Kaba Város Önkormányzata
Pályázati intézkedési terület: Önkormányzati fenntartásban, vagy működtetésben álló intézményekkel – különösen köznevelési-oktatási, valamint szociális, közművelődési, gyermekvédelmi intézményekkel, illetve az önkormányzat által üzemeltetett konyhákkal, diák- és felnőtt étkeztetési feladatokat ellátó intézményekkel - kapcsolatos feladat ellátási és finanszírozási modell kidolgozása
Dokumentum: Vezetői konzultáció - 1. alkalom
ÁROP-1.A.5-2013-2013-0052
Bevezetés Jelen dokumentumban a Kaba Város Önkormányzatánál „Szervezetfejlesztés a konvergencia régiókban lévő önkormányzatok számára” pályázati konstrukció keretében megvalósuló projekt során a fedlapon megnevezett projekttevékenységhez kapcsolódóan megtartott első „Vezetői konzultáció” műhelymunka tartalmi összegzését és eredményeit foglaltuk össze. Az első két alkalommal került sor az Önkormányzat által fenntartott intézmények összesítésére és az étkeztetéssel kapcsolatos feladatok áttekintésére. Azonosítottuk az étkeztetési feladatokat ellátó szervezeteket, intézményeket. Az előző alkalom során megkezdtük a bölcsődei ellátás keretében nyújtott gyermekétkeztetés vizsgálatát. Megállapítottuk, hogy a Támasz Szociális Alapszolgáltatási Központ keretein belül működő kabai Bölcsőde szervezetileg szoros összefüggésben van más településeken működő bölcsődékkel. Kaba Város Önkormányzat Képviselő-testülete önkormányzati rendeletben rendelkezik a személyes gondoskodás keretébe tartozó gyermekjóléti alapellátások formáiról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról. Ebben a rendeletben két másik településen alkalmazandó bölcsődei intézményi térítési díjakról is rendelkezik a Képviselő-testület. Az intézményirányítási és a finanszírozási kapcsolódások miatt az átfogó kép megalkotásához szükséges a többi településsel kapcsolatos feladatok rögzítése is. A projektben megfogalmazott célkitűzésekkel kapcsolatban további interjú formájában egyeztettünk Kaba Város jegyzőjével. Az egyeztetéseket és pontosításokat a későbbiekben tárgyaljuk részletesebben. Az interjú során arra a következtetésre jutottunk, hogy bizonyos, eddig felmerült javaslatok létjogosultsága kicsi, ezért azokra nem fogunk kitérni a második vezetői konzultáció során. Jelen, (első) vezetői konzultáción folytattuk a közétkeztetésben részt vevő szervezetek feladatainak elemzését. A feltáró munkával egy időben vizsgáltuk a hatékonyság növelő beavatkozások lehetőségét is. Csoportos ötletgenerálás módszerét alkalmaztuk az ezirányú vizsgálathoz. Az elemző munka során véletlenszerűen felmerült ötleteket és kérdéseket összegyűjtöttük, majd a műhelymunka résztvevői megválaszolták, véleményezték azokat. Ezeket a válaszokat a következő, második vezetői konzultáció során fogjuk rangsorolni és javaslatokká formálni, majd megvalósíthatóságukat ellenőrizni.
