Jeremiás 5,1-31 Izrael bűnei

Jeremiás 5,1-31 Izrael bűnei „Járjátok el Jeruzsálem utczáit, és nézzétek csak és tudjátok meg és tudakozzátok meg annak piaczain, ha találtok-é egy embert; ha van-é valaki, a ki igazán cselekszik, hűségre törekszik, és én megbocsátok néki! Még ha azt mondják is: Él az Úr! bizony hamisan esküsznek! Uram! a te szemeid avagy nem a hűségre néznek-é? Megverted őket, de nem bánkódtak; tönkre tetted őket, de nem akarják felvenni a dorgálást; orczáik keményebbekké lettek a kősziklánál; nem akartak megtérni. Én pedig ezt mondom vala: Bizony szerencsétlenek ezek; bolondok, mert nem ismerik az Úrnak útját, Istenöknek ítéletét! Elmegyek azért a főemberekhez, és beszélek velök; hiszen ők ismerik az Úrnak útját, Istenöknek ítéletét! Ámde ők törték össze egyetemlegesen az igát, és tépték le a köteleket! Azért széttépi őket az oroszlán az erdőből, elpusztítja őket a puszták farkasa, párducz ólálkodik az ő városaik körül; a ki kijön azokból, mind szétszaggattatik; mert megsokasodtak az ő bűneik, és elhatalmasodtak az ő hitszegéseik. Oh, miért bocsátanék meg néked? Fiaid elhagytak engem, és azokra esküsznek, a kik nem istenek; noha jól tartottam őket, mégis paráználkodtak és tolongtak a parázna házába. Mint a hizlalt lovak, viczkándozókká lettek; kiki az ő felebarátjának feleségére nyerít. Avagy ne büntessem-é meg az ilyeneket, mondja az Úr, és az e féle népen, mint ez, ne álljon-é bosszút az én lelkem? Menjetek fel az ő kerítéseire és rontsátok, de ne tegyétek semmivé egészen! Távolítsátok el az ágait, mert nem az Úréi azok! Mert igen hűtelenné lett hozzám az Izráel háza és a Júda háza, azt mondja az Úr! Megtagadták az Urat, és azt mondták: Nincsen ő, és nem jöhet reánk veszedelem: sem fegyvert, sem éhséget nem látunk! A próféták is széllé lesznek, és nem lesz, a ki beszéljen bennök: így esik az ő dolguk! Azért ezt mondja az Úr, a Seregeknek Istene: Miután ti ilyen szóval szóltatok: ímé tűzzé teszem az én igémet a te szádban, ezt a népet pedig fákká, hogy megemészsze őket! Ímé, én hozok reátok messzünnen való nemzetet, oh Izráel háza! ezt mondja az Úr. Kemény nemzet ez, ős időből való nemzet ez; nemzet, a melynek nyelvét nem tudod, és nem érted, mit beszél! Tegze olyan, mint a nyitott sír; mindnyájan vitézek. És megemészti aratásodat és kenyeredet; megemészti fiaidat és leányaidat; megemészti juhaidat és ökreidet; megemészti szőlődet és fügédet; erősített városaidat, a melyekben te bizakodol, fegyverrel rontja le. De még ezekben a napokban sem teszlek benneteket egészen semmivé, azt mondja az Úr. Ha pedig az lenne, hogy kérdeznétek: Miért cselekedte mindezt velünk az Úr, a mi Istenünk? akkor azt mondjad nékik: A miképen elhagytatok engem és idegen isteneknek szolgáltatok a ti földeteken: azonképen idegeneknek fogtok szolgálni olyan földön, a mely nem a tiétek. Hirdessétek ezt a Jákób házában, és hallassátok Júdában, mondván: Halljátok csak, te bolond és esztelen nép, a kiknek szemeik vannak, de nem látnak; füleik vannak, de nem hallanak! Nem féltek-é engem? ezt mondja az Úr. Az én orczám előtt nem remegtek-é? Hiszen én rendeltem a fövenyet a tenger határának örök korlátul, a melyet át nem hághat, és ha megrázkódtatják is habjai, de nem bírnak vele, és ha megháborodnak, sem hághatnak át rajta. De ennek a népnek szilaj és daczos szíve van; elhajlottak és elmentek; És még szívökben sem mondják: Oh, csak félnők az Urat, a mi Istenünket, a ki esőt, korai és késői záport ad annak idejében; az aratásnak rendelt heteit megőrzi számunkra! A ti bűneitek fordították el ezeket tőletek, és a ti vétkeitek fosztottak meg titeket e jótól! Mert istentelenek vannak az én népem között; guggolva fülelnek, mint a madarászok; tőrt hánynak, embereket fogdosnak. Mint a madárral teli kalitka, úgy vannak teli az ő házaik álnoksággal; ezért lettek nagyokká és gazdagokká! Meghíztak,

