MEGHÍVÓ
BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK ELNÖKE Szám: 1416-3/2007
A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Pécs, Papnövelde utca 5. szám alatti Dísztermében 2007. szeptember 20-án (csütörtökön) 9.00 órai kezdettel ülést tart, melyre tisztelettel meghívom. Napirendi javaslat: 1. Beszámoló a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról, az átruházott hatáskörben hozott döntésekről és a két ülés közötti eseményekről (lejartszept)* Előterjesztő: dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke 2. A Baranya Megyei Önkormányzat Gazdasági Igazgatósága vezetője közalkalmazotti jogviszonyának megszüntetése (jogvmegszun)* (Az előterjesztés a közgyűlés üléséig készül el!) Előterjesztő: dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke 3. A Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi költségvetéséről szóló 2/2007. (II. 22.) Kgy. rendelet módosítása (kvmod)* Előterjesztő: dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke 4. Alapító okiratok módosítása a) A Baranya Megyei Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány alapító okiratának módosítása (gyermifj)* Előterjesztő: dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke b) Kisebbségkutató Közalapítvány alapító okiratának módosítása (kisebb)* Előterjesztő: dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke c) A Pécs Dómmúzeum Alapítvány Kuratóriumába tag delegálása (dommuzeum)* Előterjesztő: dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke
*
Az előterjesztés és mellékletei a www.baranya.hu oldalról a hivatkozott vezérszóval érhető el
7621 Pécs, Széchenyi tér 9. 72/500-402 72/500-469
2 5. Újabb fenntartói intézkedések a Baranya Megyei Kórház működtetésével kapcsolatban (mkorhaz2)* Előterjesztő: dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke 6. Tájékoztató a Baranya Megyei Önkormányzat gazdálkodásának 2007. I. félévi teljesítéséről (beszfelev)* Előterjesztő: dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke 7. Faág Baráti Kör Egyesület ingatlanhasználati szerződésének módosítása (faagmodositas)* Előterjesztő: dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke 8.
A Baranya Megyei Önkormányzat csatlakozása a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2008. évi fordulójához (bursa08)* Előterjesztő: Horváth Zoltán, a közgyűlés alelnöke
9. Tájékoztató az európai uniós támogatásokból megvalósuló projektekről (projekt)*: a) „A Mecsek Gyöngyszemei a Jakabhegytől a Völgységi patakig” projekt b) „Dráva-medence komplex ökoturisztikai fejlesztése Dráva I., II., III.” projekt c) „Európa Kulturális Fővárosa – Pécs 2010” projekt Előterjesztő: dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke 10. Pályázat benyújtása a helyi szervezési intézkedésekhez kapcsolódó többletkiadások támogatására (II. ütem) (szervint)* Előterjesztő: dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke 11 Települési önkormányzatok közoktatási intézkedéseiről (kozokt07szept)* Előterjesztő: Horváth Zoltán, a közgyűlés alelnöke
szakvélemény
12. Interpellációk, bejelentések
Pécs, 2007. szeptember 12.
Dr. Hargitai János
ELŐTERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK
2007. SZEPTEMBER 20-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 131-15/2007.
MELLÉKLETEK: 3 DB
TÁRGY: Beszámoló a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról, az átruházott hatáskörben hozott döntésekről és a két ülés közötti eseményekről
ELŐTERJESZTŐ: dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke
AZ ELŐTERJESZTÉST KÉSZÍTETTE: Lovász Ferencné vezető-főtanácsos Jogi és Szervezési Főosztály
MEGTÁRGYALTA:
VÉLEMÉNYEZÉSRE MEGKAPTA:
Jogi és Ügyrendi Bizottság Pénzügyi Bizottság
FEJLESZTÉSI ÉS KÖZGAZDASÁGI FŐOSZTÁLLYAL TÖRTÉNT EGYEZTETÉS: 2007. augusztus 30. TÖRVÉNYESSÉGI VÉLEMÉNYEZÉSRE BEMUTATVA: FELELŐS TISZTSÉGVISELŐ:
dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke
2007. augusztus 30.
2 II. 1. Beszámoló a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 122/2005. (IX. 15.) Kgy. határozatával elfogadta a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatóságának munkájáról szóló beszámolót. A határozat 2. pontjában a közgyűlés előírta, hogy az új Zsolnay kiállítást, a címzett támogatásból felújított Zsolnay Múzeum épületében a rekonstrukció befejezését követő 6 hónapon belül nyissa meg az intézmény. Az épület műszaki átadása 2007 júliusában megtörtént, az új Zsolnay kiállítást szeptember végén tervezi megnyitni a múzeum vezetése. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 156/2006. (XII. 7.) Kgy. határozatával elfogadta a „Tájékoztató a Baranya Megyei Kórház gazdasági helyzetéről” című előterjesztést. A közgyűlés a határozat 3. pontjában döntött arról, hogy együttműködik a Pécsi Tudományegyetemmel és Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatával az egészségügyi integrációs folyamatban, a Nemzeti Fejlesztési Terv II-ben megvalósuló „Pécsi Regionális Egészségügyi Ellátórendszer kialakítása” című projektben, valamint a kormányprogramhoz kapcsolódó, az ellátórendszer kapacitásainak átstrukturálását célzó pályázatok előkészítésében egy korszerű, finanszírozható, magas színtű szolgáltatórendszer kialakítása érdekében. A társulás 2007. május 31-ei társulási ülésen a projekt szakmai anyagagának elkészítője, a Budapest Investment Zrt. megbízottja bejelentette, a kormányzat összesen 90 milliárd forintot fordít az integrált egészségügyi ellátórendszerek kialakítására 2007-2008ban. A pályázati kiírás szerint csak egyetemek és regionális súlyponti kórházak pályázhatnak, az elnyerhető támogatás összege ─ pályázatonként ─ maximum 12 milliárd forint. A fentiekre tekintettel, az egyetemmel, valamint a pécsi egészségügyi intézményekkel az NFT II-ben tervezett „eredeti” integrációs elképzelések megvalósításának nincs reális lehetősége. A megyei önkormányzat fenntartásában működő Baranya Megyei Kórház továbbműködtetésének lehetőségéről, az egyetemmel való együttműködés lehetséges megoldásairól önálló előterjesztés készül a közgyűlés szeptember 20-ai ülésére. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 3/2007. (II. 15.) Kgy. határozatával úgy döntött, hogy a Pécs, Apáca u. 8. szám alatti ókeresztény síremlékek üzemeltetésével a Pécs/Sopianae Örökség Kht-t bízza meg. Az üzemeltetési szerződést ─ a közgyűlés felhatalmazásával ─ aláírtam az üzemeltetővel. A határozat 2. pontjában a közgyűlés felkérte a Csorba Győző Megyei Könyvtár igazgatóját, hogy a Pécs/Sopianae Örökség Kht-vel kössön megállapodást a világörökségi helyszín bemutatásának rendjére vonatkozóan. A Pécs, Apáca u. 8. szám alatti ingatlanon található ókeresztény temető látogatásának rendjéről ─ a működés tapasztalatai alapján ─ nem vált szükségessé megállapodást kötni, miután a működtetés rendje alapján az itt található ókeresztény sír csak csoportosan, kísérővel látogatható. Alkalmi látogatásokról van szó, melynek során az idegenvezető kulccsal jut be a helyszínre, így a látogatások nem zavarják sem a könyvtár látogatóit, sem munkatársait. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése elrendelte a 45/2007. (IV. 19.) Kgy. határozatával a belső ellenőrzési rendszer működtetésének kidolgozását az intézményeknél úgy, hogy a feladatellátást a Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala Ellenőrzési cso-
3 portjának kell biztosítania. A munkavégzés személyi feltételrendszerének megteremtése részben megtörtént, egy belső ellenőri státusz betöltésre került 2007 júliusától. Az Ellenőrzési csoport – egységes módszerek és elvek bevezetésével, alkalmazásával – folyamatosan alakítja ki az intézményeknél a belső ellenőrzés rendszerét, amelyhez a hivatali szabályozás szolgál alapul. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 49/2007. (IV. 19.) Kgy. határozatával döntött arról, hogy pályázatot nyújt be az Egészségügyi Minisztériumhoz a szakellátási normatíva felosztásáról szóló közigazgatási határozatból adódó, a fekvőbetegeket ellátó egészségügyi szolgáltatóknál megvalósuló intézményi átalakítások költségeinek támogatására a fenntartásában működő Baranya Megyei Kórház, valamint a tulajdonában lévő Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház Kht. vonatkozásában. A kórházra, valamint a kht-ra vonatkozó pályázatot a közgyűlés áprilisi ülését követő napon az Egészségügyi Minisztériumnak megküldtük. Az Egészségügyi Közlöny 2007. június 14ei számában kihirdetésre került az egészségügyi miniszter, valamint a pénzügyminiszter döntése. Ennek értelmében a Baranya Megyei Kórház struktúra átalakításához a fenntartó – a pályázott 82,8 millió forint helyett – 77,6 millió forint, a Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház Kht. a rehabilitációs ágyszám-változások miatt 3 millió forint, az aktív ágyszám csökkentése miatti álláshely megszüntetések egyszeri terheinek fedezetére 19,8 millió forint támogatásban részesült. A pályázati kiírás szerint a támogatási összeget október 31-ig kell felhasználniuk a kórházaknak. A támogatás rendeltetésszerű felhasználását az OEP ellenőrizni jogosult. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése az 53/2007. (VI. 27.) Kgy. határozatában elfogadta a Baranya Megyei Önkormányzat II. Béla Középiskolája, Élelmiszeripari Szakiskolája és Kollégiuma (Pécsvárad) 2002-2007. évi munkájáról szóló beszámolót, és korszerűsítési törekvései tekintetében támogatásáról biztosította az intézményt. A határozatról az intézmény 2007. július 31-ig értesítést kapott. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése az 59/2007. (VI. 27.) Kgy. határozatával megválasztotta a bizottságok külső tagjait 2007. szeptember 1-i hatállyal. A bizottságok új tagjai – 1 fő kivételével – letették a törvény által előírt esküt, és szeptember 1. napjától bekapcsolódtak a bizottságok munkájába. A megválasztásukról szóló határozatot valamennyi külső tag részére megküldtük. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 62/2007. (VI. 27.) Kgy. határozatában módosította a Dél-Dunántúli Önkormányzati Regionális Társulás Társulási Megállapodását. A határozat 3. pontjának megfelelően a 2007. július 1-jei hatállyal módosított alapító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásban történő átvezetés végett a Magyar Államkincstár Dél-Dunántúli Regionális Igazgatóságának 2007. július 18-án megküldtük. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 60/2007. (VI. 27.) Kgy. határozat 3.) pontja értelmében a hatáskör-átruházásról szóló háromoldalú megállapodásokat jóváhagyás céljából megküldtem a három érintett kisebbség országos önkormányzatainak, amelyek közül a cigány és horvát országos önkormányzat elnöke már aláírta a megállapodást, a németek országos önkormányzata pedig várhatóan szeptemberben hozza meg döntését. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 63/2007. (VI. 27.) Kgy. határozatával elfogadta a „Fenntartói intézkedések a Baranya Megyei Kórház működőképességének fenntartása érdekében” című előterjesztést. Az előterjesztés határozatának végrehajtásáról önálló előterjesztés készül a testület szeptember 20-ai ülésére.
4 A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 65/2007. (VI. 27.) Kgy. határozatában módosította a fenntartásában lévő alábbi közoktatási intézmények alapító okiratát 2007. július 1. napjától: -
Baranya Megyei Önkormányzat Nagy László Gimnáziuma, Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma (Komló), Baranya Megyei Önkormányzat Általános Iskolája, Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona (Pécsvárad), Baranya Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Kollégiuma és Gyermekotthona (Komló), Baranya Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona (Mohács), Baranya Megyei Önkormányzat Általános Iskolája, Szakiskolája, Kollégiuma és Gyermekotthona (Old)
A módosított alapító okiratokat a törzskönyvi nyilvántartásban történő átvezetés végett a Magyar Államkincstár Dél-Dunántúli Regionális Igazgatóságának 2007. július 18-án megküldtük. Az érintett intézmények igazgatói 2007. augusztus 31-ig gondoskodtak az intézmények szabályzatainak módosításáról. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 66/2007. (VI. 27.) Kgy. határozatával módosította a Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala alapító okiratát. A módosított alapító okiratot a törzskönyvi nyilvántartásban történő átvezetés végett a Magyar Államkincstár Dél-Dunántúli Regionális Igazgatóságának 2007. július 18-án megküldtük. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 67/2007. (VI. 27.) Kgy. határozata értelmében a Fogyatékos Személyek Otthona (Bóly) alapító okirata módosításával az intézmény tevékenysége a fejlesztő iskolai oktatással bővült. A megyei főjegyző a módosított alapító okirat törzskönyvi nyilvántartáson való átvezettetéséről gondoskodott, továbbá az intézmény igazgatója elkészítette az intézményi szabályzatok módosítását. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 69/2007. (VI. 27.) Kgy. határozat 1. pontjában a Mohács Város Önkormányzatától 2007. július 1. napjával átvett Dr. Marek József Szakközépiskola (Mohács) és a Petőfi Sándor Középiskolai Kollégium (Mohács) alapító okiratát kiadta, a határozatról az intézmények 2007. július 31-ig értesítést kaptak. Az önkormányzat a határozat 2. pontja alapján a Petőfi Sándor Középiskolai Kollégiumban működő 400 adagos konyhát 2007. július 1-jén átvette, a közgyűlés az átvett feladattal a Baranya Megyei Önkormányzat Radnóti Miklós Szakközép- és Szakiskolája (Mohács) intézmény feladatait bővítette. A határozatról és a módosított alapító okiratról az intézmény 2007. július 1-jéig értesítést kapott. A közgyűlés a határozat 3. pontjában az önkormányzat fenntartásába átvett Dr. Marek József Szakközépiskolát (Mohács) és Petőfi Sándor Középiskolai Kollégiumot (Mohács) megszüntette, az intézmények igazgatóinak magasabb vezetői megbízását visszavonta. A közgyűlés a megszüntetett intézmények jogutódjául 2007. július 2. napjától a Baranya Megyei Önkormányzat Radnóti Miklós Szakközép- és Szakiskolája, Kollégiuma (Mohács) intézményt jelölte ki. A Magyar Államkincstár a Megszüntető Okiratok alapján 2007. augusztus 1. napján igazolást adott ki a Baranya Megyei Önkormányzat Dr. Marek József Szakközépiskolája (Mohács) és a Baranya Megyei Önkormányzat Petőfi Sándor Középiskolai Kollégiuma (Mohács) törzskönyvi nyilvántartásból törléséről, és 2007. július 26. napján a Baranya Megyei Önkormányzat Radnóti Miklós Szakközép- és
5 Szakiskolája, Kollégiuma (Mohács) törzskönyvi nyilvántartásba vételéről. A hivatal 2007. augusztus 8-án jelentette a változásokat a Közoktatási Információs Irodának, egyúttal kérte a megszüntetett intézmények OM azonosítójának visszavonását. A közgyűlés a határozat 4. pontjában módosította a Baranya Megyei Önkormányzat Radnóti Miklós Szakközép- és Szakiskolája, Kollégiuma (Mohács) intézmény alapító okiratát. A határozat 5. pontjának megfelelően a módosított alapító és megszüntető okiratait a törzskönyvi nyilvántartásban történő átvezetés végett a Magyar Államkincstár DélDunántúli Regionális Igazgatóságának 2007. július 18-án megküldtük. A testület a határozat 7. pontjában elrendelte, hogy készüljön intézkedési terv a feladatellátáshoz igazodó racionálisabb és gazdaságosabb működést biztosító létszámstruktúra kialakítására mind a pedagógus, mind pedig a nem pedagógus munkakörben alkalmazottakra vonatkozóan. Az intézkedési terv az ellátott feladatok változásával arányos létszámcsökkentést tartalmaz, mely függ a 2008/2009. tanévi beiskolázástól, valamint változhat a közoktatási intézmények működésére és a szakképzésre vonatkozó hatályba lépő jogszabályoktól. Az intézményben engedélyezett alkalmazotti létszámot a fenntartó a 2008. évi költségvetési rendeletében hagyja jóvá. A közgyűlés a határozat 8. pontjában felhatalmazott a Dr. Marek József Szakközépiskola fenntartói jogának átvételével összefüggésben az átvett egyéb önkormányzati tulajdonú ingatlanokra, valamint az intézmény által használt nem önkormányzati tulajdonú ingatlanok használatára vonatkozó megállapodás aláírására. Az érintett felekkel a megállapodást 2007. június 30-án írtuk alá. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a pécsi székhelyű intézmények gazdasági integrációjának felülvizsgálata tárgyában született 70/2007. (VI. 27.) Kgy. határozatának 2. pontjában döntött arról, hogy készüljön cselekvési program az érintett intézmények vezetőinek bevonásával az átszervezés bonyolítására, az azzal kapcsolatos feladatok végrehajtására. A hivatal által javasolt cselekvési program elkészült, az érintett intézményekkel történő egyeztetés folyamatban van. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 71/2007. (VI. 27.) Kgy. határozatával támogatta a Baranya Megyei Integrált Egészségügyi és Szociális Társulás létrehozását. A Társulási Megállapodást dr. Gábriel Róbert úrral, a Pécsi Tudományegyetem rektorával, valamint Tasnádi Péter úrral, Pécs város polgármesterével aláírtuk. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 72/2007. (VI. 27.) Kgy. határozat 1. pontjában döntött a Baranya Megyei Önkormányzat Radnóti Miklós Szakközép- és Szakiskola címzett támogatással megvalósuló rekonstrukció árubeszerzésére közbeszerzési eljárás indításáról, és nyílt közbeszerzési eljárás lefolytatását rendelte el 12.216.835,- Ft értékben. A határozat 2. pontjában további árubeszerzést rendelt el bruttó 5.998.172 forint értékben, nyílt közbeszerzési eljárás keretében, a jogszabályi ÁFA változásból adódó ÁFA különbözetre, amely minisztériumi engedélyhez kötött. A minisztériumi engedély az ÁFA különbözet felhasználására 2007. augusztus 21-én megérkezett. A Költségvetési, Gazdasági és Foglalkoztatási Bizottság a közgyűlési határozatnak megfelelően a 114/2007. (VI. 27.) KGFB határozatával jóváhagyta a nyílt közbeszerzési eljárás ajánlatkérési dokumentációját és ajánlati felhívását. A felhívás megjelent a Közbeszerzési Értesítőben. Az ajánlatok beadási határideje 2007. szeptember 10.
6 A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 82/2007. (VI. 27.) Kgy. határozatával javaslatot tett a Komlói Kistérség Többcélú Önkormányzati Társulás Társulási Tanácsának a társulás szociális szolgáltatástervezési koncepciójának az elfogadására. A közgyűlés határozata, továbbá a koncepció véleményezésében közreműködő görcsönyi „Kastélypark” Módszertani Otthon szakvéleménye a Komlói Kistérség Többcélú Önkormányzati Társulás elnöke részére megküldésre került. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 83/2007. (VI. 27.) Kgy. határozatában kialakította szakvéleményét a települési önkormányzatok tervezett közoktatási intézkedéseire vonatkozóan. A szakvéleményeket az érintett települések önkormányzata részére 2007. július 3-án megküldtük. 2. Átruházott hatáskörben hozott döntések a) A közgyűlés elnökének átruházott hatáskörben hozott döntései Az általános tartalék terhére: ─ A Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdő Kht. termál medencéjének használatbavételi engedélyéhez szükséges felújítási munkálatokra 3.803 ezer forint támogatás megelőlegezése történt (az előirányzat a költségvetésben a beruházások között rendelkezésre áll, a költségvetés módosítás során az általános tartalék visszapótlása megtörténik). ─ A Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága intézménynél a Zsolnay Múzeum megnyitásával, költözésével kapcsolatos általános tartalékból megvalósuló kiadások: Zsolnay emlékszoba költözése a Múzeum Galériából a Káptalan u. 2. szám alá
984 ezer forint
Kiállítás kivitelezéséhez kapcsolódó fordítás, fotók készítése, anyagköltségek, kis értékű eszközök
550 ezer forint
2 db információs pont felszerelése
2 150 ezer forint
─ Szatyor Győző grafikus és faműves szobrász jubileumi kiadványa megjelentetéséhez a Pro Pannónia Kiadói Alapítvány részére 500 ezer forint Céltartalék felhasználások: ─ A létszámváltozások, létszámcsökkentések egyszeri terheire elkülönített előirányzatból 6 intézmény részére történt átcsoportosítás a következők szerint: Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága Baranya Megyei Kórház Baranya Megyei Önkormányzat Boróka Otthona Helesfa Baranya Megyei Önkormányzat II. Béla Középiskolája, Élelmiszeripari Szakiskolája és Kollégiuma Pécsvárad Baranya Megyei Levéltár Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ
5.075 ezer forint 22.094 ezer forint 7.025 ezer forint 10.108 ezer forint 6.386 ezer forint 14.855 ezer forint
7 ─ Az önkormányzati pályázati önrészek finanszírozására szolgáló keretből az állami gondoskodásból nagykorúságuk miatt kikerült fiatal felnőttek lakástámogatására 2.700 ezer forint elkülönítése történt. ─ A vis-major felújítási keretből 2 intézmény (3 célra) részesült támogatásban a következők szerint: Baranya Megyei Önkormányzat Horizont Otthona Szigetvár-Turbékpuszta tréninglakás fürdőszoba felújítás Baranya Megyei Önkormányzat Horizont Otthona Szigetvár-Turbékpuszta gázbojler csere Baranya Megyei Önkormányzat II. Béla Középiskolája, Élelmiszeripari Szakiskolája és Kollégiuma Pécsvárad balesetveszélyes tornatermi nyílászárók cseréje
320 ezer forint 350 ezer forint 430 ezer forint
Nagyrendezvények, ünnepségek, versenyek, civil szervezetek támogatására tervezett előirányzat felhasználása: ─ Köztisztviselők napjának megrendezésére a Baranya Megyei Kulturális és Idegenforgalmi Központnak
576 ezer forint
─ Országos tanulmányi versenyek megrendezésére a Baranyai Pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központjának 100 ezer forint ─ Pécsvárad Város Önkormányzatának - Augusztus 20-i megyei ünnepély megszervezésére - Pécsváradi Nyári Színház támogatására
200 ezer forint 400 ezer forint
Elnöki keretből nyújtott támogatások: 2007. 06. 22. ─ Diósviszlói Faluszépítő Egyesület működésének költségeihez 50 ezer forint, ─ Belvárdgyula Egyházközség katolikus templom építésének költségeihez 100 ezer forint, ─ Bóly Kistérségi Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat részére hátrányos helyzetű gyermekek táborozásának költségeihez 100 ezer forint; 2007. 06. 27. ─ Nyugdíjas Klubok és Idősek „Életet az éveknek” Országos Szövetsége Baranya Megyei Csoport részére az egyesület működéséhez 20 ezer forint, ─ Moldovai Magyar Oktatásért Alapítvány fogorvosi berendezés költségeihez 30 ezer forint, ─ Romonya Község Önkormányzatának nemzetközi fúvószenekari találkozó szervezési költségeihez 30 ezer forint, ─ MTA Regionális Kutatások Központja részére falukonferencia megszervezésének költségeihez 80 ezer forint;
8 2007. 07. 10. ─ Dr. Sáity Borbála háziorvos szervezésével Semmelweis napi ünnepség költségeihez 29.772 forint; 2007. 07. 18. ─ Codex Consulting Kft. „Pécsi Egyházmegyei Kalendárium 2008.” című kiadvány költségeihez 50 ezer forint, ─ Mohács és Térsége Ifjúsági Egyesület működési költségeihez 80 ezer forint, ─ Magyar Nemzetőrség Baranya Megyei Szervezete részére csapatzászló készítésének költségeihez 40 ezer forint, ─ Bogdása Község Önkormányzata falunapi rendezvénye költségeihez 80 ezer forint, ─ Rádfalva Község Önkormányzata falunapi rendezvénye költségeihez 30 ezer forint, ─ Egerági Üstökös Sport Egyesület rendezvényeinek költségeihez 30 ezer forint, ─ Háborús Keresőszolgálat részére az egyesület működési költségeihez 40 ezer forint, ─ Siklós Város Önkormányzata részére tudományos konferencia megrendezéséhez 30 ezer forint, ─ Dél-dunántúli Lovasturizmus Egyesület részére III. Országos Lovasfesztivál megrendezésének költségeihez 40 ezer forint,
Gyermek
─ Zsongorkő Baráti Kör festőtábor megrendezésének költségeihez 40 ezer forint; 2007. 07. 26. ─ Somberek Község Önkormányzata részére „Múzeumi Esték” program megvalósításának költségeihez 50 ezer forint, ─ Magyar Cserkész Szövetség Magyar Dzsembori Csapat részére Angliai Cserkész Világtalálkozón baranyai cserkészek részvételének költségeihez 40 ezer forint; 2007. 08. 02. ─ Sellye Református Társegyházközség részére hátrányos helyzetű gyermekek nyári táborozásához 50 ezer forint, ─ Kölked Község Önkormányzata részére falunapi rendezvény költségeihez 50 ezer forint, ─ Páholy Irodalmi Egyesület részére kulturális folyóirat kiadásának költségeihez 50 ezer forint, ─ Hármas Egység Pedagógiai Alapítvány részére Tettye Völgye Waldorf-óvoda létrehozásának költségeihez 100 ezer forint támogatás biztosítása. b) Bizottság átruházott hatáskörben hozott döntései A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Költségvetési, Gazdasági és Foglalkoztatási Bizottsága 2007. június 27-i ülésén a közgyűlés hatásköréből átruházott hatáskörében döntött a következőkről:
9 A Baranya Megyei Kórházban zajló struktúraváltás megvalósításának elősegítésére a Baranya Megyei Önkormányzat, mint fenntartó, pályázatot nyújtott be az Egészségügyi Minisztériumhoz egyszeri, vissza nem térítendő támogatás elnyerésére. A pályázat benyújtásáról 2007. április 19.-én döntött a közgyűlés. A támogatás felhasználásáról 2007. október 30-ig el kell számolni. Az elnyert támogatás bruttó 77,6 millió forint, melyből négy épületen kívánunk megvalósítani átalakítási, illetve felújítási munkákat. Az összeg felhasználásához közbeszerzési eljárást kell lefolytatni. A közgyűlés 2007. június 27-i ülésén elfogadta a kórház átalakítási, felújítási munkák engedélyokiratát. A Költségvetési, Gazdasági és Foglalkoztatási Bizottság a közbeszerzési eljárás megindításához szükséges ajánlattételi felhívást és ajánlatkérési dokumentációt jóváhagyta. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2007. június 27-i ülésén döntött a BMÖ Radnóti Miklós Szakközép- és Szakiskola címzett támogatással megvalósuló rekonstrukció árubeszerzésére közbeszerzési eljárás indításáról. A bizottság jóváhagyta a közbeszerzési eljárás megindításához szükséges ajánlati felhívást és ajánlatkérési dokumentációt. A Zsolnay Múzeum rekonstrukcióhoz kapcsolódóan, a múzeum igényeinek megfelelően elkészült az első berendezéshez szükséges eszközlista. Beszerzésére hirdetmény nélküli egyszerű közbeszerzési eljárással – mely eljárás megindítása a közbeszerzési szabályzat III. fejezetének 4.) pontja alapján a közgyűlés elnökének hatásköre – kerül kiválasztásra a nyertes szállító. A bizottság az árubeszerzés ajánlatkérési dokumentációját, valamint ajánlattételi felhívását jóváhagyta. A Baranya Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona, Mohács kettő csoportos gyermekotthon kialakításához 2006. december folyamán megvásárolta a Mohács, Perényi u. 13. szám alatti ingatlant. A különféle szakhatósági előírásokat figyelembe véve a rendeltetésnek megfelelő használathoz az épületen jelentős átalakításokat és felújításokat kell végrehajtani. Az ingatlan engedélyezési és kiviteli tervdokumentációi elkészültek, az építési hatóság 2007. május 2-án az építési engedélyt kiadta. A Közgyűlés a 2007. június 27-i ülésén a beruházás kivitelezésére a költségvetésében fedezetet biztosított, és a beruházási engedélyokiratot jóváhagyta. A bizottság az átalakítás kivitelezésére az ajánlatkérési dokumentációt és ajánlattételi felhívást elfogadta, annak tartalmát jóváhagyta. A bizottság megtárgyalta az EUNet 2000 Regionális Informatikai Kht. 2007. július 4-i taggyűlésének napirendi pontjait. A bizottság felkérte a Baranya Megyei Önkormányzat képviseletét ellátó személyt, hogy szavazati jogát az alábbiak szerint gyakorolja: 1./ A Kht. nonprofit korlátolt felelősségű társasággá való átalakítása – „igen” 2./ A könyvvizsgáló díjazásának megállapítása – „igen” 3./ Az ügyvezető számára feladat meghatározása, melynek teljesítése esetén sikerdíjban részesülhet – „tartózkodás” 4./ A taggyűlés nevében az ügyvezető részére előzetes jóváhagyásra, engedélyezésre jogosult személy kijelölése, valamint az ügyvezető megbízási szerződésének módosítása – „igen”. A bizottság a 67/2007. (IV. 19.) KGFB határozatával fogadta el a Baranya Megyei Kórházhoz kirendelésre kerülő önkormányzati biztos kiválasztására vonatkozó közbeszerzési eljárás ajánlattételi felhívását és dokumentációját, amely felhívás a Közbeszerzési Értesítő május 11-i számában jelent meg. A bizottság a közgyűlés elnökével egyetértésben – a Bíráló Bizottság javaslata alapján – a TM-LINE Felszámoló és Gazdasági Tanácsadó Kft (1092 Budapest, Ferenc krt 40. II/16.), ajánlatát a Kbt. 70. § (1) bekez-
10 dés alapján érvényesnek, a C.C. Audit Kft. (1148 Budapest, Fogarasi u. 58.) ajánlatát a Kbt. 88. § (1) bekezdés f) pontja alapján érvénytelennek nyilvánította. A bizottság a Baranya Megyei Kórházhoz kirendelésre kerülő önkormányzati biztos kiválasztására indult közbeszerzési eljárást a Kbt. 92. § c) pontja alapján eredménytelennek nyilvánította, tekintettel arra, hogy az érvényes ajánlattevő sem tett – az ajánlatkérő rendelkezésére álló anyagi fedezet mértékére tekintettel – megfelelő ajánlatot. A bizottság egyetértett azzal, hogy a Baranya Megyei Önkormányzat Általános Iskolája, Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona Pécsvárad, 2 millió forintért értékesítse a használt VW típusú mikrobuszát. Egyetértett azzal is, hogy az intézmény a Pappas Autó Pécs Kft.-től bruttó 7.997.890,- forintért Mercedes Benz Vito Kombi 109 CDI mikrobuszt vásároljon, tekintettel arra, hogy a Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi költségvetéséről szóló 2/2007. (II. 22.) Kgy. rendelete a pécsváradi általános iskola számára új mikrobusz beszerzésére 6 millió forintot irányzott elő. A Költségvetési, Gazdasági és Foglalkoztatási Bizottság a júniusi ülésén fogadta el a Baranya Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona, Mohács kettő csoportos gyermekotthon kialakításához – a különféle szakhatósági előírásokat figyelembe véve a rendeltetésnek megfelelő használathoz – a vásárolt ingatlan átalakításának kivitelezésére az ajánlatkérési dokumentációt és ajánlattételi felhívást. A határidőre három vállalkozás nyújtotta be ajánlatát. A bizottság a 2007. július 20-ai ülésén az összességében legkedvezőbb ajánlatot tett, Kőház Zrt. (Pécs, Nagy Jenő u. 12.) ajánlatát fogadta el, bruttó 36.602.437,- Ft összegben. A Baranya Megyei Önkormányzat Horizont Otthona (Szigetvár-Turbékpuszta) intézménynek a Szigetvár-Becefa-Zsibót önkormányzati kommunális szennyvízhálózati rendszerhez történő csatlakozása érdekében, a belső hálózat kivitelezésére a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2007. június 27-i ülésén a költségvetés előirányzatában 12 millió Ft fedezetet biztosított, és a beruházás engedélyokiratát a 81/2007. (VI. 27.) Kgy. határozatával hagyta jóvá. A kivitelező kiválasztása a Költségvetési, Gazdasági és Foglalkoztatási Bizottság hatásköre. A beruházás kivitelezésére kettő érvényes ajánlat érkezett. A bizottság a beérkezett ajánlatok közül az összességében legjobb ajánlatot tevő HVS-BAU Kft. (7754 Bóly, Hősök tere 1.) ajánlatát fogadta el bruttó 11.862.581,- Ft összegben. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 2007. évi költségvetésről szóló 2/2007. (II. 22.) Kgy. rendeletében a Csorba Győző Megyei Könyvtár hő-központjának (Pécs, Apáca u. 8.) részleges korszerűsítésére 1.900 ezer Ft felújítási előirányzatot fogadott el. A kivitelező kiválasztása ez esetben is a Költségvetési, Gazdasági és Foglalkoztatási Bizottság hatásköre. A beruházás kivitelezésére öt szakcégtől kértünk ajánlatot, határidőre három ajánlat érkezett, melyek mind megfelelnek a műszaki tartalmi követelményeknek. A bizottság a legjobb árajánlatot tevő PÉTÁV Kft. (Pécs, Tüzér u. 18-20.) ajánlatát fogadta el bruttó 1.432.440,- Ft összegben. A mohácsi székhelyű Dr. Marek József Mezőgazdasági és Közgazdasági Szakközépiskola, valamint a Petőfi Sándor Középiskolai Kollégium szakmailag és gazdaságilag 2007. július 1-től a Baranya Megyei Önkormányzat Radnóti Szakközép- és Szakiskolájába tagozódott. A Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala és intézményei tűz- és munkavédelmi feladatat szerződés alapján ellátó K-Flórián Kft. tűz- és munkavédelmi ellenőrzést tartott a két intézményben, ahol több hiányosság került feltárásra. A hiányosságok megszüntetése érdekében szükséges intézkedések végrehajtásához ki kell egészíteni a K-Flórián Kft. szolgáltatási szerződését a két új telephellyel. A szolgáltató
11 árajánlata a két új telephelyre együttesen 30.000,- Ft+ÁFA/hó, mely összeg a két új telephely nagyságára tekintettel arányos az elvégzendő feladatokkal. A bizottság felkérte a közgyűlés elnökét, hogy a szolgáltatási szerződést terjessze ki a két intézményre 30.000,- Ft+ÁFA/hó szolgáltatási díjtöbbletért. A Régészeti Múzeum leromlott műszaki állapota miatt a Baranya Megyei Önkormányzat Norvég Alap pályázatot kíván benyújtani a teljes rekonstrukció támogatására. A koncepció benyújtási határideje: 2007. augusztus 31, (befogadásáról 2007. októberében döntenek) majd a tényleges pályázat benyújtási határideje 2007. december 31. Előnyt élvezhet az önkormányzat a pályázat elbírálásánál, ha 2007. decemberében pályázatához már a jogerős építési engedélyt is csatolja. A tervező kiválasztására hirdetmény nélküli egyszerű közbeszerzési eljárást kell lefolytatni. Az eljárás megindítása a közgyűlés elnökének hatásköre, az ajánlattételi felhívást és dokumentációt pedig a Költségvetési, Gazdasági és Foglalkoztatási Bizottság hagyja jóvá. A bizottság az eljárás ajánlattételi felhívását és dokumentációját jóváhagyta, és a következő hat tervező szervezetnek megküldte: Bachman és Bachmann Kft, Dévényi és Társa Építész Kft, Pécsépterv Kft, Opus-V Kft, Kistelegdi Kft, Gettoplan Kft. A Gazdasági Bizottság az 1/2005. (I. 13.) GB határozatával fogadta el a „Radnóti Miklós” Szakközépiskola és Szakiskola, tornaterem és tanműhely építése kivitelezőjének a Bayer Center Építőipari Kft.-t (263.276.860,- Ft bruttó vállalási ár, 29.833.000,- Ft tartalék kerettel). A munkálatokat 2005. január 25-én kezdték meg. A kivitelezés folyamán, előre nem látható körülmények miatt a kivitelező három alkalommal jelentkezett pótmunka igénnyel (9.342.640,- Ft + ÁFA; bruttó 23.365.780,- Ft; valamint bruttó 12.414.035,- Ft összegben), melyeket a Költségvetési és Gazdasági Bizottság jóváhagyott. A 2006. január 19-én lezajlott a műszaki átadás-átvételi eljárás során a felek több oldalas hibajegyzéket rögzítettek, melyek kijavítására a generálkivitelező ígéretet tett. 2006 januárjától 2007 áprilisáig több alkalommal kísérelte meg a kivitelező a nagyobb hibák (beázás, vizesblokkok burkolása) kijavítását, de egyetlen alkalommal sem tudott I. osztályú minőségű javítást végezni, melyet a szerződésében vállalt. Ilyen előzmények után 2007 áprilisában a kivitelező értesítést kapott, hogy nem tartunk igényt további javításokra, és a garanciális visszatartás terhére idegen vállalkozóval javíttatjuk ki a hibákat. A javításokra a műszaki ellenőr bevonásával egy árazatlan kiírás készült, melyre három vállalkozótól az ajánlatkérés megtörtént. A bizottság a garanciális munkák kivitelezésére a Stierbau Kft. bruttó 6.363.652,- Ft összegű, 2007. augusztus 24-i befejezési határidejű ajánlatát fogadta el nyertes ajánlatként. A Költségvetési, Gazdasági és Foglalkoztatási Bizottság a 2007. augusztus 15-én tartott ülésén megtárgyalta a Pécs 2010 Menedzsment Központ Kht. 2007. augusztus 16-i rendkívüli taggyűlése napirendi pontjait. A bizottság felkérte a Baranya Megyei Önkormányzat képviseletét ellátó személyt, hogy az 1. és 3. napirendi pontokat – A Pécs 2010 Menedzsment Kht. társasági szerződésének módosítása; A Társaság Felügyelő Bizottsága ügyrendjének jóváhagyása – „igen” szavazatával támogassa. A 2. napirendi pontnál – amelyben Mészáros András ügyvezető igazgató megbízási szerződésének módosítására tesz javaslatot a többségi tulajdonos Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata – „tartózkodás” szavazatot adjon le. A megbízási szerződés 9. pontja szerint döntést kell hozni az ügyvezetőt megillető sikerdíj kérdésében, melynek mértékét a 2007. évben kifizetett összes megbízási díj 40 %-ában javasolja megállapítani. A Baranya Megyei Kórházban történt struktúraváltás alapján a Baranya Megyei Önkormányzat, mint fenntartó pályázatot nyújtott be az Egészségügyi Minisztériumhoz egyszeri, vissza nem térítendő támogatás elnyerésére. A pályázat benyújtásáról a 49/2007. (IV. 19.) Kgy. határozatában döntött a közgyűlés. Az elnyert támogatás bruttó 77,6 MFt,
12 melyből négy épületen kívánnak megvalósítani átalakítási, illetve felújítási munkákat. A bizottság a 113/2007. (VI. 27.) KGFB határozatával hagyta jóvá a közbeszerzési eljárás ajánlatkérési felhívását és ajánlatkérési dokumentációját a felújítási munkákra. A dokumentációt öt ajánlattevő vásárolta meg, de a beadási határidőre csak egyetlen ajánlat érkezett, a PÉT Zrt-től, amely megfelelt az érvényességi kritériumoknak. A bizottság a 126/2007. (VIII. 15.) KGFB határozatával a Baranya Megyei Kórház struktúra átalakításához kapcsolódó építési átalakítási-felújítási munkákra ─ a bíráló bizottság javaslata alapján ─ a PÉT Zrt. bruttó 68.100.000,- Ft. összegű ajánlatát hirdette ki nyertes ajánlatként. A Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi költségvetéséről szóló 2/2007. (II. 22.) Kgy. rendeletben 7.200.000,- Ft szerepel a Baranya Megyei Önkormányzat „Kastélypark” Módszertani Otthona, Görcsöny keresztespusztai főépület tetőfelújítási munkáira. A munka nem közbeszerzésre kötelezett, így az önkormányzat a beruházási szabályzatra figyelemmel közvetlenül kért ajánlatot három szervezettől a munka elvégzésére. A beadási határidőre két vállalkozó adta le ajánlatát, amelyek megfeleltek az érvényességi kritériumoknak. A bizottság a 127/2007. (VIII. 15.) KGFB határozatával – a bíráló bizottság javaslata alapján – az összességében előnyösebb ajánlatot tett HVS-BAU Kft. bruttó 6.881.880,- Ft összegű ajánlatát hirdette ki nyertes ajánlatként. A bizottság 2007. június 27-én hagyta jóvá a Zsolnay Múzeum első berendezéséhez szükséges eszközök beszerzésére irányuló egyszerű közbeszerzési eljárás ajánlatkérési dokumentációját, valamint ajánlattételi felhívását. A felhívásra három ajánlat érkezett. A bizottság a – bíráló bizottság javaslata alapján – a legalacsonyabb ellenszolgáltatást kérő H-COPEX Kft. bruttó 2.673.600,- Ft-os ajánlatát hirdette ki nyertes ajánlatként. A Költségvetési, Gazdasági és Foglalkoztatási Bizottság a 2007. augusztus 27-én tartott ülésén megtárgyalta a Pécs/Sopianae Örökség Közhasznú Társaság 2007. augusztus 28-i taggyűlésének napirendi pontját. A taggyűlés összehívására a Pécs Megyei Jogú Város javaslatára beterjesztett, a Kht. ügyvezető igazgatói tisztségére történő pályázat kiírásáról történő döntés miatt kerül sor, mivel dr. Ujvári Jenőnek, a Kht. jelenlegi ügyvezetőjének megbízása 2007. október 11-én lejár. A bizottság felkérte a Baranya Megyei Önkormányzat képviseletét ellátó személyt, hogy az ügyvezetői pozícióra az előterjesztés mellékletében foglaltak szerinti pályázat kiírására ”igen” szavazatát adja le. A képviselő támogassa, hogy a beérkezett pályázatokat a társaság felügyelő bizottsága értékelje, és az értékelést követően tegyen javaslatot a taggyűlésnek a társaság ügyvezetőjének személyére és induló díjazására. A bizottság a 119/2007. (VI. 27.) KGFB határozatával a Baranya Megyei Kórházhoz kirendelésre kerülő önkormányzati biztos kiválasztására vonatkozó közbeszerzési eljárást eredménytelennek nyilvánította. Az önkormányzati biztos kirendelésének jogszabályi feltételei változatlanul fennállnak, mert 2007. június 29-án a Baranya Megyei Kórház összes tartozása 1.269 millió Ft, melyből a lejárt határidejű 815 millió Ft, a 30 napon túli 629 millió Ft (a 250 millió Ft önkormányzati kölcsön nélkül). A bizottság a Baranya Megyei Kórháznál önkormányzati biztosi feladatok ellátására vonatkozó hirdetménnyel induló egyszerű közbeszerzési eljárás új ajánlattételi felhívását és a megbízási szerződés-tervezetet jóváhagyta. A bizottság – a közgyűlés elnökével egyetértésben – úgy döntött, hogy egy ajánlat benyújtása esetén is értékeli a határidőre beérkezett ajánlatot.
13 A bizottság meghozta döntését a Régészeti Múzeum ingatlan rekonstrukció engedélyezési tervezésére kiírt hirdetmény nélküli egyszerű közbeszerzés eljárásban. Az ajánlattételi határidőig öt tervező társaság nyújtotta be ajánlatát: Kistelegdi Építész-Tervező és Kereskedelmi Kft., Gettoplan Építész és Belsőépítész Bt., Dévényi és Társa Építész Kft., Bachman és Bachmann Kft., Opus-V Kft. A Bíráló Bizottság három ajánlattevőnek hiánypótlási felhívást küldött ki, melyet határidőre becsatoltak. Ezt követően alakította ki véleményét az ajánlatokról a Bíráló Bizottság és tett javaslatot a döntéshozóknak. A Bachman és Bachmann Kft. első indokolása az irreálisan alacsony árra vonatkozóan nem volt meggyőző, az indokolását felszólításra nem egészítette ki, ezért a Bachman és Bachmann Kft. ajánlatát a Kbt. 88. § (1) bekezdésének g) pontjára hivatkozással a bizottság érvénytelennek nyilvánította. A Dévényi és Társa Építész Kft. nyilatkozata a kizáró okokról nem teljes körű, hiányzik a 60. § (1) bekezdés b), d), alpontjaira való utalás, valamint a 61. § (1) bekezdés b), c), d) és e) alpontjaira vonatkozó nyilatkozat, tehát az ajánlat nem felel meg az ajánlatételi felhívásban és dokumentációban foglalt követelményeknek, ezért a Dévényi és Társa Építész Kft ajánlatát a bizottság a Kbt. 88. § (1) f) pontja alapján érvénytelennek nyilvánította. A Kistelegdi Építész Tervező és Kereskedelmi Kft. ajánlatában a pénzügyi alkalmasság igazolására benyújtott 2006. évi beszámoló szerint a mérleg szerinti eredmény 0 Ft. A Kistelegdi Építész Tervező és Kereskedelmi Kft. nem felel meg az ajánlattételi felhívásban meghatározott pénzügyi alkalmassági feltételnek, ezért a Bizottság a Kbt. 88. § (1) e) pontja alapján a Kistelegdi Építész Tervező és Kereskedelmi Kft ajánlatát érvénytelennek nyilvánította. A bizottság – a Bíráló Bizottság javaslatával ellentétben – a Gettoplan Kft-t nem hirdette ki nyertesként, mivel a Gettoplan Építész és Belsőépítész Betéti Társaság bruttó 7.800 ezer Ft-os ajánlata elfogadásához szükséges pénzügyi fedezet sem pályázati forrásból, sem a Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi költségvetésében nem biztosított. Ezért a Kbt. 92. § c) pontjára hivatkozással – „egyik ajánlattevő sem, vagy az összességében legelőnyösebb ajánlatot tevő sem tett – az ajánlatkérő rendelkezésére álló anyagi fedezet mértékére tekintettel – megfelelő ajánlatot”, így a testület az eljárást eredménytelennek nyilvánította. A bizottság a 21/2007. (II. 6.) KGFB határozatával hirdette ki nyertes kivitelezőnek a Fehér T. és Társa Kft-t a Gyimothy villa felújítására, bővítésére. A kivitelező február 22én megkezdte a kivitelezési munkálatokat. A bontások során eltérések mutatkoztak a kiviteli tervek és a tényleges szerkezeti, építészeti és gépészeti állapotok között. Kivitelező kérésére elkészültek a tervmódosítások. Ezt követően a kivitelező kezdeményezte a pótmunka elfogadását és a kivitelezési határidő módosítását. A bizottság a Fehér T. és Társa Kft. (6724 Szeged, Körtöltés u. 29.) kérelmét – a VÁTI jóváhagyás esetén elfogadta –, a bruttó 996.973,- Ft-os pótmunka igényét jóváhagyja a Gyimothy villa felújítására, bővítésére. A bizottság a befejezési határidő 2007. augusztus 31-ről 2007. október 20-ra történő módosításához hozzájárult. 3. A bizottságok tevékenysége: A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése és Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése Egyeztető Bizottsága 2007. július 12-i ülésén megtárgyalta a „Pécs/Sopianae Örökség Kht. tulajdoni helyzetének vizsgálata”, „A Pécs-Pogányi Repülőteret működtető Kft. tulajdoni helyzetének vizsgálata”, a „Megállapodás a LAKMUSZ program végrehajtásáról”, a „Rácz Aladár Közösségi Ház működési támoga-
14 tása”, valamint a „Javaslat a Kisebbségkutató Közalapítvány Kuratóriuma elnökének személyére” című előterjesztéseket. A bizottság a 8/2007. (07. 12.) EB. állásfoglalásával támogatta dr. Barics Ernő úrnak a Kisebbségkutató Közalapítvány Kuratóriuma elnökévé történő megválasztását, továbbá javasolta, hogy a kuratóriumban a megalakult területi kisebbségi önkormányzatok 1-1 delegáltja is helyet kapjon. A többi előterjesztés tárgyában határozat, illetve állásfoglalás nem született.
4. Mellékletek: 1. számú melléklet: Beszámoló az Alpok-Adria Iskola és iskolai sport projektcsoport 23. üléséről és a IX. Alpok-Adria sportünnepélyről 2. számú melléklet: Beszámoló az Alpok-Adria Munkaközösség Vezető Tisztviselők Bizottságának üléséről 3. számú melléklet: Beszámoló a Duna-Dráva-Száva Euroregionális Együttműködés Végrehajtó Bizottsága üléséről
III. Határozati javaslat: A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról, a közgyűlés elnöke és bizottsága átruházott hatáskörben hozott döntéseiről és a két ülés közötti eseményekről szóló beszámolót a mellékletekkel elfogadja. Pécs, 2007. augusztus 29. Dr. Hargitai János
1. számú melléklet Beszámoló az Alpok Adria Iskola és iskolai sport projektcsoport 23. üléséről és a IX. Alpok-Adria sportünnepélyről (Siófok, 2007. április 19 – 22.) Az Alpok-Adria Iskola és Iskolai sport projektcsoport idén IX. alkalommal rendezte meg sportünnepélyét Siófokon, valamint ezzel egy időben tartotta meg projektcsoporti ülését is. Az ülésen Magyarországról három megye képviselete vett részt (Baranya, Somogy és Vas). Az ülésen több probléma is felmerült. Elsődlegesen a következő két év programjairól történt egyeztetés, amely szerint minden évben két projektcsoporti ülés, egy sportünnepély, egy nyári és egy téli sporthét, és két előkészítő szeminárium kerül megrendezésre. Baranya tekintetében egy fontos dolog került előtérbe, miszerint 2008 októberében, – amikor 30 éves fennállását ünnepli az Alpok-Adria szervezete – Baranya megyében lehetne megszervezni a projektcsoporti ülést. Baranya már egyszer, 2005ben sikeres ülést szervezett. Erről – a megyén történő egyeztetés után – a 2007 októberi projektcsoporti ülésen lesz döntés. A programok elfogadása után a 30 éves AlpokAdria fontosságáról mondott pár szót Heinz Recla úr a projektcsoport elnöke. Ezt követően 5 előadást hallgattunk meg helyi és környékbeli testnevelő tanárok részéről „Az iskolai sport minősége különös tekintettel a szabadidősportokra” témában, amelyek során a szabadidősport fontossága került előtérbe. Felvetődött az ülésen, hogy mely régiókból érkeztek diákok a rendezvényre. Sajnálatos módon Baranya megyéből nem vett részt diákcsoport a sportünnepélyen financiális okok miatt. Előzetesen több vidéki önkormányzattal is tárgyaltam, de a kormányzati megszorítások miatt nem tudták támogatni a diákokat, hogy részt vegyenek ezen az ünnepélyen és képviseljék régiójukat. Ezáltal szóba került az ülésen az az ötlet, hogy a magyar diákok kevesebb pénzért tudjanak elutazni ezen rendezvényekre, hiszen egy magyar kisdiák sokkal nehezebben tudja kifizetni azt az összeget, amit egy osztrák vagy olasz könnyen kifizet. A következő két program közül az egyik a nyári sporthét Rovinjban, melyen kb. ezer diák fog részt venni. Sajnos ott is az egy hét ára 250 € körül van, amit egy magyar diák támogatás nélkül nagyon nehezen tud megfizetni. Reméljük sikerül valami megoldást találni hogy a magyar diákok is könnyebben tudjanak részt venni ezen rendezvényeken. Az Alpok-Adria IX. sportünnepélyen 40 fellépést láthattunk különböző bemutatók során. Ezek közt volt modern tánc, hip-hop, néptánc, labdajátékos bemutató és ritmikus sportgimnasztika is. 10 különböző régió képviseltette magát kisebb-nagyobb csoportokkal. A rendezvények közötti időben a diákoknak közös foglalkozást biztosítottak, lehetőleg vegyesen, hogy minden régióból legyen részt vevő minden programban, és ezáltal biztosítani tudják az ismerkedés lehetőségét is különböző régiók és nemzetek között. A szállás a diákok számára tantermekben és tornacsarnokokban volt biztosítva. A gyerekek bevallása szerint egy nagyon érdekes és kalandos hétvégén vettek részt, amely során sok barátság és kapcsolat alakult ki a különböző régiók és nemzetek diákjai között. Tehát elmondhatjuk, hogy az Alpok-Adria IX. Sportünnepélyét is nagy sikerrel zártuk. Weisz Gergő Baranya megye delegáltja az Iskola és iskolai sport projektcsoportban
2. számú melléklet Beszámoló az Alpok-Adria Munkaközösség Vezető Tisztviselők Bizottságának üléséről Eisenstadt, 2007. május 24. Az ülésen Baranya megyét Lászlóné dr. Kovács Ilona, a Baranya Megyei Önkormányzat főjegyzője, és Szabó Réka Kata, nemzetközi referens képviselte. Az ülést levezető Dr. Heinrich Wedral úr Burgenland nevében minden munkaközösségi tagnak megköszönte a reformfolyamatok megvalósítása során tanúsított együttműködést, külön kiemelve a Főtitkárság és az Elnöki Testület tagjainak közreműködését. A köszöntőt követően a jelenlévők egyhangúlag fogadták el a napirendet és a legutóbbi ülésről készült jegyzőkönyvet. A munkaközösség új eljárási szabályzatának gyakorlatba történő átültetésével kapcsolatban elhangzó állásfoglalások sorát Lászlóné dr. Kovács Ilona felszólalása nyitotta. A baranyai észrevételek utaltak az eddigi pozitív eredmények mellett a fennálló nehézségekre is. Jelentős előrelépés, hogy lassanként újból élettel telik meg a szervezet, amit alátámaszt az a számtalan projektötlet is, amelyekre az elmúlt hónapokban tettek javaslatot a munkaközösség tagjai. Emellett azonban sajnos még mindig sok a félreértés az új eljárási szabályzatban bevezetett fogalmak (szakértői csoport, projektcsoport) értelmezésekor, továbbá sokak számára nem világos mit is kell érteni projektorientált tevékenység alatt. A többi résztvevő hozzászólásai is hasonló kettősséget tükröztek: a legtöbben pozitívan nyilatkoztak a megindult folyamatokról, azonban voltak, akik az Elnöki Testület részéről hiányolták a fő irányvonalak kijelölését, mások pedig a felmerült nehézségek mielőbbi tisztázását szorgalmazták. A szakértői csoportok és projektcsoportok létrehozására beérkezett javaslatokat az Elnöki Testületben történt előzetes egyeztetést követően az elnöklő Burgenland tartomány táblázatba foglalva terjesztette a testület elé. A dokumentum részletes megtárgyalása során a résztvevők megállapították, mely csoportok jogosultak jelenleg is hivatalosan tevékenykedni, melyek azok, amelyek a legközelebbi ülésig haladékot kaptak a részletes programok kidolgozására, illetve megfelelő létszámú résztvevő toborzására, és melyek azok, amelyek tevékenységét felfüggesztik. A Baranya megye által elnökölt Kisebbségi Projektcsoport így lehetőséget kapott, hogy a Vezető Tisztviselők Bizottságának őszi üléséig megfelelő számú partnert találjon a kisebbségi csoportokkal szembeni tolerancia erősítését célzó projektjéhez. Dr. Hellwig Valentin főtitkár úr részletesen tájékoztatta a résztvevőket a munkaközösség Főtitkárságának elmúlt időszakban folytatott tevékenységéről, illetve a szervezet pénzügyi helyzetéről. A Főtitkárság tevékenységének súlypontját a strukturális reform megvalósítása képezte. Emellett továbbra is folyamatosan frissítik a szervezet hivatalos honlapját, továbbá az ülésen bemutatták az új eljárási szabályzatot tartalmazó brosúra különböző nyelvi változatait is. A munkaközösség közös költségvetésével kapcsolatban fontosnak tartották hangsúlyozni, hogy a tagok létszámának csökkenése együtt járt a tagdíjak nagy mértékű csökkenésével, amit a plenáris ülés résztvevői nem kívántak tagdíjemeléssel kompenzálni, így jelenleg a korábbinál kevesebb pénz jut a közös projektek támogatására. A főtitkár úr emellett hangsúlyozni
2 kívánta az ügyviteli irodák szerepének felértékelődését, és arra kérte a munkaközösség tagjait, hogy munkatársaik számára tegyék lehetővé a felelősségteljes munkavégzést. A pénzügyi és védnökségi kérelmek tárgyalása az eddig megszokottnál is több feszültséggel járt, mire sikerült minden tag számára megfelelő megoldást találni. Ezt egyrészt a lecsökkent anyagi források, másrészt a tagok irreális elvárásai magyarázták. A Baranya megye által benyújtott támogatási kérelemnek köszönhetően idén 500 Euro támogatást kap a megyénkben megrendezésre kerülő nemzetközi természetismereti és alkotó gyermektábor. A Lugio Napokra vonatkozó támogatási kérelmet a program szervezői sajnos későn küldték meg az elnöklő régiónak, így az nem került be a támogatandó projektek közé. Ludwig Rader úr, a Stájer Tartományi Kormány képviseletében röviden ismertette a MATRIOSCA AAP Interreg III B projekt eddigi eredményeit. Az EU bővítése új lehetőségeket teremtett közös regionális projektek megvalósítására, és ezzel együtt uniós támogatások lehívására. A projekt célja az erre történő intézményi felkészülés, melyre összesen 800.000 Eurot különítettek el. Ennek felét az Európai Unió biztosítja. A program első szakaszában elemzésre kerültek a nemzeti jogi keretek, melyek eltérő jellege miatt hatékonyabb megoldásnak tűnik egy uniós jogi alapon nyugvó együttműködés kialakítása. A második szakasz a szervezetfejlesztés lehetséges lépéseit határozta meg. Tekintettel arra, hogy az Alpok-Adria Munkaközösség egyes tagjai is érintettek a projektben, bevonták a munkába az Ügyviteli Irodák vezetőit is. A következő lépésben a gyakorlati megvalósításra kerülhet sor, ami tulajdonképpen kistérségi léptékű, azaz bilaterális, határokon átnyúló együttműködéseket jelent. Ennek eredményeit szeptemberben lehet majd bemutatni. Burgenland tartomány javaslatára a témával legközelebb a munkaközösség Plenáris Ülése foglalkozik majd érdemben. Az ülés zárásaként kijelölték a vezető grémiumok legközelebbi üléseinek időpontját. A vezető Tisztviselők Bizottságának ülésére 2007. október 16-17-én, a plenáris ülésre 2007. november 14-15-én kerül majd sor. 2007. május 30. Szabó Réka Kata nemzetközi referens
3. számú melléklet Beszámoló a Duna-Dráva-Száva Euroregionális Együttműködés Végrehajtó Bizottsága üléséről (Kapronca, 2007. június 27.) A Duna-Dráva-Száva Euroregionális Együttműködés (a továbbiakban DDSZEE) Végrehajtó Bizottságának (a továbbiakban VB) ez volt az első ülése, amióta Baranya megyétől 2007 márciusában az Eszék-Baranyai Gazdasági Kamara átvette a kétéves elnökséget. Részvevők: Magyarországról: Baranya Megyei Önkormányzat (dr. Szilágyi András), Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara (dr. Síkfői Tamás), Szekszárd Megyei Jogú Város (Kővári László), Horvátországból négy fő, Bosznia-Hercegovinából egy tag vett részt az ülésen. A legfontosabb döntések a következők voltak: 1. Munkabizottságok tagjainak kinevezése és a bizottsági elnökök megválasztása: Összesen hat bizottságot működtet a DDSZEE, ebből adódóan minden ország (Horvátország, Magyarország, Bosznia) kaphat 2-2-2 bizottsági elnöki széket. Magyarország már korábban megtette arra a javaslatát, hogy a Gazdasági (Baranya elnökletével) és a Gazdasági infrastruktúra (Somogy) bizottságokat szeretné vezetni. Itt vita alakult ki a magyar és a bosnyák, illetve horvát tagok között a Gazdasági Infrastruktúra elnökségét illetően, ugyanis erre a bizottságra jelentette be igényét a bosnyák fél is. Végül – érvelésünket nem figyelembe véve, mely szerint az európai uniós tag magyar fél rendelkezik a gazdasági infrastruktúra területén a legjobb információkkal, és ezért nekünk kellene ezt a bizottságot vezetni – a horvátok is a bosnyákokat támogatták és leszavaztak bennünket. A következő bizottsági struktúra jött létre: Horvátország elnöklésével: Turisztikai Bizottság Informatikai Bizottság Bosznia és Hercegovina elnöklésével: Területfejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság Gazdasági Infrastruktúra Bizottság Magyarország elnöklésével: Gazdasági Bizottság (Baranya) Kisebbségi Bizottság (Somogy) A VB kinevezte továbbá a DDSZEE főtitkárát és titkárait (országonként egy-egy fő). Magyarországról Szabó Réka Kata, a Baranya Megyei Önkormányzat nemzetközi referense látja el ezt a feladatot.
2 2. A VB elfogadta a bizottságok feladataira, hatásköreire és működésére vonatkozó határozatot, valamint az Eurorégió védnöki szerepéről szóló határozatot. 3. Vita alakult ki 6. napirendi ponttal kapcsolatban. A horvát javaslat szerint minden országban létre kellene hozni egy „Duna-Dráva-Száva Euroregionális Együttműködés Egyesületet”. Így jogi személyiséggel rendelkező szervezetek jönnének létre. Ennek előnye: bankszámlanyitási lehetőség; részvétel európai uniós pályázatokon (mint önálló jogi személy); állandó alkalmazottak alkalmazásának lehetősége. Dr. Síkfői Tamás (PBKIK) további előnyként hozta fel, hogy egy egyesülettel lehetségessé válna az Eurorégió tevékenységének társadalmasítása. Én ezzel szemben kifejeztem fenntartásaimat egyesületek alapításával kapcsolatban. Egyrészt újabb szervezeti egységeket nem érdemes addig létrehozni, amíg nincs tagdíjunk (bankszámlának is akkor van értelme, ha van tagdíj), és az európai uniós pályázatokon részt lehet venni akkor is, ha nincs egy jogi személyiséggel rendelkező közös egyesületünk. Másrészt nem tartom a legjobb megoldásnak, hogy a három országban, három különböző egyesületet hozunk létre, három bankszámlával, stb. Ez a forma nem segíti a közös célok elérését. A vita végeztével abban állapodtunk meg, hogy a horvát eurorégiós tagok létrehoznak egy horvát egyesületet, a bosnyák és magyar tagok pedig megvitatják még ennek a lehetőségét, célszerűségét. 4. Utolsó napirendi pontként tárgyalta a VB a „Duna-Dráva-Száva Euroregionális Együttműködés információs rendszere” című előterjesztést. Az előterjesztés lényege, hogy egyrészt nincsen egységes nyilvántartási rendszer, az előző évek anyagai nem lelhetők fel, másrészt a határozatainkat, programjainkat, eredményeinket nem kommunikáljuk megfelelően a külvilág felé. A VB megállapodott abban, hogy létrejön egy projektcsoport, amely 2007. október 1jéig javaslatot dolgoz ki a probléma megoldására. A projektcsoport magyar tagja dr. Síkfői Tamás. Pécs, 2007. június 29. Dr. Szilágyi András nemzetközi referens
Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke Szám: 131-16/2007.
Melléklet: 4 db
Kiegészítő előterjesztés a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. szeptember 20-i ülésére Tárgy: Beszámoló a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról, az átruházott hatáskörben hozott döntésekről és a két ülés közötti eseményekről 1. Beszámoló a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról . A Baranya Megyei Önkormányzat kötelező feladata a gyermekvédelmi szakellátás keretén belül a speciális ellátás. A gyermekek állapotához igazodó speciális ellátás biztosítása a súlyos pszichés tüneteket, a súlyos disszociális tüneteket mutató és a pszichoaktív szerekkel küzdő gondozottak számára regionális szinten valósul meg. A létszámigényeket, valamint az ellátás magas költségeit figyelembe véve a leggazdaságosabb ennek a feladatnak regionális szinten történő biztosítása. Országosan is példaértékű kezdeményezés, hogy a Dél-Dunántúli Önkormányzatok Regionális Társulása – saját forrásait is igénybe véve – felvállalta a speciális ellátásnak regionális szinten történő megszervezését. 2005-től Tolna megyében, Szedresen a Bezerédj - Kastélyterápia Alapítvány által működtetett speciális gyermekotthon két csoportban 16 férőhelyen biztosítja a pszichoaktív szereket fogyasztó gyermekek ellátását a régió 3 megyéje részére. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése 36/2005. (III.24.) Kgy. határozatában ellátási szerződést kötött a Bezerédj - Kastélyterápia Alapítvánnyal 6 férőhely igénybevételére. A Dél-Dunántúli Önkormányzati Regionális Társulás és annak tagönkormányzatai a feladatellátás folyamatossága, a férőhelyek kihasználása, valamint az Alapítvány által működtetett speciális gyermekotthon működőképességének biztosítása érdekében a mellékletben lévő megállapodás szerint kívánják a támogatást biztosítani. Az Alapítvány által önkormányzatunk számára biztosított 6 férőhelyből 3 férőhely támogatását a Dél-Dunántúli Önkormányzati Regionális Társulás vállalja át, a másik 3 férőhelyet mi finanszírozzuk. A támogatás önkormányzatunkat terhelő összegét, amely a megállapodásban rögzítettek szerint a 6 férőhely után összesen havi 300 ezer Ft, valamint a 6 fő tényleges ellátása után további havi 71 ezer Ft, összesen 7.260 e Ft, az önkormányzat 2007. évi költségvetésében meghatározott speciális célú támogatás terhére biztosítjuk. Egyidejűleg mentesülünk a támogatási megállapodásban foglalt időtartamra, tíz hónapra az Alapítvánnyal 2005-ben kötött ellátási szerződésbe foglalt fizetési kötelezettségünk alól. A megállapodás elfogadására a határozati javaslat 2. pontjában teszek javaslatot. Fentiekre tekintettel kérem a megállapodás elfogadását.
3 2. Átruházott hatáskörben hozott döntések a) A közgyűlés elnökének átruházott hatáskörben hozott döntései Tájékoztatom a közgyűlést, hogy Villantné Kuhn Anna, a Baranya Megyei Önkormányzat Boróka Otthona (Helesfa) igazgatója írásban bejelentette, hogy 2007. december 31-ével intézményvezetői megbízásáról lemond. A 2008. január 1-jével megüresedő igazgatói álláshely betöltésére a pályázat kiírásáról intézkedtem. Az új intézményvezető megbízása – várhatóan – a közgyűlés 2007. novemberi ülésén kerül napirendre. 2007. június 1-jén határozott idejű, 2007. december 31-ig szóló időtartamra megállapodást kötöttem a NÉZŐPONT Intézet Elemző és Kutató Zártkörűen Működő Részvénytársasággal. A megállapodás tárgya az „Országfigyelő” című összefoglaló, valamint napi sajtófigyelő elkészítése és megküldése a megállapodásban meghatározott címzettek részére. A fenti dokumentumokat a tisztségviselők, a megyei főjegyző, a hivatal főosztályvezetői, 2007. szeptember 1-től a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének valamennyi képviselője is megkapja elektronikus postafiókjába. A szolgáltatásért a NÉZŐPONT Intézet Zrt. havi 50.000 Ft + ÁFA összegű díjazásban részesül, a kifizetés a média kapcsolatokra elkülönített előirányzat terhére történik. A megyei alapfokú sportszakember-képzésről szóló 2005. évi együttműködési megállapodás hatálya 2007. augusztus 31-én lejárt. Az együttműködést a 7. számú mellékletben foglalt tartalommal a Pécsi Tudományegyetem Testnevelési – és Sporttudományi Intézetével, illetve a Baranya Megyei Sportszövetségek Szövetségével közösen 1 évi időtartamra, 2008. augusztus 31. napjáig meghosszabbítottuk. Céltartalék felhasználások: -
A létszámváltozások, létszámcsökkentések egyszeri terheire elkülönített előirányzatból a Baranya Megyei Önkormányzat Nagy László Gimnáziuma, Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma Komló intézmény részére 16.100 ezer forint, a Baranya Megyei Önkormányzat Fogyatékos Személyek Otthona Mozsgó intézmény részére 8.981 ezer forint előirányzat átcsoportosítás történt.
-
A vis-major felújítási keretből a Baranya Megyei Önkormányzat Gazdasági Igazgatósága részére az Orfűi Sporttáborban áramfogadó szekrények cseréjére, átszerelésére 400 ezer forint átcsoportosítása vált szükségessé. b) A bizottságok átruházott hatáskörben hozott döntései
A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Művelődési, Kisebbségi, Ifjúsági és Sport Bizottsága 2007. augusztus 29-ei ülésén tárgyalta a maximális osztálylétszám túllépésének engedélyezését a Baranya Megyei Önkormányzat fenntartásában lévő közoktatási intézményekben. A bizottság a közgyűlés hatásköréből átruházott hatáskörben engedélyezi, hogy a 2007/2008. tanévben az osztálylétszámokat az engedélyezhető 20 %-kal növelt maximális létszámhatárig növeljék.
A bizottság a Baranya Megyei Sportszövetségek Szövetsége és a Baranya Megyei Diáksport Tanács szakmai beszámolóját a 2006. évben végzett munkáról és a 2006. évi működési támogatás felhasználására vonatkozó pénzügyi beszámolót elfogadta. A bizottság döntött az egyetemi kollégiumi férőhelyekre beérkezett pályázatokról. A bizottság 2007. szeptember 12-i ülésén jóváhagyta a Baranya Megyei Önkormányzat fenntartásában lévő nevelési-oktatási intézmények 2008/2009. tanévi továbbtanulási (beiskolázási) terveit, továbbá tudomásul vette a Baranya Pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központjának kistérségi szakszolgálati feladatellátásáról és a 2006/2007. tanév megyei alapfokú sportszakemberképzéséről szóló tájékoztatókat. 3. A bizottságok tevékenysége A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Művelődési, Kisebbségi, Ifjúsági és Sport Bizottsága 2007. augusztus 29-ei ülésén „A megyei alapfokú sportszakember-képzésről szóló 2005. évi együttműködési megállapodás módosítása” című előterjesztést megtárgyalta. A megállapodás újabb 1 évvel, 2008. augusztus 31. napjáig történő meghosszabbítását javasolja. Egyúttal a bizottság kezdeményezi a megyei sportfeladatok ellátására létrejött kétoldalú feladat-ellátási szerződések módosítását. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Művelődési, Kisebbségi, Ifjúsági és Sport Bizottsága 2007. szeptember 12-ei ülésén megtárgyalta a feladatkörébe tartozó közgyűlési előterjesztéseket és azokat változtatás nélkül javasolta a közgyűlés elé terjeszteni. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi Bizottsága a 2007. szeptember 10-én tartott ülésén megtárgyalta a közgyűlés ülésére készült, illetékességébe tartozó napirendeket és a „Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. évi költségvetéséről szóló 2/2007. (II.22.) Kgy. rendelet módosítása” valamint a „Tájékoztató a Baranya Megyei Önkormányzat gazdálkodásának 2007. I. félévi teljesítéséről” című előterjesztéseket véleményezte is. A bizottság javasolja valamennyi tárgyalt előterjesztést változtatás nélküli a közgyűlés elé terjeszteni. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Költségvetési, Gazdasági és Foglalkoztatási Bizottsága a 2007. szeptember 11-i ülésén megvitatta a közgyűlés ülésére készült, a feladatkörét érintő, valamint a közgyűlés valamennyi bizottsága számára tárgyalásra ajánlott előterjesztéseket, és javasolta azok közgyűlés elé terjesztését. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Jogi és Ügyrendi Bizottsága 2007. szeptember 12-i ülésén egyeztette a közgyűlés 2007. szeptember 20-i ülésének napirendi javaslatát. A bizottság megtárgyalta és véleményezte a közgyűlés ülésére készített előterjesztéseket, azokat a közgyűlési vitára alkalmasnak tartja. 4. Tájékoztatók: A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. június 27-én megtartott ülésén napirend előtti felszólalásában Bokor Béla képviselő úr a globális felmelegedés-
sel összefüggő tűzesetek, katasztrófa helyzetek, viharok, esőzések gyakorisága és intenzitása kapcsán preventív intézkedések szükségességére hívta fel a figyelmet. A közgyűlésen tett ígéretemnek megfelelően megkerestem a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóját és kértem a jelenlegi helyzetet értékelő, feltáró, feltérképező dokumentum elkészítésére. Pfeiffer Márton mk. tűzoltó ezredes, igazgató által készített helyzetértékelést eljuttatom a közgyűlés képviselő-csoportjai vezetőinek részére. A dokumentum megismerése, majd annak értékelése után, egyeztetést követően teszek javaslatot a fenti téma esetleges közgyűlési napirendre tűzésére . Mellékletek: 1. számú melléklet: Beszámoló az Alpok-Adria Iskola és iskolai sport projektcsoport 23. üléséről és a IX. Alpok-Adria sportünnepélyről 2. számú melléklet: Beszámoló az Alpok-Adria Munkaközösség Vezető Tisztségviselők Bizottságának üléséről 3. számú melléklet: Beszámoló a Duna-Dráva-Száva Euroregionális Együttműködés Végrehajtó Bizottsága üléséről 4. számú melléklet: A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése és a DélDunántúli Önkormányzati Regionális Társulás és tagönkormányzatai, valamint a Bezerédj-Kastélyterápia Alapítvány között létrejött támogatási megállapodás 5. számú melléklet: Beszámoló az Alpok-Adria Munkacsoport Sport projektcsoportjának 2007. április 16-17-i velencei üléséről 6. számú melléklet: Beszámoló a 2007. augusztus 17-20 közötti Kovászna megyei látogatásról 7. számú melléklet: A Baranya Megyei Önkormányzat, a Pécsi Tudományegyetem Testnevelés- és Sporttudományi Intézete, valamint a Baranya Megyei Sportszövetségek Szövetsége között létrejött együttműködési megállapodás III. Módosított határozati javaslat: A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése 1. a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról, az átruházott hatáskörben hozott döntésekről és a két ülés közötti eseményekről szóló beszámolót a kiegészítéssel és a mellékletekkel elfogadja; 2. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Dél-Dunántúli Önkormányzati Regionális Társulás és tagönkormányzatai, valamint a BezerédjKastélyterápia Alapítvány között létrejött 4. számú mellékletbe foglalt támogatási megállapodást jóváhagyja. A feladat ellátására 7.260 e Ft összegű
támogatást az önkormányzat 2007. évi költségvetése 7/a. számú mellékletében – a Bezerédj-Kastélyterápia Alapítvány részére biztosított – speciális célú támogatás terhére biztosítja azzal, hogy a közgyűlés a 36/2005. (III. 24.) Kgy. határozattal elfogadott – az Alapítvánnyal kötött ellátási szerződésbe foglalt – 2007. évi fizetési kötelezettsége alól – 2007. március 1. napjától 2007. december 31. napjáig terjedő időszakra – mentesül. Határidő: azonnal Felelős: dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke
Dr. Hargitai János
4. sz. melléklet Megállapodás A Dél-Dunántúli Önkormányzati Társulás 7621 Pécs, Széchenyi tér 1., (továbbiakban Társulás) képviselője Dr. Hargitai János elnök, A Baranya Megyei Önkormányzat 7621 Pécs Széchenyi tér 9., képviselője Dr. Hargitai János elnök, Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata 7621 Pécs, Széchenyi tér 1., képviselője: Tasnádi Péter polgármester, Somogy Megyei Önkormányzat 7400 Kaposvár, Csokonai V.M. u. 3., képviselője Gelencsér Attila elnök, Tolna Megyei Önkormányzat 7100 Szekszárd, Szent István tér 11-13., képviselője Dr. Puskás Imre elnök (továbbiakban: Önkormányzatok) valamint a Bezerédj-Kastélyterápia Alapítvány 7621 Pécs, Király u. 58. (továbbiakban Alapítvány) képviselője Sándor Zoltán, a kuratórium elnöke a gyermekvédelmi szakellátás keretébe tartozó pszichoaktív szerekkel küzdő gyermekek ellátására vonatkozólag a következőkben állapodik meg: 1. A Társulás és az Önkormányzatok ellátási szerződést kötnek az Alapítvánnyal a kötelező önkormányzati feladatot jelentő pszichoaktív szerekkel küzdő 10 fiú gyermekvédelmi szakellátásának biztosítására 2007. évre, melyből az Önkormányzatokat az alábbi megosztásban illeti meg férőhely Baranya Megyei Önkormányzatot 6 férőhely, Pécs Megyei Jogú Várost 2 férőhely, Somogy Megyei Önkormányzatot 1 férőhely, Tolna Megyei Önkormányzatot 1 férőhely. 2. A szerződő felek az 1. pontban foglaltaknak megfelelő, mindösszesen tíz férőhelyre szóló ellátási szerződést 2007. március 1. napjától 2007. december 31. napjáig, határozott időtartamra – 10 hónapra - kötik meg. 3. A Társulás és az Önkormányzatok vállalják, hogy az Alapítványnak - a normatív állami hozzájárulással nem fedezhető kiadások finanszírozása céljából: a.) a tíz férőhely biztosítása fejében 10.000.000 Ft, azaz tízmillió forint szolgáltatási díjat fizet meg; b.) a férőhely biztosítás után fizetendő költségtérítést a Felek az alábbiak szerint fizetik: • Baranya Megyei Önkormányzat 3.000 ezer, azaz hárommillió forintot, • Pécs Megyei Jogú Város 1.000 ezer, azaz egymillió forintot, • Somogy Megyei Önkormányzat 500 ezer, azaz ötszázezer forintot, • Tolna Megyei Önkormányzat 500 ezer, azaz ötszázezer forintot,
•
A Társulás 5.000 ezer, azaz ötmillió forintot;
c.) a ténylegesen ellátottak száma után • az Önkormányzatok további 71.000,-Ft/fő/hó, • a Társulás további 79.633,-Ft/fő/hó költségtérítést fizet az Alapítványnak. A költségtérítés felhasználható minden, az ellátottak gondozásával, egészségügyi ellátásával, elhelyezésével, személyes szükségleteivel összefüggő kiadás teljesítésére. 4. A Társulás és az Önkormányzatok jelen megállapodásban meghatározott költségtérítésüket az Alapítvány Szigetvári Takarékszövetkezetnél vezetett 50800111-11130170 számú számlájára utalják az alábbiak szerint: a.) A 3.b. pont szerinti költségtérítést havi egyenlő részletekben. Az összesen 1.000.000,- azaz egymillió forint összegből: • Baranya Megyei Önkormányzat 300 ezer, azaz háromszázezer forintot, • Pécs Megyei Jogú Város 100 ezer, azaz egyszázezer forintot, • Somogy Megyei Önkormányzat 50 ezer, azaz ötvenezer forintot, • Tolna Megyei Önkormányzat 50 ezer, azaz ötvenezer forintot, • A Társulás 500 ezer, azaz ötszázezer forintot utal át az Alapítványnak a tárgyhót megelőző hó utolsó napjáig. b.) A tényleges ellátottak után fizetendő 3.c. pontban meghatározott költségtérítést a Társulás utalja, • az első alkalommal 1.506.330,- azaz egymillió-ötszázhatezerháromszázharminc forint összeget, jelen megállapodás aláírását követő 10 napon belül, • a következő havi költségtérítéseket szintén havonta, a tárgyhavi jelentés kézhezvételét követő 10 napon belül. • Az első hónap megelőlegezéséből adódó esetleges túlfizetés a 2007. év novemberre járó költségtérítésből kerül levonásra. Az önkormányzatok negyedévente, a negyedévet követő hó 18. napjáig utalják a Társulás által megelőlegezett költségtérítést a Társulás írásos értesítése (fax vagy e-mail) alapján a Társulás 11731001-1547870610410008 sz. számlájára. Az első utalásra 2007. június 18-ig kerül sor. 5. A gyermek elhelyezése a hatályos jogszabályok szerint az illetékes gyermekvédelmi szakértői bizottság szakvéleménye, az illetékes területi gyermekvédelmi szakszolgálat javaslata alapján, az illetékes gyámhivatal határozatával történik. Az elhelyezési értekezleten az Alapítvány gyermekotthonának vezetője, illetve megbízottja is részt vesz. 6. Az Alapítvány vállalja, hogy a jogszabályokban, egyéb szerződésekben előírtakon túl • a férőhelyek betöltésénél a jelen megállapodásban meghatározott arányokat figyelembe veszi, attól csak a Társulással való egyeztetést követően, az egyeztetésnek megfelelően tér el;
•
• • •
havonta, a hó 10. napjáig írásban jelzi a Társulásnak és az érintett önkormányzatnak a 60 napon belül felszabaduló férőhelyet, az intézményből tartósan, igazolatlanul távollevők számát az érintett önkormányzat feltüntetésével (tartósnak minősül a 6 hónapon belül harminc napot meghaladóan engedély nélküli távollét); havonta, tárgyhót követő hónap 10. napjáig a Társulás felé jelenti az ellátottak átlagos létszámát önkormányzatonkénti bontásban; 2007. október 31-ig előzetes beszámolót küld a költségek I-III. negyedévben való alakulásáról – legalább személyi jellegű költségek, járulékok, dologi költségek bontásban – valamint a szakmai munkáról; a részére átutalt pénzeszközről készített elszámoláshoz szükséges adatokat, dokumentumokat, nyilvántartásokat a Társulás által ellenőrzéssel megbízott személy(ek) rendelkezésére bocsátja, a helyszíni ellenőrzést lehetővé teszi.
7. Az Önkormányzatok vállalják, hogy • a fenntartásukban működő gyermekotthonok, lakásotthonok listáját (név, cím, vezető neve, elérhetősége) 2007. február 15-ig, a változást (alapítás, megszűnés, összevonás, stb.) a változásról szóló döntést követő 30 napon belül a Társulásnak megküldik; • gondoskodnak a rendelkezésükre álló férőhelyek minél jobb kihasználtságáról oly módon, hogy az elhelyező bizottságokat, a gyermekotthonok, lakásotthonok figyelmét felhívják az elhelyezési lehetőségre, illetve igény esetén a jelen megállapodással rögzített ellátást veszik igénybe minimum a biztosított férőhely erejéig. Vállalják, hogy üres, biztosított férőhely esetén jelen megállapodáson kívüli ellátás igénybevételekor a Társulásnak a férőhely be nem töltése időszakára megtérítik a Társulás által 3.a. pont szerint fizetett 50.000,-Ft/fő/hó költségtérítést. • az elhelyezési döntésről név feltüntetése nélkül írásban tájékoztatják a Társulást (melyik gyermekotthonból indították az eljárást, mikor, a döntés lényege); • az intézményből tartósan, igazolatlanul távollevő gondozott gondozási helyének megváltoztatásáról a Társulás jelzésének kézhezvételét követő 30 napon belül gondoskodnak; • a fizetési kötelezettségeiknek jelen megállapodás 3. és 4. pontjaiban rögzítettek szerinti összegben, határidőben és módon eleget tesz, ellenkező esetben a késedelem napjaira a jegybanki alapkamatnak megfelelő késedelmi kamatot fizet a 4. pont szerinti jogosultnak. 8. A Társulás vállalja, hogy • a rendelkezésre álló férőhelyek minél teljesebb kihasználása érdekében, amennyiben az Önkormányzatok a számukra biztosított (felszabaduló) férőhelyet 30 napon belül nem töltik be, az igényeknek megfelelően a férőhelyet más önkormányzatoknak ajánlja fel a régióban; • tájékoztatja a gyámhivatalokat a megállapodásról; • folyamatos tájékoztatást ad a gyermekotthonoknak az igénybe vehető férőhelyekről;
•
2007. december 31-ig tájékoztatót készít az Önkormányzatok részére a megállapodás teljesítéséről, és előkészíti a következő évi megállapodást.
9. Jelen megállapodás 6 eredeti példányban készült. 10. Jelen megállapodás 2007. március 1. napján lép hatályba. Megállapodó felek a jóváhagyólag írják alá.
megállapodást,
mint
akaratukkal
mindenben
egyezőt
Pécs, 2007. június 08. …………………………………………… Dr. Hargitai János, elnök Dél-Dunántúli Önkormányzati Regionális Társulás
........................................................... Sándor Zoltán a kuratórium elnöke Bezerédj-Kastélyterápia Alapítvány
…………………………………………… Horváth Zoltán alelnök Baranya Megyei Önkormányzat
…………………………………………… Tasnádi Péter polgármester Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata
…………………………………………… Gelencsér Attila elnök Somogy Megyei Önkormányzat
…………………………………………… Dr. Puskás Imre elnök Tolna Megyei Önkormányzat
Záradék: A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a jelen megállapodást …./2007. (IX. 20.) Kgy. határozatával jóváhagyta azzal, hogy a közgyűlés a 36/2005. (III. 24.) Kgy. határozattal elfogadott – a Bezerédj-Kastélyterápia Alapítvánnyal kötött ellátási szerződésben foglalt – 2007. évi fizetési kötelezettsége alól – 2007. 03. 01. – 2007. 12. 31-ig terjedő időszakra – mentesül. Pécs, 2007. szeptember 20. Sándor Zoltán a kuratórium elnöke Bezerédj-Kastélyterápia Alapítvány
Dr. Hargitai János a közgyűlés elnöke Baranya Megyei Önkormányzat
5. sz. melléklet
Beszámoló Az Alpok-Adria Munkacsoport Sport Projektcsoportjának 2007. április 16-17-i velencei üléséről Jelenlévők: Baranya, Burgenland, Horvátország, Karintia, Lombardia, Felső-Ausztria, Szlovénia, Stájerország, Vas, Veneto és Zala képviselői. Távolmaradását jelezte: Friuli-Venezia Giulia, Somogy A 2007. évi tavaszi ülés Veneto tartományban került megrendezésre, amely a 2009-es téli ifjúsági játékok helyszíne is lesz egyben. Az ülés alatt hozott fontosabb döntéseket és történéseket az alábbiakban összegzem. A 2007. évi téli ifjúsági játékok Felső-Ausztriában kerültek megrendezésre, melynek lebonyolításáról, finanszírozásáról, eredményeiről részletes beszámolót kaptunk. Horvátország jelezte, hogy a VII. Alpok-Adria Sportkonferenciát a Horvát köztársaság Tudományos, művelődésügyi és sportminisztériuma szervezi, melyre 2007. május 31-től június 3-ig Opatijában a Grandhotelben kerül sor. Vas Megye jelezte, hogy az általuk lebonyolításra kerülő 2008-as nyári játékok szervezőbizottsága megalakult. Mindezek tekintetében javasolta, hogy a 2007-es őszi ülés Vas Megyében kerüljön megrendezésre, így a helyszíneket is meg lehetne tekinteni. Karintia tartomány képviselői perezentációt tartottak a 2008-as Ausztria-Svájc által rendezendő Labdarúgó Európa-bajnokságról. Megtekinthettük a Karintia tartományban megrendezésre kerülő mérkőzések helyszíneit, és tájékoztatást kaphattunk a szervezés egyes részleteiről. A fentieken kívül a projektcsoport meghatározta két éves munkatervét, amelyet a Vezető Tisztviselő Bizottsága elé terjeszt. Rózsás Péter Pécs, 2007-06-18
Baranya Megyei Önkormányzat Főjegyzője 6. sz. melléklet Beszámoló a 2007. augusztus 17-20 közötti Kovászna megyei látogatásról Romániában Kovászna megyében 2007. augusztus 17-21 között rendezték meg a „Háromszéki Magyarok Világtalálkozóját”, amelyre meghívást kapott mind az öt magyarországi testvérmegye delegációja is. A találkozón részt vett Heves és Veszprém megye küldöttsége, Baranya megyét én képviseltem. A program házigazdája a Kovászna Megyei Tanács volt. A találkozó céljaként a megyéből elszakadtak találkozását az otthonmaradottakkal, az összetartozásuk kifejezését tűzték ki. A programsorozat az egész megyét, mindhárom „széket” (Sepsiszék, Felsőszék, Orbaiszék) és szinte valamennyi települést érintett. Volt többek között emlékmű avatás, kiállítás, népi együttesek bemutatkozása. A megyeszékhely, Sepsiszentgyörgy közeli óriáspince-tetőn felavatták a megyei tanács által 3 hónap alatt elkészíttetett emlékművet. Az emlékmű középpontjában egy földhalmot (ősi sírt) áll körbe tizenkét csupasz fenyőóriás. Mindegyikből „kihajt” 1-1 ág, amelyek összeborulva kupolát képeznek a földhalom fölött. Ehhez kapcsolódik a lángnyelvek alakját felvevő minden település irányába elinduló ösvényrendszer, amelynek végén lévő sziklaköveken egy település neve és első írásos említésének dátuma található. Az előbbi, un. központi ünnepségen bemutatkoztak a települések is, a rájuk legjellemzőbb tárgyakat szekerükön helyezték el. A több, mint 100 ezer résztvevő este Szörényi „Egy a nép, egy a magyar” c. rockoperát tekintethette meg. A kovásznai program során, lehetőségem volt meglátogatni a kézdivásárhelyi közösségi szolgáltatási komplexum koordonáló központját. Az intézmény az elhagyott, valamint árva gyermekek, hátrányos helyzetű egyének, középsúlyosan és enyhén sérült gyermekek és felnőttek gondozásával foglalkozik. Alegységei a rehabilitációs, sürgősségi, a hátrányos helyzetű gyerekek nappali központja, valamint az argo és művészetterápiás műhely. A koordonáló központhoz 9 lakásotthon csatlakozik. Számunkra érdekes megoldás, hogy az un. „nappali központ” nemcsak gyerekekkel, hanem hátrányos helyzetű felnőttekkel is foglalkozik. Az intézmény munkáját egy civil szervezet az „Asociatia Szentkereszty Stephanie Egyesület” segíti, amelynek elődje, az 1872-ben alapított egyesület tartotta fenn annak idején az „árvaleány nevelő” intézetet. A koordonáló központ vezetői nyitottak más nemzetek gyermek és felnőttvédelmi rendszerének megismerésére, de úgy gondolom, hogy mi is tapasztalatokat szerezhetünk a különböző ellátási formák összekapcsolása terén. Első körben gyermekvédelmi szakemberek találkozására kerülhetne sor. A rendezvénysorozat keretében Demeter János Kovászna Megyei Tanács Elnöke, Alelnökei részvételével külön is fogadta a külföldről érkező delegációkat. Szólt az együttműködés eddigi eredményeiről, a kapcsolatok jelentőségéről és ápolásáról.
2 A látogatás eleget tett egy korábbi főjegyzői meghívásnak is. Találkoztam Kovászna megye főjegyzőjével, dr. Varga Zoltánnal. Főjegyző úrral szót váltottunk a romániai és a magyarországi főjegyzőket egyaránt foglalkoztató aktuális témákról. A romániai program során ellátásomról a meghívó önkormányzat gondoskodott. Kovászna megye a szállást a külföldről érkezett partnereinek, így nekem is, Árkoson, az Európai Tanulmányok Központjában biztosította. Jó volt látni ezt a rendkívül igényesen felújított intézményt, amelyhez a magyar partnermegyék, köztük Baranya támogatása is hozzájárult. Pécs, 2007. augusztus 24. Lászlóné dr. Kovács Ilona
7. számú melléklet Együttműködési megállapodás amely létrejött egyrészről: a Baranya Megyei Önkormányzat (7621 Pécs, Széchenyi tér 9.) képviseletében dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke, másrészről: a Pécsi Tudományegyetem Testnevelés- és Sporttudományi Intézete (7623 Pécs, Ifjúság u. 6.) képviseletében dr. Rétsági Erzsébet, intézetigazgató, harmadrészről: a Baranya Megyei Sportszövetségek Szövetsége (7621 Pécs, Apáca u. 2/1.) képviseletében Baronek Jenő, elnök között a szakmai-munkakapcsolataik erősítése, és az 1998-tól kialakult együttműködés továbbfejlesztése érdekében, különös tekintettel a megyei alapfokú sportszakember-képzésre. 1. A megállapodás célja és tartalma A megállapodó felek el kívánják érni, hogy megfelelő végzettségű és képesítésű szakemberek segítségével történő az oktató, nevelő, képző tevékenység eredményeként a sportoktatói tanítványok váljanak alkalmassá sportteljesítményük folyamatos és fokozatos növelésére, az egészséges életmód – ennek részeként a rendszeres testedzés, sportolás – népszerűsítésére, a sportszerű versenyzésre. A megállapodás célja: A megye sportszakmai érdekeit, az együttműködő felek tevékenységi körét, a feladat-ellátáshoz szükséges infrastrukturális hátteret és humánerőforrást figyelembe véve – arányos feladatmegosztással – a megye alapfokú sportszakember-ellátottságához hozzájárulni, a hatályos jogszabályoknak megfelelően. A megállapodás tartalma: Az alapfokú sportszakember-képzés és –vizsgáztatás megyei szintű szervezése és bonyolítása, az állam által elismert, 33 8962 01 OKJ számú „Sportoktató (a szakág megjelöléssel)” szakképesítés megszerzésére irányuló, iskolarendszeren kívüli, tanfolyami keretek között folyó szakképzés keretében. 2. A megállapodó felek kölcsönös vállalásai 2.1. A sportoktatói képzést a központi programban meghatározott követelményeknek megfelelően végzik. 2.2. A vonatkozó jogszabályok betartásával történő képzést, és a képzéssel összefüggő, a megállapodásban szereplő és vállalt kötelezettségeket teljesítik. 2.3. A sportoktatói képzés előkészítésében, bonyolításában és a vizsgáztatás folyamatában együttműködnek. Az aktuális feladatokat minden tanév megkezdése előtt legalább 15 nappal egyeztetik. 2.4. A tevékenységi körükbe tartozó országos (központi), területi szervekkel meglévő kapcsolat- és információrendszerükhöz kapcsolódóan, a sportoktatói képzés vonatkozásában tájékoztatják egymást.
2
3. A Baranya Megyei Önkormányzat vállalása 3.1. A szakmai vizsgáztatás általános szabályairól és eljárási rendjéről szóló 26/2001.(VII.27.) OM rendelet és a sportszakmai képesítések szakmai és vizsgakövetelményeinek kiadásáról szóló 13/1996.(XI.5.) MKM-BM együttes rendelete, valamint a vonatkozó jogszabályok alapján gondoskodik a sportoktatói képzés vizsgaszervezéséről. 3.2. A 3.1. pont feladat-ellátásának feltételeként, a vizsgaszervezési jogosultság elnyerése érdekében pályázatot nyújt be az illetékes szervhez. Amennyiben vizsgaszervezési jogosultsága megszűnik, közreműködik a hallgatók más vizsgaszervező helyre történő átirányításban. 3.3. A vizsgabizottságba képviselőt delegál. 3.4. A sportoktatói képzés szakmai elméleti részének lebonyolításához kedvezményesen biztosítja a helyiségeket és az oktatáshoz szükséges tárgyi eszközöket. 3.5. A sportoktatói képzés szakmai elméleti vizsgaszervezéséhez biztosítja a lebonyolítás feltételeit. 3.6. A sportoktatói anyakönyv-nyilvántartás vezetését ellátja. 4. A Pécsi Tudományegyetem Testnevelés- és Sporttudományi Intézet vállalása 4.1. A sportoktatói képzés helyi képzési programját a központi programmal összeveti, szakmailag véleményezi, és jóváhagyásra javasolja a képzésszervező intézménynek. 4.2. A sportoktatói képzés lebonyolításához – külön megbízás alapján – biztosítja az elméleti és gyakorlati oktatókat, valamint a vizsgáztatáshoz a vizsgabizottság munkáját segítő szakértőket. 4.3. A sportoktatói képzés szakmai gyakorlati részének a lebonyolításához és a vizsgáztatásához – külön megbízás/megállapodás alapján – kedvezményesen biztosítja a speciális helyiségeket, sportlétesítményeket, valamint a tárgyi feltételeket (az eszközöket, szakanyagokat). 5. A Baranya Megyei Sportszövetségek Szövetsége vállalása 5.1. A szakképzésről szóló 1993. évi LXXIX. törvény, a felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvény, valamint a vonatkozó jogszabályok figyelembe vételével ellátja a sportoktatói képzés szervezői és bonyolítói teendőit. 5.2. Az 5.1. pont feladat-ellátásának feltételeként, mint felnőttképzést folytató intézmény kezdeményezi a felnőttképzést folytató intézmények nyilvántartásába történő felvételét. A nyilvántartásba történő felvételt (a tanúsítvány megszerzését) követően – a mindenkor hatályos jogszabályoknak megfelelően – eljár a képzés folytatására való jogosultságának meghosszabbítása érdekében. 5.3. Az 5.1. pont feladat-ellátásának minőségi biztosítékaként, mint felnőttképzést folytató intézmény kezdeményezi az intézmény akkreditálását. Az intézményi akkreditálást követően – a jogszabályoknak megfelelően – eljár a jogosultság meghosszabbítása érdekében.
3 5.4. A helyi képzési programot megküldi a Testnevelés- és Sporttudományi Intézetnek. A programot - az Intézet véleményezését követően, javaslatának figyelembe vételével – véglegesíti, amit a tanfolyamvezető egyetértésével a képzést szervező intézmény vezetője hagy jóvá az oktatás szakmai követelményeinek megfelelően. 5.5. Teljes körűen ellátja a tanfolyam és a vizsgaszervezés gazdasági-pénzügyi tevékenységeit. 6. Vegyes és záró rendelkezések 6.1. A megállapodó felek a jelen megállapodást határozott időre, 2008. augusztus 31. napjáig kötik. 6.2. Jelen megállapodás aláírásával a felek a 2005-ben hasonló tárgyban kötött háromoldalú megállapodást hatályon kívül helyezik. 6.3. Jelen megállapodás hatályba lépését követően a megállapodó felek az abban foglaltak megvalósítására, a sportoktatói képzés szervezésével és lebonyolításával kapcsolatos területeken kétoldalú megállapodásokat kötnek. 6.4. Jelen megállapodást a felek, mint akaratukkal mindenben egyezőt, jóváhagyólag írtak alá. Pécs, 2007. szeptember 1.
Dr. Hargitai János a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
Dr. Rétsági Erzsébet a Pécsi Tudományegyetem Testnevelésés Sporttudományi Intézetének igazgatója
Baronek Jenő a Baranya Megyei Sportszövetségek Szövetségének elnöke
Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Elnöke Szám: 131-17/2007.
Melléklet: 2 db
Kiegészítő előterjesztés II. a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. szeptember 20-i ülésére Tárgy: Beszámoló a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról, az átruházott hatáskörben hozott döntésekről és a két ülés közötti eseményekről 1. Beszámoló a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról . A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése 100/2000.(VII.27.) Kgy. határozatával a Határokon Túli Magyarságért Alapítványnak haszonkölcsönbe adta a tulajdonában álló Pécs, János u. 22. sz. alatti ingatlant. Az Alapítvány kiemelten közhasznú szervezet, alapvető célja és tevékenysége a határon túli magyarsággal való rendszeres kapcsolattartás és együttműködés lehetőségeinek megteremtése. Olyan tevékenységek támogatása és szervezése, amelyek elősegítik a magyarságtudat, az anyanyelvi kultúra ápolását, a hagyományos értékek bemutatását, továbbfejlesztését és megteremti az országhatároktól független kulturális információcserét. Ez az összefogás nemcsak a megyékkel közvetlenül szomszédos horvátországi magyarság mindennapi életét tudja segíteni, hanem megkísérli a más országokban élő magyarság kulturális, oktatási-közéleti életét is fejleszteni, színesíteni. Az alapítvány tevékenységét tartós közérdekű cél érdekében folytatja; vállalkozási tevékenységet csak közérdekű céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végez; gazdálkodása során elért eredményét nem osztja fel, azt fent írt tevékenységére fordítja. Az alapítvány közvetlen politikai tevékenysége nem folytat, szervezete pártoktól független és azoknak anyagi támogatást nem nyújt. A szerződő felek a haszonkölcsön szerződést határozatlan időtartamra kötötték meg. Az Alapítvány kezdeményezte a szerződés határozott időtartamúvá történő átalakítását, mivel egy hosszabb időtartamú szerződés a működést kiszámíthatóbbá teszi, valamint nagyobb esélyt teremt pályázati pénzek elnyerésére. A javasolt módosítást támogatom, mivel az – a haszonkölcsön szerződés ingyenességére tekintettel – a Baranya Megyei Önkormányzat rendelkezési jogát nem zárja ki. A Ptk. 585.§ (4) bekezdés d) pontja alapján ugyanis a szerződés felmondható akkor, ha a szerződéskötéskor nem ismert oknál fogva a kölcsönadónak szüksége van a dologra. 2. A bizottságok átruházott hatáskörben hozott döntései A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Egészségügyi, Szociális és Gyermekvédelmi Bizottsága 2007. szeptember 17-i ülésén megtárgyalta a „Nevelőszülők képzése, továbbképzése, szupervízió” valamint a „Cserép Gáborné elhelyezési kérelme” című előterjesztéseket.
A „Nevelőszülők képzése, továbbképzése, szupervízió” című előterjesztésben a bizottság a Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi költségvetéséről szóló 2/2007. (II.22.) Kgy. rendelet 15. §-ában biztosított, a 10. sz. melléklet 14. sorszáma alatt meghatározott céltámogatás előirányzat terhére, a Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ részére, szakdolgozók, nevelőszülők továbbképzésére 800.000.- Ft-ot biztosított. A bizottság „Cserép Gáborné elhelyezési kérelme” című előterjesztés alapján Cserép Gáborné pomázi lakosnak a Baranya Megyei Önkormányzat „Kastélypark” Módszertani Otthona (Görcsöny) intézményben való elhelyezésével egyetértett.
A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Területfejlesztési, Idegenforgalmi és Informatikai Bizottsága 2007. szeptember 18-i ülésén megtárgyalta a „Mágocs Nagyközség Önkormányzati Képviselő-testülete …/2007. (…) sz. rendelete a helyi környezetvédelemről” című rendelet tervezetét. A bizottság állásfoglalása szerint a rendelet megfelel a jogszabályi előírásoknak és alkalmas arra, hogy a település képviselő testülete azt elfogadja. 3. A bizottságok tevékenysége A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Egészségügyi, Szociális és Gyermekvédelmi Bizottsága, 2007. szeptember 17-i ülésén megtárgyalta a közgyűlés ülésére készült, illetékességébe tartozó előterjesztéseket és azokat a közgyűlésnek változtatás nélkül elfogadásra ajánlotta. . A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Területfejlesztési, Idegenforgalmi és Informatikai Bizottsága 2007. szeptember 18-i ülésén ugyancsak megtárgyalta a közgyűlés ülésére készült, illetékességébe tartozó előterjesztéseket, melyeket a közgyűlésnek változtatás nélkül elfogadásra javasolt. Mellékletek: 1. számú melléklet:
Beszámoló az Alpok-Adria Iskola és iskolai sport projektcsoport 23. üléséről és a IX. Alpok-Adria sportünnepélyről
2. számú melléklet:
Beszámoló az Alpok-Adria Munkaközösség Vezető Tisztségviselők Bizottságának üléséről
3. számú melléklet:
Beszámoló a Duna-Dráva-Száva Euroregionális Együttműködés Végrehajtó Bizottsága üléséről
4. számú melléklet:
A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése és a DélDunántúli Önkormányzati Regionális Társulás és tagönkormányzatai, valamint a Bezerédj-Kastélyterápia Alapítvány között létrejött támogatási megállapodás
5. számú melléklet:
Beszámoló az Alpok-Adria Munkacsoport Sport projektcsoportjának 2007. április 16-17-i velencei üléséről
6. számú melléklet:
Beszámoló a 2007. augusztus 17-20 közötti Kovászna megyei látogatásról
7. számú melléklet:
A Baranya Megyei Önkormányzat, a Pécsi Tudományegyetem Testnevelés- és Sporttudományi Intézete, valamint a Baranya Megyei Sportszövetségek Szövetsége között létrejött együttműködési megállapodás
8. számú melléklet: A Baranya Megyei Önkormányzat és a Határokon Túli Magyarságért Alapítvány közötti haszonkölcsön szerződés módosítása 9. számú melléklet: Beszámoló a Baranya-Devon-Kovászna együttműködés aláírásáról
háromoldalú
III. Módosított határozati javaslat: A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése 1. a lejárt határidejű közgyűlési határozatok végrehajtásáról, az átruházott hatáskörben hozott döntésekről és a két ülés közötti eseményekről szóló beszámolót a kiegészítéssel és a mellékletekkel elfogadja; 2. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Dél-Dunántúli Önkormányzati Regionális Társulás és tagönkormányzatai, valamint a Bezerédj-Kastélyterápia Alapítvány között létrejött 4. számú mellékletbe foglalt támogatási megállapodást jóváhagyja. A feladat ellátására 7.260 e Ft összegű támogatást az önkormányzat 2007. évi költségvetése 7/a. számú mellékletében – a Bezerédj-Kastélyterápia Alapítvány részére biztosított – speciális célú támogatás terhére biztosítja azzal, hogy a közgyűlés a 36/2005. (III. 24.) Kgy. határozattal elfogadott – az Alapítvánnyal kötött ellátási szerződésbe foglalt – 2007. évi fizetési kötelezettsége alól – 2007. március 1. napjától 2007. december 31. napjáig terjedő időszakra – mentesül. Határidő: azonnal Felelős: dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke 3. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Határokon Túli Magyarságért Alapítvánnyal fennálló haszonkölcsön szerződés módosításával egyetért, felhatalmazza elnökét a 8. számú mellékletben foglalt szerződés módosítás aláírására. Határidő: 2007. szeptember 30. Felelős: dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke
Pécs, 2007. szeptember 19. Dr. Hargitai János
8. sz. melléklet Haszonkölcsön szerződés módosítása mely létrejött egyrészről:
a BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT (7621 Pécs, Széchenyi tér 9.) PIR törzsszáma: 330004, adószáma: 15330004-2-02, – képviseli: dr. Hargitai János elnök – mint Kölcsönadó,
másrészről a
a Határokon Túli Magyarságért Alapítvány (7621 Pécs, János u. 22.) nyilvántartási száma: Pk 21-102/1992 465, adószáma: 18300707-1-02 – képviseli:Bokor Béla elnök és Gelencsér János titkár – mint Kölcsönvevő, között, alulírott napon és helyen, a következő feltételek mellett: A szerződő fel rögzítik, hogy 2000. augusztus 29-én haszonkölcsön szerződést kötöttek a Pécs belterület 17288 hrsz alatt nyilvántartott ingatlanra, mely természetben Pécset a János u. 22. sz. alatt található. A szerződő felek a haszonkölcsön szerződést az alábbiak szerint módosítják: 1. A haszonkölcsön szerződés 2. pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: „A haszonkölcsön szerződést a szerződő felek 2000. október 15-től 2027. december 31-ig terjedő időszakra kötik meg. A határozott időtartam alatt a haszonkölcsön szerződés rendes felmondással nem szüntethető meg.” 2. A haszonkölcsön szerződés 4. pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: „A kölcsönbe adás ingyenes, ennek alapján a Kölcsönvevő díjat az ingatlan használatáért nem köteles fizetni. Kölcsönadó hozzájárul ahhoz, hogy Kölcsönvevő az ingatlan egyes részeit ideiglenes jelleggel harmadik személy használatba adja a céllal, hogy az ingatlan fenntartásához, illetőleg a Kölcsönvevő alapító okiratában meghatározott közhasznú célok megvalósításához szükséges bevételeket biztosítsa.” 3. A haszonkölcsön szerződés 5. pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: „Kölcsönvevő az ingatlant – a 4. pontban foglalt kiegészítéssel – a 3. pontban megjelölt célra használhatja. 4. A haszonkölcsön szerződés 8. pontja helyébe az alábbi rendelkezés lép: „Kölcsönadó az általa engedélyezett beruházások ellenértékét gazdagodásának mértékéig megtéríti Kölcsönvevőnek az alábbi esetekben: – ha a haszonkölcsön szerződésben meghatározott idő eltelt és Kölcsönvevő sem újabb haszonkölcsön szerződés, sem egyéb jogcímen nem marad az ingatlan birtokában, – az ingatlan visszaadása esetében (Ptk. 585.§ (3) bekezdés), – azonnali hatályú felmondás esetében (Ptk. 585.§ (4) bekezdés) Egyebekben a szerződés tartalma nem változik. Jelen szerződésmódosítást a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Kgy. határozatával jóváhagyta. Pécs, 2007. szeptember ….
…./2007.(IX.20.)
Baranya Megyei Önkormányzat Dr. Hargitai János elnök Kölcsönadó
Határokon Túli Magyarságért Alapítvány Bokor Béla elnök Gelencsér János titkár Kölcsönvevő
Beszámoló
9. sz. melléklet
Sepsiszentgyörgy / Kovászna megye / Románia 2007. 06.14. – 06.17. A látogatás célja : Baranya – Devon – Kovászna háromoldalú együttműködés aláírása Tapasztalatcsere. Résztvevők : Baranya Megyei Önkormányzat : Dr. Hargitai János, elnök Pókó Nikolett, nemzetközi referens 2007. június 15-én került sor a 3 megyés – Devon, Baranya és Kovászna – együttműködés ünnepélyes aláírására a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár, Gábor Áron Termében. Szakmai programként a megyei elnökök látogatást tettek Árkoson, az Európa Tanulmányi Központban, amelynek létrejöttéhez a Baranya Megyei Önkormányzat 3 millió forinttal járult hozzá. A konkrét szakmai megbeszélésen, Kovászna Megye Tanácsának gyűléstermében a 3 megye elnöke az alábbiakban állapodott meg: -
mindegyik megye kijelöl egy kapcsolattartó személyt a közös kapcsolattartásra
-
két héten belül szakértői javaslatokat bekérve, összesítik az együttműködő felek az Interreg IV C programra és további együttműködési területekre projektjavaslataikat (felelősöket, akik szakmailag beszámolót készítenek a konkrét témakörökben)
az alábbi témakörökben: 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8.
gyógyturisztikai üdülőtelepek felújítási lehetőségei természeti erőforrások ésszerű felhasználása e-projektfejlesztés, E-önkormányzat történelmi műemlékek, kúriák rehabilitálása – kulturális turisztikai útvonal kialakítása alternatív energiaforrások – lehetőségek a vidéki térségek fejlesztésére fenntartható közszállítás hegyvidékiv. Turisztikai v. lemaradó térségekben ( devoni sikeres projekt alapján) tudományos és technológiai park alternatív energia előállítása innovációs klaszterek létesítése a következő területeken: faipar, építőipar, kézművesség
A megbeszélésen a 3 megyei elnökön kívül jelen voltak még: Vajda Lajos, Kovászna Megyei Tanács alelnöke Varga Zoltán, jegyző Albert Zoltán, Turisztikai Fejlesztési Iroda vezetője Papucs András, Környezetvédelemért és természetvédelemért osztály képviselője Hobicu Albert Zoltán, Környezetvédelmi Hivatal Igazgatója Dénes Imola, oktatásügy képviselője Székely Csaba, Szociális és Gyermekvédelmi Iroda képviselője Varga Mihály, Sepsiszentgyörgyi Múzeum és Képtár igazgató, Székely Nemzeti Múzeum igazgatója A riportokat készítette: Duna TV: Dobondi A. Lehel, tudósító A fogadásokon részt vett: Dr. Terényi János, Magyarország romániai nagykövete
- a 10. Brit Napok alkalmával, Pécsett kerülhetne sor októberben, a projektek kidolgozásával kapcsolatos megbeszélésre. Így felkészülten adhatná be a három megye a közös pályázatát. 2007. augusztus 20.-án kerül megrendezésre a Háromszéki Magyarok Világtalálkozója, magyarság egyetemes értékeit jelképező emlékpark ünnepélyes megnyitója. Javsalat: Baranya és Kovászna megye főjegyzőinek hivatalos találkozását is erre az időpontra tenni, így a Baranya Megyei Önkormányzat egyben képviseltethetné magát a jeles rendezvényen.
Pécs, 2007. június 18. dr. Hargitai János elnök
Pókó Nikolett nemzetközi referens
ELŐTERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK
2007. SZEPTEMBER 20-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 1340-5/2007.
MELLÉKLETEK: 1+12+5 DB
TÁRGY: A Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi költségvetéséről szóló 2/2007. (II.22.) Kgy rendelet módosítása
ELŐTERJESZTŐ: dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke
AZ ELŐTERJESZTÉST KÉSZÍTETTE: Fejlesztési és Közgazdasági Főosztály Horváth Csilla csoportvezető Jeges Judit vezető-tanácsos Bekk Ferencné vezető-főtanácsos Pólainé Locskai Franciska vezető-főtanácsos MEGTÁRGYALTA: A Közgyűlés állandó bizottságai
VÉLEMÉNYEZÉSRE MEGKAPTA:
Pénzügyi Bizottság Önkormányzat könyvvizsgálója
FEJLESZTÉSI ÉS KÖZGAZDASÁGI FŐOSZTÁLLYAL TÖRTÉNT EGYEZTETÉS: 2007. 09. 04. TÖRVÉNYESSÉGI VÉLEMÉNYEZÉSRE BEMUTATVA: FELELŐS TISZTSÉGVISELŐ:
dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke
2007. 09. 04.
2 II. A Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi költségvetéséről szóló rendeletének 3., munkaterv szerinti módosítására kerül sor szeptemberben. A költségvetés főösszege jelen módosítás során 156.818 ezer forinttal, 1 %-kal nő. A főösszeg növekedése az eredeti előirányzathoz képest 12,2 %-os. A költségvetés módosítás most is tartalmazza a többletbevételeknek és a saját hatáskörű előirányzat módosításoknak - jogszabályok és az önkormányzat szabályozása alapján történő - beépítését. Továbbá a korábbi közgyűlési vagy átruházott hatáskörben hozott döntéseknek az átvezetését, valamint azokat az úgynevezett döntést igénylő tételeket, amelyek jelen rendelet elfogadásával épülnek a költségvetésbe. A Hivatal bevételeinek változását tételesen az 1. számú, kiadásait a 2. számú segédlet mutatja. Az intézmények saját hatáskörű módosításait a 3. számú, a fenntartói támogatások növekedését a 4. számú segédlet részletezi. Az átruházott hatáskörben hozott döntéseket a lejárt határidejű határozatokról szóló jelentés tartalmazza tételesen, az általános tartalékot és a céltartalékot érintő változások az 5. számú segédletben láthatók. A Hivatal bevételinek legjelentősebb növekménye központosított támogatásokból származik, 218.815 ezer forint épül e jogcímen a költségvetésbe. (Jelentősen csökkenek azonban a normatív állami támogatások és az SZJA bevételek - összesen 119.596 ezer forinttal - a mutatószám változásból következő 2007. évi lemondás következtében.) Az intézményi saját hatáskörű változások 56.145 előirányzat növekményt eredményeznek. 6 intézmény kezdeményezett módosítást elsősorban támogatásértékű bevételeik és átvett pénzeszközeik növekménye következtében. Ebből 6.534 ezer forint felhalmozási jellegű bevétel. A többletbevételek felhasználása 93,7 %-ban működési célokat szolgál. Döntést igénylő, azaz e rendelet elfogadásával a költségvetésbe épülő tételek: Általános tartalék terhére történő átcsoportosítások: A Dél-Dunántúli Önkormányzati Regionális Társulás 7/2006. (07.27.) határozata szerint a Baranya Megyei Önkormányzat a Szigetvári Speciális Gyermekotthon megvalósításához 2007-ben 1.000 ezer forint hozzájárulást biztosít. Tekintettel arra, hogy a Baranya Megyei Önkormányzat tagi hozzájárulásának előirányzatán 300 ezer forint maradvány van, e célra 700 ezer forintot szükséges biztosítani az általános tartalékból. A Baranya Megyei Önkormányzat Radnóti Miklós Szakközépiskola és Szakiskola Mohács a 2007/2008. tanévtől – érettségire épülő – mezőgazdasági gépésztechnikus szakképző osztály indítását kérte. A képzés mellett szóló főbb szakmai érvek, hogy a dr. Marek József Szakközépiskola több, mint 70 éves hagyományai alapvetően a mezőgazdasági képzésen alapulnak, a megye 4 mezőgazdasági iskolája közül csak Mohácson van érettségire épülő gépész oktatás, 2007 júniusában 2,5 millió forintos műhelyfejlesztés történt, többek között e képzés érdekében. A jelentkezők száma 12 fő. A tárgyi akkreditációs követelményeknek az intézmény megfelel, a személyi feltételek megteremtéséhez 2 fő tanár biztosítása szükséges. Ennek figyelembe vételével a képzés teljes becsült költsége egy tanévre 6.208 ezer forint, melyhez 3.563 ezer forint normatív támogatás igényelhető. 2007. évben az általános tartalékból a képzés beindításához 1.450 ezer forint biztosítása szükséges. Ehhez a normatíva csak 2008-ban – a 2007. évi elszámoláskor – érvényesíthető. A Baranya Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános iskolája, Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona Mohács intézményben a gyermekvédelmi feladatok ellátása lakóotthonos formában fog megvalósulni, ehhez a Közgyűlés, korábbi döntései alapján ingatlant vásárolt és alakított át, a működés dologi igényeit a költségvetés készítéskor figyelembe vette. A két gyermekotthonos csoport új feltételek között várhatóan november 1-jétől fog működni. A működési engedélyhez szükséges 15/1998. (IV. 30.) NM rendelet szerinti létszám-minimum nagyobb részét az intézmény saját erőforrásainak átcsoportosításával oldja meg, még e mellett is szükséges 1 fő csoportvezető nevelő tanár és 4 gyermekfelügyelő foglalkoztatása. E létszámmal az intézmény álláshelyeinek száma nő, 2007-ben az 1 havi személyi juttatás és járulék igény az általános tartalékból 955 ezer forint.
3 A Csorba Győző Megyei Könyvtárban 2006. júliusától a Dél-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ támogatásával foglalkoztatott 2 fő (1 fő helytörténeti osztályon dolgozó és 1 fő feldolgozó, adatrögzítő) munkavállaló szerződése 2007. augusztusban jár le. Tekintettel arra, hogy a lejárt konstrukció nem hosszabbítható és a szakmai feladatok ellátásához szükséges az említett létszám, az intézmény újra 50%-os Munkaügyi Központi támogatásra nyújtott be pályázatot. A Baranya Megyei Önkormányzat hozzájárulása ( a másik 50 %) a foglalkoztatáshoz 2007-ben 477 ezer forint. A Zsolnay Múzeum költözésével és tervezett 2007. szeptemberi - újbóli - megnyitásával kapcsolatosan a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága elnöki átruházott hatáskörben 3.684 ezer forint dologi és felhalmozási előirányzatot kapott. Szükséges továbbá 5,5 fő teremőr és 1fő 6 órás takarító foglalkoztatása is, melyre az általános tartalékból további 1.537 ezer forint előirányzat szükséges. A Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének Közgyűlése 6/2007. (05.12.) számú határozatával a szervezet alapszabályában meghatározott feladatainak hatékony ellátása érdekében a 2007. évi tagdíjat megyénként 13.000 ezer forint összegben állapította meg. Tekintettel arra, hogy e célra költségvetésünkben 3.000 ezer forint előirányzat szerepel, ezt az általános tartalékból szükséges 10.000 ezer forinttal megemelni. A 2007/2008. tanévtől az iskolatej program indítására 1.500 ezer forint előirányzat biztosítása szükséges. Ez szeptember 17. és december 31. között 512 fő iskolatejjel való ellátásának fedezetére szolgál. Ebből 2008-ban az elszámolást követően kb. 1000-1200 ezer forint térül vissza. A közgyűlési döntések és a kisebbségi határozatok alapján átcsoportosított összegek (4.820 ezer forint), az elnöki átruházott hatáskörben hozott döntések (7.987 ezer forint) és az általános tartalékot növelő tételek (5.223 ezer forint) figyelembe vételével, a fenti tételek átvezetésével (16.619 ezer forint) az általános tartalék nagysága 65.494 ezer forintról 41.291 ezer forintra változik. Céltartalék felhasználás Eredeti költségvetésében az önkormányzat „normatíva lemondás és visszafizetés, a feladatellátás változása miatti korrekció” címen 121.239 ezer forint céltartalékot képzett annak érdekében, hogy megteremtse a 2007-re tervezett lemondásokra a fedezet. Tekintettel arra, hogy a 2007. évi normatíva igénylés 2006. október végén történt, még tartalmazta a Baranya Megyei Önkormányzat Időskorúak Otthona Mecsekjánosi-puszta és a Baranya Megyei Önkormányzat Időskorúak Otthona Szederkény intézmények létszámához kapcsolódó normatívát. A 2 intézmény - 2007. január 1-jét követő - Kht. formában való működésről későbbi időpontban, de még a költségvetés készítést megelőzően, 167/2006. (XII.20.) határozatával döntött a testület. Az első lemondás ideje április 30-a, a folyósítást további 2 hónap múlva csökkentik a lemondott összeggel. Jelen módosítás során igazodnak a normatíva és SZJA bevételek a lemondást követő állapothoz. Az összesen 119.596 ezer forint lemondás tartalmazza a gyermekvédelmi ellátásban korábban a megyei önkormányzat által igényelt és Pécs M. J. Városnak átadott összeget, melyet 2007-re Pécs közvetlenül megigényelhetett, illetve tartalmaz még kisebb tételeket, melyeket a 2006. évi ellenőrzés tapasztalatai alapján szükséges volt lemondani. Az eredeti költségvetés szerinti előirányzatot a testület a 2006. évi elszámoláshoz kapcsolódó ÁSZ felülvizsgálat által feltárt visszafizetési kötelezettségekre a költségvetés júniusi módosítása során 17.492 ezer forinttal megemelte. Az ÁSZ végső jelentése 17.701 ezer forint visszafizetési kötelezettséget tartalmazott, amelyhez 1.097 ezer forint késedelmi kamat fizetés kapcsolódik, így a tervezett előirányzat felhasználása megtörtént, maradványa 337 ezer forint. Az önkormányzati pályázati keretből 2 intézménynek (Baranya Megyei Kulturális és Idegenforgalmi Központ és a Művészetek és Irodalom Háza ) nyertes érdekeltségnövelő pályázatára 1.456 ezer forint, illetve 595 ezer forint átcsoportosítása történik. A Cigány Kisebbségi Önkormányzat céltartalékából 800 ezer forintot csoportosított át egyéb kiadási előirányzataira. Egyéb kiadás átcsoportosítás A költségvetés módosítás tartalmaz egyéb kiadások közti átcsoportosításokat is. Az Egészségügyi Munkavállalók Szakszervezete részére a speciális célú támogatások előirányzata a vizesblokk felújítására tartalmazott 230 ezer forint előirányzatot, melyet most a felhasználás, a lebonyolítás gördülékenyebbé tétele érdekében – a korábbi gyakorlatnak megfelelően – a Baranya Megyei Kórház költségvetésébe csoportosítunk át.
4 A Baranya Megyei Önkormányzat Gazdasági Igazgatósága üzemeltetésében lévő, a Baranya Megyei Önkormányzat külföldi útjainak, vendégek szállításának, rendezvények szállítási feladatainak céljaira használt mikrobusz cseréje szükségessé válik. Futásteljesítménye több, mint 300 ezer kilométer, 2006ban és 2007-ben karbantartása jelentős kiadásokkal járt, több esetben - az utazások során - műszaki problémák merültek fel. Műszaki megbízhatósága különösen a külföldi utak során komoly problémákat jelent. Kereskedői igazolás alapján értéke 2000-2500 ezer forint, így további 7.000 ezer forint előirányzat épül a Baranya Megyei Önkormányzat Gazdasági Igazgatósága költségvetésébe e célra a Baranya Megyei Kórház „A” épület rekonstrukciójának önrész maradványa terhére. Az értékesítés és a beszerés természetesen a költségvetési intézmények gazdálkodására vonatkozó, Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi költségvetéséről szóló 2/2007. (II.22.) Kgy. rendeletének 29. és 35. §-a alapján, az előirányzatot maximum értéknek tekintve, a legjobb ár/érték arányú konstrukcióban történhet. Egyéb módosítások A Baranya Megye Közoktatásának Fejlesztéséért Közalapítványnak a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CXXVII. törvény 8. számú melléklete I.2. pontja szerint számított támogatása - a pótfelmérés során változott létszám következtében - csökkent 48 ezer forinttal. Ennek megfelelően a Baranya Megyei Önkormányzat és a Közalapítvány között 2007. februárjában létrejött megállapodásban szereplő támogatási összeget csökkenteni szükséges, ezt tartalmazza a határozati javaslat és az ahhoz kapcsolódó melléklet. A többéves kihatással járó feladatok a 12. számú melléklet szerint kibővülnek a 68/2007 (VI. 27.) Kgy határozat döntése alapján a Baranya Megyei Önkormányzat Nagy László Gimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolája és Kollégiuma Komló átszervezéséhez kapcsolódó 2008-ra vállalt egyszeri kiadások 26.446 ezer forintjával. Tisztelt Képviselőtársaim ! Kérem, hogy szíveskedjenek az előterjesztést megvitatni, az abban foglalt módosító javaslatokat jóváhagyva a 2007. évi költségvetés módosításáról szóló rendeletet megalkotni, valamint az alábbi határozati javaslatot elfogadni. III. Határozati javaslat: A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Baranya Megye Közoktatásának Fejlesztéséért Közalapítvánnyal 2007. február 15-én kötött megállapodását a melléklet szerint módosítja. A közgyűlés felhatalmazza elnökét, hogy a megállapodást a Baranya Megyei Önkormányzat nevében és képviseletében aláírja. Határidő: 2007. október 15. Felelős: dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke,
Pécs, 2007. szeptember 4.
Dr. Hargitai János
Melléklet MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről a Baranya Megyei Önkormányzat (továbbiakban: önkormányzat) 7621 Pécs, Széchenyi tér 9., képviseli: Dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke, másrészről a Baranya Megye Közoktatásának Fejlesztéséért Közalapítvány (továbbiakban: közalapítvány) 7621 Pécs, Széchenyi tér 9. képviseli: Katona József, a kuratórium elnöke között a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CXXVII. törvény 8. számú melléklet I.2. pontja szerinti támogatási összeg felhasználására kötött megállapodás módosításáról. 1. Felek a fenti tárgyban 2007. február 15-én kötött megállapodás 2. bekezdését az alábbiak szerint módosítják: „Felek megállapítják, hogy a központi költségvetés 2007. évre 67. 930. 344 forintot biztosít közoktatási célra a közalapítvány szakmai tevékenységének támogatására.” 2. Felek a megállapodásban foglaltakat egyekben változatlanul fenntartják. Pécs, 2007. szeptember 20.
………………………… Dr. Hargitai János Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
……………………… Katona József Baranya Megye Közoktatásának Fejlesztéséért Közalapítvány Kuratóriumának elnöke
Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének …/2007. (IX…..) Kgy. rendelete a Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi költségvetéséről szóló 2/2007. (II.22.) Kgy. rendelet módosításáról
A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése (a továbbiakban: közgyűlés) az államháztartásról szóló többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 65.§ (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az önkormányzat 2007. évi költségvetéséről szóló önkormányzati rendelet módosításáról az alábbi rendeletet alkotja: 1. § A Baranya Megyei Önkormányzat a 2007. évi költségvetéséről szóló 2/2007. (II.22.) Kgy. rendelet (a továbbiakban „R”) 4.§-a helyébe a következő rendelkezés lép: „4.§ (1)
A közgyűlés a Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi költségvetésének
a)
költségvetési kiadásait 15.953.339 ezer forintban, azaz kilencszázötvenhárommillió-háromszázharminckilencezer forintban,
b)
költségvetési bevételeit 15.286.479 ezer forintban, azaz Tizenötmilliárdkettőszáznyolcvanhatmillió-négyszáznégyszázhetvenkilencezer forintban,
c)
költségvetési hiányát 666.860 nyolcszázhatvanezer forintban,
(d)
összes hiányát 1.230.766 ezer forintban, azaz Egymilliárd-kétszázharmincmillióhétszázhatvanhatezer forintban
ezer
forintban,
azaz
Tizenötmilliárd-
hatszázhatvanhatmillió-
állapítja meg. (2)
A közgyűlés a Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi költségvetésében a - a működési célú költségvetési bevételeket
12.669.705 ezer forintban,
- a működési célú költségvetési kiadásokat
13.480.498 ezer forintban,
ebből: - a személyi jellegű kiadásokat
6.696.126 ezer forintban,
- a munkaadókat terhelő járulékokat
2.040.381 ezer forintban,
- a dologi kiadásokat
3.891.171 ezer forintban,
- a speciális célú támogatásokat
229.940 ezer forintban,
- az ellátottak pénzbeli juttatásait
95.959 ezer forintban,
- az egyéb kiadásokat - a hiteltörlesztést
526. 921 ezer forintban, 471.410 ezer forintban,
2 - a felhalmozási célú költségvetési bevételeket
2.616.774 ezer forintban,
- a felhalmozási célú költségvetési kiadásokat
2.472.841 ezer forintban,
ebből: - a felújítások összegét
129.672 ezer forintban,
- a beruházások összegét
913.299 ezer forintban,
- a speciális célú támogatásokat - az egyéb kiadásokat
188.166 ezer forintban, 1241.704 ezer forintban,
- a hiteltörlesztést
92.496 ezer forintban,
továbbá - a működési célú hitelt
1.230.766 ezer forintban,
állapítja meg. 2. § A „R” 14. §-a az alábbiak szerint módosul: „14. § A közgyűlés az önkormányzat költségvetésének általános tartalékát 41.291 ezer forint összegben állapítja meg.” 3. § A „R” 15. §-a az alábbiak szerint módosul: „15. § A közgyűlés az önkormányzat céltartalékát 1.712.609 ezer forint összegben hagyja jóvá a 10. számú melléklet részletezése szerint.” 4. § A módosított költségvetésnek megfelelő részletezést a mellékletek az alábbiak szerint tartalmazzák: Az 1. számú melléklet a „Baranya Megyei Önkormányzat címrendje” a költségvetési rendelet 1. számú melléklete helyébe lép. Az 2. számú melléklet a „Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi létszámkeretei” a költségvetési rendelet 2. számú melléklete helyébe lép. A 3. számú melléklet a „Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi költségvetési mérlege” a költségvetési rendelet 3. számú melléklete helyébe lép. A 4. számú melléklet a „Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi működési bevételei és kiadásai” a költségvetési rendelet 4. számú melléklete helyébe lép. A 5. számú melléklet a „Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi felhalmozási célú bevételei és kiadásai” a költségvetési rendelet 5. számú melléklete helyébe lép. Az 6. számú melléklet a „Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi költségvetésének részletezése címenként és azon belül kiemelt előirányzatonként” a költségvetési rendelet 6. számú melléklete helyébe lép.
3 A 7. számú melléklet a „Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala költségvetésének 2007. évi kiadási előirányzatai” a költségvetési rendelet 7. számú melléklete helyébe lép. A 7.a számú melléklet a „Baranya Megyei Kisebbségi Önkormányzatok 2007. évi költségvetési mérlege” a költségvetés 7/b melléklete helyébe lép. A 7.b számú melléklet a „Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi költségvetésében tervezett speciális támogatások részletezése” a költségvetési rendelet 7/a. számú melléklete helyébe lép. A 8. számú melléklet a „Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi felújítási kiadásai célonként” a költségvetési rendelet 8. számú melléklete helyébe lép. A 9. számú melléklet a „Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi beruházási kiadásai feladatonként” a költségvetési rendelet 9. számú melléklete helyébe lép. A 10. számú melléklet a „Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi tartalékai” a költségvetési rendelet 10. számú melléklete helyébe lép. A 11. számú melléklet a „Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi előirányzat felhasználási ütemterve” a költségvetési rendelet 14. számú melléklete helyébe lép. A 12. számú melléklet a „Baranya Megyei Önkormányzat többéves kihatással járó feladatai éves bontásban” a költségvetési rendelet 13. számú melléklete helyébe lép. 5. § (1)
E rendelet a kihirdetése napján lép hatályba.
(2)
A rendelet kihirdetéséről a megyei főjegyző gondoskodik.
Pécs, 2007. szeptember 20.
dr. Hargitai János s.k. a közgyűlés elnöke
Lászlóné dr. Kovács Ilona s. k. megyei főjegyző
INDOKOLÁS
1. §-hoz A javaslat a módosított költségvetés bevételi és kiadási előirányzatát, valamint a hiányt állapítja meg a Áht. előírásainak megfelelő bontásban. 2.-3. §-hoz A költségvetés általános– és céltartalékának mértékét tartalmazzák e szakaszok.
4. §-hoz A mellékletek számának megfeleltetését tartalmazza e javaslat.
5. §-hoz A rendelet hatálybalépését határozza meg a javaslat.
1. számú melléklet Baranya Megyei Önkormányzat címrendje Cím
Cím
száma
megnevezése
1.
Baranya Megyei Kórház Pécs
1. 2.
EGÉSZSÉGÜGYI INTÉZMÉNYEK Baranya Megyei Önkormányzat Fogyatékos Személyek Otthona Bóly Baranya Megyei Önkormányzat "Kastélypark" Módszertani Otthona Görcsöny Baranya Megyei Önkormányzat Boróka Otthona Helesfa Baranya Megyei Önkormányzat Fogyatékos Személyek Otthona Mozsgó Baranya Megyei Önkormányzat Horizont Otthona Szigetvár-Turbékpuszta SZOCIÁLIS INTÉZMÉNYEK
3. 4. 5. 6. 2-6. 7.
Baranya Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona Mohács
Baranya Megyei Önkormányzat Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona Pécsvárad Baranya Megyei Önkormányzat Általános Iskolája, Készségfejlesztő Speciális Szakiskolája, Kollégiuma és 9. Gyermekotthona Old 10. Baranya Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája és Kollégiuma Komló 11. Baranya Megyei Önkormányzat II. Béla Középiskolája, Élelmiszeripari Szakiskolája és Kollégiuma Pécsvárad 12. Baranya Megyei Önkormányzat Radnóti Miklós Szakközép-és Szakiskolája, Kollégiuma Mohács 13. Baranya Megyei Önkormányzat Nagy László Gimnáziuma, Szakközép- és Szakiskolája, Speciális Szakiskolája, Kollégiuma Komló 14. Baranyai Pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központja Pécs 7 - 14. OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK 15. Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ Pécs 15. GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGVÉDELMI INTÉZMÉNYEK 16. Csorba Győző Megyei Könyvtár Pécs 17. Baranya Megyei Levéltár Pécs 18. Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága Pécs M6-M60-as útberuházások előtti régészeti feltáráshoz kapcsolódó létszámkeret 19. Baranya Megyei Kulturális és Idegenforgalmi Központ Pécs 20. Művészetek és Irodalom Háza Pécs 16 - 20. KÖZMŰVELŐDÉSI INTÉZMÉNYEK 21. Baranya Megyei Önkormányzat Gazdasági Igazgatósága Pécs 8.
21. 22. 23.
EGYÉB INTÉZMÉNYEK Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala Pécs Dél-Dunántúli Önkormányzati Regionális Társulás Pécs
2. számú melléklet Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi létszámkeretei Cím
Cím
száma 1.
megnevezése Baranya Megyei Kórház Pécs
1. 2.
EGÉSZSÉGÜGYI INTÉZMÉNYEK Baranya Megyei Önkormányzat Fogyatékos Személyek Otthona Bóly Baranya Megyei Önkormányzat "Kastélypark" Módszertani Otthona 3. Görcsöny Baranya Megyei Önkormányzat Boróka Otthona 4. Helesfa Baranya Megyei Önkormányzat Fogyatékos Személyek Otthona 5. Mozsgó Baranya Megyei Önkormányzat Horizont Otthona 6. Szigetvár-Turbékpuszta 2-6. SZOCIÁLIS INTÉZMÉNYEK 7. Baranya Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona Mohács Baranya Megyei Önkormányzat Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és 8. Gyermekotthona Pécsvárad Baranya Megyei Önkormányzat Általános Iskolája, Készségfejlesztő Speciális Szakiskolája, Kollégiuma és 9. Gyermekotthona Old 10. Baranya Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája és Kollégiuma Komló 11. Baranya Megyei Önkormányzat II. Béla Középiskolája, Élelmiszeripari Szakiskolája és Kollégiuma Pécsvárad 12. Baranya Megyei Önkormányzat Radnóti Miklós Szakközép-és Szakiskolája, Kollégiuma Mohács 13. Baranya Megyei Önkormányzat Nagy László Gimnáziuma, Szakközép- és Szakiskolája, Speciális Szakiskolája, Kollégiuma Komló 14. Baranyai Pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központja Pécs 7 - 14. OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK 15. Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ Pécs 15. GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGVÉDELMI INTÉZMÉNYEK 16. Csorba Győző Megyei Könyvtár Pécs 17. Baranya Megyei Levéltár Pécs 18. Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága Pécs M6-M60-as útberuházások előtti régészeti feltáráshoz kapcsolódó létszámkeret 19. Baranya Megyei Kulturális és Idegenforgalmi Központ Pécs 20. Művészetek és Irodalom Háza Pécs 16 - 20. KÖZMŰVELŐDÉSI INTÉZMÉNYEK 21. Baranya Megyei Önkormányzat Gazdasági Igazgatósága Pécs 21. 22. 23.
EGYÉB INTÉZMÉNYEK Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala Pécs Dél-Dunántúli Önkormányzati Regionális Társulás Pécs * Ebből 2 fő tisztségviselő, 65 fő köztisztviselő, 4 fő ügykezelő és 5 fő munkaviszonyban álló (utóbbiból 1 fő a Cigány Önkormányzat alkalmazásában)
2007. létszám (fő)
Ebből: pedagógus
841 841 185
12
91 137 69 53 535
2 14
88
46
76
33
23
9
61
38
45
35
160
113
142
93
72 667
51 418
225 225
74 74
37 25 92 60 11 8 233
0
31 31
0
76 2 2 610
506
3. számú melléklet Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi költségvetési mérlege ezer forint
Sorszám
Megnevezés
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet Módosított szerint előirányzat módosított előirányzat
BEVÉTELEK 1.
2.
3.
4.
5.
6. 7.
Működési bevételek Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése Egyéb intézményi működési bevételek Önkormányzatok sajátos működési bevételei Illetékek Átengedett központi adók Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek Támogatások Önkormányzatok költségvetési támogatása Normatív hozzájárulások Központosított előirányzatok Normatív kötött felhasználású támogatások Fejlesztési célú támogatás Címzett támogatás Céltámogatás Területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú támogatás Céljellegű decentralizált támogatás Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőkebevételei Pénzügyi befektetések bevételei Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz Támogatásértékű felhalmozási bevétel Kiegészítések, visszatérülések Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele
Költségvetési bevételek összesen: Működési célú hitel Fejlesztési célú hitel Finanszírozási célú pénzügyi műveletek bevételei összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen:
Bevételek összesen:
1.
2.
3
KIADÁSOK Intézmények kiadásai - ebből: Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása Ellátottak pénzbeli juttatása Felújítási kiadások Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások Egyéb kiadások Bm-i Önkormányzat Hivatala kiadásai - ebből: Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű működési kiadás - pénzügyi elszámolás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás - pénzügyi elszámolás Támogatási kölcsönök nyújtása Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása Ellátottak pénzbeli juttatása Felújítási kiadások Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások Egyéb kiadások Általános tartalék Céltartalék Dél-Dunántúli Önkormányzati Regionális Társulás- ebből: Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Beruházások Egyéb kiadások Általános tartalék Céltartalék
564 400 633 002
564 400 639 273
2 182 007 1 597 160 51 458
2 182 007 1 546 542 51 775
2 200 830 61 241 129 315
2 131 901 280 056 129 267
230 315
230 258
1 500 1 500
1 500 1 500
281 138
281 478
4 713 131 4 192 816 478 454
4 723 507 4 192 816 487 746
169 787 49 000 559 516
200 406 49 440 559 516
1 225 907
1 225 907
15 129 661 1 230 766
15 286 479 1 230 766
1 230 766
1 230 766
0 16 360 427
0 16 517 245
11 151 813 5 932 093 1 806 009 3 098 004
11 437 528 6 096 712 1 856 890 3 149 240
4 942
4 942
21 836 6 012 94 103 25 561 153 661
21 836 6 012 95 959 26 774 170 368
9 592 4 538 347 587 321 180 433 693 714
8 795 4 406 001 595 720 182 427 735 882
28 287 866 74 000 12 825
22 667 866 74 000 12 825
178 624 66 999 13 775
184 558 70 572 13 775
102 898 666 771
102 898 655 911
65 494 1 866 340 106 361 4 655 1 576 6 049
41 291 1 712 609 109 810 3 694 1 064 6 049
283 7 778 86 020
543 5 510 87 020 5 930
Költségvetési kiadások összesen: Hitel visszafizetés (törlesztés) Finanszírozási célú pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Intézményi függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Hivatali függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen:
15 796 521 563 906 563 906
15 953 339 563 906 563 906
0 16 360 427
0 16 517 245
KÖLTSÉGVETÉSI HIÁNY HIÁNY a hiteltörlesztéssel együtt
-666 860 -1 230 766
-666 860 -1 230 766
4. számú melléklet Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi működési bevételei és kiadásai
Sorszám
Megnevezés
ezer forint 7/2007. (VI.28.) Kgy. Módosított rendelet előirányzat szerint módosított előirányzat
BEVÉTELEK 1.
2.
3.
4. 5. 6.
Működési bevételek Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése Egyéb intézményi működési bevételek Önkormányzatok sajátos működési bevételei Illetékek Átengedett központi adók Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek Támogatások Önkormányzatok költségvetési támogatása Normatív hozzájárulások Központosított előirányzatok Normatív kötött felhasználású támogatások Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz Kiegészítések, visszatérülések Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele
Költségvetési bevételek összesen: Működési célú hitel Finanszírozási célú pénzügyi műveletek bevételei összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen:
Bevételek összesen:
1.
KIADÁSOK Intézmények kiadásai - ebből: Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása Ellátottak pénzbeli juttatása Egyéb kiadások
2.
Bm-i Önkormányzat Hivatala kiadásai - ebből: Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű működési kiadás - pénzügyi elszámolás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása Ellátottak pénzbeli juttatása Egyéb kiadások Általános tartalék Céltartalék
3.
Dél-Dunántúli Önkormányzati Regionális Társulás - ebből: Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Egyéb kiadások Általános tartalék Céltartalék
564 400 633 002
564 400 639 273
2 182 007 1 597 160 51 458
2 182 007 1 546 542 51 775
2 200 830 61 241 129 315
2 131 901 280 056 129 267
4 713 131 4 192 816
4 723 507 4 192 816
169 787 10 500
200 406 10 500
210 071
210 071
12 522 902 12 669 705 1 230 766 1 230 766 1 230 766 1 230 766 0 0 13 753 668 13 900 471
10 950 755 11 218 550 5 932 093 6 096 712 1 806 009 1 856 890 3 098 004 3 149 240 4 942
4 942
6 012 94 103 9 592 2 360 235 587 321 180 433 693 714
6 012 95 959 8 795 2 239 158 595 720 182 427 735 882
28 287 866 178 624 4 842
22 667 866 184 558 4 842
65 494 620 654 20 341 4 655 1 576 6 049
41 291 470 905 22 790 3 694 1 064 6 049
283 7 778
543 5 510 5 930
Költségvetési kiadások összesen: Hitel visszafizetés (törlesztés) Finanszírozási célú pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Intézményi függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Hivatali függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen:
13 331 331 13 480 498 471 410 471 410 471 410 471 410
0 0 13 802 741 13 951 908
KÖLTSÉGVETÉSI HIÁNY HIÁNY a hiteltörlesztéssel együtt
-808 429 -1 279 839
-810 793 -1 282 203
5. számú melléklet Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi felhalmozási célú bevételei és kiadásai ezer forint
Sorszám
Megnevezés
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet Módosított szerint előirányzat módosított előirányzat
BEVÉTELEK 1.
2.
3.
4. 5. 6. 7.
Működési bevételek Önkormányzatok sajátos működési bevételei Átengedett központi adók Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek Támogatások Önkormányzatok költségvetési támogatása Normatív kötött felhasználású támogatások Központosított támogatás Fejlesztési célú támogatás Címzett támogatás Céltámogatás Területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú támogatás Céljellegű decentralizált támogatás Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőkebevételei Pénzügyi befektetések bevételei Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele
Költségvetési bevételek összesen: Fejlesztési célú hitel Finanszírozási célú pénzügyi műveletek bevételei összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen:
Bevételek összesen:
1.
KIADÁSOK Intézmények kiadásai - ebből: Speciális célú támogatások Támogatásértékű felhalmozási kiadás Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felújítási kiadások Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások
2.
Bm-i Önkormányzat Hivatala kiadásai -ebből: Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű felhalmozási kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás - pénzügyi elszámolás Támogatási kölcsönök nyújtása Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása Felújítási kiadások Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások Egyéb kiadások Céltartalék
3.
Dél-Dunántúli Önkormányzati Regionális Társulás - ebből: Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű felhalmozási kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás - pénzügyi elszámolás Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felújítási kiadások Beruházások
Költségvetési kiadások összesen: Hitel visszafizetés (törlesztés) Finanszírozási célú pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Intézményi függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Hivatali függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen: KÖLTSÉGVETÉSI HIÁNY HIÁNY a hiteltörlesztéssel együtt
230 315
230 258
1 500 1 500
1 500 1 500
281 138
281 478
478 454
487 746
49 000 549 016
49 440 549 016
1 015 836
1 015 836
2 606 759
2 616 774
0
0
0 2 606 759
0 2 616 774
201 058
218 978
21 836 25 561 153 661
21 836 26 774 170 368
2 178 112
2 166 843
74 000 12 825
74 000 12 825
66 999 8 933 102 898 666 771
70 572 8 933 102 898 655 911
1 245 686 86 020
1 241 704 87 020
86 020 2 465 190 92 496 92 496
87 020 2 472 841 92 496 92 496
0 2 557 686
0 2 565 337
141 569 49 073
143 933 51 437
6. számú melléklet Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi költségvetésének részletezése címenként és azon belül kiemelt előirányzatonként
1. 1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
Működési bevételek Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése Egyéb intézményi működési bevételek Támogatások Fenntartói támogatás Működési célú fenntartói támogatás Felhalmozási célú fenntartói támogatás Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz Támogatásértékű felhalmozási bevétel Kiegészítések, visszatérülések Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: Bevételek összesen:
5 6 Baranya Megyei Kórház Pécs 78 592 159 602
78 592 159 602
285 833
371 613 230
4 192 816 4 192 816
4 192 816 4 192 816
10 542
10 542
4 727 385
4 813 395
Módosított előirányzat
4
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
3
Kiemelt előirányzat száma
2
Módosított előirányzat
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
1 1.
Elő irányzat csoport száma
Cím száma
ezer forint
7
8
9
10
1. 2. 3. 4.
5. 7. 8. 9.
10. 0 4 727 385
0 4 813 395
Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása Ellátottak pénzbeli juttatása Felújítási kiadások Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások Egyéb kiadások
2 300 807 745 555 1 681 023
2 365 792 766 350 1 681 023
Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen:
4 727 385
4 813 395
0 4 727 385
0 4 813 395
230

