BUDAÖRSIEK INGYENES INFORMÁCIÓS LAPJA
2012. JÚNIUS
ÉRTÉKES KUPONOK A 8. OLDALON
PASSIÓ-JÁTÉK
A TARTALOMBÓL
EGY HAGYOMÁNY ÚJRATEREMTÉSE
GRILLEZZÜNK Mák Évával . . . . . . . . 2. old. Több lett az adó!
. . 4. old.
Bûnügyi-összes . . . . 4. old. Karnagyváltás
. . . . . 5. old.
Oktatás-bomba . . . . 7. old. Internet-vész . . . . . . 8. old.
KARNAGYCSERE NYERT A PRO MUSICA BUDAÖRS RÁDIÓ
Az Intim Belső Egészségért alapítvány közvécé rádiópályázatán a Budaörs Rádió lett az első helyezett a szakmai zsűri véleménye alapján. A versenyzőknek 20 perces műsoridőben kellett a hiperaktív hólyag és a nyilvános wc-k helyzetével foglalkozni. A bírálatokból kiderült, hogy a Budaörs Rádió dolgozta fel a kérdést a legszínesebben és a legközérthetőbben. A Budaörs Rádió több, mint 10 pályázót utasított maga mögé. Az első helyezettnek járó díjat Rédl Ádám, a Budaörs Rádió műsorvezetője és Matsinhe Dénes a Budaörsi Infó száguldó riportere vehette át. Matsinhe Dénes a nyilvános illemhelyek teszteléséről szóló telefonos bejelentkezése miatt állhatott Rédl Ádám mellett a díjátadón. A közvécé kampány a vizelettartási problémák figyelemfelhívásáról szólt. Ez a jelenség Magyarországon több százezer ember életét nehezíti meg. A szervezők célja az volt, hogy az érintettek forduljanak orvoshoz és hogy, bővüljön a nyilvános WC-k száma. (D)
A budaörsi passió életre hívója Bató Géza volt, aki 1889. november 15-én született Szekszárdon, majd 1928 és 1944 között a fiúiskola tanítója volt Budaörsön. Kezdeményezésére 1933-ban megkezdôdtek a budaörsi Kôhegyen az általa írt Passiójátékok. A Jeruzsálem utcáit idéző díszlet kőből és betonból készült. 200 színésszel, 100 énekessel és zenésszel kezdték magyar és német nyelven felváltva. Az előadás nemzetközi szinten is nagy sikert aratott. A második világháború és a németek kitelepítése után a budaörsi Kőhegyen lerombolták a Passió építményeit, így tehát ma már ennek nyoma sincs a hegyen. 1944-ben a Gestapó letartóztatta Bató Gézát és Budaörs elhagyására kényszerítették. 1945 és 1948 között Pest vármegye szabadművelődési felügyelője volt, majd könyvelőként dolgozott. 1956-ban agyvérzést kapott és 1958. május 11-én Budapesten elhunyt. A Passió-játék Oberammergauból, egy 5000 fős kis dél-német faluból származik, ahol világhírűvé vált. Valójában egy fogadalom következménye, miszerint a pestisjárvány idején a mélyen vallásos lakosok fogadalmat tettek az Úrhoz fohászkodva: amennyiben Isten segedelmével megszabadulnak ettől a halálos
6=Û1<(* Đ PVC Đ /$0,1~/7 3$'/ )**1< Đ 7$37$
járványtól, köszönetképpen 10 évente passiójátékkal hálálják ezt meg. A betegség megszűnt és a faluban 1634 óta tízévente megrendezik a Passiót, ami az évszázadok alatt világhírűvé vált, hiszen az előadások – általában 103 előadás és 4 nyilvános főpróba – több mint 500 000 nézőt, látogatót vonzanak – és nem csak Németországból, hanem a világ minden tájáról. Egyébként a Passió-játékok főszereplői Oberammergau lakosai – ott született illetve legalább 20 éve ott lakó játszhat csak az előadásokon, de ezeken lelkesen részt vesz valóban az egész falu. Jézus halálra ítélésekor például 1000 szereplő, 120 tagú kórus látható a színpadon, a zenekari árokban 70 zenész és általában a dirigens és a rendező is oberammergau-i. A Budaörsi Passió egy hagyomány újrateremtése. 1933. június 11. pünkösdhétfőtől 1939-ig a budaörsiek minden évben játszották a Kőhegyen a Budaörsi Passiót, Krisztus szenvedéstörténetét. Több volt ez, mint egyszerű amatőr, szabadtéri színházi előadás, hiszen a Budaörsi Passió megmozgatta az egész falut, európai ismertséget, hírnevet szerzett Budaörsnek.
Folytatás a 3. oldalon
Akciós ajánlat a 8. oldalon
2
2012. JÚNIUS
HURRÁ, ITT A GRILLSZEZON! Most már igazán jó az idő, a kertben minden csupa zöld, szívesen tartózkodunk a szabadban, alig várjuk, hogy ismét elővehessük a grillsütőt. Lehet szervezni nagy családi és baráti sütögetéseket, lehet tervezgetni, piacra menni, gusztálni a húsokat, tapogatniszagolgatni a zöldségeket, végiggondolni, hogy ki mit szeret, a ház urára bízni a tűzrakást, rendbe tenni a kertet, pácokat keverni, és imádkozni, hogy ne essen az eső…
Hogy a húsok vajpuhák legyenek, érdemes őket két nappal a grillezés előtt bepácolni, így a fűszerek íze szinte robban majd a nyelveden. Ime néhány a jól bevállt grill-receptjeim közül.
BORSOS–FOKHAGYMÁS SERTÉSTARJA
A sertéstarjához szerintem leginkább a fokhagyma–mustár–bors ízkombinációja illik. Ha ezeket a fűszereket néhány kanálnyi olívaolajban elkeverjük és a húsra kenjük, akkor az ízek átjárják, puhává és zamatossá teszik az ételt.
