Kétféle boldogság. Bert Hellinger rendszer-pszichoterápiája. Szerkesztette: Gunthard Weber. Szüleimnek szeretettel és hálával

Kétféle boldogság Bert Hellinger rendszer-pszichoterápiája Szerkesztette: Gunthard Weber Szüleimnek szeretettel és hálával

Budapest, 2008

A mű eredeti címe: Zweierlei Glück – Die systemische Psychotherapie Bert Hellingers

A mű 14. kiadása a Carl-Auer-Systeme Kiadónál (Heidelberg) jelent meg 2001-ben ©Gunthard Weber (szerk.), 2001 © Bioenergetic Kft., 2008

Fordította: Bak Judit Kiadja a Bioenergetic Kft.

Felelős kiadó: Schneider Gábor Felelős szerkesztő: Ruttkay Helga Borítóterv: Szabó Zoltán

Nyomda: Kaloprint Nyomda Kft., Kalocsa

Tartalom A német kiadó bevezetője .................................................................. 7 Köszönetnyilvánítás ......................................................................... 11 I. A kapcsolatok sikerének feltételei ................................................ 12 1. A kötődés ................................................................................. 12 2. Az adás és elfogadás egyensúlya ............................................. 13 a. A boldogság az adás és elfogadás mennyiségén múlik........ 14 b. Amikor egyre kevesebbet adunk és kapunk......................... 14 c. Ha nincs lehetőség a kiegyenlítésre.......................................... 16 d. Kiegyenlítés negatívumokban.............................................. 18 e. A rossz és a jó megbocsátás ................................................. 21 f. Megelőző szenvedés szakításkor .......................................... 23 g. Lemondás a boldogságról, mint kiegyenlítési kísérlet ......... 24 h. A sors elfogadása ................................................................. 28 i. Az elhagyás miatt az egyik gyermek egyenlít ki .................. 31 3. A rend....................................................................................... 31 II. A lelkiismeret mint a kapcsolatok egyensúlyérzéke ................... 32 1. A lelkiismeret ügyel a kapcsolatok feltételeire ........................ 33 a. Lelkiismeret és kötés ............................................................ 33 b. Lelkiismeret és kiegyenlítés ................................................. 36 c. Lelkiismeret és rend ............................................................. 37 2. A kötődés, a kiegyenlítődés és a rend iránti szükségletek összjátéka .......................................................................................... 38 3. Minden rendszernek megvan a saját lelkiismerete................... 39 4. Kirekesztés a lelkiismeret révén és ennek túllépése ................ 41 5. A szabadság határai.................................................................. 43 III. A szülő-gyermek kapcsolatok .................................................... 46 1. A szülők adnak életet a gyerekeknek ....................................... 46 2. Az adó és az adomány tisztelete............................................... 47 3. A családon belüli rangsor......................................................... 47 4. A szülők és gyerekek közötti kapcsolat rendjének zavarai ...... 48 a. Az adás és elfogadás rendjének megfordulása ..................... 48 b. Az egyik szülő elutasítása .................................................... 49 c. Ha az egyik szülő bizalmába fogadja a gyermeket .............. 53 5. Elfogadás az apától és anyától ................................................. 55

6. A szülők által elért és elvesztett dolgokhoz való viszonyulás . 58 7. A közös út saját állomásairól ................................................... 59 a. (Nem) olyanná válni, mint a szülők ..................................... 59 b. Lehetsz olyan, mint az édesapád/édesanyád ........................ 60 c. A helyes nevelés szabályai ................................................... 61 d. Eloldódás a szülőktől és a saját ............................................ 62 e. Az önmegvalósítás és megvilágosodás keresése.................. 63 f. Az idős szülők gondozása..................................................... 63 8. A szülő-gyermek kapcsolat különleges témái és területei ....... 64 a. A gyerekek származásának elhallgatása............................... 64 b. A törvénytelen, aki nem ismerte a fivéreit ........................... 65 c. Kihez kerüljenek a gyerekek válás után? ............................. 66 d. A tiszteletteljes és a veszélyes örökbefogadás ..................... 67 e. Bátor segítség szexuálisan zaklatott gyerekeknek................ 84 9. A szülők és gyerekek mint sorsközösség ................................. 94 IV. A párkapcsolatok sikeréről és sikertelenségéről ........................ 96 1. Hogyan válunk férfivá és nővé ................................................ 96 a. Anima és animus ................................................................ 100 b. Még hogy kis különbség! ................................................... 102 2. A férfi-nő kapcsolat alapja ................................................. 102 a. Lemondani magunkban az ellenkező nemről ..................... 103 b. Az egyenrangúság mint a tartós párkapcsolat előfeltétele . 103 c. A nő követi a férfit, a férfinak pedig a női minőséget kell szolgálnia .................................................................................... 105 d. A szeretet és a rend viszonya ............................................. 106 e. Mikor épül homokra egy kapcsolat? .................................. 107 f. A szerelem vak, a szeretet éber........................................... 107 g. Amikor két családi tradíció találkozik ............................... 109 3. Kötődés a partnerhez.............................................................. 110 a. A szerelem beteljesülésének jelentősége az egész testiséggel és ösztönösséggel együtt ............................................................. 110 b. A vágyakozás és a teljesítés ............................................... 115 c. Tartós párkapcsolatban veszítünk a férfiasból és a nőiből . 117 d. A férfias és a női megújítása .............................................. 119 e. A párkapcsolatok számával a kötődés csökken, de nem a boldogság .................................................................................... 120

f. Szerelmi háromszögek ........................................................ 124 g. Féltékenység....................................................................... 124 h. A szabadság határai............................................................ 125 IV. A párkapcsolat és a gyerekek viszonya ................................... 127 a. A gyermek iránti szeretet megelőzi a partner iránti szeretetet ..................................................................................................... 128 b. Lemondás a gyerekekről .................................................... 129 c. Mesterséges megtermékenyítés .......................................... 130 d. A terhességmegszakítások jelentősége, és mit kell tenni utána ..................................................................................................... 131 5. Szakítások .............................................................................. 139 a. Ha két ember nem tud elválni............................................. 139 b. Könnyelmű szakítás és következményei............................ 141 V. Rendszeren belüli összefonódások és oldásuk .......................... 142 1. A nagycsalád .......................................................................... 142 2. A nagycsalád fejlődésének feltételei ...................................... 142 a. Az odatartozás joga ............................................................ 143 b. A teljes szám törvénye ....................................................... 143 c. A korábbi elsőbbségének törvénye..................................... 144 d. A mulandóság elismerése................................................... 145 3. A családrendszerek rangsora.................................................. 146 4. A nagycsalád lelkiismerete .................................................... 147 5. Próbálkozások egy kirekesztett személy jogainak visszaállítására ................................................................................ 149 a. Egy idegen sors újrafelélesztése......................................... 149 b. A kettős eltolódás ............................................................... 151 6. Az összefonódások oldása...................................................... 154 a. Megtalálni, hogy ki hiányzik.............................................. 154 b. Miről ismerhetjük fel az összefonódásokat? ...................... 158 c. A rosszat jóval kiegyenlíteni .............................................. 161 d. Isten bűnhődésre ítélt ......................................................... 165 VI. A rendszerre vonatkozó pszichoterápia gyakorlatáról ............. 179 1. A terapeuta hozzáállása.......................................................... 179 a. Az eredetorientált érzékelés ............................................... 179 b. A visszafogottság ............................................................... 182 c. Az erő a minimumban rejlik............................................... 187

d. A megoldást nézni.............................................................. 190 2. Terápiás orientálódás ............................................................. 196 a. Az értelmezés csak a jéghegy csúcsa ................................. 196 b. A kíváncsiság tönkreteszi a hatást...................................... 200 c. A megfelelő időpont ........................................................... 201 d. Hagyjuk a drámát!.............................................................. 202 e. Mindenki jó ........................................................................ 202 f. Tartozunk bizonyos felelősséggel....................................... 205 g. A könnyű és a nehéz .......................................................... 206 h. A szellem lobog.................................................................. 207 i. A boldogság változatai........................................................ 209 j. Kényszeres kapcsolatok ...................................................... 210 k. A terápiás kijelentések érvényessége ................................. 211 3. Különleges eljárásmódok ....................................................... 213 a. Körök.................................................................................. 213 b. A félbeszakított közeledést célba juttatni........................... 222 c. A családi konstellációk felállítása ...................................... 240 d. Összefoglalás: Mire figyeljünk családfelállításnál?........... 258 4. Speciális terápiás területek ..................................................... 260 a. Hogyan bánjon az érzésekkel a terapeuta?......................... 260 b. A terapeuta viszonyulása az álmokhoz .............................. 275 c. A terapeuta viszonyulása az „ellenállásokhoz”.................. 283 d. Amikor a belátás nem segít, segít a szenvedés: A terapeuta viszonyulása a tünetekhez........................................................... 294 e. Szenvedni könnyebb, mint cselekedni: Terapeuta matricák ..................................................................................................... 317 VII. Az egészhez való közeledés ................................................... 323 1. A teremtésen, illetve a kinyilatkoztatáson alapuló hit ........... 324 Bert Hellinger szakmai útja............................................................ 327 Függelék ......................................................................................... 330 A családrendszerek grafikus ábrázolásánál használt rövidítések... 337

A német kiadó bevezetője A „Legenda a Tao te king keletkezéséről úton Lao-ce emigrációjába” című versben – csak később tudtam meg, hogy Bert Hellinger számára ez egy fontos könyv – leírja Bert Brecht, hogyan faggatja ki egy vámszedő Lao-cét bölcsességéről, mielőtt az visszavonulna a hegyekbe: Ám negyednap fönt a sziklaháton Odaállt elé egy vámszedő: „Vámolandó holmi?” – „Nincs, barátom.” „Mester volt, tanított” – szólt az ifjú ökörvezető. Érthetett belőle ő. Huncutul a férfi odavágja: „Ki is sütött valamit e vén?” A fiú meg:,Azt, hogy a víz, gyenge bár, kivájja A követ is – érted? – jószerén. Győz a lágy és enged a kemény.” Hosszú évekig sajnáltam, hogy Bert Hellinger munkájának sehol sem lehet utánaolvasni, és tudtam, hogy mások is így vannak ezzel. Megértettem, hogy habozik bármit is leírni, amihez mások, mint a kinyilatkoztatásokhoz ragaszkodnak, vagy amire félreértéseiket felépíthetik. „A szellem eleven”, mondja ő. Amit írásban rögzítenek, az könnyen elveszíti az élővel való kapcsolatát, eltárgyiasul, leegyszerűsödik, viszszajelzés nélkül általánossá válik, és így sablonok, üres mondatok maradnak belőle. Ahogy saját terápiás munkám során megtapasztaltam, milyen hasznosnak és gazdagítónak bizonyultak ötletei számomra és pácienseim számára, egyre csökkent kételyem, hogy amit Bert Hellinger a csoportokkal hosszú évek alatt kifejlesztett, tartalmilag vajon továbbadható-e írásban is. 7

Az a szándéka, hogy 65 éves korától egyre inkább visszavonul a hivatásától, megerősített abban, hogy még egyszer alaposan megfigyeljem munka közben, és megszilárdította elhatározásomat, hogy összeállítsam ezt a könyvet. Így hát 1990-ben megkérdeztem, hogy lehetek-e „vámszedője”, és ő beleegyezett. Először azt terveztem, hogy egy többnapos szemináriumát magnóra és videóra veszem és kiadom ennek a szövegét. Miután azonban felvettem egy második szemináriumot, nagyon kedvesen rendelkezésemre bocsátotta előadásvázlatát „A szeretet rendje” címmel, majd találtam más forrásokat is, és ezért úgy döntöttem, nem ezt a tervemet valósítom meg. A kötet megpróbálja összefoglalni Hellingernek a családi kapcsolatokról és a rendszer-pszichoterápiáról szóló gondolatait, és képet adni, illetve bepillantást nyújtani konkrét terápiás eljárásába. A különböző témákról tartott előadásait és az azokkal kapcsolatos munkáit hét fejezetben montázsszerűen fűztem össze. Arra törekedtem, hogy Bert Hellingert úgymond saját hangján „szólaltassam meg”, vagyis, amennyire lehetséges, szó szerint idézzem a szemináriumokon elhangzott szavait. Azért is választottam ezt a megoldást, hogy mindig emlékeztessem az Olvasót, hogy nem tankönyvet olvas, hanem általam kiválasztott részleteket és összefoglalókat néhány szeminárium anyagából. Akkor is tartózkodtam minden személyes megjegyzéstől, amikor az általa elmondottak eltértek saját véleményemtől. Így mindenki maga fontolhatja meg a szövegben foglaltakat. Esetleges változtatásaim csupán a szöveg érthetőbbé vagy könnyebben olvashatóvá tételére irányultak. Mi ösztönzött arra, hogy épp Bert Hellinger rendszer pszichoterápiáját írjam le? A hetvenes években részt vettem több különböző workshopon és szemináriumon, ahol a legkülönbözőbb pszichoterápiás irányzatokkal és nagyon különböző szemináriumvezetőkkel találkozhattam. Bert Hellinger három szemináriuma azonban kitörölhetetlenül megmaradt az emlékezetemben. Mindhárom foglalkozáson olyan dolgot tudtam meg, ami még évekkel később is megérintett, ami tovább hatott, ami egyenesbe hozott vagy helyre tett Mély benyomást tett rám odafigyelése – úgy tekintettem rá, mint egy látóra –, és nem ismerek még egy olyan terapeutát, aki olyan gyorsan és precízen ismerné fel a problémát 8

rögzítő mintát, aki olyan hatékonyan törné meg ezeket, és a megfelelő pillanatban olyan humorosan, tisztelettel és szeretettel tudná a fontos változásokat beindítani és olyan lelki tapasztalatokat lehetővé tenni, amelyeket különben csak ritkán érint a pszichoterápia. A csoport résztvevőjeként azonban nem tudtam eléggé távolságot tartani és arra koncentrálni, hogyan is érte el mindezt: hogyan köti át például az „Elmúló jó”-t munka közben, hogyan építi fel a történeteit, hogyan redukálja le a családi konstellációk felállítását a legszükségesebbre (lásd 221. sk.) és hogyan tömöríti őket, amivel azután egy rendkívül hatékony terápiás eljárást ér el. A tragikus összefonódások dinamikájáról és hátteréről szóló elméletei is idegenek voltak számomra először, és sokáig fennakadtam megfogalmazásának módján ahelyett, hogy a tartalomra figyeltem volna. Szemináriumának résztvevőit mindenekelőtt az érinti meg, hogy viszonyulása tiszta, kihívó, bátorító és irányadó, ugyanakkor természetes figyelmesség jellemzi. Hellinger bizonyos távolságot tart, mégis egészen belemerül a konkrét helyzetbe, így nincsenek bonyodalmak. Hoszszú időre megérinti és megfogja a résztvevőket részben, mert mindenkinél emberi létének valamely alaptémáját veszi elő, mint a családhoz tartozás, a kapcsolat alapjául szolgáló szeretet, a kapcsolatok és a kölcsönösség sikere vagy kudarca, a sors és a mulandóság elfogadása, és mert a legkevesebbel mond ki olyasmit, ami a lélek legbensőbb magját érinti. Bár az, amit mond, sokszor a múltra vonatkozónak tűnik, érzelmi és intuíciós radarja mindig a felszabadító megoldás felé irányul, arra, amit a még meg nem valósított lehetővé tesz. A családi konstellációk felállítása azért fejtik ki elementáris hatóerejüket, mert preverbális képi nyelven szólnak, és mert a családfelállítás során egy összekötő rítusban egyesül egy tömörített időkeretben a múlt, az elbúcsúzás és az új cél megtalálása. Ahogy már utaltam rá, a könyv tartalmai félreértésekre és szkeptikus vagy felháborodott távolságtartásra is okot adhatnak. A befolyásolható emberek könnyen arra a következtetésre juthatnak, hogy az olvasottakat egyszerűen továbbgondolás nélkül lehet tudásként megtanulni. Bert Hellinger idézte egyszer: „A legjobbat nem lehet kimondani, a második 9

legjobbat pedig félreértik.” Elméleti előadásait úgy fogalmazta meg, mintha időtlen és abszolút érvényűek lennének, és megrendíthetetlen igazságoknak tűnnek. Ha azonban jobban megfigyeljük, azt állapíthatjuk meg, hogy kijelentései szinte mindig életbölcsességéből és intuíciójából születnek, az adott kontextusra vonatkozó terápiás reakciók, amelyek teljes egészében az adott személyre és az adott folyamatra vonatkoznak. Ha ezeket általános érvényű kijelentésekként és receptekként rögzítjük, akkor a gyümölcsből csak a héja marad meg nekünk. Ahogy a családi konstellációk felállítása után tanácsolni szokta: először hagyjuk, hogy hasson ránk az oldási kép, és ne akarjunk azonnal kezdeni vele valamit; itt is érdemes a gondolatait először hatni hagyni. A szövegben szereplő esetek példáit olvasva megláthatja az Olvasó, milyen gyakran tiltakozik Bert Hellinger, ha valaki elhamarkodottan általánosítani akarja az általa mondottakat. Többnyire ellenzi, hogy gondolatait és eljárásmódjait elméleti formába öntsék. „Az elmélet zavarja a gyakorlatot.” Én magam is tartózkodom ettől. Ő maga fenomenológiainak tartja esetkezelését. Az alapján dönti el, hogy mit kell tennie, amit a folyamatok során lát. „Szembenézek egy helyzettel, amely sötét, és amelyről nem tudom, hogy mi is valójában. A kérdés az: Hogyan juthatok el a valósághoz, amely sötét? Egy ingoványos területre lépek, amellyel összekapcsolódom, és amely túlér rajtam. Majd valami kikerül a fényre és megmutat valamit a létezőből. Én ezzel nézek szembe és várom, hogy elérjen belőle valami hozzám. Egy kép ehhez: A sötétben tapogatózom, végig a falak mentén, míg találok egy ajtót. Ha bejön egy kis »világosság«, akkor megkeresem, hogy mi világított meg, egyetlen szóban, egy teljes szóban kifejezve. Ha formát talált ez a dolog, akkor aki hallja, azt a gondolkodáson túli szinten fogja meg. Valami közös kezd hatni és jön mozgásba, anélkül hogy tudná, hogyan.” Örömömre szolgál, ha a szöveg esetleg megérinti az Olvasót, megindítja és talán meg is fogja. Gunthard Weber Heidelberg, 1992. december

10

Köszönetnyilvánítás Elsősorban Bert Hellingernek szeretnék köszönetet mondani, aki mindig bátorított, és akinek baráti támogatását is élvezhettem. A vele való együttműködés jelentős mértékben gazdagított és megváltoztatott. Külön köszönet illeti a kurzusok résztvevőit, akik hozzájárultak, hogy rögzítsem és könyvemhez felhasználjam a szemináriumok anyagát. Sokan járultak hozzá fontos dolgokkal a könyvhöz: feleségem, Nele Weber-Jensen, kritikusan és szeretettel követte végig a kézirat keletkezését és sok értékes tanácsot adott a szöveg tömörítéséhez. Abban, hogy külső szemlélőként viszonyulhassak az anyagokhoz, sokat segítettek a Bernd Schmiddel folytatott beszélgetéseim, aki maga is intenzíven foglalkozik Bert Hellinger elméleteivel. Otto Brink és Friedrich Ingwersen végezték a kötet korrigálását, és értékes visszajelzéseket kaptam tőlük. Szintén nagyra értékelem azoknak a türelmét és vitakészségét, akik a haladó tanfolyamokon vettek részt nálam 1991-ben és 1992-ben, és akiket a járandóságról szóló elméleteimmel fárasztottam. Margit Rodig jegyezte le a szemináriumok anyagát. Maria Syska írta le komoly hozzáértéssel a kéziratot, és Susanne Guski végezte rajta az utolsó simításokat. Mindnyájuknak köszönöm, ahogy Melonie Drifinernek is a kitűnő megfogalmazásokat. A második kiadáshoz: Örömömre szolgál, hogy olyan kedvező visszhangra talált a könyv, hogy másodszor is kiadják. A felmerült kérdések alapján még egyszer átdolgoztuk a könyvet, részben tömörítettük, részben pedig kiegészítettük. Hogy a könyvet könnyebben kezelhetővé tegyük, elöl kiegészítettük a tartalomjegyzéket, hátulra pedig bekerült valamennyi történet jegyzéke, illetve egy szójegyzék. 11

A tartalmi gazdagítást elsősorban magának Bert Hellinger gondos átdolgozásának köszönöm. Sok ötletet adott a nyelvi és formai javításhoz Norbert Linz. Így még tartalmasabbá vált a könyv. Gunthard Weber Heidelberg, 1993. szeptember

I. A kapcsolatok sikerének feltételei Kapcsolataink túlélésünket és kibontakozásunkat szolgálják és emellett olyan célok eléréséhez használnak bennünket, amelyek túlmutatnak saját vágyainkon és akaratunkon. Ezért a kapcsolatokban olyan rendek és hatalmak irányítanak, amelyek támogatnak és megkövetelnek tőlünk dolgokat, hajtanak és vezetnek, boldoggá tesznek és korlátoznak; és akár akarjuk, akár nem, ki vagyunk szolgáltatva nekik az ösztönök és szükségletek, a vágy, a védelem és a szenvedés által. Kapcsolódásaink egyre nagyobb köröket foglalnak magukba. Egy szűk csoportba, a származási családunkba születünk bele, és ez határozza meg kapcsolatainkat. Ezután újabb rendszerek következnek és végül egy egyetemes. Ezen rendszerek mindegyikében másképp érvényesülnek a rendek. A szülő-gyerek kapcsolat sikere a következő, előre adott feltételeken múlik: a kötődés, az elfogadás és adás közötti egyensúly és a rend.

1. A kötődés Ahogy egy fa nem dönthet arról, hol fog nőni és mennyiben másként fejlődik a szabad mezőn, mint az erdőben vagy egy védett völgyben, mint egy elemeknek kitett magaslaton, ugyanúgy a gyerek is kérdés nélkül beilleszkedik a származási családjába és mélyen belevésődött erővel és állhatatossággal kapcsolódik hozzá. A gyerek ezt a kötődést szeretetként és boldogságként éli meg, bárhogyan tud fejlődni vagy épp elsatnyulni ebben a csoportban, illetve akármilyenek és akármik is a szülei. A gyermek tudja, hogy oda tartozik, és ez a tudás, ez a kötődés a szeretet. Én ezt ősszeretetnek vagy elsődleges szeretetnek hívom. Ez a kötődés olyan mély, hogy ezért a gyerek képes feláldozni életét és boldogságát is. 12

2. Az adás és elfogadás egyensúlya „…vesztett, nyert-e vajon, méri tűnődve az ész, s megbékél” (Friedrich Hölderlin: Kenyér és bor1) Minden élő rendszerben létezik egy állandó kiegyenlítődés az ellentmondásos tendenciákban. Olyan ez, mint egy természeti törvény. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy az elfogadás és adás egyensúlya csupán ennek a szociális rendszerre történő alkalmazása. Az adás és elfogadás kiegyenlítésének igénye teszi lehetővé az emberi rendszereken belül a kölcsönös egymásra hatást. Ezt a kölcsönhatást az adás és elfogadás indítja el és tartja fenn, és a rendszer valamennyi tagjának közös, egyenlő igazságosság iránti igénye szabályozza. Amint megvan az egyensúly, véget érhet a kapcsolat. Ez történik például, ha pontosan ugyanazt visszaadjuk, amit kaptunk vagy újabb adással és elfogadással folytathatjuk tovább. A folyamat a következő: Például a férfi ad a nőnek és a nő azáltal, hogy elfogadott, nyomás alá kerül. Ha tehát kapunk valamit a másiktól, még ha szép dolog is, elveszítünk valamit a függetlenségünkből. A kiegyenlítés iránti igény azonnal jelentkezik, és a nő, hogy megszabaduljon a nyomástól, visszaad a férfinak valamit. A biztonság kedvéért valamivel többet ad, amivel újra felborul az egyensúly és ez így folytatódik tovább. Nincs nyugta sem annak, aki ad, sem annak, aki kap, míg el nem érik az egyensúlyt, míg az elfogadó is ad valamit és az adó is kap. Egy példa ehhez: Afrikában az egyik misszionáriust másik területre helyezték át. Elutazása reggelén odament hozzá egy férfi, aki már több órája gyalogolt mezítláb, hogy elutazása alkalmából egy kis pénzadománnyal köszönjön el tőle. A pénzadomány értéke körülbelül 30 fillér volt. A misszionárius látta, hogy a férfi köszönetet akar neki mondani, mert a betegsége ide1

Nemes Nagy Ágnes fordítása

13

jén néhányszor meglátogatta, és tudta, hogy ez a harminc fillér nagy összeg számára. Először megpróbálta visszaadni, sőt még adni is hozzá valamennyit, de azután megértette, elfogadta a pénzt és megköszönte. a. A boldogság az adás és elfogadás mennyiségén múlik Egy kapcsolatban a boldogság attól függ, mennyit ad egymásnak és mennyit fogad el egymástól a két ember. Ha keveset adunk és fogadunk el, abból keveset is nyerünk. Minél többet adunk és fogadunk el, annál mélyebb a boldogságunk. Ennek azonban van egy nagy hátránya – ez erősebben egymáshoz köt. Aki szabadságra vágyik, csak egészen keveset szabad, hogy adjon és fogadjon el, és csak egészen kevés dolgot szabad áramolni engednie a másikkal. Olyan ez, mint a menés. Megállunk, ha megtartjuk az egyensúlyunkat, és akkor lépünk előre, ha folyamatosan elveszítjük, majd újra megtaláljuk. Az adás és elfogadás nagy mennyiségét az öröm és a telítettség érzése kíséri. Ez a boldogság nem pottyan az ölünkbe, ezért tenni kell. Ha nagy adás és elfogadás egyenlítődik ki, könnyedséget érzünk, igazságosságot és békét. Az ártatlanság megtapasztalásának sokféle lehetősége közül minden bizonnyal ez a legbékésebb és legszebb. b. Amikor egyre kevesebbet adunk és kapunk Úgy adni, hogy nem fogadunk el Jó érzés, amikor igényt tartunk valamire, és mivel ilyen jó érzés, sokan ragaszkodnak hozzá. Inkább fenntartják a követelésüket, mint hogy elfogadjanak valamit a másiktól azon mottó szerint, hogy: Inkább te érezd magad lekötelezve, mint én. Ez sokszor a legjobb szándékkal történik, és ezt a viselkedést nagyra is tartják. A segítő ideálja. Pszichoterapeutáknál is gyakori. Nem hajlandók például örülni a terápia alatt, ami pedig ellensúlyozná egy kissé azt a fáradságot, amivel az adott munka jár. Ilyenkor fáradságos feladattá válik, és már nincs is egyensúly. Ha pedig valaki úgy ad, hogy nem fogad el, egy idő után az emberek már nem akarnak tőle semmit sem. Ez a viselkedésmód tehát tönkreteszi a kapcsolatokat, mert aki csak adni akar, egyfajta felülrendeltséghez ragaszkodik, és ezzel megtagadja a másiktól az egyenrangú14

ságot. A kapcsolatok szempontjából nagyon fontos, hogy ne adjunk többet, mint amit mi magunk el tudunk fogadni, és a másik képes legyen viszonozni, amit adunk. Ez azonnal meghatározza a mértéket, hogy meddig mehetünk el. Ha például egy gazdag nő feleségül megy egy szegény férfihoz, sokszor nem sikerül a házasság, mert mindig a nő az, aki ad, és a férfi nem tudja mindezt viszonozni; a férfiban ilyenkor harag ébred. Mindig az érez haragot, aki nem tudja elérni az egyensúlyt. Ha a feleség fizeti a férje ösztöndíját, akkor a férj elhagyja a feleséget, amint befejezi a tanulmányait. Nem tud ugyanis egyenrangú lenni vele, hacsak nem fizet vissza neki minden fillért kamatostul. Akkor újra szabad lesz, akkor folytatódhat a kapcsolat. Ha egy olyan férfi, aki már maga mögött tudhatja a jövőjét, egy olyan nőt vesz feleségül, akinek még előtte áll az egész élete, akkor sikertelen lesz a kapcsolat. A nő bosszút áll a férfin. A férfi tudja, hogy a nő képes erre, és ezért nem is avatkozik közbe. Fordítva ez természetesen ugyanúgy igaz. Ha megtagadjuk, hogy elfogadjunk Vannak, akik azzal akarják megőrizni az ártatlanságukat, hogy megtagadják az elfogadást. Akkor semmire sincsenek kötelezve és ettől sokszor különlegesnek vagy jobbnak érzik magukat. De így takaréklángon élnek, és ennek megfelelően üresnek, elégedetlennek érzik magukat. Ezzel a hozzáállással találkozhatunk sok depressziósnál. Az elfogadás megtagadása náluk először az egyik szülőre vonatkozik, azután pedig áttevődik más kapcsolatokra és a világ jó dolgaira is. Ezért depressziós sok vegetárius, és sokan, akik kívül kerülnek a társadalmon azért nem fogadnak el semmit, hogy ne kelljen adniuk. A kis szégyenfolt Kiegyenlítésre szorul a helyzet akkor is, ha a házasságkötéskor az egyik partnernek van egy kis „szégyenfoltja”. Ha például egy nő egy házasságon kívül született gyermeket hoz a házasságba, legjobb, ha olyasvalakihez megy hozzá, akinek szintén van egy hasonló foltja. Akkor boldo15

gok lehetnek Ha a férfinak nincs ilyenje, akkor a nő haragudni fog rá, mert soha nem lehet egyenrangú vele. Ezért nézd meg, kivel kötöd öszsze az életed…

c. Ha nincs lehetőség a kiegyenlítésre Szülők és gyerekek között Az elfogadás és adás eddig leírt kiegyenlítése csak egyenrangúak között lehetséges. Szülők és gyerekek között más a helyzet. A gyerekek semmit sem adhatnak a szüleiknek, ami ugyanolyan értékű lenne, mint amit ők kaptak. Szeretnék viszonozni, de nem tudják. Helyreállíthatatlanul felborult az adás és elfogadás egyensúlya. Bár a szülők is kapnak valamit a gyerekeiktől és a tanárok a diákjaiktól, de ezzel nem áll helyre az egyensúly, csak enyhül. A gyerekek mindig adósai maradnak a szülőknek, és ezért is nem tudnak tőlük elszakadni. Így a gyerekek szülőkhöz való kötődése az egyensúly utáni szükséglet révén, épp azért, mert teljesíthetetlen, tovább erősödik és szilárdul. A másik hatása ennek, hogy a gyerekek később kibújnak a felelősség alól, és ez segít elválni a szülőktől. Ha valaki nem tud valamit kiegyenlíteni, akkor igyekszik eltávolodni. A megoldás az, hogy a gyerekek, mindazt, amit a szüleiktől kaptak, továbbadják, mégpedig elsősorban saját gyerekeiknek, tehát a következő generációnak vagy a mások iránti elkötelezettség valamilyen formájában. Aki felismeri ezt a megoldást és továbbadja, amit kapott, sok mindent megkaphat a szüleitől. Ami igaz a szülők és gyerekek, illetve a tanárok és diákok viszonyára, az máskülönben is érvényes. Ahol a kiegyenlítés a viszonzáson és cserén keresztül (már) nem lehetséges és nem megfelelő, megszabadulhatunk a kötelezettségtől és az adósság érzésétől, ha továbbadjuk azt, amit kaptunk. Így kapcsolódik egymáshoz mindenki, akár ad, akár elfogad, kapcsolódik ugyanahhoz a rendhez és ugyanahhoz a törvényhez. Börries von Münchhausen így ír erről egyik versében: 16

Az arany labda Ami szeretetet apámtól kaptam, Akkor nem viszonoztam, Mert nem ismeri a gyermek az adomány értékét És férfiként férfivá lettem, mint 6, kemény. A köszönet mint kiegyenlítés Az adás és elfogadás kiegyenlítésének egy utolsó lehetősége a köszönet. Ehhez tudnunk kell, hogy a köszönetmondás sokszor csak helyettesíti a megköszönést. A „Köszönöm” a megköszönés olcsó módja. Megköszönni azt jelenti: örömmel veszem, és szeretettel fogadom el. Ez a másik nagyra értékelése. Ha adok valakinek valamit ajándékba, és ő kicsomagolja és csillog a szeme, az sokszor elegendő. Ehhez nem nagyon kell hozzátenni egy „köszönöm”-öt sem. A megköszönésnél nem vonom ki magam az adás alól, és mégis sokszor ez az egyetlen megfelelő válasz az elfogadásra, például egy mozgáskorlátozott számára, egy betegnek, egy haldoklónak, egy kisgyereknek és néha egy szerelmesnek is. Itt a kiegyenlítés igénye mellett az az elementáris szeretet is szerepet játszik, ami egy szociális rendszer tagjait egymáshoz vonzza és összetartja. Ez a szeretet kíséri az elfogadást és adást, és előfeltétele azoknak. Aki megköszön valamit, az elismeri: adsz nekem, függetlenül attól, hogy ezt valaha viszonzom-e neked, és én ezt ajándékként elfogadom. Aki elfogadja a köszönetet, azt mondja: szereteted és ajándékom elismerése többet jelent számomra, mint minden, amit csak tehetsz értem. A megköszönésben tehát nemcsak azzal erősítjük az egymás iránti érzéseinket, amit egymásnak adunk, hanem azzal is, amik egymásnak vagyunk. Egy kis történet ehhez: Méltó Istenhez Valaki úgy érezte, nagy hálára van kötelezve Isten iránt, mert megmenekült egy életveszélyből. Megkérdezte egyik barátját, mit tegyen, hogy hálája méltó legyen Istenhez. A barát elmesélt neki erre egy történetet: 17

Egy férfi teljes szívéből szeretett egy nőt és feleségül kérte. A nőnek azonban más tervei voltak. Amikor azután egyik nap együtt keltek át az utcán, elütötte volna egy autó a nőt, ha a mellette sétáló férfi nem őrzi meg lélekjelenlétét és nem rántja vissza. Erre a nő odafordult hozzá és azt mondta: Hozzád megyek feleségül. „Mit gondolsz, hogy érezte magát a férfi?”, kérdezte a barát. A másik válasz helyett csak kelletlenül megvonta a száját. „Látod”', mondta a barát, „talán Isten is valahogy így van most veled.” Ha valamit már nem lehet jóvátenni A bűn és a szégyen végzetes mértékű lehet, ha valaki annyira sérül testileg, lelkileg vagy tulajdonában, hogy azt már nem lehet pótolni. Ilyenkor semmiféle bűnhődés vagy bármilyen más tett nem tud újra egyensúlyt teremteni, ilyenkor a tettes és az áldozat számára sem marad más, mint a tehetetlenség és az alávetettség, bármi is a saját sorsuk. d. Kiegyenlítés negatívumokban Ismétlem: A bűn megélése, mint elkötelezettség, illetve az ártatlanság, mint igény és feloldozás, a kiegyenlítés szolgálatában állnak és ezek tartják mozgásban kapcsolatainkat. A jó adósság és jó ártatlanság az, amely kölcsönösen támogat bennünket, és a jóban köt össze. A kiegyenlítés iránti igény és a kiegyenlítő igazságosság azonban nemcsak pozitívumokban hathat, hanem negatívumokban is. Ha tehát a rendszeren belül valaki olyasmit tesz velem, ami ellen nem tudok védekezni, vagy olyasmire támaszt igényt, ami nekem kárt vagy fájdalmat okoz, akkor felébred bennem a kiegyenlítés iránti vágy. A tettesben és az áldozatban is megvan ez a szükséglet. Az áldozat szükségét érzi, és a tettes úgy érzi, kötelessége. Ilyenkor azonban a kölcsönösség az ártásban van meg, mert a tett után az ártatlan is valami ártó megtételére vágyik. Ártani akar a bűnösnek, ahogyan ő is ártott neki, és olyan szenvedést fog neki okozni, ami megfelel az övének, sőt valamivel nagyobbat is. Ez is egy nagyon bensőséges kötődést hoz létre. Csak ha már mindketten, a bűnös és az áldozat is ugyanolyan mértékben gonosszá váltak és ugyanolyan sokat szenvedtek, veszítettek, 18

akkor válnak egyenrangúvá. Ekkor újra helyreáll köztük a béke és kibékülhetnek.

19

Egy példa: Egy férfi mesélte a barátjának, hogy a felesége húsz éve a szemére hányja, hogy pár nappal az esküvőjük után a férfi elutazott a szüleivel hat hétre nyaralni és magára hagyta a feleségét. Bármennyit beszélt a lelkére, akárhogyan kért bocsánatot és elnézést, semmi sem használt. A barátja azt felelte: Legjobb, ha megmondod neki, hogy kívánhat magának valamit, vagy megtehet valamit, ami neked ugyanannyi áldozattal jár, mint amit ő hozott annak idején. A férj azonnal megértette a dolog lényegét és csak úgy sugárzott Megvolt a kulcs a problémához. Rossz dolgokból lehet valamivel kevesebbet viszonozni Itt is érvényes, hogy ha valaki okoz nekem valamit és én ugyanannyit viszonzok neki, véget ér a kapcsolat Ha valamivel kevesebbet adok vissza, azzal nemcsak az igazság áll helyre, hanem a szeretet is. Néha haragudnunk kell a másikra, hogy megmentsük a kapcsolatot. Ilyenkor azonban szeretettel kell haragudnunk, ha fontos számunkra a kapcsolat. Aki gyűlölettel haragszik, az túllépi a határt és feljogosítja a másikat, hogy fokozza a gonoszságát. Amikor a negatívumokban történő kiegyenlítésről van szó, az ártatlanságot arra való jognak érezzük, hogy bosszút álljunk, a bűnt pedig a bosszútól való félelemnek érzékeljük. Ismétlem: ahhoz, hogy a kapcsolatok folytatódhassanak, az az egyszerű általános alapszabály érvényes, mely szerint: A pozitív dolgokban a biztonság kedvéért egy kicsivel többet adunk viszonzásul, a negatív dolgokban egy kicsivel kevesebbet. Ha a szülők okoznak valamit a gyerekeknek, a gyerekek nem tehetnek ellenük szintén valami rosszat, hogy ezzel helyreállítsák az egyensúlyt. A gyereknek ehhez nincs joga, bármit tesznek is a szülők. Ahhoz túl sokkal tartoznak nekik. A bűnhődés követelése Annál bűnösebbnek tartjuk a bűnöst és annál borzasztóbbnak a tettét, minél kiszolgáltatottabb és tehetetlenebb az áldozata: de egy gonosz tett után az áldozat ritkán marad tehetetlen. Tudna cselekedni és megkövetelhetné a tettestől azt a jogot, hogy bűnhődjön, amivel a bűnös leróhat20

na a tartozását, és ami lehetővé tenné az újrakezdést. Sokszor azonban azt igénylik, és azt érzik jogosnak, hogy haragszanak a másikra. Ha azonban az áldozat maga nem cselekszik, mások teszik meg helyette, azzal a különbséggel, hogy mások az ő nevében és őt képviselve nagyobb kárt és nagyobb jogtalanságot követnek el, mint ami jogot és bosszút ő maga követelt volna. Amikor az ártatlan inkább szenved, mint cselekszik, hamarosan még több áldozat és ártás terem, mint korábban. Illuzórikus az az elképzelés, hogy kívül maradhatunk és megúszhatjuk a bűnösséget, ha ragaszkodunk az ártatlansághoz és annak tehetetlenségéhez ahelyett, hogy úgy alakítanánk a bűnt és annak következményeit, hogy az véget érhessen, és így jótékony ereje kibontakozhasson. e. A rossz és a jó megbocsátás A tehetetlenség fenntartásához hasonló a hatása a gyors megbocsátásnak, amely a szükségszerű vitát helyettesíti, és amely ahelyett, hogy megoldaná a konfliktust, elfedi és elhalasztja. Ugyanígy a fölényes megbocsátás is jogosnak tűnik, amikor valaki azért bocsátja meg a másik bűnét, mert erkölcsi fölényre tart igényt vele szemben. Ha például valaki elkövet valamit a másik ellen és az megbocsát neki, akkor a bűnösnek mennie kell. Különben csak egy kis láng marad, amely már nem lehet egyenrangú. Ha azt akarjuk, hogy valódi kibékülés jöjjön létre, akkor az ártatlannak nemcsak igényt kell tartania a jóvátételre és bűnhődésre, hanem követelnie is kell azt. Különben ő is bűnt követ el a bűnössel szemben. És a bűnösnek nemcsak kötelessége, hogy viselje tettének következményeit, hanem joga is van hozzá. Egy példa: Egy férfi és egy nő, mindketten házasok, egymásba szeretnek. Amikor a nő teherbe esik, elválik korábbi partnerétől és összeházasodik szerelmével. A nőnek korábban nem született gyereke. A férfinak azonban született az első házasságából egy kislánya, akit az anyánál hagyott. Mindketten bűnösnek érzik magukat az első feleséggel és a gyermekkel szemben, és az a nagy vágyuk, hogy a nő megbocsásson nekik. Az igazság az, hogy az első feleség haragszik rájuk, mert ő fizeti meg az árát a két szerelmes boldogságának. 21

Amikor a pár erről a nagy vágyáról beszélgetett barátaikkal, egyikük arra kérte őket, képzeljék el, hogyan éreznék magukat, ha valóban megbocsátana nekik az első feleség. Ekkor ismerték fel, hogy eddig kitértek bűnük következményei elől, és hogy az a kívánságuk, hogy megbocsássanak nekik, ellentmond méltóságuknak és igényüknek. Úgy döntöttek, hogy elismerik az első feleségnek és az első házasságból született gyereknek, hogy saját boldogságukért megkövetelték tőlük a legnagyobbat, és hogy eleget tesznek követelésüknek. De kitartottak döntésük mellett. Létezik jó megbocsátás is, amely meghagyja a bűnös méltóságát és az áldozatét is. Ehhez hozzátartozik, hogy az ártatlan a kiegyenlítés iránti követeléseiben nem megy el a legvégsőbb határig, és elfogadja a bűnös jóvátételét és bűnhődését. Az ilyen jó megbocsátás nélkül nem létezik kibékülés. Ehhez is egy példa: Egy nő a szeretője miatt elhagyta a férjét és elváltak. Évekkel később a nő megbánta. Azt érezte, hogy még mindig a férjét szereti, és szívesen lenne újra a felesége, főként mivel a férj azóta is egyedül volt. Mivel a nő bűnösnek érezte magát, nem merte ezt kérni a volt férjétől. Amikor azután mégis beszélgettek erről, a férfi nem akart nyilatkozni sem mellette, sem ellene. Megegyeztek, hogy megbeszélik a dolgot egy harmadik személlyel. Ő először a férjet kérdezte meg, hogy mi a célja a találkozóval. Ekkor a férfi sejtelmesen mosolygott és azt mondta: „Egy ahaélmény.” Ezután megkérdezte a tanácsadó a nőt is, hogy mit kínál a férfinak, hogy az újra szívesen költözzön hozzá. A nő az egészet nagyon egyszerűen képzelte el és az ajánlata semmire sem kötelezte. Nem csoda, ha nem tett mély benyomást a férfira. A tanácsadó rámutatott, hogy a nőnek először is el kell ismernie, hogy fájdalmat okozott annak idején a férfinak. A férfinak pedig látnia kell, hogy a nő kész az általa okozott jogtalanságot jóvátenni. A nő gondolkozott egy ideig, a férje szemébe nézett és azt mondta: „Sajnálom, amit okoztam neked. Szeretnék újra a feleséged lenni, és úgy foglak szeretni, hogy örülsz majd nekem, és rám bízod magad.” De a férfit még ez sem hatotta meg. Ekkor a tanácsadó azt mondta neki: „Nagyon nagy fájdalmat okozhatott neked, és nem akarod még 22

egyszer megélni ugyanazt.” Ekkor a férfi szeme csillogni kezdett, a másik pedig folytatta: „Akinek ilyen sok rosszat okoztak, az sokszor erkölcsi fölényben érzi magát a másikkal szemben, és fenntartja a jogát arra, hogy visszautasítsa a másikat, mintha nem lenne rá szüksége.” És hozzátette: „Az ilyen ártatlanság ellen a bűnösnek nincs esélye.” Ez felébresztette a férjet, és úgy mosolygott, mint akit rajtakaptak. Odafordult a feleségéhez és a szemébe nézett. „Ötven márka lesz”, mondta a harmadik, mert pszichoterapeuta volt, „és most tűnjetek el, és nem akarom tudni, hogyan alakult a kapcsolatotok.” A kapcsolat azonban rosszul végződött. Egy évvel később a feleség felhívott és azt mondta, rákos, és megkérdezte, hogy eljöhet-e egy találkozóra. Együtt jöttek, és megkérdeztem a nőt, mit gondol, mi okozhatta a betegségét. Azt felelte, „Úgy működött, mint egy gép”, és azt mondtam neki: „Nem, nem ez az oka. Mi az valójában?” Gondolkodott kicsit és azt mondta: „Teherbe estem a férjemtől. Azt akarta, hogy vetessem el a gyereket és meg is tettem.” Erre azt feleltem: „Ez az! Abban a pillanatban el kellett volna hagynod őt.” Most pont az ellenkezője volt a helyzet. Most a nő volt az ártatlan, és a férfi a bűnös. Olyasmit követelt meg a nőtől, ami meghaladta az erejét, a nő pedig beleegyezett, hogy ne veszélyeztesse a kapcsolatot. Ezt feltártam nekik és azt mondtam: „Válj el a férjedtől, vállald a bűnödet, a fájdalmadat, és a gyermek emlékére tegyél valami jót.” Megkérdezte: „Együtt nem tehetjük meg?” Azt feleltem: „De.” A férjet azonban mindez nem érintette meg és nem mozdult meg benne semmi. Ezután elmentek. Később még egy kurzusra jelentkezett nálam a nő. Néhány héttel a kurzus előtt felhívott a fia és közölte, hogy meghalt így végződött. f. Megelőző szenvedés szakításkor A szemrehányásoktól való félelmükben és mivel attól tartanak, fájdalmat okoznak a másiknak, vannak, akik szakítás előtt sokáig szenvednek. Annyit, amennyi felér a másik fájdalmával, mintha így több joguk lenne megtenni ezt a lépést. Ezért tartanak olyan sokáig a válások Hiszen ilyenkor egy nagyobb, új területet, egy nagyobb, új territóriumot akarunk magunknak, és korlátozva, rabnak érezzük magunkat, mert 23

nem kezdhetünk hozzá anélkül, hogy a másiknak ártanánk vagy fájdalmat okoznánk neki. Amikor azután végre szakítunk, nemcsak nekünk lesz esélyünk és nemcsak mi vállaljuk egy új kezdet rizikóját, hanem akaratlanul a másik is új lehetőségeket kap. Ha azonban a másik bezárkózik és ragaszkodik a fájdalmához, megnehezíti a partnerének, hogy a saját útját járja. Ha viszont észreveszi az új esélyt, akkor a másikat is szabaddá teszi és tehermentesíti. Számomra minden bölcsesség közül a másoknak való megbocsátás a legszebb. Kibékít, akkor is, ha megmarad a szakítás. g. Lemondás a boldogságról, mint kiegyenlítési kísérlet Ami a kapcsolatokon belül a sikerhez helyes és fontos, azt sokszor egészen más összefüggésekre is átvisszük, amelyekben azonban abszurdak, például Istenre és a sorsra. Ha valaki nyert valamit és a másiknak ugyanabban az összefüggésben vesztesége van, lélekben ez a kettő összekapcsolódik és felébred a kiegyenlítés iránti szükséglet, mintha a mi nyereségünk a másik kárára történt volna. Ilyenkor rossz dolgok történnek. Ha például egy apa egészségesen tér haza a háborúból vagy a fogságból, míg mások meghaltak, az egyik lánynak az az ötlete támadhat, hogy ő fizessen meg azért, mert az apja hazatért, vagy maga az apa nem hajlandó elfogadni tovább az élet ajándékait. Vagy ha valakit életveszélyből mentenek meg, előfordulhat, hogy valamilyen tünettel fizet meg ezért, vagy korlátozza magát. Nagyon elterjedtek ezek a folyamatok a zsidóknál, akik túlélték a náci rezsimet, és már nem merik elfogadni a boldogságot, hiszen olyan sokak sorsa volt borzasztó. Ha van például a családban egy fogyatékos gyerek, a többi, egészséges testvér sokszor nem meri elfogadni saját egészségét és boldogságát, mert képzeletükben az él, hogy az ő egészségüknek és boldogságuknak a beteg testvérük fizeti meg az árát. Megpróbálják kiegyenlíteni azzal, hogy ők is betegnek (például depressziósnak) mutatják magukat vagy más módon korlátozzák a lehetőségeiket. Ez a dinamika olyan, mint egy belső tehermentesítés. A pszichoterápiában sokszor találkozhatunk ilyen folyamatokkal. 24

Az ilyen jellegű kiegyenlítésről akkor tudunk lemondani, ha metaszintre emelkedünk és a nyomás ellenére egészen más megoldást keresünk. A megoldás az, hogy az életet, a boldogságot, az egészséget ajándékként fogadjuk el anélkül, hogy azért fizetnünk kellene. Ez egy megalázó helyzet. Az a pozíció viszont, hogy ezt ki akarjunk egyenlíteni, túlzás. Ilyenkor olyasmiért próbálunk fizetni, amit ajándékba kaptunk. Ehhez egy kis történet: A kettős kiegyenlítés Egy nőnek volt egy jóravaló férje, akitől karácsonyra egy csodálatos arany nyakláncot kapott. A nő kicsomagolta és azt mondta: „Csodálatos ez a nyaklánc!”, majd megkérdezte: „Mennyibe került?” A férj azt felelte: „Ötezer márkába.” „És hol vetted?” „A Bernhard ékszerészetben.” Az ünnepek után a feleség elment az ékszerészhez és adott neki még ötezer márkát. (Szünet.) Ilyesmi megtörténik – a sorssal kapcsolatban. Így zavarodunk össze, ha valamit azon az érvényességi körön túl alkalmazunk, amelyben értelme van. Hasonló a helyzet, amikor valaki más bűnét veszi magára, és azért fizet. Egy példa: Egypárnak gyermeke születik, így kénytelenek összeházasodni. A szülők boldogtalanok a házasságban. Ilyenkor a fiú vállalja a bűnösséget és szenvedni fog, hogy ezzel kiegyenlítse a szülők boldogtalanságát, amelyet ő okozott. Ha elfogadunk és megköszönünk, ha ajándékként tekintünk a dolgokra anélkül, hogy megfizetnénk értük, az megoldást jelent és egy egészen különleges beteljesítést. Ez a köszönet egy belső hozzáállás. Ez nem irányul valamire vagy valakire. Érzékeltetheti egy kép: valaki belemegy egy folyóba, és a folyó átsodorja a másik partra, ahol újra kilép a szárazföldre, majd fejet hajt a folyó előtt. A folyónak mindez mindegy. Ez a köszönet. 25

Egy példa: Fiatalkori barátokat együtt vittek el katonának, a háborúban leírhatatlan veszélyeket álltak ki és ketten közülük sértetlenül tértek haza. Egyikük azonban nagyon csendes lett, mert a legfontosabb az volt számára, hogy megmentették az életét. Egész további élete olyan volt számára, mint egy ajándék. A másik gyakran ült a törzsasztalánál és dicsekedett a hőstetteivel és a veszélyekkel, amelyekből megmenekült. Olyan volt, mintha mindezt hiába élte volna meg. PETRA: Ismerek valakit, akit kisfiúként a bátyja mentett ki a hóból. Az idősebb fiút később a nácik megölték. A fiatalabb testvérnek ezután mindig az volt az érzése, hogy neki nem lehet, nem szabad élnie. BERT HELLINGER: Ennek csak ahhoz van köze, hogy egyikük meghalt. Ilyenkor fontos az a mondat, hogy „Halott vagy. Én még élek egy kicsit, azután én is meghalok.” És esetleg azt is mondhatja: „Fejet hajtok a sorsod előtt és mindig a bátyám maradsz.”

A vezeklés, mint vak kiegyenlítés: Ha meghal az anya gyermeke születésekor A vezeklés is próbálkozás, hogy kiegyenlítsünk valamit, de ez vakon, ösztönösen, irányítás nélkül történik. Különösen sokszor láthatjuk ezt a fajta kiegyenlítési próbálkozást olyan családokban, ahol a gyermek születésénél meghal az anya. Az életben maradó gyermek természetesen ártatlan az anyja halálában. Senkinek sem jutna eszébe, hogy emiatt bíróság elé állítsa, a gyerek azonban hiába tudja, hogy ártatlan, nem érez megkönnyebbülést. Szociális lényként tudja, hogy kötődik egy rendszerhez, amelyben az életét édesanyja életének rovására kapta meg. Nem tehet mást, mint hogy az életét mindig az anyja halálával összefüggésben látja, és sohasem szabadul meg a bűnösség nyomásától. Ilyen tragikus esemény után sokszor egy rossz dinamika érvényesül. A helyzetet úgy értelmezik, mintha a férj ösztönei ölték volna meg a feleséget, úgy is mondhatjuk, a férj feláldozta őt ösztöneinek. Közben pedig a szülők tisztában vannak a szerelem beteljesítésének kockázatával, és tudatosan vállalták ezt a veszélyt. Az ilyen gyilkosságról szóló elképzelés a 26

nőt is megfosztja értékeitől és sérti méltóságát. Az ilyen konstellációk felállításánál a nőkben nincs vád a férfival szemben, és teljesen tudatában vannak méltóságuknak. Ha azonban gyilkosságnak tekintik a történteket, az oda vezethet, hogy a következő generációk fiúgyermekei fognak érte bűnhődni – és egy ilyen esemény sokszor több nemzedéken át hat Sokszor még az unokák vagy dédunokák oltják ki saját életüket egy ilyen nő halála miatt Ez egy primitív, ősi és vak formája a kiegyenlítésnek: valaki elmegy, és hogy helyreálljon az egyensúly, egy másik is elmegy. Amint teszünk valamit a bűnhődésért, elvész a tisztelet. Vannak, akik ilyenkor lemondanak a párkapcsolatról és a gyerekről például úgy, hogy papok lesznek, vagy olyan nőt vesznek feleségül, akinek nem lehet gyereke. Ha ilyen halál történik a rendszerben, az félelmet ébreszt és sokszor félelemből elhallgatják a történteket. Ez a legrosszabb kizárás egy rendszerből és ennek a legsúlyosabbak a következményei. Ha az ilyen körülmények között született gyerek korlátozza önmagát vagy öngyilkosságot követ el, akkor hiábavaló volt az anya áldozata, és még a gyermek boldogtalanságáért is ő lesz a felelős. A megoldás az, hogy az anya tiszteletre méltó helyet kap a rendszerben, és a gyermek azt mondja neki: „Ha már életedet veszítetted a születésemkor, akkor ne történjen ez hiába. Épp azért, mert olyan nagy árat fizettél érte, megmutatom, hogy megérte. Elfogadom az életemet azon az áron is, amit te fizettél érte, és amit én fizetek, és kihozom belőle a legjobbat, a te emlékedre.” Ez ugyanaz a szeretet, de más irányú. Ilyenkor a sorsszerű bűn nyomása lesz az élet motorja és ereje, ez pedig olyan tetteket tesz lehetővé, amelyekre mások soha nem lennének képesek. Ez megbékélést és békét hoz, és így jó hatása van az anya áldozatának. Példa az egyik szemináriumról: Alexis meséli, hogy édesapja korábban már házas volt, és a felesége meghalt az első gyermek születésekor a gyermekkel együtt. A származási család felállításában mindkét fiú és a szülők is ugyanabba az irányba néznek. 27

BERT HELLINGER:

Ez egészen nyilvánvaló, a szülők és a két fiú is az első feleségre és a gyerekre néznek. Beállítja az anyát és a gyereket a konstellációba, és a többiekkel szemben ad nekik helyet. A család megkönnyebbülten bólint. Ez már a megoldás. Később a gyereket és az anyát az apa jobbjára állítja, a fiúkat pedig velük szembe, végül pedig a meghalt gyerek legidősebbként a fiúk jobbjára áll. Ezután szóba kerül Alexis bátyjának halálos betegsége. BERT HELLINGER: A konstellációból látszik, hogy a bátyád betegségének talán a rendszerből fakadó jelentősége van, és segítene a testvérednek, ha mesélnél neki erről. Talán kötődik az elhunythoz. És ha a halott testvér ott áll a képben, talán ő is meg tud állni. h. A sors elfogadása A sorsszerű nehézségeknek van egy olyan része is, ami a sajátunk, például egy öröklött betegség, egy háborúban szerzett csonkaság vagy nehéz gyerekkori körülmények. Ha fellázadok ez ellen a megváltoztathatatlan sors ellen, és küzdök vele úgy, hogy haragszom és másra tartok igényt vagy bűnösöket keresek, esetleg nem fogadom el életem részeként, akkor az abból fakadó erőre sem tehetek szert. Ahogy megmenthetnek anélkül, hogy megszolgáltam volna vagy hozzájárultam volna, vagyis kaphatok olyan ajándékot, amit mások nem, azt is el kell fogadnom, ha megkövetelik tőlem, hogy elviseljem valami negatívumnak a következményét, amit nem az én bűnöm okozott. A sors nem törődik sem az igényeinkkel, sem a jóvátételeinkkel. Sorsszerű bűnöknél az egyetlen kiút, ha alávetjük magunkat, ha beilleszkedünk egy átláthatatlan, nálunk nagyobb hatalommal bíró összefüggésbe, legyen az akár boldogságunk vagy boldogtalanságunk okozója. Az ilyen tettek alapjául szolgáló hozzáállást nevezem én alázatnak. Ez lehetővé teszi, hogy úgy és annyi időre fogadjam el az életemet és a boldogságomat, ahogy kapom, függetlenül az ártól, amit mások azért fizettek Ez teszi lehetővé azt is, hogy elfogadjak egy nehéz sorsot, ha én vagyok a soron következő. Ez az alázat komolyan megtapasztaltatja velünk, hogy nem mi határozzuk meg a sorsot, hanem a sors bennünket. És ez a megfelelő válasz a sorsszerű bűnösségre és ártatlanságra, és ez tesz az áldozattal egyenrangúvá. Lehetővé teszi, hogy tiszteljem, nem 28

úgy, hogy eldobom vagy korlátozom, amit kaptam az ő „rovására”, hanem épp azzal, hogy a magas ára ellenére is elfogadom, és azután továbbadok belőle valamit. A bűnhődés megsemmisíti a tiszteletet, és a tisztelet feleslegessé teszi a bűnhődést. A kiegyenlítődés az, ami a nagy egészhez való illeszkedést az erőm forrásává teszi. Ez ilyenkor pozitív kiegyenlítés, és ennek mindig jótékony a hatása. Egy példa: Egy fiatal férfi, vállalkozó, országában egy bizonyos termék kizárólagos terjesztője sportautóval érkezik és a sikereiről mesél. Nyilvánvaló, hogy tud valamit, és ellenállhatatlan sármja van. De iszik, és a könyvelője felhívja a figyelmét, hogy túl sok pénzt vesz ki a cégből magáncélokra és ezzel veszélybe sodorja a vállalkozását. Az eddigi sikerei ellenére titokban az a célja, hogy mindent újra elveszítsen. Kiderül, hogy az édesanyja elküldte az első férjét, mert gyenge embernek tartotta. Ezután ment hozzá a fiatalember apjához, és magával hozta az első házasságából született fiát is. Ez a fiú nem találkozhatott többé az igazi apjával és a mai napig nem vette fel vele a kapcsolatot. Azt sem tudta, hogy él-e. A fiatal vállalkozó észrevette, hogy nem mer tartósan sikeres lenni, mert úgy gondolta, hogy az életét a féltestvére boldogtalanságának köszönheti. A következő megoldást találta: először is felismerte, hogy a szülei házassága és az ő élete sorszerű kapcsolatban álltak azzal a veszteséggel, amit a testvére és annak apja el kellett, hogy szenvedjenek. Másodszor ennek ellenére igent tudott mondani saját boldogságára, és megmondta a többieknek, hogy ő is egyenjogú és egyenrangú kíván lenni velük. Harmadszor kész volt megtenni valami különlegeset a féltestvére felé annak elismeréseként, hogy kész kiegyenlíteni az adás és elfogadás egyensúlyát. Elhatározta, hogy megtalálja a bátyja eltűnt apját és közvetít közöttük. Visszatérek még egyszer ahhoz a dinamikához, amelyről az imént beszéltem. Azt mondtad, hogy édesanyád depressziós lett a születésed után. Ilyenkor az a tendencia, hogy a gyerek fizet ezért. MANUELA: Ez ahhoz hasonló, mint amikor az anya gyermekágyi depresszióban szenved? 29

BERT HELLINGER:

Igen, hasonló lehet, hogy a gyermek azt gondolja, neki kell ezért fizetnie. A gyerekek mindig bűnösnek érzik magukat, ha az anyát bármilyen kár éri a szülés közben.

Mondok még egy példát: Az egyik szemináriumon egy középkorú férfi nem érezte jól magát a csoportban. Különösen viselkedett és nem igazán volt beleérző. Kiderült, hogy az édesanyjának a szülés közben eltört a medencecsontja. A származási család felállításánál a férfi egészen kívülre állt Az anya kész volt vállalni ezt az árat, a gyerek azonban nem tudta elfogadni, mert túl magasnak érezte. Ilyenkor a gyerek annyit tehet, hogy méltányol. Tehát azt mondja: „Kedves anya, azon az áron is elfogadom, amibe neked került és épp ezért becsben tartom és kihozok belőle mindent, hogy ezzel örömet okozzak neked, hogy ne legyen hiába. Épp azért, mert te ilyen nagy árat fizettél érte, megmutatom, hogy megérte.” Ez az anyát is tehermentesíti. Különben kétszer olyan nehéz neki. Ha jól végződik, ő is könnyebben viseli azt, ami történt. Nemritkán az is megtörténik, hogy valaki egy váratlan életmentés után úgy él tovább, mintha meghalt volna, mintha már lezárta volna az életét. Egy példa: Az egyik kurzuson részt vett egy kedves fickó, aki azonban többnyire egészen élettelenül ült ott a többiek között. Csináltam vele egy regreszsziót, és amikor ötéves korához értünk, látta magát az ágyban feküdni és a vállán nőtt egy óriási daganat Az orvosok aggódó arccal álltak az ágya körül, és abban a pillanatban bensőleg meghalt. Azután megműtötték, és kiderült, hogy jóindulatú volt a tumorja. Bensőleg azonban már lezárta az életét és élettelenül élt tovább. A megfelelő az ilyen helyzetben, hogy köszönetet mond az illető a megmentéséért azzal, hogy újra elfogadja az élet ajándékát és kezd vele valamit.

30

i. Az elhagyás miatt az egyik gyermek egyenlít ki Viszonylag gyakran előfordult, hogy váláskor úgy történik a kiegyenlítés, hogy az egyik gyerek bensőleg átmegy máshoz, például a második házasságból született egyik lány az első férjhez. Ha az anya másik férjet választ, akkor ezért meg kell fizetnie valakinek. Az egyik lehetőség, hogy az első férjnek odaadja a lányát. Ezzel úgymond kiegyenlítődik. Sokszor fizet a nő a gyerekével, ha a szülei nem engedték összeházasodni a gyerek apjával. Ilyenkor előfordul, hogy a nő odaadja a szüleinek az első gyereket. Senki sem tudja, hogyan, de ez a lelépés ára, amelyet az anya megfizet így megtarthatja a férjét. A gyerek ilyenkor azt mondhatja: Szívesen teszem, de te a nagymamám vagy és ő az anyám. Ugyanezzel a dinamikával találkozunk majd a vérfertőzésnél is. ALEXIS: Görögországban sokszor láttam, hogy az egyik gyereket odaadják egy gyermektelen, de gazdag, házas lánytestvérnek, egy olyan testvérnek, aki az egész családot támogatja. BERT HELLINGER: Ilyenkor a gyereknek azt kell mondania: „Szívesen megteszem értetek.” Akkor megteheti, és szabad lesz az esetleges szemrehányásoktól.

3. A rend A kapcsolatok sikerességének harmadik záloga a rend. Ezen elsősorban szabályokat értek, amelyek a csoporton belüli együttélést keretek között tartják. Minden hosszú távú kapcsolatban kialakulnak közös normák, szokások, meggyőződések és tabuk, amelyek mindenkire érvényesek. Így lesz a kapcsolatokból egy renddel és szerkezettel rendelkező rendszer. Ez az inkább előtérben lévő és elfogadott rend. Emögött olyan rendek hatnak, amelyek adottak és nem képezik egyezkedés tárgyát.

31

II. A lelkiismeret mint a kapcsolatok egyensúlyérzéke Bármikor, ha belépünk egy kapcsolatba, egy belső érzék irányít bennünket, amely automatikusan reagál, ha olyasmit teszünk, ami árt a kapcsolatnak vagy veszélyeztetheti. Létezik bennünk tehát valami olyasmi, mint egy belső szerv, amely a rendszeren belüli viselkedésünkért felelős, ahogyan például az egyensúly megőrzésére is van szervünk. Ahogy elveszítjük az egyensúlyunkat, a kellemetlenség-érzés, amelyet az esés okoz, segít megtalálnunk az egyensúlyunkat. Az egyensúly megtartását tehát a kellemetlen és kellemes élmények szabályozzák. Amikor egyensúlyban vagyunk, az kellemes érzés. Amikor az egyensúly felborul, az kellemetlen, és a kellemetlenség-érzés jelzi a határt, amelynél változtatnunk kell, hogy ne történjen szerencsétlenség. Hasonló szabályok érvényesek a rendszerekre és a kapcsolatokra is. A kapcsolatokban érvényesülnek bizonyos rendek. Ha ezekkel összhangban vagyunk és ennek következtében megmaradhatunk a kapcsolatban, ártatlannak és kiegyensúlyozottnak érezzük magunkat. Amint azonban nincs meg minden feltétel ahhoz, hogy ez sikerüljön, és veszélyeztetjük a kapcsolatot, kellemetlen érzésünk támad, amely szinte reflexként hat és arra kényszerít, hogy megforduljunk. Ezt azután bűnnek éljük meg. Az ezt felügyelő belső bíróságot, amely olyan, mint egy kiegyensúlyozó szerv, lelkiismeretnek nevezzük. Tudnunk kell, hogy a bűnt és bűnösséget általában csak kapcsolatokban tapasztaljuk meg. A bűn tehát másvalakire vonatkozik. Akkor érzem magam bűnösnek, ha olyasmit teszek, ami a másokhoz fűződő kapcsolatomnak árt, és akkor vagyok ártatlan, ha olyasmit teszek, ami hasznos ennek a kapcsolatomnak. A lelkiismeretünk köt ahhoz a csoporthoz, amely fontos a túlélésünkhöz, bármi legyen is az általa szabott feltétel. Nem a csoport fölött áll és nem a hite vagy babonája fölött, hanem a szolgálatában.

32

1. A lelkiismeret ügyel a kapcsolatok feltételeire A lelkiismeretünk ügyel azokra a feltételekre, amelyek fontosak a kapcsolat szempontjából, vagyis a kötésre, az adás és elfogadás egyensúlyára és a rendre. Egy kapcsolat csak akkor lehet sikeres, ha mindhárom feltétel egyidejűleg teljesül. Nincs kötés egyensúly és rend nélkül. Nincs egyensúly kötés és rend nélkül, és nincs rend kötés és egyensúly nélkül. Ezeket a feltételeket a lélek elementáris szükségletként élni meg. A lelkiismeret ennek a három szükségletnek áll a szolgálatában, és mindhárom a bűnösség és ártatlanság sajátságos érzése révén érvényesül. Ezért lehet más a mi bűnösségről szerzett tapasztalatunk aszerint, hogy a bűn a kötésre, a kiegyenlítésre vagy a rendre vonatkozik-e, és ezért érezzük másnak a bűnt és az ártatlanságot aszerint, hogy mi a célja, melyik szükségletet szolgálja. a. Lelkiismeret és kötés A lelkiismeret itt mindenre reagál, ami a kötést erősíti és veszélyezteti. Ezért tiszta a lelkiismeretünk, ha úgy viselkedünk, hogy biztosak lehetünk benne, biztosítva van az odatartozás, és rossz a lelkiismeretünk, ha eltérünk a csoport feltételeitől és attól kell tartanunk, hogy ezzel egészen vagy részben eljátszottuk az odatartozás jogát. A bűnt itt tehát úgy érzékeljük, mint félelmet az elvesztéstől és kitaszítottságtól, illetve távolságként, míg az ártatlanságot védettségként és közelségként. Ez talán a legszebb és legmélyebb érzés, amit csak ismerünk: ha odatartozhatunk valahová egy elementáris megélési szinten. Csak aki az ártatlanság biztonságát az odatartozáshoz való jogként tapasztalja meg, az tudja, micsoda félelemmel vagy ijedséggel jár a kizárás és elvesztés. A védettséget csak félelemmel lehet megélni. Ezért teljesen értelmetlen azt mondani, hogy a szülők felelősek, ha félelem van a gyermekben. Minél jobbak a szülők, annál nagyobb a félelem, hogy elveszítjük őket. A védettség és a közelség az a nagy álom, amelyet minden tettünkkel követünk Ez az álom azonban teljesíthetetlen, mert az odatartozás érzését mindig veszélyezteti valami. Vannak, akik azt mondják, biztonságot kell adni a gyerekeknek. Minél több biztonságot adunk nekik, annál in33

kább félnek a biztonság elvesztésétől, mert a biztonságot nem élhetjük meg az ellentététől való félelem nélkül. Az odatartozás jogát tehát mindig újra és újra meg kell szerezni, ez soha nem lehet biztos tulajdonunk, ezért érezzük az ártatlanságot jognak arra, hogy még odatartozzunk, nem tudva, meddig. Ez a bizonytalanság hozzátartozik az élethez. Az is szembetűnő, hogy a szülőket a gyerekeikhez fűződő kapcsolataikban kevésbé terheli a lelkiismeret, mind a gyerekeket a szüleikhez fűződő kapcsolatában. Talán ez is azzal áll összefüggésben, hogy a szülőknek kevésbé van szükségük a gyerekeikre, mint a gyerekeknek a szülőkre. Azt is el tudjuk képzelni, hogy bár a szülők feláldozzák gyerekeiket, fordítva ez nem történik meg. Különös. A lelkiismeret mindkét oldala, a tiszta és a rossz, egyetlen célt szolgálnak. Ahogy a méz és a korbács ugyanabba az irányba vonzanak vagy taszítanak bennünket: a gyökerekhez és a törzshöz való kötődésünket biztosítják, függetlenül attól, hogy mit követel meg tőlünk a szeretet ebben a csoportban. A származási csoporthoz való kötődés a lelkiismeret szempontjából elsőbbséget élvez minden más értelemmel és minden más erkölccsel szemben. A lelkiismeret aszerint alakul, hogy hitünknek vagy cselekedetünknek milyen hatása van a kötésre, tekintet nélkül arra, hogy ez a hit vagy ez a cselekedet más szempontok szerint esetleg őrültnek vagy elvetendőnek tűnik. Nem hagyatkozhatunk tehát a lelkiismeretünkre, ha a jó és rossz nagyobb összefüggésben való felismeréséről van szó (lásd III. fejezet, 3). Mivel a kötődésnek elsőbbsége van mindennel szemben, ami utána következik, a kötést érintő bűnöket éljük meg a legsúlyosabb bűnnek, és következményeit a legborzasztóbb büntetésnek. A kötéssel kapcsolatban érzett bűntelenség pedig a legmélyebb boldogságot és gyermekkori vágyaink végső célját adja meg. A kötődési szeretet és a gyengék áldozatkészsége A lelkiismeret akkor köt bennünket legerősebben, ha egy csoportban alul állunk és ki vagyunk szolgáltatva a csoportnak. A családban ez a gyerekek helye. Szeretetből a gyerek mindent képes odaadni, még a saját életét és boldogságát is, ha a szüleinek vagy a nagycsaládnak ezzel 34

jót tesz. Ezek azután azok a gyerekek, akik kiállnak a szüleikért vagy a felmenőikért, beteljesítik vagy vezekelnek azért, amit a felmenők nem tettek meg (például azzal, hogy kolostorba vonulnak), viselik annak a terhét, amiért ők nem fizettek meg vagy a szüleik helyett állnak bosszút a megélt igazságtalanságért.

35

Egy példa: Egy férfinak volt egy fia; amikor a gyerek dacoskodott, megbüntette őt, és másnap éjszaka a fiú felakasztotta magát. Az apa még öregkorában is hordozta ennek a bűnnek a súlyát. Majd, egy barátjával folytatott beszélgetés során eszébe jutott, hogy pár nappal öngyilkossága előtt, amikor vacsora közben az édesanyja elmesélte, hogy újra gyermeket vár, szinte magánkívül kiáltotta, hogy: „De hát az Istenért, nincs is helyünk!” És akkor megértette: a gyerek azért akasztotta fel magát, hogy levegye a szülei válláról a terhet, és helyet csináljon a következő gyereknek. Amint hatalomra teszünk szert a csoportban vagy függetlenné válunk, lazul a kötődés, és ezzel együtt lazul a lelkiismeret is. A gyengék azonban lelkiismeretesek és hűek maradnak. Önzetlenül feláldozzák magukat, mert kötve vannak. Egy üzemben ezek a legképzetlenebb munkások, egy hadseregben a kegyetlen katonák és a templomban a hívő nép. A csoport erőseinek javára lelkiismeretesen kockáztatják egészségüket, ártatlanságukat, boldogságukat és életüket, akkor is, ha az erősek esetleg lelkiismeretlenül visszaélnek azzal, amit ők magasabb céloknak neveznek. Mivel saját rendszerükben vannak megragadva, kívülálló rendszerek ellen kíméletlenül felhasználhatóak. Ő azok a kicsik, akik odatartják a fejüket a nagyoknak, a hóhérok, akik a piszkos munkát elvégzik, az elvesztett állások hősei, a bárányok a juhász mögött, aki a vágóhídra vezeti őket, az áldozat, aki a számlát fizeti. b. Lelkiismeret és kiegyenlítés Ahogy a lelkiismeret a szülőkhöz és a törzshöz való kötődésre ügyel, ahogy a bűnösség és ártatlanság érzésének segítségével irányítja, úgy a kiegyenlítést is felügyeli, és a bűntelenség és bűnösség egy másfajta érzésének segítségével irányít ebben is. Az adás és elfogadás pozitív kiegyenlítésére vonatkoztatva a bűnt kötelességként, a bűntelenséget pedig a kötelezettségektől való mentességként éljük meg. Létezik tehát olyan fajta elfogadás, amelynek nincs ára. Ha azonban ugyanannyit adtam vissza a másiknak, mentes vagyok a kötelezettségtől. Aki szabad a kötelességtől, könnyűnek és szabadnak 36

érzi magát, de kötése sincs többé. Az elkötelezettség szabadságát tovább fokozza, ha valamivel többet adunk vissza, mint amire kötelezve vagyunk. Ilyenkor a bűntelenséget igényként tapasztaljuk meg. A lelkiismeret nemcsak abban hat, hogy kötődünk, hanem a kapcsolaton és a családon belüli kiegyenlítődés iránti szükséglet révén is szabályoz bennünket. Nem lehet eléggé hangsúlyozni ennek a családon belüli dinamikának a szerepét. c. Lelkiismeret és rend Amikor a lelkiismeret a rendet szolgálja, vagyis az egymás között érvényes játékszabályokat, akkor a bűnt túllépésnek és büntetéstől való félelemnek éljük meg, az ártatlanságot pedig lelkiismeretességként és hűségként. A játékszabályok minden rendszerben mások, és mindenki, aki része a rendszernek, ismeri a szabályokat. Ha elsajátítjuk a szabályokat és felismerjük, betartjuk, akkor működőképes a rendszer és kifogástalanul működik. Aki vét ellene, bűnös lesz akkor is, ha ebből senkinek nem származik kára, vagy senki sem szenved miatta. A rendszer nevében azonban büntetést kap, a legsúlyosabb esetben akár ki is taszíthatják és megsemmisíthetik, ahogy például a „politikai bűnöknél” vagy „eretnekségnél”. A renddel kapcsolatban a bűn nem lényünk középpontját érinti. Ezt a fajta bűnösséget sokszor megengedjük magunknak anélkül, hogy kisebb értékűnek éreznénk magunkat tőle, még ha tudjuk is, hogy van egy kötelességünk vagy büntetést kell elszenvednünk a vétségért. Ha azonban a kötődés és a kiegyenlítés ellen vétünk, úgy érezzük, kevésbé vagyunk értékesek. Itt tehát nem ugyanúgy éljük meg a bűnt. Ez talán azzal is összefügg, hogy megvan ugyan bennünk a rend utáni vágy, az egyes esetek azonban messzemenően saját döntést igényelnek. A lelkiismeret határozza meg azt is, hogy mit szabad érzékelnünk és mit nem. Ehhez egy példa: Egy orvos mesélte az egyik csoportban, hogy egyik reggel felhívta a nővére és megkérte, hogy menjen át hozzá, mert egy orvosi problémát szeretne megbeszélni vele. Az orvos elment hozzá és egy órát beszél37

gettek, azután azt mondta a nőnek, hogy „Talán jobb lenne, ha elmennél egy nőgyógyászhoz.” A nő el is ment és egészséges fiúgyermeket szült. Az orvos nem vette észre, hogy a nővére gyermeket vár. A lánytestvér szintén nem vette észre, pedig ő is orvos volt. Ebben a rendszerben tilos volt érzékelni a terhességet, és az egész egyetemi képzés sem segített ennek a két embernek, hogy túllépjenek ezen az érzékelési blokkon. A jegesmedve Volt egyszer egy jegesmedve, aki egy cirkusszal járta a világot. Nem az előadásokon lépett fel, hanem csak látványosságként szerepelt. Emiatt mindig a lakókocsijában volt, ami viszont olyan szűk volt, hogy csak két lépést tudott tenni előre és kettőt hátrafelé. Később együttérzésből azt mondták a cirkuszosok: „Adjuk el inkább egy állatkertnek.” Ott tágas területe volt, de még ekkor is csak két lépést tett előre, kettőt hátra. Megkérdezte tőle egy másik jegesmedve: „Miért csinálod ezt?” Azt felelte: „Amiatt van, hogy sokáig éltem égy lakókocsiban.”

2. A kötődés, a kiegyenlítődés és a rend iránti szükségletek összjátéka A lelkiismeret a legkülönbözőbb módokon szolgálja a kötődés, a kiegyenlítés és a rend iránti szükségletet. Így előfordulhat, hogy ami a kötődést szolgálja, azt tiltja a lelkiismeret a kiegyenlítés és a rend szolgálatában, és amit a rend érdekében megenged, azt talán a kötődésre való tekintettel meggátolja. Ha egyedül az egyik szükséglet valósul meg, a többi hátrányt szenved, így valamelyikkel szemben bűnös lesz az ember. Akárhogy próbálunk is megfelelni lelkiismeretünknek, egyik oldalon bűnösek leszünk, a másik oldalon szabadok. Ezért soha nem egészen tiszta a lelkiismeretünk. A bűnösség és bűntelenség vagy ártatlanság tehát többnyire együtt lépnek fel. Aki az ártatlanság után kap, az a bűnösséget is megérinti. És aki a bűn házában lakik, azt tapasztalja, hogy albérlőként ott él vele az ártatlanság is. A bűnösség és ártatlanság sokszor öltözéket is vált, így a bűnösség az ártatlanság ruhájában jelenik meg, az ártatlanság pedig a 38

bűnében. Ilyenkor a látszat csal, és csak a hatás mutatja meg, hogy mi volt a tényleges történés. Annyit tehetünk, hogy minden oldal felé a lehető legkevesebb bűnt követjük el. Egy példa: Ha egy anya azt mondja gyermekének, aki valamit elkövetett, hogy: „Most egy órán át a szobádban fogsz játszani egyedül”, akkor a rend érdekében szabja ki a büntetést. Ha azonban teljes egészében megvalósítja a rendet, az azt jeleni, hogy egy órán át egyedül hagyja a gyermeket a szobában, ami után joggal dühös a gyerek az anyára. Mert bár jogosan cselekedett, elfelejtette a kötődést és a szeretetet. Ezért hagyják el a szülők sokszor a büntetés egyik részét. Ezzel megsértik a rendet, mert a kötődés is fontos nekik. Ha a szülők nem büntetnek, a kötődés áll előtérben, de a rendet nem veszik figyelembe. A gyerek ilyenkor is haragszik a szülőkre, mert nem tudja, hol vannak a határok

3. Minden rendszernek megvan a saját lelkiismerete Azt állapítottuk meg, hogy az a lelkiismeret mértéke, ami abban a csoportban érvényes, amelyhez tartozunk. De minden embernek különböző, egymás érdekeinek ellentmondó kapcsolatai vannak, és több rendszerhez is tartozik. A különböző csoportokból összetalálkozó embereknek tehát más és más a lelkiismerete, és aki több csoporthoz is tartozik, annak minden egyes csoportot illetően más a lelkiismerete és minden rendszerben mások a kötés, a kiegyenlítés és a rend törvényei. Tolvajok csoportjában lopni kell, hogy valaki a csoportban maradhasson, egy másik csoportban viszont ezt nem szabad megtenni. De mindkettőben ugyanúgy a lelkiismeret és a bensőségesség hat. A lelkiismeret tartalmának tehát nincs köze a jóhoz és rosszhoz, csak ahhoz, ami a csoportban értéknek számít. Aki egy zsidó családba születik, akkor érzi jól és biztonságban magát, ha felveszi a család vallását, ha viszont feladja, rossznak és fenyegetettnek érzi magát. Ugyanilyen bűnös és ártatlan érzés van meg a keresztényekben és a muszlimokban is, ha elhagyják vagy követik vallásukat. 39

Lelkiismeretünk tart bennünket egy csoport mellett, ahogyan a kutya a bárányokat a nyájban. De ha változik a környezet, a lelkiismeret, mint egy kaméleon, megváltoztatja színét védelmünkre. Ezért más a lelkiismeretünk az édesanyánkkal szemben, mint édesapánkkal, más a családban és más a hivatásunkban, más a templomban és más a törzsasztalunk mellett. Ami az egyik rendszer javát szolgálja, az esetleg árthat a másiknak, és amely az egyikben az ártatlanságunkat biztosítja, az a másikban bűnbe sodor. Így egyetlen tettünk miatt sokszor több bíró előtt is állunk, és míg az egyik elítél, a másik felment. Reménytelen tehát az ártatlanságra alapozni. Ha tudjuk, hogy a bűn és ártatlanság érzései eszközök, amelyek segítségével tájékozódhatunk, hogy bizonyos kapcsolatokban kiigazodjunk, akkor semmi sem múlik azon, hogy bűnösök vagy ártatlanok vagyunk, hanem csak az a lényeg, hogy a környezetnek megfelelően viselkedjünk. Ezt a dilemmát egy kis történetben foglaltam össze. Amikor ezt a történetet elmesélem, a legtöbben leragadnak a felszínen. A történetnek van azonban egy következő és egy azután következő rétege is. A játékosok Ellenfélként mutatkoznak be egymásnak. Majd leülnek egymással szemben És játszanak Ugyanazon a táblán Sokféle bábuval Bonyolult szabályok szerint, Lépésről lépésre, Ugyanazt a királyi játékot. Játékukban mindketten feláldozzák Különböző bábuikat És izgatottan sakkban tartják egymást, Míg megáll a mozgás. Amikor már semmi sem megy, Vége a partinak. Ekkor fordul a tábla, Színt cserélnek, 40

És kezdődik ugyanaz a játék Csak épp egy újabb parti. Aki azonban sokáig játszik És sokszor nyer, És sokszor veszít, Az mindkét oldalon Mesterré válik.

4. Kirekesztés a lelkiismeret révén és ennek túllépése Ahol a lelkiismeret köt, ott be és ki is zár. Ezért sokszor, ha meg akarunk maradni egy csoportban, attól, aki más, meg kell tagadnunk vagy meg kell vonnunk az odatartozás jogát, amit mimagunk igénybe veszünk Ilyenkor a lelkiismeretünk miatt borzasztóvá válunk a másik számára, mert amitől saját magunk számára a bűn legsúlyosabb következményeként és a legborzasztóbb fenyegetéseként félünk, azt kívánjuk vagy okozzuk a lelkiismeret nevében annak, aki eltér a csoporttól: vagyis a csoportból való kizárást. Minden rossz tettet, amelyet másoknak okozunk, tiszta lelkiismerettel tesszük meg tekintettel saját csoportunkra. Amikor annak a csoportnak a lelkiismerete felébred bennünk, amelyhez tartozunk, más csoportok felé vakká válunk. Minél inkább kötődünk az egyik csoporthoz, annál inkább elválaszt lelkiismeretünk a többitől. Minél barátságosabb érzésekre hangolódunk az egyik csoport felé, annál ellenségesebbek leszünk a többi csoporttal. De a többiek ugyanúgy járnak el velünk saját lelkiismeretük nevében. Majd kölcsönösen határt szabunk a jó miatt, és azután a rossz miatt feloldjuk ugyanezt a határt. Aki fenn akarja tartani ezt az ártatlanságot, az egész életében bezárva marad vagy gonosszá válik. Minden továbbfejlődésnek az a feltétele, hogy az ember egy másik csoportba is belép és ott egészen másnak éli meg a lelkiismeretét. Most ahhoz, hogy mindkét csoportban megmaradhasson, újra kell orientálódnia. Ezt megteheti vakon, úgy, hogy a két csoport között kiegyenlít, de teheti tudatosan is, egy magasabb szinten a felismerés ré41

vén, ami azután személyes fejlődést jelent. A felismerés is egyfajta lelkiismeretként hat, de más típusúként: egy nagyobb összefüggés megértéseként. A jó, amely kiengesztel és békét teremt, ezért át kell, hogy lépje a határokat, amelyeket a lelkiismeret az egyes csoportokhoz való kötődésében felállít. Egy másik, rejtett örvény következik, amely csak azért hat a dolgokban, mert azok léteznek. A lelkiismeret milyenségével szemben ez halkan és feltűnés nélkül hat, ahogy a víz, amely a felszín alatt áramlik. Csak a hatásán keresztül érzékeljük jelenlétét. A felismerés Valaki tudni akarja végre. Felpattan a kerékpárjára, kimegy a nyílt mezőkre és a megszokott mellett talál egy másik ösvényt is. Itt nincsenek táblák, így arra hagyatkozik, amit a szemével maga előtt lát, és amit a lépése átér. Olyasmi hajtja, mint a felfedezés öröme, és ami korábban sejtés volt számára, az most bizonyossággá válik. De azután az ösvény egy széles áradatnál ér véget, és ő leszáll a bicikliről. Tudja, hogy ha tovább akar menni, mindent, ami csak nála van, a parton kell hagynia. Ezután el kell hagynia a szilárd talajt és egy olyan erő sodorja és űzi majd, amely hatalmasabb, mint ő, így kénytelen lesz rábízni magát. Ezért vonakodik és visszariad. Amikor újra hazafelé tart, ráébred, hogy szinte nem is tudja, hogy mi az, ami segít, a többieknek átadni pedig végképp nehezen tudná. Sokszor járt úgy, mint az a férfi, aki egy másik biciklis után tekert, akinek zörgött a sárhányója. Odakiáltott neki: „Hé, te, zörög a sárhányód!” „Mi?” „Zörög a sárhányód!” „Nem értem”, szól vissza a másik, „mert zörög a sárhányóm!” Valami nincs itt rendben, gondolja. Majd fékez és megfordul. Valamivel később megkérdezi egy régi tanítóját: „Hogy segítesz másoknak? Sokszor fordulnak hozzád az emberek tanácsért olyan dolgokban, amiről keveset tudsz. De miután beszéltetek, jobban érzik magukat.” A tanító azt felelte neki: „Nem a tudáson múlik, amikor valaki megáll az úton és nem akar továbbmenni. Biztonságot keres ott, ahol bátorságra lenne szükség, és szabadságot ott, ahol a helyes nem enged választási lehetőséget. És így körbe-körbe jár. A tanító azonban ellenáll 42

az ürügyeknek és a látszatnak. Megkeresi a középpontot és ott vár öszszeszedetten – mint aki a vitorlát kifeszíti a szél előtt, hogy talán eléri egy szó, amely hatni fog. Így amikor a másik odamegy hozzá, ott találja meg őt, ahová maga is tart, a válasz pedig mindkettőjüknek szól. Mindketten hallgatók.” És hozzáfűzte: „A közepet könnyűnek érezzük.”

