l'mffllbuiijuprakw Szerkesztőség és kiadóhivatal VII. Brzsébet-körut 6. sz

l'MffllBUIIJUPraKW

Szerkesztőség és kiadóhivatal VII. Brzsébet-körut 6. sz.

A GANZ és T A R S A

Első magyar

gépgyár r é s z y é n y - t á r s n l a t / V 9 % ? % „

vasöntő és gépgyár részvénytársulat Budapesten t. cz. részvényesei 1897. márczius 29-én, hétfőn d. u. 4 órakor Budapesten, II. kerület, Ganz-utcza, a gyár helyiségében tartandó

x V

Gőzcséplőink \

huszonnyolczadik rendes közgyűlésre tisztelettel meghivatnak.

^ ^ s / ^

Napirend:

a tökéletesség legmagasabb fokán állanak.

1. Az 1896. évi mérleg előterjesztése, az igazgatóság és felügyelő-bizottság jelentései, a tiszta nyeremény felosztása iránti határozaihozatal s a felmentvény megadása. 2. A felügyelő-bizottság négy tagjának megválasztása három évre. 3. Netáni indítványok az alapszabályok értelmében. Az alapszabályok 14., 15. és 30. £§-ai értelmében a közgyűlésen csak azon részvényesek bírnak szavazati joggal, kiknek részvényéi a tarsaság könyvében legalább három hónappal a közgyűlés előtt nevükre Írattak at és akik részvényeiket legalább három nappal a kö-gyűlés előtt a társulati pénztárnál letéteménvezték Egyébiránt részvények helyett budapesti nyilvános hitelintézeiek letét-jegyeit is lehet letenni, ha ezekből kiviláglik, hogy a lctéteményezett részvények a tarsulat részvénykönyvébe a letéteményező nevére vannak beírva. A közgyűlésen minden alapszabályszerűen letéteményezett egy-egy részvény egy-egy szavazatra ád jogot, ha azok száma nem több tiznél. De ezen számon felül csak minden öt-öt részvény után esik cgy-egv szavazat. A szavazás jogát meghatalmazott által is lehet gyakorolni; meghatalmazott azonban, a törvényes képviselőket kivéve, csak szavazatképes részvényes lehet. Az évi mérleg, a felügyelő-bizottság jelentésével együtt, folyó évi márczius 21-től kezdve a gyári igazgatóság irodájában a t. cz. részvényesek rendelkezésére bocsáttatik.

Magyarország legnagyobb és egyedüli Gazdasági gépgyára, mely a gazdálkodáshoz szükséges ö s s z e s g a z d a s á g i g é p e k e t gyártja l Részletes árjegyzékkel és szakbavágő felvilágosítással díjmentesen szolgálunk. — Kérjük minden /Q ^ ^ kérdéssel bizalommal hozzánk fordulni, készséggel adunk kimerítő és felvilágosító választ.

\

Az i g a z g a t ó s á g .

Első magyar gazdasági gépgyár-részvénya v, társaság Budapesten.

ük

Cnimre

:

ügyelni

tessék !

Ho1 kepessük

|

a legjobb

t

arezport? : Kérjük a

Miler J. L.féle

Blaha-Serail-Pouder-t. Blaba Lujza (Splényi báróné) művésznőnk kedvelt arezporát, mely ugy nappal, mint éjjel használva, minden arezpor között a legjobb; kiváló szakemberek állal megvizsgálva, vegyileg tisztának és teljesei ártalmatlannak találtatott Mint pipereszer nélkülözhetien, az arezbőrnek a legszebb fehér szint, üdeséget, szépséget és pírt kölcsönzi. Egy doboz 6 0 kr., nagyobb I frt.

Créme Pompadour, ' f i

n

J

/

ez azon szer, m e l y l y e l a h í r e s P o m p a d o u r a s s z o n y c s o d á s szépségét m e g ő r i z h e t t e a n é l k ü l , hogy az egészségére á r t a l m a s l e t t v o l n a . A »Créme P o m p a d o u r . az arcz és kéz b e d ö r z s ö l é s é r e h a s z n á l t a t i k reggel és este, a z u t á n - s e r a i l p o u d e r r e l . lesz b e h i n t v e .

Kapható $

vy

•

r

MÜLLER J. L.

Egy tégely 1 frt 60 kr.

illatszer- és pipereszappan gyári raktára

Budapest, IY., Koronaherczeg-ntcza 2. sz. alatt. Nagy raktár rendkívül jó minőségű

fog-, haj-, ruhakefékben és fésűkben. Utánzásoktól

óvatik.

fc * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *

„A HÉT" XIII. és XIV. k ö t e t é h e z e l k é s z ü l t e k

33eköfési

táblák

és kötetenkint 1 frt 30 kr. előleges beküldése után portomentesen kaphatók.

T 1897.

VIII. évfolyam.

AHET

MEfiJELEK MINDEK VASÁRNAP. Előfizetési feltételek: Egész évre

frv 10.—

Félévre

»

5.—

Negyedévre

»

2.50

POLITIKAI

ÉS IRODALMI

SZERKESZTI K I S S

Egyes szám ára 20 kr.

SZEMLE.

JÓZSEF.

12/377. szám. ' Szerkesztőség és kiadóhivatal' BUDAPEST, VII. ker., Erzsébet-körut 6. sz. Hirdetések felvétele

ugyanott

Kéziratok nem adatnak

vissza.

—Sy®' Budapest, márczius hó 21.. Ápril l-jével kezdődik az uj évnegyed. Azon tisztelt előfizetőinket, kiknek előfizetése márczius végével lejár, tisztelettel kérjük, hogy előfizetéseiket hova előbb megújítani szíveskedjenek. Mai számunkhoz posta-blanquettákat mellékeltünk. Méltóztassanak azokat használni. Előfizetési feltételek: Egész évre 10 frt. Félévre 5 frt. Negyedévre 2 frt 50 kr. * A HÉT VII.

kei.,

kiadóhivatala,

Erzsébet-körut

6.

szám.

Krónika. A

b o s z o r k á n y . "

— márcz. 18.

egy villanás, egy dördülés s az óriás aczélhajó szétfoszlott, mint a köd. Ég felé csapott egy nagy fehér habforgatag, aztán három perez és némán, magányosan, tisztán mosolygott a kék tenger, a kék- ég. Thomas meg kint, messze, két napi járásnyira, a parton, kivette zsebéből az arany kronométert, fölpattantotta a födelét és nyugodtan azt mondta: »Tekintve a helyi időkülömbséget; már alkalmasint megvan a százer dollárom.« Ilyen amerikai, ilyen találékony szörnyűség ez a hód-mező-vásárhelyi. Ama groteszkül újmódi gonosztettek közül való, melyeknek a hőseit a new-yorki Police Gazette szokta bemutatni, otromba fametszetekben, rózsaszinti papiroson... Gyilkosság elektrommal, méregkeverés a villámvonaton, a fonográf mint pokolgép . . . Méregkeverés a temetkező egyesület -prémiumáért... Illinoisi hang ez, nem csongrádvármegyei. Pedig voltaképen együgyü vagyok. A magyar nép régóta ismeri az asszekurálást és tudja, hogy a veres kakas néha igen hasznos jószág. Most harmincz eszten-

Kicsodák ezek á fekete selyem kendővel bekötött fejű magyar parasztasszonyok, akik harangszózatos vasárnap, ünneplőben ballagnak á templom felé; minden deje, gyermekkoromban, mindig c s o d á l k o z ó félelemmel lépésök reá vall az ősi napkeleti fajméltóságra — a mi néztem a tisztes öreg Pál gazdára, a kiről az egész falu népünknek megvan az ő saját czeremóniés menése, mikor rebesgette, hogy csóvát dugott az asztagába, onnan van istenes dolgokban jár — szivükhöz" szorítják a keszke- a sok pénze. Az én időmben még nem voltak ezek a tenőbe takargatott kapcsos könyvet, melyből aztán buzgón •mető szövetkezetek. A magyar kálvinistának réges-régi éneklik a zsoltárt: »Mint a szép híves patakra a szarvas erkölcse, hogy szereti, ha szépen takaritják el. Valamint kivánkozik, lelkem ugy óhajt Uramra, és hozzá fohászko- az erdélyi fejedelmek eleve gondoskodtak az ő temetésökdik* ; aztán haza mennek, embereket mérgezni, hogy fel- ről és meghagyták, mely hires prédikátorok szóljanak a szedhessék a'temetkező társaságtól a halottak prémiumát... koporsójuk fölött (Bethlen Gábor még azt is elrendelte, Kicsodák ezek az asszonyok? A régi Alföld szülöt- hogy veres köntösben gyászolják őt), a mi kálvinista patei ? Az Alföldé, ahol még ma is a fakilincs meg az aczél- rasztjaink asszonya, embere, mihelyt élemedni kezd, élire kova-tapló járja és az erkölcsök, a bűnök is az ezeréve- rakja a garast, hogy majdan szolgáltassák szép végtiszsek? Ki hiszi el a mi földünk népéről ezt az iszonyatos, tessége, búcsúztatóval és kántussal, mely elénekli azt, ezt az amerikai modernséget? hogy: »Már elmegyek az örömbenn, az én Uramnak öröVagy nem e g y sorban vannak ezek Thomasszal, a mébenn.« Igy volt ez legalább valamikor. Az élire rakott bremerhaveni szörnyeteggel, ki a mai napok vívmá- garas, a keleti halott-tisztelés obulusa, most már nem penyait használta a rablógyilkosságnál rémségesebb csaló- nészedik a ládában, hanem hetenkint a szövetkezet pénzgyilkosságra ? Nagy pénzre biztosított ládát, rakatott a tárába gurul. Kotízál a halálát érző magyar; szörnyűség: New-York felé induló: hajóra. És büszkén szegdelte a zöld kotizál. Ostoba vén gyerek vagyok, hogy a hátam borhabot a négyezer tonnás, teli élettel, kincsesei, remény- sódzik e szótól. Helyesen van ez igy. Kevesebb garas séggel. Kint az Oczeánon a pálmás ladies roomban szólt kell, de azért a temetés mégis igen pompás és e g y csonió a.zongora; a szegény kivándorlók énekeltek,-krumplit há- derék hazánkfia él — nem hal — uri módon a temetmoztak vagy merengve nézték a határtalan vizet; a sza- kező szövetkezetek tisztviselő fizetéseiből. Nyer mindenki: kács ebédre csengetett . . . Lent pedig, a sötét magazin a holtak, az elevenek és a halhatatlanok: a papok, a fenekén, abban a ládában, simán, biztosan járt az óra és kántorok, a kántusok. Valamennyi temetés kellemetes, jó- kétszáz kilógramm dinamit felett csak'a mutató parancsát tékony pénzforgalmat idéz elő. Akik elhunynak, valóban várta a pőröly, liogy lecsapjon • a pattaht-yűra. És mikor kegyes jóltévők; és minthogy elébb-utóbb mindenki teljes á "kerekek forgása addig a kiszámított másodperczig jutott, bizonyossággal elhuny, mindenki derék ember. l

Élébb-utóbb... Teljes bizonyossággal... Itt kezdődhetett a megalkuvás ama boszorkány agya velejében. És ezt az agyvelőt már rég megpreparálta valami: az ő mestersége. A világon élők óriás többsége mindig távol van az emberi lét két nagy momentumától: a szüléstől és a meghalástól. Mai gyereket és halottat mindenki lát. A kimúlásnak magának már kevesebb tanuja van; még ritkább a szem, melynek szemlélnie adatott a világrajövetel aktusát; azok meg már csak az avatottak, akik járatosak születésünk, halálunk helyének, a nyoszolyának titkaiban és szinről-szinre ismerik az embert keletkezésének minden stádiumán végig. A természet e misztériuma szentség és hitványság. A nemes tudós géniusza isten kezét imádja benne; a durva lélek meg csak azt veszi észre, hogy az ember, az ebkölyök, a csibe, a poloska élete között nincsen különbség. Nem érzi meg az emberélet döbbentő méltóságát. Csak a vergődő férget látja. Látja százával, ezrivel, tizezrivel. A bölcs és jó természetvizsgáló alázatosan borul le a genesis törvénye előtt; a tudatlan gonosz felfuvalkodik: imhol az ember, egy darab hus, pusztulásnak szánt bizonyos idő határán belül. Ma? Holnap? Nyolczvan esztendő múlva? Az mindegy. A világ, az élet nihilista szemlélése leggyakoribb a műveletlenek között, a kiket kenyérkeresetök a nyers, a csupasz emberi dolgokkal való foglalkozásra késztet. Bábák, bonczoló szolgák, betegápolók, halottöltöztetők közt sűrűn találni e félelmes alakokra, akik buták és nincsen hitük. Ezek a rossz kegyetlenek. Jelen voltam, mikor kivégzés után, a másik udvaron, egy karon ülő kétéves gyermeket mutattak a hóhérnak: »Ez a jusztifikált fia«, és a bakó nem birt ránézni, elfordult. Annak a szerencsétlen mesterségü embernek jóság is volt a szivében. Ezekében nincs. Ha csak egy szikrányi volna, nem keletkezhetik az a kétségbeesett, iszonyatos filozofiájok: a semmi. A jóság, a jóság, ez a teremtő és őriző hatalom. És ba valakinek nem ád belőle a sors, hiába minden tudomány: előáll a gonosz, kit a buvárlat csak felvértezett a becsületes érzés ellen. Az objektum-ember folytonos látása vagy lángoló philanthropiát, vagy jeges közönyt sugall a szivbe. Az orvostudomány mesterei közt csak néha akadnak go noszak, mert a természet vizsgálata az értelmet nemesiti; az orvostudomány cselédjei közt csak néha akadnak jámborok, mert a természet látása a tudatlant elfásitja. Elfásitja. Ez az igazi szó. Ezek szint nem is gonoszok, csak kegyetlenek és tudatlanok. Nincsen fogalmuk különbségekről. Olyanok, mint a sertés, aki egyforma nyugalommal eszi a kukoriczát és rágja le a csecsemő karját, ha hozzá fér. Csirkét ölni és embert ölni egy dolog. Kivéve, hogy amaz nyiltan, az udvar közepén történik; ezt meg takargatni kell. Sőt nem is mindig. Vagy nem mondta az az asszony tegnap a törvényszék előtt nyugodtan, szakértő hangján, hogy az abortus artificialis az ő mesterségéhez tartozik ? Konstantinápolyban mutattak nekem az utczán egy sárga lebernyegbe burkolódzott, nehezen tipegő, vénséges vén török asszonyt: ez a leghíresebb kanlü ebe, — csak deákra fordíthatom le: obstetrix crnenta — a ki saját följegyzései szerint húszezer embert ölt meg világéletében. — És az ilyen

teremtések azért lehetnek igen derék, akkurátus házíaszszonyok, sőt szeretnek is: kutyát, férfit, ruhát, pénzt, barátnét, stigliczet, mit, mert hiszen muszáj valamit szeretni. És eljárnak templomba, temetésre és könnyeket hullajtanak a szép papolás hallatára, mert az elérzékenyedést is megkivánja néha az ember természete. És ezek a népek aztán terjesztik a maguk filozófiáját, bizodalmas szomszédok között. Megsúgják, hogy nem ártana egy kis vagyonszerzés, holmi potom életek árán. A suttogás hallója elborzad. De a bölcs asszony egyet legyint a kezével és azt mondja: »Hiszen az mindegy .. « Az a legyintés pedig ledönti a templomokat; az a három szó tönkre czáfolja ékesen szóló lelkipásztorok minden szép, hosszú oktatását. A rossznak terjeszkedő hatalma rettenetes az ő erejében és gyorsaságában. Az a megaera egy rejtett, egy uj világról, a semmi világáról vonta le a leplet fél kezével; és ez a másik mindenség belesülyed a nihil poklába. Igy keletkezett e kantaíres boszorkányok sokadalma. A törvényszék előtt tagadnak. Az életek e megvetői saját életöket becsülik. Ez az ösztön dolga. A nagy perczben, mikor kihirdetik az ítéletet, azt hiszem, nyugodtak lesznek. Filozófiájukhoz folyamodnak. És meghalni is hidegen fognak, mint szakértőkhöz illik; de czeremóniával, mert ugy dukál. Láttam egy ilyen asszonyt a hóhér kezében. Komédiásné volt; csak az utolsó, a legutolsó pillanat nyitotta meg száját őszinte szóra: a sátánhoz fohászkodott. Hát mégis hitt valamit. A boszorkányok mesterné asszonya nem tudom, fogja-e hallani a tárgyaláson valamelyik toxikológustó], hogy ha növényi mérget használnak, aligha derül ki a dolog, mert az a testtel együtt enyészik. Azt képzelem, ez az egy furiadühre ingerelné a mesterségére büszke javasasszonyt. Szégyeiné vereségét, szégyelné az ostoba szercsikát, egérkövet. Mert ezek a megaerák ugy, sőt jobban kevélykednek a tudományukban, mint egy XVI. századbeli orvos-doktor. Mindent tudományuk szempontjából fognak föl és azt vélik, csalhatatlanok. Ha tudákosságukon esik rés, meginog egész világszemléletük és moráljok. A hóhértól nem rettennek ugy meg, mint az orvostól, aki rájok czáfol. Ámbár kérdés: hisznek-e neki ? Este a börtönben alkalmasint azt mondják: »Ej, azt mi tudjuk jobban.« És nyugodtan fordulnak be a szalmán, a z éjszakában, az ő világukban, ahol nincs

semmi.

Jaákh.

Az udvariasság meztelenül.

hideg

levegőjében

nem járhat

az

igazság

*

Minden imádságnak titkos f o g l a l a t j a : Uram isten ! tedd azt, hogy kétszer kettő ne legyen négy. Turgenjcff. *

Mindig az u j testamentumi öt kenyér csudája jut eszembe, ha látom : hányan élnek meg nálunk ugyanabból az öt-hat frázisból. Kozma. 2*

179

Az első lépés.

Románcz.

