Jegyzőkönyv Készült: Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 2015. október 27-én 16.00 órakor kezdődött rendkívüli üléséről. Az ülés helye: Bátai Közös Önkormányzati Hivatal hivatalos helyiségében (7149 Báta, Fő u. 147.) Jelen vannak: Huszárné Lukács Rozália polgármester, Bocz József, Barisné Zsinkó Julianna, Csóti Sándor, Gelencsér Sándor, Lehel Zoltán, Zsinkó Ilona képviselők, Dr. Kohány András jegyző, Mihó Beatrix jegyzőkönyvvezető Huszárné Lukács Rozália polgármester - Köszönti a megjelent képviselőket és meghívottakat. Megállapítja, hogy 7 fő képviselőből jelen van 7 fő, az ülés határozatképes. Jegyzőkönyvvezetésre felkéri Mihó Beatrixot. Ismerteti a napirendi pontokat. Kéri, aki a meghívóban szereplő napirendi pontokkal egyetért, az kézfeltartással jelezze. Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete – döntéshozatalban résztvevő 7 képviselője – 7 igen szavazattal, 0 nem szavazattal, 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: Báta Község Önkormányzata 178/2015. (X. 27.) számú határozata napirend elfogadásról Báta Község Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja a napirendre tett javaslatot. (Hanganyag: 00:02:22 perc) Napirend: Nyilvános ülés: 1./Döntés az ASP Központ szolgáltatásaihoz történő csatlakozásról Előterjesztő: Dr. Kohány András jegyző 2./ Döntés együttműködési megállapodás megkötéséről pályázati tanácsadásról- Goodwill Consulting Kft.-vel Előterjesztő: Huszárné Lukács Rozália polgármester 3./ Döntés a TOP-projektek előkészítésével és megvalósításával összefüggő feladatok ellátásával kapcsolatos együttműködési megállapodás megkötéséről Előterjesztő: Huszárné Lukács Rozália polgármester 4./ Döntés az Alisca Rekultivációs Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás Társulási megállapodás módosításáról Előterjesztő: Huszárné Lukács Rozália polgármester 5./Bátai Kézműves Egyesület kérelme emléktábla elhelyezéséhez Előterjesztő: Huszárné Lukács Rozália polgármester 6./Gilányi Csaba kérelme 5343. hrsz-ú önkormányzati úttal kapcsolatban Előterjesztő: Huszárné Lukács Rozália polgármester 7./ Döntés A bátaszéki szennyvíztelep fejlesztő, Bátaszék, Báta szennyvízcsatorna hálózat építő Önkormányzati Társulás társulási megállapodás módosításáról
1
Előterjesztő: Huszárné Lukács Rozália polgármester, Dr. Kohány András jegyző 8./ Szava Lajos ingatlan felajánlása Előterjesztő: Huszárné Lukács Rozália polgármester 9./Beszámoló a települési értéktár bizottság 2015. I. félévei tevékenységéről Előterjesztő: Huszárné Lukács Rozália polgármester, Balogh Imréné Helyi Értéktár Bizottság elnöke 10./ Báta Község Önkormányzat Képviselő-testületének szociális célú tűzifa juttatásáról szóló rendeletének megalkotása Előterjesztő: Dr. Kohány András jegyző 11./ Döntés a Bátaszék és Környéke Önkormányzatainak Egészségügyi, Szociális és Gyermekjóléti Intézmény-fenntartó Társulásról Előterjesztő: Huszárné Lukács Rozália polgármester, Dr. Kohány András jegyző 12./ Egyebek Zárt ülés: 1./ Kamenszki Ferencné kérelme ingatlana ügyében Előterjesztő: Huszárné Lukács Rozália polgármester 2./ Döntés beérkezett települési támogatásokról Előterjesztő: Huszárné Lukács Rozália polgármester 3./ Egyebek 1. napirendi pont: Döntés az ASP Központ szolgáltatásaihoz történő csatlakozásról Huszárné Lukács Rozália