5. A szabadság határai A bűnösség érzése megmutatja azt a határt, ameddig elmehetünk és ahol meg kell fordulnunk, hogy megmaradjon az odatartozás-érzésünk. A határokon belüli szabad tér, amelyen belül a bűnösség érzése nélkül mozoghatunk és ahol nem áll fenn annak a veszélye, hogy kizárnak a csoportból, az a mi saját szabadságunk. A határok azonban dinamikusak és különbözőek. És a mozgástér minden kapcsolatban más. Ezért egy csoportban az a legelső, hogy kiderítjük, hol a határ. Kipróbáljuk a bűnösség érzését: hol kezdődik a bűn és hol ér véget. A tanárok számára ez világos; a nevelésben az a helyzet, hogy a határok egyre szélesebbek a gyerekek számára. Párkapcsolatokban a felek néha nagyon szűkre szabják a határokat és azután az egyik fél szeretőt keres, ezzel bővítve a korlátokat, és újabb mozgásteret biztosítva magának. Ha azután túlságosan tágak lettek a határok, bizonytalanabbakká is válnak, és újra szűkebbre kell őket szabni. A szabadság itt tehát a kapcsolódás egyik módja, és egészen másféle, mint a döntési szabadság. Átléphetjük persze a felállított határokat, de nem úszhatjuk meg, hogy meg kelljen fizetnünk a bűnünk árát, és meg kelljen tapasztalnunk a saját, illetve a másik boldogságát érintő következményeket. A nagy lélek Ismerjük a lelkiismeretet, ahogy a ló ismeri a lovasát, aki lovagolja, és ahogy egy hajós a csillagokat, amelyekhez képest a helyét meghatározza és irányt vesz. De ól De sok lovas lovagol a lovon és a hajót sok kormányos igazítja sokféle csillaghoz. A kérdés az, vajon kihez alkalmazkodnak a lovasok és milyen irányt szab hajójának a kapitány. 43

A válasz Egy tanítvány így szólt Mesteréhez: „Mondd meg nekem, mi a szabadság!” „Melyik szabadság?”, kérdezte a Mester. „Az első szabadság a butaság. Arra a lóra hasonlít, amelyik nyerítve ledobja lovasát. De annál keményebben érzi azután annak szorítását. A második szabadság a megbánás. Olyan, mint a kormányos, amely hajótörés után a roncson marad, ahelyett, hogy beszállna a mentőcsónakba. A harmadik szabadság a belátás. A butaság és a megbánás után következik. Olyan, mint a szalmaszál, amely a szélben hajladozik, és mivel enged ott, ahol gyenge, állva marad.” A tanítvány megkérdezte: „Ez minden?” Erre azt felelte a Mester: „Vannak, akik azt gondolják, a lelkük igazságát keresik. De a Nagy Lélek gondolkodik és keres rajtuk keresztül. Ahogy a természet, a Nagy Lélek is sok hibát megengedhet magának, mert a rossz játékosokat folyamatosan gond nélkül pótolhatja újakkal. Annak azonban, aki elgondolkodtatja, néha ad egy kis mozgásteret, és mint a folyó azt az úszót, aki hagyja magát sodorni, erőit egyesítve kiviszi a partra.” *** A szeretet különböző rendjei A szeretet rendjei, amelyek szerint kapcsolataink sikeresek lehetnek, lényegében adottak. Az ugyanolyan kapcsolatok, ha sikeresek, ugyanazt a rendet és ugyanazt a mintát követik. A lelkiismeret ellentmondásait azonban, amelyek lehetetlenné teszik számunkra, hogy megszabaduljunk a bűn és ártatlanság különböző érzéseitől, nemcsak a kötődés, ki44

egyenlítés és rend igényének ütközéseként tapasztaljuk meg, hanem fokozottabb formában különböző követelésekként is, amelyeket az egyes kapcsolatok és csoportok támasztanak velünk szemben. Ha tehát átvisszük a nagycsaládra azt, ami a szüleinkhez való kapcsolatunkban érvényes, akkor nem vagyunk igazságosak velük. És ha azt, ami a nagycsaládhoz való kapcsolatunkban érvényes, átvisszük a szabadon választott kapcsolatunkra, szintén zavart teremtünk, és veszélybe sodorjuk céljainkat. Más rend érvényesül tehát a gyermek szüleivel való kapcsolatában, más a nagycsaláddal és más az olyan csoportokkal való viszonyában, amelynek célját szabadon meghatározhatja. Más a férfi-nő párkapcsolatban, más a második házasságban, mint az elsőben és az élethez való viszonyunkban, és más a világhoz, mint egészhez, vagyis ahhoz, amit – ha nagyon különbözően is – szellemiként vagy vallásiként tapasztalunk. Ami egy korábbi kapcsolatban ártatlan, egy másikban később bűnnek számít, és ami egy korábbi kapcsolatban bűnössé tett, az egy másikban ártatlan dolog (például a szexualitás). Minden későbbi kapcsolatba belefolynak a korábbiak rendjei, és a korábbiakat későbbiek pótolják. Ezért mindig újra el kell döntenünk, hogy egy korábbi rendből és kapcsolatból mit viszünk át a későbbibe, és mi az, amit talán hagynunk kellene. Itt tehát a bűn és az ártatlanság újra egymás mellett jelentkezik, mert ami az egyik csoport és kapcsolat érdekeit szolgálja, az a másiknak árthat. És ami az egyik csoportban ártatlanságot jelent, az a másikban bűnbe taszít. A lelkiismeret felügyeli a kapcsolatok rendjét is, de különböző mértékben. Legvilágosabban és legerőteljesebben a szüleinkkel való kapcsolatunkban tapasztaljuk meg a lelkiismeret szavát, leggyengébben pedig a szabadon választott kötelékeinkben. Később mutatjuk majd be, mennyire más lelkiismeret hat a nagycsaládon belül. Először a szülők és gyerekek közötti kapcsolattal foglalkozunk, majd a párkapcsolatokkal és végül a nagycsaládon belüli viszonyokkal. Zárásként pedig belemegyünk a világ, mint egész felé tett kapcsolódási kísérleteink vizsgálatába. 45

III. A szülő-gyermek kapcsolatok 1. A szülők adnak életet a gyerekeknek A szülők és gyerekek közötti rendekhez elsőként az tartozik, hogy a szülők adnak, és a gyerekek elfogadnak Itt most nem egy akármilyen adásról és elfogadásról van szó, hanem az élet adásáról és elfogadásáról. Amikor a szülők életet adnak a gyerekeknek, nem olyasmit adnak, ami az övéké lenne. Azt adják, amik ők maguk, és ehhez sem hozzátenni, sem ebből valamit elvenni vagy maguknak visszatartani nem tudnak. Úgy adják át magukat a gyerekeknek az élettel, ahogy vannak, kiegészítés vagy megtagadás nélkül. Ennek megfelelően a gyerekek csak azt fogadhatják el a szülőktől, amik ők, amikor megkapják tőlük az életet, és ehhez sem hozzátenni, sem ebből valamit kihagyni vagy visszautasítani nem tudnak. Ez tehát egy egészen más minőség, mint ha valakinek ajándékba adnék valamit, mert nemcsak arról van szó, hogy a gyerekeknek szülei lennének, hanem a gyerekek maguk a szülők. A szülők azt adják a gyerekeiknek, amit korábban ők maguk elfogadtak a szüleiktől, és amit korábban párként egymástól elfogadtak Amellett, hogy a szülők adják az életet, gondoskodnak is a gyerekekről. Ezáltal olyan óriási mértékben elbillen az adás és elfogadás mérlege a szülők és gyermekeik között, hogy ha akarnák, sem tudnák egyensúlyba hozni. Egy kis példa ehhez: Az egyik kurzuson részt vett egy vállalkozó, akit az édesanyja örökbe adott, mert könnyelmű életet élt. Nevelőszülőknél nőtt fel és csak húszéves korában ismerte meg az édesanyját. A kurzus idején negyvenéves lehetett, és életében talán háromszor vagy négyszer találkozott az édesanyjával. Eszébe jutott, hogy ott lakik a szeminárium közelében. Este elment hozzá és másnap reggel jött vissza. Elmesélte, hogy csak bement és azt mondta az édesanyjának: „Örülök, hogy megszültél.” És az idős hölgy nagyon boldog volt.

46

2. Az adó és az adomány tisztelete A szülők és gyerekek, illetve a testvérek közötti szeretet rendjéhez tartozik másodikként, hogy aki elfogad, az tiszteli az adományt, amelyet kapott, és az embert, akitől kapta. Aki így fogad el, az a kapott adományt a fénybe tartja, míg világít, és bár tőle is továbbárad lefelé, ragyogása visszahull arra, aki adott.

3. A családon belüli rangsor A családon belüli szeretet rendjének harmadik pontja egy rangsor, amely ahogy az adás és elfogadás fentről lefelé halad, ez a korábbitól a későbbi felé tart. Ezért a szülők elsőbbséget élveznek a gyerekekkel szemben, és az első gyerek a másodikkal szemben. Ez a rend érvényesül a testvérek közötti adásban és elfogadásban is. Aki hamarabb érkezett, az kell, hogy adjon a később érkezettnek, és aki később érkezett, annak kell elfogadnia a korábban érkezettől. Aki ad, az korábban elfogadott, és aki elfogad, annak később szintén adnia kell. Ezért az első gyerek ad a másodiknak és a harmadiknak, és a második elfogad az elsőtől és ad a harmadiknak, és a harmadik elfogad az elsőtől és a másodiktól. Az idősebb gyerek többet ad és a fiatalabb többet fogad el. Ezért ápolja sokszor a legfiatalabb a szülőket. Az adás és elfogadás áramlása fentről lefelé, az idő áramlása pedig a korábbitól a későbbi felé nem tartható fel és nem fordítható vissza, nem változtatható meg az iránya, sem lentről felfelé vagy a későbbitől a korábbi felé. Ezért a gyerekek mindig a szüleik alatt állnak és ezért következik a későbbi mindig a korábbi után. Az adag és elfogadás úgy folyik tovább, mint az idő, amely soha nem tér vissza. A szülők között van egy saját rangsor, amely az odatartozástól független. Mivel a szülők kapcsolata egy időben kezdődik, az eredetrend értelmében mindig egyenrangúak. Rangsoruk funkciójukból adódik, például abból, hogy ki felelős a biztonság megteremtéséért.

47

4. A szülők és gyerekek közötti kapcsolat rendjének zavarai a. Az adás és elfogadás rendjének megfordulása Az adás és elfogadás rendje a családban akkor áll a feje tetejére, ha egy később született ahelyett, hogy elfogadna a korábban születettől és ezért tisztelné őt, adni akar neki, mintha vele egyenlő lenne vagy épp fölérendelt. Ha például a szülők azt akarják elfogadni a gyerekeiktől és a gyerekek azt akarják megadni a szüleiknek, amit a saját szüleiktől vagy a partnerüktől nem fogadnak el, akkor a szülők gyerekként akarnak elfogadni, a gyerekek pedig partnerként és szülőként adni. Ilyenkor az adás és elfogadás a fentről lefelé helyett a nehézségi erővel szemben lentről felfelé folyik. De nem érkezik meg, ahogy egy folyó nem juthat el oda, ahová akar és kellene, ha hegynek felfelé próbál folyni ahelyett, hogy lefelé folyna. Ha van egy ilyen zavar, ha a szülők elfogadni és a gyerekek adni akarnak vagy kénytelenek, meghamisítják a rendet. Ehhez egy példa: Az egyik kurzuson részt vett egy házaspár, akik egy fél évvel korábban egy időre szakítottak és most újra összejöttek. Örökbe fogadtak egy kislányt és született két saját gyerekük is, egy lány és egy fiú. A hatéves kisfiú nagyon nehéz esetnek bizonyult. Irina Prekop terapeuta irányítása alatt, aki megtartó terápiával dolgozik, megtartotta az apa a fiút. Ez elég sokáig és elég drámaian zajlott. Az egyik utasítás az volt, hogy az apa mondja el a gyereknek, hogyan érzi magát. Úgy beszélt, mintha ő maga is gyerek lenne, és a gyereknek kellene hozzá fordulnia, mint egy apának a fiához. Tehát teljesen felcserélődtek a szerepek, és nem találtak megoldást. Ezután leültem az apa mögé és azt mondtam neki: „Most én vagyok az apád, támaszkodj nekem és apaként beszélj a fiadhoz.” Ezt meg is tette, és nagyon hamar megtaláltuk a megoldást. Végül a fiával kézen fogva ült, vele szemben a felesége a lányokkal. Külön voltak tehát a férfiak és külön a nők. Szép kép volt. Másnap reggel a férfi háton feküdt a 48

padlón és a kisfiával játszott. A gyerek rajta tornázott, majd hirtelen dühösen kirohant a fiú az ajtón. Hallgattam őket és feltűnt, hogy a gyerek abban a pillanatban lett dühös, amikor az apa úgy szólt hozzá, mintha ő lenne a gyerek, és neki kellene apaként adni valamit az apjának. Újra felborult a rend. Ha a szülőnek van szüksége valamire, akkor a partnerhez vagy a szülőkhöz forduljon. Ha a gyerekek felé támasztanak olyan igényt, amely nem a kapcsolathoz mért (például ha a gyereknek kell a szülőt vigasztalni), akkor a kapcsolat megfordul, eltorzul, a gyerek szülői szerepbe kényszerül. A gyerekek pedig nem tudnak ez ellen védekezni. Olyasmibe folynak bele és olyan elvárás keletkezik feléjük, amelyért végül megbüntetik magukat. Később, ha már a gyerek képes ezt belátni, feloldható ez. Ezt nevezik azután terápiának! KÉRDÉS: Meg tudnád mondani még egyszer, hogy mi az a szülői szereppel való azonosulás? BERT HELLINGER: Igen, amikor a gyerek a szülő kedvéért a szülő szülőjének szerepébe bújik. KÉRDÉS: Ha tehát egy lány kénytelen a saját édesanyjának vagy édesapjának az anyja lenni? BERT HELLINGER: Én pontosabban fogalmaztam: ha ilyen szerepbe bújik. Ez összetettebb. Ha például az anya elutasítja a saját édesanyját, akkor ugyanúgy elutasít egy gyereket, ahogy az édesanyját. A szülő ugyanazt érzi az egyik gyerekkel szemben, amit saját szülőjével szemben érzett, és akkor a gyerek nem lehet gyerek, hanem az egyik szülő szerepébe bújik. Átfogóbban kell tehát látni. A felállításokban ez azonnal láthatóvá válik. Sokszor az történik, hogy az egyik gyerek nyugtalan a felállításban, és ilyenkor megkérdezem a szülőket, hogy mi a helyzet a szüleikkel, és felállítom a hiányzó vagy elutasított szülőt. Ilyenkor azonnal megnyugszik a gyerek. Ez annak a jele, hogy a gyerek szülői szereppel azonosult. Sokszor megtörténik az is, hogy valaki nem fogadott el a szüleitől, és később azután a gyerekétől akar kapni. b. Az egyik szülő elutasítása Az egyik szemináriumon egy résztvevő mutatta be terápiás esetét: Lenne egy kérdésem azzal kapcsolatban, ahogy a gyerekek el49

ARNDT:

ismerik az apjukat. Évek óta intenzíven foglalkozom egy családdal. A szülők elváltak és a gyerekek leírhatatlanul gyűlölik az apjukat, aki most elment. Az ok az, hogy az apa többször is a gyermekek szeme láttára verte és terrorizálta az anyát. A gyerekek most már azt is tudják, hogy fiatalokat rontott meg. Tudni sem akarnak az apjukról, bár sokat tesz értük, ír nekik, ajándékokat küld. A gyerekek azonban széttépik a fotóalbumokat és kiirtják az apát az életükből. BERT HELLINGER: Mennyi idősek a gyerekek? ARNDT: Tíz és tizennyolc között és még az anyjukkal élnek. Gyűlölik az apjukat, és azt mondják, soha többé nem akarják látni. BERT HELLINGER: AZ első dolog, hogy a gyerekek az anya gyűlöletét hozzák felszínre. Stratégiailag azt lehetne közbeszúrni, hogy megkéred a gyerekeket, mondják azt az anyának: „Az apa iránti gyűlöletet majd mi elintézzük helyetted”, és ezt mindenféle magyarázat nélkül. Ez lenne az első lépés, hogy mindannyian elkezdjenek gondolkodni. Elmesélek neked ehhez egy történetet, amelyet továbbadhatsz nekik elrettentő példaként: Egyszer Heidelbergben a feleségemmel közösen tartottunk a főorvos meghívására a pszichoszomatikus részlegen primerterápiát pszichoszomatikus betegeknek. Tizennégy napon át naponta találkoztunk velük. Reggelente más programjuk volt. Az első nap odament a feleségem az egyik súlyos depresszióval küzdő nőhöz. Dolgozott vele, aztán a nő azt kiáltotta az apjának egész hangosan: „Bárcsak ott rohadtál volna el a háborúban!”, és mindezt tisztán érezhető haraggal. Másnap én dolgoztam vele. Megkérdeztem, hogy mi volt az apjával. Fejlövést kapott a háborúban. Amikor azután visszajött, sokszor balhézott és ettől az anya és a két lánya szenvedett. Másnap megkérdeztem, hogy van-e gyereke. Azt mondta, van két fia. Mondtam neki, hogy az egyik fia utánozni fogja az ő apját. Ekkor rám nézett, de nem mondott semmit. Majd megkérdeztem, hogy milyen a házassága. Azt felelte, hogy rossz, de a férje gondoskodik róla, ezért vele marad. De nem szereti a férjét. Pár nappal később nagyon nyomasztotta valami, izgatott volt, így megkérdeztem, hogy mi történt. Azt mondta, hogy kapott egy levelet a fogyatékos gyerekek intézetéből, ahol a kisebbik fia van. Valamit csi50

nált a fiú. Ezután azt mondta: „Pedig annyira szeretem.” Ekkor azt mondtam neki: „Rendben, állj arccal a fal felé, nézz rá a fiadra és mondd azt neki: »Annyira szeretlek.«„ Meg is tette, de nagyon hazugnak hallatszott. Mondtam neki, hogy ez nem igaz, ezt nem tudom tovább hallgatni. Ekkor megharagudott rám. Másnap újra odamentem hozzá. Csodálkozott, hogy egyáltalán eljöttem. Megkértem, hogy most még egyszer forduljon a fal felé, képzelje el a fiát és mondja azt neki: „Apádat elutasítom, téged szeretlek.” Kimondta. Megkérdeztem: „Hogyan reagálna a fiad, ha hallaná?” Azt felelte: „Nem tudom.” Mire én: „Reagálhatna egyáltalán, megengedhetné magának?” Mire ő: „Nem.” Én: „Ezért fog megőrülni.” Ugyanabban a szobában volt valaki, akit az édesanyja a kórházban hagyott és egyszerűen lelépett. Különböző nevelőszülőknél nőtt fel, és igazán benne ragadt a fájdalmában. Azt mondtam neki: „Nézd, neki ugyan rossz élete volt, de soha nem fog megőrülni, mert tudja, hogy hová tartozik.” Ezt az elrettentő történetet, Arndt, elmesélheted a családnak, hogy lássák a dinamikát. A gyerekek haragjának nagyon rossz következményei lehetnek. Hogyan lehet ezzel bánni? Az első, hogy az apaságnak és az apává válásnak nincs köze az erkölcshöz. Egy apa nem azért apja a gyerekeknek, mert jó vagy mert rossz. Az apává és anyává válás túl van az erkölcsi különbségtétel folyamatán. Ennek a folyamatnak nem valamilyen erkölcsi tulajdonságból fakad a méltósága. Egy példa: Volt itt egyszer egy orvos, akinek az apja SS orvos volt és sok koncentrációs táborban végzett kísérletben részt vett. A háború után halálra ítélték, majd valahogy mégis szabadlábra került. A fiú azt kérdezte, hogy mihez kezdjen az apjával? Azt feleltem neki: „Amikor apád téged nemzett, nem volt az SS tagja. Ennek ehhez nincs köze. Ezt szét lehet választani, és szét is kell választani. Egy gyerek elismerheti az apját apjának anélkül, hogy felelős lenne annak tetteiért, és viselnie kellene azok következményeit, vagy el kellene utasítania őt, mint apját. A tetteiket nem kell helyeselnie. Azt mondhatja: »Ez rossz, ehhez nincs közöm, de te az apám vagy és apámként tisztellek.«„ Mi mást tehetne egy gyerek?! 51

Fontos ez a különbségtétel. Ami itt történt, az szükségessé tette, hogy elszakadjon az apától. Nem kell azonban gyűlölettel elválni, mert a gyűlölet köt. A gyerekek azt mondhatják: „Ez rossz, de tisztelünk téged, mint apát.” Még valamit az általad bemutatott családhoz, Arndt. Az a gyűlölet tehát, amit a gyerekek az apjuk iránt tanúsítanak, az anya gyűlölete. Ez azonban nem óvja meg őket a következményektől. Ez nagyon fontos. Bármit tesz is az ember, akár összefonódásból, akár nem, annak ugyanolyan következményei vannak rá nézve és esetleg a gyerekeire is. Ezt nem lehet kimagyarázni és azt gondolni, hogy, csak mert egy összefonódásból fakadt, az bármit is változtatna a következményeken. Ennek a gyűlöletnek azonban más következménye is van. A gyerekekben most ugyan az anya érzései vannak jelen, később azonban utánozni fogják az apa viselkedését. Olyanok lesznek, mint ő. Az egyetlen megoldás az lenne, hogy az anya azt mondja: „Hozzámentem apátokhoz, mert szerettem őt, és azzal is egyetértek, ha olyanok lesztek, mint az apátok.” Akkor szabaddá válnak a gyerekek. Arndt-hoz De ezt nem mered megtenni. ARNDT: Nem. BERT HELLINGER: EZ egy nagy hatótávolságú stratégiai beavatkozás lenne. Ehhez az kellene, hogy te is meg legyél győződve róla. ARNDT: Ebben az esetben van még egy tragikum, hogy a bíróság fog róla dönteni, tarthatja-e egyáltalán az apa a kapcsolatot a gyerekekkel. Az anya ugyanis megtámadta a láthatási jogot. BERT HELLINGER: Én is azt képviselném, hogy ne lehessen kapcsolat közöttük. Azt mondanám az apának, az lenne a megfelelő, ha lemondana. Ezzel viselné viselkedésének következményeit, és ez sokkal inkább lehetővé tenné a gyerekeknek, hogy tiszteljék őt A bíróságok nem pszichológiai kritériumok alapján döntenek, hanem tisztán jogilag, és végül ugyanaz az eredmény. Én ebben nem keresnék ellentmondást. Arndthoz egy későbbi fordulóban: Akartam még valamit mondani a családhoz, akiket bemutattál. Abból indulj ki, hogy a nőnél a kettős eltolás dinamikája működik (lásd 137. skk.), és átvette a rendszerből a gyűlöletet. Ha benne van egy ilyen öszszefonódásban, nehéz közvetlen kapcsolatot találni hozzá. Akkor nem 52

nagyon lehet mást tenni, mint megnézni és megkeresni, hogy mi történt a származási családjában. Az segíthet. c. Ha az egyik szülő bizalmába fogadja a gyermeket Amikor az egyik szemináriumon a szülők elismeréséről volt szó, az egyik résztvevő megjegyezte: LUDWIG: Anyám azt mondta egyszer, hogy miattam maradt apámmal, és azt hiszem, én ezt nem méltányoltam eléggé. BERT HELLINGER: Nem is szabad, legalábbis nem ebben az értelemben. Ha az édesanyád azt mondja, hogy miattad maradt apáddal, nem mond igazat. Nem igaz. Azért maradt apáddal, mert vállalta tetteinek következményeit. Az valami egészen más. Te ebben a szerződésben nem vagy partner, és értékelheted, hogy vállalta tettének a következményeit, de azt nem, hogy miattad tette. Különben meghamisítod. Ha ezt megkülönbözteted, értékeled az anyát. Különben túl sokat vállalsz. Különben ugyanis ahelyett, hogy közte és apád között teremtene bizalmat veled teremti meg. Ugyanez a helyzet a kényszerházasságoknál. A szülők nem a gyerek miatt házasodnak össze, hanem mert vállalják tetteik következményeit. A gyereknek nincs köze a szülők között létrejött megállapodáshoz, de egy kényszerházasságban könnyen bűnösnek érzik magukat, különösen, ha rosszul sikerül a házasság. A gyerek azonban teljesen ártatlan, és nem kell, hogy átvegye ennek a felelősségét. Általában azonban magára veszi, és ettől túlságosan fontosnak érzi magát. Ludwighoz: Milyen volt a szüleid házassága? LUDWIG: Részben nagyon bensőséges, sokszor láttam, hogy édesanyám apám ölében ült. Szexuálisan úgy tűnt, nehézkes a dolog. Anyám egyszer visszautasította apámat, és aztán később arra panaszkodott nekem, hogy apám már nem akarja. BERT HELLINGER: Szeretnék neked mondani valamit a bizalomba fogadásról és arról, amikor a gyerek lesz az apa vagy az anya bizalmasa: ami a szülők között történt, nem tartozik rád. A terápiás utasítás az, hogy teljesen el kell felejtened, amit megosztott veled ahhoz, hogy a lelked újra tiszta lehessen. LUDWIG azonnal bólint: Igen. 53

BERT HELLINGER:

EZ túl gyors, ez a teljesítést helyettesíti. A csoporthoz: Van még kérdésetek ehhez? ALFRED: Ez minden életkorban így van? BERT HELLINGER: Igen, ez minden életkorban veszélyes, például ha az anya elmeséli a felnőtt lányának, hogy milyen az apjával az ágyban. Még rosszabb, ha az anya a fiának meséli el. Ez egyáltalán nem tartozik a gyerekekre. Nem szabad belevonni a gyerekeket azokba a dolgokba, amelyek csak a szülőket érintik. Nem tudnak ellene védekezni, de el tudják felejteni. Akkor nem okoz kárt. Ha szövetséget kötünk jó belső ítélőszékünkkel, annak gondja lesz rá, hogy valóban elfelejtsük. ALBERT: Volt egy esetem, ahol az apa hazavitte magával a barátnőjét, és az anya túl gyenge volt, hogy ezt kivédje. Cselekedhetnek ilyenkor a fiúk és mondhatják ők az apának, hogy ne hozza be a nőt? BERT HELLINGER: Nem, abból kell kiindulniuk, hogy ez az anya joga. De a fiúk a lehető leghamarabb elhagyhatják a szülői házat, az előnyös. ERNST: AZ első feleségem folyamatosan leértékel a lányaim előtt. Világos, hogy a feleségemmel kapcsolatban semmit sem tehetek. Tehetek valamit a lányaimnál? BERT HELLINGER: Egyáltalán semmit. De esetleg elmesélhetsz nekik egy történetet arról, hogyan kell elfelejteni bizonyos dolgokat. Természetesen nagyon kellemetlen sérülések, amikor az egyik fél a gyerekeknek vagy a családon kívül mond valamit. Ezen a ponton a legsérülékenyebb mindenki. Ha ezt a partnerek nem tisztelik, vége a kapcsolatnak. EDDA: Még egyszer meg szerettem volna kérdezni, hogy is van az, amikor az édesanyám intim dolgokat mesél el nekem az első férjével való kapcsolatából. BERT HELLINGER: EZ pontosan ugyanaz. Mondhatod neki, hogy: „Engem csak apa érint, és arról, ami közted és az első férjed között történt, nem akarok tudni.” LARS: Milyen az, amikor egy új kapcsolatban a korábbiról esik szó? BERT HELLINGER: Nem, azt nem szabad. Azt ugyanúgy titokként kell őrizni, különben tönkreteszi a második kapcsolat bizalmát is. Egy későbbi fordulóban: BRIGITTE: Ahhoz sincs köze a gyerekeknek, ha a szüleik félrelépnek? 54

BERT HELLINGER: Nem, ez nem tartozik a gyerekekre. BRIGITTE: ÉS ha féltestvérek születnek a kapcsolatból? BERT HELLINGER: Akkor már rájuk is tartozik valamennyire. ALBERT: Néha vannak szülők, akik továbbadják a másik szülő

szerelmesleveleit a gyerekeknek. BERT HELLINGER: Nem olvasnám el őket. Ez hozzátartozik a tisztelethez. A titkok azért vannak, hogy megőrizzük, és ne tárjuk fel őket.

5. Elfogadás az apától és anyától Széles körben elterjedt az a hozzáállás, hogy a szülőknek először ki kell érdemelniük, hogy a gyerekek elfogadják és elismerjék őket. Olyan, mintha törvényszék elé állítanák őket, ahol a gyerek ránéz a szüleire és azt mondja: „Ezt nem szeretem benned, ezért nem vagy az apám”, vagy „Nem érdemled meg, hogy az anyám lehess.” Azzal a szemrehányással indokolják azt, hogy nem akarnak elfogadni, hogy nem a megfelelőt vagy túl keveset kaptak. Az el-nem-fogadást az adó hibájával igazolják és a szülők bizonyos minőségeitől teszik függővé, hogy lehetnek-e a szüleik, vagyis az elfogadást követeléssel és a tiszteletet szemrehányással helyettesítik. Ezt olyan pszichoterápiák, mint például Alice Milleré, tovább erősítik. Ez őrültség és a valóság teljes megfordítása. Az eredmény mindig ugyanaz: a gyerekek tétlenek maradnak, és üresnek érzik magukat. Azt írják Arisztotelészről, hogy egyik új tanítványát már pár nap után hazaküldte azzal az indoklással: „Semmit sem tudok tanítani neki, nem szeret engem.” Ha van egy apánk, akkor ő olyan, amilyen, és úgy, ahogy van, pontosan a megfelelő számunkra. És ha van egy anyánk, akkor ő olyan, amilyen, és úgy, ahogy van, pontosan a megfelelő számunkra. Nem kell, hogy más legyen. Mert nem erkölcsi tulajdonságok alapján lesz valaki apa vagy anya, ahogy korábban már mondtam, hanem egy bizonyos beteljesítéssel, amely előre adott. Aki kiáll ezen beteljesítés mellett, kapcsolódik a nagy rendhez, amelyet szolgál, függetlenül erkölcsi minőségeitől. A szülők megérdemlik, hogy szülőnek ismerjék el őket a beteljesítés által és csak azáltal. Amit a szülők kezdetben tesznek, többet 55

számít, mint amit később. Ami lényeges a szülőktől jön, az a fogantatás által jön és a szülés által. Minden, ami azután következik, ráadás, és átveheti valaki más is. Egy gyerek csak akkor tud tisztában lenni önmagával, és akkor találhatja meg egyéniségét, ha a szüleivel tisztában van. Ez azt jelenti, hogy mindkettőjüket elfogadja olyannak, amilyenek. Ha valamelyik szülőt kiközösítik, a gyermek félnek és üresnek érzi magát, érzékeli a hiányt, ami pedig a depresszió alapja. A depresszió gyógymódja, hogy a kizárt szülőt beengedik a családba, megkapja az őt megillető helyet és elismerést. Amikor valakivel elfogadtatjuk az egyik szülőjét, sokszor attól fél, hogy olyanná válhat, mint ez a szülő és átvehet bizonyos tulajdonságokat, amelyekkel ezt a szülőt felruházta. Ez a félelem szégyen a szüleire. Épp ellenkezőleg kellene gondolkodnia, azt kellene mondania: „Igen, ti vagytok a szüleim, olyan vagyok, mint ti, és olyan leszek. Egyetértek azzal, hogy ti vagytok a szüleim, annak minden engem érintő következményével.” Az apa és az anya elfogadása azok tulajdonságaitól független és gyógyító erejű folyamat. Nem úgy történik, hogy eldöntjük: ezt elfogadom, ezt pedig nem. A szülőket úgy kell elfogadni, ahogy vannak. Sokszor azt nevezzük jónak, ami kényelmes számunkra, és azt rossznak, ami kényelmeden. De ez csupán egy olcsó módja a megkülönböztetésnek. Bert Hellinger néha elvégeztet egy gyakorlatot, amelyben az illető a saját születését éli meg újra. Ezután szorosan tartja őt, és amikor ár úgy érzi, hogy őt teljesen elfogadták, Bert Hellinger után elismétli a reggeli imát. Ez a szüleivel és az életével való egyetértést jelenti. Ilyenkor az ima egész mélységes ereje kibontakozik. Ima az élet hajnalán Kedves Mama/Kedves Anyai Elfogadok tőled mindent, az egészet, Mindennel, ami velejár, És azon az áron fogadom el, amibe ez neked került És amibe nekem kerül. Kihozok belőle valamit a te örömödre 56

(és emlékedre). Hogy ne legyen hiába. Megtartom, tiszteletben, És ha szabad, továbbadom, ahogy te. Elfogadlak anyámként, Te pedig elfogadhatsz gyermekedként (fiadként/ lányodként). Te vagy számomra az igazi, és én vagyok a te igazi gyermeked. Te vagy a nagy, én a kicsi. Te adsz, én elfogadok. Kedves Anya! Örülök, hogy apát választottad. Ti ketten vagytok számomra az igaziak. Csak ti! (Majd ugyanez következik az apára vonatkoztatva.) Szemináriumokból: ALBERT:

Jól vagyok, édesanyám szüleinek elismerése elvezetett édesanyám elismeréséhez. Olyan, mintha eddig három hengerrel mentem volna és most vettem volna észre, hogy ott van még három. BERT HELLINGER: Nagyon jó, szép kép! Ilyenkor sokkal nyugodtabban is megy a motor. RÜDIGER: Egyre inkább úgy gondolom, hogy rendben van, hogy vállaltak engem a szüleim. BERT HELLINGER: Igen, ahogy téged elnézlek, nem is lehettek olyan rosszak. A harmadik oldalt is nagyon fontosnak tartom: van az anyai oldal, az apai oldal és valami új, valami saját. Stephen Lankton, egy amerikai hipnoterapeuta csinált egyszer egy szép gyakorlatot egy csoporttal: mindenkinek el kellett képzelnie, hogy az ő szülei lettek volna a létező legrosszabb szülők, és végiggondolni, mit tettek volna abban az esetben. Azután el kellett képzelniük, hogy a létező legjobb szülőkhöz születnek, és hogy akkor hogyan cselekedtek volna. Végül pedig úgy kellett megjeleníteniük maguk előtt a szüleiket, 57

amilyenek, és azt felidézni, ahogyan ők cselekednek – nem volt különbség! Két alapvető kép létezik a szülők és a gyerekek közötti viszonyról. Ha valaki maga előtt látja a szüleit, amikor elképzeli őket magában, akkor van még elintéznivalója velük. Aki azonban elfogadta a szüleit és tisztázott a viszonya velük, az maga mögött látja őket. Ha valakinek még előtte állnak a szülei, annak az a hatása, hogy nem tud lépni. Beleütközik a szüleibe. Ha a szülők mögötte állnak, akkor mehet, minden szabad. Ha ilyenkor elindul előre, a szülők ott állnak továbbra is és jóakarattal néznek rá.

6. A szülők által elért és elvesztett dolgokhoz való viszonyulás Amellett, amik a szülők, van valamijük, amiért megszolgáltak, és van, amit veszteségként elszenvedtek. Ez személyesen hozzájuk tartozik, és nem a gyerekekre vonatkozik, például egy személyes bűn vagy egy öszszefonódás. Ebben a gyerekeknek nincs részük, a szülők nem adhatják át és nem szabad, hogy továbbadják a gyerekeiknek, és a gyerekek sem vehetik át a szüleiktől, mert nem illeti meg őket. Sem a bűnt nem vehetik át, sem annak következményeit vagy egy betegséget, egy sorsot, egy kötelezettséget vagy egy elszenvedett igazságtalanságot, és ugyanúgy a szülők érdemeit sem. Mert a korábban született nem egy korábbitól kapta meg adományként, hogy továbbadja azután egy későbbinek, hanem ez az ő személyes sorsához tartozik és az ő felelőssége marad. Az ő érdemeihez tartozik, és ha elfogadja, ha mások engedik neki, különleges erőt és különleges jóságot kap belőle, és ezt a jóságot továbbadhatja a később születettnek a nélkül az ár nélkül, amit ő fizetett érte. Ha egy később született – akár szeretetből is – átvesz valami rosszat egy korábban születettől, akkor egy rangsorban hátrább álló avatkozik bele egy előrébb álló legszemélyesebb ügyébe, és ezzel elveszi tőle és a rossztól annak méltóságát és erejét, és a jóból is csak annak az ára marad meg a két ember számára. Ha egy később született úgy veszi át egy korábban született érdemeit és személyes igényét, hogy azért nem teljesít, és nem szenvedi el a sorsot, 58

annak rossz következményei vannak, mert akkor úgy támaszt igényt, hogy nem fizeti meg az árát. Ebben tehát el kell határolódniuk a gyerekeknek. Ez is a szülők tiszteletének egyik módja. A gyerek élvezhet persze bizonyos előnyöket a szülők érdemeinek köszönhetően, ezek azonban abba a körbe tartoznak, amit a szülők adnak a gyerekeknek. Valami újat kezdhetnek azzal, amit a szüleiktől kaptak, és azután az már az ő érdemük. Ugyanígy senki sem várhatja el, hogy örököljön. Az örökség a szülők végrendeletének ajándéka. Úgy kell elfogadni, mint egy meg nem érdemelt ajándékot, és úgy, ahogy azt a szülők akarják. Ha az egyik gyerek mindent megkap, a többiek pedig semmit, akkor sem szabad kritizálni a szülőket. Mivel az örökségért nem szolgáltunk meg, nem szabad panaszkodni, ha valaki kevesebbet kap. A megajándékozott azonban oda kell, hogy adja testvéreinek az őket megillető részt. Akkor áll helyre a béke a rendszerben.

7. A közös út saját állomásairól a. (Nem) olyanná válni, mint a szülők A szülők élete nagyon erős példa a gyerekek számára. Mondok egy példát: Chicagóban eljött egy nő az egyik csoportba és közölte, hogy most válik. Eddig boldog házasságban élt, volt három gyereke, most pedig nem lehetett vele beszélni, nem lehetett közel férkőzni hozzá, és szilárdan eldöntötte, hogy elválik. A következő csoportfoglalkozáson eszembe jutott, hogy megkérdezzem, mennyi idős. Harmincöt éves volt, és megkérdeztem tőle: „Mi történt édesanyáddal, amikor harmincöt éves volt?” Azt felelte: „Akkor veszítette el apámat.” Az apja úgy halt meg, hogy egy repülőgép-anyahajón próbálta a többieket kimenteni. Azt mondtam neki: „Pontosan, egy rendes lány a családban elveszíti a férjét harmincöt éves korában.”

59

Itt megint csak a gyermek mágikus gondolkodásával találkozhatunk, amely úgy értelmezi a szeretetet, hogy „Olyanná kell válni, mint…” vagy „Úgy kell élni, mint…” Később ezt elfedi más, de a lélekben tovább hat. A szülők a maguk részéről azt remélik és kívánják, hogy a gyereküknek jobb legyen. Az tehát, amit a szülők kívánnak, ellentétben áll azzal, amit a gyerekek a szereteten értenek. Még ha a szülőket elutasítják is, megvan egy titkos összetartozás-érzés. Titokban utánozzák őket és úgy intézik, hogy az történjen velük, ami a szülőkkel történt. Amikor egy gyerek azt mondja: „Semmiképp nem akarok olyan lenni, mint ti”, titokban követi őket, és épp az elutasításnak köszönhetően válik olyanná, mint a szülei. Félelme, hogy olyanná válhat, mint a szülei, oda vezet, hogy állandóan őket figyeli. Amit nem akarok, azt folyamatosan szem előtt kell tartanom. Így nem csoda, hogy egyre nagyobb a befolyása. Ebből a mágikus hozzáállásból úgy lehet kizökkenteni a gyereket, ha rávezetjük, hogy a szülei mit kívánnak neki, és ha közelítjük ahhoz a nézethez, hogy nem okoz törést a szeretetben, hanem még inkább kifejezheti szeretetét, ha a szülei kívánságát teljesíti. b. Lehetsz olyan, mint az édesapád/édesanyád A családban ez úgy néz ki, hogy a férfi hoz magával a családjába bizonyos elképzeléseket az értékekről, és a feleség szintén hoz ilyeneket az ő családjából. Ezek különbözőek. Ha például az apa értékekről alkotott elképzelései valósulnak meg a gyerekeknél – ez inkább ritkábban valósul meg, tapasztalatom szerint többnyire az anya elképzelései érvényesülnek –, akkor a gyermek látható módon az apát követi, a háttérben, láthatatlanul pedig az anyát, vagy fordítva. A gyerek a láthatónak engedelmeskedik, annak, aki győz, de titokban annak, aki veszít. Ezzel egyenlít ki. Ezért nincs diadal, és teljességgel értelmetlen a győzelemre törekedni. A gyerek mindig arra a szülőre üt, aki például egy válásnál veszített. Ha egy gyerek nem hallgat, többnyire a másik partner értékekről alkotott elképzeléseit követi. Ez a nem engedelmeskedés is egy fajtája az engedelmességnek és lojalitásnak. Ha az egyik szülő azt közvetíti köz60

vetve vagy közvetlenül a gyereknek, hogy „Ne legyél olyan, mint az anyád/apád”, akkor a gyermek a másik szülőt követi. Ehhez egy példa: Egy nő hozzáment egy férfihoz, akit alkoholistaként ismertek és elvált tőle. Volt egy közös fiuk, aki az anyával élt, és az anya félt, hogy a fiú is olyan lesz, mint az apja. Azt mondtam neki: „A fiúnak joga van követnie az apját, és azt kell mondanod a fiadnak: »Elfogadhatsz mindent, amit neked adok, és elfogadhatsz mindent, amit apád neked ad, és lehetsz olyan, mint én, és lehetsz olyan, mint az apád.«„ Erre azt kérdezte a nő: „És ha alkoholista lesz?” Erre azt feleltem: „Pontosan, akkor is. Mondd azt neki: »Egyetértek azzal, hogy olyan légy, mint az apád.«„ Ez a teszt. El kell fogadni egy ilyen engedélyt, és az anyának tisztelnie kell annyira a férjét, hogy megengedje, hogy a fiú elfogadja az apját anélkül, hogy megnehezítené az életét. Ha az anya azt mondja: „Csak olyan ne legyél, mint az apád”, a fiú olyanná válik, mint ő. Nem tudja kivédeni. c. A helyes nevelés szabályai A nevelési problémák megoldása, hogy a szülők megegyeznek egy értékrendszerben, amelyben mindkét származási család eltérő értékei helyet kapnak. Ez azután egy magasabb rendű rendszer és mindkét fél részéről jár némi lemondással, így mindketten bűnössé válnak valamenynyire származási családjukkal szemben, ez teszi a dolgot nehézzé. Az az elképzelés, hogy a sajátunk a helyes és a másik helytelen, inkább akadályoz. Ha a szülők megegyeznek, együtt állhatnak a gyerekek elé. Akkor a gyerekek nagyobb biztonságban érzik magukat, és szívesen követik a közösen megtalált értékrendet. Egy példa ehhez: Egy férfi és egy nő megkérdeztek egy tanárt, hogy mit csináljanak a lányukkal, mert a feleségnek többször határt kellett szabni, és úgy érezte, hogy a férje ebben kevéssé támogatja. 61

Először is a tanár három mondatban elmondta nekik a helyes nevelés szabályait: 1. A gyerekek nevelésében az apa és az anya különbözőképpen ítéli meg a helyes fogalmát, attól függően, hogy saját családjában az adott dolog fontos volt vagy hiányzott. 2. A gyerek azt követi és ismeri el helyesnek, ami mindkét szülő számára fontos vagy hiányzik. 3. Ha az egyik szülő érvényesíti akaratát a nevelésben, a gyerek azzal lép szövetségre, aki alulmaradt. Ezután azt javasolta nekik a tanár, hogy engedjék meg maguknak, hogy észrevegyék, miben és hogyan szereti őket a gyerekük. Ekkor egymás szemébe néztek, és mindkettőjük arca felragyogott. Utolsóként azt tanácsolta a tanár az apának, néha éreztesse a lányával, mennyire örül, ha jó az anyukájához. d. Eloldódás a szülőktől és a saját Ha egy gyerek azzal vádolja a szüleit, hogy „Amit adtatok, az először is kevés volt, másodszor pedig nem a megfelelő és még egy csomó dologgal tartoztok nekem”, akkor nem tud a szüleitől elfogadni, és elszakadni sem fog tudni tőlük. Igénye különben megszűnne, és az elfogadás megfosztaná értékétől a követeléseit. Ez a követelés köti a szüleihez, de semmit sem kap. Így a lehető legbensőségesebb módon kötődik hozzájuk, de úgy, hogy nincsenek számára a szülők, és ő sem lehet a szülőké. Az elfogadásnak tehát megvan az a különös hatása, hogy elválaszt. Elfogadni azt jelenti: „Elfogadom, amit nekem ajándékoztatok, ez rengeteg és elegendő. A többit megcsinálom én magam, és most békében hagylak benneteket. Elfogadom tehát, amit kaptam, és bár elmegyek a szülőktől, megvannak a szüleim, és én is vagyok a szüleim számára.” Mindenkinek van azonban sajátja is, ami csak neki adatott meg, és amit el kell fogadnia, és fejlesztenie kell függetlenül a szülőktől. Ez azután nem a szülők ellen van, hanem olyasmi, ami kiegészít. Volt itt egyszer egy orvos, olyan negyvenéves, régóta nős és azt kérdezte: „Mit csináljak, a szüleim mindenbe beleszólnak?” Azt mondtam 62

neki: „Igen, a szüleid mindenbe beleavatkozhatnak, te pedig csinálhatod azt, amit jónak látsz.” e. Az önmegvalósítás és megvilágosodás keresése Az a gyerek, aki vonakodik elfogadni a szüleit, tökéletlennek érzi magát és nincs tisztában önmagával. Próbálja kiegyenlíteni ezt a hiányt, és ilyenkor sokszor az önmegvalósítás és a megvilágosodás keresése csupán az el nem fogadott apa és az el nem fogadott anya keresése. Az úgynevezett életközép-válság is elmúlik, ha sikerül elfogadni azt, amit az eddig elutasított szülőtől kapunk. f. Az idős szülők gondozása A gyerekek nagyban megkönnyebbülnek, ha a szülők azt mutatják, hogy ők is elfogadnak valamit a gyerekektől. Ez nem oldja fel a szülők elfogadásának alapvető fontosságát. Az az elfogadás sem mentesíti a gyereket az adás – például a továbbadás – kötelezettsége alól, amely a búcsúzást lehetővé teszi. Mindenekelőtt nem mentesíti az alól, hogy gondoskodjon szüleiről, ha szükségük van rá, és ha már idősek. Ez utóbbi különösen fontos az elbúcsúzáshoz: a szülők akkor tudják elengedni a gyermeket, ha a gyerek biztosítja nekik, hogy ott lesz a szülők számára, ha szükségük van rá. Sokan félnek attól, hogy mi vár rájuk, ha idősek lesznek a szüleik. Ez abból fakad, hogy a gyerekek elképzelik, hogy úgy kell gondoskodniuk a szüléikről, ahogy ők azt megkövetelik. Ebben az esetben joggal aggódnak. Azt kell mondaniuk a szülőknek: „Gondotokat fogjuk viselni, ahogy helyes.” Ez egészen más. Ha a gyerekek eldöntötték, hogy ezt megteszik, jól és szabadnak érzik magukat. Az emögött rejlő dinamika a következő: a gyerek nem tudja olyannak érzékelni a szüleit, amilyenek azok valójában. Amint egy gyerek meglátja a szüleit, bizonyos kivételektől eltekintve öt-hét éves gyereknek érzi magát, függetlenül attól, valójában mennyi idős. Az egyetlen kivétel egy pszichiáter hölgy volt Hamburgból, egy kedves hölgy, aki azt mondta: „Én és a lányom ugyanolyan szinten állunk.” Kávézás közben állandóan „az én kis szúnyogomról” beszélt, míg megkérdezte va63

laki, hogy ki az. Ekkor azt mondta: „A lányom.” Ő az egyetlen kivétel, akivel találkoztam. Amikor tehát a gyerek idős édesanyjával vagy idős édesapjával konfrontálódik, nagy erőfeszítésébe kerül, hogy érvényesítse akaratát és ne gyerekként reagáljon, hanem felnőttként, aki azt teszi, ami a helyes. Ehhez tudati változásra van szükség. A helyeset azután általában meg is lehet tenni. Egy példa: Röviddel ezelőtt volt nálam egy nő, egy adóügyi megbízott, akinek két nagy irodája volt Hamburgban, illetve Frankfurtban. Amikor itt volt, azt mondta, hogy fel kell hívnia az édesanyját. Az anyja, aki Frankfurtban feküdt egy kórházban, mindenképp azt akarta, hogy a lánya gondoskodjon róla. A nő azonban azt mondta, hogy annyira leköti az üzlet, hogy nem tudja megtenni. Ekkor azt mondtam neki: „Ez élvez elsőbbséget, először az édesanyád, akiről gondoskodsz, és csak azután következik az üzlet.” Ő ellenállt, mire azt mondtam: „Hagyd, hogy hasson rád a gondolat, hogy ez élvez elsőbbséget. Te is nagyon jól tudod, hogy fontos.” Hagyta elmélyedni magában a gondolatot, és azt történt, hogy másnap felhívta valaki Frankfurtból, és azt mondta, hogy egy nagyon rendes gondozónő állást keres Frankfurtban, egy kicsit drága ugyan, de nagyon megbízható. A hölgynek nem volt gond a pénz, úgyhogy ez volt a megoldás.

8. A szülő-gyermek kapcsolat különleges témái és területei a. A gyerekek származásának elhallgatása JOSEF:

Engem az a kérdés foglalkoztat, amikor a szülők elhallgatják, ha valamelyik gyerek törvénytelen vagy az apa nem tud róla, hogy valójában nem tőle van. Nem értem az okot. BERT HELLINGER: Létezik egy társadalmi tendencia, hogy leértékeljük ezeket a történéseket és egyfajta szégyenlősség, hogy erről beszéljünk. Ha egyszerűen csak megnézzük ezeket a folyamatokat, kiderül, hogy minden érintettnek jó úgy, ahogy van. A bűnökből sokszor valami jó születik és az erkölcsről prédikálóknak ez rossz. Ilyen dolgokról nem 64

lehet olyasvalaki előtt nyilatkozni, aki leértékel, és azt figyeli, hogy hol követtek el bűnt. Tehát jó és tanácsos egy kicsit együtt érezni ezekkel a szülőkkel. b. A törvénytelen, aki nem ismerte a fivéreit THOMAS:

Házasságon kívül születtem és az édesanyám nevelt fel. Öt évvel ezelőtt megkerestem az apámat. Őt tehát most már ismerem. De nem ismerem apám fiait, és apám nem meri megmondani nekik, hogy létezem. BERT HELLINGER: Egy hónappal ezelőtt tartottam egy kurzust. Ezen részt vett egy nő, aki ugyanilyen helyzetben volt. Házasságon kívül született. Az apja megnősült és fiai születtek később. Ez az apa sem merte bemutatni a lányát a fiainak. Azt mondtam neki, hogy keresse fel a fivéreit és mutatkozzon be nekik a testvérükként, egyszerűen így. Később felhívott és beszámolt róla: egy ünnepségen vett részt, az apja és a féltestvérei is ott álltak a közelben. Az ünnepség végén azután már senki sem volt ott az apán, a fiúkon és rajta kívül, ekkor egyszeriben beszélhettek egymással. Thomashoz: Felkeresném. Bár ennek megvan az a veszélye, hogy elveszíted a lelkipásztori állásodat. THOMAS: Miért? BERT HELLINGER: AZ istenkeresés egyik gyakori motivációja, hogy valakinek nincs apja, és őt keresi. Amikor azután megtalálja, abbamarad az istenkeresése. Jézussal kezdődik, akinek szintén nem volt apja, legalábbis olyan nem, akiről tudnánk. Az út Megtalálta öregapját a fiú és azt kérte: „Atyám, áldj meg engem, mielőtt elmész!” Az apa azt felelte: „Áldásom az legyen, Hogy a tudás útjának elején Elkísérlek egy darabon.” Másnap reggel kiléptek a szabadba És a völgy mélyéről felemelkedtek 65

Egy helyre. A nap már meghajlott, amikor a tetőre értek, De ekkor az egész vidék minden oldalon Amíg a szem ellátott Fényben fürdött. A Nap lenyugodott, És vele a ragyogó pompa; Éjszaka lett. De amikor sötét lett, világítottak A csillagok. Egyszer az egyik kurzus résztvevője azt mondta, hogy az első fiuk a házasságuk előtt fogant és most elkezdett számolgatni. Azt kérdezte tőlem, mit mondjon neki, ha a fiú rákérdez. Azt tanácsoltam, mondja neki azt, hogy nem bírtak tovább várni. Erre nevetett. Igen, ez a becsületes. c. Kihez kerüljenek a gyerekek válás után? Azt a kérdést, hogy kihez kerüljenek a gyerekek a válás után, nagyon egyszerűen meg lehet oldani: ahhoz a szülőhöz, aki a gyerekekben jobban tiszteli a másik szülőt. Többnyire az apa jobban tiszteli a gyerekekben az anyát, mint a nő a férfit. Ezt mutatják a tapasztalataim, (Hellinger nevet) de a nő el tudja érni, hogy neki ítéljék a gyerekeket. Kérdés: KLAUS:

Miről lehet felismerni, hogy melyik szülő tiszteli jobban a gyerekekben a másikat? BERT HELLINGER: Ezt azonnal lehet látni és ezt ők maguk is azonnal tudják. Elég csak megnézni a szülőket, amikor felteszed a kérdést, és azonnal tudod, hogy ki az. KLAUS: Előfordulhat, hogy ugyanolyan mértékű? BERT HELLINGER: EZ most csak kifogás! Ha ugyanolyan mértékű, nincs válás. LUDWIG: AZ a két mondat, hogy „Az kapja a gyerekeket, aki a partnert jobban tiszteli a gyerekben” és az a mondat, hogy „Aki elhagyja a partnerkapcsolatot, az ne kapja meg jutalmul a gyerekeket” ugyanazt jelentik? 66

BERT HELLINGER:

Ilyen nyersen fogalmazva nem írnám alá. De sokszor az a helyzet, hogy túlzás lenne, hogy az egyik becsapja a másikat és azután még a gyerekeket is elveszi tőle. De ez általában az a fél, aki a másikat nem tiszteli. Ezek azonban különböző nézőpontok, és rengeteg a kivétel. Fontos tehát, hogy gondosan odafigyeljünk. Ezt a sokféleséget nem lehet két mondatban megfogni. Azt is a szülők döntik el, hogy kihez kerülnek a gyerekek és hogy újra házasságot kötnek-e. Ha például egy férfi elvált, ő neveli a gyerekeket, majd újra meg akar nősülni és megkérdezi a gyerekeket, hogy megtegye-e, az rossz lépés. Ez egyáltalán nem tartozik a gyerekekre. Ő megteszi, a gyerekeknek pedig el kell ezt fogadniuk. Ilyen kérdésekben nem szabad kikérni a gyerekek véleményét. Nem kell, hogy szeressék a szülők későbbi partnerét. PETRA: De a bíróság megkérdezi. BERT HELLINGER: Tudom, de az nem játszik szerepet. Én a pszichológiáról beszélek. Ha a szülők ebben egymás között megegyeznek, megspórolják a gyerekeknek, hogy dönteniük kelljen a szüleik között. Ilyenkor sokakban felmerül az az elképzelés, hogy ha valakinek odaítélik a gyerekeket, azok az övéi és elvette a másiktól. Ezt nem lehet megtenni. Csupán annál a szülőnél laknak a gyerekek. De nem tudja elvenni a másiktól a gyerekeket. A gyerekek mindig mindkét szülőhöz tartoznak, és ezt így is kell kezelni, hogy a gyerekek tudják, mindkét szülő a szülőjük marad, akkor is, ha már nem egy pár többé a két szülő. d. A tiszteletteljes és a veszélyes örökbefogadás Ha egy gyereket nem tudnak felnevelni a szülei és más szülőkre van szüksége, akkor először a nagyszülőket kell megkérdezni. Ők a legközelebbiek. Ha ők befogadják a gyereket, ott jó helye van. Ilyenkor egyszerűbb visszatalálni a szülőkhöz is, ha változik a helyzet. Ha a nagyszülők nem tudják vállalni vagy már nincsenek életben, akkor a nagybácsik és nagynénik következnek. Ők a következők. Csak ha a családból senki sem tudja vállalni, akkor lehet örökbe fogadó vagy nevelőszülőket keresni. Akkor ez olyan feladat, amelyet érdemes vállalni. Ekkor biztosak lehetnek benne a nevelőszülők, hogy a gyerekek a megfelelő helyen vannak, és ők képviselik a gyerek számára a szülőket. Fontos fe67

ladatot teljesítenek, de képviselőként a második helyre szorulnak. Elsők az igazi szülők, akármilyenek legyenek is. Ha ezt a rendet betartják, az örökbe fogadott gyermek tiszteli az örökbe fogadó szülőket és elfogadja tőlük, amit kap. Amint azonban a szülők helyét elfoglalják és jobb szülőkként lépnek fel, sokszor a leértékelt szülővel mutat szolidaritást a gyerek, és harag támad benne az örökbe fogadó szülőkkel szemben. Ha a szülők úgy adnak örökbe egy gyereket,” hogy igazából nem lenne szükséges, akkor a gyerek haragszik a szüleire, mégpedig joggal. Ezt a haragos érzést az örökbe fogadó szülők kapják meg, ha az igazi szülők helyére próbálnak lépni. Ha azonban csak képviselők, akkor ezek az érzések a szülőkre irányulnak, a jó érzés pedig az örökbe fogadókra. Ez tehát az örökbe fogadó szülőket is jelentősen tehermentesíti. Ha egy pár a saját örömére fogad örökbe egy gyereket és nem a gyerek miatt, akkor úgymond elveszik a gyereket a szülőktől, mert vágynak rá, és bűnhődés-ként valami hasonló értékűt áldoznak fel: vagy a saját gyereküket vagy a partnerhez fűződő kapcsolatukat. Ez kiegyenlíti a gyermekrablást. Ez egy borzasztó összefüggés. Néha öngyilkosságot is elkövet egy saját gyerek, ha egy másik gyereket jogtalanul fogadnak örökbe, és paradox módon néha terhesség megszakításra is sor kerül ilyen helyzetekben. Példa: Az egyik csoportomban részt vevő férfinál, aki külön élt a feleségétől, egy nevelt gyermek helyéről volt szó. A felállításban a nevelőszülők között állt. Megkérdeztem: „Ki akarta az örökbefogadást?” A férfi azt mondta: „Tulajdonképpen a feleségem.” Erre azt mondtam: „Igen, ezért áldozta fel a férjét.” A fiúnak, aki közöttük állt, kiment az erő a lábából. Azt mondta, legszívesebben letérdelne, mondtam neki, hogy tegye meg. Ezután letérdelt, és ott állt mögötte a vér szerinti édesanyja. Azt mondtam: „Most fordulj az édesanyádhoz.” Odament hozzá, és ennyi volt. Ezután úgy állítottam fel a nevelőszülőket, hogy hátulról láthatták, hogyan térdel a fiú az anyja előtt, és újra egy pár lettek. Amikor gyerekek örökbefogadásáról van szó, fontos, hogy a szóválasztással világosan különbséget tegyünk, ez azt jelenti, hogy egy örök68

be fogadott gyerek másképp nevezze a szüleit, mint az örökbe fogadó szülőket: például apa és anya, illetve mama és papa. Az örökbe fogadó szülők sem mondhatják, hogy „a fiam” vagy „a lányom”, hanem inkább: a gyerek, akinek gondját viseljük és akinél a szülőket képviseljük. Ennek más a minősége. Ebben azonban nincs egyértelmű és általános megoldás. Jobb, ha a gyermek megtartja eredeti vezetéknevét. Akkor azonnal világos, hogy örökbe fogadták. BIRGIT: Mi a helyzet akkor, ha a gyerekek szeretnék felvenni az örökbe fogadó szülők vagy a mostohaapa nevét? BERT HELLINGER: Nem engedném, hogy az ilyen kívánságok félrevezessenek. A gyerekek észreveszik, hogy mire vágynak az örökbe fogadó szülők. Az örökbe fogadó szülőknek ki kell találniuk, hogy mi a jó a gyereknek, azután a gyerek is azt akarja majd. A mostohaapánál a következő a helyzet: ha az anya tiszteli az első férjét, akkor egyáltalán nincs probléma, és fordítva sincs egy mostohaanyánál. INGE: Ha az egyik házastárs hoz magával egy gyereket a családba, jobb az új szülőnek, ha örökbe fogadja, vagy nem? BERT HELLINGER: Nem, rossz, mert akkor meg kell tagadnia az apját vagy az anyját. Alapvetően eltanácsolnék ettől mindenkit. Egy példa: Egyszer felhívott egy nő Bázelből, egészen kétségbeesve. Örökbe fogadó apja haldoklik, és úgy érzi, mintha gúzsba lenne kötve. Elmesélte, hogy az édesanyja elvált és újra férjhez ment. Az új férj örökbe fogadta őt. Mondtam neki, hogy kezdeményezheti ő is az örökbefogadás semmissé tételét. Meghökkent, megköszönte és letette. Később felhívott, hogy megtette. A helyzet egy csapásra megváltozott, képes volt a mostohaapja mellett állni, amikor az haldoklott. A férfi meghalt, és ő most jól érzi magát. Világos volt, hogy rendbe hozott valamit és újra megtalálta a maga helyét. Nagyon rossz egy gyereknek, ha meg kell tagadnia a szüleit. JOSEF: Egy közlekedési balesetben két gyermeknek meghaltak a szülei és a nagyszülei, a nagybácsi és a nagynéni csak egy-egy gyereket hajlandók vállalni. Fontosabb az, hogy a gyerekek a családban maradjanak és külön nőjenek fel, vagy együtt kerüljenek nevelőszülőkhöz? 69

BERT HELLINGER:

Ezt nagyon nehéz megmondani: de ha csak egy-egy gyereket hajlandók vállalni, akkor inkább azt gondolom, hogy nem igazán törődnek a gyerekekkel. Különben készek lennének együtt vállalni őket. Bennem az a kép van, hogy inkább jobb nekik nevelőszülőknél, ahol együtt nőhetnek fel testvérekként. Még valamit megfigyeltem, mégpedig, hogy azok a gyerekek, akik nevelőszülőkhöz kerülnek, vagy akiket örökbe fogadtak, maguk is azt a késztetést érzik, hogy más gyerekeket befogadjanak és gondozzanak. Ilyenkor jó helyük is van. Kiegyenlítésként továbbadják, amit kaptak, és ezt sokszor jól is csinálják. Ez egy jó dinamika és nem önző. A gyerekekre nézz! Thomas elmond egy esetet: Egy helybeli házaspár, akiknek nem született gyerekük, többször is elutazott Kolumbiába, hogy drága pénzen szerezzenek egy gyereket. Alighogy a gyerek megérkezett, a férj megőrült. Foglalkozását tekintve építész, és ekkor három hónapot egy gyógyintézetben töltött el. Amint kijött, befogadtak egy második gyereket. Számomra borzasztó, ami ott történik. BERT HELLINGER: Ugyan, ki tudja. Nézd meg a gyerekeket és mondd azt magadban: Boldogulni fognak az életben. THOMAS: Van azonban még egy kérdésem, a barátaim… BERT HELLINGER félbeszakítja: Ne, ne, ne! Mit mondtam? THOMAS: Hogy a gyerekek boldogulni fognak. BERT HELLINGER: Előtte mondtam még valamit. (Szünet.) Nézz rá a gyerekekre. És te kire nézel? THOMAS: Igen, ez igaz, a szülőkre. BERT HELLINGER: Nem érdemelnek jobbat, tudják, hogy mit csinálnak. Érdekes, hogy mi minden létezik. Sok-sok évvel ezelőtt, azt hiszem, van már vagy tizennyolc éve, tartottam egyszer egy szervezési tréninget és részt vett rajta egy Péter nevű férfi. Kétéves korában az édesanyja skizofrén rohamot kapott és a falhoz vágta őt. Ezután jött az apa és elvitte a nőt és a fiút az orvoshoz. A gyereknek semmi baja sem lett. Valószínűleg még elég rugalmasak voltak a csontjai. Ezután a szülők eltűntek az orvossal a rendelőben, a kicsi 70

pedig ott feküdt egyedül a váróteremben. Egyszer csak kinyílt az ajtó, benézett az orvos, ránézett, és azt a tekintetet soha nem felejtette el a férfi. Benne volt az orvos szemében, hogy: sikerülni fog. Ez volt az a horgony, amihez az egész életét kötötte. Látod, az orvos jól csinálta, ő a gyerekre nézett. A szegény unokaöcs és a jó lehetőség MARTHA:

AZ unokaöcsémet, a fivérem fiát, örökbe fogadta a mostohaapja. Megkapta a mostohaapa nevét és azután az új család egészen megszakította a kapcsolatot a fivéremmel és a családunkkal. Az a kérdésem, hogy tehetek-e bármit is a fiúért. BERT HELLINGER: Ha végiggondolod, amit tehetsz érte, az az, hogy szeretetet táplálsz iránta a szívedben. Ha engeded, hogy ez az érzés hasson, ugyanakkor visszafogod magad anélkül, hogy bármit is tennél, és vársz, amíg egy jó alkalom adódik, akkor az már most jótékonyan hat az unokaöcsédre. Évekig eltarthat, míg meg lehet tenni a megfelelő lépést. Az SOS gyermekfalvak előnye Tavaly tartottam egy tanfolyamot SOS gyermekfalvakban élő anyáknak, amiben nagy örömömet leletem. Annyira tudtak figyelni! Az az elképzelés uralkodott köztük, hogy egy gyereknek legjobb a saját családja, a második legjobb egy örökbe fogadó család és utolsó lehetőségként jöhet szóba egy SOS gyermekfalu. Azt mondtam nekik „Nem, első az igazi család, azután jön az SOS gyermekfalu, és messze mögötte következik az örökbe fogadó család.” Az SOS falvakban nincsenek meg azok az összefonódások, amelyeket az örökbe fogadó családoknál látunk. A gyerekfaluban élő anyák nem akarnak igazi anyák lenni a gyerekek számára. Mindenki tudja, hogy ők ott dolgoznak. Ezek a gyerekek életrevalóak, és ezért sokat kell saját maguknak tenni. KARL: Szerintem megnehezíti a dolgot, hogy sok gyermekfaluban nem szabad a származási családról beszélni a gyerekeknek. 71

BERT HELLINGER:

Nem, én ezt jónak találom. Különben nem válhatnának családdá. Tehát a családon belül nem kell róla beszélni, de minden egyes gyerekkel igen, a szüleiről és a származási családjáról. KARL: Nem arra gondoltam, hogy a pótcsaládokban beszélni kellene róla, hanem hogy a gyerek egyáltalán valamit megtudhat-e a származásáról és kapcsolatba kerülhet-e saját származásával. BERT HELLINGER: Igen, kár lenne, ha ezt nem szabadna, de abban a gyerekfaluban, amelyet én ismerek, ez nem így van. Még egy szép dolgot tapasztaltam ott: az egyik nevelőanyuka mesélte, hogy az egyik kislányt felkereste az anyukája. A gyerek most tíz- vagy tizenkét éves, és az anya újra kapcsolatot szeretett volna tartani a vér szerinti gyerekével és meghívta a hétvégére. A gyerekfalu nevelőanyukája úgy érezte, kiszorították. Felállítottuk a helyzetet: a vér szerinti anyát, a gyermekfaluban dolgozó nevelőanyát és a gyereket. Szívszaggató volt látni, mennyire össze van zavarodva a gyerek, hogy megtalálja a helyét. Végül egy kicsit a nevelőanyjához közelebb állt meg, és ez pontosan mutatta a helyzetet. Ezen a példán keresztül megélhették a nevelőanyák méltóságukat és fontosságukat. …ahogy a rabló a pénzét! Egy részletes példaeset Gerhard egy hatnapos szemináriumon vett részt. Nős, és mivel nem született gyerekük, gondozásukba vettek most egy tíz hónapos gyereket, akit később örökbe szeretnének fogadni.

72

Végigkísérjük Gerhard hetét:

73

A második napon GERHARD:

A szüleimmel vagyok elfoglalva. Eljöttek velem, hogy addig gondját viseljék a kisfiamnak. Ezt egyrészt nagyszerűnek és szépnek találom, és azt gondolom, hogy a szüleimmel való kapcsolatom nagyjából és egészében rendben van, ugyanakkor észreveszem, hogy ingerlékeny vagyok. Azt hiszem, ez azzal állhat összefüggésben, hogy szeretném, ha elismernék, hogy jól csinálom. BERT HELLINGER: Nem, nem, nem! Ez pont fordítva van. Te nem vagy hajlandó elismerni, hogy valami nagy dolgot megtesznek neked szabad akaratukból anélkül, hogy kötelességük lenne. Ha ezt elismered, megtalálod a békédet. Nem a szülőknek kell elismerniük a gyerekeiket, hanem fordítva. A negyedik nap reggelén Furcsán érzem magam, rosszul. Ideges vagyok és szomorú. Ma reggel még azt gondoltam: van itt egy másik ember, aki még fontosabb, mint te, mégpedig az apám. A szüleim azért jöttek velem, hogy foglalkozzanak a kicsivel. BERT HELLINGER: Igen, úgy érzem magam, mint az ő kis képviselője. Úgy érzem magam, és úgy is viselkedem. Egyetértesz, Gerhard? GERHARD: Igen, és szívesen felállítanám a családomat. BERT HELLINGER: Igen, ma biztos megcsináljuk. De először szeretném folytatni a kört, különben túl sokáig elhúzódik. GERHARD:

Később a negyedik nap folyamán Gerhard jelenlegi rendszerének felállítása: Gerhard először csak önmagát, a feleségét és az örökbefogadásra kiválasztott fiút akarja kiválasztani. Bert Hellinger azonban megkéri, hogy a vér szerinti szülőknek és a nagyszülőknek is válasszon képviselőket. Megtudjuk, hogy a gyerek édesanyja egy 21 éves nő, aki érettségi előtt esett teherbe és titokban tartotta a terhességét. A szülei semmit sem tudtak a gyermek születéséről. Négy héttel a szülés előtt egy szociális munkást keresett meg, aki ismeri Gerhardot és a feleségét. Gerhard és a felesége születése óta ismeri a gyermeket és nem sokkal később 74

magukhoz is vették. A gyermek apja egy olasz férfi, aki a szociális hivatal előtt elismerte az apaságát. A szülei a közelben élnek. Gerhard többször magyarázkodik. Elmeséli például, hogy a felesége ismeri a szülészorvost, akinél a gyermek született, és ő azt mondta, mivel ismeri az anya családját, megérti, hogy nem mesélt a szüleinek a gyermekről. Amikor Bert Hellinger megtudja ezeket az információkat a nagyszülőkről, azt mondja: „Ez az örökbefogadás tehát eleve kudarcra van ítélve.”

Gerhard jelenlegi családjának konstellációja BERT HELLINGER

miután áll a konstelláció (a vér szerinti anyához): Hogy ér-

zed magad? tétovázva: Nem értem. Teljesen érthetetlen számomra, miért tűnt el a gyermek. BERT HELLINGER: Ki szorgalmazta, hogy örökbe adja a gyermeket? GERHARD: Ő maga. Csak nagyon röviddel a szülés előtt ment el a szociális hivatalba. Azt gondoltam, egyszerűen tehetetlen volt. VÉR SZERINTI APA: Én úgy érzem, hátulról (szülők) nagyon erősen benne vagyok a családban, nem sokat érzek errefelé (vér szerinti anya), de a gyerekhez igen. APAI NAGYAPA: Nekem a feleségemhez és a fiamhoz van kapcsolatom, a másik elég jelentéktelen. APAI NAGYMAMA: Nekem is csak a férjemhez és a fiamhoz van kapcsolatom, más semmi. 75 VÉR SZERINTI ANYA

ANYAI NAGYAPA:

Elég hatalmasnak érzem magam vele (felesége) szemben is. Egyfajta igényt érzek arrafelé (előremutat a gyerekre), nem rá (a lányára), hanem rajta keresztül a gyerekre. ANYAI NAGYMAMA: Én is így vagyok vele (a férj irányába), egészen alárendeltnek érzem magam, de odatartozónak is. A gyermek tisztán itt van előttem, a lányom nem olyan fontos, a gyerek sokkal inkább. VÉR SZERINTI ANYA: Ez fedi az én érzékelésemet: van egy összeköttetés rajtam keresztül, közvetlenül a gyerekhez. BERT HELLINGER a gyereket a vér szerinti szülők elé állítja, 1. átállítás; a gyerekhez: Hogy érzed magad? GYEREK: Nagyon jól érzem itt (a szülők előtt) magam. Az elején rosszabb volt (a nevelőszülők előtt). Úgy éreztem, mintha úgy néznének rám, mint aki megevett valamit. NEVELŐANYA: Itt elöl forróságot érzek, és úgy érzem, vissza kellene lépnem. Látom a többieket, és rendben vannak így. Arra nem történik semmi (a férjhez). GERHARD KÉPVISELŐJE: Egyrészt nagyon szomorú vagyok, ha ránézek a gyerekre, és azután az az érzésem, hogy a gyerek megakadályozza, hogy odamenjek a feleségemhez. BERT HELLINGER Gerhardhoz: A fiú szülői szerepbe kényszerült. Te kérsz valamit a gyerektől. Ez a kérés tulajdonképpen valaki máshoz szól, talán a szüléidhez. A gyereket csak használod és ez nyilvánvalóan rossz a gyereknek és a kapcsolatotoknak. Oda tartozik (a vér szerint anya megkönnyebbülten nevet; az apai nagyapához) Na, Benno, téged egészen megérintett a dolog. APAI NAGYAPA: Tényleg így van. Teljességgel lehetetlen elvenni onnan a gyereket, egy ilyen erős klánból. ANYAI NAGYMAMA: EZ engem is megnyugtat. BERT HELLINGER: Közülük bárki alkalmasabb lenne, mint ti. – Rendben, ezt most felállítottuk. Van egy probléma. És most rajtad múlik, hogy mihez kezdesz vele. Később majd felállítjuk a te származási rendszeredet is, Gerhard, rendben? (Miután a résztvevők visszamentek a helyükre) BERT HELLINGER: Valami megjegyzés Gerhard felállításához? BIRGIT: Mi a helyzet általában az örökbefogadással? Alakulhat jól? BERT HELLINGER: Igen, persze, mindenhol, ahol szükséges. Ha a szülők 76

kiestek, például ha meghaltak vagy valami más miatt lehetetlen. Akkor nagyon jó, nagy feladat, és nagy érdem. De ahol az örökbe fogadó szülők úgyszólván nyomulnak, mint jobb szülők, bár a vér szerinti szülők is ott vannak, sőt az egész család, ott nem sikerül. Ha nem a szülők, akkor először a nagyszülők kerülhetnek szóba. GERHARD: Sohasem találkoztunk velük. BERT HELLINGER: Hát éppen ez az, egyszer meg kell mutatnotok nekik a gyereket, igen, utazzatok oda és mutassátok meg nekik a gyereket. GERHARD: A gyermek szülei úgy döntöttek, hogy titokban tartják. BERT HELLINGER: Erről ők nem dönthetnek, még a német jog szerint sem. Egy gyereknek joga van tudni, először is, hogy kik a szülei és hogy kik a nagyszülei. És joga van megismerni őket. Egyébként szép kép volt ez a szent hetes számhoz: egy gyerek, két szülő és a négy nagyszülő, lehetett érezni az egésznek az erejét. Ez a teljesség száma: hét. Egyszerű dologra kell visszavezetni. Van még kérdésed, Gerhard? GERHARD: Természetesen tisztában vagyok vele, hogy a gyereknek joga van ismerni a szüleit, és azt hiszem, ez így is lesz, hogy a gyerek később majd megtudja, kik a szülei, hogy tarthassa velük a kapcsolatot, ha akarja. BERT HELLINGER: Gerhard, te értelmes ember vagy és nagyon érzékeny sok tekintetben. Egy összefonódás része vagy, és ezt nem veszed észre, ezért nem tudsz cselekedni. Már az a megnevezés, hogy a „fiam”, mutatja, hogy teljesen elrugaszkodtál a valóságtól. Teljesen komolyan mondtad. Ez egy összefonódás. Ebben nem látsz tisztán és más erők hatnak. Ezzel csak azt akarom neked mondani, hogy itt nem segít a tudásod. A megoldás egy másik szinten rejlik. Sarah megkérdezi, hogy a felállítások és a később elhangzott megjegyzések hathatnak-e zavaróan. BERT HELLINGER: Ha egy lépéssel is tovább mennek, mint szükséges, megkérdőjeleződik az, amit elértek. Amint többet mondok valakinek, mint amennyire szüksége van, megkérdőjeleződik az, amit elértünk. Ez egy nagyon veszélyes beavatkozás, különösen akkor veszélyes, ha rendezetlenül közlöm az asszociációimat, például: „Az jutott még eszembe…” Ilyenkor velem kell foglalkoznia, ahelyett hogy önmagában maradna. Úgymond elveszem az energiát, amit összegyűjtött és én magam 77

gyűjtöm be. Ez egyfajta érzelmi lopás. Vannak azonban olyan fontos megjegyzések a konstellációk után, olyan saját tapasztalások, amelyek segítenek. Ezek azonban nem értelmezések. Mondok egy példát: Egy gyerek kimegy a kertbe, megcsodál mindent, ami nő, hallgatja a bokorban éneklő madarat. Ezután jön az édesanyja és azt mondja: „Szép.” Most a gyerek, ahelyett hogy rácsodálkozna és hallgatna, szavakra kell, hogy figyeljen, és a létezővel való kapcsolat helyett állásfoglalások maradnak. Megzavarjuk a közvetlen érzékelést, ha belebeszélünk. Ennek rossz hatása van. A szabály nagyon egyszerű: ha valakinek eszébe jut valami, ránézünk a személyre és ellenőrizzük: Ajándék, ha megmondom neki? Erősíti és táplálja, vagy zavart okoz? Ennek megfelelően cselekedhetem. Nincsenek tehát szilárd szabályok, hanem az egyes ember kell, hogy érzékelésének megfelelően felelősségteljesen cselekedjen. Gerhard ezután valamelyest megdöbbenve ült ott. Ilyenkor nem szabad odamenni vagy akár megérinteni, különben kénytelen kapcsolatba lépni azzal, aki odamegy hozzá. Más a helyzet persze, ha tényleg segítségre van szüksége. A negyedik nap délutánján Gerhard származási rendszerének felállítása. A szorosabb származási rendszerhez Gerhard szülei tartoznak, egy öt évvel idősebb báty és maga Gerhard.

Gerhard származási családjának kiinduló konstellációja 78

Az első felállítás után: APA: Erős kapcsolatot érzek az idősebb fiamhoz, gyengébbet Gerhardhoz és szinte semmit a feleségemhez. Így van. ANYA: Kicsit kötetlennek érzem magam, mert alig van kapcsolatom a férjemhez, valamivel több van az idősebb fiamhoz és nincs elég a fiatalabbhoz. BÁTY: Legjobb érzéseim édesanyám iránt vannak. Apámhoz erősen kötődöm, de szinte túl erősen és a testvérem szinte nincs is itt. GERHARD KÉPVISELŐJE: Erős vágyat érzek, hogy közelebb kerüljek az édesanyámhoz. BERT HELLINGER átállítja az édesanyát az apa baljára; 1. átállítás: Mi változott? BÁTY: Számomra jobb, de én szeretnék messzebb menni. BERT HELLINGER: Igen, tedd meg. (A báty tesz egy lépést hátrafelé.) GERHARD KÉPVISELŐJE: Én is el tudnék most menni, szomorúság volt azon a helyen. Ők ketten (a szülők) most megtalálták egymást, de hol az én helyem? (Ki-felé hajol.) Kiesek itt balra (a bátyhoz; de ott sem érzi jól magát). BERT HELLINGER: Amikor ezt tapasztaljuk egy felállításban, feltételezhető, hogy megoldatlan probléma rejlik az apa vagy az anya családjában. GERHARD: Édesanyám anyukája korán meghalt, amikor anyukám hétéves volt. Járvány volt akkoriban. BERT HELLINGER megváltoztatja a szülők helyzetét és felállítja az anyai nagymamát az anya és Gerhard közé. Az anya szeretné, ha közvetlenül mögé állna: Most mi változott? GERHARD KÉPVISELŐJE: Igen, így már itt hagyhatom nyugodtan, de szeretnék helyet cserélni a bátyámmal. APA: Egyszeriben kapcsolatba kerültem Gerharddal. BERT HELLINGER a fiúkat a szülőkkel szemben állítja fel és az anyai nagymamát beállítja Gerhard és az anya közé: így már nem tört ki Gerhard. Ez azonosulás az anya édesanyjával, ebből fakad a gyerekek iránti gondoskodásod. Azt játszod el a gondozásba vett gyerekeddel, amit a nagy79

mama az édesanyáddal akart. (Az anyához) Hogy érzed most magad? ANYA: Jól. APA: NOS, a feleségemmel nem stimmel valami a kapcsolatban. ANYA: Nem figyeltem most oda, igaza van, nincs semmi. BERT HELLINGER Gerhardhoz: Számodra rendben van ez így? GERHARD KÉPVISELŐJE: Igen, bár szeretném, ha a szüleim közelebb lennének egymáshoz. BERT HELLINGER: Talán van itt még valami. Mit csinált édesanyád apja, miután meghalt a felesége? GERHARD: Nem házasodott meg újra, hanem a lánytestvérével és a fivérével volt egy közös gazdaságuk. BERT HELLINGER: Akkor vegyük hozzá még a nagypapát is (felállítja a nagypapát a nagymama baljára). Ki gondoskodott a nagymama halála után az édesanyádról? GERHARD: A nagynéni, ő volt az egyetlen nő a családban. BERT HELLINGER felállítja a nagynénit a nagypapa és az anya közé; rámutat a nagynénire, a nagymamára és a nagypapára: Ők egy olyan kör, akiket azt hiszem, nagy tisztelet illet meg. BÁTY: Engem ez most összezavar, hogy az anya még ennyire odatartozik, és arrafelé vonzódik. BERT HELLINGER: Ezt folyamatként kell látnod, ott van valami pótolnivaló, és el kell ott ismerni valamit, azután talán képes lesz másképp viselkedni. (Az anyát a nagynénivel, a szüleivel és az apával szembeállítja.) APA: Most már valamivel világosabb a feleségemhez való viszonyom. Ez inkább igaz, nem volt kapcsolat. Most nagyobb a távolság és számomra ez a megfelelőbb. BERT HELLINGER: Igen, ez igaz, nem tud kikerülni ebből a sorsközösségből. ANYA: így jobban kapcsolódom a férjemhez és most már egy kicsit közelebb is tudnék jönni. Ez most így elég messze van.