ZÖLDFÛSZERES-SÖRÖS CSIRKEMELL
A csirkemellet ezúttal bazsalikommal, petrezselyemmel és snidlinggel képzeltem el. A pác a következő: egy-egy maroknyi friss bazsali-
komlevelet, petrezselyemzöldet és snidlinget összekeverünk mokkáskanálnyi borssal, csipetnyi sóval, 2 evőkanálnyi olívaolajjal, 2 dl sörrel, majd a csirkemelleket ebben a pácban hagyjuk állni a hűtőben. Természetesen a csirkehús ízesítéséhez más fűszereket is használhatunk, kiválóan passzol hozzá a hagyma, a citromfű, a lestyán, és a sáfrány is.
ROSTÉLYOS
A páchoz felszeletelek 1 sárgarépát, 1 kis zellergumót, 1 fej hagymát, adok hozzá 1 evőkanálnyi apróra tört borókabogyót, őrölt borsot, mokkáskanálnyi sót, mokkáskanálnyi barnacukrot, teáskanálnyi őrölt sárga mustármagot, végül hozzáöntök 4 dl vörösbort, és a hússzeleteket ebben a pácban hagyom érlelődni a hűtőben. Sütés előtt a hússzeletekről a nedvességet papírtörlővel finoman felitatjuk, a megmaradt páclevet egy serpenyőben kb. negyedóra hosszát forraljuk, amíg picit besűrű-
södik. Így a pácból kiváló mártás készül a hús mellé. Hogy az egész tökéletes legyen, sütéskor bevetem a trükköt: a parázsra előzőleg sörbe áztatott és borókabogyóval összekevert, majd lecsöpögtetett faforgácsot szórok, és hagyom, hogy a hús az így képződött füst ízét sülés közben magába szívja. Oldalanként kb. 8 perc alatt a hús omlós rózsaszín lesz belül, füstös és ropogós kívül.
A fenti receptekkel biztosak lehetünk a kerti parti sikerében, de természetesen érdemes kísérletezni új fűszerekkel, más elkészítési módokkal is. Jó étvágyat! Puczné dr. Mák Éva Évától lehet kérdezni a Budaörsi Infó új Gasztronavigátor rovatában a cikkekhez való hozzászólással (www.budaorsiinfo.hu), a Mák Éva Konyhája és/vagy a Budaörsi Infó facebook-oldalakon.
H–1118 Budapest, Villányi út 78., I. e./8. Telefon: (36) 1-204-3935, 1-205-3679 Fax: (36) 1-204-3935 E-mail:
[email protected] www.grafker.hu
J;I7#>;N7=ED ':" (:" ): ch]f[a" fhe`[ajehea" cW]Wii|]cha" ch[ipapa$ xhZ[ii]# i a[cdoi]cha$ :[C[[j efj_aW_ i jWf_dji ): 9D9 ch]f[a$ <;;B;H 9D9 c[]ckda|b apfedjea" [ipj[h]W]f[a ¸ lpip_dj[i \]]b[][i" fWb[jj|i# a_l_j[bX[d" )#*#+ j[d][bo l[phbii[b$ :k]i" ]ohi" ^[d][h[i" afei i c[d[j[i _Zecip[h[a c_dZ[d jfkiXWd$ Ch[ipapa" _Zecip[h[a aWb_Xh|b|iW$ <h cWh" c[d[j ip[hip|cea ,+>H9#_]$ >II;" FC" L>C" ]oc|djX[ledWjjWb _i$ Fh[Yp_i ]fiWjk" ]fjWhjepaea" X[\e]" b[\e] [b[c[a$
Folyamatos akciós beszerzési lehetôségek akár 50% megtakarítással. Akciók letöltése: www.grafker.hu/akcioink. 24 órán belüli kiszállítás a budapesti raktári készletekre.
2012. JÚNIUS
3
BUDAÖRSI PASSIÓ A II. világháború, majd a németek kitelepítése évtizedekre megszakította az előadásokat. Először 1996-ban, a németországi Auersmacheri Passió Színjátszó Egyesület vendégszereplésével és a budaörsiek statisztálásával rendezett meg Budaörs Német Nemzetiségi Önkormányzata a Jókai Mór Művelődési Házban két német nyelvű előadást. 2000-ben a Kőhegyen kerültek megrendezésre a passiójátékok, ekkor még a csíksomlyói szövegkönyv alapján. 2002 végén hosszas kutatás után került elő a Budaörsi Passió eredeti német és magyar szövegkönyve, így születhetett újjá a Budaörsi Passió 2003-ban. Ezt követően 2006-ban és 2009-ben is az eredeti helyszínen és az eredeti szövegkönyv alapján kerülhettek megrendezésre a Budaörsi Passió kétnyelvű előadásai a Kőhegyen. Immár 2012-ben ismét megrendezésre kerül a 6000 nézőt vonzó, Magyarországon egyedülálló, az oberammergaui Passióhoz hasonló Budaörsi Passió. A tíz előadáson – 2012. május 28. és június 10. között, Dér András és Frigyesi András rendezésében – 15 színésszel – Jézus szerepében Nagy Péterrel, Péter szerepében Őze Áronnal – és közel 250 főleg budaörsi statisztával, valamint táncosokkal, kaszkadőrökkel találkozhatnak az ide látogatók. A záró előadáson – június 10-én – Rost Andrea operaénekesnő is énekel. (BSZ)
www.starkiss.hu
Folytatás az 1. oldalról
TAXI BUDAÖRSÖN
Fix áras fuvarok, kiemelt kedvezmények budaörsi cégeknek, ezt kínálja a közönségnek a Budaörs Rádió Taxi. A budaörsi székhelyű csapat nyolc autóval kezdi a munkát. Bándi Tamás a BR Taxi team vezetője lapunknak elmondta, hogy leginkább céges fuvarokkal keresik meg a társaságot, de a budaörsi lakosok számára is különleges ajánlatokkal szolgálnak. Ilyen a péntek,
szombat esti party-járat, amely fix áron szállítja a fiatalokat a belvárosba vagy onnan Budaörsre. „Kérésre hatszemélyes autót, vagy akár dohányzó gépjárművet is tudunk biztosítani az utasoknak. E-taxi rendszerünk segítségével pedig akár a neten keresztül is lehet tőlünk fuvart rendelni a brtaxi.hu oldalon” – mondta el Bándi Tamás. (VM)
ÁRESEMÉNY SZÓRÓLAP GYÁRTÁSAKOR, INGYENES TERVEZÉST KÉRHET JÚNIUSBAN! A névjegytôl a könyvgyártásig: komplett nyomdai szolgáltatások Budaörsön! Starkiss Grafikai Stúdió és Digitális Nyomda Kisfaludy u. 40., 06-23-428-264
4
2012. JÚNIUS
MEGFIZETTEK A BUDAÖRSI CÉGEK
