Alapítva: 1993.
Ara:
A hír szent, a vélemény szabad.
HÍREK - Az 56-os események emlékére kopjafát avattak a Gyógyház melleti parkban. A mintegy busznyi, zömében nem oroszlányi személy, többségében olyanok, akik semmilyen kapcsolatban nem álltak az 1956-os oroszlányi eseményekkel, avatták fel a kopjafát. Élesen kommunista-ellenes , és a felszólaló szerint a városra telepedő' félelemmel foglalkozó szónoklat kisérte az ünnepséget. -November 9-én színházi évadnyitó el őadás volt a Művelődési Központban. -Teltházas, nagysikerű előadással kezdetét vette a színházi évad, melyen a Győri Nemzeti Színház a Kaktusz virága c. darabot mutatta be. -November 9-én tartotta meg évadzáró kö zg yű lé sé t az O ro szlán yi T ria tlo n és Szabadidő Sport Egyesület. -A rendezvénynek a több tagot is adó Eötvös Lóránd középiskola adott otthont. A meghívottak között voltak a társ-egyesületek képviselői is. -Sajnos csak az O BSK elnöke fogadta el a felkérést. - Új elnök a FIDESZ élén Modrián Vilmost választották az oroszlányi FIDESZ (az önkormányzati testületben a legtöbb képviselőt adó párt) elnökévé.
MEGFOGYATKOZVA, d e t ö r v e MÉM BESZÉLGETÉS PAJOR FERENC SZDSZ-ES KÉPVISELŐVEL 2 .& L M L
MEGALÁZTATÁS... amúgy
MUNKA
is n e h é z NÉLKÜL..
AVAGY PACKÁZIK A POSTA? 2.0LML
összetört egy tévés álom 3.0L0AÍ
O lvastuk:
" <WV
"Orbán minden bizonnyal azt hitte .megint győzött. Lesöpörheti Fodor nézeteit, de megtarthatja és a maga céljaira felhasználhatja Fodor Gábor arcát. Ő azonban most kivonta a Fideszből ezt az arcot, összecsomagolta személyes erkölcsi tőkéjét - de magával vitte a FIDESZ arculatának legszebb vonásait is. Fodor távozásával a FIDESZ egy maradt a hatalomra éhes politikai csoportok közül. Lesznek benne jól fényképezhető, szép plakátfigurák, thatcherista közgazdászok, megbízható vidéki karrieristák, akik megteszik a hatalom érdekében, ami megtehető." NÉPSZABADSÁG
M E G É R K E ZTE M
/
ANNYI FÉLE-FAJTA LAP, ÚJSÁG, HÍRADÓ JELENIK MEG MOSTANÁBAN. MÁR MAJDNEM MINDEN PÁRT, TELEPÜLÉS, KÖZÖSSÉG SAJÁT KIADVÁNNYAL JELENTKEZIK. ÓHATATLANUL IS NAGY A KÍSÉRTÉS, HOGY OROSZLÁNYNAK IS LEGYEN SAJÁT LAPJA OSCAR WILDE SZERINT "A KÍSÉRTÉSTŐL EGYFÉLEKÉPPEN SZABADULHATUNK MEG: HA MEGADJUK MAGUNKAT NEKI". NÉHÁNYAN ÚGY GONDOLTUK; A Ml VÁROSUNKNAK IS JÁR EGY LAP, EGY HÍRADÓ, EGY ÚJSÁG...
BEMUTATKOZÓ A 4.SZ. ÁLTALÁNOS ISKOLA
TESSEK
VÁLASZTANI
KULTURÁLIS PROGARAMOK
S.ŰLML PÉLDÁUL EGY KÉTHETES. EGY OROSZLÁNYI KÉTHETES. VÁLLALKOZÁSUNK AKKOR LENNE TELJES, HA ÖNÖK KEDVES VÁROSLAKÓK SEGÍTENÉNEK BENNÜNKET. TÉMÁKKAL SZOLGÁLNÁNAK NEKÜNK Ml ARRÓL SZERETNÉNK TÁJÉKOZTATNI
8 Ft.
TŰKOR T á jé k o z ta tn i és s z ó r a k o z ta tn i szeretn én k. H írek et közölni arról, m e ly s z e r in t ü n k , és a v á r o s intézm ényei szerint közérdeklődésre ta rth a tn a k ig é n y t. A tu d ó sításainkban, cikkeinkben megjelenő kép. m ely vissza tü k rö ződ ik la p jain k on nem a miénk. M i a tükröt csak ta rju k . A stílusról lehet vitázni, a tőlünk eltérő vélem énynek is helyet kívánunk adni. Jó lenne, ha m inél többen olvasnák m a jd la p u n k at, és m egism ern ék lakóhelyük, e kisváros, O roszlány múltját-jelenét-jövőjét. Nemsokára 40 éves lesz pátriánk. Lakóinak szám a a városiasodás óta megsokszorozódott. -Egy újszülöttnek m inden vicc újszól a mondás. Talán az ide költözött, vagy a m ár itt született polgárok in kább fo gjá k m a gu k én a k érezni hazánk e kis szegletét a lapunkban m egjelent írások után, hisz róluk, nekik, hozzájuk próbálunk szólni. T is z tá b a n v a g y u n k a zza l, h ogy városu nk nem B udapest vagy Győr. A zonban itt is vannak értékek, itt is élnek olyanok, akiknek a cselekedete érdeklődésre tarthat számot. Rem éljük lapunk is hozzá fog járulni, hogy ne legyen igaza ném ely helyi korifeusnak, - O roszlány nem marad alvóváros. M.F.
A KUTYA HARAPTA MEG A POSTÁST, DE HA A DERÉK LEVÉLKIHORDÓ MART A HÁZŐRZŐBE, MÉG JOBB ! ÖTLETEKET, KRITIKÁKAT VÁRUNK! ELSŐ SZÁMUNKAT FOGADJÁK JÓSZÍVVEL, HA FANTÁZIÁT LÁTNAK TERVEINKBEN, KÉRJÜK TUDASSÁK VELÜNK. FIATALOK, KÖZÉPKORÚAK, IDŐSEK, NŐK ÉS FÉRFIAK EGYSZÓVAL MINDENKI VÉLEMÉNYÉRE KÍVÁNCSIAK VAGYUNK. LEGYEN MÁR VÉGRE OROSZLÁNY VÁROSÁNAK IS EGY SAJÁT ÚJSÁGJA HEPP BÉLA
KÉTHETES /
A karrieristák elhagyták az SZDSZ-t... Többféléről Pajor Ferenccel Pajor Ferenc az SZDSZ kampányfőnöke volt. Annak idején a m ásodik legn ag yo b b fra kc ió n a k szám íto tt a városban a Szabad D em okraták S zö ve tség e . Mára a testületben mindössze két fő maradt. Arra voltunk kíván csiak, hogy a választások óta eltelt időben az SZDSZ oroszlányi s zerveze te m ilyen változásokon esett át, a képviselő úr hogyan élte (éli) meg mindezt ma. - Hogyan indult az SZDSZ oroszlányi pályafutása ? - Kezdetben 30-40 fő volt, aki eljárt rendszeresen az üléseinkre, időközben különböző okokmiatt csökkent a taglétszám. Volt aki politikai karrierjét nem látta biztosítottnak, szegény Kátai Feri bácsi egy szerencsétlen inzultus következtében vált meg tőlünk, akadtak olyanok is, akikről később derült ki, mire is akarják “felhasználni" az SZDSZ-t. - Hogyan áll jelenleg a városi szervezet ? Egyáltalán létezik még? - Legjobb tudomásom szerint létezik. A fent említett problémák miatt jelenleg négyen - öten visszük az ügyeket. Közösen dolgozunk, kimondott “vezető” jelenleg nincsen. Túlságosan nyílt politizálásra nem
törekszünk, ismerveaz emberek egyéb más problémáit, elfoglaltságát. - A 10 fő Fideszes képviselő hogyan befolyásolja az önök (SZDSZ) munkáját a testületben ? Létezik -e egyfajta “FIDESZuralom" ma Oroszlányban ? - Nem hiszem, hogy fennállna ez a veszély! Személyesen issokszortapasztalom, hogy döntéshozatalkor néha a FIDESZ is “szétszavaz”, az eredeti álláspontjuk néha ülés közben kap léket. Nem érzem azt a legendás frakciófegyelmet soraikban, nem érzem, hogy abszolút hatalmuk lenne a városban. - Térjünk át másik témára. A régi tanácsrendszerben a képviselők ingyen végezték a munkájukat, ma viszont tiszteletdíjat kapnak a városatyák, mondván: manapság ők nem kis felelősséget vállalnak, tehát já r a honorárium. Mit gondol ön erről? Egyáltalán beszélhetünk-e ma konkrét képviselői felelősségről ? - A régi rendszerben elvétve, vagy csak ritkán voltak bizottsági és testületi ülések. Ha jól emlékszem, kéthavonta. Ma már (példának a gazdasági és menedzser bizottságot em líteném , ahol én is tevékenykedem) bizony minden héten össze kell ülnünk, és professzionalista módon kell
_____ döntéseket hoznunk fontos kérdésekben, legyen az akár telekeladás vagy benzinkút építés. Következésképpen véleményem szerint ma nagyságrenddel több felelőssége van egy képviselőnek. - Ön szerint mi lesz az SZDSZ-szel, milyen sors vár a helyi szervezetre ? - Jelen pillanatban ezt nehéz végiggondolni. Tudnivaló, hogy most a FIDESZ uralja a terepet. Nemrégen még 38%-os aránnyal vezettek, manapság ez a népszerűség lecsengeni látszik. Attóltartok, hogy valamiféle vákuum fog kialakulni, mert az embereket egyik párt sem fogja érdekelni. Mindenképpen azt szeretném, ha egy gyakorlott szakértőkből álló párt futna be a választásokon. Az igazsághoz tartozik az is, hogy az SZDSZ múltbéli sikerei megismételhet etlennektűnnek számomra. Biztos vagyok benne, hogy kalandorokkal, szerepelni vágyó emberekkel is találkozni fogunk, úgy hiszem a választópolgárok némi nosztalgiát érezve fognak a szavazó urnákhoz járulni. Szépeket és jókat ígérő politikusokból van egy néhány, de ide olyan vezető kellene majd, aki a szakértelmén kívül pénzt is tud hozni Oroszlányba. Molnár Ferenc, Hepp Béla
Nem mese ez gyermek, igy szólott az apja...
A POST A.HIVA TAL ÉS A MUNKANÉLKÜLI Az emberek többsége fizetéstől fizetésig él, ez köztudott dolog. Megpróbálja tehát beosztani a keresményét. A záró nap nyilván az, amelyik napon kézbe kapja az esedékes bért, fizetést, stb... No most ez a munkanélkülieknél igy zajlik: Minden hónapban eljön a rettegett nap, mikor el kell menni a munkaügyi központba, úgymond jelentkezni. Egy-két órás megalázó sorban állás után megtudja, hogy melyik napon adják postára(l) a következő havi segélyt. Példánkban legyen ez a nap, mondjuk elseje. Az a kifejezés, hogy ‘‘postára adják", azt jelenti, minimum egy napot még várni kell, tehát másodikán várható a kézbesítő a segéllyel. Ha a “föladási nap” péntek, akkor az egész hétvége odavan, csak hétfőn lesz pénz. A postás azonban hétfőn sem csenget. /Most kéne elővenni a tartalékot, ha lenne./ Persze kedden sem jön /megtörténik az első kölcsönkérés/ Szerdán sem jön /második kölcsönkérés/. Csütörtökön nincs tovább, jön a “Ha a hegy nem megy Mohamedhez... ” verzió. Irány a posta, hátha történt valami a segéllyel. Elveszett, elrabolták, eltűnt, fölrobbant stb... jk é m e rE X 2
A Postán a következő párbeszédet jegyeztem le: Munkanélküli: Jó napot kívánok. Elnézést kérek, a segélyem ügyében szeretnék érd... Hivatalnok: Na, már megint itt van egy! Miért nem otthon várja a segélyt? A maga idejéből futja rá nem? M: Várom csókolom, ötödik napja várom, de eddig semmi. H: Biztos, hogy volt maguknál a kézbesítő, csak maga nem volt otthon, tudom én mit csinálnak maguk egész nap. Tehát nem találkozott vele? M: Ha találkoztam volna a kézbesítővel, most nyilván nem állnék itt. Nem keveredett el véletlenül vala... H: NEM!!! M: /megtörtén fölmutat arra a kis fakkra ahol a küldemények tornyosulnak/ Nem nézné meg azok között? Hátha... H: /már nagyon unja/ Ezek között semmiféle segélyt nem tartunk. Hogy hívják? M: X, Y. vagyok H: No, ugye megmondtam /közben dühösen csapkodja a küldeményeket/ van itt kérem rádióügy, tévéügyi értesítő, lakásbejelentő, meg van itt... Hogy mondta? X, Y.-nak hívják? Itt a segélye. /Undorral odalöki/ Mehet a pénztárba. Eddig a rövid történet. Kitaláltam ugyan egy jó befejezést a cikkhez, de azt inkább nem írnám le. Azt hiszem enélkül is érti mindenki a dolog lényegét. Hogy mikor lesz nálunk végre normális “ügyintézés" ? “Ne is álmodj róla nagyfiú!" “B”
Terveinkszerint valamennyi iskolánknak lehetőséget adunk a bemutatkozásra. Elsőnek a 4. számú Általános Iskola anyagát adjuk közre.
A négyes Az intézmény 1981. szeptember 1-én nyitotta meg kapuit mintegy 650 kisdiák előtt. Jelentős volt ez az esemény a város életébe, hiszen így válhatott valóra az iskolákban a túlzsúfoltság megszüntetése, az egyműszakos tanítás bevezetése. Az iskola már indulásakor az alapvető oktatási feladatok ellátásán kívül a művészeti és a nyelvi nevelést tartotta kiemelt feladatának. Sikerült is sajátos arculatát kialakítani, s főleg az utolsó években megerősítenie, ^markánsabbá tennie. Minden évben indítja az ének zenei tagozatot, ahol a tanulók emelt óraszám ban tanulják a zenei ism eretanyagot. Tanulóik évek óta rendszeres látogatói a Zeneakadémiának és az Erkel Színháznak. T anítványaik a Bakfark Bálint Zeneiskolában részesülnek hangszeres képzésben. E két intézm ény együttműködése a tanulóifjúság érdekében példamutató. Az 1992-93-as tanévtől kezdődően bevezették a klasszikus balett oktatását. Egy-egy első osztályos csoportnál órarendi keretben, heti 3-3 balettóra van. Öröm nézni az 1. és a 2. osztályos csöppségeket mennyi akarattal, lelkesedéssel vesznek részt a munkában. Már 2. éve indítják a német tagozatot. Tanulóik kis csoportokban (10-12 fő), jó tárgyi feltételek (nyelvi labor) segítségével sajátítják el az emelt színtű német nyelvi anyagot. Első és második osztályban minden érdeklődő tanulónak biztosítják a játékos idegennyelvtanulás lehetőségét, s két év alapozó munkája alapján válogatják ki véglegesen a tagozatos osztály tanulóit. Mindezek mellett büszkén mondják el, hogy már harmadik tanévüket indítják úgy, hogy személyi feltételeik jók, hiszen csak szakképzett, képesített pedagógusokat foglalkoztatnak, akik valóban szívügyüknek tekintik az iskola tanulóinak nevelését, oktatását. Nagy erőfeszítéseket tesznek azért, hogy a tanulók beiskolázása minél zökkenőmentesebb legyen a megfelelő középiskolában. Ennek érdekében a 7-8. osztályokban differenciált csoportokban dolgoznak a gyerekek magyar nyelv -és irodalom, valam int m atem atika tantárgyakból. Az iskola “Ö sszefogással Gyermekeinkért” alapítványa már 3 éve működik eredményesen. Az Alapítvány hozzájárult a tanulók ösztönzéséhez, elismeréséhez, valamint azoktatástechnikai színvonalának emeléséhez is.
RÉG/-ÚJ AU//VMTÁRS 4Z 07V-W Műsorait, stílusát megszokták, s talán meg is kedvelték az oroszlányi tévé nézői. Egy hónapja lassan, hogy nem találkoztunk a képernyőn a megszokott arccal, Forgács Józseffel. Kíváncsi voltam rá, mi történt vele, mi az oka az “eltűnésének”. -Mikor először kerestelek föl, a riport végett, eiég megkeseredett hangulatban voltál, legyintettéi arra, hogy interjút szeretnék készíteni veled. Azt mondtad, rád úgysem kíváncsi senki, nem akarsz ebből az “eltűnésből” nagy problémát csinálni. Mintha most jobb lenne a hangulatod.,.. -Igen így van, lényegesen kiegyensúlyozottadnak érzem magam. Mód nyílt arra, hogy ismét dolgozhassak, megint csinálhatom azt amit a világon a legjobban szeretek: tévézhetek, újságot írhatok. - Mielőtt rátérnénk az elmúlt időszak történéseire, ejtsünk néhány szót tévés pályafutásodról! -Nos, 1989 szeptemberében kerültem a városi televízióhoz. Egy évet küisőztem, majd főállású szerkesztő-riporter lettem. Úgy éreztem, megy a munka, társaimmal több díjat is nyertünk. Egy filmem bejutott az Országos Gyermek-és Ifjúsági Filmszemle döntőjébe. A kisebbségi létről és a Kontaktéról készített anyagok is díjnyertesek lettek. Örültem a sikernek, dolgoztam, mint egy megszállott. Talán túlságosan is belemerültem a munkába, nem vettem észre olyan folyamatok elindulását, amit pedig látnom kellett volna. -Elérkeztünk tehát ’93 októberéhez. Mi történt tulajdonképpen? -Mint említettem, teljesen elfoglalt a munkám, nem vettem észre, hogy klikkek, csoportok alakultak az OTV-ben. Nem láttam azt sem, hogy megy az adok-kapok a stábon belül is. Pontosabban tudtam ezekről a zrikákról, vitáink is voltak persze, de ez minden munkahelyen így megy, eztalántermészetesis. Október elején tartottunkegy szerkesztőségi ülést. Itt néhányan fölálltak, és azt mondták: úgy látjuk, hogy Forgács József és szerkesztőtársa mostanság nem úgy készíti a műsorait, ahogyan az elvárható lenne, ezenkívül nem hagynak elég teret a külsősök számára. Ennek ellensúlyozásaként elkészítettek egy MÁSiK műsort, ami csütörtökönként menne adásba. Ez a közszolgálati jellegű anyag készen van, bármikor tudna indulni. Fájt az is, hogy azt vágták a fejemhez: X hétfői adásban csak Forgács szerepelt. Hirtelen rádöbbentem arra is, hogy az egész dolog mögött egy gátlástalan ember törekvése bújik meg. Nagyon elkeseredtem, hiszen a szemembe soha nem mondta senki: “Te öreg, ezt ne így csináld, ez így rossz.” Ott és akkor mindez nagyon rosszul esett. Fölálltam és eljöttem az ülésről. Szentül meg voltam győződve arról, hogy ide többé nem teszem be a lábam. -Később azonban megváltoztattad az elhatározásodat... -Igen így van. Adtam magamnak egy-két hét gondolkodási időt, és ezalatt rájöttem arra, hogy nem tudok meglenni a televízió nélkül. Nálam ez olyan, mint a kábítószer. Egyszer rászoktam, és most már nem tudok lemondani róla. -Tehát ismét elfoglalod a régi helyedet? -Nem, erről szó sincs, kevesebb időben fogok dolgozni, de csak riporterként. Szerkesztést egyelőre nem akarok vállalni. Több időt szeretnék áldozni az újságírásra, az írott sajtóra. Tervbe vettem, hogy megcsinálok egy novellás kötetet is, ami talán egyszer meg isfogjelenni. Ezenkívül nyugodtan hódolhatok nagy szerelmemnek, a csillagászatnak. -Talán rövidesen ismét találkozunk veled a képernyőn. Miben bízol a történtek után? -Bízni csakis magamban bízhatok, ez természetes. Ezek után is el fogom végezni a rám bízott feladatokat a legjobb tudásom szerint, hiszen világéletemben maximalista voltam, ezen már változtatni nem tudok. Az esetleges belháborúkból szeretnék kimaradni, csak dolgozni, alkotni akarok. Jói érzem magam akkor, amikor az emberek megállítanak és gratulálnak, vagy megköszönik, ha problémájuk netán az én filmem hatására oldódik meg. -Köszönöm, hogy vállaltad a beszélgetést, további munkáidhoz sok sikert
KÉTHETES 3
MOmiA
FORGÁCS JÓZSEF
&
HOLNAPUTÁN
-Üdvözlöm azokat, akik most kapcsolódtak be a PANGEA NETWORK adásába!- vigyorgott a képernyőről hibátlan fogsorát csillogtatva a televíziós kommentátor. -Hölgyeim és uraim!-folytatta. -Hamarosan világrengető esemény szemtanúi lehetünk. Történelmi pillanat egyenes adásban! Ha valaki még mindig azt hinné, hogy azzal az ócska Szputnyikkal vagy Armstrong holdraszállásával léptünk az űrkorszakba, annak csalódnia kell! Neeeem... I - nyomatékosította a tudósító. Jól jegyezzék meg a mai dátumot, hölgyeim és uraim: 2025. január 20-a. Csodás hajnal virradt ránk, belépő a leges-legújabb korba! A lelkendező műsorvezető arcáról cseppnyi színlelést sem lehetett leolvasni, szemei átszellemülten csillogtak arra a kétmilliárd emberre, akik szavait figyelték. - Perceken belül útnak indul a NASA nem zetközi együttműködéssel fejlesztett űrhajója, melynek az úticélja a Mars bolygó és a Jupiter holdrendszere. A világ tudósai, idestova hatvan éve dolgoznak a fúziós meghajtású rakétamotoron. És most készen áll a nagy mű, elérkezett az első emberes bolygóközi űrutazás napja! Micsoda nap! - örvendezett a kommentátor. Eközben komputeres grafikával készült képek peregtek az űrhajó felépítéséről, működési elvéről. Ezzel a reaktorral kereken nyolc éve folynak a kísérletek. A prototípusok eddig emberi közreműködés nélkül, távirányítással röpködtek a bolygóűrben.. De most! Most lehullanak a falak a teremtő emberi értelem előtt. Az űrhajónak utasai vannak. A tervek szerint az űrutazás három hónapig fog tartani, s ezalatt először próbálnak ki olyan korszerű hibernációs berendezéseket, amelyek elvileg több száz évig konzerválják az emberi testet a súlytalanság állapotában. E vállalkozás azonban más szempontból is egyedül álló, hiszen közel félszáz ember tartózkodik a fedélzeten, köztük olyanok is akik semmilyen kiképzést nem kaptak, s valóban mint egyszerű utasok vesznek részt a küldetésben. Hölgyeim és uraim, gondolják csak meg! - vonta le a végkövetkeztetést a tudósító, forrpontig fokozva a hangulatot a legérdekesebb látvány előtt. - Talán már holnapután jegyet válthatunk a Holdra, a Vénuszra, akár a csillagokba is... íme szemtanúi lehetünk, amint az űrhajózás bevonul a tömegközlekedésbe! A közvetítés perceiben a kolosszális méretű űrhajó márföldkörüli parkolópályán siklott. A bolygó éjszakai félgömbje mögül épp ekkor bukkant elő a Nap vakító korongja, s a kamerák eteátrális jelenetbe “komponálva” mutatták a csillogó acéltestet. -Feltétlenül említést kell tennem valakiről aki a laikus űrutazók között foglal helyet, - folytatta a kommentátor és ekkor már az utastérben ülőket lehetett látni. Ő nem más, mint a program legnagyobb finanszírozója , a világ m ásodik nukleáris nagyhatalmának legelső embere, Szaddam Ahmed el Fajjum személyesen. Annak az országnak az olajcsászára, amelyről ötven éve még nem is mertük gondolni, hogy a legnagyobbak közé tör. És most íme a császár a halhatatlanság listájára, az első bolygóközi űrutazók közé írja fel a nevét... Időközben az űrhajó méltóságteljes lomhasággal meglódult orbitális pályájáról, felizzottak nukleáris hajtóművének fúvókéi és a hajó orra a csillagok felé fordult. Az utasok arcán a szorongással ötvözött ünnepélyesség kifejezése ült. Össze-összesúgva a lassan távolodó földkorongot méregették. Fajjum császárt, aki saját lakosztályában, két testőre által közrefogva terpeszkedett, nem különösebben foglalkoztatta az űrbéli kilátás. Figyelmét különleges karórájára összpontosította, melyen kü lönbözőgombokat nyomkodott, s a kijelzőn színes fények villantak fel.
ÁGW FTFS 4 _______________________________________
Tíz perccel később a hajó irányítószemélyzete felbolydult. -Uram! A detektoraink megbolondultak! - kiabálta az elsőtiszt. Hihetetlen mennyiségű gammasugárzást észlelünk.. A kapitány úgy kapkodta a fejét a kijelzők között, mintha a saját szemének sem akarna hinni. -Nem a van Allen-öv okozza ezt?- csattant a koordinátor hangja kérdően. -Azt már elhagytuk-, morogta a kapitány. - Különben sem produkálhat ekkora záport a sugárzási öv. Talán napkitörés - tette hozzá bizonytalanul. Hátul morajlás támadt. - Nézzék a Földet! Úristen! A Föld... A kék bolygó már nem volt kék. Vörhenyesfelhők nyáladzottak, kúsztak a kontinenseken. A háborgó káoszból iszonyatos villanások közepette gombafelhők emelkedtek a magasba. Odalenn véget ért a közvetítés. Fojtó csend robbant az űrhajó helyiségeibe. - Ne legyenek kétségeik, senki sem maradhatott életben! Legalábbis már nem sokáig.-, jött egy furcsa akcentusú hang a belső hangszórókból. Néhány másodperccel később fegyverek csöve szegeződött a legénységre. Fajjum császár gőgös testtartással lépett be az irányítóterembe.- Uraim! A programban egy kis változás állt be - , közölte szenvtelenül. - Magaegy őrült...! pattant fel a kapitány. Atomháborút robbantott ki a Földön., -hangja azonban elcsuklott. - Nem tudom, hogy ez kérdés vagy megállapítás, mindenesetre fején találta a szöget-, felelte gúnyosan a császár. -Nézze! Ennél atombiztosabb menedéket keresve sem találhattam volna. Az elsőtiszt torkán artikulátlan üvöltés tört fel és egyenesen Fajjumra vetette magát. Elkésett. Egy automata fegyver ugatása megtörte lendületét. Mágneses cipője a padlóhoz szögezte élettelen testét, ám a kibuggyanó vér kis gömböcskék formájában lepte el a súlytalan levegőt. A többiek nem mertek mozdulni. Valószínűleg őrült erővel rohanta meg agyukat a szörnyű felismerés, hogy épp egy elpusztult bolygó megmaradt túlélői gyilkolják egymást. A császár belehuppant egy fotelbe és a legnagyobb nyugalommal hátravetette a fejét. -Nos uraim? Remélem nem kívánnak további demonstrációt szándékaim eltökéltségéről? -hangja hirtelen megkeményedett. Állítsák pályára a hajót a hold körül -, mondta ellentmondást nem tűrően. Az elkövetkezendő fél évszázadot, amíg elviselhetőre csökken a radioaktivitás szintje a Földön, hibernációban fogjuk eltölteni. Mint tudják a berendezések erre alkalmasak, most azonban bizonyosságot szerezhetünk. Utána visszatérünk! - Mégis, hogy képzeli mindezt? Mi értelme van? -rogyott vissza székébe a kapitány, akit a hideg rázott. - A dolog rendkívül egyszerű, barátaim! - mutatott Fajjum pecsétgyűrűs ujjával a csillagokra. - Ma, a Próféta kivándorlásának 1445. esztendejében, “első rábi” havának 13. napján új fejezetet nyitok a világ történetében. Mindent jól megterveztem. Á hajóra magammal hoztam egy génbankot, amelyből klónozással árja fajt teremtek a próféta ege alá. Ha visszatérünk, a romokon egy tiszta, új világ alapjait rakom le. Tudom, hogy Allah is így akarja...! szónokolt a császár, s szemeiben csak hű alattvalói nem látták az őrület tompa fényét. - Önök, hitetlenek, - folytatta -életben maradhatnak, ha most együttműködnek velünk. Nincs más választásuk! - Nincs más választásunk? - ismételte fogai között sziszegve a kapitány, s a vonásai megkeményedtek. - Mi nem kérünk abból az új világból! - mondta csendesen, maga elé meredve. Ujjai észrevétlenülfelpattintottakegykisfedelet a műszerpulton. Alatta egy piros színű gomb volt: ÖNMEGSEMMISÍTÉS felirattal....
Bíztatás
M a g y a ro rs z á g Te sem termettéi ám szakácsnak, Magyarország, édes hazám ! A sült egy részét nyersen hagynád, S elégetnéd m ás oldalán. Míg egyfelől boldog lakóid Megfúlnak a b ő sé g miatt: Hát másfelől m eg éhhalállal Megy sírba sok szegény fiad. ( Petőfi Sándor)
A hazáért élni, szenvedni, s jót tenni, Ügye mellett önként s bátran bajra menni, Kárt, veszélyt, rabságot érte tel sem venni, S minden áldozatra mindenha kész lenniBarátom! oly dolgok, mellyel az embernek Dicsőség mezején oszlopot emelnek, S menyekért (bár, míg élsz, sokan nem kedvelnek) A Jók sírodban is áldanak, tisztelnek. (Batsányi János)
Időjárás Szent András havában
Mit jövendöl a 100-éves naptár ? November 13-19-ig ködös és zord, 18-24-ig változó idő, 25-től viharos idő esővel és hóval. Ha Mindszentkor hideg, Márton-nap nem lesz rideg. Ködös Márton-nap Enyhe telet hoz, Ha tiszta szép, Sok lesz a hó és a jég. András-napi hó, Az őszi vetésnek nem jó.
“A másik ügyéhez egész lényemmel van közöm.” (Garai Gábor) (Népi regula)
1 2
3
4
5
1. 6*1023 db részecske 2. kémiai folyamat 3. robbanó anyag röv. 4. K a vegyjele 5. nemesgáz Megfejtés a szürke sorban.
Az órát úgy osszák két egyenlő részre, hogy az egymás melleti számok összege egyenlő legyen.
A megfejtést a kiadó címére kérjük küldeni levelező lapon. A helyes megfejtők között könyvet sorsolunk ki, melyet Kertész Imréné (Erzsiké néni) ajánlott fel. (Rákóczi úti könyvárus)
Van egy magyar szólás, amely szerint: ahol a szükség, ott asegítség. Ha ez nem is mindig igaz, de akad rá jócskán példa, még ebben a mai embert és türelmet próbáló idó'ben is. Például Oroszlányon, ahol november 6-án olyan kiállítás-és vásár nyílt segító'kész alkotóművészek műveiből, akik úgy érezték, emberi és művészi kötelességük eleget tenni egy jótékonysági felkérésnek. Szolnok, Jászberény, Ózd, Budapest, Győr, Jászjákófalva, Jásztelek, Tatabánya és Oroszlány 49 alkotóművésze ajánlotta fel műveit azért, hogy egyszer talán új épületben működhessen az oroszlányi V. számú iskola. Ehhez persze még sok jótékonysági akcióra van szükség. A vásárlással egybekötött kiállítást dr. Sunyovszky Károly polgármester nyitotta meg a 100-150 érdeklődő előtt, akik Kondor Kolos szintetizátor-játé kában is gyönyörködhettek. A polgármester jó példával járt elöl, hiszen mindjárt vásárolt is egy festményt.
Művelődési Közpbnt és Könyvtár KIÁLLÍTÁS november 22-30. JAKAB ENIKŐ festőm űvész kiállítása SZÍNHÁZI ELŐADÁSOK november 17-én, 10 óra OVI SZÍNHÁZ a Budai Bábszínház "HIÉNA HUGÓ” c. bábelőadás november 25-én, 19 óra "KAVIÁR ÉS LENCSE” c. vígjáték, a Komárnói Jókai Színház előadása d e ce m b e r 13-án, 19 óra " N E M ÉLH E TE K MUZSIKASZÓ NÉLKÜL" c. vígjáték a Budapesti Kamaraszínház előadása MOZI november 16-án CLEO 5-től 7-ig novem ber 20-án S C HW A R C ZE N E G G ER - AZ UTOLSÓ AKCIÓHŐS, november 27-én BANYA CSAK EGY VAN, december 4-én SOMMERSBY, december 9-én GÜLBABA, december 10-én A KIS MUCK TÖRTÉNETE december 11-én HIÁBA FUTSZ, december 14-én DÜHÖNGŐ IFJÚSÁG - GYERMEKKÖNYVHÉT, 1993 “HA ÉN TÜNDÉR LENNÉK ” című rajzpályázat kiállításának meg nyitója és eredményhirdetése december 9-én: óvodásoknak 10 óra, iskolásoknak 14 óra. Vendég: Marék Veronika írónő ELŐADÁSSOROZATOK AZ MKK OLVASÓTER MÉBEN (szerda 17 óra) “A Biblia és a költők a természetről és az emberről” november 17; december 1 és 15. Előadó: Szabó Attila tanár. “Az ünneplő ember" november 10-én, 24-én; december 8án. Előadó: Kutschi András plébános november 13-án, 10 óra és minden szombaton APRÓK TÁNCA november 30-án, 17 óra A KERTBARÁTKÖRBEN “A tápanyagok utánpótlásának módozatai” c. előadás. december 5-én, 14 óra ADVENTI NÉPDALKÖRI TALÁLKOZÓ - közel 30 hazai és külföldi népdalkor részvételével december 7-én, 17 óra FINN KULTÚRÁLIS NAPOK, kiállítás és hangverseny december 21-én PA-DÖ-DŐ koncert
Oroszlányi Bányászklub Alapítvány november 22-én, 18 órától SZDSZ -fórum, vendég Rajk László november 24-én, 17 órától Ingyenes jogi tanácsadás; tanácsadó Dr.Henkey Ágnes bíró november 25-én, 16 órától m ozgáskorlátozottak klubdélutánja novem ber 26-án, 18 órától Bányász Koncert Fúvósok és mazsorettek évadzáró hangversenye (Művelődési Központban), november 27-én, 20 órától Erzsébet és Katalin bál no vem be r 28 -á n , 17 órától TE R E -F E R E est nyugdíjasoknak december 10.én, 17 órakor OMBKE szakestély ELŐADÁSOK november 18-án, 17órától író olvasó találkozó a Béke szálló ebédlőjében, vendég: Nemere István november 23-án, 15:30 órakor és december 14-én 13 órakor OMBKE szakelőadások. december 4-én Borbála napi ünnepség; istentisztelet az Evangélikus templomban MINDEN Hétfőn 16:00 órától nyugdíjas klubnap Vasárnap 15:00 órától No Figurativ klub december 19-én Évadzáró TERE-FERE est
O tt h o n - H irdetés
Klskerti kalauz
FAZÉK K ed ves h á z ia s s z o n y társaim! Ugye önöknek is ismerős a következő szituáció: az ember lán ya m egáll a konyh a közepén, széttárja kezeit és azt kérdezi: mit főzzek holnap? Bizony nem könnyű dolog c s a lá d u n k a t m in d ig változatos, ízletes és viszonylag olcsó ebéddel meglepni. De ha sikerül, learathatjuk a dicséreteket, amelyek a konyhaművészetünknek szólnak és ez, tegyük kezünket a szívün kre, sem m ihez sem hasonlíthatóan jó érzés. Szeretnénk, ha önök m egnéznék, mi tő a mi fazekunkban, hátha szolgálhatunk új ötletekkel, ízekkel. De ha úgy érzik, van olyan egyéni ötletük, receptjük, amit érdem es kipróbálni, kérjük ne hallgassák el, írják meg nekünk! Első receptünk a hú sételt kedvelőkn ek s zó l, elkészítési m ódja rendkívül egyszerű, s ami fontos, nem kell mellette állni, “ magától készül “ A FŰSZERES CSÜLÖK készülhet első vagy hátsó csülökből egyaránt, amit előző nap délután sós vízben m e g fő zü n k . A fő z ő lé b ő l b á rm ily e n lev est készíthetünk. A majdnem teljesen puha csülökhúst lefejtjük a csontról és ha kihűlt, a következő fűszerkeverékkel kenjük be: egy kis pohárban összekeverünk zúzott fokhagymát, őrölt köményt, reszelt szerecsendiót, őrölt borsot és kb. egy evőkanálnyi gulyáskrémet. A bekent húst éjszakára letakarva a hű tő szekrén ybe tesszü k. Másnap kibélelünk egy tepsit/ vagy római tálat/ héjában főtt, m eghám ozott bu rg o n yáv al, sze lete kre vágott vöröshagym ával, ráhelyezzük a csülökhúst és alufóliával lefedve addig sütjük a sütőben, amíg megpuhul. Ekkor levesszük a fóliát és szép ropogós pirosra sütjük. Jó étvágyat hozzá!
« = ^ O
M
Novemberben az átlagos napi középhőmérséklet: 7-8 fokC. Kertimunkálatainkatennekfigyelembevételével kell elvégeznünk. - A lombjukatvesztett ribizke és köszméte bokrok ritkító metszését végezzük el, vigyázzunk, hogy csonkot ne hagyjunk, mert azokon taplógombák telepedhetnek meg. A letermett málnatövek vesszőit vágjuk ki tőből, a hosszabbra nőtt egyéves vesszők hegyét vágjuk vissza. A gyümölcsfákat és cserjéket most ültessük el. Ültetés után a csemetéket nem kell beöntözni, de a tövüknél a talajt fel kell kupacolni, a téli fagykár miatt. Tisztogassukmeg az idősebb gyümölcsfákat. A moníliás múmiák, hernyófészkek, vértetvesvesszők eltávolításával ne késlekedjünk. A gyümölcstárolót szellőztessük, hideg idő esetén nappal, enyhe időben éjjel nyissuk ki a szellőz tető nyílásokat. A tárolóban a levegő páratartalma: 80-85% -os legyen. Ha a levegő száraz, lapos tálcában párologtassunk vizet, ha a levegő nedves, akkor a tálcába égetett mészport tegyünk, mert az felszívja a páratartalmat. Az énekes madarak számára készítsünk madáretetőt. Eleségként ne adjunk kenyérmorzsát, mert az számukra káros lehet. Inkább olajos magvakat (pl. napraforgó), szalonnabőrkét, faggyút, stb tálaljunk. - A kötött talajú szőlőben oltvánnyal pótoljuk a tőkehiányokat. Homokos talajú ültetvényben gyökeres vesszővel, döntéssel, bújtatással pótolhatunk. Hagödörbe telepítünk, egy-egy tőkére 150-200 g szuperfoszfátot, illetve kálisót szám íthatunk. A trágya ne érjen a gyökerekhez. Készüljünk fel a szőlő fedésére. A magos művelésű tőkék biztosítócsapjait is fedjük. A telepítést az erősebb fagyok beálltáig fejezzük be. Fagyos földbe már ne ültessünk. A későn beszerzett szaporítóanyagot pincében vagy szabadban vermeljük el. A must zajos erjedése után a hordókat töltsük fel, de ha utóerjedésben van, hagyjunk néhány ujjnyi erjedési űrt. Az utóerjedés befejezése után kezdjük el az első fejtést. Fontos, hogy az újbor ne maradjon sokáig a seprőn.
(b t .;
FAMA 8-19 óráig 7 napos üzlet -Palackozott italok, -termelői borok, -üdítő italok, -édesség, -dohányáru, -mirelit készítmények.
Nézzen be hozzánk, talál mást is!
FÁMAbreg/Udé*r
T Á Z !
^aífeting cjroda
Darabban sohasem maradjon hordó (vagy üvegballon), mert az újbor könnyen romlik. Fordítsunk figyelm et a pince hőmérsékletére. A fehérboroknak a 10-12 C, a vörösboroknak a 12-14 C a kedvező. - Rövid tenyészidejű zöldborsót és petrezselymet most vessünk áttelelésre. Ha túlságosan kemény fagyok nem jönnek, akkor átvészelik a telet, s jóval előbb fejlődésnek indulnak, mint a tavaszi vetések. Még duggathatunk hagymát és fokhagymát is. November elején már fel kell szedni a még kint lévő növények gumóit, hagymáit. Amuskátlitöveketis szedjük fel, vagy cserépben a lakásban, vagy hobbiházban tovább vírágoztathatjuk, amíg bimbók látszanak rajtuk. Amikor a virágzás befejeződött, öntözésüket csökkenthetjük, csak annyi vizet adjunk, hogy ki ne száradjanak. Fokozott figyelemmel szellőztessük a lakást. Erre szobanövényeink nagyon érzékenyek. Öntözésre lágy v iz e t ha szn á lju n k. Á ltalába n 3-4 na ponké nt (a kaktuszféléket ritkábban) kell öntözni.
^ ^
Oroszlány, Táncsics úti üzletsor.
2840. OROSZLÁNY, Petőfi S. u. 20. W (34) 361-925
A betéti társaság tevékenységei közül : Felnőtt képzés L e g ú j a b b t a n fo ly a m a in k r a a m u n k a n élk ü liek n ek is r é s z l e t f i z e t é s i ked vezm én yt b iz t o s ít u n k . Kellő szám ú jelen tk ezés esetén m ég az idén indítjuk a szem felszedői, boltv ezetői tanfolyam unkat É rettségizettekn ek a lakberen dezői és a k isvállalkozások gazdasági ü gyintézője oktatásun kat ajánljuk. Ezenkívü l is választhatnak kínálatunkból. T an fo lyam ain k ra jelen tk ezn i szem élyesen lehet a Bt. cím én.
Jelentkezzen már most! KÉTHETES 6
Társaságunk v á lla lja k i a d v á n y a i n a k , nyomtatványainak s z e rk e s z té s é t, kiadását.
Névjegykártyától A/3-as m éretig biztosítjuk Önnek és/vagy cégének az egyéni arculatú nyom tatványait, k i a d v á n y a i t .
Fénymásolásért is keressen minket. (ld b . A / 4 fénym ásolásának ára 5.20 Ft+áfa=6.50 Ft.)
Nyelvstúdió Bt -Nyelvtanfolyamok -Fordítás -Tolmácsolás 2840. Oroszlány Táncsics M. u. 59. (34) 361-411. -------------------------------^
H irdetés
A Vértesi Erőmű Részvénytársaság szeretne bemutatkozni az oroszlányi olvasók körében.
A magasabb komfortért:
vá /i V É R T E S I E R Ő M Ű RT.
A Vértesi Erőmű Rt. négy erőműből áll, amelyek közül kettő - az oroszlányi és a bánhidai - elsősorban villamosenergiát termelő, úgynevezett kondenzációs típusú, kettő - a dorogi és a tatabányai - hőszolgáltató fűtőerőmű. A cégnél 1800 fő dolgozik. Fő tevékenységi területe a villamos- és hőenergia- termelés.
Az Rt. a Magyarországon termelt villamosenergia 6,7%-át állítja elő erőműveiben. Az MVM RT. által kiadott fűtőteljesítmény 7%-ával ellátja Tatabánya, Oroszlány, Esztergom és Dorog városának távfűtési rendszereit. Az Rt. készen áll arra, hogy hosszú távon kivegye részét az ország és a közvetlenül érintett települések energiaellátásából a fogyasztók és a környezet megelégedésére. Kiemeljük a lakosságot közvetlenül érintő szolgáltatásunkat: gépjárművek környezetvédelmi felülvizsgálatát végezzük az oroszlányi központban kedvezményes áron. Fentieken kívül felajánljuk díjmentes tanácsadásunkat az energiatermelés és környezetvédelem valamennyi szakterületével összefüggő kérdések vonatkozásában.
Vértesi Erőmű Rt. Oroszlány Pí. 23. Tel./fax: 34/ 361-191. KETHETW; 7
így látjuk
ÍGY
A SZÖVEGÍRÁST MÉG GYAKOROLNI KELL Megjelent az oroszlányi NO FIGURATÍV együttes első kazettája, ami véleményünk szerint jóra sikeredett. Az ének tiszta (kivéve ahol nem), de a szövegírást még gyakorolni kell Némely cím(ek) is értelmetlen(ek) pl.:"Computer System”.
A hangszerelésről csak jót
lehet
mondani. A zene nem hamis, ami viszont az énekről nem mondható el.
IS(LmST
November 9-én tartotta meg évadzáró közgyűlését az Oroszlányi Triatlon és Szabadidő Sport Egyesület. A rendezvénynek a több tagot is adó Eötvös Lóránd középiskola adott otthont. Általában a közgyűlések unalmasak, hosszadalmasak, mi több semmitmondóak. Ez azonban másmilyen volt. Licskó Csaba ügyvezető elnökaprofik magabiztosságával vezette a gyűlést, pörgött a program, nem voltak unalmas percek. Kezdetben megválasztották az új elnökséget, melynek tagjai: Martosné Csákvári Éva (elnök), Licskó Csaba (ügyvezető elnök), Molnár Jenő (titkár). A jelenlevők megismerhették az egyesület sikereit,-jó lett volna hallani akudarcokról és annak okairól,azt, hogy nem hivatalos számítás alapján a megyében a második helyen állnakebben asportágban. Olyan sportesemények szervezését, rendezését vállalták és teljesítették, amelyek országos hírnevet szereztek nekik és városunknak is.- Vajon ki hibázott, hogy városunk jelesei közül nem jelent meg senki ezen a közgyűlésen. A szervezők, vagy a meghívottak? Az eredményes sportolók, akik valamilyen szintet elértek emléklapot és a hölgyek egy szál virágot kaptak. A sikerekben nagy szerepet játszottak az egyesületet támogató vállalkozók is. -Ahivatalos rész után következett az oroszlányi tévé meglepetése. Társadalmi munkában összeállították az elmúlt év triatlonos-duatlonos eseményeit rögzítő anyagot, melyet örömmel tekintettek meg a résztvevők. -Olvasóink nevében isgratulálunk akerekező, futó (duatlon) és az úszó (így lesz triatlon) sportolóinknak. Hepp Béla
no figurntiv
Esély! (?) H A JN A L Az együttes tagjai (Dömötör Tamás - ének, Németh Roland - szintetizátorok és effektek, Dósa Sándor- számítógép és digitális effektek) összességében szép munkát végeztek (“Szép volt fiúk!”). A legjobban sikerült nóta szerintünk az Álom, amelyben az ének és a zene is jól el van találva. Sok sikert kívánunk a további munkákhoz. /W iSzé/ Legközelebbi lapszámunk december közepén jelenik meg. A rejtvények megfejtését és a hirdetéseket december 1-tőia F ü rs tS .u 20 (lottózóm ellett) alatti MONTÁZS Bt irodájába (a KÉTHETES s z e rk e s z tő s é g é b e ) k é rjü k le a d n i, ill. levelezőlapon beküldeni.
Ez év szeptemberében indult útjára a Művelődési Központban a M unkaügyi Központ által finanszírozott, az IPOSZ megyei vezetése és a M O N TÁ ZS Bt á lta l s z e rv e z e tt K isv állalko zás o k gazdasági ügyintézője tanfolyam. A munkanélküliek számára átképzést biztosító oktatás keretében a hallgatók jogból, pénzügyből, számítástechnikából, ügyvitelből, valamint angol nyelvből tesznek majd vizsgát. Sokan, sokféle indíttatásból jöttek a tanfolyamra. Volt aki közvetlenül a középiskolai pádból ült át ide, de van olyan is, akinek több mint tíz év után kellett belefogni a tanulásba. -A fiataloknak nyilván könnyebben megy, nekünk azonban a tanulás mellett főzni, mosni, gyereket nevelni is kell, sőt pénzügyi manővereket kell alkalmazni ahhoz, hogy a minimális bérből kijöjjünk. Meglehetősen furcsán nézne rám a férjem este, ha nem kapna vacsorát. Azt nem mondhatom neki: Ne haragudj drágám, nem érek rá, éppen az angol folyamatos jelenidővel foglalkozom. - mondja egy középkorú hölgy. -így igaz -hallom mástól. Ha délután hazatérünk, nem az az első, hogy elővesszük a tankönyvet, hiszen szalad a lakás, éhes a gyerek... Mire elcsendesedik a család, késő este van már,
MAKETT EPITOVEKSENY ES KIÁLLÍTÁS A2 OROSZIÁNYI ASZ ÁLTAIÁMOS ISKOtA MAKETT ÉPÍTŐVERSEIM RENDEZ MELY 1993. DECEMBEREDEN KIÁLLÍTÁSSAL ZÁRUL A VERSENYEN BÁRKI RÉSZTVENET, AKI VÁLLALJA, HOGY MUNKÁJA -MEGFELELŐ SZÍNVONAL ESETÉN - KIÁLLÍTÁSRA KERÜL A VERSENYMŰVEK BÁRMILYEN GYÁRTÁSÚ HARCIJÁRMŰMAKETTEK LEHETNEK. A VERSENY KATEGÓRIÁI: L DOBOZOS KÉSZLETBŐL ÉPÍTETT MAKETT, LL KÉSZLETBŐL ÁTÉPÍTETT VAGY FELJAVÍTOTT MAKETT, LLL DIORÁMA (ÉLETKÉP). A VERSENY DÍJAZÁSA KATEGÓRIÁNKÉNT 1000 FT-OS MAKETT VÁSÁRLÁSI UTALVÁNY. NEVEZÉS A VERSENYRE: 1993. DECEMBER l-IG 50 FT NEVEZÉSI DÍJ ELLENÉBEN A A SZ ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN.
AfFTf/eTFS S _______________________________________
hulla fáradt vagyok. Talán a hétvége az amikor lehet tanulni. Bár, állítólag úgyis lehet tanulni, hogy a porszívó az egyik kézbe, a másikba a jegyzetek. Nekem még nem sikerült. -Csak az angol ne lenne,- jönn mástól a sóhaj. Nagyon nehéz. Többségünknek, akik nem tanultak idegen nyelvet,- még akkor is, ha ide csak érettségivel lehetett jönni- egy kisebb fajta katasztrófát okoz a nyelvtanulás. -Nekem aszámítástechnikaalegnehezebb. DOS, Norton, táblázatok. Ilyen könyvtár, olyan könyvtár. Mikor először mondta a tanárunk, hogy kapcsoljuk be aszámítógépet, és menjünk be a könyvtárba, én elkezdtem pakolni, mert tényleg azt hittem, hogy nekünk fel kell menni a városi könyvtárba. -Szinte mindegyikünknekvan ilyen, vagy hasonló élménye a tanfolyamról,- szólal meg egy fiatalabb hallgató. - így is szerencsénk van, hogy a többszörös túljelentkezés ellenére minket iskolázott be a Munkaügyi Központ. Nehéz lesz ez a nyolc hónap. Azonban abban bízok, hogy ennek elvégzése után talán könnyebben tudok elhelyezkedni. Ki a saját vállalkozásában, ki mint alkalmazott. -Sajnos igaza van a tanfolyam-vezetőnknek, aki könnnyet és szenvedést ígért a kezdetekkor. Reméljük a másik jóslata is beválik és a sikeres vizsga után '94 áprilisában már könnyebb lesz. HM. KIADJA A
Az OROSZLÁNYI SZÉNBÁNYÁK F.A. eladja 6 db német juhász munkakutyáját.
M
^ t o
w
A
z s
M
Yt'-r-------------------------- rS—is\ UI dfa&tfag ^roda® szmeszr/
a
sznixeszm/zomÁs.
A KIADÓ ÉS A SZERKESZTŐBIZOTTSÁG VEZETŐJE : M o ln á r F e ren c A kiadó és a szerkesztőség címe: 2840 Oroszlány, Petőfi S. u. 20. É rd e k lő d n i leh et a 3 6 0 -1 2 2 /2 5 -9 8 telefonszámon. - Bérbeadja 1994. szeptember 23-ig a Fürst S. u. 20. irodaházban levő irodáit 150 Ft/ m!/hó +ÁFA bérleti díjért. Érdeklődni lehet a 360-122/27-17 és 27-18-as teletonszámon.
FELELŐS SZERKESZTŐ: Hepp Béla MAJVfrT/AfG fZfíUZESZTÚ Palotai Zoltán
TEChMM/ SZeXJTFSZTW: Kocsis Zoltán, Molnár Ferenc Nyomda.: OB I$fL Oroszlány
Alapítva: 1993.
h ír e k Novem ber 25-én teltházas előadást tarto tt a M ű ve lő d é si K özp on t és K ö n y v t á rb a n a k o m á ro m i J ó k a i Színház. A K aviár és lencse cím ű d a ra b o t k ivá ló s z ín észi a la k ítá s s a l m utatták be. N o v e m b e r 2 2 -é n a B á n y á s z Klubban az SZD SZ estjén a közlekedési viszonyok m iatt m egérkezni nem tudó R a jk L tis z ló h elyett F ra u n d Ta m á s o r s z á g g y ű lé s i k é p v is e lő ta rto tt beszám olót az országgyűlés és az SZD SZ m unkájáról. -D e c e m b e r 5 -é n is m é t m egrendezték az A d ven ti Népdalköri találkozót az M K K -ban. A hazai és k ü lfö ld i e g y ü tte s e k e t a b eteg SunyovszkyKároly polgárm ester helyett, M od riá n Vilm os, az ö n k o rm á n y za ti testület kulturális bizottságának elnöke köszöntötte, és adta át a díjakat. Pincetüz volt a Fürst S. u. 18-ban, d e c e m b e r 3 -á n . A z e s ti ó rá k b a n riasztották a tatabányai tűzoltókat, akik rövid idő alatt eloltot ták a tüzet. M ásnap r e g g e l ú jb ó l r ia s z t a n i k e lle t t a tűzoltóságot, a lépcsőh ázat elárasztó
é ÉS ÚJ K ö r n y e z ő e r d e in k b ő l la s s a n is m é t kezden ek eltü n ed ezn i a fenyőfák , ez a legbiztosabb je le annak, hogy közeledik a karácsony, az év vége. Vessünk hát szám ot, m i történ t velünk 1993-ban, összességében m ilyen v o lt az elm últ év ? Ha végignézün k a fontosabb történéseken, könnyen rájöhetünk: roppant e lle n t m o n d á s o s é v á ll m ö g ö ttü n k . M ondhatnánk azt is: a legek éve volt. A középszer, az arany középút m ég nyom okban sem v o lt felfedezhető. A "m indent vagy sem m it" elve uralkodott. V együn k néhány példát. M agyarország fizetési m érlegének hiánya rekordot hozott a m aga 2m illiárd dollárjával. E zze l s ze m b e n a k ü lfö ld i tö k e o ly a n m értékben áram lott be hazánkba, am ire még nem volt példa. S oha ilyen gazdagok, soha ilyen szegények nem voltu n k még. Ügyeskedők, középlila zakóban pom pázó “menedzserek", brókerek, felszám olás alatt lévő v á lla la to k m ittu d o m é n k ic s o d á in a k látványos m eggazdagodását. E zzel szem ben becsületes m unkásem berek, nyugdíjasok, szegények totális padlórakerülését hozta el nekünk 1993.
A hír szent, a vélemény szabad.
füst végett, de ekk or m ár csak egy vödörben izzó szenet kellett eltüntetni, m elyet az esti tüzet okozó lakó tett a pincébe. -S z e n t B o rb á la N a p i Ü n n e p sé g P u s z t a v á m o n , d e c e m b e r 3 -á n . S zentm ise és kitüntetés átadás volt bányászainknak. A tizenhét kitüntetett közül heten kapták m eg a m ost alapított “Szent Borbála E m lék érm et”. A kitüntetést átvehette: Dr. Katics Ferenc, B a csá n y i József, P intér J ózsef, Sokorai LAszló, Szabó J ó z s e f Szálkái Im re és Tolonics József.
A TARTALOMBÓL US
SSUETE
(3. OLDAL)
bízzanak bennünk ... BESZÉLGETÉS KELETI GYÖRGGYEL (4. OLDAL) UFO VAGY HASZNÁLATI TÁRGY? (8. OLDAL)
E lt ű n ő ié ib e n v a n a r é g i k la s s z ik u s értelem ben vett középosztály, hiszen olyan bérkülönbségek tapasztalhatóak am i nagyon is elgondolkodtató. Szűkebb pátriánkban is található rengeteg olyan havi fizetés, am i egy m unkanélküli teljes évi segélyét teszi ki! O tt tartunk ma, hogy éles von alat tudunk hú zni a nagyon gazdagok-nagyon szegények k özött. E gyre jo b b a n érvén yesü l a "nem d olgozn i kell, hanem jó l élni” elv. E zen kívül kaptunk m ég az évben árem elést, azu tán árem elést, és az év vége felé m ég egy kis árem elést. Felesleges fölsorolni, hogy mi lett drágább, célszerűbb, ha azt mondjuk: minden. De ne csak a gazdaságot nézzük, vessünk egy pillantást m ás területre is. Itt van például a m in d e n k it é rin tő , és je le n le g is za jló m édiaháború. A m it velü nk csinálnak, az egyszerűen röhej. A legkitűnőbb szakem bereket tiltották ki a TVből, rádióból. Ma a kom m ersz hülyeség öm lik a k é s z ü lé k e in k b ő l. A k o rm á n y je ls z a v a : m indenki gyanús, aki él. Talán egyedül a le g n é p s z e r ű b b T V -s s z e m é ly is é g e t nem bántották eddig- a tévém acit (bár szerinten az ő füle m ögött is lehet valam i, m ert ágyba bújás után a kism an ója talán nem véletlenül tartja a kezét a szája elé: Psssszt... Csak nem tud valam it a m aci disznóságairól?). A rádióban történtek is csak kuszálják az érzéseinket. Csúcs ez az érzés, nem ?
Ára: 8 Ft.
KÉK HÍREK Az elmúlt két hét alatt közigazgatási területünkön kiem elkedően súlyos bűncselekmény, rendkívüli esemény nem történt. Nyomozás elrendelésére került sor: lopás miatt 14, betöréses lopás miatt 6, rongálás miatt 1 esetben. A vagyon elleni bűncselekményekkel okozott anyagi kár 488.000,-Ft. Nyomozást rendeltek el közveszélyes fenyegetés vétsége alapos gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. Az ismeretlen tettes levelet juttatott el Oroszlányban az Eötvös Lóránd Szakmunkásképző Intézetbe, amely szerint 1993. december 2-án 14-16 óra között bomba robban. A bevezetett intézkedések során az ismeretlen tettesek kilétét fe lderítetté k, a nyomozás folyamatban van. A két hét alatt egy közúti közlekedési baleset vált ismertté, amely anyagi kárral végződött, személyi sérülés nem történt. A Rendőrkapitányságra hét főt állítottak elő bűncselekmény és szabálysértések alapos gyanúja miatt. Őrizetbe vétel nem történt.
Itt tartunk körülbelül akkor, am ikor közeledik a karácsony. Hogy milyen lesz az ünnep ? T íz em berből nyolc azt fogja m ondani am it m ár évek óta: szegényebb, m int a tavalyi. A m ásik kettő nem itthon tölti a karácsony, h a n e m ....... országban. (A pontok helyére bármely, tőlünk délre fekvő ország neve behelyettesíthető.) Vajon m it fog h o zn i 1994 ? A m i b izto s: választásokat. A z ezzeljáró plakátháborút, m ocskolódást és ... áremeléseket. V agy talán valam i egészen más fog történni jövő re? Lehet, hogy javu ln i fog a f iz e t é s i m é r le g ü n k , c s ö k k e n i fo g a m unkanélküliség és nő majd a GDP ? Előfordulhat talán, hogy m indenki meg tudja majd venni az alapvető élelmiszereket m in d e n n a p ? N e t á n fu t b a llis t á in k m egtanulnak futballozni? M egéljük azt, hogy m indenkit a valós teljesítm énye után fognak honorálni ? A hivatalok végre betöltik m ajd azt a szerepet, am it ténylegesen szántak nekik ? M ost nyilván azt m ondja a kedves olvasó; csodák nem léteznek. De m int tudjuk: m in d ig a re m é n y h a l m e g u to ljá ra . Rem énykedni azért szabad, ugye?
Békés karácsonyt, Boldogabb Új Évet Kívánok a Kéthetes minden kedves olvasójának. H epp B éla
K É TH C TE S
/
Viharosan indult, csendesen fejeződött be. - Önkormányzati közmeghallgatás a Bányász Klubban A városban terjengő h írek szerint a n ovem b er 2 5 .-i közm eghallgatás ‘Tornának” ígérkezett, mi több, egyesek botrá n yra szám ítottak. E n n ek m egfelelően a 17 ó rára meghirdetett ülésre du gig m egtelt a Klub nagyterm e, egy gom bostűt is nehéz lett volna leejteni. Dr. Sunyovszky Károly polgárm ester rövid bevezető után átadta a szót Takács Károly alpolgárm esternek, aki ezen az estén a levezetőelnök szerepét töltötte be. T a k á cs úr rögtön a lényegre tért; kérte a jelen lévőket, tegyék fel kérdéseiket. Először a kiskert tulajdonosok vetették fel problém áikat, ném elyikük igencsak m egem elt hangon szólt. Mi lesz a felsőtelepi kiskertek sorsa ? Miért em elik a bérleti díjakat ? Igaz -e, hogy egységesen 720 na es telkeket fognak kialakítani, k ö z ö s k ö d n i k e ll-e m a jd a s z o m s z é d d a l ? M iért k ell intézm ényesítve szétrom bolnia a hivatalnak amit a (jobbára idős, nyugdíjas) tulajdonosok létrehoztak, miért kell majd m ég többet fizetni, hogyan b írják m ajd az em b erek a m egnövekedett terheket? Vagy akasszuk inkább föl m agunkat ? -kérdezte valaki. Ideges volt a hangulat, a levezetőelnöknek többször kellett nyugalomra intenie az egybegyűlteket. B ekiabálások zavarták az ülést. néha igencsak nehéz volt betartatni a parlam entális kereteket, balkáni hangulat alakult ki, nem nélkülözve a szem élyeskedéseket sem. Sunyovszky Károly, az alpolgárm ester és Szőke István képviselő próbálták közös erővel csitítani az em bereket. Többek közölt elm ondták; az ön k orm án yzat célja az, hogy ezek a t e r ü le t e k R E N D E Z E T T E K , k u lt u r á lt a k , a városképbe illőek legyenek. A szem éthegyeknek, az ócska viskóknak egyszer el kell tűnniük. Á m ez a ren dezési terv m ég gyerekcipőben já r, 10-20 év k ifutási ideje lesz, je len pillanatban nem fenyeget az a veszély, hogy bárk in ek is “elvennék a kis fö ld jé t”. A képviselő urak arra kértek m indenkit, Jölöslegesen n e k eltsen ek pá n ik ot, h iszen a Aki'fiinsrlő testületi ült'sekről a tcU’ttíxtói’smássajtó is hmad. Mi azokat kirjükj'el t'élomt*ru/ükmer/irására. akiket ixirosunkjx>kjárni mec/biztak üc/ijeik infézéséi'el. Reméljük a kesólibiekíien is akad kt’jnnselö, aki tájékoztatni focija a Hsztelt OlixistX.
A v á ro s é rt Kedves olvasók ! M egtiszteltetésként ért a felkérés, hogy Én tájékoztassam Ö n ö k e t e z e n ú js á g h a s á b ja in a z O r o s z lá n y i Ö n k o r m á n y z a t 19 9 3 . novem ber 23-i üléséről. Engedjék meg, hogy ne a 15 napirendi pont té te le s is m e r te té s é t írja m le Önöknek, inkább azt szeretném , ha jo b b a n m e g is m e rn é k a K é p v is e lő testület tevékenységét. M in d ezek et eg y rö vid tö rtén e ttel s z e r e t n é m b e m u ta t n i. A z ü lé s e n ven dégkén t részt vett a T atabán yai Ö nkorm ányzat egyik képviselője -Izsák M ihály-, aki a következőket m ondta az ülés m ásodik szünetében; "M ilyen más, ilyen kép viselőtestü leti ü lésen részt ven n i, a h ol a v á ro s t é rin tő n eh éz kérdésekről vitatkoznak úgy, hogy azt nem a "pártpolitikai hovatartozás” süti át, n em a k é p v is e lő k " v á la s z tá s i b e s z é d e i” d o m in á ln a k , h a n e m a s za k m a isá g , a jo b b ít ó s z á n d é k , a
ÁCF7WF7FS 2 __________________________
problém a m ég nem él, évek fognak eltelni, m íg konkrét d ö n t é s e k lá tn a k n a p v ilá g o t. T a k á c s ú r ja v a s o lta a m egjelenteknek, tegyenek föl m ás irányú kérdéseket is, m integy lezárandó a témát. Ism ét nagy lett a zúgolódás, úgy látszott, az em berek nem igazán fogadták el a válaszokat. A z első "m ás irányú kérd és” elh angzásakor a kiskertesek elhagyták a term et és a folyosón - im m ár egym ás között vitatkoztak tovább. A z ily m ódon erősen m egfogyatkozott közönség soraiból folyam atosan érkeztek a kérdések, felvetések. A t á v fű t é s s e l k a p c s o la t o s p r o b lé m á k s o k a k a t foglalkoztattak. Többen javasolták, hogy lakásonként tegyék m érhetővé az elfogyasztott h őenergiát, így igazságosabb fizetési rendszer jö h etn e létre. M egtudtuk; erre belátható időn belül nem kerülhet sor anyagi okok miatt. M int ahogy sajnos pénz híján nem tud a város az 5.sz. iskola, és a nyugdíjas panzió gondjain sem enyhíteni. Fölm erült a gázcseretelepen u ralkodó helyzet is, sokan sérelm ezték, hogy a palackok nincsenek teletöltve, az ár viszont szinte m ár megfizethetetlen. D icsérő szavakat kapott u gyanakkor a rendőrkapitány úr a városi bű nözés jelentős visszaszorítása miatt. Szó volt m ég a betem etetlen kábelárkokról, a M óricz Zsigm ond út egyirányúsításáról, és a városból eltávozó lengyel vendégm u nkások által hátrahagyott falfeliratokról is. A kérdések zöm ére a polgárm ester úr válaszolt, sajnos sokszor kellett em legetnie a “kialakult nehéz gazdasági helyzetet" és az anya gi eszközök hiányát. A levezetőelnök ezek után bezárta a m integy három és fél órás közm eghallgatást, a m ég ott lévő 25-30 em ber is lassan készülődni kezdett hazafelé. E ste 9 órára kihunytak a fények a B ányász Klubban... (A felm erült kérdésekre lapunk hasábjain visszatérünk.) Hepp Béla
tenniakarás a városért !” H a en nek csak a fele igaz m ár jó l m űködik a testület. Én több csoportba s o ro lo m ta rta lm a s z e m p o n tjá b ó l a testületi ü lésen tárgyalt anyagokat. A v á ro s jö v ő jé t k o m o lya n b efo ly á s o ló rendeletalkotási folyamat és a különböző koncepciók vitái. - Ide tartozik pl. a távhőszolgáltatási rendelet megalkotása, m e ly v é le m é n y e m s z e r in t m in d szakm ailag, mind közgazdaságilag és jogilag egy korrekt rendeletre sikeredett. - Lényeges kérdés volt a becsü letesen fizető, ill. az önhibájukon kívül fizetni nem tudók szem pontjából is, - tehát a többségért a városért - a közüzem i díjak a d ó k m ó d já ra történ ő b eh a jtá s á ró l hozot t rendelet ül. rendelet módosítások. - Nem lehet elm enni szó nélkül a helyi adózás rendszerének m ódosítása mellett sem. A 3 ezrelékről 4 ezrelékre történő adóem elés, amit megszavazott a testület, önm agában az in flá c ió v a l is m a g y a r á z h a t ó le n n e . E m e lle t t figyelem be kell ven n i azt a jogsza b á ly v á lt o z á s t , a m e ly a k orá b b a n m egh atározott NETTÓ Á R B E V É T E L T m ódosította azzal, hogy az eladott áruk beszerzési értéke NEM képezik részét az adóalapnak. A z ipari term elésben is van
k o r r ig á lt n e ttó á r b e v é t e l, pl- az a lv á lla lk o z ó i te lje s íté s e k é rté k é v e l szintén csökkenthető az adóalap. Ha változatlanu l hagytuk voln a az adó m értékét, a k k o r n om inál érték b en c s ö k k e n t v o ln a a z Ö n k o rm á n y za t bevétele. A kon cep ciók tárgyalásából csak felsorolás szintjén em lítenék néhányat; - O roszlány város távhőszolgáltatás korszerű sítésének m egvitatása és 94. é v i k ö lt s é g v e t é s k é s z ít é s é h e z a koncepció elfogadása. - A város m ű ködése szem pontjából s z in t é n fo n t o s a k v o lt a k a z o k a rendeletek, határozatok, am elyek a hivatal operatív m unkáját segítik. - H a r m a d ik k é n t e m líte n é m a beszám olókat, m unkaterveket, ül. ezek vitáit. - A vélt vagy valós napi gondokat tá rg y a lta m e g eg y eb e k , k érd ése k , interpellációk keretében a testület. A zá rt ü lés tém ája az egyedi állam igazgatási ügyekben benyújtott fellebbezések elbírálása volt. (A zárt ülést csak a szem élyiségjogokat érintő kérdések tárgyalásánál szavazza m eg a testület.) Szőke István képviselő
Bemutatkozó
A Jégsef A Városkapun túl, a tízemeletesek közelében, apró házak karéjában áll a JózsefAttila Általános Iskola. A felújított, szépre festett iskola folyosóit és tantermeit szorgos kezek varázsolják otthonossá 560 kisdiák számára, akik szeretnek idejárni. A legfontosabb an yan yelvi és matematikai ismeretek elsajátítása mellett, lehetőség nyílik a német nyelv tanulására is. A tagozatos osztályokban több órában tanulhatják az idegen nyelvet. Inform ációgazdag világunkban segítenek eligazodn i a számítógépek, amelyek használatát, kezelését 25 db IBM számítógépen tanulhatják meg a gyerekek, két jól felszerelt tanteremben. A tantermek felszerelését saját erőből, KFA és egyéb pályázatok útján 2 millió 200 ezer Ft értékben gyarapították az iskola szaktanárai. Életünkben egyre fontosabbá válik, hogy a család jó l és takarékosan tudjon gazdálkodni. Ehhez hozzátartozik a jó családi költségvetés, a főzés, a varrás tudom ánya. M indezt segíti a háztartási ismeretek oktatása az iskolában. Az új ebédlő megépítése minden igénylő számára lehetővé teszi a kulturált étkezést. Az igazán tágas tornaterem szinte mindig nyitva áll a mozogni vágyó gyermekek és felnőttek előtt, ahol tömegsport foglalkozások vannak, diáksportkörök működnek. Délután napközis csoportok és szakkörök tevékenykednek. Az iskola által választott fő iránynak megfelelően a szakkörök nagy része matematika- szám ítástechnika, német, de irodalmi körök, énekkar, rajz, biológia szakkörök is hívják a gyerekeket. Nem közömbösek az itt élők a környezet tisztasága és védelme iránt sem. Éppen most készülnek kicsik és nagyok egy egész iskolát átfogó környezetvédelmi program kidolgozására, s őszintén bíznak az összefogás erejében és a sikeres megvalósításban.
Ne féljetek, nagy örömet hirdetek néktek, mely minden népnek öröme lesz ... Lk. 2.10. F é le le m , b iz o n y t a la n s á g , rem énytelenség, pesszim izm us a mát is, a holnapunkat is, esetlegesen az e g é s z é le t ü n k e t b e á r n y é k o lh a t ja . M indezt váratlan esem ények, szom orú h írek , k ilá tá s ta la n s á g c s a k n öveli, növelheti. E bben a helyzetben könnyen elm egy az életkedvünk. V eszedelm es m an ipu lációkkal próbálju k oszlatni a s ö té t á r n y é k o k a t és a fe lle g e k e t. M en n yire jó l esik a zord téli időben, ha egy rövid időre is, de kisü t a nap ! K ö n n y e n e lfe le jt jü k , h o g y a n ap változatlanul süt, ragyog, világít, melegít, és a felhők csak ideig-óráig takarhatják el fényét, melegét. Sőt azt is tudjuk, hogy v á r a k o z á s a in k n a k , m e g fig y e lé s e in k n e k , ta p a s z talatainknak m egfelelően, a zord időt, a jobb, m elegebb, fényesebb tavasz és n y á r k ö v e t i. N e m á lo m ez, n em m enekülés ez a valóság elől, ha valakit ez a rem én ység táplál és éltet a zord id ő b e n is. Ú g y v a n b e r e n d e z v e , kialakítva, időzítve a terem tett világ, h o g y e lő b b v a g y u tó b b m in d e z b ek övetk ezik . A sötétség, a boru lat kiderül. M ondhatná valaki: jo b b annak, azoknak, akikn ek m indig ragyog a nap. T a lá n tu du nk olyanokról is, akik a hosszabb idő után is rövidebb ideig ö r v e n d e z h e t n e k m in d e n n e k . Pl. északon. A term észet sok m indenre m e g t a n ít b e n n ü n k e t, h e ly e s gon dolkodásban is segít. S okszor csak a m agun k állapotára, helyzetére, lelki elesettségére gondolunk, pedig rajtunk k ív ü l m á s o k is u g y a n a z o k k a l a kérdésekkel küszködnek. A zt talán nem kell sokat magyarázni, hogy külső-belső életünk egyaránt ki van téve mindennek! Sorsunkat, m últunkat, történelm ünket tekintve is fennáll ez a függőség: M iért épp en nekem , nekünk kell m egérni, átélni m indazt, am in átm együnk ? Jóbb lett volna előbb, vagy jo b b lenne később élni, a m ik o r m in dezek en talán m ár túljutottunk ? M iért is éppen nekünk, n ek em , a m i g e n e r á c ió n k n a k k ell m in d ezt átélni ? Jó, jo b b azoknak, a kikn ek - az én vélem én yem szerint sim ább az életük, a sorsu k 1 A kikn él m in d en m á sk én t alakul... stb. S e g o n d o la t-fu tta tá s o k n a k gy a k ra n se vége, se hossza... Karácsony, Jézu s Krisztus szü letésének ü nn epe “közös n evezőre” hozhat bennünket. Istennek a s z e r e te te ö s s z e fo g ja s o rs u n k a t, nem zedékek sorsát. A z O közénkjövetele kép es eloszlatni a bizonytalanság, a rem énytelenség, a szorongás és félelem, a k ilá tá sta la n sá g és k étsé gesk ed és k ö d é t , fe lle g é t . N e m ú g y , h o g y
irigykedhetünk egym ásra: de jó neki! hanem úgy, hogy összeköti sorsunkat, re m é n y s é g ü n k e t, ö r ö m ü n k e t, b iz a lm u n k a t ! N em c s a k n éh á n y szerencsésnek szól az örömhír, hanem abban részesül m inden ember, minden nép. Nem teljesítmény, nem arra méltó volta, vagy származása, a különbözőség, a m ár leéltek alapján, nem azon az a la p o n , h o g y é r d e m e s e k , v a g y érd e m te le n e k va gy u n k rá. Ingyen, kegyelemből, Isten szeretete és irgalma a la p já n , m e ly nem is m e r szem élyválogatást és feltételt. Minden em ber és m inden nép részesül abból az örömhírből: M egváltónk van, akiértünk és h e ly e ttü n k m in d e n t e lv é g z e tt, m indenért helyt állt. Sőt! M ellénk állt. V á lla lt a a z e m b e r i s o r s m in d e n m é ly ség ét. V e lü n k va n és m a rad m inden nap, am íg a világ áll ! Ő azt akarja, hogy ezt m indenki meghallja, m egtudja. A zt akarja, hogy senki ki ne m aradj on ebből, hogy ez a szeretet töltse be szívünket ! Hallottad-e ? Hallod-e? Boldogan a szívedbe zártad-e? Ha igen, a k k or ez “ d o lgo zn i” kezd benned. Naponta kiderül, hogyjósága, szeretete, irgalm a végtelen. Elég m ég neked is, n ekem is. K ifo g y h a t a t la n és m indenkinek ju t belőle. Ez a drága, és feltétel nélküli ajándék tanít arra, hogy íg y t e k in t s e k e m b e r t á r s a im r a , szeretteim re, ellenségeinkre is, hogy irigység és ellenérzés helyett a közös a já n d ék feletti öröm kössön egybe m indazokkal, akik csak tudhatnak erről, akikkel csak osztozhatom ebben. Karácsony ünnepe, hogy Jézus közénk jött: Öröm. H álás öröm, m ely képes áttörni azokat a falakat, korlátokat, ellentéteket, ellenérveket, m elyeket mi m agunk g y á rtu n k , é p ítü n k , s ze rk e s ztü n k ö n b iz t o s ít ó ig y e k e z e t ü n k b e n . E n é lk ü l le d ö n th e t e t le n e k m a r a d n a k és a szo ro n gások , fé le lm e k , szem benállások, ellenséges indulatok hálójából nem tudunk kiszabadulni. A gonosz m esterkedése m inden területen a b ő rü n k re m egy. A z e re d m é n y nyilvánvaló. Érdem es legalább ünnep a lk a lm á v a l v é g ig g o n d o ln i m in dezt. Nekünk nem csak egy-két hangulatos, kellem es napra, pár boldog órára van szü k ség ü n k , h a n em a rra, h ogy a szeretet és áldozatvállalás áthassa az évnek és életü nknek m inden napját. A z első karácson y öröm e és szeretete átform álhatja, újjá teheti életünket!
Asbóth László ev. lelkész m T ffg m s
$
B íz z a n a k b e n n ü n k , p o litik u so k b a n .. Beszélgetés Keleti György országgyűlési képviselővel -M ilyen gond olatokkal látogat el az országgyű lési képviselő egy új, m ost induló laphoz? - M indenképpel i érdekes dologeljönni egy olyan ú jság szerkesztőségébe, ami nem régen alakult meg. Külön öröm s z á m o m r a , h o g y e z a z új la p Oroszlányban jelent meg, hiszen az itteni em bereket jó l ism erem , az ő érdekeiket is k é p viselem a P a rla m en tb e n . A zt hiszem m an apság nehéz dolga van egy szerkesztőségnek, csak azok tudnak talpon m aradni, akik az em berekh ez a valódit, az igazságot tudják eljuttatni. - Évvége van, minden ki mérleget készít az elm últ időszakról. M it hozott önnek 1993 ? M i történt ebben az évben Keleti Györggyel, m int m agánem berrel és m int képviselővel. - Először talán a m agánéletem ben b ek ö ve tk ezett ö rö m ö k rő l b es zé ln é k , hiszen idén ment iérjhez az egyik lányom, ami szám om ra nagy boldogságot jelen t. U gyanakkor most m ár "testközelből” lá to m , m e n n y i n e h é z s é g g e l k e ll m egküzdenie egy fiatal házaspárnak, kezdve a la k á s k é r d é s t ő l a g y e r m e k v á lla lá s ig . S a jn o s e g y r e kevesebb id ő t tu d o k t ö lt e n i a családom m al, hiszen teljes gőzzel folyik a parlam enti és bizottsági m unka, heti k ét-h á ro m a lk a lo m m a l az o rszá g o t járom . K é p v is e lő k é n t s z á m o m r a a z é v rengetegm unkát jelentett. Nem örültem annak, hogy 1993 a parlam entben a v is s z a te k in té s é v e vo lt, k ü lö n b ö z ő szám on k éréssel foglalkozó töivén y ek voltak előtérben, vélem én yem szerint inkább gazdasági kérdésekkel kellett volna foglalkoznunk. -Em lítette, hogy sokat j á r az em berek k ö z ö tt. Mi fo g la lk o z ta tta a választópolgárokat leginkább 1993-ban? - A z év elején a föld kárpót lási igények jelen tettek problém ákat, jú n iu s körül a licitek okoztak gondot, azután em líteném a hadilogsággal összefüggő kárpótlás kérdését. Általában jellem zőek voltak a m e g é lh e t é s i n e h é z s é g e k k e l é s a n y u g d íja s o k h e ly z e té v e l fo g la lk o z ó k érd ések . O ro szlá n y b a n a tá vfű tés o k o zta a fő b b p r o b lé m á k a t a választópolgárok körében, akik bizony n a g y o n s o k s z o r m e g e m líte tt é k az ön k o rm á n yza t h ib á it is. Több törvénym ódosító javaslatot is tettem és ez m indig a térséggel függött össze. E m líth e tn é m p é ld á u l a n y u g d íja s b á n y á s z o k s z é n e llá tá s á n a k ü gy ét. J a v a s o lt a m , h o g y v e g y é k k i a z a d ó k ö t e le z e tt s é g k ö r é b ő l a la k á s -
AÉm eTES 4 _____________________
fe n n ta r tá s i tá m o g a tá s t és a m u n k a n é lk ü lie k j ö v e d e le m p ó t ló tám ogatását, mivel a jelen leg érvényben lé v ő jo g s z a b á ly o k a t a la p v e t ő e n igazságtalannak tartom. - Jelenleg a költségvetési hiány 330 m illiárd fo rin t, am i elképesztően m agas szám. A szocialista p á rt m iben Iá ja a m eg old á st, m it leh et te n n i a h iá n y csökken lésére? -A v á la s z tá s o k a t k ö vető en az új k o rm á n y n a k ta k a ré k o s a b b állam igazgatás m ellett kell elképzelni a jövőt. A m in is z t e r e ln ö k i h iv a ta l k ö ltségv etéséb ő l je le n tő s ö sszegek et takaríthatnánk meg, gondolok itt többek k ö z ö t t a k ö z t á r s a s á g i m e g b íz o t t i ren dszerre. M a n ap sá g n em az a fő problém a ebben az országban, hogy több m illiá rd o s k ö ltség árán a B u d a vá ri palotába költözzön a kormány. Sok olyan pontot lehet találni, ahol faragni lehetne és kell is ebből a 330 m illiárdos hiányból. A leendő korm ányoknak ez fő feladata és kötelesség lesz. - A z M S ZP előretörésével sokan egy b iz o n y o s f a j t a v is s z a re n d e z ő d é s tő l tartanak ma M agyarországon, egyesek e g y j'a jta d e m a g ó g iá v a l v á d o ljá k a szocialistákat. M it tart ön erről? - Négy évvel ezelőttre visszatérve, gondolom m indenki előtt világos, hogy a m ai M SZP k e zd e m é n y e zte a rendszerváltozást azzal, hogy az elődpárt lem ondott a hatalom ról. Mi is részesei v o ltu n k a p o z itív v á lto zá so k n a k , a p ia c g a z d a s á g k ia la k u lá s á n a k , a többpártrendszer kialakításának. Ha a m ostan i vá la sztá sok u tán az M S ZP bekerü l a korm ányzati hatalom ba, az m ár most világosan látszik, hogy nem egyedül, hanem valam ilyen koalícióval közösen kerül be, ahol a többi partner igényeinek is m eg kell felelni. Ezért furcsa, hogy egyedül m inket vádolnak visszarendeződéssel. Mi azt m ondjuk, hogy az elm últ 40 év politikájában sem volt m inden rossz, g o n d o lo k it t p é ld á u l a s z o c iá lis ju t t a t á s o k r a v a g y a z e g é s z s é g ü g y helyzetére. M eg akarju k találni azokat a pontokat am elyeket - term észetesen a mai k or körülm ényeinek m egfelelőentovább lehetne vinni. -M a M a g y a r o r s z á g o n r e n d s z e r változás helyett elit-váltást emlegetnek. Igaz ez ? -Három és fél évvel ezelőtt sok m inden m e g v á lt o z o t t a z o r s z á g b a n . M i, p o lit ik u s o k r e n d s z e r v á lt o z á s r ó l beszélünk, azt hiszem ez nem szorul k ü lö n ö seb b m agyarázatra. A zon b a n
igaz, vannak olyanok is, akik a régi világból átm entett pénzekkel alapítottak KFT-ket, vegyesvállalatokat. Ezek közül az em berek közül jónéh ányan m a is vezetők, cégtu lajdon osok. S zerin tem azok m aradtak fönn, akik értenek is a h h oz, a m it c sin á ln a k , h iszen egy úgynevezett "nyugati típusú” gazdaság nem tűr el dilettánsokat. N em a z a k é rd é s , h o g y k i v o lt kom m unista és ki nem, hanem hogy a m u n k á já t k i m ily en szin te n tu d ja elvégezni. A politikai elit kérdését illetően v é le m é n y e m s z e r in t t e lje s e n természetes, hogy létrejön egy ilyen réteg; olyan em berek kerülnek reflektorfénybe, akik eddig nem játszottak fontos szerepet a politikában. A bajt ott látom, hogy három és fél é v alatt nem tanult m eg jól politizálni az úgynevezett elit. - Visszatérve helyi dolgainkra, önnek m ily e n a k a p c s o la ta az O rosz lá n y i Ö nkorm ányzattal? - V é le m é n y e m s z e r in t az ö n k o rm á n y za ti te s tü le tb e n n agyon tisztességes em berek ülnek, akik az e lm ú lt h á ro m é v b e n so k m in d e n t m egtanultak. N ekem az Ö nkorm ányzat hozzáállásával van problém ám , de ott sem m in d e n k iv e l. N agyobb felelősségvállalással talán több gondot le h e t n e m e g o ld a n i. E ls ő s o r b a n a lakáshoz ju tás és a távfűtés kérdéseinek kezelésére gondolok. -V égezetü l hadd kérdezzem meg: ha a le e n d ő ú j k o r m á n y b a n k o a líc ió s szerep h ez f o g ju t n i az M SZP, a kkor leh e ts ég es, hogy m os t én a leen d ő honvédelm i m iniszterrel beszélgettem ? - Nem titok az, hogy a frakción belül sokat fo g la lk o z o m j e le n l e g a h o n v é d e le m m e l k a p c s o la t o s k é r d é s e k k e l. N á lu n k s e m m ifé le ■ 'tárcaosztogatás” n em történ t. Ha e s e t le g m eg fo g n a k b íz n i a honvédelem m el összefüggő dolgokkal, akkor azt legjobb tudásom szerint fogom végezni, de a képviselői m unkám at sem fo g o m e lh a n y a g o ln i, k o r m á n y z a ti p o z íc ió b ó l ez n y ilv á n k ö n n y e b b e n menne. Itt s z e re t n é m m e g k ö s z ö n n i a v á la s z tó p o lg á r o k b i z a lm á t és segítségét. Ígérni m ásfél évvel ezelőtt sem ígértem , m ost sem teszem . A rra k é r e m a z e m b e r e k e t , b íz z a n a k bennünk, politikusokban. Molnár Ferenc, Hepp Béla
fi
lr L c .H «e te &
ú ^ ö -Q
r io n s r a -
KÖNYVAJÁNLAT MALCOLM HILLIER: KARÁCSONY
Sok beszéd Jó nem zetem , el nem pusztít téged Se va d m uszka, se kim űvelt német. Erőd, eszed van, ha m eg kell lenni, C sak a szótól reá érnél tenni. Nyelved fékét könnyen m egereszted, Ez a sok szó leszen a te veszted: Csellel, karddal m ért kü zdeni véled, M agadat ha így agyon beszéled ? G yulai P ál Vendég já r t szerkesztőségünkben és két ajándékot hozott. Azok között a gyerekek között, akik megfejtik, hogy ki volt ez a vendég, kisorsoljuk a két ajándékot. Kösd össze a p on tok at a szám ok sorren djéb en és már küldheted is a választ.
A karácsony m indenképpen kim agaslik ünnepeink sorából. Nincs m ég egy olyan alkalom, amelynek annyi gondos előkészületet szentelnénk - m ilyen ajándékkal lepjük meg szeretteinket, pulyka vagy libasült illata lengjee be az ünnepi asztalt, m ilyen abroszhoz m ilyen szalvétát, m ilyen karácsonyfadíszhez m ilyen gyertyát válasszunk. M alcolm Hillier könyve telis-tele van lélegzetelállító gyakorlati ötletekkel a lakás és a ház díszítéséhez, ajándékok otthoni előállításához, valam int csokrok és ajándékdobozok összeállításához. Pazar fényképek m utatják be az angol szerző igen egyedi és ötletgazdag dekorációit és k on yh am ű vészetét, tizen eg y tém akörben, köztük például a hagyom ányos karácsonyfa különböző változataival. - sze (A könyvajánlatot a B ányász K lubkönyvtár m unkatársa készítette.) Időjárás karácsony havában M it jö v e n d ö l a 100 é v e s n a ptár ? Szeles-borús idő 8. -ig. 9-13. -ig változó időjárás. 15.-től hó és hideg idő. 22.-től viharos, hideg idő sok hóval. N ép i regu la: H a k a rá c so n y k o r n e d ves, a z e s z te n d ő n e m le s z k ed ves.
EZ VICC Új rovatot kívánunk indítani újságunkban, s ezzel megpróbálunk egy kis humort vinni a szürke hétköznapok világába. Várjuk kedves olvasóinktól kedvenc vicceiket. FIGYELEM! Egy újszülöttnek minden vicc új. A két hét - általunk - legjobbnak tartott viccéért könyvjutalmat ajándékozunk a beküldőjének. írják le és juttassák el postán, levélcímünkre, vagy személyesen hozzák el a Fürst S. út 20. szám alatti irodánkba (lottózó mellett !). Köszönjük.
A M űvelődési K özpont és K önyvtár pr ogram aj ánlata D ecem ber 13. 19.00 "Nem élhetek m uzsikaszó n é l k ü l ”c. v íg já t é k a B u d a p e s t i K am araszínház előadása 18.17.45 Toplistás film: Halhatatlan szerelem 19.16.00 A M AJKI M ESTERKURZUS résztvevőinek kiállítása 20. 9.00-11.00 Karácsonyi köszöntő 21. 9.00-11.00 Karácsonyi ajándékok készítése 23.15.00 Karácsonya műsor: Betlehem es-Adventi énekek 27-28-29. 17.00-19.00 PC Klub
1994. Január 8. 10.00 Népfőiskolái nap 4 -1 8 . A M ű v e lő d é s i K ö z p o n t és K önyvtár K ép zőm ű vész szakkörén ek kiállítása KARÁCSO NYI HANGVERSENY AZ O R O S Z LÁ N Y I E VAN G ÉLIK U S TE M PLO M B AN , 1993 december 18-án, szombaton, 18 órakor Műsoron: Buxtehude: Adventi Kantáta J. C hr. B a ch : M a g n ific a t O rg o n a s z ó ló és kórusm űvek Előadják: a tem plom ének- és zenekara, K asznár J ó z se f orgonam űvész Vezényel: Nagy D á n ie l B elé p ő d íj nincs.
Bányász Klub Alapítvány (Táncsics M. út 1. Tel.: 361-122/25-08) December
- M i az: hat lába van, m égis m egbotlik ? - Lovasrendőr.
E lőző szá m u n k b a n k ö zö lt rejtvén yü n k nyertese: H ajd ú L a jos, R osen berg út 5. 1/5, A könyvutalványt átveheti szerkesztősé günkben.
-A sh eriff kinn szivarozik az irodája előtt, egyszercsak jö n egy cowboy, lelövi a sheriff szivarja végét, majd elkiáltja m agát: T m J o h n ”. B evágtat a városba m ég egy cowboy, ő is lelő a sh eriff szivaijából egy darabot, s elkiáltja m agát: “I'm J im ” . B evágtat m égegy, lelövi a sheriffet, s elkiáltja m agát: 'T m sorry”.
10. 17 óra: OMBKE szakestély 11.16 óra: Mozgáskorlátozottak zenés, műsoros összejövetele 12. 15 óra: No Figuratív klub 14. 13 óra: OMBKE előadás 15-18-ig : Luca-heti vásár 19. 17 óra: Évzáró Terefere est nyugdíjasoknak 22. 17 óra: Jogi tanácsadás 23. 15 óra: Egyedülállók karácsonya 27. 16 óra: Karácsonyi rock koncert 31.20 óra: Szilveszter ’93. Január 02. 15 óra: No Figuratív gótszilveszter Állandó programok Hétfő-Szerda-Póntek: KRESZ tanfolyam Hétfő : Nyugdíjas klub Kedd : Bányász népdalkor Péntek : Ifjúsági klub Jogi tanácsadás kéthetente szerdai napon, 17 órától,
jo
szama
Kiskerti kalauz
KARÁCSO NYI FAZÉK A mi a já n la t u n k , a "m orinírozotthal”, elkészíthető akár az ünnep előtt egy héttel is, hiszen annál finomabb, minél job b a n összeérik. A szokásos m ódon kirántott halszeleteket jén ai tálba, vagy nagyobb befőttes üvegbe helyezzük, k özéjü k b őven v ö rö s h a g y m a s z e le te k e t te s zü n k . M u s tá rm a g g a l, b a bérlevéllel, borssal, ecettel, cukorral, sóval ízesített vizet forralunk, m ajd ha kihűlt, a halszeletekre öntjük. Kb. egy hét m úlva lesz a le g fin o m a b b , a k á r v a c s o r á r a , a k á r előételként fogyasztható. F r is s e n k é s z ü lt é t e lk é n t a “ s a jto s sertéskarajt" ajánljuk. A kicsontozott karajt vékony szeletekre vágjuk, sózzuk, borsozzuk, majd kevés zsiradékban m indkét oldalát hirtelen m egsütjük. T ű zálló tálba helyezzük a hússzeleteket és reszelt trappista sajttal megszórjuk, majd a sütőbe tesszük. Am íg a hús tetején a sajt m egolvad, elkészítjük a mártást és a köret et. A köret főt t kagylótészta, tehát ezt máris kifőzhetjük. Közben egy kisebb fej vörösh agymát lereszelünk, a h ús süt éséhez h a szn á lt, z s ir a d é k e g y k e v é s r é s z é n m egp árolju k , h o zzá k e v e rü n k egy d o b o z paradicsompürét, kis ketchup-ot; borssal, babérlevéllel, és egy teáskanál citrom lével Ízesítjük, kevés vízzel felengedjük, majd jó l összeforraljuk. Tálalásnál a m ártással m eglocsoljuk a hússzeleteket és a tésztát is. H am arad belőle, másnap a hússzeletek mellé tesszük a tésztát., m eglocsoljuk a m ártással, és így m elegítjük meg a sütőben. Jó étvágyat !
1. Idejében szólunk ! A kerti vízcsapot fedjük be lekaszált füvei vagy falombbal és földdel takaijuk le. Az ásott kútról a vödröt, a fúrt kutakról pedig a szivattyút szereljük le. A fémből készült permedé és víztároló edényeket vízmentes!tsúk, vigyük száraz helyre. Még sort keríthetünk a gyümölcsfa törzsek bemeszelésé re, különösen a kajszi fákon előnyös, mert a fehér szín visszaveri a téli napsugarakat, így a törzs nappal nem melegszik fel, tehát mérséklődik a nappali és az éjszakai hőmérséklet közötti különbség és kevesebb fagyseb képződhet. Akik nagyobb mennyiségű diót takarítottak be és a termést a kamrában szabadon tárolják, szőgeljenek az ablakra sűrű dróthálót, így megakadályozzák, hogy a dióval bekerült almamoly hernyókból a tavasszal kifejlődő lepkék kirepüljenek és szaporodjanak. Ismételten érdemes a tárolt almát, körtét átnéznünk illetve átválogatnunk. Szedjük ki és elhasználásukig tartsuk külön a foltos, fertőzött gyümölcsöt. Lehetőség szerint tartsuk a 3-4 C fokos tárolási hőmérsékletet. 2. Csináljunk rendet a gyümölcsöskertben ! A gyüm ölcsöskert rendbehozatalára mindenekelőtt alapos és átgondolt tervet kell készíteni, amely szerint felújíthatjuk kertünket, mert valljuk be őszintén a felújítás nagyon sok kertre ráfér. Vázlatosan, a valóságnak megfelelően, arányos lépték szerint jelöljünk be egy rajzpapíron mindent, ami a kertben található. Ezekután húzzuk á t.ami érték télén, de csakis azt.Ne akarj unk minden t kidobni, legalább is ne egyszerre. A készített alaprajzra fektessünk rá egy áüátszó (pausz) papírt és azon, a határvonalon belül jelöljük be azt, ami megmarad. De mit dobjunk ki és mit telepítsünk ? Dobjuk ki mindazt, ami felesleges, értéktelen, ami nincs a helyén! A kerti munkálatokat nehezíti a kerítések mentén burjánzó orgona, vadszölö, futósóska, m álnaerdö, stb. Ezek sokszor áthatolhataüan sűrűséget képeznek.