80

Gerhard származási családjának oldási felállítása GERHARD:

Mondhatok hozzá valamit? – Apám nem sokra tartja anyám

családját. BERT HELLINGER Gerhardhoz: Állj

be most a helyedre, Gerhard! (Gerhard

beáll a helyére.) Gerhardhoz: Ha méltányolod ezt az oldalt (az anyáét), akkor nem kell gyereket örökbe fogadnod. Akkor nem kell őket ilyen módon méltányolnod. Szabadon továbbadhatod másképp is. Átérzed ezt? GERHARD: Igen. – És azt mondanám: talán mégis örökbe fogadhatom a gyereket az én okaimból kifolyólag, ha nem magam miatt csinálom. BERT HELLINGER: Nem, nem, ne tedd. Törődj másképp a gyerekekkel, az rendben van, én is azt csinálom (általános derültség). BERT HELLINGER

Az egyik kör közben az ötödik napon GERHARD: Még szomorúnak érzem magam, és annyira szeretném, ha tudnál valami varázsigét. BERT HELLINGER: Számodra? Nincs ilyenem. És ha mondanék egyet, mi történne? GERHARD: Nem tudom. Tanácstalan vagyok. (Sírni kezd.) Annyira szeretem ezt a gyereket. BERT HELLINGER komolyan néz rá: Pont hogy nem, úgy ahogy a rabló a pénzét (szünet). Ez a varázsige. 81

GERHARD: AZ elmúlt napok… BERT HELLINGER félbeszakítja:

Nem, nem, ez semmire sem vezet… Mi volt a varázsige? GERHARD: Ahogy a rabló a pénzét… BERT HELLINGER: Igen? GERHARD:…úgy szeretem ezt a gyereket. BERT HELLINGER: Pontosan. (Szünet, hosszú hallgatás.) GERHARD: Azt mondtad, hogy mi nyomultunk. Ez nem fér a fejembe. Ezt kifogásolom. BERT HELLINGER:

Okosan csináltátok, így nem titeket terhel a felelősség. De ez nem jelent különbséget. GERHARD: Amivel megakadtam, azok a nagyszülők. BERT HELLINGER: Igen, ezen keresztül férhetsz hozzá. Legalább megmutathatnád nekik az unokájukat, ez a szeretet. GERHARD: Pár év múlva el tudom képzelni. BERT HELLINGER: Nem, nem, akkor a legaranyosabbak és akkor érintik meg az ember szívét leginkább, amikor még egészen kicsik. Létezik a szeretet minőségére egy kritérium: A szeretet olyan erős, mint a halál. (Hosszú hallgatás.) Ez volt most a megfelelő végszó. Később az ötödik nap folyamán Nem vagyok már igazán benne, kívül vagyok, visszavettem. Éjszaka dühös voltam részben rád, magamra és az életre. BERT HELLINGER: Ezek a visszavonulás ütközetei. Vesztett csatánál még ellenállunk kicsit az ellenségnek (szeretettel mosolyog). GERHARD: Amikor a ferde szobáról beszéltél, azt gondoltam, azt is meg lehetni tenni, hogy a bútorokból fűrészelünk le… (Mindenki nevet.) BERT HELLINGER: Amerikában vannak olyan vidámparkok, ahol bemehetsz egy házba, ahol minden ferdén áll. Nem is tudsz tájékozódni, ez is olyan. GERHARD: Igen, még nem vagyok vele tisztában, hogy mihez kezdek azzal, ami tegnap történt. BERT HELLINGER: Természetesen, egész pontosan tudod. GERHARD:

82

GERHARD:

Átgondolom alaposan, és azt hiszem, van egy csomó tény, amelyeket figyelembe kell venni. BERT HELLINGER: Nem, az egyetlen, ami most még fontos, hogy várj, amíg elég erőd lesz a megfelelőt cselekedni. És ez más. Ha most azonnal cselekednél, kevés lenne az erőd. Engedned kell hatni, míg egészen beléd épül, és azután természetesen hozzájönnek más tények, és egyszerre látni fogod, hogy mi a helyes. Ez egy kicsit más, mint amit mondtam, de nem sokkal. GERHARD: AZ utolsó mondat, amit mondtál, a szeretettel, az jó volt. BERT HELLINGER: Igen, az hat, ha szem előtt tartod… A hatodik napon GERHARD: Újra jobban érzem magam. Remélem, hogy találunk egy utat, amiben mi is szerepet kapunk. BERT HELLINGER: Igen, ha visszavezetitek a gyereket oda, ahová tartozik, nagyon nagy szerepet játszotok. Újra helyrehozzátok az igazságtalanságot, és ezért a gyerek egy életen át hálás lesz nektek. Akkor a szereteteteknek célja lesz, és újra hátrább léphettek. A szeretet megmarad, de addig kell érnie a szeretetnek, hogy azután már ne érdeklődjetek. Ennek akkor vége. Ha megtettük a jó tettet, akkor vége lehet. „Az elhivatott nem időzik annál, ami hatott.” Jó így. GERHARD: EZ nehéz, nagyon nehéz. BERT HELLINGER: Igen, annak is kell lennie, különben semmit sem ér. De szépen megváltozott az arcod. Tiszta és szép. Nekem jó, hogy ezt így tisztáztam. A kíméletben nem sok köszönet lett volna. GERHARD: Azt hiszem, vár rám még néhány dolog. BERT HELLINGER: Igen, az egész élet. GERHARD: Elmondanám még egy gondolatomat, amelyet most ez a történet háttérbe szorított. Említetted az alaphangulat skáláját, és én a mínusz értékeknél vagyok. Azt hiszem, ez nagyban összefügg azzal a szomorúsággal, amelyet édesanyám érzett az édesanyjával kapcsolatban. Ezt is annyiban hagyhatom. BERT HELLINGER: Édesanyád anyukája állhat mögötted egy jó erőként. – Óvakodjunk attól, hogy beszűkítsük ezt. Egy férfi mögött sokszor jó 83

egy anyai erő, például egy olyan nő, akinek nehéz sorsa volt. Ennek jó a hatása. e. Bátor segítség szexuálisan zaklatott gyerekeknek A dinamika A vérfertőzés csak akkor lehetséges, ha titokban mindkét szülő szövetséges. Tehát mindig mindkét szülő részt vesz benne, mégpedig az apa az előtérben és az anya a háttérben. Ezért a gyereknek a bűnösséget is mindkét szülőről kell feltételeznie. Amíg a történéseket nem teljes öszszefüggésében nézzük, nincs megoldás. A vérfertőzés sokszor egy családon belül az adás és elfogadás között felborult egyensúly kiegyenlítésére szolgál. A tettestől, legyen az az apa, a nagyapa, a nagybácsi vagy a mostohaapa, valamit visszatartottak vagy nem ismertek el valamit, és a vérfertőzés arra irányuló próbálkozás, hogy ezt kiegyenlítsék. Egy példa: Egy anya, akinek van egy lánya, másodszor is férjhez megy. Ha a nő nem méltányolja, hogy a férfi gondját viseli és törődik a gyermekével, akit a házasságába magával hozott, felborul az adás és elfogadás egyensúlya. A férfinak többet kell adnia, mint amit kap. Minél többet vár el a feleség, annál nagyobb lesz a különbség a nyereség és a veszteség között. Azzal állhatna helyre az egyensúly, ha azt mondaná a férfinak: „Igen, úgy van, hogy te adsz, és én elfogadok, de én ezt tisztelem és elismerem.” Akkor nem kell, hogy ilyen sötét szinten próbálják helyreállítani az egyensúlyt. Ha ehhez még az is hozzájön, hogy a partnerek között is hiányos a kölcsönös csere, például a szexuális kapcsolatban, akkor ellenállhatatlan igény alakul ki a rendszerben arra, hogy helyreálljon az egyensúly, amely ösztönös erőként megvalósul, és a legkézenfekvőbb kiegyenlítés ilyenkor az, hogy a lány felajánlkozik, vagy a nő átengedi vagy felajánlja a lányát a férfinak. Ez a vérfertőzés gyakori, messzemenően tudattalan dinamikája. Vannak azonban más összefüggések is. Ilyenkor az történik még, hogy a gyermek magára vállalja a következményeket és a bűnösséget. Sokat vállalnak áldozattal járó hivatást és 84

vonulnak kolostorba, hogy bűnhődjenek ezért, mások pedig megőrülnek ilyen összefüggések közepette, és ennek tüneteivel fizetnek, vagy öngyilkosságot követnek el. Megint mások léhának mutatják magukat, és azt mondják: „Valóban kurva vagyok, nem kell, hogy rossz legyen a lelkiismeretetek” – és ezzel tehermentesítik a tetteseket. Egy példa: A legutóbbi kurzuson volt egy nő, aki jó ideje össze volt zavarodva és sok öngyilkossági kísérletet tudhatott már maga mögött. Gyermekkorában megerőszakolta az édesapja és az egyik nagybátyja is. Volt egy olyan fantáziaképe, hogy ha emberek között van, mindenki látja, hogy bűnöző, és meg akarják őt ölni. Kértem, hogy élje át az érzést, ő pedig ült és mindig maga alá nézett. Látta a nagybácsit, aki megölte magát, azt a nagybácsit, aki megerőszakolta őt. Lefelé nézett, és az arca eközben öreg és kemény volt. Nem az ő arca volt. Megkérdeztem: „Ki néz le így rá? Ilyen dühösen és diadalmasan?” Az anya volt az. Ekkor megállítottam, később pedig felállítottuk a rendszerét. Ekkor nyilvánvaló lett, hogy a nagybácsi az apja, és hogy az anyja boldog volt, hogy az apja elment. Világos volt az is, hogy a lány bűnösnek érezte magát az apja halálában. Megoldás a gyerek számára Mindig arról van szó, hogy annak találjunk megoldást, aki jelen van, és nem megyek túl a közvetlenen. Nem célom, hogy általános megoldást találjak. A megoldás azonban minden érintett számára más. A gyerek számára az a megoldás, hogy azt mondja az anyjának: „Érted szívesen megteszem”, az apjának pedig: „Apa, anyáért szívesen megteszem.” Ha jelen van az anya, azt mondatom el a gyerekkel: „Anyáért teszem, anyáért szívesen megteszem.” A gyerek számára azonban olyan nagy bátorságpróba ez, hogy csak keveseknek sikerül. Könnyebb szenvedni. A férfi nehezen tud ellenállni a kísértésnek, mert erős benne a kiegyenlítés igénye. Ha ezt most ösztönnek látjuk olyan értelemben, hogy „vétkezik a lánnyal szemben”, nem értjük meg az egyik lényeges alap85

dinamikát. Itt is érvényes a jelszó: Csak az az értelmezés helyes, amely mindenkinek meghagyja a méltóságát. Az olyan értelmezés, amelyben az egyik fél a gonosz, nem hoz megoldást. Ha ilyesmi történik, mindannyian mély egyetértésben vannak abban, hogy helyreállítsák az adás és elfogadás egyensúlyát, a nő, a lány és az apa is. Kérdések a vérfertőzés témájához FRIEDEMANN:

Valami nyitva maradt bennem még reggelről. Azt mondtad: „Ha a nő megtagadja a szexualitást…” Ebben én érzek egyfajta vádat. Azt gondolom, hogy az akkor egy sérült kapcsolat, amelyben mindketten részesek, és amit egyikük sem vállal. Annak vannak ezután ilyen következményei. BERT HELLINGER határozottan: Nem, a nő tagadja meg. FRIEDEMANN: Megkérdezhetem, hogy miért? BERT HELLINGER: AZ egyáltalán nem játszik szerepet. A hatása ugyanaz. Az ok nem játszik szerepet, de természetesen vannak feltételei. A nő nyilván része egy összefonódásnak, ha ezt megtagadja, de nem fair ilyen esetben a férfit vádolni bűnösséggel. FRIEDEMANN: Ezzel egyetértek, de az sem fair,…nem, butaság a bűnösséget úgy adogatni egymásnak, mint a Fekete Pétert a kártyában. BERT HELLINGER: Igen, de kinél van a kulcs, ha valamit változtatni kell? Csak a nőnél. Övé a felelősség, és nem a férfié. VERA: Az is előfordulhat, hogy a férfi vonakodik, hogy már nem engedi, hogy a nő megérintse, hanem csak a lány. BERT HELLINGER: EZ most egy hipotetikus kifogás. Utána kellene járni, hogy ez tényleg igaz-e. Az, ami kigondolható, sokszor nem igaz. A gondolható dolgoknál lehet „igen”-t vagy „nem”-et mondani és azután nincs utalás, és egy olyan problémát teremtünk, ami nem létezik a valóságban. Sokkal jobb tehát egy reális problémát venni és azon leolvasni, hogy mi történik. Számomra a nőnél van a helyzet kulcsa és ezzel a felelősség is. KARL: Körkörös történésekben sokszor a nőt veszed kiindulópontként. Csak ritkán veszed figyelembe, hogy a férfi mivel járult hozzá, hogy a nő így viselkedik. 86

BERT HELLINGER:

EZ a nő természetében rejlik. A nők kevésbé érzik magukat befejezetlennek, mint a férfiak. A férfiak sokkal bizonytalanabbak pozíciójukban, mint a nők. Ez a nők biológiai szerepével függ össze, amely nagyobb, mint a férfiaké. Számomra teljesen egyértelmű, hogy a nők szerepe súlyosabb. Az elkötelezettség és a kötés is sokkal mélyebb, és ez nagyobb súlyt ad nekik. A férfinak ezt kívül kell keservesen megszereznie. És a szegény fickókat még patriarcháknak nevezik. Azért teszik ezt, hogy legalább valamit fel tudjanak mutatni. Legalábbis lehet ezt így is nézni. KARL: Számomra pedig az maradt meg, hogy úgy írod le, hogy a férfi a lányhoz fordul, mert a nő kivonja magát. Ebben a leírásban nem veszed figyelembe, hogy mit tesz a férfi, ami miatt a nő visszavonul. BERT HELLINGER: Ez az utólagos agyalás nem hoz semmiféle megoldást a vérfertőzés áldozatának. Abban egyetértek veled, hogy ez sokrétű és kölcsönösen okozzák egymást. Vérfertőzésnél az a szokásos helyzet, hogy a lány azt mondja: „A szemét, mit tett velem”, és sokan mások is ezt gondolják. A dinamika azt mutatja azonban, hogy az anya tolja maga elé a gyermeket, hogy el tudjon menekülni a férfi elől. Ha most a lány azt mondja: „Anya, érted szívesen megteszem”, más dinamikai összefüggésbe kerül, és könnyebben el tud oldódni az apától, a traumától és el tud oldódni az anyától. Az oldó mondatok hatása A rendszer szempontjából nézve a mondatok kioldják a lányt az összefonódásból az anya és az apa közötti ellentétbe. Az, hogy a lány ellenáll ennek a beavatkozásnak, valószínűleg azzal is összefüggésben áll, hogy egy megalázó pozícióba kell visszahúzódnia. Ezzel feladja az anyával való rivalizálást abban a kérdésben, hogy ki a jobb nő az apa számára. Így újra az anya a jobb, és a gyerek újra gyermek lesz. Ez a különbség az Ödipusz-komplexussal összehasonlítva. Ott a rivalitás áll az előtérben, itt pedig a szeretet, az anyához fűződő titkos kötődés. Ez a megoldás újra helyreállítja az anyával való egyetértést, a közelséget, és akkor a lány újra kibontakozhat, mint nő. Különben elvágva marad az anyától. Ezek a mondatok újra felszínre hozzák a rejtett dinamikát. Senki sem 87

viselkedhet továbbra is úgy, mint korábban. Minden érintett felelősséget kell, hogy vállaljon, és a gyerek nem kell, hogy bűnösnek érezze magát a továbbiakban. Amit tett, szeretetből tette. Hirtelen jó lesz a gyermek, és megtudja magáról, hogy jó. A mondatok tehát átteszik a vérfertőzés felelősségét és következményeit a szülőkre, és ezzel tehermentesítik a gyermeket, mert az ő szeretetét, függőségét, és így ártatlanságát bizonyítják. Nem lehet a terapeuta érdeke, hogy felkutassa a tetteseket, mert az nem segít az áldozaton. Az a fontos, hogy a gyereknek segítsenek abban, hogy újra megtalálja méltóságát. (Később:) RUTH: Még mindig mindenemmel berzenkedem az ellen, hogy az anyának kell tartania a hátát. BERT HELLINGER: Ez különösen akkor van így, ha védekezel az ellen, hogy meglásd a helyzetet. THOMAS: ÉS hová menekülök, ha legközelebb ilyesmit mondok, és a nők darabokra akarnak tépni? BERT HELLINGER: EZ olyan titok, amit csak négyszemközt ad tovább az ember. És akkor is legjobb, ha félelemmel és remegve mondja el. FRIEDEMANN: Hogy áll a dolog, ha egy lány egész konkrétan benne van egy ilyen helyzetben, például egy tizenhat éves lány, akivel épp ez történik. Akkor mi van? BERT HELLINGER: Pont akkor hatnak legjobban a mondatok. A rendszernek rendet kell teremtenie önmagában. KLAUS: De a lány tudata minden erejével tiltakozni fog ez ellen, mert áldozatként éli meg magát. BERT HELLINGER: AZ áldozatszerep nagyobb hatalmat ad ugyan neki, felfújja, és amint kimondja a mondatot, mindennek vége szakad. Onnantól újra egy egyszerű családtag. Ez a mondat azonnal megfosztja hatalmától az anyát és a lányt is. De ami megoldást hoz, azt sokszor leértékeljük. KLAUS: De a lány számára, főleg, ha még kicsi, ez egy mély seb. Másképp nem tudom elképzelni. BERT HELLINGER: Ez dramatizálás. 88

KLAUS:

De mit tesz a mondat az apával? Így az apa csak statisztává válik. Pedig ő is valaki, aki cselekszik, aki vét a gyermek ellen. Ő mit tesz, hogy helyreállítsa az egyensúlyt? BERT HELLINGER mosolyogva: Ez most zavarba hoz, erről még nem gondolkodtam el. A férfi csak villámhárító, azért van belefonódva a dinamikába, mert mindenki ellene hat. Ő úgyszólván a szegény szerencsétlen… KLAUS: Van különbség aszerint, hogy erőszakos volt vagy sem? BERT HELLINGER: Igen, természetesen! Ha erőszakos volt, az egy másik dinamika. Ilyenkor sokszor óriási harag van benne a felesége iránt. ANGELA: Én még mindig nem értem. Mit tesz a férfi, hogy helyreállítsa az egyensúlyt? Ez azt jelenti, hogy elmegy? BERT HELLINGER: Az lenne az erkölcsi megoldás, ha elmenne, ha szégyellnie kellene magát és elhagyni a családot. Feljelentik, és börtönbe kerül. Akkor eltűnt. Ez azonban rossz megoldás, mert nem állítja helyre a békét a rendszerben. Ha a gyerek is élvezte Vannak, akiknek rossz hallani, ami most következik, mégpedig: a lány elismerheti, hogy szép és élvezetes volt, ami történt. Ez akkor innentől szokványos, véget ér a dráma és a seb nem fáj tovább. Vannak gyerekek, akiknek élvezetes élmény. Ennek az érzésnek azonban nem szabad hinni, mert a lelkiismeret azt mondja, hogy rossz. A gyerekeknek ilyenkor kell a bizonyosság, hogy ártatlanok akkor is, ha élvezték. A lány elismerheti, hogy a jogos szemrehányások ellenére, amit a szüleinek tehet, magával ragadónak élte meg a vérfertőzést, mert a gyerek úgy viselkedik, mint egy gyermek, ha kíváncsi és meg akar tapasztalni valamit. Különben borzasztó összefüggésbe kerül a szexualitás. Ha mondhatom provokatívan és frivolan: ez egyfajta tapasztalat, csak valamivel korábban jött. Ha ezt mondom a gyereknek, az tehermentesíti őt. MIRJAM: Én azt hallottam ki ebből, hogy esetleg egy kislány is lehet csábító nő, és fontosnak tartom elmondani neki, hogy ő ártatlan. BERT HELLINGER: Igen, a lány is lehet csábító, de ez nem szabad, hogy szemrehányás legyen. 89

VERA:

Bennem ellentétes érzéseket kelt, amikor azt mondod, hogy a lány is élvezheti. Épp egy hete láttunk a klinikán egy filmet, amelyben a lányok egész másképp számolnak be erről. BERT HELLINGER: De Vera, egy film nem a valóságot tükrözi. VERA: Azt én is tudom. De az a kérdésem, hogy jó-e a tudó oldalára helyezkedni, akik tudják, hogy örömet okozott az együttlét. BERT HELLINGER: A gyerek egyetérthet azzal, hogy élvezte, ha így volt, és akkor a terapeuta közölheti a gyerekkel, hogy ártatlan marad, akkor is, ha különleges élmény volt számára. De az világos, hogy a felnőttek maradnak a bűnösök! Egy példa: Volt egy nő, akinek a kurzus alatt többször is támadt olyan késztetése, hogy kiugorjon az ablakon. Forgatókönyvként (lásd 215. oldal) a Piroskát kapta. A Piroska rejtetten azt meséli el, ahogy a nagypapa elcsábítja az unokát. Ezt elmondtam neki, és ő azt mondta, hogy nem, ez nem jó irány. Utolsó nap bejön és azt mondja: „Világos, megnéztem a jelenetet, és pontosan tudom, hogy a nagypapa volt az.” A nagyapja még a nő édesanyjánál lakott, és nem tudott meghalni A nő azt gyanította, hogy túlságosan közel került a lányához. Ezután hazautazott, kinyitotta az ajtót, és azt mondta: „Csak azt akarom elmondani nektek, hogy tudok róla”, becsukta az ajtót és elment. Most már ők viselik a következményeket, ő pedig szabad. Sokszor van még egy kis személyes beavatkozásom azoknál a lányoknál, akik ilyen konstellációk áldozatai lettek. Elmesélek nekik egy versszakot Goethe dalából: „Rózsát lát meg egy legény,… Fiú szól: Letörlek én, vadvirág a réten!… Jajgat, szúr a rózsaszál, tolvajával szembeszáll, nem menekszik mégsem.” És azután elárulok nekik egy titkot: A rózsa tovább illatozik. – Ezekből a dolgokból nem szabad drámát csinálni. Kötés a vérfertőzés révén 90

Bert Hellinger később részletesen belemegy, hogy az első bensőséges szexuális beteljesedés egy különösen intenzív kapcsolatot hoz létre, ami azt jelenti, hogy a szexuális tapasztalat révén kötődés alakul ki a lány és a tettes között. Nem lehet később új partnere, ha ezt az elsőt nem méltányolja. Az üldözés és leértékelés miatt sokszor nem talál újat. Ha azonban vállalja ezt az első kötődést, ezt az első tapasztalatot, magával viszi az újba, és ott megőrzi. Az, ahogy ezt most propagálják, vagyis, hogy a tapasztalat csak káros, és negatív következményei lesznek, épp ellentétes irányú a megoldással, és csak árt az áldozatnak. A tettes bűnvádi üldözése senkinek sem segít Sem az áldozatnak, sem másvalakinek nem segít, ha üldözik és megbüntetik a tettest. Ha azonban károsodott a gyermek, például, ha erőszakot alkalmaztak, akkor joga van haragudni a tettesre, de nem úgy, hogy elvitatja tőle a rendszerhez való odatartozás jogát. Mondhatja azt: „Nagy igazságtalanságot követtél el ellenem, és ezt soha nem fogom neked megbocsátani.” És ugyanúgy a szülőknek is szemébe mondhatja: „Ti voltatok, nem én, nektek kell a következményeket viselni, nem nekem.” Ebben a pillanatban rájuk hárítja a bűnösséget, ő pedig ki tud szállni. És ilyenkor egyáltalán nem fontos, hogy a gyerek komoly szemrehányásokat tegyen a szüleinek. Fontos a világos elhatárolódás, és ezáltal szabaddá válik. A szemrehányás csak színlelt harc, és nem elvárás. A gyereknek nem szabad megbocsátania. A megbocsátás jogtalan igény, és nem illeti meg a gyereket. Mondhatja azt: „Rossz volt nekem, de rád hagyom a következményeket, és mégis kezdek valamit az életemmel.” Ha ezután boldog párkapcsolatot tud kialakítani a gyerek, az tehermentesíti a tettest, ha viszont úgy alakítja, hogy rossz legyen neki, az egy késői bosszúállás a tettesen. Nem szabad, hogy az apa bocsánatot kérjen a gyerektől, mert az óriási terhet rak a gyermek vállára. De mondhatja azt: „Sajnálom” vagy, hogy „Igazságtalanul bántam veled”. Az oldás egy kétjelentésű szó. Az oldás mindig egy elfelé-mozgás valahonnan. A harc köt. A felelősség feltételezése elvezet a családtól 91

való jó elszakadáshoz. Amikor egy fölérendelt rendszerrel van összefonódásunk, itt a szülőkkel, az alárendelt helyzetben lévő át kell, hogy adja a felelősséget a fölérendelteknek. Akkor elhagyhatja őket, és mehet a saját útján. Kérdések: Csodálkoztam, hogy sokszor nincs megoldás, ha bíróság elé kerül az ügy. BERT HELLINGER: Igen, az nem vezet megoldáshoz. Itt figyelembe kell venni egy fontos rendszertörvényt. Zavar keletkezik a rendszerben, ha valakit kiátkoznak a rendszerből vagy megtagadják tőle az odatartozást. Ilyenkor mindig az a megoldás, hogy újra felveszik a rendszerbe azt, akit korábban kizártak. Én folyamatosan ezt csinálom itt a szemináriumon. A kitaszítottak és rosszak oldalára állok. HANNELORE: EZ azt jelenti, hogy mindegy, mit tett az apa a lányával? BERT HELLINGER: Nem mindegy. Vannak helyzetek, amelyekben valaki eljátssza a rendszerhez való hovatartozását. Például ha valaki megöl valakit, vagy életveszélyesen megsebesít, vagy ha megerőszakolnak egy hároméves gyereket a rendszeren belül. Ez az ember eljátszotta a jogát. Ezután nem kell megpróbálni őt újra beilleszteni. JUTTA: EZ azt jelenti, hogy ha olyan gyerekek jönnek el hozzánk, akikkel szemben visszaélés derül ki, akkor el lehet választani őket a szüleiktől, de nem kell feljelenteni és bíróság elé citálni a szülőket. BERT HELLINGER: Pontosan! Így van! És nem szabad befeketíteni a szülőket a gyerek előtt. JUTTA:

A terapeuta helye A rendszer szempontjából a terapeuta mindig azzal szövetkezik, akit kitaszítottak. Abban a pillanatban, amikor a tettessel dolgozunk, helyet kell adnunk neki a szívünkben. A legnagyobb veszély, hogy a terapeuta a csatamezőn beáll az apa elleni harcba, mert ő „olyan elvetemült”. Felmerül bennem a kérdés, hogy honnan jön ez a nagy hév, és miért nem tudjuk nyugodtan szemlélni a történéseket? 92

Ez a szenvedély gyanút kelt. Ott valami nem stimmel, különben nem lenne annyira erős. Ott valamit túlértékelnek. Azok a terapeuták, akik az áldozattal lépnek szövetségre, kizárják a tettest a rendszerből, és ezzel a helyzet romlásához járulnak hozzá. Ez a következmény, és ez nagyon messzire ható. Mondok egy példát: Terapeuták egy csoportjában mesélte egy pszichiáter hölgy magából kikelve, hogy van egy páciense, akit a saját apja erőszakolt meg. Úgy igazán felhergelte magát, és az apát elmondta mindenféle gazembernek és disznónak. Felállítottam őt és a rendszert, amelyben benne volt ő is mint terapeuta. A páciens mellé állította magát. Az egész rendszer haragudott rá, és nem bíztak benne. Ezután átállítottam az apa mellé, mire mindenki megnyugodott, és helyreállt a bizalom. A tettes és az áldozat szövetségesek; hogy milyen módon, azt nem tudhatjuk. Amikor nyilvánvalóvá válik az összefonódás, akkor megértünk mindent Akkor egészen más lehetőségek nyílnak arra, hogy jól kezeljük a dolgot. Ha a tettessel, például egy apával dolgozom, természetesen szembesítem a bűnével, ez nem is kérdés. Az áldozatok azonban sokszor tévesen abból indulnak ki, hogy változtat valamit a helyzetükön, ha magukra vállalják a bűnösséget, és ha a rossznak kikiáltott büntetést kap. Maga az áldozat azonban bármikor cselekedhet, függetlenül attól, hogy a másikat felelősségre vonják-e. Le kell mondania azonban a bosszúról. ADRIAN: Jay Haley és Cloe Madanes ezt úgy csinálják, hogy felszólítják a tetteseket, hogy térdeljenek le az áldozat előtt és hajtsanak fejet előtte. De az áldozatnak ezt nem kell elfogadnia. BERT HELLINGER: Én ezt fordítva csinálnám, hogy az áldozat hajtson fejet a tettes előtt. Ahogy elmeséled, a terapeuták inkább az áldozat oldalán állnak, és ahogy mondtam, az a legrosszabb pozíció számukra. JENS: Létezik egy magasabb nézőpont, ami miatt épp most kerül ennyire előtérbe ez a téma? BERT HELLINGER: Ha provokálni akarsz… Tehát a családi konstellációban ott a nő, aki haragszik a férfira, megtagad tőle valamit, és ugyanak93

kor igazolást keres, amiért dühös a férfira. Azzal, hogy a férfi vérfertőzést követ el, okot talál a nő. Ez a nő diadala. Ezeket a családi konstellációkat most átteszik a nyilvánosság elé. Ilyenkor már nem az adott nőről és férfiról, hanem általában a nőkről és a férfiakról szól. Az pedig rosszat hoz. Csak áldozatok maradnak. Őket úgyszólván odavetik koncnak a hatalmi harcnak. Nekik ugyanis semmit sem hoz ez az egész.

9. A szülők és gyerekek mint sorsközösség A szülők és gyerekek együtt sorsközösséget alkotnak, amelyben mindenki sokféleképpen rá van utalva a másikra, és amelyben képességei szerint mindenki hozzájárul a közös jóléthez, és ahol mindenkinek megvan a maga kötelessége. Itt mindenki ad és mindenki kap. Ezért kell a gyerekeknek is adniuk a családban, a felmerülő szükségeknek megfelelően. A szülők is megkövetelhetik, hogy a gyerekek adjanak, és a gyerekek is adhatnak maguktól. A pihenő Valaki hazájának országútjain vándorol. Minden ismerősnek tűnik neki és a biztonság érzése kíséri, ugyanakkor egyfajta finom szomorúság. Mert sok dolog rejtve is marad előtte és időről időre zárt ajtókra talál. Néha legszívesebben mindent maga mögött hagyna, és elmenne messze innen. De valami itt tartja, mintha egy ismeretlennel harcolna, és nem tudna elválni tőle, mielőtt a másik legyőzi. Így azt érzi, fogva taríja az előre és a hátra, a menni és a maradni. Elér egy parkhoz, leül egy padra, hátradől, mély levegőt vesz és behunyja a szemét. Hagyja a csudába a hosszú harcot, belső erejére hagyatkozik, érzi, ahogy megnyugszik és enged, ahogy a nádszál a szélben, összhangban a sokféleséggel, a tágas térrel, a hosszú idővel. Úgy látja magát, mint egy nyitott házat. Aki be akar térni, bejöhet, és aki jön, hoz magával valamit, ott marad egy ideig, majd elmegy. Így a házban folyamatosan jönnek-hoznak, maradnak-elmennek az emberek. Aki újként jön és újat hoz, régi lesz azáltal, hogy marad, és eljön az idő, amikor elmegy. Nyitott házába sok ismeretlen is eljön, akikről hosszú ideje megfeledkezett, vagy akiket kizárt, és ők is hoznak valamit, ma94

radnak egy ideig, és azután elmennek. A rossz társaságok, akiknek legszívesebben ajtót mutatna, szintén eljönnek, hoznak magukkal valamit, beilleszkednek, maradnak egy ideig és elmennek. Bárki legyen is, aki érkezik, találkozik másokkal, akik előtte jöttek, és akik utána jönnek. És mivel sokan vannak, mindenkinek meg kell osztania másokkal, amije van. Akinek megvan a helye, annak a határai is megvannak. Aki akar valamit, be kell illeszkednie. Aki jött, kibontakozhat, amíg itt marad. Azért jött, mert mások elmentek, és el fog menni, ha mások jönnek. Így ebben a házban elég idő és hely marad mindenkire. Ahogy így ott ül a padon, jól érzi magát a házában, és tudja, hogy egy mindenkivel, aki csak jött és jönni fog, aki hozott és hozni fog, aki maradt és maradni fog, aki elment és elmegy majd. Úgy tűnik neki, mintha az, ami korábban befejezetlen volt, most egésszé vált volna; érzi, ahogy egy harc véget ér, és lehetővé válik a búcsúzás. Még vár egy ideig a megfelelő időre. Azután kinyitja a szemét, még egyszer körülnéz, feláll és elindul.

95

IV. A párkapcsolatok sikeréről és sikertelenségéről 1. Hogyan válunk férfivá és nővé Mit kell tennünk, hogy megtanuljuk fejleszteni és vállalni saját nemünket? Kezdjük a fiúknál: a fiúk gyermekként édesanyjuk hatókörében élnek és rajta keresztül tapasztalják a női minőséget. Ha azonban egy fiú ott is marad, lelkében túlteng a női minőség, és az rögzül benne, hogy a nő az erősebb. Ez megakadályozza, hogy elfogadja az apját, és ezáltal beszűkül a férfias minőség, majd egyre inkább elvész. Az anya bűvkörében a fiú sokszor csak fiatalemberré, a nők kedvencévé vagy szeretővé válik, és nem férfivá. Ahhoz, hogy férfi legyen, ellen kell állnia a kísértésnek, hogy ő maga is nővé váljon vagy válhasson. Ezért le kell mondania élete első nőjéről, már korán ki kell lépnie anyja köréből, és átlépnie az apjáéba. Le kell válnia az anyjáról, és az apja mellé kell állnia. Ez nagy lemondás a fiú részéről és jelentős fordulópont. Korábban ezt a beavatási szertartásokkal tették tudatossá és vitték véghez. Ezután a fiú már nem mehetett vissza az anyjához. A mi kultúránkban azzal történt meg az anyáról való leoldódás, hogy a fiatal férfiakat elvitték katonának. Ott lett belőlük férfi. Ma lehet, hogy inkább civil szolgálatot választanak, és az anyjuk fiai maradnak. Az apa mellett lesz a fiúból férfi, aki lemondott magában a nőiségről. Akkor megkaphatja a nőit egy ellenkező neműtől, egy nőtől, és így létrejön egy kapcsolat, amelyet ő tart. Kezdetben a lány is az anya mellett van és erősnek éli meg őt, bár másképp, mint a fiú. A lány az apa felé törekszik. A férfiasat először az apához való viszonyában éli meg és elbűvölőnek találja. Ha az apa bűvkörében marad, akkor lelkét elárasztja a férfias minőség. Akkor csak lány és szerető lehet belőle, de nem nő. Nem tud később teljes értékűen közeledni egy másik férfihoz, őt megbecsülni és egyenrangúként kezelni. Ahhoz, hogy nővé váljon, a lánynak le kell mondania élete első férfijáról, vagyis az apáról, és visszavonulni tőle, visszatérni az anyához, és 96

mellé állni. Ott válhat nővé, és akkor talál rá később saját férjére, aki megajándékozza a férfi minőséggel. Ez pontosan az ellenkezője a nárcisztikus elképzelésnek, amely szerint a nőnek fejlesztenie kellene magában a férfi minőséget. A legjobb házasság, amikor az apa fia elveszi az anya lányát. Sokszor azonban az apa lánya köt házasságot az anya fiával. Ilyenkor bonyolulttá válik a helyzet, hiányzik a kellő feszültség és erő. A lemondás témája tehát egészen korán felmerül. Szerintem olyan hat-hét éves korban. Ezt azonban nem tudom bizonyítani és nincsenek róla tudományos vizsgálatok. LARS: Erről már volt szó korábban, Ödipusz. Mi a különbség? BERT HELLINGER: Ez pont, hogy nem az. Ez egy gondolkodási hiba. Én egy folyamatot ábrázoltam, te pedig beilleszted a folyamatot valami ismert dologba. Amint Ödipuszt említed, már nem érthető a folyamat, és hirtelen megáll a dinamikája. Amikor új felismerésről van szó, fontos, hogy a dinamikával tartsunk, és akkor pontosan érezzük majd, hogy hol helytálló és hol nem. Ez a felismerés útja. Különben csak szavak maradnak, és az túl kevés. Főként ahhoz kevés, hogy segítsünk valakinek. Egy példa: Valaki elmegy mellettünk kerékpárral és azt mondjuk neki: „Ez a kerékpározás.” Megtud akkor valamit? – Ha tovább teker, akkor igen. Annak a tudása, hogy biciklizik, semmit sem segít neki abban, amit csinál. BRUNO: Véleményed szerint mi a nőies a férfiban és mi a férfias a nőben? Mi egyáltalán a férfias és a nőies szerinted? BERT HELLINGER: Azt hiszem, még nem értettem meg (nevet), mert a férfi számára a női mindig titok marad és fordítva. Még a férfit sem értem igazán. Nem a megértésről van itt szó, hanem arról, hogy bizonyos tapasztalatoknak helyet adunk, és ha pontosan meg akarom érteni, akkor csak a hamu marad a tűzből. A tűz melegít, a hamut viszont meg tudom fogni. ADELHEID: Nem lehet kiegyensúlyozott az apához és anyához fűződő viszony? BERT HELLINGER: Ez úgy van, hogy az a fiú, aki eljut az apáig, jobban tiszteli az édesanyját, mint az, aki az anya hatókörében marad. És az a 97

lány, aki visszakerül az apa bűvköréből az anyja körébe, nem veszíti el az apját. Nagyobb tisztelet ébred benne az apa iránt. Mindenekelőtt a szülők kapcsolata intenzívebb, ha a lányok az anyánál, a fiúk pedig az apánál vannak. Ilyenkor nincs zavar. ARNOLD: El tudnád mondani más szavakkal, hogy mit értesz hatókörön? BERT HELLINGER: Nem. Itt nem igazról vagy hamisról van szó, hanem nézőpontról, hogy bizonyos dolgokat jobban megértsünk, és esetleg könnyebb legyen velük bánni. Nincs mögötte több. Amint azt mondanánk, hogy ez az igazság, hamis elméletté válna, és akkor azonnal eltörölném őket. Ennyiben hagyom. KÉRDÉS: A lány is az anyjától éli meg az első dolgot, amit kap. Akkor már korábban meg kell, hogy tegye az anyától az apáig vezető lépést. BERT HELLINGER: Pontosan, ezért könnyebb a nőnek. A fiú olyan hatalmasnak éli meg a női minőséget, hogy nem tud hozzá felnőni. Ezért nem tud egy férfi önmagában megnyugodni. Ahhoz, hogy egy férfi a férfi minőségeit egészen kibontakoztassa, az apja mellett kell, hogy legyen. Ő az ugyanis, aki elintézte a nőt (derültség a csoportban). KÉRDÉS: Igen, de ha a lány egyből az anyánál marad, akkor megint csak hiányzik neki valami, nem? BERT HELLINGER: Igen, így van. El kell jutnia az apához, és onnan viszsza az anyához. Ha végig az anyánál marad, nem éli meg az apjánál a férfias első vonzását. GABRIELE: Tegnap azt mondtad, hogy nehéz egy nőnek egy férfihoz közeledni, ha nem sikerült lemondania az apjáról. Nem tudok ettől szabadulni. BERT HELLINGER: AZ egyik mondat, amely segít a lánynak lemondani az apjáról az, hogy: Anya egy kicsivel jobb. ADELHEID: Jól értettem, hogy ha elismerem édesanyámnak a jogát arra, hogy nő legyen, akkor mellé álltam? BERT HELLINGER: Nem, aki elismeri az anyja nőséghez való jogát, az fölérendelte magát. KÉRDÉS: ÉS ha elfogadom őt? BERT HELLINGER: Nem, elfogadni kegyes. A befogadásban van alázat. KÉRDÉS: Azt mondtad, egy lánynak fontos, hogy az édesanyja mellé álljon, és én azt figyeltem meg, hogy nekem sem gyerekként, sem lány98

ként, sem nőként nem sikerült édesanyám mellé állni. Felmerül a kérdés, hogy lehet még ezzel valamit kezdeni? BERT HELLINGER: Igen, lehet pótolni. Később is lehet még bensőleg az anya mellé állni. KÉRDÉS: ÉS ha már nem sok dolog jön, amit elfogadhatnék? BERT HELLINGER: Ami itt még elfogadható, az nem a valós szülőktől jön, mert amit ők adtak, azt már mindet odaadták. Már csak lélekben kell nekik helyet adni. KÉRDÉS: Másnál is lehet pótolni ilyen kapcsolatot? BERT HELLINGER: AZ nem megy. A lényegire csak ott tehetek szert, ahonnan eredetileg árad, az pedig az apa és az anya. Képzeletben viszszamegyünk a pácienssel a korai időkbe. Újra gyermek és ilyen gyermekként elindul a kizárt szülőhöz, míg oda nem ér. Ha ezt a mostani szüleinél próbálja meg, azok nem azok a szülők, akik neki hiányoztak. Vissza kell vezetni, és az akkori időben oldani a helyzetet. RAINER: Különös, hogy milyen sok irodalom létezik az anya-gyerek kapcsolatról, és csak viszonylag kevés az apa-gyerek viszonyról. BERT HELLINGER: Össze vannak zavarodva az értékek, mert a kezdet, a fogantatás mint legfontosabb momentum az értékskálán egészen lent helyezkedik el ahelyett, hogy egészen fent állna. Az is különbséget jelent, hogy egy apának fia vagy lánya van. Neked Rainer, lányod van? Mennyi idős? RAINER: Nyolcéves. BERT HELLINGER: Akkor legfőbb ideje, hogy elengedd. RAINER: Igen, a róla való lemondás is foglalkoztat. Ugyanakkor tudom, hogy ez nem utasítás arra, hogy hogyan cselekedjem. BERT HELLINGER: De, de! RAINER: Úgy értem, ezt nem lehet közvetlenül tettekbe átvezetni. BERT HELLINGER: De, de, természetesen át lehet. RAINER: De azt nem akarom! BERT HELLINGER: EZ világos beszéd. Amit mondtam, az egész konkrét utasítás arra, hogy hogyan viselkedj, mi más lenne? Különben akár ki se mondtam volna a mondatot. RAINER: ÉS ez mit jelentene? BERT HELLINGER: Például, hogy a feleségedet csodálod benne. RAINER: EZ klassz, igen. 99

BERT HELLINGER:

Vagy, hogy azt mondod a lányodnak, hogy majdnem olyan jó, mint az édesanyja. (Hosszú hallgatás.) RAINER: A második dolog, ami megérint… BERT HELLINGER a csoporthoz: Most terel. De ez is teljesen rendben van. Most lesz komoly a dolog. Észreveszi, hogy mi vár rá. A lány, a feleségéhez viszonyítva, egy vigaszdíj. A kis boldogság RAINER egy későbbi körben: Még

mindig az jár a fejemben, hogy a reggeli ima közben nem tudtam azt mondani apámnak: „Jó, hogy feleségül vetted anyát.” És hogy tőled, Bert, azt a visszajelzést kaptam, hogy „Igen, a kis boldogságot választottad.” Ez másfél éve bennem van. BERT HELLINGER: A kis boldogság is valami. Nemrég láttam egy jelenetet a tévében Marty Feldmannal. Ő egy angol, nagy kerek szemekkel. Egy negyvenéves kisgyereket játszott a mamája mellett. Odament a mamájához és azt mondta: „Most önállósodni fogok.” A mama azt mondta: „Menj csak, úgy sincs pénzed.” Erre a fiú azt mondta: „De”, és a játékpénzeit zsebre téve elment. A mama közben tovább főzött. Egy idő után visszajött a fiú és azt mondta: „Mama, mindig veled maradok.” Ez volt az ő kis boldogsága. Még valamit, Rainer? RAINER: Nem, most inkább továbbadom a szót (derültség a csoportban), a. Anima és animus C. G. Jung animának hívja a férfi lelkében rejlő nőit, és animusnak a nő lelkében rejlő férfi minőséget. A férfi anyja mellett fejleszti ki animáját, és fokozottabban kibontakozik, ha fiúként az édesanyja hatókörében marad. De érdekes módon kevesebb megértés és együttérzés lesz benne akkor más nők iránt, és kevésbé lesz sikeres a nőknél és férfiaknál. A macsókban mindig erős az anima és mindig kötődnek az édesanyjukhoz. Fiatal férfiak vagy hősök, de nem férfiak. A nő lelkében az animus akkor bontakozik ki fokozottabban, ha a lány az apa hatókörében marad, de érdekes módon, akkor kevesebb 100

megértés, együttérzés és tisztelet van benne más férfiak iránt, és kevésbé lesz sikeres a férfiak és nők körében. Minél tovább marad az apa mellett, annál kevésbé lesz alkalmas arra, hogy kapcsolatot alakítson ki egy férfival. Ezek persze agyszülemények, ne meséljétek tovább másoknak A férfi lelkében az anima hatása határok között mozog, ha már korán kilépett az apja hatóköréből. De érdekes módon akkor több együttérzés és megértés lesz benne a nők sajátosságai és értékei iránt; és a nő lelkében az animus hatékonysága határok között mozog, ha már korán kilépett az anya hatóköréből. De érdekes módon több együttérzés és megértés van benne ilyenkor a férfiak sajátosságai és értékei iránt. Az anima tehát az apa el-nem-fogadásának bensővé tett eredménye a fiúnál; az animus pedig az anya el-nem-fogadásának eredménye a lánynál. Most csak egy nézőpontot mondok el, amelyet terápiák során figyelembe lehet venni. A férfi az apa mellett azonosul önmagával, és a nő az anya mellett. A jungi pszichológiában azonban az anima és az animus kozmikus elvek is, és ott megint egészen más jelentésük van. Ezeket az elveket tehát nem nagyon szabad a kimondottakra korlátozni. Ez nem lenne becsületes C. G. Junggal szemben. Kérdések: ALBERT:

Tegnap este foglalkoztam még a hatókörökkel. A macsónál említetted, hogy ezek a férfiak túl sokáig maradtak az anya hatókörében. Vannak azután a puhányok. Lehet rájuk ennek megfelelően azt mondani, hogy túl sokáig maradtak egy erős apa hatókörében? BERT HELLINGER: Nem, ők is mindig az anyáéban vannak. A Don Juan is anyja fia, aki nem lett férfi. Azt reméli, hogy a sok nő révén, talán mégis sikerül nővé válnia. A fiatalember minősége, hogy sok nője legyen. A férfi képes elvenni egy nőt, és azután neki lesz a férje. A hősök, akik úgy felvágnak, mind anyukájuk fiai és fiatalemberek. A férfi óvatos, amikor kockáztat. Ott vállal kockázatot, ahol kell.

101

b. Még hogy kis különbség! Amikor egy férfi és egy nő bensőséges kapcsolatot alakít ki egymással, a férfi és a női minőséget két egymástól teljesen eltérő emberi megvalósítási lehetőségként élik meg. A nő ugyanis minden tekintetben más, mint a férfi. Ami a kis különbséget illeti, a férfiban és a nőben minden eltérő: a gondolkodásuk, az érzéseik, a világlátásuk, ahogyan reagálnak és ahogyan megközelítik a dolgokat. De mindkét élet és létforma teljes értékű és ugyanolyan értékes emberi formája a megvalósításnak, és ez mind a férfiaknak, mind a nőknek nagy kihívás. 2. A férfi-nő kapcsolat alapja A nőt tekintve a férfi tökéletlennek éli meg magát, és mivel férfiként hiányzik neki a női minőség, a nőhöz vonzódik, a nő pedig tökéletlennek éli meg magát a férfit tekintve, és mivel nőként hiányzik neki a férfi minőség, a férfihoz vonzódik. Mivel mindkettőnek a másik hiányzik, vonzódnak egymáshoz. Ez mindkettőjük számára nagy energialöket. A férfi tehát csak akkor válik férfivá, ha elvesz feleségül egy nőt, és a nő csak akkor válik nővé, ha elvesz férjül egy férfit. Ekkor egy pár lesznek, és ezáltal magasabb fajlagos súlyra tesznek szert, mint korábban. Egy nős férfinak nagyobb a fajlagos súlya, mint egy nőtlennek, és egy férjes asszonynak nagyobb a fajlagos súlya, mint egy hajadonnak Ez a szabály, bár itt is vannak kivételek, mert létezik más mód is arra, hogy súlyra tegyünk szert. A férfiban megvan tehát valami, ami nincs meg a nőben, és a nőben megvan valami, ami nincs meg a férfiban. Ugyanolyan értékű a hiány és a képesség bennük, hogy megajándékozzák és kiegészítsék a másikat valami lényegessel. Ahhoz, hogy a férfi és a nő közötti kapcsolat megadja, amit ígér, a férfi férfi kell, hogy legyen, és férfi kell, hogy maradjon, a nő pedig nő kell, hogy legyen, és nő kell, hogy maradjon. Ha a férfi fejleszti magában a nőit, nincs már szüksége a nőre, és ha a nő fejleszti magában a férfiasat, nincs már szüksége a férfira. Van egy könyv, aminek a címe olyasmi, hogy „Olyan csodásnak érzem magam, miért vagyok még egyedül?” Épp azért, mert olyan csodásnak érzi magát. Ha tudná, hogy 102

valami lényegi hiányzik belőle, keresne egy társat. Ha az ember megvalósítja magát azzal, hogy magába fogadja az ellenkező nem minőségét, egyedülállóvá és magányossá teszi magát. Ezért él sok férfi és nő, akik önmagukban kifejlesztették a másik nem tulajdonságait egyedül, és elegendőek is önmaguknak. a. Lemondani magunkban az ellenkező nemről A párkapcsolat azon alapszik, hogy mindkettőjüknek kölcsönösen szükségük van egymásra és lemondanak a másik nemről. A férfinak arról kell lemondania, hogy a nőiest sajátjaként kialakítsa és birtokolja, mintha ő maga is válhatna nővé vagy lehetne nő. A nőnek pedig arról kell lemondania, hogy a férfiast személyes jellegeként kialakítsa és birtokolja, mintha ő maga férfivá válhatna vagy férfi lehetne, mégpedig teljes értelemében, fizikailag is. Ahhoz, hogy valaki férfi legyen, le kell mondania önmagában arról, hogy ő maga nővé váljon, és hagynia kell, hogy a női minőségeket egy nő adja meg neki és fordítva. Mindketten egyet kell, hogy értsenek korlátozottságukkal, és akkor képesek lesznek a kapcsolatra, mert egymásra vannak utalva és kiegészíthetik egymást. b. Az egyenrangúság mint a tartós párkapcsolat előfeltétele A rendszerben uralkodó sorrend szerint első a férfi és a nő közötti rend, azután következik a szülők és a gyerekek, majd a gyerekek és a szülők közötti. Azután jön a nagycsaládon belüli és a szabadon választott kötések rendje. A személyes fejlődésben először gyerekek vagyunk és egy nagycsalád tagjai. Mivel ez nagyon magához köt és nyomaszt, sokszor a szabadon választott kötelékekhez menekülünk lazításként, mert ott ellensúlyozódik ez a nyomás. Később kerül sor a párkapcsolatra, és végül a szülők és gyerekek közötti kapcsolatra. A párkapcsolat és a szülőgyerek viszony tehát a későbbi kapcsolatok. Ezekbe árad bele tehát a legtöbb a korábbi rendekből és ez zavarólag hathat a kapcsolat rendjére. Az a közös a gyerek és a szülei közötti kapcsolatban és a férfi-nő viszonyban, hogy mindkét esetben igényeljük a kötődést, az odatartozást és a tartósságot. Azt visszük magunkkal a párkapcsolatunkba a saját szüleinkhez fűződő viszonyunkból, amit ott nagy mennyiségben tapasz103

taltunk és kaptunk, hogy ezt most továbbadjuk egy egyenrangú társnak és a saját gyerekeinknek. A párkapcsolat alapja az egyenrangúság. Mindketten ugyanolyan jók és rosszak, abban, amivel rendelkeznek, és abban, ami hiányzik belőlük A párkapcsolatban két egyenrangú ember szövetkezik, és minden olyan kísérlet, hogy úgy viselkedjünk, mint egy szülő vagy olyan kiszolgáltatottan és ráutaltan, mint egy gyerek, válságot okoz a párkapcsolatban. Ha egy párkapcsolaton belül az egyik fél a kötődés és odatartozás igényét ugyanúgy próbálja beteljesíteni, ahogy egy gyerek a szüleivel szemben (például hogy olyan biztonságot vár el a társától, amit a szülők adnak meg a gyerekeiknek), az megterheli és megzavarja ennek a párkapcsolatnak a rendjét. Akkor akadályozza a kölcsönös cserét és a kiegyenlítést, amely méltó lenne egyenrangú felnőttekhez. Az ilyenkor felmerülő válság általában azzal végződik, hogy az a fél, akitől túl sokat vártak el, visszavonul vagy elmegy. És joggal, mert egy gyerekkori rend átvitele a párkapcsolatra túl sokat követel az embertől. Ha például azt mondja egy férfi a feleségének: „Nem tudok élni nélküled” vagy „Ha elmész, megölöm magam, akkor nincs értelme tovább az életemnek”, akkor a nőnek el kell mennie. A párkapcsolat kudarcot vall, mert ez olyan elvárás, amelyet egyetlen ember sem tud sokáig elviselni. Ha ezt egy kisgyerek mondja a szüleinek, akkor igaz, mert a gyerek jogosan érzi magát a szüleire utalva. Van azonban a párkapcsolatban is egy bensőséges kötődés (például az, amelyik a beteljesüléssel jön létre), amelynek azonban más a minősége, mint a gyerek szüleihez való kötődésének. Ugyanúgy veszélyezteti a párkapcsolatot, ha az egyik fél emlékezve azokra a jogokra, amelyekkel a szülők a gyerekekkel szemben rendelkeznek, úgy viselkedik, mintha joga lenne nevelni a másikat, és úgy gondolja, hogy a másikat bizonyos területeken újra kell nevelnie. Ebben ugyanis volt már része a másiknak, és ez a legbiztosabb módja annak, hogy megszabaduljunk tőle. Nem csoda, ha ilyenkor a másik elmenekül a nyomás elől, mint egy gyerek, és a párkapcsolaton kívül keres megkönnyebbülést és kiegyenlítődést. A házaspárok közötti hatalmi játékok elsősorban akkor alakulnak ki, ha a másikat úgy éli meg valaki, mint egy szülőt, vagy ha megpróbálunk apát vagy anyát csinálni a másikból. 104

A férfi és a nő közötti rendhez tartozik továbbá, hogy a férfi feleségének akarja a nőt, és a nő férjének akarja a férfit. Fontos ezenkívül, hogy létrejöjjön közöttük egy kölcsönös csere, amelyben mindketten ugyanolyan mértékben adnak és elfogadnak. Amikor cserére kerül sor, mindkettőjüknek oda kell adniuk, amijük van, és el kell fogadniuk, ami hiányzik. Ez azt jeleni, hogy a férfi a nőnek adja magát férjül és feleségének fogadja a nőt, a nő pedig feleségül adja magát a férfinak és elfogadja őt férjének. A basso continuo Egy párkapcsolatot úgy adnak elő, mint egy barokk koncertet. A tetőponton szép melódiák sokfélesége hangzik fel és alatta egy basso continuo, amely a melódiát vezeti, hordozza és súlyt, telítettséget ad neki. A párkapcsolatban a basso continuo így hangzik: „Elveszlek téged, elveszlek téged, elveszlek téged. Elfogadlak férjemmé és neked adom magam, mint nő. Neked adom magam, mint a férjed és feleségemmé fogadlak. Elfogadlak téged, és neked adom magamat szeretettel.” c. A nő követi a férfit, a férfinak pedig a női minőséget kell szolgálnia A férfi és a nő között akkor lehet sikeres a kapcsolat, ha a nő követi a férfit. Ez azt jelenti, hogy követi a családjába, a lakóhelyére, a köreibe, a nyelvébe, a kultúrájába, és hozzájárul, hogy a gyerekek is kövessék őt. Elég csak összehasonlítani azokat a családokat, amelyekben a nő a férfit és a gyerekek az apát követik, olyanokkal, ahol a férfi követi a nőt és a gyerekek az anyjukat, hogy megtapasztaljuk a különbséget. Ha például a férfi beházasodik, akkor ő követi a nőt. Ez nem vezet beteljesedett kapcsolathoz, és félresikerül, mert ott nem tud kibontakozni a férfi. Ez annak a leírása, amit én láttam. Talán vannak ellenpéldák is. Szívesen tanulok újat. Eddig nem láttam mást. Itt is van azonban egy kiegyenlítés, egy egyensúly: a férfi és a nő közötti szeretet rendjéhez tartozik kiegészítésképp: a férfi a női minőséget kell, hogy szolgálja.

105

d. A szeretet és a rend viszonya Egy ideje foglalkoztat még valami. Sok tekintetben kiforratlan még, de az ilyen típusú munkához fontosnak tűnik. Azt figyelem és azon gondolkodom, hogy vannak olyan kapcsolatok, amelyek a nagy szeretet ellenére is tönkremennek. Nem a szereteten kell tehát múlnia, hogy véget érnek. Egy bizonyos Augustinustól származik a végzetes mondat: „Dilige et fac quod vis.” Ez azt jelenti: Szeress, és tégy, amit akarsz. Akkor azonban biztos, hogy rosszul sül el, mert a szeretet ész nélkül mindig félresikerül. Széles körben elterjedt tévedés, hogy a szeretet minden mást, ami hiányzik, kiegészít, pótol vagy mindenen átsegít. A kapcsolatokon belül sok nehézség abból születik, hogy az egyik fél nem akar tudomást venni arról, ami nyilvánvaló, és feltételezi, hogy megfontolással vagy erőfeszítéssel, vagy szeretettel mégis rendbe hozható. A rendet ez azonban nem befolyásolja. Ez illúzió, nem működik. A szeretet a rend egy része, és a rend keretein belül fejlődik. Aki megpróbálja megfordítani ezt a viszonyt és a rendet át akarja alakítani a szeretet által, az kudarcra van ítélve. Ha beilleszkedik a rendbe, akkor kicsírázhat a szeretet, mint egy mag. Beilleszkedik az alapba, és nem próbálja azt megváltoztatni, és így növekszik. Ha filozofikusan szemléljük, a szeretet része egy nagyobb rendnek. Olyasvalami, ami az emberek között valósul meg és van egy bizonyos funkciója, de a nagyobb egészet tekintve alárendelt szerepet játszik. Megnézhetem és megfigyelhetem, hogy mi játszódik le két ember között. Ha kizárom, hogy cselekedeteik hogyan hatnak környezetükre vagy a gyermekeikre, akkor valami lényegi dolgot nem értek meg. Lehet, hogy jól érzik magukat, ugyanakkor viselkedésük rosszul hat a gyerekeikre vagy az unokáikra. A rend mindig sokak bevonásával jár, és tulajdonképpen azt jelenti – én így értelmezem –, hogy a különböző dolgok úgy hatnak együtt, hogy az jó mindenkinek. A rend nem valaki rovására alakul ki, hanem mindenki ugyanolyan árat fizet érte, minden érintettnek ugyanolyan vagy legalábbis hasonló előnyökkel jár. Arról van szó tehát, hogy egy szűkebb látókörből egy szélesebbet alakítsunk 106

ki, meglássunk minden érintettet és a hatást, amelyet egy bizonyos viselkedés kivált. e. Mikor épül homokra egy kapcsolat? Ha egy párkapcsolatban a férfi vagy a nő a másikat nem elsősorban nőként vagy férfiként akarja, hanem más okból, például szórakozásból vagy hogy eltartsa, vagy mert a másik gazdag vagy szegény, művelt vagy egyszerű, katolikus vagy evangélikus, vagy mert meg akarja őt hódítani, védelmezni akarja, jobbá tenni vagy megmenteni, vagy mert ahogy olyan szépen szokták mondani, gyermekei apjának vagy anyjának szeretné, akkor az alap homokra épült, és az almában ott a kukac. Mások a szabadon választott kötelékekben szerzett tapasztalatok alapján a párkapcsolatot úgy tekintik, mintha kedvük szerint meghatározhatnák annak céljait, mintha feladhatnák és megváltoztathatnák idejét vagy rendjét saját kedvük szerint. Ezzel azonban a könnyelműségnek szolgáltatják ki a kapcsolatot. De hogy itt rend uralkodik, amelyet nem sérthetünk meg büntetlenül, talán túl későn ismerjük fel. Ha az egyik fél kíméletlenül és könnyű szívvel felbontja a kapcsolatot, akkor sokszor egy ebből született gyerek viselkedik úgy, mintha egy igazságtalanságért bűnhődne. A valóságban előre adottak egy párkapcsolat céljai, és ha ezeket el akarjuk érni, az állhatatosságot és áldozatot követel. f. A szerelem vak, a szeretet éber Az egyik résztvevő hölgy megjegyzése, miután Bert Hellinger kifejtette gondolatait a párkapcsolatról. ANGELA: Nagyon mélyen érzem, mennyire ki vagyok szolgáltatva, mennyire vágyom gyengédségre és hogy valaki megtartson. Ezzel öszszefügg, hogy keresek egy kedves férfit. Ez világossá vált számomra. BERT HELLINGER: Az veszélyes. A legtöbb párkapcsolat úgy kezdődik, hogy keresünk valakit, akitől végre megkapjuk, amit mindig is szerettünk volna. A nehézség abban rejlik, hogy a másik ugyanúgy keres. A szerelem arra szolgál, hogy fenntartsuk az illúziót, hogy ezt meg is kapjuk. A szerelem – ez persze megint csak elmélet – felébreszti a gyermek rászorultságát, és a másik így könnyen az apa és az anya pozíciójába kerülhet. A nő legmélyebb szükséglete, amikor találkozik egy férfival, 107

hogy legyen egy anyja. A férfi legmélyebb szükséglete, amikor találkozik egy nővel, szintén az, hogy legyen egy anyja. Ez szükségszerűen csalódáshoz vezet. A kapcsolat olyan, mint egy vállalkozás, és egészen más, mint egy szerelmi viszony, és nem egy meghosszabbított szerelem, hanem valami egészen más. Egészen más a mélysége. Ahogy így elmondtad, Angela, találni fogsz egy férfit, akivel együtt vagy két hónapig, és a férfi nem fog komolyan venni, olyan értelemben komolyan venni, hogy egy életet akarjon veled leélni, hanem inkább lehetőséget lát arra, mert te is lehetőségként akarod őt elfogadni. Túl kicsi a benned élő kép egy tartós kapcsolathoz. Ez a kép csak egy szerelmi viszonyhoz elég. Ha hagyod, hogy kialakuljon benned egy másik kép, amely megfelel a méltóságodnak és erődnek, talán a hivatottságodnak is, akkor olyasvalaki fog belépni az életedbe, akivel ez hat, és ha ehhez még szeretet és egy kis szerelem is jön, annál jobb. A szerelem vak, a szeretet éber. A szeretet számára a másik úgy megfelelő, ahogy van. Épp ezzel érintjük meg a másikban a legmélyebbet, és így bontakozhat ki. Most egy öregember szólt egy fiatal hölgyhöz. Átláttál rajtam! Ha már az érzéseknél járunk: szívesen tisztáznék egy érzést, amit egy nő iránt érzek. Még soha nem volt ilyen érzésem, és egyszerűen nem tudom hová tenni. Azt érzem: ő az igazi. Egyszerűen így. Nincs benne szenvedély, egyszerűen csak ez a mondat. BERT HELLINGER: Én nem bíznék a mondatban. Elég lenne annyi, hogy a lány jó. – „Az igazi” azt jelenti: Mellette kell a legkevésbé megváltoznom. BRUNO: Átláttál rajtam! (Derültség.) Másrészt viszont jó is, mert olyan maradhat az ember, amilyen. BERT HELLINGER: Nem, az nem jó. Nagyon hamar nyomasztóvá válik. Az az érzés, hogy ő az igazi, olyan módon nyomasztja a partnert, hogy az nem szolgálja a kapcsolatot. Ha a nő csak jó és te is csak jó vagy, az rendben van. BRUNO:

108

g. Amikor két családi tradíció találkozik Amikor összekerül két (házas)társ, mindketten hoznak magukkal modelleket a párkapcsolatot illetően, és mindketten azokat az alapfeltételezéseket, normákat és értékeket követik szokásként, amelyek a családjukban érvényesültek. Ha átveszik a régi mintákat, jól érzik magukat, akkor is, ha ezek rossz minták, és ha elhagyják a rossz mintákat, akkor is bűnösnek érzik magukat, ha az új minták jobbak így előrelépésüket és új boldogságukat sokszor bűn árán szerezhetik meg. A saját nagycsaládhoz fűződő kötődésnek akkor van legrosszabb következménye a párkapcsolatra, ha a két ember közül valamelyik régmúlt konfliktusok megoldásához kénytelen valakit képviselni, anélkül hogy észrevenné. Egy példa: Egy férfi és egy nő erős kötődést éreznek egymás iránt, mégis sok konfliktus alakul ki közöttük, amelyeket nem értenek így korábban már szakítottak egy fél évre, pedig három gyerekük van. Amikor egyik alkalommal egymással szemben álltak, egy terapeuta észrevette, hogy a nő arca megváltozott, egészen úgy nézett ki, mint egy idős nő. Olyan dolgokat hányt a férj szemére, amelyek nem vonatkozhattak rá. A terapeuta megkérdezte: „Ki az idős asszony?” Eszébe jutott, hogy a nagymamáját, aki fogadós volt, a nagyapja sokszor a vendégek szeme láttára a hajánál fogva húzta végig a kocsmán, és világossá vált számára, hogy az a harag, amelyet a férjével szemben kifejezésre juttatott, nagyanyjának nagyapja iránt érzett, akkoriban elnyomott haragja. A kettős eltolódás dinamikájára később még részletesen visszatérünk. Ahhoz, hogy egy párkapcsolat sikerülhessen, kénytelenek mindketten úgymond a másik származási családjával is házasságot kötni és azt elismerni. Mindkettőjüknek, a férjnek és a feleségnek is meg kell azonban vizsgálnia a szüleitől és a nagycsaládtól kapott modelleket, azzal ugyanis, hogy esetleg megválnak a régi mintáktól, újakat alakíthatnak ki a párkapcsolatra. Ha például különböző vallásúak, megoldás lehet – és ez ma már sokkal inkább lehetséges, mint korábban –, hogy mindketten 109

elhagyják egyházukat és egy magasabb szinten mindketten tisztelik mindkét hitet. Ehhez a folyamathoz eszembe jutott egyszer egy kép: vegyünk egy férfit és egy nőt. Egyikőjük a folyó jobb partján áll, a másik a bal parton. Mindkettőjüknek megvan a maga álláspontja, mindketten másik parton. Semmit sem használ, hogy hangosan hirdetik álláspontjaikat. A folyó egész idő alatt csak folyik mellettük. Ahhoz, hogy valóban tudjuk, mi a rend, mindkét álláspontot fel kell adni, belemenni a folyóba és átadni magunkat a sodrásnak. Akkor vesszük észre, hogy mi az élet, mi a rend, amely abból születik.

3. Kötődés a partnerhez a. A szerelem beteljesülésének jelentősége az egész testiséggel és ösztönösséggel együtt Amiről most beszélek, az egy folyamat, amelyet érzek, és amelyet még nem egészen értek. A katolikus egyházban és a katolikus házassági jogban különleges jelentősége van a házasság beteljesítésének. A házasság csak akkor érvényes, ha beteljesült, vagyis, ha testi egyesülés is történt. Van benne valami! A beteljesítés létrehoz egy feloldhatatlan kötést. Ezért könnyen lehetséges, hogy olyan emberek, akik korábban még nem ismerték egymást, megtapasztalják a beteljesedést, és azután úgy érzik, kötődnek egymáshoz. Nem a döntés és a szándék adja meg a kötést, hanem az elementáris beteljesítés. Ebben van valami megnyugtató, és nagyság is van benne, szerintem. Ezért képtelenség leértékelni. A beteljesedéssel keletkezett kötés erősebb, mint a szülők iránti kötés. Ez csak hipotézis és nagyon óvatosan mondom. Az a szégyenérzet, hogy a legintimebbet néven nevezzük és egy párkapcsolatban elsőként és következőként akarjuk, azzal áll összefüggésben, hogy a mi kultúránkban a férfi és nő szerelmének beteljesítése sokak számára szinte valami illetlennek tűnik, és mintha egy méltatlan szükséglet lenne, pedig ez a létező legnagyobb emberi beteljesítés. Egyetlen más emberi cselekedet sincs ennyire összhangban az élet rendjével és teljességével, és semmi más nem kötelez átfogóbb esküvel a világ egésze felé. Egyetlen más emberi tett sem hoz olyan boldog örömet, 110

és következményeiben olyan szeretett szenvedést. Egyetlen más emberi tettnek sincs olyan súlyos következménye és nem jár akkora kockázattal, nem erőszakolja ki belőlünk az utolsót, és nem tesz annyira tudóvá és bölccsé és emberivé és naggyá, mint amikor egy férfi egy nőt és egy nő egy férfit szeretve elfogad és elismer. Ehhez képest minden más emberi tett csak ennek előkészítése és segítsége vagy következménye, esetleg még ráadás, vagy olyan, mint egy hiány és pótlék. A férfi és nő szeretetének beteljesülése ugyanakkor legalázatosabb tettünk. Sehol máshol nem adjuk oda magunkat ilyen meztelenül és nem mutatjuk meg védtelenül legsérülékenyebb pontjainkat. Ha ilyen mély szeméremmel is, semmit sem védünk úgy, mint a helyet, ahol a férfi és a nő szeretettel találkozik, és ahol legintimebb részüket megmutatják és egymásra bízzák. A szeretet beteljesülésével a Biblia egyik szép szavával élve a férfi elhagyja apját és anyját, csatlakozik feleségéhez és egyetlen testté válnak. Ugyanez érvényes a nőre is. Ahogy mondtam, a különleges és mély értelemben feloldhatatlan kötés a szeretet beteljesülésével alakul ki a férfi és a nő között. Csak ez teszi a férfit és a nőt párrá, és csak ez teszi a párt szülőkké. A szellemi szeretet önmagában és a kapcsolat nyilvános elismerése ehhez nem elég. Ha tehát csorbul ez a beteljesítés, például mert a férfi vagy a nő még a kapcsolat előtt sterilizáltatta magát, nem jön létre kötődés, akkor sem, ha a partnerek akarják. Ugyanez érvényes a plátói kapcsolatra is, amelyet mindkét fél a beteljesülés kockázata nélkül vállal. Ezek a kapcsolatok azután kötelezettség nélkülivé válnak, és a partnert szakítás után sem kötelesség, sem bűnösség nem terheli. Ha komoly beteljesülésre került sor – és a felállításokból az nyilvánvaló, hogy az illető még játszik-e a szerepet a másiknál –, nehezebb a szakítás, és nem lehet úgy továbbmenni, mintha nem létezett volna ez a kötés. Ha gyermek született ebből a kapcsolatból vagy terhesség megszakításra került sor, a kapcsolat mindig jelentős. Ha a szerelem beteljesítését utólag korlátozzák, például egy terhesség megszakításával, akkor törés következik be a kapcsolatban, bár a kötődés megmarad. Ha a férfi és a nő mégis együtt akarnak maradni ezután, másodszor is egymás mellett kell dönteniük, és úgy kéli tovább 111

élniük együtt, mintha ez a második kapcsolatuk lenne, mert általában az elsőnek vége. A test fölénye a szellemmel szemben A szerelem beteljesítésében megmutatkozik, hogy a test fölényben van a szellemmel szemben, és láthatjuk igaz voltát, nagyságát. Néha nagy a kísértés, hogy leértékeljük a testet a szellemmel szemben, mintha az, ami ösztönből és szükségletből és vágyból és szerelemből történik, kevesebb lenne, mint amit az értelem és az erkölcs kínál. De az ösztönös ott mutatja meg bölcsességét és erejét, ahol az értelem és az erkölcs elérik határaikat és csődöt mondanak. Mert az ösztönön keresztül egy magasabb szellem és egy mélyebb értelem hat, amelytől értelmünk és erkölcsi akaratunk visszaretten és menekül. A belátás Hasonló gondolkodásúak egy csoportja, legalábbis aminek kezdetben gondolták magukat, összetalálkozott és megbeszélték terveiket a jobb jövőért. Megegyeztek, hogy másképp fogják csinálni. A szokásos és a hétköznapi, ez az örökös körforgás túl szűk volt nekik. Az emelkedettet, az egyedülállót, a tágast keresték és remélték, hogy önmagukra találnak, ahogy korábban még senki. Gondolatban már a célegyenesben látták magukat, kiszínezték, hogy milyen lesz, érezték, ahogy a szívük gyorsabban dobog és türelmetlenül várták, hogy elszántan cselekedhessenek. „Elsőként”, mondták, „keresnünk kell egy nagy mestert, mert minden azzal kezdődik.” Így hát útnak eredtek. A Mester egy másik országban lakott és idegen néphez tartozott. Sok csodálatos dolgot meséltek róla az emberek, de úgy tűnt, senki sem ismeri pontosan. A megszokottól hamar megszabadultak, hiszen itt minden más volt: a szokások, a táj, a nyelv, az utak és a cél. Néha eljutottak olyan helyekre, amelyekről azt állították, hogy ott van a Mester. De ha valami közelebbit akartak megtudni, azt hallották, épp most ment tovább, és senki sem tudta, milyen irányba indult. Azután egy nap mégis megtalálták. 112

Egy gazda földjén dolgozott. Így kereste meg a kosztot és kvártélyt. Először nem akarták elhinni, hogy a régóta keresett mester ő lenne, és a gazda is csodálkozott, hogy ezt az embert, aki ott volt vele a földeken, ilyesminek tarthatják. Ő azonban azt mondta: „Igen, Mester vagyok. Ha tanulni akartok tőlem, maradjatok itt még egy hétig, azután tanítalak benneteket.” Elszegődtek ugyanahhoz a gazdához, a munkáért cserébe kaptak enni, inni és megszállhattak nála. A nyolcadik napon, amikor épp besötétedett, magához hívta őket a Mester, leült velük egy fa alá, egy ideig figyelte az esti eget, majd elmesélt egy történetet. „Hosszú idővel ezelőtt egy fiatalember azon gondolkodott, hogy mihez kezdjen az életével. Előkelő családból származott, nem ismerte a nélkülözést, és elkötelezve érezte magát a magasabb, a jobb iránt. Így elhagyta apját és anyját, három évre csatlakozott az aszkétákhoz, majd elhagyta őket, azután megtalálta emberi formában Buddhát, és tudta: még ez sem volt neki elég. Még magasabbra töri, egészen odáig, ahol már ritka a levegő és nehéz lélegzethez jutni: ahová előtte még senki sem jutott el. Amikor odaért, megállt. Az út végéhez ért, és meglátta, hogy tévút volt. Most a másik irányba akart elindult. Leereszkedett, eljutott egy városba, meghódította a legszebb kurtizánokat, társa lett egy gazdag kereskedőnek, és hamarosan ő maga is gazdag és elismert ember lett. De nem ereszkedett le egészen a völgybe, csak a felső peremén időzött: a teljes belemerüléshez hiányzott a bátorsága. Volt egy szeretője, de nem volt felesége, született egy fia, de nem volt apa. Megtanulta a szerelem és az élet művészetét, de nem a szerelmet és nem az életet magát. Amit nem fogadott el, azt elkezdte semmibe venni, míg elege lett mindenből, és ezt is otthagyta.” A Mester itt szünetet tartott: „Talán felismeritek a történetet”, mondta, „és azt is tudjátok, hogyan végződik. A férfi a végén alázatos és bölcs lett, megszerette a szokványosat. De mit segít ez, ha korábban olyan sok mindent elmulasztott? Aki bízik az életben, annak nem az a közeli, amit 113

a távolban kutat. Először a megszokottat uralja, mert különben az ő egyedisége is csak olyan – feltéve hogy van ilyenje –, mint a kalap a madárijesztő fején.” Csend lett, a Mester is hallgatott. Majd szó nélkül felállt és elment. Másnap reggel nem találták. Még akkor éjszaka útra kelt, anélkül hogy elárulta volna, merre. Most megint magukra maradtak az olyan régóta hasonlóan gondolkozók. Néhányan közülük nem akarták elhinni, hogy a Mester elhagyta őket, és felkerekedtek, hogy még egyszer megkeressék. Mások nem tudtak különbséget tenni vágyaik és félelmeik között, és vakon elindultak egy úton. Egyikük azonban elgondolkozott. Még egyszer elment a fához, leült, elnézte a messzeséget, míg bensőjében nyugalom áradt szét. Ami nyomasztotta, azt önmagát kívül és maga elé letette, mint aki egy hosszú gyaloglás után leteszi a hátizsákját, mielőtt megpihen. Könnyűnek és szabadnak érezte magát. Ezek álltak előtte: a kívánságai, a félelmei, a céljai, valódi szükséglete. És anélkül, hogy közelebbről megnézte volna vagy valami határozottat akart volna – mint aki egy ismeretlenre bízza magát – várta, hogy megtörténjen, mintegy magától, hogy minden dolog elfoglalja a maga helyét, amely őt a teljességben megilleti, saját súlyának és rangjának megfelelően. Nem tartott sokáig, és észrevette, hogy kevesebben lettek kint, mintha néhányan elszöktek volna, mint a leleplezett tolvajok, amelyek a messzeséget keresik. És megértette: amit saját vágyainak tekintett, saját félelmeinek, saját céljainak, az sohasem tartozott hozzá. Az valahonnan egész máshonnan jött és csak befészkelődött hozzá. De most lejárt az ideje. 114

Mozgás támadt abban, ami még előtte hevert. Az ment vissza hozzá, ami valóban az övé volt, és minden visszaállt a megfelelő helyre. Erő gyűlt középpontjában, és akkor felismerte saját, az ő mértékének megfelelő célját. Várt még egy ideig, míg bizonyosságot nyert. Azután felállt és elment. *** ANGELA:

Engem ez a történet belevitt a drámámba, mégpedig a lapockáim közötti fájdalomba. Érzem az ellenállást és a dacot, amely megvan bennem a házassággal szemben, ha csak rá gondolok. Milyen nehezemre esik teret adni egy házasságnak (elbizonytalanodik a hangja), ez elszomorít, és érzem, hogy esedékes fejet hajtanom a házasság előtt. BERT HELLINGER: Ha igen, akkor mindkét szülőd előtt mint házaspár előtt, és talán akkor eltűnik a fájdalom a lapockáid közül, ha pontosan a két szülő közé állsz, és az egyik lapockáddal az apádat, a másikkal az anyádat érinted meg. Elképzelheted, ártani nem árt. ANGELA nevet: Igen, most készen állok rá (becsukott szemmel elképzeli a képet), és ha soha többé nem nyitom már ki a szememet? BERT HELLINGER: Pontosan – tehát a házasság előtt nem lehet fejet hajtani, az nem megy. Nem lehet boldog házasságot tervezni. Ha sikerül, az nagy kegy, és ha egy ideig jó volt, az is jó. b. A vágyakozás és a teljesítés Szeretnék még mondani valamit ennek kapcsán a párkapcsolaton belüli egyenrangúságról. Aki vágyik, az gyenge a kapcsolati pozícióját tekintve, mert akkor a másiknak hatalmában áll visszautasítani őt. Az, aki megad, nem kell, hogy kockázatot vállaljon. A mi kultúránkban túlnyomórészt az a helyzet, hogy a férfi vágyik, és a nő inkább megad. Ezzel máris el van ültetve a magja a párkapcsolat lehetséges zavarának, mert a vágyakozás kicsinek és a megadás nagynak tűnik. Ilyenkor az egyik fél rászorulónak tűnik, olyannak, aki elfogad, a másik pedig, bár talán szeretettel, segítőnek mutatkozik és olyannak, aki ad. Aki elfogad, annak talán köszönetet kell mondania, mintha anélkül fogadott volna el, hogy adott volna, és aki ad, talán fölérendeltnek érzi magát és szabad115

nak, mintha úgy adott volna, hogy nem fogad el. Ezzel azonban megtagadják a viszonzást és veszélyeztetik a kölcsönös cserét. Vannak azonban, akik élvezettel ragaszkodnak a párkapcsolatban a megadó fölényes és hatalommal bíró pozíciójához, és ebben az esetben kudarcot vall a kapcsolat. Nemrég egy hölgy elküldött nekem egy házassági hirdetést, amelyet ő adott fel. Tudni akarta, hogy jó hirdetés-e. Körülbelül az állt benne: „Nő, kész akár gyermekes özveggyel is házasságot kötni.” Milyen férfit kap?! A kapcsolat kezdettől fogva kudarcra lenne ítélve. Az a partner, aki tartozik valamivel a másiknak, ha házasságot kötnek, később boszszút fog állni ezért. Azt mondtam neki, írja azt: „Nő férfira vágyik – ki akar jönni?” (Derültség.) Erre reagál egy férfi, és megtisztelve érzi magát. Ahhoz, hogy egy kapcsolat sikerüljön, osztozni kell a visszautasítottság kockázatában. Sok nő számára nehezebb a vágyakozás, mert ezzel át kell törniük egy kulturális tabut és megvetésre érdemesek, ha vágyakoznak. De azt mondhatják az édesanyjuknak, hogy vágynak a férjükre. A partnerek megegyezhetnek abban, hogy ha az egyikük megmutatja legbensőbb világát és megéli – márpedig ezt teszi, amikor vágyakozik – , a másik tiszteli ezt, akkor is, ha nem teljesíti be. A vágyakozás nem vezethet megalázó visszautasításhoz, mert ezen a ponton különösen sérülékenyek vagyunk. Akkor később újra meg lehet próbálni, és akkor lehetőség nyílik egy mély kapcsolatra. Ahhoz, hogy a kölcsönös csere és a viszonzás sikeresen működjön, mindkét félnek vágynia kell, és mindkettőjüknek meg kell adnia tisztelettel és szeretettel azt, amire a másik vágyik. Sok párkapcsolatban nehézséget okoz, hogy a szexualitás túl nagy jelentőséget kapott a kapcsolat egészét tekintve. Ilyenkor a szexualitás válik a kapcsolat céljává ahelyett, hogy a kapcsolat szolgálatában állna. Ha a kapcsolat szolgálatában áll, akkor bensőségesebb és változatosabb is.

116

c. Tartós párkapcsolatban veszítünk a férfiasból és a nőiből Innentől válik sokrétűvé, és ha csak gondolatban foglalkozunk vele, hamis, ha azonban hatni engedjük, esetleg különleges tapasztalatra teszünk szert és különleges felismeréseink lehetnek. Ha a férfi és a nő saját különbözőségükkel közelednek egymáshoz, mindketten megkérdőjelezik a másikat eredetében és létezésmódjában. A nő elveszi a férfitól annak biztonságát, és a férfi elveszi a nőtől annak biztonságát. A férfi a házasság vagy a párkapcsolat során kevésbé lesz férfi, és a nő a párkapcsolatban idővel kevésbé lesz nő. Ilyen különleges értelemben kölcsönösen csökkentik egymást az egymáshoz fűződő kapcsolatban. Mindketten a sajátjukat adják, a férfiast és a nőit, de ezáltal veszítenek is belőle. Mindketten elveszítenek a sajátjukból, identitásukból. A férfi számára a női mindig elérhetetlen marad és titok, nem tudja megérteni, a nő számára pedig fordítva. Ez a lemondás aspektusa a kapcsolatban. Azok a házaspárok, akik sokáig együtt maradnak, lépésenként teszik meg ezt a lemondást, és ebben van valami szép. Az öreg házaspárok arcán sokszor látszik a lemondás. De jól áll nekik. Minden házassági válságban felad mindkét fél valamit, és mégis egy más szinten létrejön valami új és mély, ami korábban nem volt, és ez egy egészen általános emberi, amely túl van a férfiason és a nőin. A szeretet ebben az esetben nagyobbá válhat, sokkal nagyobbá, ám más lesz a minősége. Minél előrehaladottabb egy kapcsolat, annál erősebb a meghalás aspektusa. Azzal az elképzeléssel megyünk bele a kapcsolatba, hogy ezzel teljesül legnagyobb vágyunk. Az az ígéret azonban, amelyet a partnerek a házasság kezdetén tesznek egymásnak, becsapós és nem beváltható, sem az egyik, sem a másik fél számára. Az a valóság, hogy meghalunk a kapcsolatban, az utolsó lemondásig kihívást jelent, és mindkét féltől megköveteli a legutolsót és a legnehezebbet. Ha valaki a hegyekben él egy faluban, mindent szűknek lát lenn a völgyben. Azután felmegy és egyre szélesebb a látóhatár. De minél magasabbra emelkedik, annál magányosabb is ugyanakkor. Mégis egyszer csak egy nagyobb összefüggés részévé válik. Tehát a közelség oldása összeköt a nagyobb összefüggéssel. Minden szoros kapcsolat arra törek117

szik, hogy feloldódjon, hogy szélesebb helyet csináljon magának. Ezért hanyatlik a szoros párkapcsolat, miután elérte tetőpontját. A tetőpont az első gyermek születése. Azután a kapcsolat a tágasabb felé tart. Más dolgok játszanak szerepet, csökken a bensőségesség, muszáj is hogy csökkenjen. Ez egy lehetséges látásmód. Egészen másképp is lehet látni. Így nézve viszont a kapcsolat olyan mélységet és komolyságot nyer, amely méltó hozzá. Hasonlóan élik meg a férfiak és nők, ha gyermekük születik és szülőkké válnak. Azt tapasztalják, hogy helyet adnak, és a gyermek boldogsága arra emlékezteti őket, hogy a gyermek fogja elfoglalni azt a helyet. Annak a boldogsága, hogy gyerekünk születik és az ehhez kapcsolódó beteljesülés egyidejűleg lemondás is, amelyet megkövetel a szülőktől. Ez a megfelelő, és azután felhagyunk az álmodozással is, hogy mi lehetne a kapcsolat. Innentől már több mint egy szerelmi kapcsolat. Egy szerelmi kapcsolat felszínes, amely sohasem tudja megérteni azt, ami ezen a területen történik. Mindkét fél lépésenként mond le, és a veszteséggel valami más jelenik meg a kapcsolatban, valami szerényebb és lazább, ami ugyanakkor egy másfajta teljességet jelent, mint ami egy fiatal pár között megvan. A teljesség Egy fiatal fiú megkérdezett egy idősebbet: „Mi különböztet meg téged, aki szinte már csak voltál, tőlem, aki még csak most leszek?” Az öreg azt felelte: „Több lettem.” Egy fiatal nap, amely még csak most kezdődik, többnek látszik, mint a régi, hiszen az már azelőtt volt. Ám a fiatal nap is, bár ő még most jön, csupán az lehet, ami már volt, és annyival lehet több, amennyi már volt. Ahogy egykor a régi, ő is meredeken emelkedik fel délre, még a legnagyobb hőség előtt eléri a zenitet, és látszólag ott marad egy ideig a magasban, míg – minél később annál inkább – mintha valami vonzaná nö118

vekvő súlyát, mélyen az estébe nyugszik, és egésszé válik, ha – ahogy az öreg – ő is egész volt. De ami már volt, nem múlt el. Marad, mert volt, hat, bár csupán volt, és az ú j révén többé válik. Ahogy egy kerek csepp egy fölöttünk átvonuló felhőből, ami már volt, elmerül egy tengerbe, ami marad. Csak ami sohasem lehetett valami, mert elmulasztottuk, de nem tapasztaltuk meg, gondoltuk, de nem tettük meg és csak elvetettük, de nem fizettük meg az árát annak, amit kiválasztottunk, az elmúlt: abból semmi sem marad. A megfelelő idő Istene ezért olyan számunkra, mint egy fiatalember, akinek elöl göndör a haja, hátul pedig kopasz. Elölről megfoghatjuk göndör fürtjeit. Hátulról az üresség után kapunk.” A fiú azt kérdezte: „Mit kell tennem, hogy belőlem az legyen, ami te már voltál?” Az öreg azt mondta: „Legyél!” d. A férfias és a női megújítása Egy kis ismétlés: Amikor egy férfi egy nőt feleségül vesz, általa válik férfivá, de ugyanakkor a nő megfosztja férfiasságának egy részétől és megkérdőjelezi azt, így a férfi a házasságban kevésbé lesz férfi. És ha egy nő egy férfit férjéül fogad, általa válik nővé. De ugyanakkor a férfi elvesz valamit nőiségéből és megkérdőjelezi, így a házasságban a nő kevésbé lesz nő. Ezért a férfinak, hogy a kapcsolat feszültsége megmaradjon, meg kell újítania férfiságát és a nőnek meg kell újítania nőiségét. A férfi azzal újítja meg férfiságát, hogy férfiak közé megy, és a nő azzal újítja nőiségét, hogy nők közé megy. Mindkettőjüknek ki kell tehát időnként merészkedni a kapcsolatból, a férfiaknak, hogy feltöltődje119

nek férfiságból, a nőknek, hogy feltöltődjenek nőiségből. Akkor újra megjelenik a feszültség és erő a kapcsolatban, és folytatódhat, elmélyülhet. A kapcsolatnak ezt az oldalát a romantikus szerelem félreismeri. A föltöltődés lényege egyáltalán nem a tartalom, amelyet kicserélnek (például egy férfi törzsasztalnál, vagy ha a nők egy kávé mellett csevegnek), hanem az együttlét. e. A párkapcsolatok számával a kötődés csökken, de nem a boldogság Felvetődik, hogy egy válás és az azután következő új kapcsolat annak bizonyítéka, hogy feloldható az első kötődés. De a második kapcsolat másképp hat, mint az első. Egy második férfi és egy második nő érzik a partner kötődését az első feleséghez vagy az első férjhez. Ez abban mutatkozik, meg, hogy a második férfi és a második nő nem merik az új partnert teljes értelemben, úgy, mint az elsőt, férfiként és nőként elfogadni és férfiként vagy nőként megtartani. Mert mindkét fél az elsővel szembeni bűnösségként éli meg a második kapcsolatot. Ez akkor is igaz, ha az első partner meghalt, mert az első partnerünktől igazán csak saját halálunkkal válunk el. A második kapcsolat csak akkor sikerül, ha elismerjük a korábbi partnerünkhöz fűződő kötődésünket, méltányoljuk azt, és ha az új partner tudja, hogy mindig a korábbi után következik és adósa neki. A második kapcsolat az elsőre tekintettel teljesedik be. Nincs már olyan mélysége, mint az elsőnek. Nem is lehet és nem is kell, hogy legyen. Ez azonban nem jelenti azt, hogy kevésbé boldog és kevésbé szeretetteljes. Az is lehet, hogy a második kapcsolatban nagyobb és mélyebb a szeretet. Csak eredeti értelemben vett kötődés, mint az első kapcsolatban, nem adatik meg. Ezért egy második kapcsolat végénél általában kevésbé érezzük magunkat bűnösnek és felelősnek, mint az első kapcsolat megszakadásakor, és a szakítás is könnyebben lehetséges, kevesebb fájdalommal jár, és kevésbé érezzük magunkat bűnösnek. A kötődés tehát kapcsolatról kapcsolatra egyre csökken. Egy kötődés mélységét arról lehet leolvasni, milyen nagy szakításkor a bűnösség érzése és a fájdalom. 120

HANNELORE:

Erősnek érzem ma magam. Tegnap újra kikérdeztem a férjemet az első feleségéről, és elég sok fájdalom felszínre jött bennem. De jót tett. BERT HELLINGER: Nemrég egy férfi volt itt a barátnőjével. Elhatározták, hogy összeházasodnak. A férfi már volt nős, és született egy gyereke abból a házasságból. Felállítottuk a jelenlegi rendszerét: az első feleségét, a fiát és a mostani barátnőjét. Azután megkérdeztem: „Hiányzik még valami?” És azt felelte: „Ja igen, voltam már nős, korábban, de az csak pár óráig tartott.” Megkérdeztem: „Csak?” Azután felállítottuk az első feleségét, és egészen nyilvánvaló lett, hogy ő volt a meghatározó személy. Nem ismerte őt el. A felállításban azután egészen világos volt, hogy a második felesége az első iránti szolidaritásból hagyta el őt. Most itt volt a harmadik, és ott volt vele a kurzuson. Amikor ő is ott állt, észrevette, hogy ő csak a harmadik, és hogy tisztelnie kell a többieket. Másnap reggel ott ült és egészen nyomott hangulatban volt. Olyan érzése volt, hogy ha a többi nőre gondol, esélye sincs. Azt mondtam neki: Három nő van, akit méltányolni kell, az első, a második és a harmadik. *** Birgit férje korábban volt már nős, és abból a kapcsolatból született egy lánya, aki az édesanyjával él. Miután jelenlegi rendszerének felállításában elfoglalta képviselőjének helyét, azt mondja: „Nehéz elfoglalni ezt a közeli (a férfihoz közeli) helyet.” BERT HELLINGER: Lépj kicsit hátrébb, ahogy neked jó. Ez a jellegzetes és korrekt helyzet, amelyet egy második nő elfoglal. (A csoporthoz). Nem meri egészen elfogadni a férfit, ahogy egy első feleség, mert ő az első feleség és a lány rovására kapta meg a férfit. Ez úgymond az ár. Ez történik a kiegyenlítés szükségletéből fakadóan. LUDWIG: EZ akkor is érvényes, ha az első feleségtől korábban elvált? BERT HELLINGER: EZ egészen attól függ, hogy milyen a mérleg a nyereség és a veszteség között és nincs köze a történet motivációjához és erkölcséhez. Az első feleség elvesztette a férfit, és a második látja, hogy az első rovására kapta meg ő. Mindenekelőtt a lány vesztette el az apját, az különösen sokat nyom a latban. A második feleség az első helyére 121

lép és nem meri egészen elfoglalni. Javul a helyzet, ha elismeri: „Az első feleséged rovására kaptalak meg téged.” A kiegyenlítés legfontosabb része a méltányolás. Akkor közelebb léphetnek egymáshoz. De továbbra is megmarad egy kötelezettség az első feleség felé, és az nem ugyanaz, mint az első házasság. Természetesen ugyanez érvényes a férfi oldaláról is, aki a nőt az első férje rovására kapta meg. Az új kapcsolatok akkor lesznek leginkább sikeresek, ha az új partnerek vállalják bűnüket, és azt is látják, hogy enélkül nem megy. Így a kapcsolat más mélységet nyer és kevesebb lesz az illúzió. Birgit második férje elsősorban a lányának az apja. Bár nem férje már az első feleségnek, de a lánynak apja marad. A lányához fűződő kapcsolata elsőbbséget élvez a második feleséggel szemben és fölötte áll. Ha Birgit versenyre kelne a lánnyal, és azt mondaná: „Én vagyok a feleséged, fontosabb vagyok, mint a lányod”, akkor minden tönkremenne. El kell ismernie, hogy a férfinak fontosabb a lánya, és ő áll számára az első helyen, akkor alakul a kapcsolatuk a rend szerint. És ha közös gyerekeik születnek, akkor azok harmadik helyre kerülnek. Ez történik az eredetrend szerint, és itt ezt jól láthattuk. JUTTA: Megnyugtat az a mondat, amit a második kapcsolatról mondtál. De még mindig foglalkoztat a második választás témája. Én a férjem második felesége vagyok és az apám második lánya. BERT HELLINGER: A lányoknál ez nem érvényes. JUTTA: Korábban volt nős és született egy lánya, akit elhallgattak. BERT HELLINGER: AZ édesanyád a második választás. JUTTA: De én is második választásnak éreztem magam. BERT HELLINGER: Hát persze, ez a hagyomány nálatok. Ez az adott minta, amelyet tiszta lelkiismerettel követhetsz. JUTTA: Engem is érintett. BERT HELLINGER: Á, nézd meg az édesanyádat és mondd azt: „Nézd, mi vagyunk két második.” JUTTA: Nem, azt nem tudom megtenni. BERT HELLINGER: Igen, ez akkor azonosulás. Mindig ott tanúsítunk ellenállást, ahol azonosulunk valamivel. Védekezem az ellen, ami vagyok, vagy amit csinálok, vagy az, amit elutasítok magamban, én vagyok. Amit szeretek magamban, az békén hagy. 122

(Jutta egy érthetetlen megjegyzéssel védekezik.) BERT HELLINGER: Elmesélek neked egy szomorú történetet. Az egyik legmegrázóbb családi konstellációról szól, amelyet valaha láttam: A csoport egyik résztvevője fel akarta állítani a jelenlegi rendszerét és azt mondtam neki: „Állítsd fel a származási családodat.” Erre ő azt mondta: „Nincs.” Megkérdeztem, hogy mi történt. Azt felelte: „A szüleim születésem után azonnal odaadtak másoknak, hogy életben maradhassak. Holland zsidók voltak. A szülőket nem sokkal később elvitték és koncentrációs táborban haltak meg.” A férfit külföldre csempészték és nevelőszülőknél nőtt fel. Kértem, hogy állítsa fel a rendszert. Az egyik oldalon álltak a nevelőszülei és a másik oldalon ő. Képviselőjének egy zsidó férfit választott ki, akiről korábban nem tudta, hogy zsidó. A másik sarokban elfordulva álltak a szülei. Ezután megfordítottam a szülőket, az apát az anya jobbjára állítottam, erre a résztvevő képviselője heves zokogásban tört ki. Kértem, hogy cseréljenek helyet, a férfi beállt a képviselője helyére, és egészen lassan odavezettem a szüleihez. Karjukba vették, és nagyon megindító önmagára találás volt, nagyon megkapó jelenet. Így el tudta fogadni a szüleit. Egy évvel később találkoztam azzal a zsidó férfival, aki őt képviselte akkor, és akivel baráti viszonyban vagyok, és megkérdeztem, hogy találkozott-e azóta a férfival. Azt mondta, hogy igen, pár héttel ezelőtt beszéltek telefonon, a férfi nagyon dühös volt és hallani sem akart a kurzusról. – Fontosabb volt számára követni a szülők nehéz sorsát, mint oldást találni. (Hosszú hallgatás.) Juttához: Megértetted a történetet? JUTTA: Én ezt nem így élem meg, hogy tudatosan utánoznám anyámat. Hiszen azt mondom magamnak, hogy ezt nem akarom. BERT HELLINGER: EZ kicsit dacosnak hangzik. JUTTA: Igen, van is bennem dac. BERT HELLINGER: A rendszer dinamikájának megfelelő szenvedés a legtöbb embernek sokkal-sokkal fontosabb és sokkal könnyebb is, mint az oldás. Ennek egészen egyszerű az oka: ha szenved, és ha rossz neki, akkor ártatlannak érzi magát, és a mágikus azonosulás szintjén úgy érzi, össze van kötve a szüleivel. Ha jól érzi magát, az egyet jelent a bűnösséggel. Ha megvalósítja a jó megoldást, még ha elismeri is a szüleit, 123

olyasminek éli ezt meg, ami nem illeti meg. Ezzel a dinamikával mindig számolni kell. Tehát Jutta, mindenképp jó neked, ha rosszul érzed magad. – Még valami? JUTTA: Úgy érzem, provokálsz. BERT HELLINGER: Na és? JUTTA: Miért mondod ezt? Ez bánt. (Nyíltan ránéz Hellingerre.) BERT HELLINGER: Most már jobb. Mindenféle piszkos trükköket használok ugyanis, amíg segítenek. (Amikor valaki meg akarja védeni Juttat) Nem, nem, nem kellenek tűzoltók. f. Szerelmi háromszögek Ha egy nő úgy viselkedik a férjével szemben, mintha az anyja lenne, mert tudja, hogy mi a jó neki vagy, mert meg akarja őt nevelni, akkor a férfi szeretőt keres magának. Ilyenkor a szerető az egyenrangú fél. Ha jó a kapcsolata a feleségével és mégis van szeretője, akkor a szerető képviseli az anyát. A szerelmi háromszögben élő nő általában az apja lánya maradt. Az a megoldás, hogy kilép az apja hatóköréből és az anyja mellé áll. Egy házasságon kívüli kapcsolatot többnyire rossznak ítélnek meg. Ha az egyik félnek van egy külső kapcsolata, az ártatlannak vélt sokszor úgy viselkedik, mintha joga lenne örökre megtartani magának a másikat. Ez jogtalan igény. Ahelyett, hogy szeretettel visszanyerné a másikat, sokszor elüldözi. És azután még jöjjön vissza? Én az emberibb mellett vagyok. Bár nagyra tartom a hűséget, de nem azt az igényt, hogy: „Én vagyok az egyetlen ember, aki fontos lehet neked.” Sokszor előfordul, hogy valaki találkozik egy fontos emberrel, és azt tisztelni kell. Ez a találkozás nagyon pozitívan is visszahathat a párkapcsolatra. Jó megoldást csak a szeretet adhat. g. Féltékenység Az egyik csoportban mesélte egy hölgy, hogy féltékenységével kínozza a férjét, és bár felismeri saját viselkedésének érthetetlenségét, nem tud ellenállni. A csoportvezető megmutatta neki a megoldást. Azt mondta: „El fogod veszíteni a férjedet előbb vagy utóbb. Élvezd addig, amíg melletted van!” A nő nevetett és megkönnyebbült. Néhány nappal ké124

sőbb a férj felhívta a csoportvezetőt, és azt mondta neki: „Köszönöm, amit a feleségemmel tettél.” A férfi évekkel korábban egy barátnőjével volt ennél a csoportvezetőnél egy kurzuson. A kurzus alatt a többi résztvevő előtt és tekintet nélkül a barátnője fájdalmára elmesélte, hogy van egy új, fiatalabb barátnője és szakítani fog a mostanival, akivel már hét éve együtt élt. Ezután újra elment egy kurzusra, már az új barátnővel. A kurzus ideje alatt teherbe esett és röviddel azután összeházasodtak. Így tisztában volt a csoportvezető a féltékenység okával. A feleség kifelé tagadta, hogy férje kötődne a korábbi barátnőjéhez, és azzal jelezte, hogy meg akarja őt tartani, hogy nyilvánosan féltékeny volt rá. Titokban azonban elismerte a korábbi kötést és saját bűnösségét. Féltékenysége tehát nem a férj hűtlenségének bizonyítéka volt, hanem titkos egyetértés azzal, hogy nem méltó a férfihoz, és hogy egy általa kiprovokált szakítás az egyetlen módja annak, hogy elismerje a még mindig létező kötődést és a korábbi barátnővel érzett szolidaritását. h. A szabadság határai Minden kapcsolatban eltérően tág vagy szűk határokat szabnak. Ezeket a bűnösség érzésével fedezzük fel. Ahol a bűnösség érzése elkezdődik, ott a határ, ezen a határon belül pedig ártatlanság és szabadság van. A kettő ugyanazt jelenti. Amíg nincsenek határok, nincs szabadság sem. Akkor minden szétfolyik. A diákok például nem érzik jól magukat, ha a tanáruk nem szab határt nekik. Ha már letesztelték, hogy hol vannak a határok, ismerik saját szabadságukat. A teljesség határok között történik. Párkapcsolatokban sokszor úgy viselkedünk, mintha ezek szabadon választott kötődések lennének. De egy tudattalan, könyörtelen lelkiismeret megtanít bennünket valami másra. A hatásából tapasztalhatjuk ezt meg, mert különben nem lenne ilyen szenvedés a párkapcsolatokban. Friedrich Hölderlin leírja ezt a kétértelmű lelkiismeretet egyik versében: A szeretők Elválni akartunk, jónak és okosnak hittük magunkat, Most hogy megtettük, miért ijeszt tettünk, mint egy gyilkosság? 125

Ó! Kevéssé ismerjük önmagunkat, mert Isten parancsol bennünk.

