KARDIÁLIS EDZETTSÉGI JELEK ÉS PÁLYATESZT EREDMÉNYEK FIATAL FÉRFIAKNÁL

S E M M E LW E IS E G YE T E M DOKTORI ISKOLA NEVELÉS - ÉS SPORTTUDOMÁNY DOKTORI ISKOLA

DOKTORI ISKOLAVEZETO: PROF. DR. TIHANYI JÓZSEF

KARDIÁLIS EDZETTSÉGI JELEK ÉS PÁLYATESZT EREDMÉNYEK FIATAL FÉRFIAKNÁL

PETRIDIS LEONIDAS

TÉMAVEZETO: PROF. DR. PAVLIK GÁBOR

SZIGORLATI BIZOTTSÁG Elnök: Dr. Sípos Kornél Titkár: Dr. Zakariás Géza Tag: Dr. Szabó Tamás Opponens: Dr. Apor Péter Opponens: Dr. Mohácsi János

BUDAPEST, 2004.

TARTALOMJEGYZÉK

1.

2.

TÁBLÁZATOK ÉS ÁBRÁK JEGYZÉKE BEVEZETÉS

4 6

1.1.

A kardiális adaptáció

6

1.2.

A krónikus alkalmazkodás

8

1.3.

Excentrikus – koncentrikus hipertrófia

9

1.4.

A fizikai teljesítoképesség és a kardiális paraméterek összefüggései

IRODALMI ÁTTEKINTÉS 2.1. Az edzett szív tanulmányozásának kezdeti szakasza

10 13 13

2.2.

Az edzett szív – divergens hipertrófia

14

2.3.

A fiatal sportolók szíve

18

2.4.

A vízilabda játékosok szív tulajdonságai

21

3.

CÉLKITUZÉS

24

4.

ANYAG ÉS MÓDSZEREK 4.1. A vizsgált személyek

26

4.2.

Echokardiográfia

30

4.3.

Az úszóteszt

32

4.4.

Statisztikai analízis

33

5.

6.

34

EREDMÉNYEK 5.1. A bal kamra morfológiai mutatói

34

5.2.

A bal kamra testméretre vonatkoztatott morfológiai mutatói

38

5.3.

A bal kamra funkcionális és regulációs mutatóinak eredményei

41

5.4.

Az úszóteszt és az echokardiográfiás mutatók közötti összefüggés

45 54

MEGBESZÉLÉS 6.1.

6.2

6.3.

7.

26

A bal kamra morfológiai mutatói

55

6.1.1.

A bal kamra falvastagsága

55

6.1.2.

A bal kamra belso átméroje

58

6.1.3.

A muszkuláris kvóciens

60

6.1.4. A bal kamra izomtömege A bal kamra funkcionális és regulációs mutatói

62 64

6.2.1.

A bal kamra szisztolés és diasztolés mutatói

64

6.2.2.

A nyugalmi pulzusszám

67

6.2.3.

A nyugalmi pulzustérfogat és perctérfogat

67

A vízilabda játékosok eredményeinek értékelése

69

6.3.1.

A játékosok echokardiográfiás mutatói

69

6.3.2.

Az echokardiográfiás mutatók az úszóteszt eredményeihez viszonyítva.

71 77

KÖVETKEZTETÉSEK

2

8.

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

80

9.

HIVATKOZOTT IRODALOM

81

10. SAJÁT KÖZLEMÉNYEK JEGYZÉKE

97

11. ÖSSZEFOGLALÁS

99

12. SUMMARY

100

13. MELLÉKLET

101

3

TÁBLÁZATOK ÉS ÁBRÁK JEGYZÉKE

TÁBLÁZATOK 1. táblázat: A vizsgálati személyek általános adatai a 15-16 éves korcsoportban

26

2. táblázat: A vizsgálati személyek általános adatai a 17-18 éves korcsoportban

27


27


28


28


29

7. táblázat: A balkamrai falvastagság abszolút értékei diasztoléban

35

8. táblázat: A balkamrai belso átméro abszolút értékei diasztoléban

35

9. táblázat: A balkamrai izomtömeg abszolút értékei

37

10. táblázat:

A muszkuláris kvóciens

38

11. táblázat:

A bal kamra testméretre vonatkoztatott falvastagsága

39

12. táblázat:

A bal kamra testméretre vonatkoztatott belso átméroje

39

13. táblázat:

A bal kamra testméretre vonatkoztatott izomtömege

40

14. táblázat:

A rövidülési frakció

41

15. táblázat:

A transzmitrális áramlás korai és késoi csúcssebességének aránya

42

16. táblázat:


43

17. táblázat:

A nyugalmi pulzustérfogat

43

18. táblázat:

A testméretre vonatkoztatott nyugalmi pulzustérfogat

44

19. táblázat:

A testméretre vonatkoztatott nyugalmi perctérfogat

45

20. táblázat:

Az úszóteszt eredményei a megvizsgált vízilabda játékosoknál

45

21. táblázat:

A kanonikus korreláció összesített eredményei

51

22. táblázat:

A baloldali változóhalmaz faktorstruktúrái

52

23. táblázat:

A jobboldali változóhalmaz faktorstruktúrái

53

24. táblázat:

A chi négyzet próbák a gyökök folyamatos kivonásával

53

25. táblázat:

Vízilabda játékosok echokardiográfiás paraméterei irodalmi adatok alapján

71

26. táblázat:

Az interventrikuláris szeptum diasztoléban

101

27. táblázat:

A balkamrai hátsó falvastagság diasztoléban

101

28. táblázat:

Az interventrikuláris szeptum és a hátsó fal aránya

102

29. táblázat:

A testfelületre vonatkoztatott balkamrai izomtömeg

102

30. táblázat:

A nyugalmi perctérfogat

103

31. táblázat:

Az echokardiográfiás és az úszóteszt mutatók közti korreláció koefficiensek

103

32. táblázat:

A baloldali kanonikus súlyok

104

33. táblázat:

A jobboldali kanonikus súlyok

104

4

ÁBRÁK 1. ábra: A bal kamra hipertrófiája sportolóknál

9

2. ábra: A harminc méteres úszás sprintidejének megoszlása

46

3. ábra: A hatszor harminc méteres úszás átlagidejének megoszlása

47

4. ábra: A négyperces megnyugvási ido összpulzusszámának megoszlása

48

5. ábra: A gyors megnyugvás értékeinek megoszlása

48

6. ábra: A sprintido és a relatív falvastagság közötti lineáris összefüggés

50

7. ábra: Az átlagido és a relatív falvastagság közötti lineáris összefüggés

50

8. ábra: A LVIDd és a SV közötti lineáris összefüggés

68

9. ábra: A sprintido és az átlagido közti összefüggés

74

10. ábra: Az esetek elhelyezése az elso kanonikus korreláció szerint

104

11. ábra: A kanonikus korrelációk pontdiagram

105

12. ábra: A sajátértékek pontdiagram

105

5

1.

BEVEZETÉS

1.1. A kardiális adaptáció Az emberi szervezet számára az alkalmazkodás a biológiai folyamatok egyik legfontosabb és a kutató számára az egyik legizgalmasabb területe. Az alkalmazkodás lehet funkcionális vagy strukturális alkalmazkodás, mely általában kölcsönhatásban és nem elkülönülten megy végbe. Alkalmazkodáson egyrészt az evolúció során a környezeti változásokat követo folyamatokat, másrészt a külso ingerekre adott akut szervezeti válaszokat értjük.

A fizikai terhelésre az emberi szervezet alkalmazkodással válaszol. A hosszú és folyamatos fizikai terhelés hatására létrejövo alkalmazkodási folyamatok tartós változásokat eredményeznek. Az alkalmazkodás mértéke és minosége függ a genetikai tulajdonságoktól, az egyéni adottságoktól, az edzésmunka mennyiségétol, minoségétol és fajtájától. Izommunkánál megno a vázizomzat energia igénye, ez kényszeríti ki a szív és keringési rendszer alkalmazkodását. A keringési és légzési rendszer muködési és együttmuködési színvonala és minosége kulcsfontosságú a vázizomzat vérellátása és az energiaszolgáltatás szempontjából, más tényezokhöz hasonlóan teljesítményfokozó vagy éppen teljesítménylimitáló hatása van.

A

szakirodalomban

a

kardiális

alkalmazkodási

folyamatok

végeredményét

gyujtofogalomként „edzett szív” vagy „sportszív” kifejezéssel jelölik. Henschen (68) a következoképpen definiálta a sportszív fogalmát: „ha a sporttevékenység következtében megnagyobbodott szív több munkát képes végezni, mint a normál méretu, ez a szív fiziológiás morfológiája

megnagyobbodása, jól

edzett,

amit

egészséges

sportszívnek sportolóknál

nevezünk.” Az különbözik

az

edzett

szív

egészséges

átlagpopuláció szívének tulajdonságaitól (39, 74, 94, 101, 127, 133, 155). Az edzett szív leggyakrabban említett jellemzoje izomzatának hipertrófiája. A vázizomzathoz

6

hasonlóan a megfelelo intenzitású és terjedelmu fizikai munka természetes biológiai reakciók következtében a szívizom tömegnövekedéséhez, hipertrófiához vezet, mely akár 40%-kal is meghaladhatja a nem-sportolók szív méreteit.

Néhány kutató szerint (35, 177) a szív edzésadaptációjának elso jelei mérsékelten már viszonylag rövid idon belül (néhány hét alatt) megjelennek. Ehsani munkájában az átméro már egy héttel a sportolás megkezdése után 10%-kal lett nagyobb, ezt követoen stagnált. Más kutatások kimutatták (111), hogy a hipertrófia rövid ido után kifejlodhet, majd az edzés abbahagyását követoen visszafejlodhet. Ugyanakkor más beszámolók szerint (49, 99) azonban az adaptációs jelek csak kétévnyi rendszeres, megfelelo intenzitású

sportolás

után kezdenek

megjelenni,

szignifikáns

eltérések

nem

sportolókhoz képest csak a harmadik, illetve a negyedik év után tapasztalhatóak.

Az adaptáció az edzésterhelés mennyiségének és minoségének függvényében fejlodik ki. Fagard (41) egyik legújabb közleménye szerint az alkalmazkodási folyamatok kiváltásához legalább heti három óra rendszeres sportedzés szüksége s. Ugyanakkor az edzett szívre vonatkozó kutatások során viszont megállapították azt is, hogy az extra intenzív és extra hosszú sportolás (pl. válogatott sportolóknál) nem eredményez további szignifikáns változásokat a szív morfológiájában, a szív mutatói többnyire a normál tartományon belül maradnak (93, 105, 165). Ez arra enged következtetni, hogy a kiemelkedo teljesítmény egy adott sportolási szint fölött már nem kifejezetten az elvégzett edzésmunkának, hanem a kedvezo genetikai tényezok (testalkat, biológiai jellemzok) és pszichés tulajdonságok (eros motiváció, versenyszellem) együttes jelenlétének köszönheto (93).

A szív elektromos vezérlésu, de mechanikai muködésu szerv, ennek megfeleloen az alkalmazkodási folyamatoknak is az elektromos és a mechanikai funkciókat egyaránt kell érinteniük. Akut terhelésre a szív a funkcionális paraméterek módosításával válaszol. A pulzustérfogat a terhelés alatt megno (4). Edzés hatására no a maximális perctérfogat és a maximális oxigén felvevo képesség (157) és csökken a szívfrekvencia nyugalomban és szubmaximális terhelésnél (4).

7

1.2. A krónikus alkalmazkodás A szívmuködés tartós alkalmazkodása két legjellegzetesebb mutatója a nyugalmi bradycardia és a szívhipertrófia. Mai ismereteink szerint a nyugalmi bradycardia a vagus tónus fokozódásának a következménye (8, 23, 65, 87). Badeer (8) szerint a nyugalmi bradycardia két tényezonek az eredménye: 1. a szív intrinsic pacemaker ritmusának csökkenése 105 ütés/perc-rol kb. 90 ütés/percre 2. a paraszimpatikus hatáshoz képest nagyobb arányú szimpatikus hatás csökkenése. Mint ismeretes, a szív muködését a paraszimpatikus funkciók lassítják (vagus hatás), a szimpatikus funkciók gyorsítják. Átlagos szívnél 50 lassuló szívverésre 25 gyorsuló szívverés társul, vagyis az arány 2:1 a paraszimpatikus funkciók javára. Sportolóknál ezen arány 3:1-re változik, mégpedig úgy, hogy 45 lassuló szívverésre 15 gyorsuló szívverés társul, ami jól mutatja, hogy a szimpatikus funkciók érzékenyebben reagálnak a sportolásra, hatásuk a szívmuködésre, az alkalmazkodási folyamatok részeként, nagyobb mértékben csökken, mint a paraszimpatikus funkcióké.

A második legjellegzetesebb adaptációs tünet a szívhipertrófia. Edzés hatására a vázizomzathoz hasonlóan a szívizomrostok átméroje megno, a szívizomfal, és legfoképpen a bal kamra izomfala, vastagabb lesz. Kutatási eredmények alapján (6, 7) a szívhipertrófia kiváltásának legfontosabb ingere a szívizom összehúzódáshoz szükséges energiamennyiség izomtömeg egységére vonatkoztatva. Ez összefüggésbe hozható a bradycardiával, ugyanis a lassúbb szívfrekvencia mellett a perctérfogat fenntartása végett megno a vénás visszaáramlás, ami következésképpen megnöveli a végdiasztolés térfogatot.

Ez

utóbbi

a

Frank-Starling

mechanizmus

szerint

megemeli

a

pulzustérfogatot, melynek fenntartására a szívizomnak több energiára van szüksége. Végül ez az energiatöbblet igény, izom egységre vonatkoztatva, jelenti a szívhipertrófia kialakulásának ingerét.

Alapvetoen a krónikus alkalmazkodás két fajta lehet. Volumenterhelésre foleg a balkamrai végdiasztolés átméro lesz nagyobb egy lényegesen kisebb falvastagodás mellett. Nyomásterhelésre pedig megno a szeptum és a hátsó fal vastagsága, az átmérok

8

jelentos változása nélkül (74, 105). Az elobbit excentrikus, míg az utóbbit koncentrikus hipertrófiának nevezzük.

Volumenterhelés

Nyomásterhelés

Állóképességi sportok

Erosportok

Ero- és állóképességi sportok

1. ábra. A balkamrai hipertrófia sportolóknál. Fagard (38) nyomán. h: a bal kamra falvastagsága, R: a bal kamra belso átméroje, h/R: a bal kamra falvastagság és az átméro aránya. N: normál

1.3. Excentrikus – koncentrikus hipertrófia Az excentrikus hipertrófia a dinamikus, aerob jellegu edzésmunkát végzo sportolók jellemzoje. A ciklikus sportágak sportolói sorolhatók ide: közép- és hosszútávfutók, kerékpárosok, úszók, sífutók, triatlonisták. Itt a legfontosabb hemodinamikai változások a meredeken emelkedo szívfrekvencia, a megnövekedett vero- és ennek megfeleloen a nagyobb perctérfogat, mely a terhelés intenzitás függvényében folyamatosan emelkedik. A hemodinamikai változások eredményeképpen térfogat túlterhelés jön létre, mely a

9

végdiasztolés falfeszülésnek a fokozódását váltja ki. Ennek a láncreakciónak a következménye végül a megnövekedett balkamrai belso átméro és a végdiasztolés volumen. A balkamrai falvastagság ebben az esetben, a volumen arányában no, mégpedig úgy, hogy a volumen/falvastagság arány változatlan marad.

A koncentrikus hipertrófia a statikus, leginkább az izometriás edzésmunkát végzo sportolóknál figyelheto meg. Az erosportok sportolói sorolhatók ide: súlyemelok, eroemelok, testépítok, dobóatléták, birkózók, cselgáncsosok. A statikus terhelés olyan hemodinamikai változásokat indít, melyek során a perctérfogat alig változik, ellenben jelentosen megno az artériás ellenállás (95). Ez utóbbi visszahatva a szívre nagyobb nyomásterhelést, vagyis fokozott falfeszülést jelent a szisztolé alatt. A nyomási túlterhelésre a szív az izomfal vastagodásával reagál, míg a belso átméro többnyire nem változik. Bár a szakirodalom koncentrikus hipertrófiaként ismeri és használja ezt a jelenséget, valójában pontosabb a dilatáció nélküli hipertrófia kifejezés.

1.4. A fizikai teljesítoképesség és a kardiális paraméterek összefüggései A fizikai teljesítmény és teljesíto képesség biológiai, pszicholó giai, szociális és egyéb környezeti tényezoknek a függvénye. Ezen tényezok sportág és versenyszám szerint változó mértékben vesznek részt a fizikai teljesítményben (61). Míg az egyéni sportágakban a teljesítmény összetevoi általában egyszerubb képet mutatnak, könnyen modellálhatók, a labdajátékoknál ez nem olyan egyértelmu. A labdajátékok jellege, összetettsége és a terhelés változatossága miatt nehéz a teljesítmény jellemzoit pontosan meghatározni és ennek következményeképpen a játékosok kondicionális állapotát mérni.

Labdajátékosoknál, de más sportágakban is, a kondicionális állapot mérésére a pályatesztektol egészen a laboratóriumi vizsgálatokig számos lehetoség kínálkozik a kutatók, de a gyakorló edzok és szakemberek számára. A mérések eredményeibol a szív és keringési rendszer funkciójáról kaphatunk hasznos információt. A pályatesztek legegyszerubb gyakorlata a pulzusszám mérés nyugalomban, terhelés alatt, valamint közvetlenül terhelés után a restitúció alatt. A pályatesztek legnagyobb elonye azok egyszerusége és a muszer nélküli kivitelezhetosége, ugyanakkor az egyszeruségnél

10

fogva lehetoségeik korlátozottak, messzemeno következtetések a különbözo élettani funkciókról nem vonhatók le. A laboratóriumi vizsgálatok leggyakoribb mutatója a kondicionális állapot jellemzésére a maximális oxigénfelvevo képesség (VO 2 max). A kérdés, mely felmerül a különbözo vizsgálatok során (pályatesztek és laboratóriumi vizsgálatok) az, hogy az ezen vizsgálatokból nyert paraméterek hogyan kapcsolódnak a fizikai teljesítménnyel, valamint egyéb vizsgálatok eredményeivel. A VO 2 max és a fizikai teljesítmény (foleg állóképességi) kapcsolatát már korábban megállapították (81). Az echokardiográfia esetén azonban az összefüggések megállapítása a fizikai teljesítménnyel még nem igazán terjedt el. Korábbi saját munkáink (131), de más kutatások is (147) kimutatták azt, hogy az echokardiográfiás paraméterek közül a bal kamra izomtömege mutatott szignifikáns korrelációt a maximális oxigénfelvevo képességgel. A fenti eredmények azt suga llják, hogy a fizikai teljesítmény az echokardiográfiával is kapcsolatba hozható, ugyanis az echokardiográfia összefüggései az

oxigénfelvevo

képességgel,

valamint

utóbbi

a

teljesítménnyel

áttételesen

tartalmazhatnak ilyen kapcsolatot, a részösszefüggések mindenesetre arra bíztatnak bennünket, hogy megkíséreljük ezen összefüggések vizsgálatát. A két vizsgálat közti kapcsolat pontosabb megismerése azért is fontos lehet számunkra, mert így egy nyugalmi mérésbol a fizikai teljesítoképességre tudnák következtetni.

Míg a labdajátékokban általában a különbözo tesztek eredményei könnyen visszavezethetok a játékteljesítményre (69), a vízilabdában az idegen közeg miatt ez nem olyan egyértelmu. A vízilabda játék a labdajátékokhoz sorolható, de a játék jellege és sajátosságai miatt eltér a többi labdajátéktól. A külön csoportosítást és a többi labdajátéktól való elkülönítést indokolják: 1. A vízilabda játékban a terhelés a többi labdajátékhoz hasonlóan „vegyes”, a dinamikus és statikus izomterhelés egyaránt elofordul a játék során, azonban elmondható, hogy egyrészt a szinte folyamatos test-test elleni küzdelem, másrészt, pedig az idegen közeg miatt (a víz felszínén való fennmaradás is terhelést jelent a szervezetnek) a statikus izomterhelés hangsúlyosabb, mint a többi labdajátékban. 2. A víz hovezeto képessége huszonötször nagyobb a levegoénél, vagyis a vízben a ho- leadás sebessége huszonötször gyorsabb lesz, mint az azonos homérsékletu

11

külso levegon (72). Ennek megfeleloen a vízben történo fizikai terhelés, valamint a víz homérsékletéhez való alkalmazkodás külön feladatot ró a szervezetre és ezen belül a szív és keringési rendszerre. A fentieknek megfeleloen a vízilabda játékosok kondicionális állapotát ellenorizni nem könnyu feladat. A többszöri próbálkozások ellenére (28, 49, 159) a „hagyományos” spiroergometriás vizsgálatok vitatható eredményeket hoztak. Ennek okai lehetnek: 1. A vizsgálatok nem eléggé sportspecifikusak, a vizsgálat mozgásanyaga nem felel meg a játék mozgásanyagának, 2. A játékosok gyengén motiváltak, adekvát akaratero nélkül általában nem érik el a vizsgálati protokollokban megkövetelt maximális kimerülési szintet, 3. Testalkatuk nem kedvez a szárazföldi terhelésnek, 4. A sportban megszokott közeg helyett nem a vízben kell a vizsgálatot teljesíteniük.

Mindezek miatt a kutatók inkább különbözo úszótesztekkel próbálták a játék energiaigényét becsülni, a játékosok kondicionális állapotát meghatározni. Ezen úszótesztek általában pulzusszám és laktát méréssel történtek, melyekkel sok hasznos információt kaphatunk a játék anyagcsere tulajdonságairól (5, 14, 70, 132, 138). 1983 óta Pavlik és munkatársai a magyar vízilabda játékosok kondicionális állapotát egy egyszeru úszóteszt segítségével mérik (119, 125, 126), mely a játék egy jellegzetes részét hivatott visszaadni. Az elso mérés óta számos mérés következett (n=642), a különbözo mérések összehasonlításából értékes információt meríthetünk.

12

2.

IRODALMI ÁTTEKINTÉS

2.1. Az edzett szív tanulmányozásának kezdeti szakasza Az edzett szív fogalmának megjelenése a sportorvosi kutatásokban megegyezik a modern olimpiai játékok bevezetésével. A fogalmat elsoként Henschen (68) svéd fiziológus

alkalmazta

1899-ben,

miután

hosszútávsífutóknál

kopogtatással

megállapította, hogy az átlagnál nagyobb méretu a szívük. Henschen szerint a rendszeres és intenzív fizikai terhelés sajátos hipertrófiához eredményez, amit késobb Roskamm (141) fiziológiásnak nevez. Ilyen fizikai terhelés csak a sportolóknál található, az egyéb fizikai munkák esetében a terhelés ma már nem éri el intenzitásban és terjedelemben a hipertrófia kialakulásának ingerküszöbét.

Annak ellenére, hogy a sportszív tanulmányozása a kezdeti szakaszban a technikai és módszertani korlátok miatt komoly nehézségekbe ütközött, a kutatók egyre intenzívebben tanulmányozták a sportolók szívét. 1902-ben röntgennel Moritz (106) is hipertrófiát talált sportolókon, azonban Henschen- nel ellentétben a hipertrófiát kóros jelenségnek tartotta, úgy vélte, hogy a folyamatos és nehéz edzésmunka megviseli a szív- és vérkeringési rendszert, gyorsabb és korábbi kopáshoz vezethet. Ezt követoen több kutató figyelte meg a rendszeres sportolás hatásait a szívre foleg maratoni futókon, eleinte röntgensugarak segítségével, majd elektrokardiográffal (11, 59, 78, 92).

1935-ben Kirch (79) sportolás közben vagy baleset következtében hirtelen meghalt sportolókat vizsgált és arra a következtetésre jutott, hogy a sportolás szívhipertrófiához vezet, a sportolók szíve akár az átlagos szívméretnek kétszerese is lehet. Kirch szerint a sportolói hipertrófia nem tekintendo betegségnek, a hipertrófia reverzibilis folyamat, a rendszeres testmozgás abbahagyása után a szív visszanyeri eredeti méreteit. Hasonló megfigyeléseket tett Linzbach 1948-ban (86), szerinte a hipertrófia méretarányosan érinti a szív mind a négy üregét és ezt harmonikus hipertrófiának nevezte el. Mindkét szerzo egyetértett abban, hogy a patológiás hipertrófiával ellentétben a sportolók szíve soha nem haladta meg az 500 gr tömeget, melyet kritikus határnak tekintettek. Ezen felso határt a késobbi kutatások is igazolták, a megváltozott sportolási szokások ellenére (lényegesen magasabb edzésterhelés) egyik esetben sem mértek 500 gr-nál nagyobb

13

szívtömeget. Azt az állítást, mely szerint a hipertrófia a szervezet hasznos alkalmazkodási mechanizmusa a fizikai terhelésre, a további kutatások során többen is igazolták (30, 140, 160).

1960-ban Reindell (136) radiológiával egyértelmu hipertrófiát talált sportolóknál, mind az abszolút, mind a testméretre vonatkoztatva. Az átlagmérethe z képest közel kétszer nagyobb szívet leginkább az állóképességi sportolóknál tapasztalta. Reindell a fiziológiás hipertrófiát úgy különítette el a patológiás hipertrófiától, hogy a szív méreteit összehasonlította a maximális oxigén kapacitással. Szerinte a szív csak akkor egészséges, ha a szív funkciója, vagyis az oxigént szállító és felvevo mechanizmusok megfelelnek a szív méreteinek.

A kardiológiai diagnosztikában az echokardiográfia új lehetoségeket kínált a klinikai és a laboratóriumi vizsgálatokban. Direkt, non- invazív jellegének köszönhetoen egyre nagyobb teret nyert az orvosok és a kutatók körében. Fontossága a gyakorlatban három részre osztható: a szív rendellenességeinek diagnosztikájában, a szív morfológiájának feltárásában és a szív funkcionális tulajdonságainak megismerésében. Az ultrahang vizsgálat különbözo technikainak a segítségével (M- mód, 2D mód, valamint Doppler és color-Doppler technikák) tudjuk elemezni a fal- és billentyumozgásokat, továbbá a véráramlás sebességét. A módszer története az 1950-es évekbe nyúlik vissza, amikor a kutatók

az

ultrahangok

segítségével

figyelték

a

szívizom

mozgásait.

Az

echokardiográfiát a klinikai gyakorlatba Edler és Hertz (33) svéd kutatók vezették be 1954-ben. A késobbiekben foleg német kutatók, Effert (34), Schmitt és Braun (148) alkalmazták az echokardiográfiát a klinikai gyakorlatban. A sportkardiológiában, az edzett szív megismerésében, az echokardiográfia alkalmazása csak késobb, az 1970-es években kezdodött. A sportolói és kóros hipertrófiák megismerésének alapveto módszertanát Feigenbaum (44) teremtette meg 1975-ben, aki eloször kezdte meg a bal kamra vizsgálatát az átlagpopulációban.

2.2. Az edzett szív – divergens hipertrófia A divergens hipertrófia felismerése Morganroth nevéhez fuzodik (105). Morganroth fiatal felnott korú (18-24 év), különbözo sportágakat uzo sportolókat vizsgált

14

echokardiográfiával és eredményeiben kétfajta hipertrófiát említ meg. Erosportoknál dilatáció nélküli izomvastagodást, míg állóképességi sportolóknál ennek az ellenkezo jét, izomvastagodás nélküli dilatációt tapasztalt. Morganroth azonban, amikor az erosportokhoz tartozó dobóatléták eredményeit elemezte, a testméreteket figyelmen kívül hagyta. A nagy testtömeggel rendelkezo nehéz sportolók abszolút értékei jóval az átlagpopuláció fölött voltak, ugyanakkor a testméreteikhez képest a hipertrófia mértéke nem volt egyértelmu. Az ezen sportolóknál tapasztalt alacsonyabb átmérot Morganroth az eroedzések hatásának tulajdonította, azonban

a dobóatléták nagy testtömegük

fenntartása végett kevesebb dinamikus (aerob) munkát végeztek, vagyis jogosan felmerül a kérdés, hogy vajon a kisebb átméro nem inkább az állóképességi edzés hiányának a következménye.

A kétfajta hipertrófia létezését több kutató is megerosítette. Így, De Maria (21), Menapace (98) súlyemeloknél, Ikaheimo és munkatársai (76) sprintereknél, Parker és munkatársai (117) hosszútávfutóknál, Roeske és munkatársai (140) kosárlabda játékosoknál, Paulsen (118) maratoni futóknál egyaránt eltéro edzettségi jelekrol tesznek említést, az erosportolóknál vastagabb balkamrai izomfal, míg az állóképességi sportolónál nagyobb belso átméro volt látható. További megfigyelések szerint erosportolókon egyértelmu koncentrikus hipertrófiát találtak Katz és munkatársai (77), Lusiani és munkatársai (90), Ricci és munkatársai (137): a magasabb vérnyomás eredményeképpen megvastagodott a myocardium.

Az újabb kutatások közül kiemelendo Pluim (133) meta-analízise. Pluim összegyujtötte a 18 éves kortól 40 éves korig terjedo összes echokardiográfiás mérés eredményeit és Morganroth (105) megállapítását tudta igazolni. Az alapvetoen izotóniás, valamint az alapvetoen izometriás edzésterhelés eltéro adaptációhoz vezet. 2002-ben D’Andrea és munkatársai (19) dinamikus és statikus edzésmunkát végzo sportolókon egyaránt magasabb balkamrai izomtömeget találtak, viszont az állóképességi sportolókon inkább az excentrikus hipertrófia jelei voltak láthatók.

Néhány szerzo szerint az adaptációban tapasztalt eltérések nem kifejezetten az edzésmunka típusának a függvényei. Longhurst (88) a mozgás idotartamával

15

magyarázta az állóképességi és az erofejleszto edzésmunkára létrejövo válaszok közti különbséget. Az izometriás munkát, mivel nagyrészt anaerob tartományban zajlik, csak rövid ideig lehet fenntartani, ellentétben az állóképességi munka hosszú idotartamával. Az elobbinél viszont az edzésmunka nem éri el, vagy csak ritkán a hipertrófia kialakulásának ingerküszöbét. Longhurst eredményeit megerosítette Rost (142) 1982ben, aki sportolókon az átméro és a falvastagság együttes növekedését találta, méghozzá a nagyobb falvastagságot a nagy átméroju szíveknél mérte.