polgármester- Felkéri Dr. Kohány András jegyzőt tájékoztassa a képviselőket. Dr. Kohány András jegyző- Elmondja, hogy ehhez a rendszerhez való csatlakozását már kifejezte az önkormányzat, de szükséges erről egy testületi határozat is. Ismerteti Pogácsás Tibor önkormányzati államtitkár levelét a rendszerről. Elmondja, hogy tulajdonképpen itt arról van szó, hogy az önkormányzatok részére fejlesztenek ki egy integrált informatikai rendszert, amely a használt nyilvántartásokat egységesen és egymással együttműködve kezeli. Ezen a rendszeren keresztül hozzá tudnak majd férni egyes államkincstári nyilvántartásokhoz is, amelyeket most nem látnak. Kéri a képviselőket döntsenek a csatlakozásról. Huszárné Lukács Rozália polgármester- Megkérdezi van-e valakinek kérdése. Amennyiben nincs, kéri a képviselő-testület tagjait, aki egyetért ASP Központ szolgáltatásaihoz történő csatlakozással, az kézfeltartással jelezze. Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete – döntéshozatalban résztvevő 7 képviselője – 7 igen szavazattal, 0 nem szavazattal, 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: Báta Község Önkormányzata 179/2015. (X. 27.) számú határozata az ASP Központ szolgáltatásaihoz való csatlakozásról
2
Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete kifejezi csatlakozási szándékát az ASP Központ szolgáltatásaihoz (Hanganyag: 00:06:06 perc) 2. napirendi pont: Döntés együttműködési megállapodás megkötéséről pályázati tanácsadásról- Goodwill Consulting Kft.-vel (Az előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi.) Huszárné Lukács Rozália polgármester- Elmondja, hogy a Goodwill Consulting Kft-vel már dolgozott együtt az önkormányzat, energetikai pályázata kapcsán. Jó tapasztalatok vannak velük kapcsolatban. Beindulnak az új pályázatok és szükséges lenne megbízni valakit a pályázat írással és a pályázatok utánkövetésével. A 3. napirendi pontban szereplő együttműködési megállapodás szintén pályázathoz kapcsolódik, azonban az a TOP projektekkel kapcsolatos. Ismerteti az együttműködési megállapodást. Elmondja, hogy tagsági díjat kellene fizetni, az 1 éves tagsági díj 300.000 Ft+ Áfa, ami 381.000 Ft, a 2 éves tagsági díj pedig 560.000 Ft+ Áfa, azaz 711.200 Ft. Javasolja a kétéves tagsági díjjal megkötni a megállapodást. Megkérdezi van-e valakinek kérdése, hozzászólása. Amennyiben nincs kéri a képviselőket, aki egyetért a Goodwill Consulting Kft-vel való együttműködési megállapodás megkötéséről, 2 éves tagsággal, a pályázatok kezelésére, írására, után követésére, az kézfeltartással jelezze. Huszárné Lukács Rozália polgármester- Ismerteti a határozati javaslatot. Kéri aki, ezzel egyetért kézfeltartással jelezze. A szavazásra feltett, írásban előzetesen megküldött döntési javaslat a jegyzőkönyv mellékletében található. Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete – döntéshozatalban résztvevő 7 képviselője – 7 igen szavazattal, 0 nem szavazattal, 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: Báta Község Önkormányzata 180/2015. (X. 27.) számú határozata Együttműködési megállapodás Pályázati Tanácsadásról Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete elhatározza, hogy együttműködési megállapodást köt, 2 éves tagsággal a Goodwill Consulting Kft-vel (képviseli: Harsányi Gábor ügyvezető; 1162 Budapest, Timur u. 74.) pályázati tanácsadásra és pályázatok utómunkáira. