2005. június
Búcsúbál
Júliusi - augusztusi programajánló III. Lábatlani Blues Fesztivál "Él környezetben él zenével" Újra bluestól lesz hangos Lábatlan városa!
A július 22-23-án megrendezésre kerül Blues Fesztiválnak ismét a lábatlani Gerenday Kert ad helyet. (folytatás az 5. oldalon)
Az es elállt, a nap kisütött, így a búcsúbáli m sorra kíváncsi nagyszámú közönség szórakozása zavartalan lehetett. A Groovehouse együttes, az Apostol zenekar és Varga Ferenc József humorista m sora biztosította a jó hangulatot. A szabadtéri színpad néz tere megtelt, sokaknak már ül hely sem maradt. A program további részében a színpadon a Hats Off blues zenekar játszott, ez alatt a Gerenday Ház mögötti területen már készül dött a bálra az
Unicum együttes. A táncolni vágyók népes tábora az éjféli tombolasorsolás után hajnal 3 óráig szórakozhatott a Gerenday kertben. Itt mondok köszönetet mindazoknak a gyáraknak, vállalatoknak és vállalkozóknak, akik a sok értékes tombola nyereményt felajánlották, és így járultak hozzá a rendezvény sikeréhez.
Semmelweis-napi ünnepség
A Gerenday házban június 29-én, az egészségügyi dolgozók sz k körében ünnepeltük Semmelweis Ignác születésének 187. évfordulóját. (folytatás a 3.oldalon)
Népzenei délután A már hagyományos Népzenei délután augusztus 13-án a Gerenday Kertben várja az érdekl d ket. A fellép kr l és nap pontos programjáról plakátok tájékoztatják majd az érdekl d ket. B. G.
Tájékoztató a képvisel -testület 2005. június 28-i ülésér l 2005. június 28-i ülésén a következ napirendi pontokat tárgyalta a képvisel -testület: Tájékoztató hangzott el a két ülés közötti eseményekr l: Június 3-án helytörténeti kerek asztal megbeszélésre került sor, a kistérség helytörténeti kutatóit látta vendégül a település. Június 7-én b nmegel zési egyeztet megbeszélésen vett részt Bárdos Zoltán képvisel . Június 8án pedagógusnapi ünnepség zajlott le a Gerenday házban. Június 9-e és 16-a között tüd sz rés volt az Egészségházban, melyen 1860-an jelentek meg. Június 18-án a Pet fi S. és az Arany J. Ált. iskolák tanévzáró ünnepségére került sor. Az ünnepség során az Arany J. Ált. Isk. biológia-technikaföldrajz szakos pedagógusa, Horváth Ágnes, polgármesteri dicséretben részesült kiemelked szakmai munkája elismeréséül. A képvisel -testület a továbbiakban önkormányzati rendeleteket módosított. Ennek keretében módosult az önkormányzat 2005. évi költségvetésér l szóló rendelet, a költségvetés f összege 62.091 eFt-tal, 948.180 eFt-ra növekedett. Az el z testületi ülésen elhangzott képvisel i javaslatra kiegészítésre került a helyi elismerések alapításáról és adományozásáról szóló rendelet, a továbbiakban évente egy f nek A Köz Szolgálatáért kitüntetés adományozható, a település és a lakosság érdekében kifejtett áldozatos, eredményes tevékenység elismeréséül. A testület a Hétforrás Kft. beszámolóját tárgyalta meg. Vincze László ügyvezet igazgató beszámolójából kiderült, hogy a 2004. évi üzleti terv 104 %-ra teljesült. A jöv ben a Kft. a vízmin ségi mutatókról rendszeresen tájékoztatja az önkormányzatot. Következ napirendben Tóth Tibor, az Elektro-Szolg Kkt. üzemeltet je tájékoztatta a képvisel ket a csillagpontos hálózat bevezetésének tapasztalatairól. Az új hálózat hat utcában, a Zalka és a Piszkei ltp.-en már elkészült. Az érintett utcákban a törzshálózat és eszközeik már elkészültek, a lakóházak rákapcsolása folyamatos. A testület elfogadta a hálózat elkészülésének 2005. szeptember 30-ra történ módosítását, mivel az anyagbeszerzést terhel Áfa visszatérítésének csúszása hátráltatta a beruházást. A képvisel -testület elfogadta a Gyermekjóléti és Családsegít Szolgálat társulási megállapodásának és alapító okiratának módosítását. Mint ismeretes Nyergesújfalu kifejezte társulási szándékát, melyhez a társult települések egyetértése szükséges. Terveink szerint a lábatlani székhely Szolgálat –Bajót és Sütt mellett- szeptember 1-t l Nyergesújfalun is ellátja a gyermekjóléti és családsegít feladatokat. Képvisel ink elfogadták az általános iskolák pénzügyi racionalizálására vonatkozó tervet. Egyebek mellett az intézményvezet k a tanév indításáig megvizsgálják a két intézmény közötti áttanítási lehet ségeket, továbbá hosszú távú feladat ellátási és racionalizálási ütemterv kerül kidolgozásra. Módosult az Arany János Általános Iskola Alapító okirata is. Szeptember 1-t l az általános iskolai oktatásnevelés mellett alapfokú m vészeti nevelés és oktatással b vül az iskola által ellátott szakfeladatok sora. A délutáni órákban folyó m vészeti oktatáshoz a környez településekr l is várják a jelentkez ket. A képvisel -testület Lábatlan Városért végzett kiemelked tevékenysége elismeréséül Polgármesteri
Dicséretben részesítette Fodor Dezs nét és Schmidt Tibornét, a kitüntetéseket július 1-én, a köztisztvisel k napján a polgármester adta át. 2005. július 4-én Kósa Jánosné belügyminiszteri dicséretben részesült. A magas szint elismerést Tóthné dr. Menczel Zsuzsanna, a Komárom-Esztergom Megyei Közigazgatási Hivatal vezet je Tatabányán adta át. Lábatlan, 2005. június 28. Török István polgármester
Közösségfejlesztés, Lábatlan 2005.
Cél, hogy Lábatlan minden lakója igazán ismerje meg a települést és környékét, majd büszke lokálpatriótaként szeretettel fogadja az idelátogatókat. A több településrészre osztható város lakosságát már nem lehet összeszokott közösségnek nevezni. Mégis érz dik valami összetartásféle! Ennek feler sítése megkönnyítené a jöv ben várható fejlesztéseket, és talán szebbé tenné környezetünket, sikeresebbé a lábatlani közösségeket. Török István polgármester
Vízisport Egyesület alakult Lábatlanon!