Longhurst eredményeihez hasonló következtetésre jutott Shapiro (150), aki különbözo sportolókon

végzett

kutatásokat

(úszók,

futóatléták,

dobóatléták,

eroemelok,

labdajátékosok). Munkájának legjelentosebb következménye az a megállapítás volt, hogy a balkamra hipertrófia mértéke és fajtája sokkal inkább az edzésmunka idotartamától függ, nem pedig a típusától. Shapiro nem talált különbséget az ero és az állóképességi sportolók között, a hipertrófia egyaránt megjelent valamennyi sportolónál. Más szerzokkel egyetértve (56) az aszimmetrikus hipertrófiát nem tartotta kóros jelenségnek, ellentétben Henry és munkatársai (66) véleményével, akik szerint az aszimmetrikus szeptum/hátsó fal arány a kóros hipertrófiák egyik jellemzoje.

Maron (93) összegezve a korábbi echokardiográfiás eredményeket megállapította, hogy a több éven át tartott sportolás a bal kamra méreteinek a növekedéshez vezet. Ez a növekedés egyaránt tulajdonítható a bal kamra dimenzióinak és falvastagságnövekedésének. A szív mérete sportolóknál átlagosan 10%-kal, a balkamrai falvastagság 15-20%-kal, míg a balkamrai izomtömeg 45%-kal volt nagyobb nem sportolókhoz képest. Szintén Maron nevéhez fuzodik az a megállapítás is, ami szerint a patológiás

hipertrófiával

ellentétben

a

sportolás

indukálta

hipertrófiában

a

szeptum/hátsó fal arány közel minden esetben a normál határokon belül maradt (<1,3). Az ennél nagyobb arány valószínuleg nem a szeptum vastagodásának, hanem inkább a hátsófal elvékonyodásának a következménye (142). Fagard (39) 1996-ban megjelent meta-analízisében arra a következtetésre jutott, hogy az excentrikus, illetve a koncentrikus hipertrófiát nem célszeru szigorúan különválasztani. A hipertrófia mértékének és típusának értékelésénél sok egyéb tényezot is figyelembe kell venni.

16

Ma az edzésmódszerek fejlodésével a kétfajta hipertrófia elkülönítése nem ennyire egyértelmu. Míg régebben az edzésterhelésben a statikus vagy a dinamikus munka dominált, ma elmondható, hogy a sportolók edzésmódszereiben egyaránt szerepelnek izometriás, illetve izotóniás edzésterhelések, természetesen változó arányban. Az edzett és nem edzett személyek összehasonlításával foglalkozó irodalomban mai ismereteink szerint megállapítható, hogy a szív edzettségi jelei a morfológiai paraméterekben mutatkoznak legkövetkezetesebben, ezen belül foleg a bal kamra izomtömegében. Heath és munkatársai (64) magasabb izomtömeget mértek fiatal felnott (22 év) és idosebb (59 év) állóképességi sportolókon, Caso és munkatársai (13) vízilabda játékosoknál 35%-os, míg Scharhag és munkatársai (147) állóképességi sportolóknál 36%-os növekedést tapasztaltak a nem edzettekhez képest. Przemystaw (134) munkájában az evezosök, kerékpárosok és középtávfutók szívizomtömege 66%-kal, a belso átméro 10%-kal, a hátsó fal és a szeptum pedig 25%-25%-kal volt nagyobb a nem edzettekhez képest. Egyes munkákban a szerzok a falvastagságban találtak lényeges eltéréseket edzettek és nem edzettek között (1, 107), míg mások a belso átméroben (57).

Nishimura és munkatársai (109) a hosszú távú edzésterhelést vizsgálta kerékpárosokon 20 évestol 50 éves korig 10 éves bontásban. Kutatásának legfontosabb eredménye az volt, hogy a fiatalabb (20-29 év) csoportban az edzettség inkább a balkamrai dilatációban nyilvánul meg, normális falvastagság mellett, míg a középkorosztályban a balkamrai dilatáció mellett jelentos falvastagodás volt tapasztalható. Úgy értékelték, hogy a tartós alkalmazkodás folyamatában a hosszú távú rendszeres edzés további falvastagodást eredményezett.

A hipetrófia mértékének értékelésében hasznos útmutató lehet Pelliccia és munkatársai (127) munkája, melyben a szerzok a balkamrai hipetrófia felso határait határozták meg. Így a falvastagság sportolóknál ritkán haladja meg a 13 mm-es értéket, a fiziológiás falvastagodás felsohatára pedig <16 mm, ezen érték fölött, mások adataival megegyezoen, patológiás hipertrófia gyanúját kelti (170).

A morfológiai mutatókon túl sok szerzo a szív funkcionális paramétereiben is kereste az edzettség megnyilvánulását, azonban ez lényegesen nehezebb feladatnak bizonyult. A

17

szívizom kontraktilitása több tényezonek is a függvénye (pl. elotelodés (preload), utótelodés (afterload), szívfrekvencia), így olyan paramétereknek, mint pl. a rövidülési frakciónak, vagy az ejekciós frakciónak az értékelése nem olyan egyértelmu, mint a morfológiai paraméterek esetében. A funkcionális és regulációs mutatók jelentosen függnek a sportolók aktuális állapotától. Ennek megfeleloen az eredmények is ellentmondásosak. Míg néhány szerzo nem talált jelentos eltéréseket a szív szisztolés funkciójában sportolók és nem edzettek között (39, 40, 43, 133), olyan közleményeket is találtam, amelyek a sportolók izmának jobb kontraktilitásáról számoltak be (13, 16, 57, 157, 165, 174).

A diasztolés funkciók a szisztoléhoz hasonló képet mutatnak. Az aktív, versenyzési korban lévo sportolók esetén, egyes szerzok szerint nem volt változás a diasztolés funkciókban (43, 85, 102, 110), míg mások, foleg állóképességi sportolóknál, jobb telodésre utaló jelekrol tettek említést (15, 18, 20, 25, 29, 45, 46, 84, 109). A diasztolés funkciók esetében a sportolás jótékony hatása két esetben látszik érvényesülni: 1. A sportolás az évek múlásával, inkább idosebb korban, fejti ki hatását. Ez utóbbit támasztja alá Giada és munkatársai (55) fiatal és idosebb sportolókat összehasonlító vizsgálata; ebben megállapítja azt, hogy míg a fiataloknál a morfológiai paraméterek mutattak magasabb értékeket, az idosebb korosztályban inkább a diasztolés telodés lett jobb. Hasonlót figyeltek meg Voutilainen és munkatársai (161), Tekamoto és munkatársai (161), Pavlik és munkatársai (124, 126), Fagard és munkatársai (42). 2. A diasztolés funkcióknak a patológiás hipertrófiában észlelt romlásával ellentétben (12, 151, 168, 169), a fiziológiás hipertrófiánál ilyen romlás nem látható (48, 102, 146), azaz a sportolás jótékony hatása a diasztolés funkciók romlásának kivédésében fog megnyilvánulni.

2.3. A fiatal sportolók szíve A fiatal sportolók kardiovaszkuláris válasza a fizikai terhelésre eltér a felnott sportolókétol (93). Ennek megfeleloen a kutatók külön foglalkoznak a fiatal személyek echokardiográfiás eredményeivel. A sok kutatás ellenére azonban jelenleg sincsen egyértelmu válasz arra, hogy a kardiális adaptáció folyamatában milyen életkorban

18

figyelhetok meg eloször az edzettség jelei. A fiatal sportolóknál két tényezot mindenesetre figyelembe kell vennünk: 1, a biológiai érési elorehaladottságát. A serdülés során bekövetkezett hormonális változások jelentosen befolyásolják a szervezet alkalmazkodási kapacitását (82). 2, a kedvezo vagy kedvezotlen genetikai adottságokat, hajlamot a dinamikai adaptációra (10).

A prepubertásban végzett vizsgálatoknál az eredmények ellentmondásosak. Rowland (144) 11 – 13 éves korban nem talált különbségeket az edzett és a nem edzett gyerekek echokardiográfiás eredményei között, annak ellenére, hogy a sportoló gyerekek maximális oxigénfelvevo képessége (VO 2 max) 20%-kal meghaladta a nem sportoló egyénekét, ami azt jelenti, hogy ebben a korban a VO 2 max alakulása valószínuleg egyéb, nem csak a kardiális, hanem a perifériás adaptációnak is a függvénye. Hasonló eredményekhez jutott Telford és munkatársai (162), 11-12 éves futóknál, valamint Schmucker és Hollman (149), 10-11 éves tornászokat, úszókat és jéghoki játékosokat megvizsgálva.

Más szerzok (17, 62, 71, 97, 112, 120) már 10-14 éves korban is találtak az edzett szívre jellemzo jeleket a szív morfológiájában, néhány munkában eloször balkamrai dilatációt (26, 97, 112, 113), míg más kutatásokban eloször a falvastagság növekedését tapasztalták (2, 50). Mesko és munkatársai (99) 10-15 éves korú fiatalokon végzett longitudinális vizsgálatuk során megállapították, hogy a szívhipertrófia kis mértékben két év folyamatos és rendszeres sportolás után kezdett kifejlodni, statisztikailag kimutatható eltérések viszont csak a harmadik, illetve a negyedik év után voltak láthatók. Meskoék munkájában a fiatal sportolóknál az alkalmazkodás a bal kamra falvastagodásával kezdodött, majd ezt követte a bal kamra dilatáció. Forster és munkatársai (49) 13 éves kajak-kenuzóknál két éves követéses vizsgálatot végeztek és megállapították, hogy a már kezdeti szakaszban megjeleno különbségek a sportolók és a nem sportolók között a két év elteltével nem változtak lényegesen. A bal kamra falvastagságában megfigyelheto kis mértéku növekvo tendencia ellenére Forster munkája alapján kijelentheto, hogy a két év kevésnek bizonyult a különbségek további növelésére.

19

Serdülo és junior korban az edzettségi jelek jobban elkülönülnek, az edzettek és nem edzettek különbségei kifejezettebbek. Fleck és munkatársai (47) fiatal (17 éves) élsportoló súlyemeloknél azonos korú nem edzettekhez képest szignifikáns különbséget talált a szívizom tömegében (LVMM). Hasonló megfigyelésekrol számoltak be Deligiannis és munkatársai (22), valamint Colan és munkatársai (16), akik az abszolút és relatív falvastagságban és a szív tömegében tapasztaltak lényeges eltéréseket, eroedzést végzo sportolók és kontroll személyek között. Csanády és munkatársai (17) kosárlabda játékosoknál a hipertrófia kialakulását 17-18 éves korra teszik, ezután a bal kamra morfológiai paraméterek nem változnak jelentos mértékben.

Sharma és munkatársai (152) 14-18 éves, különbözo sportokat muvelo sportolókkal végzett kutatásából támpontot és hasznos információt kaphatunk a fiatal sportolók szívhipertrófia felismeréséhez és értékeléséhez. Sharma a felnott sportolókra vonatkozóan a korábban közölt (129) hipertrófia felso értékeit adaptálta a fiatal sportolók sajátosságaira. Így a falvastagságban a felnott sportolóknál megállapított 16 mm-es érték a junior sportolók esetén 14 mm. Ezt meghaladó értékek sportolók esetében is patológiás hipetrófiára utalhatnak, természetesen ennek megállapítására további vizsgálatok szükségesek. A vizsgálatba bevont sportolók, egy csoportot képezve, a bal kamra falvastagságában, belso átmérojében és izomtömegében mutattak lényeges eltéréseket kortársaikhoz képest, bár ebben a csoportosításban nem láthatóak a sportágak szerinti különbségek. A sportolók közül az evezosökön volt jelentosen nagyobb az abszolút és a relatív falvastagság és a relatív izomtömeg a többi sportolóhoz viszonyítva. Sharma munkájában érdekes megfigyelni azt, hogy a fiatal sportolók a balkamr ai falvastagságban hasonló értékeket mutattak, mint más kutatások felnott sportolói (94,139), ez utóbbi arra enged következtetni, hogy 15-16 éves korra már akár a felnott méretekre jellemzo falvastagság is kialakulhat.

Manolas és munkatársai (91) munkájában a szívizom tömegében már 11-12 éves korban eltérések vannak edzett és nem edzettek között, holott a falvastagságban ezen eltérések csak 2 évvel késobbre, 13-14 éves korra tehetok. Iglesias Cubero és munkatársai (75) 16 éves sportolókat és nem edzetteket hasonlítottak össze és jelentos falnövekedést és nagyobb izomtömeget mértek kerékpárosoknál és kenuzóknál. Továbbá megállapították

20

azt is, hogy a nagyobb izomtömeg a nagyfokú terhelés alatti szisztolés vérnyomással áll szoros kapcsolatban, ugyanis a legnagyobb tömeget azon sportolóknál figyelték meg, melyeknél a szisztolés vérnyomás értéke terhelés alatt meghaladta a 195 Hgmm-t. A 1518 éves korosztályban Pavlik és munkatársai (126) végeztek vizsgálatokat, ahol szintén a hipertrófia jelei voltak láthatóak (nagyobb falvastagság, belso átméro és szívtömeg), jelentos eltérés volt látható még a diasztolés funkciókban is (magasabb E/A hányados).

2.4. A vízilabda játékosok szív tulajdonságai. A vízilabda játékosok testalkati és élettani tulajdonságait, mi több szívtulajdonságait illetoen kevés kutatásról van tudomásom. Smith (153) összefoglaló közleménye alapján, a

vízilabdában

a

testméretek

meghatározóak

lehetnek

a

játékteljesítmény

szempontjából. Más kutatók megfigyelései szerint pedig a vízilabda játékosok hasonló aerob kapacitással (VO 2 max) rendelkeznek, mint egyéb vegyes sportágak képviseloi (96, 104, 108)

Zakynthinos és munkatársai (173) a görög vízilabda válogatott játékosait mérték echocardiográfiával egy héttel az 1999-es Világ Kupa után. Több mint valószínu tehát, hogy a játékosok a vizsgálat idopontjában csúcsformában voltak. Munkájuknak legfontosabb eredménye a koncentrikus hipertrófiára jellemzo falvastagodás és a nagyobb szívizomtömeg kimutatása volt. Emellett bal kamra dilatációt találtak és átlagos szisztolés funkciót. Még az állóképességi sportolókra jellemzo bradycardiáról is beszámoltak.

Zakynthinos eredményeihez hasonlóan Pellicia és munkatársai (127) balkamrai dilatációt tapasztaltak vízilabda játékosoknál, míg Caso és munkatársai (13) magasabb szívizom tömegben megnyilvánuló hipertrófiát, valamint a funkcionális mutatókban is az edzettségre utaló jelek voltak láthatók (nagyobb pulzustérfogat és rövidülési frakció, jobb diasztolés funkció (magasabb E/A hányados), és alacsonyabb pulzusszám). Caso sportolói alacsonyabb értékeket mutattak, mint Zakynthinos játékosai. Ez adódhat egyrészt az eloképzettség különbségeibol (az utóbbi vizsgálatban egy jobban szelektált társaság szerepelt: válogatott játékosok), másrészt pedig abból, hogy elobbi vizsgálatban a játékosok átlag életkora 19±3,7 év volt, azaz fiatalabbak voltak Zakynthinos

21

játékosainál. A már említett csúcsforma is okozhatta a két vizsgálati minta közötti eltéréseket.

Olexó és munkatársai (114) munkájában a vízilabda játékosoknál inkább az állóképességi sportolókra jellemzo adaptációs jeleket figyeltem fel (megnövekedett belso átméro). Olexó és munkatársainak egyik fontos megállapítása szerint a fiatal (átlag életkor 17,3±1,3 év) vízilabda játékosok bal kamra átméroje ugyanakkora volt, mint a felnott sportolóké, a testméretek függvényében pedig meghaladták a felnott játékosok értékeit. Összességében megállapítást nyert az, hogy a fiatal sportolók 17-18 éves korukra elérik a felnottekre jellemzo szívméreteket, azaz az edzett szív addigra kialakul.

Tekintettel arra, hogy egyrészt kevés olyan echokardiográfiás vizsgálatról van tudomásom, melyekben a vízilabda játékosok szív tulajdonságait vizsgálták, másrészt pedig, hogy az alkalmazott úszóteszt a magyar vízilabda sajátossága, nem meglepo, hogy legjobb tudomásom szerint az echokardiográfiás paraméterek és az úszóteszt közti összehasonlító vizsgálatok szakirodalma szerény. Hasonlóan nincsen tudomásom olyan vizsgálatról sem, melyben a kutatók más, nem vízilabdázó, sportolók fizikai teljesítményét viszonyították az echokardiográfiás paraméterekhez. Ez azt feltételezi, hogy ezen terület számunkra még számos megválaszolatlan kérdést tartalmaz, melyeknek közelebbi

megismerése

segítséget

nyújthat

a

kardiális

adaptáció

folyamatának megismerésében, valamint a szívteljesítmény a fizikai teljesítményben való szerepének pontosabb feltérképezésében. Munkacsoportunk korábbi vizsgálatában (125) az úszótesztet a maximális oxigénfelvevo képességgel hasonlítottuk össze és megállapítottuk, hogy a vízilabda játékosok maximális oxigénfelvevo képessége a játékosok legjobb úszótesztjével mutatta a legerosebb korrelációt. Ez arra enged következtetni, hogy az edzettségi állapot, mint egy változékony mutató, meghatározó lehet az ilyen jellegu összefüggések megállapításában, azaz a korrelációk kimutatása az aktuálisan jó kondicionális állapotban lévo játékosoknál várható el. Feltehetoen az echokardiográfia és az úszóteszt közötti összefüggések hasonlók képet mutatnak. Korábbi próbálkozásunknál (130) nem sikerült kimutatni lineáris korrelációt az echokardiográfiás

paraméterek

és

az

úszóteszt

22

között

fiatal,

ifjúsági

korú

vízilabdázóknál. Valójában nem könnyu elvárás ilyen jellegu kapcsolatot kimutatni, egy adott idoszakban egyetlen egy sportolócsoportnál. Vélhetoen az eredmények kialakulását az alacsony elemszám (n=26) és a vizsgálati személyek fiatal életkora meghatározta. Fiatal korban még a viszonylag stabil szívmorfológiai mutatók sem eléggé szilárdak, annál inkább az úszóteljesítmény sem, mely jelentosen függ az aktuális edzettségi állapottól. Ennek megfeleloen a két vizsgálat közti lineáris összefüggés sok tényezonek az egybeesése esetén képzelheto el.

23

3.

CÉLKITUZÉS

Tekintettel arra, hogy a sportolás során ritkán találkozunk tisztán csak izotóniás, vagy csak izometriás edzésterheléssel, nem meglepo, hogy Morganroth klasszikus megállapításáról a szakirodalomban ellentmondásos eredményekrol számoltak be a kutatók (15, 18, 74, 127, 129, 134, 140). Valójában nehéz meghatározni az edzésmunka és a hipertrófia- fajta ok-okozati kapcsolatát. Általában elmondható, hogy a sportolók többségében a hipertrófia vegyes formában alakul ki. A jelen vizsgálatban a kardiális adaptáció nak két fo kérdéskörét vizsgáltam meg; eloször a fiatal sportolók, majd a vízilabda játékosok kérdéskörét. A fiatal sportolók témája érdekes lehet egyfelol az életkor miatt, hiszen jól tudjuk, hogy a biológiailag még fejlodo szervezetben a kardiovaszkuláris rendszer másképpen válaszol a fizikai terhelésre, mint felnottkorban (93,143). Másfelol pedig az edzéskor miatt, vagyis milyen a szív alkalmazkodása a sportolás kezdeti szakaszában, mennyiben különbözik ezen alkalmazkodás a késobbi alkalmazkodástól idosebb korban. Ez segítséget nyújthat jobban megérteni a terhelés hatását a kardiális alkalmazkodásra, hiszen az edzésmunkában a különbözo terhelési összetevok eltéro mennyiségi és minoségi arányokat képviselnek a sportolás különbözo idoszakaiban. A vizsgálat másik kérdésköre a vízilabda játékosok. Echokardiográfiás eredményeiket összehasonlítottam egyrészt a többi sportoló echokardiográfiás eredményeire, annak eldöntésére, hogy mutatóik alapján hol helyezkednek el a vízilabdázók a sportolói struktúrában, valamint a játékosok kondicionális állapotának mérésére alkalmazott úszóteszt eredményeire. Ez utóbbi összehasonlításnak célja a két vizsgálat közti viszony feltárása, mely fontos lehet megérteni a szívteljesítmény és a fizikai teljesítmény kapcsolatát. Korábbi vizsgálatokban már találkoztunk olyan munkákkal, ahol a szerzok a sportolás hatásait kutatták a szív morfológiájára és funkciójára különbözo sport-ágaknál (126), illetve eltéro életkorokban (91). Azonban összehasonlító elemzés sportági csoportosítás és életkori szempontok alapján egyaránt tudomásom szerint ez idáig nem volt.

A jelen keresztmetszeti kutatásban a fo célkituzésem annak megállapítása volt, hogy a szív morfológiai, funkcionális és regulációs paramétereiben milyen eltérések, illetve hasonlóságok tapasztalhatóak különbözo sportokat uzo fiúknál 15 éves kortól 26 éves

24

korig,

különös

tekintettel

a

vízilabda

játékosok

eredményeinek

értékelésére.

Felismerheto-e a kardiális adaptáció az elobb említett kortartományon belül, valamint el lehet-e

különíteni

a

kétfajta

hipertrófiát

(excentrikus

–

koncentrikus)

a

sportolócsoportokban és vajon hogyan alakul ezen adaptációs folyamat a kor elorehaladásával?

A

vízilabda

játékosoknál

a

kardiális

mutatóikban

milyen

hasonlóságok, illetve különbségek láthatók a többi sportolócsoporthoz képest, valamint kimutatható-e összefüggés a játékosok echokardiográfiás paraméterei és az úszóteszt mutatói között? A megvizsgált kortartományon belül nyomon követtem az életkori változásokat kétévenkénti bontásban. A kérdésem itt az volt: mely életkor(ok)ban jelennek meg az edzettségi jelek, valamint látható-e folyamatosság az adaptációban, vagy egy bizonyos biológiai kor után további fejlodés az alkalmazkodásban nem észlelheto?

Összefoglalva konkrét kérdéseim a következok: 1. Mely életkorban jelennek meg a szív edzettségi jelei? A különbözo morfológiai, funkcionális és regulációs jelek közül mely mutató(k)-ban a legkifejezettebb a fizikai aktivitás hatása? 2. Igazolható-e a jelen sportoló mintában az excentrikus és a koncentrikus hipertrófia

elkülöníthetosége

a

különbözo

sportolócsoportoknál

életkorfüggésben? Eltérnek-e a jelen vizsgálat sportági csoportjai? 3. Megkérdojelezi-e az eredmény az alkalmazott csoportosítást? 4. Folyamatosan javuló-e a szív morfológiai, funkcionális és alkalmazkodása

az

életkor

elorehaladásával?

Különbözik-e

regulációs a

kezdeti

alkalmazkodás a késobbitol? 5. A vízilabdázók szívének alkalmazkodásában milyen különbségek, illetve hasonlóságok láthatóak a többi sportolócsoporthoz képest? Elkülönítheto-e a két hipertrófia típus (excentrikus, koncentrikus) a vízilabda játékosoknál? 6. Kimutathatók-e

összefüggések

a

vízilabda

játékosok

echokardiográfiás

paraméterei és az úszóteszt mutatói között? Az echokardiográfiás adatok alapján következtethetünk-e az úszóteszt mutatóinak alakulására?

25

4.

ANYAG ÉS MÓDSZEREK

4.1. A vizsgált személyek Az echokardiográfiás vizsgálatok összesen 457 különbözo korú sportoló és 73 nem sportoló fiú mérési eredményeit tartalmazzák. A sportolók minimum 10 órát edzettek hetente és már legalább öt éves rendszeres edzésmúlttal rendelkeztek, a vizsgálat idopontjában a magyar mezony élvonalába tartoztak. A vizsgált személyeket 15 éves kortól 26 éves korig hat csoportba osztottam kétévenkénti bontásban.

A sportágakat négy csoportba osztottam. Az elso csoportot a labdajátékok alkotják, ezen sportágaknál a statikus – dimamikus terhelés együtt jelenik meg, mind az edzések, mind a versenyek során folyamatosan váltják egymást. A második csoport az erosportok csoportja. Olyan sportágak, melyeknél a statikus, izometriás, edzés- és versenyterhelés dominál. Az állóképességi csoportba kerültek azon sportágak, melyeknél az edzésmunka és a versenyek során a dinamikus, aerob, edzésmunka dominál, többnyire a ciklikus sportágak sorolhatók ide. Elkülönítve a többi sportolótól, a vízilabda játékosok alkotják az utolsó sportoló csoportot. A nem edzettek csoportjába olyan személyek kerültek, akik rendszeresen semmilyen sporttevékenységet nem folytattak. A vizsgált személyek általános adatait az 1. – 6. táblázatok tartalmazzák. 1. táblázat A vizsgált személyek általános adatai a 15-16 éves korcsoportban [átlag(s.d.)] N

Kor (év)

TM (cm)

TS (kg)

BSA (m²)

Edzéskor (év)

Állóképességi sportolók

15

15,26 (0,45)

178,25 (5,61)

66,53 (7,98)

1,83 (0,13)

7,00 (2,78)

Erosportolók

7

15,85 (0,37)

166,14 (12,13)

71,57 (6,86)

1,78 (0,37)

10,57 (0,97)

Labdajátékosok

31

15,67 (0,47)

187,88 (8,11)

69,57 (11,87)

1,94 (0,17)

8,61 (2,29)

Vízilabda játékosok

18

12,55 (0,51)

186,91 (6,09)

82,66 (11,88)

2,08 (0,16)

9,33 (2,99)

Nem-edzettek

11

15,54 (1,04)

175,81 (8,61)

63,47 (11,25)

1,77 (0,18)

-

összesen

82

TM: testmagasság, TS: testsúly, BSA: testfelület

Állóképességi csoport: (1 fo) úszás, (2 fo) kerékpározás, (7 fo) kajak-kenu, (5 fo) triatlon.

26

Erosportok: (6 fo) súlyemelés, (1 fo) karate. Labdajátékok: (4 fo) labdarúgás, (18 fo) kosárlabda, (8 fo) kézilabda, (1 fo) tenisz. 2. táblázat A vizsgált személyek általános adatai a 17-18 éves korcsoportban [átlag(s.d.)] N

Kor (év)

TM (cm)

TS (kg)

BSA (m²)

Edzéskor (év)


10

17,70 (0,48)

178,60 (6,81)

68,60 (7,63)

1,86 (0,12)

7,00 (2,78)

Erosportolók

10

17,40 (0,51)

170,13 (8,79)

74,35 (18,10)

1,84 (0,24)

11,00 (2,50)

Labdajátékosok

15

17,33 (0,48)

181,60 (7,85)

66,26 (17,02)

1,83 (0,26)

8,50 (2,06)


56

17,55 (0,50)

188,31 (6,57)

81,17 (9,93)

2,07 (0,14)

9,93 (2,99)

Nem-edzettek

10

17,60 (0,51)

176,09 (7,13)

76,25 (13,51)

1,92 (0,19)

-

összesen

101


Állóképességi csoport: (1 fo) úszás, (2 fo) kerékpározás, (1 fo) kajak-kenu, (3 fo) triatlon, (3 fo) közép- és hosszútávfutás. Erosportok: (10 fo) súlyemelés. Labdajátékok: (10 fo) labdarúgás, (1 fo) kosárlabda, (4 fo) kézilabda. 3. táblázat A vizsgált személyek általános adatai a 19-20 éves korcsoportban [átlag(s.d.)] N

Kor (év)

TM (cm)

TS (kg)

BSA (m²)

Edzéskor (év)


25

19,48 (0,50)

180,64 (7,29)

71,63 (8,80)

1,91 (0,14)

8,50 (3,31)

Erosportolók

22

19,63 (0,49)

173,83 (8,37)

76,20 (13,42)

1,90 (0,20)

13,83 (1,47)

Labdajátékosok

24

19,50 (0,51)

181,80 (3,25)

76,50 (6,12)

1,98 (0,08)

11,40 (2,11)

Nem-edzettek

15

19,60 (0,50)

175,24 (5,61)

70,33 (8,04)

1,85 (0,10)

-


25

19,40 (0,50)

189,80 (6,13)

84,70 (7,98)

2,13 (0,11)

12,64 (2,97)

összesen

111


Állóképességi csoport: (1 fo) úszás, (5 fo) kerékpározás, (4 fo) kajak-kenu, (7 fo) triatlon, (6 fo) közép- és hosszútávfutás, (2 fo) öttusa. Erosportok: (14 fo) súlyemelés, (6 fo) cselgáncs, (1 fo) karate, (1 fo) birkózás.

27

Labdajátékok: (9 fo) labdarúgás, (4 fo) kosárlabda, (9 fo) kézilabda, (1 fo) röplabda, (1 fo) jégkorong. Nem edzettek: 15 fo. Vízilabda játékosok: 25 fo.

4. táblázat A vizsgált személyek általános adatai a 21-22 éves korcsoportban [átlag(s.d.)] N

Kor (év)

TM (cm)

TS (kg)

BSA (m²)

Edzéskor (év)


32

21,62 (0,49)

181,89 (5,93)

76,49 (9,07)

1,97 (0,13)

11,82 (3,51)

Erosportolók

19

21,21 (0,41)

174,16 (13,04)

81,08 (2,29)

1,95 (0,29)

10,00 (4,04)

Labdajátékosok

27

21,51 (0,50)

182,74 (6,69)

79,61 (7,07)

2,01 (0,11)

12,33 (3,82)


22

21,27 (0,45)

188,93 (8,44)

86,93 (11,12)

2,14 (0,17)

13,30 (2,95)

Nem-edzettek

15

21,60 (0,50)

178,47 (5,51)

71,16 (7,05)

1,88 (0,09)

-

összesen

115


Állóképességi csoport: (9 fo) kerékpározás, (9 fo) kajak-kenu, (1 fo) evezés, (3 fo) triatlon, (8 fo) közép- és hosszútávfutás, (1 fo) öttusa, (1 fo) gyaloglás. Erosportok: (12 fo) súlyemelés, (2 fo) cselgáncs, (2 fo) testépítés, (3 fo) karate. Labdajátékok: (19 fo) labdarúgás, (2 fo) kosárlabda, (5 fo) kézilabda, (1 fo) röplabda.

