Cyan Magenta Yellow Black
1 oldal
A Rába Jármûipari Holding lapja
LXII. évfolyam 6. szám 2010. július–augusztus www.raba.hu
Új lendületet kap a futómûfejlesztés 3. oldal
JÚLIUSBAN MEGKEZDÔDÖTT A RÁBA TÖBBÉVES, ÁTFOGÓ INNOVÁCIÓS PROGRAMJA, AMELYET A TÁRSASÁG AZ ÚJONNAN LÉTREHOZOTT RÁBA FEJLESZTÉSI INTÉZET KERETEI KÖZÖTT VALÓSÍT MEG EURÓPAI UNIÓS PÁLYÁZATI TÁMOGATÁSSAL . A HÁROM ÉV ALATT TÖBB MINT MÁSFÉL MILLIÁRD FORINTOS BERUHÁZÁSSAL MEGVALÓSULÓ PROJEKT EREDMÉNYEKÉNT A GYÔRI VÁLLALAT A FUTÓMÛGYÁRTÁS TAVALYI VOLUMENÉNEK MEGDUPLÁZÁSÁT VÁRJA 2015-IG.
Repülônap: reflektorfényben a Rába 10. oldal
Közel kétezren a családi napon 14. oldal
A RÁBA JÁRMÛ KFT. RÉSZT VETT A KECSKEMÉTI NEMZETKÖZI R EPÜLÔNAP ÉS HADITECHNIKAI BEMUTATÓN: A SZENZÁCIÓS EGYÉNI ÉS KÖTELÉK REPÜLÔPROGRAMOK MELLETT A REPÜLÔTÉR FÜVES ÉS BETONOZOTT TERÜLETEIN IS EGYMÁST KÖVETTÉK A LÁTVÁNYOSABBNÁL LÁTVÁNYOSABB STATIKUS ÉS DINAMIKUS BEMUTATÓK AUGUSZTUS ELEJÉN.
Cyan Magenta Yellow Black
2 oldal
2 Holding, Futómû Kft.
Rába: Kiegyensúlyozott eredmények lassan javuló környezetben Rába piacain mutatkozó kedvezô jelek fokozatosan jelentkeznek a társaság eredményeiben is. A Rába az év második három hónapjában az elmúlt másfél év legmagasabb negyedéves árbevételét érte el és az elsô negyedéves minimális üzemi veszteség is 411 milliós üzemi nyereségbe fordult a félév végére. Az árfolyammozgásokat követô átértékelések voltak ugyan a pénzügyi soron, ennek hatására pedig az adózott eredményben is veszteséget okoztak, ám nem tudták megtörni a nettó hitelállomány csökkenésének trendjét, amely tovább csökkent 9,3 milliárd forintra.
A
A nemzetközi jármûpiacon összességében tovább javultak a kilátások. Az Egyesült Államok nehéztehergépjármû-piacán már az elsô félévben jelentôs, 19 százalékos növekedés zajlott le az egy évvel korábbi idôszakhoz képest és a trend várhatóan folytatódik az év hátralévô részében is. Ugyanakkor Európában ez a piaci szegmens – a fiatalabb jármûpark miatt – továbbra is jelentôs, 14 százalékos visszaesést mutatott. A fordulópont azonban az élénkülô rendelésállományokból ítélve már itt sem várat sokáig magára. A mezôgazdasági futómûvek értékesítésében az európai piac szintén elmaradt az amerikai mögött. Miközben pedig az orosz buszpiac aktivitása továbbra is fokozatosan élénkül, a személygépkocsi-alkatrészek európai forgalma éves szinten várhatóan a tavalyi teljesítményt hozza majd. Fôként a második negyedév árváltozásai miatt az alapanyagárak 28,7 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, ugyanakkor az energiaárak 14 százalékkal csökkentek. Ezen változások hatásait a Rába vevôi nagy része felé érvényesíteni tudta. Bár a második negyedévben ellentétes volt a tendencia, éves viszonylatban a forint átlagárfolyama 6 százalékkal volt erôsebb mind euró-, mind dollárviszonylatban, ami csökkentette az árbevétel forintban kifejezett összegét.
KÉPÜNK ILLUSZTRÁCIÓ. A kedvezôtlen árfolyamhatás ellenére a bruttó fedezetszint 0,5 százalékponttal haladta meg a tavalyi szintet, amit a társaság további hatékonyságjavító intézkedésekkel ért el. Noha a vállalat a második negyedév során visszatért a teljes munkaidôben zajló mûködéshez, az adminisztratív és az értékesítési területeken továbbra is nagyon szigorú gazdálkodást folytat, ami a közvetett költségek egy évvel korábbi szintjét további 100 millió forinttal javította. A második negyedévben üzemi szinten valamennyi üzletág nyereséget termelt. A tavalyinál jóval kedvezôbb összetételû és alacsonyabb volumenû fedezeti ügyletek, illetve a vegyes vállalati részesedés értékesítésének nyeresége miatt
a pénzügyi veszteség (–1,1 milliárd forint) a tavalyi érték 45 százalékára esett vissza, ennek hatására a nettó veszteség is a tavalyi szint töredékére, –967 millió forintra apadt. „Az idei év elsô felének eredményei korábbi várakozásainknak megfelelôen mérsékelt, de folyamatos fejlôdés tendenciáját rajzolják ki – jelentette ki Pintér István, a Rába elnök-vezérigazgatója. – A legfontosabb piacainkon beinduló lassú növekedés és a végrehajtott fejlesztések hatására fokozatosan bôvülhet az értékesítésünk volumene, aminek hatása – a továbbra is fenntartott szigorú költséggazdálkodás mellett – az eredmények további javulásában mutatkozhat meg.”
2010 ELSÔ FÉLÉVÉNEK KONSZOLIDÁLT EREDMÉNYEI (IFRS SZERINT):
Cyan Magenta Yellow Black
3 oldal
Futómû Kft. 3
MEGKEZDTE MÛKÖDÉSÉT A RÁBA FEJLESZTÉSI INTÉZET
Új lendületet kap a futómûfejlesztés
úliusban megkezdôdött a Rába többéves, átfogó innovációs programja, amelyet a társaság az újonnan létrehozott Rába Fejlesztési Intézet keretei között valósít meg európai uniós pályázati támogatással. A három év alatt több mint másfél milliárd forintos beruházással megvalósuló projekt eredményeként a gyôri vállalat a futómûgyártás tavalyi volumenének megduplázását várja 2015-ig.
J
A Rába Fejlesztési Intézetben nagyobb intenzitással és magasabb szinten folytatódik az új generációs futómûvek, felfüggesztési és erôátviteli rendszerek fejlesztése korszerû autóbuszok, tehergépko-
csik és mezôgazdasági erôgépek számára. A vállalat vizsgálja az alternatív⁄hibrid hajtásrendszerek speciális követelményeit, új szerkezeti anyagok alkalmazásának lehetôségeit és felkészül az intelligens funkciók bevezetésére. A „AZ ÚJ INTÉZET EZÁLTAL HOZZÁJÁRUL AHHOZ, HOGY CÉGÜNK MAGAS HOZZÁADOTT ÉRTÉKÛ TERMÉKEKKEL ÉRJEN EL JELENTÔS, TARTÓS NÖVEKEDÉST. ”
vizsgálatok teljesen megújuló tesztlaborban zajlanak majd, ahol valamennyi kiemelt termékjellemzô (élettartam, súly, kenés, tömítettség, zaj és végsô soron a költségszint) optimalizálására is lehetôség nyílik a gazdaságosság és a kör-
nyezetvédelem komplex szempontrendszere szerint. Az új intézet ezáltal hozzájárul ahhoz, hogy cégünk magas hozzáadott értékû termékekkel érjen el jelentôs, tartós növekedést. A fejlesztési intézet számára a szerszámüzemben kijelölt több mint 4000 négyzetméretes területen megkezdôdtek a bontási, felújítási munkálatok. A fejlesztési területen lévô gépek és berendezések kitelepítése az ütemtervnek megfelelôen, lapzártánkkal egy idôben befejezôdött. Látványos a változás az épület homlokzatán is. A régi szerkezetet modern, a cég mai arculatát tükrözô külsô borítás váltja.