megfényesedtek; eláradtak a gonosz beszédben; az árvának ügyét nem ítélik igaz ítélettel, hogy boldoguljanak; sem a szegényeknek nem szolgáltatnak igazságot. Hát ezeket ne büntessem-é meg, ezt mondja az Úr; az ilyen nemzeten, mint ez, avagy ne álljon-é bosszút az én lelkem? Borzadalmas és rettenetes dolgok történnek e földön: A próféták hamisan prófétálnak, és a papok tetszésök szerint hatalmaskodnak, és az én népem így szereti! De mit cselekesznek majd utoljára?! [vagyis: Mit cselekesznek majd, ha itt a vég?]” Bevezetés Szomorú képet tár elénk az Ige Jeruzsálemről és Júda, Izrael népéről. Nem akarnak megtérni, bűnt bűnre halmoznak. Azt mondja Isten, hogy ennek a bűnnek meglesz a következménye, meglesz az ítélete. Azonban ez az ige ma is nagyon időszerű. Ha valaki olyan füllel hallgatta ezeket az igéket, hogy ez nemcsak akkor szólt Jeruzsálemnek és Izraelnek, hanem szól most is, akkor nagyon rá lehet ismerni a mai emberekre, és az egész földre, az egész emberiségre. Nézzük csak, hogy kezdődött itt az első versben: „Járjátok el Jeruzsálem utczáit, és nézzétek csak és tudjátok meg és tudakozzátok meg annak piaczain, ha találtok-é egy embert; ha van-é valaki, a ki igazán cselekszik…” A zsoltárokban olvashatjuk, hogy az Úr letekintett a mennyből az emberek fiaira, hogy meglássa, van-e értelmes és Istent kereső? És nemcsak ekkor, Jeremiás idejében tekintett le, hanem most is. Amikor Isten letekint és megvizsgálja az embereket, ugyanezt látja: nincsen csak egy is, mindnyájan elhajlottak, és haszontalanokká lettek. Izrael bűnei Nézzük meg ebből az igeszakaszból először azt, hogy Isten hogyan számlálja elő annak a népnek a bűneit; ha ezeket meglátjuk, akkor azt mondhatjuk: ugyanaz a helyzet most is, semmit nem változott. Először a 2. versben arról olvastunk, hogy hamisan esküsznek. Ma nem így van? A hazug beszéd mindennapos, nem is tartják már azt olyan rettenetes dolognak. És hamisan esküdni? Esküvel megerősíteni valamit, holott tudja, hogy nem úgy van? Ez is szinte mindennapi dolog. Szóinfláció van, ahogy egyszer mondta egy testvér: inflálódott a szavaknak a tartalma, súlya és jelentősége: nincs értéke, csak beszéd. 6. versben, a versnek a vége felé: „…megsokasodtak az ő bűneik, és elhatalmasodtak az ő hitszegéseik.” Ez a másik: hitszegés. Hamis eskü mellett hitszegés. A hitszegés azt jelenti, hogy valaki az esküjét vagy az ígéretét megszegi. Ez is egy mindennapi dolog. Ha egészen a legszemélyesebb magánélettől kezdve nézzük, mondjuk a házastársi hűségtől, mikor valakinek hites felesége vagy hites férje van, és azt a hűséget vagy a tett ígéretet megszegjük. De az életnek szinte minden terültén ez van, nem csak magánéletekben. És szörnyű pusztítás a következménye. Például, amikor egyik vállalat a másikkal köt egy szerződést, és nem tartják a szavukat. Amit írásba adtak, azt sem tartják, semmit nem tartanak. Hitszegőkké lettek. S mennyi ebből a kár? A 7-8. versben így olvastuk: „…jól tartottam őket, mégis paráználkodtak, és tolongtak a parázna házába. Mint a hizlalt lovak, viczkándozókká lettek; kiki az ő felebarátjának feleségére nyerít.” Ez is teljesen így van most. A szex, a nemi erkölcstelenség is mindennapos lett. Ezzel van tele a TV, a rádió, az újságok, a szóbeszéd, a plakátok, a hirdetések; minden ezzel van tele. „Megtagadták az Urat, és azt mondták: Nincsen ő…” (12. vers). Érdekes, hogy akkor Izráelben is volt ilyen, hogy azt mondják: megtagadjuk az Urat, nincs ő, nincs Isten? Úgy látszik, volt. A zsoltáros is ír ilyet, hogy nincs Isten, mondja a balgatag az ő szívében. S most így gondolkoznak az emberek a szívükben: nincs Isten.