5. táblázat A vizsgált személyek általános adatai a 23-24 éves korcsoportban [átlag(s.d.)] N

Kor (év)

TM (cm)

TS (kg)

BSA (m²)

Edzéskor (év)


19

23,36 (0,49)

180,68 (4,97)

74,17 (7,96)

1,94 (0,11)

13,22 (2,43)

Erosportolók

10

23,60 (0,51)

170,04 (10,78)

88,26 (18,14)

2,01 (0,26)

14,28 (2,69)

Labdajátékosok

15

23,46 (0,51)

183,54 (6,13)

80,33 (7,23)

2,03 (0,11)

14,00 (2,00)


11

23,45 (0,52)

187,67 (5,34)

91,30 (6,98)

2,18 (0,09)

15,27 (3,63)

Nem-edzettek

13

23,30 (0,48)

179,60 (6,84)

74,94 (8,91)

1,94 (0,13)

-

összesen

68


28

Állóképességi csoport: (4 fo) kerékpározás, (4 fo) kajak-kenu, (3 fo) triatlon, (5 fo) közép- és hosszútávfutás, (3 fo) öttusa. Erosportok: (8 fo) súlyemelés, (1 fo) cselgáncs, (1 fo) testépítés. Labdajátékok: (9 fo) labdarúgás, (2 fo) kosárlabda, (2 fo) kézilabda, (1 fo) röplabda, (1 fo) tenisz. 6. táblázat A vizsgált személyek általános adatai a 25-26 éves korcsoportban [átlag(s.d.)] N

Kor (év)

TM (cm)

TS (kg)

BSA (m²)

Edzéskor (év)


9

25,44 (0,52)

183,05 (4,00)

79,13 (12,07)

2,01 (0,15)

15,00 (3,00)

Erosportolók

9

25,11 (0,33)

175,52 (13,42)

93,66 (27,19)

2,09 (0,37)

14,12 (2,46)

Labdajátékosok

15

25,40 (0,50)

181,84 (11,47)

77,03 (7,60)

1,98 (0,16)

14,50 (2,00)


11

25,45 (0,52)

188,18 (4,19)

94,12 (6,36)

2,21 (0,08)

19,00 (2,00)

Nem-edzettek

9

25,55 (0,52)

178,98 (7,18)

78,03 (11,54)

1,96 (0,15)

-

összesen

53


Állóképességi csoport: (3 fo) kerékpározás, (1 fo) triatlon, (3 fo) közép és hosszútavú futás, (2 fo) öttusa. Erosportok: (5 fo) súlyemelés, (2 fo) cselgáncs, (1 fo) testépítés, (1 fo) atlétikai dobások. Labdajátékok: (10 fo) labdarúgás, (2 fo) kosárlabda, (3 fo) kézilabda. Az úszóteszt mutatók és az echokardiográfiás paraméterek egymáshoz való viszonyításának

vizsgálatában

összesen

53

vízilabda

játékos

úszóteszt

és

echokardiográfiás eredményeit elemeztem. Idoben a két vizsgálat között legfeljebb két hónap volt. Valamennyi játékos elso osztályú vagy válogatott játékos volt, minosítésük alapján a magyar élmezony élvonalába tartoztak. A játékosok életkor szerinti megoszlása: <15 évesek: 24,52%; 16 évesek: 5,66%; 17 évesek: 18,86%; 18 évesek: 28,30%; 20 évesek: 1,88%, 21 évesek: 9,43 %, 22 évesek: 5,66%, 23 évesek: 1,88%, 25 évesek: 3,77%.

29

4.2. Echokardiográfia A szív tulajdonságait kétdimenziósan irányított, M- mód és Doppler echokardiográffal mértük Dornier AI 4800 (M1702D Ultrasound Diagnostic System, Fujitsu Ltd. Japan) típusú készülékkel, 2,5 MHZ transducerrel, nyugalmi állapotban, mindig a délelotti órákban. Minden vizsgált személynél 3-5 szívciklust mértünk és az eredményeket átlagoltuk. A nyugalmi pulzusszámot az echokardiogrammból számoltuk. A vérnyomást higanyos manométerrel, auscultatiós módszerrel mértük. A testfelületet a Du Bois and Du Bois (31) képlet szerint számoltuk: testfelület = TS 0,425 × TM0,725 × 71,84/10000.

Morfológiai paraméterek A bal kamra falvastagságát (LVWTd) és a belso átmérot (LVIDd) kétdimenziós képen beállított, M- módú paraszternális felvételeken mértük az Amerikai Echokardiográfiai Társaság ajánlása szerint (145). A falvastagság értékét az interventrikuláris szeptum (IVS) és a hátsó fal (LVPWTd) összege adta.

A balkamrai izomtömeg (LVMM) megállapításához egyes szerzok a Devereux (24) módszert használják (13, 19, 152, 158), más szerzok pedig a Troy (164) formulát. Ez utóbbi szerint a balkamra végdiasztolés teljes átmérojének és a végdiasztolés térfogatnak a különbségét kell megszorozni a szívizom fajsúlyával (29, 150). A térfogatok az átmérok köbre emelésével kerültek kiszámolásra. A jelen vizsgálatban a Troy formulát alkalmaztam.

A szívhipertrófia mértékének és fajtájának egyik legjellemzobb mutatója a balkamrai falvastagság/átméro százalékos aránya. Számos közleményben ezen arány a relatív falvastagság megjelöléssel szerepel (h/R) (13, 19, 39, 133, 135, 173), míg más munkákban és a jelen vizsgálatban is az MQ, azaz muszkuláris kvóciens megjelöléssel (166).

Funkcionális és regulációs paraméterek A balkamra kontraktilitása, vagyis a szívizomrostok összehúzódó képességének a meghatározásához a rövidülési (ejekciós) frakciót (FS) használtam, mely a balkamra rövid (diasztolés – szisztolés) átmérojének a változását mutatja (109, 115).

30

A bal kamra telodési képességét a transzmitrális áramlás korai és késoi szakaszában mért csúcssebességek arányaként (E/A) határoztam meg. A transzmitrális áramlási sebességet a mitrális billentyu vitorláinak a hegyénél pulzációs Doppler vizsgálattal állapítottuk

meg

a

csúcssebesség

figyelembe

vételével

(30,

146,

156).

A

pulzustérfogatot a vég-diasztolés és a vég-szisztolés térfogat különbsége adta, a pulzusszámmal együtt meghatároztam a perctérfogatot.

Az edzett szív tanulmányaiban általános gyakorlat a szív mutatóit a testméretekre vonatkoztatni, hiszen a szív méretei az életkor és a testméretek függvényében változhatnak (3, 36, 67, 171). Számos munkában a szerzok az értékeket a testfelület (BSA) négyzetméterére vonatkoztatják, azonban ez az eljárás nem eléggé pontos, a számítások torzítanak. A torzítás oka az, hogy az így képzett törtekben a számláló és a nevezo hatványkitevoje nem azonos. Míg a testfelület a második hatványon van, a kardiális mutatók közül a lineáris paraméterek (falvastagság, belso átméro) az elson, a térfogatok és a tömegek, pedig a harmadik hatványon. A torzítás elkerülésére az eredményeket a testfelületre úgy vonatkoztattam, hogy a képletekben a számláló és a nevezo azonos hatványkitevovel szerepeljen (53, 54, 121, 122, 123). Így a lineáris paramétereket a testfelület négyzetgyökére, a balkamra izomtömegét és a térfogatokat, pedig a testfelület négyzetgyökének a köbére vonatkoztattam.

Az alábbi lista összefoglalja a megvizsgált echokardiográfiás paramétereket, megadva mind abszolút, mind pedig relatív nagyságuk kiszámításának módját: LVWTd = a balkamra falvastagságának abszolút értéke (IVSTd + LVPWTd), ahol IVSTd = az interventrikuláris szeptum vastagsága diasztoléban LVPWTd = a balkamrai hátsó fal vastagsága diasztoléban IVSTd/LVPWTd = az interventrikuláris szeptum vastagságának és a balkamrai hátsó fal vastagságának aránya diasztoléban LVWTd/BSA1/2 = a balkamra falvastagsága a testfelület négyzetgyökére vonatkoztatva LVIDd = a balkamra belso átméroje diasztoléban LVIDd/BSA1/2 = a balkamra belso átméroje a testfelület négyzetgyökére vonatkoztatva LVMM = a balkamrai izomtömeg abszolút értéke (TEDD3 -EDV) × 1,053, ahol

31

TEDD = a balkamra végdiasztolés teljes átméroje (LVWTd + LVIDd) EDV = a balkamra végdiasztolés térfogata (LVIDd 3 ) 1,053 = a szívizom fajsúlya LVMM/BSA3/2 = a balkamrai izomtömeg a testfelület négyzetgyökének köbére vonatkoztatva MQ = muszkuláris kvóciens (LVWTd/LVIDd) HR = nyugalmi pulzusszám × min-1 FS = rövidülési frakció, 100 × (LVIDd-LVIDs)/LVIDd LVIDs = a balkamra belso átméroje szisztoléban E/A = a transzmitrális áramlás korai és késoi szakaszának csúcssebességének aránya SV = a nyugalmi pulzustérfogat (LVIDd 3 -LVIDs3 ) SV/BSA3/2 = a nyugalmi pulzustérfogat arányítva a testfelület négyzetgyökének köbén CO = a nyugalmi perctérfogat (SV × HR) CO/BSA3/2 = a nyugalmi perctérfogat a testfelület négyzetgyökének köbére vonatkoztatva

4.3. Az úszóteszt Az úszóteszt két részbol állt. Az elso része az úszópróbákat, míg a második része a pulzusszám mérést tartalmazta. Az úszóteszt során a játékosok eloször harminc métert úsznak maximális sebességgel, amibol mérjük a sprintidot (tmax). Miután valamennyi játékos leúszta a harminc méter sprintúszást, teljes regenerációt nyújtó pihenoidot követoen a játékosok hatszor harminc métert úsznak a leheto legnagyobb sebességgel tizenöt másodperces pihenokkel a résztávok között. Ebbol kiszámoljuk a hat résztáv átlagidejét (tátl). A teszt második része a pulzusszám mérést tartalmazza. Az intervall úszást követoen azonnal mérjük a négyperces megnyugvási ido összpulzusszámát (p4 ). A pulzusszám mérések manuálisan a carotis tapintásával történtek. A mért adatokból kiszámoljuk a megnyugvás elso és második fél perce közötti pulzusszám különbséget (delta). Az egyéb részleteket illetoen Pavlik és munkatársai (1991) munkájában kaphatunk bovebb felvilágosítást.

32

4.4. Statisztikai analízis A statisztikai elemzés a sportági csoportok átlagai közti különbségekre, ezt követoen pedig az eltéro sportot uzo, de azonos korcsoportba tartozók eltéréseire terjedt ki. Az úszóteszt és az echokardiográfiás paraméterek között lineáris, valamint kanonikus korrelációt, továbbá az egyes kardiális mutatók között, valamint az úszóteszt mutatói között lineáris korrelációt számoltam. Valamennyi számítás a Statistica for Windows 6.0 verziójával történt (StatSoft., Inc. 2001).

Az átlagok különbségeinek elemzéséhez a kettonél több csoport összehasonlításához ajánlott (Fábián és Zsidegh, 1998) egyszempontos varianciaanalízist végeztem (Oneway ANOVA). Ha a varianciaanalízis összefoglaló F-próbája szignifikáns volt, a Tukey- féle (HSD) próbával, mint post hoc teszttel kerestem meg, mely csoportok átlagai közt volt szignifikáns különbség. A különbsége t és az összefüggéseket a p<0,05 értéken fogadtam el szignifikánsnak. A mért és számolt eredmények átlagait és szórásait táblázatokban és ábrákon mutatom be. A sportági csoportok közötti szignifikáns eltéréseket vastag szedés tünteti fel.

33

5.

EREDMÉNYEK

5.1. A bal kamra morfológiai mutatói. A balkamrai falvastagság A bal kamra falvastagsága (LVWTd) a 15-16 éves korcsoportban valamennyi sportági csoportnál szignifikánsan nagyobb volt, mint a nem edzetteknél. A legvastagabb falat a vízilabdázóknál mértük, oket követték az erosportolók, a labdajátékosok és az állóképességi sportolók. Az utóbbi két sportolócsoport lényegesen elmaradt a vízilabda játékosoktól.

A 17-18 éveseknél valamivel kisebbek voltak a különbségek, a sportági csoportok között nem volt különbség. Ebben a korcsoportban az állóképességi sportolóknak és a vízilabdázóknak voltak magas értékei, az utóbbiak és a nem edzettek közti különbség szignifikáns volt. 19 év fölött a nem edzettek rendszerint elmaradnak sportoló kortársaiktól, a vízilabdázók pedig valamennyi korcsoportban megelozik mindhárom másik sportoló csoportot, a különbségek néhány esetben szignifikánsak voltak, foleg a 19-20 és 23-24 éves labdajátékosokhoz és az erosportolókhoz képest.

Az életkori bontásban is több szignifikáns különbséget mutatott valamennyi sportolócsoport az erosportolók kivételével. Az értékek a kor elorehaladásával többnyire növekvo tendenciát mutattak, bár ez nem minden esetben jelent meg következetesen. Az állóképességi sportolóknál a 17-18 évesek jelentosen magasabb értékeket mutattak a tolük fiatalabb versenyzo társaikhoz képest, a további korcsoportokban nem volt különbség.

A vízilabda játékosoknál a korcsoport átlagok közti nagyobb különbség a 19-20 éveseknél

tapasztalható,

az

átlagok

ezt

követoen

köze l

azonosak,

míg

a

labdajátékosoknál 21 éves korig a fiatalabb labdajátékosok értékei következetesen alacsonyabbak voltak, mint az idosebbekéi, szignifikáns különbségek mutatkoztak a 1516 évesek és a 21 év fölötti sportolók között. A már említett erosportolók értékei végig közel azonosak volt. A balkamrai falvastagság abszolút értékeit diasztoléban a 7. táblázat tartalmazza.

34

LVWTd (mm)

7. táblázat A balkamra i falvastagság abszolút értékei diasztoléban [átlag (s.d.)] KOR

LJAT (L)

ERO (E)

ÁLLÓ (Á)

VIZI (V)

NE (K)

p<0,05

15-16

18,50 (1,34) 4,5,6

19,76 (3,38)

17,97 (1,45)1-6

20,60 (1,96)

15,66 (1,78)

V>L,A SP>K

17-18

19,28 (1,80)

19,72 (2,35)

20,60 (2,26)

20,44 (2,14)3,6

17,70 (1,66)

A,V>K

19-20

20,38 (1,27)

19,60 (0,92)

20,20 (2,02)

22,16 (2,54)

17,39 (1,50)

V>A,E,L SP>K

21-22

20,87 (1,95)

19,97 (3,26)

20,21 (2,12)

21,98 (2,76)

17,21 (1,18)

SP>K

23-24

19,88 (2,16)

19,90 (2,41)

20,65 (1,79)

22,56 (1,65)

17,48 (1,28)

V>E, L SP>K

25-26

20,40 (2,36)

21,54 (2,13)

21,65 (2,81)

22,61 (2,38)

18,23 (1,78)

E,A,V>K

LJAT (L): labdajátékosok, ERO (E): erosportolók, ÁLLÓ (A): állóképességi sportolók, VIZI (V): vízilabda játékosok, NE (K): nem edzettek, SP: összes sportoló Vastagított betu: szignifikáns eltérések a sportoló csoportok között 1-6: szignifikáns különbség ugyanazon sportoló csoport fiatalabb és idosebb sportolói között 1: 15-16 évesek, 2: 17-18 évesek, 3: 19-20 évesek, 4: 21-22 évesek, 5: 23-24 évesek, 6: 25-26 évesek

A balkamrai belso átméro A balkamrai átméro abszolút értékeit a 8. táblázat tartalmazza.

LVIDd (mm)

8. táblázat A balkamrai belso átméro abszolút értékei diasztoléban [átlag (s.d.)] KOR

LJAT (L)

ERO (E)

ÁLLÓ (Á)

VIZI (V)

NE (K)

p<0,05

15-16

51,16 (3,51)6

49,40 (5,52)

51,97 (2,33)

52,69 (3,40)

46,07 (4,31)

V,A,L>K

17-18

51,08 (3,38)6

48,93 (5,16)

51,56 (3,47)

52,65 (4,41)

48,26 (4,69)

V>K

19-20

51,19 (3,39)6

49,59 (3,29)

51,58 (4,61)

53,25 (3,63)

47,82 (3,32)

A>K V>E,K

21-22

51,98 (2,98)

51,58 (5,93)

53,55 (3,38)

52,66 (3,73)

48,59 (5,98)

A,V>K

23-24

52,48 (3,62)

53,56 (5,52)

52,73 (2,79)

55,32 (4,32)

48,64 (3,41)

V,E,A>K

25-26

54,68 (3,47)

50,52 (4,10)

52,80 (3,64)

55,10 (3,92)

51,49 (3,64)

-


A balkamrai belso átméro (LVIDd) az elso három korcsoportban a vízilabdázóknál, míg a 21-22 éveseknél, az állóképességi sportolóknál volt a legmagasabb. A különbségek a vízilabdázók, az állóképességi sportolók és labdajátékosok között elhanyagolhatók. A

35

15-16 éves nem edzettek, az erosportolókon kívül, mindhárom többi sportági csoporttól szignifikánsan kisebb átmérovel rendelkeztek, a további korcsoportban leginkább a vízilabdázóktól és az állóképességi sportolóktól maradtak el jelentosen. 22 éves korig az erosportolókra jellemzo volt a többi sportolóhoz képest alacsonyabb érték, a nem edzettekhez viszonyítva nem, vagy alig volt különbség, a 19-20 éves korcsoportban lényegesen elmaradtak a vízilabda játékosoktól. Ezen tendencia a 23-24 éveseknél megfordult, az erosportolók a többi sportolóhoz képest már nem mutattak jelentos lemaradást, mi több már jelentosen megelozték a nem edzetteket. Életkorfüggésben általánosan mondható, hogy a 15-16 korban kialakult értékek csekély ingadozással megmaradtak, szignifikáns eltérést nem tapasztaltam. Ez alól kivételt képeznek a labdajátékosok, akik 25-26 évesen mutatták a legmagasabb értékeket, ennek megfeleloen a fiatalabb sportolók (15-20 év) és a 25-26 évesek között a különbség jelentos volt.

A balkamrai izomtömeg A balkamrai izomtömeg (LVMM) valamennyi korcsoportnál a vízilabdázóknál volt a legmagasabb, míg a nem edzettek értékei végig szignifikánsan elmaradtak mind a négy sportági csoport értékeitol. A sportolók közül a 15-16 éves vízilabda játékosok szignifikánsan magasabb értékeket mutattak a labdajátékosokhoz és az állóképességi sportolókhoz képest, a 19-20 éves és a 23-24 éves vízilabdázók pedig valamennyi sportolóhoz képest.

Életkoruk

alapján

a

labdajátékosoknál,

az

állóképességi

sportolóknál

és

a

vízilabdázóknál volt jelentos eltérés a fiatalabb és az idosebb versenyzok között. Jól lehet látni a labdajátékosok értékei 22 éves korig, a falvastagsághoz hasonlóan, kis mértékben mindig magasabbak voltak a kor elorehaladásával. 22 éves kor után az értékek jobban ingadoztak, ennek ellenére a legnagyobb izomtömeget a legidosebb korosztályban mértük. A különbség a fiatalabb (15-18) és a legidosebb (25-26) korosztály között szignifikáns volt. A 17-18 éves állóképességi sportolóknál nagyobb az eltérés, az idosebbek egyre nagyobb átlagai következtében a legfiatalabb (15-16 év) és a legidosebbek (25-26 év) különbsége elérte a szignifikancia határát. A vízilabda játékosok eloször 1920 évesen, majd 23-24 évesen mutattak magasabb értékeket a fiatalabb korú sport-

36

társaiknál, ennek megfeleloen a 17-18 és 23-26 évesek közötti eltérések szignifikánsnak bizonyultak. Az erosportolóknál más paraméterekkel megegyezoen (balkamrai falvastagság és belso átméro) nem volt jelentos különbség a fiatalabb és az idosebb sportolók között. A balkamrai izomtömeg abszolút értékeit a 9. táblázat tartalmazza.

LVMM (g )

9. táblázat A balkamrai izomtömeg abszolút értékei [átlag (s.d.)] KOR

LJAT (L)

ERO (E)

ÁLLÓ (Á)

VIZI (V)

NE (K)

p<0,05

15-16

215,91 (30,58)4,6

232,55 (10,22)

212,76 (22,40)4,5,6

263,54 (50,35)

147,64 (39,10)

V>A,L SP>K

17-18

227,94 (37,91)6

223,52 (68,82)

255,32 (63,74)

261,58 (61,90)5, 6

186,60 (43,41)

V>K

19-20

245,80 (32,58)

221,17 (27,51)

245,96 (40,09)

296,08 (61,96)

178,51 (31,81)

V>L,A,E SP>K

21-22

260,09 (34,63)

249,33 (92,38)

263,65 (52,63)

288,31 (66,74)

181,92 (40,69)

SP>K

23-24

248,88 (49,57)

261,83 (87,11)

262,15 (30,68)

323,02 (68,79)

183,36 (21,07)

V>L,E,A SP>K

25-26

275,94 (56,24)

262,98 (68,43)

282,34 (57,38)

323,15 (82,07)

213,57 (28,86)

V>K


A muszkuláris kvóciens A muszkuláris kvóciensben (MQ), a falvastagság értékeinek megfeleloen, az erosportolók és a vízilabda játékosok dominanciája volt megfigyelheto, elobbiek a 1518 éves korcsoportban, míg utóbbiak a 19-22 éves korban mutatták a legnagyobb falvastagság/átméro arányt. Kettojük között a különbségek nem voltak szignifikánsak. A 15-16 éves állóképességi sportolók és nem edzettek viszonylag vékony falvastagsága a muszkuláris kvóciensben is megmutatkozott, szignifikánsan alacsonyabb értékeket mutattak az erosportolókho z és a vízilabdázókhoz képest, 21-22 éves korban, pedig csak a vízilabda játékosokhoz képest. A 19-20 éveseknél csak a vízilabdázók és a nem edzettek között volt különbség. 20 éves kor után a sportolócsoportok közti különbségek összemosódnak, sehol nem találtam jelentos eltéréseket.

A korcsoportok közötti összehasonlításban a balkamrai izomtömeg eredményeihez hasonló tendenciát figyelhetünk meg. A labdajátékosoknál 22 éves korig az idosebb

37

korosztályokban csekély mértékben következetesen magasabb érték itt is látható volt, 22 éves kor után visszaesés tapasztalható. Szignifikáns eltérés az elso és a 19-22 éves korcsoportok között volt. Az állóképességi sportolóknál a 17-18 éves korban tapasztalt vastagabb izomfal nagyobb muszkuláris kvócienst eredményezett, ezt követoen az értékek egyre nagyobbak voltak az idosebb korosztályoknál, a legmagasabb értékét a 25-26 éveseknél érte el. A vízilabdázók átlagai 19-20 éves korig egyre nagyobbak, szignifikáns eltérés azonban csak a két szélso átlagérték között volt. A muszkuláris kvóciens értékeit a 10. táblázat tartalmazza.

MQ (%)

10. táblázat A muszkuláris kvóciens [átlag (s.d.)] KOR

LJAT (L)

ERO (E)

ÁLLÓ (Á)

VIZI (V)

NE (K)

p<0,05

15-16

36,38 (4,12)3,4

39,80 (2,51)

34,70 (3,67) 2,5, 6

39,14 (3,44)

34,08 (3,28)

E,V>A,K

17-18

37,87 (4,10)

40,39 (3,51)

39,94 (3,31)

38,96 (4,12)4

36,88 (3,92)

-

19-20

40,01 (3,97)

39,70 (3,37)

39,53 (5,55)

41,71 (4,83)

36,49 (3,54)

V>K

21-22

40,33 (5,15)

38,93 (5,98)

37,83 (4,03)

41,83 (5,11)

36,03 (6,21)

V>A,K

23-24

38,04 (4,59)

37,31 (4,25)

39,31 (4,33)

40,86 (2,61)

36,18 (4,56)

-

25-26

37,42 (4,77)

42,67 (2,82)

41,17 (6,26)

41,07 (3,61)

36,65 (5,25)

E,V>K


5.2. A bal kamra testméretre vonatkoztatott morfológiai mutatói. A bal kamra relatív falvastagságában (LVWTd/BSA1/2 ) az abszolút értékekhez hasonló különbségek mutatkoztak. A 15-16 évesekné l a nem edzettek szignifikánsan elmaradtak valamennyi sportági csoporttól. Ennél a korcsoportnál érdemes megemlíteni a labdajátékosoknak az erosportolókhoz és a vízilabdázókhoz viszonyítottan, valamint az állóképességi

sportolóknak

az

erosportolókhoz

viszo nyítottan

szignifikánsan

alacsonyabb értékeit. A második korcsoport után a sportági csoportok közti különbségek kiegyenlítodtek, a folytatásban néhány eset kivételével csak a nem edzettek mutattak sportoló kortársaiknál jelentosen vékonyabb relatív falvastagságot. A fiatalabb és az idosebb versenyzok között látványos volt a labdajátékosoknál és az

38

állóképességi sportolóknál az elso és a második, illetve a harmadik korcsoportok közötti szignifikáns különbség, ezt követoen azonban az értékek azonosak voltak. A vízilabdázóknál, az abszolút értékeknél tapasztalt különbségek a 17-18 és a 19-20 évesek között itt is megmaradtak, elotte és utána azonban jelentos eltérés nem volt. A balkamra testméretre vonatkoztatott falvastagságot a 11. táblázat tartalmazza.

LVWTd/BSA1/2 (mm/m)

11. táblázat A bal kamra testméretre vonatkoztatott falvastagsága [átlag (s.d.)] KOR

LJAT (L)

ERO (E)

ÁLLÓ (Á)

VIZI (V)

NE (K)

p<0,05

15-16

13,29(1,08)3,4,6

14,81 (1,38)

13,29 (1,12) 3,5,6

14,27 (1,10)

11,76 (1,19)

L<E,V A<E SP>K

17-18

14,33 (1,71)

14,53 (1,19)

15,10 (1,60)

14,18 (1,31)3

12,78 (1,11)

E,A,V>K

19-20

14,48 (0,76)

14,25 (0,98)

14,62 (1,49)

15,15 (1,58)

12,78 (1,08)

SP>K

21-22

14,69 (1,30)

14,28 (1,83)

14,39 (1,49)

15,01 (1,61)

12,53 (0,79)

SP>K

23-24

13,94 (1,40)

14,06 (1,50)

14,82 (1,28)

15,25 (0,94)

12,55 (0,99)

SP>K

25-26

14,48 (1,35)

14,96 (1,00)

15,27 (2,00)

15,22 (1,49)

13,07 (1,17)

E,A,V>K


LVIDd/BSA1/2 (mm/m)

12. táblázat A bal kamra testméretre vonatkoztatott belso átméro je [átlag (s.d.)] KOR

LJAT (L)

ERO (E)

ÁLLÓ (Á)

VIZI (V)

NE (K)

p<0,05

15-16

36,76 (2,96)

37,18 (1,99)

38,44 (1,94)

36,53 (1,91)

34,63 (3,12)

A>K

17-18

37,92 (3,38)

36,07 (2,61)

37,80 (2,16)

36,55 (2,83)

34,80 (2,10)

-

19-20

36,40 (2,61)

35,99 (1,92)

37,29 (2,74)

36,45 (2,22)

35,12 (2,20)

A>K

21-22

36,64 (2,53)

36,90 (2,39)

38,11 (2,17)

36,06 (2,83)

35,40 (4,32)

A>K

23-24

36,83 (2,34)

37,79 (2,72)

37,88 (2,24)

37,41 (2,63)

34,91 (2,34)

E,A>K

25-26

38,89 (2,38)

35,10 (2,02)

37,22 (2,44)

37,13 (2,70)

36,75 (2,54)

L>E


39

A bal kamra relatív belso átméroje (LVIDd/BSA1/2 ) nem követte az abszolút méreteknél tapasztaltakat, a különbségek szinte eltuntek. Szignifikáns eltérés csak az állóképességi sportolók és a nem edzettek között volt, a 17-18 évesek kivételével, valamennyi korcsoportban. Említést érdemel, hogy a 23-24 éves erosportolók relatív bal kamra átméroje majdnem ugyanakkora, mint az állóképességieké, azonban a 25-26 éveseknél ismét kisebb. A sportágak korosztályai között sehol nem volt jelentos eltérés, jól mutatva azt, hogy a 15-16 éves korra kialakult értékek igen hasonlóak, mint a felnott korban tapastaltak. A balkamra testméretre vonatkoztatott belso átmérot a 12. táblázat tartalmazza. A testmérethez viszonyítás a bal kamra izomtömegénél (LVMM/BSA3/2 ) itt sem adott az abszolúthoz hasonló képet. A sportolók között jelentos különbségek nem voltak, a nem edzettek mindenütt jelentosen elmaradtak sportoló kortársaiktól. A 17-18 éves korosztályban csak a labdajátékosoknak és az állóképességi sportolóknak volt nagyobb a testméretre vonatkoztatott izomtömegük a nem edzetteknél. Az abszolút értékekhez képest a vízilabdázók relatív értékei mutatták a legnagyobb eltérést. Életkor szerint a labdajátékosoknál az értékek a kor elorehaladásával egyre nagyobbak voltak, a különbség a legfiatalabb és a legidosebb korosztály között szignifikáns volt.

A

balkamra testméretre vonatkoztatott izomtömeget a 13. táblázat tartalmazza.

LVMM/BSA3/2 (g/m3 )

13. táblázat A bal kamra testméretre vonatkoztatott izomtömege [átlag (s.d.)] KOR

LJAT (L)

ERO (E)

ÁLLÓ (Á)

VIZI (V)

NE (K)

p<0,05

15-16

80,47 (16,64)6

94,91 (18,47)

86,19 (10,69)

87,28 (13,12)

62,43 (14,63)

SP>K

17-18

94,62 (25,67)

87,87 (16,75)

100,33 (22,30)

87,06 (17,02)

69,37 (9,41)

L,A>K

19-20

88,27 (11,61)

84,84 (11,66)

92,92 (13,03)

94,45 (16,48)

70,64 (11,98)

SP>K

21-22

91,02 (13,45)

88,84 (17,25)

94,95 (17,73)

91,89 (18,53)

70,23 (15,33)

SP>K

23-24

85,70 (15,45)

91,04 (20,88)

97,15 (12,21)

99,55 (19,98)

67,94 (8,19)

SP>K

25-26

98,39 (13,90)

87,21 (14,28)

98,89 (19,96)

98,60 (23,24)

77,45 (8,52)

A>K


40

5.3. A bal kamra funkcionális és regulációs mutatói A szív szisztolés funkcióját jellemzo rövidülési frakciónál (FS) a legtöbb esetben a statisztikai elemzés nem mutatott különbségeket. Szignifikáns eltérés volt a 17-18 éves korosztályban, ahol az erosportolók alacsony rövidülési frakciójuk miatt lényegesen elmaradnak a labdajátékosoktól és a vízilabdázóktól. Érdemes még megemlíteni a 23-24 éves korosztályban a labdajátékosok magas értékeit, tolük szignifikánsan a csoportok közül a legalacsonyabb rövidülési frakcióval rendelkezo állóképességi sportolók különböztek. A sportági korcsoport között nem találtam szignifikáns különbséget, a magasabb és alacsonyabb értékek szabálytalanul váltották egymást. A rövidülési frakció értékeit a 14. táblázat tartalmazza.

