Augusztusi új könyveinkből Fischer Ferenc: A kétpólusú világ 1945-1989 Budapest, Dialóg Campus K., 2014. A könyv a figyelem tengelyébe az országtörténeteken átlépő kelet-nyugati konfrontációt, a domináns s nem csak európai színtéren zajlott szovjet-amerikai rivalizálást, a levegőben, a víz alatt, a szárazföldön s az űrben folytatott atomfegyverkezési verseny főbb mérföldköveit, a bipoláris világ születését, egymás ellen/mellett létezését és szétesését helyezte. A monografikus részek a történeti folyamatok és összefüggések elemzését adják, a források mint dokumentumgyűjtemény, valamint a számos fekete-fehér ábra, karikatúra, illetve színes térképtábla, mint történelmi atlasz segíti a hidegháború történetének megértését. A kötetet egyetemi, főiskolai oktatók és hallgatót, történelemtanárok és felvételiző diákok is haszonnal forgathatják.
Teller Ede: A fizika nagyszerű, mert egyszerű Budapest, Akadémiai K., 2014. Teller Ede, a magyar származású, világhírű fizikus tevékenységét egyedülállónak tekinthetjük. Egyfelől kutatási eredményeivel jelentős mértékben járult hozzá a 20. század tudományos és műszaki felfedezéseihez, másfelől számottevő szerepet játszott a világtörténelem eseményeinek alakításában is. Fontos részt vállalt az amerikai atom- és hidrogénbomba megalkotásában, Számos szabadalom fűződik a nevéhez. Ebben a könyvében Teller Ede a fizikával való foglalkozásból fakadó örömét osztja meg velünk. Ez a nagyszerű mű, miközben elbűvöl bennünket szórakoztató stílusával és azzal, hogy érthető formában tárja elénk a fizika titkait, tudásunkat is gyarapítja és felkelti érdeklődésünket a fizika tudományainak
Csepeli György: Szociálpszichológia mindenkiben Budapest, Kossuth Kiadó, 2014. A szociálpszichológia a társas élet tudománya. Különleges ez a tudomány, hiszen amit ez tud, azt mindenki tudja. Senki sem élhet a társadalmon kívül, senki se kerülheti el, hogy kapcsolatba kerüljön másokkal, s senki se maradhat meg a társadalomban anélkül, hogy tudja, mit tudnak a többiek a világról, melyben együtt élnek. Ennek a könyvnek az a célja, hogy a bennünk meglévő, reflektálatlan, mindennapi szociálpszichológiai tudást tudatosítsa, rendszerezze, átvilágítsa. Főbb témakörei: (1) Az ember a társadalomban; (2) A társadalom az emberben; (3) A virtuális élet szociálpszichológiája..
Bitó László: Boldogabb élet –jó halál Budapest, Noran Libro, 2014. "Harminc éve foglalkozom haldokló betegekkel és családjuk sorsával. Sok mindenben nem értek egyet Bitó László könyvével. Mi több, ellentmondásban vagyunk egymással. Több mint egy éve tart közöttünk a vita. Ugyanakkor elmerülten és érdeklődéssel olvasom írásait. (...) Korunk legégetőbb kérdéseihez nyúl hozzá egy tudós elmélyültségével és emberi érzékenységgel. Ajánlom mindenkinek könyvei olvasását, mert segít szembenézni korunk problémáival, átvizsgálni önmagunkat, gondolatainkat, elvárásainkat." (Részlet Polcz Alaine előszavából) A világhírű kutató orvos életutunk utolsó szakaszának egész életünkre kiható megkönnyítését nevezi eutéliának. A halálról azért kell másként gondolkodnunk, hogy képesek legyünk az életet is másképpen megélni.
Lévai Balázs: Lovasi –Idáig tudom a történetet Budapest, Libri, 2014. . „Ha engem kérdeznek, biztos nem haverkodnék magammal, ezt szögezzük le elöljáróban. Sokszor idegesítő fasz vagyok. Az izgága, szemüveges csávó a szomszéd asztaltól, aki hangosan okoskodik, és mindenről van véleménye. Megvan? Ezt a megnyerő karakterrajzot azért skicceltem fel a legelején, mert ez az én sztorim, vállalom az összes hibájával, hülyeségével, torzulásával és korlátjával együtt. Lelkem rajta.” Lovasi András. A könyv érdekes, olykor vicces történetekkel mutatja be Lovasi András és a Kispál és a borz eddigi életét, ezzel engedve közelebb magához az olvasót. Nagyon szórakoztató olvasmány, olykor a dalszövegek ismeretének esetleges hiánya töri meg ezt az élvezetet. A könyv utolsó negyedében élesebbek a történetváltások, a korábban szépen felépített kronológiai sorrend eltűnését érezheti az olvasó.
