A z
ü r ö m i
S z e n t
Gy ö r g y
P l é b á n i a
h i va t a l o s
I. évfolyam 7. szám
l a p j a
2009. augusztus
AUGUSZTUSI ÜNNEPNAPOK augusztus 5 Havasboldogasszony Szűz Mária Római főtemplom felszentelése Ez a Mária-ünnep eredetileg a Szűzanya római főtemplomának, a négy patriarchalis bazilika egyikének – Beata Maria Virgo ad Nives, ismertebb olasz nevén Santa Maria Maggiore – fölszentelési évfordulója. Az ünnep idővel az egyházban is egyetemessé vált. A Müncheni-kódex Havi Bódoganya, a Batthyány-kódex naptára pedig Havi Boldog Asszony néven emlegeti. A középkori Rómában szokás volt, hogy Mária-ünnepeken a Santa Maria Maggiore-bazilikában mise közben hófehér rózsaszirmokat hullajtottak a hívek közé. Ebből keletkezett azután a templom elmondott eredethagyománya: egy gyermektelen, dúsgazdag jámbor házaspár templomot akart építtetni. Mária forró nyári éjszakán megjelent álmukban és tudtukra adta, hogy oda építsék, ahova másnap reggel hó esik. Ugyanezt az álmot látta Liberius pápa is. A hó az Esquilinus hegyére hullott, a templom fel is épült. Ez a legenda azután a Mária-ünnep már említett „havi” nevét is ihlette. A felépített bazilikát III. Sixtus pápa díszítette remek mozaik képekkel annak emlékére, hogy az efezusi zsinat 431-ben hittételként hirdette ki Szűz Mária istenanyjai méltóságát. augusztus 6 Urunk színeváltozása A Tábor-hegyi megdicsőülés ünnepét eredetileg csak a keleti keresztények ülték meg. A nyugati egyházban III. Kallixtus pápa rendelte el hálaünnepül annak emlékére, hogy Hunyadi János és Kapisztrán Szent János vezetésével a magyar seregek, 1456-ban Nándorfehérvárnál győzelmet arattak a törökök felett. Ennek emlékét hirdeti az egész világon a déli harangszó. Jézus megdicsőülésének helye, a régi hagyomány szerint, a Tábor-hegye volt. Ide ment fel három tanítványával: Péterrel, Jakabbal és Jánossal.
augusztus 15 Szűz Mária mennybevitele (Nagyboldogasszony) A Szűz Máriát tisztelő ünnepeink közül a legbensőbb és legmagasztosabb a Nagyboldogasszony ünnepe, amikor Mária megdicsőülését ünnepeljük, - meghajolva előtte, mert ő az az asszony, aki "áldott az asszonyok között", aki testben és lélekben felvétetett a mennyei dicsőségbe. A legfiatalabb dogma Máriáról, de maga az ünnep igen ősi. Szent István király e napon ajánlotta Magyarországot a Szűzanya oltalmába. (Szent István 1038-ban Nagyboldogasszony napján hunyt el.) Weöres Sándor: Hetedik szimfónia – Mária mennybemenetele (részlet) Magasztalom őt, aki méhemben fogant És felemelte holdsarlóm az égre És csillagfüzért illesztett homlokomra És az égi tej ösvényén viteti leplem És az édesség viharával fúvatja fátylam És eleven tüzekkel repíti diadalszekerem És seregekkel népesíti győzelmi utam És örök dal tornyait építi köröttem, Így kívánja; meg nem fejthetik A léptem redői alatt forgó Tüzes hadak, homályos nemzedékek. Kezdettől apám, s én szültem őt Aki az óriás ürességen által A csend szikrázó kristálya fölé A teremtmények sodrából fölmeredve Háromfejű oszlopként magasúl És villámló tetőként beborít A hármas homlok glóriája.