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert az együttműködési megállapodás aláírására. (Hanganyag: 00:10:43 perc) 3. napirendi pont: Döntés a TOP-projektek előkészítésével és megvalósításával összefüggő feladatok ellátásával kapcsolatos együttműködési megállapodás megkötéséről (Az előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi.) Huszárné Lukács Rozália polgármester- Elmondja, hogy a Tolna Megyei Önkormányzat létrehozott egy nonprofit közhasznú Kft-t, ami a pályázatok előkészítésére, megírására és után követésére szakosodott. Küldtek erre vonatkozóan egy együttműködési megállapodást. A megyei önkormányzattal telefonon egyeztettek erről, mert kaptak egy levelet egy
3
polgármestertől, aki észrevette, hogy ezzel a megállapodással lehetnek problémák. A probléma abból adódhat, hogy a pályázat írásban részt vevő megyei önkormányzat a pályázatok elbírálásában nem vehetnek részt. Ezért a megállapodás 2. pontját módosítani javasolt oly módon, hogy a „feladatok ellátást a Megyei Önkormányzat döntése szerint vagy a Megyei Önkormányzat, vagy az Nkkft végzi” helyett „a feladatok ellátását az Nkkft végzi”. Dr. Kohány András jegyző- Elmondja, hogy erre a módosításra tehát azért van szükség, mert, ha a Megyei Önkormányzat részt vesz a pályázat előkészítésében, akkor nem lehet döntő. Huszárné Lukács Rozália polgármester- Megkérdezi, hogy ezzel kapcsolatban van-e valakinek kérdése. Kéri a képviselőket, aki a módosítási javaslattal, miszerint az együttműködési megállapodás 2. pontjában lévő „a Megyei Önkormányzat döntése szerint vagy a Megyei Önkormányzat „ rész törlését kérik, egyetért, az együttműködési megállapodás megkötésével, az kézfeltartással jelezze. A szavazásra feltett, írásban előzetesen megküldött döntési javaslat a jegyzőkönyv mellékletében található. Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete – döntéshozatalban résztvevő 7 képviselője – 7 igen szavazattal, 0 nem szavazattal, 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: Báta Község Önkormányzata 181/2015. (X. 27.) számú határozata Együttműködési megállapodás TOP projektek előkészítésével és megvalósításával összefüggő feladatok ellátására 1. Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete elhatározza, hogy együttműködési megállapodást köt a Terület- és településfejlesztési Operatív Programban projektek előkészítésével és megvalósításával összefüggő feladatok ellátásra a Tolna Megyei Önkormányzattal és a Tolnáért- Tolna Megyei Térségfejlesztési Nonprofit Közhasznú Kft-vel. 2. A képviselő-testületület kéri az együttműködő partnereket az együttműködési megállapodás tervezetének 2. pontjából az alábbi rész törlésére: „a Megyei Önkormányzat döntése szerint vagy a Megyei Önkormányzat „ 3. A képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert az együttműködési megállapodás megkötésére (Hanganyag: 00:13:45 perc) 4. napirendi pont: Döntés az Alisca Rekultivációs Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás Társulási megállapodás módosításáról (Az előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi.) Huszárné Lukács Rozália polgármester- Ismerteti az előterjesztés szerint a társulási megállapodás módosítását. Megkérdezi van-e valakinek kérdése.