Körülbelül 900 millió Ft plusz pénz keletkezett a tavalyi költségvetésben, mely felhasználásáról május 23-án döntött a testület. Kálóczi Imre, a FIDESZ-KDNP frakcióvezetője a Budaörsi Infónak elmondta, hogy a többlet összegből 500 millió Ft biztonsági tartalék átkerül a jövő évi költségvetésbe, a megszorítások elkerülése miatt. Döntés született az intézmény felújítási alap létrehozásáról, erre a célra 220 millió Ft-ot különítettek el a képviselők. Ha a Kincskereső Óvoda bővítése nem jöhet létre uniós pályázati finanszírozásból, akkor Budaörs a felújítási alapból valósítja meg a beruházást – tudtuk meg Kálóczi Im-
rétől. A pénzmaradvány többi részéből pedig az 2012-es általános tartalék kerül feltöltésre. A tavalyi és idei év költségvetésének összeállításánál is fontos szempont volt a biztonság. A többlet pénz nagy része az iparűzési adóbevételekből érkezett. A budaörsi cégek a vártnál jobban teljesítettek a gazdasági válság ellenére. Wittinghoff Tamás szerint kicsit peszszimista volt a testület, a költségvetés készítésekor arra is odafigyeltek, hogy a kiadási oldalon a létező legkevesebbet költse az önkormányzat. Emiatt 2011-ben több civil szervezet támogatását is átlagban 10%-kal konszolidálták a képviselők. (MD)
2062-IG BIZTOSAN LESZ BENCÉS KÖZÉPISKOLA BUDAÖRSÖN
A május 23-ai testület ülésen a képviselők megszavazták az 50 évre szóló bérleti szerződést az önkormányzat és a Bencés rend pannonhalmi főapátsága között. A megállapodás értelmében a Szent Benedek Gimnázium és Szakközépiskola az Esze Tamás utcai iskola épületet használja 2062-ig. A hosszú távú konvenció a rend és az önkormányzat között, az iskola épületének felújítá-
sát megcélzó uniós pályázatokon való részvételhez szükséges. A Szent Benedek Gimnázium és Szakközépiskola idén szeptembertől nyitja meg a kapuit a kilencedikes diákok előtt, jelenleg ingyenes felnőttoktatás folyik. Az intézmény szakközépiskolaként működik a jövőben felmenő rendszerben, a tanulók idegennyelvi titkár, a pénzügyi-számviteli ügyintéző és informatika szakok közül választhatnak. (D)
VÁROSI SPORTNAP
A Budaörsi DSE az előző évek hagyományainak megfelelően az idei évben 13. alkalommal rendezte meg a Városi Sportnapot 2012. május 19-én szombaton. A helyszínek az Árok utcai labdarugó pálya, az Illyés Gyula Gimnázium uszodája, a Herman Ottó Ált. Iskola atlétikapályája, a Város uszoda és Sportcsarnok és az 1. Számú Általános Iskola tornacsarnoka voltak. Volt futás, úszás, foci, minden, ami sport. A sportnapra előzetesen 1220 nevezés érkezett. Ovisok és iskolások egyaránt részt vettek a megmérettetésen, ami inkább szólt szórakozásról, mint versengésről. Győzteseket azonban minden versenyen hirdetnek. A www.budaorsiinfo.hu portálon megtalálják a sportnap győzteseinek névsorát és eredményeiket.
BUDAÖRSI BÛNÜGYI BESZÁMOLÓ: 2012 AKCIÓDÚSABB, MINT 2011 VOLT
www.starkiss.hu
Budaörsön 2011-ben összesen 1801 egy bűncselekményt regisztrált a rendőrség, 248-al többet, mint 2010-ben. Ebből 1217 vagyon ellen elkövetett, 170 betöréses lopás, 17 gépkocsi eltulajdonítás, 10 rablás és 556 egyéb módon elkövetett lopás, 28 súlyos testi sértés, összesen 47 személy ellen elkövetett bűncselekmény – olvasható a Budaörsi Rendőrkapitányság 2011. évi működéséről szóló beszámolójában, melyet a képviselőtestület május 23-ai ülésére juttatott el. 2011-ben a Budaörsön a bűnelkövetők száma 2010-hez képest 1146-ról 888 -ra csökkent, (148 nő és 740 férfi). Viszont a 2011-ben a vagyon elleni bűncselekmények száma 100 esettel emelkedett. 2010-ben több mint 1,5 milliárd forintnyi kárt okoztak Budaörsön a bűnözők, amiből csupán 93 millió forintnyi térült meg. 2011-es adat nem szerepel a jelentésben, de statisztikai adatokból kiindulva valószínűleg 2011-ben a 248-al több bűncselekmény miatt az okozott károk összessége 1,5 milliárd fo-
rintnál magasabb lehet. A vagyon elleni bűnesetek nyomozáseredményességi mutatója 15,2%. A lopott autók megtalálásában 13,64%os eredményességgel zárt a kapitányság. A besurranásos lopásokban 7,53%-os, áruházi lopásokban 55,09%-os, betöréses lopásban 5,6%-os, hétvégi ház betörésben 22,22%-os és a lakásbetörésben pedig 4,03%-os eredményt ért el a Budaörsi Rk. A 2011-es bűnügyi top sztori, egy 2009-ben ellopott BMW tolvajának elfogása és egy idős-
korúak sérelmére elkövetett lekötözős rablás tetteseinek letartóztatása volt. A 2012-es beszámolóba valószínűleg a Terror Elhárítási Központ (TEK) budaörsi bevetése is bekerül, amikor egy családi házban tartott házkutatás során több, mint 10 darab éles lőfegyvert, több száz lőszert, továbbá késeket valamint pár darab kézigránátot foglaltak le a nyomozók. Emiatt 2012 akciódúsabb esztendő, mint 2011. A 2011-ben a kapitányság fő célja a vagyon elleni bűncselekmények megelőzése, felderítése különös tekintettel a rablások, betöréses lopásokkal kapcsolatos bűncselekmények nyomozása során korábban elért eredmények fenntartására volt. A kapitányság beszámolójában elismeri, hogy ebből a szempontból a tavalyi év nem volt túl sikeres. Ígéretet tettek, arra, hogy a vagyon ellen elkövetett bűncselekmények visszaszorítása a Budaörsi Rk. központi feladatát képzi a jövőben, írta a beszámolóban dr. Csipler Norbert, januárban beiktatott új rendőrkapitány. (MD)
AZ ÖN STÚDIÓJA ÉS NYOMDÁJA BUDAÖRSÖN! (AKCIÓ A 3. OLDALON!)