5. 6. 7. 8. 9.
10. 0 4 727 385
0 4 813 395
Módosított előirányzat
5 6 7 EGÉSZSÉGÜGYI INTÉZMÉNYEK ÖSSZESEN 1. 78 592 78 592 2. 159 602 159 602 3. 4.

Cím száma 1 1.

1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
5 6 7 8 Baranya Megyei Önkormányzat Fogyatékos Személyek Otthona Bóly Működési bevételek 1. Személyi jellegű kiadások Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése 110 829 110 829 2. Munkaadókat terhelő járulékok Egyéb intézményi működési bevételek 7 148 7 148 3. Dologi jellegű kiadások Támogatások 4. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás Támogatásértékű működési kiadás Működési célú fenntartói támogatás 457 134 462 957 Felhalmozási célú fenntartói támogatás 7 400 7 400 Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Előző évi pénzmaradvány átadása Támogatásértékű bevétel 5. Ellátottak pénzbeli juttatása Támogatásértékű működési bevétel 6. Felújítási kiadások Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz 7. Beruházások Támogatásértékű felhalmozási bevétel 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások Kiegészítések, visszatérülések 9. Egyéb kiadások Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 925 925 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: 583 436 589 259 Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek 10. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: 0 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Bevételek összesen: 583 436 589 259 Kiadások összesen:

Cím száma 1 2.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
9
10
340 027 109 237 126 772
344 439 110 648 126 772
5 500 1 900
5 500 1 900
583 436
589 259
0 583 436
0 589 259
1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
5 6 7 8 Baranya Megyei Önkormányzat "Kastélypark" Módszertani Otthona Görcsöny Működési bevételek 1. Személyi jellegű kiadások Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése 86 860 86 860 2. Munkaadókat terhelő járulékok Egyéb intézményi működési bevételek 6 137 6 137 3. Dologi jellegű kiadások Támogatások 4. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás Támogatásértékű működési kiadás Működési célú fenntartói támogatás 149 141 151 527 Támogatásértékű felhalmozási kiadás Felhalmozási célú fenntartói támogatás 520 520 Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Előző évi pénzmaradvány átadása Támogatásértékű bevétel 5. Ellátottak pénzbeli juttatása Támogatásértékű működési bevétel 17 200 17 200 6. Felújítási kiadások Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz 7. Beruházások Támogatásértékű felhalmozási bevétel 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások Kiegészítések, visszatérülések 9. Egyéb kiadások Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 3 962 3 962 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: 263 820 266 206 Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek 10. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: 0 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Bevételek összesen: 263 820 266 206 Kiadások összesen:

Cím száma 1 3.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
9
10
155 096 48 380 55 902
156 904 48 958 55 902
3 511 411 420 100
3 511 411 420 100
263 820
266 206
0 263 820
0 266 206

5 6 7 8 Baranya Megyei Önkormányzat Boróka Otthona Helesfa 1. Személyi jellegű kiadások 115 217 115 217 2. Munkaadókat terhelő járulékok 4 900 4 900 3. Dologi jellegű kiadások 4. Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás 275 710 286 736 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 13 350 13 350 Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása 5. Ellátottak pénzbeli juttatása 6. Felújítási kiadások 7. Beruházások 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások 9. Egyéb kiadások
6 755
6 755
415 932
426 958 10.
0 415 932
0 426 958

Cím száma 1 4.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
9
10
228 235 74 634 98 495
236 679 77 372 98 495
562 3 350 10 500
562 3 350 10 500
156
415 932
426 958
0 415 932
0 426 958
1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
5 6 7 8 Baranya Megyei Önkormányzat Fogyatékos Személyek Otthona Mozsgó Működési bevételek 1. Személyi jellegű kiadások Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése 67 251 67 251 2. Munkaadókat terhelő járulékok Egyéb intézményi működési bevételek 1 335 1 335 3. Dologi jellegű kiadások Támogatások 4. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás Támogatásértékű működési kiadás Működési célú fenntartói támogatás 159 632 161 894 Támogatásértékű felhalmozási kiadás Felhalmozási célú fenntartói támogatás 300 300 Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Előző évi pénzmaradvány átadása Támogatásértékű bevétel 5. Ellátottak pénzbeli juttatása Támogatásértékű működési bevétel 6. Felújítási kiadások Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz 7. Beruházások Támogatásértékű felhalmozási bevétel 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások Kiegészítések, visszatérülések 9. Egyéb kiadások Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 356 356 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: 228 874 231 136 Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek 10. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: 0 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Bevételek összesen: 228 874 231 136 Kiadások összesen:

Cím száma 1 5.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
9
10
132 178 43 075 52 465
133 891 43 624 52 465
356 500
356 500
300
300
228 874
231 136
0 228 874
0 231 136
1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
5 6 7 8 Baranya Megyei Önkormányzat Horizont Otthona Szigetvár-Turbékpuszta Működési bevételek 1. Személyi jellegű kiadások Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése 68 045 68 045 2. Munkaadókat terhelő járulékok Egyéb intézményi működési bevételek 3 421 3 421 3. Dologi jellegű kiadások Támogatások 4. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás Támogatásértékű működési kiadás Működési célú fenntartói támogatás 120 903 122 642 Támogatásértékű felhalmozási kiadás Felhalmozási célú fenntartói támogatás 1 404 2 074 Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Előző évi pénzmaradvány átadása Támogatásértékű bevétel 5. Ellátottak pénzbeli juttatása Támogatásértékű működési bevétel 6. Felújítási kiadások Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz 7. Beruházások Támogatásértékű felhalmozási bevétel 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások Kiegészítések, visszatérülések 9. Egyéb kiadások Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 212 212 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: 193 985 196 394 Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek 10. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: 0 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Bevételek összesen: 193 985 196 394 Kiadások összesen:

Cím száma 1 6.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
9
10
106 909 34 975 50 597
108 227 35 396 50 597
100 1 000 404
100 1 320 754
193 985
196 394
0 193 985
0 196 394

1 162 520 22 974
17 200
1 185 756 23 644
17 200
12 210
12 210
1 686 047
1 709 953
5. 6. 7. 8. 9.
10. 0 1 686 047
0 1 709 953
Módosított előirányzat
1.
5 6 7 SZOCIÁLIS INTÉZMÉNYEK ÖSSZESEN 1. 448 202 448 202 2. 22 941 22 941 3. 4.

Cím száma 1 2-6.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
8
9
10
962 445 310 301 384 231
980 140 315 998 384 231
3 867 1 573 10 270 13 204
3 867 1 573 10 590 13 554

0 1 686 047
0 1 709 953
2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
4 5 6 7 8 Baranya Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona Mohács Működési bevételek 1. Személyi jellegű kiadások Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése 1 927 1 927 2. Munkaadókat terhelő járulékok Egyéb intézményi működési bevételek 3 220 3 220 3. Dologi jellegű kiadások Támogatások 4. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás Támogatásértékű működési kiadás Működési célú fenntartói támogatás 239 670 243 807 Támogatásértékű felhalmozási kiadás Felhalmozási célú fenntartói támogatás 2 548 2 548 Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Előző évi pénzmaradvány átadása Támogatásértékű bevétel 5. Ellátottak pénzbeli juttatása Támogatásértékű működési bevétel 2 245 2 245 6. Felújítási kiadások Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz 7. Beruházások Támogatásértékű felhalmozási bevétel 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások Kiegészítések, visszatérülések 9. Egyéb kiadások Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: 249 610 253 747 Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek 10. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: 0 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Bevételek összesen: 249 610 253 747 Kiadások összesen:

Cím száma 1 7.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
9
10
164 770 53 075 27 321
167 896 54 086 27 321
893 1 887 1 664
893 1 887 1 664
249 610
253 747
0 249 610
0 253 747
2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
4 5 6 7 8 Baranya Megyei Önkormányzat Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona Pécsvárad Működési bevételek 1. Személyi jellegű kiadások Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése 3 735 3 735 2. Munkaadókat terhelő járulékok Egyéb intézményi működési bevételek 6 615 6 615 3. Dologi jellegű kiadások Támogatások 4. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás Támogatásértékű működési kiadás Működési célú fenntartói támogatás 232 774 235 621 Támogatásértékű felhalmozási kiadás Felhalmozási célú fenntartói támogatás 7 580 7 580 Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Előző évi pénzmaradvány átadása Támogatásértékű bevétel 5. Ellátottak pénzbeli juttatása Támogatásértékű működési bevétel 6. Felújítási kiadások Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz 7. Beruházások Támogatásértékű felhalmozási bevétel 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások Kiegészítések, visszatérülések 9. Egyéb kiadások Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: 250 704 253 551 Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek 10. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: 0 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Bevételek összesen: 250 704 253 551 Kiadások összesen:

Cím száma 1 8.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
9
10
150 962 48 790 43 372
153 121 49 478 43 372
1 580 6 000
1 580 6 000
250 704
253 551
0 250 704
0 253 551
1. 1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
4 5 6 7 8 Baranya Megyei Önkormányzat Általános Iskolája, Készségfejlesztő Speciális Szakiskolája, Kollégiuma és Gyermekotthona Old Működési bevételek 1. Személyi jellegű kiadások Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése 1 121 1 121 2. Munkaadókat terhelő járulékok Egyéb intézményi működési bevételek 275 275 3. Dologi jellegű kiadások Támogatások 4. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás Támogatásértékű működési kiadás Működési célú fenntartói támogatás 78 572 79 243 Támogatásértékű felhalmozási kiadás Felhalmozási célú fenntartói támogatás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Előző évi pénzmaradvány átadása Támogatásértékű bevétel 5. Ellátottak pénzbeli juttatása Támogatásértékű működési bevétel 130 130 6. Felújítási kiadások Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz 7. Beruházások Támogatásértékű felhalmozási bevétel 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások Kiegészítések, visszatérülések 9. Egyéb kiadások Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: 80 098 80 769 Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek 10. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: 0 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Bevételek összesen: 80 098 80 769 Kiadások összesen:

Cím száma 1 9.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
9
10 49 962 15 875 13 923
50 470 16 038 13 923
338
338
80 098
80 769
0 80 098
0 80 769
1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
5 6 7 8 Baranya Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája és Kollégiuma Komló Működési bevételek 1. Személyi jellegű kiadások Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése 4 000 4 000 2. Munkaadókat terhelő járulékok Egyéb intézményi működési bevételek 1 350 1 350 3. Dologi jellegű kiadások Támogatások 4. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás Támogatásértékű működési kiadás Működési célú fenntartói támogatás 164 814 166 664 Támogatásértékű felhalmozási kiadás Felhalmozási célú fenntartói támogatás 3 000 3 000 Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Előző évi pénzmaradvány átadása Támogatásértékű bevétel 5. Ellátottak pénzbeli juttatása Támogatásértékű működési bevétel 2 271 2 271 6. Felújítási kiadások Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz 7. Beruházások Támogatásértékű felhalmozási bevétel 3 150 3 150 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások Kiegészítések, visszatérülések 9. Egyéb kiadások Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: 178 585 180 435 Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek 10. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: 0 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Bevételek összesen: 178 585 180 435 Kiadások összesen:

Cím száma 1 10.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
9
10
113 248 37 046 22 950
114 650 37 494 22 950
352 3 000 1 989
352 3 000 1 989
178 585
180 435
0 178 585
0 180 435
2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
4 5 6 7 8 Baranya Megyei Önkormányzat II. Béla Középiskolája, Élelmiszeripari Szakiskolája és Kollégiuma Pécsvárad Működési bevételek 1. Személyi jellegű kiadások Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése 500 500 2. Munkaadókat terhelő járulékok Egyéb intézményi működési bevételek 5 120 5 120 3. Dologi jellegű kiadások Támogatások 4. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás Támogatásértékű működési kiadás Működési célú fenntartói támogatás 158 865 171 503 Támogatásértékű felhalmozási kiadás Felhalmozási célú fenntartói támogatás 600 1 030 Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Előző évi pénzmaradvány átadása Támogatásértékű bevétel 5. Ellátottak pénzbeli juttatása Támogatásértékű működési bevétel 6. Felújítási kiadások Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz 7. Beruházások Támogatásértékű felhalmozási bevétel 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások Kiegészítések, visszatérülések 9. Egyéb kiadások Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről 2 605 2 605 Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről 15 000 15 000 Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 28 658 28 658 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: 211 348 224 416 Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek 10. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: 0 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Bevételek összesen: 211 348 224 416 Kiadások összesen:

Cím száma 1 11.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
9
10
110 241 34 257 20 747
119 820 37 316 24 947
12 3 089 3 200 37 275
12 3 089 3 630 33 075
2 527
2 527
211 348
224 416
0 211 348
0 224 416
1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
5 6 7 8 Baranya Megyei Önkormányzat Radnóti Miklós Szakközép-és Szakiskolája, Kollégiuma Mohács Működési bevételek 1. Személyi jellegű kiadások Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése 8 339 8 339 2. Munkaadókat terhelő járulékok Egyéb intézményi működési bevételek 19 245 19 245 3. Dologi jellegű kiadások Támogatások 4. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás Támogatásértékű működési kiadás Működési célú fenntartói támogatás 436 807 443 841 Támogatásértékű felhalmozási kiadás Felhalmozási célú fenntartói támogatás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Előző évi pénzmaradvány átadása Támogatásértékű bevétel 5. Ellátottak pénzbeli juttatása Támogatásértékű működési bevétel 1 582 6. Felújítási kiadások Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz 7. Beruházások Támogatásértékű felhalmozási bevétel 4 604 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások Kiegészítések, visszatérülések 9. Egyéb kiadások Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről 3 000 3 000 Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről 27 000 27 440 Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 37 178 37 178 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: 531 569 545 229 Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek 10. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: 0 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Bevételek összesen: 531 569 545 229 Kiadások összesen:

Cím száma 1 12.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
9
10
268 691 84 947 112 606
275 583 86 621 113 297
23 2 575
23 2 575
62 086
67 130
641
531 569
545 229
0 531 569
0 545 229
2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
4 5 6 7 8 Baranya Megyei Önkormányzat Nagy László Gimnáziuma, Szakközép- és Szakiskolája, Speciális Szakiskolája, Kollégiuma Komló Működési bevételek 1. Személyi jellegű kiadások Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése 11 692 11 692 2. Munkaadókat terhelő járulékok Egyéb intézményi működési bevételek 17 080 17 218 3. Dologi jellegű kiadások Támogatások 4. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás Támogatásértékű működési kiadás Működési célú fenntartói támogatás 573 598 596 075 Támogatásértékű felhalmozási kiadás Felhalmozási célú fenntartói támogatás 2 000 2 000 Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése 350 690 Előző évi pénzmaradvány átadása Támogatásértékű bevétel 5. Ellátottak pénzbeli juttatása Támogatásértékű működési bevétel 6 538 7 726 6. Felújítási kiadások Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz 7. Beruházások Támogatásértékű felhalmozási bevétel 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások Kiegészítések, visszatérülések 9. Egyéb kiadások Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről 466 386 Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről 7 000 7 000 Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 21 477 21 477 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: 640 201 664 264 Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek 10. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: 0 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Bevételek összesen: 640 201 664 264 Kiadások összesen:

Cím száma 1 13.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
9
10
383 660 120 520 109 082
400 863 125 963 109 305
322
322
23 7 304 2 039 17 251
23 7 802 2 272 17 714
640 201
664 264
0 640 201
0 664 264
1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
5 6 7 8 Baranyai Pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központja Pécs Működési bevételek 1. Személyi jellegű kiadások Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése 2. Munkaadókat terhelő járulékok Egyéb intézményi működési bevételek 106 881 106 881 3. Dologi jellegű kiadások Támogatások 4. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás Támogatásértékű működési kiadás Működési célú fenntartói támogatás 188 024 191 880 Támogatásértékű felhalmozási kiadás Felhalmozási célú fenntartói támogatás 2 000 Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Előző évi pénzmaradvány átadása Támogatásértékű bevétel 5. Ellátottak pénzbeli juttatása Támogatásértékű működési bevétel 67 021 67 021 6. Felújítási kiadások Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz 7. Beruházások Támogatásértékű felhalmozási bevétel 4 848 4 848 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások Kiegészítések, visszatérülések 9. Egyéb kiadások Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 2 040 2 040 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: 368 814 374 670 Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek 10. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: 0 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Bevételek összesen: 368 814 374 670 Kiadások összesen:
Módosított előirányzat
1.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
4
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
2
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Elő irányzat csoport száma
Cím száma 1 14.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
9
10
226 433 69 145 61 728
229 386 69 898 61 878
4 620
4 620
2 040
2 040
49 4 799
49 6 799
368 814
374 670
0 368 814
0 374 670
1. 1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
Működési bevételek Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése Egyéb intézményi működési bevételek Támogatások Fenntartói támogatás Működési célú fenntartói támogatás Felhalmozási célú fenntartói támogatás Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz Támogatásértékű felhalmozási bevétel Kiegészítések, visszatérülések Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: Bevételek összesen:
2 073 124 15 728
2 128 634 18 158
350
690
78 205
80 975
7 998
12 602
6 071 49 000
5 991 49 440
89 353
89 353
2 510 929
2 577 081
5. 6. 7. 8. 9.
10. 0 2 510 929
0 2 577 081
Módosított előirányzat
5 6 7 OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK ÖSSZESEN 1. 31 314 31 314 2. 159 786 159 924 3. 4.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
4
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
2
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Elő irányzat csoport száma
Cím száma 1 7-14.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
8
9
10
Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása Ellátottak pénzbeli juttatása Felújítási kiadások Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások Egyéb kiadások
1 467 967 463 655 411 729
1 511 789 476 894 416 993
4 942
4 942
2 098 14 551 11 755 131 064
2 098 15 049 12 418 134 371
3 168
2 527
Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen:
2 510 929
2 577 081
0 2 510 929

1 061 583 17 350
1 089 191 17 350
5 794 1 490
12 316
12 316
21 743
21 743
1 120 392
1 155 284
5. 6. 7. 8. 9.
10. 0 1 120 392
0 1 155 284
Módosított előirányzat
1.
5 6 7 Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ Pécs 1. 5 900 5 900 2. 1 500 1 500 3. 4.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
4
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
2
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Elő irányzat csoport száma
Cím száma 1 15.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
8
9
10
746 233 141 064 125 205
767 449 146 768 130 119
21 836 47 77 979 1 550 800
21 836 47 79 337 1 550 2 500
5 678
5 678
1 120 392
1 155 284
0 1 120 392

5 6 7 8 GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGVÉDELMI INTÉZMÉNYEK ÖSSZESEN Működési bevételek 1. Személyi jellegű kiadások Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése 5 900 5 900 2. Munkaadókat terhelő járulékok Egyéb intézményi működési bevételek 1 500 1 500 3. Dologi jellegű kiadások Támogatások 4. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás Támogatásértékű működési kiadás Működési célú fenntartói támogatás 1 061 583 1 089 191 Támogatásértékű felhalmozási kiadás Felhalmozási célú fenntartói támogatás 17 350 17 350 Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Előző évi pénzmaradvány átadása Támogatásértékű bevétel 5. Ellátottak pénzbeli juttatása Támogatásértékű működési bevétel 5 794 6. Felújítási kiadások Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz 7. Beruházások Támogatásértékű felhalmozási bevétel 1 490 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások Kiegészítések, visszatérülések 9. Egyéb kiadások Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről 12 316 12 316 Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 21 743 21 743 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: 1 120 392 1 155 284 Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek 10. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: 0 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Bevételek összesen: 1 120 392 1 155 284 Kiadások összesen:

97 134 500
103 509 500
4 115
4 115
1 250
1 250
5 115
5 115
131 395
137 770
5. 6. 7. 8. 9.
10. 0 131 395
0 137 770
Módosított előirányzat
5 6 7 Csorba Győző Megyei Könyvtár Pécs 1. 192 192 2. 23 089 23 089 3. 4.

Cím száma 1 16.

73 222 24 115 29 421
74 559 24 549 34 025
400 4 237
400 4 237
131 395
137 770
0 131 395

150 14 500
150 14 500
92 199 1 000
99 940 1 000
Módosított előirányzat
5 6 Baranya Megyei Levéltár Pécs

Cím száma 1 17.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7
8
9
10
1. 2. 3. 4.
5. 6. 7. 8. 9.
6 691
6 691
114 540
122 281 10.
0 114 540
0 122 281

66 590 20 879 25 735
72 128 22 651 26 166
1 336
1 336
114 540
122 281

151 638
152 512 2 150
51 163
55 677
139 771
169 886
52 400
52 400
485 293
528 966
5. 6. 7. 8. 9.
10. 0 485 293
0 528 966
Módosított előirányzat
1.
5 6 7 Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága Pécs 1. 50 50 2. 90 271 96 291 3. 4.

Cím száma 1 18.

194 034 62 430 227 132
202 630 65 212 256 977
1 607
4 057
90
90
Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen:
485 293
528 966
0 485 293
0 528 966
1. 1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
5 6 7 8 Baranya Megyei Kulturális és Idegenforgalmi Központ Pécs 1. Személyi jellegű kiadások 2. Munkaadókat terhelő járulékok 29 700 29 700 3. Dologi jellegű kiadások 4. Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás 37 584 41 581 Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása 5. Ellátottak pénzbeli juttatása 3 120 3 120 6. Felújítási kiadások 7. Beruházások 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások 9. Egyéb kiadások
Működési bevételek Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése Egyéb intézményi működési bevételek Támogatások Fenntartói támogatás Működési célú fenntartói támogatás Felhalmozási célú fenntartói támogatás Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz Támogatásértékű felhalmozási bevétel Kiegészítések, visszatérülések Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: Bevételek összesen:
8 241
8 241
5 686
5 686
84 331
88 328 10.
0 84 331
0 88 328
Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen:
Módosított előirányzat
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
4
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
2
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Elő irányzat csoport száma
Cím száma 1 19.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
9
10 33 660 10 490 40 181
34 045 10 614 43 669
84 331
88 328

23 412
24 846
6 900
6 900
500
500
150
150
1 021
1 021
46 261
47 695
5. 6. 7. 8. 9.
10. 0 46 261
0 47 695
Módosított előirányzat
5 6 7 Művészetek és Irodalom Háza Pécs 1. 2. 14 278 14 278 3. 4.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
4
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
2
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Elő irányzat csoport száma
Cím száma 1 20.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
8
9
10
Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása Ellátottak pénzbeli juttatása Felújítási kiadások Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások Egyéb kiadások
17 153 5 562 22 897
17 338 5 621 24 087
649
649
Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen:
46 261
47 695
0 46 261

5 6 7 8 KÖZMŰVELŐDÉSI INTÉZMÉNYEK ÖSSZESEN 1. Személyi jellegű kiadások 392 392 2. Munkaadókat terhelő járulékok 171 838 177 858 3. Dologi jellegű kiadások 4. Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás 401 967 422 388 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 1 500 3 650 Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása 5. Ellátottak pénzbeli juttatása 65 298 69 812 6. Felújítási kiadások 7. Beruházások 1 750 1 750 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások 9. Egyéb kiadások 148 162
178 277
70 913
70 913
861 820
925 040 10.
0 861 820
0 925 040
Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen:
Módosított előirányzat
1.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
4
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
2
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Elő irányzat csoport száma
Cím száma 1 16-20.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
9
10
384 659 123 476 345 366
400 700 128 647 384 924
1 736 6 493
1 736 8 943
90
90
861 820
925 040
0 861 820
0 925 040
1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
5 6 7 8 Baranya Megyei Önkormányzat Gazdasági Igazgatósága Pécs 1. Személyi jellegű kiadások 2. Munkaadókat terhelő járulékok 60 900 60 900 3. Dologi jellegű kiadások 4. Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás 179 712 182 819 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 2 822 11 250 Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása 5. Ellátottak pénzbeli juttatása 6. Felújítási kiadások 7. Beruházások 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások 9. Egyéb kiadások
Működési bevételek Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése Egyéb intézményi működési bevételek Támogatások Fenntartói támogatás Működési célú fenntartói támogatás Felhalmozási célú fenntartói támogatás Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz Támogatásértékű felhalmozási bevétel Kiegészítések, visszatérülések Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: Bevételek összesen:
1 806
1 806
245 240
256 775 10.
0 245 240
0 256 775
Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen:
Módosított előirányzat
1.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
4
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
2
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Elő irányzat csoport száma
Cím száma 1 21.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
9
10
69 982 21 958 150 450
70 842 22 233 151 950
250 2 100
250 11 000
500
500
245 240
256 775

179 712 2 822
182 819 11 250
5. 6. 7. 8. 9.
1 806
1 806
245 240
256 775 10.
0 245 240
0 256 775
Módosított előirányzat
1.
5 6 7 EGYÉB INTÉZMÉNYEK ÖSSZESEN 1. 2. 60 900 60 900 3. 4.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
4
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
2
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Elő irányzat csoport száma
Cím száma 1 21.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
8
9
10
Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása Ellátottak pénzbeli juttatása Felújítási kiadások Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások Egyéb kiadások
69 982 21 958 150 450
70 842 22 233 151 950
250 2 100
250 11 000
500
500
Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen:
245 240
256 775
0 245 240
0 256 775
1. 1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
Működési bevételek Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése Egyéb intézményi működési bevételek Támogatások Fenntartói támogatás Működési célú fenntartói támogatás Felhalmozási célú fenntartói támogatás Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz Támogatásértékű felhalmozási bevétel Kiegészítések, visszatérülések Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: Bevételek összesen:
5 6 INTÉZMÉNYEK ÖSSZESEN 564 400 576 567
564 400 582 725
5 164 739 60 374
5 380 401 74 282
350
690
4 353 519 4 192 816 9 748
4 366 597 4 192 816 15 842
166 549 49 000
196 584 49 440
206 567
206 567
11 151 813
11 437 528
Módosított előirányzat
4
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
3
Kiemelt előirányzat száma
Kiemelt előirányzat száma
2
Módosított előirányzat
Elő irányzat csoport száma
1
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Cím száma
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7
8
9
10
1. 2. 3. 4.
5. 6. 7. 8. 9.
10. 0 11 151 813
0 11 437 528

5 932 093 1 806 009 3 098 004
6 096 712 1 856 890 3 149 240
4 942
4 942
21 836 6 012 94 103 25 561 153 661
21 836 6 012 95 959 26 774 170 368
9 592
8 795
11 151 813
11 437 528
0 11 151 813
0 11 437 528
1. 2. 3.
2. 1.
3. 1. 2. 3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2. 1. 2.
Működési bevételek Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése Egyéb intézményi működési bevételek Önkormányzatok sajátos működési bevételei Illetékek Átengedett központi adók Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek Támogatások Önkormányzatok költségvetési támogatása Normatív hozzájárulások Központosított előirányzatok Normatív kötött felhasználású támogatások Fejlesztési célú támogatás Címzett támogatás Céltámogatás Területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú támogatás Céljellegű decentralizált támogatás Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőkebevételei Pénzügyi befektetések bevételei Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Kiegészítések, visszatérülések Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: Működési célú hitel felvétele Felhalmozási célú hitel felvétele Finanszírozási célú pénzügyi műveletek bevételei összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: Bevételek összesen:
2 200 830 61 241 129 315
2 131 901 280 056 129 267
230 315
230 258
1 500 1 500
1 500 1 500
280 788
280 788
346 271 382 686
340 703 386 186
3 238
3 822
559 516
559 516
1 019 340
1 019 340
9 103 600 1 230 766
9 201 709 1 230 766
1 230 766
1 230 766
0 10 334 366
0 10 432 475
5. 6. 7. 8. 9.
10.
Módosított előirányzat
1.
5 6 7 Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala 1. 2. 56 435 56 548 3. 4. 2 182 007 2 182 007 1 597 160 1 546 542 51 458 51 775
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
4
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
2
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Elő irányzat csoport száma
Cím száma 1 22.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
8
9
10
587 321 180 433 693 714
595 720 182 427 735 882
28 287 866 74 000 12 825 178 624 66 999 13 775
22 667 866 74 000 12 825 184 558 70 572 13 775
102 898 666 771
102 898 655 911
65 494 1 866 340
41 291 1 712 609
4 538 347 471 410 92 496 563 906
4 406 001 471 410 92 496 563 906
0 5 102 253
0 4 969 907
Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű működési kiadás - pénzügyi elszámolás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás - pénzügyi elszámolás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása Ellátottak pénzbeli juttatása Felújítási kiadások Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások Egyéb kiadások Általános tartalék Céltartalék
Költségvetési kiadások összesen: Működési célú hitel visszafizetés (törlesztés) Fejlesztési célú hitel visszafizetés (törlesztés) Finanszírozási célú pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen:
1. 1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
Működési bevételek Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése Egyéb intézményi működési bevételek Támogatások Fenntartói támogatás Működési célú fenntartói támogatás Felhalmozási célú fenntartói támogatás Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz Támogatásértékű felhalmozási bevétel Kiegészítések, visszatérülések Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: Bevételek összesen:
5 6 7 8 Dél-Dunántúlis Önkormányzati Regionális Társulás 1. Személyi jellegű kiadások 2. Munkaadókat terhelő járulékok 3. Dologi jellegű kiadások 4. Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás 7 000 6 885 Támogatásértékű működési kiadás - pénzügyi elszámolás 1 000 Támogatásértékű felhalmozási kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás - pénzügyi elszámolás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre 13 341 16 207 Előző évi pénzmaradvány átadása 5. Ellátottak pénzbeli juttatása 86 020 85 718 6. Felújítási kiadások 7. Beruházások 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások 9. Egyéb kiadások
106 361
109 810 10.
0 106 361
0 109 810
Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen:
Módosított előirányzat
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
4
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
2
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Elő irányzat csoport száma
Cím száma 1 23.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
9
10 4 655 1 576 6 049
3 694 1 064 6 049
283
543
7 778
5 510
86 020
87 020 5 930
106 361
109 810
0 106 361
0 109 810
1.
2.
1. 2. 3.
1. 2.
3.
4.
5. 6. 7.
1. 2. 3. 1. 2. 3. 1. 2. 1. 1. 2.
Működési bevételek Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése Egyéb intézményi működési bevételek Önkormányzatok sajátos működési bevételei Illetékek Átengedett központi adók Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek Támogatások Fenntartói támogatás Működési célú fenntartói támogatás Felhalmozási célú fenntartói támogatás Önkormányzatok költségvetési támogatása Normatív hozzájárulások Központosított előirányzatok Normatív kötött felhasználású támogatások Fejlesztési célú támogatás Címzett támogatás Céltámogatás Területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú támogatás Céljellegű decentralizált támogatás Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőkebevételei Pénzügyi befektetések bevételei Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz Támogatásértékű felhalmozási bevétel Kiegészítések, visszatérülések Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülrő Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: Működési célú hitel Fejlesztési célú hitel Finanszírozási célú pénzügyi műveletek bevételei összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: Bevételek összesen: Megjegyzés: az összes bevétel a fenntartói támogatás miatt halmozódást tartalmaz. Ennek kiküszöbölésével az adatok megegyeznek a 3. számú melléklet (költségvetési mérleg) adataiva
5 6 MINDÖSSZESEN 564 400 633 002
564 400 639 273
2 182 007 1 597 160 51 458
2 182 007 1 546 542 51 775
5 171 739 60 374
5 387 286 75 282
2 200 830 61 241 129 315
2 131 901 280 056 129 267
230 315
230 258
1 500 1 500
1 500 1 500
281 138
281 478
4 713 131 4 192 816 478 454
4 723 507 4 192 816 487 746
169 787 49 000 559 516
200 406 49 440 559 516
1 225 907 20 361 774 1 230 766
1 225 907 20 749 047 1 230 766
1 230 766
1 230 766
0 21 592 540
0 21 979 813
21 592 540 5 232 113 16 360 427
21 979 813 5 462 568 16 517 245
Módosított előirányzat
4
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
3
Kiemelt előirányzat száma
Kiemelt előirányzat száma
2
Módosított előirányzat
Elő irányzat csoport száma
1
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Cím száma
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7
8
9
10
1. 2. 3. 4.
5. 6. 7. 8. 9. 10. 11.
12. 13.
Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű működési kiadás - pénzügyi elszámolás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás - pénzügyi elszámolás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása Ellátottak pénzbeli juttatása Felújítási kiadások Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások Egyéb kiadások Általános tartalék Céltartalék
6 524 069 1 988 018 3 797 767
6 696 126 2 040 381 3 891 171
33 512 866 74 000 34 661 192 414 161 102 39 336 153 661 102 898 762 383
28 152 866 74 000 12 825 190 068 92 408 19 787 95 959 129 672 913 299
65 494 1 866 340
14 725 41 291 1 712 609
Költségvetési kiadások összesen: Működési célú hitel visszafizetés (törlesztés) Fejlesztési célú hitel visszafizetés (törlesztés) Finanszírozási célú pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen:
15 796 521 471 410 92 496 563 906
15 953 339 471 410 92 496 563 906
0 16 360 427
0 16 517 245
7. számú melléklet Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala költségvetésének 2007. évi kiadási előirányzatai
Megnevezés 1. Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala és Kisebbségi Önkormányzatok összesen 1/a Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala személyi jellegű kifizetések: - nyugállományú köztisztviselők szociális kerete - foglalkoztatottak szociális, jóléti, kulturális kerete munkáltatókat terhelő járulékok: dologi kiadások: 1/b Cigány Kisebbségi Önkormányzat személyi jellegű kifizetések: munkáltatókat terhelő járulékok: dologi kiadások: 1/c Horvát Kisebbségi Önkormányzat személyi jellegű kifizetések: munkáltatókat terhelő járulékok: dologi kiadások: 1/d Német Kisebbségi Önkormányzat személyi jellegű kifizetések: munkáltatókat terhelő járulékok: dologi kiadások: 2. Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése személyi jellegű kifizetések: munkáltatókat terhelő járulékok: dologi kiadások: 3. Az önkormányzat működésével kapcsolatos egyéb kiadások 3/1/a Speciális célú támogatások: Támogatásértékű működési kiadás Ebből: - Cigány Kisebbségi Önkormányzat - Horvát Kisebbségi Önkormányzat - Német Kisebbségi Önkormányzat Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre Ebből: - Cigány Kisebbségi Önkormányzat Felhalmozási célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre Ebből: - Német Kisebbségi Önkormányzat 3/1/b Pénzügyi elszámolások, kölcsönök Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Előző évi pénzmaradvány, előirányzat-maradvány átadás Működési kiadás Felhalmozási kiadás 3/2 Nemzetközi kapcsolatok: személyi jellegű kifizetések: munkáltatókat terhelő járulékok: dologi kiadások: 3/3 Pályázatok, programok, egyéb kiadások személyi jellegű kifizetések: munkáltatókat terhelő járulékok: dologi kiadások:
ezer forint Módosított előirányzat
Részösszegek
622 928 616 485 460 287 122 387 2 304 138 459 17 739 3 738 1 328 255 2 155 1 645 0 0 1 645 1 060 0 0 1 060 133 419 100 575 27 606 5 238 351 797 22 667 780 900 2 362 74 000 184 558 320 70 572 500 27 466 866 12 825 4 842 8 933 23 704 1 907 624 21 173 733 978 31 623 15 483 686 872
4. Felújítási kiadások
102 898
5. Beruházási kiadások
655 911
6. Céltartalék Ebből: - Cigány Kisebbségi Önkormányzat - Horvát Kisebbségi Önkormányzat - Német Kisebbségi Önkormányzat 7. Általános tartalék Ebből: - Cigány Kisebbségi Önkormányzat - Horvát Kisebbségi Önkormányzat - Német Kisebbségi Önkormányzat 8. Hitel törlesztés Működési célú hitel törlesztés Felhalmozási célú hitel törlesztés Kiadások mindösszesen:
1 712 609 200 207 480 41 291 732 100 450 471 410 92 496 4 969 907
7/a. számú melléklet Baranya Megyei Kisebbségi Önkormányzatok 2007. évi költségvetési mérlege Cigány Kisebbségi Önkormányzat Eredeti előirányzat
Támogatás értékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszközátvétel ÁH kivülről Felhalmozási célú pénzeszközátvétel ÁH kívülről Önkormányzatok költségvetési támogatása Központosított támogatás
918
480
Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Baranya Megyei Önkormányzat támogatása általános tartalékból
Költségvetési bevételek összesen: Bevételek összesen:
4 372
5 770 5 770
Módosított előirányzat
Eredeti előirányzat
Személyi jellegű kiadások 918 Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások
Speciális célú támogatás Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre 480 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre
1 321 255 2 155
Módosított előirányzat
1 328 255 2 155 780
250
320
Beruházások Egyéb kiadások 4 372 Általános tartalék Céltartalék
789 1 000
732 200
5 770 5 770
5 770 5 770
5 770 5 770
Költségvetési kiadások összesen: Kiadások összesen:
Horvát Kisebbségi Önkormányzat Eredeti előirányzat

Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások

1 645
1 645
900
900
100 207
100 207
2 852 2 852
2 852 2 852
Beruházások Egyéb kiadások 2 372
2 372
2 852 2 852
2 852 2 852
Általános tartalék Céltartalék Költségvetési kiadások összesen: Kiadások összesen:
Német Kisebbségi Önkormányzat Eredeti előirányzat

1 060
1 060
2 362
2 362
500
500
450 480
450 480
4 852 4 852
4 852 4 852
Beruházások Egyéb kiadások 4 372
4 372
4 852 4 852
4 852 4 852
Általános tartalék Céltartalék Költségvetési kiadások összesen: Kiadások összesen:
Kisebbségi Önkormányzatok összesen Eredeti előirányzat

