KATIE ASHLEY. A szív zenéje. Runaway Train 1. Ulpius-ház Könyvkiadó. Budapest, A fordítás alapjául szolgáló mű: Katie Ashley: Music of the Heart

​ KATIE ASHLEY A szív zenéje Runaway Train 1. Ulpius-ház Könyvkiadó Budapest, 2014 A fordítás alapjául szolgáló mű: Katie Ashley: Music of the Heart Runaway Train 1. Fordította SÁNTA ORSOLYA A könyvet minden olvasómnak és rajongómnak ajánlom, mert legvadabb írói álmaimat is túlszárnyalták. A szívem mélyéről küldök nektek szeretetet és óriási ölelést. Isten áldjon benneteket a támogatásotokért! A zene a szív irodalma: ott kezdődik, hol a beszéd véget ér. ALPHONSE DE LAMARTINE

1. fejezet Abby A turnébuszok sorai közt bolyongva kopogott a cowboycsizmám a hepehupás úton. A screamozene üvöltve visszhangzott körülöttem a zsúfolt parkolóban. Roadie-k és technikusok söpörtek el mellettem, fejhallgatójukból és adóvevőjükből sercegő beszéd szűrődött ki. Amint meglátták a nyakamban lógó belépési engedélyt, nem kérdezték, mit csinálok itt, vagy segíthetnek-e valamiben. Kombinépántos ruhát viseltem, és szinte perzselte bőrömet a júniusi forróság. Felmordultam, és rántottam egyet a mögöttem lévő gurulós bőröndön, a jobb oldalamon cipelt gitártok pedig ólomsúlyként nehezedett a vállamra. A Rock Nation az ország egyik legnagyobb zenei fesztiválja. Vagy száz banda lépett fel három nap alatt, és a fellépések megállás nélkül folytak. A zenerajongók a sivatag közepén kempingeztek mintegy újrateremtve Woodstockot. Ezt mondták róla. Nem mintha az elmúlt két napot több ezer büdös, nyakig sáros idegennel töltöttem volna. Most szálltam le a texasi Austinból érkező gépről és ugrottam be az arénához legközelebbi taxiba. Az egyetlen valódi ok, amiért a Rock Nationre jöttem, az az, hogy találkozzam a toplistás, keresztény, stílusokat vegyítő Jacob’s Ladder együttessel. A három tag, Gabe, Eli és Micah történetesen a bátyáim, és így ők azok, akik miatt egy parkolóban grasszálok a sivatag közepén. Folyt rólam a veríték, elveszett és ideges voltam. Nem éppen így képzeltem ezt annak idején, amikor a bátyáim megkértek, hogy csatlakozzam hozzájuk a nyári turnéjukon. Két éve kerültek reflektorfénybe, azóta nem ez az első alkalom, hogy velük utazom, de most először kell arról döntenem, hogy a zenészek gyökértelen léte nekem való-e. Miután – a bátyám, Eli szavaival élve – már unásig énekeltem a zenei igazgatóknak, felajánlották a vezető énekesi posztot, ami azért üresedik meg, mert a legidősebb bátyám, Micah elhagyja a csapatot, ugyanis megnősül, és búcsút int a zeneiparnak. Egy pihenőhelyre húztam a bőröndöt, letettem a gitártokot. Elárnyékoltam a szememet, és a buszokra néztem. Elhiheted: ha az ember egy turnébuszt látott, mindet látta. Csak néhányuk hirdette a zenekar nevét, amelyik – otthonuktól távol lévén – ezeket a tákolmányokat tekintette most az otthonnak. Szemben álltam velük, egyik sort a másik követte olyan szorosan összetömörödve, hogy mozogni is alig lehetett köztük. A szélvédőket figyelve a megszokott, színes papírt kerestem a busz számával. Egyáltalán nem emlékeztem, hányast is kéne keresnem. Előástam a telefonomat a táskámból, és megnéztem Micah üzenetét. „Nem tudunk eléd menni, ahogy terveztük. A hajnali 4 órás show után már hullák leszünk. A belépőd a pénztárnál lesz. Gyere a 419es buszhoz. Reggel 9-kor indulunk, vagy veled, vagy nélküled.” Ideges morgással visszacsúsztattam a mobilt a táskámba. Az esetek többségében a fiúk sokkal figyelmesebbek szoktak lenni. Talán azt gondolták, hogy mivel, úgymond, nem vagyok már zöldfülű,

tudok magamra vigyázni. Általában úgy kezeltek, mintha tízéves lennék, nem huszonegy. – Hol a fenében van a 419-es busz? – morogtam. – Aha, és mennyire szeretnéd látni Blaine Bennetet? – kérdezte egy hang mögöttem. Megfordultam, és láttam, amint egy roadie szélesen vigyorog egy meglehetősen hiányosan öltözött lányra. Vágyai tárgyának említésére a lány a roadie-hoz húzódott. – Elmondhatatlanul! – dorombolta. Ó, jaj! Túl korán van még ilyen baromságokhoz. – Ööö, elnézést! – szólítottam meg. A lány észrevett, de a férfi rám sem hederített. – Hahó! Magához beszélek! Úgy értem, lehet, hogy nem dörgölőztem magához, de beszélek! A roadie idegesen felmordult, majd megfordult. Idegessége valamelyest alábbhagyott, amint kissé kéjsóvár tekintettel tetőtől talpig végigmért. – És mit tehetek érted, édesem? A lány bizonyára azt hitte, elszalasztja majd az esélyt, hogy lássa Blaise-t, bárki is volt az, így megkerülte a férfit, és próbált eltakarni. A nyakamat nyújtogatva mondtam: – Idehallgasson! Meg kell találnom a 419-es buszt. Meg kell találnom a Jacob’s Laddert. A roadie szemei hirtelen fennakadtak, és még véletlenül sem voltam kíváncsi, vajon mit csinálhatott vele Miss Izé. Félrepillantottam, míg az undor hullámai lassan alábbhagytak. Elhatároztam, hogy nagyon lehordom majd a fiúkat, ha végre megtalálom őket. Rájöttem, hogy nem jutok semmire a roadie-val. Csizmámmal toppantottam egyet, mint egy durcás kölyök. – Nézze! Van belépőm, és ha nem jutok el a Jacob’s Ladder buszához MOST AZONNAL, akkor iszonyúan ki fognak akadni, én pedig teljes személyleírást adok majd magáról, hogy aztán a végén kirúgják, maga haszontalan! A roadie hirtelen visszazökkent a valóságba, és kissé hátratolta a lányt. – Várj egy pillanatot, bébi. Addig fog itt idegesíteni, míg el nem viszem a nyavalyás buszhoz. A lány durcásan fintorgott. – Megígéred, hogy visszajössz, és láthatom Blaise-t? A férfi lelkesen bólogatott:

– Ha folytatod, amit elkezdtél! Elvigyorodott, a férfi pedig odacammogott hozzám. – Ha nem viszem oda Jake jutalomrüfkéjét, akkor tényleg ki fog rúgni – motyogta. – Mi? – kérdeztem, miközben a könyökömnél fogva elráncigált. Még több busz között kavarogtunk. Megérkeztünk az egyikhez, a roadie bedübögött az ajtaján. A vezető megjelent az ajtóban, egyik kezében egy keksszel, a másikban egy fejhallgatóval. – Hm? – A buszon kellene lennie – mutatott rám a roadie. A sofőr a bőröndömre és a gitáromra pillantott. – Biztos? Ingerülten fújtattam, amint meglengettem neki a belépőmet. – Igen. A srácok nagyon dühösek lesznek, ha itt hagynak – szóltam erélyesen. – Biztosan ő a kis mulatságuk az útra – horkantott fel a roadie. – A húguk vagyok, köszönöm! – Ahogy akarod, bébi, én nem ítélkezem – mondta a sofőr. Letette a kekszet és a fejhallgatót, és előrehajolt, hogy elvegye a gitártokot. – A fiúk… – Még alszanak. Tudom. És higgye el nekem, jobban tudom ezt annál, mint hogy zavarni merjem őket – válaszoltam, amint felmentem a lépcsőn. Megfordultam, a roadie felém taszította a bőröndömet. – Köszönöm a HATALMAS segítséget. Még motyogott valamit, mielőtt eloldalgott. A sofőr becsukta és bezárta az ajtót, majd visszasüppedt a székébe. A lakótér felé haladva mondtam: – Csak megyek, és kényelembe helyezem magam, amíg a srácok felébrednek! – Jó – mondta a sofőr, majd felrakta a fejhallgatót. Alig várta már, hogy végre rám se hederítsen.

Beljebb mentem a folyosón, és lerogytam az egyik ülésbe. Ah, micsoda borzasztó reggel! Halántékomat dörzsölgetve próbáltam csillapítani a kezdődő fejfájásomat, ami nemcsak a megterhelő reggel miatt alakult, hanem amiatt is, hogy ma még nem is ettem semmit, ez pedig teljes képtelenség ilyen alacsony vércukorszinttel. Reggel elaludtam, és annyira igyekeztem, hogy elérjem a gépet, hogy elfelejtettem felkapni az uzsonnát, amit anyám – aki még mindig nem fogta fel, hogy 21 vagyok és nem 12 – csomagolt nekem. Nem mertem bekukkantani a szekrénybe, hogy lássam, miféle táplálékot tartanak itt a fiúk. Biztos voltam benne, hogy egyik gyorsétteremből a másikba járnak. Inkább hátradőltem, és reméltem, hogy egy kis szundikálástól majd elmúlik a fejfájás. A busz himbálózva az útra hajtott, a zötykölődés nem sokkal később álomba ringatott. Mikor felébredtem, a nyakam és a fejem fájt attól, ahogy az ablaknak ütődött. Kinyújtóztam, és ásítottam. Odakint ameddig a szem ellát, búzamezők ringatóztak. Jesszus, mennyit alhattam? A telefonomra pillantottam, és láttam, hogy egy óra telhetett el. Megfordultam. A lakótér üresnek bizonyult, és síri csend honolt. A srácok bizonyára tivornyakómába zuhantak a kimerítő hétvége után. Néha akár negyvennyolc órát is kibírtak alvás nélkül, hogy aztán egy teljes napig aludjanak. Felkaptam a telefonomat, és írtam Gabe-nek. „Ébresztő, álomszuszék! Egyedül érzem magam. A tesóim elég bénán üdvözlik a húgukat.” Alig egy perc múlva rezgett a telefonom. „Helló, kislány! Gyere hátra a hálóba, épp lazulok!” Elmosolyodtam, és írtam: „Egy perc, és ott vagyok!” Felnyomtam magam a székből, hátramentem a hálófülkékhez, ahol Micah és Eli hortyogott. Könnyedén benyitottam. A szoba sötétségben úszott. – Gabe? Meglepetésemre nem ment a tévé, és nem is xboxozott. – Most írtam neked, úgyhogy ne hidd, hogy alvást színlelhetsz vagy valami! Felbotlottam egy halom ruhában, és lepottyantam az ágy szélére. – Gabriel Andrew Renard. Ha szerinted ez jó hecc, akkor szólok, hogy nem vicces! A takaró alól hosszú nyögés szűrődött ki, miközben egy test csúszott felém. Amikor kicsi voltam, a fiúk szerettek ijesztgetni engem. Sejtettem, mire megy ki most a játék, és egy ilyen reggel után nem volt hangulatom ehhez. – Jó, rendben. Ha ilyen bunkó vagy, akkor inkább kimegyek – mordultam fel, miközben felkászálódtam az ágyról. Egy kéz a derekam köré tekeredett, és visszahúzott a matracra.

– Mi…? – kezdtem volna, amikor egy férfi meleg teste a hátamra fordított, és ránehezedett. Egy másodpercembe került, hogy rájöjjek, a srác bizonyára nem Gabe. Perzselő ajkai az enyémre tapadtak, megremegtem. Mohón, vágyakozva tapasztotta száját az enyémre, miközben ujjaival beletúrt a hajamba. Amikor kinyitottam a számat, hogy tiltakozzam, egy nyelv csusszant bele kínzó táncot járva az enyémmel. A testem egy pillanatra még élvezte a bennem lüktető érzést. Aztán feleszméltem, hogy mi történik – épp megengedtem egy idegennek, hogy megcsókoljon –, és a keze már elindult felfedező útjára. Minden erőmmel eltoltam magamtól. – Szállj le rólam! – sikítottam. Rám se hederített, kezével a ruhám szélét kezdte bontogatni. – Bree, bébi, mi a fenének van rajtad ruha az ágyban? – mondta kuncogva. Bree? Ez a barom azért taperol engem, mert összetéveszt valakivel! Fogcsikorgatva rácsaptam meztelen, formás mellkasára. – Nem Bree vagyok! Elengedett, és matatni kezdett felettem. Az éjjeliszekrény lámpája felkapcsolódott. Őrjítően jóképű arc lebegett a fejem felett, a lélegzetem is elállt. Rövidre nyírt, sötét haja volt, és fülében jó pár piercinget viselt. Álmosságtól és vágytól szomjas kék szemek tekintettek rám. Alaposan végigmért, szemei elidőztek a ziháló mellkasomon és a combomon felgyűrődő ruhámon. – Nem, egyértelműen nem Bree vagy. Te sokkal jobb vagy nála, Angyal – mondta csábos vigyorral az arcán. Amikor lehajolt, hogy megint megcsókoljon, kezemet az arca elé emeltem. – Nézd, ha Gabe vett rá erre, akkor a mókának itt a vége. Vicces volt, ha-ha! Összevonta szemöldökét, amiben egy ezüstkarika csillogott. – Ki az ördög az a Gabe? Megremegett a szívem, és próbáltam elnyomni a testemben cirkáló félelmemet. – Nem a bátyáim vettek rá erre? – Nem, bébi, attól tartok, nem. – Ó, istenem! – sóhajtottam a kezemet a szememhez emelve. – Szóval azt mondod, hogy nem önszántadból bújtál az ágyamba?

Elkaptam a kezemet a szemem elől, és ránéztem. – Persze hogy nem! Hiszen nem is ismerlek! – Nos, akkor hadd ismerjelek meg jobban – mondta, miközben közelebb húzódott hozzám. Egy pillanatig harcoltam a testemben keringő vágyakozással. Elvégre még sosem csókolóztam idegennel, és nem is voltam még sem ismeretlen férfi, sem a barátom ágyában. A fiúk terén nem sok tapasztalatom volt. – Nem, mennem kell – mormoltam, miközben száját az enyémre tapasztotta. – Ne állj ellen! Ígérem, később nem fogok rólad rosszat gondolni. Gondoskodom arról, hogy olyan jó legyen neked, hogy te se gondolj magadról rosszat, Angyal. Egyértelmű volt, hogy nem enged el. A vágyakozást felváltotta bennem a harag. Ki a bánatnak képzeli magát, hogy lefog, és megpróbál engem jobban megismerni? Minden erőmet összeszedve felhúztam a térdemet, és ágyékon rúgtam. – Bassza meg! – nyögte, és legurult rólam. Kihasználva az alkalmat kimásztam az ágyból, feltéptem a hálószoba ajtaját, és kiviharzottam az előtérbe. – Jól van, srácok, most már elég volt a heccből! Jobb lesz, ha most azonnal jöttök, és bocsánatot kértek! – üvöltöttem. Az alvófülkékből három pár láb kandikált elő, majdnem egyszerre érve földet. Három álomittas, erősen tetovált rocker – különböző öltözöttségi állapotban – meglehetősen zavart tekintettel pislogott rám. – Basszus! – suttogtam, előrezuhantam, és minden elsötétült előttem.

2. fejezet Jake Égő fájdalom hasogatott a lábam közt, és gyötrődve nyögdécseltem. Egy perce még egy mennyből pottyant angyallal csókolóztam, a következőben meg pokoli futótűz terjed az ágyékomban. Távolról hallottam az angyalt, amint teli torokból üvölt, majd egy hangos puffanás következett. Amikor megint tisztán láttam, fogcsikorgatva kivánszorogtam az ágyból. Bokszeremen keresztül a fájó heréimet markolva kibotorkáltam a hálószoba ajtajáig. A dühöngő nősténnyé vált angyal ott feküdt kiterülve az előtérben. AJ mellette ült, fejét az ölében ringatva, míg a másik két bandatag, Brayden és Rhys letérdelve néma csodálkozással bámulta a lányt. Amikor Brayden a szeme sarkából megpillantott az ajtóban, sötét szemeivel rám hunyorgott. Felállt, állát összeszorítva elindult felém. Magas, izmos termetével még akár ijesztő is lehetett volna, ha nem tudom, milyen lágyszívű kis piperkőc. – Haver, mi a fene van itt? Feltettem a kezemet. – Honnan az ördögből tudjam? Felébredtem, ott volt az ágyamban, aztán tökön rúgott! AJ megrázta sötét fürtjeit, és felvihogott: – Még dolgoznod kell a csajozási technikádon, ember. Beintettem neki, majd ugyanazzal a kezemmel dörzsölgettem az álmos szemeimet. – Azt hittem, Bree az, mivel ő mindig belopózik az ágyamba a turnéállomásokon. Aztán a csaj valami Gabe nevű ürgét emlegetett, meg hogy a tesói vették rá erre az egészre. – Logikus. Elvégre melyik ehhez hasonló édes, rendes lány volna hajlandó veled ágyba bújni? – jegyezte meg Rhys. Kék szemei huncutul csillogtak, miközben a gyémánt fülbevalóját csavargatta. Mindannyian a lányra pillantottunk. Való igaz, nem groupie-nak tűnt, mint mondjuk Bree. Inkább Brayden feleségére, Lilyre emlékeztetett. Iskolás szerelmespár voltak, és valahogy a kapcsolatuk túlélte az elmúlt nyolc év minden őrültségét, beleértve, hogy a zenekar, a garázst kinőve, az ország legnagyobb arénáiban kezdett zenélni. AJ megvakarta sötét borostáját, majd széles vigyorral az arcán azt mondta: – A nyári ruhával meg a fejpánttal egészen olyan Sookie Stackhouse-kinézete van a True Bloodból. Tiszta, de ördögien szexi! Rhys fintorgott egyet, és szőke fürtjeit rázta.

– Ó, dehogy! Százszor szebb az arca, mint Sookie-nak – közelebb húzódott a lány dekoltázsához. – És ejha! Nézd meg azokat a csöcsöket! Brayden idegesen felmordult: – Srácok, mi lenne, ha nem a pöcsötökkel gondolkodnátok, hanem inkább arra koncentrálnánk, hogy itt fekszik előttünk kiterülve egy szegény, védtelen lány? – Túl régóta vagy nős, Brayden – mondtam a szőkeség alakján mélázva. Olyan érzésem volt tőle, mintha a menny ereszkedett volna le rám. Legalábbis addig, míg elég fájdalmasan ágyékon nem rúgott. Felnyögött, mi pedig, mintha valami helytelen dolgon kaptak volna rajta, hátraugrottunk. Pislogott párszor, szemöldökét összeráncolva dörzsölte halántékát. Arcán csalódottság tükröződött. – Ó, istenem, ezek szerint nem rémálom volt! AJ felnevetett: – Tudod, más lányok általában sokkal lelkesebbek, ha találkoznak velünk. – Ó, igazán sajnálom, ha faragatlan voltam. Nem úgy értettem, ahogy hangzott – mondta tágra nyílt, sötétkék szemekkel. – Az volt faragatlanság, hogy a golyóimba térdeltél! – mondtam ölbe tett kézzel. Fejét elfordítva megsemmisítő pillantással végigmért, majd felült. – Nem hagytad abba a molesztálást. Mi mást tehettem volna? – csattant fel. Brayden dühösen kettőnk közé állt. – Mintha ezt az aprócska részletet kifelejtetted volna a történetből. AJ kinyújtotta a karját. – Na, gyere, Sookie, hadd húzzunk fel arról a koszos földről. A lány zavartan nézett. – De az én nevem nem Sookie. Abigail vagyok. Vagyis Abby. Amikor AJ felhúzta a földről, a lány imbolyogva a mellkasának dőlt, miközben próbált megállni. AJ úgy tűnt, a kelleténél jobban élvezi a véletlen érintkezést, és hogy a lány a pólójába kapaszkodva próbálta visszanyerni az egyensúlyát. A jelenet láttán a szememet forgattam. Bizonyára Brayden is észlelte a dolgot, mert karon fogta Abbyt. – Gyere ide, és ülj le! – mondta az egyik ülés felé haladva.

– Na, jó volt a dörgölőzés, seggfej? – mormogtam AJ-nek. – Egy kis darab mennyország! – vigyorgott. – Diablo linda, esas tetas se sienten increible. Me gustaria metertelo hasta que estes gritando.{1} Abby mintha megfagyott volna. Elhúzódott Braydentől, és megfordult: – ¡Ni te lo pienses sucio!{2} AJ szemei majd kiestek a csodálkozástól, szemöldökei fennakadtak. – Hogy az ördögben tudsz spanyolul? – A szüleim misszionáriusok voltak. A kisgyerekkorom nagy részét külföldön töltöttem, Mexikóban, Közép-Amerikában és Brazíliában. De a portugáltudásom nem annyira jó, mint a spanyol – mondta AJ-re sandítva. – ¡Pendejo!{3} – Tényleg, micsoda seggfej vagyok, hogy ezt mondtam – mondta hangosan felnevetve. – Elnézést, Sookie, vagyis Abby – kezét nyújtotta a lány felé. – Alejandro Joaquin Resendiz vagyok, más néven AJ, a Runaway Train kiváló dobosa és a te jövendőbeli latin szeretőd. Abby vigyorogva rázott vele kezet. – Abby Renard. AJ sötét szemei kidülledtek. – Ne! Renard? Mint Renard Parish a True Bloodból? Látod, tényleg elmehetnél Sookie-nak! – Igazi sármőr vagy, igaz, AJ? – kérdezte Abby kuncogva. – Ahogy szeretnéd, mi amor. Van fogalmad róla, mennyire izgató a te ajkaidról hallani folyékony spanyol beszédet? – szeme fennakadt a gyönyörtől. – Nem, de gondolom, kifejted nekem, igaz? Nem tudtam visszafogni a kuncogást. Minél többet beszélt Abby, azaz az Ördög Angyala, annál jobban kezdtem megkedvelni. Nem volt tőlünk elájulva, és teljesen magát adta – égő ágyékom volt ennek bizonysága. Rhys előrelépett, és kezét nyújtotta Abbynek. – Rhys McGowan vagyok, a basszusgitáros. Ha igazi férfira vágysz, sokkal jobb választás vagyok, mint ez a marha – mondta hüvelykujjával AJ-re mutatva. AJ Abby kezét ajkaihoz emelte.

– Csak emlékezz: a latin férfiak a legjobbak. – Megpróbálom észben tartani – motyogta. Elhúzta kezét AJ-től, és a fejéhez kapott. – Jaj, miért vagyok még ilyen kába? AJ egy üveg vizet vett elő a hűtőből, és átnyújtotta Abbynek, míg Brayden letérdelt mellé. – Talán tedd a fejedet a térdeid közé – javasolta megnyugtatóan. Eközben Rhys felkapott egy papírtörlőt, a csap alá dugta, majd Abby felé nyújtotta. Hitetlenkedve figyeltem a bandatársaimat. Mindannyian majd megfeszülve azon igyekeztek, hogy figyelmességükkel jó benyomást keltsenek Abbyben. Ilyesmi soha, de soha ezen a buszon még nem történt. A csajok csak azért voltak, hogy körberajongjanak vagy szexuális téren kiszolgáljanak minket. Amint ezzel megvoltak, minden teketória nélkül elküldtük őket. Bár Brayden motivációja más volt. Övé volt a gondoskodó apa szerepe, de nem csak a buszon, elvégre van egy négyéves fia, Jude és egy nyolc hónapos lánya, Melody. Függetlenül attól, miféle csöcsök és seggek fordultak meg a szeme előtt ezen a buszon a hét minden napjának huszonnégy órájában, mindig hű maradt a feleségéhez. Bár nem foglalkoztam ezzel, azért nagyon csodálom, hogy sosem csalta meg. – Jól vagyok, tényleg, ne csináljatok nagy ügyet ebből! – sóhajtott Abby. Haját hátrasimította, és lesöpört néhány porcicát a ruhájáról. – Alacsony a vércukrom, szóval néha, ha nem eszem, elájulok. Ehhez jött még az adrenalinlöket, hogy egy idegen ágyában voltam, és hogy a bátyáim helyett benneteket találtalak itt. Emiatt ájultam el. Tétovázva belekortyolt a vízbe, majd arcát megpaskolta a papírtörlővel. Amikor felpillantott, észrevette, hogy mindannyian őt nézzük. – Fogadok, most mind azon gondolkodtok, hogy kerültem ide, igaz? Brayden az Abby dekoltázsánál fészkelő belépési engedélyre biccentett. – Hadd találjam ki! Rossz buszra szálltál? Abby bólintott, majd elkezdte mesélni, miért jött egyáltalán a Rock Nationre. Amikor a roadieról és a Jacob’s Ladderről magyarázott, elakadt a lélegzetem. – Azt hitte, engem keresel. – Hm? – Jake Slater vagyok. Felteszem, nem igazán figyelt rád, igaz? Bólintott. – Ha belegondolsz, a Jake Slater és a Jacob’s Ladder picit hasonlóan hangzik, ha egyáltalán az a

kretén hallott valamit még a J után. Valószínűleg azt gondolta, engem keresel. Abby fölvonta a szemöldökét. – És gyakran járnak ide mindenféle lányok bőrönddel meg gitártokkal? – kérdezte. Elvigyorodtam, mire Abby elpirult. – Mindegy – motyogta, és elkapta a pillantását. Az asztalon rezgő telefonja szakított minket félbe. Felkapta, és kétségbeesetten a fülére tapasztotta. – Gabe, istenem, olyan jó, hogy hívsz! A telefon másik végéből kiszűrődő hang aggodalmasan beszélt. Abby a fejét rázta. – Nem, egyáltalán nem tojtam be a turnétól! Csak az van, hogy… ööö… rossz buszra szálltam fel. A válaszra arcát düh árnyékolta be. – Ó, igazán? Akkor talán valamelyik seggfej közületek elém jöhetett volna! – tette hozzá felháborodva. – Na, te csak ne oktass ki a káromkodásról! Felnőtt nő vagyok, azt mondok, amit akarok. Nem hiszem el, hogy kihangosítottál! Eli, ha nem hagyod abba a röhögést, ellátom a bajodat, amint találkozunk. Ha azt hiszed, hogy nem vagyok erre képes, akkor emlékezz csak vissza Costa Ricára! Nem bírtam megállni, hogy ne nevessek ezen a fenyegetőzésen. A srácok ugyanilyen jól szórakoztak. – Hogyan történt?! Vagy száz másik busz volt ott, Gabe! Amikor a Jacob’s Ladder buszáról kérdezősködtem, azt hitték, Jake Slaterre gondolok. Gabe sivító hangja olyan hangosan szűrődött ki a telefonból, hogy mindannyian hallottuk a kérdést: – Te a Runaway Train buszán vagy?!! – Igen – felelte. Gabe megjegyzése hallatán Abby felhorkant: – Eddig még csak a dobossal és a basszusgitárossal vagyok túl a dolgon, de szerintem belefér még egy kimerítő hármas a többiekkel. Aztán ha megállunk vacsorázni, még talán lesz egy kis gangbang a roadie-kkal. Rhys a torkát köszörülte, AJ az orra alatt mormogta, „baszki”. Még én sem tudtam parancsolni az ölemnek, annyira izgató volt a képzeletbeli leírás. A szemeit forgatta. – Gabe, bíznál bennem? Eddig tartogattam a szüzességemet. Azt hiszem, még egy darabig menni fog. Meredten néztünk egymásra mindannyian. Rhys olyan erősen húzkodta a fülbevalóját, hogy az kiesett

a füléből és a földre pottyant. AJ újabb sörért nyúlt, és egy húzásra kiitta – mellkasa hevesen zihált, amikor Abbyre bámult. Még Brayden is megrökönyödött a kijelentés hallatára. Valószínűleg mindannyian ugyanazt gondoltuk. Hogyan lehetséges, hogy egy ilyen bomba nő, mint ő, még mindig… szűz? Abby megfordult, és látta az arcunkra kiült döbbenetet. Hirtelen elpirult, és kezébe temette arcát. Visszahuppant a székébe, és fejét a térdei közé szorította. – Nem hiszem el, hogy ezt mondtam egy csapat férfi előtt – suttogta. Amikor Gabe valami mást mondott, hangja elcsuklott az érzelmeitől. – Nézd, csak azt szeretném tudni, hogyan oldjuk meg ezt a helyzetet. – Szipogott párat, felemelte a fejét, és végignézett rajtunk. – Jó, egy perc – és átadta a telefont Braydennek. – Tudni szeretné a turnéterveteket, hogy minél előbb átszállhassak a buszról egy gépre. Bólintott, átvette a készüléket, és arrébb húzódott. – Szia, Gabe! Itt Brayden Vandenburg, és ne aggódj, gondoskodom majd Abbyről addig, amíg el nem jut hozzátok – hátrahőkölt, mintha megszédült volna. – Egyáltalán nem így értettem! Mellesleg nős férfi vagyok. Na, most az a helyzet… – a hangja elhalkult, amint a folyosón előrébb ment. Rhys nyugtatásképp megpaskolta Abby hátát. – Ne aggódj, minden rendben lesz. Arcát kezébe temetve azt motyogta: – Köszönöm. Remélem, így lesz. Rhyst arrébb szorítva letérdeltem Abby mellé. Állát fölemeltem, és a szemébe néztem. – Ne lihegd túl a dolgot, Angyal! A bátyád és Bray majd kitalál valamit. Megígérem, hogy visszaviszünk a kis civilizált életedbe a lehető leggyorsabban, még azelőtt, hogy traumát szenvednél attól, hogy velünk kell egy légtérben lenned. Ellökte a kezemet. – Mit értesz azalatt, hogy civilizált? – Csak azt, hogy egyértelműen hozzá vagy szokva egy bizonyos fajta életstílushoz. Szőke szemöldökét magasan felvonta, olyannyira, hogy azt hittem, felfut egészen a fehér fejpántjáig. – Arra célzol, hogy én valamiféle elkényeztetett kis fruska vagyok, aki megszokta, hogy minden nyikkanására körüldongják? – Talán.

Abby rám hunyorított. – A szüleim misszionáriusok voltak. Van fogalmad arról, hogy ez mit jelent? – Mindent tudok a misszionáriuspózról, Angyalom. Sőt épp szerettem volna veled is megismertetni, mielőtt beletérdeltél a herémbe! – mondtam önelégült mosollyal. – Komolyan mondom, gusztustalan vagy – kiáltotta, és felpattant a székből. Majdnem megtántorodott. Felálltam. Ujját a mellkasomnak nyomva azt mondta: – Akkor most közlöm veled, hogy nem vagyok egy kis nebáncsvirág, aki képtelen meglenni anélkül, hogy valaki segítene neki. A misszionáriusok és a családjuk élete nagyon egyszerű, úgyhogy hidd csak el, amikor azt mondom, hogy láttam már elég kemény dolgokat az életemben. Igen, éltünk nagyvárosokban, Brazílián belül Rióban, vagy Mexikón belül Guadalajarában, de bejártam a dzsungeleket is. Volt úgy, hogy napokig nem tudtunk mosdani, se telefonálni, de wifi sem volt ám! Úgyhogy biztosíthatlak, semmi olyat nem tudsz művelni sem te, sem a kedélyes kis cimboráid, ami megdöbbentene vagy megijesztene. Szememet forgattam. – Ugyan már! Egyrészt kifeküdtél a srácok látványától, nem is beszélve arról, hogy egészen odáig voltál, és majd kiugrottál a kis csipkés bugyidból, amikor smaciztunk. – Azt akarod mondani, hogy nem bírnám ki itt a buszon? Rásandítottam. – Ugyan már, Angyalka! A poklok poklát élnéd meg, ha akár csak egyetlen éjszakát is a buszon kéne töltened velünk. A tomboló szextúráinkról, a trágár beszédünkről és a csapnivaló asztali etikettünkről nem is beszélve. – Úgy tűnik, elfelejted, hogy van három bátyám. Elég jól ismerem a fékezhetetlen fiúkat. Karba tett kézzel, pimasz mosoly kíséretében azt mondtam: – Szóval úgy érted, hogy ha volna lehetőséged arra, hogy leszállj a buszról a következő pár órában, akkor sem tennéd meg? Közelebb lépett, szemtől szembe álltunk egymással. – Úgy értsem, hogy szerinted nincs bátorságom ahhoz, hogy itt maradjak? – Igen. AJ felkapta a kezét.

– Hé, ti ketten, mégis mit gondoltok, mi a fenét csináltok? – Mik a feltételek, hogy bebizonyítsam, tévedsz? – Egy hét a buszon – vágtam rá gondolkodás nélkül. Kőkemény határozottsága kissé megingott. – Egy hét? – kérdezett vissza elcsukló hangon. Rhys megpróbált minket szétválasztani. – Na jó! Nagyon vicces, de most már ideje abbahagyni – mondta. Egyikünk sem lépett hátra, ezért így szólt: – Hadd emlékeztesselek benneteket arra, hogy Abbynek egy turnén kell lennie, ahogyan mi is azon vagyunk. Senkinek semmit nem kell bizonyítania, rendben? Abbyről rá emeltem a pillantásomat. – Ez nem rád tartozik, ember. Ez csak rám és Angyalra tartozik. – Abbynek hívnak – morogta. – Szóval, mi lesz, Angyal? – vontam fel kérdőn a szemöldökömet. Mielőtt elfordult, láttam, hogy kék szemében düh tombol. Odatrappolt Braydenhez, elvette tőle a telefont, majd beleszólt: – Gabe, kicsit változott a terv.

3. fejezet Abby – Megőrültél? – üvöltötte Gabe a fülembe. A hangja legalább egy oktávval emelkedett, mióta átvettem Braydentől a telefont, és közöltem vele a fogadást. Arrébb húzódtam a srácoktól, és így már bent voltam abban a hálószobában, ahonnan nem egészen húsz perce menekültem ki. Amikor hallótávolságon kívül kerültem, válaszoltam: – Nem, teljesen normális vagyok, köszönöm szépen. A fiúk már megint kihangosítottak, mert most Eli esett nekem. – Nézd, Abster, mi mind tudjuk, milyen az, amikor elfog az indulat heve és előbújik belőled az elkényeztetett, „akkor-is-az-lesz-amit-én-akarok” kislány. De itt most nem arról van szó, hogy veszekedni akarunk veled. Ez egy seggfej rocksztár! Higgy nekem, a világon semmit nem kell bizonyítanod Jake Slaternek. A holnapi nap után többé nem is látod, szóval azt mondom, hagyd ezt a nyomorult fogadást, és szállj le arról a szaros buszról! Most azonnal! – Matthew Elijah Renard, most nem oktatsz ki a káromkodásról? A hírhedt kis kalandjaid a nőkkel turnékon és azon kívül pedig mennyiben különböznek Jake viselkedésétől? Úgy értem, mit szólna ehhez anya és apa? – dorgáltam meg. – Abigail Elizabeth, ne pimaszkodj velem! – vágta rá. A falnak dőlve felsóhajtottam. – Ugyan, srácok! Egy turné az turné. Kiváló tapasztalatszerzés, úgyhogy végül is jó lehetőség számomra. Eli felmordult. – Lehetőség? Mégis mire? Hogy lealacsonyítsanak, fixírozzanak, vagy becsábítsanak legalább egy, ha nem több, szexuális úton terjedő betegségtől hemzsegő ágyba? – Nem, de szerintem jó lenne látni egy másik együttes belső munkáját – feleltem a szememet forgatva. – És azt gondolom, hogy igazságtalan és ítélkező vagy a srácokkal. Oké, valószínűleg igaza van abban, hogy mindegyikük így gondolkodik, leszámítva talán Braydent, de nem hagyhattam, hogy ezt Eli is tudja, különben egész nap hallgathattam volna. – Abby, huszonegy éves szűzlány vagy, akinek azon a két felekezeti ifjúsági csoportvezetőn kívül, akikkel valószínűleg nem nagyon jutottatok tovább csóknál, semmi tapasztalata nincs a férfiak terén. – Hah, csak hogy tudd, Paullal pettingeztünk is! – abban a pillanatban, amikor e szavak elhagyták a

számat, összerezzentem. A legkevésbé sem volt szükségem arra, hogy a bátyáim tudjanak a szexuális életemről. Vagy annak hiányáról. – Aú! Hadd ne képzeljem el! – jajdult fel Gabe. – Mindegy – morogtam. – Függetlenül attól, hogy mit csináltál és mit nem – horkant fel Eli –, mi fiúk vagyunk, és van péniszünk, és azt gondolom, jobban tudom, miről fantáziálnak most veled kapcsolatban, és hogy mindegyikük, kivéve talán azt, amelyik nős, meg akar téged dugni – csattant fel. Elakadt a lélegzetem, miközben csettintést hallottam a vonal túlsó végén. – Ne beszélj így előtte – szólt figyelmeztetően Micah. Örültem, hogy végre hallom a hangját. Ő volt a legvisszafogottabb a fiúk közül, a nagy, lágyszívű gondolkodó, olyan végtelen lélekkel, mint az óceán. – És te mit gondolsz, Mike? Mélyet sóhajtott. – Részben osztom a fiúk korábban kifejtett véleményét, de emellett megpróbálok távlatokban gondolkodni. Te egy ragyogó fény vagy, Abby, és ki tudja, mi jót tudnál tenni az alatt a rövid idő alatt a fiúkkal, amit a Runaway Trainnel töltesz. – Pontosan. Apa és anya is úgy nevelt fel, hogy élethelyzettől és a körülményektől függetlenül mindenkinek adjunk egy esélyt, igaz? Mielőtt Micah válaszolhatott volna, Eli felnevetett: – Ha egy percig is azt gondolod, hogy apának nem lesz semmi gondja azzal, hogy te ott vagy egy buszon négy kemény rockerrel, akkor teljesen elment az eszed! Apánk említése hallatán a magabiztosságom megcsappant. Ó, jesszus, mit csináltam? Meg fog ölni! Huszonegy vagy sem, az apa, aki a széltől is óvja a gyerekét. Sosem fogja teljesen elfogadni, hogy a lánya már felnőtt. Hallgatásomra válaszul Micah azt mondta: – Ne aggódj, Abby! Beszélek vele, és megpróbálom elsimítani a dolgot. Végül is, mi mind ismerünk téged. Tudjuk, hogy képes vagy ezt végigcsinálni, és nem adod át magad a kísértésnek. Igaz? – Naná, persze! – Akkor alig várom, hogy egy hét múlva találkozzunk! – Én is, Mike!

Hangosan belefújt a telefonba. – De egy percig ne gondold, hogy nem foglak mindennap felhívni és ellenőrizni legalább egyszer, ha nem kétszer! – Nem is számítottam ennél kevesebbre – mondtam nevetve. – Szeretlek, kislány! – Én is szeretlek – amikor a másik kettő elhallgatott, hozzátettem –, és szeretlek titeket is, Gabe és Eli, még akkor is, ha ilyen bumburnyákok vagytok! – Tudod, hogy szeretünk, Abster. Te vagy a legédesebb teher a vállunkon, mióta anya hazahozott a kórházból. – Köszi – morogtam. – Ha valamelyik seggfej csak egy ujjal is hozzád mer érni, én nem foglalkozom ezzel a „fordítsd oda a másik orcádat is” dologgal, és szétrúgom a seggét, megértetted? – morogta Gabe. Fejemet csóválva elvigyorodtam. – Jó, átadom az üzenetet. – Ezt örömmel hallom. – Akkor jó. Itt az ideje elköszönni. Kórusban zengték a sziát, mielőtt letettem a telefont. A keblemre fogtam a készüléket, és beleborzongtam, amikor végre szembesültem a döntésem súlyával. A Runaway Train nagy, nőfaló énekesével fogadtam abban, hogy eltöltök egy teljes hetet a turnébuszon. Mégis mi a fenét gondoltam? Idegesen fújtam ki a levegőt. Végül is, most már kár ezen aggódni. Ahogy anyám mondaná: magamnak vetettem meg az ágyat, nekem kell belefeküdnöm. Ezzel újabb aggodalom fogott el. Hol fogok aludni? Nagyon reméltem, hogy egyik fiúval sem kényszerülök egy ágyba. Körbenéztem, és megszámoltam a fekhelyeket. Ha az egyik srác a hálószobában alszik, akkor még van két pluszhely. Fú, rendben, így legalább nem kell egy ágyon osztoznom a polipkezű Jake Slaterrel. Mély levegőt vettem, ellöktem magam a faltól és visszatértem az előtérbe. Amint végigmentem a folyosón, láttam, hogy a fiúk az asztal körül ácsorognak. – Minden rendben? – kérdezte aggodalmas tekintettel Brayden. – Nos, amennyire rendben lehet akkor, amikor a bátyáim azt gondolják, teljesen elment az eszem, hogy belementem egy fogadásba, ami miatt egy buszon kell maradnom egy csapat teljesen idegen férfival, akik nem mellesleg elég kemény rockerek – mosolyt erőltettem a számra. – De ettől

eltekintve pompásan vagyok. Brayden bólintott. – Megértem őket. Két húgom és egy nyolc hónapos kislányom van. – Ó, van róla képed? Boldogan előkapta a telefonját a zsebéből, és átnyújtotta nekem. A képernyővédőjén egy gyönyörű, sötét hajú és szemű kislány vigyorgott egy szőkésbarna loboncú, kék szemű kisfiú mellett. – Ő itt Melody Lane, ő pedig Jude Paul. Négyéves. – Hadd találjam ki! Nagy Beatles-rajongó vagy? – kérdeztem vigyorogva. Jake felmordult mellettünk. – Inkább Beatles-megszállott. Szereti azt gondolni magáról, hogy ő Paul McCartney. Brayden csak jól nevelten csóválta a fejét Jake szurkálódására. – Én is sok dalszöveget írok, mint Paul, emellett észveszejtően jó gitáros vagyok. Rámosolyogtam. – Én is imádom a Beatlest. A szüleim kedvenc együttese, úgyhogy a zenéjükön nőttem fel. – Kedvenc dal? – kérdezte Brayden. – Kétségtelenül a Let it Be. – Az enyém is! – csapta össze vidáman a kezét. – És az utánozhatatlan Paul McCartney írta. Fölnevettem. – Pontosan – pillantottam ismét a képre. – A gyerekeid igazán imádni valók, Brayden. Jude egyértelműen igazi szívtipró lesz! – Igen, ő a feleségemre hasonlít, Melody pedig az én szakasztott másom. – Már most, nyolc hónaposan nagyon szép. Sok gondod lesz úgy 12-13 év múlva. Elfintorodott. – Ne is mondd! Vele még védelmezőbb leszek, mint a húgaimmal. Bólintottam.

– Ezt már csak azért is el tudom képzelni, mert az apám még őrültebb, mint a bátyáim. A legkisebb húgnak lenni nem mindig könnyű, főleg nagy korkülönbséggel. Az ikrek, Gabe és Eli 26 évesek, Micah pedig 28. – Bizonyára nagyon el vagy kényeztetve – jegyezte meg önelégülten Jake. A fejemet ráztam. – Igen, de nem úgy, ahogyan gondolod. – Meglátjuk – motyogta felém kacsintva. Fogtam magam, és a fiúkkal szemben leültem az egyik ülésbe. – Szóval, mi az ábra veled, Angyal? – kérdezte AJ. – Az ábra? – kérdeztem zavartan. – Miért jöttél a Rock Nationre? Csak körülnézni és a tesóiddal lógni, vagy mi? Már nyitottam volna válaszra a számat, amikor Jake gúnyos megjegyezést tett. – Nyilván benne van az iparban, elvégre gitárral jött, te húgyagyú. – Hát… Igen is és nem is vagyok benne az iparban és lógok a tesóimmal. Ősztől már elvileg fellépnék velük, legalábbis Gabe-bel és Eli-jal, ugyanis Micah ki akar lépni, mert augusztusban megnősül. – Ejha, a fellépés az elég nagy dolog – mondta Brayden. Bólintottam. – Ne is mondd! A nyár felét turnézom végig velük tesztelésképp, hogy lássam, tényleg akarom-e csinálni. Ha nem, akkor a fiúk vagy felvesznek valaki mást, vagy duóként folytatják. Jake lenézően felhorkantott. – Egy életre szóló lehetőséget dobnak az öledbe, te pedig nem vagy biztos abban, hogy akarod? – Nem arról van szó, hogy nem értékelem. Csak az elmúlt három évben azért tanultam, hogy ápolónő legyek. Most mentem volna a klinikára. – Még mindig bosszankodó pillantására hozzátettem: – Hosszú távon azt gondolom, hogy életet menteni és segíteni az embereknek talán kicsit fontosabb dolog, mint szórakoztatni őket. Felvonta szemöldökét. – Nem gondolod, hogy a zene is segíthet az embereken?

– Nos, én… – Egy bizonyos dal depressziós vagy öngyilkos hajlamú emberek számára akár az életet is jelentheti. A zene inspirálhat, reményt, biztatást, támogatást, szeretetet adhat, az emberiség méltatását is jelentheti, ideértve Istent is – mondta rám szegezett tekintettel. Meglepve pislogtam, milyen szenvedéllyel beszélt. – Igazad van, a zene valóban megváltoztathatja és formálhatja az életünket. Jake a gitártok felé biccentett. – Na, akkor játssz nekünk valamit! – Komolyan? – kérdeztem, Jake-ről a többi fiúra nézve. AJ vigyorgott. – Si, mi amor. A szememet forgattam. – Elég a spanyolból. – De már mondtam, mennyire felizgat a te szádból hallani! – De nem akarlak téged felizgatni – mondtam fanyar mosollyal. Egy kórusnyi „ó” szakadt fel Jake-ből és Rhysből, amire AJ csak a fejét rázta. – Erről ennyit – ugratta Rhys. – Rendben, azt hiszem, ez a legalkalmasabb idő arra, hogy lefektessünk néhány alapszabályt a fogadásunkhoz. – Jaj, csak nem fogsz bepunculni, ugye? – kérdezte Jake. Elfintorodtam. – Utálom ezt a szót. Amikor elkezdte ismételni, ujjammal figyelmeztettem. – Egy hétig itt maradok a buszon, és megnyerem a fogadást, de van néhány szabály, jobban mondva, néhány udvariassági formula, aminek követését elvárom tőletek. – Egyetértek Abbyvel – szólalt meg Brayden.

– Hát persze – morogta Jake. – Először is, tartsátok tiszteletben a határaimat! Jelenleg nem azért vagyok itt, hogy valamelyikőtök játékszere vagy ágyasa legyek, úgyhogy nagyra értékelném, ha nem nyomulnátok rám. AJ joviális pillantása elhalványult. – Tehát nem gondolod, hogy dögös vagyok? Mivel úgy nézett ki, mint akit megsértettek, újra kellett gondolnom a stratégiámat. – AJ, te nagyon jóképű fickó vagy. Már most látom, hogy nagy szíved van és remek humorérzéked. Aki nem akar téged, az vak – kihúzta magát, és mellét kidomborítva nézett a többiekre –, de azt hiszem, mind a ketten tudjuk, hogy végső soron te nem kapcsolatra vágysz velem, igaz? Csak szeretnél a bugyimba jutni. Megköszörülte a torkát. – Igen – vallotta be félénk mosollyal. Viszonoztam a mosolyát, aztán Jake-re és Rhysre siklott a pillantásom. – Tehát ott tartottam, hogy értékelném, ha némi megbecsülést mutatnátok azzal, hogy nem nyomultok rám, valamint kicsit vigyáznátok a nyelvetekre, azaz visszafognátok a szexuális utalásokat. Valahol mélyen képesek vagytok arra, hogy úriemberként viselkedjetek, és hogy a nőket ne csak úgy kezeljétek, mint valami kívánatos játékszert, ugye? – Ilyenről nem tudok – mondta Jake. – Ó, ha itt lenne az édesanyád, ugyanígy viselkednél, mint most? – Nem – mondta mogorván. – Remek. Akkor egyetérthetünk abban, hogy megpróbáltok úriemberként viselkedni. Van valami kérésetek? Jake mintegy fölém magasodva előrelépett, én pedig próbáltam ellenállni annak, hogy ne húzzam össze magam. – Ha mi úriemberként viselkedünk, akkor neked gondoskodnod kell arról, hogy a ruhatárad… ne legyen csábító. Lepillantottam a nyári ruhámra. A szoknyarész a térdem alá ért, és mivel ezt a ruhát sokszor viselem a templomban is, kérése meglepett. – Ezzel van valami gond?

Amikor ránéztem, Jake vágytól éhes szemeit épp a dekoltázsomon legeltette. Megköszörültem a torkomat. – Túl sok a fedetlen bőrfelület és láb, szóval azt mondanám, hogy innentől kezdve farmer és póló legyen rajtad. Minél bővebb szerkó, annál jobb – tanácsolta. – Rendben, örömmel engedelmeskedem – mondtam. – Ez a pizsamára is vonatkozik. Tehát a kombiné és a forrónadrág tiltólistán van. Ajkamba haraptam, amikor végiggondoltam, milyen pizsama van a bőröndömben. – Rendben. Tegyünk egy próbát! De akkor meg kell állnunk egy áruháznál, hogy vegyek néhány hálóruhát meg pólót. Jake elvigyorodott. – Örömmel hallom, hogy hajlandó vagy velünk együttműködni. Végtére is mi jó sülhet el egy csapat felspannolt, kanos férfitól? Buján megnyalta ajkait, én pedig fogcsikorgatva suttogtam: – Egyáltalán semmi. – Pompás! – Jake megfordult, és átnyújtotta nekem a gitártokot. – Most pedig, kérlek, énekelj nekünk valamit! – Örömmel – lehajoltam, kinyitottam a zárat, és Jake meglepett pillantása kíséretében előhúztam a gitáromat. – Mi a gond? – Semmi, csak azt gondoltam… – Tájékoztatásul közlöm, hogy ez egy Gibson Hummingbird, ami vagy 3000 dolcsi. Halálra dolgoztam magam, hogy ki tudjam fizetni. Elvigyorodott. – Angyalom, ez egy nagyon pöpec gitár. És mielőtt félbeszakítottál, azt akartam mondani, hogy azt gondoltam, épp olyan csili-vili lesz, mint Taylor Swifté. Elővettem a pengetőmet, felé intettem, és kacsintottam. A csillogó lila tárgy láttán hátravetette fejét és felkacagott. – Ó, Angyal, örömmel látom, hogy nem okozol csalódást!

Ölembe vettem a gitárt, és a fiúkra néztem. – Szóval, mit játsszak nektek? – Amit a zenei igazgatóknak játszottál. Bizonyára lenyűgözted őket, ha ismeretlenül is engednek fellépni a turnén – javasolta Rhys. Bólintottam. – Rendben. Adele Someone Like You gitárverzióját adtam elő, nem a zongorát. Jake meglepetten vonta fel a szemöldökét. – Adele? A hangjából ítélve arra következtettem, hogy azt gondolta, kizárt dolog, hogy olyan hangom lenne, ami akár csak Adele hangjának közelébe érhet. – Igen, Adele – feleltem. Karját keresztbe fonta a mellén, és még mindig kétkedve nézett. – Rendben. Akkor nyűgözz le minket, Angyal. Megköszörültem a torkomat, és tettem néhány bemelegítő pengetést a gitáron. Aztán belekezdtem a dal első soraiba. – I heard that you’re settled down… Tény, hogy szerettem volna jó benyomást tenni a fiúkra, de azért akartam igazán jó lenni, hogy Jake kétkedő vigyorát letöröljem az arcáról. Úgyhogy az egyetlen dolgot tettem, amit tudtam, hogy előadáskor tenni kell: kizártam őket. Az egész rólam szólt, a gitárról, a zenéről és a dalról. Ahogy a hangom a szűkös kabinban visszhangzott, behunytam a szememet és átadtam magamat a szövegnek. A lelkemet beleadtam a magas és mély hangokba, míg ujjaimmal az ismerős akkordokat pengettem. Amikor befejeztem a refrént, kinyitottam a szememet és abbahagytam az éneklést. Még pengettem a húrokat, amikor a srácokra néztem. A tekintetük láttán felnevettem. – Szóval? – kérdeztem rögtön. AJ elvigyorodott. – Tu cantas como un angel.{4} Felhorkantam. – Úgy éneklek, mint egy angyal? Ha-ha! Azt hiszem, ez egy jó megfogalmazás, tekintve, hogy így

szólítotok. Amikor Rhysre néztem, a fejét rázta. – A mindenit, te lány! Nem csoda, hogy lenyűgözted a zenei igazgatókat. Olyan vagy, mint egy mini Adele. Melegség töltött el. – Komolyan mondod? – Naná! Csak kisebb és csinosabb – Rhys szívélyesen meglapogatta a hátamat, mintha valamelyik fiúval tenné. Egy picit túl erősen, mert felkiáltottam tőle. Szemei tágra nyíltak. – Jaj, bocsánat! Elfelejtettem, hogy te milyen kis nebáncsvirág vagy. Fölnevettem. – Nem vagyok törékeny, de azért nem vagyok olyan sem, mint ti. Ezután Braydenre néztem, akinek arcára igazi csodálat ült ki. – Ez egyszerűen elképesztő volt! Nemcsak erős hangod van, de az az érzés, amit beleadtál… – egy pillanatra behunyta a szemét –, egyszerűen fantasztikus! Képtelen voltam letörölni a sugárzó mosolyt az arcomról. – Ó, köszönöm! Végül összeszedtem magam, és Jake-re pillantottam. A konyhapultnak támaszkodva állt, a karjait a mellén keresztbe fonta. – Nos? – kérdeztem. A szokásos mosoly ült az arcán. – Ennyi elragadtatott megjegyzés után még érdekel a véleményem? – Persze. Elvégre te vagy a Runaway Train énekese. – Hah, Bray és én is énekelünk – mondta AJ. – Mindegy – mondtam nevetve. Jake az arcát dörzsölgetve kérdezte: – Vettél valaha órákat?

Szemöldökömet összevontam. – Amikor a bátyáim befutottak, a szüleim megengedték, hogy gyakoroljak. Azelőtt nem igazán engedhettük meg magunknak. Alkalomadtán néhányan a papneveldéből dolgoztak velünk. Bólintott. – Épp ahogy sejtettem. – Mit? – Igazi, istenadta tehetség – válaszolta egy kacsintás kíséretében. A válasza meglepett. Ott ültem a gitárral az ölemben, és bámultam őt. Felállt, és odajött hozzám. – Vannak emberek, akik dollárok ezreit költhetik énekórákra, de soha nem fogják kiizzadni még egy mákszemnyi részét sem annak, amit most te mutattál be ezen a koszos buszon zötykölődve valahol az Államokban. – Köszönöm – nyikkantam meg. – Szerintem bármikor versenyre kelhetnél Adelével. Idegesen fölnevettem. – Hát, nem is tudom. Jake leguggolt elém, és én megpróbáltam tudomást sem venni arról, hogyan izzott fel a testem a közelségétől. Soha, de soha életemben nem tapasztaltam még ilyet. Mintha minden sejtem életre kelt volna, és minél közelebb jött, annál jobban bizseregtem. Hűha! Hogyan lehetséges egyáltalán, hogy bármilyen érzést is kivált belőlem? Ő egy egoista kretén! A gitárra pillantott. – Szóval tudsz balladát játszani. Valami mást? Számat biggyesztettem a kihívásra, és elkezdtem pengetni az AC/DC Highway to Hell számának elejét. Jake nevetésben tört ki. – A mindenit, Angyal! Amikor már kezdenélek alábecsülni, mutatsz valamit, ami erre rácáfol! Még mindig játszottam. – És íme, én is alábecsültelek, mert azt gondoltam, sosem vallanád be, hogy valamiben tévedtél – ugrattam. – Általában nem szoktam. De azt hiszem, veled kapcsolatban sok területen kivételt teszek majd –

kéjes vigyorából kitalálhattam, hogy mire gondol. – Álmodozz csak! – motyogtam. – Tudod, a fantáziálás egészséges. Talán többször is ki kéne próbálnod. Behunytam a szemem, és tovább játszottam a Highway to Hellt. Megnyaltam ajkaimat. – Hm, igazad van. Fantáziálni jó. – Mire gondolsz, Angyal? – kérdezte Jake, lehelete közel az arcomhoz. – Vagy inkább kire gondolsz? – Rád – suttogtam. Kinyitottam a szemem, ő pedig csodálkozva nézett rám. – Komolyan? – Ühüm – leheltem felé. Várakozva figyelt. – Arról fantáziáltam, milyen érzés lenne megint tökön rúgni téged, amiért ilyen önimádó pöcs vagy. Nevetés visszhangzott a többi fiútól, miközben Jake csak a fejét csóválta. Mosolyogva annyit mondott: – Valld be végre! Még mindig arra gondolsz, ami a lábam közt van. – Lehetetlen vagy! Mielőtt Jake visszavághatott volna, olyan hangosan kordult meg a gyomrom, hogy szinte visszhangzott a szobában. Jake aggodalmasan nézett a hasamra. – Miért nem szóltál nekünk, hogy ennyire éhes vagy? Zavartan fölnevettem. – Túl sok minden történt ahhoz, hogy a gyomromra tudjak figyelni. – Szereted az omlettet? – kérdezte fölemelkedve. – Igen. – Akkor egy omlett rendel! – Ööö, köszönöm. Tátott szájjal bámultam Jake-et, ahogy bemegy a konyhába, és előveszi a szükséges hozzávalókat, hogy nekem reggelit készítsen. Finoman visszatettem a gitáromat a tokjába. – Ti is kértek, srácok? – kérdezte hátrafordulva, miközben a tojásokat törte.

– Nem, én asszem, megeszem azt a maradék pizzát – válaszolta AJ a hűtő felé nyomakodva. Rhys elfintorodott. – Gusztustalan vagy – majd Jake felé biccentett. – Én kérek. – Bray? – kérdezte Jake. – Nem, kösz. Majd csinálok egy szendvicset, ha visszajövök. Nemsoká Skype-olok Lilyvel. Amikor elindult a hálószoba felé, Jake felhorkantott. – Csak ne csinálj semmi piszkosat Lilyvel most, hogy Angyal is itt van a buszon. Brayden megfordult, és lesújtó pillantást vetett Jake-re. – Nagyon jól tudod, hogy Jude és Melody is mindig ott van a hívásoknál, te seggfej! Jake kuncogva visszament a konyhába, hogy gasztronómiai remekművein dolgozzon, míg Brayden bevágta maga után az ajtót. AJ odaült az asztalhoz egy dobozzal, és habzsolni kezdte a néhány szelet pepperónis hideg pizzát. – Megrágod egyáltalán? – kérdeztem. – Hatalmas étvágyam van, Angyal – mondta rám kacsintva. – Viselkedj! – mutattam fenyegetően az ujjammal. A szemkontaktust tartva elvett egy szalvétát az asztalról, és óvatosan megtörölte a szája sarkát. Elvigyorodtam. – Nem a külső mocsokkal van a gond, te kéjenc! AJ hátravetett fejjel felnevetett. – A fenébe is, Abby, majd kiugrok a bőrömből, annyira jó, hogy itt vagy velünk a buszon! Nagyon szórakoztató vagy! – Remélem is. Nem akarok minden miatt folyton jajgatni – pajkos pillantására válaszul megráztam a fejemet. – Verd ki a fejedből! – Mit? – Hogy ilyen gusztustalanságokat mondj, mint hogy „Ó, bébi, egész éjjel jajgathatsz rajtam akár kétszer vagy háromszor is!” AJ pizzája az asztalra pottyant, szemei meredten néztek rám.

– Oké, egy picit ijesztő, hogy mennyire tudsz olvasni a gondolataimban, de akkor is… Bassza meg! Baromi szexi, hogy tudsz úgy gondolkodni, mint egy férfi. Fölnevettem. – Három bátyám van! Emlékszel? Széles mosoly kerekedett az arcán. – Emlékeztess majd rá, hogy megköszönjem nekik, hogy ilyen jól neveltek téged, Angyal. Rhys beletúrt gondozatlan hajába. – Ha már a testvéreidről beszélünk, meg kell mondjam, láttam őket fellépni. Nem volt rossz. – Nem volt rossz? – csattantam fel sértődötten. – Nos, úgy értem, hogy… könnyű rockzenészekhez képest – mondta elpirulva. AJ bólintott. – Bizony, amikor bemutatták őket, valami Jonas Brothers-féle szarságot vártam. De keresztény rockbandához képest elég kemények! Az asztalra könyökölve Rhysre és AJ-re néztem. – A bátyáim csodálatos zenészek. Ti tudtok több hangszeren is játszani? – Hát… nem – felelte Rhys. Összefontam a kezemet, és elégedetten néztem rájuk. – Annak ellenére, hogy talán neki van a legkevesebb zenei érzéke, Gabe ördögi dobos, és úgy tud szöveget írni, mint senki más. Micah tud gitározni, de játszik basszusgitáron, bendzsón, cimbalmon, nem is beszélve arról, milyen csodálatos a hangja a harmonizáláshoz! Eli pedig basszusgitáron és hegedűn játszik, valamint énekel. Gabe-bel együtt írják a szöveget, és szerzik a zenét tízéves koruk óta. – Elismerem a tévedést, Angyal – tette fel védekezésül kezét Rhys. – A bátyáid teljesen és totálisan királyok! Jake tányérra tette az omlettet, és hozzáfűzte: – Akárcsak a húguk. Ő is elég kemény. Fölnevettem. – Köszönöm a bókokat a családom nevében!

Jake rám kacsintott, a hűtőhöz ment, és kivett egy doboz narancslevet. – Inkább innék egy Coke Zerót, ha van. Rám sem hederített, töltött a narancsléből két nagy pohárral, majd az egyiket átnyújtotta nekem. – A narancslé jobb lesz. – Mondja az, aki leginkább sört iszik reggelire – rázta a fejét Rhys. – Fogd be, te állat! – majd rám pillantva folytatta. – Nagyjából harminc perce estél össze, mert leesett a vércukorszinted, emlékszel? – Igazad van – hosszan belekortyoltam az üdítőbe, és be kellett látnom, nagyon jólesett. – Köszönöm. – Szívesen, Angyal. – Miért hívtok így állandóan? – kérdeztem frusztrált sóhajtással. Jake a ruhámra mutatott. – Először is a hófehér hacuka miatt. – De ez csak egy nyári ruha. Három tányérral egyensúlyozva Jake az asztalra tette az omletteket. – Másodszor pedig a semmiből tűntél fel, mintha csak egy angyal pottyant volna ide az égből. – Milyen költői! – vágtam rá. AJ elvigyorodott. – Arról nem is beszélve, hogy szöges ellentéte vagy azoknak a lányoknak, akik általában megfordulnak ezen a buszon. – Egyértelműen – mondta Jake. – Továbbá csodálatos fényű aurád van. Tiszta és rendkívüli. Majdnem félrenyeltem a narancslevet. – Komolyan? – Igen – lehuppant velem szemben, majd hozzátette: – És végül pedig a mennyország érzését keltetted bennem, amikor az ágyban hozzám nyomódtál. A tökéletes pillanat ezzel szertefoszlott. – Kérlek! – motyogtam a villát megragadva. Amint belekóstoltam az omlettbe, az eksztázistól

behunytam a szemem. – Ejha, ez aztán mennyei! – Amellett, hogy gitározok és énekelek, elég sok mindenben vagyok jó – válaszolta. Kinyitottam a szememet, és rápillantottam. – Van ebben néhány finom célzás, nem igaz? Jake elvigyorodott, és elvette a poharamat, hogy még töltsön bele egy kis narancslevet. – Nem, most jó fiú vagyok. – Ezt erősen kétlem. Az asztal elcsendesült, ahogy mindannyian falatozni kezdtünk. Brayden fülig érő szájjal jött ki a szobából. – A tekintetedből ítélve a hívásod jól ment – mondtam. Brayden sugárzott. – Melody azt mondta ma, hogy „apapa”, és küldött nekem puszit. Ezt még sosem csinálta. – Ó, ez olyan édes! – mondtam. Brayden arca elsötétült. – Csak egyszerűen utálom, hogy még két hét, mire újra láthatom őket. Jude mindig rengeteget nő, mialatt távol vagyok. – Talán meg kéne fontolnod, hogy megint magaddal hozd őket a turnéra – javasolta Jake. Döbbenten néztem rá. – Te szereted a gyerekeket? Elégedetten elmosolyodva felelte: – Persze hogy szeretem. Különösen Jude-ot és Melodyt. Szeretem azt is, amikor Lily itt van, mert főz ránk, és takarít utánunk. Brayden egy szalvétát hajított felé, ami a képén landolt. – A feleségem nem lesz az imádott szakácsod és bejárónőd, te gyík! – Tudom, te nyomorék. De jobban szeretem, ha itt van, mert akkor jó a kedved. Amikor itt vannak a srácok, és rendszeres nemi életet élsz, mindig sokkal kiegyensúlyozottabb vagy.

Brayden dühösen bevágta a hűtőajtót. – Már kezdtem azt gondolni, hogy mondasz valami rendeset és üdvözítőt, de mint mindig, most is el kellett rontanod – motyogta, miközben az asztalhoz hozta az ebédjét. Kinyújtóztam, és ásítottam egyet. – Lefárasztottunk, Angyal? – kérdezte Jake vigyorogva. – Nem, csak nem aludtam sokat tegnap este az idegesség miatt. Ráadásul szörnyen korán kellett kelnem, hogy elérjem az első gépet. Brayden előrehajolt a székében. – Mért nem heveredsz le egy kicsit? – kérdezte aggodalmasan. A fiúkra néztem. – Nem bánnátok? AJ a fejét rázta. – Nem, mi valószínűleg megint ejtőzünk. Egy fellépésekkel teli hét vár ránk a Rock Nation előtt, úgyhogy ránk fér. – Ó, rendben. – Én még a hálószobát is a rendelkezésedre bocsátom – mondta Jake gálánsan, mellkasára tett kézzel. – Ez roppantul kedves tőled, de elalszom bármelyik kanapén is. – Ragaszkodom hozzá – mondta Jake kacsintva. – Akkor köszönöm. Fölemelkedtem a székről, míg ő követte a mozdulataimat. Fogta a bőröndömet, és bevitte a hálóba. Visszanéztem a srácokra, akik tátott szájjal, tágra nyílt szemmel, hitetlenkedve nézték az eseményeket. Követtem Jake-et. Begörgette a bőröndöt a szobába, majd megfordult. – Szolgálatodra, Angyal. Vacsorára felébresztünk majd. Kicsit korábban állunk meg, mint szoktunk, mert az omlettől hamar megéhezünk, ráadásul nemsokára kifogyunk az élelmiszerből is. – Ó, rendben, köszi. Jake nem mozdult az ajtóból, így át kellett magam préselni közte és az ajtófélfa közt. Testünk egymáshoz ért, és ismét le kellett győznöm a bőrömön cikázó bizsergést, amit a közelségében éreztem. Olyan érzés volt, amit még soha senkivel nem tapasztaltam. Amikor a szobába értem, odafordultam

hozzá. – Igazán kedves tőled, hogy felajánlottad a hálószobát. Jó egyedül lenni. Közelebb húzódott. – Előre figyelmeztetlek, hogy a zár nem jó. Úgyhogy amennyiben szükséged van rám, hogy őrizzem az ajtót, amíg valami kényelmesebb hacukát veszel fel, örömmel állok rendelkezésedre. Tudod, csak hogy a srácok ne leskelődjenek a bájaid után. – Milyen kedves tőled – jegyeztem meg, majd olyan erősen meglöktem, hogy a lendülettől az előtérben kötött ki. – Akkor a biztonság kedvéért a bőröndöt az ajtó elé teszem. És még egyszer köszönöm, hogy ilyen kiemelt figyelmet szentelsz a bájaimnak – tettem hozzá gúnyos mosollyal. Kint a fiúk felnevettek. Jake kék szemeiben harag helyett huncut vidámság csillogott. Ujjával megfenyegetett: – Egy nap még megszerezlek, Angyal. És az összes jó kislányos, magad köré emelt falat le fogom dönteni. – Majd meglátjuk! Várjuk ki a végét – ezzel bevágtam az orra előtt az ajtót. *** Arra ébredtem, hogy a busz zötykölődése abbamaradt. Kinyitottam a szememet. Körülnéztem a sötétben, és elfogott a pánik. Várjunk csak, hol a fenében vagyok? A feketeségben körbepillantva igyekeztem magamat összeszedni. – Hú – sóhajtottam, amikor a nap eseményei eszembe jutottak. Az éjjeliszekrényen felgyulladt a lámpa. Ijedtemben megrezzentem. Jake az ágy szélén ücsörgött, gyakorlatilag felettem magasodott. – Mi a büdös francot csinálsz itt? – kiáltottam a takarót magamhoz szorítva. A szemét forgatva felelte: – Ne féltsd a bugyidat, Angyal. Nem azért jöttem, hogy megismételjük a reggeli jelenetet – mondta a cipőjét meglengetve. – Igazán sajnálom, hogy megzavarom édes álmodat, de minden cuccom itt van. – Ó, bocsánat – motyogtam. – Emellett pedig megállunk vacsorázni, szóval úgy gondoltam, ideje téged is fölkelteni. – Köszönöm. Egyik szemöldökét felvonva kérdezte:

– Tudtad, hogy horkolsz? Rémülten néztem rá: – Nem is horkolok. – De igen. Horkolsz. A szám elé kaptam a kezemet. – Ó, istenem. Tényleg? Jake elvigyorodott és bólintott. – De nagyon cuki. Össze sem hasonlítható azzal az elviselhetetlenül hangos hortyogással, amit a fiúk meg én művelünk. – Milyen szörnyű! – Túl könnyen zavarba jössz, Angyal. Hogy fogod kibírni ezt a hetet, ha egy kis horkolás ennyire felbosszant? – Megleszek, köszönöm. AJ dugta be a fejét. – Hé, kellene pár cuccom. – Csak nyugodtan – mondtam hátradobva a takarót. – És ha most megbocsátotok, én is fogom a dolgaimat, és bevonulok a fürdőszobába, hogy felöltözzem a vacsorához. Jake kitárta a karját, és az ágyra zuhant. – Légy a vendégem! Amikor nem mozdult, idegesen felmordultam. Elkezdtem átmászni Jake-en, míg AJ kitárta a szekrény ajtaját, hogy elővegye a ruháit. Mivel elég szűk helyen préselődtünk össze a szobában, mozdulni sem tudtam. A legrosszabb az volt, hogy így éppen lovagló ülésben terpeszkedtem Jake-en. Amikor elkaptam a pillantását, vigyorgott és rám kacsintott. Elvörösödtem. – AJ, haladnál végre azzal a nyamvadt ajtóval? – csattantam fel. Belesett és felhorkant. – Hoppá, bocsánat! Elkeseredetten felsóhajtottam.

– Bármikor, AJ! – amikor ezt kimondtam, tudtam, hogy nem fog sietni, hanem mindent megtesz, hogy ebben a felettébb kínos pózban maradjak Jake-kel. – Nem kell sietni, Angyal. Biztos vagyok benne, hogy mindkettőnknek jó lenne – ugratott Jake. Mielőtt az ágy másik oldalára vetettem magamat, ránéztem és megráztam a fejemet. – Miért kell ezt csinálni? – Mit? – Állandóan úgy viselkedsz, mint aki a nőket csak szexuális tárgynak tekinti. Jake rám nézett. – Ó, elnézést! Csak nem tárgyiasítottalak? – De igen! – mondtam összevont szemöldökkel. – Túl nagy kérés lenne, ha civilizált párbeszéd folyna köztünk anélkül, hogy kétértelmű megjegyzéseket teszel? – Van ebben valami rossz? – kérdezte összeráncolt szemöldökkel. – Számomra igen – mondtam sokatmondó pillantással –, és a fogadás szempontjából is van. Oldalra fordult, így egymás szemébe néztünk. – Nem veszítem el a fogadást, Angyal. – Akkor játssz a szabályok szerint! – mondtam a lehető legédesebb mosollyal, majd lesütöttem a szememet. – Különben egy szál fehérneműben kezdek el itt mászkálni! – Nem mered! – mondta elkerekedett szemekkel. – Csak próbálkozz, nagyfiú. A melltartó és bugyi végül is olyan, mint egy bikini, szóval mért ne? Jake döbbenten nézett rám, levegő után kapkodva. – Sosem érek célt ezzel, igaz? – Nem ám – vontam meg a vállam. – Francba! Gőzöm sincs, hogyan kapjalak meg. – Miért kell egyáltalán „megkapnod” engem? Nem tudsz csak egyszerűen úgy beszélni velem, mint bármelyik lánnyal? Elégedetten elmosolyodott.

– Az nem sokat segítene rajtunk. Fejemet félrefordítva ránéztem: – Mikor volt utoljára olyan, hogy normális, szexuális utalások nélküli beszélgetést folytattál egy nővel? Leszámítva az édesanyádat, persze. – A jó ég tudja! – felelte. – Ahogy sejtettem. – Várj csak! – csettintett ujjaival. – Éppenséggel kedden. A húgommal beszéltem telefonon. Meglepetten felvontam a szemöldökömet. – Van egy húgod? – Igazából a féltestvérem. Apámnak és a mostohaanyámnak már volt egy-egy gyereke, amikor összeházasodtak. Aztán megszületett Allison. Tizenöt éves, és alaposan el van kényeztetve. Elmosolyodtam, ahogy a húgáról beszélt. – Biztosan bálványozza a bátyját. A hátára fordult, kezét a feje alá húzta és mosolygott. – Igen. Mindig is azt gondolta, hogy elég menő vagyok, de főleg azóta, hogy befutottam – arca elsötétült. – Néhány bunkó viszont nagy fájdalmat okozott neki azzal, hogy csak azért barátkoztak vele, mert a közelembe akartak férkőzni. Ezt utálom. – Szegény. Néha nehéz lehet, ha az ember testvére híres. Homlokát ráncolva rám nézett. – Igyekszem mindig kompenzálni valamivel. Fölnevettem. – Így lesz ő az elkényeztetett húg? – Azt hiszem. A srácokkal még játszunk is a tizenhatodik születésnapján pár hét múlva. – Ó, ez nagyon édes tőled! – veregettem meg játékosan. – Ki hitte volna, hogy valahol mélyen, nagyon mélyen egy rendes fiú veszett el benned? AJ becsukta a szekrényajtót. – Oké, végeztem.

– Végre – motyogta Jake az ágyból kikecmeregve. Farmernadrágjára és pólójára mutatva mondta: – Hé, hidd el, nem könnyű egy szekrényajtó mögött öltözni, miközben igyekszik az ember Miss Ártatlan Szeműt megóvni a látványtól. Elnevettem magam. – Az egyik percben még azt próbálod elérni, hogy lássalak meztelenül, a másikban pedig ettől igyekszel megóvni. AJ rám kacsintott. – Csak hogy tudd, mindent, de mindent megtennék érted, mi amor. Felkaptam a komódról a ruhámat és a cowboycsizmát. – Köszönöm.

4. fejezet Jake Abby épphogy elvonult a fürdőszobába, amikor AJ kérdőn, szemöldökét ráncolva nézett rám. – A helyedben örülnék, hogy nem Brayden jött be, hanem én. – Ez meg mit jelentsen? – kérdeztem egy tiszta farmernadrágba bújva. – Azt mondtad, azért jössz be, hogy összeszedd a cuccaidat és felébreszd Abbyt. Ehelyett itt feküdtél vele egy ágyban. A fenét! Lovagolt rajtad. – Ez miattad volt. Te nyitottad ki így a szekrényajtót. – Ühüm – felelte szemöldökét ráncolva. Megvontam a vállamat. – Higgy nekem, egyáltalán nem örült annak, hogy egy ágyban kellett velem lennie. – És te? Friss, tiszta pólót húztam magamra, és közben AJ-re néztem. – Ugyan már! Egyáltalán nem érdekel Abby. Elvigyorodott. – Csak mondogasd magadnak, haver. Az ajtó felé indult, de visszafordult. – Ha tehát téged nem érdekel, akkor nem bánnád, ha én tennék vele egy próbát? Számomra is érthetetlen okból a gondolatától tátva maradt a szám, a kezem pedig ökölbe szorult. – Abby nem hülye. Pontosan tudja, milyen állatok tudunk lenni mi hárman, ha nőkről van szó. – Talán meggyőzhetem őt az ellenkezőjéről. – Aha, sok szerencsét hozzá! – mormogtam, majd elmentem mellette. A még mindig ökölbe szorult kezemmel bekopogtam a fürdőszoba ajtaján. – Kész vagy már, Angyal? Még mi is illegetnénk magunkat a tükör előtt.

– Jövök, jövök – mondta az ajtót nyitva. Amikor kijött a helyiségből, Abby láttán elakadt a lélegzetem. Valahogy az alatt a néhány perc alatt, amit a fürdőszobában töltött, nemcsak felöltözött, de fel is frissítette és kisminkelte magát. Hosszú, szőke haja hullámokban omlott a hátára. Szájfénytől csillogó ajkai arra csábítottak, hogy utánanyúljak és megcsókoljam. – Mi van? – kérdezte csípőre tett kézzel. Buja gondolataimat leplezni próbálván elmosolyodtam. – Semmi, csak gyorsan végeztél. Telt ajkai mögül kacagás tört elő. – Igen, ez azért van, mert egy fürdőszoba jutott nálunk hat emberre, többnyire nem sok meleg vízzel. Ha láttátok volna, micsoda körülmények közt kellett elkészülnöm korábban! Elment mellettem, majd megkerülte AJ-t, aki a házimozi-rendszerrel foglalatoskodott. Szememet Abby finoman ringó csípőjén legeltettem, amint a folyosón lépkedett. Ez idő alatt Rhys lépett be mellettem a fürdőbe. – Na, ne már, haver! Én voltam itt előbb. Csintalan vigyorral mondta: – Túlságosan el voltál foglalva Abby seggének fixírozásával. – Nem fixíroztam a seggét – dörmögtem az orrom alatt, miközben igyekeztem őt az útból eltolni. Dulakodtunk egy kicsit a tükör előtt, amikor hirtelen zene csendült fel a busz hangosbeszélőjében. Egymásra néztünk, és egyszerre kiáltottuk: – AJ, ne már megint ezt a mexikói szarságot! Időnként AJ szeretett minket kínozni ezzel a latinos, kumbaja stílusú zenével, amin ő nevelkedett, de végül mindig rábírtuk arra, hogy kikapcsolja. A fürdőszoba ajtaján kihajolva odavetettem: – Haver, most komolyan, nem bírom… Már épp gyalázni kezdtem volna a zenéjét, amikor megláttam AJ-t Abbyvel táncolni, és erre bennem rekedt a szó. Nem hagyományos tánc volt, de nem is az a szárazdugás-féle, amihez a klubokban és a koncerteken hozzászoktam. Olyasmi volt, amit AJ családi partijain szoktam látni. AJ simán kenterbe verheti azokat a pofákat a Szombat esti lázban. Olyan vele született, természetes ritmus áradt belőle, ami a dobostudását is erősítette. Nem is beszélve arról, hogy amikor táncolt, a latinos, könnyed csípőmozgásával rendre felizgatta táncpartnereit. Persze ebben a pillanatban kevésbé foglalkoztatott AJ mozgása, Abbyé viszont annál inkább. Az ajtónak támaszkodva néztem, ahogyan a lány éppolyan könnyed mozdulatokkal ropta, mint AJ. Még a bonyolultabb lépéseket is tudta, mozdulatai illeszkedtek AJ-éhez. Mintha csak egy táncrevün lettem volna, ámulva figyeltem

kacéran előre-hátra ringó csípőjét. Borostás államat vakargatva azon tűnődtem, vajon ha erre a csípőmozgásra két lábon állva is képes, milyen lehet, amikor a hátán fekszik. AJ elkapta a pillantásomat, és rám kacsintott. – Természetes a mozgása, igaz? – Ó, igen, tud mozogni. Megfeledkezvén arról, hogy az előbb még borotválkozni akartam, de legalábbis megigazítani a hajamat, közelebb léptem hozzájuk. – Ezt hol tanultad, Angyal? Tánc közben válaszolt: – Tudod, az évek során rengeteg helyen laktunk Mexikóban, például Guadalarajában és Mexikóvárosban is. Bár csak gyerek voltam, de sok mulatságra elmentem. Mindenki meg akarta tanítani a kis szőke gringát táncolni – nevetett. – Mivel a bátyáim szerették volna lenyűgözni a lányokat, engem kértek fel táncpartnernek. Úgyhogy végül ragadt rám valami. – Komolyan le vagyok nyűgözve. Igazi multitalentum vagy: énekelsz, zenélsz, táncolsz. – Valóban multitalentum, mert mindehhez még állati dögös is – mondta AJ Abbyt a busz ragacsos padlóján táncoltatva. Abby a szemeit forgatta, de hagyta, hogy AJ megforgassa majd hátrahajlítsa, ahogyan a zene a végéhez ért. Ahogy karjaiba dőlve feküdt, megkérdeztem: – Mondd csak, Angyal, van a világon olyan, amit te nem tudsz megcsinálni? – Hm, talán lerakni az ápolói vizsgát és találni egy rendes srácot. AJ felnyögött: – Itt van egy, mi amor! Csak egy szavadba kerül, és újrajátszhatjuk ezt az egész jelenetet… a hálószobában. Abby játékosan AJ mellkasára csapott. – Megígértétek, hogy felhagytok ezzel a szexdologgal, és úriemberek lesztek, emlékszel? – Aha, aha – bólogatott komoran, és közben felhúzta a lányt.