FS (%)

14. táblázat A rövidülési frakció [átlag (s.d.)] KOR

LJAT (L)

ERO (E)

ÁLLÓ (Á)

VIZI (V)

NE (K)

p<0,05

15-16

37,10 (3,67)

34,59 (3,26)

35,33 (3,82)

36,78 (6,47)

35,77 (3,42)

-

17-18

36,60 (4,87)

31,24 (5,27)

34,46 (3,65)

36,37 (4,76)

35,26 (4,34)

L,V>E

19-20

35,25 (4,34)

32,73 (3,97)

32,55 (5,58)

34,89 (3,79)

34,01 (2,93)

-

21-22

36,16 (4,75)

34,00 (5,03)

33,97 (4,16)

35,63 (3,58)

35,00 (2,99)

-

23-24

38,24 (7,08)

33,44 (6,57)

32,92 (4,14)

35,54 (3,30)

34,90 (3,36)

L>A

25-26

36,84 (7,01)

37,54 (5,13)

34,76 (3,89)

33,82 (4,02)

35,35 (3,44)

-


A szív diasztolés funkciójára utaló E/A hányados, a transzmitrális áramlás korai és késoi sebességének aránya, szintén nem mutatott különbségeket a sportági csoportok között. Az E/A arány értékeit a 15. táblázat tartalmazza.

A jól ismert edzettségi bradycardia 15-16 éves korban a vízilabdázóknál, az állóképességi sportolóknál és a labdajátékosoknál volt a legjellemzobb, tolük szignifikánsan elmaradtak a nem edzettek és az erosportolók. Ebben a korosztályban az erosportolók a nem edzetteknél is szaporább szívfrekvenciát mutattak. 17-18 éves

41

korban a csoportok közti különbségek mérsékeltebbek voltak, csak a vízilabdázóknak volt szignifikánsan alacsonyabb nyugalmi pulzusszámuk az erosportolóknál és a nem edzetteknél. Az erosportolóknak az idosebb korosztályokban is magasabb értékeik voltak, mint a nem edzetteknek. Az idosebb korosztályokban a korábbi tendencia megmaradt, azaz az erosportolók és a nem edzettek szignifikánsan elmaradtak az állóképességi sportolók, a labdajátékosok és a vízilabda játékosok értékeitol. Az erosportolóknál a 19-22 korban láthatóak a bradycardia jelei, de ez a 23. év után módosulni látszik és a nyugalmi pulzusszám ismét magasabb értéket mutatott.

A

pulzusszám az életkor elorehaladásával a labdajátékosoknál egyre alacsonyabb, így 2526 évesen a labdajátékosok már szignifikánsan alacsonyabb nyugalmi szívfrekvenciát mutattak, mint a 15-16 éves társaik. A nyugalmi pulzusszám értékeit a 16. táblázat tartalmazza.

E/A

15. táblázat A transzmitrális áramlás korai és késoi csúcssebességének aránya (E/A) [átlag (s.d.)] KOR

LJAT (L)

ERO (E)

ÁLLÓ (Á)

VIZI (V)

NE (K)

15-16

2,27 (0,59)

2,17 (0,42)

2,14 (0,52)

2,21 (0,63)

1,76 (0,42)

17-18

2,03 (0,34)

2,31 (0,41)

2,29 (0,72)

2,15 (0,51)

1,84 (0,37)

19-20

1,97 (0,33)

1,88 (0,33)

2,23 (0,66)

2,10 (0,45)

1,99 (0,36)

21-22

1,94 (0,37)

1,97 (0,38)

2,23 (0,59)

2,16 (0,49)

1,87 (0,41)

23-24

2,08 (0,30)

1,75 (0,49)

1,86 (0,36)

1,99 (0,59)

1,77 (0,39)

25-26

1,99 (0,45)

1,73 (0,52)

2,06 (0,63)

2,19 (0,30)

1,67 (0,44)

p<0,05 -


A nyugalmi pulzustérfogat (SV) többnyire a vízilabda játékosoknál volt a legmagasabb. Hozzájuk képest szignifikánsan kisebb volt a fiatal nem edzetteké és az erosportolóké (<20 év), majd az idosebbeknél (>20 év) már csak a nem edzetteké. A különbségek a 21-22 éves korban megváltoztak, az állóképességi sportolók magasabb értékeket mutattak a többi versenyzotársaiknál, a nem edzettekhez viszonyítottan az eltérés

42

szignifikáns volt. Az életkor függvényében a labdajátékosoknál tapasztaltam egyre magasabb értékeket, szignifikáns különbség a 15-20 és 25-26 évesek között volt. A nyugalmi pulzustérfogat értékeit a 17. táblázat tartalmazza.

HR (ütés/perc)

16. táblázat A nyugalmi pulzusszám [átlag (s.d.)] KOR

LJAT (L)

ERO (E)

ÁLLÓ (Á)

VIZI (V)

NE (K)

p<0,05

15-16

63,58 (9,93)6

80,48 (14,54)4

60,48 (10,01)

59,60 (8,93)5

75,22 (12,70)

V,L,A<E,K

17-18

61,24 (11,46)

71,11 (10,11)

61,97 (7,57)

56,70 (8,56)

67,85 (8,69)

V<E,K

19-20

61,08 (11,57)

66,04 (11,42)

59,64 (8,03)

59,04 (9,08)5

73,48 (16,61)

L,A,V
21-22

59,64 (11,39)

62,04 (11,93)

59,89 (10,34)

60,95 (10,57)5

79,40 (13,37)

SP
23-24

55,29 (7,02)

66,71 (6,66)

59,14 (12,28)

49,79 (6,71)

77,09 (11,24)

L,V<E L,V,A
25-26

53,33 (8,87)

69,84 (13,85)

55,85 (9,37)

54,51 (6,89)

64,75 (11,47)

A,L,V<E


SV (ml)

17. táblázat A nyugalmi pulzustérfogat [átlag (s.d.)] KOR

LJAT (L)

ERO (E)

ÁLLÓ (Á)

VIZI (V)

NE (K)

p<0,05

15-16

101,42 (19,72)6

90,26 (35,73)

102,65 (15,60)

108,88 (19,26)

72,90 (18,63)

L,A,V>K

17-18

99,51 (19,36)6

81,25 (28,05)

99,46 (22,30)

110,59 (30,59)

83,45 (23,59)

V>E,K

19-20

98,51 (19,81)6

86,14 (20,66)

96,47 (27,51)

110,43 (22,37)

78,71 (14,72)

V>E,K

21-22

104,17 (18,05)

101,37 (37,64)

109,67 (19,97

108,30 (23,35

86,59 (25,68)

A>K

23-24

110,51 (22,49)

112,85 (47,06)

103,09 (20,17)

125,98 (33,44)

84,38 (18,95)

V>K

25-26

121,28 (20,32)

98,79 (27,40)

106,57 (19,75)

119,76 (26,83)

101,00 (23,61)

-


A vízilabdázóknak a nagy abszolút pulzustérfogatból vélheto elonye a relativizálással (SV/BSA3/2 ) teljesen eltunt, tehát az csak nagyobb testméreteikkel volt arányos, egyik

43

korcsoportnál sem tapasztaltam szignifikáns elérést. Ebben a paraméterben csak a 15-16 éves állóképességi sportolók és a 17-18, valamint a 25-26 éves labdajátékosok mutattak jelentosen magasabb értékeket a nem edzetteknél, utóbbiak pedig az erosportolóknál. A korcsoport szerinti összehasonlításnál számottevo különbség a fiatalabb és az idosebb személyek között nem volt. A testméretre vonatkoztatott pulzustérfogat értékeit a 18. táblázat tartalmazza.

SV/BSA3/2 (ml/m3 )

18. táblázat A testméretre vonatkoztatott nyugalmi pulzustérfogat [átlag (s.d.)] KOR

LJAT (L)

ERO (E)

ÁLLÓ (Á)

VIZI (V)

NE (K)

p<0,05

15-16

37,85 (9,41)

37,45 (7,54)

41,59 (7,03)

36,21 (5,66)

31,12 (8,56)

A>K

17-18

41,27 (12,40)

31,82 (7,49)

39,01 (7,37)

36,86 (8,90)

30,88 (6,05)

L>K

19-20

35,54 (7,66)

32,59 (5,82)

36,24 (8,89)

35,27 (6,38)

31,11 (5,60)

21-22

36,65 (7,88)

36,07 (7,96)

39,40 (6,02)

34,81 (7,91)

33,47 (9,80)

23-24

38,13 (7,13)

38,76 (11,94)

38,22 (7,88)

38,79 (9,03)

31,17 (6,64)

25-26

43,80 (8,03)

32,75 (5,85)

37,48 (7,69)

36,70 (8,27)

36,54 (7,54)

L<E


A nyugalmi perctérfogat (CO) (30. táblázat, melléklet) csak a testméretek függvényében vizsgálva (CO/BSA3/2 ) mutatott szignifikáns különbségeket a csoportok között. A 15-16 éveses erosportolók meglepoen magas értékei szignifikánsan különböztek az azonos korú vízilabdázókétól. A többi csoporthoz viszonyítva utóbbiaknál találhatók a legalacsonyabb értékek Ebben a korban jellemzo volt a nem edzettek viszonylag alacsony értékeik. Hasonló különbségek voltak a 21-22 éves korcsoportban is, ahol a vízilabdázók szignifikánsan különböztek a nem edzettektol. Az erosportolóknál az elso és a második korcsoport között jelentos különbség volt, a 17-18 éves erosportolók kisebb relatív perctérfogatot mutattak, ez a következo korosztályoknál azonban nem mutatott további eltéréseket. Összességében látható volt, hogy sem a csoportok között, sem a fiatalabb és idosebb csoportok között nem voltak értékelheto különbségek. A testméretre vonatkoztatott perctérfo gat értékeit a 19. táblázat tartalmazza.

44

CO/BSA3/2 (l/perc×m-3 )

19. táblázat A testméretre vonatkoztatott nyugalmi perctérfogat (átlag±s.d.) KOR

LJAT (L)

ERO (E)

ÁLLÓ (Á)

VIZI (V)

NE (K)

p<0.05

15-16

2,39 (0,62)

3,07 (0,99)

2,54 (0,78)

2,17 (0,51)

2,32 (0,67)

E>V

17-18

2,60 (1,38)

2,22 (0,41)

2,40 (0,49)

2,07 (0,52)

2,10 (0,53)

-

19-20

2,17 (0,59)

2,14 (0,53)

2,16 (0,61)

2,10 (0,54)

2,29 (0,73)

-

21-22

2,16 (0,56)

2,22 (0,60)

2,34 (0,49)

2,10 (0,55)

2,66 (0,85)

V
23-24

2,11 (0,50)

2,58 (0,82)

2,24 (0,53)

1,93 (0,51)

2,37 (0,45)

-

25-26

2,32 (0,48)

2,30 (0,63)

2,05 (0,30)

2,01 (0,58)

2,32 (0,41)

-


5.4. Az úszóteszt és az echokardiográfiás mutatók közötti összefüggés. Az úszóteszt eredményei Az úszóteszt eredményeit a 20. táblázat tartalmazza.

20. táblázat Az úszóteszt eredményei a megvizsgált vízilabda játékosoknál. tmax tatl p4 (ütés) (sec) (sec)

Vízilabda játékosok (n = 53)

delta (ütés)

átlag

17,61

19,96

507,50

11,70

s.d.

1,99

2,59

54,79

5,31

minimum

14,82

16,86

416,00

0,00

maximum

24,30

26,21

616,00

25,00

tmax: a 30 méteres maximális sebességu úszás sprintideje, tátl: a hatszor 30 méteres úszás átlag ideje, p4 : a négyperces megnyugvási ido összpulzusszáma, delta: a megnyugvási ido elso és második félperce közötti pulzusszám különbség.

A 30 méteres maximális sebességu gyorsúszásnak sprintideje (tmax) 17,61±1,99 másodperc volt. A legrövidebb idot egy 21 éves játékoson mértük (14,82 mp). Megoszlásuk szerint a legnagyobb gyakoriságot a 16-17 másodperces idotartomány mutatta, ezt követte a 17-18, majd a 15-16 másodperces tartomány. Az értékek

45

megoszlásából látható, hogy a játékosok többsége az átlagnál jobb idoeredményt úszott, valamint a 15-18 másodperces idotartomány az értékek kb. 70%-át teszi ki. Az értékek eltolódását jobbra a fiatal játékosok okozzák, 20 másodperc fölötti idoeredményt kizárólag a 15 év alatti játékosok úsztak. 16 másodperc alatti eredmény tíz esetben volt (18,8%), ebbol kilenc játékos a válogatott keret tagja, egyszeri vagy kétszeri olimpiai bajnok. Az értékek százalékos megoszlása a 2. ábrán látható.

26% 23%

megoszlás (%)

19% 15% 11% 8% 4% 0% 15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

t atl (sec)

2. ábra. A harminc méteres úszás sprintidejének megoszlása. A hatszor harminc méteres intervall úszás átlagideje (tatl) 19,96±2,59 másodperc volt. A legjobb átlagidot egy 22 éves játékoson mértük (16,86 mp.). Az értékek megoszlása szerint legtöbbször a 19-20 másodperces idotartomány fordult elo, ezt követte a 17-18, majd a 18-19 másodperces idotartomány, azaz a sprintidohöz hasonlóan itt is a játékosok többsége (67%) az átlagértéken belül volt. Az értékek megoszlásából, látható volt, hogy itt valamivel nagyobb volt az értékek szóródása, mint a sprintidonél. Ez utalhat a gyorsasági állóképesség ingadozó jellegére. Jóllehet a gyorsasság egy merevebb mutató, mely adott szint fölött már nem változik jelentosen, számszeru értékekben kisebb ingadozásokat mutat. 22 másodperc fölötti érték csak a fiatal (<15 év) játékosoknak volt. 17,5 másodperc alatt hét játékos úszott (13,2%), valamennyien egyszeri vagy kétszeri olimpiai bajnokok. A hét játékos közül hat játékosnak 16 másodpercen belüli sprintideje volt, azaz ezen játékosoknál mind a maximális

46

gyorsaság, mind a gyorsasági állóképesség kiemelkedoen magas volt. Az értékek megoszlása százalékos arányban a 3. ábrán látható. 26% 23%

megoszlás (%)

19% 15% 11% 8% 4% 0% 15

16

17

18

19

20

21

22

23

24

25

26

27

28

t atl (sec)

3. ábra. A hatszor harminc méteres úszás átlagidejének megoszlása. A négyperces megnyugvási ido összpulzusszám (p4 ) az alap állóképességre utal. Minél kisebb ezen érték, annál jobb az alap állóképesség, a játékosok az ugyanolyan intenzitású és terjedelmu terhelést jobban el tudják elviselni. A terhelés után pulzusszámuk nagyobb mértékben csökken, tehát a négy perc után az összpulzusszámuk kisebb lesz. A p4 átlag értéke 507,79±54,79 ütés volt. Az értékek 416 és 616 ütés között mozogtak. A legalacsonyabb érték meglepoen egy 16 éves játékosnak volt, akinek a sprint- és az átlagideje az átlag körül volt (17,2 illetve 19,15 mp), azaz az úszópróbákon nem mutatott kiemelkedo eredményeket. Itt elképzelheto, hogy a nevezett játékos az úszópróbákon nem érte el az egyéni maximális terhelés szintjét, következésképpen a pulzusszáma sem érte el a maximális értéket. A leggyakoribb a 480-500 közötti értéktartomány volt. 460 alatti értéket tíz játékosnál mértünk (18,8%), közülük hat játékos a sidney- i, valamint az athéni olimpiai bajnokcsapat tagja. Utóbbiak közül három játékosnak mind a sprint-, mind az átlagideje kiemelkedo eredményeket mutatott. Tehát itt a jobb aktuális kondicionális állapot az úszópróbák és a pulzusszám szabályozásában is megjelent, mindhárom mutatóban (tmax, tatl, p4 ) az értékek felsotartományában voltak. A fenti említett három játékos az úszóteszt alapján kiemelkednek a mezonybol, jóllehet ezt válogatottságuk és sportolói sikereik is igazolják. szilárdan megmutatkozott, kiemelkedo eredményeket értek el. Ezek alapján

47

talán nem is véletlen, hogy kétszeri olimpiai bajnokok. Az összpulzusszám megoszlását a 4. ábrán mutatja.

19% 17% 15%

megoszlás (%)

13% 11% 9% 8% 6% 4% 2% 0% 380

420 400

460 440

500 480

540 520

580 560

620 600

640

p4 (pulzusszám)

4. ábra. A négyperces megnyugvási ido összpulzusszámának megoszlása. 23%

megoszlás (%)

19%

15%

11%

8%

4%

0% -4

0

4

8

12

16

20

24

28

delta

5. ábra. A gyors megnyugvás értékeinek megoszlása. A megnyugvás elso és második fél perce közötti pulzusszám különbség (delta) szintén az állóképességre utal. A Delta a megnyugvás meredekségére utal. Minél nagyobb ezen érték, annál gyorsabb a regeneráció, azaz a játékosok viszonylag rövid idon belül újraterhelhetok. Ebbol értheto, hogy ezen képesség a játék teljesítmény szempontjából meghatározó lehet. Itt az átlag érték 11,70±5,31 ütés volt. A legalacsonyabb érték egy

48

13 éves játékoson mértük (0 ütés), ezen játékosnak a szívfrekvenciája a megnyugvási ido második fél percében egyáltalán nem csökkent. Ez feltehetoen az életkori sajátosságoknak, valamint a viszonylag alacsony edzéskornak tudható be. Ebben a korban az alap képességek alakulása és a jobb regulációt eredményezo adaptációs folyamatok megindítása sokkal labilisabb képet mutat, mint felnott korban. Megoszlásuk szerint a legtöbbször eloforduló értéktartomány a 8-10 közötti tartomány volt. Delta nagyobb 17-nél tizenegy játékosnál volt (20,7%), közülük hét olimpiai bajnok, melyek közül három azon játékosok, akik az elozo három mutatóban is kiemelkedo eredményeket értek el. A Delta értékeinek megoszlását az 5. ábra mutatja.

Az úszóteszt és az echokardiográfiás mutatók összefüggései Az úszóteszt eredményeit az echókardiográfiás mutatókhoz lineáris korrelációval, valamint kanonikus korrelációval viszonyítottam annak megállapítására, hogy létezik-e kapcsolat a két vizsgálat mutatói között. A lineáris korreláció eredményeit a mellékletben a 31. táblázat foglalja össze. A megvizsgált abszolút morfológiai paraméterek (bal kamra falvastagsága, belso átméroje és szívizomtömege) szignifikáns lineáris korrelációt mutatott valamennyi úszóteszt mutatóval. Ezen paraméterek nagyobb értékei kisebb sprint- és átlagidovel illetve összpulzusszámmal, valamint nagyobb mértéku gyors megnyugvással jártak együtt. Mindhárom morfológiai paraméter abszolút értéke erosebben korrelált az úszópróbákkal, mint a pulzusszám mérésébol kapott mutatókkal.

A testméretre vonatkoztatott értékeknél a korrelációk gyengültek, a falvastagságnál és az izomtömegnél szignifikánsak maradtak, de a belso átméronél az összefüggések statisztikailag nem voltak szignifikánsak. A relatív falvastagság kis mértékben szorosabb korrelációt mutatott a relatív izomtömeghez képest. A 6. ábrán a relatív bal kamra falvastagságának korrelációja látható a sprintidovel, illetve az átlagidovel.

A funkcionális paraméterek közül sem a rövidülési frakció, sem pedig az E/A hányados nem mutatott szignifikáns korrelációt az úszóteszt egyik mutatójával sem. A regulációs paraméterek közül az abszolút nyugalmi pulzustérfogat, a megvizsgált morfológiai mutatók abszolút értékeihez hasonlóan valamennyi úszóteszt mutatóval szignifikánsan

49

korrelált. Az összefüggések szorossága a két úszópróba között, valamint a két pulzusszámra vonatkozó mutató között azonos volt. Relatív értékekben azonban a korrelációk eltuntek.

20

r = -0,53, p< 0,0001, y = 23,51 - 0,50×x

19

LVWTd/BSA1/2 (mm/m)

18 17 16 15 14 13 12 11 10 14

16

18

20

22

24

26

t max (sec)

6. ábra. A harminc méteres úszás sprintideje (tmax) és a bal kamra relatív falvastagsága (LVWTd/BSA1/2 ) közötti lineáris összefüggés. 20

r = -0,56, p< 0,0001, y = 22,68 - 0,40×x

19

LVWTd/BSA1/2 (mm/m)

18 17 16 15 14 13 12 11 16

18

20

22

24

26

28

t atl (sec)

7. ábra. A harminc méteres úszás átlagideje (tatl) és a relatív falvastagság (LVWTd/BSA1/2 ) közötti lineáris összefüggés. A kanonikus korreláció két változóhalmaz összefüggésének korrelációs koefficiense. Közülük az egyik változóhalmaz a függo változókat, míg a másik a független változókat

50

képviseli. Az elso változóhalmaz az úszóteszt négy mutatóját tartalmazza, a másik változóhalmaz pedig a bal kamra relatív falvastagságát, belso átmérojét és szívizomtömegét, valamint a relatív nyugalmi pulzustérfogatot. A két változóhalmaz között több összefüggés is lehetséges, de tekintettel arra, hogy általában az elso kanonikus korreláció az, amely az összefüggés rendszer legnagyobb részét foglalja magában, a statisztikai elemzés csak utóbbi eredményeire vonatkozik. A kanonikus korreláció (Rc) szignifikáns összefüggést mutatott a két változóhalmaz között (21. táblázat), mely jól mutatja, hogy az úszóteszt és a megvizsgált echokardiográfiás mutatók között kimutatható kapcsolat van. 21. táblázat A kanonikus korreláció összesített eredményei Canonical R: ,72 Chi2(16)=40,85 p=,00059

N=53

Bal oldali változóhalmaz

Jobb oldali változóhalmaz

No. of variables

4

4

Variable extracted

100,000%

100,000%

Total redundancy

31,2649%

23,4154%

Variables:

1

tmax

LVWTd/BSA 1/2

2

tatl

LVIDd/BSA 1/2

3

p4

LVMM/BSA 3/2

4

delta

SV/BSA 3/2

tmax: a 30 méteres maximális sebességu úszás sprintideje, ttl : a hatszor 30 méteres úszás átlag ideje, p4 : a négyperces megnyugvási ido összpulzusszáma, dlta: a megnyugvási ido elso és második félperce közötti pulzusszám különbség, LVWTd/BSA 1/2 : a bal kamra relatív falvastagsága diasztoléban, LVIDd/BSA 1/2 : a bal kamra relatív belso átméroje diasztoléban, LVMM/BSA 3/2 : a bal kamra relatív szívizomtömege, SV/BSA 3/2 : a relatív nyugalmi pulzustérfogat.

A redundancia (R d) az elorejelzés mértékét mutatja, vagyis az eredeti függo változóhalmaz varianciájának az a százaléka, melyet a független kanonikus változó magyaráz. Ez a baloldali változóhalmaz esetén 31,26% volt, ezen változók varianciája 31,26%-a magyarázható meg a másik változóhalmaz ismeretébol. A 31,26% nem tekintheto jelentos százaléknak, messze nem éri el az általánosan elfogadott 50%-ot.

51

A faktor struktúrák elemzése a két változóhalmaz, azaz a baloldali, illetve a jobboldali változóhalmaz szerint végezheto el. Az úszóteszt faktorstruktúrájából (22. táblázat) látható, hogy az elso kanonikus korreláció (melyet a statisztikai elemzés gyöknek (root) nevez el) a delta kivételével valamennyi többi mutatóval eros összefüggést mutatott. A gyökök rejtett változókat tartalmaznak, tehát értelmezésük nem olyan egyértelmu. A gyökök interpretálása a kutatók között is eltérhet. A gyökök mögötti rejtett változóknak eltéro súlyuk van. A változók súlyát a gyökök alakulásában a kanonikus súlyok fejezik ki.

A

két

változóhalmaz

közti

összefüggésrendszerben

a

pulzusszám

gyors

megnyugvásának van a legkisebb súlya. A delta alacsony korrelációja a többi korrelációs koefficienshez képest, azt a megállapítást engedi meg, miszerint a gyors megnyugvás határozható meg a legkevésbé a többi változó ismeretébol. 22. táblázat A baloldali változóhalmaz faktorstruktúrája Root 1

Root 2

Root 3

Root 4

tmax

0,77

0,49

-0,01

0,40

tatl

0,81

0,52

0,19

0,16

p4

0,84

-0,49

-0,02

0,21

delta

-0,54

-0,18

0,63

0,51

tmax: a 30 méteres maximális sebességu úszás sprintideje, ttl : a hatszor 30 méteres úszás átlag ideje, p4 : a négyperces megnyugvási ido összpulzusszáma, delta: a megnyugvási ido elso és második félperce közötti pulzusszám különbség.

A megvizsgált echokardiográfiás paraméterek faktorstruktúrája (23. táblázat) azt mutatja, hogy az elso gyök, tehát a legerosebb kanonikus korreláció, a bal kamra relatív falvastagságában és relatív szívizomtömegében jelent meg leginkább. Ez feltételezi egyrészt a falvastagság és a szívizomtömeg egymáshoz való kapcsolódását (mely logikusan következtetheto a LVMM kiszámításának képletébol), másrészt pedig rávilágít arra, hogy az elso gyököt képezo rejtett változók a fenti két változóval magyarázhatók meg a legjobban, feltehetoen tehát a másik (baloldali) változóhalmaz mutatóiban is ezen két változónak jut a legnagyobb szerep, ezen belül a bal kamra relatív falvastagságának.

52

23. táblázat A jobboldali változóhalmaz faktorstruktúrája Root 1

Root 2

Root 3

Root 4

LVWTd/BSA1/2

-0,98

0,05

0,15

0,03

LVIDd/BSA1/2

-0,03

0,19

0,83

0,51

LVMM/BSA3/2

-0,78

0,05

0,54

0,27

SV/BSA3/2

-0,05

0,18

0,95

0,20

LVWTd/BSA 1/2 : a bal kamra relatív falvastagsága diasztoléban, LVIDd/BSA 1/2 : a bal kamra relatív belso átméroje diasztoléban, LVMM/BSA 3/2 : a bal kamra relatív szívizomtömege, SV/BSA 3/2 : a relatív nyugalmi pulzustérfogat.

A chi négyzet próba (24. táblázat) azt mutatja, hogy csak az elso kanonikus korreláció szignifikáns a többi (2.- 4. gyökök) már nem. A kivont gyökök külön kapcsolatrendsze rt képeznek a két változóhalmaz változóival, természetesnek tunik, hogy a kivont gyökök kanonikus korrelációja egyre kisebb a kivont gyökök számának a növekedésével. 24. táblázat A Chi négyzet próbák a gyökök folyamatos kivonásával. Roots removed

Canonical R

Canonical R2

Chi 2

df

p

Lamda Prime

0

0,72

0,51

40,8

16

0,00

0,42

1

0,26

0,06

6,02

9

0,73

0,88

2

0,23

0,05

2,61

4

0,62

0,94

3

0,02

0,00

0,02

1

0,86

0,99

A kanonikus korreláció további eredményeit a mellékletben a 32.-33. táblázatok valamint a 10.-12. ábrák mutatják.

53

6.

MEGBESZÉLÉS

A jelen vizsgálatban különféle sportokat muvelo, 15 – 26 éves sportolók, illetve nem sportolók echokardiográfiás adatait elemeztem. A játék jellege és közege és a tanulmányozni kívánt kérdések miatt a sportági csoportok mellett önálló csoportként szerepeltettem

a

vízilabda

játékosokat,

echokardiográfiás

eredményeiket

összehasonlítottam a többi sportoló csoport eredményeivel. Ezenkívül a vízilabdázók echokardiográfiás

paramétereit

viszonyítottam

a

magyar

vízilabda

játékosok

ellenorzésében alkalmazott úszóteszt eredményeivel. A vizsgálat fo célja annak megállapítása volt, hogy a 15-26 éves kortartományban a különbözo jellegu rendszeres edzésnek

milyen

hatása

van

a

szív

morfológiájára,

valamint

funkciójára,

megfigyelhetok-e az excentrikus, illetve a koncentrikus hipertrófia jelei, valamint kimutathatók-e összefüggés a vízilabdázók echokardiográfiás úszóteszt eredményei között.

A sportolói hipertrófia vizsgálataiban az értékelést két szempont szerint tudjuk elvégezni. Egyrészt a sportolók eredményeit az átlag populációéhoz hasonlítjuk. Ez esetben a hipertrófia mértékét a statisztikailag kimutatható eltérések függvényében állapítjuk meg. Ennek azonban az a hátránya, hogy a sportolók eredményeinek értékelése változhat a nem edzettek eredményeinek ingadozásának függvényében, azaz a hipertrófia mértékét kissé szubjektíven állapítjuk meg. A másik lehetoség a sportolók eredményeinek értékelése irodalmi referencia adatok alapján. (116, 127, 152, 163). Ebben az esetben a hipertrófia mértékét az alsó és felso értékhatárnak megfelelo értékek alapján állapítjuk meg.

A hipertrófia fajtájának meghatározásában a leggyakrabban használt mutató a falvastagság/átméro aránya, más néven muszkuláris kvóciens. Az utóbbi értékelésében segítségét nyújthat Verdecchia és munkatársai (167), valamint Krumholz és munkatársai (80) munkái, melyek szerint a falvastagság/átméro aránya az excentrikus hipertrófiánál kisebb 30%-nál, míg a koncentrikus hipertrófiánál ezen arány nagyobb 45%- nál. Tomiyana és munkatársai (1996) a szívizomtömeg és a relatív falvastagság

54

(2×LVPWTd/LVIDd) együttes figyelembevételével különítették el a hipertrófia alaptípusait.