Irta:

— R e n é de C h a t e a u b r i a n d . .—

Ah, a szivem mily forrón Ha szép hazámra

feldobog,

visszagondolok.

Testvérem, a nap milyen szép vala, Odahaza ! Hazám

örökké érted ég hivem Az én szivem.

Emlékezel, hogyan mosolyga

ránk,

Kicsiny kunyhónkban, édes jó anyánk ? S vidám szivére vont oly melegen, 0

kedvesem!

Mi csókoltuk, hány édes esten át, Fehér haját. Eszedbe jut e még az agg, mohos Vár, mit a Dore gyors, zúgó habja

mos,

S a régesrégi szürke, vén torony ? Hol

hajnalon,

Ébresztve csendült, érczes volt a hang, A kis

harang.

Eszedbe jut a csendes tó vize, Mit jecske szállva érint sebtibe', A szél mely súgva szállt a sáson át, S a lenge nád? A linnyó napfény, — ó szép volt nagyon, A lágy Es barátnédra,

habon!

szólj szivem

A szőke lányra még

fele,

emlékszel-e?

Az erdőben, hol százszorszép A lomb

fakadt

alatt,

Ottan pihent Hetén oly édesen A szivemen ! Ki adja vissza szép

Helénemet,

•S a hegyeket, a kis kunyhó

felett!

Az ö emlékük, minden uj napon, Uj gyászba Hazám,

von!

örökké érted ég hiven Az én szivem ! Szalay Fruzina.

THURY

ZOLTÁN.

Hardy Pál ur a fiát várta haza. Az asszony ment ki az állomásra. Sokáig nem jöttek, az öreg ur odahaza már türelmetlenkedett. Már egy másik kocsiba akart fogatni, hogy eléjük menjen, amikor gyors ügetésben a tornácz elé kanyarodott a kis sárga bricska s leugrott róla a fiatal .Pál, hogy gyöngéden, mintha amig emelte, addig is csak simogatná, lesegítse az édes anyját. Hardy Pál ur, az öreg, csak egy kicsit megkésve jött ki a szobából s akkor is a szivarját ropogtatta az ujjai közt, mintha azzal volna nagyon elfoglalva. Mikor már befelé hordták a ládákat, akkor kezdett beszélni, egy-két kurta szóval megemlékezvén a mult esztendőről, ami bizony pedig belekerült az ifiu ur révén háromezer és egynehány pengőkbe. — Letetted az érettségit? — Le apám. — Hát a zálogházzal hogy állunk? — Itt vannak a czédulák. — Azután nem buktál meg? • — Nem apám. A felesége kiszólott a szobából. A nagy ut után egy kis pihenést akart kikunyorálni a fiának. — Hagyd öreg, tán ledül egy kicsit a kanapéra. — Pokolba... — Megint jól megnézte a fiatal urat s ahogy a megelégedés egy mosolygásban átszaladt az arczán, látszott a piros, nekigömbölyödött képén, hogy gyönyörködik benne. A fiatal Pál ur szép, erős, izmos falusi legény volt. Karján megfeszült a kabát, amiből ugy látszik, kinőtt egy kicsit; nagy, a korához mérten talán túlságosan is nekifejlődött mellén követ lehetett volna, morzsolni pörölylyel, széles vállain pedig könnyedén emelhette volna a zsákot, nem pedig nyögve, hanem csak ugy mulatságból. Csak az arcza maradt meg gyermeknek. A nagy erő nem borította rá azt a durva keménységet, ami rúttá tesz majdnem minden nagy erejű embert. A szemei mosolyogtak, hamvas-piroskás arcza ragyogott a gondtalan csendes megelégedésben, lekaczagott róla az a vad jókedv, aminek nincs semmi különös oka, csak beállít s rózsás, csiklandós felhőbe takargatja az ilyen okos nagy fiut. — SoL szamárságot összetanultál? — kérdezte az öreg, kifordulva az udvar felé, hogy a kocsist is lássa, meg a lovakat. — Nem, nem sokat, igazán nem sokat. Benn már teritettek. Egy vén legény járt az asztal körül régi nehéz, czimeres ezüsttel s egy szobalányt dirigált, aki meg a tányérokat hozta. Az öreg ur megkínálta a fiát szivarral, nagy szemöldökei alatt alattomosan lesve, hogy vájjon nem fog-e tikogni a füsttől. — Erős ? — Nem baj. Este korán lefeküdt az öreg. A fiu sokáig fenmaradt az anyjával s az ebédlő nagy lámpája alatt édes jó gyermek lett a szép öreg asszony mellett. Szorongatták egymás kezeit, néha ráhajtotta a fejét az anyja vállára s elmesélte, ami éppen eszébe jutott. Az öreg asszony nyelte a szavát. Minden érdekelte s néha egy-egy perezre behunyta a szemét, hogy jobban hallja a gyermek kellemes, fiatalos hangját, ami elbájolta, mint a muzsika. — Mamám, nem vagy álmos ? — Nem fiam, csak mondjad. , Másnap reggel az öreg ur befogatott az urfi-kocsiba négy lovat s amikor már a kezében tartotta a gyeplőt, bekiáltott a fiának.

i*

-180 — Gyere hé, ülj mellém. Megyünk. — Hova? — Mi közöd hozzá ? Csak elindulsz még egy uton az apáddal... Már elindultak, amikor visszakiáltott az asszonynak. — Megyünk mutter korhelykedni. Mikor a városban beállottak a vendéglőbe, tiz forintot adott a kocsisnak s ezzel aztán el is búcsúzott tőle. — Egyhamar nem lesz szerencsénk egymáshoz. Kitekerem a nyakad, ha baja esik a lónak. Azzal karonfogta a fiát s a nyakukba vefték a várost. Elmentek a boltokba, itt is ott is vásárolt valamit, s mindenütt megmutogatta a szép nagy gyermeket is. — A fiam. Most végzett... Diák volt, de nem igen sokat ette a betűt. Olyan magamfajta svihák lesz belőle. Ugy látszik. — A jogra tetszik menni? — kérdezte az egyik ismerős boltos. Az öreg felelt a fia helyett. — Még nem lehet azt tudni. Majd kiprópáljuk, hogy mihez van hajlandósága, már próbálgatjuk is. Este visszamentek a nagy vendéglőbe, beültek egy sarokba s rendeltek és unatkozva ettek. Valami kis bort is rendeltek hozzá, egészen közönséges fajtát, amit alig lehet nyelni. Akkor villant meg az öregnek a szeme, mikor egymásután jöttek az ismerős uri vendégek, a főispán, meg egy más birtokos, a szomszéd faluból, akivel csak követválasztáskor szoktak néha összejönni, meg egy másik ur, aki a bariton hangjáról nevezetes. Lassankint összejött a társaság. Paroláztak, s a mikor már hangosabbak lettek, előkerekedett a czigány is körülnézni, hogy vájjon nem adja-e elé magát valami. Még nem jutottak el a nótáig, arról panaszkodtak, hogy már az idén se lesz semmi ára a búzának, vagy hogy a cseléd mind kötnivaló. Ezen közben dudorászni kezdett az öreg valami monoton keserves nótát s még csak az ajtó mellett csendesen kisérni kezdte a czigány is. Kedvet kapott más is s egyszerre hangos lett a nagy füstös szoba. Már tánczoltak is, félredobálták az asztalt, hogy, hely legyen. Közben ittak, belerepedt egy egy pohár a koczintásba s mikor bejött a rendőrkapitány, hogy egy kis csend legyen, odaültették az asztal mellé s a czigány tust húzott, amig a szájába öntötték a bort, hogy ne óbégasson. Már éjfél után vetődött be a nagy szálába két tiszt, egy főhadnagy meg egy vén szürke kapitány. Ezek is jól vacsorázhattak valahol, mert muzsikát akartak. Telerakatták az asztalt borral, belecsapkodtak az üvegek közé a karddal,.hogy csörömpölve hullott szét a sok csengő szilánk s kiabáltak a czigánynak, hogy odamenjen, a katona az ur. Az öreg Pali urnák felragyogott az arcza, megpödörte a bajuszát s mig lassan fölemelkedett a székről, odaszólott a fiának: — A tied a főhadnagy, az enyém a másik. A többiek egyszerre körülvették őket, de már hiába. Az öreg előre ment, a fia meg utána s aztán egyszerre vége lett mindennek. Mig az ember tízig számlál, a kato- • nák már az utczán voltak. A rendőrkapitány szaladt utánuk, hogy a sapkájukat kivigye nekik, a többi meg benn éljenezte a vitézeket, akik csendes nyugalommal hajtottak fel egy-egy pohár bort a munkára s nem néztek egymásra, nehogy összemosolyogjanak, a mi kérkedésnék látszanék. Egy óra múlva már ott volt négy tiszt. A két Hardy is adott hozzájuk négy urat s aztán hamarosan rendbe jöttek. Másnap már az egész város tudta, hogy mi lesz a kaszárnyában. Elállották az utczát, alig tudott helyet

szoritani a kocsiknak a rendőrkapitány ur. Kilencz órára vége volt mindennek. Az öreg ur az arczára kapott egyet a szürke kapitánytól, a főhadnagy pedig egy derekas vágást a mellén keresztül le a csípőjéig. Még egy kicsit mámorosak voltak. Összecsókolóztak mind a négyen s most már együtt mentek vissza a nagy vendéglőbe. — Bevezettem a fiamat a világba öreg czimborám, — mondta a vén Hardy a szürke kapitánynak. Épen kapóra jöttetek . . .

Polonyi Géza. Nagy az én lelkemnek gyönyörűsége, hogy Polonyi Géza arczképét kell kommentálnom. Ne tessék hinni, hogy valami sok mondani valóm van róla, • avagy hogy jól ismerném, ellenkezőleg. Nem tudok róla semmit, csak sok kérdezni valóm van róla. Nem is ismerem, de nagyon szeretem. Szeretem, mint a Goethe nagy eposzhősét, Reinecket, aki az állatok parlamentjében sohasem viszi a vezérszót, mégis ő középpontja minden eseménynek. S anélkül, hogy erős volna, első az elsők között, anélkül, hogy hős volna, mindenütt vitézkedik s anélkül, hogy szent volna, maga felé hajlik a keze. Szeretem ezt az államférfit, aki nem államférfi, ezt a politikust, aki nem politikus és azt a fiskálist, aki csakugyan fiskális. A barátjai félnek tőle, pedig önfeláldozó barát, az ellenségeit az aggodalom gyötri, mert mindig nyájasan szól hozzájuk' és melegen szoritja a kezüket. Mi lesz ebből? Ha Polonyi Géza jó napot kiván, a megszerencséltetett azon töri a fejét: mit jelent ez ? S ha nem tudja is kitalálni, azt mégis csak eltalálta, hogy e jó nap kivánás egyebet jelent, mert ok és czél nélkül Reinecke Géza nem csinál semmit. Néha ideálisan önzetlen: akkor remegnek tőle a legjobban. Például a mikor Emmer Kornél ellenében megvédelmezi az igazságügyminisztert. Ő, aki nem fogadja el a justiczia-budgetet az ellen, aki elfogadja. Máskor meg lelkesedésében félelmetes, mint az impolitikus Ugrón Gábor. Például, amikor szegény Sik Sándornak fogta a pártját. Sik Sándor mindenképen képviselő akart' lenni, csakhogy a házban az uj büntető novella ellen beszélhessen. De Polonyi biztatta: ne félj semmit, ha nem vagy is a házban, ott leszek én. Az utolsó betűig s az utolsó lehelletig védem az álláspontodat, mintha csak magad volnék. Es Sik Sándor kinyomtatta a röpiratát s a képviselők közt való szétosztás végett átadta Polonyinak. És Polonyi csakugyan szétosztotta a Le a napirendről czimü pamflétát az nap, mikor a büntető novellát tárgyalni kezdték s elsőnek fel is szólalt, igy kezdvén beszédjét: »Ünnepi ruhában kellett volna eljönni minden magyarnak, mikor ezt a korszakos javaslatot tárgyalni kezdjük«. Sik Sándor persze dühöngött, de természetesen igaztalanul. Óly páratlanul kedves ez a perfidia, hogy az ember nem állhatja meg nevetés nélkül. Aminthogy nevettek is rajta sokat és senki Reineckét le nem szólta miatta. Hogy miért tette? Ez egyike annak a sok kérdezni valómnak,

181 melyre szeretnék feleletet kapni. Valamint szeretném tudni, hogy az egyházpolitikában mi is volt a Polonyi felfogása, holott tudom, hogy nálánál alaposabban egyetlen politikus sem foglalkozott a kérdéssel. De Reinecke változtatta a bundája csillogását, mindig ugyanaz maradt és mindig másnak látszott. És szeretném főképen tudni a titkos módját annak, hogy akárki mit csinál, akármi történik, minden eseménynek folyamában Polonyi Géza kerül a súlypontjába. Viharban ő a bojé, mely ott reng, himbálódzik a tajtékzó habokon. Csatában ő küzd az első sorban s mégsem közvitéz, sem adjutáns, hanem maga a tábori törzskar főnöke. Valahányszor valakit lelepleznek, az Ítéletet mindig Polonyi Géza hirdeti ki. A legcsontosabb pártember, mégis, ha pártját valami blamage éri, Polonyi mintha nem közéjök tartoznék. Mondom, nem tudom a módját, nem ismerem a lelki természetét, melynél fogva ő képes arra, hogy nagy kvalitások nélkül mindig első sorban áll. Éppen csak az egyik titkát lestem el. Polónyi Géza mindig tart magának egy jó barátot az ellenségei között és egy ellenséget a jó barátai között. Ez az ő balancirozó rúdja. Az ellenséges jóbarát arra való, hogy növelje látszatát. Mikor még egy hajóban eveztek, Eötvös Károly volt kénytelen neki megtenni a szolgálatot, hogy Polonyi riválisának tartassék. Még a tiszaeszlári pörben is Polonyi volt az, aki különbül tudta volna megvédeni a satttereket, amint látszik abból is, hogy akkoriban újságot is adott ki, a Nemzeti Újságot, mely ugyancsak erősen tartotta a rudat a Verhovay féktelen antiszemita újságának. Ugyanakkor pedig a legjobb barátja, Thaisz Elek, a rémregénjföe került főkapitány volt, akit Polónyi ugyancsak sok szívességben részesített, nem minden haszon nélkül. Thaisz különben akart a barátja lenni Polonyinak, de van neki mindig olyan is, aki kézzel-lábbal kaparászik ellene, mégis kénytelen a barátja lenni. Ennek is sok szívességet tesz, de ettől aztán vérzik az illető orra. Hogy mit képes ő elvtársaiért tenni, arról fölösleges sokat beszélni. Polonyi őrizkedik tőle, hogy olyan első legyen, akit a tűzvonalba állítanak. Megmarad ő amolyan szerény párttagnak s nem aspirál sem elnökségre, sem vezérségre. Lám most sem pártvezér ő, hanem meghagyta azt Ugrón Gábornak. Igaz, Ugrón kibukott a házból, de tehet erről Polonyi ? Ő csak egy szerény tagja a pártnak, aki megfér akárhol, még a parlamentben is.' Ugrón pedig oroszlán, akinek a sivatag is szűk. Belekerült tehát a sivatagba, ahol ha ordit, Polonyi-Reinecke áhítatosan hegyezi a füleit. Ez éppen a róka előnye az oroszlánon. Nehogy azonban azt gondolják, hogy ő örül az. oroszlán száműzetésének. Dehogy! Mindent elkövetett, hogy bejusson, például Sima Ferenczet addig biztatta, hogy mondjon le Szentesről az Ugrón javára, mig Simának a mandátumát megsemmisítették. Édes volt az a jelenet is, mikor Perczel Dezső Sima tarhonyagyáráról nyilatkozott s Polonyi végigszaladt az egész ellenzéken, kiadván a jelszót: »Egyhangúlag tudomásul kell venni!« Hát persze, tudomásul kell venni, mikor a miniszternek 'igaza van, ezt az objektivitás megköveteli. Még az elv-

társ ellenében is. S milyen csodálatos véletlen, hogy a mikor a miniszternek igazsága van, akkor éppen Sima Ferencz az elvtárs, aki éppen ugy dörög a házban, mint Ugrón a sivatagban! Hazudnám, mondván, hogy e czikkelyem Írásánál csak iparkodom is objektív lenni. A szeretet beszél belőlem és lehetetlenné teszi a tárgyilagos karakterkép megrajzolását, melyet az utókor méltán várhat nem ugyan tőlem, de róla. Ezért nem is magyarázom, csak gyönyörűséggel rámutatok, hogy holott ő egyike a legexponáltabb képviselőknek, akit mindenkor emlitnek szóbeszéd közben, mint az életrevalóság mintaképét, ő róla még soha semmi sem sült ki, még egy német nyelven megfogalmazott beadvány sem. Ő bizton és tisztán úszik a korrupcziós viták hullámain, meg van kenve, mint a hattyú tolla, mindenféle hájjal, hogy nem tapad reá semmi. Még abban az egyetlen esetben, hogy házi ellensége, Eötvös Károly a Brunkaláné pőrében a könyezésig szoritotta, szerencséje volt: kijelenthette, hogy össze-vissza ezer forint honoráriumot kap, amiből csakugyan nem lehet meggazdagodni. S különösen kedves, hogy a külsejében semmi sem vall Reineckére. Ő már születésénél kezdte a ravaszkodást. Kövér, lomha test, az ördög sejtene benne agilitást. S az arcza olyan becsületesen magyar, olyan patriarkális, olyan nyilt, olyan férfias, az ember azt hinné, hogy csak az öklével tud argumentálni, pedig soha még az asztalra sem csapott. Épen csak a szeme vall óvatosságra, de az sem ravaszságra. Az egyik szabadon néz, a másik félig lecsukva. Az ember azt' hinné, hogy a nyitott szemmel lát, a másikkal pedig takar. Pedig épen megfordítva áll, azzal a szemével kémlel, a melyiket összehúzza, mig nyitott szemével gondoskodik róla, hogy senki belé ne lásson. Ilyenformán Polonyi Géza meg tudja óvni személyi integritását s anélkül, hogy exponálná magát, mindenütt elsőnek látszani, A városnál ugy, mint a parlamentben. S az egyensúly axiómája következtében, melyet ő pályáján mindig szemmel tart, mig a parlamentben a legrettegettebb ellenzék tud lenni, a városnál viszont a beschwichtigungshofrath szerepét viszi. Ezért haragszik most itt rá az ellenzék, de kezében tartja a mamelukokat. Lám, régi kedves ellenségét a parlamentből, Szapáry Gyulát, ő segitette bele a városatyaságba s a belvárosi választásnál az ő mahináczióján mult, hogy az ellenzék teljes vereséget szenvedett. Mi czélja volt vele? Azt én csak kérdezem. Tán az, hogy ne csak az ellenségei dühöngjenek ellene, hanem a barátai is. A baráti dühöngés egyensúlyozza az ellenségét. Ő ellene egyáltalán nagy az elkeseredés, egyidőben a nagy névtelen is volt. De azért mindig népszerű. Olyan ő, mint a kamgarn: mennél jobban kopik, annál fényesebb. Azért nem is árthat neki semmi, a folytonos ütögetés' csak fényesiti az ő kamgarn-népszerüségét. Ez is nagy ravaszság tőle, mert a bársony, ba kopik, vége van, ellenben a kamgarn, az egyre fényesebb lesz s addig tart, amig csak ki nem lyukad.