19. vers végén: „…A miképen elhagytatok engem, és idegen isteneknek szolgáltatok…” Ez a bálványimádás, az idegen isteneknek szolgálás. Hát persze, ebből következik, hogy nincs Isten, vagy legalábbis sokan szeretnék, ha nem lenne Isten. Szeretnék, ha nem kellene számot adni az ő bűneikért, ha nem kellene egyszer Isten elé ítéletre állni. De amikor azt mondja ki valaki a szívében vagy a szájával, hogy nincs Isten, akkor ebből következik, hogy más istennek szolgál, bálványimádó lesz. A mammon istennek, a pénz istennek szolgál, vagy a dicsőségvágynak, akár az egyik ember a másiknak, vagy eszméknek, vagy ki tudja, hogy minek. De az ember mindig szolgája valaminek. „Mint a madárral teli kalitka, úgy vannak teli az ő házaik álnoksággal; ezért lettek nagyokká és gazdagokká!” (27. vers). Itt látszik ismét a mammonisten. Amikor szeretne az ember meggazdagodni, naggyá lenni, sok pénze, vagyona legyen, több mint másnak. De hogyan? Úgy olvastuk az Igében, hogy álnoksággal. Tehát lopással, csalással, hamissággal, másnak a megrövidítésével, könyökléssel, nem számít az árva vagy a szegény, vagy más ember. Nem, csak én. Ma nem ez van? De igen. A következő: „Meghíztak, megfényesedtek; eláradtak a gonosz beszédben…” (28. vers). Gonosz beszéd, vagyis fellengzős, gőgös beszéd. „Ki, ha nem én?!” Akkor beszél így az ember, amikor úgy gondolkodik, hogy nincs, aki számon kérje ezt tőle. Nincs Isten felettem, de ember sincsen, mert hatalmat is szereztem. Azonban mit mond egy helyen az Ige? Hogy Isten előtt igen utálatos, amikor az ember felfuvalkodik, és biztos, hogy utána közel van a romlás és az összeomlás. Szintén a 28. versnek a végén olvassuk: „…sem a szegényeknek nem szolgáltatnak igazságot.” Így mondhatnánk: igazságtalan ítélet kicsitől elkezdve egész nagyokig; egyszerű hétköznapi dolgoktól élet-halál kérdésig. Igazságtalan az ítélet, mert befolyásolja a pénz vagy az ajándék, a protekció, vagy akármi. „A próféták hamisan prófétálnak, és a papok tetszésök szerint hatalmaskodnak, és az én népem így szereti!” (31. vers). Hamisság, hatalmaskodás. Mert nem ismer el az ember maga fölött hatalmasságot, Istent, ő akar isten lenni, uralkodni, hatalmas lenni, és a másikat a hatalma alá hajtani. Azért soroltam fel ezeket, hogy lássuk, hogyan számlálta elő Isten Jeruzsálemnek a bűneit. Így foglalta össze egy mondatban: „borzadalmas és rettenetes dolgok történnek e földön” (30. vers). Ma is ugyanezt mondja Isten: borzadalmas és rettenetes dolgok történnek a földön! Miért van ez így? Felteszek egy másik kérdést: Ki az oka ennek a romlásnak? Talán kezdjük Izrael népénél. Ki volt az oka, hogy Izrael népe ide jutott? Mert Isten a törvényben nem ezt mondta nekik. Ki volt az oka? A 31. versben azt olvastuk, hogy a próféták hamisan prófétálnak, és a papok tetszésük szerint hatalmaskodnak. Ezt a 30. vers után olvassuk. Azután, hogy borzadalmas és rettenetes dolgok történnek e földön, ezt mondta Isten, hogy ez a próféták és a papok miatt van. Most mondhatnánk így: a népnek a vezetői miatt. Onnan indult el a romlás most is. De csak a vezetők hibásak? Nézzük, mit mond az Ige: „És az én népem így szereti!” A nép ezt szereti; szereti a bűnt, szeret bűnben élni. Pontosan ugyanúgy, ahogy a Timótheusi levélben olvashatjuk, hogy lesz idő, amikor az egészséges tanítást el nem szenvedhetik, hanem gyűjtenek maguknak tanítókat a saját kívánságaik szerint, mert viszket a fülük. És az igazságtól elfordítják az ő fülüket, de a mesékhez odafordulnak (2Tim 4,3-4). Nem lehet azt mondani, hogy más az oka, ha elromlik egy ember vagy egy nép. Olyan vezetője van és olyan