Cyan Magenta Yellow Black
4 oldal
4 Futómû Kft.
Önálló szervezet a pótalkatrészpiac hatékonyabb kezelésére apjainkban szinte minden a hatékonyságjavulásról s a költségcsökkentésrôl szól. Így vannak ezzel a jármû-üzemeltetôk is, akik vásárláskor már arra is figyelnek, hogy meghibásodás esetén a lehetô legrövidebb idô alatt be tudják szerezni a szükséges alkatrészeket, hiszen az álló jármû nem termel profitot.
N
Éppen ezen oknál fogva a jármûgyártók is sokszor már-már extrém (akár 3 napos) alkatrészellátást követelnek meg cégünktôl már a szerzôdéskötés pillanatában. Mindamellett a pótalkatrész-ellátás nemcsak kötelesség, hanem egy üzleti lehetôség is, hisz a termékéletgörbe nem ér véget a végtermék gyártásával, sôt, akkor kezdôdik igazán. Tudják ezt a nagy jármûgyártók is, akik válság idején – mikor a kibocsátás jelentôsen visszaesik – az alkatrész- és szervizüzletágra helyezik a hangsúlyt. Mindezeket felismerve egy hosszú elôkészítô munka után 2010. július elsejével az értékesítési és ellátási lánc igazgatóság keretein belül megkezdte mûködését a pótalkatrészek önálló kezeléséért fe-
lelôs PKR készletszervezet, mely egyben profitcentrumként is mûködik. Az új szervezet feladata többek között egy pótalkatrész-szempontú termékmenedzsment kialakítása, a pótalkatrészigények koncentrált kezelése, valamint az árazási stratégián keresztül a forgalom és az elvárható fedezet növelése. A korábbi gyakorlathoz képest igazán nagy változás, hogy kialakításra kerül egy önálló pótalkatrészraktár, ahonnan a jövôbeni igények gyorsan s a sorozatgyártást nem zavarva szolgálhatóak ki.
Mint önálló profitcentrum felel a pótalkatrészüzletbôl származó forgalomért, fedezetért, cash-flow-ért és természetesen a generált készletekért, mely mutatószámok az Oracle rendszer átalakítása után immár naprakészen nyomon követhetôk. Jelentôs változás, hogy a jövôben a pótalkatrészvevôk kiszolgálása folyamatosan átkerül a profitcentrum hatáskörébe, így az a várható jövôbeni igények tervezésétôl a kiszállításig egy szervezetként felel ezért a területért. MIKE LÓRÁNT
Cyan Magenta Yellow Black
5 oldal
Futómû Kft. 5
Ötletkártyák a hatékony mûködésért havi Ötletkártya-díjazottjainkban egyvalami közös: mindannyian olyan megoldásokat javasoltak, amelyekkel a munkavégzést hatékonyabbá lehet tenni; s a költségeken is úgy lehet spórolni, hogy tulajdonképpen csak elenyészô módosítást kell tenni. Lássuk:
E
Bogdán Lajos Kovács Józseffel közösen a VPA–1000-es berendezéssel kapcsolatban nyújtott be ötletkártyát, amely díjazásban is
gyártósoron a sorjakihordó kocsit, valamint a Lasco III. gyártósoron a Acheson berendezést. A díjazott ötlet lényege, hogy a szerszámcserélôt környezetbarát területre helyezték át, így a gépápolás-karbantartás tisztább környezetben történhet, s közben a gyártási folyamatot sem kell a kenôolaj-feltöltés miatt megakasztani. Ez a megoldás gyakorlatilag nem jár pluszköltséggel, de így gyorsabban, tisztábban, olcsóbban biztosítható a gépek mûködé-
FELBER ZOLTÁNNÉ
BOGDÁN LAJOS
részesült. Bogdán Lajos ráadásul több géphez kapcsolódóan is talált megoldásokat, amelyekkel pályázott: ötletei érintették a Lasco II.
se. A gyártás közbeni melléktermék-rárakódást nem lehet persze teljesen megakadályozni, de nem is ez volt a cél.
Bogdán Lajos nevével nem elôször találkozhatunk a díjazott „ötletládások” között, rendszeresen pályázik. Azt mondja, közös érdek, hogy jól vagy jobban mûködô megoldásokat találjunk. A kovácsüzemben dolgozó kolléga idén jubilál: 25 éve dolgozik a Rábában. Idén ez már a negyedik ötletkártyája, s egy már ismét elbírálásra vár... Felber Zoltánné a Schtröhlein „C” meghatározó berendezéssel kapcsolatban nyújtott be díjazott ötletet: a karbonpotenciálelemzéskor a szemelôberendezés égetôcsövét ha rövidebb hoszszúságra állítják, akkor azzal a csô élettartamát meg lehet növelni.
A laborban jelentôs költséget jelent a folyamatos csôcsere, ezzel viszont valóban csökkenteni lehet a kiadásokat. Felberné elmondta, a közelmúltban lett „rezsis”, így a problémával is gyakorlatilag most szembesült. Korábban már neki is volt díjazott ötlete (néhány évvel ezelôtt), most pedig újra próbálkozott – és nyert is. Kolléganônk 38 éve dolgozik a Rábában, de továbbra is azt gondolja: minden apró ötletnek helye van a cég életében, s ha csak kicsivel is tudnak segíteni a munkatársak a költségek csökkentésében, akkor van értelme gondolkodni és pályázni. Mert sok kicsi...
Változások a hulladékkezelés rendszerében A Rába a környezettudatos mûködést kiemelt feladatának tartja, stratégiai célként kezeli. Az évek óta sikerrel alkalmazott szelektív hulladékgyûjtést a futómûüzletág mellett a Jármû kft.-nél is megvalósították. A Rába szakemberei folyamatosan figyelemmel kísérik a hulladékkezelés környezeti és költségszempontból is optimális lehetôségeit, új megoldásait. Hamarosan az irodaépületben és a gyárterületen is elérhetôek lesznek a PET-palackok, aludobozok zsugorítására alkalmas palackprések, melyek használatával újabb apró lépést tehetünk a környezeti terhelés mérséklése felé. Ha a környezet megóvásáról van szó, csak tudatos egyéni döntések sokasága vezethet eredményre, ezért kis odafigyeléssel mi is sokat tehetünk a cél érdekében. A hulladékgyûjtés térségi rendszere az európai uniós elôírásokkal összhangban jelentôs át-
alakuláson ment keresztül az utóbbi években. A változások a Rábánál eddig alkalmazott kommunális-, illetve szelektívhulladék-begyûjtési rendszert is érintették, a szolgáltatá-
si költségek jelentôs elmozdulásával jártak együtt. Vállalatunk a környezetvédelmi és költségszempontokat egyaránt szem elôtt tartva kezdte el vizsgálni a fenti hulladéktípusok kezelésének új alternatíváit. A 2010 júniusában megkezdett tárgyalások eredményre ve-
zettek, és jelentôs megtakarítást hozó, új rendszer bevezetésérôl született döntés. Az Alcufer kft. augusztus 1-jétôl saját begyûjtôjáratával kedvezô áron, a magas ökológiai elvárásoknak eleget téve biztosítja a kommunális hulladék kezelését, a szelektív hulladék begyûjtését pedig díjmentesen végzi. Az Alcufer kft. az egyéb hulladéktípusok kezelésében és elszállításában is szerzôdött partnere a Rábának. A cég saját – kommunális, illetve szelektív csomagolási hulladék gyûjtésére szolgáló edényeinek ürítésére és tömörítésére alkalmas – szállító jármû beszerzésével biztosítja az 1100 literes mûanyag, valamint az 5 m3-es zárt, illetve nyitott konténerben gyûjtött hulladékok elszállítását. A váltással az 5, illetve 16 m3-es konténerek cseréje is szükségessé válik. Az elszállítás igényekhez igazodó ütemezésével, megfelelô számú edényzet biztosításával, a konténerek tartalmának szigorú ellenôrzésével a hulladék kezelése magas színvonalon folytatódhat. MAYER GABRIELLA
Cyan Magenta Yellow Black
6 oldal
6 Futómû Kft., Alkatrész Kft., Mór
Új közlekedési szabályok a 67.000-es üzemcsarnokban úlius 1-jén az Alkatrész és Szerelde üzem 67.000-es csarnokában új közlekedési szabályok léptek életbe. Az új rendszer az üzembe belépôk azonosítását hivatott megkönnyíteni.