2

-182 — Rettenetes ez a pusztulás. — Reggel óta járom az utczákat, de nem Pest az, a mit látok, hanem Ninive FÉLMÚLT IDŐKBŐL. romjai. Arcza szinte halvány volt és hangja remegett a megindulástól. A szilvási konczert. — Itt segíteni kell, erősen és sokat — vette át Most ötvenkilencz esztendeje, nagyon szomorú tava- most Gábor gróf a szót, örülve fivére komolyságának — a gyűjtést nádor ő fensége maga kezdette meg, remélem sza volt a régi Pestnek és Budának. te is szép összeggel járulsz hozzá. Ha elhagyatott külvárosi utczákon vagy a belváros A szilvási gróf arczára fivére beszéde alatt ismét zeg-zugos ócska házai közt járunk, szemünkbe tűnik néha itt-ott egy kis márványtábla, megkopott aranyozású visszatért a derű. Sehogy sem szerette a poset és mindig csiklandozta valami kobold, ha valaki nagyon kenetteljefelírással: Vízállás 1838. márczius 15. sen ejtette a szót. Rettenetes éjszaka volt az, amely akkor márczius — Hogy ne, hogy ne . . . — viszonzá mindazon14-ről 15-re a testvérfővárosra virradt. Az emelkedni alig kezdő város három, négy nap alatt majdnem rommá lett által, de agyában már egy bolondos ötlettel készen — és legszebb épületei, az ujvásártéren — ma Erzsébet-tér tízezer pengőt adok a pesti árvízkárosultak javára h a . . . A ha-nál megállt és fölhúzva szemöldeit farkassze— lévő Derra ház, a belvárosban a fehér hajó, a paradicsom, a pompás nagy Kendelényi-báz mint kártyavárak met nézett Gábor gróffal. — Az istenért ki ne mond, ha valamiképen deákul omlottak össze. Az uri-utczai Pyrker-ház, az egri pátriárka érsek testvérének, Pyrker Jánosnak a háza össze- van a folytatás! — kiáltotta a királyi kamarai elnök űr. A deákul alatt értvén azt a rettenetes jargont, a vissza hasadozott. Számos helyen még a kutakat is fólszakitotta az ár, több ponton pedig még a tőidből melyben Miklós gróf a tisza-füredi Józsa-kuria legényis bugyogott a viz, sötétlő örvényt kavarva és sus- mulatságain tetszelgelt magának. — Dehogy is van, — mondá vállát kissé aprehentorogva. siv megrántva Jajcza vár hős védőjének utódja — jó A ki csak karját emelhette, az irtózatos helyzetben levő polgárság mentéséhez látott és a pattantyús lak- magyarul van az. Tízezer pengőt adok, ha mához egy tanyába — a mai Újépület, a Ludoviceumban és egyes hétre, nálam Schodelné elénekli a nótáimat, a Vékony főurak palotáiba hordták a megmenteiteket. Valóságos deszka kerítést, és az egri czigányok nótájára Nyáry menedékház volt Károlyi György gróf egyetem-utczai Pali meg Földváry Gabi valczert tánczolnak. Keglevich Gábor először elszörnyedt, azután elkezpalotája, és báró Prónay Albert, Pest vármegye akkori adminisztrátora, meg Dubraviczky Simon, az első alispán dett nevetni, de olyan keservesen, mint az az ember, a egyre üzengettek, hogy lehet-e még többet küldeni, a ki nyert, de elvesztette a reskontóját, — Lehetetlen! — Ennyi volt csak, a mit végre megyeházán nem férnek, mert Dolezsalek uram is mind oda hozta már a szerencsétlen vakjait, minekutánna össze- felelni tudott. Aki csak egy kicsit ösmerős annak az időnek a dőlt a király-utczai vakok intézete. viszonyaival, az tudja, hogy Schodelné, a nemzeti szinEs akár izente már a nemes gróf, hogy lehet, akár ház elkényeztetett primadonnája, tele -volt ezer faxaival, se, Teichengráber, a Prónayék nevelője, meg Füredy, az féltette a hangját űgy, hogy a szomszéd utczába sem adminisztrátor titkárja, egyre hordták az uj megmentet teket, ugy hogy végül Károlyi György és fiatal neje, ment gyalog és ekkor — 1838/39 táján — épen ünnekiszorultak saját palotájukból és minden este Fóthra peltetése tetőpontján, rátartóbb volt egy spanyol grandnál. — Már pedig én másképen nem adok egy susmentek aludni, Károlyi István gróf kastélyába. Ilyenformán jártak gróf Keglevich Gáborék is. Maga tákot se. — Bolond vagy 1 — riadt Miklós grófra a bátyja. a gróf, a királyi kamara elnöke, egyik inas-szobába vonult, — Régi dolog 1 — szólt, nyakát mosolyogva húzván a grófné — született Sándor Mathild pedig ruhatárába válla közé a szilvási gróf és rövidesen ajánlotta magát. vettetett ágyat magának. — Lakom pedig a Sasban — mondá búcsúzóban Reggeltől estig pedig ápolta a fényes termekben nyögő betegeket, vigasztalta a szerencsétleneket és több — ha énekel Schodelné és tánczol Nyáry meg Földváry, lelkes uriasszonynyal, igy Majthényi Pál né Beniczky én állok szavamnak. Parancsoltass rá a palatínussal, ha Máriával, báró Orczynéval, Szirmay Adámné és Marius- olyan kedves embere vagy . . . ennyit csak kivihetsz . . . néval szabott, varrt, mert volt akárhány a boldogtalan látod, ha én elkurjantom magamat Szilváson, még Pyrker megmentettek közt, aki még a legszükségesebb ruháda- érsek uram is féllábra áll Egerbe. Keglevich Gábor grófot nem hagyta nyugodni a rabokat is nélkülözte. Benyovszky Péter, egy dúsgazdag ügyvéd, Pólya Józsefné Bánó Krisztina, Steinacker és tízezer pengő. Micsoda dicsőség volna az a nádor aláLiedemann pesti polgárok nejei pedig temérdek élelmiszert, írási ivén, ha igy ragyogna a Keglevich família. — Bolond a Miklós, de jó bolond! végszámra való gyapjú és kanavászt küldtek. Már a A királyi kamarai elnök aztán befogatott és egyelegnagyobb veszedelmen túl volt a szerencsétlen város, mikor egyszerre csak beállít Keglevich Gáborhoz fivére, nesen kihajtatott Nyáry Pálhoz Nyáregyházára. — Biz' ez egy kicsit furcsa ! — mondotta Nyáry Pál Miklós gróf, a hevesmegyei ellenzék vezére, a Józsa nagy komolyan, mikor előadta Keglevich a mondókáját, Gyuri országszerte ösmert czimborája. Gábor gróf, a palatínus kedves embere, a kormány- — mert ha én a czélt tekintve eljárnék is egy dájcsot hivatalnok nem valami nagyon szerette Miklós gróf duhaj, Földváry Gabival, de arra nincs isten, aki Schodelnét rá tempóit, vad magyarságát, és most is félt, hogy valami vegye, hogy ilyen időbe, márcziusnak szeles, csalóka vaskos mondással köszönt be a különféle fehérnemiieket évadján neki induljon a feneketlen sáros országutaknak, — Hát ha te lennél olyan ember . . . varró úriasszonyok közé. És Keglevich könyörgésre fogván a dolgot, minden De ez egyszer csalódott. A különben örökké jókedvű, tréfákra és Mokány- gyönge oldalát végig tapogatta Pest megye akkor felBercziádákra mindig kész főúr, most a lehető legilledel- tűnni kezdő, később hires vezérének. — A nádor hintajába fogatok, a melyiken első felemesebben köszöntötte a szorgalmatoskodó hölgyeket, aztán ségét, Alexandra Paulownát hozták muszka országból, megállt az ablaknál:

-183 kályha is van benne, ágy is — nyolcz ló húzza . . . Minden állomáson lesz váltott ló . . . Kiviszek mindent, csakhogy Miklós öcsém, aki úgyis schlecht angeschrieben nagyon, tizezer forinttal ragyogjon a palatinus ivén . . . jösz velem Palkóm lelkem és meginditod a szeszélyes és kőszivű Normál. Nyáry Pál végre engedett Keglevichnek, bement vele Pestre, és ugy a hogy a kocsiról leszállt, azon sárosan, kóczosan sietett a divához. Másnap reggel nyughatatlanul várta a hirt Keglevich Gábor. Tiz óra tájban csengő sarkantyús megyei hajdú állított be és egy kis levélkét hozott Földváry másodviczispán úrtól. Csak annyi volt rajta. »Tánczolunk — danolunk ... de bolonduljon meg Miklós a nevenapján . . . A hajdú soha se hitte, hogy az ő becsületes, a jó tassi nap által lesült ábrázatját egy méltóságos ur megcsókolja és meg is mondotta a nagy esemény után a viczispán urnák, hogy megköveti alásan, de a gróf ur talán hibás elméjű, mert a levelet átolvasván, őtet, Zsuffa János hajdút kétszer is képen csókolta. Noha nem a muszka nagyherczegnő hintójában, de mégis nádori ekvipázson vitték Schodelnét Szilvásra. Az üveges batárt minden állomáson pihent négy ló várta, és jobbról-balról vármegyei hajdúk lovagoltak, hogy még a haja szála se görbüljön meg a hirneves művésznőnek. Keglevich Miklós meg a szilvási udvart végtül-végig beteregettette szőnyegekkel és két markos béres, egy üveges hordszékkel oda állva a batár elé, mint a pelyhet vitte föl a művésznőt a kastélyba. Es ott megkezdődött az isteneknek való látvány. Az egri czigány húzta, gyökeresen elrontva Lanner egyik valczerját, mialatt Földváry Gábor, Pest megye másodalispánja Nyáry Pállal járta a deutschot. A két jeles hazafi az ügyvédi oklevelet bizony kevesebb drukk közt nyerte el, mint ahogy most drukkoltak, mig a szilvási szálát egyszer körülrepülték. Meri csak egy forduló volt kikötve. A táncz után Schodelné száma következett. A nemzeti szinház primadonna assolutája, a pesti közönség elkényeztetett kegyencze, Norma, most egyszerre betyár nótát énekel és a refraint vele együtt énekelik a hosszú, boros palaczkokkal telt aszta] mellett ülő urak: a Papp' szászok, Wrataricsok, Ivádyak, Lipcseyek és a többi heves megyei gentry. Mikor aztán Schodelné elénekelte a kikötött nótát, Keglevich Miklós lovagiasan összeütve bokáját kezet csókolt a művésznőnek és zsebéből egy bársony-tokot húzva elő, hódolattal nyújtotta át. Testvérek közt is tizezer pengőt érő ékszer volt az, remekbe készítették Bécsbe, és egy tiszta aranyból iévő kis dereglyét ábrázolt, a melyen hajós állt, feszitett lapáttal, mintha bősz habokkal küzdene. A masziv arany dereglye szöge, pántjai, mind brilliantból készültek. Végül pedig odament Keglevich Gáborhoz és leszámlált elébe tiz darab ezrest. — Szép az igéret, eb a ki meg nem tartja. Országszerte hire ment a szilvási konczertnek — a hogy elnevezték — és ezzel a stiklivel hosszú időre lefőzte Keglevich Miklós Józsa Gyurit, akivel mindig jó tréfákon törték a fejüket. Igaz, hogy ez a 'konczert vagy 25,000 forintjába került a szilvási grófnak, de hát ilyen emberek is éltek valamikor nagy Magyarországon, a régi hires nábobok, a Kállay Péterek, Illésházy Istvánok, meg a Vay Ábrahámok idejében. Vicomte Letoriére.

Kisvárosiak. —

Elbeszélés.

Irta: HERMÁN

—

O T T Ó N É.

(Folytatás.)

3.

Rózsi néni benyit az első szobába. A tizennégy éves szőke Eszti csakugyan ott ül az ablakban, de most az egyszer aligha imádkozik. A könyv ugyan nyitva de háttal kifele forditva fekszik a térdén; két kis, formás barna keze keresztbe rakva pihen rajta. A lányka bodros lenhaja magasra van tornyozva, mint akkoriban a »nagyok« viselték —. s körös-körül fantasztikus módon teletüzködve tarka üveggyöngygyei, talmi tűkkel, piros szalaggal, zöld muskátli levéllel, meg sárga violával. Furcsa volt, bizarr, szokatlan, de azért nagyon szép volt ez a fej ezzel a bolond cziczomával. A lányka se lát, se ball; a szeme mozdulatlanul mered az átelleni kis sárga ház nyitott ablakára, ahonnan egy pelyhes ajkú, önkéntes ruhába bujt suhancz mondja föl neki a leczkét a hadi tudományokból, — természetesen csak ugy, némán, vagyis jelbeszéddel, amit azonban Eszti igen jól látszik érteni, mert elégedetten mosolyog reá és kétszer helybenhagyólag bólint a borzas fejével. — Eszti! . . . förmed reá elképpedve Rózsi néni. Eszti sikolt, fölugrik . . . a könyv puffanva esik a földre — utána kap, késő! . . . a czimlap kifordul — Rózsi néni hüledezve betűzi az imádságos könyv czimét: Egy őrült szerelmei. — Mit ijesztget, Rózsi néni . . . tagolja Eszti pipacs-' vörösre váltan, — az ember már nem is készülhet békével a — konfirmáczióra. — Láttam, béka — áldom a konfirmácziódat, jól láttam . . . majd feldicsérlek érte az anyádnak. — Csak fusson utána, ha bir, majd eléri valahol a Mátra alján — ha igaz. — Csakugyan elutazott ? — El hát. — Egyedül ? —• Juliskával. — Mikor jön haza? — Holnapután, kiskedden, borjunyuzó pénteken — veti oda tiszteletlenül Eszti, azzal: tralla-lalla, féllábon szökdelve kisántikál a szobából. Akkor világlott ki, hogy csak egyik lábán van czipellő, az is csak ugy, harisnya nélkül, hogy a szoknya ráncza hoszszan leszakadva lóg s a tulpiperézett fejet kivéve az egész alak a legsajnosabb módon elhanyagolt. Rózsi néni összekulcsolt kézzel, fejét csóválgatva néz a furcsa kis szerzet után, aztán az alacsony, tágas szobában tekint körül. Magdát keresi, de sehol élő lélek1 nek nyoma se látszik. A szobában áll minden a maga megszokott régi helyén: a nagy, kopott asztal a középen; a két kópertás nyoszolya véggel egymásnak a fal mentén; előttük sorban három-három, hajdan fekete bőrrel bevont támlásszék ; az alabastrom-oszlopos aranyozott óra a sublótkasztni közepén — födeles poharak, nefelejtses findzsák közt méri most is csöndes tik-takkal a mérhetetlen időt. . . . Minden ott van, ugy van ahol s a hogy szokott lenni, csak a rendes, tündöklő tisztaság helyét foglalta el valami nyomasztó köde az elhanyagoltságnak — szürke, vastag porréteg, az asszonyi kéz simításának hiánya s ennek révén az a leírhatatlan agglegényes ridegség, mely a szobában — nem tudni honnan, tán még a falakból is, — szétárad és nehézzé, fojtóvá teszi a levegőt.