Az 1. vezetői konzultáció (műhelymunka) célkitűzéseinek, és fókuszának meghatározása 1. Az 1. vezetői konzultáció céljának meghatározása Cél: A 2. helyzetfeltáró alkalom során megkezdett, a Bölcsőde feladatait és helyzetét áttekintő felmérés folytatása. Átfogó helyzetkép alkotása az óvodáskorúak étkeztetésével kapcsolatos, Kaba Város Önkormányzatának hatáskörébe tartozó feladat ellátásról. Fókusz: A Bölcsőde alapfeladatainak és étkeztetési feladatainak kapcsolata. Az óvodai étkeztetéshez kapcsolódó folyamatokat, a feladat ellátásban érintettek szerepét vizsgáljuk. 2. Az 1. vezetői konzultáció terjedelme és hatóköre Szervezeti hatókör: Az étkeztetéssel kapcsolatos feladatok vizsgálatát jelen alkalommal a Kaba Családsegítő és Gyermekjóléti Társulás fenntartásában lévő Bölcsődére, valamint a Kabai Óvodára, mint önkormányzati fenntartású önálló intézményre terjesztjük ki. Folyamat és feladat hatókör: A bölcsődei és óvodai étkeztetéssel közvetlenül kapcsolatos feladatokra és folyamatokra terjesztjük ki a vizsgálatot. 3. Az 1. vezetői konzultációhoz szükséges feltételek Személyi feltételek: A hatékony munkához szükséges az Önkormányzat, mint fenntartó részéről a finanszírozási kérdésekben érintett és kompetens munkatársak, valamint a Kabai Óvoda intézményvezetőjének jelenléte. Rövid időtartamra egyes kérdések megbeszéléséhez szükséges lehet az ételt szolgáltató Slambuc Kft. vezetőjének jelenléte is. A Bölcsőde feladatainak vizsgálatához szükség van a Bölcsőde vezetőjének jelenlétére a műhelymunka alkalom első felésben. Információk: Szükség van a Kaba Város Önkormányzatának és a Kabai Óvoda étkeztetéssel kapcsolatos feladatainak ellátását számszerűsítő és leíró információkra, adatokra.
A Bölcsőde helyzetelemzésének folytatása A gyermekétkeztetés személyi térítési díját az intézményvezető az intézményi térítési díj (napi összeg) általános forgalmi adóval növelt összegének és az igénybe vett étkezések számának, valamint a normatív kedvezményeknek a figyelembevételével állapítja meg.
Az alkalmazandó normatív kedvezmények feltételei és mértéke: a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő bölcsődés gyermek után az intézményi térítési díj 100%-a • három- vagy többgyermekes családoknál gyermekenként az intézményi térítési díj 50%-a • a tartósan beteg vagy fogyatékos gyermek után az intézményi térítési díj 50%-a A személyi térítési díjfizetési mentesség és a normatív kedvezmény megállapításához be kell szerezni a térítési díj fizetésére kötelezett nyilatkozatát. •
A Kabai Óvoda működésének áttekintése
Elnevezése Székhelye Telephelye Főtevékenysége Vezető
Az intézmény adatai Kabai Óvoda 4183 Kaba, Batthyány u. 8. Hétszínvirág Óvoda 4183 Kaba,, Rákóczi utca 79. Napsugár Óvoda Óvodai nevelés Borbély Vilmosné
A Hétszínvirág Óvoda épületét korszerűen felújították. Mind eszköz, mind személyi feltételek tekintetében alkalmas a gyermekek megfelelő ellátására. Az óvoda étellel történő ellátása vásárolt étkeztetési formájában történik. Az ételek készítője a Slambuc Kft. Az elkészített ételeket saját erővel, kézikocsival szállítják az óvodák épületébe. Az egyes óvodákban a helyszínen a tálalást az óvodai szakszemélyzet a kisegítő személyzet segítségével végzi el. A szállítóeszközök (kézikocsi, badellák) a tapasztalat szerint megfelelőek az ételek szállítás közbeni, előírt, minőségének megtartására. A tálaláshoz használt eszközök és az evőeszközök előírás szerinti minőségben rendelkezésre állnak. Adagszámok: • Összes átlagos adagszám a két óvodában: • Átlagos adagszám a Hétszínvirág Óvodában: • Átlagos adagszám a Napsugár Óvodában: Megjegyzés: 2 fő csak tízórai ellátásban részesül
155 –169 adag 90 –100 adag 65 – 69 adag
Az óvodai étkezők megoszlása a térítési díjfizetési kedvezmények szerint: • • •
•
Összes étkezői létszám: 100%-os térítési díjkedvezményben részesül térítési díjat fizet ebből o 50%-os térítési díjkedvezményben részesül o 3 gyermekes családból o tartósan beteg o csak tízórait fizet teljes térítési díjat fizet
169 fő 85 fő 84 fő 21 fő 15 fő 4 fő 2 fő 63 fő