2012. JÚNIUS
5
ÚTNAK INDUL A CHAMELEON
Latin esttel nyitja meg országjáró körútját Bálint Rezső csapata a Chameleon Jazz Band. Budapesten 2012. június 10-én vasárnap az Óbudai Társaskörben indul a turné, melyet számos fesztiválfellépés követ a nyár folyamán. A formáció régi és új dalokkal, va-
lamint teátrális elemeket felvonultató előadásmóddal várja a koncertre érkezőket. Az előadás egyik különlegessége, hogy az est folyamán nem csak a színpadon, hanem a nézőtér közepén elhelyezett kisszínpadon egészen közelről is élvezhetjük a múlt század fülbemászó muzsikáit. A kaméleonok bemutatják új gitárosukat és az ősszel készülő első nagylemez néhány új szerzeménye is felcsendül majd, így új hangzásvilággal is találkozhatnak az érdeklődők. A zenekar nyolcadik alkalommal koncertezik a Társaskörben, így szinte borítékolható a siker. Júniusban jön a „Latin Nyár”! (VM)
ÖNÖK NEM KÉRTÉK – VISSZAKERÜLTEK BUDAÖRSRE A MATUZSÁLEM BUSZOK
Június 1-jétől visszakerültek a 240-es és 240E autóbuszjárat vonalára az 1989 óta közlekedő matuzsálem IKARUSOK. Korábban május elejétől a hónap végig Európai Uniós környezetvédelmi előírások miatt a Budapesti Közlekedési Központ egyik alvállalkozójának buszai közlekedtek 240 jelzésű BKV autóbuszjáraton. A váltásra azért volt szükség, mert a buszok manuális váltóval rendelkeznek, ezért az EU-s szabályokra tekintettel nem közlekedhetnek városon belül; csak helyközi járatként funkcionálhatnak. A visz-
szaváltás okairól nincs pontos információnk, de környezetvédelmi szempontból még mindig kíméletesebbek a MAN-buszok, mint a régi IKARUS-ok. Wittinghoff Tamástól, Budaörs polgármesterétől megtudtuk, hogy a májusi módosításról BKK nem kérte ki az önkormányzat véleményét. A város évente közel 300 millió Ft-al járul hozzá buszjáratok működtetéséhez. Sánta Áron, Fidesz-KDNP-s önkormányzati képviselő szerint Budaörs a BKV járataira kötött szerződést a BKK-val. Alvállalkozót a BKK
közreműködése nélkül is meg tud bízni az önkormányzat. Hozzátette, a közlekedési központ által behozott céget már korábban megbízta a képviselő-testület a 288-as és 289-es járatok üzemeltetésére. Valószínűleg a BKK megkerülése a város számára hosszabb távon olcsóbb megoldás lenne, de ahhoz ki kellene alakítani egy új tarifarendszert. A Budaörsi Infó által megkérdezett utasok többsége elfogadhatónak tartotta az újabb MAN-buszok minőségét, de kifogásként a légkondicionáló berendezés hiányát emelték ki.