-184 Magda. Rózsi néni szintúgy összeborzong — bizonyára maga se tudná megmondani mitől — s azon van, hogy ezt a barátságtalan helyet lehető gyorsan elhagyja, mikor egy tompa, tán a föld alól kitörő .kiáltásra — ijedtében nagyot zökkenve — fakóra vált arczczal tekint vissza a küszöbről. Egyelőre állva marad — -homloka márvány, lába gyökér« — káprázatos gyorsasággal vet néhány keresztet s szivdobogva várja, ami következik. Következett pedig egy bosszú, félig elfojtott nyögés, mely nyomban csöndes zokogásba fulladt. Ugyanekkor a szemben levő nyoszolya zöld szövetű kopertája hangos csörömpöléssel zuhant alá, födetlenül hagyva egy fehér lepelbe burkolt, kigyószerüen ide oda kanyargó, minden izében vonagló emberi alakot. Rózsi néni neki bátorodott, — nem volt ő külömben se gyáva, ha magához hasonló istenteremtésével s nem holmi kisértet, lidércz, vampir, hazajáró, vagy gonoszlélekfélékkel akadt sora s odatipegett az ágyhoz. Magda feküdt az ágyon, csaknem ismerhetetlenül elváltozott arczczal. Övig kifele volt fordulva, mig alsó teste hihetetlen merész csavarulattal a falfelé kanyarodott, s egyik karja — az, amelyikkel a kopertát leverte — mozdulatlanul meredt a levegőbe. Halvány ajka megrándult olykor, szorosan zárt pillái alól pedig csakúgy omlott a köny. — Magda . . . Magduska! szólongatta a megdöbbent Rózsi néni, ugyan no! . . . Magda fiam, nem hallja ? szivecském, nyissa ki már a szemét . . . mi a baja no? a görcs húzza, vagy mi ? . . . Ejnye, ne izéljen már, lelkecském, ne komédiázzon. Szóljon bár egy szót, hisz látom, hogy nem alszik: — rezeg a szemehéjja, hát nézzen rám; szedje össze magát izibe, jó lesz egy csöppet az aprónép után is nézni — istenszámában vannak, bizony fenekestül forgatják föl a házat. Magda egy ideig csak könnyezett tovább, most már hangtalanul. Egyszer aztán hirtelen egyenesre nyúlva hanyat fordul, a feje, meg a két sarka megrögzik az ágyon, derékban pedig följebb, egyre följebb emelkedik, mig az egész teste ivszerüen meg nem hajol — s ugy marad mereven, mintegy kövesülten — miközben homlokáról csöppekben hull a veriték, sirása pedig átváltozik fogcsikorgatássá. És csikorgott, ropogott az az épséges fehér fogsor, ugy, hogy Rózsi néni azt hitte; izre-porrá törik . . . Ennek a tiszteletreméltó úrnőnek — mellesleg mondva — már régen nem valának romantikus hajlamai, egy sajátsága révén azonban még most is bevált volna novella-, regény- vagy még leginkább drámahősnőnek: mint ezek, ugy ő is megszokta véleményének — ha magában volt is, sőt akkor különösen — hangos szavakban formát adni Szóval nagy bravourral művelte azt az immár nem egészen ismeretlen műfajt, melynek a neve: monológ. Most is, miután hosszan elnézte az önkívületben fetrengő leányt egyszerre kitört belőle az alapos szakértelemből fakadó meggyőződés szava: — Rontás . . . babona, annyi szent! Megverték szemmel, megigézték a boldogtalant. A Poótsné fia, nem más! . . . Mindég is mondtam: össze van nőve a szemöldöke annak a gyereknek s a két felső foga nem éri egymást . . . isten bűnül ne vegye, de olyan igaz, minthogy itt állok: nekem is volt tavaly tizenhárom kis pulykám — egyszer ment el a házam előtt az a fiu: ahogy a babonázó szemét rájuk vetette, mind a tizenhárom fölfordult, s ezen mód kapálózott, testált ahogy ez itt; soha se lett egyből se pulyka, abba a helybe adta

ki a páráját valamennyi; igaz, hogy szerencsétien volt á számuk is, meg oszt pénteki nap ültettem meg a kotlót . . . Mondtam én Zajzonnénak, megmondtam! de hiába . . . most aztán tessék, lássa, itt van . . . meg van! — ő meg kapja, elmegy Egerbe — vagy hová a . . . oh, majd mit is mondok . . . a lányának meg isten viselje gondját, ba akarja. Jó, hogy jöttem, tiszta szerencse ; isten rendelése. Éutok egy kis eleven szénért, vizet, vetek, szegénykének . . . ha megitta olyan lesz tőle, mint a makk . . . soha semmi nem segit rajta, ha ez nem. Vett egy poharat a »sublótkasztniról« a kötőjével törült egyet rajta, aztán a konyhába totyogott, vizet töltött a pohárba, a vizbe három darab égő parazsat dobott, közben kereszteket hányt hol magára, hol a pohárra, hol meg az ajtó küszöbre, hogy a Gonosznak eddig ne tán kivül rekedt tartalék csapata be ne férkőzhessen — végezetül háromszor fordult meg a saját meglehetős térfogatú tengelye körül érthetetlen szavakat duruzsolva, aztán bement s a poharat a »megrontott« lány elébe tartva, szép szóval iparkodott rábírni ezt, hogy igyék a csalhatatlan hatású -vetett vizből.« Magda, anélkül, hogy a szemét fölnyitná, hirtelen fülült fektéből s a Rózsi néni kezéből egy villámgyors mozdulattal ugy ütötte ki a poharat, hogy az neki röpült az ablaknak, tartalma pedig részint a takarón, részint a Rózsi néni kötőjén ömlött szét. — Radnai szent szűz, irgalmazz! Ennek aztán már a fele sem tréfa. Magda fiam, hát illik ez ? Ugyan, ugyan, térjen magához, az isten megáldja — csak legalább a szemét nyissa ki, vagy feleljen bár egy szócskát. Mondja lelkem: haza hijjuk az édes mamáját ? Erre a kérdésre hátra zuhan a test, a két . kar szilajul kétfelé csapódik, a kezek ökölbe szorulnak s a görcsösen összeharapott fogak közül erőszakosan, mint egy kínsajtolta nyögés tört elő ez az egy szó: — Nem! Rózsi néni meg volt zavarodva és teljességgel nem tudta, mihez kezdjen most már. Ment volna is, nem is : haza a félbenmaradt délebéd, a kovász, az ugorka, szóval a teljesítetlen kötelességek szemrehányása tuszkolta; másfelől azonban a felebaráti részvét — no meg az aszszonyi kíváncsiság — hatalmas szava maradásra kényszeritette. A többség győzött. A minoritásban maradt kötelességérzet szava elnémult. — Még próbálok vele valamit, — mondogatta a saját megnyugtatására. Megkeresem az eczetet . . . meg egy csippeínyi sót . . . hamu van a tűzhelyen elég. Azzal kikutatta a konyha-kasztlit, nem minden fejcsóválgatás és rosszaló szentencziák nélkül a tapasztalt rendetlenségek fölött, mig meglelte a keresett ingrediencziákat. Az eczetből öntött a tenyerére és dörzölte vele a beteg leány homlokát, nyakszirtjét, néhányszor orra alá is tartotta az üveget, hogy belehelhesse. Aztán kifeszítette az összeszorított öklöket, a jobb tenyérre sót tett, a balra meg hamut; de mikor éppen azon volt, hogy megfelelő keresztvetések után a szokásos mondókával -ráolvasson* ez a kifeszült két tenyér a kétségbeesés szilaj mozdulatával csapódott és kulcsolódott a fej fölött össze. Rózsi néni szegény tüszkölt és köhögött . . . a só, meg a hamu . . . jaj! — De azért csak maradt ő mégis — »adta békája, pedig nem érdemli.« Nem hagyott fel a reménynyel, hogy valahogyan csak fölfedezi a csodálatos baj ellenszerét; hanem most már óvakodott pacziensét személyében belevonni a műveletekbe. Újból vizet vetett, ezúttal azonban csak a küszöbre loccsantott abból keresztet, a megmaradt folyadékból részben az ágy alá, részben az ajtó sarkába- öntött, csak

-185 nyújtja a két kart vízszintesen, aztán ég felé, majd lassart egymáshoz közelitve a kezeket — imára kulcsolja. A merevült tagok csuklói bizonyos passzív, viaszkszerü hajlékonysággal engednek és mozdulatlanul rögződnek meg a különböző helyzetekben, melyeket a fiatal doktor tetszés szerint .kényszerit reájuk; úgyis maradnak egész az üjabb alakitásig. A doktor végül kihúzza aranylegyecskés tűjét, mely divatos nyakkendője bogját ékesíti s annak hegyét minden teketória nélkül a felső kar izmai közé mélyesztve, feszülten kémleli a hatást a beteg arczán. Egy ideg sem rándul azon — — — Katalepszia . . . mormogja maga elé Poóts az eképpen megállapított diagnózist s a tűt óvatosan kivonva, perezre magába vonultán erősen gondolkozni látszik. Egyszerre határozott mozdulattal lép a beteghez s szemöldjeit erősen összevonva tekintetét hosszan, keményen mélyeszti a lány szemeibe, melyek — mintegy kényszerítve s láthatólag öntudat nélkül viszonozzák ezt a nézést. Most fölé hajol az ifjú s baljának hüvelyk és mutatóujját szilárdan a szemeknek szögezve, kezét lassú mozdulattal sülyeszti lejebb, egyre lejebb, miközben álmos, monoton hangon unos-untig ismételget egyetlen mondatot : alszik ... elalszik.... elalszik ... A beteg pillái ezt a gépies mozdulatot gépiesen, öntudatlanul követik, — de nem csukódnak le. Minduntalan íölrebbennek s a szemek a félébrenlét tétovaságáva! révedeznek föl, le. A doktor végre emelt hangon kérdé : — Alszik, Magda? Szilárd, bár halk szóval felel a lány: — Nem. Poóts folytatja a pillanatra beszüntetett müveletet baljával, mig jobb kezével ugyanekkor a beteg arcza előtt lassú, simogatásszerü mozdulatokat végeztet, anélkül azonban,. hogy az arezot érintené. A leány szemei most lassan nedvesülni kezdenek, a héjak sürün rángatóznak. A doktor rájuk illeszti két ujját s parancsoló szigorral szól: — Aludjék. Akarom. A szemek lecsukódnak; az arezon nyomban mozdulatlan szelid nyugalom terül szét, mint szokott a mély álomban -levőkén. A doktor ujabb sürgető kérdésére pedig határozott hang válaszol: — Alszom. — Eressze le a karját — ugy. Most figyeljen rám és feleljen — de igazat! Mondja . meg, hány esztendős ? — Tizenkilencz. — Lássa, nem mond igazat. Maga nyolez éves. A lány hitetlenül mosolyog. — Én csak tudom ... — Én jobban tudom. Nyolez! Se több, se kevesebb Érti?... S most nyissa föl a szemét. •— Nem birom.' — Kell ! Parancsolom — A pillák fölpattantak,- a. szemek kifejezéstelenül mer.édnek maguk elé. — Öltözködjék, egy-kettő! hamar . . . aztán megyünk •— játszani. Nincs istentől . . . ' _ De — — Mit de, — semmi de! Ide nézzen, én rám. Csak Poóts doktor azonban rá se hallgat. Tartásba csapja magát s némi megbocsátható fontoskodással, de egészben ismer ? vagy nem ? Magda mosolyog. nyugodtan közelit a beteghez. — Hogyne. Érinti a kezét, mire a lány teste megremeg, mintha — Ki vagyok? villámos áramlat érte volna, — hosszan tapintja ütőerét, — A Poótsék Bélusa. majd keblére szoritja fülét, hogy a szívműködést kémlelje. — Az is, de más is. Gondolkozz csak. A lány tetőtől-talpig rendül meg erre s a fejét görcsös merevséggel szegi hátra; Poóts később fölemeli és ki(Folytatjuk.)

néhány cseppet hagyott a pohárban, amiből — mutatóujját belemártogatva — a beteg talpára, halántékára, megfelelő távolságból és óvatossággal kabalisztikus jegyeket irogatott. Szóval megtett mindent, ami hasonló rendkivüli körülmények között képzelhető és elkövethető — csak épen orvosért nem ment — az igaz, hogy — mentségére legyen mondva — ez az egy még csak eszébe sem jutott. De ha jutott volna is . . . hát mit tud a doktor? szúrni, vágni, taglózni, mint a mészáros — olyik még azt se. Hanem azt, hogy mi esik odabent, a gyomor, a sziv, máj, vese tájékán . . . hej, lelkem, sötét van ám odabent, csak az isten szeme láthat oda, — szokta mondogatni a derék urnő — rontásról, szemverésről pedig még csak hallani sem akar a sok nagyképű butája! . A betege pedig csak nem tért öntudatra. A teljes merevültséget gyors egymásutánban apró, az egész testre kiható rángások váltják fel, az arcz viaszsárga az ajkak szederjesek. Zárt pillái meg-megremegnek, lélegzetvétele ziháló, szokatlanul gyors, most egyszerre akadozó, von tátott — az ajak fölpattan, a szempilla megmerevül; az egész test egyszerre mozdulatlan, dermedt lesz s ahogy hosszan, egyenesen kinyúlva tekszik, olyan, mint a halálnak, a megsemmisülésnek márványba kivésett géniusza... Az öreg asszony rémült sikoltással rohan reá s nagy ijedtség adta bátorsággal rázza meg a leány kezeit, melyek kőkemények és hidegek, mint a jég. — Meghalt! meghalt — Esztike, Palkó. — jöjjetek . . . menjetek, fussatok — apátokért, doktorért! Hol vagytok . . . hé, te! valaki, senki? — kiabált az öreg eszét vesztve s éppen rohanóban volt az ajtón ki, mikor az ágyból jövő reszketeg sóhajtás újból megállította. Visszafordul; amit lát, az olyan váratlan, hogy attól aztán végkép megáll az esze. Magda térdel az ágyon; két keze a keblén keresztbe • téve; az imént fakó arcz, homlok élénk pirban ég, mint az alkonyati égbolt; falhoz tapadó tekintetében egyszerre csodálatos fény gyulád ki, mintha látna valamit a falon keresztül, ami egész lényét vonzza, lebilincseli. Ajka lassan mosolyra nyilik — ez a mosoly sóvár és szomorú . . . szomorúbb a könynél. Néhány másodpercz telik .igy. Rózsi néni lélegzet fojtva bámul, Magda, mintegy átszellemülten vár — egyszerre összerendül: az utczaajtó nyilott . . . léptek közelednek ; a beteg fölindulása extázissá fokozódik — éles sikoltás tör ki ajkán, mikor Poóts Béla a szobába lép. . . — Béla öcsém! — lelkendezett Rózsi néni — magát az isten küldi . . . — Dehogy is Rózsi néni . . . az anyám küldött — kötődött a fiatal ember, hogy zavarát valahogyan palástolja. — Jaj, ne izéljen, — inkább nézze . . . lássa! Jaj-, drága öcsém, most segítsen, ha tud s mondja meg, hogy mi ez — ha tudja . . . Kenyeremnek javát megettem, de ilyet — soha! . . . És összefüggés nélkül, egy lélegzetre, szédületes bőbeszedűséggel kezdi el hadarni az imént tapasztalt érthetetlenségeket.

-186

Krónika Ü. Ha majd nem szabad irni. — márcz. 20.

Beksics Gusztáv szerint még csak órák választanak el a sajtószolgaságtól, mikor nem szabad a magánegyének becsületében gázolni, amig a birói itélet le nem szedte róluk a keresztvizet. Természetes, hogy ez a riportereknek nincs ínyére, mert mikor már el van ítélve az ipse, akkor már nem érdekes. A pikáns és publikumnak kedves az olyan turpiság, melyet becsületes ember követ el. Avagy puszta rebesgetés után ha kiirnak valamit, akkor az rágalom, melyről szintén csak akkor szabad beszélni, ha az illető már bebizonyította, hogy minden alapot nélkülöz. Azt hiszem azonban, hogy Beksics Gusztávnak is, de meg Erdély miniszternek is fölöslegesen fáj a feje a magánbecsület dolgában. Volt idő, mikor a sajtószabadság egyáltalán fel volt függesztve s akkor is. megmondhattak az irók mindent, ami a begyükben volt. írtak akkor verseket a Virrasztók-ról, meg A madár fiaihoz. Nos, ilyen átlátszó allegóriákat ma is könnyű szerrel csinálhatnak a riporterek, meg fogja Őket érteni mindenki s a biró mégsem itelheti el. Hogy azonban világos képét adjam a jövő riportjának, ime a megvédett magánbecsület korszakából anticzipálok egy esetet, melyről e héten széltében beszélnek a politikusok és irók Mondanom sem kell, hogy az egész csak példának okáért íródik, hogy lássa az igazságügyminiszter is, mennyire nem szorul a sajtószabadság a törvény engedelmére Tehát egy napilap a jövő esztendőben a következőket irta: *