126

IV. A párkapcsolat és a gyerekek viszonya Amikor a férfi és a nő egymásra találnak, először pár lesznek. Csak másodsorban válnak szülőkké; az később következik. Bár a párnak-levés a szülőség felé tart, mégis elsőbbséget élvez. A férfi és nő közötti kapcsolatban a szeretet rendjéhez hozzátartozik, hogy a férfi és a nő együtt tart egy harmadik felé, és hogy nőiségük és férfiságuk a gyermekben teljesedik ki. Mert csak apaként válik a férfi teljes értelemben férfivá és csak anyaként válik egy nő teljes értelemben nővé, és csak a gyermekben válik a férfi és a nő teljes értelemben véve és mindenki számára láthatóan, feloldhatatlanul eggyé. Mégis igaz, hogy szülőként a gyermekük iránt érzett szeretetük csak folytatása és megkoronázása a párként érzett szeretetüknek. Mert a párként érzett szeretetük megelőzi a szülői szeretetet, és ahogy a gyökerek a fát, úgy hordozza és táplálja a pár egymás iránti szeretete a gyermek iránt érzett szülői szeretetet. Ha egy családon belül a szülők a szülői szerepnek adják az elsőbbséget a párkapcsolattal szemben, akkor megzavarják a rendet és abból problémák alakulhatnak ki. Ilyenkor az a megoldás, hogy újra meg kell adni az elsőbbséget a párkapcsolatnak a szülőséggel szemben. Ha ez megtörténik, annak azonnal lehet látni a hatását: a gyerekek fellélegeznek, ha a szüleiket párként érzékelik. Akkor mindenki azonnal jobban érzi magát. INGE: Megérintett, amit a nemzés kockázatáról mondtál. BERT HELLINGER: Ezt senki sem gondolja át, amikor megteszi. Ilyenkor egy magasabb hatalom kell, hogy hasson, és azt nevezik ösztönnek. Vannak emberek, akik ezt egészen magától értetődően csinálják, és mégis a létező legmagasabb szellemiségben van részük általa. Önmagában az észszerű mérlegelés nem hoz létre ilyen döntést. Ahhoz nem elég. Ezzel elárultam valamit a szellem és a test kapcsolatáról: a szellem akar, és a test bölcs.

127

a. A gyermek iránti szeretet megelőzi a partner iránti szeretetet Az alapvető kapcsolat tehát a férfi és nő között meglévő, és ez az alapja a szülővé válásnak is. A szülőséghez szükséges erő a párkapcsolatból fakad. Amíg a párkapcsolat élvez előnyt és alapul szolgál, addig a gyerek jól érzi magát. Ha zavar vagy kielégítetlenség jelenik meg a párkapcsolatban, és az energia inkább a gyerek felé áramlik a partner helyett, akkor különös zavarodottság alakul ki a gyerekben. Ilyenkor az apa benne keres valamit, ami nem a kapcsolatuknak megfelelő. Ez nyilván összezavarja a gyereket. Egy gyerek akkor érzi magát legjobban, ha egy férfi önmagát és a feleségét is méltányolja, tiszteli, és a nő a gyerekben önmagát és a férjét méltányolja és tiszteli. A gyerekhez való viszony tehát úgymond folytatása a párkapcsolatnak és nem ér túl azon, hanem azt megkoronázza és lekerekíti Akkor jó. Akkor ezzel egyidejűleg szabad a gyerek a szülőktől. Itt tehát a belső energia egy másik irányáról van szó. Az apa lánya iránt érzett szeretete a feleségen keresztül vezet, tesz egy kitérőt a feleség felé, és a feleségnél ugyanígy. A nő fia iránti szeretete a férjén keresztül vezet. Ez összetartja a szülőket, és a gyerekek szabadnak érzik magukat, ugyanakkor biztonságban. ERNST: Néha nehéz elismerni a partnert a gyerekben. Én ezt úgy élem meg, hogy sokszor olyan, mint egy szúrás, amikor a feleségemet látom a lányaimban. BERT HELLINGER: Igen, Futtának mondtam egyszer: „Minden nehézséged abból fakad, hogy azt gondolod, jobb vagy. Valószínűleg azt is gondolod, hogy jobb vagy.” Most csak úgy naivan beszélgetünk egymással (mindketten nevetnek). ERNST: Igen, én is azt hiszem, hogy jobb vagyok. BERT HELLINGER: Pontosan, ebből fakad minden nehézség. De valójában csak más vagy, és amit a szeretet területének tágításáról mondtam, az nálad azt jelenti, hogy azt, amit a feleséged képvisel, veled egyenrangúként és ugyanúgy érvényesként ismerd el, bár teljesen más, mint a tiéd. Akkor észreveszed majd, hogy a szeretet területe megnő. Ez akkor történhet meg, ha a különbözőeket ugyanannyira érvényesnek ismerjük el. 128

b. Lemondás a gyerekekről Az egyik körben Hannelore azt mondta, hogy ő tulajdonképp nem szeretne gyerekeket. BERT HELLINGER: Igen, akkor mondj le róla, az a megfelelő. HANNELORE: De… BERT HELLINGER félbeszakítja: Nem, nem, szeretnék ehhez többet mondani. Először valami alapvetőt tisztázzunk: ha valaki valami mellett dönt, általában valami mást hagynia kell cserébe. Azt fogja megvalósítani, az van, ami mellett döntött. Minden létezőt tehát egy „nem” vesz körül, amely hozzátartozik és mindazokból a lehetőségekből áll, amelyeket nem valósítunk meg. Egy nő sok gyerek révén találja meg a beteljesülést, éri el nagyságát, a lehető legnagyobb egyéni súlyát. Ez egy egészen normális nagyság, de ez a legnagyobb nagyság, ami csak létezik. Semmi sem ér fel vele. Hasonló a helyzet az olyan férfiaknál, akiknek sok gyerekük van, ha nem is ugyanolyan mértékben. Az ilyen szülőktől sokat követelnek. Ezek olyan emberek, akik képesek elengedni, türelmesnek lenni és viszszafogni magukat. Ez az út a mi kultúránkban el van torlaszolva. Nem járható sem a férfiak, sem a nők számára, és ezzel az emberi beteljesedés egy lényegi útja torlaszolódott el. A nők ezért főként a hivatásukban igyekeznek, a megvalósítás egy másik formájában. Ebben egy evolúciós illúzió segíti az embereket. Ha elképzelem, hogy egy titkárnő az irodában a számítógép előtt ülve nagyobb beteljesedést remél, mint gyerekekkel otthon, akkor valami nem stimmel számomra. De az illúzió valószínűleg szükséges ahhoz, hogy a szükségességet egy bizonyos elégedettséggel töltse meg. A nők sokszor nem veszik észre, hogy mit veszítenek, vagy védekeznek a veszteség ellen. Ez ugyanúgy igaz a férfiakra. Ilyenkor kezdik el a nők félelmetesnek beállítani és leértékelni azt, ami asszonyinak vagy nőinek számít, illetve nem tisztelni és becsmérelni, amit kihagytak: a gyerekeket leértékelik, a tűzhelyet leértékelik, a férfiakat leértékelik. Így könnyebben tudnak ugyan a másik terület felé fordulni, de ezzel elvész számukra a női. Ha nem tisztelik a meg nem valósítottat, akkor 129

az elvesz valamit abból, amit választottak. Kevesebb lesz. Ha méltányolják a nem megvalósítottat, bár nem azt választották, akkor hozzátesznek valamit ahhoz, ami mellett döntöttek. Azok a nők, akik tudatában vannak a veszteségnek, és tudatosan mondanak le valamiről, akik tudatosan vállalják, azok átmentik a nőit az újba. Ez így más minőséget nyer. A tudatos lemondással tehát nyerünk valamit. Az, amit nem választottam, hatni kezd azáltal, hogy méltányolom, akkor is, ha én magam nem azt valósítom meg. Egy nő csak akkor bontakozhat ki, ha van egy férfi az életében. Mihez kezdjen egy nő egy férfi nélkül? A férfi is csak akkor jelentős férfiként, ha van az életében egy nő. Mihez kezdjen egy férfi nő nélkül? Ma már azonban vannak olyan helyzetek, amelyekben a férfinak nem lehet felesége vagy a nőnek nem lehet férje. Ha ezt veszteségként elismerik és elfogadják a lemondást, akkor az, amiről lemondtak, hozzátesz valamit ahhoz, amit választottak. Ha elindulunk a veszteség elismerésének útján, az hatni kezd a lélekben, és egy másik szinten láthatóvá válik. c. Mesterséges megtermékenyítés Egy kérdés a szeminárium során: Mi a helyzet a mesterséges megtermékenyítéssel? Van egy konkrét esetem, ahol a férfinak nem lehet gyereke és a házaspár nagy erőkkel fáradozik, hogy mesterséges megtermékenyítéssel gyerekük szülessen. Milyen következményei vannak ennek a házaspárra nézve? BERT HELLINGER: Ha a spermium a férjtől származik, akkor rendben van. THOMAS: Nem, spermabankból akarják venni. BERT HELLINGER: Ha egy másik férfitól származik a spermium, akkor a házasságnak vége, tapasztalataim szerint. THOMAS:

Egy példa: Volt egy férj, akinek nem lehetett gyereke egy korábbi betegsége miatt. Azt mondta a feleségének, hogy keressen egy rendes férfit, aki nemz neki egy gyereket, és ők majd közösen felnevelik. A nő meg is tette és választott valakit, aki a tévénél dolgozott. Fogant egy gyerekük. Rövid130

del később a házasságuk tönkrement. Megismerkedett azonban egy másik férfival, teherbe esett tőle és hozzáment feleségül. Az első lány azonban azt gondolta, hogy a nő korábbi férje az ő édesapja. De ahányszor csak meglátta a tévében a vér szerinti apját, azt mondta: „Ő lesz a férjem.” A nő azóta már rendbe hozta a dolgot a lányával. d. A terhességmegszakítások jelentősége, és mit kell tenni utána A terhességmegszakítás hatásáról szeretnék most beszélni és arról, milyen jelentősége van ennek a rendszerekben. A gyerekek számára az elvetetett gyerekek nem tartoznak a rendszerhez, ez az eddigi megfigyelésem, bár később kiderülhet, hogy nem így van. A szülők számára viszont ők is hozzátartoznak a rendszerhez. A vetélések nagyon ritkán, viszont a halvaszületések mindig a rendszerhez tartoznak a szülők és a gyerekek számára is. Más kultúrákban lehet, hogy ez másképp néz ki, mint itt. A mi kultúránkban a megszakítás – bár családonként nagyon eltérő lehet – egészen mélyen hat a lélekben, és ezt a belső ítélőszéket érvekkel nem lehet befolyásolni. Ettől teljesen függetlenül hat és tudattalanul. A megszakítással az a gond, hogy messzemenően az az illúzió kötődik hozzá, hogy valamit meg nem történtté lehet tenni, és ez nem igaz. Az a megfigyelésem, hogy a megszakítás általában sokkal súlyosabb következményekkel jár, mint a gyerek vállalása. Az, amit a pár egy megszakítással vállal, sokkal súlyosabb, mint az, ami a gyerek megszületésével rájuk várna. Vannak helyzetek, amikor talán megoldás a megszakítás. Ez azonban mindig olyan megoldás, amely a bűnösség érzésével jár. El tudok képzelni helyzeteket, amikor fejet hajtok valaki előtt, aki ilyen helyzetben volt és így döntött. Ez a döntés akkor úgy született, hogy az illető tudta, mit csinál, és nem tüntette fel ártalmatlannak a következményeket, hanem vállalta őket. A megszakítás egyik fontos következménye, hogy a kapcsolat általában véget ér a megszakítás miatt. Ha házasságon belül kerül rá sor, sokszor megszűnik a szexuális kapcsolat. Nem mindig kell, hogy ez történjen, fel lehet oldani. Ha azonban elnyomják, akkor sokszor ez történik. A megszakítással az a probléma, hogy a gyereket úgy kezelik, mint egy 131

tárgyat, amelyről tetszőlegesen lehet rendelkezni. Nem másik emberként. Ha a gyereket egyénnek tekintve döntenek a megszakítás mellett mindazzal a fájdalommal, ami ehhez tartozik és a gyerek iránti bűnösség érzésével, úgy, hogy tudatában vannak, mekkora elvárás ez, akkor ez egy mély, szenvedéssel teli tapasztalat, és ennek más a minősége. Egy terhességmegszakítás hosszú időre kihat. Sokszor az rejlik a megszakítás hátterében, hogy a férfit nyomasztja a felelősség, és a nőre hárítja. De ilyen esetben mindkét szülőt terheli felelősség. Egyik sem háríthatja a másikra. A nő semmiképp, hiszen ő hozza meg a végső döntést. A férfi akkor szabad, ha teljes egészében kiállt volna a nő és a gyerek mellett, és ha ez az állítása valóban hiteles. KLARA: ÉS ha nem tudott róla? BERT HELLINGER: Akkor nem kellett döntenie, de ennek ellenére köze van hozzá. Ha megtudná, még egyszer állást kellene foglalnia ez ügyben. A megszakítás az elfogadásnak és az adásnak extrém esete. A gyerek megad mindent, a szülők pedig elfogadnak mindent. Az apa is, aki semmit sem tudott róla, elfogadott mindent. Tartozik neki annyival az anya, hogy elmondja. Vannak, akik a megszakítás után halálra ítélik magukat, és ezt tiszteletben kell tartani. Ha ezt meg is valósítja a szülő, az a csúcsa annak, amit a gyerektől elvárnak. Ebben az esetben a gyerek még egyszer belekerül egy olyan összefüggésbe, ami rossz neki. Ha felveszünk egy konstellációba egy elvetetett gyereket, annak egészen különleges hatása van. Neked milyen volt, amikor ez történt? (Arra a konstellációra vonatkozik, amelyben Klaus elfoglalta az elvetetett gyerek helyét.) KLAUS: Először nagyon egyedül voltam és nem volt értelme az életnek. BERT HELLINGER: így hat, a gyerek teljesen egyedül, pácban hagyva és kitaszítva. Ha az egyik szülő vagy mindkettő odafordul a gyerekhez – és ez szimbolikusan megtörténik az érintéssel –, akkor a gyereket felveszik a szövetségbe és elfogadhatja a sorsát. De ez csak akkor lehetséges, ha a szülők vállalhatják a fájdalmat. A fájdalom megtiszteli a gyermeket és megbékíti a szülőkkel. A gyerekek alapvetően olyanok, hogy a szüleikért az életüket is odaadják. A gyerek nem mindenáron ragaszkodik az élethez, mert a halál számára még hozzátartozik az élethez. Nem tudjuk felbecsülni, milyen nyereség és veszteség rejlik ebben. Ha a szülőknek 132

sikerül a gyerekre másik emberi lényként tekinteni és elismerni, hogy az életét adta, és ha el tudják azt fogadni ajándékként, akkor békére lelnek végül. Ilyen helyzetben jó gyakorlat, ha a szülők egy ideig maguk mellett tudják a gyereket, vagy kézen fogják és megmutatják neki a világot, úgy egy vagy két évig. Azután valóban lehet halott, és vége lehet. Ezt azonban csak ritkán szabad megtenni és akkor is visszafogottan és tisztelettel. A szenvedésből újra olyan teljesség fakad, amely a derültség és az öröm felszínes szintjén sokszor nem lehetséges. És ez a jutalom. Emlékükre lehet tenni valami jót, amit különben nem tennénk meg, és nem kell, hogy nagy dolog legyen. Amikor ilyen kurzusokon szóba kerül a terhességmegszakítás, minden erőmmel elkerülöm, és legszívesebben kimaradnék belőle, mert annyira súlyos, de szembe kell nézni vele. Amit elmondok, azok viszonyítási pontok, de ez mindenkinél más. Ezek az eddigi tapasztalataim. Ezeket most megosztom, de nem akarok tovább foglalkozni ezzel, mert túl súlyosnak érzem. Egyszerűen csak elmondtam. (Hosszú hallgatás.) Felolvasok nektek egy meditatív történetet: A vendég Valahol, messze innen, ahol valamikor a Vadnyugat elterült, hátizsákkal a hátán vándorolt valaki a kihalt vidéken. Órákig tartó gyaloglás után – a nap már magasan állt és nagyon szomjas volt – meglátott a horizonton egy házat. „Hála Istennek!” gondolta, „Végre találkozom egy emberrel a hosszú egyedüllét után. Betérek hozzá, kérek valamit inni, és talán leülünk a verandára, beszélgetünk egy keveset, mielőtt továbbállnék. „ És magában már ki is színezte, hogy milyen jó lesz. Ahogy közelebb ért, látta, hogy a farmer a ház előtti kertben dolgozik és kételyek merültek fel benne. „Valószínűleg sok dolga van, és ha elmondom neki, hogy mit szeretnék, csak terhére leszek, sőt azt gondolhatná, hogy szemtelen vagyok.” Úgyhogy amikor odaért a kertkapuhoz, csak intett a gazdának és továbbment. A gazda már messziről látta és megörült neki. „Hála Istennek! Végre valaki a nagy magányban. Remélem, idejön hozzám. Iszunk együtt va133

lamit, talán kiülünk egy kicsit a verandára, beszélgetünk egy keveset, mielőtt továbbmegy.” És bement a házba, hogy behűtse az italokat. Amikor azonban az idegen közelebb ért, ő is kételkedni kezdett. „Biztosan siet, és ha elmondom neki, hogy mit szeretnék, csak terhére leszek, és azt gondolhatná, hogy ráerőltetem magam. De talán szomjas és ide akar jönni. Legjobb, ha kimegyek a ház előtti kertbe, és úgy teszek, mintha ott lenne dolgom. Akkor látni fog, és ha be akar jönni hozzám, megszólít.” Amikor a másik csak odaintett és tovább folytatta az útját, azt mondta magában: „De kár!” Az idegen pedig tovább gyalogolt. A nap még magasabban járt és még jobban megszomjazott. Órákkal később újra meglátott a horizonton egy házat. Azt mondta magában: „Most be fogok menni a gazdához, akár terhére vagyok, akár nem. Annyira szomjas vagyok, hogy muszáj innom valamit.” De a gazda már messziről látta és azt gondolta: „Remélem, nem jön ide. Már csak ő hiányozna. Sok dolgom van, nem tudok még másokkal is törődni.” És folytatta a munkáját anélkül, hogy felnézett volna. Az idegen látta a gazdát a földeken dolgozni, odament hozzá és azt mondta: „Nagyon szomjas vagyok, kérlek, adj innom!” A farmer azt gondolta: „Nem utasíthatom el, végül is ember vagyok.” Bevezette a házába és adott neki inni. Az idegen azt mondta: „Láttam a kertedet. Látszik, hogy értesz hozzá, hogy szereted a növényeket és tudod, mire van szükségük.” A gazda megörült és azt mondta: „Látom, te is értesz hozzá.” Leültek és sokáig beszélgettek. Majd az idegen felállt és azt mondta: „Ideje indulnom.” A gazda azonban ellenkezett. „Nézd”, mondta, „a nap már lenyugvóban. Töltsd itt az éjszakát. Kiülünk a verandára és beszélgetünk, mielőtt reggel továbbindulnál.” Az idegen beleegyezett. 134

Este kiültek a verandára, és a sík vidéket megvilágította az esti fény. Amikor sötét lett, az idegen mesélni kezdett arról, mennyire megváltozott számára a világ, amióta megérezte, hogy minden lépését kíséri valaki. Először nem hitte el, hogy valaki mindig vele tart. Hogy amikor ő megáll, a másik is megáll, és amikor útra kel, a másik is elindul. És idő kellett, hogy megértse, ki a kísérője. „Az én állandó kísérőm”, mondta, „nem más, mint a halálom. Annyira hozzászoktam a jelenlétéhez, hogy már nem akarok megszabadulni tőle. Ő az én leghűségesebb, legjobb barátom. Amikor nem tudom, hogy mi a helyes és hogyan tovább, egy időre elcsendesedem és tőle kérek választ. Úgy képzelem el, mint egy nagy felületet; tudom, hogy ő ott van, én pedig itt. És anélkül, hogy a kívánságaimhoz ragaszkodnék, várok, míg jön tőle egy utalás. Amikor összeszedett vagyok, és bátran szembenézek vele, egy idő után jön tőle egy szó, ami mint egy villám megvilágítja azt, ami sötét volt és máris tisztán látok.” A gazda számára idegen volt mindez, hosszan hallgatva bámult az éjszakába. Majd ő is meglátta, hogy ki kíséri az ő útját, a saját halálát – és fejet hajtott előtte. Olyan volt, mintha átalakult volna, ami még hátravolt az életéből. Olyan értékes lett, mint a búcsúzás előtti, a csordulásig telt szeretet. Másnap reggel együtt reggeliztek és a gazda azt mondta: „Ha elmész is, barátok maradunk.” Ezután kiléptek a szabadba és kezet fogtak. Az idegen folytatta saját útját, a gazda pedig visszatért a földjére. Példák a szemináriumokból terhességmegszakítással kapcsolatban: ADRIAN az egyik kör közben: Csak szeretném elmondani, hogy Jennifer, a feleségem valószínűleg épp ma veteti el a gyerekünket és semmit sem tehetek. (A hangja elhalkul.) Egyszerűen csak kétségbe ejt, és megbénít, olyan jó lenne, ha tehetnék valamit. Most itt ülök ötszáz kilométerre, és egyszerűen el kell fogadnom. 135

BERT HELLINGER:

Ami most történik, az benned is egy darab halál és ezt vállalnod kell. (Szünet.) Ez azt jelenti, hogy el fogod veszíteni Jennifert, hogy elveszíted a családodat és hogy ezt vállalnod kell. A bűnödből, a te bűnödből is, ami szintén benne van – a gyerek áldozatából és a családod elvesztéséből egy új erő gyűlhet össze egy új beteljesüléshez. Ha ezt vállalod, olyan lesz, mintha egy csomó teher lehullana a válladról. Ha azonban támogatod, akkor nehéz lesz. Van még valami, Adrian? (Adrian mély levegőt vesz, és önsajnálattal néz maga alá.) BERT HELLINGER a csoporthoz: Az, amit most csinál, csak árt neki. Ennek a minősége a nehézség, és az nem a megfelelő. ADRIAN halk hangon: Elég sokat követelsz. BERT HELLINGER: Igen, a helyes nem mindig könnyű. (Szünet.) Nálad van a dologban egy adag dramatizálás, ami nem igaz. Így az energia inkább a szenvedésre fordítódik, mint a cselekvésre. Ez nem vezet semmire. Ennyiben hagyom. (Később az egy másik körben) FRAUKE: A családon belüli kirekesztettség jelentősége foglalkoztat, és az merült fel bennem, hogy a testvéreknek kell-e tudniuk, hogyha megszakítanak a szülők egy terhességet? BERT HELLINGER: EZ egyáltalán nem tartozik a gyerekekre. Ez olyasmi, ami a szülők között történik és ott is kell maradnia. Eddig még soha nem láttam, hogy ebből nehézségei származtak volna a gyerekeknek. Előfordulhat, de én még nem találkoztam ilyen esettel. FRAUKE: Ma reggel, amikor felébredtem, fájt a fejem egy ponton, és azt hiszem, ennek a megszakítás témájához van köze. Én ugyanis elvetettem a harmadik gyerekemet. Ennek most már húsz éve, és egész idő alatt a döntésemet értékeltem, és nem a gyermeket. Most egészen megijedtem annak a gondolatától, hogy a lányom ezzel a gyerekkel azonosíthatta magát, mert teljesen megtagadja az életéből a szexualitást, és nem tudom, hogyan kezeljem ezt a helyzetet. BERT HELLINGER: Ne kapcsold a lányodhoz. Azt a pontot, ahol fájt, egyszerűen hagyhatod, hogy az öledbe süllyedjen. JUTTA:…és ami engem nagyon megérintett, az az volt, amit tegnap a megszakításról mondtál. Fájdalom (sírni kezd) jött fel bennem és hatalmas harag. 136

BERT HELLINGER:

A harag elterel. A harag azt jelenti, hogy valaki másra áthárítjuk a saját felelősségünket. Vállald magadra, mert megszakításnál a felelősség nem oszlik meg. Főleg a nő nem oszthatja meg. A férfinak néha nincs hatalmában megakadályozni. Ha ő akarja a gyereket, a nő pedig nem, nem tudja befolyásolni. A nő azonban mindig, ezért neki kell vállalnia a teljes felelősséget, bármi történt is. JUTTA: Visszagondoltam, hogy mióta beszélünk egyáltalán válásról, és pontosan másfél évvel a megszakítás után kezdődött, és ő lett volna a harmadik gyerekünk. BERT HELLINGER Jutta jelenlegi rendszerének konstellációjára utalva, amelyben a nő másik irányba nézett, mint a férje: Akkor a gyerekre nézel. (Jutta sírni kezd.) Ez gyógyító fájdalom, ez megtiszteli a gyereket. BERT HELLINGER szünet után: Van még kérdés ezzel kapcsolatban? LUDWIG: A vetélések szerepet játszanak egy rendszerben? BERT HELLINGER: A vetélések nem tartoznak a rendszerhez. Nagyon ritkán a párkapcsolatban lehet szerepük. Eseményként, mint a sorsot kell elfogadni ezeket és nem szabad személyes bűnt keresni benne. Ha például egy anya azt mondja: Mit tettem, hogy elvetéltem, az megengedhetetlen kérdés. Ez követelőző és csak megőrjíti a nőt. Ha egy terapeuta azt szuggerálja, hogy már az ötödik vetélés volt, itt valami nem stimmel a párral, az számomra rossz beavatkozás, és megengedhetetlen. LUDWIG: Azért kérdezem, mert egyszer egy páciensemnél egy álma alapján azt gyanítottam, hogy vetélések történtek a családban. Meg is erősítette és ezért gondoltam, hogy jelentőségük lehet. BERT HELLINGER: A testvérei voltak? LUDWIG: Igen. BERT HELLINGER: Igen, annak lehet jelentősége. A megoldás ebben az esetben az lehet, hogy azt mondja: Ti nem jöttetek a világra, én világra jöttem. Ti halottak vagytok, én élek. Azután pedig szembe kell néznie azzal a bűntudattal, hogy ő nyer, és a többiek veszítenek, anélkül, hogy bármit tehetne, vagy bármilyen érdeme lenne. Ismeritek már az oldás varázsigéjét: „Ti halottak vagytok, én még élek egy ideig, azután én is meghalok.” Ez enyhíti a két oldal mérlegének elbillenését, és nem követel tovább semmit az élőtől. Amit mondtál, Ludwig, az azt mutatja, hogy veszélyes valamiből általános érvényű elméletet gyártani. Én csak 137

tájékozódási pontokat adok nektek, ami azonban nem szabad, hogy elterelje a figyelmet arról, ami van. GABRIELE: Azt mondtad, hogy vége a kapcsolatnak, ha történik egy megszakítás. Érvényes ez a negyedik vagy ötödik gyereknél is? BERT HELLINGER: Igen, megfigyelésem szerint ott is érvényes. KÉRDÉS: És ha a gyerek egy külső kapcsolatból származott

és nem a

férjtől? BERT HELLINGER: Akkor általában tönkremegy a házasság. KÉRDÉS: Megmondanád, hogy miért megy tönkre? BERT HELLINGER: Nem, nem akarom. Van ötletem ugyan, de

az itt most nem fontos, ez most kezd elmenni előadássá vagy ideológiává, az pedig veszélyes és támadható. A leírás az csak egy leírás… Mit tehetünk terhességmegszakítás után Szeretnék mondani valamit a megoldásról: a megszakítással kitaszítanak egy gyereket a szövetségből. A gyerekek elfogadnak mindent, és a gyerek megad mindent. A gyerekkel elutasítjuk, kitaszítjuk és elűzzük a partnert. Ez a folyamat és ennek a következménye, hogy a kapcsolat véget ér. Az oldás úgy történhet meg, hogy a gyereket újra visszafogadják. Először is egy másik emberi lénnyé kell, hogy váljon a szülők számára. Ugyanez érvényes a halva született gyerekekre is, akiket nem fogadtak be a családba. Felállítás során úgy lehet ezt legjobban megoldani, hogy az elvetetett gyereket leültetjük a szülők elé és nekik támaszkodik. Ezután a szülők a gyerek fejére teszik a kezüket. Ennek jótékony a hatása, és sokszor mély változásokat hoz. Ezáltal még egyszer élővé válik. Ha mindkét szülő érzi a gyermek elvesztésének fájdalmát és azt, hogy mit okoztak a gyereknek, megbékélhetnek. A fájdalom megtiszteli a gyermeket, a gyerek úgy érzi, befogadták és megtalálja a helyét, megtalálja a békéjét. A bűnösség elfogadásával és a bűnösség vállalásával erőt kapnak a szülők az Egészből. Ebben az esetben a kapcsolat újra élhet, de egészen más szinten, mint korábban. Nem lesz már olyan, mint korábban. Ha csak az egyik fél érzi a fájdalmat és a másik nem, vége a kapcsolatnak. 138

A békéhez az is hozzátartozik, hogy senkit ne érjen káros hatás, aki maga nem cselekedett. Ha például egy anya folyamatosan szomorú egy meg nem született gyerek miatt, akkor a gyerek úgymond hibás ezért a fájdalomért, és így nem talál békét. Ez nem úgy van, hogy befogadjuk a gyerekeket és ragaszkodunk hozzájuk, hanem befogadjuk, hogy azután békében elengedjük. Akkor mind szabadok és a jó, amely ebből születik, tovább él. Minden más azonban elmúlhat.

5. Szakítások a. Ha két ember nem tud elválni Ha nem sikerül egy szakítás, akkor sokszor a bűnöst keresünk, és ha ilyen helyzetben bűnöst keresünk, akkor kivonjuk magunkat a sors terhe alól. Ha például tönkremegy egy házasság, amelyből gyerekek születtek, akkor az a férj és a feleség számára katasztrófa. Most csak ezt a két embert nézem. Ez akkor egy mély fájdalom, mert kezdetben egészen mást reméltek a házasságtól és a közös vállalkozásuktól. És egyszerre mindennek vége. Többnyire úgy van vége, hogy egyik fél sem hibás, hanem azért lesz vége, mert mindkettő a maga módján részese az összefonódásnak, vagy más úton jár, vagy más útra vezetik. Amint azonban bűnt állapítok meg, azt képzelem, vagy az az illúzió ébred bennem, hogy tehetek valamit én vagy a másik, vagy csak másképp kellene viselkednem és minden meg lenne mentve. Ilyenkor félreértelmezik a helyzet nagyságát és mélységét, berendezkednek a bűnös keresésre és az egymásnak tett kölcsönös szemrehányásokra. A megoldás az, hogy mindketten átadják magukat a szomorúságuknak, az egészen mély szomorúságnak amiatt, hogy vége. Ez a fájdalom nem tart sokáig, de nagyon mélyre hat és nagyon fáj. Azután egyszerre leoldódtak egymástól, és azután szépen tudnak beszélni egymással, és mindent, amit még rendezni kell, értelmesen és kölcsönös tisztelettel megtehetnek. Szakításnál a harag sokszor a szomorúság fájdalmát helyettesíti. Sokszor, ha két ember nem tud elszakadni egymástól, hiányzik az elfogadás. Ilyenkor az egyik azt kell, hogy mondja a másiknak: „Elfogadom, amit nekem ajándékoztál. Sok dolog volt, tiszteletben fogom tar139

tani, és magammal viszem. Amit neked adtam, szívesen adtam, és megtarthatod. Azért, ami nem sikerült közöttünk, vállalom az engem megillető felelősséget és rád hagyom a tiédet, most pedig békében hagylak.” Akkor elválhatnak egymástól. Ilyen helyzetekben néha elmondok egy egyszerű történetet:

140

A vég Ketten elindulnak telepakolt hátizsákokkal az úton. Az út virágos kerteken és mezőkön vezet keresztül, és ők élvezik. Azután hegyre vezet fel. Elkezdik felélni a náluk lévő készleteiket. Végül egyiküknek mindene elfogy és leül. A másik még egy kicsit továbbmegy, még egy kicsit magasabbra. Egyre kövesebb az út, és ő is elhasználja a készleteit. Leül és visszanéz a völgybe, a virágzó kertekre – és sírni kezd. b. Könnyelmű szakítás és következményei Mondtam már korábban, hogy vannak emberek, akik úgy bánnak a kapcsolatokkal és a kötődésekkel, mintha egy klubba mennének be, ahová bármikor be és ahonnan bármikor ki lehet lépni. Ez azonban nem megy. Aki benne volt egy lényeges párkapcsolatban, kötődik, és nem tud fájdalom és bűnösségérzet nélkül kilépni. Annak is rossz következményei vannak, ha az egyik partner könnyelműen szakít a másikkal, olyasmi indokkal, mint: „Most magamért teszek valamit, az önmegvalósításomért, és ami veletek történik, az a ti dolgotok.” Ilyenkor sokszor meghal egy gyermek, vagy megöli magát. Az ilyen szakítást a gyerekek úgy élik meg, mint egy bűncselekményt, amelyért bűnhődni kell. Egy példa: Egy nő elvált a férjétől, erre a lánya halálos beteg lett. A felállításban az anyát kívülre állították, és az ebből a kapcsolatból született gyerekek az apa új feleségével alkotott családjába álltak. Amikor a lány azt mondta az anyjának: „Viselned kell a következményeket”, a lány felszabadult, és mindannyian azt érezték, hogy rendben van a dolog. KÉRDÉS: Ki dönti el, hogy mikor könnyelmű egy szakítás? BERT HELLINGER: Ezt senki nem ítélheti meg. Ezt megélik.

Ahol ez történik, ott mindenki azonnal tudja, hogy könnyelmű volt vagy sem.

141

V. Rendszeren belüli összefonódások és oldásuk 1. A nagycsalád Szüleinkkel és testvéreinkkel egy család sorsközösségét alkotjuk. Családként azonban egy nagycsaládhoz is tartozunk, amelyben mindkét szülő felmenői egy nagyobb rendszerhez kötődnek, amelynek talán nem is ismerjük valamennyi tagját, mégis jelentősek számunkra. Általában, függetlenül attól, hogy élnek-e még vagy meghaltak, a következők tartoznak a nagycsaládhoz: 1. a gyermek és a testvérei; 2. a szülők és az ő testvéreik; 3. a nagyszülők; 4. néha egyik vagy másik dédnagyszülő; 5. mindenki, akik helyet adtak a rendszerben valakinek, például az egyik szülő vagy nagyszülő első házastársa (vagy házassághoz hasonló kapcsolata, akkor is, ha szakítással vagy válással végződött) vagy egy korábbi jegyes, vagy olyan nő, illetve férfi, akivel valakinek a nagycsaládból közös gyereke született, és mindenki, akinek a boldogtalanságából, elmenéséből vagy halálából a nagycsaládon belül valakinek előnye származott. Példa: Volt egyszer egy páciensem, akinek a szülei egy idősebb házaspártól egy élelmiszerboltot először béreltek, majd megvettek. Azután kiderült, hogy az öregek a fiuknak akarták adni a boltot, ám ő meghalt a háborúban. Bár a szülők egyáltalán nincsenek rokoni kapcsolatban a fiúval, mégis hozzátartozik a rendszerükhöz, mert előnyük származott abból, hogy helyet adott nekik.

2. A nagycsalád fejlődésének feltételei Míg személyes kapcsolatokban a következő három feltételnek kell meglennie, hogy sikeres lehessen a kapcsolat: a kötésnek, az adás és elfoga142

dás egyensúlyának és a rendnek, addig a nagycsaládban további törvények is érvényesülnek: a. Az odatartozás joga Mindenkinek, aki a nagycsaládhoz tartozik, ugyanolyan joga van ehhez, és a családban őt megillető helyét senki sem tagadhatja meg tőle. Amint felbukkan valaki a rendszerben, aki azt mondja: „Több jogom van a rendszerhez tartozni, mint neked”, megsérti a rendet, és a rendszer megsérül. Ha például valaki megfeledkezik egy korán elhunyt vagy egy halva született testvéréről, vagy magától értetődően elfoglalja egy korábbi házastárs helyét és naivan abból indul ki, hogy neki most már több joga van odatartozni, mint annak, aki elment, akkor vét a rend ellen. Ez sokszor úgy hat ki, hogy egy későbbi generációban valaki, anélkül hogy észrevenné, megismétli annak a személynek a sorsát, akitől megtagadták az odatartozás jogát. Egy rendszer legnagyobb bűne, ha kizár valakit, akinek joga lenne odatartozni, és mindazoknak joga van az odatartozáshoz, akiket az előző fejezetben felsoroltunk. b. A teljes szám törvénye Akkor érzik magukat egésznek és teljesnek a rendszer egyes tagjai, ha mindenkinek, aki a rendszerhez, a nagycsaládhoz tartozik, jó és tisztes helye van a lelkekben és a szívekben, és ha megvan a méltósága. Mindenkinek ott kell lennie. Aki csak a saját énjével és saját szűk egyéni boldogságával törődik, az nem érzi magát teljesnek. Szeretném ezt egy példával világossá tenni: Mindnyájunknak van az életében egy alapérzése vagy egy alaphangulata, amit megszokott. A terapeuták, akiknél Chicagóban voltam, ezt úgy nevezték: home-base. Ez az a hely, ahol biztonságban lehet az ember. A kifejezés a baseballból származik. Ebbe az alapérzésbe húzódik vissza az ember, és ott van benne a legkevesebb stressz. Mindenki kitalálhatja, hogy mi az alapérzése. Elképzelhetünk egy skálát, – 100-tól + 100-ig, és mindenki bejelölheti, hogy hol van az ő alapérzése. És az alaphangulat nem változtatható meg. Ezt mondták legalábbis. Én azonban rájöt143

tem, hogyan lehet megváltoztatni (derültség). Ha sikerül egy korábban kizárt szülőt elfogadni, akkor 75 ponttal javul az alaphangulat. Ezen lehet látni, hogy milyen hatása van annak, amikor egy fontos kirekesztett személyt újra befogadunk, és teljesebbé válik a belső kép. c. A korábbi elsőbbségének törvénye A létezés idővel minőséget kap. Rangot kap, az idő pedig szerkezetet ad neki. Aki korábban van jelen egy rendszerben, az elsőbbséget élvez azzal szemben, aki később jön. Felnőtt kapcsolatokban tehát egy olyan rangsor érvényesül, amely első sorban az előbb és utóbb tengelyéhez igazodik, ami azt jelenti, hogy aki korábban jött, előrébb áll, aki később jön, az pedig a rangsorban hátrább szerepel. Ezt a rendelvet nevezem én eredetrendnek Ezért élveznek elsőbbséget a szülők a gyerekekkel szemben és az elsőszülött a másodszülöttel szemben. Ha egy rangsorban hátrább szereplő bemerészkedik a korábban születettek területére, például ha a fiú megpróbál megbűnhődni az apja bűnéért vagy jobb férje lenni az édesanyjának, akkor olyasmit követel ezzel, amit nem szabad, és az ilyen túlzott követelésre az adott személy tudattalanul sokszor a bukás vagy a vesztés igényével reagál. Mivel többnyire szeretetből cselekszünk, nem vagyunk tudatában annak, hogy bűnt követünk el. Ahol valami rossz véget ér, például, ha a valaki megőrül vagy öngyilkosságot követ el, vagy bűnöző lesz, ilyen összefüggések játszanak szerepet. A rendnek mindegy, hogyan viselkedem Tegyük fel, hogy egy férfi és egy nő elvesztették az első partnerüket és mindkettőnek születtek gyerekeik, most összeházasodnak, és mindketten hozzák magukkal a gyerekeiket az új házasságba. Ilyenkor a férj gyerekek iránti szeretete nem mehet át a feleségre, és a feleség gyerekek iránti szeretete nem mehet át a férjére. Ilyenkor a korábbi kapcsolatból származó saját gyerek iránti szeretet elsőbbséget élvez a partnerrel szemben. Ez egy nagyon fontos alaptétel. Nem szabad ezt dogmaként alkalmazni, de azoknál a kapcsolatoknál, ahol az egyik fél hozta a gyerekeit, sok zavar abból fakad, hogy az egyik fél féltékeny a gyerekekre, 144

és ez jogtalan. A gyerekek élveznek előnyt Ha elismerik a rendet, akkor többnyire rendben lesz a kapcsolat is. A megfelelő rend nehezen megfogható, és nem lehet közzétenni. Ez más, mint egy játékszabály, amelyet meg lehet változtatni. A rendek nem mozdíthatóak. A rendnek teljesen mindegy, hogyan viselkedem. Mindig ott áll. Nem tudom áttörni, csak magamat törhetem össze. Rövid vagy hosszú távon, de mindenképp érvényesül, és nagyon alázatos beteljesítés, ha alkalmazkodunk hozzá. Van abban valami élő, amikor egy rendhez igazodunk. Ez nem beszűkítés. Ez olyan, mint amikor valaki beleereszkedik egy folyóba, amely magával sodorja. Ilyenkor is van egy kis mozgástér. Ez valami más, mint amikor megfogalmazunk egy rendet. d. A mulandóság elismerése Csak ha elismerjük, hogy egy csoporton belül minden mulandó, akkor találjuk meg valamennyi feltétel határát és mértékét. Különösen a rendszeren belüli összefonódások esetében függnek össze az oldások a mulandóság elismerésével. A rendszerekben sokszor életben tartanak valamit, ami tulajdonképpen elmúlt. Ezért hat tovább. Castaneda könyveiben van egy utasítás, hogy az ember felejtse el a saját történetét. Ennek épp ez a célja. Nagyon nagy fegyelmet követel azonban, hogy ebből kiszakítsuk magunkat, hogy mindent elfelejtsünk. Akkor valóban lezárulhatnak a korábbi történések anélkül, hogy még egyszer fel kellene, hogy elevenedjenek. És van abban valami spirituális, amikor az ember meg tudja engedni, hogy a múlt elmúljon. Ezek a történetek nem megfoghatóak. Ha az ember megfigyel egy fát és a leveleit, mind ugyanazon törvénynek megfelelően alakult ki, de mégis mind különbözőek. Ez a titka ezeknek a törvényeknek: lehet őket sejteni, de az eredmény minden alkalommal más. Így keletkezik ebben elevenség az ember alkotta szabályokkal szemben. Ezek az alaprendek nem egészen szilárdak, sok különböző eredményt megengednek. Így maradnak rugalmasak és elevenek. Az ítélet 145

Meghalt egy gazdag ember, és amikor odaért a Mennyország kapujához, bekopogott és kérte, engedjék be. Szent Péter kinyitotta az ajtót és megkérdezte, mit akar. A gazdag azt mondta: „Szeretnék egy első osztályú szobát, szép kilátással a Földre, minden nap a kedvenc ételemet és a napi újságot.” Szent Péter ellenkezett először, de azután a gazdag türelmetlen lett, úgyhogy bevezette egy első osztályú szobába, behozta a kedvenc ételét, a napi újságot, még egyszer megfordult és azt mondta: „Ezer év múlva visszajövök.” És becsukta maga mögött az ajtót. Ezer év múlva visszajött és benézett a kukucskálón. „Na, itt vagy végre!”, kiáltotta a gazdag. „Borzasztó ez a Mennyország.” Szent Péter megcsóválta a fejét. „Tévedsz”, mondta, „ez itt a Pokol.”

3. A családrendszerek rangsora A rendszereken belül épp fordított a sorrend, mint a felnőtt kapcsolatokban. Itt az új rendszernek van elsőbbsége a régivel szemben. Ha tehát valaki családot alapít, akkor a jelenlegi családja elsőbbséget élvez a házastársak származási családjával szemben. Nem tudom, miért van így, ezek csak tapasztalati tények. KÉRDÉS: Nem értek valamit. Ha másodszor is házasságot köt valaki, akkor új rendszer jön létre, aminek elsőbbséget kellene élveznie? BERT HELLINGER: Egyik oldalon elsőbbséget élvez. Ha a férfinak vagy a nőnek a házassága alatt gyereke születik egy másik partnertől, el kell hagynia a házasságát és összeköltöznie az új partnerrel, bármilyen nehéz is az mindenki számára. De úgy is lehet ezt nézni, mint a jelenlegi rendszer kibővítését. Akkor ő jön ugyan utolsóként, és a partnerek az utolsó rendszerben kell, hogy maradjanak, de a rangsorban ez a rendszer hátrább szerepel, mint a korábbi. Eszerint egy korábbi feleség elsőbbséget élvez a későbbivel szemben például. Mégis a későbbi feleség leváltja a korábbit.

146

4. A nagycsalád lelkiismerete Ahogy a személyes lelkiismeret felügyeli a kötés, a kiegyenlítés és a rend feltételeit, ugyanúgy létezik egy nagycsaládi vagy csoportlelkiismeret, egy belső ítélőszék, amely a rendszert felügyeli, amely a nagycsalád szolgálatában áll és látja, hogy a rendszer rendje sértetlen-e, vágyjon és megbosszulja a rendszer rendje elleni kihágásokat. Teljesen más módon hat. Míg az egyéni lelkiismeret kellemes és kellemetlen érzésekkel, kedvvel és kedvetlenséggel reagál, addig a nagycsalád lelkiismeretét nem érezzük. Ezért itt nem segítenek az érzések a megoldás megtalálásában, hanem csak a belátás, a felismerés. A nagycsalád lelkiismerete tudattalan marad számunkra, ahogy az a rend is hozzáférhetetlen marad, amelyet szolgál. Leginkább talán a szenvedésen ismerjük fel, amelyet nekünk és másoknak, mindenekelőtt a gyerekeinknek hoz, ha figyelmen kívül hagyjuk. A nagycsaládi lelkiismeret a részese-vagyok-valaminek lelkiismerete. A madarak repüléséhez tudnám hasonlítani. Nem az egyes madarak váltanak irányt, hanem az egész raj. A rajban valami közös hat. Úgy fogalmazhatnánk, hogy ugyanabban az áramlatban úsznak. Ehhez az egyén is kapcsolódik, és az egészet áthatja valami közös, ami úgy hat, mint egy rendezőelv. Mindenki részese, mindenkit kötelez. Ezen belül az a törvény is érvényesül, hogy a felsők a rosszat sokszor a kisebbekre hárítják, azok pedig magukra veszik. Ez a nagycsaládi lelkiismeret késztet arra, hogy magunkra vállaljuk azoknak a sorsát, akiket a lelkünkből és a tudatunkból kizártunk. Akár félünk tőlük vagy megvetjük őket, akár dacolni akarunk a sorsukkal, akár a családból vagy a nagycsaládból bűnös volt velük szemben valaki anélkül, hogy a bűnről tudnának, nem is beszélve arról, hogy elismernék és megbűnhődnének érte, akár fizetnünk kellene azért, amit mi elvettünk és megkaptunk anélkül, hogy ezért köszönetet mondtunk volna nekik vagy elismernénk őket ezért. Ez a lelkiismeret olyan súlyos következményekkel köt bennünket egy csoporthoz, hogy amit mások elszenvedtek, vagy amivel tartoznak, igényként és kötelezettségként érezzük, és így vakon részesei leszünk idegen bűnöknek és idegen bűntelenségeknek, idegen gondolkodásnak, 147

aggódásnak, érzésnek, idegen vitáknak és idegen következményeknek, idegen céloknak és idegen végeknek. A személyes és a nagycsaládi lelkiismeret közötti különbségek A személyes lelkiismeret – nevezhetnénk felszíninek is – tehát az, amit érzünk, azokra a személyekre vonatkozik, akikkel közvetlenül kapcsolatban vagyunk, tehát a szülőkre, a testvérekre vagy a barátokra, a partnerre, a gyerekekre. Mindnyájuknak ugyanúgy helyük és hangjuk van a saját lelkünkben. A rejtett lelkiismeret úgy hat, mint egy rend- és egyensúlyérzék a nagycsalád minden tagjára vonatkozóan, amely minden, a rangsorban előrébb állóval szemben elkövetett igazságtalanságot megtorol és kiegyenlít az utána következőn, akkor is, ha az semmit sem tud a rangsorban előtte állóról és ártatlan. Azt az embert választja, akit kizártunk a lelkünkből és a tudatunkból, és nem hagy nekünk nyugtot, míg a szívünkben helyet és hangot nem kap. Hogy ez az érzék még kire van tekintettel és kire hat, az a rokonságon múlik. Ezért ennek hatótávolságán lehet leolvasni, hogy ki tartozik még a családhoz. A felszíni, személyes lelkiismeretnél cselekvőnek és szabadnak tapasztaljuk meg magunkat. A rejtett lelkiismerettel szemben nem vagyunk szabadok, mert a nagycsalád érdekében rendelkezik a számunkra jóval és a fájdalmakkal, ahogy az egész rendelkezik a részekről. A szeretet harca a rend ellen Ha egy később született megsérti a szeretet rendjét, azzal azt engedi meg magának, hogy megtagadjon valamit, ami már az övé, megtegyen valamit, amit nem tud, és elfogadjon valamit, amit nem szabad. De mivel egy gyerek többnyire szeretetből vét a rend ellen, nem veszi észre, hogy jogtalanul követel, és úgy gondolja, jót tesz. A rendet azonban nem írja fölül a szeretet, mert minden szeretet előtt a lélekben az egyensúlyérzék hat, amely a szeretet rendjét a boldogság és az élet minden árán érvényesíti. A szeretet harca a rend ellen minden tragédia kezdete és vége. És csak egyetlen úton lehet kimenekülni: belá148

tást nyerni a rendbe, és azután szeretettel követni. Belátást nyerni a rendbe bölcsesség, és szeretettel követni alázat. Ez azt jelenti, hogy az ember saját, neki rendelt helyére visszatér és meghagyja a korábbinak magasabb helyét, és ezzel az elsőbbségét.

5. Próbálkozások egy kirekesztett személy jogainak viszszaállítására a. Egy idegen sors újrafelélesztése A nagycsalád lelkiismerete tehát elfogadja a kirekesztettet, a félreismertet, az elfelejtettet, az el nem ismertet és a holtakat. Ha valakit, bármilyen okból kirekesztettek, aki pedig a rendszerhez tartozott volna, vagy oda kell tartoznia, és ha megtagadják tőle az odatartozás jogát, mert mások nem tisztelik vagy, mert nem akarják elismerni, hogy helyet biztosított egy később érkezettnek, vagy bármi miatt hálával tartoznak neki, akkor a nagycsalád lelkiismerete kiválaszt egy ártatlan később születettet, aki az illetőt az egyensúlyérzék nyomására azonosulás révén leutánoz, mégpedig lelkiismeretesen. Nem ő választotta ki magának, nem veszi észre és nem tud védekezni ellene. Újra életre kelt tehát egy idegen sorsot, a kizárt személy sorsát, és újra megjeleníti az adott sorsot bűnösségével és ártatlanságával, boldogtalanságával, az érzésekkel és mindennel, ami hozzá tartozik. Egy példa: Ha egy lány lemond saját családi boldogságáról, mert idős szüleit ápolja, és ezért megmosolyogják a testvérei, akkor később az egyik unokahúga le fogja másolni az életét anélkül, hogy felismerné az összefüggéseket, és anélkül, hogy védekezhetne ellene, ugyanazt a sorsot éli meg, és lemond a szolgálat kedvéért a párkapcsolatról és a házasságról. Ez valami félelmetes, és ez az alapja sok tragikus helyzetnek. Még csak az sem kell, hogy az azonosuló ismerje a kirekesztettet. A nagycsalád lelkiismerete átveszi a kirekesztett korábban született személy jogait, és nem törődik a később született jogával. Az elsőt tekintve ez igazságos, a többiekkel szemben viszont igazságtalan. 149

Egy másik példa: Egy fiatal nő csillapíthatatlan vágyat érzett, amelyet nem tudott megmagyarázni. Azután egyszer csak ráébredt, hogy az édesapja első házasságából született lányának a vágyát érzi. Ugyanis, amikor az apa másodszor is megnősült, soha többé nem találkozhatott a lányával, és így a lány sem látta soha a féltestvérét. Időközben kivándorolt Ausztráliába és úgy tűnt, minden kapcsolat megszakadt köztük. A fiatal nő azonban megkereste, meghívta magához Németországba és még jegyet is küldött neki. De a sorson már nem lehetett fordítani, úton a reptér felé eltűnt a nő. Az azonosulás olyan, mint egy rendszeren belüli ismétlési kényszer, amely a korábban történteket még egyszer megjeleníti és megismétli, de nem oldja meg. Ez egy utólagos kísérlet, hogy helyreállítsák egy kizárt személy jogait. Ha egy később született beleavatkozik egy korábban született ügyeibe – még ha szeretetből akarja is megmenteni –, ez akkor is túlzott követelés. Egy rangsorban hátrább álló nem hozhat rendbe valamit utólag egy előrébb álló számára. Ez nem sikerülhet, mert különben soha nem ér véget a rossz vak kiegyenlítési késztetésének nyomása. Egy példa: Egy terapeuta számolt be egy megbeszélésen egy fiatal nőről, aki mosdási kényszertől szenvedett. Megkérdezték tőle: „A rendszerében melyik nőnek kell mosakodnia?” Hamarosan világossá vált, hogy az apa egyik testvére a háború utáni időszakban úgy tartotta életben a családot, hogy amerikai katonákkal volt együtt. Szifiliszt kapott, azután a család megvetette, és ő egyedül halt meg. Egy idegen negatív sors nem ad erőt, mert azt csak a saját sors adhat, sőt még azt is gyengíti, akitől átvesszük. Ahhoz, hogy az idegen negatív sors mégis kibontakoztathassa erejét, vissza kell adni annak, akihez tartozik, és feltételezni kell róla, hogy elviseli. Ezt azonban csak akkor tehetjük meg, ha mi magunk is ki vagyunk békülve az egésszel, úgy ahogy valóban van, negatív aspektusaival együtt. Sokszor azonban az a 150

helyzet, hogy az ember azt gondolja, saját negatív sorsát háttérbe szoríthatja, ha átvesz valami idegen sorsot, mert az idegennel sokszor könnyebb szembenézni, mint a sajáttal. b. A kettős eltolódás Az emberi rendszerekben elkerülhetetlenül újra felbukkan az, amit elfojtottak, mégpedig leginkább azoknál, akik legkevésbé tudnak ellene védekezni, mert leginkább szeretnek. A családban ezek a gyerekek és az unokák. Az azonosuláson belül van még a kettős eltolódás dinamikája. Az első eltolódás egy másik alanyra történik, például átveszi egy később született egy korábban született érzéseit. Ezeket az érzéseket azután nem a bűnössel szemben mutatja ki, hanem egy második eltolódás miatt valaki mással szemben. Egy példa: Egy idősebb házaspár, akik már régóta házasok és több gyerekük is van, elmegy egy önismereti kurzusra. Kedves emberek, mindenki szereti őket a csoportban. Mindig jó jel, ha egy egész csoport vonzódik valakihez. Nem lehet rossz ember. A nő már az első este eltűnt az autóval, és csak másnap reggel jött vissza a csoportfoglalkozás kezdetére, büszkén odaállt a férje elé, és úgy igazán provokálóan azt mondta neki, hogy épp a barátjától jön. A csoportvezető megkérdezte, hogy vágyik-e néha a halálra (derültség). Amikor másokkal volt együtt a csoportból, figyelmes és érdeklődő volt, ha azonban a férjével találkozott, azonnal kikelt magából. A többiek nem értették, miért lehet mérges a párjára, főként hogy a férj nem is védekezett, hanem tárgyilagos maradt. Mi történt? A következő derült ki: a nő apjának volt egy szeretője. Nyaranta elküldte a feleségét és a gyerekeket vidékre, ő pedig a városban maradt a barátnőjével. Néha lement a barátnőjével meglátogatni a feleséget és a gyerekeket, a felesége barátságosan fogadta és kiszolgálta őket. Micsoda ártatlanság! (Szünet.) És milyen rossz ez az ártatlanság! Istenem, de gonosz! Ezt nevezik heroikus erénynek, de ez nem segít és így nincs megoldás. A hatása ugyanis borzasztó rossz. Az anya túl jónak tartotta magát ahhoz, hogy dühös legyen. Ha dühös lett volna, lett volna megoldás, 151

egy szakítás vagy kibékülés. Így eljátszotta a fölényben lévőt, de a szükséges indulat, ami megmenthette volna, a nő férje iránti haragja lett volna és a dühe. Joga volt hozzá. De mivel ezt nem tette meg és elnyomta magában ezeket az indulatokat, ezek most eltolódnak a rendszeren belül az anyáról a lányra. A leggyengébbnél jelentkezik. Átveszi az anya elfojtott dühét. Ez az alany eltolódása. Ezután azonban még a tárgy is eltolódik, a lány ugyanis nem az apjával szemben éli ki ezt a haragot, akit pedig megilletne, hanem a férjével szemben, aki felkínálkozik erre, mert nem tud védekezni. Szereti ugyanis a feleségét. Ez úgymond az olcsó megoldás. A megoldás az lenne, hogy a szülei előtt fejet hajt, és azt mondja: „Számomra helyes az, ahogy ti csináljátok.” Ez a kettős eltolódás dinamikája. Nagyon sok kapcsolati problémában ez a mechanizmus hat. Sokszor ott is találkozhatunk kettős eltolódással, ahol az áldozatnak a tett után eszméletlennek kellett maradnia, és így nem volt lehetősége a cselekvésre. Ehhez még egy példa: Egy negyven körüli férfi a pszichoterápia alatt fedezi fel azt a félelmét, hogy erőszakot követne el valakivel szemben, valakit megfojthatna vagy őt megfojthatnák. Ez a tulajdonság és viselkedés nem utal semmire. Ezért megkérdezem tőle: „Van a családodban gyilkos?” Kiderült, hogy a nagybátyja, az édesanyja testvére gyilkos volt. Az üzemében volt egy alkalmazottja, aki a szeretője is volt. Egyik nap mutatott ennek a nőnek egy képet egy másik nőről és megkérte, hogy menjen el a fodrászhoz és vágassa le ugyanolyanra a haját, mint a képen lévő nőé. Amikor már hosszabb ideje látták az új frizurával a nőt, elutazott vele külföldre és ott megölte. Azután azzal a másik nővel tért haza, akinek a fotóját korábban megmutatta az áldozatának, ő lett az alkalmazottja és szeretője. De az egész kiderült és most életfogytiglan börtönben ül. A terapeuta még többet akart tudni a rokonokról, főleg a gyilkos nagyszüleiről és szüleiről. Arra kereste a választ, hogy miből kapja az erőt egy ilyen tett. De a férfi csak kevés információval tudott szolgálni. A nagyapáról egyáltalán semmit nem tudott, a nagymama pedig jámbor 152

és köztiszteletben álló nő volt. Később alaposabban utánajárt, és a következőt derítette ki: ez a jámbor nő a náci időszakban a bátyja segítségével homoszexuálisként feljelentette a férjét. Letartóztatták, koncentrációs táborba került és ott ölték meg. Itt újra a kettős eltolódás mechanizmusát láthatjuk: a rendszerben a tulajdonképpeni gyilkos, akitől a pusztító energia bizonyíthatóan kiindult, a jámbor nagymama volt. A fiú viszont, mint egy második Hamlet az apja megbosszulójaként lépett fel, de ahogy Hamlet, ő is egy kettős eltolódással. Saját édesanyjának megkegyelmezett, helyette a szeretett nőt ölte meg. El tudjuk képzelni, mit érezhetett a nagypapa a koncentrációs táborban. Ezeket a gyilkos érzéseket, amelyeket a feleségével szemben érezhetett, átvette a fia, és szeretőjével szemben engedte őket szabadjára. Minden következményt magára vállal, nemcsak a saját tettét, hanem anyja helyett is bűnhődik. Így mindkét szülőhöz hasonló, az anyához a tettel, az apához a fogsággal. Nem találtunk akkor megoldást, mert még nem tudtam rendszerrel dolgozni. Ma már odaállítanám a nagypapa mellé, akkor meglelné a nyugalmát. Egy példa a pozitív érzések eltolódására: Egy férfi és egy nő vettek részt az egyik kurzuson. Három gyerekük volt – a legfiatalabb lány hároméves –, és a férfi egészen bensőséges érzéseket táplált a legkisebb lány iránt, egyáltalán nem olyanokat, mint egy apa a gyereke iránt, hanem valami bensőségest és intimet, ami közvetlenül érintette, ahogy látni lehetett rajta. És ez nem volt igaz. Ez nem lehetett az apa érzése a lánya iránt. Kiderítettük, hogy az apjának volt egy ikernővére, aki korán meghalt. És egyszerre világossá vált: ugyanolyan érzéseket táplált a kislánya iránt, mint az ő apja az ikernővére iránt. Egyszerűen átvette. Az ikernővérről meg is feledkeztek. A kurzus után hazautaztak és négy hét múlva írt nekem egy levelet: Nagyon boldogok, újra azt érzi, hogy valóban az apja a lányának és rájött még valamire. A kislányt Claudiának hívták. Születése óta mindig Claudelinchennek szólították, mint a Claudia becézett alakja, de csak most esett le neki, hogy az apja nővérét Linchennek hívták. Senki sem 153

vette észre. Ez is egy összefonódás volt tehát, nem olyan rossz, és ez is egy oldás volt.

6. Az összefonódások oldása a. Megtalálni, hogy ki hiányzik Sok probléma, amelyekkel a pszichoterápiában vagy saját életünkben találkozunk, ilyen folyamatokkal függ össze, és a rendszerre vonatkozó terápiás feladat az, hogy kiderítsük, ki hiányzik. Ki a kirekesztett? Általában olyasvalaki, akinek nehéz sorsa volt, vagy akivel igazságtalanság történt. A rendszerterapeuták azután az ő törekvésével és jogaival foglalkoznak. A résztvevők szemében ő tehát gonosz, mert a kizárás többnyire egy erkölcsi leértékeléssel történik, közben pedig a másik vagy a többiek felértékelik magukat. A legfőbb hatása az, hogy valaki ennek az erkölcsnek a segítségével nagyobb odatartozási jogra tart igényt. MARTHA: Tegnap este vacsoránál meséltem, hogy körülbelül egy éve tudom, hogy van egy féltestvérem. Ez gyakorlatilag akkor derült ki, amikor apám meghalt. Ez egy családi titok volt a szüleim között és valahogy engem is megijesztett, hogy a többiek hogyan reagáltak erre. Én voltam az egyetlen a családban, aki felhívta őt. De nem találkoztam vele és azóta már nincs is kapcsolatunk. BERT HELLINGER: Egészen nyilvánvaló, hogy vele azonosulsz. Az ő érzéseit érzed, például azt, hogy nem tartozhatsz oda. (Martha sírni kezd, és fájdalmas arcot vág.) Igen, ez az ő érzése. MARTHA: Nem az enyém? BERT HELLINGER: Átalakíthatod úgy, hogy mellé állsz, és azt mondod: „A testvérem vagy és én a te testvéred.” A fájdalmad megtiszteli a nővéredet. ANDREA: Hogyan informálódik a nagycsaládi lelkiismeret vagy az azonosuló személy? BERT HELLINGER: Nem tudom, hogy zajlik. Csak azt látom, hogy így van; hogy hogyan, az nem megfogható számomra és a megoldás szempontjából nem fontos. KÉRDÉS: Mi történik, ha nem áll rendelkezésre a megjelenítéshez azonos nemű? BERT HELLINGER: Akkor néha átveszi egy ellentétes nemű. És akkor előfordulhat, hogy homoszexuális lesz. 154

KÉRDÉS: Előfordulhat, hogy valaki két személlyel azonosul? BERT HELLINGER: Én ezzel még nem találkoztam, de Friedemann arra jutott,

hogy akkor az illető skizofrén lenne. Ez olyan volt, mint egy ihlet, engem közvetlenül megérintett, amikor ezt mondta. Most itt van a levegőben, hat, és később talán jön rá valami reakció. KÉRDÉS: Ha egy kitaszítottat egy másik személy képvisel, mi történik azután a következő generációban? BERT HELLINGER: Azt figyeltem meg, hogy van egy időtényező, ami után ezt elfelejtik. Amikor már nem hat tovább. Idővel enyhül. Ha például egy unoka a nagyapjával azonosul – bármi történik is – és az unokának megint csak gyerekei vannak, akkor a gyerekek szintjén a dédnagypapával való azonosulás már nem játszik szerepet. Én legalábbis még nem láttam ilyet. KÉRDÉS: Előfordulhat azonosulás a nagyszülők testvéreivel is? BERT HELLINGER: Nagyon ritka, és csak ha nagyon különös volt a sorsuk. Csak kétszer vagy háromszor találkoztam ilyen esettel. KÉRDÉS: A rendszerterápiában és a hipnoterápiában sokat dolgoznak az Itt és Most-ban. Hogy jön az össze azzal, hogy itt újra a múlt köszön vissza? BERT HELLINGER: Azt hiszem, a két dolog egymásnak feszül. Nem szabad kijátszani egymás ellen a kettőt. Megtennék az egyiket is, és a másikat is. LARS (Benno felállítására utal, akinek az apja egy fogyatékos gyereket a Harmadik Birodalom idején egy otthonba adott, ahol megölték): Benno apjában nem látnék gyilkost, hanem hogy egy bizonyos történelmi helyzetben együtt haladt a gyilkos nézetekkel és beadott egy gyereket egy otthonba. Ez azért különbség ahhoz képest, amit te mondtál és foglalkoztat engem. BERT HELLINGER: Milyen hatása van annak, amit Lars mond? – Rossz ez a fajta beavatkozás. Elveszi a komolyságot. Nem játszik ugyanis szerepet, itt nem a motivációról van szó, hanem az eredményről, az eredmény súlyáról. Ha például konfrontálódom valakivel, aki megölt valakit és most enyhébbek a körülmények, például a pszichológiai állapota, akkor is viselnie kell minden következményt. Az összefonódás felismeré155

se nem mentesíti a következmények alól, mert akkor mindent az áldozatnak kellene viselnie, az pedig nem megy. Akkor minden felborul.

156

Egy példa az ellenkező neművel való azonosulásra: Az egyik résztvevő hölgy azzal a problémával keresett meg, hogy a meglévő sok ismeretét és a sok szerzett tapasztalatát nem tudja alkalmazni. Úgy érzi, mintha nem lenne szabad tudnia és értenie. BERT HELLINGER (miután egy ideig kereste a rendszerben a „butát”): Került valaki pszichiátriára, volt-e debil, törvénytelen, kirekesztett, elrejtett? CARLA: Apám egyik jegyese tudathasadásos lett. BERT HELLINGER: Ő az a kirekesztett személy, őt most felállítjuk. (A származási család felállítása során a családtagok képviselőinek reakciójából világossá válik, hogy a nő az anyja egyik korábbi jegyesével azonosul. A felállítást végző hölgynek ekkor tűnik fel, hogy minden kép, amelyet ez a férfi festett, az ő tulajdonában van, és nagyon ragaszkodik hozzájuk.) Ebben a helyzetben, ebben az azonosulásban nem tudott az apjával kapcsolatot kialakítani, mert a riválist képviselte számára, és az anyjához sem kötődött, mert nem a lányát képviselte számára, hanem az első férfit, és nem lehetett zavartalan a viszonyulása saját nőiességéhez sem, mert ellenkező neművel azonosult. A megoldás az, hogy azt mondja az édesanyjának (az apjára mutatva): Ő számomra az igazi. A másikhoz nincs közöm. És azt mondja az apjának: Te vagy számomra az igazi, a másikhoz nincs közöm. Akkor nyilvánvalóan visszakerül gyerekszerepbe és elválik a másiktól. És ha az anya jegyesét elismerik, a nyomás is megszűnik, amely őt az azonosulásra ösztönözte. CARLA a felállítás után: Hogyan juthatok el oda, hogy tanulhassak? Ez volt a kiinduló kérdésem. BERT HELLINGER: Várni kell egy kicsit, hogy aktuális-e még a kérdés, és hogyan hat a kép. Eltarthat egy évig vagy kettőig, míg a belső kép egészen megvalósul. Nagy lemondás letenni egy ilyen azonosulást. Ezért döntő lépés egy megfelelőbb, kisebb helyre állni. CARLA felszabadultan: Igen, én a gyerek vagyok. BERT HELLINGER: Pontosan, megvolt az első hatás. Téves küldemény a rendszerben Egy öngyilkosságra hajlamos fiatalember meséli egy csoportban, hogy amikor még gyerek volt, megkérdezte anyai nagyapját: „Mikor halsz 157

meg és adod át a helyedet?” A nagypapa hangosan nevetett, de neki egész életében nem ment ki a fejéből ez a mondat. Ez a mondat egy téves küldemény. Egy olyan mondat, amely valakié a rendszerben, és amit azután a leggyengébb fejez ki. A csoport vezetője úgy gondolta, a mondatot egy gyerek mondta ki, mert más összefüggésben nem volt szabad kimondani. És ilyenkor találékonyak. A másik nagypapa, apai ágon sok évvel ezelőtt viszonyt kezdett egy titkárnővel, és erre a felesége tbc-ben megbetegedett. Ide tartozott a mondat: „Mikor halsz meg végre, hogy átadd a helyedet?” A kívánság teljesült: a feleség meghalt. De ezután a mit sem sejtő utódok vették kézbe ártatlanul-bűnösként a bűnt és a bűnhődést. Először is az egyik fiú megakadályozta, hogy az apa hasznot húzzon az anya halálából. Lelépett a titkárnővel. És azután ajánlkozott az egyik unoka, hogy magára vegye a vészterhes mondatot, és lelkiismeretesen bűnhődjön a bűnéért. Öngyilkossági hajlama lett. b. Miről ismerhetjük fel az összefonódásokat? Lehetetlen ráérezni, hogy a régi, megoldatlan konfliktusok kísértetei milyen tettekben és érzelmekben válnak láthatóvá. Az azonosulás érzése: „önmagán kívül lenni”. Ha valaki intenzív érzéseket mutat egy rendszerben vagy olyan tetteket, amelyek nem érthetőek a jelenlegi helyzetből, vagy azt vesszük észre, hogy valakivel egyáltalán nem lehet beszélni, mert olyan mintha transzban lenne vagy idegenként cselekszik, mintha megszállottja lenne egy konfliktusnak és idegen félelmeknek, akkor az utalhat rendszeren belüli összefonódásra. A fanatikusan az igazságért harcolók sokszor összefonódás részesei. Ha valaki energikusan vagy konokul harcol, akkor az sokszor önmagát képviseli. Ezeket akár kegyetlenül is lefolytathatják. Ha van egy bűnbak a később születettek között a rendszerben, akkor többnyire korábban is volt egy, és érdemes ott utánanézni. Azon tudunk leolvasni egy összefonódást, ami történik. Idővel kialakul hozzá az érzékünk, de fejleszteni kell, mint a zenei hallást. A legtöbben egészen durván kezdenek el különbséget tenni, de ha az emberben már kialakul az abszolút hallás, minden kis különbséget érzékelni 158

tud. Akkor már érzi, amit a többiek nem éreznek. Ehhez kell tehát egyfajta edzés és egy bizonyos fejlődés. Egy kérdés a szeminárium alatt: ERNST (Karl felállításával kapcsolatban, amelyben egy tíz évvel idősebb törvénytelen féltestvér apjával történt az azonosulás): Vannak jelek arra egy konstellációban, hogy mikor vesznek át egy érzést? BERT HELLINGER: Nem, Karinál ez a végkövetkeztetés volt. Ezt ilyenkor elengedem, mint egy kísérleti ballont és megnézem, hogy igaz-e. Ez sokszor egy hipotézis, amelyet a felállítás alapján alakítok ki. A szomorúság érzése, amelyet kezdetben mutatott, nem volt érthető az adott helyzetben. Ebből lehet arra következtetni, hogy az egy átvett érzés. Bevonódás idegen dinamikákba Az egyik szemináriumból: WOLFGANG: Újra és újra nem a vádló helyzetébe kerülök, hanem azéba, aki valamit rossz néven vesz, bár már el van intézve és én tulajdonképpen kívül állok. Például egy munkahely, ahol felmondtak. BERT HELLINGER: Azt kell mondanod: „Megérdemeltétek, hogy elveszítsetek.” WOLFGANG: Én is ezt mondtam (nevet). BERT HELLINGER: Vannak folyamatok, amelyeket nem látunk át. Egy példa: Tavaly írt nekem egy levelet egy kolléga, aki párszor volt már itt képzésen, amelyben azt közölte velem, hogy írt róla egy cikket egy újság. A cikk azt állítja, hogy egy szekta tanai szerint dolgozik, mint terapeuta, alapított egy szektát és ez nagyon veszélyes. Nagyon megdöbbentette. Később felhívott és megkérdezte, hogy mit csináljon. Azt mondtam neki: Semmit, egyáltalán semmit sem tehetsz, és nem szabad hatalmat adnod nekik a lelked fölött. El kell őket felejtened, egészen elfelejteni. Erre küldött nekem egy kosbőr zacskót. Ezután az történt, hogy felmondtak az egyik munkatársának, mert ő is ehhez a „szektához” tartozik. Abszolút őrültség. Nagyon kedves, érzékeny embernek tartom őt. Azután írt nemrég még egy levelet, amelyben azt közölte, hogy a szerkesztő, aki a cikket kezdeményezte és meg159

írta, volt nála tanácsadáson. Azon akart vele dolgozni, hogy kibéküljön az egyik szülővel, de az újságíró kivonta magát ez alól. Most egy másik terapeutánál van egy másik irányzat képviselőjénél, aki úgy gondolja, hogy forduljon a szülei ellen. Így kerül bele néha az ember dinamikákba, amelyek túl vannak a saját felelősségen és túl azon a határon, hogy befolyásolhatnánk őket. Ehhez kapcsolódóan talán segít egy bibliai történet: Volt egy romlott város, benne az emberek olyan rosszak, hogy a város pusztulásra volt ítélve. Néhány embert azonban megmentettek, de egy feltétellel… Ehhez még egy történet: Az emberről, aki nem tudta, hogy mór béke van A harmincéves háború után – nehéz idők voltak – újra előjöttek az emberek az erdőkből és elkezdték újra felépíteni a házaikat, megművelték a földeket és gondját viselték annak a kevés jószágnak, ami még megmaradt. Egy évvel később megvolt az első békében töltött aratás, az állatok szaporodtak és az emberek ünnepeltek. A falu szélén volt azonban egy ház, amelynek az ajtaját befalazták. Ha néha arra ment valaki, úgy tűnt neki, mintha hallott volna bentről valamit, de az embereknek túl sok gondjuk volt ahhoz, hogy még ezzel is törődtek volna. Egyik éjszaka keservesen vonyított a ház befalazott ajtaja előtt egy sebesült kiskutya. Ekkor malter hullott le a befalazott ajtóról, megmozdult az egyik kő, egy kéz kinyúlt a kiskutyáért és behúzta az ajtón. Tényleg volt bent valaki, aki nem tudta, hogy béke van. Ölébe vette a kiskutyát, érezte a melegét és a kutya elaludt. Az ember kinézett a kis lyukon, idegen csillagokat látott, és hosszú idő után először szívta magába az éjszaka friss levegőjét. Amikor hajnalodott, kakas kukorékolt, a kiskutya felébredt, és az ember látta, hogy hagynia kell elmenni. Áttolta a kis nyíláson, a kutya pedig azonnal elszaladt az övéihez. 160

Amikor felkelt a nap, gyerekek jártak arra és egyiküknek friss alma volt a kezében. Benéztek a nyíláson és látták az embert Elaludt. Elég volt neki, hogy kinézhetett a szabadba. c. A rosszat jóval kiegyenlíteni Ha az a később született, aki egy korábban született sorsát utánozza, hirtelen megérti, mi történik, és azután ránéz erre a kitaszítottra vagy mellé áll, helyet ad neki a szívében, szereti és fejet hajt előtte, akkor feloldódik az azonosulás. A szeretet révén kapcsolat jön létre, és a kitaszított így tisztelt másikká válik, baráttá, védőangyallá és erőforrássá. Az azonosulás ugyanis épp az ellenkezője a kapcsolatnak. A helyes viselkedés az, hogy a korábban azonosult visszafogja magát, és azután saját, neki megfelelő helyén marad. Így újra helyreáll az egyensúly. Mivel nem érezzük a nagycsaládi lelkiismeretet, nem hagyatkozhatunk a megoldás során önmagunkra és érzésünkre. Emiatt ilyen esetekben a terapeuta nem bízhatja rá a páciensre, hogy maga találja meg a megoldást, mert ezt a lelkiismeretet csak a belátás révén ismerjük meg. Olyan ez, mint a testünk. Vannak olyan állapotok a testünkben, amelyeket nem érzünk és ennek ellenére veszélyesek. A rendszerekben is előfordulhat, hogy a csalóka érzés ellenére, hogy minden rendben van, valami rosszul működik, és a terapeutának kell tudnia, hogy miről van szó, neki kell megoldást találnia, megoldást a páciens számára. A megoldással azután a felszabadulás, az öröm és a teljesség érzése kell, hogy felébredjen. Egy családi konstelláció felállításakor plasztikusan láthatjuk magunk előtt, ahogy egy rendszer a szemünk előtt megváltozik és nyugalomra talál, ha a kirekesztetteket újra felveszik a rendszerbe és megkapják méltó helyüket. Nagy lemondással jár az azonosulás elhagyása, mert ebben a helyzetben nagyon fontosnak érzi magát az ember. De a terapeuta sem gondolhatja soha, hogy ő most már érti ezeket a folyamatokat, mert mindig új változatok vannak és mindig tapogatózva kénytelen kísérletezni. Ezt a nyomasztó, negatív dolgokban történő kiegyenlítés utáni szükségletet tehát csak úgy tudjuk elkerülni, ha a negatív kiegyenlítést pozitívval helyettesítjük. Ez akkor sikerül, ha a később születettek elfogad161

nak a korábbiaktól, bármi legyen is az ár, és ha tisztelik a korábbiakat, bármit tettek is, és ha az elmúlt, akár rossz, akár jó, valóban elmúlhat. A kirekesztettek így újra megkapják vendégjogukat, és ahelyett hogy megfélemlítenének bennünket, áldást hoznak, és mi, ha megadjuk nekik azt a helyet, ami megilleti őket, békében vagyunk velük és teljesnek, egésznek érezzük magunkat, mert mindannyian, akik hozzánk tartoznak, valóban a mieink. Ahhoz, hogy ez a kiegyensúlyozás könnyebben sikerüljön, elmesélek egy történetet, amely abban, aki átadja magát neki, azt a hatást okozza, amiről beszámol. A visszatérés Egy olyan utazásra hívlak most el benneteket, melynek során a múltba látogatunk el, mint amikor az emberek évekkel később még egyszer felkerekednek, hogy visszatérjenek oda, ahol valamikor döntő fontosságú esemény történt velük. De ezúttal nincs veszély, már mindent túléltek. Inkább olyan ez, mint amikor az öreg harcosok, miután már régóta béke van, még egyszer végigsétálnak azon a csatamezőn, ahol helyt kellett állniuk. Már rég újra kinőtt a fű, a fák virágoznak és gyümölcsöt hoznak. Talán már meg sem ismerik a helyet, mert nem olyannak tűnik, mint ahogy az emlékezetünkben őrzik, és csak segítséggel tudnak tájékozódni. Mert különös, hogy mennyire másként éljük meg a veszélyt. Egy gyerek például az ijedtségtől megdermedve áll egy nagy kutya előtt. Majd jön az anyukája, az ölébe veszi, oldódik a feszültség és a gyerek sírni kezd. De hamarosan odafordítja a fejét, biztonságos magasságból lenéz – most már elfogulatlanul – a félelmetes állatra. Másvalaki, ha megvágja magát, nem bírja a saját vérét látni. Ha azonban elfordítja a fejét, csak alig érez fájdalmat. Az a rossz tehát, ha minden érzékünk egyszerre foglya a történéseknek, ha már nem tudunk külön-külön közelíteni, és így az egyént legyőzik az érzékek, míg végül már nem látja, hallja, érzi és tudja, hogy mi van. 162

Egy olyan útra indulunk most, amelynek során mindenki, aki akarja, szembenézhet az egésszel, de nem egyszerre, és megélheti az egészet, de azzal a védelemmel, amelyet kíván magának; amely mellett megértheti, hogy mi számít, egyiket a másik után. Aki akarja, az képviseltetheti is magát, mint aki otthon kényelembe helyezi magát a fotelben, és azután behunyja a szemét és arról álmodozik, hogy utazik, és bár otthon marad és alszik, mindent megél, mintha maga is ott lenne. Az utazás egy városba vezet, amely egykor gazdag volt és híres, de már rég magányos és üres, mint egy szellemváros a Vadnyugaton. Még lehet látni a vajatokat, ahol aranyat ástak, a házak még majdnem épek, sőt még az operaházat is lehet látni. De minden kihalt. Már rég nincs itt más, csak emlékezés. Aki erre az útra indul, keres magának egy érdeklődőt, akit vezethet. Így jön el erre a helyre, és itt felébred az emlékezet. Itt történt tehát, ami olyan nagyon megrázta, amire még ma is csak nehezen akar emlékezni, mert olyan fájdalmas volt. De most süt a nap az elhagyott város fölött. Ahol egykor élet volt, embertömeg és erőszak, ott nyugalom uralkodik, szinte béke. Bejárják az utcákat és megtalálják a házat. Még tétovázik, hogy be merjen-e menni; kísérője először egyedül akar belépni, hogy már előre körülnézzen és megtudja, biztonságos-e a hely és hogy maradt-e valami az akkori időkből. Időközben a másik az üres utcákat nézi kint és emlékek ébrednek benne a szomszédokról vagy barátokról, akik ott éltek. Eszébe jutnak jelenetek, amikor boldog volt és vidám, tele életkedvvel és tetterővel, ahogy a gyerekek, akiket semmi sem állíthat meg, mert előre törnek az új felé, az ismeretlen, a nagy, a messzi felé, kalandok felé és kiállt veszedelmek felé. Így telik el az idő. Majd int neki kísérője, hogy jöjjön utána. Ő maga is belép a házba, az előszobába jut, körülnéz és vár. Tudja, hogy akkoriban kik segíthettek volna neki, hogy elviselhesse, emberek, akik szerették őt, és akik szintén erősek és bátrak voltak és tudók. Olyan neki, mintha most itt lennének, 163

mintha hallaná a hangjukat és érezné az erejüket. Azután kísérője kézen fogja, és együtt kinyitják a tulajdonképpeni ajtót. Itt áll hát és visszatért. Fogja a kezet, amely idáig vezette, és nyugodtan körülnéz, hogy lássa, milyen volt valójában az egyik és a másik dolog, az egész. Különös, mennyire másképp érzékeli, ha összeszedett marad és fogja segítője kezét. Az is eszébe jut, amit régóta kizárt, mint amikor végre hozzákapcsolódik valamihez, ami hozzá tartozik. Így vár és néz, míg mindent tud. Azután azonban ellepi az érzés és amögött, ami a felszínen volt, megérzi a szeretetet és a fájdalmat. Olyan, mintha hazatért volna, és az alapot látná, ahol nincs már jog és nincs bosszú, ahol a sors hat és az alázat gyógyít és a tehetetlenség békét hoz. Segítője fogja a karját, hogy biztonságban érezze magát. Mélyet lélegzik, és azután elengedi. Így lefolyik, ami olyan sokáig porosodott, és ő könnyűséget, meleget érez. Amikor vége, a másik ránéz, és azt mondja: „Talán magadra vettél akkoriban valamit, amit itt kell hagynod, mert nem a tiéd és nem is várható el tőled. Például a túlzott bűnösségérzés, mintha neked kellene megfizetned, amit mások elvettek. Tedd le itt azt is, ami különben idegen lenne számodra: mások betegségét vagy sorsát, vagy hitét és érzését. Azt a döntést is, ami kárt okozott neked, hagyd most itt.” Jót tesznek neki a szavak. Olyannak érzi önmagát, mint aki súlyos terhet cipelt és most végre leteszi. Fellélegzik és megrázza magát. Először érzi magát pihekönnyűnek. A barát újra beszélni kezd: „Talán te is letettél és feladtál valamit akkoriban, amit meg kell tartanod, mert a tiéd. Például egy képességet, egy belső igényt, talán az ártatlanságot vagy bűnösséget, emléket és bizonyosságot, a bátorságot a teljes létezéshez, a hozzád méretezett tetthez. Gyűjtsd magadba újra, és vidd magaddal a jövődbe.” 164

Ezekkel a szavakkal is egyetért. Majd megvizsgálja, mit adott oda és mi az, amit most újra magához kell vennie. Amikor magához veszi, érzi a talajt a talpa alatt és érzi saját súlyát. Azután a barátja pár lépéssel odább vezeti és odamegy vele a háttérben álló ajtóhoz. Kinyitják és megtalálják… a tudást, ami megbékít. Most már semmi sem tartja a régi helyen. Igyekszik elindulni, köszönetet mond baráti kísérőjének és útra kel visszafelé. Hazaérkezvén még időre van szüksége, hogy kiismerje magát új szabadságában és régi erejében. De titokban már a következő utazást tervezi, ezúttal egy új, ismeretlen vidékre. d. Isten bűnhődésre ítélt Egy részletes példaeset: Friedrich lelkész és egy hatnapos tanfolyamon vett részt. Származási családjának története annak a példája, hogyan próbálnak bűnhődni egy családban az egymás után következő nemzedékek egy korábban született tetteiért, és hogyan utánozzák ennek az ősnek a sorsát. Végigkísérjük Friedrichet ezen a hat napon: Az első nap végén FRIEDRICH: Nagyon nyomaszt, hogy milyen messzire visszanyúlnak a történések a családi konstellációkban és a végén eléggé sokkolt, amit a párkapcsolatról való lemondásról mondtál. Belül még mindig egészen le vagyok taglózva. BERT HELLINGER: Számodra ez még túl korai! (Általános derültség.) FRIEDRICH: Igen, meg voltam róla győződve, hogy a férfi kap valamit a nőtől és fordítva. BERT HELLINGER: Igen, előtte mindenki azt gondolja. FRIEDRICH: Azt hiszem, ennek a szexuális területhez is köze van. Én hihetetlenül racionalista voltam és időközben valamivel beleérzőbb lettem. Most megint felébredt bennem valami. BERT HELLINGER: Egy úton a megfelelő hely és a megfelelő beteljesülés egy bizonyos időben jön el. Amikor virágzás van, még nincsenek gyü165

mölcsök. Amikor a fa levelei sárgulnak, akkor hullanak le a gyümölcsök (derültség). FRIEDRICH: Azt hiszem, ez a lemondási tapasztalat azzal függ össze, hogy a vágy, amelyet felébreszt, sokkal hatalmasabb, mint az ember… BERT HELLINGER: A vágy beteljesüléséről való lemondás rossz, és gonosszá tesz. A beteljesülés utáni lemondás lazává tesz, teljességet hoz, és egészen más a hatása. Ezért nem szabad, hogy túl korai legyen a lemondás. A második nap délelőttjén Jól vagyok. Egy kicsit össze vagyok zavarodva, újra és újra kérdések merülnek fel bennem azzal kapcsolatban, amit látok. Túlságosan szétaprózna mindent, ha feltenném ezeket a kérdéseket. Megélni szeretném. BERT HELLINGER: Pontosan, jó! FRIEDRICH: Még a tegnapi konstellációval kapcsolatban foglalkoztat valami. Ennek azt hiszem, nálam az elhagyottság érzéséhez is köze van. BERT HELLINGER: Téged elhagyott valaki? FRIEDRICH: Igen, viszonyom volt egy nővel. Az én hivatásomnál logikus, hogy ő elfordul, még akkor is, ha én nagyon aktív voltam a kapcsolatban. BERT HELLINGER: Igen, pontosan. FRIEDRICH: AZ eszemmel el tudom ezt fogadni (halk hangon), de a fájdalom azért ott van. BERT HELLINGER: EZ a gyerekek fájdalma. Ezért ment volna egyébként is tönkre a kapcsolat, mert te egy gyerek elvárásaival közelítesz és nem egyenrangú társként. Később még egyszer megnézzük, rendben? FRIEDRICH:

A második nap délutánján FRIEDRICH: Igazán ellazultnak érzem magam, kellemesen és örülök, hogy… BERT HELLINGER: Kár! FRIEDRICH:…hogy… BERT HELLINGER: Hallottad, mit mondtam? 166

FRIEDRICH:

Igen: Kár! Mert nincs bennem feszültség? De érzem, hogy kíváncsiság van bennem… BERT HELLINGER: AZ túl kevés. A harmadik napon FRIEDRICH: Igen, ma éjszaka fájt a hasam. BERT HELLINGER: A hasfájás mindig ugyanazt jelenti. Tudod mit? – A gyerekeknek fáj a hasuk, ha nincs mellettük az édesanyjuk. Ezt most elég merészen odamondtam, nincs vele túl sok tapasztalatom, de az idősebbeknek is fáj a hasuk, ha elhagyják őket. Egyszer majd megkeresem az összefüggést. Segít neked ez az értelmezés? FRIEDRICH: Végig kell gondolnom. BERT HELLINGER: Lehet, hogy egy emlék is kötődik hozzá. FRIEDRICH: Igen, olyan nehéznek érzem itt (végigsimít arcának mindkét oldalán), és csodálkozom, hogy mindent megértek, ami itt elhangzik. Belül azt érzem, hogy nagyon fáradt vagyok, bár eleget aludtam. A negyedik nap délutánján FRIEDRICH: Egész idő alatt a kiegyenlítéssel kapcsolatos dolog foglalkoztatott. Születésem előtt édesanyám felajánlott Máriának és Istennek. Én voltam a családban a harmadik gyerek, és az első, aki problémamentesen jött világra. Az első kettő születésekor borzasztó nehézségek merültek fel. Pár nappal a szülés előtt anyám megátkozta a nagymamámat, és azután pánikszerű félelem ébredt benne, hogy valami rossz fog történni. Amikor gond nélkül világra jöttem, Isten ajándékának tekintett. BERT HELLINGER: A lelkészeket szinte mindig áldozatul adják, hogy bűnhődjenek valami családi dologért, és hogy kiegyenlítsenek egy igazságtalanságot. Amit leírtál, az egy egészen jellegzetes helyzet. Ezért haragszanak is az így feláldozottak Istenre. Ezt néha papoknál is meg lehet figyelni, amikor néha úgy viselkednek, mintha Istennel szemben titokban haragot éreznének, és inkább elfelé terelik tőle az embereket, mint felé. Ezt azonban együttérzéssel kell nézni, ha valaki bele van gabalyodva egy ilyen összefonódásba. Sok évvel ezelőtt egyszer meghívtak egy evangélikus káplánoknak tartott kurzusra Svájcba. Túl későn vettem észre, hogy csoportdinami167

kailag teljesen lehetetlen helyzet volt. Én voltam ugyanis az egyetlen katolikus köztük és ráadásul egy valamikori lelkész, és még ők nevettek ki engem. Azt mondták: „Még csak keresztény sem vagy.” Akkor azt mondtam magamban: bosszút állok, és vártam a lehetőséget. Ez egy nagyon fontos folyamat volt, annak kellett lennie. Pár nap után rájöttem, hogyan fogom csinálni. A délutáni kávészünet után ártatlanul azt mondtam: „Eszembe jutott egy gyakorlat, de az anynyira borzasztó, hogy alig merem javasolni. Az jutott ugyanis eszembe, hogy beállíthatnánk középre egy széket, és elképzelitek, hogy Jézus ül a széken és mindenki mond neki valamit.” Azonnal hozzákezdtek, és hihetetlen dühkitörésekre került sor. A végén azt mondtam: „Én nem érzem őt bűnösnek.” Ez volt a bosszúm. Pár héttel ezelőtt találkoztam valakivel, aki részt vett azon a kurzuson. Eszembe juttatott valamit, amit már elfelejtettem, mégpedig, hogy az egyik gyakorlat alatt valaki kiszaladt a konyhába, hozott egy kést, és a késsel indult el a szék felé. Olyan nagy harag volt benne. Csak kevés lelkész tiszteli Istent azok közül, akiket feláldoznak. Nem képesek rá, és nem is lehet elvárni tőlük. Ezért lesznek sokszor keserűek öregkorukra. Hogyan lehet ebből kimenekülni? FRIEDRICH: Elhatárolódtam édesanyámtól. BERT HELLINGER: Az nem hoz oldást, épp

ellenkezőleg, megszilárdítja. Az tenne szabaddá, ha azt mondanád: „Mama, érted szívesen megteszem.” Ebben a pillanatban az áldozat kikerül az áldozat szerepéből. Akkor már nem passzív, hanem aktívvá válik. Hagyd, hogy hasson rád, Friedrich, rendben?