A Dunához köt dik a csónakázás, a csónakból horgászás. Valahol itt kezd dött, hogy a motoros csónakból történ horgászás elmaradt és maradt a motorcsónakozás egyre komolyabb motorcsónakokkal, melyek lehet vé tették a vízisízést vagy túrázást. Gondot okozott viszont a csónakok vízre tétele a Duna partjának gondozatlan állapota miatt. Ezért jutott eszébe a motorcsónakosoknak - sok tanakodás után -, hogy egyesületet kellene alapítani, amelyik összefogná a tagokat, és arra ösztönözne, hogy olyan partszakaszt alakítsanak ki, amely megoldaná a fenti problémákat. Barátságos, pihenésre, szórakozásra alkalmas hellyé alakulna. A tavaly szi alakuló gy lést követ en januárban elkezdtük a parti fák letört ágainak levágását, a kid l félben lév fák kivágását illetve a terep rendezését, takarítását. Ezzel egyid ben, az egyesület megalakulását törvényessé tettük: a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság május 12-ével a Lábatlani Sirályok Vízisport Egyesületet joger sen bejegyezte. Az egyesületnek 19 magánszemély alapító tagja van, de várunk minden érdekl d t, aki úgy érzi, szívesen tartozna egyesületünkhöz, és hasznos tagjává tudna válni. Az egyesület célja: - a helyi vízisport tevékenység népszer sítése; - a Duna megismertetése a környez települések kirándulóival, ezzel segítve a várost, hogy ne csak átutazóként ismerjék meg Lábatlant, hanem idegenforgalmi célállomásként is teret nyerjen; - támogatjuk az érdekl d fiatalokat, diákokat a vízisportok minden ágában, segítséget nyújtunk fejl désükhöz; - kapcsolatot kívánunk tartani a testvérvárosok lakóival a közös programok megszervezésében, és lebonyolításukban aktív tevékenységet végzünk; - a helyi iskolák körében tájékoztató el adásokat tartunk a Duna veszélyeir l, ezzel is biztonságosabbá téve a mindennapi vízi életet. Az elkövetkezend id ben szeretnénk a partra padokat, asztalokat telepíteni, valamint szalonnasütésre, grillezésre alkalmas t zhelyeket telepíteni a kultúrált pihenés és szórakozás érdekében. Egyben kérjük a Duna partjának használóit a létesítmények megóvására, a tisztaság és rend meg rzésére. A tagság nevében: Sujbert Ferenc elnök és Szalai László alelnök
Semmelweis-napi ünnepség A Gerenday házban június 29-én, az egészségügyi dolgozók sz k körében ünnepeltük Semmelweis Ignác születésének 187. évfordulóját. Semmelweis Ignác „az anyák megment je” 1818. július 1-én született és 1865. augusztus 13-án halt meg. Korai halálát lényegében ugyanaz okozta (fert zés, vérmérgezés), mint a gyermekágyas szül anyákét, akikért egész életén át harcolt, s amely kórok felfedezése munkásságának legnagyobb eredménye. Emlékére Angliában Nemzetközi Semmelweis Emlékbizottság alakult. Síremléket, szobrot emeltek neki, könyveket írtak róla: " ... amit Semmelweis tett, az becsületet áraszt nemcsak reánk, hanem az egész orvosi karra, nemcsak szül földjére, hanem a mi hazánkra is, s t az egész világra." A Semmelweis-napi ünnepségen Boda Csaba alpolgármester köszöntötte az egészségügyi dolgozókat. Köszönt jében elismeréssel szólt az egészségünk megóvásáért minden áldozatra vállalkozó orvosokról ápolókról, n vérekr l. Megemlítette, hogy Lábatlan életében milyen nagy jelent séggel bír, hogy 2001-ben átadásra kerülhetett az Egészségház, amely orvosoknak egészségügyi szakdolgozóknak a gyógyításhoz igényes környezetet biztosít, a betegeknek pedig a szép új környezetben biztosítja a színvonalasan m köd , járóbeteg-szakellátással kib vített alapellátást. Boda Csaba az ünnepség részeként az önkormányzat nevében köszöntötte: Dr. Bús Éva fogszakorvost, aki Lábatlan Város egészségügye érdekében kifejtett önzetlen, magas színvonalú
munkája elismeréseképpen, az egészségügyi, szociális és családügyi miniszter által adományozható, egyik legmagasabb egészségügyi szakmai kitüntetésben a „Pro Sanitate” díjban részesült. A díj átadására június 30-án a BM Duna Palota Színháztermében került sor. Dr. Lencsés Éva háziorvost, akinek 25 éves lelkiismeretes munkájáért, továbbá Lábatlan Város egészségügyi fejlesztésében kifejtett kimagasló, szakmai és közszolgálati teljesítményéért, Lábatlan Város Önkormányzati Képvisel Testülete, Lábatlan Város Emlékplakettjét adományozta. További munkájukhoz sok sikert és jó egészséget kívánunk. A díjazottakon kívül Lábatlan Város egészségügyében tevékenyked k mindegyike ajándékul kapta a közelmúltban elkészült „Jubilate” cím CD lemezt, amelyet Lábatlan
várossá avatásának emlékére 2005. évben Török István polgármester kezdeményezésére készült el. Az ünnepség további részében a meghívottak vendéglátásban részesültek, majd rövid, jó hangulatú kötetlen beszélgetést követ en, mindenki visszasietett munkájához. Kiss Gábor aljegyz
Szépül városközpont Az Egészségház melletti társasház után a tervek szerint egy új 30 lakásos társasház készül majd Lábatlan belvárosában. Az építtet Fischer-Bau kft. tulajdonos – ügyvezet jét kérdeztük arról, hogy hol tart a beruházás. – Hadd kezdjem azzal, hogy néhány szóval bemutatom az épületet: Valóban 30 lakás megépítését tartalmazzák a tervek, ezek a lakások 39 m2 és 81 m2 közötti alapterület ek, az els és a második szinten lesznek majd. A földszintre üzleteket és egy élelmiszer áruházat terveztünk. Összesen 11 üzlet készül majd el, az élelmiszer áruház pedig a CBA hálózatának tulajdona lesz. – Milyen árakon kívánják értékesíteni a leend lakások? – Várhatóan 200-210 eFt/m2 áron, vagyis az áraink nem változnak az el z en megépített társasházi lakások áraihoz képest. – Sok lábatlani veti fel különböz fórumokon annak szükségességét, hogy egy korszer , tágas élelmiszer áruház épüljön a városban, így a CBA megjelenésével ez a várakozás gondolom sokak számára teljesülne. Hol tartanak a CBA-val való tárgyalások? – A megegyezésnél járunk, m szaki-technikai akadályok már nincsenek. Egyetlen probléma van még a CBA vezet i több parkolóhelyet szeretnének az áruház közvetlen környezetében, s ez az igényük úgy gondolom jogos, hiszen szolgáltatásuk színvonalához tartozik, hogy vásárlóik parkolásáról is gondoskodjanak. Nos a Lábatlan város Önkormányzatával a következ kben folytatandó tárgyalások, konstruktív munka és megegyezés szükséges ahhoz, hogy a CBA elvárásainak eleget tudjunk tenni. – Mikorra várható a beruházás indulása? – A tervek és az építési engedélyek várhatóan szeptemberben realizálódnak, és ha a lakások értékesítése is kedvez módon alakul, akkor akár ebben az évben is megkezd dhet az építkezés. Az építés kezdetét követ egy év elteltével pedig a kivitelezés befejez dik. – Köszönöm a tájékoztatást. – Nagyon szívesen. (Információink szerint az el készítés fázisában van az a tervezet, ami szerint az új épül 30 lakás értékesítésében Lábatlan Önkormányzata is szerepet vállal). (a szerkeszt )