Sokszor a haszonfák is ritkításra szorulnak: a sarjáról nőtt akác. a fűz, a nyár vagy az eperfa, amelyek a szövőlepke hernyójának fő táptalaja. Értéktelenek akiöregedett, beteg száradófélben lévő fertőzött gyümölcsfák, a silány gyümölcsöt termő, ill. nem termő fák, bokrok. Ugyanakkor értéktelenek a szakszerűüenül telepített gyümölcsfák, amelyek egyébként jó fajtatulajdonságaik ellenére rosszul, és rossz minőségű gyümölcsöt teremnek, későn fordulnak termőre, senyvednek, kiöregedtek. Ezeket lassan cseréljük le, telepítsünk szakszerűen.
Virágkötő képzést adó tanfolyam indul a Magyar Iparszövetség Oktatási Központja szervezésében, decemberben. Jelentkezni lehet a KISZÖV székházban, Tatabánya V. Komáromi u. 16. Tel.: (34) 311-399.
^
MEGNYÍLT
N
CSILLA AJÁNDÉK, ILLATSZER Oroszlány, Takács I. 53. (Koccintóval szemben)
Kedvező áron: háztartási cikkek, francia üvegáruk, ajándéktárgyak, játékok, társasjátékok, illatszerek Nyitva tartás:
< = 4 4 0 N T T A
z
c^arketmg tjfoda Oroszlány, Fürst S. u. 20. » (3 4 ) 361-122 - 14-14.
s
I^
(BT.;
M 2840. Oroszlány, Petőfi S. u. 20.
A betéti társaság tevékenységei közül :
H - P: 9.00 - 12.00, 15.00 - 18.00 Szó. : 8.00 - 12.00 V.
: 8.00 - 10.00
V_________________________ FIG YELEM ! ÚJ TEMETKEZÉSI IRODA NYÍLT!
Felnőtt képzés
m u n k a n élk ü liek n ek is r é s z l e t f i z e t é s i kedvezm én yt b iz t o s ít u n k . Kellő szám ú jelen tk ezés esetén m ég az idén indítju k a szem felszedői, boltvezetői tanfolyam unkat. É rettségizettekn ek a lakberen dezői és a k isvállalk ozások gazcnsági ü gyintézője oktatásun kat ajánljuk. Ezen kívül is választhatnak kínálatunkból. T an folyam ain k ra jelen tk ezn i szem élyesen lehet a Bt. címén. J e le n tk e z z e n m á r m o s t!
jeérn eres 6
Társaságunk v á lla l ja k i a d v á n y a i n a k , nyomtatványainak s z e rk e s z té s é t, kiadását.
Névjegykártyától A/3-as m éretig biztosítjuk Önnek és/vagy cégének az egyéni arculatú nyom tatványait, k i a d v á n y a i t .
Fénymásolásért is keressen bennünket. (ld b . A / 4 fénym ásolásának ára 5.20 Ft+áfa=6.50 Ft.)
O roszlány, R ákóczi út 108. Tel.: 360-257 HA ELHUNYT A HOZZÁTAR TOZÓJA, KERESSE FEL IRODÁNKAT, MI ÖN HELYETT MINDENT ELINTÉZÜNK!
SZO LGÁLTATÁSAINK: - O lc s ó t e m e t k e z é s i k e llé k e k árusítása - Halott- és kellékszállítás -Tem etés lebonyolítása - Ham vasztás m egrendelése - M indennem ű h ir d e t é s fe lv é t e l a 24 Ó R Á b a G yászbeszéd felvétele - Koszorúkcsok rok , g y e rty á k -m é c s e s e k , s í r e m l é k - u r n a t á b l á k m egrendelése. K ulturált körn yezetben várjuk ügyfeleinket. Nyitva tartás: 9:00 - 16:00 -ig. H étvégén és ünnepnap: Kecskéd. Fő út 100/B. Telefon: 378-141
J
H irdetés
Bánya-erőmű integráció 1993. október 19-én az Ipari és K ereskedelm i M in isztériu m összehívott egy négyoldalú érdekegyeztető fórumot, am elyen a m inisztériu m képviselői m ellett részt vettek az érintett önkorm ányzatok, a bán ya és erőm ű képviselői, valam in t a m unkavállalók érdekképviseleti szerveinek képviselői. A szakszervezet volt az egyetlen, am ely kezdetben kifogásokat em elt az integráció ellen, azonban bizonyos garanciák biztosítása után egyetértett az integráció végrehajtásával. A z előkészítő folyam at jelen leg ott tart, hogy 1993. n ovem ber 1 1-én m egszületett az előterjesztés szerinti korm ánydöntés, m elyet követően m egindulhat az operatív m unka. Ennek érdekében m unkabizottságokat kell létrehozni, az érintett erőm ü vek és bányák szakem bereiből. Ezen m unkabizottságok a m iniszteri biztos által adott m egbízólevelek alapján dolgoznak, és előkészítik az integráció főbb lépéseit. A z integráció várh atóan kétféleképp en valósul meg: az O roszlányi Bányák hitelezői Vért-részvényeket kapnak, a M ányi B ánya hitelezői ped ig a létrehozandó M ányi Bánya-Bánhidai Erőmű Kft. résztulajdonosaivá válnak. A z egyesítéshez -egy lépésben végrehajtott szervezeti integráció esetén- a döntést követően 5 hónap szükséges, a végreh ajtás határideje 1994. m árcius 31. A bán yászat és az erőm ű kü lönböző szakm aku ltú rán ak köszönhetően term észetesen m eg kell, hogy őrizze önálló m űködését, az elkü lönü ltség azonban csak a szakterületekre vonatkozik, a szervezeti együttm űködés a korm ányhatározat értelm ében feltétlenül m egoldandó. A párhu zam os szervezeteket m eg kell szüntetni, figyelem be véve ezen területek szakirányú összetevőinek m egtartását is. A döntés a bánhidai erőm ű élettartam át befolyásolni nem tudja, csupán m űködésének időtartam át. M aradék élettartam a az elvégzett m űszaki vizsgálatok alapján mai kiterheltségének m egfelelően biztonsággal 60.000 üzem óra. 1993. jan u á rjá b a n a M agyar Villam os M ű vek Rt. Igazgatósági Ü lésén hozott döntés értelm ében az erőm űvet legkorábban 1997-ben szükséges leállítani, azonban ez csak tervezet. Am ennyiben ráfordításai kisebbek, m int a hozott eredm ény, úgy tovább m űködtethető. E rre ad lehetőséget az integráció, m elynek következtében valam elyest csökken a villam os energia előállitásának önköltsége. M ű ködését tehát egyrészt a m ányi 1/a. akna gazdaságosan kiterm elhető szénvagyona, m ásrészt az erőm ű m űszaki állapota határozza meg. A z erőm ű vélem ényünk szerint technikailag túléli a térségben gazdaságosan kiterm elhető szénvagyon nyújtotta lehetőségeket. Előreláthatólag az ezredfordu lóig m ű ködh etn ek együtt. Jelen leg a Vértesi Erőm ű Rt. 1760 főt foglalkoztat . G azdaságosságát a hatóságilag m eghatározott hő- és villam osen ergia-árak nagy m értékben befolyásolják, bevételein ket az M VM Rt. szinten m eghatározott já ra d ék os rendszerben kapjuk. Tekintve, hogy a jelen legi BD SZSZ és a korm ány között fennálló m egállapodás értelm ében szénátvételi kényszerü nk az integrációt követően értelem szerűen m egszűnik, eredm ényességünk várhatóan ja vu ln i fog. A z összevonás a korm ányhatározat értelm ében a párhu zam os szervezetek m egszüntetését is jelenti, következésképpen szükségszerű az új szervezetbe csak a főprofilhoz tartozó dolgozókat átvenni. A z át nem vett szem élyeket részben a létrehozandó bányavagyon hasznosító Rt. fogadja be, részben a hatáxozott időtartam ú foglalkoztatottak elbocsátásával fogunk élni. A M ányi B ánya bővítése, az ott lévő ipari szénvagyon hasznosítása csak m ezőcsatolással biztosítható, ez pótku tatásokat igényel. Nem megalapozott a Bányász Szakszervezetek azon aggodalm a, m ely szerint érdekképviseleti jogosítványuk az integráció kapcsán ellehetetlenülnének. A korm ányzati előterjesztés szerint sem érheti hátrány a m unkavállalókat, az eddigi kedvezm én yeket tovább élvezhetik, sem m iféle jogh átrán y nem érheti-sem a bányászokat, sem az erőm ű dolgozóit. Ezt egyébként példázzák a m ár létrehozott és m űködő bánya-erőm ű integrációk is. A D orogi S zénbán yákat töm örítő D O SZÉN Rt. által üzem eltetett J u d it akna és Lencsehegyi Bányaüzem szénvagyona jelen tős, az évi term elő kapacitása lényegesen m eghaladja az erőm ű felé jelen tkező fogyasztói igények kielégítéséhez szü kséges szénm ennyiséget. A V értesi Erőm ű Rt. m ás erőm űveinek szénigényét lefedezi a körn yezetü kben levő bán yák term előkapacitása. A D orogi Szénbányák által többletként kiterm elt szenet csak m ás erőm ű vek tu dnák felhasználni. Ily m ódon nem célszerű létrehozni a dorogi integrációt. Oroszlány, 1993. n ovem ber 30. N agy László m űszaki titk ár V É R T E SI E R Ő M Ű R ÉSZVÉ NYTÁR SASÁ G
Magánlevél-közügyről Az aláijbi levelet és a rá küldött választ Magócs Tibor települési képviselő hozta be szerkesztőségünkbe. Az abban felsoroltak nem egyediek, ezért a személyiségi jogokat tiszteletben tartva közöljük, mivel úgy érezzük itt közügyről van szó. Tisztelt Magócs úr ! Elnézést kérünk, hogy levelünkkel Önt zavaijuk, de kedden néztük az önkormányzati ülést, ahol Ön nagyon határozottan azon volt, hogy be kell hajtani a tartozásokat a nem fizetőkön. Mi is sajnos ezek közé az emberek közé tartozunk. De mi nem azért nem fizetünk, mert nem akarunk, hanem mert bármennyire is igyekszünk, képtelenek vagyunk fizetni. Féljem 19.. ben balesetet szenvedett. 19..ban véglegesen lenyugdíjazták 44 évesen. Így a kettőnk jövedelme 19242 Ft, az én házastársi pótlékommal együtt. mivel én is beteges vagyok. Míg a féljem dolgozott és egészséges volt, addig soha semmivel nem voltunk elmaradva. Állandó segélyért folyamodunk, amit végtelenül szégyenlünk. Amit nagyon muszáj, ki kell fizetnünk, ilyen a lakás, villany. aTV. mert nekünk sajnos csak ez a szórakozás jut. ahhoz képest, hogy még csak középkorúak vagyunk. Már az újságról le kellett mondanunk. j*‘dig ez a minimum, ami egy embernek járna. Még a féljem gyógyszereire is támogatást kellett kérni, amit meg is kaptunk, amiért hálával és köszönettel tartozunk az Önkorm ányzat valam ennyi képviselőjének, és nem utolsó sorban a polgármester úrnak és a főorvos asszonynak. Már vettünk fel személyi kölcsönt. így ez év áprilisig tisztázni tudtuk a közös költséget, de sajnos azóta megint összejött egy nagyobb összeg. A fűtést pedig ebben az évben iHím is tudtuk fizetni. Borzasztó érzés ilyen tudattal élni, holott tudjuk, hogy a szolgáltatásokért fizetni kellene. Már arra gondoltunk, hogy a lakásunkat is eladjuk, és abból fizetünk minden adósságot ki, de akkor meg nincs hol lakni. Mi nem azt kötjük, hogy engedjék el a tartozásunkat, csupán valamilyen megoldás legyen számunkra. Tisztelt Magócs úr ! Mielőbbi válaszát várom, mely segít anyagi helyzetünkön. Köszönettel: .L. né Tisztelt Asszonyom ! TávhÖdij tartozása ügyében javaslom , részletfizetési kedvezmény megállapítása iránti kérelmet nyújtson be a TÁVHŐ KFT. ügyvezető igazgatójához. Kéije a havi részleteknek olyan összegű megállapítását, amely megfizetése létfenntartását nem veszélyezteti. Tisztelettel Magócs Tibor
Magócs Tibor szerkesztős ég iinkijen szóban még elmondta: ennéljobb megoldásnak csak azt tartanám, ha az oly sokszorfelvetődött “idősek otthonát” italaki létrehozná és üzemeltetné. Sajnos az Önkormányzat egyedüLnem eléggé tőkeerős, hogyfolyamatban levő beruházásai mellé ezt is felvállalja De látok rá lehetőséget, hogy vállalkozókkal közösen olyan garzonlakásokat létesítsen, ahol a folyamatos egészségügyi ügyelet is biztosítható. Úgy gondolom ez megoldást jelenthetne a hasonló problémákkal küszködőknek is.
A z O R T R I, a z Á N T S Z m e g y e i s z e rv e ze té n e k e g é s z s é g v é d e lm i osztályával közösen “Kondi ku tatást” végzett, m ely nyílt volt. De az O R T R I, illetve a Solaris testépítő klub sportolóin kívül senki n em volt kíváncsi egészségi állapotára. A rendezők m ár a folytatást tervezgetik. Ö nök m ik or akarják elkezdeni ?
K ém em
? ______________________
UFO vagy használati tárgy ? Sokan - am ikor m eghallják a szám ítógép kifejezést - azonnal valam i m egfoghatatlan csodára, egy repülő csészealjh oz hasonló ördöngős m asinára gondolnak, am it csak nagyon kevesen tudnak használni. A zt hiszik - tévesen hogy a kezeléséhez szükséges ism ereteket is nehezen, hosszas tanulással lehet csak elsajátítani, és azt is csak bizonyos korig ... Nos ebből az egészből csak annyi az igaz, hogy a szám ítógép valójában egy csodálatos szerkezet, azonban igenis emberi, és a XX. s z á z a d v é g i e m b e r é le t é h e z u g y a n ú g y hozzátartozik, m int vadászó őseink kezébe a lándzsa, vagy a köbalta. E z egy sokoldalú eszköz, am it nem csak különleges képességű emberek, hanem olyan ok használnak, akik m unkájuk figyelem - és időigényesebb részét k e v e s e b b h ib á v a l, g y o rs a b b a n a k a rjá k m egoldani. A szám ítógép a z em ber szám ára egy használati tárgy, am elyet nem kézi- és nem is tá v v e z é rlé s s e l, h a n e m egy új, e g é s ze n szokatlan m ódszerrel kell irányítania. El kell m agyaráznia neki, hogy pontosan mi is a teendő. Akár a m esebeli Aladdin, am ikor új varázslatot kért az ő szolgájától, a dzsinntől. Term észetesen ha hibásan m agyarázunk el valam it, akkor a d zsinn hez h asonlóan a szám ítógép is hibásan cselekszik, m ert ő pontosan a mi utasításainkat követi.
Folytatjuk S zládovics Péter
Az első vélemények. Kíváncsian vártuk, vajon m ilyen lesz a fogadtatása első lapszám unknak. Fel voltunk rá készülve: sokféle vélem ényt fogunk kapni, term észetesen tudtuk azt is, hogy egy új lap nem fogja kiváltani m inden olvasó viharos tetszését. Szám ítottu nk tehát (és a jövő b en is szám ítunk) kritikára. Örömmel láttuk azonban, hogy többségében p o z it ív v é le m é n y e k é r k e z t e k a z e ls ő “K E TH E TE S”-rŐl. Jó vo lt tapasztalni, hogy Önök, kedves olvasók igén ylik egy ilyen oroszlányi újság jelenlétét. Sok hasznos ötletet kaptunk Önöktől, igyekszünk m egvalósítani őket. Érkezett sok té m a ja v a s la t is, e z e k e t m e g p r ó b á lju k fo ly a m a to s a n fö ld o lg o z n i, és lap u n kb an m egjelentetni. Szóljunk m ost a negatívum okról, hiszen akadt pár rosszalló vélem ény is. Természetesen tudtuk azt, hogy igen ham ar ki fog alakulni a “K éthetest E llenzők Tábora". A z újság m ég az utcán sem volt (!) am ikor m ára lap egy-két ember feketelistáján szerepelt, nem nélkülözve az ilyenkor szinte kötelező szem élyeskedéseket sem. Nos, ez is egyfajta vélem ény. Innen üzenem az “ellenzéknek" : valahogy ki fogjuk bírni nélkülük! Feleslegesen nem akarunk harcolni velük sem, m ásokkal sem. Továbbra is az objektív, pártsem leges újságírás útját akaijuk járn i. Hát körülbelül itt tartunk most, váiju k továbbra is ötleteiket, vélem ényüket. A zt szeretnénk elérni, hogy egyre több családban legyen m egszokott, és várt újság a Kéthetes. HB
Lapunkig rovatábana munkaügyi központnak biztosit lehetőséget a közhasznú információk közlésére. Ezzel szeretnénk városunkban élő munkanélkülieknek segíteni
A M UNK ANÉLK ÜLIEKÉRT O ROSZLÁNYON Kirendeltségünkön november végén 1437 fő regisztrált munkanélkülit tartottunk nyilván. Közülük 881 fő részesült munkanélkülijáradékban. 103 fő pályakezdők munkanélküli segélyében és 232 fö részére pedig az önkormányzatoktól jövedelempótló támogatást állapítottak meg. 1993. október 1-től új helyen. Fürst S. u. 25. szám alatt fogadjuk ügyfeleinket. Itt sikerült megfelelő munkakörülményeket, ügyfeleink részére kulturált várakozási lehetőséget biztosítani. Átérezzük a sokszor több évtizedes munkaviszony után önhibájukon kívül munkanélkülivé váltak helyzetét. Igyekszünk segítséget nyújtani problém ájuk sikeres m egoldásához. Ehhez számítunk a munkanélküliek együttműködésére. Munkánk során arra törekszünk, hogy minél több embert visszasegitsünk a munkába. Ennek érdekében kiem elt feladatnak tekintjük a munkáltatókkal történő kapcsolattartás alapján az üres álláshelyek feltárását. Tájékoztatást adunk külföldi munkalehetőségekről. Esélyt adunk arra, hogy új képesítésre tegyen szert, vagy fejlessze a meglévőt, elsajátítsa az álláskeresés hatékonyabb m ódjait. Segítjük a munkanélküliek magánvállalkozásának elindítását. Amennyiben munkanélküli ellátást folyósítunk, időben utaljuk a megfelelő ellátást. Ügyfeleink a kirendeltség dolgozóitól udvariasságot, figyelm ességet, szolgáltatásainkról szakszerű tájékoztatást várhatnak el. Igyekszünk a várakozási időt csökkenteni, a várakozási idő alatt hirdető tábláinkon időszerű információkkal látjuk el ügyfeleinket. Fontos feladatnak tekintjük, hogy a segélyezési időtartam lejárta után is aktívan foglalkozzunk a munkát keresőkkel és lehetőség szerint biztosítsuk szám ukra m indazokat a m unkaeröpiaci szolgáltatásokat, amelyekkel segítséget tudunk nyújtani újraelhelyezkedésükhöz. Kéijük a munkanélkülieket, hogy amennyiben az illetékes önkormányzat a jogszabályban m eghatározott feltételek hiánya miatt a jövedelem pótló tám ogatás iránti kérelmét elutasította, vegyék fel a kapcsolatot ügyintézőinkkel és jelentkezzenek a kirendeltségünkön. Gogh Miklósné kirendeltségvezető AZ OROSZLÁNYI MUNKAÜGYI KIRENDELTSÉG MUNKALEHETŐSÉGET KÍNÁL: 5 fö vájár részére 5 fö földalatti lakatos részére 5 fö földalatti villanyszerelő részére 10 fö betanított, 111. szakképzett varrónő, tüzőnő részére Jelentkezni lehet a kirendeltségen.
A legközelebbi lapszámunk 1994. január 14.-én jelenik meg. KIAbJA A
M
« = ^ to m
A z s
M ,
Oroszlány, Fürst S.u. 20. 8(34) 361-122/14-14 IS 2840 Oroszlány, Petőfi S. u. 20. A KIADÓ YSZSTÖJS SS A FSLSLÖS SZSMSSZTŐ ,
M oln ár F eren c F SZÁM $Zm®SZTQJS: Hepp Béla MAfUGTrm S7F$i&SZ7Ú Palotai Zoltán 72-Cmm/ SZ&WFSZ7Ú Kocsis Zoltán OB Kft. Nyomda Felelős vezetője: Somogyi A ttila ____________ Nysz.: B/PH F/1298/K/1993.__________
A hír szent, a vélemény szabad.
Alapítva: 1993.
Ára:10,-Ft
KETHETES
n. évfolyam 7. szám 1994. április 8.
Független, kéthetilap
A KETHETHÍREI N é g y m illió
fo r in t
2 . oldal
Oroszlány Város Önkormányzatának képviselő-testülete pályázatot hirdet társadalmi célok finanszírozására szolgáló önkormányzati támogatás elnyerésére. Leváltották az etikai bizottság elnökét
Az IPOSZ oroszlányi szervezete március 28-án közgyűlést tartott. A közgyűlésen Rózsa Ferenc, az IPOSZ elnöke és Szentgyörgyi András, a Vállalkozás Fejlesztési A lap ítvány képviselője, beszámolt a testületek munkájáról. Ezután a jelenlevők többségi szavazással, etikátlan magatartása miatt leváltották az etikai bizottság elnökét, Király Ferenc vállalkozót, és helyette Spindler Tibort választották meg a bizottság élére. a
Oroszlánynak nem k elle tt Varga Ágota 3 . oldal
A harapós reklám avagy "A helység fogsora" 4. oldal
A tudásé a jövő a Római Klub szerint 5 . oldal
"Hajnalka"
A z integrációval a következő számban részletesen foglalkozunk.
FAJTALANKODÁS A napokban derült ki, hogy avolt Ady m ozi körn yék én gyerek ek en fajtalankodást követtek el valakik. A szülők b ejelen tették az esetet, de feljelentést nem tettek az ügyben. A gyámügyi vizsgálat folyamatban van az egyik elkövetővel szemben. A rendőrség - feljelentés hiányában - nem indított nyomozást a történtekkel kapcsolatban. Ezek a tények. Hogy eddig erre miért nem derült fény? Most, hogy ez kiderült, miért nem történik mégsem semmi? Annak több oka is van! A gyerek nem tudja, hogy azok, akik őt elkapják és megkötözik, tulajdonkép pen mit művelnek vele, mert a szüleitől ilyesmiről m ég nem hallott. Nem meri elmondani otthon a történteket, mert fél a következményektől, fél hogy más is tudomást szerez róla, szégyelli magát. A szülő felelőssége az, hogy a gyerek tudjon a rá leselkedő veszélyekről, és
kethet hírei
A Majki Népfőiskolái Társaság március 25-én népfőiskolái napot tartott, melyen Lengyel K Pétervoltavendég. Az előadó szexuál szpichológiai tájékoztatását saját élményeivel és anekdotákkal fűszerezte. Sugároz a B p 1
Megkezdte sugárzását a Bp 1 műholdas kereskedelmi adó. Sajnos Oroszlányon egyenlőre csak azok láthatják, akik rendel keznek saját parabola-antennával. Ezt az in fo rm áció t az ORITEL Kft., az antennarendszer üzemeltető munka társától kaptuk. Közölte még, hogy a kereskedelm i adás rendszerbe kapcsolása csak abban az esetben lehetséges, ha már egy meglévő csatornát cserélnek le a Bp 1-re, de ez csak önkor mányzati döntés értelmében lehetséges. N e m volt tűz
m u n k a sz e rz ő d é sü k
Nem m ent m inden gond nélkül az Oroszlányi Bányák Kft. és a Vértes Erőmű Részvénytársaság április elsejével életbe lépett egyesülése. Történt, hogy a bánya vezetői közül huszonketten nem írták alá az új munkaszerződésüket.
a
ifi OROSZLÁNY ÉLETÉBŐL
Lengyel K. Péter volt a vendég
ön k o rm á n y za ti
támogatás nyerhető el
M e g ta g a d tá k aláírását
TARTALOMBÓL
HÍREK, TÉHYKÉPEK
hogy erről beszélni merjen, elpanaszolja az őt ért sérelmeket. A szülő felelőssége az is, hogy ha ilyen a tudomására jut, ne dugja a homokba a fejét, lépjen az ügyben: ménjénél a rendőrségre, és tegyen feljelentést! Az pedig a rendőrség feladata, hogy a város polgárainak biztonságát veszélyeztető elem ek ellen határozottan, törvényesen fellépjen, hiszen ez adolga. Aszülőkfigyelmét nem az esetleges negatív következményekre - bírósági tortúra, bosszú, stb... - kell felhívni, amivel elriasztja a feljelentéstől. Kíváncsi lennék annak a hivatalnoknak a véleményére, aki az egyik nap lebeszél egy szülőt a feljelentésről, a másik nap ped ig az ő gyermeke éli át mindazt, ami miatt a polgár az irodájába m ent Ha nem teszünk semmit, akkor azok, akik eddig büntetlenül művelték m indezt, ezután is űzni fogják kisded játékaikat és a képünkbe röhögnek: nekik szabad. Szabad? Meddig tűrjük?
A megyei tűzoltóságtól kapott tájékoz tató szerint az elmúl két hét folyamán városunkból összesen egy riasztást kaptak, m elyről később kiderült, hogy vaklárma volt. Húsvét előtt nagyszabású ellenőrzés volt az utakon
Az O roszlányi Renőrkapitányság munkatársai március 31-én és április Íjén, 23 rendőrrel és 5 polgárőrrel két napon keresztül ellenőrizték városunk és környéke újait. Az akció során 58 főt bírságoltak meg. A bírságokból befolyt összeg 72 400 forint volt. A két nap alatt 27 alkalommal nyúj tottak a gépkocsivezetőknek alkohol ellenőrző szondát, melyek egyszer sem változtatták meg színüket. Ittas vezetőt nem találtak, de elsőbbség meg nem adásáért 3 eset ben feljelentést tettek ajárőrök, egy eset ben pedig a gépkocsi műszaki állapota miatt rendszámtábla levételre került sor. A tapasztalatok szerint még mindig nem használják a biztonsági öveket, és a sebességkorlátozásokat figyelmen kívül hagyják a gépkocsivezetők. Nagy gondot jelentenek a városban szabálytalanul várakozó gépkocsik. A kapitányság vezető jétő l még m egtudtuk, hogy n ő tt a gyalogos szabálytalanság, mely egy új baleseti forráshoz vezethet KÉTHETES I
Beszélgetés Vsai-ga Ágotával
©raszláiayiiails; nem kellett, üanadátom ff©rg§at -Mióta voltál az oroszlányi televíziónál? -86 februáijától. -Kik voltak akkor a közvetlen munkatársak ? -Az év januárjától lett a főszerkesztő Gá bor Péter, rövidesen munkatársaink lettek a ma is ott dolgozó emberek: pl. Gombkötő Lajos, aki azóta brilliáns operatőr lett, Újszászi Tibor, akinek műszaki felkészült sége, tudása ma is nélkülözhetetlen. -Milyen volt a hangulat ? -Mint amikor az ember valami újat kezd el, aminek látja az értelmét és m eg akaija váltani avilágot Nagy türelműnk voltegymás hoz is és a berendezéseinkhez is, hiszen az akkori kezdetleges technikával órákig vágtunk egy ötperces riportot. Rendkívüli módon figyelem be vettük Gábor Péter tanácsait, ő szaktekintélyvolt, hiszen már ezt megelőzően 9 évig az MTV-nél dolgozott -A ripojtjaid alapján azt mondták, hogy ke mény ember vagy. M i volt az, ami felkeltette benned az érdeklődést egy-egy téma iránti -Elsősorban túlérzékeny vagyok, ez egy adottság. Az ilyen ember sokkal inkább felfigyel a környezetében zajló történésekre, érzelmilegjóbban érinti, főleg, haa “téma” kiszolgáltatottsághoz, em beri sorsokhoz kötődik. A keménységem pedig talán azzal magyarázható, hogy nem befolyásolhat sem holmi hivatali vagy pártérdek. -Melyek voltak azok a közérdekű riportjaid, amelyeket itt készítettél és a legsikeresebbnek tartassz? -Vannak emlékezetes filmjeim, olyanok is, amelyek országos hírnek lettek. Például a márkushegyi sztrájkról szóló, akkor ugyanis - az érvényben lévő szabályok szerint - nem mehettünk volna be felvételeket készíteni. Bennünket ez egyáltalán nem érdekelt, “élesben” nyomultunk akamerával. Később, a felszámolás kezdeténél tartó Oroszlányi Szénbányák idején voltam “persona non grata” is az Ablak című műsorban visszatérő témaként szereplő borítékos ügy miatt.
Pusztavám és a lő tér alábányászásával foglalkozó riportfilmúnk elnyerte az akkori T e le v íz ió s Pu blicisztikai Fesztivál védnökének díját. E megmérettetésre ez az egyetlen helyi televíziós munka jutott be. Büszkén vettük át a díjat Gombkötő Lajos operatőr és Szakács Tibor vágó kollégámmal, amelyet az M TV élő, egyenes adásban közvetített. A volt katolikus papról, Nagyjenőről ké szült portréfilmünk a Magyar Televízió födiját kapta meg egy országos versenyen. Címe: “ím e az Ember!”, hiszen Jenő a római kato likus papok kötelező nőtlenségét, a cölibátust m egszegve n em szolgálh at és kényszerűségből dauercsavaró gyártással keresi m eg a mindennapit családja számára Emlékezetes még Dediről, a mozgássérült k ö ltőfiú ról szóló portréfilm ü nk, ez a Filmfőigazgatóság díját nyerte el. Dedi szülei áldozatvállalásával többre vihette, mint egy egészséges átlagos ember. Az úgynevezett zöld tömbről szociografikus megközelítés ben készült doku m en tu m film ű n kkel eljutottunk Franciaországba, az Első Helyi T e le v íz ió s O lim p iá ra . Talán ezt az alkotásunkat láthatták legtöbben, hiszen az M TV kétszer tűzte műsorára, és a kábelen terjesztett társaságok is szerepeltették. Na gyon szeretem és szívemhez nőtt Boriska néni és Edelkraut Orsolya, illetve édesanyja portréja. A Duna Televízió is bemutatta mindkettőt, és a TV TV is. Zámbó Kom éi festőművész portréja szerepelt a Duna TV-ben és a TVTV-ben kétszer. Nemcsak helyi, hanem országos témák feldolgozására is vállalkoztam, amelyeket kollegáimmal és az itteni technikával készítettünk el. Az ak kori “Napzárta” szerkesztője Kóthy Judit, majd Murányi Mihályrendszerint elfogadták szinopszisaimat és megrendelték a “mozit”. Ilyenek voltak többek között pl. a magyar szénbányászatról, a magyar húsiparról szóló riportfilmek 25 percben, és a 40 percben
elkészített Egri Erdélyi Konferenciáról ké szített munkánk. Ez utóbbi két szempont ból is vihart kavart: egyrészt, az akkor különb technikája ellenére nem az egri televízió kapta m eg a feladatot, de aztán kötöttünk egy olyan kompromisszumot, hogy egri operatőrrel dolgoztam; a másik, a film határainkon kívül, Romániában híressé, napi beszédtémává vált, kalózfelvételek útján a Bukaresti Televízió többször műsorra tűzte. -Vannak-e olyan alkotásaid, amelyeket ma már máshogy, vagy egyáltalán nem készítenélel ? -Nincs olyan! -Volt-ekonfliktusodaz akkori tanácsvezetéssel, hogyan éltétek meg az akkori sajtószabadságot ? -Egészen az elején , am ikor m ég kezdetleges technikai berendezésekkel dolgoztunk, volt egy esetünk, amikor Gombkötő Lajos kollegámmal a “szőnyeg szélén” álltunk. Ekkor még nem volt sem divat, sem előnyös vallásosnak lenni. Nem az úgynevezett hivatalos inform ációs csatorna útján, hanem az ófaluban élő em b erek től tudtam arról, hogy az evangélikus templomban az egyház ének és zenekara közreműködésével, Nagy Dániel vezényletével neves, operaházi művészek előadják Mozart Rekviemjét. Természete sen elmentünk, felvételeket és riportokat készítettünk aművészekkel, a karnaggyal, a fellép ő fiatalokkal. Összeállításunkból kitűnt az, hogy itt egy nem mindennapos kulturális érték szemtanúi lehettünk. A templom ugyanis zsúfolásig megtelt, a művészek anyagi ellenszolgáltatás nélkül és nem a tapsért -hiszen a templomban nem szokás tapsolni- utaztak ide a próbákra és az előadásokra, hanem “pusztán” a tradíció és az itteni közösség összetartó erej e szempont számukra. A kérdésem hozzájuk pedig úgy szólt: Mi az oka annak, hogy a művelődési ház hasonló rendezvényein alig (folytatás a 3. oldalon)
T ájék o ztató a testü leti ü lé srő l Oroszlány Város Önkormányzata 1994. március 29.-én tartotta meg rendes ülését. Előzetesen 12 napirendi pont tárgyalását tervezte a Képviselőtestület, ám a szavazásnál kiderült, hogy csak 10 napirendi pont tárgyalására kerül sor. Varga János visszavonta előterjesztését, Magócs Tibor önálló képviselői indítványa pedig az előkészítettség hiánya miatt nem került a Testület elé. A Polgármester úr tájékoztatójából megtudhattuk többekközötl, hogy: -lezárult a nagynyomású gázvezeték építésére vonatkozó kivitelezési pályázat. Eredményhirdetés április elején várható .-ütemezésszerinthaladaLengyelJózsef Gimnázium felújítása és bővítése. A hónap végéig elkészülnek a tetőtérbeépítés, a homlokzatburkolás és a hőszigetelés munkálatai. -február hónapban az éves szociálpolitikai segélykeretből 4.413.001 Ft került kifizetésre, -betöltésre került Oroszlány falugazdászi állása. Wittmann Antal minden héten szerdán 13-16óráig a Polgárm esteri H ivatalban fo g a d m inden érdeklődőt. A m ásodik n a p iren d i p on tb an a T e stü le t egyhangúlag úgy döntött, hogy csökkenti a Lengyel József Gimnázium részére adott támogatást. A kö
vetkező napirendi pontban a Testület elfogadta a Szociális igazgatásról, a piacok rendjéről és az állatok tartásáról szóló rendeletét. Nagyvi tátváltott ki a tömbházakban tartott ebek tartásának kérdése. Néhány helyen módosítva az eredeti előterjesztést, a testület elfogadta és megalkotta az Állatok tartásáról hozott Önkormányzati rendeletét. A k övetk ező napirendi p on t is nagy vitát eredményezett. A Gazdasági és Manager Bizottság javasolta a T. Testületnek, hogy változtasson a jelenlegi csatomakiosztáson. A tavalyi év végén tartott kőzvéleménykutatás szerint Oroszlányon a legkedveltebb műsor az M TV EUROPE (Music T V ) volt. A bizottság kérte a Testületet, hogy ezt a műholdas adót tegye önálló csatornára (jelenleg a Magyar TV2 csatornáján fogható, ha nincs magyar adás). A bizottságjelezte továbbá, hogy az előfizetési díjat 136Ft+10% ÁFA összegre emelje fel a tisztelt Testület. Ez a díj előfizetőnként (havonta) 20 Ftnyi fejlesztést tenne lehetővé. A Testület teljesen megoszlott a kérdést illetően és nem hozott döntést. A következő napirendjében a Testület 4 millió Fto t h a tá ro zo tt m eg a társadalm i célok megvalósítására. A pénzösszeg felhasználására
pályázatot írt ki a képviselő-testület. Benyújtási határidő: 1994. április 11. A hetedik napirendi pont a város jövőjének kialakításában le h e t je le n tő s . A T estü let egyhangúlag úgy döntött, hogy továbbra isjelentős szerepet kell kapjon azipari parkfejlesztése. Ehhez azonban címzett céltámogatások szükségesek, hiszen az Önkormányzat pénzügyi lehetőségei korlátozottak. A nyolcadik napirendi pontjában némi vita után úgy döntött a Testület, hogy Orosz lány Város középfokú kollégium néven új önálló intézményt hoz létre. Az új intézmény feladata: a középfokú oktatási intézményekben tanuló diákok ellátása, étkeztetése; a férőhelyek kihasználására, más szervek, magánszemélyek részére szálláshely értékesítés. A kilencedik napirendi pontban a város számára kötelezően előírt szociális ellátásokról tárgyalt a Testület és vita nélkül el is fogadta az előteijesztést. Az utolsó napirendben a Városi T V szervezeti és működési szabályzatának módosításáról volt szó. Döntést hozott a televízió főszerkesztőjének az idei évi premizálásáról is a Képviselő-testület. A hosszúra nyúlt Testületi ülést 20.30-kor a Polgármester úr rekesztette be. Weisz Róbert települési képviselő
EANEM CIPŐBOLT A VÁROSKAPUNÁL. GYUGA MIHÁL *' 'ej___________ £_____ _________ ' ________________________________ mjHMTBf 3
folytatás a 2. old a lról
van néző, itt pedig zsúfolásig telt a ház, pedig a fellépésért még taps sem jár? Az akkori tanács- és pártvezetés az adást m egelőző napon megtekintette az elkészült riportfilmet és azt mondták, nem kerülhet adásba. A rákövetkező héten Gábor Péterrel együtt megvívtuk a harcot ellenük és csatát nyertünk, így egy héttel később láthatták a nézők. Érveink között szerepelt az is, hogy a településfejlesztési hozzájárulás megszavazá sához nagy szükségvoltaz evangélikus lelkész közreműködésére, meggyőző erejére, akkor az ugyanebből táplálkozó kulturális érték is váljék nyilvánvalóvá m ég úgy is, ha ezzel párhuzamosan szégyenkezhetnek a városi vezetés akkori pártfogoltjai. -M ikén t határoznád meg a televízió fela d a tá t a városban ?
-Az előbbi példa is igazolja, de a ma dúló médiaháború is, hogy nem szerencsés, ha a hatalom kezében vannak a médiák. Vannak próbálkozások az elektronikus saj tó területén is, de óriási gát a jogilag nem létező, de hallgatólagosan érvényben lévő frekvenciamoratórium. A helyi televíziók mindegyike a helyi hatalom függvénye, nem j ó ez így, ez csak abólogatóknak kedvez, akik ezért fizetést kapnak m int közalkalmazottak a helyi önkormányzat költségvetéséből, az adózó állampolgárok pénzéből. Kérdezted, hogy szerintem mi a feladata egy helyi televíziónak; a tájékoztatás, az értékek felmutatása, a kü lönböző érdekek ütköztetése, érvényre juttatása, talán ezek a legfontosabbak. Szaktekintélytől tudom, de tapasztalhattam is, hogy légyen az akár liberális vagy másféle szellemiségű hatalom és a hajbókolni nem kész sajtó sosem fogják szeretni egymást. De a hatalom , az okos hatalom , m in d ig profitálhat a kritikus hangvételű média jelenlétéből. -fő tt egy ú j időszak, Varga Á gota eltű n t a tévé képernyőjéről. Ö nszántadból m entél el, vagy menned kellett ?
-Sajnálom, hogy elbúcsúzni sem tudtam a n ézőktől, de ez nagyon h irtelen jö tt,
megviselt, és ma sem szívesen megyek végig az oroszlányi utcán, mert magyarázkodni nem szeretek. S hogy most kénytelen vagyok elhárító lenni, az azért van, mert már nem akarok ebből ügyet és a sárdobálás sem kenyerem. A volt kollegáim többsége azóta átértékelte ezt az időszakot és ezt szóban ki is fejezték felém, volt aki bocsánatot kért. Konfliktusom abból eredt, hogy az MTV OPÁL producerirodánál készült “Átmenet” és “Szószóló” című műsorokhoz több alkalommal felkértek szerkesztő-riporteri feladatra, ehhez pedigaz oroszlányi technika csak ritkán kellett; a külső munkáimmal jobban kerestem, ez pedig irigységet, meg nem értést váltott ki, a főszerkesztő pedig fegyelmit indított ellenem és felszólított, hogy mondjak le. Azután több műsor készültaz OPÁL-nál, egyre inkább szükségünk volt olcsón bérelhető kamerára, technikusra, egyre többször bérelték az oroszlányi eszközöket, egyre több bevételt hozva az oroszlán yi televízió n a k , és vo lt munkatársaimnak. A sors fintora, hogy én ekkor már nem lehettem itteni munkatárs, nem sikerült összeegyeztetni ambícióimat az akkorihelyistúdióérdekeivel. Pedigmára már mindannyian tudjuk, ez lett volna a célszerű és okos lépés. Egyébként nem panaszkodhatom, szakmai utam kisebb m egtorpan ásokk al ugyan -az ism ert médiaőrületek miatt-töretlen. A Reggelbe, az Átmenetbe, a Szószólóba -azóta sajnos megszüntették- rendszeresen dolgoztam, fő le g kisdokumentumokat készítettem. Módomban állt két nagyobb lélegzetű munkát is kiadni kezemből az elmúlt évben, másfél órában, illetve 63 percben. Az egyik a magyar koldusokról szólt, a másik a fiata lok egy megkülönböztetett kis rétegéről. Ez utóbbinak lesz folytatása is, amit a kanadai televízió megbízásából készítünk el. Mindkét filmet az M TV OPÁL-nál gyártottuk. Büszke leh etek arra is, h o g y a 25. M agyar Filmszemlén mindkét alkotás szerepelt, az M TV O PÁ L pedig a benevezett 19 filmjével a Legj óbb Dokumen tumm űhelydíjat kapta. Az O P Á L pályázott a Tolerancia díjért,
amelyet Göncz Árpádtól meg is kaptunk a “Szószóló” című műsorban szereplő nyolc alkotásért, közte volt az én két filmem is. Szám íthatnak-e arra az oroszlányi emberek, hogy a közeljövőben ú jra megjelensz a képernyőn ?
-Az MTV-nél vannak megbízatásaim je le n le g , szinopszist adtam le az örökbefogadás témakörében, amelyet elfo gadott Murányi Mihály, a “Korkép” című műsor felelős szerkesztője, a volt Hankiss televízió leváltott belpolitikai főszerkesztője. Jelenleg az előkészítés, az információgyűjtés, a terepszemle stádiumában tartok. Az 50 percesre tervezett dokumentumfilm forga tása, utómunkálatai méghátravannak. Kóthy Juditj avaslatára felkértek a filmszemlén dijat nyert “Árverés Kisújszálláson” című film második fejezetének szerkesztő-riporteri feladataira, ugyanis Zolnay Páltkell helyettesítenem b etegsége miatt. B oldogan elvállaltam, bár keményen készülnöm kell rá hiszen nagy tudású, igen tehetséges, sokat tapasztalt embert kell pótolnom. A forgatás április elején lesz. Tervem, de ez már nemcsak terv, hiszen elkezdtünk forgatni oroszlányi kollegáimmal egy itt készülő dokumentumfilmet is a TV4 megbízásából, a témája egyelőre titok. Egészen biztos, hogy a helyi T V is műsorra tűzi, amint elkészül. -A jelenlegi médiahelyzetben, a mentalitásodat ismerve, lehet-e sikereket elérni -gondolok itt az egyéni kifejezőeszközökre ?
-Óvatosnak kell lenni nagyon. Egyáltalán nem mindegy hova, kinek a megrendelésére dolgozom. Ugyanis én még szeretnék sokáig jó filmeket készíteni. A megszűnt műsorok nagy veszteség számomra is, de amint már az előzőekben is említettem, néhány értékes szakmai kapcsolatomnak köszönhetően ötleteimet megvalósíthatom, értékes felada tokat kapok. Igyekszem kerülni a politikai témákat, nem is vagyok ilyen beállítottságú. Törek vésem és m egk özelítésm ód om egyszerű; a választott témakört tisztességesen körbejárni, annak minden oldalát meg mutatni, előítéletek nélkül, de nem szájba rágósán, és a nézőt felnőttnek tekintve. Molnár Ferenc
Törjük össze korlátáinkat
H a ra p ó s re M á m
A z oroszlányi Városi Művelődési Központba hívta tagjait, szimpatizánsait és az érdeklődőket március 17-én 17 órára a Nemzeti Demokrata Szövetség. A színházteremben összegyűlt közel százfőnyi hallgatóságot Virág Antal, az NDSZ helyi képviselőjelöltje a jelenlévő képviselőtársai nevében is köszön tötte, majd Pozsgay Imrének adta át a szót. Az NDSZ elnöke, a rendkívül tartalmas, a párt programját színvonalasan összefoglaló előadását, a bányalátogatáson szerzett tapasztalatainak elemzésével kezdte. Elismeréssel szólt a bányászok izzadtságos, em bert gyötrő, nagy hivatástudattal végzett munkájáról. Megerősítette az embereknek a bányászat jövője iránt érzett hitét, bizakodását. Az NDSZ a csakis rá jellem ző, higgadt stílusban minden érdemes, értéket alkotó emberi munka elismeréséért száll síkra. Az előadás egészét is ez a higgadtság jellemezte. “Ki tud válaszolni arra, hogy ki oldja meg az ember problémáját?” -tette fel a kérdést Előadása további részében, az NDSZ programján keresztül igyekezett választ adni erre. A rendkívül érdekes, sokrétű, tárgyilagos és ötletes program alapján, az elmondottakból az alábbi főbb gondolatokat emeljük ki: - Elérkezett az ideje a gazdaság növekedési programja megvalósításának, az államháztartás gyökeres reformjának. “Az állam a csökkenő teljesítmények mellett is tovább kotorászik az emberek és az intézmények zsebében.” - Munkanélküliséghelyett a teljes foglalkoztatásrakell törekedni, mivel ennek az országnak a le gn a g yo b b tartaléka az em b eri képességekben, teljesítményekben rejlik. (folytatjuk) Hartmann István
T ö rté n t egyszer, hogy egy önkormányzati intézmény vezetője közalkalmazott - alsó és felső fogsort készíttetett magának, és egy bizonyos összeget kifizetett a fogásznak. Ezt követően intézménye dolgozóival munkát végeztetett az említett fogtechnikai intézménynek, amely nem fizetett az elvégzett munkáért Tehát így nem ők, hanem a település fizette meg azt S mivel egy titok nem titok, ha már két ember tud róla, így a sajtó, majd a helység polgármestere is értesült róla. Hogy miért csak most derült fény a történtekre? Az intézmény dolgozói féltették az állásukat,joggal, hiszen munkanélküliségben élünk. A munkatársak azt hittek (reméljük nem joggal), hogy vezetőjük - pozíciójánál fogva - olyan kapcsolatban á ll a település vezetőségével, hogy igazukat nem tudnák bizonyítani. Voltak azonban olyan bátor személyek, akik dacolva a körülményekkel, mégis harcba szálltak. S mivel a polgármester feltételezhetően nem tűri az ilyen, és az ehhez hasonló törvénytelenségeket, vélhetőleg azonnali intézkedésekbe kezdett, így előfordulhat, hogy a fent említett fogsor majdan saját gazdájába harap. Hogy hol esett meg a történet. Oroszlányi lap vagyunk, így az olvasóra bízzuk a választ. lapzártakor érkezett: Az említett személy, mivel a polgármestertől megtudta az öt tájékoztató személy nevét (aki egyképviselőjelenlétében mondta el nekiinformációját), perrelfenyegette meg, mondván: A fogsorról számlája van Igaz, de az elvégeztetett munkáról nincs, hacsak nem gyártanak gyorsan egyet K i tudja ? Figyelem! Az intézmény a köz pénzén van fenntartva!____________
’ANEM CIPŐBOLT A VÁROSKAPUNÁL. GYUGA MIHÁLY K e n m ts 3
In te r jú D r. K a p o ly i JLászló a k a d é m ik u s s a l
"...a jowőbeffi a fejlődés m otelja nem az anyagi ágak lesznek, hanem a szellemi élet fogja életünket m indjobban meghatározni." K im űvelt em berfők sokasága változtathatja m eg térségünket. világ szellem i életén ek nagyjait töm örítő egyik csop ort a Róm ai K lub. Ennek je le n le g egyetlen m agyar tagja Dr. K apolyi itászló akadém ikus tartott előadást a Bányász K lubban. Európa és térségünk jö v ő je dm m m eL A z érdek es előadás és a sok -sok kérdés után kértünk in terjú t a tudóstól.
- M i is ez a Római Klub ? -100 tudós, a világ legkü lön bözőbb országaiból, fúggeüen, szuverén emberként vesz részt ennek a tudományos testületnek a munkájában. Most ünnepeltük megala kulásának a huszonötödik évfordulóját. - Mivelfoglalkoznak ? - A globális, a földet érintő kérdésekkel, a bolygónkat érintő kihívásokrapróbálunk meg válaszokat találni. Az első lépésben a gazdasági növekedés zéró ütemének a kimondása történt meg, majd az újabb természeti forráskutatások eredményeinek ism eretéb en a n övek ed és korlátáit prognosztizáltuk. Harmadsorban kimond tuk, hogy a tudás, a műszaki fejlődés, a technológiai korszerűsítés áttör akorlátokon. Ez némi fejlődést jelzett. A 25. évfordulós ülésen "Tanulj ajövőnek" mottójú előadások hangzottak el. Ez aztjelen ti, hogy a jövőben a fejlődés motorja nem az anyagi ágak lesznek, hanem a szellem i élet fogja életünket mindjobban meghatározni. Az úgynevezett tudós iparok a tudás, a képzés, a változó körülményekhez rugalmasan alkalmazkodó munkaerő - lesznek a jö vő vezetői. Itt a felgyorsuló műszaki fejlődést követni tudó emberek, aszellemi tőkére alapozni hajlandó személyek fognak érvényesülni. - Kik ennek a Klubnak az ismertebb személyiségei ? - Garlos spanyol király, a dán, a holland király, a norvég miniszteraszzony, több Nobel díjas tudós van köztünk. Olyan haladó gondolkodók, akik aszűkebb környezetükön is túl tudnak látni, és tenni azért, hogy a világ
jobb helyzetben legyen. Jellemző mind a tagokra személyenként, mind a Római Klubra, hogy egész tevékenységén végigvonul a környezetvédelem. A válaszok keresésénél ezt mindig figyelembe vesszük. - M it tart ma a legfontosabbnak a klub programjából? - Azt, hogy a szellemi tőke fejlesztésének nincs alternatívája. Magyarul, az emberi erőforrásokba való beruházásoknak nincs ellenfele. Fontos a szellemi élet mindkét ága, - az oktatás, a képzés és a világszínvonalú közművelődés. Lám, Széchenyinek itt is igaza volt a kiművelt embereket illetően. A másik ág az egészségügy, mely megfelelő állapotban tartja az embereket. Sajnos ez hazánkban hatványozottan fontos, figyelembe véve a nemzet fogyását. Biztosítani kell a születéskor kapott életesély meghosszabbítását. - Milyen felelőssége van ebben az értelmiségnek, azért, hogy ez a program megvalósuljon? - Olyan mértékű, amilyen mértékben megkapják a leh etőséget ezeknek a kihívásoknak az elvállalására. Én többször vizsgáltam, hogy mit ér a magyar gazdaság, ezen belül az ipar. Ennek során találkoztam olyan jelentéssel amely 10 százalékban határozta m eg a gépiek, berendezések, épűletekarányát, és 48 százalék körül becsülte meg a szellemi vagyont, a szel lemi tőkét. Ez isjelzi, hogy ennek az ágnak a maximális kihasználására kell törekedni. -Hazánkban mennyire ismerik el a szellemi tőkét? - Messze elmarad a világon megszokott átlagtól. Egy termék árában csak kis százalék ban jelen ik meg. A nyugati országokban a
termékeknek a hetven százalékát a szellemi érték adja. Eználunka szellemi tőke kirablását jelzi, pedig ennek elismerése nélkül nincs kibontakozás. - Milyen lehetőségeink vannak ? -A tehetség nem helyhez kötött. Meg kell szűnnie a Budapest-centrikusságnak, hisz a tehetségeket meg lehet találni Oroszlány bán, Császáron, Kisbéren, vagy bármely kisebb lélekszámú faluban. Nem véletlen, hogy régen a tehetségkutatók nem a fővárosban keresgéltek, hanem vidéken, és onnan vitték el a jo b b képességűeket továbbtanulni. -Mind szép amit Ön elmondott. De mit tud tenni az egyes ember, mit tett Ön a fenti célok eléréséért'? -Magamról tudok beszélni, és talán ez példa is leh et Több általános iskolába és középfokú intézménybe elmentem, és keres tem olyan újszerű megoldásokat, amelyeket a tehetséges fiatalok támogatására létrehozott alapítványom támogathat. Sikerült találnom ilyen programokat a városban is, igy ezeknek anyagi segítséget tudok nyújtani. Remélem ez a kör bővülni fog, mert szerintem ez a kulcsa a fejlődésnek. -Ezekszerint úgy Iája, hogy ez khetkörzetünkben az előrelépés útja? - Igen. Hiszen az eddigi bányászati kultúra mellett csak akkor van esély a kitörésre, ha művelt emberek élnek itt. Csak így fog idejönni a korszerű technikát igénylő ipar. így lehet majd biztosítani a nyugodt családi életet. Láttatni kell a fejlődés irányát, de ehhez az egyén akarása is szükséges! - - ____________
Szociáipoiitaka 2.
^
érvémy és
A szociális törvény szerint; A 20000 fő feletti lakossági létszámú helységekben (városban) análunk már működő intézményi formákon túl az átmeneti elhelyezést nyújtó intézményi formákat is meg kell valósítani. Itt kell szóba hozni a “ Nyugdíjasház” -at is, amelyről mostanában oly sok szó esik. A Nyugdíjasházzal és a Szociális Otthonnal kapcsolatban újólag elvégzett felmérés nemrég fejeződött be. A fő cél azon ismeret megszerzése volt, hogy mit akarnak az emberek. A megkérdezésse l egyidőben, éppen a hiányos, illetve félinformációk miatt, a megkérdezettek teljes körű információt kaptak a szociálpolitika megvalósításának meglévő és lehetséges módjairól, intézményi megvalósításáról városunkban. E zzel összefü ggésb en k erü lt ismertetésre az, hogy mitnyújtanak, milyen feltételei vannak m eg, illetve milyen kötelezettségeket igényelnek az egyes gondozási formák. Sajnos a válaszok csak kisebb körben jelentkeztek. A 2500 k iju tta to tt (k iv itt) k é rd ö ív b ó l megválaszolva, értékelhetően kb. 420érkezett vissza. A válaszok részben a Nyugdíjasház létrehozását, részben a. meglévó gondozási megoldásoka t és ezek
waÉ©gágg
további bővítését igényelték. Ezzel is igazolható, hogy az érintettek véleményét mindenkor kikérjük, és a megoldások során véleményeiket-a lehetőségek keretén belül- figyelembe is vesszük. Akorábbiaktól eltérő módon, aszociális törvény egy keretrendelet, mely meghatároz bizonyos ellátási form ákat, am elyek et az Önkorm ányzatnak b izto sítan ia k ell. M egh atároz egy m inim ál értékhatárt, de magáta feltételeket, -ígyaz anyagiakat is- az Önkormányzatnak k ell biztosítania. A végrehajtás biztosításának sorában a vonatkozó Ö n korm ányzati r e n d e le t m egalkotást kötelezettségének teljesítése is igen komoly fela dat. “ Éppen ezért, a szabályozás előkészítéséhez a rendelet-tervezetek elkészítéséhez és megvitatásához egy úgynevezettszocsálss kerekasztalthoztunk létre. ”hangsúlyozza Mónika. A “ kerekaszta!” tagjai, amegbeszélések résztvevői a bölcsődék, óvodák, iskolák vezetői (igazgatói) és gyermekvédelmi felelőseiaz egyházak, a gazdálkodó sze rv e ze te k k é p v is e lő i voltak (m aradnak, bővülhetnek). A város képviselete így igen széles körből valósult meg.
.
Molnár Ferenc
Először egy úgynevezett tájékozódási felmérés készült el, melyből az ellátási formák igényére a prioritásaival ésa feltételekkövetelményeire kaptak választ. Az ennek alapján elkészült rendelettervezetet a “ kerékasztal” tagjai két fordulóban, ismételten is megvitatták. Ezt követően került, a már átalakított rendelet-tervezet a képviselő-testü le t e lé . T erm észetesen a “ k erekasztal” megbeszéléseken a képviselőtestület illetékesei is részt vettek. Ennek a széleskörű, igen jelentős és eredményes együttműködésnek is köszönhető, hogy a szociális szolgálat megvalósult. “ Minden évben elmegyünk azúj nyugdíjasokhoz és a régiekhez is. Az utóbbiaknál elsősorban tapasztalataikból kiindulva illetve kérésünkre jelennek meg szolgálatunk emberei.” -feleli egy feltettkérdésreaz intézményvezető. Az adatlapokat elbeszélgetések során töltötték ki. Volt olyan nap, amikor csak 3-4 fő nyugdíjashoz tudtunk eljutni. A szolgálat, az Intézmény emberei, a kérdezők az in form ációk részletes, alapos és felkészült birtokosaiként álltak akérdezettek rendelkezésére. Legtöbb helyen szívesen, örömmel fogadják a Szolgálat (szándékos a nagy kezdőbetű) embereit.
Folytatjuk.
Hatimatm István
TELEFONRA VÁRVA
HAJNALKA K ilen c é v ig é lt közöttünk. A k k or ta lá n m ég csak a tanárai sejthettek valam it Az iskolák éveskulturális seregszemléjén rendszeresen szerepelt Egy életre szerette meg ily módon a világot jelentő deszkákat M a minden szombaton találkozhatunk vele a képernyőn. A Família K ft hajnalkájával, alias Dzsupin Ibolyával. A minap itt já rt a 4. sz. Iskola által rendezett Ki-Mit-Txid? vetélkedőjének zsűrielnökeként, majd válaszolt kérdéseinkre. -Hogyan kezdődött?- tettük fe l az első kérdést -Ötéves koromban kerültünk Oroszlányba. Itt töltöttem az általános iskolás éveket a József A suliban. Ebből az időszakból természetesen a gyermekkor felszabadultsága jelentette számára a legszebb emlékeket. A város akkor kezdett fejlődni, még nagy szabad, szűz területek maradtak nekünk gyerekeknek a játék lehetőségére. -Tizennégy éves korában elmentek a városból. Merre jártak ezután? -Budapestre költöztünk, és ott jártam gimnáziumba. Mivel nagyon szerettem tornázni, a Honvédba mentem el edzeni. Fárasztó időszak volt ez a négy év. Pestlőrincről jártam iskolába és utána négy-öt órás edzéseim voltak. Érettségi után jelentkeztem a Színművészeti Főiskolára, ahová természetesen nem vettek fel. Csak negyedjére sikerült. -Az a négy év mivél telt? -Egy évig a Nemzeti Színházban statisztáltam. Ez a dolog egy kicsit letört, ezért úgy határoztam, hogy megpróbálok valamilyen po Igári pályát választani magamnak. Jelentkeztem Esztergomba a Tanítóképző Főiskolára, de egy év után a szívem visszahúzott a színházba. Veszprémbe ajánlólevél nélkül próbálkoztam, és szó szerint ajtót mutattak. Ekkor nagyon elkeseredtem. Mikor jöttem ki a színházból, észrevettem, hogy a direktor irodájának az ablaka a földszenten nyitva van. Egy hirtelen elhatározástól bemásztam az ablakon. Mikor visszajött a vezető, a legnagyobb megrökönyödésére ott talált. E komikusnak is mondható helyzet után kaptam szerződést a színházban. Eleinte itt is csak statiszta szerepeket kaptam, de az évad végén Molnár Ferenc Ördög című darabjában már önálló szerephez jutottam. Mivel ekkor még szakmai tudással nem igen rendelkeztem, csak ösztönösen játszottam. Ennek tudható be, hogy sikereim vegyesek voltak. -Veszprém után sikerültfelvétett nyernie a főiskolára Kikkel já rt egy osztályba? -Többek között Mikó Pista, Zsurzs Kati és Barbinek Péter. Jó csapat volt. -A főiskola elvégzése után hol kapott szerződést? -Az első állom ásom D ebrecen volt, majd Győr következett Ez után jö tt egy nagy fordulat Felhagytam a drámával és a Vidám Színpadhoz szerződtem. -Úgy érzem , hogy lassan eljutunk ahhoz a szerephez, mely országosanismerttétette aFamüia K ft ben. MegszületettHajnalka. -Amikor a sorozat próbafelvételei folytak, akkor a tíz Vidám Színpadi év után szerződés nélkül voltam. Boldogan vállaltam el Hajnalka szerepét Életem azóta m egváltozott A szerződésem nem engedi meg, hogy esetleg más produkcióban, színdarabban szerepeljek, de azt hiszem ez lehetetlen is lenne. A mindennapos felvételek lekötik az időm et -A Hajnalka szerepe alapján nemfé l a beskatulyázástói? -Ez benne van a szerepben, de igyekszem fogalommá formálni ezt a figurát -Milyen aforgatási hangulat? -Csodálatos, mondhatni családias. Am it lehet közösen oldunk meg. Mindenki hozzájárul egy-egy epizódhoz az ötleteivel. Szerepe szerint Ön nagy állatbarát Civilben is szereit őket? -Nagyon. Szüleimnél, akik Bársonyoson laknak, rengeteg állat van, kecske, bárány, kutya, meg természetesen cica. -Oroszlányba milyen gyakran látogat? -Már csak az öcsém lakik itt a családjával. Ó t havonta, kéthavonta látogatom meg. -Látogatásai alkalmával ezek szerint le tudja mérni a város fejlődését? -Igen. Oroszlány mindenképpen előnyére változott Bár nekem egy kicsit hiányzik a rét, a nádas, de sajnos ez a fejlődéssel jár. Határozott arculatú várossá fejlőd ött
-Mit gondol szomszéd mi lesz előbb? ... A folytatás és egyben megfejtés a vízszintes 1. és a függőleges 19-ben található
Vízszintes: 1. Válasz első része (zárt betűk: F, U, K, Y ), 8. Pb a vegyjele, 9. Fordított m utatószó, 10. ...hegesztés, 11. Segédmotor, 13. WS! 15. Vakolat! 16. Téves halkan! 18. Megtart, 19. Néma Jozi, 20. Billeg, 22. Közúti kalóz, 25. Angolszász hosszmérték, 27. Nátha páratlan betűi, 28. Tova, 30. Integrált áramkör, 31. Földönkívüli, 32. Macska becézett neve, 34, Kétharmad Egyesült Allamok35. Ellopták a ... fenekét (film ), 37. Ragadozó madár, 38. (latinul) Névjegyzék Függőleges: 1. Becézett férfinév, 2. Több részre oszt, 3. Csen, 4. Lyukacsos sajt, 5. A nagy varázsló! 6. Új angolul, 7. Szavazat, 12. Országunk e része, 14. A francia szociáldemokrata párt röv. neve, 17. Duna menti település, 19. A válasz befejező része, 21. A várárok külső részéhez híj ló földhányás, 23. Orosz folyó, 24. Rágcsáló emlős állat, 26. Tetőfedő, 29. Irodalmi műfaj, 31. EJ! 33. Közel, 36. Értéke kb. 3,14. Az előző számban közölt rejtvény helyes megfejtése: “S ne rúgjon az em ber szenvedésén a pénz” A beküldők közül Pogrányi Péter nyert.
-MaCSek-
keres, kínál, eiav,
L a p u n k to vá b b ra is
m a?
ingyenesen
imŐZU A KÉTHETES.' A SYKIEJS V ID E O T É K A Ú J
közli a lakossági a p ró h ird e té se k e t, h á ro m sorig!
FILM JEI: Az Öldöklő Nap Harcosai Fenegyerekek,Gyémánt-maffia Zirconium, Clifihanger: Függő-játszma Motor terror, Két zsaru lesen, Hullajó
Bokod-határában 1260 négyszögöl gyümölcsös eladó. Érdeklődni a kiadónál lehet.
I S
k
S -
K Ö N Y V E S B O L T A M Ű V E L Ő D É S I K Ö Z P O N T ÉS K Ö N Y V T Á R B A N : Szótárak, útikönyvek, szépirodalom, mesekönyvek. Nyitva tartás: Hétfő-péntek:12-18,Szo.:10-12,Kedd:szünnap
3ANEM CIPŐBOLT A VÁROSKAPUNÁL. GYUGA MIHÁLY KÉTHETES 5
Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 1994. március 29-ei ülésén m egalkotta az állattartásról szóló rendeletét. A rendelet a korábbiaktól eltérő módon szabályozza -többek között- az ebtartást is. Az erre vonatkozó legfontosabb tudnivalók a városi televízió KÉPÚJSÁG adásában olvashatók. Az állattartásról szóló rendelet teljes szövege -a többi új rendelettel és határozattal együtt m egjelenik az ÖNKORMÁNYZATI KÖZLÖNYBEN, amely április 7-től m egvásárolható a polgárm esteri hivatal ügyfélszolgálati Irodájában. A közlöny áras 50Ft. SZÁMÍTÁSTECHNIKAI SZERVEZÉSI ÉS KERESKEDELMI KFT. 2840 Oroszlány, Pf: 70. RAMÓNA Elektronika: Ságvári E. u. 2. Tel.: (34) 360-122/28-29, 14-32 Szám ítógépek, részegységek, tartozékok, hálózati elem ek, számítástechnikai anyagok árusítása. Szám ítógépek átalánydíjas és készpénzes javítása. Használt szám ítógépek értékesítése és vásárlása bizományosi szerződés alapján is. Szám ítástechnikai rendszerek szervezése, program ozása és oktatása UNIX, NOVELL környezetben.
Átalánydíjas software-hardware felügyelet. Ingyenes tanácsadás!
IBM AT kompatíbilis számítógép konfigurációk már 42.000 Ft bruttó ártól! Heti ajánlat: Hewlet-Packard D J520 tintasugaras nyom tató : 3 5 .500 Ft, Hewlet-Packard D J560 color tintasugaras nyom tató: 79.000 Ft, Sony CD ROM + vezérlő (dupla sebességű : 23.800 Ft, CD-k nagy választékban!
Örömmel értesítjük kedves ügyfeleinket, hogy 1994-ben is elnyerte cégünk a NOVELL és SCO cégek HIVATALOS TERMÉKFORGALMAZÓJA (Authorised Reseller) címet!
>ANEM CIPŐBOLT A VÁROSKAPUNÁL. GYUGA MIHÁLY
PO LITIK ÁI HIRDETÉS
A HÁROM KINCS a tu d ás, az egészségügy
SZOLGÁLATBA ÁLLÍTÁSA,
A JOBB ÉLETKÖRÜLMÉNYEKÉRT. A TERMÉSZET KINCSEINEK ÉS A TERMŐFÖLDNEK ÉSSZERŰ KIHASZNÁLÁSA. A KÖRNYEZETVÉDELEM SZEM ELŐTT TARTÁSA A MINDENNAPOK MUNKÁJÁBAN.
E HÁROM KINCS JELENTI A B IZ T O N S Á G O S PfEGÉLHETTÉSTe
EZT AJÁNLJA AZ
m szd p
JELÖLTÜNK; © ff. © © IF © L lfH
L Á S Z L Ó
SZOCIÁLDEMOKRATÁKAT A PANEM CIPŐBOLT A VÁROSKAPUNÁL. GYUGA MIHÁLY 15B 3H
Oroszlány Város Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot írt ki közérdekű célok megvalósításának támogatására. A részletes pályázati kiírás megtekinthető a polgármesteri hivatal hirdetőtábláján, valamint olvasható a városi televízió KÉPÚJSÁG adásában.
SEFIKnÍTRSTECHFlhhHh S 3 I I Í 2 L E 1 S Z f í f l í T ÓGÉ PE K ÉS K I E G É S Z Í T Ő I K I WGS VRLRSZTÉKBR H K RPHRT ÓK. OROSZLRHB
K E R T R L J R U. 16. T E L E F 0 H : 361-161. MBI TPR: H É T K Ö Z Ü R P 9- 11.
giDifegg SOOTERS ÓRIÁSI TAVASZI ÁRENGEDMÉNYEK ÁPRILISBAN !!! 25%-40%-ig Turmixgép 5990-ről 2990-re, Asztali quartz órák 40% árengedménnyel, Kézi habverő 699-ről 399-re, Programozható lakásriasztó 5990-ről 2990-re. Jöjjön el hozzánk, még sok olcsó, praktikus játék, ajándék váija Önt! KÉTHETES 8
JSpOTilftrefe KOSÁRLABDA NB II. Oroszlány SE - Diósdi TC 92-69 (42-39) Az első tíz percben felváltva potyogtak a kosarak. Jelentősebb előnyre egyik csapat sem tudott szert tenni. Az első félidő máso dik felében azonban a hazaiak változtattak játékstílusukon, s ennek köszönhetően 3624-es vezetést szereztek. A folytatásban kissé kiengedtek az oroszlányiak, amit a vendégek ki is használtak. így alakult ki a félidő végeredménye: 42-39. A fordulás után az ŐSE feledtetni szerette volnaaz elsőj átékrész hibáit. Sikerrel. Nagy szerepe volt ebben a csapat két rutinos játékosának Zboraynak és Farkasnak. Az ŐSE megérdemelten győzött 92-69 arányban. LABDARÚGÁS Egy győzelem, egy vereség az elmúlt két hét bajnoki m érlege az OBSK feln őtt labdarúgóinak. Március 27-én hazai pályán fogadta a bányász a Nagyigmánd együttesét és 8-0 arányú győzelmet aratott. Az ifik még ezt is felülmúlták. 11 góllal terhelték az igmándiak hálóját. A serdülő csapat a Bököd hasonlókorú legénységét fogadta és Zsidó Tamás góljával 1-0 arányban győzedel meskedtek. Hétközben is megmérettetett a bányász fe ln ő tt csapata. E lőkészü leti mérkőzésen a Kecskéd csapatát győzték le 6-1 arányban. A bajnoki mérkőzés már nem volt ilyen sikeres. Április 3-án Kocsra látogatott a Bányász, és a helyi csapattól 4-0 arányú vereséget szenvedett. Az ifjúsági korúak viszont az előmérkőzésen 1-0 aránya bán bizonyultak jobbnak a vendéglátóknál. A pápát egyetlen góljátTúró Dániel szerezte. CSELGÁHCS Március 26-án Újpesten Serdűlő Országos rangsorversenyt rendeztek, melyen Erdős Éva 5. helyezést ért el. TEKE MB III. A Sopron tekései t fogad ták a piros-feketék. A hazai “golyósok” mind négyszázon felüli dobó-teljesítm én yü kk el 6-2 arányban legyőzték a hűség városának csapatát. Húsvéti sportnap az OBSK-ban A rossz idő ellenére is sikerrel zárult idén a húsvéti sportnap. Az előre meghirdetett versenyeket tető alá vitték a szervezők, igy a tojásfestést, az asztalitenisz bajnokságot min den nehézség nélkül lebonyolították. A tekepálya is az érdeklődők rendelkezésére állt. A foci szerelmeseit az eső sem zavarta, és még a kispályás bajnokságra is volt bátor jelentkező. Fórum ot tartott az OBSK Közgyűlés határozata értelmében min den évben, leh etőleg március második felében fórumot kell tartani. Itt hozzá lehet szólni az egyesület éves munkájához, betekintést lehet nyerni annak életébe. Az idei fórum - talán a választási hadjáratnak köszönhetően - érdektelenségbe fulladt. Metzger Gyulától, az OBSK ügyvezetőjétől megtudtuk, hogy az elnökség elfogadta a szakosztályok éves beszámolóját, és átmeneti időszaknak nevezte az elmúlt évet
^ # 7 ^ ^ HOROSZKÓP KOS: ü l. 21. - IV. 20. Csak a halaszthatalan ügyei elintézésével foglalkozzon. Ami nem sürgős az ráér majd akkor, ha a Mars és a Jupiter állása k ed vező b b . P a rtn erével legyen m egértő. Szerencseszámai: 3, 6, 12, 18, 54. BIKA: IV. 21 - V. 20. Vegyen magának egy ébresztőórát. Mostanában nehezen ébred és ebből munkahelyén bonyodalmak lehetnek. Hétvégéjét töltse a szabad levegőn. Szerencseszámai: 9,39,51,76,85. IKREK: V. 21. - VI. 21. Ide nekem az oroszlánt. Most nem ismer akadályokat. Az egyetlen,ami elronthatja ezt az érzést az a szerelem. Szerencseszámai: 6, 48, 56, 73, 89. RÁK: VI. 22 - VII. 22. Ugyanabba a folyóba nem léphet mégegyszer. Ami elmúlt az elmúlt Jáijon társaságba, ott vigasztalódhat Szerencseszámai: 3, 19, 25, 39, 90. OROSZLÁN: VII. 23. - Vm. 22. A lustaság ellen nincs orvosság. Nem old meg semmit ha ki sem kel napokig az ágyból. Pattanjon biciklire és irány a természet Szerencseszámai: 1, 8, 39, 68, 76. SZŰZ: Vm. 23 - DL 22. Nagy a kísértés, hogy kipróbálja szerencséjét Csak a lottóval és a totóval próbálkozzon. A nyerőautómatákat hagyja a balekoknak. Szerencseszámai: 5, 7, 13, 21, 90. M ÉRLEG: DL 23. -X. 22. Április eleje az Ön jövőjé nek küszöbe. Csak át kell lépnie. Sok sikert Szerencscszámai: 11, 27, 39, 45, 78. SKORPIÓ:X.23.-XI. 22. Akaratlanul is megbántotta partnerét Engesztelje ki. Nemsokára nyitja kapuit a Majki Műemlékegyüttes. Látogassanak el oda. Szerencseszámai: 8, 27, 51, 67, 73. NYILAS: XI. 23. - X II. 22. Szerelmes időszak következik életében. Ez nem jelenti azt, hogy mindenki a lába előtt fog heverni, de nem árt az óvatosság. Vigyázzon! AIDS... Szerencseszámai: 21, 27, 32, 78, 89. BAK:XÜ. 23. -/. 20. Bróbálja megválogatni barátait N e higyjen a m ézes-m ázos szavaknak. Szerencseszámai: 17, 19, 37, 42, 87. VÍZÖ NTŐ :!. 21. -II. 20. A szeszélyes jelző nem csak áprilisra, hanem Önre is ráillik. Mind a viselkedése, mind az öltözködése vihart kavar közvetlen környezetében. Szerencseszámai: 3, 7, 18, 76,80. H ALAK :II.21.-IIL21. Felragyogott az Ön szerencsecsillaga. Vállalkozzon. Ha már megtette nyugodtan ülhet a babérjain. Szerencseszámai: 17, 29, 47, 68, 70.
10,-Ft=2xl000,- Ft A
KÉTHETES és a S eoter’ s közös NYEREMÉNYJÁTÉKA!
A zon olvasóink között, akik az újság impresszumából kivágják a KÉTHETES kiadójának kék emblémáját, és 1994. április 15-ig levelezőlapra ragasztva, névvel, címmel ellátva beküldik,vagy behozzák a kiadóhoz, aznap délután 17.M-kor a Sootrr'í üzletében 2x1000,-Ft értékben ajándékot sorsolunk ki. A nyeremények a helyszínen átvehetők. KÚRIA A
nsxtEtnr a tzr&mmöuwTKÍa. a kiadó mrráJí és a fsuűt tmaazn, Molnár Ferenc A kiadó és a ozerkesztőség címe: 2840. Oroszlány, Ftirst 8. u. 20. 9 361-122/14-14 El 2840 Oroszlány Petőfi 8. u. 20
e SZÁM SZmmsrrÖJS* Szládovics Péter revétxm / á m m x z rá Kocsis Zoltán, Nyom da: VÉRT Nyom da, O roszlány FelelOs vezető: Somogyi A ttila Nynz. :B/PHF/1298/K1993.
A hír szent, a vélemény szabad.
Alapítva: 1993.
n. évfolyam 9. szám 1994. május 4. (szerda)
Ara:10,-yt
KE THETES Független, kéthetilap
TARTAL0M80L
A KÉTHÉT
2-OLDAL
Választás Az országgyűlési képviselői választás első fordulóját 1994. május 8-án tartják. Népfőiskolások Várgesztesen A Máj ki Népfőiskolái Társaság idei első kurzusát április 22-től 29-ig Várgesztesen a helyi kultú rh ázb an tartotta. Az önismereti tréningre 15-enjelentkeztek, melyre érkeztek Oroszlány és Oroszlány környéki településekről, egy fő pedig Csókakőről. Az egy hetes tanfolyam színvonalát két kiváló pszichológus előadása növelte, dr. Rom lási Á kos és dr. Bagóczy J u d it játékos, de egyben mindenre kiteijedő foglalkozásokkal bővítették a népfőiskolások tudását.
OKOSZLAMY ÉLETÉBŐL
A KÉTHÉT HÍREI Kétszer hatoltak be a Czermann-ba
HATÁROZOTTABB RENDŐRSÉG Nyilatkozik: Dr. Nemes Ferenc *
A TESTÜLETI ÜLÉSRŐL 3. OLDAL
MAJÁLIS '94. *
NYÁRI GYERMEK PROGRAMOK AZ MKK AJÁNLATAI
Nem volt tűz A tűzoltóságtól kapott információnk szerint, Oroszlány területére sem tűzeset, sem műszaki mentés miatt nem kellett kivonulniuk.
TÉHYKÉPEK
5.OLDAL
ROSSZINDULATÚAN ... -VESZTETTÜNK-
PLAKÁT+ VÁLASZTÁS =
VÁLASZTÁSI
Az oroszlányi rendőrkapitányság munkatársai nyomozást foly tarnak lopás alapos gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. Az ismeretlen tettes április 17-e és 28-a között lakatlefeszítés módszerével behatolt Oroszlány Alkotmány úton lévő Czermannn italbolt építési területén található félkész épületbe, és onnan 165.000. -Ft értékben 80 doboz olasz csempét tulajdonított el. A csempék mérete 20x20 cm, fehér alapon szürke spricceléssel. Kéri a Rendőrség, aki a csempékkel kapcsolatban valamilyen érdemleges adatot tud adni, jelezze az Oroszlányi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán. A ren d ő rség től kapott tájékoztatás szerint a május lje i nagy tömegeket megmozgató eseményeken rendkívüli esemény nem történt. Nekemusz aranyérmes Budapesten megrendezésre került a nyílt stílusú Európa-Kupa. A kadett korosztályban versenyző oroszlányi Nekemusz Amold ismét bebizonyította, hogy legény a talpán. Aneves mezőnyben nagy küzdelemben aranyérmet szerzett. Kosárlabda NB. II.
A választások előtt néhány nappal egyre több választási plakáttal találkozunk az utcán. A Komárom-Esztergom megye 3. számú választó kerületben 10 pártnak sikerült képviselőjelöltet állítani. Az élelmes kampányfőnökök gyorsan és a rendeletben meghatározott módon m eg is telítik Oroszlány utcáit pártjukat népszerűsítő plakátokkal. Azonban a “ későn ébredőknek “ már nem marad más választása mint, hogy a már kihelyezett nyomdai termékeket felúlragasszák. Ezzel a dolog lezártnak is tekinthető, hisz a pártok ezt intézzék el egymás között.. De! Oroszlány Város képviselő - testületé idén a 4/1994. (III.01) O.K. sz. rendeletében szabályozta a plaíkátok elhelyezését. E rendelet értelmében: Tilos élő fán, lámpaoszlopon, közterületi műtárgyakon, szobrokon, létesítményekenplakátot elhelyezni. Ennek ellenére 4 párt, a KDNP, a FKGP, az SZDSZ és az MDF úgy döntött, hogy rájuk nem vonatkozik az említett rendelet. Plakátokat ragasztottak a lámpaoszlopokra, dacolva m ég a figyelmeztető felirattal is: “ az oszlop érintése életveszélyes és tilos!” A polgármesteri hivatal illetékesei levélben felkérték az említett pártokat, hogy tüntessék el a színes és nem olcsó plakátokat az oszlopokról. Ez a mai napig nem történt meg. Lehet, hogy mostfigyelmesen olvasták el a figyelmeztetőfeliratokat?” Az oszlop érintése életveszélyes és tilos!”
OSE-Székesfehérvári Kodolányi 99-79 Jók: Zboray, Farkas, B u ra i, M o ln á r
Gyászol a Forma-1 világa A május 1-jén megrendezett San Marinói nagydíjon, először a második időmérő edzésen a 31 éves osztrák Rolarad Ratzeraberger, majd a vasárnapi nagydíjon a háromszoros világbajnok, brazil Ayrton Senna halálos balesetet szenvedett. K éinnei /
Több rendőr lesz az utcákon Április 24-e Szent György napja. Hazánk ren d ő rei ezen a napon ü nn ep elnek, emlékeznek. Ez az ünnep volt az apropója annak a beszélgetésnek, melyet Dr. Nemes Ferenc rendőrőrnaggyal, az Oroszlányi Rendőrkapitányság megbízott vezetőjével folytattunk. -Kapitány úr, az ünnep alkalmából az orosz lányi kapitányság dolgozói közül kik kapták elismerést munkájukért? -kezdtük a beszélgetést a rendőrkapitánnyal. - Nyolc fő kapott valamilyen formában elismerést, köztük a legrangosabbat, Rimár Béla ren dőr százados kapta a belügy minisztertől harminc évi szolgálatáért, a Ma gyar Köztársaság címerével ékesített arany pecsétgyűrű volt a j utalnia. - Az ünnep után térjünk rá a dolgos hétköznapokra. A kapitányságéletében nem min dennapi változásokfolynak. A tavaly kirobbant botrány után Ön már a második megbízott kapitány. M ikor lesz végleges döntés? - A napokban született m eg az új R en d őrségi Törvény, m ely nem köti pályázathozakapitányokkinevezését. Hozzá kell azonban tennem, hogy a törvény hatályba lépése csak októberben várható. Addig nem hiszem, hogy bárki is választ tud adni kérdésére. - Március elsejétől, mióta itt van történt e valamilyen változás az itt dolgozók életében? - Az idei évet az Országos Rendőr Főkapitányság a Közterületi Rend évének nyilvánította. Ez pontosan megfelel az én elképzeléseimnek is. - M it jelent ez konkrétan? árőrszolgálattal operálva a város és a
környező községek fokozott ellenőrzése. Ez aztjelenti, hogy a nyolc órásj árőrszolgálatban lenne a területen egy gépkocsizó járőr és egy gyalogos járőr. Sőt az lenne a legjobb ha kitudnék állítani több gyalogos rendőr párt. - Gyalog nem lesznek lassúbbak az intézkedé sek? - A gyalogos járőr többet lát, többet hall, többet tud intézkedni. Azonkívül állandó rádió kapcsolatban állnak a központtal és az autóval. Pillanatok alatt a segítségére lehetnek. - Ez aztjelenti, hogy a város lakossága több szörfog találkozni rendőrrel az utcán? - Gyalogos rendőrrel mindenképpen. Akciók és rendkívüli események kivételével nem lesz “kék csíkos autó” a városban, csak egy. A többiek gyalog. Ezt garantálom. - Lesznek-e olyan helyek ahol sűrűbben találkozhat az állampolgár egyenruhásokkal? - Természetesen. Vannak frekventált helyek. Ily en ek az éjszakába nyúló nyitvatartású szórakozóhelyek, a discók környéke. Az utóbbival sajnos több probléma lesz. Általában a környező településeken egy időben érnek véget, és ide a rendezők kémek biztosítást Erőnkhöz mérten igyekszünk ezt teljesíteni. -Az autóvalközlekedők számíthatnak-e sűrűbb ellenőrzésre? - Sajnos országos jelenség, hogy romlik a közlekedési morál. Ez városunkraisjellemző. Van egy szűk kör, akik figyelmen kívül hagyj ák a közlekedési táblákat Lassan kialakul már egy olyan helyzet, hogy a táblának csak akkor lesz presztízse ha mellette áll egy-egy rendőr. Ez nem mehet így tovább.
- A közlekedési morált is figyelembe véve milyen a város közbiztonság helyzete? - Ketté kell választani a helyzetet és az érzetet Hacsakastatísztikaiadatokatnézzúk aztlehet mondani, hogyjavul a közbiztonság helyzete, de ezt a lakosság nem mindig veszi észre. A statisztika egy két élű dolog. Lehet innen is nézni, meg lehet onnan is. Mondok egy példát Ha felderítünk tizenöt rendbeli vagyon elleni bűncselekmény sorozatot, az ennyivel n öveli a statisztikát. De ha ugyanezen nyomozás során felderítjük az orgazdákat is, az megnöveli az elkövetési arányt Erre azt mondják, hogy romlott a közbiztonság helyzete. Ha pedig a számok mögé nézünk, megállapíthat uk, hogy a “lefülelt” orgazda nélkül a betörő nem tud nagymennyiségű árút “elpasszolni”, ezáltal csökkenhet a betörések száma. Azt is be kell látni, hogy ha egyetlen egy vagyon elleni bűncselekmény sem lesz a városban, de a lakosság éjszakai nyugalmát megzavarják, akkor az állam polgár a bűnügyi, közbiztonsági helyzetet rossznak érzi. Az állampolgárok biztonságérzetét nem határozhatják meg a statisztikai adatok. Vé leményem szerin t akkor lesz nyugodt légkör a városban, ha egy színházi előadás vagy éppen éjszakába nyúló munka után nem kell egymást bevárniuk az embereknek, ha nem hazamehetnek, mert tudatosul bennük, hogy találkozni fognak rendőrrel. Ez mindenképpen olyan momentum, melynek elő kell segítenie a lakosság biztonságérzetét. /folytatj uk/
/PEZ/
Á testületi ülésről Április 19-én ülésezett a város k épviselőtestü lete. A z ülésen választókörzetünk országgyűlési képviselőjelöltéi lehetőséget kaptak a bemutatkozásra az önkormányzat és a város lakói előtt. 3-3 percben elmondták életútjukat és röviden ismertették pártjuk politikájából azt, amit fontosnak tartottak. A bemutatkozás után a képviselőtestület az érdemi munkába kezdett, melynek első napirendi pontjaként a polgármester számolt be a két ülés közötti fontosabb eseményekről. Az írásos b eszám olóját szóban is kiegészítette. Többek között elmondta, hogy a helyi társa-dalmi szervezetek anyagi támogatására kiírt pályázatra mint egy 60. pályázat érkezett és összesen 20MFt. támogatástigényelnek. Mivel a rendelkezésre álló keret csak 4 M Ft.,így komoly feladat vár a testületre a pályázatok elbírálásánál. Ausztria m agyarországi nagykövete tett látogatást városunk ban, melyneksorán megnézte az ipari parkot és ellátogatott Majkra is. Az önkorm ányzat v á rosfejlesztő munkígát példaértékűnek tekintette. Elmondta még a polgármester, h ogy m e g k e zd ő d ö tt a nagy, középnyomású gázvezeték építése, melynek eredményeként a jövő év végére a város határáig érkezik a gáz.
Tanulmány készül a város gázzal és távh ővel tö rté n ő ellátásának racionális megoldására. A város belső gázhálózatának a terve csak ennek ismeretében készülhet el, melyet az EGÁZ Rt,, a ténylegesnél jóva l alacsonyabb összegért vállalt. A testületi ülésen bemutatkozott D r. Nemes Ferenc ren dőrőrnagy megbízott kapitányság vezető, aki a feladatát március 1-től látja el váro sunkban. Ennek során tájékoztatást adott a kapitányság elm ú lt évi munkájáról. Apolgármester beszámolt az 1993. évi költségvetés végrehajtásáról, m elyet a k épviselőtestület egy hangúlag elfogadottNegyedik napirendi pontként a lakások értékesítésével foglalkozó ön korm án yzati re n d e le té t módosítottaatestület.Enneksorán a vételárat a forgalmi érték 50%-ában állapította meg, mert a törvény 25 éves rés zle tfize té s t és 10%-os egyösszegű első részletethatároz meg. Ha valaki 25 évnél hamarabb akarja kifizetni a vételárat, úgy a tartozására annyi százalék kedvezményt kap, ahány évvel előbb kifizeti tartozását Ezek után a fásított, parkosított területek fenntartásáról, haszno sításáról, v é d e lm é rő l alk o to tt rendeletet a testület. Hatodik napirendi pontban az
ön korm án yzat által a la p íto tt in tézm én yek ala p ító okiratát m ód osíto tta a testület. Ennek leglényegesebb elem e, hogy az intézmények az összbevételük egy harm adát e lé rő vállalakozási tevékenységet végezhetnek, melyeta Szervezeti és Működési Szabály zatukban rögzíteni kell. A márciusi testületi ülésen nem sikerült dönteni a nagyközöségi antennarendszer előfizetési díjának módosításáról, melynek során a csatornakiosztáson is változtatni kívánt az előterjesztő. Végül is a tes
tü let úgy d ö n tö tt, hogy a csatomakiosztástváltozatianul hagyja, és az előfizetési díjat 150 Ft/hóra módosítja, mely összeg az ÁFÁ-t is tartalmazza. V égü l Kiss Balázsné, Németh Gyuláné és Szigetvári Jánosné intézm ényvezetők számoltak be m unkájukról. Munkájukat a képviselőtestület jónak értékelte és beszámolójukat elfogadta.
Bandi Pál VFFB. elnöke
VÁLASZTÁSOK UTÁN
SZO CI ÁLD EMO KRAT ARAT A PARLAMENTBE! rnm res 2
Forr az uszoda vize és környéke Előző számunkban már olvashattak “ Ez így nem mehet tovább” címmel Földi 7'üor panaszáról. Akkor azt az írást úgy vezettük be, hogy idő hiányában csak az egyik felet tudtuk meghallgatni. Most a “ hallgattassák meg a másik fél” elvét követve, M arton B éla a búvárúszók edzőjének rövid nyilatkozata következik.
-Hogy éreztemagát azon a bizonyos csütörtöki napon ? - Elszomorított, hogy a személyemet érintő kérdések bonyodalmak miatt a növendékeim húzzák a rövidebbet. Azok, akik már több mint három éve minden erejüket, idejűket nem kímélve küzdenek a sikerért. Ezt a kis csapatot nem szabad szét ro m b o ln i senkinek! A z ered m én yek önmagukért beszélnek. - Az uszoda vezetői írásban jelezték Sudár Tibor, az Oroszlányi Sport Egyesület vezetője felé, hogy Önnel szerződést bontanak. Milyen megoldást lát ezek után csapata egyben tartására? - Válóban így van, ezért május elsejétől, a szülőkkel való előzetes egyeztetés alapján, úgy döntöttünk, hogy megvesszük a belépőjegyünket, és mint vendégek tartózkodunk az uszodában. PEZ
Mi less weled OBSK? Az OBSK 1990-től az egyre csökkenő anyagi támogatás miatt, minden évben szinte csak az életben maradást tűzhette ki zászlajára. Idén februárban azonban Dr. Gallov Rezsőállam titkár, az OTSH elnökének segítségével kerekasztal m egállapodás született a nagy hagyományokkal rendelkező egyesület életben tartására. Metzger Gyulával az OBSK ügyvezetőjével arról beszélgettünk, hogy milyen év elé néz a hét szakosztályból álló egyesület? -A város költségvetéséből idén három millió forint támogatást kap az OBSK, ami a jelenlegi helyzetben elősegíti a kapcsolattartást, hiszen a város támogatása nélkül nagyon nehéz helyzetbe kerülnénk. -Az egyesület elkészítette a tavalyi év értékelését. M it tartalmaz ? -M egtörtén t az értékelés, sajnos a versenyeztetés szempontj ából nem lehet magasra állítani a mércét. A hét szakosztály szinte csak “ taka rék lá n gon ” képes fennmaradni. De lényeges, hogy működnek. Nyilvánvaló, hogyszakosztályok nélkül nincs egyesület. -A sporttelepen csak három sportág képviselteti magát a hétből Ez az állapot nem zilálja szét a sportkört? -Véleményem szerint nem árthat. Azért, mert nem itt edzenek. Ok ugyanúgy az Oroszlányi Bányász sportolói. -Van-e olyan, amit ebben az évben mindenképpen meg kell valósítania az OBSK vezetésének? -A város tömegsportjából szeretnénk többet vállalni. Olyan programokat szer vezni, amivel kicsalogathatjuk az embereket a létesítményeinkbe. Az erre való törekvésűnk húsvétkor már megmutatta, hogy kell, igény van itt élőknek a kultúrált körülmények közötti sportolásra. PEZ
MAJÁLIS 94 MSZP A Tatabánya fe lő l érkező m ár messziről tudornástszerezhetetta tóparti MSZP majálisáról, még pedig úgy, hogy az “ Oroszlány”feliratú helységnévtábla alá drótozva hirdette az eseményt a nem mindennapi hirdetőtábla. Az idei május 1-je is hű vo lt önmagához. Volt minden. Napsütés, szél, eső. Az időjárás szeszélyes mivolta azonban nem zavarta sem a rendezőket, sem a vendégeket. Kora reggeltől érdekes, és minden korosztály számára izgalmas m űsorral lepték meg a szocialisták a kíváncsiskodókat. Folyt a sör, duirogtak a lufik, sült a kolbász. A tavaszi enyhe fuvallat valószínű a tó közelsége miattkisség erősebb volt, mint amire a lányok számítottak, ezért a rövidebb szoknyában sétáló hölgyek üdítő látványt nyújtottak a férfiúi szemnek. A sok-sok színpadi program mellett még érdekes látványt nyújtott az MSZP meglepetése. Az Oroszlányi ifj úsági klub segítségével egy májfát állítottak fel az oroszlányi hajadonoknak. PEZ
Napsütés - zápor - jó hangulat A Magyarországi Szociáldemokrata Párt majálisaévek ótaelőszőrvisszahozta május elseje jó hangulatát. A Művelődési Központnál megtartott rendezvényen résztvevőket még a hirtelen jö tt zápor, szél sem tudta elijeszteni. A délelőtti ragyogó napsütésben a gyerekek rajz- és kerékpárversenyen vehettek részt. Majd az Omikron Színpad zenés műsorát láthatták. Ebéd után zsúfoltságig megtelt a tér, a Figurina Bábegyüttes gyerek műsorszámára és a Mikroszkóp Színpad Zsarukabaréjára. Először a gyerekek énekelteka bábosokkal, majd a felnőttek tapsától zengett a tér S a s J ó z s e f poénjainál. A közönség vevő volt a viccekre, mely a hatalom hülyeségeit mutatta be. A jó hangulatot fokozta N ém eth M a rik a és M a rik P éter műsora, majd a Nosztalgia zenekar szolgáltatta a talpalávalót. A jókedvet nemcsak a műsorok, ha nem a vásározók és az Aranytallér vendéglátása is fokozta. M á ju s 1. ú jra ünnep vo lt városunkban.