Abby nevetve lesimította haját, és megigazította a ruhája pántját. – Őszintén, AJ, téged semmi nem fékez meg, igaz? Direkt a Los Caminos De La Vidát választom a spanyol zenei gyűjteményedből, hogy erre táncoljunk, mert tudom, hogy ez a lehető legkevésbé szexi zene a világon. Az isten szerelmére, ebben egy srác aggódik a haldokló anyjáért! Mellkasom összeszűkült a haldokló anya gondolatára, és a kezem azonnal a zsebemben pihenő telefonom után nyúlt. – Majd kint találkozunk, rendben? – mondtam a többieknek. Abby bólintott. – Összeszedem Braydent és Rhyst – mondta AJ. – Jó ötlet. Ahogy kiléptem a buszból, tárcsáztam anya számát. A második csörgésre vette fel. – Szia, drágám! Bár nem láthatott, széles mosoly kerekedett az arcomon. – Szia, anya. Csak fel akartalak hívni, és megkérdezni, mi volt az orvosnál. Ugyan sosem vallottam volna be neki, mégis halálosan aggódtam miatta. Három évvel ezelőtt egy rutinvizsgálat során tumort találtak a mellében. Nagyon nehéz időszak volt. Végigcsinálta a kemoterápiát, a sugárkezelést és a masztektómiát is. Szerencsére azóta erős és egészséges. Csak rendszeresen vissza kellett mennie rutinvizsgálatra és vérvételre. – Ó, jól ment. Minden rendben. Semmi ok az aggodalomra. – Biztos? Fáradtnak tűnsz. Fölnevetett. – Csak azért, mert a lányok meggyőztek, hogy menjünk táncolni. Kicsit túlzásba estem, mintha húszéves lennék, nem pedig ötven. Régen anya klasszikusbalett-táncos volt. Habár az volt az álma, hogy bejusson a Julliard-ra, helyi társulatokkal utazott és turnézott. Amikor a táncból kiöregedett, táncstúdiót nyitott. Számára anyagilag volt sikeres a vállalkozás, számomra pedig azért, mert jó néhány táncosról sikerült lebűvölnöm a tütüszoknyácskát. – Hazamehetek, ha szükséged van rám – mondtam a fejemet csóválva. Még ha igyekezett is leplezni, tudtam, hogy többről volt szó.

– Jacob, jól vagyok. Arra van most szükségem, hogy azt csináld, amit az együttesed kötelezettségei megkívánnak. Sok ember függ tőled. Anya volt az egyetlen, akinek megengedtem, hogy a születési nevemen szólítson. – Oké, rendben. De tudod, hogy ha szükséged van rám, azonnal ott vagyok! Hallottam a hangján, hogy örül. – Persze hogy tudom. De apa is, és a család többi tagja is itt van a közelben. Te csak magadra vigyázz. Ekkor kitárult a busz ajtaja, és az utolsó lépcsőfokot elvétve Abby majdnem elesett. Előre kellett lépnem, hogy elkapjam. A bicepszembe kapaszkodott, hogy kiegyenesedjen. – Ó, de ügyetlen vagyok – mondta zavarában –, köszönöm, Jake. Elmosolyodtam és rákacsintottam. – Örülök, hogy megmentettelek egy orra eséstől. Abby elmosolyodott, majd elsietett és eltűnt a ránk várakozó Chevy anyósülésén, ami vacsorázni visz minket. Rhys és Brayden AJ-t követve bújt elő a buszból. – Jacob? – anya hangja visszazökkentett gondolataimból, amik Abby kellemes érintése és finom illata körül jártak. – Bocsáss meg, anya, kisebb női válság. – Ez Bree volt? – csak az, ahogy anya e pár szót ejtette, jelezte, hogy egyáltalán nem örül annak, hogy bármiféle viszonyom van a fekete, dögös macával, aki néha elkísérte az apját, az egyik roadie-nkat a turnékon. Anya utálta, hogy Bree folyton felbukkant valahol az országban csak azért, hogy velem legyen. – Nem, nem ő az. Abby a neve. És még mielőtt megkérdeznéd, nem az egyik rajongónk – mondtam, majd gyorsan elmagyaráztam neki mindent. – Kedvesnek hangzott. Szememet forgattam, de azért felnevettem. – Igen, biztos vagyok benne, hogy neked nagyon tetszene. Nekem kész rémálom. Azt állítja magáról, hogy szűz, és nem lehet a bugyijába jutni erővágó nélkül. Nem tudok rá hatni. Arról nem is beszélve, hogy nemcsak a zenei világban, de az ápolás terén is meglehetősen elkötelezett és határozott ambíciói vannak. Mindennek tetejébe őrülten vallásos családból jön. – Jacob Ethan Slater. Nem hiszem el, hogy előttem beszélsz arról, hogyan akarsz egy lány bugyijába

jutni – csattant fel anya. – Elnézést – mondtam meghunyászkodva –, azt hiszem, túl sok időt töltöttem el a srácokkal. Fölnevetett. – Mondd, hogy nem úgy viselkedsz, mint valami komplett állat, és mutatsz némi tiszteletet abból, amit beléd csöpögtettem, főleg Abby iránt. – Megpróbálom. Abbyvel is. – Csinos? – Gyönyörű. Mint egy angyal – feleltem nyugodtan. Megborzongtam, hogy ezek a finomkodó szavak elhagyták a számat. Mégis mi a jó ég történik velem? – Ühüm – hümmögött anya sokatmondóan a telefonba. – Ha adnál neki egy esélyt, talán jó is lenne neked. – Gyere, Jake – kiáltotta AJ. – Anya, mennem kell. Korán vacsorázunk ma. – Rendben, édesem. Nemsoká beszélünk. – Szeretlek – mondtam. – Én is szeretlek – felelte, de még mielőtt letettem volna a telefont, újra megszólalt. – Jacob? – Igen? – Komolyan mondom, hogy adj egy esélyt Abbynek. A sors igen furcsa módon avatkozik az ember életébe. Tudtam, hogy nem a sorsra gondol, hanem Istenre. Abby és ő remekül ellennének a hitükkel. Én viszont anya legnagyobb bánatára sosem voltam hívő. – Jó, mindegy. Fölnevetett. – Ez a makacsság a legrosszabb tulajdonság, amit örökölhettél tőlem! – De mennyi jót is örököltem tőled. – Akárcsak apádtól.

Felmordultam apám említésére. Mivel anyám valóságos szent volt, képes volt arra, hogy megbocsásson annak a szemétládának, aki elhagyta őt a lotyó titkárnője miatt, amikor én tízéves voltam. Nekem továbbra sem volt jó a kapcsolatom sem vele, sem a mostohaanyámmal. A fő roadie, Frank dudált egyet, és ijedtemben összerezzentem. – Bocs, anya, tényleg mennem kell. Még egy kör „szeretlek” után letettem, és előresiettem, hogy bepattanjak a kocsiba. Előrehajoltam, és meglapogattam Franket. – Na és hol eszünk? Hátrafordult és elvigyorodott. – A csapat arra a pizzázóra szavazott, amit arra lentebb láttunk az úton. A többiekre pillantva láttam, hogy fintorogtak és elkámpicsorodva néztek. Mióta a Rock Nationön vagyunk, pizzán és subwayes kaján éltünk. A sivatagban voltunk, a környéken szar sem volt, úgyhogy eléggé egyhangúan táplálkoztunk. – A GPS szerint kábé öt percre innen van egy sportbárszerű étkezde az út mentén turistáknak és kamionosoknak. Felnevettem. – Ha ez a kamionosok kedvence, akkor jó lehet nekünk is, nemde? – Én egy akkora sajtburgert akarok, mint a fejem – jelentette ki Rhys. AJ megnyalta az ajkát. – Jó szaftos steaket sok vajban sütve, tejföllel. Elkaptam Abby pillantását, felé fordultam és megkérdeztem: – Megfelel neked a kamionos megálló, Angyal? Megpróbálta leplezni, de láttam rajta, hogy rendkívül kényelmetlenül érezte magát már a hely gondolatától is. Elmosolyodtam, ő pedig a szemeit forgatva azt mondta: – Csodásan hangzik. – Biztos vagyok benne, hogy nem éppen az a színvonal, amihez hozzá vagy szokva. Az ülésben hátrafordulva rám nézett. – Még mindig nem kapiskálod, igaz? Szinte mindenféle állatot ettem már, amit csak el lehet képzelni,

és ezek minőségét aligha hagyta volna jóvá az Állami Népegészségügyi Szolgálat! Még egyszer mondom, hogy a misszionáriusok élete nagyon kemény. Nem lehet az embereket elérni egy Hiltonhotelből! Dzsungelekbe, őserdőkbe, nyomornegyedekbe kell menni. – Ja, ja, hát persze, kemény misszionáriuséletet éltél. Valami jutalmat vársz cserébe? – Nem, csak arra akartam rámutatni, hogy nem vagyok az a primadonna, aminek képzelsz. – Naná. Tizenkét éves korod óta mindenfelé jártál, nem is beszélve arról, hogy az apád az öt legnagyobb texasi egyház közül az egyik lelkésze. Biztos vagyok benne, hogy az a rengeteg tagdíj, amit a tagok fizetnek, elég jól jövedelmez! Abby csodálkozva húzta fel szőke szemöldökét. – Ezt meg honnan tudod? Elmosolyodtam. – Végeztem egy kis kutatómunkát az iPademen, amíg te szunyókáltál. – Nem tagadom, hogy szép házunk van, és szép dolgaink, de mindezt csak mostanra értük el. Mégis, ezek majdnem mindegyike felekezeti tulajdonban van, ráadásul a fiúk is elég sokat beleadnak a közösbe a fizetésükből. Minket így neveltek. De még ha apám BMW-vel is furikázna, anyám meg talpig aranyban illegetné magát, akkor is én nyerem a fogadást, Jake, még ha a formás kis seggedet vered is a földhöz igyekezetedben. Rhys és AJ szívből fölnevetett. Frank meglepetésében az útról Abbyre emelte a pillantását. Levette kezét a kormányról, és Abby felé nyújtotta. – Kezet rázhatok az egyetlen lánnyal, aki a szemem láttára tette helyre Jake Slatert? – kérdezte. Abby fölnevetett és kezet rázott Frankkel. – Három bátyám van, így nem idegen tőlem a szerep. – Nem lettünk egymásnak bemutatva, mert úgy tűnik, ezek a mihaszna csibészek elfeledkeztek a jó modorról. Frank Patterson vagyok. – Abby Renard. Örvendek. – Szintúgy – hátravetette fejét. – Ez a nagyokos nekem olyan, mintha a fiam lenne, de néha ráfér, hogy helyre tegyék. – Csak folytasd, Frank – mormogtam. Elvigyorodott, majd jelezvén kanyarodási szándékát az étteremhez, bekapcsolta az irányjelzőt. Már a parkolóhely látványából is sejtettem, hogy ez a hely szebb, mint ahol egyébként jártunkban meg

szoktunk állni. Az ott álló kamionoktól és krómozott fényezésű motoroktól viszont kissé ütött-kopott hangulata is volt a területnek. Általában a viharvert helyeket látogatjuk előszeretettel, mert itt nem feltétlenül ismernek fel minket. Igazán nagyra értékeljük, ha békében fogyaszthatjuk el a vacsorát, anélkül, hogy rajongók hada tolna mindenféle tárgyakat az orrunk elé, hogy írjuk alá, vagy hogy csinálnának rólunk képeket. Frank lehúzódott az egyik parkolóhelyre, de nem állította le a motort. – Visszamegyek, és ránézek a srácokra, Jake. Írjatok, ha kész vagytok, és akkor értetek jövök. – Kösz, haver. Gondoskodj róla, hogy mindenük meglegyen a fiúknak, de azért az alkohollal legyenek óvatosak – adtam ki az irányítást. Frank hátranézett és kacsintott. – Ne aggódj. Mindig gondoskodom róla. Búcsúzóul megveregettem a vállát. Gondolkodás nélkül kinyitottam Abbynek a kocsiajtót. Meglepetten pillantott rám. Kezemet nyújtottam felé. – A legutóbbi kis esésed után úgy gondolom, oda kell figyelnem arra, hogy egészben maradj. Nem sérülésekkel akarlak hazaküldeni a bátyjaidnak – az orrom alatt morogva hozzátettem –, vagy legalábbis nem úgy, hogy ezek nem élvezeti okokból keletkeztek. Rám nézett szája sarkában félmosollyal. – Hallottam az utalást a tudod hogyan keletkező sérülésekről. Fölnevettem. – Íme, akkor itt vagyok kiköpött úriemberként, ahogy kérted. Hogy a megjegyzéseim után merre kalandoznak el a gondolataid, az a te dolgod. Megfogtam a kezét, és fölnevetett. – Oké. Amikor cowboycsizmái biztosan álltak a talajon, elengedte a kezemet. – Köszönöm, Jake. – Szívesen. Ahogy elindultunk a falatozó felé, még egyszer tartottam neki az ajtót.

Rám mosolygott. – Mondhatom, hogy egy lány hozzá tudna ehhez szokni? – Nos, anyámmal beszéltem telefonon. Megkért, hogy a közeledben viselkedjem úgy, mint akibe szorult némi jó modor. – Nem találkoztam vele, de már most kedvelem – mondta hozzám közelebb húzódva annyira, hogy arcomon éreztem a leheletét. – És biztosra veszem, valahol mélyen benned ott van az a férfi, akit kemény munkával nevelt fel. Csak gyakrabban kéne előjönnie ennek a férfinak. – Ez igaz? – Ühüm – mondta kék szemeivel rám pillantva –, és ha előbújik az úriember, Jake, az roppantul ellenállhatatlanná tenne téged. Bizsergés cikázott végig rajtam, ahogy ezeket a szavakat kimondta. Próbáltam magamat összeszedni, tenyeremet keskeny hátára téve kísértem az asztalhoz. – Hát, azért csak ne szokd meg túlságosan, Angyal. Arcán csalódás tükröződött, de gyorsan lehajtotta fejét, azt gondolván, hogy még nem vettem észre. Bray megkérte a hoszteszt, hogy a tömegtől távolabb kerítsen nekünk helyet. Egy oldalsó teremben ültünk le, ahol egy kis színpad és egy ósdi karaokeberendezés terpeszkedett. Meglepetten vettem észre, hogy egy DJ zenél. – Ó, van karaoke! – kiáltott fel Abby a székén fészkelődve. AJ elmosolyodott a lány lelkesedésén. – Mit szólnál egy kis duetthez, hm? Bebizonyítanám, hogy van hangja is a dobosnak. Bólintott. – Örömmel! Ekkor egy dögös, ledéren öltözött, formás keblű pincérnő az asztalunkhoz tipegett, és az elképzelést, hogy mostantól jó fiú leszek, szűkké vált nadrágom köddé foszlatta. – Mit hozhatok? Hátradőltem a széken, és alaposan tanulmányozni kezdtem a testét. – Elég sok mindent – mondtam kétértelmű hangsúllyal.

Rám kacsintott. – Egyelőre maradjunk az étlapnál, cukorfalat. Mosolyogtam. – Ha muszáj… Nos, lesz öt sör… – Négy. Én egy Coke Zerót kérek – vágott közbe Abby. A névkártya szerint Billie Jeannek hívták a pincérnőt, aki még csak rá sem nézett Abbyre, inkább fényesen csillogó ajkait felém biggyesztve mondta: – Itt nem tartunk Coke Zerót. Abbyre pillantottam, aki annyira dühös volt, hogy szinte látni lehetett a fülén távozó füstöt. – Valami mást, Angyal? – Akkor bármilyen diétás kólát. Fejemet Billie Jean felé fordítottam. – Angyalnak egy diétás kólát, a többieknek pedig sört kérünk. Korsóval. – Neked bármit – mondta huncutul a noteszébe körmölve. – Előétel? – Igen, mindegyik előételből kérnénk kóstolót – felelte AJ. Ahogy Billie Jane eloldalgott, hogy kihozza a rendelést, Abby AJ-re bámult. – Komolyan gondoltad, hogy annyi előétel után még rendelj valamit? – Jobb, ha vigyázol magadra, amikor igazán éhes vagyok, Angyal – mondta AJ vigyorogva. – A bátyáimmal ugyebár ne is számítsak kevesebbre, igaz? – Naná. Brayden Abby étlapjára biccentett. – Rendelj, amit csak szeretnél. Ma este én fizetek. – Nem, erre igazán semmi szükség. Elmosolyodott. – Nincs rá szükség, de szeretném.

– Rendben. Most az egyszer legyen így – felelte. Billie Jane visszajött, kihozta a söröket és Abby diétás kóláját, majd felvette a rendelést. – Egy dupla sajtburgert kérek sült krumplival, és köretnek sült babot – mondta Abby átnyújtva az étlapot. – Ezt tényleg meg fogod enni? – kérdeztem. – Farkaséhes vagyok. Az is lehet, hogy desszertet is kérek majd. Amikor AJ már éppen nyitotta volna a száját, hogy feltehetően valami sokatmondó utalást tegyen Abbyvel és a desszerttel kapcsolatban, a lány ujjával felé intett. – Meg se próbáld! Most csak te, én és a karaoke! AJ felnevetett. – Nekem megfelel. AJ kimászott a székéből, és követte Abbyt a színpadra. Csak néhány, főleg kamionos fazon ücsörgött a közelünkben a sörüket szürcsölgetve és hamburgert majszolgatva. Nem úgy néztek ki, mint akiket egy kicsit is érdekel AJ és Abby előadása. AJ elkezdte végignyálazni a kínálatot, és elfintorodott. – Na, ne, ezek mind a 70-es, 80-as évekből vannak! – morogta. – A berendezést tekintve tényleg azt vártad, hogy majd a mi számaink is a listán lesznek? – kérdeztem. AJ komoran visszanézett, majd újra elmélyedt a kínálatban. – Ó, ehhez mit szólsz? – tett javaslatot Abby az egyik számra mutatva. AJ összevonta a szemöldökét. – Islands in the Stream. Ugye, csak ugratsz? – Kérlek! Imádom Dolly Partont és Kenny Rogerst – mondta ajkát biggyesztve –, ráadásul elvileg countryénekesnő vagyok, emlékszel? A véremben van. – Én meg imádom Dolly Parton… – kezdte volna AJ, de Abby játékosan megcsapkodta a karját. – ¡La próxima vez que te pegue en las bolas!{5} AJ védekezőn emelte fel a kezét. – Oké, oké, abbahagyom, féltem a golyóimat!

– Köszönöm. – Akkor csakis miattad, Angyal, legyen az Islands in the Stream, de én az egészet olvasni fogom, kivéve a refrént. – Rendben – mondta Abby, és a DJ felé biccentett. Aztán átnyújtott AJ-nek egy mikrofont, egyet pedig magához vett. – Oké, AJ, akkor kápráztass el! AJ kacsintott. – Ezt tervezem. A zene elkezdődött, és AJ a képernyőre pillantott, hogy elénekelje a nyitó részt. – Baby when I first met you there was peace unkown. I set out to get you with a fine tooth comb. A hangja visszhangzott a helyiségben, Abby csodálkozva húzta fel a szemöldökét, szája tátva maradt. Látszott, hogy nagyon meglepte, hogy AJ tényleg tud énekelni, nem csak hülyítette. Majd ő is bekapcsolódott, amikor Dolly része következett. Amikor a refrénhez értek, közelebb húzódott Abbyhez. A refrént AJ is ismerte, már csak azért is, mert sokszor a Mya/JZ remixére dzsemmeltünk, a Ghetto Superstarra. AJ-nek volt tehetsége a rögtönzéshez, és nagyon belemelegedett, hogy arról énekel, hogy szeretkezik Abbyvel. Abbynek hasonló képzelőereje volt, és teljesen magával ragadott az előadásmódja, amit ebben a mocskos kis falatozó karaokebárjában nyújtott. Rá volt írva, hogy sztár lesz belőle. Pár kamionos körülöttünk észrevette az előadást. Pontosabban szólva, azt hiszem, leginkább a kis fehér nyári ruhás jelenségen akadt meg a szemük, aki összefonódva énekelt valami fickóval. Nem igazán tetszett, amit érezni kezdtem őket, kettejüket nézve, így felálltam a székből. – Megyek, kicsavarom a gyíkot – mondtam, és elindultam a mosdók felé. Mi a franc történik velem? Mégis mi a büdös fenéért törődöm azzal, hogy Abby AJ-vel ad elő? Elvégre is Abby elég nyilvánvalóvá tette, hogy egyikünktől sem akar semmit. A kezemet mosva szembenéztem a tükörképemmel. – Szedd össze magad, haver. Nem akarsz vele semmibe se belebonyolódni – motyogtam. – He? – kérdezte valaki az egyik piszoárnál. – Semmi – vetettem oda kifelé menet. Hála az égnek, mire visszaértem a mosdóból, Abby és AJ már nem énekelt, hanem az asztalnál ültek. Megérkeztek az előételek is, rájuk is vetettük magunkat. Abby is elég sokat eltüntetett belőle. Mihelyst üressé tettük a tányérokat, alig vártuk, hogy megérkezzen a főétel. Abby felé pillantottam, aki a diétás kólában lévő szívószálat pörgette. Egy kérdés fogalmazódott meg bennem, amit azonnal fel is tettem.

– Szóval, Abby, te huszonegy éves vagy, tehát most már fogyaszthatsz alkoholt. Nem iszol? – Nem – mondta, bájosan szürcsölve a kólából. – Tehát a koffein az egyetlen káros szenvedélyed? – kérdeztem mosolyogva. – Asszem – vonta meg a vállát. – Kóstoltad már valaha a sört? A habzó sörömre vetett egy pillantást, majd elfintorodott. – Kösz, nem. – Jaj, ugyan már! Csak egy kortyot! – csúsztattam közelebb hozzá. Amikor húzta a száját, még jobban noszogatni kezdtem. – Ne mondd, hogy félsz megkóstolni! Abby rám nézett, és hátrahőköltem attól a tűztől, amit fellobbanni láttam a szemében. Hűha! A mindenit! Hogyan lehetséges, hogy Miss Jókislány egyetlen pillantással így tud rám hatni? Csak arra tudtam gondolni, hogy a megfelelő fűtőanyaggal ez a tekintet perzselő erővel bírna a hálószobában. Egyetlen szó nélkül előrenyúlt, és megragadta a korsómat. Megnyalta ajkait, én pedig előrehajoltam, némán ösztökélve őt a folytatásra. A szájához emelte, de mielőtt lenyelte volna, szemei kitágultak, elfordult, és kiköpte az italt. – Atyaég! Hogy tudjátok ezt meginni? Olyan íze van, mint a lóhúgynak! – fakadt ki kezét a szájához dörzsölve. AJ és Rhys fölnevettek a válaszára. – Mostanában sok lópisit ittál, Angyal? – kérdeztem, majd visszavettem a sörömet. – Nem – felelte mogorván –, nem is voltam a közelükben tízéves korom óta, amikor az egyik ledobott a hátáról, és eltört a karom. – Vissza kéne ülnöd a nyeregbe. – Hadd találjam ki! Te lennél a férfi, aki majd megtanít. Figyelmen kívül hagytam a tanításra vonatkozó célozgatást. – Nos, én tényleg egy farmon nőttem fel, és van hat lovam. Pontosabban anyának és nekem. Abby megvető pillantása megenyhült, és kíváncsian nézett rám. – Még mindig anyukáddal élsz a farmon? – Amikor nem turnézunk, az az egyetlen hely, ahol szívesen vagyok.

– Semmi nagyváros, legénylakás és vad partik? Elmosolyodtam és megráztam a fejem. – Semmi. Csak erdei tábortüzek, lápjárás és horgászat. – Ejha! Nem gondoltam volna, hogy te afféle tanyasi gyerek vagy. AJ felhorkant. – Nem is lehet több tanyasi gyerekkel találkozni ott, mint ahol Jake felnőtt, a georgiai Ball Groundban. Abby elcsodálkozott. – De azt hittem, ti már tizenéves korotok óta ismeritek egymást. – Így is van. Amikor anya és apa elváltak, apa lelépett, és Atlantába költözött. Hétvégente nála voltam, AJ-ék pedig a szomszédban laktak. AJ bólintott. – Az én szüleim mindig is városiak voltak, mi nem megyünk az erdőbe. A tanyasiak nem kimondottan toleránsak, tudod? Fölnevettem. – Ó, ugyan, ez nem igaz! – Ja, igen. Fogalmad sincs, hányszor kaptam meg életemben, hogy „Te nem vagy idevaló!” – utánozta AJ a vidéki hanglejtést. A karjára csaptam. – Ez baromság, AJ! A tanyasi rokonaim a legjobb emberek, akiket ismersz, ne is tagadd! AJ elmosolyodott. – Oké, talán egy kicsit túl jól éreztem magam vidéken Jake-kel. – Bizony ám! Én magam tanítottam ezt a kis puhapöcsöt vadászni, horgászni meg szarvasmarhát betörni. – Teheneket is tartotok? – Ja, a fateromná’ vannak. AJ megbökte Abbyt.

– Hallottad ezt? Néha-néha valami bekattan Jake-nél, és szakasztott vidéki bugrisnak hangzik! A szemeimet forgattam. – Hagyjál már! Abby elmosolyodott. – Szeretem a déli akcentust. Tizenkét éves voltam, amikor visszaköltöztünk az Államokba, úgyhogy aligha nevezhetem magam texasinak, de igazán szeretek ott élni. Apám testvérének egy hatalmas birtoka van a semmi közepén. Képes lennék napokat eltölteni ott csak a mezőkön bóklászva, patakok mentén andalogva, teheneket etetve és simogatva a lovakat – mondta megborzongva. – Esküszöm, hogy egyszer legyőzöm a félelmemet, és ismét lovagolok majd. Rápillantottam, minden szavát komolyan vettem. Soha, de soha nem találkoztam olyan lánnyal, aki éppannyira szerette volna a vidéket, mint én. – Nem lesz túl sok időd a birtokra, ha elkezdesz fellépni a tesóiddal. – Ne is mondd! – mondta elkedvetlenedve. – Ősszel rettenetesen fárasztó turnénk lesz. Alig érünk haza karácsonyra – sóhajtott egyet. – Nem kimondottan ilyen életet képzelek el magamnak. Életemben először végre vannak gyökereim, és szeretném is, ha ez így maradna! – Majd pironkodva hozzátette: – Arról nem is beszélve, hogy majd szeretnék egy saját házat magamnak és a gyerekeimnek. AJ kuncogott. – Már most ezt szeretnéd? – Ami azt illeti, igen – pillantott rá. – Azt gondolod, hogy túl fiatal vagyok ahhoz, hogy férjhez menjek és gyerekeket szüljek? Rhys, AJ és én tökéletesen egyszerre mondtuk: – Egyértelműen. A szemeit forgatva felelte: – Figyelembe véve, hogy ezt kik mondják, inkább úgy teszek, mintha nem hallottam volna. – Ez meg mit jelentsen? – kérdeztem. Billie Jean egy másik pincérnővel együtt kihozta a rendelésünket. Amikor elmentek, Abby a könyökére támaszkodott és keményen rám nézett. – Azt jelenti, hogy ti hárman csak a kötöttségek nélküli szexre vagytok vevők. El sem tudjátok képzelni, hogy valaki többet szeretne egyéjszakás kalandoknál vagy személytelen szexnél. Biztos vagyok benne, hogy ha például Brayden véleményét kérdezném, ő egészen másképp gondolkodna.

Bray rámosolygott Abbyre. – De valószínűleg nem engem kéne erről kérdezni. Én mindig is régi vágású voltam. Lily meg én fiatalon házasodtunk össze, Jude pedig egy évre rá érkezett. Sugárzó mosollyal folytatta: – De semmire, se a sztárságra, se a rajongók imádatára, se a pénzre nem cserélném el azt, amit a család jelent nekem. Abby szinte olvadozott Brayden szavaira. – Ó, ez olyan édes! – megveregette a karját. – Nagyon remélem, hogy egyszer nekem is megadatik majd ez. – Így lesz, csak légy türelemmel. A megfelelő férfi, aki elfogad, tisztel és szeret téged, egyszer majd biztosan megérkezik a te életedbe is. – Köszönöm! – felelte Abby. Valamit még meg kellett kérdeznem. – Szóval, Angyal… Idegesen felsóhajtott. – Tényleg muszáj így hívnotok? – Na, jó! Abby! – kezdtem egy mosoly kíséretében. – Az, amit korábban mondtál, tényleg igaz? Tudod, hogy szűz vagy. Vagy csak szívattál minket, hogy ezzel tarts távol minket a bugyidtól? – Jake – kezdte volna Brayden. Feltartottam a kezem. – Mi a baj azzal, hogy feltettem egy egyszerű kérdést a dolgok tisztázása érdekében? – Az, hogy a fogadás egy részeként ígéretet tettél arra, hogy Abbyvel úriemberként viselkedsz, márpedig tudomásom szerint egy úriember nem tesz fel kérdéseket egy nő múltjáról vagy tapasztalatainak hiányáról. Abby megrázta a fejét. – Semmi gond, Brayden. Szívesen válaszolok. – Egyenesen a szemembe nézett. – Igaz. Szűz vagyok, igen. – A fene…! – morogta AJ.

– De ez egyáltalán hogyan lehetséges? – kérdezte Rhys. Abby felnevetett. – Legfőképpen úgy, hogy erős meggyőződésem és igen magas elvárásaim vannak. Lenéztem az ujjaira. – Akkor hol van a szüzességgyűrűd? Egy picit elpirult. – Nem viselek ilyet, mert az azt jelenti, hogy a házasságig tartogatja magát az ember, én viszont nem gondolom, hogy ennek feltétlenül így kéne lennie. – Nem gondolod? – kérdeztem nyomatékosítva. – Fiatalabb koromban így gondoltam, de most már inkább addig szeretnék várni, míg szerelmes nem leszek. – Szóval az egész csak addig tart, míg bele nem zúgsz valami pasiba, és aztán már oda is adod neki magad? Csak úgy? – kérdeztem a szemöldökömet ráncolva, és csettintettem egyet az ujjaimmal. – Úgy mondod, mintha ez olyan egyszerű volna. Mélyen szerelembe esni valakivel, és ebben viszonzásra találni, az valóságos csoda. – Akkor bizony úgy tűnik, hogy jó darabig tartogatod még a kis virágodat, Angyal. Vállat vont. – Meglátjuk. De azt tudom, hogy megéri várni. – Örülök neked, Abby – mondta Brayden tele szájjal. – Ez tényleg mind pompás, de én azt mondom, sok sikert a srácnak! Fel sem izgulnék egy szűzre – mondtam fintorogva. – Hazudsz! – mondta Abby a hamburgert leejtve. – Tessék? – Te teljesen… Szóval… tudod, milyen voltál ma reggel velem az ágyban – mondta élesen. A csilis hot dogot, ami a számban volt, lenyeltem, és közben a szememet forgattam. – Ez azért volt, mert azt hittem rólad, hogy Bree vagy, aki sűrűn felbukkan, hogy dugjon velem, amikor úton vagyunk.

A mellkasomnak szegezve ujját, tovább folytatta: – Ó, nem! Még akkor is tovább nyomultál, amikor felkapcsoltad a lámpát, és láttad, hogy nem Bree vagyok! – Majd a száját összeszorítva hozzátette: – Talán nincs sok tapasztalatom, de azért azt tudom, hogy az mi volt. A srácok vihogni kezdtek, én pedig a fejemet csóváltam. – Már megbocsáss, Angyal, de ez még mindig nem érv. Akkor még fogalmam sem volt arról, hogy szűz vagy. Ha akkor tudom, amit most tudok, a keménységem egyből lelankadt volna. AJ felhorkantott. – Ugyan, Jake! Ez egy faszság. Bármelyik srác, aki ránéz Abbyre, tuti rágerjedne, akár szűz a csaj, akár nem. – Ööö, asszem… kösz – mondta Abby. Egy kacsintás kíséretében AJ hozzátette: – Csak hogy tudd, nekem semmi problémám nem lenne, mi amor. Bárhol, bármikor. – Akárcsak velem – egészítette ki Rhys. Sokatmondóan Abbyre nézett, és megnyalta az ajkát. Abby felsóhajtott. – Nem tudom elhinni, hogy erről beszélünk, és az egészben az a leginkább hihetetlen, hogy épp azt köszöngetem neked, AJ és Rhys, hogy ti… Tudjátok mit… még egy szűzzel is. Braydenre pillantott, aki csodálkozva nézett, és kezét fölemelve gyorsan azt mondta: – Nem tudok mit hozzátenni ehhez a beszélgetéshez. Abby arca elvörösödött. – Ó, én nem arra gondoltam… – temette fejét a kezébe. – Ez olyan megalázó! Brayden a székében fészkelődött, aztán a torkát köszörülve megszólalt. – Csak azért is kimondom – Abby fölemelte a fejét, hogy ránézzen –, a feleségem, Lily, szűz volt. – Szelíd mosollyal hozzátette: – Mind a ketten azok voltunk. – Komolyan? – kérdezett vissza Abby. Bólintott. – Sosem zavart, hogy senki mással nem volt.

Elvigyorodtam. – Naná, elvégre egy kanos kis tini voltál, akinek nem jutott jobb. Bray szigorúan nézett rám. – Aha, hát volt az az év, amikor befutottunk, és szakítottunk Lilyvel, én pedig mindent megkeféltem, ami mozgott, hogy megpróbáljam elfelejteni, mennyire szeretem őt, és mennyire szükségem van rá! – mondta szenvedélyesen. – De azoknak a tapasztalatoknak egyike sem érhet fel azzal, hogy milyen érzés Lilyvel szeretkezni. Meglehet, hogy az elején csak ügyetlen tinédzserek voltunk, de baromira szexi dolog volt mindent együtt felfedezni, és ennél semmi nem lehet jobb. Döbbenten néztem Braydenre. Még soha nem hallottam, hogy ennyire szenvedélyesen beszélt volna arról, milyen a szex Lilyvel. Általában amikor utalásokat tettünk arra, hogy ők hogyan művelik a dolgot, mindig csak ránk szólt, és azzal fenyegetőzött, hogy majd jól szétrúgja a seggünket, ha folytatjuk. Kedvenc mondókája: „A feleségemről beszélsz, te fasz!” vagy „A gyerekeim anyjáról beszélsz”, erre pedig idióta hozzászólásokat tettünk arról, hogy Lily egy MILF. – Hű – csodálkozott el Abby Brayden kijelentésein. Elmosolyodott. – Elnézést, kicsit elragadtak az érzelmeim – mondta Brayden. Abby a fejét rázta. – Ne, nekem nagyon tetszett, és biztos vagyok benne, hogy Lilynek is tetszett volna. Hangosan felsóhajtottam. – Tehát függetlenül attól, hogy ti hárman mit mondtatok, továbbra is tartom magam ahhoz, hogy nem izgulnék fel, vagy nem tudnék felizgulni egy szűzre. – Abby idegesen rám szegezte tekintetét, így hozzátettem: – Jó, tehát úgy nem, hogy tudom, hogy az! Így megfelel? Az ajkába harapott, és elfordította a fejét. Kínos csend támadt az asztalnál. Abby annyit mondott: – Mindjárt jövök. Felugrott a székből, és elviharzott az asztaltól. Ledöntöttem a maradék sört, és amikor felpillantottam, láttam, hogy a fiúk engem bámulnak. – Mi van? Brayden annyira előrehajolt az asztalon, hogy könyöke az enyémet böködte.

– Kapitális és kolosszális pöcs vagy, amiért ezzel a szűztémával megsértetted az érzéseit. – Azért vagyok pöcs, mert megmondom az igazat? – De használj néha egy kibaszott szűrőt, haver! – bődült el AJ felháborodva. Amikor Rhysre néztem, ő is a homlokát ráncolta. – Egyáltalán nincs rendjén, hogy rossz érzéseket keltesz Abbyben saját magával kapcsolatban, főleg úgy, hogy ilyen dögös csaj. A számat nyitottam, hogy vitatkozzam, amikor a karaokemikrofon bekapcsolt és sípolt egyet. Emiatt a színpadra néztem. Abby észveszejtő mosollyal pillantott felénk. A gyomrom liftezni kezdett, és tudtam, hogy bajban vagyok, mert most mindenki előtt faszfejnek hív majd. – Remélem, nem bánjátok, ha megint énekelek. A szétszórtan ücsörgő kamionosok lelkesen huhogtak és fütyültek Abbynek, aki mosolygott, és kicsit idegesen hozzátette: – Köszönöm. Szorosabbra fogta a mikrofont. – Csak arról van szó, hogy nagyon szeretnék megnyerni egy fogadást ma este, és ez csak akkor sikerülhet, ha elénekelem ezt a dalt. A szemeink ismét találkoztak. – Jake, ez neked szól – mondta. A DJ felé biccentett, aki elindította a zenét. Két másodpercbe telt, míg felismertem az első ütemeket. – Ó, baszd meg! – motyogtam, miközben a Like a Virgin dallama betöltötte a termet. Amikor a pityókás kamionosok is felismerték a zenét, lelkesen kiabálni és tapsolni kezdtek. Amint Abby énekelni kezdett, olyan volt, mintha egy vágysugarat küldött volna felém. Én is szoktam játszani, amikor a színpadon vagyok, és mivel ő is előadóművész, tudtam, hogy csak színészkedik. De a nyavalyába is! Annyira meggyőző volt, mint egy igazi csábító. Formás testének minden rezdülése, minden mozdulata, amivel fejét hátravetette vagy a hajába túrt, minden finom lépése és minden egyes csábos csípőringás az őrületbe kergetett. De még ha azt gondoltam is, hogy én vagyok az egyetlen, aki igazán csodálkozik, észrevettem, a fiúk is leesett állal és tágra nyílt szemekkel nézik Abbyt. A szemem sarkából láttam, hogy AJ úgy üríti ki a korsóját, mint aki mindjárt szomjan hal. Még Brayden is úgy nézte Abbyt, ahogy én már régen nem láttam őt lányt nézni, még ha jóval ártatlanabb tekintettel is tette, mint ahogy AJ, Rhys vagy én. Fészkelődtem ültömben, és tudtam, hamarosan elveszítem a fogadást. Árulkodó ölemre pillantottam. Amikor ismét Abbyre néztem, fájdalmas hang hagyta el ajkaimat, mert attól, amit láttam, egy gombostűnyi hely sem maradt már a nadrágomban. Térdre ereszkedett, és elképesztő dolgokat kezdett

művelni. Anélkül, hogy egy ütemet is kihagyott volna, a színpad széle felé mászott. Egyenesen ráláttam ellenállhatatlan kebleire. Mikor a színpad szélére ért, lábait előrelendítette, és egy pillanatra láttatni engedte combjait, hogy aztán lábait a színpadról lelógatva ereszkedjen el, végül az asztalunk felé lépkedett. A többiekre rá sem nézett, mutatóujjával csábítóan hívogatott. Megráztam a fejem, elvigyorodtam, próbáltam vele elhitetni, hogy egyáltalán nem hat rám, ami persze egy ordas nagy hazugság volt. De Abby erről tudomást sem véve odalépett hozzám, tenyerét végigfuttatta a csípőjén és a fenekén, miközben arról a bizonyos legelső érintésről énekelt. Ujjaival a hajamba simított, arcomat kezébe vette, majd játékosan megütötte. Már azt hittem, visszamegy a színpadra, de visszafordult, és az ölembe ült. Amikor fészkelődni kezdett, felszisszentem. Hátravetettem a fejemet és felnyögtem. Az ipar legjobban fizetett sztriptíztáncosnőitől volt már részem effélében. Abby ugyan ügyetlen volt, és tétován mozgott, de a fenébe is, a farmernadrágomon át is éreztem a forró, égő testét. Még csak félárbocon állt a zászlóm, de tudtam, hogy a dal nyögdécselős, oh-s és aaah-s részénél szétrepedhet a cipzáram. Még tapasztalat hiányában is tudta, mi a helyzet. A zene még mindig szólt, Abby pedig győzelmi pillantással hátranézett. – Hajlandó vagy elismerni a többiek előtt, hogy fel tudsz izgulni egy szűzlányra, akkor is, ha tudod, hogy szűz, vagy folytassam még? Bár a dákóm még élvezte volna, ha folytatja a kissé ügyetlen táncát, mégis megráztam a fejem. – Oké, Angyal. Nyertél. AJ és Rhys tapsoltak és fütyültek, Abby már lecsúszott volna az ölemből, de én megragadtam a karját, megfordítottam, így ismét az ölemben ült, de ezúttal szemtől szembe voltunk. Kék szemeiben riadt pillantás ült. Közelebb húzódtam hozzá. Leheletem a fülcimpáját csiklandozta, megremegett. – Itt vagyok forrón és feltüzelve. Hát így bocsátasz el, ily éhesen?{6} Kiegyenesedett, arca elvörösödött. – Rómeó és Júliát idézel? – Miért vagy ennyire meglepve? – Mert nem tűntél olyanfajta srácnak, aki szeret olvasni, legkevésbé olyannak, aki Shakespeare-t olvas! – Tele vagyok meglepetésekkel, Angyal – fogtam szorosabbra combját. – Csak ismerj meg egy kicsit jobban! Abby a szemeit forgatta.

– Most komolyan, valami ócska felszedős szöveggel próbálkozol? – Ki mondta, hogy ez egy felszedős szöveg? Lehet, hogy tényleg azt szeretném, hogy jobban ismerj meg. – Amikor rosszallóan összeráncolta a homlokát, fölnevettem: – És nem csak a szó bibliai értelmében. – Figyelembe véve mindazt, amit tudsz rólam meg a szexhez való viszonyomról, te meg akarsz ismerni engem? Valami oknál fogva, amit akkor még nem értettem, bólintottam. – Igen. Rám nézett, mint aki azt várja, hogy a következő pillanatban azt mondom: „Há-há! Csak vicceltem!” De nem mondtam. Óvatosan elmosolyodott. – Rendben. Lehet szó arról, hogy jobban megismerj – alsó ajkába harapott, ami újabb kellemetlen perceket szerzett amúgy is sajgó altestemnek –, és én is adhatok neked egy esélyt. – Jó. Ennek örülök – mondtam feljebb csúszva. – Megtennéd, hogy most már kiszállsz az ölemből? A kis előadásod miatt muszáj vagyok megint kimenni a mosdóba. Arca elvörösödött, amint megértette, hogy mire gondoltam. – Nem kimondottan úriemberhez illő viselkedés ezt el is mondani nekem. Fölnevettem. – Csak arra gondoltam, hogy lehűteném egy kis vízzel a fickót. Bízz bennem, nem akarok rárántani egy kajálda slozijában. Most már a nyaka is elvörösödött. – Ö… oké… – gyorsan kiszállt az ölemből, és rám sem pillantva visszaült a helyére. A srácok felé kacsintva mondtam, hogy mindjárt jövök. A telefonomat AJ elé toltam. – Írj Franknek, hogy kész vagyunk, és rendezzük a számlát. – Meglesz – mondta AJ. Majdnem odaértem a mosdóhoz, amikor valaki megragadta a pólómat és erősen hátrahúzott. – Mi a fasz? – kiáltottam, ahogy hátrafelé botladoztam. Egy sötét helyiségbe nyomtak, az ajtó becsapódott. – Mi a franc ez? A villany felkapcsolódott, és ott állt Billie Jean vigyorogva. Ahogy hátával az ajtónak dőlt, hallottam

a zár halk kattanását. Elindult felém. – Nem ismertelek fel először, de most már tudom, ki vagy. – És ki? – kérdeztem felvonva a szemöldökömet. – Jake Slater a Runaway Trainből. – Ja, én vagyok. Pillantása a nadrágom alatt ágaskodó hímtagomra tévedt. – Úgy látom, van egy kis problémád – nevetett. – Pontosabban szólva, nagy problémád! – Vágyakozó szeme találkozott az enyémmel. – Mindent megadnék, hogy kezelésbe vehessem. Na, ne. Ez most nem történik meg. Hogyan lehetséges az, hogy itt van egy dögös nő, aki kamatyolni akar velem mindössze pár méterre attól a szűz lánytól, akit az imént kértem meg, hogy adjon egy esélyt, hogy úriember lehessek vele? Ez aztán A szívás minden árnyalata! Ahogy a köztünk lévő távolság csökkent, tudtam, hogy muszáj gyorsan kijutnom innen. Amikor az ajtó felé közeledtem, Billie Jane elém állt. – Kérlek! Közeledésére a cerkám rándult egyet. Mára már épp eleget izgatták. Megráztam a fejemet, próbáltam kitisztítani a fejemet. – Nézd, két perc múlva jön értem egy fuvar, úgyhogy nincs időm arra, hogy veled kettyintsek. Ujjai a cipzáromnál matattak, és ahogy kézbe vette a férfiasságomat, beleremegtem. – Már az is boldoggá tenne, ha elmondhatnám magamról, hogy leszoptam Jake Slatert. – Tényleg mennem kell – mondtam erőtlenül, miközben térdre ereszkedett. Amikor mélyen a meleg szájába vette a szerszámomat, felnyögtem. Nem volt miről tovább vitatkozni. Csak beleélveztem, ott, abban a lucskos kamrában, tartalék szalvétákkal és ketchuposdobozokkal körülvéve. A dolog egyetlen öröme az volt, hogy elélveztem. De ez csak egy múló pillanat volt. Utána mocskosnak éreztem magamat, és életemben először kihasználtnak is, ez pedig elég nagy szó. Mégis mi a fenét képzeltem? Azt akartam, hogy megismerjem Abbyt, nem pedig azt, hogy egy pincérnő a raktárban rajtam oboázzon. A fejemet hátravetettem egy doboz sónak, és undorral felsóhajtottam. Billie Jean feltápászkodott a földről, én pedig rá sem mertem nézni. – Köszi, édes – mondta. – Ja, hagyjál! – morogtam az ajtó felé haladva. A nadrágomat igazgatva és a cipzáromat felhúzva

belefutottam Abbybe az előtérben. Látva, hogy mit csinálok, arca felderült. – Ó, nem tudod, merre van a mosdó? – kérdezte. E rövid pillanatban még teljesen másképp értelmezte a helyzetet. Aztán megjelent mögöttem Billie Jean. Abby ránk pillantott, és elkerekedtek a szemei. Látszott rajta, hogy minden világos neki, és a leghalványabb kétség nélkül tudta, hogy a merevedést, amit még ő okozott, Billie Jean vette kezelésbe, a kis szemtelen pincérnő, aki nem volt hajlandó szóba állni vele. Alig észrevehetően megrázta a fejét. – Meg akartál ismerni, mi? – Abby, én… – Hol van a női mosdó? – kérdezte Billie Jeant. – A folyosó végén. – Köszönöm – mondta Abby leszegett fejjel. A büdös kurva életbe! Ezt elcsesztem.

5. fejezet Abby Amikor bezárkóztam a szutykos kis vécébe, erősen vissza kellett fognom az érzelmeimet. Szédültem, mintha egy őrülten forgó körhintán ültem volna. Az egyik percben Jake még úgy tesz, mintha érdeklődne irántam, a következőben pedig felszedi az egyik pincérnőt. Mégis mit akar? Persze azt hiszem, a legjobb kérdés mégis az, hogy én mit akarok. Mégis miért kell egyáltalán egy kicsit is vonzódnom egy olyan idióta fickóhoz, aki ilyet csinál? Hogy lehettem olyan naiv, hogy azt gondoltam, hogy Jake Slater majd komolyan érdeklődik irántam, és feladja értem az eddigi életét? – Annyira hülye vagyok! – kiáltottam fel. Amikor végeztem a mosdóban, mélyet lélegezve kiléptem a folyosóra. Egy picit reménykedtem benne, hogy majd Jake ott vár rám, és megpróbálja megmagyarázni a helyzetet, de végül is ismét csalódnom kellett. Ott ült az asztalnál, állát az egyik kezére támasztotta, míg a többiek beszélgettek és nevettek. Ahogy leültem az asztalhoz, nem is mertem ránézni. Elővettem a telefonomat, hogy lefoglaljam magam, de éreztem, ahogy a tekintete szinte éget. Aztán teste melege egyre közelebbről érződött, odahajolt, én pedig lélegzet-visszafojtva néztem. – Ami ott történt, Angyal… A telefon csörgése félbeszakította. A hívószámra pillantott, majd kiesett a székből. – Haver, mi van? – Sally az – mondta Jake, aztán kiviharzott az étteremből. Még ha gyűlöltem is magamat ezért, de megkérdeztem: – Ki az a Sally? – A nagynénje – felelte AJ grimaszolva. Lehúzta a sör maradékát, majd hozzátette: – Nagyon remélem, hogy ez azt jelenti, hogy az anyja jól van. A srácokat követve kimentem az étteremből. Frank még nem érkezett meg, úgyhogy a ponyvatető alatt várakoztunk. A sötétségbe nézve láttam Jake alakját. A telefont szorosan a fülére tapasztva járkált a parkolóban, szabadon maradt kezével vadul gesztikulálva. Akármit is mondott a nagynénje, egyértelműen felzaklatta Jake-et. Amint befejezte a beszélgetést, a már ismerős autó csikorogva fordult be a parkolóba. – Jake! – kiáltott AJ. Szó nélkül jött oda hozzánk. Ezúttal nem nyitotta ki az ajtót nekem, hogy besegítsen a kocsiba. Némán a hátsó ülésre telepedett.

Én is beültem, és azon töprengtem, mit is csináljak. Vajon el kellene felejtenem, hogy milyen egy idióta seggfej volt az előbb, és meg kéne kérdeznem, mi a baj? Habár az egyik részem nagyon szerette volna őt ledorongolni, nyeltem egyet, hátrafordultam a széken, és ránéztem. Sötét arckifejezéssel bámult maga elé. – Minden rendben? – kérdeztem. – Ja – mormogta mogorván. Világossá vált számomra, hogy nincs beszédes kedvében. Visszafordultam az ülésen, és kinéztem a szélvédőn. Míg a többiek hangosak voltak és féktelenek, Jake egy árva szót sem szólt a visszaúton. Amikor az autó megállt a busz előtt, Jake kipattant, és felviharzott a busz lépcsőin. – Mi a nyavalya lehet vele? – kérdezte Rhys, majd kiszállt. A fiúk mind kikászálódtak, amikor Frank a vállamra tette a kezét. Meglepetten fordultam vissza. – Abby, én ismerem Jake-et, és a viselkedéséből arra következtetek, hogy valami baj történhetett a családjával. Nem nyílik meg könnyen, de kérlek, ha lehet, tudd meg, mi a gond. – De láttad, hogy az előbb is alig szólt hozzám. – Tudom. De kérlek, próbáld meg. – Rendben. Megpróbálom. Kiszálltam az autóból, és felmentem a buszba. A többiek a nappaliban heverésztek, de Jake-et sehol sem láttam. A nyakamat nyújtva körülnéztem, hogy ellenőrizzem, nincs-e esetleg a fürdőszobában. – Jake hol van? – kérdeztem, miközben a sofőr beindította a buszt. – Fogta az iPadjét és lefeküdt. A mikrosütő órája szerint még csak nyolc óra volt. Nem tudtam elképzelni, hogy egy olyan srác, mint Jake, ilyen korán lefeküdjön. Úgy döntöttem, jobb, ha témát váltok. – Ha már itt tartunk, én hol fogok aludni? – Ma este az enyém lenne az ágy, de szívesen átengedem neked – ajánlotta Rhys. – Nem, semmi szükség a kivételezésre. Komolyan gondoltam a fogadást. Az úton az életetek minden részét ki akarom tapasztalni. Nem mindig aludtam puha ágyban, most sem fogok kényeskedni. AJ elmosolyodott. – Akkor hadd találjam ki! Az egyik alsó ágyon szeretnél aludni.

Bólintottam. – Igen. Jobb szeretek közelebb lenni a földhöz. Pár évvel ezelőtt egyszer a felső ágyon aludtam, amikor elkapott minket egy jégeső, a busz hirtelen megcsúszott a jeges úton, én pedig a földön kötöttem ki. – Akkor tiéd az első alsó fekhely, Abby – mondta Brayden mosolyogva. – Köszönöm. A kanapé felé intett. – Épp filmet akarunk nézni. Van kedved csatlakozni? – Ugye nem valami felnőttfilm? – kérdeztem. Brayden fölnevetett. – Nem, inkább egy Will Ferrell-vígjáték. Az megfelel? – Ha a Ricky Robby legendája, akkor mindenképp. – Egy rugóra jár az agyunk. – Csak hadd öltözzem át. Ahogy a hálószobába mentem, megálltam Jake hálóhelye mellett. – Jake? – szólítottam meg. Nem válaszolt, így továbbmentem. A gitártokot és a bőröndöt az ajtóhoz támasztottam, de azért rekordsebességgel vettem le a ruhámat. Aztán felvettem a már kissé viseltes Jacob’s Ladder pólómat és a cicanadrágomat. Összefogtam a hajamat, majd visszamentem. A főcím már ment, amikor leültem Brayden mellé a kanapéra. Még ha mindannyian milliószor is láttuk a filmet, végig a hasunkat fogtuk a nevetéstől. Be kell vallanom, hogy jó volt a srácokkal lógni Jake nélkül. Nélküle nem volt rajtunk nyomás, AJ és Rhys úgy viselkedtek, mintha a testvéreim lennének. Mire a Féltestvérek elkezdődtek, a napi izgalmak hatására és a busz ringatózása miatt elálmosodtam. A szemeim elnehezültek, végül elbóbiskoltam. Amikor felébredtem, a filmnek már vége volt, a fejem pedig Brayden vállán pihent. Ijedten arrébb húzódtam. – Ja, ne haragudj! Elmosolyodott.

– Semmi baj. Fáradt vagy. – A többiekre nézett. – Azt hiszem, jobb, ha most eltesszük magunkat holnapra. Még egy hosszú út vár ránk a koncert előtt. Miután mindannyian letudtuk a körünket a fürdőszobában, elhelyezkedtünk a fekhelyeinken. A telefonomra néztem, és átfutottam a testvéreimtől kapott üzeneteket. Szerencsére a szüleim egy konferencián voltak, elég szoros napirendjük miatt csak néhány órával ezelőtt tudták őket értesíteni az én „balesetemről”. Csak azért nem hívtak fel szokásukhoz híven, mert már túl késő volt. Ellenben egy rakás ideges üzenetem volt apától, amit – ha nem lenne lelkész, akkor – nagyjából úgy lehetne lefordítani, hogy „mégis mi az ördögöt csinálsz egy buszon egy csapat kanos rockerrel?”. Anya, aki mindig igyekezett a családi békét megteremteni, szintén részt vett az üzenetküldésben, és megpróbálta apát megnyugtatni. Felettébb érdekes, hogy ugyanabban a szobában ülve üzengettek rajtam keresztül egymásnak. Végül apám érzékeny pontjára tapintva azt írtam, hogy lelkész létére nem szabadna látatlanban így ítélkeznie. Hosszú szünet után azt írta: Igazad van, Abigail. Tudjuk, hogy okos lány vagy, de ne veszítsd el a józan eszedet és az erkölcsi tartásodat! Visszafogtam magam, és nem reagáltam arra, ahogy megpróbáltak bennem bűntudatot kelteni. Gyorsan visszaírtam: Dehogy veszítem el! Egy hét múlva találkozunk. A szüleim egy hét múlva érkeznek a bátyámék koncertjére, hogy megnézzék az első közös szereplésünket. Úgy volt, hogy ez a hét a felkészülésről szól, de most majd erről a buszról leszállok, és megyek egyenesen, próba nélkül az első fellépésemre. Ennek gondolatára idegesség fogott el, nyeltem egyet. Elbúcsúztam tőlük, letettem a telefonomat, és elhelyezkedtem a szűk fekhelyen. Amint behunytam a szememet, hosszú nyögést hallottam a fejemhez közel. Pár pillanat kellett hozzá, hogy felismerjem, túl közel vagyok Jake-hez. Mindig, amikor már kezdtem volna elaludni, Jake valamilyen hangot hallatott, amitől felébredtem. Már sokadik alkalommal markoltam a párnába, próbáltam rá se hederíteni a hangokra, amik Jake fekhelye felől jöttek. Elpirultam, amikor a nyögések és nyöszörgések erősödni kezdtek. Jézusom, ez olyan, mint egy pornóban! A tesóimmal felnőve volt némi sejtésem arról, mit művelhetett, és ez nagyon felbosszantott, főképp azután, ami Billie Jeannel történt pár órával korábban. Mind megesküdtek, hogy ha a buszon maradok, úriemberként fognak viselkedni – füstölögtem magamban. – Mégis miféle szexmániás állat ez a Jake, ha megint ezt kell csinálnia azok után, ami az étteremben történt? Nem érdekel, ha így akar könnyíteni magán egy nyomasztó telefonhívás után! Ez baromság! Fordultam egyet a matracon, karba tettem a kezemet a mellkasomon, és idegesen felsóhajtottam. – ¿No puedes dormir, Angel?{7} – hallottam AJ mély hangját a függöny mögül. Elhúztam a nehéz szövetet. A fekhelyén lapozgatott egy sportújságot.

– Nem tudok aludni ekkora lármában. A szemembe nézett, és elmosolyodott. – Ne nedvesedjen be a szexis csipkebugyid, amit álmaimban viselsz. Nem maszturbál. – Nem erre gondoltam. – Naná, hogy nem – kacsintott. Mint egy végszó, Jake hosszan felnyögött. A fejemet ráztam. – Nos, ha ez nem az, akkor… Jól van? – Mostanában sokszor vannak rémálmai. Próbálom figyelmen kívül hagyni, mintha mi sem történne. – Még egyszer sem gondoltál arra, hogy esetleg megkérdezd, hogy mi van vele? – kérdeztem meglepődve. AJ összevonta a szemöldökét. – Ha ilyen csöpögős szarsággal jövök, Jake megkérdezi, mikor növesztettem puncit. – Szerintem valakinek rá kéne néznie. Úgy hangzik, mintha lelki és testi fájdalmak is kínoznák. AJ nem mozdult, így elkeseredett sóhajtás kíséretében kimásztam a fekhelyemről. Engem is meglepett, hogy azok után, amin keresztülmentem Jake-kel az elmúlt tizenkét órában, még egy szemernyit is törődni tudtam vele. De láttam benne valamit – a tisztesség egy halvány szikráját? –, ami miatt aggódtam érte, és érdekelt, még akkor is, ha az eszem nem ezt diktálná. Gyilkos tekintetet vetettem AJ-re, aki védekezően feltette a kezét. – Nézd, mi amor, a srácok nem művelik ezt a fajta érzelmes-érzelgős szart. Ha most fölkeltem Jake-et, hogy megöleljem, baromi pipa lenne! Nem szóltam, de lábujjhegyen odatipegtem Jake-hez. Remegő ujjakkal húztam el a függönyt a fekhelyénél. Jake takarója a csípője köré tekeredett. Tetovált mellkasa úszott az izzadságban. Álmában szemöldökét ráncolta, ajkán furcsa fintor ült. A kezem megállt a válla fölött. Végül óvatosan megráztam. – Jake! Ébredj! – szólítottam meg halkan. Teste vadul megrándult, szemei hirtelen felpattantak, és tekintete végigfutott a hálófülke plafonján. – Cssss, minden rendben – suttogtam megnyugtatóan. Jake kétségbeesett pillantását rám szegezte, a száját kinyitva levegőért kapkodott.

Szelíd mosollyal ránéztem, és a vállát simogattam. – Rosszat álmodtál. Jake még mindig levegő után kapkodott. Hátraléptem, mert felült, lábait a szőnyegre tette. Az ágy szélén ücsörgött, előrehajolt, fejét a kezébe temette. – Ne haragudj, hogy felébresztettelek! – nyögte csendesen. Védelmező énem felülkerekedett, közelebb húzódtam hát hozzá, kezemet a hajához emeltem. Kedvesen végigsimítottam a sötét, izzadságtól nedves fürtjeit, és szeméből félresimítottam egy rakoncátlan tincset. – Nem ébresztettél fel. Aggódtam érted. Fejét felemelte, arcáról meglepetés sugárzott. – Tényleg? Bólintottam. – Úgy tűnt, kicsit magad alatt voltál azután, hogy beszéltél a nagynénéddel. Most pedig rosszat álmodhattál. Felnéztem AJ-re, aki kíváncsian nézett minket. – Tudom, hogy a srácok többsége nem elég férfi ahhoz, hogy kezelni tudja az érzéseket és a problémákat – mondtam, mire AJ felhorkant. – Ezt te mondod, nem én. – Mindenesetre – folytattam – csak szeretném, ha tudnád, hogy én itt vagyok neked. Ha szeretnél beszélni valamiről, vagy ha csak azt szeretnéd, hogy valaki itt üljön melletted, amíg újra elalszol, akkor én itt vagyok. Meglepődésében Jake nagy szemeket meresztett és tátott szájjal bámult rám. Úgy nézett, mint aki kísértetet lát. Azt gondoltam, hogy nincs szüksége rám, ezért megadóan fölemeltem a kezemet: – De ha akarod, itt hagylak és visszamegyek aludni. Nekem mindegy. Amikor megfordultam, hogy visszamenjek, Jake megragadta a kezemet. – Várj! – szólt rekedt hangon. – Oké. – Ez nagyon kedves tőled, Angyal. Ettől most igazi seggfejnek érzem magam. Hadd mondjam el, hogy

mennyire sajnálom, ami korábban történt. Igazi fasz voltam. Nem mintha számítana, de a csaj mászott rám. Tudom, hogy nemet kellett volna mondanom, és be kellett volna tartanom a neked tett ígéretemet. Egyáltalán nem vártam, hogy bocsánatot kér, így legalább egy perc kellett ahhoz, hogy feldolgozzam, amit mondott, vagy legalábbis tudomásul vegyem. – Köszönöm. Amikor zavartan rám mosolygott, felsóhajtottam. – Habár nagyon értékelem, amit mondtál, igazából nem ez zavart téged, igaz? Megrázta a fejét. – Csak… – megköszörülte a torkát – …a nagynéném, Sally hívott anyám miatt. Azt mondta, hogy anya nem akarta, hogy a turné közepén aggódjam, és ezért nem akarta elmondani, mi a helyzet… – Mi a helyzet? – faggattam. Mellkasa zihált. – Három év tünetmentes állapot után a rák kiújult. Sally néném azt mondja… – arca eltorzult – …azt mondja, hogy most már nem lehet tenni semmit. Nincs több kezelés. Kapott gyógyszert, hogy ne legyenek fájdalmai… az utolsó… az utolsó hónapokban. – Ó, Jake, úgy sajnálom! – megfogtam a kezét, és bátorítóan megszorítottam. Arcán gyötrelem és kín tükröződött, mellkasom pedig összeszűkült a belőle áradó fájdalomtól. Könnycseppek jelentek meg a szemében. – Csak… A srácok a tanúi, mennyire szeretem anyámat. Miután apám lelépett a titkárnőjével, és újra megnősült, én voltam az egyetlen támasza. El sem tudom képzelni… Hangja elcsuklott, és sírni kezdett. Erős, az egész testét megrázó zokogás vett rajta erőt. Átkaroltam a nyakát, magamhoz húztam. Arcát a hasamhoz nyomta, az egész teste zihált és remegett a sírástól. A kihallatszó hangokra Brayden is lemászott az ágyáról, Rhys pedig kitántorgott a hálószobából. Mindketten hitetlenkedve bámultak Jake-re, úgy néztek rá, mint egy idegenre. Nem tudom, hogy a sírás miatt pillantottak így rá, vagy azért, mert a karjaimban tartottam. Amikor AJ-re tekintettem, teljesen sokkot kapott, de fájdalom is volt a szemében. Végső soron együtt nőtt fel Jake-kel, és nagyon jól ismerte az anyját is. Együtt érzően néztem AJ-re. – Szegény Susan – mondta kedvesen. Behunyta szemét, és látszott rajta, hogy ő maga is a könnyeivel küzd. – A kurva életbe! – motyogta.

A következő pillanatban Jake a busz padlójára csúszott, térdeire rogyott, én pedig hátraestem. A csípőmbe kapaszkodott, lehúzott maga mellé, és karjaiba zárt. – Csss, minden rendben lesz – nyugtatgattam. A fejét rázta. – Nem, nem lesz rendben. Ha nem lenne olyan rossz a helyzet, akkor Sally nem hívott volna fel – zokogásától olyan erősen rázta a testemet, hogy összekoccantak a fogaim. – Istenem, én ezt nem tudom elviselni, Angyal! Nélküle meghalok. Habár úgy nőttem fel, hogy láttam a szüleimet, amint nap mint nap találkoznak a hívők tragédiáival, próbálnak lelket önteni beléjük, most úgy éreztem, hogy egyáltalán nem tudom megvigasztalni Jake-et. Kerestem a megfelelő szavakat, amik megnyugtathatják, közben pedig vigasztalóan simogattam a hátát. – Figyelj, felhívom majd a szüleimet, hogy imádkozzanak édesanyádért is. Elvégre nem véletlenül hívják apa templomát Isten dómjának. És talán van egy másik orvos, akihez anyukád még elmehet. Tudod, hogy kikérjen még egy véleményt, vagy ilyesmi. Kavarogtak a gondolatok a fejemben, próbáltam olyasmit csinálni vagy mondani, ami Jake-et megvigasztalhatja, de megállíthatatlanul zokogott. Aztán még valami eszembe jutott, és kimondtam. – A templomunk egyik segédlelkésze benne van az egyik rákkezelő központ igazgatóságában. Kérhetnénk egy időpontot. Jake zokogása alábbhagyott, de karja még mindig szorosan ölelt. Arcát a mellkasomba fúrta, sírástól rekedt hangján mondta: – Igazán értékelem, Angyal. De Sally minden kétséget eloszlatott. A betegsége kiújult, és semmit sem tudok tenni, végig kell néznem, ahogy meghal. Kezemmel beletúrtam a hajába, közelebb hajoltam hozzá, és a fülébe súgtam. – Annyira sajnálom. Mindent megtennék, hogy ne kelljen érezned ezt a fájdalmat. – Köszönöm – motyogta. Hátrahúzódott, hogy felpillantson rám. Kék szemében könnyek csillogtak, arca eltorzult a sírástól. – Ezt komolyan mondod, ugye? Amikor zavartan felhúztam a szemöldökömet, hozzátette: – Azt, hogy szeretnéd, hogy ne érezzem ezt, és hogy mi mindent megtennél anyámért. – Persze hogy komolyan gondolom. Még mindig hitetlenkedve nézett rám, mintha attól tartana, hogy egyszer csak eltűnök, mintha csak egy illúzió volnék. Remegő keze az arcomhoz ért.

– Te tényleg egy angyal vagy, igaz? Elmosolyodtam. – Nem, én csak olyasvalaki vagyok, aki törődik veled és édesanyáddal. – Hát nem érted? Soha nem találkoztam még olyan lánnyal, akit nem azért érdekeltem, mert én vagyok Jake Slater a Runaway Trainből. – Akkor ez elég szomorú, hiszen ha eltekintünk néhány hibádtól, olyan ember vagy, akit érdemes megismerni, és akivel megéri törődni. Jake néhányszor nagyot pislogott a szavaimra, közben hüvelykujjával megsimogatta az arcomat. Előrehajolt, és amikor azt hittem, most meg fog csókolni, és a lélegzetem is eláll, odahajolt, és puha puszit lehelt az arcomra. – Köszönöm, Abby. Talán anyámnak igaza volt, amikor azt mondta, hogy a sors hozott minket össze. Szemeim tágra nyíltak a csodálkozástól. – Talán igen – motyogtam. Ott álltunk, csak néztük egymást, aztán megérintettem Jake vállát. – Jobban érzed már magad? Vállat vont. – Amennyire lehet, igen. – Kérsz egy kis tejet vagy vizet, mielőtt aludni mész? Szája sarkában mosoly bukkant elő. – Legközelebb felajánlod, hogy olvasol esti mesét is? Fölnevettem. – Nem, csak törődöm veled. – Anyáskodsz felettem – motyogta, és arcát szomorúság lengte be. – Nos, ha nincs másra szükséged, akkor én lefekszem. Elindultam a fekhelyem felé, de Jake megragadta a kezemet, és maga felé húzott. – Aludj velem! – suttogta a fülembe.

Hátrahúzódtam, már kész voltam arra, hogy mérgesen ráförmedjek, hogy mit képzel, hogy az érzelmeimmel játszik csak azért, hogy rám nyomuljon, de amikor megláttam meggyötört tekintetét, lehiggadtam. Könyörgően nézett a szemembe. – Még mindig iszonyúan rettegek, Angyal. Kell valaki, akit átölelhetek, hogy érezzem, nem vagyok egyedül. Alig tértem magamhoz. Hogyan lehetséges az, hogy itt előttem ez az összetört, érzékeny fiú és az önimádó, öntelt Jake, aki felbosszant, egy és ugyanaz a személy? – Semmi tipi-tapi? Megrázta a fejét. – Esküszöm. Ajkamba harapva végiggondoltam a lehetőségeimet. Azok után, hogy így kitárulkozott előttem, el sem tudtam képzelni, hogy kegyetlenül otthagyjam egyedül. Megpróbáltam magamat az ő helyébe képzelni, hogy milyen lenne, ha az én anyámról lenne szó. – Rendben, veled alszom, ha ettől jobban érzed magad. Előrehajolt, és újabb finom puszit adott az arcomra. – Köszönöm, Angyal. A szívverésem annyira felgyorsult, hogy a mellkasomra szorítottam a kezem, nehogy kiugorjon a szívem a helyéről. Mi történik velem? Az egyik pillanatban Jake-et vigasztalom, a következőben pedig nem helyénvaló érzések fognak el vele kapcsolatban. Végül azt mondtam: – Szívesen. Rhys előrébb lépett. – Aludj te az ágyban, haver. – Nem, ma te vagy soron. Rhys vállat vont. – Ez a legkevesebb, amit tehetek – pillantása találkozott az enyémmel. – Ráadásul Abbynek is kényelmesebb lesz.

– Értékelem, de nem akarom, hogy sajnáljatok – felelte Jake. Habár ez kedvesség volt, nem pedig sajnálat Rhys részéről, bólintott. – Nekem mindegy. De ha akarod, a tiéd. Ez a lényeg. – Kösz, haver. Egyik lábáról a másikra állva Rhys végül előrelépett. Tétova mozdulatokkal átkarolta Jake-et. – Sajnálom. Baromira sajnálom. Jake meglapogatta Rhys hátát. – Köszönöm. Tényleg köszönöm. Amikor Rhys hátrahúzódott, Brayden vette át a helyét. Jake belekapaszkodott, és látszott rajta, hogy megint az érzéseivel küzd. – Itt vagyunk veled, cimbora. Nem fogunk magadra hagyni, ha kell, a poklot is megjárjuk veled. Érted? – mondta Brayden. – Igen, tudom. Vállait átfogva Brayden úgy nézett Jake-re, mint apa a fiára. – Bármit szeretnél, meglesz. Ha akarod, lemondjuk a turnét, visszamondjuk az albumot, amit akarsz, csak egy szavadba kerül, gond egy szál se! – Nem hagyhatlak benneteket cserben – tiltakozott Jake. – A világon vannak más dolgok is lemezeken meg koncertjegyeken kívül. Bármennyi időt is szeretnél édesanyáddal tölteni, én benne vagyok. Rhysre és AJ-re nézett, majd hozzátette: – És ha bármelyik köcsög panaszkodni mer emiatt, szétrúgom a seggét. Rhys feltartotta a kezét. – Hé, srácok. A tesóim vagytok. Mi vagyunk a négy muskétás. Mindenki egyért, együtt minden szarért! E testvériség bármilyen döntést is hozzon, teljes egyetértésben állok vele, és hajlandó vagyok szemtől szembe menni minden ügyvéddel, ha szarakodni akarnak velünk. Végül is jártam jogra. Biztosan találok egy kiskaput a szerződésben. Hogy szavainak nyomatékot adjon, csettintett az ujjaival. Jake szemében könnyek csillogtak.

– Köszönöm, srácok. Észrevettem, hogy AJ gyanúsan csendben van. Végül lepattant a fekhelyéről, és pillanatokig csak nézték egymást Jake-kel, majd egymás karjaiba omlottak. – Fogalmam sincs, mi a faszt mondjak, barátom. A szívem majd megszakad érted és Susanért – mondta Jake mellkasába fúrt fejjel. – Semmi baj. Semmit sem kell mondanod – felelte Jake. – De szeretnék. Szeretném a jó szavakat mondani és a helyes dolgokat tenni, mert tizenegy éves korom óta te vagy a legjobb barátom. Ahogy láttam, mennyire szeretik egymást a fiúk, arcomon könnyek csordultak végig. Kézfejemmel ledörzsöltem a könnycseppeket. Jake végül elhúzódott AJ-től, és szomorúan elmosolyodott. – Na jó, elég lesz a sírásból. Úgy viselkedünk, mint egy csapat punci. Nem tudom, hová lettek a golyóitok, de most már elég ebből a szaros érzelgősségből! Hangos lélegzetvételemre, és feltehetően rémült arckifejezésemre Jake nevetésben tört ki, majd a többiek is vele tartottak. Keresztbe tettem a karomat, és sértődötten mondtam: – Nos, nagyon örülök, hogy ilyen szórakoztató vagyok számotokra. AJ kacsintott. – Szükségünk volt erre, Angyal. – Mindegy is – feleltem. – Oké, a műsornak vége. Vissza az ágyba, fiúk! – adta ki a parancsot Brayden. Rhys ásított egyet, és bólintott. – Jóccakát, srácok! Jó éjt, Abby – mondta a hálószoba felé véve az irányt. – Jó éjt! – szóltam utána. Brayden és AJ is jó éjszakát kívánt, visszamentek a fekhelyükhöz. Jake és én magunk maradtunk. Az ágyán lévő összegyűrt takarókra néztem. – Szóval, hogy akarod ezt csinálni? – kérdeztem. – Kiskifli-nagykifli? Felhúztam a szemöldökömet.

– Micsoda? Jake száján mosoly jelent meg. – Te tényleg nem tudod, mi az? Lehorgasztott fejjel, zavartan feleltem: – Nem. Jake ujjait az állam alá helyezte, és maga felé fordította az arcomat. – Semmi baj. Majd megmutatom. Térdein egyensúlyozva a fekhely szélére húzódott, a fal mellé. Az oldalára fordult, velem szembe, és kitárta felém a karját, mire felsóhajtottam. Most vagy soha. Lefeküdtem mellé. – Most fordulj oldalra – mondta. Hátat fordítottam neki. Elakadt a lélegzetem, amikor magához szorított. Karjával átölelte a derekamat és a csípőmet. Állát a nyakamba fúrta. A bőrömön éreztem meleg leheletét, amikor megkérdezte: – Ez így jó neked? Próbáltam lelassítani szapora lélegzetemet. Az igazság az, hogy csodálatos volt ilyen közel lenni hozzá. Még akkor is, ha csak azért voltam ott, hogy megvigasztaljam, veszélyes és tilalmas dolognak tűnt, hogy egy ágyban fekszünk. – Abby, ez így jó? Jake csak ritkán szólított a nevemen, ebből tudtam, hogy tényleg aggódott. Lenyúltam, hogy megfogjam a kezét. Mielőtt hátranéztem, megszorítottam a kezét. – Jó. Széles mosollyal nézett vissza, a szívem összevissza kalapált. – Köszönöm. Sosem felejtem ezt el – mondta, majd mélyebb hangon hozzátette: – Sosem felejtelek el. Behunytam a szememet, és megpróbáltam rábírni magam az alvásra. Jake meleg teste mögöttem, mellkasának ritmikus emelkedése és süllyedése lassacskán mély, békés álomba ringatott.

6. fejezet Jake A kellemes meleg körbelengett, és lassan beférkőzött a tudatalattimba. Meg sem próbáltam harcolni azzal, hogy e tökéletes álomból felébredjek. Végső soron egyedül mentem aludni, nem igaz? De amikor a reggeli merevedésem találkozott a csípőmnél gömbölyödő hátsóval, minden olyan valóságosnak tűnt. Még ki sem nyitottam a szememet, kezem felkúszott az álomlány bordáin, és tenyerembe fogtam puha kebleit. Halk nyögést hallatott, de számomra velőtrázó sikoltásnak tűnt, mert ekkor döbbentem rá, hogy ez a lány nem az álmom része, hanem Abby, én pedig őt simogatom. Leforrázva húztam vissza a kezemet. Szerencsére úgy aludt, mint a bunda, és a férfias támadás sem ébresztette fel. Óvatosan átmásztam felette, és elhagytam a hálófülkét. Visszanéztem rá, és figyeltem, ahogy alszik. A szívem belesajdult. Soha sem vigasztalt még lány, legalábbis azóta nem, hogy befutottunk. A lányok, akikkel voltam, csak egy kis hírnevet akartak, vagy azért voltak velem, hogy elmondhassák, lefeküdtek velem. A mi napirendünkkel amúgy is túl nagy macera lett volna egy barátnő. Legalábbis ezt mondtam magamnak. Hosszú szőke fürtjeit kisimítottam az arcából, és finoman megérintettem, de még mindig nem moccant. Ehelyett édesen szuszogott. Biztosan zavarba jött volna tőle, ha hallja. A mennyországból lepottyant igazi angyal volt ő, aki törődött velem, felszárította a könnyeimet, megvigasztalt, és itt aludt velem, amikor tudta, hogy nem volna szabad. A rohadt életbe! Miért kell ennyire gyönyörűnek lennie? Sokkal könnyebb lenne, ha csak egy átlagos lány lenne, vagy éppenséggel egy bűn ronda csaj. Nem. Az én megmentőm, az én angyalom, minden férfi álma kell hogy legyen. Idegesen felmordultam, és bementem a fürdőszobába. Még ha kívántam is, ezen a reggelen nem nyúltam magamhoz. Nem arról van szó, hogy annyi minden „felhalmozódott bennem” tegnap óta. Végtére is hagytam, hogy lecummantson a pincérnő az étteremben. Inkább arról van szó, hogy tudtam, Abbyről fantáziálnék közben. Inkább hideg vízzel letusoltam, néztem, hogyan zsugorodik össze férfiasságom a vízsugár alatt. Épp elzártam a vizet, amikor megcsapott egy dallam, egy ismétlődő motívum, egy riff, ami vonatként száguldott át az agyamon. Annyira erősen jött az ihlet, hogy támaszt keresve a falnak kellett dőlnöm. Behunytam a szememet, és hangosan dúdolni kezdtem a melódiát. Kisiettem a tusolóból, derekam köré egy törülközőt tekertem, majd kimentem a fürdőszobából. Más esetben teljesen pucéran mentem volna be a szobába a ruháimért, de most nem mertem volna így belebotlani Abbybe. Felöltöztem, gitárt ragadtam, magamhoz vettem a jegyzetfüzetemet, kottákat, egy ceruzát, és kivonultam a konyhába. Bekapcsoltam a kávéfőzőt, és leültem az asztalhoz. Lekörmöltem a riffeket, amik a fejemben voltak, és dolgozni kezdtem a dallamon. Minden fájdalmam, örömöm, összes kavargó gondolatom ebbe a pillanatba sűrűsödött össze. Csak akkor hagytam abba az őrült irkálást, amikor már úgy éreztem, begörcsöltek az ujjaim. Ölembe vettem a gitárt, és játszani kezdtem a zenét, amit írtam. Kiradíroztam és megcseréltem pár akkordot, aztán újrakezdtem. Behunytam a szememet, és az elképzelt szövegre koncentráltam.