LÁBATLANI NAGYCSALÁDOSOK HIREI
Április 9-én szombaton sok lábatlani család vágya teljesült. Egy nagyon szép, gazdag élményekkel teli napot töltöttek el a Nagycsaládos Egyesület családjai Budapesten. Kényelmes szép busszal indultunk el itthonról. A nap délel tti programja a PARLAMENT megtekintése volt, ahol mér csoportunkat várták. Idegenvezet vel nézhettük és csodálhattuk meg a Parlament termeit. 1882-ben, Steind Imre tervei alapján épült a modern technika segítségével, régmúlt korok stíluselemeib l. A kor leghatalmasabb épülete, beruházása volt, magyar anyagból, magyar technikával, magyar mesterekkel. A lépcs n felfelé haladva a kupolacsarnok középpontjában csodálhattuk meg a magyar koronázási jelvényeket: a Szent Korona, a jogar, az országalma és a kard. Felemel érzés fogott el bennünket, szül ket és gyerekeket, hogy itt lehetünk ezen a helyen. Délutáni programunkban a MAGYAR TERMÉSZETTUDOMÁNYI MÚZEUM állandó kiállítását néztük meg. A kirakatok mögött megtalálható az évszázad gy jt -és kutató munkájának eredménye, a sok millió példányt rejt tudományos gy jtemény. Kirándulásunkat egy csodaszép kiállítással fejeztük be. Spanyolországból érkezett királyi gy jtemény. „Káprázatos kövek" A világ legnagyobb drágak -kiállítása. Örömmel írom le, hogy a Lábatlani Nagycsaládosok családjai közül az országos NOE pályázatán, Soóky Katalin (15éves) 11 napos ingyenes nyelvtanulással egybekötött utazást nyert Skóciába. Büszkék vagyunk Katira. Gratulálunk!
GYERMEKNAP FELNÖTTSZEMMEL Mi nagycsaládos szül k már egy héttel el tte összeültünk, megbeszélni a Gyermeknapi teend ket, feladatainkat. Gyermekeink most is segítettek a készül désben, pedig ez a „nap Nekik készült, értük szól.” Nekünk a készül dés még nagyobb örömet adott és gyermekeinkben fokozta a várakozás örömét. Köszönöm az összefogást és segítséget a Nagycsaládos szül knek, akik nemcsak saját gyermekeiknek szereztek örömet, hanem az összes lábatlani kis gyermeknek, akik ezen a napon eljöttek a Gerenday-kertbe. Köszönöm Gazdag Laci bácsinak, aki a szalmabálákat biztosította a „Madárijeszt ” készítéséhez. Köszönöm a segítséget: Szabó Gáborné, Katicának, Szeghyné Gurin Eszternek, Gazdagné Kurmann Julikának, Hollós Mártának és Kurdiné Opre Melindának. Mi Nagycsaládosok, bizony nehezen jutunk el bárhová is, ezért nagyon örültünk, hogy június 4-én, szombaton ismét útra keltünk. Úticélunk, Pestszentl rinc, Bókay-kert, ahol idén ebben a szabadid parkban rendezték meg az Országos Családi Napot. Nagyon meleg napunk volt, de szerencsére a kert uszodájában jókat úsztunk és lubickoltunk gyermekeinkkel. Egész nap ment a m sor a szabadtéri színpadon, minden család találhatott a nap programjából érdekeset. Ebédre finom bográcsban f tt gulyást ehettünk. Gyermekeink kézm ves foglalkozásokon, sportrendezvényeken vehettek részt. Sok finom csokoládé jutott kis kezükbe. Fáradtan értünk haza a buszunkkal, de nagyon jól éreztük magunkat. Nagycsaládosok! Következ programunkat augusztusban rendezzük a „Hagyományos Családi Napunkat" a Duna-parton. Vezet ségi ülés: július 29-én, pénteken, 17 órakor a Gerendaykertben tartjuk! Kérjük azokat a Nagycsaládos családokat, akik szeretnének egyesületünkhöz csatlakozni, tiszteljenek meg bennünket érdekl désükkel. Jelentkezzenek az egyesületünkbe. Lábatlani Nagycsaládosok Egyesülete Szakállné Livi
Polgár rök a gyerekekért 2005. június 10-én az Arany és a Pet fi iskolákban intézményi keretek között, szakemberek segítségével, másfél órás tájékoztató, oktató és felvilágosító el adásokkal indítottuk gyermekeinket a korántsem veszélytelen nagy szabadságra (a nyári szünetre). A felkészítés ill. a tájékoztatás témája alábbi témakörökb l állt össze: 1. Felkészítés a nyári szünetre a fiatalok b nmegel zése érdekében. 2. Felvilágosító el adás az egészségmegóvás el segítésér l. 3. Drogtáska bemutatása, tájékoztató a kábítószerek káros hatásáról. 4. A deviáns magatartás következménye (pl.: szabálysértés, védelembe vétel stb.) 5. A Gyermekjóléti Szolgálat programjai: táborok, csoportfoglalkozások. 6. Tájékoztató a gyermekek szabadidejének hasznos eltöltésére. A fenti témákhoz meghívott el adóként szakemberek segítségét kértük: Borosháziné Végh Angéla százados, Nyergesújfalu rend rparancsnoka, Mitták Katalin véd n , Sujbert Gábor úr, Nyergesújfalu Polgár rségének elnöke, Tölgyesi Csilla, gyámügyi f tanácsos, Csillag Erika, a Családsegít és Gyermekjóléti Szolgálat vezet je, valamint Gilán Zoltán, az Aranyszarvas Íjász Egyesület vezet je személyében. Aki szül , az tudja, hogy ez a hatalmas nagy szabadság mennyi örömet és ugyanakkor mennyi veszélyt rejt magában. A mi feladatunk, és felel sségünk is egyben, hogy a nyár gyermekeink számára hogyan múlik el. A diák számára a nyári szünet a végtelen lehet ségek tárháza. El adásunkkal szerettünk volna egy kis segítséget nyújtani diákjainknak, hogy a nyári szünet gondtalan, nyugodt, boldog szabadság legyen mindannyiunk számára, és a következ tanévet is kipihenten, egészségesen, együtt kezdhessék el. Bárdos Zoltán b nmegel zési koordinátori tiszténél fogva, és mint a Lábatlan Polgári B nmegel zési és Önvédelmi egyesület elnökének