J
A gyalogosforgalom általános szabályai változatlanok: gyalogosan az átjárók alatti A3 és A7 sz. üvegajtókon keresztül lehet belépni a csarnokba. A csarnokon belül a fô közlekedési úton a gyalogosforgalom számára kijelölt sávban kell haladni. Egyéb közlekedési utakon a biztonságos közlekedés szabályait betartva lehet közlekedni. Az új szabályozás értelmében a 67.000-es üzembe belépôknek azonosítót kell viselniük az alábbiak szerint: 1. KATEGÓRIA: ALKATRÉSZ- ÉS SZERELDEÜZEM DOLGOZÓI, OPERÁCIÓS ÉS MINÔSÉGÜGYI IGAZGATÓHOZ TARTOZÓ TÖBBI SZERVEZET DOLGOZÓI Állandó belépésre jogosultak a teamek szerinti, névre szóló kitûzô kötelezô viselésével. 2. KATEGÓRIA: RÁBA FUTÓMÛ KFT (1. KATEGÓRIÁN KÍVÜLI) ÉS A RÁBA HOLDINGKÖZPONT DOLGOZÓI A 67.000-es csarnokba munkavégzés céljából ideiglenes belépésre jogosultak bordó színû, Rába-emblémás nyakpánt viselésével, melynek mûanyag tokjában el kell helyezni a meglévô belépôkártyát. 3. KATEGÓRIA: A 67.000 CSARNOKBAN ÁLLANDÓ MUNKAVÉGZÉSI HELLYEL RENDELKEZÔ,VAGY NAPI RENDSZERES SZOLGÁLTATÁST NYÚJTÓ KÜLSÔ CÉG DOLGOZÓI Szürke színû, www.raba.hu feliratú nyakpánt viselésével jogosultak belépésre. A nyakpánt mûanyag tokjában el kell helyezni a meglévô belépôkártyát. 4. KATEGÓRIA: IDEIGLENES MUNKAVÉGZÉS CÉLJÁBÓL BELÉPÔ KÜLSÔ CÉG DOLGOZÓI
Szürke színû, Rába-emblémás nyakpánt viselésével jogosultak belépésre, melyet a portán kapnak meg a „Vendég” belépôkártyával. A tervezett munkavégzés elôtt a belépést kérô szervezet képviselôjének információt kell adni a tervezett tevékenységérôl e-mailben (címzettek: Horváth Róbert, Vass István, Rácz Imre, Balázs Zsolt, Ficzere András). A címzettek kiértesítik a munkavégzés szempontjából érintett team vezetôjét és választ küldenek (vagy engedélyt adnak) a kérô szervezet képviselôjének. A külsô cég dolgozójának munkavédelmi oktatását a kérô szervezet végzi és gondoskodik az egyéni védôeszközökrôl. Ha munkavédelmi szempontból a nyakpánt viselése nem megengedett a 3. és 4. kategóriába tartozó dolgozók esetében, akkor a mûanyag tokban lévô belépôkártyát kitûzôként kell alkalmazni. 5. KATEGÓRIA: MEGHÍVOTT VENDÉGEK Szürke színû, Rába-emblémás nyakpánt vi-
selésével jogosultak belépésre, melyet a portán kapnak meg a „Vendég” belépôkártyával. Belépés csak a Rába Futómû Kft. vagy a Rába Holdingközpont dolgozói kíséretével megengedett. A tervezett látogatás elôtt a belépést kérô szervezet képviselôjének információt kell adni a tervezett látogatásról e-mailben (címzettek: Horváth Róbert, Vass István, Rácz Imre, Balázs Zsolt, Ficzere András). A látogatók munkavédelmi oktatását a meghívó szervezet végzi. Védôszemüveg használata a látogatóknak és kísérôinek kötelezô, amely a protokollportán átvehetô. 6. KATEGÓRIA: RENDKÍVÜLI ESEMÉNY Rendkívüli esemény esetén belépésre jogosultak: tûzoltó, mentô, orvos, rendész. A belépésrôl, az azt kiváltó eseményrôl a mûszakvezetôt értesíteni kell. A 67.000-es csarnok teherforgalmának új szabályait a 3⁄2010. sz. üzemmenedzseri utasítás tartalmazza.
Rába-termék Volkswagenbe Fehrer Automotive GmbH-val kialakult kapcsolat eredménye, hogy a Rába Jármûipari Alkatrészgyártó Kft. móri gyára szállíthatja a Volkswagen új autójának hátsó ülésébe épülô huzalvázat. A projekt VW Up néven fut.
A
A társaság mérnökségi csoportvezetôje, Denke József tájékoztatása szerint a projektindítást közel egyéves elôkészítô munka elôzte meg, több ajánlatadási fordulóval. A siker értékét növeli, hogy nagy a konkurencia ebben
a technológiai szegmensben: – Jelenleg az elsô mintadarabokon dolgozunk, amit szeptember közepén kell szállítanunk a Fehrernek Kitzingenbe, ahol a huzalvázakat habosítják. A sorozatgyártás már a Fehrer–Rába habosítósorán lesz Móron a jövô év nyarától – mondta Denke József. Az éves darabszám 300 ezer huzalváz, amit a vevô külön igénye alapján két mûszakos termeléssel kell teljesíteni. – Az ehhez szükséges technológiai fejlesztések elôkészítése már folyik. A huzalok hajlítását hosszú távon saját
erôforrásból tervezzük, két CNCvezérlésû hajlítógép beszerzésével. Ez új kihívás elé állítja a gyárat, mivel huzalhajlításban kevés tapasztalattal rendelkezünk, eddig a beszállítói hátterünkre támaszkodtunk. A huzalváz összeállítását a már bevált Motoman kétkaros ponthegesztô cellával tervezzük, amibôl a magas darabszám miatt új gép beszerzése lesz szükséges
a jövô évben – tudtuk meg Denke Józseftôl, aki hozzátette: – A projekt nagy fontosságú a gyár életében, mert egy sikeres bevezetéssel kivívhatjuk a vevô bizalmát, így a kapcsolat további termékekkel bôvülhet.
Cyan Magenta Yellow Black
7 oldal
Alkatrész Kft., Mór, Sárvár 7
CRH-szerszámozás, alkatrészgyártás Móron tófázisában van a Rába Jármûalkatrészgyártó Kft. móri gyára a CRH ülésállító alkatrészek gyártási projektjének. A napokban kikerülnek a szerszámokból az elsô darabok. A gyár mérnökségi csoportvezetôje, Flatsker Tamás elmondta magazinunknak, hogy a sollingeni anyavállalatú cég nagy autógyárakhoz szállít üléseket, alkatrészeket.
U
Az Alkatrészgyártó Kft. már a második nagy projektet nyerte el. Az elsôben háromféle alkatrészt készít, a BMW X 6-os személyautóhoz, most az új projektben az új BMW X 7-eshez és a Mercedeshez 11-féle alkatrészt szállítanak majd. – Most vagyunk az utófázisban, ami azt jelenti, hogy a napokban kell az elsô szerszámból kiesô darabokat adni, a sorozatgyártás jövô ilyenkor kezdôdik. A préselt alkatrészekhez sorozatszerszámokat kell gyártatni külsô céggel. A felszerszámozás zöme megtörtént, a BMW-hez szeptember vége felé készülnek el a szerszámok. A gyártó cég határidôn belül van – mondta el Flatsker Tamás. A CRH-nak nagy, több százezres darabszámú alkatrészcsomagokat gyárt s szállít a móri gyár.