4
A szavazásra feltett, írásban előzetesen megküldött döntési javaslat a jegyzőkönyv mellékletében található. Huszárné Lukács Rozália polgármester- Kéri a képviselőket, aki az Alisca Rekultivációs Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás Társulási megállapodás módosításával, az előterjesztés szerint egyetért, az kézfeltartással jelezze. Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete – döntéshozatalban résztvevő 7 képviselője – 7 igen szavazattal, 0 nem szavazattal, 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: Báta Község Önkormányzata 182/2015. (X. 27.) számú határozata az Alisca Rekultivációs Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás Társulási megállapodás módosításáról Báta Község Önkormányzat Képviselő-testülete az Alisca Rekultivációs Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás Társulási megállapodás módosítását, az előterjesztés szerinti tartalommal jóváhagyja. (Hanganyag: 00:16:03 perc) 5. napirendi pont: Bátai Kézműves Egyesület kérelme emléktábla elhelyezéséhez (Az előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi.) Huszárné Lukács Rozália polgármester- Ismerteti a Bátai Kézműves Egyesület kérelmét. Várja a képviselők véleményét. Barisné Zsinkó Julianna képviselő- Támogatja az emléktábla elhelyezését. Huszárné Lukács Rozália polgármester- Kéri a képviselőket, aki hozzájárul ahhoz, hogy a Bátai Kézműves Egyesület a Bátai Tájházban emléktáblát helyezzen el Jánosi Jánosné Bocz Erzsébet alapító tagjuk emlékére, az kézfeltartással jelezze. Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete – döntéshozatalban résztvevő 7 képviselője – 7 igen szavazattal, 0 nem szavazattal, 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: Báta Község Önkormányzata 183/2015. (X. 27.) számú határozata Bátai Kézműves Egyesület kérelméről emléktábla elhelyezéséről Báta Község Önkormányzat Képviselő-testülete hozzájárul, hogy a Bátai Kézműves Egyesület a Bátai Tájházban, néhai Jánosi Jánosné Bocz Erzsébet alapító tagjuk emlékére emléktáblát helyezzen. (Hanganyag: 00:17:34 perc) 6. napirendi pont: Gilányi Csaba kérelme 5343. hrsz-ú önkormányzati úttal kapcsolatban (Az előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi.) Huszárné Lukács Rozália polgármester- Ismerteti Gilányi Csaba kérelmét. A kérelmet a képviselők előzetesen írásban megkapták. Várja a képviselők véleményét.
5
Csóti Sándor képviselő- Elmondja, hogy a törvény azt mondja, hogy közutat nem lehet eladni. Gelencsér Sándor képviselő- Elmondja, hogy azt az utat már csak a Csaba használja más nem. Dr. Kohány András jegyző- Megkérdezi, hogy mi a képviselő-testületnek a szándéka, más ilyen útszakaszok is vannak. És ezeknél az önkormányzatnak fenntartási kötelezettsége lenne. Ezzel egy dolgot lehet csinálni, ki kell méretni és fenn kell tartani. Gelencsér Sándor képviselő- Elmondja, hogy semmi értelme. Dr. Kohány András jegyző- Elmondja, hogy arra nem adhat engedélyt a képviselő-testület, hogy ezt az útszakaszt mezőgazdasági művelés alá vonja, ez egy önkormányzati út. Huszárné Lukács Rozália polgármester- Kéri a képviselőket, aki az elhangzottak alapján Gilányi Csaba kérelmét elutasítja, az kézfeltartással jelezze. Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete – döntéshozatalban résztvevő 7 képviselője – 7 igen szavazattal, 0 nem szavazattal, 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: Báta Község Önkormányzata 184/2015. (X. 27.) számú határozata Gilányi Csaba kérelméről Báta Község Önkormányzat Képviselő-testülete Gilányi Csaba 7149 Báta, Vágóhíd u. 7. szám alatti lakos kérelmét az 5343-hrsz-ú önkormányzati út birtokba vételéről elutasítja. (Hanganyag: 00:23:48 perc) 7. napirendi pont: Döntés A bátaszéki szennyvíztelep fejlesztő, Bátaszék, Báta szennyvízcsatorna hálózat építő Önkormányzati Társulás társulási megállapodás módosításáról (Az előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi.) Huszárné Lukács Rozália polgármester- Elmondja, hogy a korábbi ülésen a szennyvíztelep társulás társulási megállapodás módosítását a képviselő-testület nem fogadta el, a döntést elnapolták, és a módosítás pontosítását kérték. Válaszként Bátaszék megküldte az egységes szerkezetű társulási megállapodást. Dr. Kohány András jegyző- Bátaszék Város Önkormányzat Képviselő-testületének 144. számú előterjesztése alapján, az egységes szerkezetű társulási megállapodással összevetve, tájékoztatja a képviselőket a változtatásokról. Csóti Sándor képviselő- Felhívja a képviselők figyelmét, hogy a társulási megállapodás lábjegyzetében Báta Község Önkormányzat Képviselő-testületének 140/2015. (VIII.19.) számú határozat szerepel jóváhagyó határozatként, holott ezzel a határozattal a képviselőtestület a társulási megállapodás módosítását nem fogadta el. Zsinkó Ilona képviselő- Elmondja, hogy a I. fejezet 4. pontja szerint az V. fejezetnek 12. pontja van, de nincs. A VI. fejezet 1.2 pontja szerint pedig van 4. melléklet, de az sincs.