PRO MUSICA KÓRUS – KARNAGYVÁLTÁS
A Pro Musica kórus egyik résztvevője volt a 15. Budaörs Fesztivál keretei között megrendezett Carl Orff Carmina Burana előadásnak, a VIVART Zeneművész Egyesület szervezésében. A nagyszabású rendezvényen négy felnőtt kórus és több budaörsi és környéki iskola gyermekkórusai szerepeltek. A koncert hírére zsúfolásig megtelt a Budaörsi sportcsarnok, „Ha lett volna csillár a csarnokban, onnan is lógtak volna nézők” – mesélte egy résztvevő. „A Pro Musica kórusnak mindig öröm, ha a VIVART Budaörsi Sinfoniettával (ez az Egyesület zenekara) és Török Géza karnagy úrral dolgozhat
Gabriella a kórust fenntartó alapítvány kura-
együtt. Nekünk – akik többnyire önállóan lépünk fel – nagyobb feladat, de nagyobb élmény is szimfónikus zenekarral énekelni” – nyilatkozta Pete
ÓK V Í H EG iók
N E IG I M ató variác Ô V Ü h ESK hu ï álaszt rkiss. agy v v a t i s . d e w Egy ñ ww ! a g á sokas
Fotó: Várhegyi Lajos
tóriumának elnöke. A nagy sikerű koncert után most fontos változás előtt áll a kórus, karnagyot váltanak, mondta el a Budaörsi Infónak Pete Gabriella. A jövőbeni tervekben nem volt egyezés Krasznai Gáspár karnagy úr és a kuratórium között, ezért kerül sor a változásra. „Az áldozatokkal is járó döntést nagyon nehezen hoztuk meg, de a további fejlődés érdekében szükség volt erre a lépésre – tette hozzá a kuratórium elnökasszonya. Remélem, hogy a budaörsiek továbbra is szerető figyelemmel kísérik a kórus munkáját, amit mi szép koncertekkel igyekszünk majd meghálálni.” (ZB)
aBudaörsi KIKA
hedávezs veéndtétgeeit!rme rrju á vá a k ánlattal, 0-tól 3 MENÜ aj Minden nap 11.3 l! ke ek iterrán étel magyaros és med s
dé ará p La et t i HA i l l ez ek r r g e + g ég Ten hal filékk filé zölds lv e é Nye geri h hal fil n Te ös ton Vör hal filé Vaj
i us j ún 25. 18–
6
2012. JÚNIUS
JÁRÁSI KIRENDELTSÉG LESZ BUDAÖRS – KORMÁNYABLAK AZ IFI KLUBBAN? második helyezettje járási kirendeltség lesz majd. Vélhetően ez Budaörs lesz – bár ezt hivatalosan még nem erősítette meg senki. Wittinghoff Tamás szerint az átalakítás körül óriási káosz van, mert senki nem tudja pontosan, hogy mely feladatok kerülnek a járásokhoz, melyek maradnak az önkormányzatoknál és hol fognak a kormányablakok működni. A polgármester elmondta, hogy a legfrissebb tervek szerint Budaörsön 4 darab ügyfélkapu fog üzemelni, ezzel szemben a járásközpontban, azaz Budakeszin 14 lesz. Wittinghoff Tamástól azt is megtudtuk, hogy a minisztérium Budaörsre látogató delegációja részéről felmerült az az ötlet is, miszerint a kormányablakok az Ifjúsági Klubban kerüljenek kialakításra. A csupán 4 darab munkaállomás miatt Budaörs polgármestere az eddig megszokott szolgáltatás minőségének romlásától tart, mert a jelenlegi, a városban jól működő okmányirodák megszűnnek. Sánta Áron, a Pénzügyi és Ellenőrző Bizottság Fidesz- KDNP-s elnöke korábban a Budaörsi Infónak elmondta, hogy Budaörs a gördülékenyebb ügyintézés elérésének érdekében kiegészítést fog benyújtani a kormányhivatalnak, hogy több embert tudjanak foglalkoztatni a kormányablakoknál. Jelenleg az okmányirodákban 60 funkciót tudnak elérni az állampolgárok, a jövő évtől a kormányablakok kialakítása után ez 140-re bővül. Oda kerülnek a bonyolultabb ügyek, amelyek korábban sem voltak elérhetőek az önkormányzatoknál, például a egészségügyi pénztárral és nyugdíjjal kapcsolatos ügyintézés,
Gyakorlatilag már eldőlt, hogy Budaörs és térségének a járásközpontja Budakeszin lesz majd kialakítva. Dr. Tarnai Richárd a Pest Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja a Budaörsi Infónak elmondta, hogy Budaörs járási kirendeltség lesz 2013-tól, ami elmondása szerint gyakorlatilag ugyanazt jelenti, mintha a város járásközpont lenne. A kormányablakoknál elintéztető ügyek: – egészségügy, – építésügy, – kereskedelem, szolgáltatás, – szociális, családtámogatás, – vállalkozások, – egyéb (pl. Okmányiroda) csak a járásközpontban illetve a járási kirendeltségen lesznek majd elérhetőek. Azonban a kormánymegbízott, Dr. Tarnai Richárd szerint megszűnik a röghöz kötöttség, mert az állampolgárok bármelyik kormányablakban elintézhetik ügyeiket. Például, ha valaki Pátyon lakik és Budapesten dolgozik, nem kell a járásközpontba utaznia, hogy megújítsa az okmányait. Ezt megteheti az ország valamennyi kormányablakánál. Könnyedséget jelent majd az is, hogy a kormányablakok nyitvatartási ideje reggel 8 és 20 óra között lesz, valamint elindul az egyablakos ügyintézési modell. Dr. Tarnai Richárd szerint ezáltal az emberek időt, pénzt és energiát fognak megtakarítani. A járásközpontok kijelölésénél a 3 legfontosabb szempont a közigazgatási ellátottság, a tömegközlekedés és a megközelíthetőség volt. Mivel Budaörs és Budakeszi is erősen lobbizott a járásközponti titulusért, ezért a verseny