tanítója, amilyet akar, amilyet szeret, amihez odahajtja a fülét. Ma is ugyanez a helyzet. Most is szól Isten Igéje, most is van lehetőség olyan tanítást hallgatni, ami tiszta tanítás. Most is van lehetőség tisztán és szentül élni és járni. De odahajtják a fülüket az emberek? A legtöbbjük nem, inkább a szennyhez, a hamissághoz. Az én népem így szereti, ahogy van. Az Úr többször szól Nézzük meg a következő kérdést: Mi lesz ennek a következménye? Mi volt a következménye Izraelben? Az, hogy Isten először figyelmeztette az Ő népét, aztán jött egy erélyesebb figyelmeztetés, mondjuk így, hogy megdorgálta őket. Amikor ez sem használt, akkor megfenyítette az Ő népét; ez már egy harmadik fokozat. És amikor az sem használt, akkor megítélte Isten a népet. Nézzünk meg néhány igeverset. Figyelmeztet Először Isten figyelmeztetését olvassuk el: „És még szívökben sem mondják: Oh, csak félnők az urat, a mi Istenünket, a ki esőt, korai és késői záport ad annak idejében; az aratásnak rendelt heteit megőrzi számunkra!” (24. vers). Ennek a népnek tudnia kellett, és tudták is, hogy az esőt Isten rendeli, hogy a föld teremjen. Ez a nép átélt már csodákat, pl. Illés idejében, amikor három és fél esztendeig nem volt eső, és minden kiszáradt, minden elpusztult. Azt mondja az Úr: még szívükben sem mondják: Oh, csak tudnánk félni azt az Istent, aki nekünk esőt ad, aki az aratás idejét megőrzi, mert Ő adta az ígéretet: amíg föld lészen, vetés és aratás meg nem szűnnek. Akkor mit tett Isten? Ekkor jött az első figyelmeztetés Izraelnek: „A ti bűneitek fordították el ezeket tőletek, és a ti vétkeitek fosztottak meg titeket e jótól!” (25. vers). Vagyis Isten először elvette az esőt, nem adott áldást. Volt aratás, de nem volt bőséges. Ahogy Aggeus prófétánál mondja: „haza is hordtátok, de én ráfuvallok arra. Mi okért? Azt mondja Seregeknek Ura. Az én házamért, amely ím romban áll” (Agg 1,9). Itt meg ezt mondja a népnek: a ti bűneitek fordították el ezt az áldást. Tehát Istennek az első figyelmeztetése minden ember felé, hogy hiába szereted a mammont, a pénzt, hiába gyűjtesz rakásra sok minden földi jót, haza is hordhatod, otthon is van, van elég élelem, van elég ruhád, de nincs rajta áldás, az Úr ráfuvall. Most ebben az országban nincs éhező ember, azt lehet mondani, gazdagok vagyunk, és mégis most van a legtöbb elégedetlen ember. Most vannak idegroncs emberek, lázongó, elégedetlenkedő emberek. Most vannak kiborulva, mert a javaikon nincs áldás. A bűn elfordítja mindazt a jót, amit élvezhetne az ember az Isten közelében. Dorgál Ha a figyelmeztetés nem használ, akkor jön a dorgálás. A dorgálásról is olvasunk ebben az igében, a 3. versben: „Uram! A te szemeid avagy nem a hűségre néznek-é? Megverted őket, de nem bánkódtak; tönkre tetted őket, de nem akarják felvenni a dorgálást…” Ez már erélyesebb, amikor Isten megver. Nemcsak az áldását nem bocsátja ránk, hanem súlyosabb dolog, amikor ahogy Jeremiás mondja: tönkre tetted őket. Mikor az embernek rá kell döbbennie, hogy Isten nélkül tönkre megy. Tönkre megy az egészsége, tönkre megy a családi élete, minden tönkre megy, de ezt a dorgálást a nép nem akarta felvenni. „Orczáik keményebbekké lettek a kősziklánál; nem akarnak megtérni.” Mi a célja ezeknek? Hadd vessek most itt közbe valamit. Miért adja Isten a fenyítést és a dorgálást, a figyelmeztetést és az ítéletet is? Nem azért, hogy megtorolja az ember bűnét, nem azért, hogy megbosszulja az emberen azt a bűnt, hanem pont ugyanazért, mint amiért az atya fenyíti a gyermekét: hogy megjavuljon, megváltoztassa az útját, hogy megtérjen. Isten is azért figyelmeztet, azért dorgál, azért fenyít, és azért ítéli meg az életünket, hogy megtérjünk, és