Lépteket hallottam magam mögött, és kinyitottam a szememet. – Reggelt! – mormolta Abby könnyedén. Visszanéztem rá, és elmosolyodtam. – Jó reggelt! Felébresztettelek? – Igen, de semmi gond. – Bocsánat. A múzsa úgy döntött, elég az alvásból – füllentettem. Tudtam, hogy ha megmondanám az igazat, az megijesztené. Hátrafordultam, és hozzátettem: – Van egy kis kávé, ha kérsz. Persze lehet, hogy egy kis narancslét innál inkább? Nem akarom, hogy megint elájulj itt nekem – kacsintottam. Figyelmességemre elpirult. – Köszönöm, de nem kérek semmit. Bólintottam. – Valószínűleg egy órán belül megállunk reggelizni. – Oké – a jegyzetfüzetem felé nézett, ott volt a kotta és a dalszöveg. – Hogy megy? Elfintorodtam. – Jól, de nem számít. – Miért nem? – kérdezte, miközben leült velem szembe a padra. – Elég pontos elvárásokat fogalmazott meg velünk szemben a kiadó, és ez – meglengettem előtte a kottát –, hát ez nem illik a képbe. Felhúzta a lábait a mellkasához, állát a térdén pihentette. – Nem tudhatod, míg meg nem mutatod nekik. – Nekem elhiheted, hogy erre nem kerül sor. Összehúzta a szemöldökét. – Ugyan már Mr. A-Pohár-Félig-Üres! Miről szól? – Arról, hogy anyám haldoklik – mondtam kissé hezitálva. Leesett az álla. – Ó, Jake, ne haragudj. Sajnálom – suttogta.

– Tudom. És köszönöm. Ki akartam tépni a dalt a kottafüzetből, de ő odanyúlt, és megragadta a kezemet. – Ne tedd! Határozottan összeszorítottam az állkapcsomat. – Nem fog menni, Angyal. A szerelemről kell énekelni, a kapcsolatokról meg a szexről. Tudod, efféle szarságokról. Abból, ahogy az én nyamvadt szívem darabjaira hullik attól, hogy anyám haldoklik, nem lesz album, de még egy szaros szám sem! – Mi van Eric Clapton Tears in Heaven című számával? Lesújtóan néztem rá. – Az Clapton. Ő megmondhatja bármelyik kiadónak, hogy ha nem tetszik nekik a zenéje, akkor basszák meg magukat. – Jó. Adj egy percet! – ujjaival az asztallapon dobolt pár pillanatig. – Oké, és mi a helyzet az Alter Bridge In Loving Memoryjával? Meglepetten felvontam a szemöldökömet. – Te hallgatsz Alter Bridge-et? A szemét forgatta. – A hiedelmeiddel ellentétben nem egy lyukban töltöttem az egész életemet, és nem is csak a Jonas Brothersre dzsemmelve. Ajkaimon fanyar mosoly jelent meg. – Hát igen, az Alter Bridge vezetői nem feltétlenül úgy reklámozzák a bandát, ahogy a mieink reklámozzák a mi bandánkat. – Te most komolyan itt fogsz ülni, és minden küzdelem nélkül ennyire könnyedén feladod azt, amit olyan nagyon szeretnél? – az asztalra könyökölt. – Ez nem arra a tökös Jake Slaterre vall, akit én ismerek. Mogorva pillantást vetettem rá, aztán idegesen azt feleltem: – Oké, Miss Mindent Megcsinálok, hogy legyen akkor? Oldalra vetette a fejét, alsó ajkába harapott, és elmerült a gondolataiban. – Mi lenne, ha valami szimbolikus dolog jelölné édesanyád…

Tudtam, hogy nem tudja magát rávenni arra, hogy kimondja. – Légy nagylány, és mondd ki: halálát. Abby kinyitotta a száját, de a kezemmel belefojtottam a szót. – Igen, sajnálod. Tudom. Most pedig folytasd azzal a szimbolikus szarsággal. – Mint a hatvanas években, amikor az emberek szimbólumokat használtak a dalokban a Szövetségi Hírközlési Tanács kódjai miatt. Tudod, mint a The Byrds Mr. Tambourine Man című számában, ami egy drogdealerről szól, de biztos hallottál a Paff, a bűvös sárkányról is. Elkeseredett pillantást vetettem rá. – Te most azt várod el tőlem, hogy ismerjem az összes olyan számot, ami drogokkal kapcsolatos? Elvigyorodott. – Ne vedd sértésnek. Felnevettem. – Ezennel közlöm veled, hogy gimi óta nem volt dolgom drogokkal, Angyal. – Nos, ez remek. – Nem tesz jót az alkotói oldalamnak, így inkább nem élek vele – tettem hozzá. – És mi a helyzet az alkohollal? – kérdezte. A fenébe, beletrafált. Arcomat ártatlan kifejezés töltötte el. – Azt hiszem, mindenki szokott bűnözni valamivel – néztem a kotta felé. – Rendben, szóval azt mondod, írjak anyám haláláról szimbólumokkal. Vagyis tűnjön úgy, mintha az érzelmek mögött valami más állna. – Így van. Pár pillanatig csendben ültünk. Amikor csettintettem az ujjaimmal, Abby felugrott. – Mi lenne, ha megszemélyesíteném a halált? Mintha például egy manussal harcolnék anyámért. – Ő pedig legyen egy lány! Az egyetlen nő a földön, akit valaha szerettél. – Pontosan! Lelkesen bólintott.

– A közönség tuti vevő lesz rá! Csak gondolj például az I Will Always Love Youra! Kérdőn felhúztam a szemöldökömet. – Whitney Houston? – Nem, Dolly Parton írta, de Whitney-vel lett igazi nagy dobás. Elvigyorodtam. – Angyal, úgy tűnik, neked egyfajta Dolly Parton fétised van. Elég idegesítő. Fölnevetett. – Igazából anya van odáig Dollyért. Ő a tennesseei Sevierville-be valósi, ahová Dolly is. Úgyhogy az ő albumjain nőttem fel, és annak idején anya olvasta is a könyvét. Ebben Dolly azt fejtegeti, hogy bár úgy tűnik, a dalban arról énekel, hogy elenged egy szerelmet, valójában arról szólt, hogy üzlettársával és énekespartnerével, Porter Wagonerrel megszakították a kapcsolatot. – Milyen művelt itt valaki! – Hidd el, olyan helyeken éltünk, ahol az áram hiánycikknek számított, így megtanultam magamat elfoglalni. Az elfoglaltság nekem és a testvéreim számára a hangszerekkel való ismerkedés és a dalszerzés volt. Anyának pedig a könyvek. A ceruzát kihúztam a fülem mögül, és a radírt kezdtem rágni. – Szóval legyen az, hogy a kibaszott halál elragadja a nőmet. Azt hiszem, a szöveg nagy része jó lesz, ámbár még némi finomhangolásra szorul – mondtam a gitárt igazítva az ölemben. – Erről mit gondolsz? – kérdeztem, majd lejátszottam néhány akkordot. Abby becsukta a szemét, és hagyta, hogy a zene egészen elárassza minden porcikáját. – Wow, ez jó! Nagyon fülbemászó! – Gondolod? Amikor kinyitotta a szemét, elszántan pillantottam rá. Általában soha semmilyen véleményre nem voltam kíváncsi az alkotásaimmal kapcsolatban, kivéve persze az öltönyös pofákét a kiadótól. De ezúttal égető szükségem volt Abby biztatására. – Igen. Még ha félreteszem is azt, amiről tudom, hogy ez a dal szól, akkor is, már pusztán attól el tudnám sírni magam, hogy a zenét hallgatom. És akkor még a szöveget nem is ismerem. – Köszönöm. Adj néhány percet, jó? – Persze!

Elment, hogy töltsön magának egy kis narancslét, amivel már korábban megkínáltam, én pedig átdolgoztam a szöveget. Amikor elégedett voltam, és sikerült az érzelmeket oda helyezni, ahová szerettem volna, letettem a ceruzát. Gőzöm sincs, mennyi időt foglalkozhattam a dallal, de jó ideig eltarthatott, mert Abby pohara már üres volt. Türelmesen ült velem szemben. – Készen állsz? Bólintott. Abbyre figyelve, minden érzésemmel együtt énekeltem el a dalt. Kék szemeiben könnyek csillogtak, majd kerek arcán legördültek. – Ó, Jake – suttogta. – Szerinted jó? Kezével a szíve fölé kapott. – Ez lélegzetelállító! Ott ültünk, és bámultunk egymásra egy hosszú percen keresztül, míg Abby végül megtörölte könnyáztatta szemeit. Apró remegés járta át, majd levegő után kapkodott. – Jól vagy? Egy szót sem szólt, felállt. – Hová mész? – kérdeztem. – A gitáromért. Talán butaság, de támadt egy ötletem. Megfogtam a kezét. – Hagyd csak, majd én hozom. – De… Feltartottam a kezemet, hogy lecsitítsam. – Angyal, Rhys mindig anyaszült meztelenül alszik, és nem hinném, hogy a te ártatlan szemeid készen állnak az efféle látványra. Arca karmazsinvörös lett, de legalább nem ellenkezett tovább. Végigsiettem a busz folyosóján. Rhys a hasán fekve úgy horkolt, mint egy medve, meztelen hátsója kivillant a takarók közül. Ahogy sejtettem, kicsit sok lett volna ez a látvány Abbynek. Mielőtt Abby kivette a gitárt a tokjából, kitépett egy papírt a jegyzetfüzetemből.

– Gondolod, hogy te jobban tudnád csinálni? Hevesen megrázta a fejét. – Nem, dehogy, csak arra gondoltam, fokozhatnánk még egy kicsit a hatást. – Kétkedően néztem rá, ezért hozzátette: – A történetnek mind a két része kell. A férfié és a nőé. – Egy duett? – Igen. Most pedig maradj egy picit csendben! Kuncogni kezdtem, ahogyan Abby szavakat kezdett körmölni. – Írtál már korábban dalt, Angyal? – Hm-mm, neeem – mondta gondolataiba merülve. Pár perc múlva rám nézett, és szerényen elmosolyodott. – Mindig láttam a srácokat, ahogyan csinálják, de én sosem próbálkoztam dalszövegírással. De valamiért ma… Ma elkapott az ihlet. – Hogyha akarnád, akkor sem tudnád megállítani? Szemei tágra nyíltak. – Igen, csak így. Elmosolyodtam. – Azt hiszem, a múzsa megtalálta a hozzád vezető utat. – Ühüm, nem tudom – felelte. A papír felé biccentettem, és siettettem. – Gyerünk! Halljuk! Ajkába harapott. – Ugye nem nevetsz ki? – Persze hogy nem. – Ígérd meg! – Becsszó! – ígértem a mellemre tett kézzel. – Oké!

Lehajolt, elővette a gitárját, és az ölébe tette. Majdnem teljes tökéletességgel adta vissza a dallamot, amit az előbb írtam. – Látod, nincs már tovább, s bár szívem szakad Magad maradsz, senki nem nyújt vigaszt. Maradnék még, de már nem lehet, Míg karom ölel, szám búcsúcsókot lehel. Ajándék voltál, s kincs minden pillanat, Az égből jöttél te, ki kincsem maradt. Emléked nekem olyan, mint aranyfonál, Takarót szövök, majd úgy terül rám. Bárhol leszek, emléked velem marad. Hisz olyan vagy, mint az idő, oly örök s igaz! Abbahagyta az éneklést, tovább gitározott. Látszott rajta, hogy nehezére esik rám nézni. Végül erőt vett magán, és felpillantott. – Ez észveszejtően, kibaszottul jó! – Komolyan? – Naná! Együtt kellene felvennünk. Ujjai megcsúsztak a húron, nyikorgó hangot kiadva. – Ugye csak viccelsz? – Nem, teljesen komolyan mondom! Toplistás lesz! Abby kék szemei félelemmel telve tágra nyíltak, és kétkedően rázta a fejét. – De még sosem voltam hangstúdióban. Ez egy nagyon fontos dal, úgyhogy olyannal kéne felvenni, aki nálam tapasztaltabb, aki jobban elő tudja adni. Előrehajoltam, hogy kezembe vegyem a kezét. – Nem írtam volna meg a dalt, ha te nem lettél volna itt, és ha nem ismerjük meg egymást. Nem tudok elképzelni nálad alkalmasabb, jobb énekesnőt. – Biztató mosollyal hozzátettem: – Nem is akarom elénekelni a dalt, ha nem énekelhetem veled.

– Komolyan? – Igen, úgyhogy erről ne is vitatkozzunk. Elmosolyodott. – Rendben, de csak ha ragaszkodsz hozzá. – Mi lenne, ha most a két részt összeraknánk? – Jól hangzik. Abby és én átfutottuk néhányszor a dalt, eközben a srácok kezdtek ébredezni. Brayden intett egyet felénk, amikor tusolni ment, Rhys pedig – végre felöltözve – tökéletesen belőtt séróval jelent meg előttünk. Szó nélkül az asztalhoz ült, és figyelmesen hallgatott minket. Behunyta a szemét, és úgy tűnt, elképzeli, hogyan játszaná a saját részét. – Ez nagyon baró! – mondta lelkesen, amikor befejeztük. Felnéztem a gitáromról, és Abbyre kacsintottam. Visszanézett rám olyan sugárzó mosollyal, amitől arcán a világ legédesebb gödröcskéi jelentek meg. – Gondolod? – kérdeztem. – Ó, hogyne! A csajok elélveznek majd ettől a szenvedős, csöpögős dologtól, hogy harcolsz a nőért, akit szeretsz. – Én is így gondolom. Szerinted a többieknek is tetszeni fog? Rhys bólintott. – Bray majd azt szeretné, hogy minél akusztikusabb legyen, hogy a lehető legjobban elő lehessen hozni az érzelmeket. Tudod, milyen kis nyálgép. Fölnevettem. – Egyetértek. Az akusztikus dologgal is, meg hogy Brayden milyen érzelgős punci. Mielőtt még Abby bármit is reagálhatott volna arra, hogy azt a szót használom, amit ő annyira nem szeret, AJ is letámolygott a fekhelyéből, és odajött hozzánk. – Mi a jó fenét műveltek itt ilyen korán, ti seggfejek? – kérdezte. Mintha kötelező volna, az ágyékához nyúlt, és megvakarta, de ekkor tágra nyílt szemekkel észrevette, hogy Abby is az asztalnál ül.

– Hupsz, bocs – motyogta az orra alatt. Habár fejét leszegte, AJ akciója láttán száján átfutott egy halvány mosoly. – Majdnem kilenc. Hamarosan megállunk reggelizni – feleltem. AJ felnyögött, és megvakarta az arcát. – Kilenc? Jézusom, akár még kibaszott hajnal is lehetne… Abby felnevetett. – Ezek szerint nem vagy egy pacsirta? – Nem én! – pillantása a noteszre és a gitárra esett. – Várjatok csak! Ti dalt írtatok, srácok? – Aha, épp most írtunk egy duettet! Hát nem csodálatos? – kérdezte Abby. AJ felhúzta a szemöldökét, szemeivel rám meredt. Abban a helyzetben totál puncinak éreztem magam, és legszívesebben a föld alá süllyedtem volna leginkább azért, mert tudtam, hogy mindenki megtudja majd a titkomat, és ettől majd megváltoznak a dolgok, főképp Abbyvel. AJ kétkedő mosollyal az arcán karba tette a kezét. – Ó, igen, ez több mint csodálatos. Mondhatni, kurvára hihetetlen, mivel ez a csávó soha senkit nem enged a közelébe dalíráskor, még Braydennel sem működik együtt. Mind a ketten megírják a maguk részét, aztán összerakják a kettőt. Abby hitetlenkedve nézett rám. – De… Én erről nem tudtam! Mondhattad volna, hogy egyedül akarod… – Nem, semmi baj – motyogtam kibámulva az ablakon, miközben a busz lehúzódott az útról. – Most ezt mondod, de várd csak ki, mit szól majd Bray, ha megtudja – mondta AJ, és megveregette a vállamat. – Persze nem mondom, nem hibáztatlak. Ki ne akarna zenélni Angyallal? AJ szavaitól olyan érzésem támadt, mintha csupasz és nyílt érzelmeimről egy sötét köpenyt húztak volna le. Bármily őszinteséget és nyíltságot csalogatott is elő belőlem Abby, hirtelen bezárult minden. Anya szavai visszhangzottak a fülemben, hogy adjak Abbynek egy esélyt, és hogy talán a sors hozott minket össze. A szavaihoz hozzájárult mindaz, ami tegnap este történt, aztán a ma reggel, és ez már szinte fojtogatott, úgy szorította a torkom, hogy lélegezni is alig bírtam. Egyetlen szó nélkül kiperdültem a székből, és határozott léptekkel megindultam a hálószoba felé. Kitártam az ajtót, Brayden épp a szobában öltözött. – Csak nem tűz van, ember? – kérdezte.

– Nem, csak sietni kell, hogy együnk, aztán mehessünk tovább. Bray derűs pillantást vetett rám, majd otthagyott a szobában. Felhúztam a nadrágomat, felvettem egy tiszta pólót, és addig ki sem mozdultam a szobából, amíg meg nem álltunk. Amikor a busz végre imbolyogva megállt, igyekeztem minél gyorsabban leszállni. Egy mukkot se szóltam sem a srácokhoz, sem Abbyhez. Nem tudtam volna akár még egy percet vele lenni. Már a puszta jelenlététől is apró repedések kezdték ki az érzelmeim köré gondosan épített falat. Túl gyorsan és túlságosan közel engedtem magamhoz. Csak az anyám ismert igazán, ő tudta, milyen vagyok valójában, és ez jobb, ha továbbra is így marad. Úgyhogy gyorsan lerohantam a buszlépcsőkön, és sebes tempóban húztam át a parkolón. – Jake? – szólt utánam Brayden. – Biztos nagyon kell már vizelnie! – mondta Rhys. Tudomást sem véve róluk, benyitottam az étterembe, és egyenesen a mosdó felé vettem az irányt. Odabent hideg vízzel felfrissítettem az arcomat, és megpróbáltam magam összeszedni. Egy emlékkép hasított belém, egy lányé, aki majdnem olyan ártatlan volt, mint Abby. Stephanie-nak hívták és ő volt az első és eddigi egyetlen szerelmem. Tizennyolc éves voltam, amikor először találkoztam vele, ő anyám táncstúdiójában volt gyakornok. Két évig jártunk, aztán úgy döntöttem, otthagyom a főiskolát, és turnézni megyek a srácokkal. Nem tudtam megadni neki azt a kötődést, amire vágyott. Így aztán nemcsak szakított velem, hanem darabokra törte a szívemet. Később persze a dalok, amiket e pokoli élmény ihletett, a csúcsig vitték a Runaway Traint. Azóta nem engedtem közel magamhoz senkit, és most, amikor úgy érzem, lassan minden kicsúszik az irányításom alól, nem akarok védtelenné válni. De nem tudtam uralkodni az Abby iránti érzéseim felett. Amennyire lehetett, összeszedtem magamat, kijöttem a mosdóból, és a reggelizőpulthoz mentem. Telepakoltam a tányéromat, aztán megfordultam, és kerestem egy helyet, ahová leülhetek. Láttam, hogy Abby a többiekkel ül, így gyorsan oldalra léptem, és leültem Frank meg néhány roadie közé. A szemem sarkából láttam, hogy Abby kérdő tekintete sértődötté válik. A reakciója láttán kissé keményebb, határozottabb mozdulatokkal láttam neki a francia pirítósnak, mint kellett volna. Igen, igazi barom voltam, amiért a tegnap este és a ma reggel történtek után tudomást sem vettem róla. De nem akartam, hogy még közelebb kerüljön hozzám. Tiltakoztam az érzéseim ellen. Nem hittem abban, hogy működne kettőnk között a dolog. – Hogy vagy ma reggel? – kérdezte Frank. – Jól – motyogtam tele szájjal a szalonnán keresztül. – Jake… – Nem akarok beszélni róla, rendben?

– Rendben, fiam – miután elgondolkodva belekortyolt a kávéba, nagy sóhaj szakadt ki belőle. – Csak hogy tudd, anyád felhívott ma reggel. Félrenyeltem a narancslevet. Sikerült felköhögnöm, majd visszakérdeztem. – Tényleg? Frank bólintott. – Tudja, hogy Sally hívott téged, és csak meg akart bizonyosodni, hogy figyelek rád. Attól fél, hogy… befordulsz. Anyám halálának kínzó gondolata a lelkembe hasított, és alig kaptam levegőt. Rosszullét környékezett, émelyegtem, attól féltem, hogy elhányom magam. Tudtam, hogy megint beszélnem kell vele. Felálltam a székről, és kimentem a teremből. Amikor anyám felvette a telefont, csak annyit kérdeztem: – Miért? Anya sóhajtott. – Azt hittem, ez lesz a legjobb. – Azt gondoltad, az a legjobb, amit tehetsz, hogy nem mondod el az egyetlen fiadnak, hogy haldokolsz? Ez beteges gondolat! – Nem akartam, hogy a turné további részében ezen aggódj. Ideges horkantással folytattam: – Most az egyszer lehetne, hogy nem az én érdekeimet, vagy nem másokat teszel az első helyre? Itt az ideje, hogy végre kicsit önző legyél, bassza meg! Úgy értem… Behunytam a szemem. Nem tudtam rávenni magam, hogy kimondjam azokat a szavakat. – Drágám, a turné után még rengeteg időnk lesz elbúcsúzni. – Le van szarva a turné! Hazamegyek. – Nem, Jacob, nem jössz. – Nézd, a srácok megértik. Az ördögbe is! Rhys még azt is mondta, hogy kész bevetni azt a kis tudását, amit a jogon felszedett, ha a kiadó kötözködni akar. – Még mindig az anyád vagyok, és azt mondom, nem! Elfojtott zokogás kínozta a torkomat. Szorosan a fülemhez fogtam a telefont, próbáltam az érzelmeimet visszafogni és józan maradni.

– De már nagyon kevés időnk marad együtt! Hogy lehetsz ilyen kibaszott kegyetlen, hogy megtagadod tőlem a hátralevő pillanatokat, amiket még veled tölthetnék?! – Jacob, nem tűröm ezt a hangot! – csattant fel. – Hagyd abba! Nem akarok többet arról hallani, hogy miféle rosszat teszek, rendben? – Nézd, fiam. Ez az időszak mindenkinek nehéz. Sok ember dolgozik neked, nagyon sokan függenek tőled, ahogyan a családjuk is. Amikor tiltakozni kezdtem volna, felsóhajtott: – Nem vagyok most jól, sem érzelmileg, sem fizikailag. Nem akarom, hogy így láss. Mielőtt megtudtam, hogy ez a végső stádium, a biztonság kedvéért újrakezdtem a kezelést. Teljesen legyengültem. Adj nekem pár hetet, rendben? – a hangja határozottabbá vált. – Édes fiam, mindennél jobban szeretném, ha lenne még egy-két hónap, amikor az anyád lehetek, és gondoskodhatok rólad, hogy aztán te gondoskodj rólam. Könnyek gördültek le az arcomon, végiggondoltam, hogy anyám mi mindenen ment keresztül csak azért, hogy még egy kicsit az anyám lehessen. – Miért vagy ilyen konok és hajthatatlan? – Jacob, ez az a bizonyos önfejűség, ami mind a kettőnkben megvan, emlékszel? – mondta kuncogva. – Szeretlek… Istenem, tényleg nagyon szeretlek – hajtogattam. – Tudom, kicsim. Olyan végtelenül, mint amilyen az ég, igaz? Annyira zokogtam, hogy képtelen voltam válaszolni. Bár tudtam, hogy nem láthat engem, mégis egyetértően bólintottam arra a mondatra, amit még kiskoromban tanított. Tudod, mennyire szeretlek, Jacob? Végtelenül, mint az ég, Mama! Így igaz, édes fiam. – Jacob – kezdte anyám azon a könnyű, finom hangján, amit gyerekkoromban is használt. – Tudom, hogy nehéz, de kérlek, próbáld meg mindezt félretenni. Koncentrálj a zenédre! Találj abban vigasztalást, és a következő három hétben add meg a közönségnek a tőled telhető legjobb koncerteket! Éjjelente pedig gondolj arra, milyen büszke is vagyok rád, amiért ilyen erős és bátor fiam van. A kézfejemmel próbáltam letörölni nedves, csatakos arcomat. – Rendben, megpróbálom. – Ez az én fiam! Mindennap hívlak majd.

– Azt jól teszed. – Így lesz. Szeretlek, édesem. – Én is szeretlek. És ennyi volt. Térdre zuhantam, tenyeremre támaszkodva ziháltam, a testem rázkódott, miközben megpróbáltam magam összeszedni. – Jake? Tudtam, ki az. Összeszorítottam csukott szemhéjamat, azt akartam, hogy menjen innen. Nem tudtam most vele foglalkozni, főleg ebben az állapotban nem. – Ne most – motyogtam. Kezét a derekam köré fonta. – Bébi, mi a baj? – súgta a fülembe Bree. – Baszd meg, úgysem értenéd meg. Másrészt, épp most mondtam, hogy kurvára nincs kedvem erről beszélni, oké? Hozzám simult, és ujjával arcomat maga felé fordította. – Ó, Jake, pokolian nézel ki. – Kösz – morogtam. – Bocs, hogy nem tudtam jönni tegnap. De esküszöm, hogy ha így nézel ki, amikor elmegyek, inkább otthagyom a munkámat. – Így is alig dolgozol. Az is csoda, hogy még nem rúgtak ki azok után, hogy hányszor jelentesz beteget. Fölnevetett. – Ez az előnye annak, ha a nagyfaterod autómentőjénél dolgozol. Nehéz kirúgni egy családtagot. – Mindegy. – Ráadásul örül annak, hogy elmondhatja, azért nem megyek be dolgozni, mert együtt lógok Jake Slaterrel a Runaway Trainből. Visszafogtam magam, és nem mondtam ki, hogy milyen felületes lehet a nagyapja, ha azon örvendezik, hogy az unokája egy népszerű groupie, aki különböző turnéállomásokon csatlakozik hozzám. Bree megcsiklandozta nyelvével a fülcimpámat. Beleborzongtam.

– Dolgozhatnék rajtad teljes állásban. Hidd el, bébi, elég hervasztó, hogy van egy igazi munkám, ami elválaszt tőled és a csodálatos farkadtól – mondta affektálva. Bár nem akartam, a dákóm megrándult a hangjában lévő bujaságtól. – Ez igaz? – Ühüm – macskaszerű mosoly jelent meg az arcán. – Hiányoztam neked? Igazság szerint nem hiányzott. Persze a szex hiányzott, de soha semmi komolyabb nem lett volna köztünk Breevel. Most viszont iszonyúan kellett valami, amibe belefojthatom az érzelmeimet, s az egyetlen dolog, amire gondolni tudtam, az az volt, hogy szexszel töröljem ki a gondolatokat a fejemből. – Igen, hiányoztál. – Ha visszamegyünk a buszra, megmutatod, mennyire? – Aha, de előbb be akarok baszni. Felkuncogott. – Még tíz óra sincs, Jake. – Leszarom. Menj, és mondd meg apádnak, hogy kell a flaskája. Az, amelyikben az a jó cucc van. – Oké, ha ezt akarod, hát legyen. – Kezével végigsimított a mellkasomon. – Csak aztán nehogy annyira kiüsd magad, hogy ne tudjak legalább háromszor sikoltani a gyönyörtől. Mosolyt erőltettem az arcomra. – Mégis miért akarnám magam annyira szétcsapni?

7. fejezet Abby Csak tologattam az ételt a tányéron. Jake nem ült oda hozzám. Próbáltam magamnak megmagyarázni, hogy ez egyáltalán nem ellenem szólt. Talán szüksége volt egy kis levegőre azok után, hogy AJ megjegyzést tett a közös dalírásra, vagy csak egy kicsit szeretett volna a roadie-kkal lógni. Ma már nyilvánvalóan jobban megnyílt nekem, mint bárki másnak valaha is, talán szüksége van egy kis időre, hogy ezt az egészet feldolgozza. Arra gondoltam, nem lenne szép tőlem, ha most hibáztatni kezdeném, elvégre az anyja betegségével most rettenetes időszakon megy keresztül. Ráadásul alig huszonnégy órája ismerjük egymást, tehát nem tartozik nekem elszámolással. De azért mélyen, legbelül úgy éreztem, mintha a szívemet facsarnák. Ha elengedném magam, igazán tudnék iránta érezni valamit – az együttérzésnél és a sajnálatnál többet. Talán még meg is tudnám kedvelni. Amikor láttam, hogy Jake kiviharzik a büféből, minden erőmet össze kellett szednem, hogy ne menjek utána. Inkább próbáltam Braydenre figyelni, aki a gyerekeiről mesélt, vagy Rhysre, aki elmondta, hogy a szülei majdnem kitagadták, amikor feladta a Borostyán Ligá-s múltját, hogy a bandával folytassa tovább az életét. AJ gyanúsan hallgatott, és többször is rajtakaptam, amint engem néz. Elindultunk a buszhoz, és megfogta a karomat. Hátrafordultam. Fájdalmas tekintettel nézett rám. – Kezded megkedvelni Jake-et, igaz? – Nem. Miért kérdezel ilyesmit? Elmosolyodott. – A latin megérzésem… – Nem női megérzésnek hívják? – Talán latin férfinak nem lehetnek megérzései? Felszabadultan felnevettem. – De, persze, biztosan. AJ nevetett. – Jó, akármi is az, komolyan gondoltam. Amikor tiltakozni kezdtem, feltartotta a kezét: – Tudod, talán kissé őrültségnek hangzik, de amikor először megláttalak, azt gondoltam, hogy egy időre talán kipróbálhatnám a monogám életformát. Lássuk, hogy vajon a te angyali természeted meg tud-e engem szelídíteni. – Kacsintott, mire én idegesen oldalra pillantottam. – De azok után, ami tegnap este és ma reggel történt, rájöttem, hogy

semmi értelme nem lenne. A szél belekapott a hajamba, hosszú tincseimet az arcomba fújta. AJ kinyújtotta a kezét, és kifésülte a szememből. – Tehetnék úgy, mint a középkorban volt szokás, hogy harcolok érted, de felesleges. Jake és közted van valami mágneses kötés. Nem tudtam magam visszafogni, keserűen elmosolyodtam. – Aha, nos, szerintem ez a mágneses elmélet elég nagy baromság, figyelembe véve, hogy hogyan kerülte el az asztalunkat ma reggel. Arról nem is beszélve, hogy hagyta, hogy az a pincérnő az étteremben… – rájöttem, hogy túl sokat mondtam, és zavaromban elpirultam. AJ megrázta a fejét. – A ma reggeli dolog az én hibám, hülyeség volt beszólni a dalírás miatt. A pincérnő pedig… Jake-et eléggé felizgattad, és biztos vagyok benne, hogy az a nő a lehető legnagyobb örömmel tett neki szívességet, mert ő Jake Slater a Runaway Trainből, nem pedig azért, mert ő Jake, a helyes srác, aki egy csomó csúnya démonnal küszködik. Lenéztem, csizmámmal az egyenetlen járdát rugdostam. – Nézd, AJ, én értékelem az őszinteségedet, de kétlem, hogy bármi is lenne köztünk Jake-kel – még mielőtt válaszolni tudott volna, feltettem a kezemet –, és veled sem lesz semmi. Szeretném, ha barátok lennénk, jó? – Persze, Angyal. Amit csak szeretnél. Ahogy akarod. Ezután karjával átölelte a vállamat, és a buszhoz sétáltunk. Frank és Brayden a konyhában ácsorogtak, Rhys pedig a kanapén terpeszkedett. – Gyorsan elmegyek bevásárolni, aztán indulunk tovább – mondta Frank, majd körbepillantott. – Hol van Jake? Azt gondoltam, talán volna kedve velem jönni. – Gőzöm sincs. Reggeli óta nem láttam – felelte Brayden. Frank összevonta a szemöldökét. – Mindjá’ megkeresem – jelentette ki. Brayden sokatmondó pillantást váltott Frankkel. – Veled megyek. Jake keresésére indultak, AJ rám pillantott.

– Akarsz videojátékozni, Angyal? Elfintorodtam. – Nem, kösz. Elvagyok. Azt hiszem, tanulok egy kicsit. – Ahogy gondolod. AJ lehúzta Rhys lábait a kanapéról. – Felkészültél a vereségre, haver? – Ja, nyilván! Én mosom fel állandóan veled a padlót, öreg – felelte. Élénk Call of Duty-maratonba fogtak, én pedig bementem a hálószobába. A táskámból néhány másik könyvvel együtt előhalásztam a vastag jegyzetet az ápolói vizsgához. Visszamentem a nappaliba, és leültem a kanapéra, térdemen egyensúlyozva a nyitott Anatómia és fiziológia könyvvel, amíg AJ és Rhys obszcén kifejezésekkel illették egymás játékbeli karakterét. Jó negyedóra telhetett el így, amikor egyszer csak kivörösödve és lihegve befutott Brayden. Felment a lépcsőn, miközben valamit az orra alatt motyogott. Leült, egy újságot húzott elő, majd az asztalra tette. Kezei remegtek. Sejtettem, hogy valami miatt dühös lehet. Ekkor Jake támolygott fel a busz lépcsőin egy hosszú combú, fekete nővel. A mellkasomba nyilalló fájdalomtól elakadt a lélegzetem. Elkeseredetten, zihálva kapkodtam levegő után, ahogy láttam Jakeet ezzel a másik lánnyal – ráadásul egy olyannal, akivel szexuális vonzerő terén aligha tudnék versenyezni. Amikor észrevettem, hogy mennyire be van rúgva, úgy éreztem, mintha csavarnának még egyet a szívembe mártott tőrön. Az ide-oda imbolygó Jake egy másik Jake volt, nem az, akit a karjaimban tartottam, amikor sírt, vagy akivel ma reggel zenét írtunk. De ugyanúgy fájt az is, hogy a jelenlétemről még csak tudomást sem vett. Hihetetlen, hogy ilyen hamar képes volt újra felhúzni a maga köré épített falakat, amiket azt hittem, lebontottam. Gratulálok, Abby! Tényleg azt gondoltad, hogy azzal, hogy megvigasztalod Jake-et, és írsz vele egy számot, majd varázsütés-szerűen jó fiú lesz belőle? Hát nem! Nagyot tévedtél. Jake Slater mindig is egy dolgot akar majd a nőktől: szexet. Ő olyan, mintha a Szexuális Első Ligában játszana, te meg még csak egy mezei ligajátékos sem vagy – dohogtam magamban. Kizökkentett a magamat szidalmazó monológomból, ahogy ez a nő Jake dereka köré fonta a karját, és megnyalta a nyakát. Jake tekintete egy villanásnyira találkozott az enyémmel, majd a srácokhoz fordult. – Enyém a hálószoba. – Tied volt tegnap is – vetette fel AJ. – Csak nyugi, kis zsémbes, nem fog sokáig tartani – felelte Jake egy kaján vigyor kíséretében.

– Alábecsülöd az állóképességedet, bébi – mondta a lány. Amikor keze Jake csípőjéről az ágyékára tévedt, hogy a nadrágot kigombolja, felszisszentem. – Ezt tartogassátok a hálószobába! Hölgytársaságunk van – csattant fel Brayden az újság felett. Jake férfiassága dudorodni kezdett, üveges tekintetét megint rám vetette. Gyorsan a könyvembe temetkeztem. – Nyugodtan csatlakozhatsz hozzánk, Angyal. Bree nem bánja, ha osztozkodnia kell rajtam, igaz? Felszegtem a fejemet. Tehát ő lenne Bree, a groupie, akivel összetévesztett engem az ágyában. A lány rám nézett, aztán vállat vont. – Amíg nekem jó lesz, nem izgat. De a testbeszéde azt mondta, hogy csakis magának tartogatja, és ha egy ujjal is hozzá mernék érni Jake-hez, kikaparná a szememet. – Miva’? Mit mondasz? Akarod, hogy betörjelek? Megmutassam, milyen végre egy igazi férfivel lenni? – vetette oda. A döbbenettől a lélegzetem is elállt. AJ felállt a kanapéról. Mély hörgést hallatott, majd minden erejével meglökte Jake-et, aki hátratántorodott. – Teljesen kiütötted magad, te nyomorék seggfej! Átléped a határt Abbyvel, a fogadásotokról nem is beszélve! – Ó, igazán? – kérdezte Jake gúnyosan. AJ összevont szemöldökkel felelte: – Igen, főleg a tegnap este után, a ma reggelről már nem is beszélve. A történtek felemlegetése mintha kicsit kijózanította volna Jake-et, így a mosolya elhalványult. Zavar és lelkiismeret-furdalás látszott rajta. Megérintettem AJ dühtől remegő karját. – Hagyd abba! Semmi gond. Értékelem a macsós vadságot, de tudok magamról gondoskodni – felálltam, és megálltam Jake előtt. – Köszönöm az ajánlatot, de a „betörésemre vonatozó” hitvány javaslattól nemcsak hányinger fog el, de még a bőröm is viszket. Hidd csak el, hogy te lennél az utolsó ember a földön, akinek valaha is hagynám, hogy az első legyen. Jake mogorván nézett vissza rám, aztán maga után rántotta Breet a szűk kis folyosón, végül bevágta a hálószoba ajtaját.

– Mekkora egy fasz tud lenni! – morogta Rhys a kanapén. Próbáltam palástolni, Jake mennyire megbántott, így gyorsan hozzátettem: – Igen, de most nagyon szenved attól, ami az anyukájával történik. AJ elkeseredve feltette a kezét. – Ez tehát felmenti az alól, hogy már délelőtt seggrészegre igya magát, és aztán úgy bánjon veled, mint egy orbitális barom? Meggyőző mosolyt erőltettem az arcomra megnyugtatásul a kétkedő arckifejezésére. – Minden oké. Tényleg. Később be kellett vallanom magamnak, hogy a hálószobából kiszűrődő zajokat nem tudom egyszerűen elengedni a fülem mellett. Nyögések és sikoltások visszhangzottak a buszban, hallatukra fülig elvörösödtem. Egyre erősebben szorítottam a könyvem szélét, kétségbeesetten szerettem volna bemászni egy lyukba és ott meghalni, és nem hallani, ahogy Jake Breevel szexel. Ráadásul úgy tűnt, a srácokra egyáltalán nincs hatással a szobából kiszűrődő zaj. – Tessék. Ez segíthet – javasolta AJ, és átnyújtott két füldugót. Rájuk néztem, Jake újabb nyögést hallatott: – Ó, szopj erősebben, bébi! – Nos, azt hiszem, inkább szívok egy kis friss levegőt. Végigsiettem a folyosón, és amikor kiértem a buszból, hangosan kifújtam az addig visszatartott levegőt. Lehajoltam, könyökömet a térdemre támasztottam, és megpróbáltam kitisztítani a fejemet. Amikor úgy éreztem, nagyjából sikerült, a lehető legtávolabb mentem a busztól. Az agyamban egymást kergették a gondolatok. Mégis mit képzeltem akkor, amikor belementem, hogy majd itt maradok egy buszon három tökéletesen ismeretlen emberrel, és egy lehetetlen, érzéketlen, nőfaló seggfejjel? Képtelen vagyok végigcsinálni ezt az egy hetet. Nem tudok ismét ránézni Jake-re, vagy akár csak egy buszon maradni vele. Inkább feladom, és elveszítem a fogadást. Körülnéztem és azt latolgattam, vajon alkalmas-e egyáltalán ez a hely arra, hogy itt maradjak, ahol a busz megállt. Dühösen meg kellett állapítanom, hogy a semmi közepén vagyunk, feltehetően mérföldekre a legközelebbi repülőtértől. Azt is kétségbe vontam, hogy egyáltalán taxik járnak erre. Egy fekete kocsi csikorogva állt meg mellettem. Szerencsére a lehúzódó ablak mögött Frank ült. – Helló, Angyal! Hát te mit csinálsz itt?

– Ó, csak arra gondoltam, szívok egy kis friss levegőt. Sokatmondóan rám nézett. – Jake Breevel szórakozik? Elvörösödtem, és leszegtem a fejemet. – Mondhatjuk így, igen. Elvigyorodott. – Akkor gyere. Megyünk a városba, szerzünk egy kis kaját. Esküszöm, hogy a srácok hamarabb megemésztenek mindent, mint amilyen gyorsan én elintézem a bevásárlást. – Mintha csak a tesóimról beszélnél! – feleltem mosolyogva. – Biztos, hogy nem bánod? – Örömömre szolgálna! – Akkor jó – kinyitottam a Chevy ajtaját, és beugrottam. Bekapcsoltam a biztonsági övet, és Frank rám kacsintott. – Tudod, Angyal, nem voltam teljesen őszinte a szándékaimat illetően. – Ó, igazán? Elvigyorodott, majd a gázra lépett. – Aha, ugyanis rájöttem, hogy gyorsabban végzek, ha te kezeled a listát. Elnevettem magamat. – Gondoltam. Elhagytuk a buszparkolót, és felhajtottunk az autóútra. Kíváncsiságom Breevel kapcsolatban csak fokozódott. Az ülésben izegve-mozogva kikívánkozott belőlem a kérdés, így Frankhez fordultam. – Na és mi a helyzet Jake-kel és Breevel? Hangosan felsóhajtott. – Az a lány csak bajt hoz ránk, pedig Jake-nek most erre van szüksége a legkevésbé. Persze egy részem azért sajnálja a lányt. Nem a legjobb szülőkkel áldotta meg a sors. – Valóban? – kérdeztem lazán, arra biztatva, hogy folytassa. – Még nem sikerült találkoznod az apjával?

– A Runaway Trainnek dolgozik? – Így van. Lyle egy roadie, akárcsak én – mondta az orrát ráncolva. – Mondjuk úgy, hogy a lányát használta fel arra, hogy a rockerek közelébe férkőzzön és előbbre jusson. – Komolyan? – kapkodtam a levegő után. – Ő… a stricije? Frank felnevetett. – Ó, Angyal, nem hiszem el, hogy ezt kimondtad! – nézett rám. – Természetesen nem arról van szó, hogy futtatja. Bree mindig is szeretett volna elmenni azokkal a srácokkal, akiknek felajánlotta magát. Általában csatlakozik Lyle-hoz egy-két megállónál. Valahogy mindig van pénze utazni. Mostanában különösen érdeklődik egy bizonyos rocksztár iránt, így apuci nem is lehetne rá büszkébb. Gombócot éreztem a torkomban, és utáltam ezért magamat. – Jake az? Bólintott. – Persze Jake-et különösebben nem érdekli. Sosem érdekelte egyik lány sem, akivel együtt volt azóta, hogy a bandával befutottak. Számára csak eszközök, akik csak egy bizonyos szükséglet kielégítésére valók – mosolyodott el keserűen. – És valahogy mindig feltámad a szükséglete. Jake szörnyű hálószobai szokásainak felemlegetése meglehetősen kellemetlen téma volt számomra. – Igen, mindig. Milyen kár, hogy ez megakadályozza abban, hogy igazán rendes srác legyen. Frank meglepetten vetette rám a tekintetét. – Ne mondd, hogy Jake sármja rabul ejtett? Zavartan fészkelődtem az ülésben. – Csak azt mondom, hogy szerintem nem teljesen romlott. Frank nyilvánvalóan aggódott Jake-ért, így tehát nem mondhattam el mindent, amit iránta érzek, történetesen, hogy szerintem Jake mekkora seggfej. Így elmeséltem Jake tegnap esti kiborulását és azt is, hogy reggel közösen írtunk egy dalt. Inkább erre koncentráltam, mint hogy Breevel való viselkedésén rágódjak továbbra is. – Aki ennyire szereti és tiszteli az édesanyját, az nem lehet egyszerre érzéketlen és kegyetlen a többi nővel szemben, nem igaz? Nyilvánvalóan lehet. Elég, ha arra gondolok, hogyan tettette, hogy érdeklődik irántam, majd pedig tolt félre valakiért, aki képes megadni azt, amire igazán vágyik: szexet.

– Örülök, hogy neked sikerült áttörni a falakat és sikerült megismerni az igazi Jake-et. Úgy szeretem őt, mintha a fiam lenne, de nem tudnám ennyire szeretni, ha nem ismerném igazán. Percekig csak csendben suhantunk az úton, majd Frank megköszörülte a torkát. Ahogy fészkelődött a székében, tudtam, hogy valami olyasmit akar felhozni, ami kicsit kellemetlen téma számára. – Tudod, Jake-nek igazán jót tenne egy olyan lány, mint te. Meglepetten néztem rá: – Szívesen nevetnék, de úgy látom, nem viccnek szántad. Megrázta a fejét, én pedig az orrom alatt motyogtam: – Először AJ, aztán meg te. – Mi? – Semmi. – Tényleg komolyan gondolom, amit mondtam. Jake nagyon nehéz időszakon megy keresztül, és ami ezután vár rá, az még szörnyűbb. Nem arra a feketeségre van szüksége, amit Bree ad neki – nézett rám mosolyogva –, fényre van szüksége, és a fenébe is, Angyal, te aztán igazán fényesen ragyogsz! – Ühüm, nos, figyelembe véve azt, hogy úgy tíz perce épp arra buzdított, hogy csatlakozzak hozzá és Breehez egy kis szexre, azt hiszem, nem igazán érdekli semmilyen fény, kivéve, ha az a lábam közt lenne. Frank elszörnyedt, és elakadt a lélegzete. – Ó, istenem – motyogtam, majd megsemmisülten lehajtottam a fejemet. Tényleg ezt mondtam Franknek? A huszonnégy óra, amit egy buszon töltöttem egy csapat rendetlen sráccal, teljesen kitörölte belőlem a jó modort, amit a szüleim plántáltak belém. – Sajnálom. Csak úgy kicsúszott a számon. – Én… ööö – dadogta. Éreztem, hogy elvörösödöm. – Úgy értettem, és azt kellett volna mondanom, hogy bár értékelem a megjegyzésedet, Jake-et soha nem fogja érdekelni egy olyan lány, mint én. Nagyon különbözünk, és egészen más dolgot akarunk attól az embertől, akivel randevúzunk. Illetve Jake sohasem randevúzik. Frank pár pillanatig hallgatott, hogy feldolgozza, amit mondtam. – Randizna, ha kapna egy esélyt. Lenézően felnevettem.

– Most ugyanarról a srácról beszélünk? – Miért van az a sanda gyanúm, hogy ha ez a beszélgetés reggel játszódott volna le, akkor az érzéseid és a reakcióid egy picit másmilyenek lennének? Legszívesebben az ajkamba haraptam volna, vagy visszaszívtam volna a mondanivalómat, de addigra kicsúszott a számon: – Nem vagyok rosszindulatú kis ribanc. Fogalmad sincs, mennyire fáj, hogy reggeli közben tudomást sem vett rólam, és aztán Breet választotta, érted? – Ó, Angyal, sajnálom! Jobb lett volna, ha nem szólok egy szót sem. – Semmi gond. Csak Jake-en akartál segíteni. De még ha ez meg sem történt volna, és odafigyelt volna rám, törődött volna velem, akkor sem hiszem, hogy túl tudnám tenni magam a Breeken Jake életében. Frank lehúzódott a zsúfolt bevásárlóközpont parkolójába. Amikor leparkolt, lekapcsolta a gyújtást és rám nézett. – Nézd, lehet, hogy én csak egy özvegy vén trotty vagyok, aki nem sokat tud a szerelemről, mert csak a középiskolás szerelmével volt együtt. De láttam, hogy Jake hogy néz rád – amikor kinyitottam a számat, hogy tiltakozzak, felemelte a kezét, jelezve, hogy még folytatja –, és az igenis több annál, mint ha csak egy darab hús lennél, amit fel akar falni. – Elmosolyodott. – Átlát a csinos külsőn, és látja a belső szépséget. Fogadok, hogy bármit is művel most Breevel, jóval többről van szó, mint a szükségletei kielégítéséről. Ki akar téged verni a fejéből. – Még mindig kétkedve néztem rá. A slusszkulcsot az ujja körül pörgetve folytatta. – Úgyhogy tégy meg egy szívességet ennek a vén rókának, és ne zárkózz be Jake előtt, a szíved pedig legyen különös megbocsátással felé, oké? Próbáltam elkerülni Frank átható pillantását, így inkább az ajtókilincset néztem. – Megpróbálhatom, de nem ígérek semmit – feleltem. Frank arcán széles mosoly kerekedett. – Jó, örülök neki. Ha pedig nem működik, akkor még mindig ott a fiam, aki nem sokkal idősebb nálad. Felnevettem. – Micsoda egy vén kerítő vagy! – Biza’ – kinyitotta az ajtót. – Na, gyere! Szerezzünk kaját a srácoknak.

8. fejezet Jake Ajkaim közül hosszú nyögés szakadt fel. Az élvezettől szinte fennakadt a szemem. Bree úgy lovagolt rajtam, mint egy őrült cowgirl. Ujjait a csípőmbe mélyesztette, akrilkörmei a bőrömet kaparták. Eszét vesztve ugrált és mozgott rajtam, míg én a csípőmet tolva egészítettem ki mozdulatait. – Bassza meg – motyogtam, ő pedig erre combjait még erősebben szorította körém. Bree nagyon értett ahhoz, hogyan kényeztessen engem és a dorongomat, és hogyan fokozza az élvezetemet az eksztázisig. De amint kinyitottam a szemem, nem Bree gyönyörtől összegörnyedt hátát láttam magam előtt, hanem tágra nyílt szemekkel, ámult tekintettel Abby ült rajtam lovagló ülésben. Nem Bree buja tekintetével nézett rám, hanem szeretettel teljesen. – Abby? – nem válaszolt. – Abby – suttogtam, ő pedig elmosolyodott. Előrehajoltam, lengő kebleit a számba vettem. A mellbimbóit szopogattam, ő pedig kéjesen felnyögött. – Ó, igen, keményebben, Jake! – üvöltötte Bree. Pislogva próbáltam Abby képét kiverni a fejemből. Amikor felnéztem, már nem Abbyt láttam, hanem megint Bree lovagolt rajtam, miközben körmével már a mellkasomat kaparta. Beleborzongtam a tévképzetembe, és próbáltam a vonagló Breere koncentrálni. Mi a fene van velem? Itt ugrál rajtam egy dögös szexistennő, én pedig egy iruló-piruló kis szűzlányról fantáziálok. Felmordultam, Breet a hátára fordítottam, és keményen döfködni kezdtem. – EZ AZ, JAKE! Igen, így! – kiáltotta Bree a fenekemet csapkodva. A mellbimbóját szívogattam, és finoman harapdáltam. Felsikoltott, lábait még erősebben fonta körém. Amikor viszont felnéztem, újra Abby pillantott vissza rám. – Ó, már olyan régóta akartam veled szeretkezni, Jake. Örülök, hogy te vagy nekem az első! Pislogtam párat, de még mindig Abby mosolygott rám, és esedezve tekintett fel. – Még soha senkivel sem feküdtem le. Kérlek, légy az első! Elvesztem a szavaitól, remegés tört rám, és üvöltve élveztem belé. – Abby! Ó, istenem, Abby! Igen! Igen! Kínos csend támadt a szobában.

– Mi a francot mondtál az előbb? – kérdezte Bree. Még magamhoz sem tértem a kábulatból, amikor Bree hirtelen lelökött magáról. – Mekkora seggfej vagy! – Mi a gond? – kérdeztem levegő után kapkodva. – Abbynek neveztél, te idióta pöcs! A rohadt életbe! Tényleg. Nemcsak azt képzeltem, hogy Abbyvel szeretkezem, de az ő nevét is üvöltöttem, amikor kielégültem. Bree a fejét csóválta. – Nem hiszem el, cseszd meg! Csak azt hittem, képzelődtem az előbb, de most tényleg hallottam! Mi az ördög ez, Jake? – Nem tudom, miért történt. Talán azért, mert be vagyok rúgva. Kezemmel a hajamba túrtam, és próbáltam lenyugodni. Nem mintha magyarázattal tartoztam volna Breenek, elvégre ő nem több, mint egy groupie, akivel néha lefekszem. Inkább arról volt szó, hogy kiakadtam magamra, és próbáltam magyarázatot találni a történtekre. – Ez nem indok, Jake. Hangosan kimondtam a gondolataimat, és motyogtam. – Tegnap este megvigasztalt az anyám miatt. Talán emiatt gondoltam rá. – Aha, rá gondoltál, amíg engem dugtál! – kiáltotta mérgesen, miközben belebújt a ruhájába. – Nem kell a bolhából elefántot csinálni! Nem vagyunk együtt, szóval bárkivel lefekhetünk, és bárkiről fantáziálhatunk… Megőrültél? – kérdeztem kitérve a magas sarkú cipője elől, amit felém hajított. – Menj a pokolba, Jake! – üvöltötte, és kiviharzott a szobából, ottfelejtve a magassarkút, ami majdnem fejbe vágott. – Innom kell valamit – suttogtam az előtér felé támolyogva. Odakint a fiúk döbbenten, tágra nyílt szemekkel bámultak rám, ebből sejtettem, hogy hallották, mi történt. Bree szó nélkül elviharzott. AJ előrehajolt. – Haver, te most komolyan Abby nevét kiáltottad? Felmordultam, és a hűtőhöz mentem. Felnyitottam egy sört, és jól meghúztam az üveget. Továbbra is várakozással telve néztek rám. Vállat vontam.

– Talán igen. De nekem ne mondjátok, hogy soha semmi őrültséget nem mondtatok még élvezés közben! – Az tuti, hogy sosem hívtam a csajt másik néven – felelte AJ. Brayden vele egyetértésben bólintott. Rhysre néztem, elvigyorodott. – A mentségemre szólva: mi hármasban voltunk. Kicsit elvesztettem a fonalat, hogy ki kicsoda. A szememet forgattam. – Ugyan, semmi az egész. Bree az elmúlt pár hónapban igyekezett minél közelebb férkőzni hozzám. Jobb lesz, ha inkább keresek valaki mást, akit meghúzhatok helyette a koncert után. Brayden mély morgást hallatott. – Az ilyen pöcsöktől, mint te, elszomorodok, mikor az édes, ártatlan kislányomra gondolok odahaza – morogta, majd bement a fürdőszobába. Bevágta maga után az ajtót. AJ előrehajolt a székében. – Tehát nem gondolod, hogy akár egy percig is el kéne töprengened azon, hogy vajon miért kiáltottad Abby nevét? Kiittam a sörömet, és az üveget a szemetesbe hajítottam. Gondolkodás nélkül elővettem egy másikat. – Fogd vissza magad, haver. Ma este Bray unokatestvérének együttesét fogjuk meghallgatni, rémlik? – figyelmeztetett AJ. Tudomást sem véve róla, hosszan belekortyoltam a habos sörbe. Visszagondoltam arra, hogyan képzeltem el Abbyt, amint rajtam vonaglik, és könyörög, hogy velem élvezhessen el. Beleborzongtam ebbe a képbe. Hogyan lehetséges, hogy valaki, aki ennyire nem az esetem, így fel tud izgatni? – Szóval… te róla fantáziáltál? – kérdezte Rhys sokatmondó mosollyal. – És ha igen? Felhorkantott. – Tévedsz, ha azt gondolod, hogy el tudod úgy csábítani Abbyt, mint Breet vagy valamelyik groupie-t. AJ elvigyorodott. – Rhysnek igaza van. Közelebb húzódtam hozzá, és megkérdeztem: – Ezt vegyem kihívásnak?

AJ pillantása elsötétült. – Rohadtul nem az, ember. Abban pedig biztos lehetsz, hogy ha bármi rosszat teszel vele, szétrúgom a seggedet. Összevontam a szemöldökömet, ő pedig közelebb húzódott. – Arra nem gondoltál, hogy a tegnapi előadása után kicsit elgondolkodtam, hogy milyen lenne vele? Hogy milyen lehet, ha a lábait a csípőm köré fonja, ajkát pedig az ajkaimra tapasztja? Hosszan beszippantotta a levegőt, a testén remegés futott végig. Magához tért a fantáziálásból, és erősen megrázta a fejét: – De minden, ami köztem és közte történhet, az csak ábránd. Abby afféle jó kislány, aki tartós kapcsolatot, házasságot szeretne, én pedig ezt bizonyosan nem tudom neki megadni. Ahhoz pedig túlságosan tisztelem, hogy rámozduljak. Nem akarom őt megbántani. – Be kell, hogy valljam, ezzel én is így vagyok – tette hozzá Rhys. A két elcsábult hősszerelmest nézve az idegrángás kerülgetett. – Az utolsó dolog lenne a világon, hogy valamit is kezdjek vele, értitek? – jelentettem ki. Rhys a fejét rázta. – Csak mondogasd magadnak, haver. Már most teljesen odáig vagy érte, és minél tovább marad a buszon, annál jobban bele fogsz zúgni! Rhys szavaira végigfutott a hátamon a hideg. Igaza lenne? Talán van annak valami értelme, hogy míg Breevel voltam, Abbyt láttam magam előtt, akit mindössze huszonnégy órája ismerek, és máris kezdem megkedvelni? Eszembe jutott, ahogyan kedvesen átölelt, amikor sírtam, és testének finom vonalai a testemhez értek, míg vigasztaló szavakat suttogott a fülembe. Nem, nem és nem! Ez nem lehet! Ezt nem engedhetem meg tovább! – Pfff, visszamegyek a hálószobába. Ébresszetek fel, ha indulni kell. Még mielőtt tiltakozhattak volna, felkaptam egy üveg Jack Danielst a konyhaszekrényről. Kétségbeesetten reménykedtem abban, hogy bárminemű szexuális gondolatot vagy minden Abbyvel kapcsolatos gondolatot ki tudok törölni a fejemből. *** Benyakaltam egy fél üveg whiskyt. Eléggé kiüthettem magamat, ugyanis a következő dolog, amire emlékszem, az az, hogy AJ áll felettem, és a vállaimat rázza. – Ébredj már, te pöcs!

Felnyögtem, és a szememet dörzsöltem. – Mennyi az idő? – Hat. De helyi idő szerint már hét óra van, szóval sietnünk kell. Az órára pillantottam, és megállapítottam, hogy már nem jut idő tusolásra. Piától bűzösen és Bree illatával magamon kell kimennem. Amikor a lábaimat átlendítettem az ágy oldalára, hogy feltápászkodjam, éreztem, hogy forog velem a szoba. – Jézusom, Jake! Te totál be vagy mákolva! – mondta AJ egy kis parfümöt fújva magára. – Dehogy vagyok! – morogtam, miközben próbáltam lábra állni. Előrébb támolyogtam, de AJ-be kellett kapaszkodnom, hogy ne essek el, ő pedig előrehajolt, hogy megtartson, és idegesen felmordult. – Mi a fenéért csinálod ezt magaddal, ember? Susan biztosan nem akarna téged így látni. Felhúztam magamat, ujjammal fenyegetően mellbe böktem. – Anyámat NE merészeld emlegetni! – morogtam. A sötétben elkaptam AJ pillantását. Inkább sajnálattal nézett rám, mint dühösen. – Sajnálom, haver. Tudod, hogy szeretem őt, és téged is szeretlek – motyogta. Bágyadtan leeresztettem a vállaimat. Az istenit neki! Erre most igazán nem volt szükségem. Anyám halálát feldolgozni az egyik dolog. Ehhez jön még, hogy mi történt Abbyvel és Breevel, ráadásul AJ még érzelgősködik is velem. Ez már túl sok nekem. – Nézd, én is szeretlek, de ennyi mindent csak úgy tudok kezelni, ha teljesen elvesztem az eszemet. – Jó. Értem. – Bassza meg! Mindjárt szétrobban a fejem. Frank visszajött már a boltból az Advillal? – Igen, most értek vissza Abbyvel. Abby említésére végigfutott az agyamon, mit mondtam és mit csináltam Breevel. Feszülten kérdeztem: – Ööö… hallotta… tudod… hogy mi volt… Breevel? AJ összevonta sötét szemöldökét, és a mellén keresztbe fonta a karját. – Persze hogy hallotta. A nyögéseidtől meg a kiabálásodtól totál zavarba jött, aztán végül annyira megrémült, hogy lerohant a buszról, épp a „szopj erősebben!” résznél. Összerándultam. Az biztos, hogy értettem ahhoz, hogy Abbynek kényelmetlenséget okozzak. Mostanra már biztosan nagyon utál. Mégis kit akarok áltatni? A találkozásunk óta gyűlölt, a tegnap esti és ma

reggeli dolog pedig nyilván csak sajnálatból, könyörületből történt. A fejemet ráztam. De álljunk csak meg! Mégis miért érdekelt, hogy utált-e vagy sem? Nem érdekel Abby. Legalábbis a dolog szexuális értelmén kívül nem. AJ hátat fordított, így felkaptam az üveg whiskyt az éjjeliszekrényről, és jól meghúztam. Becsukott szemmel hagytam, hogy az erős alkohol tüzes utat égetve magának jusson el a gyomromba. Egy kéz kitépte a kezemből az üveget, így az ivás abbamaradt. – A fenébe is, Jake! Már így is totál készen vagy! Hogy az ördögbe akarsz így este kimozdulni? – Baszd meg! – morogtam vissza, majd kitámolyogtam a hálószobából. Paradicsom és fűszerek illata csapta meg az orromat, amitől az alkohollal telt gyomrom kavarogni kezdett. Valaki főzött? Felnéztem. Rhys és Brayden az asztalnál ültek, maguk előtt kiürült tányérokkal, amikben korábban valószínűleg csili lehetett. Rhysszal találkozott a tekintetünk. Megrázta a fejét. – Haver, nagyon szarul nézel ki. – Kösz, te fasz. Szarul is érzem magam. Abby a sütőnél állt, nekem háttal. A hangom hallatára megfordult. Haját lófarokban hátrafogta, kezében fakanalat tartott. Ez meglepett, mivel fogalmam sem volt arról, hogy konyhai eszközöket is tartunk a buszon. Kék szemei tágra nyíltak, amikor meglátott, de aztán gyorsan elfordult. Megint ránéztem, mert szinte ijedtnek tűnt előttem, és eddig még soha nem láttam ilyennek. – Mi a baj? – kérdeztem. – Hagyj békén! – csattant fel a tűzhelynél állva. – Á, itt az én kis tüzes csajom! Megfordult, Abby tekintete elsötétült. – Ne merj engem a csajodnak nevezni azok után, amit ma műveltél velem! – Valami problémád van velem? – Te aztán részegebb lehetsz, mint gondoltam, ha még kérdezed! – Hidd csak el, teljesen szétcsapta magát! Két sörre a whisky ötödét küldte le – felelte Brayden a fejét csóválva. AJ megjelent mögöttem.

– Ne legyen balhé, gyerekek. Koncertre vagyunk hivatalosak. Próbáljunk meg komolyabb összetűzés nélkül leszállni a buszról! Abby feltette a kezét. – Nem én kezdtem. Történetesen semmi rosszat nem csináltam. Felhorkantam. – Hát nem érted, Angyal? Te magad vagy az, ami rossz! – Jake! – figyelmeztetett AJ. – Én? – kérdezte kitágult szemekkel, kezét a szívéhez kapva. – Igen, te – előrehajoltam, ezzel egy lépéssel hátrébb kényszerítve. – Te vagy az! Te, azzal az ördögien szexi cowboycsizmával, amit szeretném, ha a seggemhez szorítanál, amikor addig duglak, míg a nevemet nem sikítod. És azok a tökéletes mellek! – nyaltam meg a számat, miközben elképzeltem az ajkaimat rajta. Ez alatt a rövid szünet alatt azonban a homályos gondolataim kevésbé perverz irányba terelődtek. – Azzal, ahogyan aprócska gödör jelenik meg az arcodon, amikor szélesen elmosolyodsz, és azzal, ahogy elpirulsz, amikor ugratlak. Hosszú lélegzetet vettem, mert az előző éjszaka zavaros emléke zuhant rám. – És az a rossz, ahogyan az édes, könnyű kezed letörölte a könnyeimet, és ahogyan a tested hozzám simult, amikor megengedted, hogy átkaroljalak. Ezektől egy pillanatig el tudtam hinni, hogy minden rendben lesz. Soha senki nem vigasztalt még így engem, kivéve anyámat. Mi a fasz? Ezeket tényleg kimondtam hangosan? Idegesen ráztam a fejem jobbról balra, a szoba forogni kezdett velem, mint egy körhinta az otthoni vidéki vásárban. Abby megragadta a vállamat, hogy ne essek a földre. Pislogtam, és próbáltam a kissé homályos, de gyönyörű arcára koncentrálni. – Igazából arról van szó, hogy szeretném, ha szeretne engem valaki olyan, mint te. Saját magamért, nem pedig azért, mert Jake Slater vagyok a Runaway Trainből – kezemet keményen a mellemhez szorítottam. – Azért, amilyen itt vagyok, mélyen, legbelül. Abby levegő után kapkodott. – Ó, Jake! Én… Sohasem tudta végigmondani azt, amit hallani szerettem volna, mert ebben a pillanatban nem bírtam tovább, és kavargó gyomrom tartalmát Abby tiszta ruhájára hánytam.

9. fejezet Abby Ott álltam döbbenten Jake érzelmeinek részeg kinyilatkoztatása után, nyakig áztatva a bűzlő hányadékával. A rémülettől megdermedve ácsorogtam, Jake pedig ismét öklendezni kezdett. Kezemet lekaptam a válláról, és igyekeztem leküzdeni feltörő undoromat. Jake üveges szemeivel felpillantott rám. Fájdalom és szégyen úszott a szemeiben, aztán ájultan összeesett. – Az anyád istenit! – nyögte AJ, miközben megragadta lassan a földre rogyó Jake-et. – Elájult – jelentette Rhys. – A magam részéről arra voksolok, hogy dobjuk be ezt a bűzlő ürgét a szobájába, és hagyjuk, hogy kialudja magát – javasolta AJ. – Jól hangzik – Rhys segített AJ-nek Jake-et visszaráncigálni a szobába. Dolguk végeztével becsukták az ajtót. – Úgy sajnálom, Abby – kért bocsánatot Brayden. Közelebb jött hozzám, de aztán fintorogva hátrébb lépett. – Igen, értem. Bűzlök. Elindultam a tusoló felé, és láttam, hogy a srácok a busz ajtaja felé igyekeznek. – Álljunk csak meg! – megálltak és visszafordultak. – Ezek szerint itt akartok hagyni egyedül Jakekel? – Nem, velünk jöhetsz. Mivel Jake nem jön, van egy pluszhely a VIP-asztalnál – ajánlotta fel AJ ravasz kacsintás mellett. – És annyi Coke Zérót veszek neked, amennyit csak meg tudsz inni, ha megígéred, hogy egyszer vagy kétszer táncolsz velem. Felnevettem. – Ez igazán csábító, de azt hiszem, jobb lesz, ha itt maradok. Tudjátok, kicsit tanulok, meg feltakarítom ezt a disznóólat – pillantottam hányástól foltos ruhámra. – Ráadásul nektek mennetek kell, és nincs időtök arra, hogy megvárjátok, míg összetakarítok. Brayden elmosolyodott. – Megvárhatunk, Abby. – Ó, ez igazán kedves tőled. Gyere, és ölelj meg! – ajánlottam fel vigyorogva.

Lemondóan feltartotta a kezét. – Ezt most inkább kihagynám – felelte Brayden. – Ahogy sejtettem. Nem, srácok, mennetek kell, hogy fenntartsák a foglalásotokat. – Biztos vagy benne? – kérdezte Rhys a fürdőszobába oldalogva, hogy még utoljára megnézze magát a tükörben. – Igen, biztos – vetettem kényelmetlen pillantást a hálószoba felé. – És biztos, hogy Jake rendben lesz? – Úgy érted, biztos, hogy rendben leszel Jake-kel? – kérdezte AJ vigyorogva. – Nem, nem így gondoltam. Rhys felkuncogott, amikor kilépett a fürdőszobából. – Rendben lesz, Abby. Még órákig aludni fog. Fogadok, hogy amikor felébred, túlságosan másnapos lesz ahhoz, hogy bármivel is próbálkozzon. Az erkölcsöd biztonságban van. – Jó. Menjetek. Jó mulatást! Én itt leszek, és vigyázok erre a részeg, kanos disznóra – feleltem sértődötten Rhys kacsintására. A srácok felnevettek, leszálltak a buszról, és beültek az ott várakozó kocsiba. – Anyám! – mormogtam, és a bőröndömhöz mentem, hogy tiszta ruhát vegyek elő. Amikor bementem a fürdőszobába, gyorsan magamra zártam az ajtót. Nem akartam megkockáztatni, hogy Jake rám nyisson. A vízsugár alatt mosakodva az eszem akörül járt, amit Jake mondott nekem, mielőtt elájult. Zavartan elpirultam szavaitól, ahogyan arról beszélt, hogy szeretkezünk. Ugyanakkor belém nyilallt a fájdalom attól, amit korábban javasolt nekem, amikor Breevel volt, és életemben először igazi vágyakozást éreztem egy férfi iránt. Soha senki iránt nem éreztem még ilyet azok közül, akiket kedveltem, vagy akikkel jártam. És még ha nem is voltam szerelmes Jake-be, vágyakoztam utána. Eszeveszetten. – MIII? Elment a józan eszed? – üvöltöttem a tusoló falainak, miközben körmeimmel a hajamat gereblyéztem. Ide-oda ráztam a fejemet. Mi a fene történik velem? Nem, nem, nem! Nem gondolhatok Jake-re így! Egy nőfaló macsó, aki csak használja a lányokat! Sohasem tudna engem szeretni, sosem tudná nekem megadni azt, amire az életben vágyom… Vagy igen? Ekkor eszembe jutott, amit Frank mondott korábban, és amit Jake vallott be nekem. Szeretné, ha szeretné őt egy olyan lány, mint én. Nem ez az első alkalom, hogy ezt mondta. Amikor vigasztaltam, akkor is megvallotta nekem ezt. Talán valahol mélyen Jake normális kapcsolatot szeretne egy lánnyal… Velem? – Aaaa! – nyögtem, és leöblítettem a hajamat. Azt mondtam, szeretnék némi tapasztalatot szerezni a fogadáson túl, de sajnos többet kaptam, mint amire szerződtem. Majdnem harminchat órája voltam a

buszon, és az életem tökéletesen a feje tetejére állt. Elzártam a csapot, kiléptem a zuhanyfülkéből, és végiggondoltam, mit tartogathat számomra a hét hátralévő része. Beleborzongtam. Próbáltam elnyomni az őrült és vad gondolatokat, amik a fejemben cikáztak, és inkább igyekeztem megszárítani a hajamat. Bekentem magamat testápolóval, hogy biztosan ne érződjön rajtam hányásszag. Mivel még nem mentem el ruhát vásárolni, a cicanadrágomat és az egyetlen pólómat pedig Jake lehányta, belebújtam a kombinémba és egy dzsörzé rövidnadrágba. Elfordítottam a zárat, fülemet pedig az ajtókeretre tapasztottam, hogy vajon hallom-e Jake-et. Elképzeltem, mennyire hülyén festhetek. Nem tudom, miért voltam ennyire paranoiás. Jake úgysem próbálkozott volna. Azt hiszem, inkább attól féltem, hogy majd nem akarom őt leállítani, nem pedig attól, hogy nem tudom leállítani. Mélyet lélegezve kiléptem a fürdőszobából. Jake-et sehol sem láttam, és azt gondoltam, még mindig teljesen készen fekszik a hálószobában. Csípőre tett kézzel végiggondoltam, mit csináljak estig. A legfontosabb teendőm a tanulás volt, és hogy ne maradjak el vele túlságosan, amíg turnézunk, előhúztam a könyveimet a táskámból. Mielőtt azonban leültem, körbenéztem a buszban, és elfintorodtam. Ezek a srácok éppolyan rendetlenek és trehányak voltak, mint a bátyáim. A hajamat lófarokban hátrafogtam. Ilyen mocsokban és rumliban képtelen lettem volna koncentrálni. Lehajoltam, és a mosdókagyló alól előhúztam egy pár gumikesztyűt, tisztítószert és szivacsot. Súrolni kezdtem a konyhapultot, de feltűnt, hogy túlságosan nagy a csönd. A hifihez léptem, és végignéztem AJ CD-gyűjteményét. Amikor Michael Jackson legjobb zenéinek válogatásához értem, megálltam. Ó, igen, egy kis old school MJ megteszi majd! A Beat It nyolcvanas évekbeli szintetizátoros nyitánya azonnal felharsant a hangszórókból. Ritmusra kezdtem rázni a fejemet, és a szivacsot mikrofonként használva énekelni kezdtem. Feltakarítottam az asztalt, letisztogattam a székeket, közben a csípőmet és vállaimat rázva körbetáncoltam a busz belsejét. Semmi sem hasonlítható ahhoz, ha az ember jó zenére takarít, és meg kell mondanom, valóságos megszállottja vagyok Michael Jacksonnak. Épp Eddie Van Halen szólóját léggitároztam, amikor a vállamra tett kéztől riadtan megfordultam, a tisztítószert és a szivacsot hangos csattanással a földre ejtettem. Jake elvigyorodott. – Remekül mozogsz, Angyal, de lehalkítanád? Arcom azonnal égővörös lett. – Ó, persze, nagyon sajnálom – motyogtam, és már rohantam is, hogy kikapcsoljam a lejátszót. Kapkodva vettem a levegőt, de próbáltam közben lehiggadni. Ahogy Jake-kel némán bámultunk egymásra, szinte visszhangzott a csend körülöttünk. – Ööö… hogy vagy?

Megvakarta a fejét és elfintorodott. – Mit gondolsz? A pokolban ébredtem, ráadásul a fülemben Michael Jackson üvöltött. Felkuncogtam. – Arról nem is beszélve, hogy kikecmeregtem az ágyból azért, hogy leüvöltsem a srácokat, erre itt talállak téged, ahogy – a kombinémra és a sortomra mutatott – ebben az öltözékben rázod a csinos kis popódat. – Felhúzta a szemöldökét. – Nem kimondottan a fogadásunknak megfelelő ruha ez, Angyal. Csípőre tettem a kezem. – Bocsánat, de takarítás közben szükségem van a zenére. Ami pedig a ruhát illeti, sajnos a legkevésbé provokatív öltözékemet lehánytad. – Ó, jesszus! – motyogta. Mintha minden, ami történt, átfutott volna rajta, az események súlyától Jake megremegett, és nekidőlt a konyhapultnak. Kimerült tekintete találkozott az enyémmel. Keze végigfutott az arcán, és elfintorodott, amikor megérezte a már kérgesre száradt hányásdarabokat. – Annyira fasz voltam az előbb. – Semmi baj. Ülj le! – az anyai ösztön túltengett bennem, leültettem az egyik ülésre. A fiókból elővettem egy tiszta konyharuhát, megnedvesítettem egy kis meleg vízzel, és próbáltam nem arra gondolni, hogy vajon korábbi beszélgetésünknek melyik részét bánta meg jobban: hogy meg akar dugni, vagy hogy szeretné, ha szeretném. Inkább kiöblítettem a rongyot, és átnyújtottam Jake-nek. – Ö… megcsinálnád nekem? Nincs tükröm. Kétkedve néztem rá, mire felnevetett. – Nem, Angyal, ez most nem nyomulás – felemelte a kezét, hogy lássam, még egy picit remeg. – Nem vagyok biztos benne, hogy ki tudok menni a fürdőszobáig. – Rendben – mondtam, és erős mozdulatokkal lemostam az arcát. Behunyta a szemét, és felsóhajtott. – A fenébe is, ez nagyon jó érzés! Hátrahajlítottam a fejét, és letörölgettem az állát is. Hunyorogva rám nézett, és megkérdezte: – Miért gondoskodsz rólam mindig? – Mert mindig olyan rendetlen vagy – feleltem.

– Tudom – motyogta, és arcán szomorúság söpört végig. – Szerintem mazochista vagy. – Mi? – Tudod, aki élvezi, ha fájdalmat okoznak neki. – És miért mondod ezt? – Mert nagyon rosszul bánok veled, igazi fasz vagyok, te pedig ennek ellenére kedves vagy velem, és segítesz nekem. – Nem vagy mindig… – elfintorodtam, mielőtt kimondtam a szót – fasz. Jake félszegen elmosolyodott. – De az esetek többségében igen. Főképpen veled. És ezt nagyon sajnálom. Tényleg. Félbehagytam a mozdulatot a csodálkozástól. Egyáltalán nem számítottam a bocsánatkérésére, és amikor a szemébe néztem, láttam, hogy őszintén gondolta. – Köszönöm. Igazán nagyra értékelem az őszinteségedet. Néma csend lett a helyiségben, aztán Jake megköszörülte a torkát. – Mindezek után te tényleg nem gondolod rólam, hogy igazi seggfej vagyok? Felnevettem. – Nos, nem mindig, de ma délután tényleg az voltál – elfintorodott, mire még hozzátettem: – De már megmutattad néhány pillanatra azt a kedves, aranyos srácot, aki mélyen rejtőzik benned. Vannak elviselhető, sőt szerethető tulajdonságaid is. – Felálltam, hogy megint kiöblítsem a rongyot. – Nem tudom, milyen is a mazochista, de tudom, mit jelent az, hogy igyekszem az a jó ember lenni, aminek a szüleim neveltek. A szemében ülő szorongást szórakozottság váltotta fel. – Á, igen! Az aranyszívű jó kislány, aki úgy káromkodik, mint a kocsis! Felnevettem a leírásán. – Igen, ez igaz! De hé! Én nem iszom, és nem fekszem le mindenkivel. Valami kis bűnöm nekem is kell, hogy legyen, így azt hiszem, esetemben talán a mocskos száj az. A rongyot végighúztam a mellén, letörölve a hányásfoltokat a tetovált bőréről. – Mennyi tetoválás! – mondtam. – Nem tetszik?

– De igen. A bátyáimnak is van. Sőt mi több, én is gondoltam rá, hogy csináltatok magamnak. Jake felnevetett. – Ugye, csak viccelsz? – Nem én! – kiáltottam, és megcsaptam a karját a ruhával. – Ó, Angyal, szeretném én azt látni! – Jó. Talán elkísérhetsz majd a tetoválószalonba. Pajkos fény villant a kék szemében. – Még egy fogadást akarsz velem kötni? – Talán. Megcsóválta a fejét. – Kötve hiszem, bébi. Ha tetoválva mész vissza a tesóidhoz, szétrúgják a seggemet. – Őket csak hagyd ki ebből! – mondtam határozottan. Jake védekezően felemelte a kezét. – Oké! Elviszlek egy tetoválóhoz. Csodálkozva néztem rá. – Tényleg? – kérdeztem gyerekesen elvékonyított hangon. Összeráncolta a homlokát, és befogta a fülét. – Jézusom, hagyd abba a vinnyogást! – Ránéztem, és elmosolyodott. – Igen, elviszlek. Az ismerősöm, Adam az egyetlen ember, akire rá merném bízni a finom, selymes bőrödet. De aztán ne punciskodj nekem! Tudtam, hogy vár valami negatív reakciót tőlem, amiért azt a szót használta, amit annyira utálok. De nyugton maradtam. – Király! – mondtam, és folytattam a mosdatását. Amikor a farmernadrág övrészéhez értem, megragadta a kezemet. – Innentől átveszem – kacsintott rám. – Kicsit közel kerültél ahhoz, hogy már ne legyen olyan kényelmes, Angyal.