köszönhet en (nem kevés szervez munkával) létrejött a tájékoztató. Salkovits Beáta a Nyergesújfalu Polgár rségének tagja, elhozta és bemutatta nekünk a drogtáskát. Elmondta a drogfogyasztás és terjesztés veszélyeit, és az ezzel járó büntetéseket. Az el adás végén a gyerekek közelebbr l is megnézhették a drogtáska tartalmát. A Nyergesújfalui Rend rkapitányság képviseletében Csépl Árpád f törzs rmester a fiatalok b nmegel zése érdekében szólt a diákokhoz. Felhívta figyelmüket az otthonukban rájuk leselked veszélyekre. Elmondta, mire vigyázzanak a közterületen és a vízparton egyaránt, hogy a nyár baleset nélkül múljon el. Gibuszné Mitták Katalin véd n egészségünk megóvásával kapcsolatban mondta el jó tanácsait, intelmeit. Figyelmeztetett minket a napszúrás és a melegben az ételmérgezések elkerülésére is. Süt Erika a Családsegít Szolgálat képviseletében hozott pár jó tanácsot és jó programot is. Elmondta, hogy nyáron is lesz játszóház, számítógéppel, foglalkozásokkal, sok-sok játékkal. Végül de nem utolsó sorban Tölgyesi Csilla Gyámügyi F tanácsos mondta el int szavait az általános viselkedésre és a nyárra vonatkozóan is. Elmagyarázta a deviáns magatartásfogalmát és következményeit, majd is jó pihenést kívánt a már türelmetlen gyerekseregnek. Ezúton köszönjük el adóinknak a megjelenését, a sok hasznos tanácsot és az int szavakat és köszönjük a nevel testületnek, hogy lehet séget biztosítottak a rendezvény megtartására. A diákoknak pedig jó pihenést, gondatlan nyári szünetet kívánunk! Emlékeztet ül néhány fontos telefonszám: Ment k: 104 T zoltók: 105 Rend rség: 107 Orvosi ügyelet: 06-33/514-054 Bárdos Zoltán polgár r p. 06-30/621-0242 Józsa Lajosné
III. Lábatlani Blues Fesztivál "Él környezetben él zenével" Újra bluestól lesz hangos Lábatlan városa!
A július 22-23-án megrendezésre kerül Blues Fesztiválnak ismét a lábatlani Gerenday Kert ad helyet. Az esemény f szponzora - Lábatlan Város Önkormányzata mellett- a Holcim Hungária Rt, aki a rendezvény támogatásával szeretné el segíteni a város kulturális fejl dését és növelni a rendezvény ismertségét. Az eseményt színvonalas kulturális, képz m vészeti, gasztronómiai és idegenforgalmi programok teszik majd várhatóan még színesebbé. Az idén harmadik alkalommal megrendezésre kerül blues fesztivál többek között azt a célt szolgálja, hogy e kellemes és nagy múltú környezetben, értékes zenét hallgatva töltsünk el néhány napot, estét. A fesztiválon a következ hazai, élvonalbeli együttesek, el adók lépnek fel: A pénteki, els napon a Pribojszki Quartett – a nemzetközileg is elismert szájharmonikás Pribojszki Mátyás vezetésével, a budapesti Muddy Shoes együttes Fekete Jen vezetésével, a lassan négy évtizede pályán lév Török Ádám és a Mini együttes a sztárvendég Ferenczi Györggyel, továbbá a szegedi Blues B.R.Others – a név alapján következ en a Blues Brothers filmekb l ismert zenével és fazonnal. A szombati, második napon a házigazdának számító Virga Negra együttes az énekes Kiruval és a tehetséges szegedi Tóth-Bagi Csaba gitárossal kib vítve, a budapesti Benk Zsolt Group, valamint a soproni ifjú énekes-gitáros tehetség, Long Tall Sonny és csapata a Wild Cow együttes, rock and rollhoz közelít , blues alapú pörg s zenéjükkel. A fesztiválra mindenkit szeretettel várunk! A belépés ingyenes! Beták Gabi
Sportsiker az osztrák Alpokban Ismét bizonyított a senior atléta. 2005. június 25-én, szombaton VEITSCH-ben megrendezett 58 km-es Alpin Maratoni versenyen 3000 méteres szintkülönbséget kellett megtenni a versenyz knek. Juhász Sándor a Holcim Hungária Cementipari RT versenyz je ismét rajthoz állt, már nyolcadik alkalommal. Óriási küzdelemben a 3. díjat nyerte. Ezzel a teljesítményével bizonyította a világ élvonalbeli szereplését.
Egy világhír lábatlani sportember - Gratulálok legutóbbi sikeréhez, Ön nyolcadik alkalommal indult ezen az ausztriai versenyen. – Így van, az 58 km-es maratoni versenyen az idén a 3. helyezést értem el Veitsch-ben. Érdemes tudni, hogy közel
3000 méteres szintkülönbség van a pályán, ez a világ egyik legnehezebb futóversenye. – Megannyi kupát látok a szekrény tetején, tudja, hogy pontosan hány darab van? – Körülbelül 150 kupa és 4-500 érem van a birtokomban. – Mióta foglalkozik a futással? – Azzal kezdeném, hogy valaha 90 kg voltam, és úgy gondoltam, hogy a súlyfölösleget csak mozgással lehet leadni. 16 éve mentem nyugdíjba és akkor kezdtem el kocogni, elkezdtem versenyekre járni, és bebizonyítottam a világnak, hogy id s korban is el lehet kezdeni sportolni. Az els versenyen 1996-ban, szinte spontán vettünk részt az egész családdal. Feleségem, Marika, gyerekeink és unokáink is futnak, fut az egész család. – Melyik eredményére a legbüszkébb? – Több világversenyen is részt vettem, a legbüszkébb mégis Veitsch-re vagyok, ugyanis rajtam kívül nincs még egy olyan magyar, aki nyolcszor végrehajtotta volna ez a nagyon nehéz versenyt. Az idén például jéges ben kellett az utolsó 22 km-t megtenni, nagyon sokan feladták a versenyt. – Kik támogatják Önt abban, hogy eljuthasson ezekre a versenyekre? – A tatabányai Sprint futókör tagjai vagyunk, a klubtól nagyon sok segítséget kapunk, emellett a Holcim és ezen belül Forgács Szilárd úr támogatását is élvezem, amit ezúton is újra megköszönök. - Hány versenyen vett eddig részt? – Körülbelül 5-600 versenyen. – Hány éves? – 61. – Úgy látom boldog ember. – Szeretjük ezt az életformát. A sportnak köszönhet en jutottunk el olyan helyekre a világban, ahova egyébként valószín leg soha nem juthattunk volna el. Jártunk Monacóban, Svájcban, Frankfurtban, Berlinben, Jugoszláviában, Romániában. – Van olyan hely, ahova még szívesen elmenne versenyezni? – Régi álmom a New York-i Marathon. Sajnos, ez a jelenlegi anyagi lehet ségek miatt nem lehetséges. Ha volna egy támogató, aki az utazást finanszírozná, nagyon boldog lennék, mert ez a világ legrangosabb maratoni versenye. – Kívánom, hogy teljesüljön az álma. – Köszönöm.
