATÉKONY MOZGÁSFORMÁK A TÚLSÚLY ELLEN (15')
Kar,
Prof. Dr. Bálint Géza, egyetemi tanár, az MTA doktora Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézet, Budapest PREVENCIÓVAL MEGELŐZHETŐ DAGANATOS, KARDIOVASZKULÁRIS ÉS MOZGÁSSZERVI BETEGSÉGEK (15')
12.40
SZÜNET
13.10
GERINCGYÓGYÁSZATI SZEKCIÓ Üléselnök: Dr. Varga Péter Pál igazgató Dr. Varga Péter Pál igazgató Országos Gerincgyógyászati Központ, Budapest GERINCSEBÉSZETI MEGFONTOLÁSOK TÚLSÚLYOS BETEGEK MŰTÉTJE SORÁN (20') Dr. Ferenc Mária Országos Gerincgyógyászati Központ, Budapest OBESITAS ÉS GERINCBETEGSÉGEK (20')
14.00
SZÜNET
14.10
RIZIKÓFAKTOROK Üléselnök: Dr. Pados Gyula Ph.D., c. egyetemi docens Prof. Dr. Winkler Gábor, c. egyetemi tanár, az MTA doktora Szent János Kórház, II. Belgyógyászati- Diabetológiai Osztály, Budapest A DIABETES ELŐFORDULÁS VILÁGMÉRETŰ NÖVEKEDÉSE, A PREVENCIÓ LEHETŐSÉGEI (15') Dr. Audikovszky Mária Szent Imre Kórház, Lipidológiai Profil, Budapest AZ ATHEROGÉN DYSLIPIDAEMIA ÉS AZ ELHÍZÁS (15') Prof. Dr. Farsang Csaba, egyetemi tanár, az MTA doktora Szent Imre Kórház, Kardiometabolikus Centrum, Budapest MOZGÁS, OBESITAS ÉS VÉRNYOMÁS (15')
15.00
TOMBOLA, A KONGRESSZUS ZÁRÁSA Dr. Bedros J. Róbert Ph.D., c. egyetemi docens, a MOMOT elnöke
„B” SZEKCIÓ 2011. MÁRCIUS 24. SZOMBAT 09.00
SZABAD ELŐADÁSOK GYÓGYTORNÁSZ ÉS SZAKDOLGOZÓI SZEKCIÓK
15.00
TOMBOLA, A KONGRESSZUS ZÁRÁSA „A TEREM” Dr. Bedros J. Róbert Ph.D., c. egyetemi docens, a MOMOT elnöke