ÉRETTSÉGI VIZSGA ●
2008. május 5.
Azonosító jel:
MAGYAR MINT IDEGEN NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. május 5. 8:00
I. Olvasott szöveg értése Időtartam: 70 perc
Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM
Magyar mint idegen nyelv
emelt szint — írásbeli vizsga 0802 I. Olvasott szöveg értése
Magyar mint idegen nyelv — emelt szint
Azonosító jel:
Fontos tudnivalók
•
Olvassa el a szövegeket figyelmesen!
•
Ha egy-egy szót nem ismer, a szövegösszefüggésből megértheti a jelentést.
•
A feladatok megoldásában segíti a (0)-val jelölt példa.
•
Ellenőrizze megoldásait!
•
Munkája során nem használhat szótárt vagy bármely más segédeszközt!
írásbeli vizsga, I. vizsgarész 0802
2 / 12
2008. május 5.
Magyar mint idegen nyelv — emelt szint
Azonosító jel:
1. feladat Olvassa el a szöveget, majd tanulmányozza a táblázatot! Döntse el, melyik válasz igaz, melyik hamis! Megoldását jelölje X-szel a megfelelő oszlopban! Munkáját a 0-val jelölt példa segíti. Karinthy Frigyes: Apám Apám reggel fél nyolckor indult el harminc éven át hivatalába, pontban egy órakor jött meg ebédre, háromkor megint elment, és nyolcra vacsorázni hazatért. Bennünket hét órakor keltett, hideg vízben kellett fürdenünk, együtt reggeliztünk a nagy ebédlőasztalon, megnézte a tanrendet, s hogy a könyveink rendben vannak-e. Ebédnél kerültünk össze, meg kellett mondani, ki miből felelt az iskolában, hogy hol tartunk, és mire lesz szükségünk holnap. Egy hétre előre ki volt függesztve ebéd és vacsora étrendje s esti olvasmányaink listája: minden nap más nyelven gyakoroltuk a beszélgetést, volt német, francia és angol nap. Vacsora után ő maga olvasott fel eredetiben a klasszikusokból, élénk taglejtésekkel, erősen hangsúlyozva; közben fordítottunk, és magyaráztuk a szöveget… Tornáztunk is – a Müller-szisztéma szerint. Így teltek tanulóéveim napról-napra anyám halála óta, vagyis hatéves koromtól. A nyarat Szentendrén töltöttük. Apám csak vasárnap jött le, sétáltunk a Duna-parton, tutajon keltünk át a szigetre úszni és evezni, kirándultunk Izbégre, Leányfaluba vagy a staravodai jeges forráshoz. Ha most hirtelen megkérdeznének, emlékszem-e valami határozott tárgyú beszélgetésre apámmal ebből az időből, hamarjában nem tudnék mondani semmit. Azazhogy – egyetlen egyet. Tizennégy éves voltam. Valami délutáni óráról (hegedűlecke lehetett) ballagtam hazafelé a Kerepesi úton. És ekkor váratlanul találkoztam apámmal. Életemben először történt, hogy véletlenül kerültünk össze, véletlen időben és határozatlan, idegen helyen, az utcán a járókelő, siető, rendetlenül egymásba kavarodó egymást lökdöső sokadalomban… Szembejött velem. Én ismertem meg, ő talán észre sem vett volna. Megálltunk, láthatóan nagyon csodálkozott. És mintha kissé zavarba is jött volna, gondolkodnia kellett, mit mondjon. – Honnan jössz? – Hegedűóráról. Felmegyek Károly bácsiékhoz. – Úgy. Tűnődött egy percig. – Hát… hogy megy az iskola? írásbeli vizsga, I. vizsgarész 0802
3 / 12
2008. május 5.
Magyar mint idegen nyelv — emelt szint
Azonosító jel:
Ez furcsán hatott, először vettem észre, hogy fölöslegesen, konvencionálisan beszél, hiszen jól ismerte előmenetelem. – Köszönöm – mondtam ostobán. És abban a percben az a kényelmetlen érzésem volt – ahogy jöttek-mentek az emberek körülöttünk –, hogy apám alacsonyabb, mint amilyennek gondoltam. Egy percig álltunk még, apám hirtelen, furcsán, félszegen elmosolyodott. – Megnőttél – mondta, fejét csóválta, és megveregette az arcom. – Jót tett a nyaralás. Na, szervusz. Három órával előbb látott az ebédnél. (Karinthy Frigyes: Apám című novellája nyomán. In: Cirkusz I. 417. Szépirodalmi Könyvkiadó. 1956.) Igaz (0) Az édesapa mindennap hét óra harminc perckor ment el otthonról.
Hamis
X
(1) Az édesapa szigorú napirendet tervezett a gyermekeinek. (2) Az édesapa mindig tudta, mit tanulnak a gyermekei az iskolában. (3) A gyermekek mindennap megmondták, mit szeretnének enni. (4) A gyermekek angolul, oroszul és franciául tudtak olvasni és beszélgetni. (5) A család a nyarat különböző külföldi üdülőhelyeken töltötte. (6) Az otthoni beszélgetések formálisak voltak, ezért az apa és a fiú is zavarba jöttek egy váratlan találkozáskor. (7) Az utcán nem volt senki, csak az apa és a fia, és magányosnak érezték magukat. (8) A gyerek különóráról jött, és a rokonokhoz ment. (9) A család aznap is együtt ebédelt ugyanúgy, mint máskor. (10) Nem tudjuk, hogy történt, de a fiú hirtelen megnőtt. Az alábbi táblázatba ne írjon! A javító tanár tölti ki. 1.
2.
3.
4.
5.
6.
7.
8.
9.
10.
Max.
Elért
10
írásbeli vizsga, I. vizsgarész 0802
4 / 12
2008. május 5.