A Művelődési Központ idén is megrendezi a várgesztesi táborokat 1994.június 26. ésjú liu s 3. között. Akárcsak tavaly, lesz nemzetközi magyar népművészeti és hagyományőrző, angol és németnyelvi, valamint újságíró tábor is. A sajtó kis munkatársai napilapot jelentetnek meg a vár életről. Most az 1993-as “évfolyamból ” idézünkfel egy cikket.
G eszt® ® ! H a p lé Előzményekről, célokról és a folytatásról
Beszélgetés a táborvezetővel -M i, gyerekek, örülünk annak, hogy itt lehetünk Várgesztesen. Azt viszont, hogy kinek az ötlete volt a tábor megszervezése, továbbá, hogy mi volt ezzel a célja, hogy mennyi látás-futás előzte mega tábomyitást, erről semmit sem tudunk. Emiatt tettemfel az előbbi kérdéseket Modrián Vilmos táborvezető bácsinak. -Azt már nem tudom pontosan megmondani, hogy ki kezdeményezte a tábor megszervezését Ez az ötlet ugyanis nem új keletű, már a tavalyi év elején javasolta valaki intézményünkben. Mivel már akkor is úgy gondoltuk, hogy nemcsak helybélieket látunk szívesen a táborban, hanem határainkon túl é lő magyar gyerekeket is. Tulajdonképpen ebből a meggondolásból is lett a tábor központi témája a magyar népművészeti emlékek megismertetése. -A cél immár világos, de mivel tudjuk, hogy ma már semmit sem adnak ingyen, s ezért kérdezem: hogyan, miként sikerült előteremteni a szükséges anyagiakat? -A k öltségek nagyobb részét k ü lön féle pályázatokon nyertük el, s ezt az összeget sjyát forrásból kiegészítettük.
-És miért pont Várgesztesre esett a választás? -A romantikus környezet -aVértes, és a vár- az első pillantásra megnyerte tetszésünket, amikor helyszínt kerestünk. Azt hisszük, hogy ilyen egészséges klímájú település a környékünkön nincsen, sajnos. -És tessék mondani, úgy működik a tábor, ahogy önök elképzelték? -Igen, azt szerettük volna, ha négy szaktábor részben önállóan végezze a feladatát. A szabadidőben p e d ig közös program okon vegyenek részt Ez eddig megvalósult -Nem dicséretként, ténykéntmondom: m ijól érezzük magunkat. S emiatt is kérdezem: lesz-e jövőre és az utána következő évekbenfolytatás? -Mindenképpen szeretnénk hagyományt teremteni ebből a táborból. Sőt, mindent megteszünk azért, hogy 1994-től más országokban élő magyar anyanyelvű gyerekeket is vendégül lássunk itt, V árgesztesen, a szom szédos országokon kívül nyugati államokból is. -így legyen és köszönöm a beszélgetést. Zsidáhovics Gabriella
így lesz! A MKK már vájja tíz érdeklődőket az 1994. évi táboraiba! Részletes nyári programok és jelentkezési lap lapunk 6. oldalán található!
JELOLTUNK : DR. KAPÓI.VI LÁSZLÓ. KÉTHOFS 3
tAuiitái imw vAumrii som váumrii som tá& mutái som
Hol vannak a fiatalok? E keserű kérdést tették fel azon a találkozón, ahol Lázár Mózes, a FIDESZ képviselő jelöltje, Stájer József a párt képviselője és Dr. Sunyevszki Károly, városunk polgármestere válaszolt az érdeklődők kérdéseire. Lázár a bemutatkozásában kiemelte, hogy ő a körzetben él, személyes tapasztalatai vannak a helyi problémákról, ezértjól tudná képviselni a választó körzetet. Szájer József áttekintést adott pártja parlamenti munkájáról, a vár lasztások utáni hozzáállásukról. A kérdések között elhangzott, hogy miért nincse nekjelen az ilyen és ehhez ha sonló fórumokon afiatalok, úgy válaszoltak, hogy unják már az emberek a hosszúra nyúlt kampányt. Egyébbként több helyen találkoztak korosztályukkal, megismerték a problémáikat Sunyovszki Károly kiemelte, hogy a passzivitáson nem lehet csodálkozni, hisz az elmúlt évtizedekben aszülők többsége óvta gyermekét a politizálástól, nem kaptak olyan nevelést, hogy beleszóljanak a szíját életük alakulásába. Ez ma vissza üt Egyébként sem a kampányokon résztvevők száma fog egy-egy párt mellet dönteni, hanem a május 8-i titkos szavazás. Arra a felvetésre, hogy váro sunk hanyatlik, úgy reagált, hogy ez relatív. Elismerte, az elmúlt évtizedek erőltetett fejlesztéséhez képest amikor “kirakatváros” volt, ma még nem látványos a fejlődés. Igaz, hogy sok minden épült a múltban, de ’90 óta megváltoz taka körülmények, relatíve sok kal kevesebb pénzből gazdálkodik, a város. Azonban a FIDESZ vezette városunk mű ködik, nemsokára gazdagabb lesz az új telefonközponttal, a hálózattal, csatornákkal, ipariparkkal, amely meg teremtheti a város további fejlődését MF.
TÁumrái ism TáuunÁi ibm táuotái
Egymás mellett, egészségünkért Dr. Sim ek Ágnes M SZDPs szakértő így látta az egészségügyi fóru m ot A vá ros Rendelőintézetének vezetői párbeszédre hívták a körzetben in du ló pártok k épviselőjelöltjeit a M ű velőd ési K özpont
színháztermébe. A felk érést a F ID E S Z , a K D N P , az M D F , az M S Z P , az M S Z D P és az S Z D S Z foga d ta d , és küldte e lje lö ltjé t és egészségügyi
szakértőjét A moderátor- műsorvezető- szakértő módon vezényelte le a programoL A kérdések, melyeket a várost érintő problémákból általánosítottak, átfogták az egészségügy majdnem min den területét Szó esett a háziorvosokról, a kórházi, és a szakorvosi ellátásról. A válaszokból kitűnt hogy amikor szakmai kérdések kerülnek szóba - még e kampányidőszakban is -, nagy többségében nem politikai szónoklatok, hanem szakmai érvek soroltatnak fel. Ezen a délutánon is ritka volt, hogy nem értettek egyet a szakkérdésekben a jelöltek és z szakértők. Ajelöltek, meghagyták a válaszadást az orvos szakértőknek, nem próbáltak meg minden áron többnek látszani, kampányt folytatni. D r. Sititek Ágnes háziorvos, Dr. Kapoéyi László M SZDPs je le lt szakértőjétől a fórum után megtudtuk, nagyon jó ötletnek találták a résztvevők az eszmecserét, azt, hogy nem a politika került előtérbe. Véleménye szerint a választások után is szükség lenne ilyen, és ehhez hasonló párbeszédekre szakmánként, hogy a hivatásos politikusok is ismeijék meg egy-egy szakma érveit, és lehetőség szerint hasznosítsák azt a mindennapi munkájukban, a köz érdekében.
K ie m e lte a Szakrendelő vezetésén ek kezdeményezéséről, hogy nagy valószínűség szerint - amennyiben a résztvevő képviselőjelöltek közül kerül ki a megválasztott -, akkor hasznosítani fogja az itt elhangzottakat, és később is sor kerül párbeszédekre. Úgy látja, hogy nagyon kevés eltérés van pártja, az MSZDP és a többi párt egészségügyi, társadalombiztosítási programja között, és ez igy is van jól. Nem lenne helyes, ha a politika “megerőszakolná” a szakmákat, szakmai érvek helyet az erő pozíciójából diktálnának bármely ágazatban az érintetteknek. Mindazok, akik ezen a fórumon részt vettek, egy jó hangulatú, nagytudású személyek érveit bemutató beszélgetést hallgathattak a Rendelőintézet vezetésének jóvoltából. Sajnos a rendezés már nem volt ilyen tökéletes, mert enyhén szólva is zavaró volt, hogy a résztvevők egymás kezéből kapkodták ki a mikrofonokat. Talán meg lehetett volna oldani másként is. Kár, hogy a város közszolgálati televíziója valamilyen megfontolásból nemközvetítette egyenesben ezen eseményt, pedig az itt elhangzottak a város egészségügyi ellátásának későbbi sorsára is kihatással lehetnek. M F:
Szerkesztőségi látogatás Dr. Kapolyi László, az M SZDP képviselőjelöltje kereste fel szerkesztőségünket. A lapszerkesztés, terjesztés után é rd e k lő d ö tt. Kíváncsi vo lt, h o gy szerintünk mi foglalkoztatja városunk polgárait. Ezt az alkalmat használtuk ki egy beszélgetésre. -Azzal kezdem, hogy m egköszönjem azoknak a színpauzán soknak a támogatását, akik személyemre adták le a kopogtató cédulát. Remélem a választások után is találkozunk egymással. -Aprotokollutánmástéma.Önszerint,akampánykezdeteóta mennyire változott meg véleménye az itteni problémákról, kellette valamit átértékelnie? -A kérdés jó , hiszen ritkán adódik lehetőség erről beszélgetni. Én régóta ismerem Oroszlányt és környékét Nem tudom életemből kitörölni azt az időszakot amikor a Márkushegyi bányaépítést indítottuk, és rekonstruáltuk a bokodi erőművet Ez is közrejátszott a város, és a térség fejlődésében. Most, amikorjobban megismertem a bánya erőmű integrációt, úgy érzem, módosítanom kell a kez d e ti álláspon tom at. H elyes v o lt az összevonás, feltételezhetően a bányászok, az erőműben dolgozók foglalkoztatási biztonsága nőni fog. De szükségesek a jövedelm i garanciák is. Vélhetőleg ez biztosítani fogja az erőm ű kapacitását, ez által a bányászat további fennmaradását. Az egy másik kérdés, hogy ebből az összevonásból mi ju t a városnak. Gondolok itt a távfűtés árára, vagy a k örn y e ze tv éd e le m re . Egyik sem elhanyagolható kérdés, ezeketavárosjövőjének érdekében m eg kell oldani. -M i a véleménye az ipari parkról? -Úgy érzem ez j ó döntés v o lt Azonban látni kell, hogy az oktatás fejlesztése nélkül hozhatnak ide bármilyen technológiát, nem fognak szakképzett munkaerőt találni. A z m eg nem lenne szerencsés ha csak betanított, vagy segédmunkás munkakörökre települne ipar. Több van az itt élőkben. -Ön mivel tud az oktatásfejlesztéséhez hozzájárulni? -Van egy alapítványom, mely azokat az elképzeléseket, támogatja melyek a fejlődést szolgálják. így Oroszlányban
is vannak többen, akik valamilyen formában részesei a támogatásnak. -A szociáldemokrácia az elmúlt években nem volt jelen látványosan városunk életében. Miből gondolja, hogy most Önre fognak szavazni? -Egyrészt az emberekben benne van a szociáldemokrata értékrend, és aszociális biztonság iránti igény. Az emberek egyjó cél érdekében képesek összefogni. Amit én ajánlani tudok, az növelheti az emberek biztonságát. így az oktatásban az esélyegyenlőség biztosítása, a magasfokú egészségügyi ellátás, a környezetvédelmet -hiszen enélkül nem lehet fejlődést sem egyénileg, sem társadalmilag elérni-. Nézzük az érdekvédelmet. A dolgozok kizárásával nem lehet gazdasági fellendülést elérni hazánkban sem. E mellé párosul az érdekvédelem, melyekkel jó kapcsolata van pártomnak. Biztosítani kell az állampolgároknak a kevésbé elvonó adórendszert. -Ezek nem szólamok? -Nem hiszem. A nagy fokú elvonáson alapuló adórendszer ma nem serkent fejlesztésre. Ha nincs fejlesztés, nem lesznek korszerű gépek, nem nő a termelékenység, munkahelyek szűnnek meg, jö n a munkanélküliség. Ördögi kör. így nehéz lesz felvennünk a versenyt a fejlett nyugati technológiákkal. Már pedig ezt meg kell tennünk, vissza kell szereznünk a keleti piacokat. Ezfontos a mezőgazdaságnak, az iparnak. Résztkell vennünk a közép-kelet európai gazdasági integráció felépítésében. -M it vár a választástól? -A választópolgároknak volt lehetősémik a jelölteket megismerni, programjukkal együtt. így a május 8-i választáson azokra fognák szavazni, akik a lehetőségekhez mérten szerintük a legjobban tudják ellátni a térség képviseletét a parlamentben. A pozíciójukat nem egyéni, hanem a köz érdekében használják fel. Remélem, a szociáldemokraták magas támogatottságot érnek el a választásokon. -K ö szö n jü k a beszélgetést. A
végered m én yt m eglátjuk
m ájus S ém .
SZO( IÁI DEMOKRATÁKAT A PARLAMENTBE Fém em *
MF.
Baktatunk... Jáijuk az utat, járdán, úttesten, amerre épp a dolgunk visz. Nemrégiben ezt m ég különösebb gond , baleset nélkül sikerült is megoldanunk. Nagy szerencsénkre azon ban , városszerte szerelik a telefonvon alakat Nem lehet úgy közlekedni a város ban, autóval vagy gyalogosan egyre megy, hogy azember ne hajtana4épne gödörbe. Azt szinte mindenhol látni, hogy túrnak, ásnak, fektetnek, temetnek, de kis idővel a föld megsüpped, és a helyén egy csinos kis tankcsapda tátong, amely szinte vonzza az arra já r ó szeren csétlen autósokat, gyalogosokat. A futóm ű-beállítás nem olcsó dolog, főleg ha alkatrészek mennek tönkre. Arról nem is beszélve, hogy egyik gyalogosnak sem hiányzik egy bokaficam, rosszabb esetben törés. Ezt nekünk senki nem fizeti meg, de telefonálni legalább majd tudunk. Ideje lenne már az ilyen helyeket minél előbb rendbe hozatni, vagy figyelmeztető táblákat kitenni, mielőtt még komolyabb bsya esik valakinek. A polgárokkal is kéne egy kicsit törődni, nem csak Majkkal...
____________________________ cSp
Rosszhiszeműen ... Jó egy hónappal ezelőtt, szerkesztőségünk olyan információhoz jutott, amely sze rint városunk egyik közin tézményének vezetője nem a jogszabályoknak megfelelőenj árt el egy dologban. Az akkori információnk alap ján - finoman szólva - gazdasági vonatkozásban, a hatalmával á t vissza. Mivel nem vagyunk nyomozószerv, ezt továbbítottuk a polgármesternek, mint munkáltatónak, aki vizsgálatot ígért (Az esetről lapunk 1994. április 8-i számában Harapós reklám címmel olvashattak.) A polgármestertől most kaptunk választ, melyben közli: nem találtak semmi vétséget, ami a közintézmény vezetőjét terhelné, mivel az általa végeztetett fogászati munkáról számlát mutatott be az érintett. Levelét avval zárja, hogy rosszhiszeműnek tartja az észrevételt, és a maga részéről az ügyet lezártnak tekinti. Természetesen, mi nem vonhatjuk kétségbe a vizsgálat ban resztvevők szakértelmét, obj ektivitását, ezért megkövetj ük az érintett vezetőt. Arra ugyan senkitől sem kaptunk, s nem is remélünk választ, hogyan fordulhat az elő, hogy egy magáncégnek nem számláznak az elvégzett munká ért - még ha utólag azt ismeret terjesztő anyaggá nyilvánítják is, reklám helyett. Ennek ellenére beismerjük: vesztettünk - sajnos nem csak mi -, és az ügyet, akár a polgármester úr, lezártnak tekintjük. cSp
Pályaválasztás A tavasz különös izgalmakatjelent azokban a családokban, ahol ‘Végzős” gyerekek vannak. Egyes iskolákban már késő ősszel, ille tv e télen le b o n y o lítjá k a fe lv é te li elbeszélgetéseket vagy a tanulmányi versenyeket, amefyeksikeres szereplés esetén “belépőt”jelentenekaválasztott középfokú intézményekbe. Nagy a verseny, sokszoros a túljelentkezés, ígyhátacsaládaprajanagyja nem véletlen ü l drukkol. “Sikerül-e agyereknek?” Most betekintünk a 4. sz. Általános Iskolába: -Hogyan alakul a 8. osztályosok körében a továbbtanulási -Még nem záródott le a felvételi időszak, mi azonban már nyugodtak lehetün k, hiszen a 63 végzős nővendékünkkőzúl 62kezében tartja a pozitív választ tartalmazó felvételi értesítést. A hiányzó egy tanuló esetében is sikerült a felvételi, de ő sajnos egészségügyi problémák miatt nem alkalmas a választott pályára. Nagyon büszkék vagyunk az elért eredményekre, mert az első helyen megjelölt iskolába a tanulóink 67%-a nyert felvételt Úgy értékeljük, j ó volt diákjaink felkészítése, sikeres volt a pályaválasztási munkánk is. -Milyen középiskolába jelentkeztek tanulóiki -Érettségit adó középiskolában a nyolcadikosaink 60%-a folytatja tanulmányait, a többiek szakmát tanulnak. N agyon változatos a kép. Gyerekeink sokfelé pályáztak és sikeresen állták is a próbát -Megemlítene nehány kimagasló eredménytl -Van, aki a budapesti Fazekas, az érdiVörösmarty, azoroszlányi Lengyel József, a tatai Eötvös, a tatabányai Bárdos illetve azÁrpád Gimnáziumot választotta. Több tanulónk 2-3 helyre is eredményesen felvételizett M ivel én ek -zen e tagozatos általános iskola vagyunk, minden évben -így idén is-van olyan tanulónk, aki zenei szakközépiskolában folytatja majd tanulmányait. Egyre kere settebbek a szakközépiskolák. A z utóbbi években problémát jelen t a szakmát tanuló gyerekek esetében, hogy a központi tanműhelyek zöm mel megszűntek, a vállalatok egyre inkább kivonulnak a szakmun kásképzés területéről. Ennek ellenére minden gyerekünknek van már szak mai oktatója. Nagy előnye az oroszlányi Eötvös Lóránd Ipari Szakközép-és Szakmun kásképző Intézetnek, hogy az ide jelentkező tanulók oktatójáról maga az iskola gondoskodik. -M it tesz, illetve tett az iskola azért, hogy ilyen sikeres legyen a pályaválasztási munkájal -Minden általános iskola feladata a tanulók felkészítése a középfokú tanulm ányokra. Ez csak akkor valósítható meg maradéktalanul, ha m egfelelő szakemberek foglalkoznak a gyerekekkel. A mi iskolánkban csak szakképzett n e v e lők tanítanak. E m ellett a 7. és 8. osztályban d iffe re n c iá lt csoportbontásokat végzünk -ez is nagy mértékben segíti a megfelelő felkészítést. E redm én yesen m űkődnek a tehetséggondozó és a felzárkóztató foglalkozásaink is. PZ.
Vízszintes: 1, Megfejtés első része (zárt betűk tÁ, A, V ,T .). 8, Kis őz. 9, Szamár mondja. 10, Páros kéve! 11, Kutya f^ta. 13, Azonos betűk. 15, Páratlan autó! 16, Testrész. 17, HALALI FEGYVER egyik főszereplője (EMILIO ...). 19, Személyes névmás. 20, Ludas Matyi. 21, Gyors. 22, Leró. 23, Szolmizációs hang. 24, Int fordítva! 26, Mocsári növény. 27, Gergő végei! 30, Stroncium. 31, Ezűst-nátrid. Függőleges: 1, Török tiszti rang. 2, Kovács Imre. 3, Ady írói álneve. 4, Megfejtés befejező második része (zárt betűk: K.,B.). 5, Pityereg. 6, Nátrium. 7, Magához hívat 12, Becsap. 13, Páradanul Róza! 14, Filmcím (Ismeretlen...). 16, Fejét ütik. 17, Utolér. 18, Kutya. 23, Ne csak nézz, ... is. 25, Igekötő. 28, Tova. 29, Epe eleje. Beküldendő a vízszintes 1, függőleges 4. Beküldési határidő: május 13. Az előző szám megfejtése:JózsefAttila: M ikor az uccán átment a kedves. Névjegykártyára van szüksége, vagy fénymásoltatni akar? Netalán-tán szórólapot vagy nyomtatványt szeretne készíttetni? Nekünk nem gond ezen segíteni! Nem tudja hol hirdessen? Segítünk. Keressen fel bennünket és mi tanácsot adunk, hol, mit, milyen formában érdemes közöltetni. Segítünk a tervezésben, a kivitelezésben. Keresse cégünket! Önért, hogy képben legyen! MONTÁZS Marketing Iroda Bt. Oroszlány. Furat. S. u» 20. (3)361-122/14*14.
AUTÓPIACOM
JELÖLTÜNK : DR. KARÓI M LÁSZLÓ.
Jelentkezési lap az MKK nyári táboraira Oroszlány Fő tér 1.
3
MtVEEJmÉSS üiglf^EST Él EÜWWifÁB flfm
évs s t fI s í t á b o r a i
telefon: 361-327 Bentlakásos táborok a várgesztesi várban 1994. június 26-július 3. -Magyar népművészeti és hagymányőrző tábor. Részvételi díj:4500 F t -Újságíró tábor. Részvételi díj: 4500FL -Angol és német nyelvi tábor. Részvételi díj: 4000Ft
Hozzájárulok, hogy nevű gyermekem, lakcím, telefonszám:
az alábbi táborban, táborokban résztvegyen.
Napközis jellegű szaktáborok a Művelődési Központban -Gyerekvilág olvasó tábor. Július 4-9. Részvételi díj: 1300 F t -Ping-pong suli. Június 13-augusztus 19. Részvételi díj: 30 Ft/fo/nap. -Intenzív modem szalon és társastánc. Június 20-tól. Részvételi díj: 1000 F t Angol és német nyelvi tábor. Július 4-8. Részvételi díj: 1000 Ft, ebéddel 1500 Ft. -Számítástechnikai tábor. Június 27július 1. Részvételi díj: 1500Ft, ebéddel: 2000Ft.
Kérjük az igényelt tábort aláhúzással jelölni!
Pannónia Sörgyár Rt. Pécs. Nagykereskedése Oroszlány Bokodi u. (volt Kenyérgyár) Tel: 360-326 Nyitva tartás: 8-15 h
Bentlakásos táborok: M a g fa r népm űvészeti és hagyom ányőrző, újságíró, német nyelvi, an gol nyelvi. N apközis je lle g ű táborok, tanfolyam ok: in te n zív modem szalon és tá rsa stá n c, szá m ítá ste ch n ik a i, ném et n y e lv i, a n g o l n y e lv i, G yerm ekvilág olvasótábor, p in g p o n g su li.
Ebédet kérek - nem kérek. Vállalom, hogy a részvételi díjat 1994 június 17-ig az MKK pénztárába befizetem. A jelentkezési szelvényt kéijük vágja ld az újságból és 1994. június 10-ig az M K K -ba juttassák el.
Viszonteladóknak nagy kedvezmények! Sörök és Siólevek! Csapolt sör is kapható! Nagyobb tétel esetén üzlethez szállítás.
Oroszlány, 1994.....................
Ajánlatunk:
szülő aláírása Megnevezés
Előfizetési szelvény *
______
Alulírott megrendelem a KCTHCTFf újságot........ példányban, 1994................................... -tói (3 hónapra, fél évre, egy évre). Az újság ára példányonként 10,-Ft 3 hónapra (6 szám) 55,-Ft, félévre (13 szám) 120,-Ft, egy évre (26 szám) 230,-Ft A lap díját a kiadó munkatársának, illetve csekken fizetem be, A megfelelő részt kéijük aláhúzni. Név:..... Lakcím:
Aláírás A kiadó címe: Oroszlány, Fürst S. u. 20. Levélcím: 2840 Oroszlány, Petőfi S. u. 20. Az előfizetési szelvényt vágja ki, és kérjük küldje vissza címünkre, vagy hozza be szerkesztőségünkbe.
SEfiíílÍTÍlSTEEHniKRi S E R h il B L E T SZftflÍTÚGÉPEK ÉS KIEGÉSZÍTŐIK HRG9 léftLRSZTÉKBRfí KRPHRTÚK. OROSZLRnU KERTRLJR U. 16. TELEFON: 36 1-161.
nyiTRR: HÉTKÖZNAP 9- 11. Kénen* 6
■ ■■ i i
TRANSMIT - POWER INERGIAGAZDÁLKODÁSI ÉS MŰSZAKI FEJLESZTÉSI MÉRNÖKI SB1T.
•Energiagazdálkodás, teljesítménygazdálkodás -Penta PC számítógépkonfigurációk -Nyomtatók -Szoftverek Irodánk a HUBER ÜZLETHÁZ I. emeletén található. Telefon/fax: 361-122/1508 Nyitva tartás: Hétköznap: 9-17-ig ______ Szombat : 9-12-ig______
Pasztőrözött szalon Fold Fassl Ottakringer Null Koma Josef ( alkoholmentes vállas palack) Gilde Pils Borsodi Világos Holsten Bier Holsten Bier Holsten Pils
M.e. Áfa nélküli nagyker ár 0,51 25,60 Ft 0,331 34,40 Ft 0,331 44 Ft
0,331 0,331 0,51 0,331 0,51 0.51
44,80 Ft. 44 Ft./dob.
Számlázási ár ÁFA-val 32 Ft 43 Ft 55 Ft
56 Ft 55 Ft/dob. 30 Ft 36 Ft 41.50 Ft 42.50 Ft
KÖNYVESBOLT A MŰVELŐDÉSI KÖ ZPONT ÉS KÖNYVTÁRBAN: Szótárak, útikönyvek, szépirodalom, mesekönyvek. Nyitva tartás: Hétfo-péntek:12-18, Szo.:10-12, Kedd:szünnap
Vagyonvédelmi szaküzlet Oroszlány, Rákóczi út 1.
Biztonságban akarja tartani értékeit? Lakást újít fel? Szeret barkácsolni? Mindehhez kínálunk Önnek: riasztókat, biztonsági zárakat, pénzkazettákat, lakatokat, zytó és ablakkilincseket, zárcímkék, bútorzárakat, Reisser csavarokat, olasz rögzítéstechnikai termékeket, élfóliákat, villanyszerelési anyagokat kedvező áron. Nyitva tartás: Hétfőtől-Péntekig: 8-18 óráig Szombaton: 8-12 óráig.
POLITIKAI HIRDETÉS
A HÁROM KINCS A TUDÁS, AZ EGÉSZSÉGÜGY SZOLGÁLATBA ÁLLÍTÁSA, A JOBB ÉLETKÖRÜLMÉNYEKÉRT. A TERMÉSZET KINCSEINEK ÉS A TERMŐFÖLDNEK ÉSSZERŰ KIHASZNÁLÁSA. A KÖRNYEZETVÉDELEM SZEM ELŐTT TARTÁSA A MINDENNAPOK MUNKÁJÁBAN.
E HÁMOM KINCS JELENTI A BIZTONSÁGOS MEGÉLHETÉST. EZT AJÁN LJA AZ
M szn r
JE L é L T Ü JfK i D re K A r O L Y I
L Á 3 MJ&
SZOCIÁLDEMOKRATÁKAT A PARLAMENTBE ! -— ~~... .................. ............................................ —— m hrnns
7
P á ly á z a t i ffelhíw ás mérnöki munkakörre vállalkozás-indítási feladatra Munkahely: oroszlányi önkormányzat tulajdonában lévő oroszlányi Távhőszolgáltató KFT-nél. Feladat: Kompakt hőközpontok gyártásának elindítása a svéd ELGE céggel közösen. Betanulás Svédországban, a vállalkozás elindítására. Pályázati feltételek:
mérnöki végzettség, angol nyelvismeret, hőerőgépészeti, épületgépészeti szakképesítés előnyt jelent.
Kézzel írt önéletrajz és iskolai bizonyítványok másolata szükséges. Bérezés megegyezés szerint, féléves határozott idejű szerződés, mely közös megegyezéssel meghosszabbítható. Beadási határidő, illetve konzultáció: 1994. május 15. Kontschán Jenő ügyvezető igazgatónál Oroszlányi TÁVHŐ KfT. Tájékoztató a munkanélkülit foglalkoztató munkáltató részére biztosított eszközökről 11. Előző számunkban részletesen foglakoztunk a munkanélkülit alkalmazó m unkáltatót tnegillető kedvezményekkel. Most eztfolytatjuk. A magánszemélyek jövedelem adójáról szóló többször módosított 1991. év XC. tv. értelmében: “Ha az egyéni vállalkozó a legalább egy évig folyamatosan munkanélküliként regisztrált és azóta is munkanélküli magánszemélyt alkalmazottként foglalkoztat, akkor a társasági ad óról szóló törvényben meghatározott feltételek alapján és mértékben az egyéni vállalkozásból származó jövedelmét csökkentheti.” Munkanélküliek figyelmébe! Felhívjuk a munkaviszonyban nem álló és munkanélkülijáradékra, pályakezdők munkanélküli segélyre nem jogosult munkanélküliek, illetve a munkanélküli járadék folyósítását kimerítő és jö v e d e le m p ó tló tám ogátásra nem jo g o s u lt munkanélküliek figyelmét, hogy amunkáltatók csak a kirendeltséggel együttműködők után kaphatják a támogatásokat. Az együttműködés aztjelenti, hogy a kirendeltségünkön annak vállalásáról egy nyilatkozatot kell aláírni és havonta rendszeresen az előírt időben az ügyintézőjét fel kell keresni. A k ire n d e lts é g g e l együ ttm ű ködő munkanélküliek munkaviszonylétesítési szándékát nyilvántartjuk, állásajánlatról, k épezési le h e tő s é g e k rő l értesítjü k. K épzése esetén keresetpótló juttatásban és költségtérítésben részesülhetnek. Gogh Miklósné
Újságunk a Huber Üzletházban is kapható 1 KÉIHErtS I
JtSygriI|frefe T R IA T L O N KOMAROM-ESZTERGOM megyei O T P BankTriatlon Diákolimpia döntő Oroszlány, Városi Uszoda időpont 1994. május 14.9óra. A verseny lebonyolításaaDiákolimpia versenykiirása szerint.Általános iskolásoknak: 300 m úszás - 8 km kerékpározás - 2 km futás Középiskolásoknak: 500 m úszás - 12 m kerékpározás - 4 km futás
LABDARÚGÁS Az oroszlányi labdarúgó csapat Sárisápon vendégszerepeit és Pálvölgyi Péter góljával 1-0 arányú győzelmet szerzett. Ezzel a győzelemmel az oroszlányi bányász csapata a megyei bajnokság második helyén áll. A felnőtt csapat mérkőzése előtt az iQúsági korú focisták mérték össze tudásukat, melyen a piros feketék 10-0 arányú győzelmet arattak.
Sooters Filmkidolgozás rövid határidővel!
A választás az Öné! Dupla kép vagy dupla méret+ájándék film. Faliórák reklám áron, nagy választékban Bm Ft-2490Ft. A keresztrejtvény helyes megfejtői közül az tgándék könyvet Péter Noémi, Népek b. úti lakos nyerte.
10,-Ft=2xl00Q,- Ft a
tm m m s és a
közös
NYEREM ÉNYJÁTÉKA! A zon olvasóink között, akik az újság impresszumából kivágják a S E TH E TE S kiadójának kék emblémáját, és 1994. május 13-ig levelezőlapra ragasztva, névvel, címmel ellátva beküldik,vagy behozzák a kiadóhoz, aznap délután 17.M-kor a üzletében 2x1000,-Ft értékben ajándékot sorsolunk ki. A nyeremények a helyszínen átvehetők. A $Mt*f’* ajándékát nyerte: Elek Zsigmond és Újváriné. KM&M A
áioda® jfV . a msé
4 fimrBxmxs/M7Jí&& és a fsísws smwmrő, Molnár Ferenc
A kiadó és a u&crkeastSség elme: 2840. Oroasl&ny, Pttrot S. u. 20. Q S61-122/14-14 0 2840 Oroazl&ny P etőfi 8. a. 20
8 SZÁM sm tm szm & i Szládovics Péter 7SV&mw xm m z iá Zocois Zoltán, Nyom da: VÁRTJiyom da O roszlány Felelős vesetö: Somogyi A ttila
Nyes.:B/PHP/1298/K1983.
A hír szent, a vélemény szabad.
Alapítva: 1993.
II. évfolyam ÍO. szám 1994. május 20.
Ára:10,-Ft
KÉTHETES Független, kéthetilap
A KÉTHÉT HÍRE! Kondor Ferenaié (Fejes Ildikó) az OVTV szerkesztő-riportere, 1994 május 13-án elhunyt. Ausztria lottó Oroszlányon is A Lottó Unió Kft. tájékoztatása szerint, ez év második felétől már Oroszlányon is lesz lehetőség az Ausztria lottó szelvényeinek feladására az O T P oroszlányi fiókjának közreműködésével. Nem kell majd Tata bányára utazniuk e szerencsejáték szerelmeseinek. A statisztikai adatok szerint Komárom-Esztergom megyében egy lakos évente 9 schillinget áldoz a nagy nyeremény reményében az Ausztria lottóra. Párválasztó kurzus Máj kon A Majki Népfőiskolái Társaság egyik legnépszerűbb kurzusát, a párválasztó hét napos tréningét tartotta április 30-ától május 7-éig a Majki M űem lékegyüttes festői környezetében. Az idei kurzus résztvevői hallgathattak pszichológia, szociológia, jo g témakörökben. Ezenkívül a szervezők érdekes és értékes programokkal tették gazdagabbá az egy hét eseményeit. No Figuratív koncert Az oroszlányi fiatalokból álló N o Figuratív tuményitó koncerttel mutatkozik be május 21-én Tatabányán a Közművelődés Házában, délután 5 órától. A koncertre a belépés díj tálán. Elballagtak A Lengyel József Gimnázium 59 végzős növendéke ünnepélyes keretek között búcsúzott május 14-én tanáraiktól, társaiktól. A gim názium igazgatója, H rubi Gábor búcsúzóul az érettségi és afelvételi vizsgákhoz kívánt sok sikert a nagybetűs életbe távozó negyedikeseknek.
TARTALOMBÓL 2 .oldal Ö N K É PZŐ R E N D Ő R Ö K LEG YEN N É V A D Ó (pályázat)
3. oldal ÍG Y LÁTJÁK Vélemények a választás után 4. oldal. A VÉRT ALAPTŐKÉJE H U S ZO N K É T MTI.I JÁRD F O R IN T 5. oldal GYEREKVILÁG Luvakrul - N ekernusz - Rejtvények 7. oldal SPINDLER-BOSCH AK CIÓ 8.oldaI SPORT Mostani számunkban több mint 4000 forint értékben nyeremények várnak gazdára.
VÁLASZTOTTUNK Május 8-án választott az ország. Oroszlányon és környékén - mint már tudjuk - Keleti Györgyöíválasztották újra területi képviselőnek a szavazó polgárok. Abszolút többséggel nyert, hiszen ellenfelei összesen sem kaptak annyi szavazatot Oroszlányban, mint ő egye dül: 63.17 százalékot. Mindenki örömmel nyugtázta, hogy a szavazásrajogosultak 69.27 százaléka élt jogával, és letette voksát valamelyik jelöltre. Vajon a fennmaradó 30.63 százalék miért nem járult az urnákhoz? Nekik mindegy, hogy kit választ a többi, vagy egyjelölt sem nyerte el a szimpátiájukat?
Ha eljönnek, vajon kire szavaztak volna, változott volna-e a sorrend? Ezt sosem tudjuk meg. Az pedig ajövő útka, hogy az immár - vélhetően - kormánypárti képvislőnktől mit várhatnak azok, akik őt választották, és mit remélhetnek a nem rá, illetve az ellene szavazók. Hiszen - ha a számokat nézzük körzetünkben - csak ajogosultak 43.76 százaléka választotta őt meg képvise lőnek. Ez term észetesen országos ádagban is igaz, de máshol még van rá lehetőség, hogy mindenki, aki szavazhat, éljen a jogával és válasszon. Nálunk nem lesz második forduló, a képviselőjelölt immár képviselőnk.
hírek TÉNYKÉPEK
OROSZLÁNY ÉLE7É8ŐL
A KÉTHÉT HÍREI Ballagásra már félig “éretten” Az Eötvös Loránd Szakmunkás és Szakkö zépiskola negyedikesei, 25-én a hagyomá nyokhoz híven a szakmunkástanulókkal ballagnak. Az írásbeli érettségi vizsgájukat, azonban az ország többi végzősével egyszerre, május 16-ától írják. így mire közösen egy évvel fiatalabb társaikkal elbúcsúznak nevelőiktől, már csak a szóbeli érettségi vár majd rájuk. Gépkocsikat keres a rendőrség Május 16-án 16-22 óra közötti időben a Táncsics u. 34. sz. lakóépület melletti parkolóból az AAB 884 írsz., május 12-éről 13-áravirradóra a Rákóczi u. 52. sz. lakóépület m elletti parkolóból az A G P 829 frsz. szem élygépkocsit tu lajdonították el ismeretlen tettesek. Mindkét gépkocsi Lada típusú, mindkettőt ismeretlen módon vitték el, mert lezárt állapotban voltak. Aki a gépkocsikról valamit tud, kérjük jelezze a Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán. Előfordulhat, hogy lakott területen kívül a tettesek a gépkocsikat elhagyták. Megszaporodtak a kerékpárlopások Az elmúlt két hétben a város különböző pontjairól 8 darab kerékpárt tulajdonítottak el. A rendőrség kéri a város polgárait, hogy tegyenek m eg mindent értékei fokozott védelme érdekében.
A társadalom szolgálatának lehetőségei A KÉTHETES ez évi 2. számában az értelmiség szerepéről faggattuk a polgármester urat. Mostani számunkban erről, a következő számokban egyéb, a városunkat érin tő kérdésekről beszélgettünk Dr. Sunyovszki Károllyal. “Szerintem egy értelmiséginek az, a feladata, hogy induljon a választásokon, vagy kapacitálja az alkalmas embereket oda. Legyen véleménye a közélet dolgairól, legyenek ötletei és keresse meg azokat a közösségeket, ahol azokat elmondhatja, hasznosíthatja, ily módon befolyással lehet a város életére. ” -Polgármester úr, evéleményed számomra igen negatív itéleta városértdmiségéről, városunkban betöltöttszerepéről. Teszed ezt annak ellenére, hogy a képviselő-testületben, számos bizottságban többen igen eredményes munkát végeznek. A város egészének értelmiségét tekintve, miért ez a negatív vélemény ? -A negatív vélemény nem magára az emberre, az értelmiségire vonatkozott, hanem arra, hogy kevéssé kapcsolódnak a város közösségeihez. Nem vállal az értelmiség akkora részt, nincs akkora lokálpatriotizmusa, mint amilyen elvárható lenne,
folytatás a 3. oldalon ..............................
KÉTHETES I
Folyamat©* önképzés lesz a rendőrségen ■ Az elm últ számunkban megígértük, hogy folyta tjuk az Oroszlányi Rendőrkapitányság megbízott vezetőjével készített riportot. M o s t D r . Nem es Feren c
őrnagy a rró l
nyilatkozik, hagy az oroszlányi rendőrök milyen hangulatban dolgoznak munkahelyükön. - Őrnagy úr, az állományt mennyire viselte meg az elmúlt időszakban lezajlott botrányos kapitányváltás ?
- A vezetők leváltását mindenki a maga módján éli meg. Arra törekszünk, hogy a találgatások, a múlt értékelése helyett mindenki a jelen feladataival foglalkozzon. Az ügyet majd az arra hivatott szervek ügyészség, bíróság - lezáija.Úgy látom, a személyi állomány nagy része addig is a tennivalókra koncentrált. Nem éreztemjelét annak, h ogy a k özelm ú lt történ ései jelentősen visszavetnék a munkát. - Elégedett a beosztottjai m u n k á já va l, felkészültségével ?
- Ha egy szóval válaszolnék rá, akkor azt m ondanám igen . M ióta m egb ízo tt kapitányként tevékenykedem, egyetlen munkatársamtól sem váltam megazért, mert elégedetlen lettem volna a munkájával. Ez persze nemjelenti azt, hogy nincs tennivaló. - Például?
- Hatékonyabb parancsnoki munka, célszerűbb szolgálatszervezési gyakorlat, szakmai ism eretek bővítése, fegyelm ezett szolgálatellátás, szakszerű m unka az eredmények érdekében. Ezek azok a főbb területek, amelyeken javítani kívánok. - Kiket tudnak foglalkoztatni rendőrként?
- Korábban a testülethez való felvételek között elsődleges volt a megfelelő egészségi, fizikai állapot, tiszthelyetteseknél a nyolc általános elvégzése és a letöltött katonai idő. Jelenleg már csak minimum érettségizetteket fogadunk. Az iskolai végzettség önmagában nem elegen dő. A jelen tk ező k kom oly “ szűrőn” esnek át, amely az általános műveltség m ellett pszichológiai, fizikai felmérést, egészségügyi vizsgálatot is magába foglal. Ha ezen az akadályon a jelentkező túlj ut, akkor tiszthelyettes esetén hat hónap, tiszt esetén - de ide főiskolai végzettség szük séges - egy év próbaidő eltelte után dől el, hogy az illetőből lesz-e rendőr.
- Ez nem népszerűség kérdése. Ha azt akarjuk, h ogy eredm ényes munkát végezzünk és ezt a munkát az állampolgárok is elismerjék, tevékenységűnket pozitívan értékeljék, akkor törvényes, szakszerű, kulturált ren dőri intézkedéseket kell folytatnunk. Ehhez elengedheteüenül szük séges a szakmai ismereteink folyamatos “karbantartása”. -Ezek után térjünk rá egy teljesen más témára. Országos sajtóban hallható, olvasható, hogy
- A m ár “kipróbált ”, idősebb rendőröknek mi
eljárástfolytatnak rendőrrel, rendőrökkel szemben. A z oroszlányi rendőrök v a jon élvezhetik-e
- A k ü lön böző szakmai iskolák és központilag szervezett továbbképzések je le n t ik elsősorban a továb bfejlődés lehetőségét. Ezek mellett nagy jelentősége van a folyamatos önképzésnek. Rövidesen bevezetjük a kapitányságon az állomány “ t e s z t e lé s é t ” . - Ez miből áU?
- Kidolgoztunk olyan kérdés-sorokat, amelyekkel az állomány a napi szolgálat so rán találkozhat. Havonta két-három esetben rövid, négy kérdést tartalmazó tesztlapot tölt ki m in den ki, ezzel m érjük az ismeretszintjét. Aki hosszabb távon nem képes elvárható “szinten” vizsgázni - mert nem fordít kellő gondot az önképzésre - a részére türelmi időt határozunk meg. Kap még egy lehetősé
2
Lapunk indulásakor “kényszerből” választotta a m m r s s - 1, mivel arra törekedtünk, hogy még a látszatát is elkerüljük a pártoskodásnak. Nem vagyunk pártlap, és nem is leszünk. Azon ban egyre többen kérdőjelezték meg lapunk címét és tettek javaslatot egy új névre. Ezért most pályázatot hirdetünk.
-Gondolja, hogy ezzelnépszerű lesz az állomány körében?
lyen lehetőségük van önmaguk továbbfejlesztésére ?
________«
Legyen névadó!
get. Ha él vele tovább dolgozik, ha nem, akkor megválunk egymástól.
______
Adjon új nevet lapunknak! A név fejezze ki: -Oroszlányiaknak, Oroszlányról szól, -független lap, -korosztályi megkötés nincs, -témája a hírektől, a politikától a sporton át a hirdetésig terjed. A lap jelen leg kéthetentejelenik meg, de a tervek szerint hetilap lesz.
parancsnokuk bizalmát? H a kell, kiáll értük?
-H a a munkatársam jogszerű en , kulturáltan és szabályszerűen járt el, akkor természetesen kiállók mellette. Aki azonban az alapvető n orm áinkat m egsérti, magatartásával az eredm ényeinket, megítélésünket rontja, annak nincs helye közöttünk. - Kapitány ú r vannak-e távlati tervei ?
- Több mint húsz éve rendőr vagyok, ez a szakmám. Úgyérzemjólválasztottam pályát, szeretem amit csinálok. Akár kapitányságvezetőkén t, akár más beosztásban, rendőrként szeretnék dolgozni egészen ad dig, amíg érdekel, leköt az adott feladat, és abban szakmai, emberi elképzeléseimet meg tudom valósítani. /FEZ/ Pályázni jeligésen lehet. Ezért egy borítékba tegyék be a lap nevére tett javaslatot, esetleg a lap fejlécének tervezetét. Erre a lapra írják rá a jeligéjüket. Egy másik borítékba tegyék be a pályázó nevét, címét tartalmazó lapot, majd zárják le. A borítékra kívülről írják rá ajeligéjüket, majd a két lezárt borítékot egy nagyobban helyezzék el és 1994. május 27-ig küldjék el szerkesztőségünk címére. (M ONTÁZS BT. Oroszlány Petőfi S. u. 20.) vagy hozzák el személyesen a Fürst S. u. 20. alá. Az általunk legjobbnak talált három nevet a következő számban közöljük, és Önök -kedves olvasóink- dönthetnek majd, hogy melyik tetszik .
A legjobb név beküldője 2000 forintos vásárlási utalványt nyer. Ügymentei, hogy senkinek sem szólt, váratlanul és hirtelen. Megdöbbentem a hír hallatán. Pont Ő!? Miért? Nekem megadatott az a lehetőség, hogy védőszárnyai alatt dolgozhattam. A nyitottság, a minden iránt való érdeklődés, számára természetes volt A tévés stábbal közösen több olyan alkotása nyert díj at, mely a szívébőlj ött. Abból a szívből, mely május 13-án végérvényesen megszűnt dobogni. A könyörtelen és kikerülhetetlen halál otthonában a tűzhely mellett érte utol. Kondor Ferencné, Ildikó elment.
IN MEMÓRIÁM ILDIKÓ
1947-1994 Fotó: TV fotó, OVTV archív KSTHE7ÍS 2
Hiányozni fog.
Mezei Péter
A VÁROS A KÖLTSÉGVETÉS NAGY RÉSZÉT FORDÍTJA AZ ISKOLÁKRA, DE NEM ELÉG ..." A b eszélgetés résztvevői: M odrián Vilmos, az Ö n k orm án yzat k ép viselőtestü lete közm ű velőd ési, közoktatási és sportbizottságának eln öke, HartmarmJózsef, a Ságvári E ndre Általános Isk o la igazgatója, M atolcsiné Takács Ágnes, a városi p edagógus szakszervezet v e z e tő je és Lá zá r Ottó, az E ötvös L ó rá n d Szakm unkásképző In té ze t K öza lk a lm azotti Tanácsának tagja, kollégium -igazgató. A szerk esztő ség részéről M o ln á r Ferenc és Szládovics P é te rv ö lt je ié n . - A z Ö nkorm ányzat m egalkotta az 1994. é v i k ö lts é g v e té s t. A z o k ta tá s i á g a za t k öltségein ek finanszírozására e lfo g a d o tt ö s s z e g e k o ly a n m é r té k ű e k , h o g y a pedagógusok részéről s z é le s k ö r ű nem tetszést váltottak ki. M i in d okolta azt, hogy ilyen k evés pén zt kapjanak az iskolák?
M.V.: A közalkalmazotti törvény sokmindenről rendelkezik, például amaximált túlm unkáról, a tanárok k ő telező óraszámáról, az új besorolásoknak megfe le lő bérezésről illetve azok finanszírozásáról. Ez utóbbiról tudni kell, hogy nagyon felem ás m ódon kell megoldanunk, hiszen azt az önkormányzat 1993-as összbevételei arányában sajáterőből fizeti, ami nálunk 39 százalék. A fennmaradó 61 százaléknak csak a felét bocsátotta rendelkezésűnkre a kormány, a másik felét, 30,5 százalékos arányban ismét az önkormányzatnak hitelből kell biztosí tani. H.J.: Tisztában vagyunk azzal, hogy a város költségvetésének nagyon nagy részét fordítja az iskolákra, azonban sajnos még így is gondok keletkezhetnek. - Á z ríj k ö lts é g v e té s b e n m e n n y iv e l n ö vek ed ett a közalkalm azottak béralapja átlagosan a városban, és összességében n ézve m en n yivel kapnak több pén zt az oktatási intézm ények az idén?
M.V.: Az 1993-as évhezviszonyítvamint egy 25 százalékot emelkedett a béralap, ami az új besorolásoknak m egfelelő összegeket tartalmazza. Összességében az oktatási intézm ények körülbelül 12 százalékkal kaptak több pénzt mint az el múlt évben. - M in d e ze k e lle n é re azt m ondják, súlyos gondban van az oktatási ágazat. H a e z igaz, m iben nyilvánul m eg, és m ilyen kihatással lesz a gyerekekre?
H.J.: Mindenképpen több pénzre van szükség ahhoz, hogy az eddig kiépített oktatási rendszer működni tudjon. Először lecsökkentették a kötelező óraszámot, így mintegy ezer órával növekedett a szabad óraszám. Ez álláshelyeket jelent, amit be kellene tölteni, és fizetni kellene. Végre megkaptuk az új besorolást, valakinél ez jelentős bérnövekedést okozott, valakinél nem. Megadta az önkormányzat az Fkategóriát a kiemelkedő munkát végző pedagógusoknak, ami szintén jelentős mértékben növelte ahiányt, hogyajelenlegi oktatási színvonal m egtartása finanszírozhatatlanná vált. Ennek ellenére azt mondom: meg kellene találnia a lehe tőséget az Önkormányzatnak, hogy ezt a problémát megoldja, hiszen a kiscsoportos foglalkozások megszüntetése, szakkörök, korrepetálások megvonása sérti a gyerekek törvény adta jogait, s lehet, hogy ezek bevezetése sem fogja behozni azt a költségvetési hiányt, ami iskolánként közel 3,5 millió forint.. M.T.Á.: Nem csak a gyerekek felől je lent ez problémát, hiszen a kiscsoportos foglalkozások megszüntetésével, csoportösszevonásokkal pedagógusok isválhatnak munkanélkülivé. Nem beszélve a színvonalvisszaesésről, amit a 15 fős csoportok kétszeres növekedése okoz tagozati szin ten, például a nyelvoktatásban, ahol rendkívül nagyjelentőségű a beszélgetés.
-Voltak-e olyan feladatok az iskolákban ezelőtt - példáid a gyerekek reggeli fogadása, étkeztetése -, amit a pedagógusok ingyen végeztek? M.T.Á.: Úgy tudom, ilyenre nem került, és szerintem nem is fog sor kerülni egyik intézményben sem. Nem tartom valószínűnek, hogy a pedagógus szakkört, korrepetálást ingyen tartson, bár sokan apellálnak a lelkiismeretünkre. Biztosan leszolyankolléga, aki néhány tehetséges gyereket városi, me gyei, esetleg országos versenyre ingyen, mások tudta n élkü l fo g felk észíten i. A megnyilatkozásaikból ítélve azonban úgy ér zem, lesznek olyan kemények, hogy ezt nem fogják m egten n i, hiszen ha ebbe mi belemegyünk, akkor már mindent meg lehet velünk tenni, tőlünk követelni. - A k özalkalm azotti tanács hogyan áll hozzá az új pénzü gyi h elyzeth ez, van-e lehetősége ilyen tekintetben lépni?
gazdálkodási rendet, állásokat kell megszüntetnünk, de a végkielégítést nem tudnánkkifizetni. Nem szűkíthetjük fapadosra az általános iskolai oktatást! M.T.Á.: Igazuk van azoknak akik azt mondják: Mar régen nem Európa felé haladunk, hanem egyhelyben állunk, sőt, egy re inkább keletre tartunk. A minimum az, hogy a színvonalat tartani lehessen. Aj elenlegi költségvetés ezt nem biztosítja. - H a a szülő eze n a szinten szeretn é tartani a gyerm ek én ek az oktatását, m en nyivel je le n t m ajd e z neki többet?
M.T.Á.: Egy magánóráért manapság 8001000 forintot is elkérnek, ehhez képest egy tanár szakköri óradíja300-400 forint volt, amit nem a szülőknek kellett kifizetni. - N in cs leh ető ség e az önkormányzatnak eb ben a h elyzetben lépni?
M.V.: Elképzelhetetlennek tartom további hitelek felvételét. Borotvaélen táncolunk, L. O .: Csak a saját példánkról tudok beszélni. hiszen olyan terheket vállaltunk eddig is, Számunkra a külső fal felújításának amelyeket ajóval kedvezőbb helyzetben álló finanszírozása ok ozo tt problém át. Az Tatabánya nem mert megtenni. iskolánkban már több éve nincs korrepetálás L. O.: A középiskolák jobb helyzetben van illetve szakkör, szerintem evvel az oktatás nak, hiszen ellátásuk nem tartozik az színvonalasé nem romlott, seriem emelkedett. önkormányzat alapfeladatai közé, mégis, a - E lőford u lh a t-e, hogy a p eda gógu s külön gim názium átépítésére, a kollégiu m énzért, asaját vállalkozásában, valahol term et rendbehozatalára rengeteget áldozott, ami é re lv e tartson szakkört, korrepetálást, tehát egyedülállónak tekinthető a mai gazdasági piacosításra kerül a gyerek ek részére e d d ig helyzetben. ingyenes szolgáltatások egy része?
- E z e k s z e r in t , m íg
a k ö z é p o k ta tá s
M. V.: Erre m in den állam polgárnakm ű k öd ők ép es m aradt, az alapoktatás súlyos lehetősége van, és ez csökkentheti a minimális gondokkal küzd. Kialakulhat egy szakadék? szinten tervezett dologi kiadásokat is. Az is H.J.: Ha ez hosszabb távon így fog működni, kola is vállalkozhat, ha a tevékenység szerepel akkor a középfokú intézménybe iskevesebben az alapító okiratában, de ennek módosítása is fognak m enni O roszlány városából. egyszerű aktussal megoldható. Megépítjük a szép gimnáziumunkat, és nem a - A d o lo g i k ia d á s o k fin a n s zíro zá s a is mi gyermekeinknek, mertnem lesz megnekik csökkent. E lőford u lh a t-e - durván fogalm azva az a plusz, ami másoknak a környező - az, hogy a g y e re k e t kéri m e g a pedagógus: településeken. otth on ról h o zzo n krétát? M. V.: Ez csak egy véleüen dolog, hiszen M.T.Á.: Sajnos igen! eddig éppen aközépfokú oktatási intézmények H.J.: Igen! állapotávolt elhanyagolva. Itt most megkezdett - M ilye n lé p é s e k e t tervez a szakszervezet? beruházások befejezéséről van szó. Nem M.T.Á.: Egyenlőre egyeztetni kell az hagyhatjuk félbe az elkezdett munkákat. intézmények bizalmijaival, hiszen most lesz a - M ilyen észrevételü k van m ég a tém ával választásuk, de pár napon belül már lesznek kapcsolatban? konkrét terveink is. M.T.Á.: Ha netalán októberre kifutunk a - A p o lg á rm e s te r úgy fog a lm a zott: nem pénzünkből, mert nem biztos hogy a hozott tartja valószín ű n ek a sztrájkot. intézkedések megoldják a problémákat, ak M.T.Á.: Eneztnem merném így kijelenteni. kor mi lesz? Hiszen valamilyen módon az És nem elsősorban a fizetésünk miatt, hanem iskolának üzemelnie kell! Es ha a szülők fognak az oktatás minőségének csökkenése miatt. lépni helyettünk, hiszen ezek az intézkedések Szerintem ugyanis a szakkörök, korrepetálások éppúgy sértik az ő érdekeiket m int a nagyban m eghatározzák az alapoktatás pedagógusokét. Akkor mit fog tenni az minőségét. önkormányzat? - A z esetleges sztrájk a h elyi önkorm ányzat M.V.: Nem szabad ide eljutni! Döntenünk e lle n fo g -e irányulni, vagy országos szinten kellett, mert ha nem tesszük meg ezeket a lé p n e k a pedagógu sok ? lépéseket, akkor a város válhat M.T.Á.: Egyik változat sincs kizárva, hiszen működésképtelenné. országos szinten is vannak olyan problémák, - K oráb b i nyilatkozataiban a p olgárm ester amelyeket ki kell harcolnunk, vannak ugyanis utalt r á Oroszlányban nincs tevéken y belső olyan megyék, települések, ahol az új é r t e lm is é g . H ogyan v á r h a tja el az bérrendszert nem vezették be. önkorm ányzatazt, hogy a mai tanulók-akiknek M.V.: Ha eza sztrájkaz önkormányzat ellen az oktatására j e le n p illa n a tb a n n em tud irányulna, akkor patthelyzet alakulna ki. e le g e n d ő p é n zt biztosítani - m ajdan tegyenek - M it r ó h a tn a k a v á r h a tó v á lto z á s o k s ze p te m b e rtő l a szülőkre?
H.J.: Sajnos ennek a kárát mindenképpen a gyermekek, és közvetve természetesen a szülők látják. Az eddig kivívott eredményeinket nem szabad veszni hagyni, hiszen azokat meyei, országos helyezések, felvételi százalékok izonyítják. Ha tovább kell szigorítanunk a
a városért?
M.V.: Erre egy közmondással tudok válaszolni: Ahol a szükség, ott közel a segítség. Talán éppen ezek a problémák fogják felhívni a jelenlegi értelmiség figyelmét arra, hogy szükség van rájuk.
f
KÉTHETES 3
Beszámoló a legutóbbi testületi ülésről
Ahogyan én láttam és átéreztem Tisztelettel köszöntőm a Kéthetes olvasóit. En gem ért az a megtiszteltetés, hogy a képviselő testület egyik legjelentősebb üléséről beszámoljak Önöknek. Február 22-én városunk képviselői két ülést tartottak. Erre azért volt szükség, mert ezen a napon tárgyaltuk a város ez évi költségvetését, aminek megtárgyalásakor a testületi ülésnek más napirendje nem lehet. -Ezen a napon már reggel 9 órakor összeült a testület, hogy 5 napirendi javaslatot tárgyaljon. A polgármester úr két ülés közötti beszámolójával kezdődött a munka. A beszámolót Takács Károly alpolgármester úr kiegészítette, a Postát érintő tájékoztatással. A város egyetlen Postájának túlzsúfolt ü g yfélforga lm a miatt tárgyalások kezdődtek egy fiókposta létesítéséről a városban. A következőkben m ódosítottuk a közterületek rendjéről és használatáról szóló önkormányzati rendeleteL E módosítás legaktuálisabb része a vá lasztási plakátok elhelyezése. Ennék értelmében nem leh et elh ely ezn i p lakátot élő fá n és lámpaoszlopon, valamint közterületi műtárgyakon, szobrokon, létesítményeken. T ilo s a plakátot szórással terjeszten i (közterületen). A testület ezen rendeletében szabályozta a szezonális jellegű áruk autóról való értékesítését is. A harmadik napirendi javaslatot az iskolaszék fenntartói képviselőinek megbízását a testület egyhangúlag elfogadta. A kérdések és interpellációk a negyed ik napirendként szerepeltek a testület előtt. Kérdésként hangzott el a tüzépsori garázsoknál levő áldatlan állapot megszüntetése. A térvilágítás bővítését, a csapadékvíz elvezetését és az út javítását a Települési Osztálynak kell majd megvizsgálni és megoldani. Mindezek után már csak az utolsó napirend volt hátra, amit a testület zártülésen vitatott meg. Személy kérdésben döntött, Répási Jánosnét kinevezte a Bölcsődei Szolgálat vezetőjének.
ÖSSZEVO NÁS
VAGY
A féltizenegykor kezdődő második “ nagy” tes tületi ülésre érkező képviselők arcán szembetűnő volt, hogy átérzik azt a felelősséget, amiben dönteniük kell. Én magam is úgy éreztem magam, mint Eger várának védői az utolsó török ostrom előtt, és az ülést levezető polgármester úrban is az egri várkapitányt láttam. Ha egy mondatban fogalmazom meg a lezajlott eseményeket, akkor az így szól: a képviselő-testület a város 1994. évi költségvetéstegy különleges szavazási procedúrával, az első menetben elfogadta. De nem volt ez ilyen egyszerű, a beteijesztést több hónapos bizottsági egyeztetések előzték meg. A költségvetés megvitatása előtt Dr Sunyóvszki Károly polgármester hangsúlyozta, az ez évi költségvetési mozgásterünk az előző évben m egism ert szűk anyagi lehetőségeinknél is korlátozottabbak. Kitért a közalkalmazotti és szo ciális törvényre és az elmúlt évben megkezdett önkorm ányzati beruházásokra. Külön kihangsúlyozta, hogy az elfogadásra kerülő k öltségvetés 200 m illió forintn ál nagyobb forráshiányt nem tartalmazhat, mert ez a maximális összeg, ami még forgalomképes fedezet mellett finanszírozható. Kiélezett vita volt a közel 25%-os közalkalmazotti béremelés körül, ez volumenjében 80 millió forintot jelent, amit az önkormányzatnak hitel felvétellel kell finanszírozni. Egy rosszul meghozott törvény követ keztében azonban ezzel sem biztosítható az intézmények zmartaian működtetése. Az alapellátás szűkössége mellett veszélybe kerültek a szakkörök, a sportköri foglalkozások, a csoportosulások, és a napközis ellátások, és még egyéb más szolgáltatások. E témában a képviselők nagyon szenvedélyesen érveltek, de a diagnosztikán túl a terápiát nem vázolták fel. Ezt a testületnek az év hátralévő részé ben meg kell találnia. A továbbiakban a testület 100 millió forint
összegű beruházások ügyében döntött. Olyan gazdasági programnak adott prioritást, mint a gimnázium átépítésének első-második üteme, az ipari-park továbbépítése és az “ ó ” falu csatornázása, ezeken kívül a temető bővítés ez évben való elkészítése. Szintén az éves feladatok közt szerepel a városi távhőrendszer korszerűsítésének megkezdése is, melyre egyenlőre még nincs fedezet. Ennek megszerzésére az önkormányzatnak pályázat útján van lehetősége, de ehhez is szükséges a saját erőforrás biztosítása. Az előzetes várakozásnak megfelelően nagy vitátváltott ki az OBSK 3 millió forintos támogatása. Ezt a képviselők csak szigorú megkötésekkel szavazták meg. De megszavazták! Ezekután a többi mecénásokon a sor. Nem a szavak, hanem a tettek minősítenek! Majd meglátjuk. Az ELISZI homlokzatának vakolása, ami 2.5 m illió fo rin tb a k erü lt volna, kikerült a költségvetésből, mert a testület hosszú szavazási procedúra után leszavazta. A következő testületi ülésen ön álló k é p v is e lő i indítványként kezdeményezni fogom a témaújbóli megtárgyalását, annak kedvező elbírálását. A kedvező döntés meghozásának kierőszakolásában számítok a választókerület települési képviselőjének hathatós támogatására. Véleményem szerint az idei költségvetés elfogadása 4-5 évre a következő önkormányzatnak szinte az egész működési idejére behatárolta a lehetőségeit, meghatározta a feladatait. Ebből a hajóból nem lehet kiszállni, csak akkor, ha az révbe ért, vagyis ha a gazdasági programunk itt említett beruházásai megvalósulnak. Szerencsés hajózást! Tisztelettel: VargaJános települési képviselő
HÁZASSÁG ?
"Az erőműves és a bányász megőrzi az eddig szerzett vívmányokat..." Az erőmű-bánya összevonások 1993. március 31-ével Borsod megyében voltak. A KomáromEsztergom megyét érintő integráció először 1993. október 7-én Siófokon került nyilvánosan szóba, mely a hatodik-hetedikek a sorban. Azóta mindössze egy év telt el. A Kormány tavaly, november 11-én, döntött arról, hogy az Észak-Dunántúli térségben is folytatni kell az ed d igi bánya-erőm ű integrációkat. Előirányozta 1994. március 3 1-ig az Oroszlányi Erőmű és az Oroszlányi Bányák Kft, illetve a Bánhidal Erőmű és a Mányi Bányaüzem összevonását. Az integráció fő célja, hogy a folyamatban lévő felszámolási eljárásokat is meggyorsítva az integrált vertikumokban az eddigieknél eredményesebb, lehetőleg jelentősebb konfliktusoktól mentes tevékenység jöjjön létre. Oroszlányban ez a munka 1993. karácsonya körül k ezd őd ött, am ikor H o lló Vilmos kormánybiztos a helyszínen m egindította a m unkacsoportok m eg szervezését. Az öt munkacsoport felállítása 1994 január 28-ra fejeződött be, amikor megkapták megbízólevelüket. A munkacsoportok az erőmű és bánya kompetens vezetőiből álló, ún. “ Irányítóbizottság” útmutatásai alapján végzik munkájukat. Az “ Irányítóbizottság” mellett működik a Regionális Érdekegyeztető Tanács. Erre azért van szükség, mert egyidőben két erőmű és két bánya összevonása történik. Nagyon fontosnak tekintették, hogy mind a szakszervezetekkel, mind az üzemi tanácsokkalfolyamatosan szoros kapcso lat valósuljon meg, és így a dolgozók és munkavállalók megfelelő tájékoztatást kapjanak. M inden munkabizottságba a szakszervezetek és az üzemi KFTHETES 4
tanácsok egy-egy tagot delegálhattak. Az Érdekegyeztető Tanács ezen felül működik, melyben mindenegyes szakszervezet és üzemi tanács képviselteti magát. A munkavállalók tájékoztatása több síkon törté nik. Egyik ilyen -ami m ost történ ik-, a sajtótájékoztató. A másik -ami talán fontosabb- a m unkavállalók közvetlen tájékoztatása a m unkavállalói fórum okon . Ezek j ó része m e g tö rté n t, ille tv e folyam atban van. A munkabizottságok az elmúlt egy hónap alatt elvégezték azt a helyzetelemző, felmérő munkát, mely alapján az előttünk lévő közel egy hónapban az integráció részletes feltételei és megoldásai kidolgozhatok, az integrációk megvalósíthatóvá válnak. Oroszlányban -végkifejlődésben- a kibocsátásra kerülő részvényekkel az Oroszlányi Szénbányák FA, ezen belül az Oroszlányi Bányák Kft hitelezői a Vértesi Erőmű Részvénytársaság tulajdonosaivá válnak. A munkavállalókkal Összefüggő fontosabb állásfoglalások és döntések között Holló Vilmos kiemelte: Kezdet-kezdetén sikerült megállapodni a szakszervezetekkel, üzemi tanácsokkal a kollektív szerződések elveiről, -azóta a kollektív szerződések tervezetei elkészültek, jelenleg a szakszervezetek tanulmányozzák ezeket: -valamennyi, az integrációba kerülő munkavállaló megőrzi a folyamatos munkaviszonyát, -mind a két szakma -az erőműves és a bányász- megőrzi az eddig szerzett vívmányokat, -a kötelezettségek oldaláról közös lesz a kollektív szerződés; -jó esélyt lát arra, hogy m árcius 31-ig a m unkavállalók átv é te le megtörténjen. Ehhez a szakszervezetekkel a szükséges tárgyalásokat le kell folytatni. A március közepére
elkészülő Szervezeti és Működési Szabályzattal egy időben pontosítható, hogy ki kerül az integrációba és ki nem. Ezen belül lesznek olyan munkavállalók is, -nem nagy létszám- akik új munkakörbe kerülnek. Velük új munkaszerződéseket kell kötni. Az ún. “ létszám-metszékek” most alakulnak ki. Jelenleg az, hogy elbocsátásokra lenne szükség,nem látható. Szénüzemi létszám biztosan nem kerül elbocsátásra. Az term észetesen leh etséges, hogy adminisztrációs területen -a párhuzamosságok mi att- lesz fölösleg. Az így esetleg szükséges leépítéseket a leghumánusabb eszközökkelkívánják megoldani. Az integráció várhatóan á p rilis végére jo g i vonatkozásban is befejeződik. A tájékoztató elhangzása után a jelenlévő újságírók több kérdést tettek fel. Az ezekre adott válaszokat közöljük: Oroszlányban a tervek szerint a lakossági szén előállítására és értékesítésére az eddigieknél is fokozottabb figyelmet fordítanak. Az integrált vertikum a nyugdíjasoknak nem kínál sem m ivel rosszabb állapotot, mint a bányavállalat biztosít most. (Pl. szénjárandóság, kedvezményes üdültetés ...) A vezetői szintek száma csökkenni fog, de vala mennyi bányász vezetői munkakört továbbra is bányászati szakemberek fognak betölteni. A fizikoterápiás kezeléseket a jövőben egy, az önkormányzatokhoz tartozó tevékenységkörében, j ó l á tgon d olt konstrukcióban lesz célszerű megoldani. Az Észak-Dunántúli Vagyonhasznosító Részvénytársaság feladatkörébekerülnek mindazok az integrációbanem kerülő kötelezettségek amelyek a vállalati vagyonnal szemben állnak. így a
FOLYTATÁS A 4. O LD A L R Ó L :
hum ánpolitikai k ö te le ze tts é g e k (p l.: k orengedm ényes n yu g d íja k ), bányakár, tájrendezés, bányabezárás, a vagyon nem értékesíthető részének átvétele is ennek az Rt-nek lesz a feladata. A ren dezés feladatai itt a vagyonértékesítésből illetve az állami költségvetés finanszírozásával valósulnak meg. Az újságunk általfeltett kérdések: -Az Oroszlányi Bányák Kft-n belül a Központi Gépjavító Részleg azon része, amely nem kerül az integrációba, Kftbe megy át. K i lesz ennek a tulajdonosa? Fogják e biztosítani a dolgozók részére azokat a jogokat, amelyek korábban megillették illetvejelenleg megilletik őket, minta bányához tartozó dolgozókat?Az összevonástkövetően elképzelhetőe, hogy a Bököd 11mezőnyitás megtörténik ?Az erőmű az integrációban képeslesz etöbbet tenni a környezetvédelem (pl.: kéntelenítés) érdekében? -Az új Kft-ben a kollektív szerződést a jelenlegi jogaik szerint köthetik meg a dolgozók. Ezt mindaddig megtarthatják illetve juttatásaikat mindaddig megőrzik, míg maguk a dolgozók nem érzik úgy,hogy ők már nem bányászok, beso rakó ztak a gépjavítók, gyártók világába, körébe. Ekkor majd úgy érezhetik, hogy ezt a kollektív szerződést meg kell változtassák. -Az új társaság tulajdonosa az Oroszlányi Szénbányák FA lesz, h iszen m őst is az. A felszám olás lezárásával ezt a tulajdont lehet, hogy valamelyik hitelező kapja. Az is elképzelhető, hogy az MRP program keretében akár elő privatizálásra kerül. Ha ezt a céget valaki megveszi, azt az Oroszlányi Szénbányák FA csak elősegítheti. -Ez a bányatérség a fejleszthető bányák sorába tartozik. így Bököd IX-vei kapcsolatban is ez mondható el. A fejlesztést egyértelműen az fogja eldönteni, hogy a kitermelhető szén a mindenkori fűtőanyagokhoz képest rentábilis legyen. Ma eb ben pontosabban nehéz állásfoglalásra jutni. -Amennyiben a megszülető új környezetvédelmi törvény nem ir elő 100%-os k éntelenítési követelményt, akkor egy úgynevezett hibrid fluid fluid átalakítással lehetőség van a probléma keze lésére. Ezzel a viszonylag nem nagy költségű átalakítással az összkéntartalom mintegy 60-70%-a kiválaszthatóvá válna. A 100%-os kéntelenítéshez az előbbi költségeknek akár tízszeresére is szükség lenne. A széndioxid kibocsátás nem zetközi előírásokban rö g zíte tt szintű érték re való leszorításához Magyarországon egyetlen fosszilis erőmű tekintetében sincs lehetőség. Ezt csak sok kal gazdagabb országok engedhetik meg maguknak. A sajtótájékoztatót követően a Központi Gépjavító Részlegnél kezdődöttazamunkásgyűlés, ahol a munkavállalók az integrációval kapcsolatban részletes információkhoz jutottak. Molnár-Hartmann
BÚTOR! Nagy választékban kínálunk: ___ nciaágyat - heverőket - fotelágyakat
- sarokgarnitúrákat - ülőgarnitúrákat - szekrénysort
Különböző szövet és méretválasztási lehetőség. Olcsó áron, rövid idő alatt! Tatabánya, N ovem ber 7-tér 4. Cím: Tata, Kossuth tér 8.
ie
6j o j .
g i/
2
Bemutatkozó
of
Az 5. sz. Általános Iskola Az 5. számú Általános Iskola m űködési e n g e d é ly é t 1967 szeptemberében írta alá az akkori Művelődési Csoport vezetője, enyhe fokban sérült gyermekek foglalk oztatására. In n en től számítható az iskola fennállása, m ikor a Táncsics úti barakkiskolában félszáz gyermek tanítása kezdődött meg. 1973-ban a lebontásra íté lt barakksor m iatt az iskola a jelenlegi helyére költözött. A fa lusi iskola négy tanterm e csakhamar kicsinek bizonyult, így saját e r ő b ő l m egkezdtük a bővítést. A város ipari vállalatainak -főként a bánya-segítségével és hatalmas társadalmi összefogással 1981 őszén átadtuk az iskola új szárnyát, az újabb négy tanterm e t A k övetk ező tan évtől már áttérhettünk a kétszakos tanításról az egyszakosra. A k ibővített intézményben lehetőség nyílt a beszédhibás illetve környékbeli községek gyerm ekeinek fogadásara és ellátására. Iskolánk tanulólétszáma folyama tosan növekszik. Sajnos ennek kö vetkeztében kereteink beszű külnek. Az elő írt feladatainkat sem tudjuk már maradéktalanul ellátni: óvodáskorú gyermekek fejlesz tése, speciális továbbtanulás a végzett tanulóinknak. Két évvel ezelőtt az Önkormányzat létrehozott egy Alapítványt az új iskola építésére. Területet az építkezéshez a régi Bányászstrand területén biztosított. Az új iskola megépítése sok-sok városi és város környéki gondot megoldana. Gyermekeink a város legszebb környékén nyugodt körülmények között járhatnának iskolába. M egteszünk m indent annak érdekében, hogy az Alapítvány tőkéjét növelhessük. A tavalyi évben jótékonysági kiállítást rendeztünk a M űvelődési Központban. Amatőr művészek képeit láthatták és vásárolhatták meg az idelátogató vendégek. A kiállítás próbálkozás volt, mely úgy érezzük sikerrel járt. Ösztönzést adott a további hasonló tárlatok rendezésére. Az elkövetkező időszakban több ren d ezvén yt szeretnénk. Szeptemberben egy nagyszabású Jótékonysági Bált, novemberben pedig egy újabb kiállítást,melynek anyaga már most ren d el kezésünkre áll. Az új iskola alapkőletételéhez köz ben csendesen megtörténne az első kapavágás
TI
T
Pl
6-
11 L
ES
5
YU
9
6
7
i
10
’Á U o ty > A iG ó K J T 2 2 10 O 23^ O 2lc 3 \ le \ V 2U A 1 (r A % Ay Ő A l 1 (A o T 16
I4E
•P?
1
20
ö
V
25
6 ■
4
"
L L _
o
„
|2S
Vízszintes: 1, M e g fe jté s D l. ré s ze ( zárt betűk: T , R , É ). 8, EGZ! 9; Alumínium. 10, Becsvágy. 11, Ezen van afolt. 12, Szerelem istene. 14, Azonos betűk. 15, Testrész, névelővel. 17, Párat lanul fonó! 18, Királyi ülőhely. 19, Bróm. 20, Vágó eszköz. 21, Kis lovak. 24, Cseperedik. 25, Ezt is fizetni kell ahatáron. 28, Valamely személy. 29, M e gfe jté s I. része. 32, IÉO! 33, Romi kezdete! 34, IY! 35, Film egy trabant részvételével. F ü ggőleges: 1, Kommunikációs eszköz. 2, M e gfe jté s D. része. 3, Ez az állat mindig perceg. 4, Letört vakolat! 5, Lélegzik. 6, Orosz ff.név. 7, Élvezeti cikk. 12, Ritka ff.név. 13, Pénz (kiejtve) 15, Fej elülső része. 16, Króm. 18, El. 19, Füled éljen ... . 22, L ift “ tartáj”. 23, Hüllő. 26, Állami Biztosító. 27, Becézettnői név. 30, Állat. 31, Döbrógi elölről! MaCSek-
10,-Ft=2x500,- Ft KÉTHETES és a Sooítr'* közös NYEREMÉNYJÁTÉKA! Azon olvasóink között, akik az újság impresszumából kivágják a KETHETES kiadójának kék emblémáját, és 1994. március 18-ig levelezőlapra ragasztva, névvel, címmel ellátva beküldik,vagy behozzák akiadóhoz, aznap délután 17.30-kor a Sooter’ í üzletében 2x500,-Ftértékben A
ajándékot sorsolunk ki. A nyeremények a helyszínen átvehetők.
A legutóbbi keresztrejvényünk helyes megfejtése: Vértesszentkereszt, Avar, Bencés. A helyes megfejtést beküldők között egy db. könyvet sorsoltunk ki. A nyertes: Pogrányi Péter, Oroszlány, Rákóczi F. u. 59. A nyereményutalványt átveheti a szerkesztőségben.
ETETÉS
T is zte lt olvasóink! Ezennel végétért az oroszlányi oktatási in tézm én yek et bem utató sorozatunk.
ie A \e iu
'd e /
A 63 ____________ S 3 1 3 H l 3 H KFTHFTFS 5
’TAVHOKff
, A lakosság szolgálatában Hl.
OROSZLÁNY A február 11-ei számunkban ugyanitt már beszámoltunk az Oroszlány Távfűtéséért Alapítvány létrejöttéről, mely a mérés sze rinti elszámolásból adódó gondok és költségek enyhítésére hivatott. Az alapítványhoz eddig 11 családi és 4 társasházi közösség fordult támogatásért.
Pályázati hirdetmény
-Milyen mértékű a támogatás?
Oroszlány Város Önkormányzata a piac (v o lt
len gyel
piac)
b é rle té re
és
üzemeltetésére pályázatot hirdet.
-M ié rt v olt szükség erre a döntésre?
A pályázatot írásban, zárt borítékban kell benyújtani az ügyfélszolgálati irodában, a polgármesteri hivatal földszintjén, 1994. március 16-án 12 óráig.
A
pályázat
részletes
-Támogatásként -a kuratórium- a bekerülési költség harminc negyven százalékát határozta meg. Ez a költség a tervezésből, vala mint a munka- és anyagdíjból áll. Ugyancsak a kuratórium döntése alapján a hőmennyiség mérők beépítése, a Távhőszolgáltató Kft-n keresztül valósítható meg.
fe lté te le i
megtekinthetők a polgármesteri hivatal
-Nagyon lényeges szempont, hogy a hőmennyiség mérő szolgálja a számlázás alapját. A számlázást a Távhő Kft. végzi, ezért csak olyan mérőeszköz kerülhet beépítésre, és csak olymódon, amitaszolgál tató, jelen esetben a Távhő Kft. elfogad. -Viszontláthatják-e afogyasztók a lakásukba beépítve azon termékeket, melyeket a ja n u á ri szakkiállításon megismertek ?
-A hőmennyiség mérőt természetesen nem, hiszen az nem a lakásokba kerül beépítésre. A többi termékekről, a szabályzó szelepek és a költségmegosztók alkalmazásáról még folynak a tárgyalások. A Távhő Kft. szakemberei a műszaki szempontok figyelembe vételével megvizsgálták a hőmennyiség mérőket, és árajánlatokat kértek a forgalmazóktól. így a Techem Kft., a Shotex és az Ista cégek által forgalmazott mérő eszközök beépítésére ad támogatást az alapítvány. -K i végezhet hőmennyiség mérő beépítést?
-Egyszerűségi szempontok miatt a Távhő Kft. közreműködésével történik a beszerelés, ami nem zárja ki alvállalkozó közbeiktatását. -M it kell érteni egyszerűségi szemponton?
h ird etőtá b lá ján ,
illetve
a
leírás
igényelhető az ügyfélszolgálati irodában.
-A mérőeszközt hitelesíteni kell. Ez azt jelenti, hogy ajelenlegi szabvány szerint kétévenkénti ki- és beszerelési munkát igényel. Azon kívül az esetenkéntijavítás, karbantartás is gyorsabb lehet, ha helyi szakembergárda végzi. Folytatjuk... (PEZ) (PR) Politikai hirdetés
M Pályázati tórdetmény
A
Oroszlány Város Önkormányzata a p olgárm esteri hivatal föld szin tjén található helyiségek bérletére pályázatot
A
hirdet.
irodában, a p olgárm esteri hivatal földszintjén, 1994. március 16-án 12 óráig. A pályázat részletesfeltételei megtekinthetők a polgárm esteri h iva ta l hirdetőtábláján. KFTHFrVS 6
A L A
5 1
kell benyújtani az ügyfélszolgálati
1
A pályázatot írásban, zárt borítékban
MUNKÁSPÁRT Egy jó tipp!
íxl 'f O B I
B!
Vagyonvédelmi szaküzlet Oroszlány, Rákóczi út 1.
Biztonságban akarja tartani értékeit? Lakást újít fel? Szeret barkácsolni? Mindehhez kínálunk Önnek: riasztókat, biztonsági zárakat, pénzkazettákat, lakatokat, ajtó és ablakkilincseket, zárcím kék, bútorzárakat, Reisser csavarokat, olasz rögzítéstechnikai term ékeket, élfóliákat, villanyszerelési anyagokat kedvező áron. nyitva tartás: Hétfőtől-Péntekig: 8 -1 8 óráig Szom baton: 8 -1 2 óráig. H m A N S M IT - P O W t t E N E R G IA G A Z D Á L K O D Á S I1 ÉS M Ű S Z A K I FEJLESZTÉSI M É R N Ö K I DBTTo - E n e r g ia g a z d á lk o d á s , t e lj esátm ény g a z d á lk o d á s -P e n t a P C szásnátógépk o n fig u r á c ió k -N y o m ta tó k -S z o ftv e re k Irodánk a HUBER ÜZLETHÁZ I. emeletén található. Telefon/fax: 361-122/1508 Nyitva tartás: Hétköznap: 9-17-ig Szombat : 9-12-ig
Nyári felkészítés Bosch Service-ben! Gondtalan nyári szabadság - üzembiztos gépjárművel Az ország több, mint 40 szervize várja Önt és gépkocsiját
május 15. és június 30. É, között díjtalan átvizsgálásra:
.
fényszóróbeállítás a ■előtöltés ellenőrzés - gyuj.áskép ■ ékszíj ésvezérműszíj i CO-beállítás, ■akkumulátorteszt ellenőrzés,
Névjegykártyára van szüksége, vagy fénymásoltatni akar? Netalán-tán szórólapot vagy nyomtatványt szeretne készíttetni? Nem tudja hol hirdessen? Segítünk. Keressenfel bennünket, és mi tanácsot adunk, hol, mit, milyen formában érdemes közölte tni. Segítünk a tervezésben, a kivitelezésben. Ónért, hogy képben legyen! MONTÁZS Marketing Iroda Bt. Oroszlány. Fürst S. u. 20. (D 361-122/14-14.
Kérjük
HUBEB ÜZLETHÁZ Tapéták nagy választékban
Személyautók és kisteherautók mindennemű javítása.
meg kitöltött
s E ín n iiT n s T E E H n iitifli
S 3 H
Ö S L E 1
SZÉlfíÍTÓGÉPEK ÉS KIEGÉSZÍTŐIK ff AGA pőlrsztékbrh KAPHATÓK.
OROSZLAfjy KERTALJA ü. 16. TELEFOff: 361-161 fjyiTPA: HÉTKÖZ nfíP 9- 11.
látogassa
Szolgáltatásaink:
hirdetésünkkel
- autóvillamossági szerviz - benzin és dízel befecskendező rendszerek javítása - karburátor szerviz - környezetvédelmi felülvizsgálat - motorfelújítás - indító motorok, generátorok azonnali cseréje, felújítása - fékszervíz, ABS vizsgálat - német autók speciális javítása - Blaupunkt autó hi-f i beszerelése, javítása - autók vizsgáztatása
a legközelebbi
Bosch Service-t és nyerjen sorsolásunkon!
Minden autó márkaszervize Kenmes 7
Jlpartíjírek LABDARÚGÁS KOSÁRLABDA NB. H. A m egyei labdarúgó Május 14-én hazai pá lyán fogadta az ŐSE bajnokságban szereplő Bányász kosárlabda csapata a O roszlányi listavezető Kandó Főis labdarúgó csapata az el kola csapatát. Rangadó múlt héten két bajnoki játszott. hoz mél tó el ső fél ideij áték m érkőzést OBSKután 43-21-es hazai E redm ények: vezetéssel fordulhattak a Lábatlan 8-1 A hazai csapatok. A második csapat góljait Haász (2), játékrészre a vendégek Kocsis, Kristyák, Pálvölgyi, taktikát változtattak, mely Rév, Gárdony szerezték. rövid zavart okozott az Ezen kívül a vendégek oroszlányiaknál, ami m ég egy öngólt is dobtak. K om árom i Medoszszerencsére nem tartott sokáig. A 84-68-as OBSK 0-2 Gólszerzők: végeredmény m egérde Rankl és Rév. Ifjúsági melt volt az oroszlányi mérkőzésen is az orosz csapat javára. A csapat lányiak bizonyultak legtöbb pontját, számsze- jobbnak. A végeredmény rint 38-at a rutinos Zboray Komáromi Medosz-OBSK szerezte. 0-4.
GOMBAVJZSGALAT A serdülő csapat hazai pályán a Naszály csapatát fogadta és 0-4-es félidei eredmény után fordított és 6-4 arányban győzött. Az oroszlányi öregfiúk Tatabányán a KOM ÉP otthonában 4-1 arányú vereséget szenvedtek. CSELGÁNCS Ú TÉ budapesti sport csarnokában a hétvégén diák országos rangsor versenyt rendeztek, ahol az oroszlányi judosok két érmet szereztek. Eredmények: 28 kg-ban Marosi Bálint arany, míg 30 kg-ban Baranyai János ezü stérm et szerzett. Edzőjük Végh Tibor.
Kedden és pénteken 6 .2 2 -tó l
8,30 óráig Táncsics úti piacon.
a
A hét többi napján 8.^-tői 9.— óráig a Bánki D. u. 49. fsz. 1. sz alatt. LO SY MÁRKASZERVIZ -Fénymásolók, -pénztárgépek, -irodagépek forgalmazása és javítása. Oroszlány, Zichy M. u. 23. (volt Kun Béla u.) m 361-156
Sooters Filmkidolgozás rö v id h a tá r id ő v e l!
A választás az Öné! Dupla kép vagy dupla méret+ajándékfilm. Faliórák reklám áron, nagy választékban 599 Ft-2490Fto
KÖNYVESBOLT A MŰVELŐDÉSI K Ö ZPO N T ÉS KÖNYVTÁRBAN: Szótárak, útikönyvek, szépirodalom, mesekönyvek. Nyitva tartás:
A keresztrejtvény helyes megfejtői közfii az ajándékkönyvet Balogh Attila, Táncsics adván lakos nyerte.
Hétfő-péntek:12-18, Szo.:10-12, Kedd:szünnap
Utalványát a szerkesztőségben átveheti.
KFFHF7FS 8
10,-Ft=2xl000,- Ft KÉTHETES és
A
közös
NYEREMÉNYJÁTÉKA!
Azon olvasóink között, akik az újság impresszumából kivágják a KETHETES kiadójának kék emblémáját, és 1994. május 27-ig levelezőlapra ragasztva, névvel, címmel ellátva beküldik,vagy behozzák a kiadóhoz, aznap délután 17.—kor a So»t»r’» üzletében 2x1000,-Ft értékben ajándékot sorsolunk ki. A nyeremények a helyszínen átvehetők.
KIADJA A
ímsErzn j jzmmmá/mrzxéa A kiadó m m n is a mnös sit mnniő, Molnár Ferenc A kiadó és a szerkesztősé# címe: 2840. Oroszlány, Flirst S. u. 20. ® 361-122/14-14 E3 2840 Oroszlány Petőn 8. u. 20
r
OÁM SZSt&SOTQJS, Szládovics Péter TVSm m f Kocsis Zoltán, Nyom da: VÉRT.Nyom da O roszlány Felelős vezető: Somogyi A ttila . Nysz.:B/PHF/1298/K1993.
A hír szent, a vélemény szabad.
Alapítva: 1993.
n. évfolyam 18. szám 1994. szeptember 9.
Ingyenes
KÉTHETES Független, kéthetilap
HÍREK
TÉNTKÉPEK
OROSZLÁNT ÉLETÉRŐL
A KÉTHÉT HÍKEI E ljárás a falbontó ellen. A m ajki m űem lékegyüttes 14. sz. cellaházánál, az un. Barokk eszpresszónál 1994. au gu sztu s h ú s za d ik á ra virradóra a park felőli tömör k erítést, 1 m szélességb en kibontották. A falbontás után az Országos Műemlékvédelmi Hivatal a helyszínen vizsgálatot tartott. Dr. N a gy K lá ra az O M vH vezető felü gyelő je szerkesz tőségünknek elmondta, hogy m ivel a bérlő a falszakaszt helyreállította, ezért hatósági k ö telezésre nem kerü l sor, azonban szabálysértési eljárás lefolytatását kezdeményezték Oroszlány város jegyzőjénél, az eszpresszó bérlőjével szemben. (A z e ljá rá s t az e n g e d é ly n é lk ü li m a g a ta rtá s sú lya indokolta.)
A g im n á z iu m b a n is M e g t a r t o t t á k e ls ő f o r d u ló já t a V a r g a - N o v á k m egkezdődött a tanítás. Az épület átalakítása miatt re n d ő rp e rn e k . A tanúm eg a S á g v á ri hallgatások szeptember 27-én id e ig le n e s e n folytatódnak, amikor is ítélet- Iskolában tanulnak a gyerekek, hirdetésre is sor kerülhet. akik várhatóan október végéig
Szépülő gimnázium
SZABADSÁG ÁRA
TARTALOM 3.oldal
A szabadság jó dolog, csak drága. Akárcsak a demokrácia. Mindkettő - ma valahogy k eserű s z á jíz t okoz egyeseknek. Mármint a drágaság. De beszélhetünk-e demok ráciáról, amikor csak egyesek nek adatik m eg a szabadság? Nézzünk így példát! A z id e i ta n é v k e z d é s k o r n éhán yan (?) a szívü kh öz kaptak, amikor a tankönyvek áraitmeghallották. Sbosszan kodtak, amikor meglátták a tankönyvcsomagokat. M ert volt olyan tantárgy, ahol k étfé le tan kön yvet is m egvetetett a tanár, mond ván, Ő most kísérletezik. Rendben. Kísérletezzen. De vajon miért a szülők megkér d ezése n élk ü l, a szü lők pénzén?
Bányásznap volt. Sport és k u ltu rá lis programok gazdag kínálatával álltak az idei Bányásznapon résztvevők rendelkezésére az ünnepség rendezői. B aráti K ör alakult Oroszlány barátai egyesü letet alapítottak szeptember h arm adikán . A ta lá lk o zó n résztvevő 53 oroszlányi a város múltjának feltárását, a város fejlődésének segítését tűzte ki célul. A K ö r eln ök én ek D r . Sunyov8zki K á ro ly t, míg az elnökség tagjainak D r. T örö k E n d r é t, E le k e s L á s z ló n é t, N é m e th S á n d o rt, ifi. Köles S á n d o rt választották.
Fotó: Sooter’s Oroszlány
A
v is s za k ö ltö z h e tn e k a g im názium épületébe.
A válasz: Nem oly sok az az összeg, melyet pluszban kellett kifizetni a dupla könyvre. Igaza van. Akkor, ha csak egy tantárgyat nézünk. Azonban a gyereknek ennél lényegesen több tanulni valója van. íg y aztán a szülő fizet, a gyerek m eg nyúl. Kísérleti. A tanárnak meg szabadsága van. Nagy!? Talán eljön az idő, amikor, mielőtt a zsebünkbe nyúlnának a szabadok, kikérik néhány arra ille t é k e s és h o z z á é rtő v é le m é n y é t a rról, h ogy összességében m en n yit k ell (lehet, tudnak) majd fizetni. H ogy ki adhat erre választ? Talán az iskolaszékek. H a ők nem, talán valaki más. E k k o r ta lá n k ev eseb b en lennének azok, akik keserűen g o n d o ln a k a sza b a d sá gra . Mások szabadságára.