6.1.

A balkamra morfológiai mutatói.

6.1.1.

A bal kamra falvastagsága

A balkamra morfológiai adatai már a 15-16 éves korosztályban egyértelmu hipertrófiát mutattak. Valamennyi sportolónál a hipertrófia jól látható volt, ennek egyik indikátora a vastagabb balkamrai izomfal volt, a nem sportolók lényegesen elmaradtak sportoló kortársaiktól. A sportolók átlagát figyelembe véve a különbség 18,28% volt (13,91±1,17 mm/m ill. 11,76±1,19 mm/m). Az edzés hipertrofizáló hatása a legjobban a 15-16 éves erosportolóknál és a vízilabdázóknál volt megfigyelheto.

Mivel a referencia értékek az irodalomban a bal kamra hátsófal vastagságáról (LVPWTd) adnak információt, így a statisztikai analízis során az utóbbi mutatóban a csoportok közötti különbségeket külön értékeltem (27. tábláza t, melléklet). E szerint a 15-16 éves korban a LVPWTd értékei egyik esetben sem haladták meg a 14 mm felso határt, mely megegyezik Sharma és munkatársai (152) eredményeivel. Ez utóbbi közleményben a szerzok a 11 mm-es hátsófal vastagságot sportolók között fiziológiásnak tekintik, a 14 mm-et meghaladó értékek pedig sportolóknál is ritkán fordulnak elo, ez esetben felmerülhet a patológiás hipertrófia gyanúja. A jelen vizsgálatban a sportolók közül csak 5 sportolónak (7%) volt a hátsófal nagyobb 11 mmnél (három vízilabdázó és két súlyemelo) és csak egy sportolónak nagyobb 13 mm- nél (egy súlyemelo), azaz ezen eredmények igazolják Sharma és munkatársai ajánlásait. Mindkét szempont alapján (a nem edzettekhez képest, illetve a referencia értékek alapján) jól látszik, hogy az abszolút és a testméretre vonatkoztatott falvastagságban az erosportolók és a vízilabdázók járnak az élen. Ez az alábbi okokra vezetheto vissza: 1.

Az egyik ok lehet az izometriás edzésterhelés viszonylag nagy aránya az edzésterhelésben. Ennél a két sportoló csoportnál megfigyelheto az izometriás terhelésre jellemzo magasabb nyugalmi szisztolés és diasztolés vérnyomás. Korábbi megfigyelések szerint (95) a vérnyomás mértéke a fal vastagodásában meghatározó lehet. Az erosportolóknál ezt alátámasztani látszik a szignifikáns

55

összefüggés a szisztolés vérnyomás és a relatív falvastagság között (erosportolók: LVWTd/BSA1/2 ill. SBP: r=0,76, p<0,05). Ugyanez a vízilabdázóknál foleg a diasztolés

vérnyomással

mutatott

szignifikáns

korrelációt

(vízilabdázók:

LVWTd/BSA1/2 ill. DBP: r=0,49, p<0,05). 2.

Ebben a korosztályban az erosportolóknál, majd a vízilabdázóknál a legmagasabb a heti edzés összóraszáma és az edzéskor. Tehát valószínu, hogy a hosszabb távú és nagyobb edzésmennyiség következtében jöhetett lé tre a vastagabb szívizomfal.

Irodalmi adatokkal összevetve Iglesias Cubero és munkatársai (75) 16 éveseken nagyobb testméretre vonatkoztatott falvastagságot mértek kerékpárosoknál (16,9 mm), valamint kenuzóknál (15,6 mm), illetve kisebbet a labdarúgóknál (14,17 mm). A különbségek élesebbek a heti edzés-óraszám figyelembevételével, ugyanis vizsgált erosportolóink több órát edzettek egy héten, mint Iglesias Cubero kerékpárosai és kenuzói (20,2±5,4 ill. 18±4 illetve 15±6 óra/hét). Utóbbi megfigyelés igazolni látszik Maron (93) megállapítását, miszerint adott sportolási szint fölött a többlet edzésmunka nem eredményez szükségszeruen további változásokat a szív morfológiájában.

Sharma és munkatársai (152) 18,7 mm abszolút falvastagságot mértek különbözo sportolóknál. Ezen érték megfelel a labdajátékosok és az állóképességi sportolók értékeinek, valamint alacsonyabb az erosportolók és a vízilabdázók értékeinél. Sharma sportolói sportolási szokásaikat tekintve széles határok között helyezkednek el, egészen a heti 5 órától a 27 óráig. Azonban az ilyen jellegu összevonásnál a különbözo sportágak különbözo minosítésu sportolói közötti különbségek nem jelentkeznek markánsan.

Dybner

és

Koltun

(32)

kisebb

abszolút

falvastagságot

mért

hosszútávfutóknál és kerékpárosoknál, a jelen vizsgálat valamennyi sportolójához viszonyítva (17,6 mm ill. lásd 7. táblázat), ugyanúgy Dickhuth és munkatársai (27) 1417 éves sportolóknál (17,4 mm), valamint Goncsarova (58) 15-16 éveseknél (15,7 mm). Csanády és munkatársai (17) kosárlabdásainál nem volt jelentos különbség az erosportolókhoz és a vízilabdázókhoz képest (21,06 mm vs. 19,76 mm, illetve 20,60 mm).

17-18 éves korban a különbségek módosultak. Általánosan megállapítható az állóképességi sportolók értékeinek eroteljes növekedése. Az állóképességi sportolók

56

késoi felzárkózásának egyik oka lehet, hogy a jelen kutatásban vizsgált 15-16 éves állóképességi sportolók közel 50%-a 3-4 éves sportolói múlttal rendelkezett, holott az összes sportoló átlaga 8,9±3,2 év volt. 17-18 éves korra, a további edzésmunka hatására az állóképességi sportolók a relatív falvastagságban megelozik valamennyi sportági csoportba tartozó sporttársaikat. Eredményeim megegyeznek Dybner és Koltun (32) által megvizsgált hosszútávfutók és kerékpárosok eredményeivel (LVWTd: 19,50 mm ill. 20,60 mm).

A

késobbi

korosztályokban

a

tartósan

végzett,

rendszeres

sporttevékenység

következtében, úgy tunik, hogy a sportolók közötti különbségek jobban kiegyenlítodtek, jelentos eltérés már nem volt. A nem edzettekhez képest a vastagabb izomfal a sportolóknál valamennyi korosztályban konzekvensen megjelent. 19 év fölött csak a sportolók és a nem edzettek között voltak lényeges eltérések, a nem edzettek átlagosan 14-16%-os lemaradást mutattak. Az irodalmi referencia értékek szerint, a bal kamra hátsó falvastagság a sportolóknál csak a 2,7%-ánál (8/294) volt nagyobb 13 mm- nél és a 0,68%-ánál (2/294) volt nagyobb 14 mm- nél. A 10 sportoló közül hét vízilabdázó, két testépíto és egy súlyemelo volt. Egyik sportoló sem haladta meg a 16 mm-es felso határt, azaz a patológiás hipertrófia jelei e tekintetben nem látszanak. A fentiek alapján úgy tunik, hogy az eltéro edzésterhelés a falvastagság tekintetében egységes alkalmazkodást váltott ki a vizsgált sportolóknál. Eredményeim megfelelnek más szerzok eredményeinek (127), ahol úgyszintén a LVPWTd 13 mm-es értéket a sportolók csak közel 2%-a haladta meg, de ellentétben vannak más szerzok eredményeivel (1), ahol a megvizsgált rögbi játékosok 11%-ánál fordult elo LVPWTd nagyobb 13 mm- nél és két játékoson volt 15 mm- nél nagyobb érték. Ez utóbbi vizsgálat magas értékadatainak magyarázata egyrészt lehet az amerikai nemzeti ligában a rendkívüli magas fizikai igénybevétel, másrészt pedig az adott terület földrajzi és néprajzi sajátosságai.

Az általunk vizsgált 25-26 éves sportolók átlagával összehasonlítva, Stolt és munkatársai (158) 24-25 éves hosszútávfutóknál, tájfutóknál és sífutóknál (klasszikus állóképességi sportágak) magasabb értékeket mértek abszolút (23,2±2,1 mm ill. 21,49±2,4 mm) és testméretre vonatkoztatott balkamrai falvastagságban (16,9±1,9 mm

57

ill. 14,98±1,46 mm), míg Muir és munkatársai (107) 20-21 éves skót rögbi játékosokon hasonló falvastagságot mértek (LVWTd: 19,6 mm és LVWTd/BSA1/2 : 14,20 mm/m).

A sportoló csoportok közül jellemzo volt az, hogy az erosportolók korcsoportjainak átlagai nem tértek el jelentosen egymástól, vagyis elképzelheto, hogy 15-16 éves korban egy eroteljesebb adaptáció eredményeként, a megfeleloen hosszú távú edzésmunka révén, a fiatal erosportolók falvastagsága elérheti a felnott sportolók értékeit. Ugyanez nem mondható el a többi sportoló csoportra, ahol a csoportátlagokban életkor függésben jelentos eltérések voltak láthatók. A legnagyobb ilyen jellegu eltérés az állóképességi sportolóknál volt.

Korábbi megfigyelésekkel megegyezoen (93, 171), az interventrikuláris szeptum és a hátsó fal aránya közel mindenhol a normál tartományon belül maradt (1-1,3) (28. táblázat, melléklet). Mindössze négy sportolónál (a vizsgálat kevesebb, mint 1%-ánál) ezen érték meghaladta a korábban meghatározott felso határértéket (1,3), tehát az aszimmetrikus hipertrófia nem volt jellemzo.

6.1.2.

A bal kamra belso átméro je

A bal kamra belso átméron kevésbé lehetett látni a sportolás hatásait. 15-16 éves korban a sportolók átlaga és a nem edzettek közti különbség jóval kisebb mértéku volt, mint a falvastagságnál tapasztalt eltérés (18,8% ill. 7,5%). A legnagyobb és egyetlen szignifikáns különbség (11%) az állóképességi sportolóknál volt. Jellemzo volt, hogy életkor függésben egyik csoportnál sem vo lt eltérés a fiatalabb és idosebb csoportok között, a 15-16 éves korban kialakult értékek nem tértek egyik idosebb korosztályétól sem. Az állóképességi sportolóknál a többi sportolóhoz képest kisebb abszolút és testméretre vonatkoztatott falvastagság ellenére itt volt a legnagyobb a testméretre vonatkoztatott belso átméro. Ez utóbbi eredmény alátámasztani látszik korábbi saját vizsgálataink (126) és más szerzok eredményeit is (97, 112, 113), mely szerint az állóképességi sportolóknál a kardiális adaptáció folyamatában eloször balkamrai dilatáció alakul ki, melyet késobb követ a relatív falvastagság növekedése. Ebben a korban az általunk vizsgált állóképességi sportolók értékei megegyeznek Sharma és munkatársai (152) eredményeivel (LVIDd/BSA1/2 : 38,44 mm/m ill. 38,79 mm/m), de

58

kisebbek Iglesias Cubero és munkatársai (2000) kerékpárosokon és kenuzókon mért értékeinél (LVIDd/BSA1/2 : 38,44 mm/m vs. 40,20 mm/m illetve 39,50 mm/m). Ez utóbbiból jól látható, hogy a kerékpárosoknál és a kenuzóknál mind a falvastagság, mind a belso átméro növekedése volt tapasztalható, azaz nem csak a klasszikusan vélt állóképességi edzettségi jeleket mutatták. Jóllehet ezen vizsgálat sportolói úgy tunik, kiválóan

edzett

és

jó

kondicionális

állapotban

lévo

sportolók.

A

további

összehasonlításokban Dickhuth és munkatársai (27) kisebb belso átmérot mértek (LVIDd: 44 mm) az általunk vizsgált állóképességi sportolóknál, ami többek között az elmúlt húsz év edzésmódszertanában bekövetkezett változásoknak is a függvénye lehet.

Azon 15-16 éves erosportolóknál, ahol a bal kamra hátsó falvastagsága meghaladta a 11 mm értéket (két súlyemelo), látható volt hogy, mind az abszolút, mind a relatív belso átméro tekintetében lényegesen az erosportoló csoport átlagai fölött voltak, azaz ebben a két esetben a falvastagság és a belso átméro együttes növekedése figyelheto meg (LVIDd: 55,41 mm illetve 59,08 szemben a 49,40 mm átlaggal; LVIDd/BSA1/2 : 38,98 mm/m illetve 38,13 mm/m szemben a 37,18 mm/m átlaggal). Ez tulajdonítható egyrészt a két sportoló egyé ni sajátosságainak (egységes és nem edzésterhelés-specifikus adaptáció), másrészt pedig elképzelheto, hogy ezen két sportolónál az izometriás edzésmunka mellett, az aerob edzésmunka is jelentos arányban fordult elo.

Az idosebb korosztályokban (>17 év) a belso átméro abszolút értéke (LVIDd) 11 sportolónál (2,8%) haladta meg a korábban felso határként meghatározott (1), 60 mm értéket. A legnagyobb átmérot egy 23 éves vízilabdázónál mértük (64,31 mm). Meglepo módon a 11 sportoló közül egy klasszikus értelemben vett állóképességi sportoló sem volt (hat vízilabdázó, két súlyemelo, egy testépíto, egy kajakozó és egy labdarúgó). Ez alátámasztja a csoportátlagok összehasonlításából adódó azon megállapítását, miszerint az életkor, illetve az edzéskor elorehaladásával az edzettségi jelek nem különülnek el egyértelmuen a sportolócsoportok között.

Eredményeim jól illeszkednek az irodalmi adatok közé. Rögbi játékosokon 36,30 mm/m- t relatív belso átmérot mértek Muir és munkatársai (107), illetve 38,12 mm/m-t Abernethy és munkatársai (1). További idevágó adatot közöltek állóképességi

59

sportolókra vonatkozóan 41,17 mm/m- t Scharhag és munkatársai (147), eroemelok esetében 38,83 mm/m-t Haykowsky és munkatársai (63), 37,48 mm/m-t 17 éves, illetve 38,9 mm/m- t 25 éves kosárlabdázóknál Csanády és munkatársai (17).

A jelen vizsgálat és az irodalmi adatok alapján megállapítható, hogy a belso átméro már fiatal korban érzékenyen reagál az edzésterhelésre és viszonylag gyors, de kis mértéku, alkalmazkodással válaszol. Az idosebb korosztályokban azonban sokkal merevebb képet mutat. Ez megegyezik Ehsani (35) eredményeivel, o is azt tapasztalta, hogy a kezdeti gyors növekedés után az átméro tovább nem változott. Elképzelheto, hogy a belso átméro további növekedéséhez az addig megszokottnál erosebb edzésinger szükséges.

6.1.3. A

A muszkuláris kvóciens hipertrófia

fajtájának

megállapításához

leggyakrabban

a

balkamrai

falvastagság/átméro arányát (MQ) használják. A muszkuláris kvóciens a falvastagság és az átméro értékeinek ingadozásait követve jól mutatja, hogy 15-16 éves korban az erosportolóknál és a vízilabdázóknál volt a legnagyobb, azaz ebben a korban a hipertrófia koncentrikus irányban látszik fejlodni. Az állóképességi sportolók a belso átméronél is említett alacsony falvastagság/magas átméro arány következtében a sportolókhoz képest a legalacsonyabb MQ-val rendelkeztek, az o esetükben az excentrikus hipertrófia jelei mutatkoznak.

A késobbi korosztályokban a különbségek összemosódnak. Ez valószínuleg a vegyesebb edzésmunka hatásának a következménye. A mai edzésmódszereket figyelembe véve nyilvánvaló, hogy erosportolók is végeznek aerob edzésmunkát, de állóképességi sportolók is végeznek erofejleszto gyakorlatokat. A fiatal erosportolók eredményei megegyeznek Mesko és munkatársai (99) eredményeivel, miszerint eloször a balkamrai falvastagságban látható növekedés, melyet csak késobb követ a belso átméro növekedése.

A fiatalabb és a középso korcsoportba tartozók MQ különbsége amellett szól, hogy az adaptáció során a kor elorehaladtáva l a falvastagság növekedése nagyobb mértéku, mint

60

a belso átméroé. Ez a labdajátékosok kivételével valamennyi sportoló csoportra jellemzo volt. A kisebb ingadozások és a keresztmetszeti vizsgálatok korlátait figyelembe véve, az egymást követo korcsoportok adatai a viszonyszám emelkedését sejtetik. Érdekes volt látni, azt hogy míg a vízilabdázók a falvastagság dinamikus növekedésén keresztül 19-20 éves korra elérték a rájuk jellemzo felnottkori értékeket, az állóképességi sportolók és az erosportolók muszkuláris kvóciense a 23-24 éves kort követoen is nagyobb. Bár ez utóbbinak szignifikanciáját ebben a vizsgálatban nem tudtam igazolni, a falvastagság növekedése más szerzok adataival ellentétben (17) nem állt meg. Ez utóbbi megfigyelés Nishimura és munkatársai (109) eredményeinek felel meg, mely szerint a hosszú távú edzés (30. év fölött) további falvastagság növekedéshez vezethet.

A MQ egyik csoportban sem érte el Verdecchia és munkatársai (167), valamint Krumholz és munkatársai (80) által a koncentrikus, illetve az excentrikus hipertrófia határainak javasolt értékeket (MQ≥45%; MQ≤30%). A sportolók többi eredményét és más szerzok adatait is figyelembe véve (30, 63, 75, 147, 158,), úgy tunik, hogy ezek a határértékek szélsoségesek, a mai edzésmódszerek következtében a sportolók közti különbségek csökkentek, a határértékek közeledtek egymáshoz. A jelen vizsgálatban tapasztalt csekélyebb különbségek kialakulásában fontos szerepet játszhat az is, hogy a sportági csoportok a sportági külön választásának nem a két szélsohatárát (ero-, ill. állóképességi sportolók) képviselték. A korábban hagyományosan vélt állóképességi sportágak (kerékpár és az evezos sportágak: kajak-kenu, evezés) ma már az edzésmunkában a korábbiaknál eroteljesebben megjeleno izometriás edzésterhelés révén a kardiális adaptációt illetoen jóval vegyesebb képet mutatnak. Ezt alátámasztják olyan irodalmi munkák is (127, 152, 155, 166), ahol ezen sportágak versenyzoinél egyaránt voltak megfigyelhetok a volumenterhelésre, illetve a nyomásterhelésre jellemzo edzettségi jelek. Ezen sportolóknál a falvastagság növekedése nagyobb mértéku, mint a klasszikus állóképességi sportoknál (hosszútávfutás, úszás). A fenti megfigyelések alapján néhány szerzo (127, 155) ezen sportágakat a vegyes terhelésu sportágakhoz sorolja. D’Andrea és munkatársai (19) klasszikus állóképességi, illetve erosportolókat vizsgáltak, és 34%-os MQ-t mértek állóképességi sportolókon

61

(hosszútávúszók és -futók), míg 48%-ot erosportolókon (eroemelok, súlyemelok), azaz ennél a munkánál a szerzok igazolni tudták a határérték javaslatokat (80, 167).

A jelen vizsgálatban 30%- nál kisebb MQ-t (az excentrikus hipertrófia felso értékhatára) 10 esetben (2,1%) mértünk, ezek közül hat állóképességi sportoló volt, két labdajátékos és meglepetésre egy 21 éves súlyemelo. A koncentrikus hipertrófia alsó értékhatárának definiált 45%-ot meghaladó értéket 44 sportolónál mértük (9,6%), azaz a koncentrikus hipertrófia a jelen mintában gyakoribb volt, mint az excentrikus hipertrófia. Ennek egyik oka lehet az, hogy az összes sportolót tekintve a klasszikus állóképességi sportolók (futás, úszás, triatlon) viszonylag kevesebben voltak (12,9%). A 45%-ot meghaladó MQ-s csoport 44 sportolójának többsége vízilabdázó volt (19/44 = 43,1%), a gyakoriságban oket követték a labdajátékosok (10/44 = 22,7%), az erosportolók (8/44 = 18,1%) és az állóképességi sportolók (5/44 = 11,3%). Itt megemlítendo az, hogy az öt állóképességi sportoló közül egy futó volt, valamint két kerékpáros és két kajak-kenus.

6.1.4.

A bal kamra szívizomtömege

A hipertrófia másik jellegzetes mutatója a bal kamra izomtömege. A fiatal sportolóknál nem sikerült szignifikáns sportági különbséget igazolni, nem kizárt azonban hogy nagyobb mintánál az erosportolók átlaga lesz a magasabb. A sportolói hipertrófia, vagyis az edzettség megnyilvánulása itt volt a legjellegzetesebb, a 15-16 éves sportolók relatív izomtömeg eredményeinek átlaga 28,4%-os különbséget mutatott a nem edzettekhez képest (87,19 ill. 62,43 gr/m3 ), a legnagyobb különbség az erosportolóknál volt (34.2%), a legkisebb pedig, a labdajátékosoknál (22,4%). Az idosebb korosztályokban is nagy különbségeket figyeltem meg, az eltérés mértéke általában 27% és 37% között volt. Az izomtömegnél is látható volt, hogy míg a labdajátékosok, állóképességi sportolók és a vízilabdázók átlagai többnyire az életkorral egyre nagyobbak és általában felnottkorukra (23-25 év) érték el a legmagasabb értékeket, az erosportolók egymást követo korosztályai között nem volt különbség. A legfiatalabb erosportolók viszonylag magas, statisztikailag az idosebbekével egyezo átlaga két lehetoséget vet fel: egyrészt ez a korai és teljes adaptációnak az eredménye lehet, amiben természetesen kiválasztási szempontok és kedvezo ge netikai adottságok egyaránt szerepet játszhatnak, másrészt viszont elképzelheto, hogy ezekben a

62

sportokban nincs szükség a már fiatal korban kialakult nagyobb izomtömegre. A fenti két lehetséges válasz egy hosszmetszeti vizsgálatnál keretén belül döntheto el. A nem edzettek korosztályi különbségeibol, a genetikai programból következo, korarányos izomtömeg növekedésére következtetünk.

Ezen kívül jellemzo volt a labdajátékosok értékeinek, az elvárásoknak megfeleloen, a sportolók sorrendjében középen való elhelyezkedésük, vagyis eleinte csekélyebb mértéku adaptáció látható. A késobbiekben a labdajátékosok felzárkózni látszanak. A kezdeti lemaradás okai többek között az edzésmunka fajtájában is kereshetok. Labdajátékokról lévén szó, ezeknél a technikai és taktikai feladatok az edzésmunkában nagyobb arányban fordulnak elo, mint más sportágakban, ezek a feladatok, azonban nem érik el az edzésterheléshez szükséges alkalmazkodás mennyiségi és minoségi ingerküszöbét.

15-16 éves korban Sharma és munkatársai (152) abszolút értékben 211±65 g átlagos szívizomtömeget mértek 720 különbözo sportágakat képviselo sportolónál. A jelen vizsgálatban a sportolók átlaga 231,19±51,88 g volt, azaz 8,7%-kal nagyobb. A jele n vizsgálat eredményeihez hasonló relatív értékeket mértek: Douglas és munkatársai (30) triatlonistákon (94,42 g/m3 ), Fisman és munkatársai (46) futókon (85,25 g/m3 ), illetve súlyemelokön (87,64 g/m3 ) Fleck és munkatársai (47) 17-18 éves súlyemelokön 84,55 g/m3 , Stolt és munkatársai (158) 24 éves állóképességi sportolókon (101,55 g/m3 ). Abernethy és munkatársai (1) rögbi játékosokon (88,05 g/m3 ). Alacsonyabb relatív izomtömeget találtak Muir és munkatársai (107) 20-21 éves rögbi játékoson (82,44 g/ m3 ).

Az állóképességi sportolóknál megfigyeléseim (13. táblázat) összehasonlíthatók Scharhag és munkatársai eredményeivel (147), azonban a 19 év fölötti korosztályokban a Scharhag által megvizsgált sportolók következetesen alacsonyabb relatív izomtömeget mutattak (79,68 g/m3 ) mint a jelen vizsgálat állóképességi sportolói. Itt a különbségek nem csak a két vizsgálat sportolóinak kondicionális állapotában kereshetok, hanem a mérések eltéro módszertanában is. Scharhagék Magnetic Resonance Imaging (MRI)

63

módszerrel becsülték a bal kamra szívizomtömegét. Ez utóbbi módszerrel azonban a bal kamra izomtömege, mások megfigyelései szerint is (60), kisebb értéket mutat, mint az echokardiográfiával becsült izomtömeg. Haykowsky és munkatársai (63) szerint az eroedzés sem rövid (<5 év), sem hosszú ido alatt (>18 év) nem eredményez jelentos változásokat a szív morfológiájában 21 éves eroemelokön a jelen vizsgálat nem edzettjeiével azonos értékeket mértek (71,82 g/m3 ill. 70,23 g/m3 ).

A szívhipertrófia megállapításában az izomtömeg referencia értékei abszolút, illetve testfelületre (BSA) vonatkoztatott értékekben vannak megadva. A hipertrófia alsó határértéke Palmieri és munkatársai szerint (116) 116 g/m2 , míg Tomiyana és munkatársai (103) szerint 124 g/m2 . Levy és munkatársai (84) szerint a szívhipertrófia alsó határértékei az abszolút szívizomtömegnél 294 g., illetve a testfelületre vonatkoztatott izomtömegnél 150 g/m2 . Mindezek alapján jól látható, hogy 15-16 éves korban a szívizomtömeg már hipertrófiás. A labdajátékosokat leszámítva a másik három sportolócsoport átlaga meghaladja a 116 g/m2 értéket, továbbá az erosportolók és a vízilabdázók pedig a 124 g/m2 értéket (29. táblázat, melléklet). Megállapítható, hogy a három megvizsgált morfológiai mutató közül (bal kamra fal vastagság, bal kamra belso átméro, bal kamra izomtömeg) a szívizomtömeg reagált a legérzékenyebben az edzésterhelésre. Ez abból is látszik, hogy a referencia adatok alapján szélsoséges értéket gyakrabban látunk, mint a falvastagság vagy a belso átméro esetében. 300 g-ot meghaladó abszolút izomtömeg a sportolók 19,4%-ánál fordult elo, 400 g-ot meghaladó izomtömeg a sportolók 2,7%- nál. A legnagyobb abszolút izomtömeget egy 25 éves vízilabdázónál mértük (509 g).

6.2.

A szív funkcionális és regulációs mutatói

6.2.1.

A szív szisztolés és diasztolés funkciója

A balkamra szisztolés funkcióját vizsgálni nehéz feladat. Az értékelést nehezíti az is, hogy egy funkcionális paramétert próbálunk megvizsgálni nyugalmi állapotban, amikor valójában a szív jobb funkciójának terhelés alatt kell megmutatkoznia. Nem kizárt azonban, hogy nyugalmi állapotban egy jobb reguláció eredményeként jobb szisztolés funkciók láthatunk az edzett sportolóknál, de ez semmiképp nem olyan jellegzetes, mint

64

a morfológiai paramétereknél. A szisztolés és a diasztolés funkciók patológiás hipertrófiában romlanak (9, 146, 156, 169). Ez azt is jelentheti, hogy ha a sportolóknál a hipertrofizált szív funkciója a normál tartományon belül marad, azt edzettségi jelnek tekinthetjük, ugyanis a szív funkciója követni tudta a morfológiai változásokat és alkalmazkodni tudott a megváltozott szív méretekhez.

A szisztolés funkciók nagymértékben függnek a sportolók aktuális állapotától és általában csak a csúcsformában lévo sportolóknál láthatunk jobb szisztolé funkciót. A nyugalmi szimpatikus aktivitás érzékenyebben reagál az edzettség változásaira, mint a nyugalmi paraszimpatikus tónus. Mivel a balkamra izomzata nem kap paraszimpatikus innervációt, így értheto, hogy a szisztolés mutatókban jóval labilisabb képet kapunk.

A szakirodalom sem egységes ebben. A legtöbb munkában a sportolók és a nem edzettek rövidülési vagy ejekció frakciója nem mutatott eltérést (1, 40, 63, 100, 134, 147). Közöltek azonban olyan megfigyeléseket is, hogy a nem edzettekhez képest a sportolók szisztolés funkciója kedvezobb volt. Caso és munkatársai (13) jobb rövidülési frakciót találtak vízilabdázókon (38,2±6,2%). Colan és munkatársai (15) 37,4%-ot mértek sportolókon és 32,3%-ot nem edzetteknél. Vizsgálatomban 38% fölötti átlagértéket a 23-24 éves labdajátékosoknál mértünk, ez szignifikánsan nagyobb volt, mint az állóképességieké.

Tekintettel arra, hogy a relatív morfológiai mutatókban nem volt szignifikáns különbség a két sportolócsoport között, az elobbi sportolóknál tapasztalt magasabb rövidülési frakció

alakulásában

valószínuleg

az

aktuális

kondicionális

állapot

lehetett

meghatározó. A fenti irodalmi adatok alapján valószínusítheto, hogy a jelen vizsgálatban nem annyira a sportolók alacsony értékei, hanem a nem edzettek viszonylag magas értékei miatt nem mutathatók ki szignifikáns eltérések, annak ellenére, hogy néhány esetben a rövidülési frakció átlagosan meghaladta a 37%-ot (1516 éves, 23-24 éves labdajátékosok, 25-26 éves erosportolók).

A szív diasztolés funkcióját a Doppler technika segítségével a véráramlás korai (E) és késoi (A) csúcssebességének aránya alapján értékeltem. Minél nagyobb a korai (E) vagy

65

minél kisebb a késoi hullámnak a sebessége (A), annál nagyobb az E/A hányados, mely jobb kamrai telodésre, azaz jobb diasztolés funkcióra utal. Néhány tanulmányban az edzés hatására a jobb diasztolés funkció az E hullám növekedésének (169), míg más munkákban az A hullám csökkenésének (3, 4, 13) eredményeként alakult ki.

A legtöbb esetben a jobb diasztolés funkciót az állóképességi sportolóknál figyelhetjük meg (40, 45, 103, 126). Ennek egyik magyarázata lehet az, hogy az aerob, dinamikus terhelésre jellemzo alacsonyabb perifériás ellenállás megnöveli a vénás visszaáramlást, aminek eredményeként megno a balkamrai elotelodés. A nagyobb térfogat a szívizomrostok nagyobb mértéku és korábbi megnyúlását okozhatja diasztoléban, javítva ezzel a diasztolés funkciót (19). Irodalmi adatok alapján (126, 161, 170) nagyobb E/A hányadost elsosorban az edzettek idosebb korosztályainál észlelheto, vagyis a sport jótékony hatása a korral járó diasztolés funkciók romlásának a kivédésében nyilvánul meg. Ez alapján nem meglepo, hogy a jelen vizsgálatban nem volt kimutatható különbség a sportolók és a ne m edzettek között. Ez abból is látszik, hogy a nem edzettek egészséges fiatalok voltak, akiknek diasztolés funkciójuk végig a normál tartományon belül volt, vagyis nem csökkent.