stb. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium tervei szerint a későbbiekben elindul majd az E, azaz az elektronikus ügyintézés. Dr. Tarnai Richárd, kormánymegbízott a szerkesztőségünknek elmondta, hogy az itt, Budaörsön és környékén elő emberek szempontja a fontos. Ha valaki bemegy egy irodába és szeretné az ügyét elintézni, akkor abszolút nem érdekli, hogy az okmányiroda vagy kormányablak van kiírva a táblára. Ő azt szeretné, hogy röviden, gyorsan elintézné az ügyét. Ráadásul nem szórakoznának velük az ügyintézők és nem oktatnák ki, hogy különböző apró betűs részeket hogyan nem olvasta el, és utána újra elküldik egy másik hivatalba. A kormánymegbízott szerint ha a ,,sóhivatalok” kora lejárhat ezzel az átalakítással, pedig egyértelműen ez a cél, akkor ez egy jó dolog. Hozzátette a jogalkotók célja az, hogy az ügyek minél egyszerűbben és gyorsabban legyenek elintézve. Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Területi Közigazgatásért és Választásokért Felelős Államtitkársága által elkészített javaslatában, Pest megye 113. sorszámú járásának székhelye Budakeszi. A hozzá rendelt települések Biatorbágy, Budajenő, Budaörs, Herceghalom, Nagykovácsi, Páty, Remeteszőlős, Telki, valamint Törökbálint és Zsámbék. Dr. Tarnai Richárd elmondta, hogy a javaslat azért jelölte meg Budakeszit, mint járásközpontot, mert a város a Zsámbéki-medence közepén helyezkedik el. Ezért a járás településein élő állampolgárok többsége egyszerűbben tud eljutni Budakeszire, mint Budaörsre. (D)
s e n í z s b/ kete d 0 fe / 0 b 1 d / a áf 00 + 1 t a/
0F
A Y G E J E´ V
áf + t
9 F 9 2 90 19
N
´CI ! O K
t
om Ny
on dap
JÚNIUSI NÉVJEGY AKCIÓ! A névjegytôl a könyvgyártásig: komplett nyomdai szolgáltatások Budaörsön! Starkiss Grafikai Stúdió és Digitális Nyomda Kisfaludy u. 40., 06-23-428-264
2012. JÚNIUS
7
ISMÉT ROBBANT AZ OKTATÁS-BOMBA
A május 23-i képviselő-testületi ülésen újra hatalmas vita alakult ki a felek közt a budaörsi iskolai intézmények jövőjével kapcsolatban. A 40 percig tartó eszmecserélés inkább a jövő januárjától életbe lépő közoktatási és köznevelési törvény okozta változások, vagyis az iskolák államosításának elfogadhatóságáról szólt. Budaörs május 30-ig dönthetett volna arról, hogy az intézményeket új fenntartóhoz helyezi-e vagy sem, de jelen helyzetben a december 31-ig működő kistérségi fenntartás a legelőnyösebb a város számára. Ebben konszenzus volt a felek között.Az egyetlen alternatíva, ami által elkerülhető lenne az államo-
Kamaraerdő napján megkegyelmezett az ég a résztvevőknek. Június másodikán, szombaton nem oltotta el az eső a tüzet a bográcsok alatt. Babgulyást kellett készíteniük a versenyzőknek, mialatt koncertet adott a Four Rathers, a Summer Sisters és a Chron zenekar. Közösen nevezett a főzőversenyre a Bufi (Budaörsi Fiatalok Egyesülete), valamint a Budaörs Rádió csapata. Ugyan helyezést nem ért el a koprodukciós produktum, de a gulyás elfogyott, aki tudott repetát is kapott.
Az Állami Számvevőszék több ajánlást is megfogalmazott Budaörsről készült jelentésében a képviselők, a polgármester és a jegyző felé, mely javaslatok közül kettőt május 23-án korrigált a testület. Sánta Áron, a pénzügyi bizottság elnöke, a Budaörsi Infónak elmondta, hogy a kifogások nagy része ,valamit találjunk ki és valamit mondjunk” jellegű ajánlás. Két olyan fontos pont volt amit javított a testület, az egyik az önkormányzati vagyon kérdése, ami jelenleg Budaörsön 50 milliárd forintos nagyságrendű, ebbe minden önkormányzati tulajdon beletartozik. Ennek éves – az elhasználódásból
sítás, az az iskolák egyházi fenntartásba való átadása, de ezt korábban egyik képviselő sem támogatta. Wittinghoff Tamás, polgármester szerint, a pontos jogszabályok ki nem alakulása miatt, jelen pillanatban nem lehet felelős döntést hozni a fenntartóváltásról. Sánta Áron, önkormányzati képviselő (FIDESZ-KDNP) elmondta, hogy a törvény a nyár közepén válik világossá, és akkor lehet tervezni azt, hogy a létező legtöbbet lehessen fordítani az iskolák javára. Budaörs feladata a jövőben az iskolaépületek fenntartása és a nem pedagógusi feladatot elláttó személyzet (karbantartó, takarító stb.) bérének finanszírozása lesz. A jelenleg isme-
JÓL KIFÔZTÜK
Az együttműködés a két csapat között tovább folytatódik. A BuFi és a Budaörs Rádió, a Budaörsi Sport Feszt keretein belül szabadtéri
retek alapján a tanárok fizetését az állam fogja biztosítani. Az anyagi források szempontjából a változás 1,2 millárd bevétel kiesést jelent majd Budaörsnek. Az információk alapján az önkormányzatoktól a gépjármű- és a személyi jövedelemadó helyben hagyott 8 százaléka az államhoz kerül. A korábban felmerült iparűzési adó részleges elvonására – ami Budaörsön a legjelentősebb bevételi forrás – az uniós jogszabályok miatt valószínűleg nem kerül sor, mert az helyben kivetett adó és ráadásul településenként az adó mértéke különböző. Ennek bármiféle elvonását rendkívül komplikált lenne megvalósítani. (M)
sportnapot tart június 9–10-én a Városi Sportcsarnok körül. A szokásos sportok mellett különleges játékokat is ígérnek a szervezők, mint például: emberi csocsó, felnőtt sakk. A játékosokra különböző nyeremények, jutalmak várnak. A rendezvény alatt a zenéről a Budaörs Rádió gondoskodik így a jó hangulat biztosított. A szabadtéri rendezvény ingyenesen látogatható és a szervezők várnak minden sportolni, szórakozni vágyó érdeklődőt! Ne hagyjátok ki, gyertek június 9-én és 10én a Budaörsi Sportcsarnokhoz és élményekkel teli sportos napban lesz részetek! (VM)
A JELENTÉS