A több, néha kevesebb? M it hozhat az ellentét? ©
Kérelem av a gy m iért élünk a K árp át-m eden cében 4. oldal
Majkra kerül II. Rákóczi Ferenc szíve? Kutschi A n d rá s plébános tervei 5. oldal
Bányász köszöntő Szálkái S án d or írása 6. oldal
A válasz válasza "Nem volt jó gazd a az QBSK" 8. oldal
Éteri kapcsolatok
DÖNTÉS UTÁN A u gu sztu s utolsó e lő tti n ap ján tíz tém á t tá rg y a ló testületi ülés volt a városházán. A ta n á csk ozá st k övetően beszélgettünkvárosunk polgárm esterével, Dr. Sunyovszki Károllyal. -Á lta lá n os sá g b a n hogyan értékeli a mai testületi ülést? - Jónak. A testület valamen nyi napirendi pontban döntést hozott, tulajdonképpen csak egy elő terjesztésrő l fo lyt komolyabb-hosszabb vita , ennek azon ban nem tu la jd o n íto k túlságosan nagy jelentőséget. -Az ülés elején, a két testületi ülés k ö z ö tt tö rtén tek tá jé koztatójában, Ön említést tett egy újságíróról, aki valótlan á llítá s o k a t k özölt lapjában, majd azt mondta, hogy ilyenek az újságírók. Ez nem elszólás volt? fo ly t a t á s a 2 . o ld a lo n K lIH tffS
I
DÖNTÉS UTÁN -De igen, sajnos általánosítottam. Az történt, hogy a 24 Ó R A m unkatársa megjelent egy tárgyalás előtt és azon jelen k ívá n t len n i. A z t h iszem , h ogy nem szokásos ez egy munkamegbeszélésen. Sem én, sem tárgyalópartnerem nem nagyon tudtuk milyen irányú lesz megbeszélésünk. Ezért kértük az újságírót, hogy várja meg annak végét, s majd akkor kérdezzen, szívesen állunk rendelkezésére. Erre ő egy fotó készítésének lehetőségét kérte, és ahhoz írt egy olyan kommentárt, m ely szerint elzárkóztunk az információ adástól. Persze ez így nem igaz, és ő azóta sem keresett minket. ■A főbb napirendi pontokról, az 1994. évi költségvetés első félévi teljesítéséről szóló beszámolót és a költségvetés módosításáról szóló polgármesteri előterjesztést a testület hozzászólás és vita nélkül elfogadta. -N a gyo n ö rü lök ann ak, h o g y a k ö lts é g v e té s e lk é p z e lé s e in k s z e rin t alakult, csak kisebb tételeknél nem jöttek be előrejelzéseink. A z év elején egyes beruházási feladatokhoz nem tudtunk forrást rendelni, most ezek fedezete is b iz to s ítv a van . A k ö lts é g v e té s m ódosításának lén yeg e az vo lt, hogy bevételeinket -figyelemmel az első féléves gazdálkodás során m egtapasztaltakramintegy 100 MFt-al tervezzük magasabb szinten, ugyanakkor kiadásainkat mintegy 70 MFt-al kívánjuk csak emelni. íg y a tervezett hiány mértékét 30 MFt-al tudjuk e lő re lá th a tó a n csökken ten i. E z z e l a dön téssel az e lk ö v e tk e ze n d ő éve k várhatóan nem könnyebbedő költségvetési helyzetének stabilizálása volt a célunk. Úgy érezzük, hogy ez fontosabb mint ennek az ö sszegn ek b á rm ily e n m ás célú felhasználása, bár lett volna éppenséggel helye másutt is. -S j ö t t az antennarendszer fejlesztési k on ce p ció já n a k a v itá ja , m ely elég ellentmondásos volt. M ilyen tanulságot lehet levonni a vitából? -Érthető, hogy a lakosság szélesebb körét közvetlenül érintő előterjesztések váltják ki a legnagyobb vitát, s hordozzák a legtöbb feszültséget. A m it nem értettem az az, hogy miután a fejlesztés szükségessége m ár régen eld őlt, most m égis v o lta k olyanok, akik ezt megkérdőjelezték. Ennek az e lő te rje s z té s n e k nem az v o lt az eldöntendő kérdése, hogy csináljuk vagy ne csináljuk, hanem az, hogy így vagy úgy csináljuk. Szerintem annak a vitának volt értelm e, am ely a beruházás terv ezett
konstrukciójáról, illetve fedezetéről szólt. A k o n stru k ció eld ö n té sét k ö vető en bizottságaink és hivatalunk feladata a fo g y a s z tó i fiz e té s i kedvezm én yek áttekintése, a részletes műszaki tervek kidolgoztatása, szerződések elkészítése, s m in d ezek a la p já n a vég ső dön tésre elő terjesztés kidolgozása a képviselőtestület elé. -E d d ig i nyilatkozataiban a rendszer privatizálása mellett volt. M iért változtatta meg a véleményét? -Az előzetes megbeszélések során senki sem támogatta elképzelésemet, viszont a rendszer egyre romló műszaki állapota nem nagyon tűr halasztást. íg y saját döntésemnél az vezetett, ahogy számomra elfogadh ató módon e problém a még megoldható. Egyébként ilyen beruházási m egoldásról, m elynek koncepcióját az a lp o lg á rm e s te r úr, a G a zd a sá gi-és M e n e d z s e r B iz o tts á g , a je le n le g i ü z e m e lte tő k , és a h iv a ta l v a g y o n hasznosítási irodája dolgozói közösen dolgoztak ki, még nem tudok az országban. Remélem, hogy sikeres lesz, már csak azért is, mert így a rendszer önkormányzati t^ljydon ban _jm aradh at, nem Részünk kiszolgáltatottak. A zt pedig tudomásül kell ven n i, hogy egy beruházás költségeit m indiga termék, szolgáltatásigénybevevői fizetik meg. Persze az nem mindegy, hogy ez mikor, mennyibe kerül. -Volt egy epizód a testületi ülésen. Szót k ért H a rtm a n n Is tvá n , az M E E képviseletében, s Ön ennek nem akart eleget tenni. -Rossz az ügyrendünk, illetve a meghívók megküldésével kapcsolatos gyakorlatunk -persze ez tévedésem alól nem mentesít és sajnos ennek a napirendi pontnak a fe s zü lte b b é v á lá s á h o z h o z z á já ru lt. Egyébként jelen leg a képviselő-testület tagjain kívül m integy ötvenen kapnak meghívót az ülésre, pártok, cégek, állami s z e r v e z e te k , e g y e s ü le te k k é p v is e lő i. Kivételes helyzetektől eltekintve, és én ezt nem tartottam ilyenn ek, vélem én yem szerint nem szerencsés, ha nem képviselőtestületi tag valaki és hozzászól a vitához. Ú gy gondolom, hogy a működés helyes m ech a n izm u sa az, ha a d ö n tés éért felelősséget vállaló képviselő szakemberek m e g h a llg a tá s a a la p já n te s z i m eg é s z r e v é te le it, ille t v e a sza k em b erek vélem énye a képviselők érveivel kerül be a testületi ülésre. Ú gy érzem egyébként,hogy e határozat helyességének eldöntéséhez
KERES, KÍNÁL - ELAD, VESZ? KSTKSTSS 2
sokkal inkább józan m egfontolásra,és esetleg jogi szakértelemre volt szükség, semmint műszakira. -E hosszú napirend után az 1995.évi beruházási k on ce p ció ról döntöttek. A bevezetőben úgy fogalmazott, hogy ez egy visszafogott előterjesztés. -Nemcsak mostani döntésünk, hanem az eddigiek is évekre, évtizedekre szóló kihatással vannak a város életére. Ezért szükségszerűen nemcsak a mában, hanem a holnapban, sőt a holnaputánban is gon dolk odu n k, s m un kán k érdem i m egítéléséhez -hacsak valam it nagyon nyilvánvalóan el nem rontottunk- el kell telnie egy pár esztendőnek. Kérdésére térve: A z előterjesztés a már szerződéssel lekötött, folyamatos beruházásokon túl, csak a legszü k ségesebb fe lú jítá s i és tervezési munkák szükségességére hívja fel a figyelmet. Nem az igényeket, hanem a fo rrá s o k fig y e le m b e v é te lé v e l a legfontosabb, reálisan m egvalósítható feladatainkat sorolja fel. Éppenséggel ez sem k evés, b old og leszek , ha m a ra déktalanul megvalósul, s ez a jövő évi költségvetéssel dől majd el. -Következett a V G R T tőkebevonásának kérdése. Itt elvi döntést hozott a testület a tárgyalások megkezdéséről. -Igen , a cég kom m u n ális tevékenységének fejlesztéséhez keresünk tő k e tá rs a t. V ilá g o s a n lá ts z ik , h ogy városunknak ehhez nincs 30-50 M Ft-ja, ezért megfelelő garanciák megléte esetén célszerűnek látjuk privatizálni. -A testület az ülés végén beleegyezett, hogy szeptemberi ülését egy héttel, az O T V kérésére elhalasztja. Észrevehetően nem örü lt ennek a döntésnek. -Még három, a várost komolyan érintő ren deletet kell ez év végéig, ebben a ciklusban megalkotnunk.Az új ülésnapig, szeptember 27-éig, várhatóan megszületik a k ö ztá rs a s á g i eln ök döntése az önkormányzati választások időpontjára vonatkozóan. Vélem ényem szerint nem szerencsés, hogy akarva- akaratlanul, a választásokra készülve -gondolva veszünk részt testületi ülésen, több feszültséggel, él e sebb vitákkal. A má sik probl émám pedig az, hogy ez a döntés a választások előké szítésén már most dolgozó polgármesteri hivatal munkájában komoly torlódást fog okozni. Sajnos, a vita kizárásával, érveimet a képviselő-testület a döntés előtt nem ismerhette meg. Ez van. M F.
HIRDETÉSÉT KÖZLI A KÉTHETES! 3 4 . szeptember 8.
A TÖBB, N É H A KEVESEBB? A 90-es évek elején, a volt IC O R IN G telepén, az osztrák Koloman cég bérmunkában kezdte el szereltetni azokat a fém alkatrészeket, m elyek az iratfűzőkhöz kellenek. Ezt váltotta fel a cég oroszlányi telepének megépülte, amely már egy önálló családi vállalkozás. A valam ikori 169 fős bedolgozó üzemből mára 370 főt foglalkoztató középüzem lett. A termelés a város ipari parkjában felépült modem csarnokokban folyik. A hírek szerint a cég további bővítéseket szeretne, mely a létszám növelését tenné lehetővé. Ugyanakkor a tavaly decemberben megalakult szakszervezet részéről elégedetlenségnek a hangjai is hallatszanak. A fejlődő cégről és az ott dolgozók hangulatáról beszélgettünk F e h é rd i C saba üzemvezetővel. -Az üzem b ein d u lá sa k or sokan úgy g on d oltá k , hogy m eg jelen t a ny u ga ti technológia, megjelent a nyugati színvonal, itt van már a Kánaán. -Mi az, hogy Kánaán? Ezt nem tudom értelmezni. Nyugaton keményen dolgoznak. M egkell dolgozni mindenért, ingyen nem adnak semmit. Itt a mentalitással, a gondolkodással
vannak gondok. A z emberek egy része azt hiszi, ha idejön hozzánk egy külföldi, tej és méz fog folyni. Nem. A zért jön ide, hogy itt dolgoztasson, mert valam ilyen érdeke fűződik hozzá. Profitot akar. A kik hozzánk jönnek dolgozni, azoknak is van érdekük. Mind a tulajdonos, mind az alkalmazott valam inek a kielégítését kívánja.
Ezek eddig megvoltak. Most a szakszervezet megjelenésével, vagy csak egy-két embernél, felmerültek különböző igények, problémák. De! E gy tőkés nem hülye. Pontos in fo rm á c ió k a t szerez a k örn yező munkáltatóktól, megnézi milyen juttatást adnak dolgozóiknak és ehhez viszonyít. M e g n é z i az á tla g b é rt, az étk ezési hozzájárulás mértékét, a ruhapénzt, stb. M iért adjon többet, mint a környezetben az átlag? A tőkés nyereséget akar. Természetesen amit ad, az nem mindig elég az embereknek. Ezt lehet mondani, de azt, hogy itt minden rossz, azt nem. A lu lír o tt , a T á b o ri K é p -ro v á s -írá s tudnak ezekről dönteni. -M i az, amivel a szakszervezet fellépett, M ivel valószínűleg lesznek olyan érvek, és önök nem tudnak egyetérteni? főróvója, kérem a Tisztelt H ét Vezéreket, hogy a V ezéri értekezletet a tervezett hogy h o ld tö ltek o r lesz az új V e z é ri-V a n n a k e lle n té te k , de ezek id ő p o n th oz k ép est m ás id ő p o n tb a n választás, és emiatt a jelenlegi H ét Vezér természetesek. Én úgy látom, hogy amit szíveskedjenek megtartani a róvók egyéb nem fog dönteni a fen ti kérdésről a adunk, az az átlagnál magasabb. tervezethez képest egy későbbi időpontban, irányú elfoglaltsága végett. Nézzük sorban: már most közlöm, hogy nagyon szívesen Indoklásom: -a munkakörülmények jobbak, mint más A közelmúltban csapatom több portyán adok lehetőséget minden hozzánk kedves munkahelyeken, sikeresen a célba lőtt, így több tarsoly Vezér-jelöltnek a megnyilatkozásra. Egy -a szociális létesítmények szintén jobbak k érésem va n csak, h ogy szám u n kra az átlagnál, (itt hagy jegyezzem meg; miért aranyat merítettünk. M ivel a csaták elnyeréséhez kellettek a kedvezően szavazzanak. nem figyelnek oda a szakszervezetisek arra A k i nem szavazna, annak figyelm ét a rongálásra, melyet ezeken a helyeken lovászok, a fe g y v e r- és tolih ordozók, h ogy a k ép -ro vá s-író k egyesek csinálnak?) valam int a rovók, ezért a szolgahaddal fe lh ív o m , eg yü tt b e fiz e tte m e g y B iz á n c i ú tra , figyelem m el kísérték a V ezérek eddigi -utazási térítést fizetünk, melynek időpontja m egegyezik a vezéri tevékenységét, erre tekintsenek! -étkezési hozzájárulást biztosítunk, értekezlet időpontjával. S mivel a V ezéri -munkaruha megváltást adunk, K e lt a H o n fo g la lá s i id ő sza k á b a n , Tanács a jurtánk felállításakor, még ha -védőruhát, felszerelést biztosítunk, k im o n d a tla n u l is, de k érte, h ogy holdtölte előtt. -saját üzemorvosi szolgálatot tartunk B endegúz folyamatosan rójuk fel az ott történteket, fenn, melyet a cég finanszíroz. F ő-kép-rovás-író így ezt most nem tudnánk teljesíteni. Vallom, hogy kevés cég nyújt ilyeneket a S zám un kra, ille t v e eg yes je le n le g i dolgozóinak. A REGÖLŐ híre: vezérek számára fontos, hogy mindenki E z e k után a zt m ondom , hogy a A H ét V e z é r nem tudott dönteni a szakszervezet küzdjön az érdekekért, de a zon n a l é rte sü lh es sen a T a n ácsb a n tö r té n te k rő l, k érem ja v a s la tu n k legutóbbi gyűlésén arról, hogy tovább nézzenek szét a gyár kapuin kívül is, és vonuljon-e a magyar tábor nyugat, vagy gondolkozzanak. elfogadását. A z igaz, hogy mi már régen tudtuk azt, dél felé. M ivel a kérdésről szóló gyűlésre Mondhatják, hogy amit adunk az kevés. hogy az értekezlet mikor lesz, de ne tessék m ár Árpád apánk V ezéri választásokat A zon b a n v e g y é k fig y e le m b e azt a azt gondolni, hogy ez bennünket érdekel. kiíró határozata után került sor, így a környezetet amiben élnek. A z országos V é le m , a m i csa p a tu n k m u n k á ja tanácskozáson megj el ént vezérek különféle gondokat -infláció, áremelések, stb- ne fontosabbnak tűnik a táborlakók előtt mint okokra hivatkozva nem szavazták meg velünk akaiják megoldatni. Künd vezér e lő te r je s z té s é t a az önöké. -Van e valóságalapja annak a hírnek, A z is igaz, hogy a vezéri tanács szolgádra továbbmen étéiről. hogy a dolgozók a kollektív szerződés körüli Evégett a magyar nemzet sátrat nem v ita m ia tt -ú g y m on d - engedetlenségi ezáltal több munka fog hárulni, de ki figyel bontott. Véglegesen megtelepedett e kissé m o zg a lm a t in d íto tta k , nem volta k oda? M int ahogy az sem számít, hogy most huzatos Kárpát-medencében. hajlandók szombatonként túlórázni? kellene döntsenek arról, tovább menjünk-Igen, de amikor ez a tudomásomrajutott, K elt a Honfoglalás időszakában, holtölte az eddigi h ozzáállásom m egváltozott. e a K á rp á t-m e d e n c é jé b ő l fr a n k fö ld irányába, avagy más melegebb égtáj felé . után. (Lejegyezte: egy Más-kép-rovó) folytatás az 5. oldalon Vélhetőleg egy későbbi időpontban is
K é re le m
HIRDETÉSÉT KÉT HÉTIG MÁR TÖBB MINT NÉGYEZREN OLVASHATJÁK! Ktmens 3
Majkra kerül-e Rákóczi szíve? A város központjában épül az új katolikus templom. Az építkezés irányítója Kutschi András plébános. Vele beszélgettünk az egyház szerepéről, az új templomról és közösségépítő terveiről. -Két éve él városunkban. Közszereplést eddig nem vállalt, nem nagyon ismerik az emberek. Miként került ide, milyen elképzelésekkel érkezett?
-Ami a közszereplést illeti, én azt gondolom, a Borbála-napi miséket a “köz” javára mondtam , az augusztus 20-i ünnepségeken való részvételem is ezért történt. A Művelődési Házban karácsonyi pásztorjátékot tartunk, 12 részes előadást tartottam az “Ünneplő emberről”. Ezen kívül házigazdája voltam a nyári egyetem i műemléki tábornak. Meg kell jegyezzem, hogy elsősorban egy liturgikus közösség vezetője vagyok, melynek társadalmi, politikai értelm ezése: szolgálattevés a népnek. Teljesebb értelm ezésben: üdvösségszerzést, m egszentelést, istentiszteletet jelent. Talán ez az oka, hogy kevesen ismernek, hiszen hallgatói köröm azokból tevődik össze, akikkel vasámaprólvasámapra az oltár körül találkozom. Érkezésemkor megértő jóakaratot kértem annak ellenére, hogy a közvéleményben groteszk jelenségnek számítunk, Istenről, örök életről, keresztviselésről, tiszta erkölcs ről beszelünk, tehát csupa olyan dologról, amiről nem szívesen hall a világ. Kértem a m egértő jóakaratot annak ellenére, hogy a hirdetett eszményről bizony lemaradunk néha, de Isten tévedő, hibázó embereken keresztül működik. Megértőj óakaratot, bizalmat kértem annak dacára, hogy olyan kevesen hallgatnak ránk. A hit nem valami tömeglélektani kényszer eredménye, hanem egyéni, szabad döntés gyümölcse. Tudom, nehezebb hinni, amikor kisebbségben érezzük magunkat, ám hitünk igazsága független attól, hogy mennyien vallják azt. -Mielőtt a beszélgetésre jöttem, érdeklődtem a városban élőknél, ismerik-e Ont, s ha igen, mi a véleményük. A megkérdezettek nagy része nem tudta, hogy ki nálunk a katolikus pap. Aki ismerte, úgyjellemezte -többségük-, hogy nagyon a plébánia felé forduló, magának való személy, akit elfoglal a templom építése.
-Az Ön szóhasználatával elmondom, hogy a “kifelé ford u lá sh oz” nagyon nagy szükségem van a “befelé fordulásra”, tehát minden külső tevékenységem a csendből, az összeszedettségből, az im ából kell forrásozzék. Lelkipásztori munkámnak ez az igazi erőtere. Milyen a kifelé fordulásom? A terveimen mérhető le ... . -H írek van n a k a rról, hogy O n M a jk k a l kapcsolatban egy tervet készített. Miről, szól az elképzelés ?
-Rangsorolás nélkül szeretném megemlí teni, egy vagyongazdálkodási managementKÉTHETES 4
főiskola létrehozásának gondolatát, egyetemek és más minisztériumi szervek közreműködésével. Nyugat-európában és az USA-ban már egy évtizede működnek ilyen felsőfokú intézmények. Magyarországon a gazdasági változások feltétlenül szükségessé teszik hasonló oktatási intézmények életre hívását, egy facility managem en t n em zetközi együttm űködés keretében. Ennek az oktatásnak városunkba, illetve Majkra történő telepítésének gondolatát az Önkormányzat, a helyi politikusok, az országgyűlési képviselő felé is felvetettem. Egy felsőfokú intézm ény teljesen új perspektívát nyújthatna a városnak. M ivel az új tem plom Szent J ózsef tiszteletére épül, felvettem a kapcsolatot a róm ai Szent József Oblátussal, akik a védőszent tiszteletét teijesztik, missziós tevékenységet folytatnak, és az ifjúság nevelését tartják elsőrendű feladatuknak. Ismertettem velük a majki terveket, érdekesnek tartották, és Magyarországon elsőként Majkra teijesztenék ki missziójukat. Olasz nyelvű iskolát gondoznának, a tanítók elkötelezett fogadalmas világiak lennének. Az Olasz-Magyar Intézet, a követség támogatásáról biztosított, miként Majkpuszta volt tulajdonosa, Eszterházy Mónika, ki nagy érdeklődéssel fig y eli Majk hasznosítási terveit. Elküldött anyagomat elismeréssel nyugtázta, kapcsolatrendszerét felkínálta. Még mindig a “kifelé fordulásom” ... A Közművelődési Alapítványhoz pályázatot adtam be egy állandó majki ifjúsági tábor rendezésére, melynek témája “Egyéniség képzés az operák dram aturgiája és a szentmise liturgiájának tükrében” A tábor anyaga csoport és egyén i foglalkozásokra bontva ki van dolgozva óráról órára. Az olasz, angol, német nyelvre való fordítása folyamatban van. A tábor nemzetközi rangú lesz, a római Szentjózsef Intézet növendékei márjelezték részvételi szándékukat, de ugyanígy német, francia, sőt az európai kultúrát nélkülöző amerikai magyar fiatalok is. Az amerikai U nited Way jótékon ysági szervezet közvetítésével sikerül világhírű operaénekessztárokat Majkra hívni, fellépésükkel -így jelezték vissza- támogatnák a fent említett tervek megvalósítását. A magyar kultúra ezernyi csatornán keresztül táplálkozott Itália és Róma szellemi kincseiből, és ez a magyar katolikus értelm iségiek olaszországi tanulmányútjainak köszönhető. Az árkádikus-akadémiák a legelőkelőbb arisztokrata és egyházi körök találkozóhelye lett. Ezen eleven kapcsolattartás nyomán alakult ki az Egyház m ecenatúrája a művészetek terén, természetesen Rómacentrikusan.
-Úgy gondolom, hogy egy volt kamalduli kolostorban csak Róma-centrikus, az egyház mecenatúráját élvező, kultúrát és vallást ötvöző programokra van szükség, hogy a hely szellemét tudjuk megérinteni. Zarándokhely kiépítése is folyamatban van, a Szűz Mária Szeplőtelen Szívét tisztelő kápolnához kötődne a zarándoklás. A Fatimái vándorszobor világkörüli úgán Magyarországra érkezett és százezreket mozgatottmeg, ugyanezta Szeplőtelen Szívet tiszteljük itt, egy hasonló lelkiségi célt megfogalmazó világméretűvé növekedett lelkiségi mozgalom keretében. Egy Párizs m elletti női kamalduli kolostorban őrzik II. Rákóczi Ferenc szívét, szív-ereklyéjét. A Magyar-Francia Intézet segít nekem abban, hogy a drága ereklyét Majkra hozhassuk, és így a nagy Szűz Mária tisztelő szíve, Mária Szívének templomába kerüljön és nemzeti ereklyévé váljon. -Tárgyalt-e On erről a város vezetőivel?
-Nyilvánosan 1994. január 20-án Tatán, egy nemzetközi tudományos összejövetelen, ezt követően tavasszal mind az élőbb emh'tett oktatással és az egyházi célú hasznosítással kapcsolatban írásos anyagokat juttattam el a helyi és a megyei Önkormányzatokhoz. Majk továbbra is a város értéke maradna, európai távlatokra emelve. -M a i életünk legfontosabb része a pénz. Milyen forrásból óhajtja mindezt megoldani , hiszen a városnak vélhetőleg erre nem lesz pénze.
-Az em lített főiskola fenntartója az önkormányzati vagyongazdálkodás, mely szorosan kötődik az állami érdekekhez, így joggal várható el az állami finanszírozás, de a vállalati és az egyházi vagyongazdálkodási oktatásnak is megvannak a finanszírozói. A római Szent József Oblátus missziós tevékenységének m indig m egvolt a megfelelő anyagi háttere, és biztosan így van ma is. Számíthatunk niég a külföldi szerzetesrendek anyagi támogatására is. -A városban nemsokára elkészül az ú j templom. Milyen tervei vannak a felszentelés utáni időkre?
-Lelkipásztori magatartásformámat a vendéglátás Ősi motívumára építettem fel, így késznek kell lennünk a befogadásra, a közösségteremtésre. E közösségteremtés helye lesz az új templom-együttes. Hadd mondjam el, hogy Majkra való figyelésem nem von el az oroszlányi egyház építésétől, mely nemcsak kövekből, hanem lélekből épül, inkább a katolikus világ figyelm ét és jóakaratú segítőkészségét Majkon keresztül az épülő templomra fordítja. -Köszönöm a beszélgetést.
-Örülök, hogy ezúttal én is “kifelé fordulhattam”. MF.
;’94. szeptember 9.
44, BÁNYÁSZNAP Szeptember első vasárnapján, im m ár 19 5 1 óta az ország népe a bányászokat köszönti. Tisztelettel adózik a bányász szakma több évszázados történelmének, hagyományainak és a szakma mai művelőinek. “A m agyar bányászok ezer szállal kötődnek az országhoz és az o rszág is u g y a n o ly a n szorosan kötőd ik a bányászokhoz. Bányászat, bányászok nélkül megáll az élet az országban...” - mondta köszöntőjében Göncz Árpád köztársasági elnök 1990. december 4-én a Borbála-napi megemlékezésen. Az egym ásrautaltság felism erése a közelm últ nem minden, bányászattal kapcsolatos döntését jellemezte. E nndt e h a ié re G ö n c z Á r p á d szavainak nagyon mély igazságtartalm a van, csak az a kérdés,hogy a m agyar bányászat, az oroszlányi medence bányásztársadalm a meg tud-e felelni a kor kihívásainak, versenyben tud-e m aradni a piacgazdaság szigorú szabályai szerint? A feltételek az oroszlányi bányászat talponmaradásához adottak, illetve részben megteremthetők: -Közel 60 év a latt felhalmozott rengeteg bányászati tapasztalat, kialakult az a magas színtű szakm akultúra, am elyre építve meg tudjuk oldani az előttünk álló feladatokat. -A Vértesi Erőmű Részvénytársaságba való integrálás során k ia la k u lta k a legnagyobb fogyasztóval, m int természetes p artnerrel közös szervezeti keretek. Létrejött a közös szervezetén belül olyan ösztönző gazdasági környezet, melyben közvetlenül, szinte naponta mérhető a bányászat produktum a és am elyben van esély az e re d m é n y e s g a z d á lk o d á s ra a b első t a r ta lé k o k mozgósításával.
-Oroszlányban a bányászkodás geológiai, természeti feltételei nemzetközi összehasonlításban nem a legjobbak. Ezt a hátrán yt kell kiegyenlíteni szaktudással, racionális gazdálkodással. Ha ennek a kihívásnak megfelel az oroszlányi bányászkollektíva, akkor van jövője a térségben a bányászatnak, hiszen van megkutatott, feltárásra váró szénvagyon, akár új bánya építésére alkalm as terület. A rem énybeli fejlesztéshez jó h á tté r az integrált szervezet, hiszen közös érdek az erőmű folyamatos, biztonságos szénellátása. A b á n y á s z a ti d iv íz ió n a k te v é k e n y s é g é v e l k e ll b izo n yítan ia, hogy ésszerű fe jle sz tési döntésekkel gazdaságosan biztosítani tudja az erőmű szénellátását. A hagyom ányos “Jó szerencsét” bányászköszöntés nemcsak az állandó készenlétet, a természeti erőkkel folytatott küzdelmet fejezi ki, hanem a fejlődés igényét és a biztonságos jövőbe vetett hitet is.Ezért a jövőért, az oroszlányi bányászcsaládok boldogulásáért érdemes dolgozni, tovább vinni az elődök által a mai generációra örökül hagyott szakmaszeretetet, bányászhagyományokat, műszaki fejlődést. Kívánom minden oroszlányi bányásznak, hogy a bánya még hosszú ideig jelen tsen biztos alapot családjuk boldogulásához. Jó szerencsét! Szálkái Sándor V é rte si E r ő m ű R é s zv é n y tá rsa s á g b á n y á s z a t i v e z é r ig a z g a tó -h e ly e tte s (X)
folytatás a 3. o ld alról
(Egyébként akit én kértem, bejött a túlműszakra.) Ezentúl csak az jöhet be túlórázni, aki megérdemli, jutalomból. A többi munkát megcsináltatom kooperációban máshol. -Érvként a dolgozók a K olom an cég ausztriai üzemét hozzák példaként fel, a ju tta tá s o k tekin tetéb en . A z osztrá k példához hasonlítgatnak a követelésekben.
-Más világ! Ott kint például felekezeti hovatartozástól függően plusz szabadnapot kapnak a dolgozók. Mi magyarországon élünk. Mi csak ’90 óta élünk más rendszerben. Egy kis türelemmel többet el lehetne érni, nem kell egyből mindent követelni, mert a végén csak a minimum marad. -Beszélgetésünk végén a gyár jövőjéről pár szót. Milyen fejlesztések várhatók a cégnél a közeljövőben, m egépítik-e a harm ad ik csarnokot, melyet sokan várnak, hiszen ez számukra munkahelyet jelentene?
-Koncepciót váltottunk. Eddig úgy volt, hogy kézi munkaerős technológiával
dolgozunk, de a jövőben inkább kevesebb munkatárssal (kb. 300 fő) fogunk Franciaországból behozott automatizált gépekkel- dolgozni. Egy ilyen gép 15 fő teljesítményével megegyező mechanikát szerel össze. Ebből következik, hogy nálunk felvétel ilyen jellegű betanított munkára a közeljövőben nem lesz, sőt a munkájukat nem megfelelő hatékonysággal végzők körében létszámleépítésre kerül sor. Kevesebb létszámmal, hatékonyabban kívánunk a jövőben dolgozni. *
A szakszervezet (Munkástanács) vezetőjének, A s z t a lo s L á s z l ó n a k más véleménye van. Elmondta, hogy a Koloman m egalakulásakor Fehérdi úr egy szerződést írt alá azlcós dolgozók nevében, a Koloman cégvezetőivel, mely nagyon jó szerződés volt az alkalmazottakra nézve. A jelenlegi vita lényegét abban látja, hogy a tulajdonosok az akkor megkötött, a dolgozók számára kedvező szerződéstől
most vissza akarnak táncolni, a megalkotandó Kollektív Szerződésbe az eddigiektől eltérően jóval kevesebb juttatást óhajtanak biztosítani. Ők a Fehérdi Úr által aláírt szerződésben foglaltakat szeretnék megőrizni. Ugyanakkor a normák rendezését kívánják, mert megengedhetetlennek tartják, hogy -a szakszervezet szerinthasraütés alapján mondják meg, ki mennyit dolgozzon a béréért. Szeretnék, ha normás szakember lenne a cégnél, hogy tudják a dolgozók előre; mikor, mennyiért termelnek, mennyit fognak keresni az adott hónapban. (Példaként említette a szerelőnőket, akik átlagban 71 forintos órabérben dolgoznak.) A szakszervezet szerint igenis hasonlítani kell a béreket a cég ausztriai telepéhez. Úgy vélik, nem a városi üzemek juttatásait kell figyelembe venni, hanem a kintieket. Ezért a béremelésekben a forintleértékelések konpenzációját várják el a tulajdonosoktól. KÉTHETES 5
A meg nem szólított válasza A K É T H E TE S 17. számában megjelent sportcikkel kapcsolatban egy dolgot sikerült biztosan megállapítanom: az aláírás szerint M e tz g e r G y u la jegyzi. A tartalmával, műfajával kicsit bajban voltam, de nem fogok stíluselemzést folytatni. Érzésem szerint az egyik (?)- megszólított én voltam, bár ennek határozott nyomát nem találtam. Lehet, hogy ez új divat és nekem is így kellene, de véleményem szerint illendőbb és egyenesebb megszólítással válaszolni. Tehát Kedves Gyula! Nem kívánok írásod minden tételére reagálni, mégis ott kell kezdenem, ahol Te kezdted. Valóban, ’90-ben valami ellen szavaztunk. (Tartok tőle, hogy ez már a jövőben is így lesz.) Akkor egy olyan rendszer ellen tettük, amelynek talán a legnagyobb rákfenéje a tervgazdálkodás és annak vonzatai, maradványai voltak. Elhiszem, kényelmesebb, biztonságosabb volt abban az időben bármilyen, -akár sportvezetőnek is- lenni, de annak a levét máig isszuk. A z ó ta , h á l’ Is te n n e k , term észetes folyamatok, indultak el a sport területén (is). Ennek én örülök. M ivel liberálisnak vallom m agam , úgy gondolom , ilye n esetben csak a legszükségesebb mértékig elfo ga d h a tó a b e a v a tk o z á s - T e r m é szetesen most m ár az önkorm ányzati közreműködésről beszélek. Sokáig lehetne vitatkozni a képviselőtestület és az egyes képviselők szerepéről,
de azt Te sem tagadhatod, hogy csakis a saját szemüvegeden keresztül és kevésbé objektíven tudod megítélni azt. Ugyanígy szubjektív az én megítélésem az OBSKról. Nem is teregetem a világ elé, csak egy vonatkozásban. Ú gy vélem, a Bányász Sportkör nem volt jó gazdája a város sportjának, pedig valaha egyeduralkodó volt. A legtöbb független kis egyesület alakulásában valam ilyen m értékig jelen volt az, hogy ne az OBSKkeretében. De ha mást nem említek, az ŐSE létrejötte is az Oroszlányi Bányász akkori vezetésének köszönhető, már amennyire ezért köszönet jár. (Elnézést, hogy én nevén nevezem azt, aldre gondolok.) A fe n tie k a rra a k it é t e lr e is v o n a tk o z n a k , m e ly e k a “ h atá so k je le n t k e z é s é r ő l” szó ln a k cikkedben . N agyon re m é le m , h ogy a mi tevékenységünk, a pályázati rendszer (a becsúszott hibák ellenére -mert voltak!) a
Baráti üdvözlettel: M o d riá n V ilm os Acikkben szereplőidézőjeles kifejezések utalások M etzger Gyula: A sporthoz szerintem is- nem mindenki ért című írására.
Tanfolyamok
Felhívás!
-Gombaismereti tanfolyam
EBOLTÁS OROSZLÁNYBAN
2X35 órás (őéaá-tavaszi) oktatással. Környékünk őszi és tavaszi ehető és mérgező gombáival ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A tanfolyam gyakorlati részét a közeli gombatermő helyeken töltik a hallgatok.
-Alapfokú személyiszámitógép-kezelöi ismeretek -kezdő 4ő órás -haladó 40 órás Megismerkedhetnek a számítógépek kezelésével a ■ programok használatával.
-Start (50 érás) A tanföfyamon ismereteket szerezhetnek a vállalkozás beindításához. Elsősorban munkanélkülieknek, kezdő vállalkozóknak ajánljuk, /adó-pénzügy, jog, marketing, magatartási formák, számítástechnikai ismeretek/
-Menedzser ismeretek (70 órás) A már működő vállalkozások vezetőinek, részlegvezetőinek ajánljuk. (10x7 óra, szombatonként)
-Kézi kötő tanfolyam Szerezzen örömet családjának saját készítésű k ö t ö t t ™ h a d a w » h n k lf i» l -
Egyedi stílus, takarékosabb tyándékozás, hasznos elfoglaltság. Amennyiben mindezekhez nem 'ért és szeretné megtanulni, jelentkezzen.
Montázs Bt. Oroszlány Fürsfc S. u. 20. * 361-122/14-14 és 363-030. KFTHFIFS 6
le h e tő le g m in im á lis a b b és csak a legszükségesebb differenciálást jelentette sport és sport között. Remélem, abban az időben, am ikor “ én m ár hol leszek” , egészséges sportélet zajlik Oroszlányban, és nem eg y a g y o n p re ferá lt sportág, sportkör, stb. jelenti majd az egészséges életmódot. Bár igazán nem tudom, hol ironikus és hol tényszerű írásod, de sok kijelentésével egyetértek. Ez táplálj a bennem a reményt, hogy továbbra is szót tudunk majd érteni.
Értesítjük a város ebtulajdonosait, hogy Oroszlány Város Önkormányzata az ebek veszettség elleni 1994. évi kötelező védőoltását az alábbi helyeken és időpontokban rendeli el. Oroszlány, Alkotmány utcai tűzoltószertár: szeptember 13. (kedd) 8-11 és 13-17 óráig Oroszlány, Borbála-telep Vasutas Szálló szeptember 15. (csütörtök) 8-11 és 13-17 óráig szeptember 16. (péntek) 9-10 óráig tűzoltószertár szeptember 16. (péntek) 10.30-11.30 óráig Vasutas Szálló Pótoltás: szeptember 30. (péntek) 9-10 óráig tűzoltószertár A fenti időpontban minden ebtulajdonos köteles 3 hónapnál idősebb kutyáját -külön értesítés nélkül- eboltásra elővezetni.
Polgárm esteri Hivatal, Oroszlány i’94. szeptember 9.
Vagyonvédelmi szaküzlet
"Első saját lakásért Oroszlányban" Alapítvány Kuratóriuma felhívja az érintettek figyelmét, hogy alapítványi támogatásra kérelem nyújtható be 1994. augusztus 15szeptember 15.-e között. Alapítványi támogatást igényelhet az, aki Oroszlányban kíván első tulajdonú lakást vásárolni, vagy építeni akkor, ha -35 év alatti életkorú, -aki a városban legalább 5 éve bejelentett állandó lakos, vagy 2 éve helyi munkaviszonnyal rendelkezik, -szociális körülményei a támogatást indokolják. A kérelem benyújtásához formanyomtatvány a Polgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálatánál kapható. Hem adható támogatás a fenti feltételek fennállása esetén sem, amennyiben a kérelmező az általa lakott önkormányzati lakást kívánja megvásárolni. v________________________________________________________________ )
A L s s r
HUBER Ü Z L E T H Á Z
B e k te n Diszperziós kül és beltéri falfestékek kaphatók kereskedők részére gyári áron. N agyfelhasználók nagykere skedelmi áron vásárolhatnak. N agy kereskedelmi áron kaphatók -festőszerszámok -Hanno termékek -csemperagasztók -Kaufmann szerszámok -Keretes szúnyogháló. A z üzletházban 20-40 m2-es üzlethelységek bérelhetők.
Győződjön meg az üzletház szerény árairól.
Fénymásoltaim akar? Netalán-tán szórólapot vagy nyomtatványt szeretne készíttetni? N em tudja hol hirdessen? f Keressen f e l bennünket,
és m i tanácsot adunk, hol, mit, milyen formában érdemes közöltetni. Segítünk a tervezésben, a kivitelezésben. Ónért, hogy képben legyen!
MONTÁZS Marketing Iroda Bt. Oroszlány Fürst. S. u. 20. 0) 361-122/14-14.
Oroszlány, Rákóczi út 1. nyitva tartás: Hétfőtől-Péntekig: 8-18 óráig Szom baton: 8-12 óráig.
Biztonságban akarja tartani értékeit? Lakást gjít fel? Szeret barkácsolni? Mindehhez kínálunk Önnek: riasztókat, biztonsági zárakat, pénzkazettákat, lakatokat, ^jtó és ablakkilincseket, zércím kéket, bútorzárakat, Reisser csavarokat, olasz rögzítéstechnikai termékeket, élfóliákat, villanyszerelési anyagokat k ed vező áron.
EURO SZERVIZ Forgalmazunk, illetve beszerelünk: garanciával autóriasztót, központi zárat, elektromos ablakemelőt, autómagnót. Üzletünkben kaphatók televíziók, videók, háztartási gépek, elektromos játékok.
* (ÜZENETRÖGZÍTŐ) 361-352 OROSZtÁNY RÁKÓCZI f, U. 73/1.
J
FIGYELEM! A VGRT- Diszkont nyári ajánlata ( Oroszlány, Táncsics M. u. 59.) Nagyobb tételű vásárlást 5.000,-Ft összérték felett) esetén jelentős árkedvezmény! Kristálycukor 20 kg-os Kristálycukor 1 kg-os Étolaj Szarvasi “B” rizs 1 kg-os Gyorsrizs 250 gr-os Sertésmájkrém 65 gr-os Sertéslöncs 400 gr-os Kommersz pálinkák 0/2 Kommersz pálinkák 0/5 Kommersz pálinkák 1/1 Kommersz likőrök 0/2 Kommersz likőrök 0/5 Rostos őszi nektár 1/1 Narancsné 1/1
K is tételb en 79,50 82,50 99,80 69,50 43,50 26,50 98,00 131,00 313,00 625,00 99,00 218,00 89,00 79,00
N a g y tételb en 77,50 79,80 97,50 64,00 39,50 22,00 88,00 116,00 279,00 558,00 89,00 193,00 75,00 68,00
T K A W S M IT - P ® W E 1 E N im e S A C A Z P Á E K O R Á S I ÉS MÍJ§S/%MI FEJLESZTÉSI M É R N Ö K I
Energiagazdálkodás, teljesítménygazdálkodás, számítógépkonfigurációk. Nyomtatók. Szoftverek. Irodánk a HUBER UZLETHAZ I. emeletén található. Telefon/fax: 361-122/1508 Nyitva tartás: Hétköznap: 9-17-ig Szombat : 9-12-ig tmrnres
7
H A 2 KMR E ta lá n y o s b etű és szám sor eg y, a városunkban régóta működő, de jó ideje magáról keveset hallató egyesületet takar. Ez az oroszlányi V Á R O S I RÁD IÓ S K LU B hívójele. Sokan talán nem is tudják, hogy e technikai sportágnak (rövid és urh frekvencián való rádiózásnak) vannak művelői lakóhelyünkön. A klu b, a h a tva n a s éve k közepén a vo lt MHS/MHSZ kötelékében működött, és sok fiatal tanulta itt meg a morzeje le k e t , az e le k tr o n ik a , a híradástechnika alapjait. A klub vezetője É d e r L á sz ló , akivel annak működéséről, a sportágról beszélgettünk. -Az M H S Z megszűnése után m ily en vá ltozá s tö rté n t a rádiósok életében? -A régi rendszerben is sokszor mondtam, hogy a rádiózáshoz nem e lé g eg y fé ló rá s felkészítés, mint a lövészeknél. N á lu n k ahhoz, h ogy v a la k i forgalm azhasson -szóban va gy m orze segítségével-, tanulni kell. A másik, hogy a mi tevék en y ség ü n k tech n ik a ig én yes, melyhez pénz kell. M ikor az úgynevezett re n d s ze rv á ltá s m ia tt az M H S Z -e t felo szla ttá k , it t m aradtunk tám ogató nélkül. Ez meghatározta a sorsunkat. Mikor a vezetője lettem a klubnak, úgy fogalm aztam a többieknek, hogy sok mindent lehet, de a m eglévő technikai beren dezések et nem va gy ok hajlandó e lk ó ty a v e ty é ln i. E z é r t összeh ú ztu k magunkat. A vo lt Petőfiben m ár nem tudtuk a rezsit kigazdálkodni, a lőtérre költöztünk ki. Berendeztük az adószobát, m e g te re m te ttü k az új a n te n n a ta rtó rendszert. Igaz ez nem fix, mint a régi volt, de működik. Hetente egyszer, pénteken délután van a klubnap. -V a la m ik o r, ta lá n a leg b a rá tib b , legotthonosabb közösség volt a rádiós klub. Sokan megfordultak ott. -Igen, hiszen akkor a nagyvilággal csak ezen az úton lehetett érintkezni. V agy a m o rz e je le k k e l, v a g y úgy, h ogy ném i a n g oltu d á ssa l, fe lü g y e le t m e lle tt forgalmazhatott a vilá g bármely tájára. Ezen kívül voltak a kitelepülések, amikor felpakoltuk a mobil berendezéseket, és á szabadban ütöttük fel az állomást. De volt “rókavadászat” , amikor egy kis rádióvevő készülék segítségével kellett megkeresni a jeladót. -M i változott? -Ma már mi sem vagyunk olyan fiatalok mint régen. Nekünk is családunk van. Ma már nem lehet azt elképzelni, hogy napokig KÉTHETES $
kint vagyunk egy kitelepülésen, hiszen in kább a csa lá d ra fo rd ítju k a szabadidőnket. Persze, ha szükséges, a régiek még ma is jönnek egy-egy versenyre, amikor a vilá g sok országával teremtünk összeköttetést. -Van utánpótlás?
-Nincs. Egyszerűen azért, mert sem az iskolákban nem vállalják az alapozást, és mi sem tudunk ennél többet vállalni. -S eg ítsé ge t h o n n a n kaptok, m ib ő l m űködtök? K ö n y v e s b o lt a M ű v e lő d é s i K ö zp o n tban Szótárak, útikönyvek, szépirodalom , m esekönyvek. N yitva tartás: H-P: 12-18, Szó.: 10-12 K ed d : szünnap
-A magunk erejéből. Nem kértünk eddig kü lső tá m o ga tá st. E lm egy ü n k néha valam ilyen szakmánkba vágó munkát végezni, és ebből úgy-ahogy vagyunk. -Hogyan tovább? -Amennyiben lesz a klubban egy olyan személy, aki a vezetést vállalná, és látnám, h ogy nem a m eglévő technika feléléséből óhajtja a k lu b o t m ű ködtetn i, szívesen átadom a helyemet. N e k em m ár egy k icsit terhes. A z utánpótlással mi lesz? N em tudom. M a m ár sokaknak van videója, a tévében sok csatornát lehet fogni. Nem érzik szükségét az ily e n fa jta elfoglaltságnak. Pedig még n y e lv ta n u lá s n a k sem utolsó, amikor a rádiózás n y e lv é n , an golu l társaloghat a forgalmazó a partnerével. Aki közénk szeretne jönni, a zt s zíves en v á rju k a klu bnapon, megláthatja mit csinálunk. A z idő majd eldönti, megmarad -e a rádiósoknál. (Képen a talán legism ertebb rádió am atőr: Husszein, Jord án király.)
+P0LUSŰ M S Z U tta
szélvéw
- m u a t K U S VÉDELEM -WSZKKÉT JELÖLÉS
^__________ -m öK ös m m im ü _________ ^
Sooters A nyár szép pillanatai/ Filmkidolgozás rövid határidővel +aj ándékfílm! F ilm e k n a g y v á la szté k b a n .
Fénymásolás szuper minőségben! kicsinyítés - NAGYÍTÁS
ALKOTMÁNY UT 63.
emvímzÁs (üvegkakc)
4x500,- Ft a
z m m rn s és a Sg^üm-’ s közös NYEREMÉNYJÁTÉKA!
Azon olvasóink között, akik az újság impresszumából kivágják a KETM ETES kiadójának kék emblémáját, és 1994. szeptember 23-ig levelezőlapra ragasztva, névvel, címmel ellátva beküldik, vagy behozzák a kiadóhoz, aznap délután 17.3g-kor a $Mtrr’s üzletében 4x500-Ft értékben ajándékot sorsolunk ki. A nyeremények a helyszínen átvehetők. tttíSBM A
tíátadaüag <Jrods©
i
jasmx&n * nmetmenomM a m eó Knsnöjs ás a mmós swwtnzTö, M o ln á r Ferenc A kiadó és a szerkesztőség elme: 2840. Oroszlány, Ptirat S. n. 20. * 381-122/14-14 E l 2840 Oroszlány Petőfi 8. ti. 20
T& eem m i s x x m s z m Kocáin Zoltán, Nyom da: VÉRT. Nyom da O roszlány Felelős vezető: Somogyi Attüa
ISSN: 1218-4276. 5’»4. szeptember 9.
Alapítva: 1993.
A hír szent, a vélemény szabad.
n. évfolyam 20. szám 1994. október 7.
Ingyenes
KÉTHETES Független, kéthetilap
HÍREK, TÉNYKÉPEK
OROSZLÁNY ÉLETÉBŐL.
Emelték a távhődíjat, az adókat Varga képviselő szerint rendeletét sértett az önkormányzat A képviselők egy része elhagyta az önkorm ányzati ülést szeptember 27-én. Az amúgy is régóta távollévő Baráth Gábor mellett most Lázár Mózes sem vett részt a testületi ülésen, majd a távhődíjak megállapítása után távoztak Magócs, Pajor, Kaposiné, Nagy és Weisz képviselők is. Az egész ülésre jellem ző volt a szociális érzékenység hangoztatása még akkor is, amikor ezt semmi nem indokolta, mely már a közelgő választásokra való fe l készülésnek lehetett a része.
□
A
A fentieket a testület tudomásul vette testületi ülés első részében - a két és jóváhagyólag megszavazta. ülés közötti résznél - megtudhattuk, hogy E zt követően M ajkpuszta rendezési az Első lakásért alapítványhoz beadott 36 pályázatból 19-nek adnak támogatást, tervét - kérdés, hozzászólás, módosító majd azt, hogy a Táncsics úti óvoda Táncsics javaslatok nélkül - egyhangúlag elfogadta. Nem így a városi távhődíjak emelését, M ihály nevét veszi fel. Szó esett arról, aminél több hozzászóló is volt. hogy az Oroszlányi Szénbányák F A átadta Babirák képviselő a díjtartozások iránt az O B SK létesítményeit az önkormányérdeklődött (1994-ben 9.5 millió Ft), míg Szőke István az egytarifás rendszerről kérdezett. Weisz az után érdeklődött, hogy Keleti Györggyel beszéltek-e az emelésről. Itt a válaszban elhangzott, hogy a Vért és az önkormányzat közösen kezdemé nyezte a képviselőn keresztül is, hogy fogadj a el a kormány ezt a mértékű emelést, folytatás a 2. oldalon
Kései választási
Járvány nincs, csak betegek A 10 éves kisfiú sárgán ébredt a reggeli órában. M ár az utcára sem engedték ki, az orvos jött el hozzá. Nem sokat vizsgálgatta, mentővel vitték a megye egy, számára távoli kórházába, a fertőzőosztályra. Itt több hetet töltött el. V iz s g á ltá k , in je k c ió t k a p ott, vérvételen vett részt. M ég egy orvosi kísérletnek is a részese v o lt, a m ik o r - a saját beleegyezésével - különböző elektró dákat kötöttek rá és áramot vezettek belé. A zt vizsgálta a doktor bácsi, hogy meddig búja ki. A többi időben a h elyi szeműveggyám ak készítettek apró alkat részeket. Majd egyszer csak közölték vele; hazaengedik, nem kapta el a fertőző májgyulladást. Igaz, m íg bent volt, az osztály társait, tanárait beoltották. M ik o r v is s za té rh e te tt közéjük, ezért az egyért haragudtak rá társai.
nagygyűlés
kőtelező részvétellel
fotó: oroszlánja Sooter's zatnak, m elyet a bánya és a Kincstári Vagyonkezelő Szervezet közötti bírósági per előzött meg. Ugyancsak ennél a résznél közölték, hogy a város az O TP-től az 1994 évi költségvetési hiány fedezésére 169.756 E Ft hitelt kér 28 %-os kamatra, 6 évre, 2 év türelmi idővel.
A fuvarosok a vezérigazgatóhoz mentek panaszra
M ég tavasszal tervezték megrendezni az országgyűlési képviselői választás m ásodik fo rd u ló ja e lő tt a zt a pedagógusoknak szóló találkozót a p á rtok j e lö lt je iv e l és oktatási szakembereivel, mely az MSZP-sjelölt megválasztásával akkor elmaradt. M ost a M ű velődési Központ és Könyvtár és a Polgármesteri Hivatal közös rendezésében város és város környék oktatási szakemberei hall gathatták Jánosi György oktatási p olitikai álla m titk á r szakmai be szédét és Szőllősi Istvánná pedagó gus s z a k s z e rv e z e ti fő titk á r t a g toborzónak is beillő felszólalását. A gyűlés napján csak a gyerekek örülhettek, hiszen nekik tanítási szünetük volt, s talán értelmesen tudták eltölteni napjukat.
3. oldal folytatás a 4. oldalon
folytatás a 3. oldalon
«■ xermres /
folytatás az 1. oldalról
0
K ETH ETÍS h ír e i M a jk o n t ö r t é n é s z e k r é s z v é t e lé v e l t a n á c s kozást tarto tta k a k ö rn y é k R á k ó c z i k o ri em lékeiről. A m e g h ív o tta k a t Dr. Sunyovszki Károly polgármester köszöntötte. □ J ó té k o n y sá g i b á lt rendeztek az V. sz. Á l talános Iskola ja v á ra . A v o lt stran d h e ly é n ép íten d ő új is k o la m iham arabbi elk észü lté ért szervezett esten közel ötvenezer forint gyűlt össze. □ N ém etországba utazik a polgármester vezetésével D r. Skrek József jeg yző , Varga János képviselő és Bende Péter a V G R T elnök igazgatója, hogy a helyszí nen ta n u lm á n y o zza a VGRT-be befektetni akaró cég működését. □ A K É T H E T E S k iadó ja s a jt ó t a lá lk o z ó ra h ív ta városun k vállalkozóit és a közélet résztvevőit. Az ezen megjelentek meg ism erkedhettek az újság szerkesztési elveivel, véle mény mondtak az újságról. A vállalkozók közül volt ki elm ondta, hogy m in den képpen fontosnak tartja a lapban való hirdetést, mert hasznát látja. E zek után a m egjelen t polgármesternek tettek fel kérdéseket a vállalkozók. □ 30 esetben követtek el vagyon elleni bűncselek ményt a városban , közel m á s fé l m illió f o r in t értékben. A közvetlenül a bűncse lekm ény elkövetése után két bűzözőt sikerült elfog nia a rendőrségnek. Átlagban napi egy közúti baleset vált ismerté, ezek közi egy súlyos sérülésü.
Jövőre többet kell fizetni és átépítésére, amennyiben a város az alapvető és ne növelje jobban azt majd központilag. közüzem i csatlakozásokat biztosítaná, de a Varga képviselő felvetette, ne legyen most képviselő szerint nem megengedhető a város döntés, majd csak a kormány központi áremelése pénzének ilyen irányú felhasználása. után. A hosszas vita végén 12 igen szavazattal mégis A polgármester szerint nem lehet elhalasztani csak a térítés nélküli átadás mellett döntöttek. a döntést, mert később a választások miatt erre A fe ls ő te le p i k is k e rte k te le k k ia la k ítá s i már nem kerülhetne sor, a képviselők egy része témájának tárgyalásakor Bandi képviselő a nem vállalná a döntést. magas bérleti díjakat kifogásolta, de azt nem, A szavazásnál 11 igen, 6 nem és egy tartóz hogy a város pénzt költ a telekhatár kiigazítása kodás történt, így az áremelést életbe léptetik. kor a kerítések áthelyezésére. 10000 forintot A következő napirendi pont vitája sem volt adn ak az ép ítési egyszerű. en ged éllyel rendel A helyi adókról k ező ép íttető n ek , szóló (vá lla lk o zó i, v a la m in t 50%-ban építmény, kommu fedezik a belső utak nális adók) rendelet k ia la k ítá s á n á l az módosításánál kide anyagköltséget. rült, hogy minden V a rg a k ép viselő b izo tts á g m e g tá r szerint az egész kis gyalta, csak a gazda k ertü g yet szociális sági nem. A vá lla l alapon kell kezelni, kozókkal kapcsola míg Gyuga szerint pi tos k érd ések b en aci alapon kell hozzá pedig ez azilletékes. állni a témához. - M in t később meg A testület végül is tudtuk, a bizottság az a lp o lg á rm e s te r nak e lk e rü lte a javaslatát elfogadva figyelmét az előter 50 Ft/m2 eladási árat jesztés. Akkor is megfejlek, ha beledöglesz! á lla p íto tt m eg e Dr. Sunyovszki területen, m íg cseretelkek esetén csak 40 forintot, Károly i smertette a h elyi IP O S Z 1evei ét, melyben s m in d a zok , a k ik ú jra k ö th e tik a b é rle ti k ife jte tt é k , h ogy nem é rte n e k e g y e t az szerződést, csak 3 forintot fognak 1997. december emelésekkel, majd erre úgy reagált, nem fontos 31-ig négyzetméterenként évente fizetni. e levél, mert az eddigi adómegállapításoknál is A testületi ülés végén Balogh György képviselő elleneztek mindenféle emelést a vállalkozók, és indítványa került elő, aki kezdeményezte a nem ennek nincs reális alapja. rég hozott, közismerten az antennadíjjal kapcso Balogh képviselő szerint a garázsadót nem latos döntés újratárgyalását a legközelebbi testü kell emelni, de a vállalkozók fizessenek, m íg leti ülésen. Gyuga M ihály nem látta szükségét az emelésnek. A hozzászólások között Schmidt képviselő Bandi Pál szerint csak 200 forinttal kellene részéről elhangzott: a testület azonnal semmisítse emelni a garázsadót. meg a rendelkezését. Erre azonban a szervezeti A testület ezt elfogadta, így 1000 forintot kell szabályzat alapján nem volt mód. Majd Varga majd fizetni (12 igen, 4 nem, 2 tartózkodás), míg János kért szót és kérdőre vonta Dr. Skrek József a v á lla lk o z ó k 8 e zre lék et, és 1600 fo rin t jegyzőt, hogy miért nem figyelmeztette a testület kommunális adót fizetnek jövőre az alkal ta g ja it a m ú ltk o ri dön tésn él azok ra a mazottak után (13 igen, 2 nem, 3 tartózkodás). szabálytalanságokra, melyek a döntéshozatalkor A K özalk alm a zo tti törvén y hatásáról az történtek, mivel a képviselő szerint a beruházási egészségügyben c. résznél a polgármester bírálta rendeletet megsértve hoztak döntést. a kormány elképzeléseit, indokolatlannak tartja A jegyző ezt a vádat visszautasította. Ennek a létszámleépítési terveket, s úgy fogalmazott, ellenére a szavazáskor a még jelenlévő képvisel ők hogy a m eglévő szociális hálózatot meg kell nagy többsége a rendelet újra napirendre vételéről őrizni. K ije le n te tte , a városi költségvetési döntött, mely október 18-án lesz. ágazatban nem szabad leépítést tervezni. Utolsóként Szőke képviselő kért szót és a Béke A v o lt B ék e s zá lló b a n egy kom plex szálló hőközpontjának hovatartozásáról érdek s z o lg á lta tá s t n yú jtó s z o ciá lis in té zm é n y t lődött, mert szerinte ezt is megvette a város a alakítanak ki a testület döntése alapján. Az bányától, de jelen leg a Gépjavító Kft használja é p íté s ze ti ta n u lm á n y te rv e k e lk é szíté sérő l és számláz az erről hőt kapó cégeknek és az határoztak most. önkormányzatnak. Gyakorlatilag a Távhő árát A következő témakör vitájánál főleg Bandi megemelve újra eladja el a hőt. Pál nagyon védte a város érdekeit, ugyanis az A válaszadásra a polgármester három napot O TP - mivel tudja, hogy a városnak nincs pénze kért. a felújításra - hajlandó a "zöld tömb" átvételére
E m elték a vá lla lk o zó i adókat
KERES, KÍNÁL - ELAD, VESZ? KÉTHETES 2
HIRDETÉSÉT KÖZLI
A KÉTHETES! ’94. október 7.
A fuvarosok a vezérigazgatóhoz mentek M ég a nyáron több szénfuvarozó hirdetés útján próbálta eladni azt a szenet, melyet az oroszlányi bányáktól vett. Sokan ma a megrendelők részéről m eg vannak fenye getve, mert a bánya a mai napig nem tudta őket kiszolgálni szénnel. A másik gondjuk, hogy pénzük áll az üzletben. Szeptember 24-én végül is elszakadt náluk a cérna, mert m íg a többség nem kapott diószenet, ezen a napon a vállalat több Kamaz kocsival a bokodi tsz telepre hordta a diót, nekik nem adtak semmit. - A telepen egy kft bérel helyet, itt tárol több ezer ton n á t ebből a ma keresett termékből. A felbőszült fuvarosok egy része maffiát emleget, összefonódásokat, m íg volt aki a hétfői napon a Vért vezérigazgatójához ment panasszal, mondván, egyesek előnyt élveznek a többi kereskedővel szemben. Lapunknak Szálkái Sándor bányászati vezérigazgató-helyettes elmondta, ez a probléma évek óta visszatér. Azon kívül, hogy kevés a lakosság részére é r té kesíthető diószén -mert ebben az évben ez után nőtt meg a kereslet, négyszer akkora igény van, mint amit termelni tudnak-, nyáron nem óhajtották k iszá llíta n i a megrendelt szenet a fuvarosok és nagyon sok u ta lv á n y t k e lle t t m e g h o s s za b bítsanak. A z e m líte tt szo m b a ti s z á llítá s s a l kapcsolatban m egem lítette: nyáron a depón begyulladt 4000 tonna rostált dara, melyet hajlandó volt megvenni egy cég, és e mellé vásárolt 200 tonna diót, melynek s z á llítá s a tö r té n t m eg a v á lla la t kocsijaival. Szálkái Sándor elmondta még, hogy a majki akna közelgő kimerülése miatt is szükség lenne egy új bánya nyitására, de erre pillanatnyilag nem lát reményt. Lapunk az Ip ari M in isztériu m ille tékesétől, Szentpéteri Emese osztályvezetőtől megtudta, az állam nem fog bányanyitásba, erre az M V M Rt.-nek van lehetősége. Akorm ány maximum kölcsön felvétel esetén vállal majd garanciát. Ismerve a közelgő M V M Rt. személyi változások terveit, kérdéses, hogy ebben a helyzetben képes lesz-e a tröszt a j övővel foglalkozni és hajlandó lesz-e dönteni az erőm ű fejle szté sérő l, m ajd az ehhez kapcsolódó új bányanyitásról. M ég nem is olyan rég, a téli idősza kokban a sajtó a szénhiány miatt kesergő oroszlányiak panaszaival volt tele. Vajon ebben az évben is így lesz?
J ö n a 6+4 osztály? Emelni kell az oktatás színvonalát
Szakszervezeti tagtoborzó
J á n o si h ig g a d t, sza k m a i é r v e k e t felsoroló beszédében a jelenlegi oktatási törvény módosítását sürgette, kiem elve a m ostani nyolc osztályos isk o lá k á ta la k ítá sá t 6+4 évfolyam osra. S zerin te szükség van az alapozó szakasz m eg nyújtására, hiszen nagyon sok gyerek még nyolcadikos korában sem tud írni, olvasni, számolni. Ugyanakkor nem lehet merev iskola típusokat felállítani, biztosítani kell a k ü lö n b ö ző is k o lá k k ö zö tt az á t já r hatóságot, és azt, hogy biztosítva legyen minden gyerek esélyegyenlősége. Ehhez p ed ig szükségesnek lá tja a N em zeti Alaptanterv mielőbbi megalkotását úgy, hogy továbbra is megmaradjon a tanárok ta n ítá s i szab a d sá ga . E n n e k e g y ik feltételeként jelölte meg a még meglévő Tankerü leti Oktatási Központok m eg szüntetését, de ezzel együtt növelnék az iskolaszékek szerepét. A z állam titkár említést tett arról is, a korm ány vizsgálja annak lehetőségét, hogy a közeljövőben minden iskolás gyerek ingyen tankönyvhöz juthasson hozzá. A közel háromnegyedórásbeszéde végén az á lla m titk á r az ok tatá s fin a n s z í rozásáról szólt. M eg óhajtják szüntetni a jelen legi "fejkvóta" rendszert és 1996-tól tanulócsoportok számára biztosítanának központi normatív támogatást. A pénzügyi kérdéseknél említést tett arról is, keresik a le h e tő s é g é t annak, hogy a k ö z a l kalm azottaknál m eglévő 8000 forintos alapbért(ez egy szorzószám alapja, melyet a végzettség és a munkában eltöltött idő alapján szoroznak fel - pl. egy főiskolát végzett, tizenkilenc éves munkaviszony nyal bíró pedagógusnak 3.3 a szorzószáma, keresete 26400 Ft -) meg kívánják emelni arra a szintre, m elyet egyébként kötelező a la p b é rk é n t az ip a rb a n d o lgo zók megkapnak (jelenleg 10500 Ft). Ennek feltételeként a gazdaság teljesítőképes ségét jelölte meg.
S ző llő si István n á, a Ped agógu sok Szakszervezetének főtitkára mintha nem is hallotta volna a mellette ülő államtitkár beszédét, a kormány pedagógusokat érintő elbocsátási terveiről szólt magas hőfokú, é rz e lm i tö lté s e k e t is ta rta lm a zó beszédében. A kormány tervezett intéz kedéseit bírálta, melyek szerint 60-80 ezer közalkalmazottat kellene elbocsátani a jövő évben. Vélem énye szerint az elbocsátottaknak kifizetett összegek közel azonosak len nének azzal, amit a munkájukért kap nának. Úgy fogalmazott, hogy csak ott értenek egyet az elbocsátásokkal, ahol az szakmailag indokolt. U gyanakkor a pedagógustársadalom összefogását sürgette a szakszervezetek keretén belül. H elyi szinteken kell kihar colják, hogy ne legyenek elbocsátások. Jánosi válaszában kifejtette, hogy az elbocsátások nem a kormányzat feladatai. Szerinte felesleges ezzel riogatni a peda gógusokat, hiszen a közalkalmazottak a helyi önkormányzatokkal állnak munkaviszonyban, és nem a kormánnyal. Majd az önkormányzatok eldöntik, hogy az adott település pénze mennyi alkalmazottat bír el. Ez minden esetben helyi kérdés.
□ A gy ű lé s v é g é n Ján osi G yörgy k érd ésü n k re a középfokú o k tatá si intézmények helyzetéről elmondta: Nem óhajtja a helyi önkormányzatok bele egyezése nélkül elvinni az irányítást a megyékhez, vagy más központi szervhez. Arra a kérdésünkre, hogy miként fogják tudni egyeztetni frakción belül azt az ellentétet, mely közte és Szőllősiné között látszólag megnyilvánul, úgy válaszolt: ez nem probléma, mert egy frakcióbeli vita előreviszi az ügyeket. Ellentétben a főtitkár asszonnyal, a tárca úgy látja, az önkormányzatok jobban meg tudják ítélni a pedagógusok munká ját, és szükség esetén több bért is tudnak számukra biztosítani. A gyűlésen részt vevő Schmidt József, a közm űvelődési bizottság tagja kérdé sünkre elmondta: A város jelenlegi és vél hetően a jövőbeni önkormányzata sem tá m oga t lé ts z á m le é p íté s t a k ö z a lk a l mazottaknál. MF.
HIRDETÉSÉT KÉT HÉTIG MÁR TÖBB MINT NÉGYEZREN OLVASHATJÁK! tmtmss 3
A kultúrára áldozni kell A pénzelhelyezés hierarchiájában a kultúra, a közkönyvtár a sor végén áll, holott a jelen legi társadalmi-gazdasági h e ly z e tb e n , a m ik o r ily e n m a gas a munkanélküliek, az átképzésben része sülők száma, reform álják az oktatási rendszert, egy sokkönyvű világnakkellene jönnie. A könyvtárak ma a feladatuknak nem tudnak m egfelelni, pedig jó l felfogott társadalmi érdek kellene legyen, hogy a közkönyvtárakba invesztáljanak -mondta G yőri Erzsébet, a Széchényi K ön yvtár K ö n y vtá rtu d o m á n y i és M ó d szerta n i Központjának m egbízott iga zga tó ja a "Közkönyvtár a piacgazdaságban" címmel ta rtott előadásában azon a szakm ai tanácskozáson, melyet az Oroszlánnyal egyidős, 40 éves városi könyvtár szervezett hazai és szlovák könyvtárosok részvéte lével a Művelődési Központ és K önyv tárban. M ivel Magyarországon még nincs piacgazdaság, csak piacosodás, a befektetők jelen leg nem forgatnak vissza pénzt a kultúrába. A könyvtárak egy része jelen leg ott tart, h ogy nem a d já k ki k ö n y v tá rk ö z i kölcsönzésbe a könyveket azért, hogy ne kelljen a postaköltséget fizetni. Azonban ennek az áthárítása az olvasóra nem jó megoldás, hiszen a nyolcvanas években az NSZK-ban ezzel kísérleteztek, és csökkent az olvasók száma, s ezért azt megszüntették. Súlyos hibának tartja, ha a m agyar könyvtárak a külföldi tapasztalatokat figyelmen kívül hagyják. Az előadó kiemelte, hogy sok helyen azt a rossz gy a k o rla to t fo ly ta tjá k , hogy rongybál ásókat engednek a könyvtárakb a.
Ehelyett az úgynevezett sikerkönyveket -ide értette a krimiket, kémtörténeteketadhatnák n évleges kölcsönzési díjért, melyet a tartalmában értékesebb könyvek beszerzésére fordíthatnának. Ezzel nem sérülne a szabad tájékozódás, a szabad hozzáférés joga. Végezetül arról beszélt, hogy a mai helyzetben , am ikor pénzhiány végett országszerte rövidíteni kell a könyvtárak nyitva tartási idejét, sok időskorú még nehezebb helyzetbe kerül, hiszen eddig melegben, kulturált körülmények között tölthették el napjaikat. A fenti gondolatok elmondása előtt Dr. Sunyovszki K á ro ly köszöntötte a megjelenteket és ismertetőt tartott váro sunkról, majd M onostori Imre, a megyei könyvtár vezetője emlékezett m eg az el múlt negyven év történéseiről. Kiemelte, hogy a valamikori barakképülettől hosszú út vezetett a mai helyig. Külön is kiem elte a régiek szakmai munkáját, köztük H alm i Erzsébetét, aki hosszú ideig volt a vezető és szakmai munkássága még ma is hatással van az intézményre. Abevezető és az előadások után szakmai vitára és a városi könyvtár szép kivitelű könyveinek kiállításának megnyitójára került sor. Kérdés, hogy m it és milyen mértékben fo g n a k a M ű v e lő d é s i K ö z p o n t és Könyvtárban a találkozón elhangzottakból hasznosítani. A rendezvény során nem derült ki, hogy miért a megyei könyvtár vezetője volt a házigazda - am i eléggé furcsa - és miért nem a könyvtár jelenlegi vezetője. -m.-f.-
Két kiállítás képei (
m
i a
u
tá im m a
J
V
HEPATITIS A A több évtizedes történet jutott eszembe, mikor hírét vettem, hogy városunkban fertőző májgyulladás-járvány (?) van. F e rtő tle n ítő -s ze re k k e l tö ltö tt ed é nyekről, védőoltást kapottakról, az iskolai rádiókon keresztül üzenő orvosokról szóltak a történetek. S ekkor ötlött eszembe a régi-régi történet a fiúról, meg a mai lapokban m e g je le n t ú jsá gh írek a m in den felől megjelenő fertőzésekről. Pestis, hepati tis, kolera, agyhártyagyulladás. M eg a rádióban nyilatkozó, az ÁNTSZhez tartozó főilletékes, aki azt mondta: Nekünk Magyarországon nem kell félni, mert a környező országok folyóinak vize nem jelenthet veszélyt számunkra, mivel azok nem folynak be hazánkba. Nobel-díjat neki! Feltalálta a visszafelé folyó vizeket. (Magyarországról Romá niába, Ukrajnába?) E zek után értetlenül állok a városi A N T S Z főorvos asszonyának telefonon adott tájékoztatása előtt. Szerinte semmi ok a pánikra, “csak” 23-an betegedtek meg április óta városunkban a hepatitis A vírusától és járvány egyébként nincs, m ert nem iz o lá lt a k 3 összefü ggő megbetegedést. Ezek után valamit nem értek. H a van 23 beteg egy azonos, egyébként fertőző vírustól im már több hónapja, akkor vajon m iért nem vette a fáradtságot az IL L E T É K E S szerv, hogy fe lh ív ja a városban élők figyelmét: Figyelem, valami van! Talán még dühös is lehetnék, mert egész nyáron eltitkolták a megbetegedéseket, em bereket veszélyeztettek. M ert erre nem lehet mást mondani. Ez nem ólmozott paprika?
Tisztelt Olvasó! ú
A szép m ű vé szi a lk o tá so k megtekintése már önmagában is hasznos dolog, főlegha ezen művek alkotói tehetséges fiatalok. V á ro su n k b a n im m á r nem szokatlan a Majki mesterkurzus résztvevőinek kiállítására hívó két óriási szem látványa. A m ű velődési központban a nyári tábor résztvevőinek és a szlovákiai érsekújvári művészeti szakiskola tanulóinak alkotásait tekin th etik m eg az érdeklődők október 14-ig.
K i/ h -if r / fft h
V_______
“
folytatás az 1. oldalról
J
L a p u n k h a to d ik o ld a lá n egy kérdőívet talál. Célunk,hogy jobban m egism erjük az Önök vélem ényét lapunkról, egy-egy tém áról, tájé kozódjunk az önöket foglalkoztató eseményekről. Szeretnénk az önök igényeinek jobban megfelelő újságot készíteni, olyant, am elyet továbbra is szívesen olvasnak. Ugyanakkor szeretnénk az Önök vélem ényét megtudni némely más kérdésről is, olyanokról, melyek ma n ap ság fo g la lk o z ta tjá k a k özvé leményt. Segítségüket előre is köszönjük. ’94. október 7.
Szerkesztő: Fejszés Zsuzsanna
C
T
D
ED
m
Á
l
Két piciny, fehér balettcipő Szépen mozgó gyerekek, ízléses jelmezek jellem zik a balett és ja z z -b a le tt ta n fo ly a m o t. A tanfolyam vezetője Dürgőné Csáki Mária, aki sokat fog lalkozik a csöppségekkel és a nagyabbakkal. M á riá v a l beszélgettünk egy foglalkozás után. -H o l ta n u ltá l ba letto zn i, hogyan le tt b elő le d tá n c pedagógus? -Erdélyből jöttem , Aradon kezdtem klasszikus balettet tan u ln i. 9 éves korom ban bekerültem a Népi Művészeti Iskolába. 14 éves koromig itt balettoztam. Ekkor váltottam át a modem műfajra. 1989-92 között Budapesten elvégeztem egy táncpedagógus képző tanfolyamot, m elyet a M agyar Táncm űvészek Szö vetsége szervezett. -Melyiket szereted jobban, a klasszikus vagy a m od ern irányzatot? -A k la s s z ik u s b a le tth o z ragaszkodom. Ez az alapja minden irányzatnak. A jazzbalettet pedig felszabadultsága miatt szeretem. -M e ly ik m ű fa jb a n lé p té l eddig színpadra? -A modemben táncoltam. -Melyiket nehezebb tanítani? -Egyformán nehéz tanítani és tanulni. -Az évzáró előadáson több tánc is szerepelt. Melyiket volt a legnehezebb megtanítanod? -Akik ott voltak, láthatták a “Négy évszak” címűt. Ebben a számban volt először spicc-cipő a lányok lábán, és csak az alapokat tan u lh attu k meg, állni, járni ebben a cipőben. -Neked melyik darab volt a legkedvesebb? -A W est S ide S to ry , a Szivárvány, a N égy Évszak. Bár mindegyiket felsorolhat nám. Nekem a produkció és a benne szereplő gyerekek egy aránt fontosak és kedvesek. -Az oro szlá n y i ta n ítá s o d a la tt ta lá lk o ztá l m ár iga zi tehetséggel? -Természetesen. Most is van tanítványaim között tehetsé
ges. Van olyan kislány, aki alkatilagn agyonjó és van olyan, akinek színészi munkája érde m el fig y e lm e t. T a v a ly egy ta n ítv á n y o m a t fe lv e t té k Győrbe a balett intézetbe. -K i ő és m ivel több, m int a többi kislány? -Csiszár Noém inek hívják, és fizikailag ő a maximum. Magas, vékony. Nagyon laza és hajlékony gyerek. A színpadi m unkája m ég nem v o lt tö k é le te s , de az in tézetb en ezt is csiszolják majd. -M ilyen fizikai tulajdonsá gok kellenek a baletthez? -L egyen vék on y, arányos testalkatú. Fontos az egész séges gerinc, hosszú végtagok kellenek és persze hajlékony-
nak, lazának kell lennie a tán cosnak. -M ié rt ajánlanád a balett tanulását a szülőknek, a gyere keknek? -Mert fejleszti az ügyességet és a szellemi frissességet. Jó k o o rd in á ló -k é p e s s é g e t ad, fegyelmet tanulhatnak. Vallom, hogy a klasszikus b a le tt az a la p ja m in den táncnak. -M ilyen terveid vannak a közeljövőben? Milyen szakmai terveid vannak? -Mégjobb és színvonalasabb előadásokat tervezek. A kez dők váljanak még ügyesebbé, m íg a haladóknál a minél tö kéletesebb előadásmódra tö rekszem. Legyenek egyénisé gek, higgyenek a szerepükben.
Tervem, hogy versenyeken is szerepeljenek a gyerekek. -Nemcsak tanfolyamot tar tasz, hanem a TV. sz. Iskolában is tanítasz. Mennyiben más ez a munka? -Sokkal alaposabban lehet a gyerekekkel foglalkozni heti 3 órában. Mi a Balett Intézet ta n te r v é v e l tanu lu nk, az elsőosztályos anyag egyfajta esztétikus testképzés. A 8. o sztá ly ig a b a lettin tézet 5 évfolyamának anyagát sajátít hatják el, a tehetségesek és a tánchoz kedvet érzők mehet nek tovább balettet tanulni. -A koreográfiában ki segít ? -Magam találom ki mind egyiket, felhasználva azokat az elemeket, amiket tanultam, és a saját fantáziám is segít.
A tánc jó kikapcsolódás a szürke hétköznapokból Betekintettem egy b a lett órára, s ami először m egraga dott, az a hangulat, m ely fel s z a b a d u lt és v id á m v o lt. Marikának a hangja határo zott, amikor az utasításokat adja, de türelmes, amikor egy- egy nehezebb mozdulatot kell elmagyaráznia. K é t n agyo n ü gy es ja z z b a le tto s ta n ítv á n y á v a l, Tölgyesi E rik á v a l és D u ra i Krisztinával beszélgettem az óra végén. -M ióta já rto k ide és miért kezdtetek bele? K.-Hat éve kezdtem tanulni, mert mindig is szerettem az ilyenfajta táncot. E .-E n g em az ú jdon sága ragadott meg. -M iért szerettek ide járni? E.-Jó a közösség, jó a tanító. K.-A tánc miatt, de jó kikap csolódás is a szürke hétköz napokból. -M it kaptatok a tá n ctól? V á lto z ta to tt-e v a la m it r a j tatok?
K .-Ú gy érzem , felo ld ja a ben n em lé v ő fe s zü lts é g e t, önbizalmat ad nekem. E.-Nekem a gátlások leküz désében segít. -M i a fontosabb, a közösség, a tánc vagy a szereplés? E .-S zá m om ra a tánc, a mozgás a lényeg. K.-Ha nem lenne jó a közös ség, nem lenne jó az egész. Fontos és jó a szereplés is. -Van-e tervetek a tánccal, szeretnétek hivatásos táncosok lenni? E.-Nem, nem akarok hivatá sos táncos lenni. Nálam ez csak hobbi. K.-Én szeretnék, ha nem lenne ilyen alkatom. Megpró b á lk ozta m Pécsre elm enni táncot tanulni, sajnos nem jött össze. -Van-e kedvenc műsorotok? E.-Mindig a legutolsó, most a W est Side Story. K.-Életben maradni, a West Side Story. -M iért pon t ezek? E.-M ert hosszú, tízperces,
van benne sok energikus rész és változatos. K.-Ez a kettő volt számomra a legnehezebb. Olyan jó érzés, hogy a kezdeti ügyetlenségből ilyen klassz dolog lett. -Számotokra mennyire nehéz egy-egy számot megtanulni? E.-N ekem nagyon nehéz. Eleinte esetlenek vagyunk. K .-D e m in él több táncot tanulunk, annál könnyebb az újakat megtanulni, -M o s t m ily e n m űsorra készültök ? E.-Október 15-én a Sörfesz tiválon fogunk szerepelni, míg az elmúlt héten a kollégium kopaszavatóján vettünk részt.
KÉTHETES 5
Csak 18 éven felülieknek!
Mi a véleménye?
Tisztelt Olvasóink! Amennyiben az alábbi kérdőívet kitölti és névvel, címmel ellátva 1994. október 14-ig visszaküldi, vagy hozza a szerkesztőségbe, úgy részt vehet sorsolásunkon, melyen 10 db 500 Ft-os ajándékutalványt sorsolunk ki. Az Ön által helyesnek ítélt választ kérjük, húzza alá. 9. Ön szerint mely párt adja majd a polgármestert? 1. Mióta ismeri lapunkat: MSZP FIDESZ MUNKÁSPÁRT MDF 1993. 1994 elejétől, 1994 nyarától, pár hete SZDSZ Független. Egyéb:.................. 2. Mi a véleménye a lapról? Kár a papírt pocsékolni rá. Hasznos infor 9. Melyik párt adja majd a legtöbb képviselőt a választások után a városban? mációt tartalmaz. Van benne valami, de: SZDSZ MSZP FIDESZ MUNKÁSPÁRT MDF. Egyéb:................. Függetlenek. 3. Amennyiben vennie kellene, Ön mennyit lenne 10. Ön szerint helyesen döntött-e az önkormányzat, amikor megszavazta az antennarendszer hajlandó fizetni érte? korszerűsítését és megemelte az antennadíjat? Semennyit. Maradjon ingyenes. Igen. Nem. Városi pénzből 15 Ft-ot. 20 Ft-ot. kellene megoldani. 4. Miről szeretne többet olvasni a lapban? 11. Ön hajlandó lenne-e fizetni a korszerűsítésért? Igen. Nem. Csak havi............ forintot. 5. Ön szerint a politikai pártoktól független a lap? 12. Ön szerint városunkban a munkanélküliek felelősek-e a sorsukért? Igen. Nem. Részben. Nem. Csak részben. 6. Amennyiben nem független, mely párthoz "húz’? Igen. 13. Kötelezné-e a munkanélkülieket közmunkára? Nem. Korlátozott óraszámban. 7. Ön szerint kell-e a városban egy időszaki újság? Igen. 14. Az utóbbi hónapokban honnan tudott meg Igen. Nem. több információt a városról? 8. Mit változtatna meg a lapban? A megyei lapból. A KSW£7ES-t>6\.
1
2
3
4
5
6
7
11__
\L
» 1 13
12
11 15
■ 16
17
18
19
h° 14
L 21
20
1 22
26
124 28 131
30
29 32
33
35
36
A kitöltő neve: ................................................ Kora: 18-25 év között. 26-35 év között. 36-45 év között. 46-60 év között. 60 év felett. Végzettsége: 8 általános szakmunkás, középfokú, felsőfokú. Foglalkozása: munkanélküli, szakmunkás, adminisztrátor, értelmiségi, vezető, vállalkozó, nyugdíjas Címe: .............................................................. A név nélküli, de személyi adatokat tartalmazó íveket is kérjük, küldje be! Amennyiben név nélkül küldi be a fenti lapot, úgy a sorsoláson sajnos, nem vehet részt.
Vízszintes: 1, A d y E n dre egyik szerelm es versének a címe. 9, A ... rózsát terem. 10, Páratlanul néző! 11, A forrasztáshoz szükséges fém. 12, A km is ez. 14, Tiltó szó. 15, Bátor. 17, Angol férfinév. 18, Kergesse el! 19, Tessék megnézni. 21, TG! 22, Fél folt! 25, Megyénk egyik települése. 27, Oroszországi település. 29, Golyós játék. 30, Ném a tetű! 31, A tej mellékterméke. 33, Nem vak. 34, Háziállat. 35, H áziállatok helye. 36, YC! F ü g g ő le g e s : 1, P a rá n y i részecske. 2, A környezetből kiemelkedő, széltől felhalmozott futóhomokhalom. 3, Doktor röv. 4, Súlyos. 5, Tortát felszeletel. 6, Halfajta. 7, Ilyen memória is van a számítógépekhez. 8, Becézett női név. 13, Kis falapokból álló tető. 16, Bőrbetegség. 20, Angolul ha. 23, Távol. 24, Németül de. 26, A v ir á g já b ó l tea is készíthető. 28, Páros kapa! 29, Elmozdít. 30, Tantál vegyjele. 32, Vonatdarab! ■M a C S e k -
s
8
M
15. Ön hol jut hozzá lapunkhoz? Polgármesteri Hivatalban. Boltban. Bányász Klubban. Egyéb: ............................. 16. Szeretné, ha lapunkat a lakására vinnék? Igen. Nem. 17. Vásárolt-e már, vagy vett-e szolgáltatást igénybe a lapban megjelent hirdetés alapján? Igen. Nem. Nem, de érdekelnek dolgok.
SÖRFŐZDE NYÍLT A CZERMANNBAN!
Czermann, Oroszlány, Alkotm ány u. 10 H (34) 360-802
Házi fozesu, bajor típusú Osterbráu sör különlegesség! -irfr A
c
*
**
Ism e rje m eg Ön is!!! KÉTHETES 6
B ekü lden dő a víz s z in te s 1. meghatározása. A helyes megfejtést szerkesztő ségünk cím ére kérjük elju t tatni. B e k ü ld ési h a tá rid ő : 1994. október 17. A b ek ü ld ő k k ö zö tt 300 F t érté k b en k ö n y v u ta lv á n y t sorsolunk ki, mely a Művelődési K ö z p o n t k ö n y v e s b o ltjá b a n váltható be.
f
h V G R T D IS Z K O N T A K C IÓ ! Oroszlány, Táncsics M. u. 59.
Október 6-tól amíg a készlet tart! Kis léleiben Nagy léleiben (5000.- Ft összérték lelet!)
Kommersz pálinkák, vodka 0.2 120.109Kommersz pálinkák, vodka 0.5 285.259Kommersz pálinkák, vodka 1/1 570.518Kommersz brandy 0.2 135.123Kommersz brandy 0.5 319.290.Kommersz brandy 1/1 640.582.Kommersz likőrök 0.5 198.180-
(meggy, őszi, császár, dió) Fémdobozos QUEEN üdítők 0.33 33.29-
(Cola, narancs, tonic, lime) Visszaváltható flakonos QUEEN 2I 73,+betét 73,+betét
(Cola, narancs, tonic, lime) Szarvasi "B“ rizs
1/1 66.59.80 Sertésmájkrém 65 gr 24.21Sólet füstölt oldalassal 400 gr 89.83.-
V_____________________________) ’94. október 7.
KÖZLEMÉNY
HMD SZERVIZ
A Polgármesteri Hivatal és a Vértes Volán Rt. tájékoztatja az utazóközönséget, hogy 1994. szeptember 25-étől (vasárnap) a délutáni temetőíjárat közlekedését átmenetileg -a téli időszakbanszünetelteti.
Üzletünkben vállaljuk híradástechnikai cikkek, televíziók, videók, szórakoztató elektronikai berendezések, háztartási gépek gyors, megbízható javítását. Használt műszaki cikkét a napi legmagasabb felvásárlási áron készpénzért, illetve bizományba átvesszük.
Polgárm esteri H ivatal
V értes V olán
_____________________________________________________________ )
Névjegykártyára van szüksége, vagy fénymásoltatni akar? Netalán-tán szórólapot vagy nyomtatványt szeretne készíttetni? N em tudja hol hirdessen?
FESS v e g y iá r u
KERESKEDELMI KFT
S (ÜZENETRÖGZÍTŐI 361-352 OROSZLÁNY. RÁKÓCZI F. U. T i l t
Y_______________ _______________J Vállalkozói igazolványa van? Meggyőző tud lenni? Szeretne többet keresni? Itt az alkalom! Jelentkezzen a Montázs Marketing Irodában! Szervezőkészséggel rendelkezők jelentkezését várjuk. Fürst S. u. 18. Csak személyesen! '
Apró
Eladó Bokodon 3 szobás, komfortos családi ház. 1 szobás lakást beszámítok. V Érdeklődni lehet: (34) 363-450
Lakossági apróhirdetés 3 sorig ingyenes! Vagyonvédelmi szaküzlet Oroszlány, Rákóczi út 1. nyitva tartás: hétfőtől-péntekig: 8-18 óráig szombaton: 8-12 óráig.
O RO SZLÁ N Y T Á N C S I C S u. 87 .
tel/fax: 361-002
A FESS DISZKONT AJÁNLATA:
Segítünk. Keressen fe l bennünket,
és mi tanácsot adunk, hol, mit, milyen formában érdemes közöltetni. Segítünk a tervezésben, a kivitelezésben. Ónért, hogy képben legyen!
MONTÁZS M arketing Irod a Bt. O roszlány Fürst. S. u. 20. 0 )3 6 1 -1 2 2 / 1 4 -1 4 .
Tom i kristály 3.6 kg 499.Tom i kristály 2.4 kg 358.640.Ecos mosópor 5 kg 2.4 kg 530.Persil 338.Ecos mosogató 4 1 107.Ecos mosogató 11 507.Fűrészporos tapéta 462.11 Trinát fehér Dekton (külső) fehér 25 kg 3672.Dekton (külső) 8 kg 1358.fehér, barna 15.Színes gyertya 11.30.Mécses Gemini parkettalakk 2.5 kg 1172.25 kg 2200.Diszperzit
Festékekből viszont eladók nak további kedvezmény! N yitva: hétfőtől-péntekig 8-16 szombat 8-12
Itt Ön is ingyen hirdethetett volna!
Biztonságban akarja tartani értékeit? Lakást gjít fel? Szeret barkácsolni? Mindehhez kínálunk Önnek: riasztókat, biztonsági zárakat, pénzkazettákat, lakatokat, ejtóés ablakkilincseket, zárcimkéket, bútorzárakat, Reisser csavarokat, olasz rögzítéstechnikai termékeket, élfóliákat, villanyszerelési anyagokat kedvező áron.
TRANSM IT - POWER ENERGIAGAZDÁLKODÁSI ÉS MŰSZAKI FEJLESZTÉSI MÉRNÖKI RT. C E N T R A L P O IN T CO REL H AR D V AR D G R APH IC S M IC R O SO FT S Y M A N TE C W ord Perfect N ovell szoftverek!
HP-NYOMTATÓK Hewlet-Packard perifériák tintasugaras és lézernyomtatók! Logitech-Dexxa egerek és scannerek. Intel hálózati termékek.
Irodánk a HUBER ÜZLETHAZ I. emeletén található. Telefon/fax: 361-122/1508 Nyitva tartás: hétköznap: 9-17-ig szombat
: 9-12-ig KETHETES 7
Oroszlányról oroszlányiaknak “Őrizzük emlékeinket, gyűjtsük össze töredékeinket, nehogy végleg elvesszenek, s az által is üresebb legyen a múlt, szegényebb ajelen, s kétesebb ajövő.” (Ipolyi Arnold, püspök, művészettörténész író, XIX. sz.) A fenti gondolatok jegyében született meg 1992-ben a Művelődési Minisztérium és az oroszlányi Polgármesteri Hivatal anyagi támogatásával a Helytörténeti olvasókönyv Asbóth László, Danis József, Földi Józsefné, Halmi Erzsébet, Kőbányai Ferenc, Kulcsár Emil Miklós és Moczik Andrásné gyűjtőmunkája alapján. Ebből a könyvből közlünk részleteket kéthetente. Oroszlány környékének története régi időkbe nyúlik vissza, a régészet csaknem minden korszakából kerültek elő leletek, az ember itteni megtelepedésének nyomai. Ezek többségükben főként földmunkák, építkezések során kerültek elő. Tervszerű terepbejárás és az azt követő régészeti kutatások egy-egy korszak részletesebb ismeretéhez a következő évtized feladata lesz. Az eddig előkerült anyag is sokat árul el a Vértes-vidék régen itt élt embereiről. A csiszolt kőkorszak emlékeit (kőbaltákat) találtak Bököd, Dad környékén. A bronzkor emberének telephelyeit, temetőjét lelték meg Környe, Dad, Kecskéd, Majk területén. A római korban Környe jelentős, fallal megerősített város volt, területén feliratos kövek, temetők, fazekastelep kerültek elő. A római kori utak közül a Pécs (Sophianae) irányába vezető út miatt forgalmas terület lehetett. Sok kisebb település em lékei várhatók még erről a vidékről. A kömyevértessomlói út mellett a rómaiak utáni korszak, a népvándorlás gazdag anyagát találták meg 152 sírban. Oroszlány területén két avarkori temető került elő, az egyik a vasútállomás közelében, a szénosztályzónál 1957-ben, a másik a Borbála-telepen, még beépítetlen dombon, 1973-ban. A Vízmű Vállalat oroszlányi dolgozóinak pontos bejelentésére és a város vezetőinek támogatásával ásták ki a temetőt, melyből összesen 57 sír került elő. A VII. század első felében idetelepült kis népesség
1.
Történelmi visszapillantás szép útravalóval látta el halottak a túlvilágra. A női ékszerek (gyöngyök, ezüst és bronz karperecek, fü lbevalók), a férfisírok övveretei, fegyverek mellett állatcsontok maradtak a halott mellé tett húsból, az italt pedig agyagedényeken kívül bronzveretes kis favödrökben tették a sírba. A famaradványok alapján a vödröket részben rekonstruálni is tudtuk. A leletek összefüggései alapján feltételezhető, hogy germán és dél-oroszországi szláv népességet rej t magában, szerepük a Dunántúl területén még nem teljesen tisztázott. A Vértes hegység a középkorban kapott különleges jelen tőséget, amikor szinte láncszerűen felépültek várai. Anonymus leírja már a Csák nem zetség korai megtelepedését a Vértesben. A krónikák nevének eredetét az 1051-es, András király és ITI. Henrik császár közötti csatára vezetik vissza, amikor a császár katonái vértjeiket elhagyva menekültek. Nevét eredeztetik a Fért, Verthy szóból, mely mocsarat, tavat jelent és egyes kutatók szerint a Fehérvár körüli középkori mocsarakat jelölné.
a A Csák nemzetség építtette a Vértes egyik legszebb és legnagyobb várát, Gesztest, amely 1327-től királyi vár és az írásos források jó l tudósítanak történetéről. Zsigmond király,
Az igazi focisták A megyei osztályban játszó focistáinkra sem voltak annyian kíváncsiak , mint a Táncsics úti tömbök mellett lévő salakos, füves grundon zajló mérkőzésekre. Az igazi amatőrök lelkesen, szíwellélekkel rúgják immár hetek óta vasárnaponként a bőrt. A két csapat két vendéglátóüzlet nevénjátszik. Csak úgy, maguknak. Az a több száz néző, aki akarva-akaratlan megy a pálya felé, nem teheti meg, hogy ne szurkoljon egyik vagy másik csapatnak. Az igaz, hogy az egyik kapusnak kötényt kellene adni, nehogy több gólt kapjon, de így is érdekes, jó meccset láthat a néző.
Mária királynő kedvelt vadászóhelye a Vértes. Az egyetlen vár a Vértesben, amelyet régészeti feltárás és korszerű helyreállítás után turistaszállónak használnak és az oroszlányiaknak is kedvelt kirándulóhelye. Vitány várának romantikus, magas oromfalaiból még a kő ablakkereteket is kiszedték a XVIII. századi építkezések során. Történetét, várnagyjainak nevét ismeijük, kutatása még sok újat hozna. Oroszlánkő Kőhányás pusztától kb. 1 órányi járásra, sűrűn benőtt hegycsúcson állt. A Rozgonyi és a Török család tulajdonát képezte a XV. században. Köveit a XVIII. századi építkezésekhez szállították el. Gerencsér várát udvarhelyként, kúriaként is említik az oklevelek. Nem is voltak komoly erősségek, inkább vadászházak, pihenő helyek. A török háborúk idején Gesztes kivételével sorra el is estek, elpusztultak. A környék későbbi, de Közép-Európában is egyedülálló műemléke a majki kamalduli remeteség. Franz Anton Pilgram, a XVIII. századi nagy osztrák építész terve és irányítása alapján épülta kamalduli szerzetesek számára a főépület és a 16 szerzetesi ház. A XVIII. század végétől az Eszterházyak kastélyként használták. Parijával, halastavával, építészeti szépségeivel még a meg nem talált funkció hiányában is sok csodálót szerzett. Dr. B. Szatmári Sarolta muzeológus Oroszlány 1970. Kiadja a Városi Tanács VB Oroszlány. Szerkesztette: W ér Vilmos
Sorozatszerkesztő: Földi Józsefné
Ezek - a harmadik, negyedik ikszen is túl lévő - “fiúk” fociznak! Talán ők még emlékeznek az igazi játszótéri és a nagy meccsekre. Nekik nem kell prémium, kalóriapénz, útiköltség. Nekik egy jó pálya kellene, olyan, ahol nem gaz és kavicsbuckák között játszhatnának, hanem aránylag rendbetett pályán. Talán egyszer elérünk oda, hogy a város ezeket a játéktereket is képes lesz megfelelően karbantartani és a sportért felelősök maguktól is észreveszik, hogy hova kell a segítség. Akkor lenne nálunk jó világ, nemcsak a Kihívás Napján. Az az igazi kihívás, amit a grundon játszók produkálnak. KIADJA A
SZ E N Z Á C IÓ ! Minden 1000 Ft feletti vásárláskor megforgathatja szerencsekerekünket és a vásárolt értéknek akár a 100%-át is megnyerheti ajándékba.