1 440
Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Baranya Megyei Önkormányzat támogatása általános tartalékból
Költségvetési bevételek összesen: Bevételek összesen:
11 116
13 474 13 474
Módosított előirányzat
Eredeti előirányzat
Személyi jellegű kiadások 918 Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások
Speciális célú támogatás Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre 1 440 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre Beruházások Egyéb kiadások 11 116 Általános tartalék Céltartalék 13 474 13 474
Költségvetési kiadások összesen: Kiadások összesen:
Módosított előirányzat
1 321 255 4 860
1 328 255 4 860
3 262
4 042
250 500
320 500
1 339 1 687
1 282 887
13 474 13 474
13 474 13 474
7. b számú melléklet Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi költségvetésében tervezett speciális célú támogatások részletezése ezer forint Ebből: sorszám
Megnevezés
2007. évi Támogatás- Támogatás- Műk. célú Felhalm. pénzeszköz célú átadás értékű értékű módosított átadás államháztarműködési felhalmozáelőirányzat államháztartákiadás
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 1.-18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 19.-29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 30.-35. 36. 37. 38. 39. 40. 41. 42. 36.-42. 43. 44. 45. 46. 47. 43.-47. 48. 49. 50. 51. 52. 53. 47.-53.
Baranya Ifjúságáért Kht. támogatása együttműködési megállapodás alapján Baranya Ifjúságáért Kht. pályázati támogatása Baranya Megye Közoktatásának Fejlesztéséért Közalapítvány támogatása (kötött állami támogatásból) Baranya Megyei Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány részére gyermek- és ifjúsági üdültetés támogatása Baranya Megyei Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány részére tetőfelújítás Baranya Megyei Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány* Baranyai Alkotótelepek Kht. működési támogatására Pécs 2010 Menedzsment Központ Kht. feladatainak támogatása INDIT Közalapítvány támogatása infrastrukturális fejlesztésekre INDIT Közalapítvány - "Füge" Deviencia Prevenciós Központ tevékenységének támogatása Jelenkor Alapítvány működési támogatása Orfű Pécsi-tó Regionális Fejlesztő és Üzemeltető Kht. működési támogatása Orfű Pécsi-tó Regionális Fejlesztő és Üzemeltető Kht. részére "Mecsek gyöngyszemei a Jakab hegytől a Vögységi patakig" ROP projekthez kapcsolódó támogatás (kezességvállalás) Orfű Kht. strand felújítási, karbantartási kiadásainak támogatása Pécs/Sopianae Örökség Kht. működési támogatása Pro Pannónia Kiadói Alapítvány működési támogatása Ezerszínű Baranya Kht. működési támogatására Pécs-Baranyai Múzeumi Közalapítvány működési támogatása* Közhasznú Társaságok, Közalapítványok támogatása Baranya Megyei Önkormányzat hozzájárulása a Pécsi Regionális Integrált Egészségügy Kialakítása projekt előkészítéséhez Egészségügyi Konzorcium PTE* SZOCEG Kht. részére a Szederkényi és Mecsekjánosi intézményhez kapcsolódó normatíva 10 %-os elkülönítésére fedezet biztosítása SZOCEG Kht. részére a Szederkényi intézmény által nyújtott, emelt szintű ellátáshoz kapcsolódó egyszeri hozzájárulások fedezetére Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Pécsi Területi Szervezete által működtetett lakóotthon támogatása, ellátási szerződés alapján (10 fh) Bezerédj-Kastélyterápia Alapítvány részére 6 férőhely igénybevétele Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata részére Életminőségfejlesztő Szolgáltatások Intézménye 5 férőhely működési kiadásainak támogatása Mohácsi Többcélú Kistérségi Társulás részére a Pándy Kálmán Otthon működési kiadásaihoz hozzájárulás Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház Kht HEFOP pályázat önrészének támogatása Pécsvárad Város Önkormányzata részére Országos Gyermekvédelmi Konferencia megrendezésére Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház Kht. fedett gyógymedence Egészségügy, szociális ellátás, gyermekvédelem támogatása: PTE részére Munkaerőpiaci területi tervező oktatási program támogatása* Bursa-Hungarica felsőoktatási önkormányzati ösztöndíjra Pannon Magyar Ház programjainak támogatására Szigetvári speciális gyerekotthon pályázati saját ereéhez hozzájárulás Szerb Ortodox Egyházmegye - Dél Magyarországi Egyházművészeti Gyűjtemény Központ létrehozásának támogatása* POSZT Kht. rendezvényi díj támogatása Oktatás, kultúra támogatása: Baranya Megyei Diáksport Tanács működési támogatása Élősport támogatása a Baranya Megyei Sportszövetségek Szövetsége tagszervezetei részére Élősport támogatása a Baranya Megyei Diáksport Tanács részére Alpok Adria Téli Játékok támogatása Fogyatékkal élők Baranya megyei Sportszövetségének támogatása Élősport támogatása* Baranya Megyei Sportszövetségek Szövetsége működési támogatása Sport támogatása: Baranya Megyei Területfejlesztési Tanács működésének támogatása Pécs-Pogány Repülőteret Működtető Kft. részére - működési támogatás "Kultúrált környezetért"c. négy pályázat költségének fedezetére "Virágos Baranyáért" környezetszépítő verseny költségének fedezetére Turizmus fejlesztési keret* Területfejlesztés, turisztika támogatása: Nagyrendezvények, ünnepségek, versenyek, civil szervezetek támogatása Fogyasztóvédelmi Egyesület támogatása Elnöki keret Cigány Kisebbségi Önkormányzat Horvát Kisebbségi Önkormányzat Német Kisebbségi Önkormányzat Egyéb támogatások: Speciális célú támogatások összesen: *: 2006. évről áthúzódó feladat
si kiadás
son kívülre
3 441 4 800
3 441 4 800
67 979
67 979
5 000 1 000 600 1 500 3 000 1 000
5 000 1 000 600 1 500 3 000 1 000
1 500 2 000 2 750
1 500 2 000 2 750
2 500 9 130 2 000 1 500 2 000 121 111 821
2500 9130 2 000 1 500 2 000 121 97 591
67 000 5 300
5 300 9 748
780
780
6 000 10 440
6 000 10 440
1 825
1 825
8 000
8 000
47 039
5 000 200 13 600 3 500 3 000 3 000 300 300 2 385 5 500 17 985 7 000 5 000 3 000 4 000 100 19 100 14 124 100 9 770 1 100 1 400 2 362 28 856 351 797
14 230
67 000
9 748
500 3 803 160 435 400 6 000 1 000 1 000
táson kívülre
47 039 500 10 325 400 6 000
67 000
32 268
3 803 50 842
1 000 1 000 5 000 7 400
200 1 200 3 500
300
3 000 3 000 300 300 2 085 5 500 17 685 7 000 5 000
300
5 000
3 000 4 000 7 000 600
780 900 2 362 4 642 22 667
100 12 100 13 524 100 9 770 320 500
74 000
23 714 184 558
500 70 572
8. számú melléklet Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi felújítási kiadásai célonként
sorszám
Megnevezés
Intézményi költségvetésekben: Baranya Megyei Kórház - vizesblokk felújítás (EÜ Mváll.Szakszervezete) 2. BMÖ Fogyatékos Személyek Otthona Bóly - B-D osztály vizesblokkban nyílászárók cseréje - B-D osztály terasz új burkolat 3. Baranya Megyei Önkormányzat "Kastélypark" Módszertani Otthona Görcsöny - ipari mosógépek javítása 4. BMÖ Boróka Otthona Helesfa - akadálymentesítés folytatása, belső utak, járda felújítása - nyílászáró csere folytatása V-VI-VII. épületben 5. BMÖ Horizont Otthona Szigetvár-Turbékpuszta - lakóépületek kombi gázkazánjának cseréje (6 db) - Tréninglakás fürdőszoba felújítása BMÖ Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és 6. Gyermekotthona Mohács - konyha felújítás - csapadékvíz elvezető cső felújítása - épületen kívüli csatornarendszer felújítása - udvari térbeton helyreállítása és konyha utcai homlokzat felújítás BMÖ Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és 7. Gyermekotthona Pécsvárad - víz és szennyvízvezeték cseréje lakóotthonban 8. BMÖ Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája és Kollégiuma Komló - iskolai wc-k felújítása Baranya Megyei Önkormányzat II. Béla Középiskolája, Élelmiszeripari Szakiskolája és Kollégiuma 9. Pécsvárad - pályaorientációs terem nyílászáró csere - élelmiszeripari tantermek felújítása, szigetelése - kollégiumi villanyvezeték hálózat csere - tornatermi nyílászáró csere 10. BMÖ Nagy László Gimnáziuma, Szakközép- és Szakiskolája, Speciális Szakiskolája, Kollégiuma - szakképzőiskola ebédlő tetőszigetelés (II. ütem) - Tanműhely villamoskorszerűsítése - Villanyszerelvények szabványosítása 11. Baranyai Pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központja Pécs - számítógép felújítás 12. Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ Pécs - Komló, Damjanich u. 23. tetőszigetelés - Pécs, Ércbányász u. 32. ablakcsere - Szigetvár, Gábor Á. u. 16. lépcső felújítás 13. Csorba Győző Megyei Könyvtár Pécs - tetőleázásból adódó helyreállítás 14. Baranya Megyei Levéltár Pécs - Pécs, Király u. 11. elektromos hálózat korszerűsítése - Pécs, Rét u. 9. lépcsőszerkezet csúszásmentes felújítása - Pécs, Nyírfa u. kéményfelújítás 15. BMÖ Gazdasági Igazgatósága Pécs - Pécs, Széchenyi tér 9. belső udvar ereszcsatorna csere 1.-15. Intézményi költségvetésekben összesen: 1.
16. 17.
Baranya Megyei Önkormányzat Boróka Otthona Helesfa - nyílászáró csere (CÉDE) Baranya Megyei Önkormányzat Fogyatékos Személyek Otthona Mozsgó -padlózat és szennyvízhálózat felújítás (TEKI)
Módosított előirányzat
230 230 5 500 4 000 1 500 420 420 3 350 1 500 1 850 1 320 1 000 320
230 230 5 500 4 000 1 500 420 420 3 350 1 500 1 850 1 320 1 000 320
1 887 900 170 258 559
1 328 900 170 258
1 580 1 580 3 000 3 000
1 580 1 580 3 000 3 000
3 630 240 1 360 1 600 430 2 272 2 000 233 39 49 49 1 550 1 000 350 200 400 400 1 336 500 500 336 250 250 26 774
1 030
1 550 1 000 350 200 400 400 1 000 500 500 250 250 22 958
2300
18.
7 200 1 900 1 000
* 2006. évről áthúzódó feladat
600 430 2 000 2 000
2750
19. 20.
- BMÖ "Kastélypark" Módszertani Otthona Görcsöny keresztespusztai főépület tetőszerkezet felújítása - Csorba Győző Megyei Könyvtár Pécs hőközpont hőcserélő cseréje - BMÖ Gazdasági Igazgatósága Pécs, Megye u. 21. É-i utcafront és udvar csapadékvíz szigetelés - BMÖ Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Kollégiuma és Gyermekotthona Komló csatorna 21. felújítás - jóteljesítési garancia* 22. - Baranya Megyei Levéltár Pécs, Király u. 11. épülethomlokzat felújítása* 23. - Érintés,- és villámvédelmi felülvizsgálat, hiányosságok javítása 24. - Pécs, Tímár u. 21. ingatlan fűtési rendszer javítása 25. - Baranya Megyei Kórház struktúra átalakítási pályázatához kapcsolódó felújítások 16.-25. Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala költségvetésében összesen: 1.-25. Felújítási kiadások mindösszesen:
ezer forint Ebből: fenntartói tám.-al fedezett
41 16 108 3 000 499 68 100 102 898 129 672
0 22 958
9. számú melléklet Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi beruházási kiadásai feladatonként
sorszám
1. 2. 3.
4. 5.
6.
7. 8.
Megnevezés 1 Intézményi költségvetésekben: BMÖ Fogyatékos Személyek Otthona Bóly - számítógép beszerzés (gép, szünetmentes áramforrások, szoftver beszerzések) Baranya Megyei Önkormányzat "Kastélypark" Módszertani Otthona Görcsöny - ételszállító kocsi Keresztespusztára BMÖ Boróka Otthona Helesfa - ételszállító kocsi - 20 személyes busz beszerzése Baranya Megyei Önkormányzat Fogyatékos Személyek Otthona Mozsgó - számítógép beszerzés (OTP terminál) BMÖ Horizont Otthona Szigetvár-Turbékpuszta - vízműbe központi vízlágyító beépítése - gázboyler - hűtőszekrény beszerzése BMÖ Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona - számítástechnikai eszközök beszerzése - számítógép vásárlás - 3 db szoftver számítógépes tesztérzékeléshez a Nevelési Tanácsadóba BMÖ Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona Pécsvárad - mikrobusz vásárlás Baranya Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája és Kollégiuma Komló
- informatikai eszközök beszerzése 9.
Baranya Megyei Önkormányzat II. Béla Középiskolája, Élelmiszeripari Szakiskolája és Kollégiuma Pécsvárad - informatikai eszközök vásárlása - élelmiszeripari gépek vásárlása - szaktantermi felszerelés - oktatástechnikai eszköz - élelmiszervizsgálati laboreszközök - számítógépes hálózatfejlesztés 10. Baranya Megyei Önkormányzat Radnóti Miklós Szakközép-és Szakiskolája, Kollégiuma Mohács - informatikai eszközök beszerzése - Pécsi úti épület átalakítása (tanterem, műhely) - hajószállító utánfutó - hegesztő tanműhely berendezése, felszerelése - gépbeszerzés dr. Marek József Szakközépiskola 11. BMÖ Nagy László Gimnáziuma, Szakközép- és Szakiskolája, Speciális Szakiskolája, Kollégiuma Komló - ügyviteli- és számítógépek beszerzése - 17+1 személyes autóbusz beszerzés (riasztó) - Mosógép vásárlás - Weblakszerkesztő program - egyéb gépek és berendezések vásárlása 12. Baranyai Pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központja Pécs - informatikai eszközök vásárlása - személygépkocsi beszerzés (utazó szakember hálózat) 13. Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ Pécs - mosógép vásárlás - számítógép beszerzés 14. Csorba Győző Megyei Könyvtár Pécs - műszaki eszközök, berendezések beszerzése - számítógép beszerzése - könyvtárbusz 15. Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága - szoftver vásárlás (autópálya) - számítógép vásárlás (autópálya) - 2 db információs pont - rovardoboz tároló szekrény - kivetítő és vászon vásárlása 16. Művészetek és Irodalom Háza - laptop vásárlás - számítógép vásárlás 17. BMÖ Gazdasági Igazgatósága Pécs - Pécs, Széchenyi tér 9. bútorok, berendezések beszerzése - 1 db nagyteljesítményű fénymásoló beszerzése - Mikrobusz beszerzés - Védelmi feladatokra - áramfogadó szekrény (Orfű Sporttábor) 1.-17. Intézményi költségvetésekben összesen: Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala költségvetésében: 18. Baranya Megyei Kórház "A" épület rekonstrukciója - önrész 2006. évi maradványa* - címzett támogatás 2006. évi maradványa* BMÖ Radnóti Miklós Szakközépiskolája és Szakiskolája Mohács tornaterem és tanműhely címzett támogatással megvalósuló 19. rekonstrukciója - önrész 2006. évi maradványa* - címzett támogatás 2006. évi maradványa* 20. Zsolnay Múzeum címzett támogatással megvalósuló rekonstrukciója - önrész 2006. évi maradványa* - 2007. évi önrész - címzett támogatás 21. BMÖ "Kastélypark" Módszertani Otthona Görcsöny főépület lift beépítés* 22. Egészségügyi gép-műszer berendezések lízingje* 23. Baranya Megyei Önkormányzat Horizont Otthona Szigetvár-Turbékpuszta szennyvíz hálózat kiépítés 24. Tervezési előkészítési keret 25. Informatikai beszerzések - informatikai rendszer fenntartása, tartalék eszközök beszerzése - 1 db szerver beszerzés - számítógép csere alapszoftverrel - vírusirtó és spamszűrő licenc - számítógépes Microsoft licenc Baranya Megyei Önkormányzat Radnóti Miklós Szakközépiskolája és Szakiskolája intézménynek szakmai előkészítő é 26. alapozó oktatás céljára ingatlan vásárlás (az intézmény által szakképzési forrásból való megtérítéssel) 27. Hajléktalan személyek nappali ellátórendszerének fejlesztése projek - 2006. évi maradvány* - 2007. évi ütem 28. „Baranya Paktum” Partnerség a baranyai foglalkoztatási helyzet javításáért elnevezésű pályázat - eszköz beszerzés* 29. Komplex Kulturális Turisztikai Együttműködés Pécs, Baranya, Eszék és Eszék-Barany 30. A Dráva-medence komplex ökoturisztikai fejlesztése Dráva III. (ROP - 2006. évi maradvány* - 2007. évi ütem 31. Orfű, Dollár u. 797/8 hrsz. ingatlan ivóvíz gerincvezeték kiváltásának kivitelezése BMÖ Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona Mohács 2 db 32. lakóotthon rekonstrukció 33. - Baranya Megyei Kórház struktúraátalakítási pályázatához kapcsolódó árubeszerzések 17.-33. Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala költségvetésében összesen: 34. Dél-Dunántúli Önkormányzati Regionális Társulás - Speciális gyermekotthon Szigetvár kiviteli terv - Speciális gyermekotthon Szigetvár építés - DDDMR megvalósítási tanulmány 1.-34. Beruházási kiadások mindösszesen: * 2006. évről áthúzódó feladat
Módosított előirányzat 2 1 900 1 900 100 100 10 500 500 10 000 300 300 754 300 350 104 1 664 1 000 444 220 6 000 6 000 1 989 1 989 33 075 12 160 13 000 1 400 1 640 3 000 1 875 67 130 5 000 4 604 440 5 278 51 808 17 714 7 107 295 72 624 9 616 6 799 4 799 2 000 2 500 200 2 300 4 237 237 250 3 750 4 057 1 058 258 2 150 300 291 649 149 500 11 000 500 1 600 7 000 1 500 400 170 368
ezer forint Ebből: fenntartói tám.-al fedezett 3 1 900 1 900 100 100 10 000 10 000 300 300 754 300 350 104 1 220 1 000 220 6 000 6 000
2 000 2 000 800 200 600 100 100
2 150
2 150
11 000 500 1 600 7 000 1 500 400 36 324
6 988 687
6 419 38 774 0 2 726 21 626 177 192 1 294 2 566 12 000 15 944
0
180 700 600 700 4 000 29 000 56 899 159 926 200 8 000 6 042 53 958 1 316 38 674 9 500 655 911 87 020 2 520 71 300 13 200 913 299
36 324
10. számú melléklet Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi tartalékai sorszám 1. 2.
Megnevezés Létszámváltozások, létszámcsökkentések egyszeri terhei Páyázati keretek összesen Intézményi pályázati keretek - ebből kötelezettséggel nem terhelt szabad pályázati keret - Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ DAPHNE II. Program (Esélyek Házával közös pályázat)* - Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ - Kisértékű tárgyi eszközök beszerzése gyermek és ifjúsági közösségek kialakításához és fejlesztéséhez* - Baranya Megyei Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány Balatonfenyvesi Ifjúsági Üdülő részleges nyílászáró cseréje* - Baranya Megyei Kulturális és Idegenforgalmi Központ Pécs - Pannon Mediterrán Ősz - Baranya Megyei Kulturális és Idegenforgalmi Központ Pécs - NKA Pályázati Csomag (Kult. Hálózatépítés határok nélkül, II. Európai Magyarok Fesztiválja, Határon túli magyarok fesztiválja, stb.) - Baranya Megyei Önkormányzat Nagy László Gimnáziuma, Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma Komló - Baranya Megye Közoktatásának Fejlesztéséért Közalapítványhoz benyújtott pályázat - Baranya Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona Mohács - Baranya Megye Közoktatásának Fejlesztéséért Közalapítványhoz benyújtott pályázatra - Baranyai Pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központja Pécs - több, a Baranya Megye Közoktatásának Fejlesztéséért Közalapítványhoz benyújtott pályázatra - Baranya Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona Mohács - Munkaerőpiaci Alaphoz benyújtott pályázatra - Baranya Megyei Önkormányzat Radnóti Miklós Szakközépiskolája és Szakiskolája Mohács Munkaerőpiaci Alaphoz benyújtott pályázatára - Baranya Ifjúsásáért Kht. Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumhoz benyújtott pályázatára
Részösszeg
ezer forint 2007 évi Működési Felhalmomódosított célú zási célú előirányzat 351 280 351 280 133 810 133 810
46 474 26 580 6 250 124 2 000 3 000
1 272
277
635
450
116 2 645 1 625
- Kulturális és Idegenforgalmi Központ Dél-Dunántúli régió ortofotójának elkészítése 1 500 Önkormányzati pályázati keret 87 336 - ebből kötelezettséggel nem terhelt szabad pályázati keret 52 699 - Közös intézményi képzési és projektfejlesztési struktúra kialakítása a horvát-magyar Baranya határmenti régióban (1850 EUR* akt.árf: MNB-közép 247,02 Ft)* 457 - Pécsi-tó rehabilitációja, az abaligeti tó rehabilitációja, a tekeresi tanösvény és kerékpárút megvalósítása* 5 500 - ROP 1.1 Dráva 3 "Dráva medence komplex ökoturisztikai fejlesztése" - Gyimóthy villa felújítása* 25 - ROP 1.1 Dráva 1 "Dráva medence komplex ökoturisztikai fejlesztése"* 85 - ROP 1.1 Dráva 2 "Dráva medence komplex ökoturisztikai fejlesztése"* 56 - Zsolnay Múzeum új állandó kiállításának megvalósítása* 4 570 - Intézményi együttműködés fejlesztése - projektfejlesztés, közös képzési program* 595 - Egészségügyi konzorcium* 8 000 - Baranya Ifjúságáért Kht. Integrált helyi ifjúsági információs és tanácsadó központok hálózatának fejlesztése, bővítése* 10 000 - INTERREG III. B. Matriosca projekt* 99 - Zsolnay kiállítás tárgyainak restaurálása 600 - Ipari és Mezőgazdasági Kiállítás évfordulójához kötődő tárlat 450
3. 4.
5.
- Dél-Dunántúli Régió turisztikai kínálatának piacra jutását segítő kampányok c. pályázat - Nagykorúvá vált állami gondozottak lakáshoz jutására BMÖ Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona Mohács gyermekotthon kialakítás, berendezésekre* Kezességvállalások fedezete - Harkányi Gyógyfürdő Rt. Széchenyi terv keretében benyújtott pályázathoz kezességvállalás fedezete - Air Horizont Pécs-pogányi Repülőtér Fejlesztéséért Kht. által üzemanyagtöltő állomás létesítésére benyújtott pályázathoz a DDRFT felé kezességvállalás fedezete Utófinanszírozású projektek finanszírozási szükségelete - 2007. évi keret - Megelőlegezés - Megtakarítás/Visszapótlás
1 500 2 700
ÁLTALÁNOS TARTALÉK - ebből Cigány Kisebbségi Önkormányzat - ebből Horvát Kisebbségi Önkormányzat - ebből Német Kisebbségi Önkormányzat *: 2006. évről áthúzódó feladat
8 000
41 129
41 129
150 000
50 000 100 000 42 850 -12 712 10 991
6.
Szociális intézményekben az emelt szintű ellátásért fizetett egyszeri hozzájárulás 10 %-a - ebből a Baranya Megyei Önkormányzat "Kastélypark" Módszertani Otthona Görcsöny* 7. Szociális intézmények ISO minősítésének kerete* Mecseki Bányavagyon-hasznosító Rt. irattára kezelésének átvételével kapcsolatos feladatok 8. részbeni fedezete* Normatíva lemondás és visszafizetés, feladatellátás változás miatti korrekció, ÁSZ 9. felülvizsgálathoz kapcsolódó visszafizetés Európa Kulturális Fővárosa 2010 projekt önrésze, valamint intézményfejlesztési, komplex 10. stratégiai fejlesztési, struktúra átalakítási programokra, elsősorban a megnyíló pályázatok önrésze* - ebből strukturális átalakításokra, racionalizálásra és a feladatellátáshoz kapcsolódó szükségletekre 11. Intézményi felújítások vis major keret 12. Intézmények karbantartási kerete 13. Energia, közüzemi díjak, gyógyszer áremelkedés miatti többletek fedezetére 14. Nevelőszülők képzésének, továbbképzésének, szupervízió szervezésének fedezetére 15. Intézményvezetők teljesítményének elismerésére 16. Cigány Kisebbségi Önkormányzat 17. Horvát Kisebbségi Önkormányzat 18. Német Kisebbségi Önkormányzat Összesen: 1.-18.
8 000 150 000
2 184
2 184
2 184 840
840
26 714
26 714
337
337
918 371
918 371
60 000 37 339 11 100 20 000 2 200 8 418 200 207 480 1 712 609 41 291 732 100 450
37 339 11 100 20 000 2 200 8 418 200 207 480 470 905
1 241 704
11. számú melléklet A Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi előirányzat felhasználási ütemterve ezer forint
Megnevezés
sorszám
Január
Február
Március
Április
Május
Június
Július
Augusztus
Szeptember
Október
November
December
ÖSSZESEN
1
Személyi jellegű juttatások
709 180
526 550
506 210
514 666
516 978
548 723
547 603
546 453
572 145
575 123
566 229
566 266
6 696 126
2
Munkaadókat terhelő járulékok
232 230
157 777
152 239
153 752
157 751
168 307
164 289
164 350
177 451
176 863
171 167
164 205
2 040 381
3
Dologi jellegű kiadások
273 272
278 886
281 177
317 198
335 196
337 606
404 096
338 337
340 948
323 008
327 529
333 918
3 891 171
4
Speciális célú támogatások
7 981
18 150
28 500
37 439
30 433
18 560
45 320
50 085
34 790
22 370
37 514
86 964
418 106
ebből: Támogatásértékű működési kiadás
3 000
300
8 213
8 822
7 274
0
0
283
260
0
0
0
28 152
Támogatásértékű működési kiadás - pénzügyi elszámolás
0
0
0
0
0
0
0
866
0
0
0
0
866
támogatásértékű felhalmozási kiadás
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
7 000
67 000
74 000
Támogatásértékű felhalmozási kiadás - pénzügyi elszámolás
0
0
0
0
0
0
0
6 200
6 625
0
0
0
12 825
4 381
17 850
16 776
14 381
23 159
16 520
15 320
25 900
14 102
11 870
20 120
9 689
190 068
600
0
0
0
0
0
30 000
16 836
13 803
10 500
10 394
10 275
92 408
0
0
3 511
14 236
0
2 040
0
0
0
0
0
0
19 787
6 475
6 572
6 524
6 523
6 522
7 425
8 140
9 775
15 283
8 255
7 337
7 128
95 959
Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi maradvány átadása 5
Ellátottak pénzbeli juttatásai
6
Felújítási kiadások
18 408
0
1 900
4 379
6 617
10 559
8 553
2 420
7 966
770
0
68 100
129 672
7
Beruházási kiadások
0
2 494
36 050
51 249
52 273
107 466
149 855
239 676
99 164
64 900
62 152
48 020
913 299
8
Egyéb felhalmozási célú kiadások
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
9
Egyéb kiadások
0
0
138 829
80 600
95 705
82 000
91 197
93 000
88 930
83 000
95 155
920 209
1 768 625
Általános tartalék
0
0
12 000
5 600
5 000
5 000
1 197
3 000
3 000
3 000
1 494
2 000
41 291
céltartalék
0
0
126 739
75 000
82 000
77 000
90 000
90 000
80 000
80 000
93 661
918 209
1 712 609
10
Fenntartói támogatás
565 150
393 812
391 558
412 507
450 085
472 413
524 986
462 451
465 261
446 115
442 795
435 435
5 462 568
11
Hiteltörlesztés
471 410
8 300
18 817
0
8 300
18 815
0
8 300
10 832
0
8 300
10 832
563 906
12
Kiadások összesen
2 284 106
1 392 541
1 561 804
1 578 313
1 659 860
1 771 874
1 944 039
1 914 847
1 812 770
1 700 404
1 718 178
2 641 077
21 979 813
13
Intézményi működési bevételek
111 309
99 162
110 891
111 454
117 107
128 591
125 007
114 946
122 883
117 891
120 948
123 890
1 404 079
47 018
46 766
46 829
46 845
46 151
46 898
47 129
46 453
47 891
47 886
47 622
46 912
564 400
55 265
45 370
50 886
48 978
53 930
58 281
48 614
46 642
53 966
55 864
59 300
62 177
639 273
9 026
7 026
13 176
15 631
17 026
23 412
29 264
21 851
21 026
14 141
14 026
14 801
200 406
348 253
249 299
199 925
254 816
252 017
276 735
390 550
372 624
374 896
369 166
376 672
315 371
3 780 324
(1+...+11)
ebből: Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítései
Egyéb működési bevételek Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről 14
Önkormányzatok sajátos bevételei
ebből: Illetékek
Átengedett központi adók Önkormányzatok sajátos működési bevételei Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőkebevételei
69 377
107 778
90 346
129 266
126 467
151 185
265 000
265 000
265 000
255 000
255 000
202 588
2 182 007
274 710
137 355
105 413
121 384
121 384
121 384
121 384
102 000
105 413
110 000
117 506
108 609
1 546 542
4 166
4 166
4 166
4 166
4 166
4 166
4 166
5 624
4 483
4 166
4 166
4 174
51 775
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
A Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi előirányzat felhasználási ütemterve ezer forint
Megnevezés
sorszám
15
Január
Február
Március
Április
Május
Június
762 209
621 956
578 267
605 082
625 384
624 781
378 543
189 271
145 254
167 263
167 263
167 263
5 289
22 042
5 949
5 274
23 142
4 661
22 656
0
0
0
0
0
7 241
9 000
686
0
0
0
0
0
51 693
Céltámogatások
0
0
0
0
0
0
Területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú támogatás
0
0
1 500
0
0
0
Céljellegű decentralizált támogatás
0
0
1 500
0
0
Támogatásértékű működési bevétel
377 691
376 073
386 344
397 975
ebből OEP fin.
349 400
349 402
349 402
349 402
0
34 570
37 720
34 570
Támogatások, támogatásértékű bevételek, kiegészítések
ebből: Normatív hozzájárulások
Normatív kötött felhasználású támogatások Központosított előirányzatok Címzett támogatások
Támogatásértékű felhalmozási bevétel Kiegészítések, visszatérülések 16
Felhalmozási és tőkejellegű bevételek
ebből: Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése
Felhalmozási célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről
Július
Augusztus
Szeptember
Október
November
December
ÖSSZESEN
700 177
846 498
655 653
667 977
643 594
654 157
7 985 735
167 263
167 263
147 597
145 255
140 000
149 666
2 131 901
4 661
4 661
22 221
4 048
4 663
129 267
50 000
50 000
55 000
55 000
53 815
280 056
177 879
0
0
0
0
230 258
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
1 500
0
0
0
0
0
0
0
1 500
399 908
399 344
399 075
397 695
404 395
395 803
395 546
393 658
4 723 507
349 403
349 401
349 401
349 401
349 401
349 401
349 401
349 401
4 192 816
35 071
46 272
50 490
49 000
49 000
49 698
49 000
52 355
487 746
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
28 800
30 000
6 500
135 350
340
24 590
54 000
18 898
4 440
3 000
5 000
20 000
330 918
28 800
30 000
6 500
135 350
340
16 590
48 000
15 898
0
0
0
0
281 478
0
0
0
0
0
8 000
6 000
3 000
4 440
3 000
5 000
20 000
49 440
1 250 571
1 000 417
895 583
1 106 702
994 848
1 054 697
1 269 734
1 352 966
1 157 872
1 158 034
1 146 214
1 113 418
13 501 056
565 150
393 812
391 558
412 507
450 085
472 413
524 986
462 451
465 261
446 115
442 795
435 435
5 462 568
565 150
393 812
387 958
409 027
439 287
467 313
498 890
451 981
450 253
445 385
442 795
435 435
5 387 286
Felhalmozási célú fenntartói támogatás
0
0
3 600
3 480
10 798
5 100
26 096
10 470
15 008
730
0
0
75 282
19
Előző évi pénzmaradvány igénybevétele
0
0
6 691
54 396
112 864
372 616
0
0
340 000
0
0
339 340
1 225 907
20
Támogatási kölcsönök visszatérülése
0
0
559 516
0
0
0
0
0
0
0
0
0
559 516
21
Hitelfelvétel
102 000
102 000
102 000
102 000
102 000
102 000
102 000
102 000
108 766
102 000
102 000
102 000
1 230 766
ebből: Működési célú hitel
102 000
102 000
102 000
102 000
102 000
102 000
102 000
102 000
108 766
102 000
102 000
102 000
1 230 766
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
(17+…+21)
1 917 721
1 496 229
1 955 348
1 675 605
1 659 797
2 001 726
1 896 720
1 917 417
2 071 899
1 706 149
1 691 009
1 990 193
21 979 813
(12-22)
-366 385
103 688
393 544
97 292
-63
229 852
-47 319
2 570
259 129
5 745
-27 169
-650 884
0
17
Saját bevétel összesen
18
Fenntartói támogatás
(13+...+16)
ebből: Működési célú fenntartói támogatás
Felhalmozási célú hitel 22
Bevétel összesen
23
Kiadások és bevételek egyenlege
12. számú melléklet Baranya Megyei Önkormányzat több éves kihatással járó feladatai éves bontásban
Sorszám 1 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14.
Többéves elkötelezettséggel járó kiadási tételek
Hivatkozás
Máltai Szeretetszolgálat Egyesület részére, ellátási szerződésből adódó kötelezettség (10 61/2004.(IV.22.) Kgy. határozat fh) 2009. márciusig Baranya Ifjúságáért Kht. támogatása határozatlan idejű megállapodás alapján 181/2001. (XII.18.) Kgy. határozat Harkányi Gyógyfürdő Rt. Széchenyi terv pályázatához kapcsolódó fedezet 16/2002. (III.26.) Kgy. határozat Air Horizont Pécs-pogányi Repülőtér Fejlesztéséért Kht. által üzemanyagtöltő állomás 17/2004. (IX.22.) Kgy. rendelet létesítésére benyújtott pályázathoz kapcsolódó kezességvállalás Orfű Pécsi-tó Regionális Fejlesztő és Üzemeltető Kht. részére "Mecsek gyöngyszemei a 144/2005. (XI. 17.) Kgy. határozat Jakab hegytől a Vögységi patakig" ROP projekthez kapcsolódó kezességvállalás Baranya Megyei Sportszövetségek Szövetsége feladatellátási szerződésből eredő működési 6/2007. (II.15.) Kgy. határozat támogatása Baranya Megyei Diáksport Tanács feladatellátási szerződésből eredő működési 6/2007. (II.15.) Kgy. határozat támogatása 6/2007. (II.15.) Kgy. határozat Élősport támogatása Bezerédj-Kastélyterápia Alapítvány speciális gyermekotthon 6 fh igénybevétele 2010. 36/2005.(III.24.) Kgy. határozat márc.31-ig szóló ellátási szerződés alapján Pécs-Pogány Repülőteret Működtető Kft. működési költségeihez hozzájárulás* 63/2006.(V.11.) Kgy. határozat BMÖ Nagy László Gimnáziuma, Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma 68/2007.(VI.27.) Kgy. határozat átszervezéséhez kapcsolódó egyszeri beruházás Felhalmozási célú hitelek törlesztése Működési célú hitelek törlesztése Felhalmozási célú hitelek kamatterhe Kiadások összesen
2007.
2008.
2009.
ezer forint További évek
4 750
4 907
1 263
6 441 50 000
6 654 50 000
6 853 50 000
7 004
100 000
100 000
100 000
100 000
2 500
3 000
3 000
3 000
5 500
917
3 500
583
10 440
6 000 10 440
10 440
10 440
5 000
25 000
25 000
26 446 92 496 105 088 471 410 1 230 766 72 026 55 030 830 063 1 624 830
105 088
523 343
48 319 349 964
74 985 718 772
1. számú segédlet Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala 2007. évi költségvetésének bevételi előirányzata a következőkkel változott: Működési bevételek Egyéb intézményi működési bevétel • Európai Régiók Gyűlése - Kisebbségi Konferencia rendezvény támogatására kiállított számlák Áfa összege 113 ezer forint; Önkormányzatok sajátos működési bevételei Átengedett központi adók • Csökkentő tétel – Mutatószám változás következtében 2007. évi lemondás 50.618 ezer forint; Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek • Európai Régiók Gyűlése - Kisebbségi Konferencia rendezvény támogatására - számla ellenében – kapott 317 ezer forint; Támogatások Önkormányzatok költségvetési támogatása Normatív hozzájárulások • Csökkentő tétel - Mutatószám változás következtében 2007. évi normatíva lemondás 68.929 ezer forint; Normatív kötött állami támogatások • Csökkentő tétel - a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CXXVII. törvény 8. számú melléklete I.2. pontja szerinti támogatási összege (a februári létszámfelmérés változásának következtében) 48 ezer forint; Központosított támogatások • Egyes pedagógiai szakszolgáltatások kiegészítő támogatására 54 ezer forint; • Könyvtári és közművelődési érdekeltségnövelő támogatásra 6.655 ezer forint; • A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 114. § b) pontjában meghatározott szakmai vizsga lebonyolításához szükséges támogatás 1.295 ezer forint; • „Prémium Évek” programban résztvevő közalkalmazottak és köztisztviselők illetményének megtérítése 3.848 ezer forint összegben; • Közoktatás-fejlesztési célok támogatására 9.847 ezer forint; • 13. havi illetmény 1/6 részének 2007. évi fedezetére 197.116 ezer forint; Fejlesztési célú támogatás Címzett támogatás • Csökkentő tétel - 64/2007. (VI.27.) Kgy. határozat e) pontjában foglaltak alapján 57 ezer forint összegű maradvány lemondás, mely a Baranya Megyei Kórház „A” épület rekonstrukcióhoz kapcsolódik; Támogatás értékű bevételek Támogatásértékű működési bevétel • Európai Régiók Gyűlése - Kisebbségi Konferencia rendezvény támogatására 1.150 ezer forint; • Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium a Baranya Megyei Védelmi Bizottság működési kiadásainak támogatására 3.500 ezer forint összegű támogatása; • Az Oktatási és Kulturális Minisztérium képzési program működési támogatására 600 ezer forint összegű támogatása; • A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivataltól 1.220 ezer forint; az „iskolatej” program keretében kapott támogatás, • Csökkentő tétel – Intézmények 2006. évben megelőlegezett pályázati támogatásából 12.038 ezer forint. Az összeg intézményfinanszírozás keretében kerül elszámolásra;
Támogatásértékű felhalmozási bevétel • Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium a Baranya Megyei Védelmi Bizottság felhalmozási kiadásainak támogatására 1.500 ezer forint összegű támogatása; • Az Oktatási és Kulturális Minisztérium képzési program fejlesztési támogatására 2.000 ezer forint összegű támogatása; Működési célú pénzeszközátvétel ÁH kivülről • 2006. szeptember 21-22-én Brüsszelben az Európai Politikák Tanulmányi csoportja által szervezett munkaértekezleten a Baranya Megyei Önkormányzat is képviseltette magát 2 fővel. Az értekezlet része volt egy kutatásnak, amelyet a Régiók Bizottsága felkérésére készített az Európai Területi Együttműködési Csoportosulásról. Az utazási költségeket a Régiók Bizottsága visszatérítette önkormányzatunk részére 544 ezer forint összegben; • Pannonpower-Holding Vagyonkezelő ZRt. a szigetvári gyermekek táboroztatásához 40 ezer forint összegű támogatást adott;
2. számú segédlet A Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala 2007. évi kiadási előirányzatainak változása illetve a költségvetését érintő átcsoportosítások: Személyi juttatások előirányzat változásai: Növelő tételek • 2007. évi XXXIII. törvény, az egyes törvényeknek a tizenharmadik havi illetmény kifizetési rendjével összefüggő módosításáról, mely alapján 4.916 ezer forint fedezet kerül beépítésre a Baranya Megyei Önkormányzat költségvetésébe; • Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium által a védelmi kiadások fedezetére elnyert támogatásból 2.000 ezer forint személyi jellegű kiadások fedezetére; • BMÖ Radnóti Miklós Szakközépiskolája és Szakiskolája, dr. Marek József Szakközépiskola és a Petőfi Sándor Középiskolai Kollégium, mohácsi székhelyű intézmények átszervezésével kapcsolatos közoktatási szakértői vélemény fedezetére 130 ezer forint; • Megyei de nem önkormányzati intézmények kötelező ellenőrzésére megbízott közoktatási szakértő díjazására 70 ezer forint; • Cigány Kisebbségi Önkormányzat 34/2007. (VII.27.) határozata alapján 7 ezer forint költségátalány fedezetére; • Prémium években résztvevő köztisztviselők illetmény fedezetére 1.276 ezer forint; Munkaadókat terhelő járulékok változásai kapcsolódnak a személyi juttatások változásaihoz. Dologi kiadások Növelő tételek • 1-121/2007 Elnöki határozat alapján - elnöki keretből biztosított - 30 ezer forint, Semmelweis napi ünnepség költségeinek fedezetére; • 1-98/2007 Elnöki határozat alapján – elnöki keretből biztosított – 80 ezer forint, falu konferencia megszervezéséhez; • Belgiumban rendezett szakmai értekezletének útiköltség megtérítése 544 ezer forint; • Szigetvári gyermekek táboroztatására 40 ezer forint; • Európai Régiók Gyűlése - Kisebbségi Konferencia rendezvény kiadásaira 1.580 ezer forint; • Állami Számvevőszék vizsgálata alapján 18.799 ezer forint, a 2006. évi normatíva ellenőrzése alapján; • Iskolatej programra 1.500 ezer forint; • Intézményi informatika fejlesztésre 9.847 ezer forint; • Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége részére 10.000 ezer forint 2007. évi tagdíj kiegészítés; Csökkentő tételek • Közoktatási szakértők személyi juttatásának fedezetére 252 ezer forint; Speciális célú kiadások Támogatásértékű működési kiadás Növelő tételek • Cigány Kisebbségi Önkormányzat 32/2007. (VII.23.) valamint a 35/2007. (VII.27.) –i határozataik fedezetére 780 ezer forint; Csökkentő tétel • Technikai átvezetés 6.400 ezer forint; Működési célú pénzeszközátadás ÁH kívülre Növelő tétel • Technikai átvezetés 6.400 ezer forint; • Cigány Kisebbségi Önkormányzat 35/2007. (VII.27.) határozatának fedezetére 70 ezer forint; • Pro-Pannónia Kiadói Alapítvány támogatására 500 ezer forint;
Csökkentő tétel • 1-113/2007 számú elnöki határozat alapján a Baranya Megyei Pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központja részére – intézményfinanszírozás keretében – Baranya megyei tanévnyitó ünnepély megrendezésére 50 ezer forint; • Nagyrendezvényi keretből a Baranyai Megyei Kulturális és Idegenforgalmi Központ részére – intézményfinanszírozás keretében – 576 ezer forint „Köztisztviselők Napja” megrendezésére; a Baranya Megyei Pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központja részére – intézményfinanszírozás keretében – országos tanulmányi verseny megrendezésére 100 ezer forint; a POSZT Kht. részére 200 ezer forint; • 1-121/2007 Elnöki határozat alapján - elnöki keretből biztosított - 30 ezer forint, Semmelweis napi ünnepség költségeinek fedezetére; • 1-98/2007 Elnöki határozat alapján – elnöki keretből biztosított – 80 ezer forint, falu konferencia megszervezéséhez; Felhalmozási célú pénzeszközátadás ÁH kívülre Növelő tétel • A Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház Kht. részére a thermál medence használatbavételi engedélyéhez szükséges felújítási munkálatokra 3.803 ezer forint; Beruházási kiadások Csökkentő tételek • Baranya Megyei Kórház „A” épület rekonstrukció, címzett támogatás maradványértékének lemondása 57 ezer forint; • Baranya Megyei Kórház „A” épület rekonstrukció önrész maradvány összegének terhére 7.000 ezer forint a BMÖ Gazdasági Igazgatósága részére mikrobusz vásárlására; • Baranya Megyei Gyógyfürdőkórház, Harkány - fedett gyógymedence maradvány összegének 3.803 ezer forint kivezetése; A kiadási előirányzatok tartalmaznak olyan belső átcsoportosításokat is melyek a kiadási előirányzat fő összegét nem befolyásolják, csak technikai jellegűek.
3. számú segédlet Az intézmények saját hatáskörű előirányzat módosításai ezer forint
Kiemelt előirányzat
Intézményi működési bevételek Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése Egyéb működési bevételek Támogatások Fenntartói támogatás Működési célú fenntartói támogatás Felhalmozási célú fenntartói támogatás Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Ebből: OEP-től átvett pénzeszköz Támogatásértékű felhalmozási bevétel Kiegészítések, visszatérülések Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása Ellátottak pénzbeli juttatása Felújítási kiadások összesen Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások Egyéb kiadások Költségvetési kiadások összesen:
BMÖ Boróka Otthona Helesfa
Baranya Megyei Baranya Megyei Önkormányzat II. Béla Önkormányzat Radnóti Középiskolája, Miklós Élelmiszeripari Szakközépiskolája és Szakiskolája és Szakiskolája Kollégiuma Mohács Pécsvárad
Baranya Megyei Önkormányzat Nagy László Gimnáziuma, Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma Komló
Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ Pécs
138
Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága Pécs
6 020
340 1 582
1 188
4 604
5 794
4 514
1 490
-80
-156 0
6 158
340
7 284 1 110 360 4 114
13 078 6 094
30 115
30 035 440
40 649
40 349
56 145 2 979 398 49 527
440
0 118 38
Intézmények összesen
0
6 626 1 582
1 586 169
4 200
641
223
-4 200
5 044
498 233 463
1 700
300
498 233 3 307
0
-641 6 626
1 586
7 284
40 649
-797 56 145
4. számú segédlet A Baranya Megyei Önkormányzat intézményei fenntartói támogatásának változása
Tételszám
Megnevezés
1 Baranya Megyei Kórház Pécs Baranya Megyei Önkormányzat Fogyatékos 2 Személyek Otthona, Bóly Baranya Megyei Önkormányzat Fogyatékos 3 Személyek Otthona, Görcsöny Baranya Megyei Önkormányzat Boróka Otthona, 4 Helesfa Baranya Megyei Önkormányzat Fogyatékos 5 Személyek Otthona, Mozsgó Baranya Megyei Önkormányzat Horizont Otthona, 6 Szigetvár-Turbékpuszta Baranya Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona, 7 Mohács Baranya Megyei Önkormányzat Általános Iskolája, Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, 8 Kollégiuma és Gyermekotthona, Pécsvárad Baranya Megyei Önkormányzat Általános Iskolája, Szakiskolája, Kollégiuma és 9 Gyermekotthona, Old Baranya Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona, 10 Komló Baranya Megyei Önkormányzat II. Béla Középiskolája, Élelmiszeripari Szakiskolája és 11 Kollégiuma, Pécsvárad Baranya Megyei Önkormányzat Radnóti Miklós 12 Szakközépiskolája és Szakiskolája, Mohács Baranya Megyei Önkormányzat Nagy László Gimnáziuma Szakközépiskolája, 13 Szakképzőiskolája és Kollégiuma, Komló Baranyai Pedagógiai Szakszolgálatok, Szakmai 14 Szolgáltatások Központja, Pécs 15 Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ, Pécs 16 Csorba Győző Megyei Könyvtár, Pécs 17 Baranya Megyei Levéltár, Pécs 18 Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága, Pécs Baranya Megyei Kulturális és Idegenforgalmi 19 Központ, Pécs 20 Művészetek Háza, Pécs Baranya Megyei Önkormányzat Gazdasági 21 Igazgatósága, Pécs Összesen
Fenntartói támogatás (működési) 7/2007. 4/2007. (III.23.) Kgy. (VI.28.) Kgy. Eredeti rendelet rendelet előir. szerint szerint módosított módosított előirányzat előirányzat 250 000 285 833 436 350
436 350
Működési fenntartói támogatás változása
Általános tartalék
Pályázati Utótámogatás és finanszírozású önerő pályázati keret
Létszámleépítés (tartalék) 22 094
457 134
145 870
145 870
149 141
259 662
259 662
275 710
157 342
157 342
159 632
115 352
115 352
120 903
236 237
236 237
239 670
230 180
230 180
77 717
7 025
13-dik havi illetmény
Támogatás változása összesen
Egyéb
Működési Módosított előirányzat
63 686
85 780
371 613
5 823
5 823
462 957
Fenntartói támogatás (felhalmozási) 7/2007. (VI.28.) Kgy. Eredeti rendelet előir. szerint módosított előirányzat 0 0 7 400
7 400
Felhalmozási fenntartói támogatás változása
Felújítás
Beruházás
Támogatás változása összesen
Felhalmozási Módosított előirányzat
230
230
230
0
0
7 400
2 386
2 386
151 527
520
520
0
520
4 001
11 026
286 736
13 350
13 350
0
13 350
2 262
2 262
161 894
300
300
0
300
1 739
1 739
122 642
1 404
1 404
670
2 074
320
350
3 157
25
4 137
243 807
2 548
2 548
0
2 548
232 774
2 757
90
2 847
235 621
7 580
7 580
0
7 580
77 717
78 572
671
671
79 243
0
0
0
0
160 566
160 566
164 814
1 850
1 850
166 664
3 000
3 000
0
3 000
152 997
152 997
158 865
430
1 030
293 711
293 711
436 807
569 369
569 369
573 598
955
10 108
1 450
16 100
180 881
180 881
188 024
204
1 042 659 95 000 89 674
1 042 659 95 000 89 674
1 061 583 97 134 92 199
5 563 477
147 003
147 003
151 638
3 071
36 572 17 905
36 572 17 905
37 584 23 412
576
183 247 4 628 294
183 247 4 878 294
179 712 5 164 739
12 296
14 855
-12 038
12 638
171 503
600
600
5 034
550
7 034
443 841
0
0
0
0
6 022
355
22 477
596 075
2 000
2 000
0
2 000
3 052
600
3 856
191 880
0
0
431
27 608 6 375 7 741
1 089 191 103 509 99 940
17 350 500 1 000
17 350 500 1 000
6 386 5 075
4 766
874
152 512
0
0
509 244
3 997 1 434
41 581 24 846
0 0
0 0
3 107 215 662
182 819 5 380 401
2 350 59 902
2 822 60 374
2 912 1 190 1 500 10 206
275
7 190 1 294 924
4 604
-12 038
2 255
81 643
1 135 120 757
472 2 798
430
2 000
2 150
3 130
8 428 10 778
2 000
2 000
0 0 0
17 350 500 1 000
2 150
2 150
0 0
0 0
8 428 13 908
11 250 74 282
5. számú segédlet A Baranya Megyei Önkormányzat tartalékainak változása
Általános tartalék eredeti előirányzata 4/2007. (III.23.) Kgy. rendelet szerint általános tartalék módosított előirányzata 7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint általános tartalék módosított előirányzata Közgyűlési döntések és kisebbségi önkormányzati határozatok átvezetése Nevelőszülői elszámolás Cigány Területi Kisebbségi Önkormányzat költségvetésének felhasználása Döntést igénylő költségvetést módosító tételek DDÖRT részére hozzájárulás a szigetvári speciális gyermekotthonhoz BMÖ Radnóti Miklós Szakközépiskolája és Szakiskolája Mohács (dr. Marek) mg-i gépésztechnikusi képzés Zsolnay Múzeum költözéséhez és megnyitásáhozkapcsolódó 6,5 fő személyi juttatása és járuléka BMÖ Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona Mohács, lakásotthonos feladatellátásra 5fő - 1 havi személyi juttatása és járuléka Csorba Győző Megyei Könyvtár részére 2 fő Munkaügyi Központ támogatásával foglalkoztatott személyi juttatásainak és járulékainak 50%-a MÖOSZ határozat alapján tagdíj többlet 2007/2008-as tanév I. félévében induló iskolatej programra Átruházott hatáskörben hozott döntések Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház Kht. fedett gyógymedence munkálatainak megelőlegezésére Zsolnay Múzeum költözésének dologi és fejlesztési kiadásaira Pro Pannonia Kiadói Alapítvány részére Szatyor Győző jubileumi kiadványának megjelentetéséhez Általános tartalékot növelő tételek Általános tartalékból megelőlegezett támogatások visszapótlása - POSZT díjazása - Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház Kht. fedett gyógymedence Iskolatej program támogatása 2007. január-június Általános tartalék módosított előirányzata Céltartalék eredeti előirányzata 4/2007. (III.23.) Kgy. rendelet szerint céltartalék módosított előirányzata 7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint céltartalék módosított előirányzata Közgyűlési döntések és kisebbségi önkormányzati határozatok átvezetése Önkormányzati pályázati keret felhasználása - Művészetek és irodalom Háza Pécs érdekeltségnövelő pályázat - Kulturális és Idegenforgalmi Központ érdekeltségnövelő pályázat Cigány Területi Kisebbségi Önkormányzat költségvetésének felhasználása Átruházott hatáskörben hozott döntések Létszámváltozások, létszámcsökkentések egyszeri terhei - Baranya Megyei Kórház Pécs - BMÖ Boróka Otthona Helesfa - BMÖ II. Béla Középiskolája, Élelmiszeripari Szakiskolája és Kollégiuma Pécsvárad - BMÖ Nagy László Gimnáziuma, Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma Komló - Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ Pécs - Baranya Megyei Levéltár Pécs - Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága Pécs Vis major felújítási keret felhasználása - BMÖ Horizont Otthona Szigetvár-Turbékpuszta tréninglakás fürdőszoba felújítás - BMÖ Horizont Otthona Szigetvár-Turbékpuszta gázboyler - BMÖ II. Béla Középiskolája, Élelmiszeripari Szakiskolája és Kollégiuma Pécsvárad tornatermi nyílászárók - Baranya Megyei Levéltár csőtörés miatt többlet vízfogyasztás - BMÖ Gazdasági Igazgatósága részére áramfogadó szekrények cseréjére, fogadó szekrények átszerelésére az Orfűi Sporttáborban Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ részére nevelőszülők képzésének, továbbképzésének, szupervízió szervezésének fedezetére ../2007. (IX.17.) ESzGyB hat. alapján Döntést igénylő költségvetést módosító tételek Normatíva lemondás és visszafizetés, feladatellátás változás miatti korrekció, ÁSZ felülvizsgálathoz kapcsolódó visszafizetés Céltartalékot növelő tételek Prémiumévek programra kapott támogatás 13. havi illetmények első 3 havi fedezetének visszapótlása Céltartalék módosított előirányzata
ezer forint 120 000 120 184 65 494 -4 763 -57 -700 -1 450 -1 537 -955 -477 -10 000 -1 500
-3 803 -3 684 -500
200 3 803 1 220 41 291 1 706 771 2 005 287 1 866 340
-595 -1 456 -800
-22 094 -7 025 -10 108 -16 100 -14 855 -6 386 -5 075 -320 -350 -430 -431 -400 -800
-138 394 2 204 69 684 1 712 609
PROMPT L&S Könyvvizsgáló és Adótanácsadó Kft. Iroda: 7621 Pécs, Rákóczi u. 46. II. em. E-mail:
[email protected]
Telefon: (72) 336-529 (72) 336-537 Telefon/fax: (72) 311-633
Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Dr. Hargitai János Elnök Úr részére PÉCS Széchényi tér 9.
Könyvvizsgálói véleményezés a Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi költségvetéséről szóló 2/2007. (II.22.) Kgy. rendeletének módosításáról készített előterjesztésről A 2007. évi költségvetés módosítására 2007. szeptember 4-i keltezéssel előterjesztést késztettek. A tervezett módosítás a munkatervben a harmadik negyedévi módosítás, és a költségvetési főösszeg előirányzata az előterjesztés szerint 16.517.245 e Ft-ra 1 %-kal, emelkedik. A központosított támogatás bevételi és kiadásai előirányzata beépül a költségvetésbe 218.815 e Ft-tal, a normatív állami támogatás - mutatószám változás miatt – 119.516 e Ft összeggel csökken, továbbá 6 intézmény saját hatáskörű döntéseinek következtében 56.145 e F-tal nő az előirányzat. A költségvetési hiány nem változik. A céltartalék és az általános tartalék változásai az előterjesztett előirányzat módosítások hatásaként, valamint a feladatok közötti átcsoportosítások következményei szövegesen indokoltak és táblázatban összefoglaltak. A céltartalék módosítás utáni előirányzata 1.712.609 e Ft, az általános tartalék előirányzata 41.291 e Ft lesz. Az előterjesztés jogszabályba ütköző előirányzatot nem tartalmaz, minden lényeges összefüggést tartalmaz, elfogadásának nem látjuk akadályát. Pécs, 2007. szeptember 10. Dr. Fehér Mihály könyvvizsgáló MKVK ig. sz: 00155
Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi Bizottsága
Vélemény a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének a 2007. szeptember-i ülésére
a Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi költségvetéséről szóló 2/2007. (II.22.) Kgy rendelet módosításáról
A Pénzügyi Bizottság 2007 szeptember 10-i ülésén megtárgyalta a Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi költségvetéséről szóló 2/2007. (II.22.) Kgy. rendelet módosításáról szóló előterjesztést, melyet a Közgyűlésnek tárgyalásra javasol.
Pécs, 2007. szeptember 10. Dr. Gulyás Emil s.k. a bizottság elnöke
Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke Szám: 1340-10/2007. KIEGÉSZÍTŐ ELŐTERJESZTÉS a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. szeptember 20-i ülésére
Tárgy: A Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi költségvetéséről szóló 2/2007. (II.22.) Kgy. rendelet módosítása
Tisztelt Közgyűlés ! Kiegészítő előterjesztés készítését az alábbi előirányzatot módosító tételek beépítése, valamint az önkormányzat kötvény kibocsátási szándékának megvitatása teszi szükségessé. 1. A Baranya Megyei Cigány Önkormányzat 2007. szeptember 5-i ülésén 37/2007. (IX.05.) BMCÖ határozatával módosította a 2007. évi költségvetéséről szóló 21/2007. (VI.06.) BMCÖ határozatát. A kiegészítő előterjesztés e módosítás átvezetését tartalmazza az önkormányzat költségvetésén. 2 fő közhasznú munkavállaló 2007. szeptember 10. és 2008. február 28. közötti foglalkoztatásáról született döntés. Az 550 ezer forint személyi juttatás és 187 ezer forint járulékhoz a cigány önkormányzat 589 ezer forint támogatásban részesül a Dél-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központtól. Ez a kiadások 80 %-ára nyújt fedezetet, a maradék 20 %-ot kitevő 148 ezer forint átcsoportosítása a Cigány Önkormányzat költségvetésének általános tartalékából történik. Az összes 2008-ra áthúzódó kötelezettség 804 ezer forint (600 ezer forint személyi juttatás és 204 ezer forint járulék), melyből 642 ezer forintot támogat a Dél-Dunántúli Regionális Munkaügyi, 162 ezer forintot a Cigány Önkormányzatnak kell biztosítania a 2008. évi költségvetésében. 2. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése 68/2004. (IV.22.) Kgy. határozatában „A Drávamedence komplex ökoturisztikai fejlesztése” projekt előkészítéséhez az általános tartalék terhére 8,5 millió forint saját forrást biztosított. A pályázat kiírása után kiderült, hogy a projekt előkészítésének költségei tervezhetők a projekt költségvetésében, így abba beépíthető volt 3.000.ezer forint a projekt megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére, valamint 5.200.ezer forint az egységes építészeti arculatot biztosító tanulmány elkészítésére. A projekt megvalósítás során a fenti 8.200 ezer forint 97,5%-os támogatás tartalma, 7.995.ezer forint lehívása - az 1/2006. sz. Kifizetési kérelemben - megtörtént, azt a Magyar Államkincstár a Dráva I. elkülönített számlájára 2007.03.06-án át is utalta. Továbbá a Gyimóthy villa engedélyezési tervét a 2004. évi költségvetés tervezési, előkésztési keretének terhére fizette ki az önkormányzat 1.837,5 ezer forint értékben. A projekt költségvetésébe ez az összeg is beépítésre került, majd az 1/2006 sz. Kifizetési kérelemben a 97,5%-os támogatás tartalom, 1.791.563 forint lehívása megtörtént. A támogatásból származó bevételekből - melyek a költségvetés általános szabályai szerint az általános tartalékba kerülnek - a Dráva projekt III. keretén belül megvalósuló Gyimóthy villa kiállítótérrel történő bővítése és rekonstrukciója során felmerült többletigények kezelését javasolja az előterjesztés. Az eredeti pályázatban, a pályázati kiíráshoz igazodva, csak a kiállítótér bővítményre és a földszinti átalakításokra igényelhettünk támogatást. Az emeleti részek átalakítását (szálláshely) a projekt nem támogatta. Szükségesnek látjuk az emeleten is a meglévő radiátorok cseréjét és a tisztasági festést, valamint a külső környezetben a térburkolatok kiegészítését is. A konyha felszerelése (konyhabútor, tűzhely, hűtők) és a földszinti részek bútor cseréje is indokolt a megfelelő használat érdekében.
A támogatásból visszanyert forrásból 4.542 ezer forintot a felsorolt célokra kívánjuk felhasználni úgy, hogy 2.140 ezer forinttal a beruházásra tervezett előirányzat nő, 2.402 ezer forint felhasználása pedig az Alkotótelepek Kht-n keresztül történik. 3. A Baranya Megyei Kulturális és Idegenforgalmi Központ valamint a Művészetek és Irodalom Háza érdekeltségnövelő pályázatához kapcsolódóan az elkülönített önrész teljes összegének átcsoportosítása megtörténik az intézmény költségvetésébe. Ez most 1.544 és 405 ezer forint előirányzat változást jelent. 4. A Baranya Megyei Önkormányzat Gazdasági Igazgatósága vezetője – korábbi napirendi pontban hozott döntés alapján – közalkalmazotti jogviszonyának megszüntetéséhez 7.260 ezer forint előirányzat átcsoportosítása szükséges az általános tartalékból céljelleggel az intézmény költségvetésébe. 5. A Baranyai Pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központja utazó logopédiai feladatainak ellátásához gépkocsi vásárlásra 2.000 ezer forint támogatást nyert az Oktatási és Kulturális Minisztérium pályázatán. Egy Suzuki Ignis gépkocsi megvásárlásához – a pályázati támogatás és az ajánlati ár különbözeteként – 550 ezer forint előirányzat átcsoportosítás szükséges az intézmény költségvetésébe. Forrása a Baranya Megyei Kórház „A” épület rekonstrukció önerő maradványából megteremthető. A kiegészítő előterjesztés csak azokat a mellékleteket tartalmazza, amelyek a fenti tételekhez kapcsolódóan módosultak az eredetileg beterjesztetthez képest. 6. A Baranya Megyei Önkormányzat tervezett fejlesztéseinek finanszírozásához kötvény kibocsátásának előkészítésére teszünk javaslatot. Amennyiben az előkészítést támogató döntés születik, a tényleges kötvény kibocsátásra vonatkozó előterjesztés a novemberi ülésen kerülhet a tisztelt testület elé. A kötvénykibocsátás a hitelfelvétel egyik formája. A banki kölcsönfelvétellel szemben az önkormányzati kötvénykibocsátás előnye, hogy megkötöttségek nélkül, előre egyösszegben megkapja az önkormányzat a hitelt, kedvezőbb a futamideje, hátránya viszont, hogy a kibocsátáshoz kapcsolódó lebonyolítási költségek nagyobbak. A lehetőségek mérlegelése során a kötvény kibocsátás, ezen belül a deviza kötvény kibocsátás mellett szóló érvek az alábbiak: -
Nem kell közbeszerzési eljárást lefolytatni. A futamidő akár a 20 évet is elérheti. A tőketörlesztés rugalmasan alakítható, megkezdésére akár 3-4 év türelmi idő kérhető. A felhasználás és a visszafizetés kevésbé kötött, mint hitelfelvétel esetében. A fel nem használt, de kibocsátott kötvény magasabb kamatozású forint betétként is elhelyezhető. A devizában történő eladósodás kamatterhe alacsony (a devizanem függvényében 3,5-5,0 %). Az árfolyam és kamatkockázat a devizanem függvényében vállalható mértékű (pl.: svájci frank). A meglévő hosszúlejáratú hitelállomány kiváltható, aminek révén kamatköltség megtakarítás érhető el.
A kötvénykibocsátás céljai: -
Az önkormányzat tervezett fejlesztéseihez és pályázataihoz forrás biztosítása. A fejlesztési hitelállomány egységesítése. A forrásbiztosítás költségeinek csökkentése.
A kötvény az önkormányzat alábbi kötelezettségeire nyújtana pénzügyi fedezetet a 2007. december 31-i hitelállományt figyelembe véve: Meglévő (2004-2005 évi keletkezésű) beruházási célhitelek kiváltása: 2008-2009 évi fejlesztések illetve pályázati önrészek finanszírozása: Összesen:
547.542 ezer forint 1.480.458 ezer forint 2.028.000 ezer forint
2
Svájci frank alapú deviza kötvény esetén a fenti összeg a jelenlegi árfolyam alapján 13 millió svájci frank össznévértékű kötvény kibocsátását jelentené. A kötvénykibocsátás zárt körben, pénzintézeti jegyzési garanciával történik, mely biztosítja az értékesítés kockázatmentességét. A 2008-2009. évi pályázati lehetőségekhez kapcsolódóan az alábbi fejlesztések előkészítése zajlik, melyekre a kötvény kibocsátása fedezetet teremt: 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9.
Pécs-Orfű komplex turisztikai fejlesztése (strand,kerékpárút) Baranya Megyei Vizisportcentrum (Orfű sporttábor) Nagy László Gimnázium kistérségi iskolaközpont Pécsi székhelyű egészségügyi intézmények integrációja Központi múzeumi műtárgyvédelmi raktár (Látványtár) Regionális Néprajzi Múzeum (mohácsi múzeumi program) Hagyományok Háza ( pécsi régészeti múzeum rekonstrukciója) Fogyatékos Személyek Otthona Mozsgó szennyvízkezelése, elvezetése „Kastélypark” Módszertani Otthon akadálymentesítése
A deviza alapú kötvény esetében számolni kell a futamidő alatt jelentkező árfolyam és kamatkockázattal. Az árfolyam és kamatkockázat kezelésére, a veszteségek minimalizálása illetve a haszon optimalizálása érdekében a kibocsátó bankok különféle, és az önkormányzat számára megfontolandó módszereket ajánlanak: határidős adás-vételi ügylet, fedezeti ügylet, amelyeket „menet közben”, az adott helyzettől függően kell alkalmazni. A bank szakemberei ehhez iránymutatást adnak. A kötvénykibocsátás szervezőjének kiválasztása versenyeztetéssel legkedvezőbb költségek és paraméterek meghatározásával.
történik
a
lehető
A kötvénykibocsátás során az önkormányzatnak – a kibocsátásra vonatkozó végső döntése során – az alábbi paraméterekről kell döntést hoznia: -
Futamidő Kamatperiódus (éves/féléves/negyedéves) Kamatozás módja (fix/változó) Hozam/kamatfelár Devizanem (kibocsátás forintban/devizában) Kötvénykibocsátás időzítése
Most a határozati javaslat a főbb feltételek meghatározásával a közgyűlés elnökének felhatalmazását tartalmazza a kötvény kibocsátás előkészítő munkáira vonatkozóan. Ennek eredményeként a legkedvezőbb ajánlat alapján elkészített megbízási szerződés a novemberi közgyűlésen kerülhet újra, döntésre a testület elé. A közgyűlési végső döntés meghozatalát és a kibocsátásra vonatkozó megbízási szerződés aláírását követő egy hónapon belül a kötvény kibocsátás lebonyolítható és a teljesítés az önkormányzat felé megtörténik. Az önkormányzat kötvény kibocsátásából származó bevétele a kibocsátásra vonatkozó döntéssel egyidejűleg épül a költségvetésbe, ekkor szükséges a kibocsátás költségeinek fedezetéről is dönteni. A konkrét felhasználására a közgyűlés további, erre vonatkozó döntéseit követően kerülhet sor.
3
Tisztelt Képviselőtársaim ! Kérem, hogy szíveskedjenek az eredeti és a kiegészítő előterjesztést megvitatni, és az azokban foglalt javaslatokat jóváhagyva a 2007. évi költségvetés módosításáról szóló rendeletet megalkotni, valamint az alábbi határozati javaslatot elfogadni.
Módosított határozati javaslat: A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése 1. a Baranya Megye Közoktatásának Fejlesztéséért Közalapítvánnyal 2007. február 15-én kötött megállapodását a melléklet szerint módosítja. 2. felhatalmazza a közgyűlés elnökét, hogy a megállapodást a Baranya Megyei Önkormányzat nevében és képviseletében aláírja. Határidő: 2007. október 15. Felelős: dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke, 3. felhatalmazza a közgyűlés elnökét, hogy 2004-2005 évi keletkezésű beruházási célhitelek kiváltására, valamint a 2008 – 2009. évi fejlesztések és pályázatok forrásainak biztosítására 13.000.000 svájci franknak megfelelő össznévértékű devizakötvény kibocsátás előkészítését kezdje meg tizenöt éves futamidő, ezen belül két év türelmi idő mellett. Határidő: szeptember 30. Felelős: Dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke 4. felkéri elnökét, hogy kötvénykibocsátásra adott legkedvezőbb ajánlat alapján elkészített megbízási szerződést jóváhagyásra terjessze a közgyűlés elé, és a költségvetés módosítását készítse elő. Határidő: november 30. Felelős: Dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke
Pécs, 2007. szeptember 12.
Dr. Hargitai János
4
Módosított Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének …/2007. (IX…..) Kgy. rendelete a Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi költségvetéséről szóló 2/2007. (II.22.) Kgy. rendelet módosításáról
A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése (a továbbiakban: közgyűlés) az államháztartásról szóló többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 65.§ (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján az önkormányzat 2007. évi költségvetéséről szóló önkormányzati rendelet módosításáról az alábbi rendeletet alkotja: 1. § A Baranya Megyei Önkormányzat a 2007. évi költségvetéséről szóló 2/2007. (II.22.) Kgy. rendelet (a továbbiakban „R”) 4.§-a helyébe a következő rendelkezés lép: „4.§ (1)
A közgyűlés a Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi költségvetésének
a)
költségvetési kiadásait 15.953.928 ezer forintban, azaz kilencszázötvenhárommillió-háromszázharminckilencezer forintban,
b)
költségvetési bevételeit 15.287.068 ezer forintban, azaz Tizenötmilliárdkettőszáznyolcvanhatmillió-négyszáznégyszázhetvenkilencezer forintban,
c)
költségvetési hiányát 666.860 nyolcszázhatvanezer forintban,
(d)
összes hiányát 1.230.766 ezer forintban, azaz Egymilliárd-kétszázharmincmillióhétszázhatvanhatezer forintban
ezer
forintban,
azaz
Tizenötmilliárd-
hatszázhatvanhatmillió-
állapítja meg. (2)
A közgyűlés a Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi költségvetésében a - a működési célú költségvetési bevételeket
12.670.294 ezer forintban,
- a működési célú költségvetési kiadásokat
13.478.494 ezer forintban,
ebből: - a személyi jellegű kiadásokat
6.702.176 ezer forintban,
- a munkaadókat terhelő járulékokat
2.042.328 ezer forintban,
- a dologi kiadásokat
3.883.333 ezer forintban,
- a speciális célú támogatásokat
229.940 ezer forintban,
- az ellátottak pénzbeli juttatásait
95.959 ezer forintban,
- az egyéb kiadásokat
524.758 ezer forintban,
2 - a hiteltörlesztést
471.410 ezer forintban,
- a felhalmozási célú költségvetési bevételeket
2.616.774 ezer forintban,
- a felhalmozási célú költségvetési kiadásokat
2.475.434 ezer forintban,
ebből: - a felújítások összegét
129.672 ezer forintban,
- a beruházások összegét
915.439 ezer forintban,
- a speciális célú támogatásokat - az egyéb kiadásokat
190.568 ezer forintban, 1.239.755 ezer forintban,
- a hiteltörlesztést
92.496 ezer forintban,
továbbá - a működési célú hitelt
1.230.766 ezer forintban,
állapítja meg. 2. § A „R” 14. §-a az alábbiak szerint módosul: „14. § A közgyűlés az önkormányzat költségvetésének általános tartalékát 39.128 ezer forint összegben állapítja meg.” 3. § A „R” 15. §-a az alábbiak szerint módosul: „15. § A közgyűlés az önkormányzat céltartalékát 1.710.660 ezer forint összegben hagyja jóvá a 10. számú melléklet részletezése szerint.” 4. § A módosított költségvetésnek megfelelő részletezést a mellékletek az alábbiak szerint tartalmazzák: Az 1. számú melléklet a „Baranya Megyei Önkormányzat címrendje” a költségvetési rendelet 1. számú melléklete helyébe lép. Az 2. számú melléklet a „Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi létszámkeretei” a költségvetési rendelet 2. számú melléklete helyébe lép. A 3. számú melléklet a „Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi költségvetési mérlege” a költségvetési rendelet 3. számú melléklete helyébe lép. A 4. számú melléklet a „Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi működési bevételei és kiadásai” a költségvetési rendelet 4. számú melléklete helyébe lép. A 5. számú melléklet a „Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi felhalmozási célú bevételei és kiadásai” a költségvetési rendelet 5. számú melléklete helyébe lép.
3 Az 6. számú melléklet a „Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi költségvetésének részletezése címenként és azon belül kiemelt előirányzatonként” a költségvetési rendelet 6. számú melléklete helyébe lép. A 7. számú melléklet a „Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala költségvetésének 2007. évi kiadási előirányzatai” a költségvetési rendelet 7. számú melléklete helyébe lép. A 7.a számú melléklet a „Baranya Megyei Kisebbségi Önkormányzatok 2007. évi költségvetési mérlege” a költségvetés 7/b melléklete helyébe lép. A 7.b számú melléklet a „Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi költségvetésében tervezett speciális támogatások részletezése” a költségvetési rendelet 7/a. számú melléklete helyébe lép. A 8. számú melléklet a „Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi felújítási kiadásai célonként” a költségvetési rendelet 8. számú melléklete helyébe lép. A 9. számú melléklet a „Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi beruházási kiadásai feladatonként” a költségvetési rendelet 9. számú melléklete helyébe lép. A 10. számú melléklet a „Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi tartalékai” a költségvetési rendelet 10. számú melléklete helyébe lép. A 11. számú melléklet a „Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi előirányzat felhasználási ütemterve” a költségvetési rendelet 14. számú melléklete helyébe lép. A 12. számú melléklet a „Baranya Megyei Önkormányzat többéves kihatással járó feladatai éves bontásban” a költségvetési rendelet 13. számú melléklete helyébe lép. 5. § (1)
E rendelet a kihirdetése napján lép hatályba.
(2)
A rendelet kihirdetéséről a megyei főjegyző gondoskodik.
Pécs, 2007. szeptember 20.
dr. Hargitai János s.k. a közgyűlés elnöke
Lászlóné dr. Kovács Ilona s. k. megyei főjegyző
módosított 2. számú melléklet Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi létszámkeretei Cím
Cím
száma 1.
megnevezése Baranya Megyei Kórház Pécs
1. 2.
EGÉSZSÉGÜGYI INTÉZMÉNYEK Baranya Megyei Önkormányzat Fogyatékos Személyek Otthona Bóly Baranya Megyei Önkormányzat "Kastélypark" Módszertani Otthona 3. Görcsöny Baranya Megyei Önkormányzat Boróka Otthona 4. Helesfa Baranya Megyei Önkormányzat Fogyatékos Személyek Otthona 5. Mozsgó Baranya Megyei Önkormányzat Horizont Otthona 6. Szigetvár-Turbékpuszta 2-6. SZOCIÁLIS INTÉZMÉNYEK 7. Baranya Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona Mohács Baranya Megyei Önkormányzat Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és 8. Gyermekotthona Pécsvárad Baranya Megyei Önkormányzat Általános Iskolája, Készségfejlesztő Speciális Szakiskolája, Kollégiuma és 9. Gyermekotthona Old 10. Baranya Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája és Kollégiuma Komló 11. Baranya Megyei Önkormányzat II. Béla Középiskolája, Élelmiszeripari Szakiskolája és Kollégiuma Pécsvárad 12. Baranya Megyei Önkormányzat Radnóti Miklós Szakközép-és Szakiskolája, Kollégiuma Mohács 13. Baranya Megyei Önkormányzat Nagy László Gimnáziuma, Szakközép- és Szakiskolája, Speciális Szakiskolája, Kollégiuma Komló 14. Baranyai Pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központja Pécs 7 - 14. OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK 15. Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ Pécs 15. GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGVÉDELMI INTÉZMÉNYEK 16. Csorba Győző Megyei Könyvtár Pécs 17. Baranya Megyei Levéltár Pécs 18. Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága Pécs M6-M60-as útberuházások előtti régészeti feltáráshoz kapcsolódó létszámkeret 19. Baranya Megyei Kulturális és Idegenforgalmi Központ Pécs 20. Művészetek és Irodalom Háza Pécs 16 - 20. KÖZMŰVELŐDÉSI INTÉZMÉNYEK 21. Baranya Megyei Önkormányzat Gazdasági Igazgatósága Pécs 21. 22. 23.
EGYÉB INTÉZMÉNYEK Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala Pécs Dél-Dunántúli Önkormányzati Regionális Társulás Pécs * Ebből 2 fő tisztségviselő, 65 fő köztisztviselő, 4 fő ügykezelő és 7 fő munkaviszonyban álló (utóbbiból3 fő a Cigány Önkormányzat alkalmazásában)
2007. létszám (fő)
Ebből: pedagógus
841 841 185
12
91 137 69 53 535
2 14
88
46
76
33
23
9
61
38
45
35
160
113
142
93
72 667
51 418
225 225
74 74
37 25 92 60 11 8 233
0
31 31
0
78 2 2 612
506
módosított 3. számú melléklet Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi költségvetési mérlege ezer forint
Sorszám
Megnevezés
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet Módosított szerint előirányzat módosított előirányzat
BEVÉTELEK 1.
2.
3.
4.
5.
6. 7.
Működési bevételek Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése Egyéb intézményi működési bevételek Önkormányzatok sajátos működési bevételei Illetékek Átengedett központi adók Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek Támogatások Önkormányzatok költségvetési támogatása Normatív hozzájárulások Központosított előirányzatok Normatív kötött felhasználású támogatások Fejlesztési célú támogatás Címzett támogatás Céltámogatás Területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú támogatás Céljellegű decentralizált támogatás Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőkebevételei Pénzügyi befektetések bevételei Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz Támogatásértékű felhalmozási bevétel Kiegészítések, visszatérülések Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele
Költségvetési bevételek összesen: Működési célú hitel Fejlesztési célú hitel Finanszírozási célú pénzügyi műveletek bevételei összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen:
Bevételek összesen:
1.
2.
3
KIADÁSOK Intézmények kiadásai - ebből: Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása Ellátottak pénzbeli juttatása Felújítási kiadások Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások Egyéb kiadások Bm-i Önkormányzat Hivatala kiadásai - ebből: Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű működési kiadás - pénzügyi elszámolás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás - pénzügyi elszámolás Támogatási kölcsönök nyújtása Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása Ellátottak pénzbeli juttatása Felújítási kiadások Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások Egyéb kiadások Általános tartalék Céltartalék Dél-Dunántúli Önkormányzati Regionális Társulás- ebből: Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Beruházások Egyéb kiadások Általános tartalék Céltartalék
564 400 633 002
564 400 639 273
2 182 007 1 597 160 51 458
2 182 007 1 546 542 51 775
2 200 830 61 241 129 315
2 131 901 280 056 129 267
230 315
230 258
1 500 1 500
1 500 1 500
281 138
281 478
4 713 131 4 192 816 478 454
4 724 096 4 192 816 487 746
169 787 49 000 559 516
200 406 49 440 559 516
1 225 907
1 225 907
15 129 661 1 230 766
15 287 068 1 230 766
1 230 766
1 230 766
0 16 360 427
0 16 517 834
11 151 813 5 932 093 1 806 009 3 098 004
11 447 287 6 102 212 1 858 650 3 151 189
4 942
4 942
21 836 6 012 94 103 25 561 153 661
21 836 6 012 95 959 26 774 170 918
9 592 4 538 347 587 321 180 433 693 714
8 795 4 396 831 596 270 182 614 726 095
28 287 866 74 000 12 825
22 667 866 74 000 12 825
178 624 66 999 13 775
184 558 72 974 13 775
102 898 666 771
102 898 657 501
65 494 1 866 340 106 361 4 655 1 576 6 049
39 128 1 710 660 109 810 3 694 1 064 6 049
283 7 778 86 020
543 5 510 87 020 5 930
Költségvetési kiadások összesen: Hitel visszafizetés (törlesztés) Finanszírozási célú pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Intézményi függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Hivatali függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen:
15 796 521 563 906 563 906
15 953 928 563 906 563 906
0 16 360 427
0 16 517 834
KÖLTSÉGVETÉSI HIÁNY HIÁNY a hiteltörlesztéssel együtt
-666 860 -1 230 766
-666 860 -1 230 766
módosított 4. számú melléklet Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi működési bevételei és kiadásai
Sorszám
Megnevezés
ezer forint 7/2007. (VI.28.) Kgy. Módosított rendelet előirányzat szerint módosított előirányzat
BEVÉTELEK 1.
2.
3.
4. 5. 6.
Működési bevételek Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése Egyéb intézményi működési bevételek Önkormányzatok sajátos működési bevételei Illetékek Átengedett központi adók Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek Támogatások Önkormányzatok költségvetési támogatása Normatív hozzájárulások Központosított előirányzatok Normatív kötött felhasználású támogatások Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz Kiegészítések, visszatérülések Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele
Költségvetési bevételek összesen: Működési célú hitel Finanszírozási célú pénzügyi műveletek bevételei összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen:
Bevételek összesen:
1.
KIADÁSOK Intézmények kiadásai - ebből: Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása Ellátottak pénzbeli juttatása Egyéb kiadások
2.
Bm-i Önkormányzat Hivatala kiadásai - ebből: Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű működési kiadás - pénzügyi elszámolás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása Ellátottak pénzbeli juttatása Egyéb kiadások Általános tartalék Céltartalék
3.
Dél-Dunántúli Önkormányzati Regionális Társulás - ebből: Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Egyéb kiadások Általános tartalék Céltartalék
564 400 633 002
564 400 639 273
2 182 007 1 597 160 51 458
2 182 007 1 546 542 51 775
2 200 830 61 241 129 315
2 131 901 280 056 129 267
4 713 131 4 192 816
4 724 096 4 192 816
169 787 10 500
200 406 10 500
210 071
210 071
12 522 902 12 670 294 1 230 766 1 230 766 1 230 766 1 230 766 0 0 13 753 668 13 901 060
10 950 755 11 227 759 5 932 093 6 102 212 1 806 009 1 858 650 3 098 004 3 151 189 4 942
4 942
6 012 94 103 9 592 2 360 235 587 321 180 433 693 714
6 012 95 959 8 795 2 227 945 596 270 182 614 726 095
28 287 866 178 624 4 842
22 667 866 184 558 4 842
65 494 620 654 20 341 4 655 1 576 6 049
39 128 470 905 22 790 3 694 1 064 6 049
283 7 778
543 5 510 5 930
Költségvetési kiadások összesen: Hitel visszafizetés (törlesztés) Finanszírozási célú pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Intézményi függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Hivatali függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen:
13 331 331 13 478 494 471 410 471 410 471 410 471 410
0 0 13 802 741 13 949 904
KÖLTSÉGVETÉSI HIÁNY HIÁNY a hiteltörlesztéssel együtt
-808 429 -1 279 839
-808 200 -1 279 610
módosított 5. számú melléklet Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi felhalmozási célú bevételei és kiadásai ezer forint
Sorszám
Megnevezés
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet Módosított szerint előirányzat módosított előirányzat
BEVÉTELEK 1.
2.
3.
4. 5. 6. 7.
Működési bevételek Önkormányzatok sajátos működési bevételei Átengedett központi adók Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek Támogatások Önkormányzatok költségvetési támogatása Normatív kötött felhasználású támogatások Központosított támogatás Fejlesztési célú támogatás Címzett támogatás Céltámogatás Területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú támogatás Céljellegű decentralizált támogatás Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőkebevételei Pénzügyi befektetések bevételei Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele
Költségvetési bevételek összesen: Fejlesztési célú hitel Finanszírozási célú pénzügyi műveletek bevételei összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen:
Bevételek összesen:
1.
KIADÁSOK Intézmények kiadásai - ebből: Speciális célú támogatások Támogatásértékű felhalmozási kiadás Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felújítási kiadások Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások
2.
Bm-i Önkormányzat Hivatala kiadásai -ebből: Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű felhalmozási kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás - pénzügyi elszámolás Támogatási kölcsönök nyújtása Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása Felújítási kiadások Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások Egyéb kiadások Céltartalék
3.
Dél-Dunántúli Önkormányzati Regionális Társulás - ebből: Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű felhalmozási kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás - pénzügyi elszámolás Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felújítási kiadások Beruházások
Költségvetési kiadások összesen: Hitel visszafizetés (törlesztés) Finanszírozási célú pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Intézményi függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Hivatali függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen: KÖLTSÉGVETÉSI HIÁNY HIÁNY a hiteltörlesztéssel együtt
230 315
230 258
1 500 1 500
1 500 1 500
281 138
281 478
478 454
487 746
49 000 549 016
49 440 549 016
1 015 836
1 015 836
2 606 759
2 616 774
0
0
0 2 606 759
0 2 616 774
201 058
219 528
21 836 25 561 153 661
21 836 26 774 170 918
2 178 112
2 168 886
74 000 12 825
74 000 12 825
66 999 8 933 102 898 666 771
72 974 8 933 102 898 657 501
1 245 686 86 020
1 239 755 87 020
86 020 2 465 190 92 496 92 496
87 020 2 475 434 92 496 92 496
0 2 557 686
0 2 567 930
141 569 49 073
141 340 48 844
módosított 6. számú melléklet Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi költségvetésének részletezése címenként és azon belül kiemelt előirányzatonként
1. 1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
Működési bevételek Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése Egyéb intézményi működési bevételek Támogatások Fenntartói támogatás Működési célú fenntartói támogatás Felhalmozási célú fenntartói támogatás Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz Támogatásértékű felhalmozási bevétel Kiegészítések, visszatérülések Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: Bevételek összesen:
5 6 Baranya Megyei Kórház Pécs 78 592 159 602
78 592 159 602
285 833
371 613 230
4 192 816 4 192 816
4 192 816 4 192 816
10 542
10 542
4 727 385
4 813 395
Módosított előirányzat
4
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
3
Kiemelt előirányzat száma
2
Módosított előirányzat
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
1 1.
Elő irányzat csoport száma
Cím száma
ezer forint
7
8
9
10
1. 2. 3. 4.
5. 7. 8. 9.
10. 0 4 727 385
0 4 813 395
Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása Ellátottak pénzbeli juttatása Felújítási kiadások Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások Egyéb kiadások
2 300 807 745 555 1 681 023
2 365 792 766 350 1 681 023
Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen:
4 727 385
4 813 395
0 4 727 385
0 4 813 395
230
1. 1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
Működési bevételek Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése Egyéb intézményi működési bevételek Támogatások Fenntartói támogatás Működési célú fenntartói támogatás Felhalmozási célú fenntartói támogatás Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz Támogatásértékű felhalmozási bevétel Kiegészítések, visszatérülések Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: Bevételek összesen:
285 833
371 613 230
4 192 816 4 192 816
4 192 816 4 192 816
10 542
10 542
4 727 385
4 813 395
5. 6. 7. 8. 9.
10. 0 4 727 385
0 4 813 395
Módosított előirányzat
5 6 7 EGÉSZSÉGÜGYI INTÉZMÉNYEK ÖSSZESEN 1. 78 592 78 592 2. 159 602 159 602 3. 4.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
4
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
2
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Elő irányzat csoport száma
Cím száma 1 1.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
8
9
10
Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása Ellátottak pénzbeli juttatása Felújítási kiadások Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások Egyéb kiadások
2 300 807 745 555 1 681 023
2 365 792 766 350 1 681 023
Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen:
4 727 385
4 813 395
0 4 727 385
0 4 813 395
230
1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
5 6 7 8 Baranya Megyei Önkormányzat Fogyatékos Személyek Otthona Bóly Működési bevételek 1. Személyi jellegű kiadások Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése 110 829 110 829 2. Munkaadókat terhelő járulékok Egyéb intézményi működési bevételek 7 148 7 148 3. Dologi jellegű kiadások Támogatások 4. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás Támogatásértékű működési kiadás Működési célú fenntartói támogatás 457 134 462 957 Felhalmozási célú fenntartói támogatás 7 400 7 400 Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Előző évi pénzmaradvány átadása Támogatásértékű bevétel 5. Ellátottak pénzbeli juttatása Támogatásértékű működési bevétel 6. Felújítási kiadások Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz 7. Beruházások Támogatásértékű felhalmozási bevétel 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások Kiegészítések, visszatérülések 9. Egyéb kiadások Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 925 925 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: 583 436 589 259 Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek 10. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: 0 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Bevételek összesen: 583 436 589 259 Kiadások összesen:
Módosított előirányzat
1.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
4
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
2
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Elő irányzat csoport száma
Cím száma 1 2.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
9
10
340 027 109 237 126 772
344 439 110 648 126 772
5 500 1 900
5 500 1 900
583 436
589 259
0 583 436
0 589 259
1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
5 6 7 8 Baranya Megyei Önkormányzat "Kastélypark" Módszertani Otthona Görcsöny Működési bevételek 1. Személyi jellegű kiadások Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése 86 860 86 860 2. Munkaadókat terhelő járulékok Egyéb intézményi működési bevételek 6 137 6 137 3. Dologi jellegű kiadások Támogatások 4. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás Támogatásértékű működési kiadás Működési célú fenntartói támogatás 149 141 151 527 Támogatásértékű felhalmozási kiadás Felhalmozási célú fenntartói támogatás 520 520 Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Előző évi pénzmaradvány átadása Támogatásértékű bevétel 5. Ellátottak pénzbeli juttatása Támogatásértékű működési bevétel 17 200 17 200 6. Felújítási kiadások Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz 7. Beruházások Támogatásértékű felhalmozási bevétel 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások Kiegészítések, visszatérülések 9. Egyéb kiadások Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 3 962 3 962 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: 263 820 266 206 Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek 10. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: 0 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Bevételek összesen: 263 820 266 206 Kiadások összesen:
Módosított előirányzat
1.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
4
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
2
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Elő irányzat csoport száma
Cím száma 1 3.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
9
10
155 096 48 380 55 902
156 904 48 958 55 902
3 511 411 420 100
3 511 411 420 100
263 820
266 206
0 263 820
0 266 206
1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
Működési bevételek Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése Egyéb intézményi működési bevételek Támogatások Fenntartói támogatás Működési célú fenntartói támogatás Felhalmozási célú fenntartói támogatás Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz Támogatásértékű felhalmozási bevétel Kiegészítések, visszatérülések Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: Bevételek összesen:
5 6 7 8 Baranya Megyei Önkormányzat Boróka Otthona Helesfa 1. Személyi jellegű kiadások 115 217 115 217 2. Munkaadókat terhelő járulékok 4 900 4 900 3. Dologi jellegű kiadások 4. Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás 275 710 286 736 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 13 350 13 350 Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása 5. Ellátottak pénzbeli juttatása 6. Felújítási kiadások 7. Beruházások 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások 9. Egyéb kiadások
6 755
6 755
415 932
426 958 10.
0 415 932
0 426 958
Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen:
Módosított előirányzat
1.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
4
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
2
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Elő irányzat csoport száma
Cím száma 1 4.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
9
10
228 235 74 634 98 495
236 679 77 372 98 495
562 3 350 10 500
562 3 350 10 500
156
415 932
426 958
0 415 932
0 426 958
1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
5 6 7 8 Baranya Megyei Önkormányzat Fogyatékos Személyek Otthona Mozsgó Működési bevételek 1. Személyi jellegű kiadások Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése 67 251 67 251 2. Munkaadókat terhelő járulékok Egyéb intézményi működési bevételek 1 335 1 335 3. Dologi jellegű kiadások Támogatások 4. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás Támogatásértékű működési kiadás Működési célú fenntartói támogatás 159 632 161 894 Támogatásértékű felhalmozási kiadás Felhalmozási célú fenntartói támogatás 300 300 Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Előző évi pénzmaradvány átadása Támogatásértékű bevétel 5. Ellátottak pénzbeli juttatása Támogatásértékű működési bevétel 6. Felújítási kiadások Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz 7. Beruházások Támogatásértékű felhalmozási bevétel 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások Kiegészítések, visszatérülések 9. Egyéb kiadások Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 356 356 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: 228 874 231 136 Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek 10. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: 0 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Bevételek összesen: 228 874 231 136 Kiadások összesen:
Módosított előirányzat
1.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
4
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
2
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Elő irányzat csoport száma
Cím száma 1 5.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
9
10
132 178 43 075 52 465
133 891 43 624 52 465
356 500
356 500
300
300
228 874
231 136
0 228 874
0 231 136
1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
5 6 7 8 Baranya Megyei Önkormányzat Horizont Otthona Szigetvár-Turbékpuszta Működési bevételek 1. Személyi jellegű kiadások Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése 68 045 68 045 2. Munkaadókat terhelő járulékok Egyéb intézményi működési bevételek 3 421 3 421 3. Dologi jellegű kiadások Támogatások 4. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás Támogatásértékű működési kiadás Működési célú fenntartói támogatás 120 903 122 642 Támogatásértékű felhalmozási kiadás Felhalmozási célú fenntartói támogatás 1 404 2 074 Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Előző évi pénzmaradvány átadása Támogatásértékű bevétel 5. Ellátottak pénzbeli juttatása Támogatásértékű működési bevétel 6. Felújítási kiadások Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz 7. Beruházások Támogatásértékű felhalmozási bevétel 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások Kiegészítések, visszatérülések 9. Egyéb kiadások Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 212 212 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: 193 985 196 394 Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek 10. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: 0 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Bevételek összesen: 193 985 196 394 Kiadások összesen:
Módosított előirányzat
1.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
4
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
2
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Elő irányzat csoport száma
Cím száma 1 6.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
9
10
106 909 34 975 50 597
108 227 35 396 50 597
100 1 000 404
100 1 320 754
193 985
196 394
0 193 985
0 196 394
1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
Működési bevételek Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése Egyéb intézményi működési bevételek Támogatások Fenntartói támogatás Működési célú fenntartói támogatás Felhalmozási célú fenntartói támogatás Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz Támogatásértékű felhalmozási bevétel Kiegészítések, visszatérülések Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: Bevételek összesen:
1 162 520 22 974
17 200
1 185 756 23 644
17 200
12 210
12 210
1 686 047
1 709 953
5. 6. 7. 8. 9.
10. 0 1 686 047
0 1 709 953
Módosított előirányzat
1.
5 6 7 SZOCIÁLIS INTÉZMÉNYEK ÖSSZESEN 1. 448 202 448 202 2. 22 941 22 941 3. 4.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
4
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
2
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Elő irányzat csoport száma
Cím száma 1 2-6.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
8
9
10
962 445 310 301 384 231
980 140 315 998 384 231
3 867 1 573 10 270 13 204
3 867 1 573 10 590 13 554
Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása Ellátottak pénzbeli juttatása Felújítási kiadások Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások Egyéb kiadások
Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen:
156
1 686 047
1 709 953
0 1 686 047
0 1 709 953
2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
4 5 6 7 8 Baranya Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona Mohács Működési bevételek 1. Személyi jellegű kiadások Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése 1 927 1 927 2. Munkaadókat terhelő járulékok Egyéb intézményi működési bevételek 3 220 3 220 3. Dologi jellegű kiadások Támogatások 4. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás Támogatásértékű működési kiadás Működési célú fenntartói támogatás 239 670 243 807 Támogatásértékű felhalmozási kiadás Felhalmozási célú fenntartói támogatás 2 548 2 548 Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Előző évi pénzmaradvány átadása Támogatásértékű bevétel 5. Ellátottak pénzbeli juttatása Támogatásértékű működési bevétel 2 245 2 245 6. Felújítási kiadások Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz 7. Beruházások Támogatásértékű felhalmozási bevétel 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások Kiegészítések, visszatérülések 9. Egyéb kiadások Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: 249 610 253 747 Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek 10. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: 0 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Bevételek összesen: 249 610 253 747 Kiadások összesen:
Módosított előirányzat
1. 2.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
1.
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
2
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Elő irányzat csoport száma
Cím száma 1 7.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
9
10
164 770 53 075 27 321
167 896 54 086 27 321
893 1 887 1 664
893 1 887 1 664
249 610
253 747
0 249 610
0 253 747
2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
4 5 6 7 8 Baranya Megyei Önkormányzat Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona Pécsvárad Működési bevételek 1. Személyi jellegű kiadások Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése 3 735 3 735 2. Munkaadókat terhelő járulékok Egyéb intézményi működési bevételek 6 615 6 615 3. Dologi jellegű kiadások Támogatások 4. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás Támogatásértékű működési kiadás Működési célú fenntartói támogatás 232 774 235 621 Támogatásértékű felhalmozási kiadás Felhalmozási célú fenntartói támogatás 7 580 7 580 Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Előző évi pénzmaradvány átadása Támogatásértékű bevétel 5. Ellátottak pénzbeli juttatása Támogatásértékű működési bevétel 6. Felújítási kiadások Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz 7. Beruházások Támogatásértékű felhalmozási bevétel 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások Kiegészítések, visszatérülések 9. Egyéb kiadások Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: 250 704 253 551 Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek 10. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: 0 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Bevételek összesen: 250 704 253 551 Kiadások összesen:
Módosított előirányzat
1. 2.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
1.
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
2
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Elő irányzat csoport száma
Cím száma 1 8.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
9
10
150 962 48 790 43 372
153 121 49 478 43 372
1 580 6 000
1 580 6 000
250 704
253 551
0 250 704
0 253 551
1. 1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
4 5 6 7 8 Baranya Megyei Önkormányzat Általános Iskolája, Készségfejlesztő Speciális Szakiskolája, Kollégiuma és Gyermekotthona Old Működési bevételek 1. Személyi jellegű kiadások Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése 1 121 1 121 2. Munkaadókat terhelő járulékok Egyéb intézményi működési bevételek 275 275 3. Dologi jellegű kiadások Támogatások 4. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás Támogatásértékű működési kiadás Működési célú fenntartói támogatás 78 572 79 243 Támogatásértékű felhalmozási kiadás Felhalmozási célú fenntartói támogatás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Előző évi pénzmaradvány átadása Támogatásértékű bevétel 5. Ellátottak pénzbeli juttatása Támogatásértékű működési bevétel 130 130 6. Felújítási kiadások Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz 7. Beruházások Támogatásértékű felhalmozási bevétel 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások Kiegészítések, visszatérülések 9. Egyéb kiadások Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: 80 098 80 769 Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek 10. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: 0 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Bevételek összesen: 80 098 80 769 Kiadások összesen:
Módosított előirányzat
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
2
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Elő irányzat csoport száma
Cím száma 1 9.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
9
10 49 962 15 875 13 923
50 470 16 038 13 923
338
338
80 098
80 769
0 80 098
0 80 769
1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
5 6 7 8 Baranya Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája és Kollégiuma Komló Működési bevételek 1. Személyi jellegű kiadások Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése 4 000 4 000 2. Munkaadókat terhelő járulékok Egyéb intézményi működési bevételek 1 350 1 350 3. Dologi jellegű kiadások Támogatások 4. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás Támogatásértékű működési kiadás Működési célú fenntartói támogatás 164 814 166 664 Támogatásértékű felhalmozási kiadás Felhalmozási célú fenntartói támogatás 3 000 3 000 Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Előző évi pénzmaradvány átadása Támogatásértékű bevétel 5. Ellátottak pénzbeli juttatása Támogatásértékű működési bevétel 2 271 2 271 6. Felújítási kiadások Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz 7. Beruházások Támogatásértékű felhalmozási bevétel 3 150 3 150 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások Kiegészítések, visszatérülések 9. Egyéb kiadások Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: 178 585 180 435 Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek 10. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: 0 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Bevételek összesen: 178 585 180 435 Kiadások összesen:
Módosított előirányzat
1.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
4
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
2
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Elő irányzat csoport száma
Cím száma 1 10.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
9
10
113 248 37 046 22 950
114 650 37 494 22 950
352 3 000 1 989
352 3 000 1 989
178 585
180 435
0 178 585
0 180 435
2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
4 5 6 7 8 Baranya Megyei Önkormányzat II. Béla Középiskolája, Élelmiszeripari Szakiskolája és Kollégiuma Pécsvárad Működési bevételek 1. Személyi jellegű kiadások Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése 500 500 2. Munkaadókat terhelő járulékok Egyéb intézményi működési bevételek 5 120 5 120 3. Dologi jellegű kiadások Támogatások 4. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás Támogatásértékű működési kiadás Működési célú fenntartói támogatás 158 865 171 503 Támogatásértékű felhalmozási kiadás Felhalmozási célú fenntartói támogatás 600 1 030 Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Előző évi pénzmaradvány átadása Támogatásértékű bevétel 5. Ellátottak pénzbeli juttatása Támogatásértékű működési bevétel 6. Felújítási kiadások Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz 7. Beruházások Támogatásértékű felhalmozási bevétel 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások Kiegészítések, visszatérülések 9. Egyéb kiadások Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről 2 605 2 605 Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről 15 000 15 000 Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 28 658 28 658 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: 211 348 224 416 Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek 10. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: 0 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Bevételek összesen: 211 348 224 416 Kiadások összesen:
Módosított előirányzat
1. 2.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
1.
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
2
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Elő irányzat csoport száma
Cím száma 1 11.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
9
10
110 241 34 257 20 747
119 820 37 316 24 947
12 3 089 3 200 37 275
12 3 089 3 630 33 075
2 527
2 527
211 348
224 416
0 211 348
0 224 416
1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
5 6 7 8 Baranya Megyei Önkormányzat Radnóti Miklós Szakközép-és Szakiskolája, Kollégiuma Mohács Működési bevételek 1. Személyi jellegű kiadások Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése 8 339 8 339 2. Munkaadókat terhelő járulékok Egyéb intézményi működési bevételek 19 245 19 245 3. Dologi jellegű kiadások Támogatások 4. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás Támogatásértékű működési kiadás Működési célú fenntartói támogatás 436 807 443 841 Támogatásértékű felhalmozási kiadás Felhalmozási célú fenntartói támogatás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Előző évi pénzmaradvány átadása Támogatásértékű bevétel 5. Ellátottak pénzbeli juttatása Támogatásértékű működési bevétel 1 582 6. Felújítási kiadások Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz 7. Beruházások Támogatásértékű felhalmozási bevétel 4 604 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások Kiegészítések, visszatérülések 9. Egyéb kiadások Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről 3 000 3 000 Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről 27 000 27 440 Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 37 178 37 178 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: 531 569 545 229 Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek 10. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: 0 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Bevételek összesen: 531 569 545 229 Kiadások összesen:
Módosított előirányzat
1.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
4
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
2
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Elő irányzat csoport száma
Cím száma 1 12.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
9
10
268 691 84 947 112 606
275 583 86 621 113 297
23 2 575
23 2 575
62 086
67 130
641
531 569
545 229
0 531 569
0 545 229
2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
4 5 6 7 8 Baranya Megyei Önkormányzat Nagy László Gimnáziuma, Szakközép- és Szakiskolája, Speciális Szakiskolája, Kollégiuma Komló Működési bevételek 1. Személyi jellegű kiadások Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése 11 692 11 692 2. Munkaadókat terhelő járulékok Egyéb intézményi működési bevételek 17 080 17 218 3. Dologi jellegű kiadások Támogatások 4. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás Támogatásértékű működési kiadás Működési célú fenntartói támogatás 573 598 596 075 Támogatásértékű felhalmozási kiadás Felhalmozási célú fenntartói támogatás 2 000 2 000 Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése 350 690 Előző évi pénzmaradvány átadása Támogatásértékű bevétel 5. Ellátottak pénzbeli juttatása Támogatásértékű működési bevétel 6 538 7 726 6. Felújítási kiadások Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz 7. Beruházások Támogatásértékű felhalmozási bevétel 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások Kiegészítések, visszatérülések 9. Egyéb kiadások Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről 466 386 Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről 7 000 7 000 Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 21 477 21 477 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: 640 201 664 264 Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek 10. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: 0 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Bevételek összesen: 640 201 664 264 Kiadások összesen:
Módosított előirányzat
1. 2.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
1.
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
2
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Elő irányzat csoport száma
Cím száma 1 13.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
9
10
383 660 120 520 109 082
400 863 125 963 109 305
322
322
23 7 304 2 039 17 251
23 7 802 2 272 17 714
640 201
664 264
0 640 201
0 664 264
1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
5 6 7 8 Baranyai Pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központja Pécs Működési bevételek 1. Személyi jellegű kiadások Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése 2. Munkaadókat terhelő járulékok Egyéb intézményi működési bevételek 106 881 106 881 3. Dologi jellegű kiadások Támogatások 4. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás Támogatásértékű működési kiadás Működési célú fenntartói támogatás 188 024 191 880 Támogatásértékű felhalmozási kiadás Felhalmozási célú fenntartói támogatás 2 550 Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Előző évi pénzmaradvány átadása Támogatásértékű bevétel 5. Ellátottak pénzbeli juttatása Támogatásértékű működési bevétel 67 021 67 021 6. Felújítási kiadások Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz 7. Beruházások Támogatásértékű felhalmozási bevétel 4 848 4 848 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások Kiegészítések, visszatérülések 9. Egyéb kiadások Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 2 040 2 040 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: 368 814 375 220 Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek 10. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: 0 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Bevételek összesen: 368 814 375 220 Kiadások összesen:
Módosított előirányzat
1.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
4
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
2
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Elő irányzat csoport száma
Cím száma 1 14.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
9
10
226 433 69 145 61 728
229 386 69 898 61 878
4 620
4 620
2 040
2 040
49 4 799
49 7 349
368 814
375 220
0 368 814
0 375 220
1. 1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
Működési bevételek Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése Egyéb intézményi működési bevételek Támogatások Fenntartói támogatás Működési célú fenntartói támogatás Felhalmozási célú fenntartói támogatás Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz Támogatásértékű felhalmozási bevétel Kiegészítések, visszatérülések Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: Bevételek összesen:
2 073 124 15 728
2 128 634 18 708
350
690
78 205
80 975
7 998
12 602
6 071 49 000
5 991 49 440
89 353
89 353
2 510 929
2 577 631
5. 6. 7. 8. 9.
10. 0 2 510 929
0 2 577 631
Módosított előirányzat
5 6 7 OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK ÖSSZESEN 1. 31 314 31 314 2. 159 786 159 924 3. 4.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
4
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
2
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Elő irányzat csoport száma
Cím száma 1 7-14.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
8
9
10
Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása Ellátottak pénzbeli juttatása Felújítási kiadások Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások Egyéb kiadások
1 467 967 463 655 411 729
1 511 789 476 894 416 993
4 942
4 942
2 098 14 551 11 755 131 064
2 098 15 049 12 418 134 921
3 168
2 527
Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen:
2 510 929
2 577 631
0 2 510 929
0 2 577 631
1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
Működési bevételek Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése Egyéb intézményi működési bevételek Támogatások Fenntartói támogatás Működési célú fenntartói támogatás Felhalmozási célú fenntartói támogatás Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz Támogatásértékű felhalmozási bevétel Kiegészítések, visszatérülések Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: Bevételek összesen:
1 061 583 17 350
1 089 191 17 350
5 794 1 490
12 316
12 316
21 743
21 743
1 120 392
1 155 284
5. 6. 7. 8. 9.
10. 0 1 120 392
0 1 155 284
Módosított előirányzat
1.
5 6 7 Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ Pécs 1. 5 900 5 900 2. 1 500 1 500 3. 4.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
4
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
2
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Elő irányzat csoport száma
Cím száma 1 15.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
8
9
10
746 233 141 064 125 205
767 449 146 768 130 119
21 836 47 77 979 1 550 800
21 836 47 79 337 1 550 2 500
5 678
5 678
1 120 392
1 155 284
0 1 120 392
0 1 155 284
Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása Ellátottak pénzbeli juttatása Felújítási kiadások Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások Egyéb kiadások
Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen:
1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
5 6 7 8 GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGVÉDELMI INTÉZMÉNYEK ÖSSZESEN Működési bevételek 1. Személyi jellegű kiadások Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése 5 900 5 900 2. Munkaadókat terhelő járulékok Egyéb intézményi működési bevételek 1 500 1 500 3. Dologi jellegű kiadások Támogatások 4. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás Támogatásértékű működési kiadás Működési célú fenntartói támogatás 1 061 583 1 089 191 Támogatásértékű felhalmozási kiadás Felhalmozási célú fenntartói támogatás 17 350 17 350 Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Előző évi pénzmaradvány átadása Támogatásértékű bevétel 5. Ellátottak pénzbeli juttatása Támogatásértékű működési bevétel 5 794 6. Felújítási kiadások Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz 7. Beruházások Támogatásértékű felhalmozási bevétel 1 490 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások Kiegészítések, visszatérülések 9. Egyéb kiadások Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről 12 316 12 316 Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 21 743 21 743 Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: 1 120 392 1 155 284 Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek 10. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: 0 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Bevételek összesen: 1 120 392 1 155 284 Kiadások összesen:
Módosított előirányzat
1.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
4
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
2
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Elő irányzat csoport száma
Cím száma 1 15.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
9
10
746 233 141 064 125 205
767 449 146 768 130 119
21 836 47 77 979 1 550 800
21 836 47 79 337 1 550 2 500
5 678
5 678
1 120 392
1 155 284
0 1 120 392
0 1 155 284
1. 1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
Működési bevételek Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése Egyéb intézményi működési bevételek Támogatások Fenntartói támogatás Működési célú fenntartói támogatás Felhalmozási célú fenntartói támogatás Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz Támogatásértékű felhalmozási bevétel Kiegészítések, visszatérülések Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: Bevételek összesen:
97 134 500
103 509 500
4 115
4 115
1 250
1 250
5 115
5 115
131 395
137 770
5. 6. 7. 8. 9.
10. 0 131 395
0 137 770
Módosított előirányzat
5 6 7 Csorba Győző Megyei Könyvtár Pécs 1. 192 192 2. 23 089 23 089 3. 4.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
4
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
2
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Elő irányzat csoport száma
Cím száma 1 16.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
8
9
10
Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása Ellátottak pénzbeli juttatása Felújítási kiadások Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások Egyéb kiadások
Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen:
73 222 24 115 29 421
74 559 24 549 34 025
400 4 237
400 4 237
131 395
137 770
0 131 395
0 137 770
1. 1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
Működési bevételek Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése Egyéb intézményi működési bevételek Támogatások Fenntartói támogatás Működési célú fenntartói támogatás Felhalmozási célú fenntartói támogatás Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz Támogatásértékű felhalmozási bevétel Kiegészítések, visszatérülések Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: Bevételek összesen:
150 14 500
150 14 500
92 199 1 000
99 940 1 000
Módosított előirányzat
5 6 Baranya Megyei Levéltár Pécs
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
4
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
2
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Elő irányzat csoport száma
Cím száma 1 17.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7
8
9
10
1. 2. 3. 4.
5. 6. 7. 8. 9.
6 691
6 691
114 540
122 281 10.
0 114 540
0 122 281
Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása Ellátottak pénzbeli juttatása Felújítási kiadások Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások Egyéb kiadások
Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen:
66 590 20 879 25 735
72 128 22 651 26 166
1 336
1 336
114 540
122 281
0 114 540
0 122 281
1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
Működési bevételek Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése Egyéb intézményi működési bevételek Támogatások Fenntartói támogatás Működési célú fenntartói támogatás Felhalmozási célú fenntartói támogatás Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz Támogatásértékű felhalmozási bevétel Kiegészítések, visszatérülések Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: Bevételek összesen:
151 638
152 512 2 150
51 163
55 677
139 771
169 886
52 400
52 400
485 293
528 966
5. 6. 7. 8. 9.
10. 0 485 293
0 528 966
Módosított előirányzat
1.
5 6 7 Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága Pécs 1. 50 50 2. 90 271 96 291 3. 4.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
4
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
2
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Elő irányzat csoport száma
Cím száma 1 18.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
8
9
10
Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása Ellátottak pénzbeli juttatása Felújítási kiadások Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások Egyéb kiadások
194 034 62 430 227 132
202 630 65 212 256 977
1 607
4 057
90
90
Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen:
485 293
528 966
0 485 293
0 528 966
1. 1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
5 6 7 8 Baranya Megyei Kulturális és Idegenforgalmi Központ Pécs 1. Személyi jellegű kiadások 2. Munkaadókat terhelő járulékok 29 700 29 700 3. Dologi jellegű kiadások 4. Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás 37 584 43 125 Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása 5. Ellátottak pénzbeli juttatása 3 120 3 120 6. Felújítási kiadások 7. Beruházások 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások 9. Egyéb kiadások
Működési bevételek Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése Egyéb intézményi működési bevételek Támogatások Fenntartói támogatás Működési célú fenntartói támogatás Felhalmozási célú fenntartói támogatás Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz Támogatásértékű felhalmozási bevétel Kiegészítések, visszatérülések Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: Bevételek összesen:
8 241
8 241
5 686
5 686
84 331
89 872 10.
0 84 331
0 89 872
Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen:
Módosított előirányzat
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
4
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
2
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Elő irányzat csoport száma
Cím száma 1 19.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
9
10 33 660 10 490 40 181
34 045 10 614 45 213
84 331
89 872

25 251
6 900
6 900
500
500
150
150
1 021
1 021
46 261
48 100
5. 6. 7. 8. 9.
10. 0 46 261
0 48 100
Módosított előirányzat
5 6 7 Művészetek és Irodalom Háza Pécs 1. 2. 14 278 14 278 3. 4.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
4
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
2
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Elő irányzat csoport száma
Cím száma 1 20.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
8
9
10
Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása Ellátottak pénzbeli juttatása Felújítási kiadások Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások Egyéb kiadások
17 153 5 562 22 897
17 338 5 621 24 492
649
649
Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen:
46 261
48 100
0 46 261
0 48 100
1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
Működési bevételek Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése Egyéb intézményi működési bevételek Támogatások Fenntartói támogatás Működési célú fenntartói támogatás Felhalmozási célú fenntartói támogatás Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz Támogatásértékű felhalmozási bevétel Kiegészítések, visszatérülések Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: Bevételek összesen:
5 6 7 8 KÖZMŰVELŐDÉSI INTÉZMÉNYEK ÖSSZESEN 1. Személyi jellegű kiadások 392 392 2. Munkaadókat terhelő járulékok 171 838 177 858 3. Dologi jellegű kiadások 4. Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás 401 967 424 337 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 1 500 3 650 Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása 5. Ellátottak pénzbeli juttatása 65 298 69 812 6. Felújítási kiadások 7. Beruházások 1 750 1 750 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások 9. Egyéb kiadások 148 162
178 277
70 913
70 913
861 820
926 989 10.
0 861 820
0 926 989
Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen:
Módosított előirányzat
1.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
4
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
2
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Elő irányzat csoport száma
Cím száma 1 16-20.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
9
10
384 659 123 476 345 366
400 700 128 647 386 873
1 736 6 493
1 736 8 943
90
90
861 820
926 989
0 861 820
0 926 989
1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
5 6 7 8 Baranya Megyei Önkormányzat Gazdasági Igazgatósága Pécs 1. Személyi jellegű kiadások 2. Munkaadókat terhelő járulékok 60 900 60 900 3. Dologi jellegű kiadások 4. Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás 179 712 190 079 Támogatásértékű felhalmozási kiadás 2 822 11 250 Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása 5. Ellátottak pénzbeli juttatása 6. Felújítási kiadások 7. Beruházások 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások 9. Egyéb kiadások
Működési bevételek Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése Egyéb intézményi működési bevételek Támogatások Fenntartói támogatás Működési célú fenntartói támogatás Felhalmozási célú fenntartói támogatás Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz Támogatásértékű felhalmozási bevétel Kiegészítések, visszatérülések Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: Bevételek összesen:
1 806
1 806
245 240
264 035 10.
0 245 240
0 264 035
Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen:
Módosított előirányzat
1.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
4
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
2
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Elő irányzat csoport száma
Cím száma 1 21.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
9
10
69 982 21 958 150 450
76 342 23 993 151 950
250 2 100
250 11 000
500
500
245 240
264 035