Ürömi Örömhír
I. évfolyam 7. szám, 2009. augusztus
augusztus 20 Szent István király, Magyarország fővédőszentje Számunkra kiemelkedő ünnepnap. A kezdetekre emlékezünk, arra az útra, amelyen a szent király indította el nemzetünket, és amelyet ma nekünk kell járnunk, amelyet ma nekünk kell megtalálnunk, és másoknak is megmutatnunk. Csak a szentistváni út járható ma is. Csak ezen az úton boldogulhat nemzetünk.
augusztus 22 Boldogságos Szűz Mária királynő Bibliára alapozott ősi hagyomány szerint Mária Dávid király családjából származott. Az Angyali üdvözletben is véget nem érő királyi széket ígér az angyal (Lk 1, 33). A Jelenések könyvének Napbaöltözött Asszonya is csillagkoronával tűnik fel. Ilyen rendíthetetlen méltósággal ünnepelte a keresztény világ ősidőktől fogva. Az efezusi zsinaton (431) évszázados, mindenütt ismert gyakorlatot szentesítettek dogmával, azóta Máriát mint "Isten Anyját" ünnepeljük (Deipara, görögül: Theotokosz). Az ünnepet 1954-ben rendelte el XII. Piusz pápa, évenkénti ünneplési időpontot határozva meg Máriának erre a tulajdonságára..
István király intelmei IX. AZ IMÁDSÁG MEGTARTÁSÁRÓL „Az imádság megtartása a királyi üdvösség legnagyobb járuléka, ezért a királyi méltóság kilencedik regulájában pendül meg. A folytonos imádkozás: a bűnöktől megtisztulás és feloldozás. Te pedig, fiam, valahányszor Isten templomához járulsz, hogy Istent imádd, Salamonnal, a király fiával, magad is király lévén, mindig mondjad: "Küldd el, uram, a bölcsességet a te nagyvoltodnak székétől, hogy velem légyen és velem munkálkodjék, hogy tudjam, mi légyen kedves nálad minden időben." És ismét: "Uram atyám, én életemnek Istene, ne hagyj engem álnokságnak gondolatában, az én szemeimnek ne adj kevélységet, és a gonosz kívánságot távoztasd el tőlem, Uram. Vedd el tőlem a testnek kívánságit, és a tisztátalan és esztelen léleknek ne adj engem, Uram." Ezzel az imádsággal fohászkodtak hát a régi királyok, te is ugyanezzel fohászkodj, hogy Isten minden vétked eltörlésére méltasson, hogy mindenki legyőzhetetlen királynak hívjon. Imádkozz azért is, hogy a tétlenséget, tunyaságot elkergesse tőled, megajándékozzon az erények összességének segedelmével, s így legyőzhesd látható és láthatatlan ellenségeidet. Hogy valamennyi alattvalóiddal együtt gondtalanul, ellenséges támadásoktól nem háborgatva, békében végezhesd életed pályáját.”
Forrás: Virtuális Plébánia, www.jelesnapok.oszk.hu
MSzV
2
Ürömi Örömhír
I. évfolyam 7. szám, 2009. augusztus
TAIZEI IMA Jézus Krisztus, Te azért jöttél a földre, hogy minden ember tudja, hogy szeretik. Lelkünk mélyén elültetted a hit bizalmát, egy gyermeki szívnek a bizalmát. A szívünk mélyén arra vágyunk, hogy hallgassunk Rád, amikor azt mondod: „Kelj fel, hogy éljen a lelked!"
MEDJUGORJE-i üzenet 2009. augusztus 25. "Drága gyermekek! Ez az idő legyen számotokra az imádság ideje. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra."