Most, mikor a levegő tele van korrupczióval és inkompatibilitással, kétszeresen kinos feltűnést kelt az az eset, melyről széltében beszélnek a társas körökben. Mi ugyan égy betűt sem hiszünk belőle s ha akad valaki, aki hiszi, azt rögtön följelentjük az ügyészségnek mint aljas rágalmazót. Magát a szóbeszédet is csak azért közöljük, hogy lássa a közönség, a szenzáczió-szomjuság s

a mindenben korrupcziót sejtő rosszakarat milyen abszurd nevetséges ráfogások' költögetésére vetemedik, nem kiméivén sem kifogástalan, előkelő emberek, sem az akadémia megszentelt tekintélyét. A mi kitűnő publiczistánkról és kiváló politikusunkról van szó, egy név viselőjéről, aki már ez után is a legnagyobb tiszteletre érdemes. Ez a büszkeségünk — nevezzük őt Andrássy Gyulának — örökölte édes atyjának, Magyarország legzseniálisabb államférfidnak bölcsességét és megírta az ő korszakos tanulmányát az 1867-iki kiegyezésről. Sem előtte, sem utána olyat és annyit nem irtak még Magyarországnak közjogi alapjáról, mint ő abban a nyolczszáz lapos könyvbén, mely a Franklin Társulatnál jelent meg. A kormánypárti újságok

az elragadtatás hangján ismertették e klasszikus művet, mely méltó a nagy állámférfiu nagy fiának tollára. Nem csoda tehát, ha a magyar tudományos akadémia is érdeme szerint méltányolja ez epochális művet s midőn módja van rá, meg is koszorúzza. Ez most fog megtörténni: a Bródy Zsigmond-féle alapból kitűzött háromezer forintos dijat, mely publiczistai működés jutalmazására való, az idén Andrássy Gyula grófnak fogják kiadni fönt idézett klasszikus munkájáért, mely kétségen kívül a jelenkor legkiválóbb publiczistai alkotása. Nos, ehhez a tényhez fűzi a pletyka szószátyár, nevetséges és ostoba rágalmait. Tudni vélik ugyanis, hogy azt a könyvet, mely nem is valami remekmű és nem mond semmi olyat, amit akármely negyedéves jogász ne tudna, nem a gróf, hanem Kónyi Manó, a kiegyezési időszak hivatott historikusa irta s a nemes gróf épen csak a neve oda engedése fejében élvezi a szerzőség dicsőségét. Ha ez igaz, akkor ez egyike volna a legnagyobbszerü botrányoknak, amilyen minálunk még' nem esett meg. Mert ahhoz ugyan senkinek semmi köze, hogy Kónyi Manó álnév alatt adja ki valamelyik munkáját, de hogy álnévnek egy élő nagy alaknak nevét veszi, ez még sincs megengedve. S ha csodálni való is a nemes grófnak nagylelkűsége, hogy édes apja régi hívét nem dezavuálja és engedi magán száradni mindazt a becsmérlést, melylyel az ellenzéki lapok e könyv értékét illették, az igazságos közvélemény feladata volna őt a súlyos teher nyomása alól felszabadítani. Mert nyilvánvaló, hogy Kónyi Manó élt vissza a dicső névvel, nem pedig a dicső név a Kónyi Manó tollával. Ez volna a véleményünk az esetről, ha alapja volna. Ám a pletyka máskép értelmezi. Szerinte Andrássy Gyula gróf idegen tollal ékeskedik, hogy valamiképpen érvényesülni tudjon. Nevetséges ráfogás. Hiszen aki máiminiszter is volt, hogy szorulna a skribler tollára ? A rágalom azonban nem áll meg itt, polipkarjaival átfonja az akadémiát is. Azt mondják, az akadémia, mely bárón alul nem adja, nem is a könyvnek, hanem a szerző nevének adta ki a dijat s azzal argumentálnak, hogy Andrássy Gyula gróf, még ha tudna is irni, ezzel az egy könyvével még sem emelkedhetett annyira, hogy évtizedeken át dolgozó jeles publiczisták érdemeinek háttérbe kellene mellette szorulnia. Még a rágalom sem meri állítani, hogy a nemes gróf a könyv kitüntetéséből anyagi hasznot is akarna húzni, szerintök a háromezer forintot átengedi Kónyi Manónak s ismét csak a dicsőséget tartja meg magának. Hát természetes,-hogy kisül ebből a hármas korrupczió. Korrupczió az akadémiánál, mely grófi czimereket tüntet ki tudomány és érdem helyett, korrupczió a grófnál, a ki irói dicsőséget és szaktekintélyt vásárol magának és korrupczió az ivónál, aki áruba bocsátja a szellemi tulajdonát és prostituálja képességeit. A csodálatos ebben a pletykában az, hogy olyan ügyetlenül válogatta össze a faktorait. Mert ismerjük az akadémiát, mint a merő objektivitás inkarnátus intézményét, ismerjük a fiatal Andrássyt, mint olyan embert, aki nem szorul idegen tollakra, hogy előttünk ékeskedjék és ismer-

187 jük végül Kónyi Manót, mint a világ leghiúbb emberét, ki Dárius kincseért sem adná oda egy irott sora szerzőségét, föltéve, hogy az tetszést arat De különben is Kónyi Manó nem az az irói kvalitás, akit egy Andrássy megirigyelhetett. Ha Kónyi ugy tudna Írni, mint Andrássy Gyula gróf, nem volna olyan hiu, amilyen. A pletykának a reprodukálásával tartoztunk az érdekelt felek feddhetetlen reputácziójának. Hadd lássa magát a rút pletyka szemtül-szemben, mikor talán elszégyelli magát és elhallgat. Ez volt a czélunk, ez a kötelességünk. Nem várjuk a nemes gróf és illusztris publiczista czáfolatát, maga a pletyka magán hordja a valótlanság bélyegét De ahogy ismerjük nagy Andrássynk méltó ivadékát, Magyarország mintapubliczistája a maga puritánságában még ily abszurd rágalom megczáfolását is szükségesnek fogja tartani. Kitárjuk előtte lapunk hasábjait és boldogak leszünk, ha kéziratát redakcziónk ereklyéi között elhelyezhetjük.

a törvény szava szerint én nem lehetek képviselő, de más száz sem. Nem lehetnek épen azok, akik értenek a legéletbevágóbb politikához: a pénzpolitikához. Már pedig nem lehet jogos, hogy csak a fiskálisok és szolgabirák lehessenek képviselők. Ez a törvény az, mely inkompatibilis a mi viszonyainkkal, ez a törvény egy nagy igazságtalanság. A helyett tehát, hogy a törvény kedvéért igazságtalanság statuáltassék, változtassuk inkább meg a törvényt. Mert ha jól tekintem, még a fiskális is érdekelt fél az állammal szemben s ha róluk szóló törvényt kontemplálnak, akkor iparkodnak olybá csinálni, hogy mennél jobban járjanak vele. S a suszter is ezt tenné és a földbirtokos is ezt teszi. Ne tessék tehát panamát kiáltani, hanem tessék gondolkodni. Az a haszon akár esetleges, akár biztos: mindenképen tisztességes, mivel megszolgáljuk. — Igy beszélnék én, ha inkompatibilis képviselő volnék, de mivel nem vagyok az, csak azt mondom, hogy akárhogy csavargatják annak a p a ragrafusnak a nyakát, az mégis csak él és öltögeti rájuk a nyelvét. A vesztett ügyet is csak nyíltsággal és tisztességgel lehet megvédeni, hát még az olyat, mely csak akkor vesztett, amikor nevetséges rabulisztikával akarják megnyerni! *

*

*

*

No lám, tekintetes sajtó, ilyenformán ezután is lehet irni mindenről. Egy kicsit Ízetlen lesz, egy kicsit bizantinus, de végre is forma, mely segit a bajunkon. Különben pedig legyünk őszinték: azt az esetet a lelánczolt sajtó talán ilyenformán adná elő, a mostani szabad sajtó ellenben — há ilyesmi előadja magát — egyszerűen elhallgatná. Amiből látni való, hogy a megszorított szabadság több is, mint a politikus szabadság. Újdondász.

INNEN-ONNAN. Esetleges. Darázsfészekbe nyúlt az ellenzék és a darazsak csakugyan nyüzsögnek. A tisztelt direktorok, akik nagyságos képviselők, megijedtek az összeférhetetlenségtől s elvesztették a fejüket. Lemondani a tisztelt direktorságról ? Ekkora pénzáldozatot Károly Istvántól sem kiván a haza. Letenni a képviselőségről? Valljuk be, kár azért a szép pénzért, melybe a dicsőség került. A kormány is szeretne rajtuk segíteni, mindenki akarna rajtuk segíteni. Nosza fogták az összeférhetetlenségről szóló törvényt és az egyik paragrafusnák kitekerték a nyakát. A törvény oly üzleti összeköttetést mond inkompatibilisnek, mely esetleges haszonnal jár, lám pedig az urak haszna nem esetleges, hanem biztos. Ebben a magyarázatban nem nyugszik meg ugyan senki, még Beksics Gusztáv sem, aki kitalálta, mert hiszen minden üzlet olyan, hogy hasznát vagy mindig esetlegesnek, avagy mindig biztosnak lehet nevezni s a kettő különbsége oly nevetséges, hogy csak a törvény kifigurázása, nem pedig magyarázata, ha ily distinkeziókat imputálnak neki. De mit csináljon szorultságában a kormány annyi inkompatibilis képviselő úrral ? Hiszen uj választásokat kellene kiirni s az ellenzéki hősök közül is alig térne hírmondó vissza, ha azt a törvényt szigorúan alkalmazzák. Pedig az ember azt hinné, hogy ennek a problémának a megoldásánál nincs is egyszerűbb dolog, csak egy kis férfiasság kell hozzá. Ha inkompatibilis képviselő volnék, azt mondanám : tisztelt ellenzéki ur, ha két állásom bele ütközik is a törvénybe, azért én tisztességes embtr vagyok, mert az inkompatibilitásról szóló törvény nem diszkvalifikálja a képviselőt, ha bankdirektor, csak tiltja, hogy bankdirektor legyen. Már pedig rólam azelőtt is tudtátok ki vagyok, ne legyetek ma sem meglepetve. Igaz,

O A j e l e n k o r l e g n a g y o b b gondolata. Hogy apokrif-e, vagy nem Kossuth fiának az az atyáskodó levele, melyet szegény Pichler tönkretetele végett közreadtak, az mellékes. Ha nem is apokrif, akkor sem szentirás. A ki mással kezelteti a pénzét, az hamar gurulhat gyanakvó dühbe s alaptalanul is megírhatja, hogy őt lopják. Kossuth fia valószínűleg e tekintetben sem tökéletesebb más ember fiánál. De, ha csakugyan apokrif is az a levél, még akkor is abban nyert pontos, világos, irott adatot a jelenkor legnagyobb, mert legjellemzőbb gondolata. Ez pedig a következő: »Ne vállalj oly állást, melynek betöltése együtt jár idegen pénzeknek a kezelésével. Maradj meg a politikai pályán.« Ugy van! Igaz! Helyes! . . . Ez hánytorog manapság valamennyiünk lelkében. Ez, — a politikai pályának ilyetén megbecsülése. A kire semmi mást, még mások pénzét sem lehet rábízni, arra bizzuk rá a politikát! Igy fogjuk ezt fel mi is, a kik távol maradunk a politikai pályától s igy fogják fel jobbára azok is, a kik — sikerrel vagy siker nélkül — a politikai pályára törekszenek. Ki ne tudna rá akárhány esetet, hogy X meg Y csakis azért választatta meg magát képviselőnek, mert a hivatalából elcsapták ? S ki ne tudná, hogy azok a főispánok, akik megyéjük közigazgatását komolyan veszik, a rendetlen szolgabirákat ki szokták selejtezni — képviselőknek ? S vájjon a bankok és biztosító intézetek nem azokat az embereiket küldik-e a parlamentbe, a kiknek otthon, a komoly dolognál, nem tudják hasznukat venni ? . . . Köszönjük Apokrif ur, vagy Kossulhjfy ur, hogy megtanított bennünket ama szóra ! Az igazmondás helyes, még ha szomorú is. Különben ez a dolog — valameddig egészségünk van — nem is olyan túlságos szomorú. Amerikában már rég ugy tartják, hogy bizony a politika szintén csak a kalandos elemeknek, a játékosoknak való, akár a kártya, a roulette vagy a lóverseny. Nem is nagy baj ez, mert a históriát úgysem a politika csinálja. A história a politikusoktól függetlenül csinálódik. Titokzatos, hatalmas árja viszi a világ hajóját s legfeljebb azok igazithatnak valami csekélyei az irányon, a kik éppen a kormánykeréknél állanak. De ott vajmi kevés politikus áll. A legtöbb csak pipál, bagózik, disputál, marakodik, újságot olvas, vagy kártyázik a nagy hajónak »Parlament« felirásu termében — s dicséri vagy szidja a kormányost. Hát ez igy van nálunk is — és ebbe belenyugodhatunk. Hanem baj nálunk az, hogy bárha igen sokan nem egyébért politikusok, mint csak azért, mert nem lehet rájuk bizni semmi becseset, még mások pénzét sem — mégis éppen a politikusainkra szokás itt igen sok becses dolgot s másoknak igen sok pénzét bizni. A közgazdasági vállalatoknak, bankoknak, biztositó intézeteknek tulajdonképen semmi 9 *

közük a politikához — s azok nálunk mégis egyre-másra a politikusok kezébe kerülnek. Ez már aztán öreg hiba. Ebbül sok baj lesz. Azaz, van is már. Ugy tetszik : harminczhárom összeférhellenségi eset van ez idő szerint az illető parlamenti bizottság előtt. Persze, ezek felett a Ház napirendre fog térni. És jól teszi. Mert ha komolyan találná venni ezt a harminczhármat, mielőbb még háromszor harminczhárommal lenne dolga. S végre is, ki várhat a háztól — harakirit'( * * *

O A beszögezett ágyu. Mikor a csatában az ellenség valami nagyon jó üteget, valami nagyon jó poziczióba állit fel, akkor szó sem lehet az előnyomulásról addig; mig azzal az ellenséges üteggel el néni bántunk. Tehát mindenekelőtt — neki annak az ütegnek! Vagy össze lőjük, vagy elfoglaljuk, vagy elűzzük a jó poziczióból, vagy legalább leszereljük. Leszerelni annyit tesz, mint olyan állapotba helyezni, hogy azzal egyhamar lőni ne lehessen. A leszerelésnek régi módja az volt, hogy egy önfeláldozó csapat minden áron oda férkőzött az ellenséges üteghez s' a régi módi ágyuk puha érczéjpe egy-egy nagy szöget ütött. Ha sikerült az ellenséges ágyukat igy beszögezni, az már nem számitott, hogy a beszögező csapatot , az ellenség ott az ágyuk mellett egy lábig levágta. A 'beszögezett ágyuk aztán szépen, s egyébként épen, ott állhattak, maradhattak s meredhettek a kitűnő ellenséges poziczióban, legénységük s előfogataik sértetlenül, elevenen süröghettek körülök, municziójukból még óriási készlet lehetett rendelkezésre — íizért azokból az ágyukból abban a csatában már nem dördülhetett el több lövés . . . A mióta az ágyukat keményebb, szolidabb érczekből öntik, a beszögezés divatját multa, mert lehetetlenség . . . De, mintha a magyar parlamentben még ma is járná ez a régi beszögezési taktika ? Egy ifjú ellenzéki honatya jeles ágyúnak bizonyul. Öröm hallani, mint dörög, mint okádik tüzét a politikai kufárokra, a korrupczióra. Nosza rajta — ezzel az ellenséges ágyúval mielőbb .végezni kell! Hirtelen, elszánt, vakmerő rohamot intéznek ellene. A szélbali legénység keményen veri vissza, sőt megszalasztja a rohamot. Az ágyu ott marad-a jó poziczióban; reze csak olyan szépen csillog, mint azelőtt s ugy látszik, teljesen ép, semmi baja. De jaj! Az elszánt s megvert támadóknak egy hitvány szöget mégis sikerült bele ütni az ágyu puha érczébe. Ezzel nem lehet lőni, mig újra nem öntik. Ezt az ágyút nem lőtték össze, nem foglalták s nem űzték el, de egyelőre mégis leszerelték. Es pedig a régi mód szerint: ezt bizony *

beszögezték. *

*

$ Hadihajók. Amint most napról-napra olvasom az újságokban, hogy mit és mit nem csinálnak a szegény görögökkel s a szerencsétlen Krétával a hatalmak hadihajói, minduntalan eszembe jut a látogatásom a pólai kikötőben a legújabb és legdíszesebb pánczélos hadihajón. Ott én elkábultam a temérdek aczél csavaron, szelentyűn, fogas és fogatlan keréken, forgón, fogantyún, reteszen, rúgón, zárón, tolón, húzón, a gépek, szerkezetek, kellékek, eszközök, fölszerelések és fölfegyverzések s még minden egyebek temérdek sokaságán. Es mindennek egybe kell hajszálig vágni, uj magyarán klappolni, a tenger és a tengeri csata viharában! Ha minden klappol: a hajó villámgyors, tűzokádó szörnyeteg. De ha nem klappol minden? — Akkor tehetetlen, otromba masina, melynek pánczélos oldalához furakodik valami szemtelen kis ellenség és lyukat robbantva rajta, leszállítja a koráll-bokrok közé. Avvagy nincs is szükség a szemtelen kis ellenségre, mert ha nem klappol minden, maguk a hajóra halmozott, de össze nem játszó dinamikus erők egymás ellen kezdenek játszani. S micsoda veszedelem kerekedhet ebből! Lám, a dunai monitor csak gyermekjáték ehhez a tengeri hadihajóhoz képest, s mikor, egyetlenegy ízben hasznát akarták venni Belgrád ellen, forgó tornyának ágyuja mindjárt az első lövésnél, visszafelé sült el s kilencz szegény matrózt ölt meg.

Lehet, hogy ez a szerencsétlenség szerencse volt, mert ha az a lövés beletalál vala akkor a szerb királyi konakba, valószínűleg óriási háború lett volna belőle ; míg a balsikert! rossz lövés után a monitor szépen visszavonult halottait temetni és sebeit reparálni. Történt pedig az így azért, mivel a kritikus pillanatban a geniálisan komplikált monitoron nem klappolt minden. S én édes Istenem, hát ezen a még sokkal geniálisabban komplikált modern hadihajón klappolhat-e egyszerre annyi minden, kivált a kritikus pillanatokban ? . . Derék, barnára sült, jó buta dalmát matrózok mosták éppen a fedélzetet. Ezek közül minden egyikre jut abban a kritikus pillanatban legalább három sróf s még három egyéb valami. Bizonyos vagyok benne, hogy kiképzésük nagyszerű, de, hogy éppen akkor egyetlenegy sem fog egyetlenegy csavarintást, meg mi egyebet sem elmulasztani, vagy elhibázni, abban tartósan kétkedem . . . Ilyetén régi kétkedésem mellett, mihelyt láttam, hogy Kréta körül csakugyan akczióba lépnek a modern technika minden vívmányaival agyontökéletesitett hadihajók, azonnal rezignáczióval lestem, hogy melyik, mikor és mekkora kárt fog önmagában ejteni ? Nem soká kellett várni. Az egyik orosz hadihajón mihamar nem klappolt minden. Tizenöt szegény muszka matróz lett a halottja egyetlen lövésnek, mely természetesen itt is visszafelé sült el. Szinte megkönnyebbültem, mikor ennek ellenében azt olvastam, hogy a mi Sebenico nevii hajónk meg, a mint rálődözött egy árva görög csapatszállító hajóra, ezt süllyesztette a tenger fenekére s nem maga süllyedt el. A Sebenico-n tehát ez egyszer klappolt minden. S bármennyire 'sajnálom is az elsüllyesztett görög hajót, mégis némi megnyugvással látom, hogy van rá néha eset,, a mikor iszonyú drága modern hadihajóinkon minden klappol. Jgy esetleg még egyszer komoly ellenséggel szemben is hasznukat vehetjük.

SZÍNHÁZ. D ó c z i

L a j o s .

Ellínor királyleány. Teleki-dijas vígjáték 3 fölvonásban. Irta Dóczi Lajos. A nemzeti színház bemutatója 1897. márczius 10-én.