A negyedik nap estéjén FRIEDRICH: Eszembe jutott az apai nagyapámnak egy házasságon kívül született lánya, akit a család teljesen kirekesztett. Erről édesanyám csak későn, nagyon későn mesélt. Ez a lány az édesanyjával nőtt fel és azután kolostorba vonult. 168

BERT HELLINGER:

Kinek kellett volna kolostorba vonulnia, ha már ilyen kategóriákban gondolkodunk? – A nagyapának természetesen, de a lány vette át helyette a félrelépésért a bűnhődést. FRIEDRICH: Apám egyik testvére is kolostorba vonult és az egyik testvérem is. BERT HELLINGER: EZ akkor halmozottan jelentkezik nálatok. FRIEDRICH: Igen, édesanyám két testvére is kolostorba vonult, és az egyik bátyja megölte magát. BERT HELLINGER: Rendszerdinamikailag ez ugyanaz: kolostorba menni vagy öngyilkosságot elkövetni. Elmesélek neked egy kis történetet. (Amikor valaki bekattintja a tollát, hogy leírja a történetet) Ha valaki leír egy történetet, az olyan, mint amikor valaki a mezőn sétál, leszakítja a virágot, és mire hazaér, elhervad. A szeretet Egy férfi azt álmodta éjszaka, hogy Isten hangját hallotta, aki azt mondta neki: „Állj fel, fogd a fiadat, egyetlen szeretett fiadat, vezesd fel arra a hegyre, amelyet mutatok neked, és mutasd be ott nekem áldozatként.” Reggel felkelt a férfi, ránézett a fiára, egyetlen szeretett fiára, ránézett a feleségére, a gyerek anyjára, és ránézett Istenre. Fogta a gyereket, felvezette a hegyre, épített egy oltárt, összekötötte a gyerek két kezét, kést vett elő és meg akarta ölni. De akkor hallott egy másik hangot, és a fia helyett egy bárányt vágott le. Hogyan néz a fiú az apjára? Hogyan az apa a fiára? Hogyan a feleség a férjére? Hogyan a férfi a feleségére? Hogyan néznek Istenre? És hogyan néz Isten – ha létezik – rájuk? Egy másik férfi is álmodott éjszaka, Isten hangját hallotta, aki azt mondta neki: „Állj fel, fogd a fiadat, egyetlen, szeretett fiadat, vezesd fel a hegyre, amelyet mutatok neked, és mutasd be ott nekem áldozatként.” 169

Reggel a férfi felkelt, ránézett a fiára, egyetlen szeretett fiára, ránézett a feleségére, a gyerek anyjára, ránézett Istenre. Válaszát Isten arcába vágta: „Nem teszem meg.” Hogyan néz a fiú az apjára? Hogyan az apa a fiára? Hogyan a feleség a férjére? Hogyan a férfi a feleségére? Hogyan néznek Istenre? És hogyan néz Isten – ha létezik – rájuk? Az ötödik nap délutánján FRIEDRICH: Ami most leginkább foglalkoztat, az a hivatásom és egy kapcsolat. Egyrészt egészen élem a hivatásomat, másrészt viszont beleszerettem egy nőbe. Azt hiszem, nem stimmel valami. BERT HELLINGER: Igen, itt valami nem stimmel. FRIEDRICH: Túl sok energia folyik bele és túlságosan foglalkoztat. BERT HELLINGER: Igen, ezt nevezik mániákusnak. – így, ahogy elmondod, csak rád vonatkozik. Én jól érzem magam, nekem sok energiám van, én… És mi van a másik személlyel? Őt abban a pillanatban használod. Az anya pozíciójába kerül, te pedig a gyermekébe. Ez nem fog menni, mert számodra nincsenek következményei. Itt lehet látni a szerelem és a szeretet közötti különbséget. A fiatalabb nő mindig az anyát jelenti. Amikor egy idős férfi egy fiatal lányt keres magának, az anyját keresi. Ezzel eltér az egyenrangúságtól, ilyenkor a férfi fölényben lévőnek tűnik, de valójában a fiatalabb nő van érte, nem pedig ő a nőért. Ez pedig az anya-fiú viszony. Nőknél ez pont fordítva van. Ezért semmi sem lehet belőle. FRIEDRICH: Igen, ez igaz, egy egyenrangú nővel nem tudnék ennyire mit kezdeni. Nem tudok olyan könnyedén elhatárolódni. BERT HELLINGER: De ott a szeretet is lehetséges lenne. Egy nem egyenrangúval ez nem megy. Ez mindkét irányra igaz: az anyát egy férfinál megjelenítheti egy sokkal idősebb és egy sokkal fiatalabb nő is. És egy férfinál az apát képviselheti egy nagyon sokkal idősebb férfi és egy na170

gyon sokkal fiatalabb férfi is. Van természetesen egy korkülönbség, amelyen belül lehetséges a kapcsolat. FRIEDRICH: Ha jó érzésem lett volna, bizonyára levontam volna már a konzekvenciákat. De még nem tettem. BERT HELLINGER: Igen, pontosan, az sem sikerülne. FRIEDRICH: Tehát kezdettől világosan elhatárolódni? BERT HELLINGER: Vagy tisztábban odamenni. FRIEDRICH: ÉS akkor észre fogom venni? BERT HELLINGER: Ha tisztábban mész oda, akkor következményei vannak. Akkor másfajta súlya lesz, például ha azzal járna a kapcsolat, hogy fel kell adnod a hivatásodat. Akkor látod, hogy komolyan gondolod-e. FRIEDRICH: Másképp nem jövök ki belőle? BERT HELLINGER: Azt hiszem, nem. FRIEDRICH: Tehát először valaminek rosszul kell sikerülnie? BERT HELLINGER: Nem, nem kell. Csak adok pár dolgot, amit átgondolhatsz. – Most sokkal komolyabb vagy, más az arckifejezésed és összeszedett vagy. Ez most egy más ösvény számodra, és először hagylak, később majd visszatérünk hozzád. Az ötödik nap estéjén Még elég intenzíven foglalkoztat, amit ma mondtál, de azt hiszem, hogy elég sok szeretetet fektetek… BERT HELLINGER: Nem, nem, nem, ez csalás. Abból olvashatod le, hogy mennyi erőt vagy kész beleinvesztálni. A kérdés az, mennyire leszel megbízható, és mennyire lehet benned biztos a másik. Erre most nem kell válaszolnod. Ez csak egy belső teszt. FRIEDRICH: De hogyan jövök ki akkor abból, amit te mániának neveztél? BERT HELLINGER: A szerelmesnek levés eufórikus érzése arányosan változik azzal, amit megtagadunk. Minél inkább kizárunk, annál magasabbra emelkedünk. Mondok egy példát egy másik területről, ami rokon ezzel: vannak komoly ezoterikusok, akik más úton járnak. Sokaknál, akik ezoterikusnak nevezik magukat, azt láthatjuk, hogy abban a pillanatban fordulnak az ezotériához, amikor nyomasztani kezdi őket egy közvetlen köteles171 FRIEDRICH:

ség, általában egy gyerekről való gondoskodás. Minél nagyobb a nyomás, annál inkább elmennek ilyen irányba. FRIEDRICH: EZ akkor összefügg az anyámhoz való kapcsolatommal? BERT HELLINGER: Igen, annyira erős, hogy nem tudsz együtt érezni a nőkkel. Édesanyád mindig jónak fog tartani téged, akárhogy bánsz is a nőkkel. Édesapádnál valószínűleg másképp lenne. A nőkkel való együttérzést a férfiak az apjuktól tanulják meg. – Jó az a komolyság, amiben most vagy. Ezzel a komolysággal észreveszel valamit, ami erőt ad és ami a szeretetben fog visszatérni. A hatodik napon A testvéreimre gondoltam. Az egyik fiútestvéremnek beszédhibája van, a legidősebb végtelenül lassan beszél, én pedig évek óta csikorgatom a fogaimat. BERT HELLINGER: A három közül még mindig ez a legjobb. FRIEDRICH mosolyog: Én is erre gondoltam. – Szeretném felállítani a származási családomat. BERT HELLINGER: Tessék. Friedrich megad még néhány kiegészítő információt: „Édesanyámnak kilenc testvére volt. A legidősebb, akit lelkésznek szántak, elesett a háborúban. Egy fiút kitagadtak a családból, mert vétett az apa normái ellen. Két lány kolostorba vonult. Édesanyám egyik öcscse vette át végül a családi üzletet, nagyon rossz házasságban élt és később öngyilkos lett. Aztán az anyai ági nagypapának állítólag szexuális kapcsolata volt egy nővel. Nagyon szigorú volt, néha ivott és megverte a feleségét, azután pedig újra bocsánatot kért tőle. A legkisebb gyerek korán meghalt, és a szülés elhúzódása miatt szellemi fogyatékos lett.” Bert Hellinger szerint a nagybácsi öngyilkossági hajlama összefüggésben áll azzal, hogy a család rendjével ellenkező módon vette át az üzletet. Friedrich felállítja származási családját. Ezután Bert Hellinger azonnal az apa mellé állítja az anyát, aki valamivel az apa előtt áll (1. átállítás). FRIEDRICH:

172

173

Friedrich származási családjának kiindulási konstellációja A közreműködők megjegyzései: Azzal, hogy a feleségem újra az oldalamra került, kisebb lett a szomorúság, amit a legkisebb gyermek halála miatt érzek. Amikor mellém lépett a feleségem, képbe került az elhunyt lányom és Friedrich. Ők ketten vidítanak fel, ők ketten jót tesznek nekem. Ha egyenesen nézek, akkor csak a feleségemet érzem, és nem is tudom, hogy ilyen nagy a családom. Szeretnék jobban a többi gyerek felé fordulni. De a feleségem közénk áll. ANYA: Amikor valamivel előrébb álltam, nagyon szomorú voltam. Itt a férjem mellett jól érezem magam és szinte szerelmes vagyok a velem szemben állóba (az elhunyt lányba). Ez egy nagyon szép tapasztalat. A velem szemben álló nagyon ismerős nekem. BERT HELLINGER: Ez különös kifejezés, hogy szerelmes a lányba. Ki lehet ez a családból? FRIEDRICH: A fiatalabb lánytestvére, aki a szülés után nem sokkal meghalt. Az édesanyám anyja napokig sírt utána. Az egész család úgy tekintett rá, mint egy angyalra, és mindenki tisztelte. BERT HELLINGER Friedrich képviselőjéhez: Hogy vagy? APA:

174

FRIEDRICH KÉPVISELŐJE:

Még egyetlen konstellációban sem voltam olyan nyugtalan, mint most. Végig kell tisztelegnem egy katonai parádét, és borzasztó soknak érzem, nagyon dühös vagyok. BERT HELLINGER: Igen, ő áldozat. (Friedrichhez) Sokszor mutatod magad kívülről vidámnak, de harag van mögötte. Mivel ma már nincs olyan sok időnk, nem megyek végig az egész folyamaton, de rendet csinálunk. (Felállítja a záró konstellációt.)

Friedrich származási családjának oldási konstellációja A közreműködők beszámolói: APA: Kitágult a mellkasom. Szabadon lélegzem, és az a büszke érzés van bennem, hogy ezt mi ketten hoztuk létre (rámutat a gyerekekre, általános derültség). ANYA: Egy fél focicsapat! – Elmúlt nálam a bűvölet. LEGIDŐSEBB FIÚ: Korábban nagyon korlátozva éreztem magam. Itt most jó a helyzetem, amiben mozogni is tudok. MÁSODIK FIÚ: Korábban azt éreztem, hogy belefáradtam az életbe és összecsuklom. Most van bennem életöröm. FRIEDRICH KÉPVISELŐJE: Most én is jól érzem magam, és azt tapasztalom, hogy büszke vagyok a szüleimre és a testvéreimre. 175

LEGIDŐSEBB LÁNY:

Én nem érzem itt jól magam. Nem ide tartozom. Azt vettem észre, hogy egészen távol vagyok az anyai ágtól. BERT HELLINGER: Ő az apa házasságon kívül született féltestvérét képviseli. (Az apa mellé állítja, és a legidősebb lány kijelöli neki a megfelelő helyet – lásd 1. átállítás.) LEGIDŐSEBB LÁNY: Idetartozom. BERT HELLINGER: Látjátok, pont olyan érzései voltak, milyennek az apa féltestvérének lennie kell. AZ APA FÉLTESTVÉRE: Innen le vagyok árnyékolva (balra, az apára mutat) és rajta kívül (a legidősebb lány) nem látok senkit. (Bert Hellinger Friedrich legidősebb lánytestvére mögé állítja, aki sugározni kezd; 2. átállítás). BERT HELLINGER: Vonult valaki a gyerekek közül kolostorba? FRIEDRICH: Igen, ez a lány. BERT HELLINGER: Akkor pontosan utánozta ezt a nőt. FRIEDRICH: De nem érzi jól magát. BERT HELLINGER: Meséld el neki a konstellációt NEGYEDIK FIÚ: Nekem még kicsit szűkös a hely a két lánytestvérem között. (Bert Hellinger a negyedik fiú mögé állítja az anya fiútestvérét, aki öngyilkos lett; 3. átállítás.) NEGYEDIK FIÚ: Igen, ettől megkönnyebbültem. BERT HELLINGER az anya képviselőjéhez: Benned okoz ez bármit? ANYA: Igen, most kellemesebb. FIATALABB LÁNYTESTVÉR: így nagyon jó. Az elején erős vonzást éreztem. Úgy éreztem, mintha kiszippantanám az anyát a családból. Olyan volt, mint egy transzállapot, de rossz érzés volt a többiekkel szemben. Most már nem így van. Az is jó, hogy az anya fiútestvére a testvérem mögött áll, mert különben az volt az érzésem, hogy rám támaszkodik és én kiesek. Így most meg tudok állni. AZ ANYA FIÚTESTVÉRE: Számomra is fontos, hogy megvan ez a kapcsolat (a legfiatalabb lányhoz). BERT HELLINGER (megkéri Friedrichet, hogy álljon a helyére, és azután beállít egy férfit a háta mögé; 4. átállítás): Ki az? FRIEDRICH: Anyám elesett fiútestvére. BERT HELLINGER: Milyen? 176

FRIEDRICH: JÓ. A második nevemet is utána kaptam. BERT HELLINGER: Rendben, ez most az oldás. FRIEDRICH: Én vagyok az egyetlen… BERT HELLINGER félbeszakítja: Nem, most ne mondj

Nagy energiát ad.

semmit! (Egy idő után) Ennyi volt. Leülhettek. (Friedrichhez) Elmesélek még egy kis történetet. A visszafordulás Valaki beleszületik a családjába, a hazájába és kultúrájába, és már gyerekként azt hallgatja, aki egykor a példaképe volt, a tanára, a mestere, és mély vágyat érez, hogy olyanná váljon, olyan legyen, mint ő. Csatlakozik hasonlóan gondolkodókhoz, évekig tartó fegyelemmel gyakorol és követi a nagy példaképet, míg ugyanolyanná nem válik, mint ő, és úgy nem gondolkodik, beszél, érez és akar, mint ő. De úgy gondolja, egyvalami még hiányzik. Ezért hosszú útra indul, hogy a legtávolabbi magányban ezt az utolsó határt is megpróbálja átlépni. Régi kertek mellett vezet az útja, amelyek hosszú ideje elhagyatottak. De a vadrózsák még virágoznak és a magas fák minden évben gyümölcsöt hoznak, ám a gyümölcsük a földre hullik, mivel senkinek sem kellenek. Ezután a pusztaság kezdődik.

Rövidesen ismeretlen üresség veszi körül. Úgy tűnik számára, mintha itt minden irány ugyanolyan lenne, és a képeket, amelyeket néha maga előtt lát, hamarosan üresnek látja. Vándorol, mert valami űzi előre, és amikor már rég nem bízik az érzékeiben, meglát maga előtt egy forrást. A földből tör elő és a föld vissza is fogadja. De ahová a víz elér, olyan a pusztaság, mint a Paradicsom. Amikor körülnéz, két idegent lát közeledni. Ugyanazt tették, amit ő. A példaképüket követték, míg ugyanolyanná nem váltak, mint ő. Ahogy ő is, ezek is hosszú útra indultak, hogy a magány pusztaságában megpróbálják átlépni az utolsó határt, és ahogy ő is, ezek is megtalálták a forrást. Együtt lehajolnak, ugyanabból a vízből isznak, és azt gondolják, 177

már majdnem célba értek. Azután megmondják a nevüket: „Én Gautama vagyok, a buddha”, „Az én nevem Jézus, a krisztus”, „Én pedig Mohamed, a próféta.” Ekkor azonban jön az éjszaka, és fölöttük, ahogy ősidők óta, elérhetetlen messzeségben és nyugalomban a csillagok. Mindhárman elnémulnak, és egyikül olyan közel érzi magát nagy példaképéhez, mint még soha. Úgy érzi, mintha egy pillanatra sejtené, hogyan érezhette magát ő, amikor tudta, mi az a tehetetlenség, a hiábavalóság, az alázat, és hogyan érezhette volna magár, ha tudja, hogy mi az a bűn. Másnap reggel visszafordul, kikerül a pusztaságból. Útja megint az elhagyatott kertek mellett vezet el, míg odaér ahhoz a kerthez, ami az övé. Bejárata előtt egy idős férfi áll, mintha rá várt volna. Azt mondja: „Aki olyan messziről visszatalált, mint te, az szereti a nedves földet. Tudja, hogy minden, ami növekszik, meg is hal, és ha abbamarad is, folytatódik.” – „Igen”, feleli a másik, „egyetértek a föld törvényével”. És elkezdi megművelni a kertet.

178

VI. A rendszerre vonatkozó pszichoterápia gyakorlatáról 1. A terapeuta hozzáállása Örök az ég és örök a föld. Azért örök az ég s a föld, Mert nem önmagukért élnek, Ezért nem fogy belőlük az élet. Éppígy a bölcs: Hátrahúzódik, ezért halad, Nem őrzi magát, ezért megmarad, Így van: Saját érdeke nem űzi sose, Ezért teljesül saját érdeke. (Lao-Ce: Tao Te King, Weöres Sándor fordításában) a. Az eredetorientált érzékelés Élesen megkülönböztetem az érzékelést a megfigyeléstől. A megfigyelések részismereteket adnak úgy, hogy elvész a teljes áttekintés. Ha egy ember viselkedését figyelem, csak részleteket látok, és az embert nem. Ha azonban átadom magam az érzékeléseknek, nem látom a részleteket, de azonnal megfogom a lényeget, a magot, mégpedig a másik szolgálatában. Egy másik ember érzékelése csak akkor lehetséges, ha szándék nélkül fordulok hozzá és úgy, hogy kész vagyok a kapcsolatra. Az érzékelés hozza létre a kapcsolatot. Így egészen bensőséges kötődés alakul ki, ami mégis a legnagyobb tisztelettel és bizonyos távolsággal jár. Az előfeltétel az, hogy mindenki különlegesként érvényesülhessen, és vállaljanak egy normát, amelynek mindenki alá kell, hogy vesse magát. Itt nem a helyesről vagy helytelenről van szó, hanem segítségről és oldásokról. Gondolatban játszhatok, ott megvan a szabadságom, de amint 179

érzékelek és a másik érdekeit is figyelembe veszem, megszűnik a szabadság. Az érzékelés tehát csak a megoldásra tekintettel működhet. Azonnal csődöt mond diagnózisokra vonatkozóan, hacsak nem áll a diagnózis közvetlenül az oldás szolgálatában. Minden beavatkozás, amely nem a fejlődés erőihez kapcsolódik, amely például alárendel vagy leértékel, megakadályozza a fejlődést. Az a különös, hogy ha valakivel közlöm az érzékelésemet, a szemem előtt megváltozik. Az érzékelés tehát egy teremtő folyamat, aminek valamilyen hatása van. Ebben vannak titkok, amelyeket nem értek, amelyeket azonban láthatunk és használhatunk. Az érzékelés számára a beteljesítés a lényeg és nem a valóság. Mindig arról van szó: Most mit csinálok? Mi a lehetséges? Ezt teszem terapeutaként a másikért, és miközben elmesél nekem valamit, megkérdezem magamtól: Mi most a megfelelő? Ebben az esetben valami nagyobbal vagyok kapcsolatban. Akkor nem segíteni akarok, hanem látom a rendet. Így hat az intuíció, és így szeretet- és tiszteletteljes is lesz. Ha tehát eszünkbe jut valami valaki mással kapcsolatban, amit talán meg szeretnénk neki mondani, akkor nézzünk rá az érintettre és vizsgáljuk meg, hogy az, ami eszünkbe jutott, táplálja és építi őt, vagy zavarja és gyengíti. Az érzékelés nem eredmény, amit keresni kell. Ha átadom magam valakinek, akkor az érzékelés úgy jön, mint egy villámcsapás, és az eredmény egészen meglepő. Ezt nem lehet kigondolni. Néha megijeszt. Ha ilyenkor visszafogom magam, eltörik valami a saját lelkemben. Elmondom mindezt még egyszer egy történetben: el van rejtve benne, de megmutatja az utat. Ez a történet egyfajta pszichoterápiás megismeréselmélet: A mérték Egy tudós megkérdezett egy bölcset, hogyan válik az egyén az egész részévé, és miben különbözik a sokról való tudás a teljességről való tudástól. 180

A bölcs azt válaszolta: „A szétszórt egésszé lesz, ha megtalálja középpontját, és összeszedetten hat, mert csak a közép által válik a sok lényegessé és valóságossá, teljessége akkor tűnik nekünk egyszerűnek, szinte kevésnek, ahogy a nyugodt erő hat a következőre, amely lent marad és közel ahhoz, amit hordoz. Ahhoz, hogy a teljességet megtapasztaljuk vagy közöljük, ezért mindent külön kell ismernem, mondanom, birtokolnom, tennem. Aki a városba akar eljutni, egyetlen kapun lép be. Aki egyszer megüt egy harangot, azzal az egyetlen hanggal többet is megszólaltat. És aki leszakítja az érett almát, annak nem kell annak az eredetét kutatnia. A kezében tartja és megeszi.” A tudós közbevetette, hogy aki az igazságot akarja, annak minden részletet is tudnia kell. A bölcs azonban ellentmondott neki. Csak az ősi igazságokból kell nagyon sokat tudni. Az az igazság, amely továbbvezet, merész és új, mert magában rejti a véget, ahogy egy csíra a fát. Aki még vonakodik cselekedni, mert többet tud, mint amit a következő lépés megengedne neki, elszalasztja azt, ami hat. Aprópénzt fogad el az áruért és a fából deszkát csinál. A tudós azt mondta, ez csak a válasz egy része lehet és még többet kért tőle. A bölcs azonban elutasította egy intéssel, mert a teljesség kezdetben olyan, mint egy musttal teli hordó: édes és zavaros. Érnie kell, és időre van szüksége, míg letisztul. Aki azután a kóstolás helyett iszik, az szétfolyik. A másik mint önálló személy Sok dolgot csak olyan légkörben merek megtenni, amelyben az emberek éberek, kritikusak és tiszteletteljesek. Aki azonban azonnal alárendeli magát, annak semmi merészet nem mondhatok. Nagyon messzire mehetek, ha a másik nem nyel le mindent egyszerűen, és biztos lehetek benne, hogy az elmondottakat egy belső vizsgálatnak veti alá és egy belső ítélőszék előtt leméri. Akkor lehet önálló személy, és akkor jöhet létre párbeszéd azonos súlyúak között. A csoporton belüli közösség csak akkor jöhet létre, ha az egyes emberek összeszedettek. Ha ez nincs 181

meg, akkor kiszolgáltatottak és elidegenedettek tudattalanjuktól. A tudattalan az, ami összeszedetté tesz és összeköt. b. A visszafogottság A tisztelet egyik fontos kritériuma, hogy ne akarjuk meggyógyítani és megmenteni a másikat. Ezt mutatják a nagy példaképek is. Ez az emberiség kincse: az a felismerés, hogy a létezésen keresztül, aktív jelenlétünkkel cselekedni tudunk anélkül, hogy közbeavatkoznánk. Ez az az összeszedett erő, amely a nem-cselekvésen keresztül hat, és amelynek nincs köze a visszavonultsághoz. A visszavonulás semmire sem vezet. A Tao Te Kingben ezt nagyon szépen leírja Lao-ce. Terápiákon meg lehet figyelni egy különös dolgot. Ha a terapeutának eszébe jut a megfelelő megoldás, és visszafogja magát, nem mondja el, akkor a páciensnek jut eszébe. Néha az a helyzet, hogy az oldás inkább akkor lehetséges, ha a terapeuta lemond róla. Az sem az ő kezében van, hogy a páciens mit csinál azzal, amit ő mond. Egyszer azt a példát mondtam, hogy nem Jézus hibája, ha a gazdag fiatal elmegy, így van ez a pszichoterápiában is: engedjük elmenni a másikat. Ebben nagy tisztelet rejlik. A jó terapeutában a szándék nélküli és a cél nélküli ember minőségei vannak meg, ami azt jelenti, hogy egy bizonyos fokig lemond a befolyásolásról. A kislány, aki mindig bepisilt Nemrégiben készített velem egy interjút valaki az osztrák rádiótól, és kért, hogy meséljek azokról a történetekről, amelyek gyógyítanak. Átvittem a dolgot a gyakorlatba és arról beszéltem, hogyan segíthetünk a történetekkel a gyerekeknek. Amikor megkérdezték, hogy mit lehet csinálni, ha a gyerek ágyba pisil, a következőt meséltem el: Egy apa megkérdezte, hogy mit csináljon a kislányával, aki éjszakánként ágyba pisil. Azt tanácsoltam neki, mondja el a lányának, hogy örömmel vette feleségül az anyukáját – a gyerek már a házasság előtt született. Elég, ha ezt mellékesen említi neki, és azután meséljen neki kis változtatásokkal meséket. Például a Piroskát. 182

Piroska odaért tehát a nagymama házához és látja, hogy a tetőeresz csöpög. Bemegy a pajtába, hoz egy kis szurkot, hogy befoltozza a lyukat és ne ázzon be az előszoba. Azután bemegy a nagymama házába. Vagy Hófehérke meséjét. Azt mondja az egyik törpe, hogy beázik fölötte a tető, és Hófehérke megnyugtatja, hogy majd ő megcsinálja, utánanéz, és látja, hogy csak az egyik cserép mozdult el. Helyrehozza. A kis törpe észre sem veszi, hogy valami megváltozott, de minden rendbe jön. Vagy egy olyan történetet, ahol csöpög a csap, és a kislány elzárja. Vagy egy kislány ül a vécén, kinyílik az ajtó és egy idegen néz be. A férfi gyorsan visszazárja az ajtót, és a kislány fellélegzik. Tudjátok, hogy mi ennek a hipnoterápiás háttere? – Ha benéz egy idegen, a kislány összehúzza a hólyag záróizmait. Ez egy ismert ericksoni beavatkozás. Egy fél évvel később találkoztam az apával egy kurzuson és beszámolt a tapasztalatairól. Azt mondta, hogy azonnal hatott – jó volt. A feltűnő azt volt, hogy ez a kislány általában, ha bármilyen eltérést beiktatott a mesébe, azonnal tiltakozott, de erre a változtatásra egyáltalán nem reagált. Ez elárul valamit a pszichoterápiás módszerekről. Azzal, ahogyan csinálta, mélyen megtisztelte a kislányt, és a lány érezte, hogy elismerik és egyáltalán nem kellett védekeznie. Nem kellett alávetnie magát. Tiszta szeretetből cselekedett az apja, és a bizalom szobájában történt valami anélkül, hogy azután még beszélni kellett volna. Ezek azok a keretek, amelyek között gyógyulás történik. Ha azonban azt mondom valakinek, hogy ezt így és így kell csinálnod, akkor ezzel vesztes pozícióba kényszerítem, és tartozik annyival a méltóságának, hogy elutasítsa a tanácsomat. Ha azonban vannak olyan módszerek, amellyel erre nem kerül sor, mint például a történetmesélésnél, akkor a másik csak hallja a történetet és észre sem veszi, hogy mesélem neki. Saját maga kiveheti magának a történetből a megfelelő ösztönzéseket, és maga találhatja meg a megoldást. Ilyenkor nem kell velem megvitatnia valamit, és elfeledkezhet rólam. Ez olyan, mint a moziban. Ott is megfeledkezünk azokról, akik a vetítőt kezelik. Megnézzük a filmet, és 183

azután kimegyünk. Ezt csinálják a páciensek is, és ezt nevezik pszichoterápiának.

184

A segíteni akarásról A szeminárium egyik résztvevője, Petra azt mondja a kezdőkörben: „Az a tapasztalatom a praxisomban, hogy halálra terápiázhatom magam és semmi döntő nem történik.” BERT HELLINGER: Halálra terápiázhatja magát az ember… PETRA:…és semmi döntő fontosságú nem történik. BERT HELLINGER: Mert fontosnak érzed magad. PETRA: Mert segíteni szeretnék BERT HELLINGER: Elmesélek egy kis történetet, hogy leleplezzük ezt a hozzáállást. Ez egy súlyos következményekkel járó történet, ha megértjük: A hit Valaki azt meséli, hogy hallotta, ahogy két ember arról beszélt, hogyan reagált volna Jézus, ha odaszólt volna egy betegnek: „Állj fel, fogd az ágyad és menj haza!”, és erre azt felelte volna a beteg, hogy „Nem akarok”. Végül egyikük azt gondolta, valószínűleg először hallgatott volna Jézus. De azután odafordult volna tanítványaihoz, és azt mondta volna: „Jobban tiszteli Istent, mint én.” Ha megtaláljuk ezt a hozzáállást, akkor új dimenzió kezdődik. Egy példa: Volt egyszer egy nő, aki szklerózis multiplexben szenvedett, mégpedig elég súlyosban. Csináltam vele a csoportban egy hipnoterápiát, ami azt jelenti, hogy könnyű transzban visszavezettem a gyerekkorába és látta magát kisgyerekként a lebénult édesanyja ágyánál térdelni. Tele volt az anyja iránti szeretettel és én itt félbeszakítottam. Ezután az egyik résztvevő ostobán azt mondta: „Bárcsak segíteni tudnál neki.” Ezek a szintek nem találkoznak. Ha a nő szintjén maradunk és alázattal meglátjuk, hogy itt egy sors hat, akkor erők szabadulnak fel, melyek túl vannak azon, amit tervezünk. Ilyenkor vissza lehet vonulni, és ez a visszafogottság a legnagyobb szeretet. 185

A jó tüzének szikrája a világ szénaboglyájában Egy nevelőszülőknél élő gyerekekkel végzett felállítás után az egyik résztvevő, Hildegard azt mondja az egyik kör közben: A felállítás során épp eszembe jutottak a bátyám örökbe fogadott gyerekei, akik különböző származási családokból jöttek. Egyikük nagyon rosszul érzi magát. BERT HELLINGER: Ott kell hagynod. Vannak megoldások a közbeavatkozásunk nélkül is. HILDEGARD: Nem lehet egy jó pillanatban, ha adódik ilyen, megpróbálni közvetíteni? BERT HELLINGER: Nem, nem. Volt nálam egyszer egy terapeuta, akinek a lánya a nő tanácsa ellenére egy skizofrén férfihoz ment feleségül. Sok gyerekük született, a nő és a lánya pedig már nem értik meg egymást. Ez persze nehéz egy terapeutának, hogy épp a lányának nincs vele jó viszonya. Ekkor azt mondtam neki: „Két évig ne lépj vele kapcsolatba. Hagyd békén két évig.” Több, mint két évvel később levelet kaptam tőle. Újra felkereste a lányát és nagyon megszépült. HILDEGARD: De én még nem foglalkoztam a gyerekkel. BERT HELLINGER: Vannak, akiket nem lehet visszatartani attól, hogy a jó szikráját rádobják a világ szénaboglyájára (derültség). Egy svájci férfi mesélt nekem egyszer egy történetet: Volt két barát, az egyik estére megbetegedett és a másik egész éjszaka az ágya mellett virrasztott, majd reggelre meghalt, a beteg pedig felkelt. És még egy történetet szeretnék elmesélni. Valaki kitalálta ugyanis a jó pszichoterápia titkát. A nagy szégyen az a dologban, hogy nem egy szakmabeli volt, hanem egy bizonyos Bobby gróf. Volt egy kiskutyája, akit nagyon szeretett. Egyik nap el kellett utaznia és elvitte a kutyát egy barátjának, és azt mondta neki: Legyen rá gondod, hogy minden nap örömet szerezz neki valamivel. A másik azt felelte: Meglesz. Amikor Bobby gróf visszatért a nyaralásból, azonnal a barátjához ment, hogy elhozza a kutyát. Amikor odaért, azt látta, hogy a barátja megfogja a kutyát a farkánál fogva, körbeforgatta és a kutya keservesen vonyított. Bobby gróf azt mondta: Az isten szerelmére, mit csinálsz a kutyámmal? 186

Erre a másik azt felelte: Örömet okozok neki. Majd meglátod, mennyire örül, amikor elengedem (derültség). c. Az erő a minimumban rejlik Egy konstellációkról szóló vitában azt kérdezi Olaf: Jó lenne, ha magammal tudnék vinni egy elképzelést, hogy hogyan tudok a csoportokban ezzel az eszközzel hatékonyabban és alaposabban dolgozni. BERT HELLINGER: A beteljesedésből leolvashatod, az elméleti magyarázatokból nem sok hasznod lesz. Ha egy bizonyos csoport van a szemed előtt, és nekik akarsz valami konkrétat közvetíteni, akkor eszedbe jutnak dolgok, ezeket kipróbálod, és ha az elején tíz százalékot csinálsz meg, már az is sok. Gyakori elképzelés, hogy tökéletesnek kell lennünk akkor is, ha valami újba kezdünk. Nagyapám mesélte, hogy az ő városukban lakott egy zsidó, egy marhakereskedő és ő azt mondta: ti keresztények tiszta hülyék vagytok. Nálatok csak akkor vehet át valaki egy birtokot, ha már harminc- vagy negyvenéves lett. Én már a nyolcéves fiamra rábízom, hogy kecskét vegyen. A kereskedők becsapják, de nem tesz semmit, tanul belőle. Ez például a pszichoanalízis elképzelése ma. Ha meggondoljuk, hány óra kellett Freudnak, míg valaki analitikus lett, és mennyit kell ma teljesíteni. Freud ezt nyitva hagyta. A tapasztalataikból tanulhattak azután. Ma már tökéletesnek kell lennie az embernek, hogy elkezdhessen praktizálni. Megmagyarázom egy példa segítségével: Az egyik kurzuson részt vett egy bambergi nő, akivel nagyon mélyreható tapasztalatra tettem szert. Sok évvel egy primerterápia után felhívott és azt mondta, meg kell írnia a diplomamunkáját, közeledik a határidő és még semmit sem vetett papírra. Megkérdezte, hogy eljöhet-e pár találkozóra. Mondtam neki, hogy ha megéri emiatt ideutaznia, jöjjön. Messziről eljött, leült a kanapára és elkezdett nyavalyogni. Azt mondtam neki: „Ha rád nézek, azt látom, hogy energiáid nyolcvan százalékát a probléma fenntartására fordítod, és csak húsz marad a megoldására. Nem tudok neked segíteni.” 187

Erre azt kérdezte: „Eljöhetek holnap újra?” Mondtam, hogy eljöhet, és másnap ugyanilyen volt, én pedig ugyanezt mondtam neki. Ő azt kérte, hogy adjak neki legalább egy gyakorlatot. – „Jó”, mondtam, „most hazamész, és négy héten át vasárnap kivételével leülsz reggelente, és tíz percig nyavalyogsz, magnóra veszed, és a végén meghallgatod, csak azután kezdesz el dolgozni.” Azt mondta: „Köszönöm, ez egy jó gyakorlat.” És elutazott. Négy héttel később felhívott és azt mondta: „A gyakorlat olyan volt minden reggel, mint egy felfrissülés, de most már nem hat, mit csináljak?” Azt feleltem: „Nincs mit tenni, ahogy mondtam, a tényleges cselekvésre csak húsz százalék áll rendelkezésedre, de ha időnként még akarod csinálni a gyakorlatot, csináld.” Pár héttel később jött egy levél tőle, volt egy álma, amelyet mindenképp tudatni akart velem. Egy utazási iroda buszával utazott Franciaországba és hirtelen észrevette, hogy nincs pénze. Kiszállt és mindenhol koldult, de senki sem adott neki semmit. Ekkor azt gondolta álmában: Még egyszer megnézem a zsebemben. És talált húsz frankot. Az jutott eszébe: Húsz frank elég nekem, hogy keressek egy állást, és a többit már megoldom. Öt hónappal később jött egy levél, amiben az állt: nagyon jó eredménnyel lediplomázott. Az erő a minimumban rejlik. Amikor a terapeuta ösztönzést ad, az olyan, mint egy csíra, és ha olyan, mint egy csíra, akkor erő rejlik benne. Ha kifejtjük, elvész az ereje. Adunk tehát egy lökést és minden más az érintettben fog hatni. Ezután az eset után lefelé módosítottam a korábbi értékeket: egy jó terápiánál elég húsz százalék. Ezt nevezik alaposságnak. A gyógyulás Aram országában – ez ott volt, ahol ma Szíria van – élt régen egy földesúr, aki erejéről és bátorságáról volt híres, de azután egy súlyos betegségbe esett és senkivel sem tarthatott kapcsolatot – még a feleségével sem, leprás volt ugyanis. 188

Egyik rabszolganőjétől hallotta, hogy az ő hazájában van egy ember, aki tudja, hogyan lehet meggyógyítani az ő betegségét. Nagy kíséretet szervezett hát, magához vett tíz talentum ezüstöt, hatezer aranyat, tíz ünnepi öltözetet, a király ajánlólevelét és útra kelt. Hosszú menetelés és néhány kerülőút után elérte a házat, amelyben a gyógyító lakott, hangosan kérte, hogy engedjék be. Ott állt egész kíséretével, minden kincsével, kezében a király ajánlólevelével és várt. De senki nem vett róla tudomást. Már kezdett kicsit türelmetlen és ideges lenni, kinyitotta az ajtót, egy szolga kijött, odament hozzá és azt mondta: „Az uram azt üzeni: »Mosakodj meg a Jordán folyóban, akkor újra meggyógyulsz.»” A földesúr úgy gondolta, nevetségessé tették és rászedték. „Micsoda?”, mondta, „ez lenne egy gyógyító? Legalább ide kellett volna jönnie, hívnia az Istenét, hosszú szertartást végeznie és bőröm minden sebét megérintenie a kezével! Az talán segített volna. Ennyi, hogy fürödjék meg a Jordánban?” és dühtől vakon megfordult és útra kelt. Ez a történet tulajdonképpeni vége. De mivel mégiscsak mese, jól végződik. Amikor a földesúr már egy napja hazafelé tartott, este így szóltak hozzá a szolgái: „Drága Atyánk, ha valami szokatlant kért volna tőled ez a gyógyító, például, hogy szállj hajóra, utazz el távoli országokba, add át magad idegen isteneknek, évekig csak kutasd saját gondolataidat, és erre ráment volna az egész vagyonod, azt biztos megtetted volna. De csak valami egészen hétköznapit kért tőle, tedd meg hát.” Ő pedig hagyta magát rábeszélni. Rosszkedvűen és kedvetlenül elment a Jordán folyóhoz, ellenkezve megmosdott a vízben és csoda történt. Amikor hazaért, felesége meg akarta tudni, hogyan történt a gyógyulása. „Újra jól vagyok. Más nem történt. 189

d. A megoldást nézni A pszichoterápia gyakorlatában megállapíthatjuk, hogy a páciensek minden erejükkel belekapaszkodnak a problémába vagy a boldogtalanságba vagy a tünetükbe, ami belsőleg biztosítja nekik, hogy ha ezt megtartják, továbbra is a családhoz tartozhatnak. A problémák a mi gyermeki lelkünknek az ártatlanságunkat bizonyítják. Ezekkel biztosítjuk és őrizzük az odatartozásunk jogát, és ezért van minden boldogtalanságban egy mély üdvözültség és emiatt nincs is szükség együttérzésre, mert mélyen belül elégedettek vagyunk. Ha kölcsönösen vigyázunk is egymásra, mégis félünk a probléma megoldásától és kerüljük, mert együtt jár azzal a félelmünkkel, hogy elveszítjük a kötődést és bűnösnek, árulónak érezzük magunkat, mintha elszakadnánk a családtól és megszegnénk a hűségeskünket. Ha megoldásra törekszünk, akkor eltérünk attól, ami eddig a családunkban érvényben volt, és bűnösnek érezzük magunkat. Ezért csak a bűnösség érzésén és az ehhez szükséges bátorságon keresztül jöhet létre oldás, ettől azonban a legtöbben visszariadnak. Az oldást és a boldogságot veszélyesnek érzik, mert magányossá tesz. Ezzel szemben, ha problémáink vannak és boldogtalanok vagyunk, mindig jó társaságban lehetünk. Ha a problémára fókuszálva dolgozunk, azt kérdezzük: Mi hiányzik? Ha a megoldásra koncentrálunk, azt kérdezzük: Mi segít neki? A lelki állapot egész más a kétféle fókuszáltságnál. Ha azt kérdezem, mi segít neki, az azonnal bizalmat teremt. Ha viszont arra keresek választ, hogy mi hiányzik – és ezt nem is kell kimondanom – az elijeszt. Egy problémát ugyanazzal a szeretettel kell megoldani, ami fenntartaná. Az oldásba ugyanaz az erő áramlik bele, csak több benne a belátás. A terápiás feladat az, hogy először megtaláljuk azt a pontot, amelyet a páciens szeret. Ha ez megvan, megvan az emelőm. Ugyanaz a szeretet vezet el a megoldáshoz, amely a problémát okozza. KATHARINA: Engem az foglalkoztat, hogy nagyon pontosan odafigyelsz, és azonnal megállítod a folyamatot, ha valami nem igaz. Ez nagyon fontos szerintem. 190

BERT HELLINGER:

Igen, van még egy háttere. Az talán még világosabbá teszi a dolgot. Ha valaki elmesél egy problémát, arra akar csábítani, hogy elfogadjuk az ő világlátását. Ez a világlátás igazolja az ő problémáját. Ez egy borzasztóan erős szívó erő. Ezért kell a problémák leírását elég hamar leállítani.

Egy példa: Egyszer felhívott egy terapeuta és azt kérdezte tőlem: „Hipnózissal dolgozol?” Azt feleltem: „Időnként.” Erre azt mondta: „Van itt egy páciens, aki volt egy pszichiáternél, aki poszthipnotikus feladatokat adott neki, amelyeket most csinál, de csak árt vele magának.” A terapeuta most arra keresett valakit, hogy még egyszer hipnotizálja az illetőt, hogy kiderítse, milyen poszthipnotikus feladatai vannak, és új szuggessziókat adjon neki, hogy ez megváltozzon. Azt mondtam neki: „Ez egy kényszeres rendszer, én ebbe nem lépek bele.” Épp ott kell megállni, ahol a kísértés jelentkezik, és ahol arra csábítana bennünket a helyzet, hogy egy ilyen világképet valóságnak vegyünk. KATHARINA: Sokszor érzem, hogy nem merek megállítani valakit. BERT HELLINGER: Akkor mondd azt egyszerűen: Unalmas lesz. Az

is a megállítás egyik módja és kevésbé kemény. Egyébként, amikor egy csoporttal dolgozunk, le lehet olvasni, hogy amit valaki mond, az helytálló vagy sem. Ha nyugtalanság ébred a csoportban, akkor lényegtelen a dolog. Ilyenkor megállítom. Ha már nem érdekes, megállítom.

Néhány példa szemináriumokból: Igen, észrevettem, hogy hajlamos vagyok harcolni a férfiakkal. Csak feltűnt ez, és egyszerűen el akartam még mondani. BERT HELLINGER: EZ megint egy olyan értelmezés, amely leértékel téged és minden bizonnyal helytelen és semmire sem vezet. A probléma ugyanis annak leírásával keletkezik, és a leírás megakadályozza a megoldást. Ha ugyanis igazi leírás lenne, meg is oldódna a probléma. Ha nem oldódik meg a probléma, helytelen a leírása. A problémát ugyanis többnyire úgy írjuk le, hogy elkerüljük a megoldást. Ezért nem kell hallanom azt a leírást, amelyet valaki a csoportban a problémáiról adna. Ez 191 VERA:

eleve nem igaz. Ha a megfelelő leírása lenne, nem számolna be róla. Akkor már meglenne a megoldása. A megfelelő leírásban ugyanis benne van a megoldás. ARNOLD: Több leírás is van, amelyek lehetségesek, és amelyek talán hasznosak is. BERT HELLINGER: AZ igaznál nincs választási lehetőség. A megoldáshoz nincs szükség a problémára Friedemann arról számol be, hogy amikor páciensekkel dolgozik, sokszor találkozik egy forgatókönyvi elemmel, „de nem történik semmi”. BERT HELLINGER: Megmondom, hogyhogy. Az érzékelés csődöt mond, ha a problémát problémaként nézem. Az intuíció csak akkor aktiválódik, ha a megoldásra állok rá. Ha azt mondod, van egy forgatókönyvi elemed, akkor egy definícióra, illetve egy diagnózisra vagy ráállva. De ha azt kérdezed: „Merre a legjobb folytatni?”, akkor már látod a fényt az alagút végén. Akkor a folyó sodrásával tartasz. A megoldáshoz nincs szükség a problémára. A pszichoterápiában azonban elterjedt technika, hogy a problémát kezelik, mintha ebben rejlenének a megoldáshoz szükséges okok. Ilyenkor megragadunk a problémánál és elfelejtjük a megoldást. Boldogtalanságra programozva ARNOLD egy reggelt kör során: Még mindig jól vagyok. BERT HELLINGER: EZ szinte fenyegetően hangzik. Figyeljétek

meg, hogy ezzel a kifejezésmóddal a boldogtalanságra programozza magát. ARNOLD: Igen, ez igaz, mindig azt gondolom: Valamikor rosszul fogom érezni magam. BERT HELLINGER: ÉS amikor ez megjön, fellélegzel. ARNOLD: Nem, azzal, hogy ezt mondom, talán megállítom. BERT HELLINGER: Nem, pont hogy nem. Fogalmazz másként, ami mindent nyitva hagy. ARNOLD: Igen, mondhatom egyszerűen: Jól vagyok. 192

BERT HELLINGER:

Igen, pontosan, talán még azt is mondhatod: Egyre jobban vagyok (Arnold sugárzik.) Látjátok a hatást? Csak a megfogalmazással már gyógyítani lehet, ha egyszerűen egyfajta fegyelmet alkalmazunk a gondolkodásban. A gyakorlat megzavarja az elméletet AZ is féltékenység, ha egy férfi még nem szakadt el az édesanyjától és a felesége észreveszi, hogy a férfi még nem engedi közel őt magához? (Hosszabb szünet.) BERT HELLINGER: Mi segítene? (Egy idő után) Ha azt mondja: „Tisztelem az édesanyád iránti szeretetedet.” Ez most jó példája volt, hogyan kell a problémáról a megoldásra átirányítani a fókuszálást. A kreatív nem a problémára vonatkozóan hat, hanem mindig a megoldásra vonatkozóan. A megoldás felé tartó mozgás a szeretet, az intuíció mindig a jóakarattal és a szeretettel tart. Ha valakit elvezetek egy problémához, vagy leírom neki, fölérendelt pozícióba kerülök. A megoldásokat együtt keressük Az okoz nehézséget, ha a megoldás után még egy elméletet is akarunk gyártani a megoldáshoz, ilyenkor elveszítjük a megoldást. Egy elmélet sohasem tud kiterjedni a teljességre. Ha egy történésre az összefoglaló elméletet keresem, akkor az egészből csak egy szeletkét látok. Ezért lassan arra tértem át, hogy lemondok az elméletgyártásról. Különböző típusú helyzeteket írok le, és azután van egy bizonyos tapasztalati háttér, amellyel dolgozom. Nyitott vagyok az újra és nem kell egyetlen elmélet miatt sem igazolnom magam, hogy ezt most helyesen vagy helytelenül tettem. LUDWIG:

Az elég! Amikor az odatartozásról volt szó, újra feltűnt, hogy sohasem éreztem igazán, hogy odatartoznék, még a gyerekkori vagy kamasz klikkekben sem. BERT HELLINGER félbeszakítva: Mit ad ez most? Ez csak a probléma leírása, ami erősíti a problémát. Ezért kell a probléma leírását félbeszakítani. Nemrég olvastam egy könyvben egy mondatot, amely olyan volt számomra, mint egy kinyilatkoztatás. Körülbelül így hangzott: Ha fé193 LARS:

lünk egy csoportban az emberektől, akkor a félelem úgy győzhető le, hogy szeretjük a többieket. Csak akkor érzem a félelmet, ha észreveszem, hogy túl kevéssé szeretek, és túl kevéssé becsülöm őket. Amint elhatározom, hogy értékelem a jelenlévőket, akkor is, ha mások, nem kell félnem. Akkor teljesen elfogulatlanul beszélgethetek velük. Ez volt a megoldás, legalábbis ebben az irányban. A megterített asztal FRAUKE: Az

jár a fejemben, hogy én mindig édesanyám hatókörében éltem, és most egészen össze vagyok zavarodva, mert most azt gondolom, hogy nem tett jót és egyre kevésbé értem, miért volt olyan nehéz nekem… BERT HELLINGER félbeszakítva: Ez semmire sem vezet, a probléma leírása csak erősíti azt. És a sajnálat, hogy így történt, még rosszabbá teszi a dolgot. Az a kérdés: Mi hiányzik még, mit tudsz még elfogadni? Akkor annak egészen más az iránya. (Frauke nevet.) Látod! Nézd meg magadnak azokat az embereket, akik a belső rendszeredben is a rendelkezésedre állnak, és akiknek talán még nincs helyük. Ahogy őket is odaveszed, gyengébb lesz az anya bűvköre, és amit tőle kaptál, mégis a tiéd marad. És sajnálkozásra sincs már okod. Vannak furcsa emberek: szinte éhen halnak, és ha azután egy terített asztalhoz érnek, egész idő alatt arról mesélnek, hogy milyen éhesek ahelyett, hogy ennének. Ez jellegzetes pszichoterápiás jelenet. A mérgező mondat THOMAS: Feljött bennem egy régi mérgező mondat, ami nyomaszt. BERT HELLINGER: Nem akarom hallani, ellene vagyok a mérgeknek. THOMAS:

Én is, arra emlékeztet… félbeszakítva: Volt egyszer egy bátor szabólegény, aki felvette a versenyt az egyszarvúval. Tudod hogyan? – amikor rárontott, tett egy lépést oldalra. – Még valamit, Thomas? THOMAS: Nem, ennyi elég!

BERT HELLINGER

194

Van abban valami boldogság, ha hülyének tettetjük magunkat HILDEGARD: Tegnap este elég világos volt számomra, hogy meg kell néznem a rendszert, amiben dolgozom. Nem tiszta, hogy milyen szerepem van benne. Alapjában véve ezt már régóta tudom. Félek azonban tisztázni, mert van benne egy kis félelem, hogy talán ott kell hagynom a munkahelyemet, ha ezt tisztázom. BERT HELLINGER: Igen, az lehet. Amit épp megerősítesz, az a terápiás alaptétel, hogy: Szenvedni könnyebb, mint cselekedni. HILDEGARD mintha nem hallotta volna: Miközben az előbb Brigitte állította fel a családját, először azt éreztem, hogy többen érthetetlen nyelven beszélnek egymáshoz, míg megtanulják megérteni egymást és azt vettem észre, hogy munka közben egyre vastagabb a függöny köztem és a valóság között. Azt hiszem, ebben van valami. BERT HELLINGER: Igen, Van abban valami boldogság, ha hülyének tettetjük magunkat – és többnyire meg is tudjuk csinálni. Még valamit, Hildegard? Az utolsó hely nem a legbiztonságosabb MANUELA:

Olyan rosszul éreztem magam ma reggel. Az utolsó széken is ültem. Az is olyan kínos volt, hogy állandóan bőgnöm kellett. Azután feltűnt, hogy én vagyok itt az egyetlen nővér és a családomban is az utolsó vagyok a rangsorban, és a kórházi hierarchiában is ez a helyzet… BERT HELLINGER félbeszakítva: Ha tovább folytatod, te magad is el fogod hinni. MANUELA: De ez problémát jelent számomra. BERT HELLINGER: Igen, igen, csakhogy a probléma a leírásával keletkezik. MANUELA: Szinte féltem, hogy így fogsz reagálni. BERT HELLINGER: Itt is igaz, a széles körben elterjedt vélemény ellenére, hogy az utolsó hely nem a legbiztonságosabb. Vannak, akik úgy gondolják, biztonságban vannak, ha az utolsó hely az övék. De mit csinál az ember egy szűkölő kutyával? Belerúgnak. Mert valahol az tűnik helyénvalónak. (Manuélához) El tudod képzelni, milyen lenne, ha lenne itt egy másik nővér? MANUELA: Igen, azt el. 195

BERT HELLINGER: ÉS pont olyan lenne, mint te? MANUELA: Nem, az más lenne, ő más lenne.

Nem pont olyan lenne,

mint én. BERT HELLINGER:

Pontosan, a nővéri foglalkozással ez nem függhet öszsze, különben ugyanolyan lenne ő is. Jó megoldást találni messze nem azt jelenti, hogy megértjük a gyakorlatban. Látnunk kell, hogy valaki, aki másik úton jár (például egy szenvedő úton), szeretettel teszi ezt, akkor is, ha az elvakítja. Nem szabad azonban közbeavatkozni.

2. Terápiás orientálódás a. Az értelmezés csak a jéghegy csúcsa Egy értelmezés csak akkor hat, ha helyes. Olyan értelmezésnek kell lennie, amely megérint. Itt is megmutatkozik egy fontos terápiás törvény, amelyre már utaltam: Csak az hat, ami megérinti a páciens szeretetét, és ami ezt a szeretetet megerősíti és aktiválja. Épp a szünetben beszélgettünk az értelmezésről, és hogy mikor hatnak, mikor nem. A pozitív átértékelések sokszor megszerkesztettek és tetszőlegesek. Ha kigondoltak, sokszor nem hatnak. Van azonban egy pozitív értelmezés, amelynek egy érzékelés az alapja, és amely abból jön létre, hogy érintkezésbe léptünk valamivel. Ilyenkor a jót, amit érzékelek, a tudatba emelem. Az értelmezésnek az igazság kell, hogy az alapja legyen. Karl fennakadt az igazság szón és találtunk rá azután egy meghatározást: Az az igazság, ami az élő érdekeit szolgálja és továbbvezeti. A helyeset nehéz ugyan felismerni, de könnyű megérteni. Ahogy nem tudta meghallani az én „igazságomat”, úgy én nem tudtam meghallani az ő „értelmét”. Az értelem sokszor valami leoldott dolog. Aztán erre is találtunk egy definíciót: Az értelem az, ami az eleven mozgásból a következőleg esedékest adja. ALEXIS: És akkor mi a cél? BERT HELLINGER: A cél sokszor az, amit a fejemmel akarok. Elszakadva a következő esedékes végrehajtandó feladattól. Ami az élő végrehajtásból adódik, azt nem kell elterveznem, és amit eltervezek, az sokszor az, 196

amit nem akarok, és ami nem egyezik az élő végrehajtással. Ezért sikerülnek félre olyan sokszor a jó szándékok. Később egy másik helyen: Az értelmezés csak a jéghegy csúcsa. Amikor egy személyt vagy egy történést értelmezünk, akkor ezzel kézbe akarjuk venni a történést és abból indulunk ki, hogy az kézbe vehető. Túlzás ezt feltételezni magunkról. Ha fontos a történés, úgy, ahogy van, akkor megyek utána és követem. Ez az alázatos hozzáállás. ALEXIS: Jól értettelek, hogy számodra csak az a jelentős, ami beteljesül, és ami megtörténik? BERT HELLINGER: Igen, az játszik szerepet, ami megtörtént: az események. A jellemleírások ezzel szemben lényegtelenek. Ezzel sok időt megtakaríthatunk, mert nem kell azt kérdezgetni, hogy milyen ember az illető. Ez elterel és összezavar. Ha elhagyom ezeket a leírásokat, a beteljesedések újra elnyerik jelentőségüket. Azzal, hogy a pszichoanalízis betört a kultúránkba, elkezdtünk nagyobb jelentőséget tulajdonítani egy esemény értelmezésének, mint magának az eredménynek. Ez őrültség. Mondok egy példát: Az egyik pszichoterapeutáknak tartott kurzuson arra kértem a résztvevőket, hogy mondják el gyerekkoruk legfontosabb történéseit. Az egyik férfi azt mesélte, hogy a nagyapja egyszer a fejére tette a kezét. Nagyon szép volt. Aztán kapott egyszer egy akkora pofont, hogy el is esett stb., és amikor ötéves volt, elesett az édesapja a háborúban. Megkérdeztem a terápiás csoportot: Mi a legfontosabb mind közül? Mindent mondtak az apa halálán kívül. Így tesz vakká a pszichoanalízis. *** Még egy példa egy szemináriumról: ALBERT: Négy évvel ezelőtt felállítottam nálad a származási családomat és most láttam, hogyan tárod fel a hátteret. Világos lett, hogy az édesanyámnál sem zajlott minden normálisan. Nagyon korán elvesztette a szüleit és azután édesanyjának egy nagyon szigorú nővéréhez került. 197

BERT HELLINGER:

Amikor rendszer pszichoterápiát csinálok, kerülök minden olyan leírást, ami értékel, vagyis mindenféle tulajdonság megadását, például, hogy valaki szigorú. Ez nem helyénvaló. A testvérhez került – pont. Ez jelentősen lerövidíti az egész folyamatot. Egyáltalán nincs szüksége erre a leírásra. A felállításokban nem jelent különbséget. Az események és a konstellációk hatnak, így jó sokat lehet könnyíteni a saját fejünkön, rendben? ALBERT: Az édesanyám nővérének a férjéhez érzek én erős vonzódást, bár csak ritkán láttam. Csak azt tudom, hogy sokat segített nekünk a menekülttáborban. Különben – ezt talán megint nem lenne szabad mondanom – totál őrült volt. BERT HELLINGER: Észreveszitek, hogy mit csinál megint? Most meg elzárja maga előtt az utat, hogy elismerje őt. Az oldás mindig elismeréssel kapcsolódik össze. Azt mondta, ami elismerést érdemel, de azután olyasvalami következett, ami megakadályozza az elismerést. Tudod, mi volt ez most? – őrült. Az őrültség a valóság helytelen felismerése. Még valamit, Albert? ALBERT: Épp ellenkezőleg (derültség). A betegségek pszichológiai értelmezése Manapság széles körben elterjedt tendencia a betegségek pszichológiai értelmezése. Amikor az egyik résztvevő hölgy arról számol be, hogy az egyik lánytestvére pár éve rákos lett, az egyik fiútestvére pedig egy éve epilepsziás lett, és tudni szeretné, hogy mi történik a családjában, Bert Hellinger azt mondja: Azt hiszem, ez a gondolatmenet tévútra vihet. Ha a rendszer konstellációjára akarjuk fogni ezeket a folyamatokat, az azt hiszem, túl messzire megy. Ha tehát azt kérdezzük: Mit csináltam, hogy rákos lettem? Milyen pszichológiai dinamika áll emögött? Ha ezen gondolkozunk, az az elképzelés él bennünk, hogy kézbe vehetjük a dolgokat, így kibújunk az alól, hogy vállalni kelljen a sorsszerű eseményeket, és fejet kelljen hajtanunk előttük. Ez sokszor nem gyógyítja a lelket, mert az áll a hátterében, hogy túl sokat képzelünk önmagunkról. Tegnapelőtt felhívott egy rendszerterapeuta hölgy. Egy elgennyesedett fogából vérmérgezést kapott és azóta térdpanaszai vannak. Most azt 198

mondja, csinálni szeretne egy rendszerterápiát, hogy meggyógyuljon. Azt mondtam neki: Vannak olyan dolgok, mint a betegségek, amelyeket nem lehet családi dolgokkal kapcsolatba hozni, különben kényszeres rendszert hozunk létre. A konkrét esetet kell megnézni: próbálja kivonni magát a betegség és a sors alól vagy vállalja, és a sors-vállalásában keresi meg azt, ami helyénvaló a sorssal szemben. Volt nálam egyszer valaki egy kurzuson, akinek a nővére súlyos beteg volt, és aki azt mondta, szeretné látni, hogy milyen helytelen hitrendszerbe kapaszkodik a testvére, hogy ilyen beteg. Azt mondtam neki: A halál nem foglalkozik hitrendszerekkel. Mi ez? Ez a valóság és a mulandóság megtagadása. Ügyeljünk a szóválasztásra A kifejezés viszonya az adott dologhoz hasonló, mint az érintőé a körhöz: érinti, nem tudja azonban felfogni. Egy olyan szónak, mint például „Föld”, nagy a súlya. Minden fogalomnál, mint például szülői szerepbe kényszerülés vagy azonosulás, fontos, hogy figyeljünk a folyamatokra. Ha az érintőnél maradunk, nem tudjuk megfogni a kört. A kör egy mozgás. Ha annak a beteljesülésébe megyünk bele, ami történik, akkor nincs szükség fogalmakra és pontosabban megértjük, mi történik. ANGELA: Igen, ez jó, ez megint az a differenciáltság, amit értékelek. BERT HELLINGER: A differenciáltság abból keletkezik, hogy hallunk egy szót és leellenőrizzük a valóságon: Ez pontosan az? Ezután kitesszük magunkat a valóságnak, míg megérkezik az a szó, amely igaz. El kell felejteni az eddigi szavakat és az eddigi magyarázatokat és magunk mögött hagyni a szándékot, míg végül tükörré válunk és világosság gyúlik bennünk. Ez vezet el ahhoz a szóhoz, ami igaz. *** Két dolog foglalkoztat. Az ebédszünetben többször elmentem emellett a vértől csöpögő Krisztust ábrázoló kereszt mellett. Kezdem másképp értelmezni a „rosszból valami jó születik” gondolatát. BERT HELLINGER: Vértől csöpögő valaki más volt. ADRIAN:

199

ADRIAN:

Úgy értem, ezek olyan képek, amelyek engem nagyon elijesz-

tenek. BERT HELLINGER:

Nem, nem, nem, a szavak hatnak. Ha rossz szót használsz, rosszul hat. Pontosabb lenne: a vérző (viccesen). Ez is egyfajta fejlesztése a gondolkodásnak. *** ERICH:

Még mindig azon gondolkodom, amit korábban mondtál a propagandával kapcsolatban. BERT HELLINGER: EZ elterel. A képbe mész bele a dolog helyett. Egy példa erre: Valaki lát egy útjelzőt, amelyen Salzburg áll és ahelyett, hogy elmenne Salzburgba, az útjelzőt nézi. Ezt nevezik álomfejtésnek vagy képi munkának. Sok neve van. Még valamit, Erich? b. A kíváncsiság tönkreteszi a hatást Karira sokszor rátör egy ismeretlen eredetű szomorúság. Konstellációjából világos, hogy az apja kizárt az életéből egy féltestvért. Őt és a féltestvér nevelőszüleit is felállítják a képbe. FRAUKE a konstelláció felállítása után azonnal: Milyen ez az új kép, amit most látsz, Karl, segít feldolgozni a fájdalmat, a veszteséget? BERT HELLINGER: ROSSZ hatása van a kérdésednek. Még csak időt sem hagysz neki. Ez egy rejtett kifogás. (A csoporthoz) Észrevettétek? Ha ebbe belemegy, újra tönkretenné, amit épp csináltunk A kíváncsiság irányába megy el. A kíváncsiság tönkreteszi a hatást. A kíváncsiság azt jelenti, hogy többet akarok tudni, mint ami a cselekvéshez vagy a sikerhez szükséges. Többet akarsz tudni, mint ami segít neki. Neki teljesen elég, ami ott volt. Így néz ki legalábbis. Ha még egyszer felkavarjuk, nem tud hatni. Annak sem szabad utánajárni, hogy sikeres volt-e. Ilyen értelemben a sikeresség ellenőrzése rossz a pszichoterápiában, mégpedig olyan értelemben, hogy „kíváncsi vagyok, hogyan folytatódott”. Van, amikor ellenőrizni kell az eredményességet. Ezt nem vitatom, például a tudományban. Itt azonban a terapeuta belső viszonyulásán múlik minden. Visszaigazolást keres arra, amit csinált? Az akkor meghamisítás, mert egy esetleges változásnál ezt azután a maga javára írhat200

ja, pedig esetleg csak mellékszereplő volt. De ha úgy nézzük, hogy az összesség mozgásában találkoztunk valakivel, és talán adtunk is neki valamit, majd mindenki megy a maga útján és nem akarja tudni, hogy mi lesz belőle, akkor mindenki szabad lehet. *** LUDWIG: AZ elmúlt

három évben azzal foglalkoztam, hogy eloldódjam a származási családomtól és az édesanyámtól. Szeretném még egyszer megnézni, mi minden játszik még szerepet a nagyszülők korábbi nemzedékeiből is. BERT HELLINGER: Nem, ez nem elég. A kíváncsiság ereje túl kevés. LUDWIG: EZ nem csak kíváncsiság. Ki akarok kerülni belőle. BERT HELLINGER a csoporthoz: Van ennek ereje? – Nincs. LUDWIG: EZ azt jelenti, hogy nem is akarok kikerülni belőle? BERT HELLINGER: Nem értelmezem. Most nincs benne erő. Többet nem mondok. Még valaki, aki csinálni szeretne valamit? *** Miután Irene az egyik kör közben azt mondja, hogy a kíváncsiság és a kétség között ingadozik: BERT HELLINGER: Sem a kíváncsiság, sem a kétség nem segít. Van egy oldáshoz vezető dinamika, azzal dolgozunk. c. A megfelelő időpont EDDA: Nyugtalanul aludtam és összevissza álmodtam. De szeretnék ma csinálni valamit. BERT HELLINGER: Még túl korai. EDDA: Szerintem nem! BERT HELLINGER: Az mindegy. A pszichoterápiában sokszor ez a helyzet. Vannak, akik túl korán mennek el pszichoterapeutához. Ilyenkor ellen kell állnia a terapeutának. Vagy olyan témákkal jönnek, amelyek nem a pszichoterápia hatáskörébe tartoznak. Ilyenkor is ellen kell állni. Az egyének is tudják ezt. Erre hagyatkozhatunk. 201

d. Hagyjuk a drámát! Az emlékek célzatosak és változékonyak. Amikor valaki emlékezik, semmit sem mond a realitásról. A kérdés az: Melyik emléket milyen okból választotta? Sokszor szemrehányások szolgálatára választjuk őket és a pszichoterápia ezt gyakran alábecsüli. Ha meggondoljuk, hogy a szülők húsz év alatt mit meg nem tesznek a gyerekeikért és abból mire emlékszik az ember, amikor később a pszichoterápiára kerül? Többnyire öt-hat negatív tapasztalatra. Traumák esetében, vagy ha valami rossz történik, többnyire elfelejtjük a legfontosabbat, vagyis, hogy jól végződött. Erről egyáltalán nem veszünk tudomást. Van, aki például arra emlékszik, hogy az édesanyja le akart ugrani az erkélyről vele a karjában. Azután sírt és visszalépett. Azt, hogy az anyja visszalépett, el is felejtette. Arra viszont, hogy le akart ugrani, emlékezett. Ha valaki azt mondja: „Édesanyám el akart vetetni.” Mit jelentsen ez? Nem tette meg. Ám erre nem emlékszünk, de hogy meg akarta tenni, azt számon tartjuk. Az emlékek sokszor szellemi fegyverzetünk, és mi itt a leszerelést végezzük. e. Mindenki jó Amikor különbséget teszünk jó és rossz között és ezzel erkölcsi pozíciót foglalunk el a rendszer szempontjából, ez azt jelenti, hogy másokkal szemben nagyobb jogot tulajdonítunk magunknak az odatartozáshoz, és valakinek az odatartozását megkérdőjelezzük vagy megtagadjuk. Ennek rossz következményei vannak. Filozófiailag vagy teológiailag elképzelhetetlen, hogy valaki viselkedése miatt kiesik a rendből. Az egyén nem választhatja meg szerepét, és a teljest vizsgálva értelme van a viselkedésének. A teljesben mindenkinek megvan a saját jelentősége és ez az egyetlen jelentőség, amelynek értelme van. Egyszerűbb és hasznosabb, ha abból indulunk ki, hogy mindenki jó, de esetleg részese egy összefonódásnak. Akkor megnézzük, hogyan része az összefonódásnak, mi magunk milyen összefonódásban vagyunk benne, amikor vele kapcsolatba kerülünk, és akkor mindenki egyenrangú. Érdemes tehát a pszichoterápiában távolságot tartani a személyes gonoszság elméletétől. 202

Egy példa: Vegyük például a Fehér Rózsa hallgatóit. Heroikusak voltak. Szembeszálltak egy csoporttal, mert egy másikhoz kötődtek. Egy szűk csoporthoz tartoztak, amely más volt. A csoporthoz kötődés révén viselkedhettek úgy, ahogy, és a halál ezért nem valami rossz volt számukra. Aki egy maffiacsoportban nő föl, szembeszáll egy renddel, mert a saját csoportjában egy másik rendnek van kitéve. De bűnözőnek tartják. A lelki folyamat pontosan ugyanilyen. Mindenki azért olyan, amilyen, mert egy csoporthoz kötődik. Csak erkölcsi különbséget teszünk: vannak, akik jók és a többiek rosszak. Ilyen nincs. A Fehér Rózsához tartozóknak szerencséjük volt, hogy a rezsim összeomlott. Most nagy hősök. Ha a nácik győztek volna, akkor bűnözők maradtak volna. Ennyi az egész különbség a jó és a rossz között. A jóról a rosszban A rendszerterápiában az az alapszabály érvényesül: A jó és rossz vonatkozásában épp az ellenkezője igaz annak, amit láthatunk Ez mindig igaz, még nem láttam kivételt. Egy olyan konstellációban, ahol az apa a gonosz, mindig az anyát nézem meg. Ha az anya a gonosz, mindig az apát nézem meg. BENNO: Igen, nekem nagyon tetszik a benned meglévő tisztelet, a tisztelet a különbségeket illetően, amelyeket általában helytelennek vagy rossznak nevezünk. BERT HELLINGER: Tudod, hogyan csinálom? – Úgy, hogy mindig a jó végkifejletre gondolok. Már a Bibliában az áll: a fát a gyümölcséről ismerjük fel és a napot a végén dicsérjük. Attól függ minden, hogy mi az eredmény, és az ártatlanoknál kevés az eredmény. A valóság folyamatosan ellentmond az ideálisról alkotott elképzeléseinknek. *** MIRJAM:… Tegnap megint volt egy vitánk a német múltról. Ebben a generációban nem volt kétség és nem kérdőjelezett meg semmit. Mindannyian követték a nyájat. 203

BERT HELLINGER: Ugyanúgy, ahogy te kételyek nélkül kritizálod őket. MIRJAM: Hadd fejezzem be. Én is követtem volna, ebben egészen biztos

vagyok. De ez nehezíti meg, hogy eldöntsem, mikor van helyük a kételyeknek és mikor kell belemenni valamibe? BERT HELLINGER: Azt hiszem, ezekkel kapcsolatban az a nehézség, hogy létezik egy olyan nyugati elképzelés, hogy az egyén kezében van annak a lehetősége, hogy a sorsot megfordítsa és irányítsa. Ez tévedés. Ezek óriási erők, amelyek az embert fogva tartják, mint például most az átalakulás Keleten. Ezt nem egy ember csinálta, nem Gorbacsov. Ezek óriási erők, amelyek hirtelen hatnak és megragadják az embereket. És az, amit pusztítóként fogunk fel vagy rosszként, vagy pusztítónak nevezünk, ugyanolyan hatalmas erő és a jó felé vezet. Jóval le lennénk maradva Európában, ha mindez nem történt volna meg. MIRJAM: De mi a helyzet akkor a felelősséggel, ha olyan erők működnek, amelyek meghatározzák a sorsot? BERT HELLINGER: Ha van egy felelősöd, megint ugyanazt csinálod, újra azt mondod, ő minden megváltoztathatott volna vagy mindent meg kellett volna változtatnia. OLAF: De ez azt jelenti, hogy éltetik velünk az életünket. BERT HELLINGER: Á, ugyan, bizonyos dolgokba mi is beleszólhatunk, de csak apróságokba. VERA: Azt hiszem, a felelősséget csak személyesen szabad definiálni, felelőssége csak az egyénnek lehet. BERT HELLINGER: Igen, ha szabad. Ha benne van az áramlatban, akkor nem tehet semmit. VERA: Tehát a koncentrációs táborok őreit nem ítélnéd el vagy a tisztet, aki mondjuk ezer zsidót gázkamrába zárt? BERT HELLINGER: De, elítélném őket. Ennek ellenére összefonódások áldozatai. Egy egyszerű példával szeretném ezt szemléltetni: A nagy gonosztetteket olyanok követik el, akik jobbnak tartják magukat, mint a többiek, és akik elítélik őket, szintén jobbnak tartják magukat. Vegyük például az állambiztonsági szolgálatot. A Stázi emberei rossz emberek voltak, de azok, akik most nyomoznak és követik őket, hasonlóan viselkednek: tovább szimatolnak, de jobbnak tartják magukat. 204

f. Tartozunk bizonyos felelősséggel BIRGIT:

AZ önmagunk átadása, sodródni hagyása, alkalmazkodása a hozzám jövő emberekkel szemben érzett felelősséggel kapcsolatban is foglalkoztat. Észreveszem, hogy nagyon félek a nagy ürességtől, attól az állapottól, amikor már nincs mibe kapaszkodni. Hogy azután egyszerűen semmi sincs ott tovább. BERT HELLINGER: Van egy bizonyos felelősség, amivel tartozunk egy bizonyos dinamikában, és ha azt vállalom, amivel tartozom, akkor biztosít engem ez a felelősség. De az a felelősség, amit csak vállalok, az rossz nekem és rossz a páciensnek. BIRGIT: Nem adódik a felelősség már abból, hogy pszichoszociális foglalkozást gyakorlok? Hiszen már abban is van egyfajta felelősség. BERT HELLINGER: Hallottátok ezt? Hiába mondtam, amit mondtam. BIRGIT: Nem értem a különbséget. BERT HELLINGER: Pontosan, ez az. Először bele kellene menned a folyamatba, hogy mi a különbség a felelősség vállalása és azon helyzet között, amikor felelősséggel tartozunk valami iránt. Lengyelországban Walesa felelősséggel tartozott, és ő vállalta. Abban, amiben őt illette a felelősség, és amiben elfogadta, sikeres. Ha védekezett volna, összetört volna. Ha egy konstellációban tartozom egyfajta felelősséggel, és én vonakodom, akkor valami eltörik a lelkemben. Egy nagyobb összefüggés része vagyok ugyanis, és nem tudom kiszakítani magam ebből az összefüggésből, ha felelősséggel tartozom. Ilyenkor oda a szabadság, hogy igent vagy nemet mondjak. Ilyenkor az a helyes, ha vállalom a felelősséget, akkor az egészen más. Akkor megszabadulok azoktól az erőktől, amelyek hatnak, és nem lehet semmilyen vagy csak kevés hatásuk. Ez most ugyanaz kicsiben, amit az előbb nagyban megbeszéltünk. Kicsiben inkább tehetünk valamit. Egyszer egy bizonyos Goebbels jutott a Mennyországba. Az emberek nem akarják ezt elfogadni, de oda került. Borzasztóan unalmasnak találta azonban és azt monda, szeretné, ha megmutatnák neki a Poklot. Erre azt mondta neki Szent Péter: „Kérlek!”, és hagyta, hogy lenézzen, lent minden csodálatos volt: Go-go girlök, óriási asztalok telepakolva, 205

diszkózene, színésznők és minden, amit akart. Goebbels azt mondta: „Ez az igazi, oda szeretnék kerülni.” Szent Péter az felelte: „Kérlek!”, és amikor megérkezett, azonnal vasfogókkal fogadták és a tűz fölé tartották. Ekkor Goebbels azt mondta: „De fentről másnak tűnt.” – „Igen”, felelete az ördög, „ez a reklámunk.” KARL: AZ alázat és az elbizakodottság foglalkoztat. BERT HELLINGER: Elárulok neked valamit: alázatosan

is lehet valaki elbizakodott. Ez számomra az alázat csúcsa. De Gaulle tábornok jó példa erre. Nem szabad elfelejteni az alázat bátorságát. Minden nagy döntést csak félelemmel és remegve és alázattal lehet meghozni. Ez azonban elbizakodottnak tűnik. Az ellentéte a meglógás lenne. Az alázathoz tehát a nagysághoz való bátorság is hozzátartozik. g. A könnyű és a nehéz

A könnyű az igaz egyik tulajdonsága és azé, ami továbbvezet. Ha valami nehéz és fáradságos, általában el is felejthetjük. Különben úgy járunk, mint a szamár, aki egy poros úton bandukolt, súlyos csomagokkal megrakodva, szomjasan és éhesen. A nyelve is kilógott. Jobbra egy zöld mező, balra egy zöld mező. De ő azt mondja: Én a saját utamat járom. – Bár nehéz. STEFANIE: Tegnap este újra tudatára ébredtem a könnyedségnek, amelylyel itt dolgozunk és arra jöttem rá, hogy én néha szeretek a tragikushoz ragaszkodni. BERT HELLINGER: A tragikus felfúj. Egy történettel érthetőbbé teszem: Kétféle boldogság A régi időkben, amikor az isiének még nagyon közel álltak az emberekhez, élt egy kis városban két Orfeusz nevű énekes. Egyikük volt a nagy, Ő találta fel a kitharát, a gitár egyik ősét, és amikor a húrokat megpengette és énekelt, egészen elvarázsolta a környezetét. Vadállatok szelíden feküdtek a lábai előtt, magas fák lehajoltak hozzá: semmi sem tudott ellenállni a dalainak. Mivel olyan nagy volt, a legszebb nő kegyeire pályázott. Ezután kezdődött hanyatlása. 206

Még miközben az esküvőjét ülte, meghalt a szép Euridiké és a teli kehely széttört, még mielőtt szájához emelhette volna. De a nagy Orfeusz számára nem ért véget a dolog a halállal. Művészetének köszönhetően bebocsátást nyert az alvilágba, leereszkedett az árnyak birodalmába, átkelt a felejtés folyóján, elment a pokol kutyája mellett, elevenen odalépett a halál istenének trónusa elé és dalával megérintette őt. A halál szabadon engedte Eurikidét – de egy feltétellel. Orfeusz olyan boldog volt, hogy elkerülte figyelmét a kegy mögött megbúvó kárörvendés. Útra kelt visszafelé és hallotta maga mögött szeretett feleségének lépteit. Épségben elmentek a pokol kutyája mellett, átkeltek a felejtés folyóján, elkezdtek felemelkedni a fény felé, már látták is a távolban. Ekkor Orfeusz egy sikolyt hallott – Eurikidé megbotlott –, ijedten megfordult és még látta az árnyat az éjszakába hullani, azután egyedül maradt. A fájdalomtól megzavarodva elénekelte búcsúdalát: „Ő, elvesztettem őt, minden boldogságom oda van!” Ő maga visszatalált a fényre, de a holtak között idegenné vált számára az élet. Amikor részeg nők akarták magukkal vinni a bor ünnepén, tiltakozott, azok pedig elevenen széttépték. Olyan nagy volt a boldogtalansága, olyan hiábavaló a művészete. De: az egész világ ismeri! A másik Orfeusz volt a kicsi. Egyszerű vásári énekes volt, kis ünnepségeken lépett fel, kis embereknek játszott, kis örömöket okozott nekik, ám ő maga is élvezte, amit csinált. Mivel nem tudort megélni művészetéből, kitanult egy másik, hétköznapi foglalkozást, feleségül vett egy átlagos nőt, átlagos gyerekei születtek, időnként vétkezett, és egészen átlagosan boldog életet élt, majd öregen és az élettel jóllakva halt meg. De: senki sem ismeri őt – rajtam kívül! h. A szellem lobog LARS:

Keresek még valamit és nem tudom pontosan, mi az. Leginkább valami megbízhatót magamban. Olyan érzésem van, hogy minden olyan mulandó bennem. 207

BERT HELLINGER habozik egy kicsit: Az,

amihez ragaszkodunk, teherré vá-

lik. LARS: Erre már én is gyanakodtam. BERT HELLINGER: Pontosan! A terapeuták

többnyire azt a tragikus sorsot szenvedik el, hogy elkéstek. Sokszor azt gondolják, hogy valami különlegeset hoznak, és közben az már ott van a másiknál. Talán épp a másiktól lestek el. A mulandó a spirituális egyik különlegessége. A szellem lobog. Még valamit, Lars? LARS megilletődve: Igen, lassan újra felébred bennem a hála érzése, amelyet már ismerek, de újra és újra elveszítek. BERT HELLINGER: Mulandó, és mint ilyen rendben van. Mit csinálnánk, ha állandóan hálával telve szaladgálnánk az életben. *** LARS:

Két dolog van. Tegnap óta az „ellenőrzés alatt tartani” és az „átadni és odaadni magunkat a dolgoknak” témája foglalkoztat. Ide-oda hányódom köztük. BERT HELLINGER: Volt itt egyszer egy nő, akiknél minden vasárnap borzasztó dráma játszódott le. A férj korábban felkelt, mint ő, felöltöztette a gyerekeket, megcsinálta a reggelit és a nő még egy kicsit ágyban maradhatott. Amikor a férj elkészült a reggelivel, ő és a gyerekek szóltak neki: Anya, kész a reggeli! Ő még ágyban volt vagy talán már zuhanyozott és visszakiabált: „Kezdjétek el nélkülem!” Ők pedig nem kezdték el. Minden vasárnap végigcsinálták ezt. A többiek vártak, amíg jött, és ő ilyenkor dühös volt. Ez még évekkel ezelőtt történt és akkoriban még naiv voltam, teljesen helytelen megoldást javasoltam neki. Azt mondtam neki: „Elég, ha azt mondod, örülök, hogy megvártatok.” Erre rám is mérges lett és három napig nem beszélt velem. A harmadik nap után megkérdeztem: „Számodra mi lenne a jó megoldás?” Ő azt mondta: „Ha azt mondom, hogy kezdjék el, akkor kezdjék el tényleg.” Megkérdeztem, hogy mi történik az egyik és mi a másik esetben. Ha azt mondja: „Örülök, hogy megvártatok”, akkor változna valami benne, a férjében, a gyerekekben – de akkor nem tartaná ellenőrzése alatt a helyzetet. Ha azt mondja: „Kezdjétek el”, és ők tény208

leg nekilátnak a reggelinek, akkor ellenőrzése alatt érzi. De mit? A megfelelő ellenőrzés, amikor semmit sem tartunk ellenőrzésünk alatt. LARS: Nincs is semmi az ellenőrzése alatt! BERT HELLINGER hangosan: Pontosan! Egész pontosan! Most már nem is tudom, hogy miért meséltem ezt el (általános derültség). *** LUDWIG:

Délután nagyon jó, gyengédség-érzésem volt, de most már el-

múlt. BERT HELLINGER:

AZ érzések megmaradhatnak, ha hagyjuk. Amint meg akarunk tartani valamit, újra eltűnik. Az élet mindig tovább halad a következőhöz és az azután következőhöz. És ha továbbmész, veled tart. Ha azonban megállsz, nem megy tovább. Ez a kép tartozik hozzá. i. A boldogság változatai

Amikor az egyik résztvevő hölgy arra panaszkodik, hogy nem sikerült tökéletesen elvégeznie a gyakorlatot, amelyben a szülőket a két kézbe kell fogni és úgy a szívéhez vezetni, azt mondja Bert Hellinger: Szeretnék elmondani valamit a boldogságról. Ez most a gyakorlat során is világosan megmutatkozott: Sokan félnek a boldogságtól, a döntő lépéstől, amikor megérzik a szeretet mélységét és a mély szeretet egyszerre boldogság és fájdalom. Egészen mélyen összeér a kettő, és tartunk ettől a szeretettől, mert akkor a hozzátartozó a fájdalmat is érezzük. Ennek a boldogságnak nincs köze a vidámsághoz. Ez valami teljes, nyugodt, mély. Ebben a boldogságban benne van a komolyság, és könnyeden túl lehet rajta lépni, ezért segítek rá néha, hogy az embereket átvigyem a boldogsághoz vezető küszöbön. OLAF: Amikor ezt érzi az ember, egészen mélyen, ott a halál közelsége is. BERT HELLINGER: Pontosan. OLAF: Ilyenkor emberi, hogy egy idő után még vicceljünk is vele.