Magyar mint idegen nyelv — emelt szint
Azonosító jel:
2. feladat Olvassa el figyelmesen a következő interjúrészletet, majd feleljen egy-két mondatban a saját szavaival a szöveg után található kérdésekre! Munkáját a 0-val jelölt példa segíti. Kétnyelvű selyemfestmények Amerikában él gyerekkora óta, de szíve mélyén megmaradt magyarnak. Nevében is őrzi tápiógyörgyei származását, noha az ígéret földjén, Amerikában senki nem tudja azt helyesen kiejteni. Mari Györgyey selyemfestményei egyre keresettebbek ma a világban. Nemrég nálunk is bemutatta alkotásait. – Amikor óvodába mentem, nem értettem, hogy a többi gyerek miért beszél más nyelven, és miért képtelenek megérteni azt, amit én mondok. Amíg én magyarul gondolkodtam és álmodtam, addig körülöttem minden és mindenki amerikai volt. Ezért szép lassan kialakítottam a magam kis világát, elkezdtem rajzolni, festeni – kezdi önvallomását Mari Györgyey, második generációs amerikás magyar, akinek szülei kényszerűségből hagyták el Magyarországot még Mari születése előtt. Édesapja Recsket is megjárta, majd 1956-ban, a forradalom után az Amerikai Egyesült Államokba menekült. Rövidesen a nagymama is követte a kis családot, hogy felügyeljen az unokákra, és nevelhesse őket. Miért is maradt volna itthon, amikor szeretteit, akikhez kötődött, a tengeren túlra sodorta az élet. – Otthon csak magyarul beszéltünk. A nagymamám magyaros ételeket főzött, magyaros ruhákban járatott bennünket, így kis társaink között egyfolytában csak azt éreztük a nővéremmel együtt, hogy mások vagyunk, mint a többi gyerek körülöttünk. Aztán az iskolában megtanultunk angolul, és mindinkább szerettünk volna elvegyülni társaink között a tömegben. Tizenévesen még a nevemet is megváltoztattam Mariról Mariara, mert azt gondoltam, hogy az angolosabb. Azt hittem, hogy ezek és a hasonló külsőségek elegendőek ahhoz, hogy az ember asszimilálódjon Amerikában vagy bárhol máshol. Mari Györgyey pályáját az olajfestéssel kezdte, majd következett a rézkarc és a selyemfestés. Bár a művésznő a New York melletti Stamfordban él, ott van a műterme, és ott vannak a tanítványai, munkáiból rendszeresen visszaköszön Magyarország, az emlékek, és a már majdnem felnőttként itt szerzett képi élmények. Mint mondja, egyszerre több képen dolgozik, az is előfordul, hogy akár három-négy évig is foglalkozik egy-egy festményével. De nem csak képeket, hanem selyem díszpárnákat, sálakat és egyebeket is fest. Például nyakkendőterveit már szériában gyártják Amerikában. Maga sem gondolta valamikor, hogy
írásbeli vizsga, I. vizsgarész 0802
5 / 12
2008. május 5.
Magyar mint idegen nyelv — emelt szint
Azonosító jel:
ezek a hétköznapi dolgok ilyen keresettek lesznek. Nemrég saját kiállításra érkezett Budapestre, selyemfestményeit mutatta be a fővárosi Aranytíz Művelődési Központban. – Szerintem teljesen természetes, hogy az ember keresi a gyökereit. Emlékszem, amikor 1972-ben először jártam Magyarországon, kifejezetten nyomasztónak éreztem itt sok mindent. Amikor a falusi rokonokhoz látogattunk a nagymamámmal, úgy éreztem, hogy évszázadokat megyek vissza az időben. Addig csak olvastam olyasmiről, amit itt láttam, tapasztaltam. Például életemben nem láttam addig tyúkokat kapirgálni annak a háznak az udvarán, ahol emberek is élnek. Emlékszem, az is nagyon meglepett, hogy a zöldséget nem a szupermarketben veszik meg az emberek, hanem csak úgy kihúzzák a földből, mert megterem a kertjükben. Persze mindez már a múlt, mára már bennem eltűntek a két ország közötti kontrasztok, sok mindent megértettem és megéltem. Most felnőtt fejjel már én is másképpen látom a két országot és az ott élő embereket. Azon túl, hogy itt őszintébb lehet az ember a másikhoz, mint Amerikában, a magyarok például sokkal jobban főznek, jobb a sör és a gyümölcsjoghurt is. De fölösleges összehasonlítgatni ezt a két világot! Az, hogy a két ország kultúrája erősen különbözik egymástól, nekem mint művésznek kifejezetten jó és hasznos. Talán ennek köszönhetem a stílusomat, az egyediségemet. Ma már azt vallom, hogy egyszerre két hazám is van. Kétnyelvű festő vagyok, de a szívem mélyén mégis mindig magyar maradok. (Biczó Henriett: Kétnyelvű selyemfestmények című riportja nyomán. Szabad Föld. 2005. szeptember 16.) (0) Mit őriz Mari Györgyey családneve? A származásuk helyét, mivel a család Tápiógyörgyéről származik. (11) Miért kezdett el Mari Györgyei rajzolni, festeni? …………………………………………………………………………………………………. (12) Mit tett a nagymama annak érdekében, hogy a gyermekek megőrizzék anyanyelvüket és magyarságukat? …………………………………………………………………………………………………. (13) Milyen változás történt a tizenéves Mari felfogásában, szemléletében? ………………………………………………………………………………………………….
írásbeli vizsga, I. vizsgarész 0802
6 / 12
2008. május 5.
Magyar mint idegen nyelv — emelt szint
Azonosító jel:
(14) Milyen új anyagot alkalmaz Mari a festészetben? ………………………………………………………………………………………………….. (15) Hogyan, mennyi ideig dolgozik egy-egy képén? ………………………………………………………………………………………………….. (16) Mit fest, tervez még a képein kívül? …………………………………………………………………………………………………..