Nem igaz, hogy a romantika meghalt. Mire ez a hit közhitté vált, a romantika megint fölvetette a szempilláját, s ó ez a pilla hosszabb és selymesebb, mint valaha. S ki mondja, hogy a kék virág elhervadt ? A kék virág is kékebb, mint valaha; keskeny, fehér, nyúlánk Bellini-kéz fogja, melynek az asszonya bizanczi trónuson méláz, lágyra stilizált álomvonalakban, mint egy prerafaelita ábránd. S a ki a lábánál térdel, az is ismerősünk, csak a neve lett más; tegnap Hősnek hittük, ma Űbermensch nek hijuk, de azért csak ő. az, a mesebeli királyfi, akiben a lelkünk epedéses szárnyalhatnékja vált testté. S kell-e torzabb Hoffmann, mint az az uj fény, amely áttör a zárt ajtón s a hentesmester hájas gömbölyüsége mögül kivigyorogtatja a csontvázas halált ? Kell-e szenvedelm'esebb Hugó, mint az a hideg történetírás, mely a félistenekről letépi a burkot s azon meztelen lök elszörnyedt szemeink elé undok elegy-lényeket: minotaurus-férfiakat és szfinksz-asszonyokat ? S nézzetek a nagyitó-üveg alá: ezek ám csak a manók meg a tündérek, ezek a milliószor millió nyűzsögmények egy gombostű hegyén; köztük a mesebeli jók, akik elvégzik helyettünk a munkánkat s csinálnak nekünk bort, ezukrot, kenyeret meg -életet — s az ördögi gonoszok, akik megmérgezik'az italunkat s a nyomukban döghalál támad. S ime, zaj veri föl a tudós konyha csöndjét; zűgás és morgás rezegteti meg az ablakait; fölpattan az ajtaja, tömjénfüst gomolyog be rajta s nyomban utána mámoros sokaság vállán, kaszák villogása, bibor suhogása, harangok kongása és orgona zúgása közepett diadalmasan

-189 vonul be, akiről már szinte megfeledkeztünk: az isten... épebb, mint valaha, — s a magyar irodalomban a Nem, a romantika nem halt meg — s valameddig a világ Vörösmarty elejtett fonalát fölvenni szintén nem utolsó mentül világosabb előttünk, annál csudálatosabb, az idők dolog. S külömben is a poétának mindig igaza van, mert végéig meg fog maradni a hézagait kitölteni a sejtések az értelem tévedhet, de az ösztön nem téved soha. világa s belőle épül az a nosztalgiás művészet, a mely A poéta-lélek, mint a zongora húrja, soha magától meg visszavágy oda, ahol sohasem volt s eped arrafelé, ahová nem szólal; vagy akkor szól, ha megütik, vagy ha a sohasem fog eljutni. levegőben vele rokon rezgések kerengenek. Nosztalgiás Persze ez is, mint minden, hangulat dolga s nem- művészetnek neveztem az elébb a romantikát, s valóban csak a divaté, hanem a hajlandóságé is. A magyar tem- az is. A kor nosztalgiája van meg benne a multak édes peramentum igazában nem hajlik a romantika, sem az őrültségei után, s a bölcseségé az oktalanság után. Mert északi ködös, sem a déli véres romantika felé; a magyar szép dolog okosnak lenni, de még szebb bolondnak, — gondolkodás valóban reális; és mig a plasztikás és vo- s a legokosabb emberre is, s mentül okosabb, annál inkább nalas művészetekben, a leiró és kísérletező tudományok- rájön a vágy, a számításaitól elkalandozni azokba a királyban, a gazdaságban s a technikában hamar nyomába ságokba, ahol a matematika a fején jár, s aki a mai értünk a többi világnak, az elmélkedő tudományokban, az napok életén munkál, elmerülnie a mujtak életébe. Ilyesmiérzelmes művészetekben, az életet szépitő mesterségekben, ből származtatnám a Dóczy romantikáját, amely munkáteszem a filozófiában, a zenében s a művészi iparban bi- tól ellopott perczek' édességéből vegyül össze, s a hozzázony egy kicsit elmaradtunk. Ez, természetesen, csak ál- való troubadour ruha csak ritkán, csak ünnepnapokon talánosságban igaz, s a jelentős kivételek szinte ellene kerülhet elő a szekrényből. S ezért is szól a Dóczy szólanak. Például a költészetünkben vannak örök értékek munkáiból olyan ünnepnapos áhitat a művészet iránt, s a költészetünk körén belül nem a legkissebb hely a ro- amely minden munkájának egyképpen olyan niveaut ad, mantikáé. Nagy ideig a műköltészetünk s a népköltésze- hogy már ez magában is megragadja a lelkeket — s ezért • tünk is a nyugat romantikus meséiből táplálkozott, s egyik van meg ugyancsak valamennyiben az a kitombolása az leghatalmasabb hatású s legnépszerűbb költőnk, Gyön- érzéseknek s a motívumoknak, a vidámságnak vagy a gyössi István, erősen romantikus hajlandóságú. Igaz, a szomorúságnak, az elmésségnek meg a bölcseségnek, a figyelmesebb fül már mindezekből s a Gyöngyösi epikájá- gyöngédségnek meg a szenvedélynek, amire csak a soká ból is kihallja azt a magyar sajátságot, mely Arany Já- visszafojtott erő képes az ő pányvátaian szabadságában." nosban emelkedett a tökéletes művészet magaslatára: a Így tombol végig ezen a mai shakespeares vígjátékán, romantikus anyagnak reálista előadását De van egy nagy valami gyönyörű érzékiség, melyet a csapodár Edgár poétánk, akit egészen Petőfi Sándorig a legnagyobb ma- király személyesít meg," s amely, mint a tudósok Dunája, gyar költőnek tekintettek, Vörösmarty Mihály, aki minden hosszas kanyargások, kalandozások, háborgások és ütköizében tisztára romantikus. S ha most még ideírom azt a ; zések után találja meg a maga medrét. Dóczy rendes nagyjában igazi megfigyelést, hogy a forradalmakat az utján jut ide: édes énekszó, csillogó vértek, büszke váréletben s a művészetben inkább a pozitivizmus és a rea- falak és elmés emberek között, akiknek dialektikus beszéllizmus csinálja, s a romantika mindig egy kis reakcziót getéseiből, mint két penge közül a szikra, kipattan az jelent, észre fogják venni, hogy egy csöppet sem tértem igazság. Ez a darab, mint többnyire a Dóczy darabjai, el a tárgyamtól, sőt éppen a tövében vagyok. Mert csak- nem túlságosan drámai; ennek is az emberei föltűnően úgy, mint ahogy a franczia forradalmat az encziklopédis- basonlitanak egymáshoz s valamennyien Dóczy Lajoshoz, ták materializmusa csinálta meg s a század derekáig tom- s hamar kibúvik a szög a zsákból: a lírikus, aki hét, boló romantika minden deklamácziói közepett mégis csak nyolcz különféle részre osztja a szivét, s a színpadot egy kis restauráczió. volt; csakúgy, mint ahogy a második használja föl arra, hogy e részeket megint egybeilleszsze. császárságot megdöntötte a polgári realizmus és a proletár- Igy keletkezik a színpadi lira, melyben meg van a lira naturalizmus s a mostani dekadensség, szimbolizmus és más édessége s a dráma érdekessége, a szubjektivitás érzelmindenféle köntösbe bujt romantika szintén nem egyéb messége s a dialektika elméssége. Ilyen lírai vígjáték az erős reakcziónál: azonképen nyilvánvaló volt, hogy a Ellinor is Petőfiek, Arany Jánosok és 'Izsó Miklósok után, a kik a Tudvalevő, már a németek megállapították, hogy realizmussal s a népiességgel vitták meg a művészetben romantika nincs irónia nélkül. Az irónia ez esetben a is a magyar szabadságharczot, a kiegyezés után föl kel- nemzeti színház mai előadása volt. Micsoda irónia, mikor lett támadnia a Vörösmarty hagyományainak, s jönnie a poéta az álmok országába akar menekülni s idekerül kellett Csiky Gergelynek, aki csak prózában volt polgári a világ .legszárazabb deszkáira ! Micsoda előadás! Micsoda realista, versben a Vörösmarty drámáit folytatta, s jönnie szereposztás! A stílusnak micsoda hija, s az egészben annak az érdekes, a Kávéforrásról elnevezett iskolának micsoda hányavetiség! Vétenünk kellene a nemzeti színs az ő ujabb adeptusainak, melynek a tagjai s a kik ház múltja iránt tartozó kegyelet ellen, ha tovább egy egyenkint az életben, a publiczistaságban s a mestersé- szót is szólnánk erről az előadásról s az effélékről, melyekgükben hódolhatnak a legkülömbféle irányoknak: mihelyest nél súlyosabban különben nem lehet a nemzeti színház a lantjukhoz nyúlnak, romantikusok. E majdnem kivétel ellen vétkezni. Csak a kosztümök s a díszletek voltak nélkül nagy tehetségű s érdekes, holt meg élő alakok • stílszerűek, de a darab legszebb gondolatai, a dialógus közt poéta tehetségre s a költői munkássága értékére legélesebb finomságai nyomtalan süllyedtek alá a monoDóczy Lajos a legkülömb. tónia e tengerében. A közönség negyedórás tüntetéssel Mind e szempontokat pedig nem komolykodásból mégis lámpa elé kényszeritette a szerzőt, megmutatni vettem fel, hanem mert éppen ma szükségesebbeknek né- neki, mennyire vele érez a megpróbáltatások ez estéjén. zem ezeket annál az alárendeltebb szempontnál, vájjon a Pató Pál. ma este adott Ellinor, ez a bájos és gracziózus filigránmunka jobb-e, rosszabb-e a Dóczy egyéb darabjainál. HalGrosz Gizella, egy fiatal budapesti zongorás-lánynak a neve, lani vélem a nyilt vagy a titkos kifogásokat, hogy a ro- amely, nem adunk neki két évet, diadalmas csengéssel fog hozmantika idejét multa s az efféle nyugati kellemeteskedés zánk visszakerülni — Berlinből, Parisból vagy tán a tengeren magyar ember előtt amúgy is idegen. S evvel szemben túlról. Ezt az időt persze türelemmel kell kivárnia; nálunk az az igazság, hogy most, a nagy reakczió, a szentképek, addig nem arany semmi, mig a külföld próbás bélyegét nem a Hannelé-k, a Kipling állatmeséi napjaiban, a romantika látjuk rajta. De hiszen a türelem már ismerős lehet előtte; a

-190 művészi pályához nem tudjuk, mi kell több: tehetség-e vagy türelem ? A Grosz Gizella tehetsége szinarany ; a briliáns technikája alján alapos tudás lappang, s a tudását megszépíti az izlés. Most szerdán este gyönyörködtünk benne, a Royal-fogadó kis termében, s ezen a mi emlékezetünk szerint második konczertjén a kitűnő Thomán-iskola typusából már kibontakozott az ő saját egyénisége, mely a Beethoven s a Schumann stilszerüségéhez ép ugy alkalmazkodni tudott, mint a Moszkowski technikus szemfényvesztéseihez. Az este közéit a Perényi István figyelmet keltő cello-játéka töltötte be.

IRODALOM. A magyar Iliász. Az Iliász hat első éneke. Fordította Baltsay Sándor. Kiadja a KisfaludyTársaság, Franklin, 1897. Ára 1 frt 20 kr.

A Baksay Sándor Iliász-knak nemrég megjelent első hat éneke nem változtat azon az érzésünkön, mely ez érdekes kísérlet első hirére s első próbáira megállapodott bennünk. Ha a tisztelet megfér a sajnálkozással s a hódolat a boszankodással, a mi érzésünk ezekből elegyül egygyé. Baksay Sándornak ez a szép munkája kárbaveszett munka; mentül szebb, annál sajnálatosabb. Készségesen megokolom ezt az Ítéletet, s ha nem sikerül igazolnom, akkor is, érzem, nem az ítéletem hamis, hanem legfölebb az okfejtésem fogyatékos. Ez a virtuóz fordítás mentül virtuózabb, annál inkább paródiás érzést kelt. S ez természetes Mert valahol a forma rá nem illik a tartalomra, kész a paródia. Az igazi művészi munkában a forma s a tartalom szigorúan harmonikus, kölcsönösen vezérlik, alakítják s módosítják egymást s epikus munkában igy alakul ki az előadás módja. Verses munkánál a formának esszencziális alkotó része a mérték, tehát, ha az Iliász hexameterben Íródott, ez azt jelenti, hogy a tartalma s a gondolatmenete hozzásimul e mérték sajátságaihoz, viszont az ilyen módon elrendezett s megkomponált mondatokra s gondolatsorokra csak a hexameter redői simulnak kényelmesen. A hexametert a caezura két egyenlőtlen vagy három egyenlő elmosódó részre osztja s az egyes sorok megszakítás nélkül olvadnak át egymásba. így keletkezik a gondolatoknak s az eseményeknek az a gyöngysoros előadási módja, a mely megállapodás, kidudorodás és visszatérés nélkül kigyódzva pereg le a végtelenségbe. Más á magyar alexandrinus. Ennek a caesurája diaeresis, mely a sort két élesen elmetszett s pontosan egyenlő részre osztja, ami már magán a soron belül vagy ellentétek szembeállítására csalogat, v a g y a gondolatnak e g y fokkal magasabban való is-

métlésére. Igy keletkezik az a hires parallellizmus, melyeket helyesen mondanak a magyar költői gondolkodás jellemzőjének s amelyre teremtett forma a magyar alexandrinus. Ez a különösség csak növekszik, ha már most1 az egyes sorokat páronkint rím köti össze, mert ekkor ugyanez a proczesszus ismétlődik elébb az egyes sorok, aztán az egyes sorpárok között. E réven olyan előadási mód keletkezik, amely nem pereg, hanem lüktet, nem folyamatos, hanem meg-megszakított, nem kigyódzó, hanem tekervényes, nem egybeolvadó, csak szimmetrikus. A Homérosz gondolat-rendjét ebbe a tartályba gyömöszölni prokrusteszi munka, s a szemlélőjében az aesthetikai kényelmetlenség érzését kelti. Továbbá: magyarosithat a fordító mindent a világon s nevezheti, mint Rákosi Jenő szeretné, Nesztemek a Nesztort, vagy mit bánom én Pannának a Pallást — mégis megmaradnak az idegen nevek, az idegen emberek, az idegen vonatkozások s az idegen világok. A .versmér-

ték mentül speczifikusabban magyar s a nyelvezet mentül speczifikusabban népiesen magyaros: ezek az idegenségek annál kirívóbbak s felötlőbbek. Ez magában nem volna baj; szász Detrén kezdve Cola Rienziig hány idegen embert s idegen világot ir meg Arany János ugyanezen a nyelven s ugyanebben a mértékben. De ebben az esetben az idegenség nem bántó, sőt inkább szolgálja azt a faktumot, hogy a poéta ez emberekről s e dolgokról ugy is ir, mint tőle s az olvasójától idegen dolgokról. Ámde az Iliászt görög ember mondja el, görögökről és görögöknek; vérükbe ivódott dolgokat érintve, a levegőjükben rezgő vonatkozásokra czélozva. A heterogén forma ettől a közvetetlenségétől fosztja meg az előadást, s Homéroszt ugy hallva szólani a görögökről, mintha azok idegenek volnának, a logikai kényelmetlenség érzésével zavarja meg gyönyörűségünket. Ezek után: nem mondom, hogy nem kívánatos, hogy nem volna gyönyörű dolog az idegen formát magyar formára váltani s az idegen speczifikus népies hangot magyar speczifikus népies hangon tolmácsolni. Kívánatos is, gyönyörű is volna, csakhogy lehetetlen. Mert tiltja az aesthetika s tiltja a logika, ezek ellen pedig apelláta nincsen. Intő példának álljon a magyar előtt a Gyöngyösf István példája, akinek alexandrinusaiból kisírnak a görög istenek, és — venio ad fortissimum — az Arany Jánosé, akinek Arisztofánesz-forditása remeke a virtuozitásnak, csak az Arisztofánesz lelke nincs meg benne. Milyen mások az ő Shakespeare-fordításai! Ezek révén lépek át az egyes esetből az általánosságba, melyben még tovább az következik, hogy amely nemzet nyelve nem elég hajlékony és simulékony, annak le kell mondania a művészi értékű fordításokról. Igy mond le erről a franczia, az ő megkötött szintaxisa, az ő merev verselése tudatában. Mondják ugyan, hogy Baudelaire csudálatosan fordította le Edgár Poet — de egyikük nyelvén sem vagyok annyira ur, hogy éppen ebben a dologban ítélkezni mernék. De hiszen ismeretes, hogy a franczia a verset rendszerint prózában fordítja, amivel maga mond le a művészségről s a hites tolmácsok sorába lép. Igy fordította még a németeknél is Wieland prózában a Shakespeare drámáit; a Baksayéval távolról rokon kísérlet volt a Schilleré, aki meg Vergiliust fordította olasz stanzákban. De ezt ő maga is játéknak tekintette, s a német irói nyelv renaissance-sza a Goethe eredeti munkáin kivül a Schlegel Shakespeare fordításával kezdődik, csakúgy, mint ahogy általában német irodalmi nyelv a Luther biblia-forditásából indul ki. Mert, amennyiben a művészetben nemzeti aspirácziókról szó lehet, a Goethék nem abban látták a németség diadalát, hogy elébb kezét-lábát vegyék mindennek, a mit német ruhába bujtatnak, hanem hogy ez a ruha legyen olyan, hogy a világ minden dolgára ráilljen. Az angol drámaiságnak, a görög népiességnek külön speczifikus hangja van; más, mint a német dialógus, más, mint a német népiesség — s a fordító művészete éppen abban állana, hogy ezeket a speczifikus hangokat csalja ki a maga német, s hogy a példáimmal haza térjek, a maga magyar nyelve hangszeréből. Nem vétve a nyelv törvényei s a lelke ellen, folyton tágítani a körét, gyarapítani a regisztereit és szaporítani az árnyalatait, a souverainségig, a mindenhatóságig: ezen a téren ez az egyetlen jogos nemzeti aspiráczió, aminthogy az aspiráczió már magában kizárja a lemondást s magába zárja a terjeszkedést. S éppen a magyar nyelv 1 Ez az éppen a külsőségeiben annyira gazdag, hajlékony és simulékony nyelv 1 Ki mondhatja vájjon, hogy a Csokonay anakreoni versei közé becsúszott egy-két Anakreon-forditása, a Petőfi Béranger fordításai s az Arany Shakespeare-forditásai nem eléggé magyarosak s nem a mi szánk ize szerint valók — pedig ezeknek a hangja sem a Bánk-bán, vagy maguk-