6
Huszárné Lukács Rozália polgármester- Kéri a képviselőket, aki A bátaszéki szennyvíztelep fejlesztő, Bátaszék, Báta szennyvízcsatorna hálózat építő Önkormányzati Társulás társulási megállapodás II. számú módosítását nem fogadja el, és a felsorolt javításokat kéri, az kézfeltartással jelezze. Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete – döntéshozatalban résztvevő 7 képviselője – 7 igen szavazattal, 0 nem szavazattal, 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: Báta Község Önkormányzata 185/2015. (X. 27.) számú határozata A bátaszéki szennyvíztelep fejlesztő, Bátaszék, Báta szennyvízcsatorna hálózat építő Önkormányzati Társulás társulási megállapodás II. számú módosításáról Báta Község Önkormányzat Képviselő-testülete A bátaszéki szennyvíztelep fejlesztő, Bátaszék, Báta szennyvízcsatorna hálózat építő Önkormányzati Társulás társulási megállapodás II. számú módosítását nem fogadja el. A képviselő-testület kéri: - A társulási megállapodás IV. fejezet 2.4. pontjára vonatkozó módosítási javaslatot törölni, a képviselőtestület élni kíván hozzájárulási jogkörével a költségvetés és a zárszámadás tekintetében. - A társulási megállapodás lábjegyzeteit javítani, mert a Képviselő-testület 140/2015.(VIII.19.) számú határozata nem elfogadó határozat volt. - A társulási megállapodás I. fejezet 4. pontja utolsó mondatának javítását, mert az V. fejezetnek nincs 12. pontja - A társulási megállapodás VI. fejezet 1.2. Felújítás, beruházás pontjának javítását, mert a megállapodásnak nincs 4. melléklete - A társulási megállapodás IV. fejezet 4.3 pontjának javítását, mert az OTP Bank Nyrt., és nem Zrt. (Hanganyag: 00:49:29 perc) 8. napirendi pont: Szava Lajos ingatlan felajánlása (Az előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi.) Huszárné Lukács Rozália polgármester- Elmondja, hogy Szava Lajos felajánlotta Bercsényi u. 22. szám alatti ingatlanát megvételre az önkormányzat részére. Az ingatlanárért 500.000 Ft-ot kér és kéri, hogy a háza ő bonthassa el, mert a bontott anyag eladásából szeretne új házat venni. Beadványában leírta, hogy az ingatlan árvízi területen fekszik, és a víz többször bent volt a házában. Elmondja, hogy ezt az ingatlant korábban 700.000 Ft-ért ajánlották fel az önkormányzatnak, akkor a képviselő-testület elutasította. Csóti Sándor képviselő- Támogatja a vásárlást. Bocz József képviselő- Elmondja, hogy ő is támogatja, de az 500.000 Ft-ot sokalja.