190 079 11 250
5. 6. 7. 8. 9.
1 806
1 806
245 240
264 035 10.
0 245 240
0 264 035
Módosított előirányzat
1.
5 6 7 EGYÉB INTÉZMÉNYEK ÖSSZESEN 1. 2. 60 900 60 900 3. 4.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
4
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
2
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Elő irányzat csoport száma
Cím száma 1 21.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
8
9
10
Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása Ellátottak pénzbeli juttatása Felújítási kiadások Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások Egyéb kiadások
69 982 21 958 150 450
76 342 23 993 151 950
250 2 100
250 11 000
500
500
Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen:
245 240
264 035
0 245 240
0 264 035
1. 1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
Működési bevételek Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése Egyéb intézményi működési bevételek Támogatások Fenntartói támogatás Működési célú fenntartói támogatás Felhalmozási célú fenntartói támogatás Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz Támogatásértékű felhalmozási bevétel Kiegészítések, visszatérülések Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: Bevételek összesen:
5 6 INTÉZMÉNYEK ÖSSZESEN 564 400 576 567
564 400 582 725
5 164 739 60 374
5 389 610 74 832
350
690
4 353 519 4 192 816 9 748
4 366 597 4 192 816 15 842
166 549 49 000
196 584 49 440
206 567
206 567
11 151 813
11 447 287
Módosított előirányzat
4
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
3
Kiemelt előirányzat száma
Kiemelt előirányzat száma
2
Módosított előirányzat
Elő irányzat csoport száma
1
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Cím száma
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7
8
9
10
1. 2. 3. 4.
5. 6. 7. 8. 9.
10. 0 11 151 813
0 11 447 287
Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása Ellátottak pénzbeli juttatása Felújítási kiadások Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások Egyéb kiadások
Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen:
5 932 093 1 806 009 3 098 004
6 102 212 1 858 650 3 151 189
4 942
4 942
21 836 6 012 94 103 25 561 153 661
21 836 6 012 95 959 26 774 170 918
9 592
8 795
11 151 813
11 447 287
0 11 151 813
0 11 447 287
1. 2. 3.
2. 1.
3. 1. 2. 3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2. 1. 2.
Működési bevételek Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése Egyéb intézményi működési bevételek Önkormányzatok sajátos működési bevételei Illetékek Átengedett központi adók Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek Támogatások Önkormányzatok költségvetési támogatása Normatív hozzájárulások Központosított előirányzatok Normatív kötött felhasználású támogatások Fejlesztési célú támogatás Címzett támogatás Céltámogatás Területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú támogatás Céljellegű decentralizált támogatás Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőkebevételei Pénzügyi befektetések bevételei Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Kiegészítések, visszatérülések Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: Működési célú hitel felvétele Felhalmozási célú hitel felvétele Finanszírozási célú pénzügyi műveletek bevételei összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: Bevételek összesen:
2 200 830 61 241 129 315
2 131 901 280 056 129 267
230 315
230 258
1 500 1 500
1 500 1 500
280 788
280 788
346 271 382 686
341 292 386 186
3 238
3 822
559 516
559 516
1 019 340
1 019 340
9 103 600 1 230 766
9 202 298 1 230 766
1 230 766
1 230 766
0 10 334 366
0 10 433 064
5. 6. 7. 8. 9.
10.
Módosított előirányzat
1.
5 6 7 Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala 1. 2. 56 435 56 548 3. 4. 2 182 007 2 182 007 1 597 160 1 546 542 51 458 51 775
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
4
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
2
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Elő irányzat csoport száma
Cím száma 1 22.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
8
9
10
587 321 180 433 693 714
596 270 182 614 726 095
28 287 866 74 000 12 825 178 624 66 999 13 775
22 667 866 74 000 12 825 184 558 72 974 13 775
102 898 666 771
102 898 657 501
65 494 1 866 340
39 128 1 710 660
4 538 347 471 410 92 496 563 906
4 396 831 471 410 92 496 563 906
0 5 102 253
0 4 960 737
Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű működési kiadás - pénzügyi elszámolás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás - pénzügyi elszámolás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása Ellátottak pénzbeli juttatása Felújítási kiadások Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások Egyéb kiadások Általános tartalék Céltartalék
Költségvetési kiadások összesen: Működési célú hitel visszafizetés (törlesztés) Fejlesztési célú hitel visszafizetés (törlesztés) Finanszírozási célú pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen:
1. 1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
Működési bevételek Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése Egyéb intézményi működési bevételek Támogatások Fenntartói támogatás Működési célú fenntartói támogatás Felhalmozási célú fenntartói támogatás Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz Támogatásértékű felhalmozási bevétel Kiegészítések, visszatérülések Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: Bevételek összesen:
5 6 7 8 Dél-Dunántúlis Önkormányzati Regionális Társulás 1. Személyi jellegű kiadások 2. Munkaadókat terhelő járulékok 3. Dologi jellegű kiadások 4. Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás 7 000 6 885 Támogatásértékű működési kiadás - pénzügyi elszámolás 1 000 Támogatásértékű felhalmozási kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás - pénzügyi elszámolás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre 13 341 16 207 Előző évi pénzmaradvány átadása 5. Ellátottak pénzbeli juttatása 86 020 85 718 6. Felújítási kiadások 7. Beruházások 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások 9. Egyéb kiadások
106 361
109 810 10.
0 106 361
0 109 810
Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen:
Módosított előirányzat
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
4
Kiemelt előirányzat száma
3
Módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
2
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Elő irányzat csoport száma
Cím száma 1 23.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
9
10 4 655 1 576 6 049
3 694 1 064 6 049
283
543
7 778
5 510
86 020
87 020 5 930
106 361
109 810
0 106 361
0 109 810
1.
2.
1. 2. 3.
1. 2.
3.
4.
5. 6. 7.
1. 2. 3. 1. 2. 3. 1. 2. 1. 1. 2.
Működési bevételek Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése Egyéb intézményi működési bevételek Önkormányzatok sajátos működési bevételei Illetékek Átengedett központi adók Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek Támogatások Fenntartói támogatás Működési célú fenntartói támogatás Felhalmozási célú fenntartói támogatás Önkormányzatok költségvetési támogatása Normatív hozzájárulások Központosított előirányzatok Normatív kötött felhasználású támogatások Fejlesztési célú támogatás Címzett támogatás Céltámogatás Területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú támogatás Céljellegű decentralizált támogatás Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőkebevételei Pénzügyi befektetések bevételei Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz Támogatásértékű felhalmozási bevétel Kiegészítések, visszatérülések Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülrő Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: Működési célú hitel Fejlesztési célú hitel Finanszírozási célú pénzügyi műveletek bevételei összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: Bevételek összesen: Megjegyzés: az összes bevétel a fenntartói támogatás miatt halmozódást tartalmaz. Ennek kiküszöbölésével az adatok megegyeznek a 3. számú melléklet (költségvetési mérleg) adataiva
5 6 MINDÖSSZESEN 564 400 633 002
564 400 639 273
2 182 007 1 597 160 51 458
2 182 007 1 546 542 51 775
5 171 739 60 374
5 396 495 75 832
2 200 830 61 241 129 315
2 131 901 280 056 129 267
230 315
230 258
1 500 1 500
1 500 1 500
281 138
281 478
4 713 131 4 192 816 478 454
4 724 096 4 192 816 487 746
169 787 49 000 559 516
200 406 49 440 559 516
1 225 907 20 361 774 1 230 766
1 225 907 20 759 395 1 230 766
1 230 766
1 230 766
0 21 592 540
0 21 990 161
21 592 540 5 232 113 16 360 427
21 990 161 5 472 327 16 517 834
Módosított előirányzat
4
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
3
Kiemelt előirányzat száma
Kiemelt előirányzat száma
2
Módosított előirányzat
Elő irányzat csoport száma
1
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Cím száma
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
7
8
9
10
1. 2. 3. 4.
5. 6. 7. 8. 9. 10. 11.
12. 13.
Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű működési kiadás - pénzügyi elszámolás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás - pénzügyi elszámolás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása Ellátottak pénzbeli juttatása Felújítási kiadások Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások Egyéb kiadások Általános tartalék Céltartalék
6 524 069 1 988 018 3 797 767
6 702 176 2 042 328 3 883 333
33 512 866 74 000 34 661 192 414 161 102 39 336 153 661 102 898 762 383
28 152 866 74 000 12 825 190 068 94 810 19 787 95 959 129 672 915 439
65 494 1 866 340
14 725 39 128 1 710 660
Költségvetési kiadások összesen: Működési célú hitel visszafizetés (törlesztés) Fejlesztési célú hitel visszafizetés (törlesztés) Finanszírozási célú pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen:
15 796 521 471 410 92 496 563 906
15 953 928 471 410 92 496 563 906
0 16 360 427
0 16 517 834
módosított 7. számú melléklet Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala költségvetésének 2007. évi kiadási előirányzatai
Megnevezés 1. Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala és Kisebbségi Önkormányzatok összesen 1/a Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala személyi jellegű kifizetések: - nyugállományú köztisztviselők szociális kerete - foglalkoztatottak szociális, jóléti, kulturális kerete munkáltatókat terhelő járulékok: dologi kiadások: 1/b Cigány Kisebbségi Önkormányzat személyi jellegű kifizetések: munkáltatókat terhelő járulékok: dologi kiadások: 1/c Horvát Kisebbségi Önkormányzat személyi jellegű kifizetések: munkáltatókat terhelő járulékok: dologi kiadások: 1/d Német Kisebbségi Önkormányzat személyi jellegű kifizetések: munkáltatókat terhelő járulékok: dologi kiadások: 2. Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése személyi jellegű kifizetések: munkáltatókat terhelő járulékok: dologi kiadások: 3. Az önkormányzat működésével kapcsolatos egyéb kiadások 3/1/a Speciális célú támogatások: Támogatásértékű működési kiadás Ebből: - Cigány Kisebbségi Önkormányzat - Horvát Kisebbségi Önkormányzat - Német Kisebbségi Önkormányzat Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre Ebből: - Cigány Kisebbségi Önkormányzat Felhalmozási célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre Ebből: - Német Kisebbségi Önkormányzat 3/1/b Pénzügyi elszámolások, kölcsönök Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Előző évi pénzmaradvány, előirányzat-maradvány átadás Működési kiadás Felhalmozási kiadás 3/2 Nemzetközi kapcsolatok: személyi jellegű kifizetések: munkáltatókat terhelő járulékok: dologi kiadások: 3/3 Pályázatok, programok, egyéb kiadások személyi jellegű kifizetések: munkáltatókat terhelő járulékok: dologi kiadások:
ezer forint Módosított előirányzat
Részösszegek
623 665 616 485 460 287 122 387 2 304 138 459 17 739 4 475 1 878 442 2 155 1 645 0 0 1 645 1 060 0 0 1 060 133 419 100 575 27 606 5 238 354 199 22 667 780 900 2 362 74 000 184 558 320 72 974 500 27 466 866 12 825 4 842 8 933 23 704 1 907 624 21 173 724 191 31 623 15 483 677 085
4. Felújítási kiadások
102 898
5. Beruházási kiadások
657 501
6. Céltartalék Ebből: - Cigány Kisebbségi Önkormányzat - Horvát Kisebbségi Önkormányzat - Német Kisebbségi Önkormányzat 7. Általános tartalék Ebből: - Cigány Kisebbségi Önkormányzat - Horvát Kisebbségi Önkormányzat - Német Kisebbségi Önkormányzat 8. Hitel törlesztés Működési célú hitel törlesztés Felhalmozási célú hitel törlesztés Kiadások mindösszesen:
1 710 660 200 207 480 39 128 584 100 450 471 410 92 496 4 960 737
módosított 7.a számú melléklet Kisebbségi Önkormányzatok 2007. évi költségvetéseinek változása Cigány Kisebbségi Önkormányzat Eredeti előirányzat
Támogatás értékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszközátvétel ÁH kivülről Felhalmozási célú pénzeszközátvétel ÁH kívülről Önkormányzatok költségvetési támogatása Központosított támogatás
918
480
Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Baranya Megyei Önkormányzat támogatása általános tartalékból
Költségvetési bevételek összesen: Bevételek összesen:
4 372
5 770 5 770
Módosított előirányzat
Eredeti előirányzat
Személyi jellegű kiadások 1 507 Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások
Speciális célú támogatás Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre 480 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre
1 321 255 2 155
Módosított előirányzat
1 878 442 2 155 780
250
320
Beruházások Egyéb kiadások 4 372 Általános tartalék Céltartalék
789 1 000
584 200
6 359 6 359
5 770 5 770
6 359 6 359
Költségvetési kiadások összesen: Kiadások összesen:
Horvát Kisebbségi Önkormányzat Eredeti előirányzat
Támogatás értékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszközátvétel ÁH kivülről Felhalmozási célú pénzeszközátvétel ÁH kívülről Önkormányzatok költségvetési támogatása Központosított támogatás
Módosított előirányzat
Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások
480
Speciális célú támogatás Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre 480 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre
Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Baranya Megyei Önkormányzat támogatása általános tartalékból
Költségvetési bevételek összesen: Bevételek összesen:
Eredeti előirányzat
Módosított előirányzat
1 645
1 645
900
900
100 207
100 207
2 852 2 852
2 852 2 852
Beruházások Egyéb kiadások 2 372
2 372
2 852 2 852
2 852 2 852
Általános tartalék Céltartalék Költségvetési kiadások összesen: Kiadások összesen:
Német Kisebbségi Önkormányzat Eredeti előirányzat
Támogatás értékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszközátvétel ÁH kivülről Felhalmozási célú pénzeszközátvétel ÁH kívülről Önkormányzatok költségvetési támogatása Központosított támogatás
Módosított előirányzat
Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások
480
Speciális célú támogatás Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre 480 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre
Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Baranya Megyei Önkormányzat támogatása általános tartalékból
Költségvetési bevételek összesen: Bevételek összesen:
Eredeti előirányzat
Módosított előirányzat
1 060
1 060
2 362
2 362
500
500
450 480
450 480
4 852 4 852
4 852 4 852
Beruházások Egyéb kiadások 4 372
4 372
4 852 4 852
4 852 4 852
Általános tartalék Céltartalék Költségvetési kiadások összesen: Kiadások összesen:
Kisebbségi Önkormányzatok összesen Eredeti előirányzat
Támogatás értékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszközátvétel ÁH kivülről Felhalmozási célú pénzeszközátvétel ÁH kívülről Önkormányzatok költségvetési támogatása Központosított támogatás
918
1 440
Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Baranya Megyei Önkormányzat támogatása általános tartalékból
Költségvetési bevételek összesen: Bevételek összesen:
11 116
13 474 13 474
Módosított előirányzat
Eredeti előirányzat
Személyi jellegű kiadások 1 507 Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások
Speciális célú támogatás Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre 1 440 Felhalmozási célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre Beruházások Egyéb kiadások 11 116 Általános tartalék Céltartalék 14 063 14 063
Költségvetési kiadások összesen: Kiadások összesen:
Módosított előirányzat
1 321 255 4 860
1 878 442 4 860
3 262
4 042
250 500
320 500
1 339 1 687
1 134 887
13 474 13 474
14 063 14 063
módosított 7. b számú melléklet Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi költségvetésében tervezett speciális célú támogatások részletezése ezer forint Ebből: sorszám
Megnevezés
2007. évi Támogatás- Támogatás- Műk. célú Felhalm. pénzeszköz értékű módosított értékű célú átadás átadás előirányzat működési felhalmozá- államháztartá- államháztarkiadás
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 1.-19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 20.-30. 31. 32. 33. 34. 35. 36. 31.-36. 37. 38. 39. 40. 41. 42. 43. 37.-43. 43. 44. 45. 46. 47. 43.-47. 48. 49. 50. 51. 52. 53. 47.-53.
Baranya Ifjúságáért Kht. támogatása együttműködési megállapodás alapján Baranya Ifjúságáért Kht. pályázati támogatása Baranya Megye Közoktatásának Fejlesztéséért Közalapítvány támogatása (kötött állami támogatásból) Baranya Megyei Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány részére gyermek- és ifjúsági üdültetés támogatása Baranya Megyei Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány részére tetőfelújítás Baranya Megyei Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány* Baranyai Alkotótelepek Kht. működési támogatására Baranyai Alkotótelepek Kht. Gyimóthy villa berendezés vásárlásának támogatása Pécs 2010 Menedzsment Központ Kht. feladatainak támogatása INDIT Közalapítvány támogatása infrastrukturális fejlesztésekre INDIT Közalapítvány - "Füge" Deviencia Prevenciós Központ tevékenységének támogatása Jelenkor Alapítvány működési támogatása Orfű Pécsi-tó Regionális Fejlesztő és Üzemeltető Kht. működési támogatása Orfű Pécsi-tó Regionális Fejlesztő és Üzemeltető Kht. részére "Mecsek gyöngyszemei a Jakab hegytől a Vögységi patakig" ROP projekthez kapcsolódó támogatás (kezességvállalás) Orfű Kht. strand felújítási, karbantartási kiadásainak támogatása Pécs/Sopianae Örökség Kht. működési támogatása Pro Pannónia Kiadói Alapítvány működési támogatása Ezerszínű Baranya Kht. működési támogatására Pécs-Baranyai Múzeumi Közalapítvány működési támogatása* Közhasznú Társaságok, Közalapítványok támogatása: Baranya Megyei Önkormányzat hozzájárulása a Pécsi Regionális Integrált Egészségügy Kialakítása projekt előkészítéséhez Egészségügyi Konzorcium PTE* SZOCEG Kht. részére a Szederkényi és Mecsekjánosi intézményhez kapcsolódó normatíva 10 %-os elkülönítésére fedezet biztosítása SZOCEG Kht. részére a Szederkényi intézmény által nyújtott, emelt szintű ellátáshoz kapcsolódó egyszeri hozzájárulások fedezetére Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Pécsi Területi Szervezete által működtetett lakóotthon támogatása, ellátási szerződés alapján (10 fh) Bezerédj-Kastélyterápia Alapítvány részére 6 férőhely igénybevétele Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata részére Életminőségfejlesztő Szolgáltatások Intézménye 5 férőhely működési kiadásainak támogatása Mohácsi Többcélú Kistérségi Társulás részére a Pándy Kálmán Otthon működési kiadásaihoz hozzájárulás Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház Kht HEFOP pályázat önrészének támogatása Pécsvárad Város Önkormányzata részére Országos Gyermekvédelmi Konferencia megrendezésére Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház Kht. fedett gyógymedence Egészségügy, szociális ellátás, gyermekvédelem támogatása: PTE részére Munkaerőpiaci területi tervező oktatási program támogatása* Bursa-Hungarica felsőoktatási önkormányzati ösztöndíjra Pannon Magyar Ház programjainak támogatására Szigetvári speciális gyerekotthon pályázati saját ereéhez hozzájárulás Szerb Ortodox Egyházmegye - Dél Magyarországi Egyházművészeti Gyűjtemény Központ létrehozásának támogatása* POSZT Kht. rendezvényi díj támogatása Oktatás, kultúra támogatása: Baranya Megyei Diáksport Tanács működési támogatása Élősport támogatása a Baranya Megyei Sportszövetségek Szövetsége tagszervezetei részére Élősport támogatása a Baranya Megyei Diáksport Tanács részére Alpok Adria Téli Játékok támogatása Fogyatékkal élők Baranya megyei Sportszövetségének támogatása Élősport támogatása* Baranya Megyei Sportszövetségek Szövetsége működési támogatása Sport támogatása: Baranya Megyei Területfejlesztési Tanács működésének támogatása Pécs-Pogány Repülőteret Működtető Kft. részére - működési támogatás "Kultúrált környezetért"c. négy pályázat költségének fedezetére "Virágos Baranyáért" környezetszépítő verseny költségének fedezetére Turizmus fejlesztési keret* Területfejlesztés, turisztika támogatása: Nagyrendezvények, ünnepségek, versenyek, civil szervezetek támogatása Fogyasztóvédelmi Egyesület támogatása Elnöki keret Cigány Kisebbségi Önkormányzat Horvát Kisebbségi Önkormányzat Német Kisebbségi Önkormányzat Egyéb támogatások: Speciális célú támogatások összesen: *: 2006. évről áthúzódó feladat
si kiadás
son kívülre
3 441 4 800
3 441 4 800
67 979
67 979
5 000 1 000 600 1 500
5 000 1 000 600 1 500
2 402 3 000 1 000
3 000
1 500 2 000 2 750
1 500 2 000 2 750
2 402 1 000
2 500 9 130 2 000 1 500 2 000 121 114 223
2500 9130 2 000 1 500 2 000 121 97 591
67 000 5 300
5 300 9 748
780
780
6 000 10 440
6 000 10 440
1 825
1 825
8 000
8 000
47 039
5 000 200 13 600 3 500 3 000 3 000 300 300 2 385 5 500 17 985 7 000 5 000 3 000 4 000 100 19 100 14 124 100 9 770 1 100 1 400 2 362 28 856 354 199
16 632
67 000
9 748
500 3 803 160 435 400 6 000 1 000 1 000
táson kívülre
47 039 500 10 325 400 6 000
67 000
32 268
3 803 50 842
1 000 1 000 5 000 7 400
200 1 200 3 500
300
3 000 3 000 300 300 2 085 5 500 17 685 7 000 5 000
300
5 000
3 000 4 000 7 000 600
780 900 2 362 4 642 22 667
100 12 100 13 524 100 9 770 320 500
74 000
23 714 184 558
500 72 974
módosított 9. számú melléklet Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi beruházási kiadásai feladatonként
sorszám
1. 2. 3.
4. 5.
6.
7. 8.
Megnevezés 1 Intézményi költségvetésekben: BMÖ Fogyatékos Személyek Otthona Bóly - számítógép beszerzés (gép, szünetmentes áramforrások, szoftver beszerzések) Baranya Megyei Önkormányzat "Kastélypark" Módszertani Otthona Görcsöny - ételszállító kocsi Keresztespusztára BMÖ Boróka Otthona Helesfa - ételszállító kocsi - 20 személyes busz beszerzése Baranya Megyei Önkormányzat Fogyatékos Személyek Otthona Mozsgó - számítógép beszerzés (OTP terminál) BMÖ Horizont Otthona Szigetvár-Turbékpuszta - vízműbe központi vízlágyító beépítése - gázboyler - hűtőszekrény beszerzése BMÖ Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona - számítástechnikai eszközök beszerzése - számítógép vásárlás - 3 db szoftver számítógépes tesztérzékeléshez a Nevelési Tanácsadóba BMÖ Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona Pécsvárad - mikrobusz vásárlás Baranya Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Speciális Szakiskolája és Kollégiuma Komló
- informatikai eszközök beszerzése 9.
Baranya Megyei Önkormányzat II. Béla Középiskolája, Élelmiszeripari Szakiskolája és Kollégiuma Pécsvárad - informatikai eszközök vásárlása - élelmiszeripari gépek vásárlása - szaktantermi felszerelés - oktatástechnikai eszköz - élelmiszervizsgálati laboreszközök - számítógépes hálózatfejlesztés 10. Baranya Megyei Önkormányzat Radnóti Miklós Szakközép-és Szakiskolája, Kollégiuma Mohács - informatikai eszközök beszerzése - Pécsi úti épület átalakítása (tanterem, műhely) - hajószállító utánfutó - hegesztő tanműhely berendezése, felszerelése - gépbeszerzés dr. Marek József Szakközépiskola 11. BMÖ Nagy László Gimnáziuma, Szakközép- és Szakiskolája, Speciális Szakiskolája, Kollégiuma Komló - ügyviteli- és számítógépek beszerzése - 17+1 személyes autóbusz beszerzés (riasztó) - Mosógép vásárlás - Weblakszerkesztő program - egyéb gépek és berendezések vásárlása 12. Baranyai Pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központja Pécs - informatikai eszközök vásárlása - személygépkocsi beszerzés (utazó szakember hálózat) 13. Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ Pécs - mosógép vásárlás - számítógép beszerzés 14. Csorba Győző Megyei Könyvtár Pécs - műszaki eszközök, berendezések beszerzése - számítógép beszerzése - könyvtárbusz 15. Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága - szoftver vásárlás (autópálya) - számítógép vásárlás (autópálya) - 2 db információs pont - rovardoboz tároló szekrény - kivetítő és vászon vásárlása 16. Művészetek és Irodalom Háza - laptop vásárlás - számítógép vásárlás 17. BMÖ Gazdasági Igazgatósága Pécs - Pécs, Széchenyi tér 9. bútorok, berendezések beszerzése - 1 db nagyteljesítményű fénymásoló beszerzése - Mikrobusz beszerzés - Védelmi feladatokra - áramfogadó szekrény (Orfű Sporttábor) 1.-17. Intézményi költségvetésekben összesen: Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala költségvetésében: 18. Baranya Megyei Kórház "A" épület rekonstrukciója - önrész 2006. évi maradványa* - címzett támogatás 2006. évi maradványa* BMÖ Radnóti Miklós Szakközépiskolája és Szakiskolája Mohács tornaterem és tanműhely címzett támogatással 19. megvalósuló rekonstrukciója - önrész 2006. évi maradványa* - címzett támogatás 2006. évi maradványa* 20. Zsolnay Múzeum címzett támogatással megvalósuló rekonstrukciója - önrész 2006. évi maradványa* - 2007. évi önrész - címzett támogatás 21. BMÖ "Kastélypark" Módszertani Otthona Görcsöny főépület lift beépítés* 22. Egészségügyi gép-műszer berendezések lízingje* 23. Baranya Megyei Önkormányzat Horizont Otthona Szigetvár-Turbékpuszta szennyvíz hálózat kiépítés 24. Tervezési előkészítési keret 25. Informatikai beszerzések - informatikai rendszer fenntartása, tartalék eszközök beszerzése - 1 db szerver beszerzés - számítógép csere alapszoftverrel - vírusirtó és spamszűrő licenc - számítógépes Microsoft licenc Baranya Megyei Önkormányzat Radnóti Miklós Szakközépiskolája és Szakiskolája intézménynek szakmai előkészítő és 26. alapozó oktatás céljára ingatlan vásárlás (az intézmény által szakképzési forrásból való megtérítéssel) 27. Hajléktalan személyek nappali ellátórendszerének fejlesztése projek - 2006. évi maradvány* - 2007. évi ütem 28. „Baranya Paktum” Partnerség a baranyai foglalkoztatási helyzet javításáért elnevezésű pályázat - eszköz beszerzés* 29. Komplex Kulturális Turisztikai Együttműködés Pécs, Baranya, Eszék és Eszék-Baranya 30. A Dráva-medence komplex ökoturisztikai fejlesztése Dráva III. (ROP - 2006. évi maradvány* - 2007. évi ütem - saját rész kiegészítés (Gyimóthy villa) 31. Orfű, Dollár u. 797/8 hrsz. ingatlan ivóvíz gerincvezeték kiváltásának kivitelezése BMÖ Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona Mohács 2 db 32. lakóotthon rekonstrukció 33. - Baranya Megyei Kórház struktúraátalakítási pályázatához kapcsolódó árubeszerzések 17.-33. Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala költségvetésében összesen: 34. Dél-Dunántúli Önkormányzati Regionális Társulás - Speciális gyermekotthon Szigetvár kiviteli terv - Speciális gyermekotthon Szigetvár építés - DDDMR megvalósítási tanulmány 1.-34. Beruházási kiadások mindösszesen: * 2006. évről áthúzódó feladat
ezer forint Ebből: Módosított fenntartói előirányzat tám.-al fedezett 3 2 1 900 1 900 100 100 10 500 500 10 000 300 300 754 300 350 104 1 664 1 000 444 220 6 000 6 000 1 989 1 989 33 075 12 160 13 000 1 400 1 640 3 000 1 875 67 130 5 000 4 604 440 5 278 51 808 17 714 7 107 295 72 624 9 616 7 349 4 799 2 550 2 500 200 2 300 4 237 237 250 3 750 4 057 1 058 258 2 150 300 291 649 149 500 11 000 500 1 600 7 000 1 500 400 170 918
1 900 1 900 100 100 10 000 10 000 300 300 754 300 350 104 1 220 1 000 220 6 000 6 000
2 550 2 550 800 200 600 100 100
2 150
2 150
11 000 500 1 600 7 000 1 500 400 36 874
6 438 687
6 419 38 774 0 2 726 21 626 177 192 1 294 2 566 12 000 15 944 180 700 600 700 4 000 29 000 56 899 159 926 200 8 000 6 042 53 958 2 140 1 316 38 674 9 500 657 501 87 020 2 520 71 300 13 200 915 439
36 874
módosított 10. számú melléklet Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi tartalékai sorszám 1. 2.
Megnevezés Létszámváltozások, létszámcsökkentések egyszeri terhei Páyázati keretek összesen Intézményi pályázati keretek - ebből kötelezettséggel nem terhelt szabad pályázati keret - Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ DAPHNE II. Program (Esélyek Házával közös pályázat)* - Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ - Kisértékű tárgyi eszközök beszerzése gyermek és ifjúsági közösségek kialakításához és fejlesztéséhez* - Baranya Megyei Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány Balatonfenyvesi Ifjúsági Üdülő részleges nyílászáró cseréje* - Baranya Megyei Kulturális és Idegenforgalmi Központ Pécs - Pannon Mediterrán Ősz - Baranya Megyei Kulturális és Idegenforgalmi Központ Pécs - NKA Pályázati Csomag (Kult. Hálózatépítés határok nélkül, II. Európai Magyarok Fesztiválja, Határon túli magyarok fesztiválja, stb.) - Baranya Megyei Önkormányzat Nagy László Gimnáziuma, Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma Komló - Baranya Megye Közoktatásának Fejlesztéséért Közalapítványhoz benyújtott pályázat - Baranya Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona Mohács - Baranya Megye Közoktatásának Fejlesztéséért Közalapítványhoz benyújtott pályázatra - Baranyai Pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központja Pécs - több, a Baranya Megye Közoktatásának Fejlesztéséért Közalapítványhoz benyújtott pályázatra - Baranya Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona Mohács - Munkaerőpiaci Alaphoz benyújtott pályázatra - Baranya Megyei Önkormányzat Radnóti Miklós Szakközépiskolája és Szakiskolája Mohács Munkaerőpiaci Alaphoz benyújtott pályázatára - Baranya Ifjúsásáért Kht. Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumhoz benyújtott pályázatára
Részösszeg
ezer forint 2007 évi Működési Felhalmomódosított célú zási célú előirányzat 351 280 351 280 131 861 131 861
46 474 26 580 6 250 124 2 000 3 000
1 272
277
635
450
116 2 645 1 625
- Kulturális és Idegenforgalmi Központ Dél-Dunántúli régió ortofotójának elkészítése 1 500 Önkormányzati pályázati keret 85 387 - ebből kötelezettséggel nem terhelt szabad pályázati keret 50 750 - Közös intézményi képzési és projektfejlesztési struktúra kialakítása a horvát-magyar Baranya határmenti régióban (1850 EUR* akt.árf: MNB-közép 247,02 Ft)* 457 - Pécsi-tó rehabilitációja, az abaligeti tó rehabilitációja, a tekeresi tanösvény és kerékpárút megvalósítása* 5 500 - ROP 1.1 Dráva 3 "Dráva medence komplex ökoturisztikai fejlesztése" - Gyimóthy villa felújítása* 25 - ROP 1.1 Dráva 1 "Dráva medence komplex ökoturisztikai fejlesztése"* 85 - ROP 1.1 Dráva 2 "Dráva medence komplex ökoturisztikai fejlesztése"* 56 - Zsolnay Múzeum új állandó kiállításának megvalósítása* 4 570 - Intézményi együttműködés fejlesztése - projektfejlesztés, közös képzési program* 595 - Egészségügyi konzorcium* 8 000 - Baranya Ifjúságáért Kht. Integrált helyi ifjúsági információs és tanácsadó központok hálózatának fejlesztése, bővítése* 10 000 - INTERREG III. B. Matriosca projekt* 99 - Zsolnay kiállítás tárgyainak restaurálása 600 - Ipari és Mezőgazdasági Kiállítás évfordulójához kötődő tárlat 450
3. 4.
5.
- Dél-Dunántúli Régió turisztikai kínálatának piacra jutását segítő kampányok c. pályázat - Nagykorúvá vált állami gondozottak lakáshoz jutására BMÖ Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona Mohács gyermekotthon kialakítás, berendezésekre* Kezességvállalások fedezete - Harkányi Gyógyfürdő Rt. Széchenyi terv keretében benyújtott pályázathoz kezességvállalás fedezete - Air Horizont Pécs-pogányi Repülőtér Fejlesztéséért Kht. által üzemanyagtöltő állomás létesítésére benyújtott pályázathoz a DDRFT felé kezességvállalás fedezete Utófinanszírozású projektek finanszírozási szükségelete - 2007. évi keret - Megelőlegezés - Megtakarítás/Visszapótlás
1 500 2 700
ÁLTALÁNOS TARTALÉK - ebből Cigány Kisebbségi Önkormányzat - ebből Horvát Kisebbségi Önkormányzat - ebből Német Kisebbségi Önkormányzat *: 2006. évről áthúzódó feladat
8 000
41 129
41 129
150 000
50 000 100 000 42 850 -12 712 10 991
6.
Szociális intézményekben az emelt szintű ellátásért fizetett egyszeri hozzájárulás 10 %-a - ebből a Baranya Megyei Önkormányzat "Kastélypark" Módszertani Otthona Görcsöny* 7. Szociális intézmények ISO minősítésének kerete* Mecseki Bányavagyon-hasznosító Rt. irattára kezelésének átvételével kapcsolatos feladatok 8. részbeni fedezete* Normatíva lemondás és visszafizetés, feladatellátás változás miatti korrekció, ÁSZ 9. felülvizsgálathoz kapcsolódó visszafizetés Európa Kulturális Fővárosa 2010 projekt önrésze, valamint intézményfejlesztési, komplex 10. stratégiai fejlesztési, struktúra átalakítási programokra, elsősorban a megnyíló pályázatok önrésze* - ebből strukturális átalakításokra, racionalizálásra és a feladatellátáshoz kapcsolódó szükségletekre 11. Intézményi felújítások vis major keret 12. Intézmények karbantartási kerete 13. Energia, közüzemi díjak, gyógyszer áremelkedés miatti többletek fedezetére 14. Nevelőszülők képzésének, továbbképzésének, szupervízió szervezésének fedezetére 15. Intézményvezetők teljesítményének elismerésére 16. Cigány Kisebbségi Önkormányzat 17. Horvát Kisebbségi Önkormányzat 18. Német Kisebbségi Önkormányzat Összesen: 1.-18.
8 000 150 000
2 184
2 184
2 184 840
840
26 714
26 714
337
337
918 371
918 371
60 000 37 339 11 100 20 000 2 200 8 418 200 207 480 1 710 660 39 128 584 100 450
37 339 11 100 20 000 2 200 8 418 200 207 480 470 905
1 239 755
módosított 11. számú melléklet A Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi előirányzat felhasználási ütemterve ezer forint
Megnevezés
sorszám
Január
Február
Március
Április
Május
Június
Július
Augusztus
Szeptember
Október
November
December
ÖSSZESEN
1
Személyi jellegű juttatások
709 180
526 550
506 210
514 666
516 978
548 723
547 603
546 453
572 145
580 623
566 229
566 816
6 702 176
2
Munkaadókat terhelő járulékok
232 230
157 777
152 239
153 752
157 751
168 307
164 289
164 350
177 451
177 512
171 816
164 854
2 042 328
3
Dologi jellegű kiadások
273 272
278 886
281 177
317 198
335 196
337 606
404 096
338 337
340 948
323 008
327 529
326 080
3 883 333
4
Speciális célú támogatások
7 981
18 150
28 500
37 439
30 433
18 560
45 320
50 085
34 790
24 772
37 514
86 964
420 508
ebből: Támogatásértékű működési kiadás
3 000
300
8 213
8 822
7 274
0
0
283
260
0
0
0
28 152
Támogatásértékű működési kiadás - pénzügyi elszámolás
0
0
0
0
0
0
0
866
0
0
0
0
866
támogatásértékű felhalmozási kiadás
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
7 000
67 000
74 000
Támogatásértékű felhalmozási kiadás - pénzügyi elszámolás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi maradvány átadása 5
Ellátottak pénzbeli juttatásai
6
Felújítási kiadások
0
0
0
0
0
0
0
6 200
6 625
0
0
0
12 825
4 381
17 850
16 776
14 381
23 159
16 520
15 320
25 900
14 102
11 870
20 120
9 689
190 068
600
0
0
0
0
0
30 000
16 836
13 803
12 902
10 394
10 275
94 810
0
0
3 511
14 236
0
2 040
0
0
0
0
0
0
19 787
6 475
6 572
6 524
6 523
6 522
7 425
8 140
9 775
15 283
8 255
7 337
7 128
95 959
18 408
0
1 900
4 379
6 617
10 559
8 553
2 420
7 966
770
0
68 100
129 672 915 439
7
Beruházási kiadások
0
2 494
36 050
51 249
52 273
107 466
149 855
239 676
99 164
64 900
62 152
50 160
8
Egyéb felhalmozási célú kiadások
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
9
Egyéb kiadások
0
0
138 829
80 600
95 705
82 000
91 197
93 000
88 930
83 000
95 155
916 097
1 764 513
Általános tartalék
0
0
12 000
5 600
5 000
5 000
1 197
3 000
3 000
1 837
1 494
1 000
39 128
céltartalék
0
0
126 739
75 000
82 000
77 000
90 000
90 000
80 000
80 000
91 712
918 209
1 710 660
10
Fenntartói támogatás
565 150
393 812
391 558
412 507
450 085
472 413
524 986
462 451
465 261
453 925
444 744
435 435
5 472 327
11
Hiteltörlesztés
471 410
8 300
18 817
0
8 300
18 815
0
8 300
10 832
0
8 300
10 832
563 906
12
Kiadások összesen
2 284 106
1 392 541
1 561 804
1 578 313
1 659 860
1 771 874
1 944 039
1 914 847
1 812 770
1 716 765
1 720 776
2 632 466
21 990 161
13
Intézményi működési bevételek
111 309
99 162
110 891
111 454
117 107
128 591
125 007
114 946
122 883
117 891
120 948
123 890
1 404 079
47 018
46 766
46 829
46 845
46 151
46 898
47 129
46 453
47 891
47 886
47 622
46 912
564 400
55 265
45 370
50 886
48 978
53 930
58 281
48 614
46 642
53 966
55 864
59 300
62 177
639 273
9 026
7 026
13 176
15 631
17 026
23 412
29 264
21 851
21 026
14 141
14 026
14 801
200 406
348 253
249 299
199 925
254 816
252 017
276 735
390 550
372 624
374 896
369 166
376 672
315 371
3 780 324
(1+...+11)
ebből: Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítései
Egyéb működési bevételek Működési célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről 14
Önkormányzatok sajátos bevételei
ebből: Illetékek
Átengedett központi adók Önkormányzatok sajátos működési bevételei Önkormányzatok sajátos felhalmozási és tőkebevételei 15
Támogatások, támogatásértékű bevételek, kiegészítések
ebből: Normatív hozzájárulások
Normatív kötött felhasználású támogatások
69 377
107 778
90 346
129 266
126 467
151 185
265 000
265 000
265 000
255 000
255 000
202 588
2 182 007
274 710
137 355
105 413
121 384
121 384
121 384
121 384
102 000
105 413
110 000
117 506
108 609
1 546 542
4 166
4 166
4 166
4 166
4 166
4 166
4 166
5 624
4 483
4 166
4 166
4 174
51 775
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
762 209
621 956
578 267
605 082
625 384
624 781
700 177
846 498
655 653
667 977
643 594
654 746
7 986 324
378 543
189 271
145 254
167 263
167 263
167 263
167 263
167 263
147 597
145 255
140 000
149 666
2 131 901
5 289
22 042
5 949
5 274
23 142
4 661
22 656
4 661
4 661
22 221
4 048
4 663
129 267
A Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi előirányzat felhasználási ütemterve ezer forint
Megnevezés
sorszám
Január
Központosított előirányzatok
Március
Április
Május
Június
Július
Augusztus
Szeptember
Október
November
December
ÖSSZESEN
0
0
0
0
0
7 241
9 000
50 000
50 000
55 000
55 000
53 815
280 056
686
0
0
0
0
0
51 693
177 879
0
0
0
0
230 258
Céltámogatások
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
Területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú támogatás
0
0
1 500
0
0
0
0
0
0
0
0
0
1 500
Címzett támogatások
16
Február
Céljellegű decentralizált támogatás
0
0
1 500
0
0
0
0
0
0
0
0
0
1 500
Támogatásértékű működési bevétel
377 691
376 073
386 344
397 975
399 908
399 344
399 075
397 695
404 395
395 803
395 546
394 247
4 724 096
ebből OEP fin.
349 400
349 402
349 402
349 402
349 403
349 401
349 401
349 401
349 401
349 401
349 401
349 401
4 192 816
Támogatásértékű felhalmozási bevétel
0
34 570
37 720
34 570
35 071
46 272
50 490
49 000
49 000
49 698
49 000
52 355
487 746
Kiegészítések, visszatérülések
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
28 800
30 000
6 500
135 350
340
24 590
54 000
18 898
4 440
3 000
5 000
20 000
330 918
28 800
30 000
6 500
135 350
340
16 590
48 000
15 898
0
0
0
0
281 478
Felhalmozási és tőkejellegű bevételek
ebből: Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése
Felhalmozási célú pénzeszközátvétel államháztartáson kívülről
0
0
0
0
0
8 000
6 000
3 000
4 440
3 000
5 000
20 000
49 440
1 250 571
1 000 417
895 583
1 106 702
994 848
1 054 697
1 269 734
1 352 966
1 157 872
1 158 034
1 146 214
1 114 007
13 501 645
565 150
393 812
391 558
412 507
450 085
472 413
524 986
462 451
465 261
453 925
444 194
435 985
5 472 327
565 150
393 812
387 958
409 027
439 287
467 313
498 890
451 981
450 253
452 645
444 194
435 985
5 396 495
Felhalmozási célú fenntartói támogatás
0
0
3 600
3 480
10 798
5 100
26 096
10 470
15 008
1 280
0
0
75 832
19
Előző évi pénzmaradvány igénybevétele
0
0
6 691
54 396
112 864
372 616
0
0
340 000
0
0
339 340
1 225 907
20
Támogatási kölcsönök visszatérülése
0
0
559 516
0
0
0
0
0
0
0
0
0
559 516
21
Hitelfelvétel
102 000
102 000
102 000
102 000
102 000
102 000
102 000
102 000
108 766
102 000
102 000
102 000
1 230 766
ebből: Működési célú hitel
102 000
102 000
102 000
102 000
102 000
102 000
102 000
102 000
108 766
102 000
102 000
102 000
1 230 766
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
0
(17+…+21)
1 917 721
1 496 229
1 955 348
1 675 605
1 659 797
2 001 726
1 896 720
1 917 417
2 071 899
1 713 959
1 692 408
1 991 332
21 990 161
(12-22)
-366 385
103 688
393 544
97 292
-63
229 852
-47 319
2 570
259 129
-2 806
-28 368
-641 134
0
17
Saját bevétel összesen
18
Fenntartói támogatás
(13+...+16)
ebből: Működési célú fenntartói támogatás
Felhalmozási célú hitel 22
Bevétel összesen
23
Kiadások és bevételek egyenlege
módosított 12. számú melléklet Baranya Megyei Önkormányzat több éves kihatással járó feladatai éves bontásban
Sorszám 1 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15.
Többéves elkötelezettséggel járó kiadási tételek
Hivatkozás
Máltai Szeretetszolgálat Egyesület részére, ellátási szerződésből adódó kötelezettség (10 61/2004.(IV.22.) Kgy. határozat fh) 2009. márciusig Baranya Ifjúságáért Kht. támogatása határozatlan idejű megállapodás alapján 181/2001. (XII.18.) Kgy. határozat Harkányi Gyógyfürdő Rt. Széchenyi terv pályázatához kapcsolódó fedezet 16/2002. (III.26.) Kgy. határozat Air Horizont Pécs-pogányi Repülőtér Fejlesztéséért Kht. által üzemanyagtöltő állomás 17/2004. (IX.22.) Kgy. rendelet létesítésére benyújtott pályázathoz kapcsolódó kezességvállalás Orfű Pécsi-tó Regionális Fejlesztő és Üzemeltető Kht. részére "Mecsek gyöngyszemei a 144/2005. (XI. 17.) Kgy. határozat Jakab hegytől a Vögységi patakig" ROP projekthez kapcsolódó kezességvállalás Baranya Megyei Sportszövetségek Szövetsége feladatellátási szerződésből eredő működési 6/2007. (II.15.) Kgy. határozat támogatása Baranya Megyei Diáksport Tanács feladatellátási szerződésből eredő működési 6/2007. (II.15.) Kgy. határozat támogatása 6/2007. (II.15.) Kgy. határozat Élősport támogatása Bezerédj-Kastélyterápia Alapítvány speciális gyermekotthon 6 fh igénybevétele 2010. 36/2005.(III.24.) Kgy. határozat márc.31-ig szóló ellátási szerződés alapján Pécs-Pogány Repülőteret Működtető Kft. működési költségeihez hozzájárulás* 63/2006.(V.11.) Kgy. határozat BMÖ Nagy László Gimnáziuma, Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma 68/2007.(VI.27.) Kgy. határozat átszervezéséhez kapcsolódó egyszeri beruházás Felhalmozási célú hitelek törlesztése Működési célú hitelek törlesztése Felhalmozási célú hitelek kamatterhe Baranya Megyei Cigány Önkormányzat által foglalkoztatott két fő személyi juttatása és járuléka* 37/2007. (IX.05.) BMCÖ határozat Kiadások összesen *: ebből a Dél-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ támogatása 2007-ben 589 ezer forint, 2008-ban 642 ezer forint
2007.
2008.
2009.
ezer forint További évek
4 750
4 907
1 263
6 441 50 000
6 654 50 000
6 853 50 000
7 004
100 000
100 000
100 000
100 000
2 500
3 000
3 000
3 000
5 500
917
3 500
583
10 440
6 000 10 440
10 440
10 440
5 000
25 000
25 000
26 446 92 496 105 088 471 410 1 230 766 72 026 55 030 737 804 830 063 1 624 830
105 088
523 343
48 319
74 985
349 964
718 772
módosított 4. számú segédlet A Baranya Megyei Önkormányzat intézményei fenntartói támogatásának változása
Tételszám
Megnevezés
1 Baranya Megyei Kórház Pécs Baranya Megyei Önkormányzat Fogyatékos 2 Személyek Otthona, Bóly Baranya Megyei Önkormányzat Fogyatékos 3 Személyek Otthona, Görcsöny Baranya Megyei Önkormányzat Boróka Otthona, 4 Helesfa Baranya Megyei Önkormányzat Fogyatékos 5 Személyek Otthona, Mozsgó Baranya Megyei Önkormányzat Horizont Otthona, 6 Szigetvár-Turbékpuszta Baranya Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona, 7 Mohács Baranya Megyei Önkormányzat Általános Iskolája, Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, 8 Kollégiuma és Gyermekotthona, Pécsvárad Baranya Megyei Önkormányzat Általános Iskolája, Szakiskolája, Kollégiuma és 9 Gyermekotthona, Old Baranya Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona, 10 Komló Baranya Megyei Önkormányzat II. Béla Középiskolája, Élelmiszeripari Szakiskolája és 11 Kollégiuma, Pécsvárad Baranya Megyei Önkormányzat Radnóti Miklós 12 Szakközépiskolája és Szakiskolája, Mohács Baranya Megyei Önkormányzat Nagy László Gimnáziuma Szakközépiskolája, 13 Szakképzőiskolája és Kollégiuma, Komló Baranyai Pedagógiai Szakszolgálatok, Szakmai 14 Szolgáltatások Központja, Pécs 15 Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ, Pécs 16 Csorba Győző Megyei Könyvtár, Pécs 17 Baranya Megyei Levéltár, Pécs 18 Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága, Pécs Baranya Megyei Kulturális és Idegenforgalmi 19 Központ, Pécs 20 Művészetek Háza, Pécs Baranya Megyei Önkormányzat Gazdasági 21 Igazgatósága, Pécs Összesen
Fenntartói támogatás (működési) 7/2007. 4/2007. (III.23.) Kgy. (VI.28.) Kgy. Eredeti rendelet rendelet előir. szerint szerint módosított módosított előirányzat előirányzat 250 000 285 833 436 350
436 350
Működési fenntartói támogatás változása
Általános tartalék
Pályázati Utótámogatás és finanszírozású önerő pályázati keret
Létszámleépítés (tartalék) 22 094
457 134
145 870
145 870
149 141
259 662
259 662
275 710
157 342
157 342
159 632
115 352
115 352
120 903
236 237
236 237
239 670
230 180
230 180
77 717
7 025
13-dik havi illetmény
Támogatás változása összesen
Egyéb
Működési Módosított előirányzat
63 686
85 780
371 613
5 823
5 823
462 957
Fenntartói támogatás (felhalmozási) 7/2007. (VI.28.) Kgy. Eredeti rendelet előir. szerint módosított előirányzat 0 0 7 400
7 400
Felhalmozási fenntartói támogatás változása
Felújítás
Beruházás
Támogatás változása összesen
Felhalmozási Módosított előirányzat
230
230
230
0
0
7 400
2 386
2 386
151 527
520
520
0
520
4 001
11 026
286 736
13 350
13 350
0
13 350
2 262
2 262
161 894
300
300
0
300
1 739
1 739
122 642
1 404
1 404
670
2 074
320
350
3 157
25
4 137
243 807
2 548
2 548
0
2 548
232 774
2 757
90
2 847
235 621
7 580
7 580
0
7 580
77 717
78 572
671
671
79 243
0
0
0
0
160 566
160 566
164 814
1 850
1 850
166 664
3 000
3 000
0
3 000
152 997
152 997
158 865
430
1 030
293 711
293 711
436 807
569 369
569 369
573 598
955
10 108
1 450
16 100
180 881
180 881
188 024
204
1 042 659 95 000 89 674
1 042 659 95 000 89 674
1 061 583 97 134 92 199
5 563 477
147 003
147 003
151 638
3 071
36 572 17 905
36 572 17 905
37 584 23 412
576
4 456 1 595
183 247 4 628 294
183 247 4 878 294
179 712 5 164 739
7 260 19 556
1 500 12 155
14 855
-12 038
275
12 638
171 503
600
600
5 034
550
7 034
443 841
0
0
0
0
6 022
355
22 477
596 075
2 000
2 000
0
2 000
3 052
600
3 856
191 880
0
0
431
27 608 6 375 7 741
1 089 191 103 509 99 940
17 350 500 1 000
17 350 500 1 000
6 386
7 190 1 294 924
5 075
4 766
874
152 512
0
0
509 244
5 541 1 839
43 125 25 251
0 0
0 0
10 367 224 871
190 079 5 389 610
2 350 59 902
2 822 60 374
4 604
-12 038
2 255
81 643
1 135 120 757
472 2 798
430
2 550
2 150
3 130
8 428 11 328
2 550
2 550
0 0 0
17 350 500 1 000
2 150
2 150
0 0
0 0
8 428 14 458
11 250 74 832
módosított 5. számú segédlet A Baranya Megyei Önkormányzat tartalékainak változása
Általános tartalék eredeti előirányzata 4/2007. (III.23.) Kgy. rendelet szerint általános tartalék módosított előirányzata 7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint általános tartalék módosított előirányzata Közgyűlési döntések és kisebbségi önkormányzati határozatok átvezetése Nevelőszülői elszámolás Cigány Területi Kisebbségi Önkormányzat költségvetésének felhasználása Cigány Területi Kisebbségi Önkormányzat költségvetésének felhasználása a 37/2007 (IX.05.) BMCÖ határozat szerint Döntést igénylő költségvetést módosító tételek DDÖRT részére hozzájárulás a szigetvári speciális gyermekotthonhoz BMÖ Radnóti Miklós Szakközépiskolája és Szakiskolája Mohács (dr. Marek) mg-i gépésztechnikusi képzés Zsolnay Múzeum költözéséhez és megnyitásáhozkapcsolódó 6,5 fő személyi juttatása és járuléka BMÖ Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona Mohács, lakásotthonos feladatellátásra 5fő - 1 havi személyi juttatása és járuléka Csorba Győző Megyei Könyvtár részére 2 fő Munkaügyi Központ támogatásával foglalkoztatott személyi juttatásainak és járulékainak 50%-a MÖOSZ határozat alapján tagdíj többlet 2007/2008-as tanév I. félévében induló iskolatej programra Baranya Megyei Önkormányzat Gazdasági Igazgatósága vezetője közalkalmazotti jogviszonyának megszüntetése Gyimóthy villa kiállítótérrel történő bővítése és rekonstrukciója során felmerült többletigények kezelésére Átruházott hatáskörben hozott döntések Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház Kht. fedett gyógymedence munkálatainak megelőlegezésére Zsolnay Múzeum költözésének dologi és fejlesztési kiadásaira Pro Pannonia Kiadói Alapítvány részére Szatyor Győző jubileumi kiadványának megjelentetéséhez Általános tartalékot növelő tételek Általános tartalékból megelőlegezett támogatások visszapótlása - POSZT díjazása - Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház Kht. fedett gyógymedence Iskolatej program támogatása 2007. január-június Dráva I-II-III. projektek elszámolásához kapcsolódó többlet Általános tartalék módosított előirányzata Céltartalék eredeti előirányzata 4/2007. (III.23.) Kgy. rendelet szerint céltartalék módosított előirányzata 7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint céltartalék módosított előirányzata Közgyűlési döntések és kisebbségi önkormányzati határozatok átvezetése Önkormányzati pályázati keret felhasználása - Művészetek és irodalom Háza Pécs érdekeltségnövelő pályázat - Kulturális és Idegenforgalmi Központ érdekeltségnövelő pályázat Cigány Területi Kisebbségi Önkormányzat költségvetésének felhasználása Átruházott hatáskörben hozott döntések Létszámváltozások, létszámcsökkentések egyszeri terhei - Baranya Megyei Kórház Pécs - BMÖ Boróka Otthona Helesfa - BMÖ II. Béla Középiskolája, Élelmiszeripari Szakiskolája és Kollégiuma Pécsvárad - BMÖ Nagy László Gimnáziuma, Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma Komló - Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ Pécs - Baranya Megyei Levéltár Pécs - Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága Pécs Vis major felújítási keret felhasználása - BMÖ Horizont Otthona Szigetvár-Turbékpuszta tréninglakás fürdőszoba felújítás - BMÖ Horizont Otthona Szigetvár-Turbékpuszta gázboyler - BMÖ II. Béla Középiskolája, Élelmiszeripari Szakiskolája és Kollégiuma Pécsvárad tornatermi nyílászárók - Baranya Megyei Levéltár csőtörés miatt többlet vízfogyasztás - BMÖ Gazdasági Igazgatósága részére áramfogadó szekrények cseréjére, fogadó szekrények átszerelésére az Orfűi Sporttáborban Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ részére nevelőszülők képzésének, továbbképzésének, szupervízió szervezésének fedezetére ../2007. (IX.17.) ESzGyB hat. alapján Döntést igénylő költségvetést módosító tételek Normatíva lemondás és visszafizetés, feladatellátás változás miatti korrekció, ÁSZ felülvizsgálathoz kapcsolódó visszafizetés Céltartalékot növelő tételek Prémiumévek programra kapott támogatás 13. havi illetmények első 3 havi fedezetének visszapótlása Céltartalék módosított előirányzata
ezer forint 120 000 120 184 65 494 -4 763 -57 -148 -700 -1 450 -1 537 -955 -477 -10 000 -1 500 -7 260 -4 542
-3 803 -3 684 -500
200 3 803 1 220 9 787 39 128 1 706 771 2 005 287 1 866 340
-1 000 -3 000 -800
-22 094 -7 025 -10 108 -16 100 -14 855 -6 386 -5 075 -320 -350 -430 -431 -400 -800
-138 394 2 204 69 684 1 710 660
PROMPT L&S Könyvvizsgáló és Adótanácsadó Kft. Iroda: 7621 Pécs, Rákóczi u. 46. II. em. E-mail:
[email protected]
Telefon: (72) 336-529 (72) 336-537 Telefon/fax: (72) 311-633
Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Dr. Hargitai János Elnök Úr részére PÉCS Széchényi tér 9.
Könyvvizsgálói véleményezés a Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi költségvetéséről szóló 2/2007. (II.22.) Kgy. rendeletének módosításáról készített előterjesztésről és kiegészítő előterjesztésről A 2007. évi költségvetés módosítására 2007. szeptember 4-i keltezéssel előterjesztést késztettek. A tervezett módosítás a munkatervben a harmadik negyedévi módosítás, és a költségvetési főösszeg előirányzata az előterjesztés szerint 16.517.245 e Ft-ra 1 %-kal, emelkedik, a kiegészítő előterjesztés szerint 16.517.843e Ft. A központosított támogatás bevételi és kiadásai előirányzata beépül a költségvetésbe 218.815 e Ft-tal, a normatív állami támogatás - mutatószám változás miatt – 119.516 e Ft összeggel csökken, továbbá 6 intézmény saját hatáskörű döntéseinek következtében 56.145 e Ft-tal nő az előirányzat. A kiegészítő előterjesztés további előirányzat módosító tételeket tartalmaz, az előterjesztésben részletezett feladatokat érintően. A költségvetési hiány – a kiegészítő előterjesztéssel együtt - nem változik. A céltartalék és az általános tartalék változásai az előterjesztett előirányzat módosítások hatásaként, valamint a feladatok közötti átcsoportosítások következményei szövegesen indokoltak és táblázatban összefoglaltak. A céltartalék módosítás utáni előirányzata 1.712.609 e Ft, az általános tartalék előirányzata 41.291 e Ft lesz, a kiegészítő előterjesztés szerint 1.710.660 e Ft, illetve 39.128 e Ft. A pénzügyi mérlegben a Dél-Dunántúli Önkormányzati Regionális Társulás kiadási előirányzata is tartalmaz 5.930 e Ft általános tartalékot, mely az intézményi részletezésben (6. sz. melléklet) egyéb kiadásként szerepel. A kiegészítő előterjesztés kötvény kibocsátásának előkészítésére tesz javaslatot, amelynek elfogadása csak a kötvény kibocsátásának előkészítésére ad testületi döntést, a kötvény kibocsátás részleteiről a Közgyűlés később határozhat. Az előterjesztés – a kiegészítő előterjesztés javaslataival együtt - jogszabályba ütköző előirányzatot nem tartalmaz, minden lényeges összefüggést tartalmaz, elfogadásának nem látjuk akadályát. Pécs, 2007. szeptember 17. Dr. Fehér Mihály könyvvizsgáló MKVK ig. sz: 00155
-
ELŐTERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK
2007.09.20-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 1481/2007.
MELLÉKLETEK: - DB
TÁRGY: A Baranya Megyei Önkormányzat Gazdasági Igazgatósága vezetője közalkalmazotti jogviszonyának megszűntetése
ELŐTERJESZTŐ: dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke
AZ ELŐTERJESZTÉST KÉSZÍTETTE: dr. Benkő Andrásné személyzeti és munkaügyi referens Jogi és Szervezési Főosztály
MEGTÁRGYALTA: Jogi és Ügyrendi Bizottság
VÉLEMÉNYEZÉSRE MEGKAPTA:
FEJLESZTÉSI ÉS KÖZGAZDASÁGI FŐOSZTÁLLYAL TÖRTÉNT EGYEZTETÉS: 2007.szeptember 5. TÖRVÉNYESSÉGI VÉLEMÉNYEZÉSRE BEMUTATVA: FELELŐS TISZTSÉGVISELŐ:
dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke
2007. szeptember 5.
2 II. Stráhl Ferenc, a Baranya Megyei Önkormányzat Gazdasági Igazgatósága vezetője magasabb vezetői megbízását és egyben hivatalvezetői munkakörbe történő közalkalmazotti kinevezését 1996. április 1-jei hatállyal határozatlan időre kapta a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésétől (86/1996. (IV. 1.) Kgy. határozat). Igazgató úrral folytatott tárgyalások eredményeként javasolom a közgyűlésnek, hogy Stráhl Ferenc közalkalmazotti jogviszonyát közös megegyezéssel szüntesse meg, mely egyben nevezett magasabb vezetői megbízásának megszűnésével jár együtt. A megállapodás szerint a jogviszony megszűntetésére 2007. október 31. napjával kerülne sor. A közös megegyezés eredményeként igazgató úr összesen 5.685.500 Ft (185.500 Ft 13. havi illetmény, 5.500.000 Ft egyéb járandóság jogcímén) járandóságban részesül. Az intézményvezetői álláshely megüresedésére tekintettel a 77/1993. (V. 12.) Korm. rendelet 5. § alapján a Baranya Megyei Önkormányzat Gazdasági Igazgatósága igazgatói állásának betöltésére pályázatot kell kiírni. A pályázati eljárás sikeres befejezéséig Gyenes Zsuzsannát, az intézmény gazdasági igazgatóhelyettesét javasolom megbízni a Baranya Megyei Önkormányzat Gazdasági Igazgatósága igazgatói feladatainak ellátásával. Gyenes Zuzsanna 1960-ban született. Okleveles közgazda egyetemi végzettséggel rendelkezik. Szakmai pályafutását a Pécsi Bútorgyárban kezdte közgazdasági osztályvezetőként. 10 évig dolgozott Pécs Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalában vezető beosztásban. 2004. óta a Baranya Megyei Önkormányzat Gazdasági Ellátó Szervezete, illetve jogutódja a Baranya Megyei Önkormányzat Gazdasági Igazgatósága gazdasági igazgatóhelyettese. Fentiek alapján az alábbi határozati javaslatot terjesztem a közgyűlés elé.
3 III. Határozati javaslat: 1. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Baranya Megyei Önkormányzat Gazdasági Igazgatósága (Pécs) igazgatójának, Stráhl Ferencnek a magasabb vezetői megbízását 2007. október 31-i hatállyal visszavonja és ezzel egyidejűleg közös megegyezéssel közalkalmazotti jogviszonyát megszűnteti. Határidő: 2007. október 31. Felelős: dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke 2. A közgyűlés felkéri elnökét a Baranya Megyei Önkormányzat Gazdasági Igazgatósága (Pécs) igazgatói álláshelyének betöltésére szóló pályázat kiírására. Határidő: azonnal Felelős: dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke 3. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2007. november hó 01. napjától kezdődően a magasabb vezetői állás betöltésére kiírt pályázat eredményes elbírálásáig a Baranya Megyei Önkormányzat Gazdasági Igazgatósága (Pécs) intézményvezetői feladatainak ellátásával Gyenes Zsuzsannát bízza meg és havi illetményét az alábbiak szerint állapítja meg: Alapilletménye: Magasabb vezetői pótléka: Havi illetménye összesen:
320.000 Ft 49.000 Ft 369.000 Ft
Határidő: 2007. november 1. Felelős: dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke
Pécs, 2007. szeptember 4.
Dr. Hargitai János
ELŐTERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK
2007. SZEPTEMBER 20-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 1361-2/2007.
MELLÉKLETEK: 0 DB
TÁRGY: Baranya Megyei Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány. alapító okiratának módosítása
ELŐTERJESZTŐ: dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke
AZ ELŐTERJESZTÉST KÉSZÍTETTE: dr. Deák Edit, csoportvezető Jogi és Szervezési Főosztály
MEGTÁRGYALTA: Egészségügyi, Szociális és Gyermekvédelmi Bizottság
VÉLEMÉNYEZÉSRE MEGKAPTA:
Jogi és Ügyrendi Bizottság
FEJLESZTÉSI ÉS KÖZGAZDASÁGI FŐOSZTÁLLYAL TÖRTÉNT EGYEZTETÉS:
2007. 08. 30.
TÖRVÉNYESSÉGI VÉLEMÉNYEZÉSRE BEMUTATVA:
2007. 08. 30.
FELELŐS TISZTSÉGVISELŐ:
dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke
2 II. Tisztelt Közgyűlés! A Baranya Megyei Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány a Baranya Megyei Önkormányzat által alapított, 1994. óta működő, kiemelten közhasznú szervezet, mely a megyében élő gyermek- és ifjúsági korosztály szellemi és testi fejlődése, valós érdekeinek védelme érdekében tevékenykedik. A Közalapítvány kezelő szervének kijelölésekor az alapító szükségesnek tartotta, hogy az említett célok megvalósítása széles körű társadalmi részvétellel történjék, ezért a Kuratóriumban képviseltetik magukat mindazon szervezetek, amelyek gyermek- és ifjúsági kérdésekkel foglalkoznak. A Közalapítványt működtető Kuratórium összetételét testületünk legutóbb 9/2007. (II. 15.) Kgy. határozatával szabályozta. Ezt követően a Pécsi Egyházmegye képviseletében delegált kurátor, Werner Imre úr hajlott korára és nyugdíjba vonulására tekintettel lemondott tisztségéről. Mayer Mihály megyéspüspök úr a lemondással egyidejűleg a Kuratórium elnökéhez eljuttatott levelében jelezte, hogy az Egyházmegye kuratóriumi képviseletével Takács Gábor rektor-irodaigazgatót bízza meg. Takács Gábor úr a megbízatást elvállalta. Személye megfelel a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 74/C. § (3) bekezdésében foglalt azon követelménynek, miszerint nem áll közeli hozzátartozói viszonyban a Kuratórium többi tagjával és nem áll alkalmazotti vagy egyéb érdekeltségi viszonyban az alapítóval, továbbá vele szemben a közhasznú szervezetek tekintetében a jogszabályokban meghatározott összeférhetetlenségi okok sem állnak fenn. Indítványozom tehát, hogy a közgyűlés Takács Gábort a Baranya Megyei Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány Kuratóriuma tagjává válassza meg és a szervezet alapító okiratát ennek megfelelően módosítsa. III. Határozati javaslat: A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése 1. a Baranya Megyei Gyermek- és Ifjúsági Közalapítvány Kuratóriuma tagjává – Werner Imre, Pécs, Szent István tér 23. szám alatti lakos lemondás folytán megüresedett helyére – Takács Gábor Pécs, Tettye u. 14. szám alatti lakost megválasztja; 2. felkéri elnökét, hogy az alapító okirat módosításának bírósági bejegyzése érdekében szükséges intézkedéseket tegye meg. Határidő: azonnal Felelős: dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke Pécs, 2007. augusztus 30. Dr. Hargitai János
ALAPÍTÓ OKIRAT (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg) A Baranya Megyei Önkormányzat, mint a Baranya Megyei Gyermek és Ifjúsági Alapítványt létrehozó Baranya Megyei Tanács VB Sportszövetségi és Rendezvény Iroda jogutóda, az alapítvány alapító okiratát módosítva a Polgári Törvénykönyvről szóló módosított 1959 évi IV. törvény (továbbiakban Ptk.) valamint a közhasznú szervezetekről szóló, módosított 1997. évi CLVI. törvény alapján (továbbiakban Tv.) jogi személyiséggel rendelkező, közhasznú szervezetként működő
KÖZALAPÍTVÁNYT hoz létre. 1.
A közalapítvány neve:
2. A közalapítvány székhelye: 3.
Baranya Megyei Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány Pécs, Megye u. 21.
A közalapítvány célja: a.) A megyében lévő gyermek- és ifjúsági korosztály szellemi és testi fejlődésének elősegítése, valós érdekeinek védelme: – az egyéni és közösségi aktivitásuk támogatása, az érdekükben és értük cselekvők együttműködésének segítése; – a cselekvési lehetőségek feltételeinek bővítése, sorsukért felelősséget érző, érdekeik érvényesítéséért önállóan cselekedni képes állampolgárrá válásuk segítése; – regionális szerepkör vállalása az ifjúsági szervezetek és más hasonló célú társadalmi szervezetek között; – a szabadidő eltöltéséhez jobb feltételek biztosítása, a meglévők bővítése, a kedvezményes ifjúsági túrizmus terjesztése, támogatása; – a hazai és nemzetközi cserekapcsolatok ösztönzése és támogatása. b.) A megye 12-19 éves korú tanulói idegennyelvi képzésének segítése, az idegennyelv tanulásának ösztönzése A közalapítvány a Tv. 26.§ c/10. pontjában meghatározott gyermek és ifjúságvédelem, gyermekés ifjúsági érdekképviselet közhasznú tevékenységet - ennek során ellátja a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 70.§ (1) a./ pontjában a megyei önkormányzat kötelező feladatként meghatározott gyermek- és ifjúsági jogok érvényesítésével kapcsolatos közfeladatokat –, a Tv. 26.§ c/4. pontjában meghatározott oktatás, képességfejlesztés, valamint a 26.§ c/5. pontban meghatározott kulturális tevékenység közhasznú tevékenységet végez.
4.
A közalapítvány a célok megvalósulása érdekében: – támogatja azoknak a képességeknek és készségeknek az elsajátítását, gyakorlását, amelyek az önálló problémamegoldáshoz, az együttműködéshez, a megkülönböztetés és az erőszak elutasításához szükségesek; – a vagyon célra rendelt felhasználásával a közalapítvány: a)
egyéni és csoportos kedvezményt, támogatást nyújt a gyermekek és a fiatalok számára, különös tekintettel a hátrányos helyzetűekre;
b)
szervezi és támogatja a gyermekek nevelését, oktatását, különös tekintettel az egészségügyi intézményekben tartós gyógykezelés alatt álló gyerekekre;
c)
szervezi, segíti és támogatja a gyermekek környezeti nevelését,
d)
szervezi és támogatja az ifjúsági képzéseket a demokrácia tanulása, a különböző kultúrák megismerése, az egészség megőrzése és a környezet védelme érdekében;
e)
támogatja és szervezi a korosztályi sajátosságoknak megfelelő célprogramokat a gyermek-, diák- és ifjúsági jogok érvényesülése érdekében; f) támogatja, szervezi és információ szolgáltatással segíti a nemzetközi cserekapcsolatokat; g) hasznosítja az ifjúsági célú ingatlanokat, h) tevékenységével elősegíti az ifjúsági turizmus fejlődését, feltételeinek javulását i) együttműködik a gyermek- és ifjúságvédelemben illetékes intézményekkel és szakemberekkel, j) segíti és koordinálja a fiatalok munkahelyteremtésével kapcsolatos projekteket k) támogatja az idegennyelv tanulás különféle formáit: segítséget nyújt az idegennyelv tanulást szolgáló nyelvi táborok megrendezéséhez, hozzájárul az idegennyelv tanulásban kiemelkedő teljesítményt nyújtó tanulók jutalmazásához vagy nyelvgyakorlási célú külföldi utazási költségeihez. 5.
A közalapítvány jellege: A közalapítvány nyitott, valamennyi magyar és külföldi állampolgár, jogi személy, illetve bel- és külföldi közösség a célok megvalósításához kapcsolódhat, ha a jelen alapítványrendelés céljaival egyetért, s azt támogatni kívánja. A csatlakozás elfogadásáról a kuratórium dönt. A közalapítvány működése nyilvános, munkája és tevékenységének megítélése során épít a nyilvánosságra, a társadalmi ellenőrzésre és a társadalmi támogatók kezdeményezéseire, javaslataira. A közalapítvány közvetlen politikai - pártpolitikai tevékenység, országgyűlési, önkormányzati választáson jelölt támogatása - tevékenységet nem folytathat és nem támogat. Pártoktól független, azoktól támogatást nem fogadhat el és azoknak támogatást nem nyújthat. A közhasznú tevékenységi körbe tartozó ügyben közös közéleti fellépést párttal nem vállalhat
6.
A közalapítvány vagyona: 2004. január 1-én a közalapítvány vagyona a) a Baranya Megyei Közoktatási Közalapítvány jogutódaként -
1 millió 357 ezer forint, melyet a Konzumbank Rt Pécsi Fiókja a K02-60372 számú bankszámlán kezel,
-
1 millió forint, melyet jelen alapító okirat aláírását követő 8 napon belül a Baranya Megyei Önkormányzat a Konzumbank Rt Pécsi Fiókja által vezetett K02-60372 számú bankszámlára befizet
b) a 11602008-20676000-02000009 számú bankszámlán kezelt 7. 781.259 forint c) a Sikondán 5932 hrsz alatt felvett “Természetbarátok háza” elnevezésű ingatlan d) a 4388 sz. tulajdoni lapon, 6166 hrsz. alatt felvett "Sikondai Gyermektábor" elnevezésű ingatlan e) a 3488 sz. tulajdoni lapon, 3668 hrsz. alatt felvett "Balatonfenyvesi Ifjúsági Üdülő" elnevezésű ingatlan, f) a fenti ingatlanok berendezési tárgyai A közalapítványhoz csatlakozók pénzbeli támogatásaikat bankszámlára és a devizaszámlára fizethetik be.
2
11602008-20676000-02000009
7.
A közalapítvány gazdálkodása: Az közalapítványi vagyon felhasználásáról az Alapító Okirat rendelkezései, továbbá az Alapítványhoz csatlakozó adományozók által meghatározott és a Kuratórium által elfogadott feltételek keretei között a Kuratórium dönt. E jogosítványt a Kuratórium oly módon gyakorolhatja, hogy biztosított legyen az ingó- és ingatlanvagyon megóvása, ésszerű bővítése is. A Kuratórium a 3. pontban írt célok megvalósítása érdekében nyújtott juttatások odaítéléséről – amennyiben az az évi egymillió forintot meghaladja - pályázati eljárás keretében dönt. A közalapítvány vagyonából 1.500 ezer forint a közalapítvány törzsvagyonát képezi, az Alapító külön engedélye nélkül nem használható fel. Az Alapító a Kuratóriumot felhatalmazza, hogy a közalapítvány vagyonával vállalkozzon, önálló jogi személyiséggel bíró intézményt, gazdasági társaságot hozhasson létre a közhasznú célok megvalósítása érdekében, de azokat nem veszélyeztetve és az abból származó jövedelem a célok kiteljesítését szolgálja. A közalapítvány a balatonfenyvesi és a sikondai létesítmény esetében a turisztikai kapacitás 20%-át biztosítja a Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Alapítványnak.
8.
A közalapítvány szervezete, működése: A közalapítvány a kezelő szerve 15 főből álló kuratórium. A Kuratórium Szervezeti és Működési Szabályzatában további szervezeti egységeket, intézményeket, gazdasági társaságot, állandó és eseti bizottságokat, munkacsoportokat hozhat létre. Ezeknek döntés-előkészítő és végrehajtó szerepe lehet. A kuratórium a közalapítványi célok megvalósítása érdekében szervezési, adminisztratív feladatok ellátására munkatársat alkalmazhat. A Kuratórium a közalapítvány céljával, vagyonával összhangban álló - döntéshozó, ügyintéző, képviselő - szerv. Feladatai: a)
a közalapítványi célra rendelt vagyon hatékony működtetése;
b)
támogatási, fejlesztési lehetőségek számbavétele, felülvizsgálata alapján a támogatás konkrét formájának és mértékének megállapítása;
c)
saját szakterületén szakértői tevékenység, illetve ennek megszervezése;
d)
időközi értékelő, helyzet- és folyamatelemzések elkészítése, illetve elkészíttetése;
e)
gyakorolja a munkáltatói jogokat az alapítvány titkára felett;
f)
meghatározza évente az alapítványi célra fordítható vagyon összegét;
g)
meghatározza a közalapítvány Szervezeti és Működési Szabályzatát (SZMSZ);
h)
megvitatja és elfogadja az éves közhasznúsági jelentést
i)
megvitatja és minden év május 31-ig jóváhagyja az éves beszámolót.
Működése: a.) a Kuratórium szükség szerint de legalább három havonta ülésezik. Az üléseket az elnök hívja össze. A meghívóban közölni kell a megvitatásra javasolt napirendi pontokat és mellékelni kell az írásos előterjesztést és a határozati javaslatot. A Kuratórium elnöke köteles a Kuratórium ülését 30 napon belül összehívni, ha azt a kuratóriumi tagok legalább egy harmada, vagy a Felügyelő Bizottság kezdeményezi. A
3
határidő eredménytelen eltelte esetén a Kuratóriumot a felügyelő bizottság elnöke is összehívhatja. A kuratórium ülése nyilvános, arra tanácskozási joggal meg kell hívni a Felügyelő Bizottság elnökét. b.) a Kuratórium határozat képes, ha az ülésen tagjainak több mint fele jelen van. Döntéseit szótöbbséggel hozza. Szavazategyenlőség esetén az elnök szavazat dönt. 2/3-os jelenlét és egyhangú szavazat szükséges az f.)-i.) pontok alatti döntéshez. Nem vehet részt a határozathozatalban a Kuratórium tisztségviselője, tagja, ha a határozat alapján maga, vagy közeli hozzátartozója kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy bármely más előnyben részesül. c.) a Kuratórium üléséről jegyzőkönyvet, a hozott döntésekről nyilvántartást kell vezetni. A nyilvántartásnak tartalmaznia kell: a döntés számát, időpontját, hatályát, a döntés tartalmát, a szavazati arányt. A kuratórium döntését az érdekeltekkel 15 napon belül írásban kell közölni és ugyanezen idő alatt a helyi sajtóban közzé kell tenni. A kuratórium működésével kapcsolatban keletkezett iratokba bárki betekinthet, azok tartalmáról szóban vagy írásban a Kuratórium titkárától tájékoztatást kérhet, saját költségére másolatot készíthet. d.) A közalapítvány szolgáltatásait gyermek és ifjúsági szervezetek, gyermek és ifjúsági korosztályt támogató szervezetek, valamint gyermek és ifjúsági korosztályú, vagy őket támogató magánszemélyek vehetik igénybe írásbeli kérelem alapján, illetve személyes megkeresés útján. A Kuratórium elnöke: A Kuratórium elnöke Kaszné Lebő Zsuzsanna Mohács, Iskola u. 37. sz. alatti lakos. A Kuratórium elnöke irányítja a közalapítvány tevékenységét, ellátja a közalapítvány képviseletét, munkáltatói jogkört gyakorol. Köteles évente elkészíteni a Tv-ben meghatározott tartalommal a közhasznúsági jelentést. A Kuratórium tagjai: Az Alapító szükségesnek tartja, hogy a Közalapítvány céljainak megvalósítása széles körű társadalmi részvétellel történjen. Képviseltessék magukat mindazok a szervezetek, amelyek gyermek- és ifjúsági kérdésekkel foglalkoznak. 1.) 2.) 3.) 4.) 5.) 6.) 7.) 8.) 9.) 10. 11. 12. 13.) 14.)
Maretics József 7900. Szigetvár, Muszola u. 18. dr. Hargitai János Nagynyárád, Rákóczi u. 30. ifj. Szalai Ottó Siklós, Iskola u. 32. Gelb Miklós 7300 Komló, Kossuth u. 52. dr. Kovács Csaba Kozármisleny, Tompa M.u.16. dr. Tusnádi Tamás Szigetvár, József A.u.18. Bánkuti Ferenc Pécsudvard, Felszabadulás u. 76/A Takács Gábor Pécs, Tettye u. 14. Göndöc András 7633 Pécs, Bánki Donát u.9/A Szántó Márta 7700 Mohács Kígyó u. 4/a Háber János 7427 Pécs Szivárvány u. 2. dr. Ács Imréné Kisdér, Petőfi u. 13. Nagy András Pécs, Rókus u. 7/b Moór Eszter Pécs, Naposdomb u. 6.
4
A Kuratórium összetétele - a személyeknek az alapítóhoz fűződő kapcsolatát tekintve - a PTK rendelkezéseivel nem ellentétes. Az alapító a Kuratórium és a Felügyelő Bizottság megbízásával kapcsolatban - nyilatkozatok alapján vizsgálja és kimondja az összeférhetetlenséget abban az esetben, ha a felkért személy másik közhasznú szervezetnél vezető tisztséget tölt be. A Kuratórium elnökének és tagjainak megbízatása 2011. március 31. napjáig tart. Az Alapító felkérésére a megbízatást valamennyien elvállalták. Ha a megbízatási időszak előtt a kuratóriumi tagság megszűnik - elhalálozással, lemondással, a megbízatás visszavonásával - az új tagok megbízásáról az Alapító gondoskodik. A Kuratórium titkára: A Kuratórium a feladatok szervezésére, a Kuratóriumi döntések végrehajtására - pályázat útján főállású titkárt alkalmaz. A kuratórium titkára: Tasnádiné Hardy Judit, Pécs, Tettye u. 32. A titkár a szálláshelyek értékesítésére vonatkozó, valamint a pályázatokkal kapcsolatos szerződések megkötésekor önállóan jogosult a közalapítvány képviseletére. Önálló képviseleti jogkörében eljárva végzett tevékenységéről a Kuratórium legközelebbi ülésén beszámol. A Kuratórium Felügyelő Bizottsága: A közalapítvány kezelő szervének ellenőrzését 3 tagú Felügyelő Bizottság látja el. A bizottság jogosult a közalapítvány gazdálkodásának törvényességét és célszerűségét vizsgálni. Feladatkörében a kezelőszervtől tájékoztatást kérhet, irataiba betekinthet. Megállapításairól, tapasztalatairól köteles szükség szerint, de legalább évente egyszer - a kezelőszerv jelentésével egyidejűleg- az Alapítót tájékoztatni. A Felügyelő Bizottság tagjai: Polics József Komló, Krisztina u. 5. Horváth Csilla 7632. Pécs, Mókus u. 18. Rács Zoltán Kozármisleny, Nárcisz u. 15. A Felügyelő Bizottság tagja nem lehet a Kuratórium elnöke vagy tagja, nem állhat más tevékenységre irányuló munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban a közalapítvánnyal, nem részesedhez a közalapítvány cél szerinti juttatásából, nem lehet az előzőekben felsorolt személyek hozzátartozója A Felügyelő Bizottság tagjai a megbízást elvállalták velük szemben a Tv-ben felsorolt összeférhetetlenségi okok egyike sem áll fenn. A Felügyelő Bizottság feladata A Felügyelő Bizottság feladta a kuratórium munkájának folyamatos figyelemmel kísérése. Ennek során : betekinthet a Kuratórium működésével kapcsolatos iratokba, azokat megvizsgálhatja, jelentést kérhet a Kuratórium elnökétől, titkárától a működéssel kapcsolatos bármely kérdésről, részt vehet a Kuratórium ülésén, vizsgálatot kezdeményezhet, a bizottság elnöke a Kuratórium elnökénél kezdeményezheti a Kuratórium összehívását, ha a működéssel összefüggésben törvénysértést észlel, vagy a vezető tisztségviselők felelősségét megalapozó tény merült fel. A Felügyelő Bizottság a tagok közül elnököt választ, a bizottság nevében az elnök jár el. A bizottság megbízatása a Kuratórium elnökének és tagjainak megbizatásával azonos időtartamra szól. Megszűnik a megbízatás ezen időtartamtól függetlenül visszahívással, lemondással, elhalálozással.
5
9.
A közalapítvány képviselete: A közalapítvány képviseletére a Kuratórium elnöke jogosult. A közalapítvány bakszámlája feletti rendelkezési jog – a kuratórium elnökét Kaszné Lebő Zsuzsannát, – a kuratórium titkárát, Tasnádiné Hardy Juditot, – a gazdasági ügyintézőt, Krampol Györgynét illeti olymódon, hogy a szükséges két aláíró közül az egyik a kuratórium elnöke, vagy az SZMSZ-ben meghatározottak szerint a kuratórium titkára lehet.
10.Tájékoztatási kötelezettség: A közalapítvány Kuratóriuma köteles évente a mérleg készítésekor1 beszámolni az Alapítónak és ezzel egyidejűleg a - a Tv. szerinti tartalommal - közhasznúsági jelentést készíteni. . A beszámolót a Felügyelő Bizottság véleményezi. A Kuratórium a Közalapítvány munkájáról szóló tájékoztatót,_tevékenységének és gazdálkodásának főbb adatait a helyi sajtó útján köteles nyilvánosságra hozni a beszámolót követő 30 napon belül. 11. A közalapítvány megszűnése: A közalapítvány határozatlan időre alakul. Az alapító kezdeményezi a közalapítvány megszüntetését, ha a közfeladat ellátása más szervezeti keretben hatékonyabban valósítható meg. A közalapítvány megszűnése esetén alapítványi vagyon az Alapítót illeti. 12
Záró rendelkezések A Kuratórium a Szervezeti és Működési Szabályzatban szabályozza mindazokat a kérdéseket amelyről az Alapító Okirat nem rendelkezik. A közalapítvány a bírósági nyilvántartásba vétellel jön létre. Működésére a Ptk. 74/A-G.§-ai a Tv rendelkezései, valamint a közalapítványok gazdálkodására vonatkozó jogszabályok az irányadóak.
Pécs, 1994. január 10. Dr. Győrpál Elemér s.k. megyei főjegyző
dr. Szűcs József s.k. a közgyűlés elnöke
Záradék: A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése az alapító okiratot a 132/2001 (IX. 25.) Kgy. határozattal módosította. Pécs, 2001. szeptember 25. Lászlóné dr. Kovács Ilona s.k. megyei főjegyző
Dr. Kékes Ferenc s.k. a közgyűlés elnöke
Záradék: A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése az alapító okiratot a 119/2002.(XI.22.) Kgy. sz. határozattal módosította. Pécs, 2002. november 22. Lászlóné dr. Kovács Ilona s.k.
dr. Kékes Ferenc s.k.
6
megyei főjegyző
a közgyűlés elnöke
Záradék: A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése az alapító okiratot 9/2003.(II.27.) Kgy.sz. határozattal módosította. Pécs, 2003. február 27. Lászlóné dr. Kovács Ilona s.k. megyei főjegyző
dr. Kékes Ferenc s.k. a közgyűlés elnöke
Záradék: A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése az alapító okiratot 10/2004.(II.19.) Kgy.sz. határozattal módosította. Pécs, 2004. február 19. Lászlóné dr. Kovács Ilona s.k. megyei főjegyző
dr. Kékes Ferenc s.k. a közgyűlés elnöke
Záradék: A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése az alapító okiratot a 6/2005.(II.17.) Kgy. sz. határozattal módosította. Pécs, 2005. február 18. Lászlóné dr. Kovács Ilona s.k. megyei főjegyző
dr. Kékes Ferenc s.k. a közgyűlés elnöke
Záradék: A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése az alapító okiratot 70/2005.(VI.16.) Kgy. sz. határozatával módosította. Pécs, 2005. június 16. Lászlóné dr. Kovács Ilona s.k. megyei főjegyző
dr. Kékes Ferenc s.k. a közgyűlés elnöke
Záradék: A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése az alapító okiratot 28/2006.(III.16.) Kgy. sz. határozatával módosította. Pécs, 2006. március 16. Lászlóné dr. Kovács Ilona s.k. megyei főjegyző
dr. Kékes Ferenc s.k. a közgyűlés elnöke
Záradék: A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése az alapító okiratot 49/2006.(V.11.).Kgy. számú határozatával módosította. Pécs, 2006. május 11. Lászlóné dr. Kovács Ilonas.k. megyei főjegyző
dr. Kékes Ferenc s.k. a közgyűlés elnöke
Záradék: A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése az alapító okiratot 9/2007. (II. 15.) Kgy. számú határozatával módosította. Pécs, 2007. február 15. Lászlóné dr. Kovács Ilona s.k. megyei főjegyző
dr. Hargitai János s.k. a közgyűlés elnöke
7
Záradék: A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése az alapító okiratot …….. Kgy. számú határozatával módosította. Pécs, 2007. szeptember 20.
Lászlóné dr. Kovács Ilona megyei főjegyző
dr. Hargitai János a közgyűlés elnöke
8
ELŐTERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK
2007. SZEPTEMBER 20-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 459-6/2007.
MELLÉKLETEK: 0 DB
TÁRGY: A Kisebbségkutató Közalapítvány alapító okiratának módosítása
ELŐTERJESZTŐ: dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke
AZ ELŐTERJESZTÉST KÉSZÍTETTE: dr. Deák Edit, csoportvezető Jogi és Szervezési Főosztály
MEGTÁRGYALTA: Művelődési, Kisebbségi, Ifjúsági és Sport Bizottság
VÉLEMÉNYEZÉSRE MEGKAPTA:
Jogi és Ügyrendi Bizottság
FEJLESZTÉSI ÉS KÖZGAZDASÁGI FŐOSZTÁLLYAL TÖRTÉNT EGYEZTETÉS: 2007. 08. 30. TÖRVÉNYESSÉGI VÉLEMÉNYEZÉSRE BEMUTATVA: FELELŐS TISZTSÉGVISELŐ:
dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke
2007. 08. 30.
2 II. Tisztelt Közgyűlés!
A Kisebbségkutató Közalapítványt a nemzeti és etnikai kisebbségek jogai érvényesítésének elősegítése érdekében, 1998-ban a Baranya Megyei Önkormányzat és Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata közösen hozta létre. A Közalapítvány kezelő szervének elnöke a kisebbségi ügyek iránt mélyen elkötelezett dr. Füzes Miklós volt, aki hosszú éveken keresztül nagy szakmai hozzáértéssel és empátiával szervezte és irányította a szervezet tevékenységét. Dr. Füzes Miklós úr 2006. decemberében váratlanul bekövetkezett halála miatt, a Közalapítvány tevékenysége folyamatosságának biztosítása érdekében új elnök megválasztása vált szükségessé. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése és Pécs Megyei Jogú Város Közgyűlése Egyeztető Bizottsága 2007. július 12-i ülésén tárgyalt a lehetséges jelöltek személyéről. A tárgyalás eredményeként az Egyeztető Bizottság állásfoglalásában dr. Barics Ernő úr kuratóriumi elnökké történő megválasztását támogatta, egyben felkérte a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnökét és Pécs Megyei Jogú Város polgármesterét, hogy a személyi javaslatot terjesszék a testületek soron következő ülése elé. Dr. Barics Ernő tanszékvezető egyetemi docens, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara Horvát Tanszékének vezető oktatója, kutatási területe a magyarországi horvát nyelvjárások és nyelvemlékek. Docens úr a tisztségre történő jelölést elfogadta és nyilatkozott arról, hogy személye megfelel a Polgári Törvénykönyvben és a közhasznú szervezetekről szóló jogszabályokban foglalt összeférhetetlenségi követelményeknek. Tájékoztatom tisztelt képviselőtársaimat arról, hogy az Egyeztető Bizottság említett állásfoglalásában kitért arra is, miszerint a Közalapítvány működésének és a Kuratórium folyamatos határozatképességének biztosítása érdekében célszerű lenne a kezelő szerv jelenleg 13 fős létszámát csökkenteni, illetve az optimális létszámot úgy meghatározni, hogy a testületben a megalakult területi kisebbségi önkormányzatok 1-1 delegáltja is helyet kapjon. Erre az alapítók szakemberei a megválasztott új kuratóriumi elnök véleményének figyelembe vételével fognak – várhatóan a soron következő közgyűlésig - javaslatot tenni. Fentiek alapján indítványozom, hogy a Tisztelt Közgyűlés a Kisebbségkutató Közalapítvány Kuratóriuma elnökévé dr. Barics Ernő urat válassza meg.
3
III. Határozati javaslat: A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése 1. a Kisebbségkutató Közalapítvány Kuratóriuma elnökévé – dr. Füzes Miklós, Pécs, Megyeri u. 19. szám alatti lakos halála miatt – dr. Barics Ernő, Pécs Derék-réti u. 3. szám alatti lakost választja meg; 2. felkéri elnökét, hogy az alapító okirat bírósági bejegyzése érdekében szükséges intézkedéseket tegye meg. Határidő: azonnal Felelős: dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke
Pécs, 2007. augusztus 30. Dr. Hargitai János
ALAPÍTÓ OKIRAT (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg) Alapítók a Polgári Törvénykönyvről szóló, módosított 1959. évi IV. törvény (továbbiakban: Ptk.) 74. §-a, valamint a Közhasznú szervezetekről szóló, módosított 1997. évi CLVI. törvény (továbbiakban: Tv.) alapján jogi személyiséggel rendelkező, kiemelt közhasznú szervezetként működő Közalapítványt hoznak létre. 1. A Közalapítvány elnevezése: Kisebbségkutató Közalapítvány (továbbiakban: Közalapítvány) 2. A Közalapítvány alapítói: Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése 7623 Pécs, Széchenyi tér 9.. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 7621 Pécs, Széchenyi tér 1. 3. A Közalapítvány székhelye: 7621 Pécs, Király u. 11. 4. A Közalapítvány célja a Tv. 26. § c/13. pontjában megnevezett közhasznú tevékenység folytatásával közfeladat ellátása: az alapító önkormányzatoknak az 1990. évi LXV. törvény 8. §-a szerinti kötelező, illetve a 70. § (4) bekezdésének felhatalmazása alapján önként vállalt feladatai köréből a nemzeti és etnikai kisebbségek jogai érvényesítése biztosításának elősegítése, ennek érdekében kutatások és publikálások ösztönzése és támogatása. 5. A közalapítványi célok megvalósulása érdekében a Közalapítvány: a) a vagyonából, pályázati eljárás keretében - támogatja a nemzeti és etnikai kisebbségek együttélésére vonatkozó történeti, néprajzi, szociológiai és demográfiai kutatásokat; - támogatja a kisebbségi identitás megőrzésének esélyeiről készített elemzéseket, különös tekintettel a fiatal generációkra; - támogatja a kisebbségek XX. századi integrációjának, asszimiliciójának állapotáról szóló elemzések, tanulmányok publikálását; b) közreműködik szakmai rendezvények, konferenciák szervezésében; c) pályázatokon vesz részt; d) kutatási eredményeit periodikában jelenteti meg.
2
6. A Közalapítvány nyilt, ahhoz minden magyar és külföldi állampolgár, jogi személy, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet csatlakozhat, ha a közalapítványi célokkal egyetért és azok megvalósítását támogatni kívánja. A csatlakozás elfogadásáról a Kuratórium jogosult dönteni. A Közalapítvány pártoktól független, azoktól támogatást nem fogadhat el és azoknak támogatást nem nyújthat. Közvetlen politikai - pártpolitikai tevékenység, országgyűlési képviselői, önkormányzati választáson jelölt állítása vagy támogatása - tevékenységet nem folytathat. A közhasznú tevékenységi körébe tartozó ügyben közös közéleti fellépést párttal nem vállalhat. 7. A Közalapítvány vagyona, gazdálkodása : A Közalapítvány vagyonát képezi: a) az alapítók által egyenlő arányban rendelkezésre bocsátott alapítói vagyonrész, melynek összege: 2.000.000 Ft, azaz Kettőmillió forint b) a csatlakozók pénzbeli vagy egyéb támogatása; c) a pénzbetétek kamata; d) az alapítók támogatása; e) az elnyert pályadíj. Az alapítók a Közalapítvány induló vagyonát képező alapítói vagyonrészt az Alapító Okirat aláírását követő 15 napon belül átutalják a Közalapítvány javára nyitott bankszámlára. A Közalapítvány induló vagyonából 1.000.000 Ft-ot, azaz Egymillió forintot az alapítók törzsvagyonnak minősítenek, amely az alapítók külön hozzájárulása nélkül nem használható fel. A Közalapítvány vagyonával vállalkozói tevékenységet folytathat a közhasznú célok megvalósítása érdekében. A gazdálkodása során elért eredményeket az 5. pontban meghatározott célokra köteles fordítani. 8. A Közalapítvány kezelő szerve a 13 tagú Kuratórium, mely általános ügydöntő, ügyintéző és képviselő szerv. A Kuratórium felelős a Közalapítvány vagyonának hatékony működtetéséért, gyarapításáért és a vagyon közalapítványi célokat szolgáló felhasználásáért. A Kuratórium összetétele: a Kuratórium elnöke: Dr. Barics Ernő 7633 Pécs, Derék-réti u. 3.. a Kuratórium titkára: Dr. Gyurok János 7630 Pécs, Bor u.9/3.
3 a Kuratórium tagjai:
Báling József 7621 Pécs, Jókai u. 43. Blazsetin István 7632 Pécs, Krisztina tér 23. B. Szalai Andrea 7629 Pécs, Frankel Leó u.2. Dr. Frankovics György 7636 Pécs, Illyés Gy.u.22. Gjurov, Alexander 1116 Budapest, XI. Bükköny u.28. Dr. Hoóz István 7621 Pécs, Lyceum u.9. Márffy Attila 7621 Pécs, Jókai u.46.2 Dr. Meláth Ferenc 7624 Pécs, Jakabhegyi u.8/a. Vukovits Koszta 2000 Szentendre, Janicsár u. 5. Pörös Béla 7621 Pécs, János u. 21. a Baranya Megyei Önkormányzat képviseletében Labodáné Lakatos Szilvia Pécs, Mohácsi u.103.1 Pécs Mj. Város Önkormányzata képviseletében
Az alapítók által felkért személyek a kuratóriumi tagságot, illetve tisztséget elvállalták. A Kuratórium összetétele - a személyeknek az alapítókhoz fűződő kapcsolatát tekintve - a Ptk. rendelkezéseivel nem áll ellentétben. Alapítók a Kuratórium és az Ellenőrző Bizottság megbízásával kapcsolatban a nyilatkozatok alapján - vizsgálják és kimondják az összeférhetetlenséget abban az esetben, ha a felkért személy másik közhasznú szervezetnél vezető tisztséget tölt be. A Kuratórium megbizatása határozatlan időre szól. A kuratóriumi tagság bármely okból történő megszünése esetén az új tag megbízásáról az alapítók gondoskodnak. A Kuratórium hatáskörében - gondoskodik a vagyon gyarapításáról, - az éves pénzügyi tervben meghatározza a felhasználható vagyonrészt, - pályázatot ír ki és meghatározza a pályázatok témakörét, - dönt a pályázati kérelmek támogatásáról, - dönt a csatlakozási kérelmek ügyében, - gondoskodik az adminisztrációs, valamint a gazdasági ügyek intézéséről, - megvitatja és elfogadja az éves közhasznúsági jelentést, - megalkotja a Szervezeti és Működési Szabályzatát. A Kuratórium köteles évente egy alkalommal az alapítóknak beszámolni a végzett munkáról az alapítók SZMSZ-ében foglaltak szerint. A közhasznú szervezet éves tevékenységének és gazdálkodásának legfontosabb adatait a helyi sajtó útján köteles nyilvánosságra hozni.
A Kuratórium elnöke
4 - képviseli a Közalapítványt, a Közalapítvány nevében gyakorolja a Közalapítványt megillető jogokat, és kötelezettségeket vállalhat, - összehívja és vezeti a Kuratórium ülését, - irányítja a Közalapítvány folyamatos tevékenységét, - elkészíti a Tv-ben meghatározott tartalommal a közhasznúsági jelentést. Akadályoztatása esetén a Kuratórium titkára helyettesíti. A Kuratórium titkára - ellátja a Kuratórium működésével kapcsolatos feladatokat, - elkészíti a Kuratórium működéséről szóló éves beszámolókat, - biztosítja az iratbetekintés feltételeit, - akadályoztatása és megbízása esetén helyettesíti a Kuratórium elnökét. A Közalapítvány bankszámlája feletti rendelkezési jog - a Kuratórium elnökét és titkárát együttesen, - a Kuratórium elnökét vagy titkárát és a Szervezeti és Működési Szabályzatban névvel jelzett kuratóriumi tagot együttesen illeti. A Kuratórium működése: A Kuratórium szükség szerint, de évente legalább kétszer ülésezik. Az üléseket az elnök hívja össze. A Kuratórium elnöke köteles a Kuratórium ülését 30 napon belül összehívni, ha azt a kuratóriumi tagok egyharmada, vagy az Ellenőrző Bizottság elnöke kezdeményezi. A határidő eredménytelen eltelte esetén a Kuratóriumot az Egyeztető Bizottság elnöke is összehívhatja. A meghivóban közölni kell a megvitatásra javasolt napirendi pontokat és mellékelni kell az irásos előterjesztést és a határozati javaslatot. A Kuratórium ülése nyilvános, arra tanácskozási joggal meg kell hívni az Ellenőrző Bizottság elnökét. A Kuratórium határozatképes, ha tagjainak 50 %-ánál többen vannak jelen. Határozatait egyszerű szótöbbséggel hozza, szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt. A Kuratórium elnöke, titkára vagy tagja a döntéshozatalban nem vehet részt, ha a határozat alapján maga vagy közeli hozzátartozója - a kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy - bármely más előnyben részesül. A Kuratórium üléséről jegyzőkönyvet, a hozott döntésekről nyilvántartást kell vezetni. A nyilvántartásnak tartalmazni kell: - a döntés számát, időpontját, hatályát; - a döntés tartalmát; - a szavazati arányt; - a döntés közlésének módját. A Kuratórium működésével kapcsolatban keletkezett iratokba bárki betekinthet, azok tartalmáról szóban vagy írásban a Kuratórium elnökétől vagy titkárától tájékoztatást kérhet.
5 A Kuratórium az érintettekkel döntéseit írásban közli. A Kuratórium elnöke, titkára és tagjai munkájukért díjazásban nem részesülnek. Igényt tarthatnak azonban a közalapítványi tevékenységgel összefüggésben felmerült költségeik megtérítésére. A pénzügyi- számviteli feladatokat ellátó személy tiszteletdíjban részesülhet. A Kuratórium működésére vonatkozó részletes szabályokat a Szervezeti és Működési Szabályzat tartalmazza. 9. Az Ellenőrző Bizottság a Közalapítvány kezelő szervének ellenőrzésére jogosult szervezet. A bizottság az alapítói szándék érvényesülése és a közalapítványi célok megvalósulása érdekében fejti ki tevékenységét. A bizottság tagja: nem lehet a Kuratórium elnöke vagy tagja; nem állhat más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban a közalapítvánnyal; nem részesedhet a közalapítvány cél szerinti juttatásaiból; nem lehet az előzőekben felsorolt személyek hozzátartozója. A bizottság 5 tagú. Tagjai: Bimbó Istvánné 7391 Mindszentgodisa, Petőfi u.94. Horváth Csilla 7632 Pécs, Fülep Lajos u.30. Dr. Ódor Imre 7625 Pécs, Vilmos u.20. Csordás Gyöngyi 7623 Pécs, Szigeti út 4/B Baumgartner Sándor Pécs, Bencze J.u.37. Az Ellenőrző Bizottság tagjai a megbízatást elvállalták. Velük szemben a Tvben felsorolt összeférhetetlenségi okok egyike sem áll fenn. Az Ellenőrző Bizottság megbízatása határozatlan időre szól. Bármelyik tag megbízatásának idő előtti megszűnése esetén a bizottság kiegészítéséről az alapítók gondoskodnak. Az Ellenőrző Bizottság munkáját a bizottság elnöke szervezi és irányítja, akit a bizottság tagjai maguk közül választanak. A bizottsági tagok munkájukért díjazásban nem részesülnek. Az Ellenőrző Bizottság feladatai ellátása során - betekinthet a Kuratórium működésével kapcsolatos iratokba, a könyvelési iratokba, azokat megvizsgálhatja; - jelentést kérhet a Kuratórium elnökétől, titkárától a működéssel összefüggő bármely kérdésről; - részt vehet a Kuratórium ülésén; - vizsgálatot kezdeményezhet;
6 - a Bizottság elnöke a Kuratórium elnökénél kezdeményezheti a Kuratórium összehívását, ha a működéssel összefüggésben törvénysértést észlel, vagy a vezető tisztségviselők felelősségét megalapozó tény merül fel. A Bizottság évente egy alkalommal - a Kuratórium beszámolójával együtt tájékoztatni köteles az alapítókat az ellenőrzések tapasztalatairól. Az Ellenőrző Bizottság működésének részletes szabályait a bizottság Szervezeti és Működési Szabályzata tartalmazza. 10. Záró rendelkezések: A Közalapítvány határozatlan időre jön létre. Az alapítók kezdeményezhetik megszüntetését, ha a közfeladat ellátása más módon hatékonyabban valósítható meg. A Közalapítvány megszűnése esetén vagyona az alapítókat illeti meg, akik kötelesek azt hasonló feladatok ellátására fordítani. A Közalapítvány, mint kiemelkedően közhasznú szervezet a bírósági nyilvántartásba vétellel jön létre. Működése során a Ptk. 74/A-G. §-ait, az 1997. évi CLVI. törvény rendelkezéseit, valamint az alapítványok gazdálkodási rendjéről szóló 115/1992. (VII. 23.) Korm. sz. rendeletet is alkalmazni kell. Pécs, 1998. június 29. Dr. Tóth Sándor s.k. Baranya Megyei Önkormányzat Közgyülésének elnöke
Dr. Páva Zsolt s.k. Pécs Megyei Jogú Város polgármestere
Záradék: Az alapító okiratot - a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 232/1999. (X.25.) Kgy. - Pécs Mj. Város Önkormányzatának Közgyűlése a 3/2000. (01.27.) sz. határozatával módosította1 Pécs, 2000. február 4. Dr. Toller László s.k. Pécs Megyei Jogú Város polgármestere
Dr. Kékes Ferenc s.k. Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
Záradék: Az alapító okiratot - a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 47/2000. (III.28.) Kgy. - Pécs Mj. Város Önkormányzatának Közgyűlése a 224/2000. (V.11.) sz. határozatával módosította. Pécs, 2000. május 11.
7
Dr. Toller László sk. Pécs Megyei Jogú Város polgármestere
Dr. Kékes Ferenc sk. Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
Záradék:Az Alapító Okiratot a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése 9/2003. (II.27.) Kgy. számú határozatával, Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése ……………………. sz. határozatával módosította. Pécs, 2003. szeptember Dr. Toller László s.k. Pécs Megyei Jogú Város polgármestere
Dr. Kékes Ferenc s.k. Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
Záradék:Az Alapító Okiratot a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése……. Kgy. számú határozatával, Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése ………. sz. határozatával módosította.
Pécs, 2007.szeptember 20.
Tasnádi Péter Pécs Megyei Jogú Város polgármestere
Dr. Hargitai János Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
ELŐTERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK
2007. SZEPTEMBER 20-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 1417/2007
MELLÉKLETEK: 0 DB
TÁRGY: Tag delegálása a Pécs Dómmúzeum Alapítvány Kuratóriumába.
ELŐTERJESZTŐ: dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke
AZ ELŐTERJESZTÉST KÉSZÍTETTE: dr. Deák Edit, csoportvezető. Jogi és Szervezési Főosztály
MEGTÁRGYALTA: Művelődési, Kisebbségi, Ifjúsági és Sport
VÉLEMÉNYEZÉSRE MEGKAPTA:
Jogi és Ügyrendi Bizottság
FEJLESZTÉSI ÉS KÖZGAZDASÁGI FŐOSZTÁLLYAL TÖRTÉNT EGYEZTETÉS: 2007. 08. 30. TÖRVÉNYESSÉGI VÉLEMÉNYEZÉSRE BEMUTATVA: FELELŐS TISZTSÉGVISELŐ:
dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke
2007. 08. 30.
2 II. Tisztelt Közgyűlés! A Pécsi Dómmúzeum Alapítványt a Dómmúzeum (kőtár) létrehozása és működtetése érdekében 1990-ben 5 alapító, nevezetesen - a Baranya Megyei Tanács, - a Janus Pannonius Múzeum, - a Pécsi Püspökség, - az Országos Műemléki Felügyelőség és - a Művelődési és Közoktatási Minisztérium hozta létre. Az alapítókhoz utóbb csatlakozott Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata. A közhasznú szervezet kuratóriumának elnöke Mayer Mihály megyéspüspök úr, aki az egy elnökhelyettesből és 9 kurátorból álló kezelő szervet irányítja. A kuratórium tagjai sorába a Baranya Megyei Önkormányzat 2002. évben Tasnádi Pétert delegálta. A polgármester úr – megválasztását követően – számos egyéb elfoglaltságára hivatkozva lemondott az Alapítványban betöltött kurátori tisztségéről. A kuratórium Baranya Megyei Önkormányzat által delegált tagja hagyományosan a közgyűlés alelnöke – a tisztséget az 1998-2002-es önkormányzati ciklusban Bokor Béla töltötte be. Indítványozom, hogy a Pécsi Dómmúzeum Alapítvány Kuratóriuma tagjává Horváth Zoltán urat, a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnökét válassza meg. Alelnök úr nyilatkozott arról, hogy a jelölést elfogadja és személye megfelel a Polgári Törvénykönyvben és a közhasznú szervezetekről szóló jogszabályokban foglalt összeférhetetlenségi követelményeknek. Tájékoztatom a Tisztelt Közgyűlést, hogy az Alapítvánnyal kapcsolatos adminisztratív feladatokat, így az alapító okirat módosítását és annak bírósági bejegyeztetését a Pécsi Egyházmegye hivatala látja el. III. Határozati javaslat: A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Pécsi Dómmúzeum Alapítvány Kuratóriumába Horváth Zoltán, Somberek, Petőfi S. u. 1. szám alatti lakost tagként delegálja. A testület felkéri elnökét, hogy a határozatról a többi alapítót és a Kuratórium elnökét tájékoztassa. Határidő: azonnal Felelős: dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke Pécs, 2007. augusztus 30. Dr. Hargitai János
3
ELŐTERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK
2007.SZEPTEMBER 20-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 226-35 /2007.
MELLÉKLETEK: 2 DB
TÁRGY: Újabb fenntartói intézkedések a Baranya Megyei Kórház működtetésére vonatkozóan
ELŐTERJESZTŐ: dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke
AZ ELŐTERJESZTÉST KÉSZÍTETTE: dr.Horváth Zsófia, egészségügyi referens.
MEGTÁRGYALTA: Egészségügyi, Szociális és Gyermekvédelmi Bizottság Költségvetési, Gazdasági és Foglalkoztatási Bizottság Pénzügyi Bizottság VÉLEMÉNYEZÉSRE MEGKAPTA:
Jogi és Ügyrendi Bizottság
FEJLESZTÉSI ÉS KÖZGAZDASÁGI FŐOSZTÁLLYAL TÖRTÉNT EGYEZTETÉS: 2007.09. 13 TÖRVÉNYESSÉGI VÉLEMÉNYEZÉSRE BEMUTATVA: FELELŐS TISZTSÉGVISELŐ:
dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke
2007. 09. 13.
2 II. Tisztelt Közgyűlés! A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése 2007. június 27-i ülésén tárgyalta a „Fenntartói intézkedések a Baranya Megyei Kórház működőképességének fenntartása érdekében” c. előterjesztést. A képviselőtestület elfogadta azt a határozatot, amely a Baranya Megyei Kórház (továbbiakban:Kórház) felnőtt aktív fekvőbeteg és a Mentálhigiénés Intézet kivételével - járóbeteg ellátásának helyéül, hosszabb távon, az intézmény Pécs, Rákóczi u. 2. szám alatti Központi Telephelyét jelölte ki, és amelyet a pulmonológiai (tüdőgyógyászat) aktív ellátás áthelyezésével kell végrehajtani. Tájékoztatom a T. Közgyűlést, hogy a tüdőgyógyászati osztályok elhelyezésére a „K” és az „F” jelű épületben kerül sor, ahová a szükséges felújítási és átalakítási munkálatok után kerülhet sor az átköltöztetésre. A felújítási munkálatok, valamint eszköz beszerzések forrása az a 77.6 millió forint, amelyet az önkormányzat a „szakellátási normatíva felosztásáról szóló közigazgatási határozatokból adódó, a fekvőbeteg ellátó egészségügyi szolgáltatóknál megvalósuló intézményi átalakítások költségeinek támogatására” kiírt pályázaton nyert. A közbeszerzési eljárás lefolytatása miatt, ha rövid határidő késéssel is, még az ősz folyamán sor kerülhet a tüdőgyógyászati osztályok leköltöztetésére a Tűdőszanatórium épületéből a Pécs, Rákóczi u. 2. szám alatti Központi Telephelyre. A Közgyűlés döntött arról is, kezdeményezi az önkormányzat gyermek szak - és járóbeteg ellátás területi ellátási kötelezettségének átadását a Pécsi Tudományegyetem Orvostudományi és Egészségtudományi Koordinációs Központja és Klinikai Központja (továbbiakban: Egyetem) részére. Felkért, hogy a Kórház főigazgatójával együtt, a szükséges szakmai egyeztetést folytassam le. Megbízásomból, Horváth Zoltán, a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének alelnöke által vezetett „önkormányzati tárgyaló delegáció” július-augusztus- szeptember hónapokban - kéthetente - tárgyalásokat folytatott az Egyetem rektorával, valamint a Pécsi Tudományegyetem Orvostudományi és Egészségtudományi Koordinációs Központja és Klinikai Központ vezetőivel. A tárgyalásokon áttekintették a két intézmény ellátási területét, az együttműködési lehetőségeket a szakmai és gazdasági területen. A tárgyalásokon többször megfogalmazódott a részintegráció lehetősége a gyermekgyógyászat, valamint a szülészeti és nőgyógyászati ellátás vonatkozásában. Itt említést érdemel, fél évvel ezelőtt - a két intézmény élére - azonos személy került kinevezésre klinika/ osztályvezető professzorként. Az ágyszám leépítést kimondó miniszteri döntés következtében, mint az Egyetemnél, mint a Baranya Megyei Kórháznál az ágyszámok és struktúrák úgy alakultak, hogy mind a két egészségügyi szolgáltatónak nagy nehézségbe ütközik a (gyermek és felnőtt korú) lakosság egészségügyi ellátását zökkenőmentesen biztosítani. Az Egyetem vezetése 2007. augusztus 4-i tárgyalási napon azt az álláspontját fogalmazta meg, átveszi az önkormányzattól Baranya Megyei Kórház által működtetett 55 gyermekgyógyászati ágyat, valamint a heti 301 szakrendelési órát - a hozzátartozó területi volumenkorláttal ( továbbiakban:Tvk-val) együtt -, azonban az integrált ellátás telephelye, a Gyermekegészségügyi Központban foglalkoztatatott közalkalmazottak (tovább) foglalkoztatatásának feltételei egyeztetést igényelnek az önkormányzat és az Egyetem vezetése között. Az önkormányzat területi ellátási kötelezettségébe tartozó, a gyermekellátás területén bekövetkezett 45%-os ágyszám és feladat csökkenés, a finanszírozás csökkenése, a gyermekellátás újra gondolását tette szükségessé az önkormányzat tisztségviselői részéről. 2007 szeptember 11-én ismét tárgyaltunk az
3 Egyetem vezetőivel, ahol az előterjesztés 1. számú mellékleteként csatolt, megállapodás tervezetet fogadtuk el. Az Egyetem fogadókészsége alapján, a gyermekellátás vonatkozásában, az önkormányzat területi ellátási kötelezettségének átadását javaslom, 2008. január 1-vel. Tekintettel arra, hogy a gyermek pszichiátria, orthopédia, valamint sebészet szakrendeléseken a betegforgalom minimálisra csökkent, ezért ezeknek a szakrendeléseknek az átadását javaslom az Egyetem részére, már 2007. október 1-vel. Az erre vonatkozó megállapodást a 2. számú melléklet tartalmazza. Kérem a T. Közgyűlést támogassa, hogy a területi ellátási kötelezettség átadására vonatkozó feladatellátási szerződés tervezetet (a gyermekellátás egészére vonatkozóan), a közalkalmazottak munkajogi helyzetének rendezésére vonatkozó megállapodást, valamint a Nyár u. 8. szám alatt lévő (Gyermek-egészségügyi Központ) ingatlanának használatára - hasznosítására vonatkozó szerződéseket - az Egyetemmel történő megállapodást követően - Közgyűlés novemberi ülése elé terjeszthessem. A fentieket kiegészítem azzal, hogy szeptember 12-én az Egészségügyi Társulás ülésén a Budapest Investment képviselője tájékoztatást adott a TIOP, valamint Regionális Operatív Programon belüli pályázati lehetőségekről, amelyek az egészségügyi ágazatot, illetve annak intézményrendszerét érinti. Megerősítést nyert az a korábban már elhangzott információ, hogy az Egyetem - a megye - valamint Pécs városa kb. 25 milliárd forint épület és eszközfejlesztési forrásra akkor pályázhat a 20072008-as akciótervben nevesítettekre, ha integráltan látja az egészségügyi szolgáltatást, és ennek működtetésére közös gazdasági társaságot hoz létre. Javaslom Tisztelt Közgyűlésnek, támogassa az egészségügyi integráció megvalósításához szükséges lépéseket. Döntsön arról, hogy a betegellátás, a Baranya Megyei Önkormányzat területi ellátási kötelezettségének teljesítése, a működőképesség fenntartása, az egészségügyi ellátórendszer egyéb partnereivel kötött megállapodások alapján, a Pécsi Tudományegyetemmel, Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatával készen áll közös gazdasági szervezet (kft) létrehozásra az egészségügyi szakellátás működtetésére. A Közgyűlés a 63/2007.(VI. 27.) Kgy határozat 1/c. pontjával döntött arról, hogy a krónikus ellátást hosszú távon, lehetőség szerint egy telephelyen kívánja ellátni. A testület felkért, hogy a krónikus ellátás(ok) telephelyének kialakítására és működtetési formájára a Kórház főigazgatójával együtt tegyek javaslatot. A közgyűlési döntés óta eltelt időszak alatt, ennek a feladatnak a lehetséges megoldása is körvonalazódik. Ha kevesebb ágyszámmal is a krónikus ágyaknak helyt adó un „geriátriai központ” kialakításának - az új pályázati lehetősséggel - biztosított lehet a forrása akár a jelenlegi, akár az önkormányzat tulajdonában álló más ingatlanban. Tárgyalásaink során felvetődött, hogy ennek kialakítására a Dischka Gy. u. 5. alatti, volt kórházingatlanban kerülne sor. A testület határozatában döntött arról is, hogy területi ellátási kötelezettségét 100 krónikus ágy szüneteltetése mellett kívánja biztosítani addig, amíg az egészségügyi miniszter által kiadott közigazgatási határozatban jóváhagyott teljes ágyszám működésének feltételeit ki nem alakítjuk. Az ágyszám szüneteltetési kérelmet az ÁNTSZ Dél-dunántúli Regionális Intézetének benyújtottam, a regionális tisztifőorvos augusztus 23-án kelt válaszában arról értesített, hogy a testület döntését tudomásul vette.
4 A Közgyűlés a 63/2007.(VI. 27.) Kgy határozat 1/e. pontjában felkért, tegyek javaslatot a Kórház adósságállományának rendezésére, a lehetséges formák és források megjelölésével. Tájékoztatom a T. Közgyűlést, hogy az intézmény tartozásállománya 2007. szeptember 10-én, 1,350 millió forint volt, ebből a 30napon túli, lejárt határidejű tartozás mértéke 493 millió forint (Megjegyzendő, a fenntartó korábbi döntésével 250 millió forint működési hitelt biztosított a kórháznak, mely összeget az intézmény felhasznált). A legnagyobb összegű lejárt tartozás, 475 millió forint, amely kettő gyógyszeráru gyógyszert szállító cég felé áll fenn. A kórháznál működő önkormányzati biztos június 29-i záró jelentése az intézmény gazdasági helyzetét az alábbiak szerint mutatja be: „az április 1-től életbe lépő finanszírozási változások még nehezebb helyzetbe hozzák a Baranya Megyei Kórházat. A havi bevételkiesés előzetes számítások szerint közel 100 millió forintot fog jelenteni. Ilyen, illetve ezt meghaladó - az egyensúly kialakulásához szükséges - mértékű költségmegtakarítás a jelenlegi több telephelyes struktúrában és ilyen alacsony ágyszámmal, sem további létszámleépítésekkel, sem a gyógyszer- és anyaggazdálkodás további racionalizálásával nem lehet elérni”. A fentiek „új típusú” gondolkodást igényelnek a fenntartótól. Ez utóbbi azt is jelenti, hogy hagyományos módon, és eszközökkel, rövidtávon az adósságállomány radikális csökkentése nem várható. Megoldás lehet a város területén működő egészségügyi szolgáltatókból egy integrált ellátórendszer létrehozása, amely megszünteti a kihasználatlan párhuzamos ellátásokat, megteremti a progresszív ellátás költség hatékony működését, ugyanakkor, a rossz állagú, magas működési költséggel rendelkező telephelyek kiváltását lehetővé teszi. A Közgyűlés a 63/2007.(VI. 27.) Kgy határozat 2. pontjával elfogadta a Kórház labordiagnosztikai tevékenységének közreműködői szerződéssel történő ellátását. A fenntartói döntésnek megfelelően a Kórház főigazgatója a közreműködő kiválasztására irányuló közbeszerzési eljárás ajánlati dokumentációjának részét képező ingatlanhasználati szerződés-tervezetet, valamint az egészségügyi szakellátási kötelezettség átadását tartalmazó közreműködői (feladat-ellátási) szerződés tervezetet a Közgyűlés hivatalának megküldte. Tekintettel azonban arra a körülményre, hogy az Egyetemmel folytatott tárgyalások komplexen, valamennyi ellátási területre, így a diagnosztikai területekre (labor - röntgen) is kiterjednek, ennek az eljárásnak a felfüggesztése mellett döntöttem, amihez kérem a Közgyűlés hozzájárulását is. A fentieket kiegészítem azzal, hogy a Kórház főigazgatója az intézményi gyógyszertár épülete felújításának érdekében eredményes tárgyalásokat folytatott a közbeszerzési eljárás nyertesével, a HOSPINVEST Rt. vezérigazgatójával. Megállapodásuk eredményeként 2007. december 31-re befejeződik az épület felújítása, ahol 2008-tól a kórház gyógyszerellátásának bonyolítása korszerű körülmények között folyhat. Jogszabályi háttér: 1. A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ötv.) 70. § (1) bekezdés b) pontja szerint, a megyei önkormányzat kötelező feladatként gondoskodik különösen az alapellátást meghaladó egészségügyi szakellátásról, amennyiben azt a külön törvény szerint ellátásra kötelezett települési önkormányzat nem vállalja. 2. Az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (a továbbiakban: Eü. tv.) 152. § (3) bek.-e szerint, a helyi önkormányzat a tulajdonában vagy használatában lévő
5 járóbeteg-szakellátást és a fekvőbeteg-szakellátást nyújtó intézmények működtetését biztosítja. 3. Az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló 2006. évi CXXXII. törvény 2.§ (1) és (3) bekezdése alapján, a települési és a megyei önkormányzatok a külön jogszabályban meghatározott egészségügyi szakellátási kötelezettségüket más egészségügyi szolgáltatásért felelős szervvel, vagy más fenntartóval, illetve egészségügyi szolgáltatóval történő egészségügyi ellátási szerződés megkötése által is teljesítheti. 4. A gyógyintézetek működési rendjéről, illetve szakmai vezető testületéről szóló 43/2003(VII. 29.) ESZCSM rendelet 5.§ (4) bekezdése alapján, „a gyógyintézet a működési engedélyben szereplő egészségügyi szolgáltatások teljesítéséhez más egészségügyi szolgáltató közreműködését veheti igénybe, erre irányuló szerződés alapján”. 5. Az egészségügyi szolgáltatás gyakorlásának általános feltételeiről valamint a működési engedélyezési eljárásról szóló 96/2003.(VII. 15.) Kormányrendelet 2. § (1) bekezdésének k) pontja szerint „közreműködő: a saját tulajdonában vagy használatában lévő eszközzel, személyesen vagy az általa foglalkoztatott egészségügyi dolgozókkal, de a közreműködést igénybe vevő egészségügyi szolgáltató betegeinek nyújtja a közreműködésre irányuló szerződésben meghatározott egészségügyi szolgáltatásokat.” III. Határozati javaslat: 1. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése támogatja a pécsi egészségügyi integrációt. Kinyilvánítja, hogy a betegellátás, az önkormányzat területi ellátási kötelezettségének teljesítése, és a működőképesség fenntartása érdekében, továbbá az egészségügyi ellátórendszer egyéb partnereivel kötött megállapodások alapján készen áll a Pécsi Tudományegyetemmel és Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatával közös - az egészségügyi szakellátást működtető - gazdasági szervezet (kft) létrehozásra. Határidő: azonnal Felelős: dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke 2. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése területi ellátási kötelezettségének módosítását kezdeményezi akként, hogy a fenntartásában működő Baranya Megyei Kórháztól a) a 301 óra/hét járóbeteg órából 2007. október 1-jén 30 óra/hét gyermek sebészeti, 10 óra/hét gyermek pszichiátriai és 5 óra/hét gyermek orthopédiai járóbeteg órát (a hozzátartozó hivatalosan megállapított területi volumenkorláttal együtt); b) 2008. január 1-jén a fennmaradó - az a) pontban nem nevesített - szakellátási órát (a hozzátartozó hivatalosan megállapított területi volumenkorláttal együtt); c) 2008. január 1-jén 55 gyermekgyógyászati ágyat + 160 HBCS súlyszám/hó (területi volumenkorláttal) a Pécsi Tudományegyetemnek adja át.
6 Határidő: az a), b) és c) pontokban meghatározott ütemezés szerint Felelős: dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke dr. Ruzsa Csaba, főigazgató 3 . A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése felkéri elnökét a 2/a. pont szerinti egészségügyi ellátási szerződés aláírására Határidő: azonnal Felelős: dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke 4. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése felkéri elnökét, hogy a 2/b. és 2/c. pontokban részletezett területi ellátási kötelezettség módosításához szükséges feladatellátási, ingatlan használat-hasznosítási szerződéseket, valamint a gyermekellátás területén dolgozó közalkalmazottak jogviszonyára vonatkozó megállapodást - jóváhagyás - céljából terjessze a közgyűlés soron következő ülése elé. Határidő: 2007. november 15. Felelős: dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke 5. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 63/2007. (VI. 27.) Kgy. határozatának 2/a. pontjában foglalt - a Baranya Megyei Kórház labordiagnosztikai tevékenységének közreműködői szerződéssel történő ellátására vonatkozó döntését visszavonja. Határidő: azonnal Felelős: dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke
Pécs, 2007. szeptember 12. dr. Hargitai János
7
1. számú melléklet MEGÁLLAPODÁS tervezet
Készült: 2007. szeptember 11-én a Baranya Megyei Önkormányzat hivatalos helyiségében Pécs, Széchenyi tér 9. sz. alatt. Jelen voltak: Pécsi Tudományegyetem részéről: prof.dr. Kovács L. Gábor OEKK elnök, prof. dr. Kollár Lajos KK. mb. főigazgató, prof. dr. Németh Péter dékán, , prof. dr. Tóth Kálmán OEKK elnökhelyettes, Kovácsné Kelemen Judit ápolási igazgató, Boncz Imre OEKK stratégiai igazgató, dr Harmatha Ivetta, kincstári biztosi tanácsadó Baranya Megyei Önkormányzat részéről: Horváth Zoltán alelnök, Hargitainé Solymosi Beatrix főosztályvezető, dr. Horváth Zsófia egészségügyi referens Baranya Megyei Kórház részéről: Dr. Ruzsa Csaba főigazgató, dr. Grexa Erzsébet orvosigazgató, Egyed Csaba gazdasági igazgató. Tárgy: A Baranya Megyei Önkormányzat területi ellátási kötelezettségének átadása gyermekellátás terültén a Pécsi Tudományegyetem részére. (A Pécsi Tudományegyetem Gyermekklinikájának és a Baranya Megyei Kórház Gyermek-egészségügyi Központjának összevonása). A Pécsi Tudományegyetem vezetői, valamint a Baranya Megyei Önkormányzat alelnöke (továbbiakban: Felek) az alábbi javaslatot terjesztik a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése, mint a Baranya Megyei Kórház fenntartója, valamint az Egyetem Szenátusa elé: 1./ A Baranya Megyei Önkormányzat területi ellátási kötelezettsége akként módosul, hogy a Baranya Megyei Kórház által működtetett 55 gyermekgyógyászati ágy + 160 HBCS súlyszám/hó (a kórház saját tvk-jából ) átadásra kerül a Pécsi Tudományegyetem részére, 2008. január 1-én. (A felek a feladatellátás átadását/ átvételét megállapodásban rögzítik, 2007. november 30-ig). 2./ A Baranya Megyei Önkormányzat területi ellátási kötelezettsége akként módosul, hogy Baranya Megyei Kórház által működtetett 301óra/hét járóbeteg óra – a hozzátartozó hivatalosan megállapított Tvk-val együtt - átadásra kerül kettő ütemben a Pécsi Tudományegyetemnek. 2007 október 1-vel a 30 óra/hét gyermek sebészeti, 10 óra/hét gyermek pszichiátriai, 5 óra/hét gyermek orthopédiai járóbeteg óra, 2008 január 1-vel a többi, a megállapodásban nem
1
nevesített járóbeteg, szakellátási óra. (A felek a feladatellátás átadását/ átvételét megállapodásban rögzítik, 2007. szeptember 30-ig). 3./ A felek javasolják, hogy a Baranya Megyei Önkormányzat a gyermekellátáshoz kapcsolódó Gyermek-egészségügyi Központ (Pécs, Nyár u. 8.) ingatlan használati jogát, egészségügyi hasznosítás céljából, térítésmentesen adja át a Pécsi Tudományegyetemnek. (Az ingatlan használat – hasznosítás feltételeit, valamint az ingóságok átadását külön, az egyeztetést követően készített szerződésben rögzítik, 2007. november 30-ig). 4./ A felek rögzítik, a további cél: a minőségi munkavégzés. Amennyiben a gyermekgyógyászati szakellátási területek összevonása miatt szükséges a közalkalmazotti létszámleépítés - a két intézmény dolgozói közt - az „arányosság elvét” érvényesítik. ( A gyermekellátás integrációja miatti létszámcsökkentésre vonatkozó intézkedéseket a felek megállapodásban rögzítik, 2007. november 30-ig).
Pécs, 2007. szeptember 11.
………………………………….. prof. dr. Kovács L. Gábor Pécsi Tudományegyetem OEKK elnök
…………………………… Horváth Zoltán Baranya Megyei Önkormányzat alelnök
……………………………….. prof. dr. Kollár Lajos KK. mb. főigazgató
…………………………………. dr. Ruzsa Csaba Baranya Megyei Kórház főigazgató
2
2. számú melléklet Egészségügyi ellátási szerződés amely létrejött a Baranya Megyei Önkormányzat, 7621 Pécs, Széchenyi tér 9., képviseli: dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke, valamint Pécsi Tudományegyetem, 7633 Pécs, Szántó Kovács J. u. 2., képviseli:dr. Gábriel Róbert, rektor (továbbiakban: felek) között, területi ellátási kötelezettségük módosítása tárgyában, az alábbi feltételekkel: 1. A felek megállapodnak abban, hogy területi ellátási kötelezettségüket úgy módosítják, hogy a Baranya Megyei Kórháztól 30 óra/hét gyermek sebészeti, 10 óra/hét gyermek pszichiátriai, 5 óra/hét gyermek orthopédiai járóbeteg óra(kapacitás) - a hozzátartozó TVK-val együtt - átadásra kerül a Pécsi Tudományegyetemnek, 2007. október 1-vel. 2. A felek kijelentik, hogy egészségügyi szakellátási kötelezettségük módosítását tartalmazó egészségügyi ellátási szerződést az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló 2006. évi CXXXII. törvény végrehajtására kiadott 361/2006.(XII.6) Kormányrendelet 1.§ (1) bekezdése alapján, a szerződés megkötésétől számított 8 napon belül megküldik a területileg illetékes Regionális Egészségügyi Tanácsnak tájékoztatás céljából. 3. Megállapodás az egészségügyi ellátórendszer fejlesztéséről szóló 2006. évi CXXXII. törvény 2.§ (1)-(3) bekezdése alapján jött létre. A felek a megállapodást átolvasás és értelmezés után aláírták. Kelt: Pécs, 2007. szeptember.
dr. Gábriel Róbert Pécsi Tudományegyetem rektor
prof. dr. Kollár Lajos OEKK Klinikai Központ mb. főigazgató
dr. Hargitai János Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
dr. Ruzsa Csaba Baranya Megyei Kórház főigazgató
Záradék: a szerződést a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése …./2007.(IX. 20) Kgy határozatával, a Pécsi Tudományegyetem Szenátusa……../2007. számú határozatával jóváhagyta.
ELŐTERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK
2007. SZEPTEMBER 20-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM:1297-5/2007.
MELLÉKLETEK: 9+2 DB
TÁRGY: Tájékoztató a Baranya Megyei Önkormányzat gazdálkodásának 2007. I. félévi teljesítéséről
ELŐTERJESZTŐ: dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke
AZ ELŐTERJESZTÉST KÉSZÍTETTE: Fejlesztési és Közgazdasági Főosztály Horváth Csilla csoportvezető Jeges Judit vezető-tanácsos Bekk Ferencné vezető-főtanácsos MEGTÁRGYALTA: A Közgyűlés állandó bizottságai
VÉLEMÉNYEZÉSRE MEGKAPTA:
Pénzügyi Bizottság Önkormányzat könyvvizsgálója
FEJLESZTÉSI ÉS KÖZGAZDASÁGI FŐOSZTÁLLYAL TÖRTÉNT EGYEZTETÉS: 2007. 08. 22. TÖRVÉNYESSÉGI VÉLEMÉNYEZÉSRE BEMUTATVA: FELELŐS TISZTSÉGVISELŐ:
dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke
2007. 08. 22.
2
II. Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 79. §. (1) bekezdése értelmében a közgyűlés elnöke a helyi önkormányzat gazdálkodásának I. félévi helyzetéről szeptember 15-ig tájékoztatja a képviselő-testületet. A tájékoztató tartalmazza a helyi önkormányzat – beleértve a kisebbségi önkormányzatok – költségvetési előirányzatainak időarányos alakulását, a tartalék felhasználását, a hiány (többlet) összegének alakulását. Az önkormányzat költségvetési, működési és felhalmozási mérlegét az 1.-3. számú, a kiemelt előirányzatok teljesítését költségvetési szervenként – címrend szerint – a 4. számú mellékletek mutatják. Az 5-9. mellékletek további részletezéseket tartalmaznak, a hivatal kiadásainak, a kisebbségek előirányzatainak, a speciális támogatásoknak, felújításoknak, beruházásoknak és az Európai Unós támogatással megvalósuló programoknak időarányos teljesítéseit. I. Pénzforgalmi bevételek és kiadások előirányzatainak időarányos alakulása A Baranya Megyei Önkormányzat gazdálkodásának kereteit a 2/2007. (II.22.) Kgy. rendelet határozza meg, melyet a beszámolási időszakban kétszer, márciusban és júniusban módosított a testület. A pénzügyi mérleg főösszeg 14.723.512 ezer forintról – a június 30-ig hatályban lévő előirányzatokat figyelembe véve – 16.093.800 ezer forintra, 1,4 milliárd forinttal, 9,3 %-kal emelkedett. Az előirányzat növekedés legnagyobb tételei, a Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház Kht. tagi kölcsönének visszafizetése, a saját hatáskörű módosítások, központi hozzájárulásból (főleg pályázatokból) származó többletbevételek, a pénzmaradvány beépítése. I.1. Bevételek millió forint
Az önkormányzat bevételeinek 2007. I. félévi alak ulása
6 000 5 000 4 000 55%
3 000
Előirányzat
54%
T eljesítés
2 000 1 000
65%
31%
99%
41%
84%
0% Működési hitel
Előző évi pénzmaradvány igénybevétele
Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele
Átvett pénzeszköz
Felhalmozási és tőke jellegű bevételek
Állami hozzájárulások és SZJA
Illetékek
Működési bevételek
0
A költségvetési bevételi előirányzatok összességükben 48,7 %-ban teljesültek. Az időarányosnak mondható teljesítéshez képest jelentős elmaradás az illetékbevételekben mutatkozik és a pénzmaradvány igénybevétele is csak 41 %-os. Jellemzően az egyszeri jellegű bevételek, a felhalmozási és tőke jellegű bevételek és - a Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház Kht. tagi kölcsönének visszafizetése következtében - a támogatási kölcsönök visszatérülései jelentősen meghaladják az időarányost. Utóbbiak esetében természetesen a terv évközi teljesítéséről beszélhetünk, nem vetítenek előre éves szinten bevételi többleteket. Kiemelendő még, hogy az önkormányzat Harkányi Gyógyfürdő Zrt-ben lévő részvénycsomagjának ellenértékéből képzett betétje következtében működési hitel igénybevétele nem jelenik meg a teljesítések között. Ez azonban nem azt jelenti, hogy működési célú folyószámlahitel igénybevétele nélkül folyt a gazdálkodás, hanem azt, hogy az önkormányzat egyszerre rendelkezett betét állománnyal (pénzkészlettel) és hitellel is. Ezek mértékét, kapcsolatát és a gazdálkodásra gyakorolt hatását a II. Hiány összegének alakulása, hitelállomány és adósságszolgálat címszó alatt részletezzük. (A szöveges összefoglaló fő vonalaiban a költségvetési mérleg kiemelt előirányzatainak sorrendjét követi. A kiegyenlítő, függő, átfutó bevételeket mindenhol figyelmen kívül hagytuk.)
3
millió forint 3 500
A 2007. és a 2006. I. félévi bevételek összehasonlítása 91%
81%
3 000 2 500
2006. I. félév
2 000
2007. I. félév
1 500 1 000
63%
113%
14638%
131%
376%
500
0%
Működési hitel
Előző évi pénzmaradvány igénybevétele
Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele
Átvett pénzeszköz
Felhalm ozási és tőke jellegű bevételek
Állami hozzájárulások és SZJA
Illetékek
Működési bevételek
0
A 2006. év hasonló adatához hasonlítva szembetűnő az illetékbevétel elmaradása. Csökkent továbbá a központi költségvetésből származó támogatás, egyrészt a beruházási célok megvalósításához kapcsolódó címzett támogatás és a 2 szociális intézmény kiszervezése, másrészt a kormány megyei önkormányzatokat sújtó megszorító intézkedéseinek következtében. Az átvett pénzek döntően az OEP támogatás csökkenése következtében maradnak el a tavalyi szinttől. A többi jogcímen a 2007. év a 2006osnál kedvezőbb képet mutat, az inflációnál nagyobb mértékű a növekedés. I.1.1. Hivatal bevételeinek teljesítése millió forint
A Hivatal 2007. I. félévi bevételeinek megoszlása
Hivatal bevételeinak alakulása 2007. I. félévében
4 500
Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele 13%
4 000 3 500
Előirányzat
3 000
54%
2 500
T eljesítés
Átvett pénzeszköz 4%
2 000 1 500 31%
1 000 500
82%
89%
27%
99%
33%
0% M ű k ö d ési h itel
E lő ző év i p én zm arad v án y ig én y b ev étele
T ám o g atási k ö lcsö n ö k v isszatérü lése,
Átv ett p én zeszk ö z
Felh alm o zási és tő k e jelleg ű b ev ételek
Á llam i h o zzájáru láso k és SZ JA
Illeték ek
M ű k ö d ési b ev ételek
0
Felhalmozási és tőke jellegű bevételek 5%
Előző évi pénzmaradMűködési vány bevételek igénybevétele 2% 8% Illetékek 16%
Állami hozzájárulások és SZJA 52%
A hivatali költségvetés összes bevételi előirányzata 42,3 %-ban teljesült. A működési bevételek 56.435 ezer forintos előirányzata az ingatlanértékesítés bevételeinek ÁFÁ-ját tartalmazza, melyből az ingatlanhasznosítások függvényében már az első félévben 42.877 ezer forint, 76 % realizálódott. A 2007-re tervezett illetékbevételek 30,9 %-a (674.420 ezer forint) teljesült az I. félévben, ami abszolút értékben 416.584 ezer forinttal marad el az előirányzat időarányos részétől. Minden hónapban jelentős az alulteljesítés. Már a költségvetés készítésekor látható volt - csak nem számszerűsíthetően - hogy a megyei Illetékhivatalok megszűnése, a feladatok APEH által történő ellátása kedvezőtlenül fogja érinteni önkormányzatunkat. Az elmaradásban szerepet játszik, hogy a 2007. évi előirányzat tervezésnél a 2006. évi előirányzatból indultunk ki, a költségvetési szinten 25 %-os növekménnyel számoló kormányzati prognózisra tekintettel a tervszámot nem csökkentettük a működési költségre visszatartott összegekkel. E „növekmény” az I. félévben teljes egészében elmaradt.
4 Az illetékbevételek 2007. évi alakulásának összehasonlítása a 2006. év azonos időszakának adatával: ezer forint 400 000 350 000 300 000 250 000 200 000 150 000 100 000
2006.évi illetékbevétel 2007.évi illetékbevétel
50 000 0
December
November
Október
Szeptember
Augusztus
Július
Június
Május
Április
Március
Február
Január
A bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek 52.343 ezer forintos előirányzatából a kamatbevétel 49.691 ezer forint, melynek teljesítése a – tagi kölcsön visszafizetése következtében megemelkedett, június 30-án 1.300 millió forintos - betétállomány következtében az eredetileg tervezett összeg 99,4 %a. Az átengedett központi adók (SZJA bevétel) 54,2 %-ban (866.064 ezer forintban), a normatív állami hozzájárulások 53,7 %-ban (1.181.881 ezer forintban) realizálódtak. Az utalás mértéke – 13 hóra elosztott mérték megállapításával – jogszabályban meghatározott, év végére az előirányzat 100 %-a várható. A kötött támogatások utalása is jogszabályban meghatározott, a féléves teljesítés 68.030 ezer forint, az előirányzat 52,6 % -a. A központosított támogatások teljesítése 95,7 %-os. Az összesen 58.624 ezer forint összegéből a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről 2006. évi CXXVII. törvény 5. számú melléklete szerint (igénylés, pályázat útján) az alábbi támogatásokban részesült önkormányzatunk: ¾ Települési és területi kisebbségi önkormányzatok működésének általános támogatása
480 ezer forint
¾ Könyvtári és közművelődési érdekeltségnövelő támogatás, múzeumok szakmai támogatása
2.051 ezer forint
¾ Helyi szervezési intézkedésekhez kapcsolódó többletkiadások támogatása ¾ Önkormányzatok és jogi személyiségű társulásaik európai uniós fejlesztési pályázatai saját forrás kiegészítésének támogatása - Turisztikai vonzerő fejlesztése "A Dráva-medence komplex ökoturisztikai fejlesztése" Dráva I-II-III. - „A Dél-Dunántúli Régió hajléktalan populációjának piaci reintegrációja egy leromlott ingatlan lebontásával"- HEFOP ¾ A szakmai vizsgák lebonyolításának támogatása ¾ Egyes pedagógiai szakszolgáltatások támogatása
35.833 ezer forint
14.857 ezer forint 125 ezer forint 4.762 ezer forint 516 ezer forint
A címzett támogatás igénybevétele a Baranya Megyei Kórház „A” épület beruházás tervezési és műszer beszerzési kiadásaira 687 ezer forint; a BMÖ Radnóti Miklós Középiskolája és Szakiskolája, Mohács malomépület átalakításra 36.296 ezer forint; Pécs, Zsolnay Múzeum rekonstrukcióra 48.655 ezer forint. A teljesítés összességében 37,2 %. Területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú támogatás keretében a Baranya Megyei Önkormányzat által benyújtott „Baranya Megyei Önkormányzat Fogyatékos Személyek Otthona, Mozsgó intézmény felújítása” elnevezésű pályázat támogatására került sor 1.500 ezer forint összegben. A Baranya Megyei Önkormányzat 1.500 ezer forint céljellegű decentralizált támogatást kapott a „Baranya Megyei Önkormányzat Boróka Otthona, Helesfa nyílászáró csere az V-VII számú épületekben” elnevezésű pályázat megvalósításához.
5 Felhalmozási és tőke jellegű bevételek
Eredeti előirányzat
Módosított Teljesítés előirányzat
Felhalmozási és tőke jellegű bevételek összesen
264 196
280 788
230 433
- Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése - Illetékhivatal ingóságainak vételára APEH-től - Ingatlan értékesítés bevételei: - ebből: Pécs, Hengermalom u. 4 Pécs, Papnövelde u. 4 Pécs, Mohácsi u. 55 Pécs, Szigeti u. ; Lázár V. u. ingatlanok (volt illetékhivatal) Révfülöp - üdülő Pécs, Komlói u. 1 Szigetvár, Szent István lakótelep 16. "lakás" ingatlan Pécs, 4135 hrsz. ingatlan földkábel létesítési díj - Bérleti díj bevétel - Részesedések értékesítése: - ebből: Munka-Pécs Baranyáért Kht.
264 196 42 646 221 550
280 788 42 646 238 142
229 933 41 953 187 980
137 500 41 667 8 333
137 500 41 667 8 333 16 592 28 800 5 250
137 500 4 333
28 800 5 250
5 400 28 800 6 500 4 560 887 10 500 500
Az Illetékhivatal ingóságainak értékesítéséből tervezett 42.646 ezer forintos előirányzat 41.953 ezer forintban teljesült. Ingatlanértékesítésből az I. félévben 187.980 ezer forint, 78,9 % telesült úgy, hogy a Pécs, Szigeti út 39/1, a Lázár V. u. 1, valamint a Papnövelde u. 4. szám alatti ingatlanok értékesítésére megkötött adásvételi szerződések szerint az I. félévben csak az előlegek kifizetésére került sor. A teljes vételárat július, illetve augusztus hónapokban fizetik meg. A szigetvári lakás ingatlan terven felüli bevételt hozott az költségvetésbe. A Pécs, Mohácsi u. 55. szám alatti ingatlanra előszerződést kötött az önkormányzat, várhatóan augusztusban az értékesítés realizálódik. A Megyei Kórház területén áthaladó villamos földkábel vezetékjogának értékesítése 887 ezer forintos bevételt eredményezett. Bérleti díj bevétel csupán tartozásból származott, 10 ezer forint. Az előirányzat teljesítési aránya lényegesen magasabb a korábbi évek hasonló adatánál. Tekintettel arra, hogy a támogatás értékű bevételek és az egyéb átvett pénzeszközök egyszeri jellegű bevételek, az időarányoshoz történő viszonyítás helyett az egyes tételek teljesítésére vonatkozó adatoknak van inkább információ tartalmuk. Ezeket mutatják az 1. és 2. számú segédletek. A támogatás értékű bevételek az államháztartáson belül átvett pénzeszközöket foglalják magukba. A működési célú tervezett bevételek közül az I. félévben (a kiegészítésekkel, visszatérülésekkel együtt) 102.667 ezer forint realizálódott, a teljes előirányzat 40,5 %-a. Az európai uniós projektek támogatásaiból több nem, vagy alacsony %-ban teljesült, valamint Pécs M. J. Város az I. félévben még nem rendezte az Illetékhivatal 2006. évi fenntartásával kapcsolatos kötelezettségét. A felhalmozási célú bevétel teljesített összege 47.675 ezer forint, a tervezett előirányzat 13,7 %-a. E tételen is alacsony az EU integrációs alapból tervezett tételek teljesítése az I. félévben, másrészt az előirányzatok között már – júniusi értesítés alapján – szerepel a Baranya Megyei Kórház strukturális átalakításához kapcsolódó pályázaton nyert 77.600 ezer forint támogatás, amelyhez kapcsolódóan nem volt még teljesítés az I. félévben. A véglegesen átvett pénzeszközök az államháztartáson kívülről származó átvett pénzeket takarják. Működési célra az év első felében 13.834 ezer forint realizálódott, ami több, mint négyszerese a tervezettnek. A támogatási kölcsönök visszatérülése jogcímen befolyt 551.390 ezer forint bevételből: ¾ a dolgozóknak lakásépítésre és vásárlásra adott támogatások törlesztése 2.374 ezer forint, ¾ a Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház Közhasznú Társaság részére 2006. évben biztosított tagi kölcsön visszafizetése 549.016 ezer forint. A 7/2007.(VI.28.) közgyűlési rendelettel elfogadott 1.019.340 ezer forint előző évi pénzmaradványból 334.667 ezer forint, 32,8 % igénybevétele történt meg. Az alacsony teljesítés oka, hogy a kötelezettségek között sok előirányzat szerepel még a céltartalékban, amelyek felhasználása nem történt meg, illetve a beruházások egy része nem valósult meg az I. félévben.
6 1.1.2. Intézmények bevételeinek teljesítése millió forint
Az intézmények 2007. I. félévi bevételeinek megoszlása
Intézményi bevételek alakulása 2007. I. félévében
6 000
Előző évi pénzmaradIntézményi vány ellátási díjak igénybevétele 5% 3% Egyéb átvett
5 000 4 000 Előirányzat
55%
3 000
58%
T eljesítés
pénzeszköz 5%
2 000 1 000
73%
52%
24%
79%
1369%
Előző évi pénzmaradvány igénybevétele
Egyéb átvett pénzeszköz
OEP támogatás
Felhalmozási és tőke jellegű bevételek
Felhalmozási célú fenntartói tám.
Működési célú fenntartói tám.
Egyéb működési bevételek
M űködési célú fenntartói tám. 43%
162
0 Intézményi ellátási díjak
Egyéb működési bevételek 7%
OEP támogatás 37%
Az alábbi táblázat azt mutatja, hogy az adott kiemelt jogcímen képződő összes intézményi bevétel hány %-a realizálódik az egyes ágazatokban: jogcím/ágazat
Egészségügy
Szociális
Oktatás
Gyermekvédelem
Közművelődés
Egyéb
ellátási díjak
13 %
82 %
4%
1%
0
0
egyéb működési bevétel Működési fenntartói támogatás Felhalmozási fenntartói támogatás Átvett pénzeszköz
36 %
4%
19 %
0
31 %
10 %
9%
23 %
36 %
20 %
9%
3%
0
22 %
66 %
0
0
12 %
1%
4%
17 %
3%
75 %
0
pénzmaradvány igénybevétele Összes költségvetési bevétel intézmények száma:
0
5%
39 %
13 %
42 %
1%
44 %
14 %
19 %
10 %
11 %
2%
1 db
5 db
8 db
1 db
5 db
1 db
Az intézmények működési bevételeinek 42 %-át kitevő ellátási díjak (térítési díj jellegű bevételek) döntően a szociális ágazatban, és az egészségügyben realizálódnak. A 558.861 ezer forintos előirányzat teljesítése összességében 52,4 %-os, a leginkább érintett ágazatban még magasabb, 53,6 %-os. Az időarányost meghaladó teljesítés a bevétel behajtására tett erőfeszítések eredményének tekinthető. E mögött döntően a gondozási díjak befizetésének folyamatos ellenőrzése, szabad kapacitások (élelmezés, mosatás) hasznosítása áll. A szolgáltatásból és termékértékesítésből, valamint jellemzően egyszeri jellegű bevételekből származó, ún. egyéb működési bevételek teljesítésének aránya még magasabb, 73,2 %-os, összege 411.556 ezer forint. E bevételekből az ágazatok valamelyest kiegyensúlyozottabban részesednek. A Baranya Megyei Kórház teljesítési aránya a vizitdíj bevételekből adódóan 91,8 %-os, az ehhez kapcsolódó előirányzat saját hatáskörű módosítással fog a költségvetésbe épülni. A közművelődési intézmények féléves teljesítése is magas, 75,2 %-os, a 3 kulturális intézménynél (Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága, Baranya Megyei Kulturális és Idegenforgalmi Központ, Művészetek és Irodalom Háza) 70 % feletti. A két utóbbi kis költségvetésű intézmény esetén a magas teljesítési arány a bevételek és az intézmények tevékenységének jellegéből, illetve a nagyobb részt saját bevételből való gazdálkodás bevételi kényszeréből adódik. Tartalmát tekintve jegybevétel, kiadvány értékesítés, hirdetés, reklám, kulturális, művészeti szervező tevékenység bevétele, eseti helyiségbérlet. A Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága esetében az intézmény költségvetésének részét képező 2 nagy projekt bevételeinek következménye, ha ezekkel korrigálunk, az intézményi működési bevételek nem érik el az 50 %-ot (43,5 %-osak). Az oktatási ágazat átlagos teljesítése 54,1 %, e bevétel 62 %-a a Baranyai Pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központjánál jelenik meg. Tekintettel arra, hogy a szakszolgálat szolgáltatásai a jogszabály előírásainak megfelelően térítésmentesek, a 48.873 ezer forint bevétel a szakmai szolgáltatásokból származott. Ezek között található többcélú kistérségi társulásoknak nyújtott szolgáltatás, alaptevékenység keretében végzett és egyéb szolgáltatások bővítéséből származó bevétel.
7 Az előírt előirányzat teljesítéséhez nívós szakmai többletkínálat megteremtésére és az oktatási piacon állandó, rugalmas jelenlétre törekszenek. A kistérséggel kötött magasabb bevételt eredményező szerződésmódosítás következtében a Baranya Megyei Önkormányzat Általános Iskolája, Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona Pécsvárad intézmény többletbevételekre számíthat, a féléves teljesítés már 152,2 %-os. Az oktatási ágazat intézményeinek és a Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központnak jellemzően kevés működési bevétel realizálására nyílik lehetősége. Az éves szintre megállapított működési célú fenntartói támogatás 54,8 %-át (2.756.156 ezer forintot), a felhalmozási célú 24,1 %-át (14.521 ezer forintot) használták fel az intézmények az I. félévben. Az eredeti előirányzat – a Baranya Megyei Kórház adata nélkül – az I. félévben 111,6 millió forinttal növekedett. Az előirányzat módosítás jellemző tételei: a létszámleépítés terheinek fedezete, pályázati részvételhez kapcsolódó jutalom, pályázati önrészek, pályázati úton nyert központosított támogatások, a 2007. évi 13. havi illetmény 3 havi része. A Baranya Megyei Kórháznak nem volt eredetileg tervezett fenntartói támogatása, költségvetés módosítással az I. félévben 285.833 előirányzatot biztosított számára a testület. A kis-kincstári rendszer szerint az I. félévben az intézmények nem léphetik túl az egy havi külön juttatás és a pályázati keret terhére biztosított önrészek figyelmen kívül hagyásával számított éves működési célú fenntartói támogatás módosított előirányzatának 50 %-át. E szabálynak az intézmények döntő többsége fegyelmezett gazdálkodással, a bevételek „hajtásával” és a kiadási előirányzatok takarékos felhasználásával eleget is tett. Átmeneti likviditási problémák is csak kevés számú, jellemzően a kis költségvetésű, illetve a jelentős mértékben saját bevételeinek teljesítésétől függő, valamint a 2006. évről nagy visszafizetési kötelezettséggel rendelkező intézményeknél voltak. 2 intézménynél a Baranya Megyei Önkormányzat "Kastélypark" Módszertani Otthona Görcsöny és a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága esetében volt előirányzat felhasználás túllépés. A túlfinanszírozás nem kiutalt támogatásból következett be, hanem a bérterhelés saját bevétel terhére történő beutalásának elmaradásából, illetve részbeni beutalásából származott. (8 intézménynél, 4 szociális, 1 oktatási és 3 kulturális intézménynél a működési célú fenntartói támogatás nem fedezi a személyi juttatásokat és járulékait, ezek az intézmények saját bevételeikből „beutalnak” a bérek fedezetére az önkormányzatnak.) A túlfinanszírozott intézményeknél szükség lesz a II. félévben a túllépés indokainak kivizsgálására, illetve az éves előirányzaton belüli gazdálkodás lehetőségeinek megtalálására. Az intézmények tárgyi eszközök és immateriális javak értékesítéséből származó bevételei nem jelentősek. Teljesítése összesen 4,7 millió forint volt, a tervezett 13,5 szerese. Ezek 4 intézménynél jelentkező egyszeri bevételek, döntő része 2 intézmény gépjármű értékelésből származik. A 2.660 millió forint átvett pénzeszköz 88 %-a a Baranya Megyei Kórház OEP támogatása, ezen túl 125 millió forint támogatásértékű, azaz államháztartáson belülről és 199 millió forint államháztartáson kívülről származó pénzátvétel történt. 17 millió forint kivételével az átvett pénzek működési célokat szolgáltak. Az OEP támogatás nélkül számított bevételek ¾-ed része a közművelődési ágazat bevétele volt. E bevételek nagy része pályázati és egyéb támogatás, közhasznú és pályakezdő foglalkoztatásának támogatása, szakképzést folytató oktatási intézményben szakképzési hozzájárulás. A Baranya Megyei Kórház OEP támogatásának féléves teljesítése 55,7 %-os, 2.336.185 ezer forint. Az áprilistól érvényben lévő jelentős ágyszám csökkenés következtében az előirányzat csökkentése jelenik meg a költségvetés módosítás során. A jóváhagyott 206.567 ezer forint pénzmaradvány 78,7 %-át használták fel az intézmények, a rendeletben foglaltaknak megfelelően döntően áthúzódó kötelezettségeik teljesítésére, illetve ahol erre lehetőség volt, jutalmazásra. 1.2 Kiadások Az önkormányzat kiemelt kiadási előirányzatai között a dologi kiadások teljesítése haladta meg az időarányosat, illetve a folyószámlahitel egyenlegének január 2-i visszafizetése a hiteltörlesztés magas teljesítési arányát okozza. A dologi kiadások alakulása a II. félévben nagyon takarékos előirányzat felhasználást követel meg, illetve előrevetíti az áremelkedések éves hatásának felülvizsgálatát. Az önkormányzat jelentős céltartalékkal rendelkezik, a tartalék előirányzatokon felhasználás nem lehet, abból kifizetések csak a megfelelő kiadási jogcímre történő átcsoportosítás után történhetnek.
8 millió forint
Az önkormányzat kiadásainak 2007. I. félévi alakulása
9 000 8 000 Előirányzat 7 000
T eljesítés
6 000
49%
5 000
69%
4 000
0%
3 000 2 000
29% 37%
1 000
Személyi jutt at ások és járulékai
Dologi jellegű kiadások
Speciális célú t ámogatások
49% Ellát ott ak pénzbeli jutt at ása
93%
0%
25% Felújítási kiadások
Beruházások
Hitel t örlesztés
Általános tart alék
Céltart alék
A korábbi év hasonló adatához való hasonlítás is a dologi kiadások emelkedését mutatja, ennek mértéke az inflációt meghaladó azzal együtt, hogy – a január 1-jétől – Kht. formában működő 2 szociális intézmény mennyiségi csökkenését is tartalmazzák az adatok. A személyi juttatások csökkenésében markánsan megjelenik e hatás mellett főleg a 2006-os és némiképp a 2007. évi létszámcsökkentések eredménye. Az összehasonlítás a korábbi években felvett hitelekhez kapcsolódó adósságszolgálat jelentős növekedését jelzi. Az önkormányzat 2007. és 2006. I. félévi kiadásainak összehasonlítása
6 000 5 000
85%
2006. I. félév
4 000
2007. I. félév
108%
3 000
46%
141%
Hitel törlesztés
66%
Beruházások
Speciális célú támogatások
Dologi jellegű kiadások
Személyi juttatások és járulékai
120%
Felújítási kiadások
46%
1 000
Ellátottak pénzbeli juttatása
2 000
1.2.1. Hivatal kiadásainak teljesítése A hivatal költségvetésének összes kiadási előirányzatát az I. félévben 31,6 %-ban teljesítette. millió forint
A Hivatal 2007. I. félévi kiadásainak teljesítése
0%
T eljesítés
54%
28%
49%
A Hivatal 2007. I. félévi kiadásainak megoszlása
Személyi juttatások és járulékai 26%
Hitel törlesztés 32%
Előirányzat
93%
35%
Céltartalék
Hitel törlesztés
Beruházások
Felújítási kiadások
Speciális célú támogatások
Általános tartalék
0%
21% Dologi jellegű kiadások
000 800 600 400 200 000 800 600 400 200
Személyi juttatások és járulékai
2 1 1 1 1 1
Beruházások 12%
Felújítási kiadások 1%
Speciális célú támogatások 8%
Dologi jellegű kiadások 21%
A személyi juttatások és a munkáltatókat terhelő járulékok felhasználása (412.805 ezer forint) csak kismértékben haladja meg az időarányos részt. A személyi juttatások teljesítésének arányát befolyásolja mind az intézmények, mind a Hivatal esetében, hogy az előző évre vonatkozó 13. havi juttatás kifizetése – egyszeri jelleggel – januárban történt.
9 Ugyanakkor a megváltozott 2007. évi 1 havi külön juttatás - július 1-jétől havi arányos összegű kifizetéséhez 3 havi előirányzat szerepel a költségvetésben, amihez teljesítés csak a II. félévben fog kapcsolódni. A Hivatal 53,8 %-os teljesítésében döntő szerepe van a Baranya Megyei Illetékhivatal átadásával kapcsolatos decemberi elszámolásokból adódó, áthúzódó bérfeladásoknak (amely bevételi oldalon megtérült). A dologi kiadások teljesítése 337.083 ezer forint, az előirányzat felhasználása 48,6 %-os. A Hivatal, a Közgyűlés működése, a nemzetközi kapcsolatok dologi kiadásai az I. félévben jóval elmaradtak az időarányosnak mondhatótól (nem érik el a 30%-ot). A programok, pályázatok, egyéb működési kiadások időarányosan teljesültek. Utóbbiak között a legnagyobb tétel a normatív állami hozzájárulás elszámolásából eredő 94.828 ezer forintos fizetési kötelezettség, melynek 100 %-os teljesítése az első félévben megtörtént. További jelentősebb tétel az ingatlanok, tárgyi eszközök és immateriális javak értékesítése után fizetett ÁFA (36.306 ezer forint), az előirányzat teljesítése 65 %-os. A speciális célú támogatások – 6. számú mellékletben részletezett - teljesítése összességében 30,5 %os. A speciális célú pénzeszköz a mindenkori költségvetési rendeletben foglaltak szerint, megállapodások, illetve határozatok alapján, az ott meghatározott határidőknek megfelelően történtek, történnek. Az elnöki keret felhasználása a beszámolási időszakban 19,2 %-os volt. A pénzügyi elszámolások, támogatási kölcsönök között szerepel az Ezerszínű Baranya Kht. részére adott 3.000 ezer forint tagi kölcsön, a dolgozóknak lakásépítésre és vásárlásra adott támogatások összege 2.250 ezer forint. Tartalmazza a fentieken kívül a 2006. évi pénzmaradvány elszámolását a Baranya Megyei Önkormányzat intézményeivel 13.775 ezer forint összegben; a kulturális szakemberek szervezett képzésének elszámolását 397 ezer forinttal; 2006. évi normatíva elszámolás Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatával 912 ezer forint értekben, valamint a Turisztikai vonzerő "A Drávamedence komplex ökoturisztikai fejlesztése” I-II-III című pályázatok önerő kiegészítésének 2.172 ezer forint összegét. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Hivatal költségvetésében a felújítási feladatokra 102.898 ezer forintot különített el. A felújításokból a beszámolási időszakban 20,6 %-os a felhasználás. A 7. számú melléklet szerint tervezett felújításokból 3 valósult meg, esetükben a felhasználás 100 %-os. ¾ Területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú támogatással történt meg a Baranya Megyei Önkormányzat Fogyatékos Személyek Otthona, Mozsgó intézmény 2.300 ezer forintos padlózat és szennyvízhálózat felújítása, ¾ céljellegű decentralizált támogatással a Baranya Megyei Önkormányzat Boróka Otthona, Helesfa nyílászáró cseréje az V-VII számú épületekben 2.750 ezer forint értékben. ¾ A Pécs, Király u. 11. Levéltári épület homlokzat felújítása 2007. év első negyedévében befejeződött, a Baranya Megyei Önkormányzatot terhelő felújítás értéke 16.108 ezer forint volt. A Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala költségvetésében 666.771 ezer forint a beruházási kiadások módosított előirányzata, melyből – 28,3 %-os igénybevétel mellett – 188.670 ezer forint felhasználás volt az év első felében. ¾ Címzett támogatással valósul meg a BMÖ Radnóti Miklós Szakközépiskolája és Szakiskolája (Mohács) részére a tornaterem és tanműhely beruházás. A munkálatok valamint a kifizetések a szerződésnek, illetve a pénzügyi ütemtervnek megfelelően történtek. A műszaki átadásra 2006. január 19-én került sor. 2007-ben felszerelés beszerzésre írt ki közbeszerzési eljárást az önkormányzat. A 2007. évi előirányzat felhasználása 56,3 %-os. ¾ A Zsolnay Múzeum beruházásának címzett támogatásáról szóló döntés 2005-ben született. A kivitelezés közbeszereztetése 2005. novemberében megkezdődött, eredményhirdetésére 2006. március 17-én került sor. A nyertes a Pécsi Építő és Tatarozó Zrt. lett a Költségvetési és Gazdasági Bizottság 40/2006. (III.8.) határozata alapján. A beruházás megfelelő ütemben halad. A 2007. évi költségvetés előirányzatának teljesítése 28,4 %-os. A Zsolnay Múzeum nyitása 2007. szeptember 28-án várható. ¾ A Baranya Megyei Kórház címzett támogatás keretében megvalósuló gép, - műszerbeszerzése és pénzügyi elszámolása 2006. december 31-ig megtörtént. A gépek, - műszerek leszállítására 2007. áprilisában került sor. A beruházás befejeződött, lezárásra került. A 2007. évi előirányzat teljesítése 34,9 %-os, az önrész maradványa 9.534 ezer forint. ¾ A testület a 2002. évi költségvetés megalkotásakor jóváhagyta az egészségügyi gép-műszerek lízing keretében történő beszerzését. A beszámolási időszakban kifizetett eszközérték 1.966 ezer forint. A eszközök lízingelése 2006. december 31. nappal lezárult. A decemberi számlák áthúzódó kifizetése szerepel a 2007. költségvetési évben.
10 ¾ A Hajléktalan személyek nappali ellátórendszere kivitelezésére kiírt közbeszerzési eljárásban eredményhirdetésre 2006. november 17-én került sor. A nyertes a ZÁÉV ZRt. lett a Költségvetési, Gazdasági és Foglalkoztatási Bizottság 32/2006. (XII.7.) határozata alapján. A beruházás megfelelő ütemben halad, a 2007. évi előirányzat felhasználása 21,3 %-os. ¾ Az Orfű, Dollár u. 797/8 hrsz. ingatlanon lévő ivóvíz gerincvezeték kiváltásának kivitelezési munkálatainak kiadása 1.316 ezer forint volt. A teljesítés 100 %. Az általános tartalék 120 millió forintos eredeti előirányzatból az I. félévben – az időarányosnak nagyjából megfelelő – 63.820 ezer forint felhasználása történt meg. A céltartalék előirányzata 1.706.771 ezer forintról az I. félévben 1.869.130 ezer forintra növekedett. Felhasználásuk a költségvetési rendeletben foglalt előírások szerint, a megfelelő kiadási előirányzatra történő átcsoportosítás után valósul meg. Változásaik – közgyűlési vagy átruházott hatáskörben hozott döntések alapján - minden költségvetés módosítás során tételesen nyomon követhetők. I.2.2. Intézmények kiadásainak teljesítése millió forint 9 000
Az intézmények 2007. I. félévi teljesítésének alakulása
Az intézmények 2007. I. félévi kiadásainak megoszlása Ellátottak pénzbeli juttatása 1%
8 000 7 000
Előirányzat
49%
6 000
Dologi jellegű kiadások 37%
Teljesítés
5 000 4 000
Beruházások 1%
74%
3 000 2 000 1 000 Személyi juttatások és járulékai
Dologi jellegű kiadások
59%
49%
Speciális célú támogatások
Ellátottak pénzbeli juttatása
44%
35%
Felújítási kiadások
Személyi juttatások és járulékai 61%
Beruházások
A féléves beszámoló teljesítési adatai is az intézmények magas működési kiadásait, ezen belül is a személyi jellegű kiadások túlsúlyát mutatják. A teljesítés aránya a dologi kiadásoknál az időarányost jóval meghaladó. Az alábbi táblázat azt mutatja, hogy az adott kiemelt jogcímen keletkező összes intézményi kiadás hány %-a valósul meg az egyes ágazatokban: Jogcím/Ágazat Egészségügy Szociális Oktatás Gyermekvédelem Közművelődés Egyéb Személyi járulékai Dologi
juttatás
és
38 %
17 %
24 %
12 %
8%
1%
58 %
11%
10 %
3%
14 %
4%
0
34 %
33 %
30 %
3%
0
13 %
2%
6%
79 %
0
0
0
41 %
54 %
0
3%
2%
Beruházások
7%
5%
75 %
2%
6%
5%
Összes kiadás
45 %
15 %
19 %
9%
10 %
2%
Speciális célú támogatás Ellátottak juttatása Felújítások
költségvetési
A személyi juttatásoknak és járulékainak teljesítési aránya 48,6 %-os (3.720.683 ezer forint), csak a gyermekvédelmi és a kulturális ágazatban haladja meg az 50 %-ot. A megtakarítási intézkedések során vállat kötelezettségek teljesítése folyamatban van, a létszám és bérgazdálkodás a költségvetési rendeletben meghatározott módon fegyelmezett. Az I. félévben – éven belül egyszeri jelleggel – megtörtént a 2006. évhez kapcsolódó 13. havi juttatás, a pedagógus szakkönyv kifizetése, illetve egy-egy intézményt érintően jubileumi jutalom kifizetésére is sor került. A dologi kiadások (2.260.670 ezer forint) teljesítési aránya igen magas, átlagosan 74 %-os. A dologi kiadások előirányzata a korábbi év szintrehozott (egyedi tételekkel korrigált) előirányzata, a 2004. évi szinthez képest a 2007 évi költségvetés tartalmazott először inflációs hatás ellentételezésére támogatást.
11 Ez alapjában szűkös, jelentős megtakarításokat igénylő kiadási lehetőséget jelent. Ha az ágazatokat külön tekintjük ez az arány az egészségügyben 77,9, a szociális ágazatban 64,3, az oktatásban 64,4, a gyermek és ifjúságvédelmi intézményben 46,8, a közművelődésben 91,2, a Baranya Megyei Önkormányzat Gazdasági Igazgatóságán 61,9 %-os. Tekintettel a fűtési hónapok számára, a közüzemi díjak számlázási és elszámolási rendjére az I. félévben általánosságban 50 %-nál nagyobb arányú a dologi kiadások kiáramlása. Továbbá az I. félév javára jelent arányeltolódást a 2007-ben kifizetett, 2006. évről – előirányzat híján – „áttolt” számlák nagysága is. Valószínűsíthetően a II. félévre áttolt számlák ennél kisebb arányt képviselnek. Néhány intézménynél (Baranya Megyei Önkormányzat II. Béla Középiskolája, Élelmiszeripari Szakiskolája és Kollégiuma Pécsvárad, Baranya Megyei Önkormányzat Radnóti Miklós Szakközépiskolája és Szakiskolája Mohács, Baranyai Pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központja) a 75 % feletti arány döntően saját bevételi többleteiknek felhasználásából következik, ezekben az esetekben a II. félévben történő saját hatáskörű előirányzat módosítással megteremtődik a szükséges dologi előirányzat. Ezek alapján a kórház (amely a teljes dologi kiadások 58 %-át teszi ki), a közművelődés és a görcsönyi szociális intézmény féléves teljesítési arányszáma tekinthető nagyon magasnak, azzal együtt, hogy más ágazatból is jelzett több intézmény jellemzően az energia, távhő, melegvíz, egyéb közüzemi előirányzatokban jelentkező hiányt. A Baranya Megyei Kórház dologi kiadásainak teljesítése 77,9 %-os. Tervezéskor az adósságállomány csökkentésének kényszere következtében a minimumfeltételek szintjén, alacsony maradvány elvű előirányzat született, amelyet nem tudtak az időarányos szinten tartani. Legjelentősebb túlteljesítések a szakmai anyagbeszerzésen és a szolgáltatási és egyéb üzemeltetési kiadásokban jelentkeztek. Ezek oka, hogy – főként az önkormányzat támogatása következtében - a szállítói, szolgáltatói számlák kiegyenlítése a tervezettnél nagyobb volt. A közművelődési ágazaton belül az ágazat összes teljesítésének 66 %-át kitevő Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága dologi előirányzatának teljesítése 99,4 %-os, a Baranya Megyei Kulturális és Idegenforgalmi Központjáé 89,5 %-os, a Művészetek és Irodalom Házáé 71,9 %-os, szintén magas. Utóbbiak esetében kis költségvetésű, dologi – szakmai és üzemelési - kiadásaikat teljes egészében saját bevételből megvalósító intézményekről van szó, továbbá tevékenységük jellege is egy hektikusabb, kevésbé egyenletes fizetési kötelezettségekből álló gazdálkodást eredményez. Emiatt a magas dologi teljesítés %-a önmagában még nem jelenti az éves előirányzat teljesíthetetlenségét, mindez nagyban függ a II. félévi saját bevételek alakulásától, és teljesítési ütemétől, a gazdálkodás minőségétől, a II. félévben érvényesülő reálgazdasági helyzettől. A Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága nagy projektjei következtében speciális helyzettel bír. Korrigálva az autópályához kapcsolódó régészeti feltárások, a Cella Septihora és az előző évről áthúzódó, illetve a tárgyévi pályázati feladatok megvalósításához kapcsolódó kiadásokkal a dologi kiadások aránya 73,1 %-os annak ellenére, hogy az intézmény az épületek világítására, fűtésére korlátozó intézkedéseket vezetett be. Már az éves előirányzatot túllépték a gázenergiára, távhő szolgáltatásra, karbantartásra fordított összegekkel. Általánosságban elmondható, hogy az éves előirányzat betarthatósága érdekében a II. félévben is takarékos működésre lesz szükség, a beszedett többletbevételeket és a személyi juttatások maradványait a dologi előirányzatok növelésére lesz szükség fordítani, továbbá a közüzemi díjak és egyéb áremelkedések hatásának felülvizsgálata is szükségessé válik. A 19.474 ezer forint speciális célú támogatásból 6.012 ezer forint kapcsolódik a 2006-os pénzmaradvány elszámolásához, itt a teljesítés 100 %-os. A többi teljesítése 50,2 %-os. Az ellátottak juttatásainak (45.9741 ezer forint) teljesítése időarányos, 49,4 %, 79 %-a a gyermekvédelmi intézmény kiadása. Az időarányostól az oktatási ágazat marad el, ahol a teljesítés 21,2 %-os. Oka, hogy fő összetevői közül a tanulók tankönyvtámogatásai a 2007-2008-as tanévhez kapcsolódóan, és a nyári szakmai gyakorlaton résztvevő tanulók juttatásai is a II. félévben fognak jelentkezni. A felújítás 25.561 ezer forint előirányzatából 43,8 %, 11.205 ezer forint teljesült. Ebből 5.002 ezer forintra nyújtott fedezetet fenntartói támogatás. A tervezett feladatok közül teljes egészében elkészült ¾ a Baranya Megyei Önkormányzat Fogyatékos Személyek Otthona Bóly intézményben a B-D osztály teraszának új burkolata, ¾ a Baranya Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános iskolája, Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona Mohács udvari térbeton helyreállítása és a konyhai homlokzat felújítása, ¾ a Baranya Megyei Önkormányzat Általános Iskolája, Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona Pécsvárad lakóotthon víz és szennyvízvezeték cseréje, ¾ a Baranya Megyei Önkormányzat II. Béla Középiskola Élelmiszeripari Szakiskola és Kollégium Pécsvárad pályaorientációs terem nyílászáró cseréje, élelmiszeripari tantermek felújítása,
12 ¾ Baranya Megyei Önkormányzat Nagy László Gimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolája és Kollégiuma Komló ebédlő tetőszigetelése, ¾ Baranya Megyei Levéltár Nyírfa utcai kémény felújítása. A beruházások teljesítése 34,8 %-os, 35.405 ezer forint, ebből 9.519 ezer forint valósult meg fenntartói támogatással. Legjelentősebb beruházások: ¾ Baranya Megyei Önkormányzat II. Béla Középiskola Élelmiszeripari Szakiskola és Kollégium Pécsvárad, a Baranya Megyei Önkormányzat Nagy László Gimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolája és Kollégiuma Komló, és a Pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központja informatikai eszközök vásárlása, ¾ a Baranya Megyei Önkormányzat Általános Iskolája, Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona Pécsvárad mikrobusz cseréje. Részletes kimutatás a felújításokról és a beruházásokról a 7. és a 8. számú mellékletben található. I.3. Területi kisebbségi önkormányzatok előirányzatainak alakulása A kisebbségi önkormányzatok költségvetése – határozataik alapján – a júniusi módosítás során épült az önkormányzat költségvetésébe. Június 30-ig teljesítés csak a cigány önkormányzatnál volt, 108 ezer forint dologi kiadás, mely az előirányzat 5 %-a. A kisebbségi önkormányzatok előirányzatait és teljesítéseit az 5/a. melléklet mutatja részletesen. II. Hiány összegének alakulása, hitelállomány, adósságszolgálat A bevételek 52,8 %-ban a kiadások pedig csak 47,9 %-ban teljesültek, különbségük pozitív egyenlegű. Az önkormányzat sajátságos helyzetére – hiány és betét egyidejű jelenlétére, a tartalékba helyezett kötelezettségek nagyságára – és az adósságszolgálatra tekintettel ez nem jelenti a módosított költségvetéshez viszonyítva a gazdálkodás pozícióinak jelentős javulását. ezer forint
Az átlagos havi folyószámla hitel alakulása
900 000 800 000 700 000
2007
600 000
2006
500 000 400 000
2005
300 000 200 000 100 000 0
január
február
március
április
május
június
A féléves teljesítésről szóló beszámoló csak pénzforgalmi adatokat tartalmaz, könyvviteli mérlegadatokat nem. Mivel az önkormányzat június 30-án - a pénzforgalmi táblázatokban meg nem jeleníthető - a 768.190 ezer forint folyószámlahitel állomány nagyságánál nagyobb pénzkészlettel rendelkezett, a pénzforgalmi táblákban folyószámlahitel igénybevétel nem jelenik meg. Konkrétan: a Baranya Megyei Önkormányzat 2007. június 30-i - mérleg-jelentés szerinti – összevont pénzeszközállománya 615.406 ezer forint volt. Ez az összeg egyenlege ¾ a költségvetési elszámolási számláról a betét számlára elkülönített 1.300.000 ezer forint lekötött rövidlejáratú betét összegének, ¾ valamint a 768.190 ezer forint folyószámlahitel összegének, ¾ és az alszámlákon lévő pénzkészleteknek. Minden betét elhelyezésnél a betéti kamat néhány tizeddel meghaladta a folyószámlahitel kamatát. A valós likviditási helyzet bemutatásához szükséges még megjegyezni, hogy a betétben elhelyezett összegek nem szabad pénzeszközök, velük szemben elkötelezettségeket tartalmaz a költségvetés:
13 ¾ 918.371 ezer forint az Európa Kulturális Fővárosa 2010 projekt, valamint intézményfejlesztési, komplex stratégiai fejlesztési, struktúra átalakítási programokra megnyíló pályázatok önrészéhez kapcsolódik, ¾ 67.000 ezer forint a „Pécsi Regionális Integrált Egészségügy kialakítására” projekt előkészítésére, ¾ 37.000 ezer forint, a BMÖ Általános Iskolája, Szakiskolája, Kollégiuma és Gyermekotthona, Mohács részére két lakóotthon rekonstrukciójára, ¾ és 250 millió forint a kórház létszámleépítésének egyszeri terheire biztosított előirányzatok. A fejlesztési célú hitel állománya 2007. január 1-jén 931.104 ezer forint, június 30.-án 876.872 ezer forint volt. Részletezése a felvett hitelek szerint: ¾ a 2003. évi beruházási-felújítási feladatokra 1.334 ezer forint; ¾ a 2004. évi felhalmozási feladatokra igénybe vett fejlesztési célú hitel 249.044 ezer forint; ¾ a 2005. évi felhalmozási feladatokra igénybe vett fejlesztési célú hitel 335.427 ezer forint; ¾ a 2006. évi felhalmozási feladatokra igénybe vett fejlesztési célú hitel 291.067 ezer forint; Az adósságszolgálat a tervnek megfelelően alakul. A hitel visszafizetésre tervezett 563.906 ezer forint 93,2 %-ban, 525.642 ezer forint összegben teljesült. A folyószámlahitel állomány 2007. január 1-jei állományát, 471.410 ezer forintot január 2-án törlesztette az önkormányzat az OTP Bank Nyrt. felé. A fejlesztési célú hitelekből 54.232 ezer forint visszafizetése történt meg a szerződésben foglaltak szerint 2007. június 30-ig. Ebből 17.303 ezer forint a 2003. évi beruházási-felújítási, 16.600 ezer forint a 2004. évi beruházási-felújítási feladatokhoz valamint 20.329 ezer forint a 2005. évi beruházási-felújítási feladatokhoz kötődik. A működési célú hitel kamatára 26.801 ezer forintot, a fejlesztési célúra 41.326 ezer forintot fizetett az önkormányzat az I. félévben. 2007. június 30-án a Baranya Megyei Önkormányzat 4 intézménye rendelkezett határidőn túli tartozásállománnyal, összesen 791.933 ezer forinttal. Ebből a Baranya Megyei Kórház lejárt állománya 791.167 ezer forint, az intézmény kifizetetlen tartozása I. félév végén összesen 1.269 millió forint volt. Az adósságállomány jelentős emelkedése miatt a Baranya Megyei Önkormányzat önkormányzati biztost rendelt ki az intézményhez, aki 2006. június 15-én kezdte meg munkáját. Az intézmény a likviditási problémák csökkentése érdekében 2007-re szigorú takarékossági intézkedési tervet dolgozott ki, ennek ellenére az adósságállomány növekvő. A növekedést januártól az onkológiai gyógyszer finanszírozása, áprilistól a megváltozott ágyszám struktúra okozta. Utóbbi közel 200 álláshely megszüntetését eredményezte az intézményben. A létszámleépítések folyamatban vannak, befejezésük 2008-ban várható. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése 250 millió - 1 éves türelmi idő után havi ütemezésben visszafizetendő – kölcsönt biztosított márciusi ülésén a szállítói tartozások törlesztéséhez, illetve kedvezmények eléréséhez. Felhasználása teljes egészében megtörtént, a jelentős szállítókkal engedményeket és késedelmi kamat elengedést sikerült elérni. Továbbá pályázati úton 35.833 ezer forint juttatásban részesült az intézmény a csoportos létszámleépítések többletköltségeire. A struktúra váltásból eredő feladatok elvégzése érdekében pályázatot nyújtott be az önkormányzat, melyen 77,6 millió forintot nyert. A pályázathoz beadott tervek szerint a II. félévben valósulnak meg a szükséges átalakítási és felújítási munkák, az osztályok áthelyezése, a szerződés szerinti ágyszám kialakítása érdekében. A szállítói tartozások emelkedése továbbra is veszélyezteti a kórház biztonságos működését, végső soron pedig akár az önkormányzattal szembeni adósságrendezési eljárás megindításához is vezethet. Likviditási gondjaikat a II. félévtől tovább fogja növelni az április 1-jétől bevezetett új ágystruktúra finanszírozásának hatása. Összességében az önkormányzat gazdálkodása az I. félévben a költségvetési rendeletben meghatározott előirányzatoknak és elveknek megfelelően zajlott, takarékos gazdálkodási szemlélet és folyószámla hitel igénybevétele mellett a likviditási helyzet kiegyensúlyozott volt.
Tisztelt Képviselőtársaim ! Kérem, hogy a Baranya Megyei Önkormányzat gazdálkodásának 2007. I. félévi teljesítéséről szóló tájékoztatót megvitatni és a következő határozati javaslatot elfogadni szíveskedjenek !
14
III. Határozati Javaslat A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése tudomásul veszi a Baranya Megyei Önkormányzat gazdálkodásának 2007. I. félévi teljesítéséről szóló tájékoztatót. 2007. augusztus 22.
Dr. Hargitai János s.k.
1. számú melléklet Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi költségvetési mérlegének I. félévi teljesítése ezer forint
Sorszám
Megnevezés
Eredeti előirányzat
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
2007. féléves teljesítés
Teljesítés a módosított előirányzat %-ában
BEVÉTELEK 1.
2.
3.
4.
5.
6. 7.
Működési bevételek Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése Egyéb intézményi működési bevételek Önkormányzatok sajátos működési bevételei Illetékek Átengedett központi adók Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek Támogatások Önkormányzatok költségvetési támogatása Normatív hozzájárulások Központosított előirányzatok Normatív kötött felhasználású támogatások Fejlesztési célú támogatás Címzett támogatás Céltámogatás Területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú támogatás Céljellegű decentralizált támogatás Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Pénzügyi befektetések bevételei Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz Támogatásértékű felhalmozási bevétel Kiegészítések, visszatérülések Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele
Költségvetési bevételek összesen: Működési célú hitel Fejlesztési célú hitel Finanszírozási célú pénzügyi műveletek bevételei összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen:
Bevételek összesen:
1.
2.
KIADÁSOK Intézmények kiadásai - ebből: Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása Ellátottak pénzbeli juttatása Felújítási kiadások Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások Egyéb kiadások Bm-i Önkormányzat Hivatala kiadásai - ebből: Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Pénzügyi elszámolás - támogatás értékű működési kiadás Pénzügyi elszámolás - támogatás értékű felhalmozási kiadás Pénzügyi elszámolás - működési célú pénzeszköz átadás Pénzügyi elszámolás - felhalmozási célú pénzeszköz átadás Előző évi pénzmaradvány átadása Ellátottak pénzbeli juttatása Felújítási kiadások Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások Egyéb kiadások Általános tartalék Céltartalék
558 861 585 952
558 861 618 957
292 958 454 433
52,4 73,4
2 182 007 1 597 160 50 000
2 182 007 1 597 160 51 458
674 420 866 064 52 343
30,9 54,2 101,7
2 200 830 129 315
2 200 830 61 241 129 315
1 181 881 58 624 68 030
53,7 95,7 52,6
230 315
230 315
85 638
37,2
1 500 1 500
1 500 1 500
1 500 1 500
100,0 100,0
264 196
281 138
234 725 500
83,5
4 422 031 4 192 816 270 278
4 554 294 4 192 816 357 626 52 622
2 531 666 2 336 185 53 529 26 581
55,6 55,7 15,0 50,5
35 603 32 000 10 500
166 787 32 000 559 516
201 338 11 128 551 573
120,7 34,8 98,6
864 000
1 225 907
497 144
40,6
13 436 048 1 287 464
14 863 034 1 230 766
7 845 575
52,8
1 287 464
1 230 766
0 14 723 512
0 16 093 800
0 -547 587 -547 587 7 297 988
45,3
10 055 219 5 676 917 1 728 850 2 468 610
10 973 244 5 869 404 1 785 739 3 055 377
6 093 378 2 841 026 879 657 2 260 670
55,5 48,4 49,3 74,0
4 942
7 742
156,7
88 940 22 578 54 324
21 836 6 012 92 928 25 561 101 853
5 720 6 012 45 941 11 205 35 405
26,2 100,0 49,4 43,8 34,8
4 104 387 542 139 175 343 605 658
9 592 4 556 650 587 321 180 433 693 714
1 091 893 312 584 100 221 337 083
0,0 24,0 53,2 55,5 48,6
15 000
31 525 74 000 172 807 9 100
35 287 74 000 178 624 66 999 866 12 825
8 070
22,9 0,0 54,6 4,0
13 775
97 587 2 700 2 691 2 045 3 059 2 250 13 775
100,0
34 299 632 745
102 898 666 771
21 158 188 670
20,6 28,3
Költségvetési kiadások összesen: Hitel visszafizetés (törlesztés) Finanszírozási célú pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Intézményi függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Hivatali függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen:
120 000 1 706 771 14 159 606 563 906 563 906
74 007 1 869 130 15 529 894 563 906 563 906
0 14 723 512
0 16 093 800
7 185 271 525 642 525 642 -59 363 -169 164 -228 527 7 482 386
KÖLTSÉGVETÉSI HIÁNY HIÁNY a hiteltörlesztéssel együtt
-723 558 -1 287 464
-666 860 -1 230 766
660 304 134 662
15,9
0,0 0,0 46,3 93,2
46,5
2. számú melléklet Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi működési bevételeinek és kiadásainak I. félévi teljesítése
Sorszám
Megnevezés
Eredeti előirányzat
ezer forint 7/2007. (VI.28.) Teljesítés a Kgy. 2007. féléves módosított rendelet teljesítés előirányzat %szerint ában módosított előirányzat
BEVÉTELEK 1.
2.
3.
4. 5. 6.
Működési bevételek Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése Egyéb intézményi működési bevételek Önkormányzatok sajátos működési bevételei Illetékek Átengedett központi adók Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek Támogatások Önkormányzatok költségvetési támogatása Normatív hozzájárulások Központosított előirányzatok Normatív kötött felhasználású támogatások Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz Kiegészítések, visszatérülések Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele
Költségvetési bevételek összesen: Működési célú hitel Finanszírozási célú pénzügyi műveletek bevételei összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen:
Bevételek összesen:
1.
KIADÁSOK Intézmények kiadásai - ebből: Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása Ellátottak pénzbeli juttatása Egyéb kiadások
2.
Bm-i Önkormányzat Hivatala kiadásai - ebből: Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Pénzügyi elszámolás- támogatásértékű működési kiadás Pénzügyi elszámolás - működési célú pénzeszköz átadás Előző évi pénzmaradvány átadása Ellátottak pénzbeli juttatása Egyéb kiadások Általános tartalék Céltartalék
Költségvetési kiadások összesen: Hitel visszafizetés (törlesztés) Finanszírozási célú pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Intézményi függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Hivatali függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen: KÖLTSÉGVETÉSI HIÁNY HIÁNY a hiteltörlesztéssel együtt
558 861 585 952
558 861 618 957
292 958 454 433
52,4 73,4
2 182 007 1 597 160 50 000
2 182 007 1 597 160 51 458
674 420 866 064 52 343
30,9 54,2 101,7
2 200 830
2 200 830 61 241 129 315
1 181 881 58 624 68 030
53,7 95,7 52,6
4 422 031 4 192 816
4 554 294 4 192 816 52 622
2 531 666 2 336 185 26 581
55,6 55,7 50,5
35 603
166 787 10 500
201 338 2 557
120,7 24,4
210 071
291 851
138,9
11 761 759 12 394 103 1 287 464 1 230 766 1 287 464 1 230 766
6 702 746
54,1
0 0 13 049 223 13 624 869
0 -547 587 -547 587 6 155 159
45,2
9 963 317 10 823 994 5 676 917 5 869 404 1 728 850 1 785 739 2 468 610 3 055 377
6 041 048 2 841 026 879 657 2 260 670
55,8 48,4 49,3 74,0
4 942
7 742
156,7
6 012 92 928 9 592 2 376 168 587 321 180 433 693 714
6 012 45 941
100,0 49,4 0,0 33,0 53,2 55,5 36,7
129 315
88 940 2 067 427 542 139 175 343 605 658 31 525 172 807
35 287 178 624 866 13 775
120 000 65 494 419 955 620 654 12 030 744 13 200 162 471 410 471 410 471 410 471 410
0 0 12 502 154 13 671 572 -268 985 -740 395
-806 059 -1 277 469
783 505 312 584 100 221 254 451 8 070 97 587 2 691 3 059 4 842
22,9 54,6 310,7
6 824 553 471 410 471 410 -59 363 -169 164 -228 527 7 067 436
51,7 100,0 100,0
-121 807 -593 217
35,2
51,7
3. számú melléklet Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi felhalmozási célú bevételeinek és kiadásainak I. félévi teljesítése ezer forint
Sorszám
Megnevezés
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet 2007. féléves szerint teljesítés módosított előirányzat
Eredeti előirányzat
Teljesítés a módosított előirányzat %-ában
BEVÉTELEK 1.
2.
3.
4. 5. 6. 7.
Működési bevételek Önkormányzatok sajátos működési bevételei Átengedett központi adók Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek Támogatások Önkormányzatok költségvetési támogatása Normatív kötött felhasználású támogatások Központosított támogatás Fejlesztési célú támogatás Címzett támogatás Céltámogatás Területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú támogatás Céljellegű decentralizált támogatás Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Pénzügyi befektetések bevételei Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele
Költségvetési bevételek összesen: Fejlesztési célú hitel Finanszírozási célú pénzügyi műveletek bevételei összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen:
Bevételek összesen:
1.
KIADÁSOK Intézmények kiadásai - ebből: Speciális célú támogatások Támogatásértékű felhalmozási kiadás Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felújítási kiadások Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások
2.
Bm-i Önkormányzat Hivatala kiadásai -ebből: Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű felhalmozási kiadás Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Pénzügyi elszámolás - támogatásértékű felhalmozási kiadás Pénzügyi elszámolás - felhalmozási célú pénzeszköz átadás Támogatási kölcsönök nyújtása Előző évi pénzmaradvány átadása Felújítási kiadások Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások Egyéb kiadások Céltartalék
Költségvetési kiadások összesen: Hitel visszafizetés (törlesztés) Finanszírozási célú pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Intézményi függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Hivatali függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen: KÖLTSÉGVETÉSI HIÁNY HIÁNY a hiteltörlesztéssel együtt
230 315
230 315
85 638
37,2
1 500 1 500
1 500 1 500
1 500 1 500
100,0 100,0
264 196
281 138
234 725 500
83,5
270 278
357 626
53 529
15,0
32 000
32 000 549 016
11 128 549 016
34,8 100,0
864 000
1 015 836
205 293
20,2
1 663 789
2 468 931
1 142 829
46,3
0
0
0
0 1 663 789
0 2 468 931
0 1 142 829
46,3
91 902
149 250
52 330
35,1
15 000 22 578 54 324
21 836 25 561 101 853
5 720 11 205 35 405
26,2 43,8 34,8
2 036 960
2 169 179
308 388 82 632
14,2
74 000 9 100
74 000 66 999 12 825
34 299 632 745
102 898 666 771
8 933 21 158 188 670
20,6 28,3
1 286 816 2 128 862 92 496 92 496
1 245 686 2 318 429 92 496 92 496
360 718 54 232 54 232
15,6 58,6 58,6
0 2 221 358
0 2 410 925
0 414 950
17,2
-465 073 -557 569
150 502 58 006
782 111 727 879
2 700 2 045 2 250
0,0 4,0 15,9
4. számú melléklet Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi költségvetése I. félévi teljesítésének részletezése címenként és azon belül kiemelt előirányzatonként
1. 1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
Működési bevételek Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése Egyéb intézményi működési bevételek Támogatások Fenntartói támogatás Működési célú fenntartói támogatás Felhalmozási célú fenntartói támogatás Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz Támogatásértékű felhalmozási bevétel Kiegészítések, visszatérülések Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: Bevételek összesen:
78 592 159 602
10
78 592 159 602
36 730 146 467
46,7% 91,8%
285 833
250 000
87,5%
1. 2. 3. 4.
2 478 4 192 816 4 192 816
4 192 816 4 192 816
2 336 185 2 336 185
55,7% 55,7%
2 500
5. 6. 7. 8. 9.
Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása Ellátottak pénzbeli juttatása, Társadalom-, szocpol. tám. Felújítási kiadások Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások Egyéb kiadások
Teljesítés a módosított előirányzat %-ában
9
2007. I. félévi teljesítés
8
7/2007 (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
6 7 Baranya Megyei Kórház Pécs
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
5
Kiemelt előirányzat száma
4
Teljesítés a módosított előirányzat %-ában
3
2007. I. félévi teljesítés
2
7/2007 (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Cím száma 1 1.
Elő irányzat csoport száma
ezer forint
11
12
13
14
2 273 945 736 584 1 420 481
2 300 807 745 555 1 681 023
1 077 106 351 160 1 309 134
46,8% 47,1% 77,9%
6 061 2 376
183 10 542 4 431 010
4 431 010
4 727 385
4 727 385
2 774 543 77 599 77 599 2 852 142
58,7% 10. 60,3%
Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen:
4 431 010
4 727 385
4 431 010
4 727 385
2 745 837 41 285 41 285 2 787 122
58,1%
59,0%