(17) Mikor járt először Mari Magyarországon, kiket látogatott meg? …………………………………………………………………………………………………. (18) Milyennek látta az országot, milyen élményei voltak? ………………………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………………………. (19) Milyennek látja felnőtt szemmel Magyarországot, a magyar embereket? …………………………………………………………………………………………………... (20) Hogyan határozza meg Mari Györgyey helyét a világban? …………………………………………………………………………………………………...
Az alábbi táblázatba ne írjon! A javító tanár tölti ki. 11.
12.
13.
14.
15.
16.
17.
18.
19.
20.
Max.
Elért
10
írásbeli vizsga, I. vizsgarész 0802
7 / 12
2008. május 5.
Magyar mint idegen nyelv — emelt szint
Azonosító jel:
3. feladat Olvassa el figyelmesen a hiányos szöveget! Egészítse ki megfelelő szavakkal, kifejezésekkel úgy, hogy összefüggő szöveget kapjon! Munkáját a 0-val jelölt példa segíti. El van vetve Rubik Ernő 1974-ben (0) találta ki, és 1975-ben szabadalmaztatta a múlt század (a 20. század) egyik legemlékezetesebb magyar (21) ………………………, a bűvös kockát. Eredetileg pusztán a térbeli mozgások szemléltetésére készült a több színes kis (22) ………………….. felépülő tárgy, akkor a feltaláló csak egy eszközt mutatott a fiataloknak. Ám menet közben kiderült, hogy milyen remek játék válhat belőle, ugyanis a nagy kockával a feladat az, hogy a kis kockák megfelelő elfordításával a kocka lapjait azonos színűekké „varázsoljuk”. A bűvös kocka hamarosan (23) ………………… a boltokban, keresett cikké lett a hiány sújtotta magyar piacon. Máig emlékezem arra a gyermekkori lelki sérülésre, amely akkor ért, amikor a Triál játékboltban több órás (24) ………………… az orrom előtt fogyott el a bűvös kocka. Miután 1980-tól külföldön is forgalmazni kezdték a játékot Rubik’s cube néven, világméretű hisztériát váltott ki. Jellemző, hogy az első két évben több mint százmilliót adtak el (25)…………... Később a játék megszerzéséért a sorban állás és a lelkesedés némileg alábbhagyott, de a kocka sok szempontból még mindig ugyanolyan izgalmas tárgy, mint (26) ………………. Maga Rubik Ernő még számos más játékot fejlesztett ki: kígyó, bűvös négyzetek, Bábel tornya, Rubik-óra, ám egyikük (27) …………………… sem közelítette meg a maga látszólagos egyszerűségében is zseniális bűvös kockáét. Ebből a kockából azóta többféle is készült, 2x2x2-es éppúgy, mint 4x4x4-es. Ez utóbbit Rubik’s revenge, azaz „Rubik bosszúja” néven forgalmazzák, ez ugyanis utalás arra, hogy a gyártás engedélyét időközben mások is (nem egészen törvényesen) (28) ……………………. A játékszer valósággal kínálta magát a versenyzésre. Ennek megfelelően már vagy negyedszázada zajlanak kockaforgató összecsapások, s ez időtől kezdve rendszeresen dőlnek az időcsúcsok is. Érdekesség viszont, hogy a magyar (29) ……………….. (24,49 másodperc) még 1982-ben állította fel Lábas Zoltán. A világrekordot a múlt hétig a japán Shotaro Makisumi tartotta 12,11 másodperccel, ám azóta valaki már állítólag 12 másodperc alá ment. Van megállás? Mint tudjuk, a rekordokat mindig megdönti valaki. Hihetetlen gyorsasággal képesek forgatni ezt a kockát a profik.
írásbeli vizsga, I. vizsgarész 0802
8 / 12
2008. május 5.
Magyar mint idegen nyelv — emelt szint
Azonosító jel:
A rekordokat nem csupán az egyszeri kétkezes kiforgatás esetére tartanak fenn. Jegyzik az öt kirakás átlagából szerzett csúcsot is (ekkor biztos, hogy nem „kicsúszott”, véletlen eredményről van szó), melyet megint csak a már említett japán versenyző Shotaro tart 14,52 másodperccel. Lehet versenyszerűen forgatni a kockát sötét helyiségben, vakoknak szánt kockával, létezik világcsúcs egykezes forgatásban is (Shotaróé ez is, 23,76 másodperc), de lehet csúcsot dönteni lábbal való forgatásban is.
(30) ..………………abban is, hogy ki
tudja 24 óra alatt a legtöbb kockát kirakni (ez jelenleg 2000 darab). Több korosztályba sorolják a jelentkezőket, így mindenki a korának megfelelő versenyen vesz részt. A legfiatalabb versenyző kategóriában a győztes most nem egészen hatéves. Rubik Ernő zseniális találmánya tehát világhírt jelentett számára, de a mi hírünket is elvitték a színes kockák a világba. (Barotányi Zoltán: El van vetve című írása nyomán. Magyar Narancs. 2005. november
Az alábbi táblázatba ne írjon! A javító tanár tölti ki. 21.
22.
23.
24.
25.
26.
27.
28.
29.
30.
Max.
Elért
10
írásbeli vizsga, I. vizsgarész 0802
9 / 12
2008. május 5.
Magyar mint idegen nyelv — emelt szint
írásbeli vizsga, I. vizsgarész 0802
Azonosító jel:
10 / 12
2008. május 5.
Magyar mint idegen nyelv — emelt szint
írásbeli vizsga, I. vizsgarész 0802
Azonosító jel:
11 / 12
2008. május 5.
Magyar mint idegen nyelv — emelt szint
I. Olvasott szöveg értése
Azonosító jel:
maximális pont 1. feladat 10 2. feladat 10 3. feladat 10 ÖSSZESEN 30
elért pont
javító tanár
Dátum: ................................................
__________________________________________________________________________
pontszáma
programba beírt pontszám
I. Olvasott szöveg értése
javító tanár
jegyző
Dátum: .................................................