A statisztikai elemzés eredményeinek ellené re meg kell jegyezni azt, hogy a sportolóknál határozott növekedés volt látható az E/A hányadosban már a 15-16 éves korosztályban. Az általunk vizsgált sportolók átlaga 24,4%-os különbséget mutatott a nem edzettekhez képest, mely különbség a következo korcsoportokban csökkent, de következetesen megmaradt 10% körül. Valószínuleg nagy elemszám esetén a kisebb különbségek is szignifikánsnak bizonyulnak, megfontolást érdemel tehát az E/A hányados számszeru értékének az értékelése. Véleményem szerint a szív edzettségi alkalmazkodása nyugalomban is kimutatható, azaz nem megalapozatlan elvárás nagyobb hányados értékre számítani, noha az E/A hányados egy " merev" mutató. Ez alátámasztható olyan közleményekkel is (13, 126), amelyek edzettek és nem edzettek között szignifikáns különbségrol számoltak be, olykor közel a jelen vizsgálatban észleltnél alacsonyabb százalékos átlagkülönbség mellett is: Jelen vizsgálat 15-16 éves labdajátékosai: E/A: 2,27±0,59 ill. 1,76±0,42 különbség: 28,9%; NS.

66

Caso és munkatársai (13); E/A: 1,98±0,84 ill. 1,54±0,18; különbség: 28,5%; p<0,02 Pavlik és munkatársai (126); állóképességi sportolók: E/A: 2,21±0,62 ill. 1,91±0,38 különbség:15,7%; p<0,01

6.2.2.


Korábbi vizsgálataink alapján a szív funkcionális és regulációs mutatói közül a legkövetkezetesebben a nyugalmi pulzusszám mutatja az edzett és a nem edzett személyek közötti különbségeket. Korábbi megfigyelésekkel megegyezoen (13) a bradycardia a dinamikus sportágakban volt legjellemzobb (labdajátékok, állóképességi sportolók, vízilabdázók). Más szerzok eredményeihez hasonlóan (63) az erosportolók a nem edzetteknél is magasabb nyugalmi pulzusszámot mutattak, ez a jelenség a jelen vizsgálatban a 15-18 éves korosztályban volt kifejezettebb. Az idosebb korcsoportokban valószínuleg az aerob edzés összegezodo hatására a pulzusszám csökkeno tendenciát mutat, 21-22 éves korra már közel azonos értékeik voltak, mint a többi sportoló csoportnak. Azonban az erosportolók nyugalmi pulzusszámaiban a többiekhez képest nagyobb átlagingadozások jóval labilisabb muködésrol árulkodnak. A 23. év után az erosportolók szívfrekvenciája szignifikánsan magasabb volt, mint a többi sportoló csoporté. Azt, hogy az ismételt izometriás edzésterhelésre más módon reagál a szív frekvenciaszabályozása, irodalmi adatok is alátámasztják. Snoeckx és munkatársai (154), valamint D'Andrea és munkatársai (19) állóképességi futóknál lényegesen alacsonyabb pulzusszámot mértek az erosportolókhoz képest, míg Ricci és munkatársai (137) egy longitudinális vizsgálat során csökkenést figyeltek meg az erosportolók nyugalmi szívfrekvenciájában, de a csökkenés mértéke kisebb volt, mint az állóképességi sportolók esetében.

6.2.3.

A nyugalmi pulzustérfogat és perctérfogat

A nyugalmi pulzustérfogat és a perctérfogat esetében ugyanaz a kérdés vetodik fel, mint a szisztolés, illetve diasztolés funkcióknál, azaz elvárható-e, hogy a nyugalmi funkcionális - regulációs paraméterekben az edzettségi jeleknek meg kell mutatkozniuk.

A nagyobb nyugalmi pulzustérfogat általában a dinamikus edzésterhelés jellemzoje és összefüggésbe hozható a nagyobb bal kamr a belso átmérovel. A megnövekedett

67

elotelodés

(preload)

okozta

nagyobb

átméro

a

Frank-Starling

mechanizmus

következtében a myocardium dinamikusabb összehúzódását eredményezi és ennek megfeleloen magasabb verotérfogatot. A belso átméro és a pulzustérfogat közötti szoros kapcsolatot eredményeim is igazolják, ugyanis általában a nagyobb belso átméro nagyobb nyugalmi pulzustérfogattal jár együtt. Amikor a statisztikához összevontam valamennyi sportoló összes idetartozó adatát, szignifikáns és igen szoros korrelációt kaptam (8. ábra).

r=0,93; p<0,0001, y=36,89+0,14×x 64,00 61,65

LVIDd (mm)

59,20 56,86 54,52 52,18 49,83 47,48 45,13 42,69 40,01

20

40

60

80

100

120

140

160

180

200

220

240

SV (ml)

8. ábra. A bal kamra belso átméro és a nyugalmi pulzustérfogat közötti lineáris összefüggés Az átlagos nyugalmi pulzus- és perctérfogat különbség a nem edzettek és a sportolók közt nem bizonyult szignifikánsnak a néhány esetben szokatlanul nagy számérték ellenére. A különbségek és az értékek következetlenségnek egyik magyarázata lehet a sportági csoportok közötti és ugyanazo n sportágak sportolói közötti heterogenitás. Tekintettel arra, hogy ezen paraméterek is (a szisztolés és diasztolés mutatókhoz hasonlóan) érzékenyen reagálnak az edzettség változásaira, a vizsgálat idopontjában eltéro felkészülési szakaszból adódó edzésterhelésben lévo különbségek meghatározóak ezen értékek alakulására, valamint a csoportok közti különbségek kimutatására. Ahhoz, hogy az edzettségnek a fenti mutatókban feltehetoen megnyilvánuló jeleit ki lehessen mutatni, egyrészt hosszmetszeti vizsgálat, másrészt ugyanazon sportolók azonos edzésterhelése szükséges.

68

6.3.

A vízilabda játékosok eredményeinek értékelése

6.3.1.

A játékosok echokardiográfiás mutatói

A vízilabda különlegesen összetett labdajáték. A többi labdajátékhoz hasonlóan igé nyli a kondicionális és technikai képességek magas szintu elsajátítását, valamint megfelelo játékintelligenciát és taktikai tudást. Smith (153) munkájában részletes leírást kaphatunk a játék fiziológiai és neuromuszkuláris hatásairól, a játékosok testalkati, élettani, izomszerkezeti tulajdonságairól. Ezen összefoglaló munka szerint a játékban eloforduló mozgások rövid idotartamúak (<15 s), de nagy intenzitásúak, és a pihenoido ritkán biztosít elegendo regenerálódást a játékosok számára. A munka és a pihenés aránya a játék idotartama alatt átlagosan 5:2 körül mozog a munka javára.

Az

energiaszolgáltatás során mindhárom fo mechanizmus érvényesül, mégpedig úgy, hogy az anaerob alaktacid forrás 30-35%-ban, az anaerob laktacid 10-15%-ban, míg az aerob 50-60%-ban adja a szükséges energiát. (153). Pinnington és munkatársai (132), Rodriquez és Iglesias (138), Geladas és Platanou (51) adatai szerint a játék alatt a játékosok a maximális szívfrekvenciájuk 80%-a körül teljesítenek.

A játék magas energia és anyagcsere igényei a játékosok szívének fejlettségében is jól láthatók. A többi sportolóhoz képest a vízilabda játékosok szívmorfológiáját jellemzo abszolút értékek magasabbak voltak, de ez leginkább nagy testméreteiknek volt köszönheto. Testméretre vonatkoztatott mutatókban a különbségek eltörpültek, sot bizonyos esetekben a vízilabda játékosok alulmaradtak a többi sportolóhoz képest.

Szívmorfológiájuk egyértelmu hipertrófiát mutatott, a falvastagság és a belso átméro arányát tekintve a hipertrófia, egyes szerzokkel megegyezoen (173), de másokkal ellentétben (114), koncentrikus irányba látszik eltolódni. Inkább a játék összetettségét igazolja az, hogy a koncentrikus hipertrófia mellett az állóképességi sportolókra jellemzo, konzekvensen megjeleno bradycardia volt látható. A játékosok szívfejlettsége nem csak a magas csoportátlagokban látszódott, hanem a kiemelkedo értékekben is. Ilyen a vízilabda játékosok közt jóval gyakoribb, mint bármely más sportágban és a legmagasabb abszolút értékeket is kizárólag vízilabda játékosokon mértük. Ennek

69

magyarázata egyrészt lehet az, hogy a vízilabdázók voltak az egyetlen sportoló csoport, mely csak egy sportágból verbuválódott össze, a többihez képest tehát homogénebb volt. Másrészt minden korcsoportjukat élvonalbeliek alkották többszöri válogatás "gyoztesei", akik mind hazai, mind nemzetközi viszonylatban az elithez tartoztak. Tekintettel arra, hogy a vízilabda játék Magyarországon eros hagyományokkal és eros szakmai háttérrel rendelkezik nem meglepo, hogy a kiválasztás folyamatában valójában tehetséges és nagy edzésmúlttal rendelkezo játékosok alkotják az élvonalat.

Zakynthinos és munkatársai (173) csúcsformában lévo görög játékosokat vizsgáltak. A jelen vizsgálat hasonló korú (25-26 éves) játékosaihoz képest Zakynthinos vizsgálati személyei kisebb abszolút balkamrai falvastagságot, azonos belso átmérot és nem jelentosen, de kisebb izomtömeget mutattak. Ha leszámítjuk a relatív falvastagságot, a testméretekhez viszonyított mutatók vonatkozásában Zakynthinos sportolóinak nagyobb relatív átméroju és izomtömegu szívük volt. A rövidülési frakcióban nem volt különbség. A különbségekre némi magyarázatot adhat egyrészt az, hogy a Zakynthinos mintájának minden tagja a válogatottba tartozott, míg a jelen vizsgálatba nem válogatott játékos adatait is belevettem az elemzésbe, tehát nem zárható ki a minoségi eltérés. Másrészt, mivel a hipertrófia reverzíbilis folyamat és gyorsan visszafejlodhet (100), nem meglepo, hogy a csúcsformában lévo játékosok relatív mutatóik magasabbak voltak.

Caso és munkatársai (13), valamint Pellicia és munkatársai (127) a fentiekkel ellentétben, vízilabdásaiknál inkább az excentrikus hipertrófiára utaló jeleket hangsúlyozzák és az általuk közölt átlagos szívizomtömeg is alacsonyabb volt. Sajnálatos módon az utóbbi vizsgálatban a vizsgált játékosok testméreteikre és az eloképzettségükre vonatkozó adatok közlésének hiányában az összehasonlítást nem tudtam több szempontból elvégezni.

Eredményeim megegyeznek Olexó és munkatársai (114) eredményeivel, miszerint a fiatal játékosok 17-18 éves korukra elérik a felnott játékosokra jellemzo morfológiai értékeket, bár a jelen vizsgálat 19-20 éveseinél a relatív falvastagság további növekedése várható.

70

25. táblázat Vízilabda játékosok echokardiográfiás paraméterei irodalmi adatok alapján [átlag (s.d.)] KOR (év)

BSA (m2 )

LVWTd

LVIDd

LVMM

HR

(mm)

(mm)

(g)

(ütés/perc)

19,7 (3,7)

1,86 (0,07)

20,3 (1,9)

50,5 (3,6)

-

65,6 (3,9)

24,3 (2,7)

2,00 (0,2)

23,5 (0,4)

54,6 (0,8)

310 (12)

62,2 (2,0)

Olexó et al., (114) (n=7)

17,3 (1,3)

1,99 (0,07)

19,5 (0,3)

55,0 (2,0)

-

55,0 (2,5)

Olexó et al., (114) (n=11)

21,5 (1,8)

2,14 (0,13)

18,1 (0,2)

55,0 (3,0)

-

57,5 (5,1)

Pellicia et al., (127) (n=21)

24,0 (2,0)

2,03 (0,1)

-

54,7 (3,0)

223,3 (15)

-

Saját adatok (n=56)

17,55 (0,5)

2,07 (0,14)

20,44 (2,1)

52,65 (4,4)

261,5 (61,9)

56,7 (8,5)

Saját adatok (n=11)

25,4 (0,5)

2,21 (0,08)

22,61 (2,3)

55,1 (3,9)

323,1 (82,0)

54,5 (6,8)

Caso et al., (13) (n=20) Zakynthinos et al., (173) (n=18)

BSA: a testfelület, LVWTd: a bal kamra falvastagsága diasztoléban, LVIDd: a bal kamra belso átmeroje diasztoléban, LVMM: a bal kamra izomtömege diasztoléban, PULS: nyugalmi pulzusszám

6.3.2.

A játékosok echokardiográfiás mutatói az úszóteszt eredményeihez viszonyítva.

A

játékosok

echokardiográfiás

eredményeit

összehasonlítani

az

úszóteszt

eredményeihez nehéz feladat a két vizsgálat közti módszertani különbség miatt. Az egyik

egy

nyugalmi

vizsgálat

és

ez

által

nyugalmi

paramétereket

mér

(echokardiográfia), a másik pedig, egy terheléses vizsgálat, mely úszóteljesítményt mér. Ennek ellenére nem zárható ki, hogy a két vizsgálat mért és számolt mutatói valamilyen módon kapcsolódnak egymáshoz, amit azt jelenti, hogy a jobb úszóteljesítmény megmutatkozik a szív nyugalmi paramétereiben. Az echokardiográfiás eredmények értékelésébol

is

láttuk,

hogy

a

szív

morfológiai

paraméterei

a

kardiális

alkalmazkodásban szilárd képet mutattak, míg a funkcionális és regulációs paramétereknél az edzettségi jelek kimutatása nem volt olyan egyértelmu. Ennek megfeleloen a két vizsgálat közti esetleges összefüggések kimutatása jobban elvárható a morfológiai paramétereknél, mint a funkcionális és regulációs paramétereknél. A két vizsgálatot az edzettség köti össze. Mind a kardiális adaptáció, mind az úszóteljesítmény javulása a rendszeres hosszú távú edzésmunkának az eredménye.

71

Valószínuleg a két folyamat párhuzamosan megy végbe, azonban nem megalapozatlan az a feltevés, miszerint az echokardiográfia és az úszóteljesítmény egymásra meghatározóan hatnak. Jól tudjuk, az úszóteljesítmény (mint bármilyen más sportteljesítmény) egy komplex képesség, melynek alakulása a kardiovaszkuláris rendszeren kívül számos más biológiai tulajdonságnak a függvénye (a vázizomzat felépítése, fejletsége, az izmok biokémiai és mechanikai válaszai, a neuromuszkuláris rendszer összehangoltsága, minosége, energetikai folyamatok stb.). Ezen kívül a pszichikai tényezok is fontos szerepet játszhatnak, serkenthetik, vagy éppen gátolhatják a biológiai tulajdonságok kiteljesedését.

Az úszóteszt a játék egy szeletét próbálja visszaadni és ezen keresztül becsülni a játékosok kondicionális állapotát. Az úszópróbák alapján alapvetoen két képességet mér. Egyszer a maximális sebességu úszást (tmax), mely megközelítoleg 16-17 másodpercig tart, azaz itt az anaerob mechanizmusok dominálnak. Mivel rövid ideig tartó, de maximális erokifejtésrol van szó a kardiális hozzájárulás az azonnali energiaellátásban feltehetoen minimális. Az intervall úszás (tátl) mindössze 3-3,5 percig tart, ennél hosszabb tartamú folyamatos terhelés ritkán szokott elofordulni a játék során (119), viszont igen gyakran ismétlodik teljes megnyugvás nélkül (153). Itt a gyorsasági állóképességet tudjuk mérni, valójában azt, amely a mérkozésen a leggyakoribb (51, 132, 138). Ennél a próbánál az anaerob laktacid és az aerob energia mechanizmusok dominálnak, a kettojük közötti arányt nem tudjuk meghatározni. Itt a kardiális teljesítmény meghatározó lehet. A pulzusszám a szív regulációját értékeli, jobb alap állóképességre utalhat az alacsonyabb összpulzusszám a négyperces piheno alatt (p4), valamint a magasabb pulzusszám különbség a restitució elso és második fél perce között (delta).

Az úszóteszt és az echokardiográfiás paraméterek közül, foleg a bal kamra morfológiai mutatói között szignifikáns lineáris összefüggés volt. Ebben valószínuleg az életkornak is nagy szerepe van. Természetes fejlodésnek a következménye, hogy az életkor, illetve az edzéskor elorehaladásával javulás figyelheto meg, egyaránt az úszóteljesítményben és szív morfológiájában. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a jobb úszóteljesítmény szükségszeruen a nagyobb szívméreteknek az eredménye. Nyilvánvaló, hogy az

72

úszóteljesítmény javulásában a teljesítmény egyéb összetevoi is fontos szerepet játszanak. Biológiai fejlodésük során nem csak a testméretek nonek, hanem a sportolás következtében a szervezet izom felépítése, valamint az úszómozgás

technikájának

elsajátítása is jobb lesz, ezen tényezok együttesen hatnak az úszóteljesítményre. Ennek ellenére a párhuzamosság a két folyamat között egyértelmu. A fizikai aktivitásra megnyilvánuló alkalmazkodás mindkét folyamatban megjelent.

Míg az abszolút mutatók magukban hordozzák a testméretek változásait a testméretek kikapcsolásával tisztább képet kaphatunk az úszóteszt és a kardiális mutatók közti kapcsolatára. Itt valójában az összefüggések az abszolút mutatókhoz képest, jobban a kardiális mutatókra vezethetok vissza. A relatív értékek összefüggései ezen kérdésben segítséget nyújthatnak. A relatív értékeknél tapasztalt lineáris összefüggések a következo megállapításokat engedik meg: 1.

A testméretre vonatkoztatott bal kamra belso átméro nem korrelált az úszóteszt egy mutatójával sem. Ez egyrészt utal az echokardiográfiás paraméterekre is, ahol láttuk, hogy a belso átméro merevebb képet mutatott a bal kamra falvastagságához és a bal kamra izomtömegéhez képest. Tehát elképzelheto, hogy a belso átméro alkalmazkodása egy gyorsan meginduló, de gyorsan leálló folyamat. Ugyanakkor az úszóteszt tovább javul, ami azt a következtetést engedi levonni, hogy a kezdeti alkalmazkodás után, adott szint fölött az úszóteljesítmény további javulása már nem a bal kamra átmérojének a függvénye.

2.

Ugyanez nem mondható el a bal kamra falvastagságára és szívizomtömegére. Az abszolút értékekben kapott a belso átmérohöz képest erosebb lineáris korrelációk azt sugallják, hogy az úszóteljesítmény alakulásában meghatározó szerepet játszanak. Ezen két paraméternél a testméretre vonatkoztatott értékeknél tapasztalt korrelációk, az életkor és a testfelület kikapcsolásával egyértelmu kapcsolatot feltételeznek. Jóllehet mind a falvastagság, mind a szívizomtömeg szilárd edzettségi mutatók, tehát a jobb úszóteljesítményben megmutatkozó edzettség kimutatása nem meglepo. Ami inkább meglepo az az, hogy a sprintidovel és az átlagidovel mutatott lineáris korreláció között alig volt különbség. A falvastagság növekedése az erosportolók, illetve a sprinterek, vagyis a maximális erokifejtéssel együtt járó mozgások jellemzoje, és nem annyira az állóképességi sportolóké. Ez

73

azt a gondolatot veti fel, miszerint az úszópróbák az alap kondicionális képességek közül jobban tükrözik a gyorsaságot, mint az állóképességet. Korábban már említettem, hogy a sprintido a maximális gyorsaság, míg az átlagido a gyorsasági állóképességnek a méroszáma. Ez utóbbi úszópróba úgy tunik a gyorsaság felé tolódik, vagyis ismét az anaerob terhelés látszik kifejezettebbnek. Ezen felvetés azzal magyarázható, hogy egyrészt a harminc méter (16-18 mp-es terhelés) nem eléggé hosszú, azaz nem éri el az állóképességi alkalmazkodás ingerküszöbét, másrészt pedig a 15 másodperces pihenoido elképzelheto, hogy egy jól edzett sportolónál közel teljes regenerációt nyújt. Ennek következtében a következo résztáv leúszását a játékosok energiával feltöltve maximális intenzitással tudják teljesíteni. Ezen gondolatmenetet a két úszópróba közti szignifikánsan eros korreláció is alátámasztja (tmax:tátl; r=0,94, p<0,0001, 9. ábra). A fenti kérdés eldöntésére a terhelés alatti pulzusszám mérés segíthet, amibol látható lesz a 15 másodperces pihenoido alatt a pulzusszám csökkenésének értéke és meredeksége. 3.

Az edzettségi megnyilvánulása a falvastagságban és a szívizomtömegében a pulzusszám mérés eredményeiben is megmutatkozott. Ezen mutatókban tapasztalt szignifikáns korrelációk arra utalhatnak, hogy a pulzusszám adatok, mint a kondíció, az edzettség mutatói, megbízható eredményeket szolgáltathatnak.

30 28

r= 0,94, p<0,0001, y=-1,76+1,23×x

t atl (sec)

26 24 22 20 18 16 14

16

18

20

t max (sec)

9. ábra. A sprint és az átlagido közti összefüggés.

74

22

24

26

A kanonikus korreláció a sok változó a sok változóhoz összefüggések keresésének egyik módszere. Célja két változóhalmaz közti viszonyának a feltárása. Míg a lineáris korreláció mereven tud megvizsgálni két változó közti kapcsolatot, a kanonikus korreláció egy összefüggés rendszert hoz létre, amivel optimalizálni tudja a két változóhalmaz közti összefüggést. A jelen vizsgálatban alkalmazása tájékozódó jellegu, annak megállapítására, hogy a két vizsgálat megvizsgált mutatói között összességében, és nem elkülönülten párosával, van-e kapcsolat. A két vizsgálat mutatói között kimutatható összefüggés volt, ez alapján talán kijelentheto, hogy egymásra hatást gyakorolnak, azaz nem volt megalapozatlan a két vizsgálat közti viszonyának a megismerése. Ugyanakkor a kanonikus korreláció eredményei számos kérdésben nem ad kielégíto választ, így a kapcsolat erosségének és minoségének megismerése, a függo – független változók megnevezése további vizsgálatokat szükségeltetik. Mindenesetre az eredmények bíztatóak számunkra ezen irány folytatására. A kanonikus súlyok és a kanonikus

faktoranalízis

részben

a

lineáris

korrelációk

eredményeit

látszik

megerosíteni, nevezetesen azt, hogy az összefüggés rendszerben, így áttételesen az úszóteszt eredményeinek alakulásában a megvizsgált echokardiográfiás mutatók közül a bal kamra falvastagságának és szívizomtömegének van a legnagyobb súlya. A belso átméro, valamint a nyugalmi pulzustérfogat rendkívüli alacsony kanonikus korrelációja úgy tunik a másik változóhalmaz változóinál jelentéktelen súllyal rendelkezik. Ezen kívül, a kanonikus korreláció faktorelemzése alapján az úszóteszt mutatói közül a delta kilógni látszik. Ez utóbbi alátámasztja az eredeti felvetést, miszerint a delta az aktuális kondicionális állapot jellemzoje, ami azt jelenti, hogy kapcsolódása a szilárd morfológiai mutatókkal (LVWTd, LVMM) nem szükségszeru. Az összefüggés rendszerben a megvizsgált mutatókkal a gyors megnyugvásnak volt a legkisebb súlya azonban nem kizárt, hogy más mutatók összefüggésrendszerében nagyobb súlya lesz.

Természetesen a lineáris, valamint a kanonikus korrelációk nem feltétlenül oksági kapcsolatot jelentenek. A jelen vizsgálat korlátaiból nem tudjuk eldönteni, hogy mely a függo és mely a független változók. Nem tudunk arra következtetni, hogy a nagyobb szívméretek szükségszeruen jobb úszóteljesítményre vezetnek, vagy ellenkezoleg azt, hogy a jobb úszóteljesítmény a szívméretek növekedését fogja eredményezni. A jelen vizsgálat eredményeibol a két vizsgálat mutatóinak párhuzamos növekedését tudjuk

75

értékelni,

mely

áttételesen

utalhat

oksági

kapcsolatra.

Valószínuleg

a

szív

alkalmazkodása, a nagyobb szívméretekben megnyilvánuló edzettség, a kiemelkedo úszóteljesítmény alapfeltétele, ez utóbbi nem várható el a megfelelo mértéku alkalmazkodás nélkül. Mint a bevetés fejezetben is említettem a folyamatos és rendszeres edzésinger alkalmazkodásra kényszeríti a szervezetet, melynek eredménye lesz a jobb teljesítmény. Ha a teljesítmény összetevok valamelyikében, a szervezet belso, genetikai korlátai miatt, az alkalmazkodás nem megfelelo mértéku a teljesítmény fejlodése kisebb lesz az elvártnál. Ilyen esetben feltételezheto, hogy a sportbeli kiválasztás során ezen sportolók lemorzsolódnak, nem kerülnek az adott sportág élvonalába. Tekintettel arra, hogy a jelen vizsgálatban a megvizsgált vízilabda játékosok elso osztályú, illetve válogatott játékosok voltak, szervezetük kedvezoen reagált az edzésterhelésre,

megteremtve

így

a

kiemelkedo

teljesítményhez

szükséges

alkalmazkodás mértékét. A két vizsgálat közti kapcsolatból két nyitott kérdés merül fel. 1.

Hogyan alakul a szív alkalmazkodásában és az úszóteljesítmény javulásában a párhuzamos növekedés életkorfüggésben? Meddig látható a párhuzamosság a két folyamat között, mely életkorban, illetve edzéskorban a két folyamat elválni látszik egymástól. Életkorfüggésben az összefüggések szorosságából érdekes lehet megállapítani azt, hogy a szívteljesítmény a különbözo élet- és edzéskorokban menyire meghatározó az úszóteljesítményre.

2.

Mennyi szerepe van a szívteljesítményének az úszóteljesítményben a teljesítmény többi összetevojéhez képest? Ezen kérdés megválaszolására többek között hosszmetszeti vizsgálatok is szükségesek, melyek során nyomon tudjuk követni a különbözo biológiai folyamatoknak, valamint az úszómozgás technikájának és hatékonyságának változásait, az egymáshoz való viszonyukat, illetve egymástól elkülönítve a teljesítménnyel való kapcsolatukat.

A fenti vizsgálatok eredményeinek birtokában lehetoségünk nyílik a szívteljesítmény az úszóteljesítményben való szerepének megismerésére. Tekintettel arra, hogy ezen vizsgálatok meghaladják a jelen dolgozat lehetoségeit, ezen kérdésekkel további kutatásokban kívánok foglalkozni.

76

7.

KÖVETKEZTETÉSEK

A keresztmetszeti vizsgá latok egyik hátránya, hogy egy adott idoszakban, adott pillanatban mindig csak az aktuális állapotot tudják mérni. A kiinduló állapot pontos feltérképezése, illetve a késobbi állapot nyomon követése nélkül azonban a kardiális adaptáció folyamatát megvizsgá lni nehéz feladat, az eredményeket kello óvatossággal kell értékelnünk. Ugyanakkor az értékelést az is nehezíti, hogy a sportági csoportok összeállításánál csak az egyes sportágak általános terhelési jellemzoi érvényesülnek, ami viszont az eredmények össze vegyülését is jelentheti. Végül a genetikai hajlamot sem szabad kihagyni. Elmondhatjuk, hogy általában azon sportolókból lesz élsportoló, akik eleve kedvezo adottságokkal rendelkeznek, és adottságaikat a megfelelo edzésmunkával kamatoztatni tudták. Elképelheto tehát, hogy az élsportolók szervezete jobban reagált az edzésterhelésre, mint az átlagpopulációban. A fenti észrevételek figyelembevételével a jelen vizsgálat eredményei alapján az alábbi következtetések vonhatók le:

1. Az edzettség jelei a morfoló giai paraméterekben a minta 15-16 éveseinél már kimutathatóak voltak. A megvizsgált morfológiai mutatók közül az edzettség a legjellegzetesebben a bal kamra izomtömegében, melyet a bal kamra fal vastagsága követett, legkevésbé pedig a bal kamra belso átmérojében nyilvánult meg. A funkcionális és regulációs mutatók közül az edzettség az edzettségi bradycardiában nyilvánult meg, az utóbbi foleg az aerob munkát is magában foglaló sportoló csoportoknak volt a jellemzoje. A többi mutató, a kondíció és az edzettség változásaira egyaránt érzékeny, ezért itt az edzettségi jelek leginkább az aktuálisan jó állapotban lévo sportolóknál képzelheto el. Mindenesetre a funkcionális és regulációs mutatóknak a normális tartományon belüli maradása is edzettségi, alkalmazkodási jelnek tekintheto, hiszen ezen mutatók követni tudták a szív morfológiai változásait. o

Az erosportolóknál, talán egy dinamikus adaptáció révén már a legfiatalabb korcsoportban, kialakulni látszanak a felnott korosztályra jellemzo morfológiai jelek. Náluk eloször a falvastagság növekedése dominált, melyet a belso átméro növekedése követett.

77

o

Az állóképességi sportolóknál az edzés hatására eloször balkamrai belso átméro növekedés volt látható, majd ezt követte a falvastagság növekedése. Az idosebb korosztályok szívének morfológiájában mind az excentrikus, mind a koncentrikus hipertrófia jelei megnyilvánultak.

o

A labdajátékosok edzésterhelésének összetettségét mutatja az, hogy morfológiai tulajdonságaik alapján a fiatal korcsoportokban középen helyezkednek el, az erosportolók és az állóképességi sportolók között. Ezen sportoló csoportnál tapasztaltam a legtöbb különbséget a fiatal és az idosebb sportolók között. Ez valószínuleg annak tudható be, hogy edzésmunkájuk fiatalkorban nem éri el az erosportolók és az állóképességi sportolók edzésmennyiségét és –minoségét sem. A labdajátékosok edzésmunkájában nagyobb arányban fordulnak elo a technikai, illetve a taktikai feladatok, melyek kisebb fizikai terhelést jelentenek a szervezetnek. Az edzéskorral halmozódó kondicionális edzésterhelés hatására azonban elérik, bizonyos esetben megelozik a többi sportoló értékeit.