eredő – értékcsökkenését, korábban nem tüntette fel beszámolójában az önkormányzat. Ennek orvoslását megtette a képviselő-testület – közölte Sánta Áron. A másik pontja az ÁSZ jelentésének, hogy a polgármestert felkérik arra, hogy a város hosszú távú gazdálkodási programjának előkészítését minden évben tegye meg. Sánta Áron szerint ez nem könnyen oldható meg, mert a mai körülmények között, amikor a jövő évi költségvetést elég nehéz megjósolni. Még nem tisztázott milyen bevételi forrásokkal tud a város számolni. Wittinghoff Tamás szerint ezt a tanácsot nehezen lehet komolyan
venni. Mindenesetre az Állami Számvevőszéknek nem az a feladata, hogy egy aktuális helyzethez viszonyítva fogalmazzon meg ajánlásokat, hanem egy általános normális önkormányzati működésre javasolja ezt a gondolkodást. Sánta Áron bízik abban, hogy a jövő évben a új költségvetési szisztéma alkalmazása után, tényleg megalapozottan lesz lehetősége Budaörsnek a gazdálkodásra. Wittinghoff Tamás szerint az jelentése az önkormányzati vagyon felmérésére irányult. A polgármester számára nyilvánvaló, hogy központosításoknál figyelembe veendő vizsgálat az, ami készült. (FK)
Könyvespont www.konyvespont.hu
Budaörsi könyves webáruház Ó! t S C F OL ETE: 9 Ft ,
FÉNYMÁSOLÁS & NYOMTATÁS
K 99 papír ) FE : S g ó Nyomda ett ÍNE 80 SZ (A/4, ius, n
Budaörs, Kisfaludy u. 40. pont
ún 2. j 1 0 2
www.starkiss.hu
06-23-428-264
8
2012. JÚNIUS
VESZÉLYES AZ INTERNET BUDAÖRSÖN
Budapest az ötödik, Szeged a nyolcadik helyen végzett a zombihálózatok nemzetközi kiterjedtségét mérő összehasonlításban, a magyarországi városok közül Budaörs és Szolnok is kiemelten fertőzöttnek számít – tudta meg a Magyar Távirati Iroda. A Symantec internetbiztonsági tanulmánya szerint, bár a sebezhetőségek száma 20 százalékkal csökkent világszinten az előző évhez képest, a rosszindulatú támadások túlszárnyalták a legmerészebb becsléseket is: arányuk 81 százalékkal emelkedett 2011-ben. A jelentés további trendekre is felhívja a figyelmet: a fejlett célzott támadások nem kímélik sem a nagy-, sem a kisvállalatokat, az adatsértések száma folyamatosan növekszik, a támadók pedig továbbra is a mobil fenyegetésekre összpontosítanak. A tanulmány szerint olyan városok váltak fertőzötté, ahol régóta jelen van az internetkapcsolat. Általában azoknak a felhasználóknak a gépei csatlakoznak rá a zombihálózatokra (bothálózatra), ahol a gépek nem rendelkeznek megfelelő vírusvédelemmel, illetve ahol nem végeznek rendszeres frissítéseket. Ezek a gépek fertőzési gócokká válnak, így könnyen megfertőzhetnek további gépeket. (A bot alattomban telepített kártékony szoftver (malware), amelytől távirányított auto-
mata, „zombi” lesz a megfertőzött személyi számítógép.) Egy bothálózatra való csatlakozás komoly veszélyekkel jár: a kiberbűnözők ugyanis a zombivá vált gépeket használják fel illegális vagy káros tartalmak átvitelére, tárolására és bizalmas adatokat lophatnak el. A botfertőzött gépek felelősek 80 százalékban a spamek elterjedéséért is. A Symantec több mint 5,5 milliárd rosszindulatú támadást blokkolt 2011-ben, ami 81 százalékos növekedés az előző évhez képest. Ezenkívül az egyedi malware változatok száma 403 millióra emelkedett, a blokkolt webes támadások száma pedig 36 százalékkal nőtt naponta. A célzott támadások száma folyamatosan növekszik: a napi 77-ről 82-re emelkedett 2011 végére. Ezek a támadások a közösségi manipulációs technikákra és egyénre szabott rosszindulatú programokra támaszkodnak, hogy hozzáférjenek érzékeny információkhoz. A támadások középpontjában korábban az állami szektor és a kormányzati szervek álltak, 2011ben a célzott támadások azonban már sokkal változatosabbak. A kiberbűnözők támadásának több mint 50 százaléka olyan szervezetek ellen irányult, amelyek 2500 alkalmazottnál kevesebbet foglalkoztatnak, ezen belül a támadások 18 százaléka a 250-nél is kevesebb alkalmazottal
rendelkező szervezetek ellen irányult. Ezek a szervezetek azért is állhatnak a támadás középpontjában, mert egy nagyobb vállalat partneri hálózatába tartoznak, vagy mert kevésbé védettek. Nő az adatsértések száma is: 2011-ben mintegy 1,1 millió személyazonosság-lopás történt adatsértés következményeként, s az ilyen típusú incidensekkel 187 millió személyazonosságot tulajdonítottak el. A Symantec legújabb kutatása kimutatta azt is, hogy az elveszett telefonok 50 százaléka nem kerül meg, miközben és 96 százalékuk esetében előfordul adatsértés is, beleértve a visszaadott eszközöket is. A mobil sebezhetőségek száma 93 százalékkal nőtt 2011-ben, és emelkedett a Android operációs rendszereket célzó támadások aránya is. A mobileszközök esetében tehát még mindig nő a sérülékenységek száma a tanulmány szerint, a kiberbűnözők pedig már nem csak a meglévő programokat használják újra, de mobil-specifikus kártevőket is létrehoznak: 2011 volt az első év, amikor a mobil fenyegetések kézzelfogható veszéllyé váltak a vállalkozások és a fogyasztók számára. A támadások során adatokat gyűjtenek, tartalmat küldenek szét és követik a felhasználó tevékenységét. (MTI)
KUPON HÉTVÉGÉK!
0ʖQȫ ʑɚ ȱ˔ʤɃ ˔Ȱ͕ɚ ʘɵKD ʔʉKDWDʃOʋ ɚ ɪ ɖʎLϬɖ DIEGO KUPON HÉTVÉGE!
ʗͻ ʜ ʖXɡ 8-9-10.
V]ÜQ\HJ
900 Ft/db-tól*
*Ezzel a kuponnal 900 Ft/db-tól vásárolhat Shaggy a OD &DUWH V]ÜQ\HJHW (J\ NXSRQ NL]U°ODJ HJ\ WHUP¦N YVUOVUD KDV]QOKDW° IHO HJ\ DONDORPPDO N¦V]S¦ Q]UH QHP YOWKDW° ³QOO°DQ NHUHVNHGHOPL IRUJDORPED QHP KR]KDW° FP 1.690 900 Ft/db, 66×110 FP 3.990 2.000 Ft/db, FP 12.990 8.000 Ft/db, FP 22.990 14.000 Ft/db, FP 32.990 20.000 Ft/db, 9 színben
900 Ft/db-tól
11002
DIEGO KUPON HÉTVÉGE!