5 6 7 8 EGÉSZSÉGÜGYI INTÉZMÉNYEK ÖSSZESEN

436 350 7 400
457 134 7 400
235 097 3 026
51,4% 40,9%
5. 6. 7. 8. 9.
1 710
7/2007 (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
2007. I. félévi teljesítés
Teljesítés a módosított előirányzat %-ában
5 6 7 8 9 Baranya Megyei Önkormányzat Fogyatékos Személyek Otthona Bóly 1. 110 829 110 829 58 864 53,1% 2. 7 148 7 148 3 274 45,8% 3. 4.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Teljesítés a módosított előirányzat %-ában
4
2007. I. félévi teljesítés
3
7/2007 (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
2
Eredeti előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Cím száma
Elő irányzat csoport száma
1 2.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
10
11
12
13
14
Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása Ellátottak pénzbeli juttatása, Társadalom-, szocpol. tám. Felújítási kiadások Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások Egyéb kiadások
325 009 105 595 123 723
340 027 109 237 126 772
168 199 54 898 77 017
49,5% 50,3% 60,8%
5 500 1 900
5 500 1 900
1 426 1 313
25,9% 69,1%
561 727
583 436
51,9%
561 727
583 436
302 853 -19 247 -19 247 283 606
1 036
561 727
561 727
925
925
100,0%
583 436
303 932 -18 656 -18 656 285 276
52,1%
583 436
10. 48,9%
Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen:
48,6%
1. 1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
Működési bevételek Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése Egyéb intézményi működési bevételek Támogatások Fenntartói támogatás Működési célú fenntartói támogatás Felhalmozási célú fenntartói támogatás Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz Támogatásértékű felhalmozási bevétel Kiegészítések, visszatérülések Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: Bevételek összesen:
2007. I. félévi teljesítés
Teljesítés a módosított előirányzat %-ában
5 6 7 8 9 10 Baranya Megyei Önkormányzat "Kastélypark" Módszertani Otthona Görcsöny 1. Személyi jellegű kiadások 86 860 86 860 46 377 53,4% 2. Munkaadókat terhelő járulékok 6 137 6 137 5 253 85,6% 3. Dologi jellegű kiadások 4. Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás 145 870 149 141 93 787 62,9% Támogatásértékű felhalmozási kiadás 520 520 0,0% Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása 5. Ellátottak pénzbeli juttatása, Társadalom-, szocpol. tám. 10 000 17 200 5 160 30,0% 6. Felújítási kiadások 7. Beruházások 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások 9. Egyéb kiadások
7/2007 (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Teljesítés a módosított előirányzat %-ában
4
2007. I. félévi teljesítés
3
7/2007 (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
2
Eredeti előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Cím száma
Elő irányzat csoport száma
1 3.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
11
12
13
14
152 617 47 588 55 451
155 096 48 380 55 902
77 195 24 722 45 608
49,8% 51,1% 81,6%
411 420 100
3 511 411 420 100
3 511 289 3 161
100,0% 70,3% 752,6%
256 587
263 820
58,6%
256 587
263 820
154 486 581 581 155 067
7 200 4 000
3 962 256 587
256 587
263 820
263 820
0,0% 154 577 51 51 154 628
58,6% 10. 58,6%
Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen:
58,8%
1. 1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
Működési bevételek Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése Egyéb intézményi működési bevételek Támogatások Fenntartói támogatás Működési célú fenntartói támogatás Felhalmozási célú fenntartói támogatás Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz Támogatásértékű felhalmozási bevétel Kiegészítések, visszatérülések Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: Bevételek összesen:
115 217 4 900
115 217 4 900
66 939 3 829
58,1% 78,1%
259 662 13 350
275 710 13 350
143 611
52,1% 0,0%
393 129
6 755
6 599
97,7%
415 932
221 187 -12 876 -12 876 208 311
53,2%
415 932
7/2007 (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
2007. I. félévi teljesítés
Teljesítés a módosított előirányzat %-ában
9
10
11
12
13
14
1. 2. 3. 4.
5. 6. 7. 8. 9.
209
393 129
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
5 6 7 8 Baranya Megyei Önkormányzat Boróka Otthona Helesfa
Kiemelt előirányzat száma
Teljesítés a módosított előirányzat %-ában
4
2007. I. félévi teljesítés
3
7/2007 (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
2
Eredeti előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Cím száma
Elő irányzat csoport száma
1 4.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
10. 50,1%
Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása Ellátottak pénzbeli juttatása, Társadalom-, szocpol. tám. Felújítási kiadások Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások Egyéb kiadások
Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen:
218 007 72 161 89 049
228 235 74 634 98 495
105 102 33 998 67 656
46,0% 45,6% 68,7%
562 3 350 10 000
562 3 350 10 500
165
29,4% 0,0% 4,8%
500
156
393 129
415 932
393 129
415 932
207 421 -6 602 -6 602 200 819
49,9%
48,3%
1. 1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
Működési bevételek Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése Egyéb intézményi működési bevételek Támogatások Fenntartói támogatás Működési célú fenntartói támogatás Felhalmozási célú fenntartói támogatás Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz Támogatásértékű felhalmozási bevétel Kiegészítések, visszatérülések Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: Bevételek összesen:
157 342 300
159 632 300
87 744
55,0% 0,0%
5. 6. 7. 8. 9.
356 226 228
226 228
228 874
228 874
7/2007 (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
2007. I. félévi teljesítés
Teljesítés a módosított előirányzat %-ában
5 6 7 8 9 Baranya Megyei Önkormányzat Fogyatékos Személyek Otthona Mozsgó 1. 67 251 67 251 33 946 50,5% 2. 1 335 1 335 515 38,6% 3. 4.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Teljesítés a módosított előirányzat %-ában
4
2007. I. félévi teljesítés
3
7/2007 (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
2
Eredeti előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Cím száma
Elő irányzat csoport száma
1 5.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
10
11
12
13
14
Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása Ellátottak pénzbeli juttatása, Társadalom-, szocpol. tám. Felújítási kiadások Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások Egyéb kiadások
130 443 42 520 52 465
132 178 43 075 52 465
66 762 21 654 26 116
50,5% 50,3% 49,8%
2 680
500
356 500
300
300
356 250
100,0% 50,0% 0,0%
0,0% 122 205 -7 263 -7 263 114 942
53,4% 10. 50,2%
Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen:
226 228
228 874
226 228
228 874
117 818 -2 828 -2 828 114 990
51,5%
50,2%
1. 1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
Működési bevételek Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése Egyéb intézményi működési bevételek Támogatások Fenntartói támogatás Működési célú fenntartói támogatás Felhalmozási célú fenntartói támogatás Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz Támogatásértékű felhalmozási bevétel Kiegészítések, visszatérülések Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: Bevételek összesen:
115 352 1 404
120 903 1 404
66 383 99
54,9% 7,1%
5. 6. 7. 8. 9.
7/2007 (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
2007. I. félévi teljesítés
Teljesítés a módosított előirányzat %-ában
5 6 7 8 9 Baranya Megyei Önkormányzat Horizont Otthona Szigetvár-Turbékpuszta 1. 68 045 68 045 34 021 50,0% 2. 3 421 3 421 1 491 43,6% 3. 4.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Teljesítés a módosított előirányzat %-ában
4
2007. I. félévi teljesítés
3
7/2007 (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
2
Eredeti előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Cím száma
Elő irányzat csoport száma
1 6.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
10
11
12
13
14
Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása Ellátottak pénzbeli juttatása, Társadalom-, szocpol. tám. Felújítási kiadások Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások Egyéb kiadások
102 576 33 773 50 369
106 909 34 975 50 597
50 749 16 552 30 519
47,5% 47,3% 60,3%
100 1 000 404
100 1 000 404
84
84,0% 0,0% 0,0%
188 222
193 985
50,5%
188 222
193 985
97 904 -1 394 -1 394 96 510
200
188 222
188 222
212
212
100,0%
193 985
102 406 -5 640 -5 640 96 766
52,8%
193 985
10. 49,9%
Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen:
49,8%
1. 1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
Működési bevételek Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése Egyéb intézményi működési bevételek Támogatások Fenntartói támogatás Működési célú fenntartói támogatás Felhalmozási célú fenntartói támogatás Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz Támogatásértékű felhalmozási bevétel Kiegészítések, visszatérülések Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: Bevételek összesen:
448 202 22 941
448 202 22 941
240 147 14 362
53,6% 62,6%
1 114 576 22 974
1 162 520 22 974
626 622 3 125
53,9% 13,6%
10 000
17 200
7 200
1 625 893
41,2%
7/2007 (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
2007. I. félévi teljesítés
Teljesítés a módosított előirányzat %-ában
9
10
11
12
13
14
1. 2. 3. 4.
5. 6. 7. 8. 9.
Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása Ellátottak pénzbeli juttatása, Társadalom-, szocpol. tám. Felújítási kiadások Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások Egyéb kiadások
928 652 301 637 371 057
962 445 310 301 384 231
468 007 151 824 246 916
48,6% 48,9% 64,3%
2 680
1 573 10 270 12 704
3 867 1 573 10 270 13 204
3 867 788 4 587 1 813
100,0% 50,1% 44,7% 13,7%
880 482 -29 490 -29 490 850 992
52,2%
156
1 236 4 000
12 210 1 625 893
7 079
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
6 7 8 SZOCIÁLIS INTÉZMÉNYEK ÖSSZESEN
Kiemelt előirányzat száma
5
Teljesítés a módosított előirányzat %-ában
4
2007. I. félévi teljesítés
3
7/2007 (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
2
Eredeti előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Cím száma
Elő irányzat csoport száma
1 2-6.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
1 686 047
1 625 893
7 736
63,4%
904 307 -44 384 -44 384 859 923
53,6% 10. 52,9%
Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen:
1 625 893
1 686 047
1 625 893
1 686 047
50,5%
1. 1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
2007. I. félévi teljesítés
Teljesítés a módosított előirányzat %-ában
4 5 6 7 8 9 10 Baranya Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona Mohács Működési bevételek 1. Személyi jellegű kiadások Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése 1 927 1 927 954 49,5% 2. Munkaadókat terhelő járulékok Egyéb intézményi működési bevételek 3 220 3 220 1 740 54,0% 3. Dologi jellegű kiadások Támogatások 4. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás Támogatásértékű működési kiadás Működési célú fenntartói támogatás 236 237 239 670 111 922 46,7% Támogatásértékű felhalmozási kiadás Felhalmozási célú fenntartói támogatás 2 548 2 548 0,0% Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Előző évi pénzmaradvány átadása Támogatásértékű bevétel 5. Ellátottak pénzbeli juttatása, Társadalom-, szocpol. tám. Támogatásértékű működési bevétel 2 245 2 245 100,0% 6. Felújítási kiadások Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz 7. Beruházások Támogatásértékű felhalmozási bevétel 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások Kiegészítések, visszatérülések 9. Egyéb kiadások Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről 780 Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: 243 932 249 610 117 641 47,1% Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek 0 10. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Bevételek összesen: 243 932 249 610 117 641 47,1% Kiadások összesen:
7/2007 (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Teljesítés a módosított előirányzat %-ában
2007. I. félévi teljesítés
3
7/2007 (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
2
Eredeti előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Cím száma
Elő irányzat csoport száma
1 7.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
11
12
13
14
161 697 52 120 26 674
164 770 53 075 27 321
72 599 26 371 15 592
44,1% 49,7% 57,1%
100
893 1 328 1 220
893 1 887 1 664
222 559 522
24,9% 29,6% 31,4%
243 932
249 610
46,5%
243 932
249 610
115 965 880 880 116 845
46,8%
1. 1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
2007. I. félévi teljesítés
Teljesítés a módosított előirányzat %-ában
5 6 7 8 9 10 Baranya Megyei Önkormányzat Általános Iskolája, Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona Pécsvárad Működési bevételek 1. Személyi jellegű kiadások Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése 3 735 3 735 1 223 32,7% 2. Munkaadókat terhelő járulékok Egyéb intézményi működési bevételek 6 615 6 615 10 066 152,2% 3. Dologi jellegű kiadások Támogatások 4. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás Támogatásértékű működési kiadás Működési célú fenntartói támogatás 230 180 232 774 99 130 42,6% Támogatásértékű felhalmozási kiadás Felhalmozási célú fenntartói támogatás 7 580 7 580 7 580 100,0% Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése 1 667 Előző évi pénzmaradvány átadása Támogatásértékű bevétel 5. Ellátottak pénzbeli juttatása, Társadalom-, szocpol. tám. Támogatásértékű működési bevétel 6. Felújítási kiadások Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz 7. Beruházások Támogatásértékű felhalmozási bevétel 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások Kiegészítések, visszatérülések 9. Egyéb kiadások Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: 248 110 250 704 119 666 47,7% Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek 0 10. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Bevételek összesen: 248 110 250 704 119 666 47,7% Kiadások összesen:
7/2007 (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Teljesítés a módosított előirányzat %-ában
4
2007. I. félévi teljesítés
3
7/2007 (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
2
Eredeti előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Cím száma
Elő irányzat csoport száma
1 8.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
11
12
13
14
148 997 48 161 43 372
150 962 48 790 43 372
65 423 23 243 19 151
43,3% 47,6% 44,2%
1 580 6 000
1 580 6 000
313 1 576 7 692
99,7% 128,2%
248 110
250 704
248 110
250 704
117 398 2 149 2 149 119 547
46,8%
47,7%
1. 1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
2007. I. félévi teljesítés
Teljesítés a módosított előirányzat %-ában
5 6 7 8 9 10 Baranya Megyei Önkormányzat Általános Iskolája, Szakiskolája, Kollégiuma és Gyermekotthona Old Működési bevételek 1. Személyi jellegű kiadások Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése 1 121 1 121 272 24,3% 2. Munkaadókat terhelő járulékok Egyéb intézményi működési bevételek 275 275 272 98,9% 3. Dologi jellegű kiadások Támogatások 4. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás Támogatásértékű működési kiadás Működési célú fenntartói támogatás 77 717 78 572 35 570 45,3% Támogatásértékű felhalmozási kiadás Felhalmozási célú fenntartói támogatás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Előző évi pénzmaradvány átadása Támogatásértékű bevétel 5. Ellátottak pénzbeli juttatása, Társadalom-, szocpol. tám. Támogatásértékű működési bevétel 130 130 100,0% 6. Felújítási kiadások Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz 7. Beruházások Támogatásértékű felhalmozási bevétel 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások Kiegészítések, visszatérülések 9. Egyéb kiadások Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: 79 113 80 098 36 244 45,2% Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek 0 10. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Bevételek összesen: 79 113 80 098 36 244 45,2% Kiadások összesen:
7/2007 (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Teljesítés a módosított előirányzat %-ában
4
2007. I. félévi teljesítés
3
7/2007 (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
2
Eredeti előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Cím száma
Elő irányzat csoport száma
1 9.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
11
12
13
14
49 314 15 668 13 793
49 962 15 875 13 923
20 738 7 526 7 553
41,5% 47,4% 54,2%
338
338
295
87,3%
79 113
80 098
45,1%
79 113
80 098
36 112 106 106 36 218
45,2%
1. 1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
2007. I. félévi teljesítés
Teljesítés a módosított előirányzat %-ában
5 6 7 8 9 10 Baranya Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Kollégiuma és Gyermekotthona Komló Működési bevételek 1. Személyi jellegű kiadások Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése 4 000 4 000 614 15,4% 2. Munkaadókat terhelő járulékok Egyéb intézményi működési bevételek 1 350 1 350 889 65,9% 3. Dologi jellegű kiadások Támogatások 4. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás Támogatásértékű működési kiadás Működési célú fenntartói támogatás 160 566 164 814 74 108 45,0% Támogatásértékű felhalmozási kiadás Felhalmozási célú fenntartói támogatás 3 000 3 000 0,0% Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Előző évi pénzmaradvány átadása Támogatásértékű bevétel 5. Ellátottak pénzbeli juttatása, Társadalom-, szocpol. tám. Támogatásértékű működési bevétel 2 271 4 152 182,8% 6. Felújítási kiadások Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz 7. Beruházások Támogatásértékű felhalmozási bevétel 3 150 0,0% 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások Kiegészítések, visszatérülések 9 9. Egyéb kiadások Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről 217 Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: 168 916 178 585 79 989 44,8% Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek 0 10. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: 0 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Bevételek összesen: 168 916 178 585 79 989 44,8% Kiadások összesen:
7/2007 (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Teljesítés a módosított előirányzat %-ában
4
2007. I. félévi teljesítés
3
7/2007 (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
2
Eredeti előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Cím száma
Elő irányzat csoport száma
1 10.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
11
12
13
14
109 545 35 958 20 061
113 248 37 046 22 950
47 007 17 376 13 317
41,5% 46,9% 58,0%
352 3 000
352 3 000 1 989
40
11,4%
168 916
178 585
43,5%
168 916
178 585
77 740 2 083 2 083 79 823
44,7%
1. 1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
2007. I. félévi teljesítés
Teljesítés a módosított előirányzat %-ában
5 6 7 8 9 10 Baranya Megyei Önkormányzat II. Béla Középiskolája, Élelmiszeripari Szakiskolája és Kollégiuma Pécsvárad Működési bevételek 1. Személyi jellegű kiadások Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése 500 500 187 37,4% 2. Munkaadókat terhelő járulékok Egyéb intézményi működési bevételek 5 120 5 120 5 388 105,2% 3. Dologi jellegű kiadások Támogatások 4. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás Támogatásértékű működési kiadás Működési célú fenntartói támogatás 152 997 158 865 76 696 48,3% Támogatásértékű felhalmozási kiadás Felhalmozási célú fenntartói támogatás 600 600 0,0% Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése 197 Előző évi pénzmaradvány átadása Támogatásértékű bevétel 5. Ellátottak pénzbeli juttatása, Társadalom-, szocpol. tám. Támogatásértékű működési bevétel 116 6. Felújítási kiadások Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz 7. Beruházások Támogatásértékű felhalmozási bevétel 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások Kiegészítések, visszatérülések 289 9. Egyéb kiadások Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről 2 605 2 665 102,3% Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről 15 000 15 000 2 082 13,9% Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 28 658 7 496 26,2% Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: 174 217 211 348 95 116 45,0% Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek -4 462 10. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: -4 462 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Bevételek összesen: 174 217 211 348 90 654 42,9% Kiadások összesen:
7/2007 (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Teljesítés a módosított előirányzat %-ában
4
2007. I. félévi teljesítés
3
7/2007 (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
2
Eredeti előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Cím száma
Elő irányzat csoport száma
1 11.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
11
12
13
14
105 223 32 741 17 564
110 241 34 257 20 747
54 328 16 971 17 339
49,3% 49,5% 83,6%
3 089 1 200 14 400
12 3 089 3 200 37 275
12 91 1 641 4 617
100,0% 2,9% 51,3% 12,4%
2 527
174 217
211 348
174 217
211 348
0,0%
94 999 -5 956 -5 956 89 043
44,9%
42,1%
1. 1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
Működési bevételek Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése Egyéb intézményi működési bevételek Támogatások Fenntartói támogatás Működési célú fenntartói támogatás Felhalmozási célú fenntartói támogatás Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz Támogatásértékű felhalmozási bevétel Kiegészítések, visszatérülések Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: Bevételek összesen:
10 000
311 711
311 711
10 000
1 582 3 282
32,8%
37 178
37 178
100,0%
353 000
210 788 -10 830 -10 830 199 958
59,7%
353 000
10. 56,6%
Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen:
2007. I. félévi teljesítés
Teljesítés a módosított előirányzat %-ában
5 6 7 8 9 10 Baranya Megyei Önkormányzat Radnóti Miklós Szakközépiskolája és Szakiskolája Mohács 1. Személyi jellegű kiadások 2 800 2 800 1 727 61,7% 2. Munkaadókat terhelő járulékok 5 200 5 200 2 770 53,3% 3. Dologi jellegű kiadások 4. Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás 293 711 297 822 158 981 53,4% Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása 5. Ellátottak pénzbeli juttatása, Társadalom-, szocpol. tám. 6. Felújítási kiadások 7. Beruházások 4 604 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások 664 9. Egyéb kiadások
7/2007 (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Teljesítés a módosított előirányzat %-ában
4
2007. I. félévi teljesítés
3
7/2007 (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
2
Eredeti előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Cím száma
Elő irányzat csoport száma
1 12.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
11
12
13
14
199 343 62 546 38 422
206 002 64 677 69 979
101 361 31 616 52 569
49,2% 48,9% 75,1%
1 400
23 1 400
23 627
100,0% 44,8%
10 000
10 278
440
4,3%
641
311 711
353 000
311 711
353 000
0,0%
186 636 -9 231 -9 231 177 405
52,9%
50,3%
1. 1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
2007. I. félévi teljesítés
Teljesítés a módosított előirányzat %-ában
5 6 7 8 9 10 Baranya Megyei Önkormányzat Nagy László Gimnáziuma, Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma Komló Működési bevételek 1. Személyi jellegű kiadások Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése 11 692 11 692 6 343 54,3% 2. Munkaadókat terhelő járulékok Egyéb intézményi működési bevételek 16 550 17 080 8 818 51,6% 3. Dologi jellegű kiadások Támogatások 4. Speciális célú támogatások Fenntartói támogatás Támogatásértékű működési kiadás Működési célú fenntartói támogatás 569 369 573 598 305 568 53,3% Támogatásértékű felhalmozási kiadás Felhalmozási célú fenntartói támogatás 2 000 2 000 2 000 100,0% Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése 350 450 128,6% Előző évi pénzmaradvány átadása Támogatásértékű bevétel 5. Ellátottak pénzbeli juttatása, Társadalom-, szocpol. tám. Támogatásértékű működési bevétel 814 6 538 7 726 118,2% 6. Felújítási kiadások Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz 7. Beruházások Támogatásértékű felhalmozási bevétel 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások Kiegészítések, visszatérülések 1 452 9. Egyéb kiadások Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről 466 386 82,8% Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről 7 000 7 000 1 764 25,2% Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele 21 477 16 064 74,8% Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: 607 425 640 201 350 571 54,8% Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek -17 374 10. Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: -17 374 Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Bevételek összesen: 607 425 640 201 333 197 52,0% Kiadások összesen:
7/2007 (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Teljesítés a módosított előirányzat %-ában
4
2007. I. félévi teljesítés
3
7/2007 (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
2
Eredeti előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Cím száma
Elő irányzat csoport száma
1 13.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
11
12
13
14
375 289 118 385 97 812
383 660 120 520 109 082
209 890 64 865 59 678
54,7% 53,8% 54,7%
322
322
100,0%
23 7 304 2 039 17 251
23 1 253 2 272 8 369
100,0% 17,2% 111,4% 48,5%
607 425
640 201
54,2%
607 425
640 201
346 672 -20 233 -20 233 326 439
6 939 2 000 7 000
51,0%
1. 1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
Működési bevételek Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése Egyéb intézményi működési bevételek Támogatások Fenntartói támogatás Működési célú fenntartói támogatás Felhalmozási célú fenntartói támogatás Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz Támogatásértékű felhalmozási bevétel Kiegészítések, visszatérülések Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: Bevételek összesen:
306 462
306 462
2 040
2 040
100,0%
368 814
206 506 30 30 206 536
56,0%
368 814
10. 56,0%
Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen:
2007. I. félévi teljesítés
Teljesítés a módosított előirányzat %-ában
5 6 7 8 9 10 Baranyai Pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központja Pécs 1. Személyi jellegű kiadások 2. Munkaadókat terhelő járulékok 106 881 106 881 48 873 45,7% 3. Dologi jellegű kiadások 4. Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás 180 881 188 024 134 717 71,6% Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása 5. Ellátottak pénzbeli juttatása, Társadalom-, szocpol. tám. 18 700 67 021 18 836 28,1% 6. Felújítási kiadások 7. Beruházások 4 848 0,0% 8. Egyéb felhalmozási célú kiadások 2 040 9. Egyéb kiadások
7/2007 (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Teljesítés a módosított előirányzat %-ában
4
2007. I. félévi teljesítés
3
7/2007 (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
2
Eredeti előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Cím száma
Elő irányzat csoport száma
1 14.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
11
12
13
14
210 244 64 562 31 656
226 433 69 145 61 728
92 872 33 553 52 685
41,0% 48,5% 85,4%
4 620
3 960
85,7%
2 040
2 040
100,0%
49 4 799
49 5 041
100,0% 105,0%
306 462
368 814
51,6%
306 462
368 814
190 200 3 279 3 279 193 479
52,5%
1. 1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
Működési bevételek Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése Egyéb intézményi működési bevételek Támogatások Fenntartói támogatás Működési célú fenntartói támogatás Felhalmozási célú fenntartói támogatás Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz Támogatásértékű felhalmozási bevétel Kiegészítések, visszatérülések Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: Bevételek összesen:
25 775 145 211
25 775 145 741
11 320 78 816
43,9% 54,1%
1 901 658 15 728
1 934 139 15 728
996 692 9 580
51,5% 60,9%
350
2 314
661,1%
19 514
32 000
2 139 886
2 139 886
78 205
33 205
42,5%
7 998
4 604 4 454
57,6%
3 071 32 000
5 630 7 128
183,3% 22,3%
89 353
62 778
2 332 360
1 216 521 -32 636 -32 636 1 183 885
2 332 360
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
7/2007 (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
2007. I. félévi teljesítés
Teljesítés a módosított előirányzat %-ában
6 7 8 OKTATÁSI INTÉZMÉNYEK ÖSSZESEN
Kiemelt előirányzat száma
5
Teljesítés a módosított előirányzat %-ában
4
2007. I. félévi teljesítés
3
7/2007 (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
2
Eredeti előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Cím száma
Elő irányzat csoport száma
1 7-14
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
9
10
11
12
13
14
1. 2. 3. 4.
5. 6. 7. 8. 9.
52,2% 10. 50,8%
Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása Ellátottak pénzbeli juttatása, Társadalom-, szocpol. tám. Felújítási kiadások Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások Egyéb kiadások
Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen:
1 359 652 430 141 289 354
13 011 9 108 38 620
1 405 278 443 385 369 102
664 218 221 521 237 884
47,3% 50,0% 64,4%
4 942
4 382
88,7%
2 098 13 376 11 755 79 256
2 098 2 841 6 097 26 681
100,0% 21,2% 51,9% 33,7%
1 165 722 -26 923 -26 923 1 138 799
50,0%
3 168
2 139 886
2 332 360
2 139 886
2 332 360
48,8%
1. 1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
Működési bevételek Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése Egyéb intézményi működési bevételek Támogatások Fenntartói támogatás Működési célú fenntartói támogatás Felhalmozási célú fenntartói támogatás Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz Támogatásértékű felhalmozási bevétel Kiegészítések, visszatérülések Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: Bevételek összesen:
5 900 1 500
5 900 1 500
3 901 1 967
66,1% 131,1%
1 042 659 17 350
1 061 583 17 350
551 582
52,0% 0,0%
5 694
1 079 725
1 079 725
12 316
5 392
43,8%
21 743
21 743
100,0%
1 120 392
590 685 -23 568 -23 568 567 117
52,7%
1 120 392
7/2007 (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
2007. I. félévi teljesítés
Teljesítés a módosított előirányzat %-ában
9
10
11
12
13
14
1. 2. 3. 4.
5. 6. 7. 8. 9.
406
12 316
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
5 6 7 8 Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ Pécs
Kiemelt előirányzat száma
Teljesítés a módosított előirányzat %-ában
4
2007. I. félévi teljesítés
3
7/2007 (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
2
Eredeti előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Cím száma
Elő irányzat csoport száma
1 15.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
10. 50,6%
Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása Ellátottak pénzbeli juttatása, Társadalom-, szocpol. tám. Felújítási kiadások Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások Egyéb kiadások
Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen:
728 117 136 431 123 471
746 233 141 064 125 205
385 734 75 267 58 642
51,7% 53,4% 46,8%
15 000
21 836 47 77 979 1 550 800
5 720 47 36 251
26,2% 100,0% 46,5% 0,0% 86,1%
74 356 1 550 800
689
5 678
1 079 725
1 120 392
1 079 725
1 120 392
0,0%
562 350 -22 164 -22 164 540 186
50,2%
48,2%

5 694 12 316
1 079 725
1 079 725
12 316
5 392
43,8%
21 743
21 743
100,0%
1 120 392
590 685 -23 568 -23 568 567 117
52,7%
1 120 392
10. 50,6%
7/2007 (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
2007. I. félévi teljesítés
Teljesítés a módosított előirányzat %-ában
5 6 7 8 9 GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGVÉDELMI INTÉZMÉNYEK ÖSSZESEN 1. 5 900 5 900 3 901 66,1% 2. 1 500 1 500 1 967 131,1% 3. 4.