A sárvári gyár munkavédelmi helyzetének összefoglalása Rába Jármûipari Alkatrészgyártó Kft. sárvári gyára az idei évben is tartja a munkavédelmi helyzetében több szempontból is irigylésre méltó jó eredményét. Nagy István munkavédelmi és biztonságtechnikai elôadó, munkavédelmi szakmérnök tájékoztatása szerint a gyárban az elôzô évekhez hasonlóan 1–5 darab bejegyzésre kerülô kis sérülés történt. Korábban nem dokumentálták az ilyen jellegû sérüléseket.
lis képesítéshez kötött felülvizsgálatokat külsôs vállalkozókkal határidôre elvégezzük, elvégeztetjük. Természetesen a fent említett felülvizsgálatokhoz a gyár igazgatója és a felsôvezetés a Rába Jármûipari Alkatrészgyártó Kft. minôség-, környezeti, egészségvédelmi és biztonságtechnikai politikájában foglaltak szerint biztosítja a szükséges erôforrásokat. A felülvizsgálatok nem megfelelôségeire hozott intézkedési terveknek megfelelôen a hiányosságokat a THÜK lakatosai és vil– Az ismétlôdô oktatások és a személyes tálanyszerelôi határidôre kijavítják, a szükséges jékoztatások következtében a dolgozók is oktatásokat a termelésirányítók visszaelleegyre inkább érzik szerepüket, nôrizhetôen megtartják. fontosságukat – nem csak a sérü„A Z ISMÉTLÔDÔ OKTATÁSOK ÉS A – Gyárunkban is visszatérô problémát lések jelzésekor – a munkakörjelent a padozat botlásmentesítése, az elnyezetük és a kezelésükre bízott SZEMÉLYES TÁJÉKOZTATÁSOK KÖVET- öregedett lábrácsok javítása, szükség szeringépek munkabiztonsági állapotá- KEZTÉBEN A DOLGOZÓK IS EGYRE IN- ti cseréje és a csarnok kopolitüvegezésének nak megôrzésében, annak javítákarbantartása és javíttatása. Az állapotuk sában. A dokumentált kis sérülé- KÁBB ÉRZIK SZEREPÜKET, FONTOSSÁ- felülvizsgálata folyamatos, itt is figyelemsek és kvázi balesetek kivizsgálá- GUKAT – NEM CSAK A SÉRÜLÉSEK JEL- be vesszük az adott területen dolgozó munsából, a szükséges intézkedések ZÉSEKOR – A MUNKAKÖRNYEZETÜK kavállalóink véleményét. Az idei évben meghozatalából, azok hatásossátöbb munkahelyre kerültek lábrácsok, ilgának visszaellenôrzésébôl a vá- ÉS A KEZELÉSÜKRE BÍZOTT GÉPEK MUN- letve újakra lettek cserélve, például a kielasztott munkavédelmi érdekkép- KABIZTONSÁGI ÁLLAPOTÁNAK MEGÔR- gyensúlyozó munkahely (DEUTZ sor) új viselôk is kiveszik a részüket – álláskönnyítô lábrács-, áttelepített gyárZÉSÉBEN, ANNAK JAVÍTÁSÁBAN.” mondta Nagy István. tásközi ellenôrzési hely elöregedett lábMint arról már korábbi szárácscseréje és a CLAAS pedálok ellenôrmunkban is beszámoltunk, Sárváron is meg- zô munkavállalói létszám miatt a közeljövô- zési és csomagolási munkahely új álláskönytörtént a fent említett képviselôk választása ben újabb oktatásokat szerveznek – részletez- nyítô lábrácsa. és a kötelezô munkavédelmi szakoktatásuk is te Nagy István. – A vezetés és a munkavállalók jelenlegi megtörtént központi szervezés keretén belül. – A kockázatértékelések és az idôszakos fe- munkabiztonsági elkötelezettségével úgy Sárváron is megalakult a helyi munkavédel- lülvizsgálatok az elôírásoknak megfelelô idô- látom, továbbra is tudjuk tartani az elôzô mi bizottság, és ez év június 30-án megalakult közönként, gyárunk szakembereivel, illetve évek jó baleseti statisztikáit, eredményeit – a központi munkavédelmi bizottság és meg- szakértôi tevékenységhez vagy egyéb speciá- mondta végül Nagy István.
A
választásra kerültek a paritásos testület munkavállalói oldalának tagjai. – Az elsôsegélynyújtók, a tûzvédelmi szakvizsgával rendelkezôk listája – a munkaügyi elôadó által vezetve és naprakészen tartva – alapján az ismétlôdô oktatások határidôre megtörténnek. Az idôszakos alkalmassági vizsgálatok is rendben lezajlottak. Emelôgépeket csak az azokra megfelelô képesítéssel, jogosítvánnyal rendelkezô dolgozók kezelnek. A pályakezdô fiatalok ilyen területen történô alkalmazásához, illetve a nyugdíjazások miatt lecsökkent, képesítéssel rendelke-
Cyan Magenta Yellow Black
8
8 oldal
Alkatrész Kft., Mór VÁMOS JÁNOS
Rendezett, tiszta gyár Móron Tavaly decembertôl a Rába Jármûipari Alkatrészgyártó Kft. móri gyárában belsô munkatársak végzik a külsô és belsô területek karbantartását, takarítását. A jelenleg hat fôbôl álló csoport irányításával a cégvezetés Vámos János karbantartási csoportvezetôt bízta meg. – Ezt a munkát tavaly decemberig külsô cég végezte, de a munkájával a társaság nem volt megelégedve. Amióta mi végezzük a feladatot, megszûntek a gazos területek, kivágtuk a balesetveszélyes fákat. A kulturált, parkosított részek miatt egészen más kép alakult ki a gyárról. S mivel a Vértes lábánál, természetvédelmi övezetben vagyunk, megkövetelhetô a rend – mondta Vámos János. A belsô területeken, a mûhelyekben is tisztaság van. A csoport ügyel a higiéniára, a tisztaságra. – A hat munkatárs között vannak takarítók, kertészek. Van, akinek motorosfûnyíró-kezelôi vizsgája van – tudtuk meg Vámos Jánostól, aki a szerszámgyártásban, karbantartásban bevált precízségét a területek állapotának karbantartására is átültette.
Ipari melléktermék hasznosítása Móron Rába Jármûipari Alkatrészgyártó Kft. móri gyárában a szabászat során jelentôs mennyiségû szövethulladék keletkezett az elmúlt években, melyet eddig jelentôs összegért kellett kezelni, mivel nem találtak újrahasznosító partnert. Ebben az évben bôvült a termékválaszték a vliesfel-
A
dolgozással, ahol szintén jelentôs nert, akivel sikeresen elindítottuk mennyiségû hulladék keletkezik. a projektet – mondta elöljáróban
– Szakembereink ismét keresni kezdték az újrahasznosítás lehetôségét. Ebben nagy támogatást kaptunk a logisztikai szervezettôl és a környezetirányítási rendszergazdától. Sikerült találni olyan part-
KLEIN JÁNOS
Klein János minôségés környezetirányítási vezetô. A projekt munkájába a termelési és mûszaki munkatársakat bevonva a naponta keletkezô 15–20 köbméter hulladék próbabálázása sikeres volt. Mintegy 4–5 konténer hulladék tömöríthetô egy bálába, jelentôsen csökkentve ezzel az átmeneti tárolóterületet a hasznos gyártóterületeken. Az elônyök mellett nem elhanyagolható, hogy nem kerül pénzbe a kezelés, hanem a partner még fizet is az alapanyagért, melyet feldolgozva a környezetet egy jelentôs szennyezési forrástól is mentesítjük. A projekt ezzel nem tekinti lezártnak a feladatokat, hisz az új partner kapcsolata új lehetôséget is feltár, ami a kommunális hulladék csökkentését is lehetôvé teszi. – Nagyon nagy öröm számomra,
hogy ezzel a környezettudatos gondolkodással nem egy-két embernél találkozhatunk, hanem egyre több munkatársunk hívja fel figyelmünket még az apró javítási, fejlesztési lehetôségekre is. A céltudatos munkát és eredményeket a gyár vezetése is értékelte. Köszönjük minden munkatársunknak a segítô hozzáállást és azt, hogy nemcsak létrehozzuk a tisztább környezetet, de azt fenn is tartják a mindennapi munkájuk során – mondta végül Klein János.