Dátum: .................................................
Megjegyzések: 1. Ha a vizsgázó a II. írásbeli vizsgarész megoldását elkezdte, akkor ez a táblázat és az aláírási rész üresen marad! 2. Ha a vizsga az I. vizsgarész teljesítése közben megszakad, illetve nem folytatódik a II. vizsgarésszel, akkor ez a táblázat és az aláírási rész kitöltendő!
írásbeli vizsga, I. vizsgarész 0802
12 / 12
2008. május 5.
ÉRETTSÉGI VIZSGA ●
2008. május 5.
Azonosító jel:
MAGYAR MINT IDEGEN NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. május 5. 8:00
II. Nyelvhelyesség Időtartam: 50 perc
Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM
Magyar mint idegen nyelv
emelt szint — írásbeli vizsga 0802 II. Nyelvhelyesség
Magyar mint idegen nyelv — emelt szint
Azonosító jel:
Fontos tudnivalók
•
Minden feladat összefüggő szöveg alapján készült. Ezért első olvasáskor értse meg a szöveget!
•
Olvassa el figyelmesen a feladatok utasítását! Munkáját a 0-val jelölt példa segíti.
•
Ügyeljen a helyesírásra!
•
Ellenőrizze a megoldásokat!
•
A feladatok megoldásához nem használhat szótárt vagy más segédeszközt!
Jó munkát kívánunk!
írásbeli vizsga, II. vizsgarész 0802
2/8
2008. május 5.
Azonosító jel:
Magyar mint idegen nyelv — emelt szint
1. feladat Írja be a megfelelő végződéseket, hogy összefüggő mondatokat kapjon! Munkáját a 0-val jelölt példa segíti. Hogyan építsek sikeres karriert? Ahhoz (0), hogy valaki sikeres és elégedett legyen a szakmája…… (1), függetlenül az…… (2), hogy kétkezi munkás, szakmunkás vagy értelmiségi, bizonyos dolgok….. (3) érdemes tiszta…… (4) lennie. Ezek közül talán a legfontosabb az, hogy igazán kiemelkedő teljesítmény… (5) csak olyan munkakörök…. (6) tudunk nyújtani, amelyek…. (7) valódi szenvedély köt minket. Érdemes tehát olyan emberek….. (8) beszélgetni, akik nagyon szeretik a foglalkozásuk…. (9), mert az ő lelkesedésük….. (10) sokat tanulhatunk. Ezek a „megszállottak” az… (11) is segíthetnek nekünk, hogy elmondják, ők hogyan találtak rá a tevékenység…. (12), amely kitölti az életüket, milyen személyes képességek…. (13) van szükségük a munkájuk….. (14), és ezek…. (15) hogyan fejlesztik. (Dr. Juhos Andrea: Hogyan építsek sikeres karriert? című cikke nyomán. X Magazin. 2006. február.) Az alábbi táblázatba ne írjon! A javító tanár tölti ki. 1.
2.
3.
4.
5.
6.
7.
8.
9.
10.
11.
12.
13. 14. 15. Max. Elért 15
2. feladat Alkossa meg, és írja be a szövegbe a megfelelő jelen idejű igealakokat! Ahol szükséges, megadtuk a személyes névmásokat. Munkáját a (0)-val jelölt példa segíti. Úgy gondolunk (gondol, mi) (0) a játékra, mint komolytalan dolgokra: jó, jó, de mégis gyereknek való. Azt ……………….. (akar, mi) (16), hogy a gyerek se ……………… (játszik) (17) folyton, ………………… (megír) (18) inkább a leckéjét! Aztán majd ………………… (játszhat) (19) egy kicsit. Pedig a játék is tanulás, része a felnőtt életre való készülődésnek. Lényege az utánzás. A kisgyerek játék közben ……………….. (utánoz) (20) a felnőtteket, ……………… (beleél) (21) magát a felnőttek világába. Miért nem ……………… (tud) (22) a gyerekek abbahagyni a játékot? Azért, mert ………………….. (megváltozik) (23) az idő- és térérzékelésük, ………………. (elmélyül) (24) az autók tologatásában vagy a számítógépes üldözésben. Nem is tanácsos megszakítani a írásbeli vizsga, II. vizsgarész 0802
3/8
2008. május 5.
Magyar mint idegen nyelv — emelt szint
Azonosító jel:
játékot, hagyni kell időt a befejezésére. A felnőtt nem ………………. (tudhat) (25), milyen erős az a vágy a gyerekben, hogy ……………… (győz) (26) a jó. Miért ………………… (ismételget, mi) (27) a játékban? A szabályok betartása az egyik legfontosabb feladat. Kicsi kortól így ……………….. (tanul, mi) (28) a későbbi rendszerességet, a törvények tiszteletét. A játék komoly dolog! ……………… (vesz, mi) (29) komolyan a mások játékát! A számítógépes játékok éppen azért veszélyesek, mert …………………. (nincs) (30) jók és rosszak, nem lehet egyik szereplővel sem azonosulni. (Bácskai Júlia: Játssz, és megmondom, ki vagy! című írása nyomán. Szabad Föld. 2005. szeptember) Az alábbi táblázatba ne írjon! A javító tanár tölti ki. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25.
26.
27.