– Ó… ö… sajnálom! – feleltem. Próbáltam leplezni a zavaromat, így megfordultam, és visszamentem a konyhába. Elkezdtem elpakolni a tiszta tányérokat, Jake pedig felkelt a székből. – Azt hiszem, ideje lenne gyorsan letusolnom. – Rendben. Átnyújtotta a ruhát, és egy félszeg pillantás jelent meg az arcán. – Ha kijövök, akkor talán jót tenne nekem egy kicsi abból a csiliből, amit a srácoknak csináltál. – Biztos vagy benne, hogy készen áll rá a gyomrod? – Ó, naná! Mihelyst mindent kihánytam, általában már jól vagyok, és pár órával később már farkaséhes vagyok. – Hm. – Bocs – vigyorogta –, de tényleg így van. – Jó. Menj zuhanyozni, én pedig készítek neked vacsorát. – Kösz, Angyal – mondta, és félénken megölelt. Homlokon csókolt, és alig bírtam visszafogni a remegést a bizsergő érzéstől, ami az egész testemet átjárta. Tátott szájjal, meredten álltam, és néztem, ahogy bemegy a fürdőszobába, és becsukja maga után az ajtót. – Történhetnek még csodák – motyogtam az orrom alatt, és hozzáláttam Jake vacsorájának melegítéséhez. Hallottam, hogy nyílik a fürdőszoba ajtaja, megfordultam. Jake állt ott a dereka köré csavart apró törülközőben. Lenézett a hiányos öltözetére. – Bocsi. Kissé kótyagos vagyok még, és elfelejtettem magammal ruhát vinni. – Ööö, semmi gond. Felmelegítem neked a csilit. Mire felöltözöl, kész lesz. – Remek. Bár tudtam, hogy nem helyes, csak álltam és néztem, ahogyan végigmegy a folyosón a szobáig. A szívem zakatolt, a gyomrom pedig föl-le liftezett, innen tudtam, hogy komoly bajban vagyok. Visszafordultam, és megterítettem Jake-nek az asztalt. Pár pillanat múlva felbukkant egy pólóban, ami túl szűk volt neki, a testére tapadt, ehhez pedig alulra egy kissé viseltes bokszeralsót húzott. Úgy álltam ott megdermedve, mozdulatlanul, mintha látomást néznék. A haja még nedves volt, arcán pedig vízcseppek csillogtak. Amikor rajtakapott, hogy nézem, éreztem, hogy elpirulok.

– Angyal, csak nem fixíroztál engem? – Nem én! Felnevetett. – Szerintem pedig igen. Elfordultam, csípőre tettem a kezem. – Jó. Igen, fixíroztalak. Most boldog vagy? – Ami azt illeti, igen. Szeretem, ha úgy nézel rám, mint aki akar engem. Mintha azt gondolnád, hogy helyes vagyok. Meglepetten néztem rá. – Helyes? Nem gondoltam volna, hogy pont ezzel a szóval jellemeznéd magad. Vigyorogva kérdezte: – Na és, szerinted hogy jellemezném magam? – Hm… Szexi, ördögien dögös, bugyilevarázsoló? – találgattam, és átnyújtottam neki egy kólát. – Igazad van, ezek a jelzők már inkább illenek rám. Letettem az asztalra egy pohár vizet is. – Idd meg ezt is és a kólát is. Biztosan ki vagy száradva. – Igenis, Renard doktornő – felelte viccelődve. – A bennem rejtőzködő nővér azt mondaná, ne egyél semmit, főleg csilit ne. – Bízz bennem, én ismerem a testemet, Angyal. – Ahogy akarod. Egy jó nagy kanál csilit a szájába vett, behunyta szemét, és elégedetten felnyögött. – A fenébe is, ez baromi jó! – Köszönöm. – Szóval főzni is tudsz? – Egy kicsit. A nagymamám igazi vaskalapos texasi, ez pedig a titkos receptje.

– Kurva jó! Elvigyorodtam. – Majd megmondom neki. Felhorkantott. – Rendben. Még ha ilyen mocskos is a szád, nem tudom elképzelni, ahogy a k betűs meg b betűs szavakat használod majd a nagymamád előtt. – Igaz, ami igaz. Pár percig csendben ültünk. Jake olyan élvezettel kanalazta a csilit, mint aki napok óta nem evett. El sem tudtam képzelni, hogy bírja a gyomra az ételt, vagy hogy mennyire lesz beteg másnap, de nem szóltam egy szót sem. Végül Jake felpillantott rám. – Abby, beszélnünk kell arról, ami az imént történt. – Tényleg? – kérdeztem, miközben az alátét egy kirojtosodott szálával játszottam. Bólintott. – Tudom, mennyire fasz voltam délután, és nem is tudom, mit mondtam még neked – fájdalmas pillantással nézett rám. – Felteszem, hogy egy tiszteletlen seggfej voltam veled Breet illetően. Nem lett volna szabad idehoznom a buszra, sajnálom. Tátott szájjal bámultam a szívből jövő bocsánatkérésén. Amikor azt hittem, ennél jobban már nem tud meglepni, folytatta: – Te mindig együtt érző és gondoskodó voltál velem, még akkor is, ha nem érdemeltem meg. Hidd el nekem, ha mondom, hogy nagyon-nagyon sajnálom! – Köszönöm. Nagyra értékelem a bocsánatkérést. – Akkor minden rendben? Nincs harag? Felnevettem. – Az azonnali megbocsátásban hiszel, és hogy nincs neheztelés? – Nem, de remélem, hogy nem sokáig fogsz rám haragudni. – Megpróbálom. Nem várhatod el, hogy azok után, hogy így viselkedtél velem, én majd az ölelő karjaidba omolok.

– Nem? – vonta össze szemöldökét. – Nem, én nem így működöm. Talán a csodálóid serege ilyen, de én más vagyok. – Mondogasd csak – motyogta. Kikanalazta a tányért, én pedig felálltam, hogy szedjek még neki. – Nem kérek többet, köszönöm. – Biztos? Elmosolyodott. – Nem akarom túlzásba vinni. Felnevettem. – Szerintem már két nagykanál is túlzás volt, de nem tudom, hogyan működik a tested. Jake tágra nyitotta a szemeit. Éreztem, hogy hiba volt megemlítenem a testét. – Figyelj, muszáj kérdeznem még valamit a korábbiakról. A lélegzetem is elállt attól, hogy visszaemlékeztem a korábban történtekre. – Mielőtt lehánytalak és elájultam, mondtam neked valami zavarba ejtőt? – Jake… Érzelmes pillantása találkozott az enyémmel. – Emlékszem pár dologra – mondta. – Arra, hogy azt mondtam, meg akarlak dugni, de mondtam még valami mást is? Valami… remélhetőleg őszintét? – Igen – suttogtam. – Mi volt az? – kérdezte. Furcsa módon szó szerint eszembe jutott minden, amit mondott, így elismételtem neki. Jake csodálkozva nézett rám, a lélegzete is elállt. – De ne aggódj amiatt, amit mondtál arról, hogy szeretnéd, ha szeretne téged valaki olyan, mint én. Mármint tudom, hogy részeg voltál – tettem hozzá. Felugrottam a székről, és elvettem a tányérját. Bementem a konyhába, és mosogatni kezdtem. Éreztem, hogy olyan közel lépett hozzám, hogy a teste a hátamhoz ért. – Angyal – suttogta, és meleg leheletét éreztem a nyakamon, amibe beleborzongtam. – Mindent, amit mondtam, komolyan gondoltam. A rosszat és a jót is.

Megfordultam, és a szemébe néztem, amiből őszinteség áradt, a szívem úgy járt, mint a motolla. – Komolyan? – Igen, tényleg szeretnék veled szexelni, úgy, hogy rajtad van a cowboycsizma – mondta fapofával. Mindennek ellenére felnevettem. Tudtam, hogy olyasvalakinek, mint Jake, az érzelgős rész túlságosan nehéz, ezért el kell ütnie egy poénnal. – Jó tudni. Sajnos azonban nem hinném, hogy ez hamarosan bekövetkezik. – Francba – felelte. Előrenyúlt, és kifésülte arcomból a szemembe lógó hajtincset. A fülem mögé simította, és elmosolyodott. A hosszúra nyúlt pillanatból a telefonom csörgése zökkentett ki. Rápillantottam a kijelzőre. – Bocs, ezt fel kell vennem. – A szüleid? – Nem, hanem az a srác hív, aki a bátyámék előtt fog fellépni. Duettet adunk elő az első éjszakán, és aztán végig a turnén. – Hmm. Vonakodva végigcsúsztattam a hüvelykujjamat a kijelzőn, hogy válaszoljak a hívásra, és mosolyt erőltettem az arcomra. – Szia, Garret! A kijelzőn megjelent Garret mosolygó arca, aki valamiért a húszas éveiben járó Justin Bieberre emlékeztetett, habár sokkal tehetségesebb volt nála. – Szia, gyönyörűm! Hogy vagy? – Jól, köszönöm. És te? – Csak ennyit kapok? Hogy jól? A testvéreid elmesélték, hogy a Runaway Train buszán vagy. Felnevettem. – Naná, hogy elmesélték. Jelenleg én vagyok a család fekete báránya. – Meg az én fekete bárányom is. Le kell mondjak a duett próbáiról. – Ó, ne! Teljesen elfelejtettem. Nagyon sajnálom! Nézd, ha szerinted nem állok készen rá, akkor nem ragaszkodom ahhoz, hogy fellépjünk.

Garret felnevetett. – Abby, csak húzlak! Tudom, hogy akkor is minden rendben lesz, ha csak egyszer tudjuk elpróbálni. – Ó – sóhajtottam fel megkönnyebbülten. – Csak szomorú vagyok, hogy nem tölthetem veled az időt. Elpirultam. – A nyálgép! – motyogta Jake. – Hogy mondod? – kérdezte Garret. – Semmi. Biztosan be van kapcsolva a tévé a szobában. – Majd témát váltva megkérdeztem: – Szóval akkor még áll a szombat esti előadás? – Naná! Alig várom, hogy a színpadon legyünk. A Don’t You Wanna Stay elég klassz dal, nem gondolod? Bólintottam. – Talán a turnén még felvehetünk néhány duettet a listára. – Persze. Csodás lenne. – Még öt perc, G – hangzott Garret mögül. – Mennem kell, Abby. Csak fel akartalak hívni, hogy megkérdezzem, mi újság veled. – Köszi. Tényleg jól vagyok. Komolyan. Hangja elmélyült. – Hidd el, ha bármelyik seggfej csak egy ujjal is hozzád mer érni, nem csak a testvéreid fognak bosszút állni! Jake felmordult mellettem, ezért gyorsan feleltem. – Ó, ez igazán édes tőled, de mindenki tökéletes úriemberként viselkedik velem. – Jobban is teszik. Hamarosan találkozunk! Röviden elköszöntünk egymástól, majd letettem a telefont. – Ah, micsoda egy kretén! – jelentette ki Jake. – Nagyon kedves tőle, hogy vállalja, hogy duettet énekel velem. Jó alkalom lesz arra, hogy

bemutatkozzam a közönségnek. Jake a szemét forgatta. – Persze hogy engedi, hogy vele énekelj, Angyal. A bugyidba szeretne nyúlni. – A bátyáim szerint és szerintetek is nem ezt akarja minden srác? Mogorván nézett rám. – Higgy nekem, és vigyázz magadra, ha a közeledben van! Vállat vontam. – Nem számít, mi a szándéka velem. Engem nem érdekel. – Nem? – Nem. Szája sarkában mosoly jelent meg. – Azért nem, mert egy óriási nyálgép, vagy mert inkább valaki más érdekel? Hitetlenkedve néztem rá. Csípőre tett kézzel, harciasan kérdeztem: – Mindig körmondatokban beszélsz, amikor nem vagy elég férfi ahhoz, hogy felfedd a szándékaidat? – Ez meg mit jelentsen? – Még van képed ezt kérdezni? – Nem felelt, és mogorván közeledtem felé. – Hol így, hol úgy viselkedsz velem, már azt sem tudom, mit gondoljak. Kapok tőled hideget, meleget. Kész csoda, hogy még nem kellett hozzám orvost hívni megfázás miatt! Az egyik percben azt mondod, szeretnéd, ha érdekelnél egy olyan lányt, mint én, aztán a másikban meg szemérmesen arról kérdezgetsz, hogyan érzek Garret iránt. – Most szemtől szembe voltam Jake-kel. – Ahhoz aztán nagyon értesz, hogy egy szempillantás alatt levarázsold a lányokról a bugyit, de ha egy lány véletlenül közel kerül hozzád, már nincs bátorságod bevallani neki az érzéseidet! Jake csodálkozva bámult rám. – Abby… én… Hű… – kezdte végre tétován. – Hogyan? Szerényen elmosolyodott. – Nem hinném, hogy valaha beszélt volna velem így lány, mint ahogy most te – megremegett. – A fenébe! Ez nagyon dögös volt!

A konyhapultnak löktem. – Lehetetlen alak vagy! – És te vagy minden, amit én valaha is akarnék! Már épp újabb sértéseket akartam rázúdítani, amikor hirtelen elhallgattam. Jake karba tette a kezét. – Na ne mondd, Angyal, hogy elállt a szavad? – Állandóan összezavarsz, úgyhogy nem értem, miért lepődsz meg – feleltem. – Jó. Készen állsz? – eltolta magát a pulttól, és odaállt elém. – Kedvellek, Angyal. Nagyon kedvellek. Még csak mindössze harminchat órája ismerlek, de tetszik, amit látok, és többet szeretnék még belőled. De fogalmam sincs, hogyan csináljam, úgyhogy, kérlek, légy velem egy kicsit türelmes, rendben? A szívem remegett attól, amit mondott, és ahogyan mondta. – Akkor továbbra is ismerkedünk? – Igen. Azt hiszem – vakargatta arcát elgondolkodva. – Azt hiszem, a normális emberek általában randizni járnak, hogy megismerjék egymást, igaz? – Igen. Például vacsorázni vagy moziba. Bólintott. – Ha úgy vesszük, most vacsoráztunk. Mit szólnál akkor egy mozihoz? Elmosolyodtam. – Remekül hangzik. – Számíthatok arra, hogy inkább valami bugyuta vígjátékot nézünk, nem pedig egy hülye romantikus filmet? – Ha ezen a buszon van romantikus film, akkor azt meg kell néznünk! Jake elfintorodott. – Igen, nos, Lily itt hagyott néhány DVD-t. – Komolyan? – Igen, de van Disney-film is Jude-nak. – Hm, lássuk, mivel van dolgunk – feleltem, és odamentem a házimozi-berendezéshez. A polc tele

volt DVD-vel és videojátékkal. Átolvastam a tartalmukat, Jake fájdalmas hangot hallatva megszólalt. – Azok után, ahogy bántam veled, majd olyan filmet választasz, amivel büntethetsz egy kicsit? Hátrapillantottam, és ártatlan szemekkel kérdeztem. – Én? Mégis hogyan feltételezhetsz rólam ilyet? – Mindegy – morogta, és a kanapéra huppant. Megfordultam. – Mit szólsz a Kidobóshoz? – kérdeztem. – Hiperszuperfantasztikus! – felelte felragyogva. – Remek – szóltam vigyorogva –, akkor azt fogjuk megnézni az Aranyhaj és a nagy gubanc után. – Ez most komoly? Bólintottam. – Talán emlékeztetnem kell téged, hogy nem olyan rég lehánytál? – Sosem fogod hagyni, hogy ezt elfelejtsem, igaz? – Nem ám. De emellett sokat kell dolgoznod azon is, hogy bebizonyítsd, hogy nem az időmet pocsékolom veled. – És ehhez egy hülye Disney-mesét kell megnéznem veled? – Ez egy kezdő lépés. Behelyeztem a DVD-t a lejátszóba, magamhoz vettem a távirányítót, és gondolkodás nélkül leültem Jake mellé a kanapéra. – Még mindig nem hiszem el, hogy hagyom, hogy megnézess velem egy szaros Disney-t – morogta. – Nem kell megnézned. Mehetsz, és csinálhatod, amihez kedved van. Viszont ha tényleg többet szeretnél tőlem, akkor azért meg kell dolgoznod. Valamit motyogott még az orra alatt. Még ha utálta is, teljes figyelmével koncentrált a filmre. Azt hiszem, hogy még ha nem is akarta bevallani, a zene miatt felkeltette az érdeklődését. Közelebb húzódtam hozzá, mire csodálkozva rám nézett. – Fázom – mondtam.

– Tessék – mondta, és belenyúlt a kanapé melletti fiókba. Előhúzott egy takarót, és magunkra terítette. – Milyen? – Csodálatos. Köszönöm. – Nincs mit – karját a vállam köré fonta, és közelebb húzott magához. A film felénél éreztem, hogy szemhéjam elnehezül, és nem sokkal később elbóbiskoltam. Nem tudom, mióta alhattam már, de hangoskodás zajára és nevetésre ébredtem, ami nem a tévéből jött. A szememet dörzsölgetve felnéztem. Jake is akkor kezdett magához térni. A fiúk másztak fel a busz lépcsőjén, akkor értek vissza az esti koncertről. Amint megpillantottak minket Jake-kel egy takaró alatt, döbbenten hátrahőköltek. – Mi a …? – kezdte AJ. AJ és Brayden a védelmemre sietve ugrott előre, hogy megmentsenek Jake nem kívánt közelségétől. Kihúztam a kezemet a takaró alól, és feltartottam. – Fiúk! Nyugalom. Minden rendben. Brayden felhúzta a szemöldökét. – Biztos? Felnevettem. – Igen. Jake bocsánatot kért a korábbi viselkedéséért, és most már jóban vagyunk. Csillogó szemmel a fiúkra sandítva Jake hozzátette: – Ó, több mint jóban vagyunk. Ez afféle randi. A srácok döbbenten kapkodtak levegő után. – Ez nem teljes mértékben igaz – feleltem. Brayden hitetlenkedve kapta fel a kezét. – Bocsánat, ha az elmém képtelen ilyesmit feldolgozni. De mégis hogy a bánatban lehetséges ilyen ugrásszerű változás kezdve onnan, hogy Breevel dugsz, és a nap végére a mi Angyalunkkal randizol? – Ez nem igazi randi. Csak ismerkedünk egymással. Először meg kell bizonyosodjak a valódi szándékairól, csak utána fogunk randizni – magyaráztam. Jake bólogatott. – És azt tervezem, hogy keményen fogok a bizonyításon dolgozni.

Brayden az arcát vakargatva felelte. – A mindenit! AJ tekintete a tévéről ránk siklott. – Bocsánatot kért és az Aranyhajat nézi. Szerintem Abby átmosta az agyát, amíg oda voltunk – próbálta viccelődve oldani a hangulatot. Jake-kel felnevettünk. – Neeem, semmiféle agymosás nem volt – felelte Jake. Rám kacsintott. – Csak segített rávilágítani arra, micsoda egy seggfej voltam. Rhys elképedve nézett minket. – Haver, nem fogok hazudni és azt mondani, hogy nem lep meg kurvára ez az egész – aztán rám nézett. – Tudod, mibe vágod a fejszédet? – Nem, nem igazán, de mégis, van a világon bárki, aki tudja? – kérdeztem. – Azt hiszem, nincs – kacsintott. – Talán pont ezért kerülöm nagy ívben a párkapcsolatokat. – Emiatt, bizony – horkant fel Jake. Rhys már épp nyitotta volna a száját, hogy visszavágjon, de ekkor Brayden megköszörülte a torkát. – Oké, rendben. Azt hiszem, ideje aludni. Ez egy baromi hosszú nap volt, túl sok szarsággal, és holnap koncertünk lesz. – Igenis, apa – tréfálkozott AJ. – Seggfej – motyogta Brayden az orra alatt, majd a szoba felé vette az irányt. Kicsomagoltam magamat a takaróból, elmentem a mosdóba, és amikor kijöttem, Jake várt a fekhelyem mellett. Úgy tárta ki a függönyt, ahogy egy úriember nyitná ki az ajtót egy hölgynek. – Na látod, ez az a bizonyos jó oldalad, amit most megint megcsillogtatsz – mondtam. Elvigyorodott. – Jó éjszakát, Angyal. – Jó éjt, Jake. Közelebb hajolt, és a fülembe súgva mondta: – Köszönöm, hogy adtál még egy esélyt.

– Szívesen. Csak maradj ilyen, és nem lesz semmi gond. Elmosolyodott. – Tönkreteszel. Csókot dobtam neki, aztán elhúztam a függönyt. – Álmodj szépeket, Angyal! – suttogta. Magamra húztam a takarót, és arcomon bárgyú mosollyal elaludtam.

10. fejezet Abby Másnap reggel Indiana felé vettük az irányt, ez volt a Runaway Train turnéjának következő állomása. Már a reggelinél érezni lehetett a feszültséget. Érdekes volt megfigyelni, hogyan változnak a srácok szinte óráról órára, ahogy közeledett a koncert kezdete. Minél közelebb értünk Indianapolishoz, annál nyugtalanabbak lettek. Alig tudtak megmaradni a buszon. AJ hajthatatlanul dobolt az igazi dobjának kisebb, műanyag hasonmásán. Rhys Borostyán Ligá-s múltját villantotta fel, ahogyan a Wiin golfozott. Brayden, aki mindannyiuk közül a leghiggadtabb volt, úgy mászkált ide-oda a folyosón, mint egy ketrecbe zárt állat, néha megállt, és Lilyvel váltott üzeneteket. Jake tűnt a legkevésbé izgatottnak. Fülhallgatón zenét hallgatott. Azt hiszem, szüksége volt a zenére ahhoz, hogy a többieket ki tudja zárni. Velem szemben ült a konyhaasztalnál, és azokat a vázlatokat színezgette, amiket Brayden skiccelt fel a következő album borítójához. A magam részéről pedig próbáltam a lehető legkevésbé az útjukban lenni, és az ápolói vizsgára készültem. Nem sokkal kettő óra után gördültünk be a Klipsch Music Center parkolójába. Olvastam, próbáltam nem a srácok bohóckodására figyelni. De aztán Jake jelent meg előttem lábujjhegyen közeledve, és kinyújtotta a kezét. – Gyere – hívott. Gyanús pillantással méregettem. – És merre is megyünk? Elmosolyodott. – Meglátod. Meglepetés. – Nem rajongok a meglepetésekért. Az utolsó ilyen az volt, amikor rossz buszra szálltam, és épp a nagy nőfaló Jake Slater ágyába zuhantam. Mosolyogva felelt. – Szerintem ez inkább úgy hangzik, mintha egy álom vált volna valóra. Felnevettem. – Hát persze hogy ezt mondod! – Na gyere! Bízz bennem – mondta titokzatos hangon. Pillantása láttán alig bírtam magammal az izgatottságtól.

– Rendben. Akkor nyűgözz le! – feleltem, és letettem a könyvemet. – Hah! Tudtam, hogy beadod a derekadat. Senki sem tud ellenállni a férfias sármomnak. – Micsoda öntelt alak! – motyogtam, és kezemet a kezébe tettem. A busz kijárata felé mentünk, amikor Brayden megragadta Jake karját. – Hová mentek? Egy órán belül hang- és énekpróba lesz. – Valamit meg kell tennem Abbyért – rám nézett és elmosolyodott. – Tudod, amiért tegnap olyan hihetetlen seggfej és idióta voltam. Brayden meglepve vonta fel a szemöldökét, de nem vitatkozott. – Oké, ahogy akarod. Lecaplattunk a lépcsőn. Frank egy tagbaszakadt, afroamerikai férfi társaságában várt minket. Olyan erősnek tűnt, hogy akár egyszerre is fel tudott volna minket emelni Jake-kel. – Abby, ő itt Lloyd – mutatta be nekem a jól megtermett férfit. Lloyd Jake-re nézett. – LL vagyok, köszönöm szépen. Jake felnevetett. – Szeretem a valódi nevével cukkolni. – Aha, és egy nap drágán megfizetsz majd érte, barátocskám! – mondta fenyegetően LL. Egy pillanatig tétováztam, majd kezet nyújtottam. – Ööö… örvendek. Arcán a sötét kifejezés elhalványult, és elmosolyodott. – Szintúgy! Frank az arénához vezetett minket, mögöttünk pedig LL jött. Amint beléptünk, Jake intett. – Innentől már tudjuk az utat. – Lemaradok, de innen nem m’ék – felelte LL. – Rendben.

Az aréna hátsó részének sötétjében botorkálva felkuncogtam. – Helló, Cleveland – motyogtam az orrom alatt. – Mi? – kérdezte Jake. – Csak kicsit úgy tűnt, elvesztünk, és olyan érzésem volt, mint A turnéban. Jake megfordult, és csodálkozva nézett rám. – Te komolyan ismered azt a filmet?… – Persze hogy ismerem! Állandóan azt néztük a fiúkkal. Lassan megcsóválta a fejét. – Hogyan lehetséges, hogy te valóságos lény vagy? – Hm? Jake elmosolyodott. – Olyan vagy, mintha egy férfi piszkos fantáziájából léptél volna elő. Elfintorodva feleltem: – Pfuj, köszönöm a bókot. – Jó, ez nem éppen úgy hangzott, ahogyan értettem. – Remélhetőleg. Kezét végigfuttatta a haján, és összerezzent. – Csak arra gondoltam, hogy te tetőtől talpig olyan lány vagy, aki bármelyik zenész álma lehet! Érted, mit jelent ebben az iparban dolgozni, és hogy micsoda átok és áldás is egyszerre az ihlet. Ráadásul mindent tudsz a zenéről és az éneklésről. Ennek tetejébe pedig olyan lány vagy, akivel egy srác együtt tud lógni, és bugyuta vígjátékokat nézhet. Van fogalmad róla, milyen érzés, hogy itt áll előttem egy gyönyörű lány, aki tökéletesen megért? – Köszönöm – motyogtam. Szavaira elvörösödtem. Csak állt ott, és bámult rám. – Ami azt illeti, ez egy fokkal jobb bók volt, mint az előbbi – vallottam be. – Szívesen – kézen fogott. – Most pedig gyere! Van számodra egy nagy meglepetésem. – Még egyszer mondom, hogy egyáltalán nem szeretem a meglepetéseket – tiltakoztam, de tovább erősködött, és húzott magával a színfalak mögött.

– Ez tetszeni fog. Átsétáltunk az épületszárnyakon, de ahelyett, hogy megálltunk volna, Jake a színpadra kísért. Végigpásztáztam az üres, hatalmas arénán. Körbenéztem, próbáltam az egész látványt befogadni. – Hűha, ez a hely hatalmas! – Szeretem, amikor ilyen – mondta Jake, és a személyzetre mutatott, akik ott pakolásztak, szerelgették a felszereléseket. – Olyan az egész, mint a vihar előtti csend. Lábujjhegyre állt. Az egész testéből áradt az izgatottság. – A vihar alatt Hurrikán Jake-re gondolsz? – ugrattam. Felnevetett. – Inkább Trópusi Vihar Jake és Hurrikán Runaway Train lenne. Elmosolyodtam. – Szeretem, hogy soha nem hagyod ki a többieket sem az egyenletből. Nem úgy, mint a Maroon 5-ban, hogy van Adam Levine, meg az a pár másik ipse. Jake megrázta a fejét. – A kiadó próbálkozott ilyesmivel azután, hogy befutottunk. De vagy én és a srácok, vagy semmi. Megveregettem a mellkasát. – Micsoda meleg szív rejtőzik itt bent! Kezét a kezemre kulcsolta, és a szívére szorította. – Nem is tudod, mit jelent nekem, hogy a sok szarságon keresztül is észre tudod ezt venni. – Sokkal jobbnak látlak, mint gondolnád. – És? – kérdezte várakozva. Súlyos pillantást vetett rám, nyeltem egy nagyot. – Tetszik, amit látok. Nagyon. Kézfejemet a szájához emelte, és finoman megcsókolta. – Ezt örömmel hallom. A szívem úgy zakatolt, mint egy vonat, olyan robajjal, hogy talán még Jake is hallhatta. Közelebb

hajolt hozzám, de akkor a színpad elől egy hang közbeszólt. – Kész vagyunk, ha te is készen állsz. Szemeit egy pillanatra behunyta. – A lehető legszarabb időzítés – morogta, aztán a sráchoz fordulva folytatta. – Kösz, Joe. Kezdhetjük. – Kezdhetjük? – kérdeztem vékony hangon. Jake felém fordulva felelte: – Nos, miután tegnap beszéltél azzal a hombárfejjel… – Garret a neve – javítottam ki. – Tök mindegy. Szóval, az a lényeg, hogy láttam, hogy félsz, hogy nem tudsz eleget gyakorolni a gyökérrel, így gondoltam, talán segíthetek. Hirtelen ott termett mellettem Joe, és a kezembe nyomott egy mikrofont. – Jake, mi folyik itt? – kérdeztem. – Gyakorolod a duettet, hogy vasárnap este tökéletes legyen. – De… hogy…? Felemelte a mikrofonját. – Együtt fogjuk énekelni. – Miiii? Tudomást sem véve a megdöbbenésemről, folytatta. – Tudom, hogy nem ugyanaz, mert felvételről megy a zene. Nem volt idejük a fiúknak megtanulni a dalt, de én minden szavát tudom. Az agyamba villant, ahogyan ma reggel a fülhallgatóval járt-kelt. A döbbenettől még a szívem is kihagyott egy ütemet. – Megtanultad a dalt? – Naná – kacsintott. – Szerencséd van, gyorsan tanulok. – Nem hiszem el… – suttogtam. Kusza hajszálaimat a fülem mögé fésülte, és elmosolyodott.

– Készen állsz erre a rockarénára? Ha eddig voltak is kétségeim a Jake iránti egyre mélyülő érzelmeimmel kapcsolatban, azok ebben a pillanatban köddé váltak. Még csak röpke negyvennyolc órája ismertem, de totálisan belezúgtam. Mégis hogyan lehetséges ez? Mindig csak kinevettem a szerelem első látásra gondolatát. Ilyesmi nem történik meg. Persze van vágy első látásra, de szerelem? Soha! Most viszont, ahogy ott állt előttem Jake, és azon gondolkodtam, hogy bizony, mégiscsak lehetséges. Persze ez csak részben igaz, mert amikor először ráesett a pillantásom, akkor nem szerelmet éreztem iránta, hanem inkább dühöt, főleg miután ágyékon rúgtam. – Hallasz engem, Angyal? – Hm? Mi? – Azt kérdeztem, készen állsz-e. – Ja, persze. Igen – megköszörültem a torkomat, és próbáltam csillapítani ziháló lihegésemet. Mégis hogy a fenébe énekeljek ilyen szabálytalan levegővétellel? Jake kétkedve nézett rám. – Biztos vagy benne? Elzöldült az arcod, pontosan úgy nézel ki, mint aki mindjárt hányni fog. Felnevettem, kezemet a szám elé kapva feleltem. – Azt hiszem, csak ideges vagyok. Jake felvonta a szemöldökét. – Komolyan? Csak én vagyok itt. Pontosan te vagy az, aki miatt ilyen ideges vagyok. – Tudom, de nem melegítettem be, még csak nem is skáláztam. Olyan a hangom, mint egy beteg tehéné! Lemondóan intett a mikrofonjával. – Ha nem akarod, nem kell semmit sem csinálni. Végül is mire valók a próbák, igaz? – Ha te mondod… – aztán bólintottam. – Akkor csináljuk, mielőtt elvesztem a türelmemet. Jake rám kacsintott, majd Joe-hoz fordult. – Mehet, Joe!

Másodperceken belül felharsant a zene. Jake a szájához emelte a mikrofont, és énekelni kezdett. – I really hate to let this moment go… Moccanni sem tudtam. Ott álltam bénultan a színpadon, mint aki sokkot kapott. Sem pislogni, sem levegőt venni nem tudtam, csak bámultam Jake-et, ahogy szenvedéllyel és átéléssel énekli a dalt. Csak akkor tértem magamhoz, amikor abbahagyta az éneklést. – Állítsd le a zenét! – kiáltotta. A dal abbamaradt, és zavartan pillantott rám. – Mi történt? – Mi? – Nem kapcsolódtál be a refrénnél. A mindenit! Tényleg! Annyira elbűvölt Jake hangja és előadása, hogy teljesen elfelejtettem, hogy énekelnem kéne. – Én… azt hiszem… ööö… azt hiszem, elfogott az idegesség, és leblokkoltam – tódítottam. Elmosolyodott, megsimogatta a karomat, és vigasztalóan azt mondta: – Ugyan, semmi okod arra, hogy ideges légy. Csak kapcsolj ki mindent, koncentrálj rám és a zenére. Aha, ha már itt tartunk, pont abból van gond, hogy rád koncentrálok! Úgy döntöttem, jobb, ha inkább a zenére és arra a szövegre figyelek, amit nekem kell énekelnem. – Rendben. Próbáljuk újra! – Joe, újra! – kiáltotta. Most is éppúgy rabul ejtett Jake előadása, mint az előbb, de sikerült bekapcsolódnom a refrénnél. Amikor a hangom visszhangozni kezdett a nézőtéren, megijedtem. Ennek láttán Jake nevetésben tört ki. – Hé! Most miattad elrontottam! Jake védekezően feltartotta a kezét. – Bocsánat, de ha láttad volna, milyen arcot vágtál! – Jake! – Oké, rendben, elnézést – elfordult, és lenézett a színpadról. – Bocs, Joe. Kezdjük újra megint! Ezúttal minden gond nélkül sikerült elénekelni a dalt. Amikor egyedül kellett énekelnem, végig Jake szemébe néztem. A szemében ragyogó fénytől megremegtem, de mégis a zenére koncentráltam, és végül teljesen elvesztem a dallamokban. A szöveg olyasmiről szólt, amit Jake-kel tapasztaltam meg. Itt akartam maradni, ebben a pillanatban, csakis vele, örökre, mindaddig, ameddig csak lehetséges, az

örökkévalóságig. A zene véget ért, Jake pedig elmosolyodott. – Megcsináltad, Angyal! – Megcsináltam! – mondtam vékony hangon. Aztán vidám táncot lejtettem a színpadon, amit nevetve nyugtázott. – Ez valamiféle győzelmi tánc? – kérdezte. Hangjában mosoly bujkált. Tovább ráztam a csípőmet és emelgettem a lábamat, közben bólintottam. – Igen, azt hiszem. Megrázta a fejét, aztán előrenyúlt és felborzolta a hajamat a fejem tetején. – Annyira lökött vagy! – Na de kérlek, most énekeltem egy hatalmas arénában, ez mégiscsak érdemel valamit! – Meg akarod próbálni még egyszer? – Óóóó, lehet? – Persze – pajkos mosoly kerekedett az arcán. – Én vagyok a nyavalyás Jake Slater, azt csinálok, amit akarok! A szememet forgatva kifújtam a levegőt, meglebegtetve néhány arcomba lógó hajszálat. – Pedig már azt hittem, ennél nem lehet nagyobb az egód! – Félretéve a nagyszerű személyiségemet, ezúttal nemcsak az éneklésre kell koncentrálnod, hanem arra is, hogy hogyan adod elő. Egy picit merev voltál. – Tényleg? Látva, hogy sérelem ért, felnevetett. – Nem mondanám, hogy robotszerű voltál, de egy kicsit fel kéne engedned. Hagyd, hogy ne csak az agyaddal érezd a dalt, hanem a testeddel is! – Oké – suttogtam. Amikor a zene elkezdődött, Jake mintha egészen megváltozott volna. Mindent kikapcsolt maga körül, a dal sokkal őszintébb és érzelmesebb lett. Eddig azt gondoltam, nehéz koncentrálni, de most százszorta súlyosabb lett, hiszen teljesen megigézett előadóként is, és azért is, mert belezúgtam.

Elkezdtem a szólómat, Jake pedig karját a derekam köré fonva közelebb lépett hozzám. Azt hittem, megpróbál majd elgáncsolni, de míg igyekeztem tovább koncentrálni, hagytam, hogy testem kövesse az ő mozdulatait. Megint a refrén következett, arcomat a kezébe vette, én pedig behunytam a szememet, és énekelve simultam bele az érintésébe. Pár lépést tett, eltávolodott, én pedig kézen fogva követtem őt. Ujjainkat egymásba fonva, kéz a kézben fejeztük be a dalt, miközben hosszan néztük egymást. A zene elhallgatott, de a szívem olyan hangosan kalapált, hogy majdnem kihallatszott. – Csodálatos volt! Csodálatos voltál! – kiáltott fel. – Most jobb volt az előadásmód? Fürgén bólintott egyet. – De ha Garrettel énekelsz, akkor azért próbálj ennyire nem elmerülni benne! – Miért? Elmosolyodott. – Azért, mert féltékeny leszek, ha rá is így nézel majd, ahogyan rám néztél. Majdnem elolvadtam attól, amit mondott. – Jó. Ez csak neked szól. – Örülök neki. *** A nap további eseményei a forgószél sebességével követték egymást. Jake és én befejeztük a dalt, aztán megérkeztek a többiek is hangolni és próbálni. Frank a nyakamba akasztott egy belépőt, ez jelölte, hogy én is a „személyzet” tagja vagyok. Az építmény szárnyában álltam, és onnan néztem őket. A hangolás után sietve átcaplattunk az utcán egy korai vacsorára. Hihetetlen mennyiségű ételt lapátoltak magukba, míg én annyira izgultam miattuk, hogy alig bírtam enni. Persze ők még az én maradékomat és a desszertet is elpusztították. Gyorsan visszamentünk az arénába, hogy elkészüljünk a koncertre. Beterelték őket egy utolsó ruhaigazításra, aztán az öltözőbe, én pedig ide-oda lófráltam, és néztem, ahogyan a színpad hátulja megtelik csupa addig nem látott alakkal. A Runaway Trainnek hatalmas stábja és kísérete volt a bátyámék bandájához képest. Igyekeztem minél kevésbé láb alatt lenni. A telefonom pittyegve jelezte, hogy üzenetem jött. Jake volt az.

Hol vagy? Várom, hogy kezdjetek. Gyere hátra hozzám! Nem akarok útban lenni. Sosem vagy útban. Velem vagy. E szavak láttán pár mély lélegzetet kellett vennem. Biztos vagy benne? Told ide a csinos kis popsid, most! Elmosolyodtam. Milyen parancsolgató vagy! Most, Angyal! Igenis, uram! Átmentem a termen, hogy megkeressem Jake-et, de egy kéz megragadta a karomat. Felkiáltottam, mire a kar lehúzott az ölébe, sötét szemében buja tűz égett. – Helló, szexi bébi, hol rejtőztél eddig? Ekkor ismertem meg: Tyler Mains volt, a Vanquished énekese, a Runaway Train előzenekarából. Sötét haját már tökéletesre formázták, és erősen ki is volt sminkelve a fellépéshez. Valószínűleg azt gondolta, hogy mielőtt a színpadra lép, még elütheti az időt velem. – Nem rejtőztem sehol – csattantam fel, dühösen félreütve a kezét. Megpróbáltam magam kiszakítani az öléből, de kezét a csípőmre szorította. Alaposan végigmért. – Nem láttalak még itt sokszor, pedig igazi toplistás punci vagy! – vigyorgott, és a nyári ruhám derékrészét kezdte fogdosni. – Hm, ez az igazi, amikor egy gyors menetről van szó! Van már valami terved a koncert utánra? – Igen, seggfej, de nem az, hogy a te kis játékszered legyek, köszönöm! – Hm, micsoda tüzes kis rüfke! Szeretem! – ujjait a hajamba fonta, magához húzott, alkoholgőzös lehelete az arcomba vágott. – Az ágyban is ilyen tüzes vagy? – Hagyjál békén! – üvöltöttem.

– Vedd le róla a mocskos tenyeredet, mielőtt mást is eltörök, nem csak a kezedet, Tyler! – vicsorgott Jake. Pillantásom Mr. Seggfej Mainsről Jake-re esett, aki ott állt felettünk. Ökölbe szorult a keze, a nyakán pedig kidagadtak az erek a dühtől. Tyler azonnal elengedett. – Bocs, Slater, nem tudtam, hogy ő a te macád – gúnyos mosollyal rám pillantott. – Anyám, te aztán nem semmi luvnya lehetsz, ha Jake ennyire a védelmébe vesz! De mivel úgyis lyukcimborák vagyunk, talán amíg ő a színpadon van, megmutathatod nekem, milyen fenséges dolog rejlik a combjaid között. – A kurva anyádat, Mains! Szétrúgom a seggedet! – üvöltötte Jake, és előreugrott. – Ne, Jake! – kiáltottam. Egy pillanatra kettőjük közé szorultam. A fejemet ráztam. – Nem éri meg! Ez… Vagyis ő… nem ér ennyit! Jake hátralépett, Tyler pedig felnevetett és az orra alatt motyogott. – Punci – mondta. Ekkor azonban hirtelen harag fogott el, és teljes erőmből arcon csaptam Tylert. – Soha többé ne merj velem vagy rólam így beszélni! Végre kikecmeregtem az öléből. – És csak hogy tudd: te lennél az utolsó férfi a földön, akinek hagynám, hogy hozzám érjen! Egy szót sem szólva elviharzottam meg sem állva Jake öltözőjéig. Szorosan mögöttem jöhetett, mert majdnem orrba vágtam a csukódó ajtóval. AJ és Rhys a felháborodásomat látva felpillantott a sminkfotelből. – Mi történt? – kérdezte Rhys. Túlságosan ideges voltam, alig bírtam beszélni. – A-a-a-az… a seg… seggf… seggfej Mains le akart kapni, és olyanokat mondott… – dadogtam remegve. AJ felpattant a székből. – Szétrúgom a valagát! Jake feltartotta a kezét. – Nyugi, Terminátor! Erre semmi szükség. Már elintéztem – rám nézett, és elmosolyodott. – Pontosabban szólva Angyal már egymaga elintézte. AJ meglepetten pislogott.

– Mit csináltál? – Felpofoztam. Jake nevetve hozzátette. – Bizony, és le is hordta. AJ széles mosollyal fordult felém. – Ez igen, kislány! Micsoda tökös csaj! Felnevettem. – Köszi. Mögöttem ott termett Jake, és kezét a derekamra kulcsolta. Lágyan a nyakamba lehelt, amitől kellemes borzongás futott rajtam végig. – Sajnálom, hogy ilyesmin kellett keresztülmenned. Tudom, hogy elég aljas dolgokat mondott. – Igen. De le is toltam miatta! A sminkes intett Jake-nek. Lemondóan felsóhajtott, és odament hozzá. Leültem a kanapéra, és néztem, hogyan készülődik a Runaway Train a színpadra lépésre. Majdnem elkészültek már a fiúk, amikor hallottam, hogy felharsog a tömeg, és odakint játszani kezdik a Vindicated című számot. – Remélem, pofára esik még ma este! – motyogtam. Rhys és Jake felnevetett, AJ pedig hátrafordult. – Ha tudnék szerezni egy kis cayenne borsot, meg ennek a félkegyelműnek a nadrágját, akkor tennék róla, hogy ne élvezze az estét a groupie-kkal. Felnevettem. – AJ, ez szörnyű! Barátságosan elmosolyodott. – Csak egy szavadba kerül. Bármelyik roadie-t ugraszthatom. – Azt hiszem, erre semmi szükség, de azért köszönöm. A srácok haja és sminkje elkészült, beterelték őket a gardróbhelyiségbe. Jake néhány perccel később egy vékony bőrnadrágban és szűk, piros pólóban jelent meg.

– Hogy festek? – kérdezte. – Hűha! Csodásan! Lesajnálóan nézte a nadrágját. – Műbőr, így politikailag korrektek vagyunk. Hála az égnek lecseréljük a ruhát a koncert felénél, mert szívesebben lennék farmerben. – Aha, de ez a nadrág… – felnéztem rá, és elmosolyodtam – …nagyon-nagyon szexi. Pajkos fény csillant a szemében. – Tehát tartsam meg, és esetleg egy másik alkalommal viseljem a kedvedért? Felnevettem. – Nem, nem kell. Jake a kezem után nyúlt és magához húzott, de ekkor Brayden feje jelent meg ajtóban. – Oké, Jake. Kezdünk. – Mindig a lehető legrosszabb időzítés! – motyogta az orra alatt. Kézen fogott, és az ajtóhoz vezetett. Vakon követtem őt a roadie-kat és technikusokat kerülgetve. A színpad széléhez értünk, ekkor megállt és odafordult hozzám. – Átvillant az agyamon, hogy bejuttatlak a VIP-terembe, de innen jobban látsz majd. – Tehát itt maradhatok, és nézhetlek benneteket? – kérdeztem. – Persze! – magához húzott. – Azt szeretném, hogy olyan közel legyél hozzám, amennyire csak lehet. – Köszönöm. – Franknek pedig szóltam, hogy tartsa szemmel Tylert. – Ez igazán lovagias dolog tőled, de tudok magamra vigyázni. Jake felnevetett. – Tudom, Angyal. De jobban érzem magam, ha tudom, hogy vigyáznak rád. – Jó. Ahogy akarod – feleltem. A Vanquished levonult a színpadról, Jake szorosabbra fonta a karját körülöttem. Tyler csak egy

gúnyos, futó pillantást vetett ránk, aztán eloldalgott. A színpadot világító fények a Runaway Train intrójára árnyalatot váltottak. AJ lépett elsőként a pódiumra, intett a közönségnek, és rockerjeleket formázott kezével a nézősereg felé intett. A lelkes tapsviharból és füttykoncertből ítélve egyértelmű volt, hogy a nagyérdemű kedvence. Ujjai közt pörgetve a dobverőket elhelyezkedett a dobok mögött, aztán az első felütésekkel megadta a ritmust. Pillantásom Rhysre esett, akire épp az egyik technikus segítette fel a basszusgitárt. Vállán átvetette a pántot, megigazította a hangszert a törzsén, aztán lelkesen integetve és vigyorogva, mint a fakutya, a színpadra lépett. Brayden ritmusra rázta a fejét, kezében már ott volt a gitárja. Nem tudom, honnan tudta, mikor kell a színpadra lépnie, mert iszonyú nagy hangzavar volt, de pontosan abban a pillanatban, amikor színre lépett, a fények vibrálni kezdtek, és színt váltottak. Jake a fülemhez hajolt. – Varázslatos pillanat – szólt. A színpad felé indult, de megragadtam a karját, és arcon csókoltam. Fürkésző pillantást vetett rám. – Hogy szerencséd legyen – próbáltam túlüvölteni a közönséget. Önelégült mosoly jelent meg az arcán. – Köszi, Angyal, de arra itt nincs szükség. Játékosan megütöttem a karját. – Na, megint micsoda egy rátarti figura vagy! Felnevetett, rám kacsintott, és ahogy Jake kilépett a színpadra, a fények vörösre váltottak. A már így is őrjöngő közönség még jobban megvadult. A zajtól csengeni kezdett a fülem, de végül sikerült uralkodni magamon, és nem tapasztottam rá a kezem. Jake levette az állványról a mikrofont, és arcán megjelent a már-már védjegyévé vált pimasz mosoly. A tömeg újra felmorajlott. – Helló Indianapolis! Készen álltok az igazi zúzásra? – kérdezte. A nézők válaszára Jake hátranézett Rhysre és Braydenre, akik a fejüket rázták. – Egy pillanat! Azt hiszem, nem hallottalak jól benneteket. Azt kérdeztem, hogy KÉSZEN ÁLLTOK AZ IGAZI ZÚZÁSRA? Habár kételkedtem abban, hogy a közönség lehet még ennél hangosabb, a zaj csak fokozódott. A lábukkal dübögtek, tapsoltak, fütyültek és kiabáltak. Jake elmosolyodott és bólintott. – Na, ez már inkább!

A fények kialudtak, és ekkor a legfrissebb számuk nyitányát, az Unravel Met kezdték játszani. A dalban elég sok volt a gitárbetét. Brayden és Rhys képességei teljesen lenyűgöztek. Jake rengeteg érzelmet vitt a dalokba. A hangjának keményebb, keserűbb éle volt az olyan daloknál, mint az Unravel Me vagy a Twisted Reality. Amikor a balladák kerültek sorra, stílust váltott, és sima, bársonyos hangja visszhangzott az arénában. A kedvencem a Never Before You, amit – ahogyan a srácoktól megtudtam – Brayden írt Lilynek. Behunytam a szememet, és a zenére ringatózni kezdtem. Be kellett látnom, hogy Jake hangja mind fizikailag, mind érzelmileg lehengerlő hatással volt rám, főleg akkor, amikor szerelemről énekelt. A dal véget ért, kinyitottam a szememet, és észrevettem, hogy Jake engem bámul. Nagyon komoly képet vághattam, mert rám kacsintott és sokatmondóan megnyalta az ajkát. Még ha ezen fenn is kellett volna akadnom, elnevettem magamat. Csak Jake képes arra, hogy megtalálja a tökéletesen romantikus pillanatot, amit aztán elronthat. Beintettem neki, ő pedig hátravetett fejjel felnevetett. Ezután a koncertnek az a része következett, amikor felhívtak egy rajongót a színpadra, akinek Jake énekelt. Nagyon meglepődtem, amikor egy idősebb nőt emeltek fel a fiúkhoz. A nő elkerekedett szemekkel nézte a mosolygó és kacsintó Jake-et. A nő válaszul elvörösödött, és felkuncogott, mint egy tini, mire Jake a Your Smile című számot kezdte énekelni. Néhány gyorsabb dal után a koncert véget ért, a fiúk pedig kimerülve és izzadtan támolyogtak le a színpadról. Jake-re vetettem magamat. Megöleltem, ő pedig körbeforgatott. – Azt hiszem, ez azt jelenti, hogy tetszett, igaz? – kiabálta a fülembe a közönséget túlharsogva. Elhúzódtam tőle, és a szemébe néztem. – Hogy tetszette? Viccelsz? Imádtam! Csodálatos voltál! – Most pedig egy izzadt disznó vagyok. Közelebb húzódtam. – Ha az izzadságod átáztatja ezt a ruhát, akkor kész vagyonra tehetek vele szert az e-Bayen – viccelődtem. – Egy csomó más dolgot tudnék még javasolni, hogy még izzadtabb legyek – mondta heccelve. Eltoltam a kezét. – Nem, köszönöm! Kihagyom! – Hát persze, Angyal – AJ-re és Rhysre pillantott, akiket már körülzsongott a lányok serege. – Adj öt percet, míg átöltözöm, aztán elviszlek vacsorázni. A ruhámra néztem.

– Remélem, hogy valami visszafogott helyre. – Egy palacsintázóra gondoltam, vagy valami hasonló, gyorsétteremszerű helyre, semmi puccosra, Angyal. Felnevettem. – Te aztán tudod, hogyan add meg a módját, igaz? Vállat vont, aztán eltűnt az öltözőben. Ígéretéhez híven kevesebb mint öt perc alatt visszatért egy elnyűtt farmernadrágban és egy fekete pólóban. Ha csak egy vászonzsákot visel, abban is nagyon szexi lett volna. Kifelé indultunk. – Nem bánnád, ha csatlakozna hozzánk Bray is? – Persze hogy nem – beültünk a Hummer limuzinba. – AJ és Rhys nem jönnek? – Nem, most eléggé elfoglaltak – felelte grimaszolva. Hirtelen megértettem, mire gondol. – Ó, értem – a rosszullét kerülgetett, ahogy egyszeri alkalomra kapható lányok társaságában képzeltem el őket. – És ha én nem lennék itt, te is ugyanolyan elfoglalt lennél? A pillantásomat kerülve kinézett az ablakon. – Igen, valószínűleg. – Bocsáss meg, hogy akadályozlak ebben. Hirtelen felém fordult, és a szemembe nézett. – Semmiben sem akadályozol. Pontosan ott és azzal vagyok, akivel szeretnék. – Ó! – Mintha nem hinnél nekem. – Nem erről van szó, csak egyszerűen megleptél. Kérdően pillantott rám. – Meglep az, hogy inkább veled szeretnék palacsintázni ahelyett, hogy egy alkalmi lotyóval hetyegnék? Felsóhajtottam. – Igen.

Jake elmosolyodott. – Hidd csak el, Angyal, mert ez az igazság. Pontosan téged akarlak, és rád van most szükségem. Elfordítottam a fejemet, ezzel is próbáltam elrejteni az arcomra kiült bárgyú vigyort. Jake Slater engem választott, nem a groupie-kat. Baromi jó érzés volt.

11. fejezet Jake Még ha erősen küzdöttem is ellene, a következő négy nap elképesztő gyorsasággal telt, és közben egymást érték a fellépések. Bárcsak megállíthattam volna az órát, hogy az Abbyvel töltött időt jobban kiélvezhessem, és tovább tartson! Benne megvolt minden, amit valaha kerestem és akartam egy nőben, és minél többet voltam vele, annál világosabbá vált, hogy tényleg nem hülyítem Abbyt, amikor azt mondom, soha nem találkoztam még olyan lánnyal, mint ő. Mégis melyik másik lánnyal tudnék csak úgy együtt lenni, órákon keresztül beszélgetni a zenéről, az életről vagy a családról? Ő volt az egyetlen, akit el tudtam vinni palacsintázni egy koncert után, aztán visszamenni vele a buszra egy kis dzsemmelésre. Duetteket énekeltünk olyan bugyuta dalokkal, mint Conway Titty és Loretta Lynn Mississippi Woman, Lousiana Manje és aztán Ozzy Osbourne és Lita Ford kettősétől az If I Close My Eyes Forever. Abby megtanulta és elénekelte néhány dalunkat, én pedig esküdöztem, hogy a legközelebbi alkalommal magammal viszem a színpadra, de ő tiltakozva azt mondta, hogy „Biztos, hogy nem!” Az utolsó este megkértem Abbyt, hogy aludjon megint velem, és ezúttal mienk volt az ágy. Semmi sem történt köztünk azon kívül, hogy ölelkeztünk, de jó érzés volt, hogy mellettem volt. Egy szempillantás alatt vasárnap lett, a nap, amikor találkoznia kellett a testvéreivel. Szomorú hangulatban telt a reggeli a Cracker Barrelben. Ez volt Abby kedvenc helye, de most alig evett, csak ide-oda tologatta az ételt a tányérján, és nézett minket, miközben végig a sírás kerülgette. Idegesen eldobtam a villát, ami csörömpölve hullott a tányérba. – Befejeznéd? Olyan elkeseredett képet vágsz, hogy bárki azt hiheti, hogy elraboltunk vagy bántalmaztunk! Szipogott, és beletörölte az orrát a szalvétába. – Nem tehetek róla. Nagyon fogtok hiányozni! – többes számban beszélt, de közben egyenesen rám nézett. – Ehkühishiányoznifohsz – felelte AJ teli szájjal. Abby undorodva nézett rá, mire AJ lenyelte a palacsintát. – Mit mondhatnék? Már most érzem a hiányodat, és a bánatomat mindig evésbe fojtom. Futó mosoly villant át Abby arcán, de aztán megint elszomorodott. Amikor befejeztük az evést, taxit hívott. – Elvihetünk a hotelbe. – Nem esik útba nektek. Már így is túl sok mindent kényszerítettem rátok – felelte.

Elmosolyodva feleltem: – Igen, de ez mind édes kötelezettség volt nekünk. Felnevetett. – Köszönöm. Ekkor én hátrébb húzódtam, és néztem, ahogy Abby mindenkitől elbúcsúzik. Rhys volt az első. Abby megölelte, Rhys pedig a fülébe súgott valamit, amitől felnevetett. Szemében könnyek csillogtak, amikor Brayden lépett előre. Kezébe vette a kezét, finoman beszélt hozzá, és Abby egyetértően bólintott. Előrehajolt, arcon csókolta, majd megölelte. Brayden megsimogatta a hátát. Hátralépett, és megcsókolta Abby homlokát. AJ lépett oda hozzá, és Abby egyből elmosolyodott. Mély, selymes hangon spanyolul beszélt Abbyhez, aki oldalra vetett fejjel hallgatta, néha felnevetett, és néha könnyek szöktek a szemébe. Befejezte a mondanivalóját, megölelte, és erősen megszorította. AJ annyira hosszan ölelte Abbyt, hogy már-már féltékenység lett rajtam úrrá. Végre elengedte, és arca mindkét oldalát megcsókolta. Ekkor Abby odafordult hozzám, szemében könnyek csillogtak, és úgy éreztem magam, mint akit gyomorszájon rúgtak. Hát, íme. Eljött a rettegett pillanat, búcsút kellett intenem az én Angyalomnak. Megfogtam a kezét, és távolabb sétáltunk a busztól, hogy picit magunk lehessünk. Amikor kellő távolságba értünk, megfordultam. Abby szeme alatt fekete táskák sötétlettek. Tegnap este hallottam, ahogyan zokog, amikor azt hitte már, hogy alszom. Egyik lábamról a másikra állva végül a fakó, lyukas nadrágom farzsebébe nyúltam. – Szóóóóval… – Szóóóóval – ismételte Abby bugyután. A szemébe néztem. – Olyan hülyeség búcsúzkodni, mert egyáltalán nem arról van szó, hogy soha többé nem beszélünk, vagy nem látjuk egymást. Tudom a számod, és te is tudod az enyémet. – Igen. És bármi is történik velünk, mindig barátok maradunk. – Pontosan. Semmi nem ér véget csak azért, mert leszállsz erről a buszról. A fenébe is, van egy közös dalunk is! Ajkába harapott, hogy visszatartsa a szemében gyülekező könnyeket. – Az ám! Közelebb léptem hozzá.

– Angyal, mégis mi a fene jár az okos kis fejedben? Felpillantott, és őszintén elmosolyodott. – Hát… csak azon gondolkodtam, hogy ez most vajon nem egy egyenszöveg-e, amit a többi lánynak is mondasz: „Hé, bébi, ez nem búcsú…” Nem is beszélve a másik ósdi részről, hogy „Megvan a számod”. Az jutott eszembe, hogy biztos van egy sereg lány, akik gyötrődve várják a hívásodat, ami persze sosem következik be. Dühösen néztem rá. – Először is, nem valami jól bevált vakert lökök neked. Ha azt mondom, hogy találkozunk még, és felhívlak, akkor azt kurvára komolyan gondolom. Másodszor pedig lehet, hogy volt egy sereg lány, aki ugyanúgy, mint most te, távozott erről a buszról, de azt elhiheted, hogy nem kértem el a számukat. – Nem? – Nem, Angyal, nem kértem el – selymes, szőke haját kisöpörtem az arcából, és hüvelykujjammal lágyan megsimogattam. – Akármi is kezdődött el köztünk, nagyon nem szeretném, ha véget érne. Nagy levegőt vett. – Te is ennyire erősen érzed? Elmosolyodtam. – Hát persze! Olyan érzés a közeledben lenni, mintha egy hatalmas villám csapott volna belém. Úgy látom… Úgy érzem a dolgokat veled, mint ahogyan még soha korábban. – Én is – suttogta halkan. Tenyerét a mellkasomra tette. – Jake, sajnálom, amit az előbb mondtam. Fogalmam sincs, mit kezdjek az érzelmeimmel, főleg azért, mert semmi tapasztalatom nincs a férfiak terén. – Az az igazság, hogy egy csónakban evezünk, mert én sem tudom, mit tegyek. Kezét a kezemre tette. – Tudom, hogy sokan azt mondhatják, hogy mivel nincs tapasztalatom, talán tévedek afelől, amit irántad érzek. – Megrázta a fejét. – De halvány kétségem sincs, hogy amit érzek irántad, az nem valós. Puha csókokat hintettem ujjaira és a kezére. – Mmmm, valóban? – Beléd zúgtam, Jake. Egy pillanatra úgy éreztem, mintha megint ágyékon rúgott volna, annyira megérintettek a szavai.

Néhány lélegzetvétel után sikerült elmosolyodnom. – Ez jó, mert az az igazság, Angyal, hogy én is tetőtől a kibaszott talpamig beléd zúgtam. Felnevetett. – Te aztán tudsz bánni a szavakkal. – Mit mondhatnék? Elővarázsolod belőlem a romantikus énemet. A taxi lehúzódott a busz mellé, savanyú képet vágtam. Elszorult a szívem attól, hogy mindjárt elmegy, és zihálva kapkodtam levegő után. Valóságos puncinak éreztem magamat. A picsába! Mikor lett belőlem ennyire társfüggő krapek, akinek egy nő kell a túléléshez? De bármennyire is vonakodtam bevallani, tényleg szükségem volt Abbyre. Nyugtalan lelkembe ő hozott békét, az angyal, aki a mennyországból pottyant le hozzám. Egyetlen pillantása elvarázsolt. Nem tudom, nélküle hogyan tudnám elviselni azt, ami anyámmal történik. Annyira belém látott! Most szorosan átölelt. – Bárcsak ne kellene itt hagynom téged! Kétségbeesetten szükségem van rád, de tudom, hogy neked még annál is nagyobb szükséged van rám. – Csak egy hívás választ el minket, ugye? – kérdeztem. Kiborító volt, hogy elcsuklott a hangom. – Persze! Nappal vagy akár éjjel. Bármi történik az anyukáddal, bármi bánt téged, vagy nem tudsz aludni, akkor csak hívj, rendben? Felmordultam. – Így aztán igazi puncinak tűnök. Felnevetett, forró leheletét éreztem a nyakamon. – Csodálatos, érzékeny szíved van, emiatt mindig többet fogsz érezni, és jobban fog fájni is minden, mint másoknak – hátralépett, és rám nézett. – Ráadásul az, hogy szükséged van másokra, még nem jelenti azt, hogy gyenge ember vagy. – Nem bizony. – Szóval fel fogsz hívni? – Naná, hogy fel – előrehajoltam, és megcsókoltam. Szerettem volna a busz oldalának nyomni, erősen a szájába dugni a nyelvemet, megérinteni a formás melleit, de tudtam, hogy nem lehet. Nemcsak azért, mert nem szerettem volna tiszteletlenül viselkedni a barátnőmmel, letaperolni a taxisofőr meg a srácok előtt, de nem akartam elkapkodni sem a dolgokat vele. Részben azért, mert még nem volt semmiféle tapasztalata, és szerettem volna, ha számára minden tökéletesen alakul. És számomra is. Próbáltam tehát visszafogni magam, és szemérmesen csak ajkaimmal simítottam az ajkát. Csalódottan felsóhajtott, én pedig hátrébb húzódtam. Fancsali képét látva felnevettem. Arcát a kezembe vettem, és

megkérdeztem. – Hogy kezdődött a duettnek az a része, amit te énekeltél, Angyal? – Hm, hogy… ne siessük el, hogy ne múljon el? – Micsoda rím… Igen, ez az a sor. – Felvonta a szemöldökét. – Mióta befutottunk, még nem volt kapcsolatom. Hogy úgy mondjam, általában a gyorsítósávban versenyeztem azóta, de meg kell mondjam, a te biztonsági sávod a legjobb! – Na, elég már! – mondta kuncogva, és játékosan megütögette a karomat. – Úgyhogy szeretném, ha semmit sem siettetnénk. Szeretném kiélvezni mindazt, amit érzek, és nem szeretném elrontani azzal, hogy túl gyorsan egymásnak esünk. Abby a száját biggyesztve nézett rám. – És mi van akkor, ha szeretném, ha lenne köztünk testi kapcsolat? Na, nem arra a nagy dologra gondolok… Vagy legalábbis még nem most. Hátravetettem a fejemet, és felmordultam. – Köszi, hogy az őrületbe kergetsz, Angyal. Még csak egy hete ismersz, pedig a te szabályaid szerint szerelembe kell esned az illetővel, rémlik? Az alsó ajkamba harapott. – Nos… lehet, hogy lassan szerelmes leszek beléd. A taxis dudált egyet, mire elkeseredve felsóhajtottam. – Mindig a legszarabb időzítés! – De később folytatjuk ezt a beszélgetést, igaz? – Így van! – megfogtam a bőröndjét, és a gitártokot. – Várj, nem kell… – De igen. Ez az igazi úriember dolga. Megrázta a fejét, és elindult mögöttem. A cuccait a csomagtartóba tettem, aztán lecsuktam a fedelet. – Vigyázz magadra! – Te is! – Aztán mutasd meg nekik ma este!

– Igyekszem. Elmosolyodtam, és kinyitottam neki a hátsó ajtót. – Sikerülni fog, és tudod, hogy nekem mindig igazam van. A szemét forgatta, aztán elmosolyodott. – Szervusz, Jake. – Szervusz, Angyal. Beszállt volna a taxiba, de én megállítottam. Vannak olyan pillanatok az életben, amikor tudod, hogy ha nem követed, amit a szíved diktál, nagyon meg fogod bánni. A tarkójára tettem a kezemet, fejét a fejemhez húztam, és számat a szájához érintettem. Nyelvemet ajkai közé csúsztattam. Felnyögött, és szorosan átöleltem. Istenem, csodálatos íze volt! Egész délután csókolni tudtam volna, de fütty- és tapskoncert szakította félbe ezt a boldog pillanatot. Hátrébb húzódtam. AJ, Brayden és Rhys a busz mellett állt. Abby elvörösödött, én pedig felmordultam. – Kösz, srácok… – ¡Agarrale el culo, chica! Abby hunyorogva kiáltott vissza: – ¡Callete, cabron! – Mit mondott? – kérdeztem. – Ragadd meg a seggét, kiscsaj! – felelte. – És mit mondtál neki? – Azt, hogy fogd be, seggfej! Felnevettem. – Majd elkapom a grabancát. – Köszönöm. – A srácokra pillantva megrázta a fejét. – Bár szeretnék beinteni mindannyiótoknak, de inkább csak integetek helyette. – Szia, Abby – mondták egyszerre. Odafordult hozzám.

– Később beszélünk. – Megbeszéltük. Aztán fogta magát, és beült a taxiba. – A Hiltonba, kérem! – mondta illedelmesen. – Jó, de csak hogy tudja, eddig is ment a taxióra – felelte a sofőr. – Nem baj – felnézett rám, és elmosolyodott. – Megérte. – Úgy ám! – tettem hozzá, aztán becsuktam az ajtót. Mint egy szerelmes tini, csak álltam ott integetve, míg az autó el nem tűnt a domb mögött.

12. fejezet Abby Megérkeztem a hotelbe, és a három fiú ott várakozott rám az előtérben. A szememet forgattam, de azért elmosolyodtam. – Ugye, nem attól féltetek, hogy véletlenül elveszek, és majd egy másik rendetlen rockbandánál kötök ki? Gabe felnevetett, és magához húzott, hogy megöleljen. – Nem, csak ezúttal szerettük volna jól csinálni, és személyesen üdvözölni téged. – Ó, ez olyan édes! Eli kacsintott. – És egy órán belül a helyszínen kell lennünk, mert hangpróba lesz. Megcsóváltam a fejemet. – Amikor már kezdem azt hinni, hogy milyen gondoskodó bátyáim vannak, akkor ti mindig tesztek vagy mondtok valamit, amivel leromboljátok az illúzióimat. Micah is megölelt. – Hiányoztál, kislány – homlokon csókolt. – Izgulsz a ma este miatt? A gyomrom megrándult az esti fellépés gondolatára. – Igen és nem. Bólintott, majd elindultunk a hotel forgóajtói felé. – Emlékszem, amikor először kellett több tízezres tömeg előtt játszanom. Játékosan oldalba böktem. – Ez rajtam nem segít, drága testvérem. Rám vigyorgott. Kék szemünkkel és szőke hajunkkal olyanok voltunk, mint két tojás. Gabe és Eli kétpetéjű ikrek voltak, Gabe vagy tíz centivel volt magasabb Eli-nál, míg Eli izmosabb volt. Az egyetlen közös tulajdonság az volt, hogy mindketten apa koromfekete haját örökölték, de mindannyian anya kék szemét. A testvéreim. Be kell valljam, nagyon jóképűek voltak mindannyian. Micah már hat hónapja jegyben járt egy Valerie nevű lánnyal, aki apa parókiáján dolgozott. Ugyanúgy, mint Brayden, ő sem nézett soha más lányra. Ami az ikreket illeti… Nos, ők egészen más történet.

– Szuper leszel, Abster. Végül is csak egy duettet énekelsz Garrettel, és egyet velünk – mondta Eli, és kinyitotta nekem a limuzin ajtaját. Az ülésre huppantam, és idegesen felsóhajtottam. – Ó, persze. Csak két dal. Ez pontosan kettő kiváló alkalom arra, hogy rosszul énekeljek, leessek a színpadról satöbbi. Gabe mellettem ült. – Túl sokat aggódsz. Csak menj ki a színpadra, és érezd jól magad! Csinálj úgy, mint gyerekkorunkban! – Vagy ahogy a régi bölcsesség mondja, képzeld el, hogy a közönség meztelen – javasolta Eli. – Undorító vagy! – mondtam, aztán lábon rúgtam. Hamarosan megérkeztünk az arénához, a limuzin lehúzódott. A fiúk biztonsági őre, Manny nyitotta ki az ajtót, és mosolyogva üdvözölt. – Jó újra látni téged, Abby. Megöleltem kétméteres, 140 kilós termetét. – Én is örülök, hogy ismét találkozunk – a srácok felé mutatva kérdeztem: – Ráncba szeded őket? Elmosolyodott. – Próbálkozom, de kemény munka. – Képzelem. Manny beterelt minket, és ekkor valaki fekete ruhában, fejhallgatóval odasietett hozzám. – Menj a színpadra Garrettel próbálni! – Ó, rendben – majd a fiúkra néztem. – Akkor majd nemsoká találkozunk! – Mutasd meg nekik, kislány! – szólt utánam Gabe. Amikor a színpadra léptem, Garret ott ücsörgött egy széken, gitárral a kezében, és a dalait próbálgatta. Miután befejezte, félrenézett, és megpillantott engem. Arca felragyogott. – Abby! – kiáltotta, aztán odasietett hozzám, és szenvedélyesen megölelt. Csak néhányszor találkoztunk előtte, de abból, ahogy viselkedett, úgy tűnhetett, hogy régóta jó cimborák vagyunk, vagy esetleg régi szerelmesek. Jake bizonyára a második opcióra tippelt volna. – Látom, egyben megérkeztél.

Felnevettem. – Igen. – Remek! Nagyon izgatott vagyok, hogy veled énekelek majd! – Intett egy technikusnak, aki hozott nekem egy mikrofont. – Kész vagy? – Naná! *** A próba után néztem a srácokat, akik még egyszer átfutották, amit kellett, aztán csatlakoztam hozzájuk a színpadon. Eleinte úgy volt, hogy csak a The Band Perrytől énekelem az If I Die Young című dalt. Aztán a fiúk úgy döntöttek, hogy én veszem át Micah néhány vokálját. Miután mindennel végeztünk, visszakísértek minket az öltözőbe. A fiúk elfogyasztották a nekik rendelt kaját, én viszont épphogy csak megkóstoltam a kalácsot, amit anya küldött. A koncert közeledtével egyre többen lepték el a teret. Olyan érzésem volt, mintha egy megvadult méhekkel teli kaptár zümmögne körülöttem. Fodrászok, öltöztetők, vezetőség, roadie-k jöttek-mentek. Nem tudtam egyedül maradni, és levegőt venni is alig volt időm ebben az őrületben. Amint anya és apa belépett, úgy rohantak oda hozzám, mintha most szabadultam volna a fogságból. Érdekes jelenet volt, hiszen mindennap beszéltem, üzenetet váltottam vagy Facetime-on beszéltem velük, amíg a srácokkal voltam. – Hogy vagy, drágám? – kérdezte anya. Felnevettem. – Éppolyan jól, mint az imént, amikor beszéltünk. – Jó bőrben vagy – állapította meg apa. – Jake és a fiúk jól bántak velem. Anya és apa Jake említésére összenézett. – Mi van? – kérdeztem. Zsebre dugott kézzel apa megköszörülte a torkát. – Nos, anyáddal arról beszéltünk, hogy milyen sokat emlegeted ezt a Jake fiút, amikor beszélünk. Tudtam, mi az, amit mondani akart, de nem tudta kimondani. – Kedvelem őt.

Anya levegő után kapkodott. – Mint partner? Elmosolyodtam. – Talán – láttam, hogy elszörnyedtek. – Van ezzel valami probléma? – Nem, Abigail, semmi. Csak… – mondta apa ügyetlenkedve. Anya folytatta. – Csak egy zenésszel nem könnyű együtt lenni. Nézd csak meg Micah-t és Valerie-t. – Igen, tudom. De azt nem tudod irányítani, hogy ki tetszik meg neked. Apa meglepetten felpattant. – Ezek szerint komolyan gondolod ezzel a sráccal? – Igen, apa. Nagyon kedvelem Jake Slatert a Runaway Trainből. Igen, csak egy hete ismerem. Igen, rosszfiú, tele van tetoválásokkal és piercingekkel, és igen, feltehetően ő testesíti meg a rémálmodat, bizonyára ő az, akit soha nem engednél a lányod közelébe. – Közelebb hajoltam hozzá. – Nem, nem használta ki az alkalmat, nem ront majd el, nem leszek tetovált, piercinges lány. – Mosolyogva hozzátettem: – Igyekszünk mind a ketten a lehető legjobbat kihozni egymásból, és meglátjuk, mi lesz. Rendben? Apa szája tátva maradt a csodálkozástól. Talán most először állt el a szava. Odafordultam anyához, aki szintén szótlanul állt. – Abby, jöhetsz – mondta Renee, a fodrászom. – Mennem kell. – Rájuk néztem. – Na, akkor minden rendben? – Persze, édesem – felelte anya. A hangjából úgy tűnt, sikerült meggyőznöm, habár az arca nem erről árulkodott. Apa még mindig döbbenten bámult rám. Nem hibáztathatom őket, amiért ilyen sokkos állapotba kerültek a monológomtól. Kicsit több időre van szükségük, hogy ezt feldolgozzák. Sarkon fordultam, és elindultam a fodrászhoz és a sminkeshez. Amint leültem a székbe, a gyomrom összeszorult. Idegesség fogott el. Lábammal folyamatosan dübögtem, és közben bámultam a megvilágított tükröt magam előtt, amiben azt láttam, hogy Renee, a csapat stylistja egyre nagyobb göndör fürtöket varázsolt a fejemre. Annyi hajlakkot fújt már a frizurámra, hogy attól a fél ózonréteg eltűnhetne. Próbáltam magamat lenyugtatni, és vettem néhány mély, tisztító lélegzetet, amikor már a selyemruhában ücsörögtem. Ekkorra összeszedtem magam, és végre megnéztem magam a tükörben, ettől viszont még inkább ideges lettem. Amint Renee befejezte a hajamat, Becca, a sminkes vett kezelésbe. Ennyi alapozó és

pirosító még sosem volt az arcomon, nem is beszélve a műszempillákról, amiktől úgy éreztem magam, mint egy utcalány. – Biztos vagy benne, hogy ez nem túl sok? – kérdeztem. Becca felhorkantott. – Ha nem szeretnél ázott hullának kinézni a színpadon, akkor hagyod, hogy csináljam. Úgyhogy hagytam, hogy csinálja. A látványhoz hozzátartozott egy hatalmas frizura is, úgy néztem ki, mintha egy Dolly Parton-paróka lenne a fejemen. Egy roadie kukucskált be az ajtón. – Még tíz perc, Abby. – Ó, istenem – suttogtam, az egész testemet elfogta a remegés. – Jézus, Abster, hagyd már abba a kopogást! – mordult fel Eli a mellettem lévő székben. Azonnal leállítottam a lábamat. – Bocsi, mindig ezt csinálom, ha ideges vagyok. – Minden rendben lesz! – mondta Micah nyugtatólag. Bongyor fürtjeimen át rápillantottam, mire elmosolyodott. – Tudom. Csak még mindig félek, hogy elfelejtem a szöveget, vagy pofára esek. A csizmáimra pillantott. – Elég jól rögzítetted őket, nem igaz? – Ó igen. – Akkor minden rendben lesz. Renee meglapogatta a vállamat. – Rendben, itt az ideje, hogy átmenjünk az öltözőbe. Kiugrottam a székből, és bementem utána egy ajtón. Még nem is láttam, milyen ruhát választottak nekem. Tudtam, hogy a fiúkat nem igazán érdekli, mit viselnek a koncerten, és ugyanezt tapasztaltam akkor is, amikor a Runaway Train buszán voltam. Elindultam át az előtéren, ekkor egy roadie megkopogtatta a vállamat, és átnyújtotta nekem a telefonomat. – Hívnak.

– Köszönöm – feleltem, aztán a fülemre tapasztottam a telefont. – Halló? – Szia, Angyal! E két szóba beleremegtem, és megálltam. – Szia, Jake! – rebegtem a levegőből kifogyva. – Két okból hívlak. – Ó? – Az egyik ok az, hogy bebizonyítsam, állom a szavamat, és ahogy ígértem, hívlak. És mint egy nyomorult, szeretethiányos kiskutya, képtelen vagyok még pár órát várni arra, hogy halljam a hangodat. Vigyorogtam, mint a vadalma, és zihálva kapkodtam levegő után. – Örülök, hogy ezúttal nem volt igazam. És mi a másik ok? – Szerettelek volna felhívni még azelőtt, hogy színpadra lépsz, és sok szerencsét kívánni. Láttam, hogy elég ideges voltál. Az ajkamba haraptam, hogy visszafogjam magamat, és ne sikítsak fel örömömben attól, hogy milyen gondoskodó. – Az vagyok… Köszönöm. Nagyon kedves tőled, hogy felhívtál, igazán odaadó vagy. – El sem tudod képzelni, mennyire odaadó tudnék lenni. Felhorkantva feleltem: – Amikor már arra gondolnék, hogy milyen csodálatos, romantikus és őszinte srác vagy, akkor hangosan és tisztán előlép a valódi Jake, és eszembe juttatja, hogy mennyire piszkos a fantáziája. Felnevetett. – Muszáj volt legalább egy kis utalást tennem, Angyal, hogy egy picit felengedj. – Hát, még mindig állati ideges vagyok. Remegnek a térdeim, és hányingerem van. Jake mély levegőt vett. – Abby, mondtam neked, hogy semmi okod az idegeskedésre. Csodálatos hangod van, ráadásul mindez egy gyönyörű csomagolásban. Csak ki kell állnod a színpadra, és ki kell eresztened a hangodat, mint amikor gyakoroltunk. Ahogyan kiejtette a nevemet, beleremegtem.

– Köszönöm, Jake. Így lesz – vadul vert a szívem, azon gondolkoztam, kimondhatom-e, ami a szívemben van, végül kiböktem: – Úgy teszek majd, mintha megint veled énekelnék, és nem Garrettel. Így menni fog. A vonal másik végén csend volt, és egy pillanatra azt hittem, elvesztettem. – Jake? – Itt vagyok, Angyal, és ezt öröm hallani. Bárcsak ott lehetnék, és veled énekelhetnék! – Én is így érzek. Egy másik roadie odajött. – Az öltöztető vár az öltözőben. – Mennem kell. De köszönöm, hogy hívtál. Nem is tudod, milyen sokat jelent ez nekem. – Szívesen, kicsim. Most pedig menj, és tudod, csak tökösen! Felnevettem. – Így lesz! A roadie ezután bekísért a folyosó végén álló öltözőbe. – Itt van, Cari – mondta a roadie. Egy rózsaszín hajú nő végignézett rajtam. – Épp időben – motyogta Cari. A ruhákkal roskadásig rakott állvány felé nyúlt, majd kihúzott egy korallszínű ruhát a rengetegből, és átnyújtotta. – Íme. Beléptem a paraván mögé, kibújtam a csizmámból és a ruhámból. Levettem a melltartómat is, mert ennek a ruhának váll nélküli felsőrésze volt. Puffogások kíséretében sikerült magamat belepréselni a ruhába. – Ööö… nincs véletlenül másik méret? – Általában mindegyik ruhát méretre szabják, de nem voltál itt, és nem tudtunk rólad méretet venni – csattant fel Cari. A paraván mögé lépett, és határozott mozdulattal felhúzta a cipzárat. Végigmért, aztán kijelentette: – Nagyon dögös! – Nem… kapok… levegőt… – mondtam.