209

BERT HELLINGER:

Igen, ez olyan, mint a tragédiánál. Amikor meggyilkolják a királyt, jönnek a bohócok. Ez úgymond hozzátartozik a dramaturgiához. Még valamit figyelembe kell vennünk: A saját meg nem érdemelt boldogságunkat néha negatívként éljük meg, amely félelmet kelt és fenyeget. Ennek talán ahhoz van köze, hogy titokban azt gondoljuk, a boldogságunkkal felébresztenénk a sors vagy más emberek irigységét. A boldogság megragadása így olyan, mint egy tabu átlépése, mint egy bűn magunkra vállalása, mint vállalni egy veszélyt j. Kényszeres kapcsolatok Egy másik szemináriumból az egyik résztvevő azt mondja az egyik kör során: Tegnap még egyszer beszéltem a nővéremmel. Említettem, hogy az apám jegyben járt valakivel, mielőtt feleségül vette volna az édesanyámat. Úgy történt, hogy orosz fogságban volt és a jegyese egy idő után talált egy másik férfit, mert már nem hitte, hogy apám visszatérhet. Édesapám másfél éve szívbetegségben meghalt, bár makkegészséges volt. Nem dohányzott, nem ivott, és sportos életet élt: ez nekem nem illik össze. BERT HELLINGER: Mondok neked valamit. Létezik egy pszichológiai módszer, amely kapcsolódásokat keres, ahogy most te is. És minél több kapcsolódást talál az ember, annál inkább megőrül. Ha nagyon sokat talál, akkor kényszeressé válik. A jó pszichoterápia elvágja a kapcsolatokat, amelyeket a páciens kieszel magának, és egészen kevésre csökkenti. KÉRDÉS: AZ a kérdés, hogy ennek mi köze hozzám? BERT HELLINGER: Azok, amiket mondtál, egyáltalán nem kapcsolódnak egymáshoz. Édesapád szívbetegségben meghalt. – Pont. Minden más értelmetlen. Mi értelme? A jegyes aggódott, hogy a párja nem jön már vissza és keresett magának egy másik férfit. Átérezhetjük, hogy ezt tette. Így történt. És az idő megy tovább, így van. Te is csinálhatsz valami egészen sajátot. Nagyon elterjedt, hogy az emberek a saját nemcselekvésüknek és saját boldogtalanságuknak okot keresnek. Közben bármikor megtehetnék, amit akarnak. 210

RÉSZTVEVŐ:

Na jó, azt képzelem akkor, hogy azzal van kapcsolatban a nehéz kapcsolatom egy nővel, hogy apám elől elmenekült az a nő. Azt veszem észre: szeretnék bekerülni. BERT HELLINGER: Legjobb a közvetlen út. Közvetlenül a nőhöz. Ha ott a szeretet, akkor ez járható. Mi értelme ennek? Ha valaki azt gondolja: „Mi minden hat, mi történt az apámmal?”, akkor az illető már nem is látja a nőt, csak a saját problémáját. Akkor a nő elmenekül, joggal. RÉSZTVEVŐ: Így most már világos. BERT HELLINGER: Elárulok neked egy titkot a nőkről. Egy nagyon nagy titkot: csak minimálisan különböznek. RÉSZTVEVŐ: Ezt még ki kell derítenem. (Nevetés a csoportban.) BERT HELLINGER: Olyan ez, mint egy szép környéken – én szép környéken lakom –,ahol sok út van. Mindegyik út szép, de az egyik mellett döntenünk kell. Különben egy helyben maradunk. Így van ez a nőkkel. RÉSZTVEVŐ: Én is ezt csináltam, mellette döntöttem. BERT HELLINGER: Van még egy szamaras történetem. Egy szamár megy súlyos csomagokkal megpakolva egy poros úton, éhezve, szomjazva, a nyelve is kilóg. Jobbra egy zöld rét, balra egy zöld rét. De ő azt mondja: „Döntöttem.” k. A terápiás kijelentések érvényessége ULF:

Azt élem meg itt, hogy takarékosan csinálod a fontos és lényegi dolgokat, és hatékonyan. Az én munkámban olyan sok selejt és fölösleges van. Erre most így ráéreztem, és úgy tűnik, mintha félnék a végérvényestől és tartok az ilyen kijelentésektől. BERT HELLINGER: Mondok neked valamit. Az egyik szemináriumomon részt vett egy viruló ifjú hölgy – kedves volt, valóban kedves –, és az volt a késztetése, hogy segítsen a férfiaknak. Odaköltözött egy férfihoz, aki korábban nős volt és volt két gyereke. Körülbelül 23 vagy 24 éves lehetett, a férfi pedig olyan tizenkét évvel idősebb nála. Azt mondtam neki: El kell őt hagynod. Pár hónappal ezelőtt kaptam tőle egy levelet, azt akarta közölni velem, hogy boldog házasságban él azzal a férfival. Azt írta: Igazad volt, nem ő volt számomra a megfelelő. Szakítottam vele, és amikor külön 211

voltunk, észrevettem, hogy valóban szeretem. Azután odaköltöztem hozzá, és most boldog vagyok Így van ez a végérvényes terápiás kijelentésekkel, az én tanácsaimmal. Kijelentésként helyesek és végérvényesek, de a hatásuk valami más. Vannak, akik azt mondják, hogy mondhatsz ilyet?! Például, amit most Eddával csináltam (Bert Hellinger azt mondta neki, hogy nincs esélye párkapcsolatra, eljátszotta a lehetőségét, mert már többször volt terhességmegszakítása), ezek lehetetlen kijelentések alapjában véve. Ha óvatosan fejeztem volna ki magam, akkor nem tudna tájékozódni. Most kénytelen ezzel szembesülni. Nem is akarok erről többet tudni. Ez most egyáltalán nem fontos. Azzal, hogy én egy másik, egyenrangú ember voltam, megtiszteltem őt. A másiknak lenni, a tisztelet egy formája. Én igaznak tartom, amit mondok, de nem hiszek benne. Ez nagyon nagy különbség. Nem halnék meg érte, de ebben a pillanatban így érzékelem. Így mondom, és mivel komolyan mondom, képes hatni. Kivonni magunkat a saját kijelentéseink és saját döntéseink alól, és ezt azután a többiek iránti tiszteletként beállítani, helytelen és többnyire gyávaság. A jó vezető és a guru GUDRUN: Az foglalkoztat,

hogy megfelelő-e egy tartós kapcsolat, házasságban élni és gyerekeket vállalni az életemben? BERT HELLINGER: Igen, az. GUDRUN: JÓ. BERT HELLINGER: Meglepő, milyen mélyre látok (általános derültség). Ez egy nagyon egyszerű trükk: volt egyszer valaki, aki azt mondta, három barátnője van, és nem tudja, melyiket válassza. Azt mondtam neki: „Mesélj nekem mind a háromról.” Azután azt mondtam: „Az utolsó, ő lesz az.” Ő megkérdezte: „Hogy vetted észre?” Mire én: „Akkor ragyogott az arcod.” A pszichoterápiában nagyon egyszerű az eljárásmód. Úgy érzi magát az ember, mint egy jó vezető. Egy jó vezető látja, hogy mit akarnak az emberek, és azt adja parancsba. Egy jó terapeuta látja, hogy mit akarnak az emberek, mire irányul a késztetésük, és azt tanácsolja. Látnia kell, 212

miben van erő, és hogy van-e ott erő. Gudrunnál egészen egyértelműen ott volt. Ez tehát a mély belátás magyarázata. De guru is vagyok. Megmagyarázom nektek, hogy mi a guru. Az egyik kurzuson az egyik csoport elment egy közeli hegyre és ott ünnepelt egy étteremben. Amikor kijöttek, koromsötét volt és az erdőn akartak visszamenni, de nem találták meg az utat. Akkor az egyik, aki szintén semmit sem látott, kézen fogta a többieket, és amikor épségben leértek, ő volt a guru.

3. Különleges eljárásmódok A szerkesztő három különleges terápiás eljárásmódot ragad ki, amelyek különösen jellemzőek Bert Hellinger munkájára: 1. a körök, 2. a terápiás munka félbeszakított közeledésnél és 3. a családi konstellációk felállítása a. Körök Bert Hellinger rendszerre vonatkozó pszichoterápiája szűkebb értelemben véve csoportpszichoterápia. Főként abban különbözik például a pszichoanalitikus vagy csoportdinamikára orientált csoportoktól, hogy a vezető orientációja vezeti. Nem enged meg kölcsönös értelmezéseket és magyarázatokat, hanem egymás után dolgozik az egyes emberekkel a csoportban, és a többiek résztvevő megfigyelők, ha épp nem működnek együtt egy családfelállításban. Egy ilyen körben ritkán dolgozik egy emberrel tíz percnél hosszabb ideig. BERT HELLINGER: A csoportdinamikailag vezetett csoportokban mindenki mindenkire ráaggathat valamilyen értelmezést. Úgymond mindenki kiszolgáltatott mindenkinek. Ha a résztvevők nem erős egyéniségek, nem ismerik ki magukat, akkor belevonódnak egy olyan csoportfolyamatba, amely egy közös ellenállást alakít ki. Így sok folyamat kizáródik. A csoportdinamikában abszolúttá tesznek bizonyos törvényeket, például: „Csak ha mindenki egyetért, akkor lehet valamit megtenni.” A konszenzus fontos, de dogmatikus követelésként akadályozhat. Ruth Cohn elve, hogy „a zavarok elsőbbséget élveznek” segít ugyan, de ab213

szolúttá téve mindenki zavarhatja az egész csoportot. Különösen azoknak a kifogásai, akik maguk nem akarnak dolgozni, blokkolják az egész folyamatot. A kör módszere a csoport résztvevőinek minden egymás közötti beavatkozását megakadályozza. Így senki sem tudja megakasztani a másikat. Senkit sem kérdőjeleznek meg, nem lehet dicsérni vagy szidni egymást. Az egyik ugyanolyan rossz, mint a másik. Mindenki érvényesül másságával és különlegességével. Így mindenki bízhat benne, hogy saját dolgait bemutathatja, és védve van. Ez az egyénnel szembeni tisztelet és ez a jó szándékú és szeretetteljes hozzáállás azután egy tudattalan közösséget hoz létre, amely sokkal szellemibb minőséggel rendelkezik, mint az a csoportdinamikában lehetséges. Ez is egyfajta csoportdinamika, de olyan, amely megtöri a csoport ellenállási befolyását. Csak az a rossz, hogy azután a csoport résztvevői együtt ülnek asztalhoz és pótolják ezt azzal, hogy utólag hozzáadják azt a mustárt, amit korábban kihagytak belőle. A következő egy hatnapos szeminárium harmadik napjának délelőttjén tartott kör leírása. A kör elején felállították az egyik résztvevő származási családjának konstellációját és az első résztvevők ebben a körben túlnyomórészt erre utalnak. A leírás kezdeténél tehát már tart a kör: SARAH:

Egyik sétám során volt egy élményem. Egy patak mellett sétáltam és hirtelen olyan érzésem volt, hogy vádolom magamat. Nagyon komoly volt: vádoltam magamat. Azután felmentem a helyre, kijöttem az erdőből és egyszerre egészen világos lett és egyre könnyebbnek éreztem magam, a köd is épp akkor emelkedett a táj fölé. (Elgondolkozik.) BERT HELLINGER: Szeretném kommentálni ezt a folyamatot. A személyes bűnt, amelyet elismerünk és vállalunk, nem érezzük, hanem átváltozik cselekvő erővé. Tudok a bűnről, de nem érzem. Bűnösségérzet ott jelentkezik, ahol valaki vonakodik a bűnnek megfelelően cselekedni. Ilyenkor elszigetelődik attól az erőtől, ami a bűnösségből fakad. Ha valaki vállalja személyes bűnét, fontos erőforrásra tesz szert ahhoz, amit később a jóban megtesz. Ezért szép a képed. Vállaltál valamit és könynyebbé vált. Csak az erő marad. Most már megtehetsz dolgokat, amelyeket korábban nem tudtál volna. 214

Ha vezeklésből csinálok valamit, az beszűkít. Ha azonban a bűn erejéből teszek valamit, az egy helyrehozatal, de egészen másféle. Ez például olyasmi, ami megbékíti az áldozatot a tettessel, ha az áldozatból, amelyet megköveteltek tőle, olyasmi történik, amely a másiknak üdvöt hoz. Az olyan pácienseknek, akik kimondanak egy ilyet, mint most te, Sarah, semmi mást nem mondanék, mert minden fontos megtörtént bennük. Van a híres történet a jósnőkről, akik a világ bölcsességét, a világ titkait őrzik. Ezeket a jóskönyvekben jegyezték fel, és egy barlangban vannak elzárva. Ha valaki kinyitná a barlangot, eltűnnének a könyvek. A lényeges elzárkózik a kíváncsiságtól és a nagy titkok önmagukat őrzik. ANGELA:

Engem az összeszedettség foglalkoztat. Eszembe jut hozzá egy dolgozat az imáról, amelyben öt jellemzőjét nevezik meg: higgadtság, összeszedettség, hála, felelősség és még valami – hit. Nekem nagyon tetszett az írás és a fogalmak is, mindig felmerül bennem a kérdés: Mit tehetek ezért az összeszedettségért? – És mindig megijedek… BERT HELLINGER: Mondok neked valamit ezzel kapcsolatban. Vannak, akik behunyják a szemüket, hogy kiüresedjenek, és ezt nevezik összeszedettségnek – különös! Az összeszedettség akkor történik meg, ha kinyitom a szememet és befogadom a világ bőségét, és ezt elrendezem magamban. Ez az összeszedettség. Egyetértünk? Még valamit, Angela? ANGELA: Nem, ennyi elég. JOSEF: Nagyon tele vagyok gondolatokkal és érzésekkel, inkább továbbadom. RUTH: Én is. ECKHARD: Engem is az foglalkoztat, amit Sarah-nak mondtál. BERT HELLINGER: Nem hiszek neked, Eckhard! ECKHARD: Nem vagyok jól (megvonja a vállát). BERT HELLINGER: Pontosan, valamiben sántikálsz. ECKHARD maga alá néz, hosszan hallgat. BERT HELLINGER: Ha megölöd magad, mit csinálnak a gyerekeid? – Tar-

tozol az élőknek a megoldással. (Hallgatás.) 215

Mesélek neked ehhez egy történetet (a történet szerepel a 153. oldalon is, itt most bővített formában): Egy férfi azt álmodta éjszaka, hogy Isten hangját hallotta, aki azt mondta neki: „Állj fel, fogd a fiadat, egyetlen szeretett fiadat, vezesd fel arra a hegyre, amelyet mutatok neked és mutasd be ott nekem áldozatként.” Reggel felkelt a férfi, ránézett a fiára, egyetlen szeretett fiára, ránézett a feleségére, a gyerek anyjára és ránézett Istenre. Fogta a gyereket, felvezette a hegyre, épített egy oltárt, összekötötte a gyerek két kezét, kést vett elő és meg akarta ölni. De akkor hallott egy másik hangot, és a fia helyett egy bárányt vágott le. Hogyan néz a fiú az apjára? Hogyan az apa a fiára? Hogyan a feleség a férjére? Hogyan a férfi a feleségére? Hogyan néznek Istenre? És hogyan néz Isten – ha létezik – rájuk? Egy másik férfi is álmodott éjszaka, Isten hangját hallotta, aki azt mondta neki: „Állj fel, fogd a fiadat, egyetlen szeretett fiadat, vezesd fel a hegyre, amelyet mutatok neked, és mutasd be ott nekem áldozatként.” Reggel a férfi felkelt, ránézett a fiára, egyetlen szeretett fiára, ránézett a feleségére, a gyerek anyjára, ránézett Istenre. Válaszát Isten arcába vágta: „Nem teszem meg.” Hogyan néz a fiú az apjára? Hogyan az apa a fiára? Hogyan a feleség a férjére? Hogyan a férfi a feleségére? Hogyan néznek Istenre? És hogyan néz Isten – ha létezik – rájuk? 216

És egy másik férfi azt álmodta éjszaka, hogy Isten hangját hallotta és a többi, felkelt, ránézett a fiára és a többi, felvezette a hegyre, épített egy oltárt, elővette a kést és feláldozta a fiát. Amikor hazament, megölte magát. Megjegyzésem: A szegény gyerek. (Hallgatás.) A vezeklés sokszor a felelősséget és a bűnösséget pótolja. Ezek ugyanolyan rosszak, mint a tett, és olcsóbb, mint cselekedni, így hát Eckhard, most jól megmostam a fejedet. Még valamit? (Eckhard rázza a fejét.) Jó! – Irene, nálad mi a helyzet? előtti meditáció alatt jöttem rá, hogy nagymamám korán elhunyt gyerekének a nevét kaptam. Az az érzésem, hogy vele kapcsolatban hordozok valamit. BERT HELLINGER: Á, ugyan! De ha ez fontos neked… Ilyen helyzetekben van egy varázsige. Kitaláltam néhány varázsigét, amelyek egyszerűen hatnak. Ha felismerünk egy ilyen mondatot, az olyan, mint egy nagy ajándék. Én legalábbis kivételesen nagy ajándéknak élem meg, ha egyszer belém áramlik egy ilyen mondat. És a mondat, amelyet kimondhatsz a következő: Kedves Irene, te halott vagy… IRENE kicsit vidáman: És én élek… BERT HELLINGER: Nem, komoly legyél, amikor ezt mondom, különben abbahagyom. (Hallgatás.) Eljátszotta, most már nem mondhatom. Rendben, menjünk tovább. LARS: Engem is nagyon megérintett Benno helyzete és elgondolkodtatott, és egy ideje fáj a fejem. BERT HELLINGER: Az jól is jön. LARS: Ha gondolod. BERT HELLINGER: Igen, persze, ahogy Geothe olyan szépen mondja: Mindenki a maga boldogságának a kovácsa (derültség). ERICH: Azt vettem észre, hogy kedvem lenne felállítani a mostani családomat. Olyan jelentéktelennek és kicsinek tekintettem őket, de most érzem, hogy mégis nagyon fontosak és ehhez Eckhard dolgai adták meg a lökést. BERT HELLINGER: Rendben. 217 IRENE: AZ ebédszünet

FRIEDEMANN: Van egy kérdésem a páciensekkel kapcsolatosan. Egy anya megpróbálta megölni a gyerekeit. Nem tette meg, de nagyon súlyosan bántalmazta őket. A kérdésem a következő: Lehetséges, hogy ez a lány utat találjon az édesanyjához? Most teljesen elutasítja. Úgy meséli, hogy nagyon szenvedett az anyja mellett. Azt hiszem, fontos lenne, hogy valamiféle kapcsolata legyen vele, de félek, ha ilyen dolgok történtek… BERT HELLINGER: Igen, itt is van egy varázsige. Azt kell mondania: Kedves Anya, helyben hagyom. (Hallgatás.) FRIEDEMANN: Megértem, de hogyan adom el neki? BERT HELLINGER: Nem a mondat még nem egészen igaz, még nincs meg egészen, de ilyen irányba kell tartania. Talán mondhatná azt: Kedves Anya, ha ez a sorsom, helyben hagyom. FRIEDEMANN: Olyan értelemben, hogy az ára… BERT HELLINGER félbeszakítva őt: Nem, nem, semmiféle értelemben! Amint kommentálod a mondatot, oda az ereje. Hogy szólt a mondat? FRIEDEMANN: Kedves Anya, ha ez a sorsom, helyben hagyom. BERT HELLINGER: A gyerek nem kell, hogy megbocsásson a szüleinek. Az megint valami egész más. Egy olyan gyerek, akit bántalmaztak, azt mondhatja: Nagyon rossz, és azt mondhatja: Soha nem bocsátom meg neked. Nyugodtan mondhatja, de nem kell, hogy emiatt dühös legyen. Mondhatja: Neked kell viselned. De a gyerekek többnyire azt csinálják, hogy magukra veszik az ilyesmit. Sokkal nehezebb a szülőkre hagyni a bűnt és a felelősséget. De azt nem lehet, hogy a gyerek – mivel ki akar egyenlíteni – például visszaüt olyan értelemben, hogy „Most megmutatom nektek” és okoz valamit a szülőknek. Ennek rossz hatása van. Egy gyerek, aki a szüleit bármiért feljelenti, bűnhődik érte. Még valamit, Friedemann? FRIEDEMANN: Igen, van egy páciensem, akinek az apja magas beosztású SS tiszt volt. Soha nem ismerte őt. Az édesanyjával Ausztriába ment – ő ugyanis osztrák volt. Erre a nőre időnként rátör a késztetés, hogy megölje magát. BERT HELLINGER: Ki, a páciens? FRIEDEMANN: Igen, és nekem valahogy úgy tűnt… 218

BERT HELLINGER: Mi történt az FRIEDEMANN: Nagyon különös

apjával? a sorsa. Eltűntnek nyilvánították Később kiderült, hogy kétoldali végtagbénulással élt Schleswig-Holsteinben. Később ott is halt meg. Soha nem jelentkezett. BERT HELLINGER elgondolkodva, majd: Tehát a mondat, amire a nőnek szüksége van, talán az lehetne: „Kedves Apám, békében hagylak.” Odavezetheted őt hozzá, és fontos, hogy ne akarjon semmit tudni. Nem szabad kutatnia, hogy mi mindent tett az apja. Mondhatja azt: „Tiszteletben tartom a sorsodat, a döntésedet és békében hagylak.” MAX: Jelenleg semmi. VERA: Csak úgy váltogatják bennem egymást az érzések. Ma reggel fájdalmat éreztem, délben igazán jól éreztem magam és most egyszerűen csak hagyom, hogy menjen. FREYA Benno származási családjának felállítására utalva még a kör elején: Van még egy kérdésem a rendszerek felállításához. Azt mondtad egyszer, hogy a család eredetrendjét az óramutató járásával egyezően állítjuk fel. Nos, itt most úgy volt, hogy Benno első családja szemben állt vele a végén. BERT HELLINGER: Igen, ez pont az óramutató járásával egyező irány: első család, második család és azután a harmadik család. FREYA: Nem tőle kiindulva? BERT HELLINGER: Nem, ő van a középpontban, de az első feleséggel és az ő gyerekeivel kezdődik. Azután jön a második felség az ő gyerekeivel. De alkalmanként lehet másképp is. Ne gondold, hogy mindig így kell felállítani. Itt ez volt a rend. Ő a központ, mert ő mindenkihez tartozik. FREYA: Tehát a kezdet nem fix, ahol a kör elkezdődik. BERT HELLINGER: Nem, és a gyerekek elvált szülőknél köztük állnak: az első feleség – a gyerekek köztük – második feleség – a gyerekek köztük. Nem lehet a sokrétűségében megjeleníteni, lineárisan kell felállítani, de az elég is. FREYA: ÉS az ő helyét a fia határozza meg? BERT HELLINGER: Nem, az ő helyét a különböző családok határozzák meg és az új kapcsolat azután a másik oldalon van. Van egy eltérés az eredetrendtől és ez azt jelenti, hogy az új rendszer elsőbbséget élvez az eredetrenddel szemben. Tehát a jelenlegi család előrébb való, mint a 219

származási család. Ezért kell valakinek elhagynia a származási családját, hogy elfoglalhassa a helyét az új családjában. Ebben is vannak kivételek, például hogy valakinek magával kell vinnie az édesanyját, ha például ő az egyetlen gyerek és az anya megözvegyül. Akkor a gyerek nem szakadhat el tőle. Az anyát is be kell illeszteni az új családba. De különben a fentiek érvényesülnek. Ha valakinek több családja van a jelenben, mint például Bennónak, akkor nem szakadnak el egymástól, hiszen Benno csak a feleségeitől válik el. Mint partnerektől elvált, de a szülői mivoltukban kapcsolódnak egymáshoz továbbra is. Ez azután egy teljes rendszer. Ezért nem lett volna lehetséges, felállítani az első rendszer, ahogy azt Benno javasolta. Csak az egészet lehet felállítani mindenkivel, aki csak odatartozik. Így már világos? (Freya bólint.) Jó! KLAUS: Hihetetlenül izgalmasnak és szépnek élem meg. Annyira rá vagyok hangolódva az emberekre, mint ritkán. Tényleg nagyszerű, izgalmas ez a sokféleség. BERT HELLINGER: Egy ember, aki tud csodálkozni, jó ilyet látni. KLAUS: Igen, nem hittem, hogy ilyen izgalmas lehet. BERT HELLINGER: Újra tartunk egy kis szünetet. (A kör folytatása a szünet után) BERT HELLINGER: Helen, azt mondtad, eszedbe jutott valami. Mi jutott eszedbe? HELEN: Igen, Karl odaadta neked a szeminárium díját. Én a magam részéről nem tartottam igazán odaillőnek. Szívesebben adtam volna oda saját magam. BERT HELLINGER: Tudod, hogy hívják ezt? – Terelés! (Mindenki nevet.) Tehát, ki a nő? (Ez utalás a férfi egy korábbi érzékelésére, hogy Helen arca sokszor egy öreg nőére emlékeztet, akivel talán azonosul.) HELEN halkan és tétovázva: Az anyám? BERT HELLINGER: Itt nem lehet találgatni. HELEN: Nem tudom. BERT HELLINGER: Akkor állítsd fel a származási rendszeredet. (Helen felállítja a származási rendszerét és a felállítás alatt világossá válik, 220

hogy az apja első feleségével azonosul, aki zsidó volt és 1938-ban elvált az apától, majd visszament az Egyesült Államokba.) BERT HELLINGER miután megtalálták a jó megoldást: A zsidóságnak mindig jelentősége van Németországban, rengeteg erő rejlik mögötte. Na, Helen, hogy érzed most magad? HELEN nevet: Jól, ez most odaillő. BERT HELLINGER: Ez az apa első feleségével való azonosulás. És most? HELEN: EZ sok mindent megmagyaráz. BERT HELLINGER: Igen, és azt kell mondanod apádnak: Semmi közöm hozzá. Anyámhoz tartozom. Csak ő az igazi. És most bólintasz. Tudod, mit jelent a gyors bólintás? HELEN: Nem. BERT HELLINGER: Götz von Berlichingen. Ez az ellenállás legfinomabb formája. Tudod, hogy még védekezel? Tisztán ránézni apádra és azt mondani: ő az anyám, és én mellette állok. Ez persze valamivel kisebbé tesz téged. Ez a boldogság ára. Hogy is szokták mondani? A nagy boldogság kicsi. (Helen mosolyog.) Ez a másik arca, látjátok? Még valamit? Alexis azt mondja, hogy az utolsó két felállítás során különösen jól érezte magát az oldások közben. BERT HELLINGER: Igen, egyszerre felszabadító és világos lett. FRIEDEMANN Kelen felállítására utalva: Helennél ez azt jelenti, hogy az apja eljátszotta a jogát a lányára? BERT HELLINGER: Nem, nem, ez azt jelenti, hogy a feleségnek nincs joga ehhez a férfihoz. Tehát az anyának nincs joga a férfira ezen az áron. Ez nem megy. Ezt el kell ismernie és valamennyire elfordulni tőle, ez a másik nő iránti tisztelet egyik formája, bármit jelent is ez konkrétan. De ez, Helen, egyáltalán nem rád tartozik. Most megint olyan öreg arcod van. Eltart egy ideig, míg egy ilyen öreg arc lehullik. Korábban elég volt, ha az ember grimaszt vágott és máris oda volt. A keleti frízek régen így is tisztultak. Most tartunk egy szünetet vagy van még valakinek kérdése? IRENE: Eszembe jutott a mondat. Nem tudom egészen pontosan, de rendben van, hogy szembesítettél. BERT HELLINGER: Igen, az ült! Hogy hangzik a mondat? 221

IRENE: Kedves Irene, te halott vagy, sajnálom, és én még maradok egy ideig. BERT HELLINGER: Most elmondom neked a helyes mondatot: Kedves Irene, te halott vagy. Én még élek egy kicsit, azután én is meghalok. – Ez a mondat más helyzetekre is alkalmazható. Tétovázva mondom, mert különben könnyen kész mintaként használjátok, és akkor elveszíti a hatását. Például egy második feleség mondhatja az elsőnek: Elveszítetted a férjed, egy ideig még velem van, azután én is elveszítem őt. Ez megszünteti a fölérendeltséget és az elbizakodottságot. És akkor egy mély emberi szinten egyek lesznek, ahol jogosultsága van a mulandóságnak. Most már tényleg tartsunk szünetet. (A kör vége.) b. A félbeszakított közeledést célba juttatni Két alapvető konstelláció van, amelyek zavarokhoz vagy problémákhoz vezethetnek. Az első, amikor valaki azonosul, anélkül hogy ezt észrevenné. Ezek a rendszerfüggő összefonódások (lásd az V. fejezetet). A második alaphelyzet, amely egyéni szinten zavart okoz, a megszakított közeledés. Valakinek gyerekként félbeszakad a közeledése egy másik személy felé – többnyire az anya felé –, mondjuk egy kórházi tartózkodás, mások miatti elválás vagy olyan élmények miatt, amelyek a visszautasítás erős érzésével járnak. Bármikor, ha ez az ember később, felnőttként is közeledik valakihez, vagyis elindul felé, egy bizonyos ponton feljönnek ennek a félbeszakításnak az emlékei, még ha csak testi szinten is, és ugyanolyan érzésekkel és tünetekkel reagál, mint akkoriban. Az ilyenkor leggyakrabban felmerülő érzések a harag, gyűlölet, kétségbeesés, rezignáció és szomorúság. De feji nyomás és feszültségek formájában is jelentkezhet vagy olyan fontos döntéseket hoz, melynek következtében saját magának okoz kárt (például: „Soha többé nem mutatom magam gyengének” vagy „Soha senkitől nem kérek semmit”, vagy „Semmi sem segít”). Tehát ahelyett, hogy folytatná a másik felé történő közeledést, míg célhoz nem ér, visszalép, vagy körkörös mozgásba kezd, míg ugyanarra a pontra ér, és ez a neurózis titka. Amikor az illető ezeket az érzéseket éli, a hangja gyermekire vált, és arra szoktam odafigyelni, hogy mennyi idős 222

ez a hang. Ha valaki haragot mutat ilyen helyzetben, akkor megkérem, hogy engedje ki és félbeszakítom. A megoldás az, hogy visszavezetjük az illetőt erre a helyre, vagyis újra az akkori gyermek lesz, és így az akkori gyermek egy terapeuta segítségével vagy képzelt segítőkkel célba juttathatja az akkori közeledést. A terapeuta tehát rendelkezésére bocsátja az anyát (esetleg az apát). Ekkor a páciens döntően új tapasztalatra tesz szert, és sokkal könnyebben sikerülnek neki a későbbi közeledések a fájó pontokon. Ez sokszor gyorsan, tizenöt-húsz perc alatt elvégezhető. Hipnoterápiával vagy megtartó terápiával is meg lehet csinálni. Kérdés: LARS: Az a benyomásom, hogy alapvetően negatív vagy agresszív érzéseket, például a szülők iránt, nem engedsz meg. A bioenergetika és a Gestalt-terápia inkább épp arra irányul, hogy ezeket az érzéseket kifejezzük. BERT HELLINGER: Különbséget teszek: olyan érzés ez, amely eredeti és megfelelő reakció vagy olyan érzés, amely eltereli a figyelmet arról, ami mögötte rejlik. A legtöbb agresszió a közeledés pótléka. Ha valakit megvertek vagy bántottak, akkor talán mondhatja azt, hogy fáj vagy kifejezheti a dühét, mert az helyes ebben a kontextusban. Általában a szülők elleni dühöt kifejezni mindig rossz hatású. Az oldás mindig csak azon keresztül történhet, hogy elfogadjuk a szülőket. *** OLAF:

Azt mondtad, hogy az emberek bizonyos szükségleteit csak rendszeren belül lehet megoldani. Meg tudod mondani, hogy százalékosan ezt mennyire becsülöd? BERT HELLINGER: Igen, mondhatok százalékot. Tapasztalatom szerint minden, a pszichoterápiában felmerülő probléma ötven százaléka rendszerből fakad és csak rendszerben oldható fel. Sőt inkább hetven százalék. A maradék fejlődési zavarokból fakad véleményem szerint, legalábbis azok között, akiket én látok. Ez olyan, hogy a kettő kiegészíti egymást. Ha a rendszerbeli rendben van, sokszor jön még valami, amit 223

talán érzelmileg fel kell dolgozni. De ilyenkor az már jelentősen gyorsabban megy. Anya, kérlek! Egy példa a félbeszakadt közeledésre Brigitte az egyik szemináriumon vett részt. Jellemzően egy olyan ember érzéseit és viselkedését mutatja, akinél félbeszakadt a közeledés. Végigkísérjük a szemináriumon történteket. Az első nap bemutatkozó körében Brigitte Jágernek hívnak. Saarbrücken környékéről jöttem és szociál-pedagógus vagyok, házas, van három kisgyerekem. Jelenleg ők a legfőbb feladataim, a legnagyobb hétéves, a két kislány pedig három és fél, illetve kétéves. Úgy érzem, felemészt a család, és boldog vagyok, hogy most végre eljöhettem. Emellett van egy kis praxisom néhány pácienssel. BERT HELLINGER: Létezik egy érdekes törvényszerűség a pszichoterápiában, amely a fizikai realitással szembeszegül, ugyanis minél messzebb toljuk, annál nagyobb lesz. BRIGITTE: A gyerekekre gondolsz? BERT HELLINGER: Bármi! A megoldás a mozgás megfordításában rejlik. Még valamit? BRIGITTE: Nálam az van, hogy ha a mostani családom és a férjem szülei összejönnek, az az érzésem, hogy a családunk szétszakad. Ilyenkor azt érzem, hogy nincs helyem. BERT HELLINGER: Ezt nevezik eltolásnak. – Kitől ki felé? BRIGITTE: Igen, a férjem kimegy a mi rendszerünkből és átmegy a másikba. BERT HELLINGER: Nem, kitől kihez tolod a problémát? – A férjről a szüleire. – Miben rejlik a megoldás? BRIGITTE: Fogalmam sincs. BERT HELLINGER: A férjnél. BRIGITTE: EZ az ő problémája? BERT HELLINGER: Nem, nem! Elmesélek hozzá egy kis történetet: BRIGITTE:

224

A szemrehányás Valahol délen, amikor épp felkelt a nap, egy kismajom mászott fel a pálmára, meglengetett egy nehéz kókuszdiót és teljes erejéből ordított egyet. Hallotta ezt egy teve, valamivel közelebb jött, felnézett és azt kérdezte: „Mi van veled ma?” „A nagy elefántot várom. Akkorát odavágok neki a kókuszdióval, hogy szeme-szája eláll tőle.” A teve azon gondolkodott: „Mit akarhat valójában?” Délben jött az oroszlán, hallotta a kis majmot, felnézett rá és megkérdezte: „Valami bajod van?” „Igen!” ordította a kismajom, „a nagy elefántot várom. Akkorát odavágok neki a kókuszdióval, hogy beszakad a feje.” Az oroszlán azonban azt gondolta: „Vajon mi baja lehet valójában?” Délután arra járt egy orrszarvú, csodálkozott a majmon, felnézett és megkérdezte: „Mi van veled ma?” „A nagy elefántot várom. Akkorát odavágok neki a kókuszdióval, hogy betörik a feje és szeme-szája eláll!” Az orrszarvú azon gondolkodott: „Mit akarhat valójában?” Este arra ment a nagy elefánt, hozzádörgölődött a pálmafához, az ormányával az ágak után nyúlt, fölötte síri csönd. Ekkor felnézett, és az egyik ág mögött meglátta a kismajmot: „Valami baj van?” „Nem!” mondta a kismajom, „Semmi! Mindenfélét kiabáltam ugyan ma, de ezeket nem kell komolyan venni!” Az elefánt azt gondolta: „Valami baja biztos van!” Azután meglátta a csordáját és elballagott. A kismajom még sokáig csendben ült. Azután fogta a kókuszdiót, lejött a földre, nekidobta egy kőnek, hogy széttörjön… aztán megitta a tejét és megette a húsát. BERT HELLINGER a történet után: Rendben,

Brigitte? (Brigitte zavartan néz.) Nem tesz semmit! Egyszer elmeséltem ezt a történetet egy kisfiúnak, az azonnal értette. Menjünk tovább. A második nap reggelén 225

BRIGITTE: Nagyon BERT HELLINGER:

óvatosan jöttem el. Igen, Karl May is megmondta: Az óvatos bátorság kétszeresen számít. BRIGITTE: Tegnap néha úgy éreztem magam, mintha egy tankban ülnék, ma viszont már nyitottabb vagyok és most valami nagyon sérülékeny dolog kerül felszínre. BERT HELLINGER: Gondosan fogom megközelíteni, Brigitte. (Brigitte elkezd sírni.) A légzés segít. Belégzés és kilégzés! Nyisd nagyra a szád és lélegezz, hogy áramolni tudjon… tovább… lélegezz tovább… nálad minden elég gyorsan megy! BRIGITTE: Nem mindig. BERT HELLINGER: Nem szoktad meg, hogy valaki időt szán rád? (Brigitte zokog; egy idő után) Vegyél egy széket és ülj le elém. (Brigitte megteszi, Bert Hellinger elővesz egy zsebkendőt a zsebéből.) Minden vészhelyzetre fel vagyok készülve. Gyere közelebb egy kicsit… még egy kicsit… még egy kicsit (leveszi a nő szemüvegét), csukd be a szemed. (Megfogja a kezét.) Nyisd ki a szád és lélegezz… egyszerűen lélegezz így tovább! (Egyik kezének ujjbegyeivel könnyedén megérinti a szegycsont felső végének tájékát.) És most ezzel az érzéssel menj vissza messzire, egészen messzire, míg ahhoz a helyhez érsz, ahová tartozik és ahhoz a helyzethez, amelyhez tartozik… hagyd nyitva a szádat és lélegezz mélyen be és ki! (Brigitte mélyéket lélegzik; körülbelül egy perc után) Egyezz bele, bármilyen is… (körülbelül három perc múlva) Mi az? Milyen messze mentél vissza? BRIGITTE: Körülbelül hatéves vagyok. BERT HELLINGER: Mi volt akkor? BRIGITTE: Anyukámmal utaztunk, az ölébe akartam ülni, de nem engedte és nagyon kemény volt velem. BERT HELLINGER: Rendben, nézd meg a jelenetet… vegyél mély levegőt… hogy szólítottad anyukádat gyerekként? BRIGITTE: Anyu. BERT HELLINGER: Mondd azt neki: „Anyu, kérlek”! BRIGITTE halkan: Anyu, kérlek! BERT HELLINGER egy idő után a csoporthoz: Ez most egy olyan jelenet, ahol megszakad a közeledés. Észrevettétek, mennyire megragadt a jele226

netben? (Brigittéhez) Menj még visszább. (Egy idő után) Tehát nem megy. Nagyon korán meghozott egy döntést, hogy nem megy és ezt fenn is tartja. (Egy idő után, felsőtestével valamivel közelebb megy a nőhöz és ránéz) Nyisd ki a szemed! Mit csinálunk most veled? (Brigitte megrázza a vállát.) Csukd be a szemed, figyelj a belső mozgásra, tarts vele, bárhová akar menni. Bensőleg vondd vissza magadat, messze az anyádtól… egyre inkább húzódj vissza tőle. (Balra fordítja a fejét és Bert egy idő után jobbra fordítja, úgy, mintha oda kellene néznie; körülbelül egy fél perc után) Lélegezz, tovább, erőteljesen, erőteljes kilégzés, gyorsabban, erőltetés nélkül, csak erősen. (Újra megérinti jobb kezének ujjbegyeivel a szegycsont felső részét; Brigitte határozottan lélegzik.) Így, igen, tovább… tovább… tovább így! És mondj valamit a köhögés helyett, mondj valamit az édesanyádnak! BRIGITTE halkan: Most már nem! BERT HELLINGER: Hangosan! „Most már nem” – hangosabban! – „Most már nem” (Bert Hellinger előrehajol felsőtestével, hozzáérinti fejét a Brigittéjéhez és jobb kezével átöleli a hátát. Brigitte elkezd zokogni.) „Most már nem – Most már nem – Most már nem.” (Bert Hellinger megkéri, hogy fogja át őt és átölelve közelebb húzza.) Mélyeket lélegezz, hagyd nyitva a szád, gyorsabban lélegezz, még gyorsabban, kétszer olyan gyorsan, mélyen, mélyen lélegezz… A szád maradjon nyitva (jobb kezével átfogja Brigitte fejét és a vállához nyomja) Anya, kérlek – BRIGITTE halkan: „Anya, kérlek”. – Anya, kérlek. És ne hagyd abba a légzést. (Brigitte újra mélyebben kezd lélegezni; Bert Hellinger a csoporthoz) Brigitte is a kis boldogságot választja. (Brigittéhez) Hogy vagy? BRIGITTE: Megkönnyebbülve, (rámutat a mellkasára) telibbnek. BERT HELLINGER: Félúton megálltál, de mégis valamivel közelebb vagy. BRIGITTE: Félig vissza? BERT HELLINGER: Félúton hozzá. Ahogy egy híres Johann Wolfgang mondta: „Mindenki a maga boldogtalanságának a kovácsa.” BRIGITTE: Nem hiszem, hogy így mondja. BERT HELLINGER: Nem? (Mindketten nevetnek.) Rendben, oké. (Brigitte feláll és leül a helyére.) BERT HELLINGER: EZ most egy olyan helyzet volt, amikor megszakad a közeledés. Látni lehetett, hogy mi történt azon a ponton. Az az elméle227

tem, hogy azon a ponton, amelyen megszakadt egy közeledés, az keletkezik, amit neurózisnak nevezünk: egy körkörös mozgás, amely újra és újra ugyanahhoz a ponthoz vezet vissza, ahelyett hogy tovább haladna. Amikor a megszakított közeledést felidézzük, feljön egy érzés, egy döntés, és azután megtesszük a köröket, ahelyett, hogy továbbmennénk és amikor újra a kiindulóponthoz érünk, megint ugyanaz következik. Ez a körhinta haladása. Terapeutaként mit csinálok egy ilyen ellenálló pácienssel? (Szünet.) Ez most nem sikerült – vagy nem egészen, de alapvetően nem sikerült, ne álltassuk magunkat! Nem ment oda, de most már van kilátása. Most már a jó szívére bízom őt – egyetértesz, Brigitte? BRIGITTE: Igen. BERT HELLINGER: Van kérdés ehhez? WOLFGANG: Ezt most nem értettem. „A jó szívére bízom.” BERT HELLINGER: Nem is értheted. Ő értette. A szívünkre bízni magunkat, a jó szívünkre, mindig jó módszer. Sokszor megdöbbentő, hogy belülről megtalál a páciens egy utat, amelyet egyetlen terapeuta sem tudna megtalálni. És titokban – anélkül, hogy hangosan kimondanám – természetesen édesanyja jó szívére is rábízom őt. LARS: Először elvezetted egy közeledéshez, és azután arra kérted, hogy jöjjön el… BERT HELLINGER: Nem játszik szerepet, hogy hogyan mozog valaki, hogy oda vagy elfelé mozdul. Mozgásban van. Amikor nem megy a közeledés, akkor megpróbálom az ellenkező mozgást megcsináltatni vele és az megindul. Azzal tartunk, amit mutat. Ő távolodást mutatott és ezért mentem vele a távolodásba. Azután balra fordította a fejét és az a kép ugrott be, hogy elfordul. Ezután jobbra fordítottam a fejét és azután meg is jött az érzés. LARS: EZ akkor mégiscsak egyfajta javítás volt? BERT HELLINGER: Igen, vele tartottam, támogattam egy kicsit. Csak azután jött a mondat: „Már nem!” Ebből világos volt, hogy az anya volt ott. RÜDIGER: Nem tudnál nekünk bevált utalásokat adni, mikor közeledik valaki és mikor nem? BERT HELLINGER: Nem, ezt a megfigyelésnek kell átengedni, az érzékelésnek. Talán más példákon láthatod. Ha elméletet akarsz, nem nézel 228

szembe a közvetlen folyamattal. Azt hiszem, a lényeget elmondtam, több pedig nem lenne jó. A második nap késő délelőttjén az egyik körben BRIGITTE: Mindenestül befogadó vagyok, és egy váltakozó mozgás történik bennem. Egyrészt melegséget és együttérzést érzek – a szememben is, azután pedig újra letörök (megindulttá válik és könnyek szöknek a szemébe), mindig változik. És ha újra kimegyek… BERT HELLINGER: Jól van, jól van. Látjátok, milyen jó szívvel dolgozik? Hadd dolgozzon tovább a jó szíved, Brigitte, míg meglesz a megoldás. A második nap délutánján az egyik körben BRIGITTE: Most egészen itt vagyok. Az ebédszünetben bebújtam az ágyba és még egyszer kerestem a kapcsolatot édesanyámmal. Kellemes volt. A második nap délutánján egy második kör alatt BRIGITTE: Ma éjjel többször felébredtem. A családom járt a fejemben. Az édesanyám családja újra és újra eszembe jut. BERT HELLINGER: Mi történt náluk? BRIGITTE: Édesanyám lánytestvére tífuszban halt meg gyerekként, és hat héttel előtte meghalt az apukája is, amikor anyukám tízéves volt. BERT HELLINGER: Fiatalabb volt, mint az édesanyád? BRIGITTE: Idősebb volt, a középső. Volt még egy bátyjuk. Ami még eszembe jutott, a mi családunkra jellemző, hogy agyonhallgatjuk a dolgokat. Sok mindenről hallgatunk, és mintha lenne egyfajta merevség. Ami még feltűnt, hogy ha most együtt vagyok a gyerekeimmel, a családommal, akkor ez eltűnik. Ha a szüleimnél vagyunk, mindenki ráveti magát a gyerekekre és ők mindent élettel töltenek meg. Az ölbeüléssel kapcsolatban is feltűnt valami: amikor a szüleim eljönnek hozzánk, a két lányom azt mondja: „Papa ölébe ülni” és „Mama ölébe ülni”, amit persze meg is tehetnek. BERT HELLINGER: Miben halt meg édesanyád apja? 229

BRIGITTE:

Valamilyen hólyagbetegség lehetett. Hirtelen került kórházba. 1938 volt és már nem jött haza. Hat héttel később pedig meghalt édesanyám nővére. BERT HELLINGER: EZ sokként hat egy ilyen családban. BRIGITTE: Igen, van még valami: E-nél egyszer már felállítottam a családomat. Az megmaradt bennem, hogy akkoriban egészen külön állítottam fel édesanyámat, úgy, hogy elfelé nézett. Mit élhetett meg ez a nő? BERT HELLINGER: Valószínűleg a nővérét és az apját követi, de állítsuk fel inkább! (Megjegyzés: Az anyai nagymama az apa halála után Brigitte származási családjában élt. Az apa családjában is korán meghalt egy gyerek. Az apa volt a legfiatalabb négy testvér közül, és két nővére volt még életben: Brigitte felállítja származási családjának konstellációját.) (A felállítás után) APA: balra a feleségétől: Nincs kapcsolatom a gyerekeimmel, és a feleségem is csak mellékes. Inkább egyedül vagyok. ANYA: Én is inkább nagyon egyedül érzem magam, nem jó hátulról látni a gyerekeket és alig érzem a férjemet magam mellett. BRIGITTE KÉPVISELŐJE: Kicsit ködös a fejem és inkább kifelé húzok. Van mögöttem valami, de nem tudom, mi. BERT HELLINGER: A gyerek, aki az apa családjában meghalt, fiú volt vagy lány? BRIGITTE: Nem tudom. BERT HELLINGER: Mit érzel? BRIGITTE: Lány.

230

231

Brigitte származási családjának kiindulási konstellációja FIÚTESTVÉR:

Nekem sincs egyáltalán senkivel kapcsolatom, a lábaim egészen merevek és mintha megfagytak volna. BERT HELLINGER a gyerekekhez: Úgy, most pedig forduljatok a szüléitek felé. Mi változott? (1. átállítás) FIÚTESTVÉR: Most újra könnyebb. BRIGITTE KÉPVISELŐJE: Nekem is kellemes és tisztább a fejem. APA: Igen, a gyerekek felé jobb lett, de a feleségem oldalán még mindig nem történik semmi. ANYA: Én ugyanúgy érzem magam. BERT HELLINGER a szülőkhöz: Cseréljetek helyet, hátha úgy jobb. (2. átállítás) APA: Igen, a lányom közelebb került, és az jót tesz. BRIGITTE KÉPVISELŐJE: Egy kicsit izgatott lettem. BERT HELLINGER: Milyen a szülők között, jobb vagy rosszabb? APA: Rosszabb. ANYA: Én érzek egy egészen kis életet. BERT HELLINGER: Állítsuk fel az apa apját. (Brigitte az apa mögé jobbra állítja annak apját; 3. átállítás.) BRIGITTE: Még valamit elfelejtettem. Édesapám apja is korán meghalt, amikor apám 8 éves volt. Egy háborús sérüléssel jött haza a háborúból, görcsei voltak, és egy egyszer, amikor a mezőn dolgozott, az egyik ilyen görcsbe belehalt. (Az apa és az apa apja megegyeznek, hogy a legjobb hely, ha a nagyapa az apa mögött áll; 4. és 5. átállítás.) BERT HELLINGER: Most pedig állítsd fel édesanyád apját (Brigitte az anya mögé balra állítja, 7. átállítás). ANYA: Amikor az előbb a férj apja is beállt, nagyon oda kellett néznem, és így a férjem is belekerült a látómezőmbe. Most, hogy az én apám is itt van, a mozgás inkább erre tart (balra). (Szeretné, ha az apja jobban a látómezőjébe lépne balra, és az apa meg is teszi ezt; 8. átállítás.) ANYA: így jobb. APA: Számomra nem jelent különbséget a feleségemhez való viszonyomban. 232

Fiútestvér: Számomra már csak ő (az anya apja) érdekes. Amióta itt van, csak őt látom. BERT HELLINGER Brigittéhez: Ez tehát a fiútestvéred azonosulása. Az anya apjával azonosul (megkéri az apát és az anyát, és a nagyapákat, hogy cseréljenek helyet) BRIGITTE KÉPVISELŐJE: Számomra egyfajta megkönnyebbülés volt, hogy apám apja beállt apám mögé. Valahogy fel tudtam lélegezni, és amikor ő (az anya apja)

Brigitte származási családjának átmeneti konstellációja olyan hirtelen ott termett, az volt az érzésem, hogy olyan sok férfi áll velem szemben. De nincs kapcsolatom anyámmal. Valahogy nem volt még egy nő. Most valamivel jobb és most már lazább érzéseim vannak apám iránt, az anyával kevés a kapcsolatom. Ő (az anya apja) ott jó. Itt (jobbra mutat) kicsit túl közel volt. BERT HELLINGER Brigittéhez: Állítsd fel még az édesanyád nővérét, aki meghalt. (Brigitte az anya mögé jobbra állítja a nagynénjét; lásd 209. oldal.) BERT HELLINGER: Mi változott? ANYA: Nyugtalan lettem. 233

BRIGITTE KÉPVISELŐJE:

Jobban odafigyelek, és egyszerre nem látom az

apámat. AZ ANYA NŐVÉRE: Én is nyugtalanságot érzek a húgom felé. BERT HELLINGER az anya nővérét közvetlenül az anya jobbjára

állítja: Most milyen? ANYA: Itt (a férj oldalán) újra melegszik. Ez jó (közelebb megy a férjhez és a nővérét magával viszi). APA: Sokkal jobb érzés ezen az oldalon. A lányomhoz és a feleségemhez is közelebb érzem magam. BRIGITTE KÉPVISELŐJE: Igen, most már az anyát is érzékelem és az apát is újra látom. Egységes a kép, ami sokkal jobb, előtte nagyon rá fixáltam (az anya nővérére). BERT HELLINGER Brigitte képviselőjéhez: Állj a fiútestvéred mellé. Most milyen? FIÚTESTVÉR: Szívesen cserélnék vele (lánytestvérével). (Helyet cserélnek.) – így jobb. BRIGITTE KÉPVISELŐJE: Nekem jó. Nekem mindkettő ugyanolyan jó volt. (Az anya apja szeretne kijjebb lépni, és meg is teszi, Bert Hellinger az apa elhunyt nővérét az apa mellé állítja. Néhány próbamozgás után végül megtalálják az oldási felállítást, amelyben mindenki jól érzi magát.)

Oldó konstelláció 234

Bert Hellinger megkéri Brigittét, hogy foglalja el a helyét. Azt gyanítja, hogy az apa elhunyt testvére mégis egy fiú volt, mert Brigitte fiútestvérét olyan intenzíven irritálja ez a személy. BRIGITTE miután egy ideig csendesen szemlélődik: Nagyon erős vonzást érzek arra (az anyára mutat). BERT HELLINGER: Igen, menj csak oda! (Brigitte odamegy az anyjához és átöleli.) BERT HELLINGER: Szorosan, ha már öleled, akkor szorosan. (Derültség, Brigitte szorosan átöleli az anyát, ide-oda ringatózik.) BERT HELLINGER: Nyugodtan, nyugodtan, nyugodtan, mély levegőt vegyél, a szájon keresztül lélegezz! (Odavezeti az anya nővérét hozzájuk, ő is átöleli kettőjüket, Brigitte sírni kezd.) Mély levegő nyitott szájjal… mély beés kilégzés, míg egészen jól nem laksz! (Brigitte nagy levegőket vesz.) Nem, nem, hagyj időt magadnak!… Lélegezz. Belégzés és kilégzés… hang nélkül erőteljesebb a légzés… szabadon be és kilélegezni – azután menj vissza a helyedre. (Brigitte megteszi és még egyszer körülnéz.) Jó így? – Rendben, ennyi volt. (Mindenki leül.) Most ért célba a közeledés. (Egy kis szünet után) ERNST: Itt most egy félbeszakadt közeledésről van szó. Látsz okot a rendszerben erre a dinamikára? BERT HELLINGER: Nem, nem! Világos, hogy az anya és a nővére között nem tisztázott valami és hogy Brigitte részben ezt veszi át. Lehet, hogy rendszerből fakadó és nincs köze ahhoz, amit az anya csinál. Egy későbbi körben Jól vagyok. Nagyon szabadnak érzem magam, a fejem nagyon befogadó és nyitott. BERT HELLINGER: Szép mozgás is volt ez a mai. BRIGITTE:

A harmadik nap délutánján BRIGITTE a mellkasára mutat: Itt BERT HELLINGER: Igen, ez jó!

érzek mozgást, mintha valami kinyílna.

235

BRIGITTE:

Igen, egyfajta szabaddá válás, és az ebédszünetben ébredt bennem egyfajta remény, hogy az itteni munkával sokkal inkább a saját koromnak megfelelően érezhetem magam. BERT HELLINGER: Igen, mindenképp! BRIGITTE: Nem is mondom, mi volt. BERT HELLINGER: Nem, nem is szükséges. A negyedik napon az egyik kör közben A fiútestvérem jutott eszembe. Sokszor merészkedik extrém helyzetekbe. Sziklát mászik és már többször kötött ki gleccserrésben. Sokszor, amikor cseng a telefonom, azt gondolom, történhetett vele valami. Az merült fel bennem, hogy ennek lehet köze az azonosulásához? BERT HELLINGER: Igen, sokszor, nagyon sokszor. BRIGITTE: Nyilvánvalóan keresi a halál közeli és a halálos veszélyt hordozó helyzeteket. Az a kérdésem, hogy mi segíthetne neki? Tehetek valamit, hogy az én itteni munkám neki is segítsen? Azt mondtad a konstellációknál, hogy a meghalt nagyapánkkal azonosulhatott és hogy a meghalt gyerek talán egy fiú volt. BERT HELLINGER: Meséld el neki a felállítást minden kommentár nélkül. – Nemrég volt itt valaki, aki arról számolt be, hogy elkezdett sárkányrepülni és egészen eufórikus volt, és megkérdezte, mit gondolok róla. Azt mondtam neki: nem tudom elképzelni, hogy egy bölcs ember ezt csinálja. El tudjátok képzelni? Világos volt számomra, hogy meg akarja ölni magát. BRIGITTE: A testvérem is sárkányrepül. BERT HELLINGER: Megmondhatod neki: ha lezuhan, minden jobb lesz. Rendben? Még valami? BRIGITTE: Úgy érted, meséljem el neki a felállítás vagy az azonosulás gondolatát? BERT HELLINGER: Csak akkor megy, ha először vársz, és amikor alkalom adódik, hogy valami jót mondj, akkor megmondod neki, pontosan azt, amit helyesnek érzel. Akkor más a helyzet, mint ahogy most gondolod. BRIGITTE:

A negyedik nap délutánján 236

BRIGITTE:

Volt ma reggel egy pont, amikor forróság öntött el és kirázott a hideg, imádkoztam és nagyon izzadt a kezem. Azon gondolkoztam, hogy tartozom-e még valamivel a férjemnek. Egyszer kimentett egy lavinából engem és a testvéremet. Én már eszméletlen voltam és gyakorlatilag neki köszönhetem az életemet. BERT HELLINGER: Méltányold. BRIGITTE: Nagyon felkavart most. BERT HELLINGER: ÉS nem csak vele szemben értékeld, az túl kevés lenne. Valami jól összevágott. Ez az, amit a köszönetről mondtam. Ha valakit így megmentenek, akkor olyan ereje lesz, amely korábban nem volt meg. Azzal jót tesz. Fáradtság nélkül, egyszerűen csak azzal, hogy áramlik, és amikor áramlik. A negyedik nap estéjén BRIGITTE: Bennem van az a mondat, hogy „gondoskodóan bánni valakivel”. Álmodtam is, hogy egy kis növényt ültettem halott tetemekre. Ez a „gondoskodóan bánni” olyasmi, ami az erő felé vezet engem, és azután mindig megérzem a gyenge felé húzó erőt. BERT HELLINGER: Ha hagyjuk nyugodni a holtakat, maguktól is virágok nőnek rajtuk. BRIGITTE: Igen, azon vagyok, hogy amennyire csak lehet, nyugodni hagyjam őket. BERT HELLINGER: Igen, és az elengedés olyasmi, amiben semmit sem kell tenni, és mégis megerőltető. Az ötödik napon BRIGITTE: Testileg sok minden történik. Nagyon erősen érzem a kezem belső felületét, mintha valami kioldódott volna. Az állízületben is érzem. Régebben sokkal inkább összeharaptam a fogaimat. Ez most oldódik. Újra és újra intenzíven eszembe jut a férjem. Nagyon idegessé tesz, ha arról beszélek, hogy mi zajlik bennem. Amikor elmegyek, mindig mély vonzódást érzek, és ha otthon vagyok, eltolom őt magamtól. BERT HELLINGER: Csinálok veled egy kis gyakorlatot. Ülj le elém, és tedd a tenyered a combodra. – Hunyd be a szemed és add át magad a mély vágynak annak minden szép érzésével és gondolatával. – A kezdetek szép emlékeinek is. Semmit nem kell tenned és semmit nem kell 237

mondanod, egyszerűen add át magad az érzéseidnek és a képeidnek. – Talán vegyél egy mély lélegzetet – különleges férfi kell, hogy legyen, ha elnyerte a szerelmedet. (Brigitte nevet.) Most képzeld el, hogy hazaérsz, hogyan mész oda hozzá. Valahol ott áll és egészen közel mész hozzá. (Brigitte abba az irányba néz.) Látod, hogy mit mondasz neki, mit teszel, mire kéred. (Brigitte mosolyog.) Pontosan!… BRIGITTE: Még nem megy. BERT HELLINGER: Igen, nézd még egy kicsit, nézd még egy kicsit… megy… (körülbelül egy perc után) Még egy képet adok hozzá: menj oda és képzeld el, hogy az édesanyja mögötte áll… barátságosan áll mögötte (Brigitte sírni kezd). Hunyd be a szemed, hagyd becsukva és menj egészen közel hozzá… (Brigitte sír és bólint), menj még egy kicsit közelebb és vegyél el magadnak valamit, majd ajándékozz neki valamit. Egészen nyugodtan, semmit nem kell hozzá mondanod… maradj egészen belső élményedben… (Brigitte mélyen belélegzik és kilélegzik)…Jó? (Brigitte bólint.) Rendben, ennyi volt. BRIGITTE: Köszönöm! BERT HELLINGER: Szívesen. Később elmondom, hogy mit csináltam. Most szeretném ennyiben hagyni. A hatodik napon BRIGITTE: Nagyon sok volt és le fog ülepedni. Ma reggel még felmerült valami: hozzájöttek még a férjem szülei. Ott még van egy kis dolgom az odamenéssel, elismeréssel és hogy odaengedjem a gyerekeket. BERT HELLINGER: Pontosan, ez a követni-a-férfit. BRIGITTE: Ma ez megint nagyon megérintett. Úgy érzem, gazdagon megajándékoztál, és nagyon jól kezeltél. BERT HELLINGER: Jó. – Amikor legutóbb Brigittével dolgoztam, megígértem, hogy elmagyarázom a technikát. Röviden el tudom mondani. Egy NLP gyakorlatot csináltam vele. Ellentétes érzéseket mutatott. Amikor távol van, vágyik a férjére, és ha ott van, inkább visszautasítja. Engedtem belemenni a vágy érzésébe és azután egy kicsit eltereltem, míg igazán nevetni tudott. És akkor horgonyt vetettem. Most már nem tud csak úgy kikerülni az érzésből. Ezzel az érzéssel kipróbáltattam vele, hogy hogyan megy haza a férjéhez. Ez az egyik érzés ütköztetése a 238

másikkal, és a lehorgonyzott érzelmet meg lehet tartani. Ez ilyenkor rátelepül a negatív érzésre, ez volt a módszer. KARL: Mi maradt meg nálad a primerterápiából? BERT HELLINGER: A primerterápia a fájdalmat,

az ősfájdalmat akarja feldolgozni. Az ősfájdalom tulajdonképpen mindig ugyanaz: Ott keletkezik, ahol megtörik a közeledés. A fájdalom azt erősíti meg, hogy megszakadt a közeledés, de semmit sem old meg. Ahelyett, hogy most kifejezném a fájdalmat, célba juttatom a közeledést, akkor jön a szeretet, és ha az itt van, sokszor itt (előre a pulóverére mutat) van egy fekete folt. Ennyi maradt a primerterápiából. A megszakított közeledés mellett vannak még korai traumák, amelyeket a megélés segítségével, például history change-dzsel oldok fel. Ezt NLP és primerterápia keverékével csinálom. A horgonykiegyenlítés jó módszer lehet, vagyis, hogy egy jó jelenetet egy rosszal egyenlítek ki. Mély dolgoknál azonban figyelembe kell venni az érzést is. Ezért ragadom meg, hogy az érzést biztosan ki lehessen fejezni, és azután keresek neki egy segítőt és így oldom fel.

KARL:

Időnként újra megélteted a páciensekkel a születésüket. Ezt mikor szoktad? BERT HELLINGER: Ha a születéskor érte trauma, ha már ott megszakadt az anyához való közeledés. Ilyenkor megismétlem a születést, összekötöm őket, és azután következik az Ima az élet hajnalán (lásd 57. oldal). Az anyának ez az első megtalálása és a hozzá megérkezés a legmélyebb és legintenzívebb tapasztalat. Végül csinálok egy horgonykiegyenlítést. Tehát szorosan megtartom és végigjáratok vele minden traumát abban az életkorban. Jobb érzése nem lehet, mint a születés után megérkezni. Így az egész terápiát egyetlen alkalommal csinálom meg. Minden későbbi gyermekkori traumát egy folyamatban dolgozok fel egymásután a horgonykiegyenlítés formájában. Belevezetek valakit a legjobb érzésébe, azután hagyom, hogy megélje a traumát. Így a negatívat elfedi a pozitív érzés. KARL: Hogy történik ez pontosan? 239

BERT HELLINGER:

Egészen egyszerűen. Azt mondom: „Most egyszerűen menj el abba az életkorba, és ha bármi van, ami megállít, maradj ott.” Akkor egyszer csak elkezd szuszogni és sírni én pedig megkérdezem: „Hány éves vagy most? Mi történt?” Odanéz és én egyszerűen erősen tartom, míg elintézi. Azután elmegyek a következő jelenetre (mosolyog). Így az ötszáz óra analízist egyetlenre csökkentem. Ez egyéni terápia a rendszerrel végzett terápiával szemben vagy azt kiegészítendő. Ez tehát két különböző út. c. A családi konstellációk felállítása

Belső képek, amelyek bilincsbe zárnak, és belső képek, amelyek eloldanak (szkriptek) Terápiák során sokszor megfigyelhetjük, hogy valaki egy belső kép szerint kezd élni, mégpedig egy olyan kép szerint, amely egy folyamatot ábrázol, vagyis egy történet szerint. A tranzakció analízisben ezt forgatókönyvnek hívják. Ezeknek a képeknek kettős és különböző az eredete. Egyrészt vannak belső képek, amelyekben a gyerek egy saját maga megélt traumatikus tapasztalattal találkozik cselekményként. Ezekhez a belső képekhez tartozik sok mese, például a Jancsi és Juliska, a Piroska és a farkas, Csillageső, Csipkerózsika és Rumpelstilzchen. Csipkerózsika például azzal az elképzeléssel alszik, hogy amikor száz év múlva majd felébred, még mindig tizenöt éves lesz. Ez illúzió. A mese olyan megoldást ad, amivel Csipkerózsika kedvet csinál, hogy továbbaludjunk. Ha Csipkerózsika megérti, hogy már nem lesz fiatal, valamivel korábban felébred. A hét kecskegidánál azt mondja az anya: „Óvakodjatok a gonosz apától.” A Szerencsés Jánosban a nagyapa sokszor elvesztette a vagyonát. Ilyenkor meg lehet kérni a nagyapát: „Áldj meg kérlek, ha én mégis megtartom.” A Piroska története arról szól, hogy egy idősebb rokon elcsábítja a gyereket. A kis Jancsi örül, ha hazaér és az anyja ajtót nyit neki, de mi a helyzet, ha az apja áll az ajtóban? Érdekes, hogy azok a mesék, amelyeket ismerünk, mind folyamatképeket tartalmaznak, amelyek megbilincselnek, és a megoldások, amelyeket a végén leírnak, csak illúziók, és főként arra szolgálnak, hogy fenntartsák a meglévő állapotot. Ha olyasmit ír le a mese vagy a történet, amit a gyerek a hetedik életéve előtt megélhet, az sokszor utalás 240

egy személyes élményre és nem egy rendszerbeli történésre. A Rumpelstilzchen például többnyire nem rendszerre vonatkozó történet. Általában egy traumatikus tapasztalat képe és azoknak a gyerekéknek a története, akiket odaadnak. Pontosan ábrázolja azt a tapasztalatot, hogy nincs anya, ezért az apa odaadja a lányát valakinek, és a következő generációban azután a lány adja oda a fiát. Ez a tiszta olvasata. Sok mesében hiányzik az anya. De mivel a mesék rafináltak, mindig van bennük valami, ami eltereli a figyelmet a tiszta olvasatáról, például a Rumpelstilzchenben a szép vers: „Ó, de jó, hogy senki sem tudja, hogy az én nevem Rumpelstilzchen.” Van azonban egy csomó történet, amelyeknek nincs közük a gyermekkori tapasztalatokhoz. Ha például valakit végigkísér egy olyan kép, mint Othello vagy Odüsszeusz, akkor ezek olyan tapasztalatokat ábrázolnak, amelyekre gyermek nem tehet szert. Sok ilyen típusú történet van, amelyek olyan tapasztalatokról szólnak, amelyeket csak felnőttek élhetnek meg. Egy gyereknél előfordulhat, hogy elbűvöli egy történet, és nem tudja, miért. Ilyenkor a történet típusából lehet rá következtetni, hogy ez a történet egy másik személyre vonatkozik, aki ebben a rendszerben korábban szerepet játszott vagy szerepet kellett volna, hogy játsszon. Ez általában olyan személy, akinek nehéz sorsa volt, vagy akit kirekesztettek, vagy aki a rendszeren belül helyet adott valaki másnak Akkor a történet egy reális életteljesítés képévé válik, amely korábban is fontos volt a rendszerben. A történet arra szolgál, hogy valaki még egyszer ábrázolja a kizárt személyt a rendszerben. Lehet keresni olyan történeteket, ha vannak ilyenek, amelyek traumatikus eseményeken és élményeken alapulnak, vagy a rendszerből fakadnak. Az egyik módszer, amellyel a forgatókönyvet és a rendszer történetét megtudhatjuk, ha elmeséljük a következő történetet: Valaki azt gondolja, most már eleget dolgozott és megengedhet magának valami jót. Elmegy a városából és felkeres egy másik helyet, egy ideig vándorol, és elér egy épülethez, amely fölött nagy betűkkel az áll kiírva: „világszínház”. Úgy gondolja, ez a megfelelő hely és vesz egy 241

belépőt. Kicsit drága, de azt gondolja magában, most nem bánja. Azután bemegy, leül a helyiségben, hátradől, kényelembe helyezi magát és vár. Végül kialszanak a fények és szétnyílik a függöny: elkezdődik a darab. Ahogy nézi, észreveszi: a történetet ismeri az irodalomból. Hiszen nem is újdonság. És ahogy tovább figyeli, észreveszi, hogy ez az a játék, amelyet ő maga játszik Kérdés? – Mi a címe a darabnak? Olyan darab, amely az irodalomban létezik, vagy meseként, vagy filmként, vagy regényként, színdarabként, talán épp életrajzként. Amikor feljön a darab neve, meglepődünk és többnyire kicsit kínosnak érezzük. Tudja valaki közületek a saját darabját? Számomra az, amikor Heródes megöli az ártatlan gyerekeket (megjegyzés: Bennónak volt egy fogyatékos testvére, akit a Harmadik Birodalom idején otthonba adtak és ott halt meg). BERT HELLINGER: Azonnal lehet látni a rendszerbeli összefüggést, ha a családod történetére gondolunk. A történetekben sokszor egészen világosan ábrázolják a döntő helyzetet. SARAH: Nálam a Faust. BERT HELLINGER: Ha egy nő története a Faust, akkor az mindig a Juliska. A kérdés az, melyik férfi csapta be és hagyta bajban melyik nőt? FRIEDEMANN: Számomra az Iphigeneia Tauriszban, mégpedig a király figurája. BERT HELLINGER félbeszakítva: Nem, nem, ezt nem lehet csinálni. Nem lehet kiválasztani valakit a történetből. Ez biztos, hogy nem igaz. Az Iphigeneia története arról szól, hogy melyik lányt áldozták fel? VERA: Nekem a Varázsfuvola jutott eszembe. ILSE: Dániel az oroszlán barlangjában. KLAUS: A testvérkék meséje. ECKHARD: Nekem az Odüsszeia jutott eszembe. BERT HELLINGER: Odüsszeusz! Tudod, hol köt ki végül? ECKHARD: Ithakában. BERT HELLINGER: Igen, és kit talál ott? ECKHARD: Pénelopét. BERT HELLINGER: És tudod, hogy a valóságban ki Pénelopé? – Mindig az anya. ECKHARD nevetve: Most kezd kínos lenni. (Általános derültség.) 242 BENNO:

BERT HELLINGER:

Ki volt a családodban Odüsszeusz, a férfi, aki tévuta-

kon járt? ECKHARD: Látszólag senki. BERT HELLINGER: Biztos vagy

benne? Ha igaz a történet, akkor azt mindig szó szerint kell venni. Volt egyszer az egyik kurzuson egy kolléganő, akit sokat ugrattunk: Irén-szirén, Irén-szirén. Az egyik résztvevőnek eszébe jutott valami. A következő történt: Volt egy barátnője és az ő apja adott neki egy hajót. A hajóval elvitorlázott Afrikába és a barátnőjét otthon hagyta. Tehát szó szerint leutánozta az Odüsszeuszt, az egész Nauszikaa-történetet. Akkor derítettük ki, hogy Pénelopé az anya. Tehát Eckhard, ki volt Odüsszeusz? Ha valaki nemet mond, nem kell azonnal komolyan venni. Akkor ki kell várni. ECKHARD: Leginkább édesanyám második férje. BERT HELLINGER: A rendszert tekintve ő nem lényeges. Itt félbehagyom. Lehet, hogy a történet sem igaz. Tapasztalatom szerint több mint ötven százaléka a problémáknak, amelyekkel pszichoterapeutához fordulnak, nem saját probléma olyan értelemben, hogy saját élményre nyúlna vissza, hanem egy idegen sors ismétlése. Ezeket a korlátozó képeket meg lehet jeleníteni, ha például felállítunk egy családrendszert. Egy rendszer felállítása Azzal a módszerrel, ahogyan a családfelállítást végzi, Bert Hellinger olyan rendkívül hatékony csoportterápiás módszert hozott létre, amely a szeretet rendjeiről alkotott eszméit, a rendszerből fakadó problémák és a rendszeroldásokról alkotott gondolatait és terápiafilozófiáját csodálatraméltóan egyszerű és tömör formában ülteti át a terápiás gyakorlatba. Ennek középpontjában két koncentrált idő-térkép ábrázolása áll. Az egyik, az a bilincsben tartó belső kép, amely máig képviseli a múltat és egy oldási kép, egy olyan belső kép, amely felszabadít. Az első a rendszer bensőnkben élő képének térbeli megjelenítése, amelynek egy része mi vagyunk, tehát a teljes családi és egyéni történet(ek) egyéni, metaforás tömörítése. Az alapkijelentés, amelyből kiindulunk az, hogy a rendszerben bennünket megillető hely, amelyet ebben a képben a rendszer 243

többi tagjához való viszonyunkban elfoglalunk, érzéseinket és cselekedeteinket döntően meghatározzák. A második kép egy belső oldó- vagy jövőképe a rendszernek, amely a szeretet rendjének felel meg, amelyben a nagycsalád minden tagjának van egy neki megfelelő jó helye, és ha ezt elfogadjuk, és hatni engedjük, az gyógyító befolyással bír az egyes ember érzéseire, tetteire és a rendszer egészére. Hogyan járjunk el felállítások során? Az elv egyszerű: A csoport egyik résztvevője, a továbbiakban a főszereplő, a kiinduló helyzetnek vagy a felmerült kérdésnek megfelelően, felállítja a jelenlegi vagy származási családját vagy akár egy páciensének rendszerét a benne élő belső kép szerint. A csoport résztvevői közül képviselőket választ a felállítandó rendszer tagjainak képviseletére, és belső képének megfelelően a helyükre vezeti őket. Saját maga helyett is kiválaszt egy képviselőt. Ezután a közreműködők közlik, hogy hogyan érzik magukat azon a helyen. Végül a csoportvezető terapeuta létrehoz egy oldási képet a közreműködőkkel együttműködve, ami azt jelenti, hogy figyelembe veszi, milyen érzésekről számolnak be a résztvevők az adott helyen állva, többnyire több köztes álláson keresztül (amelyek sokszor terápiás szempontból fontos állomások). Ebben az oldási képben mindenkinek jó helye van, a kirekesztetteket is beleértve. Aki látta Bert Hellingert így dolgozni egy csoporttal, arra sokszor mély benyomást tesz, milyen gyorsan sikerül neki nagy csoportokban is kölcsönös tiszteletet és éber figyelmesség jellemezte bizalmas és jelentőségteljes, ugyanakkor könnyed és humoros légkört teremteni. Ilyenkor úgy tűnik, az egész csoport együtt rezeg, és bár a belső képet a csoport egy tagja állítja fel, a közreműködők a felállítás idejére belemerülnek a rendszer dinamikájába, és a csoportvezetővel együtt létrehoznak egy mindig egyedi megoldást. Egy ilyen oldási kép sokszor évekig hat az érintetteknél. Mielőtt felállítanánk egy rendszert, felmerül a kérdés, hogy kik tartoznak hozzá és megkérdezzük – többnyire a felállítás során –, hogy kik azok, akik helyet adtak valaki másnak, vagy akiket kizártak. Szintén megkérdezzük, hogy vannak-e a családban döntő jelentőségű külső 244

események, például haláleset, öngyilkosság, szakítás és válás, balesetek, fogyatékosság. Lényegtelen ezzel szemben a karakterek és a viselkedések értékelése. Ezek elterelik a figyelmet a lényegről. A felállítás előfeltételei Csak akkor szabad felállítani egy rendszert, akár a sajátunkat, akár egy páciensét, ha komolyan vesszük, és ha komoly dologról van szó, tehát olyasvalamiről, amire megoldást kell keresni. Ha kíváncsiságból teszszük, hatástalan marad. Tanácsok a felállításhoz BERT HELLINGER:

Amikor konstellációkkal dolgozunk, nagyon mélyre hatolunk. Ezért a csoportban a figyelmes kísérés légkörére van szükségünk A felállításnál senki nem mond semmit. A felállítást végző nem mond semmit és a felállítottak sem szólnak. A túl sok információ eltereli a figyelmet. Belső összeszedettség szükséges, el kell felejteni saját dolgainkat, a saját céljainkat, szándékainkat és azokat az érzéseket kell meglátni, amelyek belső érzékelésünkből fakadnak, amelyek a mozgás során jelentkeznek, vagy amikor a helyünkre állunk, hogyan változunk, hogyan változnak ezek, amikor odaállítanak bennünket valaki mellé. Fontos, hogy az érzéseket ne kívülről olvassuk le, és ne a gondolataink vezessenek, hogy vajon hogyan érezheti vagy kellene, hogy érezze magát valaki azon a helyen. Egyszerűen át kell adnunk magunkat és éreznünk kell a testi reakcióinkat, akkor is, ha egészen másként érezzük magunkat, mint ahogy az várható lett volna, és röviden, kritika nélkül kell közölni, milyen érzés azon a helyen állni és milyen sejtéseink vannak Ilyenkor gyakran érezhetünk olyan érzéseket, amelyek megijesztenek vagy tiltottak. Megkönnyebbülést érezhetünk például, ha valaki elmegy vagy meghal, vagy vonzást érezhetünk egy tiltott kapcsolat felé. Ha ezt nem mondjuk ki, valami fontos nem derül ki. Ezért cenzúra és válogatás nélkül ki kell fejezni mindent. (A felállítást végzőhöz) Felállítod a konstellációdat, teljes mértékben az érzéseid szerint, ahogy az egyes személyeket belső képednek megfele245

lően a kapcsolatokban látod. A belső kép csak a felállításban mutatkozik meg. Felejtsd el tehát, hogy korábban mit gondoltál. Csak egyetlen helyet mutatsz meg mindenkinek, gesztusok, mondatok nélkül és anélkül, hogy megmondanád, merre nézzenek. Eltekinteni a sajáttól KÉRDÉS:

Amikor a felállításban kellemes vagy kellemetlen érzéseket érzékelünk, nem keveredik bele az a személy is, aki ott áll? BERT HELLINGER: EZ alapvető kérdés. Ha ilyen feltevéssel dolgozol, akkor nem tudsz többé konstellációkat készíteni. Akkor abból már csak zavar támad. Ha valaki ezen elgondolkodik, máris elterelődik a figyelme az adott pozícióban az érzékelésről. Abból kell kiindulni, hogy ha átadod magad, valóban azt érzed, ami az adott személyhez tartozik és sem a saját dolgaidat. A közreműködők a felállításban átadják magukat egy idegen sorsnak, és úgy éreznek, mint egy idegen ember. Természetesen előfordulhat, hogy amivel ott találkozik az ember, az felizgatja vagy emlékeket ébreszt benne. De ha ezeket sajátodként magadra veszed, megőrülsz. Akkor elidegenedsz önmagádtól. Ezért nagyon fontos, hogy átadjuk ugyan magunkat, de legyünk tudatában annak, hogy ezek idegen érzések, és ne alkalmazzuk saját magunkra. Ezután újra ki kell lépnünk a szerepből, és akkor visszatérünk a saját dolgainkhoz. Az egyik ugyanolyan hamis érzés, mint a másik. Mindkettő a rendszerből fakad, csak mások a rendszerek. Maradjunk azonban inkább a saját rendszerünknél, mint egy idegenénél. Látjuk, hogyan változnak folyamatosan az érzések a különböző felállításokban, mennyire megbízhatatlanok és mennyire kevéssé hasznosak az igazság keresésében. Sejtetik azonban, hogy a megfelelő helyen vagyunk-e vagy sem. Ezt adják a konstellációk. Ha a terapeuta bizonytalan azt illetően, hogy az adott helynek megfelelő érzéseket közlik-e, beállíthatja oda a csoport egy másik tagját és megkérdezheti őt, hogy mit érzékel azon a helyen. Túlnyomórészt ilyenkor megerősítik az első által elmondottakat, és így azt a feltevést, hogy a rendszerben elfoglalt hely meghatározza az érzést. Külső megfi246

gyelőként sokszor nem lehet előre megmondani, hogyan fogják magukat érezni az egyes felállítottak. Kis helyzetváltoztatások is sokszor megdöbbentően módosítják az érzéseket. KÉRDÉS: Néha volt olyan benyomásom, hogy eleve úgy választanak képviselőt, hogy az passzoljon és legyenek megfelelések. BERT HELLINGER: Azok, akik választanak, nem kapcsolják ki tudattalanjukat. Vannak összefüggések. De mindenki mindenkit képviselhet, ha átadja magát. Ezért ennek nem szabad túlzott jelentőséget tulajdonítani. De előfordul, hogy valakit többször is ugyanarra a szerepre választanak ki, például olyasvalakiére, aki öngyilkosságot követett el. Ez akkor már egy utalás a terapeuta számára, hogy van valami a rendszerében, ami veszélyezteti őt. Nem szabad megengedni, hogy valakit többször ugyanarra a nyomasztó szerepre válasszanak ki. KÉRDÉS: A felállítás során borzasztóan hideg lett a kezem, és nem tudtam eldönteni, hogy ez most az izgalom, vagy a helyhez van köze. BERT HELLINGER: Nem, ez fontos információ lett volna. Abból kell kiindulnod, hogy abban a pillanatban el vagy szakadva a saját rendszeredtől, és egy másik személy érzéseit érzed. Ezért nem is vonatkoztathatod magadra, amit a helyzeten belül érzékelsz. Azt sem mondhatod: „Aha, ez most annak a jele, hogy ez van bennem.” Nagy fegyelemmel kell ilyenkor dolgozni. *** a konstellációra utalva: Ha így konfrontálódva látom őket, a szülőket és a gyerekeket… BERT HELLINGER félbeszakítja: Ez most értelmezés. A felállításból olvasod ki, hogy ez egy konfrontáció, csak azért, mert szemben állnak egymással. Ez nem megengedett. ALBERT: így éreztem. BERT HELLINGER: Nem, nem úgy érezted, hanem úgy értelmezted. Érezni csak akkor tudnád, ha ott álltál volna. De azok, akik ott álltak, nem így élték meg a helyzetet, senki sem utalt ilyesmire. Ez egyike a legfontosabb alaptételeknek a felállítások során. Ellen kell állni a kísértésnek, ALBERT