Cyan Magenta Yellow Black
9 oldal
Alkatrész Kft., Mór 9
Élesben indult az OM termelésirányítási rendszer Móron Rába a társaságnál 1996 óta használt Oracle Manufacturing (OM) egységes vállalatirányítási rendszert augusztus 2-án Móron is elindította. Ettôl kezdôdôen a vállalatcsoport minden termelôegységében azo-
A
nos informatikai bázis támogatja a termelési és üzleti folyamatokat.
A gyár beszerzési és logisztikai vezetôje, Kenyeres János elmondta magazinunknak, a tervezési fázisban megtervezték, hogyan mûköKENYERES JÁNOS
MAGYARY LÍVIA MINÔSÉGBIZTOSÍTÁS A minôségügyi modul a teljes alapanyag-átvétellel, ennek nyomon követésével, a gyártási, valamint alapanyag-selejtezéssel, vezetôi jelentésekhez különbözô gyártási lekérdezésekkel foglalkozik. Az új rendszer kidolgozása során találkoztunk elônyökkel és hátrányokkal is. Sajnos a speciális móri minôségügyi követelményeket a rendszer csak kis mértékben támogatja, így adott analitikák elkészítéséhez további feldolgozások, riportok szükségesek. Sajnáljuk, hogy a mobil eszközös (vonalkód) adagszámkövetést még nem sikerült rendszerbe állítani, mivel ez könnyítené igazán a munkánkat. A folyamatleírások idôben elkészültek, az oktatások is megtörténtek, ami garanciát ad arra, hogy gyorsan meg-
ASCHENBRENNER TIBOR barátkozzunk a rendszerrel és sikeresen mûködtessük. MAGYARY LÍVIA QA FÉMES CSOPORT, MINÔSÉGBIZTOSÍTÓ
dik egy üzleti folyamat. Annak elfogadása után kezdôdött a fejlesztési szakasz, a gyár folyamatainak megfelelôen. – Amikor ez elkészült, utána voltak éles elfogadótesztek, s a tömeges tesztek után jutottunk el az augusztusi indulásig. A vonalkódos rész még hiányzik, bevezetéséhez még nem érkeztek meg eszközök. Mivel augusztus közepén volt két hét leállás, az elsô hét után ennyi idô állt az IQ SYS rendelkezésére az elsô hét tapasztalatai szerinti korrigálásra – mondta el Kenyeres János. A cég munkatársai már az új rendszerrel dolgoznak, eleinte furcsa volt számukra, de sok elônye van. Meg kell ismerniük, miben tud segíteni a mindennapi munkában. Át kell alakítani a folyamatokat, amelyeket a rendszer befolyásol. – Amennyiben a vonalkód alkalmazására is mód lesz, a termék végig nyomon követhetô az alapanyagok beérkezésétôl a készáruig. Ha a vevônél esetleg probléma van, vissza tudjuk vezetni az adott alapanyagra. Maga a vonalkódos rendszer, ami kapcsolódik a nyomon követéshez is, egyszerûsíti, gyorsítja a folyamatot. Egyedi rendszert találtunk ki, hogy mindjárt az indítástól kanbankártya kerül ki a területre, mely kártya egyben az árut kísérô azonosító címke is. Egy kártya egy csomagolási egységet jelöl. Az elôzô rendszerhez képest a tervezési rendszer a céget a még jobb mûködéshez segíti – mondta végül Kenyeres János.
IVANICS ZSOLT
TERMELÉS A termelés részérôl még nem sok tapasztalattal szolgálhatok az OM bevezetésével kapcsolatban. Az OM elôdjét fôleg a termelés használta, ennek kapcsán az évek alatt teljesen a mi igényeinkre lett szabva. Az OM viszont egy átfogóbb, több területet érintô, modernebb rendszer. Remélem, mihamarabb sokkal hatékonyabban és megbízhatóbban tudjuk majd használni, mint az elôdjét. ASCHENBRENNER TIBOR
GYÁRTÁSPROGRAMOZÁS Az OM kapcsán bevezetésre került az EDI rendszer, így a vevôi rendelések automatikusan töltôdnek a rendszerbe. Ez nagyban segíti a vevôi rendelések pontos feldolgozását. Az MRP-alapú tervezéssel és a programozást segítô paraméterek beállításával megfelelô termelési program kiadása biztosított. Az MRP-ajánlásokat a móri igények alapján fejlesztett riportok segítségével tudjuk elemezni például PTJ-kategóriák szerint is, ezzel segítve a kezdeti lépéseket. A bevezetés kapcsán a termelésprogramozás munkáját többek közt Takáts László (IQSYS) és Pálfi Sándor támogatta, amit ezúton is köszönök. IVANICS ZSOLT
TERMELÉSIRÁNYÍTÓ
BELSÔ LOGISZTIKAI CSOPORTVEZETÔ
Cyan Magenta Yellow Black
10 oldal
10 Jármû Kft.
Repülônap: reflektorfényben a Rába A Rába Jármû Kft. augusztus 7–8-án, eleget téve a Honvédelmi Minisztérium meghívásának, részt vett a Kecskeméti Nemzetközi Repülônap és Haditechnikai Bemutatón. A szenzációs egyéni és kötelék-repülôprogramok mellett a repülôtér füves és betonozott területein is egymást követték a látványosabbnál látványosabb statikus és dinamikus bemutatók: a Magyar Honvédség alakulatai különbözô technikai eszközeiket mutatták be, sokat mûködés közben. Igazán látványos, nagy tömeget vonzó ese-
mény a repülônap, nemcsak a haditechnika szerelmesei, de egész családok számára nyújtott egész napos programot. A Rába jelenléte mindenütt látható volt, hiszen nemcsak az általunk kiállított jármûvek, hanem a korábban szállított és most már alkalmazásba vett eszközök is használatban voltak. A kiállítási standon be tudtuk mutatni a Rába Futómû Kft. Rába H sorozatának mellsô futómûvét és fôhajtómûvét, valamint a Rába Alkatrészgyártó Kft. haszongépjármûüléseit is. NÉGY VAGY HAT KERÉKEN.
EGY MISSZIÓT MEGJÁRT RÁBA.
KIÁLLÍTOTT H25-ÖS –
A GYERMEKKOCSI UTASA VALÓSZÍNÛLEG A VEZETÔÜLÉSBE TART.
MINDIG SOKAN VOLTAK A STANDON.
Cyan Magenta Yellow Black
11 oldal
Jármû Kft., Sport 11
Második lett a futballcsapat
AZ MAN WIEN MÛSZAKI-KONSTRUKCIÓS SZERVEZETE MEGHÍVÁSÁNAK ELEGET TÉVE A RÁBA JÁRMÛ FUTBALLCSAPATA RÉSZT VETT EGY BARÁTSÁGOS MAN HÁZI LABDARÚGÓTORNÁN. A FIÚK TÖBB CSAPATOT MAGUK MÖGÉ UTASÍTVA A 2. HELYET SZEREZTÉK MEG. A KÖVETKEZÔ TALÁLKOZÓT GYÔRBEN TERVEZIK.