-191 nak a fordítóknak, vagy a magyar népdaloknak a hangja, hanem valóban görög, franczia meg angol hang. S mégsem idegen, mégis magyar. Ami meg a hexametert illeti: ki mondja, hogy Homéroszt a Vörösmarty hexameterjével kell tolmácsolni ? tme, Lehr Albert az ő Hermáim és Dorothea fordításának töredékeiben példáját mutatta, mint lehet a magyar hexameter nemcsak hősi hatos, hanem békés, egyszerű, hogy ugy mondjam, polgári mérték is. Ha Baksay Sándor az ő . roppant munkakedvét, nagy nyelvbőségét s finom művészetét arra fordította volna, hogy a magyar hexameterből kicsalja a görög népies hangot; s a magyar költői dikcziót — mint ahogy Vörösmarty a romantikára, Petőfi a francziaságra, Arany János az angolságra — ő meg a görögségre simitsa rája: mondom, akkor a Baksay Sándor Iliász-forditása korszakos munka volna. Igy csak érdekes munka s nem tudom, ennyi megéri-e a fáradságot? A P a l l a s n a g y l e x i k o n á n a k tizennegyedik kötete is megjelent, a szokásos terjedelemben s az ösmert Ízléses kiállításban. A kötet azokat a czimszavakat foglalja magában, a melyek a Pillera —Simor szavak közé esnek. A rendkivül gazdag szöveget 135 ábra is magyarázza, azonkivül van benne 36 kép külön mellékletül s ezek közt három szinnyomat, egy réznyomat, öt térkép és két városi tervrajz. Hogy mi minden van a hatalmas kötetben, arról bajos volna teljes és részletes képet adni, de megemlíthetjük, hogy szó esik benne a három nagy költőről, Racineről, Schillerről és Shakespeareről, valamint Rafaelről, Rembrandtról és Rubensről, a legkiválóbb festőkről. A II. Rákóczy Ferenczről szóló czikk igen kimerítő, azzal együtt, a mely Pulszky Ferenczet méltatja. Irodalmi szempontból érdekes a Reviczky Gyuláról szóló czikk, mellyel, mint olvasóink bizonyosan emlékeznek, már előzetesen is foglalkoztunk. Hoffmann meséi. Kóbor Tamás könyve a jövő hét folyamán készül el s nyomban szétküldetik. Ezért kéri a szerző mindazokat, a kiknél még gyüjtőív van, hogy azt haladék nélkül lapunk kiadóhivatalához küldeni szíveskedjék, mivel ezen időn tul a könyv már csak könyvkereskedői áron lesz kapható. Thury Zoltán ujabb novelláiból adunk e számunkban izelitőt olvasóinknak, akik előtt az ő érdekes és egyéni elbeszélő hangja külömben sem, ismeretlen. Az erre való alkalmat most megjelent Bolondok czimü novellás kötete adja meg, amelyre legközelebb visszatérünk. ® Itt a t a v a s z ! A föld kezdi lassankint magára ölteni pompás zöld köntösét, a melyet a fővárosi ember sétatérszegény fővárosunkban majdnem csak híréből ismer. A mult évben ugyan mi is gyönyörködhettünk kivételesen az ezredéves kiállítás terü'etének gyönj'örü pázsitszőnyegeiberg. aminek emlékezete bennünk azon jámbor óhajtást kelti, vajha a főváros azokat a jövőben is fönntartartaná. Különösen emlékezetünkben vannak még a történelmi csoport, az időleges kiállítás csarnoka, a dohányjövedéki, gyermeknevelés és balneologiai pavillonok körül elterülő gyönyörű pázsitrészletek, a melyek daczára annak, hogy az egész nyáron ki voltak teve a forró nap hevének, mégis pompás üde zöld szinben diszlettek. Ezen pázsitrészletek H a l d e k fővárosi magkereskedőnek — ki azokat saját összeállítású fűkeverékével létesítette — valóban becsületére váltak és a legjobban demonstrálták azt, hogy miként emelkedhetett ezen czég oly rövid idő alatt az elsőrangú czégek közé.

KÖZGAZDASÁG. A Hazai • bank r é s z v é n y t á r s a s á g ma tartotta meg hatvani Deutsch Sándor elnöklete alatt II. évi rendes közgyűlését, melyen 28 részvényes jelent meg 2 7 . 6 1 7 részvény képviseletében. Az elnök a jegyzőkönyv vezetésével Kelemen Gyula dr.-t bizta meg. A tárgysorozat első pontját az igazgatósági jelentés felolvasása képezte. E jelentesből kitűnik, hogy az intézet mult évi működése 4 0 5 . ' 4 2 9 ' 6 3 frtnyi tiszta nyereséget eredményezett és igy a . mult évi nyereség-áthozattal együtt

4 5 8 . 6 9 0 ' 0 6 frt áll a közgyűlés rendelkezésére. Az öszforgaiom a lefolyt évben 1 , 4 4 7 . 6 6 6 . 4 6 2 20 frtra rúgott, ebből tisztán készpénzforgalom volt 3 4 8 , 9 2 9 . 3 9 9 98 frt. A leszámítolási üzlet forgalma 1 0 9 , 8 4 0 . 5 7 0 . 7 8 frtot tett ki, a tárcza-állomány pedig az év végén 6 , 1 5 4 . 1 0 3 ' 6 6 frtra rúgott. A váltóüzlet 6 5 , 0 9 5 . 7 5 4 - 4 8 frtnyi forgalom mellett a befektetett tőke 4°/ 0 -os kamatai és az üzleti költségek levonása után tisztán 1 1 9 6 ' 4 5 frtot jövedelmezett. A bankbizományi üzlet 1 1 6 . 7 1 2 ' 3 9 frtnyi jutalékot eredményezett, a kamatjövedelem pedig 4 4 5 . 3 5 4 ' 0 9 frt volt, mely két tétel annál is inkább kiemelendő, mivel ezek azt bizonyítják, hogy a bank nyereségét első sorban a legitim üzlet szolgáltatta. Bár az 1 8 9 5 . évi pénzügyi válság káros visszahatása a mult üzletév folyamán minden a tőzsdével összefüggő üzletágnál érezdető volt, mégis megnyugvással látjuk a jelentésből, hogy a mult év üzleteredménye az előző évinek alig áll mögötte. Syndicátusi jövedelmek czimén csak 1 2 . 5 7 7 ' 9 8 frt van a mérlegben elszámolva, mig az év végével vállalatokban és syndicátusokban lekötött 1 , 5 4 5 . 8 9 7 ' 0 1 frt tőke után járandó kamatok és jutalékok nagy része a jövő évi mérleg javára van fentartva. Ez utóbbi körülményt illetőleg a jelentés kiemeli, hogy külföldi üzletbarátaival együtt az intézet részt vesz a Bécsben székelő k. k. priv. oest. Credit-Institut fiir Verkersunternehmungen und öffentliche Arbeiten részvényeinek értékesítésére alakult syndicátusban. Az 1896. üzletév 4 0 5 . 4 2 9 ' 6 3 frtnyi nyereségből levon ván az álapszabályszerü 7 2 . 9 7 7 33 frtnyi levonásokat, a mult évi 53 260-43 frt hozzáadásával 3 8 5 . 7 Í 2 " 7 3 frt áll a közgyűlés rendelkezésére. Ebből a második üzletév osztalék-szelvényeinek beváltására 6 frtjával 3 0 0 . 0 0 0 frt, a tartalékalap rendkívüli javadalmazására az alapszabályszerüleg annak járó 24.325-78 frton felül 15.674-22 frt, leltári leirásra 8824*99 frt, kétes követelések leirására 8 0 0 0 frt, a felügyelő-bizottság tiszteletdijára 4 0 0 0 ' f r t , a tisztviselők részére 5 0 0 0 frt, a tisztviselők nyugdijalapja részére pedig 5 0 0 0 frt fordittatik. A maradvány 3 9 . 2 1 3 ' 5 2 frt, mint nyereség-átvitel uj számlára lesz előírandó. A tartalék-alap a fenti javadalmazások után 3 5 0 . 0 0 0 frtra emelkedik. A közgyűlés helyeslőleg vette tudomásul a jelentést, elfogadta az igazgatóság javaslatait, megállapította, hogy. a részvények 2. számú szelvényei folyó hó 19 tői kezdődőleg váltassanak be és ugy az igazgatóságnak, mint a felügyelő-bizottságnak megadta a felmentvényt. A közgyűlés magáévá tette az igazgatóság azon indítványát, hogy az intézet két elhunyt, buzgó igazgatósági tagjának, Wodiáner Bélának és báró Devez Vilmosnak emléke a közgyűlés jegyzőkönyvében megörökíttessék és egyúttal ifj. Aich Ferenczet beválasztotta az igazgatóságba. Az általános biztositó társaság mérlege. Az első magyar általános biztositó társaság az 1896. évi mérlegét a választmánynak 16-án tartott ülésében terjesztette elő. A választmány az igazgatóság és a felügyelő-bizottság indítványához képest elhatározta, hogy az e hó 27-ére kitűzött közgyűlésen minden egész részvény után 230 frt osztalék hozassák javaslatba. A tüz- és szállítmánybiztosítási dijtartaick minden terheléstől menten 2,020 000 frt s igy már az évi kártérítések tapasztalásszerü átlagösszegét túlhaladja. A külön tartalék, melynek az a rendeltetése, hogy az osztalék még kedvezőtlen üzletévek után is részvényenként legalább 160 frtnyi összegre legyen kiegészíthető, a nyereség 10°/0-kal, vagyis 100.375 frt 34 krral növeltetett — s igy 600.720 frt 80 krról 701.096 frt 14 krra emelkedett. A társaság életbiztosítási állománya 109,462.171 frt 58 krnyi magasságot ért el, melyre 29,550.383 frt 99 kr. van tartalékba helyezve. A társaság összes alapjai ez idő szerint 39,698.389 frtra rúgnak és következő értékekben vannak elhelyezve: Betétek takarékpénztárakés bankoknál 2,722.007 frt 58 kr., záloglevelekben 18,446.932 frt 50 kr., m. k r. járadékok 122.363 frt 25 kr., regálé váltsági kötvények 6.576.204 frt 95 kr., államvasuti ezüst kötvények 1.694 500 frt, áilami kamatbiztositást élvező vasúti értékek s egyéb kölcsön kötvények 1,111.213 frt 34 kr., Budapest székvárosi kölcsön 2.380.200 frt, Olasz járadék, életbiztosítási tartalék fedezésére 218.234 frt 76 kr., »Magyar-Franczia« és "Bécsi biztosító* részvények, valamint egyéb értékpapírok 1,098.780 frt, Tárcza váltók 754.330 frt 34 kr. Jelzálog-kölcsönök 685.406 frt 28 kr., életbiztosítási kölcsön kötvények 3,128.208 frt Társasági házak 650.000 frt, összesen 39,698.38.1 frt.

Az A t h e n a c u m irodalmi és n y o m d a r é s z v é n y t á r s a s á g igazgatósága s felügyelő-bizottsága leguióbb lartott ülésén vizsgálta meg az 1896. üzletévre vonatkozó számúd sokat, számos leírást eszközölt és nzt határozta, hogy részvényenként 20 frt (20°/o) osztalék kifizetését fogja a közgyűlésnek javaslatba hozni. Az igazgatóság azonkivül elhatározta, hogy a márczius végén tartandó közgyűlésnek a részvénytőke felemelését fogja javaslatba hozni olyképp, hogy 1600 darab 100 frt névértékű uj részvény kibocsátásával a jelenleg 240,000 frtot kitevő részvénytőke 400,000 frtra emeltessék. A régi részvények tulajdonosai 3 darab részvény után 2 uj részvényt fognak kaphatni a ma 440-es árfolyamnak megfelelő, de lényegesen olcsóbb áron. A részvénytőke felemelését azzal indokolják, hogy a társaságnak kerepesi-ut és Miksa-ulcza sarkán levő, mar régebb idő óta megvett telkén a technika összes modern segédeszközeivel felszerelt uj telepet szándékoznak építeni. A társaság ennek következtében a belvárosban levő crlékes telkei fölött szabadon fog rendelkezhetni.

ként 21 frt (tavaly 12 frt) = 4®/« összesen 1.008,000 frt kifizetését s a fenmaradó 165.648*39 frtnyi összegnek az uj számlára való átvitelét fogja javasolni.

A m a g y a r ipar- és kereskedelmi bank részvényt á r s a s á g mérlege az 1 8 9 6 . üzletévről. A tiszta nyereség a 6 5 . 8 4 1 frt 12 krt tevő 1 8 9 5 . évi á t h o z a t t a l e g y ü t t 7 6 1 . 3 3 0 frt 15 krra rug, mi a . 1 0 . 0 0 0 , 0 0 0 frtot tevő részvénytőke 7 - 6 1 ° / 0 - o s k a m a t o z t a t á s á n a k felel meg. A tiszta nyereség hováforditása tekintetében az igazgató-tanács f. é. márczius hó 31-ére egybehívandó rendes közgyűlés elé azon j a v a s l a t o t terjeszti, h o g y 6 0 0 , 0 0 0 frt fordíttassák 1 0 0 , 0 0 0 drb. részvény u t á n részvén y e n k é n t 6 frtot ( 6 ° / 0 ) tevő osztalékra, 9 7 7 4 frt 4 5 kr a t a r t a l é k a l a p rendes és 5 0 , 0 0 5 frt 5 5 kr u g y a n n a k rendkivüli dotacziójára, 6 0 0 0 frt a b a n k é p ü l e t értékéből eszközlendő A m a g y a r f o l y a m - és t e n g e r h a j ó z á s i r é s z v é n y t á r s a s á g közzéteszi, hogy f. évi április elsejével a következő u j kiadványai lépnek . leirásra, ' 6 0 0 0 frt tisztviselők és szolgák nyugdija lapjára és 6 5 , 8 7 1 frt 4 7 kr átvitelként a folyó üzletév s z á m l á j á r a . érvénybe: I. a társaság u j üzletszabályzata ára (50 kr.); 2. uj díjA k i m u t a t o t t eredményben a konzorcziális üzletek közül a szabás, n személy- és podgyász szállítására (ára 40 kr.) ; 3. uj díjm a g y a r aszfalt-részvénytársaság u j kibocsátású részvényeinek, szabás gyors, teheráru!;, élőállatok stb. szállítására (ára 60 kr.) ; a berlini Montanindustrie-Aktiengesellschaft és a pozsonyi kábel4. külön dijszabás a szerb belforgalom részére a Belgrád és Mailanovátz g y á r részényeinek, t o v á b b á a budapest-ujpest-rákospalotai villamos között fekvő dunaszakaszra ; 5. II. sz. külön dijszabás a Duna, Tisza és Béga csatorna mentén fekvő rakodókról vukovári átrakáshoz hozolt , közúti v a s ú t épitési ügyleténél és egy-két kisebb konzorcziális részesedésnél elért nyeremény van elszámolva, mig n é h á n y n a g y o b b gnbonanemüek stb. részére (ára 15 kr.). E kiadmányok magyar- és ügyletnél m á r realizált haszon a most folyó üzletév j a v á r a fog német nyelven jelentek meg és a társaság igazgatóságánál (Mária elszámolásra kerülni. Az intézet t a r t a l é k a l a p j a az ez évi j a v a i Vnléria-utcza 14. sz.) megszerezhetők. Az uj üzletszabályzat, illetve d a l m a z á s hozzászámitásával 7 5 0 , 0 0 0 f r t r a vagyis a részvénya megnevezett díjszabások által a hasonnemii eddigi összes szabálytőke 7 ' 5 százalékára emelkedik. zatok hatályon kivül lépnek. A Schlick féle vasöntődé és gépgyár r-t. vasárnap tartolta évi rendes közgyűlését Desscwffy Aurél gróf elnöklete alatt. Az igazgatóság jelentése szerint a lefolyt iizletév eredménye kielégitő volt. Az áruforgalom 4,841 387 frt összeget ért el. A társaság keresménye olyan volt, hogy a kiáilitáson való részvétel 31.625 frtot tevő kiadást fedezhette, sőt ennek daczára a mult évihez hasonló osztalék melleit az egyes tartalékokat 20.000 frttal növelhetik. A tiszta nyereség. 136.821 frt 36 kr. Ehhez hozzáadva a mu't évről áthozott 33.851 frt' 23 krt, 161.673 frt 9 kr. áll a közgyűlés rendelkezésére. Ez összeghői a 10.000 darab részvény után 13 frtjával 130.000 frtot fizetnek osztalékul, a tartalékokra fordítanak 20.000 frlot s a fenmaradó 11 673 frt 9 krt uj számlára irják. A Ganz és t á r s a v a s ö n t ő - és gépgyár r é s z v é n y t á r s u l a t mérlege 1896. deczember 31-ikével igy záródik : Vagyon: pénztári készlet 24.978 78 forint, követelések helybeli pénzintézeteknél 693.78347 frt. Értékpapírok 205.192'28 forint, váltók 589.716'IS frt, anyagok 703.fil(3'3!) frt,. áruk 1,305.049-36 frt, gépek és berendezési tárgyak 720.108 37 forint, szerszámok 146.860 05 forint, irodai berendezés * 1077-25 forint, ingatlanok és építési telkek 1,158.068 73 forint, "fiókgyár líatiborban 590.320 S7 frt, fiókgyár Leobersdorfban 1,158.275'90 forint, adósok 5,988.796'03 forint, összesen 13.294.813 36 frt. Teher.- részvénytőke 2.400.000 forint, tartalékalap 2,020.000 frt, osztaléktartaiékalnp 700,000 frt, értékcsökkenési tartalék 2,718.190.07 forint, értékcsökkenések fiókgyárainknál : leirás 1891 - 1896. évekbén 90,000 frt, hitelezők 2,897.124-65 frt. tartalék kétes követelésekre 185.000 frt, tartalék adókra 138.000 írt, taitalék építkezésekre 200.000 forint,' tartalék segélyezésekre 61 000 forint, tartalék munkások baleset elleni biztosítására. 125.000 forint, tisztviselői nyugdijalap 659.21T70 forint, fel nem vett- osztalék 1100 forint, nyereményáthozat mult évről 255.829'Gl frt, nyeremény 1896. évre 844.357'33 forint; összesen 13,294.813-36 frt. A nyereség- és veszteségszámla a következő: Tartozik: üzleti költségek 523.274'10 frt, szállítási és fuvardiják 185.884-27 frt, munkabér 3,341.379-19 frt. adók 144.674-84 frt, tisztviselők lizotcsei 302.912'55 frt, értékcsökkenések: gépek és berendezési tárgyaknál 27.299'70 frt, irodai berendezésnél 107*73 frt, gyári telepeknél 29.623*86 frt, együtt 57.031-29 frt, értékcsökkenésnek fiókgyárainknál 15.000. — frt, nyeremény áthozat mult évről 255.829'61 frt, nyeremény 1890. évre 844.357'33 fit. együtt 1,100.186-94 frt,összesen 5,670.343-17 forint. — Követel: nyereményáthozat 255.829'Gl frt,. kamatok: adómentes értékpapírok után 4311 '30 frt, helybeli pénzintézetek folyó számlái után 17.155*46 frt, együtt 21.465 76 frt, áruszámla 5,35ö.705'98 frt, ralibori fiókgyár nyereménye 12.917*07 frt, leobersdorli fiókgyár nyereménye 24.424'85 Irt, összesen 5,670.343'! 7 frt. A z ' e l s ő es. kir. szab. d u n a g ő z h a j ó z á s i t á r s a s á g igazgatótanácsának utolsó ülésében bemutatta az igazgatóság az 1896. évi zárószámadásokat, melyek szerint ezen cvben a társulat tiszta jövedelme 1,676.221-48 frt volt (tavaly 855.222 67 Irt). Az igazgató-tanács elhatározta, hogy a társulati alkalmazottak nyugdij-alapjával szemben fennálló társulati követelésből 300,000 frt leirassék, s hogy az államkincstárnak az 1892. évi április 4-én kelt egyezmény értelmében 202,573*09 frt visszafizettessék ; továbbá a közgyűlésnek részvényen1897. Budapest, Nyomatott az