Gyermeknap az Arany János Általános Iskola szervezésében
Ebben az évben egy emlékezetes, vidám napot szerettünk volna szervezni tanulóinknak. Ennek megrendezésére május 24-én, az Egyetértés SE sportpályáján került sor. Hogy a játék még izgalmasabb legyen, meghívtunk a környék iskoláiból egy-egy tíz f s csapatot. A meghívásnak eleget is tettek: • Nyegesújfaluból a Kernstok Károly Általános Iskola és az Eternit Általános Iskola • Sütt r l a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola • Lábatlanról a Pet fi Sándor Általános Iskola A program szervezésekor az vezérelt bennünket, hogy olyan játékokat játsszunk, amelyekre más alkalmakkor nem nagyon van lehet ség. A mi iskolánk fels tagozatos tanulócsoportjaiból is csapatokat szerveztünk. A vetélkedés korcsoportonként történt. Sok érdekes dologban kipróbálhatták ügyességüket, rátermettségüket a gyerekek. Forgószínpadszer en kiképzett pályán mindenki minden játékban részt vett. A feladatok a következ k voltak: • Leped labdázás: a leped 4 sarkát megfogva kellett a strandlabdát az ellenfél térfelére juttatni a röplabdaháló felett. • Gólyalábon ki tud messzebbre menni. • Egy már felépített várat melyik csapat tudott egy új helyen leggyorsabban, ugyanúgy felépíteni. • Vízhordásnál kinek sikerül kicsi kannák segítségével a vizet áthordani egy másik edénybe úgy, hogy egy vékony csövön keresztül öntik. • A hálófutásnál már majdnem katonáknak érezhették magukat. • Az egyre inkább elterjed petanque acélgolyói tették próbára célbadobó képességüket. • Gerelyhajítás is szerepelt a feladatok között. • Rönkbirkózás során az gy zött, aki a farönkr l egy nagyméret „fülpiszkálóval” le tudta lökni az ellenfelet. • A rögbimeccsen bizony néha elég nagy kupac aljáról került el a labda. • A floorball pályán is nagy harc folyt a kicsike labda megszerzéséért. A kellemesen elfáradt csapatokat a végén üdít és jégkém várta. Szervez társaimmal – Schrenkné Simon Ildikó és Schrenk Péter- együtt reméljük, hogy minden résztvev szívesen gondol vissza e kissé borongós májusi napra. Bérces Ferencné
Az els a bet t l a XX. század költészetéig…
Gyermeket tanítani - nemes feladat, gyermeket négy évig tanítani – szép feladat, gyermeket nyolc évig tanítani – különleges feladat. Ebben az élményben volt részem nyolc éven keresztül. A csetl -botló kis els sökb l mutáló hangú kamaszok, ifjú hölgyek lettek. A gyerekek gyakran kértek meg, hogy meséljek arról, milyenek voltak kicsinek. Kacagva hallgatták azokat a történeteket, amelyekre
emlékszem. Az ajtót belülr l be kellett zárnom, mert ha elfordultam a táblához a fél osztály megszökött, mert haza akart menni. Bizony volt, akit az igazgató bácsival a Papréten hajkurásztunk. A másikat vékony cérnával „odakötöttem a székhez, mert nem maradt ülve a világért sem. Igaz, egy mozdulattal elszakíthatta volna, de erre, akkor még nem jött rá. Volt, aki nehezen tanult meg írni, a másik olvasni, a harmadik számolni, a balkezes mindig jobbról balra és alulról felfelé akart írni a füzetbe. Az álló egyenes csak úgy sikerült, hogy két pontot kellett összekötni. Eltévedni a tornateremben, ez sem volt újság, hiszen olyan nagy az a tornaterem… És üvöltve követelni anyukát, macikát, kisautót, babát. Lassan indult meg az önállósodás, az utazás egyedül a szomszéd településr l vagy a Papírgyártól. Fels s korukban aztán egy kicsit megváltozott a világ,
jöttek új tanárok, más módszerekkel. Ez is nehéz volt, de sikerült. Lassan alakult át az osztály közösséggé. Az utolsó három évben a Comenius-projekt megadta annak a lehet ségét, hogy az együtt festett táblaképek öröme, az együtt készített kerámiafal iránti büszkeség még jobban összekovácsolja a csapatot. A közös kirándulások, a nyári táborok, a külföldi utazások mind-mind egy újabb, maradandó élmény marad a gyerekek életében. És maradandó marad egy tanár életében is, hogy az els a bet t l eljutottunk a XX. század költészetéig, az els összeadásjelt l a százalékszámításig – és még sorolhatnám. A ballagáson minden gyerek tarisznyájában már ott lapult az a könyv, amelyet Nekik és Róluk írtam, mellette CD-n az összes fénykép iskolás éveikb l. „Az én tarisznyám üres, mert ami benne van, az láthatatlan. Az emlékeim Rólatok” – mondtam nekik búcsúzóul, és idéztem Exupery gondolatatait: „Jól csak a szívével lát az ember, ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan…” Boda Csabáné gyógypedagógus
Hetedszer
Hungaria Nostra – Amit a dán király is értékel!