Újra él a Rába ETO név „A gyôri Rába ETO – ez a kifejezés vagy 20 éve vágyálom Gyôrben, most a cég és az ETO futsalcsapatának ötéves kontraktusa révén valósággá vált” – ezekkel a szavakkal kommentálta az egyik helyi hírportál az ETO Futsal Klub és a Rába bejelentését, miszerint cégünk augusztustól névadó szponzorként segíti az ország legjobb futsalcsapatát. A név valóban kellemes emlékeket ébreszt sokakban, és ahogy Drucskó Zol-
tán, az ETO Futsal Klub elnöke fogalmazott, nemcsak név, hanem már egy brand is a gazdag múlt miatt. Vissi Ferenc, a Rába Nyrt. HR-igazgatója a sajtóeseményen úgy fogalmazott, Gyôrben korábban a siker a sportban gyakorlatilag összefonódott a Rábával és az ETO-val. A világ azonban megváltozott, és az új viszonyokhoz alkalmazkodni kellett. Mindenkinek meg kellett küzdeni a
saját helyéért. A Rába sikeresen végrehajtotta feladatát, hiszen mára kiváló nemzetközi referenciákkal bíró, erôs cégként vállal ismét szerepet a gyôri sportéletben. „Sikereket várunk, de nemcsak a csapat eredményeit tekintve. Szeretnénk, ha egy széles bázisú, sokakat érintô, érdeklô klub alakulna Gyôrben” – tette hozzá. Bolla Péter, a klub tiszteletbeli elnöke hangsúlyozta, a siker valóban fontos, hiszen hírét viszi a
sportágnak és a városnak, majd elmondta: „Az én ereimben és a város ereiben zöld-fehér vér folyik. Örülünk, hogy a XX. század gyôri sportját meghatározó Rába a XXI. század elsô felében ismét megjelent a sport, ezúttal a futsal életében.” Drucskó Zoltán elnök történelminek nevezte a pillanatot, majd hozzátette, valahol az elmúlt évek munkájának gyümölcse is, hogy ilyen horderejû lépést tehetett az egyesület. A klub korábbi névadó szponzora, a Duna Takarék is a csapat mellett marad. Szeles Szabolcs hálózati igazgató kijelentette, továbbra is segítik a csapatot, majd kiemelte, a Rába olyan ikon Gyôrben, amely méltó módon tudja támogatni az egyesületet. A sajtótájékoztatón bemutatták a csapat új mezét, melyen már a Rába emblémája szerepel. A Bajnokok Ligájának megfelelô UEFA Futsal Cup Gyôrben megrendezett selejtezôkörében már rábás színekben lépett pályára a csapat, és bravúros játékkal veretlenül jutott tovább a következô fordulóba. Szeptember 13-án a Colorspectrum Aramis elleni küzdelemmel kezdetét veszi a 2010⁄2011-es NB I-es bajnoki szezon, melynek mérkôzéseire a Rába dolgozói ingyenes bérletet igényelhetnek.
Cyan Magenta Yellow Black
12 oldal
12 Sport
A Bajnokok Ligája fôtábláján a Rába ETO Sikeresen vette a gyôri selejtezôcsoport küzdelmeit a Rába ETO Futsal Club, ezzel bejutott a csehországi, következô fordulóba, ahol a házigazda mellett a grúz és a fehérorosz bajnokkal mérheti össze erejét. A magyar bajnok, kupagyôztes és Szuperkupa-gyôztes együttes vezetôi augusztus elején egy sajtótájékoztató keretében jelentették be, hogy a csapat új névadó szponzora a Rába lett, így hosszú évek után újra van Rába ETO Gyôrben. A Rába ETO Futsal Club tehát már a régi-új névvel vágott neki története legfontosabb négy napjának, amikor az UEFA Futsal Cup, azaz a futsalcsapatok számára Bajnokok Ligájaként funkcionáló sorozat küzdelmei kezdôdtek meg. Az augusztus 16–19. között rendezett gyôri selejtezôcsoportban négy együttes, az angol bajnok Helvécia Futsal London, a svájci bajnok MNK Croatia 97 Appenzell, az andorrai bajnok FC Encamp és a házigazda, magyar bajnok Rába ETO FC mérkôzött meg egymással. A kvartettbôl csak egyetlen csapat kerülhetett a fôtáblára, így mindhárom mecscsen gyôzni kellett a továbbjutáshoz. Az ETO három új garnitúra Rába-logós mezzel vágott neki a sorozatnak, amelyek közül a zöld és a fehér színûben pályára is lépett – a fekete színû, repülôkapusmezként funkcionáló harmadikra szerencsére nem volt szükség. Az elsô mérkôzésen remek elsô félidô után már öt góllal is vezetett Paco Araujo együttese, a második félidôben azonban kicsit meglepett minket a Croatia 97 Appenzell, Balázs Zoltán bravúrjaira is szükség volt a kapuban, de a 6–3-as siker így is magabiztosnak mondható. A második találkozón megfogadták vezetôedzôjük tanácsát Madarász Jánosék és egy pillanatra sem engedtek ki. Ezt az andorrai bajnok FC Encamp bánta, amelyet 10–0-ra mosott le a pályáról a Rába ETO. A két gyôzelem biztató volt, de a Helvécia Futsal London szintén kétszer nyert, így a szerdai pihenônap után igazi döntôre készülhetett a Magvassy Mihály Sportcsarnok közönsége. Az utolsó meccsre meg is telt az aréna, 1500-an láthatták, ahogy a nyolcvanszoros román válogatott, Ion Al-Ioani vezetésével 7–2-re kiütötte ellenfelét a Rába ETO FC, bejutva ezzel a legjobb 28 csapat közé. A szeptember 27–30. között rendezendô csehországi csoportból már sokkal nehezebb lesz a továbbjutás, hiába jutnak onnan ketten tovább, a házigazda ERA-PACK Chrudim, a grúz bajnok Iberia Star Tbilisi és a fehérorosz bajnok FC Mapid Minszk is jóval komolyabb játékerôt képvisel. A kilenc magyar válogatottal és minôségi légiósokkal rendelkezô Rába ETO azonban képes lehet az újabb bravúrra. POZSONYI MÁRK
Cyan Magenta Yellow Black
13 oldal
HR 13
Hol nyaralt a nyáron?
MAYER GABRIELLA HOLDING – A Balatonon nyaraltuk az idén, részben családi, részben baráti társasággal. Idén másodszor szerveztük meg így a vakációt, a programoknak és az idônek is hála, ki tudtuk pihenni magunkat. Ettôl persze most is gyorsan eltelt a nyár, az óvodakezdéssel pedig elkezdôdött számunkra is az ôsz.
REMPORT PÉTER FUTÓMÛ – Szerencsés helyzetben vagyunk, mert minden évben garantált számunkra a helyszín és a „beutaló”. A család lellei nyaralójában idén is tíz napot töltöttünk, az idô jó volt, így nem panaszkodhatunk. A gyerekek közül ketten iskolába mennek szeptembertôl, a kicsi pedig óvodába, úgyhogy augusztus utolsó napjaiban sem unatkoztunk – azok már a felkészüléssel teltek.
HANCZ JÓZSEF FUTÓMÛ – A Rábában 1966 óta dolgozom, ez tehát már a sokadik közös nyarunk. Idén nagyobb utazásunk nem volt, de a kánikulai napokban többször bejöttünk Abdáról Gyôrbe strandolni. Én is kértem belépôt a Rába Quellébe, amit ki is tudtunk használni, összességében tehát jól át tudtuk vészelni a legmelegebb napokat.
CZETLI IMRE ALKATRÉSZ, MÓR – A Balatonon voltunk – sajnos hideg idôt kifogva. A gyerekekkel azonban így is sikerült tartalmasan eltölteni a nyaralást, sokat bicikliztünk, s a kislányaim, Anna és Júlia is letekerte velünk a napi 15–20 kilométert. Az üdülésbe azért muszáj volt fürdôzést is beiktatni, esôben egyébként is más a strandolás...
KEDVEZMÉNYES JOGOSÍTVÁNYSZERZÉSI LEHETÔSÉG RÁBÁS DOLGOZÓKNAK
Rábás dolgozók és a velük egy háztartásban élôk számára állandó kedvezményekkel biztosít jogosítványszerzési lehetôséget a 4x4 Schreiner Autósiskola. A cég kínálatában személygépkocsi (B), moped (M) és motorkerékpár (A1, A korl., A) kategóriás képzések egyaránt szerepelnek. A bátrabbak még egy terepjárót is kipróbálhatnak. Bôvebb információ: 30⁄9799-846. Cím: Gyôr, Tihanyi Árpád út 76–78. (Gyôr Plaza mellett.)
OKTATÁSOK A RÁBAKÉSZ KFT.-NÉL Befejezôdtek a Rábakész Kft.-nél a „Munkahelymegôrzô támogatás képzéssel kombinálva” TÁMOP–2009–2–3–3⁄A–09⁄1. program keretében folyó angol és ECDL számítógépes képzések. Munkatársaink sikeres vizsgát tettek és a jó hangulatú oktatásokon a jövôre nézve is hasznos ismeretekre tettek szert. Bôvebb információ: Rábakész Kft., 9027 Gyôr, Martin út 1. Telefon: 96⁄624-981
SZABÓ LÁSZLÓ SZERSZÁMÜZEM
– Egy hétvégére utaztunk le a Bakonyba, s mivel a család nagyon szeret kirándulni – nagy természetjárók vagyunk –, így a programot is egy nagyobb túrához idôzítettük. A kisgyerekünk öt és fél éves, de a Cuha völgyében ô is végigment a kilenc kilométeres szakaszon. Jó volt az aktív pihenés, az éjszakai túra, amelyet persze már csak a felnôttek teljesítettek.