7
Csóti Sándor képviselő- Javasolja, hogy kössék ki, hogy a pénzt csak akkor fizetik ki, ha az ingatlant elbontotta. Huszárné Lukács Rozália polgármester- Kéri a képviselőket, aki az ingatlan megvásárlásával 500.000 Ft-ért egyetért, bontással együtt, az kézfeltartással jelezze. Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete – döntéshozatalban résztvevő 7 képviselője – 7 igen szavazattal, 0 nem szavazattal, 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: Báta Község Önkormányzata 186/2015. (X. 27.) számú határozata 7149 Báta, Bercsényi u. 22. szám alatti ingatlan megvásárlásáról Báta Község Önkormányzat Képviselő-testülete a Báta 102. hrsz-ú, természetben Báta, Bercsényi u. 22. szám alatti ingatlant meg kívánja vásárolni 500.000 Ft vételárért, bontással együtt. A képviselő-testület Felhatalmazza a polgármestert a szerződés aláírására. (Hanganyag II: 00:02:40 perc) 9. napirendi pont: Beszámoló a települési értéktár bizottság 2015. I. félévi tevékenységéről (Az előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi.) Huszárné Lukács Rozália polgármester- Mivel a képviselők a beszámolót írásban megkapták, megkérdezi, hogy van-e valakinek kérdése, hozzászólása. Javasolja a képviselőknek a települési értéktár bizottság beszámolójának elfogadását. Kéri a képviselőket, aki a települési értéktár bizottság 2015. I. félévi tevékenységéről szóló beszámolót elfogadja, az kézfeltartással jelezze. Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete – döntéshozatalban résztvevő 7 képviselője – 7 igen szavazattal, 0 nem szavazattal, 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: Báta Község Önkormányzata 187/2015. (X. 27.) számú határozata a települési értéktár bizottság 2015. I. félévi tevékenységéről szóló beszámolóról Báta Község Önkormányzat Képviselő-testülete elfogadja a települési értéktár bizottság 2015. I. félévi tevékenységéről szóló beszámolóját. (Hanganyag II: 00:03:13 perc) 10. napirendi pont: Báta Község Önkormányzat Képviselő-testületének szociális célú tűzifa juttatásáról szóló rendeletének megalkotása (Az előterjesztés a jegyzőkönyv mellékletét képezi.) Huszárné Lukács Rozália polgármester- Felkéri dr. Kohány András jegyzőt, ismertesse az előterjesztést. Dr. Kohány András jegyző- Elmondja, hogy ez a rendelet csak a szociális tűzifa támogatás keretében kapott fára vonatkozik, ezen kívül, ami az önkormányzat tulajdonában van, azt nem vonják ebbe a körbe, az továbbra is a képviselő-testület hatáskörében van.
8
Egyértelműsítette a fogalmakat család és háztartás tekintetében. Egy tűzifa támogatást egy háztartást kaphat. A háztartás az egy lakcímen lakó emberek közössége. Belekerült a rendeletbe egy jövedelem határ is. A háztartásban az egy főre jutó havi nettó jövedelem , az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 250 %-a, ami 71.250 Ft. A előnyben részesítési feltételeknél a törvény szerint jártak el, eszerint előnyben kell részesíteni az aktív korúak ellátásában, időskorúak járadékában, vagy lakásfenntartási támogatásban részesül. A tavalyi rendeletben szereplő előnyben részesítési feltételeket másként súlyozták az idei rendeletben. Előre vették a 3 vagy több gyermeket nevelő háztartásban élőket, az egyedül élő nyugdíjasokat, a tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyermeket nevelőt, azt aki maga tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos, azt akinek a háztartásában halmozottan hátrányos helyzetű gyermeket nevelnek, végül a gyermekét egyedül nevelő szülőt. Az előnyben részesítési feltételeket, ebben a sorrendben fogják alkalmazni. Az új eljárás szerint a fa kiosztását, ő mint jegyző vállalja, oly módon, hogy a kérelmeket december 31. napjáig lehet beadni. Aki ezután nyújtja be a kérelmét, azt érdemi vizsgálat nélkül el fogják utasítani. A beérkezett kérelmeket, a családsegítő, a védőnő és a szociális ügyintéző átnézik. Kiírnak egy hiánypótlást január 7-ig, amit 8 nap alatt kell teljesíteni, tehát január 15-ig. Ha nem érkezik meg a hiánypótlás január 15-ig, akkor a kérelem elutasítva. Azok