Felém fordult, és a szemeit forgatta. – Nézd, bogaram, ebbe most bele kell törődnöd. Talán sikerül valamit alkotnom majd akkorra, amikor a testvéreiddel lépsz fel, de most öt perc múlva a színpadon kell lenned Garrettel. Kopogás hallatszott az ajtón. – Na, látod? – Jó – feleltem. Alig bírtam lehajolni, és felvenni a csizmámat. Attól féltem, szétnyílik a hátamon a cipzár. – Kész – mondta. Egy másik roadie bedugta a fejét az ajtón. – Öt perc, Miss Renard. Elmosolyodtam. – Kérlek, hívj Abbynek. Egyébként pedig jövök. Bólintott, és kitárta nekem az ajtót. Hátrafordultam, hogy megnézzem magamat. – Azt a mindenit! – motyogtam. Bele sem mertem gondolni abba, mit mond majd apa, ha meglát. Biztos voltam benne, hogy szívszélhűdést kap már csak a ruhától. Túlságosan a térdem felett végződött az alja, és bár aranyos rózsák és csipkék díszítették, a melleim annyira kidudorodtak a felső részből, mintha bármelyik percben kibuggyanhatnának. Követtem a roadie-t, kimentünk, és a színpad felé indultunk. Hála istennek, hogy a cowboycsizmát viselem, nem pedig magas sarkút! Kész életveszély lett volna abban közlekedni. Amikor az oldalszárnyhoz értünk, Garret épp az egyik legnépszerűbb dalát fejezte be, a Just the Girl for Met. A stáb perdült-fordult, és kicserélte a berendezést. Garret letette a gitárt, és kivette a mikrofont az állványból. – Most pedig szeretnék bemutatni nektek egy nagyon különleges hölgyet. Ő nemcsak a kiváló Jacob’s Ladder együttes kishúga, de a csapat lehetséges új énekese is, emellett pedig az én partnerem a ma esti utolsó dalomnál. Kérlek, fogadjátok szeretettel Miss Abby Renardot. Mély lélegzetet vettem, és felnyomtam magam a színpadra. Legszélesebb mosolyomat megvillantva és vadul integetve a közönségnek, végigsétáltam a színpadon. Majd leesett a karom, mire végre odaértem Garrethez. A mikrofonba fütyült, aztán rám kacsintott. – Hölgyeim és uraim, azt elfelejtettem hozzátenni, hogy milyen dögös csaj!

– Köszönöm, Garret – megálltam, és én is végigmértem őt. – Te is remekül nézel ki ma este – mondtam. Igyekeztem a legjobbat kihozni a helyzetből. A közönség felé fordult. – És édes is, igaz? Fütyülés és taps volt a válasz. – Csak várjatok, míg meghalljátok, hogy énekel! El fogtok ájulni, nemcsak azért, mert gyönyörű, hanem mert a hangja is csodálatos! Leintettem. – Zavarba hozol ezzel a sok bókkal. – Akkor készen állsz arra, hogy lenyűgözd Des Moines-t? A közönség felé pillantva elmosolyodtam. – Miért ne? Igen! Garret bólintott. – Akkor jó. Kezdjük! A Don’t You Want to Stay ismerős dallama felcsendült, és visszhangzott az arénában. Amint a refrénhez ért, minden idegességem elszállt, és mindent beleadtam. Mivel csak egyszer tudtunk próbálni, nem igazán tudtam, mit várjak Garrettől. Ahogyan Jake-nek ígértem, elképzeltem, hogy vele énekelek, nem pedig Garrettel. Amikor a szólóm következett, Garret közelebb jött és hozzám bújt. Rám kacsintott, mintha azt mondta volna, „csináljunk egy ördögi bulit nekik!”. De aztán olyan érzésem volt, hogy túlságosan is élvezi, hogy hozzám dörgölőzhet, és simogathatja a karomat meg a hátamat. Mint egy igazi profi – és tudtam, hogy nem is viselkedhetek másként –, mosolyt erőltettem az arcomra, és úgy tettem, mintha én is épp annyira élvezném, mint ő. Amikor véget ért a dal, óriási tapsot kaptunk. – Köszönöm – mondtam levegő után kapkodva. A hangos füttyögésbe még a dobhártyám is beleremegett. Megértettem, miért viselnek a fiúk füldugót. Garret magához húzott és arcon csókolt. – Köszönöm, hogy ilyen melegen üdvözlitek Abby barátnőnket. Alig várom a következő pár hónapnyi szoros együttműködést. Aztán megint rám kacsintott, én pedig a fogamat csikorgatva elhúztam magam a túlzottan szoros ölelésből.

– Még egyszer köszönöm! Hamarosan találkozunk! – mondtam, és lesiettem a színpadról. A fiúk az oldalszárnyban várakoztak, és még mielőtt átnyújthattam volna a technikusnak a mikrofont, rám vetették magukat. Gabe magához húzott és megölelt. – Szuper volt! – Leve… gőt! – kiabáltam. – Hoppá – mondta, és elengedett. Elvigyorodtam. – De azért köszönöm. Ezután Micah ölelt meg. – Remek volt, kislány! Széles mosollyal Eli megveregette a hátamat, úgy kiabálta: – Abster, király volt! – Ó, fiúk, olyan édes tőletek, hogy idejöttetek és megnéztetek! – És ezúttal tényleg ezért jöttünk. Még van két dal, mielőtt mi következünk. – Milyen kedvesek vagytok! – mondtam Eli arcát csipkedve. – Hé, ne tedd már tönkre a sminkemet – vinnyogta. – Micsoda piperkőc! – motyogta Micah az orra alatt. – Ha már ennél a témánál vagyunk… Ejha, micsoda ruha! – mondta Gabe. – Hát… átöltözöm még, mielőtt mi következünk. – Ezt örömmel hallom – mondta apa mögöttem. Megfordultam, és éreztem, ahogyan elvörösödöm. – Nem én választottam! Hosszan nézett rám, aztán elmosolyodott. – Én sem ezt választottam volna, de igazán gyönyörű vagy benne. – Tényleg?

Anya bólintott. – És csodálatos voltál, édesem! – Mindkettőnket elbűvöltél! – tette hozzá apa. – Köszönöm. Ekkor felbukkant mellettem Cari, a stylist. – Gyere, Abby. Van egy másik ruha, amit fel kell próbálnod. – Oké – a fiúkhoz fordultam. – Sok szerencsét. Nemsoká találkozunk. Gyorsan megöleltem és megpusziltam apát és anyát, aztán Cari után igyekeztem, és az öltöző felé mentünk. Amikor megpillantottam a ruhát, rá kellett jönnöm, hogy Cari igazi csodatévő jótündér, nem pedig bestia. Egy picit hosszabb, sötétlila ruha volt, spagettipántos felsőrésszel, gyöngyökkel és csillogó strasszkövekkel. – Gyönyörű! – Örülök, hogy tetszik – motyogta, miközben kicipzározta a kínzóeszközt, amit addig viseltem. Most, hogy túl voltam az első fellépésen, minden idegességem elszállt. Csak egyetlen ember volt, akivel beszélni akartam. – Nem tudod, merre van a telefonom? Cari megnyomott egy gombot. – Abby telefonját a gardróbszobába! Pronto! – mondta a headsetbe. – Ó, nem annyira fontos. Cari a szemeit forgatta. – Higgy nekem, drágám, így kell beszélni a roadie-kkal és technikusokkal. Ha nem főnökösködsz, szar sem történik. Mintha csak igazolni kívánták volna a szavait, kopogás hallatszott az ajtón. – Látod? – kérdezte vigyorogva. Sietve magamra kapkodtam a ruhát, ő pedig az ajtóhoz ment. Alig nyitotta résnyire, kivette a telefont a roadie kezéből, és odaadta nekem.

– Köszönöm! – kiáltottam. Megigazította a ruhát, beállította a pántokat, aztán utamra bocsátott. Kapkodva felhívtam Jake-et, a harmadik csörgésre felvette. – Hé, Angyal. – Fel kellett hívjalak, hogy elmondjam, megcsináltam! Elénekeltem, és minden remekül ment. Felkacagott. – Mondtam, hogy így lesz. És mint már említettem, mindig igazam van. – Te mindig megmondod – feleltem vigyorogva. – Valahol mélyen azért szereted ezt bennem. – Talán. – Szóval most mit csinálsz? – A színpad mögött lófrálok, aztán majd a fiúkkal lépek fel. – Már nem vagy ideges, igaz? – Nem ám, sőt! Igazából pompásan érzem magam, túlteng bennem az adrenalin. Igazán hozzá tudnék szokni ehhez! – Ilyen érzés, ha nagy közönség előtt lépsz fel. – Ami a közönséget illeti, tényleg tetszettem nekik, és imádták a duettet Garrettel. Én is nagyon élveztem, kivéve, hogy egy kicsit talán túlságosan beleélte magát a szerepbe. Morgást hallatott. – Mondd meg ennek a Garret fiúnak, hogy ha legközelebb letaperolja a nőmet, és ölelkezni akar vele a színpadon, akkor letöröm azt a kezét, amelyikkel a gitárt pengeti! – Nem taperolt le. Ő csak… – megdermedtem. – Hé, honnan tudod, hogy ezt csinálta? – Mert láttam. Vadul néztem körbe. – Itt vagy? Felnevetett.

– Bárcsak így lenne, Angyal! Igazán jó lett volna közelről és élőben látni téged, főleg abban a huncut kis piros ruciban, ami rajtad volt. – De hogy…? – Az egyik technikus segített, hogy lássalak élő adásban. – Csak miattam? – Naná! A világ minden kincséért sem hagytam volna ki az első fellépésedet, főleg a próbánk után nem. – Ó, Jake… Ez olyan édes tőled, annyira odaadó vagy… – Már az előbb próbáltam rávilágítani, hogy mennyire odaadó tudok lenni érted – felelte jókedvűen. – Tudom. – Amikor visszaérsz a buszba, és ott találod a virágokat, amit küldtem, még odaadóbbnak gondolsz majd. – Komolyan? – sipítottam. – Hát… néhányat mindannyian küldünk, de egy tucat csak tőlem van. A szívem majd elolvadt. – Ó, tényleg odaadó vagy, és igazán figyelmes. Köszönd meg a nevemben a srácoknak. – Így lesz. – És te is csodálatos vagy. – Tudom. Felnevettem. – Micsoda öntelt alak vagy! Egy roadie intett nekem. – Öt perc! – kiáltotta. – Ó, Jake, mennem kell. – Várj, szeretnék kérdezni valamit. – Igen? Mi az?

– Csak szeretném tudni, hogy eljönnél-e a húgom tizenhatodik születésnapi partijára, ami két hét múlva lesz. Zenélni fogunk a fiúkkal, nagy hétvégi ramazurit rendeznek. Brayden felesége, Lily is jön a gyerekekkel. Szerinted el tudsz jönni? Hű. Jake elhívott valahová, ahol találkozom majd a családjával. Ez óriási volt… és gyors. Lélegezz, Abby! – Hm, hát persze. – Ha esetleg a bátyáid nehezen vennék tudomásul, hogy lelépsz velem, akkor nyugodtan mondd csak meg nekik, hogy elviszlek egy stúdióba is, hogy felvegyük az I’ll Take You with Met. – Mi a fene?! Jake felnevetett. – Ez azt jelenti, hogy szeretnél jönni? – Igen. Egyértelműen szeretnék menni. Csak nem tudom elhinni, hogy velem szeretnéd felvenni. – Naná, hogy szeretném. A kedvenc stúdióm Atlantában van. – Hűha, még mindig alig hiszem el. – Nos, hidd csak el! A hotelben ott várakozik rád egy repülőjegy. Az embereim mindent elintéztek már, beleértve a hotelszobát is. Én állom. – Nem, ez túl sok. Nem hagyhatom, Jake. – De igen, hagyhatod, és hagyni is fogod. Ez az én kirándulásom, úgyhogy én állom. – Olyan parancsolgató vagy! Felnevetett. – Így van, és ehhez jobb, ha hozzászoksz! – Oké, rendben, elfogadom. – Örömmel hallom, Angyal. Amikor a roadie ismét megjelent és a színpadhoz kísért, izgatottan felsóhajtottam. – Mennem kell, Jake. – Jó. Később beszélünk, és aztán két hét múlva találkozunk!

13. fejezet Jake A hotel megvilágított tükrei előtt ácsorogva még egyszer megigazítottam a fekete selyem nyakkendőmet. Még öt perce sem volt rajtam, de már most halálra idegesített. AJ felmordult mellettem. – Szóval akkor elmondanád még egyszer, hogy mégis miért kell öltönyt viselni? A szememet forgattam. – Azért, mert a húgom tizenhatodik szülinapján zenélünk, és mégsem nézhetünk ki úgy, mint egy csapat vásott rocker. AJ felém fordult. – De én azt hittem, mi egy csapat vásott rocker vagyunk. Felnevettem. – De nem ma este, haver. Ma este karót nyelt emberekkel kell keverednünk, az úgynevezett atlantai elittel. Rhys vállat vont. – Azt hittem, végre magam mögött hagyom az összes felsőosztály-beli szarságot, amikor leléceltem otthonról. Esküszöm, hogy ha valaki megpróbálja bemutatni nekem a lányát mint potenciális házastársjelöltet, akkor engem nem láttok többé. Megveregettem a hátát. – Azt hiszem, emiatt nem kell aggódnod. Igazán sajnálom, hogy ezzel eszedbe juttatjuk szörnyű savannah-i gyermekkorod legsötétebb korszakát, amikor kénytelen voltál még countryklubokba járni és a legjobb társadalmi körökben forgolódni. Rhys mogorván pillantott fel. – Jó, tehát seggfej vagyok, amiért gazdag családban nőttem fel. De haver, ezek az előkelő emberek néha ugyanolyanok tudnak lenni, mint akik a gettóban élnek. – Ahogy akarod – motyogtam. Ekkor megrezzent a telefonom a zsebemben. A kijelzőre pillantottam, és szélesen elvigyorodtam. – Ó, Abby üzen a kis puszi-nyuszijának! – ugratott AJ.

Megböktem, és olvasni kezdtem. Szia, kicsim! Készen vagyok. Szeretnéd, hogy lejöjjek, és üdvözöljelek benneteket? Persze! Az előtérben leszek. Alig várom, hogy lássalak! 5 perc és ott vagyok. Az elmúlt két hét turnéállomások és városok szédítő sorozata volt. Egy dolog maradt csak állandó és igaz: az, amit Abby iránt éreztem. Amint egy kis szusszanásnyi időm volt, írtunk egymásnak, vagy felhívtam. Facetime-on beszéltünk vagy Skype-on. Ez volt aztán a huszonegyedik századi távkapcsolat. – Kész vagytok? Találkozom Abbyvel. – Már amennyire készen lehet lenni arra, hogy egy rakás sikoltozó, vágyakozó tinédzser lánynak kell zenélni, akikre elég egy pillantást vetnem ahhoz, hogy letartóztassanak – felelte AJ. – Egy farok vagy – feleltem, és kimentem a mosdóból. Magam mögött hagyva a srácokat, átvágtattam a gondosan díszített tánctermen. Az előtérbe siettem Abbyhez. Ma repült ide. Miután Brayden kiment a reptérre Lilyért és a gyerekekért, Abbyt is elhozta a hotelbe. Mivel még próbáltam, nem tudtam találkozni vele. Igazi puncinak éreztem magam, de Brayden meggyőzött, hogy küldjem el Abbyt Lilyvel a hotel wellnessrészébe, hogy frizurát csináltasson magának és kisminkeljék. Persze minden férfiasságomat illető kétségem elszállt, amikor hallottam Abby lelkesedését a telefonban, és hogy mennyire örült az ajándéknak. A nyakamat nyújtogatva pillantottam körbe. A tömeg, akárcsak egy filmben, kettévált, és ő ott állt. Amint megláttam, alig kaptam levegőt. Észbontóan gyönyörű volt, a lélegzetem is elállt tőle. Hosszú szőke haja hullámokban omlott a vállára, és most a szokásosnál jobban ki volt sminkelve. Amikor megpillantott, arca felragyogott, és amilyen gyorsan csak tudott, ördögien szexi magas sarkújában odacsattogott hozzám. – Jake! – kiáltotta, és a karjaimba vetette magát. Körbeforgattam, ő pedig alaposan végignézett. – Hűha! – kiáltott fel, miközben kezét végigfuttatta az öltönyömön. – Ragyogóan festesz! – Úgy nézek ki, mint egy igazi úriember, nemde? Elvigyorodott. – Azt hiszem, ma este még apám szerint is megfelelő parti lennél számomra! A megjegyzés egy része picit fájt, de leplezve a sérelmet, rámosolyogtam. – Aha, és mit szólna a lánya megjelenéséhez?

A ruhájára nézett. – Tetszik? Vékony pántos ruhát viselt, ami láttatni engedte csodálatos kebleit és majdnem a teljes hátát, szóval persze hogy tetszett. – Imádom. Lélegzetelállítóan festesz ma este. Abby elpirult a bók hallatán. Lábujjhegyre emelkedett, és szájon csókolt. – Köszönöm. – Szívesen. AJ is odaért hozzánk. Amint megpillantotta Abbyt, tágra nyílt szemekkel nézte. – Ó, istenem, Angyal! Ez a ruha épp olyan, mint amit Sookie viselt a True Blood második évadjában. Abby a szemeit forgatta. – AJ, neked True Blood-fétised van… Elvigyorodott. – Elvégre is az egy vámpírpornó! Abby felnevetett. – Lehetetlen vagy… – Igen. Gyönyörű és szexi vagy ebben a ruhában. Abby széles mosoly kíséretében játékosan megveregette AJ karját, aztán megölelte. – Köszönöm. Ti pedig igazán helyesek vagytok az öltönyben. Megfogtam Abby kezét. – Szeretnélek bemutatni valakinek. Barátaival körülvéve beszélgetett és nevetgélt Allison. Amikor a vállára tettem a kezemet, megfordult, sötét haja fellibbent a vállai körül. – Jake! – kiáltotta, és odalépett hozzám. Szorosan megöleltem. Függetlenül attól, hogyan éreztem apám és a mostohaanyám iránt, Allison a kishúgom marad, akit szeretni és védelmezni fogok. – Gyönyörű vagy! – suttogtam a fülébe.

– Köszi! – mondta. – Nem hiszem el, hogy ennyit nőttél! – elengedtem, és ránéztem. – Csak ígérd meg, hogy mindig az én édes és ártatlan Allisonom maradsz! Felnevetett. – Igyekszem. Visszafordultam Abbyhez. – Szeretném neked bemutatni a barátnőmet. Ő itt Abby Renard. A „barátnő” szó hallatán Allison sötét szemei kikerekedtek a meglepetéstől. – Wow, király, örülök, hogy találkozunk! – hadarta, miközben kezet rázott Abbyvel. – Örülök, hogy végre megismerhetlek. Jake állandóan rólad beszél. Allison felragyogott örömében: – Annyira jó fej, nem? Abby elmosolyodott. – Ó, igen. De jobb, ha nem mondjuk ezt túl sokszor. Már így is túlságosan el van telve magától. – Na… – szálltam volna vitába, mire Abby játékosan meglökött. Brayden odajött hozzám. – Gyere, haver, itt az idő. – Elnézést, hölgyeim, de az imádó közönség értem rimánkodik, úgyhogy majd később találkozunk. Allison és Abby intett, én pedig Braydennel a színpad felé vettem az irányt. Az volt a terv, hogy a parti első félórájában mi játszunk, aztán egy DJ következik. AJ eltűnt a dobok mögött, mi pedig felszerelkeztünk a gitárjainkkal. Kivettem a mikrofont az állványból, és a tömött bálteremre pillantottam. – Jó estét kívánok! Üdvözlök mindenkit Allison tizenhatodik születésnapi partiján. – Sikoltozás és hormontúltengéses lányok kiabálása töltötte meg a termet néhány fiú lelkes ricsajának kíséretében. – A bátyjaként elmondhatom, hogy nagyon büszke vagyok rá. – Allison szemébe nézve hozzátettem: – Minden álmod váljon valóra, és maradj örökre fiatal! A srácokkal ekkor belekezdtünk Chrissy Hydne Forever Youngjának kemény rockverziójába. Óriási taps és üdvrivalgás fogadta a dalt. A tömegben Abby arcát kerestem, aki vigyorgott, és mindkét

hüvelykujját a magasba emelve jelezte tetszését. Felnevettem, és megráztam a fejem, aztán az Unravel Me következett. Mindenki táncra perdült. Még két gyors számot játszottunk, aztán két balladát, és a végén átnyújtottam a mikrofont a DJ-nek, majd a tömegen át elindultam Abby felé. Már majdnem odaértem hozzá, amikor apám ott termett előttem. Megölelt. – Remek volt, fiam! Nem tudom eléggé megköszönni, hogy ilyen különlegessé varázsolod ezt az estét Allie-nek. – Szívesen. Tudod, hogy bármit megtennék érte. Bólintott. Ajkát nyitotta, mintha mondani akarna valamit, de nem meri megtenni. Végül mély lélegzetet vett, és egy levegővel azt mondta: – Jake, nagyon sajnálom, ami édesanyáddal történik. Megfeszülve feleltem: – Igen, elég szar, amikor a legjobb emberekkel történik valami rossz. Apa arca elsápadt. – Ő az egyik legerősebb és legbátrabb nő, akit ismerek. Gyakran beszélek vele, te is tudod. A világ egyik legmegbocsátóbb szíve az övé. Tudtam, hogy apa azzal akar előhozakodni, hogy én még mindig nem bocsátottam meg neki, hogy kisétált az életünkből egy fiatal maca miatt. Persze fizette a gyerektartást, és minden második hétvégét velem töltötte a nyáron, tehát látszólag igazán figyelmes és támogató apa volt. Mégis, minden megváltozott, amikor úgy döntött, lelép. – Igen, talán ez az egyetlen hibája – feleltem. Látta, hogy semmire nem megy velem. Felsóhajtott. – Nos, csak szeretném, ha tudnád, hogy itt vagyok neked, fiam. Mindig itt leszek – pillantása rólam Abbyre vándorolt, aki épp engem keresett. – És ki ez a kedves, fiatal hölgy? – Ő a barátnőm, Abby Renard. – Abby csípője köré fontam a karomat. – És Abby, ő itt az apám, Mark Slater. – Örvendek, Mr. Slater – mondta illedelmesen Abby. – Szintúgy, Miss Renard – apa pillantása végigfutott Abbyn, és láttam rajta, hogy meglepődött. Még ebben a szexi ruhácskában is látszott Abbyn, hogy igazi jó kislány. Biztos voltam abban, hogy apa alig tudta elhinni, hogy egy ilyen lánnyal vagyok együtt. A zene egy lassú dalra váltott, és mivel szerettem volna otthagyni apát, Abbyre néztem, és

megkérdeztem, volna-e kedve táncolni. – Persze – majd apámra mosolygott. – Örülök, hogy találkoztunk. – Igen, én is – megveregette a vállamat. – Még egyszer köszönöm. – Szívesen. Megfogtam Abby kezét, és a táncparkettre vezettem. Csípője köré fontam a kezemet, ő pedig hozzám simult. A fenébe is, nagyon jó érzés volt! Próbáltam kikapcsolni a bennem feltámadt undorító szexuális gondolatok seregét. – Apád nagyon kedvesnek tűnik – mondta Abby. – Ó, igen, elég szavahihető ember. Hátrébb húzódott, és felnézett rám. – Akkor jól tettem, hogy a megmentésedre siettem? Értetlenül néztem rá, mire elmosolyodott. – Néha olyan könnyű olvasni az arcodról, Jake. A terem másik végéből is láttam rajtad, hogy kényelmetlenül érzed magad vele. – A szemétnek volt mersze felhozni anyámat… – motyogtam. – Sajnálom. – Nem akarok beszélni egyikőjükről sem, jó? – Oké, Morgós! Bárcsak a vidámságával fel tudna vidítani! Lepillantottam rá, ő pedig mosolygott. – Néha olyan idegesítő vagy, tudod? – kérdeztem. – De szereted – mondta nevetve. – Magam sem tudom, miért, de így van! – magamhoz szorítottam. – Annyira jó illatod van! – Neked köszönhetem. A wellness jót tett. – Ugyan! Te mindig gyönyörű vagy és szexi. – Érted mindig is az szeretnék maradni. Csakis érted – suttogta. Arcát a kezembe fogtam, közelebb húztam magamhoz, és szájon csókoltam. Szerettem volna jobban és

erősebben is csókolni, de visszafogtam magam. Hiányzott az íze, a nyelve melege, ahogyan félretéve minden bizonytalanságot és kételyt átadja a testét a vágynak. Végül hátraléptem, és ott álltunk. Lélegzet-visszafojtva néztünk egymásra. – A fenébe! Hiányoztál. Felnevetett. – Úgy csinálsz, mintha a világ másik végén lettem volna. Minden nap milliószor beszéltünk. – Igen, de nem tudtalak minden nap milliószor csókolni. – Akkor azt hiszem, elég sok mindent kell bepótolni. Elmosolyodtam. – Én is így gondolom. Bejelentették a vacsorát, úgyhogy elhagytuk a táncteret, és odamentünk az asztalunkhoz. Ahogy sejtettem, Abby és Lily hamar összebarátkoztak, és Abby örömmel segített Jude és Melody körül. A háromfogásos vacsora után a fiúkkal beszélgettünk. Néztem, ahogy Abby Melodyt a karjában tartja, és kedvesen gügyög neki. A szívem megtelt szeretettel. Soha addig nem gondolkodtam házasságon meg gyerekvállaláson, de az, ahogyan a kis Melody Abby hajtincseivel játszott, és felnézett rá, arra késztetett, hogy az egész életemet újragondoljam. Én nem Bray vagyok, így fogalmam sem volt arról, hogy egyáltalán nekem való-e a házasság és az apaság. Abby felpillantott, és elkapta a pillantásomat. Elmosolyodott. – Odamész Jake bácsihoz? Kinyújtottam a karomat, Melody pedig boldogan jött oda hozzám. Kerek arcára nyomtam egy puszit. – Szervusz, kislány. Kapok egy mosolyt? Melody felemelte a fejét és két alsó fogát megvillantva elmosolyodott. – Ez az, apróság! A térdemre ültettem. AJ kigombolta az inge felső gombjait, és megszabadult a nyakkendőjétől. – Készen állok a táncra – jelentette ki. – Egész addig, míg a színpadra nem álltunk, táncoltál, haver – feleltem. – Nem, mert most igazi táncra gondolok. – Jaj, ne… A mexikói szarságra célzol? – kérdeztem.

– Jake! – szólt rám Abby Melodyra mutatva. – Szerinted nem hallott még ennél rosszabbat, Angyal? Olyan mocskos szájjal káromkodtunk Jude körül, mint egy kocsis, és az első szavai mégsem azok voltak, hogy „bassza meg”! Dühösen összefonta a kezét a mellkasán. – Borzalmas alak vagy! AJ felkönyökölt az asztalra. – Tehát, mint említettem, készen állok egy kis táncra – mondta, és a szemével Abby felé intett. – Meg is van a tökéletes táncpartner. Na, gyere, Angyal! Mutassuk meg ezeknek a bengáknak, hogy is kell csinálni! Abby felkacagott és felém fordult. – Nem bánod? – Dehogy! Menj csak! Örömében felsikoltott, és hagyta, hogy AJ felhúzza őt a székből, és a táncparkettre terelje. Láttam, hogy AJ a DJ-hez hajol, és mond neki valamit. Néhányszor megrázta a fejét, aztán végül AJ bólintott. Lassan véget ért a dal, és a DJ a mikrofon után nyúlt. – Most kérték Paula Rubio Dame Otro Tequila című számát, és AJ szerint ő meg Abby megmutatja nektek, lúzereknek, hogyan kell riszálni! Nevetés gurgulázott végig a tömegen, és AJ nevének említésére jó néhány lány hangos sikítást hallatott. AJ gálánsan bólintott, mielőtt a zene felharsant. A dal derűs tempója és a tequilára vonatkozó utalások annak ellenére ragadták el a tömeget, hogy nem is ismerték a szöveget. AJ és Abby könnyedén lejtettek ritmusra a táncparketten. Az ölemből a vállamra ültettem Melodyt, és néztem, ahogy Abby táncol. Bár nem akartam, mégis féltékenység tört rám, ahogy néztem Abbyt és AJ-t, amint szinte egyszerre mozdulnak. Nagyot sóhajtottam, Melody pedig utánozott. Amikor felnevettem, elmosolyodott. – Látod azt a lányt? – mutattam Abbyre. – Azt hiszem, szeretem, és ettől kész idiótának érzem magam. Melody apró kezével Abby felé intett. – Na, tessék, még te is beleszerettél, pedig csak alig öt perce ismered. Így hat az emberekre. Nagy levegőt vettem, és kellemetlen szag csapta meg az orromat. Előrehajoltam, és megérintettem Brayden karját. – Azt hiszem, a lányod egy kis meglepetéscsomagot készített neked.

Átadtam neki Melodyt, ő pedig felnevetett. – Kösz, intézkedünk. – Sajnos, haver, a barátság eddig terjed, a szaros pelenkák nem tartoznak bele. – Ó, milyen hízelgő – mondta Brayden, és felállt a székből. A halvány rózsaszín pelenkás táskával a vállán komikus látvány volt. Lehajolt, megcsókolta Lily arcát, aztán kiment a mosdóba Melodyval. – Ez a szerelem – suttogtam magam elé. Pillantásom megint Abbyre siklott, ahogy AJ-vel táncolt. – Szívok egy kis friss levegőt – mondtam Rhysnek. Sokatmondóan elmosolyodott, és bólintott. A közeledő pincér tálcájáról leemeltem két pezsgőspoharat, és kimentem a táncteremből.

14. fejezet Abby AJ és én abbahagytuk a táncot, izzadságcseppek gyöngyöztek az arcomon és a hátamon. Annyira szomjas voltam, hogy egy húzásra megittam egy pohár pezsgőt, amikor visszaértem az asztalhoz, és már egy másikba is belekortyoltam. – Ó, vizet kérek. AJ helyet foglalt a mellettem lévő székben. – Elnézve, hogy ittad a pezsgőt, felteszem, még nem kaptál rá az ízére. Összeráncoltam az orromat. – Igazából csak megböfögtet. Ezeket viszont… – megfogtam egy csokoládéba mártott epret a desszertes tányérról, és felmutattam neki. – Ezeket viszont nagyon szeretem. – Azért csak légy óvatos, ne csípj be nagyon. Korán reggel a stúdióban kell lenned, emlékszel? – Nyolcra – mondtam elvékonyított hangon, és bedobtam az epret. AJ sötét szeme csodálkozva nézett. – Mi a baj? – Reggel énekelek. – Igen. És…? – faggatott. A szememet forgattam. – Túl sok csokoládét ettem, amiben tej van. Ilyet nem lehet csinálni. Az arcomon bizonyára rémült kifejezés ülhetett. AJ megveregette a lábamat. – Minden rendben lesz. Öblítsd le egy kis vízzel! – Bassza meg! – mondtam, és leintettem egy pincért. Amint meghozta a vizet, három hosszú korttyal ki is ürítettem a poharat. Ekkor körbepillantottam a teremben a feltűnően hiányzó kísérőmet keresve. Lily és Brayden táncoltak, Rhys pedig mellettem ült a kis alvó Melodyval a karjaiban. A nyakamat nyújtogatva fürkésztem a tömeget. – Hol van Jake? Rhys az udvar felé biccentett.

– Azt mondta, szív egy kis friss levegőt. AJ bólintott, és épp Jake apját, Markot figyelte, amint Jake mostohaanyjával, Paulával táncol. – Hiába telt el tizenöt év, Jake még mindig nem tudja elviselni, ha őket együtt látja. Rhys felhorkantott. – Aha. Szerintem viszont nem az ő táncuk a gond. Amikor megértettem, mire gondol, a szívem csiklandós érzéssel megremegett, és felkeltem a székből. – Jobb lesz, ha utánajárok. Kisiettem az oldalsó ajtón, és végigmentem a kavicsokkal kirakott járdán. Az udvar közepén egy hatalmas, kör alakú szökőkút állt. A közepén egy óriású hattyú terebélyesedett, amit megvilágítottak. Jake a térdére könyökölve ücsörgött a szökőkút padkáján. – Hé! – Szia – felelte. Leültem mellé. Pár pillanatig hallgatva ücsörögtünk, majd játékosan meglöktem. – Bent ültem, és gondolkodtam, aztán nagyon elhagyottnak éreztem magam. Rám nézett. – Ne haragudj! Egy kis friss levegőre volt szükségem. Felnéztem az égre, és a csillagokat bámultam. – Igazán szép itt. – És a táncpartnered? – csattant fel. Az arcomon mosoly kerekedett. Féltékeny volt, amiért AJ-vel táncoltam. – Az egyetlen táncpartner, akit szeretnék, az itt gubbaszt kint. – Hmm. Elnehezült feszültség telepedett ránk. Oldani akartam a hangulatot, így kibújtam a magas sarkúmból, ami szorította a lábamat. Fájdalmasan felnyögtem. – Majd emlékeztess arra, hogy megkeressem azt, aki feltalálta a magas sarkút.

– Ühüm. A te hibád, ha fogod magad és kiperdülsz a táncparkettre AJ-vel, hogy aztán úgy tegyetek, mintha a Szombat esti lázban lennétek. – Jake Slater, azt hiszem, te féltékeny vagy. A szemembe nézett. – Nem én! Elmosolyodtam. – Ugyan már! Tetszik, hogy néha olyan vagy, mint egy barlanglakó ősember, aki a tulajdonát félti. – Naná, hogy tetszik. Közelebb húzódtam hozzá. – Soha, de soha semmi nem lesz köztünk AJ-vel. Ugye, tudod? – Talán. – Csak táncolni akartunk, és kicsit jól érezni magunkat. – És mindkettőnk bánatára a kísérődnek nincs ritmusérzéke, igaz? – Dehogy. Egész jó voltál. Pimasz mosoly jelent meg az arcán. – Egész jó? – Elképesztő? Ördögien szexi mozgású? – Inkább. Arcát a kezembe vettem, és magam felé fordítottam. – Nekem mindig te leszel az, mindig és mindig, Jake! Szája sarkában mosoly jelent meg. – Jó hallani. – De hadd mondjak valamit azért erről a féltékenységről, amit most éreztél AJ miatt. Szorozd meg azt, amit érzel vagy egymillióval, és akkor tudni fogod, milyen érzés, ha azokra a nőkre gondolok, akikkel valaha voltál, vagy akik téged akarnak. – Ez baromság! – mondta morogva.

Vállat vontam. – Aha. Ha már őszinték vagyunk, akkor tudd, hogy ez az igazság. – Csak te vagy nekem, Angyal. Az ördögbe is, te vagy az egyetlen, akivel egyáltalán meg akarok próbálni egy kapcsolatot. Ez már bizonyára jelent valamit. Elmosolyodtam. – Igen. És nagyon sokat jelent – ránéztem. – Akkor minden rendben? – Igen. Elfintorodtam, és keresztbe tettem a lábamat, hogy az egyik fájó talpamat masszírozzam. – Jaj… – Várj! Majd én! – ajánlotta fel Jake. – Komolyan? Huncut fények gyúltak a szemében. – Sosem hagynám ki az alkalmat, hogy megérintselek, még ha a büdös, izzadt lábadról van szó, akkor sem. – Hé! – feleltem, és hátrahúzódtam a cementalapzaton. Mindkét lábamat felhúztam, és Jake ölébe tettem. – Ez jólesik? – kérdezte, miközben a keze gyúrni kezdte a lábamat. Megrebegtettem a pilláimat, mielőtt behunytam a szemem. – Mmmm, varázslatos ujjaid vannak. Jake felnevetett. – De még mennyire, bébi! Fél szemmel ráhunyorítottam. – Vigyázz! Lábujjaim közé dugta az ujját, közben a talpamat is simogatta, és ettől mindenről elfeledkeztem. – Ó, istenem! – nyögtem hátravetett fejjel. Közelebb húzódott, teste az enyémhez ért. Arcomon éreztem a leheletét.

– Basszus, Angyal! Ha csak attól így reagálsz, hogy a talpadat masszírozom, akkor már alig várom, hogy megtudjam, mi lesz, ha… – Csak ne is próbálkozz, rossz fiú! – kiáltottam ellökve magamtól. Észre sem vettem, milyen erősen toltam el magamtól, Jake megingott, aztán hátraesett. Erősen kapaszkodtam a szökőkút szélébe, nehogy magával rántson a vízbe. A hatalmas fröccsenés hallatán rémülten kaptam a szám elé a kezemet. Jake lába az ég felé kalimpált, a teste elmerült a szökőkút vizében. A szájából spriccelve kiköpte a vizet, de a feje még mindig víz alatt volt. – Ó, istenem – suttogtam magam elé. Megtámasztottam a víz alá merült könyökét. Pár pillanatig csodálkozva nézett vissza rám, aztán ázott arcán pimasz mosoly kerekedett. – Azon túl, hogy az ágyékomba térdeltél, ez a második kiváló módszered arra, hogy lehűtsd a kedélyeket, Angyal. Feltartottam a kezemet. – Sajnálom! Nem volt szándékos. – Szerintem túl elegáns vagy. Téged is le kell hűteni – pajkos csillogás látszott a szemében. Beintettem neki. – Jaj, ne! Meg ne próbáld! – kiáltottam, miközben próbáltam arrébb kecmeregni. A következő pillanatban azonban Jake erős keze megragadta a derekamat. – Ne! – kiáltottam hasztalan, aztán felemelt, és belerántott a kútba. Felsikoltottam, ahogyan a szökőkút jéghideg vize apró kis tűként szurkálta a bőrömet. Dúlva-fúlva próbáltam alkalmazkodni a hőmérséklethez. A ruhámból csurgott a víz. – Te szemét! – kiáltottam, és vizet fröcsköltem a szemébe. Felnevetett, közben a szemét dörzsölgette. – Te löktél bele először! – De nem akartam, hogy vizes legyél! – a ruhámra pillantottam. – Jaj, teljesen átázott! A szemöldökét emelgetve mondta: – Szeretem, ha nedves vagy. A szememet forgattam.

– Hát persze hogy szereted! – remegő lábakkal felegyenesedtem. – Biztos vagyok benne, hogy most teljesen átlátszó lett a ruhám! Jake éhes pillantással végigmért. – Majdnem – megfogta a karomat, és lehúzott maga mellé. Arcomat a kezébe vette, és a szemembe bámult. – Kibaszottul gyönyörű vagy, Angyal! Előrehajolt, és nedves arcomra pihe-puha csókot nyomott, óvatosan, bizonytalanul haladva a szám felé. Finoman az ajkaimhoz ért, aztán hátrahúzódott, a szemembe nézett, azt fürkészve a pillantásomban, hogy nem bánom-e, amit csinál. – Ne hagyd abba – suttogtam, és szájon csókoltam. Éhes ajkai ajkaimat érintették. Élvezettel felnyögtem, nyelve a számba kúszott, és vadul körözött az enyém körül. A világ szédítő suhanással forogni kezdett körülöttem. Nem volt elég belőle. Beletúrtam nedves hajába, és belekapaszkodtam, mire mély nyögést hallatott, én pedig ijedten hátrahúzódtam. – Valamit nem jól csináltam? Jake félig lehunyt szeme kinyílt, és arcán ferde mosollyal felelte: – Nem, bébi, egyáltalán nem. Nagyon élveztem. Elpirultam. – Ó, sajnálom. – Ne kérj bocsánatot azért, mert valami dögöset csinálsz! – Tiltakozni kezdtem, de megrázta a fejét. – Szép lassan megtanulsz majd mindent, Angyal. De addig is tudnod kell, hogy nem tehetsz olyat, amitől én ne akarnálak téged. – Fogai az alsó ajkamhoz értek. – Mmmm, ma este finomabb az ízed, mint korábban. Heves pillantásától zihált a mellkasom. – Biztosan a csokoládéba mártott eper miatt van. Hüvelykujját végighúzta az ajkamon. – Függetlenül attól, hogy mit ettél, nagyon szeretem az ízedet. Végignyalta az ajkamat, és a csiklandós érzéstől felnevettem. Megmarkolta a csípőmet, és magához húzott, hogy lábamat a vízben csípője köré fonjam. Kezét a nedves hajamba túrta, és én nem tudtam uralkodni magamon, ösztönösen mozgatni kezdtem a csípőmet. Felegyenesedtem, és nekidőltem. – Ó, Angyal – nyögte Jake, miközben ő is mozgatni kezdte a csípőjét.

Az alsó ajkamba haraptam, egyre jobban elragadott a vágy a csípőnk súrlódásától. Az érzéki pillanat azonnal véget ért, amikor a semmiből hirtelen fény- és vízsugár csapott fel körülöttünk. A szökőkút beindult, és mi az előadás kellős közepén voltunk. A hátamat és a fejemet erős vízsugár csapkodta. Felsikoltottam. – A kurva… – kezdte Jake, de arcát elöntötte a víz. Hangosan felnevettem, annyira abszurd volt a helyzet. A víz körülöttünk spriccelt, és én összegörnyedve rázkódtam a nevetéstől. Vizes hajsátramból kikukucskálva Jake-re néztem, és láttam, hogy a nevetéstől és a víztől a szemét dörzsölgeti. – Azt hiszem, ezt feljegyezheted a harmadik, tök blokkoló lehűtési módszerként. Az isten verjen meg, te szökőkút! – kiáltotta, és belerúgott a vízbe, aztán beintett a hattyúnak. Hangosan kacarásztam, és észre sem vettem, hogy időközben közönségünk is akadt. Ott álltak, és bámultak ránk a srácok. – Mi a fene történt? – kérdezte Brayden. – Volt egy kis baleset – feleltem. Jake felkuncogott. – Mondhatjuk így is – egyik lábával a szökőkút szélére lépett, és kimászott. Aztán kinyújtotta az egyik kezét, hogy segítsen nekem is kikecmeregni. Rhys karba tette a kezét. – Megmondanátok, hogy mégis hogyan lehet beleesni egy szökőkútba, ami még fél méter mély sincs?! – Ez egy hosszú, mondhatjuk, hogy kissé pikáns történet, amiben szerepel lábmasszázs, néhány piszkos gondolat, és a túl forró, fékevesztett nemi vágyak lehűtése – felelte Jake. – Hm? – nézett értetlenül AJ. – Fázom. Száraz ruhára volna szükségem – mondtam gyorsan. – Nos, a parti kezd véget érni, úgyhogy nem kell visszamenni. Ráadásul nektek holnap korán reggel felvételetek van – felelte Brayden. Jake bólintott. – Kérlek, mondd el apámnak, mi történt, Brayden. Felveszek valamit, és elköszönök Allisontól. – Aztán hozzám fordult: – Gyere, Angyal. Öltözzünk át. – Várj, a tárcám a szobám kulcsával az asztalon maradt.

– Bemegyek, és hozom – mondta AJ, aztán gyorsan vissza is tért. Igazán mókás volt a szaténretikülömmel a kezében. – Köszönöm. – Amit csak kívánsz, Angyal – felelte vigyorogva. Jake-kel a lift felé mentünk, és útközben a hotel többi vendége csodálkozó pillantásokat vetett ránk. Talán nem mindennap látnak ázott, elegáns ruhába öltözött embert. A szobámhoz értünk, és a táskámba nyúltam a belépőkártyámért. Jake egyik kezével az ajtófélfának támaszkodott. – Nem akarod, hogy bemenjek, és segítsek neked átöltözni? – pajkos fény égett a szemében. – Szívesen lesegíteném rólad ezt az ázott ruhát. Felnevettem. – Nem, köszönöm. Azt hiszem, meg tudom oldani egymagam is. – Ne kínozz, Angyal, lassan kékhere-szindrómám lesz! Tágra nyílt szemmel néztem rá. – Na és mi van azzal a tervvel, hogy „semmit ne siessünk el, és élvezzünk ki minden pillanatot”? – kérdeztem. – Akkor jöttem rá, hogy működésképtelen a terv, amikor megláttalak a hotel várótermében. A szívem vadul kalapált. Minden erőmre szükség volt, hogy visszafogjam magam, és ne ugorjak a karjaiba. – Csak türelem, Mr. Slater. Mindennek eljön az ideje. – Csak jönne már! – Jó éjszakát, Jake! – mondtam határozottan. – Jó éjszakát, Angyal. Álmodj szépeket rólam! Vállam felett visszapillantottam rá, és elmosolyodtam. – Én pedig édes, nem korhatáros álmokat kívánok neked rólam. Felmordult. – Megőrjítesz.

Felnevettem, és az ajtó becsukódott mögöttem.

15. fejezet Jake Bármennyire is szerettem volna még aludni reggel, felöltöztem, és pontban reggel nyolckor már lent voltam a földszinten, vártam az autót, ami elvisz bennünket a stúdióba. Abby a hátsó ülésre ült, és láttam, hogy ásított egy nagyot. – Álmos vagy? – kérdezem, és becsuktam az ajtót. – Egy kicsit – felelte mosolyogva. A bőrülésen közelebb húzódott, és hozzám bújt. – A tegnap este csodálatos volt, Jake. Felnevettem. – Örülök, hogy így gondolod. Meglepetten pillantott rám. – Talán te nem így találod? Ajkamat az ajkához nyomtam, és éhes csókkal nyelvemet a nyelvéhez érintettem, hogy újra megízleljem és érezhessem forróságát. Karommal átfogtam a derekát, és az ölembe húztam. Hosszú, édes percek után hátrahúzódott és megszólalt. – Emlékeim szerint valaki vezeti ezt az autót – suttogta. Elvigyorodtam. – Zavarban vagy, vagy esetleg félsz, hogy a sofőr felizgul attól, hogy a barátnőmmel csókolózom? Bólintott. – Egy kicsit mind a kettő… – Angyal… Hozzá kell szoknod, hogy kívánom, hogy a kezemmel és az ajkammal is megérintselek. Nehéz visszafognom magamat. És megmondom neked, nem érdekel, ki néz minket, és mit gondol. Félénk mosoly kerekedett csókjaimtól duzzadt ajkain. – Akkor legalább hadd kérjem, hogy kissé fogjuk vissza magunkat, és hogy inkább apró léptekkel haladjunk afelé, hogy a nagyközönség előtt smacizunk. Felnevettem. – Hát persze – arccsontját simogattam a hüvelykujjammal. – Soha nem szeretném, hogy olyasmit tégy,

amitől kényelmetlenül érzed magad. Próbálom visszafogni magam. – Mmmm, az én hősöm! – mondta, és megcsókolt újra. Már épphogy kezdtünk belemelegedni a dologba, amikor a kocsi lehúzódott, és befékezett a stúdió előtt. – Készen állsz a közös zenélésre? – kérdeztem. – Amennyire lehetséges, igen, azt hiszem. – Minden rendben lesz – mondtam nevetve. Kisegítettem Abbyt az autóból, és bementünk. A Pinpoint Productions kisebb stúdió volt, mint amiben a fiúkkal általában fel szoktuk venni a dalokat, de a hely bensőséges hangulata és a csapat miatt nagyon szerettem itt lenni. Gio, a vezető producer kijött az irodából, és kezet fogott velem. – Örülök, hogy látlak, Jake. – Én is örülök. Ő itt Abby Renard. Ő énekli velem a duettet. – Örvendek – mondta Gio. Abby elmosolyodott. – Én is örvendek. – Be vagyunk sózva, és igazán nagy megtiszteltetésnek vesszük, hogy minket kérsz meg, hogy összevágjuk az első duettedet. A zene, amit tegnap csináltatok a srácokkal a dalhoz, elképesztő volt. – Köszi. Gio ránk nézett. – Szóval ki szeretne elsőnek menni? Felkuncogtam. – Mondanám, hogy Abby menjen előre, és legyen rajta túl, mivel elég ideges, de azt hiszem, jobb, ha én megyek elsőnek. Abby bőszen és idegesen bólogatott. – Igen. Te mész elsőnek. Megfogtam a kezét, és bátorítóan megszorítottam, miközben Gio előrement a hangstúdió termébe. – Ülj le itt – mutattam egy székre a hangfalnál. – Köszi – motyogta, és leült. Tágra nyílt szemeiből láttam, hogy minden mozdulatot és részletet

alaposan megfigyel maga körül. Bementem a felvevőterembe, és becsuktam az ajtót. Felvettem a fejhallgatót, és intettem Abbynek. Elmosolyodott, és visszaintett. A dalszöveg ott volt ugyan előttem, de nem volt rá szükségem: cikornyás betűkkel vésődött az agyamba. Gio hangját hallottam a fejhallgatón át. – Oké, Jake. Kezdjük az első próbát. – Remekül hangzik! A dal első néhány hangja felcsendült a fülemben, és énekelni kezdtem. Behunytam a szememet, és csak a dalban szereplő érzelmekre koncentráltam, teljesen beleéltem magam. Amikor a szám véget ért, kinyitottam a szememet, és láttam, hogy Abby a könnyeit törölgeti. – Jó, mi? – viccelődtem. Bólintott, Gio pedig feltartotta a hüvelykujját. Ismét megszólalt. – Frankó volt, Jake! Jó volt, de azért egy felvétel nem elég. Próbáljuk meg még egyszer. – Rendben, nem gond. Még vagy tíz felvételt készítettek velem, hogy biztosan olyan legyen, amilyennek szeretnénk. Amikor végeztem, kiléptem a teremből és Abby várakozó karjaiba vetettem magamat. – Csodálatos volt! – kiáltotta! – Köszi, Angyal. A tied is biztosan az lesz. – Jaj, kétlem – mondta. – Ugyan! Menj be, és csak tökösen, ahogy szoktál, rendben? – kétkedő tekintetét látva hozzátettem. – Itt leszek, jó? Bólintott, aztán belépett a terembe, és az ajtó becsukódott mögötte. Néztem, ahogyan a mikrofon melletti fejhallgatóért nyúl. Remegő kézzel felvette. Az üvegen át biztató mosolyt vetettem felé, és a hüvelykujjamat feltartva jeleztem, hogy minden rendben lesz. Bólintott, és a pillantását a dalszövegre irányította. – Oké, Abby, kezdjük az első felvételt – mondta Gio. – Rendben – felelte vékony, ideges hangon. A zene megszólalt a fülkében, de Abby inkább úgy nézett ki, mint aki hányni fog, nem pedig énekelni. Jól kezdte, de amikor egy oktávval feljebb kellett volna énekelni, elvétette a hangot. – Elnézést – motyogta zavartan.

– Semmi gond. Próbáljuk újra! A második és harmadik kísérlet még rosszabbul ment. Az üvegen át is láttam, hogy a szemében könnyek csillogtak. Előrehajoltam, és megkopogtattam Gio vállát. – Egy pillanat. Hadd próbáljak meg valamit. Beléptem az ajtón át a terembe. Abby levette a fejhallgatót. – Sajnálom, Jake. Nem tudom, mi a gond. Azt hittem, meg tudom csinálni. Sajnálom… – Nem állunk le. Meglepetten nézett. – Nem? – Ó, bizony hogy nem. Most pedig a szart is ki fogod magadból énekelni, mert én tudom, hogy meg tudod csinálni, és felvesszük ezt a dalt együtt. Elsápadtan mondta: – De nem tudom megcsinálni! Hallottál az előbb. Borzalmas vagyok. Valaki mást kell találnod. A kezembe vettem az arcát. – Hol van az a tökös Abby, akit én ismerek, és aki – mint ahogy velem kapcsolatban is fogalmaztál – „először üt, aztán kérdez”? – Vállat vont, én pedig a fejemet csóváltam. – Az az Abby, akit én ismerek, most nem esne össze, hanem torkaszakadtáig énekelné a dalt tökéletesen, úgy, ahogyan tudom, hogy el tudja énekelni. – Tényleg ennyire hiszel bennem? – Igen. Mély lélegzetet vett. – Jó. Megcsinálom. Elmosolyodtam. – Örülök. Megfogtam a kezét, és megszorítottam. – Én pedig itt maradok veled, amíg énekelsz. Céltudatos tekintet jelent meg a szemében, ami egyszerre volt édes és szexi.

– Oké. Csináljuk! Felmutattam a hüvelykujjamat Giónak. A zene elkezdődött, Abby tekintete pedig egybeforrt az enyémmel. Még csak le sem pillantott a dalszövegre, hanem kiénekelte a szívét nekem. Csakis nekem. Amikor befejezte, hitetlenkedve pislogtam. – Szent szar, Angyal! Asszem, megcsináltad. Elmosolyodott. – Gondolod? Mind a ketten Gióra néztünk, aki kezével jelezte, hogy tökéletes volt. A mikrofonhoz hajolt. – Fantasztikus volt, de a biztonság kedvéért csináljunk még párat. Abby egyetértően bólintott. – Szerinted tudsz ennél jobbat? – kérdeztem. – Az biztos, hogy meg tudom próbálni – felelte. Még öt próba után a stúdióban maradtunk, és hallgattuk, hogyan rakják egybe a kettőnk vokálját. – Ez a toplista élén lesz – mondta Gio vigyorogva. – Sosem kételkedtem efelől – feleltem. Abby nagy szemekkel nézett. – Ha a legelső dalom egyből vezetné a toplistákat, az csodálatos lenne! Gio mosolygott. – Csak várj, míg meghallják. A nép meg fog őrülni érte, főleg hogy Jake duettezik. Soha nem csinált még ilyet. Ehhez hozzájönnek az érzelmek, és bumm, színarany cucc! Abby felsikoltva előadta öröm- és győzelmi táncát a stúdió körül, a karjaimba ugrott, derekam köré fonva a lábait. Aztán forró, hosszúra nyúlt csókot adott Gio előtt. Ez volt az a pillanat, amikor éreztem, hogy rohadtul, teljes szívemmel szeretem Abby Renardot. *** Amikor végeztünk a stúdióban, visszamentünk a hotelbe, hogy egy késői reggelire csatlakozzunk a többiekhez. Amikor leültünk, Brayden megszólalt: – Vártunk a rendeléssel, amíg megérkeztek.

– Ó, ez nagyon kedves tőletek, köszönjük – felelte Abby. Amikor mindannyian rendeltünk, a többiek arról érdeklődtek, hogy ment a felvétel. Széles mozdulatok kíséretében Abby minden részletet leírva – beleértve a kiborulását is – elmesélte, mi történt. Büszkeséget éreztem a szívemben, amikor elmondta, hogyan segítettem legyőzni a lámpalázát. Odahajoltam hozzá, és megcsókoltam. – Egyedül is csodálatos voltál. Én nem csináltam semmit. – Mindent te csináltál – vitatkozott. AJ a szemeit forgatta. – Öcsém… Srácok, túl sok itt a nyál – morogta. – Csak féltékeny vagy. – Mindegy – morogta, és Jude-ot az ölébe emelte. Végre kihozták az ételt. Amint elfogyasztottuk a reggelit, láttam, hogy Abby sóvárgóan nézi Lilyt és Braydent. A kis Melody hangosan szuszogott Lily vállán, míg Brayden az orrával simogatta Lily nyakát, és halkan suttogott hozzá. Lily behunyta a szemét, és őszintén elmosolyodott. Úgy tűnt, Abby irigykedett, mert a tökéletes rocksztárcsalád képét látta maga előtt. Amikor észrevette, hogy őt nézem, rám mosolygott. Braydenre és Lilyre mutatva megkérdezte: – Mindig ilyenek? Felkuncogtam. – Igencsak. A turné alatt nem tudnak sok időt egymással tölteni. Amikor végre találkoznak, úgy viselkednek, mint két hormontúltengéses tinédzser. – De annyira szerelmesek! – suttogta, és nézte, ahogy Brayden megsimogatta Lily arcát. Ajkát biggyesztve megszólalt: – Szegények! Fogadok, hogy nem tudnak túl sokat kettesben lenni a gyerekek miatt. – Nekem úgy tűnik, elvannak, méghozzá elég nyálasan – mondtam vállat vonva. A keze a combom felső részét simogatta, majdnem kiugrottam a székből. – Jake, ha megkérnélek egy nagy szívességre, megtennéd? A szívem nagyot dobbant a mellkasomban. – Csak nem arra célzol, hogy ez a látvány felizgatott, és szeretnéd, ha felmennénk a szobába?

– Nem éppen! – kiáltotta. Felnevettem a tiltakozásán. – Oké, akkor mi az? Rám pillantott. – Segítenél nekem vigyázni Jude-ra és Melodyra? – Ugye csak viccelsz? Finoman a fejét rázta. – Így egész nap együtt tudnának lenni, csak kettesben. Ha akarják, még alhatok is a szobájukban, így ők megkaphatják az enyémet. És így egy teljes napot csak romantikázhatnának. Karba tettem a kezemet, és megkérdeztem. – Jó, de ehhez én miért kellek? Kék szeme összeszűkült, és innen tudtam, hogy bajban vagyok. – Csak azt gondoltam, hogy talán most az egyszer nem akarsz a szokásos önző seggfejként viselkedni, hanem szeretnél segíteni nekem, meg annak a srácnak, aki szinte a testvéred. Védekezően felemeltem a kezemet. – Jó, jó! Szeretném veled tölteni a napot úgy, hogy mi vigyázunk Bray gyerekeire. Abby szája szélében mosoly bujkált. – Azért próbálj meg kicsit lelkesebbnek látszani! – mondta szkeptikusan. Műmosolyt erőltettem az arcomra. – Ó, hát baromira odáig vagyok az ötletért! Nem látod? Rám mosolygott. – Micsoda öntelt alak! – A combomat lapogatva hozzátette: – Na, most gyere, és mondjuk el a jó hírt Braydenéknek.

16. fejezet Abby Brayden és Lily nagyon megörült az ajánlatunknak. Egy órába telt nekik, mire mindent összeszedtek a gyerekeknek, amire úgy gondolták, hogy egész nap és este szükségük lehet majd. Aztán elvittük Lily kocsiját, és négyesben az Atlanta Állatkertbe mentünk, utána pedig az Akváriumba. Sötét napszemüvegével és baseballsapkájával Jake a lehető legjobban próbált beolvadni a tömegbe és nem felhívni magára a figyelmet. Én Melodyt toltam a babakocsiban, ő pedig Jude-ot vitte a nyakában. Úgy néztünk ki, mint egy fiatal család, így senki sem állt meg mellettünk, hogy megnézzen minket, vagy megkérdezze, hogy tényleg a híres rockzenész van-e közöttük. Megnéztünk minden állatot, aztán visszamentünk a hotelbe, hogy lefektessük Melodyt. – A nagyfiúk nem fekszenek le – ellenkezett Jude, amikor azt javasoltam, hogy pihenjen le ő is. – Gyere, kisember. Elmegyünk úszni, amíg a lányok pihennek. Jude örömében felsikított, és a hálószobába rohant. Felsegítettem rá a fürdőnadrágot és a karúszókat, Jake pedig kölcsönvette Brayden egyik fürdőnadrágját. Amikor kijött a fürdőszobából, meztelen mellkasa és kidolgozott izmai láttán elállt a lélegzetem. Orrán lejjebb tolta a napszemüveget, és kéjesen elvigyorodott. – Le vagy nyűgözve, Angyal? A szememet forgattam. – Mért kell mindig ilyen nagyképűnek lenned? A karjaiba húzott. – És neked miért kell mindig elnyomni az érzéseidet, ha rólam van szó? – Semmit sem nyomok el, amikor azt mondom, hogy az arroganciádnak mindig sikerül tönkretennie a pillanatokat. Jake keze lejjebb csúszott, és kezét a fenekemre csúsztatta. – Ó, gyerünk, bébi! Minden pillanatban az őrületbe kergetsz, annyira vágyom rád! Nem tudnád csak egyszerűen elismerni, hogy egyszer az életben kivert a szukagörcs attól, hogy megláttál? A számba haraptam, hogy visszatartsam a nevetést. – Szukagörcs?

Elmosolyodott. – Aha, szukagörcs. – Nem, nem vert ki a szukagörcs attól, hogy láttalak, de felizgatott, rendben? Jake felemelt és körbeforgatott. – Végre bevallottad! Ajka elkapkodott, sebtiben váltott csókban találkozott az enyémmel, hiszen mind a ketten tudtuk, hogy Jude bármelyik pillanatban kijöhet a szobából. Puha kis csókokat lehelt végig a számtól a fülemig, majd azt súgta: – Azt hiszem, csak be kell vetnem a tudásomat, hogy tényleg rád jöjjön a szukagörcs. Felnevettem. – Aha, hát persze! Jude megjelent, és szétrebbentünk Jake-kel. Melodyt megetettem, aztán két órát aludt, addig pedig a testvéreimmel és a szüleimmel váltottam üzeneteket. Jake és Jude akkor ért vissza a szobába, amikor Melody felkelt. Mind a ketten farkaséhesek voltak, így a következő tennivalónk a vacsora volt. Csilis hot dogot és hamburgert ettünk Jake kedvenc atlantai éttermében, a The Varsityban. Amint lenyeltük az utolsó falatokat, Jude megkérdezte: – Anya és apa ma valahol máshol játszanak? Jake felkuncogott, én pedig szigorúan ránéztem, közben letöröltem Jude arcáról a ketchupfoltokat. – Igen, most csak ketten vannak, és olyasmiket csinálnak, mint amiket a nagyok szoktak. Ettől Jake újabb szórakozott horkantást hallatott. – Lehetetlen vagy! – suttogtam felé. Jude apró ajkát biggyesztette: – Én nem vagyok kicsi! Én is tudok olyat csinálni, mint amilyet a nagyok szoktak. – Bocs, kisember, de te még nemigen állsz készen arra, amit anya és apa most csinál – jelentette ki Jake. Jude duzzogva tette karba a kezét. – Ne aggódj – fordultam hozzá mosolyogva. – Jake bácsi sem elég nagyfiú még ahhoz, hogy azt csinálja, amit anya és apa csinál.

Jake egy maroknyi sült krumplit tömött a szájába, és közben mormogta: – Ugyan, kérlek. Már milliószor csináltam. Inkább Abby néninek kéne kicsit felengednie. Rám kacsintott, mire hozzávágtam egy koszos szalvétát. Ettől majdnem félrenyelte a sült krumplit. *** Már nyolc óra elmúlt, amikor visszaértünk a hotelbe. Jake ásítva rogyott a kanapéra. – Megetetnéd Melodyt, amíg én megfürdetem Jude-ot? Bólintott, és átvette a kezemből a már majdnem alvó csöppséget. Betereltem Jude-ot a fürdőszobába. Gyorsan lefürdettem, ráadtam a pizsamát, és olvastam egy esti mesét. Amikor a mese véget ért, láttam, hogy Jude szemei elnehezülnek, de még mindig ébren volt. – Énekelj nekem, Abby néni. – Hm, jó. Gondolkodtam, mit is énekeljek, aztán eszembe jutott az az altatódal, amit anya énekelt nekem mindig. Erre végül elaludt, én pedig óvatosan felálltam az ágyról. Becsuktam a hálószoba ajtaját magam mögött, és meglepetésemre a nappaliban is sötétség honolt. Csak a tévéképernyő villódzása világította meg az utat a kanapéhoz. Már majdnem odaértem, de megálltam egy pillanatra, hogy gyönyörködjek az elém táruló látványban. Jake félmeztelenül, háton fekve aludt, Melody pedig hangosan szuszogott a mellkasán. Kezemet a pólómra szorítottam a szívem felett. Teljesen elérzékenyültem Jake és a baba láttán. Mélyet lélegeztem, és odamentem a kanapéhoz. Óvatosan felvettem Melodyt. Jake szeme az aprócska súly hiányát megérezve azonnal felpattant. – Az ágyába teszem – suttogtam. – Rendben – felelte, és felült a kanapén. Melodyt az összecsukható kiságyba fektettem, és betakargattam. A bőröndömből kivettem egy cicanadrágot és egy pólót, aztán bementem a fürdőszobába átöltözni. Amikor kész lettem, még egyszer bekukkantottam a gyerekekhez a hálószobába, aztán kimentem. Jake a kanapén ült, kezében a távirányítóval. Rajtakapott, ahogy meztelen felsőtestét bámulom, és szerényen elmosolyodott. – Melody lehányt. – Ó, értem – feleltem, és leültem mellé. – Jude alszik?

– Ühüm – próbáltam leküzdeni az álmodozó mosolyt. – Végül álomba énekeltem. Jake felkuncogott. – Nem létezik, hogy az a gyerek ne rocksztár legyen majd, mint az apja. – Igazad van. Imádja a zenét. Jake ásítva odafordult hozzám. – Nem gondoltam volna, hogy két gyerek ennyire le tud fárasztani. Felnevettem. – Bizony ám, pedig ők még jó gyerekek. – Ó, igen, Bray elég szerencsés fickó. Annyira komolyan nézett rám, hogy gyorsan elfordítottam a fejemet. A tévéképernyőt látva elfintorodtam. – Most komolyan a Sport Centrumot kell nézni? Jake felhorkantott. – Ha azt hiszed, hogy valami nyálas romantikus filmet fogunk nézni, akkor nagyon tévedsz. – Akkor legalább hadd nézzem meg, mi más megy még – javasoltam, és a távirányító után nyúltam. – Na, nem. Amikor megpróbáltam elvenni tőle a kapcsolót, az kirepült a kezéből, át a nappalin, végül a padlóra esett. Egy másodperc erejéig egymásra néztünk, aztán egyszerre ugrottunk utána. Egymást félretolva dulakodtunk, igyekeztünk mindketten megkaparintani a távirányítót, végül sikerült megragadnom. – Hurrá!! Csak rövid győzelem volt, mert Jake a hátamra fordított. Lovagló ülésben ült rajtam, a karjaimat a fejem fölé a földre szegezte. – Csak ne olyan hevesen! Pimasz mosollyal nézett rám. Próbáltam kiszabadítani magamat alóla. – Engedj el, seggfej!

– Ó, milyen kis vadmacska vagy, ha dühbe gurulsz! – Ne akard, hogy megint tökön rúgjalak! – fenyegetőztem. A legelső találkozásunk emlékétől összekapcsolódott a tekintetünk, és egy pillanatra elfeledkeztünk a távirányítóról. Lehajolt, ajkaival ajkaimat simogatta. Kinyújtottam a nyakamat, hogy jobban elérjem őt. Minél szorosabban tapadtunk egymáshoz, Jake annál lázasabban csókolt. Keze elengedte a karomat, és lejjebb vándorolt, megérintve a mellemet. A pólómon át simogatta, én pedig felnyögtem a gyönyörtől. Száját elhúzva a számtól zihálva mondta a nevemet. – Abby… – Mi az? – kérdeztem, és közben végigfuttattam a kezemet a haján. Aggodalmasan pillantott rám. – Biztos vagy ebben? – Azért kérded, mert Brayden gyerekei itt vannak a szomszéd szobában? Jake nevetett. – Igen, már önmagában ez is elég lohasztó, de én inkább rád gondoltam. – Olyan vágyakozással teli pillantással nézett, hogy beleremegtem. – Melletted egyszerűen nem bírok magammal. Annyira kívánlak, hogy legszívesebben felfalnálak. Csak attól félek, hogy ez túl gyors vagy túl korai neked. A szívem majd kiugrott örömömben, amiért ennyire aggódik értem. Tényleg meg akarta nekem adni azt az időt és azt a teret, amire szükségem lehet, és ettől csak még jobban kívántam. Megmoccant, mintha el akart volna húzódni tőlem, de én nem engedhettem el. Majdnem huszonkét éves vagyok, és szeretnék a hotelszoba padlóján hancúrozni azzal a fiúval, akit szeretek. – Ne! – kiáltottam, és megragadtam a vállát. Meglepetten nézett rám. – Akarom. Akarlak téged. – Aztán hozzátettem: – Csak nem a teljes dolgot. – Komolyan mondod? – kérdezte, és maga felé fordította az arcomat, hogy a szemébe nézzek. – Igen – suttogtam. – Hála istennek! – nyögte, és megcsókolt. Lázasan csókolva levette rólam a pólót, aztán karját a hátam mögé téve laza csuklómozdulattal kikapcsolta a melltartómat, és levette rólam. – Szép munka – vetettem közbe zihálva.

Elvigyorodott. – Nem egyszerű, de van benne gyakorlatom. A mellkasára csaptam. – Ne kérkedj nekem a korábbi hódításaiddal! – Bocsánat. Ahogy a keze most először érintette meg csupasz keblemet, felnyögtem. – Ha azt mondanám, hogy az egész világon te vagy az egyetlen nő, akit meg akarok hódítani, akkor javítok a helyzeten? – Talán – suttogtam. Hüvelykujjával megérintette a mellbimbómat. A puszta érintésétől megkeményedett, és lábam között égő fájdalmat éreztem. Jake pillantása végigsiklott a kebleimen. – Istenem… Gyönyörűek! És igaziak! Felnevettem a kijelentésre. – Ezt most meg kéne köszönnöm? – Bocsánat a bunkó megjegyzésért, csak egyszerűen te annyira tökéletes vagy mindenütt, beleértve a cicidet is. Szájával a mellbimbómat fujkálta, és ahogy forró, csiklandozó leheletét megéreztem a mellemen, begörbítettem a hátamat, jelezve, hogy ne kínozzon. Engedelmeskedett, és szívogatni kezdte a mellbimbómat. – Ó, Jake – motyogtam. Olyan érzés volt, amilyet el sem tudtam képzelni korábban. Miközben szájával szívogatta az egyik mellemet, a másikat a kezével masszírozta. Nyögések szakadtak fel belőlem, egyszerűen túl jó érzés volt ahhoz, hogy csendben maradjak. Még mindig a melleimet becézgette, én széttártam a combjaimat, hogy szorosabban egymásba tudjunk kapaszkodni. Csípőm akaratlanul is az ő csípőjéhez tapadt, és éreztem a nadrágjában dagadó és lüktető ágyékát. Magához szorított, és én felkiáltottam. Fogával harapdálta a mellbimbómat, és hozzám dörzsölte ágyékát. – Mmmm – nyögdécseltem élvezettel, és jobbról balra forgattam a fejem. Az ő ritmusában mozgattam a csípőmet, és a lábam közt egyre nagyobb nyomást éreztem, ahogy egymásnak dörzsölődtünk. Az ajkamba haraptam, hogy elnyomjam a kiáltásaimat. Ha már ez ennyire jó érzés, akkor milyen lehet majd, ha megérint vagy a szájával ér hozzám?

A csípőink súrlódásától teljesen megvadultam, még többet akartam. – Jake – suttogtam. Felemelte a fejét. – Mit szeretnél, Angyal? – kérdezte rekedt hangon. – Érints meg. – Biztos vagy benne? Bólintottam. – Igen. Kérlek! Lemászott rólam, egyik kezével elengedte a mellemet és elindult a hasamon lefelé. Amikor a nadrágom korcához ért, nagy levegőt vettem. Kézfeje kínozva csiklandozta a hasamat, és nem bírtam tovább, csípőmet felkínáltam neki. Ajkába harapott. – Volt már valaki, aki…? Elpirultam. – Nem. Öntelt, pimasz mosoly jelent meg az arcán, én pedig felpofoztam. – Mi van? – Az a győzelmi, bunkó pillantás az arcodon attól, hogy te szakítod át a célszalagot… Elvigyorodott. – Bocsánat, de ez nekem is új. Tudod, hogy valakinek én legyek az első. – Ujjai a hasamat csiklandozták. – Te már megérintetted magadat? – Mi ez a kihallgatás? Csak csináld már! – kiáltottam. Jake tágra nyílt szemekkel nézett. – Cssss, felébreszted Jude-ot és Melodyt. Elszégyelltem magam, és a kezembe temettem az arcomat. – Akkor most igen vagy nem? Rápillantottam az ujjaim közt.

– Igen – suttogtam. Vallomásomtól felnyögött. – Ó, Angyal – suttogta, és a bugyim alá nyúlt. Ujjai végigsimítottak rajtam, és én kéjesen felnyögtem. Jake nagy levegőt vett. – És amikor így magadhoz nyúltál, akkor elélveztél? Habár kicsit zavarban voltam, ideges is, és picit dühös is a kérdésétől, mégis válaszoltam. – Ühüm. Lehunyta a szemét. – Teljesen megőrjítesz. – Hát én is ugyanezt mondhatom arról, amit csinálsz. Felnevetett, és kinyitotta a szemét. – Tudom – a szemembe nézett, és láttam a benne csillogó vágy tüzét. – Talán abba kéne hagynom a kérdezősködést, és inkább meg kéne csókoljalak, hm? – Igen. Nyelvét a számba dugta, aztán kihúzta, ujjai becsusszantak a lábam közé. Amint elérte a legérzékenyebb pontot, megint felnyögtem. A kezének feszítve mozgatni kezdtem a csípőmet, ahogyan nőttőn-nőtt a nyomás. Homlokomon izzadságcseppek gyöngyöztek. Soha semmi nem volt még ilyen jó. Jake óvatosan belém csúsztatta az ujját, és amikor ki-be mozgatta, már túlléptem a határt. – Jake! Ó, igen! Jake! – kiáltottam, és csípőmet szorosan az ujjaira zártam. Amikor végül magamhoz tértem, Jake bámult le rám. – Őrülten szexi vagy, amikor elélvezel. Alig kaptam levegőt. – Ezt jó tudni – hebegtem. Pajkosan nézett rám. – Nagyon tetszett, ahogy a nevemet mondtad. Rohadtul szexi volt! – térdre ereszkedett, és a nadrágom csípőrészéhez nyúlt. – Akarod, hogy megint elélvezz? – Minden lánnyal így el szoktál beszélgetni? Elkezdte lehúzni a nadrágomat, majd megállt.

– Nem tetszik? – Nem, csak… Elfintorodott. – Nem túl romantikus, igaz? A fejemet ráztam. – Nem, nem igazán. Felsóhajtott. – Ez most mind új nekem, Angyal. Nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy úgy szeretkezzek, hogy érzelmek is vannak a háttérben. Csak kefélni szoktam, aztán kész! Elfintorodtam: – Sajnálom, nem szeretném, ha panaszkodásnak tűnne. Élveztem, egyértelműen, csak… – Nem, teljesen értem! Jobbat érdemelsz, Angyal. Te nekem, annak az embernek, aki a legkevesebbet érdemli a világon, a legcsodásabb és legszentebb első alkalmakat adod. A fejemet ráztam. – Az enyém, és én azt akarom, hogy a tiéd legyen. Összeráncolta a homlokát. – Még egy hotelszoba padlóján is? – Ha veled lehetséges, akkor igen. És még a mocskos száddal is! Felnyögött. Amint levette a nadrágomat, nedves csókokat nyomott a behajlított térdemre egészen a combomig. A szája egy pillanatra végigsöpört a középső részemen és a fehérneműmön, aztán a másik combomat csókolta végig. – Jake – könyörögtem. – Csss – suttogta. Ujjai lassan végigsiklottak a fehérneműm felső részén. Az alsó ajkamba haraptam, míg végül megragadta a bugyit, és lehúzta rólam. Lepillantott rám, erre hirtelen nagyon gyámoltalannak és védtelennek éreztem magam, összezártam a térdeimet. Jake megrázta a fejét. – Hadd lássalak, gyönyörűm – mondta, és szétnyitotta a lábaimat. Ezúttal nem kínzott tovább a combom kényeztetésével. A szájával puha csókot hintett a középső részemre. Jake forró levegőt fújt a

már így is égő csiklómra, én pedig mély levegőt vettem. Behunytam a szemem. – Jake – suttogtam. Jake nyelve ide-oda cikázott a szeméremajkak közt, és felsikoltottam. Szívogatni és nyalni kezdett, arcomat forróság öntötte el, ami átjárta aztán az egész testemet. Úgy éreztem, mintha tűz lángjai nyaldosnának. Az egész testem csillogott az izzadságtól, csípőmet Jake szájához nyomtam. A hajába markoltam, ő pedig két ujját belém csúsztatta, és ide-oda forgatta bennem. Aztán ki-be mozgatta őket, miközben nyalogatta és szívogatta a klitoriszomat. Nyöszörgésem és kéjes kiáltozásom megtöltötte a szobát, aztán végül megfeszültem, és ismét éreztem, ahogyan átlépem a határt. – Jake! – kiáltottam, és még utoljára felemeltem a csípőmet. A combjaim közül felnézett, és elvigyorodott. Hátravetettem a fejemet, és behunytam a szememet. – Wow… Felkuncogott, és rám feküdt. – Csak annyit tudsz mondani, hogy wow? Kezembe vettem a fejét. – Annyira jó volt, hogy a szavam is elállt. Érted? – Mmmm, ez tetszik. Ahogy rajtam feküdt, éreztem a kemény dudort a nadrágjában. Míg én kétszer is elmentem, neki még mindig szüksége volt egy kis figyelemre. Pillantásunk találkozott, amikor megérintettem az ágyékát. Kérdően nézett rám, és bólintottam. – Mutasd meg, mit kell tennem. Tiltakozás nélkül kigombolta a nadrágját, lehúzta a cipzárt. Felemelte a csípőjét, és lehúzta a nadrágját a térdéig. Pillantásom egyből az ágaskodó hímtagjára esett. Kezemet a kezébe vette, és hímvesszőjére kulcsolta. Aztán rátette a kezét a kezemre. Lassan mozgatta fel és le. – Így? – Igen… de kicsit gyorsabban – suttogta remegő lélegzettel. Gyorsabban kezdtem mozgatni a kezemet, és felsóhajtott. – Ó, Angyal, nagyon jó! – őrült, éhes csókkal illettem. Tetszett, hogy kéjes nyögés a válasz arra, amit csinálok. Hosszú mozdulataimmal együtt mozgatta a csípőjét.

– Ah, bassza meg, igen! – motyogta, aztán megremegett, és elélvezett, forró, ragacsos folyadékot spriccelve a kezemre és a hasára. – Ö… mit csinálok…? Elmosolyodott, felállt, és néhány szalvétát hozott a konyhából. Aztán megtörölte a kezemet és a hasát. Megpuszilta arcom mindkét oldalát, aztán a homlokomat és az ajkamat. – Angyal… Nagyon jó volt! – motyogta. Ekkor Jake elhúzta tőlem az arcát, és csalódottságomra megtapogatta a mellettünk lévő ruhahalmot. Elvigyorodott, visszaadta a bugyimat és a cicanadrágomat. – Kösz – mondtam. Arca elkomolyodott. – Nekem kellene megköszönnöm, hogy hagytad, hogy én legyek az első, aki ilyen élvezetben részesíthet. Nagy levegő szakadt ki belőlem. – Azt hiszem, ha így folytatjuk, talán még sok más téren is az első lehetsz. Amikor megértette, mire célzok, felnyögött és megcsókolt. Vad csókolózásba kezdtünk, amikor egy vékonyka hangot hallottam. – Abby néni? Elhúzódtam, és elmásztam Jake-től. Megfordultam, és észrevettem a kis Jude-ot az ajtóban. – I-igen, szívecském? – Rosszat álmodtam. Idefekszel mellém? – szipogta. – Persze hogy oda. Csak adj egy percet. Összeborzolt hajamat lesimítva felálltam, és otthagytam Jake-et a földön. Jude feltartotta a kezét, és felemeltem. Nyakamba temette arcát, aztán sírni kezdett. – Cssss, minden rendben. Csak egy rossz álom volt. Most már vége, itt vagyok veled. Lefektettem az ágyba, és lefeküdtem mellé. Közel húzódott hozzám, még mindig a könnyeivel küszködve. – Szeretnéd, hogy megint énekeljek neked?

– Kéééjlek – felelte könnyei mögül. Elénekeltem néhány dalt, és Jude elaludt. Elhúzódtam tőle, ránéztem Melodyra, és az ajtó felé indultam. Kinyitottam, de megdermedtem a döbbenettől. Jake sehol nem volt. Felkapcsoltam a villanyt, és körülnéztem a szobában. Elment. Az asztalhoz siettem, ahol a telefonom volt. Hüvelykujjamat a képernyőnek nyomtam, megnéztem, volt-e nem fogadott hívásom, vagy kaptam-e üzenetet. Egy darab sem volt. Elszorult a torkom, próbáltam a könnyeimet visszatartani. Miért ment el? Megkapta, amit akart, és lelécelt? Beleremegtem az érzésbe. Olyan volt, mint akit kihasználtak. Még mindig bíztam benne, ezért gyorsan írtam neki. Hol vagy? Pár perc múlva ismét írtam. Jake? Ide-oda mászkáltam a szobában, a válaszára várva, de nem történt semmi. Mint aki vereséget szenvedett, visszakullogtam a hálószobába, és bemásztam az ágyba. Most én húzódtam oda Jude-hoz vigasztalást keresve, miközben némán gördültek le arcomon a könnyek.