192 23 089
192 23 089
95 000 500
97 134 500
54 522
56,1% 0,0%
1 203
4 115
4 646
112,9%
119 984
119 984
13 668
0,0% 59,2%
1 250
1 250
100,0%
5 115
2 616
51,1%
131 395
76 702 -3 932 -3 932 72 770
58,4%
131 395
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
7/2007 (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
2007. I. félévi teljesítés
Teljesítés a módosított előirányzat %-ában
6 7 8 Csorba Győző Megyei Könyvtár Pécs
Kiemelt előirányzat száma
5
Teljesítés a módosított előirányzat %-ában
4
2007. I. félévi teljesítés
3
7/2007 (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
2
Eredeti előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Cím száma
Elő irányzat csoport száma
1 16.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
9
10
11
12
13
14
1. 2. 3. 4.
5. 6. 7. 8. 9.
10. 55,4%
Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása Ellátottak pénzbeli juttatása, Társadalom-, szocpol. tám. Felújítási kiadások Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások Egyéb kiadások
Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen:
71 148 23 543 24 793
73 222 24 115 29 421
36 111 11 835 18 975
49,3% 49,1% 64,5%
680
400 100
400 4 237
119 984
131 395
119 984
131 395
327
67 928 -3 451 -3 451 64 477
0,0% 7,7%
51,7%
49,1%
1. 1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
Működési bevételek Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése Egyéb intézményi működési bevételek Támogatások Fenntartói támogatás Működési célú fenntartói támogatás Felhalmozási célú fenntartói támogatás Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz Támogatásértékű felhalmozási bevétel Kiegészítések, visszatérülések Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: Bevételek összesen:
10
150 14 500
150 14 500
21 9 280
14,0% 64,0%
89 674 1 000
92 199 1 000
48 229
52,3% 0,0%
1. 2. 3. 4.
5. 6. 7. 8. 9.
Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása Ellátottak pénzbeli juttatása, Társadalom-, szocpol. tám. Felújítási kiadások Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások Egyéb kiadások
Teljesítés a módosított előirányzat %-ában
9
2007. I. félévi teljesítés
8
7/2007 (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
6 7 Baranya Megyei Levéltár Pécs
Kiemelt előirányzat száma
5
Teljesítés a módosított előirányzat %-ában
4
2007. I. félévi teljesítés
3
7/2007 (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
2
Eredeti előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Cím száma
Elő irányzat csoport száma
1 17.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
11
12
13
14
64 892 20 298 19 134
66 590 20 879 25 735
33 248 10 660 17 873
49,9% 51,1% 69,5%
1 000
1 336
336 46
25,1%
105 324
114 540
54,3%
105 324
114 540
62 163 -3 983 -3 983 58 180
23
105 324
105 324
6 691
6 691
100,0%
114 540
64 244 -2 625 -2 625 61 619
56,1%
114 540
10. 53,8%
Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen:
50,8%
1. 1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
Működési bevételek Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése Egyéb intézményi működési bevételek Támogatások Fenntartói támogatás Működési célú fenntartói támogatás Felhalmozási célú fenntartói támogatás Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz Támogatásértékű felhalmozási bevétel Kiegészítések, visszatérülések Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: Bevételek összesen:
50 64 670
50 90 271
109 69 699
218,0% 77,2%
147 003
151 638
101 092
66,7%
51 163
55 164
107,8%
90
211 723
211 723
139 771
166 714
119,3%
52 400
52 400
100,0%
485 293
445 268 -7 519 -7 519 437 749
91,8%
485 293
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
7/2007 (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
2007. I. félévi teljesítés
Teljesítés a módosított előirányzat %-ában
6 7 8 Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága Pécs
Kiemelt előirányzat száma
5
Teljesítés a módosított előirányzat %-ában
4
2007. I. félévi teljesítés
3
7/2007 (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
2
Eredeti előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Cím száma
Elő irányzat csoport száma
1 18.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
9
10
11
12
13
14
1. 2. 3. 4.
5. 6. 7. 8. 9.
10. 90,2%
Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása Ellátottak pénzbeli juttatása, Társadalom-, szocpol. tám. Felújítási kiadások Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások Egyéb kiadások
Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen:
132 829 42 968 35 926
194 034 62 430 227 132
119 396 38 707 225 684
61,5% 62,0% 99,4%
1 607
1 693
105,4%
90
90
100,0%
211 723
485 293
79,5%
211 723
485 293
385 570 -12 311 -12 311 373 259
76,9%
1. 1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
Működési bevételek Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése Egyéb intézményi működési bevételek Támogatások Fenntartói támogatás Működési célú fenntartói támogatás Felhalmozási célú fenntartói támogatás Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz Támogatásértékű felhalmozási bevétel Kiegészítések, visszatérülések Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: Bevételek összesen:
29 700
29 700
2 25 346
36 572
37 584
20 455
54,4%
3 120
3 120
100,0%
8 241
5 859
71,1%
5 686
5 686
100,0%
84 331
60 468 -1 409 -1 409 59 059
71,7%
66 272
66 272
84 331
85,3%
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
7/2007 (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
2007. I. félévi teljesítés
Teljesítés a módosított előirányzat %-ában
5 6 7 8 Baranya Megyei Kulturális és Idegenforgalmi Központ Pécs
Kiemelt előirányzat száma
Teljesítés a módosított előirányzat %-ában
4
2007. I. félévi teljesítés
3
7/2007 (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
2
Eredeti előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Cím száma
Elő irányzat csoport száma
1 19.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
9
10
11
12
13
14
1. 2. 3. 4.
5. 6. 7. 8. 9.
10. 70,0%
Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása Ellátottak pénzbeli juttatása, Társadalom-, szocpol. tám. Felújítási kiadások Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások Egyéb kiadások
Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen:
29 390 9 363 27 519
33 660 10 490 40 181
16 835 5 266 35 954
50,0% 50,2% 89,5%
66 272
84 331
68,8%
66 272
84 331
58 055 -963 -963 57 092
67,7%
1. 1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
Működési bevételek Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése Egyéb intézményi működési bevételek Támogatások Fenntartói támogatás Működési célú fenntartói támogatás Felhalmozási célú fenntartói támogatás Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz Támogatásértékű felhalmozási bevétel Kiegészítések, visszatérülések Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: Bevételek összesen:
11 000
14 278
11 273
79,0%
17 905
23 412
13 020
55,6%
6 900
2 000
29,0%
500
0,0% 537
28 905
28 905
150
2 650
1766,7%
1 021
1 021
100,0%
46 261
30 501 -745 -745 29 756
65,9%
46 261
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
7/2007 (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
2007. I. félévi teljesítés
Teljesítés a módosított előirányzat %-ában
6 7 8 Művészetek és Irodalom Háza Pécs
Kiemelt előirányzat száma
5
Teljesítés a módosított előirányzat %-ában
4
2007. I. félévi teljesítés
3
7/2007 (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
2
Eredeti előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Cím száma
Elő irányzat csoport száma
1 20.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
9
10
11
12
13
14
1. 2. 3. 4.
5. 6. 7. 8. 9.
10. 64,3%
Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása Ellátottak pénzbeli juttatása, Társadalom-, szocpol. tám. Felújítási kiadások Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások Egyéb kiadások
Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen:
15 588 5 092 8 225
17 153 5 562 22 897
9 160 2 955 16 452
53,4% 53,1% 71,9%
649
149
23,0%
28 905
46 261
62,1%
28 905
46 261
28 716 420 420 29 136
63,0%
1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
Működési bevételek Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése Egyéb intézményi működési bevételek Támogatások Fenntartói támogatás Működési célú fenntartói támogatás Felhalmozási célú fenntartói támogatás Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz Támogatásértékű felhalmozási bevétel Kiegészítések, visszatérülések Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: Bevételek összesen:
392 142 959
392 171 838
132 129 266
33,7% 75,2%
386 154 1 500
401 967 1 500
237 318
59,0% 0,0%
1 203
65 298
64 930
99,4%
1 750
1 250 627
71,4%
148 162
175 246
118,3%
70 913
68 414
96,5%
861 820
677 183 -16 230 -16 230 660 953
78,6%
532 208
532 208
861 820
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
7/2007 (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
2007. I. félévi teljesítés
Teljesítés a módosított előirányzat %-ában
5 6 7 8 KÖZMŰVELŐDÉSI INTÉZMÉNYEK ÖSSZESEN
Kiemelt előirányzat száma
Teljesítés a módosított előirányzat %-ában
2007. I. félévi teljesítés
4
7/2007 (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
3
Eredeti előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
2 1 16-20 1.
Cím száma
Elő irányzat csoport száma
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
9
10
11
12
13
14
1. 2. 3. 4.
5. 6. 7. 8. 9.
10. 76,7%
Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása Ellátottak pénzbeli juttatása, Társadalom-, szocpol. tám. Felújítási kiadások Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások Egyéb kiadások
Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen:
313 847 101 264 115 597
384 659 123 476 345 366
214 750 69 423 314 938
55,8% 56,2% 91,2%
680
1 400 100
1 736 6 493
336 2 215
19,4% 34,1%
602 342 -20 288 -20 288 582 054
69,9%
90
532 208
861 820
532 208
861 820
67,5%
1. 1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
Működési bevételek Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése Egyéb intézményi működési bevételek Támogatások Fenntartói támogatás Működési célú fenntartói támogatás Felhalmozási célú fenntartói támogatás Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz Támogatásértékű felhalmozási bevétel Kiegészítések, visszatérülések Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: Bevételek összesen:
183 247 2 350
179 712 2 822
93 942 1 816
52,3% 64,4%
5. 6. 7. 8. 9.
500
246 497
246 497
1 806
1 806
100,0%
245 240
139 103 -2 570 -2 570 136 533
56,7%
245 240
10. 55,7%
7/2007 (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
2007. I. félévi teljesítés
Teljesítés a módosított előirányzat %-ában
5 6 7 8 9 Baranya Megyei Önkormányzat Gazdasági Igazgatósága Pécs 1. 361 2. 60 900 60 900 40 678 66,8% 3. 4.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Teljesítés a módosított előirányzat %-ában
4
2007. I. félévi teljesítés
3
7/2007 (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
2
Eredeti előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Cím száma
Elő irányzat csoport száma
1 21.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
10
11
12
13
14
Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása Ellátottak pénzbeli juttatása, Társadalom-, szocpol. tám. Felújítási kiadások Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások Egyéb kiadások
Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen:
72 704 22 793 148 650
69 982 21 958 150 450
31 211 10 462 93 156
44,6% 47,6% 61,9%
250 2 100
250 2 100
185 1 631
74,0% 77,7%
500
246 497
245 240
246 497
245 240
0,0%
136 645 -1 783 -1 783 134 862
55,7%
55,0%
1. 1. 2. 2.
3. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2.
Működési bevételek Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése Egyéb intézményi működési bevételek Támogatások Fenntartói támogatás Működési célú fenntartói támogatás Felhalmozási célú fenntartói támogatás Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz Támogatásértékű felhalmozási bevétel Kiegészítések, visszatérülések Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: Bevételek összesen:
60 900
60 900
361 40 678
183 247 2 350
179 712 2 822
93 942 1 816
66,8%
52,3% 64,4%
246 497
246 497
1 806
245 240
139 103 -2 570 -2 570 136 533
0 245 240
7/2007 (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
2007. I. félévi teljesítés
Teljesítés a módosított előirányzat %-ában
9
10
11
12
13
14
1. 2. 3. 4.
5. 6. 7. 8. 9.
500
1 806
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
6 7 8 EGYÉB INTÉZMÉNYEK ÖSSZESEN
Kiemelt előirányzat száma
5
Teljesítés a módosított előirányzat %-ában
4
2007. I. félévi teljesítés
3
7/2007 (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
2
Eredeti előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Cím száma
Elő irányzat csoport száma
1 21.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
56,7% 10. 55,7%