a kérelmek, akik a jövedelem határba beleférnek, kategóriák szerint besorolásra kerülnek, így jön létre egy rangsor. Megnézik, mennyi fát kapnak, azt elosztják a jogosult kérelmezők számával és így fog kijönni, hogy 1 ember mennyi fát kap. Ez az új rendszer. A fellebbezéseket a képviselő-testület bírálja el. Huszárné Lukács Rozália polgármester- Elmondja, hogy a fát február 15-ig kell kiosztani. Dr. Kohány András jegyző- Elmondja, hogy a jövedelem igazolások tekintetében sem fogadnak el mindenféle igazolást. Aki őstermelő, ott csak NAV-os igazolást fogadják el. Barisné Zsinkó Julianna képviselő- Elmondja, hogy a NAV csak előző évről ad ki igazolást. Huszárné Lukács Rozália polgármester- Megkérdezi, hogy van-e még valakinek a rendelettel kapcsolatban kérdése, hozzászólása. Amennyiben nincs, kéri a képviselőket, hogy aki az előterjesztés szerint a szociális célú tűzifa juttatásáról szóló rendelet megalkotásával egyetért, az kézfeltartással jelezze. A szavazásra feltett, írásban előzetesen megküldött döntési javaslat a jegyzőkönyv mellékletében található. Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete – döntéshozatalban résztvevő 7 képviselője – 7 igen szavazattal, 0 nem szavazattal, 0 tartózkodással megalkotta: 9/2015. (X.28.) önkormányzati rendeletét A 2015. évi szociális célú tűzifa támogatásról (A rendelet a jegyzőkönyv mellékletét képezi) (Hanganyag II: 00:12:10 perc) 11. napirendi pont: Döntés a Bátaszék és Környéke Önkormányzatainak Egészségügyi, Szociális és Gyermekjóléti Intézmény-fenntartó Társulásról
9
Huszárné Lukács Rozália polgármester- Elmondja, hogy az előző évi elszámolásokat átnézték. És megvizsgálták azt, hogy jönne ki Báta, ha maga tartaná fenn a családsegítést. Ismerteti a képviselőkkel a számadatokat. Elmondja, hogy a háziorvosi ügyelet megszervezése lenne a problémásabb. Az orvosi ügyelet elszámolásával nem értenek egyet. Nem átlátható. Kérni kell az orvosi könyvek lemásolását. Véleménye szerint ebből a társulásból nem lehet kilépni. Barisné Zsinkó Julianna képviselő- Véleménye szerint ez egy óriási nagy felelősség, főként az orvosi ügyelet miatt. Lehel Zoltán képviselő- Úgy gondolja, hogy ez évek óta jól működő rendszer. Csóti Sándor képviselő- Javasolja, hogy a jövőben a menetlevelek másolatát havi szinten kérjék el. Huszárné Lukács Rozália polgármester- Kéri a képviselőket, aki egyetért azzal, hogy Báta továbbra is tagja maradjon a Bátaszék és Környéke Önkormányzatainak Egészségügyi, Szociális és Gyermekjóléti Intézmény-fenntartó Társulásának, az kézfeltartással jelezze. Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testülete – döntéshozatalban résztvevő 7 képviselője – 7 igen szavazattal, 0 nem szavazattal, 0 tartózkodással az alábbi határozatot hozta: Báta Község Önkormányzata 188/2015. (X. 27.) számú határozata a Bátaszék és Környéke Önkormányzatainak Egészségügyi, Szociális és Gyermekjóléti Intézményfenntartó Társulásról Báta Község Önkormányzat Képviselő-testülete kifejezi szándékát, hogy továbbra is tagja kíván maradni a Bátaszék és Környéke Önkormányzatainak Egészségügyi, Szociális és Gyermekjóléti Intézmény-fenntartó Társulásának. (Hanganyag II: 00:26:56 perc) 12. napirendi pont: Egyebek Huszárné Lukács Rozália polgármester- Elmondja, hogy 2012.-ben, amikor az önkormányzati fakitermelés. Fülöp Lászlóék egy jegyzőkönyvet vettek fel, jogosulatlan fakitermelés jogcímen. Az önkormányzat megbízott favágói kivágták egy részen a fát, ami a szerződésben nem szerepelt. A bíróság döntött a fakitermelés ügyében és fakitermelők felmentést kaptak. Ez a 22 m3 fa, a Bocz Józsi telepén lett betárolva. Fülöp László azt mondta ez az ő fájuk. Dr. Kohány András jegyző- Elmondja, hogy ezt határozatot nem a bíróság, hanem a Baranya Megyei Kormányhivatal Erdészeti Igazgatósága hozta. Megszüntették az eljárást falopás miatt, mert ennek az eljárásnak nem volt jogalapja, hiszen csak út művelési ágú területről vágták ott ki a fát, az lett kijelölve. Huszárné Lukács Rozália polgármester- Elmondja, hogy ez az út pedig az önkormányzaté.