Felelős szerkesztő és kiadótulajdonos: KISS J Ó Z S E F . Főmunkatárs: KÓBOR TAMÁSÍ

Foulárd-selymet 60 krtól 3 frt 35 krig méterenkint japáni, chinai, stb. a legújabb . mintázattal és színekben, u. m. fekete, fehér és szines Henneberg-selymet 35 krtól 14 frt 65 kr. méterenkint sima, csikós, koczkázott. mintázott damasztot stb. (mintegy 240 különböző minőségben 2000 szin és mintázattal stb.) a megrendett áru postabér és v á m m e n t e s e n a házhoz szállitva mintákat küld postafordultával: H e n n e b e r g G. (cu. k . udvari száilitó) s e l y e m g y á r a Z ü r i c h b e n . Svájczba czimzett levelekre 10 kros és levelezőlapokra 5 kros bélyeg ragasztandó. Magyar nyelven irt megrendelések pontosan elintéztetnek. 2

XX

^L ü

rekedtség, e l n y á l k á s o d á s ellen '

legjobb

RÉTHY

gyógyszerész

Pemetefűczukorkája : Doboz ára 30. kr.

GRÓF KEGLEVICH ISTVÁN-FÉLE C O G N A C M I N D E N Ü T T

K A P H A T Ó .

40 »0 4 0 40 40 40 40 40 40 40 4 0 40 40 40 40 40 40 40 40 ifi

Feszty-társaság körkép palotája városligetben.

„Krisztus a keresztfán es

körkép felállítása végett

zárva.

04 04 04 04~04 04 04 04 04 04 04 04 04 04 04 04 04 0404 04

> A t h e n a e u m< irodalmi és nyomdai r. társ. betűivel.

Meghívó.

i Magyar ipar- és keresk. bank r.-társ.

életbiztosító-társaság Londonban.

iszvényeseinek 1897. márczius 3I-én délelőtt

í52agi?arországi fiól*:

[ órakor Budapesten az intézet saját helységében (V., Nádor-utcza 4. sz. alatt) tartandó

A u s z t r i a i fiól?:

Budapest, Ferencz József-tér 5 6., B é c s , Gisellastrasse 1. szám alatt, a társaság

Il-ik rendes közgyűlésére.

házában.

a társaság

házában.

A társaság vagyona 1 8 9 5 deczember 31-én kor. 1 4 7 , 5 6 2 . 0 8 0 — Évi bevétel biztositások és kamatból 1 8 9 5 decz. 31-én » 27,094.875' — Kifizetések biztosítási és járadéki szerződések s visszavásárlások stb. után a társaság fennállása óta ( 1 8 4 8 ) » 321,644.530' — Az 1 8 9 5 . évben a társaság 8 7 6 1 kötvényt állított ki » 32,267.300' — összeg értékben. — Prospektusokkal és díjtáblázatokkal, melyek alapján a társaság kötvényeket kiállít, továbbá ajánlatokkal díjmentesen szolgálnak az osztrák-magyar monarchia minden nagyobb városában az ügynök urak és a

NAPIREND. 1. Az 1896. évi mérleg és igazgatósági jelentés e'őrjesztése. 2. A felügyelő-bizottság jelentése. 3. A tiszta nyeremény mikénti felosztása iránti atározat. 4. Az igazgatóságnak és felügyelő-bizottságnak adandó ilinentvény iránti határozat. 5. Határozathozatal az üresedésben levő igazgatótnácsosi állások esetleges betöltése iránt. 6. A felügyelő-bizottság tagjai számának meghatáDzása, ezen tagok megválasztása és javadalmazásuk megllapitása.

magyar-osztrák fiókok.

KHh Azon t. részvényesek, kik a közgyűlésen személyesen vagy leghatalmazott által résztvenni kivánnak, felkéretnek, hogy részvéyeiket a le nem járt szelvényekkel együtt Budapesten a t á r s a s á g énztáránál, vagy Bécsben a Wiener Bank-Vereintrál ugyanott dijtentesen rendelkezésükre bocsátott consignatiok kíséretében leg esőbb 8 nappal a közuyülés megtartására fent kitűzött határidő lőtt, tehát bezarólag 1897. márczius 23-ig letenni szíveskedjenek. A letett részvényekről elismervény és a közgyűlésen való részételre szóló igazolási jegy állíttatik ki. Minden 25 d a r a b letett részvény egy-egy s z a v a z a t r a jogosit. Ha valamely részvényes mas szavazatképes részvényes által ivánja magát képviseltetni, ugy az erre vonatkozó meghatalmazást z igazolasi jegy hátsó lapján kitölteni és aláirni tartozik. Senki sem birhat 100 szavazatnál többet sem saját ne\ ében, sem teghatalmazás utján. A felügyelő bizottság által megvizsgált évi mérleg a közgyűlés lé terjesztendő jelentéssel együtt, a közgyűlést nyolez nappal meglőzöleg a t á r s a s á g irodájában közzététetik.

ERDÉLYI

Hirdetéseket

cs. és kir. udvari fényképész tudatja, hogy

felvesz

Kossuth Lajos- és Ujvilág-utcza sarkán levő

a

-3- UJ MŰTERMÉT megnyitotta.

ÉiadóÉiuaíal.

Bejárat: Ujvilág-ntcza 2. sz. TELEFON.

LIFT.

Fiók-műterem : V., Erzsébet-tér 18.

Az igazgatóság.

Magyar királyi államvasutak. A vonatok indulása Budapestről.

A vonatok érkezése Budapestre

Érvényes 1896. évi október 1-től.

Érvényes 1896. évi október 1-től.

A keleti pályaudvaron

í£ • 902 102 10 304 1010 402 906 1508 ; 1006 604 506 I 6 408 306 1708

5P üe S E

1 45 k. e. v.

2 15

li 85 7 (Ml 15 7 2(1 • 85 7 40

8 00 8 05 8' 811

sz.

V.

gy. v. luxus gy. v. sz. v. „ „

s 85 gy. v. 8 55 SZ. V . !) 20

» 411

délelőtt

A nyugoti pályaudvaron ú £

E

PE

1 3(1 k. e. v. Konstantinápoly = 702 Bécs, Páris, London II 102 2 85 Bécs, Graz 166 5 55 sz. v. Ruttka, Berlin 6012 (1 15 v. v. Zágráb, Fiume, Róma * 110 (1 30 ost. e. v. Kassa. .M.-Sziget, Leinberg 6012 (i 4(1 sz. v. Belgrád, Brod 168 « 50 Kassa, Poprád-Felka 1402 7, 30 gy- v. Uj-Domboi ár, Eszék 106 8, 00, Arad-Brassó 170 8 (15 Kolozsvár, Brassó 708 8 15 gy- v. Bécs, Graz 712 8 80 sz. V . Munkács, M -Sziget 172 II 05 Ruttka, Berlin 116 II 15 M-Sziget, Sianislau t 174 11 55

délután 310 1302 602 4 504 904

12 I 1 2 2 2

404 1002 302 312 510 908 12 308 508 1022 318 1706 18 1506 1004 406 912 48 502 1304 606

2 2 2 8 8

85 sz. v. 35 gy- v. 55 05 15 25 311 sz. v. 35 gy- v. 50 55 05 15

4 5 5 (i (i 7 7 7 8 8 8

25 211 45 15 211 05 15 80 80 40 55

16 2

4 (Ml

(I III

V.

V.

tszsz. (I 15 gy- v. II 311 S Z . V .

8 111 IMI

322

V . V. SZ. V.

10 25

11 211

Hatvan Graz Arad, Tövis, Brassó Bécs, P á r i s Kolozsvár, Tövis Belgrád, Eszék, Brod Bicske Kassa. M.-Sziget, Leinberg

délelőtt

? w£

p 5 I -o

Konstantinápoly Bées, Páris, London t'alota-Ujpest Lajos-Mizse Bécs, Ostende Uzegléd, Szolnok Palota-Újpest Zsolna Bécs Palota-Újpest Temesvár, Orsova Temesvár Palota-Újpest Bécs Palota-Uipest

délután 6104 136 176 104 178 704 144 6106 6014 180 128 716 182 138 710 184 218

Uzegléd, Szolnok Nagy-Maros Palota-Újpest gy. v. Bécs sz. v. Palota-Újpest gy. v. Bukarest Er.-ekujvár SZ. V. Czegléd, Szolnok V . V. Lajos-Mizse SZ. V. Palota-Újpest P.-Nána szeged Palota-Újpest Nagy-Maros Verciorova Palota-Újpest t v . S - . S Z . Pozsony sz. v. Bécs ost. e. v. Konstantinápoly Szeged, Temesvár

Zágráb, Fiume, Eszék Ruttka, Berlin Hatvan Szolnok Szabadka Györ Fülek, Ruttka Kolozsvár, Brassó Adony-Szabolcs 118 i.atvun t+706 M.-Sziget, Stanislau 714 N.-Kanizsa Kassa, Poprád-Felka Zágráb, Fiume, Eszék 7 Közlekedik Ungvár, Lemberg 77 „ Eszék, Brod, Belgrád -i„ Bicske = Közlekedik Kolozsvár, Bukarest Graz „ * „ Arad, Brassó Bécs t ,, Ruttka, Miskolcz ++ »,

kedden és pénteken szerdán és szombaton, kedden és szombaton egyelőre október végéig. minden szombaton. ., kedden. „ vasárnap, „ ünnep és vasárnap. „ szerdán.

A nyugoti pályaudvaron

A keleti pályaudvaron

l-l §8

PP E

4 101

délelőtt

London, Páris, Bécs Konstantinápoly sz. Arad Ruttka 2(1 v. v. 45 sz. v. M -Sziget 10 „ Brassó, Arad 15 t. sz. sz. Bicske 85 S Z . V . Lemberg, Miskolcz 4.1 Bécs, Sopron (III Brassó, Kolozsvár 115 Belgrád, Brod 25 Hatvan 3(1 Graz, Győr 411 gy. v. Bukarest, Brassó Adony-Szabolcs V. V. Fiume, Zágráb, Eszék SZ. V . Kassa, P.-Felka II Fiume gy. v. Szolnok SZ. V . Győr Szabadka Ruttka, Fülek Triest, Fiume 85 k. e. v.

H 901

643 321 1707 605 I 47 405 7 507 911 309 1303 501 | 1021 1003 1505 • 1001 509 I 11 907 307 I 21 I

02

(Ml t,

SZ.

délután 311 12 301 12 903 1 601 1 3 1 403 1901 j 503 • 1301 313 505 25 003 905 305 1005 1705 •1009 407 I 15 1507 9 401 19 303

Hatvan Berlin, Ituttka Konstantinápoly Bukarest, Arad 1(1 Páris, London, Bécs Lemberg, Kassa 3(1 „ Pécs, Brod 45 Tövis, Kolozsvár 511 Graz, Győr 10 „ 55 sz. v. Hatvan Brassó, Kolozsvár 20 „ 40: v v. i Gvőr 15 gy. v. Bécs, Graz 20 sz. v. Brassó, Arad Belgrád, Eszék 35 „ Berlin, Ruttka 45 Pécs-Új-Dombovár 55 „ Stanislau, M.-Sziget III „ 15 lux. v. Róma, Fiume. Zágráb Munkács, M.-Sziget 4(1 sz. v. Fiume, N.-Kanizsa 451 „ Kassa, P.-Felka 05: Bécs, Graz 25 » Lemberg, Kassa 55 gv- v. N.-Kanizsa 1(1 00 sz. v . Berlin, Ruttka 1(1 15 gy v. 2.) SZ. V. 50 gy. v. (15 „

I I p s

— E

rt


= 101 1 *> ||701 * 705 5 163 5 165 (1 709 li 7 217 7 6101 167 117 7 6011 8 169 8 127 9 171 10 715 10 143 10

E.Í

aE c = tu >

délelőtt

15 k. e. v. London, Paris. Bécs Ili Konstantinápoly 3 0 ost. e. v. Konstantinápoly 4(1 SZ. V . Palota-Újpest 35 Palota-Újpest 45 Verciorova

„ „

(15 tv. szsz 25 SZ. v.

85 45 20 50 IMI 10 5 5

II

V.

V.

SZ. V .

„

II

Pozsony Szolnok, Czegléd Palota-Újpest Bécs Lajos-Mizse Palola-Ujpest Párkány-Nána Palota-Újpest Szeged Érsekújvár

délután

t 173 12 65 SZ. V . 703 1 2 5 gy. v . 175 1 40, SZ. V . 103 1 50 gy. v. 177 2 55 sz. v. 135 3 •' 0 6103 3 10 179 5 4 5 115 6 55 711 ti 50 7 (111 181 6013 7 10 V . V v 707 7 10 gy. 105 8 45 183 8 55 SZ. V . 6105 9 (15 1401 0 15 gy. v. t t 109 9 45 ost. e. v. 137 10 1 5 sz. v.

„,, „,, „

„

Palota-Újpest Bukarest Palota-Újpest Bécs Palota-Újpest Nagy-Maros Szolnok, Czegléd Palota-Újpest Bécs Temesvár Palota-Újpest Lajos-Mizse Orsova, Temesvár Bécs Palota-Újpest Szolnok, Czegléd Zsolna Bécs Nagy-Maros

4 Közlekedik kedden és pénteken. 77 „ szerdán és szombaton, -i„ hétfőn és pénteken egyelőre október vegéig. = Közlekedik minden szombaton. „ „ kedden. * „ „ vasárnap f „ „ ünnep és vasárnap, tt ii szerdán.

BÉCS, VI., Mariahilferstrasse 81 83.

az 1897-iki

toszi-évadra.

pincze, földszint, félemelet, 1-ső emelet.

.

méterenkint 35, 40, 48, 50, 52, 56, 58, 60, 65, 78? 86, 90, 92, 95, kr. 1—, 105, 115, 1'75, 180, 185, 190, 1-95, 2-05, 2-10, 2-25, 2-30, 2-40, 2*45. 2*50, 2 60, 270, 2-80, 2 90, 2-95, 3-15, 3 30, 3-50, 4 3 0 , 465, 5 60 frt stb.

A legújabb divatkelmék minden árkülönbözetre száz meg száz minta és színváltozatban kaphatók.

A legszebb és legkülönlegesebb Megérkeztek továbbá mint különösen

kiváló újdonságok a legnemesebb kivitelű és legfinomabb

selyemszövetek

Guapiuftelméft

és

mosó^kelmékl Legjutányosabb árak. *

*

*

*

*

megérkeztek.

Elismert kitűnő minőség.

V i d é k i v e v ő i n k n e k mintagyüjteményeket, illustrált és a legfrisebb újdonságokat tartalmazó árjegyzékeket kivánatra ingyen és bérmentesen küldjük. JT ^^ ^ ^^ S I ^ minta-megrendeléseknél kivánatos az óhajtott kelme árának és minőségének lehető pontos ^ megjelölése, hogy a megrendelni szándékolt árunemekből mentől gazdagabb választékot bocsáthassunk a megrendelők rendelkezésére.