28. 29. 30. Max. Elért 15
3. feladat Olvassa el figyelmesen a szöveget! A felsorolt kötőszók közül válassza ki a megfelelőket, és írja be a szövegbe! Nem kell valamennyi kötőszót felhasználnia! Munkáját a 0-val jelölt példa segíti. A felhasználható kötőszavak: hogy, sőt, hogy, mert, miután, mint, és, ha, hiszen, ugyanis, amelyik, ahol, ami, akivel, de, Az az álma, hogy (0) a lovai közelében élhessen egy tanyán. Kőbán Rita öt éve tette le az evezőt, ……… (31) a mozgástól, a szabad levegőtől nem vett végleg búcsút kétszeres olimpiai, kilencszeres világbajnok kajakozónk. Hajnalban kel a négy versenylova kedvéért. …………. (32) csak teheti, a délelőttöt is velük tölti. Naponta tréningezik, ……. (33) még versenyeken is indul. Az új hobbit a véletlen hozta, egyszer ………….. (34) meghívták egy szilveszteri lóversenyre. Úgy megtetszett neki, ……….. (35) azóta lovakat tart. Huszonnégy év evezés után jó egy kis változatosság. A sportoló gyerekek gyakran találkoznak Kőbán Ritával különféle versenyeken, …… (36) a környezettudatos élet fontosságáról beszél nekik. Ezt azért is teszi, ..…. (37) számos megbízatása mellett ő a Magyar Olimpiai Bizottság környezetvédelmi bizottságának vezetője. Egyszer a háziállatokért aggódik, …….. (38) nagyon szereti a kutyákat, másszor a kihaló növényfajokra figyelmeztet, ……… (39) a Zengő-hegyen örökbe fogad egy bazsarózsát. írásbeli vizsga, II. vizsgarész 0802
4/8
2008. május 5.
Magyar mint idegen nyelv — emelt szint
Azonosító jel:
Kőbán Rita, minden idők legsikeresebb női kajakozója. Sokan példaképnek tekintik. Visszavonulása után feladatának az egészséges életmód népszerűsítését tartja. (Palágyi Edit: Evező helyett gyeplő című riportja nyomán. Szabad Föld. 2006. április 7.) Az alábbi táblázatba ne írjon! A javító tanár tölti ki. 31.
32.
33.
34.
35.
36.
37.
38.
39.
Max.
Elért
9 4. feladat Válassza ki, melyik mellékmondat illik a szövegbe! A kipontozott helyre írja be a választott mellékmondat betűjelét! Munkáját a 0-val jelölt példa segíti. A globális felmelegedést a légkörbe kerülő füst okozza, .a… (0), de visszatartja a meleget. Mivel ez a gáztakaró körbeveszi a földet, olyan a hatása, ………. (40), innen is az elnevezés: üvegházhatás. Ennek eredménye, …………(41), ……….. (42). Vannak olyan fajok, ……….. (43). A korallokat építő korallpolipok már egy-két fokos átlaghőmérsékletnövekedéstől is elpusztulhatnak. A légszennyezés másik nagy átka a savaseső, ………(44), …… (45). Ezt a folyamatot nagyon sok élőlény nehezen viseli el. (Kovács Gyula: Savaseső és üvegházhatás című írása nyomán. Süni. 2006/1.) (0) a) amely beengedi a napsugarakat, b) aki beengedi a napsugarakat, c) amely beengedi a napsugárokot, d) amely beenged napsugár, (40) a) milyen egy üvegház, b) mint üvegház, c) mint egy üvegháznak, d) mikor az üvegházban, (41) a) ami átlaghőmérséklet lassan növekszik, b) hogy az átlaghőmérséklet lassan növekszik, c) hogy az átlaghőmérséklet lassan növekedne, d) hogy az átlaghőmérséklet lassú növekedés, írásbeli vizsga, II. vizsgarész 0802
5/8
2008. május 5.
Magyar mint idegen nyelv — emelt szint
Azonosító jel:
(42) a) ahogy megváltozik bolygónk időjárása. b) ami megváltoztatja bolygónk időjárását. c) amivel megváltoznak a bolygónk időjárása. d) változzon meg bolygónk időjárása. (43) a) amelyek a legkisebb változást is nagyon érzékenyek. b) amely a legkisebb változásra is nagyon érzékenyek. c) amelyek a legkisebb változásra is nagyon érzékeny. d) amelyek a legkisebb változásra is nagyon érzékenyek. (44) a) ami jelenti, b) ahol azt jelenti, c) amely azt jelenti, d) ezek jelentik, (45) a) hogy a szennyező anyagok a csapadékkal együtt visszahullanak az erdőkre, a .
mezőkre, a tengerekbe. b) hogy a szennyező anyag a csapadékban együtt visszahullanak az erdőkhöz, a mezőkre, a tengerekbe. c) hogy a szennyező anyagok a csapadékkal együtt visszahullik az erdőkre, a mezőkre, a tengerekre. d) hogy a szennyező anyagok a csapadékkal visszahullanak az erdőkbe, a mezőkbe, a tengereknél. Az alábbi táblázatba ne írjon! A javító tanár tölti ki. 40.
41.
42.
43.
44.
45.
Max.
Elért
6
írásbeli vizsga, II. vizsgarész 0802
6/8
2008. május 5.
Magyar mint idegen nyelv — emelt szint
írásbeli vizsga, II. vizsgarész 0802
Azonosító jel:
7/8
2008. május 5.
Magyar mint idegen nyelv — emelt szint
Azonosító jel:
maximális pont 1. feladat 15 2. feladat 15 II. Nyelvhelyesség 3. feladat 9 4. feladat 6 Dolgozatpont összesen 45 Vizsgapont összesen 30
elért pont
javító tanár
Dátum: ................................................
__________________________________________________________________________
programba pontszáma beírt pontszám I. Olvasott szöveg értése II. Nyelvhelyesség
javító tanár
jegyző
Dátum: .................................................
Dátum: .................................................
Megjegyzések: 1. Ha a vizsgázó a III. írásbeli vizsgarész megoldását elkezdte, akkor ez a táblázat és az aláírási rész üresen marad! 2. Ha a vizsga a II. vizsgarész teljesítése közben megszakad, illetve nem folytatódik a III. vizsgarésszel, akkor ez a táblázat és az aláírási rész kitöltendő!
írásbeli vizsga, II. vizsgarész 0802
8/8
2008. május 5.
ÉRETTSÉGI VIZSGA ●
2008. május 5.
