Látogatás a CERN-ben Hogyan kerültünk oda? A CERN (European Organisation for Nuclear Research = Európai Nukleáris Kutatási Szervezet), amely nukleáris kutatásokkal, ezen belül részecskelassítással, -gyorsítással, és -ütköztetéssel foglalkozik, egyik célja, hogy diákok is megismerhessék, hogy mi zajlik egy ilyen hatalmas kutatóközpontban. Több országból érkeznek diákcsoportok kísérő tanárokkal, akik az ottani kutatók vezetésével bejárhatják a létesítmény legfőbb látogatható részeit. Így jutottunk el mi is a svájci-francia határra, ahol 5 csodálatos napot tölthettünk Genf városában. 1.nap – utazás, megérkezés, a szállás Ferihegyről indultunk,ahol szerencsére mindenféle bonyodalmak nélkül feljutottunk a gépre, és egy rövid balesetvédelmi tájékoztató után már fel is szálltunk. Nekem ez az út igazán különlegesnek számít, hiszen most ültem először repülőn. Jelentem, túléltem! Bárányfelhők felett szálltunk nagyrészt, de Svájcban, a hegyeket elhagyva már látszottak a hóborította mezők. Genfbe naplemente után nem sokkal érkeztünk meg, sikeres leszállást hajtva végre a Genfi-tó felett. Innen emeletes (!) vonattal, majd az állomástól villamossal haladtunk szálláshelyünk felé. Utóbbiból, mint később kiderült, rengeteg van. Mi ottlétünk alatt a 14-es és a 15-ös járatokat használtuk. Furcsa volt, hogy a közlekedés sokkal-sokkal csendesebb, mint itthon. Bár lehet, hogy ez az észrevételem a repülőtől még pár napig bedugulva levő jobb fülemnek köszönhető… A villamostól a Yeneva Youth Hostelig, ahol megszálltunk, csak pár utcát kellett sétálni. A ház egy normál diákszálló volt. Csakhogy Svájci mértékben számolva; hiszen mágneskártyás beléptetőrendszert használtunk a lépcsőházba és a lifthez jutáskor, a szobába menet, és akkor is, ha a fürdőszobát szerettük volna használni. Hozzátenném, nem is én lettem volna, ha a kártyát nem hagyom el… Szerencsére a recepciós már fel volt készülve az ilyen esetekre, pár kattintás a gépen, és máris lett új kártya. A szálló természetesen rendelkezett ebédlővel is. Ebben hosszú asztalok voltak, néhány elválasztva hátrább, ahol a külsős ennivalókat lehetett
elfogyasztani – és ahol mi az esti gyűléseket tartottuk, illetve a közös játékot, az istvánosok körében közkedvelt maffiásat. A vacsora saláta + meleg egytálétel + 0,5l-es dobozos üdítő + desszertből állt. Ezek általában finomak voltak és (nekem) bőségesek. Pár nagyobb bendőjű fiú persze igyekezett begyűjteni a maradék húsokat, stb. Esténként többször is tettünk sétát, amikor az idő megengedte a Genfi-tó partján, hiszen nem volt messze a hosteltől, és igazán hangulatos a szemközti part fényfoltjai, tófelszíni tükörképeik, és az előkelő hotelek, üzletek között sétálni.
2.nap – városnézés, ebéd a CERN ebédlőjében, első látogatás Reggel mindenki kómás fejjel bandukolt hajnalok hajnalán (jó, nagyjából iskolaidőben is ébren kellett volna már lenni, de mégiscsak ősziszünet volt…) az étkező felé, ahol az előző este megkapott reggeli-jegy ellenében összegyűjthettük a tálcánkra a müzli+tejből vagy joghurtból, kenyér+ felvágottból, sajtból és kávéból, hideg/meleg tejből, esetleg narancsléből álló reggelit. Miután megettük melegen felöltöztünk, és egy CERN-esek által összeállított kérdéssor alapján elkezdtük egymást követő csapatokban felderíteni a várost. Így eljutottunk a Bastion parkba, ahol híres forradalmároknak állított emlékmű áll, az Óvárosba, ahol láttuk a Városházát, az Alabama terem kapuját, ahol a Nemzetközi Vöröskereszt Alapító Okiratát aláírták, és felmásztunk a Saint Pierre katedrális tornyába, ahonnan Kálvin hirdette anno igéit – láttuk a székét is. Utunkat folytatva elhaladtunk a Művészeti és Történeti Múzeum mellett, s nem sokkal később már a Genfi-tó partján álltunk, ahol hattyúszemektől követve figyeltük a város egyik legnagyobb büszkeségét, a 100 méter magas szökőkutat. Néhány méternyire megközelíthető, de a lezúduló víz és a szél miatt nem célszerű, főleg nem hideg időben. Innen már siettünk a CERN-be vezető villamoshoz, melyet nagy nehezen sikerült is megtalálni. Az elhúzódó városi séta következtében nem volt idő ebédelni, de a CERN ebédlőjében hamarosan pótolhattuk azt. Igazán nagy választék volt, egyáltalán nem drágán, és az már csak a bónusz, hogy az asztaloknál szétszóródva tudósokkal ehettünk. Ebéd után Szillási Zoltán, Horváth Dezső és Béni Noémi vezetésével megkezdtük első CERN-i látogatásunkat. Szippantottunk héliumot – kiderült, hogy nem is olyan egyszerű így beszélni, illetve, hogy a tanárnőnél is számít a hangszín fegyelmezés szempontjából –, jártunk az AD-nél,