558 861 533 113
558 861 562 522
292 591 411 556
52,4% 73,2%
4 628 294 59 902
5 025 754 60 374
2 756 156 14 521
54,8% 24,1%
350
4 792
1369,1%
4 353 519 4 192 816 9 748
2 441 805 2 336 185 5 854 13 775
56,1% 55,7% 60,1%
163 549 32 000
187 504 11 128 183
114,6% 34,8%
206 567
162 477
78,7%
6 302 342 -41 789 -41 789 6 260 553
57,4%
4 223 533 4 192 816
19 516 32 000
10 055 219
10 055 219
10 973 244
10 973 244
1. 2. 3. 4.
5. 6. 7. 8. 9.
10. 57,1%
Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Előző évi pénzmaradvány átadása Ellátottak pénzbeli juttatása Felújítási kiadások Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások Egyéb kiadások
Költségvetési kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen:
Teljesítés a módosított előirányzat %-ában
9
2007. I. félévi teljesítés
8
7/2007 (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
6 7 INTÉZMÉNYEK ÖSSZESEN
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
5
Kiemelt előirányzat száma
4
Teljesítés a módosított előirányzat %-ában
3
2007. I. félévi teljesítés
2
7/2007 (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
1
Eredeti előirányzat
Cím száma
Elő irányzat csoport száma
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
11
12
13
14
5 676 917 1 728 850 2 468 610
15 000 88 940 22 578 54 324
5 869 404 1 785 739 3 055 377
2 841 026 879 657 2 260 670
48,4% 49,3% 74,0%
4 942
7 742
156,7%
21 836 6 012 92 928 25 561 101 853
5 720 6 012 45 941 11 205 35 405
26,2% 100,0% 49,4% 43,8% 34,8%
6 093 378 -59 363 -59 363 6 034 015
55,5%
9 592
10 055 219
10 973 244
10 055 219
10 973 244
55,0%
1. 1. 2. 3.
2. 1.
3. 1. 2. 4. 1. 2. 3. 5. 1. 2. 6. 7. 1. 2. 1. 2.
Működési bevételek Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése Egyéb intézményi működési bevételek Önkormányzatok sajátos működési bevételei Illetékek Átengedett központi adók Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek Támogatások Önkormányzatok költségvetési támogatása Normatív hozzájárulások Központosított előirányzatok Normatív kötött felhasználású támogatások Fejlesztési célú támogatás Címzett támogatás Céltámogatás Területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú támogatás Céljellegű decentralizált támogatás Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Pénzügyi befektetések bevételei Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Kiegészítések, visszatérülések Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Előző évi vállalkozási eredmény igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: Működési célú hitel felvétele Felhalmozási célú hitel felvétele Finanszírozási célú pénzügyi műveletek bevételei összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek + továbbadási célú bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: Bevételek összesen:
52 839
56 435
367 42 877
2 182 007 1 597 160 50 000
2 182 007 1 597 160 51 458
674 420 866 064 52 343
30,9% 54,2% 101,7%
2 200 830 129 315
2 200 830 61 241 129 315
1 181 881 58 624 68 030
53,7% 95,7% 52,6%
230 315
230 315
85 638
37,2%
1 500 1 500
1 500 1 500
1 500 1 500
100,0% 100,0%
264 196
280 788
229 933 500
81,9%
198 498 270 278
200 775 347 878 52 622
89 861 47 675 12 806
44,8% 13,7%
16 087
3 238
13 834
427,2%
10 500
559 516
551 390
98,5%
864 000
1 019 340
334 667
32,8%
8 069 025 1 287 464
8 975 918 1 230 766
48,1%
1 287 464
1 230 766
9 356 489
0 10 206 684
4 313 910 0 0 0 -505 798 -505 798 3 808 112
76,0%
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
Eredeti előirányzat
7/2007 (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
2007. I. félévi teljesítés
Teljesítés a módosított előirányzat %-ában
6 7 8 Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala
Kiemelt előirányzat száma
5
Teljesítés a módosított előirányzat %-ában
4
2007. I. félévi teljesítés
3
7/2007 (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
2
Eredeti előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Cím száma
Elő irányzat csoport száma
1 22.
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
9
10
11
12
13
14
1. 2. 3. 4.
5. 6. 7. 8. 9.
0,0% 10. 37,3%
Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Pénzügyi elszámolás - támogatás értékű működési kiadás Pénzügyi elszámolás - támogatás értékű felhalmozási kiadás Pénzügyi elszámolás - működési célú pénzeszköz átadás Pénzügyi elszámolás - felhalmozási célú pénzeszköz átadás Előző évi pénzmaradvány átadása Ellátottak pénzbeli juttatása Felújítási kiadások Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások Egyéb kiadások Általános tartalék Céltartalék
Költségvetési kiadások összesen: Működési célú hitel visszafizetés (törlesztés) Fejlesztési célú hitel visszafizetés (törlesztés) Finanszírozási célú pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások + továbbadási célú kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen:
542 139 175 343 605 658
587 321 180 433 693 714
312 584 100 221 337 083
53,2% 55,5% 48,6%
31 525 74 000 172 807 9 100
35 287 74 000 178 624 66 999 866 12 825
8 070
22,9% 0,0% 54,6% 4,0% 310,7% 15,9%
13 775
97 587 2 700 2 691 2 045 3 059 2 250 13 775
34 299 632 745
102 898 666 771
21 158 188 670
120 000 1 706 771
74 007 1 869 130
4 104 387 471 410 92 496 563 906
4 556 650 471 410 92 496 563 906
4 668 293
0 5 120 556
100,0% 20,6% 28,3%
0,0% 0,0%
1 091 893 471 410 54 232 525 642 -169 164 -169 164 1 448 371
24,0% 100,0% 58,6% 93,2%
28,3%
2.
1. 2. 3.
1. 2.
3. 4.
5. 6. 7.
1. 3. 1. 2. 3. 1. 2. 1. 1. 2.
Megjegyzés: az összes bevétel a fenntartói támogatás miatt halmozódást tartalmaz. Ennek kiküszöbölésével az adatok megegyeznek a 3. számú melléklet (költségvetési mérleg) adataival
9
558 861 585 952
558 861 618 957
292 958 454 433
52,4% 73,4%
2 182 007 1 597 160 50 000
2 182 007 1 597 160 51 458
674 420 866 064 52 343
30,9% 54,2% 101,7%
4 628 294 59 902
5 025 754 60 374
2 756 156 14 521
54,8% 24,1%
2 200 830 129 315
2 200 830 61 241 129 315
1 181 881 58 624 68 030
53,7% 95,7% 52,6%
230 315
230 315
85 638
37,2%
1 500 1 500
1 500 1 500
1 500 1 500
100,0% 100,0%
264 196
281 138
234 725 500
83,5%
4 422 031 4 192 816 270 278
4 554 294 4 192 816 357 626 52 622
2 531 666 2 336 185 53 529 26 581
55,6% 55,7% 15,0%
35 603 32 000 10 500
166 787 32 000 559 516
201 338 11 128 551 573
120,7% 34,8% 98,6%
864 000 18 124 244 1 287 464
1 225 907 19 949 162 1 230 766
497 144 10 616 252
40,6% 53,2% 0,0%
1 287 464
1 230 766
0,0%
19 411 708
21 179 928
0 -547 587 -547 587 10 068 665
21 179 928 5 086 128 16 093 800
10 068 665 2 770 677 7 297 988
19 411 708 4 688 196 14 723 512
47,5%
1. 2. 3. 4.
5. 6. 7. 8. 9.
10.
10
7/2007 (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Eredeti előirányzat 11
12
Teljesítés a módosított előirányzat %-ában
8
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
2007. I. félévi teljesítés
6 7 MINDÖSSZESEN
Kiemelt előirányzat száma
5
Teljesítés a módosított előirányzat %-ában
4 Működési bevételek Intézményi ellátási díjak, alkalmazottak térítése Egyéb intézményi működési bevételek Önkormányzatok sajátos működési bevételei Illetékek Átengedett központi adók Bírságok, pótlékok és egyéb sajátos bevételek Támogatások Fenntartói támogatás Működési célú fenntartói támogatás Felhalmozási célú fenntartói támogatás Önkormányzatok költségvetési támogatása Normatív hozzájárulások Központosított előirányzatok Normatív kötött felhasználású támogatások Fejlesztési célú támogatás Címzett támogatás Céltámogatás Területi kiegyenlítést szolgáló fejlesztési célú támogatás Céljellegű decentralizált támogatás Felhalmozási és tőke jellegű bevételek Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Pénzügyi befektetések bevételei Támogatásértékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Ebből: társadalombiztosítási alapból átvett pénzeszköz Támogatásértékű felhalmozási bevétel Kiegészítések, visszatérülések Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel államháztartáson kívülről Támogatási kölcsönök visszatérülése, igénybevétele Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Költségvetési bevételek összesen: Működési célú hitel Fejlesztési célú hitel Finanszírozási célú pénzügyi műveletek bevételei összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő bevételek Passzív pénzügyi műveletek bevételei összesen: Bevételek összesen:
2007. I. félévi teljesítés
3
7/2007 (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
2 1.
Eredeti előirányzat
Kiemelt előirányzat száma
Cím száma
Elő irányzat csoport száma
1
Cím száma Előirányzat csoport neve Kiemelt előirányzat neve
13
14
Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások Speciális célú támogatások Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre Pénzügyi elszámolás - támogatás értékű működési kiadás Pénzügyi elszámolás - támogatás értékű felhalmozási Pénzügyi elszámolás - működési célú pénzeszköz átadás Pénzügyi elszámolás - felhalmozási célú pénzeszköz átadás Előző évi pénzmaradvány átadása Ellátottak pénzbeli juttatása Felújítási kiadások Beruházások Egyéb felhalmozási célú kiadások Egyéb kiadások Általános tartalék Céltartalék
6 219 056 1 904 193 3 074 268
6 456 725 1 966 172 3 749 091
3 153 610 979 878 2 597 753
48,8% 49,8% 69,3%
31 525 74 000 172 807 24 100
40 229 74 000 178 624 88 835 866 12 825
15 812
39,3% 0,0% 54,6%
Költségvetési kiadások összesen: Működési célú hitel visszafizetés (törlesztés) Fejlesztési célú hitel visszafizetés (törlesztés) Finanszírozási célú pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások Aktív pénzügyi műveletek kiadásai összesen: Kiadások összesen:
88 940 56 877 687 069
19 787 92 928 128 459 768 624
120 000 1 706 771
9 592 74 007 1 869 130
14 159 606 471 410 92 496 563 906
15 529 894 471 410 92 496 563 906
14 723 512
16 093 800
97 587 8 420 2 691 2 045 3 059 2 250 19 787 45 941 32 363 224 075
7 185 271 471 410 54 232 525 642 -228 527 -228 527 7 482 386
310,7%
100,0% 49,4% 25,2% 29,2%
46,3% 100,0% 58,6% 93,2% 46,5%
5. számú melléklet Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala 2007. évi kiadásainak I. félévi teljesítése ezer forint Megnevezés 1. Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala és Kisebbségi Önkormányzatok 1/a Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala személyi jellegű kifizetések: - nyugállományú köztisztviselők szociális kerete - foglalkoztatottak szociális, jóléti, kulturális kerete munkáltatókat terhelő járulékok: dologi kiadások: 1/b Cigány Kisebbségi Önkormányzat személyi jellegű kifizetések: munkáltatókat terhelő járulékok: dologi kiadások: 1/c Horvát Kisebbségi Önkormányzat személyi jellegű kifizetések: munkáltatókat terhelő járulékok: dologi kiadások: 1/d Német Kisebbségi Önkormányzat személyi jellegű kifizetések: munkáltatókat terhelő járulékok: dologi kiadások: 2. Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése személyi jellegű kifizetések: munkáltatókat terhelő járulékok: dologi kiadások: 3. Az önkormányzat működésével kapcsolatos egyéb kiadások 3/1/a Speciális célú támogatások: Támogatásértékű működési kiadás Ebből: - Horvát Kisebbségi Önkormányzat - Német Kisebbségi Önkormányzat Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre Ebből: - Cigány Kisebbségi Önkormányzat Felhalmozási célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre Ebből: - Német Kisebbségi Önkormányzat 3/1/b Pénzügyi elszámolások, kölcsönök Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre Előző évi pénzmaradvány, előirányzat-maradvány átadás Működési kiadás Felhalmozási kiadás 3/2 Nemzetközi kapcsolatok: személyi jellegű kifizetések: munkáltatókat terhelő járulékok: dologi kiadások: 3/3 Pályázatok, programok, egyéb kiadások személyi jellegű kifizetések: munkáltatókat terhelő járulékok: dologi kiadások: 4. Felújítási kiadások 5. Beruházási kiadások 6. Céltartalék Ebből: - Cigány Kisebbségi Önkormányzat - Horvát Kisebbségi Önkormányzat - Német Kisebbségi Önkormányzat 7. Általános tartalék Ebből: - Cigány Kisebbségi Önkormányzat - Horvát Kisebbségi Önkormányzat - Német Kisebbségi Önkormányzat 8. Hitel törlesztés Működési célú hitel törlesztés Felhalmozási célú hitel törlesztés Kiadások összesen: Függő, átfutó, kiegyenlítő Továbbadási célú kiadás Összesen:
7/2007. (VI.28.) Kgy. rendelet szerint módosított előirányzat
Teljesítés
Teljesítés %-a
612 903
336 404
54,9
606 467 452 173 700 700 136 555 17 739 3 731 1 321 255 2 155 1 645 0 0 1 645
336 296 254 047 0 160 77 680 4 569 108 0 0 108 0 0 0 0
55,5 56,2 0,0 22,9 56,9 25,8 2,9 0,0 0,0 5,0 0,0
1 060 0 0 1 060 132 941 100 297 27 516 5 128
0 0 0 0 50 690 38 396 11 166 1 128
0,0
38,1 38,3 40,6 22,0
354 910 35 287
108 357 8 070
30,5 22,9
900 2 362 74 000 178 624
0 0 0 97 587
54,6
250 66 999
0 2 700
4,0
500 27 466 866 12 825
0 23 820 2 691 2 045 3 059 2 250
4 842 8 933 23 120 1 907 624 20 589 692 504 31 623 15 483 645 398 102 898 666 771 1 869 130
4 842 8 933 6 545 454 274 5 817 356 249 19 687 11 101 325 461 21 158 188 670
100,0 100,0 28,3 23,8 43,9 28,3 51,4 62,3 71,7 50,4 20,6 28,3
471 410 54232 1 617 535 -183 654 14 490 1 448 371
100,0 58,6 31,6
86,7 310,7 15,9
1 000 207 480 74 007 789 100 450 471 410 92 496 5 120 556
5/a. számú melléklet
Kisebbségi Önkormányzatok 2007. évi költsévetésének I. félévi felhasználása
Cigány Kisebbségi Önkormányzat
Módosított előirányzat
Támogatás értékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszközátvétel ÁH kivülről Felhalmozási célú pénzeszközátvétel ÁH kívülről Önkormányzatok költségvetési támogatása Központosított támogatás
Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Baranya Megyei Önkormányzat támogatása általános tartalékból
Költségvetési bevételek összesen: Bevételek összesen:
Teljesítés
Teljesítés a módosított előirányzat %ában
Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások
918
480
Módosított előirányzat
160
4 372
2 186
5 770 5 770
2 346 2 346
Speciális célú támogatás Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre 33,3% Felhalmozási célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre
1 321 255 2 155
Teljesítés a módosított előirányzat %ában
108
5,0%
108 108
1,9% 1,9%
250
Beruházások Egyéb kiadások 50,0% Általános tartalék Céltartalék
789 1 000
40,7% 40,7%
5 770 5 770
Költségvetési kiadások összesen: Kiadások összesen:
Teljesítés
Horvát Kisebbségi Önkormányzat Módosított előirányzat
Teljesítés
Támogatás értékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszközátvétel ÁH kivülről Felhalmozási célú pénzeszközátvétel ÁH kívülről Önkormányzatok költségvetési támogatása Központosított támogatás
Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Baranya Megyei Önkormányzat támogatása általános tartalékból
Költségvetési bevételek összesen: Bevételek összesen:
Teljesítés a módosított előirányzat %ában
Módosított előirányzat
Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások
480
160
2 372
1 186
2 852 2 852
1 346 1 346
Speciális célú támogatás Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre 33,3% Felhalmozási célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre Beruházások Egyéb kiadások 50,0% Általános tartalék Céltartalék
47,2% 47,2%
Költségvetési kiadások összesen: Kiadások összesen:
Teljesítés
Teljesítés a módosított előirányzat %ában
1 645 900
100 207
2 852 2 852
0,0% 0,0%
Német Kisebbségi Önkormányzat
Módosított előirányzat
Teljesítés
Támogatás értékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszközátvétel ÁH kivülről Felhalmozási célú pénzeszközátvétel ÁH kívülről Önkormányzatok költségvetési támogatása Központosított támogatás
Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Baranya Megyei Önkormányzat támogatása általános tartalékból
Költségvetési bevételek összesen: Bevételek összesen:
Teljesítés a módosított előirányzat %ában
Módosított előirányzat
Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások
480
160
4 372
2 186
4 852 4 852
2 346 2 346
Speciális célú támogatás Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre 33,3% Felhalmozási célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre Beruházások Egyéb kiadások 50,0% Általános tartalék Céltartalék
48,4% 48,4%
Költségvetési kiadások összesen: Kiadások összesen:
Teljesítés
Teljesítés a módosított előirányzat %ában
1 060 2 362
500
450 480
4 852 4 852
0,0% 0,0%
Kisebbségi Önkormányzat Összesen
Módosított előirányzat
Támogatás értékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszközátvétel ÁH kivülről Felhalmozási célú pénzeszközátvétel ÁH kívülről Önkormányzatok költségvetési támogatása Központosított támogatás
Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele Baranya Megyei Önkormányzat támogatása általános tartalékból
Költségvetési bevételek összesen: Bevételek összesen:
Teljesítés
Teljesítés a módosított előirányzat %ában
Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások
918
1 440
Módosított előirányzat
480
11 116
5 558
13 474 13 474
6 038 6 038
Speciális célú támogatás Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre 33,3% Felhalmozási célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre Beruházások Egyéb kiadások 50,0% Általános tartalék Céltartalék
44,8% 44,8%
Költségvetési kiadások összesen: Kiadások összesen:
1 321 255 4 860
Teljesítés
Teljesítés a módosított előirányzat %ában
108
2,2%
108 108
0,8% 0,8%
3 512
500
1 339 1 687
13 474 13 474
6. számú melléklet Baranya Megyei Önkormányzat Hivata a speciális célú támogatásainak 2007. I. félévi teljesítése (pénzügyi elszámolások nélkül) ezer forint Ebből: sorszám
1. 2.
Megnevezés
Baranya Ifjúságáért Kht. támogatása együttműködési megállapodás alapján Baranya Ifjúságáért Kht. pályázati támogatása Baranya Megye Közoktatásának Fejlesztéséért Közalapítvány támogatása (kötött 3. állami támogatásból) Baranya Megyei Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány részére gyermek- és ifjúsági 4. üdültetés támogatása 5. Baranya Megyei Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány részére tetőfelújítás 6. Baranya Megyei Gyermek és Ifjúsági Közalapítvány* 7. Baranyai Alkotótelepek Kht. működési támogatására 8. Pécs 2010 Menedzsment Központ Kht. feladatainak támogatása 9. INDIT Közalapítvány támogatása infrastrukturális fejlesztésekre INDIT Közalapítvány - "Füge" Deviencia Prevenciós Központ tevékenységének 10. támogatása 11. Jelenkor Alapítvány működési támogatása 12. Orfű Pécsi-tó Regionális Fejlesztő és Üzemeltető Kht. működési támogatása Orfű Pécsi-tó Regionális Fejlesztő és Üzemeltető Kht. részére "Mecsek 13. gyöngyszemei a Jakab hegytől a Vögységi patakig" ROP projekthez kapcsolódó támogatás (kezességvállalás) 14. Orfű Kht. strand felújítási, karbantartási kiadásainak támogatása 15. Pécs/Sopianae Örökség Kht. működési támogatása 16. Pro Pannónia Kiadói Alapítvány működési támogatása 17. Ezerszínű Baranya Kht. működési támogatására 18. Pécs-Baranyai Múzeumi Közalapítvány működési támogatása* 1.-18. Közhasznú Társaságok, Közalapítványok támogatása: Baranya Megyei Önkormányzat hozzájárulása a Pécsi Regionális Integrált 19. Egészségügy Kialakítása projekt előkészítéséhez 20. Egészségügyi Konzorcium PTE* SZOCEG Kht. részére a Szederkényi és Mecsekjánosi intézményhez kapcsolódó 21. normatíva 10 %-os elkülönítésére fedezet biztosítása Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület Pécsi Területi Szervezete által 22. működtetett lakóotthon támogatása, ellátási szerződés alapján (10 fh) 23. Bezerédj-Kastélyterápia Alapítvány részére 6 férőhely igénybevétele Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata részére Életminőségfejlesztő 24. Szolgáltatások Intézménye 5 férőhely működési kiadásainak támogatása Mohácsi Többcélú Kistérségi Társulás részére a Pándy Kálmán Otthon működési 25. kiadásaihoz hozzájárulás Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház Kht HEFOP pályázat önrészének 26. támogatása Pécsvárad Város Önkormányzata részére Országos Gyermekvédelmi Konferencia 27. megrendezésére 28. Egészségügyi Munkavállalók Szakszervezete részére vizesblokk felújítás
2007. évi módosított előirányzat
Ebből:
Műk. célú Műk. célú Felhalm. 2007. évi I. Támogatás- TámogatásFelhalm. Támogatás- Támogatáspénzeszköz pénzeszköz célú átadás célú átadás értékű értékű értékű értékű félévi átadás átadás államháztar- teljesítés államháztarműködési felhalmozáműködési felhalmozáállamháztartáállamháztartáson kívülre táson kívülre si kiadás si kiadás kiadás kiadás son kívülre táson kívülre
3 441 4 800
3 441 4 800
1 721 4 800
1 721 4 800
67 979
67 979
33 965
33 965
5 000 1 000 600 1 500 3 000 1 000
5 000
5 000 1 000 600 1 500 0 1 000
5 000
1 500 2 000 2 750
1 500 2 000 2 750
1 500 2 000 250
1 500 2 000 250
1 000 600 1 500 3 000 1 000
2 500 9 130 2 000 1 000 2 000 121 111 321
2500 9130 2 000 1 000 2 000 121 97 091
67 000 5 300
14 230
67 000
1 000 600 1 500 1 000
0 0 1 000 1 000 0 0 55 336
1 000 1 000
52 736
5 300
0 0
10 528
10 528
9 726
9 726
6 000 10 440
6 000 10 440
6 000 5 220
6 000 5 220
1 825
1 825
0
8 000
8 000
4 000
47 039 500 230
47 039
0
230
500 0
500
4 000
500
2 600
ezer forint Ebből: sorszám
19.-28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 29.-34. 35. 36. 37. 38. 39. 40. 41. 35.-41. 42. 43. 44. 45. 46. 47. 42.-47. 48. 49. 50. 51. 52. 53. 47.-53.
Megnevezés
Egészségügy, szociális ellátás, gyermekvédelem támogatása: PTE részére Munkaerőpiaci területi tervező oktatási program támogatása* Bursa-Hungarica felsőoktatási önkormányzati ösztöndíjra Pannon Magyar Ház programjainak támogatására Szigetvári speciális gyerekotthon pályázati saját ereéhez hozzájárulás Szerb Ortodox Egyházmegye - Dél Magyarországi Egyházművészeti Gyűjtemény Központ létrehozásának támogatása* POSZT Kht. rendezvényi díj támogatása Oktatás, kultúra támogatása: Baranya Megyei Diáksport Tanács működési támogatása Élősport támogatása a Baranya Megyei Sportszövetségek Szövetsége tagszervezetei részére Élősport támogatása a Baranya Megyei Diáksport Tanács részére Alpok Adria Téli Játékok támogatása Fogyatékkal élők Baranya megyei Sportszövetségének támogatása Élősport támogatása* Baranya Megyei Sportszövetségek Szövetsége működési támogatása Sport támogatása: Dél-Dunántúli Önkormányzati regionális Társulás működési támogatása Baranya Megyei Területfejlesztési Tanács működésének támogatása Pécs-Pogány Repülőteret Működtető Kft. részére - működési támogatás "Kultúrált környezetért"c. négy pályázat költségének fedezetére "Virágos Baranyáért" környezetszépítő verseny költségének fedezetére Turizmus fejlesztési keret* Területfejlesztés, turisztika támogatása: Nagyrendezvények, ünnepségek, versenyek, civil szervezetek támogatása Fogyasztóvédelmi Egyesület támogatása Elnöki keret Cigány Kisebbségi Önkormányzat Horvát Kisebbségi Önkormányzat Német Kisebbségi Önkormányzat Egyéb támogatások: Speciális célú támogatások összesen: *: 2006. évről áthúzódó feladat
2007. évi módosított előirányzat 156 862 400 6 000 1 000 1 000 5 000 200 13 600 3 500 3 000 3 000 300 300 2 385 5 500 17 985 7 000 7 000 5 000 3 000 4 000 100 26 100 15 000 100 9 930 250 1 400 2 362 29 042 354 910
Ebből:
Műk. célú Műk. célú Felhalm. 2007. évi I. Támogatás- TámogatásFelhalm. Támogatás- Támogatáspénzeszköz pénzeszköz célú átadás célú átadás értékű értékű értékű értékű félévi átadás átadás államháztar- teljesítés államháztarműködési felhalmozáműködési felhalmozáállamháztartáállamháztartáson kívülre táson kívülre si kiadás si kiadás kiadás kiadás son kívülre táson kívülre
10 325 400 6 000
67 000
32 268
47 269
1 000 1 000 5 000 200 1 200 3 500
7 400
5 000
3 000 3 000 300 300 2 085 5 500 17 685
300 300 7 000 7 000
5 000 3 000 4 000 14 000
900 2 362 3 262 35 287
7 000
100 5 100 15 000 100 9 930 250 500
74 000
25 280 178 624
500 66 999
25 446 0 3 000 500 0 0 0 3 500 3 500 3 000 3 000 300 650 1 650 5 500 17 600 0 3 500 0 0 0 100 3 600 200 100 2 575 0 0 0 2 875 108 357
4 500
20 946
3 000 500
3 000
500 3 500 3 000 3 000 300 650 1 650 5 500 17 600 3 500
570
100 3 600 200 100 1 905
100
570 8 070
2 205 97 587
100 2 700
7. számú melléklet Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi felújítási kiadásainak I. félévi teljesítése célonként ezer forint
sorszám
1.
2.
3.
4.
5.
6. 7.
8.
9.
10. 11.
12. 13.
14. 1.-14. 15. 16.
Megnevezés
Intézményi költségvetésekben: BMÖ Fogyatékos Személyek Otthona Bóly - B-D osztály vizesblokkban nyílászárók cseréje - B-D osztály terasz új burkolat Baranya Megyei Önkormányzat "Kastélypark" Módszertani Otthona Görcsöny - ipari mosógépek javítása - burkolat javítás, csere BMÖ Boróka Otthona Helesfa - akadálymentesítés folytatása, belső utak, járda felújítása - nyílászáró csere folytatása V-VI-VII. épületben BMÖ Horizont Otthona Szigetvár-Turbékpuszta - lakóépületek kombi gázkazánjának cseréje (6 db) BMÖ Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona Mohács - konyha felújítás - csapadékvíz elvezető cső felújítása - épületen kívüli csatornarendszer felújítása - udvari térbeton helyreállítása és konyha utcai homlokzat felújítás BMÖ Általános Iskolája, Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona Pécsvárad - víz és szennyvízvezeték cseréje lakóotthonban BMÖ Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Kollégiuma és Gyermekotthona Komló - iskolai wc-k felújítása Baranya Megyei Önkormányzat II. Béla Középiskolája, Élelmiszeripari Szakiskolája és Kollégiuma Pécsvárad - pályaorientációs terem nyílászáró csere - élelmiszeripari tantermek felújítása, szigetelése - kollégiumi villanyvezeték hálózat csere - szerelőműhely ajtóátalakítás BMÖ Nagy László Gimnáziuma, Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma Komló - szakképzőiskola ebédlő tetőszigetelés (II. ütem) - Villanyszerelvények szabványosítása - lakatos tanműhely villanyvezeték korszerűsítése Baranyai Pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központja Pécs - számítógép felújítás Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ Pécs - Komló, Damjanich u. 23. tetőszigetelés - Pécs, Ércbányász u. 32. ablakcsere - Szigetvár, Gábor Á. u. 16. lépcső felújítás Csorba Győző Megyei Könyvtár Pécs - tetőleázásból adódó helyreállítás Baranya Megyei Levéltár Pécs - Pécs, Király u. 11. elektromos hálózat korszerűsítése - Pécs, Rét u. 9. lépcsőszerkezet csúszásmentes felújítása - Pécs, Nyírfa u. kéményfelújítás BMÖ Gazdasági Igazgatósága Pécs - Pécs, Széchenyi tér 9. belső udvar ereszcsatorna csere Intézményi költségvetésekben összesen: Hivatal költségvetésében: Baranya Megyei Önkormányzat Boróka Otthona Helesfa - nyílászáró csere (CÉDE) Baranya Megyei Önkormányzat Fogyatékos Személyek Otthona Mozsgó -padlózat és szennyvízhálózat felújítás (TEKI)
17.
- BMÖ "Kastélypark" Módszertani Otthona Görcsöny keresztespusztai főépület tetőszerkezet felújítása 18. - Csorba Győző Megyei Könyvtár Pécs hőközpont hőcserélő cseréje 19. - BMÖ Gazdasági Igazgatósága Pécs, Megye u. 21. É-i utcafront és udvar csapadékvíz szigetelés - BMÖ Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Kollégiuma és Gyermekotthona Komló csatorna 20. felújítás - jóteljesítési garancia* 21. - Baranya Megyei Levéltár Pécs, Király u. 11. épülethomlokzat felújítása* 22. - Érintés,- és villámvédelmi felülvizsgálat, hiányosságok javítása 23. - Pécs, Tímár u. 21. ingatlan fűtési rendszer javítása 24. - Baranya Megyei Kórház struktúra átalakítási pályázatához kapcsolódó felújítások 15.-24. Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala költségvetésében összesen: 1.-24. Felújítási kiadások mindösszesen: * 2006. évről áthúzódó feladat
Módosított előirányzat
Ebből: fenntartói 2007. féléves tám.-al teljesítés fedezett
5 500 4 000 1 500 420 420
5 500 4 000 1 500 420 420
3 350 1 500 1 850 1 000 1 000
3 350 1 500 1 850 1 000 1 000
1 887 900 170 258 559
1 328 900 170 258
1 580 1 580 3 000 3 000
Fenntartói Teljesítés a támogatással módosított fedezett előirányzat 2007. féléves %-ában teljesítés
1 426
26%
1 426
1426 3 161
95% 753%
1 426
3161 0
0
559
29,6%
559
100%
1 580 1 580 3 000 3 000
1 576 1576 0
100% 100%
3 200 240 1 360 1 600
600
1 641 246 1023
51% 103% 75%
2 039 2 000 39
2 000 2 000
49 49 1 550 1 000 350 200 400 400 1 336 500 500 336 250 250 25 561
1 576 1576
600
1 550 1 000 350 200 400 400 1 000 500 500 250 250 21 978
2750 2300
372 2 272 2 068 39 165 49 49 0
111% 103% 100%
2 000 2 000
100% 100%
0 336
25%
336 185 185 11 205
100% 74% 74% 44%
2750
100%
2300
100%
16108
100%
21 158 32 363
21% 25%
5 002
7 200 1 900 1 000 41 16 108 3 000 499 68 100 102 898 128 459
21 978
5 002
8. számú melléklet Baranya Megyei Önkormányzat 2007. évi beruházási kiadásanak I. félévi teljesítése feladatonként
sorszám
1. 2. 3. 4.
5. 6.
7.
8. 9.
Megnevezés
1 Intézményi költségvetésekben: Baranya Megyei Kórház - "F" épületben lévő lift cseréje (2006.) BMÖ Fogyatékos Személyek Otthona Bóly - számítógép beszerzés (gép, szünetmentes áramforrások, szoftver beszerzések) Baranya Megyei Önkormányzat "Kastélypark" Módszertani Otthona Görcsöny - ételszállító kocsi Keresztespusztára BMÖ Boróka Otthona Helesfa - ételszállító kocsi - 20 személyes busz beszerzése Baranya Megyei Önkormányzat Fogyatékos Személyek Otthona Mozsgó - számítógép beszerzés (OTP terminál) BMÖ Horizont Otthona Szigetvár-Turbékpuszta - vízműbe központi vízlágyító beépítése - hűtőszekrény beszerzése BMÖ Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona Mohács - számítástechnikai eszközök beszerzése - számítógép vásárlás - fémszekrény - 3 db szoftver számítógépes tesztérzékeléshez a Nevelési Tanácsadóba BMÖ Általános Iskolája, Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona Pécsvárad - mikrobusz vásárlás Baranya Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Kollégiuma és Gyermekotthona Komló
- informatikai eszközök beszerzése 10.
Baranya Megyei Önkormányzat II. Béla Középiskolája, Élelmiszeripari Szakiskolája és Kollégiuma Pécsvárad - informatikai eszközök vásárlása - élelmiszeripari gépek vásárlása - szaktantermi felszerelés - oktatástechnikai eszköz - élelmiszervizsgálati laboreszközök - számítógépes hálózatfejlesztés - telefonközpont - önjáró fűnyírógép 11. Baranya Megyei Önkormányzat Radnóti Miklós Szakközépiskolája és Szakiskolája Mohács - informatikai eszközök beszerzése - hegesztő tanműhely berendezése, felszerelése - utánfutó 12. BMÖ Nagy László Gimnáziuma, Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma Komló - ügyviteli- és számítógépek beszerzése - 17+1 személyes autóbusz beszerzés (riasztó) - egyéb gépek és berendezések vásárlása 13. Baranyai Pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központja Pécs - informatikai eszközök vásárlása 14. Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ Pécs - mosógép vásárlás - számítógép beszerzés 15. Csorba Győző Megyei Könyvtár Pécs - műszaki eszközök, berendezések beszerzése - számítógép beszerzése - könyvtárbusz Baranya Megyei Levéltár Pécs - gépbeszerzés 16. Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága - szoftver vásárlás (autópálya) - számítógép vásárlás (autópálya) - szoftver fejlesztés (autópálya) - kivetítő és vászon vásárlása 17. Művészetek és Irodalom Háza - laptop vásárlás - számítógép vásárlás 18. BMÖ Gazdasági Igazgatósága Pécs - Pécs, Széchenyi tér 9. bútorok, berendezések beszerzése - 1 db nagyteljesítményű fénymásoló beszerzése 1.-18. Intézményi költségvetésekben összesen: Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala költségvetésében: 19. Baranya Megyei Kórház "A" épület rekonstrukciója - önrész 2006. évi maradványa* - címzett támogatás 2006. évi maradványa* BMÖ Radnóti Miklós Szakközépiskolája és Szakiskolája Mohács tornaterem és tanműhely címzett támogatással 20. megvalósuló rekonstrukciója - önrész 2006. évi maradványa* - címzett támogatás 2006. évi maradványa* 21. Zsolnay Múzeum címzett támogatással megvalósuló rekonstrukciója - önrész 2006. évi maradványa* - 2007. évi önrész - címzett támogatás 22. BMÖ "Kastélypark" Módszertani Otthona Görcsöny főépület lift beépítés* 23. Egészségügyi gép-műszer berendezések lízingje* 24. Zsigmondy Vilmos Harkányi Gyógyfürdőkórház Kht. fedett gyógymedence* 25. Baranya Megyei Önkormányzat Horizont Otthona Szigetvár-Turbékpuszta szennyvíz hálózat kiépítés 26. Tervezési előkészítési keret 27. Informatikai beszerzések - informatikai rendszer fenntartása, tartalék eszközök beszerzése - 1 db szerver beszerzés - számítógép csere alapszoftverrel - vírusirtó és spamszűrő licenc - számítógépes Microsoft licenc Baranya Megyei Önkormányzat Radnóti Miklós Szakközépiskolája és Szakiskolája intézménynek szakmai előkészítő és 28. alapozó oktatás céljára ingatlan vásárlás (az intézmény által szakképzési forrásból való megtérítéssel) 29. Hajléktalan személyek nappali ellátórendszerének fejlesztése projekt - 2006. évi maradvány* - 2007. évi ütem 30.
„Baranya Paktum” Partnerség a baranyai foglalkoztatási helyzet javításáért elnevezésű pályázat - eszköz beszerzés*
Komplex Kulturális Turisztikai Együttműködés Pécs, Baranya, Eszék és Eszék-Baranya A Dráva-medence komplex ökoturisztikai fejlesztése Dráva III. (ROP) - 2006. évi maradvány* - 2007. évi ütem 33. Orfű, Dollár u. 797/8 hrsz. ingatlan ivóvíz gerincvezeték kiváltásának kivitelezése BMÖ Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Nevelési Tanácsadója, Kollégiuma és Gyermekotthona Mohács 2 db 34. lakóotthon rekonstrukció 35. - Baranya Megyei Kórház struktúraátalakítási pályázatához kapcsolódó árubeszerzések 19.-35. Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala költségvetésében összesen: 1.-35. Beruházási kiadások mindösszesen: 31. 32.
Ebből: Módosított fenntartó-i 2007. féléves előirány-zat tám.-al teljesítés fedezett
Teljesítés a módosított előirányzat %-ában
3
5
2
4
0
0
1 900 1 900 100 100 10 500 500 10 000 300 300 404 300 104
1 900 1 900 100 100 10 000
1 664
1 220
1 000 444
1 000
220
220
6 000 6 000 1 989 1 989 37 275
10 000 300 300 404 300 104
17 251 7 107 295 9 849 4 799 4 799 800 200 600 4 237 237 250 3 750
1 607 1 058 258 291 649 149 500 2 100 500 1 600 101 853
69% 69%
500 500
5% 100%
1 313 1 313
0 0
522
31%
444 78
100%
6 000
7 692
128%
6 000
6 000
7 692 0
128%
6 000
0
4 617
12%
2 884 240 795 209
22% 2% 18% 10%
120 369 440
4%
13 000 13 000 4 400 2 000 3 000 1 875
10 278 5 000 5 278
2 376 2 376 1 313 1 313
ezer forint Fenntartói támogatással fedezett 2007. féléves teljesítés 6
0
0 800 200 600 100 100
0
500 2 100 500 1 600 22 924
440 8 369 5 467 293 2 609 5 041 5 041 689
49% 77% 99% 26% 105% 105% 86%
689 327 77 250
115% 8% 32% 100%
46 46 1 693 1 058 258 86 291 149 149
105% 100% 100% 100% 23% 100%
1 631 41 1 590 35 405
78% 8% 99% 35%
13 988 744
4 454 687
32% 92%
6 419 38 774 0 2 726 21 626 177 192 1 294 2 566 3 803 12 000 15 944
2 746 22 692
43% 59%
2 726 5 922 48 655 1 294 1 966
100% 27% 27% 100% 77%
2 218
14%
29 000
29 000
100%
56 899 159 926
46 218
81%
0
600 600
1 606 16 1 590 9 519
180 700 600 700 4 000
200
185
93%
8 000
7 998
100%
6 042 53 958 1 316
6 042 4 431 1 316
100% 8% 100%
38 674
120
9 500 666 771 768 624
22 924
188 670 224 075
0% 28% 29%
9 519
9. számú melléklet Baranya Megyei Önkormányzat európai uniós támogatással megvalósuló projektjei 2007. évi előirányzatainak I. félévi teljesítése ezer forint Menedzsment eszközök és hatékony nemzetközi kapcsolatok kialakítása egy új interregionális szervezet létrehozása érdekében, erősítendő az Alpok-Adria-Pannónia térség régióinak együttműködését -" MATRIOSCA" projekt (INTERREG III/B) Eredeti előirányzat
Támogatás értékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszközátvétel ÁH kivülről Felhalmozási célú pénzeszközátvétel ÁH kívülről
2 390
Módosított előirányzat
Teljesítés
Teljesítés a módosított előirányzat %ában
Eredeti előirányzat
Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások
2 390
Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú működési bevétel
Speciális célú támogatás Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre
Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú felhalmozási bevétel
Továbbadási (lebonyolítási) célú kiadások
483
Továbbadási (lebonyolítási) célú bevételek
Támogatási kölcsönök visszatérülése Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele
Módosított előirányzat
1 564 493 6 185
1 564 493 6 185
-901
-901
-3 590
-3 590
3 751 3 751
3 751 3 751
Teljesítés
Teljesítés a módosított előirányzat %ában
397 106 2 787
25,4 21,5 45,1
3 290 3 290
87,7 87,7
Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú működési kiadás Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú felhalmozási kiadás
1 361
Költségvetési bevételek összesen: Bevételek összesen:
3 751 3 751
1 361
3 751 3 751
287
770 770
21,1 Beruházások Egyéb kiadások Általános tartalék Céltartalék Önkormányzati pályázati keret Utófinanszírozású projectek finanszírozási szükséglete Megelőlegezés Megtakarítás Megtakarítás/Visszapótlás 20,5 Költségvetési kiadások összesen: 20,5 Kiadások összesen:
Qualicities pályázat - "Minőség Módszertan Európai Kulturális és Történelmi Városok, Térségek Fenntartható Fejlődéséért" (INTERREG III/C) Eredeti előirányzat
Támogatás értékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszközátvétel ÁH kivülről Felhalmozási célú pénzeszközátvétel ÁH kívülről
3 449
Módosított előirányzat
Teljesítés
Teljesítés a módosított előirányzat %ában
Eredeti előirányzat
Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások
3 449
Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú működési bevétel
Speciális célú támogatás Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre
Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú felhalmozási bevétel
Továbbadási (lebonyolítási) célú kiadások
Továbbadási (lebonyolítási) célú bevételek
Támogatási kölcsönök visszatérülése Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele
Költségvetési bevételek összesen: Bevételek összesen:
Módosított előirányzat
2 875 754 4 975
2 875 754 4 975
-4 795
-4 795
3 809 3 809
3 809 3 809
Teljesítés
Teljesítés a módosított előirányzat %ában
1 356 359 554
47,2 47,6 11,1
2 269 2 269
59,6 59,6
Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú működési kiadás Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú felhalmozási kiadás
360
3 809 3 809
360
3 809 3 809
360
360 360
100,0 Beruházások Egyéb kiadások Általános tartalék Céltartalék Önkormányzati pályázati keret Utófinanszírozású projectek finanszírozási szükséglete Megelőlegezés Megtakarítás Megtakarítás/Visszapótlás 9,5 Költségvetési kiadások összesen: 9,5 Kiadások összesen:
@ccess: az információs társadalom fejlesztési stratégiaalkotási projekt (INTERREG III/A) Eredeti előirányzat
Támogatás értékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszközátvétel ÁH kivülről Felhalmozási célú pénzeszközátvétel ÁH kívülről
27 447
Módosított előirányzat
Teljesítés
Teljesítés a módosított előirányzat %ában
Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások
27 447
10 324
2 762 744 26 166
Teljesítés
817 234 7 286
Teljesítés a módosított előirányzat %ában
29,6 31,5 27,8
Továbbadási (lebonyolítási) célú kiadások
Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú felhalmozási bevétel
Támogatási kölcsönök visszatérülése Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele
2 762 744 26 166
Módosított előirányzat
Speciális célú támogatás Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre
Továbbadási (lebonyolítási) célú bevételek Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú működési bevétel
Eredeti előirányzat
1 043
Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú működési kiadás Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú felhalmozási kiadás
Költségvetési bevételek összesen: Bevételek összesen:
2 225
2 225
2 225
29 672 29 672
29 672 29 672
12 549 12 549
100,0 Beruházások Egyéb kiadások Általános tartalék Céltartalék Önkormányzati pályázati keret Utófinanszírozású projectek finanszírozási szükséglete Megelőlegezés Megtakarítás Megtakarítás/Visszapótlás 42,3 Költségvetési kiadások összesen: 42,3 Kiadások összesen:
29 672 29 672
29 672 29 672
9 380 9 380
31,6 31,6
„Baranya Paktum” Partnerség a baranyai foglalkoztatási helyzet javításáért elnevezésű pályázat (ROP) Eredeti előirányzat
Támogatás értékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszközátvétel ÁH kivülről Felhalmozási célú pénzeszközátvétel ÁH kívülről
2 100
Módosított előirányzat
2 100
Teljesítés
3 312
Teljesítés a módosított előirányzat %ában
Eredeti előirányzat
Személyi jellegű kiadások 157,7 Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások
Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú működési bevétel
Speciális célú támogatás Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre
Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú felhalmozási bevétel
Továbbadási (lebonyolítási) célú kiadások
Továbbadási (lebonyolítási) célú bevételek
Támogatási kölcsönök visszatérülése Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele
Költségvetési bevételek összesen: Bevételek összesen:
Módosított előirányzat
Teljesítés
Teljesítés a módosított előirányzat %ában
2 568 672 5 141
2 568 672 5 141
2 570 672 4 363
100,1 100,0 84,9
200
200
185
92,5
4 482 13 063 13 063
4 482 13 063 13 063
7 790 7 790
59,6 59,6
Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú működési kiadás Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú felhalmozási kiadás
10 963
10 963
7 790
13 063 13 063
13 063 13 063
11 102 11 102
71,1 Beruházások Egyéb kiadások Általános tartalék Céltartalék Önkormányzati pályázati keret Utófinanszírozású projectek finanszírozási szükséglete Megelőlegezés Megtakarítás Megtakarítás/Visszapótlás 85,0 Költségvetési kiadások összesen: 85,0 Kiadások összesen:
„Egészségügyi Klaszter Hálózat” elnevezésű pályázat támogatásaként (INTERREG III/C) Eredeti előirányzat
Támogatás értékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszközátvétel ÁH kivülről Felhalmozási célú pénzeszközátvétel ÁH kívülről
Módosított előirányzat
Teljesítés
Teljesítés a módosított előirányzat %ában
Eredeti előirányzat
Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások
2 888
Módosított előirányzat
1 381 438 5 948
1 381 438 5 948
-2 552
-2 552
5 215 5 215
5 215 5 215
Teljesítés
Teljesítés a módosított előirányzat %ában
447 143 949
32,4 32,6 16,0
1 539 1 539
29,5 29,5
Speciális célú támogatás 2 888
2 827
97,9 Támogatásértékű működési kiadás
Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre
Továbbadási (lebonyolítási) célú bevételek Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú működési bevétel
Továbbadási (lebonyolítási) célú kiadások
Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú felhalmozási bevétel
Támogatási kölcsönök visszatérülése Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele
Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú működési kiadás Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú felhalmozási kiadás
2 327
Költségvetési bevételek összesen: Bevételek összesen:
5 215 5 215
2 327
5 215 5 215
707
3 534 3 534
30,4 Beruházások Egyéb kiadások Általános tartalék Céltartalék Önkormányzati pályázati keret Utófinanszírozású projectek finanszírozási szükséglete Megelőlegezés Megtakarítás Megtakarítás/Visszapótlás 67,8 Költségvetési kiadások összesen: 67,8 Kiadások összesen:
Turisztikai vonzerő fejlesztése "A Dráva-medence komplex ökoturisztikai fejlesztése" Dráva I. (ROP) Eredeti előirányzat
Támogatás értékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszközátvétel ÁH kivülről Felhalmozási célú pénzeszközátvétel ÁH kívülről
19 341
Módosított előirányzat
19 341
Teljesítés
14 908
Teljesítés a módosított előirányzat %ában
Eredeti előirányzat
Személyi jellegű kiadások 77,1 Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások
Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú működési bevétel
Speciális célú támogatás Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre
Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú felhalmozási bevétel
Továbbadási (lebonyolítási) célú kiadások
Továbbadási (lebonyolítási) célú bevételek
Támogatási kölcsönök visszatérülése Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele
Költségvetési bevételek összesen: Bevételek összesen:
Módosított előirányzat
2 948 914 15 975
2 948 914 15 975
-319
-319
19 518 19 518
19 518 19 518
Teljesítés
Teljesítés a módosított előirányzat %ában
1 436 452 3 563
48,7 49,5 22,3
5 451 5 451
27,9 27,9
Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú működési kiadás Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú felhalmozási kiadás
177
19 518 19 518
177
19 518 19 518
99
15 007 15 007
55,9 Beruházások Egyéb kiadások Általános tartalék Céltartalék Önkormányzati pályázati keret Utófinanszírozású projectek finanszírozási szükséglete Megelőlegezés Megtakarítás Megtakarítás/Visszapótlás 76,9 Költségvetési kiadások összesen: 76,9 Kiadások összesen:
Turisztikai vonzerő fejlesztése "A Dráva-medence komplex ökoturisztikai fejlesztése" Dráva II. (ROP) Eredeti előirányzat
Támogatás értékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszközátvétel ÁH kivülről Felhalmozási célú pénzeszközátvétel ÁH kívülről
12 278
Módosított előirányzat
12 278
Teljesítés
3 336
Teljesítés a módosított előirányzat %ában
Eredeti előirányzat
Személyi jellegű kiadások 27,2 Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások
Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú működési bevétel
Speciális célú támogatás Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre
Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú felhalmozási bevétel
Továbbadási (lebonyolítási) célú kiadások
Továbbadási (lebonyolítási) célú bevételek
Támogatási kölcsönök visszatérülése Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele
Módosított előirányzat
2 072 624 11 003
2 072 624 11 003
-77
-77
13 622 13 622
13 622 13 622
Teljesítés
Teljesítés a módosított előirányzat %ában
1 008 310 1 943
48,6 49,7 17,7
3 261 3 261
23,9 23,9
Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú működési kiadás Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú felhalmozási kiadás
1 344
Költségvetési bevételek összesen: Bevételek összesen:
13 622 13 622
1 344
13 622 13 622
1 088
4 424 4 424
81,0 Beruházások Egyéb kiadások Általános tartalék Céltartalék Önkormányzati pályázati keret Utófinanszírozású projectek finanszírozási szükséglete Megelőlegezés Megtakarítás Megtakarítás/Visszapótlás 32,5 Költségvetési kiadások összesen: 32,5 Kiadások összesen:
Turisztikai vonzerő fejlesztése "A Dráva-medence komplex ökoturisztikai fejlesztése" Dráva III. (ROP) Eredeti előirányzat
Támogatás értékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszközátvétel ÁH kivülről Felhalmozási célú pénzeszközátvétel ÁH kívülről
6 300 54 028
Módosított előirányzat
6 300 54 028
Teljesítés
2 856 10 211
Teljesítés a módosított előirányzat %ában
Eredeti előirányzat
Személyi jellegű kiadások 45,3 Munkaadókat terhelő járulékok 18,9 Dologi jellegű kiadások
Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú működési bevétel
Speciális célú támogatás Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre
Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú felhalmozási bevétel
Továbbadási (lebonyolítási) célú kiadások
Továbbadási (lebonyolítási) célú bevételek
Támogatási kölcsönök visszatérülése Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele
Költségvetési bevételek összesen: Bevételek összesen:
Módosított előirányzat
Teljesítés
Teljesítés a módosított előirányzat %ában
1 054 313 5 630
1 054 313 5 630
505 154 2 293
47,9 49,2 40,7
60 000
60 000
10 473
17,5
-627
-627
66 370 66 370
66 370 66 370
13 425 13 425
20,2 20,2
Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú működési kiadás Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú felhalmozási kiadás
6 042
66 370 66 370
6 042
66 370 66 370
262
13 329 13 329
4,3 Beruházások Egyéb kiadások Általános tartalék Céltartalék Önkormányzati pályázati keret Utófinanszírozású projectek finanszírozási szükséglete Megelőlegezés Megtakarítás Megtakarítás/Visszapótlás 20,1 Költségvetési kiadások összesen: 20,1 Kiadások összesen:
Társadalmi változás=Esély - Esélyek Háza pályázat (EQUEL) Eredeti előirányzat
Támogatás értékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszközátvétel ÁH kivülről Felhalmozási célú pénzeszközátvétel ÁH kívülről
3 373
Módosított előirányzat
3 373
Teljesítés
2 390
Teljesítés a módosított előirányzat %ában
Eredeti előirányzat
Személyi jellegű kiadások 70,9 Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások
Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú működési bevétel
Speciális célú támogatás Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre
Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú felhalmozási bevétel
Továbbadási (lebonyolítási) célú kiadások
Továbbadási (lebonyolítási) célú bevételek
Támogatási kölcsönök visszatérülése Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele
Módosított előirányzat
967 247 4 312
967 247 4 312
-1 775
-1 775
3 751 3 751
3 751 3 751
Teljesítés
Teljesítés a módosított előirányzat %ában
600 156 365
62,0 63,2 8,5
1 121 1 121
29,9 29,9
Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú működési kiadás Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú felhalmozási kiadás
378
Költségvetési bevételek összesen: Bevételek összesen:
3 751 3 751
378
3 751 3 751
378
2 768 2 768
100,0 Beruházások Egyéb kiadások Általános tartalék Céltartalék Önkormányzati pályázati keret Utófinanszírozású projectek finanszírozási szükséglete Megelőlegezés Megtakarítás Megtakarítás/Visszapótlás 73,8 Költségvetési kiadások összesen: 73,8 Kiadások összesen:
Komplex Kulturális Turisztikai Együttműködés Pécs, Baranya, Eszék és Eszék-Baranya (INTERREG III/A) Eredeti előirányzat
Támogatás értékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszközátvétel ÁH kivülről Felhalmozási célú pénzeszközátvétel ÁH kívülről
24 468 8 000
Módosított előirányzat
24 468 8 000
Teljesítés
5 352
Továbbadási (lebonyolítási) célú bevételek 6 238
Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú működési bevétel
Költségvetési bevételek összesen: Bevételek összesen:
Eredeti előirányzat
Személyi jellegű kiadások 21,9 Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások
1 721 551 16 683
Módosított előirányzat
1 721 551 16 683
Teljesítés
1 090 336 13 244
Teljesítés a módosított előirányzat %ában
63,3 61,0 79,4
Speciális célú támogatás Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre Továbbadási (lebonyolítási) célú kiadások
Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú felhalmozási bevétel
Támogatási kölcsönök visszatérülése Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele
Teljesítés a módosított előirányzat %ában
6 238
Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú működési kiadás Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú felhalmozási kiadás
996
996
466
33 464 33 464
33 464 33 464
12 056 12 056
46,8 Beruházások Egyéb kiadások Általános tartalék Céltartalék Önkormányzati pályázati keret Utófinanszírozású projectek finanszírozási szükséglete Megelőlegezés Megtakarítás Megtakarítás/Visszapótlás 36,0 Költségvetési kiadások összesen: 36,0 Kiadások összesen:
8 000
8 000
7 998
100,0
6 509 33 464 33 464
6 509 33 464 33 464
28 906 28 906
86,4 86,4
"A Dél-Dunántúli Régió hajléktalan populációjának piaci reintegrációja egy leromlott ingatlan lebontásával" (HEFOP) Eredeti előirányzat
Támogatás értékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszközátvétel ÁH kivülről Felhalmozási célú pénzeszközátvétel ÁH kívülről
179 250
Módosított előirányzat
179 250
Teljesítés
8 464
Teljesítés a módosított előirányzat %ában
Eredeti előirányzat
Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok 4,7 Dologi jellegű kiadások
Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú működési bevétel
Speciális célú támogatás Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre
Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú felhalmozási bevétel
Továbbadási (lebonyolítási) célú kiadások
Továbbadási (lebonyolítási) célú bevételek
Támogatási kölcsönök visszatérülése Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele
Módosított előirányzat
Teljesítés
Teljesítés a módosított előirányzat %ában
3 595 1 435 14 510
3 595 1 435 14 510
1 342 350 2 508
37,3 24,4 17,3
216 825
216 825
46 218
21,3
236 365 236 365
236 365 236 365
50 418 50 418
21,3 21,3
Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú működési kiadás Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú felhalmozási kiadás
Költségvetési bevételek összesen: Bevételek összesen:
57 115
57 115
46 434
236 365 236 365
236 365 236 365
54 898 54 898
81,3 Beruházások Egyéb kiadások Általános tartalék Céltartalék Önkormányzati pályázati keret Utófinanszírozású projectek finanszírozási szükséglete Megelőlegezés Megtakarítás Megtakarítás/Visszapótlás 23,2 Költségvetési kiadások összesen: 23,2 Kiadások összesen:
Szlovénia-Magyarország-Horvátország Szomszédsági program "Herbal-Network" (INTERREG/III/A Eredeti előirányzat
Támogatás értékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszközátvétel ÁH kivülről Felhalmozási célú pénzeszközátvétel ÁH kívülről
119
Módosított előirányzat
119
Teljesítés
173
Teljesítés a módosított előirányzat %ában
Eredeti előirányzat
Személyi jellegű kiadások 145,4 Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások
Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú működési bevétel
Speciális célú támogatás Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre
Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú felhalmozási bevétel
Továbbadási (lebonyolítási) célú kiadások
Továbbadási (lebonyolítási) célú bevételek
Támogatási kölcsönök visszatérülése Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele
Költségvetési bevételek összesen: Bevételek összesen:
Módosított előirányzat
Teljesítés
Teljesítés a módosított előirányzat %ában
89 30
89 30
75 24
84,3 80,0
119 119
119 119
99 99
83,2 83,2
Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú működési kiadás Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú felhalmozási kiadás
119 119
119 119
173 173
Beruházások Egyéb kiadások Általános tartalék Céltartalék Önkormányzati pályázati keret Utófinanszírozású projectek finanszírozási szükséglete Megelőlegezés Megtakarítás Megtakarítás/Visszapótlás 145,4 Költségvetési kiadások összesen: 145,4 Kiadások összesen:
CAENTI pályázat Eredeti előirányzat
Támogatás értékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszközátvétel ÁH kivülről Felhalmozási célú pénzeszközátvétel ÁH kívülről
1 142
Módosított előirányzat
Teljesítés
Teljesítés a módosított előirányzat %ában
Eredeti előirányzat
Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások
1 142
Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú működési bevétel
Speciális célú támogatás Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre
Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú felhalmozási bevétel
Továbbadási (lebonyolítási) célú kiadások
Továbbadási (lebonyolítási) célú bevételek
Támogatási kölcsönök visszatérülése Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele
Költségvetési bevételek összesen: Bevételek összesen:
Módosított előirányzat
916 239
916 239
1 155 1 155
1 155 1 155
Teljesítés
Teljesítés a módosított előirányzat %ában
Teljesítés
Teljesítés a módosított előirányzat %ában
Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú működési kiadás Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú felhalmozási kiadás
13
13
1 155 1 155
1 155 1 155
Beruházások Egyéb kiadások Általános tartalék Céltartalék Önkormányzati pályázati keret Utófinanszírozású projectek finanszírozási szükséglete Megelőlegezés Megtakarítás Megtakarítás/Visszapótlás Költségvetési kiadások összesen: Kiadások összesen:
Baranya Megyei Önkormányzat EU pályázatok összesen Eredeti előirányzat
Támogatás értékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszközátvétel ÁH kivülről Felhalmozási célú pénzeszközátvétel ÁH kívülről
105 295 241 278
Módosított előirányzat
Teljesítés
102 407 241 278
32 327 18 675
2 888
3 310
16 562
Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú működési bevétel
Személyi jellegű kiadások 31,6 Munkaadókat terhelő járulékok 7,7 Dologi jellegű kiadások
24 512 7 454 116 528
Módosított előirányzat
24 512 7 454 116 528
11 643 3 296 39 855
47,5 44,2 34,2
114,6 Támogatásértékű működési kiadás
Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre Továbbadási (lebonyolítási) célú kiadások
Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú felhalmozási bevétel
Költségvetési bevételek összesen: Bevételek összesen:
Eredeti előirányzat
Speciális célú támogatás
Továbbadási (lebonyolítási) célú bevételek
Támogatási kölcsönök visszatérülése Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele
Teljesítés a módosított előirányzat %ában
7 281
Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú működési kiadás Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú felhalmozási kiadás
83 301
429 874 429 874
83 301
429 874 429 874
60 096
130 970 130 970
72,1 Beruházások Egyéb kiadások Általános tartalék Céltartalék Önkormányzati pályázati keret Utófinanszírozású projectek finanszírozási szükséglete Megelőlegezés Megtakarítás Megtakarítás/Visszapótlás 30,5 Költségvetési kiadások összesen: 30,5 Kiadások összesen:
285 025
285 025
-1 924
-1 924
-12 712
-12 712
10 991 429 874 429 874
10 991 429 874 429 874
64 874
22,8
126 949 126 949
29,5 29,5
Baranya Megyei Önkormányzat Óvodája, Általános Iskolája, Szakiskolája, Kollégiuma és Gyermekotthona Komló (HEFOP 2.1.6.)
Eredeti előirányzat
Támogatás értékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszközátvétel ÁH kivülről Felhalmozási célú pénzeszközátvétel ÁH kívülről
Módosított előirányzat
2 271 3 150
Teljesítés
Teljesítés a módosított előirányzat %ában
Eredeti előirányzat
Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások
2 271 3 150
Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú működési bevétel
Speciális célú támogatás Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre
Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú felhalmozási bevétel
Továbbadási (lebonyolítási) célú kiadások
Továbbadási (lebonyolítási) célú bevételek
Támogatási kölcsönök visszatérülése Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele
Költségvetési bevételek összesen: Bevételek összesen:
Módosított előirányzat
2 114 579 739
2 114 579 739
1 989
1 989
5 421 5 421
5 421 5 421
Teljesítés
Teljesítés a módosított előirányzat %ában
Teljesítés
Teljesítés a módosított előirányzat %ában
Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú működési kiadás Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú felhalmozási kiadás
5 421 5 421
Beruházások Egyéb kiadások Általános tartalék Céltartalék Önkormányzati pályázati keret Utófinanszírozású projectek finanszírozási szükséglete Megelőlegezés Megtakarítás Megtakarítás/Visszapótlás Költségvetési kiadások összesen: Kiadások összesen:
5 421 5 421
Baranyai Pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központja Pécs Leonardo da Vinci Eredeti előirányzat
Támogatás értékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszközátvétel ÁH kivülről Felhalmozási célú pénzeszközátvétel ÁH kívülről
5 352
Módosított előirányzat
1 651
Teljesítés
Teljesítés a módosított előirányzat %ában
Eredeti előirányzat
Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások
Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú működési bevétel
Speciális célú támogatás Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre
Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú felhalmozási bevétel
Továbbadási (lebonyolítási) célú kiadások
Továbbadási (lebonyolítási) célú bevételek
Támogatási kölcsönök visszatérülése Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele
Költségvetési bevételek összesen: Bevételek összesen:
Módosított előirányzat
1 039 332 3 981
500 137 1 014
263 72 189
52,6 52,6 18,6
5 352 5 352
1 651 1 651
524 524
31,7 31,7
Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú működési kiadás Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú felhalmozási kiadás
5 352 5 352
1 651 1 651
Beruházások Egyéb kiadások Általános tartalék Céltartalék Önkormányzati pályázati keret Utófinanszírozású projectek finanszírozási szükséglete Megelőlegezés Megtakarítás Megtakarítás/Visszapótlás Költségvetési kiadások összesen: Kiadások összesen:
Baranyai Pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központja Pécs "Otthon a faluban - esély a nagyvilágban" Eredeti előirányzat
Támogatás értékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszközátvétel ÁH kivülről Felhalmozási célú pénzeszközátvétel ÁH kívülről
Módosított előirányzat
3 276
Teljesítés
Teljesítés a módosított előirányzat %ában
Eredeti előirányzat
Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások
420
Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú működési bevétel
Speciális célú támogatás Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre
Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú felhalmozási bevétel
Továbbadási (lebonyolítási) célú kiadások
Továbbadási (lebonyolítási) célú bevételek
Támogatási kölcsönök visszatérülése Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele
Költségvetési bevételek összesen: Bevételek összesen:
Módosított előirányzat
Teljesítés
Teljesítés a módosított előirányzat %ában
3 276
420
160
38,1
3 276 3 276
420 420
160 160
38,1 38,1
Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú működési kiadás Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú felhalmozási kiadás
3 276 3 276
Beruházások Egyéb kiadások Általános tartalék Céltartalék Önkormányzati pályázati keret Utófinanszírozású projectek finanszírozási szükséglete Megelőlegezés Megtakarítás Megtakarítás/Visszapótlás Költségvetési kiadások összesen: Kiadások összesen:
420 420
Baranyai Pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központja Pécs "Tét az esély" Eredeti előirányzat
Támogatás értékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszközátvétel ÁH kivülről Felhalmozási célú pénzeszközátvétel ÁH kívülről
14 890 350
Módosított előirányzat
8 211 350
Teljesítés
Teljesítés a módosított előirányzat %ában
Eredeti előirányzat
Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások
Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú működési bevétel
Speciális célú támogatás Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre
Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú felhalmozási bevétel
Továbbadási (lebonyolítási) célú kiadások
Továbbadási (lebonyolítási) célú bevételek
Támogatási kölcsönök visszatérülése Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele
Költségvetési bevételek összesen: Bevételek összesen:
Módosított előirányzat
Teljesítés
Teljesítés a módosított előirányzat %ában
8 030 2 096 4 764
2 590 778 4 934
1 036 320 1 197
40,0 41,1 24,3
350
259
259
100,0
15 240 15 240
8 561 8 561
2 812 2 812
32,8 32,8
Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú működési kiadás Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú felhalmozási kiadás
15 240 15 240
8 561 8 561
Beruházások Egyéb kiadások Általános tartalék Céltartalék Önkormányzati pályázati keret Utófinanszírozású projectek finanszírozási szükséglete Megelőlegezés Megtakarítás Megtakarítás/Visszapótlás Költségvetési kiadások összesen: Kiadások összesen:
Baranyai Pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központja Pécs "Tanulva taníts" Eredeti előirányzat
Támogatás értékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszközátvétel ÁH kivülről Felhalmozási célú pénzeszközátvétel ÁH kívülről
56 199 23 800
Módosított előirányzat
37 738 4 799
Teljesítés
2 885
Teljesítés a módosított előirányzat %ában
Eredeti előirányzat
Személyi jellegű kiadások 7,6 Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások
Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú működési bevétel
Speciális célú támogatás Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre
Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú felhalmozási bevétel
Továbbadási (lebonyolítási) célú kiadások
Továbbadási (lebonyolítási) célú bevételek
Támogatási kölcsönök visszatérülése Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele
Költségvetési bevételek összesen: Bevételek összesen:
Módosított előirányzat
Teljesítés
Teljesítés a módosított előirányzat %ában
29 856 7 792 18 551
8 804 2 347 21 967
4 715 1 217 2 572
53,6 51,9 11,7
23 800
4 799 4 620
3 588
74,8
79 999 79 999
42 537 42 537
12 092 12 092
28,4 28,4
Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú működési kiadás Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú felhalmozási kiadás
79 999 79 999
42 537 42 537
2 885 2 885
Beruházások Egyéb kiadások Általános tartalék Céltartalék Önkormányzati pályázati keret Utófinanszírozású projectek finanszírozási szükséglete Megelőlegezés Megtakarítás Megtakarítás/Visszapótlás 6,8 Költségvetési kiadások összesen: 6,8 Kiadások összesen:
Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága CULTURA 2000 Eredeti előirányzat
Támogatás értékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszközátvétel ÁH kivülről Felhalmozási célú pénzeszközátvétel ÁH kívülről
Módosított előirányzat
Teljesítés
Teljesítés a módosított előirányzat %ában
Eredeti előirányzat
Személyi jellegű kiadások Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások
Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú működési bevétel
Speciális célú támogatás Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre
Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú felhalmozási bevétel
Továbbadási (lebonyolítási) célú kiadások
3 750
3 750
Továbbadási (lebonyolítási) célú bevételek
Támogatási kölcsönök visszatérülése Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele
Költségvetési bevételek összesen: Bevételek összesen:
Módosított előirányzat
500 150 3 100
500 150 3 100
3 750 3 750
3 750 3 750
Teljesítés
Teljesítés a módosított előirányzat %ában
Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú működési kiadás Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú felhalmozási kiadás
3 750 3 750
3 750 3 750
Beruházások Egyéb kiadások Általános tartalék Céltartalék Önkormányzati pályázati keret Utófinanszírozású projectek finanszírozási szükséglete Megelőlegezés Megtakarítás Megtakarítás/Visszapótlás Költségvetési kiadások összesen: Kiadások összesen:
,0 ,0
Baranya Megyei Kulturális és Idegenforgalmi Központ Pécs Ugró - DESK @ Eredeti előirányzat
Támogatás értékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszközátvétel ÁH kivülről Felhalmozási célú pénzeszközátvétel ÁH kívülről
8 241
Módosított előirányzat
8 241
Teljesítés
5 859
Teljesítés a módosított előirányzat %ában
Eredeti előirányzat
Személyi jellegű kiadások 71,1 Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások
Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú működési bevétel
Speciális célú támogatás Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre
Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú felhalmozási bevétel
Továbbadási (lebonyolítási) célú kiadások
Továbbadási (lebonyolítási) célú bevételek
Támogatási kölcsönök visszatérülése Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele
Költségvetési bevételek összesen: Bevételek összesen:
1 700 461 6 080
Módosított előirányzat
1 700 461 6 080
Teljesítés a módosított előirányzat %ában
Teljesítés
800 241 1 485
47,1 52,3 24,4
Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú működési kiadás Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú felhalmozási kiadás
8 241 8 241
8 241 8 241
5 859 5 859
Beruházások Egyéb kiadások Általános tartalék Céltartalék Önkormányzati pályázati keret Utófinanszírozású projectek finanszírozási szükséglete Megelőlegezés Megtakarítás Megtakarítás/Visszapótlás 71,1 Költségvetési kiadások összesen: 71,1 Kiadások összesen:
6
8 241 8 241
8 241 8 241
2 532 2 532
30,7 30,7
Intézmények Európai Uniós projektjei összesen Eredeti előirányzat
Támogatás értékű bevétel Támogatásértékű működési bevétel Támogatásértékű felhalmozási bevétel Véglegesen átvett pénzeszközök Működési célú pénzeszközátvétel ÁH kivülről Felhalmozási célú pénzeszközátvétel ÁH kívülről
Módosított előirányzat
90 229 27 300
58 532 8 299
3 750
3 750
Teljesítés
8 744
Teljesítés a módosított előirányzat %ában
Eredeti előirányzat
Személyi jellegű kiadások 14,9 Munkaadókat terhelő járulékok Dologi jellegű kiadások
Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú működési bevétel
Speciális célú támogatás Támogatásértékű működési kiadás Támogatásértékű felhalmozási kiadás Működési célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre Felhalmozási célú pénzeszköz átadás ÁH kívülre
Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú felhalmozási bevétel
Továbbadási (lebonyolítási) célú kiadások
Továbbadási (lebonyolítási) célú bevételek
Támogatási kölcsönök visszatérülése Pénzforgalom nélküli bevételek Előző évi pénzmaradvány igénybevétele
Költségvetési bevételek összesen: Bevételek összesen:
Módosított előirányzat
Teljesítés a módosított előirányzat %ában
Teljesítés
43 239 11 410 40 491
16 208 4 452 38 254
6 814 1 850 5 603
42,0 41,6 14,6
26 139
7 047 4 620
3 847
54,6
Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú működési kiadás Fejezeti kezelésű előirányzattól kapott továbbadási (lebonyolítási) célú felhalmozási kiadás
121 279 121 279
70 581 70 581
8 744 8 744
Beruházások Egyéb kiadások Általános tartalék Céltartalék Önkormányzati pályázati keret Utófinanszírozású projectek finanszírozási szükséglete Megelőlegezés Megtakarítás Megtakarítás/Visszapótlás 12,4 Költségvetési kiadások összesen: 12,4 Kiadások összesen:
6
121 279 121 279
70 581 70 581
18 120 18 120
25,7 25,7
1. számú segédlet Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala 2007.évi működési célra átvett pénzeszközeinek és működési célú támogatásértékű bevételeinek I. félévi teljesítése ezer forint Teljesítés Módosított I. félévi Eredeti Átadó megnevezése Átadás jogcíme %-a előirányzat teljesítés előirányzat Működési pénzeszköz átvétel államháztartáson 16 087 3 238 13 834 kívülről 427% APEH Illetékhivatal december havi elszámolása 16 087 SZOCEG Kht. Készletek térítése 250 250 100% Baranya Megyei Sportszövetségek Szövetsége 2006. maradvány visszautalása 100 100 100% „Egészségügyi Klaszter Hálózat” elnevezésű Európai Regionális Fejlesztési Alap 2 888 2 827 98% pályázat támogatásaként EU Integrációs Alap " MATRIOSCA" project (INTERREG III/B) 483 Nemzetközi szervezetek Külföldi kiküldetések részbeni megtérítése 544 Allianz Hungaria Biztosító Rt. Életbiztosítás megtérülése 9 630 41% Támogatásértékű működési bevétel 198 498 253 397 102 667 Pályázatok megelőlegezésére, pénzmaradvány Intézmények* 61 798 52 622 12 806 24% elszámolása Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Esélyek Háza támogatás 7 800 8 637 8 900 103% Minisztérium Központi Nyilvántartó és Választási Hivatal Időközi választások 18 18 100% Központi Nyilvántartó és Választási Hivatal Helyi önkormányzati képviselő választás 1 674 1 674 100% Bursa Hungarica ösztöndíj 2006.évi elszámolása Magyar Államkincstár 1 005 alapján Cigány Kisebbségi Önkormányzat 1 fő 918 Munkaügyi Közpozpont 0% foglalkoztatás Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata Illetékhivatal költség elszámolás 2006.év 21 261 21 261 0% Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata ERGY konferencia támogatása 250 Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata 2006.évi állami gondozotti ellátás elszámolása 2 811 BMÖ Időskorúak Otthona, Szederkény Kötelezettség rendezése 19 APEH Illetékhivatal december havi elszámolása 16 087 16 039 100% Nemzeti Sporthivatal „Szabadidősport” támogatására 4 985 4 642 93% Oktatási Minisztérium
Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága, pályázat
Oktatási Minisztérium Magyar Államkincstár Földművelési- és Vidékfejlesztési Minisztérium EU Integrációs Alap
Szakképzés Fejlesztési Terv Szociális foglalkoztatás támogatására Iskolatej CAENTI project
EU Integrációs Alap
Szlovénia-Magyarország-Horvátország Szomszédsági program „Herbal-Network” pályázat
EU Integrációs Alap
EU Integrációs Alap EU Integrációs Alap EU Integrációs Alap Európai Regionális Fejlesztési Alap
EU Integrációs Alap
EU Integrációs Alap
EU Integrációs Alap
EU Integrációs Alap EU Integrációs Alap
„Baranya Paktum” Partnerség a baranyai foglalkoztatási helyzet javításáért elnevezésű pályázat Komplex Kulturális Turisztikai Együttműködés Pécs, Baranya, Eszék és Eszék-Baranya (INTERREG III/A) " MATRIOSCA" project (INTERREG III/B) @ccess: az információs társadalom fejlesztési stratégiaalkotási project; (INTERREG III/A) „Egészségügyi Klaszter Hálózat” elnevezésű pályázat támogatásaként Qualicities pályázat - "Minőség Módszertan Európai Kulturális és Történelmi Városok, Térségek Fenntartható Fejlődéséért" (INTERREG III/C)
1 200
1 200 20 269 707
1 142
2 344 40 537 707 1 142
119
119
173
2 344
145% 2 100
2 100
3 312 158%
24 468
24 468
2 390
2 390
27 447
27 447
5 352 22% 0% 0%
2 888
3 449
3 449 0%
Turisztikai vonzerő fejlesztése "A Dráva-medence komplex ökoturisztikai fejlesztése" Dráva I. (ROP)
19 341
Turisztikai vonzerő fejlesztése "A Dráva-medence komplex ökoturisztikai fejlesztése" Dráva II. (ROP)
12 278
Turisztikai vonzerő fejlesztése "A Dráva-medence komplex ökoturisztikai fejlesztése" Dráva III. (ROP) Társadalmi változás=Esély - Esélyek Háza pályázat (EQUEL)
100% 0% 50% 100% 0%
19 341
14 908 77%
12 278
3 336 27%
6 300
6 300
2 856
3 373
3 373
2 390
45% 71%
2. számú segédlet Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala 2007.évi felhalmozási célú támogatásértékű bevételeinek I. félévi teljesítése
Átadó megnevezése
Átadás jogcíme
Eredeti előirányzat 270 278
Módosított előirányzat 347 878
29 000
29 000
ezer forint I. félévi Teljesítés %-a teljesítés 14% 47 675
Támogatásértékű felhalmozási bevétel Baranya Megyei Önkormányzat Radnóti Miklós Szakközépiskolája és Szakiskolája Mohács
Szakmai előkészítő és alapozó oktatás céljára ingatlan vásálás fedezete (szakképzési forrásból)
Egészségügyi Minisztérium
Baranya Megyei Kórház átalakítására
EU Integrációs Alap
Turisztikai vonzerő fejlesztése "A Drávamedence komplex ökoturisztikai fejlesztése" Dráva III. (ROP)
54 028
54 028
10 211
19%
EU Integrációs Alap
A Dél-Dunántúli Régió hajléktalan populációjának piaci reintegrációja egy leromlott ingatlan lebontásával (HEFOP)
179 250
179 250
8 464
5%
EU Integrációs Alap
Komplex Kulturális Turisztikai Együttműködés Pécs, Baranya, Eszék és Eszék-Baranya (INTERREG III/A)
8 000
8 000
29 000
77 600
100% 0%
0%
Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Pénzügyi Bizottsága
Vélemény a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. szeptember 20-i ülésére
a „Tájékoztató a Baranya Megyei Önkormányzat gazdálkodásának 2007. I. félévi teljesítéséről” című előterjesztéséről
A Pénzügyi Bizottság a 2007. szeptember 10-i ülésén megtárgyalta az előterjesztést, melyet a közgyűlésnek tárgyalásra javasol.
Pécs, 2007. szeptember 10.
Dr. Gulyás Emil s.k. a bizottság elnöke
PROMPT L&S Könyvvizsgáló és Adótanácsadó Kft. Iroda: 7621 Pécs, Rákóczi u. 46. II. em. E-mail:
[email protected]
Telefon: (72) 336-529 (72) 336-537 Telefon/fax: (72) 311-633
Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Dr. Hargitai János Elnök Úr részére PÉCS Széchényi tér 9.
Könyvvizsgálói véleményezés a "Tájékoztató a Baranya Megyei Önkormányzat gazdálkodásának 2007. I. félévi helyzetéről" tárgyú előterjesztésről 1. A könyvvizsgálat alapjául szolgáló kiemelt jogszabályok • a 2006. évi CXXVII. tv. a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről. • a többször módosított 1992. évi XXXVIII. tv. az államháztartásról, • a többször módosított 199o. évi LXV. tv. a helyi önkormányzatokról, • a módosított 217/1998. /XII. 30./ Kormányrendelet az államháztartás működési rendjéről. • a 2000 évi C. tv. a számvitelről, • a 249/2000. /XII. 24./ Kormányrendelet az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól, • a többször módosított 2/2007. (II. 22.) Közgyűlési rendelet a Baranya Megyei Közgyűlés 2007. évi költségvetéséről 2. A pénzügyi helyzet alakulása, időarányos teljesítés értékelése A beszámolóból látható, hogy az önkormányzat a kötelező feladatainak teljesítése mellett a fizetőképességét megőrizte, takarékos gazdálkodást folytatott és a folyószámla hitel igénybevétele mellett a likviditási helyzet kiegyensúlyozott volt. Az I. félévi gazdálkodásban érvényesültek a költségvetési rendeletben megfogalmazott, a költségvetés végrehajtásának legfőbb szabályai. Alapvető feladatának teljesítéséről, a szakmai célkitűzésének megvalósításáról és a működési feltételek biztosításáról, valamint a kötelezettségek teljesítéséről ad számot. Mindezt úgy tudta elérni, hogy amikor szükséges volt folyószámla hitelt vett igénybe a jóváhagyott keretösszegen belül, az év indulásakor 471.410 e Ft, a fordulónapon 768.190 e Ft volt a folyószámla hitel állománya. A hitel visszafizetésére tervezett 563.906 e Ft 93,2 %-ban teljesült, 525.642 e Ft hitelt fizettek vissza, ebből 471.410 e Ft folyószámla hitel és 54.232 e Ft fejlesztési célú hitel.
A fejlesztési célú hitel állomány június 30-án 876.872 e Ft volt. A költségvetés féléves teljesítéséről szóló beszámoló a bevételeket és a kiadásokat pénzforgalmi adatok alapján tartalmazza, amelyben nem szerepel kiadásként a június 30-án meglévő folyószámla hitel állomány, 768.190 e Ft összegben. Ez 296.780 e Ft-tal nagyobb a január 1-i állománynál. Együttesen 1.645.062 e Ft volt a hitel a fordulónapon. A pénzügyi helyzet reális megítéléséhez azonban hozzá tartozik, hogy az önkormányzat rendelkezik a már korábban lekötött 1.300.000 e Ft rövidlejáratú betét összegével. A beszámolóból egyértelműen kitűnik, hogy ez az összeg a korábbi döntéseknek megfelelően konkrét kötelezettségek fedezete. Az aktualitások miatt az első félévben kétszer kellett a költségvetést módosítani és sor került a költségvetés átfogó módosítására is. A költségvetési egyensúly tartása miatt 1.230.766 e Ft működési célú hitelfelvétellel számolt a módosított előirányzat. A pénzügyi mérlegfőösszeg 14.723.512 e Ft-ról 16.093.800 e Ft-ra, 9,3 %-kal emelkedett. Bevételek alakulása A módosított előirányzathoz viszonyítva összesen 45,3 %-os, jogcímenként eltérő a teljesítés. A bevételek összege a fordulónapig 7.297.988 e Ft. A függő, átfutó, kiegyenlítő bevétel forgalmának kiszűrésével és a hitel figyelembe vétele nélkül már 52,8 % a bevételi előirányzat teljesítés. Az időarányos mértéket meghaladja szinte valamennyi bevételi előirányzat (illetékbevétel, a címzett támogatás kivételével), miközben az előző évi pénzmaradvány 40,6 %-át használták fel. Az illetékbevétel 30,9 %-ra realizálódott, abszolút összegben mindössze 416.586 e Ft-tal maradt el az előirányzat időarányos résztől. Hatással volt erre az Illetékhivatalok megszűnése, de a kormányzat által előre jelzett növekvő prognózis sem realizálódott az I. félévben. Az időarányossal arányosan realizálódott az intézmények alaptevékenységének és egyéb különféle bevételének együttes bevétele, nagyságrendjének megfelelően azonban nem meghatározó. A korábbi évekkel ellentétben kedvező, hogy a felhalmozási és tőke jellegű bevételek teljesítése 33,5 %-kal meghaladják az időarányos összeget. Az éves költségvetésben ezen a címen tervezett legjelentősebb feladatokat már az első félévben sikerült teljesíteni. A támogatási kölcsönök visszatérülésének teljesítésére is az első félév a meghatározó. Kiadások alakulása A módosított kiadási előirányzat 46,5 %-ban került felhasználásra az I. félévben, ami abszolút értékben 7.482.386 e Ft felhasználást jelent. Ez a kiadási összeg az összes első félévi bevétel 102,5 %-a és 8,7 %-kal kevesebb az előző év első félévi kiadási összegnél. Az intézményeknél valamivel kedvezőtlenebb a helyzet, mivel a kiadási előirányzatuk időarányos részénél 5,5 %-kal használtak fel többet, de a tényleges kiadásuk a bevételüknek így is csak a 96,4 %-át teszik ki. A Hivatal kiadásai viszont lényegesen alatta maradtak az időarányos lehetőségnek, az éves előirányzat 24,0 %-át használták fel az első félévben.
Figyelembe kell azonban itt, hogy a hivatal módosított kiadási előirányzatában figyelembe vett 1.869.130 e Ft céltartalék felhasználására ebben az időszakban nem kerülhetett sor. A személyi kiadások az Önkormányzat egészében szinte időarányosan kerültek felhasználásra, csekély mértékben 1,2 %/-kal az időarányos előirányzat alatt maradt. A dologi kiadások teljesítésével az intézményeknél 24 %-kal lépték túl az időarányos mértéket, a Hivatal dologi kiadásainak felhasználása 49 %. A felújítási kiadások vonatkozásában a teljesítés mindössze 25,2 % és a költségvetés szerinti a tervezett beruházási feladatokat összegszerűen 29,2 %-át teljesítették. A beruházások jelentős része a második félévre marad. 3. A költségvetési gazdálkodás szabályszerűsége Az éves könyvvizsgálat részeként az ellenőrzési és információs rendszer vizsgálatainak keretében megállapítottuk, hogy a hivatali pénzügyi, számviteli munka, az érvényben lévő szabályzatok aktualizálása, az intézmények felügyeleti irányítása és az ellenőrzés a jogszabályok ismeretében annak alkalmazásával történik. Az első félév során tesztelt tranzakciók, ellenőrzött bank és pénztárbizonylatok említésre méltó hiányosságokat nem mutattak. Az előirányzat változások a Hivatalnál vezetett nyilvántartások alapján áttekinthetőek. A lejárt határidejű szállítói tartozások figyelemmel kisérése megoldott, az előterjesztésből kitűnik, hogy a félév végén 4 intézmény rendelkezett 791.933 e Ft határidőn túli tartozásállománnyal. Az intézményekkel való rendszeres kapcsolattartás lehetővé teszi az esetleges problémák időbeni észlelését és kezelését. 4. Összegzés Az I. félévi beszámoló összeállítása ütemezetten, a jogszabályi előírások alapján történt. Az elkészített és bemutatott előterjesztés alkalmas a pénzügyi és gazdasági folyamatok figyelemmel kísérésére, a képviselőtestület valós tájékoztatására, annak elfogadását javaslom. Pécs, 2007. szeptember 8.
Dr. Fehér Mihály könyvvizsgáló MKVK ig. sz. 001556
ELŐTERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK
2007. SZEPTEMBER 20-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 541-2/2007.
MELLÉKLETEK: 1 DB
TÁRGY: Faág Baráti Kör Egyesület ingatlanhasználati szerződésének módosítása
ELŐTERJESZTŐ: dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke
AZ ELŐTERJESZTÉST KÉSZÍTETTE: Koch József, gyermekvédelmi referens Humánszolgáltatási Főosztály
MEGTÁRGYALTA: Egészségügyi, Szociális és Gyermekvédelmi Bizottság Költségvetési, Gazdasági és Foglalkoztatási Bizottság Pénzügyi Bizottság VÉLEMÉNYEZÉSRE MEGKAPTA:
Jogi és Ügyrendi Bizottság
FEJLESZTÉSI ÉS KÖZGAZDASÁGI FŐOSZTÁLLYAL TÖRTÉNT EGYEZTETÉS: 2007. szeptember 11. TÖRVÉNYESSÉGI VÉLEMÉNYEZÉSRE BEMUTATVA: FELELŐS TISZTSÉGVISELŐ:
dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke
2007. szeptember 11.
2 II. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése 30/2004. (III.18.) Kgy. határozatában ingatlanhasználati szerződést kötött a Faág Baráti Kör Egyesülettel, melyben a megyei önkormányzat a Pécs, Hunyadi J. u. 54. számú ingatlant 10 évre az egyesület használatába adta. Az Egyesület működési tevékenysége hiánypótló, amely szervesen és hatékonyan illeszkedik be és segíti a megyei gyermekvédelmi feladatokat ellátó intézményrendszer működését, valamint a hátrányos helyzetű településen élő fiatalok esélyegyenlőségének növelését. Tanulást segítő foglalkozásokat tart, „tanodát” működtet, felkészít életkezdésre, utógondozói ellátást támogat, szociális és jogi érdekvédelmi szolgáltatást nyújt, nevelőszülői klubbot működtet, közösségi programokat szervez. A Pécs, Hunyadi J. u. 54. szám alatti ingatlan emeleti részén működik az Egyesület és a Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ utógondozói szakmai egysége. A földszinti helységek felújításra szorulnak, jelenleg nem használhatók. Az Egyesület pályázatot nyújtott be az Európai Szociális Alaphoz információs tanácsadói iroda kialakítására, a pályázat részét képezi az épület felújítása is. A tervezett felújítás, a fűtés és a vízellátás korszerűsítését érinti, az erre fordítható pályázati összeg 2.614.650 Ft. A pályázat kiírója a felújítás összegének felhasználásáról és elszámolhatóságáról úgy rendelkezett, hogy legalább 15 éves bérleti szerződés megléte szükséges. Fentiekre tekintettel az ingatlanhasználati szerződés módosítása szükséges. III. Határozati Javaslat: A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése – a 30/2004. (III. 18.) Kgy. határozatában elfogadott – a Faág Baráti Kör Egyesülettel kötött ingatlanhasználati szerződés módosítását a melléklet szerint elfogadja, egyben felhatalmazza a közgyűlés elnökét a szerződés módosítás aláírására. Határidő: azonnal Felelős: Dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke
Pécs, 2007. szeptember 10.
Dr. Hargitai János
melléklet
Ingatlanhasználati szerződés módosítása amely létrejött egyrészről a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése (7621 Pécs, Széchenyi tér 9.) továbbiakban : Önkormányzat, (képviselője dr. Hargitai János) másrészről a Faág Baráti Kör Egyesület (7625 Pécs, Hunyadi J. u. 54.) továbbiakban: Egyesület, (képviselője Komáromi Mária) között a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése 30/2004. (III. 18.) Kgy. határozatában elfogadott ingatlanhasználati szerződés módosításáról. 1. A felek megállapodnak abban, hogy a feladatellátás folyamatos biztosítása érdekében az ingatlanhasználati szerződés 2. pontjában a használatba adás – vétel időtartamát „10 évről 15 évre” módosítják, továbbá e pontot az alábbiakkal egészítik ki: „Az Egyesület vállalja továbbá információs tanácsadó iroda kialakítását és működtetését 2008. január 1-ig”. 2. Szerződő felek az ingatlanhasználati szerződésben foglaltakat egyebekben változatlanul fenntartják. 3. Jelen szerződés módosítás 2007. október 1-én lép hatályba. Egyidejűleg a szerződő felek az Egyesület gyermek és ifjúságvédelmi utógondozói feladatellátására vonatkozó rendelkezést hatályon kívül helyezik.
Pécs, 2007………
Dr. Hargitai János Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke
Komáromi Mária Faág Baráti Kör Egyesület elnöke
Záradék: A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 30/2004. (III. 18.) Kgy. határozatában elfogadott ingatlanhasználati szerződés módosítását a …/2007. (….) Kgy. határozatával elfogadta.
ELŐTERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK
2007. SZEPTEMBER 20-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 1405-2/2007.
MELLÉKLETEK: 1 DB
TÁRGY: A Baranya Megyei Önkormányzat csatlakozása a BURSA Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2008. évi fordulójához
ELŐTERJESZTŐ: Horváth Zoltán, a közgyűlés alelnöke
AZ ELŐTERJESZTÉST KÉSZÍTETTE: Kiss Árpád közoktatási referens, Humánszolgáltatási Főosztály
MEGTÁRGYALTA: Művelődési, Kisebbségi, Ifjúsági és Sport Bizottság Egészségügyi, Szociális és Gyermekvédelmi Bizottság Költségvetési, Gazdasági és Foglalkoztatási Bizottság Pénzügyi Bizottság VÉLEMÉNYEZÉSRE MEGKAPTA:
Jogi és Ügyrendi Bizottság
FEJLESZTÉSI ÉS KÖZGAZDASÁGI FŐOSZTÁLLYAL TÖRTÉNT EGYEZTETÉS:2007. augusztus 16. TÖRVÉNYESSÉGI VÉLEMÉNYEZÉSRE BEMUTATVA: FELELŐS TISZTSÉGVISELŐ:
Horváth Zoltán, a közgyűlés alelnöke
2007. augusztus 16.
2 II. A kormányprogram által prioritásként meghatározott felsőoktatási szociális ösztöndíjrendszer az esélyteremtés érdekében a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok számára is elérhetővé kívánja tenni a felsőoktatásban való részvételt. E cél elérésének érdekében a kormány mind a központi költségvetési, mind pedig az önkormányzati forrásokat mobilizálni kíván. Az Oktatási Minisztérium a települési és megyei önkormányzatok együttműködésével a 2000/2001-es tanév során létrehozta és beindította a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot, amely a felsőoktatási intézmények hátrányos helyzetű hallgatói számára nyújt rendszeres anyagi segítséget. A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer jogszabályi hátteréül a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló 51/2007. (III. 26.) Korm. rendelet szolgál. A Bursa Hungarica többszintű támogatási rendszer, amelynek pénzügyi fedezeteként három forrás szolgál: (1) A települési önkormányzatok által nyújtott támogatás: A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat létrehozásának célja, hogy a szociális támogatási rendszerben azon a szinten történjen a döntéshozás, ahol a legtöbb ismeret birtokában képesek a rászorultságot elbírálni. Ennek megfelelően az önkormányzat által évente kiírt Bursa Hungarica pályázat helyben kerül elbírálásra. A támogatás havi összegét pályázónként állapítja meg az önkormányzat. (2) A megyei önkormányzatok által nyújtott támogatás: A megyei önkormányzat tetszőleges összeggel kiegészítheti a települési önkormányzat által támogatott pályázó vagy pályázók számára megítélt, települési önkormányzati forrásból fedezendő ösztöndíj összegét. ((1) és (2) együtt: önkormányzati ösztöndíjrész) (3) Intézményi támogatás: Az Oktatási és Kulturális Minisztérium (továbbiakban: minisztérium) a felsőoktatásban már tanuló vagy a továbbiakban tanulni kívánó, szociálisan hátrányos helyzetű fiatalok támogatásához oly módon kíván hozzájárulni, hogy a települési (és a megyei) önkormányzat által megállapított támogatási összeget az önkormányzati támogatással megegyező mértékben – az Oktatási Közlönyben közzétett értékhatárig – kiegészíti. Az intézményi ösztöndíjrész egy főre eső maximuma a 2007. évi fordulóban 5.000 Ft/fő/hó volt. (intézményi ösztöndíjrész) A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a 193/2000. (XII.29.) Kgy. határozatával döntött az ösztöndíj - pályázaton való részvételről és 500 ezer Ft. felhasználásáról. A beérkezett pályázatok évente növekvő száma miatt a testület a támogatás összegét emelte, így 2001-ben 1.000 ezer Ft, 2002-ben 2.000 ezer Ft, 2003ban 4.000 ezer Ft, 2004-ben 5.500 ezer Ft, 2005-ben 5.500 ezer Ft, 2006-ban 6.000 ezer Ft, állt rendelkezésre. Közgyűlés 2/2007. (II.22.) Kgy. rendeletében a 2007. évi támogatás összegét 6 millió forintban határozta meg. A 2005-ben, a 2006-ben és a 2007-ban vállalt kötelezettségeket – melynek áthúzódó hatása évről-évre állandó összeget jelent – a Baranya Megyei Önkormányzatnak teljesíteni kell. A 2008-ra áthúzódó támogatási összeg: 1.500 e Ft, mely a „B” típusú pályázókat illeti.
3 A Bursa Hungarica pályázati rendszer továbbra is két eltérő pályázatot foglal magába: „A” típusú pályázat a jelenlegi felsőoktatási hallgatóknak, futamidő 10 hónap, azaz két egymást követő tanulmányi félév (un. keresztfélév), a 2007/2008. tanév második és a 2008/2009. tanév első féléve. Azok az önkormányzat területén állandó lakóhellyel rendelkező hallgatók jelentkezhetnek, akik a képzésre vonatkozó keretidőn belül, államilag támogatott, teljes idejű (nappali tagozatos) felsőfokú alapképzésben, mesterképzésben, egységes, osztatlan képzésben, felsőfokú szakképzésben folytatják tanulmányaikat. „B” típusú pályázat a felsőoktatási tanulmányokat a 2008/2009. tanévtől kezdő hallgatóknak, a futamidő hat egymást követő félév, összesen 30 hónap, a 2008/2009. tanév, a 2009/2010. tanév és a 2010/2011. tanév. Azok az önkormányzat területén állandó lakóhellyel rendelkező (a 2007/2008. tanévben utolsó éves, érettségi előtt álló középiskolás, illetve felsőfokú diplomával nem rendelkező, felsőoktatási intézménybe még felvételt nem nyert, érettségizett) fiatalok jelentkezhetnek, akik a 2008/2009. tanévtől kezdődően felsőoktatási intézmény keretében államilag támogatott, teljes idejű (nappali tagozatos) felsőfokú alapképzésben, egységes, osztatlan képzésben, felsőfokú szakképzésben kívánnak részt venni. A pályázók közül csak azok részesülhetnek ösztöndíjban, akik 2008-ban először nyernek felvételt felsőoktatási intézménybe és tanulmányaikat a 2008/2009. tanévben ténylegesen megkezdik. A pályázathoz 2007-ban megyénk 179 települési önkormányzata csatlakozott. A pályázók száma a 2001. évi ötszáz főről 2007-ra több mint megháromszorozódott. Az „A” típusú pályázatok száma már 1688 db, a „B” típusú pályázatok száma pedig 91 db volt. Javaslom a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének, hogy 2008. évben a Bursa Hungarica pályázatra felhasználható támogatás összegét 6 millió forintban határozza meg. A pályázatok elbírálása a Művelődési, Kisebbségi, Ifjúsági és Sport Bizottság, valamint az Egészségügyi, Szociális és Gyermekvédelmi Bizottság feladata lesz. Az előkészítő munkában részt vesz a Baranyai Gyermek- és Ifjúsági Érdekegyeztető Fórum delegáltja is. A pályázatok elbírálását végző munkacsoport tesz javaslatot azoknak a hallgatóknak a névsorára, akik támogatásáról az érintett szakbizottságok 2008. januári együttes ülésén hoznak döntést. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium, valamint a Baranya Megyei Önkormányzat között létrejövő megállapodás aláírásának határideje 2007. november 5.
4 III. Határozati javaslat: 1. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése egyetért azzal, hogy a megyei önkormányzat csatlakozzon a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2008. évi fordulójához. Felkéri elnökét az Oktatási és Kulturális Minisztériummal kötendő „MEGÁLLAPODÁS” aláírására. Határidő: a közlésre azonnal a „MEGÁLLAPODÁS” aláírására 2007. november 5. Felelős: Dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke 2. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat támogatási rendszeréhez a Baranya Megyei Önkormányzat 2008. évi költségvetésébe 6 millió Ft támogatást biztosít. Felkéri elnökét, hogy az összeget a 2008. évi költségvetés tervezése során vegye figyelembe. Határidő: a 2008. évi költségvetés előkészítése Felelős: Horváth Zoltán, a közgyűlés alelnöke
Pécs, 2007. augusztus 21. Horváth Zoltán
ELŐTERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK
2007. SZEPTEMBER 20-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 1496/2007.
MELLÉKLETEK: 7 DB
TÁRGY: Tájékoztató az európai uniós támogatásokból megvalósuló projektekről (projekt) *
ELŐTERJESZTŐ:
dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke
AZ ELŐTERJESZTÉST KÉSZÍTETTE:
A Fejlesztési és Közgazdasági Főosztály Balázs Sarolta csoportvezető Nórántné dr. Hajós Klára vezető-főtanácsos Póla Gábor vezető-tanácsos dr. Tótsimon Péter területfejlesztési tanácsadó A Humánszolgáltatási Főosztály dr. Erdődy Gyula kulturális referens, mb. főosztályvezető
MEGTÁRGYALTA:
A Művelődési, Kisebbségi, Ifjúsági és Sport Bizottság A Területfejlesztési, Idegenforgalmi és Informatikai Bizottság A Költségvetési, Gazdasági és Foglalkoztatási Bizottság A Pénzügyi Bizottság
VÉLEMÉNYEZÉSRE MEGKAPTA:
A Jogi és Ügyrendi Bizottság
FEJLESZTÉSI ÉS KÖZGAZDASÁGI FŐOSZTÁLLYAL TÖRTÉNT EGYEZTETÉS:
2007. szeptember 06.
TÖRVÉNYESSÉGI VÉLEMÉNYEZÉSRE BEMUTATVA:
2007. szeptember 06.
FELELŐS TISZTSÉGVISELŐ:
dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke
„Az SZMSZ-ben meghatározott terjedelemtől való eltérést a Közgyűlés elnöke engedélyezte!”
II. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése kiemelten fontosnak tartotta, tartja a megyei önkormányzat részvételét a megye fejlesztését szolgáló különböző projektekben. A projektek állásáról folyamatosan tájékoztatjuk a közgyűlést, áttekintést adunk a programok előrehaladásáról, az aktuális feladatokról. A legutóbbi tájékoztatóra 2007. áprilisi közgyűlésen került sor. A jelen előterjesztés a folyamatban lévő európai uniós pályázatokhoz kötődő megyei önkormányzat gesztorságával, illetve partnerségével megvalósuló projektek közül a „Mecsek Gyöngyszemei a Jakabhegytől a Völgységi patakig”, a „Dráva-medence komplex ökoturisztikai fejlesztése Dráva I., II., III.,”, és az „Európa Kulturális Fővárosa – Pécs 2010” elnevezésű projektre terjed ki, tekintettel arra, hogy ezek a legjelentősebb programjaink. Az április óta eltelt időszakban számos fontos esemény történt, döntések születettek, melyekről ezúton tájékoztatjuk a közgyűlést.
a.) „Mecsek Gyöngyszemei a Jakabhegytől a Völgységi patakig” című projekt A Regionális Fejlesztési Operatív Program keretében került pályázatként, komplex programként benyújtásra a „Mecsek Gyöngyszemei a Jakab hegytől a Völgységi patakig” megnevezésű projekt. Annak érdekében, hogy a Mecseket egységes vonzerőként, „programcsomagként” tudjuk értékesíteni, olyan ökoturisztikai fejlesztések szükségesek, melyek eredményeként a Mecsek egyes részeinek koncentrált látogatottsága és a kevésbé ismert részek közötti látogatottsági különbség csökken. A projekt elemeinek összeállítását az Orfű Pécsi-tó Kht vezetésével és gesztorságával több hónapos térségi egyeztetés előzte meg. A projekt elszámolható költsége: 919 620 104.- Ft Támogatás: 866 006 252.- Ft Önerő: 53 613 852.- Ft • Kapcsolódó beruházásként további 131.015.026 Ft értékű fejlesztésként az alábbiak valósulnak meg: o Erdei fürdők rehabilitációja. A Mecsek ökoturisztikai kínálatának egyik üde foltját képviselik az erdei fürdők. Jelen projektben fejlesztésre szánt erdei fürdők tökéletesen kapcsolódnak a bakancsos- és kerékpáros turizmushoz, egyedi ökoturisztikai elemként jelennek meg. o Rendezvényekhez kapcsolódó színterek kialakítása. A helyi kulturális események színhelyeinek kialakítása nem csak a térségben élők számára bír nagy jelentőséggel, hanem a térségbe látogató turisták számára is, hiszen a különböző folklór napoknak, szabadtéri kiállításoknak tud helyszínt biztosítani. Így összességében 1.050.635.130.- Ft értékű beruházás valósul meg. A projekt befejezésének tervezett napja: 2007. november 30.
2
A projekt partnerei:
Partner (P1):
Orfű Pécsi-tó Regionális Fejlesztő és Üzemeltető Közhasznú Társaság Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága
Partner (P2):
Környezetünkért Közalapítvány
Partner (P3):
Komló Város Önkormányzata
Partner (P4):
Magyarszék Község Önkormányzata
Partner (P5):
Szegedi Karszt- és Barlangkutatók Egyesülete
Partner (P6):
Keleti Mecsek Egyesület
Partner (P7):
Szászvár Község Önkormányzata
Partner (P8):
Baja Város Önkormányzata
Partner (P9):
Magyaregregy Község Önkormányzata
Partner (P10):
Baranya Csatorna Menti Vízi Társulat
Partner (P11):
Magyarhertelend Község Önkormányzata
Partner (P12):
Orfű Község Önkormányzata
Partner (P13):
Baranya Megyei Önkormányzat
Partner (P14):
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata
Pályázó:
A Projekt 2006. március 27-vel indult. Az első 6 hónapban elsődlegesen a műszaki dokumentációk aktualizálására és a közbeszerzi eljárások kiírására került sor. 2006. augusztusától elindultak a beruházások, melyek a jelenlegi állapot szerint a tervezett időpontig, 2007. november 30-ig be is fejeződnek. Az első támogatás igénylő csomag leadására a Támogatási Szerződés 6.2 pontjában meghatározott kötöttség miatt – a támogatás igénylő csomag összértékének el kell érnie a projekt 4%-át – 2006. december 21-én kerülhetett sor. Ezt követően 2007. július 19-ig további 6 támogatásigénylő csomag került leadásra a Váti Kht-hoz. A benyújtott támogatás igénylések összértéke 539 395 873 Ft, melyből az igényelt támogatás mértéke 507 016 880 Ft. Ez projekt szinten 54%-os készültségi szintet jelent. Emellett 117.750.929.- Ft értékű beruházás elszámolása van előkészítés alatt, melyet a folyamatban lévő támogatási szerződés módosítását követően tudunk benyújtani. A 8. támogatás igénylő csomag benyújtásával a projekt eléri a 71,45%-os elszámoltsági szintet, ami tekintve, hogy 80%-os szintnél a támogatás igénylési csomagok befogadása megszűnik, és a visszamaradó 20% elszámolására a projekt zárásával kerülhet sor, véleményünk szerint jó arány. A projekt aktuális Cselekvési és Ütemterve a 1. sz. mellékletben található. Fentiek értelmében összesen 10 db támogatásigénylő csomag kerül beadásra. A már jelzett 8. csomagon felül 2007. októberében egy 73 565 955 Ft összértékű és 2007. november 30án egy 188 445 713.- Ft értékű.
3
Megítélésünk szerint a projekt megvalósítása jól halad, több projektelem (pl. Orfű Pécsi-tó kotrása, Orfű Pécsi-tó sétány kialakítása, Abaliget, Szászvár, Magyarszék építési beruházása, Duna Dráva Nemzeti Park Jakabhegyi projekteleme) 100%-ban elkészült, míg a magyarhertelendi látogató központ kivitelezését kivéve a további projektelemek megvalósításai 2007. októberében befejeződnek. A jelenlegi állapotok alapján csúszás csak a magyarhertelendi projektelemhez kapcsolódóan történhet, a kivitelező álláspontja alapján azonban a 2007. novemberi befejezés tartható. A támogatások igénylése és a kifizetések részletes bemutatása a 1. sz. mellékletben található. A könyvvizsgáló értékelése alapján a projekt elszámolása a Számviteli Törvény és a hozzá kapcsolódó jogszabályi rendelkezések alapján szabályosan történt. A könyvvizsgálói tájékoztató a 2. sz. mellékletben található. A Mecsek Gyöngyszemei Jakab hegytől a Völgység patakig a projekt részeleme a Pécsi-tó kotrása. A tókotrás technológiája illetve az időjárási körülmények miatt a tó üzemi vízszintje nem érte el a „kívánatos” szintet. A projektnek nem része a Pécsi-tavon lévő strand revitalizálása, de természetesen a munkálatok hatottak a strand működésére. A legutolsó szakértői vélemények (háromféle) alapján a medence támfalába eredetileg is építettek dilatációs hézagokat. Így a medencének volt egy természetesen vízvesztesége, melyet a tóból pótolni lehetett. A körülmények hatására a dilatációs hézagok megnőttek és így a korábbi normális vízveszteség többszöröse folyt el. Ami a medencék feltöltését nem tette már lehetővé. A fentiek tükrében szükséges megvizsgálni rövidtávon az érdekeltek és érintettek bevonásával, hogy milyen módon (eszközök, források) lehetne a 2008-as szezonban a strandot megnyitni és biztonságosan üzemeltetni. A partnerekkel egyeztetve egy új projekt keretében szükséges lenne kidolgozni az Orfű strand revitalizációs programját, amely egy komplex program, mely kiterjed a tó és a partszakasz egész területére, bevonva az érintett szervezetek különböző ingatlanjait. Ez egy olyan nagy volumenű projekt, mely hatását tekintve megerősíti és felerősíti Orfű turisztikai desztinációit, revitalizálja, megújítja, hogy a Megyei Önkormányzat tulajdonában lévő tavat, strandot, egyéb ingatlanokat. b.) „Dráva-medence komplex ökoturisztikai fejlesztése Dráva I., II., III.,” A Baranya Megyei Önkormányzat a csurgói, nagyatádi, barcsi, sellyei, siklósi kistérséghez tartozó önkormányzatokkal, a Somogy Megyei Önkormányzattal, valamint a Duna-Dráva Nemzeti Parkkal közösen pályázatot nyújtott be a ROP 1.1. Turisztikai vonzerők fejlesztése c. intézkedésre „A Dráva medence komplex ökoturisztikai fejlesztése” címen. Röviden tájékoztatjuk a T. Közgyűlést a pályázat beadása óta eltelt időszak legfontosabb eseményeiről, a beruházások menetéről, a projekt pénzügyi helyzetéről, a következő részletezések szerint. 1. 2. 3. 4.
Általános tájékoztató A projektek műszaki megvalósításának főbb jellemzői A projektek pénzügyi helyzete A projektek kommunikációja
1. Általános tájékoztató A Dráva menti, valamint a Duna-Dráva Nemzeti Park területén lévő települések jelentős része 2003-ban elhatározta, hogy együttműködnek egy nagyívű turisztikai fejlesztés megvalósításában. A projekt egy nemzetközi és regionális jelentőségű ökoturisztikai fejlesztés, amely hazánk legérintetlenebb folyójának, a Drávának és természeti értékekben gazdag környezetének a környezeti értékeit védő, azt nem károsító turizmusba integrálását célozza meg. A projekt
4
földrajzilag és kulturálisan már létező, azonban funkcionálisan új, egyúttal a többi turisztikai régióhoz, szolgáltatásaihoz illeszkedő, azokkal nem rivalizáló régiót fog egybe. A pályázatot sikerült 2004-ben beadni és 2006 év elején arról értesített a ROP Irányító Hatóság, hogy a pályázat nyert. A Dráva I, II, III, címen futó projektek megvalósítása 2006. március 27-én kezdődött és 2008. március 27-én fejeződik be. A projekt gesztora a Baranya Megyei Önkormányzat, amely a projektek menedzseri, közbeszerzési, könyvvizsgálói és műszaki ellenőri feladatait látja el. A Somogy Megyei Önkormányzat, mint partner ellátja a projektek kommunikációs feladatait. A többi partner különböző fejlesztéseket valósít meg a saját közigazgatási területén, így 655 km túraútvonalra fűzve Gyékényes, Csurgó, Nagyatád, Sellye, Kovácshida, Babócsa településeken a Duna-Dráva Nemzeti Park drávai körzetének, valamint az adott település élővilágát és környezetét tematikusan ismertető, különböző módon megjelenítő bemutató helyek és egyben a turisták információs igényeit kielégítő látogató központok, többfunkciós közösségi terek kerülnek kialakításra. Emellett Barcson a rekreációs turizmushoz is jól kapcsolódó szabadstrand és gyalogos híd, Csarnótán a Tenkes hegy tetején a táj szépségeiben gyönyörködni szándékozóknak kilátó, Mattyon pedig a gazdag madárvilág bemutatására szolgáló madár-emlékpark kerül megvalósításra. Az előzőekben felsoroltak mellett a projekt Berzencén, Diósviszlón, Harkányban, Drávaszentesen, Őrtilos, Porrogszentkirály, Somogybükkösd, Cun, Szaporca, Drávapiski településeken kialakítandó többfunkciós látogatóközpontok és bemutató helyek, madármegfigyelő helyek és túraállomások kiépítését célozta meg. Ezen túlmenően a Dráva folyóra, mint élettérre épülő helyi kulturális történelmi és építészeti hagyományok megjelenítése a cél – Harkány: talpasház, Porrog: török tóka, Porrogszentkirály: parasztház, Drávapiski: mezőgazdasági eszközök bemutatója. A pályázat harmadik része leginkább a gyalogos- és lovasturizmust kedvelők igényeinek kiszolgálását hivatott szolgálni. Ennek során túraállomások (Zákányfalu, Drávaiványi, Siklós, Tésenfa, Ipacsfa, Drávacsepely), lovastúra állomások (Túrony, Siklós), kilátótorony és esőbeálló (Zákány) kerül megvalósításra. Ezen felül, a gesztor Baranya Megyei Önkormányzat a nemzetközileg is évtizedek óta jegyzett kerámia művésztelep mellett, a természet szépségeit bemutató kiállítóhelyet kíván megvalósítani a nagyharsányi Gyimóthy villában. A projekt 6 önkormányzati projektelem kivételével elkezdődött és ütemezés szerint halad. 2006. március 27. és 2007. augusztus 31. között 3 Projekt Előrehaladási Jelentést kellett készíteni a VÁTI KHT. felé, amelyek elfogadásra kerültek. 2. A projektek műszaki megvalósításának főbb jellemzői A Dráva I-II-III projektek műszaki előkészítésével kapcsolatosan ki kell emelni, hogy a terveket elismert, a tájegység építészeti kultúráját jól ismerő tervezők készítették. A projektelemek egységes arculatának kialakításáért a Dévényi és Társa Építész Kft. volt a felelős. A projektek megvalósítása során a kivitelezések zökkenőmentessége érdekében a műszaki előkészítésére jelentős időt fordítottunk. A beruházók érdekeinek védelmében minden projektelem esetén kiviteli szintű tervdokumentációt készíttettünk. A beszerzéseket/közbeszerzéseket bonyolító szervezet (AAM ZRT) az eljárásokat magas
5
szakmai színvonalon készítette elő és folytatta le. Az eddig lezárt 29 eljárás egyike esetén sem került sor jogorvoslatra. A kiválasztott kivitelezők többsége a térség vállalkozói közül került ki és általánosságban elmondható, hogy nagy többségük feladatukat első osztályú minőségben, megbízhatóan végzik. A projektekben létrejövő 41 projektelem készültségi állapota eltérő, mindegyiknek saját „életpályája” van, de összességében elmondható, hogy a projektek a Cselekvési és ütemtervben foglaltaknak megfelelően haladnak, az időben történő megvalósítás biztosított. Nem indult még meg a kivitelezés Mattyon, Csurgón és Zákányban a műszaki paraméterek jelentős módosítása miatt. Ezen túlmenően, főként forráshiány miatt, nincs még kivitelezési szerződés Diósviszló, Szaporca és Drávapiski önkormányzatok esetén. Utóbbi két partner projektelemét vis maior esemény is sújtotta. Megtörtént a műszaki átadás Somogybükkösd „Túraállomás”, Porrog „Török tóka”, Zákányfalu „Turista bázispont”, Sellye „Turisztikai információs központ”, Kovácshida „Túraállomás”, Drávacsepely „Túraállomás”, Porrogszentkirály „Füstösház” és „Bemutatóterem” projektelemek, valamint a „Madármegfigyelők” esetén, melyek hat helyszínen Csurgón, Porrogon, Porrogszentkirályon, Somogybükkösdön, Őrtilosban és Berzencén kerültek elhelyezésre. A műszaki átadás zajlik jelenleg Drávaiványi „Kerékpáros turista bázispont”, valamint Túrony „Lovas turista bázispont” esetén. Befejezési szakaszban (90% feletti készültség) vannak a következő elemek: Őrtilos „Vízi túrázók induló bázisa”, Berzence „Bemutatóterem”, Kémes „Túraállomás”. A további projektelemek kivitelezése az ütemezésnek megfelelően halad, a legtöbb esetben a befejezési határidő 2007. október, november. Figyelembe véve, hogy a projekt zárásának időpontja 2008. március 27., az esetleges időbeli csúszások nem veszélyeztetik a teljesítést. A projektelemek műszaki készültségét a következő ábra mutatja.
39%
Még nincs kivitelezési szerződés (6db) Befejező szakasz (3db)
39% 7%
15%
Műszaki átadás megtörtént/folyamatban (16db) Kivitelezés folyamatban (16db)
1. ábra: Projektelemek műszaki készültsége
A kivitelezéseket felkészült műszaki ellenőr szervezet (H-BON Kft.) ellenőrzi. Műszaki jelentésük az 3. sz. mellékletben található.
6
3. A projektek pénzügyi helyzete A Dráva-medence komplex ökoturisztikai fejlesztése Dráva I.-II.-III. projektek Támogatási Szerződéseit a partnerségben működő 29 önkormányzat és a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, valamint a Szerződő Hatóság nevében Közreműködő Szervezet, a VÁTI Kht. képviselői írták alá. A Támogatási Szerződések aláírását követő napon szerződésmódosítást kezdeményeztünk a Közreműködő Szervezetnél, mert a gesztor Baranya Megyei Önkormányzat úgy döntött, hogy a projektmenedzsmenti teendőket az eredeti pályázati elképzeléstől eltérően, nem szolgáltatás vásárlással, hanem az önkormányzat hivatalában dolgozó munkavállalókkal kívánja ellátni. A módosítások megtörténtek. Ezt követően megkezdődött egyrészt a pályázati célok elérése érdekében a vállalt programok megvalósítása, másrészt a feladatok ellátásához szükséges források előteremtése, a megítélt támogatások jogszerű felhasználása. A Támogatási Szerződésben nevesített projektelemek költségeinek 2,5 %-a saját erő, 97,5 %-a pedig pályázati támogatás. A saját erő pénzbeni saját forrásból és az önkormányzatok esetében BM EU Önerő Alap támogatásból áll. A pályázati támogatás 25 %-a kormányzati forrás, 75 %-a pedig az Európai Unió Regionális Fejlesztési Alapjából származik. 2006. június 8-án kerültek aláírásra a BM EU Önerő Alap támogatások igénybevételéről szóló Támogatási Szerződések a Belügyminisztérium és a gesztor Baranya Megyei Önkormányzat képviselői által. A Támogatási Szerződésekben a kedvezményezett, és a támogatás jogszerű felhasználásáért felelős a gesztor Baranya Megyei Önkormányzat, a támogatás címzettjei pedig a partnerségben együttműködő valamennyi önkormányzat. A pályázati támogatások jogszerű és teljeskörű felhasználása érdekében a projektmenedzsment elkészítette a „PROJEKTEK ELSZÁMOLÁSI RENDJE 2006-2007-2008” című dokumentumot, melyet a partnerek vezetőiből álló Projekt Irányító Bizottság jóváhagyott. A 2006. május 25-től hatályos fenti pénzügyi szabályzat részletes, a támogatás igénybevételéhez szükséges minden lényeges teendőt magába foglal, folyamatábrán bemutat és minden partner rendelkezésére áll. Jól szabályozza a működést. A projekt célok eléréséhez szükséges költségeket és azok forrásait a projektek Támogatási szerződéseinek költségvetés mellékletei tartalmazzák. A Dráva I. projekt tervezett bevételi előirányzata 539,1 millió forint, ebből a támogatás 525,6 millió forint, a pénzbeli saját erő 5,3 millió forint, a BM EU Önerő Alap támogatás pedig 8,2 millió forint. Megállapítható, hogy az érintett 11 önkormányzat olyan fejlesztési forráshoz jutott, amelynek igénybevételéhez átlagosan 1%-nál kevesebb önerő elég volt. A Dráva II. projekt tervezett bevételi előirányzata 345,6 millió forint, ebből a támogatás 337,0 millió forint, a pénzbeli saját erő 4,4 millió forint, a BM EU Önerő Alap támogatás pedig 4,2 millió forint. Az itt érintett 14 önkormányzat helyzete sem rosszabb a támogatási arányt illetően, mint a Dráva I. projektben. Itt torzít az a tény, hogy a partnerek között szerepel a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, amely költségvetési szerv nem részesülhetett BM EU Önerő Alap támogatásban, a pénzbeli saját forrása 2,6 millió forint. A Dráva III. projekt tervezett bevételi előirányzata 166,7 millió forint, ebből a támogatás 162,6 millió forint, a pénzbeli saját erő 1,7 millió forint, a BM EU Önerő Alap támogatás pedig 2,4 millió forint. Ebben a projektben az érintett 10 önkormányzatnak átlagosan 1% pénzbeli saját forrást kellett biztosítani fejlesztési elképzelései megvalósításához.
7
A fentieken túl, a projektek gazdasági megvalósíthatóságát az is biztosítja, hogy a támogatás kifizetés közvetlenül az elszámolásra benyújtott számlákat kiállító szállítóknak a vonatkozó szerződésekben megjelölt bankszámlájára történik. A Támogatási Szerződésben foglaltaknak megfelelően a támogatások igénybevételéhez Kifizetési kérelmeket kell benyújtani a Közreműködő Szervezethez. A Kifizetési kérelmeket folyamatosan lehet benyújtani, ha a Kifizetési kérelemben igényelt támogatás összege eléri legalább a projekt megvalósításához biztosított támogatás mértékének 4 %-át. Az utolsó Kifizetési kérelemben igényelt támogatás összege pedig nem lehet kevesebb, mint a projekt megvalósításához biztosított támogatás 20 %-a. A tervezett kiadási előirányzatokat, a tervezett felhasználást, az előirányzat maradványokat illetve többlet kiadásokat, a benyújtott kifizetési kérelmek összegét, az igénybevett támogatásokat, a még lehívható kiadási előirányzatokat projektenként, ezen belül partnerenként, kiemelt előirányzatonként a 4., 5. és 6. számú mellékletek tartalmazzák. A pályázatok költségvetései 2004. évi árszinten készültek. A megvalósítás éve pedig valójában 2007. év. Hiába maradhatott a projektben az ÁFA mértékének változásából adódóan + 5 %, mégis sok esetben kevésnek bizonyult a rendelkezésre álló forrás a pályázati cél eléréséhez. Ezért nehézkes volt a megfelelő kivitelező kiválasztása, több esetben pedig egyéb önkormányzati forrást kellett bevonni. A Dráva II. projektben partnerek közötti pénzeszköz átcsoportosításra is sor került (a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság 6,3 millió forintról lemondott Cún Község Önkormányzata javára). A Baranya Megyei Önkormányzat költségvetésében tervezett kiadások közül a szolgáltatások (közbeszerzés lebonyolításának költségei, műszaki ellenőr díja, könyvvizsgálói díjak) előirányzataiból a Dráva I. projektben 968 ezer forint, a Dráva II. projektben 792 ezer forint, a Dráva III. projektben 290 ezer forint megtakarítás keletkezett. A megtakarítások a Dráva I. projektben Sellye Város Önkormányzata, a Dráva II. projektben Szaporca Község Önkormányzata, a Dráva III. projektben az útbaigazító táblák többletköltségeinek fedezetéül szolgálhat a Projekt Irányító Bizottság szeptemberi döntésétől függően. A projektek pénzügyi elszámolását bejegyzett könyvvizsgáló ellenőrzi. A könyvvizsgálói tájékoztató az eléterjesztés 7. sz. melléklete. 4. A projektek kommunikációja 2007-ben közbeszerzési eljárás keretében kiválasztásra került a projektek marketing és PR tevékenységét ellátó szervezete, a Magyar Turizmus ZRT. Pécsi Regionális Marketing Igazgatósága. Feladatai közé tartozik egy színes nyomtatású és elektronikus verziójú Arculati kézikönyv elkészítése 50-50 példányban, amely magában foglalja az egységes betűtípusok, arculati színek, a logó, valamint az embléma megtervezését. Mindemellett elkészül az öt kistérséget lefedő térkép 14.000 példányban, amely a létrehozott és kapcsolódó szolgáltatásokat, valamint a kerékpáros, lovas, gyalogos, vízi túraútvonalakat, tábor és kikötőhelyeket is megmutatja. Elkészül 6000 példányban egy önálló kiadvány négy nyelven, amely részletesen bemutatja a Dráva mentét a turisták számára szükséges tájékoztató adatokkal, információkkal együtt. A fontosabb egyedi attrakciókról 14.000 példányban tíz különböző fajta szórólap is készül. Négy nyelvű (magyar, angol, német, horvát) multimédiás, interaktív CD-ROM-ot vagy DVD-t is kell készíteni 3100 példányban, amely ismerteti a környék idegenforgalmi látványosságait. Elkészül szintén négy nyelven mind az öt kistérséget bemutató dokumentum jellegű kisfilm, illetve egy összefoglaló film, amely az érintett öt kistérség természeti és kulturális értékeinek és a DRÁVA projekt keretében létrehozott szolgáltatásoknak a bemutatását szolgálja ismeretterjesztő formában, egy közismert, hiteles, köztudottan a természetet szerető és vigyázó szereplő közreműködésével. A kisfilmek célja a bemutatáson kívül, hogy helytörténeti dokumentumként is szolgáljon. Elkészül a projektek önálló web oldala, amely-
8
nek kapcsolódnia kell az országos és regionális, nemzetközi turisztikai és egyéb honlapokhoz linkek formájában, és elérhetőknek kell lenni a nagyobb keresőprogramok számára. Mobil standinstalláció is készül a különböző vásárokon való részvételre, amely minimálisan egy tíz m2-es stand dekorálására lesz alkalmas. Legalább egy hazai és egy nemzetközi vásáron kell részt venni a projekt zárása előtt. A kommunikációs feladatokért felelős szervezet feladata javaslatot tenni a sajtó számára kommunikálható eseményekről, a kommunikáció formájáról és tartalmáról, valamint ki kell alakítania a disztribúciós hálózatot. A projekt keretében sor kerül egy vetélkedő sorozat megvalósítására is, amelynek lebonyolítását a Duna-Dráva Nemzeti Park fogja végezni. Mindemellett különböző reklámajándékok készülnek a projekt keretében. 18 db Információs tábla kerül kihelyezésre, az újságírók, turisztikai szakemberek részére két alkalommal drávai vízitúra kerül megszervezésre, illetve a projekt befejezéseként zárókonferencia tartására kerül sor. Összességében elmondható, hogy a Dráva I-II-III projektek több szempontból példátlan kezdeményezések. Az öt kistérséget, két megyét, 31 partnert felvonultató projekt egyedülálló együttműködést alakított ki az adott térségek között. Olyan tartalmas, sokrétű önkormányzati, szakmai, emberi kapcsolatok alakultak ki, amelyek remélhetően gazdagítani fogják a Dél-Dunántúli Régiót. A Baranya Megyei Önkormányzat jelentős segítséget nyújt azáltal, hogy a gesztorságot felvállalta, és ezáltal is bizonyítja gazdaságfejlesztő, térségformáló szerepét a Somogy Megyei Önkormányzattal együtt. c.) „Európa Kulturális Fővárosa – Pécs 2010” A Pécs 2010 Menedzsment Központ Kht. (továbbiakban: Társaság) 2007. június 8-ától új ügyvezető igazgató, Mészáros András irányításával folytatja tevékenységét. Az új ügyvezető kinevezése óta nagyrészt befejeződött a Társaság belső szabályzatainak újraalkotása, működési rendjének szabályozása. A Program során felhalmozódott idő- és feladatbeli lemaradások feldolgozására, a támogatási követelmények teljesítéséhez nélkülözhetetlen szabályozási, szervezési feladatok ellátására, a szakszerű, és ellenőrzéseket kiálló személyi és tárgyi feltételek fejlesztése mellett szakmai fórumok is kialakításra kerültek: 1. Elkészült a Program Alapító Dokumentum (PAD) tervezete, mely a Program egészére vonatkozó komplex állapotértékelés mellett összegzi a kockázatokat, azok kezelésére vonatkozó megoldásokat is feltüntet. Bemutatja a Program általános és különös céljait, kiemelt hatásait, sikerkritériumait. A Dokumentum szerves része a GANNT (idő) diagram, a projektszervezeti ábra és a projektszemléletű forrás mátrix is. A PAD rögzíti a program testületeit köztük kiemelt helyen a Program Irányító Bizottságot (EKF IB), mely a program stratégiai monitoring szervezeteként felügyeli a Program lebonyolítását. Az IB önálló ügyrenddel bír, a Program megbízói körét és a kulcsprojektek munkaszervezetét reprezentáló kijelölt képviselőkből áll. 2. Megalakult az Európa Kulturális Fővárosa – Pécs, 2010 program Építészeti Konzultációs Testülete (ÉKT). A Pécs2010-program főigazgatója azzal a céllal hívta életre az ÉKT-t, hogy segítse az öt kulcsprojekt európai szintű megvalósítását, illetve a program építészeti, városépítészeti felkészülését. Az ÉKT kiemelt feladata, hogy az EKF-program előkészítése során érvényesítse a nemzetközi építészeti standardokat, a minőségi követelményeket mind a tervpályázatok előkészítése, mind a tervek elkészítése idején. A grémiumot Tóth Zoltán építészmérnök, egyetemi tanár, az EKFprogram építészeti koordinátora vezeti. A testület tagja Bachman Zoltán és Dévényi Sándor Kossuth- és Ybl díjas építészek, valamint Csaba Gyula építész és Horváth András, a Dél-dunántúli Építész Kamara elnöke. A grémium munkájában részt vesz Pelényi Margit Ybl-díjas építész, Pál Zoltán szobrászművész, Weiler Árpád, a Kultu-
9
rális Örökségvédelmi Hivatal pécsi irodavezetője és Sáling Tamás is, aki a beruházási koordinátori feladatokat látja el. A testület alakuló ülésén a tagok úgy foglaltak állást, hogy az eddigi beruházások alapvetően rendben vannak, de fontosnak tartják a Széchenyi tér és a Zsolnay Kulturális Negyed tervpályázatának további szakmai vitáját. A tervek szerint egyébként ezek a pályázatok még az idén megvalósulhatnak. 3. A kulturális és művészeti EKF-programjavaslatok elbírálására a művészeti igazgató felkérésére kétkörös – pécsi és országos-nemzetközi – szakmai konzultációs testület áll fel. Az első körben a pécsi kulturális élet kiemelkedő alkotói és szervezői vesznek részt, akik egyfelől a programkoncepció helyi lehetőségekhez mért kialakításában működnek közre, másrészt a beérkezett művészeti-kulturális programpályázatok szelektálását és rangsorolását segítik saját szakterületükön. Kulturális tapasztalatukkal és helyi ismereteikkel garantálják, hogy a pécsi viszonyoknak megfelelő, a pécsiek számára előnyös projektek jöhessenek létre. A második kör egy országos és nemzetközi szakemberekből és közéleti személyiségekből álló board, amely a művészeti-kulturális program országos és európai legitimációját hivatott biztosítani. (2007. június 30-i határidőig közel négyszáz pályázat érkezett a 2008. évi programjavaslatokra.) Mindezt megelőzően, a Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség között 2006. szeptemberében megkötött támogatási szerződés alapján, a Pécs 2010 Menedzsment Központ Kht, mint munkaszervezet bevonásával megkezdődött valamennyi kulcsprojekt beruházási előkészítése, a beruházások megkezdéséhez szükséges tervezési-, koncepcionális és hatósági feladatok végrehajtása. Ennek keretében kerültek lebonyolításra az elmúlt időszak tervpályázatai, valamint a tanácsadói közbeszerzés is. Ez utóbbi vonatkozásában Pécs M.J.V. Önkormányzata hirdetmény közzétételével induló tárgyalásos eljárást bonyolított le. A közbeszerzés célja az Európa Kulturális Fővárosa – Pécs, 2010 programhoz kapcsolódó tanácsadói szolgáltatások megrendelése volt. A nyertes Pécs2010 Konzorcium tagjai a DHV Magyarország Kft., a COWI Magyarország Kft. és az Ernst & Young Tanácsadó kft. EconoConsult Kft. A nyertes konzorciumnak az öt beruházási projekthez kapcsolódó tanulmányok (környezeti hatáselemzés, részletes költség-haszon elemzés, EU-s pályázati dokumentáció) elkészítésén túl egy komplex megvalósíthatósági tanulmány elkészítése is feladata. A tanulmány két alapvető részre tagolódik: integrált EKF- városfejlesztési stratégia és turizmusfejlesztési stratégia. A két részen belül számos alfejezet található, többek között szállodafejlesztési, közlekedésfejlesztési és informatikai stratégia. A szerződéskötésre 2007. július 1-én került sor. A tanulmányok folyamatosan készülnek, a helyzetelemzés 2007. augusztus 15-én átadásra került. A végső tanulmányok 2007. november 30-án és december 15-én kerülnek átadásra. Az EU-s pályázat benyújtása 2008 elején várható. Tervpályázatok Az EKF program öt kulcsprojektje közül három projekt tervpályázati kiírása készült el és került meghirdetésre, a Koncert és Konferencia Központ, a Tudásközpont és a Nagy Kiállítótér, valamint a Közterek és Parkok programból „A belváros észak-déli tengelye” ötletpályázat záródott le, a program által érintett városrészek további építészeti tervpályázatai előkészítés alatt állnak. A Baranya Megyei Önkormányzatot érintő mindkét projekt vonatkozásában lezárultak a Tervpályázatok:
10
1. Nagy Kiállítótér: A tervpályázati kiírást 2007. februárjában a 21/2007.(II.15.) Kgy. határozattal hagyta jóvá a közgyűlés, meghirdetésére 2007. március 6-án került sor. A pályaművek bírálata 2007. július 6-12 között zajlott dr. Hargitai János részvételével. 2007. július 18-án döntéshozók Nagy Tamás, Somosi János, Galambos Sándor, Mechle Balázs, Gál Béla, Vass-Eysen Áron, Varga Lívia, Ceglédi Péter, Haász Ferenc építészek által készített pályázatot hirdették ki nyertesnek. Néhány, kifejező sor a győztes pályamunkáról: „A múzeum nagyobbik része a föld alá süllyed, a kertben sétálók számára nem látható. Felszínre bukkanó tömege nem alkot egyetlen tömböt, hanem több önálló részletben jelenik meg. Ezek mérete formája változatos. A mesterséges polikarbonáton kívülre és belülre egyaránt átdereng a világosság, mintegy fény-hártyával borítva a múzeumot, mely ettől különleges puhaságot nyer” -írja az épületegyüttesről az alkotó. A tervezővel történő szerződéskötésre várhatóan 2007. szeptemberében kerül sor. Az engedélyezési dokumentációk az ütemezés szerint 2008. januárjában készülnek el. 2. Regionális Könyvtár és Tudásközpont: A tervpályázati kiírást 2006. decemberében a 160/2006.(XII.7.) Kgy. határozattal hagyta jóvá a közgyűlés. A tervpályázati felhívás 2006. december 28-án jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben. A zsűri dr. Hargitai János részvételével 2007. április 13-17. között hozta meg döntését, mely 2007. április 22-én került kihirdetésre. Az első díjat a Török és Balázs Építészeti Kft. (budapesti építészek, Balázs Mihály, Tatár Balázs, Török Dávid és Már Miklós) nyerte el, a pályamunkáról többek között az alábbiakat írták: „A főbejáraton keresztül a városi ligethez közvetlenül kapcsolódó fogadótér, fórum horizontálisan teljes mértékben nyitott, lelkületében és funkcionális kapcsolataiban együtt él a város őt körülvevő közterületeivel. A felsőbb szintek, a bennük folyó tevékenységnek megfelelően inkább befelé fordulók, a külvilággal a városkép és a táj látványán keresztül tartanak kapcsolatot. Ez a kötődés tehát csak a vizualitás szintjén valósul meg. A kettősség jó értelmű feszültséget indukál. A két téri karaktert az egész belsőt átfogó, hétköznapi értelemben funkció nélküli „kaptár” köti össze, melynek függőleges tengelye a terv már említett, eszmei centruma.” A tervezővel történő szerződéskötésre várhatóan 2007. szeptemberében kerül sor. Az engedélyezési dokumentációk az ütemezés szerint 2007. decemberében készülnek el. A Program Alapító Dokumentum és a Pécs2010 Konzorcium tanácsadói anyag helyzetértékelés is rávilágít néhány, a továbblépés érdekében szükséges döntés meghozatalának sürgősségére. Programműködtetési és finanszírozási kockázatot rejt, hogy nincs megfelelő szabályozottságú megbízási szerződése a Kht-nek a projektgazdáktól a projektek menedzselésére. Ezt megelőző hiányosság azonban az is, hogy a Baranya Megyei Önkormányzat mint projektgazda, beruházó jelenik meg a legtöbb szakmai anyagban a Nagy Kiállítótér esetében, azonban erről megállapodás Pécs Megyei Jogú Várossal nem született. Fontos ugyanakkor megemlíteni, hogy időközben Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata határozott arról, hogy a Szabadtéri Színpad ingatlanának (hrsz. 18341) előzetes régészeti kutatásának költségét, 38.000.000.-Ft-ot betervezi költségvetésének kiadásai közé, és a régészeti feltárásra vonatkozó megbízást előkészíti. Pécs Megyei Jogú Város közgyűlése felkérte a Polgármestert, hogy egyeztetéseket kezdjen a Baranya Megyei Önkormányzattal a 18341 hrsz-ú ingatlan Baranya Megyei Önkormányzat részére történő átadásáról úgy, hogy a Nagy Kiállítótérrel kapcsolatos városi önkormányzati ráfordítások visszapótlásra kerüljenek. A beruházás előkészítéséhez kapcsolódó városi döntés az is, hogy a Szabadtéri Szín-