Azonosító jel:
MAGYAR MINT IDEGEN NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. május 5. 8:00
III. Hallott szöveg értése Időtartam: 30 perc
Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM
Magyar mint idegen nyelv
emelt szint — írásbeli vizsga 0802 III. Hallott szöveg értése
Magyar mint idegen nyelv — emelt szint
Azonosító jel:
Fontos tudnivalók
A vizsgának ebben a részében három feladatot kell megoldania. A szövegekhez tartozó feladatokat a füzetben találja meg. A feladatokon a szöveg hallgatása közben és utána is dolgozhat. A feladatokat zene választja el. Lesz egy kis ideje arra, hogy a feladatokkal megismerkedjen a szöveg elhangzása előtt. Először meghallgatja a szöveget egyszer. Utána van idő a feladat megoldására. Ezután elhangzik a szöveg másodszor. Ekkor ismét van idő a feladaton dolgozni. Mindhárom szöveget így fogja meghallgatni. A teljes feladatsor elhangzása után még marad idő az ellenőrzésre. Harminc percig dolgozhat.
Jó munkát!
írásbeli vizsga, III. vizsgarész 0802
2/8
2008. május 5.
Magyar mint idegen nyelv — emelt szint
Azonosító jel:
1. feladat A szövegben a rádióhallgatási szokásokról lesz szó. A hallottak alapján válassza ki, melyik személyhez melyik kijelentés tartozik! (Nem kell minden mondatot felhasználnia.) A kijelentés betűjelét írja a megfelelő helyre! Munkáját a (0)-val jelölt példa segíti. Most olvassa át a feladatot! A műsorvezető
(0) X
(0) Y
Anna, gimnazista
(1)
(2)
Péter, vállalkozó
(3)
(4)
Andrea, fodrász
(5)
(6)
Gábor, mérnök
(7)
(8)
Zsuzsa néni, nyugdíjas
(9)
(10)
(X) most a Tini Rádió szól (Y) kérdése, hogy ki mennyi időt tölt a rádió mellett (Z) rockzenét hallgat •
(A) az autóban egész nap hallgatja a rádiót
•
(B) a rádiózás számára csak háttérzaj
•
(C) kedvence a népzene
•
(D) nincs rádiója, nem is akar venni
•
(E) csak a macskákról szóló műsorokat szereti
•
(F) pénzt nyert a betelefonálós műsorban
•
(G) munkája közben az emberekkel kell foglalkoznia
•
(H) nem tud figyelni a tanulásra, ha rádiót hallgat
•
(I) már a reggeli műsorokat is hallgatja
•
(J) szeretne több sportközvetítést hallani
•
(K) semmi mást nem csinál, egész nap fekszik, és rádiózik
•
(L) nem kedveli a megalapozatlan híreket, történeteket
•
(M) a rádiózástól ideges lesz
•
(N) a komolyzene érdekli
•
(O) tegnap vásárolt egy televíziót
írásbeli vizsga, III. vizsgarész 0802
3/8
2008. május 5.
Magyar mint idegen nyelv — emelt szint
Azonosító jel:
Az alábbi táblázatba ne írjon! A javító tanár tölti ki. 1.
2.
3.
4.
5.
6.
7.
8.
9.
10.
Max.
Elért pont
10
2. feladat A nevetésről fog hallani egy szöveget. Tanulmányozza a táblázatot, és döntse el, melyik állítás igaz, melyik hamis! A megoldást jelölje X-szel a megfelelő oszlopban! Munkáját a (0)-val jelölt példa segíti. Most olvassa át a feladatot! Igaz (0) Egy átnevetett perc egy órával meghosszabbítja az életet.
Hamis
X
(11) A gyermekek naponta hatszázszor nevetnek. (12) A felnőttek naponta tizenötször nevetnek. (13) A négyhónapos gyermek már hangosan nevet. (14) Az indián törzseknél gyakori gyereknév a Mosolyog. (15) A nevetéstől javul a szervezetünk működése. (16) A beteg gyermekek nagyon elfáradnak, ha a bohócokat nézik. (17) Egyre több a vidám ember. (18) Az újságokban inkább az élet nehézségeiről olvashatunk. (19) A gyerekek kilencéves korukig sok szép mesét néznek videón. (20) Aki sokat mosolyog, annak sajnos ráncos lesz a bőre.
Az alábbi táblázatba ne írjon! A javító tanár tölti ki. 11.
12.
13.
14.
15.
16.
17.
18.
19.
20.
Max.
Elért pont
10
írásbeli vizsga, III. vizsgarész 0802
4/8
2008. május 5.
Magyar mint idegen nyelv — emelt szint
Azonosító jel:
3. feladat Egy első éves egyetemista beszél terveiről. Hallgassa meg a szöveget, és válaszoljon röviden a kérdésekre! Munkáját a (0)-val jelölt példa segíti. Most olvassa át a feladatot! (0) Mi Nagy Gergő jelmondata? A jövőt és a nyelvet megtanulni. (21) Mikor és hol fejezte be Gergő az általános iskolát? .................................................................................................................................................... (22) Hol végezte el a középiskolát? .......................................................................................................................................... ……… (23) Miért nem tér vissza Magyarországra? …………………………………………………………………………………………………. (24) Milyen nyelveken beszél ma? …………………………………………………………………………………………….. (25) Mit tanul, hogyan képzeli el a jövőjét? …………………………………………………………………………………………….. (26) Mit kell tennie ahhoz, hogy később külföldön kapjon állást? ……………………………………………………………………………………………. (27) Mi a fontos Gergő számára, a diákélet vagy a karrier? …………………………………………………………………………………………… (28) Mire költötte, amit a nyári munkával keresett? ……………………………………………………………………………………………. (29) (30) Említsen két fontos dolgot, amit csak a munkahelyen lehet igazán megismerni! …………………………………………………………………………………………….. Az alábbi táblázatba ne írjon! A javító tanár tölti ki. 21.