azaz az antiproton-lassítónál – legújabb kutatásuk az ASACUSA, ahol az antihidrogén lehető legpontosabb tulajdonságait igyekeznek megadni –, voltunk a CMS egyik (offline) vezérlőjében, megtekintettük a computer központot, ahol valóban megdöbbentően sok computer található. Ezek fejlődéséről, hasznukról, működésükről kísérőinktől többet is megtudtunk. Az utolsó állomás a Lier volt, ami a nehézion-ütköztető számára készíti elő a nehézionokat (ólomatommagokat). Megtekintése után villamosra szálltunk, visszamentünk a szállásra, ahol megvacsoráztunk, majd az előző naphoz hasonlóan sétáltunk egyet a tóparton.
3. nap – ENSZ székház, városnézés, hajókázás, CERN-beli maffiás
ebéd,
Atlas
vezérlő,
mágnesgyár,
Délelőtti utunkat az ENSZ genfi székházának megtekintésével kezdtük. Szinte körbejártuk, hiszen az ismertebb „zászlós” bejárattól elsétáltunk a főbejáratig. Érdekes, a sofőrök ott milyen udvariasak, hiszen egy, a székházba tartó nem „senki” is átengedett minket, egy egyszerű diákcsoportot az úton. Itthon, szerintem ez ritka. Innen visszasétáltunk a tópartra, de most nem a már jól ismert részre, hanem egy hajókikötőhöz, ahol némi várakozás után, amikor fotóztunk, pihentünk, napoztunk, olvastunk, befutott a hajó, s a szálláson kapott, ott tartózkodás ideje használatos bérlettel fel is szállhattunk. Többen is a fedetlen részt választottuk, hiszen ott nem akadályozott minket üveg abban, hogy a szökőkútról, a városról és a hófödte hegyekről egy rakat képet készítsünk. Meseszép volt! Egy átszállás után egy harmadik kikötőnél szálltunk ki, ahonnan sétáltunk a CERNbe vivő villamos felé. Útközben láthattuk az itt gyilkosság áldozatává lett Sissi, vagyis Erzsébet királyné szobrát. Míg a villamosra vártunk, egy érdekességet vettünk észre: mellettünk egy toronnyal rendelkező, régi ház állt, melyen meglepően hatott a „Privatbank” felirat. a CERN-ben ebédeltünk ismét, majd benézhettünk az ajándékboltba is, amely nem olcsón, de finomabbnál finomabb csokikkal, és más „tipikus svájci szuvenírekkel” volt tele – bár érdekes módon például fülhallgatót is lehetett kapni. A mai célpontok a CERN-i túrán az ATLAS-detektor vezérlője, és az SM 18, azaz a “mágnesgyár” voltak. A vezérlőbe egy üvegfalon át tekinthettünk be, sok-sok monitort és a falakon rengeteg adatot láttunk. Figyelemmel kísérhettük, ahogy megjelent az egyik ábrán, hogy bejuttattak egyre több
csomagot. Itt egy emelettel feljebb megnéztünk egy 3D-s filmet az ATLAS-ról. Mivel angolul volt, akadhattak problémák a szöveg megértésével, de igazából a látvány magáért beszélt. Innen busszal vittek át a “mágnesgyárba”. A buszsofőr eddigre már akaratlanul is megtanított minket az „Au revoir” helyes kiejtésére, és hatalmas mosollyal nyugtázta, amennyiben valóban tudtuk alkalmazni. Bent a “gyárban” nyomon követhettük a készülő mágnes útját. Ezek a mágnesek tartják körpályán a protonokat, és fókuszálják a nyalábot a detektor előtt, a megfelelő helyen történő ütközések érdekében. Csak az LHC, azaz Nagy Hadronütköztető több, mint 1200 db, 17 tonnás mágnessel rendelkezik. Hihetetlen adatok, nemde? A gyárlátogatás végén az érdeklődők egy kisebb csoportja, köztük én is, még az Élet Nagy Kérdéseiről beszélgetett, mint például fekete lyukak, dimenziók, univerzumok, sötét anyag, stb. Ha valakinek eddig nem is, akkor ekkor biztos kiderült, hogy vezetőnk, „Zoli” igen jó beszélőkével van megáldva… . A mágnesgyárból busszal visszatértünk a recepcióra, ahol az igazi CERN-es ajándékbolt volt, pólókkal, védő sisakokkal, tollakkal, stb. Ezt támadtuk le egy vásárlás erejére. Miután ezzel is végeztünk ismét vissza a szállásra, ahol a vacsorát egy jókedvű maffiás játék követte, ahol indokolatlan, de remekül indokolt vádakból nem volt hiány! Az időjárás csak a játék után engedett egy eső utáni, hideg, esti sétát, ahová már csak egy kisebb csapat ment.
