Augusztusi új könyveinkből Bacsák Kata: Napközi otthon az iskolában: gyakorlati kézikönyv napközis nevelőknek Budapest, Nemz. Tankvk., 2012. A napköziben képzett, diplomás tanítókat alkalmaznak, akik sokszor csak ugródeszkának tekintik az osztálytanítóság felé a napközit, pedig a folyamatos napközizés mind a gyerekek, mind a pedagógusok szempontjából hasznos lenne. Szerzőink ilyenek, akik régóta napköziben dolgoznak, így nagy tapasztalatuk van. Kipróbált módszereiket át tudják adni azoknak, akik csak most kezdik, vagy csak pár évre gondolják a napközizést, de azoknak is, akik már régóta "napközisek". Ezért nagy segítség számukra egy megbízható, jó gyakorlatot kínáló könyv.
Barkóczi Ilona: Alkotó gondolkodás, alkotó ember Budapest, ELTE Eötvös K., 2011.
A szerző laikusok számára is közérthetően bebizonyítja, hogy nem a logika tudománya által megkövetelt absztrakt módon, hanem ésszerűen, célszerűen gondolkodunk. Új ismeretekhez egyrészt egy hirtelen felbukkanó ötlettel, azaz belátással juthatunk, mint például a számos, közkézen forgó találós kérdés révén (előtte is vagyok, benne is vagyok, mi az?), másrészt analógiás módon, amikor egy fennálló problémát egy régebben megoldott hasonló alapján oldunk meg. Tárgyalja a problémamegoldással kapcsolatos képességeket, mint az intelligencia, és főként az öröklés-környezet vita újabb fejleményeit.
Anette Kast-Zahn: A dackorszak Budapest, Sanoma Media, 2012. Nekünk szülőknek, kihívást jelent ez az időszak. Hogyan lehetünk egyszerre igazságosak és állhatatosak, hogyan adhatunk meg nekik mindent, amire szükségük van, de nem mindent, amit akarnak? Miképpen segíthetünk úrrá lenni heves érzelmeiken? Mindezekre választ ad ez a könyv, a dackorszakukat élő gyermekek jellegzetes problémái és mindennapos konfliktusai alapján.
Suzanne Valliéres: Pszichotrükkök Budapest, Libri, 2012. Szülőnek lenni nem mindig egyszerű! Mit feleljünk a miértekre vagy a kínos kérdésekre? Mit mondjunk, és mit ne mondjunk? Hogyan segítsük gyermekünk testi és lelki fejlődését? Szabad-e büntetni? Hogyan jutalmazzunk? Millió kérdéssel szembesülünk, amikor a kisbabából gondolkodó, önálló akarattal rendelkező kisgyerek lesz, és nemcsak a növekedéssel kell megbirkóznia, hanem az óvodai beilleszkedés nehézségeivel is. A Pszichotrükkök 3-6 éves korig a nagyobbacska gyermekek szüleinek kérdéseire ad világos, egyértelmű válaszokat.
Földobott kő?: Tények és tendenciák a 21. században. Budapest, Akad. K., 2012. Könyvünk az Akadémiai Kiadó Gazdaságpolitikai kerekasztal sorozatának immár az ötödik kötete. Jelen kötetünk továbblépett Magyarország helyzetének és a hazánknak irányadó és meghatározó európai környezet elemzésében. Benczes István, Csaba László, Győrfy Dóra, Muraközy László, valamint a Király Júlia-Banai Ádám, Tóth István György-Keller Ádám és Török Ádám-Kovács Bernadett szerzőpárosok most is hosszabb távú közelítésben, történelmi és nemzetközi összefüggéseibe helyezve elemzik Magyarország helyzetét, tárják fel a gazdaság, a társadalom, a gazdaságpolitika különböző rétegeit, ahogyan ezt a Tények és tendenciák a 21. században alcím is jelzi.