KÖVECSES MIHÁLY KOVÁCSÜZEM
– Szigligeten a családi nyaralóban voltunk az idén is. Minden évben beosztjuk ugyanis, hogy ki, mikor használhatja a házat, ránk háromnégy nap ezúttal is jutott. Az unokákkal nyaraltunk, részt vettünk hajókiránduláson, megnéztük a romot – nem unatkoztunk, az biztos. Gyerekek mellett egyébként sem lehet, s jó volt az is, hogy együtt volt néhány napra a család. INGYENES SZEMÉSZETI SZÛRÔVIZSGÁLAT Zöld hályog (glaukóma) kiszûrésére Az ARRABONA-MED KFT. szeptember 16-án, csütörtökön 8–15 óráig ingyenes szemészeti (zöld hályog) szûrôvizsgálatot tart. A vizsgálat kiszûri a glaukómagyanús eseteket; a diagnózis felállítását szemészeti kivizsgálás követi. A szûrés fájdalommentes, az elérhetô legkorszerûbb technikával történik. Helyszín: Foglalkozás-egészségügyi Központ, Gyôr, Martin út 1.
Cyan Magenta Yellow Black
14 oldal
14 HR
Közel kétezren a családi napon ugusztus végén közel kétezren, rábás dolgozók, családtagok, barátok gyûltek össze a Magvassy-sportcsarnok udvarán, hogy egy kellemes napot töltsenek együtt a Rába Családi Napon. Az idén már 10. alkalommal megrendezett eseményen színes programok várták az érdeklôdôket. A jó hangulatot a szeszélyesnek ígérkezô idôjárás sem ronthatta el.
A
Reggel 10 órakor futsal-házibajnokság vette kezdetét. Az elsô mérkôzésen a kihívó rábás dolgozókból álló csapat mérte össze tudását a vendégként pályára lépô, de ugyancsak rábás színekben játszó ETO Futsal Klub bajnok csapatával. A második fordulóban a menedzsment csapata a szakszer-
Eredmények HÉTPRÓBA-VERSENY I. Rába csapat II. Bandi csapat (Mór) III. Rába Fun csapat ASZTALI CSOCSÓ I. Leimpek László–Thoman Gábor II. Alper László–Ónodi Balázs III. Balog Béla–Urbányi László Horgászverseny I. Felpéczi Roland II. Sárvári Tibor III. Finszter Sándor RAJZVERSENY A „Rába Családi Nap” kategória nyertesei Bölcsôde I. Herczeg Ákos Mészáros Viktória II. Kurucz Roland III. Haraszti Rege Óvoda I. Kozma Kíra II. Remport Kolos III. Kiss Laura Rebeka Iskola I. Kálmán Eszter II. Kovács Réka Borbély Renáta Kuti Hanna III. Monostori Vanda „A JÖVÔ TEHERAUTÓJA” KATEGÓRIA NYERTESEI
Óvoda I. Bodó Adrián II. Schulteisz Brúnó III. Bölcsik Zsolt Iskola I. Bertha Dániel II. Mészáros András III. Páli Kristóf
vezet együttesével csapott össze, mindkét együttest futsalos „légiósok” erôsítették. A közönség sok gólnak és látványos játéknak örülhetett. A délelôtt a Bóbita együttes mûsorával folytatódott tovább. A zene hívó szavára pillanatok alatt összesereglettek a gyerekek, akik aztán együtt nevettek, táncoltak, énekeltek a zenészekkel. Az idôközben megérkezô esô a sportcsarnokba és az ebédlôsátorba csábította a vendégeket. Az évek óta népszerû gulyás-pogácsarétes összeállítás az idén is nagy sikert aratott. A sportcsarnokban rajzverseny várta a kicsiket. Két kategóriában három korosztály rajzait értékelte a zsûri. A családi napon szerzett élményeket feldolgozó „pályamûvek” és a jövô teherautóját megálmodó rajzok között is szép számmal akadtak ügyes alkotások, így a választás nem volt könnyû. A legjobbnak ítélt rajzokat olvasóink is megismerhetik. Nemcsak a gyerekekre, a felnôttekre is számos erôpróba várt: küzd-
hettek a rodeóbikával, rúghattak légkapura, versenyt futottak az idôvel a hétpróba-bajnokságon. Nagy sikert aratott az élô és asztalicsocsóversenyünk is. Elôbbiben a menedzsment és a szakszervezet újra összemérte erejét. A gyerekek ez idô alatt kalózkalandtúrán vettek részt. Aki az ügyességi és játékos feladatokat megoldotta, a túra végén kalózzá avatták. Délután a színpadi produkcióké volt a fôszerep. Az elsô elôadásban Leleményes Marci a szép tündér és a gyerekek segítségével kiállta a próbákat és elnyerte a kissé hóbortos király fele királyságát. A Daniel Speer Brass együttes és a Gyôri Nemzeti Színház stúdiósai egy idôben léptek színpadra, míg a rézfúvósok bent játszottak, addig a vásári komédiát a kinti színpadon láthatták vendégeink. A csarnokban musicaldalok is felcsendültek Janza Kata és Peller Károly elôadásában. A nap zárásaként a Dolly Roll mulattatta a közönséget örökzöld slágereivel.
Díjazott rajzok a gyerekektôl
Cyan Magenta Yellow Black
15 oldal
HR 15
Helytálltak a rábás fiúk Nagy sikerû családi napot tartottunk augusztus utolsó szombatján a Magvassy Mihály Sportcsarnokban, ahol a Rába ETO is pályára lépett. Az Üzleti Ligában évek óta sikerrel szereplô rábás csapat az ország legjobb futsalcsapatával, a Rába ETO FC-vel mérkôzhetett meg a nap elsô találkozóján. A három világ- és kilenc magyar válogatottal felálló Rába ETO igazi közönségszórakoztató játékkal rukkolt elô, de a házigazda rábás gárda is több veszélyes támadást vezetett, így az ETO kapuja sem maradt érintetlenül. A jó hangulatú gálameccs után a Rába menedzsment- és a szakszervezet csapata vívott egymással presztízscsatát, amely szintén válogatott szintû volt – az egyik oldalra ugyanis Madarász János, Tóth Szabolcs és Harnisch Ákos, a másikra Lódi Tamás és Peczár Csaba „ugrott be”.
Gyászhír MÁTÉ VIKTÓRIA, A KOVÁCS MIBI TEAM MUNKATÁRSA HOSSZAN TARTÓ BETEGSÉG UTÁN ELHUNYT.
EMLÉKÉT MEGÔRIZZÜK.