4.nap – LHC (Vezérlő, CMS-detektor), Globus, Microcosm, CERN 2-es ebédlői ebéd, vásárlás a városban Erre a napra maradt a fő szenzáció, azaz a Nagy Hadronütköztető (LHC), melynek először a vezérlőjét néztük meg. Szerintem sokkal barátságosabb, mint az ATLAS-é, mivel itt egy nagy körben ülnek, nincs üveg elválasztó, és be is szállingózhattunk egy-egy fotó erejére. Innen indultunk tovább a CMS-detektor felé. Ott ütköznek a nyalábok, és az a detektor mutatja meg az ütközéskor keletkező részecskék pályáját. Mivel ez kb 100 m mélyen van, mindenki kapott munkavédelmi (CERN-logóval rendelkező, ajándékboltban kapható) sisakot, és egy liftbe szállva jutottunk le. A lift előtt mi átjutottunk egyszerűen, de itt dolgozó kísérőinknek íriszleolvasón kellett áthaladniuk, és regisztrálnuk magukat, minket. A mélyben bemehettünk egy álpadlós, ablaktalan vezérlőbe, amit már nem túl gyakran használnak, és le is
mentünk alá, ledöbbenni a rengeteg kábel, illetve később a rengeteg adattároló láttán. A detektor éppen működött, így mi addig már nem mehettünk be, de elmondhatjuk, hogy csak egy 7 méteres fal választott el minket a legnagyobb tömegnövelő (Einstein relativitás-elméletét bizonyítja: fénysebességet nem képesek a részecskék átlépni, így a tömegük nő tovább az energianövelés hatására) egyik detektorjától. Amikor visszaértünk a felszínre, bementünk abba a hatalmas épületbe, ahol a detektort összerakták (100 méterrel a mostani helye felett), és ahol méretarányos képe látható. Innen a kihagyhatatlan csoportképek elkészítése után a CERN 2-es számú ebédlőjében ebédeltünk, ami nekem jobban tetszett, mint az 1-es. Ezután bejártuk a CERN két múzeumát: a Globust és a Microcosmost, majd a szállás irányába indultunk. Kaptunk néhány óra szabadidőt vásárolni, vagy pihenni. Esti programok: vacsora, maffia, séta.
5.nap – szállás elhagyása, visszaút Elérkezett az utolsó nap. Reggeli előtt mindenki összeszedte a holmiját, majd a reggelit követően már lehoztuk az ágyneműt, a csomagokat, majd amikor mindenki kész lett elindultunk a reptérre. Az ideúthoz hasonlóan villamost és vonatot használtunk. A reptéren már nem volt minden olyan egyszerű, mint idefelé: volt táska mélyén levő, elveszettnek hitt személyi, és hosszas várakozás a kézipoggyásszal a repülőre várva. De végül nagy nehezen (néhány ősz hajszállal gazdagabban?) felszállhattunk a gépre, ami hazahozott minket. A kilátás hihetetlen volt, most nem takartak a felhők, és láthattuk felülről az Alpok havas vonulatait, gleccsereket, tavakat, és kisebb-nagyobb városokat. Ahogy közeledtünk, sűrűsödött a felhőzet, a Balatont még halványan láttuk a fátyolfelhőkön át, de Budapesten már vastag fellegek vártak minket. A csomagjainkra több mint fél órát vártunk (így a szülők is ránk), de aztán végre mindenki szerettei körében lehetett újra.
Miután visszajöttünk Nekem nagyon tetszett ez az út, tényleg érdekes volt, és még ha nem is mindig értettük teljesen, hogy pontosan mi történik ott, egy átfogó képet mindenképpen kaptunk. A táj lenyűgöző, a CERN környékéről is látszódnak a hegyek, és a Genfi-tóhoz mindenkinek el kell jutnia egyszer, igazán megéri. Az időjárás egy picit lehetett volna melegebb, de ez már tényleg a legkevesebb. Ezúton is köszönöm a szervezést az érintetteknek!