22.
23.
24.
25.
26.
27.
28.
29.
30.
Max.
Elért pont
10 írásbeli vizsga, III. vizsgarész 0802
5/8
2008. május 5.
Magyar mint idegen nyelv — emelt szint
írásbeli vizsga, III. vizsgarész 0802
Azonosító jel:
6/8
2008. május 5.
Magyar mint idegen nyelv — emelt szint
írásbeli vizsga, III. vizsgarész 0802
Azonosító jel:
7/8
2008. május 5.
Magyar mint idegen nyelv — emelt szint
III. Hallott szöveg értése
Azonosító jel:
maximális pont 1. feladat 10 2. feladat 10 3. feladat 10 ÖSSZESEN 30
elért pont
javító tanár
Dátum: ................................................
__________________________________________________________________________
pontszáma
programba beírt pontszám
I. Olvasott szöveg értése II. Nyelvhelyesség III. Hallott szöveg értése
javító tanár
jegyző
Dátum: .................................................
Dátum: .................................................
Megjegyzések: 1. Ha a vizsgázó a IV. írásbeli vizsgarész megoldását elkezdte, akkor ez a táblázat és az aláírási rész üresen marad! 2. Ha a vizsga a III. vizsgarész teljesítése közben megszakad, illetve nem folytatódik a IV. vizsgarésszel, akkor ez a táblázat és az aláírási rész kitöltendő!
írásbeli vizsga, III. vizsgarész 0802
8/8
2008. május 5.
ÉRETTSÉGI VIZSGA ●
2008. május 5.
Azonosító jel:
MAGYAR MINT IDEGEN NYELV EMELT SZINTŰ ÍRÁSBELI VIZSGA 2008. május 5. 8:00
IV. Íráskészség Időtartam: 90 perc
Pótlapok száma Tisztázati Piszkozati
OKTATÁSI ÉS KULTURÁLIS MINISZTÉRIUM
Magyar mint idegen nyelv
emelt szint — írásbeli vizsga 0802 IV. Íráskészség
Magyar mint idegen nyelv — emelt szint
Azonosító jel:
Fontos tudnivalók
•
Ebben a vizsgarészben szöveget kell alkotnia.
•
Két feladatot kell megoldania.
•
A második feladatban két téma közül választhat. Csak az egyiket dolgozza ki!
•
A feladatok megoldásához használhat szótárt.
Jó munkát kívánunk!
írásbeli vizsga, IV. vizsgarész 0802
2 / 12
2008. május 5.
Magyar mint idegen nyelv — emelt szint
Azonosító jel:
1. feladat Egy vidéki barátja küldte el Önnek a következő cikket a tavalyi felsőoktatási kiállításról. Azt javasolja, hogy idén látogassanak el együtt erre a rendezvényre. Döntse el, hogy érdekli-e Önt ez az esemény, és válaszoljon barátjának magánlevélben! A szöveg terjedelme 120-150 szó legyen! Egyetemek és főiskolák bemutatkozása Évről évre egyre nagyobb sikerrel rendezik meg december első hetében a felsőoktatási intézmények kiállítását. Az idén hatvanezren látogattak ki a Budapesti Vásárközpontba. – Vannak olyan információk, amelyeket nem tudhatunk meg a felvételi tájékoztatóból, például, hogy milyen egy-egy iskola légköre – mondta Laboncz Zsuzsa, középiskolai tanuló, aki Debrecenből érkezett a kiállításra. – Ez a rendezvény sokkal személyesebb kapcsolatot jelent, beleláthatunk a főiskolák, egyetemek életébe. A három nap alatt folyamatosan tartottak előadásokat a különböző helyszíneken. A látogatók tájékoztatást kaptak többek között az új felsőoktatási rendszerről, a Magyar Ösztöndíj Bizottság aktuális programjairól. Nemcsak a magyar, hanem a külföldi főiskolák, egyetemek is képviseltették magukat. A gimnazisták készíttethettek grafológiai vizsgálatot, írhattak pszichológiai tesztet, beszélgethettek tanácsadókkal, akik segítettek eldönteni, mi is a megfelelő szakirány a számukra. Miután a választott felsőoktatási intézménynél megtudta az érdeklődő, hogy milyen nyelvvizsgára van szüksége a diplomához, rögtön kereshetett magának egy nyelviskolát is, ahol majd felkészítik erre. (Haller Dóra – Ócsai Dorottya: Egyetemek és … nyomán. Népszabadság. 2005. 12. 8.) Fogalmazásában térjen ki a következő szempontokra: •
Írjon terveiről! Hogyan képzeli el a továbbtanulását?
•
Érdemes-e elmenni Ön szerint a felsőoktatási intézmények kiállítására, vagy nem? Érveljen döntése mellett!
•
Hasznosak-e a kiállítás kiegészítő programjai (például a grafológiai, pszichológiai vizsgálatok)?
•
Említsen más tájékozódási lehetőségeket!
írásbeli vizsga, IV. vizsgarész 0802
3 / 12
2008. május 5.
Magyar mint idegen nyelv — emelt szint
Azonosító jel:
………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………………………
írásbeli vizsga, IV. vizsgarész 0802
4 / 12
2008. május 5.
Magyar mint idegen nyelv — emelt szint
Azonosító jel:
Az alábbi táblázatba ne írjon! A dolgozatot javító tanár tölti ki. Értékelési szempontok
Max. pont
A feladat teljesítése, a megadott szempontok követése
3
Hangnem, az olvasóban keltett benyomás
2
Szövegalkotás
3
Szókincs, kifejezésmód
3
Nyelvhelyesség, helyesírás
3
Íráskép
1
Összesen
15
írásbeli vizsga, IV. vizsgarész 0802
5 / 12
Elért pont
2008. május 5.