2. A kardiális adaptáció folyamatában a kezdeti fázisban a hipertrófia alaptípusai jobban elkülönülnek a sportolócsoportok között. Fiatal korban (a 15-16 éves korcsoportban) az erosportolóknál a koncentrikus hipertrófia jelei, míg az állóképességi sportolóknál az excentrikus hipertrófia jelei voltak láthatók. Az idosebb korosztályokban ezen jelek elkülönítése nem olyan egyértelmu, úgy tunik, a további edzésmunka hatására a szív morfológiájában nagyobb egyensúly alakul ki a kétfajta hipertrófia között.

3. Az edzésmódszerek vegyülésével, a felkészülési tendenciák összemosódásával, a sportolók átlagai közeledtek egymáshoz, a különbségek nem egyértelmuek. Ez arra enged következtetni, hogy a kardiális adaptáció vizsgálata szigorúbb csoportosítást tesz indokolttá, továbbá a szív alkalmazkodását a fizikai aktivitásra nem sportágak, vagy sportági csoportok szerint kellene megvizsgálnunk, hanem kizárólag a fizikai terhelés jellemzoi szerint.

78

4. A kezdeti alkalmazkodás abban különbözik a késobbitol, hogy az edzéskor kezdeti szakaszában az adaptáció tisztább képet mutat a terhelési jellemzoknek megfeleloen, mint késobb látható. Életkor függésben megfigyelheto volt, hogy a bal kamra falvastagsága és az izomtömeg korcsoport átlagai egyre nagyobbak voltak az életkor, illetve az edzéskor elorehaladásával, míg a belso átméro többnyire azonos nagyságú volt.

5. A vízilabda játék magas energia igényei a sokszor kiemelkedoen magas morfológiai mutatókban is tükrözodnek. A szív morfológiájában a koncentrikus hipertrófia jelei láthatók, mely funkcionálisan kiegészül az aerob terhelésre jellemzo bradycardiával.

6. Az úszóteszt mutatói és az echokardiográfiás paraméterek között kimutatható összefüggések voltak. A két vizsgálat mutatói egymásra meghatározóan hatnak, vagyis az edzett szív, a szív alkalmazkodása a terhelésre meghatározó az úszóteszttel mért úszóteljesítményre. Az eredmények arra utalnak, hogy az úszóteszt alakulásában a bal kamra belso átméro szerepe kisebb, mint a bal kamra falvastagságáé, illetve a bal kamra izomtömegéé. Továbbá úgy tunik az eredményekbol, hogy az úszóteszt inkább az anaerob, és kevésbé az aerob energiaszolgáltató, mechanizmusokat veszi igénybe.

79

KÖSZÖNETNYÍLVÁNÍTÁS

Mindenekelott köszönettel tartozom tanáraimnak, akik tudásuk és ismereteik átadásával, emberi és pedagógiai magatartásukkal tanulmányaim során felkeltették érdeklodésemet a tudományok és a kutatómunka iránt.

Köszö nettel tartozom Dr. Pavlik Gábornak, témavezetomnek, aki doktori tanulmányaim irányításával és folyamatos támogatásával biztosította kutatói tevékenységem feltételeit. Külön köszönöm azt, hogy számomra hozzáférhetové tette régebbi méréseknek az eredményeit is, melyek egyéb mérési adatokkal együtt vizsgálataim alapját szolgálták és lehetové tették, hogy a jelen dolgozat elkészüljön.

Külön köszönettel tartozom Dr. Szmodis Ivánnak, egyrészt a nyelvi lektorálásban nyújtott segítségéért, másrészt pedig a tudományos gondolkodás, valamint a kutatói tevékenységhez elengedhetetlenül szükséges kritikai hozzáállás megismertetéséért. Számos hasznos és kritikai észrevételeivel további lendületet és ösztönzést adott a kutatói tevékenység folytatására.

Továbbá köszönetemet fejezem ki karunk könyvtárának dolgozóinak, kiemelten Bodnár Ilona és Csermely Józsefné kolleganoimnek a szakirodalom keresésében és hozzáférés biztosításában nyújtott segítségükért.

Hálámat szeretném kifejezni a tudományo s csoport munkatársának, Varga Istvánnénak, Icukának, önzetlen segítségéért, a mindenkori pontos tájékoztatásáért és kedves hozzállásáért.

Végül, de nem utolsósorban, köszönettel tartozom családomnak, feleségemnek és a két kis fiamnak türelmükért és megértésükért. Az o támogatásuk és biztatásuk nélkül elképzelhetetlen lett volna az elmúlt idoszak feladatainak véghezvitele, ezáltal dolgozatom elkészítése.

80

HIVATKOZOTT IRODALOM

1.

Abernethy, W.B., Choo, J.K., Hutter, A.M. (2003): Echocardiographic characteristics of professional football players. Journal of the American College of Cardiology, 41: 280-284.

2.

Allen, H.D., Stanley, M.D., Goldberg, J., Sahn, D.J., Schy, N., Wojcik, R.A. (1977): Quantitative echocardiographic study of champion childhood swimmers. Circulation, 55: 142-145.

3.

Alpert, M.A., Terry, B.E., Kelly, D.L. (1985): Effect of weight loss on cardiac chamber size, wall thickness and left ventricular function in morbid obesity. The American Journal of Cardiology, 55: 783-786.

4.

Apor P. (1984): Sportkardiológia. In: Frenkl R. (Ed): Sportorvostan, Sport, Budapest, 263-280.

5.

Avlonitou, E. (1991): Energy requirements and training considerations in competitive water polo games. In: Lecture’s notes, Canberra, Australian Sports Commission, 1-12.

6.

Badeer, H.S. (1964): The stimulus to hypertrophy of the myocardium. Circulation, 30: 128.

7.

Badeer, H.S. (1968): Metabolic basis of cardiac hypertrophy. Progressive Cardiovascular Diseases, 11: 52.

8.

Badeer, H.S. (1980): Cardiovascular adaptation in the trained athlete. In: Lubich, T., Venerando, A. (Eds.): Sports Cardiology. Aulo Gaggi Publisher, Bologna, 312.

9.

Bello, V., Pedrinelli, R., Bertini, A., Giorgi, D., Cioppi, A., Talini E., Moretti L., Ca-puto, M.T., Dell’Omo, G., Giusti C. (2000): Doppler tissue imaging in the evaluation of myocardial function of the hypertensive cardiopathy, comparison with athlete’s heart. American Journal of Hypertension, 13: 48-49.

10.

Bouchard, C., Lortie, G. (1984): Heredity and endurance performance. Sports Medicine, 1: 38-64.

11.

Bramwell, C., Ellis, R. (1931): Some observations on the circulatory mechanism in marathon runners. Quarterly Journal of Medicine, 24: 329.

81

12.

Bryg, R.J., Pearson, A.C., Williams, G.A., Labovitz, A.J. (1987): Left ventricular systolic

and

diastolic

flow

abnormalities

determined

by

Doppler

echocardiography in obstructive hypertrophic cardiomyopathy. The American Journal of Cardiology, 59: 925-931. 13.

Caso, P., D’Andrea, A., Galderisi, M., Liccardo, B., Severino, S., De Simone, L., Izzo, A., D’Andrea, L., Mininni N. (2000): Pulsed Doppler tissue imaging in endurance athletes: relation between left ventricular preload and myocardial regional diastolic function. The American Journal of Cardiology, 85: 1131-1136.

14.

Cazorla, G., Montpetit, R. (1988): Metabolic and cardiac responses of swimmers, modern pentathletes and water polo players during the free-style swim to a maximum. In: Ungerechts, B.E. (ed.): Swimming science V, Champaign, Ill., Human Kinetics Publishers, 251-257.

15.

Collan, S.D., Sanders, S.P., McPherson, D., Borow, K.M. (1985): Left ventricular diastolic function in elite athletes with physiological hypetrophy. Journal of the American College of Cardiology, 6: 545-549.

16.

Collan, S.D., Sanders, S.P., Borow, K.M. (1987): Physiological hypertrophy: effects on left ventricular systolic mechanics in humans. Journal of the American College of Cardiology, 9: 776-783.

17.

Csanády, M., Forster, M., Högye, M., Gruber, N., Móczó, I. (1997): Three-year echocardiographic follow-up study on canoeist boys. Acta Cardiologica, 41: 413425.

18.

D’Andrea, A., Caso, P., Galderisi, M., Di Maggio, D., Cicala, S., D’Andrea, L., Mininni, N., Calabró, R. (2001): Assessment of myocardial response to physical exercise in endurance competitive athletes by pulsed Doppler tissue imaging. The American Journal of Cardiology, 87: 1226-1230.

19.

D’Andrea, A., Limongelli, G., Caso, P., Sarabbi, B., Pietra, A. D., Brancaccio, P., Cice, G., Scherillo, M., Limongelli, F., Calabrò, R. (2002): Association between left ventricular structure and cardiac performance during effort in two morphological forms of heart. International Journal of Cardiology, 86: 177-184.

20.

Dart, A.M., Meredith, J.J., Jennings, G.L. (1992): Effects of 4 weeks of endurance training on cardiac left ventricular structure and function. Clinical and Experimental Pharmacology and Physiology, 19: 777-783.

82

21.

De Maria, A., Neuman, A., Lee, G., Fowler, W., Mason, D. (1978): Alterations in ventricular mass and performance induced by exercise training in man evaluated by echocardiography. Circulation, 57: 237-244.

22.

Deligiannis, A.E., Zahopoulou, E., Mandroukas, K. (1988): Echocardiographic study of cardia c dimensions and function in weight lifters and bodybuilders. International Journal of Sports Cardiology, 5: 24-32.

23.

Detweiler, D.K. (1973): In: Brobeck, S. (Ed.): Best and Taylor’s Physiological Basis of Medical Practice. Williams and Wilkins Co., Baltimore.

24.

Devereux, R.B. (1987): Detection of left ventricular hypertrophy by M-mode echocardiography, anatomic validation, standardization and comparison to other methods. Hypertension, 9: 19-26.

25.

Di Bello, V., Lattanzi, F., Picano, E., Talarico, L., Caputo, M. T., Di Muro, C., et al. (1993): Left ventricular performance and ultrasonic myocardial quantitative reflectivity in endurance senior athletes: an echocardiographic study. European Heart Journal, 14: 358-363.

26.

Di Simone, G., Devereux, R.B., Daniels, S.R., Koren, M.J., Meyer, R.A., Laragh, J.H. (1995): Effect of growth on variability of left ventricular mass: assessment of allometric signals in adults and children and their capacity to predict cardiovascular risk. Journal of the American College of Cardiology, 25: 1056-1062.

27.

Dickhuth, H., Reindell, H., Lehmann, M., Keul, J. (1985): Rückbildungsfähikeit des Sportherzens. Zeitschrift für Kardiologie, 74: 135-143.

28.

Dlin, R.A., Dotan, R., Inbar, O., Rotstein, A., Jacobs, I., Karlsson, J. (1984): Exaggerated systolic blood pressure response to exercise in a water polo team. Medicine and Science in Sports and Exercise, 50: 383-392.

29.

Douglas, P.S., O’Toole, M.L., Hiller, W.D., Reichek, N. (1990): Different effects of prolonged exercise on the right and left ventricles. Journal of the American College of Cardiology, 15: 64-69.

30.

Douglas, P.S., O’Toole, M.L., Katz, S.E., Ginsburg, G.S., Hiller, W.D.B., Laird, R.H. (1997): Left ventricular hypertrophy in athletes. The American Journal of Cardiology, 80: 1384-1388.

31.

Du Bois D, Du Bois F.F. (1915): The measurement of the body surface area of man. Archives of Internal Medicine, 15: 868.

83

32.

Dybner, R., Koltun, A. (1986): Echocardiographic evaluation of the reaction and adaptation of the heart on the exercise in young sportsmen. In: Horniak E. (Ed.): Proceedings of the IVth European Congress of Sports Medicine, Prague, 23-25.

33.

Edler, J., Hertz, C.H. (1954): The use of the ultrasonic reflectoscope for the continuous recording of movements of heart walls. Kungl Fysiografiska Sallskapets i Lund Förhandlingar, 24: 10.

34.

Effert, S. (1967): Pre- and postoperative evaluation of mitral stenosis by ultrasound. The American Journal of Cardiology, 19: 59.

35.

Ehsani, A.A., Hagberg, J.M., Hickson, R.C. (1978): Rapid changes in left ventricular dimensions and mass in response to physical conditioning and deconditioning. The American Journal of Cardiology, 6: 42-52.

36.

Epstein, M.L., Goldberg, S.J., Allen, H.D., Koneckle, L., Wood, J. (1975): Great vessel, cardiac chamber, and wall growth patterns in children. Circulation, 51: 1124-1129.

37.

Fábián Gy., Zsidegh M. (1998): A testnevelési és sportudományos kutatások módszertana. Magyar Testnevelési Egyetem, Budapest.

38.

Fagard, R.H. (1986): Echocardiographic evaluation of the heart of athletes: crosssectional and longitudinal observations. In: Fagard, R.H., Bekaert, I.E. (Eds.): Sport Cardiology. Exercise in health and cardiovascular disease. Martinus Nijhoff Publishers, Dordecht, 61-69.

39.

Fagard, R.H. (1996): Athlete’s heart: a meta-analysis of the echocardiographic experience. International Journal of Sports Medicine, 17: 140-144.

40.

Fagard, R.H. (1997): Impact of different sports and training on cardiac structure and function. Cardiology Clinics, 15: 397-412.

41.

Fagard, R.H. (2003): Athlete’s heart. Heart, 89: 1455-1461.

42.

Fagard, R., Van Den Broeke, C., Bielen, E., Vanhees, L., Amery, A. (1987a): Assessment of stiffness of the hypertrophied left ventricle of bicyclists using left ventricular inflow Doppler velocimetry. Journal of the American College of Cardiology, 9: 1250-1254.

43.

Fagard, R., Van Den Broeke, C., Vanhees, L., Staessen, J., Amery, A. (1987b): Non-invasive assessment of systolic and diastolic LV function in female runners. European Heart Journal, 8: 1305-1311.

84

44.

Feigenbaum, H. (1975): Echocardiographic examination of the left ventricle. Circulation, 51: 1.

45.

Finkelhorf, R.S., Hanak, L.J., Behler, B.C. (1986): Left ventricular filling in endurance trained subjects. Journal of the American College of Cardiology, 8: 289-293.

46.

Fisman, E.Z., Embon, P., Pines, A., Tenenbaun, A., Drory, Y., Shapira, I., Motro, M. (1997): Comparison of left ventricular function using isometric exercise Doppler echocardiography in competitive runners and weightlifters versus sedentary individua ls. The American Journal of Cardiology, 79: 355-359.

47.

Fleck, S.J., Pradip, M.P., Stone, M.H., Kraemer, W.J., Thrush, J., Wong, K. (1993): Magnetic resonance imaging determination of left ventricular mass: junior Olympic weightlifters. Medicine and Science in Sports and Exercise, 25: 522-527.

48.

Fleg, J.P., Shapiro, E.P., O’Connor, F., Taube, J., Goldberg, A.P., Lakatta, E.G. (1995): Left ventricular diastoling filling performance in older male athletes. Journal of the American Medical Association, 273: 1371-1375.

49.

Forster T., Högye M., Gruber N., Csanády M. (1986): Versenyszeruen kajakozó, kenuzó fiúk 2 éves követéses echokardiográfiás vizsgálata. Sportorvosi Szemle, 27: 95-103.

50.

Geenen, D.L., Gilliam, T.B., Crowley, D., Moorehead-Steffens, C., Rosenthal, A. (1982): Echocardiographic measures in 6 to 7 year old children after an 8 month exercise program. The American Journal of Cardiology, 49: 1990-1995.

51.

Geladas, N., Platanou, Th. (2000): Energy demands in elite water polo players participating in games of different duration. Journal of Sports Sciences, 18: 501.

52.

George, K.P., Wolfe, L.A., Burggraf, G.W. (1991): The athletic heart syndrome. Sports Medicine, 11: 300-331.

53.

George, K.P., Gates, P.E., Birch, K.M., Cambell, I.G. (1999a): Left ventricular morphology and function in endurance trained female athletes. Journal of Sports Sciences, 17: 633-642.

54.

George, K.P., Gates, P.E., Whyte, G., Fenoglio, R.A., Lea, R. (1999b): Echocardiographic examination of cardiac structure and function in elite cross trained male and female alpine skiers. British Journal of Sports Medicine, 33: 93-98.

85

55.

Giada, F., Bertaglia, E., De Piccoli, B., Franceschi, M., Sartori, F., Raviele, A., Pascotto, P. (1998): Cardiovascular adaptations to endurance training and detraining in young and older athletes. International Journal of Cardiology, 65: 149-155.

56.

Gibson, D.G., Traill, T.A., Hall, R.J.C., Brown, D.J. (1979): Echocardiographic features of secondary left ventricular hypertrophy. British Heart Journal, 41: 5459.

57.

Gilbert, C.A., Nutter, D.O., Felner, J.M., Perkings, J.V., Heymsfield, S.B., Schlant, R. C. (1977): Echocardiographic study of cardiac dimensions and function in the endurance-trained athletes. The American Journal of Cardiology, 40: 528.

58.

Goncsarova, G.A. (1988): Morfofunkcionalnaja karakterisztika szerdca yunüh szportszmenov. Teorija Praktika Fizicseszkoj Kulturi, 51: 24-26.

59.

Gordon, B., Levine, S.A., Welmaers, A. (1924): A group of marathon runners with special reference to circulation. Archives of Internal Medicine, 33: 425-534.

60.

Gyimes Zs. (2004): Különbözo sportágak hatása a bal kamra morfológiai és funcionális tulajdonságaira. Ph.D értekezés kézirat, ELTE TTK, Budapest.

61.

Harsányi L. (2000): Edzéstudomány I. Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs.

62.

Hayashi, T. (1987): Echocardiographic and electrocardiographic measures in obese children after an exercise program. International Journal of Obesity, 11: 465-472.

63.

Haykowsky, M.J., Quinney, H.A., Gillis, R., Thompson, C.R. (2000): Left ventricular morphology in junior and master resistance trained athletes. Medicine and Science in Sports and Exercise, 32: 349-352.

64.

Heath, G.W., Hagberg, J.M., Ehsani, A.A., Holloszy, J.O. (1981): A physiological comparison of young and older endurance athletes. Journal of Applied Physiology: Respiratory Environment of Exercise Physiology, 51: 634-640.

65.

Henry, J.P., Meehan, J.P. (1971): The circulation. An integrative physiologic study. Yearbook Medical Publishers, Chicago.

66.

Henry, W.L., Clark, C.E., Epstein, S.E. (1973): Asymmetric septal hypertrophy: echocardiographic identification of the pathognomonic anatomic abnormality of IHSS. Circulation, 47: 225-233.

86

67.

Henry, W.L., Ware, J.H., Gardin, J.M., Hepner, S.I., McKay, J., Weiner, M. (1978): Echocardiographic measurements in normal subjects: growth related changes that occur between infancy and early adulthood. Circulation, 57: 278285.

68.

Henschen, S. (1899): Skilauf und Skiwettlauf. Eine medizinische Sportstudie. Mitt Medizin Klinik, 2: 15.

69.

Hoff, J., Wistoff, U., Engen, L.C., Keni., O.J., Hergernd, J. (2002): Soccer specific aerobic endurance training. British Journal of Sports Medicine, 36: 218221.

70.

Hohmann, A., Frase, R. (1992): Analysis of swimming speed and energy metabolism in competition water polo games. In: MacLaren, D., Leiry, T., Lees, A (Eds.): Biomechanics and medicine in swimming. E & FN Spon, London, 313319.

71.

Hollmann, W., Rost, R., Meirleir, K., Liesen, H., Heck, H., Mader, A. (1986): Cardiovascular effects of extreme physical training. Acta Medica Scandinavica, 711: 193-203.

72.

Horvath, S.M. (1981): Exercise in a cold environment. In: Miller, D.I. (Ed.): Exercise and Sport Science Reviews. Franklin Institute, Salt Lake City, Vol. 9. 221-263.

73.

Huonker, M., Halle, M., Keul, J. (1996): Structural and functional adaptations of the cardiovascular system by training. International Journal of Sports Medicine, 17: 164-172.

74.

Huston, T.P, Puffer, J.C., Rodney, W.M. (1985): The athletic heart syndrome. The New England Journal of Medicine, 4: 24-32.

75.

Iglesias Cubero, G., Batalla, A., Rodriquez Requero, J.J., Barriales, R., González, V., Lopez de la Iglesia, J., Terrados, N. (2000): Left ventricular mass index and sports: the influence of different sports activities and arterial blood pressure. International Journal of Cardiology, 75: 261-265.

76.

Ikaheimo, M.J., Palatsi, I.J., Takkunen, J.T. (1979): Noninvasive evaluation of the athletic heart: sprinters versus endurance runners. The American Journal of Cardiology, 44: 24-30.

87

77.

Katz, J., Milliken, M.C., Stray-Gundersen, J., Buja, L.M., Parkey, R.W., Mitchell, J.H., Peshock, R.M. (1988): Estimation of human myocardial mass with MR imaging. Radiology, 169: 495-498.

78.

Keys, A., Friedell, H.L. (1938): Size and stroke of the heart in young men in relation to athletic activity. Science, 88: 456-458.

79.

Kirch, E. (1935): Anatomische Grundlagen des Sportherzens. Verhandlung Deutsche Der Gessllshaft für Innere Medizin, 47: 73.

80.

Krumholz, H.M., Larson, M., Levy D. (1995): Prognosis of left ventricular geometric patterns in the Framingham Heart Study. Journal of the American College of Cardiology, 25: 879-884.

81.

Larsen, H.B. (2003): Kenyan dominance in distance running. Comparative Biochemistry and Physiology Part A, 136: 161-170.

82.

Lehmann, D., Keul, J., Korsten-Reck, U. (1981): Influence of graduated treadmill exercise on plasma catecholamines, aerobic and anaerobic capacity in boys and adults. European Journal of Applied Physiology, 47: 301-311.

83.

Levy, D., Savage, D.D., Garisson, R.J., Anderson, K.M., Kannel, W.B., Castelli, W.P. (1987): Echocardiographic criteria for left ventricular hypertrophy: the Framingham Heart Study. The American Journal of Cardiology, 59: 956-960.

84.

Levy, W.C., Cerqueira, M.D., Abrass, I.B., Schwartz, R.S., Stratton, J.R. (1993): Endurance exercise training augments diastoling filling at rest and during exercise in healthy young and older men. Circulation, 88: 116-129.

85.

Lewis, J.F., Kuo, L.C., Nelson, J.G., Limacher, M.C., Quinones, M.A. (1984): Doppler echocardiographic determination of stroke volume and cardiac output: clinical validation of two new methods using the apical window. Circulation, 70: 425-431.

86.

Linzbach, A.J. (1948): Herzhypertrophie und kritisches Herzgewicht. Klinische Wochenschrift, 26: 459.

87.

Little, R.C. (1977): Physiology of the heart and circulation. Yearbook Medical Publishers. Chicago.

88.

Longhurst, J.C., Kelly, A.R., Gonyea, W.J., Mitchell, J.H. (1981): Chronic training and static and dynamic exercise: cardiovascular adaptation and response to exercise. Circulation Research, 81: 171-178.

88

89.

Longhurst, J.C., Stebbins C.L. (1997): The power athlete. Cardiology Clinics, 15: 413-42.

90.

Lusiani, L., Ronsisvalle, G., Bonanome, A., Visona, A., Macchia, C., Pagan A. (1986): Echocardiographic evaluation of the dimensions and systolic properties of the left ventricle in fresh- man athletes during physical training. European Heart Journal, 7: 196-203

91.

Manolas, M.V., Pavlik, G., Bánhegyi, A., Faludi, J., Sidó, Z., Olexó, Zs. (2001): Echocardiographic changes in the development of the athlete’s heart in 9 to 20year-old male subjects. Acta Physioliga Hungarica, 88: 259-270.

92.

Marach, J.H. (1910): Physiological and pathological effects of severe exertion, marathon race, on circulatory and renal system. Archives of Internal Medicine, 5: 382-405.

93.

Maron, B.J. (1986): Structural features of the athlete heart as defined by echocardiography. Journal of the American College of Cardiology, 7: 190-203.

94.

Maron, B.J., Pellicia, A., Spirito, P. (1995): Cardiac disease in young trained athletes: insights into methods for distinguishing athlete’s heart from structural heart disease with particular emphasis on hypertrophic cardiomyopathy. Circulation, 91: 1596-1601.

95.

McDougall, J.D., McKelvie, R.S., Moroz, D.E., Sale, D.G., McCartney, N., Buick, F. (1992): Factors affecting blood pressure during heavy weight lifting and static contractions. Journal of Applied Physiology, 73: 1590-1597.

96.

McInnes, S.E., Carlson, J.S., Jones, C.J., McKenna, M.J. (1993): The physiological load imposed on basketball players during competition. Journal of Sports Sciences, 13: 387-397.

97.

Medved, R., Fabecic-Sabadi, V., Medved, V. (1986): Echocardiographic findings in children participating in swimming training. International Journal of Sports Medicine, 7: 000-000.

98.

Menapace, F.J., Hammer, W.J., Ritzer, T.F., Kessler, K.M., Warner, H.F., Spann, J.F., Bove, A.A. (1982): Left ventricular size in competitive weight lifters: an echocardiographic study. Medicine and Science in Sports and Exercise, 14: 72-75.

99.

Mesko, D., Jurko, A., Vrlik, M., Novomeska, M., Horniak, E., Dzurenkova, D. (1993): Development of the left ventricular hypertrophy and dilation in adolescent

89

ice hockey players evaluated with echocardiography. Sports Medicine, Training and Rehabilitation, 4: 177-188. 100. Miki, T., Yokota, Y., Seo, T., Yokohama, M. (1994): Echocardiographic findings in 104 professional cyclists with follow up study. American Heart Journal, 127: 898-904. 101. Mills, J.D., Moore, G.E., Thompsen, P.D. (1997): The athlete’s heart. Clinics in Sports Medicine, 16: 725-737. 102. Missault, L., Duprez, D., Jordaens, L., de Byzene, M., Bonny, K., Adang, L., Clement, D. (1993): Cardiac anatomy and diastolic filling in professional road cyclists. European Journal of Applied Physiology and Occupational Physiology 67: 569-570. 103. Möckel, M., Stork, T. (1996): Diastolic function in various forms of left ventricular hypertrophy: contribution of active Doppler stress echo. International Journal of Sports Medicine, 17: 184-190. 104. Montgomery, D.L. (1988): Physiology of ice hockey. Sports Medicine, 5: 99-126. 105. Morganroth, J., Maron, B.J., Henry, W.L., Epstein, S.E. (1975): Comparative left ventricular dimensions in trained athletes. Annals of Internal Medicine, 82: 108114. 106. Moritz, F. (1934): Grösse und Form des Herzens bei Meistern in Sport. Deutsch Archiev fürKlinische Medizin, 176: 455-466. 107. Muir, D.F., MacGregor, G.D., McCann, G.P., Hillis W.S. (1999): The prevalence of left ventricular hypertrophy in elite professional footballers. International Journal of Cardiology, 71: 129-134. 108. Nicholas, C.W. (1997): Anthropometric and physiological characteristics of rugby union football players. Sports Medicine, 23: 375-396. 109. Nishimura, T., Yamada, Y., Kawai, C. (1980): Echocardiographic evaluation of long-term effects of exercise on left ventricular hypertrophy and function in professional bicyclists. Circulation, 61: 832-840. 110. Nixon, J.V., Wright, A.R., Porter, T.R., Roy, V., Arrowood, J.A. (1991): Effects of exercise on LV diastolic performance in trained athletes. The American Journal of Cardiology, 68: 945-949.

90

111. Oakley, D. (1984): Cardiac hypertrophy in athletes. British Heart Journal, 52: 121-123. 112. Obert, P., Stecken, F., Courteix, D., Lecoq, A.M., Guenon, P. (1998): Effect of long term intensive endurance training on left ventricular structure and diastolic function in prepubertal children. International Journal of Sports Medicine, 19: 149-154. 113. Obert, P., Mandiqout, A., Vinet, A., Gyuen, L.D.N., Stecken, F., Courteix, D. (2001): Effect of aerobic training and detraining on left ventricular dimensions and diastolic function in prepubertal boys and girls. International Journal of Sports Medicine, 22: 90-96. 114. Olexó Zs., Pavlik G., Simon Gy. (1989): Labdajátékosok echokardiográfiás vizsgálata. Testnevelés és Sporttudomány, 3: 111-120. 115. Otto, C.M., Pearlman, A.S. (1995): Textbook of clinical echocardiography. 1st edition. WB Sanders. Philadelphia. 116. Palmieri, V., Dahlof, B., DeQuattro, V., Sharpe, N., Bella, J.N., De Simone, G., Paranicas, M., Fishman, D., Devereux, R.B. (1999): Reliability of echocardiographic assessment of left ventricular structure and function; the PRESERVE study. The Journal of American College of Cardiology, 34: 1625-1632. 117. Parker, B.M., Londeree, B.R., Cupp, G.V., Dubiel, J.P. (1978): The noninvasive cardiac evaluation of long-distance runners. Chest, 73: 376-381. 118. Paulsen, W., Boughner, D.R., Ko, P., Cunningham, D.A., Persaud, J.A. (1981): Left ventricular function in marathon runners: echocardiographic assessment. Journal of Applied Physiology, 51: 881-886. 119. Pavlik G., Olexó Zs., Batovszky K. (1991): Vízilabda játékosok kondicionális állapotának ellenorzése egyszeru úszóteszt segítségével. Sportorvosi Szemle, 32: 17-30. 120. Pavlik G., Simon Gy., Olexó Zs., Petrekanits M., Vajk Z. (1993): Kardiális és spiroergometriás mutatók gyermek labdarúgóknál. Sportorvosi Szemle, 34: 17-25. 121. Pavlik G., Olexó Zs., Petrekanits M., Osváth P. (1995): Számítások echokardiográfiás adatokkal. Sportorvosi Szemle, 36: 115-129. 122. Pavlik, G., Olexó, Zs., Frenkl, R. (1996): Echocardiographic estimates related to various bodysize measures in athletes. Acta Physiologica Hungarica, 84: 171-181.