Kora reggel a millenniumi emlékm nél várakozik a gyerekcsapat. A temet be látogatók meglepetten kérdezgetik – Mit keresnek itt? Jegyzetelnek, mérnek, rajzolnak a 3 iskolából összeverbuválódott diákok. Kutakodás oka a múlt. Régi bécsi kereszteket, elhagyott sírokat keresnek. Kezükben térkép, látták már a színes légi felvételt is a temet r l, és tábláikon sorakoznak a rajzok. Örömmel fedeznek fel egy-
e gy német feliratot, az 1800-as évek szépen faragott köveit, címereket vagy szokatlan síremlékeket. És ha a temet a történelmünk rz je, akkor tiszteleghetnek a ’48-as honvédhadnagy, Sziklay sírja el tt, vagy beszélhetnek a Gerenday család kriptájának rendbehozataláról, láthatják a Nedeczkiek emlékköveit. Segítséget kapnak két helytörténeti kutatótól: Nádasiné Balatoni Annától és Primusz Sándortól. Történeteik nyomán megelevenedik a település múltja, amit a gyerekek szívesen hallgatnak. Sétálunk a Gerenday arborétumban, megkeresik a páfrányfát, ami egy botanikai érdekesség, Varga Zoltán kaktuszkertjében megcsodálhatják a medvetalp hatalmas sárga virágait. Vizet húznak kerekes kútból, lefotózzák a Szt. István templom szép kerítését. Vendégségben lehettek Gerecsei Zsolt lelkész présházánál, megnézhették az utolsó kádármester szerszámait, megismerkedtek a szapulóval, fertállyal, fickóval, porolóval – a sz lészet eszközeivel. Ez a néprajzi gy jtemény igazi csemege. Országos pályázatukhoz még egy hegyközi szerz dés másolatát is megkapják. Két napon át a Pet fi Iskola betonkerítését varázsolják színessé – Csontváry festményeit jelenítik meg. Még a fülük is festékes! (Ezzel a két képpel befejezték a kb. 30 méteres kerítés kifestését.) Már gondoltak a hagyományos szeptemberi iskolagalériai tárlatra, készült egy nagy textilkép, és számtalan kerámiaharang. A záró vetélked része a 7. tábori újság szerkesztése. Megírják élményeiket, beszámolnak a héten tanultakról - helytörténetb l, néprajzból, m vészetekr l. A vetélked t vezette Rés né Lia, a közös festést irányította. Bodáné Marika gyógypedagógusok. Pénteken aztán irány Gy r! A Comenius programunk magyar m vésze Kovács Margit keramikus, (2004-ben láttuk a szentendrei tárlatát) most a gy ri anyagra voltunk
kíváncsiak. Vázlatokat készítenek szobrairól, mert néhány még albumában sem található meg. A Képtárban modern festmények között ismerkedtünk a XX. századi irányzatokkal. Sétálunk a felújított belváros barokk palotái, bérházai között. Micsoda szép cégéreket találtunk szerte a belvárosban! Tisztelgünk Szent László hermája el tt. Átsétálunk a Duna-hídon, jól megvizsgálva a vasszerkezetet és szobrait. Az Europa Nostra szervezet elnöke a svéd király, már magyarországi védelemre érdemes épületek felújításáért is adott elismer kitüntetést (pl.: az elefántház az állatkertben). Magyar tagszervezetének a Hungaria Nostra-nak, a Város-és faluvéd k Szövetségének településünk is részese már 7 éve. A városvéd tábor résztvev i: Kiss Gábor, Varga László, Varga Andi, Vidra Ádám, Király Kornél, Kállai Krisztián, Barina Dávid, Czapári Szabina, Soóky Katalin, Szántó Judit, Jámbor Adrienn, Kétyi Balázs, Rés Blanka, Rés Diana, Kerner Kinga, Kulik Renáta. A városvéd tábor anyagi támogatását biztosította: Lábatlan Nagyközség Közösségi Céljaiért Alapítvány, Hölgyek Lábatlanért Klub, Gubody Sándor iskolaigazgató. Ezért a diákok ingyenesen vehettek részt a településük szépítésére alakult táborban. Szeretném megköszönni az anyagi és szellemi támogatást mindazoknak, akik úgy gondolják, hogy fontos, hogy a következ nemzedékek védjék az épített környezetünk értékeit. Ezáltal Lábatlan meg rizheti egyéni színét és helyét Európában. Óvári Zsuzsanna táborvezet
MÁJUSBAN TÖRTÉNT Pünkösdi Hangverseny és a Duna M vészkör kiállítása
Már hagyomány, hogy pünkösdhétf n hangverseny köszönti a Gerenday kertbe látogatókat. Most a programot a Duna M vészkör alkotói m veikkel is színesítették, amiket a Gerenday Ház kiállítótermében mutattak be. A kiállítást Sárdi Tibor rajztanár nyitotta meg, bemutatva az alkotókat és az alkotásokat. A kiállításmegnyitót követ en a szabadtéri színpadon a Mogyorósbányai Fúvószenekar adott nagysiker hangversenyt, Mezei Zoltán karnagy vezetésével. A hangverseny alatt és után a Gerecseháti Hegyközség borait kóstolgathatta a közönség. b. g.
„Jubileumi koncert”
10 évvel ezel tt vet dött fel az a gondolat, mi lenne, ha zeneiskola m ködne intézményünkben. Gondolat ébreszt ül az szolgált, hogy néhány tanulónk járt a nyergesi zeneiskolába, és úgy véltük, helyben többen tanulnának zenét. Az intézmény akkori vezet je, Fesztóry Tamásné felkereste a zeneiskola vezet jét, Litauszki Károlynét, aki támogatta az ötletet. Természetesen mindez a lábatlani önkormányzat hozzájárulása nélkül nem valósulhatott volna meg. Így a Szabolcsi Bence Zeneiskola kihelyezett tagozata biztosított itt helyben zenei oktatást mind az Arany János Általános Iskola, mind a Pet fi Sándor Általános Iskola tanulói részére. A jubileumi koncerten sok ügyes diákot, köztük ígéretes tehetséget is láthattunk és hallhattunk a Gerenday Közösségi Ház termében, amely megtelt a zenét m vel és kedvel gyerekekkel és tanáraikkal, szül kkel és mindazokkal, akik szeretik a zenét. Szóhoz illetve hangszerhez jutott a legfiatalabb és id sebb zeneiskolai növendék egyaránt. Volt, aki egyedül játszott, volt, aki tanárával, tárasával vagy testvérével. Több testvérpárt is láthattunk, akik együtt játszottak: Krammer Kornél és Gizella, Kurdi Kata és Eszter, Fülöp Jenifer és Richárd, Kelemen Ramóna és Roland. Igazi meglepetés volt, amikor a Rácz testvérek együtt szerepeltek, Balázs nagyon szépen énekelte a Tavaszi dalt n vére, Lilla zongorakíséretével. Rácz Lilla tehetségét igazolta az is, hogy tanárn jével, Litauszki Károlynéval együtt mutathatta be Daróczi Bárdos Tamás - Arany Zsolt: Üszküdara két zongorára c. darabot. Megható volt a két osztálytárs, Losonczki Réka és Kelemen Ramóna (3. osztályos) négykezes zongorajátéka. A két Bence (Szilva és Krajcsovszky) igazán szépen és tehetségesen fújták a baritonkürtöt. Krepcsik Andrea zenei fejl dését végigkísérhettük itt Lábatlanon, a kezdeti szárnypróbálgatások ma már gyönyör zongorajátékká váltak. Gazdag Júlia trombita szólója és Sz ke Dávid harsona játéka már érett zeneiskolásra vallott. Fokozta a hangulatot, és kedvet csinált a zenéhez az Üt együttes és a Harsona együttes záró m sora. Köszönet a zenepedagógusoknak, a zenét játszó gyerekeknek, a zeneszeret , fegyelmezett közönségnek ezért a tartalmas szép délutánért. Balogh Erzsébet igazgató
Tanévzárás az „Arany”-ban „Mindenki tanulja meg a saját leckéjét!”