10
Így ez a kivágott 22 m2 fa az önkormányzaté. Elmondja,hogy ezt csak tájékoztatásul mondta el a testületnek. Dr. Kohány András jegyző- Elmondja, hogy ez úgy került elő, hogy jelentkezett a fakitermelést végző, hogy azt a 22 m3 fa kivágását még nem fizette ki az önkormányzat. Huszárné Lukács Rozália polgármester- Tájékoztatja a képviselőket, hogy kértek árajánlatot segélyhívó rendszerre az időseknek. Egy saját URH-s rendszer kiépítésére. Ez a segélyhívó egy nyakba akasztós szerkezet, amin az időseknek egy hívó gombot kell megnyomniuk. Ennek az egész rendszernek 30 db készülék esetében bruttó 2.300.000 Ft az ára, és a karbantartási díj áfásan 38.100 Ft/hó. Elmondja, hogy ezt azért mondta el, hogy erre van lehetőség, de meg kell teremteni azt a személyi állományt is aki este is ügyeletben van és figyeli a dolgokat. A másik a térfigyelő kamera rendszer. Több árajánlatot is beszereztek, mert azt szeretnék, ha a település valamilyen úton módon, ezekhez a kamerákhoz hozzájutna. Elmondja, hogy ez is tájékoztató jellegű, mert ez csak a jövő évet érintheti, vagy pedig pályázati úton beszerezhető. WBS Rendszerház ajánlata 13 db kamera, de ott nincs rendszámfelismerő kamera, az bruttó 8.800.000 Ft. A Lochner Kft ajánlata 15 db kamera, amiből 3 rendszámfelismerő, bruttó 7.900.000 Ft. Úgy gondolja, hogy a falu biztonsága érdekében, ezeknek a kameráknak az elhelyezése sürgető. Huszárné Lukács Rozália polgármester- Tájékoztatja a képviselőket, hogy Palotásné Kővári Teri vízügyes kolleganő felhívta a figyelmét, hogy nekik kijött egy anyag értékelésre, ami az újabb nagyvízi medret részletezi. Ő ezt lemásoltatta. El fogja juttatni ezt az anyagot a megfelelő szervekhez. A Bátai Önkormányzat javaslatára a székesfehérvári vízügy, a bajai vízügy, a katasztrófavédelem, a járási hivatal, a kormányhivatal még novemberben összeül. A helyszínt bejárják. És tájékoztatni fogja a képviselőket. Huszárné Lukács Rozália polgármester- Tájékoztatja a képviselőket, hogy volt egy megbeszélés, ahol Benedekné iskolaigazgató, Gerzsei Péter tankerület vezető, az igazgató helyettes, jegyző úr és ő. Úgy érzi, hogy az iskola nem veti el a Komplex instrukciós program bevezetését. A kérésük az, hogy közösen, az önkormányzati kisbusszal, látogassanak el Hejőkeresztúrra. Elmondja, hogy november 15-ig Tolnához fogják csatolni az összes vizünket, ami a környezetünkben van. Ezért a kormányhivatal 3 belső tavat ad át a Bács Kiskun megyének. Így már a januári pályázaton elindulhatunk. Az ülésen más nem hangzott el, az ülést a polgármester 18.00 órakor berekesztette. Kmf.
............................................... Huszárné Lukács Rozália polgármester
..................................... Dr. Kohány András jegyző
11