Magyar mint idegen nyelv — emelt szint
Azonosító jel:
2. feladat Ebben a feladatban két téma közül kell választania. Csak az egyiket dolgozza ki! Fogalmazza meg véleményét 200-250 szóban! A) Egy napilapban olvasott az önkéntes munkáról. Ön mit gondol erről a munkaformáról? Fogalmazza meg véleményét olvasói levélben! Az önkéntesek időt adományoznak Nálunk Magyarországon olykor még értetlenségbe ütközik, hogy a legkülönfélébb korú és helyzetű emberek – általában főállás mellett – ingyen dolgoznak szabadidejükben. Pedig az önkéntes munka ízére világszerte egyre többen éreznek rá. Azt mondják, ha valaki egyszer belekóstol, az elhivatottság egy életre szól. – Noha egyre nagyobb csoportot alkotnak az önkéntesek, sokan még most sem értik, miért dolgozik valaki ingyen, és ami nagyon fontos, önszántából – mondja Francsics Dorina, az Önkéntes Központ Alapítvány kommunikációs munkatársa. Az önkéntesek legszívesebben a gyermekeket segítik, de magas a fogyatékkal élőket és az időseket támogatók aránya is. A romák és a szenvedélybetegek még viszonylag kevés önzetlen segítségre számíthatnak. Az önkéntesek csoportjába az is beletartozik, aki például halászlevet főz egy falunapon, vagy virágot ültet a gyermeke óvodájában. (Mlinkovics Ildikó: Az önkéntesek … nyomán. Népszabadság. 2005. 11. 15.)
Fogalmazásában térjen ki a következő szempontokra: •
Érveljen az önkéntes munka mellett vagy ellene!
•
Ön személyesen vállalna-e ilyen munkát?
•
Ön szerint melyik területen lehet szükség az önkéntes munkára?
•
Van-e jövője ennek a munkának egy olyan világban, ahol a pénz játssza a főszerepet?
írásbeli vizsga, IV. vizsgarész 0802
6 / 12
2008. május 5.
Magyar mint idegen nyelv — emelt szint
Azonosító jel:
vagy: B) Önt megbízták, hogy írjon vitaindító cikket az iskolaújságba arról, hogy mi a szerepe az iskolának a gyermekek fejlődésében. Az alábbi szöveg segíti abban, hogy megfogalmazza véleményét. A siker ára Jó néhány éve már annak, hogy a hazai sajtó a Polgár lányok sikereitől volt hangos. Zsuzsa, Judit és Zsófia valami olyan „magyar csoda” megtestesítői voltak, melyre mindannyian büszkék lehettünk. Mindhárom lány világhírű sakknagymester lett, a legjobb férfi versenyzők komoly ellenfeleinek számítottak. Az, hogy a lányok ilyen eredményesek lettek, édesapjuk, Polgár László egyéni nevelési elveinek volt köszönhető. Zsuzsa, a legidősebb négyéves korában tanult meg sakkozni, azt mondták rá: csodagyerek. De édesapja visszautasította ezt a jelzőt: ez nem csoda, egyszerűen csak nevelés kérdése. Minden gyermekben ott lakik a képesség, hogy valamiben tökéletes legyen, csak sokszor nem veszik észre, nem tudják előhozni, fejtette ki Polgár László Nevelj zsenit! című könyvében. A Polgár lányokat a szülők nem adták iskolába. Úgy gondolták, hogy a magyar oktatási rendszer az „átlagra” rendezkedett be, és alkalmatlan a kiemelkedő tehetségek gondozására. Ezért döntöttek úgy, hogy a lányokat ők tanítják majd otthon: arra és úgy, ahogy szerintük a legeredményesebb. A módszer helyesnek bizonyult… Mégsem terjedt el. Vajon miért? (Fókuszban. A siker ára című cikk nyomán. Zöld Újság. 2006. március) Fogalmazásában térjen ki a következő szempontokra: •
Milyen tapasztalatokat szerzett a magyar iskolában?
•
Ön miben tehetséges? Milyen segítséget kapott az iskolában, hogy tehetségét fejlessze?
•
Nevelhető-e zseni? Mi a véleménye Polgár László nevelési módszeréről?
•
Kérje az iskolaújság olvasóit, fogalmazzák meg ők is véleményüket!
írásbeli vizsga, IV. vizsgarész 0802
7 / 12
2008. május 5.
Magyar mint idegen nyelv — emelt szint
Azonosító jel:
………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………………………
írásbeli vizsga, IV. vizsgarész 0802
8 / 12
2008. május 5.
Magyar mint idegen nyelv — emelt szint
Azonosító jel:
………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………………………………………… …………………………………………………………………………………………………
írásbeli vizsga, IV. vizsgarész 0802
9 / 12
2008. május 5.
Magyar mint idegen nyelv — emelt szint
Azonosító jel:
Az alábbi táblázatba ne írjon! A dolgozatot javító tanár tölti ki. Értékelési szempontok
Max. pont
A feladat teljesítése, a megadott szempontok követése
3
Szövegalkotás
5
Szókincs, kifejezésmód
3
Nyelvhelyesség, helyesírás
3
Íráskép
1
Összesen
15
írásbeli vizsga, IV. vizsgarész 0802
10 / 12
Elért pont
2008. május 5.
Magyar mint idegen nyelv — emelt szint
írásbeli vizsga, IV. vizsgarész 0802
Azonosító jel:
11 / 12
2008. május 5.
Magyar mint idegen nyelv — emelt szint
IV. Íráskészség
Azonosító jel:
maximális pont 1. feladat 15 2. feladat 15 ÖSSZESEN 30
elért pont
javító tanár
Dátum: ................................................
__________________________________________________________________________
pontszáma
programba beírt pontszám
I. Olvasott szöveg értése II. Nyelvhelyesség III. Hallott szöveg értése IV. Íráskészség
javító tanár
jegyző
Dátum: .................................................
írásbeli vizsga, IV. vizsgarész 0802
12 / 12
Dátum: .................................................
2008. május 5.