NÁLUNK MINDENKI NYER!!! KCTHCTCS 8
aswst77r z íTmttzrzma/zomie. a m sé wmőJS ét a Kunos m otsszjő,
Molnár Ferenc A Madó és a szerkesztőség címe: 2840 Oroszlány, Fürst 8. u. 20. £? 361-122/14-14 E3 2840 Oroszlány, Petőfi 8. u. 20
TCCmtCAI s z m ® s z m Kocsis Zoltán, Nyomda.: Vért, Nyomda, Oroszlány Felelős vezető: Somogyi Attila
ISSN: 1218-4276. '94. október 7.
A hír szent, a vélemény szabad.
Alapítva: 1993.
II. évfolyam 21. szám 1994. október 21.
Ingyenes
KÉTHETES Független, kéthetilap
HÍREK,
TÉNYKÉNEK
OROSZLÁNY ÉLETÉBŐL.
Nem megoldás az utcai handabandázás a demokráciában ...
Még nem vagyunk büszkék arra, hogy itt élünk... Szabolcs András, az M K K igazgatója három éve került városunkba Miskolcról, ahol szintén az ipariszerkezet átalakítása okoz gondot. M iért választotta e lényegesen kisebb települést működési területének a közm ű velődés országosan is elism ert e lm é le ti sza k em b ere? M ik é n t lá tja városunk jelen ét és jövőjét a politikai, gazdasági folyamatokfigyelembevételével? -M i a hasonlóság és a különbség Miskolc és Oroszlány város szerkezete között? -Itt is, ott is szerkezet-átalakítás van az ipar területén. De Miskolc tizenegyszer nagyobb létszámú település, és ezért óriási a tehetetlenségi nyomaték, ez tartja egy h elyb en . K e d v e z ő tle n e b b fö ld r a jz i helyzetben van Észak-Magyarországon. Oroszlánynak előnye, hogy közelebb van az osztrák határhoz, Budapesthez, az autópályához, a fejlődési adottságok itt kedvezőbbek.
-M iért Oroszlányt választotta? k ö rn y e z e te szám ára. J elen tsen egy -Egyrészről a lakáskérdés, másrészről kibővített otthont, a társas élet színhelye idegenkedtem az olyan nagyvárostól, mint legyen , u gyan akkor inform ációcserék a főváros. S talán a legfőbb ok a kihívás lehetőségét is biztosítani akartam. S ez volt, m elyet egy sokkal kisebb város több mint egy hagyományos művelődési kulturális életének szervezése jelen tett otthon munkája. számomra. Ugyanakkor a hasonlóság is -A fentiek eléréséhez kell az értelmiség is. vonzott, hiszen ott is voltak bányászok, Egyes m egfogalm azások szerint vá ro munkások, munkáskerületek. A struktúra sunkban nagyon kevesen vannak, mert nem volt ismeretlen előttem. Ott is élnek ann ak ellenére, hogy viszonylag sok jászságiak, erdélyiek, szlovákok, németek. diplom ás él itt, de az értelmiség m int -A z e n e rg ia ip a ro n k ív ü l jelen tőseb b fogalom egy bizonyos életstílust is takar, és m u n k a h ely et b iz to s ító létesítm ények ennek nem felelnek meg. nincsenek. M ib ő l gondolta, hogy hosszabb -Ezzel csak részben tudok egyetérteni. távon képes lesz egy ilyen közművelődési A z itt élő felsőfokú végzettségűek jó része Miskolcon végzett, egy olyan egyetemintézményt fenntartani a város? -Az első ismerkedések után az intézmény városban, ami kívül esik a városon, sajátos egy jól felszerelt, jó lehetőségeket biztosító amerikai típusú “egyetemváros” , és ezért in tézm én yn ek tűnt, és úgy éreztem a belterjessé vált ott az élet. Sokszor rájuk szakm ai e lk é p z e lé s e im e t m eg tudom ragasztják a sza k b a rb á rsá g b ély egé t v a ló s íta n i. E n n e k lé n y e g e az adott azzal, hogy a humán kultúrát nem művelik. in tézm én y hasznossá tétele közvetlen folytatás a 2. oldalon
Kispolgára Munkáspártnál Aközelmúltban vált ismertté, hogy a Munkáspárt polgármesterjelöltje egy harmincnyolc éves jogi doktor, aki Kecskéd VB-titkára, majd a város népfront titkára volt, s jelen leg az A P E H tanácsosa, főmunkatársa, aki a közigazgatásban dolgozott mindvégig. M ivel gyerekkorunk óta ismerjük egymást és családját, m ég inkább kíváncsi voltam, mi indította arra, hogy a Kecskédi úti lakótelepen lakó pedagógus feleségével és két gyerm ekével polgári életet élő dr. Sas Gyula e párt jelöltségét vállalta. Erről beszélgettem a jelölttel, feleségével Anikóval és Varga Jánossal, a Munkáspárt városi vezetőjével. -Milyen pártos m últad van? -Tagja voltam az MSZMP-nek közel há rom évig, m íg m eg nem szűnt. Azóta nem vagyok tag sehol, s nem is szándékozom belépni. -M é g a k k o r sem, ha m egny ern éd a választást? -Nem. Ezt Varga Jánossal és a városi szervezet vezetőségével is tisztáztam. A polgárm esternek a város érdekeit kell képviselnie, még azt is vállalva, hogy a támogató párttal egyes kérdésekben nem egyezik a véleménye. Ők ezt elfogadták. -M iért vállaltad a jelölést? -Bárm elyik párt keresett volna meg, megtiszteltetésnek érezném, viszont az a ragaszkodás, mely tőlük jött, megfogott.
-Varga úr, Önök sokáig a jelenlegi fideszes polgármestert támogatták. M ik or kiderült, hogy nem indul, váltottak, s Gyula lett a jelöltjük. Ebben a jo g i végzettség volt a fő szempont? -Igen. Ú gy gondolom, a város érdeke, hogy a jogban is jártas személynek kellene a város ügyeit irányítani. Sunyovszki úrral még annak ellenére is jó a kapcsolatunk és jónak ítéljük összességében a munkáját, hogy volt egy-két komolyabb vitánk. M ivel láttuk, a jo g ism erete mennyire fontos, ezért örülünk, hogy dr Sas Gyula elfogadta felkérésünket. Eddigi munkahelyein meg ism erte a közért végzett munkák folya matát és ő is ismert szem ély, úgy gondolom, a város hasznára lehet. folytatás a 3. oldalon
Október több történelmi eseményünk részese. 6-a, 15-e, 23-a. Egy-egy vész terhes korszak időszaka kezdődött ezeken a napokon. Ezek közül is a 23-a kötődik hozzánk leginkább. ’56-ban a megsárgult lap szerint az ifjúság seregszemléjére készültek. S in n en tő l felb oru l az em lékezés. Forradalom, ellenforradalom, népfelke lés, események. K i-ki vérm érséklete, világnézete szerint értékeli a történteket. Göncz Árpád államfő mondta e héten: A tö r té n e lm e t ko ro n k én t m ásk én t és másként taníttatták, tanulták. Hosszú időnek kell eltelni addig, m íg in dulatoktól mentesen lehet ezen időszakról és az azt követő ún. Kádár-korszakról beszélni. Sokan kapkodják fejüket és nem értik m ég ma sem, öt évvel a második demok ratikus M agyar Köztársaság kikiáltása után, hogy mi történik. Sorsa egyeseknek jobb lett, m íg sokaknak élete kilátás talanná vált.
Ez is október öröksége. KCTHFTES t
folytatás az 1. oldalról
KÉTHETES v h ír e i
y
D ecem ber 11-én tartjá k m eg az ö n k o r m ányzati választásokat. □ Testületi ülést tartott e hét k eddjén az ön k or m ányzat. H ossza s v it a után az antennadíj emelésről ho zott határozatát nem vá l toztatta meg képviselő tes tület, így a fejlesztésről hozott szeptemberi határo zat továbbra is érvényben maradt. A testület több, az önkor mányzat által létre hozott alapítvá n yn a k adott tá mogatást. Döntöttek arról is, hogy jövőre Majk Konferenciát rendeznek, majd egyhangú lag elfogadták a KM B és a P E B m u n k á já ró l szóló beszámolót. A testület megválasztot ta a helyi választási bizott ságot, melynek elnökévé dr. Kerényi Gyulánét, tagjaivá H a rtm a n n Józsefet és S p in d le r T ib o r t v á la s z tották. □ P in c e t ű z v o lt a H unyadi utcában. A két kocsival kivonuló tű zoltók rövid idő a la tt eloltották a tüzet, melynek személyi sérültje nem volt. □ N ém etországi vendégs z e r e p lé s e n v o lt a Bányász Fúvószenekar és a mazsorett csoport. □ Nem lesz váro su n k ban n e m z e t is é g i ön k or m ányzat, m ert a határ id ő ig nem je le n t k e z e t t egyetlen kissebségi csoport sem a választásokra. □ A M űvelődési Központ b a n k i á ll í t á s t t a r t a v á ro si csilla g á sz sz a k kör. A jubileumát ünneplő kö zösség v e n d é g e v o lt Farkas Bertalan űrhajós.
Avárosnakkell azalkotó értelmiség? Ebben van némi igazság, de ennek kialakulása szerintem az egyetemi évekre vezethető vissza. A m i a pedagógusokat illeti -hiszen ők vannak m ég n agy szám ban a vá ro sb a n - an n yia n s tre s s z e lté k az utóbbi id őb en őket, hogy meghasonlottak, mert az értelmiségi szerephez m éltatlan körülm ények közé kerültek. Nem igazán számítanak az alkotó munkájukra és a fő gond, hogy nem is veszik alkotó értelmiséginek őket. Pedig a város jövőjének alakulása nagyrészt rajtuk is múlik. Persze ezen gondolataim csak féligazságok, hiszen sokan komoly munkát fejtenek ki, de nem mutatkoznak, nem tudnak megmutatkozni. Ugyanakkor Oroszlányban itt vannak azok a kultúrák, m elyeket az idetelepültek a vilá g minden tájáról hoztak magukkal. Ez a sokféleség lehetne a városnak az egyik nagy erőssége. Ittlétem alatt sok tehetséges embert ismertem meg, de valam inek a folytán nem kerülnek a felszínre, nem kapják m eg azt a társadalmi elismertséget, nyilvánosságot, m ely megilletné őket. -Pont az Ön munkahelye lehetne az egyik ilyen nyilvánosságot biztosító intézmény. M iért nem jelenik meg a tehetség itt is job b a n ? -Talán a rossz tapasztalataik miatt. M ert a múltban nem volt veszélytelen kilógni a sorból! V is s z a h ú z ó d n a k és e z é r t n agyon n eh éz kapcsolatba kerülni velük. Az a nagy hátránya ennek a városnak, ami az előnye is. 40 éves múltra tekinthet csak vissza. Ez egy város életében egy múló, röpke pillanat. M é g nem v a g y u n k b ü szk ék a rra , h ogy oroszlányiak vagyunk. -Nem játszik-e szerepet ennek kialakulásában, hogy nálunk am i jó dolog felépült, azt valamilyen felsőbb utasításra szinte m indig szétrombolták az elm últ évtizedekben'? -Az előző rendszer arról v o lt híres, hogy dühöngött a felsőbb akarat. Ennek nem volt gá tja , nem szá m íto tt az, hogy társadalm i munkában épültek értékek, lásd a strandot, vidámparkot. Egy számított, miként döntöttek “ott” fenn. Ezért nem is szerveződhetett társadalommá a város. Voltak itt “gerillaharcok”, de amennyire tudom, kevés eredménnyel. Azonban volt egy rendszerváltás, még akkor is, ha ezt sokan kétségbe vonják, és úgy csinálnak, mintha nem lett volna. Én úgy gondolom, a szabad polgárok szabad véleménynyilvánításán sok múlik. M a már nincs kitől tartani, véleményt kellene mondani, mert így, hogy hallgatnak, megtévesztik a vezetőket, akik így azt hiszik, amit mondanak és ahogy mondják, az úgy jó. A negyven év építette gátakat már le kellene az embereknek magukban rombolni. A polgároknak kellene megteremteni a vélem énynyilvánítás fórumait. Nem a kocsmai, utcai handabandázás v a g y a p ia ci je le n e t e k a m e go ld á s egy demokráciában.
KERES, KÍNÁL - ELAD, VESZ? KÉTHETES 2
M ár tíz ember véleménye is fontos kell legyen a m in d en k o ri v e z e tő k szám ára. P o litik a i rövidlátásra vall, ha figyelmen kívül hagyják a jelzéseket. -A választottak egy része ugyanakkor azt mondja: “engem megválasztottak és innentől kezdve én fogok dönteni”. -Igen, feljogosítva érzi magát, mert hatalmat kapott. Ez fakad a testület rangjából, hatalmából. Ebből hamar kifejlődhet az, hogy nem kell a választóira figyelme. Pedig a demokrácia arról szól, hogy a szabad polgároknak mi a véleménye, mi az igénye. M ik o r szavazott, akkor nem lem ondott a demokratikus jogáról, hanem megbízott valakit az ügyek intézésével. S ha nincs kapcsolat a v á la s z tó iv a l, b izo n y té v ú tra té rh e t a véleményével. Nem az adott testületet kell képviselnie a választóival szemben, hanem a választókat a testületben. Ezt még tanulnunk keli1 . -A városban a jelenlegi ismeretek szerint tíz éve van az energiaiparnak, mely a fő munkáltató. Ez a tíz év egy röpke idő. Ugyanakkor Ön most települt le véglegesen a városban. M i motiválta erre? Helyesen döntött? -Idejöttem. Itt akarok maradni, mert már eddig is sok munkát fektettem be, aminek már van némi eredménye. Ennek örülök. Ugyanakkor én hiszek abban, hogy a város képes lesz azt a kedvező földrajzi helyzetet kihasználni, amiben van. Ú gy gondolom, hogy a város vezetésének az ipartelepítési terveijók, megalapozottak. Tudom, sokan ma azt m ondják, ez egy e rő lte te tt beruházás, de nemcsak a mában kell gondolkodni. Az az infrastruktúra, mely kiépült, kiépül, csak a hasznunkra válhat. -Ezek szerint Oroszlány nem zsákutca? -Nem, mert a gazdaságfejlesztési program jó célokat tartalm az, a város jövőbeni szerepét pozitívan határozza meg. M ég akkor is, ha néha erőn felüli vállalkozásokat is tartalmaz, lásd péld áu l a gim n á ziu m á ta la k ítá sa , m ely a művelődési ágazatban olyan átcsoportosítást h a jto tt v é g re , m e ly á tm e n e tile g más intézményekben gondot okoz. Azonban ezt vállalni kell. Konfliktus van a mindennapok jogos igénye és a jövő érdekében végzett beruházások között. -Ezeket a döntéseket az emberek megértik ?Sokan csak a mában tudnak és akarnak gondolkodni. -Rövid távú gondolkodással ennek a városnak nincs jö vő je , annak ellen ére sincs, hogy a m in den n ap ok k é n y s ze re ezt erő s íth e ti egyesekben. El kell dönteni, város akar-e lenni Oroszlány, v á lla lja -e a vá rosi ran got, s az ezzel já ró kötelességeit. Központjává válik-e a 35 ezerlakost szám láló térségn ek . S zerin tem nincs más választás.
HIRDETÉSÉT KÖZLI A KÉTHETESI Í94. október 21.
Bernáth A nita , 19 éves, idén szerzett technikusi végzettséget állattenyésztésből. A mezőgazdaságban nem tud elh elyez ked ni. S z e rin te m a k ö rzetü n k b en a szakmájában nem lehet munkát kapni, a környéket bejárta állás után. -Oroszlány és környékének a mezőgaz daságát milyennek látja? -A városban megmaradt a tsz, de új em bereket nem vesznek fel, a magángazdál kodáshoz pedig nincs pénzünk, pedig a mi szaktudásunk nem rosszabb másokénál. -Vállalkozna? -Kedvem lenne hozzá, de úgy vélem, hogy őrültség bel evágni egy mezőgazdasági vállalkozásba, hiszen nagyon hosszú idő alatt térül m eg a befektetett tőke. Ezt az időszakot nem lehet átvészelni. -M it jelen t önnek a munkanélküliség? -Haszon nélküli embernek érzem magam. Otthon vagyok, nem tudok semmit csinálni, őrlődöm azon, hogyan lehetne ebből a hely zetből kikerülni. H iszen családalapítás, lakásvásárlás előtt állunk. Legalábbis így kellene legyen. Ehelyett csak vagyok. A segélyből, ami 6800 Ft körül van, nem lehet m egélni. A szüleim nyugdíjasok, segíteni ők sem tudnak. -Van-e kiút a fiatal munkanélkülieknek?
-Gyula, a döntésed előtt vélhetően utána néztél a város helyzetének. Milyennek ítéled? -Megismerkedtem a testületi döntések kel. Azt, hogy ezek jók-e, én innen kívülről nem tudom megítélni, ehhez a következő testület álláspontját is meg kell ismerni. M eg kell nézni, hogy mi az, ami tovább vihető és mi az, amin változtatni kell vagy módosításra, visszavonásra van szükség. A határozatok, rendeletek, átolvasásakor a meghozatal konkrét körülm ényeinek mélyebb ismerete is szükséges. -Amennyiben úgy van, hogy jó döntések születtek, a választópolgárok m i alapján fognak a választáson dönteni? A végzett munkát, fogják-e megítélni és személyekre, programokra szavaznak vagy csak megint a pártok szimbólumait veszik észre? -Remélem, hogy nem a szimbólumokra fognak szavazni, hanem a döntéseket az motiválja, ki az a jelölt, aki alkalmas és programja elfogadható számukra és m eg felelhet elvárásaiknak. Pártszínektől men tes, a közösség érdekeit szem előtt tartó szem ély ek m e g v á la s z tá s á b a n bízom . Ugyanakkor tudom, hogy a választás után vélem én ykü lön b ségek lesznek, hiszen mindenkinek megfelelő döntést nem lehet hozni. A képviselőnek, a polgármesternek mérlegelni kell úgy is, hogy döntenie kell a rövid távú és a hosszú távú elképzelések között. Vannak előnyök és hátrányányok. -Milyen végzettséged van? -Á lla m iga zga tá si főiskolát végeztem , majd jogi doktorátust szereztem. -Nincs ellentmondás a polgári élet és egy
Van kiút? -Nincs, mert az átképzés is, ahová most én is megyek, csak időhúzás, semmit nem ol d meg, csak kitolj a a munkanélküli segély folyósításának az idejét. -Lát-e olyan erőt ma hazánkban, mely képes j ó irányba megváltoztatni a jelenlegi helyzetet? -Nem tudom. Talán ipartelepítéssel le hetne segíteni. Hiszen a fiatalok igaz, hogy gyakorlat nélküliek, de mégis friss tudással rendelkeznek. -M i lesz a jövő? -Külföldre kell mennie annak, aki teheti. Nincs más választásunk. -Anita. Külföldön is munkanélküliség van. -Igaz. A magyar munkaerő olcsó ott kint, de nekünk mégis több a semminél. -Ú j népvándorlás k ell ahhoz, hogy a fiatalok előre tudjanak ju tn i? -Igen. Lehet. K i kell menni, tőkét gyűjteni és utána idehaza vállalkozni. Én nem látok más utat. -Kormányváltás volt. Nem vártok semmi jó t ettől a kurzustól? folytatás az 1. oldalról
Jó döntések voltak magát a leninizmust elvető, modern mar xista-kommunista szervezetnek deklaráló p á rt irányvonala között? -A párt elfogadta, hogy Magyarországon kapitalista berendezkedésű társadalom van és elfogadja a vegyes tulajdonú szociá lispiacgazdaságot. Szám om ra innentől kezdve ez nem okoz gondot. -A magát szociáldemokratának deklaráló M S Z P mellett a Munkáspártnak lehet-e esélye a választásokon? -Én nem pártnézőpontból közelíteném meg az önkormányzati választást. Rem é lem, az emberek rájöttek arra, hogy a helyi érdekeket nem a különböző pártcsopor tosulások fogják képviselni, hanem azok jelöltjei, képviselői. A választáson csak a jelö lt alkalmassága kellene legyen a fő szempont. Olyan emberek kellenek, akik képesek felülem elkedni egyes csoportok érdekein. Olyanok, akik nem azt nézik, hogy ki mondja, hanem azt, amit mond, az jó-e, hasznos-e a város számára. -Az em bereket a m in d en n a p ok apró gondjai foglalkoztatják. Ugyanakkor ma m ár szinte tény, hogy a városban az ener giaiparnak mintegy tíz éve van. Folyik egy nagy beruházás a m unkahelyek idete lepítésére, m elynek haszna m a m ég közvetlenül nem érzékelhető. V.J.-Látni kell, a városnak nem volt más választása a beruházásokat illetően az abban megfogalmazottak miatt. Nem lehet
-Szerintem mindenki el van kenődve, min denki le van törve. Talán, ha lenne olyan példa a korosztályomból, akinek sikerült talpra állnia, vagy lenne valaki, valami, aki segítene minket, akkor hinnék. így nem. -A munkaügyi központ nem segít? -Ott csak pecsételnek, csoportos lelki fröccsel próbálnak segíteni. Sem m itnem képesek megoldani, a megoldásért semmit nem tesznek. Arra, hogy nem tudnak tenni, vagy nem is akarnak, én nem tudok vála szolni, de sok eredménye a munkájuknak nincs. Átképzéseket se képesek a városban szervezni, Tatára, Tatabányára, Pestre kell járni. Ez valami szörnyű. -Amennyiben lenne egy j ó tündér, aki tőkét biztosítana, mihez kezdene? -Vállalkoznék, állattenyésztésbe k ez denék, kecskéket tenyésztenék. Képesnek érzem magam erre, és még piaca is lenne. De ehhez kb. ötmillió forint kellene, hogy legelő legyen, fejőgépek legyenek és kie gészítők. Ez álom, ebben nem hiszek. -V é g ig g o n d o lv a a fo n tie k et, m ilyen megoldás lehetséges? -Ezt én is szeretném tudni. Az államnak kellene lépnie, mert itt mindenki magyar állampolgár. Ez a 22-es csapdája.
a Fideszt, a polgármestert ezért támadni. A pénzügyi ellenőrző bizottság tagjaként állíthatom, nem támogattunk volna olyan költségvetést, mely nem a jövő érdekében hat. Vallom, a képviselők nagy része nem is tudta, mire emelgeti a kezét. S ha a prog ramot most valamely párt támadja, magát já ra tja le. Dem agóg szólamokkal lehet nyerni, de akkor a város tönkremegy. Ugyanakkor a parlamentben most meg változtatott önkormányzati törvény arra adhat majd lehetőséget, hogy ha az MSZP és az SZDSZ győz országosan, akkor a költségvetésből többet juttat lefelé, míg az ellenzék győzelme esetén megkurtíthatja atelepülésekköltségvetését. Nagyon nehéz úgy nekiindulni a választásoknak, hogy a hatáskörökről csak jö vőre döntenek a korm án yk oa líció ta g ja i, a vá la sztá s i eredmények ismeretében. Ezért is fontos egy olyan felkészü lt szem ély indítása polgármester-jelöltként, mint Gyuszi. -Én abban bízom, a kormánykoalíció tudomásul veszi, hogy az alapellátásokat az önkormányzatoknak biztosítaniuk kell, és nem fognak olyan helyzetet teremteni, mely ezek működését veszélyezteti. Mert ha így lesz, akkor a város költségvetéséből kell többet áldozni, ezért nem jut majd a fejlesztésre. Márpedig a városnak vannak olyan területei, ahol ez nem maradhat el. -Anikó, nem félted a férjedet a választási harctól? -Bízom abban, hogy nem lesznek atro citások, tanultak az emberek a múltból, hiszen legtöbb esetben ez visszafelé sült el.
. HIRDETÉSÉT KÉT HÉTIG MÁR TÖBB MINT NÉGYEZREN OLVASHATJÁK! Kemnss
3
M a j k sok a k n a k csak a kastélyt, a remeteházakat és az ezeket övező erdőt jelenti. Pihenni, kikapcsolódni jönnek e gyönyörű helyre. Kevesebben tudják, hogy Majk Madár-hegyen, a fáktól körül vett völgyben állandó lakosok is élnek. A levegő friss, a városi füleknek szokatlan csend honol. Itt az emberek otthonosak a növénytermesztésben és az állattartásban. Szom szédaikon kölcsönösen próbálnak s e g íte n i, kis v it á k t ó l e lte k in tv e jó szomszédságban vannak. Azonban, ez a harmónia bizonyos szempontokból csak látszat. Amennyiben nekik, vagy bárkinek egész ségügyi problémája van, a víkendezők nyá ron szívesen értesítik az ügyeletes orvost. De nem ez a helyzet az év többi szaka szában. Ősszel, s a zord időjárású télen nem támaszkodhatnak senkire. Megoldást jelentene számukra egy telefon. M ikor az új csárda épülni kezdett, a majkiak társadalmi munkában ásták ki a telefonoszlopok helyét, s így a csárdában használhatták a telefont, ami házaiktól 4500 m-re volt. Időközben a csárda porig égett. Néhány évvel ezelőtt ígéretet kaptak arra, hogy egyikük kertjének végében felál lítanak egy mindenki által elérhető fülkét. Papírt kaptak akkor, m ikor közlek e désüket kívánták megoldani. A z irat arról szólt, hogy a bányászjáratok bármelyikére felszállhatnak, ha a városba akarn akjutni. Buszmegálló is volt kijelölve. Mára ezek a buszok utasaikat rövidebb úton szállítják. Más járatok is érintik a megállót, de ki tudja, merre tartanak s milyen időközön
Őslakosok kirekesztve ként. A városba vezető út az idősebbeknek gyalog 1-1.5 óra. Ugyanannyi a visszaút, nem beszélve a vásárlásuk idő-tartamáról, így egy egyszerű bevásárlás majdnem egy egésznapotisigénybevesz, amihez nekünk, oroszlányiaknak fél óra is bőven elegendő. Ha beköszönt a hűvös idő, majd a fagyos tél, a hálátlan időjárás s a korai sötétedés m ég jobban m egnehezíti a dolgukat. A sötét erdőn áthaladva óhatatlanul úrrá lesz az embereken a félsz. A z ágakat fújja a szél, az erdei vadak eleségután kutatnak. A z erdő él. Könnyebb lenne azt az utat egy busz belsejében megtenni. S itt a szemét gyűjtése s elszállítása. Am it tudnak, elégetnek, amit nem, hát be leteszik talicskájukba s nekiindulnak a nagy útnak. Gondoljunk bele: az első szem étlerakó kon tén er lakóh elyü ktől v á ro s i v is z o n y la tb a n a S par és a P o lg á rm e s te r i H iv a t a l tá v o ls á g á v a l v e te k s z ik . (E z is csak a k irán d u ló időszakban, e hó végén elviszik.) Ezt az utat a fiatalok könnyedén megteszik a tehertől függően. A korosabbak evvel a fe ladattal is nehezen birkóznak meg. Szeret nének ők is egy saját konténert. Nekünk, oroszlányiaknak ezek a dolgok eltörpülnek mindennapi gondjaink mellett. A lakótömbök között szemetes áll, minden sarkon telefonfülke s a buszokis megállnak a város különböző pontjain. M iért is kéne a majkiakkal foglalkozni? Azért, mert irataikban a lakóhelynevéhez
Kétarcú város Am ikor utazásomból visszatérve újból belecsöppenek szülővárosom járókelő-zuhatagába, különös érzés lesz úrrá rajtam. Visszagondolok arra a páratlan szépségű pazar városra, hol szabadidőmet töltöttem, és mégis idegen volt a város, arctalanok az emberek. Ritka a mosoly, a barátságos pil lantás. Minden ember egy külön világ. N agyvárosi zaj, dolguk után monoton lépdelő emberek. Nincsenek szerelmespá rok a pádon, virágok az ablakban, házakat rengető kacagások, másokról pletykáló aszszonyok. Az üzletekben az eladó s a vevő között távolságtartás a jellem ző. Ezt látja a kisvárosi ember. Hazatérve szinte melegséggel telik meg a szívem. Napközben belenézek a nyílt, ismerős arcokba. Nem gondtalanok az itteniek sem. M eg g y ö tö rtség et, m egb á n tottsá got, félelmet olvasok ki szemeikből. De ha va lakire mégis rámosolygok, viszonozza ezt a gesztust. M áris kapcsolatba került e két különböző, mégis egy fajba tartozó lény. Érzem, érdekli őt, hogy Én mi s ki vagyok. Szeretek ezek között az emberek között él ni, mert hajlandóak észrevenni a másikat. Persze akadnak érdektelenek is. Ettől el-
tmaaws 4
tekintve idetartozunk mind. Vélhetőleg ismerjük a város minden szegletét, a szob rokat, iskolákat, az utcákat, házakat, ré szévé váltak életünknek. Élvezzük a városi élet örömeit, s ha magunkban dohogunk is, némán tűrjük a hibákat. S azok bőven vannak. Próbálnak javítani a közbiztonságon az illetékesek, mégsem vagyok nyugodt én, a kispolgár. M ikor a városra rátelepszik a sötétség, s a késői órákban rovom a hazafelé vezető utat, bizony úrrá lesz rajtam a félelem. Nyomasztó, ha emberek mennek el m e lle tte m , s nem lá tom arcu kat, szemüket, amiből kiolvashatnám szán dékukat. Összerezzenek, ha valaki hozzám szól. Lehajtom fejemet, s palástolom az érzéseim et. K erü löm a k iv ilá g íta tla n utcákat, hisz bármikor elém toppanhatna egy alak, s észrevétlenül válnék a sötétség áldozatául. Biztonságérzet csak akkor tölt el igazán, mikor egy ismerőssel teszem m eg utamat. De az éjre jön a nappal, s ezért ha a sors úgy hozná, hogy it t kellen e hagynom O roszlá n yt, n eh ezen tenném meg. A honvágy hazahozna, még ezek ellenére is. Nagy Krisztina
O roszlány van feltüntetve. Hozzánk tartoznak ők is, akik a külvilággal ilyen nehezen tudnak érintkezni. -N .K .-
A fentiekről érdeklődtünk A hivatal és a VG Rt illetékeseitől, akik elmondták, hogy a Majk Madár hegyen élők -akárcsak a Nyíres-dvlőben lakóállandó lakosok- külterületen laknak, és így nem vonatkoznak rájuk a városi normatívák, amik a szemét- szállítást illetik. Ok ott csak külön szerződés alapján, a várositól lényegesen drágábban juthatnak a mai kor alapvető ellátásához, a szemét elszállításához. A telefon dolgában megtudtuk, hogy a M ATAV mikrohullámú rádiótelefon telepítését tervezi immár 2-3 hónapja, de érdemi lépés még nem történt. Ezek után minden világos. Az egyébként Oroszlányban régóta itt élőknek -régebben, mint a rendeleteket alkotók többsége- a fe lelőssége, hogy Majkon, a Nyíres-dűlőben él nek, a természetben. A bűnük, hogy nem tud ják, tán nem is akaiják a kezdetektől meglévő családi fészket elhagyni. Pedig igazolványukban az szerepel, lakóhelyük: Oroszlány. Valakik talán azt szeretnék, hogy jöjjenek be a betonrengetegbe, és akkor automatikusan élvezhetik az urbanizáció áldásait és hátrányait. Ja és még valami! A város képviselő-testülete a múltkori ülésén hagyta jóvá a polgármester előterjesztésére az egyébként hasznos és jó majki rendezési tervet. Lesz ifjúsági tábor, lovarda, izé, meg mizé. De az állandó lakosokra senki nem gondolt. Kivéve talán csak egyre, s tőle a Madárhegyiek csak pár száz méterre laknak.
K IS E M B E R E K Tudják mekkora a kisember? M ert én nem, pedig sokat gondolkoztam ezen. A 150 centiméter alattiakat kell ezen érteni? Vagy kisebbeket? A rra gondolni sem merek, s elfogadni sem akarom azt a megfogalmazást, melyet egyesek e kérdésemre mondtak, hogy az állampolgárt, a nem képviselő, nem vezető beosztású m agyarokat ille t ik ezzel a jelzővel. Más. A z ország egyik vezetője a kétkezi munkásokról beszél, mint olyanokról, kik nek érdekeit fegyelembe kell vegyék. Bravó. Eljött a törpék, és a fejüket nem használó egyének ideje. Régen volt egy mondás: Munkás ököl, vas ököl, oda üt, ahova köll. M ert a kis ember képes két kezével a kalapácsot megemelni és ütni, vágni. Úgy mint a nyilatkozók, akik az eszüket is használókat lekezelik, csak azért mert voltak olyanbolondok, hogy pont őt küldték abba az adott testületbe. Ő már ott fenn van, s úgy gondolhatja, neki már mindent lehet, lenézhet másokat. Nemzetünk helyi és országos vezetőitől ez nem más, mint balkezesség, otrombaság. Nem árt tudniuk: A fák nem nőnek az égig. M on t őr 194. október 21.
A Művelődési Központ és Könyvtár programjai Október 21. 14 óra Film: Egri csillagok 22. 10-16 Stresszoldó jóga 22. 17.45 Film: Robin Hood a ... 23. 10 óra Ünnepi műsor 26. 16.30 Film: Baseball bikák 27. 17 óra Finn fotókiállítás megnyitója 29. 10-16 Stresszoldó jóga 29. 17.45 Film: Féktelenül
Szerkesztő: Fejszés Zsuzsanna
i i i i i i i 't i y i i
Tehetségek pedig vannak A z Arany János iskola igazgatónője, Csőre Imréné hívta fel figyelmemet két tehetséges tanítványára. A z egyikük Koleszár Anna hatodik osztályos tanuló, aki most kezdi szárnyait bontogatni, mint versmondó. A másikuk Havelda Balázs nyolcadikos, aki a matematika és az angol nyelv területén nyújt kimagasló eredményt.
A tanultakra lehet építeni
November -Balázs, az angol vagy a matek áll hozzád közelebb'? -A számokat szeretem jobban. -M i az, am i szép a matema A Bányász Klub tikában? programjai -Mindenben van összefüggés, Október 31. 16 óra Nyugdíjas logika. H a megtanulom az ala Klub. V en dég a város tiszti pokat, akkor nem kell mást főorvosa hozzátanulnom. A tanultakra November 13. Tere fere est lehet építeni. Kicsit nehéz, de N ovem ber 19. E rzs é b e tszép a matek. A z irodalm at Katalin bál azért nem szeretem, mert pél dául az írók életrajzában nincs KÖNYVESBOLT A MŰVELŐDÉSI K Ö ZPO N T semmi összefüggés. ÉS KÖNYVTÁRBAN: -Versenyeken szoktál indulni? Szótárak, útikönyvek, szépirodalom, -Minden versenyen indulok, mesekönyvek. amit meghirdetnek nálunk is. Nyitva tartás: Több-kevesebb sikerrel szere hétfő-péntek: 12-18, szo.:10-12, pelek. Tavaly levelezés matekon keddrszünnap és az országos Zrínyi Ilona ver senyen indultam. Sajnos nem tudom, m ilyen eredménnyel, mert nem értesítettek. -M ily e n típ u sú fela d a tok a t szeretsz? -Azokat, amelyekben számolni kell, egyenleteket lehet felál lítani. H a kiszámolok egy fe ladatot, annak kézzelfogható eredménye van. Számolás köz ben tudom, hogy ebből vagy ab ból a számításból mi következik. A mértani feladatokat is szere tem, főleg a szerkesztéseket. -K i sz o k o tt fe lk é s z íte n i a versenyekre? -K u csera Csabáné a m a tematika tanárom. V ele szok tam a szakkörön mindenfajta példákat megoldani. Van egy kiegészítő matekkönyvünk, és ebből veszünk példákat. Amikor versenyre készültem, otthon is sok feladatot megoldottam. Ö nért, -Mennyit foglalkozol naponta a számokkal? hogy képben legyen! -Általában megcsinálom a házi M O NTÁZS feladatot. H a van kedvem, ak kor nekiülök egy-egy példának, Marketing Iroda Bt. főleg olyanoknak, amelyeket a Oroszlány szakkörön nem tudtunk meg Fürst. S. u. 20. oldani. -Pályaválasztásod összefügg a m atem atikával ? 4. 14 óra N a p k ö z is Arany ember
m ozi:
Szórólapot vagy nyomtatványt szeretne készíttetni? Nem tudja, hol hirdessen? Keressen fel bennünket, és mi tanácsot adunk, hol, mit, milyen form ában érdemes közöltetni. Segítünk a tervezésben, a kivitelezésben.
CD361-122/14-14
-Részben. A tatai Eötvös gimibej elentkeztem matematika ta gozatra. De nem az a célom, hogy életem végéig a matekkal foglalkozzam. A közgazdasági egyetemet szeretném elvégezni és ott ez a felvételi tantárgy. -A számítástechnika mennyire érdekel? -Régebben jártam szakkörre, aztán úgy döntöttem , hogy inkább nem megyek. Most már jó lenne, de a nyelvtagozat, matek szakkör, külön angol és e m ellé a számtechnika egy kicsit sok lenne. -Az angolban is sikeres vagy? -Igen. Most voltam középfokú nyelvvizsgán. Most az írásbeli volt, s nemsokára szóbelizni megyek. -S egít a nyelvtanulásban a matematika? -Valahol olvastam, hogy ha valaki matematikából okos, az minden tantárgyban sikeres. Az angolban is sok a logika. -Ki tanít az angol nyelvre? -Itt az iskolában két amerikai lá n y , M a u ra M cC a rth y és Teresa Hinde, a nyelvstúdióban Nagy Ágnes. -Ezzel is annyit foglalkozol, m int a matekkal? -A házi feladatok m ellett a külön nyelvi példákat oldom meg. Ez mindig sok, így min den napra ju t tanulnivaló. -A középfokú nyelvvizsgán az írá s b e li vagy a szób eli a nehezebb? -Nekem a szóbeli tűnik annak, ettől tartok egy kicsit. Itt a sze rencsén is sok múlik. -A sz ü leid h a son ló érd ek lődésűek? -Igen. A matekot ők is sokáig tanulták. A z a n golla l pedig anyukám nyüstölt állandóan. Harmadikos korom óta mondja, hogy vegyem komolyan. Ennek már öt éve, és belátom, hogy igaza van. -Balázs, sok sikert.
Bátor vagyok, ha verset mondok -Anna, emlékszel arra, mikor mondtál először verset? -Talán óvodás koromban, de elsőben már biztosan. -K i figy elt fel a versmondó képességedre? -M indig szerettem verselni, otthon is állandóan tanulgatok. Anyukám mondogatta, de ta v a ly H o rv á th S a n y i bácsi mondta először, hogy vegyem komolyabban. -M ik o r v o ltá l először ver senyen? -A m últ évben egy iskolai versenyen, ahol Kosztolányi Dezső Akarsz-e játszani című versét mondtam el. A városi versenyen Arany Juliska elbújdosása c.versét szavaltam, mert ez volt a kötelező mű. A sza badon v á la s z to ttb a n p ed ig A ran y Toldijából az Előszót adtam elő. Ezen a versenyen második lettem. -Ki a kedvenc költőd, és melyik a kedvenc versed? -Talán P e tő fi. A versek et olvasom , de a cím eket nem nagyon jegyzem meg. Nyáron a Toldit tanulgattam. -Ki segít a verstanulásban? -Anyukám, s néha a suliban is segítenek. Először értelmezzük a művet, utána azt beszéljük meg, hogyan kell hangsúlyozni. De rá szoktam érezni magamtól is a ritmusra. -M ikor szavaltál utoljára? -Irodalom órán mondtam el a Kádár Katát. Nemsokára lesz egy verseny, melyről az osz tályfőnököm szólt. Környén vagy Tatabányán lesz. Mégnem tudom, milyen verssel készülök. Majd a tanár néni segít kivá lasztani. -Anna, te egész beszélgetésünk a la tt zavarban voltál. Ilyen bátortalan vagy akkor is, mikor verset mondasz? -Nem, akkor nagyon bátor vagyok! ..........tehtssjss s
Tiszteit 1996.
Érd
október 2 b én 1 5 3 0 -kor
a Vértesi Erőmű Rt. támogatásával Vándorkiállítás n y ílik
Sohm többé bábmát! Békét &M a y \ y a Nemzetnek! II. Világháborús és doni dokumentumok címmel. A kiállítás célja: a maggar nemzet (egnaggobb katonai temetőjében,
a Bon partján létesítendő emlékműre Való ggűjtés. A kiállítás helyszíne: Oroszláng Polgármesteri Hivatalának aulája Ideje: 1996* október 2 b november 6 . M egtekinthető: hétköznap 8 - 16.00 óráig, hétfőn 8 - 18.00-ig, pénteken 8 -1 3 .0 0 óra között.
Korszerűsítés a fogyasztóért -Kontschán úr, m i indokolta a mostani tíz százalékos díjem elést, az országos áremelés előtt? -Ez a díjemelés nem a központi áreme léseket megelőző emelés volt, ahhoz semmi köze. A d íje m e lé s re -m e ly n ek m é rték e lakásonként 100-200 Ft- egyrészt azért volt szükség, hogy a TÁ V H Ő Kft. működő képessége a továbbiakban is megmaradj on, hiszen az elmúlt két évben nem emeltük a szolgáltatásunk díját, m íg a környezetünk ben az árak lényegesen megváltoztak, és ezek hatnak ránk is. Másrészt, elindult egy tá v h ő fe jle s z té s i -k o rs ze rű s íté s iberuházás, amelynek a hitelterheit már 1995-ben fizetnünk kell. Ezt csak az árbe vételből tudjuk törleszteni. Igaz, lehetett volna az elmúlt két évben is áremelést végrehajtani, de az önkor mányzat ezt nem tartotta célszerűnek. -Amennyiben a kormány dönteni fog a központi áremelésről, akkor újabb díjnö vekedés lesz? -Igen, de ez a növekedés egyrészről a hődíjakat fogja érinteni, m ely az erőművön keresztül az államkasszába folyik be, másrészről a villamos energia árnöveke dése lesz hatással a jövő évi árakra.
Ktnmits 6
A SALBÓ BT. Ü Z E N I...
Kérjük ügyfeleinket, hogy a könyvelési bizonylatokat a szerződésben rögzített határidőig -A most befolyó emelt díjból m it valósí (tárgyhót követő 5-ig!) szíveskedjenek leadni! tanak meg? Csak a határidőre leadott anyagokat készítjük el -Olyan hőtechnikai szabályozó beren áfa-bevallásig (tárgyhótkövető 20-ig). Nem utolsó dezéseket szerelünk fel a hőközpontokba, szempont, hogy megtakaríthatja a késedelmi m e ly e k az o p tim á lis h ősza b á lyo zá st pótlékot is. biztosítják. Ez mindenképpen a fogyasz -Nem árt áttekintenie, hogy van-e selejteznitónak jelen t majd hasznot, hiszen tizenöt tizennyolc százalékos hődíj megtakarítást valója (2000.-Ft feletti ún. kisértékű tárgyi eszköz, elfekvő árukészlet...). lehet vele elérni. Képes ez a számítás-Ellenőrizze, hogy naprakész-e a nyugtatömbök, tech n ik á t a lk a lm a zó ren dszer, -m ely szigorú számadású nyomtatványok nyilván magyar termék és egy fővárosi cég már tartása. több településen is felszerelte-, arra is -A megbeszélt időpontban a saját érdekében hogy előreprogram ozhassákalakókigénye pontosan érkezzen, hogy várakozás nélkül, szerint a hőátadást. Ezzel a rendszerrel zökkenőmentesen megbeszélhessük az Ön képesek leszünk a jövőben egy központi vállalkozásának helyzetét és az eredmény várható ellenőrző rendszert létrehozni, m ely a alakulását. Most még nem késő korrigálni! Az apró hiba, költség további csökkentését is lehetővé hiányosság is súlyos tízezrekbe kerülhet! teheti. -Az elmúlt időszakban meg kellett kapnia az Erre az évre ütemezett hőközpontokban APEH és a helyi adó folyószámlát. Nézze meg, november végére végeznek a szerelők a hogy behozta-e társaságunkhoz ellenőrzésre! munkálatokkal. (Azoknak az oroszlányi ügyfeleknek, akik a -A beruházásra a Német szénsegélyből megbeszélésre jönnek, hivatalból megkéijük a várnak öOmillió forin t hitelt, de az utolsó helyi adó folyószámláját.) aláírás még nincs meg. M i történik, ha mégsem lesz meg a kölcsön összeg? -Folytatjuk a korszerűsítést, de lassabb ütemben. A fejlesztésről a fogyasztók érdekében nem mondhatunk le.
(PR)
Jó munkát, sikeres vállalkozást kívánunk. Amennyiben gondja van, hívjon a 361-411/15 szómon az ügyfélfogadási időben (kedd és csütörtök 9-14 óráig). Üdvözlettel: a SÁL DÓ BT. munkatársai
'94. október 21.
M
E
G
H
Í V
Ó '
Tiszteletté! meghívjuk
« Művelődési Központ és Könyvtár színháztermébe
956-os
f
em lékező Városi ünnepségre Ünnepi beszédet mond: Gruber György, az Eötvös Lőrénd Ipari Szakmunkásképző és Szakközépiskola igazgatóhelyettese
ünnepi műsor:
Közreműködik: B. Horváth István és Kürti Papp László előadóművészek
Amíg a készlet tart! Kis (éleiben
Nagy (éleiben (5000.- Ft összérték lelett)
Kommersz pálinkák, vodka 0.2 120.109.Kommersz pálinkák, vodka 0.5 285.259.Kommersz pálinkák, vodka 1/1 570.518.Kommersz brandy 0.2 135.123Kommersz brandy 0.5 319.290.Kommersz brandy 1/1 640.- 582.Kommersz likőrök 0.5 198.- 180.-
(meggy, őszi, császár, dió) Fémdobozos QUEEN üdítők 0.33 33.29.-
(Cola, narancs, tonic, lime) Visszaváltható flakonos QUEEN 2I 73,+betét 73,+betét
(Cola, narancs, tonic, lime) Szarvasi “B" rizs
1/1 66.Sertésmájkrém 65 gr 24.-
59.80 21-
v________________________/
V E G Y iÁ K U K E R ESK ED ELM I KFT. O RO SZLÁ N Y T Á N C S I C S u. 87 .
teL/fax: 361-002
A FESS D ISZ K O N T AJÁNLATA; Tom i kristály 3.6 kg Tom i kristály 2.4 kg Ecos mosópor 5 kg Persil 2.4 kg Ecos mosogató 4 1 Ecos mosogató 1 1 Fűrészporos tapéta Trinát fehér 11 Dekton (külső) fehér 25 kg Dekton (külső) fehér, barna 8 kg Színes gyertya Mécses 11.Gemini parkettalakk 2.5 kg Diszperzit 25 kg
OROSZLÁNY, RÁKÓCZI t 0, 73/1,
v _______________________________ _______________________________ /
S Ö R F Ő Z D E N Y ÍL T A CZERM ANNBAN!
Házi fozesii, bajor típusú Osterbráu sörkülönlegesség! °
a
a*
Ism erje m eg Ön is!!!
Vagyonvédelmi szakmlet
FESS
Z4E€©@@° Oroszlány, Táncsics M. u. 59.
® (ÜZENETRÖGZÍTŐ) 361-352
Czermann, Oroszlány, Alkotm ány u. 10. 8 ( 3 4 ) 360-802
Oroszlány Város Önkormányzata W <SH Y
háztartási gépek, elektromos játékok.
TűT-et *
TÖRTÉNELEM
S Z E R V IZ
Forgalmazunk, illetve beszerelünk garanciával autóriasztót, központi zárat, elektromos ablakemelőt, autómagnót. Üzletünkben kaphatók televíziók, videók,
1 9 9 h.október 23-án
m 1
EURO
49935864053033810750746236721358153011722200-
Festékekből viszonteladók nak további kedvezmény! N yitva: hétfőtől-péntekig 8-16 szombat 8-12
Oroszlány, Rákóczi út 1. Nyitva tartás: hétfőtől-péntekig: 8-18 óráig szombaton: 8-12 óráig.
Biztonságban akarja tartani értékeit? Lakást újít fel? Szeret barkácsolni? Mnmdekhez tónátamk ©mim®üss riasztókat, biztonsági zárakat, pénzkazettákat, lakatokat, ajtóés ablakkilincseket, zárcimkéket, bútorzárakat, Reisser csavarokat, olasz rögzítéstechnikai termékeket, élfóliákat, villanyszerelési anyagokat kedvező áron.
TSIÁMSMST - F©WS1R
ÉS MŰSZAKI FEJLESZTÉSI M É R N Ö K I 1 T . C E N T R A L POTNT CO REL H AR D V AR D G R APH IC S M IC R O SO FT S Y M A N TE C W ord Perfect N ovell szoftverek!
HP-NYOMTATÓK Hewlet-Packard perifériák tintasugaras és lézernyomtatók! Logitech-Dexxa egerek és scannerek. Intel hálózati termékek.
Irodánk a HUBER UZLETHAZ I. emeletén található. telefon/fax: 361-122/1508 Nyitva tartás: hétköznap: 9-17-ig szombat : 9-12-ig xsm ens 7
O r o s z lá n y r ó l o r o s z lá n y ia k n a k 2. Sorozatszerkesztő: F öld i Józsefeié Bél Mátyás Comitatus Comaromiensis c. kéziratának Bencsik József által készített, az Esztergomi Főszékesegyház Levéltárában őrzött kéziratos másolata alapján, Vilim szky László fordítása. -Részi et-
Oroszleánykő Oroszleánykő: (régen Oroszleánykának hívták, ism erték) népszerű nevén Oroszleány, ugyancsak a gesztesi uradalom fa luja, egykor egy erőddel büszkélkedhetett arról az oldalról, ahol délkeletre végződik, kiemelkedő és mindenfelől mély árokkal és sánccal körülvett helyen, amiből ma már csak romok vannak meg. Láthatók a falának természetes tűztől vagy talán villám tól megégett (maradványai), és annyira porrá égett kövei, hogy uj ja l szét lehet morzsolni. Szavahihető szakértők tanúsítják, hogy amikor mélyen leástak a falak alá, elfojtott, törékeny üszköket találtak. Régen kellett lennie, hogy elpusztult a hozzá tartozó faluval együtt, amely oly sokáig hevert elhagyatottan, hogy teljesen be nőtték az erdők. Végül az ezerhétszázadik év után Magyarország különböző északi tájairól ide összegyűlő szlovákok elfoglalták ezt az erdős helyet, s kiirtva a sűrű bozótokat és kivágva az erdőket, korábbi állapotába helyreállították a falut. Magunk is láttuk ennek a szorgoskodásnak a fennmaradt bizonyítékait, az egykor vastag fák tuskóit, és az erdőkből kialakított termő földeket, bár ezek olyan terméktelenek, hogy nehéz elhinni, megérte-e a fáradságot ilyen elvadult földön létrehozni ezt a falut. M ert csupasz és a homoktól fehérlő, s nemigen fogadja be a búzát, legfeljebb csak a rozsot. A zt figyeltük meg, amikor ott voltunk, hogy ez is elszórtan és ritka szárakon, sovány és üres
kalászokkal nőtt meg. H a valahol mégis búzát vetnének, a verebek hamarabb megeszik a termést, mintsem magtárba kerülne. Sehol sem láttunk ennél alkalmasabb helyet a verebek szaporodására. A z odvas fákon ugyanis, amilyenek gyakoriak a környező erdőkben, minden évben sok ezer kel ki, amelyek azután k ira jz v a a szán tóföldekre m in den t le le g e ln e k s megfosztják a vidéket a jövedelemtől. Elsősorban azok, akiknek szűkös az anyagi helyzetük, máshol keresnek aratnivalót, ennek m e g s z e rzé s e v é g e tt e lm en n ek a k ö z e li term ék en yeb b szomszédságba, hazahozzák a termést, s itt élik fe l, amit máshol megkerestek. Egyébként szép és kellemes fekvésű a falu a V értes h egység lábainál, keletről Kozm a, délnyugatról a Berencsér birtok, attól északnyugatra Rákos és Ketskéd puszták, s ismét északkeletre Gesztes és Majk puszták vannak körülötte. H o zzá já ru ln a k a h ely k ellem ességéh ez források, és egy egészséges, ki nem apadó patak, amely a falutól délre nyugat felé folyik a kertek közt, s amelyről azt hiszik, hogy jó a golyva gyógyítására, erre azonban nem találtunk semmi bizonyítékot. Csekély patakocska ez, sok kicsiny forrásból gyűlik össze. A szőlő, amit a lakosok egykor egy szőlőművelésre alkalmas, kiemelkedő dombon telepítettek, silány termésű, bár ha megérik, jóízű, de házi használaton kívül nem válik be.
Részlet a Magyarország vármegyéi és városai Komárom várm egye és Komárom szabad királyi város c. monográfiából. 1907. Szerkeszti: Dr. Borovszky Samu
Oroszlány Oroszlány nagyközség a Vértes hegyek alatt. Házainak száma 269, lakosaié, kiknek nagyobb része tótajkú és ág. evangélikus vallású, 1663. Postája helyben van, távírója és legközelebbi vasúti állom ása pedig Bököd, Dad vagy Környe. H ajdan valószínűleg a Csákyak birtoka volt. Oláh Miklós 1536-ban említi várát, melynek ma már csak a helye látszik, mert köveit 1733-ban a majki zárda építésénél használták fel. A z itteni Rajcsányi-féle ház szintén e várfalak maradványaiból, illetőleg a falak egy részének felhasználásával épült, és ezért nevezik ezt a házsort várdombnak. Rajcsányi házáról különben azt is állítják, hogy a múlt század negyvenes éveiben az akkor élő Rajcsányi csizmadiamester pinceépítés alkalm ával sírboltra akadt, ahol az ott talált holttesten kívül kincsre is bukkant. A hagyomány pedig azt tartja, hogy a Rajcsányi háztól alagút vezetett a johannitalovagok hajdani kolostorához. A község a törökdúlások alatt elpusztult, és midőn az Eszterházyak lettek az urai, tótokat telepítettek ide.
Ebben az időben Puszta Oroszlánkő volt a neve. Most is gróf Eszterházy Miklós Móricznak van itt nagyobb birtoka. Lakosai a múlt század elején nevezetes mészégetést és hamuzsírfőzést űztek, az uradalomnak pedig itt olajgyára volt. A Labánszky, Svandovszky és Pénzes elnevezésű dűlőihez újabb településével összefüggőleg az a hagyomány fűződik, hogy ott három ilynevű telepes nagyobb földterületet kapott. E családok közül ma már csak a Svanda nevű él. A község lakosai hitelszövetkezetet tartanak fenn. A z evangélikusok temploma 1787-ben épült. A katholikusoknak csak kápolnájuk van itt, melyet 1876-ban építettek. Ide tartoznak Majk és Mindszent puszták, Haraszthegy és Majk szőlőhegy. Majkpuszta egyike a vármegye legérdekesebb pontjának, ahol már a XIII.század elején a majki prépostság fen n á llo tt. E g y 1252-ik o k levélb en M oyk alakban van megnevezve, 1349-ben pedig Mayathk alakban. 1388. november 4-ikén Zsigmond király itt tartózkodott és innen keltezte egyik levelét is. A következő számban folytatjuk. KIADJA A
r^ c o m A z s gtoáa®
SZENZÁCIÓ! Minden 1000 Ft feletti vásárláskor megforgathatja szerencsekerekünket és a vásárolt értéknek akár a 100%-át is megnyerheti ajándékba. N Á L U N K M IN D E N K I NYER!!! KÉTHETES S
smmx77i a s2mesnr7ős//o77xá& A KMDÓ VW2STÖJS SS A SWISIÖS S2SHKSSZTÖ,
Molnár Ferenc A kiadó és a szerkesztőség elme: 2840 Oroszlány, Ftirst S. u. 20. ® 361-122/14-14 E3 2840 Oroszlány, Petőfi 8. u. 20
nemmi SZ&mSZTá Kocsis Zoltán N y o m d a : V é rt N yom d a, O roszlá n y
Felelős vezető: Somogyi A ttila
ISSN: 1218-4276. '94. október 21
A hír szent, a vélemény szabad.
Alapítva: 1993.
II. évfolyam 22. szám 1994. november 4.
Ingyenes
HÍREK, TÉMYKÉPEK
KÉTHETES
OROSZLÁNY ÉLETÉRŐL
Független, kéthetilap
Vonz az egyetemi katedra, de maradok Csetneki Sándorné dr. B odnár Ild ik ó n y e lv é s z
h á ro m s zo b á s
T á n c s ic s
ú ti
la k á s b a n é l fé r jé v e l és k é t g y e r e k é v e l. A
m ű v e i b e n a s z a v a k e ls ő d le g e s j e l e n t é s é n
i r a t o k b a n , é s n e m k i s b ü s z k e s é g g e l t ö l t e l,
t ú l r e n d k ív ü l fo n to s s z e r e p j u t a lá ts z ó la g
ha
v é le tle n s z e r ű e n
h iv a tk o z n a k . Ily e n k o r ú g y é rz e m , h o g y én
egym ás
m e llé
k e rü lő
m ás
s ze rző k
az
én
m u n k á im r a
h a n g o k r i t m u s á n a k , h a n g u l a t á n a k is . A
is h o z z á já r u lt a m a n a g y e g é s z h e z , a f o ly to n
k é p , d r á g a d ís z e k , h if it o r o n y . E z e k h e ly é t
k ö ltő
b ő v ü lő e m b e r i tu d á s h o z . P e r s z e h a z u d n é k ,
k ö n y v e k f o g la ljá k e l. A d o k t o r i c ím e t v is e lő
m in d e n
h ö lg y
szakán
f u r c s á t n e m t a l á l o k a b b a n , h a e g y n y e lv é s z
am i
v é g z e tt, és t a v a ly k a n d id á tu s i d o lg o z a tá t
a z ő m ű v e i b ő l v á l a s z t a d o k t o r i d is s z e r t á c ió
ta n u lm á n y
la k á s b a n s e h o l n e m
az
E LTE
lá th a tó v a g y o n t é rő
m a g y a r-o ro s z
fe lh a s z n á lta
a n y e lv ü n k n y ú jto tta
le h e tő s é g e t, íg y
m e g v é d v e n y e r t e e l a k a n d id á t u s i c ím e t.
a la p já u l. K ü lö n ö s e n
M unkái
a z tá n
,h a
e g y ik
h a a z t m o n d a n á m , h o g y e z a fő h a j t ó e r ő
sem m i
kedvenc
fo ly to n
S zá m o m ra
új
c ik k
m e g ír á s á r a ,
e lk é s z íté s é r e s o k k a l fo n to s a b b
új
s a r k a ll. a fe la d a t
m eg
a
id ő t ö lt é s e a v e r s e le m z é s .
m a g a . A z t h is z e m , t a n á r k é n t is ö r ö k d iá k
cseng
a
-M i az, am i Ont ennyire megragadja a versek elemzésében?
m a r a d t a m , a k i v á la s z t k e r e s a s z ü n te le n ü l
O tt, ah o l m ég
t a n í t j á k a z o ro s z n y e lv e t , a h a to d ik o s o k
- K e v é s d o lo g n y ú j t n a g y o b b ö r ö m e t m i n t
re n d s z e re s e n je le n n e k
s z a k fo ly ó ir a to k b a n , tu d o m á n y o s
n e v e jó l
b e rk e k b e n .
ta lá n p o n t a z ő tá rs s z e rz ő s é g é v e l k é s z ü lt
m e g fe jte n i e g y id e g e n
ta n k ö n y v b ő l
é r z é s e it,
ta n u ln a k .
J e le n le g
az
ú jr a
á té re z n i
a z o k a t.
ta n ít.
d é s e m b e n , h o g y a z e m b e r tö b b , m in t p u s z ta
-Az egyetemet vörösdiplomával végezte. Doktori disszertációját Weöres Sándorból írta. M i adta az ötletet, hogy j u t el egy nyelvész e költőhöz?
hús
m ár
g y e re k k o ro m b a n k ö ltő n k
ő, a k in e k
s z e r in t m e g o ld o tta m ,
a k k o r m e g n y u g o d v a á llo k f e l a z ír ó a s z ta lo m m e llő l.
Ez
m i n d u n t a l a n m e g e r ő s ít a b b é li m e g g y ő z ő
-W e ö re s t
a le g jo b b t u d á s o m
e lm e g o n d o la t a it ,
o r o s z lá n y i L e n g y e l J ó z s e f G im n á z iu m b a n
m e g s z e re tte m . O ly a n
fe lm e r ü lő k é r d é s e k r e , s h a e g y p r o b lé m á t
-Még ha erre éveket is kell szentelnie az életéből?
é s v é r , t ö b b f i z i k a i v a ló já n á l, h is z
- V a ló b a n , a k a n d id á t u s i d o lg o z a to m
m ű v e ib e n ö rö k e m lé k e t á llít h a t a k á r e g y
n y o lc é v ig k é s z ü lt.
p illa n a tn a k
-Melynek a címe: A foném aállomány rendszerezése. Nekem, a laikusnak ez nem sokat mond.
is ,
m e ly n e k
ö rö m é t v a g y
b á n a t á t e m b e r e k m illió iv a l o s z th a tja m e g , a k á r é v s z á z a d o k t á v o l á b ó l is . V e r s e le m z é s e im m e g je le n n e k s z a k fo ly ó
folytatás a 4. oldalon .
Rosszak a félmegoldások Á ta la k u ló v ilá g u n k b a n a v á lla lk o z ó , a c é g v e z e tő ú g y
é l e g y e s e k k é p z e le té b e n ,
ly e m e t fe ls z á m o ltá k . M a
m in t a k i s a já t m a g á v a l, a v á lla lk o z á s á v a l
m e ly
tö r ő d ik c s a k , e g y o ly a n e m b e r fa jta , a k i a
fe jle s z té s s e l f o g la lk o z ik .
p é n z t h a js z o lja , d e a k ö r ü lö t t e le v ő v ilá g g a l n e m tö r ő d ik . S o m m á s m e g fo g a lm a z á s o k ,
a r é g ie k k ö z ü l
h á r m a n v a g y u n k e b b e n a v á lla lk o z á s b a n , e n e r g ia g a z d á lk o d á s s a l é s m ű s z a k i
-Milyen kezdő évük volt? -A B é k é s c s a b a i K ö tö t tá r u g y á r , a g y u la i k ó r h á z , a S a lg ó ta r já n i K o h á s z a ti Ü z e m e k ,
ít é le te k h a n g z a n a k e l r ó lu k . a k ité te le k r ő l b e s z é lg e ttü n k
a M á tr a v id é k i F é m m ű , a D u n a m e n ti C e
Lazák Zoltánnal, a T R A N S M I T - P O W E R
m e n t -é s M é s z m ű v e k , a T a v e r n a S z á llo d a
B t. v e z e tő jé v e l.
R t. e n e r g ia
-1992-ben egy térségi la p b a n így nyilatk ozott: Az akkori cégét, melynek vezetője volt, a tulajdonosok kényszerűen fel fogják számolni annak ellenére, hogy j ó l működik. Bejött a jóslata?
r e n d s z e r e it é p ít e t t ü k k i. É s e z e k c s a k a
E z e k rő l
-Ig e n . A k k o r a z t m o n d ta m , e g y fe ls z á m o lá s fe lé h a la d ó tu la jd o n o s c é g n e k n e m le s z
é rd e k e
m in k e t m e g ta r ta n i
annak
e lle n é r e , h o g y jó l, h a té k o n y a n m ű k ö d ü n k . S a jn á lo m a t ö r t é n t e k e t , h is z e n e g y jó c s a p a t d o lg o z o tt e g y ü t t .
-é s t e l j e s it m é n y g a z d á lk o d ó
-A ‘92-es interjúban így nyilatkozott: Annak ellenére, hogy az országban több nagy munkájuk volt, idehaza, Oroszlány ban nem kapnak megrendelést, az önökével azonos tevékenységet végző, de városon, megyén k ívüli cégeknek adják a munkákat. -E z a m a i n a p ig íg y v a n , é s n e m tu d o m m e g é r te n i, h o g y m ié r t . N e m í r n a k k i v e r s e n y t á r g y a l á s o k a t , h a n e m v a l a k i k “h á z o n b e lü l” d ö n te n e k . E z t n e m ta r t o m h e ly e s n e k .
- É n ’9 4 j a n u á r e l s e j é v e l k i l é p t e m a K f t -
A k k o r , h a v e rs e n y le n n e és a m i m ű s z a k i
a la p ít o t t a m . Id ő k ö z b e n a v o lt m u n k a h e
JÓ HÍR! Az Önkormányzat és a MATÁV Rt. között létrejött megállapodás értel mében újból lehet telefon igény léseket beadni november 17-ig. A lakossági befizetések 15% -át v is s z a té rítik . M agánszem élyek 42000, közületek 63000 forintért ju th a tn a k így decem ber 3 1-ig telefonhoz. Szükség esetén hitel vehető fel a befizetésekre. □
n a g y o b b m u n k á in k .
-M i van most Önnel, önökkel? b ő l, e g y s a já t c é g e t, e g y b e t é t i tá r s a s á g o t
>.
p a r a m é te r e in k v a g y
á r a in k
ro s s z a b b a k
Előző számunkban többek között szó volt a Majk Madárhegy lakóinak szemételszállítási problémáiról. Új fe jle m é n y e k k e l tu d u n k azóta szolgálni. A VGRt. lehetővé tette, hogy a majki lakósok is városi áron fiz e s s é k a m a jd a n i szem ét elszállításán ak díját. Mindössze annyi a teendő, hogy az ott élők szerződést kössenek a VGRt.-vel.
f o ly t a t á s a 3 . o ld a lo n KETHETES 1
A jelölés nem ideológiai alapon történt KÉTH ETES hírei y -Az igazságügy m iniszter 28 tervezett bíróság kialakítását le á llíto tta . A m in isztériu m szerint majd csak az ország gazdasági növekedése esetén lesz le h e ts é g e s ú jr a tá r g y a ln i a bíróságok felállításáról. A már m eglévő épületet való színűleg ideiglenesen haszno sítják, míg a jo g i intézmény elfoglalhatja a helyét. -Decemberre készül el a zöld tömb átépítésének tanulm ányés megvalósíthatósági terve, és ezek alap ján dönt az O T P Ingatlan Rt. vezette beruházói csoport, hogy átveszi e az épü letet, melyben többek között lakásokat és üzlethelyiségeket alakítanának ki. -Az E lső saját lakásért A la p ítv á n y n a k á ta d o tt ö n k o r mányzati pénzösszeg m egte rem tette a lehetőségét annak, hogy az igénylőknek folyam a tosan tudjanak az elbírálások után támogatást adni. -Megkezdődhet a S portcsar nok fémszerkezetű ablakainak kicserélése faszerkezetűre. A hátsó fronton lévő ablakok cse réjére van most lehetőség. -A novemberi testületi ülésen e lv i h a tá ro za tot hozh a tn a k német OTTO-csoport és a VG R t jövőbeni együtt működéséről. Ez lehetőséget terem th et a többségi német tulajdonlásra. A T a k a r é k o s s á g i V ilá g n a p a lk a lm á b ó l k is ü n n e p s é g e t ta r to tta k a z o r o s z lá n y i O T P -b e n A z összejövetelen többek között résztvettek Oroszlány és a kör nyező falvak polgármesterei. Dr. Havasi Ferenc, az orosz lányi O T P fiók igazgatója ün nepibeszédében vázolta, a szer vezett takarékosság múltját, s napjainkban történő fejlődését. Dr. Sunyovszki Károly elmond ta, hogy nagyszerű partnerre talált azönkorm ányzataz OTPben. A meghívott vendégek között volt Sáry András, a Lottó Unió K FT. teijesztési menedzsere. Ő arról tájékoztatta a m egje lenteket, hogy az Austria Lottó ezentúl kapható lesz O rosz lányban is. A város polgárai k ip ró b á lh a tjá k az A u s tr ia Lottót s talán kis idő múlva valam elyikük több százezer schilling boldog tulajdonosa lehet.
Székely
A n ta l,
az
E ö tv ö s
v é g r e h a jtá s i
te rv e k e t.
Ennek
k e ll
le n n ie
a
n o r m á lis m u n k a m e n e tn e k . A d e m o k r á c iá n a k a z
h e ly h a tó s á g i
a
v á la s z tá s
u tá n
m ár
v o lt
lé n y e g e , h o g y v a la m e n n y i é rd e k
fe ls z ín r e
p o lg á r m e s te r je lö lt. A z M S Z P és a K D N P k ö z ö s e n
k e r ü l j ö n , a k ö z ö s s é g e l ő t t ü t k ö z t e t n i le h e s s e n .
in d íto t ta e z é r t a p o s z té rt. A k k o r a z ö n k o r m á n y z a t
-A p á rto k többsége szintén így foga lm az program jában.
e z t n e m tá m o g a tt a . A m o s ta n i v á la s z tá s o n , m ik o r k ö z v e tle n ü l
v á la s z tu n k ,
ú jr a
in d ítja
öt
-Az előző választáson több p árt is támogatta a polgármesteri helyre. M i volt Ön szerint ennek az oka? -A
h e ly i v á la s z tá s o k o n
nem
a z id e o ló g iá k ,
h a n e m a s z e m é ly e s is m e r e t s é g e k d ö n t e n e k e g y e g y j e l ö l t á l l í t á s á r ó l . í g y v o l t e z ’9 0 - b e n is , é s í g y v a n e z m a is . N e m v a g y o k p á r t t a g , s z e rv e z e te k b e n
ré s zt
te v é k e n y k e d e m
le h e t m á s k é n t c s in á ln i. A
r é s z le tk é r d é s e k b e n , a m e g o ld á s o k m ó d já b a n l e h e t e l t é r é s , d e a l e h e t ő le g s z é le s e b b k o n s z e n z u s t k e li k ia la k ít a n i. C s a k íg y o ld h a tju k m e g a v á ro s i fe la d a to k a t.
-Megválasztása esetén -m int párton kívüli- a pártprogram ot vagy egyéni elképzeléseit fogja képviselni? -A z M S Z P - n e k le s z e g y k o n k r é t p r o b lé m á k
h a n e m is a
v á ro s i n a g y p o litik á b a n , d e a k ö z é le tb e n v e s z e k . C iv il
-Ig a z . E z t n e m
a
s z o c ia lis ta p á r t .
m e g o l d á s á r a s z o lg á ló é s e g y á l t a l á n o s p r o g r a m j a . É n a z u t ó b b i m e n t é n d o lg o z o m m a j d , h i s z e n e z z e l
a z o n k ív ü l, h o g y a m u n k á m s o r á n is s o k e m b e r r e l
é rte k
k e r ü lö k
d o lg o k r a j a v a s la t o t te g y e n e k , és m a jd e z e k e t
k a p c s o la tb a .
lá tv á n y o s ,
de
is m e r n e k .
Én
v a la k in e k
L e h e t,
re n d s ze re s soha
m ily e n
nem
és azt
hogy
ez
e z á lta l
nem
a je lö lé s
e g y e t. A z
ő fe la d a tu k , h o g y a k o n k r é t
sokan
a k k o r m e g v ita tju k . C s a k a s z ü k s é g e s in fo r m á c ió k
hogy
b ir t o k á b a n d ö n t h e t ü n k , h is z e n le h e t n e k v á g y a k ,
n é z te m ,
a v ilá g n é z e te , h a n e m
tis z te s s é g e s -e . S z e r in t e m
a z t,
m o st sem
id e o ló g ia i a la p o n tö r t é n t , a p o lg á r m e s te r n e k
a
de
a
r e a litá s o k
szabnak. N e m
ezeknek
fo g ju k
sok
e s e tb e n
g á ta t
az e m b e re k e t becsapni
íg é r g e té s e k k e l.
v á r o s t és n e m v a la m e ly p á r to t k e ll s z o lg á ln ia .
Nem vagyok sértődött,
E h h e z p e d ig e lf o g u la t la n n a k k e ll le n n i.
-Ezek szerint a stílusa m iatt kérte fel újra az M SZP? - E r r ő l n e m b e s z é lg e t t ü n k . E g y b iz to s , h o g y ö k s o k e m b e r r e l b e s z é lte k , v é le m é n y e k e t k é r t e k . E z e k u tá n
a v á r o s i p á r t é r t e k e z le t e lfo g a d ta a
je lö lé s e m e t. E r r e
a fe la d a tr a
az
em ber nem
ö n m a g á t je lö li.
-Városi pártértekezlet. E rrő l az ott részt vevő egyik párttag, aki független jelöltként indul, úgy nyilatkozott, hogy Ön a kommunista eszméket vallja, és Önnek nem itt kellene indulnia, de a régi eszméket vallók mégis Önt támogatják. -H ü ly e s é g . V ilá g é le te r n b e n k ö z ö s s é g i m u n k á t v é g e z t e m , s e z t n e m s z é g y e lle m . A k o m m u n is t a e r e d e ti la t in je le n té s é b e n k ö z ö s s é g i e m b e r. É n az vagyok, de n em
a z id e o ló g ia m e n t é n ,
m e ly e t r á m a k a r n a k s ü tn i. R é s z t v e s z e k ily e n - o ly a n k ö z ö s s é g i é le tb e n . H a ily e n
a
k o m m u n is ta ,
a k k o r v á lla lo m , d e a z
i d e o l ó g i a i f e l h a n g o t n e m f o g a d o m e l. A z t s e m s z a b a d e lfe le jte n i, h o g y a p o lg á r m e s te r a v á ro s n a k n e m
A
p á r to k k é s z ü ln e k
a h e ly i v á la s z tá s o k r a .
L a p u n k is k ö z li a j e l ö l t e k lis t á já t . íg y a z M S Z P é t is , m e ly b ő l h iá n y z i k
a z ö n k o rm á n y z a tb a n
j e l e n l e g ü l ő h á r o m k é p v is e lő b ő l k e t t ő . N e m i n d í t j a a p á r t , Szőke Istvánt
sem , a K M B
e ln ö k é t. A
m ié r t r ő l k é r d e z t ü k a k é p v is e lő t .
-Ö n s z e rin t m ié rt nem in d u lh a t a p á rt je lö ltje k é n t? N em vo lta k elégedettek a m unkájával? - ’9 0 - b e n
a
m egyében
két
e g y é n i M S Z P -s
k é p v is e lő k e r ü l t b e a v á la s z tá s u t á n ö n k o rm á n y z a to k b a .
a h e ly i
P o n t O r o s z lá n y b a n . É n
v o lt a m a z e g y ik . T á r s a m m a l a k ö r z e t e in k é r d e k e it
N e k e m i t t é l a c s a lá d o m , e z t a v á r o s t s z e r e t e m .
a p o litik a i a r c u la tá t a la k ít ja ,
h a n e m a v á r o s e ls ő s z á m ú s z o lg á ló ja . E z z e l e g y ü t t a h iv a ta l n e m a v á ro s t ir á n y ít ja , h a n e m a v á ro s e ls ő s z á m ú s z o l g á l t a t ó j a . A z M S Z P - v e l e z t í g y e g y e z te ttü k .
-M iként óhajtja ezt megvalósítani? -A m e g v á l a s z t o t t k é p v i s e l ő k n e k , p o l g á r m e s t e r n e k v a n n a k is m e r ő s e i, b a r á t a i, a k ik
e g y -e g y
t e r ü le t n e k a s z a k é r tő i. E z e n k ív ü l i t t v a n n a k a c iv il s z e r v e z e te k . K i k e ll a la k ít a n i a z t a m u n k a m ó d s z e r t, h o g y a te r v e z é s e k s o rá n m in é l tö b b e n is m e ijé k m e g a z e lk é p z e lé s e k e t, a r r ó l m o n d ja n a k v é le m é n y t , é s c s a k e z e k u t á n le h e s s e n d ö n t e n i. A z a p p a r á t u s e z e k a l a p j á n d o lg o z z a k i a k o n k r é t
KERES, KÍNÁL - ELAD, VESZ? KÉTHETES 2
L o rá n d
S z a k k ö z é p is k o la ig a z g a tó h e ly e tte s e a z 1 9 9 0 -e s
k é p v is e ltü k a te s tü le tb e n , és n e m a p á r t é r d e k e it n é z t ü k . E z k o n f l i k t u s t o k o z o tt a z ú j “fr a k c ió v e z e t ő n e k ”, d e m iv e l e g y e z te té s e k n e m v o lt a k , é n n e m é s z l e l t e m a g o n d o k a t . S e n k i n e m s z ó lt a m unkám
m ia t t . M o s t a v á ro s i je lö lé s n é l ú g y
d ö n tö tte k p á r a n , m é g a je lö lt je lö lő lis tá r a s e m v e s z n e k f e l . A z o k o t n e m k ö z ö lt é k .
-Ezek szerint Ön összekülönbözött azokkal is, akikkel együtt létrehozta a helyi pártszervezetet? -H o l v a n n a k m á r ők? K e tte n e ln ö k s é g b e n .
Úgy
é rz e m ,
én
m a ra d ta k a z azon
az
ú to n
m a r a d t a m , a h o l a k k o r e lin d u lt u n k . E z e k s z e r in t m á s o k t é r t e k le , ill e t v e v is s z a , b a lr a .
-M i nem tetszik Önnek? -N e m
a z a b a j o m , h o g y v a l a k i t o v á b b r a is
n y ílt a n k o m m u n is tá n a k v a llja m a g á t, h a n e m a z , m i é r t a s z o c ia lis tá k n á l in d u l, m i é r t n e m p é ld á u l a M u n k á s p á r tn á l. M in d e n
tis z te le te m
e s z m é t v a lló k é , d e é n n e m
e z é r t d o lg o z ta m
a ré g i a
HIRDETÉSÉT KÖZLI A KÉTHETES! ’94. november 4.
o
Szerkesztő: Fejszés Zsuzsa
a
L u v a k ru l
Diák-versek
Hűvös Récsy Annamária és Wuts Andrea a két tizennégy éves lány egy kicsit különbőzül társaitól. Mindkettő szereti a lovakat, és az átlagnál talán többet tudnak ezekről a nemes állatokról. - Nagyon vonzódtok a lovakhoz. Mikor kezdődött ez a nagy “szerelem”? Annamária: Lovak mellett nőttem fel. Andrea: Ötödikes korom óta érdekelnek. - M i tetszik bennük? - Annamária: A harmonikus mozgásuk. Az egyéniségük. Minden ló külön egyéniség. - Andi: Engem is a mozgásuk fogott meg. - Van otthon lovatok? -Andi: Sajnos nincs. - Annamária: Tizennégy lovunk van. Magyar félvérek, telivérek, mezőhegyesi félvér. - M i különbség van egyfélvér és egy telivér között? - Annam ária : K ü lön böző a testfelép ítésü k , más-más a képességük. A telivérek például nagyon jó k galoppra, díjugratásra. - Befoghatok mezőgazdasági munkára ezek az állatok? - Andi: Arra a hidegvérű fajták a jók. Azok zőmőkebbek, mint a félvérek vagy a telivérek. - Tudtok lovagolni? - Annamária: Én most tanulok. - Andi: Tudok. Vértesszőlősön tanultam meg. - A ló körül elvégzitek-e a kellemetlenebbfeladatokat is?
- Andi: Természetesen. -Annamária: Nemrég kaptam egy lovat. Az ismerkedés a mindennapos letakarítással kezdő dött. Mikor már megismertem és megbíztam benne, akkor ültem fel rá. - Fontos a ló és lovasa között a bizalom? - Annamária: Igen. Megérzi, ha félünk tőle. Keménynek kell lenni vele, mert "kihasználja” a g yen ge kezű gazdát. - Ha lovat szeretnék venni, mire figyeljek a vásárlásnál? - Annamária: N e rúgjon, ne harapjon. Szelíd legyen. - Sok mindent tudtok a lovakról, honnan szereztétek az ismereteiteket? - Annamária: Apukámtól sokat tanultam. A n d i: Lovas könyvek, tapasztalat. - Pályaválasztásotokat befolyásolta-e a lovak iránti vonzalom? - Andi: Az enyémet igen. Én Győrbe készülők mezőgazdasági szakközépiskolába, állattenyésztő szeretnék lenni. - Annamária: Én Érden biológia tagozatos gim náziumba megyek. Elsősorban nem állatokkal sze retnék foglalkozni.
Évszakok Szép a tavasz, kikelet, ibolyázok teveled. Szép a nyár, hoz meleget, strandolhatok eleget. Szép az ősz, hoz szüretet, sok szép színes levelet. Szép a tél, hoz nagy je ge t szánkót, havat eleget.
Itt van az iskola K e z d ő d i k a z is k o la , j ó v o ln a , h a n e m v o l n a Is k o lá b a m u s z á j m e n n i , n e m s z e r e t e k é n ta n u ln i. D e h a s o s e m t a n u l o k , m i n d i g b u ta m a r a d o k . I n k á b b k i c s it s z e n v e d e k , d e é n k u k a n e m le s z e k . N a g y o n s o k a t k e l l t a n u l n i , m i n d e n le c k é t m e g k e ll ír n i. M o s t s o k a t ta n u lo k ,
id ő v e l m in d e n k it
le h a g y o k .
Somogyi Károly A versek a 4.sx. Általános Iskola Blarbla c. újságjából valók
Betűrejtvények, fejtörők, nyelvi játékok se
Út ffl sS©fe®g§é tetejére
/
O
O
M E ____________M A
A Budapesten megrendezésre került nyílt stílusú karate Európa kupán a kadett korosztályban Nekemusz Arnold aranyérmes lett. Ennyi a rövid hír. Ennél többet szerettem volna megtudni Amoldról, hiszen Európa Kupát nem minden nap nyer az ember. - Mikor ismerkedtél meg ezzel a sportággal? - Édesapám 1985-ben vitt le egy edzésre. Megtetszett a mozgás, a hangulat. - Ki volt az első edződ ? - Rideg Ferenc és Badenszki János. - Mikor kezeltél el versenyezni? - 1989-ben volt az első versenyem, amit megnyertem. Azóta általában min den versen yről j ó e re d m én n y e l távozom . ( Ez a “j ó ” ered m én y “általában” első helyet jelent.) Bekukkantottam egy edzésre. Mindennapjaidra hatással van az itt lévő fegyelem? -Igen. Önfegyelemre szoktatott, és a tanulásban is sokat segített. - Teljesen kitölti életedet a sport. Nem fáraszt? - Néha fáraszt, de a versenyeken feltöltődóm. - Beszéljünk most az Európa Kupáról. Hány nemzet és hány sportoló vett részt a versenyen ? - Kilenc ország kb. 350 versenyzője volt ott. - A kadett korosztályban indultál, az abszolút
Diákhumor Á l l a t k e r t i k ir á n d u lá s r a v is z i e ls ő o s z t á ly o s a it a t a n í t ó n é n i . - N a g y e r e k e k , i s m e r i t e k e z t a h o s s z ú lá b ú , h o s s z ú c s ő r ű m a d a r a t ? A z t is e l á r u l o m , h o g y ő h o z z a a k is b a b á t . P is t ik e a s z o m s z é d já v a l t a n a k o d i k : - V á g j u k r á , h o g y g ó ly a , v a g y v ilá g o s ít s u k fe l? -K é p z e ld a n y u , m a k é m ia ó r á n k ís é r le te z tü n k ! . - N a é s h o l n a p m i le s z a z is k o lá b a n ? - Is k o lá b a n ? ! M i l y e n is k o lá b a n ?
kategóriában. Ez mit jelent? - Nem súlycsoportok szerint versenyeztünk. Eb ben asportban nem a súly számít, inkább a gyorsaság. - Hányszor kellett megküzdened az aranyért? - Hat mérkőzésem volt, mindegyiket megnyertem, így lettem bajnok. - További versenyeid az idén ? - Lesz több is, de a legnagyobb az őszi Világ Kupa Miskolcon. - Ott milyen eredménnyel lennél elégedett? - Dobogón szeretnék végezni. - Ha nem edzel és nem versenyzel mivel töltőd a szabadidődet? - Edzések utánjön a tanulás. Az orosz lányi Eötvösben tanulok elektronikai műszerésznek. Szeretek a barátaimmal szórakozni: moziba, discóba járunk. - Terveid, vágyaid a jövőre? - 2000-ben olimpiai sportáglesz akaraté. Szeretnék ott lenni és dobogón végezni. A szakközépiskola után pedig szeretnék a Testnevelési Egyetemre bekerülni.
Aranyköpések
! vény Találós kérdések 1. 2.
H o g y h ív j á k a b e t e g h á z a s p á r t?
M i a z , h a v a l a k i t h ó g o ly ó v a l e lt a lá ln a k ? 3.
H o g y n e v e z ik a z o n g o r a ó r á t ?
Nyelvi játékok ANAGRAM MA: EGY NÉVNEK, SZÓNAK VAGY M O N D A T N A K V A LA M E N N Y I BETŰJÉT O LY M Ó DO N KELL ÖSSZECSERÉLNI, HOGY ÚJABB ÉRTELMES SZÓT, M ONDATOT KAPJUNK. M o s t a n i j á t é k u n k b a n e g y -e g y m o n d a t b a n h ír e s e m b e r e k n e v é t r e j t e t t ü k e l . í r d l e a k ö ltő k , ír ó k n e v é t! A n y já n a s o r. M a i ko r jó Id e a ? R e n d ? J ó z s a f ia le tt. E z e k is a n a g r a m m á k ! K is á k i A n n a
- H o g y h í v t á k P e t ő f i é d e s a n y já t?
M i a f o g la lk o z á s a
- H i ú z M á r ia .
a h ö lg y n e k ?
A lm a a d ó B á lin t H o l l a k i k a fé r fi?
a z é g t e t e j é r ő l a j u h á s z b o jt á r r a ,
Beküldendő a képrejtvény, a kérdések és az anagram m ák m egfejtése. A helyes m egfejtők között könyvutalványt sorsolunk ki.
t i k k a d t s z ö c s k é n y á ja k l e g e l é s z n e k r a j t a .. ..
B e k ü ld é s i h a t á r id ő : 1 9 9 4 . m á ju s 27.
“I d é z e t ” a J á n o s v it é z b ő l: T ü z e s e n s ü t le a n y á r i n a p s u g a ra
XÉ7MF7FX 5
Vértatlon
V f i
Kerékpározás
8
VÉRTESI ERŐMŰ RT.
A Vértesi Erőmű Részvénytársaság háromfordulós nyílt versenyt hirdetett Férfcitlon megnevezéssel. A második versenyszám a kerékpározás, amely 1994. május 22-én, vasárnap 10.00 órai kezdettel kerül megrendezésre. Nevezni a helyszínen, a Vért (Bánhidai) sporttelepen 7.00-9.30-ig lehet! A harmadik fordulót, a gyalogtúrát június 25-én rendezzük meg. Minden verseny után értékes nyeremények átadására kerül sor.
Az összesített eredmények alapján külön fődíjakat adunk át a Villamosenergia-ipari Országos Természetbarát Találkozón, július 2-án. Minden indulót ajándék övtáskával Férjezünk fel. Az elFértezőknek PLUSSZ vigaszdíjat adunk! SZERETETTEL VÁRUNK M IN D E N KEDVES ÉRDEKLŐDŐT1 RAJT: Vért sporttelepe KTTHFIFS 6
CÉL: Vért sporttelepe
Vélemények a választás után A n é m e l y e k s z á m á r a m e g l e p e t é s t h o z ó m á j u s 8 - a i v á l a s z t á s u t á n k é r t ü n k v é l e m é n y t a t ö r t é n t e k r ő l M odrián Vilmostól, a v á r o s v e z e t ő p á r t j á n a k , a F i d e s z n e k a z e l n ö k é t ő l , v á r o s u n k p o l g á r m e s t e r é t ő l Dr. Sunyovszki Károlytól, VasJózsef ú r t ó l , a V E R T v e z é r i g a z g a t ó j á t ó l , é s Keleti György o r s z á g g y ű l é s i k é p v i s e l ő t ő l . -A FIDESZ számára mit jelent ez az eredmény? -Meglepetést jelentett számomra. Sajnálom, hogy így alakult. Az eredményt tudomásul kell venni. Sajnálom, hogy a szavazók nem személyekre, hanem pártokra szavaztak. Véleményem szerint teljesen mindegy ki volt az adott személy, a párthoz tartozás juttatta be a parlamentbe. -Savanyú a narancs? -Nem. Ámbár annyiból igen, amit az előbb mondtam. Természetesen nem Keleti úrral van problémám, hanem hihetetlennek tartom az eredm ényt. H ih etetlen , hogy ennyire nem érdekelte az embereket a többi párt programja, vakon szavaztak az MSZP-re és jelöltjére. -Hogyan tovább? -Az élet nem áll meg. A városnak működni kell. Nekünk a testületben a város sorsát kell figyelnünk, irányítanunk. Hál istennek még nincs pártosodás, az észérvek döntenek. -Jobb lesz a városnak ? -Nem hiszem. AZ MSZP kormány sem fog tudni több pénzt juttatni az önkormányzatoknak. Nekünk éppúgy oda kell figyelni a költségvetésre, mint eddig. Nem hiszek a csodákban. A pártunknak a további tisztességes munkával is bizonyítania kell, hiszen az ön k orm án yzati választásokon megmérettetünk. Remélem városunk polgárai ak kor már a tényleges tettek alapján ítélnek az induló pártokról. -Polgármester úr. A kampányban a legtöbbjelölt úgy fogalmazott, hogyjavítani kívánja a kapcsolatot a térségi önkormányzatokkal. Hogyan volt ez eddig, a régi-új országgyűlési képviselővel, Keleti Györggyel? -Az elmúlt időszakban nem nagyon tudtuk kihasználni az együttműködés lehetőségeit, és véleményem szerint az önkormányzati választásokig hátralévő id őb en már látványos, nagy eredményeket nem érhetünk el. A város működik, megvan a gazdasági programja, a költségvetése, beruházásai elindultak, ezeket végre kell hajtani.
Ellenben a képviselő úr a gazdasági programban megfogalmazottak megvalósításában tud már most sokat segíteni, hiszen várhatóan kormányzati szerephez jut, így befolyása is nőni fog. Bízom abban, hogy az önkormányzat mellé áll olyan tárgyalásokban, ahol minisztériumi szinteken városunkat érintő kérdések kerülnek terítékre, például az iparterület, a nyugdíjasház, Majk, vagy éppen a bíróság alapítása. -A korábbi ellentét nem párthovatartozásra vezethető vissza? -Badarság, ez nem szeretem kérdés. A z önkormányzatot képviselő polgármesternek, illet ve az országgyűlési képviselőnek - bár megvan az ö n á lló felad atu k - kutya kötelessége az együttműködés, személyes érzéseiket az adott térség, település érdekeinek kell alárendelniük. -Személy szerint miként értékeli a választásokat? -Nem örülök az MSZP választási győzelmének, azt pedig különösen szerencsétlennek tartanám, ha abszolút többséghezjutnának a parlamentben. Furcsán érzékelem, hogy azok a régi káderek, akiket négy éviglátni-hallani sem lehetett, hirtelen aktív résztvevői lettek a közéletnek. -Visszarendeződés ? -Azért azt nem hiszem. -Vas úr, miként értékeli az elmúlt választási kampányt? -Rendkívüli érdeklődés volt vállalatunk iránt. Cégünk - területi kiteijedtségénél és forgalmánál fogva, valamint a foglalkoztatottak számát tekintve - m eghatározó gazdasági je le n tő s é g g e l bír megyénkben. Ezt felismerve szinte nem is volt olyan képviselőjelölt aki nejelentkezett volna, s ne keresett volna személyes kapcsolatot. Szinte minde gyikük kérte, hogy szervezzünk részére bányal átogatást is. Jó volt hallani, hogy senki nem vitatta az összevonás szükségességét, minden politikai szer vezet elfogadta az integrációt, alapelveivel egyetért, létjogosultságát egyik politikai szerveződés sem kérdőjelezte meg. Ez bizalommal töltött el engem.