hogy örök életünk legyen. Elolvasnám az igét a Zsidókhoz írt levél 12. részéből, ahol éppen erről van szó: „És elfeledkeztetek-é az intésről, a mely néktek mint fiaknak szól: Fiam, ne vesd meg az Úrnak fenyítését, se meg ne lankadj, ha ő dorgál téged; Mert a kit szeret az Úr, megdorgálja, megostoroz pedig mindent, a kit fiává fogad” (Zsid 12,5-6). Értjük az Igét? Akit szeret az Úr, azt dorgálja meg; azt ostorozza meg, akit fiává fogad. „Ha a fenyítést elszenveditek, akkor veletek úgy bánik az Isten, mint fiaival; mert melyik fiú az, a kit meg nem fenyít az apa? […] Aztán, a mi testi apáink fenyítettek minket és becsültük őket; avagy nem sokkal inkább engedelmeskedünk-é a lelkek Atyjának és élünk! Mert ám azok kevés ideig, tetszésök szerint fenyítettek; ő pedig javunkra, hogy szentségében részesüljünk” (7. és 9-10. vers). Isten figyelmeztetésének, dorgálásának és fenyítésének ez a célja: javunkra teszi, hogy szentségében részesítsen bennünket. Ítélet – nincs védelem Amikor a népnek ez sem volt elég, nem akartak megtérni, akkor jött egy következő fokozat. A a 10. versben olvashatunk róla: „Menjetek fel az ő kerítéseire és rontsátok, de ne tegyétek semmivé egészen! Távolítsátok el az ágait, mert nem az Úréi azok!” A kerítés védelem; a kerítést lerontani, azt jelenti, hogy nincs többet védelem. Ézsaiásnál mit mond az Ige az Úr szőlőjéről? Ezt teszem: lerontom az ő kerítését, hogy lelegeljék a vadak, hogy hadd tapostassék le. Na, ez történt Izraelnél is. Elvette az Úr a védelmet, jöhetett Nabukodonozor serege, pusztíthatott. De – azt mondja az Úr - csak az ágait. Azokat az ágakat, amikről olvastunk, hogy hogyan vált ez a nemes szőlővessző idegen szőlőtőnek fattyú hajtásává, vagyis az, ami nem az Úr szerint való, ami gonoszság. Aratjuk a bűn következményét Most itt egy kicsit álljunk meg, és térjünk ide most a napjainkhoz. Hogyan fenyít Isten most, vagy, hogyan figyelmeztet, hogy dorgálja most az embereket mindazok miatt a bűnök miatt, amit az előbb itt felsoroltunk? Nagyon egyszerűen: minden bűn magában hordja a következményeit. A Galata levélben ezt így mondja az Ige, hogy amit vet az ember, azt aratja is. Aki vet az ő testének, abból arat veszedelmet. Aki pedig a szellemnek vet, abból arat örök életet. Mikor az ember elkövet egy bűnt, akkor vet. Ha akarja, ha nem, vet. Az a vetés kikél, és sokszorosan megkapja azt a magot, amit elvetett. Sokszorosan! Hadd mondjak erre két példát. Két példa Most vet az ember a mammonnak, tehát szereti a pénzt. Minél több pénz legyen. Ez mivel jár? Minél többet dolgozni, idegeskedni, éjt nappallá tenni, könyökölni, és még sok minden, akik ebben a világban élünk, értjük, tudjuk. És mi lesz a sok munka következménye? Ideggyengeség, altatók, nyugtatók, nappal kávézás, mert nem bírjuk, aztán dohányzás, aztán szívinfarktus, érrendszeri betegségek, és harmincas-negyvenes férfiak halnak meg. Tudjuk, ezzel még a rádió is, az országgyűlés is foglalkozik, hogy nagy számban meghalnak a javakorabeli férfiak. Mert amit vet az ember, azt aratja is. Közben odaszánja az életét, hogy minél több legyen a földön, persze nincs idő a lelke számára, a szellemiek számára, az üdvösség számára, csak a földi, csak a munka számít. Nagyobb rabszolga, mint régen, a rabszolgatartó társadalomban; a maga bűne hajtja a rabszolgaságába. Aztán egy másik: a szex. Ne gondoljuk, hogy ott is, amit vet az ember, nem fog kikélni. De bizony kikél ott is. Kikél a fiatalság, amikor felnőnek érzés nélkül, szétzüllött családokban. És kikél ott, amikor először jönnek a nemi betegségek, aztán amikor azt már gyógyítani tudták, akkor jön az AIDS. Azt hiszem, hallottak róla a testvérek, tudják, hogy mi az. Amit vet az ember, azt aratja is.