SZENTEK KINCSEI Vianney szent János Mária áldozópap
Ünnepe: augusztus 4
1786. május 8-án született Dardilly-ben (Lyon mellett). Édesanyja Isten szolgálatára nevelte, de a francia forradalom, majd az anyagi nehézségek lehetetlenné tették taníttatását. Földműves munkát végzet, de hő vágya volt, hogy pap lehessen. 19 éves korában sikerült iskolába kerülnie, de igen sokat küzdött a tanulással. A szemináriumban a fogyatékos latin tudása miatt nehezen végezte tanulmányait. 29. éves korában pappá szentelték, káplán lett, majd Ars plébánosa. A vallástalan falut néhány év alatt megváltoztatta, híre bejárta az egész országot. Nagyra értékelték őt, mint gyóntatót, a hívek mindenfelől sereglettek hozzá, és tanácsait szent tisztelettel fogadták. Súlyos kísértések és testi fájdalmak gyötörték, mégis mindig mindenkinek szeretettel állt szolgálatára. Az eucharisztikus Jézus volt életének középpontja. 74 éves korában halt meg 1859. augusztus 4-én. XI. Pius pápa avatta szentté 1925-ben, és tette meg a plébánosok és lelkipásztorok védőszentjévé. A tisztítótűzben szenvedő lelkekről ezt mondta: „Ezek a szenvedő lelkek a tisztítótűzben önmagukért semmit sem képesek tenni, de értünk annál többet. Arra tanít minket a tapasztalat, hogy szinte senki sincs, aki a tisztítótűzben szenvedő lelkeket anélkül hívta volna segítségül, hogy a kért kegyelmet ne kapta volna meg. Nem a valódi bűnbánat fájdalmát kellene-e kérnünk az Úristentől? Forduljunk a tisztítótűzben szenvedő lelkekhez, akik annyi éven át keményen vezekelnek bűneikért, melyeket elkövettek. Ha azt szeretnénk magunk részére biztosítani, hogy a mennyországba jussunk, nagy buzgósággal kell imádkoznunk a tisztítótűzben szenvedő lelkekért … sokat kell értük imádkoznunk, hogy ők is sokat imádkozzanak értünk. Ó, ha tudnánk, hogy ezeknek a jó lelkeknek mekkora hatalmuk van Isten Szíve felett, ha tudnánk, mekkora kegyelmekhez juthatunk az ő közbenjárásuk által, nem hanyagolnánk el őket olyan nagyon.” Mohácsiné Molnár Anita
Forrás: A Szent Ars-i plébános (Lélekmentő füzetek 9.) , Virtuális plébánia
Kedves Testvérek! A vasárnapi igehirdetésekről hangfelvétel készül. Kérésre elküldöm a vasárnapi igehirdetés hangfelvételét! E-mail:
[email protected] Testvéri üdvözlettel: Mihály diakónus 3
Ürömi Örömhír
I. évfolyam 7. szám, 2009. augusztus
Augusztus 20-án nagy királyunkra, Szent Istvánra emlékezünk. Jó böngészést vele kapcsolatban!
MINIKNEK: Most már Téged sem hagyunk ki e fejtegetős „sarokból”, kedves OVISKORÚ BARÁTUNK! Kezdjük azzal, hogy segíts megkeresni Szent Istvánnak a koronáját! Ha ügyesen megtaláltad, ki is színezheted! Valamint anyut, aput megkérdezheted, hogy miért Szűz Máriával szokták ábrázolni őt!?
KICSIKNEK: A nyáron biztos vagyok benne, hogy sokat utazgattál sokféle emberrel (baráttal, testvérrel, anyuval, apuval…) és talán sokféle járművel is. Nos, a Bibliában is sokszor úton voltak az emberek. Kinek melyik járművet illetve útitársat adnád? Párosítsd össze! Ha jól csináltad, akkor a vastag betűket összeolvasva megtudod, hogy melyik pápa ajándékozta István királyunknak a koronát. Az irgalmas szamaritánus járműve: ________________________________________ Ábrahám útitársa, amikor Isten fia feláldozását kéri tőle: _______________________ Tóbiás útitársa, amikor feleséget keres magának: _____________________________ A jövendőbelijéhez, Izsákhoz tartó Rebekka járműve: __________________________ A pórul járt Jónás járműve: _____________________________________________ Péter apostol járműve: _________________________________________________ Illés próféta járműve: _________________________________________________ Az újszülött Mózes járműve: ____________________________________________ Mózes útitársa és „szája” a pusztai vándorláskor: _____________________________ ÁRON, IZSÁK, CETHAL, SZAMÁR, MÓZESKOSÁR, RÁFAEL ANGYAL, TÜZESSZEKÉR, TEVE, HALÁSZHAJÓ
4
Ürömi Örömhír
I. évfolyam 7. szám, 2009. augusztus
NAGYOKNAK: Szent István király, nemzetünk apostola, tekints le a magas égből a te szorongattatott népedre! Járj közben érettünk az ég és föld Királynőjénél, hogy terjessze ki … felettünk! Esd ki számunkra azt a kegyelmet, hogy szent életed nyomdokait kövessük és így veled együtt az örök boldogságban Urunkat, Istenünket vég nélkül áldjuk és dicsérjük! Ámen. Az imádság hiányzó részét megkapod, ha megfejted a keresztrejtvényt! A kétjegyű betűk 1 rubrikába kerüljenek.