17. fejezet Jake Igazi seggfej voltam, egy címeres ökör, amiért otthagytam Abbyt. Erre már akkor rájöttem, amikor kiléptem az ajtón, és hagytam, hogy az becsukódjon mögöttem. Az érzés csak jobban felerősödött, ahogy a szobámba léptem és kibújtam a ruháimból. Anyaszült meztelenül hullottam az ágyamba, és arcomat a párnába temettem. Először is azért akartam távozni, mert halálra rémültem attól, hogy Jude megjelent az ajtóban. Nem tudtam, mennyit láthatott, és nem akartam, hogy Bray szétrúgja a seggemet, amiért megijesztettem a fiát azzal, hogy Abby épp engem kényeztetett. De aztán rájöttem, hogy igazából azért léptem le, mert megijedtem. Igen, nem tudtam, hogyan kezeljem az Abby iránti érzéseimet. Már a stúdióban tudtam, hogy szeretem, aztán mindehhez hozzáadódott a szex, és annyira padlót fogtam, hogy érzelmileg teljesen megsemmisültem. Úgyhogy azt tettem, amit minden ijedt férfi tesz. Elfutottam. Ettől pedig még nagyobb baromnak éreztem magamat, főleg akkor, amikor megkaptam a kérdő üzeneteit. Persze vissza kellett volna írnom neki azonnal, és azt hazudnom, hogy jól vagyok, vagy csak fáradt vagyok. De nem. Ennél nagyobb seggfej voltam, mert nemcsak nem válaszoltam neki, hanem fogtam magam, és kikapcsoltam a szaros telefont, mert gőzöm sem volt, hogy mégis mi a francot mondjak neki. És habár szellemileg és fizikailag ki voltam merülve, az álom messzire elkerült. Hajnali kettőkor kimásztam az ágyból, és fel-alá sétálgattam a szobában. Mindenféle gondolat cikázott sebesen a fejemben, miközben alig bírtam a lábamon állni. Nem lehetett már tovább tagadni. Igazán, teljes szívemmel szerelmes voltam Abbybe. De valahol mélyen tudtam a probléma gyökerét. Olyan lányba voltam szerelmes, aki túlságosan jó volt nekem. Abbynek odaadó szíve volt, és olyan tiszta, belső szépsége, amit nem érdemeltem meg, amit nincs jogom besározni vagy elpusztítani. Csak három hete ismertük egymást, de már így is túl sokszor sértettem meg a hülyeségeimmel. Magamat ismerve tudtam, hogy újra és újra csak megbántanám. Tisztességesebb lenne, ha elkerülném. Talán jobb lenne neki így hosszú távon. Sosem tudnám megadni neki azt, amit megérdemel. Ő a tündérmesék „boldogan éltek, míg meg nem haltak”szerű végét szeretné férjjel és gyerekekkel, én meg nem tudok arról szart se. Hajamat hátrasimítva arra gondoltam, reggel átmegyek hozzá, és elmondom neki, hogy bármi is volt köztünk, most már vége. De ha csak elképzeltem, hogy elsétálok tőle, égető fájdalmat éreztem a mellkasomban, és alig kaptam levegőt. Nem, nem tudom elhagyni őt, nagyon szeretem. Sosem szerettem így egyetlen lányt sem, és nem is tudtam elképzelni, hogy valaha bárkit is ennél jobban tudnék szeretni. Tudni akartam, hová vezet majd

ez az őrült dolog. Azt akartam, hogy minden lehetséges módon az enyém legyen. A rohadt életbe! Még azt is el tudtam képzelni, hogy egy hatalmas gyémántgyűrűt húzok majd az ujjára. Aztán belém hasított a gondolat, hogy talán már most is túlságosan elcsesztem, és elvesztettem őt. Úgy éreztem, összezárulnak körülöttem a falak. Magamra kapkodtam a ruháimat, és kiléptem a szobából. A szemben lévő ajtót bámultam. Lágyan bekopogtam. – Abby? – kérdeztem. Tudtam, hogy valószínűleg nem hall, ha a hálószobában van a gyerekekkel, de titokban azt reméltem, hogy hátha Melody éhes és felébredt, vagy valami hasonló dolog történik, amit a gyerekek szoktak csinálni. Kicsit hangosabban kopogtam, de semmi válasz nem volt. Kivettem a telefonomat a zsebemből. Bekapcsoltam. Egy rakás üzenetet küldtem, amiben leírtam, mennyire sajnálom, és hogy micsoda fasz voltam. Elküldtem az utolsó üzenetet. Angyal: itt vagyok az ajtó előtt, készen arra, hogy a megbocsátásodért könyörögjek. Ha ehhez le kell térdelnem egy kibaszott hotel folyosóján, akkor megteszem. Ennyire sajnálom, és ennyire sokat jelentesz nekem. Mindegyik olvasatlan és válasz nélkül maradt. Idegesen puffogva az előtérbe mentem a liftekhez. Időre volt szükségem, hogy kitisztítsam kicsit a fejemet, és erre nincs is alkalmasabb hely a második otthonomnál. Sétáltam néhány háztömbnyit, befogadva a látványt és a hangokat körülöttem. Atlanta nem New York, nem egy sosem alvó város nagy tömeggel, így nem kellett attól tartanom, hogy sok emberrel találkozom majd, akik felismernek. De mindegy is, hogy milyen messze mentem, a fejemben nem volt béke. Amikor visszaértem a hotelbe, már majdnem öt óra volt. Tudtam, hogy ha nem volna ilyen istentelen korán, Abbyhez rohannék a bocsánatáért esedezve. Az ágyba zuhantam, és elkövettem azt a hibát, hogy ránéztem a telefonomra. Abby minden üzenetet elolvasott, de egyre sem válaszolt. Könnyek égtek a szememben, igazi puncinak éreztem magam. Kimerültem a sírástól, nyughatatlan álomba merültem, és amikor a nap első borostyánsárga sugarai áthatoltak a redőny résein, felébredtem. A telefonomra néztem. Még mindig semmi válasz nem jött Abbytől. Felsóhajtottam, és kimásztam az ágyból. Gyorsan letusoltam, s közben újra és újra elismételtem, mit fogok mondani Abbynek. Tudtam, hogy hason csúszva kell majd bocsánatot kérnem, és mivel a szövegelésemmel már sokszor mindent elrontottam, most szerettem volna felkészült lenni. Kiléptem a tusolóból, a törülközőt derekam köré csavartam, és akkor kopogtak az ajtón. A szívem majd kiugrott, azt hittem, az én angyalom jött. – Angyal, én…

De nem Abby volt az, hanem Bree állt ott macskaszerű mosollyal az arcán. – Helló, bébi! – Mi a fenét csinálsz itt? – kérdeztem. Mókás kifejezés ült az arcán. – Miattad vagyok itt természetesen. Hát nem jövök mindig a koncertekre, hogy megadjam, amire az emberemnek szüksége van? – tekintete végigsiklott a félmeztelen alakomon. – Szuperül nézel ki ma reggel! Megcsókolt, én pedig hátrahúzódtam. – Nézd, Bree. Sajnálom, de köztünk már nincs semmi. Megremegett, és elsápadt az arca. – Valaki mással vagy, igaz? – Igen, de… Hunyorogva nézett. – Csak nem az a kis tipp-topp jókislány, akinek a nevét kiáltottad, amikor basztunk, ugye? Nedves hajamon végigsimítottam. – De igen. Úgyhogy tényleg menned kell. Bree elsápadt, és lépett egyet felém. – Kérlek, ne tedd ezt, Jake! Már olyan régóta vagyunk együtt! – Nagyon-nagyon sokszor szexeltünk, de semmi más nem volt köztünk. – Ez nem igaz! – kiáltotta. – De igen. Még mielőtt bármit is tehettem volna, rám vetődött, kezét a nyakam köré fonta, és a testembe kapaszkodott. Mivel az univerzum szeret velem baszakodni, ez éppen abban a szent pillanatban történt, amikor a szemben lévő ajtó kinyílt. Lily és Abby lépett be rajta. Bree karjaiban látva Abby döbbenten nézett, és meglepetésében szájához kapta a kezét. – Várj! Nem! Ez nem az, aminek látszik – kiáltottam.

Ahelyett, hogy elengedett volna, Bree csak még szorosabban kapaszkodott belém. Abby alig észrevehetően megrázta a fejét, aztán elindult a folyosón. – Abby! – kiáltottam. Próbáltam úrrá lenni a dühömön, és lefejtettem magamról Breet. – Szállj le rólam most azonnal, vagy kidobatlak! – Ne tedd ezt, Jake! Abby után rohantam. Végül a lifteknél értem utol. – Angyal, kérlek, hallgass meg. Semmi sem történt Breevel. Az életemre és az anyám életére esküszöm. Abby gyorsan megrázta a fejét. – Nem bírom tovább, Jake. Nem bírom tovább, hogy ide-oda taszigálsz az érzelmi éretlenséged miatt. Egyik percben otthagysz, és úgy érzem magam, mint akit kihasználtak, a másik pillanatban meg az exeddel talállak összefonódva. Nekem ez túl sok. – De most nem az volt, amit gondolsz! Bree jött ide hozzám, aztán megmondtam, hogy vége, ő meg rám vetette magát. – Abby szemében hitetlenkedés látszott, mire én idegesen felmordultam. – Egy pillanatra végiggondolnád, mégis mit láttál? Bree kétségbeesetten kapaszkodott belém, nem pedig fordítva. Hozzá se értem. A lift ajtaja kinyílt, ő pedig beszállt. – Kérlek, Angyal! Olvastad az üzeneteket. Tudod, mennyire rohadtul sajnálom. Kék szemében könnyek csillogtak. – Sajnos néha nem elég a sajnálat. – Ne tedd ezt! – könyörögtem. Állta a pillantásomat, míg be nem csukódtak az ajtók. – Bassza meg! – kiáltottam, és kezemmel erősen rávágtam a lift ajtajára. Egy férfi ment el mellettem, s a látványtól, amit nyújtottam, majdnem elnevette magát. Végül is egy szál törülközőben voltam. Amikor visszamentem a szobámba, Bree már nem volt ott. Becsuktam az ajtót, és a telefonom után nyúltam. Tudtam, hogy fel kell hívnom a másik nőt, akit szeretek, és tanácsot kell kérnem tőle. A második csörgésre felvette. – Anya… – Jacob, mi a baj?

– Szerelmes vagyok, és mindent elbasztam. Még csak le sem szidott, amiért így beszélek. – Ó, édesem… Mondd el, mi történt! Beavattam minden egyes részletbe. – Ha tényleg annyira szereted Abbyt, mint mondod, akkor muszáj harcolnod érte. Nem adhatod fel. – De mit tehetnék, hogy beszéljen velem? – Valami kedves dolgot kell tenned érte, hogy bebizonyítsd, mennyire szereted. – De mit? Anya felnevetett. – Édesem, én ezt nem tudhatom. Ezt neked kell kitalálnod. A te szívedből kell jönnie, nem az enyémből. – Nagyon köszönöm – morogtam. – Csak azt tudom mondani, hogy harcolj érte. Ne add fel addig, míg meg nem győzted, hogy beszéljen veled! – Jó. Így lesz. – Sok szerencsét, kicsim. – Köszönöm. Letettem a telefont, és a szobában körözve próbáltam kitalálni valami nagy dolgot. Végül felhívtam a helyi virágüzletet, és egy kisebb vagyont költöttem arra, hogy megvettem az összes rózsájukat, ami a boltban volt. Még ha kínos is volt, percekig gondolkoztam azon, mi álljon a kártyán. A fiúk írtak, hogy reggelizni mennek, így kelletlenül felöltöztem. Lementem a hotel éttermébe, ahol már vártak rám. Amikor leültem, AJ körülnézett az asztalnál. – Hol van Abby? Brayden felnevetett, aztán Lilyre kacsintott. – Ne mondd, hogy szüksége van egy nap regenerálódásra azok után, hogy vigyázott a kis ördögfiókákra. Megfordította Melodyt, és undorral nézett rám. – Nem, minden rendben volt a gyerekekkel.

Brayden meglepetten vonta fel a szemöldökét. – Akkor hol van? – Mért nem kérdezed meg Mr. Seggfejet ott? – csattant fel Lily. – Anya csúnya szót mondott – kiáltotta Jude Rhys ölében ülve. – Ööö, mit szólnál, ha dobnánk még egy kis pénzt abba a szökőkútba, hm? – javasolta Rhys. Amint elment mellettem, odasúgta: – De aztán hallani akarom az egész rohadt sztorit, ha visszajövök. Amikor Jude már hallótávolságon kívül volt, minden szem rám szegeződött. – Oké, elég erősen elcsesztem. Brayden aggodalmasan vonta fel a szemöldökét. – Talán kezdd az elejétől. A hajamba túrtam, és zihálva kapkodtam levegő után. – Nos… tegnap Abbyvel kicsit elragadott minket a hév. Brayden fojtott hangon megszólalt. – Mondd, hogy nem kapott rajta benneteket a fiam! – Istenem, dehogy! Már túl voltunk rajta, amikor rosszat álmodott, felébredt, és Abbyt kereste. Brayden felemelte a hangját. – Elmondanád, hogy pontosan mi történt? A székben fészkelődve folytattam. – Miután Abby lefektette a gyerekeket, kicsit… Jól éreztük magunkat. Amikor végeztünk, Jude felébredt és Abbyt kereste. Nagyon zavarba jöttem, hogy Jude majdnem rajtakapott minket, úgyhogy leléptem. Aztán nem írtam Abbynek, hogy megkérdezzem, mi van vele. – Ismétlem: egy seggfej vagy! – kiáltotta Lily. – Kicsim, kérlek – tiltakozott Brayden. – Na, ne mondd, hogy még véded! Brayden vadul rázta a fejét. – Persze hogy nem. Egyáltalán nem helyes, amit csinált. Ettől Abby olcsónak és kihasználtnak

érezhette magát. – Most már tudom – mondtam összerezzenve. – Akkora idióta vagy! – felelte Lily. – Sajnálom, jó? Nekem teljesen új ez az egész kapcsolatdolog. Egyértelmű volt, hogy valamit el fogok baszni. Lily elkeseredetten felsóhajtott. – Most pedig mondd el, még mi történt! AJ sötét szeme hitetlenkedve bámult. – Van tovább is? – Sajnos igen – majd elmeséltem, hogy felbukkant Bree, és Abby látta, ahogy megölel. – Mindenható Isten! Jake, szerintem neked tehetséged van ahhoz, hogy elbaszd a dolgokat – töprengett Brayden. – Na ne mondd! – intettem le sajnálkozva. – Valahogy helyre kell hoznod, haver – javasolta AJ. – Próbáltam. Most költöttem egy vagyont több tucat rózsára, és elküldtem neki. Még mindig nem beszél velem. Az állát vakargatva AJ hozzátette: – Jó, szóval valami nagyobb dolog kéne, mint a virág – Lilyre nézett. – Te nő vagy. Mit kéne tennie? Lily a szemét forgatta, aztán átadta Melodyt Braydennek, és odaült mellém. – Jake, idestova nyolc éve ismerlek, és ez idő alatt általában nagyon felháborítónak tartottam, ahogyan a nőkkel bánsz. – Kösz a szentbeszédet – motyogtam. Feltartotta a kezét. – Hadd fejezzem be! – Jó. – Még ha eléggé fasz is voltál, tudom, hogy nagyon kedveled Abbyt. Még sosem láttalak így viselkedni egy lánnyal – egyetértően bólintottam. – Megkockáztatom, hogy e röpke három hét alatt

teljesen beleszerettél. – Nagyot nyeltem a három vizslató pillantás alatt. – Tudom, hogy gyors volt a tempó, de tényleg szerelmes lettem belé. És igen. Szeretem szeretni. Szeretem őt. Lily szeme bepárásodott, Brayden pedig tátott szájjal, döbbenten kérdezte: – Komolyan, haver? – Igen… Komolyan. – Mondtad már neki? – kérdezte AJ. – Nem. Még nem. – Akkor el kell neki mondanod – jelentette ki Lily. – Na, igen, szeretném is, de jelenleg nem beszél velem. AJ megrázta a fejét. – Na, épp ezért kell valami kurva nagy dolgot csinálnod érte, hogy lássa a fényt! – Na és mit javasolsz, Mr. Latin Szerető? Felviszem a színpadra, és énekelek neki arról, hogy mennyire szeretem? Lily hangos levegővételére AJ meredten nézett. Amikor Braydenre pillantottam, elvigyorodott. – Pontosan ezt kell tenned! AJ és Lily is egyetértően bólintott. – Mint amikor felhívunk egy rajongót, csak most őt viszem a színpadra? AJ csettintett az ujjaival. – Naná! – Ez prímán hangzik, csak hogy a fenébe viszem el a koncertre? Nem veszi fel, ha hívom, nem reagál az üzeneteimre, és még csak az ajtó felé sem néz. Lily a kezébe vette a kezemet. – Ezt bízd rám! Egy pillanatra nem feleltem. Azon gondolkodtam, hogyan tegyem ezt az estét a lehető legcsodálatosabbá Abbynek. Aztán beugrott.

– Lily, elvinnéd Abbyt vásárolni, amíg mi a próbán vagyunk? – Szeretnéd, hogy kicsit eltereljem a figyelmét arról, ami történt? – Nem, csak szeretném, ha fehér ruha lenne rajta, mint amikor először találkoztunk. Lily arckifejezése megenyhült. – Ó, Jake! Ez nagyon kedves és romantikus. Elvigyorodtam. – Köszönöm. Örülök, hogy bizalmat szavaztál nekem. – Aztán Brayhez és AJ-hez fordultam: – Szükség lesz még egy kis próbára, mert még egy dalt hozzá szeretnék adni a listához. – Nem a szokásos lesz? – kérdezte AJ. – Nem. Ennek teljesen másnak és különlegesnek kell lennie Abbyért. Brayden rám pillantott. – És mégis melyik dalt szeretnéd előadni? – Ez meglepetés, majd a próbán megtudjátok! – jelentettem ki titokzatosan.

18. fejezet Abby Ahogy próbáltam lépést tartani Lilyvel, fehér sifonruhám fodra ide-oda örvénylett a lábaim közt. A fülemet bántotta a tömeg hatalmas zsivaja a Vindicatedre, miközben jobbról-balról kerülgettük a Philips Arena színfala mögött összegyűlt háttérmunkások népes seregét. Lily néha-néha hátrapillantott a válla felett, és elmosolyodott. Nem tudtam mást tenni, mint visszamosolyogni rá. Végül is mindent neki köszönhettem, hiszen sikerült jobb belátásra bírnia. Bár megkeményítettem a szívem, amikor Jake könyörgött, hogy bocsássak meg neki, de Lilynek végülis sikerült rábeszélnie, hogy adjak még egy esélyt Jake-nek. Nem sokkal azután kopogott be az ajtómon, hogy Jake elment, úgyhogy először csak kikiabáltam, hogy hagyjanak békén. Azonban Lily nagyon kitartó volt. Amikor dühösen ajtót nyitottam, tétován rám mosolygott. – Tudod, hogy a te oldaladon állok ebben az egész helyzetben, de kérlek, hallgass meg, aztán amikor befejeztem, eldöntheted, hogyan tovább. Karba tettem a kezemet. – Rendben, hallgatlak. – Már nyolc éve ismerem Jake-et, és soha, de soha nem láttam még így viselkedni és így érezni egyetlen lány iránt sem. Soha. Csodálatos zenész, de mindent el tud cseszni, mihelyst a szívügyekre kerül a sor. De ha engem képes volt meggyőzni arról, hogy milyen mély érzéseket táplál irántad, akkor gondolhatod, hogy ez tényleg komoly dolog! – Hallgatásomra felsóhajtott. – Nézd, Abby, öt évvel ezelőtt én is pontosan ilyen válaszúton álltam. Brayden csinált néhány dolgot, amivel nagyon megbántott, és ami miatt nehezteltem rá. Annyira sokszor elbaszta már, hogy nem hittem volna, hogy még tudok neki egy újabb esélyt adni, amikor, mint ahogy most Jake is neked, könyörgött nekem. Ha elutasítottam volna, akkor elmulasztom a világ legcsodálatosabb férfiját, akit csak remélhettem magamnak, nem is beszélve a két gyönyörű gyerekemről. Behunytam a szememet egy pillanatra, aztán kinyitottam. – Csak félek – vallottam be. Bólintott. – Tudom. Én is féltem, és ha már itt tartunk, Jake is fél. De nagyon jó szíve van, Abby, amit életében először csak egyetlen lánynak adna oda. És az a lány te vagy. Kitágult szemekkel, mozdulatlanul bámultam Lilyt egy pillanatig, és mélyen elgondolkodtam azon, amit hallottam. A vállam felett hátrapillantva a gyönyörű vörös, rózsaszín, sárga és lila rózsákra néztem, amik betöltötték az egész szobát. Eszembe jutott Jake számtalan üzenete és a lift előtti monológja.

Alsó ajkamba haraptam, és végül megkérdeztem: – Szóval mit kell tennem, hogy rendbe jöjjön köztünk a dolog? Sugárzó mosoly áradt szét arcán, aztán előrehajolt, és megölelt. – Nos, először is, egy fehér ruhára lesz szükség. Így történt hát, hogy ott meneteltem Lily mögött, és kerestük a Runaway Traint, vagy még inkább Jakeet. Amint megláttam Franket, ahogy a többi roadie-val beszél, otthagytam Lilyt. – Hol van Jake? – kérdeztem elfúló lélegzettel. Pillantása végigsiklott rajtam, és elmosolyodott. – Szeretnéd, ha odavinnélek hozzá? – Kérlek! – Rendben, Angyal. Egy sor termen vezetett keresztül. Rhys, Brayden és AJ a második teremben voltak, felkészülve arra, hogy a színpadra lépjenek. Amikor megláttak, fütyülni és tapsolni kezdtek. Nagyon eltökéltnek nézhettem ki, mert meg sem próbáltak megállítani. – Csak menj, és keresd meg az emberedet, Angyal – szólt AJ. Kimentünk a szobából, ahol a fiúk voltak, aztán Frank megállt. Egy csukott ajtó felé mutatott. – Ott van bent. Persze szigorúan meghagyta, hogy senki ne zavarja. – Rám kacsintott, aztán hozzátette: – De biztos vagyok benne, hogy téged szívesen látna. Megpusziltam az arcát. – Köszönöm. Frank sarkon fordult, és ott maradtam az előtérben. Annyira ideges voltam, hogy majdnem megtántorodtam, miközben előreléptem. Remegő kézzel bekopogtam az öltöző ajtaján. – Süket vagy, vagy mi a fasz? Mondtam, hogy egyedül akarok lenni, úgyhogy menj a picsába! – kiáltotta. Kísérletképp lenyomtam a kilincset, és nyitva találtam az ajtót. Mielőtt kitártam, nagy levegőt kellett vennem, hogy megnyugodjak. Jake összegörnyedve, mogorva tekintettel az arcán ücsörgött egy széken. Hallotta, ahogy az ajtó becsukódik, erre felkapta a fejét.

– Azt mondtam… – már nem fejezte be, amit mondani akart, mert meglátott. Csodálkozva nézett rám, és felugrott a székből. Csak állt ott, és hitetlenkedve nézett rám. Ajkam szélét mosolyra húztam. – Na ne mondd, hogy elakadt a szavad! – Angyal… hát eljöttél! – Aztán a ruhám felé biccentett: – És fehérben! Bólintottam. – Csak neked. Két hatalmas lépéssel közelebb húzódott hozzám. – Ez azt jelenti, hogy elfogadod a bocsánatkérésemet, és ennek a hatalmas baromarcnak, mint én adsz még egy esélyt? Nem tudtam visszafogni a nevetést attól, ahogyan jellemezte magát. – Igen, azt jelenti. Magához húzott, és hosszú, elnyújtott csókot nyomott a számra. – Istenem! Annyira… annyira boldoggá teszel! – suttogta az ajkaimnak. – Te is boldoggá teszel engem. Elhúzódott, és összevont szemöldökkel nézett. – De végül mitől gondoltad meg magad? Már majdnem ott tartottam, hogy megkérem anyát, hogy hívjon fel téged és győzzön meg. Felnevettem. – Ez bizonyára jót tett volna, de Lily segített, hogy másképp lássam a dolgokat. – Komolyan? Igazán lenyűgöző, micsoda őrületes meggyőzőképessége van – elmosolyodott. – A fenébe is! Örülök, hogy segített rajtam. Azt hiszem, jövök neki eggyel. – Nem, szerintem nem tartozol neki semmivel. Csak őszintén elmondta, milyen ember vagy valójában. – Köszönöm, Angyal – felelte mosolyogva. – Most hadd nézzelek meg jó alaposan! Körbefordultam, hogy jól lássa a ruhát. A fodor sifonból készült, a felső részét flitterek és gyöngyök díszítették, spagettipántjaival pedig jól kiemelte a dekoltázsomat. Ízléses és szexi is volt egyszerre. Jake megnyalta az ajkát.

– Ó, Angyal. Egész egyszerűen lélegzetelállító vagy! Elvigyorodtam. – Örömmel hallom. – Jake, itt az idő! – kiáltotta Rhys az ajtóból. – Egy pillanat – felelte. Finoman meglöktem, és az ajtó felé nyomtam. – Menned kell! Elvégre nem várakoztathatod meg az imádó rajongóidat. Jake komoly arcot vágott. – Van valami, amit szeretnék elmondani, mielőtt kimegyek. Annyira gyorsan kezdett verni a szívem, hogy majdnem beleszédültem. – Rendben – suttogtam. Arcomat a kezébe vette, és áthatóan nézett a szemembe. – Szeretlek, Angyal. Hátrahúzódtam. – Tényleg? Elmosolyodott, és hüvelykujjával megsimogatta az arccsontomat. – Igen. Alig hittem a fülemnek, csak bámultam rá. Végül suttogva megszólaltam. – Ó, Jake! – aztán megöleltem. – Mondd még egyszer! – kértem a mellkasába fúrt fejjel. – Szeretlek, Abby – suttogta a fülembe. – Én is szeretlek. Nagyon, nagyon! – feleltem, szorosan ölelve őt magamhoz. – Sosem gondoltam volna, hogy majd egyszer ezt mondod nekem. Csípőm köré fonta a karját, és homlokát a homlokomhoz nyomta. – Ezzel én is így voltam.

– Jake – szólt Rhys ismét. – Bassza meg! Nem akarok kimenni. Veled akarok maradni. – Lesz még időnk együtt lenni a koncert után. Jake pillantása elsötétült. – Sosem elég, főleg azért, mert holnap indul a géped. – Majd kitalálunk valamit. Mindig megoldjuk. – Talán legközelebb a szaros Vindicated helyett elhívhatnánk a Jacob’s Laddert, hogy legyenek ők az előzenekar. Felnevettem. – Az király lenne! – Komolyan mondom, Abby. Amikor az igazi nevemet mondta, és nem Angyalnak hívott, tudtam, hogy komolyan gondolja. – De… Ujját az ajkamra tette, hogy csendre intsen. – Csak fel kell hoznom a dolgot a vezetőségnek, és általában, ha el szeretnék érni valamit, akkor az sikerül is! Megráztam a fejemet, és nem tudtam nem mosolyogni. – Na, megint az egód… – Ugyan! – kézen fogott. Végigvezetett a sötét folyosón, és akkor értünk a színpadhoz, amikor AJ adta elő a nagy bevonulását. Jake a színpad széléhez húzott. – Maradj itt a koncert alatt, jó? Meglepetten néztem rá. – Itt? Gyakorlatilag a színpadon vagyok! – tiltakoztam. Felnevetett. – Komolyan mondom, Angyal. Előrehajolt, megcsókolt. Alig ért a nyelve a nyelvemhez, amikor félbeszakított minket egy hang:

– És az énekes és gitáros, Jake Slater! Elhúzódott, és szomorúan mondta: – Mennem kell! Aztán játékosan a fenekemre csapott, és parádés léptekkel, a szokásosnál is büszkébben a színpadra lépett. Lily átkarolta a vállamat. – Akkor, ha jól látom, minden rendben köztetek, igaz? Nem tudtam leplezni a vigyort az arcomon. – Igen, minden. Köszönöm, hogy beszéltél velem. – Szívesen – sokatmondóan elmosolyodott. – Elég jó vagyok abban, hogy észrevegyem az igaz szerelmet, és ami Jake és közted van, az elég komoly. Könnyűnek, szinte súlytalannak éreztem magam a boldogságtól. Aztán elhallgattunk, és figyeltük életünk férfijainak koncertjét. Az egyik technikus aztán hozott egy headsetet Jake-nek, és elvette a mikrofonját. Meglepetten felhúztam a szemöldökömet. Nem tudtam, hogy új részt is beemeltek a koncertbe. Amikor felrakta a headsetet, hozzám fordult, és kacsintott. – Szóval, mint sokan biztosan tudjátok, általában itt jön az a rész, hogy az egyik rajongót felhívjuk a színpadra, és énekelünk neki. De ma este egy kicsit szerettem volna változtatni a dolgokon. – Jake egy pillanatra megállt, mintha a megfelelő szavakat keresné. – Három héttel ezelőtt egy lány pottyant az életembe. Pontosabban véletlenül belezuhant az ágyamba, de ez egy másik történet. Levegő után kapkodtam, a közönség pedig fütyült és kiabált. – Előtte talán énekeltem szerelemről, kapcsolatról, és arról, milyen is azzal a különleges emberrel lenni, de nem igazán hittem ebben az egészben. De ennek a lánynak a külső és belső szépsége megtanította nekem, milyen nagy ajándék az, ha odaadjuk valakinek a szívünket. – Jake remegve vett levegőt, nekem összeszorult a mellkasom, és láttam, hogy az érzéseivel küzd. – Nagyon sokféle módon megmentett ő engem attól a pokoltól, ami körülvesz. Ő tényleg egy angyal. Az én angyalom. – A színpad szárnya felé fordult, pillantásunk találkozott, és elmosolyodott. – Szóval gyere ide, Angyal! Ott álltam lefagyva, pislogni sem tudtam, nemhogy moccanni. Lily meglökött, és ha nem teszi, ott verek gyökeret a színpad szélén. Remegő lábakkal megindultam oda, ahol Jake várt engem. Amint megjelentem, a közönség megőrült, csak úgy csengett a fülem a hangzavartól. Jake ajkán széles mosoly kerekedett, és megfogta a kezem. Ajkához emelte, udvariasan megcsókolta ujjaimat, a közönség pedig jóváhagyóan sikoltozott.

– Atlanta, ő itt Abby, de nekem csak Angyal. Béna, reflexszerű mozdulattal a tekintetem a közönség felé siklott, és intettem egyet a szabad kezemmel. – És míg írhattam volna egy dalt, ami összefoglal mindent, amit te jelentesz nekem, azt hiszem, hogy ez mindent elmond. – Hátrapillantott a fiúkra. – Gyerünk, srácok, csapjunk a húrok közé! AJ kezdte a dobbal, aztán Brayden belefogott a gitáros intróba. Majdnem azonnal felismertem a dalt, és felsikoltottam. Az Aerosmithtől játszották az Angelt. És csak nekem. – I’m alone, and I don’t know if I can face the night… – énekelte Jake. A szemébe néztem, és láttam a visszatükröződő érzelmeket. Sem gitár, sem mikrofon nem volt nála, kezei szabadon kóborolhattak rajtam. Ahogy énekelt, pillantása nem hagyta el az enyémet. Melegség öntötte el arcomat és aztán az egész testemet attól, amilyen odaadóan énekelte a dalt. A második versszaknál megforgatott, magához húzott, és a csípőmre tette kezét. Behunytam a szemem, és a szerelmes dal ütemére mozogni kezdtem, miközben a fülembe énekelt. Olyan érzésem volt, mintha tényleg csak nekem énekelne, miközben az ötvenezres tömeg elbűvölve figyelte. Alig vettem észre, hogy Brayden is bekapcsolódott a dalba. Abban a pillanatban semmi más nem létezett, csak Jake, aki azt a gyönyörű dalt kizárólag nekem énekelte. Amikor ahhoz a részhez ért, hogy Come and save me tonight – Gyere, és ments meg ma éjjel –, megfordított, magához húzott, és arcomat a kezébe véve ajkát az ajkamhoz tapasztotta. Egyáltalán nem érdekelt, hogy emberek tízezrei előtt állunk. Úgy éreztem, mintha csak ketten lennénk a világon, és nem tudok belőle eleget kapni. Nyakát átöleltem, hozzábújtam, és mélyebben csókoltam meg. Nyelvem kínzó táncot járt a nyelve körül. AJ kapcsolódott be a dalba Braydennel, hogy együtt fejezzék be a dalt. Míg a zene véget nem ért, mi összesimulva álltunk, utána a sikítások és füttyök szakították félbe a pillanatunkat. Elhúzódtam Jake-től, pillantásomat a közönségre szegeztem. Jake felkuncogott a reakciómra. – Na, mit gondolsz, Atlanta? Látjátok már, hogy ez a csodálatos lány mért lopta el a szívemet? Összerezzenve vártam, hogy fújolnak majd és kifütyülnek, amiért én vagyok az a luvnya, aki ellopta Jake szívét az őt imádó háremhölgyektől. De legnagyobb meglepetésemre csak örömujjongást és még több lelkes füttyöt hallottam. – És tudjátok, mit? Elképesztően jó hangja van, és nem csak együtt vettük fel az első duettet, még a dalt is együtt írtuk. Szeretnétek meghallgatni? A közönség megőrült, de én tiltakozva megragadtam a pólóját. – Ne, Jake! Odahajolt hozzám, és a fülembe súgta:

– Ne vitatkozz velem, Angyal. Még ha nem is akarod elhinni, már készen állsz erre a pillanatra. Csak kapcsolj ki minden mást, és nézz a szemembe. Egymásnak fogunk énekelni, mint mindig. Szavaira boldogság futott végig rajtam. Kihúztam magam, és végül egyetértően bólintottam. Jól tettem, mert egy technikus a semmiből bukkant elő a gitárom tökéletes másolatával. – De hogy…? – kezdtem volna, miközben más technikus is ott rohangált a színpadon mikrofonokat igazítva és székeket elhelyezve. Jake csak egy kacsintással felelt. Levette a headsetjét, aztán visszafordult a tömeghez. Mind a ketten leültünk a székekre, ölünkbe vettük a gitárt, és végigsimítottam a ruhámon, hogy nehogy végül fél Atlanta lássa a bájaimat. – Rendben. Ez egy nagyon különleges dal, a címe I’ll Take You with Me. Jake a bevezetőt kezdte pengetni a gitárján, aztán bekapcsolódtam. Ahelyett, hogy a közönségnek énekelt volna, a széken odafordult hozzám, hogy rám nézzen. Az előadása megint annyira őszinte és érzelmes volt, hogy könnyek gyűltek a szemembe. Együtt énekeltük a refrént, aztán az én szólóm következett. Egész idő alatt le sem vettem a szememet Jake-ről. Mosolygott, és a gitárt pengette. Amikor befejeztük, odahajoltam, és megcsókoltam. – Szeretlek, Jake – suttogtam. – Én is szeretlek, Angyal. Felállt a székről, aztán kivette a mikrofont az állványból. – Köszönjük, Atlanta! Az én itthoni közönségem, mint mindig, most is csodálatos! Találkozunk jövőre! Megfogta a kezemet, és lekísért a színpadról. Amint a színpad oldalszárnyához értünk, a karjaiba font. Kezét a fenekem alá csúsztatta, felemelt, én pedig a dereka köré fontam a lábamat. Ajkunk vad csókcsatát folytatott, amikor Brayden megköszörülte a torkát mögöttünk. Hirtelen hátrébb húzódtam, és hátrapillantottam. – Akkor azt hiszem, ez azt jelenti, hogy minden rendben köztetek? – kérdezte mosolyogva. A fenekemet fogdosva és pajkos mosolyát villogtatva felém Jake felelt: – Azt mondanám, hogy ez több annál. Tarkóján meghúztam a haját. – Ne fogdoss mindenki előtt, Mr. Slater! – Angyal, az a helyzet, hogy rosszul próbálsz leállítani. Ha húzod a hajam, az baromira felizgat –

suttogta a fülembe. A szavaitól és a forró leheletétől is megborzongtam. – Hm, ha hagynám, hogy felvigyél a buszra, és kicsit elszórakozzunk, akkor megint lelépnél? Határozott csillogás égett a szemében. – Soha. Az enyém vagy, és nem szabadulsz tőlem. Elmosolyodtam. – Ezt örömmel hallom. Frank és LL jöttek oda. – Elég nagy tömeg gyűlt össze odakint, és rátok várnak. Srácok, rengeteg autogramot kell adni. – Oké – felelte Jake. Vonakodva elengedett, és a lábamra állított. Egyik kezével még mindig a derekamat ölelte, miközben kisétáltunk az aréna hátsó ajtaján, mögöttünk a fiúkkal. Jake láttán a többnyire lányokból és nőkből álló tömeg felsikoltott és kiabált. A rajongók körberajzották Jake-et és a fiúkat, én pedig rámosolyogtam. – A buszon leszek. Elmosolyodott, és megcsókolta a homlokomat. – Frank! – kiáltotta. Frank bólintott, és védekezőn átkarolta a vállamat. – Gyere, Angyal. A rajongók alig vettek rólam tudomást, ahogyan átfurakodtunk köztük. Csak azzal törődtek, hogy lássák a Runaway Traint, de persze legfőképpen az énekesét. Képtelen voltam arcomról letörölni a bárgyú vigyort. Frankre pillantottam. – Láttad, mit csinált Jake? – kérdeztem. Felnevetett. – Ó, igen. Láttam és hallottam. – Rám kacsintott. – És nem is lehetnék boldogabb, amiért végre benőtt a feje lágya, és egy csodálatos lányba lett szerelmes. Megrészegülten felkacagtam, mintha jó pár felest legurítottam volna, pedig teljesen józan voltam, csak mámoros a pillanattól és az élettől. Frank karja alól kibújva elé álltam és hátrafelé lépkedtem.

– Nem tudom elhinni, hogy kivitt oda, és a sok ember előtt nekem énekelt, és hogy tényleg én vagyok az ő angyala… – Nagyot nyeltem. – És hogy szeret! – Be kell valljam, hogy még egy ilyen vén fing is, mint amilyen én vagyok, azt gondolja, hogy kurvára romantikus volt, és elérzékenyül. A lányok átható sikítása félbeszakított minket, és Frankkel mind a ketten odapillantottunk. A srácokat körbevették a rajongók, Jake tágra nyílt szemmel pillantott felénk. Frank elővette a telefonját, és további adatokat kért a biztonságról. – Innen már menni fog. Menj, és segíts Jake-nek. – Rendben, Angyal. Ruhám alsó szegélye ide-oda pörgött, és úgy éreztem magam, mintha a fellegekben járnék. Ha valaki látott volna, biztosan azt hiszi, valamilyen szer hatására vagyok ilyen boldog. Az ajkamba kellett harapnom, hogy visszafogjam a mosolyomat. Jake tényleg, igazán szeret. Varázslatos érzés volt! A busz sarkához értem, amikor valaki a hajamba kapott, és hátrahúzott. Felsikoltottam. Olyan erővel verték a fejemet a busz sarkának, hogy csillagokat láttam. Mivel annak idején elég kemény helyeken éltünk, a szüleim már totyogós koromtól kezdve beírattak az összes lehetséges önvédelmi órára. Persze soha semmi nem készít fel igazán arra a pillanatra, amikor épp nem figyelsz, és gondolataidat összezavarja az acélnak ütődő fejedbe nyilalló fájdalom. Az ujjak még erősebben tépték a hajamat, és tovább verte egy kéz a fejemet a busz sarkába. Sikerült lábra állnom, megfordultam, két erős csapással sújtottam le támadóm arcára, aki megtorpant egy pillanatra. A parkolóban pislákoló gyenge fényben hunyorogva bután kérdeztem: – Bree? Erős hangja visszhangzott. – Te rohadt kurva! Nem elég, hogy amikor velem kefélt, a te nevedet kiáltozta, még ki is kell állnia, és énekelnie kell neked! – rázta vadul a fejét. – Ha azt hiszed, hogy ilyen könnyen lemondok Jake-ről, akkor csak várd ki a végét! Próbáltam blokkolni a következő ütést, de mind a két vállamat megragadta, aztán megint megütötte a fejemet, én pedig felüvöltöttem. – Mi a fenét műveltél vele? Soha, de soha nem érdekelték az olyan lányok, mint te. Most meg neked énekelget, és a szerelmét bizonygatja! Engem kellene szeretnie! – Aha, hát sajnálom, de nem szeret. Engem szeret – vágtam vissza. Elengedte a hajamat, de még mielőtt össze tudtam volna szedni magamat, olyan erővel ütött képen, hogy mind a kettőnket lespriccelt a kiserkenő vérem. Amikor a következő két ütését kivédtem, hasba rúgott. A fájdalomtól kétrét görnyedtem, ekkor hátba rúgott. A földre rogytam, megpróbáltam

elkerülni a rúgását, de ekkor a bordáimat találta el. – JAKE! – kiáltottam minden maradék erőmmel. – Hát lássuk csak, mennyire kíván majd téged Jake, ha befejeztem veled! – mondta Bree kötekedve. Számban fémes ízt éreztem, véres nyálat köptem a földre. – Jake – nyöszörögtem. Körülöttem minden kezdett elsötétülni, de ekkor meghallottam Jake hangját. – ANGYAL! Ekkor koromfekete homály borult rám.

19. fejezet Jake Amikor láttam, hogy Fank közeledik hozzám, végre fellélegeztem. A legutóbb, amikor ennyire körülrajongtak minket, elvesztettem a pólómat, az egyik cipőmet, és vagy ezerszer megmogyoróztak. Nem tudom, hol a fenében volt a biztonságiak többi része, de az biztos, hogy majd szétrúgjuk a seggüket, amiért majdnem nem voltak elegen, arról nem is beszélve, hogy egy roadie kellett, hogy kimentsen minket. – Aláírnád ezeket? – kérdezte egy dögös szőke, lejjebb húzva a blúza gallérját, és felém mutatva a melleit. – Aha, persze. Elvigyorodott. – Az egyiket te, a másikat AJ. AJ felnevetett. – Azt hiszem, ez az utolsó csöcs, amit Jake öregfiú aláír, hölgyeim. Most már hivatalosan is lekerült a piacról. A tollammal felfirkantottam a nevemet a bőrére. – Azt hiszem, egyet kell értenem. A szőke az ajkát biggyesztette, amint AJ odahajolt, hogy aláírja. – Az ő baja. Ezek különlegesen szépek – kacsintott AJ, közben a tollával kicsit tovább időzött a lány bőrén, mint kellett volna, és ettől a lány felnevetett. AJ odahajolt hozzá, és a fülébe súgott valamit. A lány szemei tágra nyíltak, aztán bőszen bólogatni kezdett. Már épp nyitottam volna a számat, hogy megmondjam neki, hogy nagyon téved, ha azt hiszi, hogy megkaphatja a hálót ma estére, hogy megdugja ezt a kis rüfkét. Azt terveztem, hogy a háló az enyém lesz, ahol majd a csajommal kényeztetjük egymást, de semmi több, mert nem a buszon akarom elvenni a szüzességét. Nem ám. Rózsaszirmokat, kényelmet, mindenféle szép szarságot érdemel. – AJ – kezdtem, de egy sikítás félbeszakított. – Mi volt ez? – kérdezte Rhys nyakát nyújtogatva a rajongók közt. Ezután egy másik vérfagyasztó sikítás következett, de ezúttal a nevemet is hallottam. Egészen a lelkemig hatolt, mert azonnal ráismertem a hangra.

– Abby! – kiáltottam félredobva, amit a rajongó elém tolt, hogy írjam alá. Félrelökve és félretolva az embereket az útból, kiabáltam: – Mozdulj már, az istenit! Nem érdekelt, hogy durva voltam a rajongókkal. Abbynek szüksége volt rám. Amint kijutottam a tömegből, átrohantam a parkolón, Frank és AJ szorosan követett. Ahogy a busz széléhez értem, észrevettem Abbyt, aki a földön kuporgott, hófehér ruháján olaj-, sár- és vérfoltokkal. Bree felette állt, és folyamatosan rugdosta. – Mi a faszt művelsz? – üvöltöttem odarohanva. – Takarodj onnan, Bree! Nem reagált a hangomra, ekkor belemarkoltam a vállába, és mélyről jövő kiáltás tört fel belőlem. Minden erőmmel lerántottam Abbyről. Annyira erősen nekilöktem a busznak, hogy szinte hallani véltem, ahogy eltörik a csontja. Bree felüvöltött a fájdalomtól, de én tudomást sem vettem róla, minden érzékszervemmel Abbyre koncentráltam. Leguggoltam, mellé telepedtem, és láttam, milyen súlyosak a sérülései. A tarkóján keletkezett sebből karmazsinvörös csíkban folyt a vér. Vörös horzsolások voltak az arcán, ajka felduzzadt és vérzett. Kezét az alhasára kulcsolta, nyögve forgatta a fejét ide-oda. A mellkasom összeszűkült, alig kaptam levegőt. – Ó, jesszus! Angyal! Remegve nyitotta fel a szemét. – Jake? – kérdezte rekedten. – Most már itt vagyok. Biztonságban vagy. Soha többé nem bánt senki sem! Abby szeme becsukódott. Frankre néztem. – Hozd a kocsit! Válasz nélkül elviharzott. Amennyire óvatosan csak lehetett, a karjaimba vettem Abbyt. Amikor felálltam vele, véletlenül meglökődött, Abby pedig felkiáltott. – Nagyon sajnálom, kicsim. Nagyon, nagyon sajnálom. Fájdalmasan összevonta a szemöldökét. – Jake… Nagyon… fáj… Elfintorodtam.

– Tudom, Angyal, és nagyon sajnálom. Most azonnal elviszünk a kórházba. Mellemre öleltem, és a járdaszegélyhez vonszoltam magam, amikor Frank csikorogva megállt. AJ kinyitotta az ajtót, és finoman az ülésre ültettem Abbyt. Remegett a fájdalomtól. Könnyek szöktek a szemembe, és egyfolytában azt hajtogattam, mennyire sajnálom. Amikor leültem, az ölembe fektettem, ő pedig csak hörgött és nyögött, nem kiáltozott. LL beugrott Frank mellé, AJ pedig mellém ült. Abbyt a karomba fogtam, és láttam, hogy lehunyja a szemét. – Próbálj ébren maradni. Ne aludj! – ugyan soha nem volt részem semmilyen egészségügyi képzésben, de a sérülésekkel teli fejét elnézve azt gondoltam, hogy valószínűleg agyrázkódása van. Akármennyire is igyekeztem őt ébren tartani, túl erős lehetett a fájdalom, és elájult. A Piedmont Kórház sürgősségi osztálya előtt álltunk meg. Nem tudom, hogyan érhetett oda Frank ilyen gyorsan, de hirtelen ott termett, és kinyitotta az ajtót. Beléptünk a sürgősségi osztály ajtaján, és a váróban minden szem ránk szegeződött. Mindössze öt másodpercbe telt, mire valaki felsikoltott: – Atya ég! Ez Jake Slater! – És AJ Resendiz! Rájuk se hederítettem, hanem a pulthoz siettem, ahol a sürgősségi beosztott tágra nyílt szemekkel bámult rám. – A barátnőmet nagyon csúnyán összeverték, és orvosra van szüksége – egy pillanatra tétovázott, ezért nyomatékosan hozzátettem: – Most, nem hallotta? – I-igen, uram. Az automata ajtók, amin az állt, „Belépés csak engedéllyel”, kitárult, és beléptem. Két nővér jött elém, akik egy szobába tereltek. Abbyt a hordágyra tettem, mire az ajtó felé kísértek. – Nem, várjanak! Vele akarok lenni! – Sajnálom, uram, de… Végigfuttattam a kezemet a hajamon, idegességemben a szememet dörzsöltem. – Nem értik! Szeretem Abbyt, a rohadt életbe! Csak két nő van a világon, akit szeretek, és az egyikük már haldoklik. Nem veszíthetem el Abbyt is! – kiáltottam. – Őszintén sajnálom, de a kórházi szabályzat szerint sem családtagok, sem barátok nem maradhatnak itt addig, amíg fel nem mérjük a beteg állapotát.

Ökölbe szorult a kezem, és üvöltözni kezdtem. – Basszák meg a nyomorult szabályzatukat! Az egyik nővér elkezdte levágni Abbyről a ruhát, a másik pedig a vállamra tette a kezét. – Kérem, tegye, amit kérünk. Nem segít rajta, ha magára hívjuk a biztonsági személyzetet. – Ígérje meg, hogy vigyáznak rá, és nem hagyják, hogy meghaljon! Tekintete megenyhült. – Gondoskodunk róla, amennyire csak lehet, de ennél többet nem ígérhetek. Nagyot sóhajtottam, és kiballagtam az ajtón. Néztem, ahogy az becsukódik mögöttem, miközben a nővérek munkához láttak. Zokogás tört rám, térdre rogytam, de Frank erős karja átfogta a derekamat. – Gyere, fiam! Könnyes szemmel hagytam, hogy visszakísérjen a váróterembe. Lerogytam egy székbe, a kezembe vettem a fejemet, míg zokogás rázta az egész testemet. – Rendbe fog jönni, Jake. Csak nagyon összeverték – mondta nyugtatólag AJ. – Nem veszíthetem el – motyogtam. Megveregette a hátamat. – Nem fogod. – Fel kéne hívnunk a szüleit vagy a testvéreit, nem? – kérdezte Frank. Kivettem a telefont a nadrágomból, és átnyújtottam Franknek. – Micah száma benne van. Ma mindannyian együtt vannak. Tennesseeben vagy Kentuckyban koncerteznek. – Oké, megyek és felhívom. Beleremegtem abba, ahogy elképzeltem, hogy Abby szülei és testvérei megtudják, mi történt. Már az is elég rossz volt, hogy nem voltam épp a kedvencük, de hogy összeverve fekszik a sürgősségin, ráadásul miattam, nem sokat javít a helyzeten. Felemeltem a fejem, és letöröltem a könnyeket. Ekkor láttam, hogy velem szemben ketten engem fotóznak. Képtelen voltam uralkodni magamon, és felpattantam a székről. – Nem szégyellitek magatokat kurvára? Alig fél órája, hogy majdnem halálra verték a barátnőmet, az anyám meg rákos és haldoklik! Nem gondoljátok, hogy félre kéne tenni a szaros fotókat meg a

kibaszott pletykákat egy időre? Döbbenten néztek rám, aztán AJ megfogta a vállamat. – Hagyd csak, ember! – Odaráncigált a pulthoz, és megkérdezte: – Nincs esetleg egy ennél zártabb hely, ahol várakozni tudnánk? A nő bólintott. – De igen. Csak kövessenek! A „Belépés csak engedéllyel” feliratú ajtók ismét kinyíltak, AJ, és Rhys, aki csak nemrégen érkezett, bekísért egy kis szobába, ahol plüssfotelek álltak. Hüvelykujjam körmét rágtam, és eszem ágában sem volt leülni. Ide-oda lépdeltem a szobában, mint egy ketrecbe zárt állat. – Miért nem jönnek, és mondanak végre valamit? – Először meg kell hogy vizsgálják, Jake – mondta AJ. Az ajtóban állva hirtelen megpillantottam Breet, aki az apja, Lyle kíséretében sántikált el az ajtó előtt. Elfogott a düh, és utánuk rohantam az előtérbe. Megragadtam Bree vállát, és annyira erősen megráztam, hogy összekoccantak a fogai. – Te sunyi, álnok kurva! Hogy tehetted ezt Abbyvel? Soha semmit nem tett ellened! Rhys megragadta a derekamat, és hátrahúzott. – Ne érj hozzá! – Hozzáérni? Meg akarom ölni! Rhys meleg lehelete megcsapta a fülemet, ahogy halkan azt mondta: – Nézd, megértem, hogy legszívesebben kitekernéd a nyakát, de gondold csak át alaposan! Te is bántalmaztad őt ma este, és Lyle meg ő a szart is ki tudják belőled perelni. Adj neki végkielégítést, és hagyd őket elmenni! – És mi van azzal, hogy Bree Abbyre támadt? Csak egyszerűen hagyjuk elsétálni? – csattantam fel. – Csak nézd a teljes képet, haver. Higgy nekem! Lefejtettem a kezét magamról. – Jó. Könnyek csorogtak végig Bree arcán. – Sajnálom, Jake. Komolyan.

– Na, ne gyere nekem szaros bocsánatkéréssel! Abbytől kell bocsánatot kérned! Lyle Bree vállára tette a kezét. – Sajnálom, hogy így kell hogy véget érjen. – Csak szedd össze a cuccaidat, és menj el. Majd az ügyvédekkel mindent elintézek – perzselő tekintettel néztem Breere. – De jobb, ha soha egyetlen koncertünkön sem bukkan fel, különben beperelem! Breeből zokogás tört fel, és Lyle bekísérte őt az egyik szobába, ahol egy nővér várta, hogy felmérje az állapotát. Utána megjelent Brayden és Lily. Sápadtak voltak, és nagyon aggódtak. – Mondtak már valamit? Úgy tűnt, az örökkévalóságig kell várni, mire egy középkorú doktornő hófehér köpenyben a terembe lépett. – Melyikük Jake Slater? Megtántorodva próbáltam nem elájulni. – Én vagyok – mondtam rekedten. Nyugtató mosollyal pillantott rám, amitől hatalmas megkönnyebbülés fogott el. – Dr. Mitchell vagyok, én kezelem Ms. Renardot. – Hogy van Abby? – Nem fogok hazudni. Elég súlyos sérüléseket szenvedett. A CT és a röntgenvizsgálat kimutatta, hogy bordasérülése és bordatörése van, eltört a kulcscsontja és agyrázkódása is van, de szerencsére nincs belső vérzése vagy vérvesztesége. Hosszú, hangos megkönnyebbüléssel kifújtam a már régóta visszatartott lélegzetemet. – Akkor meg fog gyógyulni? Dr. Mitchell bólintott. – De még időbe telik, míg teljesen rendbe jön. A törött bordának kell vagy nyolc hét, mire meggyógyul, és ez a folyamat nagyon fájdalmas is lehet. Összevarrtuk a sebeket, fájdalomcsillapítót adtunk neki, most pedig átvisszük egy másik szobába. Bent tartjuk éjszakára, és valószínűleg egy-két napon belül kiengedjük az állapotától függően. – Láthatom?

Dr. Mitchell habozott. – Nos, most elég sok nyugtatót kapott a fájdalmai miatt, így valószínűleg nem fog felébredni. – Nem érdekel. Ott akarok lenni mellette. Sőt egy pillanatra sem akarok elmoccanni mellőle. Ott akarok lenni, amikor felébred. Mosolyogva meglapogatta a karomat. – Igazán szerencsés lány, hogy ilyen gondoskodó és szerető barátja van. Visszafogtam magam, és nem mondtam ki, amit gondoltam: Aha, hát épp miattam van, hogy Abby ott fekszik összetörve, sebesülten, azért, mert a farkammal gondolkodtam. – Adjon harminc percet, utána felmehet hozzá. A negyedik emeleten lesz. Előrehajoltam, és kezet ráztam Dr. Mitchell-lel. – Nagyon köszönöm, és mindannyiuknak köszönöm, hogy így gondoskodnak az én Angyalomról. – Nincs mit – felelte, és kiment a teremből. – Akarod, hogy itt maradjak? – kérdezte Brayden, míg Rhys és AJ egyetértően bólintottak. – Nem, megvagyok. – Biztos? – faggatott AJ. – Igen, srácok, menjetek haza. Brayden előrelépett, hogy megöleljen. – Frank mondta, hogy Abby családja reggelre ér ide. Mivel nem sikerült repjegyet szerezniük, egész éjjel vezetni fognak. Megremegtem. – Oké, kösz, hogy mondod. Miután AJ és Rhys is baráti öleléssel búcsúzott, Brayden hozzátette: – Azt hiszem, most megyünk, és majd reggel benézünk Abbyhez. – Köszi, srácok! Míg vártam, hogy felmehessek Abbyhez, felhívtam anyát. Elszörnyedt, amikor megtudta, mi történt.

Mivel ő a világon a legodaadóbb és leggondoskodóbb ember, azt mondta, vigyem el Abbyt a farmunkra, hogy ott lábadozzon. Nagyon boldog voltam attól, hogy elképzeltem, hogy a két nő, akiket a világon a legjobban szeretek, ott legyen ugyanazon a helyen. Épp letettem a telefont, amikor egy nővér odajött, és elmondta, hogy Abbyt felvitték a negyedikre, és bemehetek hozzá. A lift megindult felfelé, én pedig magamban vívódtam amiatt, ami történt. Lejátszottam ezernyi forgatókönyvet, hogy „mi lett volna, ha…?”, miért nem szerveztem több biztonsági embert, vagy miért nem ragaszkodtam ahhoz, hogy Frank egészen a buszig kísérje Abbyt. Leginkább azon gondolkodtam, hogy hogy engedhettem, hogy egy ilyen sunyi alak, mint Bree, betegye a lábát az életembe és az ágyamba. Amikor Abby szobájához értem, az ajtó előtt állva megtorpantam. Féltem attól, amit akkor látok majd, ha belépek. A mellemben feszítő bűntudat ide-oda cikázott. A múlt bűnei a jövőre is kihatnak, és majdnem elpusztították a tökéletes boldogságomat. Elcsigázottan benyitottam. A szobát csak az Abby ágya feletti gyenge fényű lámpa világította meg. Még a sötétségben is láttam a sérüléseit. Már pusztán az arcát tarkító durva lila és zöld foltoktól úgy éreztem, mint akit gyomorszájon rúgtak. Lehajoltam, átkaroltam a térdemet, és próbáltam lenyugtatni magamat, közben néhány mély lélegzetet vettem. Abby felnyögött, és én felkaptam a fejem. – Angyal? – szólítottam meg, aztán az ágyához siettem. Kezét, melybe intravénásan kapta a gyógyszert, a kezembe vettem. – Angyal, itt vagyok, és szeretlek. Szemei csukva maradtak, de szemöldökét összeráncolta. – Csak pihenj, kicsim! Most már biztonságban vagy, és nem hagylak el. Még mindig nyugtalan volt, ezért eszembe jutott, hogy talán szólhatnék a nővérállomásra, és kérhetnék még több fájdalomcsillapítót. Aztán más ötlött a fejembe, és cselekedtem. Odahúztam egy széket az ágyához, leültem, és újra elénekeltem Abbynek az Angel című számot. Majdnem azonnal megnyugodott, és sokkal békésebben aludt. Tovább énekeltem neki más dalokat is, míg be nem rekedtem, és kimerülten le nem hunytam bágyadt szemem. Fejemet az ágy szélére fektettem a csípőjének nyomva, és elaludtam. *** Borostyánszín napfény sugarai áradtak be a redőnyön át, a nap a szemembe világítva ébresztett fel az álmomból. Felemeltem a fejemet, és Abbyre néztem. Néhány duzzanat ugyan eltűnt az arcáról, de a sebek még mindig ugyanolyan csúnyák voltak. A fürdőszoba felé indultam, amikor felnyögött. Megremegett a szemhéja, odahajoltam hozzá. – Angyal?

Kinyitotta a szemét, felém fordult, és fájdalmasan pislogott. – Jake… – Fáj valamid? Hívjak nővért? – Nem, minden rendben. Kába vagyok, és fáj mindenem. Bólintottam. – Kórházban vagy. Emlékszel, mi történt? – Bree meg akart ölni – mondta rekedten. – Igen. – De jól vagyok? Mindent elmondtam, amit dr. Mitchell mondott. Aztán kezét a kezembe vettem, megszorítottam, az ajkamhoz emeltem, és csókokkal halmoztam el a kézfejét, a tenyerét és az ujjait. – Annyira, de annyira sajnálom, ami történt, Angyal! – De nem a te hibád! – De igen. Ha nem kezdek Breevel, akkor soha nem ment volna így utánad – elszégyelltem magamat a szemembe szökő könnyektől, arcomat az ágy szélébe temettem. – Mindent tönkreteszek. – Nem. Felemeltem a fejemet, és szomorúan néztem a szemébe. – De igen. Sosem leszek neked elég jó. – Hagyd abba, Jake! Nem akarom, hogy magadat hibáztasd ezért – előrenyúlt, ujjait végigsimította az arcomon. – Életem legromantikusabb éjszakáját köszönhetem neked. Egy ötvenezres tömeg előtt mondtad el, hogy engem szeretsz a világon a legjobban, és hogy a szerelmem mentett meg téged. Semmi, ami történt, nem veszi el tőlem ezt a pillanatot. Felnyögött. – Amikor ilyeneket mondasz, akkor rá kell jönnöm, hogy túl jó vagy nekem. Abby finoman megrázta a fejét. – Itt maradtál velem éjjel? – Persze!

Megpróbált mosolyogni, de a szájában lévő varratoktól inkább csak egy grimasz sikerült. – Amikor azt gondolnám, hogy ennél jobban már nem is szerethetlek, akkor bebizonyosodik, hogy tévedek. – Figyelj, Angyal. Hosszú lábadozás áll előtted, talán hat hét is. Szeretném, ha eljönnél a farmomra, és én gondoskodhatnék rólad. Abby szemei csodálkozva néztek. – Nem, Jake, nem hagyhatom ezt. Már így is túl sok teher van a válladon anyukáddal. A fejemet ráztam. – Ez nem vita tárgya, Angyal. Egy pillanatra sem veszem le rólad a szemem. Szeretnék melletted lenni a gyógyulás minden pillanatában. – És mi a helyzet anyukáddal? Elvigyorodtam. – Ő javasolta először. – Abby tiltakozni kezdett, így folytattam: – Mind a ketten nagyon szeretnénk ezt, Angyal. Ráadásul tudja, mennyire szeretlek, és pont ő volt az, aki mondta, hogy harcoljak érted még azután is, hogy úgy elcsesztem. – Igazán? – Igen, úgyhogy semmi értelme vitatkozni. Boldog beleegyezés tükröződött a szemében. – Köszönöm. Nagyon szeretném veled tölteni azt az időt. – Jó, ennek örülök – felemelkedtem, és finom csókot hintettem a homlokára, az egyetlen helyre az arcán, ahol nem volt sérülés. Elmosolyodva hozzátettem: – Mivel egy ideig nem turnézunk, és felvesszük az albumot, majd megmondod, melyik szám jó, és melyik mehet a kukába. – Erősen kétlem, hogy bármelyik is kukába való lenne. – Ezzel vitatkoznék – felemeltem a kezét, és az arcomhoz fogtam. – Talán írhatunk számot közösen? – Azt nagyon szeretném – ujjai a borostámat simították. – Mindent szeretek, ami azzal jár, hogy veled lehetek. – Én is, Angyal – feleltem mosolyogva.

A gyönyörű pillanat elillant, amikor kinyílt az ajtó, és Abby szülei berohantak a kórterembe. – Ó, Abigail, édesem! – kiáltotta az anyja, Laura, miközben könyökével arrébb lökött. Szeméből könnyek folytak, ahogy előrekúszott, és meg akarta ölelni Abbyt. Végül megfogta a kezét. – Anya, rosszabbnak látszik, mint amennyire súlyos. Jól vagyok. – Most beszéltünk az orvossal, és elég rossznak néz ki a helyzet – mondta az apja, Andrew. Arckifejezése keményedett, ahogy végignézett rajtam. Sötét szeme összeszűkült, ahogy meglátta a pólómon Abby vérét, és a tetoválásaimat a karomon. Köszönés vagy bemutatkozás nélkül csak annyit kérdezett: – Hogy hagyhatta, hogy ez történjen? Gépiesen felemeltem a kezemet. – Mr. Renard, borzasztóan sajnálom, ami Abbyvel történt. Soha nem akartam, hogy ilyesmi történjen miattam – feleltem annyira őszintén, amennyire csak lehetséges. Úgy tűnt azonban, hogy szavaim alig hatották meg. Megkerülte Abby ágyát, és elindult felém. – Nem titok, hogy a nejem és én nem örülünk annak, hogy Abigail bele van habarodva magába. Maga nagy nőfaló és iszákos ember hírében áll, épp ezért a legkevésbé sem szeretnénk, hogy a lányunknak bármi köze legyen magához. – Apa! – szólt rá Abby erélyesen. Az erőlködéstől elfintorodott. – Hagyja abba! Csak felizgatja! – kiáltottam, ahogy szemtől szemben álltunk egymással. – Nekem ne mondja meg, mit csináljak és mit ne! Abigail az én lányom, és én tudom, mi a legjobb neki – vitatkozott Andrew. Előrelépett, és olyan közel álltunk egymáshoz, hogy majdnem összeért az orrunk hegye. – Abban a pillanatban, hogy kiengedik a kórházból, visszavisszük Texasba, ahová tartozik. Remélhetőleg akkor, ha már olyan messze lesz magától, elfelejti majd ezt a buta kis rajongást, és észhez tér. Már a számat nyitottam, hogy vitatkozzam, de Abby felcsattant. – Apa, ne legyél ilyen szemét Jake-kel! Egyébként pedig nem megyek veletek haza. Andrew döbbenten vonta fel a szemöldökét. – Tessék? Abby megenyhült. – Sajnálom, de durva és tapintatlan vagy azzal a férfival, aki egész éjjel itt maradt, és ebben a kényelmetlen székben várakozott, amíg én nem voltam magamnál, csak azért, hogy biztonságban

legyek, és ne legyek egyedül – felsóhajtott. – De leginkább arról van szó, hogy a szívem szakad meg, amiért ennyire hűvös és meggondolatlan vagy azzal az emberrel, akit szeretek. Andrew és Laura tátott szájjal néztek. – Ti ketten a világon a legjobb szülők voltatok egész életemben, és megtanítottatok arra, hogy ne ítélkezzek senki felett, és függetlenül a körülményektől, mindenkinek adjak egy esélyt. Akkor most miért tiportok keresztül mindazon, amit belém plántáltatok? – Abigail, csak arról van szó… – kezdte Laura. – Nem. Pletykák alapján mondotok ítéletet, és az alapján, amit szerintetek láttok. De ő sokkal több, mint egy rocksztár. Kedves szíve van, és nagyon odaadó. Ha csak azt látnátok, mennyire gondoskodik és szereti az édesanyját, az együttes tagjait, és a stábot, amelyik neki dolgozik, akkor észrevennétek, hogy ő olyasvalaki, aki igenis méltó a szeretetre és a tiszteletre. Andrew remegő kézzel beletúrt a hajába, Laura pedig tágra nyílt szemmel bámult rám. Épp, ahogy Abby szokta, amikor ideges, és erőt gyűjt arra, amit ki akar mondani, Laura is az alsó ajkába harapott. – Igazán szereti Abbyt? – kérdezte Laura. – Igen, asszonyom. Szeretem. Teljes szívemmel, teljes lelkemmel szeretem. A szart is… – megköszörültem a torkomat, hogy vigyázzak a számra. – Úgy értem, mindenemet odaadnám azért, hogy bebizonyíthassam, hogy megérdemlem őt, és hogy szeretem. – Ó, ez… kedves – sóhajtott fel Laura, mire Andrew csak mordult egyet. – Apa, tudod jól, hogy mind a kettőtöket szeretem, és semmi olyat nem teszek, amivel megbántanálak vagy megsértenélek benneteket. Ahogyan már korábban is mondtam, amikor Jake-ről volt szó, felnőtt vagyok, és szeretném az életemet élni. És most úgy döntöttem, hogy vele szeretném tölteni a lábadozásom idejét. Szavaira sugárzó mosoly jelent meg az ajkamon. Baromi büszke voltam rá, hogy ilyen erős. Ennél jobban már nem is tudtam volna szeretni, amiért így kiállt magáért és értem. – De Abby, szeretnénk veled lenni, amíg meggyógyulsz. Nem bírom elviselni a gondolatát, hogy magadra hagyunk. Óvatosan előrenyúltam, hogy megérintsem Laura karját. – Nem is kell. Ön és Mr. Renard nyugodtan csatlakozhatnak, és addig maradnak a farmomon, ameddig csak szeretnének. Laura meleg pillantást vetett rám. – Tényleg? Nem bánná?

– Egyáltalán nem! Abbynek szüksége van a szüleire – jelentettem ki, és éles pillantást vetettem Andrew-ra. Pár pillanatig csak néztünk egymásra, aztán megadóan felsóhajtott. – Bocsánatot kérek a viselkedésemért – kinyújtotta a kezét. – Azt hiszem, még nem mutatkoztunk be hivatalosan egymásnak. Andrew Renard vagyok. – Jake Slater – feleltem, és megráztam a kezét. Bár tudom, hogy utálta, egy kis mosoly jelent meg az arcán, ahogy hozzátette: – Örvendek. – Szintúgy. – Olyan boldoggá tesztek! – mondta Abby. – Érted mindent, drágám – mondta Laura. Abby összerezzent. – Akkor jó, mert nagyon szeretnék még fájdalomcsillapítót. Bár én szerettem volna megnyomni a nővérhívót, visszafogtam magam, és hagytam, hogy Andrew tegye meg. Rájöttem, hogy ez egy újabb apró lépés ahhoz, hogy a kapcsolatunkat építhessük.

20. fejezet Abby A következő hónapot lábadozással töltöttem Jake farmján. Bár fizikailag nem voltam jól, fogalmam sincs, mikor voltam ennyire boldog. Persze nem lett volna baj, ha nem ver majdnem halálra Jake idegbeteg, féltékeny volt szeretője, de ugyanakkor ez azzal járt, hogy vele és az édesanyjával lehettem. Az első héten a szüleim a vendégszobában voltak, míg én Jake szobájában, mellettük. Habár az istállóban gyönyörűen kialakított lakótér volt, ami szebb volt, mint bármelyik lakás, Jake nem akart tőlem távol lenni, így vagy az ágyam melletti székben aludt, vagy a nappaliban álló kanapén. Felajánlottam, hogy aludjon velem, de attól félt, hogy álmában véletlenül megüti vagy megrúgja a sebeimet. Az első héten Jake, a szüleim és Susan halálra kényeztettek. Még Rhys, Brayden, Lily és AJ is a nyakamon lógott. Félreértés ne essék! Nagyon jó volt, hogy házi koszton éltem, a kedvenc ételeimet főzték, és így feledkezhettem meg a sérüléseimről, és örültem a srácoktól kapott apró ajándékoknak is, de egy idő után már meguntam a kényeztetést. Még csak tüsszenteni sem tudtam úgy, hogy ne rohanjon mindenki kétségbeesve az ágyamhoz. Aranyosak voltak, de már nagyon zavart. Amikor végre megint lábra álltam, a szüleim vonakodva visszamentek Texasba. Tíz nap szabadságot vettek ki, hogy biztosan lássák, elindultam a gyógyulás útján. Még mindig nem örültek annak, hogy Jake-nél gyógyulgatok, de kénytelenek voltak elfogadni, hogy felnőtt vagyok, és hogy saját döntést hoztam. Könnyes búcsút vettünk, és megígértem, hogy a hónap végén hazamegyek. Jake nehezen ugyan, de Susannal hagyott néhány napra, és Atlantába ment, hogy az új albumukon dolgozzanak. Bevallom, nagyon élveztem Susan társaságát. Erős és bátor nő volt. A közérzete hol jobb, hol rosszabb, de érzelmileg minden egyes nap derűs volt. Nagyon jó humora is volt. Amikor úgy éreztem, most már tudok autókázni, akkor elvitt a táncstúdiójába, és körbevezetett. Jake rokonai tömegesen érkeztek, hogy találkozzanak velem, és hozták a főztjeiket Susannak és Jake-nek. A saját családomat leszámítva sehol nem éreztem annyi szeretetet, mint itt. Egyik délután Jake visszajött az atlantai stúdióból. A verandán talált minket, mind a ketten olvastunk. Arcán sugárzó mosollyal intett nekem. – Van egy meglepetésem. Elfintorodtam. – Tudod, hogy utálom a meglepetéseket. – Ez tetszeni fog. Ez egy különleges ajándék a nagyapámtól. Láttam, ahogy Jake és Susan sokatmondó pillantást vált egymással. Vonakodva felálltam a székből, és végigsétáltam a verandán, hogy odamenjek Jake-hez. Megfogta a kezemet, és átvezetett az udvaron az istállóhoz. Amikor kinyitotta az ajtót, egy aprócska golden

retriever szőrmók futott oda hozzám. Meglepetten néztem rá. – Vettél nekem egy kutyát? – Ajándék a nagyapámtól. Az újszülött kiskutyák közül van a kislány. Örömmel felsikoltottam, amikor odamentem, hogy fölvegyem a kiskutyát. – Gyönyörű! – suttogtam, és az arcomhoz érintettem a finom pehelyszőrét. – Ez azt jelenti, hogy tetszik a meglepetésem? – Imádom! – feleltem vigyorogva. Jake visszahúzta fejére a baseballsapkát, és rám nézett. – Na, és mi lesz a neve? – Hm, jó kérdés – a kiskutya melegbarna szemébe néztem. – Milyen nevet adjak neked, pöttöm? – Ahogy kinyitotta a száját és ásított egyet, beugrott. – Angyal. Ő lesz az én Angyalom. – De te vagy az én Angyalom – tiltakozott Jake. – Azt hiszem, elfér itt két Angyal is. – Ahogy akarod. A te kutyád. Aggodalmasan felnéztem. – De mi lesz akkor, ha el kell mennem, vagy úton leszek? Jake vállat vont. – Majd itt marad a többi kutyánkkal, amíg visszajössz. Annyira hangosan kalapált a szívem, hogy akár Jake is hallhatta volna. Nem tudom, felfogta-e, hogy azzal, hogy a kutyám nála lesz otthon, azzal kettőnk között egy nagyon komoly elkötelezettségre is utalt. – Biztos vagy benne, hogy nem lenne teher? – kérdeztem. – Persze hogy nem. Nézd csak meg, mennyi helye van, hogy itt futkározzon és viháncoljon. Fölnevettem. – Viháncoljon?

– Igen, azt mondtam, okoska – felelte pajkos mosollyal. Kedvesen a földre tettem Angyalt, aztán megöleltem Jake-et. – Köszönöm a kedves és figyelmes ajándékot. Nagyon feldobta a napomat. Elvigyorodott. – Szívesen. Odahajoltam hozzá, és hosszan megcsókoltam. Mióta Bree megvert, Jake nagyon félt megcsókolni és megölelni engem. Mindennél jobban kívántam a száját és az érintését, mint akkor este a hotelszobában. Nyelvemet az ajkainak nyomtam, kényszerítve arra, hogy szétnyissa őket. Amikor megtette, becsúsztattam a nyelvemet a szájába. Meglepetésemre kezét végigsimította a hátamon, és kezébe vette a fenekemet, miközben magához húzott. Nyelvünk táncra perdült, és szemérmetlenül hozzányomtam magamat a nadrágjában növekvő dudornak. Egyik lábamat fölemeltem, és csípője köré fontam, ezzel az egyik korábbi álmát valósítottam meg, mert a cowboycsizmámat a fenekének nyomtam. Szerettem volna minél jobban élvezni őt, és neki is megadni, amire vágyik, így hozzásimultam, némán könyörögve a testemmel, hogy emeljen fel. Szerencsére teljesítette a vágyamat, megfogta a fenekemet, fölemelt, és így a másik lábamat is a dereka köré fontam. Középső részemet az övéhez simítottam, amitől a számba nyögött. – Angyal – motyogta, s közben forrón csókolta a nyakamat. Kezét feljebb húzta a bordáimon, hogy megérintse a mellemet. Amikor felkiáltottam, azt hitte, a fájdalomtól teszem, és nem a gyönyörtől. Jake teljesen lefagyott. Úgy hatott rá a kiáltásom, mintha egy vödör jéggel öntötték volna le. – Ó, bassza meg! – motyogta, és lefejtette lábaimat a derekáról. Amikor a földre tett, remegő kézzel a hajába túrt. – Jake, kérlek, ne hagyd abba! – tiltakoztam. A fejét rázta. – Még nem jöttél rendbe teljesen. Fájdalmat okozok neked. – Nem. Azért kiáltottam fel, mert jó volt! Hosszan bámult rám. – Nem számít, egyébként sem kellene csókolóznunk. A kezébe vettem az arcát. – De én szeretnék veled csókolózni. A barátom vagy, és szeretlek.

Lenézett Angyalra, aki a lábunknál játszott, és kerülte a pillantásomat. – Nem lehet. Nem most, és nem is a közeljövőben – motyogta, és kiment az istállóból. Angyal megindult utána, de aztán visszafutott hozzám. A kezembe vettem, és hagytam, hogy legördülő könnyeim finom bundájára csorogjanak. *** Nem is láttam Jake-et egész délután, mígnem Susan hét órakor vacsorához hívott minket. Harapni lehetett a feszültséget. Susan csacsogott, én pedig próbáltam bekapcsolódni, míg Jake néma csöndben ücsörögve kanalazta az ennivalót. Még csak a feléig jutottunk annak, ami a tányéron volt, amikor felpattant a székről. Susan és én tátott szájjal csodálkozva néztünk rá, mire annyit motyogott: – Kimegyek az istállóba edzeni. Angyal kiszaladt utána az ebédlőből, de behallatszott a folyosóról a nyüszítése, amikor Jake bevágta maga után a bejárati ajtót. Fájdalmasan felsóhajtottam, mire a villám hangos csörömpöléssel a tányérra esett. – Bocsánat. Susan együtt érzően elmosolyodott. – Drágám, nem kell bocsánatot kérned. Sőt inkább Jake után kéne menned, hogy megbeszéljétek a dolgokat. Tágra nyílt szemekkel néztem rá. – Honnan tudod, hogy feszült a helyzet köztünk? – Ó, édesem. Lehet, hogy haldoklom, de nagyon vaknak kéne lenni ahhoz, hogy ne vegyem észre – visszaült a székébe, és a szemembe nézett. – Fél megérinteni, igaz? Röviden bólintottam. – A balesetem óta úgy viselkedik, mintha törékeny üveg lennék, ami bármelyik percben ripityára törhet. Tudom, hogy szeret, mert minden lehetséges módon bizonyítja. – Össze van zavarodva, mert bűntudata van amiatt, ami veled történt. Jake azt gondolja, azzal, hogy csak egy karnyújtásnyira vagy tőle, vezekel a balesetedért, amiről úgy hiszi, az ő hibája. – De nem az ő hibája! – tiltakoztam. – Egyetértek. – Szóval mit kéne tennem?

Pajkos fény csillant Susan kék szemében. – Ezt magadnak kell kitalálnod, édesem. De azt hiszem, hogy a dolgok tisztázása és a feszültség oldása érdekében az lenne a legjobb, ha arra kényszerítenéd, hogy újra megérintsen. Levegő után kapkodtam, és nyakig elpirultam. – Most arra gondolsz, amire gondolok, hogy gondolsz? Susan feltartotta a kezét. – Csak azt mondtam, hogy menj ki az istállóba, és harcolj a férfidért! Felállt. – Ha bárkinek szüksége volna rám, szólok, hogy veszek egy fürdőt, és korán ágyba bújok – kacsintott, és kisétált az étkezőből. A körmömet rágva végiggondoltam Susan szavait. Tudtam, mit akartam, de nem tudtam, van-e hozzá elég bátorságom. Végtére is a szerencse nem az én oldalamon állt, így nem biztos, hogy ez a terv sikerülne. Huszonegy éves vagyok, szerelmes egy nőfaló rocksztárba, aki a poklok poklát éli meg, mert az anyja beteg, és az őrült exbarátnője megvert engem, nekem pedig az egyetlen ötletem arra, hogy rendbe hozzam a dolgokat köztünk, az, hogy nekiadjam a szüzességemet. Nyilvánvalóan ideges voltam. De nem csak arról van szó, hogy minden alkalommal, amikor Jake-re néztem, vagy amikor egymás közelében voltunk, végigsöpört rajtam a vágy. Nem, hanem arról is, hogy őrülten szerelmes voltam belé. Már a balesetem előtt is, és az utolsó egy hónap után még inkább. Úgyhogy most vagy soha. Szerettem Jake-et, és vele akartam lenni. Ki tudja, mit tartogat nekünk a jövő? De valahol mélyen tudtam, hogy mindig is bánnám, hogyha nem azzal fekszem le életemben először, akit szerettem – életemben először! – Jól van! – motyogtam, és felálltam a székből. Kimentem a folyosóra, aztán bezárkóztam a hálószobába. Most már nagyon eltökélt voltam. Susan elültette a fejemben a gondolatot, én pedig úgy döntöttem, cselekszem. Bemegyek az istállóba, és elcsábítom Jake-et. Tudtam, hogy először is fel kell szerelkeznem a szükséges eszközökkel. Úgy kell kinéznem, mint a megtestesült szex. Na jó, ez nem teljesen igaz, mert amikor a legutóbb majdnem szexeltünk, egy régi póló és cicanadrág volt rajtam, ma délután pedig, amikor elkapott minket a hév, csak farmert és egy pulóvert viseltem. Eltekintve attól, mi hogy volt eddig, azt szeretném, hogyha csak rám néz is tudja, mit akarok. Csettintettem az ujjammal, és kimentem a ruhásszekrényhez. Belenyúltam a bőröndömbe, és kivettem a fehér baby dollt, amit akkor vettem, amikor a fehér ruhát is Jake kedvéért. Először a csillogó tangabugyit vettem fel, aztán belebújtam a felsőrészbe.