-Miként fog alakulni a kapcsolata Keleti úrral? -Eddig is problémamentes volt a viszony közöttünk. Beszélgetéseink során a képviselő úr tisztában volt cégünk helyzetével. A közeljövőben lesz egy találkozónk, ahol némely, a bányákkal összefüggő kérdést tekintünk át. Gratulálok neki az elért eredményhez, egyben remélem , hogy az eddigiekhez hasonlóan továbbra isjól együtt fogunk működni. -Keleti úr, gratulálunk a megválasztásához. -Köszönöm, és köszönöm a választók bizal mát is. -A választási kampányban több képviselő is úgy fogalmazott, hogy javítani kívánja a kapcsolatot az önkormányzatokkal. Sőt városunk polgármestere úgy nyilatkozik, hogy az elmúlt időszakban nem tudták kihasználni az együttműködés lehetőségét, sőt a közeljövő ben már látványos eredmények nem is várhatók. -Nem tudom a fentiek mire vonatkozhatnak. A képviselőnek nincsjoga beleszólni az önkormány zati munkába. Voltak olyan esetek, amikor a vá rosban lakók megkerestek problémáikkal, és ezután én a polgármester úrhoz fordultam, ahol én is csak az állampolgároknak addig adott választ kaptam. Igazán nagy segítőkészséggel nem találkoztam. Az első hozzászólásom valószínűleg a költségvetési vitában, az önkormányzatok támogatásának növelése érdekében lesz. Ezt nagyon fontosnak tartom. Leh etőségeim h ez m érten ed dig is segítettem a várost, részt vettem azokon a tárgyalásokon ahová a hivatal hívott. így a Bányász Sport Klubbal kapcsolatos tárgyaláson, vagy a majki tárgyaláson ahol az Állami Vagyonkezelő vezetőjével találkoztunk. -Miként lesz tovább? -Bízom abban, hogy a térség valamennyi önkormányzatával korrekt, mindkét fél számára előnyös munkakapcsolatot tudunk kialakítani. Ez már nem csak rajtam múlik. MF.
folytatás az 1. oldalról
A t á r s a d a lo m s z o lg á la t á n a k le h e t ő s é g e i így értettem az akkori nyilatkozatot, melynek azonban objektív okai vannak. A társadalmi közösségek megtalálását akadályozza, hogy az em berek jelentős része az ország különböző részeiből származik és hazajárnak. Adott esetben az ilyen irányú energiájukat ott (otthon) fejtik ki. Úgy 10, 20, ... 50 éven belül ez a probléma el fog tűnni, a város össze fog kovácsolódni. Ez volt az egyik probléma. A másik a nehézipar, az eocénprogram (siker-program v o lt) g on d ja ira je le n tk e z ő ellen propaganda volt, mely a veszteségtermelést hangsúlyozta. A rendszerváltáskor ezek a hangok felerősödtek, a nehézipari, bányászati üzemeket egy tollvonással meg akarták szüntetni. Politikai felhangoktól sem volt mentes az, amikor ezen üzemek irracionális m űködtetéséről, teljesen felesleges működtetéséről beszéltek. Mondták azt is, hogy melegágyai az összesszocialista, kommunista társulatoknak. Ezért -ez feltételezhető-jelentősen megsértődött a műszaki értelmiség (80-as évek vége, 9(kes évek eleje) és elfordult apolitikától, elsősorban talán a helyi politikától. Úgy érezhették, hogy munkájukra igényt sem tartanak. Esetleges képességeiket úgy ítélnék meg, hogy ragaszkodnak egy talán sohasem létező hatalmukhoz, vagy azt befolyásolni tudó képességükhöz. Egyébként is elegüklehet abból, hogy próbálnak valamit csinálni,
és szándékuk ilyen ellenreakciót szül. A közélet től való elfordulás -a kísérletek "eredményei” mi att- objektív okként kezelhető. -Sokan úgy látják, hogy annyira sem tartanak igényt segítőkészségükre, mint korábban. Ezt a társadalmi szervezetek, szakmai egyesületek esetében is elmondhatom. Az Elektrotechnikai Egyesület Oroszlányi Szervezetének is sokkal eredményesebb volt a szakmai kapcsolata a Tanáccsal, mintáz Önkormányzattal, bár ennek is igen sok összetevője van. -Az önkorm ányzattal, annak működési mechanizmusával egy vadonatúj rendszerjött létre. Itt tehát akorábbi együttműködési formák -teljesen mindegy, hogy azt a Tanács, vagy a Párt vezéreltemegszűntek. Nem alakulhattak még ki ebben az időszakban olyan szinten az új együttműködés lehetőségei, csatornái, ahogy az kellett volna. Természetesen ennek ettől kezdve személyi összetevői is vannak, nemcsak szervezetiek. Tény, hogy szervezettségben -ezt mindenkinek el kell ismernie- messze alatta vagyunk a tíz évvel ezelőtti állami-vagy társadalmi szervezeteknek. Más kérdés, hogy azjó volt, helyes elveken nyugodott-e ?Avagy a mai nyugszik helyes elveken?- mondhatjuk, kérdezhet ük? Maga a szervezés, irányítás, igazgatás messze nem érte el azt a szintet, amit 10 évvel ezelőtt képviselt. Senki sem vonhatja kétségbe, hogy a tényleges piaci viszonyok hiánya isjelentős
oka volt annak, hogy a bányászat oda került, ahol volt, van. -A különböző érdekviszonyokjelentős megváltozása is oka lehet ennek. Azt a dolgot azonban sehogyan sem tudom elfogadni, hogy a konkrét, különböző éstöbb esetben tett ajánlkozás sem vezetett eddig eredményre. Példaként említhetem, hogy a GMB, vagy a Városfejlesztési Bizottság munkájában minden politikától mentesen igen sok szak mai segítséget nyújthattunk volna. A Hivatal sem különösen igényelte a segítséget. Szinte minden szakmai alapon szerveződő egyesület Alapszabályban rögzíti, hogy semminemű vallási vagypolitikai tevékenységetnemfolytat. Továbbra is úgy érezzük (leegyszerűsítve: úgy érzem), hogy az, aki tenni akar, azt látja, hallja: uHaver, öregem! M it ugrálsz ? Te semkellesz, hát akkorén minek ugráljak?n Ennyi. -Ehhez mindig párosulnak szubjektív érzések a ti oldalatokról, mások részéről és az én oldalamról is. Ez korántsemjó így, de erre már nem tudok mit válaszolni. Szóval: Igazad van, csak hogy most ez van. Mondhatjuk, hogyaz Önkormányzatezen tevékenységében jelentősebb változások is szükségesek. Ezt a hátralevőidőt -az önkormányzati választásokig úgy tűnik, hogy ki kell várni, a SZOLGÁLAT lehetőségét ki kell érdemelni. Következik: Gondolatok a város kábeltelevíziós (CATVj rendszereivel összefüggésben. Hartmann István
KETMFÍES 3
Befejeződött az integráció A 3412/1993. (X I.ll.) sz. kormányhatározat szerinti integráció május 6-án, a szerződések aláírásával befejeződött £ szerint végrehajtották az Oroszlányi Bányák Kft, és az Oroszlányi Erőmű, valamint a Mányi Bányaüzem és a Bánhidai Erőmű integrációját. Az előkészítő munka januárban kezdődött meg, a miniszteri biztos felállította a szükséges munkaszervezetet, kiválasztotta a bizottságok tagjait, kidolgozta a részletes időütemtervet és ülésrendet. Öt munkabizottság alakult az integrációs, a szervezési, a
vagyonértékelési, a munkaügyi és a jogi munkabizottság. A munkabizottságok munkáját az irányító bizottság hangolta össze. Ebben a bizottságban -az integráció szempontjából-kompetenciával rendelkező vezetőkön túl a munkabizottságok vezetői dolgoztak. Az elkészített dokumentumok - a vagyonértékelés anyagával együtt - meghaladják a 150.000 oldalt Külön kiemelkedő eredmény, hogy a teljes szervező munkát, annak módszertani kérdéseit - a vagyonértékelés hitelesítésének kivételével - alvállalkozók és külső tanácsadók bevonása nélkül végezték.
Az integráció eredménye 1. A z oroszlányi integráció A z o r o s z lá n y i i n t e g r á c i ó ú g y v a ló s u l t m e g , h o g y a V é r te s i E r ő m ű R t. 4 7 8 4 0 6 0 e F t-ta l fe le m e lte a la p tő k é jé t, m e ly e t z á r tk ö r ű r é s z v é n y je g y z é s s e l a z á t a d o t t a p p o r t é r t é k e l l e n é b e n a z O r o s z l á n y i B á n y á k K f t . j e g y z e t t le . A z a l a p t ő k e e m e lé s s e l a V é r t e s E r ő m ű R t. a la p tő k é je 2 2 .7 8 7 .4 6 0 e F t-r a v á lto z o tt. A r é s z v é n y je g y z é s u t á n k i a l a k u l t ú j t u la j d o n o s i s tr u k tú r á t a z a lá b b i r é s z a rá n y o k je lle m z ik : M V M R t. 9 .0 0 1 .7 0 0 e F t, 3 9 ,5 % Á V R t. 8 .9 0 0 .6 6 8 e F t, 3 9 ,0 5 % O r o s z lá n y i B á n y á k K ft. 4 .7 8 4 .0 6 0 e F t, 2 0 ,9 9 % Ö n k o r m á n y z a t o k 1 0 1 .0 3 2 e F t , 0 , 4 6 % A z O r o s z lá n y i B á n y á k K ft. jo g u t ó d ja k é n t l é t r e j ö t t a z O r o s z l á n y i G é p j a v ít ó K f t . , m e l y a s z é n te r m e lé s h e z k ö z v e tle n ü l n e m ta r to z ó ü z e m r é s z e k e t fo g la lja m a g á b a . A V é r te s i E r ő m ű R t. ré s z v é n y e i c s a k á t m e n e t ile g k e r ü ln e k a z O r o s z lá n y i B á n y á k K f t . t u l a j d o n á b a , u g y a n is a K f t . e g y s z e m é ly i tu la jd o n o s a a z O r o s z lá n y i S z é n b á n y á k F a a K ft. tö r z s tő k é jé n e k c s ö k k e n té s é t h a t á r o z t a d a n n a k é r d e k é b e n , h o g y a f e ls z á m o lá s i e ljá r á s le z á r á s a k é n t e z e k a ré s z v é n y e k a b á n y a k o r á b b i h it e le z ő in e k k e z é b e k e r ü lh e s s e n e k . A z O r o s z lá n y i G é p ja v ító K ft.-n é l m a r a d t e s z k ö z ö k ö s s z é r té k e 2 5 2 m i l l i ó f o r i n t , a m e l y 1 3 m i l l i ó f o r i n t f o ly ó fiz e t é s i k ö t e l e z e t t s é g m e l l e t t 9 5 % - b a n s a já t t ő k é v e l f i n a n s z ír o z o t t . A K ft. te h á t te h e r m e n te s e n k e z d i m e g m ű k ö d é s é t. A V é r t e s i E r ő m ű R t k ö t e le z e t t s é g v á lla lá s i s z e rz ő d é s s e l m a g á r a v á lla l 6 7 0 .6 4 3 e F t j ö v ő b e n i b á n y a b e z á r á s s a l é s k á r t a la n ít á s s a l ö s s z e fü g g ő k ö te le z e tts é g e k e t, v a la m in t to v á b b i 8 6 9 .8 4 1 eFt fo ly ó fiz e té s i k ö te le z e tts é g e t és a n n a k jö v ő b e n i k a m a tte r h e it . A z á tv á lla lt k ö te le z e tts é g e k e l l e n é r t é k é t e s z k ö z ö k á ta d á s a k é p e z t e . A z in t e g r á c i ó v a l ö s s z e fü g g é s b e n a z a l á b b i s z e r v e z e ti v á lt o z á s o k t ö r t é n t e k : - k ie g é s z ü lt a V é r te s i E r ő m ű R t Ig a z g a t ó s á g a e g y f ő b á n y á s z a ti s z a k k é p e s ít é s ű s z e m é lly e l - a F e lü g y e l ő B iz o t t s á g i t a g o k s z á m a k e t t ő fő v e l n ő tt , m e ly b ő l m in d k e t t ő b á n y á s z a ti s z a k k é p e s ít é s ű , k ö z ü lü k e g y e t a b á n y a m u n k a v á l l a l ó i v á la s z t a n a k - a tö r z s k a r i s z e rv e z e tb e n lé t r e jö t t a b á n y á s z a ti v e z é r ig a z g a t ó - h e ly e t t e s f u n k c i ó , m e l y v e z e t ő i s z in t a l á t a r t o z i k a b á n y á s z a ti t e r ü l e t e n k i a l a k í t o t t k é t ö n e l s z á m o ló e g y s é g
é s e g y m i n i m á l i s lé t s z á m ú s z a k m a i t ö r z s k a r i s z e rv e z e t - a V é r t e s i E r ő m ű R t t ö r z s k a r i s z e r v e z e te a la t t h á r o m ö n e ls z á m o ló e g y s é g m ű k ö d ik - a z O r o s z lá n y i E r ő m ű - a z O r o s z lá n y i B á n y a ü z e m , m e l y m a g á b a f o g la lja a M á r k u s h e g y iB á n y á t,a X X . a k n á té s a K ü lf e j t é s t - a S z é n e lő k é s z í t ő é s S z o lg á lt a t ó Ü z e m - a te lje s f ú z i ó a g a z d a s á g i t e r ü l e t e n j ö t t lé t r e , m e ly a p é n z ü g y i, s z á m v ite li, a n y a g e llá t á s i é s m u n k a ü g y i t e r ü l e t e k e n k ö z ö s s z e rv e z e te k e t e re d m é n y e z e tt. A z o r o s z lá n y i in t e g r á c i ó e r e d m é n y e k é n t a z O r o s z l á n y i B á n y á k K f t . lé t s z á m á b ó l 2 0 1 f ő k iv é t e lé v e l, a k ik a G é p ja v ító K f t .- b e n d o lg o z n a k to v á b b , a z i n t e g r á c ió m u n k a h e l y e t k ín á lt 4 5 2 7 fő n e k , m e ly b ő l 2 4 3 fő jo g i á l lo m á n y b a n v a n . A fe la já n lo tt m u n k a k ö r ö k b ő l 2 4 fő n e m f o g a d t a d a f e lk ín á lt m u n k a k ö r t , íg y ö ss ze s e n 4 5 0 3 fő k e r ü lt a z in te g r á c ió b a , m e ly b ő l 2 4 3 f ő m u n k a j o g i á l l o m á n y b a n v a n . A 4 2 6 0 fő s á llo m á n y i lé ts z á m b ó l 4 0 7 8 fő e s e té n c s u p á n a m u n k a a d ó s z e m é ly e v á l t o z o t t , m í g 1 8 8 f ő e s e t é b e n m u n k a s z e r z ő d é s m ó d o s ít á s á r a k e r ü l t s o r.
VÉRTESI ERŐMŰ RT. 2. Tatabányai integráció A ta t a b á n y a i i n t e g r á c i ó ú g y j ö t t l é t r e , h o g y a T a t a b á n y a i F ű t ő e r ő m ű K f t t ö r z s t ő k é je 4 .6 8 0 .0 0 5 e F t-ta l m e g e m e lé s r e k e r ü lt . A t ö r z s tő k e e m e lé s t j e l e n t ő ü z le t r é s z e k e t a p p o rtá ta d á s s a l 2 .3 9 0 .0 0 0 e F t é r t é k b e n a T a t a b á n y a i B á n y á k F A 2 2 9 0 .0 0 5 e F t é r t é k b e n a V é r te s i E r ő m ű R t. s z e r e z te m e g . A T a t a b á n y a i B á n y á k F A a z ü z le t r é s z e k e lle n é b e n a p p o r tá lta a M á n y i B á n y a ü z e m , ille t v e a f e ls ő g a lla i o s z t á ly z ó é s e g y é b in fr a s tr u k t u r á lis lé te s ítm é n y e k e s zk ö z v a g y o n á t, m íg a V é r te s i E r ő m ű R t a B á n h id a i E r ő m ű a p p o r t á lá s á n k e r e s z t ü l s z e r z e tt to v á b b i ü z le t r é s z e k e t . A t ö b b s z e m é ly e s s é a l a k í t o t t T a t a b á n y a i
KÉTHETES 4
K uiq- 7 0
E n e r g e t i k a i K f t . t u l a jd o n o s a i ö s s z e té te le a k ö v e tk e z ő : V é rte s i E r ő m ű R t 5 . 4 6 8 . 6 3 0 e F t, 6 9 ,5 8 % e b b ő l T a ta b á n y a i F ű tő e r ő m ű K ft 3 .1 7 8 . 6 2 5 e F t, 4 0 ,4 4 % B á n h id a i E r ő m ű 2 . 2 9 0 . 0 0 5 e F t, 2 9 ,1 4 % T a ta b á n y a i B á n y á k F A 2 . 3 9 0 . 0 0 0 e F t, 3 0 ,4 1 % T ö r z s t ő k e ö s s z e s e n : 7 . 8 8 5 . 6 3 0 e F t,
100,00 % A T a ta b á n y a i B á n y á k á lta l m e g s z e rz e tt ü z le t r é s z e k a f e ls z á m o lá s i e ljá r á s le z á r á s a k o r a b á n y a k o r á b b i h ite le z ő in e k k e z é b e k e r ü l n e k , a f e ls z á m o ló b í r ó v é g z é s e a l a p já n . A z i n t e g r á c i ó t o v á b b i e s z k ö z ö k á t v é t e le fe jé b e n m a g á r a v á lla lt 2 7 5 .6 9 0 e F té r té k é b e n jö v ő b e n i h á n y a b e z á r á s i és tá jr e n d e z é s i k ö te le z e tts é g e k e t A z I n t e g r á c ió v a l ö s s z e fü g g é s b e n a z a lá b b i s z e r v e z e ti v á lt o z á s o k t ö r t é n t e k : - a z ú j tá r s a s á g v e z e t ő i f e l a d a t a i t h á r o m ü g y v e z e tő l á t j a e l , m e ly b ő l tíz e g y ik k in e v e z e t t ü g y v e z e t ő ig a z g a t ó - a F e lü g y e l ő B iz o t ts á g i t a g o k s z á m a k e t t ő b á n y á s z k é p e s ít é s ű s z e m é lly e l b ő v ü lt , k ö z ü l ü k e g y e t a b á n y á s z d o l g o z ó k v á la s z ta n a k - a tá r s a s á g t ö r z s k a r i s z e r v e z e té t a z ü g y v e z e tő ig a z g a t ó , a g a z d a s á g i és m ű s z a k i ig a z g a tó -h e ly e tte s , to v á b b á a h á r o m ö n e ls z á m o ló e g y s é g v e z e tő je (M á n y i B á n y a ü z e m ig a z g a tó , B á n h id a i E r ő m ű ig a z g a t ó és a T a t a b á n y a i F ű t ő e r ő m ű ig a z g a t ó k é p v is e li - a g a z d a s á g i t e r ü l e t s z á m v ite l, p é n z ü g y , a n y a g e llá tá s , h u m á n p o lit ik a s z e rv e z e te i t e lje s e n i n t e g r á l ó d t a k A z in te g r á c ió 1 7 6 4 f ő t v e t t á t a T a t a b á n y a i B á n y á k F a - t ó l, e b b ő l 1 5 2 7 f ő e s e t é b e n c s u p á n a m u n k a a d ó s z e m é ly e v á lt o z o t t , m í g 2 1 2 f ő v e l m u n k a s z e r z ő d é s m ó d o s ít á s á r a , ille t v e 2 5 fő v e l ú j m u n k a s z e rz ő d é s m e g k ö té s é re k e r ü l t s o r. K ö z e l 4 0 0 f ő n e m k e r ü l t a z in t e g r á c i ó b a , e z e k a m u n k a v á lla ló k a z F A á llo m á n y á b a n m a r a d t a k . D ö n t ő t ö b b s é g ű k s z é n te r m e lé s h e z k ö z v e t l e n ü l n e m k a p c s o ló d ó t e v é k e n y s é g e t végez. A z E n e r g e t i k a i K f t . á ll o m á n y á b a k e r ü l t a V é r t e s i E r ő m ű R t á l lo m á n y á b ó l a B á n h i d a i E r ő m ű 4 2 4 fő s lé t s z á m a . A z ú j E n e r g e t i k a i K ft összesen a T a ta b á n y a i F ű tő e rő m ű lé t s z á m á v a l e g y ü t t t ö b b m i n t 2 5 0 0 f ő t f o g l a lk o z t a t .
fo ly ta tá s a z 1. o ld a lr ó l
Oroszlány nem lehet alvó város le n n é n e k , n e m
z o h o r á ln é k , d e m iv e l e z
n in c s m e g , n e m
é rte m
az egész ö n k o r
k é p e s e k e lta r ta n i, n e m a z ö n k o rm á n y z a t
v á ro s b a n
n y a k á n é ln e k .
e lle n é r e m o n d o m e z t, h o g y p á r to n k ív ü
D e ily e n p r o b lé m á t lá t o k a k é p z é s b e n ,
m á n y z a t i m e c h a n iz m u s t.
-Ebb en Ö n ö k nem hib ása k?
© • e
á tk é p z é s b e n . A r r ó l b e s z é ln e k
h e ly e s e n ,
é lő k
v é le m é n y é v e l.
Annak
l ik é n t a z M S Z P je lö lt je k é n t in d u lo k . S z e r in te m
a s z e m é ly e k p r o g r a m ja a la p já n
r e fe r e n c ia
h o g y k e ll a z id e g e n fo r g a lo m a v á r o s n a k .
d ö n te n e k m a jd d e c e m b e r 1 1 -é n . V a llo m ,
je g y z é k é t a z ö n k o r m á n y z a ti, in té z m é n y i
E z jó . A z o n b a n o d á ig m á r n e m ju t o t t a k ,
hogy
ille té k e s e k n e k , e lm o n d tu k , a c é g ü n k m ir e
h o g y m e g fe le lő s z a k e m b e r e k e t k é p e z te s -
ö s s zh a n g o t a v á ro s és a z e g y é n e k é rd e k e i
k é p e s . E z e k u tá n s e m m i n e m tö rté n t. M i
s e n e k k i, a k ik e z z e l t u d n a k m a jd fo g la l
k ö z ö tt.
is c s a k a z u t c a i b e s z é lg e té s e k b ő l t u d t u k
k o z n i.
-M i a z, a m iv e l a z ö n k o r m á n y z a t m u n ká já b a n nem ért egyet?
-M i
á ta d tu k
m u n k á in k
B e s z é lh e tü n k
m e g , h o g y ily e n -o ly a n m u n k á t x , y cég
a
v á ro s
a r c u la tá n a k
m eg
le h e t és k e ll te r e m te n i
az
k a p o tt m e g . D e s e m p á ly á z a to k k a l, sem
k i a l a k í t á s á r ó l , b e m u t a t á s á r ó l a “n a g y
-C s a k n é h á n y p é ld a a z e m lít e t t a d ó r e n
m e g k e re s é s e k k e l n e m
v ilá g n a k ”. A z t a b iz o n y o s k é p e t m e g k e ll
d e lk e z é s e n t ú l. A n t e n n a r e n d s z e r t u l a j
ta lá lk o z tu n k .
-E z e k u tá n m ilye n n e k lá tja a városvezetés viszo n yá t a h e lyi vá lla lkozó khoz? -R o s s z n a k .
E z
e ls ő s o rb a n
az
p o litik á b a n n y ilv á n u l m e g . N e m
adó
a z adó
te r e m t e n i, a m i id e h o z n á a b e fe k te tő k e t.
d o n i r e n d e z e tle n s é g e . A
Ebben nem
n a r e n d s z e r e e g y r é s z é n e k a s z e r e lé s é t é n
Egyedül
c s in á lt a k jó f o r m á n s e m m it.
a n te n
v o lt
te r v e z te m . T u d o m , h o g y e z s o h a n e m v o lt
k e zd e m é n y e zé s , de ez
k ö z t u la jd o n . M a a z . H o g y a n és m ik é n t?
M a jk k a l
v a la m i h a lv á n y
v á ro s
k a p c s o la tb a n
k if o g á s o m , s ő t a m é r t é k e is
n a g y o n k e v é s . A v á r o s m e g is m e r te té s é é r t
Is t e n se é r t i.
e lfo g a d h a tó . D e a z t m á r n e m é r t e m , h o g y m i é r t n in c s k ü lö n b s é g e g y t e r m e lő c é g , é s
k e m é n y e n k e ll d o lg o z n i, v a g y d o lg o z ta tn i. N e m e lé g v a l a m ir ő l c s a k b e s z é ln i,
in té z m é n y e k , c é g e k . M in e k .? A z o k a t a
e g y k o c s m a , it a lb o lt a d ó m é r té k e k ö z ö tt.
c s e le k e d n ie
A lo g ik a a z t d ik t á ln á , a z i t a l t á r u s ít ó k
t e s t ü l e t n e k . N e m s z a b a d m e g e n g e d n i -é s
v e z e tő v e l, b é r e k k e l, s z é k h á z a k k a l, n e m
tö b b e t , a te r m e lő , e m b e r e k e t e g y b iz o n y o s
ez
m in d e n e s e tb e n k e ll f e n n t a r t a n i. E z e k e t
lé ts z á m ig fo g la lk o z ta tó c é g e k k e v e s e b b e t
u n o k á i n k é r d e k e - , h o g y O r o s z l á n y a lv ó
a te v é k e n y s é g e k e t p ia c o s íta n i k e ll és le h e t,
fiz e s s e n e k ,
v á r o s le g y e n . A fé lm e g o ld á s o k r o s s z a b b a k ,
m iá lta l
m in th a
t a t á s o k á lln á n a k a v á r o s r e n d e lk e z é s é r e .
e lle n
van
m e rt
ezek
m unkásokat
de nem én men tem el balra
nem
S c h m id t ú r e la p b a n a z t n y ila tk o z t a , h o g y a z o k , a k ik k o m m u n is tá k a p á r tb a n , n e m c s in á ln a k s e m m it. Ig a z a v a n . C s a k s z a v a z n a k ! M é g h o z z á o ly a n s z e m é ly e k r e , a k ik a z ő é r té k r e n d jü k e t, a m ú lt é r t é k e it k é p v is e lik . L á s d a z M S Z P p o lg á r m e s te r je lö ltje .
-M egsértődött? -N e m , a z o n b a n ú g y d ö n tö tte m , h o g y a p á r t ta g ja k é n t, d e fü g g e tle n k é n t, m in t e g y é n i k é p v is e lő , m i n t p o lg á r m e s t e r je lö lt in d u lo k .
-M i in d o k o lja ezt? -N e m a z é r t d o lg o z ta m n é g y é v e t, h o g y c s a k e lő r e
m e h e t. N e m
szabad
hanem
a je le n le g i g y e r e k e in k ,
t e t t e k v o ln a , m e r t
vannak
fe la d a to k a t,
De
az
m e ly e k e t
ö n k o rm á n y z a ti ők
lá tn a k
el
á l l í t o m , h o g y o lc s ó b b s z o l g á l
e m líth e tn é m
az
ip a r i
p a rk o t.
k it a r t á s a a je le n le g i te s tü le tn e k .
F e le s le g e s n e k é r z e m a z t, h o g y a v á ro s b a
-Most, m ik o r a városi do lgokra terelődött a szó, eléggé in d u la tb a jött, a m i azt je lzi, ko m olya n fog lalkoztatja a város sorsa.
b e h o z tá k , a k k o r , a m ik o r a v o lt b á n y a
ig a z .
E z é r t is
in d u lo k
a
h e ly i
é p ü le te k a c é lo k n a k m e g fe le ln é n e k . E z e k e t k e lle t t v o ln a m e g s z e re z n i és v á lla l k o z ó k n a k k i a j á n l a n i . S o k k a l o lc s ó b b a n
v á la s z t á s o k o n k é p v is e lő - je lö lt k é n t .
m e g le h e t n e o ld a n i a z ip a r t e le p ít é s t .
-C élszerű a vá lla lko zá s vezetése m ellett még ezt is e lv á lla ln i?
-Am ennyiben bekerül az önkorm ányzat ba, m it változtatna meg először? -A z t
- F e l t é t l e n . H á l ’i s t e n n e k , a r á n y l a g j ó
a
k a p c s o la tr e n d s z e r t,
m e ly
te s tü le t és h iv a ta l k ö z ö tt k ia la k u lt . N e m
g o n d o k k a l . í g y le h e t ő s é g e m v a n a r r a , h o g y
l e h e t m e g e n g e d n i , h o g y a “f a r k a c s ó v á lja
a k ö z t é r d e k lő k é rd é s e k k e l is fo g la lk o z
a k u ty á t”. N e
z a m . M i n t v á lla lk o z ó , i t t é le k a v á ro s b a n ,
te s tü le t
é p p ú g y é rn e k h a tá s o k , m in t b á r k i m á s t,
te s tü le ti d ö n té s a la p já n
a h i v a t a l s z a b ja m e g a
d ö n té s é t, h a n e m
az
e lő z e te s
d o lg o z z á k k i a
é s e z é r t v a n v é l e m é n y e m is . Ú g y g o n d o lo m ,
te rv e z e te k e t.
p o n t a v á la s z tá s a z , a m ik o r le le h e t m é r n i,
é r v é n y e s ü lh e t a k é p v is e lő i, és e z á lta l a
m e n n y ir e t a l á l k o z i k a z e lg o n d o lá s o m
v á la s z tó p o lg á r i a k a r a t.
a
Csak
ebben
az
e s e tb e n
Az önkormányzati választáson az alábbijelöltek indulnak M u n k ásp árt
M SZP P o lg á r m e s t e r je lö lt : S z é k e ly A n t a l
P o lg á r m e s te r je lö lt : d r . S a s G y u la ( 3 8 ) jo g á s z
(4 2 é v e s ) ig h .
a v á ro s fe lé lje a v a g y o n á t, v a g y a v é g le t e k ig
K é p v i s e lő j e l ö l t e k
K é p v i sel őj e lö lte k 1. IQ . L a z ó k Z o lt á n ( 3 7 ) v i l i . m é m .
1. C s e m á k G a b r ie lla ( 2 5 ) b iz t . ü g y in t.
v á lla lk o z ó .
2.
v e tte k k e l v a n b a jo m , h a n e m a z o k k a l, a k ik
2.
3 . N a g y T ib o r (6 0 ) ta n á r
a z e g é s z je lö lé s t e lő k é s z ít e t t é k . B iz o n y o s
3 . S z e d lá k J á n o s (4 4 ) v ili. m é r n ö k
4 . C s o n g r á d i O ttó n é ( 4 1 ) tű z ő n ő
okok,
4 . R a jn a i G á b o r ( 4 3 ) ig h .
5 . B ó ly a L a jo s ( 5 9 ) n y u g d . b . te c h n .
k e d e te k e t. S a z é r t, m e r t e z íg y tö r té n t, é n
5 . M o ln á r F e re n c (3 9 ) B á n y á s z K lu b v e z.
6 . V a r g a J á n o s (5 5 ) n y u g d . v ili. te c h n .
p o n t a v á ro s p o lg á r a in a k m e g k e re s é s e
6 . C s e h B é la (6 0 ) v ili. m é rn ö k .
7 . N é m e t h Z o ltá n ( 6 1 ) n y u g d . v ili. s ze r.
a la p já n
7 . T a r j á n i L á s z ló n é ( 4 0 ) ir o d a v e z e tő
8 . J u g o v ic s J ó z s e f ( 5 4 ) t a n á r
p r o g r a m m a l, m e ly n e m p á r to k , h a n e m a
8 . T ih a n y i Z o ltá n (6 1 ) L a k . S z ö v . e ln ö k
9 . D r . T ö r ö k E n d r e (5 3 ) o rv o s
v á r o s jö v ő jé t s z o lg á lja .
9.
1 0 . D r . S a s G y u la ( 3 8 ) jo g á s z
in d u la to k
in d u lo k .
m o z g a tta k
O ly a n
ré s zt
c s e le
s z e m é ly e s
-A m ennyiben nem nyer a választáson ... -S e m m i n e m
tö r té n ik .
Én
a k k o r is
s z o c ia lis ta m a r a d o k . S z e m b e n m á s o k k a l.
a
p o z íc ió b a n v a n a c é g e m , n e m k ü z d ő k n a p i
m e g tö r té n n ie , h o g y p illa n a t n y i e lő n y ö k é r t e la d ó s o d j o n . N e m a v á ro s i p á r té r t e k e z le te n
m i,
s e m m it n e m
m o s t v is s z a r e n d e z ő d je n e k d o lg o k . E z a v á ro s
a
v o ln a
c s a k a p é n z t v is z ik . Ú g y lá t s z ik , n e m v o lt
-íg y
p á rtb a n .
is
k e lle tt
M ás. Itt
V a r g a S á n d o r ( 3 7 ) fo r g a lo m s z e r v .
U r b á n Is tv á n (4 5 ) k ö m y . v é d . s za k m é rn ö k
1 0 . S c h m id t J ó z s e f ( 5 5 ) k ö n y v tá r i fő m u n k a tá rs
A tö b b i in d u ló t a p á r to k á lta l á ta d o tt lis t á k a la p já n a k ö v e tk e z ő s z á m b a n k ö z ö ljü k .
(Am ennyiben kérik!)
. HIRDETÉSÉT KÉT HÉTIG MÁR TÖBB MINT NÉGYEZREN OLVASHATJÁK! K É IM m 3
fo ly ta tá s a z 1. o ld a lr ó l
Most a kontraszelekció érvényesül -A
fo n é m a
a b e s z é d h a n g tu d o m á n y o s
e ln e v e z é s e .
D o lg o z a to m b a n
v á lto z á s a ir a , á ta la k u lá s a in a k
ezek b iz o n y o s
tö r v é n y s z e r ű s é g e ir e p r ó b á lta m f e lh ív n i a fig y e lm e t.
-Honnan származott az ötlet, hogy ezzel foglalkozzék, felhasználható-e ez a tudás va la m ire?
-Szakfolyóiratokban publikál, elnyerte a kandidátusi címet, értelemszerűen felvető dik a kérdés, hogyan tovább? It t marad-e a város gimnáziumában, s ha igen, m i tartja itt? -A z id e i ta n é v tő l ó ra a d ó ta n á r k é n t t a n í
ta n á r vag yo k.
-Ö n szerin t az értelm iséget kellően megbecsülik ma hazánkban? - N e m . S e m a n y a g i, s e m e r k ö lc s i t e k i n te tb e n
nem
k a p já k m e g a z t, a m i já r n a
n e k ik . E z s o k k a l é g e tő b b p r o b lé m a ,m in t
t o k a v e s z p r é m i e g y e te m e n is , íg y m e g fe le lő
a m ily e n n e k t ű n ik , u g y a n is e z n e m c s a k a
r á lá tá s o m v a n m in d k é t is k o la típ u s r a . A z t
p e d a g ó g u s o k , h a n e m a z e g é s z tá r s a d a lo m
h is z e m , a m i a k ö z é p is k o la i p e d a g ó g u s
p r o b lé m á ja . A m íg n e m
ó v ó n ő k é p z ő is k o lá b a n ta n ít o t t a m . F e lt ű n t ,
m u n k á já b a n
m in d a d d ig
h o g y a d iá k o k s z á m á r a m ily e n
v á lto z a to s s á g . A z e g y ik ó r á n S z o p h o k lé s z
s z e le k c ió
-A
d o lg o z a t m e g ír á s á n a k
k e z d e te k o r kem ény
fő k é n t
m e g ra g a d ,
az
a
f iz e t ik m e g ő k e t,
é r v é n y e s ü ln i fo g
a k o n tra -
e z e n a p á ly á n , s b iz o n y n e m
s z in tű
d r á m á it t a n ít h a t o m , a m á s ik o n a fr a n c ia
m in d e g y , h o g y k ik n e v e lik fe l a k ö v e tk e z ő
e ls a já t ít á s a . A h a n g o k ú j f a j t a , lo g ik u s a b b
ig e r a g o z á s t, a h a r m a d ik o n p e d ig A d y v e r s e t
n e m z e d é k e t.
r e n d s z e re z é s e je le n tő s e n m e g k ö n n y íth e ti
e le m e z h e te k . S z e r e t e k t a n ít a n i, é s ú g y
o rs z á g o k p é ld á já t, a k ik n e m s a jn á ltá k a z
a z t s z á m u k r a . M u n k á m e ls ő s o r b a n is k o la i
é rz e m , h o g y e b b e n a k o rb a n m é g a p u s z ta
a n y a g i á ld o z a to k a t s e m
ih le té s ű . G y e r e k e im
tu d á s o n k ív ü l
fe jle s z té s e é rd e k é b e n .
fe la d a t
a
h a n g ta n
b e s z é ln i. A k is e b b
a
m e g fe le lő
is e k k o r k e z d t e k e l
g y e re k e k h a n g a n y a g a jó v a l fe ln ő tte k á lta l
h a s z n á ltn á l.
N e m c s a k a s z a v a k a t, a h a n g o k a t is m e g
is
a
is n y ú jt h a t o k v a la m i m á s t
d iá k o k n a k .
k ís é r h e te m
N égy
é v ig
a z é le tü k e t, n a p
nyom on m in t n a p
t a lá lk o z o m v e lü k , é s e z e n id ő a l a t t o ly a n k a p c s o la to k
m egnéznünk
azon
a z o k ta tá s ü g y
-A gim názium i, egyetemi órák mellett cikkeket, pályázatokat ír. Marad-e ideje a családjára? -S o k k a l
s z e re tn é m .
e m b e ri
i s j e l e n t ő s ö s z t ö n z é s t é s s e g ít s é g e t a d o t t ,
m e ly e k m é g n a g y o n s o k á ig k i t a r t a n a k . E z
G y a k ra n
a k á r c s a k a z id e g e n n y e lv e k ö s s z e h a s o n
ad
e r d e ib e .
lítá s a . A
n y e lv e k u g y a n is a z é v e z r e d e k
n é lk ü lö z n ö m k e ll a z e g y e te m e n . N e m m o n
t a n u lá s b a n , d e id ő m n a g y r é s z é t a m u n k á m
fo ly a m á n fo ly to n v á lt o z n a k , r e n g e te g szó
d o m a z t, h o g y m e g s e m f o r d u lt a fe je m b e n
tö lti k i. N e m
á t k e r ü l a z e g y ik n y e lv b ő l a m á s ik b a , e k ö z
a p á ly a m ó d o s ítá s , h is z m in d a n y a g ia k b a n ,
k e r ü lö k
b e n é rd e k e s á ta la k u lá s o n m e g y k e re s z tü l,
m in d p r e s z tíz s s z e m p o n tb ó l jó v a l tö b b e t
p ih e n h e te k . N e k e m a m u n k á m je le n t i a z
m e ly v á lto z á s o k m in d le ír h a t ó k a h a n g ta n
n y ú jt a n a a fő is k o la i v a g y e g y e te m i k a t e d
é le te t.
s z a b á ly a i a la p já n .
r a , d e ú g y é r z e m , é n a la p já b a n k ö z é p is k o la i
a
m unkám hoz,
és
k i,
k e v e s e b b , m in t
k e ll t a n u ln u n k . E f o ly a m a t m e g fig y e lé s e
e rő t
a la k u lh a tn a k
E lé g
m in d e z t
já r u n k
b a r a n g o ln i
S e g ít e k
a V é rte s
g y e r e k e im n e k
r i t k a , h o g y k é s ő é js z a k a
á g y b a és h é tv é g e k e n
se s o k a t
Körtvélyfáy Menyhért
Helyére, a kukába!
Amikor esteledik
M ár
ré g e s -ré g e n
e lc s e n d e s e d te k
v á la s z tá s i k a m p á n y o k . V é g re , ... a z e r d ő m é g f é l e l m e t e s e b b e n k ö z e l í t a k e rte m h e z . E g y á th a jo ln a
ö r e g tö lg y m in t h a
a s z ilv á s o n
m ár
is , s in t e n e : fé ls z
A z e rd ő p e rs z e n e m
a ls z ik . Ily e n k o r é l
ig a z á b ó l -p é ld a r á a b á t o r s z a r v a s b ik a , a k i ip a r k o d ik
v é g ig n é z n i a
s tá c ió k a t, v a g y
a
h á z fa la k r ó l,
o s z lo p o k r ó l,
h ir d e tő tá b lá k r ó l a p la k á to k . M o s ta n á b a n ir o m á n y o k
ezeket
le p ik
a
h e ly e k e t
m ás
e l. R e k lá m p a p ír o k
a
ta lá n
ú g y s z o k ta m m o n d a n i: h e g y i e m b e r v a g y o k ;
f e j j e l , n é m i g ő g g e l, b e c a p l a t a z e r d ő b e . Ú g y
h a tá r o n in n e n s tú lr ó l. C ifr a b e tű i b ü s z k é n
m if e lé n k , A b a ú jb a n is s o k v a n b e lő lü k . S
r é m l i k , e g y v a d d i s z n ó c s a l á d z a jo s é l e t é t
h ir d e tn e k
m in t it t ,
h a llo m , s r ó k a v o n y ít, m e r t n a g y o n é h e s
s zá m á ra
le h e t. A b o r z o k m é g k u k o r ic á t k e re s n e k .
ju t h a t n a k e lé rh e tő á ro n . E z e k a p la k á to k
tö v é b e n , b a r á t ja
az
e rd ő k n e k , h e g y e k n e k , s zu rd o k o k n a k . ... A m i k o r e s t e l e d i k , a v e r a n d á m r ó l l á t o m k ig y u lla d n i a z o r o s z lá n y i fé n y e k e t, s m é g
ö v é it i n d u l k e r e s n i? F e lv e t e t t
le k o p n a k
a
la s s a n
ta lá n ? A m é n a z e rd ő tő l s o h a n e m fé lte m ,
a V é rte s
az
a
a
s z ű k p é n z tá r c á jú
s a d já k
c s a k a k k o r v á ln a k
T é lir e s p á jz o ln a k . E g y is m e r ő s ö m -s z é n é g e t ő - k ö s z ö n r á m , m o s t in d u l v is s z a t á r s a ih o z , k ic s iv e l to v á b b
S z e m te le n ü l
a s o m ló i k á l v á r i á i g m e r é s z k e d i k , s t a l á n
id ő z ö t t e l a v e n d é g lő b e n . H a t a lm a s z s á k o t
v é k o n y b o r d á jú
a rra
c i p e l , b e n n e e l e m ó z s i a é s - e z t t u d o m - s ö r.
a
s tá c ió r a
c s o d á lk o z ik r á , m e ly e n
keskeny
v ö lg y e c s k e
fe s z ítik . E g y
-jó s z e r é v e l
á ro k
v á l a s z t j a e l a f a l u s z é ls ő u t c á j á t ó l , m e l y n e k e g y i k o l d a l á t a t e m e t ő k í s é r i -s l á m , n e m fé l. M é g
a
p e d ig n e k ik
k u ty á k
sem
c s a h o ljá k
é r e z n iü k k e ll; é p p e n
-S z é p e s té n k v a n . B á r m á r h ű v ö s -m o n
la k o s s á g
h o l,
m ih e z
b o s s z a n tó v á , m ik o r
b e fé r k ő z n e k a z e m b e r e k h é tk ö z n a p ja ib a .
t is z t á n k iv e s z e m , e g y s z a r v a s b ik a e g é s z e n
K r is z tu s t é p p e n k e re s z tre
tu d tu l,
tö ltik
e lle p ik
a
lé p c s ő h á z a k
h ir d e t ő f a la it . C s o r d u ltig
a p o s ta lá d á k a t, s m ik o r h iv a ta lo s
l e v e l e i n k k iló g n a k a n e m fé r é s t ő l, a p a jk o s
d o m , m e r t le te s z i a z s á k já t, i l l i k v a la m iv e l
g y e re k e k
k e z d e n i a r ö v id b a r á tk o z á s t.
h a jt o g a t n a k b e lő le . A h ir d e t é s n e k is m e g
- O t t e n n é m e g a fe n e ! H o s s z ú ú t v á r m é g
k ie m e lik
azt
és
“r e p c s it ”
v a n a m a g a t á r s a d a lm ila g e lfo g a d o tta b b
m eg,
r á m -s b e l e n é z a s ö t é t b e . “T a l á n c s a k n e m
fo r m á ja .
d é lr ő l
f é ls z ? ” g o n d o l o m - D e a z e s t e s z é p ! -s é r z e m
b á r m e ly ik é b e n m ó d v a n e rre . A
Az
m in a p
ú js á g o k ,
k e r ü lt e m
a
tv
c s a to rn á k
s ze m b e eg y é rd e k e s
l e n g e d e z i k a s z e llő . A h e g y e k , e r d ő k la s s a n
s z a v a ib ó l: c s a k
e g y b e o lv a d n a k , a f a lu f é n y e i fe le r ő s ö d n e k ,
e s té t. D e a z is le h e ts é g e s , h a m á r ig a z a t
j e l e n s é g g e l . O lc s ó Á r o n h í v t a f e l m a g á r a a
a c s ö n d e g y re tito k z a to s a b b
a d o tt, m e g p r ó b á lja k ik u t a t n i a z ig a z s á g o m v a ló d is á g á t.
fig y e lm e t
le s z , b e n n e
fé s z k e l a lo m b o k s u g d o s á s a , v a la h o l e g y m a c s k a b a g o ly
s ír ,
m in th a
g y e re k
p a n a s z k o d n a . T a lá n e g y g ü z ü p u s z tu lá s á n s ir á n k o z ik -p e d ig a z i m é n t é p p e n ő t é p h e t t e s z é t ... A m a d a r a k i s r á z e n d í t e n e k , c s u p á n az
e re s z e m
v é d e lm é t
é lv e z ő
v e re b e k
h a l l g a t n a k e l.
a k e d v e m é r t d ic s é r i a z
P a r o lá z u n k , e lk ö s z ö n ü n k ; é n v is s z a s é t á lo k a k u t y á k k ís é r e té b e n a v e r a n d á r a . A
fa lu b ó l
d ü h ö d t,
g y o m ro t-tü d ő t
- Z á r j u k b e a z a jt ó t , B u g a c ! - s im o g a to m m eg
a
k u ty á m
b u k s ijá t.
m a g a m a t v ig a s z ta lo m
S m é g is , e z íg y e g y ü t t v é v e e g y n a g y - n a g y
o k o s a b b n a k k e l l e n g e d n i ...!
c s ö n d e t a lk o t.
Kém en-s
4
S
m in te g y
m ég : - M in d ig a z
o ld a lá n . le h e t, h o g y
e n n e k a n y o m ta tv á n y n a k jo b b h e ly e le n n e a
s z e m e te s
m in d e g y . H a
g y o m r á b a n ? ...
K ü lö n b e n
e z e k a k o n té n e r tö lte lé k e k itt
le s z n e k
az
a k tu á lis
v á la s z tá s o k p r o p a g a n d á i. L e h e t, h o g y k é t p o s t a l á d a k e l l e n e e g y c s a lá d r é s z é r e . A z e g y ik e n m á s ik o n
Baráth Lajos
s z e m e te s
e s te m . N e m
e ltű n n e k , ú jr a
re m e g te tő z e n e r o n t r á n k .
E z e rn y i h a n g e g y s ze rre .
egy
G o n d o lk o d ó b a
“h i v a t a l o s
és m a g á n le v e le k ”, a
“o lv a s o d , h a
d ís z e le g n e .
a k a ro d ” fe lir a t
-Rriszti’94. november 4.
Szerkesztő: Fejszés Zsuzsanna
O T u E)m m A i A tehetség öröklődött
Egy
szám unkban
a lá b a m a k k o r e lb o c s á jta n a k . A
g y a k o r la t o k a t . F é lé v k o r v iz s g a
s a jn o s k e v é s i d ő n k v a n r á .
a M ű v e lő d é s i K ö z p o n t
s u lib a n is jó l k e ll t a n u ln i, m e r t a ro s s z ta n u lá s m ia t t is
v a n . E r r e b e ta n íta n a k eg y b a le t t g y a k o r la t o k b ó l á lló “t á n c
H o rto v a
e lk ü ld h e tn e k . N a g y o n
fé le s é g e t” é s e z t k e ll e lő a d n i.
p é ld a k é p e im .
k o rá b b i
ír tu n k
b a le tt-ta n fo ly a m á r ó l.
A kkor
h ív ta
fe l fig y e lm e m e t a m e s -
te m ő
Csiszár N oém ire, a k i t
fe lv e tte k
a
G y ő ri
B a le tt-
in té z e tb e . Is m e r k e d jü n k
m eg
s z ig o
fe lv e tté k , d e fé lte tte m is a n a g y v á r o s tó l.
h ib á t. - Az iskolai osztályfőnöködről
a k k o r h iv a tá s o s tá n c o s v é g z e t t
n y u g o d ta m .
séget kap o k.
b e ille s z k e d e tt és e b b e n s o k a t
mi a véleményed? - Ő m a g y a rt és é n e k e t ta n ít.
t á r s u la t n á l e lh e ly e z k e d h e te k .
s e g íte tte k
H a
E g y é b k é n t N o é m i v a ló s z ín ű ,
Nagyon
v a g y ó v ó n ő s z e r e tn é k le n n i.
h o g y tő le m
-Szoktatok -e színházba járni? K i a kedvenc táncosod?
s é g é t.
n a g y o n le h e t
akkor
le á llít az
nézni
a
b a le ttm ű s o r o k a t a tv -b e n . E z é r t k é rte m
m eg
az
a n y u t,
hogy
ír a s s o n b e b a le t t r a .
-Hogyan derült ki, hogy többet tudsz, m int a többi kislány? -M e n e t k ö zb e n M a r ik a
n é n i.
m o n d o g a tta
H a jlé k o n y a b b ,
la z á b b v a g y o k , m i n t a tö b b ie k .
-Kinek a kívánsága volt, hogy felvételizz a balettintézetbe? - E z t is
M a r ik a
néni
m on
□
É r e tts é g im le s z . H a v é g ig já r o k m in d e n é v fo ly a m o t,
- S z ig o r ú , n e m
annak
k e z d te m .
és
N oém i édesanyját is megkérdeztem arról, hogy m i a véleménye a lánya sikeréről.
-N o é m i, m ió ta b a le tto zo l, kinek a vágya volt ez? s z e re tte m
k e d v e n c e im
-Ha minden jó l megy, és idő előtt nem kell otthagynod az intézetet, akkor milyen végzett séged lesz?
-A balettmesternőd milyen? n á la h ib á z n i. H a v a la k i ro n t,
-K ile n c é v e s e n
a
N e k e m m á r v a n e g y ö tö s ö m .
rú a k .
v e le k ö z e le b b r ő l!
M in d ig
B o m b ic z B a rb a ra é s É v a
m in d e n k it
egynek
és
a d d ig k e ll
is m é te ln i, m íg k i n e m ja v ít ja a
re n d e s .
K edvesen
fo g a d o tt, s e g íte tt b e ille s z k e d n i. B ár
h iá n y o z n a k
az
e d d ig i
nem
íg y
b á r m e ly ik
s ik e r ü l, a k k o r ta n á r
- E g y e l ő a d á s o n v o l t a m e d d ig .
o s z tá ly tá r s a im .
-H ogyan értékelik a balett órán végzett munkádat? - O s z tá ly o z n a k , a z t n é z ik ,
A
m e n n y ir e p r e c íz e n v é g e z z ü k a
m e h e tn e k
G y ő ri
B a le tt B á b e l
e lő a d á s á t in té z e t
n é z te m
növendékei
c ím ű
m eg.
Az
in g y e n
e lő a d á s o k r a , c s a k
-N a g y o n
engem
ö r ü lte m , M ost
m ár
m eg
L á to m ,
hogy
a z o tta n i ta n á ro k . ö r ö k ö lh e tte te h e t
K ile n c é v e s is
hogy
fe lv e tte k
in té z e tb e , d e
k o ro m b a n a b a le tt-
a s z ü le im
nem
e n g e d te k
e l.
R e m é le m ,
lá n y o m n a k
le s z e lé g k it a r t á s a
a
e lv é g e z n i a z is k o lá t. M i m in d e n á ld o z a to t m e g h o z u n k é rte !
d o g a tta a n y u n a k . M á r k é t é v v e l e z e lő tt
is
p r ó b á lja m nem
a já n lo tta ,
e n g e d e tt e l, m e r t k ic s i
v o lta m . Id é n a z t á n b e le e g y e z e tt.
-Emlékszel a felvételire? -N a g y o n iz g u lta m . B e k e lle t t m ennem
egy
b a le ttó r á r a ,
m e g n é z te m és u tá n a a D e m c s á n O ttó e n g e m n é z e tt m e g . F e lv e tt. E n n y i v o lt.
-Ő a balettmestered?
7 -k o r
k e le k .
Fogéi Attila 5 .o sz tá ly o s tan u ló. R o v a tu n k b a n m ár je le n t m eg e gy-egy verse. M ost regén yírással p ró b á l kozott. -M ió ta írsz verseket, k isre gényeket? -K ö r ü lb e lü l e g y é v e k e z d te m
- N e m , ő c s a k f e l v e t t . É va Hortova a m e s t e m ő m . -Elm ondanád egy napodat? -1 /4
Csak így tovább
hogy
m eg. D e an yu m ég
D é le lő tt
ír á s s a l fo g la lk o z n i.
-K i vagy m i adott indíttatást, hogy elkezdjed?
f u r c s á llo ttá k , d e a z t m o n d ta ,
c s o n y r ó l s z ó ló é s s z e r e l m e s v e r s .
h o g y " n e f é l j e t e k t ő l e m , é n is
-K in e k m u ta tta d meg kisregényeidet, verseidet?
c s a k egy e m b e r v a g y o k ”. E lv it t é k t ű z i j á t é k r a is , é s e z a n n y ir a
-A n y u k á m n a k .
Ő
a
e lo lv a s s a
te ts z e tt n e k i, h o g y e lh a tá ro z ta ,
e z e k e t és m in d ig m e g b ír á lja ,
h o g y m in d e n
é v b e n v is s z a jö n
h o g y i t t v a g y o tt fo r m á lja k r a j
é s m e g n é z i.
ta .
-A tö rté n e t ötlete h on n a n származik?
j a v í t o k r a j t a . A z u t o ls ó k i s r e
- A z u n o k a t e s t v é r e m n é l o lv a s ta m
e g y k ö n y v e t, S z ig e t a 4 3 .
A kkor
ú jr a
n e k iü lö k
és
g é n y e m n é l is s e g íte tt. M á r n e m b ír t a m to v á b b ír n i, m e g k é rte m ő t, h o g y ír j a . É n d ik t á lt a m , a n y u
aki
fo k o n . E b b e n a r e g é n y b e n a fő
í r t a . T e t s z ik n e k i.
is k o la . Ó r á k u t á n b a le t t m á s fé l,
D e b re c e n b e n la k ik , í r t v e rs e k e t,
h ő s t in n e n k ü l d i k e l e g y s z ig e t
k é t ó ra . V a n n a k n a p o k , m ik o r
re g é n y e k e t.
r e . É n m e g fo r d íto tta m a z e g é
-G ond olom , az irod a lom a kedvenc tantárgyad. - I g e n . D e a t ö r t é n e l m e t is
nem
b a le tt
n é p tá n c o t
van, és
hanem
tö r té n e lm i
tá rs a s tá n c o t ta n u lu n k . E z u tá n hazam egyek
az
a lb é r le tb e
és
-A z
u n o k a te s tv é re m , A z
p r ó b á lk o z ta m ír ta m
ő
h a tá s á ra
m e g v e le .
O tt
a z e ls ő k i s r e g é n y t .
-M irő l szól ez a kisregény? - E g y b e n n s z ü lö ttr ő l, a k i e ljö tt
s z e t. - A második kisregény m iről szól? - A c ím e J a m e s H a r g e és
n a g y o n s z e re te m .
-Német tagozatos vagy. Ezzel a tantárggyal hogy állsz?
ta n u lo k m á s n a p r a . H á t e b b ő l
M a g y a ro rs zá g ra
á ll a n a p o m .
b e n tö lt i n a p ja it. E z
-M ilyenek a balettórák és a suli?
s z ü lö tt m e g s e g íte tt e g y m á s ik
H a v e r ja iv a l
tö rz s e t, e z é r t s z á m ű z té k . E g y
e lh a tá ro z z á k , h o g y a la k ít a n a k
ta n u lg a to k
te n g e re n
e g y r a b ló b a n d á t. A z ö tle te t a
u n o k a te s tv é re m
-E lé g s o k a t k ö v e te ln e k . M á s f é l
és D e b r e c e n
k e lle tt
a benn
á tk e ln ie ,
b a r á t a i, a lc ím e A b a n d a . E z e g y
-Ö tö s v a g y o k . S z o k ta m n é m e t
f i ú r ó l s z ó l, a k i t i z e n k é t é v e s .
v e r s e k e t és m e s é k e t fo r d íta n i,
és b a r á tn ő jé v e l
le g a lá b b is p r ó b á lg a to m . A n g o lt m a g a m tó l,
az
s z o k o t t s e g í
ó r á t v é g ig k e ll k o n c e n tr á ln i. A
ú tk ö z b e n s z ig e te k e n k ö tö t t k i,
H u c k le b e r r y F in n -b ő i v e tte m .
te n i.
s u lib a n is n e h é z , m e r t n a g y o n
ahol
k o m o ly a n
b a jb a ju to tta k o n . E g y s z e r eg y
-Ezek szerint ez a kedvenc könyved?
-M e g m u ta tta d a m agyar tanárnődnek a műveidet?
v e s z ik
B á r m ily e n
a
ta n u lá s t.
fá ra d t
vagyok,
m in d ig
s z ig e tr e
- N e m . A le g k e d v e s e b b o lv a s
-T a v a ly C s o rb a S z ilv ia ta n á r
m á n y o m E r ic K a s tn e r: K é t L o tti
n é n i n e k m e g m u t a t t a m . N e k i is
n é p e t. I t t is s e g íte tt és a n n y i
c ím ű r e g é n y e .
te ts z e t te k a v e r s e im , m e g k é r t
ju t a lm a t k a p o tt, a m e n n y iv e l
-Tudom, hogy verseket is írsz. Ezek m iről szólnak?
r á , h o g y ír ja m fe l a ta b ló r a . D e
á lta l la k o tt
v e tő d ö tt, a k ik
-M ire kell vigyáznod itt az intézetben? k e ll
m a g a m ra .
a
fo s z to g a ttá k a
k a ló z o k
m u s z á j ta n u ln i.
-F ig y e ln e m
s e g íte tt
M a g y a r o r s z á g r a j u t o t t e l. I t t
N e m h í z h a t o k e l. A b a le s e t e k r e
v o n a tra
is v ig y á z n i k e ll, m e r t h a e lt ö r ik
m e n t.
s z á llt és D e b re c e n b e Az
e m b e re k
nagyon
én
sem m i
- A hangulatomtól függ. Van c s i n á l n á m .
nak
szomorú verseim, kará-
p é n zé rt N em
nem
s z e re te k
d ic s e k e d n i, f e ltű n ő s k ö d n i!
KÉTHETES 5
A BÁNYA-ERŐM Ű LÉTE MÁR A TÉMA K é s z ü lt
egy
film
a
bánya
in te g r á c ió k r ó l, a m in e k
-
e rő m ű
a v e títé s e
u tá n
m in ő s íte tte a m a g y a r e n e r g ia s z e k to r e g y ik
te r e m té s e ) a k k o r k o r r e k t, h a a fe lo ld á s u k r a
le g je le n tő s e b b
t e t t in t é z k e d é s e k e t é s s z á n d é k o k a t is
á ta la k ít á s á t.
O r o s z lá n y i
A z in te g r á c ió O r o s z lá n y o n és k ö r n y é k é n
é r in te tte k
is k ö z e l ö te z e r e m b e r t é r in te tt: b á n y á s z o k a t
v a ló
r é s z v é t e lé v e l. E z e k u t á n m e g je le n t e g y c ik k a 2 4 Ó r á b a n
és
e s e té b e n s e m .
( 1 9 9 4 . o k t ó b e r 1 3 . , c s ü t ö r t ö k ) “A b á n y á s z a t
m é n y e in k r ő l
lé te v o lt a t é m a ” c ím m e l.
g u l á s u n k a t e lő s e g ít ő t u d ó s í t á s o k s z ü l e s
le h e tő s é g e i h a t á r o z t á k m e g a z e rő m ű és a
senek.
b á n y a f e l a d a t a i t é s le h e t ő s é g e i t .
fó ru m o t
re n d e z te k
M ű v e lő d é s i
A
az
K ö z p o n tb a n
c ik k ír ó ja
az
a z e s e m é n y e k e g y é n i és
e rő m ű v e s e k e t.
e lv á r h a tju k ,
M in d n y á ja n
hogy
r ó lu n k ,
tá r g y ila g o s
és
a
jo g g a l
b e m u ta tja . N e m
le h e t c é l a z ö n m a g á é rt
p r o b lé m a k e r e s é s
in te g r á c ió
k ö r ü l
A b á n y a - e r ő m ű in te g r á c ió 1 9 9 4 . á p r ilis
b o ld o
1. ó ta m ű k ö d ik . A k ö z ö s c é g f e la d a ta i és
A k o n f l i k t u s h e l y z e t e k f e l t á r á s a (é s n e m
n é h o l h ib á s é r t e lm e z é s é v e l e lm a r a s z t a ló a n
az
F o ly t a t á s a 8 . o ld a lo n
KETHETES jótanácsok leendő önkormányzati képviselőknek (Murphy után szabadon) n é z i a t e l e v í z i ó a d á s á t a t e s t ü l e t i ü l é s r ő l.
v o n a tk o z ó jo g s z a b á ly o k a t), a k k o r s e m m i
K é s ő b b e z m á r e g y á lt a lá n n e m b iz to s . íg y
m á s t n e h a jto g a s s , c s a k a z t , h o g y “é n e z t
re n d s z e re s e n k é s e l 1 0 -1 5 p e rc e t, m in d e n k i
a le h e tő le g tö b b e n
a k k o r se m é rte m , é n e z t a k k o r sem é rte m ”.
r a j t a d fo g m o s o ly o g n i. H o g y m ié r t ? P é ld á u l a z é r t, m e r t a z t h is z ik , h o g y a k é p v is e lő i
fo r r á s b ó l - tő le d - a p o lg á r m e s te r r ig o ly á ir ó l.
tis z t e le td íja d b ó l
á l t a l a d le g in k á b b k e d v e lt s p o r te g y e s ü le t
h á th a
tö b b s z á z e z e r f o r in t tá m o g a tá s b a n r é s z e
szándékukkal
2. H a egy m ó d v a n rá , n e h a g y d o tt a z
s ü ljö n , a k k o r ig y e k e z z b e b iz o n y ít a n i, h o g y
m e g s z a v a z n i a h i v a t a l i d o lg o z ó k m a g a s a b b
ü lé s t a s z ü n e tb e n . H a m é g is e l k e ll m e n n e d ,
a r iv á lis e g y e s ü le t e g y h u n c u t v a s a t s e m
ille t m é n y a la p já t . (Ú g y k e ll n e k ik ...)
1. Ig y e k e z z m in d ig p o n to s a n é r k e z n i a k é p v is e lő -te s tü le t
ü lé s e ir e ,
n in c s
m e rt
le h e tő s é g e d
ha
egy
p o n to s k a r ó r á t v á s á r o ln i.
s z á m íts
a rra , hogy
KÉTHETES t u d ó
a
s ítá s á b a n e r r ő l k ü lö n is m e g e m lé k e z n e k m a jd . 3. H a jó t a k a rs z
m a g a d n a k , és n e m
s z e re tn é d , h o g y fr a k c ió tá r s a id d a l e lle n té
7.
H a
é r t e s ü lh e t n e k b iz to s
é r d e k e lt v a g y
é r d e m e l, e z é r t a z íg y
E z z e l a z a p r ó m a n ő v e r r e l e lé r h e te d , h o g y a b b a n , h o g y a za t ö b b i k é p v i s e l ő i s e l b i z o n y t a l a n o d i k :
m e g m a ra d t p é n zt
c s u p á n ü g y e s e n fe l k e ll o s z ta n i a tö b b ie k k ö z ö tt. S z in te b iz o n y o s ra v e h e tő , h o g y a te s p o r te g y e s ü le t e d n e k is
ők
sem
é r tik ,
e lle n té tb e n
és
e re d e ti
nem
fo g já k
9 . H a v é le t le n ü l n ő lé te d r e k e r ü ln é l a k é p v is e lő -te s tü le tb e ,
akkor
p r ó b á lj
m in d e n t u g y a n ú g y c s in á ln i, m in t fé r fi
c s u rra n -c s ö p p e n
tá r s a id . N é h á n y a p ró s á g tó l e lte k in tv e e z
v a la m i. E b b e n a z e s e tb e n se f e le d k e z z m e g
b i z t o s a n s i k e r ü l n i fo g . H a m é g s e m , a k k o r
te s e n v o k s o lj, s z a v a z á s k o r té g y ú g y , m in t h a
a z o n b a n m a g a d r ó l , é s m é g v é l e t l e n ü l se
o tt h o n g y a k r a n é s s z o r g a lm a s a n p r ó b á l
c s a k e lg o n d o lk o z n á l. íg y le s z é p p e n a n n y i
k e z d j é l e l ö r ö m ö d b e n a le v e g ő b e b o k s z o l-
g a s d a t ü k ö r e lő tt a z a lá b b i h a s z n o s g y a k o r
id ő d , h o g y lo p v a k ö r ü l k é m l e l j , v a jo n
g a t n i , m e r t h í r e m e h e t a d o lo g n a k .
la to t:
a
nézz
hosszasan
és k ik e r e k íte tt
tö b b ie k m ik o r is e m e lik fe l k e z ü k e t . U t á n a
t e k in t e t t e l fa r k a s s z e m e t m a g a d d a l, m a jd
m á r c s a k a r r a k e l l ü g y e l n e d , h o g y t e is
b o s s z ú s a n c s a p j a z a s z t a lr a , é s lá ts z ó la g
u g y a n a k k o r e m e ld fe l a s a já to d a t. H a e r r ő l
dühösen,
de
m é g is
h a llh a tó a n
m o r m o ld
le k é s n é l,
akkor
e g y á lta lá n
ne
h a lk a n ,
ugyanakkor
a z t , h o g y “h á t e z
s z a v a z z , ily e n k o r u g y a n is m e g is m é tlik a
te lje s e n
s z a v a z á s t, és m á s o d s z o r v a g y h a r m a d -s z o r
la tk o z á s o d d a l u g y a n
m á r b iz t o s a n s ik e r ü ln i fo g n e k e d is id ő b e n
o s z ta tla n s ik e r t k é p v is e lő tá r s a id k ö r é b e n ,
fe le m e ln i a k e z e d . (F e lté v e , h o g y k ö z b e n
ám
n e m b a m b u l s z e l m é g e g y s z e r . .. )
o ly a n
4.
H a
végképp
n in c s
s e m m ir ő l
a rra
h ü ly e ...” .
E zzel nem
m in d e n k é p p e n
s z ín b e n tü n t e s d
a
m e g n y i
a ra ts z
m a jd
a lk a lm a s , h o g y fe l m a g a d , m in t
a k in e k m in d ig m in d e n r ő l v a n h a tá r o z o tt
v é le m é n y e d , jó e lő r e - a k á r m á r o t t h o n -
és k i a l a k u l t v é le m é n y e .
t a lá lj k i n é h á n y ö tle te s ü g y r e n d i ja v a s la t o t ,
1 0 . N e fo r g a s d a k ö p ö n y e g e t. H a m é g is
és a m ik o r a v it a a te tő fo k á ra h á g , h o z a k o d j
ú g y é rz e d , h o g y e z e lk e r ü lh e te tle n , a k k o r
v e l e e lő . í g y m i n d e n k i a z t h i s z i m a j d , h o g y
le g a lá b b n e t ú l g y a k r a n te d d . V a g y v ig y é l
t e v a g y a le g o k o s a b b v a l a m e n n y i ü k k ö z ö t t ,
s z ín t
m e r t o l y a s m i v e l r u k k o l t á l e lő , a m i s e n k i
e lk e r ü lé s é r e . P é ld á u l: k e z d e tb e n c s u p á n
m á s n a k n e m ju to tt eszébe.
v ilá g n é z e te d e n v á lto z ta s s . A z t á n lé p jé l b e
5 . U g y a n e z a t a k t i k a o ly a n k o r is , h a n e m
a
p r o d u k c ió b a
az
e g y s ík ú s á g
v a l a m e l y i k p á r t b a . M a j d lé p jé l k i b e lő le ,
v a g y k é p e s a v i t á r a k o n c e n tr á ln i, d e tő le d
é s k e r e s s e g y m á s ik a t . V é g ü l k e z d d e lö lrő l!
v á r já k
( M é g a v á la s z tá s o k e lő tt...)
a
g o r d iu s z i c s o m ó
m e g o ld á s á t.
E b b e n a z e s e tb e n u g y a n s e n k i s e m h is z i
11.
S z o r g a lm a s a n
k é s z ü lj
e g y -e g y
m a j d r ó l a d , h o g y t e v a g y a le g o k o s a b b , d e
k é p v is e lő - te s t ü le ti ü lé s r e . T a r t s
r o p p a n t h á lá s a k le s z n e k a z é r t, h o g y v é g r e
l e m é n y - k u t a t á s t : k é r d e z d m e g a f e le s é g e d ,
b e fe je z ő d h e t a n a p ir e n d . 6. H a
u tá lo d
a
a p o lg á r m e s te rt, a k k o r
szom szédod,
és
a
közvé
h á z m e s te rrő l
se
k ö z tis z tv is e lő k e t (a p o lg á r m e s te r i h iv a t a l
fe le d k e z z m e g ! E n n y i e m b e r e g y b e h a n g z ó
n a p ir e n d e lő tti fe ls z ó la lá s b a n té g y e m líté s t
d o lg o z ó it h í v j á k íg y ), a k k o r a z ille t m é n y -
v é l e m é n y e b ő s é g e s e n e le g e n d ő k e l l , h o g y
ro s s z s z o k á s a ir ó l, é r t h e t e t le n h o b b ija ir ó l,
a la p ju k
le g y e n p é ld á u l a m in te g y h ú s z e z e r e m b e r t
c s a lá d já n a k
té g y ú g y , m in t a k i m é ly e n b e le á s ta m a g á t
é r in tő
a
p r ó b á ljá k
m e g a la p o z o ttv é le m é n y e z é s é r e . F e l a fe jje l!
s z o k á s a i r ó l s t b . H o g y m i é r t n a p i r e n d e lő t t ?
m e g m a g y a r á z n i, h o g y a la p j a ib a n fé lr e é r te d
(A m íg v a n ...) N e tö r ő d j s e n k iv e l, h a le h e t,
A z é r t, m e r t a k k o r m é g v é lh e tő le g m in d e n k i
a
m é g m a g a d d a l s e ...
v is e lt
d o lg a ir ó l,
“b a b á já r ó l” , b ir t o k a ir ó l,
e s e tle g
á lla tta r tá s i
m é rté k é n e k
té m á b a , d o lg o k a t
és (d e
m e g h a tá ro z á s a k o r
a m ik o r
azt
le g fő k é p p e n
az
e rre
a n t e n n a h á ló z a t i k o r s z e r ű s íté s
-anola h m is s 6
’94. november 4.
EURO
S Z E R V IZ
Forgalmazunk, illetve beszerelünk garanciával autóriasztót, központi zárat, elektromos ablakemelőt, autómagnót. Üzletünkben kaphatók televíziók, videók, háztartási gépek, elektromos játékok. @ (Ü2cNErRÖ GZÍTŐ ] 361-852
OROSZLÁNY, RÁKÓCZI R LL m i
v ______________________ ______________ _________ J V íz s z in te s :
1. Babits Mihály egyik verse (zárt betűk: O, M,
Közlemény
K ), 9 . T á p l á l , 1 0 . V u l k á n S z i c í l i a s z i g e t é n , 1 1 . G V ! 1 3 . E l - E m - E l ! 14.
E s z k im ó k
háza,
17.
E m lő s
M o z g a tó s z e rv , 2 0 . F ilm c ím
á lla t
(G o t r a b i
(m o g y o ró s
. . .) , 2 1 . I t t
...),
19.
k ö z e l, 2 2 .
H a d v e z é r ... F e r e n c ( 1 4 9 8 - 1 5 7 0 ) , 2 4 . T ö r ö t t k e z é v e l ! 2 5 . T ö r ö k tis z ti r a n g , 2 8 . P á v a d a r a b ! n e d v s z ív ó a n y a g , 3 0 . E g y
2 9 . T is z t á lk o d á s h o z
d a ra b
h a s z n á la to s
re te k ! 3 1 . K e z d e m é n y e , 32.
K e v e r t i t a l ! 3 4 . S z a b a d s á g ... ( J ó z s e f A t t i l a v e r s e ) F ü g g ő le g e s :
1.
M e g s z ilá r d u lt
v íz ,
2.
N em
ig a z i,
3.
V a s ú t m o d e l l m á r k a , 4 . T ö r ö t t s e r le g ! 5 . P á r a t l a n u l Z i t a ! 6 . Ü t e m , 7. T T L ! 8 . A n d o k ré s z e ! 1 2 . A z e m b e r i te s t 6 4 % - á t a d ja , 1 5 . K ín a i já t é k , 1 6 . H a lk a n e le m z i, 1 8 . L e z á r t a , 1 9 . B u s z m á r k a , 2 0 . K e ttő s
A bokodi - tóparti kiskertektől a hulladékszállítás 1994. november 6-ától a téli időszakra tekintettel szünetel.
b e t ű , 2 3 . F é r f i n é v , 2 6 . E z a n é p é l t r é g e n O r o s z l á n y k ö r n y é k é n is , 2 7 . M i a z? fo r d ítv a ! 3 2 . K e c s k e d a r a b ! -M a C S e k -
\ c
V agyonvédelm i szaküzlet
W<Sf*T D IS Z K O N T
FESS
A K C IÓ I
v e g y iá r u
Kis léteiben
Nagy tételben (5000 - Ft összérték felett)
tel./fax: 361-002
A FESS D IS Z K O N T AJÁNLATA; Tom i kristály 3.6 kg Tom i kristály 2.4 kg Ecos mosópor 5 k g Persil 2.4 k g A rie l utántöltő 2.4 k g A rie l folyékony 0.5 1 Ecos mosogató 4 1 Ecos mosogató 11 D O M E STO S 11. Fűrészporos tapéta Trinát fehér 11 Gemini parkettalakk 41. Diszperzit 25 k g
(meggy, őszi, császár, dió) Fémdobozos QUEEN üdítők 0.33 33.29.-
(Cola, narancs, tonic, lime) Visszaváltható flakonos QUEEN 2I 73.+betét 73,+betét
500.360.650.530.636.165.338.106.168.510.524.1906.2340.-
Festékekből viszonteladók nak további kedvezmény!
(Cola, narancs, tonic, lime) Szarvasi "B" rizs
V _________________
nyitva tartás: hétfőtől-péntekig: 8-18 óráig szombaton: 8-12 óráig
O RO SZLÁ N Y T Á N C S I C S u. 87.
Kommersz pálinkák, vodka 0.2 120.109.Kommersz pálinkák, vodka 0.5 285.259.Kommersz pálinkák, vodka 1/1 570.518.Kommersz brandy 0.2 135.123Kommersz brandy 0.5 319 290Kommersz brandy 1/1 640.582.Kommersz likőrök 0.5 198.180 -
1/1 66 Sertésmájkrém 65 gr 24.-
Oroszlány, Rákóczi F. u 1.
K ER E SK E D E LM I KFT.
Oroszlány, Táncsics M. u. 59. Amíg a készlet tart!
Polgármesteri Hivatal
59.80 N yitva: hétfőtől-péntekig 8-16 szombat 8-12
21.-
J
B iz to n s á g b a n ak arja tartani értékeit? L a k á s t é jit fel? S z e ie t bark ácsoln i? M indehhez kínálunk Ö nnek: riasztókat, biztonsági zárakat, pénzkazettákat, lakatokat, ajtóés ablakkilincseket, zárcimkéket, bútorzárakat, Reisser csavarokat, olasz rögzítéstechnikai termékeket, élfóliákat, villanyszerelési anyagokat kedvező áron.
TRANSM IT - P^WESf ©d á s i é s m ű s z a k i FEJLESZTÉSI MÉRNÖKI BT.
e n e r ® bac :a z © á l k
C E N T R A L P O IN T CO REL H AR D V AR D G R APH IC S M IC R O SO FT S Y M A N TE C W ord Perfect N ovell szoftverek!
HP-NYOMTATOK Hewlet-Packard perifériák tintasugaras és lézernyomtatók! Logitech-Dexxa egerek és scannerek. Intel hálózati termékek.
Irodánk a HUBER UZLETHAZ I. emeletén található, telefon/fax: 361-122/1508 Nyitva tartás; hétköznap: 9-17-ig szombat : 9-12-ig KÉTHETES 7
F o ly ta tá s a 6 . o ld a lr ó l
A BÁNYA - ERŐMŰ LÉTE MÁR A TÉMA v e z e tő i m u n k a k ö r i m e g b íz á s o k -a z
E g y b iz to s : a j e l e n - és jö v ő b e n i e r e d
d e e z e k s ú ly a e g y a r á n t n e h e z e d ik e r ő m ű r e
e rő m ű és a b á n y a s z e rv e z e tb e n e g y a rá n t
m é n y e s s é g ü n k e t a z s e g íti e lő , h a m a a r r a
A g a z d á lk o d á s i k ö r ü lm é n y e k n e h e z e k ,
A
Az
in te g r á c ió
a
am i
ö s s ze k ö t b e n n ü n k e t,
s
h a tá ro z o tt
m u n k a v is z o n y -id ő ta r ta m
v o n a tk o z á s á
m e g ő r iz z ü k a b é k é t m i in t e g r á lt a k és a z
b a n n e m h o z o tt v á lto z á s t. A jö v ő t a la p
in te g r á c ió b ó l k ilé p e t t e k e g y a r á n t. F o n to s ,
a k ö z ö s e re d m é n y e s s é g a la p já n o ld ó d n a k
v e tő e n a g a z d a s á g i fe lté te le k h a tá r o z z á k
h o g y s a já t, m ű k ö d ő k é p e s a lt e r n a t ív á in k
m e g . T u d ju k , h o g y a d o tts á g a in k m e lle t t
m e g . S z á m u n k r a lé n y e g e s , h o g y a té r s é g i
le g y e n e k , a m i k
n in c s m á s é s s z e rű a lt e r n a t ív a ! A v e z e t ő k
s z é n - és v illa m o s e n e r g ia -te r m e lé s k ö lts é
fe jlő d é s i
i s m e r i k f e l e l ő s s é g ü k e t s a j á t d o l g o z ó ik o n
g e i m e n n y ir e le s z n e k v e rs e n y k é p e s e k a z
v e s z ik .
t ú l a té r s é g b e n é lő k é r t is , a k i k
e n e r g ia p ia c o n . H o g y a n
jö v ő b e n i
id e jű e k .
é p ítü n k ,
és b á n y á r a . V i t á k -e ls ő s o r b a n a g a z d á l k o d á s i e s z k ö z ö k és m ó d s z e re k t e k in te té b e n - v a n n a k , d e e z e k a z e g y m á s r a u ta lts á g ,
a c é g ü n k és té r s é g ü n k
s z e m p o n t ja it is
fig y e le m b e
a d o tt
B íz u n k a b b a n , h o g y e g y re tö b b , a fe n ti
e lfo g a d ta tn i
é r t e le m b e n e lk ö t e le z e t t ( k ö z t ü k ú js á g ír ó k
tu d ju k
b o ld o g u lá s a n a g y m é r t é k b e n k a p c s o ló d ik
s á g a in k a t h a s z n o s íta n i,
a b á n y a - e rő m ű lé té h e z .
s z ű k e b b és tá g a b b k ö r n y e z e tü n k k e l.
is ) t á m o g a t ó n k le s z , a k i k ig é n y t t a r t a n a k a rra , hogy
c é lja in k a t, p r o b lé m á in k a t
és
E r ő m ű é p ít é s i t e r v e k b e n s z e re p e l -o ro s z
e g y ü ttm ű k ö d n e k , e g y m á s s a l és a g a z d a
lá n y i te le p h e lly e l- e g y 3 0 0 M W -o s e rő m ű
m e g é r ts é k és h o z z á s e g íts e n e k a h h o z , h o g y
s á g i v e z e té s s e l is . E n n e k e r e d m é n y e k é n t
te le p íté s e .
k ö r n y e z e t ü n k v a ló s á g o s k é p e t a lk o s s o n
Az
é rd e k k é p v is e le te k
m űködnek
r ó lu n k .
p l. a d o lg o z ó k a z e lt é r ő j u t t a t á s i f o r m á k
A z o r o s z lá n y i s z é n m e d e n c e m é g r e n d e l
k ö z ü l a s z á m u k ra k e d v e z ő b b e t v á la s z t
k e z i k e h h e z f e l t á r a t l a n s z é n v a g y o n n a l is .
h a tjá k . L é ts z á m le é p íté s n e m v o lt, c s ö k k e n é s a
T e r m é s z e te s e n n e m h a g y h a tó k fig y e lm e n
Zsebők István
k ív ü l a K o r m á n y -k ia la k ít á s a la t t á lló
V é r t E r ő m ű ig a z g a tó
te rm é s z e te s
p r iv a t iz á c ió s t e r v e i s e m , d e a jö v ő b e n i
fo ly a m a tb ó l s z á r m a z ik . A
f ö ld a la t t i d o lg o z ó k jö v e d e lm e -a z in t e g
f e jle s z té s t is
r á c ió e lő t t t e r v e z e t t 5 % h e l y e t t 1 5 % - k a l
a l a p j á n a p o l i t i k a f o g ja e l d ö n t e n i .
a
gazdaság
Kardics István
é r té k íté le te
V é r t B á n y á s z a ti Ig a z g a tó s á g , te rv e z é s i fő m é rn ö k
n ő tt.
^ tíV H Ő K ft OROSZLÁNY
Lehet olcsóbban is!
-A Távhő Kft. a karbantartási munkák elvégzése esetén ú j számlázási rendszert vezet be. M i indokolja ezt ? -Az átalánydíjjal nem rendelkező fogyasztóinknál fogunk áttérni a hibaelhárításakor a helyszíni díjbeszedésre. -Az elm últ időszakban hogyan került sor a díjbeszedésre? - Ez eddigúgy történt, hogy elmentünk, kijavítottuk a hibát, a lakó aláírta a m egrendelőt vagy a munkalapot és utólag számláztunk a részére. Ez most annyiban fog változni, hogy a szerelőink számlatömbbel lesznek ellátva. Amennyiben m egrendelés érkezik hozzánk belső fűtési rendszer meghibásodásának elhárítására, a szerelőink kimennek, elvégzik a munkát és a lakónak helyben kell fizetni. Ez egy nagyon lényeges eltérés. Eddig ez a távhőszolgáltatónál nem volt gyakorlat, m ert utólagosan készültek el a számlák. -Volt-e hátránya az ilyen számlák kiegyenlítésének? - Az, hogy különböző postaköltségeket és egyebeket jelentett, ráadásul a munkánknak az ellenértéke általában egy vagy két hónappal később folyt behozzánk, mint ahogy a munkát elvégeztük. Ezeket a számlákat néhányan nem egyenlítették ki. Itt olyanra kell gondolni, mint a radiátorszelep helyszíni tömítése, a lakásokban történő légtelenítéseknek az elvégzése, szerelvény- vagy radiátorcserék, ha indokoltak. Am iket a lakók bejelentése alapján eddig is el szoktunk végezni térítés ellenében. -Korábban találtak-e m egoldást a ka rba n ta rtá si d íja k fizetésének könnyítésére? -Van egy átalánydíjas karbantartási szerződésünk a fogyasztók egy részével, mégpedig körülbelül a lakók kétharmadával, azaz megközelítőleg 2500 lakással állunk ilyen szerződéses kapcsolatban. H avi átalánydíjért, egy fix árért vállaljuk, hogy ezeket a javítási munkákat a fogyasztók
részére elvégezzük. Ez eddig 50 F t /hó/lakás volt, január elsejétől ezt az összeget 80 F t /hó/lakásra vagyunk kénytelenek változtatni. -M i az oka az áremelésnek? -Egyértelműen az, hogy ez az átalánydíj itt Oroszlányon az 1991-92. évi fűtési szezontól van érvényben, azóta eltelt több, mint három év. Az inflációs hatások természetesen itt is jelentkeznek, a felhasznált anyagok ára is magasabb, magasak az üzemanyag-költségek, a dolgozók bére is változott, éppen ezért ezt a díjat változtatni vagyunk kénytelenek. -M ilyen előnye származik az átalánydíjból a fogyasztónak? -Az ilyen jellegű, azaz a belső fűtési rendszerben jelentkező meghi básodásoknál nálunk 24 órás készenlét van. Tehát a szerelő bármikor elérhető. A z átalánydíjjal rendelkezőknek se munkadíjat, se felhasznált anyagköltséget nem kell fizetni. Ez a 80 Ft-os díj fajlagosan alacsony egy hónapra ve títv e . Ha valaki így egy hónapra letudja a lakása belső fűtésének karbantartási díját, annak nem kell az esetleges meghibásodásnál és az eseti számlázásnál a tényleges költséget fizetni, m ely a rezsi- és anyagköltséget tartalmazza, és lényegesen magasabb.Tehát aki nem rendelkezik a szerződéssel, az november elsejétől a helyszíni számlázás alapján fizet. -Magában foglalja a távfűtési d íj a karbantartás d iját is? - Lényeges dolog, hogy az épületen, lakáson belüli fűtési hálózat nem a táv hő szolgáltató kezében van és nem a T Á V H Ő tulajdona. A berendezés a lakástu lajdonosé. An nak ü ze m e lte té sé rő l és fen n tartásáró l a tulajdonosnak k ell gondoskodnia. A TÁVH Ő -nek csak akkor van köze ehhez a területhez, ha a lakóközösség őt felkéri s szerződést köt vele, vagy egyedi megbízás alapján valam ilyen munkát végeztet vele, majda munka
m&m á
Sooters SZENZÁCIÓ!
(PR)
elvégzése után kerül sor a számla kiegyenlítésére.
a
m ám
m e r m ti és
a
m r t ő t m r m tr r ö ,
Molnár Ferenc
Minden 1000 Ft feletti vásárláskor megforgathatja szerencsekerekünket és a vásárolt értéknek akár a 100%-át is megnyerheti ajándékba.
A kiadó és a szerkesztőség címe: 2840 Oroszlány, Fürst 8. u. 20. ® 361-122/14-14 El 2840 Oroszlány, Petőfi 8. u. 20
NÁLUNK MINDENKI NYER!!!
Felelős vezető: Nagy László
KÉTHETES 8
WCÓNIXAI
rzm&SZTŐ:
Kocsis Zoltán
N y om d a: V é rt N y om d a, O roszlá n y
ISSN: 1218-4276. ’94. november 4.
A hír szent, a vélemény szabad.
Alapítva: 1993.
Ingyenes
HÍREK, TÉNYKÉNEK
KÉTHETES
n. évfolyam 23. szám 1994. november 18.
OROSZLÁNY ÉLETÉRŐL
Független, kéthetilap
A L A P ÍT V Á N Y - TÁ M O G A TÁ S Az
ö n k o r m á n y z a t le g u tó b b i te s tü le ti
ü lé s é n
tá jé k o z ta tá s t h a llg a to tt m e g
T á v fű té s i
A la p ítv á n y
te v é k e n y s é g é r ő l.
Az
e d d ig i
A la p ítv á n y t
ö n k o rm á n y z a t és a T A V H Ő
a az
K ft. h o z ta
lé tr e 1 9 9 3 . n o v e m b e r 1 -é n . A k u r a t ó r iu m i ta g o k a t n é v s z e r in t n e v e z te k i a te s tü le t
ifj. Gyuga Mihály, KontschánJenő, Csaszni József és Cseh Béla s z e m é l y é b e n . A z ü lé s e n tö r té n te k r ő l és a z A la p ít v á n y r ó l b e s z é lg e ttü n k a z a k k o r i e lő te ije s z tő v e l,
Cseh Bélával. □
-A testületi ülésen Ön egy kérdésre, mely arról szólt, hogy ismeri-e az Alapítvány okiratának a szövegét, azt mondta: Nem. M iként lehetséges ez? Am ennyiben nem ismerte a szöveget, m i alapján dolgozott Ön a testületben?
v a la h o g y a n a z a la p ító o k ir a to t n e m k a p ta m
“A cé l az, h o g y a la k o s s á g i fű tési r e n d s z e r e k o ly a n s z a b á ly o z ó , m érő -, ille t ő le g k ö ltsé g m e g o sz tó b e re n d e zé se k k e l le g y e n e k e l l á t v a , melyek elsősorban a
hátrányos helyzetű lakosság részére biztosítják az igényeiknek, illetve a lehetőségeiknek meg felelő fogyasztást és az ezzel arányos költségek viselését. E n n ek m egfelelően az a la p ít v á n y c é lja , h o g y la k o s s á g i k e z d e m é n y e z é s re m e g v a ló s u ló f ű t é s k o r s z e r ű s ít é s i, i lle t v e á t a l a k í t á s i m u n k á k h o z -első
tu d ta m
tá jé k o z ta tta k
o tt le n n i. A
k é s ő b b ie k b e n
a m ű k ö d é s i e lv e k r ő l,
de
-Talán ez lehet az oka annak, hogy a pályázatok elbírálásánál olyanok is kaptak támogatást, akik szociálisan nem rászo rultak, hiszen ez az Alapítvány lakások fűtéskorszerűsítését -elsősorban a rászo rulóknál- hivatott elősegíteni. - N e m . U g y a n is a tö b b la k á s o s é p ü le t e k n é l a z ö s s z e s h ő fo g y a s z tá s k ö lts é g m e g o s z tó k a la p já n
tö rté n ő
fe lo s z tá s a
a
la k á s o k
tu la jd o n o s a i, ille t v e b é r lő i k ö z ö tt c s a k a k k o r v a ló s íth a tó m e g , h a e g y ré s z t a z e h h e z s z ü k s é g e s e s z k ö z ö k e t a z összes la k á s b a n fe ls z e r e lté k , m á s ré s z t a la k ó k ír á s b a n n y i la tk o z n a k , ille tv e
v á lla ljá k
a z ú j e ls z á
sorban a hátrányos helyzetű lakosság részére- pén zbeli v a g y
la jd o n o s , h a n e m
a z e g é s z la k ó k ö z ö s s é g
e s z k ö z b e li h o z z á já r u l á s s a l segítséget nyújtson.”
d ö n té s e a la p já n
le h e t a z ú j e ls z á m o lá s i
r e n d s z e r r e á t t é r n i, e z é r t a k o r s z e r ű s ít é s r e
m o lá s i r e n d s z e r t. T e h á t n e m
is
- E z ú g y t ö r t é n t , h o g y a z a la k u ló ü lé s e n nem
m e g , és é n s e m k é r te m .
/Részlet az alapító okiratból/
V _____________________________ J
csak
a
a la k á s tu
la k ó k ö z ö s s é g , v a g y
annak
m e g b íz o ttja n y ú jt h a t b e p á ly á z a to t.
folytatás a 2. oldalon , ------------------------------------------------------------------------------------------ s
Ez volt most a végső
EGY ÉV
Ülést tartott a képviselő-testület E g y é v v e l e z e lő tt ö t o r o s z lá n ja la k o s N ovem ber
id u s á n
ta rto tta
u to ls ó
e lő te r je s z té s é t az
t á r g y a lt a
a
te s tü le t,
ö n k o rm á n y z a ti
la k á s o k
e lh a t á r o z t a , h o g y la p o t i n d í t a v á ro s b a n . E z e n
ö t e m b e r k ü lö n b ö z ő
te s tü le ti ü lé s é t a n é g y é v e m ű k ö d ő te s tü le t.
m e ly b e n
E z e n ü lé s e e n s e m v o lt a k k ö n n y ű h e ly z e tb e n
h e ly z e té t v iz s g á ltá k . A z a n y a g s z e r in t 4 8 2
v ilá g n é z e t ű , k ü lö n b ö z ő é rd e k lő d é s ű .
a k é p v is e lő k , h is z e n m é g m o s t is k e lle t t
e ze r F t-é rt
Ő k ö te n e g y b e té ti tá r s a s á g ta g ja i.
o ly a n k é r d é s e k r ő l d ö n te n i, m e ly a v á ro s
la k á s t. J e le n le g
é l e t é r e h o s s z ú i d e i g h a t á s s a l le s z .
la k á s t . 6 2 b é r lő 4
é r t é k e s íte tt e k á tla g b a n 3 7 -e n
ig é n y e ln e k
és fé l m illió
egy b é r
közm ű -
Egy
k ik ö té s ü k v o lt c s a k
ille tő e n
a la p o t
a s z e r k e s z t ő f e lé . C s a k a v a
ta r to z á s s a l b ír , m e ly á lt a l jo g c ím n é lk ü li
ló s á g j e le n je n
Károly a
la k á s h a s z n á ló k . Ö t v e n e n n e m h a jla n d ó k
a k k o r is , h a a z n e m m in d ig s z é p , n e m
k é t ü lé s k ö z ö tt t ö r t é n t e k n é l b e s z á m o lt
a la k á s o k a t e lh a g y n i. A le ír t a k s z e r in t a ta r to z á s o k a t a v á r o s n a k k e ll k ifiz e tn ie .
m in d ig
A z a n y a g m e g á l l a p í t j a : “A P e tő fi udvarban a több épületben elhelyezkedő 10 lakásban a lakástörvényben meg nem fogalmazott módon, különböző személyek tartózkodnak rendszeresen, valószínűleg a b é rlő v e l összjátékban, vagy a b é rlő t erőszakkal, vagy anélkül távol tartva. E lakásokat a jo g szerinti bérlő nem akarja visszaadni az önkormányzatnak, mert ezzel elveszítené bérlakásra való jogosultságát. It t törvénytelen lakáshasználatról van szó, amely párosul a lakókörnyezet veszélyez tetésével, a p olgá ri együttélés szabályai nem érvényesülhetnek. ”
tö r t é n ik v á r o s u n k b a n k é t h é t a la tt.
B e v e z e t ő b e n dr. Sunyovszki
a r r ó l, h o g y a m e g y é b e n O r o s z lá n y b a n v o lt a le g a la c s o n y a b b a m u n k a n é lk ü lis é g , 1 0 ,7
%, m e l y 1 5 0 7 fő r e g i s z t r á l t m u n k a n é l k ü l i t je le n t a k ö rz e tb e n . U g y a n a k k o r k ö z e l 1 0 0 fő n e k tu d n a k c s a k m u n k á t a já n la n i. A z á t l a g m u n k a n é l k ü l i s e g é ly , j á r a d é k h a v i összege 1 0 9 2 7 F t. A
R e g io n á lis
V á lla lk o z á s fe jle s z té s i
A la p ítv á n y a m e g y é b e n 1 5 p á ly á z ó n a k 7 M F t h i t e l t a d o tt, a b b ó l k é t o r o s z lá n y i 4 9 8 e z e r fo r in to t k a p o tt. A v á r o s b a n e z é v b e n 6 0 m illió fo r in to t o s z t o t t a k k i s e g é ly e z é s é r t. A
fő n a p i r e n d i p o n t o k n á l
a
te s tü le t
m ó d o s íto tta a v á r o s e z é v i k ö lts é g v e té s é t. N a p ir e n d b e n
a
N é p jó lé ti
B iz o tts á g
f o ly t a t á s a 6 . o ld a lo n
m eg
c s illo g ó .
a la p b a n . M é g
A m o ly a n
tü k ö r
le g y e n , m e ly m e g m u t a t ja , h o g y m i E z le tt a
KÉTHETES
E g y é v v e l e z e lő tt, n o v e m b e r 1 5 -é n j e l e n t m e g e ls ő s z á m u n k , m a j d e z t k ö v e tő e n e z é v tő l m in d e n m á s o d ik h é t e n t a l á l k o z h a t n a k v e le . T u d ju k , h o g y n é m e ly e k h a r a g s z a n a k r á n k a z ú js á g b a n le ír t a k é r t . T e g y é k . Csak
azt nem
tu d ju k , m ié r t r á n k
o r r o ln a k , h is z e n e z t, v a g y
azt a
nem
m i m o n d ju k
s z ö v e g e t. M i c s a k
le k ö z ö ljü k a z t, a m it v a la k i n jd la tk o z ik . A m i fe la d a tu n k a k é rd e z é s .
f o ly t a t á s a 2 . o ld a lo n
KÉTHETES 1
/íb ly t a t á s a z 1. o ld a lr ó l
"\
fo ly ta tá s a z 1 . o ld a lr ó l
Rossz a szöveg
A tükör N e m a m i fe la d a tu n k a p o lit ik a c s in á lá s s e m . A z t te g y é k
m ások,
m i
le g fe lje b b m e g m u t a t ju k , k i m it te tt, v a g y m o n d o tt. A z o lv a s ó é a d ö n té s . R e m é ljü k , a k ö v e tk e z ő k b e n is
s z ív e s e n f o r
g a t já k l a p u n k a t , h is z e n a z é rté k e k b e m u ta tá s á r a tö re k s z ü n k , a r r a , h o g y n y ilv á n o s s á g r a k e r ü lje nek
azok a
s z e m é ly e k ,
e s e m é n y e k , k ik , m e ly e k hasznosak
a v á ro s b a n
- T ö m b la k ó é p ü le t e k e s e té b e n r a d iá t o r s z e le p e k c s e r é jé r e , k ö lts é g m e g o s z tó k
U g y a n a k k o r a h ib á k a t e l , ha
h a llg a tju k
fe ls z e r e lé s é r e , a
fű té s i h á ló z a t e s e te n k é n t e z z e l
k a p c s o la to s
á ta la k ít á s i m u n k á ir a , v a la m in t
a la k ó é p ü le t
H u n y a d i, ille tv e
a z Is k o la
u tc a i la k ó tö m b ö k
e s e té b e n , a h o l v is z o n y la g s o k a n y u g d íja s la k ó a s zo k á s o s 3 0 -3 5 %
a d t u n k h ő m e n n y is é g m é r ő fe ls z e r e lé s é r e .
C s a lá d i h á z a k e s e té b e n c s a k h ő m e n n y is é g m é r ő b e é p íté s é r e a d a k u r a t ó r iu m
tá m o g a tá s t.