1. Tanultak, de nem padban, bár hajópadon ültek, és amikor veszedelmes viharba kerültek, elfelejtették a leckét, s majdnem elmerültek. 2. Kafarnaum kapujában ült a vámnál, s csalt, lopott, mígnem Jézus szólította, s csapot, papot otthagyott. 3. Mikor a hírt meghallotta, nyugtalan lett nyomban, riadalom réme kúszott szerte a városban. Mikor újabb hír érkezett, nagy haragra lobbant, Betlehemben sok fiúszív utolsókat dobbant. 4. Étke erdei méz, sáska, teveszőrből volt ruhája. Utat épített – nem kőből -, igazat hirdetett szája. 5. Kezét jól megmosta, pedig nem volt piszkos. Lássák, nem miatta hal meg Jézus Krisztus. 6. Nem hitt az angyalnak, ezért maradt néma, amíg fia nem született, Isten ajándéka. 7. Vízbe vetik, a víz mégis átalfolyik rajta, csak hal marad meg benne, mindenféle fajta. 8. Istent rajongva szerette, Jézust addig nem követte, míg a damaszkuszi úton látását el nem vesztette. Napok múltán újra látott, Isten Lelkével lett áldott, s Jézus nevével a száján bejárta a fél világot. 9. Kisebb minden magnál, de úgy megnövekszik, ágai közt sok-sok madár megtelepszik. 10. Sürgött-forgott, pedig nem is kellett volna. Testvére a jobb részt hitte s választotta. 11. Született Istentől és egy szűzleánytól, magát nem óvta meg ettől a világtól, szenvedett közöttünk, vérét adta értünk, így lett a mennyben Urunk és testvérünk. 12. Meghalt, eltemették. Jézus megsiratta. És feltámasztotta éppen negyednapra. 13. Út, de le a mélybe, vizet hoznak rajta sok üres edénybe.
Beküldési határidő: augusztus 25. E-mailen:
[email protected], vagy személyesen Mohácsiné Molnár Anita
5
Ürömi Örömhír
I. évfolyam 7. szám, 2009. augusztus
A Szentatya jóváhagyta Meszlényi Zoltán vértanú püspök boldoggá avatását Meszlényi Zoltán esztergomi segédpüspök életrajza Meszlényi Zoltán Lajos 1892. január 2-án született Hatvanban. Esztergomban a bencés gimnáziumban érettségizett, majd pártfogója, Vaszary Kolos bíboros hercegprímás, esztergomi érsek Rómába küldte, ahol teológiát tanult a Collegium Germanico-Hungaricumban. 1915. október 28-án szentelték pappá. 1917-től Csernoch János bíboros hercegprímás megbízásából a Prímási Palotában dolgozott. 1931-ben lett a főkáptalan tagja, nógrádi és honti főesperes, majd a káptalan helynöke. XI. Piusz pápa kinevezése nyomán, 1937. október 28-án Serédi Jusztinián bíboros hercegprímás, Breyer István győri megyéspüspök és Kriston Endre püspök Sinope címzetes püspökévé szentelte. Ettől a pillanattól a mindenkori hercegprímás, esztergomi érsek segédpüspöke volt.