Megnéztem magamat a tükörben, jobbra-balra fordulva figyeltem a tükörképemet. Azt hiszem, szexinek néztem ki. A flitterekkel és gyöngyökkel kirakott felsőrész alig takart valamit, és úgy éreztem, a melleim bármelyik pillanatban kibuggyanhatnak, ami valószínűleg helyzeti előnyt jelent, elvégre Jake már elmondta, mennyire tetszik neki. A copfomat kioldottam, és addig fésültem a hajamat, míg végül hullámokban omlott a vállamra. Egy kis sminket tettem magamra, és amikor elkészültem, szájfényt kentem a számra. Magamra öltöttem a köntöst, felvettem a cowboycsizmát. Kinyitottam az ajtót, és kidugtam a fejemet. Susan ajtaja be volt zárva, úgyhogy lábujjhegyen végigtipegtem a folyosón, aztán csendesen becsuktam magam mögött az ajtót. Az égen a telihold világította meg az utamat az istállóig. Bár Jake-nek hat lova volt, nem az istállóban tartotta őket, hanem lóistállókban a dombon. Az istálló inkább afféle ház volt vagy legénylakás, ahol az edzőeszközeit tartotta, de volt egy nappali is, ahol pihenhetett, és padlástér is, ahol aludni lehetett. Gangsta rap üvöltött a hangfalakból, így Jake nem is hallotta, ahogy becsukom magam mögött az ajtót. A bokszzsákot püfölte, homlokán és vállán izzadságcseppek gyöngyöztek. – Jake! – kiáltottam. A hangomtól azonnal abbahagyta, amit csinált. A keze kinyúlt, hogy a himbálózó zsákot lefogja, aztán megfordult. – Mit csinálsz itt? – Beszélnem kell veled. – Miről? Remegő térdekkel odamentem hozzá. Le sem vettem róla a szemem, reszkető ujjakkal kibontottam a fürdőköpeny övét, és finoman lecsúsztattam magamról. Amikor lehullott a földre, szinte visszhangzott a csend körülöttünk. Jake meglepetten nézett, és szemügyre vette a neglizsét. Számtalanszor megnyalta az ajkát, és megingott a lábán, mielőtt végül megszólalt. – Angyal, mit csinálsz? – Elcsábítalak. Szája sarka megrándult, és úgy tűnt, mintha nevetés kerülgetné. – Azért jöttél ide ilyen pikáns felszerelésben, hogy elcsábíts? – V-veled akarok lenni. Szeretkezni akarok veled.

Jake felvonta a szemöldökét, aztán gyorsan megrázta a fejét. – Már nemet mondtam korábban, és még mindig komolyan gondolom. Döbbenten néztem rá. – Ez a válaszod erre? – kérdeztem a dekoltázsomra mutatva. Ádámcsutkája fel-alá járt, ahogy nyelt. – Igen, ez. Aztán lehajolt, felvette a földről a köpenyt. – Vedd ezt fel, és feküdj le! – Jake, már nem fáj semmim. Meggyógyultam, és szeretném ezt. Akarom! – Nem. Könnyek gyűltek a szemembe, és az ajkamba haraptam. – Komolyan nem akarsz engem? Felmordult. – A farkam mindennél jobban kíván téged, de egyszer végre azzal gondolkodom, ami a vállamon van, nem pedig a lábam között. – Annyira erősen fogta a köpenyemet, hogy elfehéredtek az ujjpercei. – Bízz bennem, Angyal! Én vagyok az utolsó ember a Földön, akinek oda kéne adnod magad. – De én veled akarok lenni! Egy hónappal ezelőtt vettem ezt, amikor Lily meggyőzött, hogy vegyem meg a fehér ruhát. Akkor jöttem rá, hogy felkészült szeretnék lenni, mert tudtam, hogy egy nap majd szeretnék veled szerelmeskedni. Jake fájdalmasan felnyögött, de nem felelt. Idegesen járt-kelt a szobában. Végül megfordult, és védekezőn felkapta a kezét. – Azok után, ami Breevel történt, és a gyógyulásod alatt gondolkodtam. Alaposan magamba néztem. – Én is, és… Kék szemei dühtől fénylettek. – Hát nem érted, Angyal? Sokkal jobbat érdemelsz nálam. A hálószobában is, és azon kívül is. – Ne gyere már megint ezzel a baromsággal! Már elegem van, hogy azt hajtogatod, nem érdemelsz meg – tiltakoztam.

– Ez az igazság, a fenébe is! Te gyönyörű, tiszta lélek vagy, én pedig a múltamtól sérült és fertőzött. Nem akarom ezt rád terhelni. Óvatosan előreléptem, és megfogtam a kezét. Az ajkamhoz emeltem, és megcsókoltam az ujjait és az ujjperceit. – Te nem láthatod magadat úgy, ahogyan én látlak. Megérdemled a szerelmemet, és minden módon meg akarom neked adni. Pillantása elsötétült. – De tizennyolc éves korom óta nem szerelmeskedtem, már ha az szerelmeskedés volt egyáltalán. Csak azt tudom, hogyan kell megdugni a nőket, de az biztos, hogy téged nem duglak meg! Düh és harag keveredett bennem. Csípőre tettem a kezem. – Szóval csak azért, mert neked van tapasztalatod, és nekem nincs, nem szexelhetünk? – Így van. – Ez nem fair. Jake átnyújtotta a köntösömet. – Az élet nem fair, bébi. Szokj hozzá! Ahogy hozzávágtam a köntöst, megpofoztam vele. – Nem! A nemet nem fogadom el tőled! Elvigyorodott. – És akkor mi a terved? Meg akarsz erőszakolni? – Nem. Az a szándékom, hogy szerelmeskedjek veled. Közelebb léptem hozzá, nyaka köré fontam a kezemet, és odabújtam hozzá. Jake azonnal megfeszült. Mielőtt eltolt volna magától, megszólaltam. – Még ha nem is hiszed el, Jake, ismerlek. Megértem, hogy nehezen tudod kifejezni és megélni az érzelmeidet a színpadon kívül. Számtalanszor láttalak már nagyon szar állapotban, emlékszel? Nagyon jól tudom, hogy most attól, ami anyukáddal történik, vagy ami velem történt, megijedtél, félsz, és bizonytalanná tett, hogy megtapasztalod az érzéseidet. Megsimogattam az arcát: – De azt szeretném, hogy figyelj rám. Szeretlek, Jake. Soha nem szerettem még így senkit. Neked

adtam magam érzelmileg is, és most már készen állok arra, hogy a testemet is neked adjam. Úgyhogy nem érdekel, hogy szeretkezni fogunk, szexelni vagy baszni. Csodálkozva nézett rám, amiért a „b” betűs szót használtam. Biztatóan elmosolyodtam. – Csak veled szeretnék lenni – lejjebb húztam a fejét, homlokát homlokomhoz fogva. – Milliószor elmondtad, hogy szeretsz, de meg is mutattad, hogy így van. Nem érdekel, ha másik ezer nővel voltál. Az a múlt. Mi a jelen és a jövő vagyunk, itt és most. Jake fájdalmasan felnyögött. – Nem látod, hogy majd megfulladok a bűntudattól? – a melléhez ütötte a kezét. – Miattam majdnem megöltek téged. Nem akarom, hogy még más is az én lelkemen száradjon, nem akarlak elrontani azzal, hogy elveszem a szüzességedet. A szememet forgattam. – Befejeznéd végre, hogy úgy beszélsz rólam, mintha valami törékeny virág lennék? Lehet, hogy ötven százalék angyal vagyok, de ötven százalék ördögfióka is! – Ujjaimat izzadt hajába fúrtam. – Én leszek a te szenteltvized. Megtisztítalak, és elmosom a múltat. Csak ne tagadd meg tőlem! – Angyal, soha semmit nem akarok megtagadni tőled. Ha tudnám, a világot is neked adnám. Nagyon szenvedek attól, hogy nemet kell mondanom. Átkarolt. – Csak attól félek, hogy sosem lesz elég jó neked a szeretetem. – Erre ne is gondolj, Jake! Ez az, amire szükségem van. Ez az, amit akarok. Felpillantottam rá: – Ráadásul épp te lehetsz az, aki majd megállapítja, hogy nem vagyok elég jó neki. Megrázta a fejét. – Ezt kurvára kétlem. – De nem tudom, hogyan kell csinálni, és mit kell csinálnom veled, hogy… örömet szerezzek. Jake elvigyorodott. – Örömet szerezz? Elvörösödtem.

– Leszopjalak? Hüvelykujjával megsimogatta az arcomat. – Kicsim, kétlem, hogy problémád lenne vele. A múltkor is jól csináltad. – De segítettél. Szeretném, ha az lennék, akire szükséged van, vagy még annál is több, az ágyon kívül és azon belül is. Jake megcsókolt, és elnémított minden más kétséget. Nyelve az ajkamhoz ért, én pedig kinyitottam a számat, és beengedtem. Minden centiméterét meg akartam ízlelni. A csókjaink egyre mélyebbek lettek, nyelveink egymás ellen harcoltak. Összegabalyodott lábakkal, összetapasztott szájjal álltunk, aztán csípőmmel a padlástér lépcsői felé tereltem. Nem akartam, hogy bármelyikünket is lebeszélje a dologról. A feneke a feljárónak koccant, és elhúzta az ajkát. Arcán a megszokott, pimasz mosoly jelent meg. – A hölgyeké az elsőbbség. Fölnevettem. – Miért van az a sanda gyanúm, hogy ez kevésbé szól a lovagiasságról, és inkább arról szól, hogy láthasd a fenekemet ebben a tangában? Fejét hátravetette a korlátnak. – Édes istenem, ehhez az ördögien szexi szereléshez még tanga is van? – Ühüm. Szexi mosoly jelent meg az arcán. – Megőrjítesz. Aztán arrébb lépett, hogy felmehessek a lépcsőn. Minden egyes lépésnél szinte éreztem, ahogy pillantása a bőrömbe fúródik. Ettől a lábam között melegség és nedvesség keletkezett. Amikor felértünk a padlástérbe, meg akartam ölelni Jake-et, de megállított. – Várj, Angyal. Leizzadtam az edzéstől, ráadásul büdös is vagyok. Odahajoltam, hogy megszagoljam a meztelen mellkasát. – Jó illatod van. Jake felnevetett, és kibontakozott a karjaimból. – Ha már csináljuk, akkor csináljuk jól, és ne legyek büdös!

– Ha így akarod – feleltem. Megragadta a kezemet, és magával húzott a fürdőszobába. Mint ebben az istállóban minden, ez is lenyűgöző volt: márványlapok és gránitpultok voltak benne. Jake megnyitotta a csapot, és sugárban ömlött a víz a tusból. A nadrágját gombolgatva pimasz mosollyal nézett rám. – Csatlakoznál hozzám, vagy inkább csak néznél? – Ööö… Szeretnék tusolni vele? Váratlanul ért a dolog, hiszen az általában szex után jön, nem igaz? Ó, ez az egész rosszul alakul, és nem úgy, ahogy elképzeltem! Abban pedig tökéletesen biztos vagyok, hogy nem lenne romantikus, ahogy nézem, hogy zuhanyozik. Elképzeltem, hogy Jake éppen szappanozza magát, én pedig őt nézem. Mint egy rossz pornófilm! – Ööö, várhatlak az ágyban is – és elindultam kifelé a fürdőszobából. Levette az alsónadrágját, és sietősebbre fogtam volna, de még nem értem messzire, amikor megragadta a kezemet, és odafordított magához. Felsikoltottam, mert a víz eláztatta a hajamat és a fehérneműmet is. – Ne menj, Angyal! Szeretném, ha maradnál. A szemében égő vágyakozás és szerelem miatt alig kaptam levegőt. Amikor végre meg tudtam szólalni, azt feleltem: – Akkor maradok. Jake lepillantott a nedves fehérneműmre, ami most úgy simult a testemre, mintha egy második réteg bőr lenne. – Tényleg miattam vetted? – Igen – feleltem, és átöleltem a nyakát. – Tetszik? – Hmm – keze a mellemre vándorolt, és kezébe vette a ruhán keresztül. – Gyönyörű. Gyönyörű vagy benne. Elmosolyodtam. – Azt gondoltam, tetszene neked, mert fehér, és mindig azt mondod… – Fehérben igazi angyal vagy. – A te angyalod vagyok.

Lehajolt, megfogta a pizsamám alját, és lehúzta rólam. Behunytam a szememet, hátradőltem, miközben végigmért. Amikor nem érintett meg, kinyitottam a szememet. Jake a hasamat nézte. Mikor lenéztem, alig kaptam levegőt. Idegességemben és lelkesedésemben, a neglizsét a mellemre tettem takarásképp. Kezemet a szemem elé kaptam. – Ó, istenem, annyira hülye vagyok! Hogy lehet így elrontani egy pillanatot?! Jake fölnevetett, és elhúzta a kezemet a szemem elől. – Azt hiszem, ugyanúgy lejön, mint a fehérneműd, igaz? – Igen. Rám kacsintott. – Akkor ne aggódj. Leveszem. Ujját a kötésemhez emelte, és letekerte rólam. Forogni kezdtem, hogy gyorsabban leszedje. Pajkos vigyorral hozzátette: – Erről az egészről eszembe jut az a jelenet a Szerelmes Shakespeare-ből, amikor Will leveszi Viola melleiről a kötést. Fölnevettem. – Az, hogy láttad ezt a filmet, igazán ámulatba ejtő, Mr. Slater – viccelődtem. – Hé, ne tégy úgy, mintha nem lennék romantikus. Az első este is a Rómeó és Júliából idéztem neked. – Pontosan azután, hogy be kellett bizonyítanom, hogy egy szűzre is fel tudsz izgulni. Jake elfintorodott. – Mennyire köcsög voltam veled! Odahajoltam, és megcsókoltam. – Minden percet, amikor köcsög voltál velem, megbocsátottam. – Köszönöm, Angyal – felelte mosolyogva. Amikor levettük a kötést, Jake arca elsötétült, és nagy levegőt vett. Tudom, hogy meglepte, hogy még mennyi sérülésem van. A legtöbbjük már elhalványult, de a bordáim tájékán és az alhasamon még mindig sárga és zöld elszíneződések voltak. Arcát a kezembe vettem, és megráztam a fejemet.

– Kérlek, ne tedd ezt. Hidd el, hogy már nem fáj. Térdre hullott, és apró csókokat hintett a bordáimra és a hasamra. – Sajnálom – motyogta, és lehelete tovább melegítette a már így is forró bőrömet. Beletúrtam a hajába, és kedvesen hátrahúztam a fejét, hogy rám nézzen. – Kérlek, ne kérj bocsánatot olyasmiért, amiről nem tehetsz! Nem te tetted ezt velem, és én soha nem foglak téged hibáztatni. A hasamra tette a fejét. – Szeretlek, Angyal. – Én is szeretlek, Jake. Ujja a tangám derékrészéhez ért, és Jake felpillantott rám. Röviden bólintottam, ő pedig lehúzta az alsóneműt, végig a combomon. Most először voltunk mind a ketten teljesen meztelenek, és várakozással telve megremegtem. – Fázol? – Nem. Csak akarlak. Jake torkából szinte fájdalmas nyögés szakadt ki. Belső combjaimat végigcsókolta, aztán finoman szélesebb terpeszbe húzta a lábaimat. Felpillantott rám, és állta a pillantásomat, kidugta a nyelvét, és megnyalta a szeméremdombomat. Felsóhajtottam, hátravetettem a fejemet a zuhanyzó falának, miközben forró nyelvét éreztem magamon. A szájába vette és szívogatni kezdte a klitoriszomat, így csípőmet erősen hozzányomtam. Az egyik lábamat a vállára vetette, hogy jobban odaférjen. Nyelvét belém dugta, és én a nevét kiáltva darabokra hullottam szét. Amikor magamhoz tértem, még mindig előttem térdelt. Egy pillanatra hátrébb húzódott, hogy ujjaival izgassa a nyílásomat, és végül belém nyomta az ujját, aztán még kettőt, és még egyet, aztán forgatta és mozgatta bennem. Szabad keze végigkúszott a hasamon, aztán tenyerébe vette a mellemet. A mellbimbóm megkeményedett az érintésére, amitől még jobban izgalomba jöttem. Keze a másik mellemre siklott, az is megkeményedett. Ezalatt végig ki-be járt a keze bennem, miközben a hüvelykujja a csiklómat izgatta, és én úgy éreztem, mindjárt szétrobbanok. Megragadtam a haját, és újra és újra a nevét kiáltva elélveztem. Most még erősebb orgazmust éltem át, ha egyáltalán ez lehetséges volt. Amikor félig behunyt szemmel ránéztem, összeráncolta a homlokát. – Mi a baj? – Bébi, nagyon szűk vagy. Félek, hogy fájni fog neked. – Minden rendben lesz.

– Biztos vagy benne? – Igen. A fenébe is, vigyél az ágyba és szeretkezz velem! – kértem. Jake fölnevetett. – A mindenit, nagyon parancsolgató vagy, amikor elélvezel. – Kérlek! – Igazából nem zuhanyoztam le. Amikor tiltakozni próbáltam, megfogta a tusfürdőt, összenyomta a két kezemet, és nyomott egy kicsit a tenyerembe: – Moss meg, Angyal. Tenyeremet a melléhez tettem, és mosni kezdtem a mellizmait, a tetovált karját, az izmos hasát. Amikor a dereka felett járt a kezem, hasa megkeményedett, meredező pénisze pedig a kezemnek csapódott. Rápillantottam, és némi idegességet éreztem, amilyet Jake az előbb. Hozzányomtam magamat Jake testéhez, hogy megmossam a hátát, aztán a fenekét. Most, hogy ennyire közel voltunk egymáshoz, a lábam közé csúsztatta a férfiasságát. Nagyon felizgatott, és már majdnem elmentem, amikor szakadozó lélegzettel megszólalt. – Menjünk az ágyba! – Rendben – feleltem. Kiléptünk a zuhanyzóból, még csak meg sem törülköztünk. Felvett, és odavitt az ágyhoz. Óvatosan letett az ágy szélére. Felhúztam a térdemet, karjaimat a lábam köré fontam, és figyeltem, ahogy Jake kihúzza az éjjeliszekrény fiókját. Óvszert vett elő, és egy tubust, amit nem ismertem fel. Valószínűleg kérdően nézhettem rá, mert azt mondta: – Síkosító. Ettől könnyebb lesz neked az első alkalom. – Értem… Szóval van egy teljes fióknyi szexuális eszközöd itt? – Ez nem az, aminek gondolod, Angyal – felelte, miközben kinyitotta a fóliát. – Mert mi az, amit én gondolok? – Hogy ezt a padlásteret afféle legénylakásként használom, ahová az összes hódításomat felcipelem, és megdugom. Utáltam, hogy ennyire könnyen olvasott bennem.

– Biztos vagy benne, vagy csak előhozakodsz ezzel a szöveggel, hogy ne hagyjalak faképnél? Elmosolyodott. – Azért tartom itt ezeket a dolgokat, mert ez az egyetlen hely, ahová sem anya, sem a takarítónője nem nyúl. Szeretném, ha életemnek ez a része megmaradna csak nekem. – Igen, biztosan összetörné szegény takarítónő szívét, ha megtudná, micsoda rosszfiú vagy. – Nem is beszélve anyáról. Fölnevettem, Jake felhúzta az óvszert. Bár nem akartam odanézni, mégis lenyűgözött, ahogy felhúzta hatalmas hímtagjára. Amikor végzett, a tekintete találkozott az enyémmel. A matrac közepére ültem. Jake térden csúszva odamászott hozzám, és felettem tornyosult. Finoman megcsókolt, aztán a nyelvét a számba csúsztatta. Bár sok fiúval vagy férfival nem csókolóztam, jól tudtam, hogy Jake nagyon jó. Vadul csókolt, és éreztem, hogy megint egyre nedvesebb leszek. Jake kezei mindenütt ott voltak. A melleimet masszírozta, a fenekemet simogatta vagy a lábam közé simított. Megremegtem, pedig a bőrömön izzadságcseppek jelentek meg a testemben tomboló hőségtől. Jake a combjaim közé helyezkedett, és megfeszültem. Ez volt hát az a nagy pillanat. Ideges voltam. Néhány mély lélegzetet kellett vennem, hogy megnyugodjak, és ne pánikoljak be. Amikor belém hatolt, lehunytam a szememet, megmerevedtem a fájdalomtól. – Ne csukd be a szemed – suttogta, és kinyitottam a szememet, álltam a nehéz tekintetét. – Szeretlek, Angyal. – Én is szeretlek. Ahogy mélyebbre hatolt a hímvesszőjével, könnyek gördültek végig az arcomon a fizikai fájdalomtól és a pillanat hatalmasságától is. – Úgy sajnálom, kicsim – suttogta Jake a sós patakokat csókolva az arcomról. – Semmi baj. Ezt akarom. Téged akarlak – feleltem nagyot sóhajtva. Amikor Jake úgy érezte, hogy már hozzászoktam az érzéshez, kihúzta, majd ismét bedugta hímtagját. Ez egyszerre volt fájdalmas és élvezetes. – Hmmm. – Jobb? – Igen. Aztán elkezdett bennem mozogni. Pár perc múlva a fájdalom elpárolgott, és megemeltem a csípőmet,

hogy összhangban legyen a mozgásunk, ettől Jake felnyögött. Tökéletes összhangban voltunk, Jake pedig szenvedélyesen megcsókolt. Nyelve a számba csúszott, és ugyanazt a mozgást imitálta, amit lent. Forróság öntött el a fejem búbjától a lábujjamig, és a számat elhúzva az övétől felnyögtem a gyönyörtől. Bár csodálatos érzés volt, tudtam, hogy most nem fogok elélvezni. Éreztem, hogy Jake teste megfeszült, a háta köré fontam a karomat, közelebb húztam magamhoz. – Ó, Abby! – kiáltotta, és megkönnyebbülve megremegett. Köröket rajzoltam a hátára, míg tovább remegett bennem. Elhúzta a fejét a vállamról, és rámosolyogtam. – Csodálatos volt, kicsim. Nagyon szeretlek! – mondtam. – Én is szeretlek, de… – összevonta a szemöldökét. – Mi a baj? – kérdeztem. – Te nem élveztél el. Elvörösödtem. – Nem, de azt hiszem, ez normális a lányoknál az első alkalommal. – Jake nem válaszolt, így arcát a tenyerembe vettem. – Előtte viszont kétszer is. – Igen, de… Elmosolyodtam. – Kicsim… Most adtad meg életem legjobb élményét! Mogorván nézett rám. – Nincs viszonyítási alapod. Lehet, hogy pocsék voltam, de te akkor is azt mondanád, hogy csupa szivárvány meg unikornis volt. – Most el akarod rontani az első szeretkezés élményét, mert sérült az egód azzal, hogy nem élveztem el? – csattantam fel. Megenyhült. – Nem, egyáltalán nem. – Pedig úgy hangzott.

Elkaptam a kezemet az arcától. – Egész felnőtt életemben vártam erre, és azon gondolkodtam, milyen lehet a szex, és igenis túlszárnyaltad az elképzeléseimet. Mi van akkor, ha nem élveztem el, míg bennem voltál? Ez volt az első rohadt alkalom, és először is, baromira fájt! Próbáltam lemászni a matracról, amikor Jake megölelt. – Sajnálom, Angyal. – Hát van is mit, seggfej! Fölnevetett. – Hidd el, tényleg sajnálom – ujjaival maga felé fordította az arcomat. – Igazad van. Igazán fasz voltam, hogy azt gondoltam, elrontom az első alkalmat, mert nem élveztél el. Finoman megcsókolta az arcomat. – Nehéz megszoknom, hogy érzelmek is vannak a szexben. Nagyon megterhelő, hogy én vagyok az első. – Most azt akarod mondani, hogy nagy rajtad a nyomás? – Igen, de megérte. Csodálatos volt – elvigyorodott. – Csodálatos voltál. – Komolyan? – kérdeztem, a hangom vagy egy oktávval feljebb csúszott. Jake a könyökére támaszkodott, hogy jobban lásson. – Tudod, mi volt igazán izgató? A pillantás a szemedben, ahogy az összes érzést megtapasztaltad a fizikai fájdalomtól az érzelmi mélységig. A szemed annyira kifejező, és úgy éreztem, hogy igazán, tényleg benned vagyok. A szívverésem felgyorsult a szavaitól, és egy pillanatig annyit tudtam csak mondani, hogy: – Ó… wow – aztán felé fordítottam a fejemet. – Akkor ez azt jelenti, hogy jobban szeretsz szeretkezni, mint baszni? Jake a szám felé nyúlva felnevetett. – Milyen mocskos szád van, Angyal. – Nem válaszoltál. – Az a tervem, hogy még sokat szeretkezzünk, hogy aztán bevezesselek a baszásba. Elvigyorodtam.

– Alig várom. – Na, most gyere ide, hadd öleljelek, míg alszom. Boldogan húzódtam mellé. Végső soron, ki vitatkozna ezzel?

21. fejezet Abby Napfény világított meg és melegítette arcomat. Ásítottam egyet, kinyújtóztam volna, de rájöttem, hogy két izmos, tetovált kar foglya vagyok. Amikor megpróbáltam magam kiszabadítani, Jake szorosabban ölelt. – Hová szeretnél menni, Angyal? – kérdezte álmosan. – Sehova – feleltem hátrapillantva rá és mosolyogva. – Csak nem vagyok hozzászokva, hogy meztelenül ébredek egy férfi mellett. Jake kinyitotta a szemét. – Hm, igazad van. Mivel itt vagy meztelenül, ráadásul a karjaimban, azt hiszem, ki kell használni a pillanatot. Nem gondolod? – Mire gondoltál? – Megmutatni, mennyire szeretlek – felelte, és a hátamra fektetett. Aztán megharapdálta a nyakamat, és végül úgy tűnt, egy örökkévalóság után ér csak a számhoz. Rájöttem, hogy nem mostam fogat, hátrahúzódtam, és a szám elé kaptam a kezemet. – Ó, istenem! Nem büdös a szám? Jake a szemét forgatta. – Angyal… Nekem és a reggeli merevedésemnek hót mindegy, hogy büdös-e a szád. Fölnevettem. – Ha te mondod. – Így van, de talán valahová máshová kéne most tennem a számat. Nagy levegőt vettem, ahogy ajkai a mellbimbómhoz értek. Kinyújtottam a hátamat, hogy még jobban hozzáférjen a mellemhez. A megkeményedett bimbót nyalogatta, aztán finoman megharapta. – Ez tetszik? – Ühüm… Felkuncogott, és a másik mellem felé közeledve tovább csókolgatott. – Lássuk, mennyire lettél nedves – mondta, és a lábaim közé nyúlt. Simogatott és ütögetett, míg a

csípőmet fölemeltem az ágyról. – Ez is tetszik? – Igen, Jake! De amikor két ujja belém csúszott, felkiáltottam, ezúttal a fájdalomtól, nem pedig a gyönyörtől. Eltorzult az arca, kihúzta az ujjait, és finoman megcsókolt. – Sajnálom, Angyal. Gondolhattam volna, hogy még ma reggel is fájni fog. – Ajh, ez olyan rossz! – dühösen kapkodtam levegő után. – Bárcsak ne fájna már, mert megint kívánlak. Nagyon kívánlak. – Arcát a tenyerembe vettem. – El sem tudom mondani, hogy a tegnap este milyen gyönyörű élmény volt. Alig várom, hogy újra szeretkezhessünk! Széles mosollyal nézett rám, a szívverésem felgyorsult. – Fogunk is. De azt hiszem, várni kell még, míg rendbe jössz. Szemérmesen elmosolyodtam. – Ha nem lenne ilyen hatalmas péniszed, akkor nem is lenne bajom. Jake hátravetett fejjel nevetett. – Aha, igen. Nincs összehasonlítási alapod. Kezembe vettem ágaskodó hímtagját. – Nem tudom, nekem gigantikus méretűnek tűnik. – Hm, most még jobban felizgatsz, aztán itt maradok dolgavégezetlenül. Amikor megpróbálta lenyomni a kezemet, megráztam a fejemet. – Attól, hogy mi nem csinálhatjuk, még nem kéne kielégületlenül hagynom téged. – Mire gondoltál? Csábosan rákacsintottam, és felültem az ágyban. – Gondoskodom az emberemről. Lovagló ülésben ráültem, és csókolva, nyalogatva haladtam lefelé Jake tetovált mellén, bátran körbenyaltam a mellbimbóját, amitől felnyögött. Aztán lefelé haladva az alhasához értem, a finom Vvonalhoz. Még mielőtt a hímtagjához értem, megálltam. Csalódottan nyögött. – Türelem, bébi!

– Ne bébizz itt nekem, amikor kínzol! – csattant fel. Fölnevettem. Kezem finoman átsiklott a hasa és a lába között. A kezembe vettem a hímtagját, és húzogatni kezdtem, amint tanította. Szorosabban fogtam a kezembe, és lehajoltam, hogy a nyelvemmel is izgassam a tetejét. Pillantásom találkozott Jake vágytól égő pillantásával, és a számba vettem a nemi szervét. – Ó, bassz meg – motyogta Jake, fejét hátravetette a párnán. Elvigyorodtam, és próbáltam minél mélyebben a számba venni. Majdnem hányingerem támadt, így kibe húzogattam a számban, miközben rásegítettem a kezemmel is. – Angyal… Abby. Ó, igen! Csak folytasd. A fenébe is, ez nagyon jó! – nyögte, csípőjét emelgetve az ágyon. Bár szégyelltem, hogy szexuális tanácsot kell kérnem Lilytől, emlékszem, hogy azt mondta, szenteljek nagy figyelmet a heregolyóknak is. Szabad kezemmel finoman megérintettem őket, és az ujjaimmal játszottam velük. Jake felnyögött a gyönyörtől, úgyhogy folytattam. Egyik kezével a hajamba kapott, a másikkal a lepedőbe kapaszkodott. – Ó, Angyal, el fogok menni! Amikor megpróbált magáról levenni, én tiltakoztam. Mindent, amit tudtam, meg akartam tenni érte, beleértve azt is, hogy hagyom, hogy a számba élvezzen. Tiltakozásomra mélyen felnyögött a torka mélyéről, aztán megremegett. Amikor elélvezett, meglepetten felugrottam, de a számban tartottam, míg vége nem lett. Aztán nagyot nyeltem, és kiejtettem a számból. Ránéztem, hogy megtudjam, hogyan sikerült az első szopásom. Lusta mosoly terült szét az arcán. – Angyal, még kérded? Fölnevettem, és mellé bújtam. – Igen. – Eszméletlen jó volt! – megcsókolta a homlokomat. – Mindenben jó vagy, amit csinálsz, úgyhogy nem értem, miért vannak kétségeid a szexuális képességeiddel kapcsolatban. Vállat vontam. – Azért, mert ez új nekem, te pedig tapasztaltabb vagy. Nem akarok csalódást okozni. Arcomhoz emelte ujjait, és maga felé fordította a fejemet. – A múlt az múlt, emlékszel? Csak te számítasz, én, és a jövő. És semmiről sem panaszkodom, érted?

– Oké, Mr. Főnök, értem. Elmosolyodott. – Jó, ezt örömmel hallom – újra megcsókolt, de ekkor meghallottuk Susan hangját az istállóban. Jake elhúzta ajkát az ajkamról. – Jacob? – Igen? – kérdezett vissza levegő után kapkodva. – Reggelit készítek, úgyhogy majd némi erősítésnyi időre engedjétek el egymást, rendben? Negyedóra múlva gyertek. – Oké, anya – felelte Jake. – Ó, istenem! – mondtam magamat elszégyellve. Még ha igazából Susan is volt az, aki szinte kilökdösött az ajtón, hogy Jake-kel legyek, még mindig rosszul éreztem magam attól, hogy pontosan tudta, mit csináltunk, és most is mit csinálnánk. Jake felkuncogott. – Ne aggódj, Angyal. Anya nem lesz mérges, vagy nem fog minket kerülgetni azért, ami történt. A fenébe is, még reggelit is csinált. – Ha te mondod – motyogtam. Aztán felhúzott az ágyból, és a fürdőszobába vezetett. *** Egy gyors zuhanyozás és észveszejtő orgazmus után Jake varázslatos szájától, felvettem a köntösömet, és besiettem az udvaron át a házba. Összefogtam a nedves hajamat, felhúztam egy farmert és egy pólót, aztán a konyhába mentem. Susan egy tepsi süteményt vett ki a sütőből, Angyal pedig a földön játszott. Amint megpillantott, a kiskutya vidáman vakkantott, és kitárt karom felé rohant. – Hogy vagy, kislány? – kérdeztem, Angyal pedig az arcomat nyalta. – Ma már jobban van, de tegnap este sajnos magára hagyta valaki szegényt, és az ajtómat kaparászta – felelte Susan, és egy tányér kolbászt és szalonnát tett az asztalra. – Jaj, ne! Úgy sajnálom. Kacsintott. – Ne aggódj, édesem! Tegnap este ennél fontosabb dolgokkal voltál elfoglalva – elvörösödtem, és elnevette magát. – Ráadásul jó volt, hogy ott volt velem. Csodálatos hálótárs.

– Ezt örömmel hallom. Ezután megérkezett Jake, és leültünk enni. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem éheztem meg a tegnap esti és ma reggeli megerőltetéstől. Addig ettem, míg azt éreztem, hogy szétrobban a gyomrom. Amikor befejeztük, Susan bensőségesen nézett rám, és Jake-hez fordult. – Jacob, megtennéd, hogy elmosogatsz, hogy Abigail és én kicsit kettesben tudjunk lenni? – Persze. Valamit kell is csinálnom, elvégre te főztél – felelte kedvesen. Susan után mentem a hálószobájába. Becsukta az ajtót mögöttünk, és elmosolyodott a feltehetően riadt pillantásomtól. – Nincs semmi baj, Abigail. Azért szerettem volna, hogy idejöjj, mert adni szeretnék valamit. Követtem a szekrényhez. Felnyitott egy üveg ékszerdobozt, amelynek tetejébe egy balerinát véstek. A Hattyúk tava szólalt meg. Ujjait a dobozba mélyesztve keresgélt, és kivett egy értékesnek tűnő gyöngysort. – A szüleim adták ezt és az ékszerdobozt a középiskolai ballagásomra. Életem nagyon sok jelentős eseményén viseltem. – Átnyújtotta. – Szeretném, ha a tiéd lenne. Meglepetten néztem rá, és a fejemet ráztam. – Nem, nem lehet. Hagyd Sallyre, vagy az unokahúgaidra. Meglapogatta az arcomat. – De csakis rád szeretném hagyományozni. Szeretném, ha más dolgok is a tieid lennének, de ez és az ékszerdoboz a számomra legkedvesebb. Rájöttem, milyen komolyan beszél, és végül engedtem neki. – Susan, el sem tudod képzelni, milyen jólesik, hogy szeretnéd, hogy az enyém legyen – próbáltam visszafogni magam, de mégis könnyek égtek a szememben, és elhomályosították a tekintetemet. – Gyönyörű, és mindig kincsként fogom őrizni. – Jó. Talán egy napon majd átadhatod az unokámnak. Elcsodálkoztam, és fölnevetett. – Ne gondold, hogy nem látom pontosan, ki és mi vagy te. Igazán örülök, hogy Jake megtalálta azt a lányt, akit majd feleségül vehet, és akivel családot alapíthat. – Semmi mást nem szeretnék ennél jobban – feleltem őszintén. – Akkor hadd mondjam még el ezt is. Tudom, hogy Jake kemény és makacs, és bizonyára, ahogy eddig

is, majd követ el hibákat. De ígérd meg nekem, hogy adsz neki esélyt, és megpróbálsz neki megbocsátani! Nehéz volt, de bólintottam. – Így lesz. – Jó. Mert amikor az élete végéhez közeledik az ember, mint ahogyan most én is, akkor nem akarja, hogy a szívében megbánás legyen, amiért nem bocsátott meg annak az embernek, akit teljes szívével és lelkével szeretett. Összevontam a szemöldökömet. – De azt hittem, megbocsátottál Jake apjának. Susan elvörösödött. – Maradjon ez köztünk! Mark nem volt életem szerelme. – Nem? – Habár életem legcsodálatosabb ajándékát köszönhetem neki, Jacobot, sosem éreztem azt Mark iránt, amit Yuri iránt. Ő is táncos volt abban az utazó társulatban, amelyikben én is. Évekig jártunk, de aztán nem mentem hozzá feleségül, mert azt hittem, túl fiatalok vagyunk. Ekkor, csak azért, hogy engem megbántson, lefeküdt egy másik táncossal. Hetekig és hónapokig esedezett a bocsánatomért, de makacs voltam, és nem bocsátottam meg neki. Végül feladta, továbblépett, én pedig nagyon megbántam. Csak néhány évvel Yuri után lépett Mark az életembe – fanyar mosollyal nézett rám. – Jake sosem tudta megérteni, hogyan tudtam megbocsátani Marknak, hogy elhagyott, de az az igazság, hogy nem szerettem őt annyira, amennyire kellett volna, és ezért nem is fájt annyira. A szavam is elállt, és csak annyit tudtam mondani: – Wow. Elmosolyodott. – Ezért a jövőben, ha néha legszívesebben megfojtanád Jacobot, vagy épp ő teszi próbára a szerelmedet, csak emlékezz arra, hogy a megbocsátás sokkal könnyebb, mint a megbánás. – Így lesz. Szavamat adom. Szorosan magához ölelt. Szavai hallatán és sovány arcát látva könnyek csípték a szememet. Megsimogatta a hátamat. – Édes Abby, te vagy a válasz az imákra. Az én Jacobom nagyon szerencsés, hogy vagy neki. Egy pillanatig se kételkedj abban, hogy nem fogom erre emlékeztetni abban a rövidke időmben, ami még maradt. Könnyek gördültek végig az arcomon, először nem is tudtam mit mondani. Végül egy elfojtott

köszönömöt rebegtem. Hátrahúzódott, és az államat a kezébe vette. – Tudod, van egy régi mondás, miszerint minden egyes könnycseppel, amit más gyászáért hullajtasz, elveszed valaki szenvedését. – Igazán? – csuklottam. Bólintott, és letörölte könnyeimet. – Úgyhogy most Jake-éből elvettél egy keveset. – Örülök. Mindent megtennék érte – mondtam. Susan elmosolyodott. – De elég a könnyekből, édesem! Élvezzük azt az időt, ami még maradt együtt. Rendben? – Igen. – Ami pedig az időt illeti… Itt az ideje, hogy megnézzük, mennyi ajándékot hagyott Angyal szerteszét a házban. Fölnevettem. – Hagyjuk ezt Jake-re, elvégre az ő ötlete volt, hogy hozzon nekem egy kiskutyát. Susan kerek szemekkel nézett rám. – Drágám, tetszik az észjárásod!

22. fejezet Jake Egy régi patchwork takarón pihentünk, hátrahajtottam a fejemet, hogy jobban lássam a fekete, csillagoktól ragyogó eget. Abby a mellemre hajtotta a fejét, és elégedetten felsóhajtott. – Ez gyönyörű – jegyezte meg. – Te vagy a gyönyörű – suttogtam a fülébe. Megsimogatta az őt szorosan ölelő karomat, aztán felém fordította a fejét, hogy megcsókolja az arcomat. – Köszönöm, kicsim. A legédesebb dolgokat mondod és teszed meg értem. – Akkor tetszik ez a meglepetés? Hátranézett és elvigyorodott. – Igen, ez egy újabb jó meglepetés volt. Ez volt az utolsó közös esténk együtt, mielőtt Abby elment, és szerettem volna olyan különlegessé tenni, amennyire csak lehetséges. Azt akartam, hogy csak ketten legyünk, barátok vagy tömeg nélkül. A nagyapám birtokán volt egy kis tó, azt gondoltam, az alkonyati piknik jó ötlet lehet e mellett. Mérföldekre volt a főúttól, quaddal vagy Jeeppel lehetett csak megközelíteni. A dombok közé telepedtünk le, ahonnan lélegzetelállító kilátás nyílt a hegyekre. Már befejeztük a vacsorát, amit Abby kedvenc étterméből, a Longhorn’sból hoztam, és épp csak belekóstoltunk a desszertbe, anya epres süteményébe, amikor a nap eltűnt a horizont mögött. Abbyt a karomba zártam, és együtt néztük az első közös naplementét. Most, hogy véget ért, a csillagokat bámultuk, csak a takaró szélén pislákoló mécsesek világítottak. – Kérsz még süteményt? – kérdezte Abby. – Persze – elengedtem, hogy hozzáférjen a tányérhoz. Fogta a villát, és levágott egy darabot, odafordult hozzám az ölemben, és a számba tette. Ő is evett egy falatot. – Annyira finoooooom – motyogta. Miközben rágtam, az ujjamat a tányér szélén lévő krémbe mártottam, és Abby ajkaira kentem. Aztán odahajoltam hozzá, hosszan megcsókoltam, és lenyaltam, lecsókoltam az édességet a szájáról. – Na, most már igazán finom – mondtam a szájának nyomva a számat.

– Ühüm – felelte álmodozva, aztán elfordult, hátát a mellemre fektetve. Hátrasimítottam hosszú haját, és nyakától a válláig végigcsókoltam. Amikor a ruha pántjához értem, félrehúztam, ettől pedig keblének egy része kicsúszott a melltartóból. A vállát harapdáltam, ujjaimmal pedig finoman megérintettem a kibuggyant részt. Abby nevetett, teste a testem mellett vibrált. Hátranézett, és a fejét csóválta. – Jake Slater. Kezdem azt hinni, hogy egy telhetetlen szexördög vagy. A válla felett fölnevettem, és eszembe jutott a néhány órával ezelőtti érzéki kalandunk. Kijöttem az istállóból, és azt láttam, hogy Abby lehajol a piknikkosárhoz, láttam a kivillanó melleit a nyári ruhájában, a hímtagom pedig egyből megmerevedett. Megvártam, míg mindent bepakol a Jeep hátuljába, aztán karon fogtam, és bevonszoltam az istállóba. – Jake, mit csi… – kezdte. Aztán szemei elkerekedtek a szememben égő, vágyakozó csillogás láttán. Mielőtt tiltakozni kezdett volna, hátát a falnak nyomtam. Egyik karommal átfogtam a csípőjét, a másikkal felhúztam a szoknyáját. Egyetlen rántással elszakítottam a bugyiját. Abby ledöbbent a padlóra dobott rongyos alsónemű láttán. Aztán bűnbánóan annyit mondtam. – Bocsánat, Angyal. Majd veszek neked egy másikat. – Minek? Valószínűleg azt is letépnéd rólam, te szexgép! – mondta pufogva. Hátravetett fejjel nevettem. Elmosolyodott, majd tüzesen megcsókolt. Mióta először együtt voltunk, tudtam, hogy még időre van szüksége, mire újra be tud fogadni. Egyik kezemmel kigomboltam és kicipzároztam a nadrágomat, a másikkal pedig Abbyt izgattam. Behunyta a szemét, alsó ajkába harapott, és csípőjét a kezembe igazította. Amikor elég nedves lett, egy pillanatra elhúzódtam, letoltam a nadrágomat, a zsebemből előkotortam egy gumit. Aztán a fenekénél megragadva fölemeltem, és ráhúztam a dorongomra. – Jake! – kiáltotta, és már majdnem ott helyben elélveztem, annyira rohadtul szexi volt, ahogyan a nevemet mondta, és ráadásul most már el tudott úgy élvezni, hogy benne voltam. Lábait a derekam köré fonta, és ezzel az egyik legrégibb fantáziámat is beteljesítette, mert finom cowboycsizmáit a meztelen fenekemhez nyomta. Keményen és gyorsan hatoltam belé, ő pedig megragadta a vállamat. Gyönyörtől felszakadó nyögéseim visszhangzottak az istállóban. – Közel vagy, Angyal? – Ó, igen, igen – nyögte. Mindössze néhány pillanattal később összeszorította a szeméremajkait, és én is elélveztem. Habár ez volt a legdögösebb szexuális kalandom a nőmmel, most még többet akartam belőle. Sosem lehet elég a finomságából, és most el kell válnom finom formáitól.

A kezem ruhája felső része alá nyúlt, és megfogtam az egyik mellét. Abby nagy levegőt vett, miközben hüvelykujjam a mellbimbóját izgatta, ami megkeményedett. Amikor belecsíptem, fejét a vállamnak vetette, és felnyögött. Megmarkoltam a mellét, és a nyakát a füléig csókolgatva mondtam: – Térdelj fel. Tapogatózva térdre emelkedett, és várakozástelve nézett rám. Amikor felgyűrtem a szoknyáját, elütötte a kezemet és csodálkozva nézett. – Ne itt kint! Fölnevettem. – Kicsim, ez egy magánterület, és itt vagyunk a semmi közepén. Senki más nem látja a szexi testedet, csak én. Az ajkába harapott. – Biztos? – Naná! Nem válaszolt. Ellenben ujjaival az ingem gombjához ért. Rekordsebességgel kiszabadított belőle, aztán az övem után nyúlt. Lesegítette rólam a farmert. Nem volt rajtam alsónadrág. – Alul semmi? – Amint látod. A szemét forgatta, de akarata ellenére elnevette magát. Tudtam, hogy kicsit félénk, ezért hagytam, hogy rajta legyen a ruha addig, amíg teljesen levetkőzöm. Aztán róla is levettem a ruhát. – Olyan gyönyörű – motyogtam a mellét markolva. Ajkaink találkoztak, és szenvedélyesen csókolózni kezdtünk. A takaróra feküdtem, hogy Abby rám ülhessen. Tudtam, hogy Abby szeret rajtam lenni, mert ettől nagyobb számára a gyönyör, ráadásul elképesztően dögös, ahogy ide-oda ugrálnak a mellei, miközben lovagol rajtam. Nedves közepét a farkamra húztam, és felnyögtem. – Várj egy percet! – sebesen előhúztam egy gumit a félredobott nadrágom hátsó zsebéből, és felhúztam. Abby fölegyenesedett, aztán centiről centire ereszkedve nehezült rám. Tenyerét a mellemre tette, és lassú ritmusban kezdett mozogni rajtam, majdnem teljesen leszállt rólam, hogy aztán újra leereszkedjen. Lélegzet-visszafojtva mozogtunk, aztán megragadtam a csípőjét, magamhoz

szorítottam, így keményebben és gyorsabban mozgott rajtam. Nyögések, és bőrünk egymásnak csapódása hallatszott. – Ó, Jake – motyogta Abby elélvezve. Tovább emelgettem és húztam a csípőjét magamon a már összeszorított vaginájával, és nem sokkal később a nevét kiáltva beléélveztem. A mellemre hullott, és szipogva mondta: – Már most hiányzol. Nevettem. – Angyal, még mindig benned vagyok. – Nem érdekel – fölemelkedett, és megsemmisítően nézett rám. – Nem viccelődöm ilyenkor. – Sajnálom, ez afféle védekező mechanizmus – arcából kisimítottam szőke haját. – Én is ugyanolyan rosszul érzem magamat, amiért elmész. De hidd el, hogy működni fog. – Hogy? – Mivel itt van anya, nem tudok elmenni hozzád, ezért arra gondoltam, hogy amikor nem turnézol, iderepülhetnél. Abby kerek szemekkel nézett. – Van fogalmad róla, hogy az mennyibe kerül? Vállat vontam. – Na és? – Jake, ez nagyon kedves tőled, de nem engedhetem. – Ez nem vita tárgya, Angyal. Veled szeretnék lenni. Van pénzem, és nem kéne vitatkoznod velem, mivel mindig elérem, amit akarok. Szemeit forgatva felelte: – Micsoda öntelt alak! Meztelen hátát megsimogattam, beleremegett. – De a hibáim ellenére azért szeretsz, igaz? – Teljes szívemmel és lelkemmel. – Jó. Mer’ én is kibaszottul így érzek – megfordultunk, és a lábai közé helyezkedtem. – Készen állsz

arra, hogy megmutasd, mennyire fogok neked hiányozni?

23. fejezet Abby Egy hónappal később – Szeretlek, Austin! Találkozunk jövőre! – kiáltottam a mikrofonba. Ahogy elindultam a színpadról lefelé, intettem a féktelen közönségnek. A fiúkkal ellentétben én nem álltam meg az öltözőnél, hogy átöltözzek, hanem egyenesen a buszra siettem. A behemót testőröm a sarkamban volt, és addig nem is ment el, amíg be nem csuktam és zártam magam mögött az ajtót. Amikor a biztonságos szobában voltam, elővettem a telefonomat, és felhívtam Jake-et. A távkapcsolatunk jól működött, de mostanában aggódtam érte, amikor beszéltünk. Azután, hogy elmentem, Susan egészsége gyorsan megromlott, ami érzelmileg nagyon megterhelte Jake-et. Mindennél jobban szerettem volna lelépni a turnéról, és vele lenni. A harmadik csengésre válaszolt. – Hé, Angyal! Milyen volt a koncert? – Jó. Hatalmas volt a helyszín, és az összes jegy elkelt. – Ez csodás! Őrülten hiányzol. A szavaitól összeszűkült a mellkasom. – Nekem is hiányzol. Hogy van Susan? Jake mély levegőt vett, és a telefonon keresztül is éreztem a kínját. – Azt hiszem, jól van. De egyre több a rossz napja. A szívem is belesajdult, és mindent megtettem volna azért, hogy megölelhessem és megvigasztalhassam. Tudtam, hogy szüksége lenne arra, hogy eltereljék a figyelmét. Beszéltem Lilyvel, és bevallotta, hogy Brayden érzelmi fájdalmát sokszor szeretkezéssel próbálja oldani. Az alsó ajkamba haraptam, és végül kiböktem a mondandómat. – Vettem ma neked valami. – Igazán? – kérdezte Jake szórakozottan. – Igazából magamnak vettem, de szerintem neked is tetszene. Fölkeltettem Jake érdeklődését. – Várjunk csak! Mit vettél?

Felnevettem. – Örülök, hogy végre teljesen rám figyelsz, Mr. Kanos. Felkiáltott. – Bakker, csak nem fehérneműt vásároltál? – De. – Mutasd meg! – Nem, majd a hétvégén. – De igen! Vedd fel, és küldj egy képet – adta ki az ukázt olyan hangsúllyal, hogy teljesen izgalomba jöttem. – Nem. Türelem, Mr. Slater. Nagyon szép meglepetésben lesz részed a hétvégén. Könyörgő hangon hozzátette: – Kérlek! Elmosolyodtam a hangsúlyváltáson. – Rendben, rendben. Adj öt percet! – Köszönöm, bébi. Nem is tudod, milyen boldoggá teszel ezzel. Persze már attól felizgulok, ha csak elképzelem, ahogy levetkőzöl. – Jake! – kiáltottam elvörösödve. Fölnevetett. – Oké, menj átöltözni! Amikor leraktam a telefont, kikukucskáltam a hálószobából. A fiúk még nem értek vissza a buszra. Bezártam az ajtót, és felvettem a fekete-fehér kockás melltartót és tangát. A szélén fekete masnik díszlettek, és ettől igazán rosszkislányos hatást keltett, főképp akkor, amikor felhúztam a fehér csipkés harisnyakötőt. Ártatlan, de szexi. Amikor elkészültem, a tükör elé álltam, és különböző beállításokban készítettem néhány képet. Aztán elküldtem Jake-nek. Alig küldtem el az utolsót, amikor felhívott. – Meg akarsz ölni? Még harisnyakötőd is van. Kuncogtam. – Ezek szerint tetszik?

– Ó, baszd meg, Angyal, péntekig szét fogok robbanni! – Mély levegőt vett. – Még rajtad van? – Igen – feleltem gyanakvóan. Volt egy tippem, hová is tart ez az egész, de nem voltam biztos abban, hogy készen állok rá. – Akarsz szeretkezni a telefonon át? Felhorkantottam. – Úgy érted, szexeljünk a telefonon át? – Bárki mondhatja úgy, hogy mocskosnak tűnjön – viccelődött. A harisnyakötő csipkéjével játszva megkérdeztem: – A hálószobádban vagy? Tompa zajokat hallottam, aztán Jake válaszolt. – Igen, az ágyban vagyok, meztelenül fekszem, és a képeid miatt olyan kemény a péniszem, mint a szikla. Elképzeltem, és nagyon felizgatott. Behunytam a szememet, és karcsú izmaira, alhasára és a tetoválásaira gondoltam. A combjaim közt melegséget éreztem, és ez bátorságot adott. – Akarod, hogy levetkőzzek? – Először a melltartódat vedd le. Hátranyúltam, és kikapcsoltam. Magától leesett, legszívesebben eltakartam volna a karommal. – Lent van? – Igen. – Hangosíts ki. – Jó ég, milyen parancsolgató vagy! – motyogtam, és a telefont az ágyba tettem, és megnyomtam a gombot. – Fogd meg a melleidet! – Amint rendelte, kezemet a mellemre tettem. – Kemények már a mellbimbóid? – Nem – motyogtam. – Csípj bele! Akaratom ellenére úgy tettem, ahogy mondta.

– Jó érzés? – kérdezte Jake. – Igen – mondtam őszintén. Oké, talán mégis kezdem élvezni a dolgot. Jake hosszú nyögése a szobában visszhangzott. – Ó, bébi, bárcsak ott lehetnék! A kezemmel és a számmal kényeztetném a cickódat. – Bárcsak itt lennél! – ajkamba haraptam, és hezitáltam egy pillanatra, aztán megkérdeztem. – Megérintetted magad? – Ó, igen. De azt képzelem, hogy ez a te kezed, vagy hogy a meleg szádba csúszik ki-be a lompos. Kicsit elszégyelltem magam a beszéde miatt, de ugyanakkor meg is borzongtam a szavaitól. Tompa fájdalmat éreztem a lábam között. – Akarod, hogy levegyem a bugyimat? – Hm, igen, de a harisnyakötőt hagyd magadon! Levettem a tangát, aztán a takaró alá temetkeztem. – Oké, meztelen vagyok. – Nedves vagy? Elvörösödtem, attól, hogy rájöttem, mit csinálok. – Jake…. – Gyerünk, Angyal, válaszolj! – Igen – suttogtam. – Hmmm… szeretem, ha nedves vagy miattam. Most pedig lassan simogasd magad! – parancsolta Jake. Ismét úgy tettem, ahogy mondta. Behunytam a szememet, és elképzeltem, ahogy finom ujjaival megérinti és kitapintja a csiklómat. – Most gyorsabban! Amikor felgyorsítottam a tempót, izgatottan kapkodtam levegő után. – Ó, igen, bébi, így. Hadd halljalak. Bár be volt kapcsolva a tévé, nem akartam túl hangos lenni, nehogy meghalljanak a fiúk, ha visszajönnek. Így inkább az ajkamba haraptam, elfojtva a kiáltásokat.

– Visszatartod – állapította meg Jake. – Elengedem magam, ha én is hallhatlak – feleltem levegő után kapkodva. Nyögései és kiáltásai hallatán egyre közelebb és közelebb értem a csúcshoz. – Ó, Jake! – kiáltottam, amikor elélveztem. Ahogy tovább simogattam még magam, Jake lélegzete egyre gyorsabb lett. – Angyal, ó… bassza meg! Ott feküdtem egy pillanatig, próbáltam szabályozni a lélegzést. Egy pár pillanatig egyikünk sem szólalt meg. – Kibaszott jó volt! – kiáltott végül Jake. Fölnevettem. – Igen, az volt. Most már a telefonos szüzességemet is elvetted. – Olyan jó, hogy megtetted ezt értem, Angyal. De mindenekelőtt: szeretlek. Vadul vert a szívem. – Én is szeretlek. Alig várom, hogy találkozzunk pénteken. – Megígéred, hogy ez a fehérnemű lesz rajtad? – Persze. Amit csak kívánsz. – Istenem… Szeretlek, Angyal. – Én még jobban szeretlek.

24. fejezet Abby Három nappal és két fellépéssel a pajkos telefonhívás után egy hatalmas hotelszobában pihentem, amit a kiadó biztosított nekem és a bátyáimnak. Már számoltam az órákat és perceket visszafelé, hogy újra láthassam Jake-et. A mariachi csengőhang visszhangzott a szobában, és felvettem a telefont. – Helló, AJ, mi a szitu? – ¿Hola, Abuela, como estas?{8} Összevontam a szemöldökömet, és megnéztem a telefonomat, hogy lássam, tényleg AJ-e az. Aztán spanyolul feleltem. – Ömmm, azt hiszem, rossz számot hívtál. Még mindig spanyolul AJ válaszolt. – Nem, jó számot hívtam, csak most nem beszélhetek, ezért beszélek spanyolul. – Jake-kel van valami? Valami baj van? Nagy levegőt vett. – Nincs jól, Angyal. Teljesen bezárkózott, és fogalmam sincs, mit tegyek. – De miért? Mi történt? Tegnap este beszéltem vele. Kétségbeesetten járt az agyam, és próbáltam visszaemlékezni, hogy volt-e valami szokatlan a beszélgetésünk során. Azt mondta, hogy az ápolónő aggódott, hogy Susan tüdőgyulladása talán rosszabb lesz, de nem mondott sok mindent. – A tüdőgyulladás rosszabbul hatott a szervezetére, mint a nővér vagy az ápolók gondolták. Egész nap eszméletlen állapotban van. A gyomrom összeszorult, és próbáltam leküzdeni a hányingert. – Ó, istenem! Szegény Jake… Szegény Susan – suttogtam, szorosan fogva a telefont, miközben könnyek égtek a szememben. – Még ha nem is mondja, és nem is vallja be, szüksége van rád. Nem tudnál jönni? A gondolataim a következő néhány nap koncertjei körül forogtak. A logikus válasz az lett volna, hogy nem tudok menni, de kizárt dolog, hogy egyedül hagyjam Jake-et, amikor a leginkább szüksége van

rám. – Persze hogy tudok! A következő géppel megyek. – Jó. Majd kimegyek érted. – Köszönöm. – Hamarosan találkozunk! – Szia. *** Meglepetésemre a testvéreim és a szüleim nem tiltakoztak az ellen, hogy menjek. Ők is úgy hitték, hogy Jake és Susan mellett a helyem. Két órával későbbre sikerült gépet szerezni, és ahogy ígérte, AJ a reptéren várt rám. Miután beavatott mindenbe, az út nagy részét csendben töltöttük. A Jake háza előtti műúton mindenütt autók parkoltak. Mivel esett, AJ kitett az ajtóhoz közel, aztán visszament, hogy leparkoljon. Remegő kézzel becsöngettem. Arra számítottam, hogy egy nővér vagy Jake egyik rokona nyit majd ajtót. Semmi sem készített fel arra, hogy majd Jake nyitja ki a nehéz mahagóniajtót. Amikor meglátott, nagyon meglepődött. Arcából kifutott a vér. – Mi a faszt keresel itt? Hátrébb léptem a hangja keménységétől. Egy pillanatba is beletelt, mire meg tudtam szólalni. – AJ hívott, és elmondta, mi van Susannal. Amilyen gyorsan csak tudtam, idejöttem, hogy veled legyek… És vele. Ott állt, még mindig csak bámulva rám. A szívem majd megszakadt a láttán. Arca borostás volt, és a mindig tökéletesen beállított frizurája ápolatlanul állt. Sötétlila táskák voltak a szemei alatt. Egy szakadt Runaway Traines pólót és lyukas farmert viselt. Még kérdőn nézett rám, én viszont a karjaiba vetettem magamat, és szorosan megöleltem. – Ó, kicsim, nagyon-nagyon sajnálom. Itt vagyok, és szeretlek. Nem ölelt vissza, karjai ernyedten lógtak az oldalán. Hátrahúzódtam, hogy finoman megcsókoljam az arcát. – Beszélj hozzám, Jake! – könyörögtem. A teste megremegett egy pillanatra, aztán megrázta a fejét. Egy szót sem szólt, kihúzta magát az ölelésemből. Megragadta a kezemet, beráncigált az előtérbe, végigvonszolt a folyosón. Az gondoltam, Susan szobájába megyünk, de beterelt a saját szobájába, és bevágta az ajtót. – Jake, mit csi… – elhallgattatott azzal, ahogy ajkát az ajkamra nyomta. Követelőző, éles csók volt, egyáltalán nem olyan, amit megszoktam tőle. Megfogta a vállamat, megfordított, és olyan erővel nyomott a falnak, hogy felkiáltottam. Keze erősen fogott, próbáltam elmenekülni.

– Fejezd be! – kiáltottam a szájába. Amikor hátrahúzódott, ujjaival a nadrággombjánál kezdett matatni. Amikor elkezdte kigombolni, megráztam a fejem. – Mit csinálsz? – Meg foglak baszni. Ezért jöttél, nem? Tátott szájjal, elborzadva néztem rá. – Nem. Hogy gondolhatsz ilyen szörnyűséget? Azért jöttem, hogy veled legyek, mert szeretlek, és szükséged van rám. Csillogó kék szemekkel pillantott vissza, csípőjével megint a falnak döntött. Dühös remegés húzódott szája sarkában. – Mindenki, aki valaha is akar belőlem egy darabot, az nekem adja magát. Te is ezt akarod, nem? Te vagy Jake Slater barátnője, az, aki végre megszelídítette a nőfaló énekest. Ide-oda ráztam a fejem a vádjai ellen tiltakozva. – Azért vagyok a barátnőd, mert szeretlek, és nem azért, ami vagy, vagy amit mások gondolnak – vettem kezembe az arcát, és magam felé fordítottam, hogy rám nézzen. – Ismerlek, Jake. Látom minden hibádat is, és mégis szeretlek. Nincs más nekem a világon, csak te. Ezért amikor valami fáj, akkor veled akarok lenni. Amikor elesett vagy és összetört, mint most is, akkor itt vagyok veled, és segítek összeszedni a darabokat. Ez a szerelem, kicsim – hajoltam közelebb, és borostás arcához hajolva odasúgtam: – Higgy nekem, amikor azt mondom, mindent megtennék, hogy elvegyem ezt a szörnyű fájdalmat, amit érzel. De egy kicsit be kell hogy engedj. Megragadta a csuklómat, és a fejem fölé feszítette a kezemet. – Mindent megtennél értem, hm? – Igen – motyogtam, és próbáltam nem felkiáltani a fájdalomtól. – Ez kibaszott szánalmas! Mert csak annyi történt, hogy a kurvám lettél. Hátravetettem a fejemet, mintha arcon csapott volna. Mintha egy idegen bújt volna Jake testébe. Sosem láttam így viselkedni, ehhez képest még a kellemetlen részeges kalandja a buszon is semmi volt. – Jake, kérlek, ne tedd ezt. Ne zárj ki – könnyek égtek a szememben. – Tudom, hogy fáj most, de tudom, hogy szeretsz, és szükséged van rám. Kegyetlen mosollyal elengedte a kezemet, keze végigcsúszott a testemen, és a csípőmön pihent meg.

– Sajnálom, Angyal, de tévedésben vagy. Te csak egy újabb hódítás voltál nekem, habár egy kisebb kihívás is. De be kell vallanom, nagyon meglepett, hogy egy kis romantika és a szerelmem bizonygatása elég volt ahhoz, hogy szétnyisd nekem a combjaidat. Hamarabb, mint gondoltam. – Hazudsz! Tudom, hogy szerettél, és hogy most is szeretsz. Most csak mindent kiforgatsz, mert belül össze vagy zavarodva – ragadtam meg a vállát. – Meg kell küzdened ezzel, Jake. Ne hagyd, hogy eluralkodjon rajtad a sötétség! Susan sem ezt akarná. Viharos érzelmek kavarogtak Jake szemében. – Azt gondolsz, amit akarsz, de tudom, mit beszélek. Örülök, hogy betörtelek, mert baszásra születtél. Ahogy a nevemet üvöltve keményen elélveztél a nyelvemtől, amikor kinyaltalak… Hmmm… bébi… az nagyon izgató volt. – Fejezd be! – tiltakoztam erőtlenül, miközben fájdalomtól és dühtől vegyes könnyek csorogtak végig az arcomon. – Ne sírj, Angyal. Megtisztelő volt az elsőnek lenni. És ígérem, majd úgy emlékszem vissza rád, mint életem legjobb meneteinek egyikére, az ártatlan kis angyalra, aki beengedte a nagy csúf lompost szűk falai közé. Az érzelmek eluralkodtak rajtam, és hirtelen arcon csaptam a tenyeremmel. A szobában hangosan visszhangzott a csattanás. Minden sértés fehér, forró dühként csapódott le. – Te lehetetlen seggfej! Soha többé ne merj velem így beszélni! Tudom, hogy anyád haldoklik, de ez nem jelenti azt, hogy leköphetsz mindent, és átgyalogolhatsz mindenen, amit egymásnak jelentünk. Jobban teszed, ha mihamarabb magadhoz térsz, és rájössz, mit beszélsz. Jobb lesz, ha az agyadba vésed, hogy én nemcsak egy menet voltam, hanem minden, amiről álmodtál, de elbasztad, mert akkor löktél el magadtól, amikor a leginkább szükséged volt rám! Ezzel fogtam magam, és kirohantam a szobából. Ahogy kiviharzottam a bejáraton, AJ utánam kiáltott, de tudomást sem vettem róla. Azt sem tudtam, hová megyek, és hogyan jutok oda, hanyatt-homlok menekültem a verandáról a szinte vakító felhőszakadásban. Az apró kavicsos beálló feléig értem, amikor Jake hangját hallottam a szakadó esőben. – Abby! Kérlek, várj! Megfordultam, és ujjamat fenyegetően emeltem fel. – Hagyj most békén, Jake! Lehet, hogy megígértem Susannak, hogy adok második esélyt, ha elkúrod a dolgokat, de már nem bírom tovább! A hangom elcsuklott, Jake pedig térdre vetette magát a sárban. Éles zokogástól zihált a teste, arcát a szoknyámba temette. – Sajnálom. Ó, Krisztusom, Angyal, annyira, de annyira sajnálom!

Mozdulatlanul, meredt szemekkel, elképedve néztem rá. Nem tudtam, mit mondjak, vagy mit tegyek. Annyira megbántott, hogy egy részem szerette volna lerúgni őt magamról. – Jake, én… – Sajnálom, sajnálom. Sajnálom! – ismételte, és összeszorította a térdemet. – Nem gondoltam komolyan, Istenre esküszöm. Megígértettem AJ-vel, hogy nem hív fel téged, vagy nem hív ide, mert nem bírtam elviselni annak gondolatát sem, hogy így láss. – Reményvesztetten rázta a fejét. – Amikor megjelentél, azt gondoltam, meghalok, és semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy elüldözzelek. Úgyhogy csak azért mondtam és tettem ezeket, hogy elmenj. Igazad van, amikor lehetetlen seggfejnek nevezel. Felsóhajtottam, felnézett rám, szemében könnyek csillogtak. – De amikor felpofoztál, akkor megint mindent tisztán láttam. Nem tudom elképzelni, hogy ne legyél az életemben. Utálom magamat, amiért ezt tettem veled. – Ó, Jake – suttogtam. – És Istenre esküszöm, hogy szeretlek. Hogy soha más lányt nem szerettem így. Te vagy a legcsodálatosabb dolog, ami velem történt. Csak… Nem tudom, mit kezdjek mindezzel – bőrig ázott mellére csapott. – Azt sem tudom, hogyan legyek valakivel, amikor rendben vagyok. Akkor honnan tudjam, hogyan legyek veled, amikor ennyire össze vagyok törve? Ebben a pillanatban minden harag, ami még háborgott bennem, elszállt. Nedves haján végigfuttattam az ujjaimat. – Kicsim, erről szól a szerelem: hogy ott állsz a másik mellett jóban és rosszban. – Te jobbat érdemelsz annál, mint amit én nyújtani tudok neked. Már régen el kellett volna, hogy hagyjalak, és nem önzőnek lennem, és megpróbálni téged magam mellett tartani. A fejemet ráztam. – Nem tudtál volna eltávolítani magadtól. Túlságosan szeretlek. Ezért is vagyok most itt. Arca eltorzult a gyötrődéstől. – Itt fog hagyni. Kérlek, mondd, hogy te itt maradsz annak ellenére is, hogy nem érdemellek meg. – Nem hagylak itt – lekuporodtam mellé a földre, hogy megöleljem. – Itt leszek veled az úton, minden egyes lépésnél. Csak támaszkodj rám! – suttogtam a fülébe. Megint zokogni kezdett, és szorosan magához ölelt. – Rendben van minden, kicsim – suttogtam a hátát simogatva. Az eső csak zuhogott ránk, Jake megállíthatatlanul sírt. Amikor végül kezdett magához térni, szabálytalan lélegzéssel felsóhajtott.

– Sajnálom, Angyal. Kivontam magam az öleléséből, és a szemébe néztem. – Mára elég a bocsánatkérésből, rendben? Bólintott, aztán felállt. Kezét felém nyújtotta, és felhúzott. Karjával átfogta a vállamat, magához húzott, és visszasétáltunk a házba. Amint beértünk, megint elcsodálkoztam, hogy mennyien voltak ott. Az összes családtag és barát. Jake beterelt a szobába, AJ már behozta a bőröndömet, így Jake-hez hasonlóan én is gyorsan lecseréltem ázott ruháimat. A hajamat szárítottam, amikor Jake megjelent mögöttem a fürdőszobában. – Gyere velem anyához! Gyorsan kikapcsoltam a hajszárítót, és követtem az előtéren át. A kórházi ágy ott állt, ahol korábban Susan nagy, baldachinos ágya volt. Törékeny teste szinte eltörpült benne. A testvére, Sally és még néhány unokahúga a sarokban lévő kanapén ültek, apja pedig egy székben szomorkodott. Levert mosollyal nyugtázták a megjelenésemet. Jake kihúzta nekem az egyik széket az ágy mellett. Leültem, ő pedig velem szemben ült le. Jake kezébe vette Susan kezét, és megcsókolta. – Anya, itt vagyok – mondta gyengéden. Nem tudom, meddig ültünk ott mozdulatlanul, mint a szobrok, várva valamilyen válaszra. Nagy levegőt vettem, amikor Susan szemhéja végre kinyílt, és körbepillantott a szobában. Pontosan tudtam, kit keres. Amikor Jake előrehajolt, és megragadta a kezét, sugárzó mosoly terült szét arcán. – Jacob. – Igen, anya? – Emlékszel a történetre, amit olyan sokszor meséltem arról, hogy miért lettél zenész? Jake összevonta a szemöldökét, mintha összezavarta volna a kérdés. – Ööö, igen, emlékszem, de… Megrázta a fejét, és hozzám fordult. – Mindig azzal viccelődtem Jacobnak, hogy az énekesi és gitáros karrierjét nekem köszönheti. Elmosolyodtam. – És így van?

– Ó, igen. A táncstúdió és a tánctanítás miatt mindig zene vette körül, amíg őt vártam. Mozartot, Beethovent és Brahmsot hallgatott. Mindig akkor rúgott a legnagyobbakat, ha tanítottam a táncot. Olyan volt, mintha tudatni akarta volna, hogy már akkor érezte a zenét. – Nagyon aranyos történet. Susan remegve vett levegőt. – Tudod, azt mondták, hogy sosem lehet gyerekem. Négyszer elvetéltem, és feladtam, hogy valaha is saját gyerekem lesz. Mark és én már az örökbefogadáson gondolkodtunk, amikor megint teherbe estem. Az összes terhességem alatt nagyon óvatos voltam, már az első hetekben feküdtem, de ezúttal nem hagytam magam. Mindent úgy csináltam, ahogy előtte: lovagoltam apám farmján, és reggeltől estig táncot tanítottam. Nem hagytam, hogy higgyek abban, hogy tényleg terhes lehetek. De eltelt egy hónap, és még mindig terhes voltam, így reménykedni és imádkozni kezdtem, hogy talán ezúttal tényleg lehetséges. És amikor a második trimeszterbe értem, amikor a többi kisbabát elvesztettem, akkor tudtam, hogy végre megmarad az én csodám. Fejét Jake felé fordította, és a szemébe nézett. Jake arcán könnyek gördültek le, nem is törölte meg arcát. – Édes, drága fiam, mindig is te voltál a napfény az én életemben. Behunyta a szemét, és Jake kérlelte: – Ne tedd ezt! – El kell búcsúznom, édesem, és kérlek, hagyd, hogy megtegyem. Jake zihálva, zokogva vett levegőt, arcát Susan mellébe fúrta. Amikor Susan megérintette Jake fejét, nem tudtam visszafogni magam. Szipogásomra Susan elmosolyodott. – Abby, miután elmentem, szeretném, ha emlékeztetnéd Jake-et a születése történetére. Amikor annyira maga alatt lesz, hogy állni sem tud, vagy amikor úgy érzi, nincs értelme folytatni, mondd el neki a történetet. Juttasd eszébe, hogy ő egy igazi csoda, és a legcsodálatosabb ajándék, amit valaha is kaptam. Könnyek hullottak a szememből az ölembe, mikor előrehajoltam, hogy megfogjam a kezét. – Így lesz, megígérem – kezét megcsókoltam, és az arcomhoz húztam. – Megígérem, hogy soha nem adja fel, bármennyire is szeretné. – Hálát adok Istennek, hogy te itt vagy neki, édes kislányom. Nagyon vigyázzatok egymásra – mosolyodott el, miközben szemében könnyek csillogtak. – Ti ketten olyan boldogok lesztek együtt, és a leggyönyörűbb unokákkal örvendeztettek meg. Szavaitól Jake és én még jobban sírni kezdtünk.

– Ó, anya! – zokogott Jake. Előrehajolt, és finoman megcsókolta az arcát. – Hagyd, hogy elmenjek, kicsim. Vadul rázta a fejét ide-oda. – Nem tudom megtenni, kérlek, ne kérd ezt tőlem. Susan megsimította Jake arcát. – Nem örökre szól ez a búcsú. Még találkozunk. Addig pedig élj teljes, boldog életet, úgy, hogy büszke lehessek rád. – Így lesz. Susan elmosolyodott. – Most pedig búcsúzz el tőlem! Jake gyötrelmes arckifejezése láttán megtörtem, és hangosan sírni kezdtem. Zihálva, levegő után kapkodva annyit mondott: – Viszlát, anya. Nagyon szeretlek. – Köszönöm, édesem. Én is szeretlek. – Azután Susan felém fordult. – Abby, emlékszel arra az angyaldalra az Ó, testvér, merre visz az utadból? Háromszor vagy négyszer néztük meg együtt a filmet, amíg gyógyultam. Szerette a Cohen Brothersfilmeket és George Clooney-t. – Igen. Angel Band. Tudom. – Énekeld el, kérlek! Nem tudom, hogy tudtam lélegezni a zokogáson át, hát még énekelni, de valahogy összeszedtem magam, és próbáltam erőt gyűjteni, pedig nem hittem, hogy tudok. – My latest sun is sinking fast. My race is almost run – kezdtem. – Ez az. Olyan gyönyörű! – suttogta. Aztán lehunyta a szemét, míg Jake a derekát ölelte. Ahogy énekeltem, finom mosoly jelent meg Susan arcán. Egyre lassabb lett a lélegzetvétele. Amikor az utolsó versszakhoz értem, még egy utolsó, nagy lélegzetet vett. És ezzel elment. Jake összeesett, arcát Susan mellébe temette, és hisztérikusan sírt. Sírás visszhangzott a szobában, Sally és a lányai, és Jake nagypapája is zokogásban tört ki. Odaléptem hozzá, és megöleltem.

– Nagyon sajnálom – suttogtam újra és újra. Amikor azt hittem, a gyásztól összeomlik, Jake felkapta a fejét, és kibontakozott az ölelésből. – El kell innen mennem – motyogta, és kisietett a szobából. AJ-vel az előtérben találkoztam. – Menj utána! – siettetett. Bólintottam, és Jake után szaladtam. Amikor a verandára értem, jobbra és balra pillantottam, aztán az istállóhoz szaladtam. – Jake? – kiáltottam őt keresve. Körülöttem visszhangzott a csend. Megfordultam, aztán lesiettem a dombról a lóistállókhoz. Benéztem néhány állásba, és megpillantottam őt az egyikben. Még mindig könnyek fénylettek az arcán. Egy óriás termetű fekete lovat nyergelt fel. Megérezte, hogy ott vagyok. – El akarok menni. Lovagolni szeretnék – mondta. Hátraléptem, kivezette a lovat az állásból. – Veled megyek – jelentettem ki. Döbbenten nézett rám. – De mióta levetett a ló még gyerekkorodban, nem is lovagolsz. Beleborzongtam a régi emlékbe, de megráztam a fejemet. – De érted újra felülnék. Jake rám nézett, aztán megfogta a kezemet. Odahúzott a lóhoz. – Ő itt Lennon – ártatlan szemekkel nézett rám. – Lehet, hogy Brayden Paul McCartney-rajongó, de én odáig vagyok John Lennonért. – Tetszik. – Készen állsz? – Amennyire lehetséges. Feszültség és ki nem mondott szavak voltak a levegőben. Nem tudtam, mit mondjak, hogy megvigasztaljam. Most esett túl élete legnagyobb veszteségén, és attól féltem, nem vagyok elég ahhoz,

hogy ezt az ürességet betöltsem. Talán nincs is mit mondani. Talán csak arra van szüksége, hogy mellette legyek, szeressem és támogassam. Jake kisimította a nedves hajamat az arcomból. – Csak kapaszkodj belém szorosan. Nem hagyom, hogy leess, Angyal. – Én sem hagylak. Nyaka köré fontam a kezemet, és szorosan hozzábújtam. Hosszan megcsókoltam. – Együtt nézünk szembe minden nehézséggel, Jake. Mindig, örökké. Forró leheletét éreztem az arcomon. – És te mindig az én édes angyalom maradsz, az én megmentő kegyelmem, és életem szerelme. Epilógus Jake Mély, bánatos sóhaj szakadt ki belőlem, amikor megpillantottam anyám sírján a bronz emléktáblát. Bár a legjobbat és a legszebbet igyekeztem megszerezni neki, még mindig úgy tűnt, hogy nem fejezi ki kellőképpen, milyen csodálatos nő és anya volt. Abby karja a derekamra fonódott, és magához húzott. Fejét a vállamra támasztotta. – Biztos vagy benne, hogy nem akarsz egy picit egyedül maradni? – Nem, szeretném, ha itt lennél – homlokon csókoltam. – Azt akarom, hogy mindig itt legyél velem. – És mindig itt is leszek. Elmosolyodtam. – Ráadásul anya is azt szeretné, hogy itt legyél. Úgy szeretett téged, ahogyan én. Abby álla megremegett. – Én is nagyon szerettem, és szeretni is fogom mindig. Mögöttünk száraz levelek ropogása hallatszott, hátranéztünk. Magas, vékony férfi közeledett felénk, kezében több tucat rózsaszín rózsával. Amikor a közelünkbe ért, hirtelen megállt. Sötétzöld szemeivel az arcunkat vizslatta. – Elnézésüket kérem, önök Susan Moore, pontosabban Susan Slater hozzátartozói? Meglepetten néztem, amikor meghallottam átható orosz akcentusát.