-Ön szerint az Alapítvány szövege egybeesik a tevékenységükkel? A leírt szöveg szerint elsősorban a hátrányos helyzetű lakosok részére biztosítanák a szabályozó, mérőberendezések elhelyezését, ugyanakkor a támogatást kapottak egy részét nehéz e körbe sorolni. Másrészt, kérdéses, hogy a célzott réteg képes-e a saját erejéből a fejlesztéshez hozzájárulni.
h e ly e ttö O
% -o s t á m o g a t á s t
-M eghatározták Önök, hogy k it tekintenek hátrányos helyzetűnek? -Á lta lá b a n n e m , a z o n b a n h a a p á ly á z a to k b a n u ta lta k
e rre ,
akkor
T e rm é s z e te s e n
ezt
k ü lö n
h a tö b b p á ly á z ó
ig é n y a p é n z ü g y i le h e tő s é g e t m e g h a la d n á , a s o r o l á s n á l f i g y e l e m b e k e l l e n e v e n n i a s z o c iá lis h e ly z e te t. S a j n o s , a té n y a d a to k n e m e z t m u ta tj á k . Egy
éven
b e lü l
tö b b
te rm é k b e m u ta tó
is
o ly a n
v o lt
a
E n n e k e l l e n é r e e d d ig a v á r t n á l s o k k a l k e v e s e b b e n
s z ö v e g e t m ó d o s íta n i k e lle n e , m e r t h a e z a k it é t e l
n y ú jt o t t a k b e p á ly á z a to t. R e m é ljü k , jö v ő r e tö b
b e n n e m a r a d , a k k o r n e m is le h e t e ld ö n te n i a z t,
b e n le s z n e k .
hogy
-Egy ilyen fűtéskorszerűsítés -a mérésre való átállás- mennyi idő alatt térül meg?
tá m o g a tá s . M e r t p é ld á u l a B á n k i D . u tc a 3 7 -3 9 -
a d h a tó -e
e g y la k ó k ö z ö s s é g i p á ly á z ó n a k
d o lg o k a t, d e n e m j e l e n i k
b e n , a h o l é n is la k o m , ille t v e a 4 1 - 4 3 - b a n tö b b e n
m e g c ik k , m e r t t is z t e le t
vannak
b e n k e ll t a r t a n i m in d e n
n á l u n k is a la k ó k ö z ö s s é g k é r t e h is z e n
o ly a n az
la k ó k , a k ik
k is n y u g d íja s o k . D e a tá m o g a tá s t,
é p ü le t s z a b á ly o z á s á t, m é r h e tő s é g é t
-6 -9
év
a
je le n le g i
á rre n d s z e r
é v r e c s ö k k e n n e e z a z id ő . A z á r k é r d é s m á r n e m a z A la p ítv á n y h a tá s k ö re .
M olnár Ferenc
c é lja in k
v a n n a k , csak az, hogy Ö nök
m ia tt.
A m e n n y ib e n e g y t a r if á s r e n d s z e r le n n e , ú g y 2 -3
te r e m tjü k m e g . nagy
ahol
m e r t a k k o r e z t v é g re s e m le h e tn e h a jta n i. E z t a
tu d u n k
N em
re n d e zv é n y ,
v á ro s b a n ,
i s m e r t e t t ü k a z A la p í t v á n y c é lja it , le h e tő s é g e it.
fu rc s á n a k ta r to m
L e h e t,
it.
v iz s g á ltu k . le n n e , és a z
a m e g s z ö v e g e z é s t,
is
tu d ju k .
e m b e r s z e m é ly is é g i jo g a
E g y s é g e s e n k e ll a tö m b ö k e t k e z e ln i. P é ld á u l a
fo g y a s z tá s á t m é r ő h ő m e n n y is é g m é r ő fe ls z e r e
b iz o n y íta n i hogy
N e h é z le n n e e ld ö n te n i, h o g y m ily e n a r á n y b a n v a n n a k e g y -e g y é p ü le tb e n a r á s z o r u lta k .
lé s é r e .
-É n
é lő k n e k .
sem
-M ire adják a támogatást?
in fo r m á ló d h a s
L e t e t t ü k a m a g u n k é t a z a s z t a lr a
s a n a k e 4 0 é v e s k is v á r o s h é tk ö z n a p ja ir ó l. Ig a z , a m i fe jü n k fe le tt is o t t ló g a z a b iz o n y o s k a r d , h is z e n n a g y o n k e v e s e n v a n n a k o ly a n o k a v á lla lk o z ó k k ö z ü l, a k i k la p u n k o n tis z te lik sókat
k e re s z tü l m eg
az
o lv a
h ir d e té s e ik k e l,
r e k lá m ja ik k a l. Egy
Babér Györgyné hosszú éveken keresztül a helyi O T P vezetőjeként intézte a váro s és la k ó in a k a pénzügyeit, m ajd k ik e rü lt az e m b e r e k lá t ó k ö r é b ő l. M o s t a F I D E S Z k ép viselőjelöltjek én t találk ozh atun k ú jra vele. -Elnézést a kifejezésért, de Ön nem éppen a F ID E S Z korosztályának a tagja. M iként került kapcsolatba e párttal? -A p o l g á r m e s t e r ú r , m i n t a F I D E S Z l i s t a v e z e tő je
k é rt m e g , h o g y v á lla lja m
a m egm é
h ó n a p p a l e z e lő tt
r e tte té s t. É n ré g ó ta ta g ja v a g y o k a v á ro s t ir á n y ít ó
m e g y e s z é k h e ly i
t e s t ü le t p é n z ü g y i b iz o tts á g á n a k , is m e r e m
t ö b b e t t e h e t e k a v á r o s é r t , m i n t k é p v is e lő .
-M ily e n n e k íté li m eg a város gazdasági helyzetét? -S e m m ik é p p e n
nem
k a ta s z tr o fá lis n a k , m in t
a h o g y a n e g y e s e k m o s t á llítjá k . Ig a z , te te m e s a h ite lá llo m á n y a a v á ro s n a k , de b iz t o n s á g g a l t e r v e z t e a p é n z ü g y i b iz o tts á g , és e z é r t a z ö n k o r m á n y z a t p é n z ü g y i h e ly z e te n e m k e r ü lh e t v e s z é ly b e . L e s z p é n z
a v á ro s g a z
d á lk o d á s á ra , a z in té z m é n y e k m ű k ö d te té s é re . E g y é b k é n t h it e le k e t o ly a n
b e ru h á z á s o k ra
v e t t ü n k fe l, m e ly e k r e a v á r o s n a k s z ü k s é g e v a n
a
a h h o z , h o g y t o v á b b m ű k ö d h e s s e n , f e jlő d h e s s e n .
n a g y k e re s k e d ő cé g v e z e
p é n z ü g y i h e ly z e te t, lá to m , h o g y m it t e t t e z é r t a
N e m é l t ü k fe l a h o ln a p o t , h a n e m ú j le h e tő s é g e k e t
t ő j e m o n d t a : Oroszlány?
v á r o s é r t a t e s t ü le t . Ú g y g o n d o lo m , h o g y a n n y i jó
te r e m te tt m e g a z ö n k o rm á n y z a t.
egy
Hát ott már nincs semmi. Még a térképen van?
te r v m e g v a ló s ítá s a k e z d ő d ö tt e l a z e lm ú lt é v e k b e n , a m ik e t k á r le n n e m o s t v e s z n i h a g y n i.
U g y a n a k k o r , m in t v á r o s la k ó , fá jla lo m , h o g y p é ld á u l a z u t a k á lla p o ta o ly a n , a m ily e n , d e lá t n i
-Csak ez az indoka az indulásának?
k e ll, m o s t v o lt le h e tő s é g a te le fo n és c s a t o r n a h á
N o s , e z é r t v a n la p u n k ,
- N e m . É n ’5 3 ó t a é l e k O r o s z l á n y b a n . S z e m e m
ló z a t , a z i p a r i p a r k , a g im n á z iu m fe jle s z té s é r e ,
h o g y n e le h e s s e n v á r o
e lő t t n ő t t k i s z in t e a s e m m ib ő l. M i n t v o lt O T P -s ,
é p íté s é r e , h is z e n e z e k e g y r é s z é h e z m o s t k a p t u n k
s u n k r ó l e lfe le d k e z n i. D e
s z in te m in d e n k it is m e r e k , a k i n á l u n k in t é z t e
tá m o g a tá s t a z á lla m tó l. A z v o lt a z á ra , h o g y
la k á s ü g y e it,
n e k ü n k is le k e l l e t t t e n n i v a l a m it a z a s z t a lr a .
e h h e z k e lle n é n e k
azon
v á lla lk o z ó k , k e re s k e d ő k , a k ik
m o s t m é g n in c s e
nek.
K öszön jük V olvasóink bizalm át. J
v á lla lk o z á s á n a k
E lm o n d h a to m ,
h o g y jó
V a ló s z ín ű , h o g y a k ö v e tk e z ő c ik lu s b a n a k ö z
k ia la k ít a n i m in d e n k iv e l. M o s t m á r , h o g y k ia
v e tle n k ö r n y e z e t g o n d o z á s á ra tö b b e t le h e t m a jd
l a k u l t e g z is z te n c iá v a l r e n d e lk e z e m , fo g la lk o z
fo r d íta n i, m e r t a k k o r m á r n e m
h a t o k k o m o ly a b b a n a v á ro s ü g y e iv e l, a m e n n y ib e n
nagy
m e g v á la s z ta n a k . E d d ig is ta g ja v o lta m , v a g y o k a
s z ü k s é g e s e k v o lta k .
p é n z ü g y i b iz o t t s á g n a k , m i n t k ü ls ő s ta g . T a l á n
KERES, KÍNÁL - ELAD, VESZ? XF7MF7FJ 2
p é n z ü g y e it .
k a p c s o la to t t u d t a m
b e r u h á z á s o k , m e ly e k
le s z n e k ily e n
m o s t fe lté tle n ü l
f o ly t a t á s a 3 . o ld a lo n
HIRDETÉSÉT KÖZLI A KÉTHETES! ’94. november 18.
Nem lehet elvenni a jogot a véleménynyilvánítástól. H u b er A n tal a z ip a r t e s t ü le t ö rö k ö s
a n n a k m ily e n k ö v e t k e z m é n y e le s z , n e m
s e n k i, h o g y m e g m e r ik t e n n i a d ö n té s h o z ó k e z t a lé p é s t .
e ln ö k e , k is ip a r o s , v á lla lk o z ó , a z M D F -
é r d e k e lte ő k e t.
KDNP
v á l l a l k o z ó k a t é r i n t ő d ö n t é s e k n é l v o l t íg y .
S e jt, m i v e l t u d o m , h o g y e z m a g á n k i a -
A k é p v is e lő k t u d a t á b a n a z v a n , h o g y a
d á s ú la p , a z t m o n d o m , h o g y a v á ro s p é n z é n
v á lla lk o z ó k n a k m ily e n jó l m e g y , m e k k o ra
f e n n t a r t o t t té v é n e k is k e lle n e a b iz o tts á g i
p á r to n k í v ü l i k é p v is e lő je lö ltje , a
lis t a v e z e tő je . A z u t á n é r d e k lő d tü n k tő le , h o g y m ié r t v á l l a l t a a fe lk é r é s t.
n a g y jö v e d e lm ü k v a n . P e d ig
-Ú g y é r z e m , a z ip a r o s t á r s a d a lm a t n e m k é p v is e lté k m e g fe le lő e n a te s tü le tb e n . - S p i n d l e r urat p on t az IP O S Z delegálta,
m int külsős tagot a gazdasági bizottságba, és ott volt G y u g a úr is, aki vállalkozó. -A
b e ls ő
E g y é b k é n t ez n em csak a
m űködését nem
a le g tö b b e n
m u n k á v a l T o g ja lk o z n L .e ] ő z e te s e n
k o z t a t n i a k ö z t , d e a k á r s z ó ró la p o k o n
d o lg o z n i
k ö z v é l e m é n y - k u t a t á s s e g ít s é g é t i s i g é n y b e
a k a rn a k ,
nem
ó h a jta n a k
s e g é l y é r t á c s in g ó z n i.
k e lle n e v e n n i o ly a n k é r d é s e k n é l, m e ly e k
E z e k a z e m b e re k a lé tm in im u m
k ö r
a v á ro s n a g y ré s z é t é r in tik .
n y é k é n é ln e k .
T u d o m á s u l k e ll v e n n i, le h e t, h o g y v a la
is m e r e m
T u d o m , h o g y a m it m o n d o k , a z s o k a k a t
m i e la v u lt, d e a k k o r , a m ik o r a z e m b e
ö n k o rm á n y z a tn a k , h o g y az
i r r i t á l , d e e z a té n y . S o k a n c s a k a k iu g r ó
r e k k e l fiz e tte tn e k , n e m
e lő k é s z íté s i é s d ö n té s i d o lg o k r ó l m o s t m é g
é le ts z ín v o n a lo n le v ő k e t lá t já k , és e b b ő l
jo g o t a v é le m é n y n y ilv á n ít á s t ó l.
v é le m é n y t m o n d h a s s a k . E g y b iz to s . A
á l t á l á n o s íta n a k .
a n n y ir a
az
je le n le g i ö n k o r m á n y z a t n e m v á lla lk o z ó i
ré te g
a
Nem
A tö b b s é g a m in im á lis lé tfe lté te le k é r t
s e g íte tte a
m e g m a ra d á s á t
tá j é ~
a z é r t v á g n a k e b b e , m e r t m u n k a n é lk ü lie k ,
s z a b a d m e g tö r té n n ie , h o g y s z ű k ,
e g y é n i, v a g y h i v a t a l i é r d e k e k a la p já n s z ü le s s e n e k d ö n té s e k .
d o lg o z ik . A m á s ik , h o g y k ia la k u lt m á r r é g e n e g y
v á ro s b a n , a z t, h o g y m in é l tö b b e n le g y e n e k ,
le h e t e lv e n n i a
k ia l a k u l j o n e g y j ó l m ű k ö d ő c s o p o rt, a m e ly
v á lla lk o z á s e lle n e s
h a n g u la t , m e ly
rá
k é p e s e m b e r e k e t fo g la lk o z ta tn i. H e ly e t te
n y o m j a b é l y e g é t a d ö n t é s e k r e . E z e n is
a te r h e k e t n ö v e lté k c s a k .
s z e re tn é k v á lto z ta tn i.
-Ön az M D F -K D N P választási szövetség jelöltje, de nem párttag. M iért vállalta ezt a párt-támogatottságot1 -Ő k
k é rte k
fe l. É n
nem
m in d e n n e l
v é le m é n y é t. V a la k ik k ig o n d o lta k v a la m it ,
fentieken tú l m ilyen változásokat szeretne ? -Jó l e n n e e l é r n i , h o g y m e g l e g y e n e k a z o k
e ls ő s o r b a n a p á r t o r ie n t á lt s á g fo g d ö n t e n i,
és m e n te k a s a já t f e jü k u tá n . A z , h o g y
a fó r u m o k , a h o l e l le h e t n e m o n d a n i, és
h a n e m a z e m b e r e k v é le m é n y e a je lö lt e k
e z á l t a l m e g h a llg a t á s r a is t a l á l n a , h o g y
s z e m é ly é r ő l.
Ú g y lá t o m , h o g y a d ö n t é s e k n é l n e m is a k a rtá k
k ik é r n i
az
é r d e k v é d e lm e k
azokkal
fo ly ta tá s a 2 . o ld a lr ó l
Ön személye összeforrott a helyi OTP-vel. Ugyanakkor Önt elbocsátották cégétől. L e h e t ezzel a h á tté rre l a választáson in d u ln i ? -A z
-N é z z e . A
v o lt m u n k á lta tó m
d ö n té s e
e lle n a M u n k a ü g y i B ír ó s á g h o z fo r d u lta m , m e r t a z t ig a z s á g ta la n n a k é re z te m . K é t év a la tt é p p e n a m ú lt h ó n a p b a n m á s o d s zo r d ö n t ö tt j a v a m r a a B ír ó s á g . Úgy
a
s a já t
le lk iis m e r e te m m e l k e ll tis z t á b a n
le n n i,
e zé rt
g o n d o lo m , nem
e ls ő s o r b a n
é rz e m
ezt
a
“h á t t e r e t ”
a k a d á ly n a k . S e m m i m á s t n e m s z e r e tn é k , m in t fo ly ta tn i a z t
a m u n k á t, a m e ly e t 2 4
éve a v á ro s é rt v é g ze k .
-A
a
c é lk itű z é s e k k e l,
é r t e tte m e g y e t a r é g i k o r m á n y k o a líc ió v a l. De
úgy
P ár
m e ly e k e t
g o n d o lo m ,
éve
itt
h e ly b e n
k is z á llta m
az
nem
ip a r o s o k
e lte r v e z n e k , e g y e té r te n e k -e a z é r in t e t t e k ,
é rd e k v é d e lm i m u n k á já b ó l, d e m o s t ú g y
m i a v é l e m é n y ü k a z a d o t t d o lo g r ó l.
lá t o m , ú jr a s z ü k s é g le h e t s z e m é ly e m re ,
-Erre némely m ai vezető azt mondja, hogy ilyen volt a TEH O-vita, és ennek semmi értelme. Azért van a testület, hogy döntsön.
ú g y la k ó k ö r z e t e m b e n , m in t a v á ro s b a n . T is z te s s é g g e l v é g e z te m c s o p o rtn a k
az
ré g e n a n n a k
a
é r d e k v é d e lm é t, m e ly r e
a k k o r f e lk é r t e k , m o s t is a le g jo b b tu d á s o m s z e r in t te n n é m e z t a v á ro s é rt.
- E z c s a k fé lig a z s á g . M a g á n a k a te s t ü le t n e k is s zó b a k e ll á lln i a v á ro s la k ó iv a l. N em
fo ly ta th a t ó a z a g y a k o r la t, h o g y a
d ö n té s e k
e lő tt
nem
tá jé k o z ta t já k
a
la k o s s á g o t a v á r h a t ó h a tá s o k r ó l.
-Gondolja, hogy előzetesen érdekli ez az embereket? Hiszen, például lapunk már augusztusban k özölt cikket az anten narendszer tervezett fejlesztéséről és hatásairól. A határozat megszületése előtt nem emelte fel a szavát senki a terv ellen. Most, hogy ez megvan, utólag tám adják a vá lasztópolgárok és képviselők. Nem előtte kellene hal latni a szavukat? H iszen m in d e n döntés valam ek k o ra cs o p o rto t érinteni fog, nem tetszést fog kivál tani náluk. -E z
ig a z ,
s z e r in te m nagyon
Kedves Zoltán! A
KWTtfST&S n o v e m b e r 4 - e i s z á m á b a n
m e g je le n t, V e le d k é s z ü lt in t e r jú r a s z e r e t n é k r ö v id é s z r e v é t e lt t e n n i. S a jn o s , a b b a n u r a lk o d ó a k a z á l t a l a d is e lít é lt , ő s z in té n te n n i a k a ró fo g a d h a tó
e m b e r á lta l
som m ás
fé lig a z s á g o k . A ro s s za k ,
de
soha el n em
m e g fo g a lm a z á s o k ,
fé lm e g o ld á s o k v a ló b a n m ie lő tt
k im o n d a tta tik , ta lá n
ez
az
íté le t
c é ls z e r ű le n n e
v á ro s é le té t m e g h a tá ro z ó
a
t ö r v é n y e k és
r e n d e le te k , v a la m in t a z ö n k o r m á n y z a ti m űködési nyozása,
m e c h a n iz m u s az
e lm ú lt
á tta n u lm á .-
években
tö rté n t
e s e m é n y e k m e g is m e r é s e . R e m é le m , h o g y e r r e a v á la s z tá s o k ig -a m ih e z s o k s z e re n c s é t k ív á n o k - le s z id ő d , és a k k o r é r d e m b e n tu d u n k b e s z é ln i O r o s z lá n y j ö v ő j é r ő i, k ö zö s f e la d a ta in k r ó l.
de
O r o s z lá n y , 1 9 9 4 . n o v e m b e r 1 4 .
nem h itte
Ü d v ö z le tte l:
Dr. Sunyovszki Károly
H TR D FT F SF T K F T H É T IG --------------------- 1------ =
M Á R T Ö B B M IN T N ÉG YEZR EN =
-
— ...■
OLVASHATJÁK! i/ÍTu m t 3
Vállalkozó szociális érzékenységgel M in t m in d e n p á r t n á l, úgy a s z o c iá ld e m o k ra t á k n á l is in d u ln a k vállalkozók a képviselőségért. íg y Erős Ferenc is a 3. sz. választókörzetben, az M S Z D P listáján. □
-M ik é n t k e rü lt kapcsolatba? -É n
m ár
a
szocdem ekkel
A
h a ta lo m
b ir to k á b a n
v is z o n t a
te tt
íg é r e t e k e t n e m te lje s íte tté k , és b iz o n y s o k e m b e rb e n fe lm e r ü l a k é rd é s , h o g y é rd e m e s -
is
ré s z t
v e tte m
m u n k á ju k b a n , ig a z , m in t p á rto n
k ív ü li.
E z e n k ív ü l m é g ú g y lá to m , h o g y v é g re
e e n n y it s z a v a z á s r a k ö lte n i, h is z e n m in d e n
m e g fe le lő k é p v is e le te t k e ll k a p ja n a k
m a r a d t a r é g ib e n .
v á lla lk o z ó k a te s tü le tb e n , m e r t a z o k , a k ik
-E m líte tte , hogy s z o ciá ld e m o k ra ta szimpatizáns. Tudja-e, hogy m it csinált a p árt az elm últ években a városban?
v á lla lk o z ó v a l.
-N e m v é g z e tt lá tv á n y o s m u n k á t, d e g y e
ré g e b b e n
m u n k a h e l y e k e t t e r e m t e n i . E n n e k k e l l a fő c é ln a k le n n i.
r e k in té z m é n y n e k
s e g íte ttü n k
re n d e z
a
m o s t b e n t ü ln e k , k e v é s b é tö r ő d n e k a tö b b i E z íg y n e m m e h e t to v á b b . H a a h e ly i v á lla lk o z ó i r é te g n e m
t u d ja v é le m é n y é t
é r v é n y e s í t e n i , a k k o r a “p o l i t i k u s o k ” c s a k
v é n y e k s z e r v e z é s é v e l, m e ly n e k b e v é t e lé t
a t e r h e k e t f o g j á k n ö v e l n i , m i á l t a l n e m fo g
a z , a m i a p r o g r a m ju k b a n s z e r e p e l, a z z a l
ré s z ü k re á ta d tu k . Ig a z , h á tr á n y u n k ,
n ő n i a fo g la lk o z ta to tts á g . N e h o g y a z t h ig g y e b á r k i is , h o g y a m u n
é rte k
v is e lő n k a je le n le g i te s tü le tb e n , és n e m
k á lta tó k
tu d u n k
h a jta n i a v á ro s b a n .
A z o n b a n a z , a m it e l s z e r e tn é n e k é r n i, a z e g y e t. E z é r t m ik o r m e g k e re s te k ,
s z ív e s e n v á l l a l t a m
a fe lk é r é s t.
-Országosan nem ért el nagy sikereket a párt M o s t a helyi választáson másként lesz? - E g y d o lo g a z o r s z á g o s v á l a s z t á s , é s e g y m á s ik
a
h e ly i v á la s z tá s .
e m b e re k
a je lö lte k
H e ly b e n
s z e m é ly é t
a
hogy
n y ilv á n o s s á g
n in c s
kép
e lő tt m e g n y i
M e g k e ll m é g e m líts e m , h o g y m o s t m á r
la tk o z n i, m in t m á s p á r to k .
-Amennyiben bekerül, mivel foglalkozna szívesen?
az
-O r o s z lá n y a b á n y á s z a t r a é p ü lt, k e v é s a
n é z ik .
k o m o ly a b b m u n k a e r ő t fo g la lk o z ta tó cég .
L e g a lá b b is íg y g o n d o lo m . U g y a n a k k o r l á t n i k e l l , h o g y tö b b p á r t is
n é lk ü l le h e t fe jle s z té s t v é g r e
id e je le n n e a b é r la k á s o k fe lú jítá s á t, k o r s z e r ű s íté s é t g y o r s ít a n i. N e m tu d o m , h o g y m ir e
fo r d íto tta
az
ö n k o rm á n y za t a zt a
p é n z t, m e ly a la k á s e la d á s o k b ó l b e fo ly t.
M in d e n k é p p e n a r r a k e ll tö r e k e d n i, h o g y a
S z e r in te m e n n e k e g y r é s z é t a fe lú jítá s o k r a
h e ly i v á lla lk o z ó k a t o ly a n h e ly z e tb e h o z z u k ,
k e lle t t v o ln a k ö lte n i. N e m te tté k !
á t v e t t a s z o c iá ld e m o k r a ta p r o g r a m o k b ó l
m e ly
fo g la lk o z ta to tts á g
E z e n k ív ü l m é g so k, a v á ro s h a n g u la tá t
e le m e k e t. M i n t fü g g e t le n , d e a
s z o c iá l
n ö v e lé s é t. A z o k n á l a v á lla lk o z ó k n á l, a k i k
b e f o ly á s o l ó d o lo g v a n , m e l y b e n s z e r e t n é k
d e m o k ra ta
a v é le
m áshonnan
p á rtta l
s z im p a tiz á ló
m é n y e m e t a n n y ib a n n y ilv á n íts a m k i, h o g y k o m o ly ta la n
és te lje s íth e te tle n
íg é r e te k e t t e t t e k a v á la s z tá s o k s z á m u k r a
a
jö n n e k ,
s z in té n
kedvez-
m é n y e k k e l k e ll s e g íte n i a le te le p e d é s t .
e g y e s p á r to k j e lö ltj e i a k o r á b b i v á la s z tá s o k id e jé n
b iz to s ítja
a
e lő r e lé p é s t e lé r n i. ezekkel
a
Tudom , hogy
k ité te le k k e l
sokan
m ost m a n i-
M a m á r a r á n y la g jó a z i n f r a s t r u k t ú r á ja
p u lá ln a k , d e ú g y é rz e m , m in t v á lla lk o z ó
v á ro s n a k ,
nem
íg y jó
le h e tő s é g e k
p r o p a g a n d á v a l,
b e m u ta tá s á v a l
a
le h e tn e
v e s z te tte m
el
a
s z o c iá lis
é rz é -
k e n y s é g e m e t.
s ik e r e s e r e d m é n y é é r t.
Legfontosabb célunk a munkahelyteremtés A z S Z D S Z a közéletben e d d ig nem sz e re p lő szem élyt in d ít Cserhalmi László (39 é v e s ) s z e m é ly é b e n a polgárm ester-választáson. A k étg y e re k e s, p árto n k í v ü li v illa m o s m é r n ö k k e l a je l ö l é s r ő l , terveiről beszélgettünk.
elvesztett. K ilép tek a p á rtb ó l, ille tve visszaadták a mandátumukat. A m o s ta n i vá la sztá son m en n y ire törekednek az állandóságra? - J e lö lt je in k m in d e g y ik e r é g i a k t iv is t á ja a p á rtn a k , v a g y m á já b a n e g y ik ü k
o ly a n je lö lt , a k i s z a k
s o k a t te tt k o m o ly a n
a v á ro s é rt. veszi a
M in d
fe lk é r é s t a
je lö lé s r e , s tu d o m , h o g y m e g v á la s z tá s o m
-A p á rto k á lta l e d d ig in d ít o t t polgármesterjelöltek pártok kívüliek. Ön szerint m iért van ez? N incs a pártoknál alkalmas személy a jelölésre?
e s e té n s z á m íth a to k tá m o g a tá s u k r a . A zt
lá tn i
k e ll,
hogy
ta g ja it,
-M it tart a legfontosabbnak a közeljövő teendői közül, amennyiben megválasz tanák?
s m ik o r a z S Z D S Z m e g k e re s e tt, a k k o r s e m
n a k a to v á b b v ite lé r e , a fe jle s z té s e k fo ly ta tá s á ra .
-Nem vett részt a közéletben, nem nagyon ism erik Önt. M ié r t szavazzon Ö nre a választópolgár?
-M enn y ire ism eri a város gazdasági helyzetét, a várospolitikai elveket?
s é g e m m e l , dr.
Jánoska É va s z ü l é s z
-M in d e n k é p e n
-K é p v is e lő je lö lt je in k é s é n is fig y e le m m e l k ís é r te m
a te s tü le t m u n k á já t, m in t
é r d e k lő d ő p o lg á r . I s m e r e t e in k
a la p já n
n ő g y ó g y á s s z a l a v á ro s b a , d e e z id ő a l a t t a
k é s z íte ttü k
m u n k a h e ly e m e n ,
m e ly b e n
nem
fe jle s z té s
s z e r e p e l. E lis m e r jü k
la k ó k ö r z e te m b e n ,
-s m i n t v á l l a l k o z ó t i s T a lá n
nem
le s z
m e g is m e r h e tte k .
h á trá n y ,
hogy
nem
m e r e té b e n le h e t m a jd v á la s z t a d n i. N e m m ű k ö d ö tt ú g y a v á ro s és v e z e té s e , h o g y e z t
j u t o t t e z a d o lo g a z e s z e m b e .
- I g a z , h o g y c s a k ’8 3 - b a n j ö t t ü n k f e l e
-Eddig a F ID E S Z adta a polgármestert, most viszont Önt támogatják. Elképzelhető, hogy a választások után a két, nézetében közel álló liberális p árt együtt fog dolgozni a városért?
m á r m o s t k i le h e s s e n z á r n i.
é r z e m , v a n le h e tő s é g ü n k a v á r o s p o lit ik á
p á rto k
k e ll tu d n u n k a v á ro s ja v á r a .
S Z D S Z , d e a d e m o k r á c ia s z a b á ly a i a la p já n c s a k n é g y é v e n te v a n m ó d v á lto z ta tn i. Ú g y
a
e lk e z d e tt
e ltá v o z á s á v a l n e h é z h e ly z e tb e k e r ü l t a z
de
is m e re m
a z id ő s z a k , a m ik o r a z
b e r u h á z á s o k a t , fe jle s z té s e k e t h a s z n o s ít a n i
-E r r e c s a k a v á la s z tá s i e re d m é n y e k is
D eák S á n d o r
é rd e k e s a k é rd é s . N e m g o n d o lk o d ta m e z e n ,
-N e m
é v b e n , m e ly jó ir á n y b a fe jlő d h e t. M o s t jö n el az
el p ro g ra m te rv e z e tü n k e t, a
s ta g n á lá s ,
hanem
a
-a n n a k
a
fo g la lk o z ta to tts á g
n ö v e lé s é t . E r r e j ó e s é ly v a n , h i s z a z e l m ú l t n é g y é v b e r u h á z á s a i e z é r t k é s z ü lte k , m o s t m á r k i k e ll h a s z n á ln i e z e k e t. E n n e k , a z o k ta tá s n a k és a z in té z m é n y e k s z í n v o n a l á n a k e m e l é s e k e l l le g y e n a le g f ő b b c é l. F o n to s n a k é rz e m tá r s a d a lm i
m é g , h o g y s z é le s e b b
-c iv il-
tá m o g a to tts á g o t
e lle n é r e , h o g y a s tílu s s a l n e m m in d e n k o r
s ze re zze k
i s m e r n e k s z é le s e b b k ö r b e n . S ő t .
é rte ttü n k
e g y e t-, a v á r o s fe jlő d ö tt. N e m
e lk é p z e lé s e k m e g v a ló s ítá s á r a , a te r v e k
-Az S Z D S Z az e lm ú lt négy évben a testületben szereplő 7 képviselőből ötöt
a k a r o k m in d e n á r o n k r it iz á ln i, h is z e n e z a
v é le m é n y e z é s é r e é s a z é r d e k e g y e z te té s r e .
v á ro s o ly a n
KÉTHETES 4
a
v á ro s
v e z e té s é n e k
az
ú t r a lé p e tt a z e lm ú lt n é g y
’94. november 18.
a
Szerkesztő:
s\
Fejszés Zsuzsanna
írón Mán palánták Öt-hat éve m ű ködik v á ro su n kban a triatlon szakosz tály, p á r éve ön álló egye sületként tevékenykednek. 35-40 lelkes fiatal -dacolva az id ő járá ssa l-ű zi ezt a szép, de ige n k im erítő spor-tot. Ezen fiú k és lán yok kö-zül kettővel beszélgettem .
Bakonyi Fruzsina és Sokorai István íg é r e te s triatlonos palán ták. M in d ketten a Jó zsef A ttila Isk ola tanulói. -Fruzsina, m ik or kezdtél el triatlonozni?
Ihol egy Világ kupa
-N e m , k itű n ő ta n u ló v a g y o k .
O k tó b e r
7 -é n , 8 -á n
és 9 -é n
-Milyen terveid vannak?
r e n d e z té k m e g a G y e r m e k és
-A r a n y je lv é n y e s
Ifjú s á g i V ilá g K u p á t 2 8 o rs z á g
s z e re tn é k H é tv é g é n
s p o r to ló
le n n i tr ia tlo n b a n . K e c s k e m é te n
(n o v .
1 2 -é n ) p e d ig g y ő z n i s z e r e t n é k a
r é s z v é t e lé v e l
M is k o lc o n .
A
t iz e n h a t o r o s z lá n y i v e r s e n y z ő szám os
la to k k ö v e tk e z n e k . -H o g y a n
k é s z ü lte te k
a v e r
s e n y re ? -B e a : M in d e n n a p k é s z ü ltü n k ,
szép
k iv é v e a h é tv é g é t. S o k k a l k e m é
1 0 0 , 2 0 0 , 4 0 0 m -e s tá v o n és a
e re d m é n y s z ü le te tt. E z e k k ö z ü l
n y e b b e n v o ltu n k fo g v a , m in t a z
v á ltó b a n !
Tóth Beatrix V ilá g kupát, Lackner Melinda e z ü s t é r m e t
á lta lá n o s ó rá k o n .
□
n y e r t . M in d k e t t e n a z o r o s z lá n y i
-M e lin d a -B e a :
-István, te m ik or kezdtél el triatlonnal foglalkozni?
L e n g y e l J ó z s e f G im n á z iu m
-Sok sikert, Fruzsi!
k ü z d e lm é b ő l
m a jd a p á ro s és a fo r m a g y a k o r
ta n u ló i.
z a jlo tt le a h á r o m
n a p o s v e rs e n y ? - M ié r t p o n t a k a r a t é t v á la s z
-Kinek a sugallatára fogtál hozzá?
Péter Gábor
edző . -H o g y a n
-S z e p te m b e rb e n v o lt h á r o m é v e , h o g y e lk e z d te m .
- K i k é s z íte tt fe l b e n n e te k e t?
-M e lin d a : P é n te k e n u ta z tu n k
to t tá to k és m ió ta ű z it e k e z t a
M is k o lc r a ,
s p o rtá g a t?
s z a b a d p ro g ra m o n v e tt ré s z t,
aznap
m in d e n k i
a
- M e lin d a : K é t é v v e l e z e lő tt
m i a m is k o lc -ta p o lc a i b a r la n g -
ú s zá s b a n v e rs e n y z e m . H á ro m
M arton Béla b á c s i n á l ú s z t a m .
a já n lo tta a b a r á tn ő m és a z ó ta
fü r d ő b e n v o ltu n k . S z o m b a to n
és fé l é v e .
A z tá n
já r o k e d zé s e k re .
k e z d ő d ö tt a v e rs e n y , a m ik o r a
-De azért el tudod m ondani m iből áll a triatlon'?
le ttő l. A z e g y ik u tc a b e lib a r á to m
-E g y -k é t
-A z
én
éve.
De
in k á b b
k o rc s o p o rto m b a n
-E z
úgy
k e z d ő d ö tt, h o g y
m e g v á lta m
az egyesü
m á r k é t éve k a ra -
s e le jte z ő t é s a z e lő d ö n tő t b o n y o
j á r t tr ia tlo n o z n i és a z ő h a tá s á r a
té z o k , d e te lje s e n m a g a m tó l jö t t
lí t o t t á k le , m a jd v a s á r n a p r e n
k e z d t e m e l e d z e n i.
a z ö tle t.
d e z t é k m e g a d ö n tő t.
( F r u z s i ö tö d ik e s ) 3 0 0 m ú s z á s
-M i tetszett meg benne?
b ó l, n y o lc - k ile n c k m k e r é k p á r o
-T e ts z e tt, h o g y m in d e n
-M ib ő l á ll h é t
z á s b ó l é s 2 k m fu t á s b ó l.
v é g é n e lm e n tü n k v a la h o v a v e r
-Ki vett rá, hogy ezt a sportot űzzed?
s e n y e z n i, és a tá r s a s á g is jó .
-S a já t m a g a m , d e a n y u p é ld á ja
e d z e te k ?
k e ll fu t n i, m o n d ju k k é t k m -n é l
-M in d e n .
tö b b e t.
M in d e g y ik
ré s zé t
s z e r e t e m . T e t s z i k , h o g y s o k f e lé
-M e lin d a : Á lt a lá b a n b e m e le g í té s s e l és la z ítá s s a l k e z d ü n k ,
az
o rs zá g b a n
a
v e rs e n y e k m ia tt.
-Mennyit edzel egy héten? - T r ia t lo n b a n m o s t n e m s o k a t. m o s t v e rs e n y re
k é s z ü lü n k és e z é r t h é tfő n , s z e r
- B e a : É n 1 9 9 2 - b e n l e t t e m e lő -E z c s a k 1 8 éves k o rtó l v a n . a m e g y é b ő l b e ju to tta m
az
o rs z á g o s d ö n tő b e . A m e g y é b ő l c s a k n é g y e n j u t o t t a k e l o d á ig .
-A triatlonban a legfontosabb a kerékpár, neked milyen van?
v a n . E b b e n v a n m in d e n ú s z á s ,
- O ly a n m in d e n fé le . V a n e g y
k e ré k p á ro z á s ,
kondi
e d z é s , e r ő s ít é s .
n a g y v e rs e
n y e rte m , csak
o r s z á g o s b a n l e t t e m k é t s z e r e ls ő
-H e te n te tiz e n h á r o m e d z é s e m fu tá s ,
-M e lin d a : Ily e n nyen m ég nem
é s k é ts z e r h a r m a d ik h e ly e z e tt.
Én
-Ki az edződ? -Licskó Csaba. -Hetente mennyit edzel?
- V o l t a k m á r h a s o n ló g y ő z e l m e ite k ?
-M e ly ik részét szereted a legjobban?
-M i tetszik ebben a sportban?
D e úszásban
egy ó ra , h o g y a n
-A fu tá s t. S z e re te m , h a s o k a t
is e lő t t e m v o lt .
u ta z g a tu n k
-B e a : É n
s z ö r v ilá g b a jn o k , d e e m e lle tt m é g n e k e m i s v o l t a k “k i s e b b ” g y ő z e lm e im . -C s a k
h e ly b e n
k é s z ü lte te k
v a g y “i d e g e n p á l y á n " is ? -M e lin d a : A n y á r o n k é t e d z ő tá b o r b a n v e t t ü n k r é s z t. E g y ik e t
H e r c u le s v á z a m . A tö b b i a lk a t
D u n a ú jv á r o s b a n ,
r é s z t p e d ig e g y m á s k ö z ö t t c s e re
s z ítő k t a r t o t t á k , K á p t a la n fü r e -
ja p á n fe lk é
d á n , c s ü tö rtö k ö n és p é n te k e n
-Milyen eredményeid vannak?
b e r é ljü k , k in e k m ir e v a n s z ü k
d e n p e d ig a z o r o s z lá n y ia k k a l
e g y ó r á t ú s z o m . F é l ó r á t p e d ig
- A z t n e h é z le n n e fe ls o r o ln i. A
ség e. A b ic ó m é r té k e m o s t4 5 0 0 0
v o ltu n k . O t t n a p i k é t e d z é s t
le g b ü s z k é b b a t r i a t l o n o rs z á g o s
F t,
t a r t o t t u n k , r e g g e l és d é lu tá n .
a r a n y je lv é n y e s s z in t e lé r é s é r e ,
je lv é n y e s s z in t e lé r é s e k o r p e d ig
és a d u a tlo n a r a n y je lv é n y e s s z in t m e g s z e z é s é re v a g y o k .
egy
k o n d iz o m . H a
tr ia tlo n v e r s e n y r e k é s z ü
lö k , a k k o r fu t o k , k e r é k p á r o z o m is . K b . k é t k m - t f u t o k é s k e r é k p á ro zn i
T a ta b á n y á ig
m eg
v is s z a s z o k ta m .
-Kivel szoktál edzeni? -A n y u k á m m a l,
m eg
az
O R T R I-s o k k a l, ú s z n i a z Ő S E v e r s e n y z ő iv e l.
-Kik az edzőid? -T r ia tlo n b a n
L ic s k ó
Csaba,
-O lva sta m v a la m i ra n g lis tá ró l. H og y a n , m i a la p já n döntik el közietek a rangsort?
k ö r ü lb e lü l.
Az
a ra n y
-S o k a n ú g y ta r tjá k , h o g y ez a
p e d á lt
s p o rt c s a k a fiú k n a k , fé r fia k
k a p t a m a z e d z ő m t ő l. E z v o l t a
n a k v a ló , h is z e n e lé g d u r v a e le
d íja .
m e k v a n n a k b e n n e : r ú g á s , ü té s .
-M ik a terveid a következő versenyidényre ?
d ő s p o rt?
4000
F t
é rté k ű
V a ló b a n v e s z é ly e s e z a k ü z
négy
- A z o r s z á g o s s z i n t e n a z e ls ő
-B e a : R e n g e te g lá n y k a r a t é z ik ,
v e r s e n y v a n k ije lö lv e , a m i b e le
h a tb a n s z e r e tn é k b e n n e le n n i.
p e rs z e a z é r t v a la m iv e l k e v e s e b
-A
v e r s e n y id é n y b e n
s z á m ít a r a n g s o rv e r s e n y b e . A z
- A távolabbi cél micsoda?
e ls ő 1 0 p o n t o t k a p , a m á s o d i k
-S z e re tn é k
9 -e t és íg y to v á b b , h a
m a r a to n t fu tn i.
v a la k i
O ly a n 2 5 é v e s e n n e k i s z e re tn é k
b e n v a n n a k , m in t a fiú k . -M e lin d a : S z e rin te m
ez sem
v e s z é ly e s e b b , m i n t m á s s p o r t ,
b e lü l te lje s ít v a la
v á g n i e g y Ir o n M a n v e r s e n y n e k .
s é r ü lé s b á r m e ly ik n é l e lő fo r d u l
m ily e n tá v o n , a k k o r is k a p v a l a
E z is t r ia t lo n v e rs e n y , 3 8 0 0 m
h a t , íg y n e m c s a k a f é r fia k n a k
-Milyen eredményeid vannak?
m e n n y i p o n to t, m o n d ju k 5 -ö t.
ú s z á s b ó l, 1 8 0
v a ló .
-K é ts z e r á tú s z t a m a B a la to n t!
E z e k e t a p o n t o k a t ö s s z e a d já k ,
z á s b ó l, 4 2 k m fu t á s b ó l á ll.
V a n n ég y a ra n y é rm e m : h á ro m
k i m e n n y it s z e re z m e g , a s z e r in t
ú s z á s b ó l, e g y t r i a t lo n b ó l. E g y
- M e lin d a : T o v á b b r a is s z e István 13 éves, még van 12 éve, r e t n é n k fo ly ta tn i a k a r a té t, és hogy fe lk é s z ü ljö n erre a k i. fa n ta s z tik u s erőp rób á ra . j ö v ő r e i s i n d u l n i a v e r s e n y e n . - Te hányadik voltál a rangsor Szurkoljunk együtt m ind a két Rápolti Brigitta szerint? gyereknek!
úszásban
S zénási
J u d it
és
Ilo n k a n é n i.
b ro n z é re m a d iá k o lim p iá r ó l és r e n g e te g o k le v e le m .
-A sok edzés és versenyzés nem megy a tanulás rovására?
s z in t id ő n
km
k e ré k p á ro
-Kívánom, hogy sikerüljön!
-M ik
a
te r v ie t e k
a jö v ő r e
nézve?
r a n g s o r o l j á k . A n é g y v e r s e n y b 51 a h á ro m
le g jo b b a t v á la s z t já k
KCTHE7CS 5
O r o s z lá n y r ó l o r o s z lá n y ia k n a k 3. S o r o z a t s z e r k e s z t ő : F ö ld i Józsefné (fo lyta táB)
"1388. november 4-én Zsigmond király itt tartózkodott és innen keltezte egyik levelét is. Területe és határa a prem ontreiek birtoka volt. A török világban pusztult el és később az E szterházyak kezére került. A z Eszterházyakakamalduli szerzeteseket telepítették ideésgrófEszterházy József1733-bannagyszabású kolostort és tem plom otépíttetvén számukra, nekik ajándékozta a pusztát is. A kamalduliak első rem etelakát is g ró f Eszterházy József ép ítette 1748-ban, a másodikat g ró f Cziráky József és neje, Barkóczy Borbála, a harmadikat g ró f Gyulay Ferencz és neje, Falussy Borbála, a negyediket Baranyay János és Imre, az ötödiket g ró f Esterházy Im re esztergom i érsek, a hatodikat g ró f Perényi Zsigmond, pécsi püspök, egyet H artw ig József, egy másikat g ró f Hunyady János, a kilencediket g ró f Erdődy de Berény stb. A rem etelakok száma összesen 20 volt. II. József alatt a kamaldubak rendje eltöröltetvén, 1782-ben a királyi kamara kezelte a birtokot, de azután több birtokoskezén mentát, mígnem végre csere útján ismét visszakerült az Esterházyakkezére. A z időközben erősen megrongálódott, érdekes kolostorból pokróczgyár lett melyet
Österreicher nevű pesti kereskedő bérelt, a kamaldubak remetelakait pedig a gyár munkásai foglalták el. Ebben az időben a kolostor szép templomának már csak a tornya állott, m ert egyéb részeit építkezésre használták fel és még a császári fiskus adogatta el legnagyobb részét, a templom berendezésével együtt. A z oroszlányi templomnak jutott belőle a márványból épült és a m ennyezetig érő oltár, melynek két oldalán korinthusi márványoszlopon egy feliratos fekete márványtábla nyugszik, továbbá a díszes szószék, a mennyezet alatt elhelyezett kapitellek, a kórus márvány oszlopai és az orgona alatti oszlopdíszítés. A múlt század második felében azután ajelenlegi tulajdonos atyja, fiának, g ró f Esterházy Miklós Móricznak, nősülése előtt, megfelelő lakást óhajtván biztosítani, a kolostort 250 000 forint költséggel kitataroztatta, a szükségeshez képest átalakíttatta, nagy kényelemmel berendezte és így lett belőle a maikényelmes, szép kastély, ahol, különösen a vadászati évszakban, a g ró f számos vendége szokott megfordulni. A magaslaton fekvő épületcsoport egyik oldalát maga a kastély foglalja el, ezzel szemben van az eredetiségében m eghagyott bejárat, ..." folytatjuk
Továbbra is sikeresen szerepelni... N agy
a
s ü rg é s -fo rg á s
az
O B SK
e d z ő te rm é b e n
a
s z a k k ö z é p is k o lá b a n . A f ia t a l s rá c o k g y o r s a n f e lö lt ik m a g u k r a tr é n in g r u h á t.
Az
a rc o k o n
ném i
fe s z ü lts é g
lá ts z ik ,
nem
a k á r m ily e n v ia d a lr a k é s z ü ln e k , a le g r a n g o s a b b h a z a i e s e m é n y r e , a m a g y a r b a jn o k s á g r a .
Kodák Roland, ifj. Tóth László. A
M OSZ
á l t a l ö s s z e á llít o t t a h a z a i 6 3 je g y z e t t s z a k o s z t á ly
k ö z ü l a z e lm ú lt é v b e n a 1 0 . h e ly e t s z e re z tü k m e g . Ily e n m é g n e m v o lt. M ik ö z b e n a z e d z ő s o r o lta a f e n t ie k e t , f ia c s e n d e s e n h a llg a t t a .
Tóth László e d z ő i g a z í t j a e l f i a i t , m i l e s z s z e m é l y e n k é n t a n a p i e d z é s a d a g . A z t á n e l i n d u l n a k a m e l e g í t ő s ö k a z e ls ő s z á m r a , a
R e m é n y s é g e a z O B S K - n a k , e d d ig i e r e d m é n y e i e r r e u t a ln a k . 1 8 8 c m m a g a s , je le n le g 7 4 k g .
te r e p fu tá s r a . K ö z ö ttü k v a n a z o r o s z lá n y ia k e g y ik re m é n y s é g e ,
M a g á r ó l e n n y i t m o n d : 1 0 é v e b o k s z o lo k , h é t é v e v e r s e n y s z e r ű e n .
ifj. Tóth László is , a k i c s a k k é s ő b b k e z d i m e g a m u n k á t . -Sokan már temetni vélik az oroszlányi bokszot, mert az utóbbi időben nem látnak a sportág rajongói mérkőzéseket itt helyben.
M in d e n k o r c s o p o rtb a n in d u lt a m m a g y a r b a jn o k s á g o n és s ik e r ü lt is a z é le n v é g e z n e m , p e d ig a k e z d e t e k b e n v o l t a k n e h é z s é g e im .
-E z ily e n fo r m á b a n n e m ig a z . É l a z ö k ö lv ív á s a v á ro s b a n . A z ,
a lk a lo m m a l ö lt h e t t e m m a g a m r a a c ím e re s m e z t , tiz e n e g y s z e r
M in d e n
e r ő m m e l b i z o n y í t a n i a k a r t a m , a m i s i k e r ü l t is . 1 4
h o g y a s z u r k o l ó k n e m l á t h a t n a k a n n y i m é r k ő z é s t , m i n t a z e lő z ő
g y ő z te m ,
id ő k b e n , a n n a k
v e d te m p o n to z á s o s v e re s é g e t.
van.
Főként
tö b b
o k a is
a n y a g i.
50
A
h á ro m s zo r
szen
r tia g y a r b a jn o k s á g
u tá n
s z á z a lé k k a l k a p u n k k e v e s e b b
N é m e to r s z á g b a , D o is b u r g b a
tá m o g a tá s t, m in t k o rá b b a n .
m e g y e k , o t t fo g o k d o lg o z n i és
E z é rt
to v á b b
“k a r c s ú s íta n u n k ”
k e lle tt.
Úgy
k e ll
g a z d á lk o d n u n k , s zá m u n k ra
hogy
ö k lö z n i. M á s fé l é v e s
s ze rző d é s t ír ta m
a
a lá .
S e m m ik é p p e n n e m
le g je le n tő s e b b
le
a rr ó l,
hogy
m ondok
a k ö v e tk e z ő
v e r s e n y e k r e e lju s s u n k . E z e n
o lim p iá r a k ik e r ü lje k , és o tt a
tú lm e n ő e n
m a g y a r s z ín e k e t k é p v is e lje m .
s z a k o s z tá ly u n k
te lje s íte tte
a
s p o rtk ö r
e lv á r á s a it,
m e rt
m in d e n
T ó th
L á s z ló
b e s z é lg e té s
edző
végén
a m ég
k o r o s z tá ly b a n tu d o tt m a g y a r
m e g j e g y z i : A z O B S K ö k lö z ő i a
b a jn o k o k a t,
to v á b b ia k b a n
é rm e s e k e t
n e v e ln i.
s z e re tn é n e k
N é v s z e r i n t Babai Rudolf, Vörös M árton, Szabó Tibor,
h ír n e v é t.
SZENZÁCIÓ! Minden 1000 Ft feletti vásárláskor megforgathatja szerencsekerekünket és a vásárolt értéknek akár a 100%-át is megnyerheti ajándékba. N Á LU N K M IN D E N K I N Y E R !!! K rm m s »
s ik e r e s e n s z e r e p e ln i,
ö r e g b ítv e a v á ro s , a B Á N Y Á S Z
Bükki József
A p a és fia
sooters
is
KÚPJA A
r o ju en n a ta ju BTröt izonxiu.
A kubó véznáit ét a m ait tznmnv, Molnár Ferenc A kiadó és a szerkesztőség címe: 2840 Oroszlány, Flirst 8. u. 20. * 361-122/14-14 H 2840 Oroszlány, Petőfi 8. u. 20
TECHNIKAI SZmtüfZTÖ, Kocsis Zoltán Nyom da: Vért Nyomda, Oroszlány Felelős vezető: Somogyi Attila
ISSN: 1218-4276. *94. november 18.
Alapítva: 1993.
Ingyenes
A hír szent, a vélemény szabad.
HÍREK, TÉNYKÉREK
KÉTHETES
II. évfolyam 25. szám 1994.
december 16.
OROSZLÁNY ÉLETÉRŐL.
Független, kéthetilap
Egy esős ezüstvasárnap s z a v a z ó k ö r b e n v á l a s z t a n a k . Szántó Róbert és Vince. R ó b e r t a z e ls ő s z a v a z ó , ő e l l e n ő r z i
2000 1800
a z u r n á k a t , h o g y ü re s e k -e .
1600
■ C s e rh a lm i 601
1400
□ K is n é 1386
1200 1000
■ N a g y 100 □ D r. Sas 1223
800
■ S z é k e ly 1926
600
□ S zó k e 326
S zavazás
u tá n
7 □ FIDESZ 2
6
e lm o n d já k ,
hogy
az
QMDF-KDNP1
á lt a lu k is m e r t p o lg á r m e s te r je lö ltr e s z a v a z t a k , a la k á s é p ít é s e lk e z d é s é t v á r j á k
5
■M5ZDP1
4
□ MSZP 8
a g y ő z t e s t ő l.
3
BMUNKÁSPÁKT2 □ SZDSZ 2
H a t ó r a t iz e n ö t k o r é r k e z n e k a n y o lc a s
400
k ö r b e a z e ls ő v á l a s z t ó k . A m u n k á s r u h á s
200 0
fia ta l p á r a s z a v a z á s u tá n a z o n n a l in d u l d is z n ó v á g á s r a . K é r d é s r e
P o lg á r m e s te r je lö lt e k r e
8
■ Független 1
k ö z lik , la k á s o k K é p v is e lő i h e ly e k p á r to k s z e r in t
le a d o tt
s z a v a z a to k k o p p a n á s a it le h e te tt
é p íté s é t v á r j á k a z ú j p o lg á r m e s te r tő l
h a lla n i c s a k d e c e m b e r 1 1 -é n , v a s á r n a p
A z eső h a lk
é s a z t, h o g y a la k á s é p íté s e k h e z k e d v e
re g g e l a v á ro s b a n . A z u tc á k k ih a lta k .
ző b b
A
Is k o la
n i.V á r já k m é g , h o g y a v á ro s b a n ja v ít
fo ly o s ó i a b l a k a i n s z ű r ő d ik k i f é n y . B e n t a re g g e l h a t ó r a i id ő je lz é s t v á r já k .
r e g g e li s z e m e r k é lő e s ő u t á n is s z in te
K ét
já r h a ta tla n o k
J ó zs e f A ttila
Á lta lá n o s
szavazókor van
m a
ebben
az
g o n d o ljá k , a z id ő p o n tr a . A
is
A
e lin té z n i
-M ikor megy be a H ivatalba? -M o s t re g g e l fe lh ív o m
v á ro s b a n .
n a k , b ő v ü ln e k fe la d a ta in k .
s z o c ia lis tá k n a k
- Ú g y g o n d o lo m , h o g y a s z e m l é l e t i m ó d
m e g k é rd e z e m ,
hogy
v a l k a p c s o la t b a n , s o k k a l tö b b e m b e r t k e ll
a H iv a t a lt
m ily e n
és
te e n d ő im
b e v o n n i a k ö z ü g y e k in té z é s é b e , e z h a t n i fo g a p o lg á r i g o n d o lk o d á s m ó d r a . Nem
le s z n e k e z e k u tá n .
g o n d o l o m , h o g y a z e ls z e g é n y e d é s
-A régi munkahelyével m i lesz1
n ö v e k e d n e , és e m ia tt
-F iz e té s n é lk ü li s z a b a d s á g o n le s z e k n é g y
ta r iz á ló d á s . V a n e b b e n a v á ro s b a n a n n y i
nem
le s z
p r o le -
-L e ü lü n k
a H iv a t a l v e z e tő m u n k a t á r
9 -9
a
h e ly e k
és a z
szám a
a
“e lle n z é k n e k ”.
V a la k i(k )n e k m e llé jü k k e ll á lln i, H a a z t a k a r já k , h o g y m e n je n a v á ro s s z e k e re . M e r t a n n a k m e n n i k e ll. N a g y a z e lv á r á s f e lé jü k . A n y u g d íja s o k a jo b b
é le tk ö r ü lm é n y e k e t, a fia ta lo k
la k á s o k a t
és
kedvező
m u n k a h e ly e k e t
k ö lc s ö n ö k e t,
v á rn a k
az
új
la k á s o k b a n
é lő k
p o lg á r m e s te r tő l, a te s tü le ttő l. A
k ö z p o n ti fű té s e s
o lc s ó b b h ő d í j a t a z e r ő m ű t ő l .
-A la k ó k ö r n y e z e te k g o n d o z á s á t, a z u ta k ,
s a iv a l e g y b e s z é lg e té s r e é s tá jé k o z ó d o m .
já r d á k á lla p o tá n a k ja v ítá s á t . N e m
-A program jából m i lesz a legelső, melyet a testület elé viszi
e g y , h o g y m ik é n t é r z ik m a g u k a t a z e m b e re k
ezzel kezd en ém , h a n e m
a v á ro s
p é n z ü g y i te r v é v e l, m e r t o ly a n
m egszo
v á rh a tó a k ,
je le n th e tn e k
az
m e ly e k
p r o b lé m á t
e d d ig i e lk é p z e lé s e k h e z
m in d
a v á r o s b a n , é s ú g y g o n d o lo m , e z e k r e i s fig y e ln ü n k
k e ll.
-M ily e n lesz apparátussall
a
k a p csola ta
az
-R e m é le m jó , h is z e n fe lk é s z ü lt s z a k e m b e
az
r e k , s a v á ro s n e m n é lk ü lö z h e ti tu d á s u k a t.
ö n k o r m á n y z a t i t ö r v é n y is , m e ly h a t á s
M o ln á r Ferenc
k é p e s t.
a
folytatás a 2. oldalon
-M it tekint még fontos teendőnekl
-M i lesz a legelső hivatali teendője1
r ítá s o k
b e jö tt
e rő , h o g y a f o g la lk o z t a t o t t s á g o t m e g o ld ja .
é v ig .
-N e m
v á la s z tá s o n
k ö r ö k e t a d le a v á ro s n a k , és e z á lta l v á lto z
fo g v á lt o z n i a p o lit ik á v a l és a v á r o s p o lit ik á
v a ló m .
v a s á rn a p i
p a p ír fo r m a , s p a t t h e ly z e t a la k u lt k i a
-Az elkövetkező években mennyire fog -M ivel telt a mai, december 12-i reggelei polgárosodni, illetve proleta rizá lód n i a - B e m e n t e m m u n k a h e l y e m r e , a s z a k k ö vá rosi m ég
p o lg á r m e s te r
E lváráso k
-K ö s z ö n ö m a v á ro s p o lg á r a in a k b iz a lm á t .
van
új
folytatás a 3. oldalon
Több embert kell bevonni a kőzügyek intézésébe ...
z é p is k o lá b a , h is z e n
a v á ro s u tc á i. Ú g y
az
V IR Á G O S V Á R O S É R T
k ile n c e s
-Székely ú r! O lv a s ó in k nevében gratulálunk megválasztásához.
b iz to s íta -
m u n k a h e ly e t fo g te r e m te n i.
H a t ó ra . A b e já r a t e lő tt k e tte n v á r e rre
fo g
s á k m e g a z u t a k a t , h is z s z e r in t ü k a
é p ü le tb e n . ta k
k ö lc s ö n ö k e t
U gyanakkor
v á lto z ik
KSTHFTSS t
A szavazatok m egoszlása körzetenként
fo ly a tá s a z 1. o ld a lr ó l V á g y a k , e lv á r á s o k , m e
□
ly e k n e m m in d e n e s e tb e n a z ö n k o rm á n y z a t h a tá s
H K o v á c s 35
■ G r e g u s n é 61
k ö ré b e ta rto z n a k .
E2 L ic s k ó 100
□ H a r t y á n i 30
B a n k o k r a , v á lla lk o z ó s z e lle m ű
B a l o g h 212
S C s e r n e k 20
□
ü z le t e m b e
■ M o n o s t o r i 71
L a z ó k 80
□ T ú r i 57
□ T a k á c s 75
□ V a r g a S.165
re k re , a v á ro s tó l fü g g e t
■ V e i l a n d i c s 40
□ D r . M á t ic s n é 27
le n V é r t-r e .
□ J u g o v i c s n é 30
Ig a z , a
s z a v a z ó k a t ez
m á r a le g k e v é s b é é r d e k li. Ő k nék, ha
sem
a z t s z e re t
a
1. k ö rz e t
2. k ö rze t
s o rs u k jo b b
le n n e . S ig a z u k v a n . A z e lm ú lt é v tiz e d e k b e n (m á r h a
a
□ Biczi 38
□ Beke 49
p o lg á r
□ Csongrádivá 36
^ Boros 50
v o lt e s z ó n a k
■ Kovács T. 15
H E rő s 36
je le n té s e a k k o r ) n e m t e t t
□ N agy T. 76
k ü lö n b s é g e t
S Szedlek 323
o rs zá g -
g y ű lé s , k o r m á n y , a t a
□ M olnár R. 48 B Rajnai 236 D Szabó 26
□ Záray 54
■ Zlattzkyné 52
n á c s k ö z ö tt. S ta lá n n e m is v o lt . M e r t h e l y e t t ü k v o lt e g y m á s ik h a ta lo m , a z d ö n tö tt k é rd é s e k b e n .
3. k ö rze t
4. k ö rze t
M in d e n b e n . M o s t, h o g y
é lh e tn é n k □ Dr. Bajnoczki M. 146
p o lg á r i jo g a in k k a l, n e m tu d ju k
m i
az
m e ly
itt
h e ly b e n in t é z ő d ik , é s m i a z m e l y f e ls ő b b f ó r u m o k h a tá s k ö ré b e ta r to z ik . M e rt
le h e t
k ö v e te ln i
e z t, a z t, a m e n n y ib e n s z a b á ly z ó k ,
az
a
□ Dr. Bende K. 137
S3Báthory 60
□ Bottka 11
□ Bolya 20
■ Cseh 218
□ M olnár F. 185
□ Makrai 89
□ Szennyei 9
B M odrián 83
0 Szűcs K. 70
□ Varga J. 249
o rs zá g
g a z d a s á g i h e ly z e te n e m te s z i a z t le h e tő v é , n e m 5. k ö rze t
le s z b e l ő l e s e m m i .
6. k ö rze t
K é rd é s , h o g y a p o lg á r e b b ő l m a jd m it é r t m e g , m i t f o g a d e l. M a jd
négy
□ Dorssich 90
év
m ú lv a
■ Katonka 165
■ M árkosi 52
■ Németh 60
fe n y ő
□ M etzger 170
□ Sólyom 68
k a rá
B N a g y Z. 135
□ Szűcs I. 36
0 P app 51
□ Tihanyi 318
m e g lá tju k . M in t a z o k a t a fá k a t,
m e ly e k e t
c s o n y h o z k ö z e le d v e vágnak
a
k i
□ Tóthné 29
v á ro s b a n , a
k ö z e li e r d ő k b e n n in c s
□ Bertáné 11
□ Jugovics 110
800
- m e rt
fo r in t m é te
r é r e - , s k a r á c s o n y e s té jé n
7. k ö rz e t
8. k ö rze t
e fá k a lá te s z ik s z e ré n y a já n d é k u k a t . A z
ünne
p e k u t á n p e d ig e g y k is m e le g s é g e t fo g n a k b iz t o
■ BuzerSS
s íta n i a fa v á g ó k k á ly h á
□ Gyuga 16
já b a n .
□ Dr. Sunyovszki 266
E z e k u tá n hogy
m it
te s tü le ttő l,
a k é rd é s re , v á rn a k
□ Babérné 33
0 Dr. Bíró 56
■ Cserhalmi 49 □ Huber 41 □ Kostyál 10 ■ Sáliéi 45 □ Dr. Sas 73
ISDr. Torok 77
a
□ Schmidt 73
□ Urbán 91
□ Széke 62
m o n d já k
b á tra n : S ze b b p a rk o k a t, k ö z b iz t o n s á g o t . K e lle m e s ü n n e p e k e t!
V____________ J
9. k ö rze t
KERES, KÍNÁL - ELAD, VESZ? KÉmeves
2
10. k ö rze t
HIRDETÉSÉT KÖZLI A KÉTHETES! ’94. december
Egy esős ezüstvasárnap O toltics István é s f e l e s é g e i s k o r á n é r k e z e t t, h is z e n a f é lj h o r g á s z n i k é s z ü l.
n a g y já b ó l tis z tá z ó d n a k . M á s n a p re g g e l a z u tc á n
S z e r in t e a z e s ő s id ő b e n jó l k a p n a k a h a la k . Ő k is a s z e m é ly e s is m e r e t s é g a la p já n
tö b b s é g e m i n t h a m i s e m
az e m b e re k
tö r t é n t v o ln a ,
m e g y a d o lg a u t á n . N é h á n y a n m e g á l l n a k ,
v á la s z t o t t a k a je lö lt e k k ö z ü l. L a k á s o k é p íté s é t, m u n k a h e ly t e r e m t é s t v á r n a k a z
s m e g v it a t já k a z e re d m é n y e k e t. K i ily e n , k i o ly a n fo r m á n k o m m e n tá lja a tö r t é n t e
ú j p o lg á r m e s te r tő l, a te s tü le ttő l.
k e t. E g y b e n e g y e té rte n e k , h o g y a v á ro s
D é le lő tt a v á ro s fő u tc á já n t a lá lju k a v á la s z tá s i b iz o tts á g k é t t a g já t . E llá t o g a t t a k e g y -k é t s z a v a z ó k ö rb e . M i n t m o n d já k ,
b a n v a la m i m e g v á lto z ik , és a b b a n , n é g y é v m ú l v a i s le s z v á l a s z t á s . V a ló b a n .
r e n d b e n f o ly ik a v á la s z tá s . D é l u t á n H a rtm a n n J ó z s e f elnök,
m u n k á já b a n
a
H iv a ta l
dr. S k re k J ó z s e f je g y z ő és A sperm ay er Á gnes s e g í t ő k ö z r e m ű ré s z t
k ö d é s é v e l. E s te h á r o m n e g y e d k ile n c . A p á r to k k é p v is e lő it e g y já t é k r a k é r t ü k . M o n d já k m e g a z e re d m é n y k ih ird e té s e e lő tt, h o g y
m ik é n t
s z e r e p e lt p á r t ju k ,
i l l e t v e a z t , k i le s z a p o l g á r m e s t e r . Cserhalmi Lászlót a z S Z D S Z i r o d á n é l j ü k u t o l . S z e r i n t e a 1 7 - b ő l 6 - 8 h e l y le s z a z ö v é k , m íg p o lg á r m e s t e r n e k S z é k e ly t tip p e li. Az
M D F
ir o d á já r ó l
O lá h
L á s z ló
p á r te ln ö k v á la s z o lt. V é le m é n y e a z , h o g y a
1 7 -b ő l
3
h e ly e t
s ze re zn e k ,
és
ő is
S z é k e l y r e v o k s o l. A F I D E S Z i r o d á n M o d riá n V ilm os “j ó s o l ” . 1 7 - b ő l 2 - r e , é s K i s I m r é n é r e , m í g
-S u n y o v s zk i ú r! M it fo g c s in á ln i decem ber 12-én, hétfőn, és az elkövetkezendő időben?
az
ú j v e z é r ig a z g a tó
ü g y v e z e tő i
te e n d ő k
Szigethy István
e r ő m ű v i v e z é r ig a z g a tó -h e ly e tte s t. A V é r t Ig a z g a t ó s á g á n a k e ln ö k e d e c e m b e r
-S z e r e tn é k e g y k ic s it p ih e n n i, e g y é b k é n t ü g y v é d le s z e k és a M a j k K f t - n é l is fo g o k
ü z e m ig a g a tó já n a k n e v e z te k i, s e g y b e n
d o lg o z n i.
á lta lá n o s v e z é r ig a z g a tó -h e ly e tte s le tt.
-M ik én t fogja átadni a várost az új polgárm esternek ?
S z é n s z á llító
-H ó n a p o k
ó ta
k é s z ü lü n k
e r r e , tö b b
d o s s z i é n y i a n y a g k é s z ü l t e l, m e l y b e n a
A z Ig a z g a t ó s á g d ö n tö tt a r r ó l, h o g y a és
S z é n fe ld o lg o z ó
Ü z e m ig a z g a tó s á g
k ia la k ítá s á t
fe lfü g g e s z ti.
v á ro s és in té z m é n y e in e k a d a ta i v a n n a k . E z t a v á r o s i k ö n y v t á r b a n is e lh e ly e z t ü k , b á r k i e lo lv a s h a t ja . A
te lje s
d o k u m e n tá c ió t k e d d e n
vagy
s z e rd á n a d o m á t a z u tó d o m n a k .
-M iként fog részt venni a továbbiakban a város életében? -M in t
egyéni
fe la d a to m a t,
k é p v is e lő
végzem
a m e n n y ib e n
a
le h e t,
-Az elm últ két-három hét kampányát miként értékéül
a z O r o s z l á n y i B a r á t i K ö r v e z e t ő j e k é n t is
-S a jn o s ,
a
le g tö b b
e s e tb e n
csak
k ö z h e ly e k e t h a llo tta m . K o n k r é t , a v á ro s t á tfo g ó
p ro g ra m m a l
nem
ta lá lk o z ta m
e r e d m é n y e k a b i z o t t s á g h o z , m e l y e k é jj e l r e
R égi olvasója va g yo k lapjuknak és nagy öröm öm re szolgál, ha jó kezdem ényezésről tudósítanak. Szeretném segíteni munkájukat, ezért ilyen esetről számolok be. K ét évvel ezelőtt, 1993 nyarán szerveződött első ízben a M ajki Mesterkurzus. A k é t egyhetes tábor sokat nyújtott az ügyes kezű általános és középiskolás gyerekeknek. A jelentkezők közül a megyéből beküldött pályamunkák alapján válogatták össze a 20 fős csapatot. Fiam, aki ekkor volt 17 éves, így került a résztvevők közé. Ekkor m ég nem tudtuk, m ilyen nagyszerű programban lesz része. Aztán am ikor hazatért, mi szülők csak néztünk. Ily e n is van ma Magyarországon? A művészpalánták csodálatos k ö r n y e z e tb e n , a m a jk i m alom b an ismerkedhettek m eg űj technikákkal, neves m ű v é s ze k ir á n y ítá s á v a l v e h e tte k r é s z t
Ig a z g a tó s á g
9 - i h a t á lly a l V a s J ó z s e fe t a S z o lg á lta tó és V a g y o n h a s z n o s ító Ü z e m ig a z g a tó s á g
A z M S Z P ir o d á n jó h a n g u la t u r a lk o d ik .
Tisztelt Szerkesztőség!
k e r ü lt. A
a z Ig a z g a t ó s á g
p á ly á z a t o t í r t k i. Ú j ig a z g a tó s á g i ta g g á
e llá t á s á v a l m e g b íz ta
h a lla to m v é le m é n y ü n k e t, ja v a s la ta in k a t.
ré s z-
tis z t s é g b ő l is v is s z a h ív á s r a v e z é r ig a z g a tó i p o s z tra
Az
in d ító
a
a z ig a z g a t ó i
t a g s á g b ó l v i s s z a h í v t á k Tüdős Tibort és Vas Józsefet, a k i e z z e l a v e z é r i g a z g a t ó i
m e g b íz á s á ig
m a g á n a k s z a v a z e s é ly t , p á r t j á n a k 5 h e ly e t a 1 7 -b ő l.
é s a 1 7 h e l y b ő l 1 0 - r e v o k s o l. T íz ó ra u tá n m á r é rk e z n e k
d e c e m b e r 9 -i
n e v e z té k k i.
b iz o tts á g b a n is te v é k e n y k e d e m , ille t v e
S z é k e ly A n t a l s z e r in t ő le s z a p o lg á r m e s t e r
Rt
Z oltá nt , é s ú j t a g n a k Dr. Csiszár Istvánt
Kisné n e m v á l l a l k o z i k a j ó s l á s r a . Dr. Sas Gyula a M u n k á s p á r t r é s z é r ő l és
E rő m ű
K ö z g y ű lé s é n
a F e l ü g y e l ő B i z o t t s á g i t a g s á g b ó l Nemes
Továbbra is részt veszek a város életében ...
M i n t e lm o n d já k , 1 0 ó r á ig 2 0 0 0 , 1 4 ó r á ig a 1 5 5 6 9 s z e m é ly b ő l 3 6 3 5 p o lg á r s z a v a z o t t. b iz o tts á g
V é rte s i
U g y a n c s a k e z e n a z ü lé s e n v is s z a h ív t á k
ta g ja k é n t a H iv a t a lb a n .
A
A
r e n d k ív ü li
v á l a s z t o t t á k Hetzmann Albertét.
V á la s z to ttu n k .
Spindler Tibor, Zsombolyai Tibor, Kátai Pál Ferenc, Baranyai János és dr. Kázmér Klára t a r t j a a f r o n t o t a v á l a s z t á s i b i z o t t s á g
d o lg o z ó iv a l e g y ü t t m in t e g y 2 0 0 fő v e t t
Mozgásban a Vért vezérkara
m űvészeti foglalkozásokon, alkothatták meg kiálk'tásuk anyagát. A tárlat aztán T atabányán, Érsekújváron (Szlovákia) és Oroszlányon volt látható. 1994 n y a rá n is m é t m e g r e n d e z té k a művésztábort. Néhányan eljöttek a tavalyiak közül és a megyén kívülről, sőt Szlovákiából is. Most, ha lehet még színvonalasabb 2hétben volt részük a gyerekeknek. A részvétel ingyenes volt! E rrőla szervezők, Juhász A ttila és Modrián Vilmos gondoskodtak azzal, hogy szponzorok és pályázatok tám ogatását szerezték m eg az ügyhöz. Első évben dr. Sunyovszki K ároly polgármester százezer forintot saját pénzéből á ld o z o tt a k u rzu s lé tr e h o z á s á ra , az ön k orm án yzat s e g íts é g ét ek k o r m ég nem sikerült megszerezni. J ö v ő re m ár hiányozna, ha nem lenne a mesterkurzus, mondja a fiam és a többi “ügyes
a n n a k e lle n é r e , h o g y m in d e n je lö lt r é s z é re b iz to s íto ttu n k
m in d e n
a d a to t,
in fo r m á c ió t. A le g tö b b j e lö lt f e lk é s z ü le tle n v o lt, a la p v e t ő is m e r e te k n é lk ü l in d u lt a v á la s z tá s o n .
-M ik or já r le a mandátuma, és kap-e végkielégítést? -D e c e m b e r 1 2 -é n , és h a th a v i a la p b é r n e k m e g fe le lő ö s s z e g e t k a p o k .
-Beszélgetésünk végén olvasóink nevében a civil életben és a képviselői munkához sok sikert kívánok. -É n is k ö s z ö n ö m hogy
az
e lm ú lt
fe jlő d é s é é r t, d o lg o z h a ttu n k .
a v á ro s p o lg á r a in a k , négy
évben
m ű k ö d é s é é rt
a
v á ro s e g y ü tt
M o ln á r F eren c
kezű”, akivel beszélgettem. Mi, szülők is bízunk benne, hogy ez az egyedülálló kezdeményezés két sikeres kurzus után nem marad folytatás nélkül. K e lle m é V o jc z e k M a ria n n
Művelődési Központ programjai dec. dec. dec. dec. dec. dec. dec. dec. dec.
17. 23. 30. 16.
1746 B E V E R LY H ILLS-I ZSARU 3. 1746 C S E K K B E N A TE N G E R 1745 F A R K A S 17“° A R A N Y JÁN O S IS K O L A K A R Á C S O N Y I H AN G V E R S E N Y E 20. 17“ A R A N Y JÁN O S IS K O L A A J Á N D É K K A R Á C S O N Y I KO NC E R TJE 21. 1400 Ságvári E. Ált.Iskola K A R Á C S O N Y I M Ű SO R A 22.16°° M IN D E N K I K A R Á C S O N Y A 24. 2330 É JFÉ LI K O N C E R T 28-29 9«-1700 REIK3 T A N F O L Y A M
. HIRDETÉSÉT KÉT HÉTIG MÁR TÖBB MINT NÉGYEZREN OLVASHATJÁK! KFTHFIFS 3
Nyitva:
hétköznap 14®-tól reggel 7®-ig, |péntek 14®-tól hétfő reggel f-ig NONSTOP, és minden ünnepnap NONSTOP. Naponta friss tejtermék és pékáru. O R O SZLÁNT, R Á S Ó C S I Ú T 98. 8 360-465
Kozmetika és Bronzárium 2840 Oroszlány Rákóczi u. 27. 1/5. 8 (34) 364-329
-Epilálás -Arctisztítás -Kezelés izraeli kozmetikumokkal -Clean + Easy amerikai típusú gyantázás -Fájdalommentes füllyukasztás -Alkalmi smink -Szemkontúr tetoválás Nyitva: hétfő,-azerda,-péntek: 13.00-19.00, kedd,-csütörtök: 8.00-13.00
Keresse új
DISZKRÉT CLUB termünket!
QSTERBRAU HÁ2I FŐZÉSŰ SÖR TERASZ KERTIELY1SÉG - ZÁRTKÖRŰ RENDEZVÉNYEK - DISZKRÉT CLUB ÉTTEREM Mbwiiws HYirva tartás Teremfoglalás, rendelés: 8 360-802
DOKSICH Gyógyszertár Oroszlány, Népek barátsága u. 41. Nyitva hétfőtől péntekig: 8-17 óráig, szombaton: 8-12 óráig. * (3 4 ) 360-017
(SPAR mellett)
Subilandmodellbolt
-
-v
EURO:
Tatabánya. Mártírok útja 20 előtti buszuáró S z e n z á c ió s s z a k ta n á c s a d á s . A m odellezés szerelm esei üzletünkben hétfőtől, péntekig a nyitva tartási idő alatt szakszerű tanácsokat kaph atnak a repülőgépekről,
—v
Repülő, hajó, harcjármű, autó, űrhajó, vasútmodellek, modellezési kellékek és kiegészítők széles választéka. N yitv a ta rtás:
Forgalmazott típusok:
H é tfő tő l, P é n te k ig : délelőtt: 9 -1 1 .4 5 óráig, d élután: 1 3 .3 0 -1 8 .0 0 óráig.
Italeri. Dragon. Pm. Afv Club. Blue Tank. Academy. Fujimi. Hobbycraft. Ami. Esci. Humbrol. Airfix. Heller. Tamiya. Hasegawa. Revell. Monogram. Matchbox. Verlinden. Auhagen. Jordán. FugErth. Lilliput. Tillig. Mechano
S z o m b a to n : 9 -1 2 .0 0 óráig
JANUÁR 1
V
Újév, Fruzsina
2 3 4 5 6 7 8
H K Sz Cs P Sz V
Ábel Genovéva, Benjámin Titusz, Leona Simon Boldizsár Attila. Ramóna Gyöngyvér
9 10 11
H K S/.
Marcell Melánia Ágota
13 14 15
P Sz V
Veronika Bódog Lóránt, Loránd
16 17 18 19 20 21 22
H K Sz Cs P Sz V
Gusztáv Antal. Antónia Piroska Sára. Márió Fábián. Sebestyén Áynes Vince. Artúr
23 24 25 26 27 28 29
H K Sz Cs P Sz V
Emerencia. Rajmund Timót Pál Vanda. Paula Angelika Károly. Karola Adél
30 31
H K
Martina. Gerda Marcella
1 2
Sz V
Hugó Áron
3 4 5 6 7 8 9
H K Sz Cs P Sz V
Buda, Richárd Izidor Vince Vilmos. Bíborka Hermán Dénes Erhard
10 11 12 13 14 15 16
H K Sz Cs P Sz V
Zsolt Leó.Szaniszló Gyula Ida Tibor Anasztázia. Tas Hüsvét. Csongor
17 18 19 20 21 22 23
H K Sz CS P Sz V
Hűsvét. Rudolf Andrea. Ilma Emma Tivadar Konráo Csilla. Noémi Béla
24 25 26 27 28 29 30
H K Sz Cs P Sz V
György Márk Ervin Zita Valéria Péter Katalin. Kitti
OROSZLÁNY.
FEBRUÁR
MÁRCIUS
1 2 3 4 5
Sz Cs P Sz V
Ignác Karolina, Aida Balázs Ráhel. Csenge Ágota. Ingrid
1 2 3 4 5
Sz Cs P Sz V
Albin Lujza Kornélia Kázmér Adorján. Adrián
6 7 8 9 10 11 12
H K Sz Cs P Sz V
Dorottya. Dóra Tódor. Rómeó Aranka Abigél. Alex Elvira Bertold, Marietta Lívia. Lídia
6 7 8 9 10 11 12
H K Sz Cs P Sz V
Leonóra. Inez Tamás Zoltán Franciska, Fanni Ildikó Szilárd Gergely
13 14 15 16 17 18 19
H K Sz Cs P Sz V
Ella Bálint. Valentin Kolos Julianna. Lilla Donát Bernadett Zsuzsanna
13 14 15 16 17 18 19
H K Sz Cs P Sz V
Krisztián. Ajtony Matild Nemzeti únn.. Kristóf Henrietta Gertrúd. Patrik Sándor. Ede József. Bánk
20 21 22 23 24 25 26
H K Sz Cs P Sz V
Aladár. Álmos Eleonóra Gerzson Alfréd Mátyás Géza Edina
20 21 22 23 24 25 26
H K Sz Cs P Sz V
Klaudia Benedek Beáta. Izolda Emőke Gábor, Karina Irén. írisz Emánuel
27 28
H K
Ákos, Bátor Elemér
27 28 29 30 31
H K Sz Cs P
Hajnalka Gedeon. Johanna Auguszta ^alán Árpád
1 2 3 4 5 6 7
H K Sz Cs P Sz V
1 2 3 4
Cs P Sz V
Tünde Kármen, Anita Klotild
8 9 10 11 12 13 14
H K Sz Cs P Sz V
Mihály Gerely Ármin. Pálma Ferenc Pongrác Szervác. Imola
6 7 8 9 10 11
Sz Cs P Sz V
Pünkösd.JFatime Norbert. Cintia Róbert Medárd Félix Margit. Gréta Barnabás
15 16 17 18 19 20 21
H K Sz Cs P Sz V
Zsófia. Szónja Mózes. Botond Paszkál Erik. Alexandra Ivó, Milán Bernát.Felícia Konstantin
12 13 14 15 16 17 18
H K Sz Cs P Sz V
Vilió Antal, Anett Vazul Jolán. Vid Jusztin Laura. Alida Arnold. Levente
H K Sz Cs P Sz V
Júlia. Rita Dezső Eszter. Eliza Orbán Fülöp, Evelin Hella Emil.Csanád
H K Sz. Cs P Sz V
Gyárfás
22 23 24 25 26 27 28
19 20 21 22 23 24 25
Rafael Alajos. Leila Paulina Zoltán Iván Vilmos
29 30 31
H K Sz
Magdolna Janka. Zsanett Angéla
26 27 28 29 30
H K Sz Cs P
János, Pál László Levente. Irén Péter. Pál Pál
ÁPRILIS
MÁJUS Zsigmond Tímea. Irma Mónika, Flórián Györgyi Ivett, rrida Gizella
határidővel. 0c alatt, umok,
aján
Papír-írószer Ajándékok Játékok
Kedvező árakkal várom Ont a Sooter’s mellett!
Oroszlány, Rákóczi F. u. 78. 8363-248
i
i
A M \
(
JÚNIUS
Sooters T O M I Filmkidoigcg; Igazolvány! Fénykép*
Használt mőa Forgalma zunL garanciával autói elektromos abla Garancia híradás technik
-J '
N y i t v a t a r t á s : h é t k ö z n a p 8 - 1 8 ó r á ig , s z o m b a t 8 - 1 2 ó r á ig .
K
A á
<
■ ■
M v
AGROHC (a v o lt 1
- faanyagok, téglák, c - szigetelőanya - m űtrágyák, r - fóliák, fi - ajtói és egyéb széles vála: N y i t v a t a r t á s h é tfő tő l pi
AGROHC
BRV1Z
+ PÓLUS Járm űtechnika
ikk adás-vétel. re beszerelünk >t, központi zárat, ót, autómagnót, illa Íjuk kék javítását.
autóüvegek biztonsági gravírozása lopásvédelem kavicsfelverődés ja vítása m űanyag járm űalkatrészek hegesztése kismotor- és kertigép-javítás
KÓCZI U. 73/1, -8 5 2
Oroszlány, Alkotmány út 63. * (34) 362-032 JÚ LIU S 1 2
Sz V
Tihamér. Annamária Ottó
3 4 5 6 7 8 9
H K Sz Cs P Sz V
Kornél, Soma Ulrik Emese, Sarolta Csaba Apollónia Ellák Lukrécia
10 1! 12 13 14 15 16
H K Sz Cs P Sz V
Amália Nóra. Lili Izabella. Dalma Jenő rs. Stella Henrik. Roland Valter
17 18 19 20 21 22 23
H K Sz Cs P Sz V
Endre. Elek Frigyes Emília Illés Dániel. Daniella Magdolna Lenke
24 25 26 27 28 29 30
H K Sz Cs P Sz V
Kinga, Kincső Kristóf. Jakab Anna. Anikó Olga. Liliána Szabolcs Márta, Flóra Judit. Xénia
31
H
A U G U S Z TU S 1 2 i 4 5 6
K Sz Cs P Sz V
Boglárka Lehel Hermina Domonkos. Dominika Krisztina Berta. Bettina
7 8 9 10 11 12 13
H K Sz Cs P Sz V
Ibolya László Ernőd Lőrinc Zsuzsanna. Tiborc Klára Ipoly
14 15 16 17 18 19 20
H K Sz Cs P Sz V
Marcell Mária Abrahám Jácint Ilona Huba Alkotmány ünn.. István
21 22 23 24 25 26 27
H K Sz Cs P Sz V
Sámuel. Hajna Menyhért. Mirjam Bence Bertalan Lajos. Patrícia Izsó Gáspár
28 29 30 31
H K
Ágoston Beatrix. Erna Rózsa Erika. Bella
Sz Cs
Oszkár OKTÓBER
>
V
Malvin
2 3 4 5 6 7 8
H K Sz Cs P Sz V
Petra Helga Ferenc Aurél Brúnó, Renáta Amália Koppány
9 10 11 12 13 14 15
H K Sz Cs P Sz V
Dénes Gedeon Brigitta Miksa Kálmán. Ede Helén Teréz
16 17 18 19 20 21 22
H K Sz Cs P Sz V
Gál Hedvig Lukács Nándor Vendel Orsolya Előd
23 24 25 26 27 28 29
H K Sz Cs P Sz V
Nemzeti ünnep. Gyöngyi Salamon Blanka, Bianka Dömötör Szabina Simon. Szimonetta Nárcisz
30 31
H K
Alfonz Farkas
telepen)
P Sz V
Egyed. Egon Rebeka. Dorina Hilda
4 5 6 7 8 9 10
H K Sz Cs P Sz V
Rozália Viktor. Lőrinc Zakariás Regina Mária. Adrienn Ádám Nikolett. Hunor
11 12 13 14 15 16 17
H K Sz Cs P Sz V
Teodőra Mária Kornél Szeréna. Roxána Enikő. Melitta Edit Zsófia
18 19 20 21 22 23 24
H K Sz Cs P Sz V
Diána Vilhelmina Friderika Móric Tekla Gellért. Mercédesz
25 26 27 28 29 30
H K Sz Cs P Sz
Eufrozina. Kende Jusztina Adalbert Vencel Mihály Jeromos
1 2 3
P Sz V
NOVEM BER
1
« 1 KFT
S Z E PTE M B E R 1 2 3
1 2 i 4 5
Sz Cs P Sz V
Marianna Achilles Győző Károly Imre
6 7 8 9 10 11 12
H K Sz Cs P Sz V
Lénárd Rezső Zsombor Tivadar Réka Márton Jónás. Renátó
13 14 15 16 17 18 19
H K. Sz Cs P Sz V
Szilvia Aliz Albert. Lipót Ödön Hortenzia, Gergő Jenő Erzsébet
20 21 22 23 24 25 26
H K Sz Cs P Sz V
Jolán Olivér Cecília Kelemen. Klementina Emma Katalin Virág
27 28 29 30
H K Sz Cs
Virgil Stefánia Taksony András, Andor
D EC E M B ER Elza Melinda. Vivien Ferenc, 01ívia
4 H 5 K 6 Sz 7 Cs 8 P 9 Sz 10 V
Borbála. Barbara Vilma Miklós Ambrus Mária Natália Judit
11 12 13 14 15 16 17
H K Sz Cs P Sz V
Árpád Gabriella Luca. Otília Szi Járda Valér Etelka, Aletta Lázár. Olimpia
18 19 20 21 22 23 24
H K Sz Cs P Sz V
Auguszta Viola Teofil Tamás
25 26 27 28 29 30 31
H K Sz Cs P Sz V
Karácsony, Eugénia Karácsony, István
M S t K«cik«d, Repülőtér 3 (34) S60-S4S
sport oktató ü? í r ü- > repülések reklám- í gazdasági- J
)
LOSY M Á R K A SZE R V IZ Fénymásolók, pénztárgépek, irodagépek forgalmazása és javítása. Oroszlány, Zichy M. u. 23. (volt Kun Béla ü.) 8 381-156
Pillér Sándomé
Ruhatisztító
Oroszlány, Rákóczi F. út 80. Az alábbi szolgáltatásokkal állok K edves Vendégeim rendelkezésére: - vegytisztítás - bérágynemű, bértörülköző kölcsönzés - egyedi kilós- és piperemosás -bőrfestés, bőrtisztítás - otthon mosott ruházati termékek vasalása - szőnyeg- és kárpittisztítás N yitva tartás m unkanapokon: 8-17. S 360-570
VOJNAR ATTILA
H O R O S Z K Ó P V E N D É G LŐ HÁZIAS ÉTELEK, ALKALM I RENDEZVÉNYEK
Zénó
Viktória Ádám, Éva
Kamilla Tamás, Tamara Dávid Szilveszter
J ó -v a l J ó l j á r !
iek, burkolóanyagok, Háztartási gépek helyszíni javítása garanciával. cement, gipsz Karbantartás - javítás lyvédő szerek ácslapok Automata mosógépek, villanytűzhelyek, iakok villanykályhák, villanybojlerek, mosógépek, anyagok centrifugák, porszívók és egyéb kisgépek. a kapható. ig: 8-16, szombat: 8-12. J Ó Istváil háztartási gépszerelő 26 2840 Oroszlány, Táncsics udvar 23. 9 (3 4 ) 360-483, üzenetrögzítő
81 K IT
Old Timer Repüleklub
2840 OROSZLÁNY, RÁKÓCZI U. 73/11. (34) 361-400, 360-400
DÍSZHAL-, KISALLATts HORGÁSZCIKK-KERESKfDÉS "V-v
Póráz, ny ikörv, felszerelések, eleségek. Kalitkák és akváriumok rendelésre.
Oroszlány, Zichy M. út 42. S 362-755
S z e rk e s z tő
fljbg’ÜSaifSKWilit.líBI
F e js z é s Z s u z s a
Vállalkozók lesznek? A IV. számú Általános Iskola idén egy új és érdekes szakkört indított. “Vállalkozói ismeretek"-et ad a gyerekeknek. A szakkör vezetőjével, M o ln á rn é F. G iz e llá v a l és néhány szakköri taggal beszélgettem. A szakkörvezetőhöz az volt az első kérdésem, hogy miért ilyen jellegű szakkört indított el.
e lle n é r e e lu ta s íto tt á k , m o n d v á n , n e m k ö z é p is k o la i k é p z é s r ő l v a n szó. K u d a r c o t v a llo tt eg y v o lt o r s z á g g y ű lé s i k é p v is e lő je lö lt a la p ít v á n y á n a k tá m o g a tá s i í g é r e t e is . A b b a n m á r c s a k r e m é n y k e d n i tu d o k , h o g y a h e ly i v á lla lk o z ó k p a r tn e r e in k le s z n e k a p r o g r a m s o rá n .
-E n n e k h o s s z ú tö r té n e te v a n . K ö r ü lb e lü l n é g y é v e k e z d te m e l m a g a m is v á lla lk o z n i. O ly a n d o lg o k a t t a n u lt a m m e g , a m ik s z á m o m ra h a s z n o s a k v o lta k és n a g y b a n á t f o r m á l t á k a g o n d o l k o d á s o m a t , s b iz o n y o s t e k in t e t b e n s z e m é ly is é g e m e t . E z e k e t a z is m e r e te k e t s z e r e tte m v o ln a á t a d n i a g y e r e k e k n e k . D e e h h e z e lő b b e l k e l l e t t v é g e z n e m e g y ta n fo ly a m o t , h o g y e z t a m ó d s z e r t ta n íth a s s a m . íg y v á la s z to tt a m k i a K is v á lla lk o z á s -fe jle s z té s i A la p ít v á n y a n g o l is k o la p é ld á n a la p u ló m ó d s z e r é t. E z t az anyagot az angol is k o lá k b a n ta n a n y a g k é n t, ó r a re n d i k e r e te k k ö z ö tt t a n ítjá k . M a g y a ro rs z á g o n k ö r ü lb e lü l n é g y é v e v e z e tté k b e n é h á n y k ö z é p is k o lá b a n , d e a já n l j á k h e t e d ik , n y o lc a d ik o s z tá ly o s g y e re k e k n e k , h o g y fa k u lta tív ta n tá r g y k é n t v a g y s z a k k ö r i k e re tb e n s a já títs á k e l a z is m e re te k e t.
a n n y i t é r , a m e n n y i t h a s z n o s í t a n a k b e lő l e . E z é r t a z a n g o l p r o g r a m is m e r e té r e é p ítv e k i e g é s z í t j ü k g y a k o r l a t t a l is . í g y m i m e n e t k ö z b e n “v á l l a l k o z u n k ” . K ip r ó b á lju k ö n m a g u n k a t, h o g y m ir e v a g y u n k képesek. M i az, am i m ég nem m egy és a zo n hogyan, m i m ódon v á lto z ta th a tu n k . H iá n y o s s á g a in k o n h o g y a n ja v íth a tu n k . D e e rre a g y e re k e k n e k ö n m a g u k n a k k e ll r á jö n n i! E z é r t is s z e re te m e z t a p ro g ra m o t, m e r t n a g y m é rté k b e n a n e v e l é s r e é p ü l . A s z e m é l y i s é g f e jl e s z t é s e a fő f e l a d a t a . A r r a n e v e l , h o g y m a g a b i z t o s , lo g ik u s a n g o n d o lk o d ó , j ó v it a k é s z s é g g e l r e n d e lk e z ő , tá r g y a ló k é p e s e m b e r e k k é v á lja n a k a g y e re k e k . F e jlő d jö n p r o b lé m a m e g o ld ó k é p e s s é g ü k , h o g y m a jd k é s ő b b s a já t m a g u k t u d já k ir á n y ít a n i s o r s u k a t, ille t v e f o r m á ln i s z e m é ly is é g ü k e t .