Förster Vera:Kapaszkodj…: egy pesti lány a XX. századból Budapest, Saxum, cop. 2012. A Budapesten született éles eszű, aranyos humorú lány a nyolcvanas években Angliában megírta élete történetét. Angliában meg is jelentették, ahol ő 1956. óta él. Budapesti életében Mérei Ferenc, Binét Ágnes, Nemes Lívia baráti köréhez tartozott. A visszaemlékezés a 20-30-4050-es évek budapesti kedélyes, meghökkentő és szörny-idejére vonatkozik, fejezetei: a Kezdetek, a Húsz évesnek lenni (ez 1944-ről és Auschwitzról) majd Sztálin apánk - ez utóbbi fejezet 1956-ig kíséri a szerző életét. Az olvasmányos, érdekes történetet átszövi a pszichológus utólagos rálátása élete eseményeire, anélkül, hogy ez zavaró és erőltetett lenne. A magyar olvasóknak érdekes lesz megismerni a korábbi időszak helyszíneit, hangulatait, a pszichológus szakma ma már nem élő mestereit.
Leena Lehtolainen: Az első gyilkosságom Budapest, Animus, 2012. Egy sziklának dőlve, a sekély vízben akadnak rá a fiatalemberre, aki társaival egy énekkari fellépésre készült a tóparti nyaralóban. Fején véres seb tátong. A házikó félreeső helyen fekszik, s idegen mozgását senki nem észlelte. Minden jel arra mutat, hogy gyilkosság történt, s a gyilkost a kóristák között kell keresni. Egy szövevényes, titkokkal és tagadásokkal teli világ tárul fel Maria Kallio, a pályakezdő nyomozónő előtt. A békésnek tűnő kórus háza táján valami nagyon nincs rendben. Egyre több bűncselekményre derül fény, miközben Maria a gyilkos nyomában jár.
Sofi Oksanen: Baby Jane Budapest, Scolar, 2012. "Mi történt Kormival? A magabiztos, mindenkit elbűvölő lány, aki körül csak úgy pezseg az élet, milyen valójában? Milyen akkor, amikor a pirulák és az alkohol mindent elrejtő gőze nem lengi körül? Mi zajlik a ragadós kacagás, a rummámoros éjszakák legmélyén? Hogyan történhetett, hogy a város legmenőbb, fekete bakancsos leszbije saját otthona rabjaként, az éhhalál szélére sodródva tengeti vegetáláshoz hasonlító életét? Szorongástól szenvedve még a legegyszerűbb dolgoktól is visszariad. Kormi hosszú éveken át sikerrel rejtette el lelki betegségét. S mikor már feltárulkozna, amikor minden idegszála könyörögne a segítségért, senki sem érti. A szavak rosszkor, rossz helyen hangzanak el, és süket fülekre találnak. "
Katarina Mazetti: A pasi a szomszéd sír mellől Budapest, Park, cop. 2012. A frissen megözvegyült kékharisnya könyvtárosnő és az édesanyja sírját látogató, magányos, egyenesen a tehenek mellől érkező, magával ragadóan természetes parasztgazda egymás mellett gyászolgat a temetőben. Bizalmatlanul méregetik egymást, mígnem egyszer csak, számukra is váratlanul, szenvedélyes érzéki szerelemre lobbannak egymás iránt. Néhány hónapig tartó lángolásuk történetét virtuális napló formájában ők maguk mesélik el, közben feltárul életük minden apró részlete. Katarina Mazetti író, szerkesztő, kritikus, producer. A pasi a szomszéd sír mellől 1998-ben jelent meg Svédországban, két év alatt félmillió olvasója volt, azóta 25 nyelvre fordították le. 2002-ben filmet is készítettek belőle.
A magyar divat 116 éve : a magyar öltözékkultúra képes története a honfoglalástól napjainkig Győr, Absolut Média, 2012. Nemrégiben jelent meg ugyanis egy egyedülálló és hiánypótló kiadvány, amely tematikusan, de könnyed módon dolgozza fel a magyar divat és viseletkultúra történetét és annak legfontosabb pillanatait a XVI. századtól egészen napjainkig. A könyv részletes és nagy merítést ad a magyar divattörténelemről, bemutatja a lényeges korszakokat, hatásokat és szereplőket, beleértve napjaink jelentős és elismert tervezőit is. Hasonló kiadvány 100 éve nem jelent meg a magyar piacon, ezért is rendkívül fontos és figyelemreméltó "A Magyar Divat 1116 éve" címet viselő könyv.