91

123. Pavlik G., Olexó Zs., Osváth P., Sidó Z., Vajk Z. (1998): Echokardiográfiás edzettségi jelek különbözo életkorban. Sportorvosi Szemle, 39: 73-89. 124. Pavlik, G., Olexó, Zs., Sidó, Z., Frenkl, R. (1999): Doppler echocardiographic examinations in the assessment of the athletic heart. Acta Physiologica Hungarica, 86: 7-22. 125. Pavlik G., Bánhegyi A., Kemény D., Olexó Zs., Petridis L. (2001a): Vízilabda játékosok kondicionális állapotának vizsgálata úszóteszt segítségével. Az úszóteszt eredményeinek összefüggése a relatív aerob kapacitással. Sportorvosi Szemle, 42: 129-149. 126. Pavlik,

G.,

Olexó,

Zs.,

Osváth,

P.,

Sidó,

Z.,

Frenkl,

R.

(2001b):

Echocardiographic characteristics of male athletes of different age. British Journal of Sports Medicine, 35: 95-99. 127. Pelliccia, A., Maron, B.J., Spataro, A., Prochman, M.A., Spirito, P. (1991): The upper limit of physiologic cardiac hypertrophy in highly trained elite athletes. The New England Journal of Medicine, 324: 295-301. 128. Pellicia, A., Spataro, A., Caselli, G., Maron, B.J. (1993): Absence of left ventricular wall thickening in athletes engaged in intense power training. The American Journal of Cardiology, 72: 1048-1054. 129. Pellicia, A., Maron, B.J., Culasso, F., Spataro, A., Caselli, G. (1999): Upper limits of physiologically induced left ventricular cavity enlargement due to athletic training. Annals of Internal Medicine, 30: 23-31. 130. Petridis, L., Kubátová, J., Petridou, K.: A swim- test and echocardiographic results on male junior water polo players. F.U. Physical Education and Sport, (in press). 131. Petridis, L., Sziva, Á., Manolas, V., Bánhegyi, A., Pavlik, G. (2002): Establishing the relations between the physical condition, relative aerobic power and cardiac performance on young water polo players. XXVII FIMS World Congress of Sports Medicine, Abstracts, Budapest, 126. 132. Pinnington, H., Dawson, B., Blanksby, B. (1986): The energy requirements for water polo. Nedlands (WA): Australian Sports Commission. 133. Pluim, B.M., Zwinderman, A.H., Van Der Laarse, A., Van Der Wall, E.E. (2000): The athlete’s heart: a meta-analysis of cardiac structure and function. Circulation, 101: 336-344.

92

134. Przemystaw, P., Lange, A., Nikoyannopoulos, P. (1999): The effect of long-term training in age-related left ventricular changes by Doppler myocardial velocity gradient. The American Journal of Cardiology, 84: 1061-1067. 135. Reichek, N. (1987): Standardization in the measurement of left ventricular wall mass. M- mode echo. Hypertension, 2: 27-29. 136. Reindell, H., Roskamm, H., Stein H. (1960): The heart and blood circulation in athletes. Medizinische Welt. 31: 1557-1563. 137. Ricci, G., Lajoie, D., Pettclerc, R., Peronnet, F., Ferguson, R.J., Fournier, M., Taylor, A.W. (1982): Left ventricular size following endurance, sprint, and strength training. Medicine and Science in Sports and Exercise, 14: 344-347. 138. Rodriguez, F.A., Iglesias, X. (2000): Cardiorespiratory demands and estimated energy cost in water polo games. Journal of Sports Sciences, 18: 506-507. 139. Rodriguez Requero, J.J., Iglesias Cubero, G., Lopez de la Iglesia, J., Terradohe, N., Gonzalez. V., Cortina, R., Cortina, A. (1995): Prevalence and upper limit of cardiac hypertrophy in proffesional cyclists. European Journal of Applied Physiology, 70: 375-378. 140. Roeske, W.R., O’Rourke, R.A., Klein, A., Leopold, G., Karliner, J.S. (1976): Noninvasive evaluation of ventricular hypertrophy in professional athletes. Circulation, 53: 286-292. 141. Roskamm,

H.

(1972): Die Arbeitsweise des Herzens bei chronischer

physiologischer Mehrbelastung (Sportherz). Medizinische Klinik, 67: 35-1097. 142. Rost R.: The athlete’s heart. Eur. Heart J. 3: 193-198 (1982) 143. Rowland, T.W. (1992): Aerobic responses to physical training in children. In: Shepard, R.J., Astrand, P.O. (Eds): Endurance in Sport. Blackwell Scientific Publications. Oxford. 144. Rowland, T.W., Unnithan, V.B., MacFarlane, N.G., Gibson, N.G., Paton, J.Y. (1994): Clinical manifestations of the athlete’s heart in prepubertal male runners. International Journal of Sports Medicine, 15: 515-519. 145. Sahn, D.J., De Maria, A., Kisslo, J., Weyman, A. (1978): Recommendations regarding quantitation in M- mode echocardiography. Results of a survey of echocardiographic measurements. Circulation, 58: 1072-1083.

93

146. Schanwell, C.M., Schneppentheim, M., Plehn, G., Marx, R., Strauer, B.E. (2002): Left ventricular diastolic function in physiologic and pathologic hypertrophy. American Journal of Hypertension, 15: 513-517. 147. Scharhag, J., Schneider, G., Urhausen A., Rochette V., Kramann, B., Kindermann W. (2002): Right and left ventricular mass and function in male endurance athletes and untrained individuals determined by magnetic resonance imaging. Journal of the American College of Cardiology, 40: 1856-1863. 148. Schmitt, W., Braun, H. (1970): Ultraschallkardiologie. G. Thieme. Stuttgart 149. Schmuker, B., Holmann, W. (1974): The aerobic capacity of trained athletes from 6 to 7 years of age on. Acta Pediatrica Belgica, 28: 92-101. 150. Shapiro, L.M. (1984): Physiological left ventricular hypertrophy. British Heart Journal, 52: 130-135. 151. Shapiro, L.M., McKenna, W.J. (1984).: Left ventricular hypertrophy. Relation of structure to diastolic function in hypertension. British Heart Journal, 51: 637-642. 152. Sharma, S., Maron, B.J., Whyte, G., Firozzi, S., Eliott, P.M., Mckenna, W.J. (2002): Physiologic limits of left ventricular hypertrophy in elite junior athletes: relevance to differential diagnosis of athlete’s heart and hypertrophic cardiomyopathy. Journal of the American College of Cardiology, 40: 1431-1436. 153. Smith, H.K. (1998): Applied physiology of water polo. Sports Medicine, 26: 317334. 154. Snoeckx, L.H.E.H., Abeling, H.F.M., Lambregts, J.A.C., Schmitz, J.J.F., Verstappen, F.T.J., Reneman, R.S. (1982): Echocardiographic dimensions in athletes in relation to their training programs. Medicine and Science in Sports and Exercise, 14: 428-434. 155. Spirito, P., Pellicia, A., Prochman, M.A., Granata, M., Spataro, A., Bellone, P., Caselli, G., Biffi, A., Vecchio, C., Maron B.J. (1994): Morphology of the „athlete’s heart” assessed by echocardiography in 947 elite athletes representing 27 sports. The American Journal of Cardiology, 74: 802-806. 156. Spirito, P., Seidman, C.E., McKenna, W.J., Maron, B.J. (1997): The management of hypertrophic cardiomyopathy. The New England Journal of Medicine, 336: 775-785.

94

157. Stein, A.R., Michielli, D., Diamond, J., Horwitz, B., Krasnow, N. (1980): The cardiac response to exercise training: echocardiographic analysis at rest and during exercise. The American Journal of Cardiology, 46: 219-225. 158. Stolt, A., Karjalainen, J., Heimonen, O.J., Kujala, U.M. (2000): Left ventricular mass, geometry and filling in elite female and male endurance athletes. Scandinavian Journal of Medicine and Science in Sports. 10: 28-32. 159. Stromme, S.B., Ingjer, F., Men, H.D. (1977): Assessment of maximal aerobic power in specifically trained athletes. Journal of Applied Physiology, 42: 833-837. 160. Taylor, H.L., Wang, Y., Rowell, L., Blomquist, G. (1963): The standardization and interpretation of submaximal tests of working capacity. Pediatrics, 32: 703. 161. Tekamoto, K.A., Bernstein L., Lopez, J.F., Marshak, D., Rahimtoola, S.H., Chandraratna, P.A. (1992): Abnormalities of diastolic filling of the left ventricle associated with aging are less pronounced in exercise-trained individuals. American Heart Journal, 124: 143-148. 162. Telford, R.D., McDonald, I.G., Ellis, L.B., Chennells, M.H., Sandstrom, E.R., Fuller, P.J. (1988): Echocardiographic dimensions in trained and untrained 12year-old boys and girls. Journal of Sports Science, 6: 49-57. 163. Tomiyana, H., Doba, N., Kushiro, T., Yamashita, M., Kanmatsuse, K., Kajiwara, N., Yoshida, H., Hinohara, S. (1996): Prospective studies on left ventricular geometric patterns and exercise tolerance in unmedicated men with borderline and mild hypertension. Journal of Hypertension, 14: 1223-1228. 164. Troy, B.L., Pombo, J., Rackley, C.E. (1972): Measurement of left ventricular wall thickness and mass by echocardiography. Circulation, 45: 602-611. 165. Underwood, R.H. Schwade, J.L. (1977): Noninvasive analysis of cardiac function in elite distance runners – echocardiography, vectorcardiography, and cardiac intervals. Annals of the New York Academy of Sciences, 301: 297-309. 166. Urhausen, A., Montz, T., Kindermann, W. (1996): Sports-specific adaptations of left ventricular muscle mass in athlete’s heart. An echocardiographic study with combined isometric and dynamic exercise trained athletes (male and female rowers). International Journal of Sports Medicine, 17: 145-151. 167. Verdecchia, P., Schillaci, G., Borgioni, C., Ciucci, A., Batistelli, M., Bartoccini, C., Santucci, A., Santucci, C., Reboldi, G., Porcellati, C. (1995): Adverse progno-

95

stic significance of concentric remodelling of the left ventricle in hypertensive subjects with normal left ventricular mass. Journal of the American College of Cardiology, 25: 871-878. 168. Villari, B., Vassalh, E.S., Monrad, E.S., Chianelb, M., Turina, M., Hess, O.M. (1995): Normalization of diastolic dysfunction in aortic stenosis late after valve replacement. Circulation, 91: 2353-2358. 169. Vinereanu, D., Florescu, N., Scuthorpe, N., Tweddel, A.C., Stephens, M.R., Fraser, A.G. (2001): Differentiation between pathologic and physiologic left ventricular hypertrophy by tissue Doppler assessment of long-axis function in patients with hypertrophic cardiomyopathy or systematic hypertension and in athletes. The American Journal of Cardiology, 88: 53-58. 170. Voutilainen, S., Kupari, M., Hipperlainen, M., Karpinnen, K., Ventila, M., Heikilla, J. (1991): Factors influencing Doppler indexes of left ventricular filling in healthy persons. The American Journal of Cardiology, 68: 653-659. 171. Weyman, A. (1994): Principles and Practice of Echocardiography. 2nd edition, Lea & Febiger. Philadelphia. 172. Wieling, W., Borghols, E.A.M., Hollander, A.P. Danner, S.A., Dunning, A.J. (1981): Echocardiographic dimensions and maximal oxygen uptake in oarsmen during training. British Heart Journal, 46: 190-195. 173. Zakynthinos, E., Vassilakopoulos, T., Mavrommati, I., Filippatos, G., Roussos, C., Zakynthinos, S. (2001): Echocardiographic and ambulatory electrocardiographic findings in elite water-polo players. Scandinavian Journal of Medicine and Science in Sports, 11: 349-355. 174. Zoneraich, S., Rhee, J., Zoneraich, O., Jordan, D., Appel, J. (1977): Assessment of cardiac function in marathon runners by graphic noninvasive techniques. Annals of the New York Academy of Sciences, 301: 900-917.

96

SAJÁT KÖZLEMÉNYEK JEGYZÉKE

1. Petridis L., Kneffel Zs., Kispéter Zs., Horváth P., Sidó Z., Pavlik G. (2003): Echokardiográfiás jelek ifjúsági korú rendszeresen sportoló és nem sportoló fiúknál. Sportorvosi Szemle, 44: 153-167. 2. Petridis, L., Kneffel, Zs., Kispéter, Zs., Horváth, P., Sidó, Z., Pavlik, G. (2004): Echocardiographic characteristics in adolescent junior male athletes of different sport events. Acta Physiolica Hungarica, 91: 99-109. 3. Petridis, L., Kubatova, J., Petridou, K.: A swim- test and echocardiographic results on male junior water-polo players. F.U. Physical Education and Sport, (in press). 4. Petridis L., Horváth P., Kispéter Zs., Petrekanits M., Sidó Z., Pavlik G. : Különbözo sportágak hatásai a kardiális adaptációra fiatal korban. IV. Országos Sporttudományi Kongresszus, Szombathely, (in press). 5. Pavlik G., Bánhegyi A., Kemény D., Olexó Zs., Petridis L. (2001): Vízilabda játékosok kondicionális állapotának vizsgálata úszóteszt segítségével. Az úszóteszt eredményeinek összefüggése a relatív aerob kapacitással. Sportorvosi Szemle, 42: 129-150. 6. Pavlik G., Bánhegyi A., Kemény D., Petridis L., Frenkl R. (2001): Vízilabda játékosok spiroergometriás, echokardiográfiá s és úszóteszt vizsgálata. Magyar Sporttudományi Szemle, 3-4: 26-29. 7. Kneffel Zs., Bánhegyi A., Manolas V., Petridis L., Sidó Z., Pavlik G. (2002): Noi röplabdások echokardiográfiás adatai. Sportorvosi Szemle, 43: 83-94. 8. Németh H., Horváth P., Petridis L., Bánhegyi A., Sidó Z., Pavlik G. (2003): Szinkronúszók echokardiográfiás edzettségi jelei. Sportorvosi Szemle, 44: 97-107. 9. Pavlik G., Kneffel Zs., Horváth P., Kispéter Zs., Petridis L., Sidó Z.: Sportolók echokardiográfiás adatai. IV. Orszá gos Sporttudományi Kongresszus, Szombathely, (in press). 10. Kneffel Zs., Horváth P., Kispéter Zs., Petridis L., Petrekanits M., Pavlik G.: Sportolók

echokardiográfiás

mutatói

kényszerpiheno

Sporttudományi Kongresszus, Szombathely, (in press).

97

alatt.

IV.

Orszá gos

11. Horváth P., Petridis L., Kispéter Zs., Kneffel Zs., Sidó Z., Pavlik G.: Noi vízilabdázók kondicionális állapotának jellemzése. IV. Országos Sporttudományi Kongresszus Szombathely, (in press).

ELOADÁS ABSZTRAKTOK

12. Petridis, L. (2000): The effects of training on cardiological characteristics in water polo players. The 14th International Congress on Sport Sciences for Student s. TF, Budapest, 33. 13. Petridis, L., Pavlik, G., Bánhegyi, A., Olexó, Zs., Osváth, P. (2000): Relationships between swimming- test results and echocardiographic parameters in male elite water polo players. TF 1925-2000 The 75th Anniversary International Congress on Sport Science. Programme and Abstracts, Semmelweis University, Budapest, 61. 14. Petridis, L., Sziva, Á., Manolas, V., Bánhegyi, A., Pavlik, G. (2002): Measurements and results of running ergometer, echocardiography and physical condition test on young water-polo male players. The 15th International Congress on Sport Sciences for Students. Semmelweis University, Budapest, 30. 15. Petridis, L., Sziva, Á., Manolas, V., Bánhegyi, A., Pavlik, G. (2002): Establishing the relations between the physical condition, relative aerobic power and cardiac performance on young water polo players. XXVII FIMS World Congress of Sports Medicine, Budapest, Abstracts, 126. 16. Petridis, L., Horváth, P., Kneffel, Zs., Sidó, Z., Pavlik, G. (2004): Effects of different sport events on cardiac adaptation in young age. In: Klissouras, V., Kellis S., Mouratidis, I. (Eds.): 2004 Pre-Olympic Congress, Proceedings A.U. Thessaloniki, Vol. I: 307. 17. Kubátová, J., Leonidas, P., Nováková, P. (2003): Falt food and movement. In: Kirchner, J., Kavalir, O., Adamokva, M. (Eds.): Nové perspektivy a praxe v kinantropologii, UK, FTVS, Praha, 68.

98

ÖSSZEFOGLALÁS

A jelen vizsgálatban 457 sportoló és 73 nem sportoló echokardiográfiás adatait elemeztem különbözo sportágakban, eltéro korosztályokban. A kardiális alkalmazkodás két fo kérdéskörét vizsgáltam meg. Egyrészt összehasonlítottam a különbözo sportokat uzo fiatal és idosebb sportolók adatait annak megállapítására, hogy fiatal életkorban, valamint

az

edzéskor

kezdeti

szakaszában

mennyiben

különbözik

a

szív

alkalmazkodása, mint idosebb életkorban. Másrészt a vízilabda játék jellege, sajátosságai és az idegen közeg miatt összehasonlítottam a vízilabda játékosok echokardiográfiás adatait egyfelol a többi sportoló eredményeivelz, másfelol pedig a játékosok kondicionális állapotának mérésére alkalmazott úszóteszt eredményeivel. Ez utóbbinak

célja

annak

megállapítása

volt,

hogy

vajon

a

szívhipertrófiában

megnyilvánuló edzettség és az úszóteszt eredményei között van-e összefüggés. Az echokardiográfiás mérések nyugalomban, kétdimenziósan irányított M-mód és Doppler echokardiográffal készültek. A mért és számolt paramétereket morfológiai, funkcionális és regulációs paraméterekre osztottam. Az úszóteszt tartalmazta egy harminc méteres maximális gyorsúszás sprintidejét, egy hatszor harminc méteres gyorsúszás átlagidejét, a négyperces megnyugvás összpulzusszámát és a megnyugvás elso és második fél perce közötti pulzusszám különbséget. Az eredmények azt mutatták, hogy az edzéskor kezdeti szakaszában az excentrikus – koncentrikus hipertrófia jelek jobban elkülönülnek a különbözo sportolócsoportokban, míg idosebb korban a különbségek már nem olyan egyértelmuek. A vízilabda játékosok szív morfológiája a koncentrikus hipertrófia jeleit mutatta, az aerob terhelésre jellemzo bradycardiával. A játék magas energia igényeit és a játékosok magas edzettségi állapotát mutatja az is, hogy számos mutatóban kiemelkedo eredményeket mutattak a többi sportolóhoz képest. Az úszóteszt és az echokardiográfiás mutatók között kimutatható összefüggés volt. A nagyobb szívméretek jobb úszó teljesítménnyel jártak együtt. A lineáris és a kanonikus korrelációk azt sugallják, hogy a morfológiai paraméterek közül az úszóteljesítmény alakulásában a bal kamra falvastagságának és izomtömegének szerepe és súlya nagyobb volt, mint a belso átméroé. Továbbá, a korrelációkból úgy tunik, hogy mindkét úszópróba inkább az anaerob, és kevésbé az aerob energiaszolgáltató mechanizmusokat veszi igénybe.

99

SUMMARY

In this present cross-sectional study I examined the echocardiography data of 457 athletes of various sport activities and of 73 non-athletes at different age groups. The study focused on two main aspects of the cardiac adaptation. As concerns the first aspect, I compared the echocardiography data of young and old athletes in order to establish the differences or the similarities that can be noticed in the cardiac adaptation at young age and also at the early stages of the athletic training compared to the adaptation at older age and to the later stages of the athletic training respectively. According to the second aspect I compared the echocardiography results of the water-polo players to the results of the other athletes, and also to the results of the swim-test, which is used for the measurement of the water-polo players’ fitness level. The aim of this latter was the establishment of any possible linear relation between the indices of the two tests. Echocardiography measurements were performed with a two dimensionally guided Mmode and Dopple r echocardiograph. The measured and calculated variables were divided into morphological, functional and regulatory variables. The swim- test included the time result of a 30 m maximal intensity swim, the mean time of a 6x30 m interval swim, the number of heart beats during the four min of recovery and the difference between the first and the second half min of recovery. Results showed that at a younger age and in the early stages of the athletic training the signs of the concentric or eccentric type of hypertrophy can be better distinguished in the different athletic groups than at the later stages of the athletic training. Cardiac morphology of the water-polo players showed signs of concentric type hypertrophy accompanied by the training induced bradycardia, mostly noticed with the aerobic sport activities. Compared to the other athletes the high values in several parameters of the water-polo players are mostly an indicator of the high energy demands of the game. Between the swim- test and the echocardiography a strong relation was established. The larger cardiac morphology was associated with better swimming performance. Based on the linear and canonical correlations it seems that among the morphological variables LVWTd and LVMM showed significant correlatio n with all the components of the swim- test, while the weight of the LVIDd seemed not be so determinant. Based also on the correlations it seems that both swim tasks use mostly the anaerobic energy pathways, rather than the aerobic ones.

100

MELLÉKLET

IVS (mm)

26. táblázat Az interventrikuláris szeptum diasztoléban [átlag (s.d.)] KOR

LJAT (L)

ERO (E)

ÁLLÓ (Á)

NE (K)

VIZI (V)

p<0,05

15-16

9,37 (0,72

9,92 (1,55)

9,02 (0,73)

7,70 (0,85)

10,46 (1,13 )

SP>K, V>A,L

17-18

9,68 (1,24)

9,85 (1,23)

10,50 (1,24)

8,97 (0,86)

10,37 (1,26)

V>K

19-20

10,42 (0,77)

10,05 (0,62)

10,44 (1,08)

9,08 (1,01)

11,25 (1,30)

SP>K, V>A,L,E

21-22

10,67 (1,17)

10,07 (1,76)

10,38 (1,26)

8,64 (0,78)

11,05 (1,33)

SP>K

23-24

10,19 (1,08)

10,21 (1,35)

10,49 (0,94)

8,87 (0,63)

11,47 (0,90)

SP>K, V>L,E

25-26

10,29 (1,45)

10,57 (0,91)

11,31 (1,97)

9,14 (3,64)

11,69 (1,45)

A,V>K

LJAT (L): labdajátékosok, ERO (E): erosportolók, ÁLLÓ (A): állóképességi sportolók, NE (K): nem edzettek, VIZI (V): vízilabda játékosok, SP: összes sportoló Vastagított betu: szignifikáns eltérések a sportoló csoportok között 1-6: szignifikáns különbség ugyanazon sportoló csoport fiatalabb és idosebb sportolói között 1: 15-16 évesek, 2: 17-18 évesek, 3: 19-20 évesek, 4: 21-22 évesek, 5: 23-24 évesek, 6: 25-26 évesek

LVWTd (mm)

27. táblázat A balkamrai hátsó falvastagság diasztoléban [átlag (s.d.)] KOR

LJAT (L)

ERO (E)

ÁLLÓ (Á)

NE (K)

VIZI (V)

p<0,05

15-16

9,13 (0,83)

9,83 (1,87)

8,95 (0,99)

7,95 (1,04)

10,13 (1,02)

L,E,V>K, V>L,E

17-18

9,59 (0,76)

9,87 (1,21)

10,09 (1,21)

8,72 (0,97)

10,06 (1,07)

A,V>K

19-20

9,95 (0,69)

9,55 (0,55)

9,75 (1,10)

8,30 (0,68)

10,90 (1,37)

SP>K, V>L,E,A

21-22

10,20 (0,96)

9,89 (1,59)

9,82 (1,00)

8,57 (0,46)

10,82 (1,60)

SP>K, V>A

23-24

9,69 (1,14)

9,68 (1,13)

10,15 (1,01)

8,60 (0,80)

11,08 (0,84)

L,A,V>K, V>L,E

25-26

10,10 (1,10

10,97 (1,37)

10,34 (1,10)

9,09 (0,99)

11,17 (1,18)

V,E>K


101

IVS/LVWTd

28. táblázat Az interventrikuláris szeptum és hátsó fal aránya [átlag (s.d.)] KOR

LJAT (L)

ERO (E)

ÁLLÓ (Á)

NE (K)

VIZI (V)

p<0,05

15-16

1,03 (0,09)

1,01 (0,06)

1,01 (0,10)

0,97 (0,08)

1,03 (0,08)

-

17-18

1,00 (0,10)

0,99 (0,07)

1,04 (0,10)

1,03 (0,09)

1,03 (0,09)

-

19-20

1,04 (0,07)

1,05 (0,08)

1,07 (0,08)

1,09 (0,09)

1,03 (0,08)

-

21-22

1,04 (0,08)

1,01 (0,08)

1,05 (0,09)

1,00 (0,06)

1,02 (0,09)

-

23-24

1,05 (0,06)

1,05 (0,06)

1,03 (0,07)

1,03 (0,09)

1,03 (0,05)

-

25-26

1,01 (0,09)

0,96 (0,08)

1,09 (0,08)

1,00 (0,08)

1,04 (0,08)

-


LVMM/BSA (g/m2 )

29. táblázat A testfelületre vonatkoztatott balkamrai izomtömeg [átlag (s.d.)] KOR

LJAT (L)

ERO (E)

ÁLLÓ (Á)

NE (K)

VIZI (V)

p<0,05

15-16

111,50 (18,08) 126,69 (32,17) 116,34 (12,19) 83,00 (19,55)

125,98 (19,88) SP>K

17-18

126,05 (25,57) 119,46 (26,10) 136,86 (30,18) 96,25 (15,49)

125,48 (25,55) L,A,V>K

19-20

124,13 (15,98) 116,43 (12,65) 128,36 (17,90) 96,15 (16,16)

138,13 (25,20) SP>K, V>E

21-22

129,07 (17,75) 124,62 (30,03) 133,31 (24,62) 96,39 (20,93)

133,61 (28,25) SP>K

23-24

122,18 (21,34) 128,84 (31,58) 135,14 (15,62) 94,47 (10,10)

147,32 (27,96) SP>K, V>A

25-26

138,74 (21,39) 124,97 (17,43) 140,12 (27,39) 108,47 (11,54) 146,86 (38,67) V>K


102

CO (l/perc)

30. táblázat A nyugalmi perctérfogat [átlag (s.d.)] KOR

LJAT (L)

ERO (E)

ÁLLÓ (Á)

NE (K)

VIZI (V)

p<0,05

15-16

6,47 (1,72)

7,37 (3,53)

6,27 (1,82)

5,46 (1,58)

6,56 (1,79)

-

17-18

6,06 (1,63)

5,62 (1,54 )

6,13 (1,45)

5,72 (1,98)

6,20 (1,72)

-

19-20

6,01 (1,55)

5,69 (1,84)

5,80 (1,95)

5,80 (1,88)

6,56 (1,74)

-

21-22

6,15 (1,30)

6,31 (2,91)

6,56 (1,71)

6,95 (2,45)

6,57 (1,77)

-

23-24

6,14 (1,63)

7,41 (2,82)

6,10 (1,68)

6,41 (1,32)

6,25 (1,76)

-

25-26

6,40 (1,11)

6,92 (2,36)

5,87 (1,09)

6,39 (1,17)

6,54 (1,79)

-


31. táblázat Az úszóteszt mutatói és az echokardiográfiás paraméterek közti korreláció koeficiensek Tmax

Tátl

P4

Delta

LVWTd

-0,74

-0,76

-0,56

0,47

LVIDd

-0,61

-0,63

-0,34

0,29

LVMM

-0,70

-0,71

-0,49

0,45

LVWTd/BSA1/2

-0,57

-0,58

-0,59

0,49

LVIDd/BSA1/2

-0,21

0,002

-0,16

0,13

LVMM/BSA3/2

-0,45

-0,45

-0,51

0,44

FS

-0,01

0,008

-0,05

0,11

E/A

-0,24

-0,25

-0,11

0,10

SV

-0,01

0,008

-0,05

0,11

SV/BSA3/2

-0,31

-0,002

-0,15

0,16

LVWTd: a balkamra i falvastagság diasztoléban, LVIDd: a balkamra i belso átméro diasztoléban, LVMM: a balkamrai izomtömeg, LVWTd/BSA 1/2 : a testméretre vonatkoztatott balkamra i falvastagság, LVIDd/BSA 1/2 : a testméretre vonatkoztatott balkamra i belso átméro, LVMM/BSA 3/2 : a testméretre vonatkoztatott balkamrai izomtömeg, FS: rövidülési frakció, E/A: a transzmitrális áramlás korai és késoi szakaszának csúcssebességének aránya, SV: a nyugalmi pulzustérfogat, SV/BSA 3/2 : a a testméretre vonatkoztatott pulzustérfogat. Vastag szedés: szignifikáns korreláció a p<0,05 értéken.

103

32. táblázat A baloldali kanonikus súlyok Root 1

Root 2

Root 3

Root 4

tmax

-0,35

0,57

-2,09

2,40

tatl

0,80

0,38

2,38

-1,91

p4

0,58

-0,98

0,12

0,09

delta

-0,23

-0,15

0,79

0,65

tmax: a 30 méteres maximális sebességu úszás sprintideje, ttl : a hatszor 30 méteres úszás átlag ideje, p4 : a négyperces megnyugvási ido összpulzusszáma, delta: a megnyugvási ido elso és második félperce közötti pulzusszám különbség.

33. táblázat A jobboldali kanonikus súlyok Root 1

Root 2

Root 3

Root 4

LVWTd/BSA1/2

-0,77

8,51

-1,60

-0,60

LVIDd/BSA1/2

0,15

5,01

-1,55

2,60

LVMM/BSA3/2

-0,31

-10,91

1,96

0,83

SV/BSA3/2

0,16

0,52

1,52

1/2

-2,65 1/2

LVWTd/BSA : a bal kamra relatív falvastagsága diasztoléban, LVIDd/BSA : a bal kamra relatív belso átméroje diasztoléban, LVMM/BSA 3/2 : a bal kamra relatív szívizomtömege, SV/BSA 3/2 : a relatív nyugalmi pulzustérfogat. 2,0 1,5 1,0

Right set

0,5 0,0 -0,5 -1,0 -1,5 -2,0 -2,5 -3,0 -2,5

-2,0

-1,5

-1,0

-0,5

0,0

0,5

1,0

1,5

2,0

Left set

10. ábra. Az esetek elhelyezése az elso kanonikus korreláció szerint

104

2,5

0,8 0,7 0,6

Value

0,5 0,4 0,3 0,2 0,1 0,0 1

2

3

4

Number of Canonical Roots

11. ábra. A kanonikus korrelációk pontdiagram 0,6

0,5

Value

0,4

0,3

0,2

0,1

0,0 1

2

3

Number of Canonical Roots

12. ábra. A sajátértékek pontdiagram

105

4

KARDIÁLIS EDZETTSÉGI JELEK ÉS PÁLYATESZT EREDMÉNYEK FIATAL FÉRFIAKNÁL

Recommend Documents