A kistarcsai internáló táborba került, ahol elkülönítve őrizték és kínozták. A kínzások, ütlegelések és végkimerülés következtében, 1951. március 4-én halt meg. Hamvait a rákoskeresztúri Új Köztemető területén helyezték el. 1966. június Amikor az állambiztonsági szervek Mindszenty 24-én földi maradványait exhumálták és az eszJózsef bíboros hercegprímást 1948. december 26- tergomi bazilikában helyezték örök nyugalomra. án letartóztatták, majd koncepciós perben elítélték, a kinevezett érseki helynököt, Drahos Jánost A boldoggá avatás időpontjáról a későbbiekben pedig megölték, ő lett az esztergomi érseki hely- döntenek. nök. Helynöki székfoglalójában szinte ígéretet tett: „Krisztus hű pásztoraként a hitet és EgyháA Don Bosco Kiadó megjelentette Alázatos szolgálat zunk iránti hűséget nem tagadom soha! Isten címmel Meszlényi Zoltán Lajos szentbeszédeinek engem úgy segéljen!” gyűjteményét. Meszlényi Zoltán püspököt 1950. június 29-én 17 óra 30 perckor hurcolták el esztergomi lakásáról az állambiztonsági szervek emberei.
Forrás: Magyar Kurír
MSzV
Napközi fohász Kezembe adtad magadat Istenem: keresésedet szabtad hitemnek! Igazságodnak zálogát viselem, ó hogy bírjam el ily nagy terhemet. Míg aggódásomat elveszed bár bírnám lábad elé önteni lelkemet.
De én együgyű jámbor, ki felesel, ki e földön két lábon járok, egyenesen, sorsomat magamon viselem: kitárom két kezem, üresen, tölts el irgalmaddal engemet. Ámen Naszádos József 6
Ürömi Örömhír
I. évfolyam 7. szám, 2009. augusztus
Keresztelő Szent János vértanúsága Ünnepe: augusztus 29 Keresztelő János szerepe kiemelkedik az útkészítésben, és utat mutat nekünk az igazság melletti kiállásban is, akár vérünk ontásáig.
Ha vannak olyan emberek a környezetünkben, akik hibáinkra, bűneinkre mernek figyelmeztetni minket, fogadjuk őket áldásként - ha sokszor nehéz is! Meg nem hallgatásukkal, elhallgattatásukkal csak a lelkiismeretünket próbáljuk altatni. Látszólag nekik ártunk - mint
Mk 6,17-29 Mert Heródes volt az, aki embereivel elfogatta Jánost, és megkötözve börtönbe vetette testvérének, Fülöpnek a felesége, Heródiás miatt, akit feleségül vett. János tudniillik figyelmeztette Heródest: "Nem szabad testvéred feleségével élned." Emiatt Heródiás megharagudott rá, el szerette volna tétetni láb alól, de nem tudta. Heródes ugyanis félt Jánostól. Tudta, hogy igaz és szent ember, ezért védelmezte. Ha beszélgetett vele, nagyon zavarba jött, de azért szívesen hallgatta. Végül mégis eljött a kedvező alkalom. Születése napján Heródes lakomát rendezett főembereinek, tisztjeinek és Galilea előkelőinek. Közben Heródiásnak a leánya bement és táncolt nekik, s Heródes és vendégei előtt nagy tetszést aratott. A király így szólt a leányhoz: "Kérj tőlem, amit akarsz, és megadom neked." Meg is esküdött neki: "Bármit kérsz, megadom, akár országom felét is." Az kiment és megkérdezte anyját: "Mit kérjek?" "Keresztelő János fejét" - válaszolta. Viszszasietett a királyhoz és előadta kérését: "Azt akarom, hogy most mindjárt add nekem egy tálon Keresztelő János fejét!" A király igen szomorú lett, de az esküre és a vendégekre való tekintettel nem akarta elutasítani. Azon nyomban küldte a hóhért, azzal a paranccsal hogy hozza el János fejét. Az ment, és lefejezte a börtönben, és tálcára téve elhozta a fejét, odaadta a leánynak, a leány pedig átnyújtotta anyjának. Amikor tanítványai meghallották, eljöttek, a holttestet elvitték, és eltemették egy sírboltba.