247

hogy olyasmire következtessünk a felállításból, amit az egyes személyeknek érezniük kellene, vagy amit mi magunk éreznénk. LARS: Ez azt jelenti, hogy a páciens helyére kellene állnom, hogy megértsem őt? BERT HELLINGER: Nem, nem ezt jelenti. Az ő helyébe is beleképzelheted magad. Albertet az előbb épp megfogta valami. Szabad figyelmességgel kell együtt érezni, belemerülni és újra kijönni a másikból. Ha így átadjuk magunkat, egyszer csak érezzük, hogy mi van. Mindenekelőtt érezzük a megoldást. Az együttérzésben és a részvételben találom meg a megoldást. Ez egy másfajta figyelem, mint például amikor azt kérdezem: „Mi nem stimmel vele?”, akkor már nem tudok együtt érezni. A minimummal dolgozni Sokszor előfordul, hogy a felállítást végző megpróbál több információt adni, mint szükséges. Ha ezt teszi, befolyásolja a többiek közvetlen érzéseit, és sokszor tévútra vezeti őket. Ami fontos, azt elmondják majd a közreműködők és ezeknek egész más az ereje és a lendülete, ha kevés előzetes információ kötődik hozzájuk. Már egy olyan személy is csökkentheti a kép erejét, akinek nem kellene az oldási konstellációban szerepelnie. Ezért a csoportvezetőnek aktívan közbe kell lépni, hogy csak azokat állítsák fel, akik szükségesek a megoldáshoz. Vannak, akik bedobnak egy csalit. Azt mondják: „Nagymamám ott lakott a közelünkben”, vagy „A keresztanyám nagyon fontos volt nekem, őt szeretném felállítani.” A családban élésnek semmi köze a rendszerhez. Ez még nem jelenti azt, hogy a rendszerhez tartozik az illető, vagy, hogy fontos a felállítás során. A minimális követelményekkel dolgozom. Nem többel, mint amire szükség van. A kereteket még mindig lehet bővíteni. Ha túl sok embert állítottunk fel, újra le kell csökkenteni. Ha azt látom, hogy egy felállított egyáltalán nem hat a többiekre, újra kiveszem az illetőt. Csak addig hagyom bent őket, amíg hatással vannak. Ha túl sok embert állítunk fel, összezavar. 248

Az eredetrendnek megfelelő sztenderdfelállítás Az oldási kép felállításánál van egy rangsor, amelyet be kell tartani. Egy rendszer akkor lesz újra rendben, ha megfelelő a rangsora. Ez egy belső rendezőelv, amely általában érvényes, amelytől azonban mindig vannak eltérések is. Aki előbb volt ott, az áll az első helyen. Jobbra haladunk az óramutató járásával egyező irányba. Általában először a férfi jön, azután tőle balra a nő, bár ők egyenjogúak Különböző azonban a funkciójuk. Általában úgy van, hogy azé az első hely, aki a biztonságról gondoskodik. Ha például egy férfi fogyatékos vagy sokáig beteg, és a nőnek kell a család biztonságáról gondoskodnia, akkor a nőé az első hely. Ezt láthattátok Brigitte konstellációjában. Az első helyen, a férfitól jobbra a nő sokszor elhagyatottnak érzi magát, vagy arról számol be, hogy nem támogatják. Vannak azonban más konstellációk, ahol a nő kerül az első helyre, például ha a származási rendszere különösen nagy súlyt kap a sorsok miatt. A sorsok ilyenkor nagyobb jelentőséget adnak neki, mint a férfinak. Ki kell próbálni és a konstellációból kitalálni. Ezt nem lehet előre megmondani. Ha a férfi balra áll a nőtől, anélkül, hogy lenne valami a családban, akkor kivonja magát a családból, kevés felelősséget vállal vagy mindent megtehet. Amint jobbra áll, úgy érzi, hogy felelős a családért. Ilyen hatásuk van a pozícióknak. KÉRDÉS: Nem patriarchális rend ez? BERT HELLINGER: Teljesen irreleváns a kérdés. Nem járul hozzá a megoldáshoz. Még ha azt mondod is, hogy másnak kellene lennie, nem más. A lélek így reagál, akár ilyen, akár más elméleted van. Nincs köztük összefüggés. Az, aki a biztonságért felel és megteremti a teret, amelyben a család kibontakozhat, az elsőbbséget élvez. Ő tartja oda először a fejét. Ennek semmi köze az egyenrangúsághoz. A felállításokban ezután a szülőktől balra a gyerekek következnek az óramutató járásával egyező irányban életkoruk szerinti sorrendben. Sokszor az is jó felállítás, ha a gyerekek a szülőkkel szemben állnak ilyen sorrendben. Az asztali ülésrendnél is sokszor ezt lehet látni. Azt a visszajelzést kaptam, hogy a családokban béke volt, ha ilyen sorrendben ültek. 249

A halva születettek a testvéreknél állnak, a megszakítás miatt meg nem születettek pedig – ha kell velük dolgozni – legjobb, ha az oldási képben a szülők között ülnek és nekik támaszkodnak. Az oldást hozó képet a beavatkozások alakítják ki A kezdeti felállítás után többnyire több köztes fokozaton és sok próbafelállításon, változtatáson át a közreműködőkkel közösen beavatkozva és a csoport terapeutájának vezetésével alakul ki az oldó konstelláció, a gyógyító kép. Például mielőtt egy lány elfoglalná végleges helyét a testvérek sorában, állhat az édesanyja mellett, akit eddig elutasított vagy a képviselője a felállításban ő helyette elfogadja az édesanyját, fejet hajt előtte. Bevonják a kitaszítottakat és mindenki mást, akinek különleges a sorsa (például a szülők korán elhunyt szülei). A csoportvezető bensőleg mindig a kirekesztettekkel kapcsolódik össze. Sokszor hiányoznak információk, amelyek megnehezítik vagy lehetetlenné teszik az előrejutást. Döntő fontosságú ebben a folyamatban, hogy a közreműködők nyilatkozatait nagy figyelemmel hallgassuk, és hogy engedjük, hogy ezek vezessenek. Kétséges esetekben a terapeuta inkább saját érzékeléseire hagyatkozik, különösen, ha a közreműködők nonverbális viselkedése ellentmond annak, amit mondanak. A felállítást végző egész idő alatt csak odafigyel és válaszol a később felmerült kérdésekre. Amikor megtalálták a jó oldási képet, megkérik, hogy foglalja el a helyét. A terapeuta mindenekelőtt annak keresi a megoldást, aki a felállítást végzi. Biztos vagyok benne, hogy mind a kiinduló felállítás, mind az oldási konstelláció a család minden tagja számára ugyanolyan, azonban a felállítás során egy fiúnak például más közbeeső lépést kell megtennie, mint egy lánynak vagy esetleg más személyeket kell felvenniük még a képbe. Az oldási kép hatása Ha valaki látta a saját oldását, elegendő, ha befogadja ezt a képet és tovább csinálja. Időt kell hagynia magának. Olyan ez, mint egy gyógyulá250

si folyamat, amely lassan történik és aztán egyszer csak rendben lesz. Ez egy hipotézis és természetesen vannak vele kapcsolatban kételyek, mert az alap még csekély. De a hatásán le lehet mérni. A rendszerben senki másnak nem kell megváltoznia. Senkinek sem kell elmondani, hogy másik helyet kellene elfoglalnia. Az egész változás csak a bensőnkké tett kép révén történik. Alkalmanként segíthet, ha elmeséljük a családtagoknak, hogyan alakult a felállítás, de kommentár nélkül: így történt, ez volt a hatása. Ha a szülők magukban rendbe hozták a rendszert, az közvetlenül hat a gyerekekre akkor is, ha nem beszélnek róla nekik. Ami hat, az a lélekben kialakult rend és az elismerés. A jó megoldás jele, hogy mindenki jó helyet talál magának. Ha valamivel még tartozunk valakinek, azt természetesen rendbe kell hozni. Vannak, akiknek jót tesz, ha lerajzolják az oldási képet. A részleteket sokszor elfelejtik. Mesélek még egy példát a képek hatásáról. Meghívott ebédre egy terapeuta hölgy. Ott lakott vele egy házban az unokahúga, aki körülbelül húszéves lehetett, és akit kidobtak otthonról. Több öngyilkossági kísérlete is volt, függő volt, és most a nagynénjénél kötött ki, szakmát tanult és egészen jóravaló lány lett. Ebéd közben a hölgy elmesélte, hogy a lány pár hónappal ezelőtt elutazott Guatemalába. Kölcsönzött egy motort és totálkárosra törte. Egyszerűen otthagyta és hazautazott. Hagytam, hogy hasson rám, és azt mondtam: „Ki kell fizetnie a motort, különben veszélyben az átváltozása.” Ebéd után a hölgy elutazott Stuttgartba, és előtte már nem látta az unokahúgát. Még aznap este felhívta őt a lány, és azt mondta: „Ki fogom fizetni a motort.” Ilyen hatásuk van a belső képeknek és így hat a nem-cselekvés. A képben lévő jó hat. Miután ott a belátás, még erőt kell gyűjteni a cselekvéshez és még egyszer új irányba kell állni, azután minden könnyen megy. Ha igaz a kép Néhány hónappal ezelőtt egy fiatal, dinamikus, húszas évei végén járó házaspár volt itt, akiknek már több gyerekük született, és a negyediket várták. A hároméves lányuk cukorbeteg lett. Felállítottuk a rendszer és 251

a kislány nyugtalannak látszott a konstellációban, egyáltalán nem találta a helyét. Azután felállítottuk még az anya édesanyját és nagymamáját is, mindkettőjüknek nagyon rossz híre volt, és elutasította őket a nő. Amint megjelent a nagymama, a gyerek megnyugodott, és amikor beállítottuk a gyerek mögé, tökéletesen boldog volt. A felállítás késő este zajlott. Még akkor este hazatelefonáltak a szülők, és a kicsi úgy beszélt velük, ahogy még soha. Nagyon meglepődtek. A múlt hónapban itt járt a férfi testvére, kérdeztem tőle, hogy alakult a cukor-betegég, miután a szülők hazatértek. Azt mondta: „Három napig nem volt szükség injekcióra, azután újra elkezdődött.” Ez azt jelenti, hogy nem valósították meg a megoldást. Mindenesetre a képen keresztül mégis hatott. Semmit nem mondtak a gyereknek. Csupán a belső kép rendje hatott. Megállni a megfelelő pillanatban Ha egy bizonyos idő után – ezt általában az egyre nyugtalanabbá és figyelmetlenebbé váló megfigyelői csoporton lehet észrevenni – nem találunk végleges megoldást, akkor legjobb befejezni a felállítást. Ilyenkor többnyire fontos információk hiányoznak, és valószínűleg már így is elég utalást adott a munka. Nekem az az elvem, hogy inkább valamivel korábban álljunk meg. A félbeszakítás mint súlyos és hatékony beavatkozás Adrian, a szeminárium egyik résztvevője, állította fel a családját, akit az foglalkoztatott, hogy a felesége meg akarja szakíttatni a terhességét. Úgy tűnt, bensőleg nem érinti a dolog, és a közreműködőket hanyagul egymás mellé állította fel. Miután eljárásmódján segítség után sem változott semmi, Bert Hellinger azt mondta: „Nem vállalod, nem megy. (Majd miután leültette a felállítottakat) Egy ilyen erejű családi konstellációhoz csak félelemmel és remegve lehet közelíteni, tisztelettel. Ezzel nem lehet csalni és próbálgatni.” Elmesélek egy kis történetet, amely világosabbá teszi: Két éve meglátogatott bennünket egy barátunk és elmesélte, hogy a legidősebb fia, 252

aki ácsnak tanul, súlyosan megsérült a lábán. Kórházban feküdt, de úgy volt, hogy nem lesz maradandó sérülése. Amikor a kórházban feküdt és ránézett az apjára, azt mondta neki: „Már nem volt bennem tisztelet a gép iránt.” (Adrianhoz) Amit mondtam, így érzékeltem. De semmivel sem akarlak megvádolni. Ami esedékes, még nem jött el, és nem lehet kierőszakolni. Ez nincs az akaratunkra bízva. Ennyiben hagyhatjuk ebben a pillanatban? Az, hogy valaki hogyan állítja fel a konstellációját és hogyan kezd hozzá, attól függ, hogy össze van-e zavarodva vagy tiszta. Lehet látni, mennyire lelkes és összeszedett valaki. Aki összeszedetten csinálja, az lassan végzi. Folyamatosan mérlegel: Ez most az vagy nem? Ha ellenőrizni akarjuk, hogy belső képünknek megfelelően végeztük-e a felállítást, sokszor jobb, ha egyszer körbejárjuk a felállított rendszert. Van még egy egyszerű, kiegészítő kritérium, hogy valaki komolyan végzi a felállítást vagy sem. Aki komolyan csinálja, mindenkit kézen fog vagy megérint, és úgy vezeti a helyére, vele megy, míg oda nem ér. Ha nem igazán csinálja valaki, akkor az a legnehezebb vizsga a terapeuta számára. Ilyenkor a felállítást végző mindenki szeme láttára a legfinomabb módon leteszteli, hogy ura-e a helyzetnek, észreveszi-e vagy sem. Ha nem veszi észre, csomagolhat. Ha valaki felállítja a konstellációját és azt veszem észre, hogy egy előzőleg fejben kialakult véleményt állít fel, vagy, hogy valami nem igaz, és azt mondom, hogy nem akarom tovább csinálni, akkor a rendszerre vonatkozó pszichoterápia egyik legsúlyosabb és leghatékonyabb beavatkozásával élek. Ha felkérek valakit, hogy állítsa fel a rendszerét és visszakérdez: „Úgy állítsam fel, ahogy korábban volt, vagy, ahogy most van?”, már nem tudja megcsinálni a felállítást. Amikor valaki felállítja a rendszerét, a rendszerről benne kialakult belső képét állítja fel. Amint azt kérdezi: „Úgy, ahogy most van?”, valami eltereli a figyelmét a belső képéről, és fejből végzi a felállítást, ami semmire sem vezet. Az sem jó, ha a résztvevők a felállítás előtt fejben kiszínezik a konstellációjukat. Családterápia, családszobor, családi konstelláció KÉRDÉS: Családokkal is lehet ilyen konstellációkat készíteni? 253

BERT HELLINGER:

Nincs ezzel tapasztalatom, de érzésre inkább ellenzem. Egyáltalán azt érdemes megfontolni szerintem, hogy kell-e az egész családdal terápiát végezni. Azt is ellenzem. Amikor az egész család megjelenik a terapeuta előtt, a gyerekek elveszítik a szüleikkel szembeni tiszteletet, és ez túl nagy ár ezért. A családterápiát a szülőkkel végzik. A terapeuta a szülőkkel dolgozik, a szülők pedig a gyerekekkel. Ezekből a beszélgetésekből a gyerekeknek semmit sem kell megtudniuk. Egy konstelláció feltárásához nincs szükség a családhoz. A megfigyelések szerint nagyobb lendülete van a felállításnak, ha a csoport tagjai képviselik a családot. Ha családtagok állítják fel saját családtagjaikat, fennáll annak a veszélye, hogy az aktuális kapcsolatok inkább zavaróan hatnak és nem a belső képekből indulnak ki. Családdal még nem csináltam és nem is tenném. Elvileg végignézhetik, ahogy mások csinálják. De még ezt sem csináltam. Azok, akik csoportban állítják fel a családjukat, magukkal viszik a képeiket a családjukba. Ezek hatnak és egyszeriben megoldás születik. Ez elegáns megoldás, melynek során senki sem veszi észre, hogy egy terapeuta közreműködött. Megmarad a családban a méltóság és a felelősség. Ha tudatában vagyunk a problémának, családterápiát is lehet végezni, az adott helyzetnek megfelelően. (Máskor) Szeretném felhívni a figyelmet egy fontos különbségre. Amiket mi itt felállítunk, azok nem családszobrok, hanem konstellációk. (Bert Hellinger itt a „családszobrokon” olyan felállításokat ért, ahol a közreműködőket úgy állítják fel, hogy megadják nekik a tekintet irányát, bizonyos tartásokat és gesztusokat.) A szobrokkal kívülről rögzítem azokat, akiket felállítok és az egyes emberek megérzéseinek nem hagyok teret. Ha valakit csak odaállítunk és áll a helyén, belső szükségletének megfelelően arra fordítja a fejét, ahová akarja. Ha azonban valamilyen irányba állítom a fejét vagy megmondom, hogy kire nézzen, nem csinálhatja azt, amit az adott helyen érzékel. Ezzel megkötöm az érzéseiben. Ugyanígy az előre megadott gesztusok és pózok is csak elterelnek. Amikor valaki a helyén áll és nem kap további utasításokat, megjelenhetnek a saját tünetei, például, hogy elgyengül a lába. 254

Az egyház helye Alkalmanként intézményeket, munkahelyeket, a hivatást vagy más fontos, nagy súllyal bíró területeket is felállítunk. Az egyik szemináriumon Bert Hellinger Eckharddal, az egyik résztvevővel, aki mindig úgy érzi, terhek nyomják, felállíttatja önmagát, a pszichoanalízist, a könnyűt, az orvosit és a spirituálisát. Azután pedig elrendezi ezt az ötöt úgy, hogy mindenki jó helyet kapjon. Ha valakinek két hazája van, például ha a szülei különböző országokból származnak, vagy ha a páciensnek két foglalkozása van, akkor mindkettőt felállíttatja, hogy mindkettő érvényesülhessen és egyensúlyba kerüljenek. Párok a kurzusokon Amikor párok vesznek részt a kurzuson, először az egyik féllel csináltatom meg a jelenlegi rendszer konstellációját és közvetlenül utána ugyanazokkal az emberekkel a másik is megcsinálja. A közreműködők tehát ott maradnak, csak másképp rendezik el őket. Ha azt látom ebből, hogy az egyik fél tiltakozik az ellen, hogy helyesen állítsa fel a konstellációt, akkor megkérdezem a közreműködőktől, miben érezték hasonlónak, miben különbözőnek. A rendszert tekintve ez a következőképpen néz ki: amikor egy nő férjhez megy egy férfihoz, a férfi a nőt annak rendszerével érzékeli, mégpedig úgy, ahogy a nő a saját rendszerét bensőjévé tette. Ha úgy vált a bensőjévé, hogy nincs rendben, akkor a férfi is úgy érzékeli a nőt, hogy az nincs rendben. Fordítva ugyanez a helyzet. Amikor a pár felállítja a konstellációját, mindketten láthatják, miben érzékelik másképp a partnerüket. És ha ez helyrekerül, megfelelőbben érzékelik egymást. Ennek nagyon pozitív és felszabadító hatása van a kapcsolatra.

255

Visszatérő minták a felállításokban Azok az Olvasók, akik maguk is családfelállításokkal dolgoznak vagy tervezik, hogy dolgoznak később, bizonyára szeretnék megtudni, hogy léteznek-e bizonyos visszatérő rendszerre jellemző konstellációk, amelyek egy-egy dinamika jelenlétére utalnak, és hogy vajon bizonyos problémák felállításánál adott oldási konstellációkat alkalmazhatunk-e. Megfigyeléseim szerint (a szerkesztő) ez a helyzet. A konstellációkkal végzett munkában szerzett tapasztalatok jelenlegi állása szerint ezek inkább csak sejtések és hipotézisek, amelyeket, ha közlésre kerülnek, könnyen tényékként kezelünk, és ezek eltorzíthatják a közvetlen meglátást. Érdemes abból kiindulni, hogy minden konstelláció egyéni és öszszetéveszthetetlen, és hogy minden esetben minden oldási képet egy finoman hangolt beavatkozási folyamat során találtak meg. Ez okból itt most csak válogatás nélkül utalunk néhány példára, és inkább a következő fejezetben leírt „A felállítások alapelvei” című rész tartalmaz lehetséges utalásokat a témához. Ha egy gyermek szülői szerepet vesz fel, ami azt jelenti, hogy a családban a szülők helyett ő érzékeli a szülői funkciókat vagy ő játssza a szülők helyett a szülői szerepet, sokszor nyugtalannak érzi magát a konstellációban és nem találja a helyét. BERT HELLINGER: Ilyenkor megkeresem a szülők egyik szülőjét, valakit, akit kirekesztettek vagy korán meghalt, és őt is beállítom a rendszerbe. Amint ő bekerül, a gyerek megnyugszik. KÉRDÉS: Fontos a konstellációban, hogy ugyanolyan nemű legyen az illető, mint akit képvisel? BERT HELLINGER Általában igen, csak vészhelyzetben vállalnak az emberek más neműt. De ilyenkor csak mellérendeltet. De mindig zavaró. Ha túl kevesen vannak, néha én magam is beállok a konstellációba. Tehát mindig a legjobbat kell kihozni a rendelkezésre álló körülményekből. KÉRDÉS: Lenne még egy technikai kérdésem. Fiatalokkal is lehet ilyet csinálni? BERT HELLINGER: Hát fiataloknál inkább valami más szokott benne lenni. Az olyan konstellációk, mint a szkriptelemzés is, egy bizonyos meg256

élt életet feltételeznek, és csak ritkán tettem ezzel kivételt. A forgatókönyv-elemzésnél olyan huszonhárom éves kornál húznám meg a határt, és itt is hasonlóan. Ha célirányosan elvégezzük egy esetnél, az lehet jó, de ilyen kurzust fiataloknak nem tartanék. Zárásképp még valamit szeretnék elmondani a konstellációkról, hogy ne legyen ebből félreértés. Ezek a konstellációk képek, állomások egy úton. Úgy kell rájuk tekintenem, mint csírákra, amely azután továbbfejlődnek majd. Ha egy ilyen konstellációból konkrét végkövetkeztetéseket vonunk le, az félrevezethet. Egy példa: Egyszer egy férfi családrendszerét állítottam fel. Nem értették meg egymást már a feleségével. Az volt a kép, hogy elválnak és a gyerekek hozzá kerülnek. Ezután hazament és azt mondta: „Bert azt mondta, el kell válnunk és a gyerekeknek velem kell jönniük.” Ez visszaélés, nagyon rosszfajta visszaélés egy gyakorlattal. Ez nem volt fair a nővel szemben és a gyakorlattal szemben sem. Ez olyan, mintha felmenne a nap, és azt mondanám magamban: „Kezdek valamit a fénnyel. Hagyom, hogy hasson bennem a fény és tovább hat, és egyszeriben megváltozik valami. Talán felragyog egy új lehetőség.” Annak az embernek a története, aki pontosan tudni akarta Egy férfinak meghalt a felesége, ő pedig ott maradt a sok gyerekével és nem tudta, hogyan tovább. Nem volt munkája, nem tudta eltartani magukat. Egyik barátja elmesélte neki, hogy van egy remete a hegyekben, aki tudja a titkát, hogyan lehet kőből aranyat csinálni. Ő talán segíthetne neki. Erre a férfi azt felelte: „Igen, elmegyek hozzá.” El is ment, megtalálta a remetét és megkérdezte: „Igaz, hogy tudod, hogyan kell kőből aranyat csinálni?” A remete azt felelte: „Igen, tudom.” „Elárulnád nekem?” „Igen, megteszem. Következő teliholdkor menj el az innen számított második völgybe és éjfél előtt egy órával keress öt nagy kavicsot és tedd őket fenyőágakra. Fogd ezt az öt növényt – a neveket sajnos elfelejtet257

tem – szórd rájuk, gyújtsd meg a tüzet és éjfélkor a kövek arannyá változnak.” Örült az ember és útra kelt, de ahogy mendegélt, arra gondolt: „Nem lehet, hogy ennyi az egész. Valami fontosat biztosan elhallgatott előlem.” Úgyhogy visszament és azt mondta: „Átgondoltam a dolgot. Nem lehet, hogy ennyi az egész. Valamit biztos, hogy elhallgattál.” „Igen”, mondta ő, „az alatt az egy óra alatt, amíg a tűz ég, nem gondolhatsz fehér medvére.” d. Összefoglalás: Mire figyeljünk családfelállításnál? Mire figyel a felállítást végző? – csak akkor végezze el a felállítást, ha komoly a probléma, és ha komolyan gondolja (nem kíváncsiságból!); – a közreműködők kiválasztása után még egyszer mondja el, hogy ki kit jelenítsen meg; – ne jellemezze a személyeket, és csak olyan információkat adjon meg, amelyek feltétlenül szükségesek; – összpontosítson a rendszerről benne élő belső képre. (Ez csak a felállítás során mutatkozik meg. Az olyan kérdések, mint például: „Mikori képet mutasson a kép?”, elsötétítik a belső képet.) – csak felállítás és nem szobor; – a felállítás után még egyszer mondja el, hogy ki kit jelenít meg a közreműködők közül. Mire ügyelnek a közreműködők? – a közvetlenül megélt belső érzésre figyelnek, ezt juttatják kifejezésre, ezt mondják el; – nem cenzúrázzák az érzéseket, ha azok ellentmondanak saját értékrendjüknek; – nincs más szándékuk, mint érzékelni és közölni a belső folyamatot. Mire figyel a csoport vezetője? – az oldást keresi; 258

– megfigyeli, hogy kizártak-e valakit, aki a rendszerhez tartozott és őt újra visszahozza; – kiáll minden kirekesztett mellett; – kerüli a túl gyors megoldást; – jobban hagyatkozik saját érzékelésére, mint a közreműködők közléseire; – félbeszakítja a folyamatot, ha nyilvánvalóan kiderül, hogy a felállítást végző nem veszi komolyan, ha a felállítást végző nem mindenkit saját maga fog meg és állít fel, ha fontos információk hiányoznak, ha nem lát megoldást; – nem enged több személyt felállítani, mint amennyi feltétlenül szükséges (inkább később még hozzáveszi a hiányzó személyeket, mint hogy a megoldás szempontjából feleslegesekkel kezdjen dolgozni); – ügyel arra, hogy a csoport komoly és összeszedett maradjon. Tanácsok a felállításhoz – Aki korábban jelent meg, előnyt élvez azzal szemben, aki később érkezett. A felállítás során ügyeljünk a rangsorra; az óramutató járásával egyező irányba halad. A második balra áll az elsőtől stb. A szülők egyenrangúak. Ki kell próbálni, hogy valójában ki álljon az első helyen. Általában a férfi. – Rendszerek közül a későbbi előnyt élvez a korábbival szemben. Ezért a jelenlegi család elsőbbséget élvez a származási családdal szemben, a második házasság az elsővel szemben. Ha valamelyik szülőnek gyermeke születik egy másik személytől a házasság alatt, az ehhez a személyhez fűződő kapcsolata elsőbbséget fog élvezni a korábbival szemben. – Ha a férfi és a nő szemben állnak egymással, az sokszor azt jelenti, hogy nincs már köztük intim kapcsolat. – Ha egy nő a fia képviselőjének nőt választ, azt jelenti: a fiú homoszexuális vagy fennáll a veszélye, hogy homoszexuális lesz. – Ha valamelyik közreműködő ki szeretne menni az ajtón vagy ki is megy, az azt jelenti, hogy hajlamos az öngyilkosságra. 259

– Ha a gyerekek a szülők között állnak, az azt jelenti, hogy a házasság megszakadt (sokszor ez az oldási felállítás). – Ha egy nőnek korábban szeretője volt, a jelenlegi férfinak az oldási felállításban közte és a nő között kell állnia (ugyanez érvényes a nőre a férfi korábbi szeretőjével kapcsolatban). – Ha egy felállításban valamennyi közreműködő ugyanabba az irányba néz, az azt jelenti, hogy azon a helyen egy elfelejtett vagy kirekesztett személy áll.

4. Speciális terápiás területek a. Hogyan bánjon az érzésekkel a terapeuta? Szeretnék még valamit elmondani ahhoz, hogyan különböztessük meg az érzéseket. A leglényegesebb különbségtétel abban áll, hogy az adott érzések cselekvésre ösztönöznek-e vagy olyan érzések, amelyek elszívják a cselekvéshez szükséges erőt és így elterelnek a cselekvéstől. A cselekvésre motiváló érzések erőssé tesznek. És azok az érzések tesznek gyengévé, amelyek megakadályozzák a cselekvést, amelyek nem igazolják a nem-cselekvést vagy amelyek a cselekedetek pótcselekvéseként szolgálnak. A cselekvésre ösztönző érzések primer érzések, azok az érzések pedig, amelyek kétséget ébresztenek és akadályozzák a cselekvést, szekunder érzések. Ugyanilyen módon különbséget lehet tenni tudás és információ között is. Megoldáshoz vezet az információ vagy akadályozza a megoldás megtalálását. Csupán a megoldás pótléka a tudás? A terapeutáknak meg kell nézniük, hogy egy adott érzés továbbvezet a megoldás irányába vagy csak egy közbeiktatott érzés. Azok az érzések, amelyek cselekvésre ösztönöznek, primer érzések és ezek egészen egyszerűek. Nem kell őket hosszan magyarázni, ezekben az érzésekben nincs dráma. Ezért van egyfajta nyugalmuk, kivéve ha valóban drámai dolgokról van szó. Ilyenkor az érzés is drámai, de akkor ez a helyes mértéke, mint például légszomjnál.

260

A legtöbb mutatott érzelem szekunder érzés és csak pótlék a cselekvés helyett. Mivel meg kell győzniük a többieket, hogy nem tud az illető cselekedni, muszáj őket eltúlozni és dramatizálni. Akiben felébrednek, gyengének érzi magát és a többi jelenlévő is gyengeséget tapasztal. Olyan, mintha felszólítanák, hogy tegyen meg valamit, de tudják, hogy úgysem segít semmi. A primer érzéseknél a többi jelenlévő együttérző, ugyanakkor szabad, mert a másik, aki érez, erős. Ez alapján könnyű különbséget tenni. Az, akiben szekunder érzések ébrednek, ki kell, hogy zárja a realitást, mert az adott érzést belső képek segítségével tartja fenn. Ezért általában becsukja a szemét és visszahúzódik. Terapeutaként ilyenkor azt mondom: „Nézz ide, nézz rám.” Ha odanéz és nyitott szemmel is meg tud maradni az érzések mellett, akkor ez primer érzés. De ha azonnal kijön az érzésből, akkor szekunder érzés volt. Mivel a primer érzések célravezetőek, rövidek. Azonnal célba érnek, nincsenek kerülő utak. A szekunder érzéseknek is van olyan minősége, hogy „szépek”. Ezek drámaiak és felkavaróak, de elgyengítenek és hamisak. A terapeutának a következőképpen ajánlott cselekedni ilyenkor: semmit sem tenni és valamit közbeiktatni, például húzni az időt, viccelődni. A magyarázatok is hasonló célt szolgálnak: elterelik a figyelmet és ezekkel is megpróbálhatjuk kibeszélni a másikat érzékeléseiből. Szeretnék elmondani egy példát, mégpedig a primer és a szekunder szomorúságról. A primer szomorúság például egy nagyon heves elválási fájdalom. Amikor valaki átadja magát ennek a fájdalomnak, hamar elmúlik a szomorúság és azután eloldódik az ember és képes újrakezdeni. A szekunder szomorúság például önsajnálatban mutatkozik meg. Ez az érzés egy életen át tarthat. Ez a szomorúság nem választ el. Pótolja a primer szomorúságot. A bosszú szintén egy szekunder érzés és sokszor reakció egy félbeszakított közeledésre. Ezt az érzést azonban a rendszeren belül is átveheti valaki egy korábbi rendszerből. A szemrehányások mindig az elfogadást helyettesítik. 261

Sokszor dühös valaki, ha tett valamit a másik ellen. A másiknak lenne oka dühösnek lenni. A harag is sokszor a megkérést helyettesíti a kapcsolatokban. „Látnod kellett volna, hogy…” Csak kérnie kellett volna. Valaki azt gondolja például, hogy megérdemelne fizetésemelést, leül az íróasztalához és haragszik a főnökére ahelyett, hogy odamenne hozzá és fizetésemelést kérne. Ez ilyenkor a cselekvést helyettesíti. A szenvedés sokszor szekunder érzés és a cselekvést pótolja. A harmadik kategóriába a rendszerből átvett érzések tartoznak. Van, aki magán kívül van ilyenkor. Elidegenedett önmagától, és semmit nem is lehet vele kezdeni, mert egy idegen érzésben van benne. Azonnal fel lehet ismerni, hogy egészen más helyzetben van benne. Nemrég megtapasztaltam ezt egy fiatal párnál az egyik csoportban. A férfi azt mondta: „Nem igazán értem önmagamat a feleségemmel kapcsolatban.” Felállíttattam a rendszerüket. Egészen meleg érzései voltak a felesége iránt, és a nő esélyt sem adott neki, hogy szerethesse. Teljesen ellépett mellőle, és egyáltalán nem érzékelte és nem látta a férfit. Egy idegen helyzetben volt benne. Árnyékbokszolás ment közöttük Azt a dinamikát, ami itt szerepet játszott, kettős eltolódásnak nevezem. ARNOLD: Engem nagyon foglalkoztatnak az átvett érzések, mert ismerem magam is: nem lenni benne és nem lenne rajta kívül sem. BERT HELLINGER: Igen, mindig átvett érzés például az a harag és düh, amit túlzott mértékű igazságvágyunk fűt, vagy ha bosszút akarunk állni. Az igazságot mindig valakinek a múltból akarjuk helyreállítani. A velünk szemben elkövetett igazságtalanságnál sokkal kevésbé intenzív az érzés, mintha azonosulás révén erősödik fel. ARNOLD: Számomra ezek a legnyomasztóbb érzések. BERT HELLINGER: Nyilván. Ahhoz, hogy ezekkel bánni tudjunk, belső megtisztulásra van szükség. JUTTA: Sokszor van olyan érzésem, hogy megbántottak, például a férjem. Nagyon hamar megbántva érzem magam. BERT HELLINGER: Ahogy most elmondod, átvett érzés minősége van. Talán azonosulsz valakivel, akit tényleg megbántottak Ez akkor kettős eltolódás. 262

Az érzéseknek van még egy negyedik kategóriája, amelyet én metaérzéseknek hívok. Ezek egészen más minőségűek. Ezek érzelmek nélküli érzések. Tiszta, összeszedett erő. Ezekhez tartozik például a bátorság, az alázat (egyetérteni a világgal úgy, ahogy az van), lazaság. Van egy meta-szeretet is, egy magasrendű szeretet. Meta-agressziónak azt nevezem, amikor valaki tesz valamit anélkül, hogy dühös lenne, például egy sebész vagy néha egy pszichoterapeuta. Az a fegyelem, amely a stratégiai cselekvéshez szükséges, egy meta-agresszió. Stratégiailag cselekedni csak rendkívüli belső fegyelemmel lehet, és az sok erőt követel. A megbánás is meta-érzés például. Ilyenkor összeszedett az ember és tudja, hogy mi a hozzá mért. Érzi és követi. Amikor valaki eltér a hozzá mérttől, akkor érzékel valamit, ami megint csak egyfajta lelkiismeret, a szellemi lelkiismeret, ami eltérő ettől a – mondjuk úgy – cselekvési lelkiismerettől. Ennek a meta-érzésekhez van köze valamiképpen, például ha valaki hűtlen lesz önmagához. Akkor is megvan ez a különbség, ha valaki egy forgatókönyvet követ, amely valakit utánoz és rendszerének felgyülemlett dinamikáját fejezi ki, amely hat rá, és amelyben bizonyos feladatokat magára vállal, illetve az életének megfelelő beteljesítése között. Ha valaki ide eljut, túllép a forgatókönyvön és az végre leszakad róla. Minden meta-érzés koronája a bölcsesség. Ez bátorsággal, alázattal és erővel jár együtt. A bölcsesség olyan érzés, amellyel különbséget lehet tenni aközött, ami számít, és ami nem. A bölcsesség nem azt jelenti, hogy tudok valamit, hanem hogy egy helyzetben felismerem, mi működik és mi nem működik, illetve, hogy mit kell tennem. A bölcsesség mindig cselekvésre irányul. A bölcs cselekedete nem levezetett, hanem közvetlenül érzékeli a megfelelőt. Ezért cselekednek mindig másként a bölcsek, mint ahogy azt elvárják tőlük Amikor meta-érzések keletkeznek, ajándékként éljük meg őket. Nem lehet kicsikarni őket, mert a kegyelem minősége van meg bennük. A tapasztalat, a fáradozás jutalma – ahogy az érett gyümölcs. Az élet teljességéhez tartozik, hogy minden területen érezzük, főként a kapcsolatokban. A meta-szeretet erőt és biztonságot ad a kapcsolatnak, felelősség, megbízhatóság és hűség fakad belőle. 263

Erősítés vagy gyengítés Amikor Bert Hellingert figyeljük munka közben, feltűnik, hogy alapvetően arra a kérdésre fordít figyelmet, hogy amit az illető mond, érez, és ahogy viselkedik, erősíti őt magát és a többieket vagy gyengíti? Ha úgy látja, hogy gyengíti, félbeszakítja a mintát néha humorosan, néha szembesítően, és megint máskor magyarázóan vagy egy kis történettel, de mindig hamar. Egy példa: sírós hangon: Gombócot érzek a torkomban, és sok minden feljött bennem. BERT HELLINGER: Állj ellen a gyengeségnek! Nézz előre! – Látod a szemem? HANNELORE: Igen. BERT HELLINGER: Milyen színű? HANNELORE: Sötét. BERT HELLINGER csodálkozva: Sötét? – (A csoporthoz) Láttátok, hogy megváltozott? Megint több ereje van. Bármikor, amikor valaki belemegy gyenge érzésekbe, kizár valamit és nem lát, nem hall rendesen. Ami elgyengít, nem vezet semmire. El lehet felejteni, és ha valakinek erre van szüksége, megmondhatjuk neki, hogy időnként még élvezheti. HANNELORE

*** MARTHA:

AZ erősítő és gyengítő érzések megkülönböztetése foglalkoztat, amit még nem igazán értek. Nem tudom, hogyan találhatom ki, hogy a sírás, ami sokszor bennem bujkál, gyengít vagy nem. BERT HELLINGER: AZ erő egy bizonyos indulat kontinenciában mutatkozik meg. Tudod, mi az a kontinencia? MARTHA: Visszatartás? BERT HELLINGER: Amikor nem csinálunk a nadrágunkba. Amikor erő van bennünk. Ebből lehet látni, hogy valaki olyan érzésbe megy bele, ami elgyengíti; láthatod, hogyan bánok vele, hogy újra megerősödjön. A gyengítő érzésekben van valami manipulatív. Arra próbálják rávenni 264

a többieket, hogy megtegyenek valamit a másik helyett anélkül, hogy neki magának aktívvá kellene válnia. A gyenge érzések a nem cselekvést és a problémán kívül maradást igazolják. Ezért ilyenkor többnyire nincs mit tenni és nem szabad közbeavatkozni, amíg valaki így érez. *** ANGELA: Van még egy kérdésem: Létezik erős gyengeség is? BERT HELLINGER miután egy ideig gondolkozott: Igen, ha stratégiailag

használják. ANGELA: Azért kérdezem, mert nekem a gyengeség hozzátartozik az élethez. Ez is egy része… BERT HELLINGER: Nem, a rászorultság tartozik hozzá, és az más. Nagyon fontos, hogy elismerjük, hogy szükségünk van másokra, hogy a kapcsolatokon keresztül működünk, hogy szükségünk van a többiekre, anélkül, hogy használnánk őket. A párkapcsolatban mindkét félnek szüksége van a másikra, és ez hozza létre a kapcsolatot. Ha például az egyik félnek már nincs szüksége a másikra – előfordul, hogy az ember betelik és túlfolyik és a másik továbbra is elvehet tőle, így azonban megszűnik közöttük a kapcsolat, mert nem kölcsönösen vesznek el egymástól. Akkor magának marad a két fél. Annál emberibb azonban a másik. (Más helyen) Tudod, hogyan kell bánni a rászorultsággal? – Egész konkrétan megkérjük a másikat valamire. Tehát nem úgy, hogy szeressen jobban, mert az nem konkrét, hanem: „Kérlek, maradj velem egy félóráig és beszélgessünk.” Ez elég konkrét. Akkor a másik tudja, hogy egy félóra múlva teljesítette a kérésedet. De ha azt mondod, maradj velem mindig, azt nem tudja teljesíteni, és úgy érzi, túl sokat követeltél tőle. *** EDDA:

Hevesen ver a szívem és izzad a tenyerem, az a kérdés merült fel bennem, hogy tudom-e valaha is csillapítani a rászorultságomat? BERT HELLINGER: Igen, különbséget kell tenned. Olyasvalaki rászorultsága ez, aki már nem létezik. A kisgyerek már nem létezik abban az ér265

telemben és a személy, akire a rászorultság irányult, szintén nem létezik már. Bármikor próbálod felnőttként más személytől megkapni, vagy ha felnőttként az édesanyádtól és édesapádtól próbálod megkapni, már nem működik. A módszer az, hogy visszamész abba a korba, mint ahogy Brigimével csináltam, amikor újra gyerek vagy, ránézel az akkori édesanyádra vagy édesapádra, és az akkori gyerekként mész oda hozzá. Akkor te magad lehetsz védelmezője annak a gyereknek, hogy biztonságban érezze magát. Akkor úgymond közvetíthetsz a rászoruló gyermek és a felnőtt között. A felnőtt a gyerek mellett áll. Ezután még mindig fordulhatsz terapeutához, aki segít neked ebben. Akkor ez egy világos helyzet és nem szégyenülhetsz meg. Felnőttként mondhatja az valaki: „Ez már nem megfelelő.” A gyermek azonban még neki valónak érzi. Búcsúzás és gyász Nemrégiben részt vett egy férfi az egyik csoportban, aki az újságból tudta meg, hogy házasságon kívül született fia halálos balesetet szenvedett. Sohasem látta a fiát és soha nem gondoskodott róla. Később ő maga is megnősült és született három gyereke. Felállította a konstellációt és mellé állítottam halott fiát. Később az apja elé ültettem a fiút, a kezét a fiú fejére tette, és mély fájdalmat, mély szégyent láttunk rajta. Ezzel elmúlt. A feleségével egyáltalán nem értették meg egymást. Akkor este felhívta a felesége, és nagyon kedvesen beszélt vele. Hirtelen megbékélt a férfi, és ez a kép ilyen nagy távolságból is hatott. KARL: Foglalkoztat a gyásszal kapcsolatos munka. Itt az történik, hogy amikor felvesznek egy kirekesztettet a rendszerbe, akkor az egyszerűen jó, és semmi mást nem kell tenni. BERT HELLINGER: A gyásszal kapcsolatos munka a közvetlen kapcsolatra vonatkozik, de nem arra, amit nem ismertem. Ezeket csak fel kell venni. Bennem az az elképzelés él, hogy az egyes személyek csak akkor nyerik el teljességüket, ha mindenki, aki a rendszerükhöz tartozik, helyet kap a szívükben. Akkor teljes, és amíg valaki hiányzik, hiányos. Valami hiányzik ahhoz, hogy egésszé váljon. Csak ha mindenki ott van, akkor teheti meg könnyedén a neki kiszabottat. 266

*** MARTHA: Egy munkatársamra gondolok, aki nyáron balesetben meghalt. Nagyon megviselt a halála. Öt kilót fogytam a baleset óta, és nem tudom, mi ez. Sokat sírtam is és azt éreztem, hogy ez nem helyénvaló. BERT HELLINGER: Visszautasítottál valamit, amit neked akart adni vagy leértékeltél nála valamit? Tartozol még neki valamivel? MARTHA: Volt egy rövid viszonyom a testvérével, amivel ő nem értett egyet. BERT HELLINGER: Vele is volt viszonyod? MARTHA: Nem, ő egy másik munkatársnőm férje. BERT HELLINGER: Csak utaltam valamire. Hagyd, hogy hasson. Én még azt érzem, hogy tartozol neki valamivel, mégpedig elfogadni tőle valamit. A búcsú akkor sikerül, ha mindazt elfogadtam, amit valaki nekem ajándékoz.

Elmesélek egy történetet a szomszédaimról: M-né szorult helyzetben volt, amikor meghalt a férje. Szívinfarktusban halt meg és ennek már tíz éve. M-né egyre fogyott és sokat sírt. Azt mondtam neki, ha segítségre van szüksége, nyugodtan jöjjön el hozzám. Egy év után ott állt az ajtó előtt és azt mondta: „Hellinger Úr, nem tudna nekem segíteni?” Azt mondtam neki: „Jöjjön be.” Leült és azt mondtam: „Képzelje el, milyen volt, amikor először találkozott M úrral.” Becsukta a szemét és elmosolyodott. Azt mondtam neki: „Most már elmehet”, ezután kivirágzott és nagyon elszánt nő lett belőle. Tehát a búcsúhoz hozzátartozik a szép emlék. Gyász és önsajnálat ADRIAN: Bennem váltakozik a gyász, és hogy odaadjam egy részem. BERT HELLINGER: A te tegnapi szomorúságodnak önsajnálat jellege volt. ADRIAN: EZ igaz. BERT HELLINGER: EZ egy rossz szomorúság és nem vezet sehová.

267

ADRIAN: Néha megengedem magamnak. BERT HELLINGER: Nem, nem. Ez a gyerek

és az anya nem-tisztelése (megjegyzés: egy olyan terhességmegszakításról volt szó, amit a felesége épp akkor csináltatott). Még hogy megengedem magamnak! Ez a fajta szomorúság újabb bűnösség érzetet hoz magával, és sokszor egy életre kitart, mert nem változik. Az önsajnálat nárcisztikus. A primer szomorúságnál más a helyzet. Eszembe jutott egy Amerikában tartott szeminárium vége, amikor az egyik család két kislánya borzasztóan üvöltött. Amikor az anyjuk figyelmeztette őket, hogy hagyják abba, az egyik lány azt mondta: „Nem, még pár perc.” Látott bennünket, és szomorú volt, amiért elmegyünk, ez volt az elválás fájdalma. Ennek szüksége van egy bizonyos időre, azután elmúlik, és van benne valami elementáris. ADRIAN: Én is meg tudom különböztetni, de néha-néha megtörténik. BERT HELLINGER: EZ nem megtörténik, ezt te csinálod! Annikor nem ér véget a szomorúság Az egyik résztvevő kérdésére egy nővel kapcsolatban, aki az ő városában lakik és tíz évvel ezelőtt elveszítette egy autóbalesetben a húszéves fiát és még mindig gyászolja. BERT HELLINGER: A nő haragszik a fiára. Amikor valaki haragszik egy elhunytra, nem ér véget a gyásza. Ezért azt kell mondania: „Tisztelem az életedet és a halálodat.” (Hallgatás.) Én ezt most megmondtam neked, de te nem mondhatod el neki így. Rilke 31 éves korában azt írta egy levelében: „Mondjon le a válaszokról. Még nem élheti ugyanis a válaszokat.” Ez egy fontos terápiás alaptétel. Nem adunk valakinek olyan választ, amelyet még nem tud élni. ADELHEID: Hogyan segíthetünk az illetőnek eljutni oda, hogy élhesse? BERT HELLINGER: Miért kellene? ADELHEID: EZ lehetne a feladatom terapeutaként. BERT HELLINGER: Nem, nem. A terapeuta az, aki kitartóan utána sántikál a páciensnek. 268

Segíteni akarás szomorúságnál (a sors elfogadásáról szóló vita részlete) ADELHEID:

Van még egy kérdésem: Mondhatjuk, hogy az is számít, ha egy gyerek fogyatékos. Ez arról is szól akkor, hogy a szülők elismernek valamit? BERT HELLINGER: Nem, ez valami egészen más. Minden a fogantatással kezdődik. Ez a legsúlyosabb következményekkel, a legnagyobb rizikóval járó tett, és ez a leghatalmasabb dolog. Ennek a tettnek el kell ismerni a nagyságát. Ez az első. Akkor a szülők kiállnak amellett, ami ebből következik. Ez a helyes viszonyulás, az alázatos viszonyulás, amelyben kifejeződik a nagyság. Akkor árad valami olyasmi, ami különben nem tud áradni. ADELHEID: EZ akkor… BERT HELLINGER: A többségnél így van, csodálkoznál. A kívülállókat érinti ez meg. A legtöbb szülő szembenéz vele, és a te hozzáállásod akadályozza őket. Kifogásokat hozol és hiányzik az együttérzésed. Ezért nem tudod elismerni. Ez lenne az első lépés. És az elismeréshez hozzátartozik, hogy kitartunk. Azt hiszem, ebben az összefüggésben ez lenne a megfelelő. Egy példa: Pár évvel ezelőtt felhívott egy nő, aki egy anya-gyerek csoportban vett részt egy másik anyával együtt, aki az ötéves rákos kisfiával ment el. Azért volt ott, hogy az anya mellett legyen és azt látta, hogy nem megy. Ekkor felhívott, hogy mit csináljon. Megkérdeztem, hogy történt, amikor odament. Mit csinált a gyerek? „Á, a gyerek boldogan játszott.” Mondta ő. Erre én: „Pontosan, hagyd játszani a gyereket, amíg akar és hagyd meg a gyereknek a szüleit, és tartsd magad távol. Mit akarsz ott tulajdonképpen?” Ezt is csinálta azután. Ilyenkor a szülők tudják azt tenni, ami helyes. A terapeuta csak zavar. Egy másik példa: Nemrég felhívott egy terapeuta, akinek öngyilkos lett egy páciense. A kolléga úgy gondolta, hogy segítenie kellene a hozzátartozóknak feldolgozni a gyászukat és megkérdezte, hogy elmenjen-e a temetésre. Azt fe269

leltem: „Nem, semmiképp. Te elvégezted a feladatodat, minden más az ő dolguk. Ne avatkozz bele.” Miért tenné? Terapeutaként nem érezhetem kötelességemnek, hogy megvédjem az embereket az élettől vagy attól, ami hozzá tartozik az élethez. Ez a jobbá-akarom-tenni hozzáállás az, ami tönkreteszi a világot és mindenekelőtt a kapcsolatokat. ADELHEID: Hagyom, hogy hasson, amit mondtál. BERT HELLINGER: EZ mit jelent? ADELHEID: Még időre van szükségem hozzá. BERT HELLINGER: EZ azt jelenti, hogy a saját nézetednél maradsz, és számomra ez teljesen rendben van. Egyetértek vele. A te reakciód semmit sem vesz el abból, amit mondtam, és nem is tesz hozzá semmit. Az én tettem helyes így vagy úgy, ez a terápiás hozzáállás. Saját vagy átvett szomorúság JENS: Nekem még egy dolog van a szomorúsággal kapcsolatban. Az lenne a kérdésem: Mi az én valódi szomorúságom és mi az apámé? BERT HELLINGER: Mit jelent a valódi? Az a valódi, ami közvetlen ösztönzést ad. Ha ez nincs meg, általában átvett, képviseled valaki helyett. És a motiváció mindig a szeretet. Ha így van, azt mondhatod apádnak: „Magamra vállalom, kedves apa.” Vagy „Kedves apa, majd én érzem helyetted, a szomorúságot.” JENS: Hogy kijöjjek belőle? BERT HELLINGER: Ó, egyszerűen csak úgy, akkor is, ha nem jössz ki, egyszerűen csináld meg. (A csoportban nevetés; a csoporthoz) Az lenne a megoldás, hogy azt mondja: „Megteszem érted, apa. Ha ez neked segít, szívesen viselem.” Sorsszerű vagy keresett szenvedés JENS: Nagyon jól érzem magam a névtelen alkoholisták között a nyíltságukkal és bizalmukkal. De erre a közösségre nagyon sok szenvedés is jellemző. Az a kérdésem: Létezik ez az érintettség az egészséges, örömteli és boldog értelemben is, vagy először ez a szenvedés kell, hogy újra jobban előtérbe kerüljön az, ami közös?

270

BERT HELLINGER:

Azt hiszem, a kérdés feltevése már meg is válaszolja. Ezt a mélységet szenvedés és bűn nélkül nem lehet elérni, azt hiszem. Ezek a nagy erők szenvedéssel is járnak. Már a Bibliában is az áll: Aki nem szenvedett, mit tud az? ALEXIS: Nem lehet ez kísértés a szenvedésre? BERT HELLINGER: Igen, de nem hat. Csak a sorsszerű szenvedés hat, nem a keresett. A névtelen alkoholistáknál megvan a szándéknélküliség is. Senki nem akar a másiknak bármit is okozni. Félelem az ellenőrzés elvesztésétől Szeretném elmondani a primerterápia egyik különbségtételét. Létezik az az elképzelés, hogy ha egy szükségletnek vagy egy valóban sürgető érzésnek engedünk, elveszítjük az ellenőrzést. De ez nem igaz. Ha az érzés helyes, például ha átadjuk magunkat egy szakítás miatt érzett fájdalomnak vagy egy jogos dühnek vagy egy nagy vágynak vagy egy közeledésnek, ha valóban átadjuk, akkor van az érzésben és a szükségletben egyfajta ellenőrzés. Az érzés és a szükséglet odáig megy, ameddig jó, és senki sem szégyenül meg, ha átadja magát. Az érzésben van valami olyasmi, mint egy belső szégyenhatár, amely pontos. Ez csak primer érzéseknél van így, a szekundereknél nem. A szekunder, megjátszott érzésekkel blamálhatja magát az ember. Ezekre nem lehet hagyatkozni. Ferdén áll a kép Petrával már találkoztunk a segíteni akarásnál. „Halálra terápiázza magát az ember”, így fogalmazott, és Bert Hellinger elmesélt neki egy történetet: A hatás Ketten belépnek egy szobába, ránéznek egy képre, és az egyik azt mondja: „Ferdén áll a kép.” Mire a másik: „Azért áll ferdén, mert azt mondtad.” 271

Erre az első: „Ha azért áll ferdén, megigazíthatod.” Ez volt a beugrója a szemináriumra. Az egyik kör során PETRA:

Nagyon elgondolkoztam, mert észrevettem, hogy ismétlődik valami közted és köztem, amit nagyon ismerek. Eddig úgy bántam ezzel, hogy kezembe vettem az életemet és azt mondtam magamnak, rendben, megbirkózom vele, és nagyon jól meg is birkóztam. Észreveszem azonban, hogy ez már nem elég. Másképp érzek, de mindig ugyanazt váltom ki és szeretnék továbblépni. Szeretnék legalább egy megoldást látni. Azt, hogy el tudom-e fogadni, nem tudom. BERT HELLINGER: Van egy olyan terápiás elv arról, hogy mikor kezdődik el a gyógyulás: amikor az illető már nem tudja elviselni. Akkor meggyógyult. Nálad arra várok, hogy már ne bírd elviselni. Még valami? PETRA: Nem. Később PETRA:

Sajnálom, hogy bensőleg kevés terem van a tanulásra, mert valami mással foglalkozom. Egy nő ráakaszkodott a páromra, kényszeresen ráakaszkodott, ő pedig kidobta. Erre a nő felhívott engem és azt mondta, bosszút áll. (Bert Hellinger felállíttatja Petrával, a partnerével, a másik nővel és annak a pszichoterapeutájával a konstellációt, és kiderül, hogy a terapeuta még tartozik valamivel ennek a páciensnek, és az a megoldás, hogy közeledik a nőhöz.) BERT HELLINGER: Igen, mit tesz a terapeuta, ha egy páciense ilyen átvett helyzetbe kerül? Ez gyanús egy terapeutának. Az az őrültség ebben a helyzetben, hogy a jelenben próbálunk meg valamit, ami a múlthoz tartozik. A terápiás eljárás az lenne, hogy a terapeuta komolyan veszi a páciens érzéseit, de egy gyermekkori érzésként. Vissza kellene mennie érzésben, hogy kiderítse, melyik helyzethez tartozik ez a vágy vagy bármi legyen is ez. Azután úgy mozoghat a páciens, ahogy akar. Valószínűleg közeledne valakihez. Az a nehéz a terapeuta feladatában, hogy 272

épp ő jeleníti meg ezt az érintett személyt, és ellen kell állnia annak a kísértésnek, ami ebből a helyzetből adódik. Legbiztosabban csoportban lehet ezt megtenni. Ott mindenki biztonságban van. Persze, ha csoportban foglalkoznak vele, el is lehet lógni. Másnap Ez alkalommal Petra a származási rendszerét állítja fel. A konstellációból kiderül, hogy az apja, aki elesett a háborúban, amikor Petra négyéves volt, kevés szállal kötődött az anyához. Az oldási konstellációban minden gyereknek az apa mellett volt a biztos helye és az anya nekik háttal, messzebb állt. PETRA ezután: De az apám nem volt ott. BERT HELLINGER: Mit jelent az: nem volt ott? Természetesen ott volt! Nemrég volt egy nagyon különleges élményem. Egy házaspár vett részt az egyik szemináriumomon. A nő el akarta végre hozni a férjét terápiára. Egyszerű ember volt a férfi, szakmunkás, kedves ember, két lábbal a földön. Gratuláltam neki a jó egészségéhez. Azután elmesélte, hogy nem ismerte az apját. Pár hónappal a születése előtt elesett. Az édesanyjával csak akkor közölték, hogy meghalt a férje, amikor mar megszületett a gyermek, hogy ne veszélyeztessék a kicsit. És a férfi azt kérdezte magától: Hogy érezhetem magam ilyen jól, ha nincs apám? Azt mondtam neki: Volt apád. Ahogy így itt ülsz, világos, hogy édesanyád szerette az apádat, és így ott volt neked. Ezután felállítottuk a rendszert és az valami csoda volt. Bemutatom nektek röviden, milyen volt. (Bert Hellinger felállítja az apát, az anyát és a fiút, mégpedig úgy, hogy az apa az anya mögött áll.) És azután az anya azt mondta, hogy az ő egyik fele egészen a férje. Ekkor a férfit valamivel jobban mögé állítottam, és azt mondta: Egy részem. Nagyon finom és csodálatos volt, ahogy azt mondta, hogy a férje benne él és a fiú teljesen szabad, és mindkét szülője megvan az anyán keresztül. Ilyen létezik. PETRA: Értem. BERT HELLINGER megkéri Petrát, hogy foglalja el a helyét a konstellációban, és ő megteszi: Nézz át oda nyugodtan (az apához)\ Segíts neki egy kicsit, Rüdiger (az apa képviselője), menj oda hozzá. Pontosan! (Apa és lánya átölelik egymást.) – Tartsd szorosan, Rüdiger, tartsd szorosan. Ha már tar273

tod, szorosan tartsd (Petra heves sírásban tör ki): Állj ellen a sírásnak és csak gyorsan lélegezz be és ki. Pontosan így! (Egy idő után) Most lehet látni, mit jelent kikerülni az anya hatóköréből és átkerülni az apáéba. Ez a biztosabb hely számára. Az anya nem nőtt fel a rendszerből fakadó feladatához. (Petrához) Nézz rá édesapádra és mondd azt neki: Kedves Apa, bennem még itt vagy (Petra megismétli a mondatot.) – Rendben, enynyi volt. A zuluknál, akiknél sokáig dolgoztam, van egy egészen különös viselkedésmód, amelyben egészen világos az értékrend, amelyhez igazodnak. Amikor két zulu találkozik, azt mondja az egyik „Láttalak. Életben vagy még?” – „Igen”, válaszol a másik, „Még itt vagyok. És te?” – „Én is életben vagyok még.” AZ ANYA KÉPVISELŐJE: Nagyon fárasztónak találtam. BERT HELLINGER: Igen, van még valami. Ha valaki hajlamos öngyilkosságra vagy eltűnésre, akkor a dinamika többnyire az anyától indul ki, és az apánál van a menekülés a gyerekek számára. Ilyenkor a gyerekeknek át kell kerülniük az apa hatókörébe, akár fiúról, akár lányról van szó. Utolsó nap Van egy kérdésem a konstellációmmal kapcsolatban. Nagyon zavart, hogy Gábrielé nem érezte a helyemen azt a birtoklási vágyat, ami megvan édesanyámban felém. És újra világossá vált számomra, hogy rosszul tudok elfogadni, és Rüdiger is mondta utána. (Hosszan kifejti, hogyan függ össze az elfogadni nem tudás az édesanyja birtoklási vágyával, és hogyan került ő a két szék közé.) BERT HELLINGER: Volt egyszer egy Milton Erickson. Jött hozzá egy fuvolás. Annyira megdagadtak az ajkai, hogy nem tudott tovább játszani. A zenekar, amelyben játszott, új karmestert kapott, és ő megkövetelte a fuvolistától, hogy egy darabot egy bizonyos módon játszón el, de a fuvolista megtagadta: „Nem játszom úgy.” Ekkor a karmester azt mondta neki: „Don't give me a lip – Ne húzgáld a szád!” Ezután feldagadtak az ajkai és nem tudott játszani. Így elment Milton Ericksonhoz, aki ránézett és látta rajta, hogy úgyis ellenállna a terápiának, így semmit sem tehet. Megbeszélték azonban, hogy hetente egyszer eljön és ott mindenről panaszkodhatott, ami nem 274 PETRA:

felelt meg neki, például, hogy „ferdén áll a kép”. Erickson nagyon türelmes terapeuta volt. A páciens kilenc hónap után említette először az apját, azután Erickson neki egy feladatot. Akkoriban még az apjánál élt, aki Szicíliából származott és igazi patriarcha volt. Jól gondjukat viselte, de a gyerekeknek mindig el kellett számolniuk arról, hogy mit csináltak. Egyszer volt ennek a férfinak egy barátnője, de nem tetszett az apjának, és ezért el is küldte. Tehát hazament a feladatával és várt, míg az apja hazaért. Azután hallotta, hogy belép az apja, és a térde remegni kezdett. Az apja megkérdezte: „Na fiam, mit csináltál már megint?” És akkor a fiú összeszedte minden bátorságát és azt mondta: „Apám, nem mondom meg neked. Felnőttem ugyanis. És ha újra lesz egy barátnőm, nem fogom elmondani neked, most pedig elköltözöm innen.” Ekkor odament hozzá az apja, kihúzta magát, és kezet nyújtva ezt mondta a fiának: „Fiam, tényleg, nem vettem észre.” (Nagy derültség.) PETRA: Ez kedves, de még van egy kérdésem. BERT HELLINGER: Ne, ne, nem akarok több kérdést. Most nem! Később PETRA: Egész jól vagyok. Meleg és eleven érzés van bennem, amit szeretnék hatni engedni. Ma este nagy hálát éreztem, hogy így végződött. Kicsit zavar a gyűlöletről mondott példád. Tanúja voltam, ahogy az utolsó nyaralásunkkor a bátyám ráordított az apánkra: „Visszamehetsz Oroszországba, és ott maradhatsz.” BERT HELLINGER: A bátyád kimondta, amit az édesanyád gondolt. Egy hároméves nem mond ilyesmit. Ez megint egy másnak szánt csomag a rendszerben, egy tiltott mondat, amely a leggyengébbnél tör ki. b. A terapeuta viszonyulása az álmokhoz Az első dolog, hogy álmokkal általában egyáltalán nem foglalkozom. Ellenállok a kísértésnek, hogy misztifikáljam az álmokat. Vannak, akik isteni kinyilatkoztatásnak tekintik őket, amelyeket komolyan kell venni. Egyszer dolgoztam valakivel, aki elmesélte, csinált egy hipnózisterápiát egy jó terapeutával. Rájöttek bizonyos dolgokra, és mivel hipnózisban jött rá ezekre, komolyan vette. Szerintem helytelen volt az eredmény, nem az ő érdekeit szolgálta. Azután a rendszer szempontjából megnéz275

tük beszélgetés közben, és világossá vált, hogy mi a tulajdonképpeni dinamika. A hipnózis ezt nem tudta elérni, mert a hipnózisterápia sem segít, ha nincs belátás. És ahol az ember semmit sem csinált, ott az álmok sem segítenek. Vannak álmok, amelyek továbbsegítenek az úton, de csak azt, aki már úton van. Az a mélyből kap még egy segítséget. Aki üldögél egy helyben, annak semmit sem ad. Az álmok azokhoz az energiaáramokhoz igazodnak, amely az adott emberben megvan. Ha az energia a nem-cselekvés vagy a döntések halogatása felé áramlik, akkor az álmok ezt fogják megerősíteni. Ahogy a mindennapi teljesítésben az emberek sokféle technikát alkalmaznak, hogy kikerüljék a megfelelő cselekvést és igazolják nem-cselekvésüket, ugyanúgy a legtöbb álom az igazolást és a probléma megerősítését szolgálja. Abból láthatjuk, hogy ilyen álomról van-e szó, hogy az ember érzések és gátlások nélkül azonnal elkezdi mesélni. Ezeket nevezem szekunder álmoknak. Szekunder érzésekhez kapcsolódnak, és ahogy a szekunder érzések, ezek is annak elhárítására szolgálnak, ami tulajdonképpen esedékes. Mivel egy álom, azt gondolják az emberek, hogy megengedhetik maguknak, hogy ne cselekedjenek. Ha egyetértünk velük, akkor megerősítjük a problémát, és akkor a mesélő nevet magában, mert becsapta a másikat. Hasonló a helyzet, amikor azzal kezdi valaki: „Veled álmodtam az éjjel…”, ilyenkor többnyire valamit ki akar törölni a másikból. Példa egy szekunder álomra: Valaki azt álmodta, hogy egy sólyom vadászni repül, meglát egy kis énekesmadarat, először még hagyja énekelni, azután megfogja, felszáll fele magasra, köröz a kis madárral a saját fészke fölött, és azután beleejti. Csodálatos álomnak találta az illető. A következő volt a helyzet otthon: a felesége elhagyta és elment egy másik férfihoz. A hét felét azonban otthon tölti a gyerekek miatt, azután visszamegy a másik férfihoz. Az álom tehát pontosan a helyzetét mutatta be. Elengedi a feleségét, átengedi a másiknak, ő pedig beesik a fészekbe. És úgy örült, mintha isteni kinyilatkoztatást kapott volna. Nem 276

vette észre, hogy csak a helyzetét írta le. Ez volt tehát egy szekunder álom. A szekunder álmok olyanok, mint a csalik, mint a játékban az ajánlatok. („Majd meglátjuk, beleesel-e.”) Olyan jól lehet az álomképekben úszkálni, és semmit nem kell tenni. Más álmok pedig kódolt emlékek. Ezeket primer álmoknak hívom. Ahogy a primer érzések, ezek sem hangosak és drámaiak, hanem csak finomak. A vízben zajló álmok például sokszor születési emlékek. Ilyenkor megnézzük, hogy mi történt? Egy nő azt álmodta, hogy felment a lányával a hegyre és a lánya sílécekkel a lába között indult lefelé, és lent belepottyant egy tóba. Megkérdeztem: „Mi történt a születésedkor?” A nő azt mondta: „Nagyon gyors szülés volt, édesanyám épp a fürdőkádban volt.” Ez egy kódolt emlékezés volt. A legjelentősebbek az árnyálmok, amelyekben feljön az elfojtott oldal, amelyről nem akarunk tudomást venni. Az ilyen álom ellen védekezünk, ezt nem meséljük el. Az árnyálmoknál kerülünk leginkább kapcsolatba az egyik elrejtett oldalunkkal. És ilyenkor épp azt kell megszívlelnünk, amitől álmunkban félünk. Azt a személyt, aki rosszként jelenik meg, őt kell a szívünkbe fogadnunk. Akkor lehet beilleszteni. Nagyon jelentősek a rendszerálmok. Ez azt jelenti, hogy vannak álmok, amelyeknek nincs közük az álmodóhoz, hanem a származási rendszeréből jelenítenek meg egy problémát. Ha ezt személyesen értelmezzük, teljesen tévúton járunk. Ez tehát fontos, ha álmokkal dolgozunk, hogy megkülönböztessük a rendszerálmokat más álmoktól. KARL: Tudnál mondani egy példát a rendszerálomra? BERT HELLINGER: NOS, amikor Mirjam elmesélt egy álmot (lásd 247. oldal), azt gondoltam, hogy ez egy rendszerálom. Ezért is kérdeztem, hogy mik történtek a rendszerben. Az álom egyáltalán nem érintett meg, de nem voltam benne biztos. Amit ott megmutatott inkább arra ösztönzött, hogy azt higgyem, ez egy primer álom, amely újra felhozza a régi félelmeket. A rendszerálmokban feljön valami, ami a rendszer számára jelentős, valami megoldatlan egy védtelenben, egy később születettben, és ha ezt magára veszi, minden eltolódik és az nagyon rossz. És ha egy terapeuta 277

személyesen értelmezi ezt, akkor teljesen rossz irányba indul el. Ezért olyan fontos különbséget tenni ebben. A rendszerálmokban sokszor van valami durva vagy brutális és többnyire fontos témákkal foglalkoznak, mint gyilkosság és öngyilkosság. A rendszerárnyak felszínre kerülnek és rázuhannak az álmodóra, és az álmodó a leggyengébb. Elmondok egy példát egy rendszerálomra: Valaki az álmodta: Talált egy pincében egy feldarabolt hullát és kihívta a rendőrséget. Azt mondtam erre: „Ez elég.” Általában az a helyzet, hogy a legfontosabb kijelentés az első mondatban hangzik el szinte minden álomban, talán egy második mondat még fontos, de a harmadik már ritkán. Ami a harmadik után következik, azt már elfelejthetjük. Egy jelentős álomnál sokszor úgy néz ki az energiagörbe, hogy két-három mondatnál eléri a zenitet. Minden, ami azután következik, veszít az erejéből, a figyelméből és a mesélő egyre részletesebb lesz. Ha két mondat után megállítjuk, a másik telve van még energiával és észreveszi, hogy kinyilatkoztatott valamit. Ilyenkor nem álomról beszélünk, hanem világosan ott áll előttünk a szöveg. Ahol vég nélkül értelmezünk, ez nem derül ki. Ugyanezt a mintát láthatjuk a meséknél. A legtöbb mese mondandója az első vagy a második mondatban rejlik, azután kezdődik a történés, hogy valamit elrejtsen, és azután az eredeti kijelentés teljesen elvész. Például A farkas és a hét kecskegidában: a kecskemama összehívja a kis gidákat és azt mondja: „Óvakodjatok a gonosz farkastól.” Nyíltan kimondva ezt azt jelenti: az apától. Ez az egész mese, az egész mondandó és most nagy történetet kerekítenek mellé elterelésekkel, például a kiskecskével az órásszekrényben. Mindenki az órába bújt kiskecskére veti rá magát. Az álomban is ez történik. A kijelentés az első mondatban van, és azután összezavarják. Ezután valami érdekes következik, ami a terapeutákat különösen lebilincseli, és az első mondatot már el is felejtették. Térjünk vissza az álomhoz. Azt kérdeztük: Ki halt meg a rendszerben? Ehhez először haza kellett telefonálnia. Felhívta az apját, és ő azt mondta: „Telefonban ezt nem mondhatom el.” A következő derült ki: az 278

édesanyja röviddel a születése után újra teherbe esett. Mivel olyan korán jött a terhesség, komplikációk léptek fel és a gyereket az anyaméhben fel kellett darabolni. Ez volt a helyzet. A férfi egész életében jelen volt a testvérkéje. Két háza volt, két irodája, két íróasztala, mindenből kettő. A meta-álmok világos álmok. Ilyenkor az ember azonnal tudja, hogy miről van szó. Ezeket nem kell értelmezni. Ezek a megoldást hozzák fel a tudattalanból a tudatba. Néha vannak álmok, amelyek továbbvezetnek, ha egy probléma foglalkoztat. Ezek megmutatnak egy következő lépést, de csak ha már cselekszem. Amit most az álmokról elmondtam, csak kiegészítő szempontok, amelyek segítenek elkerülni bizonyos csapdákat vagy, hogy haszontalan irányba induljunk el. De nem helyettesítenek más álomelméleteket. Az a rossz, hogy az álmokat sokszor isteni kinyilatkoztatásként kezelik. Van egy kínai mondás: „A bölcs nem álmodik.” Nincs már szüksége az álmokra. Példaesetek a szemináriumokból Foglalkoztat egy álom, amelyet már három verzióban álmodtam. Mindig a legkisebb fiamat féltem. BERT HELLINGER: Meséld el, milyen, amikor benne van az álmodban. MIRJAM: Egy nagy cégnél vagyok a legkisebb fiammal, egy nagy épületben, ahol a nővérem dolgozik. A nővéremmel vagyok elfoglalva és hirtelen azt hallom, hogy a fiam hív. Nagyon messze van, és nem találom. Mire megtalálom, megfulladt. Bemászott egy kamrába, ahová felnőttek egyáltalán nem férnek be, és egyre halkabban hallom a hangját. BERT HELLINGER félbeszakítja: Egyáltalán nem érintett meg az álom. Mennyi idős a legkisebb fiad? MIRJAM: Tízéves. BERT HELLINGER: Halt meg gyermek a rendszeretekben? MIRJAM: A nagyszüleimnek mindkettőnek nagyon-nagyon sok gyereke volt. Az anyai nagymamámnak például tizenegy, nem tudom, hogy volt-e köztük halva születés vagy ilyesmi. Azt hiszem, tulajdonképp nem (hosszú szünet). 279 MIRJAM:

BERT HELLINGER:

Különös, hogy milyen távoli. Ahogy hallgattam, nem láttalak téged az álomban. Semmi mozgást nem láttam, mintha nagyon távoli lenne. Nem érintett meg. MIRJAM: Ma egyből tettem mellé egy pozitív képet. BERT HELLINGER: Primitív értelmezés az álomban megjelenő személyeket azoknak venni, akik valójában. Ezt nevezik a filléres könyvek értelmezésének. Félted különben a legkisebb fiadat? MIRJAM: Igen, nagyon gyakran. Azt jut eszembe ezzel kapcsolatban, hogy nagyon nehéz volt a terhességem vele és sokat kellett feküdnöm. Amikor világra jött, beteg volt. Nem működtek megfelelően a belei, másfél évig nem egészen működtek. BERT HELLINGER: Akkor az álom emlék. A teljes képhez még hiányzik valami. És ezért nem hagy neked nyugtot. Általánosan nézve: ha valahol történik valami rossz, például egy trauma, a legfontosabbat többnyire teljesen kihagyják, nem értékelik, mégpedig azt, hogy jól végződött. Ezt sokszor nem értékelik és ez az, ami hiányzik, hogy helyreálljon a béke. – Rendben? – Jó. THOMAS: Nagyon rossz álmom volt ma éjjel és csuromvizesen, izgatottan ébredtem. Nem tudom pontosan, mivel függ ez össze. BERT HELLINGER: Ha akarod, meséld el úgy, mintha most álmodnád. THOMAS: Valaki mással vagyok egy buszban, ő vezeti. Egy barátom és a busz tele van. Jó, egy hegyre megy felfelé. BERT HELLINGER: Nem, kezdd elölről! THOMAS: Utaskísérőként ott ülök vagy állok elöl a buszban, egy barátom vezet. BERT HELLINGER: Pont! Ez az egész álom – szünet-, mi a megoldás? THOMAS: Én magam is vezethetnék. BERT HELLINGER: Pontosan. Cseréljetek helyet! Még valamit, Thomas? THOMAS: Még egy kérdés gyötör, amely az álmokkal kapcsolatos. Mindig hasonló végkifejletet álmodom, a kezdetek nagyon hasonlóak. Ez nyugtalanít. BERT HELLINGER: Na, mi a vége? THOMAS: Szakadékokkal végződik, félelemmel attól, hogy lezuhanok, leesek. Mindig a leeséssel és a mélységgel kapcsolatos. 280

BERT HELLINGER:

Rendben, ha ez az álmod, állj háttal édesapádhoz

(szünet). THOMAS: Megtettem. – Egész más érzés. BERT HELLINGER: Rendben, ez a megoldás.

Mindig, amikor egy gyerek veszélyben érzi magát egy álomban, az apa az a személy, aki megtarthatja. Akár fiú, akár lány a gyermek. Persze itt is vannak kivételek, de mindenek előtt, ha valaki öngyilkosságra vagy boldogtalanságra, katasztrófákra hajlamos, általában nagyobb biztonságban van az édesapja mellett. Esetleg még az apa apját is oda kell állítani. A férfias megtart.