Gombos Péter : Kié az olvasás? Budapest, M. Olvasástárs, 2014.
. E tanulmánykötet szerzői sokféle szakterületet képviselnek, van közöttük könyvtáros, tanár, pszichológus, mesemondó, irodalmár… Egy valamiben azonban biztosan egyformák: közös szenvedélyük az olvasás. Ráadásul abban is hisznek, hogy ez átörökíthető, és szinte bárki megfertőzhető, könyvmollyá tehető. Ám ez a vonzalom nem cseppfertőzéssel terjed. Akkor hogyan? Reméljük, hogy azok a könyvtárosok, általános iskolai pedagógusok – legyenek tanítók, magyar-, vagy bármilyen más szakos tanárok –, akik e könyvet elolvassák, erre a kérdésre is megtalálhatják a választ.
Colin Falconer: Anasztázia Budapest, I.P.C. Kv., 2014. "Némelyik férfi nem szerelmes lesz, hanem egyszerűen elvész. Én is abban a pillanatban elvesztem, amikor azon az estén megpillantottam a lokálban Anasztázia Romanovot" ... A nemzetközi hírű bestseller író, Colin Falconer gyilkosságról és árulásról, királyi botrányról és pénzügyi fondorlatról szövi a húszas évek viharos és romantikus évtizedén átívelő meséjét - és a valaha elbeszélt szerelmi történetek egyik legremekebbjét tárja elénk.
Peter Robinson: Sötét ügylet Budapest, General Press, 2014. Egy rendőrségi rehabilitációs központ. Egy helyszín, amely hemzseg a kopóktól. Ki gondolná, hogy egy bérgyilkos épp itt akar lecsapni az áldozatára? Bill Quinn nyomozó felesége halálát követően nyaki és gerincproblémával keresi fel az intézetet, ám soha többé nem hagyja el. Öszszegörnyedt holttestére a központ parkjában találnak rá. A melléből egy nyílvessző áll ki.... Peter Robinson (Rosszfiú, Mérgező emlékek) regénye olyan, mint egy folyó: újabb és újabb mellékágak hoznak friss információkat, továbbgörgetve a cselekményt, magával sodorva az olvasókat, mígnem el nem érünk a torkolatig, egy jó néhány évvel ezelőtti tragédiára adva megnyugtató lezárást.
David Foenkinos: Emlékek Budapest, Európa, 2014. Az Emlékek éjszakai portásként kallódó elbeszélője írónak készül. A nagyapja halálával induló történetet a szereplők emlékei színesítik. A kisemmizett és öregotthonba kényszerített nagymamáé, aki egy szép napon megszökik mint kiderül: iskolás évei helyszínére látogat vissza még egyszer, utoljára , az unokáé, aki a keresésére indul, hősünk katasztrofális házasságból hol depresszióba, hol új szerelembe menekülő, bizar anyjáé és rémes apjáé. Vajon mire jók ezek az emlékek? És egyáltalán: jók-e valamire? Hősünk mindenesetre gyűjti őket. Az olvasó pedig egy újabb fergeteges Foenkinos-regény erejéig szurkolhat neki, hogy megtalálja végül a választ.zorává, generációk tanárává. A peresztrojka idején Jurij Afanaszjevvel együtt alapítója volt a Demokratikus Oroszország mozgalomnak.
Charles Martin: Megíratlanul Budapest, General Press 2014. Mit tehet az ember, ha úgy érzi, élete zsákutcába fut, és nem talál kiutat a sors útvesztőjéből? A világszerte ünnepelt színésznőt, Katie Quinnt valósággal felemészti a rivaldafény. Mindenáron meg akar szabadulni a múlt nyomasztó emlékeitől, és attól sem riad vissza, hogy önkezével vessen véget az életének. Gyóntatója és régi jó barátja, Steady Capris atya azonban másodmagával, egy rejtélyes, némaságba burkolózó férfival a segítségére siet. A paparazzik kíváncsi kamerái elől Florida védelmet adó lápvidékére menekülnek. A kényszerű közös rejtőzés során Katie végső elkeseredésében elfogadja a titokzatos férfi által kínált kiutat, hogy teljesen új fejezetet nyisson életében….