Ítéletben is kegyelem Aztán nézzük meg, hogy Isten végül is hogy ítél. Hogy ítéli az Ő népét, Izrael népét? 15. verstől így olvassuk: „Ímé én hozok reátok messzünnen való nemzetet oh Izráel háza! Ezt mondja az Úr. Kemény nemzet ez, ős időből való nemzet ez; nemzet, a melynek nyelvét nem tudod, és nem érted, mit beszél! Tegze olyan, mint a nyitott sír; mindnyájan vitézek. És megemészti aratásodat és kenyeredet; megemészti fiaidat és leányaidat; megemészti juhaidat és ökreidet; megemészti szőlődet és fügédet; erősített városaidat, a melyekben te bizakodol, fegyverrel rontja le” (15. vers). Tehát a teljes pusztulás: se kenyér, se bor, se szőlő, se házak, se város, se barmaid, se gyermekeid. Tudjuk, hogy mi következett? Izrael népét elvitték fogságba. Ahogy mondta az Úr: Te most a saját földeden idegen istennek szolgálsz, most majd idegen földre fognak elvinni, szolgálj ott. És ez be is következett, tudjuk. De még ebben az ítéletben is ott van a kegyelem: „De még ezekben a napokban sem teszlek benneteket egészen semmivé, azt mondja az Úr” (18. vers). Még megtartott egy maradékot. Ebből látszik, hogy az Isten ítéletének nem az a célja, hogy megsemmisítse az embert, hanem hogy észre térjen, és megtérjen. Nem kellett volna Izrael népének ez a babiloni fogság, de nem lehetett olcsóbban megúszni, mert erre volt szükségük. Mikor visszatértek Babilonból, nem lettek többet bálványimádók. Úgy látszik, ez kellett. Testvérek, nem kellene, hogy Isten olyan fenyítéket, olyan szigorú ítéletet tartson, mint amit némely embernél kell, hogy tartson. Ne legyetek oktalanok, mint a ló meg az öszvér, amit úgy kell szorítani az állánál, és mégsem közelít hozzá. Halljuk meg Istennek a fenyítő szavát, ha már a szelíd, halk szavát nem halljuk meg! Mert amit vetünk, azt le kell aratni. Jézus Krisztusért megbocsát Isten Egy dolog van még, amiről szeretnék szólni, hogy mi a megoldás. Mindenkinek az életében odáig kell jutni a bűnnek, aztán ennek nyomán a figyelmeztetésnek, dorgálásnak, fenyítésnek, az ítéletnek, mint Izrael népe esetében? Nincs más megoldás? Mert ha figyelembe vesszük, amit az Újszövetségben mond Isten Igéje, akkor még komolyabb dologról van itt szó; azt jelenti ki ott Istennek az Igéje, hogy a bűn zsoldja a halál. Nem csak annyi a bűnnek a zsoldja, hogy harminc-negyven éves korában meghal a fiatalember, meg betegséget kap, meg széthull a család. Nem csak ennyi a következménye. Az igazi következmény azután jön, amikor meghalt a fiatalember, és majd Isten elé kell állni, és a bűn zsoldja a halál, a kárhozat. Nincs megoldás? Ott van azért ebben az Igében az evangélium, az örömüzenet is. Olvassuk el még egyszer az 1. verset: „Járjátok el Jeruzsálem utczáit, és nézzétek csak és tudjátok meg és tudakozzátok meg annak piaczain, ha találtok-é egy embert; ha van-é valaki, a ki igazán cselekszik, hűségre törekszik, és én megbocsátok néki! [a városnak]” Isten talált egy embert, és ezért az