(Luther) Luther gondolata az élet minden területére igaz, de különösen helytálló az iskola életében. A tanév vége egyaránt számvetést jelent a diákok, a pedagógusok és a szül k számára. A közös munka eredményeként születik meg a bizonyítvány. A 2004 – 2005 – ös tanévben 20 tanulócsoporttal (16 osztállyal és 4 napközis csoporttal) dolgoztunk. 320 diákot nevelt és tanított 32 pedagógus. Az els gondolatom, ha felidézem a tanévet: - Jó volt együtt dolgozni a gyerekekkel, a kollégákkal és a szül kkel. Jó volt együtt dolgozni a tanórákon, együtt lenni az iskolai rendezvényeken, ünnepélyeken, kirándulásokon. Öröm volt érezni és tapasztalni a nevel testület tettrekészségét és aktivitását mind a szakmai és mind a szervezési területen. Kollégáim bizakodó lendülettel felelnek meg az új kihívásoknak, természetesen mindezt a
gyerekekért teszik. A mögöttünk álló tanévben is igyekeztünk lehet séget adni minden tanulónknak, hogy képességeinek megfelel en tanulhasson. Ezt a célt szolgálták a képesség szerinti csoportbontások, az alsó tagozaton a plusz testnevelés órák, délutánonként a m vészeti szakkörök (grafika, kerámia, kézm ves, dráma), a sportfoglalkozások, amelyek lehet séget adtak arra, hogy a gyerekek ízelít t kapjanak többféle sportágból, s amelyikhez kedvet éreztek, abban sportolhattak. Két alkalommal (a tanév elején és a tanév végén) szerveztünk úszásoktatást. A zenét kedvel gyerekeket a Szabolcsi Bence Zeneiskola pedagógusai tanították. Az integrált oktatás 2004 szeptemberét l vált hivatalossá iskolánkban, de valójában ez már több éve folyik, hisz a min ségbiztosítási rendszerünk (BGR) is ezen alapul. A fejlesztések kiváló lehet séget biztosítanak arra, hogy a tanulási nehézségekkel, a magatartási valamint a részképesség zavarral küzd gyerekek saját képességeiknek megfelel en tanuljanak, és ne maradjanak le a tanulásban. Mindehhez nagyon jól illeszkedik az az Európai Uniós pályázat, amelyet kistérségünkben a nyergesújfalui ónkormányzat nyert, s amelynek iskolánk is konzorciumi tagja. Ez a pályázat a sajátos nevelési igény gyerekeket („S – modell") segíti. Nyugodt szívvel mondhatom, hogy minden tanulónk gazdagabb lett tudásban, még az is, aki próbált „ellenállni". A leglátványosabb gazdagsággal mindig az els évfolyamosok gyarapodnak, hisz a tudáshoz vezet alapokat, az írást, az olvasást, a számolást a legnehezebb elsajátítani, de szerencsére ez minden els s kisdiáknak sikerült. Nagy öröm nekünk, pedagógusoknak, ha a szül kkel, mint partnerekkel tudunk együtt dolgozni, s a felmerül problémákat közösen tudjuk megoldani. A tanulmányi munkát tekintve, tehát eredményes tanévet tudhatunk magunk mögött. A 320 tanulóból kit n en vette az akadályt 28 tanuló, a tanulmányi és egyéb versenyeken nagyon sokan szerepeltek sikeresen. Ezekr l a tanév folyamán már beszámoltunk, de a végz s diákjaink közül a legsikeresebbek nevét szeretném megemlíteni. Fürtös Anikó sokszor képviselte iskolánkat eredményesen országos szinten is, ezért tudtunk számára ösztöndíjat elnyerni. Kalmár Zsuzsa elnyerte a „Jó sportoló, jó tanuló „emlékérmet, s nagyon sok jó helyezést ért el a tanulmányi versenyeken. Budai Dániel, Soóky Katalin, Szántó Judit , Csapuka Rita ugyancsak eredményesek voltak a különböz versenyeken. Juhász Dávid atlétikából jeleskedett. Bízom abban, hogy valamennyi volt nyolcadikos diákunk megállja majd a helyét az új iskolájában. Ebben a tanévben fejezte be hivatalos pedagógus pályáját három nevel nk: Ádám Botondné, Bárkai Lajosné és Endrédi Elemérné. Mindhárman nyugdíjba vonulnak, de mindig iskolánk pedagógusai maradnak. S végül megköszönöm mindazoknak azt a segítséget és támogatást, amelyet a tanévben bármilyen formában kaptunk: Polgármesteri hivatal és önkormányzat, Szül i szervezet, Lábatlan Nagyközség Közösségi Céljaiért Alapítvány, Lábatlan Természetbarát Egyesület, Holcim Rt, Vitéz Sághy Antal Közm vel dési Könyvtár, Nyugdíjas Hagyomány rz Klub, Hölgyklub, Polgár rség, Sütt i erdészet, Richter Gedeon Rt, Héjjas Mihály, SchmidtKovács Béla, Sz cs József, Zágonyi Sándor. Gyerekeknek, feln tteknek egyaránt jó pihenést kívánok a nyárra: Balogh Erzsébet igazgató
A Nyugdíjas Hagyomány rz Klub hírei Negyedik születésnapunkat ünnepeltük január 15-én. Az el z évekhez hasonlóan folytatjuk a Dorogi Nyugdíjas Klubbal a testvérkapcsolatot, ami az egymás rendezvényein való részvételben és a tapasztalat átadásában nyilvánul meg. Április hónapban elkezdtünk táncot tanulni egy esztergomi tánctanárn vezetésével. Az énekkar minden hétf n gyakorol Törökné Magdi vezetésével. Május hónapban pályázat útján megkaptuk a Lábatlan Közösségi Céljaiért Alapítványtól a 2005. évi támogatást, melyet ezúton is szeretnénk megköszönni. Folytatjuk a Karvai Nyugdíjas Klubbal a testvérkapcsolatot. Május 14-én szombaton a klub meghívására Karván voltunk. Komárom felé mentünk, ahol már vártak minket Szatainé Kati, Gulyás László és a karvai hagyomány rz tagok egy kis h sít vel, ami nagyon jól esett. Megnéztük Komárom nevezetességeit, az új nemrég épült Európai udvart, ami nagyon szép és látványos. Majd busszal tovább utaztunk Karvára, közbe-közbe átnéztünk a Duna túlsó partjára. Karvára érve többen megnéztük a templomot, ahol Duka Róbertt l tájékoztatást kaptunk Karva történetéb l. Megemlítette Novák úr nevét, aki nemrég egy magyar zászlót adott a templomnak. Novák úr szereti segíteni azokat a magyarokat, akik a hazán kívül élnek. A templomban magyarul mondják a misét. Szeretnék, ha a templom harangja továbbra is összekötné a két települést. A m vel dési házban Gulyás László tisztelettel köszöntötte a Hagyomány rz Klub tagokat a Duna jobb és bal partján. „Az életet élni kell, ne csak munkából álljon, szeressük