-M indebből az ism eretanyagból végül hogyan lett szakkör? - M iu t á n e lv é g e z te m a t a n fo ly a m o t , m e g k e re s te m a z is k o lá k a t e z z e l a m ó d s z e r ta n i a n y a g g a l. A IV - e s s z á m ú is k o la m u t a t o t t h a jla n d ó s á g o t, h o g y h e ly e t a d jo n e k e z d e m é n y e z é s n e k . M i v e l a z o n b a n e lé g p é n z ig é n y e s s z a k k ö r é s a z is k o la e z t n e m tu d t a b iz t o s ít a n i, íg y a ta v a ly i ta n é v b e n n e m in d u lt b e a k é p z é s . Id é n m á r f ő á l l á s b a n d o lg o z o m a z i s k o l á b a n , í g y a z ig a z g a tó n ő e g y e té rté s é v e l b e in d u lh a to tt a p ro g ra m . P á ly á z a to t ír t u n k a K o m á r o m E s z te r g o m M e g y e i V á lla lk o z á s -fe jle s z té s i A la p ít v á n y h o z , d e a z e lő z e te s íg é r e t
A
p á ly a v á la s z tá s
é le tü n k
e g y ik
le g n e h e z e b b d ö n té s e . J ó a z o k n a k , a k i k 1 4 1 5 é v e s e n m á r tu d já k , h o g y m it és h o l fo g n a k t a n u ln i. A tö b b s é g h ó n a p o k ig tö p r e n g , s z á m ítg a t. S o k a n k é n y s z e r p á ly á r a k e r ü ln e k . A t a n u lá s i e s é ly e k n ő t t e k u g y a n a z is k o lá k s o k s z ín ű s é g é v e l, d e a z e re d m é n y e k
és a k e re ts z á m o k
m o s t is
-A program nak m i a lényege? -A p r o g r a m k é t l é p c s ő s . M i n d e n t u d á s
-Hogyan, m i módon fejlesztitek ezeket a képességeket, készségeket? -S z itu á c ió s já t é k o k o n k e r e s z t ü l. M ú l t k o r a z t já t s z o t t u k e l, h o g y a n k e ll f e lh ív n i e g y v á lla lk o z ó t, m e g b e s z é ln i v e le egy ta lá lk o z ó t . E z a k o m m u n ik á c ió s k é p e s s é g e t fe jle s z ti. J á ts z o ttu n k o ly a n t, h o g y k ü lö n b ö z ő le h e t e t le n d o lg o k a t k e l l e t t e la d n iu k . M e g g y ő z n i a m á s ik a t, h o g y v e g y e m e g . E “j á t é k ” s o r á n j ö t t r á a z e g y i k k i s l á n y , h o g y n e m t u d j a k i f e j e z n i m a g á t , m e r t n in c s s z ó k in c s e . M a g a j ö t t r á a r r a is , h o g y a n s e g í t h e t e z e n . S o k o lv a s á s s a l é s a z z a l , h a tö b b e t, b á t r a b b a n b e s z é l a t ö b b ie k e lő tt. M e g je g y z e m , h o g y a z e lm ú lt h e te k b e n v o lt n y o lc k ö z é p is k o la é s ö t á lt a lá n o s is k o la
Választottál már? A z i s k o l a f o g l a l k o z i k m é g ú n . s p e c i á li s k é p z é s s e l is . E z k é t é v e s , a v é g z ő s ö k b e t a n ít o t t h e g e s z tő m in ő s íté s t s z e r e z h e tn e k . O rs zá g o s
k ís é r le tk é n t b e v e z e tte
az
h a tá rt s za b n a k a v á g y a k n a k .
in té z m é n y
S e g ít e n i s z e r e t n é n k a v á la s z t á s b a n , e z é r t t á jé k o z t a t ju k a z o lv a s ó t a r r ó l, h o g y
z é s t, a m in e k a lé n y e g e , h o g y a m á s s z a k m á b a n m á r v é g z e tt f ia t a lo k ú ja b b e g y
v á r o s u n k b a n m ily e n le h e tő s é g e k v a n n a k
é v a l a t t e l s a j á t í t h a t j á k a v á j á r s z a k m á t is .
a z e ls ő s z a k k é p z e t t s é g m e g s z e r z é s é r e .
a 3 + 1 -e s r e n d s z e r ű v á já r k é p
A z e r e d e t ile g v á já r k é p z é s r e lé t r e h o z o t t
r é s z v é t e lé v e l e g y o rs z á g o s v e r s e n y e té m á b a n , m e ly n e k g y ő z te s e i a z U S A -b a u t a z n a k k i a v ilá g v e r s e n y r e .
□
E z u t á n a b e s z é lg e t é s u t á n a j e l e n l é v ő g y e r e k e k k e l v á lt o t t a m s z ó t. Ő k e lm o n d tá k , m ié r t je le n tk e z te k e rre a s z a k k ö rre . S z e r in t ü k a tö b b i s z a k k ö r k e v é s b é é rd e k e s , e n n e k a n e v e is o l y a n j ó l h a n g z o t t . E l s e m t u d t á k k é p z e l n i , m i a z , h o g y “v á l l a l k o z n i ” . A fo g la lk o z á s o k o n s z itu á c ió k a t já t s z a n a k e l. V o l t m á r o ly a n , a m i k o r c ip ő k r é m e t k e lle t t fo g k r é m k é n t e la d n i, v a g y a rró l k e lle t t m e g g y ő z n i a m á s ik a t, h o g y e g y e n g ilis z ta k o n z e r v e t. M é g n e m n a g y o n m e g y n e k i k a z i l y e n d o lo g , d e s o k a t g y a k o r o l j á k , h o g y a n k e l l k ü lö n b ö z ő k a r a k t e r ű , fe lfo g á s ú e m b e re k e t m e g g y ő z n i. E zek a fo g la lk o z á s o k f e jle s z t ik a b e s z é d k é s z s é g e t, s z ó k in c s ü k e t g y a r a p ít ja . E z e k a z is m e r e t e k a k k o r is jó l h a s z n o s ít h a t ó k , h a n e m le s z n e k v á lla lk o z ó k . R á jö tte k k ü lö n b ö z ő h iá n y o s s á g a ik r a . A rra is , hogyan s e g ít h e t n e k r a j t a . A fo g la lk o z á s o k a r r a is jó k , h o g y e g y m á s t jo b b a n m e g is m e r jé k . F e lfe d e z z e n e k a m á s ik b a n o ly a n p o z itív t u la jd o n s á g o k a t, a m ik e t e d d ig n e m v e t t e k é s z re , v a g y r á jö jje n e k a r r a , h o g y a m á s ik a t fé lr e is m e r té k . N e m is o ly a n ro s s z , m in t a m ily e n n e k e d d ig t u d t á k . A b e s z é lg e t é s a l a p j á n ú g y é r z e m , h o g y nem á rta n a m á s ik is k o lá k n a k is m e g is m e r k e d n i a m ó d s z e r r e l. A m a i k o r m e g k ö v e t e li, h o g y ú j s z e m lé l e t ű e k le g y e n e k a z e m b e re k . V á lla lk o z z a n a k , n y ito tta k le g y e n e k a z ú j i r á n t . F o n t o s a jó fe llé p é s , a m a g a b iz to s s á g . E z e k e t a z is m e r e t e k e t f e ln ő t t k o r b a n n e h é z m e g s z e r e z n i. N ehezebb á tfo r m á ln i m a g u n k a t. A g y e re k e k , m in t m in d e n t, sokkal könnyebben s a já títa n a k el ily e n “ú j d o n s á g o k a t ” . A p ro g ra m v é g é n v is s z a té rü n k r á , h o g y m e n n y it fe jlő d te k e g y é v a la t t . F. Zs.
Szakm unkásképzőben ( 3 é v e s k é p z é s ) -v á já r , b á n y a -e le k tr o la k a to s , v illa n y s z e r e lő , m e c h a n ik a i m ű s z e r é s z , s z e r s z á m k é s z ítő , e s z te r g á ly o s , g é p la k a to s , s z e r k e z e t l a k a t o s , h e g e s z t ő , c ip ő f e ls ő r é s z - k é s z í t ő , n ő ir u h a -k é s z ítő . Szakközépiskolában ( 4 é v e s ) - e le k t r o n ik a i m ű s z e r é s z , m e c h a tr o n ik a , fé m s z e r k e z e t-s z e r e lő , r u h a ip a r i s z a k . A f e lv é t e li e ljá r á s r ó l, f e lt é t e le k r ő l, s z a k m á k r ó l a le g t ö b b é s le g j ó b b i n f o r m á c i ó t a z is k o lá b a n le h e t s z e r e z n i. M u n k a id ő b e n (á lta lá b a n
is k o la m a m á r s o k fé le s z a k m a e lm é le t i és
az
k á s k é p z ő In t é z e t é s S z a k k ö z é p is k o la - m in t
g y a k o r la ti
K e re s s é k
a n e v e is m u t a t ja , s z a k m a i k é p z é s t a d . A
e g y e tle n a m e g y é b e n , a m e ly ik g y a k o r la ti
szakm u n káskép ző 3 éves, a szakközépis k o la 4 é v u t á n v é g e z h e tő e l. M i n d k é t is k o la típ u s s z a k m u n k á s -b iz o n y ítv á n y t a d ,
m u n k a h e ly e t is t u d a d n i t a n u ló in a k .
a s z a k k ö z é p is k o lá b a n é r e t ts é g iz h e tn e k a
o lv a s h a tn a k . M o s t r ö v id e n fe ls o r o lju k a v á la s z th a tó s z a k m á k a t.
Az
E ö tv ö s
ta n u ló k .
KÉTHETES 6
L o rá n d
Ip a r i
S zakm un
o k ta tá s á t
v é g z i.
T a lá n
az
A z i t t ta n u lh a tó s z a k m á k ró l és a k é p zé s s a já to s s á g a ir ó l a k ö v e tk e z ő s z á m o k b a n
8 .0 0 - 1 6 .0 0 - ig ) s z ív e s e n l á t j á k
é r d e k lő d ő
s z ü lő k e t,
g y e re k e k e t.
a z ig a z g a t ó t , h e ly e t t e s e it , a
g y a k o r la t i o k t a t á s v e z e tő jé t. M e g te k in th e tik
d ö n té s
e lő tt
a
ta n te r m e k e t, ta n m ű h e ly e k e t. ( F o ly ta t ju k .)
’94. december
Vagyonvédelmi szaküzlet Oroszlány, Rákóczi út 1. B iz to n s á g b a n a k a rja tartan i értékeit? L a k á s t g jít fel? S ze re t b a rk á c so ln i? M in deh h ez k ín á lu n k Ö n n ek :
riasztókat, biztonsági zárakat, pénzkazettákat, lakatokat, ajtó- és ablakkilincseket, zárcimkéket, bútorzárakat, Reisser csavarokat, olasz rögzítéstechnikai termékeket, élfóliákat, villanyszerelési anyagokat kedvező áron.
Nagy választékban kínálunk izzókat, elemeket, villam os szerelési anyagokat, olcsó lám paburákat, zárakat, rézkilincseket, levélbedobókat. Jöjjön el, nézzen körül, s vásároljon nálunk. Emelje a karácsonyi és szilveszteri hangulatát színes izzóinkkal.
Kellemes karácsonyt és bold og új évet kívánunk vásárlóinknak!
TOMI Papír-írószer, játék, ajándék. (A Sooter’s mellett.)
Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánunk!
A
Szépítse meg lakását a szeretet ünnepérel K e d v e zm é n y e s ta p é ta v á sá r
Egyes tapéták 50%-kal olcsóbban! Töltse m eg m elegséggel otthonát!
Harmonika ajtó: 3600 Ft. Ajtók és ablakok. Várnamo szigetelők 7-féle méretben H u b e r Üzletház
Fürst S. u. 13. Tel: 362-404, 361-122/27-12
KÉTHETESszerkesztői és kiadója a
<==44om A zs M arke ting £froda Hyitva tartás: hétfőtöl-péntekig: 8-18 óráig szombaton: 8-12 óráiig.
VGRT DISZKONT AKCIÓ! Oroszlány, Táncsics M. u. 59. Amíg a készlet tart!
F E S S V E G Y IA R U KERESKEDELM I
K is
KFT.
Nagy-
tételben (5,000 Ft összérték felett) Vénusz étolaj 129.-Ft 123.-F t Sertéslöncs 400 gr 99 .-F t 9 3 .-Ft Sertésmájkrém 65 gr 24.- F t 21.- Ft Fémdobozos Queen üdítők 0/33 33 .-F t 29.-F t Visszavált.Queen üdítők 2 1-es 73.- Ft Csemegeuborka 5/1 429.- Ft Karaván kávé vákuumos 250 gr 280 Ft Paloma kávé vákuumos 250 gr 248.- Ft Paloma kávé vákuumos 500 gr 485.- Ft Paloma kávé vákuumos 1 kg 898.- Ft Papírzsebkendő 100 db-os 47,50 Ft Biopon áztató 1 kg 169.- Ft Tej - kenyér - pékáru D IS Z K O N T Á R O N K A P H A T Ó !
kellemes karácsonyi ünnepeket kíván minden olvasójának.
Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánunk tisztelt ügyfeleinknek.
O R O S Z L Á N Y T Á N C S IC S u.87.
tel./fax: 361-002 N yitva: hétfőtől-péntekig 8-16 szombat 8-12
T R M S M IT - POWER ENERGIAGAZDÁLKODÁSI ÉS M ŰSZAKI FEJLESZTÉSI MÉRNÖKI BT.
Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánunk Tisztelt vásárlóinknak!
C E N T R A L P O IN T C O REL H AR D V AR D G R APH IC S M IC R O SO FT S Y M A N TE C W ord Perfect N ovell szoftverek!
HP-NYOMTATOK Hewlet-Packard perifériák tintasugaras és lézer nyomtatók! Logitech-Dexxa egerek és scannerek. Intel hálózati termékek.
Irodánk a HUBER UZLETHAZ I. emeletén található, telefon/fax: 361-122/1508 Nyitva tartás: h é tk ö z n a p : 9 - 1 7 -ig szom bat
: 9 -1 2 -ig KETHE1ES 7
Vastaps a minősítő hangversenyen I.
Cél a bajnokság K ö d t e r p e s z k e d i k s z é t a s t a d i o n z ö ld g y e p e fe le tt, e lc s e n d e s e d e tt r ö v id id ő r e a z O B S K p á ly á ja . N é h á n y n a p ja b e fe je z ő d te k a z id e i e d z é s e k , h o g y j a n u á r k ö z e p é n ú jr a fo ly ta tó d jo n a m u n k a . A já t é k o s o k is s z a b a d s á g r a m e n te k . Ig a z á n m e g é r d e m lik a p ih e n ő t, h is z e n a szezonban la b d a r ú g ó in k m e g y e i e ls ő k le t t e k ! A z ő s z i e ls ő s é g r ő l é s a t a v a s z i f o l y t a t á s r ó l k é r e k v é le m é n y t a s z é k h á z e ln ö k i
A m in t a z v á r h a tó v o lt, tö b b s z á z é r d e k lő d ő t v o n z o tt d e c e m b e r 2 -á n d é lu tá n a z M K K - b a a z o ro s z lá n y i B á n y á s z K o n c e r t F ú v ó s z e n e k a r é v a d zá ró h a n g v e rs e n y e . A s z ín h á z te r m e t m á r a k e z d é s e lő tti p e r c e k b e n e lö z ö n lö tte a k ö z ö n s é g . íg y t e lt h á z v á r t a a n e m m in d e n n a p i e s e m é n y n y itá n y á t. P o n to s a n 1 7 ó r a k o r lé p e tt a s z ín p a d r a M olnár Ferenc, a B á n y á s z K l u b i g a z g a t ó j a ,
i r o d á j á b a n Gárdony M ihálytól j á t é k o s t ó l
a m ű s o r v e z e tő je . Ü d v ö z lő s z a v a i u t á n a k ö v e tk e z ő k r ő l é r t e s ü lt e k a je le n lé v ő k :
és Acsádi M ihály m e g b í z o t t e d z ő t ő l. íg y lá t ja a já t é k o s (1 3 é v e s k o r a ó ta já ts z ik a B á n y á s z b a n , 1 7 é v e se n k e rü l a z e ls ő c s a p a t b a , a z ó t a a n n a k s t a b i l t a g j a , je le n le g is a z e g y ü tte s e g y ik m o to r ja , tő s g y ö k e r e s o r o s z lá n ja ): -Ú g y lá t o m , e g y e n le te s t e lje s ít m é n y t n y ú jto t tu n k a z ő s zi fo r d u ló k s o rá n , s a g á r d a e g y r e i n k á b b ö s s z e k o v á c s o ló d o t t . A ta lá lk o z ó k o n e g y m á s é r t k ü z d ö ttü n k . Ú g y m e g y ü n k k i a p á ly á r a -te rm é s z e te s e n e z u t á n is íg y le s z -, h o g y g y ő z n ü n k k e ll! S z a b a d s á g u n k a l a t t n e m á l l u n k le te lje s e n , m e r t te r e m t o r n á k o n v e s z ü n k r é s z t B o k o d o n és K is b é r e n . A m i e n g e m i l l e t , s z e r e tn é k m é g 2 -3 é v ig i t t já t s z a n i (m o s t 2 8 é v e s ) . A z m b . e d z ő (Kovács Istvá n
s a jn o s
je le n le g b e te g ) v é le m é n y e : -Ú g y é r t é k e le m a z ő s zi s z e z o n t, h o g y a z i d é n y e l e j é n a l e s z e r e l t k a t o n á k k a l ( A ntal
és K ocsis) e r ő s ö d t ü n k , s e z z e l r e á l i s e s é ly ü n k l e h e t e t t a t a v a ly i 2 . h e ly u t á n a z é le n v é g e z n ü n k . A z t á n m e n e t k ö z b e n k i d e r ü lt , h o g y a g é p e z e t ig e n c s a k a k a d o z ik , n e m e g y s é g e s , g ö r d ü lé k e n y a já t é k u n k . E z t n a g y b a n b e fo ly á s o lta a z a té n y , h o g y m e g h a tá r o z ó já t é k o s a in k k ö z ü l k ü l f ö l d i m u n k a v á l l a l á s m i a t t Ricza és Széli v a l a m i n t s é r ü l é s e k m i a t t G á r d o n y , R a n k l é s Kiss Z. h u z a m o s a b b i d e i g n e m j á t s z h a t o t t , e z é r t a j ó l b e v á lt ö s s z e á llítá s o n á lla n d ó a n v á lt o z t a t n i k e lle t t . J e le n tk e z e tt k ö z b e n a p o ro n d o n e g y jó l m e g e rő s ö d ö tt e g y ü tte s , m e ly a b a jn o k s á g r a t ö r , a K o m á ro m i F C . V e lü k v ív t u n k n a g y c s a tá t a z u to ls ó f o r d u ló ig . A s z e z o n 7 .-8 . m é rk ő z é s é t k ö v e tő e n h e ly z e tü n k ja v u lt , a g á rd a m a g á ra ta lá lt. E re d m é n y e : a s o ro z a to s g y ő z e le m , a h a z a i m e c c s e k e n
Ferenc d i r i g á l t a a z e g y ü t t e s t . S z ü n e t u tá n v á lto z o tt a k é p : a z e n é s z e k r u h á ja (p ir o s -fe h é r fe ls ő ), a k a r n a g y s z e m é l y e ( Gutmann Gábor) é s a z íz l é s e s e n d ís z ít e t t s z ín fa l e lő t t m e g je le n te k a z a n n y ir a k ö z k e d v e lt m a z s o r e tt-c s o p o rt b á jo s l á n y a i. ( K o r e o g r á f u s u k : G e is z t n é G o g o lá k É v a .) E lk e z d ő d ö t t a s h o w -m ű s o r, a m e ly té n y le g e s e n a közönség s z ó r a k o z t a t á s á t s z o lg á lta e g y ó rá n k e r e s z tü l. Az
is m e r t,
fü lb e m á s z ó
d a lla m o k ,
E ze n a napon nem csak évadot zá rt a z e n e k a r , h a n e m ú j r a m i n ő s ü l is ! N é g y é v
ö s s z h a n g b a n a r á j u k k e c s e s t á n c o t le jtő , é rd e k e s f ig u r á k a t b e m u ta tó k a r r a l m é ltá n
t e l t e l a z ó t a , h o g y e z e n “á t e s e t t ” , s m o s t ú jr a m e g k e ll m é re tte s s e n . (A z o rs zá g o s S z ö v e ts é g k ö v e te lm é n y e e z .) H á r o m k a te g ó r iá b a n le h e t a z e g y ü tte s e k n e k
é r d e m e lté k k i a n é z ő k e g y e s s z á m o k u tá n i v a s ta p s á t!
b r o n z , e z ü s t és a r a n y d ip lo m á t e ln y e r n iü k : k o n c e rt, m e n e tz e n e k a r , v a la m in t s h o w , s z ó ra k o z ta tó b a n (a z u tó b b i k e ttő n é l m a z s o r e t t - k a r i s s z ü k s é g e s ) . M o s t e lő s z ö r k e rü l so r a rr a , h o g y a h á ro m ta g ú o r s z á g o s a n is e lis m e r t s z a k m a i z s ű r i n e m z e t k ö z i p o n to z á s a la p já n fo g ja m e g íté ln i z e n e k a r u n k te lje s ítm é n y é t a z e ls ő é s h a r m a d i k k a t e g ó r i á b a n . ( 1 3 1 - 1 5 0 ig e lé r t p o n t a r a n y a t je le n te n e .) A m ű s o r k é t r é s z b ő l á l l t . A z e ls ő b e n - a
A h a n g v e r s e n y b e fe je z é s e e lő t t k b . 2 0 p e rc c e l a z s ű r i v is s z a v o n u lt, h o g y d ö n té s é t m e g h o z z a , a d d ig a z e n e k a r és a tá n c o s o k s z ó ra k o z ta ttá k a n a g y é rd e m ű t. E g y ik lé le g z e tv é te ln y i s z ü n e tb e n a m ű s o r t v e z e tő M o ln á r F e r e n c k ö s z ö n e té t m o n d o tt a z o k n a k a je le n lé v ő ré g i t a g o k n a k , a k i k m á r -k ü lö n b ö z ő o k o k n á l fo g v a - n e m v e h e tn e k r é s z t a z e n e k a r m u n k á já b a n ( e g y ik ü k n e k a já n d é k o t n y ú jto t t a k á t). V é g ü l a k ö z ö n s é g h o s s z ú , k a c s k a r in g ó s s z ö v e g u tá n (e z é r t k á r v o lt!) m e g tu d h a tta
b á n y á s z e g y e n r u h á s , m in te g y 5 0 ta g ú g á r d a D v o r z s á k , B a c h , S o s z ta k o v ic s , H id a s m űvekből a d o tt “í z e l í t ő t ” .
Balázs Á rp á d z e n e s z e r z ő t ő l , a z s ű r i
K im o n d o t t a n jó ö s s z h a n g b a n , s z ív h e z s z ó ló a n r e p k e d t e k a d a lla m o k a t e r e m b e n
m in ő s íté s t k a p o tt, m a z s o re tte k 1 4 5 -ö t,
a k ö z ö n s é g n a g y ö r ö m é r e . A z e ls ő v a s t a p s a k k o r h a n g z o t t f e l , a m i k o r S o s z t a k o v ic s
je le n ti! N a g y s z e rű p illa n a to k n a k le h e t t ü n k e z u t á n t a n ú i: a s z ín p a d r a k é r t é k a m a z s o re tte k e t, k o re o g rá fu s u k a t és a k é t k a r n a g y o t . A z a r a n y d ip lo m á t a k ö z ö n s é g h a ta lm a s ta p s v ih a r a k ö z e p e tte i t t v e h e t t e á t K o n d o r F e r e n c és G e is z tn é . A h ö lg y e k m é g v ir á g o t is k a p ta k , m e ly e t a z s ű r i k é t ta g ja a d o tt á t: a z e ln ö k és
Ü n n e p i m e g n já tá s c . d a r a b já n a k g y ö n y ö rű a k k o r d j a i v é g e t é r t e k . E k k o r K on d or n e m a d t u k a lá b b 5 -6 g ó ln á l. L e d o lg o z tu k a K F C -v e l szem beni 2 p o n to s h á t r á n y u n k a t , s ő t, a b e f e j e z é s r e 3 p o n t o s e lő n y t s z e r e z tü n k ! M in d e z k itű n ő h a jr á n a k k ö s z ö n h e tő ! S z e r e tn é a c s a p a t ta v a s s z a l fo ly ta tn i o tt, a h o l ő s s ze l a b b a h a g y ta , v a g y is m e g n y e rn i a b a jn o k s á g o t. E z a já té k o s o k b a n b e n n e v a n ! H a e z s ik e r ü ln e , le h e tn e szó a z N B I I I - r ó l . E z a v á ro s m in d e n k é p p e n m e g é r d e m e ln e e g y ily e n o s z tá ly b a n já ts z ó e g y ü tte s t! D r u k k o l j u n k k ö z ö s e n , h o g y í g y le g y e n ! B ü k k i József
e ln ö k é t ő l, h o g y a k o n c e r t - k a t e g ó r iá b a n z e n e k a r u n k 1 4 1 p o n to t, a z a z a ra n y a s h o w -b a n a a m i s z in t é n e z t
Dohos László ( a h a r m a d i k t a g Marosvölgyi Károly v o l t ) . A t e r e m b ő l k it ó d u ló e m b e r e k e g y ik e e z t m o n d t a n e k e m : “N a g y o n s z é p e s t é n k v o l t a m a i! L e h e t n e tö b b s z ö r is ily e n ! ” E g y e t k e lle t t é r te n e m a m e g á lla p ítá s s a l. E g é s z e n b iz t o s , h o g y a tö b b m i n t 4 0 0 r é s z tv e v ő is h a s o n ló k é p p e n v é le k e d e tt . A z e lé r t s z é p s ik e r h e z c s a k g r a t u lá ln i le h e t! B ü k k i József KIADJA A
M
o
n
t á
z s
droásW
Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánunk! Karácsonyra lepje meg szeretteit a Sooter’s-től.
jzntw rzn j xm a zzjtmavrm m a babó
wzrnwr ár a mnőr a n u m Molnár Ferenc
rő ,
A kiadó és a szerkesztőség elme: 2340 Oroszlány, Fttrst 8. u. 20. O 361-122/14-14 B 2340 Oroszl&ny, Petőfi 8. il 20
TWCHMIKAi s m m s z m Kocsis ZoltAn Nyom da; Vért Nyomda, Oroszlány Felelős vezető: Somogyi Attila
ISSN: 1218-4276.
KFTHFIfS t
’94. december
A hír szent, a vélemény szabad.
Alapítva: 1993.
Ingyenes
Békesség legyen e földön a jóakaraíú embereknek A
"... az ú r kiválasztott, hogy hajlékot, szentélyt építs neki. Légy állhatatos és készítsd el.” (1 . K ro n . 2 8 .1 0 ) A B ib lia e s z a v a iv a l h ív t a a h ív e k e t és a z é r d e k lő d ő k e t v á r o s u n k ú j r ó m a i k a t o lik u s
te m p lo m á n a k
o r o s z lá n y i M u n k á s közösség
nevében
fe ls z e n te lé s é r e
az
S z t. J ó z s e f E g y h á z -
K u ts c h i
A n d rá s
p lé b á n o s . A ’9 4 - e s é v d e c e m b e r h a v á n a k 2 1 . n a p já n tö b b s z á z a n fo g a d tá k e l a m e g h ív á s t. A z ü n n e p s é g a z Ó -fa lu s i k á p o ln á n á l k e z d ő d ö t t dr. Takács N á n d or f e h é r v á r i m e g y é s p ü s p ö k k ö s z ö n tő jé v e l. A
ré g i k á p o ln a -te m p lo m tó l b á n y á s z
lá m p á t v iv ő k tő l k ís é r t S z t. J ó z s e f s z o b o rra l é s z á s z ló k k a l h a l a d t a k a z ú j t e m p lo m h o z a h ív e k .
A m e rre
e lh a la d ta k ,
a
házak
a b la k a ib a n g y e r t y á k é g te k , j e le z v e a h it b e li e g y b e ta r to z á s t, a tis z te le te t.
Újsághír Ú J TEMPLOM. Tegnap új katolikus templomot szentel tek fel Oroszlányban. A telket az ö n k o rm á n y z a t in g y e n b iz to s íto tta az eg yh ázközségnek, míg az építkezés költségeit a győri, a német országbeli mainzi püspökség és a hívek adományai fedez ték. A kör alakú templomot úgynevezett bazilika stílusban tervezték és építették meg a város egy kiemelkedő pontján, a Haraszthegyen. (NÉPSZABADSÁG, 1994. december 22. csütörtök)
v á ro s
k ö z p o n tjá b a n
e v a n g é lik u s
te m e tő
lé v ő
h e ly é n
v o lt
é p ü lt ú j,
b a z i l i k a s z e r ű t e m p l o m h o z é r v e Veilandics Béla a h a r a n g ö n t é s p é l d á j á n k e r e s z t ü l a z e m b e r i k i t a r t á s f o n t o s s á g á r ó l s z ó lt , m a j d a
m egyéspüspök
fe ls z e n te lte
az
új
h a r a n g o k a t , m e l y e k e t Gombos M iklós ő r b o tty á n y i h a r a n g ö n tő m e s te r k é s z íte tt. A t e m p l o m b a a p ü s p ö k ú r l é p e t t e lő s z ö r , m a jd tö b b s z á z h ív ő é s é r d e k lő d ő f o g la lt a e l h e l y é t a f ö l d s z i n t e n é s a k a r z a t o n . í g y is s o k a n k i n t r e k e d t e k a k ö r a l a k ú é p ü le tb ő l. A fe ls z e n te lé s é s á ld o z á s u t á n a z e g y h á z k ö z s é g fo g a d á s t a d o tt a z ü n n e p a lk a lm á b ó l. E zen
m e g j e l e n t Keleti György h o n
v é d e lm i m in is z t e r , o r s z á g g y ű lé s i k é p v is e lő ,
Székely A ntal p o l g á r m e s t e r , v a l a m i n t a z ú j v á r o s i k é p v is e lő - te s t ü le t tö b b ta g ja .
f o l y t a t á s a 3 . o ld a l o n
V_______________________ J Uj évet kezdünk
Boldogabb új évet!
N a p o k o n b e lü l e g y ú j é v e t k e z d ü n k . S o k a k n a k e z c s a k a d á t u m í r á s a k o r fo g je le n tő s é g g e l b ír n i, m íg e g y e s e k n e k té n y le g e s e n is ú j h e ly z e t e t j e l e n t m a jd .
Új e szten d ő k ü szö b én á llu n k . Szilveszterkor különféle fogadalmakat teszünk, ám sokszor rá ébredünk, hogy új életünk sem különbözik a régitől. M égis fig y e ln ü n k k e ll a z o k ra a változásokra, am elyek bennünk és környezetünkben történnek. Ahogy nem léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba (sőt egyszer sem), ugyanúgy nem hasonlít egyik év sem mindenben a másikra. Jó is ez a pillanat, am ikor visszatekinthetünk, terveket készít hetünk, megünnepelhetjük azt, hogy ezt az évet is megúsztak. Kezdjük meg szokni, hogy a változások, az új évek nem egészen a mi rem ényeink szerint jönnek el.
Minden évvel idősebbek, bölcsebbek leszünk. K ifelé m együnk abból az időszakból, amikor a napok rövidülnek, ham ar sötétedik. A napok hosszab bodása, az egyre több világosság segít sen bennünket abban, hogy 1995-ben mi is világosabban lássunk. Azt kívánom minden oroszlányinak, h o g y re m é n y e ib ő l m in é l több megvalósuljon, jövő szilveszterkor ne úgy értékelje 1995-öt, hogy ez az év rosszabb volt ugyan, m int az előző, de jobb, m int a következő lesz!
M u n k á h o z fo g j u t n i , d e le h e t , h o g y é p p m o s t m e g y tö n k r e a v á lla lk o z á s a , v a g y a z a c é g , a h o l e d d ig é lte é le té t. Ily e n
a z é l e t , m o n d j á k , h i s z ’9 0 - b e n
e r r e s z a v a z o t t h a z á n k p o lg á r s á g a . A
k a p it a liz m u s e d d ig c s a k f ilm e k b ő l
is m e r t fé n y e it és á r n y o ld a la it m o s t m á r m in d e n n a p ja in k b a n H azánkból
é r z é k e lh e t jü k .
tá v o z ta k
a
s z o v je te k
(h e ly e ttü k i t t a N A T O ) , m e g r e fo r m á ltá k az
e g é s z s é g b iz to s ítá s t,
k á r t y á n k is v a n
m ost
m ár
(ig a z , e z a lk o tm á n y -
e lle n e s a d a t o k a t t a r t a lm a z ) . V é g ig é lt ü k a
m é d ia h á b o r ú t,
m ost
m ár
a
k ö z s z o lg á la ti m é d ia c s a k a z in t im b e t é t r e k lá m o z á s a u t á n
a d -h a
a d - é rté k e s
m ű s o rt.
Boldog új évet kívánok!
M á r s z á m o n s e m t a r t ju k , h o g y m in e k m e g y f e l a z á r a , i n k á b b c s a k a z a m e g le p ő , h a v a la m i n e m d r á g u l. Ez
'—
)
/Székely Antal/
az
é le t,
m o n d já k .
H is z
m i
v á la s z to ttu n k . Ig a z . E b b e n
a z é v b e n k é ts z e r is a z
u rn á k h o z já r u lh a t tu n k
-m á r a k i úg y
f o l y t a t á s a 2 . o ld a l o n
KFmnss i
f fo ly ta tá s a z 1. o ld a lr ó l é re z te , h o g y
nem csak
a
s z á já t j á r a t j a , h a n e m r é s z t is v e s z a s o rs a a l a k í t á s á b a n -, v á la s z to tt u n k ú j
Pályázati felhívás!
66-ból 17-en, 5-ból 1
Kedves fiatalok, érdeklődők!
Esküt tett az új testület
A z o r o s z lá n y i M ű v e jő d é s i K ö z p o n t é s K ö n y v t á r é s a KETHEIES p á l y á
p a r la m e n te t, ö n k o r m á n y z a to t. A z m á r az a la p já n hogy
e lm ú lt é v e k
nem
is
azzal
íg é r tü n k ,
m e g le p ő ,
k e z d ik , ig a z , de
a
h e ly z e t
ro s s za b b ,
m in t
a m ik o r
íg é r tü n k .
A
s z e m é ly e k
m á s o k , a s tílu s íg é r te k m ég
k ö z b iz to n s á g o t
fe b r u á rb a n , íg é r te k
te le fo n t, d e a h e ly r e á llít á s r a m á r n e m fu to tta . T a v a s s z a l íg é r te k s z tr á j ko t a pedagógusok, m ég m a í g é r t e k , d e ... V o lt in te g r á c ió , és a z o r s z á g a s z e m é ly i k é r d é s e k tő l v o lt h a n g o s , d e a h o g y a n to v á b b ra m á r n e m fu to tta . E u ró p á b a ,
m o n d já k , ( k i k n e m is m e r ik a f ö l d r a j z o t ) s s o k a n e l is h is z ik . S m i h o v a m e g y ü n k , le s z -e v a s ú t u n k F e h é r v á r fe lé , v a g y
csak
z s á k u tc a
m a ra d u n k . M e rü n k -e
na
g y o t d ö n te n i, v a g y a z in d u
A
M ié r t t é r t e l a z ú j te s tü le t a m e g s z o k o tt k e d d i n a p tó l, és
p á ly á z a t
tá rg y a :
d o lg o z z á k fe l O r o s z lá n y t ö r té n e lm é t
k e l l e t t t a r t a n i a z ú jo n n a n v á la s z t o t t ö n k o r m á n y z a t ü lé s é t,
k é p re g é n y b e n . A fe ld o lg o z a n d ó k o r s z a k o t s z a b a
c s a k a s z e rv e z ő k t u d já k . M in d e n e s e tre m e g tö r té n t a v á la s z tá s e r e d m é n y e k é n t m e g b íz o tt ú j
d o n v á la s z th a tjá k m eg .
t e s t ü l e t e ls ő ü lé s e , m e ly e n
Egy
m e g j e l e n t Keleti György o r s z á g g y ű l é s i k é p v i s e l ő , h o n v é d e l m i
p á ly á z ó
k é s z íth e t
m i n i s z t e r is .
t ö b b k o r s z a k r ó l is
a n y a g o t.
m ű v e k e t la p u n k
D e c e m b e r 2 1 - é n d é l u t á n ö t ó r a k o r Schm idt József k o r e l n ö k
A
s ik e r e s
k ö z li, ille tv e
a
( a t á v o l l é v ő Tihanyi Zoltán h e l y e t t ) n y i t o t t a m e g a z ü l é s t , é s
m ű v e lő d é s i k ö z p o n tb a n k iá llít á s r a
a d t a m e g a s z ó t Hartm ann Józsefnek, a v á l a s z t á s i b i z o t t s á g
k e r ü ln e k . A te r je d e le m m a x im u m
e ln ö k é n e k , a k i is m e r te t te a d e c e m b e r 1 1 -i s z a v a z á s e re d m é n y é t.
8 A /5 - ö s , f e k t e t e t t o l d a l l e h e t . A k é s z ü lő m u n k a r a jz t e c h n ik á ja
E s z e r in t a v á la s z tó p o lg á r o k ( 1 5 5 0 0 fő ) m in t e g y h a r m in c ö t s z á z a lé k a
m e n t el
s z a v a z n i, és ju t t a t o t t tü n te tte
a te s tü le tb e ki
“t o l l r a j z ” le g y e n .
17
k o rs za k
a v á r o s e ls ő
A
tö r té n e lm i
m e g k ö té s n é lk ü li,
az
a
k ö z v e t l e n ü l v á l a s z t o t t p o l g á r m e s t e r é t , Székely Antalt ( 1 9 2 5
lé n y e g , h o g y O r o s z lá n y t ö r té n e lm e
s z a v a z a t).
k e r ü l j ö n k é p r e g é n y e s f e ld o lg o z á s r a .
Az
ü lé s e n
A
a p o lg á r m e s te r és a te s tü le t e s k ü t t e t t a z
S z é k e ly A n t a l
p á ly á z a to k
k o rc s o p o rto n k é n t
k e r ü ln e k e lb ír á lá s r a .
a lk o tm á n y o s s á g b e t a r t á s á r a é s á t v e t t e m e g b íz ó le v e lé t.
A p á ly á z a to k b e k ü ld é s i h a tá r id e je :
s z ű z b e s z é d é b e n m e g k ö s z ö n t e e lő d je , d r.
1 9 9 5 . m á r c iu s 1.
Sunyovszki Károly é s a z e lő z ő t e s t ü l e t m u n k á j á t .
A
D ö n t ö t t e k e g y id e ig le n e s b iz o tts á g f e lá llít á s á r ó l, m e ly a
p á ly á z a tta l
t e s t ü le t ú j b iz o t t s á g a in a k e ln e v e z é s é r e és t a g ja ir a te s z m a jd
r é s z le te s
j a v a s l a t o t a ’9 5 . j a n u á r t i z e d i k é n
KÉTHETES
ö s s z e ü lő t e s t ü l e t n e k . A z
k a p c s o la tb a n
tá jé k o z ta tá s
k é rh e tő
C ím : F ü r s t S á n d o r u . 2 0 .
a z " e l l e n z é k i ” k é p v i s e l ő k s z á m a . A z e g y e z t e t é s e k u t á n v á l i k e l,
(L o ttó z ó m e lle tt.) A
h o g y m e n n y ir e le s z t á m o g a t o t t a s z o c ia lis t á k fr a k c ió ja .
a
s z e rk e s z tő s é g é b e n !
e g y e z te té s a n n á l is fo n to s a b b , m e r t je le n le g 9 -9 a z M S Z P -s és
p á ly á z ó k n a k
sok
s ik e r t
és
e re d m é n y e s m u n k á t k ív á n :
A z ü lé s v é g é n z á r t t á r g y a lá s o n d ö n t ö t t e k a p o lg á r m e s te r
ifj. Fidrich Tibor
fiz e té s é r ő l és ju t t a t á s a ir ó l.
l a t a i n k v is z n e k ? M e i j ü k - e
té m á ja ,
m ié r t p o n t a v á ro s ú j k ö z in t é z m é n y é n e k fe ls z e n te lé s e k o r
k é p v is e lő t, v a la m in t b iz a lm á v a l
is t ű r n e k . A v a s u t a s o k n e m
M együnk
z a to t h ir d e t.
s e g íte n i a k e z d ő k e t, h o g y
Ez volt az első
n a g y o b b a k le g y e n e k , v a g y k is s tílű s é g b ő l, a z S í- f a k t o r m i a t t m á s n a k se le g y e n jó . M e rü n k -e s ze m b e n é z n i a p r o b lé m á k k a l, a nem
L é t e z i k o ly a n s z e m é ly , a k i m é g
d o lg o z n i
n e m l á t o t t , o lv a s o tt k é p r e g é n y t ?
a k a r ó k k a l, tu d u n k -e
s e g íte n i a
K e v e s e n le h e tn e k .
m u n k á t k e re
H azánkban
sőknek? K é rd é s e k , m e ly e k e t
az
c s o k o rb a , s a z e lm ú lt é v e k b e n n y ú jto tta k á t n e k ü n k , ú ja b b a k a t is h o z z á té v e . ö r ü ltü n k
a büdös
kékn ek, de nem
te h e tjü k
s b e fo g ju k
o r
D e ta lá n
o m ra , ró zs á ra , s m á s szeb b ,
E z le s z a n a g y m u n k a ’9 5 b e n , m e g ta lá ln i a m e z ő t, a h o n n a n s z a k íth a tu n k eg y e g y illa to s , s z é p v ir á g o t.
R é s z le t a z a z té k o k
( M á r h a a z ú j tu la j el n e m
t ö r t é n e l m é t f e ld o lg o z ó m ű b ő l
k e r g e t a k á r p ó tlá s i je g y é n ^ s z e rz e tt tu la jd o n á r ó l.)
y
KERES, KÍNÁL - ELAD, VESZ? KÉTHETES 2
le h e tő s é g e t je l e n t e t t m in d e n k i n e k a r r a , h o g y m e g is m e r jé k ,
tö b b ie k e t a
ro n g g y á
és
a
o lv a s o tt
e l k é p z e l é s e i t k ö z ö lh e s s e . A Zórád, Korcsmáros, Dargay
E z e k o lv a s tá n e s z ü n k b e n e m
m ű v e ib ő l n y í l t k i á l lí t á s p e d ig a
j u t n a (s m i é r t i s k e l l e n e ) , h o g y e
“n a g y ö r e g e k ” á lt a l é le tr e k e lt e t t k la s s z ik u s o k
a
h ie r o g lifá t, képekkel
is
m ű v e ib ő l
a d o tt
íz e lítő t.
a
v a ló
m e g ö r ö k íte tté k tö r té n e lm ü k e t, é le t ü k e g y -e g y p illa n a t á t .
v ir á g r a .
é rk e z e tt.
B a tm a n t
k ife je z é s é t, v a g y a z a z t é k o k
illa to s a b b , s z iv á r v á n y s z ín ű
mű
é p p ú g y m e g t a lá lh a t ju k P if fe t és
m ondandónak
s z e g fű re , l i l i
k é ts z á z
E z e k s z ín v o n a la v á lto z ó v o lt, d e
H e r k u le s t,
a lk a lm a z tá k
k i k e lle n e cse
r é ln i illa to s
m in te g y
H i s z e n m á r a z e g y i p t o m i a k is
o t t le s z .
ifj.
A k iá llít á s r a és a p á ly á z a tr a
k é p e s (r a jz o s ) fe ld o lg o z á s á v a l j e l e n t k e z i k a z o lv a s ó k n á l. D e
m ű fa j tö b b e z e r éves.
ru n k a t. A ttó l a cso ko r m é g
k ö z p o n tb a n
k ö z r e m ű k ö d é s é v e l.
fü z e te k b e n .
m e g , h o g y b e c s u k ju k s z e m ü n k e t,
a
F ü le s ú js á g ,m e ly ir o d a lm i m ű v e k
e lm ú lt é v tiz e d e k g y ű jtö t te k
N em
a le g is m e rte b b
m ű v e lő d é s i
F id ric h T ib or ö t l e t e n y o m á n , M o d r iá n V ilm o s h a th a tó s
S hogy n e csak a szem , h a n e m az
é r t e le m
s ze rv e z ő
is
g a z d a g o d jo n , a
m ű v e lő d é s i k ö z p o n t
le h e tő s é g e t t e r e m t e t t s z a k m a i e l ő a d á s o k r a , f ó r u m r a is .
A r é g m ú lttó l n a p ja in k ig h o s s zú ú t v e z e te tt, de a tö rté n é s e k n e k
é r k e z e t t é r d e k lő d ő k s z ín v o n a la s ,
k é p e k k e l v a ló is m e r t e t é s e a m a i
jó
n a p ig d iv a t.
h a ttá k eg ym ásn ak:
A
m ű fa j
s z e r e lm e s e i egym ásnak
is m e r ő i, a d ta k
m ű v e lő i, ta lá lk o z ó t
d e c e m b e r e le jé n
Az
o rs zá g
m in d e n
ré s z é rő l
h a n g u la tú n a p u tá n V is z o n tlá tá s r a
m ond
jö v ő r e
a
II.
O rs z á g o s K é p r e g é n y T a lá lk o z ó n !
a
HIRDETÉSÉT KÖZLI A KÉTHETES! ’94. december 30.
g y e r e k , a k in e k m á r a m á s o d ik , h a r m a d ik
fo ly ta tá s a z 1. o ld a lr ó l
a p u k á ja v a n , m in d e n k ic s i s im o g a tá s r a A z ü n n e p s é g u t á n b e s z é lg e ttü n k d r. Takács
N ándor
S z é k e ly
A n ta l
r e a g á l, m e ly ő t le lk ile g é r in ti. F o n to s a z
m e g y é s p ü s p ö k k e l, p o lg á r m e s te r r e l,
e g y m á s h o z ra g a s z k o d á s , s z e re te t.
a
Ez
t á r s e g y h á z a k k é p v i s e l ő i v e l , AsbóthLászló
az
é p ü le t a lk a lm a s
a rra , hogy
ö s s z e ö le lje a z o k a t , a k i k i d e j ö n n e k .
e v a n g é l i k u s é s Szemeti Ferenc r e f o r m á t u s tis z t e le te s s e l, v a la m in t
a
te r v e z ő v e l,
S z e m e ti F e r e n c r e f o r m á t u s tis z t e le te s a k é rd é s r e íg y v á la s z o lt:
Ripszám Jánossal.
-Á té re z z ü k
Össze k e ll fogni, m in t e tem plom fa la in a k a t e r e t ... S z é k e ly
A n ta l
k é rd e z tü k
p o lg á r m e s te r tő l
e lő s z ö r ,
hogy
azt
m it je le n t
s z á m á r a e te m p lo m n a k a z á ta d á s a ? -E g y
új
te le p ü lé s h is z e n
te m p lo m
é le té b e n
nem
esem ény.
á ta d á s a
egy
m in d e n
Ez
a
nagy nap
h ív ő k
m in d e n p illa n a t,
van
ily e n
s zá m á ra
nagy
je le n tő s é g g e l b ír , m e r t íg y k a r á c s o n y k o r m ár
ebben
a
közösségi
é p ü le tb e n
t a r t h a t j á k a m is é k e t. K ü lö n ö rö m s z á m o m ra , h o g y a te rv e z ő e z t a fo r m á t v á la s z to tta , m e r t e n n e k a te m p lo m n a k n in c s e n e k f a la i, c s a k f a la
á tte le p íte tté k e v a n g é lik u s
e m b e r e k n e k ú g y k e ll ö s s ze fo g n i, m i n t e
id e
- M i r e m i m e g t u d t u k , h o g y a s z e n te lé s
-Is m e r e m
ré g ó ta
De,
a
m in t
a
a v á ro s t, e z é r t is
k iv ilá g ít o t t a b la k o t lá t h a t t a m
je r u z s á le m i te m p lo m
a fa lu s i
E z a z ú j é p ü le t a z e m b e r e k ö n tu d a tá t is e m e ln i fo g ja , e ljö n a m é lt ó é p ü le t t e l
ju t
eszem be,
a m it
S a la m o n
a
fó ls z e n te lé s e k o r
legyenek! M o s t i t t v a n k a rá c s o n y . Ú g y s z e re tte
N e a gonoszságot keressük a m ásikban, hanem a jó t -M it üzen 1995-re városunk lakóinak?
é l e t e le g y e n . E z a z ö r ö k é l e t n e m o d a á t e g y b o ld o g é l e t , h a n e m i t t , a l a n t is . E h h e z a b o ld o g s á g h o z j á r u l e t e m p l o m is , h is z e n a fu n k c ió já h o z n a g y o n jó l ig a z o d ik , e m b e r b a r á t é p ü le t.
é n is e h a z á b a n é le k . T e rm é s z e te s
n é p e m n e k a g o n d ja e g y ü tt
E g y felfelé néző egyház otthona
d o lo g n a k t a r t o m , h o g y az én gondom
iz g u lo k
v e lü k ,
is ,
e g y ü tt
m agam
és
R ip s z á m
J á n o s é p íté s z m é r n ö k k e l, a
v e z e tő te r v e z ő v e l a z é p ü le t k ia la k ítá s á r ó l
m e g b e s z é ltü k , é s a z ü lé s u t á n id e jö t t ü n k .
m e g v a ló s íta n i a k a r á c s o n y n a k
I t t s z e rv e z é s i h ib a tö r té n t, d e ú g y é rz e m ,
ü z e n e t é t , h o g y b é k e s s é g le g y e n a fö ld ö n a
- A
s ik e r ü lt a k é r d é s t m e g o ld a n i.
jó a k a r a tú e m b e re k n e k . M a g a m jó a k a r a tú
te rv e z é s i
a k a r o k le n n i m in d e n k iv e l s z e m b e n , h is z
k ia la k ítá s á b a n
a k k o r ta lá lo m
e lk é p z e lé s e i is
Tisztes, em berhez és Isten h ez m éltó épületben tudnak összejönni a h ív ő em berek
m eg
azt az
a m e g b é k é lé s t, h a
n e m s z e m b e á llo k m á s o k k a l, h a n e m e g y ü tt
-Püspök úr! Nem minden nap adatik meg egy püspök életében sem a tem p lom szentelés. M ily e n üzenete van e karácsony előtti szentelésnek? -H a t-n y o lc é v v e l e z e lő tt n e m is m e r te m v o ln a e rr ő l á lm o d n i. A k á p o ln á b a j á r t a m T a t a b á n y á r ó l m is é r e , d e m in d ig é r e z te m , h o g y a z s z ű k ö s , k ic s i. Ö r ü lö k , m e r t e z t a
fo n to s ,
és Is t e n h e z is ö s s z e jö n n i
hogy m é ltó
a
s z e lle m b e n
N em
e lle n s é g n e k , h a n e m
s e g ítő n e k k e ll
k e re s z té n y i h e ly tá lln i.
te m p lo m
v a n n a k , de
az
n é g y z e t a la k ú , a z o n b a n a z is c e n tr á lis é p ü le te g y ü tte s
fo g la lja
o ld a lk á p o ln á t,
a
a
-m e ly
te m p lo m o t,
p lé b á n iá t-
az
h é ts z á z
n é g y z e tm é te r a la p te r ü le t ű , a te m lo m
a
népünk
e lő r e
A
kör
a la k o t
e ls ő s o r b a n
a zé rt
h a la d á s á é é r t k e ll k ü z d e n i a jó a k a r a t
v á la s z to tt a m , m e r t i t t e v a n g é lik u s te m e tő
s z e lle m é b e n , n e a g o n o s z s á g o t k e r e s s ü k a
v o lt , é s e z e n f o r m á v a l a r r a is p r ó b á lt a m
m á s ik b a n , h a n e m a jó t.
u t a ln i, h o g y v a la m e n n y i k e re s z té n y e g y h á z u g y a n a z t a z I s t e n t d ic s é r i.
J ó a k a ra to t te re m te n i ö n m a g u n k b a n ,
Az
h o g y b é k e s s é g le g y e n .
i t t ta lá lh a tó
tiz e n k é t
o s z lo p a
t iz e n k é t a p o s to lr a u t a l , k ö z é p e n p e d ig a c s á s z á rfa m a g a J é z u s K ris z tu s .
"U ram , a te szem eid e házon legyen ek !"
A
le b e g ő k u p o la
az
ősi k e re s z té n y
e g y h á z r a u ta l. E g y v id á m , e g y fe lfe lé n é z ő e g y h á z n a k
-Asbóth úr! M ilyen haszna lehet e mai templomszentelésnek? -A v á r o s n a k h a s z n á r a v á l i k , h a a l e l k i te r ü le te n
az
e m b e re k
ugyancsak
fe l
a z o tt h o n a k e ll le g y e n e te m p lo m .
M F. J
| | ,
/y í j i
v e rg ő d n e k .
P ic i
: /
d e s z é p , t is z t e s s é g e s e n m e g t e r v e z e t t é s
fe ln ő tte k ig
o ly a n
k iv it e le z e t t te m p lo m o t. Ö r ü lö k , h o g y e g y
k o z n a k , m e ly e k e t n e h é z m e g o ld a n i, d e
K r is z tu s -k ö z p o n tú te m p lo m m a l g a z d a g o -
ta lá n
e lő tt tu d t a m fe ls z e n te ln i e z t a z e g y s z e rű ,
a
te m p lo m
ik r é n y i
é p ü ln e k a z o k b ó l a ro m o k b ó l m e ly e k b e n
s z á m o m ra , h o g y k a rá c s o n y
k a p ta m
E
k a r z a tta l e g y ü tt n é g y s z á z n é g y z e tm é te r.
le n n i a m á s ik fé l fe lé . M in d a n n y iu n k n a k
az
benne
k ia la k ítá s ú . A z
ily e n
ú rtó l
m e g b íz á s t.
m agában
hogy
h ív ő
e m b e r e k . A z i t t k a p o t t l e l k i fe ltö ltő d é s a l k a l m a t a d m a jd a r r a , h o g y a c s a lá d i és
g y ő ri p ü s p ö k
K ív á n o m ,
m é r t a n i te m p lo m o t o ly a n s o k a n k e r e s té k fe l, h o g y k i s z o r u lt a k a z u d v a r r a .
b e s z é lg e ttü n k .
h a l a d o k a j ó é r t m á s o k k a l , m á s o k é r t is . g o n d o l k o d j a n a k , c s e l e k e d j e n e k m á s o k is .
K ü lö n ö rö m
a
é r t e , a k i h is z b e n n e , e l n e v e s s z e n , ö rö k
e v á r o s l a k ó i f e l é is ,
fe le lő s s é g g e l t u d j a n a k m a jd
is
Is t e n a v ilá g o t , h o g y e g y s z ü lö tt f i á t a d ta
e g y ü t t a l e l k i s é g is .
C é lo m
a k ö z é le tb e n , a m u n k á b a n
em ber
m o n d o t t : Uram, a te szemeid e házon
k á p o ln á tó l id á ig v e z e tő ú to n .
re m é n y k e d e m .
tu d n a k
az be
ö r ü lü n k e n n e k a z ú j te m p lo m n a k . N e k e m az
k ö r n y e z e te m , íg y
é p ü le tb e n
fo g a d ta k
szegény
ö rö m s z á m o m r a , h o g y e n n y i, g y e r ty á v a l
a m e g h í v ó k . E z t a k k o r a p lé b á n o s ú r r a l
tis z te s , e m b e r h e z
m a g y a ro k a t,
m a g á é n a k ö r ü l, i t t is e z v a n , és e g y ü tt
m a le s z , m á r k i m e n t e k a t e s t ü le t i ü lé s r e
s z e m p o n tb ó l
a
te s tv é re k
-M in t p ü s p ö k és m in t m a g y a r e m b e r
■Szerencsés volt-e a templomszentelést és az új képviselőtestületi ülést egy napra tenni ?
V a llá s i
te s tv é r e in k
b e n n ü n k e t.
-T ö b b száz em ber ve tt részt szentelésen. M it jelez ez önnek?
v a n , k ö r b e é r, m e ly a z t is je le n t i, h o g y a z f a l a k n a k a k ö r b e ö le lt t e r e t .
k a to lik u s
ö r ö m é t, h is z 1 9 4 8 ó ta , m ió t a F e lv id é k r ő l
g y e re k tő l
kezdve
p r o b lé m á k k a l
a
ta lá l
le h e t e n y h íte n i, g y ó g y íta n i. A z
a
|
a
■: . :
jriti \
Él
HIRDETÉSÉT KÉT HÉTIG MÁR TÖBB MINT NÉGYEZREN OLVASHATJÁK! KEWFTFS 3
Vízszintes: 1. M átrai község, 6. Törökországi folyó, 12. Ragadós, 16. Finn-ugor nyelvcsalád tagja, 18. Lábatlan hüllőket, 19. Indiai hírügynökség, 20. Igekötő, 22. Integrált áramkör, 23. R é g i o r s z á g v e z e tő , 26. Személyes névmás, 28. N em egész kocka! 29. Részvénytársaság, 32. Kienged, 33. Lapos tengeri élőlény, 35. A v e r s i d é z e t s z e r z ő je (m agy ar költő volt), 38. Trópusi c s erje , 40. A lé g n y o m á s mértékegysége, 41. Sötét szélek! 42. Ü N ! 43. V ilá g B a jn o k ság, 44. Középkori vár található itt, 47. Idefeletart,51. Biztosító, 52. A z idézet III. része, 59. GL! 60. Búzaföld a betakarítás után, de a felszántás előtt, 62. Házastársnak apja, 63. Kínai játék, 64. F élig csíkos! 66. Igekötő, 67. Zárthelyi röv. 68. Múlt évben, 73 N aC l a köznapi nyelven, 74. Szórakozóhely, 75. Dal, 77. Régi fantasztikus film, 78. Nem lány, 81. K risztu s röv., 82. Igek ötő , 83. Fölszolgáló, 86. Páratlan lift! 88. Szolm izációs hang, 89. E zen a m egyeszék h elyen van a T u ru l madár, 92. ír, 93. Letekint, 95. Orosz folyó, 96. T örött eke! 98. O rral érzékeljük, 99. Káposztafajta, 101. Zemplénihegység egyik csúcsa, 107. Vidd és ..., 108. N em valódi, 109. K ir a k ja , 110. Ig e k ö tő , 111. Bangladesi hírügynökség, 112. Sör szélei! 113. Állatok lakhelye, 114. Nem valódi, 116. Nagyszülő, 119. Előd, 121. Tolja, 122. Kutya, 123. Elem! 125. KS! 127. Robbanóanyag röv. 130. A z idézet IV. része, 134. M ocsári növény, 136. A B iblia tö rtén eteib en sóbálvánnyá v á l tozott, 137. Paprikaszelet! 138. RC! 139. K ínai játék, 140. Ettől is vers a vers, 141. Ma is működő vulkán a F ö ld k ö z i-te n g e r b e n , 146. Segélykérés jele, 148. A Tin-Tin című rajzfilm két felügyelőjének neve, 150. Mosópor márka, 152. Cím erm adár, 154. Szépirodalm i műfaj, 156. Török méltóság, 157. Elér a tetejéig, 159. Minden rendben van, 160. Távol-keleti ország, 162. R itk a fé r fin é v , 163. H u p ik é k tö r p ik é k s zak ácsa, 164. N em ideben t, 166. Irán yom b a, 168. Sivatagi közlekedési eszköz, 169. A fa rés ze , 171. T e m p lo m i szertartások, 172. 12 hónap, 173. Görög autók jelzése, 174. ... utca,
176. Ez a tyúk, 178. Talál, 180. Nagyapa, 182. Névelő, 183. Sérülés a bőrön, 184. Kecskedarab! 185. Tavasszal ez történik, Függőleges: I . A z idézet I. része, 2. ZAP! 3. A farkas a holdat .... 4. HY! 5. Azonos betűk, 7. Esés kezdete! 8. A z idézet II. része, 9. Páratlan róka! 10. L I kiejtve! 11. Tömítőanyag, 12. Hajó far, 13. IB M P C s zá m ítóg ép ek m ásod ik n e m ze d é k e , 14. I t t táncoltak a leggyakrabban a főurak (n é v e lő v e l), 15. Ö s s ze d ő l, 17. Folyóban élő állat, 21. TIP-..., 23. Ital, 24. Görögoszlopcsoport, 25. RD! 27. M affia egység! 30. Ez a nép fo g la lta e l több, m int 150 é v ig M agyarország egykori területét, 31. 18 óra után, 34. M egzávarodott Bábel! 36. K utya, 37. E lőd, 39. Földművelő eszköz, 44. Hajófar, 45. N em élőlény, 46. A I! 48. N em a sarkai! 49- Lekvár, 50. E gy ..., mint száz, 53. Állóvíz, 54. Mutató névmás, 55. Á nitroglicerin feltalálója, 56. Páratlanul ezaz! 57. Páratlan répa! 58. Volt SZU ország, 61. H ázi állat, 65. N aC l a köznapi nyelven, 69. Oda távolra, 70. Törött virág! 71. AO ! 72. A len szélei! 76. Minden rendben, 78. K ést élez, 79. Szem élyes névmás, 80. Azonos betűk, 82. Szolmizációs hang, 84. A z ízületek része, 85. Patak lesz belőle, 87. Ezt csinálja minden ember reggel, 88. Nem vak, 90. Arany János egyik költem ényének a címe, 91. Biztosító, 94. Lant eleje! 96. Keserű szerv, 97. Bányászlift, 98. V adászeszköz volt, 100. Edd az elejét! 101. Latin szóbeszéd, 102. Igekötő, 103. Földművelő eszköz, 104. É s z t h ír ü g y n ö k s é g , 105. Papírzsebkendő diáknyelven, 106. Levegő, 110. Csen, 115. Elsüti a fegyverét, 116. ... O FF TH E RO AD (k ie jt v e ), 117. B á to r, 118. Szalonnával teszi, 120. Gyönyörű, 124. Ezen a napon, 125. Kérdőszó, 126. M agot vet, 127. Tata fele! 128. ND! 129. Fegyverhez adják, 131. Izzó feltalálója, 132. N em rosszul, 133. Barom éter feltalálója, 135. N aC l köznapi nevén, 140. ír, 142. A vonat eleje! 143. Újszülött halak, 145. Társ szélei! 146. Azonos betűk, 147. Legfrissebb, 149. K everedett mágé! 151. Mézgák kezdete! 153. Valam ely személy, 155. Azonos betűk, 157. A favágás kezdete! 158. ím e ez az, 160. Integrált szélei! 161. Szekrényben
van (névelővel), 162. Elájult, 163. Ledől, 165. Házas, 167. Napszak, 168.... berek, 169. Becézett férfinév, 170. F ö ld m ű v e lő e s zk ö z, 171. M űvelődési K özpont, 173. Orosz járműtípus, 174. Azonos betűk, 175. K a p a r ja a fö ld e t, 177. M értékrendszer, 179. Szolmizációs hang, 181. M inden rendben, -MaCSekBeküldendő a vers szerzőjének neve, v a la m in t az id é z e te k (s o rre n d szerint). Beküldésihatáridő: 1995.január 20. A szerkesztőség levelezési címére. Ahelyes megfejtők között könyveket sorsolunk ki.
A hónap híre: Átadták az idei tolarencia díjakat
-L á to d , f ia m ! É n is e lis m e r e m a m á s s á g o t.
Szűcsné nagyanyánk S zűcs
M ih á ly n é r ó l
D e b re c e n b e n je g y e z té k je g y z ő k ö n y v b e n :
” ...
p u s k a p a la c z k o s ,
fe l,
1 6 2 7 -b e n
s z e r e n c s é lle tte m
m éghozzá
(D e b r e c e n u g y a n is s z lá v e r e d e t ű n é v , b o b re
ló d in g o s
lo v o n
lö v ő ,
n y a r g a ló ,
n a g y k o n y ty ú , é g e ttb o ro s v it é z
asszony
o lv a s n i. M é g
a jó fó ld
c e n , a z a z jó fö ld ) p u s z t á it , e rd ő s é g e it j á r t a , azaz
fu tta tta
a
lo v á t,
fé r fin é p e t. “S k i n e m
a
t e t t k e d v ir e ...” nagy
k o n ty o s
és b o r it a l fo r m á já b a n . S z ű c s M ih á ly u r a m e z e k s z e r in t k é ts z e r té v e d e tt n a g y o t a z é le tb e n . A m ik o r k i m o n d ta a z o lt á r e lő tt (h a
t ö r té n t ily e n
S zű c s M ih á ly n é , k i h a jd ú m ó d o n ü v ö lt és
e lk é p z e lh e tő ,
h u jjo g a t.” N e m
n a g y a n y á n k e lz ö ty k ö lte a le g é n y t. T a lá n
té v e d é s b e a k k o r z u h a n t b e le , a m ik o r ú g y
c s o d a , h is z e n fe lte h e tő e n
hogy
h a jk u r á s z ta
a d e r é k m é n le c s ú s z o t t a t o r k á n - p á l i n k a
c e r e m ó n ia ) a b o ld o g ító
e n n e k is tu d h a t ó b e , h o g y a f é lje e lh a g y ta .
g o n d o lta : p á r s z á z
é g e ttb o rt, s le h e t, h o g y a b o ro c s k á t s e m
S z é g y e n é b e n , m e g h á t ig e n
a s s zo n y a n e m ta lá l rá .
v e te tte
fe h é m é p v o lt S z ű c s n é . S h o g y r á n e ta lá ljo n
tö m é n n te le n
p á lin k á t b e n y a k a lt ,
m e g ... A
je g y z ő k ö n y v
azaz
abból az
v e re k e d é s
a lk a lo m b ó l k é s z ü lh e te tt, h o g y k é t h a jd ú t
a z a s s zo n y s á g , S zű c s M ih á ly u r a m
ú g y “e lz ö t y k ö lt”, h o g y
sem
a v e re k e d é s h e z
m eg
ig e n t. A
k ilo m é te r e n
m á s ik tú l
az
M e g t a lá lt a f é r jé t a k a c k iá s m e n y e c s k e , hogy
a z tá n
é le tü k
v é g é ig
n a g y -n a g y
á l l t K ő h á n y á s ig . E r r ő l a s z ö k é s r ő l-
b o ld o g s á g b a n é lje n e k . C s o n t ju k i t t p o r la d
ig e n c s a k h o z z á s z o k o t t le g é n y e k f e l s e m
u ta z á s r ó l n in c s u g y a n fe lje g y z é s ü n k , d e
v a la h o l a K ő h á n y á s -M a jk -O r o s z lá n y h á
b ír ta k
c ím ű
k ö v e tk e z te th e tü n k . U g y a n is a m a jk i c s á rd a
ro m s z ö g b e n a fű a lá s ü p p e d t te m e tő b e n .
r e g é n y b e n m e g i s í r t a m , d e a v a l ó s á g b a n is
r é v é n fe lje g y e z te te tt e g y S zű c s M ih á ly n é .
H a g y e r m e k s z ü lé s r e a d t a n e t á n a fe jé t, a z
á lln i. É n
A
fé le le m
fö ld je
m e g tö r té n t: S z é k e ly A n d r á s , m in d e n h a jd ú
I g e n r o s s z u l m e h e t e t t a s o rs a , m e r t “a z
u n o k á i i t t é l n e k m a is . A f é r j e k - r ö v i d
v ic e k a p itá n y a , B e s z e r m é n y fő k a p itá n y a
ló d in g já t,
ír á s o m a t e lo lv a s v á n - t a lá n
1 2 - 1 2 b o t ü t é s s e l “j u t a l m a z t a ” h a j d ú f i a i
k o r c s m á r o s n a k , h o g y le n n e m ib ő l in n y ija .”
fe le s é g ü k b e n S z ű c s M ih á ly n é e r é n y e it és
f á jd a lm á t , m iv e lh o g y c s u p á n e g y “a s s z o n y i
Nagy
h ib á it.
á lla ttó l h a g y tá k m a g u k a t e lz ö ty k ö ln i”.
h u jjo g a tó s te r m é s z e té r ő l. M i n t a h o g y a n a
E r r ő l a z a s s z o n y ró l tö b b fe lje g y z é s t is
KÉTHETES 4
p u s k a p a la c z k já t
k o n ty á ró l
nem
e s ik
a d ta
szó, sem
a a
lo v á r ó l s e m . L e h e ts é g e s , h o g y a k k o r r a m á r
M e r t h is z e n
m e g ta lá ljá k
g y a rló k
vagyunk
m in d a h á n y a n ...
B aráth Lajos ’94. d ecem ber 30.
Szerkesztő: Fejszés Zsuzsanna
c t i s ih w i l Ai Iminek ?94 a siker éve volt
N o v e m b e r 1 2 -é n v o lt a ju d o s o k n a k
m á s o d ik v o lta m .
a
l á b k i e m e l é s t c s i n á l j a j ó l. É n a r r a c s i n á l t a m
M a g y a r B a j n o k s á g . K o r o s z t á l y á b a n Erdős
-Milyen súlycsoportban versenyzel?
k o n trá t.
Imre, a z A r a n y J á n o s Á l t a l á n o s I s k o l a
-K o rá b b a n 4 5 k g -b a n , m o s t 5 8 k g -b a n
- Versenyeken ott vannak a csapattársak. Szoktak-e tanácsokat adni?
t a n u l ó j a l e t t a z e ls ő . E z m é g n e m
in d u lo k .
le n n e
o ly a n é rd e k e s , d e e z a f iú e d d ig n e m ig e n
-Mesélj nekem a Magyar Bajnokságról!
- A z e d z ő m s z o k o tt b e k ia b á ln i, a tö b b ie k
t a l á l t le g y ő z ő jé r e . H u s z o n k é t v e r s e n y e n
-E s z te r g o m b a n v o lt n o v e m b e r 1 2 -é n . H a t
c s a k s z u r k o ln a k , b u z d íta n a k . A s z ő n y e g e n
i n d u l t e d d ig , e b b ő l 1 9 - e t m e g n y e r t . Ú g y
v e r s e n y z ő k ö z ü l l e t t e m e ls ő , m i n d e n k ü z
in k á b b a s a já t fe je m u t á n s z o k ta m m e n n i.
é rz e m , e g é s z e n k iv é t e le s te h e ts é g g e l á l l u n k
d e lm e m e t ip p o n n a l n y e r te m .
- Te adsz tanácsot másnak?
-Erre a versenyre hogyan készültél?
szem ben.
-T ö b b e t e d z e tt e m , o tt h o n s ú ly z ó z ta m és I m i ö t ö d ik o s z t á ly o s . F é l é n k e n
a n y u v a l és a te s ó m m a l fu to tta m .
v is e l
- A versenyen m it érzel?
k e d e t t a z e g é s z b e s z é lg e té s a l a t t . S z e r e n
- A t e s ó m n a k s z o k ta m , d e ő n e m fo g a d ja m eg.
-Van-e példaképed, barátod a dzsudósok között? - A p é l d a k é p e m Boros A ttila v o l t , d e ő
c s é re c s a k ily e n k o r fé lé n k és m e g ille tő d ö tt.
- Iz g u lo k . D e c s a k a d d ig , a m íg fe l n e m
E lm e s é lt e , h o g y 1 9 9 0 - b e n k e z d e t t e l ju d o z
m e g y e k a s z ő n y e g re . O t t a z t m o n d o g a to m
e lm e n t a H o n v é d b a d z s u d ó z n i. A b a r á t a im
n i . É d e s a n y j a v i t t e e l Végh Tibor e d z ő h ö z .
m a g a m b a n , h o g y ú g y i s e ls ő l e s z e k .
Krasznay János és Zsoldos Attila. Ő k a z
1 9 9 3 -b a n
- M i a fontosabb: az erő, a technika vagy az, hogy lélekben felkészülj a küzdelmekre?
o s z tá ly tá r s a im .
k e z d e t t e l v e r s e n y e z n i. E ls ő
v e r s e n y e E s z te r g o m b a n v o lt.
-A g y o rs a s á g , a te c h n ik a és a z e rő . E z a
-Hány versenyen voltál azóta, és milyen eredményeid vannak?
h á r o m a le g fo n to s a b b .
Tudod-e, hogy... ... a k i u t o l j á r a n e v e t , a z
lu s ta k e r e s g é ln i. ... m i a l e h e t e t l e n ? R á jö s s z
- K i v o lt A n tig o n é ? - A n t i g o f e le s é g e . -S z é c h e n y i Is t v á n g y a k o r la ti a lk o t á s a ih o z t a r t o z i k a
r ó la ,
hogy
ily e n s ik e r e s .
F.ZS.
a
Verscím ek, av a gy milyen az iskolai élet B e i r a t k o z á s - Dózsa György unokája vagyok én
-M é g b ír já k .
E g y fe ls z ó líto tt d iá k -
-T a lo n b a n .
Tartózkodó kérelem R a jz ó r a i 5 -ö s m u n k a -
-K i s z a v a z h a to tt S p á rtá b a n ? -A z , a k i s p á r t a i s z ü le té s ű
A tan árn ő felolvas egy m ondatot.
T u d ta m
L á n c h íd s z a b á ly o z á s a .
m a g a d tó l is , h a le ü ls z a f ö ld r e és ló g a tn i s z e r e tn é d a lá b a d .
g y ő z e le m és a m in d e n n a p i é le tb e n is le g y e k
- E z e n a b a jn o k s á g o n c s a k e g y e t i s m e r te m a z e lle n f e le im b ő l.
k a p c s o l a le g la s s a b b a n . ... a k i r e n d e t t e s z , a z c s a k
- L e g y e k m i n d i g e ls ő , a v i l á g b a j n o k s á g o n
-Ismered-e előre az ellenfeleidet?
-H u s z o n k e ttő n v e tte m ré s z t, e b b ő l tiz e n k ile n c e t m e g n y e r te m , h á r o m s z o r p e d ig
-Ha most jönne egy mesebeli tündér és kívánhatnál tőle hármat, m i lenne az?
M a g y a ró rá n a ta n á r -
-H á n y van ? -H á ro m . -E r ő n lé te d ?
szó?
-Ö tc s illa g o s .
M i r e a z e g y ik g y e r e k íg y -A d z s e n tr i o ly a n e m b e r, a k i
T íz p e r c e s s z ü n e t A z is k o la i b ü fé -
-M i a dézsm a?
k é n s a v k im a ija a z u jja d a t?
-A m ib e n a v iz e t t á r o lt á k a jo b b á g y o k .
B io ló g ia i k ís é r le t O s z tá ly o z á s -
It t egy fa, ott egy fa - M ik a z o k a m ú m iá k ? -B e fő z ö tt e m b e re k .
-F á s k o s á r!
v á la s z .
a z H o s v a i P é t e r s e ly m e s v o lt.
m é tlé s
u tá n
v é g e z te
el a
8.
o s z tá ly t -
S ú g á s o k ... -K o lu m b u s z fe lfe d e z te a to já s á t.
A k ö ltő k n é h a p o lg á r i fo g la lk o z á s t ű z te k . P é ld á u l:
Négy nap dörgött az ágyú
Harminckét éves lettem én...
ig é k , P is t i? - H id e g id ő b e n - h a n g z ik a
E g y e s d o lg o z a t u t á n o tth o n E g y t a n u ló , a k i tö b b s z ö ri is
-M o n d j e g y g y ű jtő n e v e t!
P á rb e sz é d -S z e v a s z .
- I I . J ó z s e f a la p o s k i r á l y v o lt.
-S z e v a s z .
-K ö n y v e s K á lm á n
- M i t c s i n á ls z m a e s te ?
m e g tilto t ta a b o s z o rk á n y o k
-Z a jt.
e ltü z e lé s é t.
-A n y á d é k ?
-N a , a k k o r szevasz. -S z e v a s z .
Fölszállott a páva
p a d ló r a c s ö p p e n te m .
-B a lr a . - M é g e z is .
Falu végén kurta kocsma
- H o g y a n a k a d á ly o z h a t o d m e g , h o g y a le c s ö p p e n t
M i ly e n id ő b e n v a n n a k e z e k a z
-M e rr e m ész?
Föltám adott a tenger
o ly a n m u n k á t k e r e s e tt, a h o l n e m k e l l e t t d o l g o z n i.
A ta n á rn ő a
-K a ra te ?
- A z o k a t is .
- M i a m o n d a t b a n a s z ív e s e n
k ö v e tk e z ő k é p p e n ra g o z : - É n fá z o m , te fá z o l, ő fá z ik .
-M u n k a ?
-C s a jo k ?
A z t á n m e g k é r d i:
-N e m a z u jja m r a , h a n e m a
-H o g y -h o g y ?
-M é g ű zö m .
- A g y e r e k e k s z ív e s e n j á r n a k
-T ú lz á s , t a n á r n ő k é r e m ...
-S u li?
- M i t k é p z e ls z ?
Óda az ifjúsághoz
is k o lá b a .
fe le l:
-K e v é s b é .
-F e lm o n d ta m .
Magyar táj, magyar ecsettel
v o lt és s p á rtta g .
-L a k ó k ?
Irodalm i sziporkák R é s z le t a J á n o s v ité z r ő l í r t d o lg o z a t b ó l : “M é g a b o r j ú s e m k á r o g o t t a m o s to h a u tá n .” “K u k o r i c z a J a n c s i i s k i m e n t a n y á jja l le g e lé s z n i...” R é s z l e t e g y “T o l d i ” d o lg o z a t b ó l : “T o l d i a c s ó n a k f e l é i n d u l t , a m ik o r a c s e h b a jn o k e lő v e tte k a r d já t és m a jd n e m le lő tte M ik ló s t. Ő a z o n b a n é s z re v e tte a fo n d o rla to s t e r v e t .”
Kémens s
S I K E R E K B E N C8?ákl
Alllllp Ilii mm ■i V E R T E S ! E R Ő M Ű RT.
1995-B E N IS B Í R J U K E N E R G IÁ V A L ! ...
O R O S Z L Á N Y V Á R O S KÉPVISELŐ -TESTÜ LETE N EVÉBEN SIKEREKBEN G A ZD A G ÚJ E SZT E N D Ő T K ÍV Á N O K A VÁRO SBAN M Ű KÖ D Ő G A ZD Á LKO D Ó SZER V EZETEK ÉS IN T É Z M É N Y E K D O LG O Z Ó IN A K , ÉS A V Á R O S V A L A M E N N Y I LA K O SÁ N A K !
Í j r o | j S :::
ilÉÉÉi
iiliii < ” H l g r .....
SZÉKELY ANTAL POL6ÁRMESTER *
Tisztelt Iparosok, Vállalkozók!
S z o lg á lta tá s a in k la l s e g ítjü k a
k o z ó k k ö n y v e lé s e , fé n y m á s o lá s ,
tö rv é n y e k ,
r e n d e lk e z é s e k
h o z o tt a n y a g fű z é s e , m e ly s zé p
b e ta rta tá s á t,
a
h a té k o n y A
O r o s z lá n y i Ip a r t e s t ü le t -
r e m é n y e in k to s a n
s z e r in t fo ly a m a
- m e g je le n ik te v é k e n y
s é g é rő l
s z ó ló é s e g y é b i n f o r
m ű k ö d é s t.
g á lta tá s a in k
S z o l
ta g ja in k n a k kedvezm é
n y e s , m íg a n e m
ta g o k p ia c i
a la p o n v e h e t i k a z o k a t ig é n y b e . té r íté s m e n te s
ta tá s a in k : F e la d a t u n k a la p v e tő e n , h o g y
és
in g y e n e s e k , v a g y
Ily e n
m á c ió k k a l e z u tá n .
s z a b á ly o s
az
s z o lg á l
ip a r g y a k o r lá s ,
tá r s a d a lo m b iz to s ítá s i, a d ó z á s i
k iv ite lű
és g y o rs a n
e lk é s z ü l.
is . R e k lá m t á b lá k e lh e ly e z é s e R ákóczi
ú to n
h a té k o n y
a és
S z ív e s e n
á llu n k
tá s a in k k a l m in d e n
s z o lg á lta é r d e k lő d ő
r e n d e lk e z é s é r e ! T e r v ü n k , e lk é p z e lé s ü n k s o k
é r d e k v é d e lm é t t e r ü le t i s z in te n
s á g i in fo r m á c ió k . L a k o s s á g i,
van,
m e g fe le lő e n
k ö z ü le t i
s e g íts é g é n is m ú l i k , h o g y e b b ő l
m unkavégzéshez
m it
az
Ö n ö k é rd e k lő d é s é n ,
é rd e m e s ,
és
m it
le h e t
s z e te s e n e h h e z s z ü k s é g ü n k v a n
ip a r o s
a z Ö n ö k a k tív k ö z re m ű k ö d é s é re
t á jé k o z t a t ó k , e lő a d á s o k s z e r v e
m e g v a ló s íta n i.
is . A k a m a r á k m e g a l a k u l á s á v a l
zé s e . J e le n le g
tá s a in k
e z a fe la d a tu n k n e m c s ö k k e n ,
e lő k é s z ítő t a n f o ly a m s z e rv e z é s e
s é g é n e k ja v ítá s a
fo ly ik ,
a
i r o d á n k a t s z á m ító g é p p e l k e ll
ir o d á n k b a n
h is z e n
a
k a m a ra
o rs zá g o s
k ö z v e títé s e . A k t u á lis m e s te r v iz s g a
m e ly r e
v á r ju k
b ő v íté s e
S z o lg á lta és
m in ő
é rd e k é b e n
s z in t e n h ív a t o t t a z é r d e k é r v é
je le n tk e z ő k e t
n y e s íté s re . F e la d a t á t tö r v é n y
(O r o s z lá n y , R á k ó c z i F . u . 7 8 .
fe ls z e r e ln i, m e ly b e n s z in té n s z á m í t u n k a z Ö n ö k segítségére.
in té z
T e l . : 3 6 1 - 4 4 4 /1 0 3 ) s z e m é ly e s e n ,
K ö s z ö n e tte l v e s z ü n k m in d e n
m é n y k é n t fo g m ű k ö d n i. F e l a
v a g y te le fo n o n . (A r a : t a g ja in k
e z ir á n y ú tá m o g a tá s t.
d a ta a g a z d á lk o d á s á lta lá n o s f e lté te le in e k , a p ia c i m ű k ö d é s
ré s z é re
A z év vége közeledtével az O r o s z lá n y i I p a r t e s t ü le t e ln ö k s é g e n e v é b e n k ív á nunk e re d m é n y e k b e n g a z d a g é v z á rá st, jó erőt, egészséget a m unkában és a m agánéletben!
h a tá ro z z a
m eg
és
1 0 .0 0 0
F t,
nem
t a g ja in k n a k 1 5 .0 0 0 F t .)
jo g i fe la d a t a in a k k ia la k ít á s á
T e r v e in k k ö z ö tt s ze re p e l eg y
b a n s e g é d k e z n i, a z t b e t a r t a t n i.
á tfo g ó , r é s z le te s é v e s s z a k m a i
A ip a r te s t ü le t fe la d a ta , h o g y ta g ja i ré s z é re
g a z d á lk o d á s u k
h o z k o n k r é t s e g íts é g e t a d jo n .
KÉ1HETES 6
n é v s o r k ia d á s a , te r je s z té s e . T é r íté s e s
s z o lg á lta tá s a in k
k ö zé ta r to z ik a z e g y é n i v á lla l-
O r o s z lá n y T á n c s ic s M . u . 5 9 . W 3 6 1 - 4 1 1
á r a in k k e d v e ző e k .
f e lt é t e le k is m e r t e t é s e , g a z d a
e llá s s u k . T e r m é
..
V á l l a l u n k g é p e lé s t , s t e n c i le z é s t
é r d e k k é p v is e le té t,
ta g ja in k
*
Minden kedves ügyfelünknek sikeres évet kívánunk mind vállalkozásában, mind magánéletében!
’94. december 30.
I K W S H I I - POW ER E N E R G IA G A ZD Á LK O D Á S I ÉS M Ű S Z A K I FEJLESZTÉSI M É R N Ö K I RT. HP-NYOMTATÓK
C E N T R A L P O IN T C O RE L H A R D V A R D G R APH IC S M IC R O SO FT SYM AN TEC W ord Perfect N ovell szoftverek!
It ódánk a 3Ili BÉR ÜZUETHAZ
Hewlet-Packard perifériák tintasugaras és lézernyomtatók! Logitech-Dexxa egerek és scannerek. Intel hálózati termékek.
I. emeletén található.
T e le fo n /fa x : 3 6 1 -1 2 2 /1 5 0 8 Nyitva tartás: hétköznap: 9-17-ig szom bat : 9-12-ig
Szín és harmónia Festékek, tapéták, vegyi áruk nagy választékával állunk vásárlóink rendelkezésére ’95-ben is.
Boldog új esztendőt kívánunk minden kedves vásárlónknak!
KÖNYVESBOLT
ünfPölfKiflZDflLKODffil PfílDSZfPflílKKfL b fiz m m fopotimfizon SZmíTCXífl>fKKfL PPOöPflAOKKflL 1995-61:11 IS AMIK TISZTfLT ÜGÍffLfIIIK PfílDfLKfZBffifl PflPTnfPfinKnűK is siKCPts
Ül fSZIfllDOT KÍVflnillK!
A MŰVELŐDÉSI KÖZPONT ÉS KÖNYVTÁRBAN
Egész évben várjuk a könyvek iránt érdeklődőket úti, szép irodai mi, idegennyelvi könyvekkel és szótárakkal!
lu x a im a t, é í ■tiJee/iM. ú j.
*P2SS
A V fiR T
V E G Y IÁ R U KERESKEDELM I KFT.
na o
boldog,
OROSZLÁNY; T Á N C S IC S U. 87.
fc i k e r e s
tel./fax: 361-002
fc íV S B R fi
A FESS D ISZ K O N T AJÁNLATA 1995-RE:
minden elének
éa wá siárlójáuak! _ VO m Thosn
í>iw ck k d m n je b
laJzoÁÓnaJe.!
Nyitva tartás: hétfőtől-péntekig: 8-18 óráig szombaton: 8-12 óráig.
Náluik egész évben tart az akció!
ű
eA jtew lőt kíván a uá/iM-
ÖnüictieJo!
!
Oroszlány, Rákóczi út 1.
AKCIÓ ’95-®EM IS! Oroszlány, Táncsics M. u. 59.
J«F!sroTse
Á yo rü á ld e *n o Á ia Ia P á n i o n M ^ lá iu g ije M ia y e ie
Vagyonvédelmi szaküzlet
wcmrht © a s m o N n r
O <">
Á M cuppzA&'iZjYufi
a. {u íla iy tá irw . k a p o tt
1995 - (Lem
ZsM . (cí’i ÁtvuníL
JÖVŐ i fflh É @ M -TiÉ ftflflIIT#© ! S Í!
MSZDP
__________________________ j
riasztókat, biztonsági zárakat, pénzkazettákat, lakatokat, ajtóés ablakkilincseket, zárcimkéket, bútorzárakat, Reisser csavarokat, olasz rögzítéstechnikai termékeket, élfóliákat, villanyszerelési anyagokat kedvező áron.
alkalommal oroszlányi hírekkel, tényképekkel a
8IKL1UÜK111M
KÉTHETES
GAZDAG
1995-ben is!
BO LD O G Ú J
SIKEREKBEN GAZDAG, BOLDOG ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁNUNK M INDEN KEDVES OLVASÓNKNAK ÉS H IR D íTŐ N K N íK !
N ESZTENDŐT!
e*m en 1995-hent
Biztonságban akarja tartani értékeit? Lakást üjít fel? Szeret barkácsolni? Mindehhez kínálunk Önnek 1995-ben is:
N yitva az új évben is: hétfőtől-péntekig 8-16 szombat 8-12
A lap, mely nélkülözhetetlen! Nálunk a lakossági apróhirdetés 1995-ben is ingyenes!
KEWETES 7
SPORT m Az év vége általában a számvetések időszaka az élet különböző területein, így a sportban is. Egy kis csokrot szeretnék átnyújtani a kedves olvasónak az 1994-es eszten dőben e lé r t ered m é n y ek rő l, gon dokról O roszlá n yb a n . E lő re k ell bocsátanom , h ogy az e lh a n g z o tt tájékoztatók alapján nem lehet okunk különösebben panaszra, ami a sportot m agát ille ti (gazdasági h elyzetü n k et valamennyien ismerik). Nézzük tehát.
Óévi pillanatképek városunk sportéletéből érmeket hoztak. A Balaton átúszás már hagyománynak számít, minden versenyző indul, és teljesíti a távot (5.2 km). A shotokán karatésok (50-60 fő) Tóth Bea, N e k ern u s z A rn o ld , L a k n e r M e lin d a te lje s ítm é n y é v e l b ü szk élk ed h etn e k . (V ilá g Kupa, EB).
V értesi E rőm ű SE
Egyesületek
A kajakosok ebben az évben is ki tettek m a g u k ért. A k ü lön b öző szin tű összecsapásokon több száz érmet nyertek, s ez nem akármilyen teljesítmény!
O B SK
Triatlom SE
A legnépesebb sportkör (létszáma 400 fölött van). Sportolói hazánkban tovább ö re g b íte tté k v á ro su n k h írn e v é t. A kü lönböző szin tű versen yek en (O B , nem zetközi versen yek, diákolim piák, m egyeiek) kitűnően helytálltak fiaink: Erdős Im re, M arosi B á lint, Baranyai János (cselgáncs); ifj. Tóth László ökölvívó a felnőtt válogatott keret tagja lett! A labdarúgóknál eredményes az utánpótlás nevelése. S ú lyem elésben a Likerecztestvérek és Chnupa Norbert emelkedik ki. A tekéseknél lassan kialakul az új összetételű csapat, am ely elvesztette Szayert és ifj. Gulyást. A z őszi szezont az NB II I 7. helyén zárták. Természetjárásban 9 bronzérem született, atlétikában Dörner jeleskedett. A z uszodát megfelelő támogatás nélkül nem tudják üzem eltetni, s ez a város egyik vesztesége.
Ebben az évben is több versenyen v e t t e k ré szt, m e ly ek e n sik eresen szerepeltek. Városunkban egyre népszerűbb e
ŐSE A kosárlabdázók magabiztosan lép delnek. A múlt szezonban abszolút elsők lettek az N B I I Középcsoportjában, de nem juthattak felsőbb osztályba ... Három jó játékosukról kellett lemondaniuk, s ma szin te d iá k cs a p a tta l v ív já k m é rk ő zéseiket és jelen leg a 2. helyet foglalják el a tabellán. A M agyar Kupában ritka bra vúrt hajtottak végre: eljutottak a 6. fordu lóig, egyedül az NB II. mezőnyéből - ahol már csak NB I-es csapatok szerepeltek... Abúvárúszóknál egyre többen lesznek, új edzők irányítják a munkát. A z év során csak 3-4 alkalom m al v e h e tte k részt rangosabb versenyeken, onnan viszont
sportág, illetve "kistestvére", a duatlon.
Csak én?
N
H a v a la m it nem ért az em ber, az általában a saját hibája. S én hibás vagyok, mert sok mindent nem értek az utóbbi időben a városunkban történtekből. íg y nem értem , hogy egész évben képtelen volt a rend őrsége elkapni azokat, a k ik új é v tő l ó é v ig a p e tá rd á k a t robbantgatják. Reggel, délben, este. Nekik mindegy, hogy mikor jön ránk a frász, hiszen senki nem hozza rájuk a frászt. Más. A világ nem változik. így a Posta sem, m e ly k é p te le n tis z te s s é g e s e n szolgáltatni. Késik az újságosvonat, nem h o rd já k k i a n a p ila p o k a t, le t e lt a munkaidő. Majd csak négy nap múlva. Ig a z a k k or m ár a h íre k so k k a lta kevesebbet érnek. Más. Számomra kellemes meglepetés volt a szentestei tv szünet. íg y kell ennek lenni. M ég hogy tévézzen az ember a szeretet ünnepén. Igaz egy idő után meg kell oldani a problémát, de az csekélység. Ü n n e p e lje n e k az em b erek és ne élvezkedjenek. Az ügyeletisünnepel, hisz őkisemberek. Szolgáltattak ők is, a fentiek is. De a minőség nekem nem tetszik. Csak nekem nem? Molnár F eren c/
Diáksport Á lta lá n o s je lle m z ő i: A létszá m a éven kén t v á lto z ik (k iv é v e a 312 sz. intézetet). Részt vesznek a város által rendezett valamennyi rendezvényen.
A ra n y János Iskola (150 fő). H ét sportcsoport működik, élén k a lá tog a to tts á g u k , szeretik a gyerekek a tanórákon kívüli mozgást (ez általában íg y van minden iskolában). T e rm é s ze te s e n töm egsp ortju k is rendszeresen “üzemel”.
József A. Iskola Négy sportcsoport (a tömegsportot is ideszám ítva kb.300 fő). A z ügyességi szám okra fe k te tik a fő h an gsú lyt, rendeztek sok játékos vetélkedőt.
Ságvári Iskola Tagozatos, szinte sportiskola. 8 (!) csoportja működik rendszeresen mintegy 300 fővel, de a DSK-tagok száma ennél több. Legeredményesebb sportáguk a fiú kosárlabda és a mezei futás. 4 js z .
Iskola
H ét sportcsoportja van. Ők rendezik a város és köm yékeiskoláinak 5 sportágban a diákolimpiákat. Legsikeresebb sport águk az atlétika, minden évben van országos döntősük ebben. A z iskolában gyógytestnevelés is folyik. Az 5-ös sz. iskolának nincs DSK-ja, de van jól működő szakköre, amelynek keretén belül kosárlabdával, labdarú gással és atlétikával foglalkoznak. Ebben az iskolában Varga Józsefné vezetésével a term észetjá rá s is k ed velt sportág. Tornatermük nincs...
Lengyel József Gimnázium T a glé ts zá m a 150 fő. K osárlabda, röplabda és tömegsport létezik, amelyeket a diákok lelkesen végeznek. A fiú kosa rasok igen jó l szerepelnek a m egyei bajnokságban. K itű nően beren dezett kondíciótermük van!
Eötvös Loránd Szakmunkásképző Intézet és Szakközépiskola Minden tanuló a D SK tagja (500 fő felett). Öt sportcsoportot szerveztek, az edzéseket itt is szép számmal látogatják a tanulók, a kosárlabdát kivételesen szeretik . A 17-18 év e s e k a m egyei k ö z é p is k o la i b a jn ok ságb a n edd ig veretlenek! B ü k k i J ó zs e f KIADJA A
cáfatatint ^rodt©
1995-ben is: ha fotó= Sooter’s, ha ajándék=Sooter’s. aücLaxjp c\^/qAaiXz ÍLídxLrvunJLí KETHFTFS 8
a
szzxtEtzrr j rzrurzszrűuzonass. kiadó tcamvF ét » eneiit nmcazm, M o ln á r F e ren c
A kiadó és a szerkesztSség címe: 2840 Oroszlány, Pilist 8. u. 20. * 361-122/14-14 H 2840 Oroszlány, PetSfl 8. u. 20
Nyomda: Vért Nyomda, Oroszlány Felelős vezető: Nagy László ISSN: 1218-4276. *!)4. december 3U.