ahogy Heródes is megkötöztette a börtönben Keresztelő Jánost, aztán pedig lefejeztette -, de valójában a saját lelkiismeretünket tesszük tönkre. De a pusztában kiáltó szót nem lehet végleg elhallgattatni! Készítsétek az Úr útját! Add Urunk, hogy a lelkiismeretünk ne váljon kietlen pusztasággá, ahol a Szó hiába hangzik el! Forrás: Virtuális plébánia, Bangó M. Klára nővér
A napokban nyitotta meg Benedek pápánk a papok évét. Hogyan lehetünk mi, hívek ebben aktív résztvevők? Például úgy, ha imádkozunk papjainkért. A Teréz Misszió tagjai minden nap egy kb.2 perces imádsággal segítenek egy konkrét atyának hivatásának teljesítésében. Csatlakozz te is hozzánk! Segíts imádkozni, hogy minél több szentéletű papunk legyen! A részletekről érdeklődj nálam: Mohácsiné Molnár Anita 06-30/211-10-45
[email protected] 7
Ürömi Örömhír
I. évfolyam 7. szám, 2009. augusztus
EGYHÁZKÖZSÉGÜNK PROGRAMJAI MISEREND
Hétfő
Kedd
Szerda
Csütörtök
Péntek
Szombat
Vasárnap
Üröm
19:00
-
-
-
7:15
19:00
9:00
-
-
-
19:00
-
18:00
10:30
Pilisborosjenő
Szentségimádás: minden hónap első péntekén 19:30-tól a templomban Imaóra: minden szerdán 21:00-tól (helyszín változó, érdeklődni lehet a Komor családnál: 26/350-284) Közbenjáró édesanyák imája: minden páratlan hét hétfőjén 10:00, (helyszín változó, érdeklődni lehet Hóka Annánál: 20/206-3322) A képviselőtestület a 2009. június 15-én megtartott rendkívüli ülésén határozott a régi plébánia épület eladásáról, és az így befolyt összeg befektetéséről egy új plébánia építésébe.
Szigetmonostori lelki napok 2009.09.19.-20. Egyházközségünk - pár éve már - szeptemberben közösségépítő együttlétet szervez Szigetmonostoron. Kicsik és nagyok aktív részvételével alakul a lelki, de egyben vidám program. További felvilágosítással a szervezők szívesen állnak az érdeklődők rendelkezésére. Horváth család: 26/350-565, Rákóczi család: 26/351-361
PROGRAMAJÁNLÓ
Íme az ember! címmel, II. János Pál pápát elsősorban fényképeken bemutató kiállítás április 4-én nyílt Budapest szívében, a Vam Design Centerben, a Király utca 26. szám alatt. A tárlat mintegy 1300 négyzetméteren, a nagy pápa személyes tárgyait, valamint életnagyságú szobrát is felsorakoztatva mutatja be korunk egyik legnagyobb szentjét. A kiállítás minden nap 10 és 18 óra között látogatható augusztus 31-ig.
2009. augusztus 16-án ismét megrendezik a Balaton körüli élő rózsafüzér zarándoklatot, melynek fő célja a közös imádság Magyarországért, a balatoni, környékbeli és az itt nyaraló emberekért. Bővebb információ: www.mariaradio.hu/balatonizarandoklat
A szalézi rend alapításának 150. évében a nyári programok keretében a Szalézi Ifjúsági Mozgalom augusztus 8-án, szombaton teljesítménytúrát szervez a Don Bosco Szaléziak jelenlegi magyar központjától, az óbudai szalézi rendháztól a magyarországi letelepedés helyszínéig, Péliföldszentkeresztig. A túra elnevezése "Don Bosco 60", teljes távja 60 km. Bővebb információ: www.szaleziak.hu ill. Szőts Miklós (06-20-234-58-61,
[email protected] )ímen.
Ismét együtt van Debrecenben Munkácsy Mihály híres trilógiája, az Ecce Homo, a Golgota és a Krisztus Pilátus előtt. A három képet augusztus 19-től nézhetik meg a látogatók a debreceni Déry Múzeumban.
Ürömi Örömhír—Az ürömi Szent György plébánia hivatalos lapja Megjelenik havonta. Elérhetőség:
[email protected], Lapzárta: minden hónap 20. napja Felelős kiadó: Bakos Zsolt plébániai kormányzó (Tel.:20/203-7092) Szerkesztő: Molnárné Szalkai Viktória (Tel.: 20/828-6071) 8