egymást. Ennek a találkozónak már hagyománya van. Vigyék tovább ezt az utánunk jöv generációk is. Ez a kapcsolat nem mai kelet , emlékezni fogunk erre a napra is. Kívánom mindenkinek, hogy érezzék jól magukat, a lábatlaniak bemutatják m sorukat, majd utána következik a vacsora. Este 7 óra felé fellépnek a karvai nyugdíjasok énekkara, majd a tánc következik.” Lovászné Zsuzsa is köszöntötte a megjelenteket: „Köszönjük a meghívást, szívesen jöttünk ide. Ti az els k között álltok a szívünkben, remélem, hogy ez a barátság sokáig el fog tartani. Szeretném átadni ezt a csokrot Katikának és a lábatlani boros-gazdáktól hozott egy-egy üveg lábatlani bort, amit fogadjatok t lünk sok szeretettel.” Ezután Kovácsné Marika egy szép Juhász Gyula verset mondott. Az egyik karvai klubtag egy cserepes leándert adott át Zsuzsának jelképesen. Hozzáf zte, hogy ennek a leándernek két szára n tt, az egyik itt marad, a másik pedig nálatok lesz. Az énekkar szereplése következett Törökné Magdi vezetésével. Az énekkar nagy tapsot kapott. A vacsora után szerepelt a karvai énekkar és az egyik unoka, aki szép magyaros ruhában magyar dalokat énekelt, nagy taps kíséretében. Fellépett még Szanka Marika és Török Ferenc egyéni számokat énekeltek. Éjfél felé, aki akart még, ehetett a pörköltb l, majd elindultunk hazafelé. Nagyon kellemesen telt el ez a szép nap Karván. Köszönetet mondunk Török István polgármester úrnak, aki hozzájárult a busz költéségéhez. További hírek: május 18-án a m vel dési házban az egyik klubtagunknak – Lestyán Pálné Julika néninek - volt a 84. születésnapja, melyre a klubtagokat is meghívta. A „meglepetés születésnap” nagyon jól sikerült, a klubtagok egy-egy szál virággal és ajándékkosárral egy kis zenés m sorral kedveskedtek Julika néninek. Az ünneplést finom vacsora és tánc követte. Május 29-én részt vettünk a gyereknapon, ahol szalámis, májpástétomos, zsíros kenyérrel, paprikával, paradicsommal és limonádéval
kínáltuk a gyerekeket és a többi részt vev civil szervezetek tagjait. Minden pénteken klubfoglalkozást tartunk. Továbbra is negyedévente megünnepeljük a születésnapokat. Folytatjuk az énekkar munkáját Törökné Magdi segítségével, illetve a táncot Ildikó vezetésével. Németh Lajosné Nyugdíjas Hagyomány rz Klub
Máltai pótgyermeknap Budapesten 2005. június 4-én a Gyermekjóléti és Családsegít Szolgálat kirándulást szervezett Budapestre, a Máltai Szeretetszolgálat III. kerületi játszóterére. A pótgyermeknapon az ország különböz részeib l érkezett gyermekek vetélked kön mérhették össze ügyességüket. A tejfölev bajnokságon, a köcsögver versenyen és az óriássoroló vetélked n szereztünk két els és egy második helyezést.
Ha szeretnék a tejfölt, még els k is lehettek volna! A versenyek közötti szünetekben pedig a lányok a játszótér hintáit, a fiúk inkább az izgalmas mászóvárat próbálták ki. A napot pilisvörösvári fagyizással zártuk. Gyermekjóléti és Családsegít Szolgálat Magyar Máltai Szeretetszolgálat Lábatlani Csoportja
Operett - est
Június 19-én a Gerenday Kert Szabadtéri színpadán Túl az Óperencián címmel operett összeállítás szórakoztatta a nagyszámú közönséget. A 18 órakor kezd d m sorban részletek hangzottak el Kálmán Imre operettjeib l. A Csárdáskirályn és a Marica grófn cím m vek dalait együtt énekelte a közönség a fellép kkel. (Fellépett: Tihanyi Tóth Csaba, Bognár Rita, Gál Kati, Károly Kati és Drucker Péter.) B. G.
Gratulálunk születésnapjukhoz! 80 éves: Vénusz Imre (1925. 07. 03.) Morvai Ödönné (1925. 07. 10.) Kocsis István (1925. 07. 11.) Bódi Istvánné (1925. 07. 19.) 75 éves: Kovács Géza (1930. 07. 09.) Lénárt János (1930. 07. 11.) Születtek: 2005. június: Oláh István Levente és Csorba Erzsébet lánya Nikoletta. Házasságot kötöttek: Gere László Imre és Paul Marianna, Miczák Péter és Kalmár Krisztina, Gebei Zsolt és Baráth Krisztina, Sz nyeg Ferenc és Móni Annamária, Rozmán Zoltán és Szávó Magdolna, Pálmai Géza és Róth Nóra.
Fuvarral: Oroszlányi dió 1900,-Ft; oroszlányi dara 1900,-Ft;
Fuvardíj nélkül: tokodi brikett 2150,-Ft; cseh dió 1860,-Ft; cseh dara 1760,-Ft. Szállítok még homokot, sódert, term földet, jó min ség tehén trágyát. Tel.: 06/20/962-8160, 06/33/355-974. Konténerszállítás a legolcsóbban! Sitt, homok, szemét stb. szállítása 3-5-8 m3-es konténerben! Tel.: 06/70/560-4545.
Vakációköszönt a Bóbita együttessel
A forró nyári délutánon vidám perceket varázsolt a Gerenday Kert szabadtéri színpadára a Bóbita együttes. Azok a gyerekek, akik eljöttek, nagyon jól érezték magukat, együtt énekeltek, táncoltak a zenekarral. Köszönet a Lábatlan
Az Aranyosi Attila Autós Magániskola havonta indít gyorsított személygépkocsi-vezet i tanfolyamot!
A következ tanfolyam:
2005. július 13-án (szerdán) 17 órakor lesz, Lábatlanon, az Arany János Általános Iskolában.
Részletfizetési lehet ség biztosítva. A jogosítvány árának 30%-a az adóból visszaigényelhet !!! Jelentkezni induláskor a helyszínen, vagy a 06-30/200-8699 telefonon. F.ny. szám: 02-0011-04 Akkreditációs 1.szám: AL-1104
Nagyközség Közösségi Céljaiért Alapítványnak, hogy erre a programra pályázat útján biztosította a pénzt. Beták Gabi Eladó a Piszkei ltp.-en két szobás lakás! Érd.: 06/20/4249-715. Red ny, reluxa, harmonikaajtó, szalagfüggöny, szúnyogháló szerelése és javítása rövid határid vel. Lambériázást is vállalok. Hacsa Attila, Lábatlan, Zsebeházi u. 25. Tel.: 06/30/320-4890, 06/33/361-097 vagy 17 óra után 06/33/463-363.
IMPRESSZUM Lábatlani Hírmondó, id szaki lap Szerkeszt -bizottság: Szabó Ildikó, Schantzl Edit Felel s Szerkeszt : Naszák István Felel s Kiadó: Schantzl Edit jegyz Készült : Primus Nyomda Dunaalmás, Kis u. 11. Tel./fax: 34/450-327 Email:
[email protected] Felel s vezet : Szabó László ügyvezet