ʗͻ ʜ ʖXɡ ʮ-23-24.
$MQODWDLQN M·QLXV LJ H]HQ EHO¹O D N³]SRQWL N¦V]OHW HUHM¦LJ ¦UY¦Q\HVHN
IDMWD SDGO°V]ÜQ\HJ
1.500 Ft/m²*
(]]HO D NXSRQQDO )WPq URQ YVUROKDW )XQN\ 6WULSH YDJ\ 7XFDQR SDGO°V]ÜQ\HJHW (J\ NXSRQ NL]U°ODJ HJ\ WHUP¦N YVUOVUD KDV]QOKDW° IHO HJ\ DONDORPPDO .¦V]S¦Q]UH QHP YOWKDW° ³QOO°DQ NHUHVNHGHOPL IRUJDORPED QHP KR]KDW° )81.< 675,3( ILOF KW· FVDYDUW V]O· SDGO°V]ÜQ\HJ P V]¦OHV V]ªQEHQ TUCANO ILOF KW· FVDYDUW V]O· SDGO°V]ÜQ\HJ P V]¦OHV V]ªQEHQ
1.500 Ft/m²
Minden Shaggy a la Carte
13002
$MQODWDLQN M·QLXV LJ H]HQ EHO¹O D N³]SRQWL N¦V]OHW HUHM¦LJ ¦UY¦Q\HVHN
DIEGO KUPON HÉTVÉGE!
ʗͻ ʜ ʖXɡ 15-16-17.
-10%
kedvezmény minden laminált padlóra*
(] D NXSRQ NHGYH]P¦Q\UH MRJRVªW EUPHO\ ODPLQOW SDGO° YVUOVD HVHW¦Q NLY¦YH D] DOEEL WHUP¦NHW
-10%
12002
KEDVEZMÉNY
AKÁR
DIEGO KUPON HÉTVÉGE!
ʗͻ ʜ ʖXɡ 29-30.
WOOD STEP PP DODV]NDL W³OJ\ DXV]WUO FVHUHV]Q\H ¦V]DNL W³OJ\ (J\ NXSRQ NL]U°ODJ HJ\ WªSXV· ODPLQOW SDGO° HJ\V]HUL YVUOVUD KDV]QOKDW° IHO HJ\ DONDORPPDO N¦V]S¦Q]UH QHP YOWKDW° ³QOO°DQ NHUHVNHGHOPL IRUJDORPED QHP KR]KDW° $MQODWDLQN M·QLXV LJ H]HQ EHO¹O D N³]SRQWL N¦V]OHW HUHM¦LJ ¦UY¦Q\HVHN
-20%
kedvezmény PLQGHQ V³W¦WªWÜ I¹JJ³Q\UH*
(] D NXSRQ NHGYH]P¦Q\UH MRJRVªW EUPHO\ V³W¦WªWÜ I¹JJ³Q\ YVUOVD HVHW¦Q (J\ NXSRQ NL]U°ODJ HJ\ WHUP¦N YVUOVUD KDV]QOKDW° IHO HJ\ DONDORPPDO N¦V]S¦Q]UH QHP YOWKDW° ³QOO°DQ NHUHVNHGHOPL IRUJDORPED QHP KR]KDW°
-20% KEDVEZMÉNY
14002
$MQODWDLQN M·QLXV LJ H]HQ EHO¹O D N³]SRQWL N¦V]OHW HUHM¦LJ ¦UY¦Q\HVHN
$] DNFL° U¦V]OHWHLW PHJWHNLQWKHWL ¦V D NXSRQRNDW OHW³OWKHWL P¦J D kupon.diego.hu ROGDOU°O Nem kell mást tennie, PLQW D KLUGHW¦VEÜO NLYJQL D] DNFL°V NXSRQW ¦V D PHJDGRWW K¦WY¦J¦Q D OHJN³]HOHEEL ',(*2 UXK]EDQ EHYOWDQL D NLYODV]WRWW WHUP¦NUH
Károly Király u. 145. A RS Tesco és az RS Bútoráruház között BUDAÖRS,BUDAÖRS, Károly Király u. 145. A Tesco és az Bútoráruház között Telefon: +36 (23) 428-181 Telefon: +36 (23) 428-181 Nyitva:V: H-SZ: 10-19, V: 10-18 www.diego.hu Nyitva: H-SZ: 10-19, 10-18 www.diego.hu
BUDAÖRSI INFÓ ingyenes információs lap ● Megjelenik Budaörsön 6000 pld-ban Hirdetésfelvétel: NyomdaPont ● Budaörs, Kisfaludy u. 40. ● www.budaorsiinfo.hu Tel./fax: 06-23/428-265 ● 06-23/428-264 ● +36-30/982-6722 ● 06-23/428-265 E-mail:
[email protected] ●
[email protected] ● Copyright: ©Starkiss Kft. ● Kiadó: Acta Publica Kiadó ® ● Fôszerkesztô: Kiss Sándor ● www.actapublica.hu ●
kupon.diego.hu
Grafika és kivitelezés: Starkiss Stúdió ● Felelôs vezetô: Stark János ● www.starkiss.hu Szerkesztôségünk a hirdetések tartalmáért felelôséget nem vállal. A hirdetésekkel kapcsolatos reklamációt a megjelenést követô 8 napon belül fogadunk el. Lapunk minden grafikai megoldásának szerzôi joga kizárólag a Starkiss Kft-jé, kivéve a készen kapott hirdetéseket. Minden jog fenntartva!
A NyomdaPont, KönyvesPont, Acta Publica a Starkiss Kft. bejegyzett védjegyei.
Szerkesztôség: VM, Szénási Márton, Matsine Dénes, Mák Éva, Löfler Dávid, Pap Jusztina, Bozsik Szilvia, Kôszegi Ádám, Vida Viviána