egy emberért megbocsát. Nem csak a városnak, az egész világnak. Ez az egy ember az Úr Jézus Krisztus. Nem véletlen, hogy Isten embert keresett, hogy van-e egy ember. Emberré kellett lenni az Isten Fiának, és tökéletes emberként kellett végigjárnia ezt az utat. Mint ember ment a golgotai keresztre, mint ember folyt ki a vére, hogy ezért a vérért Isten megbocsásson nekünk. Ő az egyetlen, akiért Isten megbocsát. Nem a mi jóságunkért bocsát meg, még csak nem is a mi bűnbánatunkért, nem is a mi könnyeinkért, még csak nem is a mi megtérésünkért bocsát meg Isten. Egyedül csak Krisztusért. Mert talált egy embert. Hogy hangzott a kérdés Ézsaiás könyvében? „Ki megyen el nekünk? Ímhol vagyok én” Ez közvetlenül Ézsaiásnak szólt, de tudjuk, hogy ez az Úr Jézusnak is szólt. Talált egy embert Isten, aki vállalkozott, hogy eljön: Isten Fia lett emberré, hogy érette megbocsásson nekünk. Nézzük csak a 7. verset: „Oh, miért bocsátanék meg néked?”- ezt kérdezte Isten Jeruzsálemtől, Izraeltől. Oh, miért bocsátanék meg néked? Semmit nem talált Isten Izraelben, amiért meg tudna nekik bocsátani. És most talál? Most sem talál. Most is megkérdezi: miért bocsátanék meg néked, vagy személyesen mondjuk, miért bocsátana meg Isten nekem? Egy felelet van csak: mert talált egy embert, Jézus Krisztust, és Őérte megbocsát, ahogy meg van

írva: Ő engesztelő áldozat a mi bűneinkért, de nemcsak a mienkért, hanem az egész világért is. Bánjuk meg, valljuk meg bűnünket! Az utolsó kérdés: Mennyi akkor a mi részünk, az ember része ebben, ha Isten Krisztusért bocsátott meg? A mi részünk az, amiről az előző részek, különösen a 3. rész szól, hogy térjünk meg hozzá. Menjünk hozzá, hogy a kezéből elvehessük a bocsánatot. Térjünk hozzá; ez azt jelenti, hogy ismerjük el, hogy bűnösök vagyunk, elrontottuk az utunkat, az életünket. Bánjuk meg, valljuk be az Úrnak, ahogy Dávid mondta: „Vétkemet bevallám néked, bűnömet el nem fedeztem, azt mondtam: bevallom hamisságomat az Úrnak - és te elvetted rólam bűneimnek terhét” (Zsolt 32,5). Ennyi a mi részünk, amikor odamegyünk, és csak így lehet az Úr Jézushoz menni, hogy a kegyelmet, a megbocsátást elvegyük a kezéből. Ő a bűnösökért jött, nem az igazakért. Úgy nem lehet odamenni, hogy Úr Jézus, én is elveszem a Te kezedből az örök életet, mert hát én jó vagyok. Így nem lehet. Csak bűnösöknek ad kegyelmet. Ha valaki odamegy hozzá, és felteszi neki az Úr a kérdést, amit a 7. versben olvastunk: Oh, miért bocsátanék meg neked? (Mert ezt felteszi!) Ha az a felelet, hogy Uram, mert én már elég jó vagyok, vagy megtértem, vagy jót cselekedtem, akkor erre azt mondja, hogy ezért nem bocsátok meg. Ha valaki azt mondja, hogy: oh, Uram, miért bocsátanál meg nekem? Nekem nincs semmi érdemem, hogy nekem megbocsáss. Nem tudok felhozni semmit, amiért Te megbocsátanál nekem, csak egyedül az Úr Jézusban reménykedve jövök, hogy Őérte bocsáss meg. Akkor Ő megbocsát. Ámen. Debrecen, 1987. március 04.