– A fia vagyok. Tétova mosoly jelent meg az arcán. – Hát persze. Már látom a hasonlóságot. Pillantása anyám sírjára siklott. Bűnbánat tükröződött az arcán. – Nagyon sajnálom, hogy nem értem ide a temetésre. Nem tudtam, hogy beteg. Szerettem volna… – nagy levegőt vett, és próbált úrrá lenni az érzelmein. – Szerettem volna még egyszer látni. – Honnan ismeri? – kérdeztem. – Nagyon régen együtt táncoltunk. Abby a szája elé kapta a kezét, és tágra nyílt szemekkel nézett. – Ó, istenem! Maga Yuri? Elmosolyodott. – Igen, de honnan tudja? – Susan mesélt magáról. – Egy pillanat! Mi? – kérdeztem. Abby rám se hederített, hanem közelebb húzódott Yurihoz. A fülébe súgott valamit. Yuri ajkán gyötrelmes zokogás szakadt ki. Amikor Abby végre hátrahúzódott, Yuri arcán könnyek csorogtak. – Tényleg? Abby bólintott. – Köszönöm – suttogta. Megtörölte az arcát, aztán felém fordult. – Szabadna, hogy vele maradjak egy kicsit? – Persze. Nekünk amúgy is mennünk kell – feleltem. – Nagyon örvendek a találkozásnak – mondta Yuri. – Mi is – felelte Abby, én pedig bólintottam. Ahogy elindultunk, Abby megfogta a kezemet. – Ki a fene volt ez a pasas, és mit mondott róla az anyám? – kérdeztem. – Olyasmi, amit szerette volna, ha köztünk marad. Afféle női dolog.

Megálltam. – Kérlek, mondd, hogy nem ő az igazi apám vagy ilyesmi! Abby meglepetten nézett rám. – Nem, dehogyis, nem ilyesmiről van szó. – Mondd el! – morogtam. Amikor viszont a hírhedt „Jake Slater, ne merj velem így beszélni” pillantással nézett rám, dühösen felnyögtem. Utáltam könyörögni, és ő jól tudta ezt. – Kérlek. – Mivel kedvesen kérdezted, elmondom, amíg a koncertre megyünk. Abby ötlete volt, hogy rendezzünk jótékonysági koncertet anyám emlékére. Szerette volna, ha azok, akik ismerték és szerették anyámat, összegyűlnek a városban, és én is így akartam. Minden bevételt a rákkutatásra és az Amerikai Rákbetegek Társaságának szánunk. Mindent megszervezett. Annak a középiskolának az udvarán lépünk fel, ahová anyám és én is jártunk. Ez a koncert lesz a megnyitója egy új eseménysorozatnak is, a Keresztezés Turnénak, ahol a Jacob’s Ladder és a Runaway Train egy észak-amerikai turnéra áll össze. Először Abby lép fel a testvéreivel, utána néhány duettet adunk elő, többek közt az I’ll Take You with Met is, majd utána következik a Runaway Train. Keserédes érzés volt, hogy az I’ll Take You with Me a Billboard top 100-as listájának első helyén szerepelt anya temetésének napján. Mindenki úgy harangozta be a dalt, mint az év legérzelmesebb szakítós dalát. Azonban én tudtam az igazságot. Iszonyú szívfájdalomról és szenvedésről szólt, csak nem úgy, ahogy ők gondolták. Mivel egy parkban léptünk fel, a turnébuszban kellett előkészülnünk. Az első dolgom az volt, hogy biztosítsam, Abbynek és nekem külön buszunk legyen, így állandóan együtt lehetünk. Abby mindig másokra gondol, ezért ragaszkodott hozzá, hogy sokszor megosszuk Braydennel is a buszt, így Lily és ő is együtt tudnak lenni. Addig viszont minden egyes négyzetcentiméterét vele akartam kiélvezni. Ma este azonban nem volt helye hancúrozásnak. A helyszín és a zenekarok szervezése mellett Abby ötlete volt az is, hogy anya tiszteletére öltözzünk ki. Mind a két együttesben a fiúk fekete nadrágot, inget és nyakkendőt viseltek. A hajtókára tűzött rózsaszín masni hivatott felhívni a figyelmet a mellrákra. Abby fekete, pánt nélküli, térdig érő ruhát viselt, fekete cowboycsizmával. Nyakában anya gyöngysora ékeskedett. Gyakran viselte, és amikor rajta volt, a szívem szakadt meg egyszerre az örömtől és a fájdalomtól, hogy életem két legcsodálatosabb nője közt ilyen kötelék van. Egy fodrász még mindig a hajamon dolgozott, amikor a stábtagok bejöttek Abbyért, hogy a színpadra kísérjék. Azok után, ami Breevel történt, ragaszkodtam ahhoz, hogy mindig két testőr legyen Abby nyomában. Odahajolt hozzám, és megcsókolta az arcomat. – Mindjárt találkozunk, bébi. – Szia, Angyal – feleltem.

Amint végeztem, a színpad oldalszárnyához mentem, hogy megnézzem Abby előadását. Sose untam meg, ahogyan a közönség előtt fellép. Igazán csodálatos volt az élet minden területén. Miután a testvérei számai közül előadott néhányat, leült a színpadon, és ölébe vette a gitárját. – Ez a dal mindenkinek szól, aki ismeri a gyász gyötrelmét, és a fájdalmat, amikor elveszítünk valamit. Aztán játszani kezdte Pink Beam Me Up című számát. Hangja megtöltötte a teret, és a lelkemet melengette. Nagyon sokat jelentett, hogy megoszthattam valakivel a gyászt. Abby nem ismerte régóta anyát, de nagyon szerette. Az, hogy az én Angyalom ott állt mellettem a legsötétebb, legpokolibb időszakban is, a világot jelentette nekem. Hátranéztem, és a fiúkra mosolyogtam. – A fenébe is, hát nem csodálatos? Brayden egyik karját Lily dereka köré fonta, a másikban Melody pihent. – Egyre ügyesebb lesz minden alkalommal. AJ bólintott. – De még mindig nem értem, mit eszik rajtad. – Pöcsfej! – kiáltottam, és összeborzoltam a haját. – Hé, ember, ne a hajamon éld ki magad! – kiáltotta arrébb hessegetve a kezemet. Rhys a szemét forgatta a bohóckodásunkon, aztán visszatért a telefonjához. Tudom, hogy ideges volt, amiért a szülei is a közönség soraiban voltak. Apja céges gépével jöttek. Abby, mint egy igazi angyal, meghívta őket. Felhívta őket, és azt is elmondta, milyen csodálatos fiuk van, és hogy milyen büszkének kellene lenniük rá. Amikor Abby a dal végére ért, a vállamra vettem a gitárt, hogy csatlakozzam hozzá. Azt terveztük, hogy énekelünk néhány duettet, beleértve az I’ll Take You with Met is. De meglepetésemre Abby felállt a székről, a gitárt pedig az egyik technikusnak nyújtotta át. Aztán odament a zongorához, és leült. – Van még egy dal, amit szeretnék elénekelni, mielőtt Jake csatlakozik hozzám. Még egy dal az egyik leginspirálóbb kedvenc előadómtól, Pinktől. A címe Great Escape. Mindenkinek szól, aki volt már boldogtalan, és azon gondolkodik, hogy elmeneküljön. – Aztán felpillantott, és látva kérdő tekintetemet, hozzátette: – De leginkább neked szól ez a dal, kicsim. Ujjai könnyedén futottak végig a zongora fekete-fehér billentyűin, amikor nekifogott. A színpadnak dőlve hallgattam a szöveget. Még ha próbáltam is leküzdeni, könnyek égtek a szememben, főleg annál a résznél, amikor arról énekelt, hogy a szenvedély és a fájdalom hogyan tart majd életben egy nap. A dal nagyon jól megragadta az elkeseredett, sötét érzelmeket, amiket az előző két hónapban éltem meg

anya halála óta. Tudtam, hogy még nehezebb idők állnak majd előttem, de nem akartam elmenekülni. Ott volt mellettem Abby, a bandatársaim, a testvéreim, és Abby családjának szeretete is, hogy átsegítsenek a nehézségeken. Amikor Abby befejezte, kimentem a színpadra, és felhúztam őt a zongora székéről. Aztán szorosan megöleltem, és a fülébe súgtam: – Köszönöm, Angyal. – Szívesen – megcsókolta az ajkamat, és ettől a közönség majdnem megőrült. A pillanatot kihasználva Abby elvette a mikrofont a technikustól, és megkérdezte: – Jól gondolom, hogy készen álltok arra, hogy együtt énekeljünk? Taps és füttykoncert volt a válasz. – Akkor jó! A berendezést kicserélték, így most már két mikrofonállvány elé két szék került. Megigazítottuk ölünkben a gitárjainkat. Az első közös dalunk Tim McGraw-tól és Faith Hilltől az I Need You volt. A széken velem szemben ült Abby, és elvigyorodott, amikor megváltoztattam a szöveget, és West Virginia helyett West Giorgiát énekeltem, cowboyok helyett pedig rockerek zúztak a dalban. Óriási tapsvihar fogadta az előadást. Abby felé bólintottam, jelezve, hogy ő konferálja fel a következő dalt. Elmosolyodott, és rám kacsintott. – Szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy az I’ll Take You with Me ilyen nagy sláger legyen. Nagyon sokat jelent ez nekünk, mert együtt írtuk a dalt. Sőt nekem ez az első dalom. Úgyhogy következzék is. Még ha a dal az érzelmi pokolról is szólt, Abbyvel jó volt előadni. Minden alkalommal valami mást hozott bele: vagy egy másik szót emelt ki, vagy pedig suttogta egy részét. Mindig fölkeltette a figyelmemet, akár a színpadon voltunk, akár nem, és élveztem minden egyes percét. Amint elhalkult a taps, a mikrofonhoz hajoltam. – Az utolsó közös dalunkhoz egy kicsit változtattunk a zenén. Remélhetőleg jövő ilyenkorra több közös dalunk is lesz. De most ez a dal az, ami a legjobban leírja, mit is érzek Abby iránt, vagyis az én Angyalom iránt. Következzen Paul McDonald és Nikki Reed közös dala, az All I Ever Needed. Pillantásunk énekelve fonódott egymásba. Bár ott volt köztünk a mikrofonállvány és a gitár, mégis annyira közel húzódtunk egymáshoz, amennyire csak lehetséges. Ahogy a szövegben is, ő volt az én menedékem a viharban, és minden, amire valaha szükségem lehet. Amikor az utolsó versszak végigvisszhangzott a parkban, Abby odahajolt hozzám, és szenvedélyesen megcsókolt. A közönségnek nagyon tetszett, és fülsiketítő tapsolásba kezdtek. Abby már elindult volna lefelé a színpadról, de én megállítottam.

Zavartan nézett rám. – Jake… Próbáltam lenyugtatni a szívem vad kalapálását. Tudtam, hogy amire készülök, az hatalmas dolog, és biztos akartam lenni benne, hogy tökéletes lesz majd. A mikrofonomba beszéltem, és a hangom kopogva visszhangzott a tömegen át. – A két dal, amit énekeltünk, mindent elmondott nekem, Angyal. Te vagy minden, amire valaha szükségem lehet, és amit akarok. Nincs a világon semmi, amit jobban szeretnék az életemben annál, hogy téged boldoggá tegyelek. Felálltam a székről, előhúztam egy apró ékszeres dobozt a zsebemből. Amikor kipattintottam, egy hatalmas gyémánt csillogott a színpad fényeiben, Abby pedig csodálkozva levegő után kapkodott. – Ó, istenem! Istenem! – kiáltotta. Arca elé kapta a kezét. Elmosolyodtam, és letérdeltem elé. A közönség olyan hangosan kezdett fütyülni és sikoltozni, hogy a gondolataimat is alig hallottam. Milliószor elpróbáltam magamban, amit mondani szerettem volna. Szerettem volna valami őszintét és jelentőségteljeset mondani. A picsába is, elvégre dalszövegíró vagyok! Mégis, abban a pillanatban minden gondolat elhagyott. Feladtam hát, és Abby kezét a kezembe vettem. – Angyal, teljessé tennéd az életemet azzal, hogy a feleségem leszel? Könnyek csillogtak a szemében. Alig volt időm arra, hogy felkészítsem magamat a reakciójára, mert a karjaimba vetette magát, és majdnem feldöntött. – Igen! Igen, a feleséged leszek! A válaszára a tömeg megint megőrült, a srácok pedig az esküvői bevonulózene rockos változatát játszották. A karjaimba öleltem, felálltam, és megfordítottam. Magamra valamit is adó pasasként soha nem hittem a tündérmesékben, de abban a pillanatban mégis valóságosnak tűnt. Megtaláltam az én angyalomat, akivel boldogan élhetünk, míg meg nem halunk. Üzenet Katie Ashley-től Kérlek, tégy meg nekem egy hatalmas szívességet, és véleményezd a könyvet az Amazonon, Barneson, Noble-ön vagy a Goodreadsen. Ha nem szeretnél külön összegzést írni, akkor keresd meg azt, amelyik a leginkább kifejezi a véleményedet, és kedveld azt. Nagyon sokat jelent ez a Független íróknak. Katie online elérhetőségei: www.katieashleybooks.com

katieashleybooks.blogspot.hu Facebook: www.facebook.com/katieashleybooks www.facebook.com/katie.ashleyromance Twitter twitter.com/katieashleyluv Az íróról Katie Ashley a New York Times, a USA Today és az Amazon listáján az egyik legkeresettebb szerző lett a The Proposition című könyvével. Atlantában, Georgiában él a két rendkívül elkényeztetett kutyájával és egy macskájával. Megszállottja a Pinterestnek, a Golden Girlsnek, Harry Potternek, de nagy Shakespeare-rajongó, és imádja a Supernaturalt, a Designing Woment és a Scooby-Doot. Tizenegy és fél éven át oktatta az amerikai ifjúságot, majd 2012 decemberében elhagyta a pályát, hogy minden idejét az írásnak szentelje. Krista Ashe néven fiatal felnőtteknek szóló történeteket publikál. Köszönetnyilvánítás Először is Istennek szeretném megköszönni a szeretetét és örökös támogatását, hogy a gyakran háborgó lelkemre békét hozott, és túlszárnyalta megválaszolatlannak tűnő imáim és fohászaim várakozásait is. Köszönettel tartozom az egyháznak a szeretetért és támogatásért, amit akkor kaptam, amikor a leginkább szükségem volt rá. Michelle Eck: Még így, íróként is alig találok szavakat arra, hogy mennyire hálás vagyok, amiért Isten az életembe hozott. Barátként áldás vagy a mindennapokban, óriási támogató, kiváló csapatkapitány, és a legsasszeműbb szerkesztő, akit csak kívánni lehet. Fogalmam sincs, mihez kezdenék nélküled, a szereteted és figyelmed nélkül, a közvetlen őszinteséged hiányában, és a kitartásod nélkül, amivel sokáig és keményen tudsz harcolni azért, hogy könyveim jobbak legyenek, és a karrierem feljebb íveljen. A te irányításod nélkül nem tudnék a vad vizeken így navigálni. Ölelést és szeretetet küldök! Cris Hadarly: Köszönöm, hogy az egyik legédesebb, legkedvesebb ember vagy, akit ismerek. Igazi lelki társak vagyunk, akiket óceánok és kontinensek választanak el. Nem tudom eléggé megköszönni a támogatást, a hosszú, fárasztó, munkával töltött órákat és a könyv szeretetét. De leginkább a barátságodat köszönöm, az imáidat, és hogy mindig tartogattál egy kedves mosolyt azokra a pillanatokra, amikor nagyon nagy szükségem volt rá. Imádkozom Istenhez, hogy áldjon meg téged szíved vágyaival, amit olyan nagyon megérdemelsz. Marilyn Medina: Olyan sokat jelentesz nekem, csajszi! Te vagy az én Golden Girls-rajongó társam, a féltesóm, latin szeretőm, sasszemű szerkesztőm, könyvem rajongója, támogatója. El sem tudom

képzelni, hogyan tudtam volna úgy könyvet írni, hogy nem támogatsz, és nem segítesz jobbá tenni. Köszönöm a sok segítséget spanyolból AJ-ért. Köszönöm, hogy mindig volt hozzám türelmed. Tudom, hogy mindig számíthatok majd rád abban, hogy az utálóimmal szembeszálljunk. JB McGee: Köszönöm, hogy te vagy az egyik legkedvesebb, legédesebb és legönzetlenebb ember, akivel valaha is találkoztam az iparban. Bátorságod, és hogy nehéz időkben is tudtál mosolyogni, igazi inspirációt nyújtott nekem. Köszönök minden dizájnnal kapcsolatos dolgot, és hogy a legmenőbb formázó vagy (beleértve, hogy akár az utolsó pillanatban is hadra lehet fogni). Yesi Cavazos: Nagyon-nagyon köszönöm a könyv szeretetét, és a támogatásodat. Mindenfajta segítséget köszönök, amit ehhez a könyvhöz adtál. Köszönöm, hogy leellenőrizted, hogy Abby és AJ a megfelelő igeidőkben és a megfelelő módon káromkodjanak. LOL! Imádtam a maratoni vacsikat JBvel és Michelle-lel, és nagyon fognak hiányozni! Lisa Kane: Köszönöm, amiért hajlandó voltál az elsők közt olvasni a könyvet. A rálátásod és lelkesedésed hozzájárult, hogy sokkal jobb legyen a könyv. Örökké adósod maradok. Óriási ölelést küldök minden könyvemhez nyújtott támogatáshoz. Raine Miller: Hölgyem, köszönöm, amiért az életem része vagy. Barátságunkat mindig is sorsszerű fordulatként látom majd. Igazi inspiráció vagy nekem. Köszönöm, hogy mindig nevetést, támogatást, tanácsot és ötleteket adsz. Te vagy az én Raine mamám! Heather Gunter: Köszönöm a legjobb margaritákat, a mexikói kaját, a tetkókat az én legjobb barátomnak. Köszönöm, hogy sírhattam a válladon, és hogy mindig nyílt fülekre találtam, ha nyavalyogni volt kedvem. A támogatásod borzasztó sokat jelentett az elmúlt hónapokban. Igazi lelki társ vagy! Imádlak, csajszi! Anrea Riley: Köszönöm a szeretetet és támogatást, drága unokatestvérem! Nagyra értékelem az állandó támogatást és biztatást az íráshoz egészen attól kezdve, amikor elolvastad a The Road to Damascus vázlatát évekkel ezelőtt. Szinte testvérekként nőttünk fel, és a nehéz időszakokat is együtt vészeltük át. Nagyon-nagyon szeretlek! Sara Wolf: Köszönöm, hogy ilyen csodálatos, inspiráló írótárs vagy már olyan régóta! A könnyebb és nehezebb időszakokban is bátorítottál, és ezt soha nem felejtem el neked. Köszönöm, amiért már az elején vetettél egy pillantást erre a könyvre, hogy bátorítottál, és lelkesedéseddel segítettél. Paige és Enzo Silva: Mit is mondhatnék a két legcsodálatosabb, legtámogatóbb, lelkes és odaadó barátnak, akiket csak kívánni lehet? Leginkább hálát adok, hogy az életem részei vagytok, és hogy a legnehezebb időkben is kitartottatok mellettem. A szeretetetek a világot jelenti nekem. Az Ashley Angyalai utcai csapat minden hölgyének: Támogatásotoktól, lelkesedésetektől, humorotoktól, csodálatosságotoktól le vagyok nyűgözve, és megtisztelve érzem magamat, amiért a környéken vagytok! Külön köszönet Tamara Debbaut-nak, a rendkívüli rajongói műalkotásoknak és idézeteknek, amit a könyv ihletett. Csúcsok vagytok, lányok! Köszönet Amber Vaughnnak a rajongói oldalért, és a rajongói művészetnek. Ráadásul nagyon jó volt a The Propositiont az ír tájakon látni. Csodálatos vagy!

További köszönet illeti az alábbiakat: Book Avenue Review, Kim Box Person, Ana’s Attic, Aestas Book Blog, Flirty and Dirty Book Blog, Literati Literature Lovers, amiért már a kezdet kezdetétől támogatták a könyvet. Nagyon sokat jelent a szeretetetek és segítségetek. Sok más blognak is köszönettel tartozom: Shh Mom’s Reading, Three Chicks and Their Books, Into the Night Reviewa, My Secret Romance, Smitten’s Book Blog, Reviews by Tammy and Kim és soooook másiknak! Köszönet még Emily Greynek, a te hatalmas lelkesedésedért, a könyveim támogatásáért, és hogy feltetted a kiváló jake-izmusokat Pinterestre! Igazi napsugár vagy! Köszönet még az írócimboráknak, CC Wood, RK Lilley, Jasinda Wilder, Tara Sivec, Amy Bartol, Georgia Cates, Jenn Sterling, Nyrae Dawn, AC Marchman, Jami Mac, Jenn Foor és Michelle Leighton. Hölgyeim, tehetségetek, támogatásotok és humorotok igazán felvillanyozó! És a Dögöseknek: Karen Lawson, Marion Archer, Amy Lineaweaver és Merci Arellano: nincs is szó arra, hogy mennyire csodálatosak vagytok! Imádtam a háromórás beszélgetésünket a könyvről. Akár mindennap skype-olhatnánk, de még akkor sem volna elég a beszédből! Támogatásotok és lelkesedésetek a könyveimért valóságos áldás, ahogyan az is, hogy ilyen sokat törődtök Katievel/Kristával, mint emberrel is. Talán ez jelenti nekem a legtöbbet. Ölelés érte! Köszönet az olvasócimboráknak, akik szeretetükkel, támogatásukkal vagy akár rajongókként inspirálnak, Ricki Wieselthier, Kimberly Sutherland, Andrea Gregory, Angie Hocking, Aimee Packorek, Donna Soluri, Amanda Orozco, Missy Mealer, Jennifer Singh, Donna Kilroy és Stephanie Tolsky. Köszönet a való életbeli barátnőimnek is, Kim Benefield, Kristi Hefner, Gwen McPershon, Brittany Haught, Jaime Brock, Erica Deese és Lindsey Cochran. Köszönöm, hogy itt vagytok nekem a nehéz időkben is. Nagyon sokat jelent nekem, hogy támogattatok az írásban, de az igazi kincs számomra mégiscsak a barátságotok. Semmire sem cserélném el a nevetéseket, könnyeket, és az őrültségeket, amiken osztozunk. Nagyon szeretlek benneteket! Gene és Yvonne Norton és Jimmy és Joy Stephens: Köszönöm, hogy életemben ti voltatok a fény és áldás azóta, hogy megszülettem. A szeretetetek, és hogy mindig, a jóban és rosszban is ott voltatok nekem és a családomnak, nagyon sokat jelent. Köszönöm, hogy imádkoztatok értem, biztattatok, köszönöm a szeretetet, és köszönöm, hogy a viharos időkben is mellettem álltatok, amikor azokat, akiket szerettünk és imádtunk, elragadta a sors. Hatalmas, elképesztő, óriási ölelés az olvasóimnak és a bloggereknek! Copyright © Katie Ashley Productions, 2013 All rights reserved. Hungarian translation © Sánta Orsolya, 2014 © Ulpius-ház Könyvkiadó, 2014

ISBN 978-963-383-357-5 Felelős kiadó Kepets András Szerkesztette Münz András Felelős szerkesztő Palkó Katalin Minden jog fenntartva. A könyv, illetve egyes részeinek másolása, terjesztése tilos. A könyv bárminemű felhasználása kizárólag a kiadó előzetes, írásbeli hozzájárulásával végezhető, kivéve a szabad felhasználás esetköreit. A kiadó előzetes, írásbeli engedélye szükséges különösen a jelen kiadvány lefordításához, többszörözéséhez, terjesztéséhez, digitalizálásához, feldolgozásához, átdolgozásához, az egyes részleteknek az idézés szabályait meghaladó átvételéhez. A jelen kiadványt a mindenkori hatályos szerzői jog védi, melynek megsértését adott esetben a Büntető Törvénykönyv is büntetni rendeli. A szerzőtől az Ulpius-ház Könyvkiadónál megjelent: Az ajánlat A javaslat {1} Ördögi angyal, micsoda didkók! De megdugnám őket! (spanyol) {2} Felejtsd el! (spanyol) {3} Seggfej! (spanyol) {4} Úgy énekelsz, mint egy angyal. (spanyol) {5} Még egy ilyen, és megnézheted a tökeidet! (spanyol) {6} Kosztolányi Dezső fordítása {7} Nem tudsz aludni, Angyal? (spanyol) {8} Szia, Nagyi, hogy vagy? (spanyol)

23. fejezet Abby Egy hónappal később – Szeretlek, Austin! Találkozunk jövőre! – kiáltottam a mikrofonba. Ahogy elindultam a színpadról lefelé, intettem a féktelen közönségnek. A fiúkkal ellentétben én nem álltam meg az öltözőnél, hogy átöltözzek, hanem egyenesen a buszra siettem. A behemót testőröm a sarkamban volt, és addig nem is ment el, amíg be nem csuktam és zártam magam mögött az ajtót. Amikor a biztonságos szobában voltam, elővettem a telefonomat, és felhívtam Jake-et. A távkapcsolatunk jól működött, de mostanában aggódtam érte, amikor beszéltünk. Azután, hogy elmentem, Susan egészsége gyorsan megromlott, ami érzelmileg nagyon megterhelte Jake-et. Mindennél jobban szerettem volna lelépni a turnéról, és vele lenni. A harmadik csengésre válaszolt. – Hé, Angyal! Milyen volt a koncert? – Jó. Hatalmas volt a helyszín, és az összes jegy elkelt. – Ez csodás! Őrülten hiányzol. A szavaitól összeszűkült a mellkasom. – Nekem is hiányzol. Hogy van Susan? Jake mély levegőt vett, és a telefonon keresztül is éreztem a kínját. – Azt hiszem, jól van. De egyre több a rossz napja. A szívem is belesajdult, és mindent megtettem volna azért, hogy megölelhessem és megvigasztalhassam. Tudtam, hogy szüksége lenne arra, hogy eltereljék a figyelmét. Beszéltem Lilyvel, és bevallotta, hogy Brayden érzelmi fájdalmát sokszor szeretkezéssel próbálja oldani. Az alsó ajkamba haraptam, és végül kiböktem a mondandómat. – Vettem ma neked valami. – Igazán? – kérdezte Jake szórakozottan. – Igazából magamnak vettem, de szerintem neked is tetszene. Fölkeltettem Jake érdeklődését. – Várjunk csak! Mit vettél?

Felnevettem. – Örülök, hogy végre teljesen rám figyelsz, Mr. Kanos. Felkiáltott. – Bakker, csak nem fehérneműt vásároltál? – De. – Mutasd meg! – Nem, majd a hétvégén. – De igen! Vedd fel, és küldj egy képet – adta ki az ukázt olyan hangsúllyal, hogy teljesen izgalomba jöttem. – Nem. Türelem, Mr. Slater. Nagyon szép meglepetésben lesz részed a hétvégén. Könyörgő hangon hozzátette: – Kérlek! Elmosolyodtam a hangsúlyváltáson. – Rendben, rendben. Adj öt percet! – Köszönöm, bébi. Nem is tudod, milyen boldoggá teszel ezzel. Persze már attól felizgulok, ha csak elképzelem, ahogy levetkőzöl. – Jake! – kiáltottam elvörösödve. Fölnevetett. – Oké, menj átöltözni! Amikor leraktam a telefont, kikukucskáltam a hálószobából. A fiúk még nem értek vissza a buszra. Bezártam az ajtót, és felvettem a fekete-fehér kockás melltartót és tangát. A szélén fekete masnik díszlettek, és ettől igazán rosszkislányos hatást keltett, főképp akkor, amikor felhúztam a fehér csipkés harisnyakötőt. Ártatlan, de szexi. Amikor elkészültem, a tükör elé álltam, és különböző beállításokban készítettem néhány képet. Aztán elküldtem Jake-nek. Alig küldtem el az utolsót, amikor felhívott. – Meg akarsz ölni? Még harisnyakötőd is van. Kuncogtam. – Ezek szerint tetszik?

– Ó, baszd meg, Angyal, péntekig szét fogok robbanni! – Mély levegőt vett. – Még rajtad van? – Igen – feleltem gyanakvóan. Volt egy tippem, hová is tart ez az egész, de nem voltam biztos abban, hogy készen állok rá. – Akarsz szeretkezni a telefonon át? Felhorkantottam. – Úgy érted, szexeljünk a telefonon át? – Bárki mondhatja úgy, hogy mocskosnak tűnjön – viccelődött. A harisnyakötő csipkéjével játszva megkérdeztem: – A hálószobádban vagy? Tompa zajokat hallottam, aztán Jake válaszolt. – Igen, az ágyban vagyok, meztelenül fekszem, és a képeid miatt olyan kemény a péniszem, mint a szikla. Elképzeltem, és nagyon felizgatott. Behunytam a szememet, és karcsú izmaira, alhasára és a tetoválásaira gondoltam. A combjaim közt melegséget éreztem, és ez bátorságot adott. – Akarod, hogy levetkőzzek? – Először a melltartódat vedd le. Hátranyúltam, és kikapcsoltam. Magától leesett, legszívesebben eltakartam volna a karommal. – Lent van? – Igen. – Hangosíts ki. – Jó ég, milyen parancsolgató vagy! – motyogtam, és a telefont az ágyba tettem, és megnyomtam a gombot. – Fogd meg a melleidet! – Amint rendelte, kezemet a mellemre tettem. – Kemények már a mellbimbóid? – Nem – motyogtam. – Csípj bele! Akaratom ellenére úgy tettem, ahogy mondta.

– Jó érzés? – kérdezte Jake. – Igen – mondtam őszintén. Oké, talán mégis kezdem élvezni a dolgot. Jake hosszú nyögése a szobában visszhangzott. – Ó, bébi, bárcsak ott lehetnék! A kezemmel és a számmal kényeztetném a cickódat. – Bárcsak itt lennél! – ajkamba haraptam, és hezitáltam egy pillanatra, aztán megkérdeztem. – Megérintetted magad? – Ó, igen. De azt képzelem, hogy ez a te kezed, vagy hogy a meleg szádba csúszik ki-be a lompos. Kicsit elszégyelltem magam a beszéde miatt, de ugyanakkor meg is borzongtam a szavaitól. Tompa fájdalmat éreztem a lábam között. – Akarod, hogy levegyem a bugyimat? – Hm, igen, de a harisnyakötőt hagyd magadon! Levettem a tangát, aztán a takaró alá temetkeztem. – Oké, meztelen vagyok. – Nedves vagy? Elvörösödtem, attól, hogy rájöttem, mit csinálok. – Jake…. – Gyerünk, Angyal, válaszolj! – Igen – suttogtam. – Hmmm… szeretem, ha nedves vagy miattam. Most pedig lassan simogasd magad! – parancsolta Jake. Ismét úgy tettem, ahogy mondta. Behunytam a szememet, és elképzeltem, ahogy finom ujjaival megérinti és kitapintja a csiklómat. – Most gyorsabban! Amikor felgyorsítottam a tempót, izgatottan kapkodtam levegő után. – Ó, igen, bébi, így. Hadd halljalak. Bár be volt kapcsolva a tévé, nem akartam túl hangos lenni, nehogy meghalljanak a fiúk, ha visszajönnek. Így inkább az ajkamba haraptam, elfojtva a kiáltásokat.

– Visszatartod – állapította meg Jake. – Elengedem magam, ha én is hallhatlak – feleltem levegő után kapkodva. Nyögései és kiáltásai hallatán egyre közelebb és közelebb értem a csúcshoz. – Ó, Jake! – kiáltottam, amikor elélveztem. Ahogy tovább simogattam még magam, Jake lélegzete egyre gyorsabb lett. – Angyal, ó… bassza meg! Ott feküdtem egy pillanatig, próbáltam szabályozni a lélegzést. Egy pár pillanatig egyikünk sem szólalt meg. – Kibaszott jó volt! – kiáltott végül Jake. Fölnevettem. – Igen, az volt. Most már a telefonos szüzességemet is elvetted. – Olyan jó, hogy megtetted ezt értem, Angyal. De mindenekelőtt: szeretlek. Vadul vert a szívem. – Én is szeretlek. Alig várom, hogy találkozzunk pénteken. – Megígéred, hogy ez a fehérnemű lesz rajtad? – Persze. Amit csak kívánsz. – Istenem… Szeretlek, Angyal. – Én még jobban szeretlek.

24. fejezet Abby Három nappal és két fellépéssel a pajkos telefonhívás után egy hatalmas hotelszobában pihentem, amit a kiadó biztosított nekem és a bátyáimnak. Már számoltam az órákat és perceket visszafelé, hogy újra láthassam Jake-et. A mariachi csengőhang visszhangzott a szobában, és felvettem a telefont. – Helló, AJ, mi a szitu? – ¿Hola, Abuela, como estas?{8}

Összevontam a szemöldökömet, és megnéztem a telefonomat, hogy lássam, tényleg AJ-e az. Aztán spanyolul feleltem. – Ömmm, azt hiszem, rossz számot hívtál. Még mindig spanyolul AJ válaszolt. – Nem, jó számot hívtam, csak most nem beszélhetek, ezért beszélek spanyolul. – Jake-kel van valami? Valami baj van? Nagy levegőt vett. – Nincs jól, Angyal. Teljesen bezárkózott, és fogalmam sincs, mit tegyek. – De miért? Mi történt? Tegnap este beszéltem vele. Kétségbeesetten járt az agyam, és próbáltam visszaemlékezni, hogy volt-e valami szokatlan a beszélgetésünk során. Azt mondta, hogy az ápolónő aggódott, hogy Susan tüdőgyulladása talán rosszabb lesz, de nem mondott sok mindent. – A tüdőgyulladás rosszabbul hatott a szervezetére, mint a nővér vagy az ápolók gondolták. Egész nap eszméletlen állapotban van. A gyomrom összeszorult, és próbáltam leküzdeni a hányingert. – Ó, istenem! Szegény Jake… Szegény Susan – suttogtam, szorosan fogva a telefont, miközben könnyek égtek a szememben. – Még ha nem is mondja, és nem is vallja be, szüksége van rád. Nem tudnál jönni? A gondolataim a következő néhány nap koncertjei körül forogtak. A logikus válasz az lett volna, hogy nem tudok menni, de kizárt dolog, hogy egyedül hagyjam Jake-et, amikor a leginkább szüksége van rám. – Persze hogy tudok! A következő géppel megyek. – Jó. Majd kimegyek érted. – Köszönöm. – Hamarosan találkozunk! – Szia. *** Meglepetésemre a testvéreim és a szüleim nem tiltakoztak az ellen, hogy menjek. Ők is úgy hitték, hogy Jake és Susan mellett a helyem. Két órával későbbre sikerült gépet szerezni, és ahogy ígérte, AJ

a reptéren várt rám. Miután beavatott mindenbe, az út nagy részét csendben töltöttük. A Jake háza előtti műúton mindenütt autók parkoltak. Mivel esett, AJ kitett az ajtóhoz közel, aztán visszament, hogy leparkoljon. Remegő kézzel becsöngettem. Arra számítottam, hogy egy nővér vagy Jake egyik rokona nyit majd ajtót. Semmi sem készített fel arra, hogy majd Jake nyitja ki a nehéz mahagóniajtót. Amikor meglátott, nagyon meglepődött. Arcából kifutott a vér. – Mi a faszt keresel itt? Hátrébb léptem a hangja keménységétől. Egy pillanatba is beletelt, mire meg tudtam szólalni. – AJ hívott, és elmondta, mi van Susannal. Amilyen gyorsan csak tudtam, idejöttem, hogy veled legyek… És vele. Ott állt, még mindig csak bámulva rám. A szívem majd megszakadt a láttán. Arca borostás volt, és a mindig tökéletesen beállított frizurája ápolatlanul állt. Sötétlila táskák voltak a szemei alatt. Egy szakadt Runaway Traines pólót és lyukas farmert viselt. Még kérdőn nézett rám, én viszont a karjaiba vetettem magamat, és szorosan megöleltem. – Ó, kicsim, nagyon-nagyon sajnálom. Itt vagyok, és szeretlek. Nem ölelt vissza, karjai ernyedten lógtak az oldalán. Hátrahúzódtam, hogy finoman megcsókoljam az arcát. – Beszélj hozzám, Jake! – könyörögtem. A teste megremegett egy pillanatra, aztán megrázta a fejét. Egy szót sem szólt, kihúzta magát az ölelésemből. Megragadta a kezemet, beráncigált az előtérbe, végigvonszolt a folyosón. Az gondoltam, Susan szobájába megyünk, de beterelt a saját szobájába, és bevágta az ajtót. – Jake, mit csi… – elhallgattatott azzal, ahogy ajkát az ajkamra nyomta. Követelőző, éles csók volt, egyáltalán nem olyan, amit megszoktam tőle. Megfogta a vállamat, megfordított, és olyan erővel nyomott a falnak, hogy felkiáltottam. Keze erősen fogott, próbáltam elmenekülni. – Fejezd be! – kiáltottam a szájába. Amikor hátrahúzódott, ujjaival a nadrággombjánál kezdett matatni. Amikor elkezdte kigombolni, megráztam a fejem. – Mit csinálsz? – Meg foglak baszni. Ezért jöttél, nem? Tátott szájjal, elborzadva néztem rá. – Nem. Hogy gondolhatsz ilyen szörnyűséget? Azért jöttem, hogy veled legyek, mert szeretlek, és szükséged van rám.

Csillogó kék szemekkel pillantott vissza, csípőjével megint a falnak döntött. Dühös remegés húzódott szája sarkában. – Mindenki, aki valaha is akar belőlem egy darabot, az nekem adja magát. Te is ezt akarod, nem? Te vagy Jake Slater barátnője, az, aki végre megszelídítette a nőfaló énekest. Ide-oda ráztam a fejem a vádjai ellen tiltakozva. – Azért vagyok a barátnőd, mert szeretlek, és nem azért, ami vagy, vagy amit mások gondolnak – vettem kezembe az arcát, és magam felé fordítottam, hogy rám nézzen. – Ismerlek, Jake. Látom minden hibádat is, és mégis szeretlek. Nincs más nekem a világon, csak te. Ezért amikor valami fáj, akkor veled akarok lenni. Amikor elesett vagy és összetört, mint most is, akkor itt vagyok veled, és segítek összeszedni a darabokat. Ez a szerelem, kicsim – hajoltam közelebb, és borostás arcához hajolva odasúgtam: – Higgy nekem, amikor azt mondom, mindent megtennék, hogy elvegyem ezt a szörnyű fájdalmat, amit érzel. De egy kicsit be kell hogy engedj. Megragadta a csuklómat, és a fejem fölé feszítette a kezemet. – Mindent megtennél értem, hm? – Igen – motyogtam, és próbáltam nem felkiáltani a fájdalomtól. – Ez kibaszott szánalmas! Mert csak annyi történt, hogy a kurvám lettél. Hátravetettem a fejemet, mintha arcon csapott volna. Mintha egy idegen bújt volna Jake testébe. Sosem láttam így viselkedni, ehhez képest még a kellemetlen részeges kalandja a buszon is semmi volt. – Jake, kérlek, ne tedd ezt. Ne zárj ki – könnyek égtek a szememben. – Tudom, hogy fáj most, de tudom, hogy szeretsz, és szükséged van rám. Kegyetlen mosollyal elengedte a kezemet, keze végigcsúszott a testemen, és a csípőmön pihent meg. – Sajnálom, Angyal, de tévedésben vagy. Te csak egy újabb hódítás voltál nekem, habár egy kisebb kihívás is. De be kell vallanom, nagyon meglepett, hogy egy kis romantika és a szerelmem bizonygatása elég volt ahhoz, hogy szétnyisd nekem a combjaidat. Hamarabb, mint gondoltam. – Hazudsz! Tudom, hogy szerettél, és hogy most is szeretsz. Most csak mindent kiforgatsz, mert belül össze vagy zavarodva – ragadtam meg a vállát. – Meg kell küzdened ezzel, Jake. Ne hagyd, hogy eluralkodjon rajtad a sötétség! Susan sem ezt akarná. Viharos érzelmek kavarogtak Jake szemében. – Azt gondolsz, amit akarsz, de tudom, mit beszélek. Örülök, hogy betörtelek, mert baszásra születtél. Ahogy a nevemet üvöltve keményen elélveztél a nyelvemtől, amikor kinyaltalak… Hmmm… bébi… az nagyon izgató volt.

– Fejezd be! – tiltakoztam erőtlenül, miközben fájdalomtól és dühtől vegyes könnyek csorogtak végig az arcomon. – Ne sírj, Angyal. Megtisztelő volt az elsőnek lenni. És ígérem, majd úgy emlékszem vissza rád, mint életem legjobb meneteinek egyikére, az ártatlan kis angyalra, aki beengedte a nagy csúf lompost szűk falai közé. Az érzelmek eluralkodtak rajtam, és hirtelen arcon csaptam a tenyeremmel. A szobában hangosan visszhangzott a csattanás. Minden sértés fehér, forró dühként csapódott le. – Te lehetetlen seggfej! Soha többé ne merj velem így beszélni! Tudom, hogy anyád haldoklik, de ez nem jelenti azt, hogy leköphetsz mindent, és átgyalogolhatsz mindenen, amit egymásnak jelentünk. Jobban teszed, ha mihamarabb magadhoz térsz, és rájössz, mit beszélsz. Jobb lesz, ha az agyadba vésed, hogy én nemcsak egy menet voltam, hanem minden, amiről álmodtál, de elbasztad, mert akkor löktél el magadtól, amikor a leginkább szükséged volt rám! Ezzel fogtam magam, és kirohantam a szobából. Ahogy kiviharzottam a bejáraton, AJ utánam kiáltott, de tudomást sem vettem róla. Azt sem tudtam, hová megyek, és hogyan jutok oda, hanyatt-homlok menekültem a verandáról a szinte vakító felhőszakadásban. Az apró kavicsos beálló feléig értem, amikor Jake hangját hallottam a szakadó esőben. – Abby! Kérlek, várj! Megfordultam, és ujjamat fenyegetően emeltem fel. – Hagyj most békén, Jake! Lehet, hogy megígértem Susannak, hogy adok második esélyt, ha elkúrod a dolgokat, de már nem bírom tovább! A hangom elcsuklott, Jake pedig térdre vetette magát a sárban. Éles zokogástól zihált a teste, arcát a szoknyámba temette. – Sajnálom. Ó, Krisztusom, Angyal, annyira, de annyira sajnálom! Mozdulatlanul, meredt szemekkel, elképedve néztem rá. Nem tudtam, mit mondjak, vagy mit tegyek. Annyira megbántott, hogy egy részem szerette volna lerúgni őt magamról. – Jake, én… – Sajnálom, sajnálom. Sajnálom! – ismételte, és összeszorította a térdemet. – Nem gondoltam komolyan, Istenre esküszöm. Megígértettem AJ-vel, hogy nem hív fel téged, vagy nem hív ide, mert nem bírtam elviselni annak gondolatát sem, hogy így láss. – Reményvesztetten rázta a fejét. – Amikor megjelentél, azt gondoltam, meghalok, és semmi másra nem tudtam gondolni, csak arra, hogy elüldözzelek. Úgyhogy csak azért mondtam és tettem ezeket, hogy elmenj. Igazad van, amikor lehetetlen seggfejnek nevezel. Felsóhajtottam, felnézett rám, szemében könnyek csillogtak.

– De amikor felpofoztál, akkor megint mindent tisztán láttam. Nem tudom elképzelni, hogy ne legyél az életemben. Utálom magamat, amiért ezt tettem veled. – Ó, Jake – suttogtam. – És Istenre esküszöm, hogy szeretlek. Hogy soha más lányt nem szerettem így. Te vagy a legcsodálatosabb dolog, ami velem történt. Csak… Nem tudom, mit kezdjek mindezzel – bőrig ázott mellére csapott. – Azt sem tudom, hogyan legyek valakivel, amikor rendben vagyok. Akkor honnan tudjam, hogyan legyek veled, amikor ennyire össze vagyok törve? Ebben a pillanatban minden harag, ami még háborgott bennem, elszállt. Nedves haján végigfuttattam az ujjaimat. – Kicsim, erről szól a szerelem: hogy ott állsz a másik mellett jóban és rosszban. – Te jobbat érdemelsz annál, mint amit én nyújtani tudok neked. Már régen el kellett volna, hogy hagyjalak, és nem önzőnek lennem, és megpróbálni téged magam mellett tartani. A fejemet ráztam. – Nem tudtál volna eltávolítani magadtól. Túlságosan szeretlek. Ezért is vagyok most itt. Arca eltorzult a gyötrődéstől. – Itt fog hagyni. Kérlek, mondd, hogy te itt maradsz annak ellenére is, hogy nem érdemellek meg. – Nem hagylak itt – lekuporodtam mellé a földre, hogy megöleljem. – Itt leszek veled az úton, minden egyes lépésnél. Csak támaszkodj rám! – suttogtam a fülébe. Megint zokogni kezdett, és szorosan magához ölelt. – Rendben van minden, kicsim – suttogtam a hátát simogatva. Az eső csak zuhogott ránk, Jake megállíthatatlanul sírt. Amikor végül kezdett magához térni, szabálytalan lélegzéssel felsóhajtott. – Sajnálom, Angyal. Kivontam magam az öleléséből, és a szemébe néztem. – Mára elég a bocsánatkérésből, rendben? Bólintott, aztán felállt. Kezét felém nyújtotta, és felhúzott. Karjával átfogta a vállamat, magához húzott, és visszasétáltunk a házba. Amint beértünk, megint elcsodálkoztam, hogy mennyien voltak ott. Az összes családtag és barát. Jake beterelt a szobába, AJ már behozta a bőröndömet, így Jake-hez hasonlóan én is gyorsan lecseréltem ázott ruháimat. A hajamat szárítottam, amikor Jake megjelent mögöttem a fürdőszobában. – Gyere velem anyához!

Gyorsan kikapcsoltam a hajszárítót, és követtem az előtéren át. A kórházi ágy ott állt, ahol korábban Susan nagy, baldachinos ágya volt. Törékeny teste szinte eltörpült benne. A testvére, Sally és még néhány unokahúga a sarokban lévő kanapén ültek, apja pedig egy székben szomorkodott. Levert mosollyal nyugtázták a megjelenésemet. Jake kihúzta nekem az egyik széket az ágy mellett. Leültem, ő pedig velem szemben ült le. Jake kezébe vette Susan kezét, és megcsókolta. – Anya, itt vagyok – mondta gyengéden. Nem tudom, meddig ültünk ott mozdulatlanul, mint a szobrok, várva valamilyen válaszra. Nagy levegőt vettem, amikor Susan szemhéja végre kinyílt, és körbepillantott a szobában. Pontosan tudtam, kit keres. Amikor Jake előrehajolt, és megragadta a kezét, sugárzó mosoly terült szét arcán. – Jacob. – Igen, anya? – Emlékszel a történetre, amit olyan sokszor meséltem arról, hogy miért lettél zenész? Jake összevonta a szemöldökét, mintha összezavarta volna a kérdés. – Ööö, igen, emlékszem, de… Megrázta a fejét, és hozzám fordult. – Mindig azzal viccelődtem Jacobnak, hogy az énekesi és gitáros karrierjét nekem köszönheti. Elmosolyodtam. – És így van? – Ó, igen. A táncstúdió és a tánctanítás miatt mindig zene vette körül, amíg őt vártam. Mozartot, Beethovent és Brahmsot hallgatott. Mindig akkor rúgott a legnagyobbakat, ha tanítottam a táncot. Olyan volt, mintha tudatni akarta volna, hogy már akkor érezte a zenét. – Nagyon aranyos történet. Susan remegve vett levegőt. – Tudod, azt mondták, hogy sosem lehet gyerekem. Négyszer elvetéltem, és feladtam, hogy valaha is saját gyerekem lesz. Mark és én már az örökbefogadáson gondolkodtunk, amikor megint teherbe estem. Az összes terhességem alatt nagyon óvatos voltam, már az első hetekben feküdtem, de ezúttal nem hagytam magam. Mindent úgy csináltam, ahogy előtte: lovagoltam apám farmján, és reggeltől estig táncot tanítottam. Nem hagytam, hogy higgyek abban, hogy tényleg terhes lehetek. De eltelt egy hónap, és még mindig terhes voltam, így reménykedni és imádkozni kezdtem, hogy talán ezúttal

tényleg lehetséges. És amikor a második trimeszterbe értem, amikor a többi kisbabát elvesztettem, akkor tudtam, hogy végre megmarad az én csodám. Fejét Jake felé fordította, és a szemébe nézett. Jake arcán könnyek gördültek le, nem is törölte meg arcát. – Édes, drága fiam, mindig is te voltál a napfény az én életemben. Behunyta a szemét, és Jake kérlelte: – Ne tedd ezt! – El kell búcsúznom, édesem, és kérlek, hagyd, hogy megtegyem. Jake zihálva, zokogva vett levegőt, arcát Susan mellébe fúrta. Amikor Susan megérintette Jake fejét, nem tudtam visszafogni magam. Szipogásomra Susan elmosolyodott. – Abby, miután elmentem, szeretném, ha emlékeztetnéd Jake-et a születése történetére. Amikor annyira maga alatt lesz, hogy állni sem tud, vagy amikor úgy érzi, nincs értelme folytatni, mondd el neki a történetet. Juttasd eszébe, hogy ő egy igazi csoda, és a legcsodálatosabb ajándék, amit valaha is kaptam. Könnyek hullottak a szememből az ölembe, mikor előrehajoltam, hogy megfogjam a kezét. – Így lesz, megígérem – kezét megcsókoltam, és az arcomhoz húztam. – Megígérem, hogy soha nem adja fel, bármennyire is szeretné. – Hálát adok Istennek, hogy te itt vagy neki, édes kislányom. Nagyon vigyázzatok egymásra – mosolyodott el, miközben szemében könnyek csillogtak. – Ti ketten olyan boldogok lesztek együtt, és a leggyönyörűbb unokákkal örvendeztettek meg. Szavaitól Jake és én még jobban sírni kezdtünk. – Ó, anya! – zokogott Jake. Előrehajolt, és finoman megcsókolta az arcát. – Hagyd, hogy elmenjek, kicsim. Vadul rázta a fejét ide-oda. – Nem tudom megtenni, kérlek, ne kérd ezt tőlem. Susan megsimította Jake arcát. – Nem örökre szól ez a búcsú. Még találkozunk. Addig pedig élj teljes, boldog életet, úgy, hogy büszke lehessek rád. – Így lesz.

Susan elmosolyodott. – Most pedig búcsúzz el tőlem! Jake gyötrelmes arckifejezése láttán megtörtem, és hangosan sírni kezdtem. Zihálva, levegő után kapkodva annyit mondott: – Viszlát, anya. Nagyon szeretlek. – Köszönöm, édesem. Én is szeretlek. – Azután Susan felém fordult. – Abby, emlékszel arra az angyaldalra az Ó, testvér, merre visz az utadból? Háromszor vagy négyszer néztük meg együtt a filmet, amíg gyógyultam. Szerette a Cohen Brothersfilmeket és George Clooney-t. – Igen. Angel Band. Tudom. – Énekeld el, kérlek! Nem tudom, hogy tudtam lélegezni a zokogáson át, hát még énekelni, de valahogy összeszedtem magam, és próbáltam erőt gyűjteni, pedig nem hittem, hogy tudok. – My latest sun is sinking fast. My race is almost run – kezdtem. – Ez az. Olyan gyönyörű! – suttogta. Aztán lehunyta a szemét, míg Jake a derekát ölelte. Ahogy énekeltem, finom mosoly jelent meg Susan arcán. Egyre lassabb lett a lélegzetvétele. Amikor az utolsó versszakhoz értem, még egy utolsó, nagy lélegzetet vett. És ezzel elment. Jake összeesett, arcát Susan mellébe temette, és hisztérikusan sírt. Sírás visszhangzott a szobában, Sally és a lányai, és Jake nagypapája is zokogásban tört ki. Odaléptem hozzá, és megöleltem. – Nagyon sajnálom – suttogtam újra és újra. Amikor azt hittem, a gyásztól összeomlik, Jake felkapta a fejét, és kibontakozott az ölelésből. – El kell innen mennem – motyogta, és kisietett a szobából. AJ-vel az előtérben találkoztam. – Menj utána! – siettetett. Bólintottam, és Jake után szaladtam. Amikor a verandára értem, jobbra és balra pillantottam, aztán az istállóhoz szaladtam. – Jake? – kiáltottam őt keresve.

Körülöttem visszhangzott a csend. Megfordultam, aztán lesiettem a dombról a lóistállókhoz. Benéztem néhány állásba, és megpillantottam őt az egyikben. Még mindig könnyek fénylettek az arcán. Egy óriás termetű fekete lovat nyergelt fel. Megérezte, hogy ott vagyok. – El akarok menni. Lovagolni szeretnék – mondta. Hátraléptem, kivezette a lovat az állásból. – Veled megyek – jelentettem ki. Döbbenten nézett rám. – De mióta levetett a ló még gyerekkorodban, nem is lovagolsz. Beleborzongtam a régi emlékbe, de megráztam a fejemet. – De érted újra felülnék. Jake rám nézett, aztán megfogta a kezemet. Odahúzott a lóhoz. – Ő itt Lennon – ártatlan szemekkel nézett rám. – Lehet, hogy Brayden Paul McCartney-rajongó, de én odáig vagyok John Lennonért. – Tetszik. – Készen állsz? – Amennyire lehetséges. Feszültség és ki nem mondott szavak voltak a levegőben. Nem tudtam, mit mondjak, hogy megvigasztaljam. Most esett túl élete legnagyobb veszteségén, és attól féltem, nem vagyok elég ahhoz, hogy ezt az ürességet betöltsem. Talán nincs is mit mondani. Talán csak arra van szüksége, hogy mellette legyek, szeressem és támogassam. Jake kisimította a nedves hajamat az arcomból. – Csak kapaszkodj belém szorosan. Nem hagyom, hogy leess, Angyal. – Én sem hagylak. Nyaka köré fontam a kezemet, és szorosan hozzábújtam. Hosszan megcsókoltam. – Együtt nézünk szembe minden nehézséggel, Jake. Mindig, örökké. Forró leheletét éreztem az arcomon.

– És te mindig az én édes angyalom maradsz, az én megmentő kegyelmem, és életem szerelme. Epilógus Jake Mély, bánatos sóhaj szakadt ki belőlem, amikor megpillantottam anyám sírján a bronz emléktáblát. Bár a legjobbat és a legszebbet igyekeztem megszerezni neki, még mindig úgy tűnt, hogy nem fejezi ki kellőképpen, milyen csodálatos nő és anya volt. Abby karja a derekamra fonódott, és magához húzott. Fejét a vállamra támasztotta. – Biztos vagy benne, hogy nem akarsz egy picit egyedül maradni? – Nem, szeretném, ha itt lennél – homlokon csókoltam. – Azt akarom, hogy mindig itt legyél velem. – És mindig itt is leszek. Elmosolyodtam. – Ráadásul anya is azt szeretné, hogy itt legyél. Úgy szeretett téged, ahogyan én. Abby álla megremegett. – Én is nagyon szerettem, és szeretni is fogom mindig. Mögöttünk száraz levelek ropogása hallatszott, hátranéztünk. Magas, vékony férfi közeledett felénk, kezében több tucat rózsaszín rózsával. Amikor a közelünkbe ért, hirtelen megállt. Sötétzöld szemeivel az arcunkat vizslatta. – Elnézésüket kérem, önök Susan Moore, pontosabban Susan Slater hozzátartozói? Meglepetten néztem, amikor meghallottam átható orosz akcentusát. – A fia vagyok. Tétova mosoly jelent meg az arcán. – Hát persze. Már látom a hasonlóságot. Pillantása anyám sírjára siklott. Bűnbánat tükröződött az arcán. – Nagyon sajnálom, hogy nem értem ide a temetésre. Nem tudtam, hogy beteg. Szerettem volna… – nagy levegőt vett, és próbált úrrá lenni az érzelmein. – Szerettem volna még egyszer látni. – Honnan ismeri? – kérdeztem. – Nagyon régen együtt táncoltunk.

Abby a szája elé kapta a kezét, és tágra nyílt szemekkel nézett. – Ó, istenem! Maga Yuri? Elmosolyodott. – Igen, de honnan tudja? – Susan mesélt magáról. – Egy pillanat! Mi? – kérdeztem. Abby rám se hederített, hanem közelebb húzódott Yurihoz. A fülébe súgott valamit. Yuri ajkán gyötrelmes zokogás szakadt ki. Amikor Abby végre hátrahúzódott, Yuri arcán könnyek csorogtak. – Tényleg? Abby bólintott. – Köszönöm – suttogta. Megtörölte az arcát, aztán felém fordult. – Szabadna, hogy vele maradjak egy kicsit? – Persze. Nekünk amúgy is mennünk kell – feleltem. – Nagyon örvendek a találkozásnak – mondta Yuri. – Mi is – felelte Abby, én pedig bólintottam. Ahogy elindultunk, Abby megfogta a kezemet. – Ki a fene volt ez a pasas, és mit mondott róla az anyám? – kérdeztem. – Olyasmi, amit szerette volna, ha köztünk marad. Afféle női dolog. Megálltam. – Kérlek, mondd, hogy nem ő az igazi apám vagy ilyesmi! Abby meglepetten nézett rám. – Nem, dehogyis, nem ilyesmiről van szó. – Mondd el! – morogtam. Amikor viszont a hírhedt „Jake Slater, ne merj velem így beszélni” pillantással nézett rám, dühösen felnyögtem. Utáltam könyörögni, és ő jól tudta ezt. – Kérlek. – Mivel kedvesen kérdezted, elmondom, amíg a koncertre megyünk. Abby ötlete volt, hogy rendezzünk jótékonysági koncertet anyám emlékére. Szerette volna, ha azok,

akik ismerték és szerették anyámat, összegyűlnek a városban, és én is így akartam. Minden bevételt a rákkutatásra és az Amerikai Rákbetegek Társaságának szánunk. Mindent megszervezett. Annak a középiskolának az udvarán lépünk fel, ahová anyám és én is jártunk. Ez a koncert lesz a megnyitója egy új eseménysorozatnak is, a Keresztezés Turnénak, ahol a Jacob’s Ladder és a Runaway Train egy észak-amerikai turnéra áll össze. Először Abby lép fel a testvéreivel, utána néhány duettet adunk elő, többek közt az I’ll Take You with Met is, majd utána következik a Runaway Train. Keserédes érzés volt, hogy az I’ll Take You with Me a Billboard top 100-as listájának első helyén szerepelt anya temetésének napján. Mindenki úgy harangozta be a dalt, mint az év legérzelmesebb szakítós dalát. Azonban én tudtam az igazságot. Iszonyú szívfájdalomról és szenvedésről szólt, csak nem úgy, ahogy ők gondolták. Mivel egy parkban léptünk fel, a turnébuszban kellett előkészülnünk. Az első dolgom az volt, hogy biztosítsam, Abbynek és nekem külön buszunk legyen, így állandóan együtt lehetünk. Abby mindig másokra gondol, ezért ragaszkodott hozzá, hogy sokszor megosszuk Braydennel is a buszt, így Lily és ő is együtt tudnak lenni. Addig viszont minden egyes négyzetcentiméterét vele akartam kiélvezni. Ma este azonban nem volt helye hancúrozásnak. A helyszín és a zenekarok szervezése mellett Abby ötlete volt az is, hogy anya tiszteletére öltözzünk ki. Mind a két együttesben a fiúk fekete nadrágot, inget és nyakkendőt viseltek. A hajtókára tűzött rózsaszín masni hivatott felhívni a figyelmet a mellrákra. Abby fekete, pánt nélküli, térdig érő ruhát viselt, fekete cowboycsizmával. Nyakában anya gyöngysora ékeskedett. Gyakran viselte, és amikor rajta volt, a szívem szakadt meg egyszerre az örömtől és a fájdalomtól, hogy életem két legcsodálatosabb nője közt ilyen kötelék van. Egy fodrász még mindig a hajamon dolgozott, amikor a stábtagok bejöttek Abbyért, hogy a színpadra kísérjék. Azok után, ami Breevel történt, ragaszkodtam ahhoz, hogy mindig két testőr legyen Abby nyomában. Odahajolt hozzám, és megcsókolta az arcomat. – Mindjárt találkozunk, bébi. – Szia, Angyal – feleltem. Amint végeztem, a színpad oldalszárnyához mentem, hogy megnézzem Abby előadását. Sose untam meg, ahogyan a közönség előtt fellép. Igazán csodálatos volt az élet minden területén. Miután a testvérei számai közül előadott néhányat, leült a színpadon, és ölébe vette a gitárját. – Ez a dal mindenkinek szól, aki ismeri a gyász gyötrelmét, és a fájdalmat, amikor elveszítünk valamit. Aztán játszani kezdte Pink Beam Me Up című számát. Hangja megtöltötte a teret, és a lelkemet melengette. Nagyon sokat jelentett, hogy megoszthattam valakivel a gyászt. Abby nem ismerte régóta anyát, de nagyon szerette. Az, hogy az én Angyalom ott állt mellettem a legsötétebb, legpokolibb időszakban is, a világot jelentette nekem. Hátranéztem, és a fiúkra mosolyogtam.

– A fenébe is, hát nem csodálatos? Brayden egyik karját Lily dereka köré fonta, a másikban Melody pihent. – Egyre ügyesebb lesz minden alkalommal. AJ bólintott. – De még mindig nem értem, mit eszik rajtad. – Pöcsfej! – kiáltottam, és összeborzoltam a haját. – Hé, ember, ne a hajamon éld ki magad! – kiáltotta arrébb hessegetve a kezemet. Rhys a szemét forgatta a bohóckodásunkon, aztán visszatért a telefonjához. Tudom, hogy ideges volt, amiért a szülei is a közönség soraiban voltak. Apja céges gépével jöttek. Abby, mint egy igazi angyal, meghívta őket. Felhívta őket, és azt is elmondta, milyen csodálatos fiuk van, és hogy milyen büszkének kellene lenniük rá. Amikor Abby a dal végére ért, a vállamra vettem a gitárt, hogy csatlakozzam hozzá. Azt terveztük, hogy énekelünk néhány duettet, beleértve az I’ll Take You with Met is. De meglepetésemre Abby felállt a székről, a gitárt pedig az egyik technikusnak nyújtotta át. Aztán odament a zongorához, és leült. – Van még egy dal, amit szeretnék elénekelni, mielőtt Jake csatlakozik hozzám. Még egy dal az egyik leginspirálóbb kedvenc előadómtól, Pinktől. A címe Great Escape. Mindenkinek szól, aki volt már boldogtalan, és azon gondolkodik, hogy elmeneküljön. – Aztán felpillantott, és látva kérdő tekintetemet, hozzátette: – De leginkább neked szól ez a dal, kicsim. Ujjai könnyedén futottak végig a zongora fekete-fehér billentyűin, amikor nekifogott. A színpadnak dőlve hallgattam a szöveget. Még ha próbáltam is leküzdeni, könnyek égtek a szememben, főleg annál a résznél, amikor arról énekelt, hogy a szenvedély és a fájdalom hogyan tart majd életben egy nap. A dal nagyon jól megragadta az elkeseredett, sötét érzelmeket, amiket az előző két hónapban éltem meg anya halála óta. Tudtam, hogy még nehezebb idők állnak majd előttem, de nem akartam elmenekülni. Ott volt mellettem Abby, a bandatársaim, a testvéreim, és Abby családjának szeretete is, hogy átsegítsenek a nehézségeken. Amikor Abby befejezte, kimentem a színpadra, és felhúztam őt a zongora székéről. Aztán szorosan megöleltem, és a fülébe súgtam: – Köszönöm, Angyal. – Szívesen – megcsókolta az ajkamat, és ettől a közönség majdnem megőrült. A pillanatot kihasználva Abby elvette a mikrofont a technikustól, és megkérdezte: – Jól gondolom, hogy készen álltok arra, hogy együtt énekeljünk?

Taps és füttykoncert volt a válasz. – Akkor jó! A berendezést kicserélték, így most már két mikrofonállvány elé két szék került. Megigazítottuk ölünkben a gitárjainkat. Az első közös dalunk Tim McGraw-tól és Faith Hilltől az I Need You volt. A széken velem szemben ült Abby, és elvigyorodott, amikor megváltoztattam a szöveget, és West Virginia helyett West Giorgiát énekeltem, cowboyok helyett pedig rockerek zúztak a dalban. Óriási tapsvihar fogadta az előadást. Abby felé bólintottam, jelezve, hogy ő konferálja fel a következő dalt. Elmosolyodott, és rám kacsintott. – Szeretnénk megköszönni mindenkinek, aki hozzájárult ahhoz, hogy az I’ll Take You with Me ilyen nagy sláger legyen. Nagyon sokat jelent ez nekünk, mert együtt írtuk a dalt. Sőt nekem ez az első dalom. Úgyhogy következzék is. Még ha a dal az érzelmi pokolról is szólt, Abbyvel jó volt előadni. Minden alkalommal valami mást hozott bele: vagy egy másik szót emelt ki, vagy pedig suttogta egy részét. Mindig fölkeltette a figyelmemet, akár a színpadon voltunk, akár nem, és élveztem minden egyes percét. Amint elhalkult a taps, a mikrofonhoz hajoltam. – Az utolsó közös dalunkhoz egy kicsit változtattunk a zenén. Remélhetőleg jövő ilyenkorra több közös dalunk is lesz. De most ez a dal az, ami a legjobban leírja, mit is érzek Abby iránt, vagyis az én Angyalom iránt. Következzen Paul McDonald és Nikki Reed közös dala, az All I Ever Needed. Pillantásunk énekelve fonódott egymásba. Bár ott volt köztünk a mikrofonállvány és a gitár, mégis annyira közel húzódtunk egymáshoz, amennyire csak lehetséges. Ahogy a szövegben is, ő volt az én menedékem a viharban, és minden, amire valaha szükségem lehet. Amikor az utolsó versszak végigvisszhangzott a parkban, Abby odahajolt hozzám, és szenvedélyesen megcsókolt. A közönségnek nagyon tetszett, és fülsiketítő tapsolásba kezdtek. Abby már elindult volna lefelé a színpadról, de én megállítottam. Zavartan nézett rám. – Jake… Próbáltam lenyugtatni a szívem vad kalapálását. Tudtam, hogy amire készülök, az hatalmas dolog, és biztos akartam lenni benne, hogy tökéletes lesz majd. A mikrofonomba beszéltem, és a hangom kopogva visszhangzott a tömegen át. – A két dal, amit énekeltünk, mindent elmondott nekem, Angyal. Te vagy minden, amire valaha szükségem lehet, és amit akarok. Nincs a világon semmi, amit jobban szeretnék az életemben annál, hogy téged boldoggá tegyelek. Felálltam a székről, előhúztam egy apró ékszeres dobozt a zsebemből. Amikor kipattintottam, egy

hatalmas gyémánt csillogott a színpad fényeiben, Abby pedig csodálkozva levegő után kapkodott. – Ó, istenem! Istenem! – kiáltotta. Arca elé kapta a kezét. Elmosolyodtam, és letérdeltem elé. A közönség olyan hangosan kezdett fütyülni és sikoltozni, hogy a gondolataimat is alig hallottam. Milliószor elpróbáltam magamban, amit mondani szerettem volna. Szerettem volna valami őszintét és jelentőségteljeset mondani. A picsába is, elvégre dalszövegíró vagyok! Mégis, abban a pillanatban minden gondolat elhagyott. Feladtam hát, és Abby kezét a kezembe vettem. – Angyal, teljessé tennéd az életemet azzal, hogy a feleségem leszel? Könnyek csillogtak a szemében. Alig volt időm arra, hogy felkészítsem magamat a reakciójára, mert a karjaimba vetette magát, és majdnem feldöntött. – Igen! Igen, a feleséged leszek! A válaszára a tömeg megint megőrült, a srácok pedig az esküvői bevonulózene rockos változatát játszották. A karjaimba öleltem, felálltam, és megfordítottam. Magamra valamit is adó pasasként soha nem hittem a tündérmesékben, de abban a pillanatban mégis valóságosnak tűnt. Megtaláltam az én angyalomat, akivel boldogan élhetünk, míg meg nem halunk. Üzenet Katie Ashley-től Kérlek, tégy meg nekem egy hatalmas szívességet, és véleményezd a könyvet az Amazonon, Barneson, Noble-ön vagy a Goodreadsen. Ha nem szeretnél külön összegzést írni, akkor keresd meg azt, amelyik a leginkább kifejezi a véleményedet, és kedveld azt. Nagyon sokat jelent ez a Független íróknak. Katie online elérhetőségei: www.katieashleybooks.com katieashleybooks.blogspot.hu Facebook: www.facebook.com/katieashleybooks www.facebook.com/katie.ashleyromance Twitter twitter.com/katieashleyluv Az íróról

Katie Ashley a New York Times, a USA Today és az Amazon listáján az egyik legkeresettebb szerző lett a The Proposition című könyvével. Atlantában, Georgiában él a két rendkívül elkényeztetett kutyájával és egy macskájával. Megszállottja a Pinterestnek, a Golden Girlsnek, Harry Potternek, de nagy Shakespeare-rajongó, és imádja a Supernaturalt, a Designing Woment és a Scooby-Doot. Tizenegy és fél éven át oktatta az amerikai ifjúságot, majd 2012 decemberében elhagyta a pályát, hogy minden idejét az írásnak szentelje. Krista Ashe néven fiatal felnőtteknek szóló történeteket publikál. Köszönetnyilvánítás Először is Istennek szeretném megköszönni a szeretetét és örökös támogatását, hogy a gyakran háborgó lelkemre békét hozott, és túlszárnyalta megválaszolatlannak tűnő imáim és fohászaim várakozásait is. Köszönettel tartozom az egyháznak a szeretetért és támogatásért, amit akkor kaptam, amikor a leginkább szükségem volt rá. Michelle Eck: Még így, íróként is alig találok szavakat arra, hogy mennyire hálás vagyok, amiért Isten az életembe hozott. Barátként áldás vagy a mindennapokban, óriási támogató, kiváló csapatkapitány, és a legsasszeműbb szerkesztő, akit csak kívánni lehet. Fogalmam sincs, mihez kezdenék nélküled, a szereteted és figyelmed nélkül, a közvetlen őszinteséged hiányában, és a kitartásod nélkül, amivel sokáig és keményen tudsz harcolni azért, hogy könyveim jobbak legyenek, és a karrierem feljebb íveljen. A te irányításod nélkül nem tudnék a vad vizeken így navigálni. Ölelést és szeretetet küldök! Cris Hadarly: Köszönöm, hogy az egyik legédesebb, legkedvesebb ember vagy, akit ismerek. Igazi lelki társak vagyunk, akiket óceánok és kontinensek választanak el. Nem tudom eléggé megköszönni a támogatást, a hosszú, fárasztó, munkával töltött órákat és a könyv szeretetét. De leginkább a barátságodat köszönöm, az imáidat, és hogy mindig tartogattál egy kedves mosolyt azokra a pillanatokra, amikor nagyon nagy szükségem volt rá. Imádkozom Istenhez, hogy áldjon meg téged szíved vágyaival, amit olyan nagyon megérdemelsz. Marilyn Medina: Olyan sokat jelentesz nekem, csajszi! Te vagy az én Golden Girls-rajongó társam, a féltesóm, latin szeretőm, sasszemű szerkesztőm, könyvem rajongója, támogatója. El sem tudom képzelni, hogyan tudtam volna úgy könyvet írni, hogy nem támogatsz, és nem segítesz jobbá tenni. Köszönöm a sok segítséget spanyolból AJ-ért. Köszönöm, hogy mindig volt hozzám türelmed. Tudom, hogy mindig számíthatok majd rád abban, hogy az utálóimmal szembeszálljunk. JB McGee: Köszönöm, hogy te vagy az egyik legkedvesebb, legédesebb és legönzetlenebb ember, akivel valaha is találkoztam az iparban. Bátorságod, és hogy nehéz időkben is tudtál mosolyogni, igazi inspirációt nyújtott nekem. Köszönök minden dizájnnal kapcsolatos dolgot, és hogy a legmenőbb formázó vagy (beleértve, hogy akár az utolsó pillanatban is hadra lehet fogni). Yesi Cavazos: Nagyon-nagyon köszönöm a könyv szeretetét, és a támogatásodat. Mindenfajta segítséget köszönök, amit ehhez a könyvhöz adtál. Köszönöm, hogy leellenőrizted, hogy Abby és AJ a megfelelő igeidőkben és a megfelelő módon káromkodjanak. LOL! Imádtam a maratoni vacsikat JBvel és Michelle-lel, és nagyon fognak hiányozni!

Lisa Kane: Köszönöm, amiért hajlandó voltál az elsők közt olvasni a könyvet. A rálátásod és lelkesedésed hozzájárult, hogy sokkal jobb legyen a könyv. Örökké adósod maradok. Óriási ölelést küldök minden könyvemhez nyújtott támogatáshoz. Raine Miller: Hölgyem, köszönöm, amiért az életem része vagy. Barátságunkat mindig is sorsszerű fordulatként látom majd. Igazi inspiráció vagy nekem. Köszönöm, hogy mindig nevetést, támogatást, tanácsot és ötleteket adsz. Te vagy az én Raine mamám! Heather Gunter: Köszönöm a legjobb margaritákat, a mexikói kaját, a tetkókat az én legjobb barátomnak. Köszönöm, hogy sírhattam a válladon, és hogy mindig nyílt fülekre találtam, ha nyavalyogni volt kedvem. A támogatásod borzasztó sokat jelentett az elmúlt hónapokban. Igazi lelki társ vagy! Imádlak, csajszi! Anrea Riley: Köszönöm a szeretetet és támogatást, drága unokatestvérem! Nagyra értékelem az állandó támogatást és biztatást az íráshoz egészen attól kezdve, amikor elolvastad a The Road to Damascus vázlatát évekkel ezelőtt. Szinte testvérekként nőttünk fel, és a nehéz időszakokat is együtt vészeltük át. Nagyon-nagyon szeretlek! Sara Wolf: Köszönöm, hogy ilyen csodálatos, inspiráló írótárs vagy már olyan régóta! A könnyebb és nehezebb időszakokban is bátorítottál, és ezt soha nem felejtem el neked. Köszönöm, amiért már az elején vetettél egy pillantást erre a könyvre, hogy bátorítottál, és lelkesedéseddel segítettél. Paige és Enzo Silva: Mit is mondhatnék a két legcsodálatosabb, legtámogatóbb, lelkes és odaadó barátnak, akiket csak kívánni lehet? Leginkább hálát adok, hogy az életem részei vagytok, és hogy a legnehezebb időkben is kitartottatok mellettem. A szeretetetek a világot jelenti nekem. Az Ashley Angyalai utcai csapat minden hölgyének: Támogatásotoktól, lelkesedésetektől, humorotoktól, csodálatosságotoktól le vagyok nyűgözve, és megtisztelve érzem magamat, amiért a környéken vagytok! Külön köszönet Tamara Debbaut-nak, a rendkívüli rajongói műalkotásoknak és idézeteknek, amit a könyv ihletett. Csúcsok vagytok, lányok! Köszönet Amber Vaughnnak a rajongói oldalért, és a rajongói művészetnek. Ráadásul nagyon jó volt a The Propositiont az ír tájakon látni. Csodálatos vagy! További köszönet illeti az alábbiakat: Book Avenue Review, Kim Box Person, Ana’s Attic, Aestas Book Blog, Flirty and Dirty Book Blog, Literati Literature Lovers, amiért már a kezdet kezdetétől támogatták a könyvet. Nagyon sokat jelent a szeretetetek és segítségetek. Sok más blognak is köszönettel tartozom: Shh Mom’s Reading, Three Chicks and Their Books, Into the Night Reviewa, My Secret Romance, Smitten’s Book Blog, Reviews by Tammy and Kim és soooook másiknak! Köszönet még Emily Greynek, a te hatalmas lelkesedésedért, a könyveim támogatásáért, és hogy feltetted a kiváló jake-izmusokat Pinterestre! Igazi napsugár vagy! Köszönet még az írócimboráknak, CC Wood, RK Lilley, Jasinda Wilder, Tara Sivec, Amy Bartol, Georgia Cates, Jenn Sterling, Nyrae Dawn, AC Marchman, Jami Mac, Jenn Foor és Michelle

Leighton. Hölgyeim, tehetségetek, támogatásotok és humorotok igazán felvillanyozó! És a Dögöseknek: Karen Lawson, Marion Archer, Amy Lineaweaver és Merci Arellano: nincs is szó arra, hogy mennyire csodálatosak vagytok! Imádtam a háromórás beszélgetésünket a könyvről. Akár mindennap skype-olhatnánk, de még akkor sem volna elég a beszédből! Támogatásotok és lelkesedésetek a könyveimért valóságos áldás, ahogyan az is, hogy ilyen sokat törődtök Katievel/Kristával, mint emberrel is. Talán ez jelenti nekem a legtöbbet. Ölelés érte! Köszönet az olvasócimboráknak, akik szeretetükkel, támogatásukkal vagy akár rajongókként inspirálnak, Ricki Wieselthier, Kimberly Sutherland, Andrea Gregory, Angie Hocking, Aimee Packorek, Donna Soluri, Amanda Orozco, Missy Mealer, Jennifer Singh, Donna Kilroy és Stephanie Tolsky. Köszönet a való életbeli barátnőimnek is, Kim Benefield, Kristi Hefner, Gwen McPershon, Brittany Haught, Jaime Brock, Erica Deese és Lindsey Cochran. Köszönöm, hogy itt vagytok nekem a nehéz időkben is. Nagyon sokat jelent nekem, hogy támogattatok az írásban, de az igazi kincs számomra mégiscsak a barátságotok. Semmire sem cserélném el a nevetéseket, könnyeket, és az őrültségeket, amiken osztozunk. Nagyon szeretlek benneteket! Gene és Yvonne Norton és Jimmy és Joy Stephens: Köszönöm, hogy életemben ti voltatok a fény és áldás azóta, hogy megszülettem. A szeretetetek, és hogy mindig, a jóban és rosszban is ott voltatok nekem és a családomnak, nagyon sokat jelent. Köszönöm, hogy imádkoztatok értem, biztattatok, köszönöm a szeretetet, és köszönöm, hogy a viharos időkben is mellettem álltatok, amikor azokat, akiket szerettünk és imádtunk, elragadta a sors. Hatalmas, elképesztő, óriási ölelés az olvasóimnak és a bloggereknek! Copyright © Katie Ashley Productions, 2013 All rights reserved. Hungarian translation © Sánta Orsolya, 2014 © Ulpius-ház Könyvkiadó, 2014 ISBN 978-963-383-357-5 Felelős kiadó Kepets András Szerkesztette Münz András Felelős szerkesztő Palkó Katalin Minden jog fenntartva. A könyv, illetve egyes részeinek másolása, terjesztése tilos. A könyv bárminemű felhasználása kizárólag a kiadó előzetes, írásbeli hozzájárulásával végezhető, kivéve a szabad felhasználás esetköreit. A kiadó előzetes, írásbeli engedélye szükséges különösen a jelen kiadvány lefordításához, többszörözéséhez, terjesztéséhez, digitalizálásához, feldolgozásához,

átdolgozásához, az egyes részleteknek az idézés szabályait meghaladó átvételéhez. A jelen kiadványt a mindenkori hatályos szerzői jog védi, melynek megsértését adott esetben a Büntető Törvénykönyv is büntetni rendeli. A szerzőtől az Ulpius-ház Könyvkiadónál megjelent: Az ajánlat A javaslat {1} Ördögi angyal, micsoda didkók! De megdugnám őket! (spanyol) {2} Felejtsd el! (spanyol) {3} Seggfej! (spanyol) {4} Úgy énekelsz, mint egy angyal. (spanyol) {5} Még egy ilyen, és megnézheted a tökeidet! (spanyol) {6} Kosztolányi Dezső fordítása {7} Nem tudsz aludni, Angyal? (spanyol) {8} Szia, Nagyi, hogy vagy? (spanyol)