RÁBA MAGAZIN – A RÁBA JÁRMÛIPARI HOLDING HAVONTA MEGJELENÔ LAPJA A MUNKATÁRSAK ÉS A PARTNEREK SZÁMÁRA. FELELÔS KIADÓ: D. MARTONICZ SZILVIA
A RÁBA NYRT. MEGBÍZÁSÁBÓL KIADJA A LAPCOM KFT. (9021 GYÔR, ÚJLAK U. 4⁄A) ÜGYVEZETÔ IGAZGATÓ: SZAMMER ISTVÁN FELELÔS SZERKESZTÔ: POMARANSKI LUCA TERVEZÔSZERKESZTÔ: SUDÁR ÉVA MUNKATÁRSAK: HANCZ GÁBOR, LACZÓ BALÁZS, SUDÁR ÁGNES, TÓTH GYULA FOTÓ: H. BARANYAI EDINA SZERKESZTÔSÉG: 9021 GYÔR, ÚJLAK U. 4⁄A TELEFON: 96⁄504-444, FAX: 96⁄504-414. E-MAIL:
[email protected] NYOMÁS: PALATIA NYOMDA ÉS KIADÓ KFT., GYÔR A RÁBA NYRT. KOMMUNIKÁCIÓS SZERVEZETE: 9027 GYÔR, MARTIN U. 1. TELEFON: 96⁄624-521
Cyan Magenta Yellow Black
16 oldal
16 HR
Jubiláló dolgozóink 40 ÉVE A RÁBÁNÁL Cseke Mihály, Rába Futómû Kft., NC-esztergályos Csordás László, Rába Futómû Kft., teamvezetô Galambos Gábor, Alkatrészgyártó Kft., Sárvár, NC-forgácsoló Gazdag Lajos, Rába Futómû Kft., cellavezetô Horváth László, Rába Futómû Kft., cellavezetô Kontics József, Alkatrészgyártó Kft., Sárvár, NC-forgácsoló Mészáros József, Alkatrészgyártó Kft., Sárvár, NC-forgácsoló Miletics László, Rába Futómû Kft., üzemmérnök Nagy Miklósné, Rába Futómû Kft., marós Pintenics Gyôzô, Rába Futómû Kft., cellavezetô Simon István, Alkatrészgyártó Kft., Sárvár, köszörûs Szakál Sándor, Alkatrészgyártó Kft., Sárvár, karbantartó villanyszerelô Szalai András, Rába Futómû Kft., gépjármûszerelô Szarvas Lászlóné, Rába Futómû Kft., minôségellenôr Szentkirályi Attila, Rába Futómû Kft., termelési elôadó Szigethy Gábor, Rába Futómû Kft., karbantartó villanyszerelô 35 ÉVE A RÁBÁNÁL Berger Ferenc, Alkatrészgyártó Kft., Mór, karbantartási csoportvezetô Boldis Géza, Alkatrészgyártó Kft., Sárvár, gyárigazgató Deimel József, Rába Futómû Kft., lakatos Dobos Károly, Rába Futómû Kft., üzemeltetô villanyszerelô Görcs Dezsô, Rába Futómû Kft., mágneses repedésvizsgáló Gulyás Béláné, Rába Futómû Kft., értékesítési munkatárs Halász Gyuláné, Alkatrészgyártó Kft., Mór, gazdasági ügyintézô Hornich Ferencné, Alkatrészgyártó Kft., Mór, kárpitos Izsa Jenô, Rába Futómû Kft., lakatos Királyné Németh Ildikó, Rába Futómû Kft., beszerzô Komáromi Imre, Rába Futómû Kft., NCesztergályos Kottra Ferenc, Rába Futómû Kft., technológus Mihalovics János, Alkatrészgyártó Kft., Sárvár, NC-megmunkálóközpont-forgácsoló Nagy László, Alkatrészgyártó Kft., Sárvár, köszörûs Pankaczi Károly, Alkatrészgyártó Kft., Sárvár, beszállítóütemezô Petôfalvi Jenô, Rába Futómû Kft., gyártmányfejlesztô Petrôcz Tibor, Rába Jármû Kft., gépjármûszerelô Szakács Tamás, Rába Futómû Kft., NCesztergályos Szalai Attila, Rába Futómû Kft., rendelésvállalási elôadó
Szentkirályi Attiláné, Rába Futómû Kft., számvitel- és utókalkuláció-munkatárs Szigeti Antal, Alkatrészgyártó Kft., Sárvár, gépi fémfûrészelô Tóth Lászlóné, Rába Futómû Kft., beszerzô 30 ÉVE A RÁBÁNÁL Alasztics Gábor, Rába Futómû Kft., karbantartási menedzser Beleznay Zoltán, Rába Futómû Kft., köszörûs Blazovics Imre, Rába Futómû Kft., teamvezetô Gombás Ferenc Ferdinánd, Rába Futómû Kft., esztergályos Héger Csaba, Rába Futómû Kft., lakatos Horváthné Hima Edit, Rába Futómû Kft., személyügyi elôadó Lukács Gábor, Rába Futómû Kft., köszörûs Nagy Tamás, Rába Futómû Kft., IT-rendszer- és folyamatfejlesztési vezetô 25 ÉVE A RÁBÁNÁL Burger István, Alkatrészgyártó Kft., Mór, karbantartó villanyszerelô Fancsali Tibor, Alkatrészgyártó Kft., Mór, gépkezelô Klein János, Alkatrészgyártó Kft., Mór, minôség- és körny.-irányítási vezetô Ksúz Ferenc, Rába Futómû Kft., termelésszervezô Lábodi István, Rába Jármû Kft., minôsített hegesztô Selmeczi Tiborné, Alkatrészgyártó Kft., Mór, varrónô Szabados Zsolt, Rába Futómû Kft., minôségellenôr Varga Ottó, Rába Futómû Kft., esztergályos Varga Imre, Rába Jármû Kft., targoncavezetô Vellner László, Rába Futómû Kft., karbantartó lakatos 20 ÉVE A RÁBÁNÁL Bakk Csaba, Rába Futómû Kft., fúrós Baráth Károly, Rába Futómû Kft., darus Borbély László, Rába Futómû Kft., NCmegmunkálóközpont-forgácsoló Domonkos Zoltán, Rába Futómû Kft., hôkezelô Fodor László, Rába Futómû Kft., kovács Frank László, Rába Futómû Kft., fogazómarós Füleki József, Rába Futómû Kft., üzemeltetô villanyszerelô Füleki Tamás, Rába Futómû Kft., NC-esztergályos
Havas Balázs, Rába Futómû Kft., NC-megmunkálóközpont-forgácsoló Kiss Viktor, Rába Futómû Kft., fogazómarós Kovács Attila, Rába Futómû Kft., cellavezetô Kovács Gyula, Rába Futómû Kft., fogazómarós Kovács József, Rába Futómû Kft., karbantartó lakatos Kôvári Sándor, Rába Futómû Kft., hôkezelô Kuti István, Rába Jármû Kft., lakatos Mikó Péter, Rába Futómû Kft., NC-megmunkálóközpont-forgácsoló Milewski Roman, Rába Futómû Kft., cellavezetô Pados Balázs, Alkatrészgyártó Kft., Sárvár, üzemtechnikus Papp Imre, Rába Futómû Kft., NC-marós Sáhó Tibor, Rába Futómû Kft., köszörûs Szabó Gábor, Rába Futómû Kft., karbantartó szakmunkás Székely Olga, Rába Futómû Kft., minôségellenôr Tibold István, Rába Futómû Kft., teamvezetô Tomozi László, Rába Futómû Kft., kovács Tóth Szilárd, Rába Futómû Kft., szerszámélezô Wellnerné Apolczer Mónika, Alkatrészgyártó Kft., Mór, végellenôr Wukitsevits Péter, Rába Futómû Kft., karbantartó villanyszerelô 15 ÉVE A RÁBÁNÁL Boda Mózes, Rába Futómû Kft., cellavezetô Finszter László, Rába Futómû Kft., cellavezetô Györe Attila, Alkatrészgyártó Kft., Sárvár, csoportvezetô Györkös Jenô, Rába Futómû Kft., elôrajzoló Kapusi Péter, Rába Futómû Kft., cellavezetô Kelemen Krisztián, Rába Futómû Kft., kovácscellavezetô Kenyeres János, Alkatrészgyártó Kft., Mór, logisztikai vezetô Kovács István, Rába Futómû Kft., esztergályos Lôrincz Zoltán, Rába Futómû Kft., kovács Mészáros Mónika, Rába Futómû Kft., teamvezetô Németh Attila, Rába Futómû Kft., kovács Petrovics Rudolf, Rába Futómû Kft., lakatos Stergerits Ferenc, Rába Futómû Kft., szerszámbeállító Simon István, Alkatrészgyártó Kft., Mór, gazdasági igazgató 10 ÉVE A RÁBÁNÁL Berndt József, Alkatrészgyártó Kft., Mór, gépkezelô Gaszner Gáborné, Alkatrészgyártó Kft., Mór, varrónô Mansberger Gábor, Alkatrészgyártó Kft., Mór, készletezô Neukum Lászlóné, Alkatrészgyártó Kft., Mór, varrónô Simonné Agg Enikô, Alkatrészgyártó Kft., Mór, varrónô