11
padot haszonkölcsön szerződés keretében működtető Pécsi Horvát Színházzal a város a haszonkölcsön szerződést felmondta. A Regionális Könyvtár és Tudásközpont projektje esetében is mielőbbi megállapodás szükséges arról, hogy mely partnernek mi a szerepe a projektben. Nehezíti ezt a megállapodást, hogy a Pécsi Tudományegyetem jelenleg is gondolkodik azon, hogy a tervpályázat által jelentősen behatárolt keretek között, milyen változtatásokat tart szükségesnek az új épületbe tervezett egyetemi funkciókat, feladatokat illetően. Így az egyetemi szerepvállalás függvényében dönteni kell a Regionális Könyvtár és Tudásközpont jogállásáról, szervezeti és finanszírozási rendjéről, tulajdonosi hatáskörökről és a kapcsolódó vagyoni ügyekről. Az integráció gyakorlati lépéseinek mielőbbi megkezdése érdekében célszerű lenne dönteni a leendő intézmény vezetőjének személyéről is. A különböző funkciókból adódó eltérések, és eltérő finanszírozási sajátosságok miatt az egyetemi és települési könyvtárak integrációjára nemzetközi kitekintésben is csak elvétve van példa. A tervek szerint 2007. szeptember 20-án kerül sor vezetői egyeztetésre, melynek eredményeként reményeink szerint olyan elvi megállapodások születhetnek, melyek alapján előkészíthetőek lesznek azok az írásos megállapodások is, melyek nélkülözhetetlenek a hatékony feladatszervezéshez, az érdemi előrelépéshez. Tisztelt Közgyűlés, kérem a tájékoztató tudomásul vételét!
III. Határozati javaslat: A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a.) tudomásul veszi a részben európai uniós támogatásokból megvalósuló projektekről szóló tájékoztatót; b.) felkéri Elnökét, hogy – a Mecsek Gyöngyszemei Jakab hegytől a Völgység patakig megnevezésű projekthez kapcsolódóan - a Pécsi-tavon lévő strand 2008. évi szezonban történő biztonságos üzemeltetéséről az érintett szervezetekkel folytasson tárgyalást; c.) továbbá felkéri Elnökét az érintett szervezetekkel történő egyeztető tárgyalások folytatására a Pécsi-tó és a strand komplex revitalizációs projektjének megvalósítása érdekében azzal a céllal, hogy egy komplex pályázat kerüljön benyújtásra a strand és Orfű turisztikai vonzerejének megőrzésére, erősítésére. Felelős: Dr. Hargitai János, a Közgyűlés elnöke Határidő: 2008. június 30. Pécs, 2007. szeptember 6.
Dr. Hargitai János a közgyűlés elnöke
12
1. sz. melléklet Tájékoztató „Mecsek Gyöngyszemei a Jakab hegytől a Völgységi patakig” megnevezési projektről
Az Európai Unió Bizottsága a Strukturális Alapokból, a Közösségi Támogatási Keretek igénybevételével támogatást folyósít a Regionális Fejlesztés Operatív Program az alább leírt célok elérése érdekében. A pályázati felhívás közzétételét követően benyújtott pályázat elbírálása a Regionális Fejlesztés Operatív Program Irányító Hatóság által elfogadott és jóváhagyott eljárásrend szerint történt, melynek eredményeképpen jelen projekt támogatást kapott. Annak érdekében, hogy a Mecseket egységes vonzerőként, „programcsomagként” tudjuk értékesíteni, olyan ökoturisztikai fejlesztések szükségesek, melyek eredményeként a Mecsek egyes részeinek koncentrált látogatottsága és a kevésbé ismert részek közötti látogatottsági különbség csökken. A projekt elemeinek összeállítását az Orfű Pécsi-tó Kht vezetésével és gesztorságával több hónapos térségi egyeztetés előzte meg. A projektelemek kiválasztásánál szakmai együttműködőként bevonásra kerültek a Duna-Dráva Nemzeti Park szakemberei. Az együttműködés során teljes mértékben figyelembe vettük Látogató központ és Erdei iskola üzemeltetési tapasztalataikat, figyelembe vettük javaslataikat abból az aspektusból is, hogy mely területeken milyen jellegű fejlesztések indokoltak. Előbbieknek megfelelően kialakítottuk magát a „Mecsek gyöngyszemei a Jakab hegytől a Völgységi patakig projektet. A leendő célcsoportok igényeihez illeszkedve az alábbi tevékenységeket választottuk ki. • Látogató központok kialakítása jelenleg elhanyagolt, funkció nélküli épületekben. A látogató központok a helyi természeti értékek (flóra és fauna), népi és nemzeti jellegzetességek bemutatására szolgálnak. Hozzájárulnak a fiatalok oktatásához, az idősebb korosztály számára a természet szélesebb mértékben történő bemutatását segíti elő. • Erdei iskola működtetése: egyértelmű célja az iskolás korosztály természet tudatos nevelése, a természeti környezet megismertetése. • A célcsoport „kedvenc” időtöltése közé tartoznak a vízisportok. E tevékenységet kívánják biztosítani a projektben bemutatott tavak látogathatóvá és megközelíthetővé tétele. • A természeti értékek bemutatását szolgálják a barlangok látogathatóvá tétele, környezetük kultúrált kialakítása, a barlangok keletkezésének életvilágának bemutatása. • A túrázók tevékenységét szolgálja a tanösvények, kerékpáros utak kialakítása, rendbetétele. Előbbieknek megfelelően látható, hogy a projektelemeket térségi szinten úgy állítottuk össze, hogy a célcsoport tevékenységeit maximálisan figyelembe vettük. Tettük mindezt úgy, hogy az adott fejlesztések mindegyike illeszkedik az adott területhez, figyelembe veszi a természetes környezet adottságait és megfelel az ökoturizmus irányelveinek. A projekt elszámolható költsége: 919 620 104.- Ft Támogatás: 866 006 252.- Ft Önerő: 53 613 852.- Ft • Kapcsolódó beruházásként további 131.015.026 Ft értékű fejlesztésként az alábbiak valósulnak meg: o Erdei fürdők rehabilitációja. A Mecsek ökoturisztikai kínálatának egyik üde foltját képviselik az erdei fürdők. Jelen projektben fejlesztésre szánt erdei 1
1. sz. melléklet fürdők tökéletesen kapcsolódnak a bakancsos- és kerékpáros turizmushoz, egyedi ökoturisztikai elemként jelennek meg. o Rendezvényekhez kapcsolódó színterek kialakítása. A helyi kulturális események színhelyeinek kialakítása nem csak a térségben élők számára bír nagy jelentőséggel, hanem a térségbe látogató turisták számára is, hiszen a különböző folklór napoknak, szabadtéri kiállításoknak tud helyszínt biztosítani. Így összességében 1.050.635.130.- Ft értékű beruházás valósul meg. A projekt befejezésének tervezett napja: 2007. november 30. A projekt partnerei: Pályázó:
Orfű Pécsi-tó Regionális Fejlesztő és Üzemeltető Közhasznú Társaság
Partner (P1):
Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága
Partner (P2):
Környezetünkért Közalapítvány
Partner (P3):
Komló Város Önkormányzata
Partner (P4):
Magyarszék Község Önkormányzata
Partner (P5):
Szegedi Karszt- és Barlangkutatók Egyesülete
Partner (P6):
Keleti Mecsek Egyesület
Partner (P7):
Szászvár Község Önkormányzata
Partner (P8):
Baja Város Önkormányzata
Partner (P9):
Magyaregregy Község Önkormányzata
Partner (P10):
Baranya Csatorna Menti Vízi Társulat
Partner (P11):
Magyarhertelend Község Önkormányzata
Partner (P12):
Orfű Község Önkormányzata
Partner (P13):
Baranya Megyei Önkormányzat
Partner (P14):
Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata
A projektben megvalósuló elemek: Orfű Pécsi-tó Kht - Pécsi tó vizisportokra való alkalmassá tétele (tókotrás): A tókotrás az alábbi elemekből áll: • Öbölgát építés • Védő körtöltés • Tókotrás A projektelem megvalósulása esetén a Dél-Dunántúli régió egyik legnagyobb vonzerővel rendelkező helyszínén nyílik meg hosszú távon a lehetőség a minőségi turizmus, a többnapos vagy akár több hetes ottartózkodást vonzó vízisportok kedvelői és a gyalogos, kerékpáros turisták számára
2
1. sz. melléklet - A tó körüli kerékpárút II. ütem építése, Pécsi-Tó sétány felújítása, partvédelem, Orfű: A projektelem célja a Pécsi tó körül részben már elkészült sétány és kerékpárút kiépítésének folytatása, a Pécsi tó északi gátja és a Hermann Ottó tó déli vége közötti továbbvezetés - Abaligeti cseppkőbarlang környezetének rehabilitációja Duna Dráva Nemzeti Park Igazgatósága Tettye mésztufa barlang látogathatóvá tétele: A barlang még sosem volt látogatható, a projektelem célja ezért az alábbi fejlesztésekből áll: • a barlang bejáratának és a kiegészítő létesítményeknek a kialakításából, • a barlang bemutathatóvá tételéből, • a bejárat előtti tereprendezésből. Pálos kolostor: A tervezett beruházás Pécs külterületén, a Jakab-hegyen valósulna meg, mely országos védelem alatt álló természetvédelmi terület. Az utóbbi évek során a kolostorromot és a környező rétet ellepte a bozót, de problémát jelent a korábbi nem megfelelő romkonzerválás is. Ezért a projektelem a hegy, mint turistalátványosság e kulcselemének felújítását tűzte ki célul. Környezetünkért Közalapítvány Éger tető turisztikai fejlesztése: Mecseki parkerdő - fakilátó építése, utcabútorok elhelyezése, Égerközéptető, Remeterét, Égervölgy, D-Dunántúli piros túristaút, Dömörkapu Komló Város Sikondai I. sz. tó kotrása Sikondai tavak környezetének fejlesztése (gyalogutak, multifunkcionális épületek) Magyarszék Kiállító központ, Ökopark: A projektelem keretén belül az alábbi fejlesztések valósulnak meg: • Fedett színpad • Bemutatóterem • Fedett színpad és tartózkodó • Járdák • Szökőkút • Fahíd A Baranya-csatorna bal partján lévő Öko Park és a jobb parton lévő bemutatóhely zökkenőmentes használatához elengedhetetlenül szükséges a két területet összekötő híd. Szegedi Karszt és Barlangkutatók Egyesülete Mecsek Háza Geológiai Bemutatóhely, Orfű: a következő funkciók megvalósítását tűzte ki célul: • Barlangi turizmus központja • Geológiai bemutatóhely • Előadások, fotókiállítások helyszíne
3
1. sz. melléklet • Ökoturisztikai szakmai bázis • Barlangfeltáró kutatás központja • Tudományos kutatás központja • Dél-Dunántúli Barlangi Mentőszolgálat készenléti helye • Barlangkutatók oktató helye Keleti Mecsek Egyesület Máré vár völgye – vár és környezetének rendezése Szászvár Látogató központ, Vadaspark, Információs Központ: A község a Hegyhát része a Mecsek-hegység keleti-északkeleti lábánál. Jelenleg ritkán látogatják turisták, pedig ha turisztikai attrakciót tudna nyújtani, szép fekvése, sváb hagyományai miatt a Kelet-mecseki túrák egyik kiinduló állomása lehetne. A projektelem a következő fejlesztésekkel kívánja Szászvár attrakcióját növelni: • Vadaspark létesítése, közelében Információs központtal • Látogatóközpont A szászvári önkormányzat a tulajdonában lévő iskola, majd vendégház funkciót betöltő épületben látogatóközpontot kíván kialakítani, mely eredményeként az épület a turisták számára melegedő és indulóhelyül szolgálna, továbbá az épületben helyet kapna egy Kelet-Mecsek növény és állatvilágát, földtörténetét bemutató kiállítás is. Jelenleg az épület használaton kívül áll. Baranya Csatorna Menti Vízitársulat Völgységi patak látogathatóságának kialakítása (környezetének rehabilitációja) Magyarhertelend Ökoturisztikai látogatóközpont kialakítása műemlék kastély felújításával Napszentély – kilátótorony építése Erdei iskola, Barátúr: A Magyarhertelendhez csatolt község jelenleg lakóingatlan célú, leromlott épületét szándékoznak erdei iskolává alakítani, melyben két oktatóterem lesz. Az Erdei iskola tervezett szolgáltatásai, illetve tevékenysége: oktatási hely biztosítása 20 fő esetére. A diákok elszállásolása Magyarhertelenden megoldható. Az alábbi projektelemek kiestek ugyan a támogatási keretből, de meg kell valósítani a projekt egészének megvalósulásával egyidejűleg: - Erdei iskola, Barátúr: A Magyarhertelendhez csatolt község jelenleg lakóingatlan célú, leromlott épületét szándékoznak erdei iskolává alakítani, melyben két oktatóterem lesz. Az Erdei iskola tervezett szolgáltatásai, illetve tevékenysége: oktatási hely biztosítása 20 fő esetére. A diákok elszállásolása Magyarhertelenden megoldható. - Abaliget, színpad - Magyarszék, színpad - Erdei fürdő, Kárász - Sikonda, sziget színpad - Kossuth Pihenőpark kialakítása (látogatóközpont) - Cserma alja tanösvény - Erdei fürdő, Magyaregregy
4
1. sz. melléklet
A projekt előrehaladottsága az alábbi: A Projekt 2006. március 27-vel indult. Az első 6 hónapban elsődlegesen a műszaki dokumentációk aktualizálására és a közbeszerzi eljárások kiírására került sor. 2006. augusztusától elindultak a beruházások, melyek a jelenlegi állapot szerint a tervezett időpontig, 2007. november 30-ig be is fejeződnek. Az első támogatás igénylő csomag leadására a Támogatási Szerződés 6.2 pontjában meghatározott kötöttség miatt – a támogatás igénylő csomag összértékének el kell érnie a projekt 4%-át – 2006. december 21-én kerülhetett sor. Ezt követően 2007. július 19-ig további 6 támogatás igénylő csomag került leadásra a Váti Kht-hoz. A benyújtott támogatás igénylések összértéke 539 395 873 Ft, melyből az igényelt támogatás mértéke 507 016 880 Ft. Ez projekt szinten 54%-os készültségi szintet jelent. Emellett 117.750.929.- Ft értékű beruházás elszámolása van előkészítés alatt, melyet a folyamatban lévő támogatási szerződés módosítását követően tudunk benyújtani. A 8. támogatás igénylő csomag benyújtásával a projekt eléri a 71,45%-os elszámoltsági szintet, ami tekintve, hogy 80%-os szintnél a támogatás igénylési csomagok befogadása megszűnik, és a visszamaradó 20% elszámolására a projekt zárásával kerülhet sor, véleményünk szerint jó arány. Fentiek értelmében összesen 10 db támogatásigénylő csomag kerül beadásra. A már jelzett 8. csomagon felül 2007. októberében egy 73 565 955 Ft összértékű és 2007. november 30-án egy 188 445 713.- Ft értékű. Megítélésünk szerint a projekt megvalósítása jól halad, több projektelem (pl. Orfű pécsi-tó kotrása, Orfű pécsi-tó sétány kialakítása, Abaliget, Szászvár, Magyarszék építési beruházása, Duna Dráva Nemzeti Park Jakabhegyi projekteleme) 100%-ban elkészült, míg a magyarhertelendi látogató központ kivitelezését kivéve a további projektelemek megvalósításai 2007. októberében befejeződnek. A jelenlegi állapotok alapján csúszás csak a magyarhertelendi projektelemhez kapcsolódóan történhet, a kivitelező álláspontja alapján azonban a 2007. novemberi befejezés tartható. A támogatás igénylő csomagok „életútját” az alábbi táblázat mutatja be: MECSEK – TÁMOGATÁS IGÉNYLŐ CSOMAGOK, HIÁNYPÓTLÁSOK, BEFOGADÁS, KIFIZETÉS
1. Támogatás csomag
igénylő
Esemény Leadás Hiánypótlás kérelem I. Hiánypótlás I. leadása Hiánypótlás kérelem II. Hiánypótlás II. leadása Hiánypótlás kérelem III. Hiánypótlás III. leadása Befogadás
Dátum 2006. december 21. 2007. január 19. 2007. február 28. 2007. március 27. 2007.április 12. 2007. április. 23. 2007. április. 25. Orfű 1-b/2006, KeMe, Szvár, BaCsat, Mhertelend, DDNP, KörnyK., Komló,
5
1. sz. melléklet Mszék, SZKBE: 2007. május 02. Orfű 1-a/2006, Körny K. 1-a/2007: 2007. május 08. Szászv, Mhertelend, DDNP, Komló, Mszék, SZKBE 2007. május 18. Orfű: 2007. május 22. KeMe, Körny K.: 2007. június 07.
Terhelési értesítő
2. Támogatás csomag
igénylő
Esemény Leadás Hiánypótlás kérelem I. Hiánypótlás I. leadása Hiánypótlás kérelem II. Hiánypótlás II. leadása Befogadás Terhelési értesítő
3. Támogatás csomag
igénylő
Esemény Leadás Hiánypótlás kérelem I. Hiánypótlás I. leadása Hiánypótlás kérelem II. Hiánypótlás II. leadása Befogadás Terhelési értesítő
4. Támogatás csomag
Esemény Leadás
Dátum 2007. május 03. 2007. május 14. 2007. június 11. 2007. június 18. 2007. július 03. 2007. július 24 CSAK Orfű 3-a és 3-b/2006: 2007. augusztus 02.
igénylő
Esemény Leadás Hiánypótlás kérelem I. Hiánypótlás I. leadása Hiánypótlás kérelem II. Hiánypótlás II. leadása Befogadás Terhelési értesítő
5. Támogatás csomag
Dátum 2007. április 05. 2007. április 18. 2007. május 14. 2007. május 25. 2007. május 29. 2007. május 30. Szászvár befogadása: 2007. július 11. Körny K, DDNP terhelési ért. 2007. június 07. Orfű terhelési értesítője: 2007. június 11. Többi: 2007. június 15.
Dátum 2007. június 07. 2007. június 14. 2007. július 09. 2007. július 12. 2007. július 18. 2007. július 24. CSAK KeMe 3-a/2006: 2007. augusztus 02.
igénylő
Dátum 2007. június 14.
6
1. sz. melléklet Hiánypótlás kérelem I. Hiánypótlás I. leadása Befogadás Terhelési értesítő
6. Támogatás csomag
igénylő
Esemény Leadás Hiánypótlás kérelem I. Hiánypótlás I. leadása Befogadás Terhelési értesítő
7. Támogatás csomag
2007. június 21. 2007. július 03. 2007. július 24. Itt csak Orfű 4-a/2006 volt: 2007. augusztus 02.
Dátum 2007. június 19. 2007. június 25. 2007. július 19. 2007. augusztus 10. a kifizetés megtörtént 2007. augusztus 18.
igénylő
Esemény Leadás Hiánypótlás kérelem I. Hiánypótlás I. leadása Befogadás Terhelési értesítő
Dátum 2007. július 19. 2007. július 31. 2007. augusztus 8. 2007. augusztus 24. folyamatban
Alábbiakban csatoljuk a projekt cselekvési ütemtervét.
7
1. sz. melléklet . Cselekvési és ütemterv A tevékenység sorszáma 1.
Tevékenység
A tevékenység tartalmának részletes ismertetése
Tevékenység eredménye
Közbeszerzés
1.1.
Közbeszerzési bizottság (K.B.) létrehozása
1.2.
Közbeszerzés meghirdetése
1.3.
Ajánlatok befogadása
1.4.
Ajánlatok elbírálása
bontása,
1.5.
Eredményhirdetés, szerződéskötés
Megvalósításért felelős szervezet
Megvalósítás kezdete (év, hónap)
2007. február
Orfű Pécsi tó Kht Tagok: partner szervezetek által delegált személyek, lehetőleg szakmai, jogi, pénzügyi ismeretekkel rendelkezők megbízása Tenderkiírás Közbeszerzési Értesítőben való megjelenítés, pályázati dokumentációk kiadása A pályázati kiírásban megjelölt határidőre beérkezett pályázatok átvétele, regisztrálása Pályázatok felbontása, értékelési szempontok szerinti elbírálása, jegyzőkönyvezése Eredményhirdetés, szerződéskötés
A kiviteli tervek és árazatlan költségvetések elemzése, értékelése, tenderkiírás összeállítása, értékelési elbírálási szempontok kidolgozása. Pályázati dokumentáció összeállítása. Ajánlatkérés
Projekt menedzsment+K.B.
Pályázók száma, formai, tartalmi szempontból hiányos pályázatok kiszűrése
PROJEKT
Projekt menedzsment+K.B.
Megvalósítás vége (év, hónap)
2006. május 2006. május
2006.év december
2006. május
2007. január
2006. július
2007. július 2007. július
MENEDZSMENT+K.B
.
A legelőnyösebb ajánlatot tevő kiválasztása. Döntéselőkészítés.
Projekt menedzsment+K.B
Szerződés kötés
Projekt menedzsment, Gesztor, partnerek
2006. július
8
2007. július 2006. augusztus
1. sz. melléklet 2.
Beruházás
2.1.
Földmunkák, előkészítő munkák
Terület elkerítése, durva tereprendezés
2.2.
Alapozások, helyszíni vasbeton munkák, zsaluzások, Tavak esetében kotrás elindítása
Felépítmények fogadására alkalmas alapok kialakítása
2.3.
Épületek kialakítása, gépészet,
2.4.
Közműbeállások, burkolatok
2.5.
Végső munkálatok
A kiviteli tervekben szereplő objektum felépítése, kialakítása A kiviteli tervekben szereplő belső munkálatok elvégzése. Technológiai alapszerelések (Vízgépészet, víz, fűtés, vakolatok) Kerékpárutak esetében burkolat készítése Medenceburkolatok elkészítése Burkolások, festés, villanyszerelés
A kiviteli terveknek és a projekt költségvetésének megfelelően megvalósított beruházás A biztonságos munkavégzés körülményeinek biztosítása, a beruházásnak megfelelő terep előkészítettség Kész alapok
Partnerek
2006. szeptember
2007. november
Kivitelező, alprojekt gazda
2006. szeptember
2007. március
Kivitelező, alprojekt gazda
2006. szeptember
2007. március
Szerkezet kész épületek, objektumok
Kivitelező, alprojekt gazda
2006. november
2007.május
90%-os készültségi fok elérése
Kivitelező, alprojekt gazda
2006. november
2007. május
Kivitelező, alprojekt gazdák
2007 június
2007. július
9
1. sz. melléklet 2.6.
Térburkolatok, tereprendezés, parkosítás, növényzet ültetés, hulladékok elszállítása
3.
Műszaki átvétel
átadás-
3.1.
Próbaüzem
4.
Munkaerő felvétel
4.1.
Létesülő állások meghirdetése
4.2.
Interjúk lebonyolítása
4.3.
Munkavállalók kiválasztása Szerződéskötés munkavállalókkal
4.4.
a
5.1.
Elszámolás hatósággal
5.2.
Végső elszámolás az Irányító hatósággal Projekt zárás
5.3.
Irányító
Térburkolat készítés, utak kialakítása, növényzet ültetés, „eredeti” állapot visszaállítása Műszaki átadásátvétel megkezdése, hibajavítás Hatósági üzemelési engedélyek beszerzése, próbaüzem megkezdése és lefolytatása A beruházások eredményeként keletkező munkahelyek betöltése A létesülő állások meghirdetése Személyes találkozó a jelentkezőkkel Munkavállalók kiválasztása A munkakörökbe való betanítás A projekt pénzügyi elszámolása az IH felé (folyamatos) A projekt pénzügyi zárása Projekt zárása
100%-ban megvalósult alprojektek
Kivitelező, alprojekt gazdák
2007. július
2007. augusztus
Hibajavítás után beruházás átvétele. Felkészülés próbaüzemre Üzemeltetési, használatbavételi engedély beszerzése
Alprojekt gazdák
2007. szeptember
2007. október
Alprojekt gazdák
2007. október
2007. október
Szakmailag felkészült munkavállalók alkalmazása
Alprojekt gazdák
2007. október
2007. október
Álláshirdetések megjelenése különböző hirdetési felületeken Szakmailag alkalmas munkavállalók felmérése Kiválasztott munkaerők
Alprojekt gazdák, projekt menedzsment Alprojekt gazdák
2007. október
2007. október
2007. október
2007. október
Alprojekt gazdák
2007. október
2007. október
Alprojekt gazdák
2007. október
2007. október
Projekt menedzsment
2006. október
2007. november
Projekt menedzsment Projekt menedzsment
2007. november
2007. november
2007. november
2007. november
a a
A munkakörnyezetbe beilleszkedett munkavállalók Pénzügyileg folyamatosan elszámolt teljesítések Pénzügyileg lezárt projekt
10
1. sz. melléklet 5.4.
A tevékenység sorszáma 1.
Beszámoló készítés
Tevékenység
A tevékenység tartalmának részletes ismertetése
Minden szempontból lezárt projekt
Közbeszerzési bizottság (K.B.) létrehozása
1.2.
Közbeszerzés meghirdetése
1.3.
Ajánlatok befogadása
Ajánlatok elbírálása
bontása,
Projekt menedzsment
Megvalósításért felelős szervezet
Tevékenység eredménye
Közbeszerzés
1.1.
1.4.
A projekt beszámolójának elkészítése és leadása az IH felé.
2007. november
Megvalósítás kezdete (év, hónap)
A kiviteli tervek és árazatlan költségvetések elemzése, értékelése, tenderkiírás összeállítása, értékelési elbírálási szempontok kidolgozása. Pályázati dokumentáció összeállítása. Ajánlatkérés
Projekt menedzsment+K.B.
Pályázók száma, formai, tartalmi szempontból hiányos pályázatok kiszűrése
PROJEKT
A legelőnyösebb ajánlatot tevő kiválasztása. Döntéselőkészítés.
11
Projekt menedzsment+K.B.
Megvalósítás vége (év, hónap) 2007. február
Orfű Pécsi tó Kht Tagok: partner szervezetek által delegált személyek, lehetőleg szakmai, jogi, pénzügyi ismeretekkel rendelkezők megbízása Tenderkiírás Közbeszerzési Értesítőben való megjelenítés, pályázati dokumentációk kiadása A pályázati kiírásban megjelölt határidőre beérkezett pályázatok átvétele, regisztrálása Pályázatok felbontása, értékelési szempontok szerinti elbírálása, jegyzőkönyvezése
2007. november
2006. május 2006. május
2006.év december
2006. május
2007. január
2006. július
2007. február
2006. július
2007.február
MENEDZSMENT+K.B
. Projekt menedzsment+K.B
1. sz. melléklet 1.5.
Eredményhirdetés, szerződéskötés
Eredményhirdetés, szerződéskötés
2.
Beruházás
2.1.
Földmunkák, előkészítő munkák
Terület elkerítése, durva tereprendezés
2.2.
Alapozások, helyszíni vasbeton munkák, zsaluzások, Tavak esetében kotrás elindítása
Felépítmények fogadására alkalmas alapok kialakítása
2.3.
Épületek kialakítása, gépészet,
2.4.
Közműbeállások, burkolatok
2.5.
Végső munkálatok
A kiviteli tervekben szereplő objektum felépítése, kialakítása A kiviteli tervekben szereplő belső munkálatok elvégzése. Technológiai alapszerelések (Vízgépészet, víz, fűtés, vakolatok) Kerékpárutak esetében burkolat készítése Medenceburkolatok elkészítése Burkolások, festés, villanyszerelés
Szerződés kötés
Projekt menedzsment, Gesztor, partnerek Partnerek
2006. augusztus 2006. szeptember
2007. február 2007. november
Kivitelező, alprojekt gazda
2006. szeptember
2007. március
Kivitelező, alprojekt gazda
2006. szeptember
2007. március
Szerkezet kész épületek, objektumok
Kivitelező, alprojekt gazda
2006. november
2007.május
90%-os készültségi fok elérése
Kivitelező, alprojekt gazda
2006. november
2007. május
Kivitelező, alprojekt gazdák
2007 június
2007. július
A kiviteli terveknek és a projekt költségvetésének megfelelően megvalósított beruházás A biztonságos munkavégzés körülményeinek biztosítása, a beruházásnak megfelelő terep előkészítettség Kész alapok
12
1. sz. melléklet 2.6.
Térburkolatok, tereprendezés, parkosítás, növényzet ültetés, hulladékok elszállítása
3.
Műszaki átvétel
átadás-
3.1.
Próbaüzem
4.
Munkaerő felvétel
4.1.
Létesülő állások meghirdetése
4.2.
Interjúk lebonyolítása
4.3.
Munkavállalók kiválasztása Szerződéskötés munkavállalókkal
4.4.
a
5.1.
Elszámolás hatósággal
5.2.
Végső elszámolás az Irányító hatósággal Projekt zárás
5.3.
Irányító
Térburkolat készítés, utak kialakítása, növényzet ültetés, „eredeti” állapot visszaállítása Műszaki átadásátvétel megkezdése, hibajavítás Hatósági üzemelési engedélyek beszerzése, próbaüzem megkezdése és lefolytatása A beruházások eredményeként keletkező munkahelyek betöltése A létesülő állások meghirdetése Személyes találkozó a jelentkezőkkel Munkavállalók kiválasztása A munkakörökbe való betanítás A projekt pénzügyi elszámolása az IH felé (folyamatos) A projekt pénzügyi zárása Projekt zárása
100%-ban megvalósult alprojektek
Kivitelező, alprojekt gazdák
2007. július
2007. augusztus
Hibajavítás után beruházás átvétele. Felkészülés próbaüzemre Üzemeltetési, használatbavételi engedély beszerzése
Alprojekt gazdák
2007. szeptember
2007. szeptember
Alprojekt gazdák
2007. október
2007. október
Szakmailag felkészült munkavállalók alkalmazása
Alprojekt gazdák
2007. október
2007. október
Álláshirdetések megjelenése különböző hirdetési felületeken Szakmailag alkalmas munkavállalók felmérése Kiválasztott munkaerők
Alprojekt gazdák, projekt menedzsment Alprojekt gazdák
2007. október
2007. október
2007. október
2007. október
Alprojekt gazdák
2007. október
2007. október
Alprojekt gazdák
2007. október
2007. október
Projekt menedzsment
2006. október
2007. november
Projekt menedzsment Projekt menedzsment
2007. november
2007. november
2007. november
2007. november
a a
A munkakörnyezetbe beilleszkedett munkavállalók Pénzügyileg folyamatosan elszámolt teljesítések Pénzügyileg lezárt projekt
13
1. sz. melléklet 5.4.
Beszámoló készítés
A projekt beszámolójának elkészítése és leadása az IH felé.
Minden szempontból lezárt projekt
14
Projekt menedzsment
2007. november
2007. november
2. sz. melléklet
„Mecsek Gyöngyszemei a Jakab hegytől a Völgységi Patakig” Könyvvizsgálói igazolás Támogatási szerződéshez ÁZSIÓ KFT 7700 Mohács, Dózsa Gy. utca 20. Telefon: 06-69-322-077 Fax: 06-69-554-001 Email:
[email protected] Mohács, 2007.09.06. Címzett: Baranya Megyei Önkormányzat 7621 Pécs, Széchenyi tér 9. Támogatási szerződés hivatkozási száma: Támogatási szerződés címe: Megbízó neve és címe: Könyvvizsgálói igazolás alapjául szolgáló időszak:
ROP-1.1.1.-2004-08-006/33 „MECSEK GYÖNGYSZEMEI A JAKAB HEGYTŐL A VÖLGYSÉGI PATAKIG” ORFŰ PÉCSI- TÓ REGIONÁLIS FEJLESZTŐ ÉS ÜZEMELTETŐ KHT 7621 PÉCS, PERCZEL UTCA 2. 2004.07.27.-2007.08.31.
Tisztelt Hölgyem/ Uram ! A gesztor az Orfű Pécsi Tó Regionális Fejlesztési és Üzemeltetési KHT megbízásából elvégeztük a fent hivatkozott Támogatási Szerződés könyvvizsgálatát abból a célból, hogy tanúsítsuk, hogy Projekt könyvelése a szerződés cikkelyének megfelelő. Megerősítjük, hogy elismert törvényes könyvvizsgálatra jogosult könyvvizsgáló szervezethez tartozunk. A könyvvizsgálatot a nemzetközi könyvvizsgálati standardok és a Szerződés kikötései szerint végeztük. Ezennel igazoljuk, hogy a tevékenység könyvelése ( bevételek és kiadások ) pontos, megbízható és a megfelelő dokumentumokkal alátámasztott, valamint az elszámolható kiadások, a Szerződés kikötéseinek megfelelően merültek fel. Megítélésünk szerint a projekt megvalósítása megfelelően halad, több projektelem (pl. Orfű pécsi-tó kotrása, Orfű pécsi-tó sétány kialakítása, Abaliget, Szászvár, Magyarszék építési beruházása, Duna Dráva Nemzeti Park Jakabhegyi projekteleme) 100%ban elkészült, míg a magyarhertelendi látogató központ kivitelezését kivéve a további projektelemek megvalósításai 2007. októberében befejeződnek. A jelenlegi állapotok alapján csúszás csak a magyarhertelendi projektelemhez kapcsolódóan történhet, a kivitelező álláspontja alapján azonban a 2007. novemberi befejezés tartható. A 8. támogatás igénylő csomag benyújtásával a projekt eléri a 71,45%-os elszámoltsági szintet. 80%os szintnél a támogatás igénylési csomagok befogadása megszűnik, és a visszamaradó 20% elszámolására a projekt zárásával kerülhet sor, véleményünk szerint jó arány.
Alsóvölgyi Istvánné Sk. Könyvvizsgáló Kamarai nyilvántartási szám: 006701
3. sz. melléklet
Jelentés a Dráva I-II-III Projektek elemeinek műszaki ellenőrzéséről Őrtilos, szentmihályhegyi „Drávai vízi túrázók induló állomás” a meglevő épületek felújításával, átalakításával, tereprendezéssel Tervező: Krémer József Kivitelező: KONZOL-PLAN Bt, Csurgó Határidő 2007. november 15. Vállalási ár: 30.598.832,- + ÁFA 20 % 6.119.766,- Bruttó: 36.718.598,Csónaktároló: Műszakilag teljesen kész. Összekötő nyaktag: teljesen kész. Vizesblokk épület: Befejező szakipari munkálatokból a csempeburkolat 80 %-a kész, Festő-mázoló munkák 60 %-ban kész. Külső utak, járdák, parkolók: 90 %-ban elkészültek. Várható műszaki átadás: szeptember hó közepe.
Somogybükkösd, turista bázispont és pihenőhely építése Tervező: Bacsai Bt Nagyatád Kivitelező: Profil Kft Zákány Vállalási ár: 1.590.194,- forint bruttó összeg. A műszaki átadás megtörtént.
Porrog,
törökkori
katonai
tábor
rekonstrukciója,
környezetrendezése Tervező: Kerten Bt. Siófok Kivitelező: ÖKOBAU Kft Siófok Vállalási ár: 5.979.233 Ft bruttó összeg Műszaki átadása megtörtént, korábban.
ökoturisztikai
emlékhely
3. sz. melléklet
Zákányfalu turistabázispont és esőbeálló és pihenőhely kialakítása Tervező: Bácsai Bt. Nagyatád Kivitelező: KONZOL-PLAN Bt. Csurgó Vállalási ár: 2.460.000 Ft bruttó összeg Műszaki átadás megtörtént.
Porrogszentkirály Bemutatóterem, Parasztház felújítás, madármegfigyelő létesítése Tervező:
Kaposvári Agrober Kft, ARKER Stúdió, Kaposvár Dévényi és Társa Építész Iroda Kft. Pécs
Kivitelező: Korontos Kft Csurgó Vállalási ár: 38.639.304 Ft bruttó összeg Valamennyi projektelem műszaki átadása megtörtént 2007. augusztus hónapban.
Gyékényes látogatóközpont és kilátó Tervező: Tóth Alla építészmérnök Nagykanizsa Kivitelező: BITT Kft Kaposvár Határidő: 2007. IX. 30. Vállalási ár: 26.499.493,- + 20 % ÁFA: 5.299.899,- = 31.799.392,A főépület födémbetonozása megtörtént, az ácsszerkezet előkészítése folyik. Kilátó: Alapozása megtörtént, a szerkezetépítése a műhelyben elkészült. /várhatóan a határidő módosítás szükséges/ A kivitelező által javasolt határidő: 2007. október 20.
Berzence, meglevő iskolaépület felújításával bemutatóterem kialakítása Tervező: Szalai Építész Iroda, Marcali Kivitelező: Korontos Kft Csurgó Vállalási ár: 13.480.798,- + 20 % ÁFA: 2.696.160,- = 16.176.958,Határidő: 2007. október 31.
3. sz. melléklet
Az építőmesteri munkák teljesen elkészültek, befejező szakipari munkák 60 %-ban készen vannak. Kivitelező pótmunka igénnyel lépett fel, a homlokzati nyílászárók részleges cseréjére, javítására vonatkozó munkák elkészítésére. A műszaki ellenőr részletes költségvetési kiírást kért a műszaki tartalomra és a vállalási árra vonatkozóan, kivitelező készíti. Becsült többletköltség: 500.000- forint.
Babócsa, Basakert – őrház és gyalogos híd Tervező: Pannon Terv - dr. Nagy Gergely Bp. Kivitelező: Bakonyi Kft Nagyatád Határidő: 2007. december 31. Vállalási ár: 21.821.439,- + 20 % ÁFA: 4.364.285,- = 26.185.727,Basakert: Útépítés, parkoló teljesen kész. Vizesblokk épülete teljesen kész. Hídépítés alapozása megtörtént, az ácsszerkezet előkészítése műhelyben megtörtént faanyagvédelemmel. A külső szennyvízvezeték elkészült, szennyvízátemelő elkészült.
Nagyatád, látogatóközpont és kiállító terem Tervező: Dévényi és Társa Építész Kft Pécs Kivitelező: ETALON Kft Kaposvár Határidő 2007. október 30. Vállalási ár: 105.833.33,- + 20 % ÁFA: 21.166.667,- = 127.000.000,Hagyományos épületrész tető alatt van, vakolatok, épületgépészeti alapozások, aljzatbetonok elkészültek. Külső kőburkolat készül, rétegelt ragasztott faszerkezet elhelyezésre került, a hozzátartozó ácsszerkezet építése megtörtént, annak fóliázása folyik. Kiállító épületrész: födémszaluzása folyamatban van, a mintaállványzat ívesítése megtörtént, deszkázata folyamatban van, a vasszereléssel együtt.
3. sz. melléklet Drávaszentes, DDNP bemutató központ Tervező: Dévényi és Társa Építész Iroda Kft. Pécs Kivitelező: O és R Építőipari Kft Sellye Határidő: 2007. október 31. Vállalási ár: 79.748.289,- + 20 % ÁFA: 15.949.659,- = 95.697.948,Az építőmesteri munkák 90 %-ban elkészültek, a tetőtérben a szerelt falak építése folyik. Homlokzati vakolatok elkészültek, homlokzatburkolat 90 %-ban kész. A kivitelező a felelős műszaki vezetőjének szabadságolása miatt 3 hét munkaszünetet tartott, a munkálatokat 2007. augusztus 29-től folytatja.
Barcs, Dráva-menti szabadstrand közösségi épülete és a Rinya patak feletti kétnyomú kerékpár- és gyalogos híd Tervező: Dévényi és Társa Építész Kft Pécs Kivitelező: STRABAG Zrt Győr Határidő: 2007. november 30. Vállalási ár: 112.489.159,- + 20 % ÁFA: 22.497.832,- =134.986.991,Szabadstrand Az épület alapozása megtörtént, a vb pillér-rendszer zsaluzása folyik, az íves falak anyagának kiválasztása megtörtént a kivitelező telephelyén /tervező, beruházó közös döntése alapján/. Rinya gyalogos híd Jobbparti hídfő vb szerkezete szárnyfalakkal kész, balparti hídfő alapozása megtörtént, felmenő és szárnyfal szerkezetének betonozása folyamatban van.
Drávaiványi, kerékpáros pihenő kialakítása Tervező: Grad-Art Bt Pécs Kivitelező: GEOÉPKER Kft. Kétújfalu Határidő: /módosított/ 2007. augusztus 15. Vállalási ár: 10.926.191,- + 20 % ÁFA: 2.185.238,- Bruttó: 13.111.429,Műszaki átadás-átvételi eljárás várható befejezőse 2007. szeptember 7. A hibajegyzékben foglaltak elvégzése után.
3. sz. melléklet
Sellye, Polgármesteri Hivatal tetőtér beépítés Tervező: Kokas és Társa Tervező Bt. Pécs Kivitelező: S és P Kft. Pécs Vállalási ár: 33.852.881 Ft bruttó összeg Műszaki átadás megtörtént, projekt lezárva
Ipacsfa, meglevő épület átalakítása, bővítése Tervező: Albrecht Építész Iroda Harkány Kivitelező: Végi és Takács Kft. Siklós Határidő: 2007. október 15. Vállalási ár: 6.854.018 Ft bruttó összeg Kivitelezés folyamatban van. Kivitelezési munkákba statikus tervező bevonásával módosításokat kellett elvégezni, ezeknek a munkáknak javítása, kialakítása folyamatban van.
Tésenfa, szociális blokk és turistapihenő kialakítása tűzrakodó hellyel Tervező: Albrecht Építész Iroda Harkány Kivitelező: Primaterm Épületgépészeti Kft Pécs Határidő: 2007. október 15. Vállalási ár: 4.723.515,- + 20 % ÁFA: 944.703,- = 5.668.218,Kivitelezés folyamatban van, tetőszerkezet jelenleg készül. Munkafolyamat a határidőknek megfelelő.
Kémes, Drávamenti életképeket és növényvilágot bemutató túraállomás létesítése Tervező: Albrecht Építész Iroda Harkány Kivitelező: Magyar-Bau Kft Birján Határidő: 2007. október 31. Vállalási ár: 22.499.762,- + ÁFA 20 %: 4.449.952,- = 26.999.714,-
3. sz. melléklet A munkák rendben folynak, az ütemezésnek megfelelően. Jelenlegi a festési munkák folynak, a kivitelező előteljesített, határidő előtt átadja az épületet.
Kovácshida, túraállomás bemutatóterem, vizesblokkal Tervező: Albrecht Építész Iroda Harkány Kivitelező: Fodor Kft Budapest Vállalási ár: 28.244.373 Ft bruttó összeg A műszaki átadás-átvétel megtörtént, a használatbavételi eljárásra az anyag össze lett állítva.
Harkány – Terehegy turistabázis építése Tervező: Dévényi és Társa Építész Kft Pécs Kivitelező: O és R Kft. Sellye Határidő: 2007. október 31. Vállalási ár: 48.970.693,- % 20 % ÁFA: 9.794.138,- = 58.764.831,A kivitelezési munkák a bontási munkákkal megkezdődtek, a fafödémek megerősítése folyamatban van, mely megerősítésről tervezői egyeztetés szükséges.
Harkány – Talpas ház áthelyezése skanzen részeként Tervező: Domokos János Harkány Kivitelező: BERN Építő Zrt Siklós Határidő: 2007. október 31. Vállalási ár: bruttó 12.090.998 Ft Munkaterület átadás megtörtént, az épület kitűzése elkészült, kivitelező a munka indításakor a műszaki ellenőrt értesíti.
Harkány Csarnóta kopaszhegyi kilátó építése Tervező: Dévényi és Társa Építész Kft Pécs Kivitelező: O és R Kft Sellye Határidő: 2007. október 31.
3. sz. melléklet Vállalási ár: 3.507.590,- + 20 % ÁFA: 701.518,- = 4.209.108,Az önkormányzat részéről a kilátóhoz vezető út lassan elkészül, az út elkészülte után a kivitelező a kilátót megkezdi építeni. Az anyag felhordása folyamatban van.
Siklós, Postaszállás pihenőépület szociális blokk; Máriagyüd túraállomás részét képező esőbeálló és pihenőépület; Arborétum pihenőépület szociális blokkal Tervező: Dévényi és Társa Kft Pécs Kivitelező: Fehér és Társa Kft, Szeged Határidő: 2007. november 15. Vállalási ár: 36.942.902,- + 20 % ÁFA: 7.388.580,-- = 44.331.482,Az alapozás elkészült, a határidő befejezése nagymértékben megkérdőjelezhető, erre történtek intézkedések mind a beruházó mind pedig a műszaki ellenőr részéről. Az alapozás elkészült, a föld elszállítása folyamatban van, kivitelező ezen a munkahelyen is nagymértékű csúszásban van. A kivitelezés sürgetésére egyeztetést hívtunk össze. A munkák 2007. augusztus 28-án megkezdődtek a harkányi útról való útbekötés megkezdésével. A kivitelező itt is késésben van.
Cún, turista pihenő kialakítása Tervező: Albrecht Építész Iroda Harkány Kivitelező: Szépszergép Kft, Szeged Határidő: 2007. szeptember 30. Vállalási ár: bruttó 11.060.226 Ft A már megkezdett beruházás a vis maior miatt újbóli szerződések megkötése után folytatódtak az alapozással, jelenleg áll. Kivitelezővel a határidő tartására egyeztetés szükséges.
3. sz. melléklet Turony, turista bázis kialakítása Tervező: Dévényi és Társa Kft Pécs Kivitelező: Martina Kft Pécs Határidő: 2007. augusztus 20. Vállalási ár: 16.236.389,- + 20 % ÁFA: 3.247.278,- = 19.483.667,Kivitelező a munkát készre jelentette, a műszaki átadás megkezdődött. Befejezni nem tudjuk, mert Önkormányzat az ígért villamos energiát és ivóvizet a munkaterületre nem tudta ez ideig biztosítani. Műszaki átadás véglegesen ez évben megtörténik, a Polgármesteri Hivatal ígérete szerint.
Nagyharsány, Gyimóthy – villa Tervező: Dévényi és Társa Kft Pécs Kivitelező: Fehér és Társa Kft Szeged Határidő: 2007. október 20. /módosított/ Vállalási ár: 49.093.770,- + 20 % ÁFA: 9.818.754,- = 58.912.524,2007. augusztus 28-án a közgyűlés gazdasági bizottsága pótmunkák elfogadására tett javaslatot, pótmunkákra kivitelező és beruházó a szerződés előkészítésén dolgozik, a munkák folytatódnak, módosított határidő: 2007. október 20. Az elvégzendő pótmunkák: támfalépítés, útszegély építés, és fakivágás. A pótmunkák összege: 996.973.000,- forint bruttó összeg.
Madármegfigyelők építése: Berzence, Csurgó, Porrog, Somogybükkösd és Őrtilos Tervező: Dévényi és Társa Kft Pécs Kivitelező: Gardon Iparművészeti és Szolg. Bt. Bogdása Madármegfigyelők egyenkénti bekerülési összege: 414.384,- + 20 % ÁFA: 82.877,- = 497.261,Műszaki átadás-átvételi eljárás megtörtént, a számlák befogadása is.
Drávacsepely, turista pihenőhely kialakítása Tervező: Albrecht Építész Iroda Harkány
3. sz. melléklet Kivitelező: Fodor Kft. Budapest Vállalási ár: 8.342.158,- forint bruttó összeg. Műszaki átadása 2006. évben megtörtént.
A Dráva projekt keretében munkakezdésre váró elemek: Csurgó – Turisztikai és információs központ, Diósviszló – Pavilon és bemutatóterem, Drávapiski – túraállomás és esőbeálló, Matty – túraállomás, Szaporca – túraállomás, Zákány – kilátó
Pécs, 2007. szeptember 4.
Boa Árpád
Németh János
műszaki ellenőr
műszaki ellenőr
4. sz. melléklet
A Dráva-medence komplex ökoturisztikai fejlesztése Dráva I. Pénzügyi helyzetkép Időszak:
2006.03.27.-2007.08.31 Változás
Megnevezés
Baranya Megyei Önkormányzat Személyi jellegű költségek Szolgáltatások Előkészítő talumányok készítése Megvalósíthatósági tanulmány Közbeszerzés lebonyolításának költségei Műszaki ellenőr díja Könyvvizsgálói díjak Projektmenedzsmentet segítő szakértői szolgáltatás Somogy Megyei Önkormányzat Szolgáltatások Megvalósíthatósági tanulmány PR tevékenység Rendezvényszervezés Nyilvánosság biztosítása Adminisztratív költségek (jogi költség) Gyékényes Község Önkormányzata Építés Szolgáltatások Csurgó Város Önkormányzata Építés Szolgáltatások Nagyatád Város Önkormányzata Építés Szolgáltatások Babócsa Község Önkormányzata Építés Barcs Város Önkormányzata Építés Eszközbeszerzés Szolgáltatások Sellye Város Önkormányzata Építés Eszközbeszerzés Szolgáltatások Kovácshida Község Önkormányzata Építés Harkány Város Önkormányzata Építés Szolgáltatások Matty Község Önkormányzata Építés Eszközbeszerzés Szolgáltatások Összesen:
Tervezett kiadási előirányzat
jogcíme
Módosult kiadási előriányzat
összege
33 696 543 0 1. TSZ mód 33 696 543 1. TSZ mód 5 200 000 3 000 000 10 290 000 4 900 000 980 000
0 9 326 543 -9 326 543
9 326 543 1. TSZ mód
-9 326 543
36 225 000 35 735 000 10 000 000 25 000 000 490 000 245 000 490 000 32 538 149 31 838 149 700 000 60 800 010 55 000 010 5 800 000 117 823 887 110 045 887 7 778 000 26 259 699 26 259 699 155 769 101 145 067 351 943 750 9 758 000 33 497 500 30 000 000 2 977 500 520 000
9 326 543 24 370 000 5 200 000 3 000 000 10 290 000 4 900 000 980 000
Tervezett felhasználás (VSZ szerint)
Előriányzat maradvány (+) / hiány (-)
?
? 23 701 999 5 500 000 3 000 000 9 999 999 4 560 000 642 000
968 001 -300 000 0 290 001 340 000 338 000
Kifizetési Elszámolható, kifizetett "számlák" Még nem lehívott kérelemmel kiadási benyújtott támogatás előirányzat "számlák" összege (100%) tartalma (97,5%) (100%) elszámolható része (100%) 19 433 550 19 433 550 18 620 335 14 262 993 5 173 870 5 173 870 4 717 147 4 152 673 14 259 680 14 259 680 13 903 188 10 110 320 5 200 000 5 200 000 5 070 000 0 3 000 000 3 000 000 2 925 000 0 5 899 180 5 899 180 5 751 701 4 390 820 0 0 0 4 900 000 160 500 160 500 156 487 819 500 0
0
10 000 000 24 495 570
0 504 430
32 499 392 31 799 392 700 000
38 757 38 757 0
134 678 000 127 000 000 7 678 000 26 185 727 26 185 727 149 709 991 139 986 991 0 9 723 000 34 372 881 30 100 283 3 752 598 520 000
-16 854 113 -16 854 113 0 73 972 73 972 6 059 110 5 080 360 943 750 35 000 -875 381 -875 381 0 0
10 000 000 10 000 000 10 000 000 0 0 0 0 700 000 0 700 000 0 0 0 39 968 625 32 290 625 7 678 000 8 463 552 8 463 552 31 286 781 21 563 781 0 9 723 000 33 449 828 29 177 230 3 752 598 520 000
28 306 507
28 244 236
62 271
28 244 236
21 408 147
20 872 943
62 271
28 306 507 3 399 984 2 999 984 400 000 10 803 090 10 041 840 131 250 630 000 539 119 470
28 244 236 4 609 108 4 209 108 400 000
62 271 -1 209 124 -1 209 124 0 -400
21 408 147 400 000
20 872 943 390 000
400 000 630 000
390 000 614 250
630 400 410 299 335
-400 -12 704 908
28 244 236 400 000 0 400 000 630 000 0 0 630 000 172 576 572
630 000 111 886 077
614 250 108 761 549
62 271 2 999 984 2 999 984 0 10 173 090 10 041 840 131 250 0 366 542 898
6. TSZ mód 6. TSZ mód
100 000 -100 000
117 823 887 110 145 887 7 678 000
33 497 500 29 224 902 3 752 598 520 000
5. TSZ mód 5. TSZ mód
0
10 000 000 10 000 000 10 000 000
9 750 000 9 750 000 9 750 000
700 000 0 700 000 0
682 500 0 682 500 0
7 678 000 0 7 678 000 8 463 552 8 463 552 9 723 000
7 486 050 0 7 486 050 8 251 963 8 251 963 9 479 925
9 723 000 33 449 828 29 177 230 3 752 598 520 000
9 479 925 32 613 583 28 447 800 3 658 783 507 000
26 225 000 25 735 000 0 25 000 000 490 000 245 000 490 000 31 838 149 31 838 149 0 60 800 010 55 000 010 5 800 000 77 855 262 77 855 262 0 17 796 147 17 796 147 124 482 320 123 503 570 943 750 35 000 47 672 47 672 0 0
5. sz. melléklet
A Dráva-medence komplex ökoturisztikai fejlesztése Dráva II. Pénzügyi helyzetkép Időszak:
2006.03.27.-2007.08.31 Változás
Megnevezés
Baranya Megyei Önkormányzat Személyi jellegű költségek Szolgáltatások Közbeszerzés lebonyolításának költségei Műszaki ellenőr díja Könyvvizsgálói díjak Projektmenedzsmentet segítő szakértői szolgáltatás Somogy Megyei Önkormányzat Szolgáltatások Rendezvényszervezés Nyilvánosság biztosítása Adminisztratív költségek (jogi költség) Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Építés Őrtilos Község Önkormányzata Építés Szolgáltatások Somogybükkösd Község Önkormányzata Építés Szolgáltatások Porrog Község Önkormányzata Építés Eszközbeszerzés Szolgáltatások Porrogszentkirály Község Önkormányzata Építés Szolgáltatások Csurgó Város Önkormányzata Építés Berzence Község Önkormányzata Építés Cún Község Önkormányzata Építés Szolgáltatások Szaporca Község Önkormányzata Építés Szolgáltatások Kémes Község Önkormányzata Építés Szolgáltatások Drávapiski Község Önkormányzata Építés Szolgáltatások Diósviszló Község Önkormányzata Építés Harkány Város Önkormányzata Építés Szolgáltatások Összesen:
Tervezett kiadási előirányzat
jogcíme
összege
17 758 200 0 1. TSZ mód 17 758 200 1. TSZ mód 7 140 000 3 400 000 680 000
6 538 200 -6 538 200
6 538 200 1. TSZ mód 850 000 510 000 340 000 170 000 340 000 102 298 362 102 298 362 37 778 598 37 218 598 560 000 1 950 000 1 725 000 225 000 6 163 020 3 934 020 1 545 000 684 000 39 221 948 38 641 948 580 000 500 000 500 000 17 224 163 17 224 163 5 192 838 4 992 838 200 000 5 198 097 4 998 097 200 000 26 985 510 24 985 510 2 000 000 5 196 709 4 996 709 200 000 18 240 667 18 240 667 61 080 616 57 025 366 4 055 250 345 638 728
Módosult kiadási előriányzat
-6 538 200
-6 283 388 -6 283 388
4. TSZ mód
17 758 200 6 538 200 11 220 000 7 140 000 3 400 000 680 000
4. TSZ mód
0
10 427 999 ?
792 001 ?
10 427 999 6 899 999 3 120 000 408 000
792 001 240 001 280 000 272 000
0
96 014 974 96 014 974
264 798
75 202
95 697 948 95 697 948 37 970 598 37 218 598 752 000 1 815 194 1 590 194 225 000 6 482 233 3 644 501 2 334 732 503 000 39 458 054 38 639 304 818 750 497 261 497 261 16 674 219 16 674 219 11 476 226 11 060 226 416 000 387 000
317 026 317 026 -192 000 0 -192 000 134 806 134 806 0 -319 213 -319 213
6 283 388 6 067 388 216 000 0
11 476 226 11 060 226 416 000 0
0
0
0
0
387 000 28 998 714 26 999 714 1 999 000 387 000
-4 048 253
14 192 414
387 000 0
-4 048 253
14 192 414
0
0
-4 048 253
Előriányzat maradvány (+) / hiány (-)
0
6 163 020 3 325 288 2 334 732 503 000
3. TSZ mód 3. TSZ mód 3. TSZ mód
F_13 elmaradó projektelem
Tervezett felhasználás (VSZ szerint)
Elszámolható, kifizetett "számlák" Kifizetési kérelemmel Még nem lehívott kiadási benyújtott támogatás előirányzat (100%) "számlák" összege (100%) tartalma (97,5%) elszámolható része (100%) 7 438 320 7 432 850 7 247 029 10 319 880 3 409 374 3 403 904 3 318 806 3 128 826 4 028 946 4 028 947 3 928 223 7 191 054 3 926 946 3 926 947 3 828 773 3 213 054 0 0 0 3 400 000 102 000 102 000 99 450 578 000
74 911 079 70 855 829 4 055 250 325 183 525
0 -236 106 2 644 -238 750 2 739 2 739 549 944 549 944 0 0 0 -187 000 0 -187 000 -2 013 204 -2 014 204 1 000 -187 000 0 -187 000 0
-13 830 463 -13 830 463 0 -15 168 470
262 260 262 260 166 248 96 012 0 44 640 000 44 640 000 34 139 618 33 579 618 560 000 1 450 000 1 225 000 225 000 5 665 759 2 828 027 2 334 732 503 000 34 161 576 33 581 576 580 000 0 0 12 941 566 12 941 566 0
262 261 262 261 166 248 96 012 0 44 640 000 44 640 000 34 139 617 33 579 617 560 000 1 450 000 1 225 000 225 000 5 665 759 2 828 027 2 334 732 503 000 34 161 575 33 581 575 580 000 0 0 12 941 566 12 941 566 0
255 704 255 704 162 092 93 612 0 43 524 000 43 524 000 33 286 127 32 740 127 546 000 1 413 750 1 194 375 219 375 5 524 115 2 757 326 2 276 364 490 425 33 307 536 32 742 036 565 500 0 0 12 618 027 12 618 027 0
200 000 0 200 000 17 197 258 15 198 258 1 999 000 200 000 0 200 000 0
200 000 0 200 000 17 197 258 15 198 258 1 999 000 200 000 0 200 000 0
195 000 0 195 000 16 767 327 14 818 302 1 949 025 195 000 0 195 000 0
587 740 247 740 173 752 73 988 340 000 51 374 974 51 374 974 3 638 980 3 638 980 0 500 000 500 000 0 497 261 497 261 0 0 5 060 372 5 060 372 0 500 000 500 000 4 282 597 4 282 597 11 476 226 11 060 226 416 000 4 998 097 4 998 097 0 9 788 252 9 787 252 1 000 4 996 709 4 996 709 0 14 192 414
0
0
0
14 192 414
4 055 250 0 4 055 250 162 351 607
4 055 250 0 4 055 250 162 346 137
3 953 869 0 3 953 869 158 287 484
57 025 366 57 025 366 0 179 238 868
6. sz. melléklet
A Dráva-medence komplex ökoturisztikai fejlesztése Dráva III. Pénzügyi helyzetkép Időszak:
2006.03.27.-2007.08.31 Változás
Megnevezés
Baranya Megyei Önkormányzat Személyi jellegű költségek Építés Szolgáltatások Tervezés Közbeszerzés lebonyolításának költségei Műszaki ellenőr díja Könyvvizsgálói díjak Projektmenedzsmentet segítő szakértői szolgáltatás Somogy Megyei Önkormányzat Szolgáltatások Rendezvényszervezés Nyilvánosság biztosítása Adminisztratív költségek (jogi költség) Zákány Község Önkormányzata Építés Szolgáltatások Zákányfalu Község Önkormányzata Építés Szolgáltatások Drávaiványi Község Önkormányzata Építés Szolgáltatások Tésenfa Község Önkormányzata Építés Szolgáltatások Drávacsepely Község Önkormányzata Építés Szolgáltatások Ipacsfa Község Önkormányzata Építés Szolgáltatások Túrony Község Önkormányzata Építés Szolgáltatások Siklós Város Önkormányzata Építés Szolgáltatások Összesen:
Tervezett kiadási előirányzat
jogcíme
73 586 100 0 1. TSZ mód 60 000 000 13 586 100 1. TSZ mód 4 707 000 3 570 000 1 700 000 340 000 3 269 100 1. TSZ mód 425 000 255 000 170 000 85 000 170 000 2 725 000 2 500 000 225 000 2 725 000 2 500 000 225 000 13 543 429 13 111 429 432 000 5 195 500 4 995 500 200 000 8 245 375 7 995 375 250 000 6 245 888 5 995 888 250 000 18 454 501 17 517 001 937 500 35 579 501 32 499 001 3 080 500 166 725 294
Módosult kiadási előriányzat
összege
0 3 269 100 -3 269 100
-3 269 100
0
Tervezett felhasználás (VSZ szerint)
73 586 100 3 269 100 60 000 000 10 317 000 4 707 000 3 570 000 1 700 000 340 000
Előriányzat maradvány (+) / hiány (-)
65 229 496 ?
400 004 ?
59 909 497 5 319 999 4 687 500 3 439 999 1 680 000 200 000
90 503 309 501 19 500 130 001 20 000 140 000
Kifizetési kérelemmel benyújtott "számlák" elszámolható része (100%) 36 270 108 1 847 856 27 472 813 6 949 439 4 687 500 2 211 939 0 50000
Elszámolható, kifizetett "számlák"
összege (100%)
támogatás tartalma (97,5%)
36 141 625 1 719 374 27 472 813 6 949 438 4 687 500 2 211 938
26 463 085 1 676 390 18 010 993 6 775 702 4 570 312 2 156 640
50 000
48 750
Még nem lehívott kiadási előirányzat (100%)
37 315 992 1 421 244 32 527 187 3 367 561 19 500 1 358 061 1 700 000 290 000 0
0 191 466 191 466 159 666 31 800
0 0
191 466 191 466 159 666 31 800
0
0
225 000
225 000 2 685 000 2 460 000 225 000 13 627 429 13 111 429 516 000 6 055 218 5 668 218 387 000 8 767 158 8 342 158 425 000 7 279 018 6 854 018 425 000 19 483 667 19 483 667 937 490 47 411 982 44 331 482 3 080 500 170 730 434
0 40 000 40 000 0 -84 000 0 -84 000 -859 718 -672 718 -187 000 -521 783 -346 783 -175 000 -1 033 130 -858 130 -175 000 -1 966 656 -1 966 666 10 -11 832 481 -11 832 481 0 -15 857 764
225 000 2 685 000 2 460 000 225 000 4 881 542 4 449 542 432 000 1 927 282 1 727 282 200 000 8 245 375 7 995 375 250 000 250 000 250 000 17 245 981 16 308 491 937 490 3 080 500 3 080 500 75 002 254
93 720 93 720 93 720 0 0 225 000 0 225 000 1 299 925 1 074 925 225 000 4 881 542 4 449 542 432 000 200 000 0 200 000 8 245 375 7 995 375 250 000 250 000 0 250 000 12 333 068 11 395 577 937 490 3 080 500 0 3 080 500 66 750 755
91 377 91 377 91 377
219 375 219 375 1 267 427 1 048 052 219 375 4 759 503 4 338 303 421 200 195 000 195 000 8 039 241 7 795 491 243 750 243 750 243 750 12 024 741 11 110 688 914 053 3 003 487 3 003 487 56 306 986
233 534 63 534 10 334 53 200 170 000 2 500 000 2 500 000 0 40 000 40 000 0 8 661 887 8 661 887 0 3 268 218 3 268 218 0 0 0 0 5 995 888 5 995 888 0 1 208 520 1 208 510 10 32 499 001 32 499 001 0 91 723 040
7. sz. melléklet
Könyvvizsgálói tájékoztató a Baranya megyei Önkormányzat Közgyűlése részére a DRÁVA I-II-III projektek folyamatban lévő könyvvizsgálatáról
A Dráva I-II-III. projektek pénzügyi elszámolásának könyvvizsgálatát 2004-2008. évre vonatkozólag a 2007. január 26.-i megbízási szerződés és a Megbízó közzétett pályázati feltételei alapján végeztük. A 2004-2006. évet érintő vizsgálat eredményéről mind a Főkedvezményezett Baranya megyei Önkormányzat, mind a támogatásban részesülő partnerek részére jelentést állítottunk össze. A vizsgálat során a következő főbb jogszabályokat és előírások vettük és vesszük figyelembe: ¾ Közbeszerzési Törvény (2003. évi CXXIX. tv.) ¾ Számviteli Törvény (2000. évi C. tv.) ¾ ÁFA Törvény (1992. évi LXXIV. Tv.) ¾ 249/2000 (XII. 4.) Kormányrendelet az államháztartás egyéb szervezetinek beszámolási kötelezettségeiről ¾ Megállapodás szerinti vizsgálattal kapcsolatos megbízásra vonatkozó 4400. témaszámú Nemzeti Könyvvizsgálati Standard ¾ Támogatási szerződések ¾ a Dráva I-II-III projektek elszámolási rendje A következő időszak 2007. év pénzügyi elszámolásainak (fizetési kérelmek, a könyvviteli elkülönített nyilvántartásoknak, a projekt keretében megvalósított beruházások üzembe-helyezésének ellenőrzése folyamatos. Több beruházási elem elkészült. Az utolsó szállítói számlák benyújtása illetve kifizetése folyamatban. Az eddigi pénzügyi elszámolásokat illetően a következőket állapíthatjuk meg: 1. Az eddigi elszámolások csak a megkötött támogatási szerződésben foglaltaknak megfelelő, támogatható, elszámolható költségeket tartalmazza. 2. Az általános elszámolhatósági szabályokat betartották, beleértve a Támogatási Szerződésben és mellékleteiben, foglalt szabályokat. 3. A projektek eddigi elszámolásai és könyvelése (mind a bevételek, mind a kiadások tekintetében) hiteles, megbízható és megfelelő háttér-dokumentációval alátámasztott. 4. A szükséges ellenőrzési nyomvonal létezik az összes tevékenységre vonatkozóan, szerződések, számlák és a kifizetéseket igazoló dokumentumok révén. 5. A Projekt végrehajtása során a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény hatálya alá tartozó beszerzések esetén, a szolgáltatásokat, beszerzéseket és beruházásokat a közbeszerzési szabályoknak megfelelően szerezték be. 6. A kifizetések és a folyamatban lévő kifizetési kérelmek teljes egészében és a valóságnak megfelelően tükrözik a projekt előrehaladását. A helyszíneken bizonyíték van arra, hogy a támogatási szerződésben és a módosításokban szereplő tevékenységek folyamatban vannak, illetve megvalósultak. 7. A partnerek a Közösségi szabályokat betartják az információs tevékenységekre és publicitásra, a közbeszerzési szabályokra vonatkozóan. 8. A projektek a jóváhagyott pályázat és a Támogatási Szerződés előírásai szerint kezdődtek el, és kerülnek megvalósításra. Pécs, 2007. szeptember hó 4.
Dr. Tótsimonné Drenyovszki Márta bejegyzett könyvvizsgáló
ELŐTERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK
2007. SZEPTEMBER 20-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 656-4/2007.
MELLÉKLETEK: 1 DB
TÁRGY: Pályázat benyújtása helyi szervezési intézkedésekhez kapcsolódó többletkiadások támogatására
ELŐTERJESZTŐ: dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke
AZ ELŐTERJESZTÉST KÉSZÍTETTE: Fejlesztési és Közgazdasági Főosztály Pólainé Lócskai Franciska vezető-főtanácsos
MEGTÁRGYALTA: Egészségügyi, Szociális és Gyermekvédelmi Bizottság Költségvetési, Gazdasági és Foglalkoztatási Bizottság Művelődési, Kisebbségi, Ifjúsági és Sport Bizottság Pénzügyi Bizottság VÉLEMÉNYEZÉSRE MEGKAPTA:
Jogi és Ügyrendi Bizottság
FEJLESZTÉSI ÉS KÖZGAZDASÁGI FŐOSZTÁLLYAL TÖRTÉNT EGYEZTETÉS: 2007. szeptember 3. TÖRVÉNYESSÉGI VÉLEMÉNYEZÉSRE BEMUTATVA: FELELŐS TISZTSÉGVISELŐ:
dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke
2007. szeptember 3.
2 II. A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CXXVII. törvény 5. számú mellékletének 9. pontjában 9.090 millió forint előirányzat áll rendelkezésre a helyi szervezési intézkedésekhez kapcsolódó többletkiadások támogatására. Ez a - helyi önkormányzatok létszámcsökkentési döntéseivel kapcsolatos egyszeri kiadások, - a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló 2004. évi CXXII. törvény szerinti munkáltatói kifizetések, - a helyi önkormányzati fenntartású költségvetési szervek által foglalkoztatottak részére folyósítandó külön törvényben meghatározott 13. havi illetmény havi részleteinek, - az egészségügyi struktúra átalakításával kapcsolatos személyi juttatások és azok járulékainak forrásául szolgál. A helyi önkormányzatok és a többcélú kistérségi társulások létszámcsökkentési döntéseivel kapcsolatos egyszeri költségvetési támogatás igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának és elszámolásának részletes feltételeit a 4/2007. (II.20.) ÖTM rendelet, majd az ezt módosító 17/2007. (VII.9.) ÖTM rendelet szabályozza. A központi támogatás a feladatellátás racionálisabb megszervezéséből adódó, álláshely-megszüntetéssel együtt járó létszámcsökkentési döntéshez kapcsolódó jogszabályi kötelezettségek teljesítéséhez igényelhető, ha a helyi önkormányzat a) a költségvetési szervnél - ideértve az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által finanszírozott feladatokat ellátó költségvetési szerveket is - főfoglalkozásban, határozatlan idejű közszolgálati, közalkalmazotti jogviszonyban vagy munkaviszonyban állók jogviszonyának megszüntetéséről döntött, b) 2006. szeptember 30-át követő döntése következményeként fizetési kötelezettsége keletkezik, c) a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló 2005. évi CLIII. törvény 5. számú mellékletének 10. pontja szerinti pályázat keretében e munkavállaló után támogatásban nem részesült, d) a létszámcsökkentéssel érintett álláshelyen foglalkoztatott - munkaviszonyban töltött ideje folyamatosságának megszakítása nélküli - foglalkoztatására az önkormányzat költségvetési szerveinél, a meglévő üres álláshelyeken, az előreláthatólag megüresedő álláshelyeken vagy a tervezett új álláshelyeken, illetve szervezeti változás, feladatátadás következtében a pályázó fenntartói körén kívüli munkáltatónál nincs lehetőség. A képviselő-testület, abban az esetben is jogosult 2007. évben a pályázat benyújtására, ha 2006. szeptember 30-át követő döntése esetén a létszámcsökkentéssel érintett munkavállalók munkaviszonyának megszűnésével kapcsolatban 2006. december 31éig tényleges kifizetési kötelezettsége keletkezett. Ebben az esetben további feltétel, hogy a pályázó a helyi önkormányzatok létszámcsökkentési döntéseivel kapcsolatos költségvetési hozzájárulás igényléséről szóló 14/2006. (III. 14.) BM rendelet alapján e munkavállalók után nem részesült támogatásban. A pályázathoz mellékelni kell az alábbi dokumentumokat: a) a létszámcsökkentéssel érintett költségvetési döntésének kivonatát, amelyben a költségvetési létszámkeret a létszámcsökkentéssel érintett évre meghatározásra került, b) összesítő táblázatot, benyújtandó igényekről
3 c) a pályázó azon döntését - amennyiben az a) pontban előírt dokumentumok nem tartalmazzák -, amely a létszámcsökkentés előtti és az azt követően kialakult tényleges és intézményenként azonosítható álláshely-megszüntetéssel együtt járó létszámcsökkentés tételes kivonatát tartalmazza, amelyben a racionalizálási döntést követő intézményi szintű és összesített létszámadat is szerepel, d) táblázatot, amelyben a létszámcsökkentési döntést megelőző, valamint az azt követően kialakuló, intézményi szintű létszámadatokat, valamint az összesített létszámot mutatja; ha a létszámcsökkentést követően akár intézményi szinten, akár összesítetten létszámnövekedést mutat, akkor ennek szöveges indokolása szükséges, e) az intézményenként, munkavállalónként feltüntetett adatokat, f) az öregségi nyugdíj, az előrehozott öregségi nyugdíj, illetve a rokkantsági, baleseti rokkantsági nyugdíjra való jogosultság/részesülés igazolására szolgáló adatok kimutatását g) a foglalkoztatási jogviszony megszüntetésével kapcsolatos, az érintett munkavállaló által is aláírt, munkáltatói intézkedéseket igazoló dokumentumok másolati példányát (amely köztisztviselők esetén tartalmazza a tartalékállománnyal kapcsolatos rendelkezést is), h) emelt összegű végkielégítésre jogosult esetén az érintett munkavállaló nyilatkozatát arra vonatkozólag, hogy korábban részesült-e emelt összegű végkielégítésben, i) a képviselő-testületi határozatot arról, hogy a pályázó fenntartói körén belül önkormányzat esetén, költségvetési szerveinél és polgármesteri hivatalánál, a meglévő üres álláshelyeken, az előreláthatólag megüresedő álláshelyeken vagy a tervezett új álláshelyeken, illetve szervezeti változás, feladatátadás következtében a pályázó fenntartói körén kívüli munkáltatónál a létszámcsökkentéssel érintett álláshelyen foglalkoztatottak munkaviszonyban töltött ideje folyamatosságának megszakítása nélküli foglalkoztatására nincs lehetőség, j) azoknál a munkavállalóknál, akiknél a pályázó a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló 2004. évi CXXII. törvény alapján köteles felajánlani e lehetőség igénybevételét, a felajánlásról szóló dokumentumot, valamint a munkavállaló nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy a programban részt kíván-e venni vagy sem. A pályázat keretében a tényleges létszámcsökkentést megvalósító munkaviszony megszüntetése miatt jogszabályban előírt kötelező mérték szerint megállapított és kifizetendő felmentési időre járó illetmény fele, valamint a végkielégítés jogszabályban előírt kötelező mérték szerint megállapított és kifizetendő felmentési időre járó illetmény fele, valamint a végkielégítés jogszabály szerinti teljes összege és mindezek járulékai támogathatók. Továbbá a Baranya Megyei Kórházban, mint költségvetési szervként működő egészségügyi intézményében csoportos létszámcsökkentést valósított meg, ezért a felmentéssel érintett személyek után az egészségügyi struktúraváltásból fakadó önkormányzati kötelezettségek támogatása igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának, elszámolásának és ellenőrzésének részletes szabályairól szóló 87/2007. (IV. 25.) Korm. rendelet alapján 35.833 ezer forint állami támogatásban részesült. E személyek után pedig - az előírt egyéb feltételek teljesítése mellett - a jogszabályban előírt kötelező mérték szerint megállapított és kifizetendő teljes felmentési időre járó illetményre és a végkielégítés jogszabály szerinti teljes összegére, valamint mindezek járulékaira igényelhető támogatás. A pályázatot 2007. október 1-jéig kell a Magyar Államkincstár Dél-dunántúli Regionális Igazgatóságaihoz megküldeni, amit egy Tárcaközi Bizottság 2007. november 30-áig, a
4 hatályos jogszabályok, továbbá a pályázati feltételek alapján bírálja el, és dönt a támogatásról. A támogatás folyósítása a Tárcaközi Bizottság döntését követő hónap nettó finanszírozása keretében történik. Sikeres pályázat esetén 2007. december 20-ig 145.976.483 forint, 2008. folyamán – külön jogszabály szerint – 47.234.767 forint támogatás várható. Amennyiben a pályázó a támogatásról szóló döntést követő öt éven belül a megszüntetett álláshelyet annak ellenére visszaállítja, hogy azt - önkormányzati rendeleten kívüli - jogszabályváltozásból adódó, és azt a pályázó számára kötelezően ellátandó többletfeladatok nem teszik szükségessé, úgy ezen álláshely megszüntetésére jóváhagyott támogatásról köteles haladéktalanul lemondani, és erről az illetékes Igazgatóságon keresztül az ÖTM-et tájékoztatni.
III. Határozati javaslat: 1. A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CXXVII. törvény 5. számú mellékletének 9. pontjában és a helyi önkormányzatok létszámcsökkentési döntéseivel kapcsolatos költségvetési hozzájárulás igénylésének feltételeiről szóló 17/2007. (VII.12.) ÖTM rendelet alapján a Baranya Megyei Önkormányzat pályázatot nyújt be a helyi szervezési intézkedésekhez kapcsolódó többletkiadások támogatására tervezett központosított előirányzat igénylésére. Határidő: 2007. október 1. Felelős: dr. Hargitai János, a közgyűlés elnöke 2. Baranya Megyei Kórház létszámkerete 85 fővel csökken, 1090 főről legalább 1005 főre, ehhez a központi forrásból igényelt összeg 120.135.715 forint; a Baranya Megyei Önkormányzat Időskorúak Otthona Komló-Mecsekjánosi puszta intézmény funkcionális jogutódlással történő megszűnése miatt 1 fő közalkalmazotti jogviszonyának megszűnéséhez a központi forrásból igényelt összeg 4.932.481 forint; a Baranya Megyei Önkormányzat Boróka Otthona Helesfa intézmény létszámkerete 5 fővel csökken, 142 főről legalább 137 főre, ehhez a központi forrásból igényelt összeg 5.014.636 forint; a Baranya Megyei Önkormányzat Fogyatékos Személyek Otthona Mozsgó létszámkerete 4 fővel csökken, 73 főről 69 főre, ehhez a központi forrásból igényelt összeg 3.796.854 forint; a Baranya Megyei Önkormányzat Horizont Otthona Szigetvár-Turbékpuszta létszámkerete 2 fővel csökkent, 58 főről legalább 56 főre, ehhez a központi forrásból igényelt összeg 3.477.643 forint;
5 a Baranya Megyei Önkormányzat Nagy László Gimnáziuma, Szakközépiskolája, Szakiskolája és Kollégiuma Komló létszámkerete 9 fővel csökken, 166 főről legalább 157 főre, ehhez a központi forrásból igényelt összeg 7.536.645 forint; a Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ létszámkerete 9 fővel csökken, 249 főről legalább 240 főre, ehhez a központi forrásból igényelt összeg 21.159.724 forint; a Csorba Győző Megyei Könyvtár létszámkerete 1 fővel csökken, 38 főről legalább 37 főre, ehhez a központi forrásból igényelt összeg 4.528.698 forint; a Baranya Megyei Levéltár létszámkerete 1 fővel csökken, 26 főről legalább 25 főre, ehhez a központi forrásból igényelt összeg 4.149.114 forint; a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága létszámkerete 1 fővel csökken, 86 főről legalább 85 főre, ehhez a központi forrásból igényelt összeg 4.351.186 forint; a Művészetek és Irodalom Háza létszámkerete 1 fővel csökken, 9 főről legalább 8 főre, ehhez a központi forrásból igényelt összeg 2.002.853 forint; a Baranya Megyei Önkormányzat Gazdasági Igazgatósága létszámkerete 2 fővel csökken, 32 főről legalább 30 főre, ehhez a központi forrásból igényelt összeg 1.901.101 forint; a Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala létszámkerete 2 fővel csökken, 142 főről legalább 140 főre, ehhez a központi forrásból igényelt összeg 10.224.600 forint. A központosított forrásból – a megpályázható helyi szervezési intézkedések egyszeri többletkiadásaira – az önkormányzat által igényelt összeg összesen: 193.211.250 forint. 3. A végleges álláshely megszüntetések miatti létszámcsökkentéssel érintett munkavállalók továbbfoglalkoztatására - a munkaviszonyban töltött idejük folyamatosságának megszakítása nélkül - nincs lehetőség, a megszüntetett álláshelyek 5 évig nem kerülnek visszaállításra. Pécs, 2007. szeptember 3.
dr. Hargitai János
1. melléklet a 4/2007. (II. 20.) ÖTM rendelethez Összesítő táblázat a 2006. szeptember 30-át követően megvalósuló munkaviszony megszűnések egyszeri többletkiadásaihoz Pályázó neve: Baranya Megyei Önkormányzat KSH kódja: 0200000 (7 karakter)
Pályázat kulcsa: ................................................ (Igazgatóság tölti ki!) Forintban
Sor szá m 1.
Intézmény megnevezése
Létszámcsökkentés munkaviszony megszűnéssel, felmentéssel* (fő)
2.
3.
2007. évben pályázó által fizetendő Felmentési illetmény*
Végkielégítés
4.
5.
2008. évben pályázó által fizetendő
TB járulék
Munkaadói járulék
Összesen (4+5+6+7)
Felmentési illetmény*
Végkielégítés
TB járulék
Munkaadói járulék
6.
7.
8.
9.
10.
11.
12.
1.
Ba. M-i Kórház
2.
BMÖ. Időskorúak Otthona Mjp.
3.
BMÖ. Boróka Otthona Helesfa
5
1.221.676
2.577.290
1.101.700
113.970
5.014.636
4.
BMÖ. Fogy. Sz.em. Otthona Mozsgó
4
2.447.366
147.486
752.508
77.847
3.425.207
5.
BMÖ. Horizont Otthona Szigetvár
2
641.036
1.993.542
764.028
79.037
3.477.643
6.
BMÖ. Nagy László G. Sz. Komló
9
5.482.900
226.680
1.655.778
171.287
7.536.645
7.
B.M-i Gyermekv. Kp.
1.o. összesen:
85 39.431.603 16.077.939 16.097.767 1.665.286 1 0 3.736.728 1.083.651 112.102
73.272.595 4.932.481
9 5.479.232 10.550.862 4.648.728 480.902 21.159.724 115 54.703.813 35.310.527 26.104.160 2.700.431 118.818.931
3.779.501 31.722.863 10.295.686
140.775
140.775
81.650
3.920.276 31.863.638 10.377.336
Dátum: ................................................................. P. H. .............................................................................. polgármester vagy a közgyűlés elnöke** Ügyintéző: Pólainé
Telefonja: 72/500434.
– KSH-kód: a megyekóddal kezdődő településazonosító kód – 8. oszlop = 4+5+6+7. oszlopok – a táblázat sorai a 4., 5., 6., 7., 8. oszlopok tekintetében = a 3. melléklet 9., 10., 11., 12., 13. oszlopainak intézményenkénti összesen adataival * Ebben az oszlopban kell feltüntetni munkaviszony esetén a felmondással érintett munkavállaló számát és illetményét. ** Helyi önkormányzat esetében.
Összesen (9+10+11+12)
Korenged. nyugdíj befizetése
13.
14.
1.065.071 46.863.120
8.447
371.647
1.073.518 47.234.767
1. melléklet a 4/2007. (II. 20.) ÖTM rendelethez Összesítő táblázat a 2006. szeptember 30-át követően megvalósuló munkaviszony megszűnések egyszeri többletkiadásaihoz Pályázó neve: Baranya Megyei Önkormányzat KSH kódja: 0200000 (7 karakter)
Pályázat kulcsa: ................................................ (Igazgatóság tölti ki!) Forintban
Sor szá m
Intézmény megnevezése
Létszámcsökkentés munkaviszony megszűnéssel, felmentéssel* (fő)
2.
3.
1.
2007. évben pályázó által fizetendő Felmentési illetmény* 4.
Végkielégítés 5.
TB járulék 6.
Munkaadói járulék 7.
2008. évben pályázó által fizetendő Összesen (4+5+6+7)
Felmentési illetmény*
Végkielégítés
TB járulék
Munkaadói járulék
8.
9.
10.
11.
12.
8.
Csorba Győző Megyei Könyvtár
1
861.356
2.569.476
994.941
102.925
4.528.698
9.
Baranya Levéltár
Megyei
1
1.137.201
2.006.067
911.548
94.298
4.149.114
10.
Baranya Megyei Múzeumok Igazgat.
1
672.563
2.623.790
955.942
98.891
4.351.186
11.
Művészetek Irodalom Háza
és
1
650.277
867.036
440.021
45.519
2.002.853
12.
BMÖ Gazdasági Igazgatósága
2
1.440.228
0
417.666
43.207
1.901.101
Összesen (9+10+11+12)
Korenged. nyugdíj befizetése
13.
14.
13.. BMÖ. Hivatala
2 2.457.909 5.288.000 2.246.314 232.377 10.224.600 2. o.összesen: 7 7.219.534 13.354.369 5.966.432 617.217 27.157.552 Összesen: 122 61.923.347 48.664.896 32.070.592 3.317.648 145.976.483 3.920.276 31.863.638 10.377.336 Dátum: ................................................................. P. H. .............................................................................. polgármester vagy a közgyűlés elnöke** Ügyintéző: Pólainé Telefonja: 72/500434. – KSH-kód: a megyekóddal kezdődő településazonosító kód – 8. oszlop = 4+5+6+7. oszlopok – a táblázat sorai a 4., 5., 6., 7., 8. oszlopok tekintetében = a 3. melléklet 9., 10., 11., 12., 13. oszlopainak intézményenkénti összesen adataival * Ebben az oszlopban kell feltüntetni munkaviszony esetén a felmondással érintett munkavállaló számát és illetményét. ** Helyi önkormányzat esetében.
1.073.518 47.234.767
ELŐTERJESZTÉS A BARANYA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT KÖZGYŰLÉSÉNEK
2007. SZEPTEMBER 20-I ÜLÉSÉRE IKTATÓSZÁM: 996-6/2007.
MELLÉKLETEK: - DB
TÁRGY: Települési önkormányzatok közoktatási intézkedéseiről szakvélemény
ELŐTERJESZTŐ: Horváth Zoltán, a közgyűlés alelnöke
AZ ELŐTERJESZTÉST KÉSZÍTETTE: Kaufmann Eszter közoktatási referens, Humánszolgáltatási Főosztály
MEGTÁRGYALTA: Művelődési, Kisebbségi, Ifjúsági és Sport Bizottság
VÉLEMÉNYEZÉSRE MEGKAPTA:
Jogi és Ügyrendi Bizottság
FEJLESZTÉSI ÉS KÖZGAZDASÁGI FŐOSZTÁLLYAL TÖRTÉNT EGYEZTETÉS:
TÖRVÉNYESSÉGI VÉLEMÉNYEZÉSRE BEMUTATVA: FELELŐS TISZTSÉGVISELŐ:
2007. szeptember 3.
Horváth Zoltán, a közgyűlés alelnöke
2007. szeptember 3.
2 II. A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (a továbbiakban: közoktatási törvény) 86.§. (1) bekezdése rendelkezik arról, hogy a községi, városi önkormányzat köteles gondoskodni - többek között – az óvodai nevelésről és általános iskolai oktatásról. Ugyanakkor a közoktatási törvény 88.§. (4) bekezdése azt is kimondja, hogy az önkormányzatok feladataikat intézmény létesítésével, fenntartásával, társulásban való részvétellel vagy más önkormányzattal, illetve fenntartóval kötött megállapodás útján láthatják el. Ezért amennyiben az érintett települési önkormányzat(ok) a következő nevelési- és/vagy tanévtől a kötelező közoktatási feladataikat az eddigiektől eltérő módon kívánják ellátni, úgy erről a szándékukról szükséges a képviselőtestületeknek határozniuk. A közoktatási törvény 88. §. (6) bekezdése értelmében a helyi önkormányzat közoktatási intézményét, illetve egyes szolgáltatás ellátását – részben vagy egészben – akkor szüntetheti meg, közoktatási intézményét akkor szervezheti át, ha az adott tevékenységről, szolgáltatásról továbbra is megfelelő színvonalon gondoskodik oly módon, hogy annak igénybe vétele a gyermekeknek, tanulóknak, szülőknek nem jelent aránytalan terhet. Ennek eldöntéséhez be kell szerezni a megyei önkormányzat közoktatás-fejlesztési tervére épített szakvéleményét. A szakvéleményben arról kell dönteni, hogy a tervezett intézkedés összhangban áll-e a megye közoktatásának feladatellátási, intézményhálózat működtetési és fejlesztési tervében (a továbbiakban: megyei közoktatás-fejlesztési terv) foglaltakkal, illetve az új módon történő feladatellátás az érintetteknek nem jelent-e aránytalan terhet. A döntés meghozatalakor figyelembe kell venni a tervezett intézkedésre vonatkozó (független) közoktatási szakértő véleményét is, aki abban foglal állást, hogy a javasolt megoldás biztosítja-e az adott tevékenység, szolgáltatás megfelelő színvonalon történő további ellátását. Hasonló módon kell eljárni abban az esetben is, ha a helyi önkormányzat új közoktatási intézményt létesít, vagy a meglévő feladatát bővíti (közoktatási törvény 88. (5) bekezdés). Ilyen közoktatási intézkedés megtételéhez is be kell szerezni a megyei önkormányzat szakvéleményét. A szakvélemény-kéréssel együtt szükséges nyilatkozni arról, hogy a működés megkezdéséhez, illetve az új feladatok ellátásához szükséges személyi és tárgyi feltételek, valamint a költségvetési fedezet rendelkezésre áll vagy megteremthető. A Szentlőrinc-Kacsóta-Csonkamindszent Intézményfenntartó Társulás által működtetett Szentlőrinc székhelyű Arany János Utcai Óvoda (2007. július 1-től a Szentlőrinci Oktatási-Nevelési Központ Arany János Utcai Intézményegység) feladatát kívánják a 2007/2008. nevelési évtől bővíteni a fenntartó települési önkormányzatok. A tervezett intézkedés keretében szeretnék bevezetni az érintett óvodában a sajátos nevelési igényű gyermekek – enyhe értelmi fogyatékosok – integrált nevelésének feladatát. Ezzel a társulás tagjai „az alapfeladatok magasabb minőségi szinten történő ellátását/megvalósíthatóságát” kívánják elérni. Szentlőrinc Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a 117/2007.(VI.07.) KT. határozatában hozzájárulását, míg Kacsóta Község Önkormányzata a 30/2007.(VI.18.) KT. határozatában és Csonkamindszent Község Önkormányzata a 37/2007.(VI.21.) KT. határozatában egyetértését adta ahhoz, hogy az óvodáskorú gyermekek tekintetében az integrált nevelés megvalósulhasson. A fenntartó önkormányzatok vállalták, hogy a feladatbővítéshez szükséges feltételeket biztosítják. Az intézményben egy fő óvónő rendelkezik fejlesztőpedagógusi végzettséggel, a gyógypedagógusi ellátottságot pedig – a mindenkori szükségletnek megfelelően – szakszolgálati együttműködés keretében oldják meg. A szakszolgálati
3 feladatok közül a logopédiai ellátást a Szentlőrinc Kistérségi Logopédiai Szakszolgálattal, a nevelési- és módszertani tanácsadást a Szentlőrinci Nevelési Tanácsadóval, a korai fejlesztést és a tanulási képességek vizsgálatát, valamint a speciális fejlesztést a Baranyai Pedagógiai Szakszolgálatok és Szakmai Szolgáltatások Központjával közösen látják el. A tárgyi feltételek már a 2007/2008. nevelési évben részben rendelkezésre állnak, a hiányzók beszerezésére kötelezettséget vállaltak a fenntartók. Az intézményben fejlesztő szoba is kialakítható. A közoktatási szakértői vélemény a feladatbővítéssel kapcsolatban megállapítja: • „az intézményben lévő feladat-ellátás minőségi szinttel bővül ki, mely változtatás megfelel a közoktatási törvényben foglalt megfelelő szintnek, • az önkormányzatok tervezett intézkedése az érintett gyermekek számára nem jelent hátrányt, hanem a feltételek biztosítása esetén kifejezetten előnyös lehet, • az óvoda feladatbővítésével magasabb szinten valósul meg a gyermekek mindenek felett álló érdeke”. Ennek ismeretében kijelenthető, hogy a Szentlőrinc, Kacsóta és Csonkamindszent települési önkormányzatok tervezett közoktatási intézkedése a megye közoktatásfejlesztési tervével megegyező. Az intézmény feladatbővítésével a közoktatási szolgáltatás új módon történő igénybevétele a gyermekeknek és a szülőknek előnyös, többlet terhet nem jelent. Alsószentmárton Önkormányzatának Képviselőtestülete a 30/2007.(V.30.) Kt. határozatában úgy döntött, hogy „az alsószentmártoni 1-4. évfolyamos általános iskolát a tanév végével, mint önálló intézményt megszünteti és a 2007/2008. tanévtől az Egyházasharaszti Körzeti Általános Iskola tagintézményeként működteti”. Ehhez kérte a körzeti általános iskolát fenntartó települési önkormányzatok jóváhagyását. Egyházasharaszti Község Önkormányzata a 25/2007.(VII.25.) számú, Kistapolca Község Önkormányzata a 35/2007.(VII.12.) számú, Old Község Önkormányzata a 22/2007.(VII.12.) számú, és Siklósnagyfalu Község Önkormányzata az 50/2007.(VII.19.) számú határozatában adta hozzájárulását ahhoz, hogy a következő tanévtől az alsószentmártoni alsótagozatos tanulók ellátása az Egyházasharaszti székhelyű Körzeti Általános Iskola alsószentmártoni tagintézményben történjen. Jelenleg az egyházasharaszti 8 évfolyamos Körzeti Általános Iskolát közoktatási társulás keretében tartja fenn Egyházasharaszti, Alsószentmárton, Kistapolca, Old és Siklósnagyfalu községek önkormányzata. Az érintett települések a Körzeti Általános Iskolában gondoskodnak az általános iskolások oktatásának-nevelésének kötelező feladatáról. Alsószentmárton kivételével valamennyi nevezett település 1-8. évfolyamos tanulójának ellátása történik az intézményben. Alsószentmárton község a társulásban csak az 5-8. évfolyamos tanulói vonatkozásában vesz részt, még az 1-4. évfolyamos korosztály számára helyben tart fenn 4 évfolyamos általános iskolát. A helyi iskolába 48 fő tanuló jár. Az intézmény alapító okiratában szerepel az etnikai oktatás: a beás, és muncsán nyelvoktató etnikai programban részesülnek az intézménybe járó tanulók. Alsószentmárton Község Önkormányzata a tervezett intézkedést – a szakmai színvonal megtartása mellett – gazdasági okokból kívánják megvalósítani. A közoktatási szakértő véleménye szerint: • „az új feladatellátási mód a jelenleg fenntartott és működtetett Alsószentmárton Község Önkormányzata 1-4. évfolyamos általános iskolájának szakmai és szervezeti jogállását érinti, a feladatellátás helyszíne, tárgyi és személyi feltételrendszere változatlan struktúrában marad; • a fenntartó az új körülmények között is biztosítja a jelenleg meglévő pedagógiai szolgáltatásokat;
4 •
az érintett tanulók továbbra is helyben vehetik igénybe a közoktatási szolgáltatást, így az átszervezés aránytalan terhet nem ró sem a szülőkre, sem a tanulókra.” Fentiek alapján kijelenthető, hogy Alsószentmárton Község Önkormányzatának tervezett intézkedése, miszerint a 2007/2008. tanévtől az 1-4. évfolyamos Általános Iskolát az Egyházasharaszti székhelyű Körzeti Általános Iskola tagintézményeként helyben működteti tovább, a megye közoktatás-fejlesztési tervével nem ellentétes. Versend Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a 42/2007.(VII.12.) számú határozatában úgy döntött, hogy a fenntartásában lévő Általános Iskola, Napköziotthon és Óvoda intézményben ellátott feladatokat átszervezi. A települési önkormányzat Bóly Város Önkormányzatával kötendő intézményfenntartó társulás keretében kíván a kötelező óvodai nevelés feladatellátásáról gondoskodni a 2007/2008. nevelési évtől oly módon, hogy az óvodai intézményegységet a Bóly székhelyű Óvoda és Bölcsőde helyben működő tagintézményévé szerveznék át. Bóly Város Önkormányzata képviseletében a polgármester befogadó nyilatkozatot adott ki arra vonatkozóan, hogy 2007. szeptember 1-től fogadják a versendi óvodáskorú gyermekeket, és ellátásukat a bólyi közoktatási intézmény Versend székhelyű tagóvodájában biztosítják. A tervezett közoktatási intézkedéssel Versend Község Cigány Kisebbségi Önkormányzata, a közoktatási intézmény alkalmazotti értekezlete és a szülői munkaközösség is egyet értett. Az erről szóló határozat-kivonatokat csatolták a megyei szakvélemény-kéréshez. A közoktatási szakértő vizsgálta az intézmény jelenlegi helyzetét, illetve arra keresett választ, hogy a tervezett átszervezés az újonnan kialakított struktúrában „biztosítja-e az adott tevékenység, szolgáltatás megfelelő színvonalon történő további ellátását”. Versend Község Önkormányzata az óvodai nevelés feladatellátását jelenleg a közoktatási intézményének óvodai intézményegységében 57 fő számára biztosítja. A gyermekek ellátása 2 vegyes csoportban történik. A statisztikai adatokból, valamint a fenntartó közoktatási intézkedési tervéből megállapítható, hogy az intézmény gyermeklétszáma az elkövetkezendő időszakban növekedni fog. A következő évre 62 fő beíratásával számolnak a települési önkormányzatnál. A létszámnövekedés újabb csoport kialakítását teheti szükségessé. Az óvoda működtetéséhez a személyi és tárgyi feltételek megfelelnek a jogszabályi követelményeknek. Külön létesítményben 4 óvodapedagógus és 2 dajka végzi a gyermekek ellátását. Nevelési programjuknak szerves része a cigány kisebbség kultúrájának ápolásával járó feladatokat tartalmazó etnikai program. A szakértő a tervezett átszervezésnek sem szakmai, sem jogi akadályát nem látja. Megállapítja, hogy „mivel tartalmi változás nem következik be, a gyermekek elhelyezése változatlan marad, ezért a közoktatási feladatok megfelelő színvonalon történő ellátása továbbra is biztosított. A strukturális változás ugyanakkor lehetőséget teremt egy költség-hatékony rendszerben működő gazdasági, létszám- és bérgazdálkodás biztosítására, továbbá az óvodapedagógusok számára alkalmat teremthet a szakmai sokszínűség érvényesülése mellett a folyamatos párbeszéden alapuló önképzésre is”. Véleménye szerint a tervezett intézkedés biztosítja a gyermekek óvodai nevelésének megfelelő színvonalon történő ellátását úgy, hogy annak igénybevétele nem jelent aránytalan terhet az érintettek számára. A szakértői vélemény, valamint az óvodáskorú gyermekek azonos helyen történő ellátásának figyelembe vételével megállapítható, hogy Versend Község Önkormányzatának tervezett közoktatási intézkedése nem ellentétes a megye közoktatás-fejlesztési tervével.
5 A Lippó székhelyű Óvodát fenntartó települési önkormányzatok úgy döntöttek, hogy az intézményben folyó kötelező feladatellátást a következő nevelési évtől átszervezik. Lippó Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a 34/2007.(VIII.1.) Kh-ban, Bezedek Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a 47/2007.(VIII.6.) Kh-ban, Ivándárda Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a 41/2007.(VIII.6.) Kh-ban és Sárok Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a 39/2007.(VIII.6.) Kh-ban mondta ki, hogy szándékában áll: • az óvodát – mint önálló közoktatási intézményt – megszüntetni, • a Bóly központú óvodafenntartó társuláshoz csatlakozni, • a lippói óvodát a Bóly székhelyű Óvoda és Bölcsőde helyi tagóvodájaként működtetni tovább. Bóly Város Önkormányzata képviseletében a polgármester befogadó nyilatkozatot adott ki arra vonatkozóan, hogy 2007. szeptember 1-től fogadják az érintett települések óvodáskorú gyermekeit, és ellátásukat a bólyi közoktatási intézmény Lippó székhelyű tagóvodájában biztosítják. A közoktatási szakértő vizsgálta az intézmény jelenlegi helyzetét, illetve arra keresett választ, hogy „a tervezett átszervezéssel létrehozott feladatellátási megoldás biztosítjae az adott tevékenység, szolgáltatás megfelelő színvonalon történő további ellátását”. A községi önkormányzatok az óvodai nevelés feladatellátását a lippói óvodában jelenleg 32 fő számára biztosítják: Lippóról 12 fő, Kislippóról 4 fő, Bezedekről 6 fő, Ivándárdáról 8 fő és Sárokról 2 fő jár az intézménybe. A gyermekek ellátása két vegyes csoportban történik. Az egyik csoportban német nemzetiségi programot is folytatnak. Az intézmény működtetéséhez szükséges feltételek megfelelnek a jogszabályi követelményeknek. Az óvodában 3 óvodapedagógus, 2 dajka és 1 technikai munkát ellátó alkalmazott dolgozik. A létesítményben két csoportszoba, egy tornaszoba és egy fejlesztőszoba van, az óvodához játszóudvar is tartozik. Az intézmény eszközellátottsága megfelelő. A települési önkormányzatok statisztikai adatai szerint az intézményben ellátottak létszáma - az elkövetkezendő időszakban – csökken. A közoktatási szakértő a tervezett átszervezésről megállapítja, hogy: • „a közoktatási törvény értelmezéseinek megfelelően a lippói Óvoda használóit (szülőket és gyermekeket) a feladatellátás módjának átszervezése miatt aránytalan teher nem éri, • az intézmény szervezeti státuszváltozása a feladatellátás színvonalát lényegesen nem befolyásolja, • az érintett települési önkormányzatok a közoktatási feladataik ellátásáról az átszervezés után is megfelelő színvonalon gondoskodnak”. A szakértői vélemény alapján, illetve az óvodáskorú gyermekek azonos helyen történő ellátásának figyelembe vételével kijelenthető, hogy Lippó, Bezedek, Ivándárda és Sárok települési önkormányzatok tervezett közoktatási intézkedése nem ellentétes a megye közoktatás-fejlesztési tervével. Szajk Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a 11/2007.(III.8.) számú határozatában úgy döntött, hogy a fenntartásában lévő Alsófokú Oktatási Központban ellátott feladatokat átszervezi. A települési önkormányzat Bóly Város Önkormányzatával kötendő intézményfenntartó társulás keretében kíván a kötelező óvodai nevelés és általános iskolai nevelés-oktatás feladatellátásáról gondoskodni a 2007/2008. nevelési- és tanévtől oly módon, hogy az óvodai intézményegységet a Bóly székhelyű Óvoda és Bölcsőde, illetve az 1-4. évfolyamos általános iskolai intézményegységet a Bóly székhelyű Általános Iskola és Művészetoktatási Intézmény helyben működő tagintézményeivé szerveznék át. Bóly Város Önkormányzata képviseletében a polgármester befogadó nyilatkozatot adott ki arra vonatkozóan, hogy 2007. szeptember
6 1-től fogadják a szajki óvodáskorú gyermekeket, illetve 1-4. évfolyamos tanulókat, és ellátásukat a bólyi közoktatási intézmények Szajk székhelyű tagóvodájában, illetve Szajk székhelyű tagiskolájában biztosítják. A közoktatási szakértő vizsgálta az intézmény jelenlegi helyzetét, illetve arra keresett választ, hogy a tervezett átszervezés az újonnan kialakított struktúrában „biztosítja-e az adott tevékenység, szolgáltatás megfelelő színvonalon történő további ellátását”. A Szajk Község Önkormányzata által fenntartott közoktatási intézményekben – alkalmazkodva a helyi igényekhez - német nemzetiségi nyelvoktatás folyik. Az óvodában 32 fő egy vegyes csoportban, az általános iskolában 1-4. évfolyamon két összevont csoportban 20 fő számára biztosítják az ellátást. A települési önkormányzat felmérése szerint az elkövetkezendő időszakban gyermek/tanulólétszám növekedése várható, ami az intézmények finanszírozása nehézségét enyhítheti, illetve létjogosultságukat erősítheti. (A statisztikai adatok szerint a következő 5-6 évben a létszám megkétszereződhet.) A prognosztizálható létszámnövekedés az érintettek ellátásában azonban nem jelenthet gondot, hiszen a feltételek több gyermek/tanuló számára is megfelelnek. Az óvodában 2 óvodapedagógus, 1 dajka és 1 technikai munkát ellátó alkalmazott, az általános iskolában 3 pedagógus és 1 oktató-nevelő munkát segítő alkalmazott végzi a gyermekek/tanulók ellátását. A közoktatási intézmények tárgyi feltételei megfelelnek a jogszabályi követelményeknek. A két intézményben, külön helyszínen/létesítményben gondoskodik a községi önkormányzat a kötelező feladatáról. A szakértő a tervezett átszervezésnek sem szakmai, sem jogi akadályát nem látja. Megállapítja, hogy „mivel tartalmi változás nem következik be, a gyermekek elhelyezése változatlan marad, ezért a közoktatási feladatok megfelelő színvonalon történő ellátása továbbra is biztosított. A vázolt megoldással a szajki gyermekek egy szélesebb körű ellátást kaphatnak. Az integrációval a fenntartó, a szülő is elégedett lehet, miután a jelenleginél kedvezőbb helyzetbe kerül azáltal, hogy a szolgáltatások köre bővül, továbbá sokkal kedvezőbbé vélik a normatív támogatás”. Véleménye szerint a tervezett intézkedés biztosítja a gyermekek óvodai nevelésének, illetve az alsó tagozatos tanulók oktatásának-nevelésének megfelelő színvonalon történő ellátását úgy, hogy annak igénybevétele nem jelent aránytalan terhet az érintettek számára. A szakértői vélemény, valamint az óvodáskorú gyermekek, illetve alsó tagozatos tanulók azonos helyen történő ellátásának figyelembe vételével megállapítható, hogy Szajk Község Önkormányzatának tervezett közoktatási intézkedése nem ellentétes a megye közoktatás-fejlesztési tervével. Bóly Város Önkormányzatának Képviselőtestülete a 63/2007.(VIII.07.) számú határozatában a Bólyi Óvoda és Bölcsőde, valamint az Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény átszervezéséről döntött. A városi önkormányzat a kötelező óvodai nevelés és az általános iskolai nevelés-oktatás feladatairól a környező települések önkormányzataival közösen, intézményfenntartó társulás keretében, helyben és a településeken működtetett tagintézményekben kíván gondoskodni a következő nevelési- és tanévtől kezdődően az alábbiak szerint. Bóly Város Önkormányzatával óvodafenntartó társulást kívánnak létrehozni Borjád, Kisbudmér, Nagybudmér, Pócsa, Lippó, Nagynyárád, Szajk, Töttös, Versend, Bezedek, Ivándárda és Sárok települési önkormányzatai. A társulás célja, hogy az óvodák egy szervezeti egységbe integrálásával a társult településeken az alapfokú oktatással, neveléssel kapcsolatos kiadásokat csökkentsék, és a sajátos arculat megőrzése mellett a pedagógiai munka színvonalát emeljék. A társult települések egy intézmény/óvoda/ közös fenntartásával kívánnak eleget tenni óvodai ellátás biztosítási kötelezettségüknek
7 oly módon, hogy a Bóly székhelyű Óvoda és Bölcsőde mellett minden településen megmaradna az óvoda, de azok a központi óvoda tagintézményévé válnak, az eddig önállóan vagy intézményfenntartó társulásban működtetett óvodák tagóvodai státuszba kerülnek. A tervezett intézkedéssel megszűnik a Borjád, Kisbudmér, Nagybudmér, Pócsa községi önkormányzatok fenntartásában lévő borjádi Óvoda; a Lippó, Bezedek, Ivándárda, Sárok községi önkormányzatok fenntartásában lévő lippói Óvoda, valamint megszűnnek a Nagynyárád Község Önkormányzata, a Szajk Község Önkormányzata, a Töttös Község Önkormányzata és a Versend Község Önkormányzata által önállóan működtetett óvodák. Az intézmények megszűntetésével egyidejűleg létrehozott bólyi óvodaközpontnak Borjád, Lippó, Nagynyárád, Szajk, Töttös és Versend településeken működik tagóvodája. A közoktatási szakértő az óvoda/óvodák átszervezésével kapcsolatban kijelenti, hogy: • „minden érintett településen az óvodai feladatellátás a jelenlegi épületben, változatlan struktúrában marad fenn, csak a feladatellátási hely jogállása változik; • a szervezeti változást követően minden óvodás továbbra is ugyanazon a feladatellátási helyen veheti igénybe a közszolgáltatást, mint ahol azelőtt kapta; • a szolgáltatás mindenki számára változatlan körülmények között továbbra is elérhető marad.” Fentiekből következtetve megállapítja, hogy az átszervezés sem a szülőkre, sem a gyermekekre nem ró aránytalan terhet. A települési önkormányzatok a közoktatási feladataik ellátásáról az átszervezés után is megfelelő színvonalon gondoskodnak. Ennek alapján kijelenthető, hogy Bóly Város Önkormányzatának tervezett közoktatási intézkedése, miszerint a következő nevelési évtől az óvodai nevelés feladatáról intézményfenntartó társulás keretében gondoskodik, és a Bólyi Óvoda és Bölcsődét az intézményfenntartó társulásban, Borjád, Lippó, Nagynyárád, Szajk, Töttös és Versend településeken lévő tagóvodákkal működteti tovább, a megye közoktatás-fejlesztési tervével nem ellentétes. Bóly Város Önkormányzata Babarc, Szajk és Töttös községekkel közösen közoktatási társulás keretében tartja fenn – a kötelező közoktatási feladatainak ellátásra – a 8 évfolyamos általános iskolát. Töttös valamennyi tanulójának (1-8. évfolyam) ellátása a közösen fenntartott Bólyi Általános Iskola és Művészetoktatási Intézményben történik. Babarc és Szajk községek a társulásban csak 5-8. évfolyamos tanulóik vonatkozásában vesznek részt, míg az 1-4. évfolyamos korosztály számára helyben tartanak fenn 4 évfolyamos általános iskolát. A tervezett közoktatási intézkedésben (a 2007/2008. tanévtől kezdődően): • a szajki 4 évfolyamos általános iskola, mint önálló intézmény megszűnik; • a bólyi központú intézményfenntartó társuláshoz csatlakoznak Borjád, Nagybudmér, Kisbudmér, Pócsa községek önkormányzatai, valamint Nagynyárád Község Önkormányzata, és ezzel párhuzamosan megszűntetik önálló közoktatási intézményeiket; • a Bólyban működő iskolaközpont tagiskolájává válnak a szajki, a nagynyárádi és a borjádi 1-4. évfolyamos általános iskolák, és a településeken élő 5-8. évfolyamos tanulók ellátása – iskolabuszos szállítással - a Bólyi Általános Iskola és Művészetoktatási Intézményben történik. A Borjád-Nagybudmér-Kisbudmér-Pócsa intézményfenntartó társulás, valamint Nagynyárád Községi Önkormányzatának fentivel azonos tartalmú közoktatási intézkedéseivel a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése korábbi testületi ülésén már foglalkozott. A megyei közgyűlés az 50/2007.(IV.19.) Kgy. határozat 7. pontjában foglaltakkal megállapította, hogy Borjád, Nagybudmér, Kisbudmér, Pócsa települési
8 önkormányzatok tervezett intézkedése, miszerint a 2007/2008. tanévtől az 1-4. évfolyamos tanulók oktatásának-nevelésének feladatát a Bóly székhelyű Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Borjád székhelyű tagintézményében, az 5-8. évfolyamos tanulók oktatásának-nevelésének feladatát a Bóly székhelyű Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézményben látja el, a megye közoktatásának feladatellátási, intézményhálózat működtetési és fejlesztési tervével nem ellentétes. A testület Nagynyárád Község Önkormányzatának tervezett intézkedése vonatkozásában is ezt állapította meg: a 83/2007.(VI.27.) Kgy. határozat 12. pontjában kimondta, hogy a települési önkormányzat tervezett intézkedése, miszerint a következő tanévtől az 1-4. évfolyamos tanulók oktatásának-nevelésének feladatát a Bóly székhelyű Általános Iskola és Óvoda Nagynyárád székhelyű tagiskolájában, az 5-8. évfolyamos tanulók oktatásának-nevelésének feladatát a Bóly székhelyű Általános Iskola és Óvoda intézményben látja el, a megye közoktatás-fejlesztési tervével nem ellentétes. A bólyi központú intézményfenntartó társulás feladatainak, általános iskolájának átszervezéséről a közoktatási szakértő az alábbi nyilatkozatokat tette: • „a fenntartók az átszervezést a jelenlegi szakmai színvonal megtartása érdekében, gazdasági okokból alkalmazzák; • a szervezeti változást követően Szajk, Borjád és Nagynyárád községek 1-4. osztályos tanulói továbbra is helyben vehetik igénybe a közoktatási szolgáltatást, változatlan körülmények között; • a szervezeti változások a feladatellátás színvonalát lényegesen nem befolyásolják, ezért az érintett települések a közoktatási feladataik ellátásáról az átszervezés után is megfelelő színvonalon gondoskodnak”. Mindezek figyelembe vételével megállapítja, hogy az átszervezés miatt az érintett tanulókat és szüleiket aránytalan teher nem éri. Ennek alapján kijelenthető, hogy Bóly Város Önkormányzatának tervezett közoktatási intézkedése, miszerint a következő tanévtől az általános iskolai oktatás-nevelés feladatáról intézményfenntartó társulás keretében gondoskodik, és a Bólyi Általános Iskola és Művészetoktatási Intézményt az intézményfenntartó társulásban, Borjád, Nagynyárád és Szajk településeken lévő tagiskolákkal működteti tovább, a megye közoktatásfejlesztési tervével nem ellentétes. Diósviszló Község Önkormányzata – Rádfalva és Márfa települési önkormányzatokkal együtt – 2007. augusztus 23-án kelt levelében bejelentette a Baranya Megyei Önkormányzatnak, hogy az óvodai nevelés és az általános iskolai oktatás-nevelés feladatának ellátását átszervezik, miután a jövőben ezekről a feladatokról – „az önkormányzatok nehéz anyagi helyzete miatt” – önálló intézményfenntartással már nem tudnak gondoskodni. A települési önkormányzatoknak szándékában áll a következő nevelési- és tanévtől kezdően a feladatellátást Kémes Község Önkormányzatával közösen megoldani oly módon, hogy az óvodásokról a Kémes székhelyű Általános Iskola és Napközi Otthonos Óvoda helyi tagóvodájában, az 1-4. évfolyamos tanulókról a kémesi közoktatási intézmény helyi tagiskolájában, az 5-8. évfolyamos tanulókról Kémesen, a központi intézményben kívánnak gondoskodni. Ezzel a megoldással a Diósviszló székhelyű Beleváry Ferenc Általános Iskola és Óvoda – mint önálló intézmény – megszűnik, illetve a diósviszlói, rádfalvai és márfai felső tagozatos tanulók a közoktatási szolgáltatást nem az eddigi helyszínen és feltételekkel, hanem - iskolabuszos utazással - Kémesen vehetik majd igénybe. A tervezett intézkedésről az érintett települési önkormányzatok közös testületi ülésen döntöttek: Diósviszló Község Önkormányzata a 78/2007.(VII.18.) KT., Rádfalva Község Önkormányzata a 46/2007.(VII.18.) KT., Márfa Község Önkormányzata a
9 88/2007.(VII.18.) KT. határozatban rendelkezett a közoktatási átszervezésről. Kémes Község Önkormányzata az 53/2007.(VIII.29.) sz. Kt. határozatában mondta ki, hogy elfogadja az érintett települési önkormányzatok csatlakozási szándékát, és a kémesi közoktatási intézmény működtetéséről megállapodást kíván kötni. A közoktatási szakértő vizsgálta az intézmény jelenlegi helyzetét, illetve arra keresett választ, hogy a tervezett átszervezéssel kialakított közoktatási szolgáltatás igénybevétele nem jelent-e többlet terhet a gyermekek/tanulók és a szülők számára, a két közoktatási intézmény eddigi programja szinkronban van-e egymással. A Diósviszló, Rádfalva és Márfa települési önkormányzatok fenntartásában lévő Beleváry Ferenc Általános Iskola és Óvoda közös igazgatású közoktatási intézmény. Az óvodában egy vegyes csoportban 29 fő számára, az általános iskolai intézményegységben az alsó tagozaton 26 fő, a felső tagozaton 28 fő számára biztosítják az önkormányzatok az ellátást. A gyermekek/tanulók etnikai programban is részt vesznek. A csökkenő gyermeklétszám, valamint a közeli város „elszívó hatása” egyre rosszabb pénzügyi helyzetbe hozza a fenntartókat, ezért kerestek a feladatellátásra más megoldást. A közoktatási szakértő vizsgálta a befogadó intézményi háttért is. Megállapította, hogy a „fogadó intézmény 8 évfolyammal működik, melyet a települési önkormányzat társulásban tart fenn. Az intézmény rendelkezik iskolabusszal, így megoldott a tanulók utaztatása. Az iskolában szintén folyik etnikai program, illetve integrációs felkészítés. A gyermekek délutáni felügyelete biztosított. Az intézmény jól felszerelt, szakmai munkája kiváló. Az osztálylétszámok ideálisak a fejlesztésre és hátránykompenzálásra”. Véleménye szerint a jelenlegi helyzetben a feladatellátás legjobb megoldását választották a fenntartók. A szakértői vélemény, valamint az óvodáskorú gyermekek, illetve alsó tagozatos tanulók azonos helyen történő ellátásának figyelembe vételével megállapítható, hogy Diósviszló, Rádfalva és Márfa községi önkormányzatok tervezett közoktatási intézkedése nem ellentétes a megye közoktatás-fejlesztési tervével.
10 III. Határozati javaslat: 1. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a megye közoktatásának feladatellátási, intézményhálózat működtetési és fejlesztési tervével megegyezőnek tartja Szentlőrinc, Kacsóta és Csonkamindszent települések önkormányzatainak tervezett intézkedését, miszerint az általuk fenntartott Szentlőrinci Oktatási-Nevelési Központ Arany János Utcai Óvodájában a sajátos nevelési igényű (enyhe értelmi fogyatékos) gyermekeket integráltan nevelje, a jogszabályi feltételek megtartása mellett. Határidő a közlésre: azonnal Felelős: Horváth Zoltán, a közgyűlés alelnöke 2. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a megye közoktatásának feladatellátási, intézményhálózat működtetési és fejlesztési tervével nem tartja ellentétesnek Alsószentmárton Község Önkormányzatának tervezett intézkedését, miszerint a 2007/2008. tanévtől az alsótagozatos tanulók oktatásának-nevelésének feladatát az Egyházasharaszti székhelyű Körzeti Általános Iskola alsószentmártoni tagiskolájában lássa el, a jogszabályi feltételek megtartása mellett. Határidő a közlésre: azonnal Felelős: Horváth Zoltán, a közgyűlés alelnöke 3. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a megye közoktatásának feladatellátási, intézményhálózat működtetési és fejlesztési tervével nem tartja ellentétesnek Versend Község Önkormányzatának tervezett intézkedését, miszerint a 2007/2008. nevelési évtől az óvodáskorú gyermekek nevelésének feladatát a Bóly székhelyű Óvoda és Bölcsőde versendi tagóvodájában lássa el, a jogszabályi feltételek megtartása mellett. Határidő a közlésre: azonnal Felelős: Horváth Zoltán, a közgyűlés alelnöke 4. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a megye közoktatásának feladatellátási, intézményhálózat működtetési és fejlesztési tervével nem tartja ellentétesnek Lippó, Bezedek, Ivándárda és Sárok települési önkormányzatok tervezett intézkedését, miszerint a 2007/2008. nevelési évtől az óvodáskorú gyermekek nevelésének feladatát a Bóly székhelyű Óvoda és Bölcsőde lippói tagóvodájában lássa el, a jogszabályi feltételek megtartása mellett. Határidő a közlésre: azonnal Felelős: Horváth Zoltán, a közgyűlés alelnöke 5. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a megye közoktatásának feladatellátási, intézményhálózat működtetési és fejlesztési tervével nem tartja ellentétesnek Szajk Község Önkormányzatának tervezett intézkedését, miszerint a 2007/2008. nevelési- és tanévtől: a. az óvodáskorú gyermekek nevelésének feladatát a Bóly székhelyű Óvoda és Bölcsőde szajki tagóvodájában,
11 b. az 1-4. évfolyamos tanulók oktatásának-nevelésének feladatát a Bóly székhelyű Általános Iskola és Művészetoktatási Intézmény szajki tagiskolájában, lássa el, a jogszabályi feltételek megtartása mellett. Határidő a közlésre: azonnal Felelős: Horváth Zoltán, a közgyűlés alelnöke 6. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a megye közoktatásának feladatellátási, intézményhálózat működtetési és fejlesztési tervével nem tartja ellentétesnek Bóly Város Önkormányzatának tervezett intézkedését, miszerint a 2007/2008. nevelési évtől az óvodáskorú gyermekek nevelésének feladatáról intézményfenntartó társulás keretében gondoskodik, és a Bólyi Óvoda és Bölcsődét intézményfenntartó társulásban Borjád, Lippó, Nagynyárád, Szajk, Töttös és Versend településeken lévő tagóvodákkal működteti tovább, a jogszabályi feltételek megtartása mellett. Határidő a közlésre: azonnal Felelős: Horváth Zoltán, a közgyűlés alelnöke 7. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a megye közoktatásának feladatellátási, intézményhálózat működtetési és fejlesztési tervével nem tartja ellentétesnek Bóly Város Önkormányzatának tervezett intézkedését, miszerint a 2007/2008. tanévtől az általános iskolás tanulók oktatásának-nevelésének feladatáról intézményfenntartó társulás keretében gondoskodik, és a Bólyi Általános Iskola és Művészetoktatási Intézményt intézményfenntartó társulásban Borjád, Nagynyárád és Szajk településeken lévő 1-4 évfolyamos tagiskolákkal működteti tovább, a jogszabályi feltételek megtartása mellett. Határidő a közlésre: azonnal Felelős: Horváth Zoltán, a közgyűlés alelnöke 8. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a megye közoktatásának feladatellátási, intézményhálózat működtetési és fejlesztési tervével nem tartja ellentétesnek Diósviszló, Rádfalva és Márfa települési önkormányzatok tervezett intézkedését, miszerint a 2007/2008. nevelési- és tanévtől: a. az óvodáskorú gyermekek nevelésének feladatát a Kémesi Általános Iskola és Óvoda diósviszlói tagóvodájában, b. az 1-4. évfolyamos tanulók oktatásának-nevelésének feladatát a Kémesi Általános Iskola és Óvoda diósviszlói tagiskolájában, c. az 5-8. évfolyamos tanulók oktatásának-nevelésének feladatát a Kémesi Általános Iskola és Óvoda intézményben lássa el, a jogszabályi feltételek megtartása mellett. Határidő a közlésre: azonnal Felelős: Horváth Zoltán, a közgyűlés alelnöke
Pécs, 2007. szeptember 3.
Horváth Zoltán
Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Alelnöke Szám: 1474-4/2007. KIEGÉSZÍTŐ ELŐTERJESZTÉS a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének 2007. szeptember 20-ai ülésére Tárgy: Települési önkormányzatok közoktatási intézkedéseiről szakvélemény A megyében lévő települési önkormányzatok közoktatási szakvéleményt kikérő megkeresésére, a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 85. §. (4), (5), (6) bekezdése alapján készült a fenti tárgyú előterjesztés a Baranya Megyei Önkormányzat és Szervei Szervezeti és Működési Szabályzatában foglalt a „Közgyűlés és a közgyűlés bizottságai ülésének szervezésével összefüggő egyes hivatali feladatok” szabályzatában foglalt határidők betartásával. Az előterjesztés összeállítása óta újabb szakvéleménykérések érkeztek a megyei önkormányzathoz, mely szükségessé teszi a kiegészítő előterjesztés készítését. Gödre Községi Önkormányzat Képviselőtestülete a 38/2007.(VI.13.) Kt. számú és Tormás Községi Önkormányzat Képviselőtestülete a 79/2007.(VIII.23.) Kt. számú határozatában arról döntött, hogy 2007. augusztus 31-ei hatállyal átszervezi oktatásinevelési intézményeit. A települési önkormányzatok a fenntartásukban lévő óvodát és az általános iskolát közös igazgatású közoktatási intézménnyé kívánják átszervezni. A tervezett közoktatási intézkedést, vagyis az intézmények összevonását a szervezeti és pénzügyi racionalizációval indokolják a döntéshozók, melytől erőforrások felszabadulását várják. A két intézmény között eddig is volt együttműködés: az egy (vegyes) csoporttal működő óvoda és az 1-8. évfolyamos általános iskola nevelési és pedagógiai programja összehangolt, „a pedagógusok között élő szakmai kapcsolat van”. Az intézményeknek helyt adó épületek egymáshoz viszonylag közel, külön ingatlanon helyezkednek el. A közoktatási szakértő a véleményében azt „elemzi”, hogy az intézményhasználókat éri-e jelentős hátrány, illetve a nevelő-oktató munka színvonala megváltozik-e az intézkedés következtében. Megállapítja, hogy: • „az átszervezéssel nem sérül a nevelési- és a pedagógiai program sem, sőt lehetőség nyílik a pedagógiai tevékenységek, tartalmak sokrétűbb összehangolására, a nevelési folyamatok harmonizálására; • a javasolt megoldás a szolgáltatást racionalizálja, és továbbra is megfelelő színvonalon biztosítja úgy, hogy annak igénybevétele a gyermekeknek/tanulóknak, szülőknek nem jelent aránytalan terhet; • a községi önkormányzat a kötelező közoktatási feladatainak ellátását továbbra is a településen valósítja meg, és az átszervezéssel lehetőséget teremt a lakosságnak a közoktatási szolgáltatás helyben történő igénybevételére”. Fentiek figyelembe vételével Gödre és Tormás községek önkormányzatainak tervezett intézkedése, miszerint az általuk fenntartott Gödre székhelyű Napköziotthonos Óvodát 2007. szeptember 1-től a Gödre székhelyű Körzeti Általános Iskolához csatolják, szakmailag és szervezetileg önálló intézményegységként – a jogszabályi követelmények megfelelése esetén – a megye közoktatás-fejlesztési tervével összhangban van.
2 Máza Község Önkormányzat Képviselő-testülete úgy határozott, hogy 2007. szeptember 1-től csatlakozik a Bonyhád, Bonyhádvarasd, Izmény, Kisdorog települési önkormányzatok által létrehozott Közoktatási Intézményfenntartó Társuláshoz. A mázai képviselőtestület az 56/2007.(VIII.14.) sz. határozatában döntött a települési önkormányzat társulási szándékáról. Ezzel egyidejűleg Kismányok Község Önkormányzata is határozott, hogy csatlakozni kíván a bonyhádi intézményfenntartó társuláshoz, amelyben a települési önkormányzatok a Bonyhád székhelyű Széchenyi István Általános és Alapfokú Táncművészeti Iskolát, az Arany János Általános Iskolát és a Vörösmarty Általános Iskolát működtetik. Máza és Kismányok községi önkormányzatok társulási szándéka annak az eredménye, hogy az érintett települések közigazgatási területéről – az elmúlt években – az ottani szülők szabad iskolaválasztási jogának érvényesülése felerősödött. A két településről egyre több tanköteles tanuló iratkozott be a Bonyhád város területén lévő és a (fent jelzett) közoktatási társulásban működtetett három általános iskolába. Ezek a tanulók általános iskolai tanulmányaikat beiratkozásuk óta Bonyhádon teljesítik. Egy új társulási megállapodás elfogadása esetén a 2007/2008. tanévtől Bonyhád Város Önkormányzata jogosulttá válik a Kismányokról és Mázáról bejáró tanulók után a költségvetési törvény 3. számú mellékletében szereplő normatíva igénylésre. A többletforrással a közoktatási intézmények fenntarthatósága, működtetése javul. Ezt szem előtt tartva döntött a bonyhádi intézményfenntartó társulás a szervezet bővítéséről, a működtetők körének Kismányok és Máza községek önkormányzataira való kiterjesztéséről. Tette ezt annak a figyelembe vételével, hogy vizsgálta a beíratási szokásokat, a demográfiai tendenciákat és összevette a közoktatási intézmények befogadóképességével. A vizsgálat közoktatási szakértő bevonásával történt, aki a tervezett intézkedést ebből a szempontból is elemezte. A szakértő megállapította, hogy „a demográfiai adatok szerint a Kismányok és Máza településekről beiratkozó tanulók száma nem fog további új csoportok kialakításához vezetni”. Véleménye szerint az új társulási megállapodás-tervezet megfelelően kezeli az évek során kialakult beiskolázási tényeket. Miután a tervezett intézkedéssel „nem mozognak sem az alkalmazottak, sem a tanulók”, ezért végrehajtható. A társulás tervezett átszervezésének törvényi akadályát nem látja. Ennek ismertében kijelenthető, hogy Máza Község Önkormányzatának tervezett közoktatási intézkedése, miszerint az általános iskolai oktatás-nevelés kötelező feladatát a 2007/2008. tanévtől (a bonyhádi) intézményfenntartó társulás útján látja el, a megye közoktatás-fejlesztési tervével összhangban van. Egerág, Szőkéd, Áta és Kisherend községek önkormányzatai a fenntartásukban lévő Egerág székhelyű Arany János Általános Iskola és Óvoda feladatának bővítését kezdeményezik. A települési önkormányzatok által létrehozott Egerági Intézményirányító Társulási Tanács arról határozott, hogy a 2007/2008. nevelési- és tanévtől kezdődően felmenő rendszerben bevezeti a közoktatási intézményben a német nemzetiségi nyelvoktatást. Ezzel a települési önkormányzatok „a nemzetiség történelmi kultúrájának, hagyományainak megismerését, megőrzését, a nemzetiségi önazonosság megőrzését, erősítését, a kisebbségi jogok megismertetését és gyakorlását” kívánják elérni a nevelés eszközeivel. A program bevezetését az intézmény nevelőtestülete, a szülői munkaközösség és az iskolaszék, valamint a fenntartó településeken működő horvát és roma kisebbségi önkormányzatok is pozitívan véleményezték. A fenntartó nyilatkozott a német nemzetiségi nyelvoktatáshoz szükséges feltételek biztosításáról is.
3 A közoktatási szakértő a véleményében a német nemzetiségi nyelvoktatás bevezetésének szakmai akadályát nem látja. Megállapítja, hogy: • „a feladatellátásához biztosítottak a személyi és tárgyi feltételek; • az intézmény pedagógia programjának tervezetében megjelennek a német népcsoporttal kapcsolatos vonatkozások; • a program tükrözi az iskola törekvéseit, hogy eleget tegyen a nemzetiségi oktatás-nevelés feladatainak: az identitás fejlesztésének, a hagyományok őrzésének a tanórán és tanórán kívül; • az osztályok óraterve megfelel a közoktatási törvény, valamint a nemzeti és etnikai kisebbség oktatásának irányelvében foglaltaknak”. Fentiek figyelembe vételével Egerág, Szőkéd, Áta és Kisherend községi önkormányzatok tervezett intézkedése, miszerint az általuk fenntartott Egerág székhelyű Arany János Általános Iskola és Óvoda feladatát bővítik, és felmenő rendszerben bevezetik a német nemzetiségi nyelvoktatást, a megye közoktatásfejlesztési tervével megegyezik, amennyiben a nemzetiségi nyelvoktatás bevezetésének jogszabályi feltételeinek is megfelelnek. Bicsérd, Boda, Zók községek Intézményi Társulása közoktatási alapfeladatai teljesebb ellátása érdekében arról a szándékáról döntött, hogy közoktatási intézménye (általános iskola és óvoda) feladatait bővíti (4/2007.(VIII.07.) IT határozat). A feladatbővítés vonatkozik a sajátos nevelési igényű tanulók közül (a szakértői és rehabilitációs bizottság szakvéleménye alapján) azoknak a gyermekeknek és tanulóknak az integrált nevelésére, oktatására, akik a megismerő funkciók vagy/és a viselkedés fejlődésének organikus és nem organikus okokra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdenek (enyhe mértékben értelmi fogyatékos, valamint autista, dyslexia, dysgraphia, dyscalculia, kóros aktivitászavar). A szakvéleménykérő levélben Bicsérd polgármestere nyilatkozott arról, hogy az intézmény feladatbővítéséhez szükséges feltételeket a fenntartó önkormányzatok biztosítják. Az intézményben dolgozik gyógypedagógus, a szükséges eszközök-, felszerelések csaknem teljes körűen rendelkezésre állnak, a hiányzók beszerzésére kötelezettséget vállalnak. A speciális többlettudást igénylő habilitációt- és rehabilitációt – külön megállapodás alapján – a megyei szakmai módszertani központ szakembereinek bevonásával kívánják biztosítani. Az Intézményi Társulás általános iskolája 1-8. évfolyammal, az óvodája 2 csoporttal működik. A statisztikai adatokból megállapítható, hogy nagy eltérések nélkül az intézményegységek gyermek, illetve tanulólétszáma a jelenlegi szinten marad. Az intézmény - a fenntartók által megadott keretek között - a jóváhagyott pedagógiai programjában a tanulók fejlődési üteméhez, személyiségstruktúrájához alkalmazkodó ismeretszerzési, képességfejlesztési kínálatot biztosít. A közoktatási szakértői vélemény a feladatbővítéssel kapcsolatban megállapítja: • „a feladatbővítés összhangban van a Kt. 86. §-ával, amely rendelkezik arról, hogy a községi önkormányzat köteles gondoskodni a sajátos nevelési igényű gyerekek és tanulók óvodai neveléséről, illetve iskolai neveléséről/oktatásáról, amennyiben azok a többi gyermekkel, tanulóval együtt nevelhetők, oktathatók; • az önkormányzat tervezett intézkedése az érintett tanulók számára nem jelent aránytalan terhet, sőt a szakmai feltételek folyamatos biztosítása esetén kifejezetten előnyös. Az érintett szülők terheinek viselését is segíti az, hogy gyermekeik a fejlesztő foglalkozásokat és a szükséges habilitációs és rehabilitációs ellátást lakóhelyükön vagy lakóhelyükhöz közel vehetik igénybe.
4 A szakértői összegzés kimondja, hogy a települési önkormányzatok tervezett közoktatási intézkedése a törvényességnek megfelel, a feladatbővítés a szakmai, valamint feltételbeli követelmények teljesülése esetén kifejezetten előnyös az érintettek számára. Ennek ismeretében kijelenthető, hogy a Bicsérd, Boda, Zók községi önkormányzatok tervezett közoktatási intézkedése a megye közoktatás-fejlesztési tervével megegyezik, amennyiben a sajátos nevelési igényű gyermekek/tanulók integrált oktatásának-nevelésének jogszabályi feltételeinek megfelelnek. Bóly Város Önkormányzata a 72/2007.(VIII.28.) számú határozatában úgy döntött, hogy a Bóly székhelyű Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény intézményegységeként egységes pedagógiai szakszolgálatot hoz létre: a pedagógiai szakszolgálati feladatok közül a logopédiai ellátás, a gyógytestnevelés, a továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadás, illetve a nevelési tanácsadás feladatainak ellátásával kívánja bővíteni a közoktatási intézmény feladatkörét. A tervezett intézkedés az eddiginél szélesebb körű szakszolgálati feladatellátás felvállalását jelenti az intézményfenntartó önkormányzatok részéről; nevezetesen Bóly, Babarc, Borjád, Kisbudmér, Nagybudmér, Pócsa, Nagynyárád, Szajk és Töttös települési önkormányzatoknak. Jelenleg a települési önkormányzatok a logopédiai szakszolgálati feladat-ellátását az óvodákhoz „telepített”, azokban alkalmazott logopédusokkal oldják meg, Bóly központtal. Így foglalkoztatnak logopédust a székhelyen lévő intézményben, továbbá a babarci és borjádi tagóvodában. A három foglalkoztatott látja el a társuláshoz tartozó települések gyermekeit/tanulóit. A tervezett intézkedéssel, vagyis a feladatbővítéssel az intézményfenntartó társulásban lévő települési önkormányzatoknak az a szándéka, hogy: • egy olyan szakszolgálati intézményegységet alakítsanak ki, mely saját személyzettel rendelkezik, az óvodaépületében biztosított helységben, telephelyként működik úgy, hogy az intézmény alapfeladatainak ellátását nem zavarja, nem veszélyezteti; • egy olyan feladat-ellátási módot alkalmazzanak, amely ugyan nem változtat az ellátottak körén, viszont az ellátás színvonala és köre jelentősen megnő, kibővül; • a szolgáltatás illetékességi területe a Bóly központú óvodai és általános iskolai társulásban résztvevő önkormányzatok területére terjedne ki, kivéve ez alól – a logopédiai ellátás tekintetében – azon településeket, ahol jelenleg is működik logopédus. Az intézményfenntartók a tervezett intézkedéssel a jelenlegi ellátási színvonal emelkedését, valamint racionálisabb intézményi működtetés, hatékonyabb feladatellátást kívánnak elérni. A közoktatási szakértő a tervezett intézkedésről szóló véleményében azt mutatja be, hogy az intézményátszervezéssel létrehozott feladat-ellátási megoldás továbbra is megfelelő színvonalon biztosítja-e a logopédiai ellátást, továbbá a kötelező feladatok ellátása nem sérül-e az intézményi feladatbővítés következtében. Megállapítja, hogy „a logopédiai ellátást minden rászoruló, minden településen változatlan formában el fogja érni a jövőben is, ezért annak igénybe vétele aránytalan terhet nem fog jelenteni. Az átszervezés sem az óvoda, sem az iskola alapfeladat-ellátását nem befolyásolja, viszont a szakszolgálati feladatellátás mind tartalmában, mind színvonalában bővülni, emelkedni fog”. A közoktatási törvény
5 alapján közös igazgatású intézményben egységes pedagógiai szakszolgálatot ellátó intézményegység működtetésének nincs akadálya. Mindezek figyelembe vételével kijelenthető, hogy Bóly, Babarc, Borjád, Kisbudmér, Nagybudmér, Pócsa, Nagynyárád, Szajk és Töttös települési önkormányzatok tervezett intézkedése, miszerint a következő tanévtől bővítik a fenntartásukban lévő Bóly székhelyű Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény feladatát, a megye közoktatás-fejlesztési tervével megegyezik, amennyiben a pedagógiai szakszolgálati feladatok ellátásának jogszabályi feltételeinek megfelelnek.
Módosított határozati javaslat:
1. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a megye közoktatásának feladatellátási, intézményhálózat működtetési és fejlesztési tervével megegyezőnek tartja Szentlőrinc, Kacsóta és Csonkamindszent települések önkormányzatainak tervezett intézkedését, miszerint az általuk fenntartott Szentlőrinci Oktatási-Nevelési Központ Arany János Utcai Óvodájában a sajátos nevelési igényű (enyhe értelmi fogyatékos) gyermekeket integráltan nevelje, a jogszabályi feltételek megtartása mellett. 2. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a megye közoktatásának feladatellátási, intézményhálózat működtetési és fejlesztési tervével nem tartja ellentétesnek Alsószentmárton Község Önkormányzatának tervezett intézkedését, miszerint a 2007/2008. tanévtől az alsótagozatos tanulók oktatásának-nevelésének feladatát az Egyházasharaszti székhelyű Körzeti Általános Iskola alsószentmártoni tagiskolájában lássa el, a jogszabályi feltételek megtartása mellett. 3. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a megye közoktatásának feladatellátási, intézményhálózat működtetési és fejlesztési tervével nem tartja ellentétesnek Versend Község Önkormányzatának tervezett intézkedését, miszerint a 2007/2008. nevelési évtől az óvodáskorú gyermekek nevelésének feladatát a Bóly székhelyű Óvoda és Bölcsőde versendi tagóvodájában lássa el, a jogszabályi feltételek megtartása mellett. 4. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a megye közoktatásának feladatellátási, intézményhálózat működtetési és fejlesztési tervével nem tartja ellentétesnek Lippó, Bezedek, Ivándárda és Sárok települési önkormányzatok tervezett intézkedését, miszerint a 2007/2008. nevelési évtől az óvodáskorú gyermekek nevelésének feladatát a Bóly székhelyű Óvoda és Bölcsőde lippói tagóvodájában lássa el, a jogszabályi feltételek megtartása mellett. Határidő a közlésre: azonnal Felelős: Horváth Zoltán, a közgyűlés alelnöke
6 5. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a megye közoktatásának feladatellátási, intézményhálózat működtetési és fejlesztési tervével nem tartja ellentétesnek Szajk Község Önkormányzatának tervezett intézkedését, miszerint a 2007/2008. nevelési- és tanévtől: a. az óvodáskorú gyermekek nevelésének feladatát a Bóly székhelyű Óvoda és Bölcsőde szajki tagóvodájában, b. az 1-4. évfolyamos tanulók oktatásának-nevelésének feladatát a Bóly székhelyű Általános Iskola és Művészetoktatási Intézmény szajki tagiskolájában, lássa el, a jogszabályi feltételek megtartása mellett. 6. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a megye közoktatásának feladatellátási, intézményhálózat működtetési és fejlesztési tervével nem tartja ellentétesnek Bóly Város Önkormányzatának tervezett intézkedését, miszerint a 2007/2008. nevelési évtől az óvodáskorú gyermekek nevelésének feladatáról intézményfenntartó társulás keretében gondoskodik, és a Bólyi Óvoda és Bölcsődét intézményfenntartó társulásban Borjád, Lippó, Nagynyárád, Szajk, Töttös és Versend településeken lévő tagóvodákkal működteti tovább, a jogszabályi feltételek megtartása mellett. 7. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a megye közoktatásának feladatellátási, intézményhálózat működtetési és fejlesztési tervével nem tartja ellentétesnek Bóly Város Önkormányzatának tervezett intézkedését, miszerint a 2007/2008. tanévtől az általános iskolás tanulók oktatásának-nevelésének feladatáról intézményfenntartó társulás keretében gondoskodik, és a Bólyi Általános Iskola és Művészetoktatási Intézményt intézményfenntartó társulásban Borjád, Nagynyárád és Szajk településeken lévő 1-4 évfolyamos tagiskolákkal működteti tovább, a jogszabályi feltételek megtartása mellett. 8. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a megye közoktatásának feladatellátási, intézményhálózat működtetési és fejlesztési tervével nem tartja ellentétesnek Diósviszló, Rádfalva és Márfa települési önkormányzatok tervezett intézkedését, miszerint a 2007/2008. nevelési- és tanévtől: a. az óvodáskorú gyermekek nevelésének feladatát a Kémesi Általános Iskola és Óvoda diósviszlói tagóvodájában, b. az 1-4. évfolyamos tanulók oktatásának-nevelésének feladatát a Kémesi Általános Iskola és Óvoda diósviszlói tagiskolájában, c. az 5-8. évfolyamos tanulók oktatásának-nevelésének feladatát a Kémesi Általános Iskola és Óvoda intézményben lássa el, a jogszabályi feltételek megtartása mellett. 9. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a megye közoktatásának feladatellátási, intézményhálózat működtetési és fejlesztési tervével összhangban lévőnek tartja Gödre és Tormás községi önkormányzatok tervezett intézkedését, miszerint a 2007/2008. nevelési- és tanévtől az általuk fenntartott Gödre székhelyű Napköziotthonos Óvodát a Gödre székhelyű Körzeti Általános Iskolához csatolják szakmailag és
7 szervezetileg önálló megtartása mellett.
intézményegységként,
a
jogszabályi
feltételek
10. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a megye közoktatásának feladatellátási, intézményhálózat működtetési és fejlesztési tervével összhangban lévőnek tartja Máza Község Önkormányzatának tervezett intézkedését, miszerint a 2007/2008. tanévtől a kötelező általános iskolai oktatás-nevelés feladatát intézményfenntartó társulás útján látja el, a jogszabályi feltételek megtartása mellett. 11. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a megye közoktatásának feladatellátási, intézményhálózat működtetési és fejlesztési tervével megegyezőnek tartja Egerág, Szőkéd, Áta és Kisherend községek önkormányzatainak tervezett intézkedését, miszerint az általuk fenntartott Egerág székhelyű Arany János Általános Iskola és Óvoda feladatát a 2007/2008. nevelési- és tanévtől bővítik, és felmenőrendszerben bevezetik a német nemzetiségi nyelvoktatást, a jogszabályi feltételek megtartása mellett. 12. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a megye közoktatásának feladatellátási, intézményhálózat működtetési és fejlesztési tervével megegyezőnek tartja Bicsérd, Boda és Zók települések önkormányzatainak tervezett intézkedését, miszerint az általuk fenntartott Bicsérd székhelyű Általános Iskola és Óvodában a sajátos nevelési igényű gyermekek/tanulók közül a megismerő funkciók vagy/és a viselkedés fejlődésének organikus és nem organikus okokra visszavezethető tartós és súlyos rendellenességével küzdő (enyhe értelmi fogyatékos, valamint autista, dyslexia, dysgraphia, dyscalculia, kóros aktivitászavarral küzdő) gyermekeket/tanulókat integráltan nevelje-oktassa, a jogszabályi feltételek megtartása mellett. 13. A Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése a megye közoktatásának feladatellátási, intézményhálózat működtetési és fejlesztési tervével megegyezőnek tartja Bóly, Babarc, Borjád, Kisbudmér, Nagybudmér, Pócsa, Nagynyárád, Szajk és Töttös települési önkormányzatok tervezett intézkedését, miszerint a 2007/2008. tanévtől bővítik a fenntartásukban lévő Bóly székhelyű Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény feladatát a logopédiai ellátás, a gyógytestnevelés, a továbbtanulási, pályaválasztási tanácsadás és a nevelési tanácsadás szakfeladatokkal, a jogszabályi feltételek megtartása mellett. Határidő a közlésre: azonnal Felelős: Horváth Zoltán, a közgyűlés alelnöke
Pécs, 2007. szeptember 10.
Horváth Zoltán