JOSEF:

Volt egy erős álmom. A kisebbik fiam belemegy a vízbe, vagyis háttal beleesik a vízbe és félek, hogy megfullad, utánakapok, és majd szétszakadok, mert egyrészt nincs sok időm, hogy megmentsem, másrészt nem veszíthetem el. Félek, elszakad a ruhája. Sikerül és nagyon boldog vagyok. Él, lélegezni kezd, és még nem tudom, hogy maradt-e valamilyen károsodása. BERT HELLINGER: EZ egy szekunder álom. Ez csak a problémát hozza fel, nem a megoldást. A megoldás az, hogy mielőtt beleesik a vízbe, jó szorosan megtartod. – Egyetértesz? ULF: Aludtam, és azt álmodtam, hogy egy magas diófára mászom fel, még a létrán is túl, hogy megrázzam az ágakat. BERT HELLINGER: Semmit sem mond az álom. ULF:…és hogy… BERT HELLINGER: Semmit sem mond az álom. ULF: Semmit sem mond? Nekem legalábbis ma reggel, én mindenesetre azt gondolom és érzem, hogy szeretném feltörni ezeket a diókat. BERT HELLINGER: Igen, ez nem jó kép. A képben erőszak van. Én itt nem így dolgozom. Csak nagyon ritkán nyúlok kalapácshoz. ULF: Dolgozni akartam most. BERT HELLINGER: Nincs benne erő. Ha megmaradok ebben a képben, az az elképzelés, hogy a megoldásnak kívülről kell jönnie. Talán az az ötleted, hogy meg kell csinálnod. Ez nem jó alap a munkához. ULF: Nem, arra gondoltam, hogy én töröm fel a diókat. Azt éreztem, hogy… 281

BERT HELLINGER:

Hagyd ezt a képet, nem vezet sehová. A legtöbb álom a problémák megerősítését szolgálja, különösen azok, amelyeket azonnal elmesélünk. A sikertelenség igazolására is szolgálnak. ULF: Biztos voltam benne, hogy most meg tudok vele küzdeni. BERT HELLINGER: Épp ez az. Amikor az ember a boldogtalanságában mozog, többnyire egészen biztos a dolgában. Akik a boldogtalanság mellett döntöttek, emelt fővel közelednek a pusztulás felé. A gyógyulást félelemmel és remegve harcoljuk ki. Tegnap közelebb voltál hozzá. LARS: Pár nappal ezelőtt volt egy álomtöredékem, ami szerintem egy rendszerből fakadó álom lehet. BERT HELLINGER: Meséld el úgy, mintha most álmodnád. LARS:

Az ágyamban fekszem, épp el akarok aludni, amikor kinyílik az ajtó és egy nő lép be megindult arccal, és lendületesen odalép hozzám. BERT HELLINGER: Pont, ennyi elég – ez a primer álom, vagyis ebben van egy emlék. LARS: Úgy érzem, rossz lenne, ha ez egy emlék lenne. Azt veszem észre, hogy forróvá válik a fejem. BERT HELLINGER: Ha a nő szemébe nézel, látod a szemét? Csukd be a szemed és nézz oda, a szemére és a szájára. LARS: A száját felismerem, de a szemét nem. BERT HELLINGER: Kinek a szája? Egészen lassan figyeld meg, hogyan mozog a száj és a szemét, ezek olyan fix pontok, amiről legkönnyebb felismerni valakit. LARS: Azt hiszem, az édesanyám szája. De nem vagyok benne biztos. BERT HELLINGER: Rendben, hagyjuk most ennyiben. Talán mégis kódolt emlék. Másnap LARS: Az elmúlt három-négy évben elfogadtam édesapámat, és észreveszem, hogy anyámat még nem sikerült, ő még hiányzik, energiaként is. Ezt szeretném jobban megnézni. BERT HELLINGER: Gondolj még egyszer az álomra. Ahogy most ezt mondod, eszembe jutott újra az álombeli kép. Kiskorodban voltál kórházban? LARS: Igen, sokszor, sokszor voltam beteg és az az érzésem, mintha még csak most úsztam volna meg. Féléves koromban furunkolózisom volt, és édesanyámnak mindig orvoshoz kellett vinnie, 282

aki kinyomta a furunkulust, és az valószínűleg borzasztóan fájdalmas lehetett. BERT HELLINGER: Igen, édesanyád bejön és te tudod, hogy mi a helyzet. LARS: ÉS állítólag borzasztóan ordítottam, és azután egy másik történet miatt is kórházba… BERT HELLINGER félbeszakítja: Nem, nem, nem, nem akarom már tudni, már minden megvan. Ez az álom. El tudod képzelni, hogy érezte magát anyukád, amikor kinyomta a doktornő a kicsi furunkulusát? Egy gyerek ezt nem érti meg. Volt nálam egyszer egy híres terapeuta hölgy, ő mesélte, hogyan végez olyan gyakorlatokat csoportokkal, amikor a gyerekek szülő szerepet játszanak el. A 16 éves fia is vele volt. Ilyenkor viszszamennek korban, és úgy érzik magukat, mint a gyerekek, és egyszeriben a fiú nagyon szomorú lett és azt mondta: „Anya, hagytál éhen halni.” A hölgynek eszébe jutott a jelenet. A fiúnak hányásos hasmenése volt, az orvos pedig azt mondta az anyának, hogy 24 órán keresztül semmit nem kaphat a gyerek. Ezt a hölgy meg is tette és a gyerek újra egészséges lett. Most azonban emlékszik rá, hogy az anyukája éheztette. Így járnak a szülők. Egy másik terapeuta mesélte, hogy egyszer szigorúan nézett a lányára, azután a lány odament az anyjához és azt mondta: „Apa megvert.” A végén erre emlékszik Ha most átérzed édesanyád helyzetét, belül feloldhatod a jelenetet. Sokkal rosszabb lett volna, ha a kórházban hagy. c. A terapeuta viszonyulása az „ellenállásokhoz” Bert Hellinger mestere az olyan viselkedésmódokkal és érzésekkel való bánásmódnak, amelyeket előszeretettel nevezünk ellenállásnak. Ha munka közben megfigyeljük, láthatjuk, hogy különösen a rövid szekvenciákat használja fel arra, hogy a körök közben megzavarjon ilyen viselkedésmódokat. Többnyire hihetetlenül gyorsan felismeri az ilyen mintákat, megállítja az illetőt, mond valamit a mintáról, és végül beavatkozik valahogyan vagy elmond egy történetet. Megengedheti magának, hogy magas szinten konfrontálódjon, mert a csoportban mindenki látja, milyen tisztelettel és szeretettel fogad el, és a végén mindig 283

megtalálja a jó megoldást. Példaként néhány szemináriumokon elhangzott esetet szeretnék bemutatni:

284

Kifogások mint fékek JENS konstellációjára utalva, amelyben ő édesanyja egy korábbi barátját képvi-

seli: Lehetséges, hogy a férj és a szerető megbékül egymással, vagy ez csak elmélet? BERT HELLINGER: EZ elmélet. JENS: De az életben nem kizárható. BERT HELLINGER: Ha kibékülnek, akkor homoszexuálisok (általános derültség). JENS: De nem zárhatom ki, hogy sor kerülhet kibékülésre. BERT HELLINGER: Szeretnék utalni valami nagyon fontosra: Mindenre, ami helyes, létezik egy érvényes kifogás. A kifogás hatása az, hogy amit korábban helyesnek ismertünk el, hirtelen nem tud hatni. A kifogás tehát legyőzi az energiát, pusztító és mindig olcsó, mert könnyen és teljesítmény nélkül létrehozható. Annak, aki a kifogást hozza, általában nem kell vállalni a következményeket. Más a helyzet, ha valaki belemegy a helyzetbe és a folyamatból adódóan talál egy másik variációt. Akkor tapasztalatot szerez, és ha ezt közli, az ugyanolyan minőségű, mint a belátás, és ez akkor kitette magát egy merészségnek. A kritika és a megkérdőjelezés elméleti játék. Bármit megkérdőjelezhetek, de mire vezet? Mire vezet, Jens, ha ilyen kifogásokat támasztasz? Megfigyelheted, hogy mi történik a folyamattal, ha kifogásokat támasztasz, megáll. JENS:…és egy második… BERT HELLINGER: Nem – észrevettétek: elkalandozott a folyamattól és azonnal benne van egy másik gondolatban. Az igazi folyamatnál az a fenyegető, hogy általában nem hagy választást. – Kis dolgokban igen, de nagyokban nem. Szívesen kivonjuk magunkat annak szükségessége alól, hogy alkalmazkodnunk kell, azzal, hogy kifogásokat keresünk. Akkor szabadok vagyunk, de mire szolgál az a szabadság? Az egy kényszerképzet. *** miután Bert Hellinger ajánlott neki egy megoldást: Ami azonnal eszembe jutott… 285 ERNST

BERT HELLINGER:

Nem, nem, nem akarok kifogásokat. Szeretnék elmondani valamit a kifogásokról: úgy hatnak, mint kasza a fűre, mielőtt elszórná a magját. Okok és magyarázatok keresése

LUDWIG:

Sokáig semmire sem vittem, nem fejeztem be az egyetemet és sok mindent csináltam. Arra gondoltam, talán azonosulás van benne, hogy apám nem vehette el a barátnőjét, mert akkor még semmire sem vitte? BERT HELLINGER hosszas gondolkodás után: Még ha ez igaz is, az eljárásmód sikertelenségre ítéli. Még mindig okokat keresel, és már megvan a megoldás. LUDWIG: EZ minden, amit meg kell tennem, és minden más semmi? BERT HELLINGER: Mi most a megoldás? LUDWIG: AZ a megoldás, hogy fejet hajtok apám előtt. BERT HELLINGER: ÉS hogy azt mondod az édesanyádnak: „Apámhoz tartozom, ő számomra az igazi.” Akkor minden mást elfelejthetsz. LUDWIG kicsit dacosan: Akkor minden más lényegtelen, a nővér és a többi… BERT HELLINGER: EZ most egyetértés védekezésként. (Derültség.) A tehén és a szögesdrót LYDIA:

Pillanatnyilag nyugodtnak és erősnek érzem magam. Ma éjszaka volt egy álmom. Ezután felébredtem és nagyon sírtam. Azután feljöttek bennem képek. Az egyik az volt: egy kis embert láttam, aki beleesett az esőgyűjtő hordóba, azután pedig a lánytestvéremet láttam, de minden összefüggés nélkül… BERT HELLINGER: Ezek most álomképek vagy mik? LYDIA: Ez az álom után volt és sírtam közben. BERT HELLINGER: Nincs benne semmi. LYDIA tovább beszél: Jó, de ez összefügg egy beszélgetéssel, amivel… BERT HELLINGER félbeszakítja: Nem akarom tudni. 286

tovább beszél: Jó, rendben, mégis elmesélek még valamit, akár akarod tudni, akár nem. BERT HELLINGER félbeszakítja: Nem, ez egy olyan folyamat, amit szeretnék most elemezni. Van egy élmény és elkezdünk magyarázatot keresni rá. Bármi is a magyarázat, tehermentesít. De nincs köze ahhoz, hogy valami helytálló vagy sem. Többnyire saját nem-cselekvésünk mellett szóló okokat keresünk vagy saját boldogtalanságunkat igazolót. Amint megtaláltuk a magyarázatot, félbemarad a folyamat, amelyet az élmény elindított. Láthatjuk ezt a misztika történelmén: bizonyos élmények a keresztényeknél, a mohamedánoknál és a buddhistáknál nagyon hasonlóak, ám mindenki másképp értelmezi. A rendelkezésükre álló lehetőségekkel próbálják felfogni. Az élményeket azonban nem lehet megindokolni, és nagy fegyelem kell ahhoz, hogy meghagyjuk őket ugyanolyannak és lemondjunk a magyarázatokról. Együtt kell úszni az árral és látni, hová viszi el az embert. Világos ez így, Lydia? El tudod ezt így fogadni? LYDIA kicsit szemtelenül: Nagyon köszönöm, de… BERT HELLINGER: Megint semmi. (Tovább a csoporthoz) Ha most belemegy a terapeuta abba, amit az illető magyarázatként hoz, akkor akadályozza a tapasztalt áramlását. (Lydia sírni kezd. Neki) Most visszatérsz az érzéshez. Ez jó. Egyszer elgondolkoztam a tiszta igazságon, és hogy hogyan kell vele bánni. A bölcs úgy van a tiszta igazsággal, mint a tehén a szögesdróttal. Amíg van mit enni, távol tartja magát tőle. Azután keres rajta egy lyukat. (Valaki csuklik a csoportban.) Most kaptál egy viselkedési útmutatást, hogyan kell bizonyos autoritásokkal bánni. LYDIA

Dac és ellentmondási hajlam HILDEGARD:

Tegnap észrevettem, hogy az én témám az, hogy először mindig védekezem. Nehezemre esik belebocsátkozni valamibe. Azonnal dacosan reagálok. BERT HELLINGER: Ezek azok az emberek, akiket leginkább lehet manipulálni. A daccal mindig lehet számolni. Háromfajta ember van: az elsők először igent mondanak, és azután gondolkoznak, a második elő287

ször nemet mond, és azután gondolkozik, és a harmadik először gondolkozik. (Szünet.) Hildegard ezt hallotta? – Nem hallotta, mert azonnal nemet mondott. Amíg megfő egy tojás EDDA:

Gyorsabban ver a szívem. Még mindig a ma reggeli visszautasításnál tartok. BERT HELLINGER: Igen, azt lehet ápolgatni, ha szeretnéd. De csak akkor ápolgathatod, ha behunyod a szemed. EDDA: Nem szeretném ápolgatni, de azt veszem észre mindig, hogy dacos… BERT HELLINGER: Na, na, na. Élvezetes volt. Megmutattad nekik. EDDA: Mit? Hogyan? BERT HELLINGER: Megmutattad nekik. De persze te is vesztesz ezzel. A dac azt jelzi, hogy nem vagy képes elfogadni, és a dilemma pedig az, hogy az ember arra vár, hogy valaki segítsen. Ha azonban valaki segít, akkor vissza kell őt utasítani, hogy megmaradjon a dac. Hosszú évek kutatásával azonban kiderítettem, hogy van a dacra egy megoldás: el kell halasztani öt perccel. Rendben? – Jó. Diadal és eredmény GUDRUN:

Ma reggel hatkor felkeltem és az volt az érzésem, hogy sok ember ül körülöttem és mindenki azt mondja: Muszáj ezt, muszáj azt, ezt kell, azt kell,… el kell köszönnöd a barátodtól: Először el kell őt ismerned, nem lehetsz mérges… BERT HELLINGER: Mindenkinek meg kell mondanod, hogy megteszed… Megteszem, megteszem, megteszem – akkor megszabadulsz tőlük (derültség). GUDRUN: De olyan sok. Jön az egyik, aki azt mondja… BERT HELLINGER félbeszakítja: Rendben, rendben, ha élvezed, akkor tessék. Ez egy belső stratégia, amit megmutattam. De fegyelmet követel és a legmagasabb rendű fegyelem, amire egy stratégiánál szükség van, az a diadalról való lemondás. Van két dolog, amelyek kizárják egymást: a 288

diadal és az eredmény. Vagy diadalmaskodom és feláldozom az eredményt, vagy eredményes vagyok és feláldozom a diadalt. Ez az eredmény fegyelme, és ezért van benne mindig egyfajta alázat. A maradandó eredményről beszélek. Még valamit? GUDRUN: Még nem döntöttem el, hogy lemondok a diadalról. BERT HELLINGER: Pontosan, még meglesz. A feszes mellkasnak megvan az ára: túlnyomórészt levegő van benne. Csak a szavakat hallottad. HILDEGARD: A lánytestvérem megözvegyült, nem született gyereke és azután férjhez ment egy özvegyhez, akinek volt egy felnőtt fia. A fiú nagyon problémás, az apja is szenved tőle, ráadásul ugyanazon a helyen laknak. A nővérem tudja ugyan alapvetően, hogy az ő fia, de azt látja, hogy a férje szenved a fiához fűződő kapcsolatától és a kívülálló is látja, milyen hibákat követ el az apa, és időnként meg is mondja neki. De nem segít. BERT HELLINGER: Persze hogy nem! Azt kell mondania a férjének: „Te vagy a legjobb apa a fiad számára.” HILDEGARD: Azon gondolkozom most, miután… BERT HELLINGER félbeszakítja: Á, hát nem cselesen zárta ki? (Hildegard) Mit mondtam? HILDEGARD: Nem, azt mondtad, mondja azt neki: „Te vagy a legjobb apa a fiad számára.” Én pedig… BERT HELLINGER: Nem, ne, még nem értetted meg. Csak a szavakat hallottad. Rendben? HILDEGARD: Azt hiszem, az még hozzátartozik… BERT HELLINGER: Nem, nem, Még nem ment be. Ezt most itt félbeszakítom. A tudni akarás HILDEGARD: Nem tudom, hogy vagyok. BERT HELLINGER: Amikor valaki nem tudja,

mindig jól van. Azt tudja az ember, ha rosszul érzi magát. HILDEGARD: Igen, bár olyan nagyon jól nem érzem magam. Mindig az az érzésem, hogy bizonyos pillanatokban sok minden megmozdul bennem, és sok minden megérint, ami azután gyorsan újra eltűnik egy sa289

rokban, hogy ne tudjak hozzáférni. És azután egy nagy köd marad a helyén, ami részben a valóságtól is elválaszt. BERT HELLINGER: Van egy jó rejtekhely a mozgásoknak, amivel elkerülhetik a változást: a-többet-akarok-tudni-mint-ami-a-cselekvéshezkell. Ha megérteni akarsz ahelyett, hogy a mozgást követnéd és megfelelően cselekednél. Amint megértem, nem kell tovább cselekednem. A tudás az a rejtekhely, ahová az energiát száműzzük. Még valamit, Hildegard? HILDEGARD: Elsőre ennyi elég. BERT HELLINGER: Megértetted? HILDEGARD: Attól félek, igen (nevet). BERT HELLINGER: EZ most kivétel a szabály alól, most szabad megérteni. *** IRENE:

Túl sokat gondolkozom, és ilyenkor úgy érzem, túl sok ez nekem. Ideje tenni valamit és nem csak beszélni. Fel fogom hívni az édesanyámat. BERT HELLINGER: Vannak emberek, akik beállnak a zuhany alá és számolják a vízcseppeket. (Szünet.) Nem értette meg. Ti megértettétek? Mondok egy másik példát, hogy megvilágítsam ezt a folyamatot: Amerikában van egy új nyelvtanulási módszer. Főként kémek kiképzésében használják. A lehető legrövidebb idő alatt tökéletesen megtanulnak egy idegen nyelvet. A módszer egészen egyszerű: a diák kap hat tanárt, akik szakadatlanul idegen nyelven beszélnek hozzá, míg semmi mást nem ért, és akkor – más szinten tanul, így tanulnak a gyerekek is. Hat ember beszél szakadatlanul idegen nyelven a gyerekhez. A fiatal halak harapnak rá a horogra EDDA:

Két gyerekkori álmomra emlékszem és szeretném ezekről eldönteni, hogy milyen típusúak. BERT HELLINGER: Nem! EDDA: Miért? BERT HELLINGER: Ha megkérdezed, hogy miért, nagyobb esélyed van vagy kisebb? 290

EDDA: Kisebb. BERT HELLINGER:

Pontosan. Ez a „Miért” kérdés arra irányuló próbálkozás, hogy a másikat alárendelt helyzetbe kényszerítsd. Akkor egyébként is megállok mint terapeuta. Legalább egyenrangú akarok lenni. Edda most csapdát állított. – A fiatal halak ráharapnak egy ilyen csalira (derültség). Még valamit, Edda? ERICH: Tíz perccel ezelőtt egy álommal ébredtem, ami úgy végződött… BERT HELLINGER félbeszakítja: Nem, nem, az elejét akarom hallani. (Mindenki nevet.) Hogy kezdődött? – Csak ha el akarod mondani. ERICH: Nem tudom, az utolsó jelenet nagyon szép volt. BERT HELLINGER mosolyogva: Hogy lehet az? ERICH: Most az jutott eszembe: zarándoklatra indulni. BERT HELLINGER: EZ az álomról szól. Amit az álomról mondunk, az nem számít. Csak maga az álom számít: Tehát:… ERICH: Elindulok egy idegen városba. BERT HELLINGER: EZ a mondat. – Most azt kell ellenőrizned, hogy ez megfelelő-e, hogy egy jó erő vezet el oda vagy egy démon üldöz oda. ERICH valamivel halkabban: Azt hiszem, jó erő. BERT HELLINGER: Szerintem egy démon. – A démonok ravaszak. Van benne valami KATHARINA:

Még mindig az érzésekkel kapcsolatos dolog jár a fejemben. Kapcsolatokban sokszor azt csinálom, hogy automatikusan ellenséges pozíciót foglalok el. Mire észreveszem, máris benne vagyok. Ha például igazságtalanságról van szó, biztos, hogy ide helyezkedem. BERT HELLINGER: Egyszer azt mondta egy nő, hogy az anyukája lekurvázta. Megkérdezte tőlem, hogy mit csináljon. Mindig védekezett. Azt mondtam neki, mondja meg neki: „Egy kicsit az vagyok.” Ha tehát legközelebb megint ellenséges pozíciót akarsz felvenni, mondd azt: „Van benne valami.” KATHARINA: Igen, egészen egyszerű. BERT HELLINGER: Mindenekelőtt így már nincs hatalma a másiknak fölötted a helyzetéből adódóan. Ha már tudja az ember, hogyan bánjon a dologgal, szinte élvezni is tudja. 291

Az „otthoni moziból” hoztam MANUELA: Gyorsan ver a szívem, félek, hogy nálam is hasonló a helyzet, mint Eddánál. De már megint jön a bőgés, talán jobb, ha továbbadom a szót. BERT HELLINGER: Ó, de szörnyű. Nora azt mondta, hogy jobb úgy sírni, ha nyitva hagyod a szemed. (Mindketten mosolyognak.) és levegő. És nézz rám. Így, igen. És lélegezz tovább. De még mindig nem látsz engem. MANUELA gyorsan: De, látom, hogy kék a szemed (mindenki nevet). BERT HELLINGER: Te vagy az első, aki ezt mondja. Nem is kék a szemem. Jobban meg kell nézned. MANUELA: Most tényleg nem látom. BERT HELLINGER: Na ez az, épp ezt akartam mondani. Még az arcomat sem látod. Milyen a hajam? MANUELA: Azt látom. BERT HELLINGER: Istenem, újra kinőtt! (Hangos nevetés.) Még valamit, Manuela? MANUELA: Nem. Amikor az a megoldás, hogy minden maradhat ugyanúgy A kör elején még egészen a jelenlegi rendszerem volt a fejemben, de most újra arra gondolok, hogy a szüleim kiköltöznek abból a házból, ahol negyven évig éltek és mi költözünk be abba a házba. Ez egy nagyon-nagyon hosszú folyamat, édesanyám kipakolja a kamrát és még egyszer felmerül az egész múltunk. BERT HELLINGER: Nem költöznék oda. (Hosszú szünet.) MIRJAM: Meg tudod magyarázni? BERT HELLINGER: Ami nyilvánvaló, azt nem kell megmagyarázni. MIRJAM: Akkor ennyiben hagyom. BERT HELLINGER: Épp, hogy nem hagyod. MIRJAM: Igen, most így semmit nem tudok erre mondani. Először fel kell dolgoznom. BERT HELLINGER: Feldolgozni annyit jelent: kiutat keresni, hogy minden úgy maradhasson, ahogy terveztem. Nem választhatsz, mert nem nézel szembe a két választási lehetőségeddel. Akkor választhatnál, ha szem292 MIRJAM:

benéznél az egyikkel, megvizsgálnád magadban a hatását, és azután szembenéznél a másikkal és megvizsgálnád magadban a hatását. És közben megengednéd magadnak, hogy érzékeld, hogyan hatnak a családodra. A döntésben benne van a vég és a mulandóság tagadása. Elkerülöd a búcsúzást, és elkerülöd az esedékes véget. Döntésképtelenség MARTHA:

Ambivalens érzéseim vannak. Szeretném felállítani a családomat. Ugyanakkor azon gondolkozom, hogy nem inkább jövőre kellene-e feliratkoznom, ha nem sikerül. BERT HELLINGER: Lehet jövőre is, de akkor nem fogadom el a jelentkezésed. (Mosolyog, mindenki nevet.) MARTHA: Megvan bennem a szándék, de nem tudom, hogy elég gyors vagyok-e. BERT HELLINGER: Nem, túl lassú vagy. De az is jó, ha az ember a hátsó lámpákat nézi. (Derültség.) MARTHA: Igen, a vágy is megvan. Szeretném felállítani a családomat, a kapcsolatomat egy barátomhoz, és esetleg valamit a hivatásommal. BERT HELLINGER: Igen, mindent vagy semmit. Az út titka MANUELA:

Remélem, hogy a kurzus alatt valamikor lesz alkalmam felállítani a családomat. Remélem, de nem tudom, hogy sikerül-e. BERT HELLINGER: Inkább nem! MANUELA: JÓ, ha azt mondod. Kár, de talán nem is baj. (Sírni kezd és maga alá néz.) BERT HELLINGER: Szeretnék mondani valamit az út titkáról: az úton úgy jutunk előre, hogy minden korábbit magunk mögött hagyunk, az eddigi felismeréseket is. És mondok még valamit az útról: a célt az utolsó lépéssel érjük el. Minden más csak előkészítés. Elmesélek még egy történetet: 293

A szamár Egy férfi vett egy fiatal szamarat és már korán elkezdte az élet keménységére tanítani. Súlyos terheket rakott rá, egész nap dolgoztatta és csak annyit adott neki enni, amennyi épp szükséges volt. És a kis szamárból hamarosan igazi szamár lett. Amikor jött a gazdája, letérdelt, mélyen fejet hajtott és hagyta, hogy akármilyen nehéz terhet rárakjon, akkor is, ha néha majdnem összerogyott. Aki csak látta, megsajnálta szegényt. Azt mondták: „Szegény szamár!” és jót akartak tenni vele. Az egyik cukrot akart neki adni, a másik kenyeret, egy harmadik még a zöld mezőjére is megpróbálta becsalogatni. De megmutatta nekik, hogy micsoda szamár volt. Az egyiknek a kezébe harapott, a másikat sípcsonton rúgta, a harmadikkal szemben pedig makacs volt, mint egy szamár. Ekkor azt mondták: „Mekkora szamár!”, és onnantól békén hagyták. A gazdájának azonban a kezéből evett akkor is, ha csak szénát kapott. Ő pedig mindenkinek csak dicsérte: „Ő a legnagyszerűbb szamár, akit valaha láttam!”, és elnevezte lá-nak. Később már megoszlottak a vélemények, hogyan is kell kiejteni a nevet, míg egy bajor nyelvész azt nem mondta, szerinte úgy kell ejteni: i(ch) a(uch) (én-is). d. Amikor a belátás nem segít, segít a szenvedés: A terapeuta viszonyulása a tünetekhez A szemináriumokon Bert Hellinger elmondott néhány kezdeményező jellegű ötletet a bizonyos tünetegyüttesekre jellemző dinamikákhoz és néhány meglepő oldási lehetőséget, amelyeket meg szeretnék osztani az Olvasóval. Ezzel felléphet a cirkuszban (körömrágás) ANDREA:

Elgondolkoztatott a tegnapi történet az ágyba vizelős kislányról. Az nyugtalanít, hogy a kislányunk régóta rágja a körmét. BERT HELLINGER: Ó, mondd meg neki, hogy rágja szép kerekre, és utána nézd meg, hogy szép lett-e. ANDREA: Ezt már csináltuk egész sokáig, és eléggé berzenkedett ellene. 294

BERT HELLINGER:

A második legjobb módszer, hogy a szülők elfelejtik, hogy rágja a körmét. Még valamit, Andrea? ANDREA: Ezzel még nem igazán vagyok rendben. Ő ugyanis nagyon durván csinálja. A múltkor a lábkörmeit is lerágta. BERT HELLINGER: Ezzel felléphetne a cirkuszban (általános nevetés). ANDREA: Walter (a férje) szintén nem találja olyan borzasztónak, és azt mondja, hagyjam, hogy ő intézze el. BERT HELLINGER: De ami valóban segíthetne az egy kis kódolt történet: Egy fiatal nő sétál végig Salzburgban a Getreidegassén a gyerekével. A kicsi azt mondja: „Szeretnék egy fagyit.” Az anyukája azt mondja erre: „Nem, a fagyi árt a fogaknak.” Valamivel később a gyerek újra azt mondja: „Szeretnék egy fagyit.” – „Nem, a fagyi hizlal.” Továbbmennek. „Szeretnék egy fagyit!” – „Nem, most nem lehet, túl drága.” Megint csak továbbmennek… Végül az anya vesz magának egy fagyit és ad belőle a lányának, és így minden rendbe jött. ANDREA: Ezt most nem értem. BERT HELLINGER: Igen, kódolt történet volt. Megteszem helyetted (például beteg leszek) A tünetek nagyon gyakran arra irányuló kísérletek, hogy egyensúlyt teremtsenek a családban. GUDRUN: Amikor apámnak viszonya volt egy nővel, édesanyámnál kialakult egy pajzsmirigybetegség, és amikor én tizennyolc évesen elkerültem otthonról, ugyanez a betegség jelent meg nálam is. Nekem úgy tűnik, mintha ezt az árat kellett volna fizetnem azért, hogy elhagyhassam édesanyámat. BERT HELLINGER: A terápiás beavatkozás ebben az esetben az lenne, hogy azt mondod az illetőnek: „Megcsinálom helyetted.” Hát igen, két daganat jobb, mint egy. A másodiktól elmúlik az első. GUDURN: Inkább nem. Pontosan láttam, hogy anyukám milyen tüneteket produkált. BERT HELLINGER: ÉS utánzód. Nagyon jó. Fejfájás feltorlódott szeretet miatt 295

RÉSZTVEVŐ HÖLGY:

Olyan erősen fájt ma reggel a fejem, hogy nem tud-

tam lejönni. BERT HELLINGER: Hogy fájt a RÉSZTVEVŐ HÖLGY: AZ volt

fejed? az érzésem, hogy nem a megfázás miatt volt. Hátul fájt és a tarkómban. BERT HELLINGER: Tudod, mit jelent a fejfájás? – Feltorlódott szeretet. Hová kellene áramolnia a szeretetnek? A kilégzés például már egy lehetséges út, ahol kiengedheted és az is egy megoldás, ha barátságosan nézel. Igen, nézz csak ide barátságosan! – Jó reggelt! RÉSZTVEVŐ HÖLGY: Jó reggelt! BERT HELLINGER: Egy másik lehetőség, hogy hagyod a tenyereden át kiáramlani. Ott is kiárad. A kilégzésen keresztül, a barátságos tekinteten keresztül és a kezeken át. Pontosan. RÉSZTVEVŐ HÖLGY: Sokszor az az érzésem, hogy nem elég jól szeretem a férjemet. BERT HELLINGER: Igen, tényleg ezt teszed. RÉSZTVEVŐ HÖLGY: ÉS ez elmúlik, ha tudatosan mellé állok? BERT HELLINGER: Pontosan! RÉSZTVEVŐ HÖLGY: De nem árad magától, hanem nekem kell tudatosan próbálnom. BERT HELLINGER: Nem árt. A lényeg, hogy segít. Hátfájásnál egy főhajtás esedékes A hátfájásnak mindig ugyanaz a jelentése, a szomatikus okoktól eltekintve, amelyeket szintén figyelembe kell venni. A hátfájást egészen egyszerűen lehet orvosolni: egy mély főhajtással. Ki előtt? Nézd meg, hogy ülsz ott. Épp az ellentéte a fejet hajtásnak Amikor fejet hajtunk valaki előtt, a padlóra nézünk. Egy belső mondattá átalakítva ez azt jelenti: „Megadom neked a tiszteletet.” Ez a mondat egy belső főhajtással együtt hangzik el. Különleges mondat! Azonnal felold. *** 296

LUDWIG:

Amikor az apámat itt a bal oldalon érzem, átmelegszik ez az oldalam, azután átmegy és fájni kezd a hátam. BERT HELLINGER: A hátfájás mindig ugyanazt jelenti. Tudod mit? A hátfájás elmúlik, ha mélyen fejet hajtunk valaki előtt, mégpedig egészen a földig. Ki előtt kell ezt megtenned? LUDWIG: Apám előtt. BERT HELLINGER: Pontosan, ez most egy belső kép és sokáig hagynod kell hatni, míg érezni kezded, hogy megbékélt. Azután mellé állhatsz. Ma délután nem akartam elmondani neked, de a tüneted azt jelzi, hogy meg kellett volna mondanom. De sokkal jobb, ha előbb jön a tünet és utána mondom el, mert akkor van egy saját belső reakciód, ami jelzi, hogy mi esedékes következő lépésként. Akkor nem engem kell követned, hanem a tested jelét. FRAUKE: Igen, nekem is ott van az életemben a hátfájás, ami harminc évig elkísért egészen egy műtétig. Eddig mindig azt gondoltam, hogy ennek a viseléshez és elviseléshez van köze. BERT HELLINGER: Igen, ez egy elterjedt magyarázat. Ha igaz lenne, sokkal kevesebb embernek fájna a háta. A szenvedélybetegség dinamikája és oldása A függőség fő dinamikája nekem úgy tűnik az, hogy az illető nem tud vagy nem szabad, hogy elfogadjon az apjától. Az anya azt közvetíti az gyereknek: „Csak az a jó, ami tőlem jön, és ami az apádtól és az ő családjától jön, az semmit nem ér. Azt nem szabad elfogadnod. Csak tőlem fogadj el!” Ilyenkor a gyerek azt mondja: „Ha csak tőled fogadhatok el, anya, akkor bosszút állok magamon és olyan sokat veszek el, hogy ártson nekem.” A szenvedélybetegség úgyszólván bosszú és vezeklés azért, mert nem fogadhatok el az apámtól. Ebben már benne van a megoldás is: amint valaki az anyja előtt elfogad az apától és teret ad neki, megszabadul a függőségtől. Ez érvényes az alkohol-, a drog- és az evési szenvedélyre egyaránt. Legalábbis van egy ilyen komponense, amelyet minden szenvedélybetegségnél érdemes figyelembe venni. 297

Mivel a szenvedélybetegség véleményem szerint azért alakul ki, mert az anya elzárja az apához vezető utat, a kábítószerfüggőséget – férfiaknál és nőknél egyaránt – csak férfiak kezelhetik. Ha egy nő veszi át a terápiát, általában a kliens és az apja közé áll, és ez megakadályozza az oldást. Leginkább egy férfi tudja lehetővé tenni, hogy a kliens hozzáférjen az apjához. Hiszen a jó kis belső képekről van szó. Ha egy terapeutanőben megvan a képesség, hogy helyet adjon a szívében a páciens apjának, akkor ő is képviselheti. JUTTA: Két szenvedélybetegség esetét ismerem, ahol az apa egészen korán meghalt. BERT HELLINGER: Pontosan! Felállíthatnak egy képet az apáról, ami elé leülnek az üveggel és azt mondják: „Egészségedre, Apa, veled ízlik”, és azután megkóstolják, milyen az íze. Ez lehet egy megoldás. Inkább én tűnök el, mint te, drága Apa (kóros soványság) Szeretnék elmondani valamit a kóros soványság dinamikájáról. Ez a dinamika nemcsak a kórosan sovány családokra korlátozódik, hanem széles körben elterjedt. A kóros soványság mögött az a dinamika húzódik: „Inkább én, mint te”, a másik megmentése értelmében. Tehát például: inkább én kerüljek fogságba, mint te; inkább én tűnjek el, mint hogy neked el kelljen menned; inkább én halok meg, mint te; inkább én vagyok beteg, mint te. Szeretet van mögötte, egy önfeláldozás, amely azzal az elképzeléssel társul, hogy a másik akkor itt maradhat. Régen ez a dinamika a sorvadásban jelentkezett. Abban is már benne van ez eltűnés. Az öngyilkosságoknak is sokszor ez a dinamikája: inkább én, mint te. Sokszor utólag teszik meg. A gyerek ebben időtlenül reagál. Ha például meghal az apa, mikor a gyerek négyéves, tizennégy évesen válhat kórosan sovánnyá azzal a gondolattal: „Inkább én, mint te, Apa.” A kórosan soványak számára ilyenkor jó mondat lehet: „Drága Apa, ha te elmész is, én maradok.”

298

Egy példa: Volt egyszer egy fiatal nő, aki elmesélte, hogy az apja tbc-s volt és sokáig volt szanatóriumokban. Néha rövid időre hazamehetett. Idővel nyolc vagy kilenc gyerek született a családban. De mindig nagyon hoszszú ideig távol volt. Később új gyógyszereket fejlesztettek ki és egyszeriben meggyógyult, egészségesen tért haza. Felállítottuk a konstellációt és az apa egészen kívül állt. Világos lett, hogy nem fogadták szívesen, amikor visszatért. Ezért olyan volt a helyzet, mintha még mindig a szanatóriumban lenne. A fiatal nőnek, aki a családot felállította, azt mondtam, hogy ezt lehet pótolni. A szülőknek nem sokkal később volt házassági évfordulójuk és már meghívták a vendégeket. Elhatározta, hogy az ünnepség alatt megünneplik azt is, hogy az apja hazatért. Nemrég elmeséltem ezt egy csoportban és azt mondta a csoport egyik tagja, hogy barátja ennek a nőnek. Megünnepelték, és nagy sikere volt. A következő példa egy 17 éves fiatal nővel végzett munkát mutat be, akit tartósan ápoltak a schwarzwaldi pszichoszomatikus klinikán. Bert Hellinger továbbképzést tartott ezen a klinikán és a páciens eljött erre az ülésre. Bert Hellinger az elején megkérdezi, hogy történtek-e jelentős események vagy élmények a családban és a család magjáról (apa, anya, páciens és 5 évvel fiatalabb öccse) semmi feltűnőt nem tud meg. Az apa bátyja korán meghalt, amikor egyszer rohamot kapott, az anya édesapja pedig 1949-ben rákban. A terapeuta felállítja a páciens származási családjának rendszerét. Bár a páciens utólag csodálkozik, hogy olyan közel áll az apjához, semmin sem akar változtatni.

299

BERT HELLINGER:

Nem igazán bízom benne, hogy az igazat mondja… Fontos, hogy a terapeuta teszteljen. Nem lehet a közreműködők kijelentéseit készpénznek venni, hanem meg kell figyelni, hogy magánál van-e vagy sem. Ha valamire következtet, és összerak valamit a fejében vagy nem közvetlenül érzékeli, amit a helyén érez. Ezt gyakorolni kell, és ez itt most jó tanulási lehetőség. Tehát leteszteltem: Van valamilyen affinitás a fiúban az elhunyt nagybátyja felé? – Van, de ez nem megoldás, vissza kell állnia a lánytestvére mellé. (Visszaállítja a lány mellé, 4. átállítás, az apa bátyját pedig az apa mögé állítja; 5. átállítás.) Mi változik? PÁCIENS: Jobb. BERT HELLINGER még az apa szüleit is felállítja az apa bátyja mögé: Most milyen? APA: Kicsit szoros nekem, különben jó. (Az apa bátyja és a szülei valamivel hátrább lépnek.) APA: Így jó érzés. Erős. 300

ANYA: Erősebben érzem a férjemet, és jobban megélem. PÁCIENS: Jó lenne, ha mögöttem is állna valaki, itt nem olyan jó. BERT HELLINGER a pácienst az anya baljára állítja; 6. átállítás: Ez csak

át-

meneti. A PÁCIENS KÉPVISELŐJE: Ez jobb, itt több erőt érzek. BERT HELLINGER: Igen, jó az anyától erőt kapni és

azután visszaállni a helyedre. (Az anya elé állítja a lányt.) A PÁCIENS KÉPVISELŐJE: EZ tetszik. Itt erőt és szabadságot érzek. De most sajnálom a testvéremet. BERT HELLINGER: EZ csak átmeneti volt, most már visszamehetsz a testvéredhez. (A pácienshez) Akarja kipróbálni, milyen érzés itt? (A páciens elfoglalja a helyét-hosszú hallgatás.) PÁCIENS: Valahogy furcsa, mintha mindenki ellenem lenne. BERT HELLINGER: EZ is egy levezetett érzés, mert mindenkit magával szemben lát. Milyen? Hagyjon időt magának, hogy feljöhessen az érzés. PÁCIENS: Olyan nagyon jól nem érzem itt magam. BERT HELLINGER az anya elé állítja: Ez milyen? PÁCIENS: Itt jobb. BERT HELLINGER egy idő után háttal a két szülő elé állítja; 7. átállítás: És ez? PÁCIENS: Igen, itt jól érzem magam. BERT HELLINGER egy idő után: Most menjen vissza a testvéréhez és nézze meg, az milyen (8. átállítás). (Egy idő után Hellinger visszavezeti a lányt az anyja elé, egymásra néznek.) Hogyan szólítja az édesanyját? PÁCIENS: Mama. BERT HELLINGER: Mondja azt az édesanyjának: „Mama, melletted maradok.” (Bert Hellinger sokszor elmondja a mondatot és a páciens utána ismétli. Néhány ismétlés után az anya és lánya átölelik egymást, és a lány még sokszor megismétli a mondatot. Bert Hellinger megkéri, hogy mélyeket lélegezzen, és szeretettel mondja ki a mondatot. A páciens sírni kezd.) Lélegezzen tovább, míg jelen van és mondja erőteljesebben: „Mama, melletted maradok.” (Az apát is odavezeti kettőjükhöz, és végül még egyszer háttal a szülőknek támasztja a lányt. Végül felszólítja, hogy álljon vissza a testvére mellé.) PÁCIENS: Igen, itt most jobb. 301

BERT HELLINGER:

Ennyi volt. Köszönöm szépen. Egyszerűen csak hagy-

ja mindezt hatni. (A páciens megköszöni és elbúcsúzik.) BERT HELLINGER:

Azt hiszem, világos lett a dinamika: „Inkább én tűnök el, mint te, Papa.” Azután megnézem: Van valami, ami felé az apa tendál a családból? A nyitott alakzat már sugallta. Először az anyára gondoltam, de azután a báty volt a kézenfekvő. Ő először eszébe sem jutott, és ez arra utal, hogy ki van rekesztve. Amint helyet kap, az apa a családban maradhat, és a feleség elfogadhatja őt, mint férjet. Amikor a lány azt monda: „Inkább én tűnök el, drága Papa”, csak egy személy van, aki valóban meg tudja őt tartani és ez az anya. Ezért mondtam neki azt a mondatot: „Melletted maradok.” Akkor erőt kap ahhoz, hogy maradjon. Ez a megoldás most itt jutott eszembe először. RÉSZTVEVŐ: Sokan úgy tartják, hogy a kóros soványságnál kritikus az anya-lány kapcsolat és az anya meg akarja tartani a lányt. BERT HELLINGER: Ezeket az értelmezéseket egyszerűen károsnak tartom. Egyetlen értelmezés sem vezet sehová, amely valakit lekicsinyel. RÉSZTVEVŐ: Ezt az általunk tartott családi beszélgetések is megerősítik. Az anya kezdetben nagyon kiváróan viselkedett. Azután világos lett, hogy előttünk minden terapeuta az anyára koncentrált. BERT HELLINGER: A tünet szeretetből jön létre. Ez az én alaptézisem. És minden, ami figyelmen kívül hagyja a szeretetet, téves. Addig keresek tehát, amíg találok egy olyan pontot, ahol a személy szeret. De ezt a páciensek jelenlétében nem mondanám. A jó megoldásban mindenkinek elismert helye van. A kóros soványságnál a tulajdonképpeni problematika véleményem szerint az apánál rejlik, mert ő kifelé tendál a családból. Amit az anyára fognak, azok az ő hiábavaló mentési kísérletei. Ennek a konstellációnak a lefolyása alatt jól lehetett látni a terápiás átmeneti fázisokat. Egy ideig jó volt egy adott helyen, azután már nem akart ott maradni. Ezek a konstellációk dinamikusak és nem szabad állóképekként tekinteni rájuk. Néha egy konstellációban az egész terápiás utat végigjárjuk. 302

EGY NŐVÉR:

Értem mindezt, de hogyan bánunk mostantól a pácienssel, mert ettől nem fog meghízni. Mit kell tenni, hogy megértse, másképp kell viszonyulnia az élethez? BERT HELLINGER: Én most először várnék, és teljes mértékben bíznék a képben, ami most benne van. Ha most kételkedik valaki, az egész oldást megzavarja, akkor is, ha nem mondja ki a kételyeit. NŐVÉR: Az foglalkoztat, hogy a hónapok telnek, és nem hízik. BERT HELLINGER: Terápiás szempontból rossz ez az elképzelés, már csak az is, hogy elképzeli. NŐVÉR: De így van és teljesen természetes… BERT HELLINGER: Nem, ha valaki egy csoportomban öngyilkosságra hajlamos vagy valaki, aki más drámai dolgokat csinál, azzal segítek neki, hogy elfelejtem, ha nincs a csoportban vagy kimegy. NŐVÉR: Úgy csinálhatok, mintha. BERT HELLINGER: Nem. Akkor nem felejtette el. Karl Kraus egyszer egy másik szituációban azt mondta: Még tudomást nem venni róla sem szabad. Amikor nem veszünk tudomást valakiről, még mindig megvan a kötődés hozzá. Megtisztítom tőle a lelkemet. Ilyenkor nincs már támadási felület és nincs hatalma fölöttem. A kapcsolat azonnal véget ér, a páciens egészen magára van utalva, és azután összegyűjti az erőit. Amint aggódni kezd miatta, gyengíti a pácienst és erősíti a tüneteit. Akkor van a rendszerben a legnagyobb erő, ha aggódás nélkül intézkedik és azzal a szabadsággal, hogy ha úgy akarják, a páciensei teljesítik feladatukat a családban és Önnek nem kell mindezért felelősséget vállalnia. Amint felelősséget vállal magára a terapeuta egy rendszerben, ami egyébként a szülőket illetné meg, a szülők nem képesek többé segíteni a gyereknek és a gyerek nem kaphat segítséget a terapeutától. Ezért olyan fontos a belső fegyelem. Melletted ízlik, Papa (bulimia) A bulimiás lányok édesanyja is azt mondja: „Csak az a jó, ami tőlem jön; ami apádtól jön, nem fogadhatod el.” Ilyenkor elfogadja a páciens az ételt, de kiköpi. Ebben a folyamatban az elfogadás az anya tisztelete és a kiköpés az apa tisztelete. A megoldás az, hogy a lány elképzeli, 303

hogy az apja ölében ül és minden falatnál, amelyet a szájába vesz, ránéz az apjára és azt mondja: „Tőled szívesen elfogadom Papa… Melletted ízlik, Papa.” Még hatékonyabb, ha elképzeli, hogy az anyja szeme előtt eszik így. Inkább a pénzemet játszom el, mint az életemet (játékszenvedély) A következő példát a bad harrenalbi pszichoszomatikus klinikán tartott továbbképző szemináriumból vettük. Mielőtt a páciens saját maga felállította volna származási családját, tőle is kérdezett Bert Hellinger néhány információt a családban történt különös történésekről vagy sorsokról, és a következőket tudta meg: A most 22 éves fiatalember azt mesélte, hogy gyerekkorában mindig elesett és ötször volt agyrázkódása. Amikor Bert Hellinger olyasvalakit keres a családban, akinek a fejében volt valami problémája (például agysérülés), semmi sem jut a páciens eszébe. Terapeutája azonban emlékezteti, hogy arról számolt be, édesanyja sokszor szenvedett depreszszióban, egyszer pszichiátrián is volt, és a családban azt mondták róla, hogy valami nincs rendben az agyában. Az anyának van egy ikertestvére, aki elvált, és van egy húguk is. A páciens édesapja egy évvel korábban halt meg ötvenéves korában szívelégtelenségben, az apai nagyapa pedig a Ruhr-vidéken halt meg hadifogságban, amikor az apa hatéves volt.

304

(Ezután) BERT HELLINGER: Hogy érzi magát az apa? APA: Nyomasztó érzés. ANYA: Nem vagyok jól, elhagyottnak érzem magam. ELSŐ LÁNYTESTVÉR: Magányosnak érzem magam, egyedül vagyok. A PÁCIENS KÉPVISELŐJE: Valahogy olyan elgondolkodtató itt. MÁSODIK LÁNYTESTVÉR: Én sem érzem jól magam. Nincs erőm.

305

az egyik nőt az anya mellé állítja; 1. átállítás: Ő az ikertestvér. Mi változott? ANYA: Lényegesen jobb így. Ez jót tesz. 9 BERT HELLINGER

Átmeneti és oldási konstelláció BERT HELLINGER: Mi változott a férjnél? APA: Szomorú vagyok. AZ ANYA IKERTESTVÉRE: Jól és stabilnak érzem itt magam. BERT HELLINGER: Igen, ikreket nem lehet elválasztani. Egyszerűen

öszszetartoznak. Ha a nő iker, a férjnek az ikertestvérével együtt kell őt feleségül vennie. (Az apát az anya baljára állítja; 2. átállítás.) Most milyen? ELSŐ LÁNYTESTVÉR: Még rosszabbul érzem magam. (Bert Hellinger a szülőkkel szembeállítja a gyerekeket és az ikertestvért; 3. átállítás.) A PÁCIENS KÉPVISELŐJE: Ez most megmentett. Ott hátul nem éreztem jól magam. BERT HELLINGER: Kit utánoz? Kivel azonosul? RÉSZTVEVŐ: A nagyapával. BERT HELLINGER: Igen, pontosan, a nagyapával, aki a Ruhr-vidéki fogságban halt meg. Az ő helyét foglalta el. (A kép bal oldalára felállít egy férfit; 4. átállítás.) Ő a nagyapa, aki ott maradt a háborúban. Változott valami? Jó helyen áll? ANYA: megfogja és balra az apa mögé állítja: Nekem jobb lenne, ha itt állna. (5. átállítás) 306

A PÁCIENS KÉPVISELŐJE: Muszáj felé néznem. BERT HELLINGER: EZ pontosan az a hely, ahol

korábban te (páciens) álltál. (A nagyapát közvetlenül az apa mögé állítja; 6. átállítás.) így milyen? – Ez egy jó tengely (apa és nagyapa). Még valaki, aki változtatni szeretne? (A nagyapa még közelebb lép az apához.) Jó látni, ahogy mindenki összeszedetté válik, ahogy ráhangolódnak az érzésekre. Ez éles különbség az első konstellációhoz képest. Ez most sokkal pontosabb, mint korábban. Az arcokon lehet látni a komolyságot és az összeszedettséget. (A pácienshez) Álljon be, legyen szíves a helyére. (Beáll, és heves sírásban tör ki. Egy idő után az anya képviselője odamegy a pácienshez, hogy megvigasztalja, de Bert Hellinger megállítja. Odavezeti a pácienst az apa és a nagyapa elé.) Nézz rá nyugodtan és őszintén, nyitott szemmel! (Egy idő után átölelik egymást az apa és a fiú.) Lélegezz mélyen! Ez az! (Egy idő után) Lélegezz mélyen, nyitott szájjal, akkor jobban sikerül az elfogadás! – Hagyd nyitva a szádat és várj, amíg jó lesz. – (Háttal az apának támasztja.) Az apa pedig a nagyapának támaszkodik. Nézz előre! Lélegezz! (A páciens mosolyogni kezd.) Pontosan, hadd jöjjenek a jó érzések. Az erőt ad. – Lélegezz mélyen, nyitott szájjal! (A páciens nagyon mélyeket lélegzik.) Hagyd nyitva a szemed és nézz tisztán előre! – Most menj vissza a helyedre. – (Egy idő után újra odavezeti az apa és a nagyapa elé.) Mondd azt apádnak: „Te meghaltál, én még maradok egy kicsit. Azután én is meghalok.” (Többször megismételteti vele.) Mondd el ugyanezt a nagyapádnak is. (A páciens megteszi.) Nézz oda! Jobb, ha odanézel! Tisztán nézz oda! Pontosan, az apád és a nagyapád a fiára és az unokájára néz, aki még él, és azt mondja: Én még maradok. (A páciens megismétli: „Én még maradok.”) Egy kicsit. (A páciens ezt is megismétli.) Így jó! Ennyi volt. (A páciens megfogja Bert Hellinger kezét, megindultan köszönetet mond neki.) Szívesen tettem apádért és nagyapádért. (A páciens elmegy.) Először is tartunk egy szünetet, erre azért van szükség, hogy a saját lelkünkben még egy kicsit hasson mindez. (A szünet után) BERT HELLINGER:

Még egyszer visszatérek a konstellációhoz. Miért van a klinikán, nem is tudom, mi a baja? 307

ORVOS: Játékszenvedély. BERT HELLINGER: Mondd

meg neki, hogy amikor legközelebb játszik, mondja azt: „Inkább a pénzemet játszom el, mint az életemet.” Ez a dinamika. Nyilvánvaló, hogy halálra volt ítélve. RÉSZTVEVŐ: Mindig feketét hord. BERT HELLINGER: Erre utalnak a balesetek is. Ez a nagyapa utánzása, és a vele való azonosulás. RÉSZTVEVŐ: Közel is érzi magát a gruftikhoz. BERT HELLINGER: Pontosan, bármit jelent is ez nekik, a név elárulja. RÉSZTVEVŐ: Eszembe jutott még valami. BERT HELLINGER félbeszakítja: Nem, minden további leírás megállítja a terápiás folyamatot nála is és a terapeutáknál is. Hagyjuk ennyiben. *** Amikor valaki cigarettázik, fontos minden szippantásnál elmondani az apának, hogy ízlik. *** Öngyilkosság: Tiszteletben tartani a döntést Az egyik szemináriumon az egyik résztvevő az öngyilkossággal kapcsolatban tesz fel kérdést. JENS: Nem tudom, mit kezdjek egy dologgal. Apám elmondta egyszer, hogy édesanyámnak nem kell tudnia, de az ő családjukban sok nő öngyilkos lett. Készített egy részletes családfát és egy olyan időszakban mutatta meg nekem, amikor sok összeütközésem volt anyukámmal. Elmesélte, hogy az ő anyukája öngyilkos lett, és hogy az enyém is hajlamos rá. Nyilván arra akart figyelmeztetni, hogy kíméljem. Két évvel ezelőtt a lánytestvérem öngyilkos lett, és nem tudom, hogy nekem van-e közöm ehhez vagy… BERT HELLINGER félbeszakítja: Rendben, a kérdés világos. Amikor úgy értelmezik, hogy azért lettek öngyilkosok, mert a férfiak despotikusak voltak – azt el lehet felejteni. Emiatt senki sem öli meg magát. Az okok 308

sokkal-sokkal mélyebben rejlenek. Ezek összefonódások. Ha valaki megteszi, akkor szeretetből teszi, azonosul és osztozik valaki sorsában. Ha úgy tűnik is, hogy bosszúból történik, az csak a látszat. A második dolog: ha egy tettből kifolyólag másoknak később roszszabb lesz, akkor még rosszabb a tett. Ha tehát valaki öngyilkos lett és egy másik emiatt szintén megöli magát, akkor annak, aki először megölte magát, még rosszabb lesz, mert az ő tettéből még újabb szerencsétlenség született. De ha azt mondjuk: Tiszteletben tartom a sorsodat és a döntésedet és megbékélhetsz. Tudnod kell, hogy minden rendben megy tovább, és jól is alakulhat, akkor a halottnak megvan a békéje és az élők szabadok. ERICH: El tudnád mondani ezt még egyszer? BERT HELLINGER: Nem, az ilyesmit nem szabad ismételni. Úgyis átment. Az a helyzet, hogy az igazán fontos dolgokat nem lehet megjegyezni. Ha megjegyeznénk őket, tönkremennének. Egy példa a szemináriumokból: A második szeminárium negyedik napján Bert Hellinger Sarah-val dolgozik a félbeszakított közeledésen. Sarah arra panaszkodik, hogy úgy érzi, mintha csak belélegezne. Közben feszült, és fájdalmat érez a mellkasában. BERT HELLINGER miután a közeledést célba juttatta: Ez most félbeszakított közeledés volt. Az asztma félbeszakított közeledés. A belégzés az elfogadást jelenti, a kilégzés pedig közeledést. Asztmánál az illető nem tud kilélegezni. Ez azt mutatja, hogy félbeszakított közeledésről van szó. Ugyanazon a napon később SARAH félénk és sírós hangon: Érzem, hogy a nyomás inkább édesapám öngyilkosságával függ össze. Amióta erről beszélsz, egyre nagyobb a nyomás. És én még azt gondoltam: Nem az én felelősségem. BERT HELLINGER: Hogyan ölte meg magát? SARAH: Befeküdt a kádba és felvágta az ütőereit. BERT HELLINGER: Mennyi idős voltál? SARAH: Huszonhat. BERT HELLINGER: Ki játszhatna itt az apádat? 309

SARAH:

Mielőtt Eckhardról tudtam volna ezt, rá gondoltam. Most szeretnék inkább valaki mást keresni. BERT HELLINGER: Nem, ne, ő jó lesz. – Eckhard, akarsz ilyen jó módon vezekelni? (Eckhard bólint.) Egy másik gyakorlatot csinálok meg veled. (Megkéri Eckhardot, hogy feküdjön hanyatt a padlóra, amit ő meg is tesz.) Bert Hellinger Sarah-hoz: Feküdj hanyatt melléje. (Sarah melléfekszik.) Egészen közel! (Sarah sírni kezd.) Képzeld el, hogy a halott apádra nézel, ahogy a fürdőkádban fekszel. SARAH hangosan sírva: Nem. BERT HELLINGER: Nem, nem így, szeretettel. – És nyisd ki a szemed! – Közelebb, közelebb – és mondd azt neki: „Kedves Papa, melléd fekszem.” (Sarah megismétli.) Lassan lélegezz! (Sarah sír.) Nem, ez nem vezet semmire, ismételd meg egészen nyugodtan! SARAH: Kedves Papa, melléd fekszem. BERT HELLINGER: Pontosan. Ennyi volt. Most maradj nyugodtan az érzés mellett és lélegezz. – Ez az azonosulás feloldása. (A csoporthoz) Ha mellette fekszik, nem tud azonosulni vele. A kapcsolat kerül az azonosulás helyére és feloldja. – Ennyi volt. Eckhard, köszönöm! (Mindketten visszaülnek a helyükre.) FRIEDEMANN: Ennek egészen más volt az érzelmi töltése. BERT HELLINGER: Igen, ki kell kerülni a drámából. Az összeszedett érzés mentes az érzelmektől. Ha egészen halkan mondjuk ki, akkor igaz. Ezért jobb távol tartani magunkat a hangostól és a végén egészen egyszerűnek kell lennie a mondandónak. Akkor lesz megoldás. Később SARAH:

Sokkal jobban vagyok, lent érzek még egy enyhe húzást. De az inkább olyan, mint egy vihar, egy dörgés, ami visszavonul. BERT HELLINGER: Arra emlékeztet téged, hogy vége a viharnak SARAH: Másrészt csodálkozom, mert minden lehetséges összefüggésre gondoltam apám és közöttem, csak azonosulásra nem. Belső érdeklődésem most a hivatásommal kapcsolatos kérdésekre és a párkapcsolatra irányul. BERT HELLINGER: Oké, rendben! 310

Az ötödik napon SARAH: Ma reggel óta hevesen ver a szívem. Mindig eszembe jut az első testvérem neve. Van egy mostohafivérem és azután egy fiútestvérem, aki meghalt. A terhességmegszakításom előtt is sokszor eszembe jutott. Ezért újra érzek egyfajta nyomást a konstelláció felállításával kapcsolatban. BERT HELLINGER: Igen, meg is csináljuk. Az ötödik nap délutánján BERT HELLINGER Sarah-hoz: Sarah, szinte már boldognak látszok, visszatért a színed… SARAH: Igen, az benne a szép, hogy az a fájdalom, amit korábban a keresztcsípőízületben éreztem, eltűnt. Egészen könnyűnek érzem a medencetájékot és az ugrándozás jól illik ehhez. Olyan ugrándozós öröm ébredt bennem, a szívem úgy ver, mint amikor nagyon várok valamit, és kevesebb félelem van bennem. Köszönöm a lökést, fontos volt. 311

BERT HELLINGER:

Ezért vagyok itt. (Megkéri, hogy állítsa fel a származási

rendszerét.) Fontos információk, amelyek a felállítás során kiderülnek: Az anya első férje meghalt a háborúban. Az ebből a házasságból fogant fiú két hónappal apja halála után született meg. Az anya később alkoholista lett. Az apa öngyilkos lett, Sarah véleménye szerint az anya öngyilkossága miatt. Az ebből a házasságból született első gyerek héthetes korában meghalt.

Sarah származási családjának kiinduló konstellációja Miután Sarah felállította származási családját: BERT HELLINGER az anyához: Hogy érzed magad? ANYA: Fenyegetve. Két dolog van: Balra a férjem, és a másik rész (az első házasságból született fiúra mutat jobbra) annyira ingatag, hogy úgy tűnik, mintha nem tudnám megtartani. (Bert Hellinger először az anya édesapját állítja az anya mögé; 1. átállítás, azután első férjét a fiú jobbjára; 2. átállítás.) ANYA: A legeslegelső pillanatban jó volt, de azután újra megjelent a fenyegetés. BERT HELLINGER: Mi történt az apjával? SARAH: Csak azt tudom, hogy az édesanyja volt a fontosabb személy a házasságban. BERT HELLINGER: Alkoholistáknál ez mindig így van. 312

SARAH:

A nagyapám adta neki a zsebpénzt, de mégis nagyanyámé volt a hatalom. – Még valamit elfelejtettem. Amikor édesanyám már apám felesége volt és apám még a háborúban volt, nagyon szeretett egy másik férfit, és ő a háború végén megkérdezte anyámat, mivel ő orvos volt, hogy tud-e ciánkálit szerezni neki és az egész családjának. Ezt anyám meg is tette (felhördülés a csoportban). Ez a férfi azután megölte magát, a felesége és a gyerekei nem csinálták vele. BERT HELLINGER: Ez az, ami fenyeget (a féltestvért és az anya első férjét valamivel hátrább állítja). Benneteket először biztonságba kell helyeznünk és te (az anya apja) leülhetsz. Ez itt most egy másik dinamika. (Felállítja az anya barátját, aki ciánkálival követett el öngyilkosságot; hosszú hallgatás). BERT HELLINGER: Kinek kellene megölnie magát?

Módosított felállítás MIRJAM: AZ anyának. BERT HELLINGER: És ki tette meg? – az apa. Néha AZ ANYA BARÁTJA: nagyon furcsa itt, főleg ha ő

ez történik. (Sarah édesanyja) ilyen közel van hozzám. (Bert Hellinger mindkettőjüket megkéri, hogy cseréljenek helyet, 3. átállítás.) Amikor így sem változik ez a kényelmetlen érzés, mindkettőjüket kifelé fordítja, majd az anya, és később a barátja is elhagyják a helyiséget; 4. és 5. átállítás) SARAH KÉPVISELŐJE: Most már újra felnézhetek. 313

FIÚTESTVÉR: Enyhül bennem a neheztelés. LÁNYTESTVÉR: Most először tudok ránézni az apámra. APA: Olyan, mintha lassan felébrednék a kómából.

Borzasztó volt. (Végül a gyerekek több helyet is kipróbálnak az apához képest, míg megtalálják a megfelelőt.)

Sarah származási családjának oldási konstellációja BERT HELLINGER a kint, az ajtó előtt állókat visszahívja: Hogy

éreztétek magatokat kint? ANYA: Jól. Jól megértettük egymást. BERT HELLINGER (hagyja, hogy Sarah elfoglalja a helyét): Még valamit kipróbálhatsz, ha akarsz. (Sarah vesz néhány mély lélegzetet és azután sírni kezd, újra kinyitja a szemét és oda akar menni az apjához.) BERT HELLINGER: Nem, állj meg, állj meg, hunyd be a szemed. Nyugodtan. (Sarah nyugodtabban lélegzik, tiszta tekintettel néz az apjára.) BERT HELLINGER: Lélegezz nyugodtan, egészen nyugodtan. Maradj meg ennél az összeszedett erőnél. (Sarah továbbra is nyugodtan nézi az apját.) Négy halott férfi van ebben a rendszerben. Volt egyszer egy házaspár az egyik csoportban és az egyik ülésen a férfi egészen magán kívül volt, egészen eufórikussá vált. Azt tűnt fel, hogy mindig fekete ruhákat hordott. Másnap jutott eszébe, hogy a rendszerében hét férfi lett öngyilkos a feleségeik miatt; hét férfi! (Egy kis szünet után) Rendben, Sarah, jól van. (Mindenki leül.) 314

Szeretnék még valamit elmondani a sorsok eltolódásáról a rendszereken belül. Lindauban volt egyszer egy csoportom, amelyben azt mesélte el valaki, hogy néha látja, hogy a környezetében elvesztik az eszméletüket az emberek. Ilyenkor mindig az jut az eszébe: Ez az egész átverés. Felállítottuk azután a rendszerét. Az édesanyjának volt egy zsidó barátja, és a konstellációban az anya a zsidó baráttal és a három gyerekkel állt együtt, a három gyerek apja pedig távolabb, szélen állt. A vér szerinti apa ezután jelentkezett a légierőhöz. Ebben a rendszerben az apa vette át a zsidó férfi sorsát és a férfi az apa helyét. Ilyesmi létezik. Nehéz azt kívánni valakitől, hogy vállalja a sorsát, de senki sem veheti át más helyett. Nálad, Sarah lehet, hogy édesapád vette át édesanyád sorsát azzal, hogy megölte magát. (Szünet.) Volt egyszer egy hasonló esetem. Volt itt egy hölgy, az ő édesanyjának a házassága előtt volt egy barátja. A barát korábban jegyben járt valakivel, és amikor a háború véget ért a jegyesének és a lány édesanyjának szerzett ciánkálit, ők pedig megmérgezték magukat. A férfi sokszor ott volt a családdal és mellesleg az anya személyes barátja volt. A csoportban részt vevő hölgy hajlamos volt az öngyilkosságra. Valamivel később az édesanyja is eljött egy haladó csoportba és ott meséltem neki erről, és azt is elmondtam, hogy tulajdonképpen a barátnak kellene megölnie magát. A lánya azonosult ezzel a korábbi jegyessel. Erre azt mondta az ANYA: A férfi mindig hord magánál ciánkálit. SARAH: Apám mindig azt akarta, hogy anyámmal együtt legyenek öngyilkosok. (Hallgatás.) BERT HELLINGER:

így működnek a rendszerek. Az ilyen sorsokon lehet leolvasni, hogy mit jelent a lelki tisztulás. Az ilyesmit nem lehet azzal személyessé tenni, hogy az ember például meg akar tisztulni a bűneitől vagy a vágyaitól. A tulajdonképpeni tisztulás az, amikor az ember feloldja a rendszeréhez kötődő összefonódásait. Az ilyen megtisztulás nélkül nincs továbblépés, és ezt az összeszedettséggel sem lehet elérni. Van még kérdés ehhez? 315

ANGELA:

Lehet, hogy csak nem hallottam: Sarah-t az édesapja családjáról is kérdezted? BERT HELLINGER: Nem, amikor ilyen masszív dolog van jelen, az minden mást elfed. Amikor valami hasonlóan robbanó erejű van a jelenben, nem kell messzebbre visszatekinteni. Számodra Sarah fontos, hogy békét hagyj az elhunytaknak, és édesanyádra hagyd az ő bűneit és jó erőkkel kötődj a rendszerhez, ez pedig az édesapád. *** SARAH: JÓ az apámmal. Elbúcsúzom. BERT HELLINGER: Nem, én nem tenném. (Sarah megpróbál ellentmondani.) Nem, nem, nem. SARAH: Nos, szomorú vagyok és ez igaz. BERT HELLINGER: Igen, mert hagyod, hogy halott maradjon. Mondhatod azt neki: Drága Apa, bennem tovább élsz még és kívánom, hogy jó legyen neked. – (A csoporthoz) Ezt egyáltalán nem hallotta. SARAH: De! BERT HELLINGER: Mit mondtam? SARAH: Bennem még élsz, és kívánom, hogy jó legyen neked. És arra gondoltam, hogy tulajdonképpen igaz. BERT HELLINGER: Túl korán jön az egyetértés. Ha megélted, nem kell egyetértened vele. Az egyetértés sokszor csak a megélést pótolja. – Tehát, mit mondasz neki? SARAH: Bennem tovább élsz. BERT HELLINGER:…és engedem, hogy részese legyél annak, amit csinálok. SARAH: ÉS engedem, hogy részese legyél annak, amit csinálok. BERT HELLINGER: EZ a megbékélés. Az apja egy összefonódás áldozata. Jó, ha az áldozattól erő jön, amely jótékonyan hat a többiekre. Ez a megbékélés. Akkor nem volt hiábavaló. SARAH: Igen, szeretném, ha nemhiába lett volna. Kihal a családunk, eltűnik a név… BERT HELLINGER: Nem, nem, nem, terelsz. – Reménytelen eset vagy és ennyiben hagyom. De talán még egyszer megjelenik álmodban az apád 316

és megmondja, hogy mi a lényeges. – Rá talán jobban hallgatsz, mint rám. Még valamit, Sarah? SARAH: Nem, tőled is szívesen hallom, hogy mi a fontos. BERT HELLINGER: Most ennyiben hagyom. A lényeget elmondtam, és most bíznom kell benne, hogy valami jó születik belőle. Aki megfeledkezett a tüneteiről Nemrégiben egy kitűnő kollégám tartott előadást a rákos betegekről. A következő példát mesélte el: Az Egyesült Államokban beszállítottak egy klinikára egy férfit és mivel műtét közben látták, hogy tele van áttétekkel, azonnal visszavarrták és hazaküldték. A férfi már elég öreg volt, de még tíz évig élt, és akkor is békésen halt meg. Ezután a felesége írt egy levelet a kórháznak és hálálkodott, hogy annak idején milyen sokat segített a klinika. A férje, hogy meggyógyult, és még milyen sokáig boldogan élhettek. Az orvosok csodálkoztak és utánanéztek a beteg kartonján, amelyben az állt, hogy tele van áttétekkel. Akkoriban azonban azt mondták a feleségének: „A férje jól van, csak egy kis ápolásra van szüksége, egyébként semmi másra.” – Egyszerűen megfeledkezett a tüneteiről. Ettől lett egészséges. e. Szenvedni könnyebb, mint cselekedni: Terapeuta matricák Ha nem sikerül a másik ALEXIS: Arra gondolok, hogy olyan bonyolult a jelenlegi rendszerem. BERT HELLINGER: De boldog vagy, azt mondtad. Mi akkor olyan bonyo-

lult benne? Akkor elmondom a jót. Tegnap telefonáltam Görögországba és a feleségem vette fel a telefont, rólam beszélt és azt mondta: „Visszajössz, és ott fekszem majd melletted az ágyban.” És arra gondoltam: Istenem, hát ez az. Mi értelme minden másnak? BERT HELLINGER: Pontosan. Ez az. ALEXIS: Rendben van minden. Együtt vagyunk és minden rendben. Aztán tegnap még az jutott eszembe: ezt mondom majd, ha a másik nem sikerül (hangos nevetés). 317 ALEXIS:

BERT HELLINGER: Azt mondják, a görögök jó ALEXIS: Jól van, na, megcsinálom egyedül.

üzletemberek.

*** ALEXIS:

Megcsináltam az erősnek-maradni vagy belemenni-agyengeségbe gyakorlatot. Ha tehát rossz érzéseim vagy gondolataim lennének, jobban tudnám őket kezelni, és azt hiszem, az életem folyamát sokszor mentem bele a gyengeségbe és hogy ez most nagyon jó nekem. Egy dolog bizonytalanít el még. A konstellációmmal függ össze. Bizonytalan vagyok, hogy kiálljak-e a szerelmem mellett vagy sem. BERT HELLINGER: AZ az érdekes, hogy már láttam néhány ember, akik boldogok voltak a rossz döntésükkel. ALEXIS: Tehát jobb a boldogság, mint a helyes döntés (mindenki nevet). BERT HELLINGER: Pontosan! A korcsolya-iskola LUDWIG: Épp azon gondolkoztam, hogy én is szamár vagyok (nevetés). Még most is szégyellem magam azért, amit tegnap a végén mondtam. BERT HELLINGER: Rendben van. Volt egyszer egy férfi, akinek volt egy lánya, akit nagyon szeretett és a lány meg akart tanulni korcsolyázni. Vett neki egy pár korcsolyát és jelentkezett egy iskolába, ahol korcsolyaleckéket lehetett venni. A lány elment és sugárzóan jött haza. Azt mondta, csodálatos volt, egyetlenegyszer sem estem el. A következő alkalommal újra boldogan jött haza és azt mondta: Megint csodálatos volt, most sem estem el egyetlenegyszer sem. Erre azt mondta az apja: Keresünk egy másik iskolát, ez nem jó. (Ludwig egyre hangosabban nevet.) Még valamit, Ludwig? LUDWIG: Ebben a pillanatban semmi.

A második vízcsap 318

Ilse arról számol be, hogy nem tudott elaludni, mert egész idő alatt azon gondolkodott, hogyan kellene a családtagjait felállítania. BERT HELLINGER: EZ persze hiábavaló, mert ha azután tényleg csinálod, úgyis egész más lesz. ILSE: Egyszerűen nem tudtam rájönni. Akartam, de nem ment. BERT HELLINGER: Tudod, hogy lehet az ilyesmit megállítani? ILSE: Bárányokat kell számolni vagy ilyesmi? BERT HELLINGER: Nem, még tudatosabbá kell tenni. Ha például nem tudsz elaludni, mert csöpög egy csap, csak el kell képzelni egy második vízcsapot (általános derültség) vagy egy harmadikat. Ezt nevezik diffúziónak. A „viszonyom” MAX: Sok benyomás ért. Nem tudom, mit mondja. BERT HELLINGER: Van valami, ami érdekel? MAX: Igen, tulajdonképp szeretném felállítani a viszonyomat. BERT HELLINGER: Tudod, hogy mit jelent ezen a helyen a viszony? MAX: Nem. BERT HELLINGER: Nem tartós. MÁSIK RÉSZTVEVŐ: Hanem? BERT HELLINGER: Igen, ha más valami lenne, másnak neveznéd.

Még

valamit, Max? MAX: Nem, ennyi elég. Túl sok szó KLAUS:

Újra és újra képek jönnek fel bennem a nagyapáimról. Mindkettőjüket leértékelték, az apai nagyapám szigorú despota volt, külsőleg egyébként hasonlítok rá és szakálla volt. A másik széllelbélelt és nagy nőcsábász volt, felelőtlen, aki mindig meglógott és észreveszem, hogy ha újra életre akarom őt kelteni, ahhoz sok erő kell. Egyáltalán, ha a férfi elvet fel akarom éleszteni, egyszerűen nem találok neki helyet. BERT HELLINGER provokatívan: Az majd segít, ha így folytatod! 319

KLAUS:

Kedvelem őket, mint képet, de valami az utamban áll, amit nem tudok megfogni. BERT HELLINGER: A feleségeik előtt nézz ezekre a férfiakra, akkor majd megtudod, hogy mi az a bátorság. KLAUS: Látok egy összefüggést, most hogy azt mondtad, a feleségük előtt. Egyrészt jól megértem a férfit… BERT HELLINGER: Túl sok a beszéd. Közben már megtehetted volna. Vigyázni a forrásra ALEXIS:

Felhívott a feleségem Szalonikiből és a szememre hányta, hogy nem hívtam fel. Azt mondtam: „Rendben, hagyjuk a szemrehányásokat. Szeretlek és gondolok rátok.” Ezzel rendben volt. És azután, amikor letettem a telefont, megint éreztem azt a szeretetet, amit tegnap, és megint feljött egy sírás. Normál körülmények között nem tudok sírni és ezt nagyon nagy korlátozottságnak élem meg. Csak ilyen terápiás környezetben tudom megtenni. BERT HELLINGER: Olyan ez, mint a munka és a nyaralás. Valamivel kevesebbet vagyunk szabadságon, mint amennyit dolgozunk. Ezek a felindultság megnyilvánulások akkor hatékonyak, ha ritkán jelentkeznek. ALEXIS: Most nyaralok tehát. BERT HELLINGER: Pontosan. ALEXIS: Súlya is van számomra. Újra elevennek érzem magam és… BERT HELLINGER: Vannak olyan emberek is, akik ha találnak egy forrást a kertjükben, odaülnek mellé és ügyelnek, hogy nehogy elapadjon. Felesleges védekezni LYDIA:

AZ a benyomásom, hogy a párkapcsolatunkban egyikünk sem ismeri el eléggé a másik családját. Sokszor védekező állásba helyezkedem, visszavonulok, nem mondom el, hogy mit érzek, gondolok, és aztán máshol agresszív leszek. Azt gondoltam, az lehetne a megoldás, ha a saját származási családomat pozitívan látnám és elismerném, akkor talán nem kellene annyira harcolnom. 320

BERT HELLINGER:

Igen, azt el tudom képzelni. Akkor önmagádban nyugszol. Ez úgy van: ha valakit igazságtalanság ér, nem kell védekeznie, és ha igaza van, akkor sem. Azt is mondhatod neki: „Ha nem lett volna olyan jó nálunk a családban, nem tudnálak ennyire szeretni.” Összekapcsolások

JOSEF:

Sétálni voltam és eszembe jutott, hogy a születésem is nagyon drámai volt állítólag. A nyakam köré tekeredett a köldökzsinór, édesanyám pedig majdnem elvérzett egy utóvérzés miatt. BERT HELLINGER: Ez fontos információ. – És mit lehet ilyenkor tenni? JOSEF: Édesanyám úgy tekintett rám, hogy megmentettem az életét, azzal, hogy a sírásomra odajött a nővére, bennem pedig az van, hogy ez nem igaz. BERT HELLINGER: Eszembe jutott egy történet, és fogalmam sincs, miért mesélem el most: Az Istenbe vetett hit A nagy árvíz idején a rabbi imádkozik, hogy Isten segítse meg. A víz egyre emelkedik, úgyhogy végül felmászik a háza tetejére. Amikor arra megy egy csónak és fel akarja venni, elutasítja: „Itt várok, Isten majd segít”, és tovább imádkozik. Azután elrepül fölötte egy helikopter, fel akarja venni, de azt feleli: „Nem, nem, várok, majd Isten megsegít.” Végül megfullad, és amikor Isten színe elé ér, így panaszkodik: „Imádkoztam és nem segítettél nekem.” – „De”, mondja Isten, „küldtem neked egy csónakot és egy helikoptert.” (Hosszú hallgatás után) Egy kicsit még nálad vagyok. Mi lenne az a belső történés, ami számodra igazán oldást hozna? JOSEF: Köszönet. 321

BERT HELLINGER:

Pontosan, de hogyan? – Olyan értelemben kell lennie, hogy: valami megtalálta a helyét. És hogy a dolgok hogyan találják meg a helyüket, azt nem lehet tudni. Egyszer egy kapucinus szerzetes elmélkedésre ösztönző prédikációt tartott. Amikor azután bement a sekrestyébe, jött egy nő és azt mondta: Megtértem, annyira megérintett. A kapucinus kíváncsi volt. Nem kellett volna, hogy az legyen. Rákérdezett: „Mi érintette meg ennyire a prédikációmban?” Erre azt felelte a nő: „Nos, egyszer félrefordult és szitkozódott. Akkor arra gondoltam: Ha Isten így elfordul tőlem, rossz lesz nekem.” – Ez a különbség, amikor magunk cselekszünk, vagy az istenihez igazodunk.

322

VII. Az egészhez való közeledés A szeretet rendjei, amelyek korábbi kapcsolatainkban elkísértek bennünket, csak szűk területeken érvényesek. Más rend érvényes a gyerekre a szüleivel kapcsolatban, más a szülőkre a gyerekükkel kapcsolatban, más a szabadon választott kapcsolatokra és más a párok között. Ha pedig ezeket a rendeket például Istenre, a sorsra vagy az Egészre próbáljuk alkalmazni, rendtelenséggé és abszurddá válnak. Vannak, akik úgy gondolnak Istenre, mint a gyerekek a szüleikre és egy nagy isteni atyát vagy egy nagyanyát keresnek, úgy hisznek, mint egy gyerek, úgy remélnek, mint egy gyerek, úgy bíznak, mint egy gyerek, úgy szeretnek, mint egy gyerek, úgy félnek, mint egy gyerek és – ahogy a gyerekek – talán attól is félnek, hogy tudásra tegyenek szert. Vagy úgy gondolunk a titokzatos egészre, mint az ősökre és a nagycsaládra, úgy hisszük, hogy vérrokonaik vagyunk a szentek közösségében, ugyanakkor, ahogy a nagycsaládban is, egy kérlelhetetlen törvény szerint visszautasítva vagy kiválasztva anélkül, hogy értenénk vagy befolyásolni tudnánk. Vagy úgy viszonyulunk az egészhez, mint egy velünk egyenrangúhoz a csoportból, munkatársa és képviselője leszünk, alkudozunk és üzletet kötünk vele, majd szövetséget, és szerződésben szabályozzuk a jogokat, kötelességeket, hogy mit adunk és mit kapunk, illetve a nyereséget és a veszteséget. Vagy úgy viszonyulunk a titokzatos egészhez, mintha párkapcsolatban élnénk vele, amelyben két szerető létezik, egy vőlegény és egy menyasszony. Vagy úgy viszonyulunk a titokzatos egészhez, mint a szülők a gyermekükhöz. Megmondjuk, mit csinált rosszul, és mit kellene jobban csinál323

nia, megkérdőjelezzük művét és azt akarjuk, hogy ha ez a világ úgy, ahogy van, nem felel meg, váltson meg bennünket és másokat belőle. Vagy éppen a világ titkára tekintve magunk mögött hagyjuk és elfelejtjük a szeretet általunk ismert rendjeit, mintha már a tengeren járnánk és minden folyó, minden végcélba ért volna.

1. A teremtésen, illetve a kinyilatkoztatáson alapuló hit Az egyik szeminárium résztvevőjének apja kilépett a rendjéből, családot alapított és több gyerekük született a feleségével. A konstellációban a rendje és a családja között állt. BERT HELLINGER: Ha megnézzük ezt a konstellációt, könnyebb lett volna az apjának a kolostorban. Ez sokszor így van, és ezért beszélek róla. Ha valaki Istenhez vagy az egyházhoz tartozott vagy Istenhez kellene tartoznia, és elhagyja a rendet vagy a templomot, akkor büntetésből sokszor korlátozza önmagát és végül szűkebb keretek között él, mintha egyházi vagy rendi ember maradt volna. A katolikusoknál ez még erősebben hat, mint a protestánsoknál, mert ott a korlátozások (például a cölibátus) még nagyobb. Ha valaki elmegy, csak akkor mehet el valóban, ha végig megy az úton; vagyis ha elhagyja a hitét – és egy nagyobb hit felé halad. Tévhit ugyanis azt képzelni, hogy bárki is Istenhez tartozhat vagy tartozhatna, vagy tartoznia kellene, és hogy ez az Isten haragszik, ha olyasmit teszünk, ami megfelel a teremtésnek. A hit és a hitetlenség a lélekben ugyanúgy elválaszthatatlanul összekapcsolódnak, mint az ártatlanság és a bűnösség, és ahogy együtt jelenik meg az ártatlanság és a bűnösség, ugyanúgy létezik ez a hit és a hitetlenség között. A kinyilatkoztatott Istenbe vetett hit megköveteli a teremtő isten elvetését és ezzel a teremtést abban a formában, ahogy mi érzékelni tudjuk. A kinyilatkoztatáson alapuló hit sok szempontból azt közvetíti felénk, hogy a világ rossz. Ha ezt elhiszem, tagadnom kell, amit látok, és el kell utasítanom a teremtést, egy kinyilatkoztatott Istenhez kell fordulnom, amelyről semmit sem tudok, azon kívül, hogy valaki azt mondja, ő ezt mondta. Ez minden, amit róla tudunk. Nem tapasztaltuk meg őt, hanem csak 324

beszámolók vannak tapasztalatokról, amelyet állítólag valaki megélt. Ha tehát egy kinyilatkoztatott Istenben hiszünk, az mindig olyan, mintha egy bizonyítványban hinnénk, amit valaki letett, és ez a bizonyítvány azután köt engem. Tehát mindig egy emberbe vetett hit. Ezt a fajta vallást kulturálisan a családi hagyományok adják tovább. A kinyilatkoztatáson alapuló hitre akkor van szükség, ha egy bizonyos családhoz akarok tartozni, akik ilyen hitűek. Ha eltérek a hittől, elutasítom a családot. Mindenki, aki elhagy egyvállast, ugyanazt érzi teljesen mindegy, hogy protestáns, mohamedán vagy katolikus az illető. A végkövetkeztetés az, hogy ennek nincs köze a tartalomhoz. Elsősorban egy rendszerdinamika játszódik itt le. A kinyilatkoztatáson alapuló hit arra szolgál, hogy összetartson bizonyos csoportokat. A teremtésen alapuló hit ezzel szemben magába foglalja, hogy egyetértünk a világgal úgy, ahogy van és köti az embereket. A vallások határokat állítanak. A teremtésen alapuló hitnél nincsenek határok. Ha valaki tiszteli a teremtést, azt, ami van, nem maradhat meg az egyes csoportoknál. Aki a teremtésre irányítja figyelmét, annak családja és csoportja határain túl kell lépnie. Ennek egészen más a minősége. Pár napja olvastam egy levelet, amelyet egy indián törzsfőnöknek rágtak a szájába: ez a levél gyönyörűen leírja a teremtés alapú hitet – a németben van erre egy szép szó a világ léte fölött érzett boldogság. Felolvasok belőle egy rövid részt: „A washingtoni elnök tudatja velünk, hogy meg óhajtja vásárolni a földünket, de hogyan vehetné vagy adhatná el valaki az eget? Idegen számunkra ez a gondolat. Ha nem birtokolhatjuk a levegő frissességét és a víz csillogását, hogyan vásárolhatnánk meg? Ennek a földnek minden része szent a népem számára. Minden csillogó fenyőlevél, minden homokos part, minden ködfoszlány a sötét erdőben, minden mező, minden zümmögő bogár. Népem emlékének és megélésének minden szent. Ismerjük a fákban áradó nedvet, ahogyan a vért ismerjük, amely az ereinkben folyik. Része vagyunk a Földnek és részünk a Föld. Az illatozó virágok nővéreink. A medve, a szarvas, a nagy sas, mindannyian a fivéreink. A sziklák foka, a lágy mezők, a lovak testének melege, az ember, mind ugyanahhoz a családhoz tartoznak… 325

Ha eladjuk nektek az országunkat, gondoljatok arra, milyen értékes nekünk a levegő, hogy a levegő minden életnek, amelyet fenntart, szellemét adja tovább. A szél, amely egykor első lélegzetét adta nagyapánknak, az fogja utolsó leheletét befogadni. A szél adja gyermekeinknek is az élet szellemét. Ha tehát eladjuk nektek a földünket, érintetlennek és szentnek kell megőriznetek, mint egy olyan helyet, amelyet az ember felkereshet, hogy megízlelje a mezei virágok édességét hordozó szelet…”

326

Bert Hellinger szakmai útja Abban az időben, amikor Bert Hellinger katolikus rendi lelkészként és iskolavezetőként Dél-Afrikában járt, megismert egyfajta csoportdinamikát, amely az akkoriban Németországban gyakorolttól alapvetően eltért. A trénerek angolszász-amerikai kultúrkörből érkeztek és a képzés messzemenően gyakorlatorientált volt. Csak az vehetett részt rajta, aki egy intézményben dolgozott és a tanultakat közvetlenül alkalmazni tudta. A szemináriumok ökumenikusak voltak, a résztvevők pedig különböző bőrszínűek. „A lényeges különbség, amely nagy hatást tett rám, az a nagy tisztelet volt, amelyet a trénerek az egyes emberekkel szemben tanúsítottak. Kemények voltak, de mindig a létező legnagyobb tisztelettel. Soha nem voltak visszaélések a trénerek részéről. Az egyik trénert, Dávidot, még mindig a szemem előtt látom. Ő egy olyan példakép, aki a lélekben hat. Az a kérdés volt számomra a döntő impulzus az akkor kapottak közül, amelyet ő tett fel: »Mi számodra fontosabb: az ideálok vagy az emberek? Melyiket áldozod fel melyikért?« Egész éjjel nem aludtam. Nagyon hálás vagyok neki.” „Ezt gyakoroltam azután és ez beépült a munkámba, miután visszatértem Németországba. A következő döntő fontosságú esemény az első gestaltterápiás szeminárium volt, amelyet Ruth Cohn tartott Németországban. Én voltam az első a »forró székem, és azon az ülésen alapvető döntést hoztam az életem szempontjából. Később elhagytam a Gestaltterápiát, mert az underdoggal és topdoggal való konfrontáció számomra sokszor olyannak tűnt, mint egy játék. De ezzel nem akarom leértékelni a Gestalt-terápiát. A második azután egy pszichoanalitikus képzés volt Bécsben. A résztvevők egyik hétvégi találkozóján – különböző dolgokkal kísérleteztünk – az egyik nő azt javasolta:Kiáltsunk rá egyszerűen az A betűre.« Jól szórakoztunk, és amikor elmeséltem az analitikusomnak, azt mondta, talán érdekelne egy könyv, amit kapott. Janov The Primal Scream című könyve volt. Ő maga nem olvasta. Belenéztem és magával ragadott a közvetlensége, és az, hogy milyen gyorsan célba le327

het érni vele. Már a következő általam tartott csoportdinamikai tréningen felhasználtam belőle néhány dolgot és meglepett a hatása.” A berobbanást azt hozta, amikor Bert Hellinger a pszichoanalítikai egyesületben Janov könyvéről és munkájáról tartott előadást, és nem ismerték el őt pszichoanalitikusként. Mivel egyébként is azt tervezte, hogy primerterápiát tanul, kilenc hónapra kiment Janovhoz Los Angelesbe és miután még egy denveri/ coloradói primerterápia-intézetben tovább képezte magát, feleségével Herta Hellingerrel közösen saját praxist nyitottak. „Közben történt még valami lényeges: Egy négyhetes Gestaltworkshop, amelyet Hilarion Petzold tartott. Ezen a szemináriumon említette Fanita English a tranzakció és szkriptanalízist, és felhívta a figyelmemet Eric Berné Mit mondasz, amikor jó napotot köszönsz című könyvére. Amikor Janovhoz utaztam ki a felvételi elbeszélgetésre, megvettem a könyvet, és szerencsés módon a repülő a motor meghibásodása miatt nyolc órát késett. Ezalatt majdnem az egész könyvet kiolvastam és pár dolgot azonnal felhasználtam a szemináriumon, amely visszatérésem után azonnal kezdődött. Az a kevés dolog, amit akkor felfogtam, azonnal hatott.” „Ezután új eljárásmódot alkalmaztam, és a kurzusaimon mindenekelőtt a szkriptanalízissel dolgoztam. Eközben tettem egy fontos felfedezést. A tranzakció analitikusok olyan üzenetekre vezették vissza a szkripteket, amelyeket az illető kapott. Megállapítottam, hogy ez a közvetlen üzenetektől függetlenül hat a rendszerben történt eseményeken keresztül. Többnyire olyan történésekről van szó, amit az illető nem saját maga élt meg. Ezek történhettek máshol és más időben, és azután a szkriptben jelentek meg. Hirtelen láthatóvá vált egy rendszerszerű, több generációt átfogó aspektus. Ezután már csak rendszerre vonatkozó szkriptanalízist végeztem, és idővel egyre világosabbá vált számomra, hogy milyen törvények szerint alakulnak ki az azonosulások, és hogyan oldhatóak fel ezek a forgatókönyvek az azonosulás feloldásával. A szkriptanalítist ezután már csak kiegészítésként alkalmaztam.” „Közben elolvastam Böszörményi-Nagy Iván Láthatatlan kötések című könyvét. Mély benyomást tett rám a kiegyenlítés gondolata, bár akkoriban a könyv nehéz nyelvezete miatt sok mindent nem értettem. De az az 328

elv, hogy létezik egy több nemzedéken átívelő kiegyenlítés, sokat segített, hogy alaposabban megfigyeljem ezeket a folyamatokat.” Bert Hellinger azonban az elfogadás és adás egyensúlyát nem etikai szempontok szerint tartja szem előtt. „Csak azt látom, hogy elbillen valamerre a mérleg nyelve és a nyereség-veszteség egyensúlyának felborulása létrehoz egy olyan dinamikát, amelynek célja a kiegyenlítés.” „Végül családterápiával foglalkoztam és Ruth Mc Clendonnál, illetve Leslie Kadisnál tanultam. Náluk láttam először a családfelállítás technikáját. Mély benyomást tett rám a munkájuk, de még nem értettem átfogóan a koncepciójukat. Annyira megérintett azonban a családterápia, hogy azt gondoltam, tulajdonképpen ezzel kellene foglalkoznom. Azután végiggondoltam az addigi munkámat és azt mondtam: Ez is jó, nem adom fel, mielőtt a másikat meg nem ismerem. Egyszerűen tovább csináltam, és egy év után már minden a családterápiáról szólt, kiegészülve az eredetrendek rendkívül fontos felismerésével. Ennek is megvolt a háttere. Olvastam Jay Halex egyik cikkét, amelyben a »perverz háromszögről« beszélt. Ezek a dinamikák vezettek el az eredetrendhez. Kulcsfontosságú élmény volt, ami lehetővé tette, hogy más megoldásokat találjak. A családfelállítások azután Thea Schönfeldernél fogtak meg. Egy idő után világossá váltak számomra az elvek, és hogy miben rejlik a rend, azóta tudom magam is csinálni.” „Fontos még Milton Erickson és a neurológiai programozottság befolyása. Az NLP-ben számomra az volt a legfontosabb, hogy a megoldásra figyelünk és nem a problémára. Hatott rám Frank Farelly is provokatív terápiájával. Az a mód, ahogy Erickson a terápiáit tartotta szintén hihetetlen hatással volt rám. Természetesen a történetek alkalmazása is tőle származik. Az első történet, melyet egy terápiás csoportban meséltem, a két Orfeuszról szóló »Kétféle boldogság« volt.”

329

Függelék Oldó mondatok Fiú a bátyjának, akit megöltek a nácik: Halott vagy. Én még élek egy kicsit, azután én is meghalok. Fejet hajtok a sorsod előtt és mindig a bátyám maradsz. 32 Gyerek az édesanyjának, aki meghalt a szülés során: Elfogadom az életemet azon az áron is, amit te fizettél érte, és amit én fizetek, és kihozom belőle a legjobbat, a te emlékedre. 33 Gyerek az édesanyjának, akinek szülés közben eltört a medencecsontja: Kedves anya, azon az áron is elfogadom, amibe neked került és épp ezért becsben tartom és kihozok belőle mindent, hogy ezzel örömet okozzak neked, hogy ne legyen hiába. Épp azért, mert te ilyen nagy árat fizettél érte, megmutatom, hogy megérte. 36 Gyerek a szüleinek, akik odaadták őt egy gyermektelen rokonnak: Szívesen megteszem értetek. 37 Férfi az édesanyjának, aki születése után gondozásba adta: Anya, örülök, hogy megszültél. 50 A külön élő apjukat gyűlölő gyerekek az édesanyjuknak: Az apa iránti gyűlöletet majd mi elintézzük helyetted. 53 Az édesanya ezeknek a gyerekeknek: Hozzámentem apátokhoz, mert szerettem őt, és azzal is egyetértek, ha olyanok lesztek, mint az apátok. 55 Lány az édesanyjának, ha intim dolgokat mesél el az első férjéről: 330

Engem csak apa érint és arról, ami közted és az első férjed között történt, nem akarok tudni. 57

331

Ima az élet hajnalán Kedves Mama/Kedves Anya! Elfogadok tőled, mindent, az egészet, Mindennel, ami velejár, És azon az áron fogadom el, amibe ez neked került És amibe nekem kerül. Kihozok belőle valamit a te örömödre (és emlékedre). Hogy ne legyen hiába. Megtartom, tiszteletben, És ha szabad, továbbadom, ahogy te. Elfogadlak anyámként, Te pedig elfogadhatsz gyermekedként (fiadként, lányodként). Te vagy számomra az igazi, és én vagyok a te igazi gyermeked. Te vagy a nagy, én a kicsi. Te adsz, én elfogadok. Kedves Anyai Örülök, hogy apát választottad. Ti ketten vagytok számomra az igaziak. Csak ti! (Majd ugyanez következik az apára vonatkoztatva.) 59 Anya a fiának, akinek az apja alkoholista: Egyetértek azzal, hogy olyan légy, mint az apád. 63 Gyerek a szüleinek: Elfogadom, amit nekem ajándékoztatok, ez rengeteg és elegendő. A többit megcsinálom én magam, és most békében hagylak benneteket. 64 Apa a fiának, aki a házasság előtt fogant és most kezdett számolgatni és kérdéseket feltenni: Nem bírtunk tovább várni. 68 Gyermek a szüleinek vérfertőzésnél: Anya, érted szívesen megteszem. 332

Apa, anyáért szívesen megteszem. 83 Gyermek az apjának, ha ott van az anya: Anyáért teszem, anyáért szívesen megteszem. 84 Terapeuta a vérfertőzést megélt lánynak: A rózsa tovább illatozik. 88 Gyermek az egyik szülőnek vagy mindkettőnek: Nagy igazságtalanságot követtél el ellenem, és ezt soha nem fogom neked megbocsátani. Ti voltatok, nem én, nektek kell a következményeket viselni, nem nekem. 88 Apa a gyereknek: Igazságtalanul bántam veled. 89 Lány az apának: Anya egy kicsivel jobb. 95 Apa a lánynak: Majdnem olyan jó vagy, mint az édesanyád. 96 Lány az anyához: Nézd, mi vagyunk két második. 115 Terapeuta egy féltékeny feleségnek: Elfogod veszíteni a férjedet előbb vagy utóbb. Élvezd addig, amíg melletted van! 117 Partnerek egymásnak szakításkor: Elfogadom, amit nekem ajándékoztál. Sok dolog volt, tiszteletben fogom tartani, és magammal viszem. Amit neked adtam, szívesen adtam, és megtarthatod. Azért, ami nem sikerült közöttünk, vállalom az engem megillető felelősséget és rád hagyom a tiédet, most pedig békében hagylak. 130 333

Lány, aki megbetegedett, amikor az anya elvált az apától: Viselned kell a következményeket. 131 Lány a féltestvérének, akinek a létezését sokáig eltitkolták: A testvérem vagy és én a te testvéred. 143 Lány az anyának, aki a házasság előtt jegyben járt valakivel (az apára mutatva): Te vagy számomra az igazi, a másikhoz nincs közöm. 144 Lány az apának: Te vagy számomra az igazi, a másikhoz nincs közöm. 144 Férfi, akit kirúgtak: Megérdemeltétek, hogy elveszítsetek. 146 Lelkész az anyának, aki már a születése előtt istennek ajánlotta őt: Mama, érted szívesen megteszem. 154 Feleség a férjnek, aki még nem szakadt el az édesanyjától: Tisztelem az édesanyád iránti szeretetedet. 175 Lány az anyának, aki bántalmazta a gyerekeit és megpróbálta megölni őket: Kedves Anya, ha ez a sorsom, helyben hagyom. Nagyon rossz. Soha nem bocsátom meg neked. Neked kell viselned. 197 Lány az apának, aki SS tiszt volt és később eltűnt: Kedves Apám, tiszteletben tartom a sorsodat, a döntésedet és békében hagylak. 197 Lány az apának, akinek az első felesége zsidó volt és 1938-ben szakított vele: Semmi közöm hozzá. Anyámhoz tartozom. Csak ő az igazi. 199 334

Második feleség az elsőnek: Elveszítetted a férjed, egy ideig még velem van, azután én is elveszítem őt. 200 Unoka a nagyapának, aki elvesztette a vagyonát (Jankó szerencséje) Áldj meg kérlek, ha én mégis megtartom. 216 Anya a fiának, aki egy autóbalesetben meghalt és akit még mindig gyászol: Tisztelem az életedet és a halálodat. 239 Lány az apának, aki elesett a háborúban, amikor a gyerek még kicsi volt: Kedves Apa, bennem még itt vagy. 244 Nő azoknak, akik azt követelik tőle, hogy tegye meg ezt vagy azt: Megteszem, megteszem, megteszem. 256 Lánytestvér a fiútestvérnek, akinek aggódik a fiáért: Te vagy a legjobb apa a fiad számára. 256 Lány az anyának, aki kurvának nevezte őt: Egy kicsit az vagyok. 258 Nő, aki azonnal ellentmond, ha valaki igazságtalan vele: Van benne valami. 258 Lány az anyának, amikor ugyanolyan pajzsmirigybetegség alakul ki nála, mint az anyánál és úgy gondolja, az anyát utánozza ezzel: Megcsinálom helyetted. 262 Kórosan sovány lány az apának: Drága Apa, ha te elmész is, én maradok 264 Kórosan sovány lány az anyának: 335

Mama, melletted maradok. 269 Bulimiás lány az apának: Tőled szívesen elfogadom Papa… Melletted ízlik, Papa. 271 Kényszeres szerencsejátékos az apának és a nagyapának, akiket követni akar: Te meghaltál, én még maradok egy kicsit. Azután én is meghalok. 273 Inkább a pénzemet játszom el mint az életemet. 274 Egy szeretett személynek, aki öngyilkosságot követett el: Tiszteletben tartom a sorsodat és a döntésedet és megbékélhetsz. Tudnod kell, hogy minden rendben megy tovább, és jól is alakulhat. 275 Lány az apának, akit felvágott erekkel talált meg a fürdőkádban: Kedves Papa, melléd fekszem. 276 Drága Apa, bennem tovább élsz még és kívánom, hogy jó legyen neked. Engedem, hogy részese legyél annak, amit csinálok. 282

336

A családrendszerek grafikus ábrázolásánál használt rövidítések

337